LÉLEK ÉS ÉLET -...

12
LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2010. szeptember 26. II. évfolyam, 4. szám Gyónásra készülök… - Lelkitükör általános iskolások számára Fölkelek és Atyámhoz megyek – Lajos atya levele Visszatekintő Táborok, Alphás találkozó, Autóbuszos zarándoklat, Családi hétvége Szigetmonostoron A Fokoláre Mozgalom - Hogyan éljük az Igét? GNDLA - gondolatok – fiataloknak (bevezető) Van jövő! Böjte Csaba levele a tanévkezdésre Hitvallásunk V. Visszaélések a katolikus liturgiával, szentek nevével! Nyílt levél Az otthon nyolc boldogsága Egyházközségi események Megpihenek abban a tudatban, hogy van Anyánk, és megvigasztalódom az által, hogy gyermeki bizalommal kiönthetem előtte a szívemet, bánatomat és aggodalmamat, s eltelek bizalommal, hogy Te bizonyára megértesz engem – erősítsd meg mindenekelőtt a hitemet. Nevelj rá engem a Te nagy rendületlen hitedre. Történjék bármi is. Törjön bár össze az élet sok reményt, szakítson bár össze sok édes köteléket, ahhoz az egy kincshez, a föltétlen hitemhez, amellyel átadtam magam Istennek, ragaszkodom – az a kötelék, amely lelkemet Istenhez fűzi, ne lazuljon soha. Kinek Boldogságos Szent Szűz, Te vagy anyja, annak hite legyen ereje! Ha velem az Isten, ha egymagam állok is, mindig többségben vagyok. S akinek édesanyja Te vagy, Boldogságos Szűz Mária, az nem érzi magát elhagyatva, hiszen a Te anyai oltalmad mindenhova kíséri. Fordítsd reám szemedet, Szűz Anyám. Ámen Prohászka Ottokár "Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat is boldoggá." - idézet a körmendi Batthyány kastély előtt álló Batthyány-Strattmann László szobor talpazatáról Rózsafüzér Királynője október 7.

Transcript of LÉLEK ÉS ÉLET -...

Page 1: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

LÉLEK ÉS ÉLET

Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja

2010. szeptember 26. II. évfolyam, 4. szám

Gyónásra készülök… - Lelkitükör általános iskolások számára

Fölkelek és Atyámhoz megyek – Lajos atya levele

Visszatekintő – Táborok, Alphás találkozó, Autóbuszos zarándoklat, Családi hétvége Szigetmonostoron

A Fokoláre Mozgalom - Hogyan éljük az Igét?

G♂ND♀LA - gondolatok – fiataloknak (bevezető)

Van jövő! Böjte Csaba levele a tanévkezdésre

Hitvallásunk V.

Visszaélések a katolikus liturgiával, szentek nevével!

Nyílt levél

Az otthon nyolc boldogsága

Egyházközségi események

Megpihenek abban a tudatban, hogy van Anyánk, és megvigasztalódom az által, hogy gyermeki bizalommal kiönthetem előtte a szívemet, bánatomat és aggodalmamat, s eltelek bizalommal, hogy Te bizonyára megértesz engem – erősítsd meg mindenekelőtt a hitemet. Nevelj rá engem a Te nagy rendületlen hitedre. Történjék bármi is. Törjön bár össze az élet sok reményt, szakítson bár össze sok édes köteléket, ahhoz az egy kincshez, a föltétlen hitemhez, amellyel átadtam magam Istennek, ragaszkodom – az a kötelék, amely lelkemet Istenhez fűzi, ne lazuljon soha. Kinek Boldogságos Szent Szűz, Te vagy anyja, annak hite legyen ereje! Ha velem az Isten, ha egymagam állok is, mindig többségben vagyok. S akinek édesanyja Te vagy, Boldogságos Szűz Mária, az nem érzi magát elhagyatva, hiszen a Te anyai oltalmad mindenhova kíséri. Fordítsd reám szemedet, Szűz Anyám. Ámen Prohászka Ottokár

"Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat is boldoggá." - idézet a körmendi Batthyány kastély előtt álló Batthyány-Strattmann László szobor talpazatáról

Rózsafüzér Királynője október 7.

Page 2: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 2 -

Gyónásra készülök… Lelkitükör általános iskolások számára

a Tízparancsolat alapján

„Szent Lélek Úristen, add kegyelmedet, hogy bűneimet megismerjem, szívből megbánjam és őszintén meggyónjam!”

1. Isten, teremtő Mennyei atyám Nem imádkoztam, figyelmetlenül imádkoztam, hitem ellen beszéltem, nem tanultam meg a hittant…

2. Istenről szeretettel és tisztelettel beszélünk Káromkodtam, átkozódtam, csúnyán beszéltem, hamisan esküdtem, szent dologgal tréfálkoztam…

3. A vasárnap az Úr napja Szentmiséről elkéstem, figyelmetlen voltam, templomban rendetlenkedtem… Nem járok szívesen a szentmisére, szentmisét mulasztottam saját hibámból…

4. Szülők, nevelők tisztelete Nem vagy nem örömmel engedelmeskedtem, sokszor kellett kérniük, hogy megtegyek valamit… Nem vagy nem szívesen segítettem, feleseltem, szüleimet, tanáraimat megszomorítottam, kijátszottam, becsaptam vagy nem igyekeztem örömet szerezni nekik, nem imádkoztam értük…

5. Vigyázunk magunk és mások testi és lelki épségére Veszekedtem, verekedtem, egészségemre nem vigyáztam, csúfolódtam, haragot tartottam… Mást bűnre csábítottam, nem intettem a jóra, nem élek békességben másokkal…

