Liszt Ferenc

1811. október 22-én látott napvilágot Liszt Ádám és Lager Anna gyermekeként.

Édesapja korán felismerte fiának különleges zenei tehetségét és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt Ádám fia fejlődéséről naplót vezetett, amely ugyan elveszett, de bizonyos részei egy zenekritikusnak köszönhetően fennmaradtak, Ebből megtudjuk, hogy a gyermek Liszt nagyon beteges volt, egy alkalommal még a koporsót is megrendelték számára. Hamarosan felépült, de lázrohamai egész életén keresztül gyötörték. 6 éves volt, amikor egy nap magától visszaénekelte az apja által zongorán játszott mű dallamát anélkül, hogy tudta volna, mit énekel. Ez volt zsenijének első jele.

Liszt hamarosan ostromolni kezdte apját, hogy tanítsa zongorázni, aki aggódott fia egészsége miatt és óvta mindenféle fizikai erőfeszítéstől. Végül elkezdődtek az órák, amelyen Beethoven műveit játszotta legszívesebben, és amikor megkérdezték tőle, hogy mi szeretne lenni, ha felnő, akkor ő rámutatott a falon lévő Beethoven portréra, hogy : Az ott ni.

Liszt Ádám szerette volna bemutatni a fiát a híres zeneszerzőnek, az azonban nem szerette a csodagyerekeket, végül azonban Czerny közbenjárásának köszönhetően mégis sikerült időpontot kapniuk. Biztosan tudhatjuk, hogy Liszt Ádám és fia 1823. április 13-ai koncert előtt néhány nappal járt Beethoven lakásán, ugyanis az akkor már süket Beethoven beszélgető füzetében található egy Liszt Ádámtól származó bejegyzés, melyben a találkozás okozta örömét fejezte ki.

A koncerten nyilvánosan elismeri tehetségét, amikor egy versenyművet és saját szerzeményű fantáziáját játssza…alig áll fel a zongorától, Beethoven odarohan hozzá és homlokon csókolja. Ilyen szavakkal illeti Lisztet: Ördöge van a kölyöknek, micsoda kópé…

Ezt mondja neki: Te boldog vagy és boldoggá fogsz tenni másokat. Nincs ennél szebb!!!

Liszt beszámolója a találkozásról: Először Ferdinand Ries egyik darabját játszottam. Azután Beethoven kívánságára a Wohltemperiertes Klavierból Bach egyik fúgáját játszottam más-más hangnemben. Végül Beethoven első zongoraversenyének egyik tételét játszottam. Beethoven, aki játékomat közvetlen

közelről figyelte, nagyon meg volt rendülve, és homlokon csókolt. Más források azonban e találkozást nem bizonyítják.

Bécsben folytatja tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1823-ban Párizsba költözött, de felvételét a conservatoire-ba Cherubini megakadályozta, így Bécsben tanul magánúton zeneelméletet és ellenpontot. Közben hangversenykörútra indul. Állomásai: Franciaország, Svájc, Anglia.

1827-ben Párizsba költözik, ahol a társasági élet ünnepelt személyisége lesz, itt ismerkedik meg Chopinnel, akitől a zongorajáték árnyalatait tanulta meg, Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene legújabb vívmányait sajátította el.

1834-ben megismerkedik Marie d’Agoult grófnővel, akihez szenvedélyes szerelem fűzi, s 10 éves együttélésükből 3 gyermek születik, kik közül az egyik Cosima Richárd Wagner felesége lett. Ez alatt az évtized alatt sokat hangversenyezik, szinte minden jelentős európai nagyvárosban megfordult.

Liszt úti kocsija

Liszt nagyon sokat utazott, ami nagyon fárasztó volt, főként, hogy gyakran éjszaka utazott. Az akkori közlekedési eszközök a postakocsi és a diligence kényelmetlenek és lassúak voltak, így Liszt épített magának egy saját útikocsit, ami egyben lakókocsi is volt, több ember elfért benne és egy zongora is helyet kapott. A zongoraművész lakókocsijában tudott enni, aludni, gyakorolni és komponálni is. Ebből kettő volt neki. Ezeket a lakókocsikat nagyon megcsodálták, hiszen minden luxussal, minden elképesztő kényelemmel. Nappal szalonként, étkezőként szolgált, éjjel pedig hálószobaként.

1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. A 40-es évek elejétől Weimarban az udvari színház karmestere lett, népszerűsítette a kortárs szerzők műveit és tanította a pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Erre az időre esik zeneszerzői munkásságának felvirágzása s ekkor köt életre szóló barátságot R. Wagnerrel.

Közben hazájával sem szakadtak meg a kapcsolatai. 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, Pesten bemutatták Hungaria c. szimfonikus költeményét. 1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri állásáról. 1861-ben elhagyta Weimart. Mivel zeneszerzői munkásságát az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való házasságához

a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült – felvette a kisebb papi rendeket. 1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede negyedszázados jubileumi ünnepségein mutatták be a Szent Erzsébet legendáját saját vezényletével. 1867-ben koronázási miséjének bemutatója ismét Pestre hozta. Ezt követően évről évre hazalátogatott, Pesten koncerteket adott mint karmester. 1869-től a nyarakat ismét Weimarban töltötte, ahol új tanítványok vették körül. 1872-ben szülőfalujába látogatott. 1873-ban Bp.-en ünnepelték meg 50 esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és ösztöndíj alapításával. 1875-ben reáruházták a bp.-i Zeneakadémia elnöki tisztét, s ettől kezdve idejét megosztotta Bp., Weimar és Róma között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat töltötte Bp.-en, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint Weimarba. Egyik utazásán meghűlt, s tüdőgyulladás vetett véget életének.

