Kovács (2014): Fundamentals of modern competitiveness – The Hungarian Path (In Hungarian).
-
Upload
oliver-kovacs -
Category
Documents
-
view
219 -
download
2
description
Transcript of Kovács (2014): Fundamentals of modern competitiveness – The Hungarian Path (In Hungarian).
No.Kovács Olivér
ALAPOK A VERSENYKÉPESSÉG MODERN ÉRTELMEZÉSÉHEZMagyarország versenyképességének alakulása
2014február
35
Kovács Olivér
Alapok a versenyképesség modernértelmezéséhez
Magyarország versenyképességének alakulása
A kifejtett vélemény a szerző sajátja, és nem feltétlen tükrözi az ICEG European Center álláspontját.Kovács Olivér, Ph.D, tudományos munkatárs, ICEG European Center. E-mail: [email protected]
2
Tartalomjegyzék
Vezetői összefoglaló ..................................................................................................................... 3
1. Bevezetés................................................................................................................................. 5
2. A versenyképesség modern értelmezése ................................................................................... 6
2.1 A versenyképesség modern kontextusa....................................................................................... 6
2.2 Gondolatok a versenyképesség értelmezéséről és a nemzetállam jelentőségéről ..................... 8
3. IMD Versenyképességi Évkönyv 2013 ...................................................................................... 13
3.1 Az Évkönyv módszertani háttere................................................................................................ 13
3.2 A 2013-as Évkönyv eredményei ................................................................................................. 15
3.3 Az innovatív és erősen decentralizált országok versenyképessége ........................................... 20
4. Magyarország versenyképessége régiós összevetésben ........................................................... 26
5. Konklúzió ............................................................................................................................... 32
Hivatkozásjegyzék ................................................................................................................................. 35
Függelék ................................................................................................................................................ 39
3
Vezetői összefoglaló
Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a modern versenyképességi felfogás
tükrében mit mondhatunk Magyarország pozíciójáról egy konkrét, az IMD Versenyképességi
Évkönyvének trendszemléletű elemzése útján.
Elemzésünkben először (2. fejezet) a modern versenyképesség értelmezésének kérdését jártuk körbe
a világgazdaság kontextusát figyelembe véve. Tárgyaltuk a modern versenyképességi értelmezés
aspektusait, majd (3. fejezet) amellett érveltünk, hogy a versenyképesség és az innováció összefügg,
illetve az innovációs aktivitás jobb ott, ahol föderális, vagy erőteljesen decentralizált rendszer
működik. Az IMD üzleti iskola Versenyképességi Évkönyvének adatbázisára építkezve ezért az
innovatív és erősen decentralizált európai országokra koncentráltunk versenyképességi elemzésünk
során (Svájc, Svédország, Németország, Hollandia, Finnország, az Egyesült Királyság és Ausztria).
Mindez a modern versenyképességgel kapcsolatos értékek és tényezők megismeréséhez járult hozzá.
Ezek után (4. fejezet) Magyarországra koncentráltunk és a régiós versenytársakkal (Visegrádi
országok: Csehország, Lengyelország és Szlovákia) történő összevetésben ismertettük a folyamatokat.
A tanulmány megállapítja, hogy Magyarország tartósan veszít versenyképességéből a nemzetközi
porondon. Megakadt dinamikus felzárkózási folyamata, mitöbb, a Visegrádi országok közt is a
leszakadó és kívülálló (outsider) benyomást erősíti. Hogy ezen túljusson, a stabilitási kultúra
kifejlődésére, a jó kormányzás alapértékei szerinti viselkedésre – például a fenntarthatóan
kiegyensúlyozott államháztartásra, a hitelesség és áttekinthetőség, valamint elszámoltathatóságot
biztosító intézményi fékek és ellensúlyok rendszerére – van szükség. Végezetül (5. fejezet) a
tanulmány legfőbb tanulságait ismertettük, amelyek Magyarország számára is relevánsak:
1) A modern versenyképesség értelmezése az állami és piaci dimenziók együttes figyelembe vételét
igényli: A társadalmi-gazdasági tanulás volt, és marad a fejlődés meghatározó motorja, aminek
életben tartását és előmozdítását a politika és az intézmények egymást kiegészítő, s egymásra épülő,
szerves működése szavatolhatja. Ahogy azt láttuk, az intézményi struktúra hat az innovációs
teljesítményre (a magán és közszférában egyaránt). Ezért a versenyképesség kultiválása az állami és
piaci keretek és folyamatok együttes szemrevételezésével érhető el a legjobban.
2) A versenyképességet támogató makrogazdasági stabilitás nem pusztán számszaki
megfelelésekben értendő: Mindenképpen szükségeltetik annak elfogadása, hogy az olyan
kategóriáknak, mint a szabályozás minősége, a felelős gazdálkodás mikéntje, a jó kormányzás, az
áttekinthetőség stb. számszerűsíthetősége kérdéses. Ez nem jelenti azt, hogy a versenyképesség
erősítése olyan makroökonómiai stabilizációval szorgalmazandó, amelyik pusztán a számszerűsíthető
célokra (optimálisnak gondolt deficit és adósságráta célok, 3% valamint 60%) fókuszál. Az ilyen
stabilizáció a destabilizáció felé vezet, ahogy ezt Magyarország esete példázta.
3) Az állami szektorbeli innováció a versenyképesség támogatója: A stabil és kiszámítható jogi és
adminisztratív keretrendszer biztosításán túlmenően az innovációs aktivitás serkentésére és
folytatására van szükség az állami szektorban is. Így a szolgáltatások minőségén, a hozzáférés
mértékén lehet javítani, ami fájdalmas kiigazításokkal jellemezhető jelenünkben egy bizalmat
fenntartó, regeneráló csatorna lehet. E tekintetben tudatosítandó, hogy a bizalmi bázist megbontó
bizonytalanságot nem célszerű növelni, azaz nem célszerű hektikus változtatásokra törekedni. A
korlátozottan diszkrecionális beavatkozást, az inkrementális innovációkat kell elsősorban
szorgalmazni e tekintetben, amelyek nem egy rögtönzéses gazdaságpolitikába, hanem egy világos
víziót megtestesítő, konszenzuson nyugvó, szélesebb stratégiába ágyazottak.
4
4) Strukturálási váltási képesség és az alapértékek fenntartása egyszerre cél: A korábbi pontokban
megfogalmazottakat oly módon érdemes a gyakorlatban követni, hogy ne sérüljenek az olyan
alapértékek, mint a transzparencia, az elszámoltathatóság, vagy az üzletmenet gördülékenységének
előmozdításáért való folytonos küzdés. De ide tartozik a felelős költségvetési politika is, amely a
makrogazdasági instabilitás valószínűségét fiskális oldalról minimalizálja. A gazdaságpolitikának az
adott ökoszisztéma strukturális váltási képességének javításán kell dolgoznia. Teheti ezt úgy, hogy
támogatja a tudástranszfert, a kutatás-fejlesztést, valamint a technológiai és nem-technológiai
innovációs tevékenységeket, elősegíti a hazai vállalatok transznacionalizálódását, azaz a globális
értékláncba való mélyebb integrációját, valamint a jövőbe való befektetéssel a szociális és
infrastrukturális dimenzióban diszkrecionális beavatkozási képessége – ami felelős költségvetési
gazdálkodás eredménye lehet – birtokában invesztál (oktatás, képzés, egészségügy stb.) azért, hogy
stabilabb alapot adjon az inkluzív növekedésnek.
5) A puha tényezők bekapcsolása előremutató a versenyképesség értelmezésekor: A
közgazdaságtudomány terén zajló paradigmaváltásba jól illeszthető az IMD Versenyképességi
Évkönyvének módszertana. A főáramban még mind a mai napig uralkodó, de visszaszorulóban lévő
matematikai modellezhetőség és a számszerűsíthető tényezőkre történő kizárólagos koncentrálás
dogmáját az Évkönyv egyértelműen meghaladja. Ez azt jelenti, hogy a versenyképesség modern
megítélésekor vissza kell csatolni a közgazdasági elemzésekbe a társadalomtudományokban jól
ismert puha kategóriákat, úgymint a bizalmat, a szavahihetőséget, az informális intézményeket. Ezek
nem könnyen számszerűsíthetőek, ugyanakkor a különféle rangsorok változását erőteljesen
magyarázzák, hisz a gazdaságpolitika végrehajtása szempontjából elemi fontosságúak.
6) Törekedni kell a versenyképességi mérési módszerek gyenge pontjainak kijavítására: Végezetül,
és az ötödik ponthoz kapcsolódóan, a versenyképesség mérésében rejlő bizonytalanságra érdemes
nagyobb hangsúlyt fektetni (Ez megjelenik az IMD Versenyképességi Évkönyv esetében is). Legalább
két gyengeséget lehet kiemelni: (i) A globális értéklánc fejlődése miatt egyre fontosabbá válna nem
csak az adott országban tevékenykedő vállalatvezetőket, hanem a külföldön tevékenykedő,
értékláncban fontos pozíciót betöltő tagvállalatainak, partnereinek is a véleményét megismernünk.
Ide sorolhatóak még a kockázati tőkealapok, az üzleti angyalok, a re-exportőrök, a finanszírozó
külföldi anyabankok stb. (ii) A statisztikai adatokra építve érdemes óvatos következtetéseket,
gazdaságpolitikai ajánlásokat megfogalmazni. Azok precizitása és valóság hűbbé tétele továbbra is
feladat. Hiszen a szolgáltatás kereskedelem rögzítése statisztikai anomáliákkal terhes, az offshore
outsourcing pedig nem látható GDP-t termel, amelyek figyelembe vétele a termelékenységet, a
versenyképességet is más megvilágításba helyezné.
5
1. Bevezetés
A 2008-as pénzügyi és reálgazdasági válság előtt a közgazdaságtudomány főáramában sokáig tartotta
magát az a vélekedés, hogy komolyabb makrogazdasági instabilitásra csak a fejlődő és feltörekvő
gazdaságok hajlamosak. A 2008 után eszkalálódó világméretű trauma azonban egyértelművé tette,
hogy eme föltevés fölött eljárt az idő. A fejlett világban indult meg és kapott szárnyra az eladósodás –
növelvén az adósságválság kockázatát –, a makrogazdasági instabilitás, a strukturális
egybehangolatlanság időszaka, amelyet növekvő munkanélküliség, romló termelékenységi és
növekedési minták követtek. Európában mindez a fiskális unió nélküli valutaunió strukturális
válságában csúcsosodott ki, ami a mai napig megoldatlan és kurrens folyamat.
Egy ilyen korban az országok versenyképességének kérdése, s annak javíthatósága a szokásosnál is
nagyobb figyelmet kap. Ahogy Szentes (2012) rámutat, az angol verseny (competition) és az ebből
adódó versenyképesség (competitiveness) szavak latin eredetűek, forrásuk a „com-petere” szó, amely
eredeti jelentését tekintve „együtt keresni” valamit, vagyis valamilyen cél (kihívásokhoz való
alkalmazkodó képesség javítása) elérésére közösen törekedni kisebb és nagyobb léptékű innovációk
révén.
Tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy a modern versenyképességi felfogás
tükrében mit mondhatunk Magyarország pozíciójáról egy konkrét, az IMD Versenyképességi
Évkönyvének trendszemléletű elemzésén keresztül. Elemzésünk természeténél fogva igényli, hogy
körvonalazzuk a modern versenyképesség értelmezését, s a kontextus és viszonyok föltérképezése
után törekedjünk konkrét empirikus elemzés elvégzésére is. Utóbbihoz az IMD üzleti iskola évente
kiadott Versenyképességi Évkönyvének adatbázisát használjuk fel.
