Kártérítési felelősség és személyiségvédelem a sportjogban

Szerkesztette: Dr. Fézer Tamás

Szerző: Dr. Fézer Tamás

Lektorálta: Dr. Fekete Zsolt

Felelős Kiadó: Campus Kiadó, Debrecen

Kézirat lezárva: 2015. november 20.

ISBN 978-963-9822-54-2

A tananyag elkészítését a ''3.misszió'' Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon TÁMOP-4.1.2.E-15/1/Konv-2015-0001 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

4

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETŐ GONDOLATOK ............................................................................................... 6

1. A POLGÁRI JOGI FELEL ŐSSÉG TERMÉSZETE, JELLEMZ ŐI ÉS KAPCSOLATA A SPORTJOGGAL ..................................................................................... 9

1.1. A polgári jogi felelősség természete .......................................................................................... 9

1.1.1. A felelősség fogalma, fajtái .................................................................................................. 9 1.1.2. A polgári jogi felelősség funkciói ....................................................................................... 14

1.1.3. A szubjektív és objektív felelősség elhatárolása ................................................................. 18

1.2. A kártérítés alapelvei ............................................................................................................... 20

1.2.1. A teljes kártérítés elve ......................................................................................................... 20

1.2.2. A káronszerzés tilalma ........................................................................................................ 24

1.2.3. Kivételek a teljes kártérítés elve alól .................................................................................. 26 1.2.4. A polgári jogi felelősség és a sportjog összefüggései ......................................................... 27

2. A KÁRTÉRÍTÉSI FELEL ŐSSÉG DELIKTUÁLIS FORMÁJA, SPORTJOGI RELEVANCIÁJA .................................................................................................................. 30

2.1. A károkozás tilalma, kártelepítés ........................................................................................... 30

2.2. A kárkötelem alanyai ............................................................................................................... 32

2.2.1. Károsult, károkozó, kárért felelős személy ......................................................................... 32

2.2.2. Többek közös károkozása ................................................................................................... 34

2.3. A kárkötelem tárgya ................................................................................................................ 42

2.4. A károsult jogállása ................................................................................................................. 42

2.4.1. Bizonyítási teher ................................................................................................................. 43

2.4.2. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség ...................................................................... 45 2.4.3. Káronszerzés tilalmához kapcsolódó kötelezettségek......................................................... 51

2.5. A károkozó jogállása ................................................................................................................ 52

2.5.1. A teljes kár megtérítésének kötelezettsége ......................................................................... 52 2.5.2. Kármegosztás követelése .................................................................................................... 55

2.5.3. Mentesülés .......................................................................................................................... 56

2.6. A károsodás veszélye a sporttevékenység esetén ................................................................... 56 2.7. A kártérítési felelősség feltételei .............................................................................................. 60

2.7.1. Jogellenes magatartás és sportjogi relevanciája .................................................................. 60 2.7.2. Játékszabályok megsértéséből eredő sérülések ................................................................... 63 2.7.3. Jogellenességet kizáró okok a sportban .............................................................................. 65 2.7.4. A kár .................................................................................................................................... 74

2.7.5. Okozati összefüggés ............................................................................................................ 81

2.7.6. Felróhatóság ........................................................................................................................ 89

2.7.7. A modern sportjog dilemmái a felróhatóság és jogellenesség körében .............................. 95

2.7.8. Hibás sporteszközök – termékfelelősség ............................................................................ 97

5

3. A KONTRAKTUÁLIS FELEL ŐSSÉG SPORTJOGI ÖSSZEFÜGGÉSEI .............. 104

3.1. A szerződésekről általában .................................................................................................... 104 3.2. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség ........................................................ 113 3.3. Vagyoni értékű jogok és védelmük a sportszerződésekben ................................................ 116 3.4. A szponzorálási szerződés ..................................................................................................... 121 3.5. Arculatátviteli (merchandising) szerződés ........................................................................... 126

3.6. A közvetítési jogok engedélyezésére irányuló szerződések ................................................. 130 3.7. Sportolók közvetítésére irányuló szerződés ......................................................................... 137

3.8. Sportolók ösztöndíjszerződése és támogatási szerződése ................................................... 143 3.8.1. Az ösztöndíj- és támogatási szerződés jellemzői .............................................................. 143 3.8.2. A sport állami támogatásának közös szabályai ................................................................. 144 3.8.3. Gerevich Aladár-sportösztöndíj ........................................................................................ 147 3.8.4. Olimpiai járadék ................................................................................................................ 147

3.8.5. Nemzet Sportolója............................................................................................................. 150

3.9. A sportversenyen való részvétellel összefüggő lincencszerződés........................................ 150

3.9.1. Versenyengedély ............................................................................................................... 153

3.9.2. Rajtengedély ..................................................................................................................... 157

3.9.3. A sportszervezetek sportversenyen való részvételének engedélyezése ............................ 157

3.10. A néző és a sportrendezvény szervezője közötti szerződés ............................................... 159

3.11. Sportbiztosítási szerződés .................................................................................................... 165 3.11.1. A biztosítási szerződés lényege, jellemzői ...................................................................... 165 3.11.2. Életbiztosítási szerződés ................................................................................................. 173

3.11.3. Balesetbiztosítás .............................................................................................................. 176

3.11.4. Felelősségbiztosítás ......................................................................................................... 177

4. SZEMÉLYISÉGVÉDELEM A SPORTBAN................................................................ 181

4.1. A személyiségi jogok természete ........................................................................................... 181

4.2. A személyiségvédelem területei ............................................................................................. 186

4.3. A személyiségvédelem generálklauzulája ............................................................................ 188 4.4. A jogsértéshez való hozzájárulás, játékszabályok elfogadása ............................................ 191 4.5. A személyiségi jogok sérelmének esetei a sportjogban ....................................................... 194

4.5.1. Az élet, testi épség, egészség megsértése .......................................................................... 195 4.5.2. Személyes szabadság, magánélet megsértése ................................................................... 196 4.5.3. Hátrányos megkülönböztetés ............................................................................................ 199 4.5.4. A sportoló becsületének és jóhírnevének védelme ........................................................... 201 4.5.5. Sportolók mint közéleti szereplők ..................................................................................... 208

4.5.6. Képmás és hangfelvétel védelme ...................................................................................... 209 4.6. Felróhatóságtól független személyiségvédelmi eszközök .................................................... 212 4.7. Sérelemdíj ............................................................................................................................... 219

6

BEVEZETŐ GONDOLATOK

A sporttevékenység folytatásának jogi keretei, valamint a sport felértékelődött szerepe azt

eredményezte, hogy a XX. század végétől ha önálló jogágként nem is, de mindenképpen

elkülönült jogterületként tekinthetünk a sportjogra. A sportjog több jogág joganyagából

táplálkozik, és egyaránt magába olvaszt magánjogi, közjogi és büntetőjogi elemeket. A más

jogágra épülés, a szabályozás komplex szemlélete következtében a sportjogot nehéz egyetlen

jogág nézőpontjából, lehatárolt formában kezelni, hiszen a jogpolitikai érdekek összetettsége

miatt mindenképpen keresztülfekvő jogági elbánást igényel. A magyar spotjogi szabályozás

jól példázza ezt a komplex és több jogág intézményeire támaszkodó szemléletet. A sportról

szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Sporttörvény) olyan speciális normákat foglal

magában, melyek a sporttevékenység megerősödött szerepe miatt feltétlenül külön elbánást

követelnek, és a polgári jog és a közigazgatási jog szabályaihoz képest speciális normaként

jelentkeznek. A Sporttörvény azonban semmiképpen sem tekinthető a területet hézag nélkül

szabályozó, kódex jellegű jogforrásnak, sokkal inkább lex specialis-ként funkcionál. Normáit

kiegészítik a polgári jog, a közigazgatási jog, adott esetben a büntetőjog általános szabályai.

A jegyzet a sportjog egyik meglehetősen hanyagolt, mégis napjaink sportjogi gyakorlatában

markánsan jelenlévő területével, a polgári jogi személyiségvédelem és kártérítés

sporttevékenységgel való összefüggéseivel foglalkozik. A sportbalesetek kártérítési jogi

megítélése, a sporttevékenység folytatása során előforduló személyiségi jogi, illetve jogi

személyek esetében személyhez fűződő jogok megsértésére irányuló magatartások magánjogi

eszközökkel történő szankcionálása első megközelítésben magának a Sporttörvénynek sem

szerepel a fókuszpontjában. A polgári jogi felelősség sportra vetített kérdései a törvényben

csupán egy speciális jogi felelősség, a büntetőjoghoz és munkajoghoz egyaránt közelítő

természetű sportfegyelmi felelősségben öltenek testenek. Ezek a felelősségi szabályok

azonban nem vonhatók szorosan a polgári jog rendszerébe, hiszen sokkal inkább a

sporttevékenység folytatásának jogi és etikai szabályaihoz kapcsolódó jogsértések

7

szankcionálására születtek. A polgári jogi felelősség alapvetően komplex rendszerében a

sportjog három szinten jelenik meg:

• a sportbalesetek kártérítési jogi, felelősségi jogi következményeinek megítélése;

• a sporttevékenységhez kapcsolódó szerződések megszegéséből eredő károkért való

felelősség kérdései;

• a sportolók, sportszervezetek személyiségi, illetve személyhez fűződő jogainak

megsértéséből előálló felelősségi jogi helyzetek.

A jegyzet célja a fenti három terület bemutatása, a polgári jogi felelősség magyar

rendszerének elemzése, és azoknak a sajátosságoknak a megvilágítása, melyek a

sporttevékenységek végzéséhez kapcsolódó felelősségi jogi helyzetek eltérő kezelését

igénylik. Tekintettel arra, hogy a jegyzet a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi

Karának sportjogi szakirányú továbbképzéseiben kerül elsődlegesen hasznosításra, ahol

jogász és nem jogász végzettségű hallgatók egyaránt részt vesznek a képzésekben, a polgári

jogi felelősség alapvető szabályainak bemutatása és értelmezése ugyanúgy nagy hangsúlyt

kap a tárgyalás során, mint a kifejezetten a sporttevékenységhez fűződő felelősségi jogi

helyzetek jellemzően bírói gyakorlat szintjén megjelenő sajátosságainak feldolgozása. A

sport polgári jogi felelősséggel való összefüggései kizárólag a polgári jogi kártérítés és

személyiségvédelem rendszerében kerülhetnek értékelésre a hatályos magyar jog szerint, így

a jegyzet által érintett felelősségi esetkörök nem szakadnak el a polgári jogi felelősség

alapvetően duális rendszerétől. A Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény (a

továbbiakban: Ptk.) 2014. március 15-i hatályba lépése ugyanis alapjaiban változtatta meg a

polgári jogi felelősség addig egységes, felróhatósági (vétkességi) alapú felelősséget

főszabálynak tekintő rendszerét. Míg a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség

(deliktuális felelősség) tekintetében értelemszerűen az új kódex is fenntartotta a károkozó

vétkességén (a magyar terminológia szerint felróhatóságán) alapuló felelősségi rendszert,

addig a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség (kontraktuális felelősség)

rendszerében egy új, felróhatóságtól, vétkességtől független, objektív alapú tárgyi

felelősséget vezetett be. A két felelősségi esetkör elkülönülése így a sportjogban is érezteti

8

hatását, hiszen a Ptk. felelősségi rendszerére épülő sportjogi felelősség is ezen duális

megközelítés alapján kerül elbírálásra. A polgári jogi felelősségi jogviszonyokban

érvényesülő visszaható hatály tilalma miatt azonban a Ptk. hatályba lépését, 2014. március

15-ét megelőzően kötött szerződések megszegéséből, az ezen időpontot megelőzően kifejtett

jogellenes magatartásokból eredő károk, nem vagyoni sérelmek megtérítése, kompenzálása,

jóvátétele még a korábbi, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es

Ptk.) szabályai szerint, egységesen vétkességi alapú felelősségi rendszerben kerül

megítélésre. A jegyzet a hatályos jog szemszögéből vizsgálja a sportjogi felelősség kérdéseit

és esetköreit, azonban egyetlen helyen, a személyiségi, személyhez fűződő jogok

megsértéséből eredő nem vagyoni sérelmek kompenzálása tekintetében szükségét érzi

felvillantani az 1959-es Ptk. hatálya alatt ismert nem vagyoni kártérítés intézményének is. Ez

annál is inkább lényeges, hiszen a hatályos kódexben a nem vagyoni kártérítést felváltó

sérelemdíj intézménye nagymértékben támaszkodik, és vélhetően a bírói gyakorlatban is

számos ítélkezési állandó átmentésén keresztül összefonódik majd a nem vagyoni kártérítés

intézményével. A jegyzet e körben és általában a polgári jogi felelősség kérdéseiben is jelzi,

hogy az 1959-es Ptk. hatálya alatt kialakult ítélkezési állandók közül melyek azok, melyek az

új kódex hatálya alatt is érvényesülést kívánó alaptételek. A jegyzet – didaktikai

szempontokat szem előtt tartva – a polgári jogi felelősséget és annak sportjogi aspektusait

egységesen tárgyalja, így a vonatkozó kérdésekhez rendelve tér ki a sportjog szempontjából

esetlegesen elkülönült értelmezést kívánó esetkörökre.

9

1. A POLGÁRI JOGI FELEL ŐSSÉG TERMÉSZETE, JELLEMZ ŐI ÉS

KAPCSOLATA A SPORTJOGGAL

1.1. A polgári jogi felelősség természete

1.1.1. A felelősség fogalma, fajtái

A felelősség általános értelemben valamely követendőnek tartott magatartással való

szembeszegülést, jogi értelemben valamely jogszabályban rögzített norma megsértését

jelenti. A felelősség alapja így minden esetben kötelességszegés, mely cselekvéssel és

mulasztással egyaránt megvalósulhat. A felelősség a társadalmi és a jogi normákkal

szembeszegülő jogalanyt terhelő speciális kötelezettség, mely másodlagosan, az elsődlegesen

előírt magatartás tanúsításának elmulasztása esetén lép elő. A normaszegő a felelősség

formájától függően morális, politikai és jogi kötelezettséggel egyaránt tartozhat a társadalom,

a választópolgárok vagy éppen egy konkrét jogalany irányába.

A felelősség jogkövetkezményként jelenik meg, méghozzá hátrányos jogkövetkezményként,

szankcióként. Célja azonban jóval több jogkövetkezményi jellegénél. A jogi felelősségi rend

kialakítása során a jogalkotónak szem előtt kell tartania azt a tényt, hogy a felelősség nem

csupán a megbomlott viszonyok helyreállítását kell, hogy szolgálja, hanem szükségképpen a

normaszegések megakadályozására, megelőzésére is alkalmas jogintézménnyé kell, hogy

váljon. A felelősség értelmét pontosan azáltal nyeri el, hogy negatív jogkövetkezmény

jellegén túl visszatart a jogsértéstől, normakövető magatartásra szorít, szankcióval való

fenyegetés jellegéből adódóan valódi preventív hatást fejt ki. A felelősségre így nagy hatást

gyakorolnak pszichológiai, szociológiai mozzanatok is. Az individuum számára adott a

választási lehetőség szinte valamennyi helyzetben, valamennyi jogviszonyban. A választás

leegyszerűsíthető a normakövetés és a normával való szembeszegülés (normától eltérő

cselekvés) lehetőségére. A felelősségi rend léte ebben a választásban orientálja a személyt, és

tekintettel arra, hogy kizárólag a normával ellentétes magatartás tanúsítása esetén lép

működésbe, egyetlen irányba, a jogkövető magatartás kifejtésének irányába tereli a döntést.

A felelősségi rendszerek alapvetően kétfélék lehetnek.

10

1. Egyrészt az objektív felelősségi rend szempontjából nincs jelentősége a normaszegés

mögött rejlő pszichikai mozzanatoknak, a jogsértő tudati állapotának. A lényeg a

szembeszegülésre adott reakción, a megbomlott viszonyok helyreállításán van. Az

objektív felelősségi rendszerek ebből adódóan nem vizsgálják a jogsértő

szubjektumát, normaszegő magatartásához való viszonyát, csupán az eredményre, a

jogsértés káros következményének helyreállítására – esetlegesen a normaszegés

megtorlására, büntetésre – törekszenek. Az objektív felelősségi rendszernek fontos

szerepe lehet a polgári jogi felelősség eseteiben, míg a modern büntetőjogi felelősségi

rend kifejezetten elveti az objektív felelősségre vonás koncepcióját. A polgári jogban

az objektív felelősségi rend reparációs célkitűzése szinte valamennyi felelősségi

alakzat esetén jelen van. A Ptk. 6:519. §-ában rögzített ún. általános felelősségi

klauzula az 1:4. §-ban definiált felróhatóságból következően inkább minősíthető

objektivizált szubjektív magatartási mércének, mint a károkozó szubjektumát

messzemenőkig figyelembe vevő felelősségi szabálynak. Az objektív felelősség

alkalmazása az egyes felelősségi alakzatok esetében akkor indokolt, amikor a

reparációs célok válnak szinte az egyetlen jogpolitikai céllá. A termékfelelősség

rendszerében például az objektív felelősség indokát az a kockázatelosztási elképzelés

adja, mely szerint a fogyasztóvédelem céljaival összhangban a hibás termék által

okozott károk megtérítése még vétlen gyártói magatartás esetén is a gyártó terhére

kell, hogy essen. Nem állítjuk, hogy az objektív felelősségi rendszerek a prevenciós

célokat teljes egészében likvidálják, hiszen az objektív felelősség – a termékfelelősség

példájánál maradva – akár körültekintőbb és a minőségellenőrzést jobban érvényesítő

termelési módszerre is sarkallhatja a gyártót. Az objektív felelősség alkalmazásának

indokát adhatja a jogvita megoldásának gyorsítása is. Új-Zélandon például az

egészségügyi ellátás során bekövetkező károkért való objektív felelősség célja, hogy a

bírói út helyett egy diszkrecionális jogkörrel nem rendelkező jogvita bizottság rövid

eljárási határidő keretek között, gyors orvoslását adja az elszenvedett hátrányoknak.

2. Másrészt a szubjektív felelősségi rend az előzőekkel szemben különös jelentőséget

tulajdonít a jogsértő pszichéjének, a jogsértő magatartás bekövetkezési

11

körülményeinek. A szubjektív felelősségi rezsim a személyek cselekvési

lehetőségeinek indeterminizmusából indul ki. A választás lehetősége adott, a

helytelen magatartás tanúsításához vezető okoknak így jelentősége van. Abban az

esetben, ha elfogadjuk, hogy a jogi felelősség fontos célja a megelőzés, a

helyreállításon túlmenő preventív hatás kifejtése, léteznie kell olyan szubjektív

körülményeknek – mentesülési okoknak –, melyek a látszólag normaszegő magatartás

esetére mégsem léptetik működésbe a felelősséghez kapcsolódó hátrányos

jogkövetkezmények rendszerét.

Annak eldöntése, hogy adott felelősségi alakzat esetében a feltétlen „rendcsinálás”,

helyreállítás, azaz az objektív felelősségi rezsim alkalmazása célravezető – vagyis a preventív

célokat megelőzi a helyreállítás fontossága – vagy éppen a jogsértő szubjektumát mérlegelő

felelősségi rend kerekedik felül, minden esetben jogpolitikai döntés függvénye. A jogi

felelősség formáinak sokszínűségéből adódóan a mögöttesen meghúzódó társadalmi

viszonyok jellege döntheti el az objektív vagy szubjektív felelősségi rend alkalmazásának

indokát.

A felelősség lehet jogi vagy jogon kívüli felelősség. A jogon kívüli felelősségi formák

(politikai felelősség, erkölcsi felelősség) – bár közvetlen joghátránnyal nem fenyegetnek,

azonban – sok esetben azért tudják a társadalmilag elvárt magatartásra rászorítani a

jogalanyokat, mert olyan jogon kívüli hátrányos következmények társulnak hozzájuk, melyek

a jogsértőt – bár jogon kívüli, de – jogilag nem tiltott eszközökkel tudják hátrányos helyzetbe

hozni. Példaként említhetjük itt a politikai felelősséget, melynek következménye a

választópolgárok elpártolása, ezzel a választási eredmények megváltozása; vagy az erkölcsi

felelősséget, mely gyakran társadalmi kirekesztéssel, „megbélyegzéssel” járhat.

A jogi felelősség kiszámítható rendszerben működik. Kalkulálhatósága adja preventív

jellegét is egyben. A felelősség céljai annak függvényében változnak – gyakran csak

prioritásukat tekintve –, hogy mely jogág körében jelennek meg. A büntetőjogi felelősség a

prevenció mellé represszív, izoláló funkciókat is felvehet. A polgári jogi felelősség ezzel

szemben a prevenció mellett a reparációra, az eredeti állapot helyreállítására helyezi a

12

hangsúlyt. A jogi felelősség kialakítása során mérlegelni kell a megsértett normák

fontosságát, társadalomra vagy éppen egyénre veszélyességét. A generális szankcióként

létező felelősség nem lehet hatékony egyetlen jogrendszerben sem, és a prevenció céljait

meglehetősen hatástalanul szolgálhatja. A specializált felelősség azonban a másik oldalról

nem lehet egyéniesített. A felelősségi rend hatékonyságának – megelőzésre való

képességének – sikere azon múlik, hogy alapvetően ne a jogsértő személyét, hanem a

normaszegés típusát helyezze a differenciálás középpontjába. Ez azt jelenti, hogy a

társadalom tagjaira azonosan alkalmazandó szabályok formájában megalkotott felelősségi

tényállások a megsértett jogi normák szerint különbözzenek egymástól.

A magánjog vagyoni és személyi viszonyok rendezésére hivatott jogág. A vagyoni viszonyok

túlnyomó többsége a jogágon belül logikusan maga után vonja azt, hogy a jogsértés általános

szankciója valamely vagyoni hátrány okozása a jogsértőnek. A személyi jellegű szankciók

(szabadságelvonás, munkára kötelezés) hiányában a polgári jogi felelősség legfontosabb

intézménye a kártérítés.

A kártérítés alapgondolata a megbomlott vagyoni viszonyok helyreállításának eszméje. A

rendszer első ránézésre objektív, hiszen a helyreállító, reparáló funkciót helyezi előtérbe. A

polgári jogi felelősség eseteinek többségében azonban a szubjektív felelősségi alakzat

dominál, mely a helyreállító funkció megtartása mellett teret enged a jogsértő szubjektumát

vizsgáló felfogásnak is. A kártérítési felelősséget alkotó elemek így a normaszegés, a jogsértő

személy vétkessége, valamint az előírt jogkövetkezmény.

A kötelezettségszegés a kártérítési felelősség valamennyi alakzata esetében elengedhetetlen

elem. Ez teszi a felelősségi rendet kiszámíthatóvá, kalkulálhatóvá. Ezáltal felel meg a polgári

jogi felelősség a jogbiztonság követelményének. A kötelezettségszegés egyetlen felelősségi

tényállásból sem hiányozhat, hiszen a felelősség fogalmának szükségképpeni eleme. Csak

olyan kötelességszegés válthat ki felelősséget, amely kötelezettség már megszegését

megelőzően létezett. Ezáltal nem egyszerűen kötelezettségszegésről, hanem normaszegésről

kell beszélnünk, hiszen csak – akár pozitív, akár negatív tartalmú – jogi normában lefektetett

kötelezettség megszegése keletkeztet felelősséget.

13

A jogsértő szubjektuma, viszonya jogsértő magatartásához már nem minden esetben képezi a

vizsgálat alapját. Az úgynevezett objektív felelősségi alakzatok (fokozott veszéllyel járó

tevékenységért való felelősség, vadállat tartójának felelőssége, a környezetet veszélyeztető

tevékenységet folytató felelőssége, termékfelelősség, atomkárokért való felelősség stb.)

esetében a jogsértő viszonya a normaszegéshez a háttérbe szorul, és a sérelmet szenvedett fél

hátrányának orvoslása válik elsődlegessé.

A kártérítési felelősséghez társuló szankció minden esetben vagyoni. A polgári jogi

felelősség egyéb eseteiben léteznek nem vagyoni jellegű szankciók is (például a személyiségi

jogok megsértésének esetére rendelt objektív, a jogsértő felróhatóságától független

jogvédelmi eszközök), de a kártérítés kizárólag vagyoni jellegű hátrány okozására törekszik.

A szankció céljának megtalálása során ismét kiemelt jelentősége van az adott felelősségi

alakzat vizsgálatának. Az objektív felelősségi alakzatok körében helyreállító, míg a

szubjektív felelősségi alakzat esetében enyhe represszív hatást is bemutató joghátrányról

beszélhetünk. A kártérítési felelősség néhány esetében a szankció célja nehezen

meghatározható. A nem vagyoni kártérítés sérelemdíj ugyanis a klasszikus reparációra

képtelen intézmény, így e körben legfeljebb megközelítő helyreállítás, kompenzáció

érvényesülhet, illetve sok esetben – különösen az új magyar Polgári Törvénykönyv a Ptk.

miniszteri indokolásában is megjelenő megalkotására irányuló törekvések körében

megfogalmazott sérelemdíj intézménye esetében –büntetés jelleg kerül előtérbe. A kártérítési

felelősség szankciójának egyben olyannak kell lennie, mely mértékét tekintve megfelel a

társadalom elvárásainak és a megelőzés célját is megfelelően szolgálja. A kártérítési

felelősség a polgári jogban ebből következően a teljes kártérítés elvén áll, azaz a represszív

elemek háttérbe szorulásából eredően a teljes helyreállításra törekszik. Ezzel eleget tesz az

arányosság követelményének is. Léteznek azonban olyan helyzetek is (például a

méltányossági alapon történő kárcsökkentés), amikor a jogsértő kártérítési kötelezettsége

eltér a teljes reparáció fő szabályától. Ezek az esetek a kazuisztika elkerülése érdekében, az

elvont jogalkalmazás megelőzésére kerülnek beépítésre, és alkalmazásuk is igen ritka.

14

1.1.2. A polgári jogi felelősség funkciói

A polgári jogi felelősség célja koronként változott. Az ókori jogok nem vontak éles

határvonalat a magánjog és a büntetőjog felelősségi rendszere között, és a mai fogalmaink

szerinti kártérítési felelősség kezdetleges eseteiben is a represszív, büntető célok kerültek

előtérbe. Ez megnyilvánult a kártérítésként megfizetett pénzösszegek és az okozott károk

aránytalanságában is. A kártérítés először a magánbosszúról való lemondás fejében fizetett

összeg, azaz a magánbosszú megváltásának ára volt. A kikényszerítés és felelősségre vonás

államosítását követően a kártérítés fix összegek formájában jelent meg, mely már kizárta a

magánbosszúval történő megtorlás lehetőségét a sértett vagy családja részéről.

A büntetőjog és a magánjog szétválását követően fontos különbségek mutatkoznak a két

jogág felelősségi rendjéhez kapcsolt funkciók körében is. A magánjog a kártérítési felelősség

körében két célt szolgál. A büntető elemeket száműzve elsődlegesen a megbomlott vagyoni

viszonyok helyreállítására törekszik, így a reparációt tekinthetjük a kártérítés fizetésére

kötelezés céljának. A teljes kártérítés elve és a káronszerzés tilalma biztosítja, hogy a

helyreállítás teljes körű legyen, azon a károsult ne keressen, azonban a károkozó számára se

legyen lehetőség az okozott kárnál alacsonyabb mértékű kompenzációra. A reparáció célja

jelenik meg a kár fogalmában és elemeiben is.

A kár olyan hátrány, mely a károsultat valamely károsító esemény hatására vagyonában éri.

A kár a Ptk. értelmében így már csupán vagyoni károkat ölel fel, melynek elemei a tényleges

kár (damnum emergens), az elmaradt haszon (lucrum cessans), valamint az indokolt

költségek. A személyben okozott károk vizsgálatától a kártérítési felelősség funkciójának

keresése körében egy időre el kell tekintenünk. A nem vagyoni sérelmek, a személyiségi

jogok megsértése esetén beálló pénzfizetési kötelezettség (sérelemdíj) ugyanis funkcióját

tekintve jelentősen eltér a kártérítési felelősség alapvető céljától, de erre majd a

személyiségvédelemmel foglalkozó fejezetben térünk ki.

A reparáció egyben azt is jelenti, hogy a kárkötelem alanyai közül a hangsúly a károsulton

van. A büntetőjoggal szemben a polgári jogban a károkozó csupán a kártérítési kötelezettség

alanya, a károk megtérítésére köteles személy. A büntetőjogtól idegen objektív felelősség a

15

magánjogban éppen ezért többször megjelenik, nem hagyva lehetőséget kimentésre a

károkozó szubjektumára való hivatkozással. A szubjektív, vétkességi alapú felelősségi

alakzat pedig nem enged egyéniesítést, és a károkozó cselekvésének mércéjét nem annak

személyes képességeihez, hanem egy társadalmi ideáltípushoz köti (elvárható magatartás

koncepciója). A szoros értelemben vett reparáció így az okozott károk felmérésén alapul,

figyelmen kívül hagyva a jogsértő, a károkozó oldalán jelentkező szubjektív tényezőket.

A kártérítési felelősség – és általában minden felelősség – lényeges funkciója a megelőzés. A

megelőzés a felelősség beálltával való fenyegetésen keresztül jelenik meg a kártérítés

körében. Generális prevencióként a társadalom tagjai a kártérítési felelősségről tudva nem

szegik meg a magánjog normáit, ezzel jogkövető magatartást alakítanak ki. A prevenció

azonban csak akkor lehet hatékony, ha van lehetőség a felelősség elkerülésére. Az objektív,

károkozó szubjektumát negligáló felelősségi rend körében a prevenció hatástalan marad,

hiszen a magatartás kifejtőjének legnagyobb gondossága ellenére is beáll a kártérítési

felelősség, mint hátrányos jogkövetkezmény. A fokozott veszéllyel járó tevékenység

folytatója nem mentheti ki magát a felelősség alól arra való hivatkozással, hogy magatartása

nem volt felróható: legnagyobb körültekintése ellenére, vétkességére tekintet nélkül felelős

lesz a veszélyes üzem működési körében okozott károk megtérítéséért. A prevenció ebben a

körben aligha vizsgálható. Éppen ezért a kártérítési felelősség általános alakzata a szubjektív

felelősségi rendet veszi alapul, és a károkozó vétkességét a felelősség beállásának

előfeltételévé teszi. Mivel a társadalmilag elvárt, jogilag helyes magatartás tanúsítása egyben

mentesít a kártérítési felelősség alól, a társadalom tagjai magatartásukat ezekhez a mércékhez

igazíthatják, ha el akarják kerülni a kártérítésre kötelezést, mint a normaszegéshez

kapcsolódó joghátrányt.

A polgári jogi felelősség – és ezen belül a kártérítési felelősség – sajátos intézménye a

sérelemdíj. A személyiségi jogok megsértésének következtében beálló joghátrányok

funkciójukat tekintve eltérnek a vagyoni kártérítésnél tárgyalt reparáció–prevenció párostól.

A prevenció a felelősség alapvető természetéből kiindulva a személyiségi jogok megsértése

esetén beálló felelősség körében is fontos funkció. A reparáció azonban már a megsértett

jogok természetéből adódóan kivitelezhetetlen. A sérelemdíj alapgondolata a személy

16

kompenzálása az őt ért fájdalomért, szenvedésért. A sérelemdíj elődjével, a nem vagyoni

kártérítés céljával kapcsolatban a bírói gyakorlat úgy foglalt állást, hogy a fő feladat a

károsultnak teljes reparáció biztosítása az elszenvedett nem vagyoni sérelmekért. A kártérítés

mértékét ezért a bíróságok úgy állapították meg, hogy a károkozáskori vagy ítélethozatali ár-

és értékviszonyok arányban álljanak a bekövetkezett nem vagyoni sérelemmel. (BDT2003.

907.) A sérelem azonban pontosan a jogtárgy megmérhetetlensége, a személyiségi jogok

materializálhatatlansága okán nem számolható ki, így a kártérítésnek valójában nem volt

mérhető alapja. A teljes helyreállítás ebben a körben a jogsértések által okozott hátrányok

irreverzibilitása folytán lehetetlen. A nem vagyoni kártérítés funkciója így legfeljebb

megközelítő kompenzáció lehetett, mely az elveszett életörömök pótlására, a fájdalom

materiális eszközökkel történő enyhítésére törekedett. Nem véletlen, hogy a személyiségi

jogok megsértéséhez rendelt jogkövetkezmények a sérelemdíjon túlmenően kiegészülnek

olyan jogvédelmi eszközökkel, melyek erkölcsi-jogi szankciókként pótlólagos cselekvések

előírásával igyekeznek a hátrányokat kiküszöbölni, a további hátrányokozást megelőzni

(jogsértés abbahagyására kötelezés, jogsértéstől való eltiltás, elégtételadás stb.). A

kompenzáció valójában iránymutatás és objektív mércét nélkülöző cél, melyet a magyar és a

külföldi jogok és jogalkalmazók sem osztanak maradéktalanul. Ennek ellenére a bírói

gyakorlatban gyakran jelentek meg a nem vagyoni kártérítés esetén is teljes reparációra való

törekvések. Egy döntés szerint például a sérelemdíj előzményének tekintett nem vagyoni

kártérítés után a késedelmi kamat a károsodás bekövetkezésétől jár. A kártérítést és a

késedelmi kamatot együtt vizsgálva dönthető el, hogy a teljes reparáció elve érvényesül-e.

(EBH2007. 1694.). A sérelemdíj intézménye véleményünk szerint továbbra is a nem vagyoni

sérelmek kompenzálására hivatott, hiszen csak ez a megközelítés szolgálhat magánjogi

célkitűzéseket. Bár az új intézmény szabályozása szerint a hátrány bizonyítása többé nem

várható el a sértettől, a büntető megközelítést mégsem tartjuk helyesnek. Hátrány hiányában

is van lehetőség a belső sérelemre, a nem vagyoni sérelemre következtetni, hiszen az a

személyiségi jogok megsértésével kialakul, függetlenül attól, hogy ennek külvilági

megnyilvánulása van-e, vagy sem.

17

A sérelemdíj esetében – ahogyan ez a nem vagyoni kártérítés tekintetében történt – a

megközelítő helyreállítás mellé gyakran felsorakozik – sokszor fel is váltva a kompenzációt –

a felelősség körében alkalmazott szankció polgári jogban általában háttérbe szoruló

funkciója, a represszió, büntetés. A nem vagyoni kártérítés körében különösen a személyiség

teljes megsemmisülésével járó jogsértések esetében előírt kártérítési kötelezettség egészült ki

a magyar bírói gyakorlatban büntető elemekkel. A represszív funkció sérelmet szenvedett fél

(károsult) oldaláról felfogott megnyilvánulása az elégtételadás eszméje, mely a nem vagyoni

kártérítés fizetésére kötelezést a sértett bosszúvágyának lecsillapítására, a sértett pszichéjének

megnyugtatására szolgáló elégtételadási funkcióval ruházta fel. Az elégtételadás végképp

elveti ugyanis a hátrányhoz kötődő kalkuláció lehetőségét, és tisztán magánjogi büntetésként

funkciónál a jogsértő szemszögéből. A sérelemdíj – mint általános személyiségvédelmi

eszköz – normatív szabályozása a Ptk.-ban valamilyen formában magában foglalja a büntető

funkciót is. Azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz hátrány bizonyítása nem

szükséges, az egyetlen igazolható elem a normaszegés és – felelősségi alakzattól függően – a

jogsértő vétkessége (felróhatósága) marad. A polgári jogi felelősség körében főszereplő

károsult/sértett fél helyett a hangsúly a jogsértőre helyeződik, akinek – a büntetőjoghoz

hasonlóan – a személyiségi jogot sértő magatartása kerül szankcionálásra, a magánjog

esetében kizárólag pénzfizetési kötelezettség előírásával. A bírói gyakorlat egyelőre

hangsúlyozza: a represszív elemek nem kerülhetnek értékelésre a személyiségvédelem

polgári jogi eszközei körében. A kárfelelősség alapvető és domináns jóvátevő (reparációs)

funkciója mellett, konkrétan értékelhető, külvilágban is érzékelhető hátrány hiányában,

pusztán a jogsértés által okozott – köztudomásúnak tekinthető – lelki bántalmakra tekintettel

a jelenség káros jellegére figyelmeztető és a megtorló (represszív) funkciók kaphatnak

erőteljesebb hangsúlyt. Ezek érvényesülése viszont a szükséges mértéket nem haladhatja

meg, és nem jelenthet a jogsértő számára mértéken felüli anyagi ellehetetlenülést olyan

esetben, amikor a sértettnek a pszichikai és jogi elégtételen túl nevesíthető érdeke nem

fűződik a kártérítéshez (BDT2013. 2941.)

18

1.1.3. A szubjektív és objektív felelősség elhatárolása

A kártérítési felelősség funkciójához igazodóan a polgári jog felelősségi rezsimjét két részre

bonthatjuk. A szubjektív – vétkességi alapú – felelősség a kártérítési felelősség főszabálya. A

helyreállító funkció mellett a prevenció hangsúlyozására a kártérítési előfeltételek (kár,

jogellenes magatartás, okozati összefüggés) kiegészül a jogsértő vétkességének – magyar

jogban felróhatóságának – vizsgálatával. A szubjektív felelősségi alakzat a vétlen

károkozásokat nem szankcionálja, és a helyreállítás célját is alárendeli ennek az elvnek,

ugyanis a károk megtérítésére – legalábbis a károkozó oldaláról – nem kerül sor. A szubjektív

felelősségi alakzatok a károkozó vétkességét a megelőzés és a jogkövető magatartás, a

károkozástól való tartózkodás erősítésére veszik fel a vizsgálandó körülmények közé. Az

azonban továbbra is kérdés, hogy a polgári jog mennyiben áldozhatja fel az alapvetően a

megbomlott vagyoni viszonyok helyreállítását célzó, reparatív funkcióit a megelőzés

érdekében. A büntetőjog ezt a kérdést egyértelműen eldöntötte, amikor a büntetés céljának

megtalálása érdekében az elkövetőt emelte központi szereplővé, a vizsgálat elsődleges

alanyává. A polgári jog azonban hazánkban egyensúly megtalálásra törekszik a preventív és

reparatív célok között. Ennek megnyilvánulása a polgári jogban a magatartás általános

mércéjévé tett felróhatóság, mely a vétkesség fogalmától számos ponton különbözik.

A vétkesség egy erősen szubjektív, a jogsértő pszichéjéhez, képességeihez, adottságaihoz

mindenben igazodó cselekvési mérce, mely szubjektív jellegéből következően könnyebb

mentesülést enged a felelősség alól a jogsértő számára. A vétkesség a tőle elvárhatóság

fogalmát használja, és ennek mentén tesz különbséget szándékos és gondatlan magatartások,

azokon belül egyenes és eshetőleges szándék, tudatos gondatlanság és hanyagság között.

A magyar polgári jog ezzel szemben a felróhatóság fogalmával egy objektivizáltabb

kategóriát alkotott meg. Az adott helyzetben általában elvárható magatartáshoz viszonyítás

már nem egyéniesít, hanem egy társadalmi ideáltipikus magatartást helyez a vizsgálat

középpontjába. Az általában elvárhatóság jelzi, hogy a jogszabály által megkívánt magatartás

tanúsításán túlmenve a társadalom értékítéletének megfelelő „helyes” magatartás tanúsítása a

cselekvés mércéje. Az adott helyzet némiképp szűkíti ezt, amikor nem egy tértől és időtől

19

független kontextusban vizsgálja a károkozó magatartást, hanem a károkozás konkrét

szituációjában a rendelkezésre álló cselekvési alternatívák közül választja ki a társadalmilag

helyes irányt.

A felróhatóság objektivizált, idealizált mércéje már jóval szűkebb körben ad lehetőség a

mentesülésre, mint a vétkesség. Ezzel a fogalommal a polgári jog reparatív célját nem rontja

teljesen le a jogsértő károkozó szubjektumának vizsgálata, azonban mégis a prevenció

irányába hat, hiszen nem jelenthető ki általánosságban, hogy valamennyi károsító magatartás

kártérítési felelősséget keletkeztet.

A szubjektív felelősségi alakzat felróhatóság koncepciója mentesülési okként jelenik meg a

Ptk. 6:519. §-ban. A kártérítés általános szabálya továbbra is a kár, jogellenes magatartás és

okozati összefüggés elemeit tartalmazza, és a felróhatóságot csak mint a felelősség alóli

mentesülést megalapozó körülményt jeleníti meg. A felróhatóságot ebből következően

adottnak veszi a károkozás bekövetkezte esetén, és a jogsértőnek kell az elvárható

magatartásnak való megfelelést bizonyítani, ha mentesülni kíván a kártérítési felelősség alól.

A felróhatóság ebből a szemszögből már nem vizsgálati szempont, hanem vélelmezett tény,

még akkor is, ha ez a vélelem a károkozó érdekében megdönthető.

Vannak olyan esetek, amikor a prevenció célja szükségképpen háttérbe kell, hogy szoruljon.

A kockázatelosztás szintjén bizonyos károsodásra vezető szituációkban méltánytalan lenne a

felróhatóság vizsgálata. A károsult fél érdekében a károkat akkor is meg kell téríteni, ha a

károkozó magatartás kifejtője úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A

fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség körében például a tevékenység

veszélyes jellege az, amely a legnagyobb gondosság tanúsítása mellett is magában hordozza a

károkozás kockázatát. Ezt a kockázatot pedig méltánytalan lenne a károsultra telepíteni,

hiszen a veszélyes üzem az üzemben tartó érdekében működik, közvetlenül neki termel vagy

nyújt hasznot. Az ilyen jellegű felelősség már nem igényli a károkozó szubjektumának

vizsgálatát. Különösen azért nem, mert a felróhatóság vizsgálata az esetek döntő többségében

az üzemben tartó mentesülésére vezetne, hiszen a tevékenység folytatásából beálló károk

megelőzésére gyakran az üzemben tartónak sincsen ráhatása. Az objektív felelősségi alakzat

20

alkalmazásának így egyik indoka a károsult védelme, számára a bizonyítás és az

igényérvényesítés megkönnyítése.

Léteznek olyan objektív felelősségi alakzatok is, amikor a felróhatóság vizsgálatának

likvidálását a károsult oldalán jelentkező információhiány is indokolhatja. A

termékfelelősség tipikus példája ennek. A gyártó objektív felelősségének indoka a veszélyes

üzemi felelősség körében már említett ráhatás hiánya (szükségképpen előálló selejtes

termékek) mellett az a tényező, hogy a klasszikus, szubjektív alapú kártényállás elemeinek

bizonyításához szükséges szinte valamennyi releváns információ (gyártási folyamat, tesztek

eredményei stb.) a gyártó birtokában van. Az objektív felelősség alkalmazását így a

méltányosság is indokolhatja. Objektív felelősségi alakzat esetében a prevenció háttérbe

szorul, és a hangsúly egyértelműen a helyreállító funkcióra tevődik át.

Az objektív felelősség szigorú tárgyi jellegéből adódóan nem feltétlenül jelenti, hogy a

felelősség alóli kimentésnek helye nincs. A kimentési okok azonban a szubjektív alakzat

felróhatóság hiányának bizonyítására lehetőséget nyújtó jellegétől eltérően olyan objektív

körülmények, külső ráhatások, melyek már nem tennék indokolttá a kártelepítés körében a

valódi károkozó felelősségre vonását. A vis maior és a károsult felróható magatartása

klasszikus kimentési okok az objektív felelősség alól. A károsult felróható magatartása esetén

a közrehatás nem elegendő mentesülési ok. A károsult felróhatóságának jellemzően olyan

mértékűnek kell lennie, mely kizárólagos oka volt a kár bekövetkezésének.

1.2. A kártérítés alapelvei

1.2.1. A teljes kártérítés elve

A kártérítési jog legfontosabb alapelve a teljes kártérítés elve. Az elv a reparatív funkciót

hangsúlyozva a károkozás előtti állapot helyreállításának kötelezettségét juttatja érvényre. A

teljes kártérítés elve feltételezi, hogy a káros következmények maradéktalanul

kiküszöbölhetők. A Ptk. 6:527. § (1) bekezdése értelmében a kárért felelős személy a kárt

elsősorban pénzben köteles megtéríteni. A kár természetben való megtérítése (lényegében az

eredeti állapot helyreállítása) a pénzbeli kártérítéshez képest kivételes, hiszen csak akkor van

21

rá lehetőség, ha azt a körülmények indokolják. Az eredeti állapot helyreállításának helye

lehet például birtokháborításra alapított kártérítési ügyekben (BH1999. 202.) vagy akár

jogosulatlanul más ingatlanán végzett tereprendezés körében is. (BH1998. 425.) A fuvarozó

által tévesen kiszolgáltatott küldeménnyel jogalap nélkül gazdagodó átvevő – tömegáruk

esetén – elsősorban az eredeti állapotot köteles helyreállítani, vagyis azonos mennyiségű és

fajtájú árut köteles visszaszolgáltatni. (BH1996. 650.) Arra is lehetőség van, hogy a károsult

és a károkozó maguk állapodjanak meg természetbeni (például szolgáltatás nyújtásával

történő) kártérítésben. Erre a kötelmi jog diszpozitív szabályai lehetőséget adnak. (BH1993.

516.)

Tény azonban, hogy az esetek igen kis százalékában van lehetőség arra, hogy a sokszor

irreverzíbilis kárkövetkezményeket visszaállítsa a kárért felelős személy, továbbá a

károsultak is elsődlegesen pénzbeli kártérítésre tartanak igényt. A kártérítési kötelezettség

lényege, hogy a kárért felelős személy olyan helyzetbe hozza a károsultat, amilyenben a

károsodás előtt volt. A helyreállítás két módja az in integrum restitutio (eredeti állapot

helyreállítása), valamint a kár pénzben történő megtérítése. Ha a károsult az eredeti állapot

helyreállítását nem kívánja vagy a helyreállítás nem lehetséges, akkor másodlagosan említi a

törvény a kártérítésre kötelezés lehetőségét. A teljes kártérítés elvéből adódóan ebben a

károsult valamennyi, a károkozó magatartás következményeként, azzal okozati

összefüggésben beállt kárának megtérítését követelheti.

A kártérítés elsődleges formája a pénzbeli megtérítés, azonban lehetőség van természetben

való megtérítésre is. A természetben történő megtérítés tehát kivételes formája a

kártérítésnek, és akkor van rá lehetőség, ha az eset körülményei azt indokolják. A

természetben történő kártérítés másik kiemelt esetköre, amikor a kárért felelős személy a

kártérítés tárgyát maga is termeli vagy az egyébként rendelkezésre áll. Más esetekben a

kártérítés marad a megtérítés formája. Ha az eredeti állapot helyreállítására nem kerülhet sor,

a kártérítés elsődleges módja a pénzbeli megtérítés, míg a természetben való megtérítés

kivételes. Ez ugyanis a Ptk. 355. § (2) bekezdése szerint csak akkor alkalmazható, ha a

körülmények a kártérítésnek ezt a módját indokolják.

22

Bármilyen módon történjék is azonban a felelősségre vonás, az csak akkor válik teljessé, ha a

károsult olyan helyzetbe jut, amilyenben a károkozás előtt volt. A Ptk. felelősségi

rendszerének az a célja, hogy a károsultat a károsodás előtti helyzetbe hozza, abban a

kérdésben azonban, hogy ez a cél milyen eszközökkel érhető el, a döntés jogát már a

bíróságra bízza. A károsultnak tehát a Ptk. 6:527. §-ában szabályozott módozatok között

nincs választási joga, legalábbis olyan értelemben, hogy ehhez a bíróság kötve volna.

A bíróság nincs kötve a kártérítés módját illetően a felek kérelméhez. A kereseti kérelemhez

kötöttség elve ebben a vonatkozásban tehát nem érvényesül. (PK 44.) A károsultat nem illeti

meg választási jog a kártérítés formája, módja tekintetében. A bíróságnak így a teljes

kártérítés elvének való megfelelés során lehetősége van a kártérítés módjának

meghatározására, figyelembe véve a Ptk. 6:527. §-ában foglaltakat. Akár olyan kártérítési

módot is választhat, amely ellen a kárért felelős személy és a károkozó egyaránt tiltakozik. A

bíróság joga eldönteni, hogy milyen módon érhető el a konkrét esetben leginkább a kártérítés

célja, a károsult károkozás előtti állapotba hozása. Olyan jóvátételi módot kell a bíróságnak

választania, mely a teljes reparációt a legeredményesebben képes biztosítani. A perbeli

esetben a kártérítésnek a felperestől jogellenesen megszerzett aranymennyiség pótlását kellett

szolgálnia, mely kizárólag a reparáció időszakának árszínvonalához kapcsolódó, a

bekövetkezett értékváltozásoknak megfelelő kártérítés által lehetséges. A bíróság nem

tulajdonított annak jelentőséget a kártérítés összegének meghatározása szempontjából, hogy a

felperes a megvásárolt ékszereket értékesítette-e, illetve milyen áron. A felek nem vitatták az

arany kiegészítő igazságügyi könyvszakértői szakvéleményben megjelölt aktuális világpiaci

árát az ügyben. A Ptk. 6:532. § rendelkezése, miszerint a kártérítés a károsodás

bekövetkeztekor nyomban esedékes, nem zárja ki a kártérítés mértékének megállapításáig

terjedő időben az értékviszonyokban bekövetkező változások értékelését. (BH2012. 267.)

Kártérítési igény érvényesítése esetén a pert időelőttiségre utalással nem lehet megszüntetni:

a kártérítés iránti követelés időelőttisége fogalmilag kizárt. A kártérítési igény létrejötte és

esedékessége ugyanis időben nem válhat szét, következésképpen, ha a kár bekövetkezik, a

kártérítés is esedékes; míg ha nincs kár, akkor a kárigényt érdemben kell elutasítani

(BDT2013. 2856.)

23

A teljes kártérítés azonban a választott módozattól függetlenül minden esetben

követelményként jelentkezik. A teljes kártérítés a Ptk.-ban már kizárólag a vagyonban

bekövetkező értékcsökkenést, vagyoni hátrányt foglalja magában. A vagyoni károk körében a

kár minden eleme (felmerült kár, elmaradt haszon, indokolt költségek) megtérítésre kerül. A

nem vagyoni károk esetében ugyanakkor a teljes kártérítés elve tarthatatlanná válik, hiszen

olyan jogtárgyak (személyhez fűződő jogok) sérelméről beszélünk, melyek piaci értékkel

nem rendelkeznek, így a megsértésükkel okozott hátrány sem materializálható, és nem is

összegszerűsíthető. A teljes kártérítés elvének érvényesülése a nem vagyoni károk esetében

így nem az alapelv szó szerinti értelmében keresendő – azaz nem a kártérítés összegének és a

károsodásnak kell egymást teljesen lefednie –, hanem a nem vagyoni károk kompenzálására

vonatkozó kötelezettségben érhető tetten. Ennek megfelelően a kár fogalmába a nem vagyoni

károk is beletartoznak, így azok megtérítése a teljes kártérítés elvéből következően

kötelezettség a kárért felelős személy számára.

A kárért felelős személy az eredeti állapot helyreállításával, ha pedig az nem lehetséges, a

kártérítéssel a károsultat olyan helyzetbe köteles hozni, mintha a kár nem következett volna

be. A személyiségi jogok megsértésével is előállhatnak vagyoni hátrányok, melyek továbbra

is a kártérítés alkalmazásával orvosolhatók. A teljes reparációt is körben is biztosítani

törekednek a bíróságok. Ha a károsult kára valamelyik végtagjának az elvesztéséből ered, a

kárért felelős személy a kártérítési felelőssége körében köteles viselni azt a költséget, amivel

a károsultat ért személyi hátrány a legteljesebb mértékben kiküszöbölhető, ezáltal az eredeti

állapothoz legjobban hasonlító helyzet megteremthető. A károsult megalapozottan

követelheti a kereskedelmi forgalomban elérhető művégtagok közül annak a beszerzését,

amelyik az elvesztett végtagot a legteljesebb mértékben alkalmas pótolni. Az ember

valamelyik végtagjának elvesztése esetén az eredeti állapot nem állítható helyre. Mivel

azonban a kárért felelős személy köteles a kártérítéssel a károsultat olyan helyzetbe hozni,

ami a legteljesebb mértékben megközelíti a károsult kár elszenvedését megelőző, ép és

egészséges állapotát, így valamelyik végtag elvesztése esetén ennek a célnak legjobban az a

művégtag felel meg, amelynek alkalmazásával az elvesztett végtag a legteljesebb,

legtökéletesebb mértékben pótolható, és amely a legnagyobb mértékben képes átvenni az

24

eredeti egészséges végtag szerepét. A károsult az őt ért hátrányok legteljesebb

kiküszöbölésére alkalmas eszközt jogosult követelni a károkozótól, így nincs jelentősége

annak, hogy más, a kereskedelmi forgalomban elérhető művégtagok milyen módon és

mértékben lennének alkalmasak a károsult amputált végtagjának a pótlására. (BDT2012.

2729.)

A vagyoni hátrányok kalkulálása körében azonban a bírói gyakorlat alapján szubjektív

tényezők is értékelésre kerülhetnek. A perbeli esetben a felperes telkén a mobil átjátszó

torony telepítése során alperes szükségtelenül zavaró tevékenységet fejtett ki. A bíróság az

ingatlan értékcsökkenése miatti kártérítéssel kapcsolatban kimondta, hogy az értékcsökkenés

mérlegelése során a szubjektív tényezőknek is szerepe lehet: a létesítmény károsító hatásától

való félelemmel együtt járó ellenérzés olyan tény, amely a kereslet csökkenése folytán

befolyásolja az ingatlanok forgalmi értékét az ingatlanpiacon. (BDT2012. 2817.)

1.2.2. A káronszerzés tilalma

A teljes kártérítés elvét egészíti ki a kártérítési jog másik alapelve, a káronszerzés tilalma. A

káronszerzés tilalma negatív oldalról biztosítja a teljes kártérítés elvének érvényesülését. Míg

a teljes kártérítés a kárért felelős személyre ró kötelezettséget, addig a káronszerzés tilalma a

károsult oldaláról limitálja a megtérítésre kerülő károkat. Nem pusztán arról van szó, hogy

minden okozott kárt meg kell téríteni, hanem az eredeti állapot helyreállításának

követelményébe az is beletartozik, hogy a károsult kedvezőbb helyzetbe nem kerülhet a

kártérítés folyományaként.

A káronszerzés tilalmát a joggal való visszaélés tilalmával állíthatjuk párhuzamba. A

kártérítés társadalmi rendeltetése ugyanis nem az, hogy a károsult számára valamilyen

többletelőnyt nyújtson, hanem, hogy a károsult kárát reparálja, a károkozót pedig a

jogsértéstől eltántorítsa. A káronszerzés tilalma így a joggal való visszaélés nevesített esete,

melynek a kártérítési jogban akkor is különös jelentősége van, ha a károsult oldalán

egyébként rosszhiszeműség nem állapítható meg. A káronszerzés tilalma annyiban több a

joggal való visszaélésnél, hogy a kártérítésnek olyan objektív korlátját adja, amely esetén

25

nem szükséges mérlegelni, hogy a kártérítés folytán kedvezőbb helyzetbe kerülő károsult

akarata, tudata átfogta-e ezt a gazdagodást.

A kártérítés tehát helyreállít, de nem hozza a károsodást megelőző állapotnál kedvezőbb

helyzetbe a károsultat. A káronszerzés tilalmának megjelenési formái: a maradvány

(residuum), a helyébe lépett érték (surrogatum), valamint a károsult felróható közrehatásának

és kárenyhítési, kármegelőzési kötelezettsége elhanyagolásának körében keresendők.

Amennyiben a károkozó magatartás következtében a károsodott vagyontárgy még

rendelkezik piaci értékkel (maradvány), a kárért felelős személytől a teljes kár megtérítése

csak akkor követelhető, ha a károsult egyidejűleg átengedi a maradványt a kárért felelős

személynek. Egyébként a kártérítés összegéből a maradvány értékét le kell vonni. Ha a

károsult a károkozó magatartással összefüggésben valamilyen más – a kárért felelős

személytől eltérő – forrásból vagyoni előnyre tesz szert (surrogatum), ezt köteles a kártérítés

összegéből levonni. A surrogatum tipikus példája a biztosítási összeg. A kárenyhítési és

kármegelőzési kötelezettség elhanyagolásából (a károsult nem úgy jár el a kárenyhítés és

kármegelőzés körében, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható) eredő károk

szintén nem számíthatók be a kártérítés összegébe, hiszen ezzel a károsult saját felróható

magatartásából tenne szert illetéktelen előnyökre.

A káronszerzés tilalmának elve jól mutatja, hogy a kártérítés elsődleges funkciója a

helyreállítás, a megbomlott vagyoni viszonyok rendezése. Azzal, hogy az okozott kár

megtérítésén túl a károsult vagyoni előnyre nem tehet szert, a kártérítési jogban kizárt a

büntető jelleg megjelenése. A kártérítésként megállapított jövedelempótló járadék személyi

jövedelemadó-köteles bevételnek minősül. A kártérítésre vonatkozó jogelvekbe – a

káronszerzés tilalmába – ütközik az az álláspont, amely szerint a kártérítés összegének

megállapításánál a károsult által megszerzett más jövedelem személyi jövedelemadó-

kötelezettségét figyelmen kívül kell hagyni, ezért bruttósított számítási rendszert kell

alkalmazni. (BH1997. 555.) Fontos azonban a bírói gyakorlatban uralkodó azon elv, mely

szerint a károsult a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul megőrizni

avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben is irányadó a

káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve. (EBH2002. 695.)

26

A közúti baleset folytán károsodott gépjármű miatt a károsult kártérítési igénye

érvényesítésének nem feltétele az, hogy a járművet megjavíttatta-e. Valamely dolog

megrongálódása esetén indokolt költségként jelentkezhet annak a javításához szükséges

költség is. Amennyiben használt gépjármű javításához új alkatrészeket használnak fel, és a

kijavított dolog értéke számottevően meghaladja a károsodás előtti értéket, a káronszerzésre

vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, vagyis a bíróság dönthet akként, hogy a javítási

költségnek csak bizonyos hányadát kell megtéríteni. (BDT2012. 2618.)

A káronszerzés tilalmának érvényre juttatása körültekintő bizonyítást követel meg a

kártérítési perben. A genetikailag károsodott, Down-szindrómás és epilepszia

megbetegedésben szenvedő gyermek világra jöttéért felelős egészségügyi intézményt, a

gyermek szülei irányában annak a vagyoni kárnak a megtérítési kötelezettsége terheli, ami

egy egészséges gyermek gondozásához képest a beteg gyermek tekintetében többletkiadást

jelent. E kártételek egy része az általános kártérítés szabályai szerint számolható el. Ilyen

többletkiadásként jelentkezett egy esetben a lovas terápia költsége is, amely a sport-, illetve

hobbiszerűen végzett lovaglástól eltérően, nevéből (terápia) is kitűnően gyógyító,

gyógyfejlesztő funkciójú foglalkozás. Az egészséges gyermekek nagy részét sem viszik a

szüleik lovagolni. A számos egybehangzó peradat szerint azonban a felperesek gyermekének

betegségét okozó idegrendszeri eltérés gyógyításának az egyik szükséges, fontos módja volt

ez a foglalkozás. Ebből következően a bíróság a lovas terápia költségeit mindenképpen a

károkozó magatartással okozati összefüggésben álló kártételnek fogadta el. (BDT2012.

2638.)

1.2.3. Kivételek a teljes kártérítés elve alól

A teljes kártérítés elvét a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség körében egyetlen

esetben töri át – a káronszerzés tilalmának nyilvánvaló eseteit kivéve – hatályos törvényünk.

A bíróság részére méltányosságból lehetővé teszi a Ptk. a kártérítési felelősség mérséklését.

[Ptk. 6:522. § (4) bek.] A kártérítési kötelezettség beállása jogellenes károkozás esetén nem

kerülhető ki, így a bíróság a felelősség feltételeinek fennállásakor nem mentesítheti a

károkozót a kár megtérítésének kötelezettsége alól, csupán felelősségét mérsékelheti, ha

27

rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények állnak fenn. A méltányosságon alapuló

felelősségcsökkentés – bár lerontja a teljes kártérítés elvének érvényesülését, azonban – a

rendkívüli méltányosság – mint a szabály alkalmazhatóságának előfeltétele – jelentősen

behatárolja a bíróság mozgásterét. A diszkrecionális jogkörbe tartozó felelősségcsökkentés

ugyanis csak abban az esetben alkalmazható, ha a különlegesen túlmutató, már-már

extrémnek számító olyan körülmények hatottak közre a kár bekövetkezésében, melyek csak

részben róhatók fel a károkozónak. Idetartozhat az az eset, amikor a károkozó elindítja a

károsodásra vezető okfolyamatot, azonban abba – akaratán és tudatán kívüli olyan – külső

körülmények kapcsolódnak be, melyek a csekély súlyú jogsértéshez képest nagyon nagy

károkat generálnak. A gyakorlatban nagyon ritkán alkalmazott szabály a kártérítési jog

rugalmasságát hivatott biztosítani.

1.2.4. A polgári jogi felelősség és a sportjog összefüggései

A sporttevékenységek folytatása az abban résztvevő személyek autonómiájának,

szabadságának függvénye. A sporttevékenységben való részvétel önkéntes jellege egyben azt

is feltételezi, hogy a sportoló beleegyezik azokba a kockázatokba, melyek a sporttevékenység

végzésével rendszerint együtt járnak. Ezeket a kockázatokat természetesen jóval nehezebb

egzakt módon azonosítani, mint a klasszikus jogi kötelezettségeket, hiszen egy-egy sportág

szabályait nem kötelező erejű jogi normák, nem jogszabályok tartalmazzák. A sportoló, a

sportszervezetek és az ellenfél is ugyanazon keretek között köteles kifejteni a

sporttevékenységet, és bár szerződést a magyar jog nem azonosít a felek között a sportolás

klasszikus formáját, a játékot illetően, mégis megállapítja, hogy a minden jogalanyt terhelő,

károkozás tilalmára vonatkozó általános kötelezettség körében a sportág szabályai is olyan

normaként funkcionálnak, melyek a felek gondos eljárásának kereteit kijelölik. A

sporttevékenység végzése során bekövetkező sérülések, vagyonban beálló értékcsökkenések,

a sporttevékenység szervezésének és lebonyolításának jogi kereteit adó szerződések

megszegéséből előálló károk megtérítése, kompenzálása és jóvátétele is a polgári jog

rendszerén belül történik. Nincs ugyanis másik olyan jogág, mely a sértett, illetve károsult

28

szemszögéből kifejezetten az ő számára nyújtana reparációt vagy éppen kompenzációt. A

büntetőjog ezeket a helyzeteket céljából adódóan nem tudja kezelni.

A magyar Sporttörvény nem tartalmaz különös rendelkezéseket a sporttevékenység végzése

közben bekövetkező károk, nem vagyoni sérelmek megtérítése, kompenzálása körében. Bár

kifejezett rendelkezést sem találunk a törvényben, mely a Ptk. felelősségi rendszerének

alkalmazását írná elő, azonban a sporttevékenység körében elszenvedett károk, nem vagyoni

sérelmek pontosan a jogviszony jellegéből adódóan minősíthetők polgári jogi

jogviszonyoknak, és kívül kerülnek a közigazgatási jogi vagy éppen a büntetőjogi felelősség

körén. A kártérítés polgári jogi eszköz, így a sportbalesetek során is, mint mellérendelt

jogalanyok közötti polgári jogi jogviszonyból eredő negatív következmények során is

alkalmazhatók szabályai. A sporttevékenység nem feltétlenül követeli meg a polgári jogi

felelősség és szűkeb értelemben véve a kártérítési felelősség előfeltételeinek újra alkotását,

átgondolását, de némi értelmezési igény mindenképpen jelentkezik, elsősorban a következő

kérdések tekintetében:

• a károkozás átalános tilalmából levezethető-e a sporttevékenységekhez kapcsolódóan

általános és automatikus jogi védelem;

• a sérülés okozásához, károkozáshoz adott hozzájárulás, beleegyezés, mint a károkozó,

jogsértő magatartás jogellenességét kizáró ok sportbalesetek esetén (önkéntes

kockázatvállalás);

• a polgári jogi felelősség speciális alakzatai közül mely rendszerek bírnak

jelentőséggel a sporttevékenység folytatásával összefüggésben (felelősséget alapító

különleges sportbalesetek kérdései);

• a bizonyítás során mennyiben lehet a játékvezető észlelésére támaszkodni (a

játékvezető bírói szerepkörben);

• a sportbalesetek körében érvényesíthető kártípusok, igényfajták (igényérvényesítés

kérdései).

29

A fenti dilemmák mind klasszikusan polgári jogi dilemmák, melyek a kártérítési jogi

jogintézmények értelmezése során megjelennek a bírói gyakorlatban, így a kártérítés

előfetételeinek, premisszáinak tárgyalását a fenti kérdések mentén végezzük el.

30

2. A KÁRTÉRÍTÉSI FELEL ŐSSÉG DELIKTUÁLIS FORMÁJA, SPORTJOGI

RELEVANCIÁJA

2.1. A károkozás tilalma, kártelepítés

A jogellenes károkozás általánosságban tiltott a polgári jog szabályai szerint. A jogalkotó a

károkozásra vezető magatartások felsorolása helyett általában tiltja a károkozást, és a

jogellenességet minden kárt előidéző magatartás esetében vélelmezi. A károkozás általános

tilalma (neminem laedere) minden, másnak jogellenesen okozott kár esetében kártérítési

kötelezettséget keletkeztet azzal a céllal, hogy a károkozás előtti állapotot helyreállítsa.

A polgári jogi kártérítési felelősség során központi kérdés a kártelepítés, azaz, hogy a

bekövetkezett károkat kinek kell viselnie. A kártelepítésnek több módja ismert:

– a kárt a károkozó viseli az olyan helyzetekben, amikor a kártérítés feltételei

fennállnak, és ismert a károkozó személye;

– kármegosztásnak is helye lehet abban az esetben, ha a kártérítés feltételei fennállnak

ugyan és a károkozó személye is ismert, azonban a károsult felróható közrehatása

megállapítható a kár bekövetkezésében;

– a jogszerű tevékenységgel okozott károk esetében jogszabály kifejezett rendelkezése

alapján helye lehet kártalanításnak, amikor a kárt nem a károsult maga viseli, hanem

rendszerint a károkozó (például kisajátítás esetén) vagy más személy (például

szükséghelyzet, mint jogellenességet kizáró ok esetében az a személy, aki

szükséghelyzetben volt) viseli. Ebben az esetben nem beszélhetünk felelősségről,

hiszen nem valamely norma megsértése esetén bekövetkező joghátrányról, hanem a

jog rendelése folytán történő helyreállításról van szó;

– a méltányosság intézményének segítségével kivételesen a jogalkotó a károk viselésére

olyan személyt is kötelezhet, aki a kárért egyébként nem vonható felelősségre. Példa

erre, amikor a vétőképtelen károkozó vagyoni helyzete indokolja, hogy személyében

a kár megtérítésére kötelezhető legyen;

31

– a kárelosztás kockázatközösség létrehozását feltételezi. Ilyen esetekben a károk

megtérítése egy külön erre a célra rendelt alapból történik vagy a biztosítási

tevékenység gyakorlása körében szervezett kockázatközösség vagyonából kerül sor a

károk megtérítésére. A biztosítással megvalósuló kárelosztás elterjedése gyakran még

a klasszikus kétpólusú (károsult-károkozó) kárkötelmet is megbontja;

– amennyiben a kártelepítés fenti módszerei nem alkalmazhatók, végső soron a

tulajdonos köteles viselni saját kárát (casus nocet domino). Így például az orvosi

praxisjog körében a bírói gyakorlat a casus nocet domino elvét alkalmazandónak

tartja. A működtetési jog önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben

foglalt jog, amely bár személyhez kapcsolódó jog, meghatározott feltételek esetén

átruházható vagyoni értéke van. Az orvosi praxisjog – mint vagyonértékű jog –

elértéktelenedésének kockázata nem hárítható át arra az önkormányzatra, amely a

jogosultsággal rendelkező háziorvossal a korábbi szerződést nem hosszabbítja meg és

új szerződést se köt. Azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni, a

praxisjog jogosultja maga viseli. A Ptk. 5:22. §-ának a tulajdonos kárviselésére

vonatkozó szabálya minden egyéb vagyoni jog jogosultjára is megfelelően irányadó.

(BDT2011. 2572.)

32

2.2. A kárkötelem alanyai

2.2.1. Károsult, károkozó, kárért felelős személy

A kárkötelem hagyományosan kétpólusú jogviszony. A károsult és a károkozó állnak

szemben egymással. Mindkét pozícióban a polgári jog bármely alanya szerepelhet. A

kártérítésre való jogosultság lényegében összekapcsolódik a jogképességgel. A károsult ebből

a szempontból minden jogképes jogalany lehet, függetlenül attól, hogy természetes személy,

jogi személy vagy jogi személyiség nélküli jogalanyról van szó. A kártérítésre való

jogosultság nem függ belátási vagy vétőképességtől, cselekvőképességtől vagy egyéb

minősített státusjellemzőktől. A károkozás általános tilalmából következően valamennyi

jogalany vagyona és személye védett a károkozással szemben.

