Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró...

5
Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakítására H O I t V Á T H N E LAJKÓ ILONA Erdőgazdaságainkbán évente több ezer hektár területet erdősítenek, s csak- nem ugyanennyi az erdőn kívüli fásítás. Ebből sok helyen nem végezhetünk teljes talajelőkészítést, a csemetéket és a sühángokat gödrökbe kell ültetni. Ez évente több millió gödör készítését jelenti. A gödörásás rendkívül nehéz munka- igényes idénymunka. A gödör átmérőjétől függően egy ember kézi erővel 50— 200 gödröt tud naponta kiásni. Erdőgazdaságaink állandó munkaerőhiánnyal küzdenek. Ezért gyakorta kénytelenek elnézni, hogy a gödröket nem megfelelő méretben ássák ki, a cse- metéket nem az előírt mélységben ültetik. E kérdések megoldásához az erdő- gazdaságok tették meg az első lépéseket a különböző gödörfúrók kialakításával. Ezek többnyire elszigetelt helyi próbálkozások voltak ; s a gazdaságok, sőt gyak- ran még az erdészetek határain sem jutottak túl. Az erdőgazdaságokban használt gödörfúrókat 1961-ben minősítettük. Vizs- gálataink célja az volt, hogy kiválasszuk azt a gödörfúrót, amely az adott feladat elvégzésére legalkalmasabb, s amelynek munkaminőségi mutatói, teljesítménye megfelel az erdő- és agrotechnikai, műszaki, gazdaságossági és egyéb követel- ményeknek. A vizsgálatok során mértük a gödörfúrók műszaki jellemzőit, ellenőriztük az egyes részek szilárdságát, szerkezetét és kopását. Meghatároztuk a gépek idő- és teljesítményadatait, önköltségét és gazdaságosságát. Megállapítottuk a munka minőségi jellemzőit, a gödör mélységét, felső és alsó átmérőjét, a gödör alján maradt meglazított földréteg vastagságát, a kiemelt föld szétszórásának mérté- két. Mértük a gödör falának tömörségét és légjárhatóságát. A gépekkel a gödöllői és a kiskunsági erdőgazdaság területén homokos, laza, középkötött és kötött talajokon dolgoztunk. A vizsgált gödörfúrók (1. ábra) a következők voltak: 1. A Szecska-féle gödörfúró Zetor 25 K traktor hidraulikájára szerelhető. 1. ábra. A vizsgált gö- dörfúrók: balra fent a Szecska-féle, jobbra fent a Balogh-féle, kö- zépen balra a GF—100- as, jobbra középen az Agrosztroj, lent a Szilár- di-féle gödörfúró

Transcript of Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró...

Page 1: Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakításáraerdeszetilapok.oszk.hu/00489/pdf/EL_1966_02_68-72.pdf · 2010-09-29 · Kísérletek a hazai viszonyoknak

Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakítására

H O I t V Á T H N E L A J K Ó I L O N A

Erdőgazdaságainkbán évente több ezer hektár területet erdősítenek, s csak­nem ugyanennyi az erdőn kívüli fásítás. Ebből sok helyen nem végezhetünk teljes talajelőkészítést, a csemetéket és a sühángokat gödrökbe kell ültetni. Ez évente több millió gödör készítését jelenti. A gödörásás rendkívül nehéz munka­igényes idénymunka. A gödör átmérőjétől függően egy ember kézi erővel 50— 200 gödröt tud naponta kiásni.

Erdőgazdaságaink állandó munkaerőhiánnyal küzdenek. Ezért gyakorta kénytelenek elnézni, hogy a gödröket nem megfelelő méretben ássák ki, a cse­metéket nem az előírt mélységben ültetik. E kérdések megoldásához az erdő­gazdaságok tették meg az első lépéseket a különböző gödörfúrók kialakításával. Ezek többnyire elszigetelt helyi próbálkozások voltak ; s a gazdaságok, sőt gyak­ran még az erdészetek határain sem jutottak túl.