A tanulmány szellemi íve tehát a versenyképesség modern felfogása felől indul (2. fejezet), amelynek
során tárgyaljuk a modern gazdasági berendezkedés kontextusát, s rávilágítunk, hogy bár a
globalizáció korában a kihívások kezelése mintha globális kormányzás iránt teremtene igényt, mégis
azt kell belátnunk, hogy a hatékony kormányzás nem a globális színtéren keresendő elsősorban,
hanem a nemzetállamok és kormányok szintjén. Hangsúlyozzuk, hogy egy adott ország
versenyképességének elemzésekor nem feledkezhetünk meg az interdependenciákról, s arról, hogy a
magánszektor és az állami szektor egyaránt figyelembe veendő területek, innovációs tevékenységük
(technológiai és nem-technológiai) meghatározó fontosságú. A versenyképességi gondolkodás során
felhívjuk a figyelmet arra, hogy az országimázs a versenyképesség egyik indikátora lehet, a
rugalmasság és alkalmazkodóképesség a siker kulcstényezői között szerepel, illetve a fejlődés valódi
útja a globalizáció elfogadása, a világgazdaságba való beágyazódás lehet. A következőkben (3. fejezet)
amellett érvelünk, hogy a versenyképesség és az innováció összefügg, illetve az innovációs aktivitás
jobb ott, ahol föderális, vagy erőteljesen decentralizált rendszer működik. E felismeréstől vezérelve
és az IMD adatbázisára építkezve a következő európai országokra koncentrálunk röviden: Svájc,
Svédország, Németország, Hollandia, Finnország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Ezt követően pedig
(4. fejezet) Magyarországra tekintünk és a régiós versenytársakkal (Visegrádi országok: Csehország,
Lengyelország és Szlovákia) történő összevetésben ismertetjük a folyamatokat. Bemutatjuk, hogy
Magyarország tartósan veszít nemzetközi versenyképességéből. Megakadt dinamikus felzárkózási
folyamata, mitöbb, a Visegrádi országok közt is a leszakadó és kívülálló (outsider) benyomást erősíti.
Végezetül (5. fejezet) néhány összefoglaló megállapítás után vázolunk hat általános, a
versenyképesség értelmezésével és értékelésével kapcsolatos tanulságot.
6
2. A versenyképesség modern értelmezése
2.1 A versenyképesség modern kontextusa
Az 1970-es évek óta tartó információs forradalom a világot még komplexebbé tette, amelyet
egyszerre ural az aszimmetrikus interdependencia, a növekvő bizonytalanság. Egy ilyen világban a
versenyképesség igazi fokmérője az, hogy milyen módon képes a mikroszféra (a vállalkozók, a
vállalatok) a globális értékláncba integrálódni és hatékonyabb erőforrás-allokációkon keresztül
folyamatos innovációs tevékenységet folytatni (Szentes, 2011ab; Aghion, 2012). Meg kellett haladni
az olyan versenyképességi koncepciókat, amelyek a kontinensek, nemzetek és régiók
versenyképesség javítását bizonyos gátló tényezők és szűk keresztmetszetek könnyű
megszűntetésével képzelte el úgy, hogy eközben a strukturális váltási képesség alapvető javítását
elhanyagolta (Stöhr, 1985:290; Rodrik, 2012). A globalizációval párhuzamosan tehát a
közgazdaságtudomány versenyképesség felfogása is fejlődött.
A globalizáció a folyamatos integráció irányába ható, szimultán folyamatok eredőjeképp létrejövő
jelenség, amikor is az áru, a tőke, a munkaerő, a technológia, az információ és még megannyi dolog
határokon túllépve „globális falu” kialakulásához vezet (Carpenter – Marshall, 1960). A földgolyó
egészére kiterjedő folyamatok korát éljük tehát. Az enciklopédiák-atyja, Meydan Larousse szerint a
globalizáció szó jelentése nem más, mint “teljes egészében végezni valamit”. A francia nyelv
„homogenitásként” értelmezi, ami a folyamatos integráció végső fokozatára utalhat, amikor a
folyamatok világviszonylatban hasonlóakká válnak, s ebből a szempontból zárt világgazdaságunk
homogénné válik. Ezzel párhuzamosan – ahogy Robertson (1992) vázolja – a világ összezsugorodása,
a glóbusztudat kialakulása meghatározóvá válik. A globalizáció sokoldalú és komplex hatásokkal jár,
de leszögezhető, hogy a fejlődés szemszögéből is kínál pozitív hatásmechanizmusokat. Angus
Maddison hosszú távú fejlődéssel kapcsolatos könyve érzékletesen bemutatja, hogy az emberiség
által létrehozott anyagi javak 80-90%-a az elmúlt 90-100 évben jött létre.1 Az olyan utópisztikus
jóslat, minthogy a gazdag csak gazdagabbá, míg a szegény csak még szegényebbé válik, hamisnak
bizonyult. A növekedés és fejlődés bonyolult és nem-lineáris összefüggésrendszeren keresztül mégis
csak képes lecsurogni a társadalom alsóbb szegleteibe. Ezt jelzik a különböző szegénységet és
elszegényedést megragadó indikátorok, vagyis hogy ma az abszolút szegénység mértéke 200 éves
minimumon van (Ravallion, 2013), de az is, hogy a fiatalkori- és gyermekhalandóság a világ
valamennyi országában kisebb, mint az 1950-ben volt (Deaton, 2013).2
A globalizáció tehát irreverzibilis és komplex folyamat, amelynek újabb lendületet az információs
forradalom adott. Eredményeképp egy olyan világ jött létre, amely a multinacionális vállalatok 1970-
től tekinthető hegemóniájával van átitatva, s benne a folyamatok váltakozásai érezhetően
felgyorsultak. Az információ gazdaságtana ma már sokkal több, mint amiért Joseph Stiglitz, Michael
Spence és George Akerlof Nobel-díjat kapott 2001-ben. Egy több elemében megváltozott
1Lásd például Maddison (2001).
2A fejlődéstan egyik elismert alakja, Hans Singer az ILO-egyik publikációjában már 1972-ben igazolta ezt Kenya esetében
(Singer, 1972). Sachs (2006) szintén ezt dokumentálja. Tegyük hozzá, hogy az ENSZ Krónikus Szegénység KutatóKözpontjának 2010-es adatai szerint jelenleg a 6,8 milliárdos emberi népességből kicsit több mint 800 millió él abszolútszegénységben. Ez azt jelenti, hogy az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célja – miszerint feleződjön meg e szegények száma2015-re – teljesíthető, mitöbb, Afrika északi részén, Kelet- és Délkelet-Ázsiában már most túlteljesítették a 2015-re kitűzöttcélokat. Az tűnik tehát igaznak, hogy, ahol nincs despotizmus és diktatúra ott éhínség sincsen – és ott az emberilehetőségek kibontakozása kedvezőbben alakulhat, ami a fejlődés megnyilvánulási módja, mitöbb, maga a fejlődés, ahogyezt a Nobel-díjas Amartya Sen illusztrálta (Sen, 1993, 1999).
7
mikroökonómiai modell mellett új termelési, kereskedelmi eljárásokat, újfajta vállalkozásokat, piaci
szereplőket, új működési elvű tőkepiacot látunk, s tapasztalnunk kell azt, hogy egyre jobban eltűnik a
határvonal a termékek és a szolgáltatások között. Az információ tömeges áramlása, a globalizáció
egyik motorjává, később fenntartójává vált (Freeman – Soete, 1997; Perez, 2002).3
E kapcsán hangsúlyozandó, hogy a számítógép, majd a személyi számítógép, a mobiltelefon, az
Internet Protokoll, a world wide web, s az internet maga információs forradalomhoz vezettek. Ennek
logikus velejárója volt, hogy az információ rengetegében a relevánsak felhasználása, a tudással és
adatokkal való hatékony bánás válik a gazdasági boldogulás meghatározójává, s amely ily módon oda
vezet, amiről már Simon Kuznets szólt 1971. évi Nobel-díj átvételekor: felértékelődik a
tanulékonyság, kulcsfontosságúvá válik a hasznos tudásállomány (the stock of useful knowledge). A
tudás elsődleges inputtényezővé vált (Negroponte, 1996), s mindez egyeseket arra ösztönzött, hogy
tudás, másképp szólva tanulógazdaságról beszéljünk (Lundvall, 2002). Az információs forradalomnak
pedig gazdasági és társadalmi berendezkedést befolyásoló transzformatív ereje volt, s a versenyelőny
zászlóshajójává az elérhető technológia, a tudás és képzett munkaerő okos kombinálási képessége
vált. Ugyanakkor az átalakulás a strukturálási váltási képesség – ami a fejlődés és növekedés motorja
(Rodrik (2012) – erősítésével segíthető elő. Ebben a kutatás-fejlesztésre, az innovációra – mint a
tudás forrásaira – történő építkezés nyomatékosabban kell, hogy megjelenjen.
Vagyis nem csupán a technológiai innovációk (pl. információs és kommunikációs technológia, IKT)
fontosak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az IKT pozitív hatása akkor érvényesül igazán, ha együtt
jár szervezetfejlesztéssel.4 Vagyis a technológiai innovációk mellett felértékelődött a nem
technológiai jellegű innovációk szerepe is (Bryson – Monnoyer, 2004; Sawhney, 2006) az IKT-alapú,
szolgáltatások dominálta tudásgazdaságban, amikor a szolgáltatási szektorok adják a fejlett világ
GDP-jének 70-80%-át, a fejlődőkének 50-60%-át (Glushko, 2008; Kovács, 2013).5
1. Box: Információ, avagy tudásgazdaság főbb jellemzői
Az 1971-es Intel processzor megjelenésétől kezdődően a következőket lehet megnevezni azinformációs és tanulógazdaság legfőbb konstituáló elemei között: (i) információ-technológia központiszerepe kulcsfontosságú; (ii) az információ előállítása, megosztása, felhasználása fokozódik újcsatornákon keresztül; (iii) kialakul az információs társadalom; (iv) a tudás megszerzése és évülésénekfelgyorsulása miatt a tanulási képesség felértékelődése, a tudás alapú gazdaság kialakulása; (v) belsőés külső információs források használata; (vi) globalizáció, globális kommunikáció; (vii) decentralizáltintegráció, a hálózatos struktúrák és lapos szervezetek elterjedése; (viii) fokozódó heterogenitás ésdiverzifikálás, valamint a változatosság gazdaságossága (economies of scope) megjelenése.
3Lásd még Hámori – Szabó (2006)
4Az IKT termelékenységre gyakorolt hatását elemezve ezt erősíti átfogó irodalomösszefoglaló elemzéseivel: Brynjolfsson és
Hitt (2000); Dedrick és szerzőtársai (2003), vagy Kretschmer (2012) is.5
A szolgáltató-gazdaságról, a szolgáltatás innovációk jelentőségéről lásd: Európai Bizottság (2011), amelyben rávilágítunktöbbek közt arra, hogy a szolgáltatásokat többé nem lehet egyértelműen „non-tradable” jelző mellett kategorizálni (Gervais– Jensen, 2013). Természetesen még mindig vannak szabályozási korlátok. Sok a hiátus a szolgáltatáskereskedelemterületén: az adatok nem elég mélyen/szektorálisan bontottak; nem összevethetőek és megbízhatóak; különfélemódszertanok vannak használatban, amelyek az IMF Fizetési Mérleg Kézikönyvében megfogalmazottakkal nemkompatibilisek; határokon átmehet rögzítés nélkül; dominancia elve (amikor egy tranzakció szolgáltatást és terméket istartalmaz, ekkor pedig azt rögzítik, amelyiknek nagyobb az értéke. Tehát a versenyképesség manapság a szolgáltatásokminőségén és innovativitásán is múlik, ezért e módszertani nehézségeket a jövőben ki kell küszöbölni a versenyképességekprecízebb értékelése érdekében.
8
A globalizáció az áru és tőkepiacok integrációs folyamatát jelenti tehát, amelynek során a nemzetközi
kereskedelmi és nemzetközi tőkebefektetések előtt álló akadályok lebontása zajlik (Crafts, 2004).
Eredményeképp pedig számottevően nő a kapcsolatok száma, így a kölcsönös függőségi viszonyok
(interdependencies) jelentősége felértékelődik. Egy ország versenyképessége nem pusztán önmagától
függ tehát.6 A függőségi viszonyok erősödését jól példázza a 2008-as válság és a nyomában járó Nagy
Recesszió (Coibion – Goronichenko, 2010), amikor is egyértelművé vált, hogy a makrogazdasági
instabilitásra nem csupán a fejlődő és feltörekvő országok hajlamosak. A makrogazdasági instabilitás
és válság fellépte a fejlett világban nem hagyja érintetlenül a fejlődő és feltörekvőket sem. Mitöbb,
ebben a kapcsolatokkal sűrűn átszőtt világban már nem is nemzetek, hanem inkább régiók
versenyéről, egyfajta „globális regionalizmusról” beszélhetünk (Reinert, 2004; Damrosch, 2007;
Vuković et al. 2012). A régiók versenye azért is érzékelhető, mert a tudás diffúziója tökéletlen, és
eltérő szaktudás és kreativitás található meg régióról régióra. Mindezek miatt jöhet létre
versenyképes közösség, amely növekedési és innovációs gócpontként szolgálhat s így „regionális
innovációs rendszert” (Freeman, 1987; Cooke, 1992) elemezhetünk.7 E felfogásban ott van a
komplex, ökoszisztéma szerinti gazdaságpolitikai megközelítés, mely nem „gépet épít”, hanem inkább
„kertet ápol”. Vagyis tudomásul veszi, hogy az ökoszisztémában tevékenykedő, egymással kölcsönös
függési viszonyban álló szereplői hálózat az (pl.: egyén, vállalat, felsőoktatás, intézmények, állami
kutatóhelyek), amely funkciójuktól fogva (Edquist, 2005:182) generálja az innovációkat. Ezért
elsősorban a keretfeltételeken kíván javítani, de törekszik támogatni azt, hogy az elérhető
technológia, a tudás és képzett munkaerő okos kombinálási képességét a szereplők javítani tudják.