Lisztre korai gyermekéveiben nagy hatást gyakorolt a sötétbőrű vándorcigányok látványa, akik sátortáboraikban érzéseik, indulataik által vezérelve hipnotikusan hajlongtak saját zenéjükre. (Később erről könyvet is írt: Cigányok és zenéjük Magyarországon címmel)

A XIX. század közepén jelentős szerepet játszott Liszt Ferenc a magyar népzene elterjesztésében, ő ugyanis gyakran a cigányok között gyűjtött dallamokat, de mivel a cigányságnak saját népzenéje nincs, többnyire a helyi népzenéket játsszák eltorzítva; Liszt Ferenc volt olyan zseniális, hogy a Magyar Rapszódiákban és pl. a Magyar Fantáziában "visszamagyarosította" az eltorzított magyar népzenét. A cigányzene és a magyar népzene kapcsolatáról Bartók Béla 1923-ban a következőket írta: "A falusi cigány többnyire paraszti műsort játszik, népzenét népies stílusban". A cigányzenészek Magyarországon asszimilálódtak a magyar zenei hagyományokhoz és sajátjuknak érzik ezt a zenét; a cigányzenészek, mint szakmájuk nagy múltú képviselői a magyar népzene őrzésében és gyarapításában is elől jártak. Nem "hoztak", nem volt döntő beleszólásuk abba, hogy milyen legyen a magyar népzenei hagyomány, de legjobbjaik alkotó módon vettek részt a kivitelezésben. Az egyetlen zenei elem a bővített szekundos (leginkább fríg) hangsor, amit nekik szokás tulajdonítani, s aminek valóban leginkább ők voltak az ide-odaszállítói, nem eredendően cigány örökség; hozzánk - meglehet a cigányzenészek közvetítésével - feltehetően a török szórakoztató (kisvárosi) zenéből származik (Csajághy György). Liszt jól ismerte a magyar népzenét is, 1838-ban írta: "Szándékom, hogy nekivágok

Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, útizsákkal hátamon". Sajnos e szándékát nem tudta soha megvalósítani.

A cigányzene ösztönös, rögtönzött jellegét csodálta a legjobban. Élő bizonyítéka ez annak, hogy a zene valóban velünk született, mivel olyanok is művelik, akik semmilyen művészi képzésben nem részesültek. Mivel ő csupán a cigányzenészek előadásaiban ismerte meg a „magyar zenét”, ezt a fajta zenét vélte magyarnak, ellenben a valódi magyar népzenéről semmi információja nem volt.

Ebből a gyerekkori élményéből született a 19 zongoradarabból álló Magyar Rapszódiák sorozata, melyekben hangszeres, verbunkos és csárdás-muzsikát használt fel.

Némelyiket zenekarra is feldolgozta.

Sokan vitatják, hogy milyen nemzetiségű Liszt. Vallomásai, levelezései és egyéb dokumentumok csalhatatlanul igazolják, hogy mindig magyarnak vallotta magát.

Elkötelezett hazafi volt és sajnálta, hogy nem volt alkalma megtanulni magyarul, de magyarságát soha nem tagadta meg: Szívügye volt a magyar kultúra és annak felemelkedéséért sokat tett.

Idézet Liszttől: „Mivel Magyarországon születtem illő, hogy zenei tehetségemmel hazámat szolgáljam. Hazafiságomat nem szóvirágokban, hanem tettben, kötelesség teljesítésével akarom kimutatni.”

1875-ben megalakult Budapesten a Zeneakadémia, melynek egyik alapítója és első tanára volt, ezért viseli ez az intézmény ma is az ő nevét. Számtalan magyar tárgyú kompozíciója született, mint például a Hungária szimfonikus költeménye, az Esztergomi mise, a Magyar rapszódiák, és a Magyar történelmi arcképek, mellyel a magyar nemzet nagyjait mutatja be.

Liszt pályájának kezdete a zongorához fűződik. Így érthető, hogy zeneszerzői tevékenysége középpontjában is a zongoraművek állnak, e művek írása egész életén át végigkísérte. A zongorán kívül fontos műfajai a zenekari és a versenyművek, valamint a vokális alkotások. Míg zongoraműveket szinte folyamatosan komponált, a többi műfaj életének viszonylag behatárolt szakaszához kötődik. A szimfonikus művek java a weimari időszakban keletkezett, míg a vokális művek (főleg a vallásos témájúak) elsősorban római időszakához kapcsolódnak.