A károkozó pozíció megítélése már bonyolultabb. Külön kell választanunk egy konkrét

kárkötelemben a károkozót és a kárért felelős személyt. A károkozó lényegében az a személy,

aki a károkozó magatartást (cselekvést vagy mulasztást) kifejti, tanúsítja. A károkozói

minőség egy ténykérdés, azonban nem biztos, hogy a károkozó lesz az a személy, akit a

polgári jog szabályai az okozott károk megtérítésére köteleznek. Ezért kell elkülönítenünk a

kárért felelős személyt, aki csak olyan jogalany lehet, akivel szemben a kártérítési felelősség

valamennyi feltétele fennáll (az adott felelősségi alakzattól függően). A vétőképtelen

személyek károkozása esetében a tényleges károkozó a vétőképtelen személy, azonban az

adott felelősségi alakzatra irányadó szabályok a vétőképtelen személy gondozóját terhelik a

kár megtérítésének felelősségével, így a gondozó a kárért felelős személy. Ha tehát a sportoló

kiskorú és egyben vétőképtelennek is minősül (nem tehető felelőssé az általa okozott károkért

azon az alapon, hogy a magatartásának káros következményeit nem foghatta fel), a kiskorú

sportoló szabályszegése folytán sérüléseket elszenvedő másik játékos kártérítési, sérelemdíj

iránti igénye során a kiskorú vétőképtelen gondozója fog felelni. Ez a személy nem

feltétlenül állandó pozíciót jelöl, hiszen bár a szülők nyilvánvaló gondozói szerepköre adná

magát a kérdés megválaszolása során, mégis egy helyzetfüggő értelmezést is az értékelés

körébe vonnak a bíróságok. Ez a helyzetfüggő értelmezés azt jelenti, hogy az adott

pillanatban, a károkozó magatartás kifejtésének pillanatában ki volt köteles a vétőképtelen

33

sportoló felügyeletére. Ez lehet az edző, aki legtöbbször egy sportszervezet alkalmazottja. A

sportszervezet azonban szintén a polgári jogi szabályai szerint felelősséggel tartozik az

alkalmazottja által e minőségében eljárva okozott károkért, így végső soron a kiskorú

vétőképtelen személy károkozása miatt sérülést, kárt elszenvedő másik játékos a

sportszervezettel szemben léphet fel kártérítési, sérelemdíj megfizetése iránti igénnyel. A

sportszervezet lesz tehát az a személy, akit a felelősség terhel, míg a tényleges károkozó a

vétőképtelen sportoló.

Látszólag a károkozó és a kárért felelős személy elhatárolásánál a vétőképesség lehet az a

fogalom, mely segíthet. A vétőképesség azonban nem minden esetben ad választ a kérdésre.

A vétőképesség az a képesség, hogy valaki a cselekvései következményeit előre látja, és

személyében felelőssé tehető magatartásának káros következményeiért. A vétőképesség

ebből következően kizárólag a természetes személyeknél vizsgálható kategória, míg a kárért

felelős személy jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok egyaránt

lehetnek. Az a teória, amely a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező

jogalanyok cselekvéseit a mögöttük álló és képviseletükre, ügyintézésükre jogosított

természetes személyek cselekvéseként fogja fel, azért nem segít a kárért felelős személy

megtalálása során, mert a jogi személyek és jogi személyiség nélküli jogalanyok önálló

jogalanyokként jelennek meg a polgári jogban. Ha egy adott felelősségi szabály e

szervezeteket (pl. sportszervezeteket) terheli a kár megtérítésének felelősségével, akkor a

szervezet képviselőinek, ügyintézőinek felelőssége nem a károsult, hanem a szervezet tagjai

és a képviselő-ügyintéző relációjában vizsgálható. Mivel a jogi személyeknek és jogi

személyiséggel nem rendelkező jogalanyoknak az alapítóktól elkülönült vagyonuk van és

saját nevük (cégnevük) alatt jogképesek, a felelősség szempontjából nincs különbség

természetes személy és jogi személy között. A kárért felelős személy megtalálásánál így nem

a vétőképesség feltételeinek fennállása segíthet, hanem az adott felelősségi alakzatban

megjelölt feltételek beállása egy személy irányába.

34

A vétőképesség jelentősége abban áll, hogy ha a törvényben megjelölt feltételek a kárért

felelős személyként egy természetes személyre mutatnak, akkor a természetes személynek –

a felelősségre vonás általános feltételeként – vétőképesnek kell lennie. A vétőképességnek

nincs objektív korhatára, szemben a cselekvőképességgel. A magyar jogban a vétőképesség

és a cselekvőképesség némileg eltér. A cselekvőképesség területén jogunk kötött, tehát

határozott korhatárt – 14. életévet – állapít meg, éppen a fogalom biztonságának érdekében.

A vétőképesség elérésére a törvény nem állapít meg korhatárt. Vétőképesnek minősülhet

tehát a 14. életévét még be nem töltött gyermek, vagy az a személy is, aki cselekvőképességet

kizáró gondnokság alatt áll. A vétőképesség területén polgári jogunk nem ismer olyan

közbülső kategóriát, mint a korlátozott cselekvőképesség. A vétőképességnél annak teljes

meglétét vagy hiányát kell megállapítani, holott a valóságban a vétőképesség mennyiségi

változások sorozata. A polgári jogban azonban a vétőképesség kisebb vagy nagyobb

mértékének nincs jelentősége.

2.2.2. Többek közös károkozása

A kárkötelemben egyidejűleg több alany is szerepelhet mindkét pozícióban, azaz több

károsult és több károkozó is lehet. Amennyiben több károsult szerepel a kötelemben, úgy

mindegyikük saját kárát önállóan érvényesítheti. Különösen a szerződésszegéssel okozott

károk esetében léteznek olyan esetek, amikor a károsulti pozícióban szereplő személyek

igényeinek érvényesítésére valamely károsult kap felhatalmazást, és ilyenkor jogosulti

egyetemlegesség keletkezik.

Ha több károkozó, kárért felelős személy van (pl. egy labdarúgó mérkőzésen a csapat több

tagja is rugdossa a másik csapat földön fekvő játékosát), felelősségük a károsult irányába

egyetemleges. A kötelezetti egyetemlegesség esete ez, amikor a jogosult (károsult) teljes

kárának megtérítését bármelyik kötelezettől (kárért felelős személytől) követelheti. Az

egyetemleges felelősség előírása egyértelműen megkönnyíti a károsult számára a bizonyítást,

hiszen nem kell bizonyítania a kár mértékét minden kárért felelős személlyel szemben, azaz

nem kell a károkozók magatartásainak elkülönített vizsgálatát elvégezni és azt a

bekövetkezett kárra vetíteni. Példánkban tehát nincs annak jelentősége, hogy pontosan

35

melyik játékos rúgása okozta a károsult bordatörését. Az egyetemleges marasztalás továbbá a

kár megtérülését gyorsítja, a károsult igényérvényesítését könnyíti meg. Az egyetemlegesség

megállapításának az sem akadálya, ha a károkozók más-más felelősségi alakzat szerint

tartoznak felelősséggel.

A károsult felé kedvezményként biztosított egyetemleges felelősség akkor sem dől meg, ha a

károsodáshoz vezető súlyosabb hibák, mulasztások csak a károkozók egyikének

magatartására vezethetők vissza. A károkozásban való közreműködés arányának a károsult

felé megnyilvánuló külső jogviszonyban nincsen jelentősége, a közös károkozásra alapított

egyetemleges felelősség bármilyen csekély közrehatás esetén megáll. (BH2010. 65.)

Sokáig vitatott volt a jogirodalomban, hogy a kár közös okozása feltételezi-e a károkozók

akarategységét vagy csupán időbeli és térbeli közelségnek kell fennállnia a többes károkozás

megállapításához. A bírói gyakorlatban a Ptk. hatályba lépését megelőzően uralkodó

álláspont szerint, mivel az egyetemlegesség polgári anyagi jogi kategória, így közös

károkozás és a későbbi egyetemleges marasztalás megállapítása szempontjából követelmény,

hogy a károkozók között bizonyos akarategység álljon fenn. Ezzel szemben azonban több

esetben is kimondásra került ennek az ellenkezője is. A többek közös károkozásának esetei

közé sorolható az a szituáció is, amikor ugyanannak a károsultnak a kára két szerződéses

partnerének magatartására vezethető vissza. Ha a károsult kárát két szerződéses partnerének –

egymástól független – szerződésszegése együtt okozza, és bármelyikük jogellenes

magatartása hiányában a kár nem következett volna be, a károsult felé a közös károkozás

alapján egyetemlegesen felelnek. (BDT2013. 2929.) Véleményünk szerint azonban azzal,

hogy a Ptk. a közös károkozók belső jogviszonyában elsőként a felróhatóság, majd a

közrehatás arányát rendeli alkalmazni, mint a károsult felé megfizetett károk belső

elosztására szolgáló elvet, egyértelművé teszi, hogy a közös károkozási szituáció nem követel

meg akarategységet a károkozók között. A felróhatóság arányának megállapítása ugyanis

valóban arra enged következtetni, hogy a károsultnak akarategységben cselekedve okoztak

kárt a többes károkozók. A közrehatás aránya, mint elosztási szempont alkalmazása azonban

pontosan az olyan helyzetekben bírhat jelentőséggel, amikor a károkozók egymás

cselekményéről nem tudtak, vagy legalábbis nem akarategységben cselekedtek, és a károsult

36

kára több károkozó egyedi magatartásának összeredményeként állt elő. Az akarategység

fennállásának vagy fenn nem állásának így a jövőben már azért lesz jelentősége, mert a

felróhatóság vagy a közrehatás alapján történő elszámolást a károkozók közötti belső

viszonyban ez határozza majd meg. Ha az egyik károkozó gondatlan mulasztása teszi

lehetővé a másik károkozó szándékos károkozását, a bírói gyakorlat az akarategységet

megállapította. (BH2000. 198.)

A károsodásra vezető folyamatnak jogi okból elválaszthatatlannak kell lennie, a közös

károkozáshoz vezető magatartások egyidejűleg vagy egymást követően kell, hogy

történjenek. (BDT2003. 820., BDT2003. 820.) Ebben a felfogásban nem minősül közös

károkozásnak, ha különböző személyek egymástól objektív okból független magatartásai

idézték elő a kárt. Az akarategység megállapítása szempontjából a bírói gyakorlatban nem

annak van jelentősége, hogy a károkozók szándéka ugyanarra a káros eredmény előidézésre

irányuljon. A károkozás közös jellegét és a károkozók egyetemleges felelősségét nem érinti

az a körülmény, hogy a károsult sérülését csak egyikük magatartása okozhatta. (BH1995.

214.) Ezt az elvet emeli a normatív szabályozás szintjére a Ptk. 6:524. § (4) bekezdése. A

közös károkozás szabályainak alkalmazását rendeli ugyanis a Ptk. arra az esetre is, amikor a

kárt több, egyidejűleg kifejtett magatartás közül bármelyik önmagában is előidézte volna,

vagy nem állapítható meg, hogy a kárt melyik magatartás okozta. Az okozati összefüggés

vélelmezett tehát ilyen szituációban, hiszen a károkozók által kifejtett magatartások

potenciálisan károkozó volta, azaz a káros eredmény létrehozására való képessége,

önmagában megalapozza a károkozók egyetemleges felelősségét. Tulajdonképpen egy

hipotetikus okozatossággal állunk itt szemben, hiszen a jogellenes magatartás károkozásra

való képessége egyben azt is jelenti, hogy a bekövetkezett kárt valóban ez a magatartás is

okozta. A kár megtérülését azonban nem késlelteti, hogy a több potenciális előidéző

magatartás közül nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, a károsult kárát melyik is

okozta. Ha az egyik károkozó gondatlan mulasztása teszi lehetővé a másik károkozó

szándékos károkozását, a bírói gyakorlat az akarategységet megállapította. (BH2000. 198.) A

károsodást együttesen okozó, az egyetemleges kárfelelősséget megalapozó, egymással

összefüggő magatartások egységét nem bontja meg az a tény sem, hogy az egyik alperesnek

37

bűncselekményt is megvalósító, szándékos magatartásához a másik alperes gondatlan

magatartása társult. (EBH2000. 199.)

Közös károkozáson alapuló egyetemleges felelősség akkor is megállapítható, ha a károkozók

egymást követően fejtették ki tevékenységüket. (BH2004. 145.) A közös károkozás ténye

akkor is megállapítható, ha a károkozók eltérő tevékenységei egymást követik, azonban

szervesen közrehatottak az eredmény létrehozásában. Az a körülmény, hogy az orgazda

cselekménye időben később kapcsolódik a károkozás láncolatába, nem zárja ki őt a kárért

felelős személyek köréből, mivel a károkozás a bekövetkezett kárhoz kapcsolódó, azzal

okozati összefüggésben levő magatartással fejeződik be. A károsodáshoz vezető folyamat

jogi szempontból egységes, egymást követő cselekményekből állt, az alperesek magatartása

egymást követően zajlott. A kártérítési jogban a közös károkozók a károsulttal szemben

egyetemlegesen felelnek, attól függetlenül, hogy egymás közötti, belső viszonyukban hogyan

alakult a felróhatóság aránya. A károkozók egymás közötti belső viszonyában a kár egyenlő

arányban oszlik meg, ha a magatartásuk felróhatóságának aránya nem állapítható meg,

illetőleg a felróhatóságuk arányában oszlik meg, amennyiben az az arány megállapítható. A

károsult felperes irányában tehát a külső viszonyban a károkozók felelősségének

megállapítása szempontjából közömbös, hogy az egyes alperesek magatartásának

felróhatósága hogyan alakult, hiszen e külső viszonyban egyetemlegesen felelnek. A Ptk.

6:524. § (2) bekezdés szerinti fő szabály alól azonban kivételeket tartalmaz a (3) bekezdés,

amely szerint a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a

károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha a károsult maga is közrehatott a

kár bekövetkezésében, vagy ez a megoldás rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények

miatt indokolt. A bíróság azonban a fenti feltételek fennállása esetén sem köteles mellőzni az

egyetemlegességet, csupán élhet ezzel a lehetőséggel, ha indokoltnak tartja. A bírói gyakorlat

szerint azonban amennyiben a bíróság úgy ítéli meg, hogy a felróhatóság vizsgálata az eljárás

elhúzódását jelentené, mellyel nagyobb hátrány érné a felperest, mint az alperes felróhatóság

vizsgálatához fűződő érdeke, eltekinthet a vizsgálat lefolytatásától. (BDT2011. 2538.)

38

A polgári jog a büntetőjog társtettes kategóriájával szemben tehát nem kíván meg

akarategységet a közös károkozás következményeként előírt egyetemlegesség

megállapításához. Közös károkozásnál a hangsúly azon van, hogy a kár több személy

(károkozó) közrehatásának eredményeként következik be, függetlenül attól, hogy a

károkozók tudtak-e a másik károkozó magatartásáról. Ebben a felfogásban a közös károkozás

a károsult oldaláról kerül értékelésre. A károsult kárának egysége lesz az, amely közösséget

keletkeztet a károkozók között abban az esetben, ha a kár bekövetkezésében mindegyikük

magatartása közrehatott.

A közös károkozók egyetemleges felelőssége alól a törvény ismer kivételeket is. Abban az

esetben, ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkezésében vagy ha rendkívüli

méltánylást érdemlő körülmények azt indokolják, a bíróság mellőzheti az egyetemleges

felelősség alkalmazását. Fontos hangsúlyozni, hogy ilyenkor a bíróságnak lehetősége van a

károkozókkal szemben pontosan meghatározni a felelősség terjedelmét, és ezáltal a károsult

minden károkozótól csak az általa viselendő kártérítési részt követelheti. Klasszikus esete

ennek, amikor a károsult maga is felróható módon közrehatott a kár bekövetkezésében.

Ebben az esetben mivel a káronszerzés tilalmából következően a bíróságnak meg kell

határoznia, a károsult milyen részben hatott közre a kár bekövetkezésében, lehetősége van

arra is, hogy a közös károkozók vonatkozásában is feltérképezze a felróhatóság, illetve a

közrehatás arányát. Az egyetemleges marasztalás indokoltsága szempontjából azonban

elsősorban továbbra is a jogosultak érdekeit kell szem előtt tartani. (BH1991. 73.) A

kárenyhítési kötelezettség elmulasztása általában nem tekinthető a károsult közrehatásának,

és így nem zárja ki a károkozó egyetemleges marasztalását. (BH1991. 73.) Ha a kárt többen

közösen okozzák, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, függetlenül attól, hogy a

közös károkozók vagy valamelyikük közrehatása a károkozásban fokozott veszéllyel járó

tevékenységgel történt vagy sem. (BDT2010. 2363.)

A PK 37. úgy foglal állást, hogy az egyetemleges felelősség megállapításának mellőzése

esetében a közrehatás arányának meghatározásánál a magatartás felróhatóságát kell

megfelelően értékelni. A Ptk. azonban egyértelművé teszi, hogy a felróhatóság és a

közrehatás egymástól elkülönült fogalmak. A felróhatóságot a törvény definiálja, hiszen

39

annak magatartása felróható, aki nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában

elvárható. A közrehatás azonban nem a károkozók tudattartamából, cselekvési lehetőségeiből

indul ki, hanem a tényhelyzetet veszi alapul, és ennek megfelelőn azt vizsgálja, melyik

károkozó magatartása milyen mértékű hátrányt idézett elő a károsultnál. A többek közös

károkozása esetére előírt egyetemleges felelősség főszabálya ugyanis nem azért került

rögzítésre a kódexben, hogy azt csak akkor alkalmazzák a bíróságok, amikor nem állapítható

meg, az egyes károkozók pontosan milyen mértékű kárt okoztak. Az egyetemleges felelősség

a károsult oldalán egy kedvezmény, a kár megtérítésének szélesre vont fedezetét adó

intézmény. Ebből adódóan bár a károsulttal szemben egyetemlegesen felelnek a károkozók,

azonban belső jogviszonyukban gyakran egyértelműen vizsgálható akár a felróhatóság, akár a

közrehatás aránya. Amennyiben egyik vizsgálati módszer alapján sem lehetne elkülöníteni a

károkozók felelősségének mértékét, a károsultak egyenlő arányban történő marasztalására ad

a Ptk. lehetőséget.

Perjogi szempontból fontos, hogy a közös károkozáson alapuló egyetemleges felelősség nem

keletkeztet egységes pertársaságot. (FPK 1996/51.) Az egyetemleges kártérítési felelősség

feloldása és a károkozók egymás közötti felelősségük arányának a megállapítása indokolt, ha

ez a károsult érdekeit nem sérti, és egy újabb per elkerülhető. (FPK 1995/37.)

A törvény meghatározott feltételek megléte esetén (ha a károsult érdekeinek védelme az

egyetemleges felelősség megállapítása nélkül is biztosítható, illetőleg, ha a károsult nem

érdemes az egyetemlegesség kedvezményére) lehetővé teszi, hogy a bíróság mellőzze az

egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat a károkozásban való közrehatásuk

(részvételük) arányában marasztalja el. Nem határozza meg azonban, hogy mit kell

„közrehatás”-on érteni, illetőleg milyen szempontok figyelembevételével kell a közrehatás

arányát megállapítani. A „közrehatás” a kár okozásában való részvétel arányának

megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy az egyes károkozók magatartása (tevékenysége vagy

mulasztása) milyen mértékben hatott közre a kár bekövetkeztében, milyen szerepe volt a kár

előidézésében. A kártérítési felelősség körében elsősorban a károkozásban való közrehatás

felróhatóságának van jelentősége. Ha például a felelős egyik károkozó magatartásának

felróhatósága nagyobb, mint az ugyancsak felelős másik károkozó magatartásáé; az

40

előbbinek a „közrehatása” rendszerint a nagyobb mértékű, s ezért a marasztalásnak is ennek

megfelelően kell történnie. A nagyobb mértékben felróható magatartás a károkozásban való

nagyobb mértékű „közrehatás”-t is jelent; tehát éppen a felróhatóság nagyobb súlya emeli

meg a károkozásban való „közrehatás” mértékét. Mindebből következően közös károkozás

esetén a károkozó magatartásoknak a „közrehatás aránya” szempontjából való értékelésénél a

magatartások felróhatósága mértékének, tehát a közrehatás felróhatóságának van elsősorban

jelentősége. Ha a közös károkozók között olyan is van, aki nem az általános érvényű,

felróhatósági alapú felelősségi szabály alapján, hanem pl. a veszélyes üzemi felelősség

felróhatóságtól fügetlen szabályai alapján felel, a közrehatás arányának megállapításánál a

tevékenység fokozott veszélyességét, illetőleg az ilyen tevékenységgel okozott károkért való

fokozott felelősséget is megfelelően figyelembe kell venni. (PK 37.)

Az egyetemleges felelősség mellőzésére csak a bíróságnak van jogköre, és fontos szempont,

hogy a kártérítés elsődleges célja, a reparáció, amely az egyetemleges kötelezésnek is

elsődleges indoka, nem kerül veszélybe. Ha a károsult maga is közrehatott a kár

bekövetkezésében, akkor a közrehatás arányában történő marasztalás indokolt, hiszen a

károsult lényegében egyike a károkozóknak, így meg kell állapítani azt a kárrészt, amelyért a

károkozók felelőssé tehetők. Az 1959-es Ptk.-val szemben a Ptk. már nem nevesíti külön azt

az esetkört, amikor a károsult az igényérvényesítéssel ok nélkül késlekedett, és emiatt tekint

el a bíróság az egyetemleges felelősség alkalmazásától. Bár igen tágra nyitja a Ptk. az

egyetemleges felelősség alkalmazásának mellőzését, amikor rendkívüli méltánylást érdemlő

okok esetén is megengedi a főszabálytól való eltérést, véleményünk szerint ebbe már nem

tartozik bele a károsult ok nélküli késlekedése az igényérvényesítéssel. Véleményünk szerint

ugyanis önmagában az a tény, hogy a károsult az elévülési idő végéhez közeledve

érvényesítette az igényét, az egyetemleges felelősség létét indokoló célokat nem változtatja

meg. A rendkívüli méltányosságot inkább a károkozók oldalán kell vizsgálni. Az

igényérvényesítéssel való ok nélküli késlekedés a helyreállítást meggyorsító egyetemleges

felelősségre vonás kedvezményének elvesztését vonja maga után. Mivel az egyetemleges

marasztalás elsődleges indoka a gyors reparáció biztosítása, természetes, hogy ha a károsult

41

maga nem tartja ezt fontosnak, akkor a bíróság ezt a kedvezményt megvonhatja tőle, és

visszatérhet a károkozók egyéni felelősségének elvéhez.

Az egyetemleges felelősség csak a károkozók külső viszonyaiban, a károsulttal szemben,

számára biztosított kedvezményként érvényesül. A károkozók belső viszonyában a felelősség

a károkozók felróhatóságának arányában oszlik meg. E szabály biztosítja, hogy ha

valamelyik károkozó a károsulttal szemben saját felróhatóságának vagy közrehatásának

mértékét meghaladó mértékben áll helyt, fizet kártérítést, a többi károkozóval szemben

megtérítési igénye támad. Ha a felróhatóság arányát nem lehet megállapítani, akkor a

károkozók egyenlő arányban felelnek.

A közös károkozás szabályaiból következő egyetemleges felelősség sajátosan alakul a

fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatók (pl. autóversenyzők) esetében. Ha a kárt több

személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, a felelősség másként

érvényesül a külső és a belső viszonyban. A károsult harmadik személy és a közös károkozók

(külső) viszonyában ugyanis a Ptk. 6:524. § (1) bekezdése és 6:535. § (1) bekezdése alapján

az egyetemleges és felróhatóság nélküli (tárgyi) felelősség szabálya az irányadó, míg a közös

károkozók egymás közti (belső) viszonyában a felelősség általános, felróhatóságon alapuló

szabályait kell alkalmazni. Ezt az esetet nevezi a jogirodalom a veszélyes üzemek

találkozásának. Így, ha a két gépjármű összeütközésénél a néző károsodik, kárát a két

gépjármű üzemben tartója az objektív felelősség alapján köteles megtéríteni. Emellett a közös

károkozásból eredő egyetemleges felelősségre vonatkozó szabálya is érvényesül velük

szemben, ami azt jelenti, hogy a károsult kárának megtérítését – választása szerint –

mindkettőjüktől vagy bármelyiküktől követelheti. Mindkét károkozó perlése esetén az

egyetemleges marasztalás csak a Ptk. 6:524. § (2) bekezdésében egyébként megállapított

feltételek alapján mellőzhető. Amennyiben a károsult harmadik személy kárát az egyik

gépjármű üzemben tartója téríti meg, ennek a károkozásban részt vett másik gépjármű

üzemben tartójával szemben érvényesíthető megtérítési igényére már nem az objektív

felelősség, hanem a felelősség általános szabálya az irányadó. Kettőjük egymás közti

viszonyában a kár magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg. Ugyanez az alapja és

módja a felelősség viselésének akkor is, ha a gépjárművek összeütközése közben közösen

42

okozott kár nem a kívülálló harmadik személyt, hanem az egyik vagy másik, esetleg mindkét

gépjármű üzemben tartóját érte.

Ha a károsult személy az egyik gépjármű utasa (pl. rali) volt, őt a felelősségi szabályok

alkalmazása szempontjából rendszerint kívülálló harmadik személynek kell tekinteni.

Kárának megtérítését tehát a gépjármű utasa is mindkét gépjármű üzemben tartójától

követelheti, az egyetemleges tárgyi felelősség alapján. Abban az esetben azonban, ha a

károsult utas az egyik gépjármű üzemben tartójának házastársa, a felelősség kérdése aszerint

alakul, hogy a károsult házastárs üzemben tartónak tekinthető-e vagy sem.

A kárért való felelősség szempontjából a Ptk. 6:536. § (1) bekezdése értelmében azt kell

üzemben tartónak tekinteni, akinek érdekében a veszélyes üzem működik. A működtetés

ismétlődő, rendszeres és tartós tevékenységet feltételez, s hogy ez mikor áll fenn, azt csak az

eset körülményei alapján lehet eldönteni. Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó

tevékenységgel közösen okozta és nincs olyan magatartásbeli különbség, amely a

felróhatóság vagy a közrehatás mértéke arányánál valamelyik fél javára értékelhető volna, a

kár közöttük egyenlő arányban oszlik meg. (BH1975. 134.)

2.3. A kárkötelem tárgya

A kárkötelem közvetlen tárgya az a magatartás, amelyre a károsult alanyi joga irányul, jelen

esetben a kár megtérítésének kötelezettsége. A kár megtérítése alanyi jog a károsult oldaláról

és kötelezettség a kárért felelős személy szempontjából. A kár megtérítésének a Ptk. több

módját ismeri: pénzbeli reparáció egyösszeg vagy járadék formájában, valamint

természetbeni megtérítés.

2.4. A károsult jogállása

A károsult a kárkötelem központi szereplője. A kártérítés mértékének meghatározásánál

vagyoni károknál a károsult vagyonvesztesége, míg személyiségi jogok sérelme esetén a

károsult szubjektív körülményei azok, amelyek a kártérítés összegének kalkulálása során

szerepet játszanak. A károsult jogait ezáltal egyetlen alanyi jogban, a teljes kár

43

megtérítéséhez való jogban foglalhatjuk össze. Az eredeti állapot helyreállításának

koncepciója természetesen csak a vagyoni károk tekintetében tartható teória, így a

személyiségi jogok megsértése esetén igényelt sérelemdíj esetében a jogintézmény eltérő

funkciójából következően nincs lehetőség az eredeti állapot helyreállítására.

A károsultnak azonban a kár megtérítéséhez való jog gyakorlásához bizonyos

kötelezettségeket is teljesítenie kell.

2.4.1. Bizonyítási teher

Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a kártérítés feltételeit a károsultnak kell bizonyítania. A

károsultat terheli a kár tényének és mértékének, valamint a jogellenes magatartás és a kár

közötti okozati összefüggésnek a bizonyítása is. Teoretikusan a jogellenes magatartás

bizonyítása is a károsult kötelezettsége, azonban a jogellenesség vélelméből következően ezt

a kárkötelemben adottnak vesszük, és a károkozónak van arra lehetősége, hogy valamely

jogellenességet kizáró okot bizonyítson a felelősség alóli mentesülés érdekében. A károkozó

magatartás bizonyítása azonban a károsultat terheli. A károsodását előidéző magatartás –

legyen az cselekvés vagy mulasztás – bekövetkezése annak jogellenességétől vagy

jogszerűségétől függetlenül a károsult bizonyítási kötelezettségének körébe tartozik.

A bírói gyakorlatban megjelennek olyan esetek is, amikor a károkozó magatartás

jogellenességét is a károsult köteles bizonyítani, azaz a jogellenesség vélelme ellenére mégis

külön bizonyítási kérdés a jogellenesség. A hullámmedencében fürdőző felperesnek valaki a

medence faláról elrugaszkodva nekiesett, melynek következtében felperes beverte a fejét a

medence falába, és koponyaalapi törést szenvedett. Felperes keresetét arra alapította, hogy a

fürdő alkalmazottja, a fürdőmester nem látta el feladatát megfelelően, mert a rendet nem

tartotta fenn a medencében. A bíróság azonban nem látta a jogellenes magatartást

bizonyítottnak, hiszen a fürdő részéről semmilyen magatartás nem került kifejtésre, amely

okozati összefüggésben állt volna felperes kárával. (BH2005. 53.)

44

Sajátos probléma a bizonyítás körében az az eset, amikor a kár mértékét nem lehet pontosan

kiszámítani. A kár mértékét a kártérítést igénylő félnek kell bizonyítania. Általános kártérítés

megállapítására mindaddig nem kerülhet sor, amíg nyilvánvalóvá nem válik, hogy a kár

mértéke nem számítható ki. (BH2000. 541.) Általános kártérítés megítélésére akkor kerülhet

sor, ha bizonyítást nyer, hogy a károsultnak a kára bekövetkezett, a kár mértéke azonban

pontosan nem állapítható meg a teljes körűen lefolytatott bizonyítási eljárás

eredményeképpen sem. (BH2011. 36.) A kártérítés általános szabályai alapján a kár

bekövetkezését a károsultnak kell bizonyítania. Általános kártérítés megítélésére akkor

kerülhet sor, ha egészen bizonyos, hogy a károsultnak a kára bekövetkezett, a kár mértéke

azonban pontosan nem állapítható meg a teljes körűen lefolytatott bizonyítási eljárás

eredményeképpen sem. A bíróság nem mellőzheti a vizsgálatot akkor sem, ha terjedelmes

bizonyítás lefolytatása szükséges, és remény van arra, hogy a bizonyítási eljárás

eredményeképpen a kár pontos összege megállapítható. Általános kártérítés megállapítására

nem kerülhet sor csupán azért, mert a kár mértékének megállapítása hosszadalmas, vagy

esetleg terjedelmes bizonyítási eljárást tenne szükségessé (BH2003. 249.), és akkor sem, ha a

lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján mérlegeléssel megállapítható a kár mértéke.

(BH2000. 57.) Általános kártérítés megítélésére akkor kerülhet sor, ha bizonyítást nyer, hogy

a károsultnak a kára bekövetkezett, a kár mértéke azonban pontosan nem állapítható meg a

teljes körűen lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen sem. Általános kártérítés

megítélésére akkor kerülhet sor, ha egészen bizonyos, hogy a károsultnak a kára

bekövetkezett, a kár mértéke azonban pontosan nem állapítható meg a teljes körűen

lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen sem. A bíróság nem mellőzheti a vizsgálatot

akkor sem, ha terjedelmes bizonyítás lefolytatása szükséges, és remény van arra, hogy a

bizonyítási eljárás eredményeképpen a kár pontos összege megállapítható. Általános

kártérítés megállapítására nem kerülhet sor csupán azért, mert a kár mértékének

megállapítása hosszadalmas, vagy esetleg terjedelmes bizonyítási eljárást tenne szükségessé

(BH2003. 249.), és akkor sem, ha a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján

mérlegeléssel megállapítható a kár mértéke. (BH2000. 57.) Olyan esetben, ha a felperes maga

is elismeri; „lehetséges, hogy jobban tettem volna, ha számlákat csatolok azzal kapcsolatban,

45

hogy milyen összegű kifizetéseim keletkeztek”, arra lehet következtetni, hogy a felperes

kárának mértékét nem kívánta bizonyítani. Ennek megfelelően tudatában volt annak a

felperes, hogy a kár mértékének megállapítására bizonyítási eljárás eredményeként sor

kerülhetett volna. Miután azonban a felperes részéről ebben a körben bizonyítási indítvány

előterjesztésére nem került sor, a felperes ezen igénye tekintetében bizonyítékokat nem

csatolt, a bíróság alaptalannak ítélte a felperes általános kártérítés iránti kereseti kérelmét.

(BH2011. 36.)

A személyiségi jogok megsértése miatt követelt sérelemdíj esetében a Ptk. kifejezetten

felmenti a sértettet a hátrány bizonyításának kötelezettsége alól. A hátrány bizonyításának a

sérelemdíj összegére lehet kihatása, de a sérelemdíjhoz való jogot nem likvidálja, ha a sértett

nem tud olyan hátrányt bizonyítani, amely a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatban

érte. Ezzel a Ptk. lényegében a nem vagyoni kártérítés bírói gyakorlatában a 2000-es években

megjelenő, a jogintézményt a hátrányközpontúságtól megszabadító törekvéseket emelte a

normatív szabályozás szintjére. Az 1959-es Ptk. hatálya alatt perjogi intézményeket is

segítségül hívtak a bíróságok a felperes károsult bizonyítási terhének a csökkentésére. A

köztudomású tény perjogi intézményét annak kivédésére használták, hogy a felperesnek

olyan jogok sérelmével összefüggésben bekövetkezett hátrányt kelljen bizonyítania, mely

jogosultságok sérelme a külvilágban gyakran érzékelhetetlen. (BH1995. 521.)

2.4.2. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség

A károsult a kár megelőzése és a kár enyhítése körében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott

helyzetben általában elvárható. Amennyiben ennek a kötelezettségének nem vagy nem

megfelelően tesz eleget, ennek következményeit viselni köteles, azaz kármegosztásnak lehet

helye. Lényeges kitétel, hogy kármegosztás alkalmazására a károsultnak csak olyan

közreható magatartása, illetve mulasztása vezethet, amely a bekövetkezett kárral tényleges

okozati összefüggést mutat, és a károsodás bekövetkezésében közrehatott. (BH2002. 484.)

46

A kármegelőzés és kárenyhítési kötelezettség megsértése természetesen nem jelenti, hogy a

károsultat – mint ebben a megközelítésben az egyik károkozót – a felelősség beálltának

jogkövetkezményével sújtaná a törvény. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség

megsértése a másik károkozó szempontjából jelent felelősségcsökkentést. A másik károkozó

ugyanis nem köteles a kárt megtéríteni olyan arányban, amilyen arányban a kár

bekövetkezéséhez a károsult magatartása közrehatott. A károsulti közrehatásnak minden

esetben felróhatónak kell lennie, csak ekkor értékelhető a károkozó oldalán

felelősségcsökkentő tényként. A súlyos vezetéstechnikai hibát például egy autóversenyen a

bíróság olyan felróható károsulti közrehatásként értékeli, amely kármegosztás alapjául

szolgálhat. (BH2007. 409.)

A kárenyhítési kötelezettség kizárólag a károsodás időpontjára vonatkozóan értelmezhető. A

károsulti kötelezettség körébe általában nem tartozik bele a kárának bekövetkezte után a kár

megszüntetésére való törekvés. A kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettség, a Ptk. 6:525. § (1)

bekezdésében és a PK 36. állásfoglalásában foglaltakra is figyelemmel, kizárólag a

károsodásra vezető folyamatban, illetőleg a károsodás időpontjára vonatkozóan értelmezhető.

A károsulttól elvárható kötelezettség körébe nem tartozik bele a kárának bekövetkezte után a

kár megszüntetése érdekében való cselekvés. A már károsodott személytől ennek

megfelelően nem várható el, hogy olyan helyzetbe hozza magát, amellyel megszünteti a

kárát. (EBH2010. 2129.) A kárenyhítés a már bekövetkezett kár következményeinek a

csökkentését jelenti, az erre irányuló kötelezettség megsértése akkor állapítható meg, ha a

károsult elmulaszt valamely olyan – tőle elvárható – cselekményt vagy magatartást, amely

alkalmas lenne a bekövetkezett kár mérséklésére.

A kármegelőzési kötelezettség tekintetében több problémával is szembesülünk. Önmagában a

károkozással szembeni védekezés elmulasztása jellemzően nem a károsult és a károkozó

viszonyában bír jelentőséggel, hanem a biztosított károsult és a biztosító relációjában. A

károkozás általános tilalmából következően arra hivatkozva a károkozó nem tudja

felelősségét csökkenteni, hogy a károsult felróható közrehatása idézte elő azt a helyzetet,

melyben ő a károkozó magatartást ki tudta fejteni. A nyitva hagyott gépjármű eltulajdonítása

esetén bár a károsult a kármegelőzési kötelezettségét súlyosan megsértette a gépjármű

47

lezárásának elmulasztásával, azonban a tolvaj arra hivatkozva nem kérhet kármegosztást,

hogy így könnyebben sikerült a gépjárművet eltulajdonítania. Amennyiben azonban a

biztosítóval fordul szembe a károsult, a biztosító már eredményesen hivatkozhat a

kármegelőzési kötelezettség megsértésére, mely jellemzően a biztosító mentesüléséhez,

ritkább esetben kármegosztásra vezet.

A kármegelőzési kötelezettség megsértése értékelésre kerülhet következményi károk vagy a

későbbi helyreállítás akadályaként vagy a helyreállítást megnehezítő körülményként is. Egy

esetben a gépjármű pótkulcsát és forgalmi engedélyét a kesztyűtartóban felejtő károsult

magatartását a bíróság a kármegelőzési kötelezettség megsértéseként értékelte. Álláspontja

szerint bár a kulcs és a forgalmi engedély gépjárműben tárolása nem játszott szerepet a

gépjármű eltulajdonításában, azonban annak későbbi értékesítését nagyban megkönnyítette a

tolvaj számára, így a kárt a Casco biztosító és a károsult között 70–30%-ban megosztotta.

(BH2002. 487.)

A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megsértésétől, azaz a károsult felróható

közrehatásától el kell határolnunk az önhibát. Az önhiba a kár bekövetkezésének egyedüli

oka, amely így a felelősség teljes kizárását eredményezi a károkozó oldalán. A felróhatóság

értékelése azonban nem egyforma a károkozó és a károsult oldalán. A bírói gyakorlat a

károkozótól jellemzően nagyobb fokú gondosságot követel meg, ennélfogva annak fokozott

felismerését, hogy magatartása más károsodását idézheti elő. A károkozás általános

tilalmából következik, hogy valamennyi jogalany olyan magatartást köteles tanúsítani, mely

nem eredményezi más károsodását. A károsult számára a kármegelőzési kötelezettség úgy

jelentkezik, hogy a kárveszélyes helyzeteket kerülnie kell. Ha a károsult ennek a

kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a károkozó nem kötelezhető a kár emiatt beállt

részének viselésére. A károsult kármegelőzési kötelezettségének körében a felróhatóság

értékelésénél a károsult cselekményeit a bírói gyakorlat alacsonyabb mércéhez igazítva ítéli

meg. Az elvárhatóság szintjének meghatározásánál a károsult oldalán csak olyan

kötelezettségek elhanyagolása jelenti a kármegelőzési kötelezettség megsértését, mely

kötelezettségek nyilvánvalóan és az általános ismeretek alapján is szükségesek vagy

rendszerint alkalmazandók tipikus károsodások megelőzésénél. Az „extrém óvatosság” (pl.

48

egy küzdősport esetén a sportág szabályai által meg nem követelt vagy éppen nem

szabályszerűnek minősített védőeszközök használata) nem követelmény a károsult oldalán

még akkor sem, ha annak tanúsítása mellett a károsodás bizonyosan nem következett volna

be.

A közrehatás tevéssel és mulasztással egyaránt megvalósulhat. A kármegelőzési kötelezettség

mulasztásban megnyilvánuló elhanyagolásáról akkor beszélünk, amikor közvetlen

károkozással fenyegető tényezők már kifejlődtek, azonban a károsult nem tanúsítja az

elvárható védekezést a kár bekövetkezésével szemben. Nem róható azonban a károsult

terhére, ha hirtelen kialakult vészhelyzetben a kárelhárításnak nem a legmegfelelőbb módját

választja.

A kárenyhítés a károkozó magatartás bekövetkezését követően meginduló károsodás

folyamatában a károsult közönyét jelenti, amikor a károsult az elvárható és reális magatartást

nem tanúsítja a kár mértékének mérséklése érdekében. Olyan magatartás azonban nem

értékelhető a károsult kárenyhítési kötelezettségének megsértéseként, amely számára az

elvárható mértéket meghaladó terhet eredményezne.

Egy esetben a balesetet szenvedett sportoló később többször is elesett, mely esések

hozzájárultak a per tárgyává tett egészségi állapotának kialakulásához. A baleset

következtében előállt mozgáskorlátozottságot követően a rehabilitációt (gyógytorna,

gyógyúszás) a károsult elhanyagolta. A bíróság kifejtette, hogy a rehabilitáció elhanyagolása

csak annyiban lehet releváns, hogy az ebből adódó esetleges állapotrosszabbodás miatt utóbb

a károsult további igényt nem érvényesíthet. A bíróság nem fogadta el az alperes azon

érvelését, hogy az elesések és a rehabilitáció elhanyagolása a károsult felróható

magatartásának, kárenyhítési kötelezettsége elmulasztásának körében értékelhető

körülmények lennének. (LB-H-PJ-2009-198.) A károsodás következményeinek csökkentése

érdekében a károsult sportoló nem köteles magát újabb műtéti beavatkozásnak alávetni, ha

orvosi műhiba okozta a kárt. (BH1977. 105.)

49

A károsulti közrehatás tényének és mértékének megállapítása a bíróság mérlegelő

tevékenységének része. A károkozó és a károsult közötti kármegosztásra irányuló igény

elbírálásához akkor szükséges szakértői vélemény beszerzése a perben, ha a károsulti önhiba

fennállásának, illetve súlyának megállapítása, avagy megítélése olyan különleges

szakismereteket igényel, amelyekkel a bíróság nem rendelkezik. (BDT2013. 2843.) A

kárenyhítés azt jelenti, hogy az adott helyzetben általában elvárható mércének megfelelve a

károsultnak meg kell tennie azokat az intézkedéseket, melyek a jogellenesen okozott kár

mértékének enyhítéséhez, kiküszöböléséhez szükségesek. A kárenyhítési kötelezettség

megítélése az elvárható magatartás és az ésszerűség elveihez igazodik. (BDT2008. 1803.)

Személyiségi jogok megsértése esetén a sérelemdíj alkalmazásánál a Ptk. visszautal a

deliktuális felelősség szabályaira. Ebből következik, hogy a kárenyhítési és kármegelőzési

kötelezettségnek véleményünk szerint a sérelemdíj összegének kalkulálása során is

jelentősége van. A sérelemdíj körében a kármegosztás bár kizárt, azonban a károsultat a

kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség ugyanúgy terheli, mint vagyoni károk esetén. A

kármegosztás alkalmazásának kizártságát az indokolja, hogy a sérelemdíj összege lényegében

fikció, amely pontosan nem számolható ki, így objektív kárösszeg hiányában annak

megosztása sem lehetséges. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megsértését a

sérelemdíj összegének kalkulálása során kell figyelembe venni, azaz a hasonló esetekben a

felróható károsulti közrehatás alacsonyabb összeget kell, hogy eredményezzen, mint hasonló

személyiségi jogsértések esetében. (BDT2005. 1285.) A kármegosztásnak kizárólag a

vagyoni kártérítés vonatkozásában van helye, míg a sérelemdíj vonatkozásában

kármegosztásra nincs lehetőség, azonban a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség (a

károsulti közrehatás) eredményének értékelése a nem vagyoni kár megállapított összegére is

kihatással van. (BDT2001. 370.)

A nem vagyoni kártérítés körében régebben több esetben alkalmazott a bíróság olyan

szempontokat is, amelyek károsulti közrehatásként voltak értékelhetők, és így kármegosztást

alkalmazott. Tipikus példa volt erre az alkoholista életmód vagy éppen a dopping használata.

Ez az álláspont helytelen, a Legfelsőbb Bíróság már 1982-ben kivette az értékelési

szempontok köréből. Nem lehet ugyanis a károsultat saját kárának viselésére kötelezni nem

50

vagyoni károk tekintetében azon az alapon, hogy a károsodással közvetlenül össze nem függő

életmódja a társadalomban negatív értékítéletet vált ki. Akkor azonban, ha az ittasság, egyéb

bódult állapotot előidéző szer közvetlenül a károsodással összefüggésben értékelhető, nem a

kármegosztás alkalmazásának van helye, hanem a kártérítési összeg csökkentésének. Ezt az

érvelést a sérelemdíj körében is alkalmazhatónak tartjuk.

A károsult felróható közrehatására alapított kármegosztás körében a bírói gyakorlat két

tényezőre van tekintettel: az okozásra és a felróhatóságra. A felróhatóságnak azonban

nagyobb jelentőséget tulajdonít. Az okozati összefüggés a károsulti közrehatás

értékelhetőségéhez nyújt segítséget, hiszen a károsodás bekövetkeztével okozati

összefüggésben nem álló károsult magatartást közrehatásként értékelni nem lehet.

Amennyiben azonban az okozati összefüggés megtalálható az adott esetben, akkor a

felróhatóság vizsgálatával dönthető el, hogy milyen mértékű kármegosztást alkalmaz a

bíróság. A kölcsönös tettlegesség körében például kiemelt jelentősége van annak, hogy a

sérülések kialakulásában melyik fél felróható magatartása mennyiben hatott közre.

Speciális kérdésként jelentkezik az a probléma, amikor a káresemény során felróható

közrehatást tanúsító károsult meghal, és a kártérítést igénylő személyekkel szemben az

alperes károkozó hivatkozik a károsulti közrehatásra, mint felelősséget csökkentő tényezőre.

A bírói gyakorlatban uralkodó álláspont szerint a károkozó szempontjából vizsgálva a

károsulti közrehatás felelősségcsökkentő körülmény, így figyelembe vétele attól független,

hogy a felróható közrehatást tanúsító károsult vagy az ő jogán más személyek érvényesítenek

kárigényt. Ezzel szemben a jogirodalomban megjelennek olyan vélemények, melyek ezt az

álláspontot hibásnak minősítik azon az alapon, hogy az igényérvényesítő személyek nem

tekinthetők a kár bekövetkezésében közreható károsultaknak, így velük szemben a

kármegosztás alkalmazására vagy a kárösszeg csökkentésére ezen az alapon nem kerülhet

sor.

A károsult terhére esik mindazon személyek mulasztása is, akiknek magatartásáért a károsult

felelős. A károsulti közrehatás tehát nem kizárólag a károsult által kifejtett magatartások

értékelését jelenti, hanem azon személyek magatartása is kihat a felelősségre, akikért

51

szerződés vagy jogszabály alapján a károsult felelősséggel tartozik. A deliktuális felelősség

körében az alkalmazott, tag, megbízott, képviselő, vétőképtelen gondozottak vonhatók ebbe a

körbe, míg a kontraktuális felelősség körében valamennyi közreműködő – például teljesítési

segéd, alvállalkozó stb. – idetartozik.

2.4.3. Káronszerzés tilalmához kapcsolódó kötelezettségek

A teljes kártérítés elvének érvényesülését negatív oldalról biztosító kötelezettség a

káronszerzés tilalma. A rendelkezés lényege, hogy a károsult teljes kártérítésre jogosult

ugyan, azonban a kártérítés összege nem haladhatja meg a károsult kárának mértékét. A

kártérítés által a károsult nem kerülhet kedvezőbb helyzetbe, mint amilyenben a károkozást

megelőzően volt. A károsult a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul

megőrizni avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben is irányadó a

káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve. (EBH2002. 695.)

A káronszerzés tilalmának biztosítására a károsultnak két kötelezettséget írnak elő a Ptk.

rendelkezései:

– a maradvány (residuum) kiszolgáltatásának kötelezettsége. Ha a károkozó a károsult

teljes kárát megtérítette, akkor a károsultnak kötelessége kiadni azt, ami a dologból

megmaradt (pl. a sporteszközben okoz kárt a másik játékos, mely ezáltal károsodik).

Amennyiben a maradványt a károsult tartja meg, úgy a kártérítés összegéből le kell

vonni a maradvány értékét;

– helyébe lépett érték (surrogatum). Ha a károsodott dolog helyébe más dolog vagy

érték lépett, ezt le kell vonni a kártérítés összegéből, vagy ha a teljes kárt megtérítette

a károkozó, akkor a helyébe lépett dolgot, értéket ki kell adni számára. A surrogatum

tipikus esete a biztosítási összeg, melyet a károsult arra tekintettel kap, hogy a

károsodás, mint biztosítási esemény bekövetkezett. Ha a biztosítási összeg

kifizetésére sor kerül, akkor a törvényi engedmény szabályai alapján a biztosítóra

szállnak át mindazok a jogok, melyek a károsultat a károkozóval szemben

megillették. A törvényi engedmény szabályai alapján a biztosító a károkozón

52

követelheti a kifizetett biztosítási összeget. Amennyiben a biztosítási összeg nem

fedezi a károsult teljes kárát, úgy a biztosító a törvényi engedmény alapján köteles a

károsult fennmaradó kárát is érvényesíteni a károkozóval szemben (Ptk. 6:468. §).

2.5. A károkozó jogállása

2.5.1. A teljes kár megtérítésének kötelezettsége

A károkozó a felelősség feltételeinek fennállása esetén köteles a károsult teljes (vagyoni és

nem vagyoni) kárát megtéríteni. A teljes kár megtérítésének kötelezettsége, mint fő szabály

alól csak kivételes esetben ad felmentést a törvény.

Méltányosságból történő felelősségcsökkentés

Rendkívüli méltánylást érdemlő esetben a bíróság a károkozó felelősségét mérsékelheti, azaz

a teljes kár megtérítésének kötelezettsége helyett a kár részben való megtérítésére kötelezheti

a károkozót. A teljes kártérítés elvének korrekciója jellemzően olyan esetekben kerül elő,

amikor a károkozó vagyoni helyzete azt indokolja. A korrekció létét az a tény is alátámasztja,

hogy a károkozó teljesítő képességét sokszorosan meghaladó mértékű károkozásokra kirótt

teljes kártérítési kötelezettség nem szolgálja a prevenció célját. A méltányosság körében

értékelhető szempontok a károkozó vagyoni helyzete mellett a felróhatóság foka, a jogsértés

súlya, valamint az, hogy a károkozó maga is megsérült-e a károkozás következtében. Nincs

jelentősége azonban olyan utólagos megbánásnak vagy tevékeny megbánásnak minősíthető

körülményeknek, melyek a károsodást követően álltak be (például a károkozó a kár egy

részét vagy egészét önként megtérítette). Ugyancsak nincs helye a méltányosság

gyakorlásának olyan esetekben, amikor a kár mértéke nem jelentős, és nem ró jelentős anyagi

terhet a károkozóra. Ha a kártérítés összegének megállapításánál a bíróság diszkrecionális

jogkörben járt el, akkor a méltányosságból történő felelősségcsökkentés azért nem

53

alkalmazható, mert a kárösszeg kalkulálásánál ezeket a szempontokat már figyelembe vette a

bíróság. (PK 36.) A méltányosság gyakorlása a kár elemei közül elsősorban a felmerült kár

(damnum emergens) esetén fordul elő. Az elmaradt hasznot (lucrum cessans) érintő,

méltányosságon alapuló felelősségcsökkentés mindig egyedi mérlegelés tárgya. Ez utóbbi

esetben az okozati összefüggés vizsgálatának van kiemelt jelentősége. Ha a károkozó

magatartás indította ugyan el a károsodásra vezető okfolyamatot, azonban abba külső

körülmények is bekapcsolódnak, és ezek együttes és elválaszthatatlan következménye a

különösen nagy kár, akkor helye lehet a felelősség csökkentésének méltányosságból. Az

indokolt költségek vonatkozásában még inkább fontos az eset összes körülményének

mérlegelése. Bár a károkozó személyi körülményei főszabály szerint nem számítanak a

kártérítési kötelezettség terjedelmének megállapításánál, hiszen a reparáció a károsult által

elszenvedett károkhoz igazodik, a méltányosság gyakorlásánál figyelemmel kell lenni arra a

követelményre is, hogy a kártérítés mértéke ne tegye tönkre a károkozót. A kártérítés nem

lehet túlzott a jogsértés súlyához viszonyítva.

Objektív felelősség ellentételezéseként megjelenő felelősségcsökkentés

Bizonyos felelősségi alakzatok esetén a szigorú tárgyi felelősséget (felróhatóságtól független

felelősséget) a jogalkotó azzal ellensúlyozza, hogy a kár megtérítésének kötelezettségét csak

a kár valamelyik elemére korlátozza, felmentve a károkozót a károsult teljes kárára

vonatkozó megtérítési kötelezettség alól. Ilyen például a termékfelelősség intézménye, ahol a

hibás termék, sporteszköz által más dolgokban (pl. a sportoló személyes használati tárgyai)

esett tényleges kárt kell csak a gyártónak megtérítenie, és az elmaradt haszon, indokolt

költségek nem képezik megtérítés tárgyát. A szerződések jogában is ismert az a megoldás,

hogy a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség körében a szerződésszegés

következményeként a szolgáltatás tárgyában keletkezett kár megtérítése a főszabály. Azzal,

hogy a Ptk. a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősséget objektív alapokra

helyezte, és csupán szűk körben enged mentesülést, a kártérítés mértékét is korlátozta. Nem

54

illeti meg azonban a szerződésszegő felet a felelősségcsökkentés kedvezménye, ha a

szerződésszegés szándékos magatartására vezethető vissza.

Előreláthatósági korlát

Számos külföldi magánjogi kódex már régóta ismeri az előreláthatóság fogalmát. Az

előreláthatóság a kártérítési kötelezettség korlátjaként jelentkezik, és a Ptk. a

szerződésszegéssel okozott károk megtérítéséért fennálló felelősség körében, mint a kártérítés

mértékét behatároló intézményt szabályozza. Abból az alaptételből indulhatunk ki ugyanis,

hogy a kontraktuális jogviszonyokban a felek a jogviszony relatív szerkezetéből következően

ismerik egymást. Az együttműködési és egymás irányába fennálló tájékoztatási kötelezettség

azt is jelenti, hogy az esetleges szerződésszegés következményeiért való felelősségnél nem

valamennyi kár, következményi kár kerül megtérítésre, csak azok, amelyekről a

szerződésszegésért felelős félnek tudomása volt. A szerződéses partnerek érdeke így, hogy

egymást motivációjukról, szerződéses érdekeikről megfelelően tájékoztassák. Az

előreláthatósági korlát lényege, hogy nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a

károkozás időpontjában nem látott előre a károkozó. Az előreláthatóság bár látens módon, de

már a Ptk. hatályba lépése előtt megjelent a magyar bírói gyakorlatban is (EBH2009. 1957.),

azonban pontos értelmezése még várat magára. A bíróság egyértelműen az okozati

összefüggés körébe értett intézményként hivatkozott eddig az előreláthatóságra, és

hangsúlyozta, hogy a kárfelelősség vizsgálata során az okozati összefüggés szempontjából a

kár bekövetkezése releváns okának van jelentősége. Ez akkor állapítható meg, ha a felróható

magatartás szerves összefüggésben van a kárral: enélkül a kár nem következett volna be,

illetve a károkozó a kár bekövetkeztét előre láthatta. (BDT2013. 2893.)

A külföldi példák alapján megállapítható, hogy a kár e részének objektíve, az általános

tapasztalati tények alapján kell előreláthatatlannak lennie. A következményi károk

megtérítését határolja be az előreláthatóság intézménye (bővebben a kár megtérítésének

55

szabályaihoz fűzött magyarázatnál). A deliktuális felelősség körében az előreláthatóság az

okozati összefüggés körében jelenik meg a Ptk.-ban, de a bírói gyakorlatban már a Ptk.

hatályba lépését megelőzően találunk példát arra (EBH2009. 1957., BH2005. 256., BH1980.

264.), amikor ezen elv alkalmazásával korlátozták a bíróságok a károkozó felelősségének

mértékét. Ezt a korlátot az okozati összefüggés egyik elemeként foghatjuk fel, hiszen olyan

károk megtérítését zárja ki a kártérítés köréből, melyek a károkozó eseménnyel – a jogellenes

magatartással – már ésszerűtlenül távoli kapcsolatban állnak. Hangsúlyozzuk azonban, hogy

az előreláthatóság a deliktuális felelősség esetében a károkozó eseménnyel csak nagyon

távoli okozati összefüggésben álló károk megtérítését zárja ki az értékelés köréből, és

semmiképpen sem jelenti azt, hogy a károkozó és károsult káreseményt megelőző

tudásszintje, információi, kapcsolata bármilyen szerepet játszana a kárszámítás során.

2.5.2. Kármegosztás követelése

A károsult felróható közrehatása esetén a károkozó kármegosztást követelhet. Nem kell

ugyanis megtérítenie a kárnak azt a részét, melynek bekövetkezésében a károsult felróható

módon közrehatott. A Pp. bizonyítási szabályai értelmében annak bizonyítása, hogy a

károsult magatartása okozati összefüggésben állt a beállott kárral és felróható is volt, a

károsult terhére esik. A kármegosztás alkalmazására a károsult olyan közreható magatartása,

illetve mulasztása vezethet, amely a bekövetkezett kárral tényleges okozati összefüggést

mutat. (BDT2006. 1412.) A kármegosztás arányának megállapításánál a bíróság a

felróhatóságot vizsgálja. A sérelemdíj esetén a kármegosztás alkalmazása kizárt, a károsulti

közrehatás a kártérítési összeg megállapítása során kerül értékelésre. Kármegosztás alapjául

szolgálhat önmagában az a körülmény is, ha a károsult tudja, hogy az ígért kedvezményre –

jóhiszemű és tisztességes magatartás mellett – eleve nem tarthat igényt. (BH2007. 7.)

Ha nem állapítható meg, hogy a sportoló felperes egészségkárosodását okozó betegségek a

sportszervezetnél történt foglalkoztatása idején keletkeztek, de az itteni kedvezőtlen játék

körülmények (pl. dohos, penészes környezet) közrehatottak az egészségkárosodáshoz vezető

állapota kialakulásában, kármegosztás alkalmazásának van helye. (BH2007. 241.)

56

2.5.3. Mentesülés

A kártérítési felelősség alól van helye kimentésnek. A prevenció követelménye indokolja,

hogy a kártérítési kötelezettség ne legyen abszolút, kimentést nem tűrő jogkövetkezménye a

károkozásnak. A kimentési okok azonban felelősségi alakzatonként eltérők. A kártérítés

általános szabálya alapján a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt

el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felróhatóság hiányára való hivatkozás

csak akkor vezet mentesüléshez, ha a konkrét károkozó személyétől elvonatkoztatott, ideális

mércének megfelelt a károkozó magatartása.

A speciális felelősségi alakzatok körében a mentesülésnek rögzített, taxatíve felsorolt okai

vannak. A bizonyítás ebben a körben exculpatios jellegű, mert a károkozónak kell

bizonyítania, hogy nem az ő kötelezettségeinek megszegése vezetett a károsodáshoz. Ez

azonban nem jelent bizonyítási kötelezettséget, hiszen a felróhatóságot adottnak veszi a

törvény, és külön vizsgálatára akkor kerül sor, ha a károkozó bizonyítani kívánja, hogy

magatartása megfelelt az elvárható magatartás követelményének. A mentesülési okok

bizonyítása így nem kötelezettség, csupán lehetőség a károkozó számára. Ennek elmulasztása

esetén a felelősség beáll.

2.6. A károsodás veszélye a sporttevékenység esetén

A Ptk. nem csupán a felelősség elsődleges funkciójára a reparációra koncentrál, hanem a

károsodás veszélyével való fenyegetés esetén hangsúlyt helyez a prevencióra is. A károsodás

veszélye esetén igénybe vehető védelmi eszközök jelentősége az, hogy még a kárkötelem

teljessé válása, a kár, hátrány bekövetkezését megelőzően lehetőség van bírósághoz fordulni,

és a károsodást megelőző intézkedéseket kikényszeríteni.

Lényeges különbség a felelősség általános szabálya és a károsodás veszélye között, hogy míg

a felelősség általános alakzatánál előfeltétel a károkozó felróható magatartása, addig a

jogosult károsodás veszélye esetén akkor is kérheti a Ptk. 6:523. §-ában rögzített védelmi

intézkedéseket, ha a magatartás nem volt felróható. A felróhatóság követelményének

mellőzése azért is különösen fontos, mert jogszerű tevékenység folytatásával, az elvárható

57

magatartás követelményeinek megfelelve is lehet olyan tevékenységet folytatni, mely

magában hordozza a másnak való károkozás lehetőségét. Számos esetben a tevékenység pont

azért nem felróható, mert a tevékenység folytatójának nincsen tudomása arról, hogy

magatartásával más személyt károsodásnak tehet ki. A károsodás veszélye körében a

felróhatóság irrelevánssá válását azzal indokolhatjuk, hogy ebben a körben az elsődleges

célkitűzés a káreset bekövetkezésének megakadályozása és csupán másodlagos a

veszélyeztető magatartás szankcionálása.

A szankció jellemzője, hogy már bekövetkezett eredmény esetében alkalmazható. A Ptk. a

károsodás veszélye esetén igénybe vehető jogvédelmi eszközök szerepeltetésével ez alól a

főszabály alól tesz kivételt. A Ptk. 6:523. §¬ában megjelölt eszközök ugyanis nem már

bekövetkezett károk, hanem a károsodás veszélyével reálisan fenyegető magatartások esetére

teszi lehetővé a bírói út igénybevételét. Ebből következően nem elsősorban szankció jellege

domborodik ki az itt felsorolt lehetőségeknek, hanem a felelősségtan alapgondolatától

eltávolodva egyszerű intézkedések alkalmazhatók, pontosan a felelősség beállásának

megakadályozása érdekében.

A bírói gyakorlat is ezzel a felfogással egyezően ítéli meg e szakasz célját a Ptk. 6:523. §-

ában foglaltak alkalmazásának előfeltétele a veszélyeztető magatartás megállapíthatósága,

célja pedig a jogsértések elleni védekezés. E jogszabályhely nem a már bekövetkezett

károsodás következményeit rendezi, hanem a konkrét megelőzés célját szolgálja, ezért akit a

károsodás veszélye fenyeget, kérheti a veszélyeztetőnek a veszéllyel járó magatartástól való

eltiltását. Ez magában foglalja az abbahagyásra való kötelezést, az ismétlődő magatartástól

való eltiltást, és a kármegelőzéshez szükséges intézkedések megtételét. (BH2003. 64.)

A bíróság a megelőzés érdekében a következő három intézkedést alkalmazhatja.

– Egyrészt a veszélyeztető magatartástól eltilthatja azt, akinek a magatartása a

károkozás veszélyét magában hordozza (pl. a sportszervezet által üzemeltetett pálya

életveszélyes sérüléseket okozhat a sportolóknak vagy a nézőknek). Az intézkedés

feltételezi, hogy a magatartás ismétlődik, folyamatosan kerül kifejtésre.

58

– Másrészt a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére kötelezheti a

veszélyeztető magatartás kifejtőjét. Ebben a körben a legváltozatosabb

kötelezettségek előírása történhet meg, a potenciális károk jellegétől függően. Ilyen

lehet például, hogy a sportszervezetet arra kötelezi a bíróság, hogy speciális

biztonsági intézkedéseket tegyen meg a pályán annak érdekében, hogy az

íjászversenyen a nyíl ne találhasson el nézőt.

– Harmadrészt a bíróság biztosíték adására is kötelezheti a veszélyeztetőt. A biztosíték

azt a célt szolgálja, hogy a kár bekövetkezése esetén a sérelmet szenvedett fél számára

kielégítési alapot nyújtson, az elszenvedett sérelmeket a károsult reparálni tudja. A

biztosítékadás formáját nem határozza meg a törvény, így az pénz vagy más dolog

átadásával egyaránt megvalósulhat. A biztosíték a károk bekövetkezésekor azt is

biztosítja, hogy a károsult peren kívül nyerjen kielégítést. A bírói gyakorlatban a

biztosítékadás ritkán alkalmazott módszer károsodás veszélye esetén, a sportjogban

pedig egyáltalán nem jelenik meg. Ennek indoka, hogy a prevenció célját sajátosan

szolgálja a biztosíték adása. Míg a veszélyeztető magatartástól való eltiltás és más

intézkedések megtételére kötelezés a károsodás veszélyét megszünteti, addig a

biztosítékadás csak korlátot állít a veszélyeztető elé, azzal való fenyegetést, hogy

károkozás esetén a biztosítékot elveszíti. A veszély így nem szűnik meg a biztosíték

nyújtásával, csupán a potenciális károkozó számára jelent visszatartó erőt, valamint a

jövőbeli károsult részére egy kielégítési alapot.

A károsodás veszélye esetén szólnunk kell a közigazgatási és a bírósági eljárások egymáshoz

való viszonyáról is. A bíróság abban az esetben is alkalmazhatja a veszélyeztető

magatartástól való eltiltást vagy a speciális intézkedések megtételére kötelezés eszközeit, ha

egyébként valamely közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozna ezen intézkedések megtétele.

Akkor is követelhetők bíróság előtt e jogvédelmi eszközök, ha a közigazgatási szerv már

intézkedett ez ügyben. A bíróságot az sem köti, hogy a közigazgatási szerv határozata már

hozott károsodást megelőző határozatot valamely speciális intézkedésre kötelezés

formájában. Ilyenkor is dönthet a bíróság a veszélyeztetés megszüntetéséről, a veszélyeztető

tevékenység folytatásától eltilthatja a magatartás kifejtőjét. Az államigazgatási jogkörben

59

megtett intézkedések nem zárják ki, hogy károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett a

bíróságtól is kérjen jogvédelmet. (BH1995. 276.)

A Pp. 156. § (1) bekezdése értelmében a bíróság kérelemre ideiglenes intézkedéssel

elrendelheti az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglaltak teljesítését, ha ez

közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása,

vagy a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, és az

intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A

kérelmezőnek a kérelmet megalapozó tényeket valószínűsítenie kell. Az ideiglenes

intézkedés célja, hogy az időmúlás miatt utóbb már el nem hárítható jogsérelem

megelőzésére biztosítson azonnali jogvédelmet a kérelmező számára. Figyelemmel arra, hogy

a Pp. 156. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek nem együttesen kell fennállniuk,

bármely körülmény fennállása esetén helye van az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben

foglaltak teljesítésének. A bíróságnak azonban az ideiglenes intézkedés feltételeinek a

fennállása esetén vizsgálnia kell, hogy az ideiglenes intézkedésből folyó hátrány ne haladja

meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A Pp. 156. § (1) bekezdésének első fordulatában

meghatározott olyan fenyegető kárról, amelynek elhárítása ideiglenes intézkedéssel indokolt,

abban az esetben lehet szó, ha a jogellenes magatartás ismétlése vagy a jogellenes helyzet

fennmaradása idézhet elő károkat. Ebben az esetben azt a felet, akinek a részéről a károk

bekövetkezése fenyeget, a kárt eredményezhető jogellenes magatartástól történő eltiltásra,

illetve a jogellenes állapot megszüntetésére lehet kötelezni ideiglenes intézkedéssel. Ez

esetben az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elrendelésének feltétele az is, hogy a

kérelmezőt közvetlenül fenyegető kár a kérelmezővel ellenérdekű fél jogellenes

magatartására legyen visszavezethető.

60

2.7. A kártérítési felelősség feltételei

2.7.1. Jogellenes magatartás és sportjogi relevanciája

A károkozás általános tilalma (Ptk. 6:518. §) teremti meg a károkozó magatartások

jogellenességének vélelmét. Minden olyan magatartás, mely más személy vagyoni vagy

személyiségi jogait sérti, jogellenesnek minősül, amennyiben nem állnak fenn jogellenességet

kizáró okok. Nem kell, hogy a magatartás meghatározott jogot sértsen, a hangsúly az

eredményen, a bekövetkezett hátrányon van. A jogellenességet így valójában a károkozás,

mint eredmény alapozza meg, és nincsen jelentősége annak, hogy a károkozó magatartás

jogszabályon alapuló valamely konkrét kötelezettség megsértésében vagy elmulasztásában

nyilvánul meg vagy sem.

A jogellenes magatartás megállapítására akkor is lehetőség van, ha egy egyébként a

jogszabályoknak mindenben megfelelő cselekmény később vesz olyan irányt, amellyel már

kilép a rendeltetésszerű joggyakorlás keretei közül. Ide tartozik az az esetkör, amikor az

ökölvívás során a játékszabályoknak megfelelő ütéssel a jogsértő földre kényszeríti az

ellenfelet, azonban a földre kerülés után még tovább ütlegeli.

A mulasztással okozott károk esetén nem szükséges, hogy jogszabály konkrét cselekvési

kötelezettséget írjon elő, melynek a károkozó nem tesz eleget. Amennyiben megállapítható,

hogy megvolt a cselekvési lehetőség, amely a kár elhárítása érdekében szükséges és

eredményes lett volna, a mulasztás jogellenes magatartásnak minősül. Így például az

autóversenyzéshez használt gyakorló pályák hibáira, hiányosságaira figyelmeztető táblák,

jelzések használatának elmulasztása a pályafenntartó oldaláról minősülhet olyan jogellenes

mulasztásnak, amely a károkozás jogellenességét megalapozza. A mulasztás

jogellenességének megállapítása során így nem azon van a hangsúly, hogy konkrét

jogszabály vagy akár a felek szerződése cselekvési kötelezettséget írjon elő, hanem az bír

kiemelt jelentőséggel, hogy valamely, egyébként ésszerűen felismerhető és elvégezhető

cselekvés alkalmas lett volna a károsodás megelőzésére.