2.2 Gondolatok a versenyképesség értelmezéséről és a nemzetállam jelentőségéről
A verseny a fejlődés evolúciós eszköze, azaz az életképtelen ötletek, vállalkozások kirostálását
biztosító mechanizmusként funkcionál. Ugyanakkor a gazdaságpolitika feladata nem az, hogy az
életképtelen cégek megszűnését felgyorsítsa, sokkal inkább az, hogy szisztematikusan elemezze
milyen termelékenységet-növelő, innovációs körülményeken javító beavatkozásokra kerülhet sor, és
hajtsa végre azokat. E gondolkodás meghatározó motívuma, hogy miként is fogják fel a
versenyképességet, amelynek értelmezésére több módot is ismer a közgazdaságtudomány:
Az ország termelékenységét meghatározó intézmények, szakpolitikák és tényezők együttese
(World Economic Forum);
A nemzetgazdaság versenyképes, ha úgy tud létrehozni, felhasználni, értékesíteni termékeket és
szolgáltatásokat, hogy közben saját termelési tényezőinek hozadéka és állampolgárainak jóléte
fenntartható módon növekszik (Chikán et al. 2004);
6A közgazdasági elemzésekben egy-egy sikeres cég esetében hajlamosak vagyunk túlértékelni a vezetés szerepét. Az IMD
üzleti iskolájának megbecsült professzora, Philip Rosenzweig érzékletesen igazolta, hogy sikeres cég esetében a vezetéstrugalmasnak, jó alkalmazkodóképességűnek, alaposnak és felelősnek gondoljuk. Míg ugyanazon cég vezetését egy későbbisikertelen időszakában rugalmatlannak, tekintélyelvűnek és következetlennek. Ez az úgynevezett dicsfény-hatás(Rosenzweig, 2007). Mindkét vélelem logikus, de túlzóak, ugyanis valójában arról is szó lehet, hogy a sikeres cég miatt leheta vezetés rugalmas és alapos, míg az a vezető, aki merev, az valójában azért tűnik annak, mert a cég hanyatlik. Könnyenmegeshet, hogy hasonló dicsfény-hatások torzítják egy adott ország versenyképességének megítélését is, hisz a jól menőországok kormányzását vélhetően jobbnak is gondoljuk bizonyos tekintetekben.7
Ami persze egy gazdaságon belüli regionális különbségképző és azt súlyosbító tényezővé is válhat. A technológiai fejlődésaz egyes földrajzi területek, települések versenypozícióját is megváltoztatja. Ezért lehet az, hogy a modern tudás- ésinnovációs központok (pl. San Francisco. Durham, Austin) elszívják a kreatív munkaerőt máshonnan, s így egyes tradicionálisgyártási központok hanyatlani kezdenek, s végül kiüresednek. Erről lásd bővebben: Moretti (2012). A globális regionalizmusegyik eklatáns esete a klaszteresedés, amelyet uniós szinten is régóta prioritásként kezelnek és a globális térbe is kiszeretnék a klaszterek közti együttműködéseket terjeszteni. Lásd Európai Bizottság (2013a)
9
E fölfogásokra és megközelítésekre építve az is kijelenthető, hogy az országok versenyképessége
döntően azon áll vagy bukik, hogy a vállalkozások képesek-e a meglévő versenyelőnyeik mind
teljesebb körű kihasználására a hazai vagy épp nemzetközi piaci környezetbe történő mélyebb
integráció révén, vagy pedig keresik-e azokat a lehetőségeket, amelyek ilyen irányú elmozdulással
kecsegtethetnek. Hozzá kell tennünk viszont azt, hogy a versenyképesség modern fölfogásában
egyszerre jelenik meg a piaci és az állami dimenzió, mint egymást erősítő, támogató, és egymástól
kölcsönösen függő viszonyrendszer. Ebben a fölfogásban tehát teret kap a közösségi
versenyképesség – amit áthat az említett régiók versenyképességének szellemisége – és a közszféra
versenyképesség szempontú javíthatóságának kérdésköre is. A klasszikus nézet szerint verseny ott
van, ahol (szabad) piac van. A közszférában nincs a hagyományos értelemben vett szabad piac. Ott a
teljesítmény értékelhető (ha mérhető). A teljesítmény mindig egy cél (vagy célok - jövőkép) elérését
(vagy el nem érését) jelenti. A jövőképet a politika (kormány, parlament, stb.) fogalmazza meg,
amelynek tükröznie kell az adott gazdasági-társadalmi kontextusban uralkodó és a többség által
vallott értékrendet. A politika által megfogalmazott célok lehetnek helyesek, vagy helytelenek, ezeket
tudományosan csak az eredmények figyelembevételével lehet értékelni. Ezért a célok elérése nem
jelenti automatikusan a teljesítmény értékét.
Mindez viszont arra utal, hogy a versenyképességről gondolkodva nem szabad figyelmen kívül
hagynunk az állami szektor jelentőségét. A közszféra nem egy homogén és a piaci szférától
hermetikusan elzárt rendszer. Épp ellenkezőleg. Rendkívül heterogén és a magánszektorral igen
szerteágazó és sokrétű összefonódás közepette létezik. A közszektor, magánszektor és harmadik
szektor erőteljesen átfed, kölcsönhatásban van egymással (pl. versenyzői tendereztetés, a köz- és
magánszféra együttműködésének támogatása (PPP), privatizáció, kiszervezett közszolgáltatás, a fair
versenyt hirdető közbeszerzési eljárások stb.). Ez az összefonódás sok esetben aszimmetrikus
kölcsönös függőségi viszonyokat jelent (politika-gazdasági és társadalmi érdekek között), amelyek
hatnak a közszférában tevékenykedők lehetőségeire, és céljaira.
Mindebből egyrészt az adódik, hogy a közszféra versenyképességének kérdése arra a kérdésre
vezethető vissza, hogy növeli-e vagy sem a piaci szféra versenyképességét. A közszféra
versenyképessége eszerint azon a mércén mérhető, hogy milyen mértékben segítette elő a piaci
szektor versenyképességének fokozását. Másrészt pedig az igaz, hogy a közszféra
versenyképességének kérdése összekapcsolódik azzal, hogy az mennyire segíti a közjó előmozdítását,
vagyis azt, hogy a vallott értékrend szerint meghatározott jövőkép elérését és kiteljesedését milyen
értékteremtő módon képes szolgálni. Mindez mezo és makroszintű felfogás, ami azt tükrözi, hogy a
közszféra versenyképességi koncepciójában túl kell lépni az egyéni és szervezeti
haszonmaximalizáláson, és a hangsúly az értékteremtésen van. Ez annál is inkább lényeges, mert a
közszféra végső célja az emberek életszínvonalának, a jólét és a jól-lét emelése. Vagyis nem a sokáig
termelékenység-centrikus (Porter – Ketels, 2003; Porter, 2004) versenyképességi felfogást kell az
idők végezetéig vallanunk.
A versenyképesség modern koncepciója tehát a világot a maga komplexitásában igyekszik
megragadni, figyelembe véve a különösen nehéz és jelentős kihívásokat (wicked problems, lásd Kettl,
2002). Ilyen a környezeti- és társadalmi kihívás (klímaváltozás, elöregedő társadalom és a jóléti
ellátórendszerek fenntarthatóságának kérdése); termelékenységi lemaradás (az Európai Unió 1995-
től kezdődően lemaradt a nagy versenytárstól, az Egyesült Államoktól, felzárkózása pedig rendkívül
csekély volumenű); illetve a 2008-as válság okán előállt Nagy Recesszió és adósságválság utóélete.
10
Globális kihívások rendszerét éljük, amikor is a globális problémák globális, mitöbb, kollektív
cselekvéseket igényelnének. A fentebb vázoltakat figyelembe véve mégis azt kell mondanunk, hogy
egy eredményes és hatékony globális kormányzás nem tűnik realisztikusnak. Többek közt azért sem,
mert a különböző szakpolitikáknak erős kontextus-specifikus karakterük van (Lowi, 1964, 1972) és
ráadásul még egy adott kontextuson belül is bizonytalansággal terhes a végrehajtásuk (Pressman –
Wildavsky, 1973). Illetve már csak azért is bukolikus óhaj, mert egy globális kormányzásnak
széleskörű politikai konszenzuson kellene nyugodnia és kellően demokratikus intézményi keretbe
kellene ágyazódnia, amire a jelenleg és a történeti tényeket figyelembe véve nincs sok esély.8 S,
ahogy a Nobel-díjas Daniel Kahneman rámutatott, az emberi tudás igen hamar képes elérni prediktív
erejének határhasznát (Kahneman, 2013). Eme lélektani fölismerés a leírtakhoz illeszthető, hiszen a
komplex globális rendszerben megbúvó növekvő összefonódás és kölcsönös függőségi
viszonyrendszerek, valamint a bizonytalanságok dominanciája (Kovács, 2014a) az egyes intézkedések
várható hatásainak előzetes megbecslési lehetőségét jelentékenyen bekorlátozza, ami önmagában
bizalmatlanságot és bizonytalanság érzetet válthat ki a választókból.9
Következésképp, bár igaz ugyan, hogy a nemzetállam a francia forradalom avítt örökségének
tekinthető, mégis az érzékelhető, hogy megnő az ázsiója és fontossága a nemzeti kormányzatok,
állami szektorok hatékonyságának. A kihívások rendszere természetesen számos kisebb-nagyobb
egyéb kihívást és feladatot takar, s minden egyes ilyen kihívásra történő válaszreakciók (pl.
innovációk, okos adaptációk) láncolata lesz az, ami valójában számít és meghatározó, ugyanis
nincsenek véglegesen megoldható problémák (Rittel – Webber, 1973). A mindenkori problémák
megoldásai csak újabb problémákat vetnek fel, ezért a megoldások láncreakciói fogják meghatározni
a folyamatok tartalmát és alakját. Folyamatos innovációra és adaptációra van szükség, s így az
innovációk interakciók egész sorában öltik majd fel végső alakjukat (co-evolution) (Langergaard –
Scheuer, 2012). Ezért a kormányzásnak a közszféra weber-i határain túlmutató új és értelmes
kapcsolatokat (együttműködéseket) kell kiépítenie és ápolnia.
A nemzeti kormányoknak nem a befelé fordulás politikáját kell meghonosítaniuk, hanem a regionális
és globális beágyazottság figyelembe vételére építve, a koordináció alapelvét magának tudó
innovatív államot (Európai Bizottság, 2012, 2013b) kell szorgalmazniuk.10 S bár a hagyományos
értelmezés szerint a verseny a piac sajátja, a modern versenyképességi felfogás szerint – ahogy
korábban említettük – a nemzetállami szerepvállalás egyaránt fontos kérdés. Ez alapján pedig
megfogalmazhatunk három alaptételt a közszféra kapcsán.