Liszt zongoraműveket szinte folyamatosan komponált egész életében. Mint előadó, Európa-szerte ünnepelt zongoravirtuóz, a nehéz és mások számára néha érthetetlen zongoraművekkel a modern zongoratechnika, a modern zongorairodalom, a modern zongorahangversenyek és a modern zongoratanítás megalapozójának számít. Ezek a darabok magára a hangszerre, annak fejlődésére is hatottak. Liszt zongorajátékának alakulására két művész volt hatással. Az első Paganini volt, aki azt bizonyította számára, hogy a művészi mondanivaló, a hatás szolgálatába állított virtuozitás az új zene nélkülözhetetlen, éltető eleme. A másik Chopin, aki a poétikus tartalom és előadásmód alkalmazására ébresztette rá. E két hatás egymással talán ellentétesnek tűnhetne, de Liszt alkotó módon képes volt egyesíteni ezeket művészetében. Számos zenei átiratot, opera-parafrázist is írt, átírta zongorára például Beethoven összes szimfóniáját, és sok kortárs operarészletet tett át zongorára – mintegy népszerűsítve az alap operákat.

Zongoraműveit rengeteg alkalommal lemezre vették, de csak az ausztrál Leslie Howard dolgozta fel összes zongoraművét. A projekt 15 évig tartott, eredménye egy 95 CD-lemezből álló gyűjtemény lett, és minden idők leghosszabb lemezfelvételével Howard bekerült a Guinnes Rekkordok Könyvébe.

A zenekar már zongoravirtuóz korszakában is érdekelte, de – minthogy nem állt rendelkezésére zenekar – eleinte nem próbálkozott hangszereléssel. Zenekari műveket a weimari időszakban kezdett írni, ahol udvari karmester volt. Eleinte még itt sem hangszerelt önállóan, két fiatal zenész volt a segítségére: August Conradi, majd Joachim Raff. Liszt eleinte javítgatta a munkáit, majd úgy 1854-től, a zenekari hangzással való kísérletezés, az egyes hangszerek sajátosságainak kitapasztalása után már maga hangszerelte műveit, mi több, a hangszerelés nagy hatású mestere lett. Bartók – Berlioz és Wagner mellett – a 19. század kiemelkedő hangszerelő újítójának nevezte. Liszt formai újítást is hozott a szimfonikus zenébe: a szimfonikus költeményt. Tizenhárom ilyet írt, ezen kívül két szimfóniát (Faust, Dante). Ezek szerkesztésmódjában túllép a hagyományos szimfónián: művei nagy részéhez programot írt, nem törődött a hagyományos tételbeosztással, erőteljesen feszegette a tonalitás határait. Ugyanakkor megfigyelhető a magyaros motívumok (az úgynevezett magyar vagy cigányskála) megjelenése műveiben, olyan helyeken is, ahol nem lenne feltétlenül indokolt, és még olyan művekben is, amelynek készültekor még nem ébredt rá magyarságára. Liszt zenekari műveinek az elképzelései szerinti előadására nagy súlyt fektetett, ezért részletes utasításokat írt a nyomatott a partitúrához.

A versenyműveket hangszeres tudásának bemutatása céljából komponálta. Ezek közül a legfontosabbak az Esz-dúr, az A-dúr zongoraverseny és a Haláltánc.

Közülük az első és a harmadik a népszerűbb, a középső – befejezésétől eltekintve – kevésbé harsány, a zongorajáték belesimul a zenekar hangzásába.

Vokális alkotásai két csoportra oszthatók: egyházi és világi művekre, utóbbiak pedig kórusművekre és dalokra. Mind közül az egyházzenei alkotások a lényegesen jelentősebbek. Liszt Ferenc mélyen, őszintén vallásos volt, még ha bizonyos értelemben szubjektív is volt ez a vallásosság. Már fiatalkorában foglalkozott a papi pálya gondolatával, majd 1861-es Rómába költözése után vált szorossá a kapcsolata a Vatikánnal, később abbé lett. Egyházi műveinek zöme ebben a római korszakban született, több magyar vonatkozású. Oratóriumokat és miséket írt (Szent Erzsébet legendája, Krisztus, Via crucis, Esztergomi mise stb.).

(Zenei munkássága mellett meg kell említeni Liszt írásműveit is. Ezekből az írásokból képet alkothat az utókor a korabeli Európa zenei életéről és annak társadalmi hátteréről. Az egyik legfontosabb esszégyűjteménye a De la situation des artistes… (A művészek helyzetéről…). Több írást jelentetett meg pályatársairól, melyek közül a Chopin-tanulmány (1852) a legjelentősebb. Weimari évei alatt több esszét írt Wagner és Gluck operáiról. A magyarországi cigányokról írt munkáját (Des Bohémiens et de lleur musique en Hongrie – A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon) nem kis megdöbbenéssel és erős ellenérzéssel fogadták (különösen annak második, Carolyne von Wittgenstein által kiegészített részét). Ma már tudni, hogy fiatalkorában Marie d'Agoult, majd weimari évei során, de később is, Carolyne von Wittgenstein hercegnő csiszolgatta irodalmi alkotásait, nem egyszer önállóan, Liszt tudta nélkül is beleírtak a Liszt neve alatt megjelent írásművekbe. A legtöbb esetben az eredeti kéziratok elvesztek, ami megnehezíti Liszt saját munkáinak beazonosítását.)

