MAGYAR NYELVŐR 115. ÉVFOLYAM * 1991. OKTÓBER—DECEMBER * 4. SZÁM

Az angol-amerikai szleng a műfordítás szempontjából

1.1. A modern amerikai irodalom fordításának szempontjából rendkívül időszerűekké váltak az úgynevezett ,,ekszpresszív amerikai köznyelv", vagyis a szleng adekvát megfeleltetésének kérdései. E kérdések megválaszolása, sőt már egyszerű felvetésük is, számos részkérdés tisztázását követelné meg. A kiinduló pont természetesen a fordításelmélet idevágó kérdéseinek köre lehetne elsősorban. Ám mivel a fordítás általános lingvisztikai elméletének fel-építése elképzelhetetlen a nyelvészeti diszciplínák e témakörrel kapcsolatos kérdéseinek a vizsgálata nélkül, nem lehet megkerülni azokat a problémákat sem, melyek a szó szorosabb értelmében nem tartoznak határozot tan a fordítás-elmélet tar tományába, hanem inkább és elsősorban más nyelvészeti szakterü-letek, a mikro- és makrolingvisztika: az általános, speciális és összehasonlító nyelvészet, a szleng esetében pedig a szociolingvisztika hatáskörébe sorolha-tók. Ez a vizsgálat tárgyát illetően látszólagos hangsúlyeltolódást eredményez: a fordítói problémák mintegy hát térbe szorulnak a nyelvészeti problémákkal szemben. Ám úgy tűnik, a fordítás lingvisztikai elméletének mai követelmény-rendszere mellett ez elkerülhetetlen.

1.2. Nyilvánvaló: nem fordí thatunk adekvát módon angol-amerikai szlenget, ha annak lényegét és mibenlétét sem ismerjük, illetve nem tudjuk, melyik rétegnyelv lehet az a célnyelvben, melyre ekvivalens módon átültet-hető.

Ezért elsősorban azt kellene megvizsgálnunk, milyen eredmények állnak a magyarországi műfordítók előtt a szlengkutatás terén. A szakirodalom át-tekintése u tán a következők állapíthatók meg.

Magyarországon, különböző előítéletekből kifolyólag, a szleng nyelvészeti és nem nyelvészeti körökben mindmáig olyan mostohagyermeke a nyelvtudo-mánynak, melyre megrovóan, rosszallóan, legjobb esetben sandán illett tekin-teni. Ez t már a különböző „szakmegnevezések" is muta t j ák : zsargon, argó, huligán', vagány-, jassz- és tolvajnyelv, vagy legfeljebb vállveregetően: az ifjú-ság nyelve. Egyébként valamennyi megnevezés megtévesztő. Ezért aligha meg-lepő, hogy A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv meglehetősen elma-rasztalóan definiálja azt, amit ezek a „terminusok" jelölnek: a szleng (a tan-könyvben „tolvajnyelv") ,, . . . á l talában közönséges, durva, használata mö-gött a társadalom igazi értékeinek a megvetése, cinizmus, gátlástalanság, szemtelen hányavetiség rejlik" (477).

Jogosan írta tehá t Kolozsvári Grandpierre Emi l kesernyés iróniával: „Kényelmes nép vagyunk, a tudományban is nagyon kényelmesek, követke-zésképpen hajlunk sommás ítéletekre olyankor is, ha körültekintő elemzésre volna szükség" (Kolozsvári, 1979 : 128).

Igazságtalanok lennénk azonban, ha azt ál l í tanánk, hogy Magyarorszá-gon nem is létezett ré tegnyelvkutatás . A jelenségre a nyelvtudomány már régen felfigyelt, mégis a magyar szlengnek csak igen kis nyomta to t t irodalma van. Ennek a t anu lmánynak nem célja az á t tekintés . A téma i rán t érdeklődők részletesebben tá jékozódhatnak ebben a kérdésben, ha Bárczi Géza A magyar nyelv múl t ja és jelene című könyvének V. fejezetéhez fordulnak (Bárczi, 1980: 273—97), melyben a magyarországi szlengkutatás történetéről is beszá-mol Oláh Miklóstól (1536) Szirmay Istvánig (1924).