6. és 9. Testben és lélekben tisztán élünk szükségtelenül mutatkoztam mások előtt ruhátlanul, szemérmetlenül néztem, beszéltem, játszottam, az élet továbbadásáról tiszteletlenül beszéltem, arról viccelődtem, szeméremsértő dolgot cselekedtem vagy ilyet nézegettem…

7. és 10. Becsületesen dolgozunk és nem vesszük el a másét, hanem inkább jót teszünk másokkal leckémet nem tanultam meg, feladataimat nem végeztem el, kötelességemet elmulasztottam, loptam, csaltam, önző, irigy, telhetetlen voltam, magam és mások holmijára nem vigyáztam, megrongáltam, kárt okoztam…

8. Mindig igazat mondunk, mindenkiről szeretettel és az igazságnak megfelelően beszélünk Hazudtam, árulkodtam, csúfolódtam, gúnyolódtam, rágalmaztam, titkot árultam el, meggondolatlanul beszéltem nem vagyok megbízható

BÁNATIMA Uram! Látod, milyen hűtlen voltam. Láttam a jót és mégsem tettem. Másokban megítélem a rosszat, magam mégis hasonló módon cselekedtem. Ellened vétettem, magam és mások ellen.  Kívánságaidat  semmibe  vettem,  pedig  azok  a  magam  és  embertársaim  javát szolgálják, szeretetből adtad őket. Elszalasztottam a szeretet alkalmait. Belátom, helytelenül cselekedtem. Adj segítséget, hogy bűneimet felismerjem, helytelenségüket belássam! Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd meg jó szándékomat, és  hűségemet!  Te  életedet  adtam  bűneim  jóvátételére,  add  vissza  kérlek  lelkem ártatlanságát,  lássam,  mit  gondoltál  felőlem,  mit  vársz  tőlem!  Segíts,  hogy kihasználjam a szeretet alkalmait! Erős és tiszta szívet teremts bennem, Istenem!                            Amen  

"Szeretnék valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején. Mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak rám nézett, és azt mondta: - Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad." (Szabó Magda)

"Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szívélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön."

(Phil Bosmans) 

Page 3: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

2010. szeptember 26. Lélek és Élet

- 3 -

Fölkelek és Atyámhoz megyek (Lk 15) Tanév eleje van, a Lélek hív bennünket. De hogyan is gyónjunk?

Isten öröméről szól az evangélium. Arról az öröméről, melyhez kell a mi közreműködésünk, hogy Ő lehessen az úr a szívünkben. Kell a mi szabad akaratból hozott döntésünk a megtéréshez. Ez egy folyamat, amely nem oldható meg, nem játszható le egy-két perces gyónásban. Nem bűnlista a gyónás. „Jézus szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük ". - Isten nem csak megbocsát, hanem hazavár bennünket a bűn útjáról, mint a tékozló fiút atyja, aki minden nap kémleli a látóhatárt: jön-e már hazafelé a fia? Isten felkutat minket, bűnösöket, mint a pásztor az elveszett juhát; mint az asszony az elveszett drachmáját. És ahogy örül, ha megtalálja, úgy örül az Isten is, ha újra ránk talál, felhőtlen örömmel. S ezt az örömét másokkal, az Ő élete részeseivel is meg akarja osztani. Egy cikkben papok és hívek nyilatkoztak a gyónásról. Egy idős, tapasztalt gyóntató pap véleménye ez volt: nem tud örülni annak, ha a gyóntatószék előtt hosszú embersorok állnak. Nem azért, mert fáradt, hanem mert attól fél, hogy ezek az emberek sokszor nem is gyónni akarnak, hanem eleget akarnak tenni egy szokásnak, vagy parancsnak (búcsú, első péntek, karácsonyi, húsvéti gyónás) vagy meg akarják nyugtatni lelkiismeretüket. Ez a pap azt tapasztalta, hogy a gyónásokon résztvevő sok ember nem készül fel a gyónásra! Az ilyen gyónás nem lehet gyümölcsöző. A személyes Istenhez térés nélkül semmi sincs. De mi is kell a jó gyónáshoz, hogy Istennek örömet okozzunk? „…örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, …”. Kell hozzá a bűnbánatnak az az el nem sietett folyamata, amely áll : 1. a bűnösségünk beismeréséből, 2. az Istenhez térésből, bűnbánatból, 3. az irgalmas Istennel való találkozásból és 4. tetteim, életem megváltoztatásának szándékából.