8A gazdaságtörténet tanulsága szerint valójában gazdasági és egyéb hatalommal bíró hegemónra volna szükség, amely a
globális kormányzás ösztöke, a releváns szereplők közti összhang letéteményesévé válhat úgy, ahogy a 19. században a Britbirodalom, a 20. században a világháborúk és a Nagy Depresszió időszaka után az Egyesült Államok tette. A 2008-as válságés a fokozódó kihívások azonban elporlasztani látszanak az Egyesült Államok eme szerepkörét. Minderről lásd részletesen:Temin és Vines (2013), illetve Kovács (2014b) összefoglalását.9
Jelen válság kapcsán példának okáért egyértelmű volt, hogy a válságra adott keynesi reneszánsz, vagyis a koordináltmonetáris és fiskális politikai élénkítés, majd az azt követő megszorítások kibocsátásra gyakorolt multiplikátor-hatását exante képtelenség volt precízen meghatározni a folyamatok nem-lineáris voltából és a tovagyűrűző hatásmechanizmusokelőre felmérhetetlen létéből fakadóan. Erre utal Blanchard és Leigh (2013) önkritikus tanulmánya is.10
Ellenérvként olykor azt szokás hangoztatni, hogy a világ GDP-jének több mint 70%-át a fejlett, magas jövedelemmelrendelkező OECD országok adják (Fatás – Mihov, 2009), ezért a G20 koncepció is megállhatja a helyét a koordinációelőmozdítása érdekében. A G20-ak elsődleges prioritása a fellendülés előmozdítása, valamint az erőteljes, fenntartható éskiegyensúlyozott növekedés elérése. Mindehhez a G20 meglátásunk szerint kevésnek bizonyulhat, hiszen a világgazdaságerőközpontjainak dinamikus átrendeződésének időszakában a fejlődő és feltörekvő piacok gyors növekedése fűtötteleginkább az elmúlt évtized globális növekedését. Ezért a koordináció nem lehet hatékony, ha szelektív.
11
Először is, a klasszikus megközelítés szerint a verseny a (szabad) piacon értelmezhető, ebből adódóan
a közszférában nem teljesen egyértelmű, hogy egy erős „láthatatlan kéz” működne, amely a rosszul
teljesítő programok és szolgáltatások kiszelektálását mindig elvégezné. A közszférában a nagyobb
piaci részesedésért folytatott verseny ideája nem értelmezhető, mégis, az állami szektornak
folyamatosan kell küzdenie azért, hogy hosszú távú létezését biztosítsa, s ehhez olyan közszektorra
van szükség, amely hatékony és fönntartható rendszerben biztosítja szolgáltatásait a közjó növelése
érdekében. Ezért fontos, hogy a közszféra a piaci szféra versenyképességének javításáért oly módon
szálljon síkra, hogy az értékteremtést és a vele járó kihívásokat fönntartható módon folyamatosan
fölvállalja. Ezen keresztül történhet meg a közszféra szereplőinek sikeres érvényesülése, és a piac
esetében klasszikus célként megfogalmazott túlélés és prosperitás – amelyért a verseny folyik – az
állami szektor kapcsán is fölmerül: a túlélés, valamint a piaci versenyképesség és a közjó fönntartható
módon történő javítása képében.
Másodszor, az állam intézményi konstellációjának létjogosultságához nem férhet kétség (rule of law,
tulajdonjog védelme és biztosítása, piaci kudarcok csillapítása stb. végett). Ebből adódóan a
közszférában folyó versenynek nem inherens része föltétlenül a „megsemmisülés”, vagyis nem
fordulhat elő bármely közszolgáltatással, hogy hatékonyság hiánya esetében felszámolják.
Ugyanakkor a rosszul teljesítő (értsd. értékteremtésben lemaradó, az állampolgárok óhaját
megvalósítani rendre képtelen) állami szektorbeli entitás fölszámolása előfordul. Ezek miatt a
hatékonyság javításának mindenkori célja kell, hogy áthassa a problémás területeket. Bár a próba és
bukás elve (trial and error) nem érvényesül oly erőteljesen, mint a magánszektorban, azt is látni kell,
hogy a stabilitás kultúrája iránt támaszt igényt a széles közvélemény, a szolgáltatásokat igénybe vevő
állampolgár. Az állandó és bizonytalan kimenettel járó intervencionizmus pedig a gazdaságtörténet
tanulsága szerint kerülendő magatartás. Az előadottakból az következik, hogy a status quo nem
ördögtől való dolog. Ahogy Kahneman (2013:353) fogalmaz, ez a fajta konzervativizmus visz
stabilitást a lakóhelyi együttélésbe, a házasságba és foglalkoztatásba, ha úgy tetszik ez az a
gravitációs erő, amely valahol a viszonyítási pont körül összetartja az állampolgárok életét. A hektikus
változásokkal járó innovációs tevékenység tehát kétélű fegyver is lehet, hiszen ha nem válik be, és
kiszámíthatatlanságot visz a rendszerbe, akkor a bizalom infrastruktúráját rontják. Ezzel pedig az
állami hatékonyság romlása felé terelhetik a folyamatokat.
Erre azért van szükség, mert az állami szolgáltatások iránti kereslet az empirikus és irodalmi
tapasztalatok alapján rendkívül rugalmatlan, vagyis a szolgáltatások minőségének romlása/javítása
nem a megváltozott keresletben szemléltethető, sokkal inkább az állam és intézményei felé táplált
bizalom változásában, illetve a nyújtott szolgáltatás emberi-erőforrás igényének alakulásában. Sok
oldalról igazolt tétel, hogy bizalomra van szükség a gazdaság és társadalom helyes működéséhez
(Ostrom, 1998; Akerlof – Shiller, 2009). Magasabb bizalmi környezetben bizonyos szakpolitikai
kérdések igényelte konszenzus is könnyebben létrejön, s a társadalom is együttműködőbb (Keefer –
Knack, 2005; Tabellini, 2008). Az állam hatékonyságának és a szolgáltatások minőségének javítása
bizalomerősítő innovációkon keresztül stimulálható, amelyek előkészítése kellő alaposságot igényel.
Harmadrészt pedig el kell fogadni, hogy az állam és a kormányzás működéséhez bizalomra van
szükség. A bizalom infrastruktúrájának egyik erősítő mechanizmusa lehet, ha elfogadjuk, hogy az
üzleti szféra növekvő szolgáltatás-színvonalához történő társadalmi szocializáció a
közszolgáltatásokkal kapcsolatos elvárások emelkedéséhez is vezet. Következésképp, a
közszolgáltatások minőségét és a hozzáférés milyenségét javítani, de legalább szinten tartani
12
érdemes. Ennek közgazdasági implikációja az, hogy az alacsonyabb kormányzati szintek (pl.
önkormányzatok) közti versenynek (pl. adóverseny) – amely a mobil tényezőkért folyik – nem szabad
veszélyeztetni a már nyújtott szolgáltatások minőségét és a hozzáférés mértékét. Ily módon
valósulhat meg a relatív értékteremtő képesség megőrzése illetve bővítése.
Az elmondottakból pedig belátható, hogy a versenyképességre nincs egyetlen tértől és időtől
függetlenül alkalmazható általános definíció. Ennek oka, hogy a versenyképesség nagyban függ az
adott gazdasági-társadalmi kontextusban uralkodó és közösen vallott értékektől, amelyek különböző
célrendszerekben (jövőkép) manifesztálódhatnak (politikailag megfogalmazott, szakmailag
alátámasztott és a társadalom túlnyomó része által is támogatott jövőkép). E szerint versenyképesség
alatt a relatív értékteremtő képesség megőrzését értjük, ugyanakkor az értékteremtés függ az adott
kontextusban létező értékfelfogástól. Végcél a hosszú távú prosperitás az alkalmazkodó képesség
javításán keresztül. Ehhez innovációkra van szükség, hisz régóta tudott tétel, hogy a versenyképesség
és innováció összefügg (Porter,1990; Cantwell, 2005; Fagerberg et al. 2007).
A versenyképesség valahol tehát az a mód, ahogy az országok szereplői menedzselik erőforrásaikat és
kompetenciáikat azért, hogy egyéni szinten a fenntarthatóan javuló életszínvonalat, vállalati szinten
fenntartható profitabilitást, míg össztársadalmi szinten pedig a prosperitás növelését érhessék el.
Ennek során egyaránt tekintettel kell lenni arra, hogy a versenyképességet befolyásolja a társadalmi
infrastruktúra, a politikai intézményrendszer, a fiskális és monetáris politika, valamint a
mikroökonómiai környezet állapota és kilátásai (Delgado et al. 2012). E területek nem izolált módon
alakulnak, hanem összefüggnek, a szélesebb regionális, kontinentális, adott esetben pedig
világgazdasági folyamatok tudatában változnak és változtathatóak.
2. Box: Versenyképességi értelmezések
OECD: A versenyképesség valójában annak a mértéke, hogy egy adott gazdaság mennyire képes –szabadkereskedelem és fair piaci feltételek közepette – a termékek és szolgáltatások olyanelőállítására, amely összhangban van a nemzetközi piaci igényekkel. Ugyanakkor ezzel párhuzamosanképes hosszú távon fenntartani és növelni az emberek jövedelmét.
Európai Bizottság: Egy ország versenyképessége állampolgárai jólétének záloga. A nemzetgazdaságiversenyképesség a termelés növekedését, a nagyarányú foglalkoztatást és a fenntarthatókörnyezetet jelenti, és egyik kulcseleme az alkalmazkodóképesség, amely a sokkokkal szembeniellenálló-képességet is növeli (Európai Bizottság, 1999:75).
Kis nyitott gazdaság – Írország: Az Ír Nemzeti Versenyképességi Tanács szerint a versenyképesség apolgárok életszínvonalának és életminőségének tartós javíthatósága. A koncepció elsősorban atermelékenység növelésén keresztül elérendő és megvalósítható jövedelemnövekedést tűzi ki célulúgy, hogy a globális piacon versenyző cégek esetében előmozdítsa az üzleti életet befolyásolóköltségek csökkentését (költség oldali versenyképességi koncepció).
IMD Versenyképességi Évkönyv: a versenyképességi elemzés arra irányul, hogy megnézzük, vajon azegyes nemzetek és vállalataik hogyan menedzselik kompetenciáik teljes vertikumát annakérdekében, hogy hosszú távú prosperitást érhessenek el.
13
3. IMD Versenyképességi Évkönyv 2013
3.1 Az Évkönyv módszertani háttere
A korábbiakban fölvázolt modern versenyképességi megközelítések alapján létrejövő
versenyképességi rangsorok közül a következőkben az IMD Versenyképességi Évkönyv 2013. évi
kiadványának eredményeit ismertetjük röviden. Az Évkönyv szerint a versenyképességi elemzés arra
irányul, hogy megnézzük, vajon az egyes nemzetek és vállalataik hogyan menedzselik kompetenciáik
teljes vertikumát annak érdekében, hogy hosszú távú prosperitást érhessenek el. Az Évkönyv
egyszerre kezeli a magán és állami szektor aspektusát, amennyiben figyelembe veszi az adott ország
nemzeti környezetét (amelyben az állam kulcsszerepet játszik) és a jólétgeneráló folyamatokat
(amelynek résztvevői az állam, a vállalkozások és az egyén). A hatékonyság (elérni a célokat a
legkisebb költséggel) és az eredményesség (helyes célokat követni) együttesen megjelenő koncepciók
a Versenyképességi Évkönyvben, mely az egyes országokat (60 ország) a szerint elemzi és rangsorolja,
hogy képesek-e a vállalkozások számára olyan környezetet teremteni és fenntartani, ami
versenyképességüket biztosítja. Az Évkönyv alapvetően kilenc módszertani alapvetésre épül:
1) Az Évköny kiinduló feltevése az, hogy a jólétet a mikroszféra, a vállalatok generálják (legyen szó
állami, vagy magánszféra szereplőiről). E kutatási terület tehát a „vállalkozások
versenyképessége” kérdéskörre koncentrál. Ugyanakkor implicite benne van, hogy ez
elválaszthatatlanul összefügg a kormányzás jóságával, az állami szektor milyenségével.
2) E vállalkozások az adott gazdaság környezetébe beágyazottan tevékenykednek (dolgoznak a
versenyképesség javításán), épp ezért az „országok versenyképessége” is megragadható a
kutatás során.
3) Mértékadó kutatók és az IMD belső szakértői bázisának munkája nyomán az Évköny négy átfogó
tényezőre bontja az adott ország versenyképességi kontextusát (lásd még 3. Box), amiben a
vállalkozások versenyeznek, és ahonnan külpiacra lépnek:
i. Gazdasági teljesítmény (76 kritérium) – milyen a makrogazdaság teljesítménye?;ii. Kormányzati hatékonyság (71 kritérium) – mely kormányzati politikák támogatják a
versenyképességet?;iii. Üzleti hatékonyság (67 kritérium) – a környezet stimulálja-e a vállalatokat innovációra,
profitabilitásuk növelésére?;iv. Infrastruktúra (113 kritérium) – milyen minőségű az alap infrastruktúra, a technológiai-,
humán erőforrás, mennyire segítik a versenyképességet a tudományos ismeretek?;4) A nagy átfogó tényezők további 5-5 altényezőre bomlanak (összesen 20 alindex kerül
meghatározásra).