1.3. tgy t ehá t Kolozsvárinak fentebb idézett kijelentése minden bizony-nyal költői túlzás, de az igazságtól sincs távol. Mer t igaz ugyan, hogy külön-böző folyóiratainkban, s főképpen a Magyar Nyelvőrben és a Magyar Nyelv-ben, rendszeresen jelennek meg cikkek és t anu lmányok a magyar nyelv kodi-f iká la t lan rétegeinek nyelvészeti kérdéseiről, s e lvétve akadnak szógyűjtések is (pl. A mai magyar argó kisszótára, összeállította: Boross József és Szűts László), és ,,sommás í té letek" helyet t tudományosan megalapozott következ-tetések is elhangzanak, de ugyanakkor a szakirodalom „különböző módon vélekedik erről a nyelvről" (Erdős, 1988: 148), s a szleng szociolingvisztikai sajátosságai, használatának körülményei és egyéb kérdések még teljességgel t isztázatlanok. S bá r a Nyelvművelő kézikönyv stiláris szempontból úgy mi-nősíti a szlenget (argót), hogy szavai „többnyire rendkívül expresszívek, mer t nagyfokú környezetfelidéző jellemző erejük v a n " (Varsányi, 1988: 136), mégis, annak ellenére, hogy „pontos ada ta ink nincsenek megalapozott szocioling-visztikai kutatások h í j á n " (Tolcsvai, 1988:401), — szinte egyöntetű a véle-mény a rétegnyelvek sajátosságait említő nyelvészeink körében, hogy a szleng (argó, jassznyelv, az u t ca nyelve s tb.) olyan nyelvi jelenség, melynek „számos értékes vonása mel le t t súlyos rákfenéje a t rágárság" (Rácz, 1987: 6, Tolcsvai, 1985: 145—61), s ezér t használata mindenképpen kerülendő, vagy legalábbis „cs ínján kell bánni vele" .

Végül, de nem utolsósorban, Kolozsvári megállapítása szlengkutatásun-kat illetően már csak azért is igaz, mert nincsenek átfogóan összefoglaló és rendszerező műveink ebben a témakörben, nincsenek szógyűjtéseink, egy- és többnyelvű szlengszótáraink, melyek könnyen hozzáférhetőek lennének a szak-emberek: a nyelvészek, irodalmárok, műfordítók és az egész nagyközönség számára. A hiányosság okait csak ta lá lgathat juk, de elfogadni nem tud juk . Mert ahogy Grétsy László mondo t t a a szlengről, Kosztolányit idézve, „higy-gyék el, kedves olvasók, ez a gyerek élni fog" (Grétsy, 1987: 21).

1.4. Ami az angol és amerikai szlenget illeti, úgy ennek a nyelvi jelenség-nek m a már könyvtá rny i irodalma van. Már csak a tudós k u t a t ó k neveinek egyszerű felsorolása is oldalakat t enne ki (teljes bibliográfiát W . J . Bürke: The Literature of Slang with an Introduction b y E . Partr idge, New York, 1962. c. könyve ta r ta lmaz) . Természetesen a vélemények távolról sem egy-önte tűek.

A szlenggel foglalkozó összes kuta tók doyenje , Eric Par t r idge, a Slang Today and Yesterday című alap jelentőségű művében a következőket í r ja : „A szlenget könnyű használni, á m igen nehéz azzal a könnyed hozzáértéssel írni róla, melyet egy ilyen, látszólag teljesen egyszerű téma megkövetelne. Mert éppen a legegyszerűbb dolgok azok, melyeket a legnehezebb megfogni és szakszerűen megtárgyalni, mivel ál talában csak az első pil lantásra tűnik úgy, hogy az adott t é m á n a k az egyszerűsége a legszembeszökőbb" (Partridge, 1970: 1).