1. Bűnösségünk beismerése: A világunk tagadja a bűnt. Ez a Sátán mai hazugsága: elhiteti velünk azt, hogy tulajdonképpen nincs is bűn. Nekünk el kell ismernünk bűneinket, mert a bűn igenis létező „hétköznapi” valóság. Ez a mozzanat úgy jelenik meg a tékozló fiú történetében, hogy a fiú magába száll. Jézus nem emlegeti fel, de a Fiú beismeri bűnét. A bűn, pedig elsősorban nem az, hogy valami bűnös tettet tetszek. Hanem a bűn az, hogy elfordulok Isten éltető szeretetétől, a vele való éltető kapcsolattól! Ennek a bűnös, Istentől elfordult állapotnak a következményei a bűnök. A bűn olyan, mint mikor az éltető napfénytől, talajtól, víztől elzárva egy sötét száraz pincében tartanak burgonyát. Kicsírázik, de éltető elemek hiányában csak saját magát emészti fel, végül elpusztul. Bűnösségük beismerése tehát annak belátása, hogy elfordultunk Istentől, az Ő szándékától, aki emberi életet adhat nekünk. 2. A bűnbánat következő lépése a bánat: A bánat annak felismerése, hogy a bűnnel megbántottuk, megsértettük szerető Istenünket. Nem állhatunk csak úgy oda, ahogy a tékozló fiú is tudta, hogy nem mehet csak úgy haza: "azt mondom atyámnak: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be." 3) A bűnbánat csúcsa: az irgalmas Istennel való találkozás. Ez történik tulajdonképpen a gyóntatószékben a szertartás keretében. Ekkor Isten válaszol bűnbánatunkra: megbocsát és visszafogad bennünket, mint az atya a tékozló fiút: eléje ment, megölelte megcsókolta a koszos, talán büdös fiát. Így bocsát meg nekünk Isten. Így vár haza minden nap a bűn útjáról, szalad elénk, és megölel, megcsókol, bármily sebzettek, sötétségekkel telítettek, távolra szakadtak vagyunk is. 4) Elhatározás, mely a gyónást követi, amikor szerető Istenhez fordulásunkat, tetteinkkel véglegesítjük: Életünk megváltoztatásának szándékával elfordulunk a bűntől, hogy Isten felé forduljunk. Ez az, amit másképp erős fogadásnak neveznek, amely azt jelenti, hogy Isten bocsánata után nem folytathatjuk életünket ott, ahol abbahagytuk. Ha nem akarunk változtatni életünkön, ez úgy néz ki, mintha a tékozló fiú a hazatérés után megint felmarkolná a pénzt, és visszatérne a bűnös városba, otthagyva ismét az atyai házat. Érdemes egyszer elgondolkodni azon, hogy Isten micsoda türelemmel van irántunk, amikor úgy gyónunk, hogy nem is akarunk változtatni életünkön. Akarjuk-e, hogy Isten megöleljen, mint ahogy a tékozló fiút az atyja? Egyedül rajtam áll, hogy hazatérek-e igaz, bűnbánó szívvel. Ha nem térsz haza Isten fájó szívvel tovább kémleli a látóhatárt, mindhiába. S ha hazatérsz, Isten és angyalai jobban örülnek az égben érted, mint kilencvenkilenc igazon. Minek lehet jobban örülni már itt a földön, mint a rendbejött életnek, tiszta szívnek? „Teremts bennem tiszta szívet Uram, s az erős lelket újíts meg bennem”. (50. zsolt. 12.)

Lajos atya

Page 4: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 4 -

Visszatekintő

Táborok

Idén júliusban került megrendezésre az első ministráns tábor plébániánk szervezésében. Szállásunk Máriabesnyőn a lelkigyakorlatos házban volt, közvetlenül a bazilika mellett. Mivel ezzel a közösséggel még nem táboroztunk, nagy izgalommal vártuk a péntek reggeli indulást. A 12 ministránst Lajos atya, Szalai Nelli, Marinovszky Sebi bácsi és Ági néni szállította személygépkocsival Gödöllőre. Nagyon örültünk, hogy Lajos atya végig velünk volt. Minden nap volt szentmise, ahol valamennyi táborlakó ministrált. Sokat énekeltünk, még egy latin éneket is megtanultunk. Különösen nagy élmény volt a közös kirándulás, ahol még jobban összekovácsolódott kis csapatunk. A rengeteg móka, beszélgetés mellett segítőink nagy gondot fordítottak lelki épülésünkre is. Közösségünknek nagyon emlékezetes hétvégéje volt ez, amikor újra átélhettük, milyen jó az Urat szolgálni. Ecsedi Mariann

Az idei óvodás és kisiskolás tábor témája a rendbeli élet volt. A négynapos tábornak idén a Pilisi Bajót adott otthont. A gyerekekre sok érdekes program várt, kirándulások, kézműveskedések és bábelőadások, amelyekből megismerhették Assisi Szent Ferenc életét. Kirándultunk a péliföldszentkereszti rendházhoz, ahol a gyerekek sok érdekes történetet hallhattak, és szentmisén is részt vehettek. A táborozóknak a vezetők csuhákat készítettek, melyhez a kézműves foglalkozáson maguk készíthették el az öveket. Az elkészített fonatra a jó, segítőkész és szófogadó viselkedésért minden este köthettek egy csomót. A kisiskolások egy akadályversenyen is részt vehettek, amíg az óvodások kirándulni mentek a barlanghoz. Lovaglásra is volt lehetőség egy közeli tanyán. A tábor lezárása pedig a szép szentmise volt a Bajóti templomban. Szabadi Kriszta

Alphás találkozó Augusztus 22-én a plébánián tartottuk meg a nyári alphás családi napot. Talán kezdhetném a rengeteg finom ennivalóval, a szinte kifogyhatatlan bográccsal és a tömérdek palacsintával. Az ember a bőség zavarában nem is tudta, hogy mit egyen. Ezen a napon sok régi és új alphás találkozhatott, akik szinte nem is ismerték egymást, és mégis pár perc után mintha régóta ismertük volna egymást. Miért is? Egy oka van: sok különböző ember - mégis egy valami közös bennünk. Közös bennünk Jézus Krisztus iránt való szeretetünk, hitünk. Nagyon jó volt látni a sok fiatalt is, akik a helyes úton járnak. (A csapatjátékok során is volt egy feladat, amikor közös nevezőket kerestünk egymásban). Ezek a kis közösségek segítik felépíteni a nagyobbat, a társadalmat. Ha ilyen közös hit és szeretet vezérli az embereket, van remény, hogy talán a jelenlegi társadalom is a jó irányba tud fordulni ezeknek a kis közösségeknek a segítségével.