A 19. sz. zeneművészetének egyik vezéralakja volt. Az ún. radikális romantika (Berlioz, Wagner stb.) képviselője és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és beteljesítője.

Utolsó korszakának műveiben, minden megoldatlanságuk ellenére, olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a 20. szd.-ban elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra. Mint zongoraművész máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása, amelyről kortársak feljegyzései tanúskodnak, a legnagyobb előadóművészek közé helyezi. Emlékét Weimarban és Bp.-en Liszt-Múzeum, könyvtár őrzi. 1925-ben róla nevezték el a Bp.-en működő

Zeneakadémiát. A Hohenlohe-féle Liszt-alapítvány gondoskodott műveinek új, kritikai kiadásáról. Az 1951-ben alapított Liszt-díj kiemelkedő előadóművészek jutalmazására 1952 óta évente (ápr. 4-én) kerül kiosztásra. Emlékére 1933 óta Bp.-en zenei versenyeket rendeznek.

Főbb művei:

Szimfonikus költemények: A-dúr zongoraverseny, Esz-dúr zongoraverseny Haláltánc,Fantázia magyar népdalokra ,Faust-szimfónia Dante-szimfónia, Mephisto-keringő.

Zongoraművek: Egy utazó naplója, Vándorévek, Kromatikus galopp, Magyar rapszódiák, Consolations, 2 polonaise, Papagini-etűdök, Transzcendentális etűdök, h-moll szonáta, h-moll ballada, Velence és Nápoly, Két koncert-etűd, Legendák, Spanyol rapszódia, Magyar történelmi arcképek, Fantázia és fúga a B-A-C-H témára, Csárdás macabre, Három elfelejtett keringő stb.

Orgonaművek: Ad nos, ad salutarem undam (fantázia és fúga), Weinen, klagen variációk, B-A-C-H prelúdium és fúga stb.

Oratóriumok: Szent Erzsébet legenda, Christus

Misék: Esztergomi mise, Magyar koronázási mise, Requiem

Dalok: V. Hugo, H. Heine, Goethe, N. Lenau stb. költeményeire.

Átiratok zongorára: Összes műveinek gyűjteményes kiadása a Liszt-alapítvány gondozásában 1907-től került sajtó alá csak részben jelent meg.

Írások: F. Chopin, A cigányokról és a cigányzenéről Magyarországon, Gesammelte Schriften

Liszt Ferenc válogatott írásai

Műveinek jegyzéke: saját összeállításban: Tematischer Katalog

Liszt stílusa és szerkesztésmódjaLiszt kompozícióinak két stíluselem adott felismerhetően személyes jelleget: a formaszerkezetével való kísérletezés és a tématranszformáció. Sok kisebb darabja eredeti felépítésű, nagyobb darabjaiban gyakran tesz merész kísérleteket: kibővítette a klasszikusan egytételes szonátaformát, egységbe fogta a többtételes műveket, és kiterjedt hangnemterületekkel újszerű, drámai hatást tudott elérni. Nagyon sok műve monotematikus, csak hosszabb darabokban alkalmaz egynél több témát. Ez a monotematikus jelleg ösztönözte Lisztet arra,

hogy kifejlessze a tématranszformáció elvét, azt a technikát, amellyel egy vagy több zenei gondolatot különféle technikákkal megváltoztat: módosítja az előadásmódot, a ritmust, a metrumot vagy a tempót, a díszítést, átformálja a kíséretet stb.-ezzel átalakítja a mű tematikus bázisát.

iszt új zongoratechnikája összességében egy célt szolgált, hogy kihasználja a hangszer minden lehetőségét, ha lehet, szóljon úgy, mint egy zenekar, ugyanakkor legyen praktikus az előadó számára. Ezt transzcendens technikának nevezték el, amit pl. úgy valósított meg, hogy ereszkedő futamok, melyek során az oktávfogásokat önálló hang követ. A zongorista keze átsiklik a hüvelykujja fölött, a folyamatos hangzást pedig az ismétlődő akkordokkal kitöltött basszus biztosítja.

Liszt harmóniakezelése 1970-ig a korai romantikus harmóniákat tükrözte. Az évek során egyre inkább megjelennek a kromatikus harmóniák, a szűkített akkordok, tritonuszok. Megjelennek az egészhangú skálák, de találkozunk a bővített szekundos skálákra alapozott témákkal is. Pl. A Faust-szimfónia nyitó témája a kromatikus skála összes hangját tartalmazza, s a mű több részletében a tonalitást teljes egészében mellőzi.

Haláltánc, Totentanz – Danse macabre; Parafrázis a Dies iræ fölött zongorára és zenekarra Liszt Ferenc nagyszabású, zongorára és zenekarra írt versenyműve. A darab hosszú érlelési folyamat végén, 1859-ben készült el végleges formájában. A zeneművet Hans von Bülow-nak ajánlotta, ő mutatta be 1865-ben, Hágában.