És csakugyan: már maga a terminus — slang — eredete sem egészen világos, s végleges tisztázása az etimológusokra vár. Az eddigi kutatások alapján a legvalószínűbb feltevés az, hogv az angol köznyelvi sling ige (melyet már Chaucer is használ: slingen wordes = szavakat mondfejt) múlt idejű mellék-névi igenevének főnevesített alakja a skandináv slengja (hajít, dob) ige külön-böző ragozott alakjainak nyelvi interferenciája révén funkcionálisan újabb jelentéssel egészült ki, ami tulajdonképpen a kódok átkapcsolását mellőző ó-angol—ó-skandináv nyelvi kontaktusok (non-code-switching language con-tacts) eredménye lehetett (Rot, 1984: 10). Partr idge úgyszintén ezt a véle-ményt látszik megerősíteni, amikor a slang szó eredetijeként az ősi angolszász sling szót létesíti előnyben, és olyan, az alsóbb szintű rétegnyelvekből vet t kifejezéseket sorakoztat fel, mint a to sling the hat (annak az országnak a nyel-vét beszéli, ahol él); to sling off at (kigúnyol, kicikiz vkit), amely igen közel ál] a kevésbé ismert to slang (szid, igen durván megszólít vkit) kifejezéshez (Partridge, 1970: 2).

Még nehezebb feladatra vállalkozunk, ha valamelyest elfogadható módon szeretnénk definiálni a szlenget. A különböző, sok esetben egymással szöges ellentétben álló definíciók tömkelegét tanulmányozva és elemezve Rot Sándor a következő szlengkutató iskolákat (trendeket) véli felfedezni: a genetív iskola, melynek képviselői a szleng eredetének vizsgálatából indulnak ki; a konstitu-t ív iskola, mely a szókincs alapján próbálja definiálni a szlenget; az idio-szinkrátikus iskola, mely úgy próbálja meghatározni a szleng lényegét, hogy vizsgálódásának középpontjába a szleng szavak kifejezőerejét, illetve múlé-konyságát helyezi; az egyén szerepét kidomborító iskola, mely azt próbálja hangsúlyozni, hogy a szlenghasználat kimondottan az egyének szociális hely-zetétől, illetve korától függ; s végezetül az ötödik iskola az, mely szembe-helyezi a szlenget az irodalmi nyelvhasználattal (slang versus standard).

Mindezeknek az iskoláknak vitathatat lanul sok erényük és tetszetős eredményeik mellett az a közös hibájuk, hogy tömör definíciók helyett bő-beszédű és magától a tárgytól eléggé eltérő meghatározásokkal élnek, ami nem éppen szerencsés dolog, ha pontos terminológiára és kérlelhetetlen tudományos módszerekre van szükség. Ily módon Rot Sándor arra következtetésre jut, hogy az egyetlen út, mely elvezethet a szleng meghatározásának kétségbe-ejtően rejtélyes megoldásához, csak akkor lesz járható, ha olyan pontosan körülhatárolt nyelvészeti fogalmakat használunk, mint a nyelvi rendszer, a nyelvi s t ruktúra és a nyelvi norma. E terminusok segítségével a szleng a kö-vetkezőképpen definiálható: A szleng a nyelvi rendszer olyan lehetőségeinek a feltárása, amelyeket a nyelvi struktúra ezidáig nem gyakorolt (Rot, 1987: 10—1).

f 2.1. Az eddig elmondottak a szlengre vonatkoznak általában. De mivel az amerikai irodalmi művek fordítása esetében elsősorban az amerikai szleng specifikus vonásait kell szem előtt tar tanunk, nézzük, mi a ke t tő között, az angol és az amerikai szleng között a különbség.

Virginia Wolf szavai szerint ,,az amerikaiak azt teszik, amit az Erzsébet korabeli angolok te t tek : ú j szavakat hoznak létre, és ösztönösen saját szük-ségleteikhez idomítják a nyelvet" (idézve Mencken, 1980: 45). S te t ték ezt a kezdet kezdetétől. így jöt t létre az angol nyelv makrost ruktúrá jában egy ú j variáns: az amerikai angol. S ez a nyelv saját törvényeinek engedelmeskedve, sajá t medrét követve fejlődött. Ezért aligha csodálkozhatunk azon, hogv a két nyelvi variáns között lényeges hangtani, lexikai, grammatikai és helyes-

írási különbségek vannak . Inkább azon csodálkozhatunk, hogy a két angol nyelv nem vált el egészen egymástól, s tulajdonképpen, ha jobban meg-figyeljük, alig van számottevő különbség a ket tő közöt t . Ennek lingvisztikai magyarázata röviden a két nyelvi var iáns állandó és manapság csak fokozódó kölcsönhatása.