A z erdőgazdaságokban használt gödörfúrókat 1961-ben minősítettük. Vizs­gálataink célja az volt, hogy kiválasszuk azt a gödörfúrót, amely az adott feladat elvégzésére legalkalmasabb, s amelynek munkaminőségi mutatói, teljesítménye megfelel az erdő- és agrotechnikai, műszaki, gazdaságossági és egyéb követel­ményeknek.

A vizsgálatok során mértük a gödörfúrók műszaki jellemzőit, ellenőriztük az egyes részek szilárdságát, szerkezetét és kopását. Meghatároztuk a gépek idő-és teljesítményadatait, önköltségét és gazdaságosságát. Megállapítottuk a munka minőségi jellemzőit, a gödör mélységét, felső és alsó átmérőjét, a gödör alján maradt meglazított földréteg vastagságát, a kiemelt föld szétszórásának mérté­két. Mértük a gödör falának tömörségét és légjárhatóságát. A gépekkel a gödöllői és a kiskunsági erdőgazdaság területén homokos, laza, középkötött és kötött talajokon dolgoztunk.

A vizsgált gödörfúrók (1. ábra) a következők voltak: 1. A Szecska-féle gödörfúró Zetor 25 K traktor hidraulikájára szerelhető.

1. ábra. A vizsgált gö­dörfúrók: balra fent a Szecska-féle, jobbra fent a Balogh-féle, kö­zépen balra a GF—100-as, jobbra középen az Agrosztroj, lent a Szilár-

di-féle gödörfúró

Page 2: Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakításáraerdeszetilapok.oszk.hu/00489/pdf/EL_1966_02_68-72.pdf · 2010-09-29 · Kísérletek a hazai viszonyoknak

Fúrófeje csavar alakú, egy bekezdéses, két ásóvassal. 2. A Balogh-féle gödör­fúró csak a kardántengely kialakításában tér el az előbbitől. 3. A GF—100-as gödörfúró felerősítésének módja biztosítja a fúrófej egyenes vezetését. Két fúrófejjel, egy 450 és egy 600 m m átmérőjűvel készült. 4. A z Agrosztroj gödör­fúróhoz is két fúrófejet gyártottak, az egyik csavar, a másik lapát alakú. Mind­kettő 250 mm átmérőjű gödröt fúr. 5. A z M R P motorfűrészre szerelt Szilárdi-féle gödörfúró fejét két féltárcsából gyártották, 150 m m átmérőjű gödör fúrá­sára alkalmas.

A vizsgált gödörfúrók teljesítményének összehasonlítását a 3. ábrán látjuk. A gépek napi teljesítménye, egyenlő feltételek mellett, a gödör átmérőjétől és mélységétől függően 500—2000 gödör között változik. A Szecska-féle fúró 8 óra alatt 1100 gödröt fúr, a Balogh-féle valamivel kevesebbet. A GF—100 teljesít­ménye csak 500 gödör 8 óra alatt. A másik három fúróval csemeteültetésre alkalmas gödröket lehet készíteni. Teljesítményük a gödör kis átmérője és mély­sége miatt igen nagy. Vizsgáltuk a kiemelt gödör lerakásának mértékét (4. ábra).

Ez azért jelentős, mert ha a gép túl közel rakja le a földet, a kiemelt föld nagy része visszahull a gödörbe, ha viszont távolra dobja, nehéz összeszedni, s igen hamar kiszárad a talaj. A Szecska-féle és a Balogh-féle fúrók földlerakása nem volt megfelelő. A két fúró a gödör falától mérve 100—120 cm-re is szórt ki talajt. A minősítés során megvizsgáltuk, mennyire kenik el a gödörfúrók a gödör falát és ez milyen hatással van a fal tömörségére, ellenállására és lég­járhatóságára. Ezek, a gödörfúrók munkaminőségére jellemző mutatók befolyá­solják a csemeték gyökérzetének fejlődését.