5) A 20 altényező több mint 300 kritériumot takar, természetesen tényezőről tényezőre ezen
kritériumok száma eltérő nagyságrendet képvisel (pl. az oktatás értékelése több kritériumot kell,
hogy igényeljen, mint az árak értékelése).
6) Minden altényező azonos súlyt kap (5%, így jön ki a 20x5=100%).
7) A kritériumokat mérhető, statisztikai adatok (pl. GDP), illetve nem könnyen mérhető, minőségi
kategóriát megtestesítő vélemények alkotják (utóbbi vállalatvezetői véleményfelmérésből
származik). A statisztikai adatok súlya 2/3, míg a felmérés adatai 1/3 súlyt képviselnek.
8) Van néhány kritérium, amelyek háttérinformációkká válnak, és nem részük a versenyképességi
rangsorkészítés folyamatának (pl. 15 évnél fiatalabbak populáción belüli aránya).
9) A végső versenyképességi rangsor az adatok aggregálásának eredménye minden egyes évkönyv
esetében.
14
3. box: Az Évkönyv átfogó tényezői mögött meghúzódó közgazdasági feltételezések
Gazdasági teljesítmény:
1. Egy ország versenyképessége nagyban függ annak múltbéli gazdasági teljesítményétől.2. A piaci verseny képes javítani az adott ország gazdasági teljesítményét.3. Intenzívebb piaci verseny elősegíti, hogy a cégek versenyképesebbek legyenek nemzetközi
viszonylatban is.4. Egy ország sikere a nemzetközi kereskedelem és/vagy befektetések terén vállalatainak
versenyképességét tükrözi.5. A nemzetközi gazdasági életbe való mély integráltság, vagyis a nyitottság növeli az adott ország
gazdasági teljesítményét.6. A nemzetközi befektetések hatékonyabb erőforrásallokációt jelentenek.
Kormányzati hatékonyság:
1. Azon túlmenően, hogy a versenyképesség szempontjából megfelelő keretfeltételek biztosításáratörekszik, az államnak a minimalizálnia kell a rendszeres intervencionizmust.
2. Olyan makroökonómiai és társadalmi feltételek megteremtésén kell az államnak fáradoznia,amelyek tompíthatják a külső kockázatokat a vállalkozások számára.
3. A kormánynak mindig alkalmazkodnia kell a változó nemzetközi környezethez éskörülményekhez.
4. A társadalomban az állam feladata, hogy a méltányosság, egyenlőség és igazságosság elvei minéljobban érvényesülhessenek úgy, hogy közben törekszik az állampolgárok védelmére.
Üzleti hatékonyság:
1. Az olyan vezetési jellemzők, mint a hatékonyságra törekvés, vagy a változó körülményekheztörténő folyamatos alkalmazkodóképesség javítása a versenyképesség szempontjából meghatározójelentőségű tényezők.
2. A felelős költséggazdálkodás a hozzáadott-érték létrehozás fenntartható voltához járul hozzá.3. Fejlett, s a nemzetközi architektúrába mélyen integrált pénzügyi rendszer a versenyképesség
támogató mechanizmusa.4. Relatíve magas életszínvonal fenntartása a világgazdaságba való mély beágyazottságot feltételez.5. A vállalkozói szellem az induló vállalkozások szempontjából kulcsfontosságú.6. Elegendő számú és képzett munkaerő a versenyképesség egyik sarokköve.7. A relatíve magasabb termelékenység az innovációs aktivitás intenzív voltára, az erőforrások
hatékonyabb fölhasználására utal.8. A munkaerő attitűdje erőteljesen befolyásolja az adott ország versenyképességét.
Infrastruktúra:
1. A hagyományos infrastruktúra – energiaszektor, áruszállítás stb. – a gazdasági fejlődés egyikalapja.
2. A fejlett és modern infrasttruktúra – információs technológia, környezettudomány,egészségtudomány stb. – egyre meghatározóbb és fejlődési ugrásokért felelős területek.
3. Versenyelőnyt realizálni lehet a meglévő technológiák hatékonyabb, innovatív alkalmazásánkeresztül.
4. A fejlettség magasabb fokán egyre fontosabbá válik az alapkutatásba való befektetés, amely újtudást hoz létre.
5. Hosszabb távú kutatás-fejlesztési befektetés és tevékenység a versenyképesség szavatoló bázisalehet.
6. Az országban tapasztalható élet minősége lemérhető az adott gazdaság nemzetközivonzóképességével.
7. Megfelelő és kellő mértékben hozzáférhető oktatási rendszer segíti a tudás-gazdaság kiépítését.Forrás: saját összeállítás WCC 2013 alapján.
15
3.2 A 2013-as Évkönyv eredményei
A legversenyképesebb ország 2013-ban az Egyesült Államok volt, előkelő pozícióját a pénzügyi
szektor regenerálódásának és a technológiai innovációkat produkáló sikeres vállalkozói szférájának
köszönheti. Majd Svájc és Hong Kong foglalta el a képzeletbeli dobogó második és harmadik helyét.
1. ábra: IMD Versenyképességi Évkönyv 2013 – Rangsor (60 ország)
országrangsorbeli pozíció
országrangsorbeli pozíció
2013 2012 1997 2013 2012 1997
Egyesült Államok 1 2 1 Litvánia 31 36
Svájc 2 3 12 Mexikó 32 37 40
Hong Kong 3 1 3 Lengyelország 33 34 43
Svédország 4 5 19 Kazahsztán 34 32
Szingapúr 5 4 2 Csehország 35 33 33
Norvégia 6 8 5 Észtország 36 31
Kanada 7 6 6 Törökország 37 38 35
Egyesült ArabEmirátusok 8 16 Fülöp-szigetek 38 43 29
Németország 9 9 16 Indonézia 39 42 38
Katar 10 10 India 40 35 41
Tajvan 11 7 18 Lettország 41
Dánia 12 13 13 Oroszország 42 48 46
Luxemburg 13 12 8 Peru 43 44
Hollandia 14 11 4 Olaszország 44 40 39
Malajzia 15 14 14 Spanyolország 45 39 26
Ausztrália 16 15 15 Portugália 46 41 32
Írország 17 20 10 Szlovákia 47 47
Egyesült Királyság 18 18 9 Kolumbia 48 52 45
Izrael 19 19 25 Ukrajna 49 56
Finnország 20 17 7 Magyarország 50 45 37
Kína 21 23 27 Brazília 51 46 34
Koreai Köztársaság 22 22 30 Szlovénia 52 51
Ausztria 23 21 20 Dél-Afrikai Köztársaság 53 50 42
Japán 24 27 17 Görögország 54 58 36
Új-Zéland 25 24 11 Románia 55 53
Belgium 26 25 23 Jordánia 56 49
Thaiföld 27 30 31 Bulgária 57 54
Franciaország 28 29 22 Horvátország 58 57
Izland 29 26 21 Argentína 59 55 28
Chile 30 28 24 Venezuela 60 59 44Megjegyzés: a fölfele mozgóak zöldek, a pozíciót vesztők rózsaszínek, míg a helyben maradókat fehérek.Forrás: IMD WCY 2013
A legversenyképesebb 10 európai ország közt találjuk Svájcot, Svédországot, Norvégiát,
Németországot, Dániát, Hollandiát, Finnországot, Írországot, az Egyesült Királyságot és Ausztriát.
Ezen országok sikere többek közt azon nyugszik, hogy fegyelmezett költségvetési politikai hátterük
biztosít támogató jobbot az amúgy is erősen diverzifikált gazdaságaik számára, amelyekben a
16
dinamikusan fejlődő kis- és közepes méretű vállalkozások (KKV) tömege, illetve az export-orientált
szemlélet további fűtőelemei a versenyképességnek.
Míg az euróövezet továbbra is a stagnálás jeleit mutatja, addig az Egyesült Államok visszatért a
rangsor élére, de Japánból is jobb hírek érkeztek a 2013. évi Évkönyv publikálását megelőző
időszakban. Mindez újraélesztette a megszorítás-élénkítés vitát. A strukturális reformok
elkerülhetetlenek, ugyanakkor a gazdasági növekedés marad a versenyképesség meghatározó
előfeltétele. Ráadásul a megszorítások társadalmi feszültségek fokozói is, így a társadalmi kohézió
megőrzése a prosperitás egyik fontos feltétele.
Európa többi országa a megszorítások negatív hatásaival küzd. A recesszióból történő kilábalás
elhúzódása megkérdőjelezi a foganatosított intézkedések időszerűségét is. Az eurózóna válsága
voltaképp adósságválság, amelynek legfőbb érintettjei a periféria országai. Közöttük egyetlen
ténylegesen üdítő színfolt Írország, ami három helyet javulva a 17. helyen zárt. Köszönheti ezt többek
közt javuló megítélésének, ami a kiadásoldali kiigazítás melletti konszenzusos elkötelezettség pozitív
következménye. Természetesen a javulásban mindig relatív mozgásokról van szó, és az örömben
mindig van üröm is abban az értelemben, hogy az írországi megszorítási láz strukturális
változtatásokat nemigen hozott. Mindez a javuló versenyképesség fenntarthatóságának hitét képes
lehet a közeljövőben elporlasztani. Írországhoz képest a konszenzus hiányával küzdő Portugália (46)
és a strukturális valamint a fiatalkori munkanélküliség robbanásával szembesülő Spanyolország (45)
képtelen volt javulást fölmutatni. Görögország relatív javulása (54) – a 2012-es Évkönyv 58. helyéhez
képest – inkább azzal magyarázható, hogy más országok relatíve jobban romlottak előző évi
pozíciójukhoz képest (lásd. Jordánia (56), aki 7 helyet esett vissza, s ezzel a legnagyobb visszaesést
szenvedte el 2012-höz képest a rangsorolt országok között, de hasonlóan jelentős a visszaesés Tajvan
(11), Argentína (59) és Brazília (51) esetében is).
A BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) versenyképességi teljesítménye
vegyes képet mutat. Kína (21) és Oroszország relatív pozíciója javult a 2012-es Évkönyvhöz képest,
ugyanakkor India (40), Brazília (51) és Dél-Afrika (53) visszább csúszott. A feltörekvő országok
versenyképessége azon áll vagy bukik, hogy a globális gazdasági kilábalás elkezdődik-e.
Az ábra kapcsán további három dolgot lehet megállapítani:
1) A versenyképesség meghatározó hajtóerejének a sikeres innovációs aktivitás tekinthető az
információs és tudásgazdaságban. A legversenyképesebb európai országok vagy innovációs
vezetők, vagy innovációs követők. A verseny és innováció összefügg, és a versenyképességi
rangsorokban bekövetkező változások az innovációs verseny globális szintre emelkedését és
fokozódását is jelentik.11
2) Továbbá az innovációs teljesítmények közösségi voltja pedig a régiók szintjén szemléltethető.
3) A versenyképesség és innovációs teljesítmény összefügg az adott rendszer intézményi tényezőivel
és magának az intézményi struktúrának a jellegével, s ezek között hálózatos kölcsönhatások
alakítják a folyamatok tényleges tartalmát és alakját.
11A globális innovációs versenyről készülő évenként megjelenő rangsort a szakértői grémiumból álló The Information
Technology and Innovation Foundation (ITIF) adja ki The Atlantic Century néven. E jelentések az Egyesült Államok és Európainnovációs versenyhelyzetének romlásáról, a Délkelet-Ázsiában, és bizonyos Kelet-Európai országok esetében kimutathatónagyobb innovációs ugrásokról számol be. 1999 és 2011 között a legjobban javuló ország Kína volt, míg Szlovénia anegyedik, Észtország az ötödik, Magyarország a 11.