A mű születése

Buonamico Buffalmacco: A halál diadala – freskó

A közvélekedéssel ellentétben Liszt Haláltáncát nem Albrecht Dürer ismert fametszetsorozata, hanem a pisai Camposanto monumentale (Nagy temető) falán található A halál diadala (Trionfo della Morte) című freskó ihlette (a festmény a második világháborúban komolyan megsérült). Erről Lina Ramann, Liszt kortársa és életrajzírója számolt be. A szerző a freskó festőjének Andrea Orcagnát jelölte meg, később Francesco Traininek tulajdonították, az igazi alkotó azonban a Boccaccio által tréfás kedvűként említett firenzei festő, Buonamico Buffalmacco.

Liszt Ferenc 1838-ban Marie d’Agoult-val látogatott Pisába, ekkor látta a freskót, és azonnal mély hatást tett rá. A festmény középpontjában a Halál van, aki az élet hívságait jelképező fiatal lányokat szemléli, az égben angyalok, balra fent imádkozó remeték láthatók. A bal oldali részben a három élő és a három

halott, a jobb oldali részen az említett fiatal hölgyek láthatók. A haláltól megrémülőket Szent Makárius figyelmezteti a földi élet mulandóságára.

A zenemű vázlatait Liszt még abban az évben lejegyezte (a vázlatkönyv szerint eredetileg a Zarándokévek itáliai ciklusába szánta), de aztán hosszú időre félretette (Liszt munkamódszerében gyakori volt ez a „pihentetés”, az ötlet „érlelése”), és csak 1849-ben készült el vele. A komponista ezt az első változatot azonban nem tartotta kielégítőnek, ezért 1853-ban, majd 1859-ben is átdolgozta. Az elkészült darabot végül 1865-ben tartotta kiadásra érettnek, és ugyanez év áprilisában mutatta be Hans von Bülow Hágában.

A Haláltánc (német címén Totentanz) a Dies iræ (latinul a harag napja) gregorián dallamra épül. A Dies iræ a 13. század első felében keletkezett, szerzője valószínűleg Celanói Tamás. Ezt a témát Liszt előtt már Berlioz is felhasználta Fantasztikus szimfóniájában, annak 5., Songe d'une Nuit du Sabbat (Boszorkányszombat) című tételében (1830). Ez azonban mintegy illusztrációként szerepelt a darabban, Liszt műve azonban teljes egészében a Dies iræ-re épül, ennek anyagát dolgozza fel. Valószínűsíthető, hogy a pisai temetőben található másik freskó, az Utolsó ítélet élménye is szerepet játszhatott abban, hogy Liszt ezt a témát választotta. A Dies iræ szövege az utolsó ítéletről szól, és ennek utolsó szakasza írja le a harag napját.

Szerzője valószínűleg a Celano városában (Abruzzók) született Tamás nevű ferences rendi szerzetes (Thomas Celanus, meghalt 1255 körül). Az egész

költemény 19 háromsoros rímelő versből áll; az első nyolc az utolsó ítéletet festi fenséges egyszerűséggel, megrázóan; a 8–17. vers a bűntudattal teli lélek visszhangja a megelőző hatásokra; a 18–19. vers az egésznek befejezője, de eredete kétes. A költeménynek egész irodalma van; lefordítását a legkülönbözőbb nyelvekre igen sokan megkísérelték, anélkül, hogy annak egyszerűségét, mélységét, kenetteljességét, erejét visszaadni bárkinek is sikerült volna. A misekönyvben, az ún. halottas misében mint sequentia már itt-ott a 14. században előfordul, 1570-ben pedig felvették annak hivatalos a kiadásába, és ezáltal az egész katolikus egyházban általános lett. A költemény maga is zengzetes; annál megragadóbb az egyházi hivatalos korálmelódiája.

Liszt ebben a művében már szakított a fiatalkori szerzeményeire jellemző virtuóz bravúr-hatásokkal, a zongoraszólam szinte puritán egyszerűségben szólal meg. A gregorián dallamot olyan mesterien és kifinomultan használja, variálja, hogy egyszer sem érezzük a téma tolakodó ismételgetését. Liszt a darabot hat, számozott variációba sorolta (Liszt a variációs szerkesztés, a tématranszformáció nagy mesterének számít), de ezekben felismerhetők a négytételes szerkesztés egységei is: I. tétel: 1., 2., 3. variáció; II. tétel: 4. variáció; III. tétel: 5. variáció; IV. tétel: 6. variáció. Az első variációban csak az első versszak jellegzetes motívumát dolgozta fel, amit a zongora kalapácsütés-szerű bevezetése után a zenekar szólaltat meg. Jellegzetes a dallam kis hangterjedelme. A felhasznált versszak háromsoros, így Liszt is hármas tagolásban mutatja be a témát. A darab indítása kapcsán fontos megjegyezni, hogy a zongora–zenekar hangzásával Liszt már az első pillanatokban megteremti az egész mű alapkarakterét. A második variációban végső soron az első téma erőteljes fokozásáról van szó, amelyben a Dies iræ témáját a bal kéz viszi a maga súlyosságában, míg a jobb kéz skálafutamokat és glissandókat játszik. A harmadik variáció nem fokoz, sokkal inkább ellenpontoz. A negyedik variációban a feldolgozási szakasz után Liszt lehetőséget biztosít az előadónak, hogy egy lassú kadenciával folytassa, vagy rögtön rátérjen az ötödik variációra (Liszt műveiben többször is előfordul ez a megoldás, sőt még a Haláltánc hatodik variációjában is). Az ötödik rész fugatóval indul. Ez a leghosszabb, itt érezhető a karaktervariáció legerőteljesebb kidolgozása. A variációt zongorakadencia zárja le. A hatodik, befejező variációban már nem az eredeti Dies iræ az alap, hanem Liszt saját dallama, ami nagyon hasonlít a gregorián alapdallamra, annak mintegy önállóvá vált dallamváltozata. Ez is egy nagyszabású szakasz, melyben Liszt mesteri módon variálja és mind erőteljesebb zenekari közreműködés közepette bontja ki az új dallamot, ezzel a romantikus hangzású fortéval zárul a Haláltánc.