61

Azokban az esetekben, amikor jogszabályi kötelezettséget hagy figyelmen kívül a károkozó

(pl. kötelező pályakarbantartási munkálatok elvégzése), a mulasztás jogellenessége nem

vitatott.

Általánosságban leszögezhetjük ezek alapján, hogy ha a káros eredmény bekövetkezik, az

ahhoz vezető magatartás – jogellenességet kizáró okok hiányában – jogellenes. A károkozás

általános tilalma az tehát, amely minden károkozó magatartást jogellenessé avat. Kivételt

csak azok az esetek képezhetnek, amelyeket a törvény jogellenességet kizáró okként

kifejezetten megjelöl. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a bizonyítás körében bár a

jogellenesség bizonyítása a károsult terhére esik, fennállását mindaddig adottnak vehetjük

egy kárkötelemben, amíg a károkozó jogellenességet kizáró okot nem bizonyít. A

jogellenesség ilyen formában történő megközelítése egyébként megfelel a polgári jogi

kártérítés reparatív célkitűzéseinek.

A sportjog azonban némileg sajátos a jogellenesség értelmezése szempontjából. A sport

természetéből adódik az önkéntes kockázatvállalás, hiszen csupán néhány sportág (pl. sakk)

minősíthető olyannak, amely nem hordozza magában a sérülés kockázatát. Ezek a kockázatok

előrelátható kockázatok, így a sportoló ezek tudatában, mintegy ezeknek a potenciális

kockázatoknak a bekövetkezéséhez adott hozzájárulásaként kezd a sporttevékenységbe. A

beleegyezés jogellenességet kizáró oknak minősül a polgári jogi felelősség körében, ahogyan

azt még alaposabban is megvizsgáljuk. A sporttevékenységgel kapcsolatban így felmerül a

kérdés, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága polgári jogi felelősségről beszélni egy

sporttevékenység során elszenvedett sportsérülés, károsodás esetén. A bemelegítés például

szintén magában hordozza a sérülés kockázatát, és a szabályszerűen folytatott

sporttevékenység (a károsult és ellenfél oldalán egyaránt) is kockázatokkal jár. Éppen ezért

fontos rögzítünk, hogy nincsen általános és automatikus jogi védelem a sportjogban a

sportbalesetek esetére. A probléma érzékeltetéséhez találónak és rendkívül frappánsnak

tartjuk az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának 1983-ból származó megállapítását: „A

sportsérülések elkerülésének egyetlen módja, ha nem sportolunk. Kétségtelen, hogy az egyes

sportágak szabályai sokféleképpen módosíthatók a biztonság növelése érdekében, azonban a

sportolóknak és a nézőknek sem ez az elsődleges érdeke”. Az érveléssel minden tekintetben

62

egyet lehet érteni, hiszen a túlzott óvintézkedések és a sporttevékenység teljes tiltása sem

társadalmi szempontból, sem gazdasági szempontból nem lehet célravezető megoldás. Ha

azonban elfogadjuk a sporttevékenység potenciális kockázatait, akkor a jogellenesség

meghatározása során nagyon szűk körre korlátozzuk azokat az eseteket, amelyek a polgári

jogi felelősség rendszerének alkalmazását igénylik. A ma is alkalmazandó, de majdnem

negyven évvel ezelőtti magyar bírósági érvelés alapján: „A sporttevékenység során

elszenvedett sérülésből eredő kárért általában nem jár kártérítés. Ha azonban a károsodás más

személy vagy szervezet magatartásával áll összefüggésben, a felelősség kérdésében az erre

vonatkozó kártérítési szabályok alkalmazásával kell dönteni” (BH1977. 17.). A kártérítési

felelősség megállapításához így a rendes kockázatok bekövetkezésén túlmutató eseteket kell

prezentálni. A bemelegítés során elszenvedett sérülések éppen ezért nem vonhatók ebbe a

körbe, és a sportág szabályainak betartása során elszenvedett sérülések sem. A beleegyezés, a

sporttevékenység folytatása lényegében hozzájárulás a kockázatok bekövetkezéséhez, illetve

az abba történő belenyugvásként értékelendő. Számos külföldi országban az automatikus

sportjogi védelem hiánya olyan felfogást eredményezett, mely a polgári jogi kártérítés

rendszerét a sportbalesetek vonatkozásában meglehetősen restriktíven értelmezte át, már a

jogalkotás szintjén. Ausztráliában például a kártérítési összegek maximalizálásával lehet

találkozni, mely a teljes kártérítés elvének mond ellent. Az igényérvényesítési, elévülési idő

rövidítése, valamint az önhiba értékelésének átértelmezése szintén jellemző korlátozások

külföldön. A magyar jog a jogalkotás szintjén nem él ilyen eszközökkel. Az önhiba értékelése

azonban hazánkban is sajátosan alakul. Elsősorban a teljesítményfokozó szerek alkalmazása

és a szervezet ennek hatására megváltozott állapota olyan önhibaként értékelendő

Magyarországon is, mely egy sportsérülés esetén kizárja a kártérítési igényt. A

teljesítményfokozó szerek alkalmazása nem csupán jogellenes, de ismételten olyan

indokolatlan kockázatvállalás a sportoló részéről, melyre nem terjedhet ki más személyek

vagy szervezetek felelőssége. A felelősséget alapító sportbaleseteket így a következő

kategóriákba sorolhatjuk, és így ezeket a helyzeteket értékelhetjük felelősségalapító

jogellenes magatartásokként a sportban:

– Játékszabályok megsértéséből eredő, sporttársak által okozott sérülések.

63

– A sportszervezet, sportrendezvény szervezőjének magatartása miatt előálló sérülések.

– Hibás sporteszközök által okozott sérülések, a termékfelelősségi esetkörök.

2.7.2. Játékszabályok megsértéséből eredő sérülések

A jogellenesség vélelméből nem következik, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás

önmagában a károkozó hatása miatt jogellenesnek minősíthető, így a játékszabályok betartása

során bekövetkező sérülésekért nem állapítható meg felelősség. A játékszabályok megsértése

esetén is megfigyelhető azonban, hogy a felelősség szempontjából csak az minősül

jogellenesnek, amely a játékszabályoktól valóban elrugaszkodó, általában a felróhatóság

magas fokán álló magatartás. A sporttevékenység kifejtése során ugyanis a játékosok, a

sportolók felfokozott hangulata miatt előfordulnak apróbb szabálytalanságok, melyek a

„nyerni akarok” vágy hevében lehet, hogy az adott sportágban szankcionálandók, de a polgári

jogi felelősség szempontjából irrelevánsak. Az ellenfél mezének húzgálása bár kívül marad a

sportág szabályain, de nem minősíthető olyan személyiségi jogi jogsértésnek (pl. a becsület

sérelmének), amely a polgári jog felelősségi rendszerének alkalmazását megalapozná. A

szándékosság sem jelent egyértelmű esetkört. A mezhúzgálós példában a szándékosság nem

kérdéses, mégis, a sportág szabályaiból való kilépés súlya önmagában nem alapoza meg a

felelősséget polgári jogi értelemben.

Az ellenfél játékost teljesítményfokozó szer használatával vádolni önmagában nem alapoz

meg személyiségvédelmet annak javára, aki terheltként az ezt követő eljárás alanyává válik.

Az ugyanis csak a feljelentés alapján megindult eljárás keretében dönthető el, hogy helye

van-e valamilyen hátrányos jogkövetkezmény alkalmazásának. A bírói gyakorlat egységes

abban, hogy a másik fél teljesítményfokozó szer használattal való vádolása önmagában nem

valósítja meg a személyiségi jog sérelmét, és még akkor sem szolgál kártérítési felelősség

alapjául, ha a feljelentő egy konkrét személyt gyanúsít a doppingolással, majd az ennek

nyomán indult eljárás nem vezetett a megnevezett személy bűnösségének megállapításához.

Más a helyzet viszont akkor, ha a dopping használatára vonatkozó feljelentés indokolatlanul

sértő, lejárató, rágalmazó, hitelrontó kijelentéseket, valótlan tényállításokat tartalmaz, a

valóságot hamis színben tünteti fel, az ésszerű gondolkodásnak nem megfelelő önkényes,

64

valótlan értékítéleteket fogalmaz meg. Az ilyen tartalmú feljelentés alapot adhat a

személyiségi jogsérelem kimondására. (BH2004. 357., BDT2006. 1429., BDT2006. 1376.)

A jogellenesség megállapítása során annak ellenére, hogy a magatartás jogellenesnek minősítéséhez nincsen

szükség valamely jogszabályban kifejezetten előírt kötelezettség elmulasztására vagy megszegésére, nem

jelentheti, hogy a mérlegelési jogkörben hozott döntés jogellenesnek minősül, amennyiben az állítólagos

károsult érdekeire sérelmes. Ennek megfelelően nem sért jogot a kiadó, ha az adott sajtóorgánum felfogásával,

nézeteivel ellentétes vélemény közzétételét megtagadja. Nem kétséges, hogy mindenkit megilleti a

véleménynyilvánítás szabadságának a joga. Abból eredően azonban, hogy a véleményét mindenki szabadon

kinyilváníthatja, nem következik a sajtóra vagy bárkire nézve olyan kötelezettség, hogy ezt a véleményt a

nyilvánosság számára közvetítse. Az Alaptörvény ugyanis biztosítja a sajtószabadságot, amelyet a

sajtótevékenységet folytató személy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi

CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Média tv.) keretei között gyakorolhat. Sem az Alaptörvény, sem a Média

tv. a sajtótevékenységet kifejtő személyek, ezen belül a kiadó terhére nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy

más véleményét feltétlenül köteles közölni. A sajtó, éppen a sajtószabadság alkotmányos jogánál fogva, maga

választhatja meg, hogy milyen, a politikai, társadalmi, gazdasági, irodalmi, művészeti, erkölcsi felfogásának

megfelelő véleményeket továbbít a nyilvánosság felé. Nincs tehát senkinek alanyi joga arra, hogy a sajtótól az

adott sajtóorgánum felfogásával, nézeteivel ellentétes véleményének a közzétételét követelje. Akkor tehát,

amikor a konkrét ügyben az alperes, mint a sajtótermék felelős kiadója a véleményt is tartalmazó hirdetés

közzétételét megtagadta, ugyancsak az Alaptörvény, illetve a Média tv. által biztosított kizárólagos jogával élve

járt el. Az alperes eljárása során nem a felperes személyével kapcsolatban diszkriminált, hanem a felperes által

közzétenni kért véleménnyel szemben. A felperes személyét az alperesnek ez a magatartása nem érintette, nem

valósított meg hátrányos megkülönböztetést, ezért helytállóan állapította meg a bíróság, hogy az alperes

tevékenysége egyéb személyiségi jogot sem sértett. A fentiekből következik, hogy az alperes jogellenes

magatartást nem tanúsított, ebből eredően hiányoznak a kártérítésnek a Ptk. 6:519. §-ában meghatározott

feltételei, amelyeknek hiányában a kártérítés megfizetésére irányuló keresetet is helytállóan utasította el a

jogerős ítélet. (BH1999. 356.)

A jogellenes magatartással kapcsolatosan azonban fontos hangsúlyozni, hogy a polgári jog

nem absztrakt módon szankcionálja a jogellenes cselekvéseket és mulasztásokat. A kártérítési

jog eredményorientáltságából következik, hogy – szemben a büntetőjoggal – csupán a jogi

előírásokkal való szembehelyezkedés nem vált ki kártérítési felelősséget. A jogellenes

magatartásnak egyfelől kárt kell okoznia, másrészt a károsult oldalán igazolt kárnak okozati

összefüggésben kell állnia a jogellenes magatartással. A károkozás általános tilalmából és a

károsodásra vezető magatartások jogellenes védelméből nem következik természetesen, hogy

65

a bekövetkezett kárnak ne lenne jelentősége. A nem vagyoni károk megtérítése esetén

találkozhatunk azzal az esettel, amikor a jogellenesség sokszor egyetlen mércéje lesz a

károkozó magatartásnak, és a külvilágban nyilvánvalóan nem érzékelhető személyiségi

jogsértések esetében nem csupán a kártérítési felelősség fennállásánál, de a kártérítés

összegének megállapításánál is kiemelt jelentőséggel bír. Ez a burkoltan büntető színezetű

megközelítés a személyiségvédelem funkciójáról szóló részben bővebben kifejtésre kerül.

2.7.3. Jogellenességet kizáró okok a sportban

A jogellenesség vélelmének megdöntése érdekében a károkozónak jogellenességet kizáró

okot kell igazolnia. Ezen okok a Ptk.-ban taxatíve vannak meghatározva pontosan azért, hogy

a károkozás általános tilalmát ne ronthassa le egy gumiszabályként megfogalmazott, számos

esetkört magában foglaló rendelkezés.

A jogellenességet kizáró okok a következők:

– a károsult beleegyezése,

– jogos védelem,

– szükséghelyzet,

– rendeltetésszerű joggyakorlás, a törvény engedélye.

A károsult beleegyezése kapcsán a Ptk. egy fontos megszorítást tartalmaz (Ptk. 6:526. §). Az

egyiket rögtön a személyiségi jogok általános védelménél. Ezek szerint a károsult

hozzájárulása csak akkor lehet jogellenességet kizáró ok, ha a károkozás társadalmi érdeket

nem sérthet és nem veszélyeztet. E rendelkezés behatárolja ugyan a károsult önrendelkezési

jogát, azonban biztosítja, hogy a károsult olyan jogainak megsértésébe ne tudjon beleegyezni

előzetesen, mely akár végleges joglemondást jelentene.

A szándékos, valamint az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító

károkozásért való felelősséget érvényesen nem lehet sem korlátozni, sem kizárni. Az ilyen

szerződési kikötéshez a Ptk. a semmisség jogkövetkezményét fűzi. Kikerült viszont a

66

törvényből az a korlát, mely szerint a társadalmi érdek sérelmével vagy veszélyeztetésével

sem járhat a károsult károkozásba történő beleegyezése. Ennek a klauzulának a szerepeltetése

azért szükségtelen, hiszen az olyan károkozások, melyeket jogszabály – akár a polgári jogon

kívüli jogág, például a büntetőjog – tilt, egyébként sem válhatnak jogszerűvé pusztán a

károsult előzetes beleegyezésével. Kérdésként jelentkezik azonban, hogy különösen az orvosi

tevékenység során a testi épségben, egészségben történő károkozásba beleegyezhet-e a

károsult. E helyütt Petrik Ferenc álláspontjával értünk egyet. Ennek megfelelően érvényes

csak az olyan előzetesen kötött megállapodás lehet, amelyben a károkozó más testi épségében

később okozandó károkozásokért zárja ki a felelősségét. Ezzel egyidejűleg a

megállapodásban a károsult abba egyezik bele, hogy neki kárt okozzanak, ennek

következményeit maga viselje. Ha ez a megállapodás társadalmi érdeket nem sért vagy

veszélyeztet a hatályos szabályok alapján, akkor érvényesnek tekinthető. Ez az értelmezés

biztosíthatja csak azt, hogy az orvosi beavatkozások vagy éppen az ökölvívás során jogszerű

legyen a testi épség megsértése.

Természetesen ez a jogellenességet kizáró ok nem terjed ki azokra az esetekre, amikor az

orvosi beavatkozás alkalmazása nincs arányban az elérendő céllal. Hasonlóképpen a

sporttevékenységek körében is szükség van e szabály alkalmazására, amikor is a résztvevő

játékos előre elfogadja a sporttevékenység során őt érő esetleges személyi károk

bekövetkezésének a lehetőségét. A Kúria ennek kapcsán még a veszélyes üzemnek minősülő

sporteszköz igénybevételével végzett sporttevékenység keretében bekövetkezett személyi

sérülések kockázatát is a sportolóra – magára a sérelmet szenvedett félre – hárítja.

Ha e két korlátot a károsult beleegyezésénél összefüggésében vizsgáljuk, láthatjuk, hogy van

értelme a társadalmi érdek vizsgálatának. E kitétel biztosítja ugyanis, hogy a károsult ne

rendelkezzen korlátlanul személyiségi jogaival, így legalapvetőbb jogáról, az élethez való

jogról ne mondhasson le. Az új Ptk. kodifikációs munkálatai során a társadalmi élet

vizsgálatát likvidáló elképzelések dogmatikailag azért lehetnek problémásak, mert nem

elegendő, hogy más jogág szabályai bűncselekménnyé nyilvánítják példaként az emberölést

vagy az öngyilkosságban közreműködést. A polgári jog jogintézményeit saját rendszerükben

kell vizsgálni. Mivel a jogellenesség koncepciója és a jogellenességet kizáró okok

67

meghatározása is különbözik a polgári jogban és a büntetőjogban, nem képzelhető el, hogy a

büntetőjog tényállásai legyenek a sértett önrendelkezési jogának korlátai.

A károkért való felelősség szempontjából jogellenes minden olyan magatartás, ami

károsodásra vezet, kivéve, ha a károkozó magatartás jogellenességét kizáró ok áll fenn. Az

orvosi beavatkozás az esetek jelentős részében testi sértést valósít meg, ahol a jogellenességet

a beteg beleegyezése zárja ki. A beteg eleget tesz bizonyítási kötelezettségének, ha igazolja,

hogy az őt ért hátrány – amelyre beleegyezése nem terjedt ki – az egészségügyi intézmény

által végzett kezelés alatt, az orvos által végzett beavatkozásokkal összefüggésben

keletkezett. Az egészségügyi, orvosi szakmai szabályok megszegésének nem a jogellenesség,

hanem a felróhatóság körében van jelentősége. (BDT2007. 1689.)

A károsult beleegyezésének kérdése gyakran merül fel olyan sportok kapcsán, melyek eleve

magukban hordozzák a sérülés veszélyét. Ennek megfelelően az ökölvívás és más

küzdősportok esetén a játék megkezdésével a játékban részt vevők elfogadják a

játékszabályokat, köztük azt az ismert kockázatot is, melynek értelmében testi sérülést

szenvedhetnek. Abban az esetben, ha a kár bekövetkezése a játékszabályok betartása mellett

történt, a jogellenesség fel sem merülhet, hiszen a károsult e kockázat tudatában kezdte meg a

játékot, azaz beleegyezett az esetleges károkozásba. Vizsgálandó kérdés azonban, hogy a

játékszabályok megszegésével okozott károk esetére kiterjed-e a játékban részt vevő károsult

beleegyezése.

A bíróságnak egy esetben abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a sportág

szabályainak megszegése révén elkövetett szabálytalanság megvalósít-e olyan jogellenes és

felróható magatartást, ami a kártérítési felelősség megállapításának konjunktív előfeltétele a

Ptk. 6:519. § bekezdése szerint. A másodfokon eljáró ítélőtábla nem osztotta azt a felperesi

hivatkozást, mely szerint a labdarúgás szempontjából laikusnak tekinthető elsőfokú bíróság

okszerűtlenül és a bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével jutott arra a megállapításra,

hogy a felperesnek az alperes nem szándékosan, hanem a labdarúgójátékban lévő kockázat

keretein belül okozott sérülést, amikor egy bajnoki labdarúgó-mérkőzésen beletaposott

felperes vádlijába. Az alperessel szemben lefolytatott fegyelmi eljárás ugyan megállapította

68

alperes felelősségét, ugyanakkor annak a kérdésnek kiemelt jelentőséget tulajdonított a

bíróság, hogy a labdarúgás szempontjából megfelelő szakismeretekkel rendelkező Magyar

Labdarúgó Liga jogerős fegyelmi határozata úgy foglalt állást, hogy az alperesi

szabálytalanság nem a labda megjátszásának szándéka nélkül, kifejezetten sérülés okozása

céljából történt volna. A sérülés okozását az ugyancsak szakembernek tekinthető játékvezetői

ellenőr sem minősítette szándékosnak, és az alperesi mozdulatsor az eljárás anyagává tett

videofelvétel tanúsága szerint sem tekinthető olyan magatartásnak, ami jogi értelemben az

alperesi felróhatóság mértékét elérné. A bíróság álláspontja szerint a perbeli jogvita elbírálása

szempontjából irreleváns, ezért szükségtelen bizonyítás a játékvezető tevékenységével

kapcsolatos Labdarúgó Liga játékvezetői testületének eljárásával kapcsolatos iratanyag

beszerzése, ugyanis amennyiben a játékvezető a rá vonatkozó előírásokat megszegte, ez

csupán az ő magatartásával összefüggő károkozás esetében bírhatna jelentőséggel. A

bíróságnak nem a futball játékszabályai megszegése tekintetében kellett állást foglalnia,

hanem az alperes kártérítési felelősségének megállapításához a magatartása jogi értékelését

kellett elvégeznie. A labdarúgó-mérkőzés során az elkövetett szabálytalanság révén

elszenvedett sérülés – akkor is, ha a játékszabályok megsértése szándékosan történt – a

játékkal együtt járó kockázati körön belül marad, és a károsult beleegyezése folytán kizárja a

károkozás jogellenességét. A felvállalt kockázat határain kívül esik és kártérítési

felelősséggel jár, ha a játékos a sérülés okozásának célzatával fejt ki szándékos, a

játékszabályokat durván sértő károkozó magatartást. (BDT2004. 932.)

Sporttevékenység során elszenvedett sérülésből eredő kárért általában nem jár kártérítés. Ha

azonban a károsodás más személy vagy szervezet magatartásával áll okozati összefüggésben,

a felelősség kérdésében az erre vonatkozó kártérítési szabályok (Ptk. 339., 340., 345., 346. §)

alkalmazásával kell dönteni. (BH1977. 17.)

A kármegelőzés terén elkövetett károsulti önhiba önmagában azt jelenti, hogy e

magatartásának jogkövetkezményeit a károsult viseli. A Ptk. 6:520. §-ában meghatározott

károsulti beleegyezés azonban a károkozás jogellenességét egészében megszünteti.

Jogellenesség hiányában a biztosító is mentesül kártérítési felelőssége alól. (BH2011. 195.)

69

A jogos védelemre – mint jogellenességet kizáró okra – való hivatkozás elsősorban az élet,

testi épség, egészség megsértésével okozott sérelmek körében gyakori. A jogos védelem

megállapításának feltétele, hogy jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra

utaló fenyegetés elhárítása érdekében eszközölt arányos cselekvésről legyen szó. E körben a

támadásnak vagy fenyegetésnek a fennállását, annak jogellenes voltát, valamint a védekező

magatartás arányosságát kell kiemelten vizsgálni. Az időbeliség kulcskérdés, így jogos

védelemre való hivatkozásnak csak a jogtalan támadást megelőzően vagy az alatt van helye.

Utólagosan a jogos védelem alkalmazása már nem állja meg a helyét. A jog egy olyan

azonnali, sok esetben beszűkült tudati állapotban kifejtett reakciót ismer el jogellenességet

kizáró okként, amely az önvédelem alkalmazásán alapul. Szemben azonban a büntetőjog

felfogásával, itt ennek a beszűkült tudatállapotnak (ha valaki az elhárításhoz szükséges

mértéket ijedségből vagy menthető felindulásból lépi túl) a jogos védelem megállapításán túl

nincsen jelentősége. Az arányosság felülírhatatlan követelmény, így a bírói gyakorlat minden

esetben vizsgálja azt, hogy a jogos védelmi helyzetben lévő fél számára más, esetlegesen

kisebb sérelmet okozó elhárítási mód rendelkezésre állt-e. A vélt jogos védelem jogellenes

magatartást eredményez, így nem alapozza meg a felelősség alóli mentesülést. Ilyen esetben

csak a felróhatóság megállapítása során lehet figyelembe venni a vélt jogos védelmi

helyzetet.

Sajátos probléma, amikor a jogos védelmi helyzetben a jogtalan támadást a védekező nem a

támadónak, hanem más személynek okozott jogsértéssel hárítja el. (BH2001. 574.) A

jogirodalom ezzel szemben két felfogást különít el e körben. Zoltán Ödön véleménye szerint

ebben az esetben a harmadik személynek okozott kár megtérítése a szükséghelyzet szabályai

alapján történik. Eörsi Gyula és Gellért György azonban az 1959-es Ptk.-hoz fűzött

magyarázatában a harmadik személy káráért a jogellenes támadás kifejtőjét teszi felelőssé.

Véleményünk szerint a jogos védelem körében a harmadik személynek okozott kár a

szükséghelyzet fogalmába beletartozik, így annak szabályai alkalmazhatók, tehát a jogos

védelmi helyzetben lévő személy, a védekező tartozik kártalanítással a sérelmet szenvedett

fél irányába. A Ptk. 6:520. §-ának alkalmazása szempontjából a jogos védelemnek a jogtalan

támadás elhárítását kell céloznia, és a támadás harmadik személy ellen is irányulhat.

70

Egy esetben az alperes a felperes támadó magatartását hárította el, magatartásának a

támadással való egyidejűsége is fennállt, ezért a jogos védelmi helyzetet a bíróság

megállapította. A bíróságnak azonban azt is vizsgálnia kellett, hogy az alperes védekezése

túllépte-e a szükséges mértéket. A jogos védelem büntetőjogi és polgári jogi fogalma nem

esik egybe. A jogos védelem határainak túllépése jogellenes magatartás, amelynek

menthetőségét a felróhatóság körében kell értékelni. A jogerős ítélet a bizonyítékok okszerű

értékelésével, helytállóan foglalt állást a tekintetben, hogy az alperestől a házastársával való

dulakodás, a szóbeli fenyegetés, a három személy fenyegető fellépése, az ablakok betörése és

a gázspray alkalmazása után nem volt elvárható a védekezés szükséges mértékének

felismerése, ezért a védekezés módjának alkalmazásánál a felróhatósága, következésképpen a

kártérítő felelőssége nem volt megállapítható. (BH2001. 574.)

A jogellenességet kizáró okok közé sorolhatjuk a szükséghelyzetet is. A másnak életét, testi

épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély

esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát az elhárításhoz, a szükséghelyzet

megszüntetéséhez a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, abban kárt

okozzanak. (Ptk. 5:26. §) A szükséghelyzetben okozott kárt az a személy köteles megtéríteni,

aki szükséghelyzetbe került. A jogos védelemtől a szükséghelyzetet tehát úgy különíthetjük

el, hogy szükséghelyzet esetében az okozott kárt meg kell téríteni, igaz, hogy nem a

károsodást előidéző magatartás kifejtőjének, hanem a szükséghelyzetbe került személynek.

Az erkölcsi károk tekintetében a szükséghelyzet szabályai ritkán kerülnek alkalmazásra,

hiszen klasszikusan az élet, testi épség, egészség megsértése fordulhatna e körben elő. Ezek

feláldozásával azonban szükséghelyzet – főként magánszemélyek viszonylatában – nem

hárítható el. Amennyiben a rendőrség a közbiztonság védelme érdekében tett intézkedésével

mások életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem

hárítható szükséghelyzetet alakít ki, annak kárkövetkezményeit a Ptk. 5:26. § (2) bekezdése

alapján kell megítélni. A szükséghelyzet a károkozás jogellenességét kizárja. Jogszerű

magatartásával okozott kárt a szükséghelyzetet előidéző rendőrjármű üzemben tartója a Ptk.

szabályai szerint köteles megtéríteni. (BH2004. 460.)

71

A szükséghelyzet fennállása és az e helyzetben kifejtett károkozó magatartások jogszerűsége

a bírói gyakorlatban sok esetben valamely hatóság, más közigazgatási szerv intézkedésével

kapcsolatosan merül fel. A bírói gyakorlat következetesen a hatóságok eljárása esetén is

vizsgálja a szükséghelyzetben okozott kár megtérítése szempontjából lényeges két feltétel

fennállását: a szükséghelyzet meglétét, valamint a károkozó magatartás indokoltságát és

arányosságát.

A jog engedélye nem zárja ki automatikusan a magatartás jogellenességét. A rendeltetésszerű

joggyakorlást ebben az esetben is fontos hangsúlyoznunk. Nem pusztán törvény

engedélyének, formális vizsgálatának van jelentősége a jogellenességet kizáró ok

fennállásának megállapításánál, hanem a törvényben biztosított károkozási lehetőség tartalmi

vizsgálata is szükségszerű. A károkozásra adott törvényi felhatalmazás jellemzően az érdekek

összemérésén és a köztük való választáson alapul. Amikor két jogosultság feszül egymásnak,

a jogalkotó a károkozásra adott törvényi felhatalmazáson keresztül valamelyik jogosultságot

erősebbnek látja, így a másik jog sérelmére engedi ennek az érvényesülését. Ilyen esetekben

azonban mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy a törvény engedélye alapján cselekvő

károkozó e jogát társadalmi rendeltetésének megfelelően gyakorolta-e, valamint nem lépte-e

e túl a szükséges mértéket. A jogellenességet kizáró, károkozásra engedélyt adó törvényi

felhatalmazások esetében is kiemelt jelentősége van ugyanis az arányosságnak. Ez alapján

nem tekinthető jogszerűnek az a kényszerintézkedés, amelynek megválasztása és alkalmazása

a testi épséget szükségtelen mértékben veszélyezteti.

A konkrét ügyben a felperes súlyos ittassága miatt ok nélkül rátámadt a sportrendezvényt

követően intézkedő rendőrre, ezért a kényszerítő eszköz alkalmazása vele szemben

jogszerűen történt, de annak megválasztása és használata nem felelt meg a jogszabályi

rendelkezéseknek. A felperes részéről megvalósuló támadás nem indokolta a rendőrbot

azonnali alkalmazását. A felperes szemmel láthatóan nagyon ittas volt, a támadásnál nem

használt fegyvert, amellyel az intézkedő rendőr életét vagy testi épségét veszélyeztette volna,

továbbá a két rendőrrel szemben nem volt fizikai erőfölényben sem. Az intézkedés közben

72

sérülést okozó rendőr vallomása szerint a felperes az ökölbe szorított kezét szemmagasságban

tartotta, amelyre ő az ütést mérte. A bíróság megítélése szerint a kényszerítő eszközt

alkalmazó rendőr figyelmen kívül hagyta a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a

továbbiakban: Rtv.) felhatalmazása alapján megalkotott, a Rendőrség Szolgálati

Szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 39. § (1) bekezdésében foglalt

rendelkezést, amely szerint nagyobb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó

kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy

károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre vagy sikere eleve

kilátástalan. A rendőrségnek azért kellett intézkednie, mert hozzá olyan bejelentés érkezett,

hogy a felperes a közterületen fekszik, ott elaludt. Az intézkedést nem a felperes agresszív,

bűncselekményt megvalósító magatartása váltotta ki. A súlyosan ittas felperes akkor lépett fel

támadóan, amikor őt lakásához közelítve álmából felébresztették. Ezekre és a támadás

részletes körülményeire – különösen a felperes korlátozott állóképességére és a két rendőr

jelenlétére – tekintettel a bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperessel

szemben alkalmazott kényszerítő eszköz megválasztása és használata nem felelt meg a

rendőrségi törvény és a rendőrségi szolgálati szabályzat rendelkezéseinek. (EBH2001. 414.)

A rendőrhatóságnak a kényszerítő eszközök alkalmazása során azt az intézkedést kell

előnyben részesítenie, amely még szükséges és már elégséges az intézkedéssel elérni kívánt

cél megvalósításához. Az arányosság elvének megsértése személyhez fűződő jogot sért(het),

s megalapozza (megalapozhatja) a rendőrhatóság kártérítési felelősségét. A fogva tartott

kísérése során megelőzendő az intézkedéssel szembeni ellenszegülés (támadás, lefegyverzés),

illetve az intézkedés alóli kibúvás (szökés), ami – úgynevezett rabszállító jármű hiányában –

a bilincs alkalmazását is szükségessé teheti. Ennek a kényszerítő eszköznek az igénybe vétele

az arányosság elvét szem előtt tartva, a rendőrség mérlegelési jogkörében eljárva

alkalmazható. A mérlegelési jogkör azonban soha nem jelent teljes döntési szabadságot:

behatárolják nem csak a felhatalmazási (jogi) keretek, hanem azon belül szűkítik az adott eset

körülményei is. A mérlegelés köznapi értelemben is latolgatást, fontolgatást jelent, nem

tetszőlegességet, általánosabb jogi értelemben pedig a tényállási elemek viszonylagos

értékének, a körülményeknek és a követelményeknek számbavételét, értékelését,

73

összemérését. Ezek között azonban soha nem szerepelhet szempontként, különösen nem

válhat meghatározó tényezővé az eljáró hatóság „kényelme”. A mérlegelési jogkörben hozott

hatósági döntés tartalmában és célját tekintve is kötött (nem csak behatárolt), mert az ilyen

döntés követelményszintje is a legalkalmasabbnak, legmegfelelőbbnek, legcélszerűbbnek az

elvárása. Különösen vonatkozik ez a lehetséges intézkedések közötti választásra. Az az

intézkedés a legalkalmasabb, legmegfelelőbb, legcélszerűbb, amely még szükséges és már

elégséges az intézkedéssel elérni kívánt cél megvalósulásához. Nem megfelelő az intézkedés,

ha szükséges ugyan, de még nem elégséges, és akkor sem, ha elégséges (alkalmas) ugyan, de

(már) szükségtelen. Egy esetben a bíróság által megállapított tényállás szerint a bilincs

használata alkalmas (elégséges) volt a fogvatartott biztonságos kísérésére, a támadás, szökés

megelőzésére, de nem volt hozzá szükséges. A felperes a hatóság intézkedésének teljes

folyamatában nem adta jelét annak, hogy szándékában állna bármilyen módon is önkényesen

és jogellenesen kivonni magát az intézkedéssorozat hatálya alól. Az eset körülményei sem

adtak okot ennek valószínűsítésére, de még a feltételezésére sem. A felperes korábban sem

tanúsított ilyen jellegű magatartást (ideértve a korábbi büntetőeljárását is), és oka sem lett

volna akár most tanúsítani ilyen magatartást. Ésszerűen nem lehetett feltételezni a felperesről,

hogy egy olyan csekély súlyú (szabálysértési) ügyben, amelyben még vétlennek is tekintette

magát, „vélelmezett ártatlanságának” beigazolódását meghiúsítsa, vagy csekély felelősségét

aránytalanul súlyosbítsa valamely súlyos bűncselekmény elkövetésével, aminek azért sem lett

volna értelme, hiszen a kísérés elrendeléséig a felperesnek már minden olyan adata ismertté

vált az alperes előtt, amelyek ismeretében újból eljárás alá vonható volt. Ésszerűen azt sem

lehetett feltételezni, hogy egy szabálysértési eljárás miatt a teljes egzisztenciáját hajlandó

lenne feláldozni a felelősségre vonás elkerülése érdekében. Az adott esetben alappal lehetett

bízni abban, hogy a felperes önként teljesíti a bíróság elé állításhoz szükséges rendőrhatósági

utasításokat. Ehhez képest szükségtelennek és megalázónak ítélte a bíróság az adott

kényszerítő eszköz (bilincs) alkalmazását. (BDT2011. 2508.) Nem zárja ki a jogellenességet

önmagában a közérdekre hivatkozással történő cselekvés sem.

74

2.7.4. A kár

A kár olyan hátrány, amely valakit valamely károsító esemény eredményeként vagyonában

ér. A károkat két csoportra oszthatjuk. A vagyoni károk a károsult vagyonában

eredményeznek vagyoncsökkenést. E vagyoncsökkenés megnyilvánulhat a már létező vagyon

csökkenésében és várható haszontól való elesésben egyaránt. Ennek megfelelően a vagyoni

károk reparációja kiterjed a felmerült kárra, az elmaradt haszonra és az indokolt költségekre

egyaránt.

A felmerült kár (damnum emergens) a vagyon értékvesztése, amely lehet egy dolog

értékcsökkenése (megrongálódás, elvesztés), a dolog haszontermő képességének csökkenése

vagy az emberi munkaerő hasznosítási lehetőségeinek korlátozása (keresetkiesés). Az

értékcsökkenés a vagyonban a károkozó magatartás hatására jelentkező negatív változás. A

magyar jog az előszereteti értéket nem ismeri, így értékcsökkenés csak a dolog használati és

forgalmi értékében állhat be. Azt az értékcsökkenést is ide soroljuk, amely a dolog kijavítása

ellenére is megmarad.

A sportpályaépítéssel megnövekedett zajhatás és légszennyezés miatti – forgalmi érték

csökkenésére alapozott – kártérítési igény jogos a lakó-, illetve üdülőövezetben fekvő

ingatlanok esetében. A kártérítés mértékének meghatározása szempontjából mindazoknak a

körülményeknek jelentősége van, amelyek az ingatlan forgalmi értékét befolyásolják, és

okozati összefüggésben állnak az alperes építéssel kapcsolatos beruházásaival. A zajártalom

az értékelt körülmények egyike, azonban e körben önmagában nem annak volt ügydöntő

jelentősége, hogy a zajterhelés meghaladta-e a jogszabályban megengedett mértéket, hanem

azt kellett értékelni, hogy a megnövekedett zajhatás és az egyéb körülmények az ingatlan

forgalmi értékét csökkentették-e. A bíróság az ítéletének indokolásában arra utalt, hogy az

építkezésből eredő káros hatások a felperes lakóövezetben elhelyezkedő ingatlanát is

érintették. A konkrét esetben a felperes ingatlana üdülőként volt nyilvántartva, és a tényleges

használatra, valamint a környezetére figyelemmel a forgalmi értékét csökkentették mindazok

75

a hátrányos változások, amelyek a nagyobb zajt és légszennyezettséget eredményezik,

illetőleg a pihenést, az üdülést zavarják, vagy lehetetlenné teszik. (BH2002. 358.)

A kár kiszámításakor főszabály szerint a károsodáskor fennállott értéket kell alapul venni. Ha

azonban a kár bekövetkezése és az ítélethozatal közötti időben az árak lényegesen

megváltoztak, akkor az ítélethozatal időpontjában fennálló értéket kell a kárszámítás során

figyelembe venni.

Az elmaradt haszon (lucrum cessans) egy jövőben biztosan a károsult vagyonát gyarapító

bevételtől való elesésben jelentkezik. Elmaradt haszon lehet a jövedelemkiesés, a dolog

gyümölcseinek elmaradása. Idesorolható továbbá az elmaradt megtakarítás is. Példa erre,

amikor a káreseménnyel összefüggésben a károsult valamely korábban maga által végzett

munka ellátására segítőt kényszerül igénybe venni, akinek munkájáért ellenértéket fizet. A

tartás elmaradása akkor tartozik az elmaradt haszon fogalmába, ha a tartásra kötelezett

ellenérték nélkül volt köteles a tartást nyújtani. Elmaradt haszon címén azonban csak olyan

károk megtérítése követelhető, amely bevételek nem csupán megillették volna a károsultat a

károsító esemény hiányában, hanem jogszerűek is. Elmaradt haszon címén kártérítés nem

követelhető, ha ez a várt haszon jogellenes tevékenységgel került volna a károsult vagyonába.

Az elmaradt vagyoni előny összegének a megállapítása során a bevétellel szemben

költségként nem vehető figyelembe valamely vagyontárgyra a számviteli szabályok szerint

alkalmazott értékcsökkenési leírás, mivel az nem minősül az adott vagyontárgy

hasznosításával felmerülő tényleges kiadásnak. Az értékcsökkenési leírás egy könyvviteli-

számviteli eljárás. Alkalmazását az teszi szükségessé, hogy a vállalkozások által vásárolt

vagyontárgyak beszerzésére fordított költség meghatározott értékhatáron felül nem

számolható el egy összegben a beszerzés évében az adóalappal szemben az adóalapot

csökkentő tételként. Az értékcsökkenési leírás alkalmazásával az adózó a beszerzési költség

meghatározott hányadát számolja el a beszerzés évében és az azt követő években az

adóalappal szemben. Ilyen módon nem egy időpontban és egy összegben csökkentheti az

adóalapot és a befizetett adót, hanem több év alatt arányosan. Az értékcsökkenési leírás

76

alkalmazása azonban nem eredményez a vagyontárgy hasznosításával felmerülő tényleges

kiadást, és ezért az elmaradt vagyoni előny összegének a megállapításánál a bevétellel

szemben költségként nem vehető figyelembe. (BDT2012. 2730.)

A káreseménnyel összefüggésben felmerült egyéb kiadások, költségek szintén

hozzászámítanak a kár összegéhez. Ide tartoznak a kárenyhítéssel összefüggésben felmerült

költségek, valamint a hátrány csökkentéséhez, kiküszöböléséhez szükséges más kiadások. A

költség indokoltságánál nincsen annak jelentősége, hogy a kiadás valóban eredményre

vezetett-e, azaz csökkentette vagy kiküszöbölte a hátrányokat. A hangsúly az indokoltságon,

azaz az ésszerűen eszközölt kiadásokon van. Gyógykezelés költségének megtérítésére akkor

van lehetőség, ha a kezelések igénybevétele orvosilag indokolt. Borravaló, hálapénz

megtérítésére nincs lehetőség a bírói gyakorlatban. Ezek ugyanis nem állnak a károkozó

eseménnyel okozati összefüggésben, a károsult saját elhatározásából jelentkeznek kiadásként.

Jogszabály tiltó rendelkezésének hiányában nincs akadálya annak, hogy gyógykezelé-sének

befejezése után a beteg az orvost köszönete jeléül anyagi juttatásban részesítse. Számolnia

kell azonban azzal, hogy a károkozótól vagy annak felelősségbiztosítójától megtérítésre nem

tarthat igényt. Kétségtelen, hogy az adójogszabályok az átvett anyagi juttatással kapcsolatban

az orvos (ápoló) számára bevallási és jövedelemadó-fizetési kötelezettséget írnak elő. Ez

azonban adójogi jogviszony keretében történik, amely a polgári jog területén nem vált ki

jogkövetkezményeket. Ezért önmagában ebből a körülményből nem következhet az, hogy

olyan polgári jogi jogviszony keletkezne, amelyre a kártérítés fent idézett szabályai volnának

irányadók. (BH1998. 533.)

A Ptk. a személyiségi jogok megsértése esetén bekövetkező nem vagyoni sérelmek

kompenzálására új személyiségvédelmi eszközt, sérelemdíjat vezetett be. A Ptk.

fogalomhasználatában így a korábbi nem vagyoni károk már nem képezik részét a

kárfogalomnak, azonban a sérelemdíj és a kártérítés közötti kapcsolatból (Ptk. 2:52. § (2)

bekezdése) következően továbbra ehelyütt is megemlítjük a nem vagyoni sérelmeket. A nem

vagyoni sérelem a személyiségi jogok megsértése esetén áll elő. Sajátossága, hogy a

személyiségi jogok értékének mérhetetlenségéből következően bírói szabad mérlegelésen

77

alapul a sérelemdíj összege. A személyiségi jogok az embert illetik meg, míg a személyhez

fűződő jogok terminológiát a Ptk. a jogi személyeket megillető jogosultságokra használja. Az

Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatát megelőzően az 1959-es Ptk.

megsemmisített 354. §-a alapján a nem vagyoni kártérítés megítélésének feltétele az volt,

hogy a károkozás természetes személyek esetén az életben vagy a társadalmi életben súlyos

vagy tartós elnehezülést idézzen elő, míg jogi személyeknél azok gazdasági forgalomban

való részvételét hátrányosan befolyásolja. A természetes személyek esetében korábban

hatályban volt nem vagyoni kárfogalom önkényes jogalkotói szelekciót valósított meg, míg

jogi személyek esetében valójában vagyoni károk megtérítéséről rendelkezett. A nem

vagyoni sérelem természetéből következik, hogy mértékük sosem, létezésük pedig csak

néhány esetben bizonyítható (például testi sérülések). A külvilágban nem manifesztálódó és

így egyedül a károsult pszichéjében bekövetkező „belső károk” kompenzálása a kártérítés

fogalmi elemének, a kár megtalálásának nehézsége okán döntött úgy a jogalkotó, hogy a

hátrány bizonyítását többé feltételként nem előíró sérelemdíj formájában szabályozza újra a

jogintézményt.

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának tájékoztatója, mely a civilisztikai

kollégiumvezetők Balatonőszödön, 2005. február 21–23. napján megrendezett országos

tanácskozásán készült, felvetette azt a kérdést, hogy megtámadható-e a nem vagyoni

kártérítés összegére kötött egyezség feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással. A

tanácskozás úgy foglalt állást, hogy az e tárgyban való döntés általában tényállásfüggő.

Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy nem vagyoni kártérítés esetén a szolgáltatás és

ellenszolgáltatás egyenértékűsége nem értelmezhető. Az egyenértékűség általában az

áruviszonyokhoz köthető, ami a nem vagyoni kártérítés esetében nem alkalmazható. A

megtámadás akadálya lehet, hogy a nem vagyoni kártérítésnek nincs mértéke. Fontos

figyelembe venni azt is, hogy a nem vagyoni kártérítés nem polgári jogi kárkötelem, hanem

személyiségvédelmi eszköz. A kérdéssel külön fejezetben foglalkozunk.

A jogellenes magatartás káros hatása egyszerre és folyamatosan is jelentkezhet a károsultnál.

Olyan esetekben, amikor a kár folyamatos, a kártérítés módjaként járadék alkalmazása lehet

indokolt annak érdekében, hogy a rendszeresen jelentkező hátrányt kiegyenlítse. A járadék

78

ugyanis arra is lehetőséget biztosít, hogy ha a folyamatosan beálló kár egyes tételei idővel

változnak negatív vagy pozitív irányba, a járadék összege ennek megfelelően szintén

alakítható. A később beálló károknál is követelmény, hogy okozati összefüggés álljon fenn a

jogellenes magatartással. A következményi károk megtérítésének korlátja a hatályos Ptk.-ban

csupán az oksági kapcsolat távolságán alapul.

A legújabb bírói gyakorlatban elsősorban az egészségügyi ellátások során elszenvedett

károkkal kapcsolatosan jelenik meg az esély elvesztése, mint sajátos kárforma. Kártérítési

perben a beteg gyógyulási esélyének elvesztését – felróhatóság esetén – a kártérítési

felelősséget megalapozó hátrányos következményként kell értékelni. Az esély elvesztése

önmagában is hátránynak, így kárnak minősül, az oksági összefüggésnek azonban

relevánsnak kell lennie. Az orvosi beavatkozás ebben az esetkörben akkor tekinthető

relevánsnak, ha a betegnek értékelhető esélye lett volna megfelelő kezelés esetén a

gyógyulásra, vagy az egészségi állapot rosszabbodásának a megállítására. (BDT2010. 2319.)

Az esély csökkenése, elvesztése hátrány, vagyis olyan károsodás, amely megalapozza a

kártérítési felelősséget. Ha valószínűsíthető, hogy időben, jól végzett kezelés mellett akár

minimális esélye lett volna a betegnek a gyógyulásra, életben maradásra, akkor a felelősség

megállapítható. (BDT2010. 2274.)

A sportkarrier esélyének elvesztése hátrány, ezért kárnak minősül. Ha az ennek

kompenzálásra megállapítható kártérítés összege még becsléssel sem határozható meg,

általános kártérítés megállapításának van helye. A konkrét esetben a nem vagyoni kártérítés

iránti igény elbírálásánál a felperes esetében nem volt figyelmen kívül hagyható az a

többlettényállási elem, hogy a kórházi eredetű fertőzéses szövődménnyel összefüggésben

keletkezett károsodása miatt labdarúgó pályafutását volt kénytelen abbahagyni. A perben a

vagyoni károk kapcsán azt kellett tisztázni, hogy az alperes jogellenes magatartása

következtében – a felperes által elszenvedett fertőzésre visszavezethető okból – a felperes

milyen összegű, máshonnan meg nem térülő vagyoni előnytől esett el. A perben kirendelt

eseti sportközgazdász szakértő a felperes javára megállapítható jövedelemkülönbséget

becslési módszerekkel határozta meg. Felhívta egyben a figyelmet a becslés alapjául szolgáló

egyes lényeges körülmények bizonytalanságára, továbbá arra is, hogy a felperes sportolói

79

ifjúsági előélete, utánpótláskorú eredményei alapján erős túlzás és kis valószínűségű, hogy a

tényleges karrierje a szakértő által becsült sportolói jövedelem ellenére 25 000 000 Ft adózott

jövedelemnél többet eredményezhetett volna. Miután a kár mértékének egzakt módon történő

megállapítása problémáit a szakértő maga is jelezte, a kár mértéke a szakértői vélemény

alapján pontosan nem volt megállapítható. A felperes a szakemberek megítélése szerint 19

éves korában tehetséges labdarúgó volt. Ebből azonban még egyáltalán nem vonható le

következtetés arra, hogy a felperes labdarúgó karrierje hogyan folytatódhatott volna. Erre a

kérdésre a felperest 19 éves koráig irányító labdarúgó szakemberek mindegyike úgy

nyilatkozott, hogy a tehetsége alapján azt lehetetlen meghatározni, hogy a D. kezdő

csapatának vagy más NB I-es csapatnak lesz a tagja, vagy sem. A rendelkezésre álló

bizonyítékokból csak arra vonhatott le a bíróság okszerűen következtetést, hogy a felperes az

alperesnél bekövetkezett fertőzés hiányában amatőr sportolóként egy keresztszalag-szakadás,

illetve egy keresztszalag-plasztika műtét utáni állapotban lett volna. Az orvosszakértői

vélemény szerint ilyen jellegű sportsérüléseket követően az azt elszenvedettek 1/3-a képes

aktív sportolói pályafutását folytatni. Következésképpen a felperesnek 33%-os esélye lett

volna a labdarúgói pályafutása folytatására. Kizárt, hogy egy keresztszalag szakadás és

keresztszalag plasztikai műtét után fél évvel profi labdarúgó szerződést kapjon anélkül, hogy

bizonyította volna képességeit. Azt viszont nem tartotta kizártnak a bíróság, hogy a felperes

labdarúgóként valamilyen szinten futballozhatott volna. Olyan megállapítás így nem tehető,

hogy valamely konkrét klubnál profi szerződést kapott volna a felperes, illetve, hogy ebből

származó jövedelemre a jövőben az 1959-es Ptk. 357. § (4) bekezdésében írt teljes

bizonyossággal számíthatott volna. Ugyanakkor aggálytalanul megállapítható volt: esélye lett

volna arra, hogy futballistaként tevékenykedjen, és abból megélhetését biztosíthassa. Ez

alapján pedig rögzíthető volt, hogy jövedelem-kiesésben jelentkező kár érte. Az azonban,

hogy a labdarúgó tevékenységet milyen jövedelmi viszonyok között végezhette volna, a

baleset miatt előállt élethelyzetének a természetéből, lényeges tulajdonságából eredően

közvetlenül nem volt vizsgálható. Mindezek miatt csak az általános kártérítés szabályai

szerint volt meghatározható a jövedelemveszteség mértéke. A Legfelsőbb Bíróság által a PK

49. számú állásfoglalásban részletesen kifejtettek értelmében általános kártérítés

80

megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha nyilvánvalóvá válik, hogy a kár mértéke nem

számítható ki. Azonban ha a kár mértéke – akár becsléssel is – megállapítható, az általános

kártérítés alkalmazásának nincs helye. (BDT2011. 2517.)

Ha a haldokló betegnek az újraélesztés megkísérlésével esélye lett volna az életben

maradásra, akkor az orvosi beavatkozás elmaradása folytán az esély elvétele károkozásként

értékelendő, amiért a kórház felelőssége fennáll. A felperes édesanyját mentő szállította az

alperes kórházba, mert a délelőtti órákban rosszul érezte. A mentők értesítették az alperes

kórházat, hogy lélegeztetett, újraélesztett beteget hoznak. A mentő megérkezését követően az

orvos a beteg fizikális vizsgálata, valamint a hordágyon fekvő beteg lába között elhelyezett

mentő EKG monitoron látott egyenes vonal alapján megállapította a beteg halálát, majd

távozott. A beteget a kórházba nem vették fel, de a betegfelvételi osztályon készítettek még

egy EKG felvételt, amely kamraremegést mutatott. Ebből a klinikai halál állapotára lehet

következtetni, de ebben az állapotban az újraélesztésre még van esély. Ezt a lehetőséget az

alperes orvosai nem használták ki, a beteget a kórházba nem vették fel, nem kezelték,

halottnak nyilvánították és intézkedtek a kórbonctanra való szállításáról. A felperes a

keresetében az édesanyja halála miatt bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni kárait

érvényesítette az alperessel szemben. A bíróság érvelése szerint a perbeli tényállás

egyértelműen megkövetelte volna az alperes orvosaitól az újraélesztés megkezdését, de ez

elmaradt. Ha megtörtént volna, a biztos eredmény akkor sem állítható, de az elmaradása az

esély elveszítése, ami pedig károkozást jelent. A szakértői véleményből ugyanis

egyértelműen megállapítható, hogy a betegnek az újraélesztéssel esélye lett volna az életben

maradásra. Az alperes orvosainak mulasztása folytán a beteg életben maradási esélye

elveszett. Az alperes tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében az okozati összefüggés

hiányára, mert nem az orvosok mulasztása és a beteg halála között kell az okozati

összefüggésnek fennállania, hanem az életben maradási esély elveszítésénél a mulasztás és

aközött kell jogi értelemben az oksági kapcsolat, hogy ha megtörténik az újraélesztés, az

életben maradásra van esély. Emiatt a kimentés csak annak bizonyításával lehetséges, hogy a

beteg akkor is biztosan meghalt volna, ha az orvos az újraélesztést azonnal megkezdi.

(BH2012. 10.)

81

Az esély elvesztését a sérelemdíj és a kártérítés körében is olyan hátrányként azonosítjuk,

amely a kialakult bírói gyakorlat fenntartását igényli, és az ennek következtében előálló

sérelem függvényében akár sérelemdíjjal, akár kártérítéssel kompenzálható.

2.7.5. Okozati összefüggés

A jogellenes magatartás és a kár között okozati összefüggésnek kell fennállnia. Annak

eldöntése, hogy az okozati összefüggés megítélésére milyen módszerek alkalmazhatók, a

bírói gyakorlatban és a jogirodalomban is több problémát vet fel.

Az ezzel kapcsolatos elméletek két csoportra oszthatók.

Egyrészt a conditio sine qua non (feltételek egyenértékűségének tana) alapján az

okfolyamat valamennyi elemét felsorakoztatva meg kell vizsgálni, hogy egy adott elem

elhagyása esetén is bekövetkezett volna-e a káros eredmény. Amennyiben az akár több

cselekményt is magában foglaló láncolat bármelyik elemének elhagyása egyben kizárja a kár

bekövetkeztét is, úgy ezt a cselekvést vagy mulasztást a ténybeli okozatosság tana alapján

releváns okként kell figyelembe venni.

Az egyszerű észszerűségi teszten alapuló conditio sine qua non azonban önmagában könnyen

méltánytalan megoldások alapja lehet. Az elmélet hiányosságainak feltárására szolgál a

következő hipotetikus példa. X folyamatosan mérget adagol egy istállóban álló lónak. A

méreg tulajdonsága, hogy lassan, de fokozatosan a ló halálát okozza. Mielőtt azonban a már

legyengült jószág végleg kimúlna, Y a ló tulajdonosa iránt érzett haragból felgyújtja az

istállót. A ló a tűzben elpusztul. Az eset fő kérdése, hogy a tulajdonos vajon X vagy Y ellen

léphet-e fel sikeresen kártérítési igényével. Az okozatosság a méreg adagolója vagy a

gyújtogató relációjában mutatható ki?

A feltételek egyenértékűségének tanát kizárólagosan alkalmazó jogrendszerek a méreg

adagolóját nem teszik felelőssé a ló halála miatt. A káros eredmény a ló istállótűzben való

elpusztulása, ami a méreg adagolójának cselekményét elhagyva is bekövetkezett volna. A

conditio sine qua non így kártérítési jogi szempontból felmenti a mérgezőt a felelősség alól. E

82

felfogás nyilvánvalóan civiljogi szankció nélkül hagy egy jogilag – és a közerkölcsből

következően is – mindenképpen szankcionálásra érdemes cselekményt, a méreg adagolójának

magatartását.

Másrészt az okkiválasztó elméletek több formája ismeretes. A „legközelebbi ok” tana időben

és térben vizsgálja egy cselekmény összefüggését a káros eredmény bekövetkeztével.

Okkiválasztó elméletként azt a cselekményt próbálja megtalálni, amely a leginkább közvetlen

viszonyban van a károsodással. Az időbeli és térbeli közelség vagy távolság megállapítására

gyakran alkalmazott és segítségül hívott kiegészítő szabály az előreláthatóság jogintézménye.

Az előreláthatóság azonban már nem kizárólag a károsult érdekeit tartja szem előtt, és a

kártérítési jognak valamilyen szinten egy pönális színezetet is ad. Az előreláthatóság ugyanis

bármennyire is objektivizált kategória, azonban mindenképpen a károkozó tudatával van

szoros kapcsolatban.

Kártérítésre csak olyan összeg vonatkozásában kötelezhető a károkozó, amely összeg

tekintetében előre látta vagy kellő körültekintés mellett előre láthatta a kár bekövetkezését. A

legelterjedtebb kauzalitás elmélet Európában az adekvát okozatosság tana, mely már teljes

egészében túllép a ténybeli okok mérlegelésén, és a jogi okozatosság primátusát

hangsúlyozza. Az okfolyamat olyan elemeit igyekszik megtalálni, mely cselekvésekre a jog

eszközeivel, a preventív és kompenzációs funkció egyidejű érvényre juttatásával leginkább

hatni lehet. Okozati összefüggés egy jogellenes magatartás és egy káros eredmény között

ugyanis csak akkor képzelhető el, ha a jogellenes magatartás általánosságban és nem

abnormális, teljesen lehetetlen vagy elhanyagolható körülmények között is valószínűleg

kiváltotta volna ezt az eredményt, a károsodást. A hangsúly a valószínűleg kifejezésen van.

Az okozatosság hiányzik tehát minden olyan esetben, amikor a jogellenes cselekmény egy

abszolút nem várt, előre nem látható következménnyel jár, amire senki nem számít. A

károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés megállapításához nem a

természettudományos oki összefüggést, hanem az adekvát kauzalitást, illetőleg a szerves

előre látható okozati összefüggés fennállását kell bizonyítani. Nem állapítható meg a

károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés, ha a károsult szervezetébe

83

műtétileg beültetett fémlemez utóbb eltörik, mert a károkozó magatartással ez a

„szövődmény” adekvát oksági és előreláthatósági kapcsolatban nem áll. (BDT2012. 2684.)

A német jog az adekvát kauzalitás elméletét második lépcsőként fogja fel: okozati

összefüggés egy jogellenes magatartás és egy káros eredmény között ugyanis csak akkor

képzelhető el, ha a jogellenes magatartás általánosságban és nem abnormális, teljesen

lehetetlen vagy elhanyagolható körülmények között is valószínűleg kiváltotta volna ezt az

eredményt, a károsodást. A hangsúly a valószínűleg kifejezésen van. Az okozatosság

hiányzik tehát minden olyan esetben, amikor a jogellenes cselekmény egy abszolút nem várt,

előre nem látható következménnyel jár, amire senki nem számít.

Az adekvát kauzalitás frappáns megfogalmazását találjuk a Svájci Szövetségi Bíróság

szövegezésében: „egy ok akkor minősül adekvátnak, amennyiben az általános

élettapasztalatokra is tekintettel elegendő ahhoz, hogy előidézzen a ténylegesen okozott

kárhoz hasonló hátrányt. Ennek megítélésénél az általános felfogásra, a méltányosság

követelményeire és jogpolitikai indokokra egyaránt tekintettel kell lenni”. Az adekvát

kauzalitás alapját tehát a rendszerintiség adja. Az az ok lehet releváns, amely az események

normális, rendszerinti lefolyása mellett az általános tapasztalatok szerint alkalmas az

eredmény létrehozására. A magyar bírói gyakorlat az adekvát kauzalitásnak ezt az

értelmezését fogadja leginkább el.

A gyakorlatban az okozatosság addig általában nem jelent kérdéses premisszát, amíg egy

közvetlen károsult kíván igényt érvényesíteni a károkozóval szemben. A térbeli és időbeli

közelség az ilyen esetekben mindig megvalósul a károkozó cselekmény és a káros eredmény

vonatkozásában. A helyzet bonyolultságát az adja, ha valaki közvetett módon szenved kárt

egy jogellenes magatartás következtében. A beavatkozó károsult problémája nem ismeretlen

az európai államok jogában. A beavatkozó károsult a jogsértés elsődleges károsultjának

helyzetén próbál könnyíteni, amikor maga is kárt szenved. A kérdés, hogy a másodlagos

károsult kára okozati összefüggésben áll-e a károkozó eredeti jogellenes magatartásával. Az

angol precedensjog például töretlen abban, hogy minden esetben, ha valaki mást veszélybe

sodor, akkor felelősséggel tartozik a sérült személy segítségére siető beavatkozó káráért is.

84

Az oksági láncolatot csak az a tény törheti meg ebben a relációban, ha a beavatkozó

nyilvánvalóan meggondolatlanul, egyenesen vakmerően cselekedett. A német jog a

nyilvánvalóan ésszerűtlen és irreális beavatkozások kivételével azon az alapon ítéli meg a

kártérítést a beavatkozó félnek, hogy a beavatkozó felperes a károkozó által teremtett

körülmények hatása alatt morális és néhány esetben akár jogszabályi követelményeknek

eleget téve cselekedett és szenvedte el kárát.

Az okozati összefüggés szükségképpeni eleme a kárkötelemnek. A bírói gyakorlat olyan

károk megtérítésére kötelezi a károkozót, melyek jogellenes magatartásával összefüggésben

álltak elő. Olyan esetben, amikor a károsodás bekövetkezése és a jogellenes magatartás

között nagyon távoli az okozati összefüggés, vagy a jogellenes magatartástól függetlenül is

bekövetkezett volna a kár, a bírói gyakorlat a kártérítésre irányuló igényt elutasítja. Egy

esetben a felperes a közlekedési balesetével kívánta okozati összefüggésbe hozni az

üvegházában termesztett növények elfagyását. Hivatkozása szerint a kórházi kezelés miatt

nem tudott megfelelően gondoskodni az értékes kultúrnövényekről. A bíróság azonban

szakértői bizonyítás segítségével megállapította, hogy a növények elfagyásának közvetlen

kiváltó oka nem a felperes kórházi kezelése, hanem a fóliaház automatikus

fűtőberendezésének hibája. Erre tekintettel felperes kereseti kérelmét elutasította. (BH1993.

355.)

Az okozati összefüggés egyes felelősségi alakzatok esetében felelősségalapító tényező. Az

iskola felelőssége a tanulói jogviszonnyal összefüggésben okozott kárért vétkességére

tekintet nélkül áll fenn. A felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt

működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt akkor

sem, ha azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Az iskola felelőssége tehát nem

felróható magatartásától függő, hanem objektív alapú: azt a tanulói jogviszony és a kár

közötti okozati összefüggés alapozza meg. (BDT2003. 855.)

Perjogi szempontból az okozati összefüggés az érdemi döntést megelőzően kulcskérdésként

jelentkezik. Kártérítési perben a közbenső ítéletben kell eldönteni egyrészt a felperes

károsodása bekövetkezésének tényét, másrészt a beállott kárnak a károkozó magatartásával

85

való okozati összefüggését. (BH2004. 511.) Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az okozati

összefüggés értékelése pontosan a szankció eltérő céljai és irányultsága miatt eltérő a polgári

jogban és a büntetőjogban. Ennek megfelelően az okozati összefüggés fennállásának

megítélésében a kárfelelősséget elbíráló bíróság véleménye eltérhet a büntetőjogi

következményekről döntő bíróságétól. (BH1996. 255.) Az okozati összefüggésnek a

felelősség alóli mentesülés esetén is jelentősége van. Csak olyan mentesülési ok fogadható el

a felelősséget kizáró tényezőként, amely okozati összefüggésbe hozható a konkrét esettel.

Egy esetben a bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy az alperes magatartása és a

felperes károsodása között fennáll-e az okozati összefüggés, s amennyiben igen, milyen

mértékű a felperes közreható magatartása. A jogellenes és felróható mozzanatokból álló

folyamat a felperes kihívó, provokatív fellépésével és tettlegességével kezdődött, majd az

alperes támadásával folytatódott, és vezetett a felperesnek a lépcsőkön történő

lezuhanásához. Miután az alperes perbeli magatartását a büntetőbíróság megelőzően elbírálta,

a bíróság figyelemmel volt a Pp. 9. § (1) bekezdésében foglaltakra. Eszerint, ha jogerősen

elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a

bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt

bűncselekményt. A tettleges bántalmazással okozott kár megtérítése iránti igény elévülése

nem nyugszik csupán amiatt, hogy az elkövetővel szemben indított büntetőeljárás

folyamatban van, ha az elkövető személyének és a kár ismeretének hiánya nem akadályozza a

károsultat a kárigénye érvényesítésében. A perbeli esetben a felperes károsodását

eredményező tettleges bántalmazást az alperesek 1999. április 4-én követték el. Jogellenes

magatartásuk miatt a felperes a kárainak megtérítését az elévülési időn belül igényelhette. A

kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A bűncselekményt elkövetők

büntetőjogi felelősségre vonása megtörtént, a felperes kártérítési igényének elbírálásánál nem

a Ptk. 6:533. § (1) bekezdésében foglaltaknak volt jelentősége, hanem a Ptk. 6:22. § (1)

bekezdése volt irányadó. Az elévülés nyugvása körében a Ptk. 6:24. (1) bekezdése alapján a

bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy van-e olyan menthető ok, amely miatt a jogosult a

követelését az elévülési időn belül nem tudta érvényesíteni. A bántalmazással a felperes

egészséghez és testi épséghez való joga sérült, a szükséges csontegyesítő műtétet 1999-ben

86

elvégezték, 2001. augusztus 6-án pedig a felperest véglegesen III. csoportú rokkantnak

nyilvánították, ezáltal a felperes számára az állapotának véglegessége ismertté vált, a

bántalmazók személyét is ismerte, így nem volt akadálya annak, hogy kártérítési igényét az

általános elévülési időn belül az alperesekkel szemben érvényesítse. Abból a tényből, hogy a

sértett részére a büntetőeljárásban hozott és az elkövetők bűnösségét megállapító ügydöntő

határozatot időben nem kézbesítették, még nem következik, hogy a határozat hiányában a

kártérítő igény nem volt érvényesíthető. A büntetőeljárás elítéléssel végződő eredménye a

kártérítési igény érvényesítésének nem előfeltétele, a bűnösséget megállapító döntés

megismerése pedig a károsult részéről, illetőleg a megismerésig eltelt idő nem minősül olyan

menthető oknak, ami az elévülés nyugvását eredményezte volna. A Pp. 4. § (2) bekezdésében

írt szabályból is csak az következik, hogy ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi

következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem

állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, egyéb

tekintetben azonban a büntetőeljárás lefolytatása és eredménye a polgári bíróságot nem köti,

ezért a kártérítési felelősség a polgári jog szabályai szerint elbírálható. (BH2011. 101.) Ez a

kötöttség – amelyet nem lehet kiterjesztően értelmezni – a perbeli esetben azt jelentette, hogy

az eljárt polgári bíróságok nem vitathatták a súlyos testi sértés bűntettének kísérletét és az ezt

megalapozó tényeket. A büntetőbíróság ítéletének azonban egyéb vonatkozásban nincsen

hatálya a polgári perre, így a polgári jogi kárfelelősség feltételeinek, ezen belül az okozati

összefüggésnek a fennállását a polgári bíróságnak önállóan kell elbírálnia.

Ebből az elvi álláspontból kiindulva az alperes magatartása és a felperes károsodása között az

okozati összefüggés megállapítható. A tények alapján egyértelmű, hogy egységes, egymással

összefüggő cselekmények sorozata vezetett a felperes balesetéhez. A felperes károsodását

eredményező baleset bekövetkezése szempontjából jelentősége volt ugyanakkor annak a

ténynek, hogy a felperes menekülését követően az alperes még mindig fenyegetően lépett fel

vele szemben, és megkísérelte őt egy lábassal megdobni. A felek egyaránt felróható

magatartásának okszerű mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott,

hogy a felperes kárának 60%-át köteles saját maga viselni, az alperest pedig a kár 40%-ának

megfizetésére indokolt kötelezni.

87

A polgári bíróság a per során felmerült bizonyítékok egybevetésével a jogerős büntető

ítéletben megállapított tényállástól eltérő tényállást is megállapíthat. E rendelkezés azonban

csupán lehetőség, de semmiképpen sem kötelezettség a polgári peres bíróságra nézve, és nem

jelenti azt, hogy a polgári perben ne lennének felhasználhatók olyan bizonyítékok, amelyeket

a büntetőeljárás során már értékeltek. A perbeli esetben az alperes a televíziós műsorban

folytatott beszélgetés során azt nyilatkozta, hogy a felperes könyvvizsgáló „segedelmével”

szépre „lakkozta” a gazdálkodási képet, és a megromlott anyagi helyzetet számokkal is alá

kívánta támasztani. E kijelentés a bíróság álláspontja szerint azonban nem minősíthető

véleménynek, és nem a felperes által a gazdálkodás eredményéről közöltek kritikája, hanem

annak állítása, hogy a felperes a tényleges gazdasági adatok ismeretében a könyvvizsgáló

segítségével szándékosan nem a valós helyzetnek megfelelően adott tájékoztatást, amely

egyben sértő tartalmú a felperes személyére nézve. A perbeli esetben a büntetőbíróság

jogerősen megállapította az alperes bűnösségét rágalmazás vétségében. A polgári perben e

bűncselekmény vagyoni következményeiről kellett határozni. A bíróság értékelte a polgári

eljárás során lefolytatott bizonyítási eljárás anyagát, és ebből arra a következtetésre jutott,

hogy a büntetőbíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására a

bizonyítási eljárás anyaga alapján nem kerülhet sor. (EBH2013. P.8.)