Nagyon örülünk, hogy lelki vezetőnk, Lajos atya, ilyen nagyszerűen összefogja ezt a közösséget. Ezen a napon is látszott a fáradozásának az eredménye, hogy egyre többen választják az igaz utat. Köszönjük a szervezőknek és a bonyolítóknak a sok fáradozást, hogy emlékezetessé tették ezt a szép napot. Kapitány Mátyás és családja

Page 5: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

2010. szeptember 26. Lélek és Élet

- 5 -

Autóbuszos zarándoklat

Június 26-án ellátogattunk Boldog Batthyány-Strattmann László és Brenner János emlékhelyeire (Szombathely - Körmend - Rábakethely)

Körmenden szentmisével kezdtük a programot a Szent Erzsébet plébánia templomban, ahová Boldog Batthyány-Strattmann László is rendszeresen járt a családjával. Boldog Batthyány-Strattmann László világhírű szemorvos volt (1870-1931), „a szegények orvosa”-ként emlegették. Betegek ezreit gyógyította. Tudása és önzetlen emberszeretete örök példakép marad mindazoknak, akik az emberek szolgálatát tekintik élethivatásuknak. Szombathelyen Brenner János sírját és emlékeit kerestük fel a szalézi templomban, ill. a Püspöki Palotában. Brenner János Szombathelyen született 1931-ben. A családnak második fiúgyermeke, később mindhárom fiúból pap lett. 1955-ben szentelték pappá és az újmisés papot Rábakethelyre küldték káplánnak. Buzgó lelkipásztori munkáját nem jó szemmel nézték azok, akik az 1956-os forradalom leverése után legfőbb ellenségeiket az egyház papjaiban látták. Máig sem tisztázott körülmények között 1957. december 15-én éjjel sürgős betegellátás ürügyén kicsalták plébániai lakásából és kegyetlen brutalitással megölték. A tisztalelkű, buzgó lelkipásztor vértanúhaláláról hosszú évtizedekig nem volt szabad beszélni. Sírján újmisés jelmondata olvasható: „Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik!”

Keresztelések templomunkban 2010. június – augusztus

Oros Áron Török Dorina Orosz Barnabás Török Dávid Szép Dorina, Nóra Molnár Vilmos György Mészáros Boglárka Szőke Balázs Fazekas Milán Markovits Lantos Levente Bettina, Anilla Tüttő Viktória, Mária Both Nimród István Kiss Lilien, Dorina Németh András Zsoldos Dóra Horváth Zétény

Isten áldását kérjük rájuk és családjukra.

Házasságot kötöttek templomunkban 2010. június – augusztus

Nagy András és Kakasy Kinga

Hmelyovszki Péter Miklós és Kis Andrea

Az Úr teljesítse be a jót, melyet

megkezdett bennük!

Page 6: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 6 -

Családi hétvége Szigetmonostoron

2010. szeptember 3-4. között a plébániai közösség 10 családja a szigetmonostori plébánián családi hétvégén vett részt. Az előadók Fórián-Szabó Gabi és Péter, valamint Lajos atya voltak. Nagyon jó hangulatú, vidám, közösségi élményekben gazdag hétvégét töltöttünk el együtt. Amíg a szülők lelki gyarapodását a „házasság – szentség – családegyház” gondolatsorra felfűzött előadások segítették elő, melyek után kiscsoportos megbeszélések mélyítették el a témát. Ezalatt az apróságok a nagyobb gyerekek felügyelete mellett kortól és mozgásigénytől függően rajzoltak, ragasztottak, terem- vagy szabadtéri játékban ügyeskedtek.

Gyöngyfűzés Mit viszek haza a családi lelki napról? A résztvevők

megosztották örömteli tapasztalataikat, melyből ízelítőt adunk. - A szeretet nem érzelem, hanem elhatározás. - Elfogadni kell a másikat, nem lenyesegetni a hibáit. - Feladatom a társam arcára mosolyt csalni. - Ha él a plébánia, egyre több az élő emberi kapcsolat. - Isten és az egyház mindenre választ ad, hogy az életünk helyes mederben folyjon. - Hasonló problémák más családoknál is vannak, nemcsak mi küzdünk.

Meghatóak voltak az őszinte megnyilatkozások. Nagy feladat jó házasságban élni. Gyermekeinket együtt és nem külön-külön kell nevelnünk. Az összhang a férj és feleség között átsegít sok nehézségen.

*******

Page 7: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

2010. szeptember 26. Lélek és Élet

- 7 -

A Fokoláre Mozgalom

1943-ban Chiara Lubich és első társnői újra fölfedezték az evangéliumot, és elkezdték együtt megvalósítani. Az első kis csoport nagyon hamar mozgalommá szélesedett és elterjedt először Olaszországban, aztán Európában és az egész világon. Legfőbb céljuknak az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekintették. Az evangéliumi szeretetet állítják középpontba, ebből született egy lelkiségi és társadalmi megújulási mozgalom. Az egység lelkisége néven emlegetik, mely kifejezetten közösségi lelkiség.

A Szentszék 1962-ben hagyta jóvá, majd 1990-ben ezt megerősítette. Elismeréseket kapott az ortodox egyházak, az anglikán, az evangélikus és a református egyház, különböző vallások valamint kulturális és nemzetközi szervezetek részéről egyaránt.

Amikor papok és laikusok egy plébánián a mozgalom lelkisége szerint élnek, a kölcsönös szeretetről tesznek tanúságot. Összejöveteleik célja, hogy az igét az emberek a mindennapi életükben valóra váltsák.

Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: "Ez a helyes út, ezen járjatok!" (Izaiás 30. fejezet) Ez az idézet Izaiástól arra emlékeztet engem, hogy figyeljek és hallgassak életem legnehezebb pillanataiban a lélek figyelmeztető szavára. Dániel

Hogyan éljük az Igét? Jézus Igéi -"lélek és élet"(Jn 6,3) - ő az "Út, az Igazság és az Élet"

János mondja: "Az élet igéjét hirdetjük Nektek" - 1Jn 1,1 "Aki csak hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít az emberhez, aki házát homokra építette ..."- Mt 7,24. Bár tudjuk, hogy így van ez, életünknek nagyon sok pillanata van, amikor az Igével ellentétesen cselekszünk. Az ige élésének gyakorlata arra hív, hogy minél többször idézzünk eszünkbe egy-egy igét, s próbáljuk azt életre váltani.