17
Először is, az innovációs teljesítmények összesített indexének megkonstruálásában élenjáró Európai
Bizottságnál készülő Innovation Union Scoreboard 2013-as eredményeit tekintjük (2. ábra). Az ábra
különbséget tesz négy csoport között: 1) innovációs vezetők (Svédország, Németország, Dánia és
Finnország); 2) innovációs követők (Hollandia, Luxemburg, Belgium, Egyesült Királyság, Ausztria,
Írország, Franciaország, Szlovénia, Ciprus és Észtország); 3) mérsékelt innovátorok (Olaszország,
Spanyolország, Portugália, Csehország, Görögország, Szlovákia, Magyarország, Málta és Litvánia);
valamint 4) lemaradó innovátorok (Lengyelország, Lettország, Románia és Bulgária). Megállapítható,
hogy a legversenyképesebb európai országok vagy innovációs vezetők, vagy innovációs követők.
2. ábra: Innovációs teljesítmények az Európai Unióban (2013)
Megjegyzés: Az átlagos teljesítmény kiszámolásához egy 24 mutató adatait összesítő összetett mutatószolgál alapul; a skálán a lehető legkisebb teljesítmény 0, a lehető legnagyobb 1. Az átlagos teljesítmény(az adatok késedelmes rendelkezésre állása miatt) a 2010/2011-es teljesítményt tükrözi.
Másodszor pedig amennyiben a közösségek versenyképességét akarjuk szemrevételezni, akkor a
regionális innovációs teljesítmények hasznos útbaigazításul szolgálnak (3. ábra). Az ábra központi
üzenete az, hogy ahol nem csupán közösség (egy adott kitüntetett régió, pl. főváros) kiemelkedő
növekedési és innovációs gócponti szerepköréről beszélhetünk, hanem a közösségek (régiók)
országon belüli párhuzamos fejlődéséről, azok az országok jobban teljesítenek versenyképesség és
fenntartható innovációs teljesítményben egyaránt.
3. ábra: Regionális és alrégiós innovációs teljesítmények az Európai Unióban (2012)
Forrás: Regional Innovation Scoreboard 2012
18
Ugyanis így lehet ellensúlyozni az innováció azon sajátosságát, hogy az mindig viszonylagos, hiába
történik innováció, ha a többiek megelőznek, viszont ha párhuzamosan történik a közösségek
értékteremtő folyamata innovációk útján, akkor összgazdasági- és társadalmi szinten hatékonyabb és
eredményesebb, azaz versenyképesebb állapot érhető el.
Harmadsorban a rangsorról az is leolvasható volt, hogy a legversenyképesebb gazdaságok közt
túlnyomó többségében föderális, illetve erősen decentralizált intézményi struktúrával rendelkező
országok találhatóak. Ahhoz, hogy e szempontból szemléltessük az országok elhelyezkedését az
Európai Régiók Gyűlése által 2009-ben elkészített decentralizációs indexet használtuk föl (4. ábra).
4. ábra: A decentralizáció mértéke a kiválasztott európai országok esetén (2009)
Megjegyzés: nincs elérhető index Ciprusra, Máltára, Luxemburgra, valamint Szlovéniára vonatkozóan.Forrás: saját összeállítás az Assembly of European Regions (2009) alapján.
A versenyképességet és innovációs teljesítményt befolyásolja az adott rendszer intézményi
felépítménye, s úgy tűnik, hogy a föderális és erősen decentralizált struktúrák termékenyebb
táptalaját biztosítják az innovációknak, s rajta keresztül a közösségi és közösségek
versenyképességének. Ott tehát jó kormányzás uralkodik, ami nemzetközileg magas intézményi
minőséggel párosul (Európai Bizottság, 2012:20). Tehát nem megkerülhető az intézményi struktúra
folyamatos javítása, amelyben az államnak, a közszférának elsődleges szerepe van. Így érhető tetten
a modern versenyképességi felfogás magánszektorbeli és közszféra-szempontú felfogása.
Mivel nagyobb innovációs szabadság (nagyobb döntési és végrehajtási jogkör) javarészt föderális,
illetve erőteljesebben decentralizált állomokban található, ők jobban teljesítenek innováció, s azon
keresztül pedig versenyképesség terén is, mert a szakpolitikai tanulás (értékelések készítése, a
tapasztalatok gyakorlat nyelvére fordítása stb.) jobb körülményekkel szembesül.
Ahhoz, hogy egy átfogóbb képünk legyen minderről a tanulmányban már használt decentralizációs
index mélyebb bontására fókuszálunk. Az aggregált index ugyanis négy alindexből áll. Ezek az (i)
adminisztrációs (az alsóbb kormányzati szintek erőforrás állománya); (ii) funkcionális (a döntéshozói
és végrehajtói hatáskörök közti viszonyt ragadja meg, pl. kiegyenlített, vagy valamelyik irányba
torzított); (iii) politikai (azt tükrözi mennyire független politikailag az adott alsóbb kormányzati szint);
0
10
20
30
40
50
60
70
80
erősen decentralizáltállamok kevésbé decentralizált
államokerősen centralizált
államok
föderális államok
19
és (iv) pénzügyi decentralizáció (adókivetésre, adósságfinanszírozásra, különböző ösztönzők
alkalmazásának lehetősége).
Ha figyelembe vesszük, hogy egy innovációs ciklus milyen lépéseket követel, akkor belátható, hogy a
döntési és végrehajtási jogkörök kiegyensúlyozottsága alapvetően befolyásolhatja a sikert (pl.
képesek-e a közszféra dolgozói kapcsolatokat kiépíteni, fenntartani; az innovációt elindítani, vagy
elindíttatni és végrehajtási folyamatot menedzselni stb.). Mindehhez persze azzal is érdemes
tisztában lenni, hogy milyen kiindulási konstelláció létezik a feladatok és az azok ellátásához
rendelkezésre álló pénzügyi autonómia között (5. ábra). Jellemzően az igaz, hogy a döntéshozói
hatáskört a központi kormányzat szintjén igyekszenek tartani, s a végrehajtói hatáskört delegálják az
alacsonyabb kormányzati szintekre (45 fokos egyenes felett helyezkednek el). Ha túl sok a feladat és
kevés a költségvetési mozgástér, akkor sokkal nagyobb a késztetés az innovációra, amihez azonban
már hatásköri függetlenség is kívánkozik.
5. ábra: Döntéshozói és végrehajtói hatáskör viszonya Európában
Forrás: a két alindex forrása az Assembly of European Regions (2009).
Az egyik legkiegyenlítettebb helyzet Ausztriában van, de az is érzékelhető, hogy az innovációs
szabadság Szlovákiában, vagy Bulgáriában alacsonyabb, hisz ott sok feladatot kell ellátniuk, de azok
hatékonyabb végrehajtását szolgáló innovációk létrehozatalához már nem rendelkeznek kellő döntési
jogkörrel. Továbbá, az is igaz, hogy sok országban tapasztalni azt, hogy a funkcionális autonómia
viszonylag alacsony pénzügyi autonómiával párosul (pl. Portugália, Litvánia, Románia), azaz a
finanszírozás rugalmatlanabb és az pedig a kockázatosabb innovációk felbukkanásnak egyik markáns
akadályozó tényezője (6. ábra).
Magyarország kapcsán az mondható el, hogy alapvetően közepes innovációs szabadságfokkal
rendelkezik a közszféra. Egy kevésbé decentralizált állami szektorról beszélhetünk, amelyben az
intézményi minőség alacsonyabb foka kevésbé jó kormányzással párosul. E mögött az egyik
mindenféleképpen meghúzódó okként meghatározásra kerülhet az, hogy a jóléti szolgáltatások
kiterjedtségéhez és fejlettségéhez képest alacsonyabb pénzügyi autonómiával rendelkeznek az
alacsonyabb kormányzati szintek. Ily módon nagyobb valószínűséggel és gyakrabban bomlik meg az
egyensúly a feladatok és források között, ami rosszabb fiskális kondíciókat eredményez.
0
10
20
30
40
50
60
70
80
90
100
0 10 20 30 40 50 60
Dánia
Lettország Norvégia
Észtország
Ausztria
Svédország
Bulgária
Finnország
MagyariországÍrország
GörögországRománia
Netherlands
Egyesült KirályságOlaszország
PortugáliaFranciaország
Lengyelország
Litvánia
CsehországNémetország
SpanyolországBelgium
Svájc
Szlovákia
45°
döntéshozói hatáskör (index)
végr
eh
ajtá
sih
atás
kör
(in
de
x)
20
6. ábra: A funkcionális és pénzügyi autonómia viszonya Európában
Megjegyzés: a funkcionális index a döntéshozói és végrehajtói alindexeket tartalmazza. A két tengely metszéspontja azátlagoknál található.Forrás: Assembly of European Regions (2009)
Mivel a versenyképesség és az innováció összefügg, s mivel az innovációs aktivitás jobb ott, ahol
föderális, vagy erőteljesen decentralizált rendszer működik, ezért a következőkben az IMD
adatbázisára építkezve a következő európai országokra koncentrálunk röviden: Svájc, Svédország,
Németország, Hollandia, Finnország, az Egyesült Királyság és Ausztria.
3.3 Az innovatív és erősen decentralizált országok versenyképessége
A következőkben a négy átfogó dimenzió közül a gazdasági teljesítményt, a kormányzati és üzleti
hatékonyságot igyekszünk egy-egy aspektusból felvillantani. Az infrastruktúra időbeli alakulása nem
eredményez számottevő átrendeződéseket, ezért ezt a dimenziót ezúttal nem tekintjük elemzés
tárgyának. Az áttekintéshez statisztikai adatokból és szubjektív vállalatvezetői felmérésből származó
adatokat használunk. Utóbbiak kapcsán a tanulmányban érintett három területre fókuszálunk: (i)
országimázs, mint a versenyképesség megítélésének egyik mutatója; (ii) rugalmasság és
alkalmazkodóképesség, mint a versenyképesség és a fenntartható fejlődés kulcs sikertényezőjének
megítélése; valamint (iii) a globalizációval szemben uralkodó attitűdök, amely a nyitottságot, a
világgazdaságba való integrálódás, a globális értékláncba való szereplés szempontjából lényeges. A
közgazdaságtudomány főáramának valódi patológiáját ezzel a puha kategóriákat is tartalmazó
elemzési résszel feloldjuk, hisz a főáramban a matematikai modellezhetőség és számszerűsíthetőség
váteszi elvszerűsége dominál a szakpolitikai javaslattételek irányába mutató, azaz valóság közelibb
diskurzusok helyett.
A gazdasági teljesítményt a reál GDP éves százalékos változásával szemléltetjük (7. ábra). A relatíve
versenyképesebb gazdaság jobb termelékenységi pályán is áll, aminek forrása az okos adaptáció és
innováció. Az általunk kiválasztott erősen decentralizált és innovatív országok a kétezres évek elejéig
kiegyensúlyozottnak mondható növekedési pályán haladtak, a dotcom válság és a kétezres évek
elején tapasztalható dekonjunktúra idején Hollandia és Németország kivételével szintén viszonylag
y = 0,0304x2 - 1,8212x + 67,524R² = 0,4538
10
20
30
40
50
60
70
80
10 20 30 40 50 60 70Szlovákia
LettországÉsztország
Bulgária
Norway Ausztria
Dánia
Svédország
PortugáliaRománia
Görögország Litvánia
Finnország
Hollandia
ÍrországEgyesült KirályságMagyarország
Olaszország
Lengyelország
Spanyolország
Csehország
Belgium Németország
Svájc
magasabb funkcionális autonómiaalacsonyabb funkcionális autonómia
mag
asab
bp
én
zügy
iau
ton
óm
iaal
acso
nya
bb
pé
nzü
gyi
auto
nó
mia
Franciaország
21
könnyen regenerálódtak. De eme két ország is rálépett a dinamikus növekedés útjára és a 2008-as
válságig 3-5%-os éves bővülést realizáltak. A válság súlyosan sérülést ejtett a 2009. évi GDP-n, de a
válság előtti 2007-es békeév szintjére a választott országok szinte mindegyike visszaemelkedett. A
Nagy Recessziót persze ezen országok is megérezték, erre vall a 2010 után lendületet vesztett
növekedés. A 2014. évre vonatkozó előrejelzések összességében egy jobb növekedési dinamikával
átitatott évről számolnak be. Tegyük hozzá, hogy az eurózóna válsága a mai napig lezáratlan és
megoldatlan feladat a magországok és az európai periféria közti szakadék áthidalása, a strukturális
problémák kezelése további intézkedéseket igényel.