Bonyolult okozatossági problémát idézhetnek elő az ún. később bekövetkező események,

melyek a jogsértést követően, a károkozó akaratán kívül, tőle függetlenül megváltoztatják az

okozott sérelem jellegét, mértékét. A problémát nem is az jelenti, hogy milyen magatartásért

tehető felelőssé a károkozó, sokkal inkább az, hogy melyik káros eredmény, sérelem

vonatkozásában tartozik felelősséggel. Előfordulhat ugyanis az az eset, amikor az okozott

sérelem önmagában is előidézhetné nagy valószínűséggel a később bekövetkező ok kapcsán

jelentkező még súlyosabb eredményt. Például, ha a jogsértő hasba szúrja a károsultat, fennáll

annak a lehetősége, hogy a károsult életét veszti. Ha azonban életét próbálják megmenteni, és

a kórházba szállítása közben közúti balesetet szenved a mentő, és ebben a károsult meghal,

már nincs lehetőség arra, hogy a szúrt seb valódi következményeit megállapítsuk. Felmerül a

kérdés, hogy a károkozó a károsult haláláért tartozik felelősséggel, vagy azért a testi

sérülésért, amit a károsultnak okozott. A felelősség tényén a végeredmény nem változtat,

88

azonban polgári jogi szempontból a kártérítés összege kapcsán és az esetleges hozzátartozói

igények érvényesítése miatt nagy jelentősége van, hogy milyen sérelmet is okozott a jogsértő.

A károkozás után bekövetkező eseményeket különféleképpen tipizálhatjuk.

– a felperes körülményei, amelyek mindentől függetlenül alakulnak úgy, hogy végül

ugyanazt a sérülést produkálhatják. Például a felperes megsérül egy balesetben, amit

az alperes okozott, emellett azonban egy betegségben is szenved, ami később

ugyanazon állapothoz vezetett volna, mint maga a sérülés;

– harmadik fél beavatkozása a fenti kórházba szállítás közben történt karambol

kapcsán;

– természeti események, melyek erőhatalomként szakítják meg az oksági láncolatot.

A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a később bekövetkező események nem esnek a

károkozó terhére. Abban az esetben lehet csak jelentőségük a jogsértő felelősségének

megállapítása során, ha hozzájárulnak a károsult helyzetének súlyosbodásához. Nyilvánvaló,

hogy az ide vezető események csak akkor érhetik el a súlyosbodás hatását, ha a károkozó

magatartása következtében már beáll egy alapvető sérelem. A nehézség elsősorban akkor

jelenik meg, amikor bizonyos idő eltelik a károkozó cselekménye és a később bekövetkező

esemény között. Általánosságban elmondható, hogy csak olyan sérülésekért lehet felelőssé

tenni a károkozót, mely sérüléseket ő okozott, az ő magatartásának egyenes következményei.

Az előreláthatóság és a legközelebbi okok koncepciójának együttes alkalmazásával ezek a

károk elhatárolhatók a nem szándékolt, távoli okozati összefüggésben álló következményi

károktól.

A károsodás bekövetkezéséhez vezető és szoros összefüggésben álló okfolyamatot

egységesen kell kezelni. Nem minősül novus actus interveniens-nek, azaz az okozati

láncolatot megszakító és új okfolyamatot elindító körülménynek az a tény, amelynek további

károsodást eredményező hatásában a károsult már nem hatott közre, ha egyébként felróható

magatartásával az egész károkozási processzus elindítója volt. (BDT2009. 2136.) A több

okból bekövetkezett kár megtérítése iránti igény elbírálása során a különböző károkok

közrehatását vizsgálni kell. (BH2010. 64.)

89

Szintén az oksági láncban figyelembe vehető szakasz hosszát befolyásolhatja az

előreláthatóság, mint a kár megtérítésének korlátja, melyről az okozatossági teóriák közül

egyedüliként a Ptk. is rendelkezik (Ptk. 6:521. §). A központi kérdés, hogy a károkozó a

károkozás idején előreláthatta-e a kárt. A következményi károknál fennálló távoli oksági

kapcsolat szűrőjeként funkcionál az előreláthatóság. Az előreláthatóság ennek megfelelően

egyes kártételek alól mentesíti a károkozót. A bírói gyakorlatban az előreláthatóság akkor van

jelen, amikor túl távoli okozati összefüggés vagy irreálisan lezajló okfolyamatból előállt

károk megtérítésére nem kötelezi a károkozót. A szerződésszegéssel okozott károkért való

felelősség esetén az előreláthatóság felelősséget megalapozó jogintézményként funkcionál.

Az előreláthatóság hiányában a beálló károk tekintetében a felelősség kérdése nem kerülhet

szóba. A deliktuális felelősség körében a kártérítés előfeltételei nem változnak, az

előreláthatóság a kártérítést csupán úgy korlátozza, hogy a megtérítésre kerülő károk körét

határolja le azon károkra, melyeket a károkozó a károkozás idején előre láthatott. Mivel

kérdésként elsődlegesen az elmaradt haszon és az ennél jóval tágabb kört felölelő közvetett

károk problémája jelentkezik, így a károkozó ezek tekintetében bizonyíthatja az

előreláthatóság hiányát.

A magyar bírói gyakorlat az okozatosság kérdését gördülékenyen kezeli, és nem éri kritika a

jogalkalmazást a túl tág vagy éppen túl megszorító értelmezés miatt, így vélhetően az

előreláthatóság megjelenése a Ptk.-ban nem változtatja majd meg az okozati összefüggés

megítélésének körében kialakult bírói gyakorlatot.

2.7.6. Felróhatóság

A felróhatóságnak jelentős szerepe van a polgári jogi felelősség megalapozásában. A

kártérítés általános alakzata ugyanis nem objektív jogkövetkezmény károkozás esetére.

Bármennyire is magában hordozza a jogellenességet a jog engedélyének hiányában történő

károkozás, azonban a jogsértő, károkozó tudati állapotának kiemelt jelentősége van a

szankciók alkalmazása során.

Az exculpatios (kimentési) bizonyítási rendszer lényege, hogy a bizonyítási teher a

következők szerint oszlik meg a károkozó és a károsult között: a károsultnak kell

90

bizonyítania a kárt, a jogellenes magatartást, valamint a kettő közötti okozati összefüggést.

Ezzel szemben a károkozó számára adott a lehetőség, hogy a felróhatóság hiányát igazolja. A

bizonyítási teher azonban több puszta bizonyítási kötelezettségnél, így a felróhatóság

hiányának sikertelen bizonyítása azt a következményt vonja maga után, hogy a károkozó nem

mentesülhet a felelősség alól. A felróhatóságot nem kell a károsultnak bizonyítania. A

károkozó bizonyíthatja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A

bizonyítás sikertelensége a károkozó terhére esik. Az elvárható magatartás igazolása

kimentési lehetőség a károkozó oldalán, amivel csak akkor élhet, ha a kártérítés egyéb

feltételeit a károsult sikeresen bizonyította. A kártérítés feltételeinek hiányában ugyanis a

károkozó felelőssége nem állapítható meg, így kimentési ok igazolása ebben az esetben

szükségtelen. (BH2009. 241.)

A polgári jog a cselekvés mércéjének általános szabályaként tekint az elvárhatóságra, az

adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítására. A vétkesség sajátos

figyelembevétele a felróhatóság, és a vétkességnél jobban szolgálja a reparáció célját. Azok a

jogrendszerek, melyek a vétkesség, tőle elvárhatósággal való szembehelyezkedést kívánják

meg a felelősség megállapításához, a prevenciónak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. A

károkozó pszichéjét, cselekvési lehetőségeit egyéniesítve vizsgáló vétkességi rendszerek

ugyanis nem egy általános standardhoz, hanem a konkrét károkozó képességeihez

viszonyítják egy cselekvés elvárható vagy nem elvárható voltát.

A magyar felróhatósági koncepció lényege, hogy egy absztrakt és egyben objektivizált

mércét alkot az elvárható magatartás meghatározásával (Ptk. 1:3. §), mely a társadalmi

elvárásoknak és az adott szituációnak megfelelő magatartás tanúsítását kívánja meg a

jogalanytól. Bár a károkozó körülményei az értékelés körébe vonhatók, azonban az

egyediesítés nem érheti el azt a szintet, amely már a tőle elvárhatósághoz közelít. A

felróhatóság a magatartási mércék két végpontja, a vétkesség és az objektív tárgyi felelősség

között helyezkedik el, de a törvény megfogalmazása és a következetes bírói gyakorlat szerint

is egyaránt az objektív alakzathoz közelebb.

91

Az általában megjelölés arra utal, hogy a cselekvést egy objektív zsinórmértékkel méri a

polgári jog. A társadalom tagjainak általában kifejtett, követendő magatartása az, amelyik a

károkozó magatartásának viszonyítási alapját adja. A felelősségnek az általában jelző ad

objektív színezetet, a károsult számára kedvezőbb felelősségi rendszert alkotva ezzel. Abban

az esetben ugyanis, ha a károkozó szubjektív képességei, adottságai, egyéb tényezői nem

képezik a vizsgálat tárgyát, úgy a felelősség alóli mentesülésre is jóval szűkebb körben van

lehetőség, mint a büntetőjog vétkesség koncepciójánál. Ezzel pedig a károsult kárának

helyreállítását célzó reparáció funkciót helyezi a Ptk. előtérbe.

Az adott helyzet némiképp relativizálja a magatartás zsinórmértékét. E megszorítás nem

egy minden körülmények között érvényesülő, abszolút általános cselekvési mércéhez

viszonyít, hanem relativizálást enged a konkrét tevékenységgel és szituációval kapcsolatban.

E relativizálás azonban továbbra sem a károkozó személyes adottságaira vonatkozik, sokkal

inkább a károkozó magatartás kifejtésének környezetére, körülményeire. A bírói gyakorlat az

adott helyzet fogalmába beleérti továbbá a károsult foglalkozását is (például orvosról,

szakemberről vagy éppen laikusról van-e szó). Ezzel az objektivizált mércét megőrizve képes

relativizálni a magatartás zsinórmértékét.

A felróhatóság egy speciális tudati kategória, a jogsértő viszonya jogellenes

magatartásához. A magyar polgári jog megfogalmazásában a felróhatóság az adott helyzetben

általában elvárható magatartást jelenti. E megfogalmazás a hazai bírói gyakorlatban erősen

közelít az objektív mércéhez. A bíróságok elsődlegesen akkor állapítják meg a felróhatóság

hiányát, és engedik meg erre alapozva a károkozó mentesülését a kár megtérítésének

kötelezettsége alól, ha a károkozás elkerülhetetlen volt. A bíróságok álláspontjával kell

egyetértenünk, mely szerint bár a felróhatóság gyakorlati jelentéstartalma valóban egy

objektív mércéhez közelít, de a konkrét esetek kapcsán lehetőséget kell adni az

egyéniesítésre, a különleges körülmények vizsgálatára. A károkozó tudatának vizsgálata az

általános kárfelelősség kapcsán elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgári jogi kártérítés ne egy

elszemélytelenedett szankcióvá váljon.

92

Az elvárható magatartás bizonyítása – mint mentesülési lehetőség – a károkozó oldalán

meghatározott szakmák és tevékenységek esetében akár jogszabályi szinten, akár a bírói

gyakorlatban többlet követelményekkel egészül ki. Ennek legszembetűnőbb példája az

egészségügyi szolgáltatók felelőssége, hiszen e szolgáltatók az elvárható gondossággal

kötelesek a betegek ellátására. Az elvárható gondosság látszólag az elvárható magatartás

szinonimája is lehetne, azonban a bírói gyakorlat – részben a társadalmi igényeknek is

megfelelve – egyértelműen szigorúbb követelményként értelmezi az elvárhatóságot az

egészségügyi szolgáltatók felelőssége körében, mint más tevékenységek esetében. Az

elvárható gondosság szigorúbb magatartási mérceként való szerepeltetése abból is ered, hogy

az orvos-beteg közötti jogviszonyban nem csupán a szakember-laikus viszony képeződik le,

de a beteg helyzetéből adódó kiszolgáltatottsága és az orvosi tevékenység nagy kockázattal

járó természete is szerephez jut. Éppen ezért az egészségügyi szolgáltatók felelőssége

körében az elvárható gondosság vizsgálata során a viszonyítási alapot az ideális és a

társadalom tagjai szemében nagyon jónak minősített egészségügyi szolgáltató cselekvési

lehetőségei jelentik. Az egészségügyben okozott károk megtérítése körében kialakult, az

általános kárfelelősségi alakzatnál nyilvánvalóan szigorúbb felelősségi rezsim nem csupán

egy meghatározott beteg ellátására kell, hogy kiterjedjen, hanem a beteg ellátás

megszervezésére is. Az egészségügyről szóló törvényben előírt elvárható gondosság

követelménye kiterjed arra is, hogy a kórház a gyógyító tevékenységét úgy szervezze meg,

hogy az egyes feladatok elvégzése egymást ne hátráltassa, és ne eredményezze a beteg

ellátásának késedelmét. A kórház ugyanis a tevékenység megszervezésének hiányosságai

miatt is felel, ha ez okozati összefüggésben áll a károsodással. (BH2013. 150.)

A felróhatóság vizsgálata előtérbe kerül az államigazgatási jogkörben okozott károk,

valamint a bírósági, ügyészségi jogkörben okozott károk körében, és általában minden olyan

esetben, amikor a jogalkalmazás tévedése miatt szenved el a felperes károkat. A

jogalkalmazás során történő felróható károkozás megállapításával azonban óvatosan bánik a

bírói gyakorlat. A téves jogértelmezésnek nyilvánvalóan tévesnek és kirívóan súlyosnak kell

ahhoz lennie, hogy kártérítési kötelezettséget keletkeztessen. Nem lehet szó a felróhatóság

körén kívül eső téves jogalkalmazásról, ha a jogszabály rendelkezése teljesen és

93

nyilvánvalóan egyértelmű, a ténymegállapítás és a döntés pedig nem mérlegelés eredménye.

(EBH2001. 526., BH2001. 423.) Nem jogellenes és felróható, és ezért a közhatalmi

jogkörben okozott kárfelelősség feltételei nem állnak fenn, ha a megismételt

büntetőeljárásban az ügyész a vádat azért tartja fenn, mert jogi álláspontja szerint a

bizonyítékok beszerzése megfelelt a titkos adatszerzés szabályainak, így annak eredménye

felhasználható a büntetőeljárásban. (BDT2012. 2705.)

A sportlétesítményben lévő nyitott, veszélyes pincelejáróba való bejutás megakadályozása az

üzemeltető feladata. Ennek elmulasztása olyan felróható magatartás, amely megalapozza az

ebből eredő kár megtérítése iránti igényt. A perbeli tényállás szerint az alperes alkalmazottai

a pincébe való leesés megakadályozása érdekében helyeztek el egy asztalt a pincelejárat elé.

Ezt az asztalt mozdította el a felperes; ezt a cselekményt az alperes alkalmazottjai észlelték,

ennek ellenére nem hívták fel az ott jelenlévők és a felperes figyelmét arra, hogy az asztal

milyen célból lett az adott helyen elhelyezve. Miután az asztal elmozdítását, és így a

pincelejárón való leesést alkalmazottai révén az alperes megakadályozhatta volna, de nem

tette meg, ezért a bíróság megállapította a jogellenes magatartás és a felperest ért kár közötti

okozati összefüggést. Az eset fontos megállapítása, hogy az elvárható magatartás

követelményét nem lehet statikus kötelezettségként értékelni. A potenciális veszélyhelyzet,

egy magatartás várható negatív körülményeinek kiküszöbölése érdekében tett intézkedések

nem feltétlenül egyszeriek, és nem csupán azt jelentik, hogy a körülmények változatlanul

hagyása vagy maradása esetére vonatkoztatható csupán az elvárható magatartás

követelménye. A felróhatóságot megalapozza, ha eredetileg az adott körülményekhez

igazított károkozást elkerülő óvintézkedéseket ugyan megteszi a károkozó, azonban későbbi,

általa is észlelt körülményváltozásokhoz már nem igazítja hozzá ezeket az óvintézkedéseket.

(BDT2011. 2534.)

A felróható magatartás értékelése problémát vet fel azokban az esetekben is, amikor az

egymással egyébként szerződéses kapcsolatban álló felek jogviszonyába egy közreműködő

is belép, aki felróható magatartást tanúsít. A közreműködő igénybevételének jogszerűségétől

függ, hogy e felróható magatartás a szerződést kötő fél terhére eshet vagy sem. Abban az

esetben ugyanis, ha a kötelezett szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez jogszerűen vesz

94

igénybe közreműködőt, ennek magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. Ha a

közreműködő igénybevételéhez nem volt joga, akkor minden olyan kárért felel, amely a

jogellenes igénybevétel nélkül nem következett volna be. A közreműködőért való felelősség

lényegi vonása, hogy a kötelezett nem csak annak a magatartásáért felelős, akit az adott

szerződés keretei között, a szerződés teljesítése érdekében vesz igénybe, hanem a vele külön

szerződéses jogviszonyban álló kötelezett magatartásáért, de ezentúl a vele közvetlen

szerződéses jogviszonyban nem álló, a szerződési láncolat további, távolabbi pozícióiban

lévő kötelezettek magatartásáért is a szerződéses jogosult irányában. A szerződés

megszegése, így a szerződés meghiúsulása esetén a kötelezett a jogosult irányában nem

mentesül önmagában a saját felróhatósága hiányának bizonyításával, hanem csak akkor, ha

valamennyi közreműködőjét a szerződésszegés felróhatósága alól kimenti. (BDT2003. 890.)

Abban az esetben azonban, amikor a felelősséget objektív alapon állónak tekintjük, tisztán

magánjogi célt szolgáló felelősséget kreálunk, és a károsult kárára koncentrálva a reparáció,

kompenzáció eszméjét juttatjuk maradéktalanul érvényre. A kártérítés funkciója azonban

még a vagyoni viszonyok megbomlása esetén is magán kell, hogy viseljen preventív

elemeket is. Célul kell tűzni a károkozó jövőbeni károkozástól való visszatartását. Ez pedig

csak úgy érhető el, ha a felelősséget szubjektivizáljuk, a károkozó tudatállapotának

vizsgálatára lehetőséget biztosítunk.

Az erkölcsi károk körében a kérdésnek döntő jelentősége van, különösen a sérelemdíj

alkalmazása okán. Az új jogintézmény elnevezésében és rendszertani hovatartozásában is

szakít a kártérítési joggal, azonban a még mindig élő utaló szabály okán szoros

összefüggésben áll a kártérítéssel. Az rekodifikáció korai szakaszában megfogalmazott

elképzelések szerint objektív alapon elképzelt sérelemdíj kétségtelenül hatékonyan szolgálta

volna a személyiségvédelem eszméjét, azonban teljesen új felelősségi rendszert keletkeztetve

pontosan a leginkább védendő jogtárgyak, a személyhez fűződő jogok területén száműzte

volna a prevenciót. A polgári jogi rekodifikációs viták a sérelemdíjjal kapcsolatban nem

alakítottak ki új, a kártérítési jogtól eltérő felelősségi rezsimet, nem kreáltak új felelősségi

alakzatokat, hanem a sérelemdíj kapcsán is visszautalnak a kártérítési jogban már ismert

általános és speciális felelősségi alakzatokra. Az egyes jogviszonyokban keletkező nem

95

vagyoni sérelmek esetében így az adott jogviszonyra irányadó (szubjektív vagy objektív)

felelősség szabályai kerülnek alkalmazásra.

A felróhatóság szerepe a személyiségi jogok megsértésénél is döntő fontosságú. A

sérelemdíj összegének kalkulálása során ugyanis fontos szempont lehet a felróhatóság foka.

A felróhatóság objektivizált felfogásán túllépve az összegszerűség kérdéseinél már

különböztetnünk kell szándékosság, súlyos gondatlanság, enyhe gondatlanság között. Ez

azért is fontos lehet, mert a sértett személyiségében okozott ún. belső sérelmek nagyságára

következtethetünk a jogsértő felróhatóságának fokából. Nyilvánvaló, hogy egy, a

személyiségi jogot támadó jogellenes magatartás sértettre gyakorolt hatása eltérő lesz

szándékos és enyhe gondatlansággal történő megvalósítás esetén. Ha a büntető kártérítés

alapkoncepciójával nem is értünk egyet, azt a tételt viszont mindenképpen alkalmazhatónak

tartjuk a bírói gyakorlatban, mely például az angol jogban a jogsértésből hasznot húzni

szándékozó jogsértőt magasabb összegű kártérítéssel (sérelemdíjjal) sújtja.

Az objektív felelősségi alakzatoknak természetszerűleg más a céljuk. Megalkotásukkal a

jogalkotó a tevékenység önmagában veszélyes jellegét, és a veszélyes üzem által okozható

károk extrém méreteit igyekszik kompenzálni. A felróhatóság ebben a koncepcióban

legfeljebb a károsult oldalán játszhat szerepet, amikor is a károsult felróható közrehatása a

sérelem bekövetkezésében csökkenti a nem vagyoni kártérítés, sérelemdíj összegét.

2.7.7. A modern sportjog dilemmái a felróhatóság és jogellenesség körében

A felróhatóság kategóriája a jogellenesség koncepciójához igazodóan nagymértékben

elrugaszkodott a pusztán jogi kötelezettségek teljesítését vizsgáló felfogástól. A bírói

gyakorlat a jogellenesség és a felróhatóság során is úgy tekint gyakorlatára, mint a

társadalom tagjainak attitűdjét formáló tényezőre. Ebből következően az individuális

felelősség felerősödésének lehetünk tanúi az elmúlt két évtizedben a magyar polgári jogi

felelősség terén is. A társadalom valamennyi tagjával szembeni gondosság követelményét bár

nem mondja ki a magyar jog, mégis a bírói gyakorlat az eredetileg az angol jog sajátjaként

jelentkező duty of care, azaz a gondosság követelményének koncepcióját teljesítette ki

hazánkban is. Ennek megfelelően a potenciális károkozó helyzetek kockázatának

96

minimalizálása érdekében olyan esetekben is fokozott gondosságot és körültekintést ír elő

valamely tevékenységet folytató jogalany oldalán, amikor a tevékenység folytatója és a

lehetséges károsultak között nincs valódi szerződéses jogviszony, és jogszabály sem teremt

egyértelmű kapcsolatot közöttük. A modern sportjog ebből eredően néhány olyan kérdés

vizsgálatát is célul tűzte ki az elmúlt évtizedben, mely egy abszolút jellegű gondossági

követelmény megfogalmazásának irányába mutat.

A sportolókat túlhajtó edzők kérdésköre csupán néhány éve foglalkoztatja a sportjogot. A

jogellenességet kizáró okok körében azonosított károsulti beleegyezés kérdőjeleződik meg

ebben az esetben. Bár látszólag a sportoló beleegyezését adja az edzés során a lehetséges

sérülések bekövetkezéséhez, azonban ennek a beleegyezésnek az érvényessége vitatható. Az

edző – számos pszichológiai kutatás eredménye alapján is – gyakran alakít ki olyan

kapcsolatot a sportolóval, mely már nem tekinthető egyenrangú felek mellérendelt

viszonyának, sokkal inkább egy hierarchikus kapcsolatként fogható fel. Az edző ilyenkor

pszichés stressznek teszi ki a sportolót, és személye, utasításai olyan érzetet keltenek a

sportolóban, mely már félelemmel, szankciótól való rettegéssel vegyül. A sportoló ilyen

helyzetekben akár tűrőképességének határait is elhagyva kész követni az edző utasításait,

melynek gyakori következménye valamilyen sportbaleset bekövetkezése. A jogsértésbe,

károkozásba való beleegyezés egyik fontos követelménye annak befolyástól mentes volta.

Ebben a szituációban pontosan ez az önkéntesség hiányzik, így a hozzájárulás is érvénytelen,

azaz a jogellenesség továbbra is fennáll. Bár a magyar bírói gyakorlat még nem foglalkozott a

peres eljárások szintjén ezzel a kérdéssel, a külföldi jogok egyre inkább abba az irányba

mozdulnak el, hogy erre való hivatkozás esetében az edzői terror érvénytelenítheti a

beleegyezést, és kárfelelősségi helyzetet teremthet a sportoló-edző (sportszervezet)

viszonyában.

A mozgássérült sportolók edzései és versenyei a sportjog esélyegyenlőséget hangsúlyozó

felfogása ellenére feltétlenül különleges bánásmódot igényelnek. A rendezvény szervezője

vagy a sportszervezet ugyanis tisztában van azzal, hogy olyan sportolók számára teremti meg

az edzés vagy a verseny lehetőségét, akik egészséges társaikhoz képest jelentékeny

nehézséggel és – ami hangsúlyosabb – más körülmények között tudnak sporttevékenységet

97

kifejteni. Az ilyen létesítményeket üzemeltető személyek felelőssége éppen ezért

fokozottabb. Egy angol eset jól példázza ennek a felelősségnek a mibenlétét. A pálya két

részre volt osztva a perbeli esetben. Egyik részén a diszkoszvetők, másik részén az íjászok

gyakorolhattak. A pálya üzemeltetője nem vette figyelembe, hogy mozgássérült sportolók is

igénybe vehetik a pályát, így a két pályarész közötti elválasztó sávot – melynek célja a

nyílvesszők és a korong másik térfélre való átrepülését volt hivatott megakadályozni – olyan

magasságban helyezte el, mely az egészséges sportolók dobás és lövés magasságához

igazodott. A kerekesszékbe kényszerült sportoló korongja azonban a sávelválasztónál

alacsonyabban repült, illeszkedve a dobó ülésmagasságához, így a másik térfélen edző íjászt

találta fejen, aki súlyos agykárosodást szenvedett. Az angol bíróság megállapította a pályát

üzemeltető felelősségét azon az alapon, hogy számolnia kellett volna a pálya üzemeltetésének

megváltozott elvárásaival olyan esetben, amikor mozgássérült sportolók számára is lehetővé

tette a pálya használatát.

Az állapotos sportolók részvétele az edzéseken és a versenyeken megköveteli, hogy a

rendezvény szervezője vagy a sportszervezet fokozott figyelmeztetési, kockázatfelmérési

kötelezettséggel rendelkezzen. Nem elegendő a sportág szabályaira hagyatkozni annak

eldöntése során, hogy a gyermeket váró sportoló pályára léphet-e a terhesség meghatározott

időszakában, a sportoló konkrét állapotát, a sportág magzatot vagy az anyát kockáztató

természetét körültekintően mérlegelve ítélhető meg a kockázatok bekövetkezésének

valószínűsége.

2.7.8. Hibás sporteszközök – termékfelelősség

A hibás sporteszközök által okozott károk, sérülések kérdése a termékfelelősség

jogintézménye körében értékelendő probléma. A termékfelelősség intézménye a XX.

században az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg először. Az 1916-os McPherson v.

Buick Motor Company ügyben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megteremtette a

gyártók objektív felelősségét a hibás termék által okozott károk megtérítése vonatkozásában.

A probléma Európában és Magyarországon is ismert volt. Bár a hibás teljesítéshez

kapcsolódó jogkövetkezmények évezredes jogi múltra tekintenek vissza, az európai államok

98

egészen 1985-ig nem kezelték külön alapokon nyugvó intézményként azt a helyzetet, amikor

a termék hibájának orvoslásán (szavatossági jogok) túl a hibás termék által okozott károk

(következményi károk) megtérítését is igényelte a fogyasztó.

A gyártó hibás termék által okozott károkért fennálló felelőssége a kártérítés általános

szabályához képest eltérő megközelítést kíván. A felróhatóság hiányára alapított mentesülés

az esetek többségében nem okoz problémát a gyártónak, hiszen a gyártási technológiára

vonatkozó előírások betartásának bizonyításával nem terhelte felelősség a gyártót a gyártási

szalagról lekerülő selejtes termék által okozott károk megtérítéséért. Az amerikai

alapgondolat pontosan azért szakított a polgári jogi felelősség általános alakzataként számon

tartott vétkességi alapú rendszerrel, mert a termék hibáját eredményező gondatlan gyártói

magatartás igazolásához szükséges bizonyítékok jellemzően a gyártónál lelhetők fel

(minőségellenőrzési rendszer működtetését, eredményeit tartalmazó iratok), így aránytalan

terhet jelentett a fogyasztó számára a gyártó kötelességszegésének bizonyítása.

Az Európai Közösségek 1985/374 (EGK) számú irányelvében a gyártókat terhelő objektív

(felróhatóságtól független) felelősséget írt elő a hibás termék által okozott károk

megtérítésére. Az irányelv sajátos abból a szempontból, hogy a maximum harmonizáció

jegyében fogant. Ennek megfelelően a tagállamok az irányelv rendelkezéseitől csak annak

kifejezett megengedő rendelkezése esetén térhetnek el saját nemzeti szabályaik megalkotása

során, és még a fogyasztó számára kedvezőbb (a gyártókra nézve szigorúbb) szabályokat sem

állapíthatnak meg a nemzeti jogban. Az irányelv így nem puszta jogközelítést, hanem

jogegységesítést valósított meg a termékfelelősség intézményével kapcsolatosan a tagállamok

jogában. A jogalkotó a termékfelelősség jogintézményét a Ptk.-ban helyezte el, a szerződésen

kívül okozott károkért való felelősség szabályai körében.

A termékfelelősség a hibás termék által okozott károkért a hibás termék gyártóját

terhelő, felróhatóságtól független, szigorú, objektív felelősség.

Termékfelelősség esetében következményi károk kerülnek megtérítésre. Azok a károk,

melyek a termék hibájával közvetlen okozati összefüggésben állnak. A felróhatóság meglétét

megkívánó általános felelősségi alakzattal szemben a Ptk. a hibás termék által a fogyasztó

99

személyében és vagyontárgyaiban okozott károk megtérítésénél objektív felelősségi rezsimet

vezet be.

Termékfelelősség alapján elsődlegesen a gyártó az, aki felel a termék hibájából keletkező

károkért. A gyártó személyének meghatározása így kulcsfontosságú az igényérvényesítés

során. Gyártónak minősül:

• a végtermék, résztermék, alapanyag előállítója;

• aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével, vagy más megkülönböztető jelzés

alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel;

• import termékek esetében az importálóval szemben alkalmazhatók a

termékfelelősségi szabályok.

Ha a fenti hármas szabály ellenére sem állapítható meg, hogy ki a termék gyártója, a károsult

számára kedvezményként a törvény rögzíti, hogy a termék minden forgalmazóját (tehát

nemcsak azt, akitől a fogyasztó a szóban forgó hibás terméket megvásárolta) gyártónak kell

tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót, vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket

beszerezte, meg nem nevezi. A szabály alkalmazható import termékek esetében is, ha a

gyártó ugyan feltüntetésre került, de importálója nem állapítható meg.

A forgalmazó felelőssége csak másodlagos, akkor kerülhet szóba, ha a gyártó személye nem

ismert. Ebben az esetben is csak addig, amíg a gyártó, importáló kilétét a forgalmazó nem

fedi fel. A forgalmazónak a gyártó megnevezésére a károsult írásbeli felszólításától számított

30 napon belül van lehetősége. Ha a felelősség több személyt (pl. gyártó megnevezése

hiányában több forgalmazót) terhel, úgy felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges.

Terméknek minősül minden ingó dolog, akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan

alkotórészévé vált. Terméknek minősül továbbá a villamos energia is. A termék körébe

vonható ebből következően minden sporteszköz is. A hatályos szabályozás egyértelműen

termékekről rendelkezik, így nincs lehetőség arra, hogy a hibás szolgáltatás miatt

bekövetkező károkat termékfelelősség címén (az objektív felelősségi rendszer

100

alkalmazásával) követeljék. Így amennyiben a sportmasszázs következtében tartós fájdalom

alakul ki, a termékfelelősség szabályai nem alkalmazhatók.

A termékfelelősségi igény esetében az egyik legfontosabb vizsgálati szempont, hogy a

termék valóban hibás volt-e. A gyártó ugyanis kizárólag akkor kötelezhető a kár

termékfelelősség körében történő megtérítésre, ha a kárt az általa gyártott hibás termék

okozta.

A Ptk. – az EK irányelvnek megfelelően – általánosságban határozza meg a termékhiba

fogalmát, és nem differenciál a termékhiba eredetét, jellegét illetően.

A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható,

figyelemmel különösen:

• a termék rendeltetésére,

• ésszerűen várható használatára,

• a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra,

• a termék fogalomba hozatalának időpontjára,

• a tudomány és technika állására.

A jogszabály a termékhiba fogalma kapcsán megadja azokat a szempontokat, amelyek

mérlegelésével a termék hibásnak minősíthető. A szempontok figyelembe vétele körültekintő

vizsgálatra kényszeríti a jogvita során eljáró hatóságot, bíróságot, és a hiba

megállapíthatósága néhány esetben szakértői ismereteket is igényel. A terméket nem teszi

hibássá önmagában az a tény, hogy később nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül

forgalomba (a technológiai fejlődés következtében piacra kerülő újabb, javított,

továbbfejlesztett modellek léte így önmagában nem lehet a hibára utaló jel).

A termékfelelősségi igény érvényesítése nem függ a gyártó felróhatóságától. Előnye abban

keresendő, hogy a fogyasztónak nem kell a gyártó oldalán az elvárható magatartás

követelményének megsértését igazolnia, és a gyártó nem mentheti ki magát a felróhatóság

hiányára hivatkozva. A károsulttal szemben a gyártó felelősségének korlátozása vagy

101

kizárása semmis. Az objektív felelősség azonban nem menti fel a károsultat a kárkötelem

alapelemeinek bizonyítása alól. A károsult köteles bizonyítani a kárt, a termék hibáját,

valamint a kettő közötti okozati összefüggést. Amennyiben a termékhiba a károsult életében,

testi épségében vagy egészségében okoz sérelmet, úgy sérelemdíj követelhető.

A törvény a termékkár fogalmát két esetre bontja. A hibás termék kárt okozhat egyrészt a

károsult személyében, másrészt a károsult más vagyontárgyaiban. A két kárkategória között

különbségtétel figyelhető meg a védelem szempontjából. A termékkár ennek megfelelően:

• valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán bekövetkezett kár

(ideértve a nem vagyoni sérelmet is);

• a hibás termék által más dologban okozott, a kár bekövetkeztekor 500 eurónak a

Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza középárfolyama szerinti forintösszegénél

nagyobb összegű kár, ha az a más dolog

o szokásos rendeltetése szerint magánhasznált vagy magánfogyasztás tárgya, és

o azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta.

102

A két kárkategória közötti különbségeket a következő táblázat szemlélteti:

Károsult személyében okozott

kár Más dologban okozott kár

A kár nagyságára tekintet nélkül

mindig az objektív felelősséget

alapító termékfelelősségi

szabályok alkalmazhatók.

Csak 500 eurót meghaladó kárnagyság esetében

lehet (ekkor viszont az 500 euró alatti kárrészre

vonatkozóan is!) a termékfelelősség szabályait

alkalmazni. 500 eurót el nem érő károkozás

esetében az általános felelősségi alakzat

(felróhatósági alapú!) alapján lehet helye

kártérítésnek.

A gyártó teljes kártérítéssel és

sérelemdíj megfizetésével is

tartozik.

A gyártó csak a más dologban okozott tényleges kár

(damnum emergens) megtérítésére köteles, elmaradt

haszon megtérítése nem követelhető a

termékfelelősségi szabályok alapján.

A gyártót még rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján sem lehet a felelősség

alól részben mentesíteni.

Az objektív felelősség ellenére is van lehetősége a gyártónak a mentesülésre. A mentesülési

okok azonban kizárólag a törvényben taxatíve meghatározott esetek lehetnek. A gyártó

mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja:

• a terméket nem hozta forgalomba, vagy

• a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem

üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta, vagy

• a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt és a hiba oka

később keletkezett, vagy

• a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és a

technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy

103

• a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Az alapanyag vagy a résztermék gyártója mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy

• a hibát a végtermék szerkezete, illetőleg összetétele okozta, vagy

• a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye.

A gyártó nem mentesül a felelősség alól a károsulttal szemben, ha a kár bekövetkezésében

harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a szabály nem érinti a gyártónak a harmadik

személlyel szemben érvényesíthető igényét.

A gyártónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható

közrehatásából származott. A károsult terhére esik mindazok tevékenysége vagy mulasztása,

akiknek magatartásáért felelős.

A törvény a termékfelelősségi igények érvényesítésére kétféle („kétfedelű”) határidőt állapít

meg. A szubjektív határidő, mely elévülési jellegű és a tudomásszerzéssel veszi kezdetét,

három év. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a károsult tudomást szerzett vagy kellő

gondossággal tudomást szerezhetett volna a kár bekövetkeztéről, a termék hibájáról vagy a

hiba okáról és a gyártó, illetőleg az importáló személyéről. Az objektív határidő alapján a

gyártó felelőssége az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig áll

fenn, kivéve, ha a károsult időközben bírósági eljárást indított a gyártó ellen.

A termékfelelősség címén történő igényérvényesítés nem érinti a károsultnak a

szerződésszegéssel, illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain

alapuló, valamint külön jogszabályban megállapított igényérvényesítési lehetőségeit. Az

igénykumuláció alapján tehát a károsult a termékfelelősség mellett a hibás teljesítésből eredő

igényeit (pl. kellékszavatosság) is érvényesítheti.

104

3. A KONTRAKTUÁLIS FELEL ŐSSÉG SPORTJOGI ÖSSZEFÜGGÉSEI

3.1. A szerződésekről általában

A szerződés két vagy több személy joghatás kiváltását célzó és arra alkalmas, egybehangzó

akaratnyilatkozata. A szerződés sajátossága abban áll, hogy a szerződő felek – jellemzően

saját akaratelhatározásukból – egymás között valamilyen szolgáltatás teljesítésére irányuló

jogviszonyt hoznak létre. A szerződések éppen ezért a felek között törvényerővel bírnak, így

a szerződésben vállalt kötelezettségek kikényszerítésére éppúgy igénybe vehető a bírósági

szervezetrendszer, mint jogszabályi kötelezettségek esetében. Fontos gazdasági indok

fűződik ahhoz, hogy a szerződések a megkötésüket követően egyoldalúan ne legyenek

módosíthatók, és a szerződésben a felek által szándékolt joghatás valóban bekövetkezzen.

A szerződések jogának lényeges alapeleme a szerződési szabadság biztosítása. A szerződési

szabadságot több síkon tudjuk értelmezni:

• Szerződéskötési szabadság: a felek főszabály szerint szabadon dönthetnek arról, hogy

valamely szükségletük kielégítése érdekében kívánnak-e szerződést kötni, vagy sem.

Természetesen léteznek e szabály alól – szűk körben – kivételek, amikor jogszabály –

általában valamely piaci szereplő monopolhelyzetére vagy gazdasági erőfölényes

helyzetére tekintettel – szerződéskötési kötelezettséget állapít meg (ilyen például a

közszolgáltatási szerződések köre, ahol a közszolgáltató – áram, víz, gáz szolgáltatója

– a felhasználó igénybejelentése esetén – amennyiben a műszaki feltételek fennállnak

– köteles a szerződést megkötni).

• Partnerválasztási szabadság: a szerződési szabadság körében a felek azt is szabadon

dönthetik el, hogy kivel kívánnak szerződést kötni. Jellemzően ugyanazon termékeket

vagy szolgáltatásokat több, egymással versengő vállalkozás kínálja a piacon, így a

partnerválasztás szabadsága nem csupán deklaratív, hanem arra reális esély is van.

Kivételt képeznek azok az esetek – ismét csak rendkívül szűk körben –, amikor

jogszabály konkrétan meghatározza, melyik piaci szereplővel köteles a szerződést

megkötni a fél (pl. személyfuvarozási szerződés keretében a közlekedési vállalat csak

105

nagyon szűk körben utasíthatja vissza valamely utas fuvarozását).

• Típusszabadság: a szerződéseket a közvélekedéssel ellentétben formátlanul lehet

megkötni. A szerződés létrejöhet szóban, írásban vagy éppen ráutaló magatartással.

Utóbbira példa, amikor a néző jegyet vált a sportrendezvényre. Ez a ráutaló

magatartás a szurkolói szerződés megkötésére irányuló magatartásként értékelhető,

függetlenül attól, hogy volt-e bármilyen szóbeli vagy írásbeli kommunikáció a felek –

a sportesemény szervezője és a néző – között. Jogszabály bizonyos esetekben –

elsősorban a bizonyíthatósághoz vagy éppen a gyengébb fél védelméhez fűződő

érdekből – formakényszert írhat elő, így legtöbbször írásbeli alakhoz köti a szerződés

érvényes létrejöttét (pl. sportbiztosítási szerződések, amatőr sportolóval kötött

sportszerződés).

• A tartalom szabadsága: a szerződési szabadság talán legfontosabb vetülete, hogy a

felek nem csupán jogszabály által ismert, jogszabályban rögzített szerződéseket

köthetnek egymással, hanem bármilyen olyan tartalommal megtölthetik és

egyediesíthetik szerződéseiket, melyet jogszabály kifejezetten nem tilt. A Ptk.

szerződésekre vonatkozó szabályai diszpozitív, eltérést engedő normák, melyek

modellként szolgálnak arra az esetre, ha a felek nem kívánják specializálni a közöttük

létrejövő jogviszonyt. Ezeket a szabályokat azonban a felek szerződésükben –

természetesen csak konszenzussal – felülírhatják, azoktól eltérhetnek. Számos ma már

bevett és ismert szerződéstípusnak egyáltalán nincsen jogszabályi beágyazottsága,

hiszen jogszabály vagy egyáltalán nem nevesíti, vagy részletszabályait még

modelljelleggel sem határozza meg. A tartalom szabadságából eredően tehát minden,

a jogszabály által nem tiltott jogot és kötelezettséget belefoglalhatnak a felek

szerződéseikbe.

A szerződéseket a felek konszenzusa hozza létre, így addig nem is beszélhetünk

szerződésről, míg a felek egyetértésre nem jutnak a szerződés tartalmát adó lényeges

kérdésekben. A lényeges kérdések szerződéstípusonként változnak, és a felek motivációi is

106

nagyban meghatározzák, mely kérdések tekinthetők lényegesnek. Nem csupán a jogszabály

által lényegesnek minősített elemekben kell ugyanis a feleknek konszenzusra jutniuk, hanem

a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdések is olyan feltételek, melyekre vonatkozó

megállapodás hiányában a szerződés nem jön létre.

Például egy adásvételi szerződés esetében nem csupán az adásvétel tárgya és az ellenérték

minősül lényeges elemnek, de ha valamelyik fél a fizetési feltételek tekintetében (pl. vételár

pénzneme, fizetési határidő) a Ptk. főszabályától eltérő módot kíván kikötni, akkor ez is olyan

lényeges feltételnek minősül, amelyben való konszenzus nélkül a szerződés nem jön létre.

A szerződéskötés folyamata jellemzően a valamelyik fél által tett ajánlattal kezdődik. Az

ajánlat olyan jognyilatkozat, amely már tartalmazza a megkötendő szerződés valamennyi

lényeges elemét, és elfogadása esetén alkalmas a szerződés létrehozására. Nem minősíthető

tehát ajánlatnak az a nyilatkozat, amely csupán néhány lényeges feltételét állapítja meg a

megkötendő szerződésnek, de nem valamennyit. Az ilyen nyilatkozat csupán felhívás

ajánlattételre.

Egy példával érzékeltetve, amennyiben a potenciális eladó azt a kijelentést teszi, hogy

„eladom a bőrlabdámat”, a kijelentés nem minősíthető ajánlatnak, hiszen a vételár mint

lényeges elem a jognyilatkozatból hiányzik. Ilyenkor a másik fél, a címzett felé ez csupán

egy ajánlattételre való felhívás, hiszen ha a potenciális vevő úgy nyilatkozik, hogy

„megveszem 10e Ft-ért”, akkor áll össze az adásvételi szerződés valamennyi lényeges eleme,

így ez az utolsó nyilatkozat tekinthető ajánlatnak.

Az ajánlatot a másik félnek el kell fogadnia ahhoz, hogy a felek között létrejöjjön a

szerződés. Az ajánlat elfogadása hozza létre a szerződést. Ha az ajánlathoz képest a másik fél,

a címzett módosít az ajánlatban foglalt feltételeken, akkor nyilatkozata új ajánlatnak minősül,

és a folyamat kezdődik elölről, azaz ezt az új ajánlatot kell elfogadni ahhoz, hogy szerződéses

jogviszony keletkezzen a felek között.

Folytatva a fenti példát, ha az „eladom a bőrlabdámat 10e Ft-ért” kijelentésre az a válasz

érkezik, hogy „8e Ft-ot adok érte”, ez új ajánlatnak minősül, és a szerződés még nem jött

107

létre a felek között. A potenciális eladónak az új, példánk szerint 8e Ft-os ajánlatot el kell

fogadnia ahhoz, hogy a szerződés közöttük létrejöjjön.

A szerződés érvényességét a Ptk. negatív módon, az érvénytelenségi okok oldaláról közelíti

meg. Az érvénytelenség azt jelenti, hogy a szerződés hiába jött létre, mégsem alkalmas a

célzott joghatás kiváltására. Az érvénytelenségnek polgári jogunk két formáját ismeri.

Vannak olyan hibák, melyek fennállása a szerződéses kapcsolat szempontjából olyan durva

hibának minősül, hogy a szerződés soha nem válthatja ki a célzott joghatást (semmisség). A

semmisség lényege, hogy a szerződés semmisségére határidő nélkül minden olyan személy

hivatkozhat, akinek a szerződés érvénytelensége megállapításához jogos érdeke fűződik. A

bíróság egy peres eljárásban hivatalból köteles vizsgálni és észlelni a szerződés semmisségét.

A semmisségi okok a következők:

• a fél cselekvőképtelenségének hiánya vagy korlátozott volta;

• fizikai kényszer;

• álképviselő eljárása;

• jogszabályban foglalt alaki követelmények (pl. írásbeliség) megsértése;

• jogszabályi rendelkezésbe ütköző vagy annak megkerülésével kötött szerződés;

• jóerkölcsbe ütköző szerződés;

• színlelt szerződés;

• uzsorás szerződés;

• fogyasztói jogokat csorbító szerződési feltétel;

• fogyasztó számára jogszabályban biztosított jogokról való lemondást tartalmazó

szerződés;

• tisztességtelen szerződési feltétel fogyasztói szerződésekben;

• lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés;

• érthetetlen kikötések vagy egymásnak ellentmondó kikötések;

108

• fiduciárius hitelbiztosítékok (pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog

vagy követelés átruházása, vételi jog kikötése) kikötése

Az érvénytelenség másik formája a megtámadhatóság. A megtámadási okok jellemzően

olyan hibák, melyek csupán a szerződő felek viszonyában bírnak relevanciával, így a

társadalomnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy ezeket az egyébként hibában szenvedő

szerződéseket megfossza a joghatás kiváltására való képességüktől. A megtámadási okok

esetében éppen ezért csak a szerződés megkötésétől számított egy éves határidőn belül és

kizárólag a szerződő felek számára áll nyitva az érvénytelenségre való hivatkozás. A

megtámadási okok a következők:

• tévedés, megtévesztés;

• jogellenes fenyegetés;

• szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanság;

• tisztességtelen általános szerződési feltétel.

A Ptk. Hatodik könyvében, mely a kötelmi jog szabályait tartalmazza, olyan tranzakciós jog

kidolgozását tűzte ki célul, mely a modern üzleti élet követelményeihez igazodik, és

elsődlegesen a gazdasági szereplők egymás közötti kötelmi jogi jogviszonyainak rendezését

szolgálja. Szemben az 1959. évi IV. törvénnyel (1959-es Ptk.), mely a magánszemélyek,

valamint a magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek közötti szerződéseket helyezte a

szabályozás középpontjába, a Ptk. professzionális üzleti jogot alkot.

A kereskedelmi szerződések alapvetően különböznek a magánszemélyek közötti szerződéses

jogviszonyoktól. A gazdasági élet szereplőit a profitorientált szemlélet vezérli, így a

kereskedelmi jog körébe értett szerződéstípusok a visszterhesség főszabályát hangsúlyozzák.

A piaci viszonyok nagymértékben alakítják valamely szolgáltatás értékét, és ennek

megfelelően az érte járó ellenérték nagyságát. Az objektív értékarányosság követelményénél

azonban tekintettel kell arra lenni, hogy a kereskedelmi tranzakciók körében számos

kockázati elemet tartalmazó ügylettípust ismerünk (pl. sportbiztosítási szerződések),

melyeknél a szerződő felek az értékaránytalanság kockázatát kifejezetten vállalják. A

109

megtámadási okként szabályozott feltűnő értékaránytalanság esetében pedig figyelemmel kell

lenni arra, hogy az üzleti élet szereplőit professzionális gazdasági jogalanyoknak tekintjük,

akiknek a tudásszintje – különösen azon piaci szektorban, ahol tevékenykednek – jóval

meghaladja a magánszemélyektől elvárható piaci ismeretek szintjét. Éppen ezért egy

kereskedelmi szerződés feltűnő értékaránytalanság címén való megtámadására nincsen

lehetőség akkor, ha az erre hivatkozó fél a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy

ennek kockázatát vállalta.

A gazdasági élet tranzakcióinak központi kérdését adja a bizonyíthatóság. A felek

jellemzően a jognyilatkozatok bizonyítható eszközzel való megtételét alkalmazzák

szerződéses kapcsolataikban. Az írásbeliség követelményének kielégítésével kapcsolatban el

kell különítenünk a jogszabály által megkívánt írásbeliséget, valamint a felek által vállalt és

alkalmazott írásbeliséget. Amennyiben jogszabály egy jognyilatkozat érvényességéhez

írásbeli formát követel meg, úgy csak olyan formában tehető érvényes jognyilatkozat, mellyel

szemben az alábbi követelmények teljesülnek:

• a jognyilatkozat tartalmának változatlan formában történő visszaidézésére alkalmas;

• a nyilatkozattevő személyét bizonyítani képes;

• a nyilatkozattétel idejének bizonyítására alkalmas.

A fenti hármas feltételrendszer elemzése során megállapítható, hogy számos modern

kommunikációs csatorna nem elégíti ki az írásbeliség követelményét. Így például sem az

sms, sem az email nem alkalmas forma a jogszabályban megkövetelt írásbeliség teljesítésére.

Az elektronikus nyilatkozattételi formához legalább fokozott biztonságú elektronikus

aláírásnak kell kapcsolódnia annak érdekében, hogy írásbelinek minősüljön.

Abban az esetben azonban, amikor a felek jogszabályi előírások nélkül tesznek írásbeli

jognyilatkozatokat, a bizonyíthatóság szempontjából ugyan különbséget tehetünk egyszerű

okiratok és minősített okiratok (teljes bizonyító erővel rendelkező okiratok) között, azonban

sokkal inkább a nyilatkozat tartalmával kapcsolatos félreértések elkerülése, valamint a

110

későbbi bizonyíthatóság érdekében a felek bármilyen maradandó eszközzel tett nyilatkozatot

írásbelinek értékelhetnek (pl. egy megrendelést faxon fogad el a szállító a forgalmazótól).

A szerződés vagy a jogviszony alapját adó keretszerződés írásba foglalása még jogszabályi

előírások hiányában is gyakori az üzleti életben. A bizonyíthatóság mellett ennek másik

indoka, hogy a szerződő felek a szerződési szabadság polgári jogi alapelvét felhasználva

gyakran specializálják jogviszonyaikat, és kis részben bízzák az esetleges jogviták eldöntését

az írott jogra, a Ptk.-ra vagy más jogszabályokra. Tekintettel arra, hogy a Ptk. kötelmi jogi

könyvének alaptétele az ott lefektetett szabályok diszpozitív, eltérést engedő jellege, a felek

kifejezett jogszabályi tiltás hiányában szabadon állapíthatják meg a törvényben egyébként

rendezett kérdések szabályait. A Ptk. azonban mögöttes joganyagként mindig kész a

kötelmek és a szerződések közös szabályai között rögzített rendelkezésekkel, valamint az

adott szerződéstípusra irányadó szabályok segítségével a felek által nem rendezett kérdések

hagyta hézagot kitölteni. Az üzleti élet szereplői sok esetben ennek a hézagpótlásnak az

elkerülése érdekében a teljesség igényével szabályozzák és formalizálják szerződéseiket,

lehetőséget sem adva ezzel a Ptk. érvényesülésének.

Gyakori az általános szerződési feltételek (ún. blankettaszerződések) alkalmazása.

Tisztességtelennek minősül az az általános szerződési feltétel (a továbbiakban: ászf), amely a

szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és tisztesség

követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel

alkalmazójával szerződő fél hátrányára állapítja meg. Az ászf tisztességtelen voltának

megállapításakor vizsgálni kell

111

• a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés

megkötésére vezetett;

• a kikötött szolgáltatás rendeltetését;

• az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való

kapcsolatát.

Természetszerűleg azonban vannak a szerződésnek olyan elemei, melyek körében

méltánytalan lenne a szerződési feltétel tisztességtelenségének vizsgálata, hiszen a piaci

törvényszerűségek, a kereslet-kínálat, valamint a felek szükségletei döntőek ezen

kérdésekben. A tisztességtelen általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések így

nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító vagy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás

arányát meghatározó szerződési feltételekre, ha azok világosak és érthetőek.

A fogyasztói szerződések esetében ugyanakkor bővül a tisztességtelen ászf megállapításának

lehetősége. A fenti szabályokat ugyanis alkalmazni kell a vállalkozás által előre

meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre is. A vállalkozást terheli

annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Fogyasztó és

vállalkozás közötti szerződésben az általános szerződési feltétel és a vállalkozás által előre

meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen voltát

önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem egyértelmű. Ez a rendelkezés azt jelenti,

hogy önmagában egy szerződési kikötés bizonytalansága megalapozhatja az ászf

tisztességtelenségét. Szemben a nem fogyasztói szerződésekkel, a fogyasztói szerződések

esetében nem megtámadási jogot enged a tisztességtelen ászf felmerülése, hanem a Ptk.

rendelkezéseiből következően a tisztességtelen szerződési feltétel semmis. A semmisség

azonban relatív, így csak a fogyasztó érdekében lehet rá hivatkozni.

Fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró

természetes személy. Fogyasztó tehát kizárólag az ember lehet, jogi személy még akkor sem

minősül fogyasztónak, ha egyébként nem az üzleti-gazdasági tevékenységi köréhez

kapcsolódó célból szerződik, hanem más szükségletek kielégítésére. Az ember esetében a

fogyasztói minőség lényegét az adja, hogy saját szükségleteinek kielégítése céljából, és nem

112

valamely gazdasági-üzleti tevékenységhez kapcsolódó célból köt szerződést. Amennyiben a

természetes személy egyben egyéni vállalkozó is, akkor vizsgálni kell, vajon adott szerződés

megkötése az egyéni vállalkozás körében vagy saját személyes szükségleteinek kielégítése

körében értékelendő-e. A fogyasztót a jog jellemzően gyengébb félnek tekinti, amennyiben

egy vállalkozással köt szerződést. A fogyasztói szerződések egy fogyasztó és egy vállalkozás

között jönnek létre, és a fogyasztó számára többletvédelmet biztosítanak. Az érvénytelenségi

okok tárgyalása során láttuk, hogy például egy tisztességtelen szerződési feltétel két

vállalkozás vagy két magánszemély viszonylatában csupán megtámadási ok, míg a fogyasztó

és vállalkozás viszonyában (fogyasztói szerződés esetén) semmisségi ok.

A sportolóval kapcsolatban – különösen az arculatátviteli szerződések kapcsán – több

alkalommal felmerült már, hogy vajon tekinthető-e fogyasztónak. Bár a Sporttörvény

megkülönböztet amatőr és hivatásos sportolót, azonban ennek a megkülönböztetésnek a

sportszerződés és más kereskedelmi szerződések szempontjából sem tulajdonít jelentőséget.

A hazai és a nemzetközi joggyakorlatban elfogadott többségi álláspont szerint a sportoló

tulajdonképpen egy gazdasági tevékenységet végez, így fogyasztónak nem tekinthető. A

szurkoló és a sportrendezvény szervezője közötti szerződés azonban már fogyasztói

szerződésnek minősül, hiszen a szurkoló fogyasztói mivoltának megállapítását semmi nem

akadályozza.

A kereskedelmi szerződések körében nagy szerepet játszanak azok a közvetítők, akik a

gyártótól a végfelhasználókhoz eljuttatják a termékeket, szolgáltatásokat. A Ptk. számos

olyan szerződéstípust szabályoz – és a gazdasági élet ennél még szélesebb körben ismer ilyen

szerződéseket –, melyek a közvetítő szerepkörben eljáró szerződő fél és a

gyártó/szállító/átadó közötti jogviszonyt specializálják. Bár ezeknek a közvetítői

jogviszonyoknak a döntő többsége annyira egyedi és szerződésenként változó, hogy a Ptk.

csak egy egyszerűsítéssel, az eltérő szerződéstípusok néhány lényegi elemének kiemelésével

vállalkozik rendszerezésükre. A közvetítői szerződés, a tartós közvetítői jogviszony, a

forgalmazási szerződés és a franchise szerződés mind olyan szerződéstípusok, melyek a

termékek és szolgáltatások végfelhasználói részére történő eljuttatásában játszanak fontos

szerepet, töltenek be kapocs funkciót.

113

3.2. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség

A kereskedelmi ügyletek a professzionális felfogás okán szigorú felelősségi rendet kívánnak

meg arra az esetre, ha valamelyik szerződő fél nem teljesíti a szerződésben vállalt

kötelezettségeit. Ez a szigorú felelősségi rend leginkább a szerződésszegésért való felelősség

szabályaiban ölt testet. A Ptk. ugyanis úgy rendelkezik, hogy a kártérítési felelősség körében

ismert, felróhatóságon alapuló felelősségi főszabályhoz képest a szerződésszegő fél oldalán

objektív felelősség keletkezik. Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz,

köteles azt – felróhatóságára tekintet nélkül – megtéríteni. A felelősség reparációs funkciója

domborodik ki ebben a rendelkezésben, hiszen mindennél fontosabb érdek a másik szerződő

fél védelme, akivel szemben az elvárható magatartás bizonyításával nem mentesülhet a

kártérítési kötelezettség alól a szerződésszegő fél. A mentesülésre természetesen még e

szigorú objektív felelősség esetében is lehetőség van, azonban jóval szűkebb körben. A

mentesüléshez a következő feltételek együttes fennállásának bizonyítása szükséges:

• a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső,

• a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és

• nem volt elvárható, hogy a szerződésszegő fél a körülményt elkerülje vagy a kárt

elhárítsa.

Az objektív felelősséghez azonban a kártérítés mértékének korlátozását társítja a Ptk., amikor

kimondja, hogy kártérítés címén csak a szolgáltatás tárgyában keletkezett kár megtérítésére

köteles a szerződésszegő fél. A következményi károkat (a jogosult vagyonában keletkezett

egyéb károk, az elmaradt vagyoni előny) csak olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen

mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges

következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Ez a rendelkezés

(az előreláthatóság kártérítés mértékét korlátozó szabályának bevezetése) még

hangsúlyosabbá teszi a felek közötti együttműködési kötelezettséget. Amilyen szerződési

érdekről, potenciális kártételről a felek nem informálják egymást a szerződés megkötésekor,

azok könnyen kizárásra kerülhetnek a kártérítés összegének megállapításából. Ha a

114

szerződésszegést szándékos magatartásával idézte elő valamely fél, a fenti korlátozás nem

érvényesülhet, és a szerződésszegő fél a jogosult teljes kárát köteles megtéríteni.

A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség kapcsán nézzük a következő példát. A

sportszponzorálási szerződés alapján a sportolónak a szponzor rendszeresen meghatározott

pénzösszeget juttat. A sportoló a szponzor által juttatott pénzösszegből finanszírozza

utazásait a sportrendezvényekre. Az egyik támogatási rész átutalásával a szponzor

késlekedik, így a sportoló egy sportrendezvényen való részvételét kényszerül lemondani. A

sportrendezvény szervezője a szerződésben kikötött kötbér megfizetését követeli a

sportolótól. A sportoló ezt kártérítés formájában kívánja érvényesíteni a szponzorral

szemben. A szponzor arra hivatkozik, hogy azon bankszámláját, melyről az utalásokat a

sportoló felé teljesítni szokta, a saját országában bevezetett rendkívüli intézkedések miatt

zárolták. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai alapján azonban

ennek nem feltétlenül lesz a felelősséget kizáró hatása. A szponzor átutalással kapcsolatos

igyekezete (azaz az elvárhatóság követelményének való megfelelés) nem számít, mivel

felelőssége objektív, felróhatóságtól független. A kérdés, hogy az állami intézkedés

tekinthető-e olyan körülménynek, mely a szponzor – mint szerződésszegő – mentesülését

eredményezi. A mentesüléshez azonban mindhárom körülmény együttes fennállását

bizonyítani szükséges. Bár az állam bankszámlákat zároló intézkedése a szponzor ellenőrzési

körén kívül esik, hiszen erre nem tud ráhatást gyakorolni, és előre nem látható. Ha azonban a

szponzornak egy másik országban is van bankszámlája, akkor mentesülése elbukik a

harmadik feltételnek való megfelelésen, nevezetesen azon, hogy a körülmény elkerülése

érdekében, a kár elhárítása érdekében az elvárható magatartást tanúsította. Az utalást ugyanis

a külföldi, aktív számláról is teljesíthette volna. A felelősség meghatározását követően a

következő lépcső, hogy a megtérítésre kerülő károk körét azonosítsuk. Mivel a

következményi károk – mint amilyen a sportoló által kifizetett kötbér – tekintetében a

törvény megköveteli a szponzor előreláthatóságát, mégpedig a szponzorálási szerződés

megkötésének pillanatában, annak lesz jelentősége, hogy a szponzor tudott-e arról, hogy a

támogatás összegét a sportoló a sportrendezvényeken való megjelenésének költségei

fedezésére használja.

115

A polgári jogi felelősség másik fontos alakzatát a szerződésen kívül okozott károkért való

felelősség (deliktuális felelősség) adja, melyet az előző fejezetben tárgyaltunk. Ennek

lényege, hogy főszabály szerint a károkozó felróhatóságán alapul a felelősségre vonás ténye.

Amennyiben a károkozó bizonyítani tudja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben

általában elvárható, felelőssége nem állapítható meg. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy

a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség területén is van olyan felelősségi alakzat

(pl. a veszélyes üzemi felelősség, mint amilyen a gépjármű üzemeltetése során okozott

károkért való felelősség), ahol a felróhatóság a felelősség megállapításának nem feltétele.

A gazdasági élet tranzakcióinak változatossága nem csupán a jogviszonyok sokszínűségére

vezethető vissza, de a jogi szabályozás is meglehetősen más jogpolitikai indokoktól

vezérelten közelít egyik vagy másik szektor szerződéses kapcsolataihoz.

Az elmúlt évtizedekben különösen a látványsportok esetében váltak nagy jelentőségűvé a

sporttal kapcsolatos vagyoni jogok hasznosításának szerződéses megjelenései. Tekintettel

arra, hogy a sportrendezvényekről való közvetítés és általában a professzionális

látványsportok tömegmozgató ereje, a szurkolók sportolókat sztárstátuszba helyező rajongása

a sporttevékenység teljesen új dimenzióit nyitotta meg az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok

kereskedelmi hasznosítása előtt, és a sporthoz kapcsolódó kereskedelmi szerződések is

dinamikus fejlődésnek indultak. A magyar jogban a Sporttörvény csupán néhány, elsősorban

a sportoló és a szurkoló (a sporteseményen néző státuszban lévő fogyasztó) jogainak védelme

érdekében megfogalmazott szabállyal reagált erre a dinamikus fejlődésre. Természetszerűleg

– szerződésekről lévén szó – egyrészt a Ptk. valamennyi kötelemre, illetve szerződésre

irányadó közös szabályai, valamint a sporttal kapcsolatos kereskedelmi szerződések alapját

adó, úgynevezett típuskontraktusok akár a Ptk.-ban, akár más jogszabályokban megjelenő

rendelkezései e körben is alkalmazandók.

A sporttal kapcsolatos kereskedelmi szerződések közül kiemelt jelentőséggel bírnak a

következő szerződéstípusok:

• szponzorálási szerződés;

116

• arculatátviteli (merchandising) szerződés;

• a közvetítési jogok használatának engedélyezésére irányuló szerződés;

• a sportolók közvetítésére irányuló szerződés;

• sportolók ösztöndíjszerződése és támogatási szerződése;

• sportversenyen való részvétellel összefüggő licencszerződések;

• a néző (szurkoló) és a sportrendezvény szervezője közötti szerződések;

• sportbiztosítási szerződés.

3.3. Vagyoni értékű jogok és védelmük a sportszerződésekben

A sportszerződések körében döntő jelentősége van azoknak a vagyoni jogoknak, melyek a

kereskedelmi sportszerződések tárgyát adják, illetve a legtöbb esetben a szerződő felek

szerződéskötést motiváló döntései körében is meghatározók. A vagyoni jogok

általánosságban valamilyen vagyoni értékkel bíró jogokat foglalnak magukban. Ezek a

vagyoni jogok lényegében egy adott korban a társadalom, a gazdaság szempontjából értékkel,

méghozzá pénzben kifejezhető értékkel bíró jogokat jelölik. E körbe tartozhatnak egy dolog

feletti tulajdonjoggal vagy más használati joggal kapcsolatos jogosultságok, melyek akár

egészben, akár részjogosítványonként átruházhatók ideiglenes vagy végleges jelleggel. Az is

nyilvánvaló napjainkban, hogy ilyen értékkel bíró vagyoni jogok nem kizárólag dolgokhoz

(ingókhoz vagy ingatlanokhoz) kapcsolódhatnak, hanem akár vagyoni értékkel nem

rendelkező személyiségi jogokból is származhatnak. A személyiségi jogok az ember

személyéhez tapadnak, így azokat nem lehet elidegeníteni. Az élethez, testi épséghez, emberi

méltósághoz, jóhírnévhez, becsülethez, képmáshoz, hangfelvételhez való jogokat, a szerzőt

megillető személyhez fűződő jogokat (a szerzői minőség elismeréséhez való jog, a mű

nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos döntéshez való jog, a mű torzításmentes közléséhez –

integritásához – való jog, vagy éppen a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos döntés

visszavonásához fűződő jog) ugyan nem lehet elidegeníteni, de számos esetben mégis alapját

képezhetik kereskedelmi szerződéseknek. Gondoljunk csak a jóhírnévre, mely státusztól

117

függetlenül megillet minden embert, sőt, az emberen kívül még szervezeteket (jogi

személyeket) is. A jóhírnév (egy cég esetében goodwill) önmagában nem forgalomképes,

mégis ennek felhasználásával köthető kereskedelmi szerződés. Egy sportoló imázsa, a

szurkolók sportoló iránt érzett tisztelete, elismerése, rajongása már alapja lehet egy

szponzorálási szerződésnek, ahol a szponzor pontosan erre tekintettel támogatja a sportolót,

cserébe pedig saját termékének, szolgáltatásának értékesítéséhez reklámhoz jut.

A sport esetében a vagyoni értékű jogoknak alapvetően három nagy kategóriáját tudjuk

elkülöníteni:

1. A sportoló jóhírnevéhez, ismertségéhez, imázsához fűződő jogok kétségtelenül

hasznosíthatók kereskedelmi szerződések keretei között. Akár a már említett

szponzorálás jóhírnévre „rátelepedő” direkt felhasználó formájával, akár a sportoló

imázsát, ismertségét, jóhírnevét konkrét termékek értékesítése, szolgáltatások

nyújtása során felhasználó arculatátviteli (merchandising) szerződések segítségével.

Bár a sportoló jóhírneve, ismertsége és imázsa önmagában személyiségi jognak

tekinthető, és mint ilyen, nem átruházható, nem megterhelhető, azonban ennek az

immateriális jognak a felhasználásával, valamely gazdasági tevékenységbe való

beépítésével mégis köthetők kereskedelmi szerződések. A polgári jog logikájának

első ránézésre ellentmond, hogy a személyiségi jogok hasznosítására szerződési

keretek között van lehetőség, azonban a XX. század végétől kezdődően az ezen

jogosultságokra rátelepedő marketing, a merchandising szerződések elismerése mégis

megnyitotta az utat az ilyetén való hasznosítás előtt. A szponzorálási szerződésben a

sportoló sporttevékenysége során használja, reklámozza a szponzor termékeit,

szolgáltatásait, míg a szponzor a sportoló hírnevének felhasználásáért ellenértéket

fizet, ezzel támogatva a sportolót további tevékenysége során. A merchandising már

jóval direktebb marketingtechnika, hiszen ott konkrét áruk, szolgáltatások kerülnek

értékesítésére, nyújtására kerül sor a sportoló, sportegyesület, sportvállalkozás

hírnevének kihasználásával (pl. a sportoló neve vagy arcképe szerepel ruházati

cikkeken).