Lehet a reggeli imában átelmélkedni, hogy az ige hogyan lesz "nagyszerű lámpás lábam elé" (119. zsolt) a nap különböző helyzeteiben, sajátosan pl. nehézségeiben. Ha kicsit mélyebben megelmélkedem, azt látom, hogy majdnem minden ige képes életem minden cselekedetéhez egy isteni fényt adni - az Istennel való egyesülésre (a Vele egyesült cselekvésre) hívni.

Napi megállásaimban, egy-egy cselekedet előtt is átgondolhatom: vajon most mit jelent számomra ez az ige, most milyen fényt ad következő órámhoz, cselekedetemhez?

Ha az ember előrehalad az Ige folyamatos élésében: az Istennel való egyesülésnek egyik útja lehet. Hogyan éljük tehát az igét a gyakorlatban? 1) Először legalább annyit határozzunk el, hogy minden nap (pl. a reggeli imában) próbáljuk átimádkozni, hogy ez az ige ma hogyan alakíthatja át életünket. Majd tervezzünk el legalább egy-egy cselekedetet, ahol ez az ige konkretizálódik a felebaráti szeretetben is. (Isten abban él, aki szeret! Amit egynek tettetek…) 2) Az ige-élésének egy fontos teszt-mondata: Mit tettél ma, az ige indítására? Mit tettél Isten iránti szeretetből, s mit tettél a felebarát iránti szeretetből? 3) Az igéből fakadó cselekedet mindig Isten-szeretetet és ember-szeretetet jelent. - Az Ige Isten felé irányít - és mindig a felebarát felé is. Azt jelenti: hogy amikor "élem az igét" ebben a cselekedetben valamiképp találkozok Istennel. S iránta való szeretetből cselekszem - illetve teszek valamit felebarátomnak. Jézus tanítása ismételten erről szól. Ezt fogalmazza meg János apostol levele: ha szereted Istent, szeresd embertársadat! Chiara Lubich legtöbb igemagyarázata nagyon praktikusan meghív erre. 4) Az igéből való cselekvés örömöt jelent: éppen mert találkozás Istennel. (Lehet ez a legnagyobb fájdalom mélyén is: Isten jelenlétének felcsillanása: az iránta kimondott szeretet.) 5) Az igéből való cselekvés gyakran gyümölcsöt terem.

a)Az első gyümölcs - ami valamiképp mindig jelen van –maga a találkozás benne Jézussal, vagy maga a szeretet tette.

b) A másik gyümölcs lehet: ha az igéből fakadó cselekvés valamilyen sajátos, kegyelmi meglepetést okoz önmagamnak.

c) Isten ajándéka lehet még egy gyümölcs: hogy az igéből fakadó (Istennel egyesült) cselekvés valóban rendkívüli gyümölcsöt terem a felebarátban vagy a körülményekben.

Page 8: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 8 -

GONDOLATOK - fiataloknak

(a férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, szexualitásról, házasságról – meg ilyenekről…) Válogatás Varga Péter írásaiból - folytatásokban

A szerelem (szeretet) kellékei A SZERELEM ÖNZETLEN A másikat akarja boldoggá tenni, nem a saját boldogulását – kielégülését keresi. A szerelem önzetlenség nélkül kihasználás.

A SZERELEM ÖNKÉNTES

Szabadságból születik, a kényszer, a tilalom, a parancs megöli.

A SZERELEM IGENT MOND A MÁSIKRA

Elfogadja őt olyannak, amilyen. Az elutasítás vagy a kritika kizárja a szerelmet. Nem akarja megváltoz-tatni, „megnevelni” a másikat. A nő alkalmazkodik a férfihoz, a férfi odafigyelve az asszonyra, irányító marad. A szerelem a másik elismerése nélkül zsarnokság!

A SZERELEM SZERETETRE MÉLTÓ, KEDVES

E nélkül az érvényesülési vágy kerekedik felül.

A SZERELEMHEZ HOZZÁTARTOZIK A FELELŐSSÉG

Aki érzéseinek, szavainak, magatartásának valószínű vagy lehetséges következményeit nem látja – vagy nem akarja látni – aki nem vállalja, vagy nem képes vállalni ezeket a következményeket, az még éretlen a szerelemre, azt nem a szerelem, hanem a kéjvágy vezeti.

A SZERELEM TUD VÁRNI

Akit elragad a kíváncsiság és a türelmetlenség – a normális kibontakozást nem tudja elviselni – vágyai rohanó viharai elrontja a meghittség igényét. A házasságra való felkészülés fegyelmet és belső örömet követel.

A SZERELEMBEN VAN TISZTELET

Aki tudománnyal és technikával partnerét vágyai tárgyává alázza és nem éli át a kölcsönös vonzalom csodáját hálás lélekkel, az a szerelmet ösztön-kielégítéssé nyomorítja.

A SZERELEM FIGYELMES

Aki nem törődik szerelmes társa legbensőbb érzéseivel, és nem gyakorolja a józan okosságnál többet jelentő lovagi figyelmességet, az szétrombolja a bizalmat, ami a kapcsolat tartósságát biztosítaná.

A SZERELEM BECSÜLETES, LELKIISMERETES

Maradéktalanul odaadó két emberre van szükség. Aki „adagolja” a szívét – hogy a lelkiismeretét elaltassa – magát és szerelmesét fosztja meg az örömtől.

A SZERELEM NEM FÉR ÖSSZE A FÉLELEMMEL Aki bujkál, mert fél a felfedezéstől, a gyermekvállalástól, a bizalmával való visszaéléstől vagy a saját kudarcától – az nem képes igazi szerelemre. A SZERELEM NEM LEHET VISZONZÁS NÉLKÜL Nem lehet úgy négykezest játszani, ha a partner ölbe tett kézzel ül a zongoránál.