A 2. ábrán a gödörfal légjárhatóságának csökkenését látjuk a gödör mély­ségének függvényében. A 11—20 cm-es mélységekben 50—70%-os csökkenés tapasztalható. A légjárhatóság csökkenését a fúrók rezgése miatt előálló gödör­fal elkenés okozza, s ez különösen kedvezőtlen a GF—100, a Balogh- és a Szecska-féle fúróknál. A gödörfúrók kenési jelenségének kiküszöbölésével komo­lyan kell foglalkozni, mert ez bizonyos nedvességi határok között jelentősen hátráltatja a növények fejlődését.

gööörmkqsécj § M-SO . H-W. Zi-30 . H-20 . 0-10

2. ábra. A gödörfal lég­járhatóságának csökke­nése a gödörmélység

függvényében

Page 3: Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakításáraerdeszetilapok.oszk.hu/00489/pdf/EL_1966_02_68-72.pdf · 2010-09-29 · Kísérletek a hazai viszonyoknak

db Sóra

2000.

<000

cm 50

cm 30_

3. ábra. A vizsgált gö­dörfúrók teljesítményé­

nek összehasonlítása

Szecsko féle

Botoah féle

GF-ÍOQ _£ L_«...

AGROSTROJ I. I *.

MRP

Ttljssitménu

^7/7/.

GödörmélLjséq

zzz A gödör alján meglazított földréteg vastagsága

SZECSKA-FELE

AGROSTROJ II. 1 . 1 1 r -

44 MRP

4. ábra. A gödörfúrók ál­tal kiemelt föld leraká­

sának mértéke

i5 30 45 60 75 90 100 110 120 q gödör falától mért távolság

Page 4: Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakításáraerdeszetilapok.oszk.hu/00489/pdf/EL_1966_02_68-72.pdf · 2010-09-29 · Kísérletek a hazai viszonyoknak

A vizsgálatok során megállapítottuk, hogy bár a minősített gödörfúrók alkalmasak ültető gödrök készítésére, de a kifúrt gödrök nem mindenben elégí­tik ki a követelményeket. Munkaminőségi szempontból kifogásolható a gödör­fal elkenése, a csekély gödörátmérő, a kiemelt föld nem megfelelő szétszórása, a gödör alján maradt meglazított földréteg nem kielégítő vastagsága. Műszaki­lag kifogásolható, hogy hiányoznak az olajbeöntő és leeresztő nyílások, a tartó­berendezések gyengék, s emiatt gyakran törnek. A kardánkeresztek és a tenge­lyek is alulméretezettek. Hiányoznak a biztonsági kapcsolók. A z említett hibák nagy része a kisüzemi, egyedi gyártásból adódik.

A minősítések eredményeinek értékelése után összehívtuk az ország illeté­kes szakembereit és a vitaértekezleten tárgyaltuk meg a kialakítandó gödör­fúróval szemben támasztott követelményeket, mivel új gödörfúró kialakítása vált szükségessé. A vitaértekezleten meghatározott követelmények és a minő­sítések eredményei alapján tervbe vett új gödörfúró kísérleti példánya az ERTI gépkísérleti üzemében 1962-ben készült el (5. ábra).

5. ábra. Az új ERTI gödörfúró kísérleti pél­

dánya

A z új gödörfúró Zetor-50 Szuper traktor hidraulikájára szerelhető. Felfüg­gesztésének módja lehetővé teszi a talajra merőleges gödör fúrását, a két bekez-désű fúróspirál pedig biztosítja a fúró kiegyensúlyozottságát. Ilyen kialakítású fúrófej alkalmazása esetén a fúró nem rezeg be s nem keni el a gödör falát. A z ásóvasak a megfelelő hajlásszög miatt (32—42 fok) kis felületen érintkeznek a talajjal, így nem kenik el a gödör alján a földet. A gödörfúró két fúrófejjel készült. A fúrófejek fordulatszáma 90—120—170/perc. A fúrófej az előző for­dulatokkal ellentétes értelemben is foroghat, a kiemelés megkönnyítése érde­kében.