118

2. A sporttal összefüggő és hasznosítható vagyoni értékű jogok másik nagy csoportját a

sportrendezvényhez, sporteseményhez kapcsolhatjuk. Ebben az esetben a szurkolók,

nézők részére a sporteseményen való részvétel joga kerül értékesítésre, illetve a

sportesemény nézőkhöz, szurkolókhoz való eljuttatása távközlési eszközök

segítségével, azaz a közvetítés jogának az átengedése történik. A sportesemény

szervezője és a néző közötti szerződés, a sportesemény közvetítési jogával

kapcsolatos szerződések mind ezen vagyoni jogok hasznosítására irányulnak.

3. A polgári jog az emberen kívül minden más élőlényt dolognak tekint, és az ember

vagy az ember testrészei nem lehetnek tulajdonjog vagy más dologi jog tárgyai,

azonban a sport esetében mégis egyfajta materializálódását figyelhetjük meg néhány

sportoló személyének, az azt alkotó jogosultságoknak. Jó példák erre akár a játékos

közvetítésével kapcsolatos ügynöki szerződések vagy a sportbiztosítási szerződések.

A sportbiztosítási szerződések sok esetben a sportolót érő baleset esetére kötött

szerződések, ahol bár a sportoló testi épségét, egészségét biztosítják, mégis a focista

lábának kereskedelmi értékéhez képest állapodnak meg a szerződő felek a biztosítási

összegben. Míg egy vagyontárgy épségben tartása érdekében kötött biztosításnál a

túlbiztosítás tilalma (a biztosítási érték nem haladhatja meg a vagyontárgy valós

forgalmi értékét) magától értetődőnek tűnik, addig a focista lába esetében – ennek

nem lévén pénzben kifejezhető forgalmi értéke, hiszen nem dolog – tulajdonképpen a

sportoló kereskedelmi, marketingértéke, a klub javára való „bevételtermelő

képessége” határozza meg a biztosítási értéket.

A Sporttörvény ezzel kapcsolatban a következőket állapítja meg:

„36. § (1) A sporttevékenység, illetve a sportversenyek (mérkőzések) televíziós, rádiós,

valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl. internet) történő közvetítésének,

rögzítésének és ezek kereskedelmi célú hasznosításának engedélyezése, továbbá a

versenyrendszer (bajnokság) kiírása, szervezése, lebonyolítása vagyoni értékű jogot képez.”

Látható, hogy ez a rendelkezés a klasszifikáció második pontjában szereplő jogokat fedi le. A

csoportosítás első és harmadik pontjában rögzített, egyébként immateriális javak azonban

119

ezekkel a jogokkal egy tekintet alá esnek a kereskedelmi szerződések esetében, köszönhetően

a Sporttörvény következő rendelkezésének:

„36. § (2) A közvetítések engedélyezésének vagyoni értékű jogaival kapcsolatos szabályokat

megfelelően alkalmazni kell a sporttevékenységgel kapcsolatos más vagyoni értékű jogokra

is.”

A fenti jogokkal való rendelkezés a sporttevékenység esetében eltér az általános

szabályoktól, amikor a személyiségi jogok jogosultjaként azt a személyt (embert vagy jogi

személyt) azonosítja a Ptk., akihez e jogok tapadnak. A Sporttörvény ugyanis amint akár a

közvetítési jellegű jogokkal, akár a sportoló személyiségi jogaival való rendelkezés kerül

középpontba, kimondja: a sporttevékenységgel kapcsolatos vagyoni értékű jogok a

sportolót vagy a versenyzővel fennálló tagsági, illetve szerződéses viszony (megbízási

szerződés vagy munkaviszony) alapján a sportszervezetet illetik meg. Bár a Sporttörvény

is megtartja azt a főszabályt, miszerint a vagyoni értékű jogokkal a sportoló, tehát a jog

eredeti jogosultja rendelkezhet, azonban ennek átengedésére a versenyzővel kötött szerződés

vagy – amennyiben a sportszervezetnek tagja – a tagsági jogviszony keretében lehet eltérő

rendelkezéseket tenni. A sportszervezethez tartozás, történjen ez akár tagsági jogviszonyból

következően, akár munkaviszonyon vagy megbízási jogviszonyon alapulva, bizonyos

kötelezettséget is róhat a sportolóra. Ez azonban nem főszabály és nem automatikus, pusztán

a tagsági vagy szerződési jogviszony tényéből következően, hanem a sportszervezet létesítő

okiratában a tagsági jogok és kötelezettségek körében, illetve a munkaszerződésben vagy

megbízási szerződésben kifejezetten rendelkezni kell róla. Kifejezett rendelkezés hiányában a

sporttevékenységgel kapcsolatos vagyoni értékű jogok a sportolót fogják megilletni. A

gyakorlatban természetesen sokkal többször jelennek meg az ezzel ellentétes szabályokat

előíró szerződési, létesítő okirati klauzulák, mintsem a főszabályt érvényesülni engedő

rendelkezések.

Mivel a sportszövetség alapvető tevékenységéről van szó, így a válogatott keretek

mérkőzéseivel (versenyeivel), valamint a versenyrendszer (bajnokság) kiírásával,

120

szervezésével, lebonyolításával – ideértve a válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel),

valamint a versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett versenyekkel, mérkőzésekkel

kapcsolatos online fogadások engedélyezésével – kapcsolatos vagyoni értékű jogok a

sportszövetséget illetik meg.

A sportszövetség jogosult az általa kiírt és szervezett versenyrendszerre nézve szabályzatban

úgy rendelkezni, hogy tagjai fent bemutatott egyes vagyoni értékű jogait hasznosításra

meghatározott időre magához vonja. Ebben az esetben a felhasználóval az értékesítésre

irányuló szerződést a sportszövetség és nem a sportoló köti meg, értelemszerűen. A vagyoni

értékű jogok sportolótól – illetve a sportszervezettől – történő elvonása nem történhet

ingyenesen. Az elvonásért a sportoló vagy a sportszervezet részére a sportszövetség előre

meghatározott és a közvetítési jog piaci értékével arányos ellenértéket köteles fizetni. Az

ellenérték megállapítása és az értékesítési szerződés megkötése előtt a sportszövetségnek ki

kell kérnie az érintett sportszervezetek álláspontját. Ezt követően az ellenértéket a szövetségi

szabályzatban meghatározott módon úgy kell megállapítani, hogy az a sportág

sajátosságainak megfelelően arányosan vegye figyelembe a következő tényezőket:

• a közvetítések számát, továbbá nézettségét;

• a sportszervezet által elért versenyeredményt;

• a sportszövetség többi tagjával való együttműködés (szolidaritás) elvét, ideértve az

amatőrök és az utánpótlás-nevelés támogatását is;

• a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakat.

A Sporttörvény azt is meghatározza, hogy a sportszövetség a vagyoni értékű jogok

hasznosításából eredő ellenértéket milyen számítási szabályok szerint vonhatja el. A

sportszövetség a sportszövetség elnökségének választása szerint a sportszervezeteket illető

vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenértékből csak az alábbiak szerinti egyik

módszer alapján megállapított összeget vonhatja el maga számára:

• azt az összeget, amely a sportszövetségnek a közvetítésekkel kapcsolatos szervezési

költségeit fedezi, vagy

121

• a vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenérték legfeljebb 5 százalékáig

terjedő költségátalányt.

Ha a verseny (sportrendezvény) nem képezi a sportszövetség versenyrendszerének részét, a

szervező a versenykiírásban úgy rendelkezhet, hogy a versennyel kapcsolatos vagyoni értékű

jogok hasznosítását magának tartja fenn.

3.4. A szponzorálási szerződés

A Sporttörvény 35. § (1) bekezdése szerint szponzorálási szerződésben a szponzor arra

vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a

szponzorált sportoló, sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület (pl. nemzeti

doppingellenes szervezet) sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy

sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi

XLVIII. törvény (a továbbiakban: Reklám tv.) 3. § p) pontja határozza meg a szponzorálás

fogalmát. Ennek értelmében a szponzorálás minden olyan hozzájárulás valamely

rendezvényhez, tevékenységhez, továbbá – rendezvénnyel vagy tevékenységgel

összefüggésben – valamely személy számára, amelynek célja, illetve közvetlen vagy

közvetett hatása valamely áru vásárlásának vagy igénybevételének ösztönzése.

A szponzorálás fejében a szponzor jogosult marketingtevékenysége során felhasználni a

szponzorált sporttevékenységét. A marketingtevékenység lényegében a reklámtevékenység

fogalmával azonosítható. A Reklám tv. értelmében a reklám – amely minden esetben

gazdasági reklám, hiszen haszonszerzési céllal kerül alkalmazásra – olyan közlés,

tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó

dolog – ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára

hasznosítható természeti erőket – (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan,

vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon

történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve,

122

megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére, vagy áru, árujelző ismertségének növelésére

irányul.

Bár a Sporttörvény szponzorálási szerződésre alkotott definíciója a szponzorált oldalon

(alanyi kör) kizárólag a sportolót, a sportszervezetet, a sportszövetséget vagy a

sportköztestületet említi, a szerződési szabadságból következően nincsen annak akadálya,

hogy a felsorolásban szereplő személyi körön kívüli más személlyel, például a sportiskolával,

a sportszakemberrel, a sportverseny szervezőjével, vagy adott esetben egy játékvezetővel

kössenek szponzorálási szerződést. Ugyancsak nem értelmezhetjük szűkítő jelleggel a

sporttevékenységet sem, amelyre vonatkozóan a szponzor marketingjogokat kap. Valójában

nem pusztán a sporttevékenység, hanem az azzal kapcsolatos valamennyi tevékenység

beletartozhat ebbe a körbe, hiszen a szűk értelemben vett sporttevékenységet csak a

sportoló/versenyző végzi.

Előfordulhat olyan eset, amikor a sportoló a szponzorált a sportszervezethez való tartozása,

szerződési viszonya miatt önállóan nem jogosult szponzorálási szerződést kötni. A

leggyakoribb ebben a körben, hogy a sportszervezet beleegyezésére van szükség ilyen

szerződés megkötését megelőzően vagy a hatálybalépéshez. Ezt a kérdést a Ptk. valamennyi

szerződés vonatkozásában a harmadik személy beleegyezésétől függő szerződés néven

rendezi. Ha a szerződés hatályosságához harmadik személy beleegyezése szükséges, a

beleegyezéssel vagy a jóváhagyással a szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleg

válik hatályossá. A beleegyezésről vagy jóváhagyásról történő nyilatkozattételig, valamint a

nyilatkozattételre megszabott határidő leteltéig a felek jogait és kötelezettségeit a függőben

lévő feltétel szabályai szerint kell megítélni. A szerződés nem válik hatályossá, ha a harmadik

személy a beleegyezést vagy a jóváhagyást nem adja meg, vagy ha arról a bármelyik fél által

a másik féllel közölt megfelelő határidőn belül nem nyilatkozik.

A szponzor a polgári jog bármely alanya lehet. A szerződés gazdasági indokoltsága miatt

jellemzően gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások, adott esetben akár gazdasági

tevékenységet végző magánszemélyek jelennek meg a szponzori szerepben. A szponzor

számára a szerződés csak akkor bír gazdaságilag értékelhető haszonnal, ha valamely termék

123

értékesítésével, szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban fel tudja használni a szerződés mögött

megbúvó marketingértéket, a vagyoni értékű jogokat. Nem kell feltétlenül arra szűkítenünk

azonban ezt a motivációt, hogy a szponzor közvetlenül kívánja növelni a termékei iránti

keresletet. Elképzelhető, hogy indirekt marketingtevékenységhez használja a sporttal

kapcsolatos tevékenységét a szponzoráltnak, így pl. a sportrendezvény alatt nem a szponzor

termékeivel kapcsolatos reklám, pusztán annak a ténye kerül elhelyezésre, hogy a szponzor

támogatta a rendezvény megvalósulását. Az indirekt marketing ebben az esetben a

szponzorról kialakult fogyasztói képet igyekszik befolyásolni, és ezen keresztül – lényegében

közvetett módon – fokozza a termékei iránti keresletet, növeli a termékeibe és magába a

cégbe vetett fogyasztói bizalmat. Minden esetben fontos, hogy a szponzorálási szerződés ne

csupán a sporttal kapcsolatos tevékenység marketingcélú felhasználásának pontos formáit

jelölje meg, hanem azt a földrajzi terület et is, ahol a szponzor a szponzorált imázsát e

tevékenységéhez felhasználhatja. Ahogyan a forgalmazási szerződések esetében is léteznek

kizárólagos forgalmazási jogot biztosító megállapodások, úgy a szponzorálási szerződés is

köthető olyan formában, hogy a szponzorált kizárólag a szponzor számára engedélyezi

imázsának marketingcélú felhasználását, az egész világra kiterjedően, vagy akár egy

meghatározott földrajzi területen. Értelemszerűen az ilyen megállapodásokban a

kizárólagosságot megfelelő ellenértékkel honorálja a szponzor, ami nyilvánvalóan jóval

magasabb a párhuzamos szponzorálási jog biztosításáért kapott támogatás értékénél. A

földrajzi terület meghatározása során tanácsos gondolni arra a problémára is, amikor az

egyébként lehatárolt területen túl is megtörténik a szponzorált imázsának marketingcélú

felhasználása a szponzor által, a szponzor akaratán kívül. Példa lehet erre, amikor a

sportrendezvényről való közvetítést átveszi egy, az adott földrajzi területen kívül sugárzási

joggal rendelkező média is. A földrajzi területen való túlterjeszkedés, az úgynevezett

overspill esetének – mint potenciális szerződésszegésnek – a kivédése érdekében célszerű az

ilyen helyzeteket is rendezni a szerződésben.

A szponzorálási szerződés egy pszichés reklámeffektusra épít, az úgynevezett

imázstranszferre. Az imázstranszfer lényegében egy képzettársítás. Azzal, hogy a néző,

124

szurkoló tudatában van annak a ténynek, hogy rajongott sportolóját, imádott sporteseményét

a szponzor jóvoltából élvezheti, a jó képzettársítást átviszi a szponzorra, illetve annak

termékeire is.

A szponzor legfontosabb kötelezettsége, hogy a sporttal kapcsolatos tevékenység marketing

során való felhasználásáért cserébe támogassa a szponzoráltat. A támogatás lehet közvetlen

pénzbeli, de akár természetbeni is. A természetbeni támogatás keretében például a szponzor

termékeit ingyenesen adja át a szponzoráltnak, azt technológiailag mindig újabbra cseréli stb.

Első ránézésre a szponzor természetbeni támogató tevékenysége ismét csak a szponzor

érdekeit szolgálja, hiszen azzal, hogy a szponzorált sportoló pl. valóban azt az autót vezeti, az

imázstranszfert még erőteljesebben jeleníti meg a befolyásolni kívánt fogyasztókban,

szurkolókban. A valóságban azonban a szponzorált is élvezi ennek előnyét, hiszen a fenti

példát továbbgondolva ingyenesen jut gépkocsihoz, amire vélhetően szüksége van ahhoz,

hogy edzésekre járjon stb.

A szponzornak ügyelni kell a szponzorált személyiségi jogainak védelmére is. Ez a

kötelezettség lényegében azt jelenti, hogy a marketingtevékenység olyan formát nem ölthet,

amely már a szponzorált személyiségi jogaira, leggyakrabban jóhírnevére sérelmes lenne. A

szerződésben ennek kivédésére és mindkét fél védelmére lehetőség van egy előzetes

egyeztetési, jóváhagyási klauzula beiktatására, amely kötelezettségként rögzíti, hogy a

szponzor bizonyos marketingtevékenységek kifejtése előtt köteles egyeztetni a szponzorálttal

(pl. a szponzorált képével operáló plakátokat a szponzoráltnak előzetesen bemutatja). Maga a

Sporttörvény is tartalmaz ezzel kapcsolatban egy fontos rendelkezést. A szponzorálás során a

sporttevékenységet egészségre ártalmas életmóddal vagy szolgáltatással, illetve egészségre

ártalmas más tevékenységgel, valamint környezetveszélyeztető és -károsító magatartással

összefüggésben tilos megjeleníteni (Sporttörvény 35. § (2) bekezdése). A Reklám tv. további

speciális előírásai is e körbe vonhatók, mindenekelőtt a 20. § (1) bekezdésének előírása,

miszerint nem nyújtható szponzorálás dohánytermékre vonatkozóan sport-, kulturális vagy

egészségügyi rendezvényhez vagy tevékenységhez.

125

A szponzorálási szerződés megkötésének, tartalmának szabályait nem határozza meg a

magyar jog, és a szerződési szabadságból eredően ennek a megbízási szerződés és

licenciaszerződés sajátos keverékét adó jogviszonynak a kialakítása során szinte korlátlan a

felek szabadsága.

A szerződés megköthető szóban, írásban és ráutaló magatartással egyaránt, azonban a

gyakorlatban – pontosan a jogszabályi modell hiányában – tipikus az írásba foglalás. A

szerződés fontos tartalmi eleme nem csupán a szponzor marketingtevékenysége során

felhasználható sporttal kapcsolatos tevékenységek pontos azonosítása, hanem a

szponzoráltra irányadó magatartási szabályok rögzítése is. Az imázstranszfer csak akkor

profitáló a szponzor számára, ha az elérni kívánt fogyasztókban (szurkolók, nézők) a

szponzoráltról alkotott alapvető benyomás pozitív. Éppen ezért gyakoriak a szponzorálási

szerződésben az olyan kikötések, melyek bizonyos magatartásokat megtiltanak a szponzorált

számára, arra tekintettel, hogy közmegítélése továbbra is kedvező maradjon, azaz

marketingértéke ne csökkenjen. Az ilyen negatív magatartások körébe tartozhat például a

nyilvános kicsapongó életmód, agresszív viselkedés stb. A magatartási szabályok azonban

nagyon gyakran pozitív kötelezettségeket jelenítenek meg, melyek a szponzorálttól valódi

tevékeny közreműködést várnak el a szponzor marketingtevékenységében való részvételhez

kapcsolódóan. Így például előírhatják a szponzorált számára a szerződésben, hogy bizonyos

nyilvános közszereplései alkalmával használja, viselje a szponzor termékeit, a szponzor

rendezvényein vegyen részt stb. A szponzorált akkor követ el szerződésszegű magatartást,

ha vagy a negatív kötelezettségek valamelyikét megvalósítja, vagy a pozitív kötelezettségeit

nem teljesíti. Lényeges azonban hangsúlyozni, hogy a szponzorálási szerződés nem

eredménykötelem, hanem úgynevezett gondossági kötelem. Mivel alapját a gondossági

kötelmek alaptípusa, a megbízási szerződés adja, ahol a megbízott a megbízó érdekében és

utasításai szerint gondos eljárásra köteles, így a szponzoráltnak sem arra kell kötelezettséget

vállalnia, hogy a szponzor termékei a szerződés hatálya alatt kelendőbbé válnak, hanem,

hogy ennek érdekében a szerződéses kötelezettségeit teljesíti, és csupán legjobb igyekezete

szerint törekszik ennek a kívánt hatásnak az elérését elősegíteni. Nem szerződésszegés tehát,

ha a szponzorálási szerződés hatálya alatt a szponzor értékesítési volumene csökken, a

126

szponzorált közmegítélése, jóhírneve, az iránta való rajongói vagy médiaérdeklődés neki fel

nem róható okból csökken (pl. sportágában új sztár születik).

Bár a jogszabály nem határolja be a felek szerződési szabadságát a szerződés időtartama

tekintetében, de a gyakorlatban szinte mindig határozott időtartamra jön létre a kontraktus

a felek között, méghozzá általában rövidebb, pár éves időtartamra. Ennek magyarázata, hogy

a szponzorált megítélése és ezáltal az imázstranszfer értéke, hatékonysága idővel – sok

esetben nagyon gyorsan – változhat, akár mindkét irányba (nőhet és csökkenhet is), így az

ellenérték meghatározása vagy akár a szerződés hatályban tartásáról való döntés is a

feltételek rendszeres újragondolását igényli mindkét szerződő fél részéről.

Mint minden gondossági kötelemnek, így a szponzorálási szerződésnek is fontos eleme lehet

a szponzorált titoktartási kötelezettségének a rögzítése. Vegyük azt a példát, amikor a

szponzorált szereplésével készül egy reklám, vagy éppen az ő közreműködésével történik

meg egy termék fejlesztése. A szponzornak alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy a reklám

vagy a termék bemutatását megelőzően a szponzorált az ezzel kapcsolatos információkat

mint a szponzor üzleti titkait ne hozza nyilvánosságra. Megjegyezzük azonban, hogy a Ptk.

üzleti titok védelmére vonatkozó előírásai még külön titoktartási kötelezettség rögzítése

nélkül is védik a szponzort, így önmagában a szerződés ilyen tartalmú hiányossága nem

menti fel a szponzoráltat a titoktartási kötelezettség alól. Legfeljebb azért lehet jelentősége a

szerződésben egy részletes titoktartási kötelezettséget meghatározó kikötésnek, hogy az üzleti

titok körébe értett információk, tények, adatok köre egyértelmű legyen mindkét fél számára,

és ne egy későbbi vitarendezési eljárásban kelljen ebben a fórumnak állást foglalnia.

3.5. Arculatátviteli (merchandising) szerződés

Arculatátviteli szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében, ellenérték

fejében a sportoló nevét, képmását, továbbá a sportszervezet, sportszövetség vagy

sportköztestület nevét, jelvényét, illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei

javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon,

valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.

127

Az arculatátvitel eredetileg a szerzői jogokból nőtt ki . Szerzői alkotásokban (filmekben,

könyvekben) jellegzetes és nagy ismertségnek örvendő karakterek, majd később ismert

személyek, közszereplők nevének, képmásának a felhasználását jelentette és jelenti. A

képzettársítás, imázstranszfer e körben is jelen van, hiszen a szereplő, karakter, személy jó

közmegítélésének termékre való átvitelét várja a felhasználó.

A szerzői művek az irodalom, művészet és a tudomány területére eső, egyéni-eredeti

jelleggel bíró, rendszerint rögzített formában megjelenő gondolatok. Ide sorolhatjuk a

filmalkotásokat, a képzőművészeti alkotásokat, de akár építési tervrajzokat és számítógépes

programalkotásokat (szoftvereket) is. A szerzői művekkel kapcsolatos jogok a szerzőt vagy

jogutódját illetik meg. A jogutód lehet a szerző örököse, illetve az a személy, akire a szerző

felhasználási szerződés keretében átruházta jogait. A szerzői jogokat két csoportra oszthatjuk:

a szerző személyhez fűződő jogai nem forgalomképesek, azokat nem lehet átruházni. A

személyhez fűződő jogok között találjuk a nyilvánosságra hozatal és a visszavonás jogát, a

mű integritásához, torzításmentes közléséhez fűződő jogot, valamint a szerzői minőség

elismerésének jogát. A másik csoportot a vagyoni jogok alkotják, melyek a mű

felhasználásához kapcsolódnak (pl. többszörözés, kiadás, nyilvánossághoz közvetítés,

megfilmesítés). A vagyoni jogok átruházhatók és forgalomképesek. A merchandising jogok

így lényegében a szerzői vagyoni jogok egyik típusát alkotják.

A szponzorálási szerződéstől az különíti el a merchandisingot, hogy bár mindkét

kontraktus piacépítési céllal hozza létre a jogviszonyt a felek között, a szponzorálás inkább

indirekt módon, míg az arculatátvitel direkt módon igyekszik a fogyasztói döntéseket

befolyásolni azzal, hogy nem pusztán a marketingtevékenységgel összefüggésben használja a

sportoló, sportszervezet, sportköztestület, sportiskola, játékvezető jóhírnévét, hanem annak

nevét, képmását magán a terméken jeleníti meg, és ezzel a termék eladását közvetlenül

ösztönzi. A szponzorálási szerződésben a szponzor támogatja a szponzoráltat, és ezért cserébe

illetik meg a sporttevékenységgel kapcsolatos marketingjogok, míg a merchandising esetében

ilyen támogatásról nincsen szó. A sporttal kapcsolatos tevékenységet végző személy, a

jogosult ellenérték fejében adja át nevének, képmásának felhasználását azzal a céllal, hogy

azt a felhasználó termékein megjelenítse. A sportszonzorálási szerződésben a jogosult teljes

128

imázsát „áruba bocsátja”, azaz egész imázsának, jóhírnevének marketingcélú felhasználását

engedi a szponzornak. Az arculatátvitel esetében azonban a név és a képmás felhasználására

szerez a felhasználó jogot.

A szerződés alanyai a jogosult és a felhasználó. A jogosult sportoló, sportszervezet,

sportszövetség, sportszakember, sportköztestület, sportverseny szervező, játékvezető lehet,

akinek a nevéhez, képmásához marketingérték fűződik. A felhasználó a Sporttörvény 35. §

(4) bekezdése értelmében természetes és jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező

szervezet, azaz a polgári jog bármely alanya, de jellemzően a kereskedelmi forgalomban

eladói, szolgáltatás nyújtói oldalon szereplő jogalany lehet.

Az arculatátviteli szerződés esetében a jogosult a nevének, magánszemély esetében

képmását, jogi személy esetében jelvényének felhasználási jogát engedi át a felhasználónak,

aki ezért díjat, ellenértéket fizet. A szerződés visszterhes jellege rendkívül fontos, így az

ellenérték meghatározásának módját a feleknek a szerződésben rögzíteniük kell. A szerzői

jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényből (a továbbiakban: Szerzői jogi tv.) mint a

merchandising jogok alapját adó jogszabályból is levezethető, hogy az ilyen jellegű

felhasználás engedélyezése mindig visszterhes, és kizárólag írásbeli, kifejezett joglemondás

esetén történhet meg a felhasználás ingyenesen. A sport merchandising körében azonban az

ingyenes felhasználási jog engedése jellemzően nem releváns. Az ellenérték meghatározása a

felek megállapodása alapján többféle formában lehetséges. Bár adja magát az ellenérték

egyösszegű vagy éppen rendszerdíj-fizetés fejében történő meghatározása, a gyakorlatban

mégis sokszor kerül sor royalty, azaz a forgalom után a jogosultat megillető jutalék

meghatározására is. Természetesen jogszabályi modell vagy megszorítások hiányában ezek a

díj megállapítási módozatok csupán lehetőségek, így akár ezek kombinációja vagy más

formákkal való felváltása is elképzelhető.

A merchandising szerződés megkötése esetén sem ír elő a jogszabály alaki követelményeket,

mégis, a szerzői jog logikáját és az átengedett jogok fontosságát tekintve az írásba foglalás

véleményünk szerint nem mellőzhető. Mivel a személyiségi jogokkal kapcsolatban tett

jognyilatkozatokat kiterjesztő módon nem lehet értelmezni, így a feleknek elemi érdeke

129

fűződik ahhoz, hogy írásban rögzítsék a felhasználás körét, terjedelmét, azaz, milyen

termékeken való megjelenítést tesz a jogosult lehetővé a felhasználó számára, milyen

formában. A megszorító értelmezés a bírói gyakorlatban nem csupán a nyelvtani értelmezést

jelenti, de a jogosult szempontjából legkedvezőbb, azaz a felhasználás körét leginkább

megszorító értelmezést is követi. Éppen ezért a ruházati cikkek megjelölés nem fogja

magában foglalni a ruházati kiegészítőket is (pl. ékszerek), így ha a felek szándéka az ilyen

termékeken való felhasználásra is kiterjed, akkor azt érdemes külön is rögzíteni a

szerződésben, a későbbi jogviták elkerülése érdekében.

A sportoló nevét, illetve képmását arculat-átviteli szerződés keretében – amennyiben a

szerződést sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület köti a felhasználóval – csak a

sportoló előzetes írásbeli hozzájárulása alapján lehet felhasználni, az ezzel ellentétes

megállapodás semmis. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sportoló előzetes írásbeli

hozzájárulásának hiánya minden esetben semmissé teszi a sportszervezet, sportszövetség

vagy sportköztestület által kötött merchandising szerződést. Ez a szabály irányadó a sportoló

nevét vagy képmását érintő reklám- vagy egyéb szerződésekre is.

A felhasználási tevékenység területi lehatárolása, a kizárólagosság kérdése, illetve a

szponzorálási szerződéshez hasonlóan az imázstranszfert segítő negatív vagy pozitív

magatartási kötelezettségek meghatározása is lényeges eleme a szerződésnek. A

merchandising szerződést is jellemzően határozott időre kötik a felek, hiszen a

szponzorálási szerződés keretében írt jellemzők e körben is irányadók. A harmadik személy

(klasszikusan sportszervezet) beleegyezése, a titoktartási kötelezettség vagy éppen a jogosult

személyiségi jogainak védelme körében a szponzorálási szerződésről szóló alfejezetben írtak

a merchandising esetében is alkalmazandók.

Fontos és ismert problémaként jelentkezik az a helyzet, amikor harmadik – a szerződésben

nem részes – személyek jogellenesen sértik a jogosult személyiségi jogait. Példa lehet erre,

amikor egy sajtószerv doppingolással vagy kábítószer-használattal „vádolja” a sportolót,

vagy az arculat-átviteli szerződés felhasználójának érdekeit is sértő módon egy piaci szereplő

a sportoló engedélye nélkül annak képmásával értékesíti termékeit. A Ptk. rendelkezései

130

értelmében mivel a személyiségi jogok, így a sportoló imázsát alkotó becsület és jóhírnév is a

jogosult személyéhez tapadnak, érvényesítésük is kizárólag személyesen, a jogosult által

történhet. Mind a szponzorálási, mind az arculat-átviteli szerződés esetében azonban a

szponzor, illetve felhasználó jogos gazdasági érdekét sértik a harmadik személy ilyen jellegű

magatartásai, hiszen a sportoló imázsát ért támadások kihatással vannak a marketingértékre,

az értékesítés volumenére. A Ptk. idézett rendelkezése miatt azonban a felhasználó, szponzor

mégsem léphet fel maga a sportoló személyiségi jogainak védelme érdekében, hiszen ő

csupán ezek felhasználására kapott a sportolótól engedélyt, de az igényérvényesítés a

törvényi kógens rendelkezésből következően megmaradt a jogosult rendelkezési körében.

Ezen helyzet kiküszöbölésére célszerű a szerződésben a sportoló (jogosult, szponzorált)

oldalán kikötni az igényérvényesítés kötelezettségét, azaz azzal terhelni a jogosultat, hogy

harmadik személyek fent írt támadásai esetén velük szemben lépjen fel, személyiségi

jogainak védelme érdekében. Gyakran előfordul, hogy az ilyen szerződéses kikötés mellé

konkrét és önálló kikényszerítési eszköz is társul a kontraktusban. Ha például a sportoló nem

lép fel személyiségi jogai védelmében a jogsértő harmadik személlyel szemben, akkor a

szponzor vagy a felhasználó ezt olyan súlyos szerződésszegésként értékeli, amely megnyitja

számára az azonnali hatályú felmondás lehetőségét. Természetesen látnunk kell azt a

problémát, hogy a személyiségi jogok védelme érdekében a Ptk. számos védelmi eszközt

kínál a jogosult számára, így a jogvédelmi eszköz megválasztására vonatkozó jogosulti

döntési szabadság korlátozása ezekben a szerződésekben véleményünk szerint tisztességtelen

lenne, így érvénytelen kikötés.

3.6. A közvetítési jogok engedélyezésére irányuló szerződések

A közvetítési jogok vagyoni értékű jogok, melyekkel kapcsolatban a Sporttörvény 36. § (1)

bekezdése a következőképpen rendelkezik: A sporttevékenység, illetve a sportversenyek

(mérkőzések) televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl.

internet) történő közvetítésének, rögzítésének és ezek kereskedelmi célú hasznosításának

engedélyezése (…) vagyoni értékű jogot képez. A közvetítési jog vagyoni értékét ismét a

131

sportrendezvényhez, sporttevékenységhez kapcsolódó imázs adja, amely valamennyi

kereskedelmileg hasznosítható elemét magában foglalja a rendezvénynek.

A közvetítési jogok forgalomképességével kapcsolatban a magyar jog megszorító álláspontra

helyezkedett. Maga a közvetítési jog nem forgalomképes, önmagában nem ruházható át. A

közvetítési jogok értékesítése így nem lehetséges, azonban a közvetítési jog engedélyezésére

irányuló szerződések lényege éppen ezért a közvetítési jog használatának átengedésében

rejlik. A jogosult a felhasználó – jelen esetben közvetítő – részére átengedi a közvetítési

jogot, és számára lehetővé teszi, hogy televíziós, rádiós, elektronikus-digitális technikákkal

(internet, mobiltelefon) azt a nézőkhöz továbbítsa.

A közvetítési jog sajátossága továbbá, hogy bár vagyoni értékű jog, azonban a polgári jog

vagyoni értékű jogok kategóriáján belül egyértelműen egy személyhez kötött vagyoni

értékű jog (hasonlóan például a haszonélvezeti joghoz, melyet átruházni nem, legfeljebb

gyakorlását átengedni lehet). Ezt a nézetet támasztja alá a Sporttörvény is, amikor nem teszi

lehetővé, hogy a közvetítési jogot apportként (nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként)

gazdasági társaságba bevigye egy tag, és ugyanígy egy kft.-ként működő sportvállalkozásban

mellékszolgáltatásként sem határozható meg.

A közvetítési jogok engedélyezésére irányuló szerződés keretében a felhasználó-közvetítő

a szerződés keretében jogot szerez arra, hogy a szerződésben meghatározott

sporteseményekről, versenyekről, rendezvényekről, valamint az ahhoz kapcsolódó

eseményekről (pl. felkészülés, edzés) a fogyasztók (nézők, szurkolók) részére jeladás

fogadását lehetővé tevő módon közvetítést valósítson meg. A közvetítő-felhasználó ezért a

közvetítési jog jogosultja részére díjat fizet. Kereskedelmi szerződésről lévén szó, a

közvetítési jog engedélyezésére irányuló szerződés mindig visszterhes szerződés, és egyfajta

jogbérletként értékelhető, hiszen a közvetítési jog gyakorlásának időleges átengedése valósul

meg a kontraktus keretei között.

Fontos kiemelnünk, hogy a közvetítési jog engedélyezése minden esetben határozott időre

szól. Tipikusan vagy egyetlen esemény közvetítési jogának engedélyezése történik a

132

szerződés keretében, vagy egy rendezvénysorozat egyes eseményeinek közvetítésére szerez

jogot a felhasználó-közvetítő.

Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a szerződéssel kapcsolatban nagyon gyakran – szerződéses

rendelkezésekben is megjelenő módon – a közvetítési jog jogosultját helytelenül „ jogtulajdonosként” tüntetik

fel. A jogtulajdonos kifejezés semmiképpen sem helytálló a polgári jog alapján, hiszen tulajdonjog csak

dolgokon állhat fenn, és a Ptk. értelmében dolog minden birtokba vehető testi tárgy, valamint a pénz, értékpapír

és a dolog módjára hasznosítható természeti erők. A jogok éppen ezért nem vonhatók a dolog fogalma alá,

hiszen sem fizikai kiterjedéssel nem rendelkeznek, sem birtoklás nem valósulhat meg velük kapcsolatban. A

jogoknak jogosultjai vannak, akiknek jogszabály, szerződés vagy bírósági, hatósági határozat alapján van joguk

azt a meghatározott jogosultságot gyakorolni. A jogtulajdonos kifejezés használata azért is helytelen, mert –

ahogyan arról fentebb már szót ejtettünk – a közvetítési jogot magát nem lehet elidegeníteni, átruházásra

irányuló szerződésnek nem lehet a tárgya. Pusztán a jog gyakorlásának átengedése történik meg a szerződés

keretei között.

A közvetítési jog engedélyezésére vonatkozó szerződés a jogosult, illetve sok esetben a

jogosult megbízottja, és a közvetítő-felhasználó között sportműsorszám készítésére és

műsorszolgáltatási jel előállítására vonatkozó kontraktus. A médiaszolgáltatásokról és a

tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Média tv.)

határozza meg a sportközvetítési jogok engedélyezésére vonatkozó szerződés legfontosabb

jogi kereteit, hiszen a Sporttörvény a közvetítési jogok vagyoni értékű joggá avatásán

túlmenően csupán a közvetítési jogok természetével kapcsolatban, de nem a szerződés valódi

tartalmát érintően fogalmaz meg rendelkezéseket. A Média tv., valamint az elektronikus

hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény egyrészt a tartalomszolgáltató működésének közjogi

előfeltételeit (engedélyezési, bejelentési kötelezettségeket), másrészt a műsorszolgáltatás

elveit és a felügyeletet ellátó szervek jogállását rögzíti.

A szerződés alanyai a felhasználást engedő jogosult és a felhasználó-közvetítő. A jogosult

jellemzően a sportszövetség, a sportverseny szervezője, a sportszervezet, akik az általuk

szervezett sportesemény közvetítésére adnak engedélyt a felhasználónak. Bár a Sporttörvény

nem zárja ki, hogy a közvetítési joggal kapcsolatban maga a sportoló kössön jogosulti

státuszban szerződést, azonban ez a gyakorlatban nem fordul elő. Egyrészt azért, mert a

sportoló sokkal inkább szereplője, mintsem szervezője a sporteseménynek, másrészt a

133

sportoló felhasználást engedő sportszövetséggel, szervezővel, sportszervezettel fennálló

jogviszonya (tagsági jogviszony, munkaviszony, megbízási jogviszony) jellemzően rendezi a

közvetítési joggal való rendelkezés kérdését. A sportolók saját foglalkoztatásuk kereteit

biztosító szerződéseikben a közvetítési joggal való rendelkezést jellemzően átengedik a

felsorolt szervezeteknek. Természetesen ezért valamilyen ellenszolgáltatásban, díjazásban

részesülnek. Előfordulhat az is, hogy a felhasználást nem a közvetítési jog jogosultja, hanem

az általa erre megbízott marketingügynökségek engedélyezi. Ezekben az esetekben a

jogosult a marketingügynökséggel bizományi vagy közvetítői szerződés keretében létesít

jogviszonyt, és átengedi számára azt a lehetőséget, hogy a marketingügynökség bizományosi

vagy közvetítői minőségében kösse meg a felhasználóval a szerződést.

A bizományi szerződés lényege, hogy a bizományos saját nevében, de a megbízója –

esetünkben a közvetítési jog jogosultja – javára köt szerződést egy harmadik személlyel, a

felhasználó-közvetítővel. A bizományi szerződés gazdasági indokát az adja, hogy a

jogosultnak ebben a konstrukcióban nem kell magának megtalálni a legmegfelelőbb

felhasználói ajánlatot, illetve a közvetítési jog engedélyezésére irányuló szerződés

megkötésével és lebonyolításával kapcsolatban is átenged valamennyi teendőt a

bizományosnak. A bizományos részére a tevékenységéért díjazás jár, amely adott esetben

meghatározható egy limitár és a tényleges díj közti különbségként. Arról van szó, hogy a

jogosult (megbízói pozícióban) kikötheti a bizományos számára azt a legalacsonyabb

ellenértéket, amelyen még a közvetítési jogot engedélyezheti egy harmadik személy számára.

A minél kedvezőbb feltételek érvényesítése érdekében pedig a bizományos díjazása attól

függ, hogy ettől a limitártól mennyivel drágább díjért képes a közvetítési jog engedélyezésére

szerződést kötni.

A közvetítői szerződésben a közvetítő nem saját nevében köt szerződést, hanem megbízója –

a közvetítési jog jogosultja – nevében és javára jár el, mintegy képviselőként, valódi

ügynökként.

134

A felhasználó-közvetítő a Média tv. és az elektronikus hírközlési törvény feltételeinek

megfelelő médiaszolgáltató lehet, aki a közvetítéshez szükséges technikai feltételeknek,

valamint a tevékenység folytatásához szükséges engedélyeknek egyaránt a birtokában van.

A szerződés megkötése tekintetében sem a Sporttörvény, sem más jogszabály nem ír elő

konkrét alaki követelményeket, azonban a jogviszony komplex és atipikus jellegéből eredően

nem mellőzhető a szerződés írásba foglalása.

A szerződés fontos tartalmi eleme, hogy a közvetíthető sporteseményt és a hozzá

kapcsolódó eseményeket pontos körülírással, megjelöléssel foglalják bele a felek a

szerződésbe. Különösen az úgynevezett kapcsolódó események körében alakulhat ki jogvita a

felek között (pl. a győzelmet követő ünneplésre is kiterjed-e a közvetítési jog, vagy sem).

Ugyancsak célszerű meghatározni a közvetítés módját, nyelvét és földrajzi lehatárolását.

Értelemszerűen földrajzi megkötések ritkán bírnak relevanciával internetes közvetítések

esetében, azonban televíziós közvetítéseknél ennek a más szolgáltatók számára való átvételi

tilalom miatt lehet jelentősége. Napjainkban egyre inkább lényeges, hogy a közvetítés

minőségére is utalás történik a szerződésben (pl. HD adás, 3D közvetítés). Ennek egyrészt az

a magyarázata, hogy a szerződés nem pusztán lehetőséget teremt a felhasználó-közvetítő

számára a sporteseményről való közvetítésre, hanem egyben azt kötelezettségévé is teszi.

Mind a jogosultnak, mind a nézőknek – nem beszélve a szponzori vagy arculatátviteli

szerződések alanyairól – fontos érdeke fűződik a közvetítéshez. Amennyiben ez elmaradna,

vagy nem a megfelelő minőségben történne, a sporteseményhez kapcsolódó kereskedelmi

brandegyüttes jelentősen veszítene értékéből.

Lehetőség van arra is, hogy a felhasználó-közvetítő – amennyiben erre a jogosulttól a

szerződésben kifejezett felhatalmazást kap – alhasználatba, allicenszbe adja a közvetítési

jogot. Ez azt jelenti, hogy nem csupán ő, hanem egy másik műsorszolgáltató

alfelhasználóként is jogot szerezhet a felhasználó-közvetítőtől a műsor közvetítésére.

Előfordul az is, hogy a jogosult vagy az ő érdekében eljáró médiaügynökség egyetlen

mesterfelhasználó számára engedélyezi a közvetítési jogokat, és érdeke fűződik ahhoz, hogy

135

a mesterfelhasználó minél több alfelhasználó felé engedélyezze a műsorszolgáltatást, azaz

minél szélesebb körben váljon elérhetővé a sportesemény.

A szerződésszegés jogkövetkezményeinek meghatározása a felekre van bízva. A gyakorlat

azt mutatja, hogy a jogosult számára kiemelten fontos felhasználói kötelezettségek – a

közvetítés módja, minősége és önmagában a közvetítés kötelezettsége – megsértése esetére

vagy kötbért, vagy a rendkívüli felmondás jogát kötik ki a felek. E körben kell

megemlítenünk, hogy a Ptk. szerződésekre vonatkozó közös szabályaiból következően nem

kell a jogosultnak megvárnia, amíg a felhasználó-közvetítő tényleges szerződésszegő

magatartást tanúsít, ugyanis amennyiben nyilvánvalóvá válik még a sporteseményt – a

közvetítési kötelezettség beálltát – megelőzően, hogy a felhasználó-közvetítő nem lesz képes

szerződésszerűen teljesíteni (megfelelő technikai eszközök hiányoznak a HD közvetítéshez

pl.), akkor a szerződésszegés jogkövetkezményeit azonnal gyakorolhatja. Ez adott esetben azt

is jelentheti, hogy még a sporteseményt megelőzően tudja gyakorolni a rendkívüli felmondás

jogát, és marad ideje egy másik felhasználóval szerződést kötni annak érdekében, hogy a

közvetítés ne hiúsuljon meg.

Ahogyan arról a sporttal kapcsolatos vagyoni jogok általános jellemzése körében már volt

szó, a közvetítési jogok kollektív módon is átengedhetők. A sportszövetség jogosult az

általa kiírt és szervezett versenyrendszerre nézve szabályzatban úgy rendelkezni, hogy tagjai

azon vagyoni jogait, mely a sporttevékenység, sportverseny közvetítésére, rögzítésére,

kereskedelmi célú hasznosítására vonatkozik, hasznosításra meghatározott időre magához

vonja. Ebben az esetben a felhasználóval az értékesítésre irányuló szerződést a

sportszövetség és nem a sportoló köti meg. A vagyoni értékű jogok elvonásáért a sportolót

vagy a sportszervezetet előre meghatározott és a közvetítési jog piaci értékével arányos

ellenérték illeti meg.

136

Az ellenérték megállapítása és az értékesítési szerződés megkötése előtt a sportszövetségnek

ki kell kérnie az érintett sportszervezetek álláspontját. Ezt követően az ellenértéket a

szövetségi szabályzatban meghatározott módon úgy kell megállapítani, hogy az a sportág

sajátosságainak megfelelően arányosan vegye figyelembe:

• a közvetítések számát, továbbá nézettségét;

• a sportszervezet által elért versenyeredményt;

• a sportszövetség többi tagjával való együttműködés (szolidaritás) elvét, ideértve az

amatőrök és az utánpótlás-nevelés támogatását is;

• a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakat.

A sportszövetség a sportszövetség elnökségének választása szerint a sportszervezeteket illető

vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenértékből csak az alábbiak szerinti egyik

módszer alapján megállapított összeget vonhatja el maga számára:

• azt az összeget, amely a sportszövetségnek a közvetítésekkel kapcsolatos szervezési

költségeit fedezi, vagy

• a vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenérték legfeljebb öt százalékáig

terjedő költségátalányt.

Ha a verseny (sportrendezvény) nem képezi a sportszövetség versenyrendszerének részét, a

szervező a versenykiírásban úgy rendelkezhet, hogy a versennyel kapcsolatos vagyoni értékű

jogok hasznosítását magának tartja fenn. A közvetítési jogok kollektív engedélyezése

lehetővé teszi azt, hogy azokat ne egyenként, a sportszervezetek vagy a sportversenyt

szervezők által engedélyezzék, hanem a sportszövetség egyben, vélhetően nagyobb vagyoni

értéket képviselő módon tudjon szerződést kötni egy vagy több felhasználóval. Jó példa erre,

amikor a labdarúgó világbajnokság közvetítési jogai kollektív rendszerben kerülnek

engedélyezésre, és nem az egyes sportszervezetek által.

137

3.7. Sportolók közvetítésére irányuló szerződés

A közvetítés lényege, hogy a közvetítő a megbízója javára szerződések megkötését közvetíti.

A sport esetében a közvetítők a játékosok megbízásából és érdekében eljáró személyek,

„sportmenedzserek”, akik feltérképezik a megfelelő sportszervezetet (csapatot) a játékosnak,

majd közreműködnek a sportoló és a sportszervezet (csapat) közötti szerződés megkötésében.

A közvetítő szerepe nem feltétlenül korlátozódik azon szerződések létrehozásának

elősegítésére, amelyek alapján a játékos terepet kap a sportolásra, hanem akár a szponzori,

akár az arculatátviteli, de tulajdonképpen bármely itt tárgyalt kereskedelmi jellegű

sportszerződés megkötésére vonatkozhat. A közvetítő a sportoló képviselőjeként jár el. A

közvetítő azonban akár a sportszervezet megbízásából is eljárhat, és ilyenkor a sportszervezet

számára igyekszik tehetséges és odaillő sportolókat felkutatni, a szervezethez leigazolni. A

közvetítő tulajdonképpen a játékjogra kötött szerződések létrehozásában játszhat döntő

szerepet.

A közvetítő szerepe a gyakorlatban jelentőséghez leginkább az átigazolások során jut. A

2004-es Sporttörvény hatályba lépését megelőzően a sportjogi szabályozás hazánkban a

sportügynök mint közvetítő igénybevételét kötelezően előírta a sportoló játékjoga

kölcsönadására irányuló ügyletek esetében. A hatályos szabályozás már szakít ezzel a

megkötéssel, és pusztán a felek akaratán múlik, igénybe vesznek-e közvetítőt az ügylet

létrehozásának elősegítése érdekében. A közvetítő segítségével történő átigazolásnak

elsősorban hivatásos sportolók esetében van gyakorlati jelentősége. Nem állítjuk, hogy az

amatőr sportoló esetében a közvetítők nem játszanak szerepet, hiszen jogszabály az ő

esetükben sem zárja ki közvetítő közreműködését. A gyakorlatban azonban az amatőr

sportolók átigazolásánál legfeljebb akkor találkozunk a közvetítő, sportmenedzser

intézményével, amikor úgynevezett „álamatőr” futballisták (korábban már hírnevet szerzett,

profi játékosok „kiöregedésük” után tovább kívánnak játszani) átigazolása történik. A

hivatásos sportoló átigazolásával kapcsolatban a Sporttörvény úgy rendelkezik, hogy a

munkaszerződés vagy a megbízási szerződés fennállása alatt a játékjog használati jogát

megszerző sportszervezet – a hivatásos sportoló előzetes írásbeli hozzájárulásával – ezt a

138

használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezetre átruházhatja

(átigazolás). A hozzájárulás megadásáért a hivatásos sportoló az átruházó sportszervezettől a

megállapodásuk szerinti ellenértékre tarthat igényt. Végleges átigazolás esetén új

munkaszerződést vagy megbízási szerződést kell kötni, és ennek a szerződésnek a

megkötésében nyújthat segítséget a közvetítő. A játékjog használatának ideiglenes vagy

végleges átruházásáért a sportszervezet a másik sportszervezettől ellenértékre tarthat igényt,

amelynek mértékét a két sportszervezet közötti megállapodás határozza meg. E

megállapodást írásba kell foglalni, és be kell jelenteni a sportszövetségnek, amely az

átigazolást nyilvántartásba veszi. A hivatásos sportoló igazolásával, illetve átigazolásával

kapcsolatos közvetítői jutalék , valamint a sportszövetségnek fizetendő hozzájárulások

kivételével semmis minden olyan megállapodás, amely a hivatásos sportolón, illetve a

használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen átruházó sportszervezeten kívül másnak

biztosít részesedést a játékjog használati jogának átruházásáért fizetett ellenértékből. Látható,

hogy a törvény nem köti meg a felek kezét abban a tekintetben, kinek az érdekében járhat el

közvetítő az ügylet megkötése során. Ahogyan azt fentebb már kifejtettük, a közvetítő lehet a

sportoló vagy akár a sportszervezet megbízásából eljáró fél. A törvény szabályai a

konstrukció formájára tekintet nélkül, általános szabályként adnak lehetőséget közvetítői

jutalék felszámítására.

A Sporttörvény rendelkezéseiből az következik, hogy a sportoló leigazolásával kapcsolatos

költségeket főszabály szerint a játékost leigazoló sportszervezet viseli. Ettől a főszabálytól

nem engedélyezett az eltérés abban az esetben, ha a leigazoló sportszervezet által a

sportolónak az igazolásra tekintettel fizetett ellenértékről van szó. Abban az esetben azonban,

amikor a sportszervezetek a játékjog átengedésével kapcsolatban egymással szerződést

kötnek, ettől a főszabálytól eltérhetnek érvényesen.

139

A játékjog használati jogának sportoló általi átruházása esetén az igazoló sportszervezet az

igazolásért az általa a sportolónak fizetett ellenérték, valamint a használati jog

sportszervezetek közötti ideiglenes vagy végleges átruházása esetén a sportszervezetek

közötti megállapodásban megjelölt sportszervezet – ha a megállapodásban külön nem került

megjelölésre, akkor az átvevő sportszervezet – által az átigazolásért fizetett ellenérték:

• egy százalékának megfelelő összeget köteles a sportszövetségnek befizetni, valamint

• négy százaléknak megfelelő összeget köteles az utánpótlás-nevelést támogató

sportszövetségi alapba befizetni.

A közvetítő képviselőként jelenik meg a sportoló vagy a sportszervezet oldalán. Felmerül

azonban a kérdés, hogy ugyanazon közvetítő eljárhat-e egyszerre a sportoló és a

sportszervezet oldalán is közvetítőként egy adott tranzakció során. A Ptk. képviseleti jogra

vonatkozó szabályai bár megállapítják, hogy a képviselő nem képviselheti egyszerre az

ellenérdekű felet is, ez a tény azonban csak akkor hat ki az úgy megkötött ügylet

érvényességére, ha a felek a képviseleti jog alapításakor (a játékosügynökkel való szerződés

megkötésekor) nem tudtak arról, hogy a közvetítő az ellenérdekű félnek is képviselője. Így ha

a sportoló és a sportszervezet is tudatában van annak, hogy ugyanazon közvetítőt bízták meg,

akkor az ügylet érvényesen létrejöhet.

A közvetítő és a sportoló közötti közvetítői szerződésben gyakran előfordul, hogy a felek

szerződési szabadságát az adott sportágban működő sportszövetség valamely

szabályzatában korlátozza, akár a szerződés megkötésére, akár annak tartalmára vonatkozó

előírásokkal. Amennyiben vannak ilyen előírások, azok tulajdonképpen általános szerződési

feltételként funkcionálnak, így az ászf érvényessége vagy éppen érvénytelensége

vonatkozásában fentebb részletezett Ptk.-beli előírások alkalmazandók. Vannak olyan

sportágak, elsősorban a látványsportok esetében, ahol ilyen szabályzatok megalkotása

gyakran előfordul, pontosan abból a tényből eredően, hogy a játékosügynök igénybevétele

rendkívül gyakori az átigazolások vagy éppen más szerződések létrehozásának elősegítése

érdekében. Jó példa erre a labdarúgás, ahol az MLSZ elnökségének 152/2002. (08.23.) számú

határozata egy teljes körű „Játékos-ügynök licenc szabályzatot” alkotott. A következőkben

140

ennek a szabályzatnak a segítségével mutatjuk be, milyen előírások vonatkozhatnak a játékos

és a közvetítő között megkötött szerződésekre.

A szabályzat azoknak a játékos-ügynököknek a tevékenységét szabályozza, akik játékosok

átigazolását intézik az MLSZ tagszervezetei (sportszervezetek), vagy az MLSZ és egy

másik nemzeti labdarúgó szövetség között. Labdarúgó játékosoknak és sportszervezeteknek

engedélyezett, hogy más játékosokkal vagy sportszervezetekkel folytatott tárgyalásaik során

igénybe vegyék egy olyan játékos-ügynök szolgáltatásait, aki képviseli őket és érdekeiket. A

játékos-ügynöknek rendelkeznie kell az MLSZ által kiállított engedéllyel. Nincs szükség az

említett MLSZ engedélyre, amennyiben a játékos nevében tevékenykedő játékos-ügynök a

játékos egyik szülője, testvére vagy házastársa, vagy ha a játékos és a sportszervezet nevében

tevékenykedő játékos-ügynök bejegyzett ügyvéd Magyarországon. Minden olyan egyéni

vállalkozó természetes személynek, aki játékos-ügynöki tevékenységet kíván folytatni, írásos

kérelemmel kell az MLSZ-hez fordulnia.

Az ügynökké válás személyi feltételei a következők:

• nagykorú, büntetlen előéletű személy, aki

• magyar állampolgár, vagy

• két éve folyamatosan Magyarországon élő és itt állandó tartózkodási engedéllyel

rendelkező idegen állam polgára.

A kérelem benyújtását követően a jelölt vizsgát köteles tenni, melynek sikere esetén a tárgyi

feltételeknek való megfelelés vizsgálata következik. A tárgyi feltételek sorában a

leglényegesebb, hogy az ügynök magyarországi biztosítóval felelősségbiztosítási szerződést

kössön, és a fedezetet igazoló dokumentumot (biztosítási kötvényt) az MLSZ-nél letétbe

helyezze. Erre azért van szükség, mert az ügynök későbbi károkozásainak fedezetét a

biztosítási szerződés keretében a biztosító vállalja.

A szabályzat kizáró okokat is meghatároz az ügynökökkel szemben. A játékos-ügynöki

engedélyt kérelmező jelölt semmilyen körülmények között sem tölthet be tisztséget a FIFA-

ban, az UEFA-ban vagy más konföderációban, a nemzeti szövetségekben, az MLSZ-ben,

141

sportszervezetekben vagy ezen intézményekhez kötődő szervezetekben, gazdasági

társaságokban.

Az engedéllyel rendelkező játékos-ügynök jogait a következők szerint állapítja meg a

szabályzat:

• bármely játékossal kapcsolatba léphet, aki nincs vagy már nincs szerződéses

viszonyban sportszervezettel;

• bármely játékos vagy sportszervezet érdekeit képviselheti, aki őt megbízza, hogy

nevében és képviseletében tárgyaljon szerződéssel kapcsolatban, és/vagy szerződést

kössön;

• bármely játékos érdekképviseletét ellátja, aki ezzel megbízza őt;

• bármely sportszervezet érdekképviseletét ellátja, amely ezzel megbízza őt.

Az MLSZ szabályzata kifejezetten tiltja, hogy az ügynök egyidejűleg ugyanazon

sportszervezetet és annak játékosát képviselje. Amint látjuk, nem a jogszabály, hanem a

sportszövetség szabályzata tartalmazza ezt a megkötést, így nem valamennyi sportágra

vonatkozik a tilalom.

A szabályzat megköveteli, hogy a játékos és az ügynök, illetve a sportszervezet és az ügynök

közötti szerződést a felek írásba foglalják. A játékos-ügynök csak akkor képviselhet egy

játékost vagy sportszervezetet, illetve láthatja el érdekképviseletüket, ha írásbeli szerződése

van az érintett játékossal, sportszervezettel. Ilyen szerződés érvényességi időszaka két évre

korlátozott, azonban a két fél kifejezett kérésére írásban megújítható. A hallgatólagos

megújítás kizárt. A szerződésben kifejezetten meg kell jelölni, hogy ki fizeti a játékos-

ügynök díját, díjának fajtáját, és azokat a feltételeket, amelyekkel a díjfizetés esedékessé

válik. Csakis a megbízó javadalmazhatja szolgáltatásaiért a játékos-ügynököt.

Az engedéllyel rendelkező játékos-ügynöknek az alábbi kötelezettségei vannak:

• mindenkor tiszteletben kell tartania a FIFA, az MLSZ, a nemzeti szövetségek, a

konföderációk alapszabályát, végrehajtási határozatait és szabályait;

142

• biztosítania kell, hogy minden olyan ügylet, amely közreműködésével jött létre,

megfeleljen a fent említett alapszabályok, végrehajtási utasítások és szabályzatok jogi

és etikai előírásainak;

• semmiképpen sem szabad ösztönöznie egy sportszervezeti szerződéssel rendelkező

játékost arra, hogy a szerződésének lejárata előtt megszüntesse a szerződését, vagy

megszegje a szerződésben foglalt jogokat és kötelezettségeket;

• kizárólag az egyik fél érdekeit képviselheti egy és ugyanazon átigazolás során;

• kérésre, meg kell adnia minden szükséges tájékoztatást az MLSZ és FIFA számára,

illetve beküldenie az összes dokumentumot;

• biztosítania kell, hogy neve, aláírása és ügyfelének neve megjelenjen minden olyan

releváns szerződésben, amelynek lebonyolításában részt vett.

Azoknak az ügynököknek, akik a részükre nyújtott jogokkal visszaélnek, vagy a

szabályzatban felsorolt kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, szankciókkal kell

szembenézniük. A Játékos-ügynök Licenc Bizottság az alábbi szankciókat alkalmazhatja:

• írásbeli figyelmeztetés;

• pénzbírság, amelynek összege legalább 1.500.000 Ft;

• az engedély felfüggesztése legfeljebb 12 hónapra;

• az engedély megvonása;

• eltiltás bármilyen futballal kapcsolatos tevékenységtől.

A szankciók akár együttesen is kiszabhatók, és azokat a FIFA is alkalmazhatja.

A szabályzat sajátossága, hogy mellékletében etikai normákat is rögzít a játékos-ügynökök

magatartásával kapcsolatban. A szerződés megkötésével kapcsolatban a szabályzat rögzíti,

hogy nem csupán annak írásba foglalása érvényességi kellék, de a játékos-ügynöknek

használnia kell azt a szerződésmintát a képviseleti szerződés megkötése során, melyet a

szabályzat melléklete tartalmaz. A szerződésminta kötelező használata valójában a

143

szerződés tartalmát illetően határolja be a felek szerződési szabadságát, mozgásterét. A

szerződésminta utal a szabályzatra mint a szerződés szempontjából általános szerződési

feltételeket tartalmazó dokumentumra, így annak hatálya alól a felek nem vonhatják ki

magukat, és attól eltérő szabályokat sem állapíthatnak meg a kontraktusban.

3.8. Sportolók ösztöndíjszerződése és támogatási szerződése

3.8.1. Az ösztöndíj- és támogatási szerződés jellemzői

Az ösztöndíj- és támogatási szerződések ingyenes szerződéseknek minősülnek, így

kereskedelmi jellegük – legalábbis közvetlen formában – nem állapítható meg. Az ösztöndíj,

támogatás lényege, hogy az ösztöndíjat, támogatást nyújtó szervezet vagy ritkább esetben

magánszemély arra kötelezi magát, hogy valamely pénzösszeget vagy más szolgáltatást

nyújt a sportolónak vagy sportszervezetnek azok tevékenységére tekintettel. Fontos azonban

hangsúlyozni, hogy a tevékenység csupán a támogatót, ösztöndíjat nyújtót motiváló elem a

szerződés létrehozatala során, de nem a sportoló, sportszervezet által a támogatás, ösztöndíj

fejében nyújtott ellenszolgáltatás. A szerződés ugyanis nem igényel semmilyen

ellenszolgáltatást a támogatott, ösztöndíjban részesített oldaláról. A támogató, ösztöndíjat

nyújtó akár egy múltbéli sporttevékenység elismerése, akár egy jövőbeni teljesítmény

elérésének ösztönzése céljából nyújthat támogatást, folyósíthat ösztöndíjat a sportoló vagy a

sportszervezet részére. A jogviszony szerződéses jellegét az indokolja, hogy a támogatást,

ösztöndíjat a másik félnek el kell fogadnia, és így alakul ki konszenzus a felek között.

A szerződéses jelleg alátámasztását adja az a sajátosság is, hogy igen gyakran a támogatási és

ösztöndíjszerződések fontos kötelezettségeket is meghatároznak a sportoló, sportszervezet

oldalán, melyek a folyamatos támogatás, ösztöndíj folyósítás feltételeként jelentkeznek.

Amennyiben ezeket a kötelezettségeket megszegi a támogatott, úgy eleshet a jövőben

esedékes ösztöndíjaktól támogatásoktól.

144

3.8.2. A sport állami támogatásának közös szabályai

A sport állami támogatásban is részesül. Az állam a sporttevékenység gyakorlásához a

Sporttörvényben, a költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező

jogszabályokban meghatározottak szerint pénzügyi támogatást nyújt. Az állami támogatás:

• jogszabályban normatív módon meghatározott feltételek szerint és mértékben

jogosultság biztosítására, vagy a MOB útján – a versenysport támogatása esetén –

pontértéktáblázat (a világversenyeken elért helyezést, korosztályoknál alkalmazott

szorzókat, világversenyek ciklusaihoz kapcsolódó szorzókat és más tényezőket

figyelembe vevő klasszifikációs táblázat) alapján – előzetesen kiszámított működési

támogatásként szerződés alapján;

• a sportszervezetek, sportszövetségek, helyi önkormányzatok és a MOB által

összeállított, a szakmai feladatok ellátásának következő évi szakmai tervét, valamint

annak finanszírozási koncepcióját tartalmazó támogatási kérelem benyújtását és

annak elbírálását követően, szerződés alapján vagy

• a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, a főiskolai-egyetemi

sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja, valamint a helyi önkormányzatok

által ellátott sportfeladatok támogatására kiírásra kerülő pályázat útján, szerződés

alapján vehető igénybe.

Az ilyen formákban biztosításra kerülő állami sportcélú támogatásokhoz való hozzáférés, a

támogatások felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályaira az

államháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokat és az állami sportcélú támogatások

felhasználásáról és elosztásáról szóló 6/2010. (II.18.) ÖM rendelet szabályait kell alkalmazni.

A sorsolásos szerencsejátékok játékadójának tizenkét százalékát, a bukmékeri rendszerű

fogadások játékadójának ötven százalékát, a távszerencsejáték játékadóját, valamint a

sportfogadás (TOTÓ) játékadóját a központi költségvetésről szóló törvényben

meghatározottak szerint a sport – a bukmékeri rendszerű fogadások, a sportfogadás (TOTÓ)

145

és a távszerencsejáték játékadója tekintetében a Magyar Labdarúgó Szövetség útján a

labdarúgás – támogatására kell felhasználni.

A sportpolitikáért felelős miniszter a MOB tárgyévet megelőző év november 30-áig tett

javaslatára rendeletben határozza meg az általa vezetett minisztérium költségvetési

fejezetéhez tartozó állami sportcélú támogatások felhasználásának részletes szabályait.

Állami támogatás csak annak részére nyújtható (támogatott alanyi kör), akinek:

• nincs lejárt köztartozása,

• a jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik, és

• a korábban kapott támogatással megfelelő módon elszámolt.

Kizáró okokat is meghatároz a Sporttörvény. Nem kaphat ugyanis állami sportcélú

támogatást:

• az a sportvállalkozás, amellyel szemben a bíróság elrendelte a csődeljárást vagy a

sportvállalkozás felszámolását, továbbá amely sportvállalkozás végelszámolás vagy

kényszervégelszámolás alatt áll;

• az a sportszövetség vagy sportegyesület, amelynek működését a bíróság

felfüggesztette, valamint amelynek megszüntetésére a Civil tv. szerint eljárás van

folyamatban;

• az a sportszövetség vagy sportegyesület, amellyel szemben a Csődtv. szerint a bíróság

elrendelte a csődeljárást vagy a sportszövetség vagy sportegyesület felszámolását;

• a sportegyesület, a sportvállalkozás, a sportiskola, az utánpótlás-nevelés fejlesztését

végző alapítvány, a sportszövetség, a MOB, valamint a helyi önkormányzat, ha nem

tesz eleget a nemzeti sportinformációs rendszer részére való adatszolgáltatási

kötelezettségének;

• a sportegyesület, a sportvállalkozás, a sportiskola, az utánpótlás-nevelés fejlesztését

végző alapítvány, sportszövetség, valamint a MOB, ha nem teljesíti a doppingellenes

tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott doppingellenes feladatait;

146

• az a sportegyesület, sportvállalkozás, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését

végző alapítvány és sportszövetség, amely az e törvényben és a sportrendezvények

biztonságáról rendelkező kormányrendeletben meghatározott, a sportrendezvények

biztonságos lebonyolításával összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget;

• az a sportszövetség, amely a Sporttörvényben és a sport területén képesítéshez kötött

tevékenységek jegyzékéről rendelkező kormányrendeletben meghatározott, képzéssel,

szakképzéssel, továbbképzéssel összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget;

• az a sportszövetség, amely nem rendelkezik a sportágára vonatkozóan stratégiai

fejlesztési koncepcióval;

• az a szervezet, amely a sportpolitikáért felelős miniszter által a látvány-csapatsport

támogatását biztosító szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározottak

szerinti támogatásból kizárás hatálya alatt áll;

• az a sportszövetség, amelyik sportfinanszírozási koncepcióját és szakmai tervét

évente június 15-ig nem készíti el és küldi meg a MOB részére;

• az a szakszövetség, valamint országos sportági szövetség, amelyik nem igazolja, hogy

rendelkezik a jogszabály által megkövetelt szabályzatokkal.

A támogatást nyújtó a támogatási szerződéstől köteles elállni, ha a támogatott szervezet:

• a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott;

• az állami támogatásban való részesülés alanyi feltételeit nem teljesítette, illetve a

kizáró okok valamelyike vele szemben bekövetkezett;

• köztartozása a szerződés megkötése óta lejárt és arra fizetési halasztást sem kapott;

• a támogatást nem a szerződésben megjelölt célra használta fel.

147

A sportpolitikáért felelős minisztérium írásbeli megkeresésére, annak kézhezvételétől

számított harminc napon belül az állami adóhatóság tájékoztatást köteles nyújtani a

sportszervezetek, illetve a sportszövetségek köztartozásairól.

3.8.3. Gerevich Aladár-sportösztöndíj

Hatályos jogunk többféle sportösztöndíjat ismer, közöttük is a Sporttörvény által szabályozott

Gerevich Aladár-sportösztöndíj bír kiemelt jelentőséggel. Az olimpián, a paralimpián, a

sakkolimpián és a speciális világjátékon kiemelkedő sporteredmény elérése érdekében az

olimpiai, a paralimpiai, a sakkolimpiai és a speciális világjáték kerettag sportolók, továbbá a

felkészülésükben közreműködő sportszakemberek részére – legfeljebb négy évre – Gerevich

Aladár-sportösztöndíj adható. A sportösztöndíj versenyszerűen sportolók tanulmányainak

elősegítésére is biztosítható. A Gerevich Aladár-sportösztöndíj mértékét és adományozásának

részletes feltételeit a MOB állapítja meg és folyósítja.

3.8.4. Olimpiai járadék

További támogatási forma, múltbéli teljesítmény elismeréseként az olimpiai járadék. A 35.

életévének betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra

jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni

számban, akár csapattagként:

• a NOB által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon vagy a FIDE által szervezett

Sakkolimpián, illetve

• 1984-től kezdődően Paralimpián vagy Siketlimpián

első, második vagy harmadik helyezést ért el (a továbbiakban: érmes).