Page 9: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

2010. szeptember 26. Lélek és Élet

- 9 -

Van jövő! Böjte Csaba levele a tanévkezdésre /Részletek/

Körvonalazódik egy őszinte lelki igény, egy tiszta éhség, mely magasabb rendű vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Szeretettel bátorítlak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne hagyjátok, hogy a mindent beszennyezni akaró gonosz Isten legszebb ajándékát, a holnapba vetett hitünket elorozza tőlünk! Hiszem, hogy minden egyes bennünket mozgató éhséget, szomjúságot a végtelen Isten olt a szívünkbe. Isten vágyaink által vezet, irányít mindannyiunkat. Egy fiatal szíve vágyódása, szerelme által vezérelve találhatja meg élete társát, és csakis e belső éhségtől űzve, tiszta, part nélküli szerelmük kölcsönösen kimutatott jelei láttán mondhatja ki a plébánosuk: „Megkötött házasságotok érvényes, és amit az Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét!” Hiszem, hogy jóságos mennyei Atyánk rejtette el a világunkban rejlő lehetőségeket, titkokat olyan szinten, hogy a gyermeke, az ember úgy, ahogy növekszik, lépésről lépésre felfedezhesse, és megismerhesse, majd azokat saját kényelmére, örömére felhasználhassa. Csodálatos, ahogyan vezet bennünket őszinte kíváncsiságunk, éhségünk által a jó Isten. Bennem nincs félelem, szorongás, mikor látom, hogy az emberiség, mint nagyra nőtt gyermek, kíváncsian bontogatja a mennyei Atyánk által hatalmas karácsonyfánk alá rakott ajándékokat. Csodálatos dolgok vannak a szépen becsomagolt ajándékokban, melyeknek kibontásához, megismeréséhez folyamatosan nő fel az emberiség. Szerintem természetes, hogy a kibontott, megismert értékeket az emberiség örömmel ki is próbálja a maga javára. Hiszem, hogy nem bűn kinyitni a gyermeknek egy könyvet, amelyet a szerető, gondos szülő elhelyezett fia kis könyvtárába. Nem tartom rossznak, még kevésbé bűnnek térségünkben a kilencvenes évek elején megjelenő, az anyagi dolgok megismerésére, fogyasztására késztető éhséget, amely által oly sok új dolog áramlott be életünkbe. Hiszem, hogy a mobiltelefon, a laptop, az internet mind az én gondoskodó jóságos Istenem drága ajándéka. Ő vezet lépésről lépésre nagy szeretettel, és hihetetlenül biztos kézzel. Örömmel látok körvonalazódni egy újabb éhséghullámot – a szívünkben! Vágyódunk egy meghittebb, békés világ után. Vágyódunk arra, hogy szorosabban megfogjuk egymás kezét, de

arra is, hogy a lelkünk ajtaján kopogtató Istent beengedjük az életünkbe. Határozottan érzek egy őszinte vágyódást az emberek szívében egy sokkal mélyebb, nyitottabb, emberhez méltóbb kapcsolatrendszer után. Vágyódunk arra, hogy megmutathassuk magunkat, hogy megismerjük egymást, és hogy teremtő Istenünkkel egy asztalhoz ülve elbeszélgessünk. Körvonalazódik egy őszinte lelki igény, tiszta éhség, mely magasabb rendű vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Nem megtagadom a múltat, az utolsó húsz évet a maga anyagi javak iránti megkülönböztetett vágyakozásával, egyszerűen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk örömére. Bennem hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van ezen újabb „fogás” iránt. Hiszem, hogy nem valaminek a végén, a szárnyalásainkat lezáró plafonnál, korlátoknál topogunk, hanem a végtelenre nyíló, kitárt ajtó előtti beáramló hatalmas fényben, bátortalanul, kábán állunk. Szeretettel bátorítlak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne hagyjátok, hogy a mindent beszennyezni akaró gonosz, Isten legszebb ajándékát, a holnapba vetett hitünket elorozza tőlünk! Mindennapi munkánkban ne becsületből játszódjuk végig e „vesztes meccset”, hanem higgyünk a holnapban, higgyünk abban, hogy az emberiség nagy tornájában a mi generációnk által megvívandó meccset, igenis, megnyerhetjük! Igen, a magunk kis lépésével előbbre vihetjük társadalmunkat, és egy tisztább, nyugodtabb, verejtékes munkánk által is szépülő világot hagyhatunk a gyermekeinkre! Olyan jó lenne, ha a múltban való nosztalgikus elmerülés helyett bátran előre néznénk, és a holnapban keresnénk a bennünket mozgató éhségre a választ! Az idők Ura szelíden vezet, és nem a múltban, hanem a jövőben vár ránk a nekünk szánt csodás ajándékaival. Én nyugodt vagyok, és bátorítlak, hogy szívetek vágyára hallgatva elinduljatok, mert tudom, hogy évmilliárdok óta tartó feltartóztathatatlan utazásunk a végtelenül szerető szentháromságos egy Istenünk karjaiba vezet.

Page 10: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 10 -

H I T V A L L Á S U N K V .

„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”

Ha Isten mindenható és gondviselő, miért engedi meg Isten a rosszat? Isten sem közvetlenül, sem közvetve nem oka a rossznak. Az emberek bűne a gyökere minden rossznak. A hit biztosít bennünket arról, hogy Isten nem engedné meg a rosszat, ha nem tudna jót kihozni belőle. Csodálatosan megmutatta ezt már Krisztus halálában és föltámadásában: a legnagyobb erkölcsi rosszból, Fiának megöléséből fakasztotta a legnagyobb jókat, Krisztus megdicsőülését és a mi megváltásunkat.