A kölcsönhatás és az eltérések egyaránt az angol és az amerikai szleng esetében is megfigyelhetők. Az eltérések időnként és helyenként, a két nyelvi variáns eltérő fejlődéséből kifolyólag, meglehetősen jelentősek is lehetnek, de semmi esetre sem annyira , mint azt E . Weekley jelezte még 1929-ben: ,,Ha az amerikai karakter , a sztenderdizálássál kapcsolatos haj landósága ellenére, a jövőben is csak annyira fog ragaszkodni az irodalmi normához, min t jelenleg, akkor a beszélt amerikai nyelv esetleg annyira el fog térni az angoltól, mint a jiddis a klasszikus héber től" (Weekley, 1930: 56).

Az egyik legszembeszökőbb különbség a két köznyelvi variáns, s ezen belül az angol és az amerikai szleng közöt t az, hogy az amerikai, mely állandó kapcsolatban áll a különböző nemzetiségű bevándorlók nyelvével és nyelvi szokásaival, ,,sokkal vendégszeretőbben fogadja a jövevényszavakat , mint a konzervat ívabb brit angol" (Mencken, 1966: 208). A tömeges szógyártás is inkább amerikai vonás. Ezzel kapcsolatban Mencken megjegyzi, hogy nincse-nek pontos adatai a r ra vonatkozóan, hány ú j szó születik az Egyesül t Álla-mokban évente, de általános becslések szerint számuk a háromezret is meg-haladja , ,,s ez igen figyelemreméltó jelenség még akkor is, ha ezeknek a szavak-nak jelentős hányada feledésbe is vész" (Mencken, 1966: 324). így érthető E. Partr idge-nak az a megállapítása, hogy az amerikai szleng viccesebb és bohémabb, mint az angol, és az, ami bohém, r i tkán hosszú életű (Partridge, 1970: 304).

2.2. Az amerikai szleng specifikus vonásairól szólva okvetlenül meg kell emlí tenünk azt is, hogy sokkal nehezebben választható külön a dialektusoktól, a köznyelvtől és az alvilág nyelvétől, mint az angol, bár ta lán könnyebben elválasztható a s t andard nyelvhasználattól . Azért nehezebb ez az elválasztás, mer t az amerikai nyelvjárásoknak egészen mások a jellemzőik. A lakosság tú lnyomó többsége egy nyelvjárást beszél, az úgynevezett General Americant, azaz a Midland vagy Western dia lektust (Marckwardt, 1980: 139). Nyilván Mencken is ezt a ké tharmados többséget t a r to t t a szem előtt, amikor azt írta, hogy ,,a szokások, az erkölcs és a politikai nézetek átestek egy olyan egysége-sítési folyamaton, amely az amerikai evolúció egyik legnagyszerűbb aspektusa" (Mencken, 1980: 305). Mencken szerint Amerikában tula jdonképpen nem is beszélhetünk nyelvjárásokról.

A legújabb ku ta tások azonban sok esetben más t bizonyítanak, neveze-tesen azt, amit McKnight már a 20-as években megállapí tot t : ,,A szókincs helyi variációi mindenüt t megfigyelhetők" (McKnight, 1923: 1). Ám amint arra már Glenna R u t h Pickford is felfigyelt az ötvenes években kiadott , de sokáig észrevétlenül marad t ú t törő jelentőségű tanulmányában , az urbanizá-cióval együtt járó tényezők sokkal fontosabbak az amerikai nyelvjárások tanulmányozása szempontjából, m in t a földrajziak. Annál is inkább, mert , amin t az az 1960-as évek nyelvjárási kutatásaiból kiderült , a modern Amerika nyelvhasználatában nem valamelyik vezető dialektus a döntő. Lét re jö t t az úgynevezett Network Standard, az a f a j t a angol „televíziós nyelvjárás", amely a követendő példa a mai Amerikában. „Amerika nemzetiségileg orien-t á l t és nagyfokúan mobilis lakossága a standard nyelvjárásnak ezt a koncep-

cióját helyezi előtérbe a korábbi presztízs központokkal kapcsolatos elképzelé-sek he lyet t" — írja Marckwardt (1980: 141).