Az érmes a járadék megállapítására és folyósítására irányuló kérelmét a 35. életévének

betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően terjesztheti elő a MOB-hoz. A MOB a kérelem

jóváhagyása esetén a járadékot a kérelem benyújtásának időpontjától kezdődően – a kérelem

benyújtása és a folyósítás időpontja közötti időtartamra jegybanki alapkamattal növelt

értékben – folyósítja.

148

Élete végéig járadékra jogosult az érmes halálának időpontját követő hónaptól kezdődően

annak özvegye, ha magyar állampolgár és az érmessel annak házastársaként a halála

időpontjában és legalább az azt megelőző tíz évben megszakítás nélkül közös háztartásban

élt. Élete végéig járadékra jogosult az érmes járadékra jogosultságának időpontjától – vagy

amennyiben az korábbi időpont, a negyvenötödik életéve betöltését követő hónap 1. napjától

– az érmes edzője, az érmes járadékra jogosultságának megállapítására tekintet nélkül.

Edzői járadékra az a személy jogosult, aki:

• magyar állampolgár;

• a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek jegyzékéről szóló

kormányrendeletben meghatározott és a szövetség által az érmes felkészítéséhez előírt

edzői képesítési szinttel rendelkezik;

• a sportszervezettel vagy – a szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető

edző esetén – a sportszövetséggel kötött, legalább a felkészítés vagy az abban való

közreműködés időszakára vonatkozó munkaszerződéssel vagy munkavégzésre

irányuló egyéb szerződéssel rendelkezik;

• az érmest a járadékra jogosultságát megalapozó versenyre a versenyt megelőzően

közvetlenül, legalább egy évig folyamatosan felkészítette vagy a felkészítésben

közreműködött;

• az érmes által, a járadékra jogosító eredmény elérését megalapozó, meghatározott

sportesemények hivatalos időszakát legalább harminc nappal megelőzően a szövetség,

valamint a MOB részére írásban eljuttatott javaslatban szerepel.

Edzői járadék szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető edző és – abban az

esetben, ha az érmest utánpótlás korosztályokban legalább három évig folyamatosan

felkészítette vagy a felkészítésben közreműködött – nevelőedző részére is megállapítható.

149

Megszűnik az érmes, az edzője és az özvegye járadékra való jogosultsága, ha az érmes a

járadékra jogosító helyezését elveszíti. A helyezés elveszítését az érmes vagy az illetékes

sportszövetség a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak. A

járadékra való jogosultság megszűnését a MOB közigazgatási hatósági eljárás keretében

állapítja meg.

A támogatás megszűnésének oka az arra való érdemtelenné válás. Érdemtelen és nem

részesül járadékban az a jogosult, aki

• büntetett előéletű;

• büntetlen előéletű, de akivel szemben a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt

próbára bocsátást alkalmazott a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a

meghosszabbított próbaidő elteltéig.

A jogosult a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a

MOB-nak, ha érdemtelenné vált a járadékra. Ha az érdemtelenség már nem áll fenn, ennek

megfelelő igazolásával a jogosult kérheti a járadék ismételt folyósítását.

Fel kell függeszteni a járadék folyósítását annak a jogosultnak a részére, aki büntetőeljárás

hatálya alatt áll. A jogosult az alapos gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a

MOB-nak, ha ellene büntetőeljárás indult. Ha a jogosult igazolja, hogy a vele szemben

lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen

befejezték, és nem következett be érdemtelenségi ok, a MOB az igazolástól számított

harminc napon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki

alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt járadékot. Amennyiben

a büntetőeljárás jogerős befejezésével a jogosult érdemtelenné válik, a felfüggesztett járadék

nem kerül részére folyósításra.

A jogosulatlanul felvett járadékot az erről való tudomásszerzést vagy a MOB felhívását

követő hatvan napon belül vissza kell fizetni.

150

3.8.5. Nemzet Sportolója

A Kormány a Nemzet Sportolóinak javaslata alapján a „Nemzet Sportolója” címet és az ezzel

járó életjáradékot biztosíthat a magyar sport tizenkét, 60. életévét betöltött, kimagasló

eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be

a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolóinak a javaslatát a sportpolitikáért felelős miniszter

terjeszti a Kormány elé.

A Nemzet Sportolója járadék és az olimpiai járadék egymást kizáró támogatási formák.

Annak, aki a „Nemzet Sportolója” címmel járó életjáradékban részesül, olimpiai járadék nem

folyósítható.

A „Nemzet Sportolója” cím nem adományozható olyan személy részére, akivel szemben az

olimpiai járadék körében felsorolt érdemtelenségi ok áll fenn.

3.9. A sportversenyen való részvétellel összefüggő lincencszerződés

A lincenc szó engedélyt takar. A licenciaszerződések pedig alapvetően a szellemi alkotások –

azon belül is elsősorban az iparjogvédelmi eszközök (pl. szabadalom) – használatának,

hasznosításának engedélyezésére vonatkozó szerződéses kapcsolatokat fedik le.

Természetesen a sportjog körében nem az iparjogvédelmi eszközökre vonatkozó

felhasználási szerződésekről beszélünk, hanem a sportszervezet vagy a sportoló

sportversenyen való részvételét biztosító olyan szerződésről, mely a sportszövetség

engedélyezési eljárásának eredményeképpen a sportszervezetet, illetve a sportolót a

versenyen való részvételre jogosítja, illetve a legtöbb esetben kötelezi. Helyesebb lenne így a

sportversenyen való részvétellel összefüggő engedélyezésre irányuló szerződésekről

beszélnünk, azonban a sportköznyelvben annyira elterjedt a kontraktusok esetén a licenc

kifejezés használata, hogy – még ha ebben a formában maga a Sporttörvény sem használja a

terminológiát – mi is ezt követjük a jogviszony tárgyalása során.

151

A sportversenyen való részvételhez kapcsolódó lincencszerződés a sportszövetség – mint

engedélyező – és a sportszervezet (esetleg sportiskola) vagy a sportoló – mint engedélyes –

között határozott időre létrejövő szerződés, mely alapján általában egy, a sportszövetség

által szervezett versenyre, versenysorozatra vonatkozóan kizárólag az engedélyezési eljárás

eredményeképpen lincencet szerzett sportszervezet vagy sportoló, meghatározott feltételek

teljesítése esetén részvételre való jogot szerez.

A szerződés keretében megszerzett engedély, lincenc az engedélyes személyéhez kötött, így

csak a szerződésben kifejezetten rögzített feltételekkel – és egyébként a gyakorlatban igen

ritkán – ruházható át más személyre. Az engedély az azt elnyerő sportszervezetet

(sportiskolát), illetve a sportolót jogosítja a részvételre. A Sporttörvény 33. § is tartalmaz az

indulás (nevezés) jogának átruházására vonatkozó rendelkezéseket. A főszabály ellenére a

versenyen (bajnokságban) való indulás (nevezés) joga akkor ruházható át, ha:

• a sportegyesület hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) való részvétel céljából

gazdasági társaságot alapít (abban tagként részt vesz), és az indulási jogot erre a

társaságra ruházza át;

• a sportvállalkozás az amatőr versenyrendszerbe (bajnokságba) kerül, köztartozása

nincs, és az indulási jogát a tagjaként működő sportegyesületre ruházza át.

Ha a sportszervezet általános jogutóddal szűnik meg, az indulási jog az általános jogutódra

átszáll. Ha a sportszervezet általános jogutód nélkül szűnik meg, az indulási jog megszűnik.

Ha a sportszervezet székhelyét, telephelyét, illetve nevét megváltoztatja és a változás a

sportszervezet indulási jogát érinti, a sportszövetség szabályzatában megjelölt szerve

hivatalból vagy kérelemre megvizsgálhatja, hogy a változás az indulási jog joggal való

visszaélést megvalósító átruházására irányul-e. A vizsgálat eredménye alapján a

sportszövetség elnöksége az eset összes körülményei mérlegelése alapján dönt arról, hogy a

változást végrehajtó sportszervezet részt vehet-e a versenyrendszerben. Az elnökségnek az

indulás jogát megtagadó határozatával szemben az érintett sportszervezet a határozat

kézbesítésétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel bírósághoz,

illetve a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat.

152

Az engedélyezési rendszer lényege, hogy a sportverseny vagy versenysorozat szabályait a

sportszervezet és a sportoló e szerződés keretében ismeri el magára nézve kötelezőnek, és

vállalja, hogy a versenyen való részvételhez kapcsolódó feltételeknek megfelel. Ennek a

verseny lefolytatása során a verseny tisztasága, a fair play és a versenyző sportolók oldalán

az egyenlő esélyek biztosítása szempontjából van kiemelt jelentősége.

A szerződés létrejöttére különböző megoldásokat ismer hatályos jogunk és a gyakorlat

egyaránt:

1. A kizárólag szerződéses alapon megszerzett részvételi jog azt feltételezi, hogy a

sportszövetség és a sportszervezet vagy sportoló között egy magánjogi szerződés

jöjjön létre egy előkvalifikációs eljárást követően egy sportversenyen való részvételre

vonatkozóan. A Sporttörvény kizárólag ezt a formáját szabályozza a sportoló

versenyengedélyének, illetve rajtengedélyének, hiszen mindkét esetben szerződéses

jogviszonyt feltételez a felek között.

2. Arra is van azonban lehetőség, hogy a részvételi jog valamely szervezetben fennálló

tagsági jogviszony alapján illesse meg az engedélyest, a sportszervezetet vagy a

sportolót. Erre példa, amikor a sportszervezet sportszövetségben való tagságából

eredően szerez jogot a sportszövetség által szervezett versenyen, versenysorozaton

való részvételre, anélkül, hogy ehhez további, konkrét magánjogi szerződés

megkötése szükséges lenne. A tagsági jogok körébe értett jogosultságról beszélünk

ilyenkor. A Sporttörvény egy ilyen esetet szabályoz, amikor kimondja, hogy a

sportszövetség, valamint a sportszervezet és a sportiskola között a lincencszerződés

tagsági alapon keletkezik.

3. Hazánkban ugyan ritkábban előforduló, de nemzetközi színtéren gyakran alkalmazott

megoldás a tagsági jogviszony és a szerződéses jogviszony keveredésén alapuló,

úgynevezett vegyes engedélyezési rendszer. Ilyen esetben a sportszövetséggel kötött

lincencszerződéssel együtt jön létre a sportszövetségben a tagsági jogviszony, azaz a

szerződés megkötése bár a részvételi jogra fókuszál, azonban egyben taggá is teszi az

engedélyest a sportszövetségben. A szerződés keletkezteti a tagságot, a részvételi jog

153

és kötelezettség azonban mind a szerződés, mind a tagsági jogviszony alapján fennáll.

Mondhatjuk úgy is, hogy két oldalról kerül megerősítésre. A Sporttörvény ezt a

megoldást nem ismeri, azonban mivel nem is tiltja, a szerződési szabadságból

következően van rá lehetőség. A hivatásos ligaszerű sportokban, bajnokságokban ez

gyakran előforduló megoldás, gondoljunk csak az Egyesült Államok ligaszerű

bajnokságaira. Magyarországon talán a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligát

említhetjük (MHLL), amely ezt a vegyes lincencrendszert követi.

A Sporttörvény kétféle engedélytípusról rendelkezik: a versenyengedélyről, illetve a

rajtengedélyől.

3.9.1. Versenyengedély

Azok a sportolók, akik nem tagjai saját jogon a sportszövetségnek, szerződést kell, hogy

kössenek a sportszövetséggel, melynek keretében sor kerül a versenyengedély kiadására. A

versenyengedély a sportszövetség által kiállított, a Sporttörvény feltételeinek megfelelő, a

versenyrendszerben, illetve a versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolványt

(versenyengedélyt) takarja.

A versenyengedély sportágtól függetlenül tartalmilag és formailag egységes. A

versenyengedélyek egységes tartalmát és formáját a Magyar Olimpiai Bizottság határozza

meg.

Ha a sportszövetség szabályzata másként nem rendelkezik, egy sportágban egy

versenyzőnek csak egy versenyengedélye lehet. Ha a versenyengedély kiadásának

nincsenek meg a jogszabályi, valamint a sportszövetség szabályzatában foglalt feltételei,

továbbá ha a versenyző valótlan adat igazolását kéri, a versenyengedély kiadását a

sportszövetség megtagadja, vagy a versenyengedélyt visszavonja. A versenyengedély

kiadására és visszavonására vonatkozó részletes szabályokat a sportszövetség szabályzatban

köteles megállapítani.

A versenyengedély tartalmazza:

• a versenyző képmását, nevét, születési helyét és idejét;

154

• a versenyrendszer megnevezését;

• a versenyengedély hatálya alá tartozó sportág megnevezését;

• a versenyengedély érvényességi idejét;

• a versenyengedély nyilvántartási számát;

• a versenyengedély kiállításának dátumát;

• mindazt, amit a sportszövetség a sportág jellegére és nemzetközi szövetségének

követelményeire tekintettel szabályzataiban előír.

A sportszövetség szabályzatban határozza meg, hogy mennyiben, illetve milyen

versenyrendszer vagy verseny esetén írja elő a versenyengedély megszerzésének

előfeltételéül a versenyző sporttevékenységével összefüggő biztosítását azzal, hogy a 18.

életévét be nem töltött versenyző javára a sporttevékenységével összefüggő biztosítás

megkötése kötelező.

A versenyengedély csak a sportegészségügyi ellenőrzés adatait tartalmazó dokumentummal

(sportorvosi engedély) együtt érvényes.

A sportszövetség folyamatosan köteles adatot szolgáltatni a sportpolitikáért felelős

miniszter által működtetett elektronikus nyilvántartási rendszer (a továbbiakban: nemzeti

sportinformációs rendszer) részére az általa kiadott versenyengedélyek számáról, a

versenyengedéllyel rendelkezők versenyeken vagy versenyrendszerben való tényleges

részvételéről. Az adatszolgáltatás személyes adatra nem terjedhet ki. A sportszövetség a

versenyengedélyeket a nemzeti sportinformációs rendszerben, amatőr, hivatásos és vegyes

versenyrendszerenként, bajnoki osztályonként és nemenként, korcsoportonként, valamint

szakáganként elkülönítve, a kiadástól számított négy évig tartja nyilván. A sportszövetség

köteles gondoskodni arról, hogy a versenyengedély nyilvántartási száma egyértelmű és

egységes jelölésű legyen. A versenyengedély kiállítása érdekében kezelt adatok statisztikai

célra felhasználhatók, és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan

módon – átadhatók. A sportszövetség köteles gondoskodni a versenyengedélyben feltüntetett,

155

valamint az annak kiállításához felhasznált személyes adatoknak a személyes adatok

védelméről szóló törvény szerinti kezeléséről.

Ha a sportszövetség erre jogosult szerve a versenyengedély kiadását megtagadja, e határozat

kézhezvételétől számított 8 napon belül a kérelmező panaszt nyújthat be a sportszövetség

elnökségéhez. Ha a panasznak a benyújtásától számított 15 napon belül az elnökség nem ad

helyt, a kérelmező a sportszövetség határozatával szemben, annak kézbesítésétől számított 30

napos jogvesztő határidőn belül keresettel a bírósághoz vagy a Sport Állandó

Választottbírósághoz fordulhat. Ez a szabály irányadó a versenyengedély visszavonására,

valamint az igazolással, továbbá az átigazolással kapcsolatos jogvitákra is.

A versenyengedély kiadását a sportszövetség a szabályzatában megállapított díj

megfizetéséhez kötheti.

A hivatásos és az amatőr sportolókra eltérő rendelkezések vonatkoznak a versenyengedély

kiadása szempontjából. Az amatőr sportoló a sportszövetség versenyrendszerében csak

akkor vehet részt, ha versenyengedéllyel rendelkezik. A versenyengedélyt az amatőr sportoló

• sportegyesület tagjaként;

• a sportegyesülettel, a sportvállalkozással, a jogi személy nonprofit gazdasági

társaságként működő sportiskolával, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző

alapítvánnyal szerződéses jogviszonyban álló személyként;

• a köznevelési típusú sportiskolával tanulói jogviszonyban álló személyként kapja

meg.

A versenyengedély iránti kérelmet az amatőr sportoló

• a sportszervezetén vagy

• azon az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványon keresztül, amellyel

szerződéses jogviszonyban áll vagy

• az iskolaként működő sportiskola tanulójaként, azon az oktatási intézményen

keresztül, amellyel tanulói jogviszonyban áll vagy

156

• a jogi személy nonprofit gazdasági társaságként működő sportiskola sportolójaként

azon a nonprofit gazdasági társaságon keresztül, amellyel szerződéses jogviszonyban

áll

nyújthatja be a sportszövetséghez.

A hivatásos sportolónak hivatásos sportolói versenyengedéllyel kell rendelkeznie. A

versenyengedélyt a sportszövetség a hivatásos sportoló kérelmére adja ki. A sportoló

hivatásos sportolói munkaszerződést sportszervezettel csak hivatásos versenyengedély

birtokában köthet. A hivatásos sportoló játékjogának használatát a sportszervezettel kötött

munkaszerződésben, a munkaviszony fennállásának időtartamára ruházza át a

sportszervezetre. A játékjog használatának sportszervezet részére való biztosítása a hivatásos

sportoló igazolásának minősül, amelyet a sportszervezetnek a sportszövetség részére – a

sportszövetség szabályzatában megállapított módon – be kell jelentenie. A sportszövetség az

igazolást nyilvántartásba veszi. A játékjog használatáért a hivatásos sportoló a

munkaszerződésben megállapított külön ellenértékre tarthat igényt. A munkaszerződés

időtartamának lejártával, illetve a munkaszerződés jogszerű megszűnése esetén a játékjog

használati joga ingyenesen visszaszáll a hivatásos sportolóra. Az ezzel ellentétes

megállapodás semmis. Semmis az a szerződés, amely a játékjog mint személyhez fűződő

vagyoni értékű jog elidegenítésére vagy megterhelésére irányul. Ez a rendelkezés egyébként

az amatőr sportoló játékjogára is irányadó.

A különbség az amatőr és a hivatásos sportoló versenyengedélye között az, hogy az amatőr

sportoló a sportegyesületi tagsága, sportszervezettel fennálló szerződéses viszonya, illetve

oktatási intézménnyel, költségvetési szervvel vagy nonprofit gazdasági társasággal fennálló

tanulói vagy egyéb jogviszonya előfeltétele a sportszövetséggel való licencszerződés

megkötésének, azaz a versenyengedély iránti kérelem benyújtásának. Az amatőr sportoló így

e kérelmét csak a sportszervezeten vagy sportiskolán keresztül tudja benyújtani a

sportszövetséghez, önállóan nem. A versenyengedély kiadása tehát egyben a sportoló

sportszervezethez vagy sportiskolához való igazolását is jelenti. Ezzel szemben a hivatásos

sportoló helyzete teljesen más. A hivatásos sportoló a sportszövetséggel közvetlenül, saját

157

nevében köti meg a licencszerződést, az ő kérelmére bocsátja ki a szövetség a

versenyengedélyt. Hivatásos sportoló pedig csak akkor tud szerződni egy sportszervezethez,

ha rendelkezik versenyengedéllyel.

3.9.2. Rajtengedély

A sportszövetség a szabályzatában meghatározottak szerint lehetővé teheti, hogy az általa,

illetve a közreműködésével kiírt vagy szervezett versenyen az amatőr- és a szabadidő-

sportoló egyetlen versenyre (mérkőzésre) szóló versenyzési engedéllyel (rajtengedély) részt

vegyen. A rajtengedély tehát minden esetben egyetlen versenyen való rajthoz állásra jogosít,

szemben a versenyengedély ennél általánosabb jellegével.

Hasonlóan a versenyengedélyhez, a rajtengedély kiadásának előfeltételeként is

meghatározhatja a sportszövetség a szabályzatában, hogy a sportoló a sporttevékenységéhez

kapcsolódó biztosítással rendelkezzen. Akárcsak a versenyengedély esetében, sportorvosi

igazolással itt is jellemzően rendelkeznie kell a sportolónak az engedély kiadásához.

Könnyítő szabály azonban, hogy a szövetség a szabályzatában foglaltak szerint lehetővé

teheti, hogy a 14. életévét be nem töltött, rajtengedélyt igénylő sportoló háziorvosi

igazolással is részt vehessen a szövetség versenyrendszerében szervezett, rajtengedéllyel való

induláshoz kötött versenyen (mérkőzésen).

3.9.3. A sportszervezetek sportversenyen való részvételének engedélyezése

Míg a sportolók licencszerződései esetében a sportoló személyi feltételek teljesítésére volt

köteles (pl. egészségügyi alkalmasság igazolása) elsősorban, addig a sportszervezetek

valamilyen pénzügyi, adminisztratív, szakmai követelményeknek való megfelelést kötelesek

igazolni annak érdekében, hogy engedélyhez jussanak a sportversenyen való részvételt

illetően.

158

A sportszövetségnek a versenyszabályzatában a hivatásos, illetve a vegyes (nyílt)

versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő sportszervezetek számára azonos pénzügyi,

adminisztratív, technikai és szakmai követelményeket kell megállapítania.

A sportszövetség a hivatásos, illetve vegyes versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó

szabályzatában:

• Előírhatja a nevezés leadásával egyidejűleg meghatározott összegű óvadék letételét.

Az óvadékot a sportszövetségnek kamatozó külön számlán kell kezelnie, és azt a

bajnokság befejezésekor a kamatokkal együtt a bajnokság befejezésétől számított

nyolc napon belül vissza kell fizetnie a sportszervezetnek. Ha a sportszervezet a

bajnokságot nem fejezi be, az óvadék a sportszövetséget illeti.

• A sportlétesítmény technikai színvonalával, illetve a sportesemény rendezésével

kapcsolatban az amatőr bajnoksághoz képest többletkövetelményeket állapíthat meg.

• Meghatározhatja a sportszervezet által kötelezően foglalkoztatandó hivatásos

sportolók, továbbá a sportszervezet által az utánpótlás (tartalék) bajnokság(ok)ban

indítandó csapatok, illetve versenyzők számát.

• Előírhatja a sportszervezet előző évi pénzügyi beszámolójának, illetve tárgyévi

pénzügyi tervének a sportszövetséghez történő benyújtását.

• Előírhatja, hogy a sportszervezet köteles a sportszövetség könyvvizsgálójának

betekintést biztosítani a sportszervezet könyveibe, illetve köteles felhatalmazást adnia

az adóhatóság és a számláját vezető bank számára, hogy a sportszervezet

köztartozásairól és pénzügyi forgalmáról – annak kérelmére – a sportszövetség

könyvvizsgálóját tájékoztassa.

A sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó

szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről

fizethető munkabér és egyéb juttatások együttes felső határát, továbbá a részére fizethető

igazolási, valamint átigazolási juttatások legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott

159

sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás

felső határát.

3.10. A néző és a sportrendezvény szervezője közötti szerződés

A sportrendezvények nyilvánossága nem csupán a társadalom szórakoztatását szolgálja, de a

fentebb bemutatott kereskedelmi jellegű szerződéseknek is alapvető előfeltételét jelenti. A

sporteseményekhez, sportolókhoz kapcsolódó rajongás és a kialakított imázs hasznosítására

irányuló szerződések a sportrendezvények nyilvánossága, közönség előtti lebonyolítása miatt

nyerik el kereskedelmi jelentőségüket.

A néző (szurkoló) és a sportrendezvény szervezője közötti szerződések sajátossága, hogy míg

a korábban tárgyalt kontraktusok esetén fogyasztói szerződésekről nem beszélhettünk, addig

ebben az esetben a nézőt, szurkolót fogyasztónak kell tekintenünk. A fogyasztói

szerződéseknek pedig fontos attribútuma, hogy a jogi szabályozás gyengébb,

kiszolgáltatottabb félként tekint rájuk, ennek megfelelően pedig többletjogok biztosításával

igyekszik az egyensúlytalan szerződési helyzetet kiegyenlíteni, korrigálni.

A Sporttörvény a sportrendezvény résztvevőjét olyan természetes személyként definiálja,

aki a sportrendezvény helyszínén, annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt

megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) szintén

résztvevőnek minősül.

A szurkolói szerződés lényegében megbízási jellegű szerződéses konstrukció, amelyben a

versenyszervező főkötelezettsége, hogy díjazás ellenében a sportesemény előkészítését és

lebonyolítását vállalja, valamint biztosítja a néző számára a sportesemény biztonságos

megtekintésének lehetőségét. A díjazás megfizetését jellemzően az ellenérték fejében váltott

belépőjegy, bérlet biztosítja, azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy a

sportrendezvény résztvevőjének fogalmából következően a szerződés ingyenesen is

megköthető.

A sportrendezvény és a nézők biztonságára vonatkozó részletes előírásokat külön

jogszabály állapítja meg, az 54/2004. (III.31.) Korm. rendelet. A szervező a

160

sportrendezvények biztosítása érdekében köteles rendező szervet vagy rendezőt megbízni, és

annak személyét az országos sportági szakszövetségnek a versenyrendszer megkezdését

megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban bejelenteni. A megbízott rendező

személyében történt változásról az országos sportági szakszövetséget és a rendőrséget a

sportrendezvényt megelőzően legalább 3 nappal tájékoztatni kell. A szervező a bejelentés

során megfelelő módon igazolja, hogy a megbízott rendező a sportrendezvény

megrendezéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik. Rendező hiányában

a sportrendezvény nézők részvételével nem tartható meg. A versenyrendszer és a

sportesemény szervezője, valamint a rendező köteles a sportrendezvény időtartama alatt,

valamint a rendőrség igényei szerint a sportrendezvényt megelőzően, illetve követően az

illetékes rendőrségi vezetővel a sportrendezvény biztonsága érdekében együttműködni, és

részére az igényelt segítséget megadni. A résztvevő a sportrendezvények résztvevői számára

köteles felelősségbiztosítást kötni.

A néző, szurkoló főkötelezettsége bár visszterhes szerződés esetében valóban a díj

megfizetése, azonban lényeges kötelezettségként jelenik meg az ő oldalán is a rendezvény

biztonsági, magatartási szabályainak betartása. Ezt támasztja alá az a rendelkezés, amely a

sportesemény látogatásától eltiltott nézővel szemben a jegyeladást megtiltja a szervező

számára.

A beléptetés szabályait részletesen rögzíti a Sporttörvény. A néző a sportrendezvény

helyszínére akkor léptethető be (feltételek), ha:

• érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, a sportrendezvény helyszínére való

belépésre jogosító igazolással rendelkezik;

• nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása

alatt;

• nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a

sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi és vagyonbiztonságát

veszélyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét a szervező a

belépőjegy vásárlását megelőzően megtiltotta, és erről a belépőjegy vásárlóját

161

megfelelő módon tájékoztatta;

• nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként

jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet;

• nem áll eltiltás, valamint a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény szerinti

kitiltás hatálya alatt.

A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások

személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító magatartást

tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani. Amennyiben a néző a sportrendezvény

időtartama alatt a fenti feltételeknek nem felel meg, a szervező a sportrendezvényről köteles

eltávolíttatni . A sportrendezvényen résztvevővel szemben kényszerítő eszköz alkalmazására,

továbbá személy, illetve csomag átvizsgálására az eljáró rendőri szerv és a rendező szerv

alkalmazottja jogosult.

A szervező a nézők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző

rendszert (beléptető rendszert) alkalmazhat. Beléptető rendszer alkalmazása esetén a

szervező:

• a belépőjegy, bérlet eladásakor csak a néző nevére szóló belépőjegyet, illetve bérletet

értékesíthet;

• a beléptetés során a rendező szerv alkalmazottja útján a belépőjegy, bérlet

birtokosának kilétét ellenőrzi, és egybeveti a belépőjegyen, bérleten szereplő személyi

adatokkal.

Ha az adatok nem egyeznek, a belépést meg kell tagadni. A szervező a belépőjegy, bérlet

eladásakor, illetőleg a rendező szerv alkalmazottja a beléptetés során jogosult a néző

személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján

megállapítani, illetőleg ellenőrizni.

A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat, és nem

folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja vagy meghiúsítja,

illetve a sportrendezvényen résztvevők testi épségét, továbbá vagyoni javait károsítja vagy

162

veszélyezteti. Amennyiben a néző ezen kötelezettségek megszegéséből eredően kárt okoz,

több károkozó esetén a károkozásban részt vevő nézőkkel egyetemlegesen, a Ptk.-nak a

kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik. A kártérítési

felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét.

Tekintettel arra, hogy a Ptk. a szerződésszegésért való felelősség rendszerét objektív,

felróhatóságtól független alapokra helyezte, el kell gondolkodnunk azon, hogy a néző

Sporttörvényben szabályozott kártérítő felelőssége a jogalkotó szándéka szerint vajon

valóban felróhatóságtól független alapon bírálható-e el. Véleményünk szerint, bár a néző a

sportrendezvény szervezőjével szerződést köt, és a magatartási szabályok meg nem tartása

szerződésszegésként értékelendő, mégis méltánytalan, és az élettől elrugaszkodott lenne a

szigorú felelősségi normák alkalmazása. Mivel a más résztvevők testi épségének védelmére,

mások (és ebben a sportrendezvény szervezőjét is beleértjük) vagyonának épségben tartására

vonatkozó kötelezettség valójában jogszabályi kötelezettség, véleményünk szerint a

deliktuális (szerződésen kívüli károkozásért való) felelősség szabályai az irányadók, melyek

csak akkor teszik felelőssé a nézőt, ha a károkozó magatartás során nem úgy járt el, ahogyan

az az adott helyzetben elvárható. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy ennek az elvi okfejtésnek

a gyakorlatban ritkán van jelentősége, hiszen a néző felelősségét felvető helyzetekben mind a

kontraktuális, mind a deliktuális felelősség szabályai alapján fennáll a felelősség, ugyanis

jellemzően a felróhatóság igen magas fokán (kvázi szándékosság) fejtik ki a nézők a

károkozó magatartást.

A néző a sportrendezvény befejezésének időpontjában, illetve a szervezőnek, rendezőnek

vagy a rendőrségnek a személyi és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulása miatt

tett felhívására köteles a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

A szervező az általa szervezett sportrendezvény esetén jogosult a sportrendezvényről

eltávolított személlyel szemben a belépőjegy-eladást megtagadni, illetve megakadályozni,

hogy a sportrendezvényen részt vehessen. Ezt nevezzük a sportrendezvény látogatásától

való eltiltásnak. A sportrendezvény látogatásától eltiltás lehetőségéről a szervező a

sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményekben köteles tájékoztatni,

163

amelyet – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel

kell tüntetni. A sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartama, ha az a szervező által

szervezett minden sportrendezvényre vonatkozik, a két évet, ha csak meghatározott

sportlétesítményre érvényes, a négy évet nem haladhatja meg. A szervezőnek a

sportrendezvény látogatásától eltiltásra vonatkozó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat.

A sportrendezvény látogatásától eltiltható az a személy is, akit el kellett volna távolítani, de

erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői)

beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény

biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna. A szervező az eltiltott személy természetes

személyazonosító adatait, valamint lakcímét az eltiltás végrehajtása és az eltávolításra okot

adó újabb cselekmények elkövetésének megakadályozása érdekében nyilvántarthatja. A

nyilvántartás időtartama megegyezik az eltiltás időtartamával, de a kettő, illetve négy évet

nem haladhatja meg. A szervező az eltiltás időtartamának lejártát követően 24 órán belül

köteles gondoskodni a nyilvántartott személyes adatok megsemmisítéséről. A

nyilvántartásból adatot – a külön jogszabályban meghatározott bűnüldözési, szabálysértési,

illetőleg igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából – a rendőrség, a szabálysértési

hatóság, az ügyészség és a bíróság, valamint az érintett személy igényelhet.

A szervező a sportrendezvény ideje alatt a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága

érdekében annak helyszínén a résztvevő személyeket jogosult kamerával vagy más képi

adathordozóval megfigyelni és a felvételt rögzíteni. A kamerával való megfigyelésről, a

kamerák elhelyezkedéséről és a rögzített adatok kezeléséről a nézőt a sportlétesítményen

kívül és annak területén jól látható hirdetményben és a belépőjegyen, bérleten is feltüntetve

tájékoztatni kell. A rendőrség a sportrendezvénnyel összefüggő szabálysértési, illetve

büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása

céljából a sportrendezvény befejezését követő 48 órán belül felszólíthatja a szervezőt, hogy a

rögzített adatokat a felszólítást követő 30 napig tárolja. Amennyiben a felszólításra nem kerül

sor, a szervező köteles a rögzített adatokat 24 órán belül megsemmisíteni. Amennyiben a

rendőrség a kamerák által rögzített valamely adatot igényli, ennek a szervező haladéktalanul

köteles eleget tenni. A rögzített felvételekből – a külön jogszabályban meghatározott

164

bűnüldözési, szabálysértési, illetőleg igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából – a

rendőrség, a szabálysértési hatóság, az ügyészség és a bíróság, valamint az érintett személy

igényelhet adatot. A kamerás megfigyelési rendszerrel felvett információkat a

sportrendezvény területén erre a célra létesített helyiségben a szervező és szükség esetén a

rendőrség e feladattal megbízott képviselője jogosult egyidejűleg, folyamatosan, összesítve

figyelemmel kísérni. Meghatározott sportrendezvények esetében a szervező köteles évente

helyzetjelentésben összegezni az általa szervezett sportrendezvények rendezésének

tapasztalatait, értékelni a tett és elmulasztott intézkedéseket, valamint azok hatásait. A

helyzetjelentést a szervező január 31-éig köteles megküldeni a sportszövetségnek és a

rendőrségnek. A sportszövetség a helyzetjelentéseket évente rendszeresen értékeli a

rendőrség és a szervezők részvételével.

A törvény a rendezvény szervezőjének felelősségét is rendezi. A sportrendezvény

Sporttörvényben, más jogszabályokban és a szakszövetség, illetve a sportági szövetség

szabályzatában meghatározott előírásoknak megfelelő lebonyolításáért a szervező – illetve

rendező szerv (rendező) alkalmazása esetén a szervező és a rendező egyetemlegesen –

felelős. A szervező köteles megtenni vagy az illetékes hatóságnál kezdeményezni minden

olyan intézkedést, amely a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságának

megóvása, valamint a bűnmegelőzés érdekében szükséges. A szervező felelőssége a

résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a

résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják. A szakszövetség, illetve a sportági

sportszövetség ezen előírások be nem tartása esetén a szervezővel szemben a külön

jogszabályban meghatározott joghátrányt alkalmazza.

A sportrendezvény rendjét megzavaró szurkolóval szemben a kártérítésen túl, illetve attól

függetlenül büntetőjogi és szabálysértési jogkövetkezmények is alkalmazhatók. Amennyiben

a büntetőjogi jogkövetkezmények pénzbüntetésként jelennek meg, illetve a szabálysértési

eljárás során pénzbírságot alkalmaznak, akkor ezek a pénzfizetést előíró kötelezettségek az

állam javára teljesítendők. A kártérítést ezzel szemben minden esetben a károsult, jelen

szerződés esetében a sportrendezvény szervezője kapja meg.

165

3.11. Sportbiztosítási szerződés

A biztosítási szerződések behálózzák a sport területét is. A Sporttörvény a

sporttevékenységgel összefüggő biztosítási szerződések vonatkozásában sajátosságokat nem

fogalmaz meg, hiszen a Ptk. és a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi

LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) rendelkezései szektor-semlegesek, azaz a biztosítási

érdekek sokszínű palettáját azonos szabályok mentén képesek kiszolgálni.

A sportjogban a biztosítási szerződések közös szabályai mellett az életbiztosítási

szerződésnek és a balesetbiztosítási szerződésnek van kiemelt jelentősége, hiszen mindkét

szerződéstípus biztosítottja a sportoló, akinek az egészsége a sportszervezet szempontjából is

kiemelt jelentőségű. A Sporttörvény vagy más jogszabályok ezen túlmenően számos helyen

írnak felelősségbiztosítási szerződésről (pl. sportrendezvények szervezői vonatkozásában a

nézők biztonságának garantálása érdekében vagy éppen a jatékos-ügynök esetében az MLSZ

szabályzata is tartalmaz felelősségbiztosítás meglétére vonatkozó követelményeket), így a

biztosításfajták közül a felelősségbiztosítás szabályaival is foglalkozunk ehelyütt.

3.11.1. A biztosítási szerződés lényege, jellemzői

A Ptk. a biztosítási szerződés fogalmát így határozza meg: A biztosító köteles a szerződésben

meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően

bekövetkező biztosítási esemény (meghatározott jövőbeni esemény) bekövetkezése esetén a

szerződésben meghatározott szolgáltatást (biztosítási összeg vagy más szolgáltatás)

teljesíteni; a biztosítóval szerződő fél díj fizetésére köteles.

A polgári jogban a biztosítási szerződés a praestare szerződések körében foglal helyet. A

biztosító ugyanis elsősorban helytállással tartozik azzal, hogy átvállalja a kockázatot a

biztosítottól, és bármikor készen áll a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási

összeg megfizetésére vagy más szolgáltatások (pl. holttest hazaszállítása) teljesítésére. Az

alapvetően helytállási kötelezettség csak akkor alakul át dare (tevőleges) szolgáltatássá, ha a

biztosítási esemény, ez a jövőbeni bizonytalan esemény bekövetkezik. A biztosítási esemény

tehát az a felfüggesztő feltétel, ami a felek jogviszonyát átalakítja.

166

A biztosítási szerződés közvetlen tárgya tehát a biztosító által vállalt folyamatos helytállás.

Közvetett tárgyról azonban csak a kárbiztosítás körében beszélhetünk (a biztosított

vagyontárgy), ugyanis az egyéb biztosításfajtáknak nincsen közvetett tárgya.

A biztosítási szerződéseket több szempont alapján csoportosíthatjuk. Az alanyok alapján

beszélhetünk direkt biztosításokról, ahol a jogviszony kétpólusú (biztosító-szerződő fél);

viszontbiztosításról, amikor a biztosító az átvállalt kockázatokat egy másik biztosítónál

viszontbiztosítja. Az együttbiztosítás (pooling) lényege, hogy több biztosító vállalja fel

ugyanannak a személynek a biztosítását előre rögzített teljesítési arányok alapján. Ha az

együttbiztosítási szerződés nem határozza meg a résztvevő biztosítók kockázatvállalásának a

mértékét, a megállapodás semmis. Együttbiztosítás esetén a szerződő féllel szemben a

biztosítókat a szerződésben megnevezett vezető biztosító képviseli. Ha a szerződésben nem

nevezték meg a vezető biztosítót, a szerződő fél – választása szerint – bármelyik biztosítónak

joghatályosan teljesíthet vagy tehet jognyilatkozatot.

Csoportos biztosítás esetén a biztosítottak meghatározása valamely szervezethez való

tartozásuk, a biztosítottak és a szerződő fél között fennálló jogviszony vagy egyéb kapcsolat

alapján történik, és a biztosító kockázatának vizsgálatára és vállalására a csoportra tekintettel

kerül sor. Ilyen csoportos biztosítás az, amikor a sportesemény szervezője a nézők érdekében

köt szerződést, azonban értelemszerűen nincsenek a biztosítottak pontosan meghatározva,

hanem a sportrendezvény valamennyi nézője – aki majd jegyet vált – a biztosított csoport

tagjává válik. Ha a csoportos biztosítási szerződésben a biztosított személyeket kizárólag

valamely csoporthoz tartozásuk alapján határozták meg, azokat a személyeket kell

biztosítottnak tekinteni, akik a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában a

csoporthoz tartoztak, tehát például a sportrendezvényen tartózkodnak. A biztosítónak a

szerződő felet kell tájékoztatnia; a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a

szerződésben bekövetkezett változásokról köteles a biztosítottat tájékoztatni. A szerződés

korlátozhatja vagy kizárhatja a biztosított belépését a szerződésbe. Ha a szerződés úgy

rendelkezik, a biztosítási fedezetet a biztosított és a szerződő fél között fennálló jogviszony

megszűnése nem érinti.

167

A biztosítási szerződés keletkezésének fő formája az önkéntes szerződéskötés. Néhány

esetben közös társadalmi érdekre hivatkozva jogszabály kötelezővé teszi biztosítás

megkötését (pl. a sportjogban az MLSZ szabályzata a játékos-ügynökök estében írja elő

kötelező felelősségbiztosítás meglétét).

A csoportosítás leginkább elterjedt szempontja a biztosítási érdek figyelembe vétele alapján

végzett osztályozás: beszélhetünk kárbiztosításról (a szerződésben szereplő vagyontárgy

épségben tartása a biztosítási érdek), felelősségbiztosításról (a biztosított által okozott kár),

életbiztosításról (halál vagy a szerződésben meghatározott más esemény), balesetbiztosításról

és jogvédelmi biztosításról (felelősségbiztosításhoz kapcsolódik, a szerződő felek jogi

érdekeinek megóvásáról gondoskodik a biztosító).

Az Európai Unió jogforrásai a biztosításokat alapvetően két csoportba sorolják:

életbiztosítások (life) és nem-életbiztosítások (non-life). Az EU vonatkozó joganyaga

elsősorban a biztosítók működésére állapít meg garanciális szabályokat, és a biztosítási

szerződés szabályozásának kérdését tagállami hatáskörben hagyja.

A biztosítás komplex jogviszony. A hagyományos kétpólusú vagy kétszereplős szerződési

modell számos szituációban megbomlik. A biztosítási jogviszony így sokszereplős

jogviszonynak mondható.

A biztosítás egyik alanya minden esetben a szolgáltatást nyújtó fél, a biztosító. A biztosítóra

vonatkozóan a Bit. szigorú engedélyezési és működési feltételeket állapít meg. Biztosító csak

részvénytársaságként, szövetkezetként, egyesületként vagy harmadik országbeli biztosító

magyarországi fióktelepeként működhet. A biztosító részvénytársaság alaptőkéje nem lehet

kevesebb 100 millió forintnál, és csak névre szóló részvényekkel működhet. A szövetkezeti

forma alapításához legalább 10 tag szükséges, és összesen 50 millió forint értékű

részjegytőke rendelkezésre bocsátása. A biztosító egyesület speciális abban a tekintetben,

hogy kizárólag tagjai számára nyújt alapszabályában meghatározott biztosítási

szolgáltatásokat. A biztosító biztosítási tevékenységet csak a MNB engedélye alapján

végezhet. Működésük során a MNB felügyeletet gyakorol valamennyi biztosító felett.

168

A biztosítási jogviszony másik szükségképpeni szereplője a szerződő fél. A szerződő fél az,

aki a biztosítóval a szerződést megköti. Bár egybeeshet a biztosított személyével, azonban a

jogszabály lehetőséget ad arra, hogy más érdekében, más javára kössön valaki biztosítást.

Ebben az esetben a szerződő fél és a biztosított személye elválik egymástól. Amennyiben a

szerződő fél a biztosítási szerződést saját javára köti, akkor ő egyben biztosított is.

Amennyiben a sportszervezet valamely sportolójára, játékosára köt balesetbiztosítást, akkor a

sportszervezet lesz a szerződő fél, de a biztosított, tehát akinek a sérülései a biztosítási

eseményt képezik, az maga a sportoló.

A biztosított a biztosítási érdek hordozója. Ő a jogosultságok elsődleges alanya, a biztosítási

esemény az ő személyével vagy az ő tulajdonával van összefüggésben. A szerződésben a

kockázatot az ő halála, az őt ért baleset, az ő tulajdonát képező vagyontárgy megrongálódása,

megsemmisülése vagy az általa okozott kár jelenti. A biztosított azonban nem csak jogosultja

lesz a szerződésnek, hanem a később kifejtésre kerülő nevesített esetekkel bíró

együttműködési kötelezettség elsődleges kötelezettje.

Elsősorban életbiztosítások esetében jellemző kedvezményezett jelölése. A kedvezményezett

jogosult a biztosító teljesítését igényelni a biztosítási esemény bekövetkeztekor.

Kedvezményezett jelölésére, személyének megváltoztatására a szerződő fél jogosult.

Amennyiben a szerződő fél és a biztosított külön személyek, akkor kell a biztosított

hozzájárulása is. A biztosított hozzájárulása nélkül a kedvezményezett megnevezése és

megváltoztatása semmis. Élet- és balesetbiztosítások esetén szükségszerű a kedvezményezett

meghatározása, hiszen a biztosított halálával valakinek jogot kell biztosítani a biztosítási

összeg követelésére. Éppen ezért a Ptk. rendelkezik élet- és balesetbiztosítások esetében a

kedvezményezettek köréről. Elsősorban a biztosítási szerződésben megnevezett személyt kell

biztosítottnak tekinteni. Amennyiben nem neveztek meg kedvezményezettet, úgy a

bemutatóra szóló biztosítási kötvény birtokosa minősül annak. Ha nem bocsátottak ki

bemutatóra szóló kötvényt, akkor kedvezményezett a biztosított örököse.

169

A felelősségbiztosítások gyakori szereplője a károsult, aki eredetileg nem vett részt a

biztosítási szerződés megkötésében, azonban akarata nélkül válik a biztosított károkozó

magatartása folytán a jogviszony egyik lényeges szereplőjévé. A károsult ezáltal közvetlen

jogosultságok és kötelezettségek hordozójává válik, hiszen annak ellenére, hogy nem vett

részt a biztosítási szerződés létrehozatalában, kárának megtérítése érdekében köteles

együttműködni a biztosítóval, és a biztosító neki fizetheti ki a kártérítési összeget.

A biztosítási szerződés érvényességéhez a Ptk. megkívánja annak írásba foglalását. Az

írásbeliség elmulasztását azonban pótolja a biztosító részéről a fedezetet igazoló

dokumentum kiállítása (tipikusan a biztosítási kötvény). A szerződéskötést megelőzően a

biztosító részére a törvény tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amelynek ki kell terjednie a

biztosító főbb adataira, valamint a szerződés lényeges feltételeire.

A szerződés létrejöttének a törvény több módozatát szabályozza. Mind az öt létrehozatali

mód egyenrangú, a szerződés joghatásai tekintetében a létrejövetel szempontjából nem lehet

különbséget tenni:

1) Egyetlen közös okiratba foglalás: a szerződés létrehozatalának klasszikus módja, amikor

a szerződést egyetlen okiratba foglalják a felek, azt mindketten aláírják. A szerződésnek

valamennyi lényeges elemet tartalmaznia kell, azonban lehetőség van arra, hogy a

biztosító általános szerződési feltételt alkalmazzon.

2) Külön okiratok azonos tartalommal: az írásbeliség követelményének eleget tesz az a

módozat is, amikor a szerződő fél ajánlatát írásban közli a biztosítóval, aki az ajánlat

beérkezését követő 15 napon belül kibocsátja az ajánlatnak megfelelő kötvényt. A

szerződő fél írásbeli ajánlatának benyújtása rendszerint a biztosító erre a célra

rendszeresített űrlapján történik. Az ajánlati űrlapokat a gyakorlatban a biztosító készíti

el. A szerződéskötés kapcsán gyakran alkalmazott megoldás az ún. „blokk-kötvények”

esete is, ahol a szerződő fél ajánlata és a kötvény kitöltése egyidejűleg történik. A

biztosító megbízottja ugyanis a fél ajánlata alapján a megfelelő adatok kitöltése után

nyomban átadja az előzetesen már cégszerűen aláírt biztosítási kötvényt.

170

3) Egyoldalú írásbeliség: a szerződő fél ajánlatát szóban teszi meg, vagy ajánlatra utaló

magatartást tanúsít. Az írásbeliség kritériumának ilyen esetben a biztosító az ajánlattal

megegyező tartalmú kötvény kibocsátásával tesz eleget. A gyakorlatban ez az

egyszerűsített, a szerződő fél jognyilatkozatainál alakszerűtlen formával megelégedő

létrehozatali mód elsősorban az egyszeri díjas biztosítási szerződések esetében

alkalmazott (pl. utasbiztosítások, poggyászbiztosítások).

4) Ellenajánlat: a biztosítási szerződés a biztosító eltérő tartalmú elfogadó nyilatkozatával is

létrehozható. Ha a szerződő fél ajánlata és a biztosító által kiállított kötvény tartalma

egymástól eltér, és a szerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja az eltérést a

biztosítónál, a kötvény tartalmának (a biztosító „ellenajánlatának”) megfelelően jön létre

a szerződés. Fontos kritérium azonban, hogy a szerződő fél figyelmét írásban fel kell

hívni az ajánlattól való eltérésekre a kötvény kiadásakor. E figyelmeztetés elmulasztása

esetében a szerződés a szerződő fél ajánlatának megfelelően jön létre.

5) Szerződéskötés ráutaló magatartással (fogyasztói szerződések esetében): a biztosítási

szerződések szabályanyagának specialitása, hogy a szerződést hallgatással is létre lehet

hozni. Amennyiben a biztosító a szerződő fél írásbeli ajánlatára 15 napon belül – ha az

ajánlat elbírálásához egészségügyi vizsgálatra van szükség, 60 napon belül – nem

nyilatkozik, az ajánlat megérkezésének időpontjára visszamenőlegesen, a

kockázatelbírálási idő elteltét követő napon létrejön a szerződés. A szerződés tehát

csupán egy határidő reakció nélküli eltelte alapján hatályosul a szerződő fél ajánlatának

megfelelő tartalommal. Az írásbeliség követelményét nem írja felül a szabály, hiszen a

szerződés lényeges tartalmi elemeinek bizonyítására rendelkezésre áll a szerződő fél

írásos ajánlata, amely a biztosító hallgatása folytán automatikusan szerződéssé lép elő. A

hallgatással létrehozott biztosítási szerződés azonban korrekcióra szorulhat. Ha a biztosító

kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító

általános szerződési feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon

belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően

módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem

171

válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15

napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.

Ha a biztosítás hatályának kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezik, vagy a biztosítási

esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdek megszűnt (pl. eladásra

került a kárbiztosítás tárgyát képező vagyontárgy), úgy a szerződés nem lép hatályba.

A szerződés hatályba lépése (a biztosító kockázatviselésének kezdete) kapcsán a Ptk. a

következő szabályrendszert tartalmazza:

1) A biztosító kockázatviselése a felek által a szerződésben meghatározott időpontban

kezdődik

2) Szerződési rendelkezés hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában kezdődik a

kockázatviselés.

3) A felek írásban megállapodhatnak abban, hogy a biztosító a külön meghatározott

biztosítási kockázatot már olyan időponttól kezdődően viseli, amikor a felek között a

szerződés még nem jött létre (előzetes fedezetvállalás). Az előzetes fedezetvállalás a

szerződés megkötéséig vagy az ajánlat visszautasításáig, de legfeljebb 90 napig érvényes.

Ha a szerződés létrejön, az abban meghatározott biztosítási díj az előzetes fedezetvállalás

időszakára is irányadó. A szerződés megkötésének meghiúsulása esetén a szerződő fél az

előzetes fedezetvállalás időszakára a biztosító által a kockázatvállalás előzetesen

meghatározott módszerei alapján megállapított megfelelő díjat köteles megfizetni.

A biztosítási kockázat jelentős növekedése esetén követendő eljárást is rendezi a Ptk. Ha a

biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről

vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését

eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés

módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a

módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül

nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a

biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét

felhívta. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a

172

biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben

merül fel, a biztosító a fenti meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy

vonatkozásában nem gyakorolhatja.

A biztosítási szerződés kapcsán a szerződő fél fő kötelezettsége a biztosítási díj, az ellenérték

fizetése. A biztosítási díj azonban számos specialitással rendelkezik. Ahogyan láttuk, a

szerződés hatálybalépésének főszabálya is a díj megfizetéséhez igazodik. Tisztáznunk kell

tehát, hogy mikor esedékes a biztosítási díj. A Ptk. a kérdést differenciáltan tárgyalja. Attól

függően, hogy az első vagy későbbi díjról van-e szó, egyszeri vagy folyamatos díjfizetésről, a

szabályok eltérőek. Az első díj a szerződés létrejöttekor esedékes. Későbbi díj azon időszak

első napján, melyre a díj vonatkozik. Ha pedig a szerződés egyszeri díjas (pl. utasbiztosítás) a

díj szintén a szerződés létrejövetelekor esedékes. A biztosítási időszak egy év.

A díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli, azonban ha a biztosított belép a

szerződésbe, akkor a folyó időszakban esedékes díjakért egyetemlegesen lesz felelős a

szerződő féllel. A biztosító tehát bármelyiküktől követelheti a lejárt biztosítási díjak

megfizetését.

A biztosítási díj megállapítása kapcsán látnunk kell, hogy a szerződés szerencseelemet

tartalmaz, így az értékarányosság megállapítása eltér a szerződések általános szabályaitól. Az

objektív értékaránytalanságra való hivatkozás ritkán jár sikerrel.

Rendezni kell a díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatos kérdéseket akkor, amikor a biztosítási

esemény bekövetkezik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezett és ezzel a szerződés

megszűnik, a biztosító ellenkező megállapodás hiányában követelheti az egész évi díjat.

Példa: A biztosított vagyontárgy egy festmény, amely tűz során megsemmisül. A biztosítási

esemény bekövetkezett, hiszen a szerződés célja, a biztosítási érdek a festmény épségben

tartása volt. A jövőben azonban lehetetlen, hogy a biztosítási esemény (a festmény ellopása,

megrongálódása, megsemmisülése) újra bekövetkezzen, hiszen a biztosított vagyontárgy

elpusztult. Ekkor a biztosító kockázatvállalását ellensúlyozza a fenti szabály. Ha nem a

biztosítási esemény bekövetkezése miatt, hanem más módon szűnik meg a szerződés, akkor a

megszűnés hónapjának utolsó napjáig jár a díj. Felmondás esetén a biztosító követelheti azt a

173

díjengedményt, melyet a biztosítás hosszabb tartamára tekintettel nyújtott

(tartamengedmény).

A díjfizetés elmulasztásának problémája érdekesen alakul a biztosítási szerződések körében.

A díj nem fizetése ugyanis automatikusan kötelemszüntető. Ha az esedékes biztosítási díjat

nem fizetik meg, a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a

szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított 30 napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre

írásban felhívja (megintés). A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az

esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést

késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.

Abban az esetben, ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt

meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a

biztosítót a kockázatviselés helyreállítására (reaktiválási jog). A biztosító a biztosítási

fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban

esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A reaktiválási jog előnye, hogy a szerződő félnek

nem kell újra kialkudnia a biztosítási szerződés feltételeit, a szerződés létrehozására irányuló

folyamatot újra végigvinnie. Bár a befizetett hátralékos díjak újra hatályba helyezik a

szerződést, azonban a biztosító a megszűnés és újra hatályba helyezés közötti időszakban

bekövetkező biztosítási eseményekre nem vállal teljesítést. A reaktiválási jog gyakorlásának

jelentősége azon biztosítási szerződések esetében van, ahol a szerződés megkötésénél nem a

szerződési blanketták, hanem az ügyfél személyéből vagy a biztosítási érték nagyságából

következően egyéni szempontok kerültek előtérbe.

3.11.2. Életbiztosítási szerződés

Életbiztosítási szerződés alapján a biztosító a természetes személy biztosított halála,

meghatározott életkor vagy időpont elérése vagy más esemény bekövetkezése esetére a

szerződésben meghatározott biztosítási összeg kifizetésére, járadék élethosszig tartó vagy

meghatározott időszakra történő folyósítására vállal kötelezettséget. Az életbiztosítás lehet

különösen:

174

• kockázati életbiztosítás, amelynek sem lejárati szolgáltatása, sem visszavásárlási

értéke nincs; vagy

• kockázati életbiztosításnak nem minősülő életbiztosítás, ideértve a befektetési

egységekhez kötött életbiztosítást is, ahol a befektetési kockázatot a szerződés szerint

a szerződő fél maga viseli.

Az életbiztosításnak nincsen közvetett tárgya, így túlbiztosításról sem beszélhetünk. A

biztosítási összeg megállapítása tehát a felek szabad döntési jogosultságának körébe tartozik.

A biztosítási összeg és a biztosítási díj meghatározását azonban nagyban befolyásolják azok a

biztosított személyéhez tapadó releváns körülmények, melyeket a biztosító előre rögzít

szabályzatában (pl. életkor, munkahely, korábbi és fennálló betegségek stb.).

Az életbiztosításnak számos fajtája ismeretes:

• Klasszikusnak mondható a halál esetére szóló életbiztosítás. A szerződés ilyenkor

arra irányul, hogy a biztosított halálával a biztosító kifizeti a kedvezményezettnek a

biztosítási összeget.

• Az elérési életbiztosítás célja pont fordított: a biztosító akkor fizet, ha a biztosítási

időszak végén a biztosított életben van. Az életbiztosítás e fajtája tehát azt célozza,

hogy a biztosított valamilyen életkor elérésével (vagy pl. nyugdíjazásával)

hozzájusson a biztosítási összeghez. Az elérési biztosítások éppen ezért gyakran

befektetéssel vegyes biztosítási konstrukciókat jelentenek, amelyben a biztosított

folyamatos díjfizetését nem csak a szerencseelemet is magában hordozó biztosítási

szerződés ellenértékeként, de befektetésként is értelmezhetjük. A biztosító ilyenkor

forgatja a biztosítási díjakat egy előre rögzített portfolió alapján.

Az életbiztosítási szerződés megkötéséhez mindig kell a biztosított írásbeli hozzájárulása. Ez

azért fontos rendelkezés, hiszen bár lehetséges szerződő félként más javára életbiztosítást

kötni, azonban természetes, hogy más halálából annak hozzájárulása nélkül nem lehet

hasznot húzni. Ha a biztosított a szerződés megkötéséhez adott hozzájárulását visszavonja, a

szerződés a biztosítási időszak végével megszűnik. Ha a biztosított a szerződés megkötéséhez

175

adott hozzájárulásának visszavonásával egyidejűleg maga lép a szerződő fél helyébe, a

szerződés alanyváltozással fennmarad, de szükséges ehhez a szerződő fél hozzájárulása is. A

kedvezményezett jelölése is természetesen a biztosított hozzájárulásával történhet. A

biztosított a szerződésbe bármikor beléphet, de ehhez szükséges a szerződő fél beleegyezése

is.

Az életbiztosítási szerződésekben jellemző a kedvezményezett jelölése. Mivel életbiztosítás

kapcsán legtöbbször nélkülözhetetlen fogalmi elem a kedvezményezett létezése (pl. halál

esetére szóló biztosítás), így a Ptk. rendezi azon személyek körét, akik kedvezményezettnek

tekinthetők: elsőként a szerződésben megnevezett személy, ennek hiányában a bemutatóra

szóló biztosítási kötvény birtokosa, végül a biztosított örököse.

A biztosító jogállását tekintve fontos kiemelni a tájékoztatási kötelezettséget. A szerződés

megkötését követő 30 napon belül a biztosító köteles a szerződő felet bizonyítható és

azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatni a szerződés létrejöttéről. A szerződést önálló

foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül kötő természetes személy szerződő fél a

tájékoztatás kézhezvételétől 30 napon belül írásbeli nyilatkozattal felmondhatja a szerződést

indokolás nélkül. A felmondó nyilatkozat kézhezvételétől 30 napon belül a biztosító köteles

elszámolni a szerződő féllel. A felmondási jogáról a szerződő fél érvényesen nem mondhat

le. A felmondás joga csak abban az esetben nem illeti meg, ha a szerződés tartama a 6

hónapot nem haladja meg.

A biztosító mentesülési lehetőségei itt is törvényben szabályozottak:

1) Mentesül a biztosító, ha a biztosítási esemény a biztosított halála, és ezt a

kedvezményezett szándékos magatartása idézi elő. Ebben az esetben a biztosítónak meg

kell fizetnie a visszavásárlási összeget (ezt a szerződésben vagy szabályzatban kötik ki, és

a befizetett díj egy részét jelenti). A visszavásárlási összeg az örökösöket illeti.

2) Mentesül a biztosító, ha a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye

folytán vagy azzal összefüggésben, valamint a szerződéskötést követő 2 éven belüli

öngyilkossága miatt veszti életét. A biztosító ilyenkor csak a díjtartalékot köteles

megfizetni.

176

3) Amennyiben a biztosított/szerződő fél adatközlési kötelezettségét megsérti, a biztosító

szintén mentesül. Korlát azonban, hogy erre az okra hivatkozva csak a szerződés első 5

évében mentesülhet a biztosító.

Életbiztosítás esetében a jogviszony specialitásából adódóan a díjfizetés elmulasztása nem

szünteti meg a szerződést. A teljes biztosítási időszakra járó díjat a biztosító az első évben

bírósági úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az évben a

szerződő fél a díjfizetést már megkezdte vagy a díjfizetés halasztásában állapodtak meg. A

díjfizetés elmulasztása esetén a kockázati életbiztosításnak nem minősülő életbiztosítási

szerződés megfelelően csökkentett biztosítási összeggel marad fenn (díjmentes leszállítás).

A szerződő fél e jogkövetkezmény helyett választhatja a szerződés rendes felmondását. Nem

lehet díjmentesíteni a szerződést, ha visszavásárlási összeg a díjmentes leszállítás

időpontjában még nem keletkezett. Ebben az esetben a szerződés szolgáltatási összeg

hiányában megszűnik.

A kedvezményezettet együttműködési kötelezettség terheli a biztosítóval szemben. Köteles

bejelenteni a biztosítási eseményt, ennek alátámasztására okiratot szolgáltatni, valamint

kedvezményezetti minőségét igazolni. Amennyiben e kötelezettségeinek eleget tesz,

követelheti a biztosító teljesítését.

A rendes felmondás joga csak a szerződő felet illeti meg. A szerződő fél – ha az első évi

biztosítási díjat befizették – az életbiztosítási szerződést írásban, 30 napos felmondási idő

mellett, a biztosítási időszak utolsó napjára felmondhatja. Az életbiztosítási szerződést – a

biztosítási kockázat jelentős növekedésének esetét kivéve – a biztosító nem mondhatja fel.

Az életbiztosítás különösen az extrém sportokat (pl. sziklamászás, rafting) űző sportolók

vagy a nagy kockázatú sportok (pl. autóversenyzés) esetében bír jelentőséggel.

3.11.3. Balesetbiztosítás

Baleset a biztosított akaratán kívül fellépő olyan külső behatás, mely a biztosított halálát,

állandó rokkantságát, időleges munkaképtelenségét okozza. A baleset fogalmába nem

tartoznak bele a rándulás, megemelés, fagyás, napszúrás, hőguta miatti sérülések.

177

Balesetbiztosítási szerződés alapján a biztosító különösen a biztosított baleset miatt

bekövetkező halála, egészségkárosodása vagy rokkantsága esetére a szerződésben

meghatározott biztosítási összeg vagy járadék fizetésére, vagy a szerződésben meghatározott

egyéb szolgáltatásra vállal kötelezettséget.

A balesetbiztosításra a Ptk. a kárbiztosítás szabályait rendeli alkalmazni, a következő

eltérésekkel:

• a biztosító a balesetért felelős személlyel szemben megtérítési igénye alapján nem

érvényesíthet igényt;

• nem terheli a biztosítottat állapotmegőrzési kötelezettség a biztosítási esemény

bekövetkezése esetén.

Vannak azonban olyan kérdések, melyek megítélésénél az életbiztosítás szabályai irányadók:

• a biztosított hozzájárulására, hozzájárulásának visszavonására, szerződésbe való

belépésére vonatkozó szabályok;

• a kedvezményezett kijelölésének szabályai;

• a biztosító mentesülésének esete a kedvezményezett magatartása által okozott halál

miatt;

3.11.4. Felelősségbiztosítás

A felelősségbiztosítás sajátossága abban keresendő, hogy nem valamely vagyontárgyat vagy

az ember személyét biztosítja, hanem mindazokért a károkért áll helyt, amelyeket a biztosított

okoz, és személyében felelőssé is tehető az ilyen károkért.

A felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító mentesítse

őt a szerződésben megállapított mértékben és módon olyan kár megtérítése alól,

amelyért jogszabály szerint felelős. A felelősségbiztosítás tehát egy garancia a biztosított

számára. Amennyiben kárt okoz valakinek (legyen az akár vagyoni, akár nem vagyoni kár),

és jogszabály alapján felelősséggel tartozik a károkozásért, akkor helyette a szerződésben

rögzítettek szerint a biztosító áll helyt. Fontos kiemelnünk, hogy csak olyan károk

178

megtérítését vállalja át a biztosító, amelyekért jogszabály alapján felelőssé tehető a

biztosított. A szerződés népszerűsége annak is nagymértékben köszönhető, hogy számos

szakma (pl. ügyvédek, biztosításközvetítők, orvosok, MLSZ játkos-ügynökök) esetében

jogszabály kötelező felelősségbiztosítást ír elő, hiszen az ilyen tevékenységet folytató

személyek által potenciálisan okozható károk meghaladnák egy magánszemély, de olyakor

más gazdálkodó jogalany teljesítőképességét is. A felelősségbiztosítás így – bár közvetlenül a

károsult nem részese a szerződésnek – a károsult javát is szolgálja, hiszen segíti abban, hogy

a kártérítés összegéhez minél hamarabb és minél biztosabb forrásból hozzájusson.

A biztosítási esemény a biztosított károkozása. A szerződés közvetlenül azt célozza, hogy a

biztosított vagyonában az általa okozott károk hatására vagyoncsökkenés ne következzen be.

A szerződési konstrukció érdekessége azonban, hogy a károsultra közvetlen kihatással lesz a

biztosító és a biztosított (károkozó) közötti jogviszony. Abban az esetben ugyanis, ha a

biztosított kárt okoz a károsultnak, akkor már nem csak a károkozó biztosított lesz az, akinek

érdekében áll majd a saját mentesülését bizonyítani, hanem a biztosító is érdekelt lesz ügyfele

mentesülésének bizonyításában. A biztosítási esemény bejelentésére legalább 30 napos

határidőt kell biztosítani.

A károsult bizonyítani köteles a kár bekövetkeztét, annak mértékét és az okozati

összefüggést. Kártérítési igényét továbbra is a károkozóval szemben érvényesítheti. A

felelősségbiztosítás általános szabályai szerint igényével közvetlenül a biztosítóhoz nem

fordulhat. Amennyiben a károkozó biztosítottnak kártérítés fizetési kötelezettsége támad, úgy

a biztosított lesz az, aki a biztosítóval fennálló felelősségbiztosítási szerződése okán követeli

a kártérítés összegét a biztosítótól. A biztosító azonban felajánlhatja a teljesítést a

károsultnak. A károsultnak nem kötelessége ezt elfogadni, így minden további ok nélkül

visszautasíthatja a felajánlott teljesítést. A biztosítóval azonban a károsultnak is együtt kell

működnie, így adatszolgáltatási kötelezettség a káresemény kapcsán őt is terheli.

A biztosított a kárkötelemben károkozóként szerepel. Kártérítési kötelezettsége attól

függetlenül áll fenn a károsulttal szemben, hogy felelősségbiztosítási szerződéssel

179

rendelkezik. A kártérítési összeg kifizetését (a teljesítést) tehát nem tagadhatja meg a károsult

részére, azonban jogosult arra, hogy a teljesítést biztosítójától követelje.

A biztosító jogai és kötelezettségei a szerződésből következően a biztosítottal szemben

állnak fenn, de a károsultnak teljesít. Hivatkozhat a károsulttal szemben minden olyan

körülményre, amely a biztosított mentesülését eredményezné, hiszen érdeke, hogy ne álljon

be fizetési kötelezettsége. Amennyiben a károsult és a károkozó biztosított egyezséget köt,

akkor ehhez szükséges a biztosító beleegyezése. Nem teheti meg tehát a károkozó biztosított,

hogy pusztán azért, mert helyette úgyis a felelősségbiztosító fizet, könnyelműen elismeri a

károkozást, vagy a károsult által követelt kártérítési összegre rögtön rábólint. Az ilyen

egyezségbe a biztosítót is be kell vonni, hiszen hiába a károkozót terheli a kártérítési

kötelezettség, de a fizetés teljesítése a biztosító kötelessége. A károkozó és károsult közötti

egyezséget és más megállapodást a biztosító tudomására kell tehát hozni.

Meg kell vizsgálnunk a biztosító helyzetét abban az esetben, ha a kárkötelemből következően

a károsult pert indít a károkozó biztosítottal szemben kárának megtérítése iránt. Ha a perben

a bíróság a károkozó biztosítottat marasztaló ítéletet hoz, akkor a marasztaló ítélet hatálya

csak akkor hat ki a biztosítóra, ha a perben ő is részt vett, vagy bár a perről tudomást

szerzett, azonban a biztosított képviseletéről, perbeli részvételéről lemondott. A perben a

károkozóra nézve pozitív (károsult igényét elutasító) ítélet minden további megkötés nélkül

elfogadható a biztosítóra nézve, hiszen ebben az esetben teljesítési kötelezettsége nem

keletkezik, mert nincs biztosítási esemény.

Szólnunk kell a felelősségbiztosítás kapcsán a kárbiztosítási szerződések körében megismert

megtérítési igényhez nagyon hasonló regressz jog (visszkereseti jog) intézményéről. A

biztosító a biztosított szándékos vagy a szerződésben meghatározott súlyosan gondatlan

magatartása esetén jogosult a kifizetett kártérítési összeget visszakövetelni. A rendelkezés

értelmét az adja, hogy a biztosított nem tanúsíthat felelőtlen magatartást pusztán azért, mert

tudja, a kártérítést helyette az adott szituációban biztosítója fogja fizetni. Abban az esetben

tehát, ha fennállnak a biztosított felelősségének jogszabályi feltételei, a biztosító kifizeti a

180

károsultnak kárát (hiszen ő hátrányos helyzetbe nem kerülhet), azonban a kifizetett összeget

visszakövetelheti biztosítottjától, ha a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.