Pándi Marianne szerint Liszt zongoraversenyei közül „…ez nyúlik vissza a messzebb múltba, és ez mutat a távolabbi jövőbe. A múlt: a gregorián dallamvilág…; a jövő: Bartók zenéje…. Nem véletlen, hogy a zongoraművész Bartók egyik emlékezetes produkciója éppen a Haláltánc volt!” Bartók megrázónak, lenyűgözőnek tartotta a Haláltáncot.

Haláltánc

A zene és az irodalom kapcsolatát jól mutatja, hogy a zeneszerzők sokszor valamely irodalmi mű vagy főhős inspirációja által alkották meg remekműveiket. Ugyanígy a képzőművészet és a zene egymásra hatása is megfigyelhető. Ez utóbbira szép példa Liszt Ferenc Haláltánc című műve. Inspirációja forrásaként említhetjük Holbein Haláltánc című fametszet-sorozatát a 16. század első feléből, illetve egy korábbi alkotást, a 14. században élt és alkotott Orcagna A halál diadala című freskóját.

A művek alapvető mondanivalója: a halál mindenkit utolér, színe előtt mindenki egyenlő, társadalmi rangra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Liszt variációkat komponált a Haláltánc alapmotívumául szolgáló Dies irae gregorián dallamára. Az igen nehéz zongoraszólam vezető szerepet játszik az egész műben. A többször átdolgozott darab első vázlatai 1838-ból származnak. Bemutatására azonban csak 1865 áprilisában került sor Hágában, ahol Hans Bülow, német zongoraművész játszotta a zongoraszólamot. Liszt ezt a megrendítő témát 26 változatban dolgozza fel. A Dies irae motívuma először Berliozzal vonul be a szimfonikus irodalomba, ő alkalmazza ezt a komor témát a Fantasztikus szimfónia Boszorkányszombat részében, majd a mű végén ellenpontként a boszorkányok, az alvilági szörnyek vad körtáncához.

http://www.youtube.com/watch?v=zGBXA1tBi Lw

http://www.youtube.com/watch?v=SvvzgHYVvuM

Dies iræ! dies illaSolvet sæclum in favilla:Teste David cum Sibylla!

1Ama végső harag napjaA világot tűznek adja,Dávid így s Szibilla hagyja.

1Napja Isten haragjánakVégét veti e világnak,Ez szavok a prófétáknak.

1Jön a harag napja lánggalVégez majd a rossz világgal,Mondja Dávid a szent Pállal.

2Quantus tremor est futurus,Quando iudex est venturus,Cuncta stricte discussurus!

3Tuba, mirum spargens sonumPer sepulchra regionum,Coget omnes ante thronum.

4Mors stupebit, et natura,Cum resurget creatura,Iudicanti responsura.

5Liber scriptus proferetur,In quo totum continetur,Unde mundus iudicetur.

6Iudex ergo cum sedebit,Quidquid latet, apparebit:Nil inultum remanebit.

7

2Reszket akkor holt meg élő,Ha megjön a nagy Itélő,Mindeneket lattal mérő.

3Csodakürtök zengenek meg,Sírok éjén átremegnek:Itéletre, mindeneknek.

4Csodájára a halálnak,Aki rég por, talpra támad,Számot adni bírájának.

5Kézzel írt könyv nyílik ottan:Világ terhe, minden, ott van,Itéletre felrovottan.

6Bíró majd ha széket űl ott,Minden rejtek felderül ott,Zsoldot bűn el nem kerül ott.

7Én szegény ott mit beszéljek,

2A szív tele rettegésselLesz a bíró jövetével,Hol kezdődik a számvétel.

3A trombitaszó egyszerreLehat minden sírfenékreKit-kit hí itélőszékre.

4Bámul természet és halál,Hogy a földpor emberré vál,És a bíró elébe áll.

5Az irott könyv megnyittatik,Melyben minden foglaltatik,Valami megbiráltatik.

6Ha a biró ül ragyogva,Semmi sem marad titkolva,Minden meg leszen bosszulva.

7Akkor szegény én mit tegyek,Oltalmamra kiket

2Hogy remeg majd holt, meg élő,Hogyha jön a bűnítélő,Minden tettet számon kérő.

3Rémes hangja trombitáknakMinden hanton holtig áthat,S felriasztva trónhoz állnak.

4Természet és halál retten,Hogyha kél a holt ijedten,Számot adni feleletben.