Ennek a „nyelvjárásnak" legjellemzőbb tula jdonsága a könnyed társal-gási stílus, melynek elsődleges fontossága van a szleng tanulmányozása szem-pontjából, mer t ez a fo lyamat oly annyira közel hozza egymáshoz a társalgási stílust és a szlenget, hogy a nyelvtisztaság opt imista őre m a j d örvendezve kiál that fel: „Lám, a szleng többé már nem is lé tezik!" Mire a nyelvi tények objektív megfigyelője azt válaszolhatja: „Épp ellenkezőleg, nincs társalgási stílus, csak szleng" (Partridge, 1970: 307).

3.1. Milyen következtetéseket vonhatunk le mindabból, amit i t t eddig elmondottunk, a műfordítás szempontjából. H a elfogadjuk a szleng fentebb megadott definícióját és azt a körülményt, miszerint a szlengnek mindenek-előtt a stiláris és konnotat ív jegyei a meghatározóak, akkor elsősorban azt , hogy a fordítónak főként a szleng szókincs pragmatikai jelentéseinek a meg-feleltetését kell előnybe részesítenie a referenciális jelentésekkel szemben. Mert csakugyan, amikor J . 1). Salinger például ismert Zabhegyezőjében az t mondat ja hősével, hogy „ t h a t Dávid Copperfield kind of crap" , akkor ezzel nem arra utal , hogy az angol Charles Dickens rossz író, amin t azt a fordításból vélnénk (az a Copperfield Dávid-féle marhaság), hanem inkább és elsősorban arra, hogy az egész amerikai oktatási rendszer, mely kötelező olvasmányokkal és sztereotip életfilozófiával (life is a game = az élet meccs) kétszínű, tör te tő és másokkal nem törődő felnőttek világával „a jándékozza" meg a társadalmat , úgy ahogy van „crap", vagyis „szar". De nézzünk néhány más példát is Salingernek ebből a világhíres regényéből, és próbál juk meg levonni belőlük a fordítói tanulságot. (Az idézeteket J . D. Salinger: The Catcher in the Rye , Penguin Books, 1985., illetve J . D. Salinger: Zabhegyező, Árkádia, Budapest , 1983., fordí tot ta Gyepes Jud i t , könyvekből vet tem. Az idézetek utáni számok a megfelelő oldalt muta t j ák . )

I t was a funny thing to say. I t sounded like a real kid. You'd think a prost i tute and all would say 'Like hell you are' or 'Cut t he crap' instead of 'Like fun you are' (99).

Az volt a vicces, hogy ezt mondta. Mint egy gyerek ! Az ember azt vá rná egy kurvától, hogy: „Vágd á t a nénikédet!" , vagy „Na, ne já tszd meg a hülyét , mert úgy maradsz !", ahelyet t , hogy „Ne viccelj !" (86).

A fordító kimondot tan a szituációból és a kontextusból indul ki, értelem-szerűen fordít és a megfeleltetés ragyogó, annak ellenére, hogy a „cut the c r a p " és a „like hell you are" szleng kifejezések referenciális jelentése egészen más („hagyd ezt a süket d u m á t " , ill. „egy nagy f rász t " stb.). Egyébként a szleng esetében a referenciális jelentést helyezni előtérbe „életveszélyes". Ezt a kö-vetkező példa is jól m u t a t j a :

'He's crazy about you. He told me he thinks you're a goddam prince; I said. (27).

— ő megőrül érted. Nekem mondta, hogy szerinte elátkozott királyfi vagy (24).