A z új gödörfúrót 1963-ban minősítettük. A táblázatban a kísérleti gép teljesítményét, a gödör mélységét, alsó és felső átmérőjét közöljük. A teljesít­mény 8 óra alatt 1400—1600 gödör, 620 és 810 m m a gödrök átlagos felső átmé—

Page 5: Kísérletek a hazai viszonyoknak megfelelő gödörfúró kialakításáraerdeszetilapok.oszk.hu/00489/pdf/EL_1966_02_68-72.pdf · 2010-09-29 · Kísérletek a hazai viszonyoknak

Az ERTI gödörfúró teljesítménye

Teljesítmény gödör

db/Sóra Gödör­mélység

A gödör alján maradt megla­zított földréteg

vastagsága felső

Átlagos gödörátmérő

alsó mm-ben

600-as fúrófej •800-as fúrófej

1600 1400

950 780

230 250

620 810

570 760

rője, mélysége 900, illetve 950 mm. A gödörmélység egynegyed részében meg­lazított föld marad, ennek vastagsága elegendő.

A spirál megfelelő kiképzése és a fúrófej jól megválasztott fordulata lehe­tővé teszi, hogy a kiemelt földet a fúró a gödör körül rakja le. A gödör falától 80 cm-re már csak 1 cm vastag földréteget találunk.

összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az új gödörfúró az adott feladat el­végzésére kiválóan alkalmas. A gép munkaminőségi jellemzői és teljesítménye

a követelményeknek teljesen megfelel. A kísérleti gödörfúrónál kiküszöböltük az előző gödörfúrók hibáit. Néhány kisebb jelentőségű hiányosság kijavítása után a gödörfúrót sorozatgyártásra javasoltuk. Ezek a hibák a következők vol­tak: a gyökérvágó és a szárvágó anyaga nem volt megfelelő, mindkettőt szilár­dabb anyagból kell készíteni. A fúrót alkalmassá kell tenni a függesztőkarok hosszának és csapjának helyes megválasztásával arra, hogy más erőgépekkel is üzemeltethető legyen.

X.-He JlaüKO M.: OriblTbl n O C 0 3 A A H W O HMOBYPHTEJIH, CnOCOECTByro i l IErO yCJIO-BHflM B E H r P H H .

H c c n e n y H B 1961 rof ly 5 HMogypirrenef., ncno.ib3yeMbix B JIecxo3ax BeHrpHH, ycTanoBn.iH, <rro O H H He B O BceM yAOBJieTBopflioT TpeöoBaHHH. H a ocnOBe pe3yjibTaT0B HCcneAOBaHMii HayMHO-HCCAeAOBaTe.ibCKníí HHCTHTyT AeCHoro xo3HfíCTBa H3TOTOBHA H O B b i i í HMoGypnTeAb, KOTopbiíí xopouuo npHroAen A AH paöoTbi. noKa-aaTeAH KaqecTBa pa6oru H MOurHocTb H O B O Ü ManiHUbi noAHOCTbio cooTBeTCTByIOT Tpe6oBaHHHM.

H-né Lajkó I.: V E R S U C H E Z U R E N T W I C X L U N G E I N E S P F I . A N Z L O C H B O H R E R S F Ü R D I E U N G A R I S C H E N V E R H Á L T N I S S E .

B e i d e r P r ü f u n g v o n 5 F f l a n z l o c h b o h r e r t y p e n , d e r é n E i n s a t z i n d e n S t a a t l i c h e n F o r s t w i r t -s c h a f t s b e t r i e b e n e r f o l g t e , w u r d e f e s t g e s t e l l t , d a s s d i e s e d e n A n l o r d e r u n g e n n i c h t g a n z e n t s p r e -e h e n . D a s I n s t i t u t f ü r F o r s t w i s s e n s c h a f t e n t w i c k e l t e d a h e r a u f G r u n d d e r V e r s u c h s e r g e b n i s s e e i n e n n e u e n P f l a n z l o c h b o h r e r . D i e s e r i s t f ü r d i e E r f ü l l u n g d e r g e s t e l l t e n A u f g a b e n b e s t e n s g e -e i g n e t . D i e K e n n z i f f e r n d e r A r b e i t s q u a l i t ü t u n d L e i s t u n g d e s G e r a t s e n t s p r e c h e n a l l é n A n f o r -d e r u n g e n .

_ , , , ; , ^ b_ I | , | 1 | , " I

O 10 20 30 4o S0 60 70 őOcm 0 10 20 30 <*0 SO SO 70 60cm _ a qödór falától mért távolság a gödör falától mért távolság

6. ábra. Az ERTI gödörfúró által kiemelt föld lerakásának mértéke