5Írott könyvet előadnak,Minden titkok benne vannak:Bűn könyve a bírság napnak.

6Már ha Bíró ül a székben,Nem maradhat bűn sötétben,Nincs kivétel büntetésben.

7Mit mondok majd

Quid sum miser tunc dicturus?Quem patronum rogaturus,Quum vix iustus sit securus?

8Rex tremendæ maiestatis,Qui salvandos salvas gratis,Salva me, fons pietatis.

9Recordare, Iesu pie!Quod sum causa tuæ viæ:Ne me perdas illa die.

10Quærens me, sedisti lassus:Redemisti Crucem passus:Tantus labor non sit cassus.

11Iuste iudex ultionis!Donum fac remissionisAnte diem rationis.

12Ingemisco, tamquam reus:

Pártfogómul kit reméljek,Hol a szent is alig él meg?

8Rettenetes. Fejedelem,Kinél ingyen a kegyelem:Örök Jóság, légy jó velem!

9Kegyes Jézus, kérlek téged:Értem álltál emberséget,Ne adj érnem gonosz véget.

10Munkád, könnyed értem vesztek:Ennyi kínod, szent kereszted,Ne maradjon céljavesztett.

11Bírája a bosszulásnak,Add kegyelmét tisztulásnak,Míg itt nincs a számadásnap.

12Reszket szívem, sóhajtozván,Vétkemtől vet lángot orcám,Légy kegyelmes,

vegyek?Hol a szentek is rettegnek.

8Ég, föld hatalmas Fölsége,Világ ingyen üdvössége,Üdvözíts, malaszt mélysége!

9Kegyes Jézus! emlékezzél,Hogy érettem kínt szenvedtél,Ments meg, kit véreden vettél.

10Kerestél, értem fáradván,Megváltottál a keresztfán,Munkád haszna áradjon rám.

11Igaz te a bosszulásban,Légy bő a megbocsátásban,Míg nem állok számadásban.

12Szűmbe szállva fohászkodom,Szégyen terül el arcomon,Könyörülj bűnös voltomon.

árva lélek,Pártfogónak, jaj, kit kérek,Hogyha ott a jók is félnek?

8Nagy Felség, ki úgy remegtet,S jónak ingyen ad kegyelmet:Irgalomnak kútja, ments meg!

9Drága Jézus, ne feledd el,Értem jöttél kegyelmeddel;El ne ejts a rossz sereggel!

10Értem fáradt drága tested,Értem hordtál kínt s keresztet,Kárba munkád még se veszhet!

11Hű bírája boszszulásnak,Add, hogy bűnbocsátást lássak,Míg nem jő a számadásnap.

12Elbukott nőt feloldottál,Latornak is jó szót adtál,

Culpa rubet vultus meus:Supplicanti parce, Deus!

13Qui Mariam absolvisti,Et latronem exaudisti,Mihi quoque spem dedisti.

14Preces meæ non sunt dignæ:Sed tu bonus fac benigne,Ne perenni cremer igne.

15Inter oves locum præsta,Et ab hoedis me sequestra,Statuens in parte dextra.

16Confutatis maledictis,Flammis acribus addictis:Voca me cum benedictis.

17Oro supplex et acclinis,Cor contritum quasi cinis:

Uram, hozzám.

13Magdolnához lehajoltál,a latorhoz kegyes voltál,Énbelém is reményt oltál.

14Méltó imát nem tud ajkamTe könyörülj, Jóság, rajtam,Ne veszíts el örök jajban.

15Báránykáid közé végy föl,Válassz el a gödölyéktől,Jobbra állass ama széktál.

16Ha a rosszak zavarodnak,Fojtó lángok kavarognak,Akkor engem hívj áldottnak.

17Térden kérlek, ernyedetten,Sir a lelkem megtörötten:Ott, a végnél, állj mellettem!

18

13Ki Magdolnát föloldoztad,És a latrot meghallgattad,Kegyed nekem is ajánltad.

14Noha tőled nem érdemlem,Tégy irgalmat mégis velem,Hogy a tűzkínt elkerüljem.

15Midőn itélsz végsoromról,Juhaiddal állíts jobbról,Elválasztván a bakoktól.

16Ha majd kikre átkod lehull,Benyeli az égő pokol,Végy oda, ahol áldatol.

17Halld meg ajkam könyörgését,Tekintsd szivem törődését,Nyugasztald meg éltem végét.

18Aznap minden

Engem is már megbiztattál.

13Nyögve hordom anynyi bűnöm,Szégyenkezni meg nem szűnöm,Lelked rajtam könyörülljön!

14Mind méltatlan, amit kérek,Még se hagyd, hogy roszszat érjek,Örök tűzben el ne égjek!

15Majd ha minden bűnös ott áll,Baktól juhnak elválasszál,Jobbkezedhez kérlek osszál.

16S majd ha szód lesz veszte soknak,S ítélt rosszak égni fognak:Végy rendjébe boldogoknak.

17Esdekelek térden állván,Porrá morzsolt szívvel, árván,Végnapomon jól vigyázz rám!

Gere curam mei finis.