Az ado t t esetben, ha a „goddam prince" úgynevezett szótári jelentését nézzük, akkor „az elátkozott királyfi" jogosan lehet az ekvivalense. Csakhogy a szituáció egészen mást sugall: Holdén azt igyekszik bizonyítani Ackleynek, hogy Stradlater — akit egyébként mindket ten gyűlölnek — felnéz a f iúra, még akkor is, ha időnként megjegyzéseket tesz a fogai rossz állapotára, és

előtte (Holdén előtt ) többször is úgy nyilatkozott, hogy Ackley egy ,,goddam prince", vagyis ,,fene f inom", mint egy igazi herceg, azaz igazi úriember. Ez esetben ez utóbbi lett volna adekvát megfeleltetés, mely nem fosztotta volna meg a fordítást az eredeti komikumától.

Az árnyalatok finom alkalmazásával, az angol „istenes" kifejezések mű-vészi differenciálásával egyébként Salinger rendkívül komikus helyzeteket tud teremteni. így például azzal, hogy a mélyen vallásos Ackley szájába oda nem illő, durva „istenes" kifejezéseket ad, Salinger konfliktushelyzetet teremt az extralingvisztikai szituáció (Ackley vallásossága) és a lingvisztikai kontextus (gyakori szóhasználata) közöt t :

— 'What the hell's the matter with you?' he said. ' I was asleep, for Chrissake' (53).

— Mi a nyavalya ü t ö t t beléd? Az is tenét! Már a ludtam. (47). — 'Listen', he said. ' I don ' t care what you say about me or anything,

but if you s tar t making eracks about my goddam religion, for Chrissake' . . . (54).

— Ide figyelj, nem izgat, hogy mit mondasz rólam vagy akármiről, de ha azt a rohadt vallásomat kezded . . . (47).

Az adot t esetben a fordító nem figyel ezekre a finom árnyalásokra, nevezetesen arra, hogy a vallásos Ackley a kimondottan durva Chrissake-et használja a sokkal gyengébb goddam helyett , és ezáltal a pragmatikai infor-máció, a komikus hatás elsikkad. A pragmatikai jelentést megőrizendő, a for-dító akkor jár t volna el helyesen, ha Ackley magyarul is mond egy-két kemény „istent káromló" kifejezést, mint amilyen például „az isten verjen meg" stb.

De nézzünk egy másik példát: 'C'mon, letJs get outa he re / I said. 'You give me a royal pain in the ass,

if you want to know the t r u t h ' (139). — Á, menjünk innen. Le kell rohadni tőled, ez a helyzet (119). A "you give me a royal pain in the ass" angol kifejezésnek sokkoló hatása

van. Nem véletlen, hogy Sally Hayes, akinek Holdén ezt címezte, halálosan megsértődik, és sírva elrohan. A fordító viszont, mert nyilván nem akarja megbotránkoztatni a magyar olvasót, egy meglehetősen üres és semmitmondó frázissal próbálja érzékeltetni a szituációt. Eredménytelenül. Utóvégre az iro-dalomban azért vannak sokkoló hatású szavak, hogy sokkoljanak.

De miről is van szó tulajdonképpen ebben az esetben? A magyar megfeleltetés ellen azért merülhet fel kifogás, mert az adott

esetben a fordító nem veszi figyelembe azt a Salinger által gyakran használt stilisztikai fogást, melyet Michael Riffaterre amerikai nyelvész „megtévesztett várakozásoknak" (deluded expectations) nevez. A helyzet ugyanis az, hogy ennek a tipikusan holdeni kifejezésnek, melyet a főhős a to give somebody a pain in the neck köznyelvi idióma min tá já ra használ (vö. a magyar púp vagy a hátamon kifejezéssel), azért van rendkívül nagy emotív hatása, mert a royal (királyi, fenséges) szó u tán az olvasó egészen más vonzatra van felkészülve, egészen másra van hangolva, de csalódik. Ami lineárisan az irodalmi royal szó u tán következik, az egy meglehetősen közönséges és durva szó, a my ass, ami teljesen váratlanul éri a hallgatót vagy az olvasót. A megfeleltetés ezért nem könnyű feladat, s az igazán jó megoldás nyilván csak részletes elemző munka u tán lesz lehetséges. A Kolozsvári Grandpierre Emil által javasolt „majd be-szar tam" t ípusú kifejezés visszaadja ugyan az eredeti durvaságát (Kolozsvári, 1978: 102), de még adós marad „a megtévesztett várakozással", amellyel

egyébként irodalmunk kiemelkedő egyéniségei sem fukarkodtak (lásd pl. Petőfi Sándor: A helység kalapácsát, amely tulajdonképpen nem más, mint az ilyen „megtévesztett várakozások" sorozata).