7. ábra: A reál GDP éves változása (%)
Forrás: WCY 2013, OECD 2013
A kormányzati hatékonyságot a diszkrecionális beavatkozásra való készség is szemléltetheti. Vagyis, a
fiskális politika állapota, a költségvetési gazdálkodásban lévő beavatkozási potenciál, ha és
amennyiben alacsonyabb – kezelhető – kockázati prémiummal, deficit és adósságállománnyal
rendelkezik. Az adósságállományok szintje a tekintett országok esetében arról árulkodik, hogy felelős
költségvetési gazdálkodás volt meghatározó az 1997 és 2007 közti időszakban.
8. ábra: Teljes adósságállomány alakulása (GDP %-ban)
Forrás: WCY 2013
-10
-5
0
5
10
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
0102030405060708090
100
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
22
Túlzott deficit eljárás alá került ugyan több ízben is Hollandia (2004-2005, 2009-), az Egyesült
Királyság (2004, 2005-2007, 2008-), Finnország (2010-2011, 2013-), Németország (2002-2007) és
Ausztria (2009-), ugyanakkor a hiányok nem transzformálódtak át a gazdaságokkal szembeni növekvő
bizalmatlansággá, így az adósságállományok nem mutattak látványos ugrásokat.12 Az adósságráta a
60%-os Maastricht és Stabilitási és Növekedési Paktum által előírt szint körül alakult (8. ábra).
Az üzleti hatékonyságot az IMD egy ’ease of doing business’, vagyis az üzletmenet gördülékenységét
kutató indikátorral igyekszik megragadni, amely vállalatvezetői véleményfelmérésen alapul (9. ábra).
A szabályozás vállalkozásbarát jellegét a legjobban a finn vállalatvezetők hangsúlyozták a kétezres
évek közepéig, de nem sokkal maradt el utána Svájc, Hollandia és az Egyesült Királyság. A svédek
illetve a németek bár fokozatos romlást érzékeltek, 2007 után a válságra adott reakciók nyomán
pozitívabb hangulat lett úrrá. A foglalkoztató vállalatvezetők a válság beköszöntével a választott
országok esetében többnyire a korai nyugdíjazás, a kihelyezés és részmunkaidőben történő
intenzívebb foglalkoztatást preferálták, mint a költségcsökkentés eszközei (Van Dalen – Henkens,
2013). Egyedül a német és a holland foglalkoztatók számoltak komolyabb bér és kiadáscsökkentési
lehetőséggel. A német gazdaságban megvolt ez a potenciál, köszönhetően a 2003 és 2005 közt
bevezetett munkaerő-piaci reformnak, illetve az Agenda 2010-nek, amely a munkaerőpiacot még
rugalmasabbá tette. Ezen túlmenően a nominálbéreket sikerült visszafogni, így a termelékenység
tudta fűteni a gazdaságot (mindez kifejezetten jótékony impulzus volt a magyar gazdaság számára is
a kétezres évek folyamán, amelynek Németország hagyományosan kulcsfontosságú exportpiaca).
9. ábra: Az üzletmenet gördülékenységének megítélése
Megjegyzés: a skála 0 és 10 között mozog, és a nagyobb érték jobb üzletvitelt lehetővé tevőszabályozásról árulkodik.Forrás: WCY 2013
Az ország külföldi megítélése (országimázs) nagymértékben tükrözi a versenyképesség pillanatnyi
állapotát is. Németország példának okáért a kétezres évek elején vérszegény növekedést produkált, s
a stagnálás jeleit is mutatta, amivel kapcsolatos külföldi percepciók egyértelműen kirajzolódnak. Az
12Értelemszerűen a deficit megítélésén a ciklikusan kiigazított egyenlegre kell koncentrálni, amely a választott országok
esetében 1995 és 2013 között az Európai Bizottság AMECO adatbázisa szerint 1995-től folyamatosan javult, és azezredfordulóra többletet, vagy csupán 2-3%-os hiányt mutatott. Ettől a trendtől érdemben az Egyesült Királyság szakadt el2007 után, míg a többiek sikeresebben igyekeztek stabilizálni a költségvetéseiket.
-
2,00
4,00
6,00
8,00
10,00
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
23
ábráról jól nyomon követhető az Egyesült Királyság versenyképességével kapcsolatos aggodalom
eszkalálódása a 2008-as pénzügyi és reálgazdasági válság európai begyűrűztét követően, amikor is az
angol GDP harmadát adó, s ezért kifejezetten nagy figyelmet kapó, pénzügyi és bankszektor
problémái uralták a közvéleményt (10. ábra). A válság az országok valódi versenyképességi stressz-
tesztje volt, amikor az ellenálló képesség, a körülményekre való reagálás és azokhoz történő
alkalmazkodóképesség ázsiója felértékelődik. Magyarország szempontjából a német gazdaság
rendkívüli jelentőséggel bír, ezért is üdvözlendő, hogy az viszonylag javuló megítéléssel és
rugalmassági/alkalmazkodóképességgel bír (11. ábra).
10. ábra: Országimázs, mint a versenyképesség megítélése
Megjegyzés: a magasabb érték, jobb megítélést jelent.Forrás: saját szerkesztés, adatok forrása WCY2013.
11. ábra: Rugalmasság és alkalmazkodóképesség megítélése
Forrás: saját szerkesztés, adatok forrása WCY2013
Leszögezhetjük, hogy a nagyobb decentralizációval, vagy adott esetben föderális rendszerrel bíró
országok ellenálló képessége és megítélése jobb mintázatokat követ, mint az erőteljesen
központosított államoké. Esetükben a fegyelmezettebb kormányzás (jó kormányzás, amely például
-
2,00
4,00
6,00
8,00
10,00
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
8,00
9,00
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
24
ápolja és gyakorolja a fenntartható fiskális politika eszméjét) ellenállóbbá teszi a gazdaságot. Az
ellenálló képesség abban mutatkozik meg, hogy a rendszer viszonylag rezisztens maradhasson
komolyabb zavarokra, hogy átszervezze magát úgy, hogy teljesítménye súlyosabb csorbát ne
szenvedjen.
Az egyre nagyobb függőségi viszonyokkal bíró, globalizált világgazdaságban a siker egyik meghatározó
feltétele a mély és szerves integráltság, amely viszont nem jöhet létre nyitottságra építő egyéni,
társadalmi és kormányzati szerepvállalás nélkül. A kormányzat, a politika iránya és értékrendje a
versenyképességi egyenletrendszer független változója, vagyis impulzusokat ad és befolyásolja az
adott gazdaságban tevékenykedő vállalatok útkeresési elképzeléseit is. A globalizációval kapcsolatos
attitűd tehát tükrözi a versenyképességi pozícióját az adott országnak (12. ábra). Nem véletlen tehát,
hogy a tekintett országok szinte mindegyikében pozitívan értékelik a globalizáció folyamatát.
12. ábra: Globalizációs attitűd
Forrás: saját szerkesztés, adatok forrása WCY2013
Ha egy kicsit visszatekintünk, akkor azt látjuk, hogy 1989-ben az IMD Versenyképességi Évkönyvének
rangsorában a legversenyképesebb gazdaságok közt Japánt, Svájcot és Hollandiát találtuk. A
feltörekvő országok közt Szingapúr, Hong Kong és Malajzia volt meghatározó. Ekkor még a
globalizáció nem teljesedett ki, ezt jelezte, hogy Kína és Oroszország nem szerepelt a rangsorolandó
országok közt. 1997-re a kép megváltozott, a világ globalizáltabbá vált, ahogy azt a tanulmányban
bemutattuk. Az ettől kezdve kialakított lista mind a fejlett, mind a feltörekvő országokat érintette. A
következőkben az 1997-2013 közti időszakra vonatkozóan azon országokat soroljuk fel, amelyek
versenyképesség terén győztesnek, illetve vesztesnek tekinthetők.
A versenyképesség terén győztes (1997-től napjainkig, akik legalább 5 pozíciót javultak) országok közt
találjuk Izraelt, Kínát, a Koreai Köztársaságot, Lengyelországot, Mexikót, Németországot, Svájcot,
Svédországot és Tajvant.
Az Egyesült Államok, Szingapúr és Kanada nincs ugyan a listán, de ők azok, amelyeknek
tartósan versenyképes gazdasági modelljük van, ami a technológiára, oktatásra és a fejlett
infrastruktúrára építkezik.
-1,002,003,004,005,006,007,008,009,00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Svájc Svédország Németország
Hollandia Finnország Egyesült Királyság
Ausztria
25
Európában elsősorban Svájc, Svédország és Németország említhető, ahol a siker receptje az
export, a termelői szektor dinamizmusa, a gazdasági diverzifikáltság és a versenyképes KKV
szektor. Továbbá ahol a közpénzügyi fegyelem a makrogazdasági stabilitás egyik garanciája is.
Ázsiában elsősorban Kína gazdasági húzóereje érződött és hatott ki a regionális
versenyképesség javulására, s elősegítette, hogy az ottani gazdaságok a feltörekvőkben
lelhessenek hasznos exportpiacokra. Kína még a válság időszaka alatt is erőltette a
növekedést, hisz annak lassulása a világgazdaságot is megrázná (2 év alatt 2009-től, a GDP
9%-át fordították élénkítésre).
Mexikó és Lengyelország versenyképességi újjáéledésének még ki kell állnia az idők próbáját.
Lengyelország 1997 és 2005 közti története a magyar úthoz hasonlítható, amennyiben ott
sem folytatódtak a szükséges reformlépések, hiszen a kezdeti nekibuzdulások és abból eredő
növekedés ugyanis látszólag szükségtelenné tette azokat.
A versenyképesség szempontjából vesztesnek számító (1997-től napjainkig, akik legalább 5 pozíciót
estek vissza) országok közt említhetjük Argentínát, Brazíliát, Chilét, a Dél-Afrikai Köztársaságot, az
Egyesült Királyságot, Finnországot, Franciaországot, Görögországot, Izlandot, Írországot, Japánt,
Luxemburgot, Magyarországot, Olaszországot, Spanyolországot, és Venezuelát.
Európa országainak több mint a fele a „vesztesek” közé sorolható 1997 óta. Egy külön
monográfiát érdemelne annak vizsgálata, hogy vajon milyen tényezők állnak ezen
érzékelhető trend mögött (pl. Relatíve nagyobb javulás a Kelet-Ázsiai gazdaságokban? Az
általános innovációs teljesítmény romlása? A szükséges reformlépések elodázása? stb.)
Az Egyesült Királyság és Franciaország az, amely különösen látványosan veszít
versenyképességéből. Az Egyesült Királyság pénzügyi szektornak való kitettsége komoly
rendszerkockázati tényező, ebből adódóan pedig és ezzel összefüggésben a gyártási, termelői
tevékenység kilátásai csak nagy jóindulattal nevezhetőek megfelelőnek.
Hollandia és Finnország előtt ott a gyorsan változó környezethez való sikeres adaptációs
kihívás feladata (régóta ismert, hogy a fin társadalom elöregedése komoly aggályt jelent a
jóléti állam fenntarthatóságára nézvést).
A mediterrán országok (Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) mind
leszakadozóban vannak. A gazdaság modernizálása, a közpénzügyi fegyelem meghonosítása
komoly kihívás számukra.
Izland és Írország esete rámutat arra, hogy a versenyképességért küzdeni kell, és
fenntarthatóságra kell törekedni. Ellenkező esetben a túlfűtöttség összeomlásokhoz
vezethet. Tegyük hozzá, hogy Írország válságkezelése a 2013. évet alapul véve
eredményesnek bizonyul, ugyanakkor még számos területen kell reformokat végrehajtani.
Latin-Amerika szintén versenyképességi lejtmenetben van (Argentína, Brazília, Chile,
Venezuela) és komoly kihívókra talált az ázsiai országokban.
Miután áttekintettük az általunk választott országok (innovatív, erősen decentralizált)
versenyképességi tapasztalatát, a következőkben Magyarországra koncentrálunk és a régiós
versenytársakkal (Visegrádi országok: Csehország, Lengyelország és Szlovákia) történő összevetésben
ismertetjük a folyamatokat.
26
4. Magyarország versenyképessége régiós összevetésben
Magyarország pozíciója a versenyképességi rangsorban romlásról árulkodik, hiszen a 2012. évi
Évkönyv 45. helyéhez képest a 2013-as Évkönyvben az 50. helyen állt. Hazánk közvetlen
környezetében lévő országok között találjuk Ukrajnát (49) és Brazíliát (51). A Visegrádi országok közül
egyedül Lengyelország (33) javított – igaz csak egy hellyel –, Szlovákiának sikerült megőriznie a 2012-
es Évkönyvbeli 47. helyét, Csehország (35) viszont két hellyel került lejjebb a relatív rangsorban. A
közép- és kelet európai tagállamok közül még szintén jelentősnek tekinthető Szlovénia a pénzügyi és
gazdasági gondok jeleit mutatja, így tavalyhoz képest egy helyet rontva, csak az 52. lett.