Miért az egy Istenben hiszünk? Mert Ő egyetlenként nyilatkoztatta ki magát Izrael népének, amikor ezt mondta: „Halljad Izrael, egyetlen az Úr” (MTörv 6,4), „nincs más” (Iz 45,22). Maga Jézus is megerősítette: Isten „az egyetlen Úr” (Mk 12,29).

Milyen következményei vannak az egy Istenbe vetett hitnek? Istenbe, az Egyetlenbe vetett hit megkívánja: az isteni nagyság és fölség megismerését; a hálaadásban folyó életet; az Istenbe vetett bizalmat a nehézségek idején is; az Isten képmására teremtett minden ember egységének és méltóságának elismerését; az Istentől teremtett dolgok helyes használatát.

Mit jelen az, hogy Isten mindenható? Isten kinyilatkoztatta önmagáról, hogy „ő az Erős, a Hatalmas” (Zsolt 24,8), akinél „semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Az ő mindenhatósága egyetemes és titokzatos; megnyilvánulása a világ semmiből és az ember szeretetből való megteremtése, de mindenekfölött az ő Fiának megtestesülése és föltámadása, az ember fiúvá fogadása és a bűnök megbocsátása. Ezért fordul az Egyház könyörgéseiben a „mindenható, örök Istenhez”

Mit jelen az, hogy Isten mindenható? Isten kinyilatkoztatta önmagáról, hogy „ő az Erős, a Hatalmas” (Zsolt 24,8), akinél „semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Az ő mindenhatósága egyetemes és titokzatos; megnyilvánulása a világ semmiből és az ember szeretetből való megteremtése, de mindenekfölött az ő Fiának megtestesülése és föltámadása, az ember fiúvá fogadása és a bűnök megbocsátása. Ezért fordul az Egyház könyörgéseiben a „mindenható, örök Istenhez”

Miért fontos ez az állítás: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet?” (Ter 1,1) Mert a teremtés az alapja az üdvösség egész isteni tervének; kinyilvánítja Isten mindenható és bölcs szeretetét, az első lépés az egyetlen Isten és népe közti szövetség megkötése felé; a Krisztusban csúcspontjához érkező üdvtörténet kezdete; az első válasz az ember alapvető kérdéseire, melyeket saját eredetére és céljára vonatkozóan tesz föl.

Miért fontos ez az állítás: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet?” (Ter 1,1) Mert a teremtés az alapja az üdvösség egész isteni tervének; kinyilvánítja Isten mindenható és bölcs szeretetét, az első lépés az egyetlen Isten és népe közti szövetség megkötése felé; a Krisztusban csúcspontjához érkező üdvtörténet kezdete; az első válasz az ember alapvető kérdéseire, melyeket saját eredetére és céljára vonatkozóan tesz föl.

Ki teremtette a világot? A világ egyetlen és oszthatatlan teremtője az Atya, a Fiú és a Szentlélek, még akkor is, ha a világ teremtésének művét elsősorban az Atyának tulajdonítjuk. Miért teremtette Isten a világot? Isten a világot saját dicsőségére teremtette, mert ki akarta nyilvánítani és közölni akarta a maga jóságát, igazságát és szépségét.

Ki teremtette a világot? A világ egyetlen és oszthatatlan teremtője az Atya, a Fiú és a Szentlélek, még akkor is, ha a világ teremtésének művét elsősorban az Atyának tulajdonítjuk. Miért teremtette Isten a világot? Isten a világot saját dicsőségére teremtette, mert ki akarta nyilvánítani és közölni akarta a maga jóságát, igazságát és szépségét.

Hogyan teremtette Isten a világmindenséget? Isten a világmindenséget teljesen szabadon, bölcsen és szeretettel teremtette. A világ nem szükségszerűség, vak végzet vagy véletlen következménye. Isten „a semmiből” (2Mak 7,28) rendezett és jó világot teremtett, amelyet Ő végtelenül felülmúl. Isten megtartja a létben a teremtményeit, támogatja őket, megadja nekik a cselekvési képességet és beteljesedésre vezeti őket Fia és a Szentlélek által.

A Katolikus Egyház katekizmusának kompendiuma nyomán

Page 11: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

2010. szeptember 26. Lélek és Élet

- 11 -

Visszaélések a katolikus liturgiával, vagy szentek nevével! A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 6-án és 7-én tartotta őszi rendes ülését. Az ülés témáit és határozatait sajtótájékoztatón ismertette Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke és Mohos Gábor a konferencia titkára. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász igazgatója arról a munkáról tájékoztatta a jelen lévő újságírókat, amelyet a Karitász az árvíz sújtotta településeken végez.

Az utóbbi időben egyre több esetben hallani olyan új közösségekről, amelyek imitálják a katolikus liturgiát, felvéve katolikus szentek vagy Szűz Mária nevét. A Püspöki Konferencia felhívja a lelkipásztorok, a hívek és minden jószándékú ember figyelmét arra, hogy ezek a közösségek semmilyen módon nem állnak kapcsolatban a Katolikus Egyházzal, tanításuk nem egyeztethető össze a katolikus hittel. Mohos Gábor, az MKPK titkára megjegyezte: nem a konkrét közösségek a fontosak, hanem a jelenség maga, valószínűleg sokszor anyagi célból hoznak létre ilyen „egyházakat”. Meg kell találni, milyen jogi lehetőség van kivédeni ezt. Névhasználatuk, szertartásuk, ruházatuk igen megtévesztő. Bővebb tájékoztatást lehet kapni honlapjaikon: http://www.youtube.com/watch?v=HzNkTQ513qg&feature=player_embedded#! http://esszenus.hu/Page%2001.htm http://www.mariarend.hu/hun/main.html

Az otthon nyolc boldogsága 1. Boldog az az otthon, melyben rendszeresen imádkoznak, mert a mi

Urunk ott lakozik. 2. Boldog az az otthon, ahol egyetértés és összetartozás van, mert ott

keresztényi boldogság uralkodik. 3. Boldog az az otthon, ahol sem nem káromkodnak, sem trágár

szavakat és megszólalásokat nem mondanak, mert az az otthon lelki tisztasággal ékes.