3.2. I ly módon tehát már e néhány kiragadott példa alapján is elmond-ha t juk : az amerikai szleng adekvát megfeleltetése során számos problémával ta lá lha t ja szembe magát a fordító. Ezek a problémák elsősorban abból ered-nek, hogy a szleng nyelvi egységei a nyelv alacsonyabb regiszteréhez, sőt gyakran a nyelv makrostruktl írájának kodifikálatlan részéhez tar toznak, és — amint az említett példákból is nemegyszer kiderült — az e területen való alapos jártasság nélkül nem lehet ,,jól" fordítani. Továbbá, a szlengben rejlő pragmatikai információ, a konnotációk egész komplexuma a megfeleltetés során sokszor igen átgondolt és precíz megoldásokat követelhet. Amint azt Fjodorov is említette, ,,a grammatika területén az összehasonlítást végző nyelvész lába alatt szilárdabb a talaj , mint a szókincs egybevetése terén tevé-kenykedő nyelvész esetében, és a megfigyelések összegezésére is kézzelfogha-tóbbak a kritériumok. A szókincs tar tományában minden komponensnek, minden jelenségnek markánsabb a jellege, s mindent egybevéve a kontrasztív vizsgálat s íkján igen nehezen általánosíthatók óriási differenciáltságuk és sok-színűségük mia t t " (Fjodorov, 1971: 15). Ám véleményünk szerint a szocio-lingvisztikai kutatások és a Fjodorov által említett kontrasztív vizsgálatok mindenképpen célszerűek és jogosak, mer t a fordítói telitalálatok és kudarcok konkrét elemzésein alapszanak. S a tények mindig speciális elemzést, magya-rázatot, általánosítást és levonható kövtekeztetést követelnek.

I R O D A L O M

Bárcz i G., 1980: A m a g y a r nye lv m ú l t j a és jelene, Gondolat , B u d a p e s t . E r d ő s G., 1988: U j a b b je lentésvál tozások az i f júság i nyelvben, N y r . , 2. sz. F jodorov , A. V., 1971: Osznovi obscsej tyeor i j i perevoda, Mezsdunarodnyi je o tnoseny i j a ,

Moszkva. Gré tsy L. , 1987: A budapes t i koiné. B u d a p e s t , A főváros fo lyói ra ta , március . Kolozsvár i Grandpie r re E . , 1979: Herde r á r n y é k á b a n . Magvető, Budapes t . Marckward t , A . H . , 1980: Amer ican Engl ish . New York : Oxford . McKnigh t , G. TI., 1923: Engl ish Words a n d The i r Background , N e w York . Mencken, H . L. , 1980: The Amer ican Language , New York. U ő . : 1966: The Amer i can

Language , Supplement I . , New York . Pa r t r idge , E . , 1970: Slang T o d a y and Yes t e rday . London . R á c z E . , 1987: A ma i m a g y a r nye lv vál tozásai . MNy . 1. sz. R o t S., 1984: W h a t H a v e You Go t to K n o w a b o u t Slang? B u d a p e s t . Uő. : 1987: P rob lems

of Modern Brit ish and Amer ican Slang, Budapes t . Tolcsvai N a g y G., 1988: A ma i m a g y a r nye lv normarendszerének egy jelentős vá l tozásá-

ról az „ i f júsági n y e l v " kapcsán . N y r . 4. sz. Uő. : 1985: Nye lv i d iva tok , B u d a p e s t . Varsány i Gy., 1988: Argó nyelvi elemek szépirodalmi ós publ ic iszt ikai szövegekben. N y r .

2. sz. Weekley , E . , 1930: Adject ives and Other W o r d s . London.

Ortutay Péter