181

4. SZEMÉLYISÉGVÉDELEM A SPORTBAN

4.1. A személyiségi jogok természete

A polgári jog a személyi és vagyoni viszonyok joga. A személyi viszonyok szabályozása

körében kiemelt jelentősége van a személyiségvédelemnek, hiszen a modern társadalmak

jogrendszerének fontos célkitűzése az emberi személyiség kiteljesedésének biztosítása, az

ember és más jogalanyok személyiségének és az azt alkotó személyiségi jogainak védelme.

Az ember személyiségének fogalmával a Ptk. adós marad. Petrik Ferenc meghatározása

szerint „a személyiség, a test és a szellem elválaszthatatlan egysége, amely kifejezésre juttatja

az egyén viselkedését és gondolkodását, ez a viselkedés és gondolkodás jelenti a személyiség

értékminőségét, azt, amiben a személyiség különbözik mástól és ami lehetővé teszi, hogy

más legyen, mint a többi. A személyiségi jog az általánosan jellemző értékminőséget védi. A

személyiségi jogok ennek érdekében egyfelől megteremtik az ember önmegvalósításának

feltételeit (elsősorban az egyén autonóm szférájának körülhatárolásával), másfelől biztosítják,

hogy e feltételeket - a magánszférát - senki jogtalan külső beavatkozással meg ne sérthesse"

(PETRIK Ferenc: A kártérítési jog. Az élet, testi épség, egészség megsértésével szerződésen

kívül okozott károk megtérítése (HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó 2002.)). Ebből a

definícióból kiindulva a személyiségi jogokat az ember testi és szellemi működését, az ember

egységét és szabadságát biztosító jogok összességeként foghatjuk fel. Megkerülhetetlen

azonban a kérdés, hogy a polgári jogban ismert személyiségi jogok milyen kapcsolatban

állnak az emberi jogokkal és az állampolgári alapjogokkal. Ugyan a jogirodalom mindmáig

adós a három kategória pontos elkülönítésével, mi erre ehelyütt mégis kísérletet teszünk.

Az emberi jogok fogalmát jellemzően a nemzetközi közjog használja, és olyan jogosultságok

védelmét fogalmazza meg e címszóval, melyek természetszerűleg magukban foglalják az

ember személyiségéhez kapcsolódó jogokat, melyek emberi mivoltunkból következnek, és

ezen túlmenően az ember társadalomban elfoglalt helyét is kijelölik, azzal szoros

összefüggésben állnak. Az emberi jogok fogalmába így beletartoznak az emberi

személyiségből természetszerűleg következő jogosultságok mellett olyan politikai, polgári

jogok (pl. aktív és passzív választójog), gazdasági, szociális és kulturális jogok is (pl.

182

társadalombiztosítási ellátáshoz való jog, művelődéshez való jog, oktatáshoz való jog, stb.),

melyek már az ember társadalmi mozgásterét szélesítik, az emberi személyiségtől kissé

elvonatkoztatva, társadalmi dimenzióban szabályoznak jogosultságokat, magatartási,

cselekvési lehetőségeket. A polgári jog személyiségi jogai ehhez képest nem társadalmi

jogosultságokat foglalnak magukban, és a védelem középpontjában ebből következően nem

az ember társadalmi cselekvésének, mint állampolgári jogok összességének a kérdése áll. A

személyiségi jogok elsődleges feladata, hogy az ember személyiségéből következő olyan

jogokat részesítsen védelemben, melyek az embert emberré teszik, az emberi személyiséghez

a társadalmi közeg vizsgálata nélkül is hozzátartoznak. Ebből következik, hogy sem politikai

jogok, sem gazdasági, szociális vagy kulturális jogok nem tartoznak ebbe a körbe, hiszen

ezek a jogok nem az ember személyéhez tapadnak, hanem társadalomban betöltött

szerepéből, helyéből következnek. Ez utóbbi jogosultságokkal kapcsolatban elsősorban az

állam jelenik meg kötelezettként, és legfőbb szuverénként neki kell biztosítania a politikai

szabadságjogok, valamint a gazdasági, szociális vagy kulturális jogok érvényesülését,

kiteljesedését. A polgári jog természetszerűleg nem az állam és a jogalany közjogi

viszonyaival, hanem a mellérendelt magánjogi jogalanyok egymás közötti kapcsolataival

foglalkozik. A személyiségi jogok körébe így nem tartozhatnak olyan jogosultságok, melyek

kizárólag az állam – legyen szó akár jogalkotó, akár jogalkalmazó szerepköréről – oldaláról

várnak el cselekvést. Ismert az a megközelítés is, mely szerint az emberi jogok köre nem

csupán tágabb a személyiségi jogok kategóriájánál az előbb említett, társadalmi

jogosultságok beemelése folytán, hanem szűkebb is, hiszen az emberi jogok nemzetközi

egyezményekben lefektetett jogosultságok, melyek nem általánosságban védik az embert

vagy annak személyiségét, hanem csak az adott egyezményben nevesített jogokon keresztül.

Ezzel szemben a polgári jogban a személyiségi jogok felsorolása nem taxatív. A Ptk. a

személyiségi jogokat általánosságban védi, így a védelem kiterjed minden olyan jogra, mely

a személyiség összetevőjeként értékelhető. A személyiségi jogok állandó dinamizmusa nem a

jogok körének szélesítését, hanem a jog fejlődését mutatja, hiszen egyre több olyan tartalmi

eleme részesül védelemben a személyiségnek, mely vagy a technikai fejlődés következtében

183

kerül potenciális veszélybe, vagy egyszerűen csak új jogesetek kapcsán jelenik meg a

gyakorlatban.

Az alkotmányjogban használt állampolgári jogok, illetve alapjogok kifejezés tartalmában

jóval közelebb áll az emberi jogokhoz, mint a személyiségi jogokhoz. Az állampolgári jogok

az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” címe alatt kerülnek felsorolásra, és bár számos

személyiségi jogot is tartalmaznak, e jogokat az állammal szembeni korlátként fogják fel. Az

állampolgári jogok, alapjogok az állampolgárok számára személyiségi, polgári, politikai,

gazdasági, kulturális és szociális jogokat egyaránt tartalmaznak, azonban ezek közös

jellemzője, hogy a hatalommal szembeállítva, a hatalom hatókörét megvonva bírnak

jelentőséggel az alkotmányjogban. A személyiségi jogok ezzel szemben az emberi jogoknál

kifejtett tartalmi különbözőség mellett nem egyszerűen az állam által garantált jogokként

szerepelnek a Ptk.-ban, hanem abszolút jelleggel, valamennyi jogalany vonatkozásában

kötelezettség az elismerésük, tűrésük és a megsértésüktől való tartózkodás.

A Ptk. – 1959-es elődjével szemben – nem használja a személyiségi jogok terminológiáját az

emberre vonatkozó szabályok körében. Az embernek ugyanis személyiségi jogai és nem

személyiségi jogai lehetnek. Máig nem egyértelmű, hogy a személyiségi jogok és a

személyiségi jogok között létezett-e a korábbi kódex alapján bármilyen tartalmi különbség,

illetve, hogy mely jogok voltak besorolhatók az egyik és mely jogok a másik kategóriába.

Tekintettel arra, hogy a Ptk. szabályozási megoldása szerint a kódex II. Könyvében, az

emberre vonatkozó szabályok között kerültek elhelyezésre a személyiségvédelemmel

kapcsolatos szabályok, a személyiségi jogok kifejezés kizárólag az emberi személyiséget

alkotó jogosultságokat jelöli. A jogi személyek esetében a 3:1. § (3) bekezdésében

megfogalmazott utaló szabály alapján az emberre irányadó személyiségvédelmi

rendelkezéseket kell alkalmazni, a természetszerű kivételekkel. A jogi személy esetében

azonban már – személyiség hiányában –személyiségi jogokról szól a kódex, így a két

fogalom közötti különbség egyértelmű: személyiségi jogai csak az embernek lehetnek, míg a

jogi személyek személyéhez fűződő jogai – az ember személyiségi jogainak védelme körében

kifejtett szabályok alapján – csupán akkor részesülnek védelemben, ha a védelem jellegénél

fogva nem kizárólag az embert illetheti meg. A különbségtétel alapját az a tény adja, hogy

184

míg az ember esetében az autonóm, jogi elismeréstől független személyiséget alkotó

tényezők köre igényli, hogy a védelem ne szorítkozzon csak a jogalkotó által már feltárt és

megismert jogosultságokra, addig az állami elismeréssel létrejövő, keletkező jogi személyek

esetében – önálló személyiség hiányában – csupán olyan jogok (a személyiségi jogok)

részesülhetnek védelemben, melyek a Ptk.-ban elismertek és szabályozottak. A személyiségi

jogok így nem a jogi személy immanens tartalmi elemei, sokkal inkább a jogi személyiségük

keretében elismert, a jogi személyiségükhöz kapcsolódó, tapadó jogosultságok. A Ptk. ennek

megfelelően nem kínál önálló személyiségvédelmi rendelkezéseket a jogi személyek

számára; minden esetben a 2:42-2:54. §-okban kifejtett személyiségi jogokat védő szabályok

irányadók rájuk is. A gyakorlatban ez a terminológia tisztázás nem igényel változtatást, más

hozzáállást, hiszen a bírói gyakorlat eddig is kizárólag az ember személyiségvédelme

körében „fedezett fel” és fogadott be új személyiséget alkotó jogosultságokat. A jogi

személyek személyiségvédelmi igényeivel összefüggésben a törvényi elismerés

követelményként jelentkezik. A Ptk. nem nyújt külön listát a példálózó felsorolás körében a

csak jogi személyek számára biztosított személyiségi jogokról. Általánosságban azt rögzíti,

hogy a jogi személyeket mindazok a személyiségi jogok megilletik, amelyek természetüknél

fogva, a védelem jellegénél fogva nem csupán a magánszemélyekhez kapcsolódhatnak. A

jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokat ugyan nem emeli ki a törvény, de őket is

megilleti a személyiség védelme, a jogi személyeknél tárgyalt szabályoknak megfelelően.

A személyiségvédelem körében a védendő jogi tárgy, az emberi személyiség egyénenként

különböző. Annak ellenére, hogy az emberek személyisége más és más, nem

differenciálhatjuk a személyiségi jogokat aszerint, hogy bizonyos jogok kizárólag egyik vagy

másik embert illethetnek meg. Ahogyan az ember jogképessége is általános és feltétlen, úgy

az embert megillető személyiségi jogok is minden ember vonatkozásában érvényesíthetők,

gyakorolhatók. A személyiségi jogok megsértésével okozott sérelmek nagysága és köre

különbözhet személyenként, azonban valakitől nem lehet valamely egyébként a személyiség

részét képező jogosultságot megtagadni pusztán azon az alapon, hogy ő más, mint a

társadalom többségéhez tartozó más személyek. A Ptk. a személyiség anyagjogaként fogja fel

az emberi méltóságot, és valamennyi személyiségi jog az emberi méltóságból fakad. Az

185

emberi méltósághoz való jog alapjogként is funkcionál, azonban a magánjogi kódex

felfogásában az emberi személyiséget leginkább leíró, a személyiségi jogok gyűjtőjogaként

funkcionáló jogról van szó. Az emberi méltósághoz való jog az 1959-es Ptk. alatt kialakult

bírói gyakorlatban olyan kisegítő jogként funkcionált, mely lehetőséget adott a bíróságoknak

és a jogkereső közönségnek egyaránt, hogy a törvényben nem nevesített személyiségi jog

sérelme esetén kategorizálni, azonosítani tudja a jogellenes magatartással támadott

személyiségi jogot. A bírói gyakorlat így az emberi méltóságot eddig is valamennyi

személyiségi jog kútfőjének tekintette, ezáltal az a rendelkezés, mely a 2:42. § (2)

bekezdésében egyértelművé teszi, hogy a személyiségi jogok az emberi méltóságból

fakadnak, nem igényli a személyiségvédelem bírói gyakorlatának változását; sokkal inkább a

bírói gyakorlat vívmányának kódexbe emeléséről van szó. Az emberi méltóság személyiségi

jogokat azonosító felfogása még hangsúlyosabbá teszi, hogy a Ptk.-ban szabályozott

személyiségi jogi katalógus nem jelent kimerítő felsorolást, azaz nem kizárólag azok a

személyiségi jogok részesülnek polgári jogi védelemben, melyek a törvényben szabályozást

nyertek. Az ember személyiségének bármely összetevője elleni támadás megalapozhatja

ugyanis a személyiségi jogok sérelmét, és ezáltal a polgári jogi személyiségvédelem

eszközeinek alkalmazhatóságát. Vitatott azonban, hogy az emberi méltóságból levezethetők-e

olyan érdekek, melyeket jogszabály kifejezett védelemben nem részesít sem általános, sem

eseti jelleggel, azonban a társadalom tagjai számára mégis fontos érdekként jelennek meg. Az

érdekek és a személyiségi jogok közötti határvonal megtalálása sok esetben nehézséget

jelenthet. A kellemetlenségérzet, időkiesés, harag, idegesség, bosszú olyan érzelmek, melyek

elkerüléséhez alapvető érdeke fűződik minden embernek, azonban nem csupán bizonyításuk,

de védelmük is meglehetősen kérdéses. Bár elfogadjuk, hogy az ember, mint érző lény

szükségképpen igényli a természetes jólétet, a fizikai és mentális egészséges mellett az ép

érzelmi állapotot, kifejezett óvatossággal kel közelíti minden olyan igényhez, mely a felsorolt

kellemetlenségekre alapozva kíván személyiségvédelmi eszközöket alkalmazni. A

személyiségi jogok gyakorlása ugyanis nem járhat más jogainak sérelmével, így kiüresedne

ez a rendelkezés, ha a társadalmi együttélésből szükségképpen következő súrlódások alapját

adhatnák személyiségvédelmi igénynek. Ezzel ugyanis olyan magas és abszolút mértékű

186

védelmét állítaná fel a Ptk. az emberi személyiségnek, amely lényegében lehetetlenné teszi a

társadalmi érintkezés majd minden formáját. Az emberi méltóságból levezethető

személyiségi jogok körében tehát olyan jogosultságok felfedezésére van lehetősége a

bíróságoknak, melyek az emberi mivoltunkból következnek, melyek emberré tesznek. E

jogok köre részben az ember privátszférájának védelmét, részben pedig fizikai integritásának,

egészségének a védelmét öleli fel. A technikai, technológiai fejlődés felszínre hozhat olyan,

eddig csupán az érdekek szintjén létező jogosultságokat is, melyek a polgári jogi

személyiségvédelemre érdemesek. A jogfejlesztő értelmezés követelményének való

megfelelés jegyében így új jogoknak a személyiségi jogok körébe integrálásán keresztül a

társadalom és a jog valamely magatartással kapcsolatos hozzáállása is lemérhető. Az

információs önrendelkezéshez vagy az adatvédelemhez fűződő jogok tipikusan a modern

technika új típusú jogsértéseket lehetővé tévő természete miatt nyertek elismerést és jogi

szabályozást. Nem tagadható, hogy minden embernek joga volt korábban is ezen jogok

gyakorlására és védelmére, azonban sérelmük nem volt könnyen kivitelezhető és nem

jelentkezett tömeges formában.

Az új Ptk. személyiségvédelemmel kapcsolatos szabályai véleményünk szerint alapvető

változást nem idéznek majd elő a bírói gyakorlatban, így az 1959-es Ptk. hatálya alatt

született bírósági határozatok megállapításai, a korábbi kódex szabályainak alkalmazása

során kialakult ítélkezési állandók a továbbiakban is alkalmazandók. Ebből következően mi

is használjuk ezeket a döntéseket, az új Ptk. rendelkezéseinek magyarázatához kapcsolódóan.

4.2. A személyiségvédelem területei

A személyiség polgári jogi védelme két területet ölel fel. A Ptk. védelemben részesíti a

személyiséghez hozzátartozó, az emberi személyiségből eredő jogokat, valamint a szellemi

alkotásokhoz fűződő jogokat egyaránt. Míg a személyiségi jogok a személyiség összetevői, a

személyiséget alkotó jogosultságok, addig a szellemi alkotások a személyiség külvilági

megjelenését, dolgokban, alkotásokban való manifesztálódását jelentik. A szellemi alkotások

a személyiség kivetülései, dolgokban való leképeződései. Emiatt egyszerű dologként való

187

felfogásuk helyett a velük való rendelkezés, felhasználásuk vagyoni és személyiségi jogi

problémákat egyaránt felvet.

A polgári jogi személyiségvédelem sajátossága, hogy olyan értékeket védenek az itt szereplő

rendelkezések, melyeknek vagyoni mérőszáma nem ismert; pénzben kifejezhetetlenek,

megmérhetetlenek, és – a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok kivételével –

gazdasági forgalom tárgyai nem lehetnek. Ez mutatja, hogy a személyiségvédelem

társadalmi-erkölcsi értékítéletet megjelenítő terület, ahol a jogfejlődés, a védelem valódi

tartalma szempontjából különös jelentőséggel bír az adott társadalmi környezet, a társadalmi

morál. Az erkölcsnek nem ismert jogi definíciója, azonban általánosságban a társadalom

többsége által helyesnek ítélt magatartást, a társadalom többségének az értékítéletét

nevezhetjük erkölcsnek. Mivel a jogfilozófiában is megjelenő alaptétel szerint a tételes jog

belső, tartalmi jogszerűsége (igazságossága) attól függ, hogy mennyiben találkozik a

társadalmi értékítélettel, az erkölccsel, így a jog és erkölcs fogalma egymással szorosan

összefügg. A személyiségvédelem körében pedig a két fogalom hatással van egymásra,

hiszen a nehezen kategorizálható személyiségi jogok körének és tartalmának bővülése az

erkölcsi felfogás változásának hatása. A hatás fordítva is igaz, hiszen a kiterjesztő értelmezést

követő bírói gyakorlat hat a társadalmi folyamatokra is, a jogalanyok tisztában vannak

személyiségük tartalmával, és az ezt alkotó jogok sérelmét újabb és újabb védelmi

esetkörökre kívánják kiterjeszteni. A védelemben részesített jogok megmérhetetlensége,

pénzben kifejezhetetlen természete ellenére a személyiségvédelem körében megjelenő

szankciók között vagyoni jellegű szankciók is találhatók. Ezek a jogkövetkezmények

egyértelműek abban az esetben, ha a személyiségi jogok megsértése egyben

vagyoncsökkenést is előidéz a sérelmet szenvedett fél oldalán. A sérelemdíj azonban már egy

tisztán személyi viszonyban úgy alkalmaz vagyoni szankciókat, hogy az összegszerűség

megállapítása szükségképpen szubjektív szempontok mentén történik.

A személyiségvédelem nem csupán a polgári jogban jelenik meg. A személyiség védelmét a

polgári jog és a büntetőjog egymást kiegészítve valósítja meg. A büntetőjog a jogsértőre

188

koncentrálva, a társadalom rosszallásával reagál a jogsértésre, az elkövető nevelését, extrém

esetekben izolálását célul tűzve. A polgári jog továbbra is az egyensúly helyreállítására

törekszik, és még ha lehetetlen is ez a vállalkozás a személyiségi jogok megsértése esetében,

legalább egy erkölcsi-jogi megközelítő helyreállítást, valamint ehhez kapcsolódó vagyoni

szankciókat szabályoz a sérelmet szenvedett fél számára kompenzációként, elégtételként.

4.3. A személyiségvédelem generálklauzulája

A Ptk. 2:42. § a személyiségi jogokat általánosságban részesíti védelemben. A védelem teljes

és abszolút. A védelem teljessége azt jelenti, hogy a törvényben később nevesítésre kerülő

személyiségi jogok nem ölelik fel az emberi személyiség valamennyi szegmensét, csupán

példálózó jelleggel a jellemző személyiségi jogokat nevesítik, és tartalmaznak speciális

jogkövetkezményeket ezek megsértése esetére. A nevesített személyiségi jogokon túlmenően

azonban adott a konkrét ügyben ítélkező bíróság számára az, hogy az elé vitt esetben a

személyiség valamely összetevője elleni támadást ismerje fel, és a 2:42. § (2) bekezdésében

szabályozott generálklauzulára hivatkozva állapítsa meg a személyiségi megsértését. A

generálklauzula kiemelt jelentőséggel bír a polgári jogi személyiségvédelem körében. Nem

szűkíti le ugyanis a személyiségvédelmet külön nevesített jogokra, hanem a rugalmasságot

biztosítva nyitva hagyja a személyiségi jogok körét, ezzel igazodva a később társadalmi,

gazdasági, technikai fejlődéshez. A társadalmi folyamatok változása ugyanis nagy hatást

gyakorol a személyiség tartalmára, hiszen az előbbiekben elemzett, társadalmi moráltól

jelentősen befolyásolt területe a személyiségvédelem a polgári jognak. A technikai fejlődés a

személyiség korlátozásának, megsértésének újabb módszereit teheti lehetővé, mely a

személyiség újabb szeletének védelmét igényli (pl. információs önrendelkezési jogok

elismerése). Nem új jogosultság megalkotásáról van szó ezekben az esetekben, sokkal inkább

a személyiség újabb szeletének megtalálásáról. A személyiséget alkotó jogok adottak, és

minden jogalany személyiségében megtalálhatók. A társadalmi, gazdasági, technikai fejlődés

csupán felszínre hozza ezeket a jogosultságokat, előtérbe helyezi.

A Ptk. a személyiségvédelmet azonban nem csupán negatív oldalról, a kötelezettekkel – a

társadalom valamennyi tagjával – szembeni tiltásként fogja fel. A 2:42. § (1) bekezdése a

189

személyiségvédelem pozitív oldalát határozza meg akkor, amikor már-már az Alaptörvény

deklaratív stílusában minden ember számára megadja azt a jogot, hogy személyiségét törvény

és mások jogainak korlátai között szabadon érvényesíthesse. A személyiség kiteljesítésének

klauzulája ez a rendelkezés, mely alanyi jogként közelít a személyiségi jogokhoz. A

személyiség kiteljesítését a személyiséget alkotó jogosultságok szabad gyakorlása jelenti,

amelyet azonban egyik oldalról törvényi előírások, másik oldalról más személyek jogai

szoríthatnak korlátok közé. Az előbbi esetben a Ptk. egyértelművé teszi, hogy a személyiségi

jogok jogszabállyal történő korlátozása kizárólag törvényi szinten történhet, azonban nem

csupán a Ptk.-ban, hanem más törvényben is megvalósulhat. Párhuzamot találunk itt az

Alaptörvény szabadságjogokkal, állampolgári jogokkal kapcsolatos felfogása és a polgári

jogban szabályozott személyiségi jogok gyakorlása között. Mindkét esetben csupán törvényi

szintű norma lehet az, amely e jogokat korlátok közé szorítja. A korlátozás kifejezés azonban

arra utal, hogy a személyiségi jogok esetében sem fordulhat elő, hogy törvény a személyiségi

jog tartalmát teljesen kiüresíti. A korlátozás értelemszerűen csupán egyértelműen

meghatározott, konkrét szituációkra vonatkoztatható esetekben képzelhető el. Bár az

alkotmányjogban az alapjogok korlátozáshatósága vonatkozásában az Alkotmánybíróság által

felállított szükségességi-arányossági teszt a személyiségi jogok felfogásával azért nem

állítható párhuzamba, hiszen itt a másik magánjogi jogalanynak nincsen lehetősége a

korlátozásra, a jogalkotóval szemben véleményünk szerint mégis követelményként

jelentkezik. A Ptk. a jogalkotással okozott károk kérdését külön norma formájában nem

rendezi a kártérítési jogban, így a fenti követelmény jogalkotó által történő megsértése

vélhetően polgári jogi személyiségvédelmi igényt nem keletkeztet a sértettek oldalán.

Az emberi személyiség másik korlátját mások jogai jelentik. Tekintettel arra, hogy a Ptk.

felfogásában minden embernek joga van személyisége szabad kiteljesítéséhez, így ez

szükségképpen azt is eredményezi, hogy senki nem gyakorolhatja úgy az őt megillető

jogosultságokat, hogy ezzel más személy, más ember személyiségi vagy vagyoni jogait sértse

vagy veszélyeztesse. A személyiségi jogok gyakorlása csak akkor felel meg társadalmi

rendeltetésének, ha nem sérti mások személyiségi jogainak és érdekeinek a tiszteletben

tartását előíró jogszabályokat (BH 387/1992.). Nem csupán a másik ember személyiségi

190

jogainak megsértése tilos a személyiségi jogok érvényesítésekor, hanem a másik személy

vagyoni jogainak sérelme esetén beálló felelősség alól sem nyerhet a jogsértő felmentést. A

Ptk. a „mások jogainak” kifejezéssel ugyanis nem szűkíti le a korlátokat csupán a

személyiségi jogokra; azok alatt bármilyen alanyi jogot – személyiségi és vagyoni jellegű

jogot – érteni kell.

A személyiség általános védelme abszolút kötelezettséget keletkeztet minden jogalany

vonatkozásában. Mivel a személyiség egyedi, minden jogalany esetében más és más

tartalommal bír, így a személyiségvédelem körében szabályozott jogviszonyok abszolút

szerkezetű jogviszonyok. A jogalany személyiségi jogai elismerését, a személyisége

kiteljesedésének mások általi tűrését, valamint a személyiségi jogainak megsértésétől való

tartózkodást várhat el a többi jogalanytól. A jogi személy feladat- és hatáskörében, illetve

tevékenységi körében eljáró természetes személy (tag, alkalmazott, vezető tisztségviselő)

magatartása a jogi személy eljárásának minősül, így az ennek során okozott kárért vagy

személyiségi jogsértésért harmadik személyekkel szemben a jogi személy tartozik

felelősséggel. A személyiségvédelem abszolút jellegéhez nem csupán az tartozik hozzá, hogy

a személyiséget alkotó valamennyi jogosultság a törvény védelme alatt áll, hanem kiterjed

arra is, hogy a személyiség védelme, megóvása érdekében a Ptk.-ban biztosított valamennyi

jogvédelmi eszköz igénybe vehető. Ezt fejezi ki a Ptk. azon fordulata, amely minden

embernek biztosítja a személyiségi jogainak érvényesítését. A törvényben szabályozott

jogvédelmi eszközök mind rendelkezésre állnak a személyiségi jogok megóvására, így nem

csak azok alkalmazhatók egy konkrét szituációban, melyeket a Ptk. a személyiségvédelmi

fejezetben kifejezetten személyiségvédelmi eszközként nevesít. Egy példával megvilágítva, a

birtokháborítás körében ma már elfogadott és egységes bírói gyakorlat szerint a bűz, zajhatás

egyaránt alkalmas arra, hogy a dologi jogba tartozó birtokvédelmi eszközöket a sérelmet

szenvedett fél igénybe vegye. Bár a zaj és bűz a dolog birtoklásának zavaró hatásaként

jelentkezik, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy e két „kellemetlenség” valójában

az embert, az ember személyiségét zavarja. A birtokháborításra válaszként szabályozott

birtokvédelmi eszközök körében így felfedezhetjük a személyiségvédelem megjelenését,

személyiségvédelmi célokat is.

191

4.4. A jogsértéshez való hozzájárulás, játékszabályok elfogadása

A Ptk. az 1959-es kódexben a jogsértésbe való beleegyezés, mint jogellenességet kizáró ok

korlátjaként szereplő megkötéseket elhagyja. Ennek megfelelően a Ptk. már nem kívánja meg

a jogellenesség kizárásához, hogy az érintett, a személyiségi jog jogosultja csak olyan

jogsértésbe egyezzen bele, mely társadalmi érdeket nem sért és nem veszélyeztet. A

megkötések elhagyását nem a korábbi kódex patrónusi szerepkörének megváltozásával,

sokkal inkább a szabályozás logikájának a megváltozásával lehet magyarázni. Nyilvánvaló,

hogy a jogszabályokban tiltott magatartások köre, melyek imperatív normák formájában

minősítenek jogellenesnek bizonyos tevékenységeket és mulasztásokat, mivel jogalkotói

kívánalmak, nem írhatók felül egy magánszemély által. Ebből következik, hogy a

személyiségi jogok megsértésébe való beleegyezés Ptk.-ban szereplő látszólagos

korlátlansága valójában közel sem abszolút és határok nélküli jogosultság az érintett számára,

hiszen azt a beleegyezés pillanatában hatályos jogszabályok korlátozzák. A társadalmi érdek

sérelme vagy veszélyeztetése egyébként is meglehetősen szubjektív és tág megfogalmazás

volt. A társadalmi érdeknek ugyanis nincs jogrendszerünkben egyértelmű definíciója, így azt

a bírói gyakorlat eddig is olyan esetekre vonatkoztatta, amikor valamely jogszabályban

megjelenő tiltott magatartás alóli felmentésként hivatkozták az érintett hozzájárulását. Az

élethez való jogról való lemondás, az élethez való jog megsértésébe való jogosulti

hozzájárulás a büntető törvényben szabályozott emberölés miatt nem lehet érvényes. A

személyiségi jogok védelmét értelemszerűen így nem lehet kizárólag az érintett jogalany

kívánságaitól, önrendelkezési jogának gyakorlásától függővé tenni. Más szóval a jognak a

jogalanyt saját magától is meg kell védenie bizonyos szituációkban. Ezek a helyzetek

azonban pontosan kategorizálhatatlanságuk és sokszínűségük okán szükségszerűen nem

kaphatnak helyet a Ptk.-ban egy felsorolás formájában. A jogosult beleegyezése, jogsértéshez

való hozzájárulása kizárja a személyt támadó magatartás jogellenességét. Ezt a személyiségi

jogokat érintő joglemondást azonban soha nem lehet kiterjesztően értelmezni (BH

455/1992.). Éppen ez a szemlélet tükrözi, hogy csak olyan sportsérülésekbe egyezhet bele a

játékos, amelyeket a sportág szabályainak ismeretében egyébként is jól ismer, azaz a

szabályszerű sporttal velejáró kockázatokra vonatkozhat a joglemondás.

192

A jogosult beleegyezésének érvényességéhez kapcsolódó problémákat jól szemlélteti a

következő jogeset. A jogosult beleegyezésének kérdése gyakran merül fel olyan sportok

kapcsán, melyek eleve magukban hordozzák a sérülés veszélyét. Ennek megfelelően az

ökölvívás és más küzdősportok esetén a játék megkezdésével a játékban résztvevők

elfogadják a játékszabályokat, köztük azt az ismert kockázatot is, melynek értelmében testi

sérülést szenvedhetnek. Abban az esetben, ha a sérelem bekövetkezése a játékszabályok

betartása mellett történt, a jogellenesség fel sem merülhet, hiszen a jogosult e kockázat

tudatában kezdte meg a játékot, azaz beleegyezett az esetleges károkozásba, testi épségének

megsértésébe. Vizsgálandó kérdés azonban, hogy a játékszabályok megszegésével okozott

sérelem esetére kiterjed-e a játékban résztvevő károsult beleegyezése. A bíróságnak egy

esetben abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a sportág szabályainak megszegése

révén elkövetett szabálytalanság megvalósít-e olyan jogellenes és felróható magatartást, ami

személyiségvédelem körében is alkalmazott kártérítési felelősség megállapításának

előfeltétele. A másodfokon eljáró ítélőtábla nem osztotta azt a felperesi hivatkozást, mely

szerint a labdarúgás szempontjából laikusnak tekinthető elsőfokú bíróság okszerűtlenül és a

bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével jutott arra a megállapításra, hogy a felperesnek

az alperes nem szándékosan, hanem a labdarúgójátékban lévő kockázat keretein belül okozott

sérülést, amikor egy bajnoki labdarúgó mérkőzésen beletaposott felperes vádlijába. Az

alperessel szemben lefolytatott fegyelmi eljárás ugyan megállapította alperes felelősségét,

ugyanakkor annak a kérdésnek kiemelt jelentőséget tulajdonított a bíróság, hogy a labdarúgás

szempontjából megfelelő szakismeretekkel rendelkező Magyar Labdarúgó Liga jogerős

fegyelmi határozata úgy foglalt állást, hogy az alperesi szabálytalanság nem a labda

megjátszásának szándéka nélkül, kifejezetten sérülés okozása céljából történt volna. A

sérülés okozását az ugyancsak szakembernek tekinthető játékvezetői ellenőr sem minősítette

szándékosnak, és az alperesi mozdulatsor az eljárás anyagává tett videofelvétel tanúsága

szerint sem tekinthető olyan magatartásnak, ami jogi értelemben az alperesi felróhatóság

mértékét elérné. A bíróság álláspontja szerint a perbeli jogvita elbírálása szempontjából

irreleváns, ezért szükségtelen bizonyítás a játékvezető tevékenységével kapcsolatos

Labdarúgó Liga játékvezetői testületének eljárásával kapcsolatos iratanyag beszerzése,

193

ugyanis amennyiben a játékvezető a rá vonatkozó előírásokat megszegte, ez csupán az ő

magatartásával összefüggő károkozás esetében bírhatna jelentőséggel. A bíróságnak nem a

futball játékszabályai megszegése tekintetében kellett állást foglalnia, hanem az alperes

felelősségének megállapításához a magatartása jogi értékelését kellett elvégeznie. A

labdarúgó mérkőzés során az elkövetett szabálytalanság révén elszenvedett sérülés – akkor is,

ha a játékszabályok megsértése szándékosan történt – a játékkal együtt járó kockázati körön

belül marad, és a károsult beleegyezése folytán kizárja a károkozó magatartás

jogellenességét. A felvállalt kockázat határain kívül esik és felelősséggel jár, ha a játékos a

sérülés okozásának célzatával fejt ki szándékos, a játékszabályokat durván sértő károkozó

magatartást. (BDT 932/2004.).

A személyiségi jogok megsértését kizáró hozzájárulásnak kifejezettnek kell tehát lennie; azt a

jogosult terhére kiterjesztően semmiképpen sem lehet értelmezni (BH 7/2002.). A jogosulti

hozzájárulás így sosem lehet általános, valamely személyiségi jog bármilyen formában

történő jövőbeni megsértésére kiterjedő hatályú, hiszen azzal az érintett valamely

személyiségi jogáról teljes egészében lemondana. Bár a Ptk. külön nem rögzíti, azonban a

továbbiakban is helytálló az a felfogás, mely szerint az érintett személyiségi jogait nem

korlátozhatja és nem zárhatja ki, sem egyoldalú nyilatkozattal, sem szerződéssel. A

személyiségi jogokat korlátozó általános, nem helyzetekre specializált szerződések és

egyoldalú nyilatkozatok tilalma védelem az ellen, hogy a bármilyen kiszolgáltatott helyzetbe

kerülő jogosult feláldozza személyiségi jogait pillanatnyi szorult helyzetéből történő

szabaduláshoz. Ezeken a társadalmi érdekeket tükröző korlátokon túlmenően azonban a

jogosult a személyiségi jogainak ura, azok felett rendelkezik. Ez a rendelkezés a

jogirodalomban megjelenő egyik álláspont szerint abban is tetten érhető, hogy a polgári jog

felek autonóm akaratára épülő felfogása alapján a jogosult dönti el, milyen mértékű sérelem

esetén kér jogvédelmet a bíróságtól, és szemben a büntetőjoggal, kizárólag a jogosult

döntésétől és választásától függ, hogy érvényesít-e és ha igen, akkor milyen

személyiségvédelmi igényt a jogsértővel szemben.

194

4.5. A személyiségi jogok sérelmének esetei a sportjogban

A Ptk. a személyiségvédelem generálklauzulájának megerősítése érdekében, valamint a

jogalkalmazás segítése érdekében példálózó felsorolást nyújt azokról a személyiségi

jogokról, melyek már elismerést nyertek a jogalkotás és/vagy a jogalkalmazás szintjén. A

példálózó felsorolás célja nem csupán a személyiségi jogok jobb definiálásának és a tartalmi

elemek megtalálásának segítése, hanem a bírói gyakorlatban kikristályosodott ítélkezési

állandóknak a normatív szabályozás szintjén való megjelenítése. A Ptk. a felsorolásban nem

alanyi jogként, hanem az alanyi jog sérelmét eredményező helyzetekként szabályozza a

személyiségi jogokat. Az 1959-es Ptk.-hoz képest számos ponton módosult, finomodott a

személyiségi jogok példálózó felsorolása. Ahogyan arról már szó volt, az emberi

méltósághoz való jog nem a személyiségi jogok egyike, hanem valamennyi személyiségi jog,

az emberi személyiség gyűjtőjoga, anyagjoga, így a felsorolásban értelemszerűen nem

szerepel. A lelkiismereti szabadság megsértése nem szerepel a felsorolásban. A lelkiismereti

szabadság ugyanis alkotmányjog alapjog, és a magyar jogban a szabályozás elsődlegesen az

állam oldaláról állapít meg kötelezettségeket e jog egyének számára történő biztosítása

érdekében. A lelkiismereti szabadság magánjogi jogalanyok által történő megsértése

természetesen eredményezhet személyiségi jogsértést, és működésbe léptetheti a polgári jogi

személyiségvédelem szankciórendszerét, azonban e jog nevesítése azért szükségtelen, mert az

ember magánélethez való jogán vagy a hátrányos megkülönböztetés tilalmán keresztül

mindenképpen védelmet élvez. A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a

vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a

szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások

végzése útján vagy egyéb módon – akár egyénileg, akár másokkal együttesen – nyilvánosan

vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy

taníthassa. A vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés terjesztése a tömegtájékoztatási

eszközök útján is történhet. Ebben az esetben e tevékenységre a tájékoztatásra vonatkozó

törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása,

illetőleg gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet

meg. Állami (hatósági) nyilvántartásba vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatot

195

felvenni nem szabad. A nyilvántartásban már szereplő ilyen adatról csak az érintett személy

vagy - halála után - egyenesági rokona részére adható tájékoztatás. A lelkiismereti és

vallásszabadság gyakorlásában senkit sem szabad akadályozni, a jog gyakorlása azonban – ha

törvény másként nem rendelkezik – nem mentesít az állampolgári kötelezettség teljesítése

alól. Az egyéni és közösségi vallásgyakorlást lehetővé kell tenni a szociális, egészségügyi,

gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben gondozott, a büntetés-végrehajtási intézetben

fogvatartott számára. Minden olyan magatartás sérti a lelkiismereti szabadságot, amely annak

önkéntességét, anonimitását kizárja (74/1991. (XII. 28.) AB határozat).

4.5.1. Az élet, testi épség, egészség megsértése

Az élet, testi épség és egészség megsértése a személyiségi jogok sérelme közül a leginkább

nyilvánvaló, és szinte minden esetben büntetőjogi jogkövetkezményeket is maga után vonó

sérelmeket jelenti. Az emberi személyiség alapvető alkotóeleme az emberi test védelme és

épsége. A testi épség és az egészség védelme alapvető fontosságú jogok az ember

személyiségének meghatározása során. A fizikai integritás kihat a lelki egyensúlyra, így az

ember közérzetére, szabadságára, személyiségének kiteljesedésére. A testi épséget és

egészséget támadó jogellenes magatartások a személyiségi jogok sérelmének esetei között

különleges helyet foglalnak el, hiszen azon személyiségi jogokról van szó, melyek

külvilágban is látható, orvosilag diagnosztizálható sérelmet keletkeztetnek. A testi sérüléshez

azonban olyan következmények is társulhatnak, melyek már a sérelmet szenvedett fél

pszichéjében, életvitelében eredményeznek negatív változást. A bírói gyakorlat kifejezetten

vizsgálja a maradandó testi sérülést eredményező esetekben azt is, hogy a sértett

személyiségére milyen hatást gyakorolt a jogellenes magatartás. Különösen akkor

eredményezte ez a korábbi kódex alapján a nem vagyoni kártérítés összegének más hasonló

esetekhez képest való megemelését, amikor a sérelmet szenvedett fél fiatalkorú, személyisége

még nem kiforrott. Annak ellenére, hogy a nem vagyoni kártérítést a Ptk.-ban felváltja a

sérelemdíj, melynek megítélése nem függ többé hátrány bizonyításától, a testi épség,

egészség sérelmét jelentő esetekben a sérelemdíj összegének megállapítása során továbbra is

jelentőséget kell tulajdonítani az okozott sérelmek nagyságának.

196

4.5.2. Személyes szabadság, magánélet megsértése

A személyes szabadság jogellenes korlátozása, mint az ember személyisége elleni támadás

tilalma azzal magyarázható, hogy az ember személyiségéhez hozzátartozik a szabad

helyváltoztatás joga, a tartózkodási helyének szabad megválasztása. Ezt a jogosultságot még

a gondnokság alá helyezett személyek esetében sem engedi teljes mértékben korlátozni a

törvény, és a gondnok számára kötelezettségként írja elő, hogy a gondnokolt kívánságát e

kérdésben lehetőség szerint vegye figyelembe. A személyes szabadság jogellenes

korlátozását a büntetőjog is hatékony eszközökkel védi. A korlátozás polgári peres bíróságok

gyakorlatában megjelenő tipikus példája, amikor a büntetőeljárás során olyan

kényszerintézkedést foganatosítanak, melynek jogszabályi feltételei nem álltak fenn, vagy az

intézkedés végrehajtása során a jogszabályi feltételeknek a végrehajtás nem felelt meg (pl.

sportrendezvény szurkolójával szemben hatáskörüket túllépve intézkedik a rendőrség). A Ptk.

szóhasználatában a személyes szabadság azonban nem csupán a helyváltoztatáshoz fűződő

jogot jelenti. A személyes szabadság alatt a gondolat kifejezésének, a magatartások,

cselekvések, tevékenységek – jogszabályi keretek között – szabad megválasztásának

szabadságát is érteni kell. Ezt támasztja alá, hogy a Ptk. a 2:43. § b) pontjában a magánélet és

a magánlakás megsértésével egy sorban rendelkezik a személyes szabadság megsértéséről.

Ezzel olyan jogosultság nyer elismerést, mely az ember privátszféráját, akaratautonómiáját,

cselekvési szabadságát hangsúlyozza és azonosítja személyiségi jogként.

A magánélet védelme új jogként került nevesítésre a Ptk.-ban a személyiségvédelem

keretében. Nem mondhatjuk azonban, hogy hazánkban a magánszféra védelmét garantáló

bírósági határozatok mindenféle írott jogi felhatalmazást mellőztek volna az új Ptk. hatályba

lépését megelőzően. Az Alaptörvény sem nevezi meg a privátszférához való jogot konkrét

alapjogként, azonban a magánélet védelmét az Alkotmánybíróság egyértelműen olyan, az

egyén autonómiájának védelmére szolgáló alapjogként azonosította, amely az ember

veleszületett méltóságából ered (56/1994. (XI. 10.) AB határozat). A magánélethez fűződő

jog nevesítésre került továbbá nemzetközi egyezményekben is, melyeket Magyarország is

ratifikált. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének XXI. ülésszakán elfogadott Polgári és

197

Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kifejezetten tiltja, hogy bárkinek a

magánéletébe, családi életébe önkényesen beavatkozzanak. Az emberi jogok és az alapvető

szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8. cikke a

magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról szintén úgy rendelkezik, hogy

mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését

tiszteletben tartsák. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 2:42. §-ában foglalt generális

személyiségvédelmi rendelkezés az ember személyét, személyiségét alkotó valamennyi jogot

a törvény védelme alá helyez, így nincs akadálya annak, hogy a ma már széles körben ismert

és a magyar jogrendszerben is megjelenő privátszférához való jogot a bíróságok védelemben

részesítsék. Bár a jogalkotó sem definícióját, sem tartalmát nem adta a magánéletnek, és a

megsértésének tipikus esetköreit sem sorolta fel, a bírói gyakorlat napjainkra kellő

alapossággal foglalkozott a kérdéssel. A joggyakorlat szerint a magánszférához való jog nem

más, mint az egyén jogosultsága ahhoz, hogy maga dönthesse el, mi legyen sorsával, mit tesz

magával, a testével és a rá vonatkozó ismeretekkel (Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.429/2010/3.).

A magánszférához fűződő jog arra irányul, hogy az egyén meghatározza, mely vele

kapcsolatos információk jussanak mások tudomására, a hozzá kapcsolódó adatok, életének

intim részletei, gondolatai kinek a számára váljanak ismertté. A magánszférához való jog az

egyénnek a rá vonatkozó ismeretek feletti önrendelkezési jogát is jelenti arra vonatkozóan,

hogy megmutathassa magát a külvilágnak, illetve saját személyének azt a részét, amit

nyilvánosságra akar hozni. Ennek a jognak részét képezi az önkifejezés és az eltitkolás,

elrejtőzködés joga is. A magánszférához való jog tehát nem csak azt a jogot foglalja

magában, hogy az egyén megakadályozhassa a Ptk.-ban nevesített személyiségi jogsértések

körében szabályozott valótlan adatok állítását, híresztelését, arcképének, hangjáról készült

felvételnek jogosulatlan közzétételét, hanem azt is, hogy a magánéletéről, a magánszférájába

tartozó dolgokról - akár szűk, akár tágabb körben, akár a sajtó útján vagy más módon - az

információk ne kerüljenek nyilvánosságra. A privátszféra védelmére úgy is tekinthetünk,

mint az emberi méltóság egyik fontos összetevőjére. Az emberi méltósághoz való jognak két

alapvető funkciója van ugyanis: egyfelől absztrakt határvonalat jelent a törvényhozás

hatóköre és a privátautonómia között, fék szerepét töltve be ezáltal a jogalkotásban, másfelől

198

egyéb jogok forrása és az egyenlőség biztosításának garanciájaként is jelentkezik. Ebből a

jogból vezethető le a személyiség szabad kibontakozásának joga, az általános cselekvési

szabadsághoz való jog (27/1990. (XI. 22.) AB határozat ), valamint az önazonossághoz,

önrendelkezéshez való jog is. A híressé vált abortusz határozatban (64/1991. (XII. 17.) AB

határozat) az Alkotmánybíróság tovább vitte a kérdést, és megállapította, hogy az emberi

élethez és az emberi méltósághoz való jog a jogképességgel együttesen fejezi ki az ember

jogban elfoglalt helyét. Bár maga az Alkotmánybíróság is az emberi méltósághoz való jogot

elsődlegesen az állam, a jogalkotó és az állami szervek, a közhatalom gyakorlói előtt húzott

alapvető korlátként kezeli, így kevésbé a személyek közötti jogviszonyokra fókuszál, nem

állítható, hogy a polgári jogi személyiségvédelem szempontjából ne lenne relevanciája ennek

az alapvető fontosságú jogosultságnak. Végigtekintve a személyiségvédelem elmúlt két

évtizedes bírói gyakorlatán, az emberi méltósághoz való jog eddig tipikusan olyan

hivatkozási alapként funkcionált, melyet a jogkereső közönség és a bíróságok is bármikor

elővehettek, amikor a konkrét esetben a jogsértés érezhetően támadta az emberi

személyiséget, azonban a tényállás nehezen volt megfeleltethető valamely nevesített

személyiségi jognak. Különösen az alsóbb szintű bíróságokra igaz az az állítás, hogy nem

szívesen „fedeznek fel” új személyiségi jogokat. Az új Ptk. visszahelyezte az emberi

méltósághoz való jogot a személyiségi jogok katalógusába, méghozzá igazi anyajogként, a

személyiségi jogok általános védelme körében szabályozva. Az emberi méltóság ebben a

megfogalmazásban a személyiség alapvető értékét jelenti, és a nevesített személyiségi jogok

valójában az emberi méltóságból következő jogosultságok. Az Alkotmánybíróság

határozataiban nem csupán értelmezett személyiséget alkotó jogosultságokat, hanem maga is

„alkotott” ilyeneket. A magántitok és személyes adatok védelméhez fűződő jogok vizsgálata

során megállapította, hogy a személyes adatok védelméhez való jog nem pusztán

hagyományos védelmi jogot jelent, hanem aktív oldaláról szemlélve az egyént megillető

információs önrendelkezési jogként is funkcionál (15/1991. (IV. 13.) AB határozat). Új

személyiségi jogok konstruálása terén nehéz helyzetben van a jogalkalmazó és a jogkereső

közönség egyaránt. Mivel a személyiségi jogok természetében rejlik viszonylagos

meghatározatlanságuk, így el kell fogadnunk, hogy jogszabály módosítás nélkül is

199

befogadhatóvá válnak új igények személyiségi jogok megsértésére való hivatkozással. Azt

azonban el kell ismernünk, hogy új személyiségi jogot felfedezni és elnevezni jellemzően a

felsőbb bíróságok (Kúria, Ítélőtáblák) és az Alkotmánybíróság szokott. Érthető, hogy az első

fokon eljáró bíróságok ezt az egyébként őket is megillető jogkört ritkán gyakorolják.

Jellemzően új személyiségi jogok felfedezése a sérelmet szenvedett fél személyéhez nagyon

szorosan tapadó jogosultságok körében történik (eltekintve persze a társadalom, technika

fejlődésétől, ahol pl. egy peres eljárás ésszerű időn belül való befejezéséhez vagy akár az

információs önrendelkezéshez való jog jelentős súlyú, de társadalmi változás generálta).

Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy a jogalkotó képes-e olyan valódi gumiklauzula

formájában definiált jogot kreálni, mely ezeket az „új” személyiségi jogokat összefoglalja.

A magyar bírói gyakorlat számos határozatában foglalkozott a magánélet körébe tartozó

információk, cselekmények minősítésével, a magánélet védelmének határaival. Bár

általánosan elfogadott tétel a bírói gyakorlatban, hogy a magánéletbe történő önkényes

beavatkozás személyiségi jogot sért, a magánélet-közügy minősítés elhatárolásának

problémái nehézkesek. A Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletének indokolása szerint a

beavatkozást általában akkor kell önkényesnek tekinteni, ha az érintett akaratával,

szándékával kifejezetten ellentétes, és a beavatkozást a gondosan mérlegelt körülmények sem

indokolják (Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV. 21.028/2000. sz.). A sportoló számos esetben

egyben közéleti szereplőnek is tekinthető, így az ő szemszögéből kiemelt jelentősége van a

magánélet védelmének. Azonosítanunk kell ugyanis azt az erősen helyzet és esetfüggő

határvonalat, amikor az ismert sportoló kilép a nyilvánosság elé, és amikor visszatér saját

privát köreibe.

4.5.3. Hátrányos megkülönböztetés

Az 1959-es Ptk.-ban még egyenlő bánásmód követelményének megsértéseként szabályozott

tényállást a hátrányos megkülönböztetés váltotta fel. A hátrányos megkülönböztetés tilalmát

a 2000/43/EK irányelv implementálása során az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség

előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szabályozza a magyar jogban. Annak oka,

hogy a Ptk. visszatér a hátrányos megkülönböztetéshez, és mellőzi az egyenlő bánásmód

200

követelménye kifejezést az, hogy a személyiségvédelemre – mint általában az abszolút

szerkezetű polgári jogi jogviszonyokra – a negatív, kötelezést tartalmazó jogi normák

jellemzők, hiszen a jogosultságok alanyi jogként való elismerése pontosan a társadalom többi

tagja szempontjából kötelezettségeket (elismerés, tűrés, tartózkodás) megfogalmazó

szabályozásban ölt testet. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése valójában a

személyek hátrányos megkülönböztetése, és így – igazodva a személyiségi jogok sérelmét

adó tényállások példálózó felsorolásába – olyan magatartásról van szó, melytől minden

jogalany köteles tartózkodni. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a

diszkrimináció tilalma sokat vitatott rendelkezés a személyiségi jogok között. A

diszkrimináció azonos esetek közötti különbségtételt jelent, és mint ilyen, sérti a személyek

közötti jogegyenlőséget. A jogképesség tartalmát vizsgálva emberek esetében megállapítható,

hogy a jogképesség tartalma a jogviszonyok alanyává válás képességét minden ember

számára egyenlő mértékben biztosítja. Ebből következik, hogy egy jogalany (aki lehet akár

az állam is) azon eljárása, amely ezt a jogegyenlőség főszabályát jelentő rendelkezést

megsérti, diszkriminációt valósít meg, és a Ptk. hatályos szabályai ezt a személyiséget sértő

magatartásként értékelik. A diszkriminációnak azonban csak a hátrányos formája tilos. Ezért

megengedettek azok az esetek, amikor a társadalom hátrányos csoportjai számára olyan

többletjogokat állapítanak meg a jogszabályok, melyek a hátrányok kiküszöbölésére

törekednek. A pozitív diszkrimináció ilyen formában megengedett, azonban csak addig a

mértékig, amíg a hátrányok leküzdését, a többséggel egyenlő eséllyel induláshoz való

hozzájutást szolgálja. Számos ilyen rendelkezés található a magyar jogrendszerben. A polgári

peres eljárásban például a Pp. nyilvánvaló különbséget tesz a jogi képviselővel eljáró fél és az

önmagát képviselő személyek jogai között. A Pp. 130. §-ban meghatározott keresetlevél

idézés kibocsátása nélküli elutasításának eseteinél is eltérő hozzáállás érvényesül a jogi

képviselettel nem rendelkező felperesek esetében. A hátrányos megkülönböztetés lényege,

hogy olyan jellemzők, tényezők alapján tesz különbséget a vizsgált magatartás a jogalanyok

között, mely jellemzők nem állnak szoros kapcsolatban az adott helyzettel. A személyiségi

jogok megsértését jelenti a sportoló származása, fogyatékos volta miatti hátrányos

megkülönböztetése.

201

Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű

magatartás, amely az érintett személynek a fent felsorolt valamely tulajdonságával függ

össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó,

megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Jogellenes elkülönítésnek minősül az a

rendelkezés, amely valamely tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek

csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek

csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönít. Megtorlásnak

minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt

kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel

összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.

4.5.4. A sportoló becsületének és jóhírnevének védelme

A Ptk. a becsület védelmével kapcsolatban olyan magatartásokat tilt elsősorban, melyek

valamely ember társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmasak. A becsület

megsértése lényegében egy véleménynyilvánítás az adott személyről, amely azonban

kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, megalázó. A becsülethez való jog sérelméhez így

nem szükséges, hogy a tényállítás, kijelentés objektív valóságtartalma hiányozzon. Akár

valós kijelentésekkel is támadható az ember becsülethez való joga, amennyiben annak

szövegkörnyezete, kifejezésmódja indokolatlanul bántó. Az indokolatlanságnak e szakasz

értelmezésével kapcsolatban nagy jelentősége van. Kritikák, vélemények megfogalmazására

ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága körében mindenkinek joga van. A

véleménynyilvánításnak azonban tekintettel kell lennie más személy becsületére,

személyiségi jogaira, így csak olyan mértékben és olyan formában van rá lehetőség, amely a

tényközlés, kijelentés tartalma által megkívánt határokat nem lépi át. A becsülethez való jog

megsértése éppen ezért a gyakorlatban sok esetben nehezen azonosítható olyan tényállítások,

vélemények megfogalmazása során, amikor bár a tényállítás valóságtartalma bizonyítható és

nem kétséges, azonban az azzal kapcsolatos, a véleményt kifejező értékítéletét megjelenítő

szövegkörnyezet már bizonyos fokú értékelést is tartalmaz. Ez értékelés továbbra is bele

tartozik a véleménynyilvánítás szabadásába, azonban semmiképpen sem lehet olyan, mely a

202

benne foglalt üzenetnek, a kijelentő attitűdjének a megismerésén jóval túlmutat, és

társadalmilag nem indokolható célból a kijelentéssel érintett személy megalázására törekszik.

Így például egy elmeorvosi szakvélemény érintett mentális állapotára vonatkozó

tényállításainak kifigurázása, a mentális állapotból megalázó és az érintett társadalmi

megítélését alapvetően hátrányosan befolyásoló következtetések levonása mindenképpen

ebbe a körbe vonható. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egy kijelentés becsületet sértő

voltát nem az érintett egyéni megítélése, szubjektív értékítélete, esetleges (túl)érzékenysége

alapján kell megítélni. A Ptk. bár az adott sértett személyét, becsületét részesíti védelemben,

azonban nem az adott sértett szubjektív becsületérzéséhez kötötten, mérten (BH2001. 462.).

Ebből következően a véleménynyilvánítás, kijelentés értelmezése során a szavak általános

elfogadott jelentését, és azoknak a társadalom tagjai általi megítélését kell a vizsgálat

középpontjába helyezni. Általában becsület csorbítására alkalmas olyan tény állítása,

híresztelése, ami valósága esetén büntető-, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás

megindításának alapjául szolgálhat a sértett ellen. Becsület csorbítására alkalmas olyan tény

állítása, híresztelése is, ami az emberi méltóságot támadja, vagy alkalmas arra, hogy a

sértettről, tulajdonságairól, magatartásáról a környezetében kialakult kedvező társadalmi

megítélést, az elismertségét kedvezőtlen, negatív irányba befolyásolja (BH2007. 4.). A

becsület csorbítására alkalmasság a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti. Nem feltétele a

bűncselekmény megvalósulásának, hogy a hátrányos következmény – a becsület csorbulása –

ténylegesen bekövetkezzék. Ugyancsak közömbös, hogy a tényközlés (tényállítás,

híresztelés) a sértett becsületérzését ténylegesen érintette, sértette-e. A szexuális szokások, a

nemi identitás és az ezek körébe tartozó tények az intim szféra részét képezik, s azoknak

nagy nyilvánosság elé tárása a sértett személyiségi jogát, emberi méltóságát sérthetik, ezért

alkalmas lehet a becsület csorbítására, s a rágalmazás vétségének megvalósítására. Az éles

kritikára reagáló, az abban foglaltakkal összefüggő, túlzó módon megfogalmazott vélemény

azonban személyiségvédelmet nem alapoz meg.

A becsület védelmét meg kell különböztetnünk a jóhírnév védelmétől. Ugyan a két

jogosultság nagyon közel áll egymáshoz, és számos esetben ugyanaz a jogellenes magatartás

mindkét jogosultságot támadja, mégis egyértelmű különbség tehető a két személyiségi jog

203

között. A becsület kizárólag az ember személyiségi jogai között található meg, míg a

jóhírnévhez való jog embert, jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyt

egyaránt megillet. A becsület ennek megfelelően az ember belső értékítéletének, saját

magáról alkotott képének, önértékelésének kifejezése, így azt a becsületet támadó

magatartások a pszichében okoznak károkat, azzal együtt, hogy az egyén társadalmi

megítélését is hátrányosan befolyásolják. A jó hírnév ezzel szemben a személyről a

társadalomban kialakult képet jelenti, így a jó hírnév sérelmét megvalósító magatartásoknak

szükségképpen valótlan tényállítással, híreszteléssel, vagy valós tények hamis színben való

feltüntetésével járnak. A becsülethez és emberi méltósághoz való jogot a bírói gyakorlat

olyan jogosultságokként nevesíti, melyek a személyiségvédelem általános szabályát tölthetik

meg tartalommal. Olyan esetekben ugyanis, amikor az ember személyiségéhez tartozó

valamely jellemző, jogosultság sérelmet szenved, azonban a Ptk.-ban konkrétan arra az esetre

elismert, nevesített személyiségi jog nem található, a becsület és az emberi méltóság

kettősébe beleérthető jogok sérelmét lehet megállapítani. A természetes személy becsületét,

emberi méltóságát az a vélemény, bírálat sérti, amely kifejezésmódjában indokolatlanul

bántó, megalázó.

A jóhírnév a személyről a társadalomban kialakult pozitív kép, melynek lerontása vagy

arra való törekvés a természetes személyek személyiségi jogát, a jogi személyek

vonatkozásában pedig a személyiségi jogokat sértő magatartásnak minősül. A jóhírnév ezek

alapján a polgári jog valamennyi alanyát megilleti, az ember (sportoló) esetében személyiségi

jogként, a jogi személy (sportszervezet) vonatkozásában pedig személyhez fűződő jogként. A

jóhírnév védelmének jelentőségét az a tény adja, hogy az ember esetében a jóhírnév

megsértése a személy önértékelését és közértékelését egyaránt rombolja, sérti emberi

méltóságát, befolyásolhatja a társadalomban elfoglalt helyét. A jogi személyek és jogi

személyiséggel nem rendelkező jogalanyok jóhírneve kihat a gazdasági forgalomban betöltött

szerepükre, és közvetlenül vagy közvetett módon komoly vagyoni hátrányokat is generálhat

esetükben. A nonprofit szervezeteknek a rossz hírnév negatív módon befolyásolhatja

esetleges adománygyűjtési tevékenységüket, és megingathatja a szervezetbe vetett bizalmat

minden fennálló és jövőbeni partnerük vonatkozásában. A jóhírnév definíciójaként azt a

204

meghatározást választhatjuk, mely szerint a személy jóhírneve az érintettről és

tevékenységéről a társadalomban kialakult képet, vélekedést fejezi ki. Fontos

hangsúlyoznunk, hogy a jóhírnév bár egyénenként és személyenként különböző, azonban

minden jogalanyt megillet. A világhírű sportolónak épp úgy van jóhírneve, mint a városi

bajnokságon szereplő mintapolgárnak, a különbség csak a jóhírnév tartalmában, minőségében

van. Megfogalmazható ez a tétel úgy is, hogy nem létezik olyan rossz hírnév, amelyet ne

lehetne tovább rombolni. A jóhírnév megsértésétől való tartózkodás így olyan jogalanyokkal

szemben is kötelezettsége a társadalom tagjainak, akik tevékenységükkel már saját maguk

rombolták jóhírnevüket.

Mivel a jóhírnév a jogalany természete és cselekvése folytán alakul ki a társadalomban, így

ahhoz hozzátartoznak mindazok a valós tények, melyek a jogalannyal kapcsolatba hozhatók.

Ennek megfelelően a jóhírnév sérelmének néhány esetét kiemelő Ptk. 2:45. § (2) bekezdése a

jóhírnév megsértéséhez megkívánja a valótlanság állítását, híresztelését vagy való tény hamis

színben történő feltüntetését. A valóság állítása – amennyiben a jogalany titokvédelemhez

fűződő jogait nem sértő – nem értékelhető a személyiségi jogok megsértéseként. Azért nem,

mert a jóhírnév a jogalany cselekvéseinek következtében róla kialakult kép, értékítélet, így a

jogalany cselekvéseit nyilvánosságra hozó állítások ennek a képnek a kialakulásához

hozzátartoznak (pl. egy sportszervezet vesztegetési ügyének nyilvánosságra hozatala,

amennyiben a vesztegetés ténye bizonyítható, nem alkalmas a jóhírnév sérelmére).

A jóhírnév sérelmét megvalósító magatartások sora számtalan. A Ptk. csupán a tipikus

esetköröket nevesíti, példálózó, a joggyakorlatot orientáló jelleggel. A kiemelt magatartások

közös nevezője valamilyen valótlan tény a jogosultra vonatkozóan, mely alkalmas a jóhírnév

sérelmének okozására. A jó hírnév megsértése csak valótlan tény állításával vagy

híresztelésével valósítható meg. A hírnévsértés találó megfogalmazását adja a bíróság amikor

rögzíti, hogy a hírnévrontás valakinek a személyére vonatkozó, személyiségét sértő, nyíltan

vagy burkoltan kifejezésre juttatott, valótlan (hamis) tényállítás (BDT2006. 1360.).

Tényállítás: A tényállításnak valótlan tényekre nézve kell fennállnia. Az állítás, mint

elkövetési magatartás azt jelenti, hogy a jogsértő saját maga jelent ki valótlan tényeket a

205

másik személyről, pl. valótlanul állítja a másik sportolóról teljesítményfokozó szer

használatát. Nincs jelentősége a tényállás megvalósulásának vizsgálata során annak, hogy

írásban vagy szóban történik a tényállítás. Az a tényállítás, amelynek az érintett személyre

vonatkozóan nincs sértő tartalma, a jó hírnevet akkor sem sérti, ha valótlan. A szexuális

viselkedés a magántitok körébe tartozó kérdés, ezért a sportoló szexuális magatartásáról szóló

közlés önmagában személyiségi jogot sért. Ha pedig a közlés – valótlanul – olyan szexuális

magatartást ismertet, amely Magyarországon nem elfogadott, a közlés különösen sértőnek

minősül, és a jóhírnév sérelme miatt is személyiségvédelmet alapoz meg. Az általános

közfelfogás szerint is visszatetszést keltő szexuális magatartás nyilvánosságra hozatala

hátrányos megítélés alá esik. Ezért köztudomású tényként elfogadható, hogy az érintett

személy ennek közlése miatt személyiségvédelmi eszközök alkalmazását kérheti (BH2004.

103.).

Híresztelés: A híresztelés valótlan tények közvetett módon való kommunikálását jelenti. A

jogsértő ebben az esetben úgy tünteti fel e tényeket, mintha más állítását kommunikálná

csupán, más fedezte volna őket fel az adott személyről. Abban az esetben például, ha

valamely minőségtanúsító szervezet vagy statisztikákat összeállító szerv minősítését,

eredményeit a versenytársra vonatkozóan valótlanul idézi a jogsértő, a jóhírnév megsértése

megállapítható. Híresztelés körébe tartozik, ha egy jogsértő tartalmú cikket e-mailben

továbbítanak (BH 266/2013.).

Való tények hamis színben való feltüntetése: Nem minden esetben valótlan tények

állításával vagy híresztelésével valósítható meg a jóhírnév megsértése. A másik személyre

nézve jóhírnevet sértő lehet az az állítás is, amely ugyan valós tényeket vesz alapul, azonban

ezeket a másik személy hátrányára ferdíti el.

A valóság bizonyítása ugyan mentesítheti a jogsértőt a jogsértés következményei alól,

azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a jogosultra nézve való tények nem túlzottan

általánosítók, és nem keltik-e azt az érzetet az olvasóban, címzettben, hogy a valós esemény

nem egy alkalommal valósult meg.

206

A gyakorlatban egyre nagyobb számban jelennek meg a világháló adta új lehetőségek, a

közösségi oldalak felhasználásával elkövetett személyiségi jogsértések. A világháló

viszonylagos anonimitását felhasználva gyakori jogsértés, amikor valaki más felhasználói

profilját feltöri, azonosítói birtokában, nevében üzeneteket, gondolatokat tesz közzé. A bírói

gyakorlatban felhasználói oldal létesítése a felperesre utaló adatokkal, majd látszólag a

felperes nevében a neki tulajdonított jogsértő magatartásokat tartalmazó üzenet majdnem 500

felhasználó részére történt elküldése mindenképpen megvalósítja az emberi méltóság, azon

belül a becsület sérelmét, függetlenül attól, hogy az üzenet tartalma a felperes jóhírnévhez

fűződő jogát sérti-e vagy sem. (BDT2012. 2766.)

A véleménynyilvánítás szabadságához hozzátartozó intézmény a sajtószabadság is. A

sajtószabadságnak, a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az

alkotmányos alapjogok között. Mindenkinek joga van a nézeteit a sajtó útján közölni,

amennyiben azok az alkotmányos rendet nem sértik. A sajtószabadság másrészt azt is jelenti,

hogy mindenkinek joga van arra, hogy szűkebb környezetéről, vagy akár az egész világot

érintő kérdésekről tájékoztatást kapjon és ezt a feladatot a sajtótörvény a sajtó feladatául

szabja. Fontos követelmény azonban, hogy a sajtó ezen feladata ellátása körében ne hagyja

figyelmen kívül azt, hogy a tájékoztatás hiteles, pontos, a valóságnak megfelelő legyen.

Mivel a sajtóban megjelenő tájékoztatás alkalmas befolyásolásra, a közgondolkodás

formálására, a tájékoztatás szabadságának elve nem érvényesülhet korlátlanul.

Elengedhetetlen a hitelesség, a valóságnak való megfelelés és ezzel összefüggésben az is,

hogy a szintén alkotmányos jogként nevesített jó hírnevéhez való joga senkinek ne sérüljön.

Ebben a tekintetben a jó hírnév az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási

szabadság korlátja lehet még akkor is, ha közügyekre, sok embert érintő kérdésre vonatkozik.

Természetesen a jó hírnév védelmének szükségessége csak valótlan tényállítások, vagy

tények hamis színben való feltüntetése esetén válhat indokolttá. A két alkotmányos alapelv

ütközése esetén nagy körültekintést igényel annak eldöntése, hogy az adott esetben melyik

kapja meg a jogszabályok által biztosított védelmet.

A jóhírnévhez fűződő jog megsértése körében szólnunk kell a napjainkban egyre nagyobb

népszerűségnek örvendő internetes fórumokon megjelenő véleménynyilvánításokról. Ezek

207

a megnyilatkozások jellemzően nem köthetők pontosan azonosítható személyekhez, így

leggyakrabban a fórumot üzemeltető, a honlapot fenntartó közvetítő szolgáltató felelőssége

kerülhet előtérbe. Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó

jogszabályok azonban a közvetítő szolgáltató felelősségének a megállapítását csak abban az

esetben teszik lehetővé, ha az általa üzemeltetett honlapon megjelenő jogsértő tartalmat az

erről való tudomásszerzést követően nem távolítja el haladéktalanul. Nincs ugyanis olyan

kötelezettsége a honlapok üzemeltetőinek és a tárhely szolgáltatóknak, hogy az általuk

nyújtott szolgáltatás segítségével megjelenő tartalmat ellenőrizzék, szűrjék. Természetesen

amint tudomásukra jut a tartalom jogsértő jellege, kötelesek ezt haladéktalanul eltávolítani, és

felelősségük csupán ezen kötelezettség elmulasztásáért állhat fenn. Az internetes fórumok

esetében felmerülő másik probléma, hogy számos komment, beírás tartalmaz olyan nyelvet,

melynek nincsen általánosan elfogadott jelentése, és a többféle lehetséges jelentéstartalom

közül sem állapítható meg, hogy az adott szövegkörnyezetben ez negatív vagy pozitív

összefüggésben került alkalmazásra. Egy esetben a bíróság egy ilyen fórumon megjelenő

kommentben szereplő kifejezésről, a „kula-bula” magyar értelmező kéziszótárban sem

szereplő kifejezésről azt állapította meg, hogy nem eredményezheti a jóhírnév megsértését.