4. Boldog az az otthon, mely betegéhez azonnal papot hív, mert ott a szenvedés érdemszerző, a halál pedig hazatérés az Úrhoz.

5. Boldog az az otthon, ahol rendszeresen olvassák a Szentírást, a szentek életét és a katekizmust, mert ott a hit él és világít.

6. Boldog az az otthon, melyben a gyermekek tisztelik szüleiket és engedelmeskednek, mert az a mennyország előcsarnoka.

7. Boldog az az otthon, melyben a szülők gyermekeik legjobb példaképei, mert az az otthon mind a földi, mind a túlvilági boldog élet forrása.

8. Boldog vagy te, aki ezeket az elveket törekszel megvalósítani otthonodban, mert nagyobb áldást és boldogságot ezeknél nem is tudnék kívánni neked. Ámen

Nyílt levél 1. Egyházközségünknek egyre nagyobb szüksége van közösségi térre, mert a plébánia

épülete nem alkalmas a közösségi rendezvények megtartására. A keresztény értékrenddel rendelkező, kiegyensúlyozott ember nem csak egészségesebb és erősebb, hanem képes az emberi lét legalapvetőbb elemének, a szeretetnek átadására is. Ezért fogtunk bele közösségi ház építésébe mintegy 80 m2-en, a plébánia kertjében. Az építéshez szükséges kivitelezési engedély a rendelkezésünkre áll, a tervek nagy része elkészült. Idén szerkezet kész állapotig fogunk eljutni. Egyrészt önerőből, vagyis a hívek adományaiból, másrészt egyházmegyei támogatással és önkormányzati segítséggel indultunk. A felajánlott segítségeket ezúton is köszönjük. Természetesen még további támogatásra van szükség. További részletekről tájékozódhat a honlapunkon, a http://szenterzsebet.plebania.hu/ oldalon.

Rákoscsaba-Újtelep Szent Erzsébet Plébánia Képviselőtestülete

Page 12: LÉLEK ÉS ÉLET - szenterzsebet.plebania.huszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2010-09-ujsag-II-4.pdf · Erősítsd meg akaratomat, hogy feléd forduljak, újítsd

Lélek és Élet 2010. szeptember 26.

- 12 -

Egyházközségi események

Szentlélek imacsoport - Szept. 28,. Okt. 12., Okt. 26., Nov. 9. K 19.15-től a plébánián Alpha kurzus II. - Okt. 1,.. Okt. 15., Okt. 29. P 19.15-től a plébánián Alpha kurzus I. (korábbi alphások) katekézis összejövetele - Okt. 4. H. plébánián 19.15-től Családi hittanközösség összejövetele - Okt. 30. Szo a plébánián Rózsafüzér Társ. – Okt. 3. ½ 6-tól rózsafüzért imádkozunk, szentmise után titokcsere - Okt. 12. gyermek rózsafüzér 18 órától Okt. 10. V - A rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Templom búcsú ünnepi szentmiséje fél 11-től

Közösségünk zarándoklata ¼ 10 kor indul a templomunk elől. Okt. 16. Szo Plébániai kirándulás - Nov. 6. Szo A Pál Apostol Iskolában Varga László kaposvári plébános lelki napot tart. Nov. 13. Szo Templomunk Szent Erzsébet búcsújának előesti ünnepe Nov. 14. templomunk SZT. ERZSÉBET BÚCSÚJA

MISEREND okt. 31-ig: VASÁRNAP: ½ 9, 10 és 18-órakor

HÉTKÖZNAP: 18.30 órakor, kivétel: szombaton: reggel 8-kor Szentségimádás és rózsafüzér rendje:

Október 1-től a szentségimádást hétköznapokon 17.30-tól 18.00 óráig tartjuk A rózsafüzér imádkozás az esti szentmisék előtt, 18.00-tól lesz.

MISEREND nov. 1-től:

VASÁRNAP: ½ 9, 10 és 18-órakor HÉTKÖZNAP: 17.30 órakor, kivétel: szombaton: reggel 8-kor

Szentségimádás : Hétfőtől péntekig a ½ 6-os szentmise után fél óra, csütörtökön egy óra.

Kiadja: Rákoscsaba-Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia Cím: 1171 Budapest, Szabadság sugárút 39. Tel:258-4074

Fogadó órák: hétfő 16-17, szerda 10-11, péntek 10-11. www.szenterzsebet.plebania.hu

(Lélek és Élet lelkipásztori lapunk itt is olvasható) F.kiadó: Szőke Lajos plébános;

Szerkesztőbizottság: Blanár Mariann, Csombor Jolán, Szőke Lajos, Tatár Enikő, Trombitásné Fehér Ágnes Készült 220 példányban.

Az újsággal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat várjuk a [email protected] szerkesztőségbe. Az újság önköltségi ára 100 Ft. Adományokat a kiadásához a kihelyezett perselybe kérjük elhelyezni.

Nyomdai kivitelezés: Onlineprint Kft www.onlineprint.hu

Október 2-án (szombaton), a Szűzanya hónapjában autóbuszos zarándoklatot szervezünk

MÁRIABESNYŐRE a Rózsafüzér társulat részvételével. Jelentkezni lehet a sekrestyében, az autóbuszköltség

befizetésével: 1000 Ft/fő. 65 éves kor felett a plébániai közösség tagjainak és a gyermekeknek 500 Ft.

Indulás 9 órakor a plébánia elől, visszaérkezés kora délután. Ebéd tarisznyából.