18Lacrimosa dies illa,qua resurget ex favillaiudicandus homo reus.Huic ergo parce, Deus:

19Pie Jesu Domine,dona eis requiem. Amen.[1]

Könnyel árad ama nagy nap,Hamvukból ha föltámadnakA bűnösök s számot adnak.

19Uram, nekik adj jó véget,Kegyes Jézus, kérünk téged,Add meg nékik békességed.

könybe borul,Melyen a test hamujábólFölkelvén, elődbe járul.

19Akkor Jézus! nyujts irgalmat,Hiveidnek adj nyugalmat,Szenteiddel közjutalmat.[2]

18Az a könnynek lesz a napja,Melyen bírószó fogadjaMajd a sírból felkelőket,

19Istenem, ne vesd el őket!Kegyes Jézus, el ne hagyj,Örök nyugodalmat adj.Ámen.[3]

Szerelmi álmok

Liszt Ferenc legnépszerűbb kompozíciói közé tartoznak a Liebesträume címen ismert noktürnök.

A Szerelmi álom címet hallva legtöbben egy zongoradarabra gondolnak, pedig az 541-es jegyzékszámot viselő Liebesträume eredetileg három dalból álló ciklus. Az 1847 körül keletkezett dalokat talán Liszt és Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegné első találkozása ihlette. Az ekkor komponált dalok keletkezésére egy 1850-ben írott levelében így emlékszik vissza: "Évekkel ezelőtt születtek, apránként, darabonként, utazásaim és hangversenyeim közepette, külső életemből kiszakított, ám számomra szükségszerű pillanatokban, amikor az emóció és a fantázia írásra kényszerített. Istenem, mennyire vágytam volna rá, hogy egész további életemben más gondom ne legyen, csak énekelhessek és muzsikálhassak!"

A Liebesträume-ciklus darabjai a szerelem három arcát festik le. Az Uhland Hohe Liebe (Magasztos szerelem) című versére komponált első dal a magasztos, vallásos oldalt mutatja be, a második, szintén Uhland szövegét megzenésítő darab a szerelem erotikus arcát villantja fel: a szeretője karjaiban szerelmi

halálból ébredő szerelmest jeleníti meg. A harmadik, Ferdinand Freiligerath O lieb, so lang du lieben kannst (Szeress) kezdetű versére íródott mű a feltétel nélküli érett szerelem himnusza.

A három mű 1850-ben egyszerre jelent meg nyomtatásban Liszt saját készítésű zongoraátirataival, melyek Notturno 1-2-3. címet kaptak. Legnépszerűbbé a harmadik dal zongoraátirata, azaz a harmadik noktürn vált, s általában erre értik egyes számban a Liebestraum (Szerelmi álom) címet. A Schubert-dalok és Chopin-noktürnök hangzását idéző darab három, virtuóz kadenciákkal elválasztott szakaszán egyetlen dallam hullámzik végig, mely a középső szakaszban bekövetkező kulminációt követően az utolsó ütemek lassú akkordfelbontásában nyugszik meg. A zongoraátirat jellegzetes dallamkezelését talán Sigismond Thalbergtől, legkomolyabb vetélytársától „leste el" Liszt az 1830-as években. A korabeli leírások alapján „Thalberg leghíresebb specialitása a 'háromkezes' effektus volt. a dallamot a középregiszterben váltott kezekkel játszotta, s közben a 'szabad' kezével adott pillanatban arpeggio-szerű figurációval halk kíséretet játszott. Ezt a szép és eredeti effektust nagyrészt azzal érte el, hogy a jobbpedállal 'tartotta a vonalat' s így egy éneklő harmadik kéz varázslatos illúzióját keltette."

Bár a Szerelmi álmok zongoradarabként váltak igazán népszerűvé, a Liszt-életműben egyáltalán nem elhanyagolható részt képeznek a dalok. Összesen csaknem hetven francia, német, olasz, angol, magyar és orosz nyelvű ének-zongoraműve ismeretes Lisztnek. A korai dalokat az 1850-es évek során Weimarban átdolgozta. Ekkor Liszt hozzá emberileg közel álló, technikailag és muzikalitásukban is vele csaknem egyenragú énekesekkel dolgozhatott együtt, akiket többnyire maga is kísért - amint arról a rendkívül igényes zongoraszólamok is tanúskodnak.

A legismertebbé és legnépszerűbbé messze a 3. szerelmi álmok zongoraátirata vált, amit zongoraművészek sora ad elő hangversenyeken, illetve készít hangfelvételt belőle, de amatőr zongoristák is előszeretettel játsszák. Ez a túlságosan is erős érdeklődés, a nagy népszerűség nem tett egyértelműen jót a műnek, talán kissé (de érdemtelenül) lejáratódott a túl sűrű, és a nem mindig megfelelő előadások során, de főleg amiatt, hogy a populáris kultúra is felfedezte a kompozíciót. Számos filmben, rajzfilmben „szerepelt”, még videojáték és anime sorozat zenéjeként is használták. Emellett a jazz és a könnyűzene neves képviselői is feldolgozták számtalan módon és stílusban.

Énekes előadás:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=U74uAHXSqJg#at=224

Zongora: Lang Lang:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RQN5UhvAPq4#!