Amennyiben ugyanis a sérelmezett kifejezésnek nincs konszenzuális jelentéstartalma a

használó közösségen belül, és az azt tartalmazó szöveg egésze sem utal a többféle jelentés

közül egy pontosan meghatározható jelentéstartalomra, nem alapozza meg a jóhírnév

sérelmét (BDT2013. 2904.).

Ugyanakkor a közvetítő szolgáltatók felelősségével kapcsolatban utalnunk kell a legújabb nemzetközi

tendenciákra is. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatában (Delfi AS v.

Észtország ügy, 64569/09) találunk arra példát, amikor az internetes hírportál valamely sajtóközleményével

kapcsolatosan lehetővé teszi a szabad kommentelést az olvasók számára. A bíróság értelmezésében ilyen

esetben a cikkben érintett személy személyiségi jogainak védelmében az oldal üzemeltetője is köteles

közreműködni, és az oldalon megjelenő, az érintett becsületét vagy jóhírnevét sértő kommentek tartalmát

köteles szűrni. Nem mentheti ki magát a személyiségi jogsértésért való felelősség alól azzal a hivatkozással,

hogy a kommentelést a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása érdekében mindenki számára lehetővé

teszi, és nem szűri a kommenteket tartalmuk alapján. Az EJEB értelmezésében ha a szabad hozzászólás

lehetőségét az oldal üzemeltetője lehetővé teszi, akkor – tekintettel a kommentek szerzőinek anonimitására –

mindenképpen közre kell működnie az érintett személyiségi jogainak védelmében. Az érintett ugyanis a

208

kommentek névtelensége és a szerzők be nem azonosítható volta miatt nem tud senkivel szemben sem fellépni

személyiségi jogainak védelmében, így az egyetlen erre képes szereplő a jogviszonyban az oldal üzemeltetője

lehet. Bár ez a felfogás a Magyarországon hatályos Eker. törvény közvetítő szolgáltatókkal kapcsolatos notice

and take-down (figyelmeztetés esetén eltávolítási kötelezettség) eljárásával ellentétben áll, mégis figyelemmel

kell lenni a személyiségvédelem kapcsán az EJEB érveire.

4.5.5. Sportolók mint közéleti szereplők

Pontosan a véleménynyilvánítás jogával való ütközés miatt az állammal, állami szervekkel, a

közhatalmat megtestesítő személyek nyilatkozataival kapcsolatos véleményekre alapított

jogsértések esetében a tolerancia-küszöb jóval magasabb, mint a fenti szervek, személyek

körén kívüli más jogalanyokra vonatkozó bírálatok, értékítéletek. Az állami és helyi

önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános

bírálhatóságához kiemelkedő – ezért fokozott védelmet élvező – alkotmányos érdek fűződik.

Személyiségvédelmet nem alapoznak meg az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre

vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor sem, ha azok túlzóak és

felfokozottak (BDT 1038/2004.). A jóhírnév sérelme esetén azt kell vizsgálni, hogy a

sérelmet előidéző cselekményhez felhasználtak-e olyan valótlan tényt, amely más személyre

vonatkozik, és sérti ezt a személyt. A polgármesteri hivatal referense köztisztviselő, és mint

ilyen, olyan közhivatalnok, akivel szemben a véleménynyilvánítási szabadság csak kisebb

mértékben korlátozható, valamely tény közlése is minősülhet véleménynek (BDT 368/2001.).

A közszereplők személyiségvédelmével kapcsolatban is megállapítható, hogy a bírálatok,

velük szemben megfogalmazott vélemények, ellenvélemények kapcsán csak akkor valósul

meg az érintett közszereplő személyiségi jogainak sérelme, ha ez a bírálat túlzó,

egyértelműen a közszereplő személyét lealacsonyító. A közszereplők esetében ugyanis

személyiségük szükségképpen összefonódik véleményükkel, a képviselt eszmékkel, elvekkel,

nézetekkel. Óhatatlanul így a nézeteiket bíráló vélemények személyükkel is kapcsolatba

hozhatók. Közszereplő részéről másik közszereplőről elhangzott túlzó és megalapozatlan

értékelés esetén nincs mód a véleménynyilvánítás miatti személyiségjogi védelem nyújtására

(BDT 839/2003.). A politikai vita hevében tett, a politikusok egymás közti szóváltása során a

közügyekre vonatkozó véleménynyilvánítási szabadság kiemelkedően magas alkotmányos

209

értéktartalmából következően a közszereplő személyiségi jogainak sérelmét csak súlyos vagy

kirívó jogsértések esetén lehet megállapítani. A közéleti szereplőnek a bírálat és a kritika

során többet kell elviselnie, mint másoknak (BDT 237/2000.). Nem sért személyiségi jogot,

ha egy politikus nyilatkozatát – esetleg valódi szándékától is eltérően – tartalmi jegyek

alapján értelmezik és a nyilatkozattal szemben elmarasztaló ellenvéleményt fogalmaznak

meg (BH 329/2008.).

A közszereplőkhöz hasonlóan a sportolók teljesítményével, képességeivel szemben

megfogalmazott vélemények, kritikák sem minősülnek önmagukban a sportoló jóhírnevét

sértő cselekményeknek. A véleménynyilvánítás körébe tartozik a velük szemben

megfogalmazott vélemény, kritika, amíg kifejezésmódjában nem indokolatlanul bántó,

lekicsinylő vagy megalázó. Ugyanakkor az erős töltetű kifejezések a véleményalkotás olyan

eszközei, amelyeket a teljesítményét a nyilvánosság elé táró sportolónak számolnia és így

tűrnie kell. A közszereplőkről alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet

önmagában akkor sem alapoz meg személyiségvédelmet, ha túlzó, vagy felfokozott

érzelmeket tükröz. A közéletben részt vevő személyeknek ugyanis számolniuk kell azzal,

hogy ellenfeleik tevékenységüket, szereplésüket kritikával illetik és erről a közvéleményt

tájékoztatják. A közélet szereplőinek pedig el kell viselniük a személyüket kedvezőtlen

színben feltüntető és tevékenységüket negatív módon értékelő véleményt, kritikát is.

4.5.6. Képmás és hangfelvétel védelme

A képmás és a hangfelvétel védelméhez való jog kizárólag az embert megillető személyiségi

jog. A képmás az ember külvilági megjelenését adja, a mások általi azonosíthatóságot

jelentősen segíti. Az ember egyedi voltához megjelenése jelentős mértékben hozzájárul. A

természetes személy megjelenéséről, külsejéről készült bármilyen képfelvétel, a képmás

védelme így a személyiségvédelem egyik nevesített esete. A hang két oldalról is érdemes a

jogvédelemre. Az ember hangszíne egyik oldalról sajátos stílusjegyeket hordoz, így a

személyiség kifejezésre jut a beszéd stílusában, a szóhasználatban, a hanglejtésben és

hangsúlyozásban. Másik oldalról a képmáshoz hasonlóan, a hang alapján a személyek

azonosíthatók. A saját képmásával és hangjáról készült felvétellel mindenki maga

210

rendelkezhet. A Ptk. általánosságban tiltja, hogy a jogosult engedélye, hozzájárulása nélkül

valakiről képmás vagy hangfelvétel készüljön, vagy ezt felhasználják. Új elem a

szabályozásban, hogy az eddig csupán a bírói gyakorlatban megjelenő elkészítéshez is

megköveteli a Ptk. a jogosult hozzájárulását. Míg az 1959-es Ptk. általánosságban tiltotta a

hangfelvétellel, képmással való visszaélést, anélkül, hogy meghatározta volna a

visszaélésszerű magatartások körét, addig az új Ptk. már egyértelművé teszi, hogy a felvétel

elkészítése és felhasználása egyaránt a jogosult rendelkezési körébe tartozó cselekmények. A

bírói gyakorlatban a legtipikusabban előforduló esetek eddig is a képmás vagy hangfelvétel

jogosulatlan elkészítésével, nyilvánosságra hozatalával vagy más módon történő

felhasználásával megvalósuló visszaélések voltak. Nincs jelentősége a visszaélés

megállapítása során annak, hogy a képmás vagy a hang rögzítése milyen eszközzel (állókép,

mozgókép, digitális eszköz vagy analóg készülék) történik, és a visszaélést megalapozza az

is, ha a képmás vagy a hangfelvétel jogosulatlanul elkészül. Nem szükséges, hogy a képmást

vagy hangfelvételt a jogsértő felhasználja, nyilvánosságra hozza. Az a körülmény, hogy

milyen széles kör előtt, milyen nyilvánosságot érintően került sor e személyiségi jogok

megsértésére, az alkalmazható személyiségvédelmi eszközök, mindenekelőtt a sérelemdíj

összegszerűsége szempontjából bírhat jelentőséggel.

A felvétel elkészítéséhez történő hozzájárulás akár ráutaló magatartással is megadható. Az

eset összes körülményeinek gondos mérlegelésével dönthető csak el, hogy adott helyzetben a

jogosult hozzájárulása kizárólag a felvétel elkészítésére, vagy annak felhasználására is

vonatkozott-e. Ha az érintett személy a képfelvétel tanulsága szerint egyértelműen tudott a

felvétel elkészítésének tényéről (pl. „pózolt” a kamera kedvéért), akkor a felvétel

elkészítéséhez adott hozzájárulása vélelmezhető. A felvétel felhasználására is kiterjedő

hozzájárulásra azonban nem lehet csupán abból következtetni, hogy a jogosult tudta, hogy a

felvétel készítéséhez használt eszköz képes közösségi oldalakon való direkt megosztásra. A

felvétel elkészítéséhez adott ráutaló magatartásként értékelhető, ha egyértelmű és jól látható

figyelmeztetés tudatában a jogosult belép arra a területre, amelyet kamerákkal figyelnek meg.

Sajátos kérdésként jelennek meg e körben azok a reklámtáblák, melyek az előttük elhaladó,

azokat meghatározott ideig néző közönségről anonim statisztikai adatokat rögzítenek.

211

Amennyiben a felvétel elkészítésére a tábla figyelmeztet, és a jogosultnak lehetősége van a

felvétel elkészítését elkerülni, akkor a személyt vissza nem azonosítható módon statisztikai

adattá formáló, a felvételt emberi beavatkozás nélkül, rövid időn belül biztosan

megsemmisítő reklámtáblával nem valósítható meg a képmáshoz fűződő jogok megsértése.

A felvétel elkészítése kitétel nem jelenti, hogy kizárólag a maradandó formában történő

képrögzítés lenne tilalmazott, a jogosult engedélye hiányában. Az ún. „live-stream”, azaz élő

közvetítés annak ellenére felvételnek minősül, hogy még ideiglenesen sem kerül rögzítésre.

A képmás, hangfelvétel nyilvánosságra hozatala is tipikus jogsértő magatartás a

gyakorlatban. A nyilvánosságra hozatal esetében is minden esetben megköveteli a Ptk. a

jogosult engedélyét. A hozzájárulás értelmezése során, lévén szó joglemondásról, nem lehet

kiterjesztő értelmezést alkalmazni. A felvétel elkészítéséhez adott hozzájárulást nem lehet

úgy értelmezni, hogy a jogosult a nyilvánosságra hozatalba is beleegyezett. A fényképfelvétel

készítéséhez való hozzájárulás nem jelenti egyben a felhasználás engedélyezését is, mivel a

felhasználásra vonatkozó rendelkezési jog önálló, független a felvételkészítés

engedélyezésétől. Erről már a sportrendezvényről való közvetítésre irányuló szerződések

szabályainál is volt szó.

A nyilvánosságra hozatalhoz nem szükség engedély abban az esetben, ha nyilvános közéleti

szereplés alkalmával készül a jogosultról kép- vagy hangfelvétel. A nyilvános közéleti

szereplés ebben az összefüggésben értelmezésre szorul. Nem a jóhírnév megsértése során

tárgyalt közéleti szereplő minőségre vonatkoztatható ez a kivétel, hanem minden olyan

esetre, amikor a jogosult nyilvános helyen tartózkodik, és a felvétel őt az egyediesítése

nélkül, a helyszín, rendezvény részeként mutatja. Képmás vagy hangfelvétel készítése

szempontjából a nyilvános közéleti szereplés feltételei akkor valósulnak meg, ha a felvétel

olyan nyilvános eseményen készül, ahol szokásos a film- és televíziófelvétel készítése, azaz

aki részt vesz az eseményen, számolnia kell azzal, hogy személyét – felismerhetően –

megörökítik. A hangsúly az egyediesítés hiányán van. A nyilvános közéleti szereplés

leggyakrabban tömegrendezvényeken (sportesemények, kulturális események, ünnepségek)

készült felvételekre vonatkozik. Mindaddig, amíg ilyen nyilvános közéleti szereplésen a

212

felvétel a rendezvényről való hiteles tudósítás, a rendezvény dokumentálásának célját

szolgálja, és nem hatol be indokolatlanul a résztvevő személyek (nézők, biztonsági

személyzet, stb.) érdekkörébe, őket nem egyediesíti, a visszaélés nem állapítható meg.

A hangfelvétel jogosulatlan felhasználásának egyik esete, amikor a hozzájárulás kereteit

túllépve használják fel a felvételt. A „play-back” módszer lehetővé teszi a film jeleneteinek

és a hozzá tartozó zenének külön-külön történő felvételét; így kiküszöböli a film és a hang

egyidejű felvétele esetén felmerülő technikai nehézségeket és zavarokat. Az úgynevezett

„play-back” módszer a filmgyártásnak hosszú idő óta elfogadott és széles körben alkalmazott

gyakorlata. Ez azonban a jogsértés megállapítását nem zárja ki. A kép- és hangfelvétel

szétválasztása önmagában nem sérti a szereplő személyiségi jogait. Ilyen probléma a

filmgyártás gyakorlatában rendszerint nem is merül fel, mert a további gyártási folyamat

során a kép és a hang egysége rendszerint ismét helyreáll, s a néző annak a személynek a

hangját hallja, akinek képe előtte megjelenik. Egyébként is, a művész maga is

közreműködője e technika alkalmazásának, ami egyértelmű azzal, hogy hozzájárul ahhoz. Az

előadóművész szerzői és személyiségi jogait sérti, ha hozzájárulása nélkül énekhangját a

televízió más szereplő hangjaként közvetíti; a jogsértés miatt indított pert szerzői jogi pernek

kell tekinteni (BH1976. 492.).

4.6. Felróhatóságtól független személyiségvédelmi eszközök

A személyiségvédelem eszközrendszere meglehetősen vegyes képet mutat. A történeti

fejlődés során már korán kialakult objektív jogvédelmi eszközök inkább tekinthetők erkölcsi

szankciónak, mintsem szokásos marasztalást tartalmazó jogkövetkezményeknek. Ezen

erkölcsi-jogi szankciók akkor is működésbe lépnek, ha a személyiségi jogot sértő magatartás

nem volt felróható a jogsértőnek. A Ptk. kifejezetten hangsúlyozza, hogy e

személyiségvédelmi eszközök alkalmazásához a jogsértés ténye elegendő. El kell azonban

oszlatnunk azokat az értelmezési zavarokat, melyek a jogsértés terminológiájához

kapcsolódnak. A Ptk. már következetesen a jogellenes magatartásra (cselekvésre vagy

mulasztásra) alkalmazza a jogsértés megjelölést, és nem az ennek következtében előállt

eredményre, a hátrányra. A jogsértés alatt tehát nem egy jogellenes magatartás hátrányos

213

következményét, a kárt, hanem a jogellenes magatartást magát kell érteni. A személyiségi

jogok megsértésével összefüggésben pontosan a negatív következmények külvilágban testet

nem öltő jellege miatt a bizonyítás szinte kizárólag a jogsértő magatartás körülményeinek a

rekonstruálására szorítkozhat. Ezzel összhangban a személyiségvédelem felróhatóságtól

független, objektív szankciónak alkalmazásához is kizárólag a jogellenes magatartás tényét

kell igazolni, azt, hogy a jogsértő a személyiségi jogokat támadó magatartást fejtett ki. Az

esetlegesen bekövetkezett vagy látható sérelem nagyságának e szankciók körében nincsen

jelentősége, hiszen mivel elsődlegesen nem vagyoni szankciókról van szó, mérték és

összegszerűség nem társul hozzájuk. A személyiségi jogsértés már ezen a ponton is

különbözik a kártérítés jogintézményétől, melynek klasszikus alakzata megkívánja a

felróhatóságot. Az objektív alapú szankciók elsődleges célja a jogsértő helyzet felszámolása,

és a sérelmet szenvedett fél erkölcsi támogatása. Az erkölcsi támogatás talán furcsának hat a

jogi környezetben, azonban igazolható jelenléte.

Az objektív, felróhatóságtól független személyiségvédelmi eszközök listája egy olyan

paletta, melyről a jogosult, akinek a jogellenes magatartás személyiségi jogát támadta vagy

sértette, maga választhatja meg a megfelelőt. Természetesen nincsen kizárva, hogy

ugyanazon esetre alapítottan egyszerre több objektív jogvédelmi eszköz együttes

alkalmazását igényelje a sértett a bíróságtól. A Ptk. azon fordulata, mely a felróhatóságtól

független személyiségvédelmi eszközök alkalmazását az eset körülményeitől teszi függővé, a

bírói gyakorlat számára lehetővé tette, hogy elkülönítse, melyik szankció milyen

helyzetekben jelentheti a jogsértés következményeinek erkölcsi-jogi orvoslását. Ebben a

körben azonban a bíróság véleményünk szerint kötve van a fél kereseti kérelméhez, és olyan

személyiségvédelmi eszközt nem alkalmazhat, melyet a felperes nem követelt. Azt azonban

megállapíthatja, hogy a követelt személyiségvédelmi eszköz nem szolgálja adott esetben a

személyiségvédelem céljait, funkcióját, alkalmazása az adott helyzetben szükségtelen és

megalapozatlan.

214

Azzal, hogy a jogsértés elszenvedője a bíróságtól megkapja az ellene irányuló magatartás

jogellenességének elismerését, erkölcsi elégtételben részesül. A bíróság a jogsértés

megtörténtének megállapítását jellemzően a nagy nyilvánosság körében nem észlelhető

személyiségsértések esetében alkalmazza. A jogsértés megtörténtének megállapítása egyben

egy előkérdése is más személyiségvédelmi igények (akár szubjektív, akár objektív alapú

igényekről is legyen szó) alkalmazásának. Ebből adódik, hogy a bíróság közbenső ítélettel is

dönthet a jogsértés megtörténtének bírói megállapítása tárgyában, és ezt követően folytatja

tovább az eljárást egyéb szankciók (pl. a sérelemdíj, kártérítés, stb.) megalapozottsága

ügyében.

A jogsértés abbahagyására vagy a további jogsértéstől való eltiltásra kötelezés a

folyamatos vagy a jövőben ismét jogsértéssel fenyegető helyzet megszüntetését,

megakadályozását célozza. A jogsértés abbahagyására kötelezés feltételezi, hogy a jogsértő

állapot az igényérvényesítés pillanatában még fennáll. Példa lehet erre a jogellenes fogva

tartás, a szerzői jogbitorlással érintett mű forgalmazása, a névbitorlás, stb. A jogsértéstől való

eltiltásra kötelezés esetében vizsgálandó, hogy tisztán preventív céllal van-e lehetőség ezen

jogintézmény alkalmazására. A szabályozás nyelvtani értelmezéséből és céljából is az

következik, hogy mivel valamennyi személyiségi jogot sértő magatartás esetén rendelkezésre

álló szankció előfeltétele a jogsértés tényének igazolása, így amíg jogsértés nem következett

be, addig a jogsértéssel fenyegető helyzettől sem lehet eltiltani senkit. Tovább erősíti ezt a

felfogást az a törvényi megfogalmazás is, mely a jogsértő további jogsértéstől való eltiltására

vonatkozik. Ez tehát feltételezi, hogy a jogsértő magatartása már megvalósult, azonban annak

megismétlődésétől lehet tartani, és erre alapítva kéri az érintett ezen objektív

személyiségvédelmi eszköz alkalmazását. Véleményünk szerint az objektív

személyiségvédelmi eszközök körében olyan tisztán preventív szankciók, intézkedések

alkalmazására, mint amilyet károsodás veszélye esetén a kártérítési jogban találunk, nincsen

lehetőség. A jogsértőt a jövőre nézve csak a már folyamatban lévő jogsértés megszüntetésére

kötelezni, vagy a legalább már egyszer megvalósult és a jövőben is hasonlóképpen

megvalósítható jogsértések vonatkozásában lehet a további jogsértésektől eltiltani.

Amennyiben a bíróság nem látja bizonyítottnak, hogy az alperes már legalább egy esetben élt

215

azokkal a lehetőségekkel, melyek a felperes személyiségi jogait sértették, tisztán preventív

jelleggel nem tilthatja el jövőbeni, hipotetikus jogsértéstől. További fontos követelmény,

hogy a további jogsértéstől való eltiltás nem pusztán deklaratív jogvédelmi eszköz a

személyiségvédelem körében. Adott esetben konkrét cselekvésre, meghatározott tevőleges

magatartás tanúsítására szoríthatja ugyanis a jogsértőt. Példa erre, amikor a névbitorlással

érintett irodalmi mű utánnyomását lehetővé tevő kefelenyomatokat kell kiadni az érintettnek,

vagy éppen a még a boltok polcain található műpéldányokat kell visszavonni a forgalomból.

Ezzel szoros összefüggésben van a 2:52. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott

három további szankció is: a sérelmes helyzet megszüntetése, a jogsértést megelőző

állapot helyreállítása, valamint a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítésének vagy

jogsértő mivoltától való megfosztásának követelése. A sérelmes helyzet megszüntetése és a

jogsértés abbahagyása között alapvető különbség, hogy az utóbbi esetben a jogellenes

magatartás még mindig fennáll, míg az előbbi esetben csupán annak következményei, a

sérelmek folytatódnak. A jogsértést megelőző állapot helyreállítása rendkívül szűk körben

lehetőség a személyiségi jogok megsértése esetén. Az 1959-es Ptk. és gyakorlata által ismert

és elismert nem vagyoni kártérítés jogintézményének pontosan ez jelentette a nehézségét,

hiszen a kártérítés klasszikusan reparatív funkciója a személyiségi jogok megsértése körében

nem értelmezhető. A személyiségi jogoknak ugyanis vagyoni értékük hiányában pénzzel nem

lehet reparációt biztosítani, és a legtöbb esetben egyéb kötelezettséget előírásával sincs mód

arra, hogy a jogsértést meg nem történtté, a sérelmet pedig teljesen kiküszöbölhetővé tegyük.

A becsület és a jóhírnév megsértése esetében hiába történik helyreigazítás a sajtótermékben,

ez közel sem jelenti azt, hogy valamennyi címzett vonatkozásában tisztázza és helyreállítja a

jogosult becsületét és jóhírnevét. Ugyanígy a testi sérüléssel, egészségromlással járó

személyiségi jogsértések körében is igaz az a tétel, hogy még teljes, funkcióvesztés nélküli

gyógyulás esetén sincs mód arra, hogy a gyógytartam alatt jelentkező fájdalmat, szenvedést,

kellemetlenséget, kényelmetlenséget, behatárolt mozgást meg nem történté tegyük jogi

eszközökkel. Az eredeti, a jogsértést megelőző állapot helyreállításának olyan esetekben

lehet helye például, amikor a jogosulatlanul megszerzett üzleti titok felhasználásával

elkészült de még nyilvánosságra nem került marketing stratégia alkalmazásának tilalmát

216

mondja ki a bíróság olyan helyzetben, amikor még sérelem nem érte az érintettet. A

jogsértéssel előállított dolgok a jogsértés jegyeit hordozzák magukon, így amíg ezek a dolgok

léteznek, addig a jogsértő állapot vagy a sérelmes helyzet is fennáll (pl. szerzői vagy

szomszédos jogok megsértésével előállított felvételek egy sportrendezvényről). Olyan

esetekben, amikor e dolgok jogsértő mivoltuktól nem foszthatók meg, akkor

megsemmisítésük oldhatja csak fel a jogsértő helyzetet.

Konkrét cselekvésre kötelező szankció, az elégtételadás tovább erősíti a sérelmet szenvedett

fél pozícióját. Azzal, hogy a jogsértőnek megfelelő módon (pl. nyilvánosság előtt) elégtételt

kell nyújtania a sértett irányába, gyakorlatilag főként a becsület és jó hírnév megsértéséhez

kapcsolható esetekben a sérelmet szenvedett fél társadalmi reputációjának helyreállítása

történik meg. Ez a mozzanat pedig az egyébként reparálhatatlan személyiségi jogsértések

esetében döntő jelentőségű.

Ezért is oly sokszor alkalmazott jogintézmény a sajtó-helyreigazítás, mely az elégtételadás

speciális formájának tekinthető. Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt

állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel,

követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés

mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és

ehhez képest melyek a való tények. A sajtó megsérti a személyiségi jogokat, ha a leközölt

fénykép, illetőleg az ahhoz közölt szövegaláírás önmagukban, külön-külön ugyan valós

tényeket tartalmaznak, azonban a közzétett képnek és a képaláírásnak együttes

jelentéstartalma hamis színben tünteti fel a valóságot. Véleménynyilvánítás, értékelés, bírálat,

valamint a társadalmi, politikai, tudományos és művészeti vita önmagában nem lehet sajtó-

helyreigazítás alapja (PK 12. számú állásfoglalás). A helyreigazító közleményt napilap,

internetes sajtótermék és hírügynökség esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő

öt napon belül a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, lekérhető

médiaszolgáltatás esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül a

közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, más időszaki lap esetében

az igény kézhezvételétől számított nyolc napot követően a legközelebbi számban a

közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, lineáris médiaszolgáltatás

217

esetében pedig ugyancsak nyolc napon belül, a közlemény sérelmezett részéhez hasonló

módon és azzal azonos napszakban kell közölni. A sajtó-helyreigazításként közzétenni kért

válaszlevelet terjedelmes volta ellenére helyreigazítási kérelemként kell elfogadni.

A sajtó-helyreigazítás közzétételét az érintett személy vagy szervezet az általa vitatott

közlemény közzétételétől számított harminc napon belül írásban kérheti a médiatartalom-

szolgáltatótól vagy a hírügynökségtől. E határidő elmulasztása esetén nincs lehetőség

igazolásra. A perben csak az írásban közölt kérelemben megjelölt tényállítások

helyreigazítását lehet kérni. Nincs sajtó-helyreigazítás iránti kereshetőségi joga annak, akinek

személye a sérelmezett riport alapján sem közvetlenül, sem közvetett módon nem ismerhető

fel. A sajtó-helyreigazítási kérelemből ki kell tűnnie, hogy az kitől származik, ki és milyen

minőségben igényel helyreigazítást. Nem a sajtóra kell bízni, hogy ebből a szempontból

értelmezze a kérelmet. A kereset elutasítását vonja maga után, ha a helyreigazítási kérelem és

a kereset előterjesztője nem azonos személy. A határidőben kért helyreigazítás közzétételét

csak akkor lehet megtagadni, ha a kérelemben előadottak valósága nyomban megcáfolható. A

sajtó-helyreigazítás akkor tölti be rendeltetését, ha a jogsértést elkövető sajtószerv maga

ismeri el a tévedését, és közli egyértelműen, hogy mely korábbi állításai voltak valótlanok. A

helyreigazítás nem azonos a sérelmet szenvedett nyilatkozatának közzétételével, illetve a

sajtóközleményt cáfoló nyilatkozatának közlésével. A sajtószerv helyreigazítási

kötelezettségének kivételesen akkor tehet eleget a sérelmet szenvedett személynek a valótlan

közlés cáfolatára vonatkozó nyilatkozatának közzétételével, ha ezt az érintett személy

helyreigazításként elfogadja. Ha a médiatartalom-szolgáltató vagy a hírügynökség a

helyreigazítás közzétételére irányuló kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az azt igénylő

fél ellene keresetet indíthat. A perre az a bíróság illetékes, amelynek területén a hírügynökség

vagy a médiatartalom-szolgáltató székhelye, illetve lakhelye található. A bíróság

illetékességét a médiaszolgáltató helyi stúdiójának székhelye is megalapozza. A sajtó-

helyreigazításra irányuló keresetet más keresettel összekapcsolni vagy egyesíteni nem lehet.

A keresetet a közlési kötelezettség utolsó napjától számított tizenöt nap alatt kell megindítani.

A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye. A keresetlevélben határozottan meg

kell jelölni az igényelt helyreigazító nyilatkozat tartalmát, igazolni kell, hogy a felperes a

218

helyreigazítást törvényes határidőben igényelte, és napilap, folyóirat, időszaki lap esetében a

kifogásolt közleményt tartalmazó lappéldányt, internetes sajtótermék esetében a kifogásolt

közlemény kinyomtatott változatát - amennyiben azok rendelkezésre állnak - csatolni kell. A

sajtó-helyreigazítás iránti igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell

vizsgálni. A kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem

valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a sajtóközlemény egymással összetartozó

részeit összefüggésükben kell értékelni, és az értékelésnél tekintettel kell lenni a

társadalmilag kialakult közfelfogásra is. A helyreigazítást kérő személyének megítélése

szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok, lényegtelen tévedések nem adnak alapot

helyreigazításra.

A felróhatóságtól független, objektív személyiségvédelmi eszközök, szankciók körében új

elem a kódexben a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kötelezettsége. Számos

olyan személyiségi jogsértés fordulhat elő, amely a jogsértő oldalán vagyongyarapodást idéz

elő. A jogellenesen, engedély nélkül készített, bulvárlapok érdeklődésére számot tartó

fénykép eladásával elért vagyoni előny, az újság eladott példányszámának bizonyítható

növekedését előidéző, az érintett jóhírnevét sértő közlemény mind olyan személyiségi

jogsértések, melyek vagyongyarapodást idéznek elő a jogsértő vagy jogutódja oldalán.

Tekintettel arra, hogy az objektív személyiségvédelmi eszközök körében az 1959-es Ptk.-ban

nem volt vagyoni jellegű kötelezettséget megállapító szankció, a jogsértéssel elért vagyoni

előny kiadására legfeljebb a kártérítés – alapvetően felróhatóságon alapuló – szabályai szerint

volt lehetőség. Ez azonban nehézségbe ütközött akkor, ha a jogsértő magatartásának

felróhatóságát bizonyítani nem lehetett. A Ptk. azzal, hogy a felróhatóságtól független

szankciók között, a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak megfelelő alkalmazásával

rendelkezik arról, hogy a személyiségi jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésére lehet

kötelezni a jogsértőt vagy annak jogutódját, a kártérítési felelősség egyéb feltételeinek

fennállása nélkül is lehetőséget ad a vagyoneltolódások kiküszöbölésére. Korábban is

megjelent elsősorban a külföldi bíróságok gyakorlatában, hogy az ilyen helyzeteket a jogalap

nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával lehet orvosolni, azonban ennek kódexben

történő rögzítése kiszámítható jogalkalmazást honosíthat meg hazánkban is.

219

A felróhatóságtól független, objektív személyiségvédelmi eszközök létét indokolja az a tétel,

hogy a személyiség teljes körű és abszolút védelméből következően, a polgári jog a jogsértő

felróhatóságának hiányában is védelmet kell, hogy nyújtson a sértett számára. Ezeknek a

szankcióknak az esetében is felelősségi helyzet keletkezik, ami azt jelenti, hogy minden

olyan esetben, amikor a személyiségi jogot támadó magatartás jogellenes, a sértettnek

lehetősége van e jogvédelmi palettából választani. A jogsértő oldalán csak abban az esetben

nem keletkezik felelősség a személyiségi jogokat sértő magatartásával összefüggésben, ha

sikeresen tud igazolni jogellenességet kizáró okot. Ezek között az érintett hozzájárulása,

valamint a jogszabály engedélye bír a legnagyobb gyakorlati jelentőséggel. Abból adódóan

azonban, hogy a felróhatóság nem feltétele az objektív személyiségvédelmi eszközök

alkalmazásának, a jogsértő vétőképessége nem bír jelentőséggel. Arra tekintettel, hogy nem a

prevenció vagy éppen a visszatartás, nevelés a fő célja ezeknek a szankcióknak, hanem a

sérelmes helyzet erkölcsi-jogi megközelítő orvoslása, akár vétőképtelen személlyel szemben

is helye van a szankciók alkalmazásának (pl. a jogsértés abbahagyására kötelezésnek).

Olyan esetekben, amikor a jogsértés még az új Ptk. 2014. március 15-i hatályba lépése előtt

megkezdődött, azonban csak az új kódex hatályba lépését követően fejeződött be, a

személyiségvédelmi igények körében még az 1959-es Ptk. szabályait rendeli alkalmazni a

Ptké., és értelemszerűen még az 1959-es Ptk.-ban megjelölt személyiségvédelmi eszközök

vehetők igénybe. Amennyiben a jogsértés az új kódex hatályba lépését követően történt, már

az új Ptk. személyiségvédelmi eszközei és szabályai az irányadók.

4.7. Sérelemdíj

A Ptk.-ban megjelenő sérelemdíj jogintézménye a személyiségi jogok megsértésével okozott

vagyoni károkon túl egy sajátos jogintézmény keretében – de még mindig felróhatóságtól

függően – igyekszik közvetett módon kompenzálni az elszenvedett sérelmet, vagy éppen

elégtételt nyújtani a sérelmet szenvedett félnek. A Ptk. megoldása még ha a jogintézmény

elnevezését is tartalmazó explicit formában nem is jelent meg az ítélkezési gyakorlatban,

alapgondolatát tekintve a XXI. századi magyar bírói gyakorlat egyenes következményeként

értékelhető. Az a nézet, hogy a személyiségi jogok bármilyen súlyú megsértése önmagában

220

megteremti a nem vagyoni kártérítés felelősségi jogalapját, és a sérelem foka kizárólag a

kártérítés összegszerűsége körében értékelhető, kétségkívül indokolható irány volt a nem

vagyoni kártérítés gyakorlatában. A nem vagyoni kártérítés elvi alapja és ezzel

összefüggésben a károkozó magatartás jogellenes mivoltának alapja ugyanis az, hogy a

személyiségi jogokat a törvény védelem alá helyezte. A polgári jog, mint a polgárok

autonómiájának elsődleges jogága túlmegy a tiszta vagyoni viszonyok szabályozásán és a

vagyoni jogokkal egy sorban védelem alá helyezi a személyiségi jogokat is.

A polgári jog a személyiség megsértését a vagyoni károkozás fikciós eseteként személyi

kárnak nevezte az 1959-es Ptk. hatálya alatt. A személyiségi jogok megsértésének azonban

pénzbeli egyenértéke nincs. A személyi kár így nem egyéb, mint maga a személyt érintő

sérelemokozás, azaz a személyi jogsértés. A polgári jog csak úgy oltalmazhatja a személyi

viszonyokat a vagyoni viszonyokkal azonos mértékben, ha a vagyoni és nem vagyoni,

személyi károkat magában a jogsértésben egységesíti. A nem vagyoni kártérítés

megítélésével kapcsolatosan a jogintézmény alkalmazásának célja, funkciója azonban

fennállása alatt folyamatosan a viták kereszttüzében állt. A kompenzációs és elégtétel eszmék

kiegészülnek az elveszett életörömök pótlásának teóriájával, és burkoltan ugyan, de néhány

döntésben a büntető jelleg is testet ölt. A nem vagyoni kártérítésben a büntetési jelleg is

benne szerepelhet, amennyiben a károsult sérelmére a károkozó bűncselekményt követett el,

akkor is, ha az a bűncselekmény az előkészületi stádiumban megrekedt, foglalt állást egy

bírósági határozat indokolása (BDT2002. 692.).

A Ptk. egyértelműen rögzíti, hogy a személyiségi jogok megsértése tilos, ezzel lényegében az

Alaptörvény által az alapjogok védelmére megkövetelt garancia előírásának tesz eleget. Az e

rendelkezéssel szembehelyezkedő magatartás kifejtőjét a sérelemdíjjal, mint a

személyiségvédelem szubjektív eszközével szankcionálja. A sérelemdíj így – mint általános

személyiségvédelmi eszköz – alapvetően a személyiségi jog szerves része, és pusztán

szankció jellege kapcsolja a felelősségi joghoz. A vagyoni kártérítés szabályai csak, mint a

jogalkalmazók munkájának megkönnyítőiként szerepelnek a sérelemdíj szabályai mögött. A

személyiségi jogi nézet elveti azt a tételt, hogy a sérelemdíj egy speciális felelősségi tényállás

lenne. A személyiségi jogok megsértése nem jelent ugyanis új felelősségi tényállást. Erre

221

enged következtetni a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése, amikor a kártérítési felelősség szabályainak

mögöttes alkalmazásával kapcsolatban rögzíti, hogy különösen a sérelemdíjra köteles

személy meghatározására és a kimentés módjára vonatkozóan van jelentősége a deliktuális

vagy adott esetben kontraktuális felelősség szabályainak. Ez azt is jelenti, hogy a

személyiségi jogsértés körülményeitől függően egy deliktuális vagy kontraktuális felelősségi

tényállással van dolgunk. Ha a személyiségi jogsértés ténye bizonyítható, akkor az adott

felelősségi alakzat szabályai döntik el a Hatodik Könyvben (Kötelmi jog), hogy ki lesz az a

személy, akinek a sérelemdíjat meg kell fizetnie, valamint esetlegesen milyen hivatkozással

mentesülhet a sérelemdíj fizetési kötelezettség alól. Lényegében ugyanolyan általános

tilalmat állít fel az új Ptk. a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatban, mint teszi azt a

károkozás általános tilalmánál (neminem laedere). A sérelemdíj ugyanis minden olyan

esetben követelhető, amikor valakit személyiségi jogában megsértenek. Mivel a hátrány, a

személyiségi jogsérelem bizonyítása nem feltétel, így a kártérítéstől csupán az választja el,

hogy a vizsgálandó feltételek körében a kár, hátrány a sérelemdíjra való jogosultság

megállapításánál nem feltétel. Ebből azonban nem következik, hogy a sérelemdíj objektív

személyiségvédelmi eszköz lenne, hiszen pontosan a kártérítési felelősséggel való szoros

kapcsolata miatt ugyanúgy van jelentősége – legalábbis deliktuális károkozási formánál és

főszabály szerint – a jogsértő felróhatóságának, mint a kártérítési felelősség más eseteiben. A

sérelemdíjra való jogosultság automatizmusa így nem abban különbözik a Ptk. 2:51. §-ában

felsorolt felróhatóságtól független szankcióktól, hogy a személyiségi jogsértés tényén

túlmenően a kártérítési felelősség – káron kívüli – egyéb feltételeinek fennállása is

követelmény. Ezzel az új Ptk. nem teremt új felelősségi rezsimet a személyiségi jogok

megsértéséért beálló felelősség körében. A változás tulajdonképpen az, hogy a nem vagyoni

kártérítéssel szemben már nincsen lehetősége a bíróságoknak a bagatell igények kiszűrésére a

sérelemdíj jogalapjának körében. Azt ugyanis a Ptk. szövege alapján nem tehetik meg, hogy a

hátrány bizonyításának sikertelenségére alapítva elutasítják a sérelemdíj iránti kereseti

kérelmet, hiszen a hátrány bizonyítása többé nem feltétele a sérelemdíj követelésének. A

jogalkotó ugyanis – belátva azt, hogy a kár bekövetkezése vagy nagysága oldaláról nem

különböztethet a jogvédelem szempontjából – elhagyja a hátrány vizsgálatának

222

követelményét, és azt legfeljebb majd csak a második lépcsőben, a sérelemdíj összegének

megállapítása során veszi be az értékelési szempontok közé. Kérdésként jelentkezik azonban,

hogy a hátrány követelményének likvidálásával milyen kapaszkodót találhatnak a bíróságok a

bagatell igények kiszűrésére. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó ezzel kapcsolatban nem ad

egyértelmű választ, a következőkben megkíséreljük a jogalkalmazás számára nyitva álló

lehetőségeket elemezni. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a következő alternatívák csupán a

sérelemdíjra való jogosultság kérdéséhez kapcsolódnak, az összegszerűség szempontjait már

egy teljesen más nézőpontból vizsgálhatjuk.

1. Az egyik lehetőség, hogy a sérelemdíjra való jogosultság tekintetében felülírhatatlan

szabálynak vesszük azt a tételt, miszerint a sérelemdíj úgy viselkedik, mint az objektív

személyiségvédelmi eszközök, így a személyiségi jogsértés tényére terjedhet ki a

bizonyítás egyedül. Amennyiben a jogsértő oldalán igazolható olyan jogellenes magatartás

(cselekvés vagy mulasztás), amely a sértett valamely személyiségi jogát sérthette, támadhatta,

akkor legfeljebb a jogsértő számára lehetőség a kártérítési felelősség körében rögzített

valamely kimentési ok bizonyítása annak érdekében, hogy elkerülje a sérelemdíj fizetésének

kötelezettségét. Ebben a megközelítésben a bíróságok sem a hátrányt, sem a jogellenes

magatartás társadalmi normákkal, jogszabályokkal szembehelyezkedő voltának nagyságára,

fokára nem lehetnek tekintettel, a legkisebb jogsértés is sérelemdíjra való jogosultságot

keletkeztet a sértett oldalán. A bagatell igények visszaszorítására egyetlen lehetőség áll

rendelkezésre: a sérelemdíj megítélése során jelentkező második kérdésben, az

összegszerűség kérdésében használható abszolút szabad mérlegelés jogával élve

jelentéktelen, csekély jogsértések esetén olyan csekély sérelemdíj összegek megállapítása,

amely nem teszi gazdaságossá a pereskedést. Ennek a megoldásnak nyilvánvaló hátránya,

hogy hosszabb időt vesz igénybe, míg a jogkereső közönség tudata átfogja az új gyakorlatot,

és a társadalomban önkéntes szűrőként funkcionál majd, látva az alacsony, bagatell

sérelemdíj összegeket. Amennyiben a bíróságok ezt a megoldást választják, úgy a nem

vagyoni kártérítés körében a köztudomású tény megszületését követően a bagatell igények

megszűrésénél hangsúlyozott sérelemtalálás problémái annyiban alakulnak át, hogy az

ítéletek indokolásában nem a sérelem bizonyításának sikertelensége, vagy éppen a sérelem

223

nem mérhető módon csekély volta, hanem a jogsértés társadalmi és jogi normákkal való

szembehelyezkedésének alacsony foka lehet megfelelő hivatkozási alap. Várhatóan azonban

az a határvonal, amelynek mentén a bíróság a nem vagyoni kártérítés gyakorlatában

elkülönítették egymástól a bagatell igényeket és a kártérítésre érdemes igényeket, nem fog

változni. Ezzel a felfogással kapcsolatban felidézhető a francia és az angolszász jogokban is

ismert szimbolikus kártérítés intézménye, amely a hátrányt nem okozó, de társadalmilag,

morálisan elítélendő jogsértésekhez a társadalom rosszallását kifejező, nominálisan

jelentéktelen kártérítési összegek megítélését kapcsolja. Járható út lehet ennek megfelelően a

bagatell igények megszaporodásának és az alaptalan perlekedés rossz gyakorlatának

visszaszorítására ez a módszer, ahol a bíróságok bár megítélik a sérelemdíjat, annak összegét

azonban a perköltség alatt határozzák meg, gazdaságtalanná téve ezzel a bagatell igények

bírói útra terelését. Ilyen szisztematikus prevenció azonban valóban csak akkor érheti el a

célját, ha a jogkereső közönség egy része már saját kárán tanulja meg a bagatell igényt

bíróság elé vivő gyakorlat negatív vagyoni hatásait. Másik oldalról kritikaként fogalmazódhat

ezzel a megközelítéssel kapcsolatban, hogy nem minősíthető kellően objektívnek és a

jogbiztonság követelményéből következően kiszámíthatónak, ha a bíróságok előre nem

rögzített játékszabályok alapján, a szubjektivitás esetleg önkénybe átcsapó formáját

választják a sérelemdíj szabályainak köszönhetően minden bizonnyal megjelenő rossz

társadalmi gyakorlat visszaszorítására.

2. A második értelmezési lehetőség olyan megoldást tartana kívánatosnak, amely bizonyos

objektivitást hordoz magában, és igazolható is. Abból kell kiindulnunk, hogy a sérelemdíj

iránti igény érvényesítése során egyetlen olyan tényezőt találunk, mely bizonyítható központi

elem: a hivatkozott jogellenes magatartás. A személyiségi jogot támadó magatartás

bizonyítása pedig a polgári eljárásjog szabályaiból következően a felperes feladata lesz a

továbbiakban is. Szemben a kártérítési felelősség neminem laedere szabályával azonban itt a

jogellenes magatartás nem vélelmezhető, hiszen hátrány hiányában teljeseb földtől

elrugaszkodott lenne a bizonyítás. A hivatkozott magatartás vizsgálatával – több külföldi

jogrendszer példáját is alapul véve – számos következtetést vonhatunk lesz a jogsértés

sértettre gyakorolt hatásáról. Attól ugyanis, hogy a személyiséget ért hátrány bizonyítására

224

nem kötelezhető a sértett, az új kódex még az őt ért nem vagyoni sérelem kompenzációjaként

tekint a sérelemdíjra. Ebből pedig az következhet, hogy még ha konkrét sérelem

bizonyítására nem is vállalkozik a felperesünk, a jogsértés jellegéből, körülményeiből,

társadalomra veszélytelen voltából következhet az, hogy nincsen olyan nem vagyoni sérelem,

mely a sérelemdíj megítélését indokolná. Ilyen helyzetben kétségtelen, hogy a bíró

szubjektumának és természetesen a peres feleknek, valamint a képviseletüket ellátó

ügyvédeknek jelentős szerepe van, azonban a holland komoly jogsértés klauzulához hasonló

kétlépcsős szűrő beiktatásával, talán indokolható formában válogathatók ki a bagatell

igények. A klauzula lényege, hogy a jogellenes magatartással kapcsolatban elsőként arra a

kérdésre kell válaszolni, vajon az általános tapasztalat alapján okozhat-e a személyiségben

valamilyen hátrányt, torzulást a jogsértés. Ha erre a kérdésre nemleges a válasz, akkor

másodikként a konkrét sértett, a felperes személyiségét megvizsgálva kell eldönteni, hogy az

ő személyiségére lehetett-e az adott magatartásnak káros, a sérelemdíj megítélését indokoló

hatása. Ez a teória lehetővé teszi, hogy minden esetet – az emberi személyiségnek

megfelelően – külön kezeljünk, mégis kapaszkodót adjunk a peres feleknek és

képviselőiknek a jogvita során, és mederbe tereljünk a minden bizonnyal sok esetben

parttalan személyiségi jogi pereket.

3. A magunk részéről nem tartjuk ugyan kívánatosnak, azonban félő, hogy a nem vagyoni

kártérítés gyakorlatát minél teljesebb formában „átmentő” megoldásként a sérelemtalálás

olyan útjai gyűrűznek be a sérelemdíj intézményébe annak alkalmazása során, melyek a

kompenzációs funkciókat a nem vagyoni kártérítés hátrányközpontú megközelítéséhez

közelítik. A kompenzációs megközelítés élvezett egyértelmű primátust a nem vagyoni

kártérítés magyar bírói gyakorlatában. Ennek megfelelően általánosnak tekinthető volt az a

felfogás, mely a BH2000. 569. ratio dedicendijében olvasható. Nem vagyoni kártérítésként a

károsultat ért hátrány csökkenéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges kárpótlásként olyan

kárösszeget kell megítélni, amely arányban áll az elszenvedett sérelemmel. Annak

megítélésénél, hogy milyen mértékű lehet ez a kárösszeg, nem mellőzhető a károsult

személyi körülményeinek részletes megismerése és azoknak a konkrét sajátosságoknak az

értékelése, amelyek megalapozzák az arányos és mértéktartó nem vagyoni kártérítés

225

megállapítását. Magasabb összegű nem vagyoni kártérítést bizonyított súlyos körülmények

alapoznak meg. Ugyanezt az érvelése támasztja alá a BDT2003. 865. is, amely azonban már

az elveszett életörömök pótlására is törekvő felfogásról tanúskodik. A nem vagyoni kártérítés

egyik funkciója a kompenzáció, mely a személyi sérelem, hátrány hozzávetőleges

kiegyensúlyozása pénzbeli szolgáltatás nyújtásával. A kompenzáció a tönkretett

életlehetőségeket helyettesítő kiegyensúlyozó, az elveszett helyett másnemű előnyt nyújtó

funkciókat tölt be. A jogintézménynek ez a jellemzője azonban kizárólag csak akkor töltheti

be célját, ha a jogellenes magatartás következtében keletkeznek olyan hátrányok, amelyek

kiegyenlítése – elvileg egyenértékű lehetőségek biztosítása révén – pénzbeli kártérítéssel

megalapozható. Kicsit talán nehezen értelmezhető az a megállapítás, melyet a BDT2003. 907.

megfogalmaz. A bíróság ebben az esetben a nem vagyoni kártérítés céljának azt tekintette,

hogy a károsultnak teljes reparációt biztosítson az elszenvedett nem vagyoni sérelmekért. A

bíróság véleménye szerint a kártérítés mértékét erre tekintettel úgy kell megállapítani, hogy a

károkozáskori vagy ítélethozatali ár- és értékviszonyok arányban álljanak a bekövetkezett

nem vagyoni károsodással. Bár az utóbbi fordulatban írt következtetés általánosan elfogadott

volt a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos bírói gyakorlatban, a teljes reparációval

pontosan a jogintézmény által védelemben részesített személyiségi jogok értéken felüli volta,

a rajtuk esett sérelem teljes helyreállításának lehetetlensége zárja ki a teljes reparáció

lehetőségét. Ezek átmentéseként felmerültek olyan lehetőségek is, melyek a sérelemdíj

jogsértés tényének igazolását követő automatikus megállapítása után egyszerűen nulla

forintot rendelnek a szankcióhoz. Tulajdonképpen a sérelemdíjra való jogosultság

megállapítása megtörténik, azonban annak egyáltalán nincs értéke, mivel a sérelemdíj

összegének meghatározása során a bírót nem köti semmi, az eset összes körülményei alapján

pedig ő úgy ítéli meg, hogy konkrét pénzösszeg megfizetésére kötelezni nem érdemes a

jogsértőt. Ez a megközelítés lényegében a sérelemdíj iránti igényt transzformálja a jogsértés

megtörténtének bírói megállapításává, amelyet a Ptk. a 2:51. §-ában objektív

személyiségvédelmi eszközként azonosít. Ennek a felfogásnak a leágazása lehet, ha a bíróság

a kereseti kérelemhez kötöttség gyakorlatát átértelmezi a személyiségvédelmi perekben, és

megállapítja, hogy nincs kötve a kereseti kérelemben követelt szankcióhoz; minden esetben

226

az adekvát típusú és mértékű szankciót alkalmazza a jogsértővel szemben.

A sérelemdíj jogalapjának megállapítását követően a másik kérdés a sérelemdíj összegének

kalkulálása. A sérelemdíj összegének megállapítása során a bíróság a szabad mérlegelés elvét

követve, az eset összes körülményének figyelembevételével kell, hogy eljárjon. Hasonlóan a

nem vagyoni kártérítés körében kialakult gyakorlathoz, a sérelemdíj összegét sem lehet az

alkotmányos követelményeknek megfelelő módon a jogalkotás szintjén rendezni. Ahogyan a

tarifális módszer, a keretek közé szorított ítélkezés, vagy a rögzített szempontrendszer

mentén történő kalkulálás sem vezethet eredményre, a Ptk. sem vállalhatja fel azoknak a

szempontoknak a taxatív felsorolását, melyet a bíróságnak a sérelemdíj összegének

kiszámítása során figyelembe kell vennie. A személyiségi jogok sokszínűsége,

kategorizálhatatlansága, valamint az emberi személyiség összetett és individuumonként

különböző volta zárja ki az összegszerűség előre kiszámítható keretek közé szorítását.

Korábban a nem vagyoni kártérítés funkcióit kutatva a bírói gyakorlatban is elismerést nyert

az az elv, mely szerint nem csupán a hasonló esetek azonos kezelése, de a nem vagyoni

kártérítés funkciójának egységes érvényre juttatása is kívánatos a magyar jogalkalmazásban.

A Legfelsőbb Bíróság egyik döntésében is érvényre jutott ez a kívánalom: a nem vagyoni

kárpótlás összegét úgy kell meghatározni, hogy az – az eset összes egyedi körülményét

figyelembe véve és mérlegelve – alkalmas legyen arra, hogy a pénzzel nem mérhető

hátrányokat másnemű, pénzbeli előnyök nyújtásával hozzávetőlegesen kiegyensúlyozza. A

bírói becslés korlátja a józan mértéktartás, a hasonló tényállású ügyekben azonos időszakban

történt káresetek kapcsán megítélt nem vagyoni kárpótlási összegek, a károsultak közötti

indokolatlan különbségtétel elkerülése. A kártérítés összegére ható tényezőként nem

értékelhető az az erkölcsi motiváció, amely a felperes balesetveszéllyel járó helyzetét

előidézte. Ezzel ugyanis a bíróság a nem vagyoni kártérítés céljától, funkciójától független

körülményt értékelne, amely nem megengedhető különbségtételt jelent a károsultak között

(BDT2002. 587.). Ahogyan a nem vagyoni kártérítés esetében, úgy a sérelemdíj bírói

gyakorlata során is követelmény az egységes jogalkalmazás fenntartása. Ennek megfelelően

kívánatos legalább orientáló jelleggel olyan szempontokat felvonultatni, melyek

kiindulópontot jelenthetnek a szabad mérlegelés körében a sérelemdíj összegének

227

megállapítása során. A Ptk. is nevesít néhány ilyen szempontot, melyek kellően absztraktak

ahhoz, hogy ne a sértett személyi körülményeire vonatkozzanak. A jogsértés súlyának

jelentősége már a nem vagyoni kártérítés összegszerűségével kapcsolatos szempontokat

felsoroló 16. számú irányelvben is megjelent, és azóta is hatással van a gyakorlatra. A

jogsértés – ahogyan azt már elemeztük – a személyiségi jogsértés egyetlen valóban

rekonstruálható, bizonyítható tényállási eleme, így ésszerű, hogy a jogalap megtalálásán túl a

sérelemdíj összegének megállapításához vezető folyamatban is figyelemmel legyünk rá. A

jogsértés, a jogellenes magatartás ráadásul visszautal arra a belső kárra, amelyet a jogsértő a

sértett pszichéjében előidézett. Ezt a koncepciót számos külföldi jogrendszer is elismeri, és a

magyar bíróságok is több esetben következtettek valamely hátrány fennállására vagy

nagyságára a jogellenes magatartás elemzéséből. A jogsértés súlyára alapított számítási mód

azonban szükségképpen magában hordoz büntető elemeket is, hiszen a jogellenes magatartás

mégiscsak a jogsértő cselekvése vagy mulasztása, így a polgári jogban megszokott, az

okozott sérelmek helyreállítására törekvő szemlélet helyett a vizsgálat középpontjába a

jogsértő magatartását állítjuk. Arra tekintettel, hogy a Kodifikációs Főbizottság

indokolásában is a sérelemdíj továbbra is elsődlegesen az okozott nem vagyoni sérelmek

kompenzálásának eszköze, és csupán másodlagosan jelenhetnek meg benne büntető elemek,

nem célravezető, hogy pusztán a jogsértés súlyosan társadalmi normákkal vagy jogi

normákkal szembehelyezkedő voltából vonunk le következtetéseket a sérelemdíj összegét

illetően. Olyan esetekben, amikor a kompenzációs célok nem valósíthatók meg (tipikusan az

igazolhatatlan hátránnyal járó személyiségi jogsértések esetében), a büntető elem valóban

előtérbe kerülhet, azonban a polgári jog logikájával ellenkezne, ha az angolszász

jogrendszerekben – különösen az Amerikai Egyesült Államok jogában – előszeretettel

alkalmazott büntető kártérítés (punitive damages) mintájára kialakuló ítélkezés honosodna

meg hazánkban. A büntető jelleg a bizonyítható hátránnyal nem járó személyiségi jogsértések

esetében valójában továbbra is a sértettet középpontba helyező ítélkezést jelenthet,

amennyiben a jogsértés súlyára alapított kalkuláció a sértettnek járó anyagi elégtételként, a

jogsértés megtörténtének szavakkal történő elismerése mellett vagyoni kompenzációval

történik. A kompenzációs nézőpont ugyanis azokban az esetekben sem tagadható, amikor a

228

külvilágban nem jelenik meg bizonyítható módon a személyiségi jogsértés hátrányos

következménye, hiszen a személyiségi jogon esett csorba, a személyiségi jogsértés maga a

hátrány, és ezt a polgári jog nem büntető alapokon szankcionálja, pusztán a jogszabályi

tiltással szembehelyezkedő magatartás szankciójaként, hanem a sértettnek nyújtott

kompenzációval.

A jogsértés ismétlődő jellege egy meglehetősen nehezen értelmezhető szempont a Ptk.-ban a

sérelemdíj összegének kalkulálása során figyelembe veendő szempontok körében. A

jogsértés ismétlődő jellege alapvetően a sértettől és a sértettnek okozott látható vagy nem

látható nem vagyoni sérelemtől és annak nagyságától teljes egészében független tényező.

Amennyiben a sérelemdíj összegét kizárólag a jogsértés ismétlődő jellege befolyásolja, úgy

valóban tisztán pönális elemek kerülnek értékelésre a sérelemdíj intézményén keresztül, és a

magánjogi szabályozás célja elvész. A jogsértés ismétlődő jellegére tekintettel magasabb

összegben megítélt sérelemdíj egyértelműen egy büntetés, melyet a jogsértő a jogi normákkal

való többszöri szembe helyezkedés miatt köteles megfizetni. A közigazgatási jogi szankciók

és a büntetőjogban ismert szankciók mértékének megállapítása során természetes, hogy a

jogsértés ismétlődő jellegének jelentősége van, hiszen e jogágak a szankcionálás

középpontjába a jogsértőt helyezik, az ő szemszögéből igyekeznek megfelelő mértékű és a

jövőben kellő visszatartó erőt gyakorló jogkövetkezményt alkalmazni. A polgári jogban

véleményünk szerint még a sérelemdíj kétarcú jogintézményének alkalmazása során sem

lehet relevanciája egy ilyen tisztán büntető jellegű minősítő körülménynek. A jogsértés

ismétlődő jellegének csak akkor van jelentősége és így a sérelemdíj összegét növelő hatása,

amennyiben a sértett nem vagyoni sérelmének nagyságát ez a magatartás érintette. Ebben a

felfogásban azonban továbbra sem az ismétlődő jelleg a domináns, hanem az okozott nem

vagyoni sérelem és annak nagysága, amely – amennyiben ilyen bizonyítható – mindenképpen

szerepet kell, hogy kapjon a sérelemdíj összegének megállapításához vezető folyamatban (pl.

testi sérüléssel, egészségromlással járó jogsértések esetében).

A felróhatóság mértékére alapított ítélkezés ismét a jogsértőt állítja a középpontba. Bár a

polgári jog alaptétele a mindenkivel szembeni egységes magatartási mérce, és az

elvárhatóság szubjektíven objektív ideája nem különböztet a jogkövetkezmények

229

szempontjából a felróhatóság fokozatai között (ilyen fokozatok lényegében a magyar jogban

a vétkesség körében merülnek fel), a sérelemdíj esetében mégis vizsgálható, hogy adott

esetben a szándékosság, súlyosan gondatlanság a jogsértő oldalán eredményezheti-e a

sérelemdíj összegének növelését. Szemben a kártérítési jogban ismert megoldástól, ahol a

felróhatóság bármilyen fokának megállapítását követően a kártérítés összege már kizárólag

az okozott kár mértékéhez igazodik, a sérelemdíj tagadhatatlanul szubjektív szempontokat is

szükségképpen magába olvasztó rendszerében a felróhatóság fokozatai értékelésre

kerülhetnek. Ismét csak utalnánk arra a teóriára, mely szerint a felróhatóság súlyosabb fokán

álló jogsértő magatartása a pszichés károk nagyságában, esetleg már a kialakulásában is nagy

szerepet játszhat. Egy testi sérüléssel járó jogsértés esetében például a látható és igazolható

nem vagyoni (testi) sérelmek mellett a sértett pszichéjében beálló hátrányos változások nagy

mértékben függhetnek attól, hogy a testi sérülést szándékosan vagy csak enyhe

gondatlansággal idézte elő a jogsértő. Az a tudat, hogy valaki az ártás szándékával

cselekedett, mindenképpen megrázóbb az emberi pszichére nézve, mint a majdnem véletlen

eseményekből adódó negatív következmények esetében. Ezzel a megközelítéssel tehát ismét

nem a jogsértő büntetéseként jelentkezik a sérelemdíj, hanem a sértett nem vagyoni

sérelmének kompenzálásaként.

A jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása a nem vagyoni kártérítés

ítélkezési gyakorlatában is kulcsszerepet kapott. A sértett szubjektív körülményei

mindenképpen szerepet kell, hogy játszanak a sérelemdíj mértékének megállapítása során.

Ebbe a körbe vonható a sértett jogsértést megelőző foglalkozása, életvitele, majd ezeknek a

megváltozása a jogsértés hatására. Bár az ilyen jellegű hátrányokból számos a vagyoni

kártérítés eszközével továbbra is kiküszöbölhető lesz (pl. jövedelemcsökkenés), azonban

pontosan a kompenzációs azon felfogása szerint, mely a nem kalkulálható és a jogsértéssel

szoros összefüggésben nem álló, elveszett életörömöket a sértett saját döntése alapján

dolgokkal és szolgáltatásokkal pótló teóriát támogatja, a sérelemdíj összegében is értékelésre

kerülhet. A kártérítés tudja reparálni a jövedelem csökkenését, azonban azt a sérelmet nem

állíthatja helyre, mely a sértett korábbi foglalkozása és munkája miatti szeretetét rombolta le.

A sértett környezetére gyakorolt hatás nem a hozzátartozói igények beemelése a kódexbe. A

230

sértett környezetéhez tartozó személyek saját jogon továbbra is érvényesíthetnek akár

kártérítési igényt, akár sérelemdíj iránti igényt, amennyiben igazolják, hogy a jogsértés a saját

személyiségi jogaikat is hátrányosan érintette, támadta. A sértett környezetére gyakorolt

hatásnak azért van jelentősége a sérelemdíj összegének megállapítása során, mert a sértett a

környezetében indukált negatív változásokat maga is érzékeli, azoknak ő maga is

elszenvedője. Az a körülmény, hogy a becsületében, jóhírében megsértett személyhez

közvetlen környezete másképpen viszonyul, mindenképpen visszahat a sértettre is.

A sérelemdíj összegszerűségével kapcsolatban a Ptk. megszünteti annak a lehetőségét, hogy

járadék formájában legyen megítélhető. A nem vagyoni kártérítés gyakorlatában – a

kártérítés módjára vonatkozó szabályok alapján – lehetőség volt az egyösszegű és a járadék

formájában történő marasztalásra egyaránt. A sérelemdíj egyösszegben történő megítélése

ismét a büntető jelleget erősíti, hiszen a járadék a büntető elemeket hangsúlyozó felfogásban

valójában kedvezmény lenne a jogsértőnek a sérelemdíj részletekben történő megfizetésére

vonatkozóan. Bár a kompenzációs elemeknek túlsúlyba kell kerülniük a sérelemdíj

gyakorlatában is, azonban a járadék lényegét adó később felmerülő vagy rendszeresen

felmerülő, a jogsértéssel okozati összefüggésben álló hátrányok (károk) valójában kivétel

nélkül vagyoni károk, melyek a kártérítés körében járadékkal a későbbiekben is orvosolhatók.

A sérelemdíjhoz – különösen olyan jogsértések esetében, amikor igazolható hátrány nem

jelentkezik a sértettnél – nem társulhat a járadék, kizárólag az egyösszegű megfizetés

szankciója.

A Ptk. rekodifikációja során a funkcionális viták kereszttüzében áll a bevezetni tervezett

sérelemdíj jogintézmény „magánjogi büntetést” sugalló jellege. Azzal, hogy a Ptk. szövege

kifejezetten rögzíti, hogy a sérelemdíj megítéléséhez hátrány bizonyítása nem szükséges,

büntető színezetet is kap a jogintézmény. A rekodifikáció folyamatában több alkalommal is

megjelent a sérelemdíj céljára történő utalásként a „magánjogi büntetés” terminológia, mely a

miniszteri indokolásban még hangsúlyosabb az eddigieknél. Abban az esetben ugyanis, ha a

személyiségi jogot támadó magatartás negatív következményét, a hátrányt nem kell

bizonyítani, az összegszerűség megítélésénél lényeges szempont a sérelemdíj preventív és

büntető hatása: reagálni a jogsértő jogellenes magatartására egy olyan összegű pénzfizetésre

231

kötelezéssel, melynek mércéje a jogsértés súlya és a jogsértő szubjektuma lehet. A jogsértőre

így – a magánjogtól meglehetősen idegen módon – nagyobb hangsúly helyeződik, mint a

sérelem elszenvedőjére. A polgári jog klasszikus helyreállítást célzó felfogásával szemben

nem az eredmény, hanem az azt kiváló magatartás és annak cselekvője válik a tényállás

központi szereplőjévé. Ez a modell alapjait és logikai módszerét tekintve is nagyon közel áll

a büntetőjog felfogásához, a büntető hatalom érvényesítésének módjához. A sérelemdíj és a

büntetés közötti különbség csupán abban látható, hogy a sérelemdíjra kötelezés – a polgári

per sajátosságaiból következően – minden esetben a sértett kívánságára történik, míg a

büntetőjogban – a magánindítvány eseteit kivéve – hivatalból megindul az eljárás. A büntetés

és a sérelemdíj neme is sok esetben azonos, hiszen a jogsértő oldalán a pénzbüntetés és a

sérelemdíj fizetési kötelezettség egyaránt anyagi hátrány okozását célozza. Felmerül

kérdésként, hogy a sérelemdíj magánjogi büntetésként történő felfogása nem ütközik-e a ne

bis in idem (kétszeres értékelés tilalmának) alapelvébe. A kétszeres értékelés tilalmát

véleményünk szerint nem lehet jogágakra korlátozni, és azt a polgári jogban és büntetőjogban

külön-külön vizsgálni. Nem elfogadható, hogy ugyanazért a cselekményért büntetési célzattal

egyszer büntetőeljárásban, másszor polgári peres eljárásban vonjuk felelősségre a jogsértőt,

végül mégis a büntetés célja által vezérelve. Akkor nem ütközik a két felelősségi rendszer

alapján történő felelősségre vonás a ne bis in idem tilalmába, ha a polgári jog és a büntetőjog

más célból írja elő jogkövetkezmény alkalmazását. A büntetőjog klasszikusan represszív és

preventív hatásokat helyez előtérbe, míg a magánjogban továbbra is a legalább megközelítő

helyreállításon kell a hangsúlynak maradnia. Elfogadjuk ugyanakkor, hogy a nem vagyoni

kártérítés. A sérelemdíjat büntető jellegű jogintézmény (kvázi bírság) helyett továbbra is

kompenzációs, elveszett életörömöket pótolni hivatott, a sérelmet szenvedett félre

koncentráló védelmi eszközként kellene alkalmazni a magyar polgári jogban. Olyan

esetekben, amikor a hátrány külvilági manifesztáció hiányában nem igazolható, a jogellenes

magatartás körülményeiből, a jogsértő felróhatóságának fokából lehet következtetni a

sérelem meglétére, annak nagyságára. Az amerikai kártérítési koncepció alapgondolatát

hasznosítva deduktív módszerekkel a jogellenes magatartásból és a jogsértő felróhatóságának

(amerikai jogban vétkességének) fokából visszafejthető az a nem vagyoni hátrány, melynek

232

kompenzálására szolgál a sérelemdíj. Ezzel a megoldással máris kikerülhető a ne bis in idem

tilalmával való szembekerülés, hiszen a polgári jogban alkalmazott sérelemdíj a jogsértő

személyi körülményeit a sértettet ért hátrány létének és nagyságának igazolásához vizsgálja,

így az esetlegesen sérelemdíj formájában előírt pénzfizetési kötelezettség helyreállító

természetű, amely mellett megfér a büntetőbíróság által más elvi alapokon és célból kiszabott

büntetés.

A személyiségi jogok megsértése miatt elszenvedett vagyoni károk megtérítésére a Ptk.

mindkét felelősségi alakzat, a szerződésszegéssel okozott és a szerződésen kívül okozott

károkért való felelősség szabályai alapján lehetőséget biztosít, az ott meghatározott feltételek

fennállása esetén. A személyiségi jogok megsértéséből eredő kártérítési felelősség tehát nem

különbözik a kötelmi jogban megalkotott felelősségi alakzatoktól, így a felelősség feltételei, a

kártérítésre kötelezett személy meghatározása, valamint a kimentési okok vonatkozásában is

ezek a szabályok alkalmazandók.