Magyarország esetében a vizsgált négy dimenzió közül mindegyikben tapasztalható volt kisebb-
nagyobb relatív pozícióromlás.
A legjelentősebb romlás a gazdasági teljesítmény dimenziójában mutatkozott, hiszen e tekintetben
hazánk a 2012. évi relatív rangsorbeli 35. pozíciójáról a 2013. évi kiadványban már a 44. helyre került.
Ezt a változást elsősorban a gazdaság zsugorodása (sőt, a potenciális gazdasági növekedés zérus
volta), a külkereskedelem és tőkebefektetések romló trendjei eredményezték (pl. a külkereskedelmi
többlet a befagyó és zsugorodó hazai beruházások megnyilvánulása, ami gátja a növekedés
beindulásának).
Távlatosabb megközelítésből a helyzet még komorabb, az látszik, hogy Magyarország felzárkózása
(catching-up) az EU15-ökhöz egy főre eső GDP tekintetében 2006-tól kezdődően megakadt (getting
stuck) (13. ábra).
13. ábra: A felzárkózási folyamat megakadása
(egy főre eső GDP, PPP, EU15=100, referencia év: 2005, %)
Forrás: Eurostat, Nemzeti számlák
A gazdasági teljesítmény egy tünet, ami mögött számos dolog áll. Az mindenképp belátható, hogy a
magyar dinamikus növekedést (átlagosan 4%-os évi bővülés 2000-2006 között) (14. ábra) elsősorban
az eladósodás fűtötte (15. ábra). Jegyezzük meg rögvest, ami ennél még fontosabb: a külső
eladósodás fűtötte (16. ábra). Ez már átvezet az Évkönyv kormányzati hatékonyság dimenziójához.
30
35
40
45
50
55
60
65
70
75
80
19
93
19
94
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
20
13
20
14
CZ
HU
PL
SK
Csehország
Magyarország
Lengyelország
Szlovákia
27
14. ábra: A reál GDP alakulása (%)
Forrás: WCY 2013, OECD 2013
15. ábra: A bruttó adósságráta alakulása (GDP %)
Forrás: WCY 2013
16. ábra: A külső nettó adósságállomány alakulása (GDP %)
Forrás: Eurostat, Nemzeti számlák
-8
-6
-4
-2
0
2
4
6
8
10
12
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
-
10,00
20,00
30,00
40,00
50,00
60,00
70,00
80,00
90,00
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
-20
-10
0
10
20
30
40
50
60
70
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
CZ HU
PL SK
Lengyelország
Szlovákia
Magyarország
Csehország
28
A kormányzati hatékonyság a 2013-as Évkönyvben relatíve alig változott, a 2012. évi 51. helyről az
52-re lépett vissza. A szinte stabilnak mondható pozíciót a javuló közpénzügyi menedzsmenttel
(értsd: a fiskális indikátorok számszaki javulása) lehet legfőképp magyarázni. Az egy helyes
pozícióvesztést pedig az átláthatóság érzékelt romlásával és az elöregedő társadalom által
megtestesített és továbbra is jelen lévő kihívással lehet magyarázni.
Trendszemléletben értékelve a folyamatokat nyomatékosítható, hogy a magyar fiskális politika
erőteljesen pro-ciklikus volt, s csak a számszaki deficitcsökkentésre koncentrált függetlenül attól,
hogy az alkalmazott nem-konvencionális eszközök (magánnyugdíjak államadósság-csökkentésre
fordítása, szektorális különadók, egykulcsos adó bevezetése stb.) vajon fenntartható eredményesség
irányába mutatnak-e, avagy csupán átmeneti javulásokat képesek kiváltani és inkább a
bizonytalanságra erősítenek rá. Márpedig a személyes biztonság és magántulajdon szentsége
erőteljesen megkérdőjeleződött és sérült a magánnyugdíj vagyon államosításával. Ez érzékelhető
azon, hogy az említett indikátorral kapcsolatos elégedettség tekintetében Magyarország éllovas volt
a Visegrádi országok között 2008-ig, a maga 7,4-es indexével,, míg 2009-től kezdődően drasztikus
romlás állt elő a véleményfelmérések tanulsága szerint (17. ábra).
17. ábra: Személyes biztonsággal és a magántulajdon védelmével kapcsolatos elégedettség
Megjegyzés: 0 és 10 közötti skálán a magasabb érték, nagyobb elégedettséget tükröz.Forrás: WCY 2013
Nem meglepő, hogy az elért eredmények fönntarthatóságát kérdésesnek tartják a megkérdezett
vállalatvezetők. A foganatosított nem-konvencionális intézkedések bizalmatlanságot és
bizonytalanságot eredményeztek tehát, amelyek negatív hatással voltak a belső keresletre, a
beruházási rátára. Ily módon pedig a potenciális növekedési ütem zérus közeli szintre csökkent. A
makrogazdasági instabilitás tehát adott Magyarország esetében, ami gátja a fejlődésnek, és az euró
bevezetésének is. Valójában Magyarország esetében egy sokkal szélesebb, rendszerszintű
megközelítésre van szükség a versenyképesség javítása érdekében (Kovács, 2014c).
Az üzleti hatékonyság a 2012. évi 49. helyről az 55-re romlott. E mögött alapvetően a
termelékenységben megfigyelhető negatív trend, az agyelszívás (elvándorlás) munkaerő-piacra
kifejtett kártékony hatásai munkálkodnak (ami visszahat az államháztartás bevételi oldalára, gyengíti
a fogyasztás és az aggregált kereslet kilátásait). Az üzletmenet gördülékenységének megítélését
megragadó index 2006 óta – tehát a felzárkózás megakadásba (getting stuck) fordulása óta – romlott
a legnagyobb mértékben Magyarországon (18. ábra).
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
8,00
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
29
18. ábra: Az üzletmenet gördülékenységének megítélése
Megjegyzés: 0 és 10 közötti skálán a magasabb érték, nagyobb elégedettséget tükröz.Forrás: WCY 2013
Az infrastruktúra területén hazánk szintén relatív pozíciót vesztett, a 2012. évi kiadványbeli 35.
helyről a 38. helyre esett vissza. E területen a legfőbb gyengeségeket a fenntartható fejlődés
biztosíthatóságában, az innovációs kapacitás további erősíthetőségében, a zöld technológiai
megoldások fölfuttathatóságában lévő bizonytalanságok adják, amelyekre a vállalatvezetői felmérés
is ráerősít.
Ahogy az előző fejezetben hangsúlyoztuk, az ország külföldi megítélése (országimázs) nagymértékben
tükrözi a versenyképesség pillanatnyi állapotát is. A magyar versenyképesség megítélése 2006-tól
kezdődően évről évre rosszabbodó tendenciára váltott (19. ábra). Eközben a Visegrádi országok vagy
szinten tudták tartani, vagy javítottak megítélésükön. Mivel a magyar gazdaság 2006-tól kezdődően
kiigazítások seregét és reformintézkedéseket hajtott végre, vagyis a 2008-as válság előtt válságban
volt, 2010-re beértek az erőfeszítések és relatíve jobb pozícióban érte el az országot a válság. Ezért is
a 2010-ben tapasztalt javulás az országimázsban. A válságra adott válaszreakciók, az eladósodás
azonban elodázta a javulás folytatását és újfent romlás következett be.
19. ábra: Országimázs, mint a versenyképesség megítélése
Megjegyzés: 0 és 10 közötti skálán a magasabb érték, nagyobb elégedettséget tükröz.Forrás: WCY 2013
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
8,00
19
95
19
96
19
97
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
30
Mindezek miatt is érthető, hogy a magyar gazdaság rugalmatlanabbá vált, s alkalmazkodóképessége
jelentően leromlott 2006-tal kezdődően (20. ábra). A lengyel gazdaság e téren való látványos javulása
számos elemzés tárgya, amelyek egyik központi gondolata, hogy a válság alatt azért is tudott az uniós
tagországok közül egyedüliként növekedni, mert hatalmas belső kereslettel és piaccal rendelkezik, s a
periférián dolgozó lengyel vendégmunkások hazautalásai a fogyasztási szintet stabilizálták.13
20. ábra: Rugalmasság és alkalmazkodóképesség megítélése
Megjegyzés: 0 és 10 közötti skálán a magasabb érték, nagyobb elégedettséget tükröz.Forrás: WCY 2013
Magyarország nem rendelkezik relatíve nagynak mondható belső piaccal. Kis, nyitott gazdaságként a
fejlődéstanból jól ismert tételek szerint exportorientáción alapuló növekedési modellt kell
szorgalmaznia. Ez azt föltételezi, hogy a globalizáció iránt nyitott politikai és társadalmi felfogás
uralkodjék annak belátásával, hogy a globalizációban való részvétel a fejlődés útja, hisz semmilyen
panelelemzés nem mutatott ki olyan esetet, amikor az elzárkózó, befelé forduló politikát tartós sikert
koronázta volna.
Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy a kelet-közép európai fejlődés feletti kormányzati
őrködés nem épülhet olyan bástyákra, amelyek tartalma és ereje igazolható módon
megkérdőjelezhető. A keleti nyitás filozófiája távol áll a fejlődéshez szükséges valódi mérce, a javuló
emberi-fejlődési mutatókkal, technológiai és nem-technológiai innovációkkal rendelkező, modern és
demokratikus intézményekkel rendelkező, ezért pedig nyílt gazdasági és társadalmi rendszerrel bíró
fejlett nyugat értékrendjétől. A távolságtartásnak pedig tényszerű jelét lehet venni, mert mi másként
lehetne értelmezni a keleti nyitás hangoztatását, de az uniós integráció fontosságának
megkérdőjelezéseként értelmezhető az a tény is, hogy semmiféle hivatalosan deklarált és kitűzött
céldátuma sincs Magyarországnak az eurózónába való belépésre vonatkozóan. Mindezen
fejlemények a vállalatvezetők úgy értelmezték, hogy a kormány globalizáció-felfogása nem tükröz jó
irányú nyitottságot. Ezt illusztrálják az attitűdfelmérések, amelyek a keleti útkeresés, s a hangoztatott
nézetek elhibázottságát közvetítik (21. ábra).
13Megjegyezzük, hogy a lengyel gazdaságban továbbra is nagy a bizonytalanság. Az állam fenntarthatósága kérdéses, a
nyugdíjrendszer reformra szorul – épp ezért adtak több ízben hangot a magyar példához hasonlatos magán pillérállamosításának 2013 folyamán.
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
8,001
99
7
19
98
19
99
20
00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
31
21. ábra: Globalizációs attitűd
Megjegyzés: 0 és 10 közötti skálán a magasabb érték, nagyobb elégedettséget tükröz.Forrás: WCY 2013
A makrogazdasági stabilitás peremfeltétele a gazdasági és társadalmi fejlődésnek, de az eurózóna
csatlakozásnak is. Mindehhez a stabilitási kultúra kifejlődésére, a jó kormányzás alapértékei szerinti
viselkedésre – például a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartásra, a hitelesség és
áttekinthetőség, valamint elszámoltathatóságot biztosító intézményi fékek és ellensúlyok
rendszerére – van szükség.
4. Box: A pozícióváltozás dimenziói és főbb okai a 2013-as Évkönyvben
Gazdasági teljesítmény a 2011. évi relatív rangsorbeli 44. pozícióról 35-re javult, míg ez a tendencia a
visszájára fordult 2013-ra, és a 35. pozícióról relatíve visszaromlott a 44. helyre.
o negatívan érintette a zsugorodó GDP (-1,7%-os reál GDP növekedés, amit többek közt a visszaesőháztartási fogyasztás (-1,42%) és az ugyan csak romló bruttó állóeszköz fölhalmozás (-1,96%)eredményezett);
o a 2011. évi szint duplájára nőtt 2012-ben a magyar folyó fizetési mérleg többlete (azaz a belsőkereslet visszaesett a beruházási aktivitással egyetemben);
o bár jelentősebbé vált az FDI (s ez erősségeink egyike), a keletkezett jövedelem alig 24%-t forgattákvissza;
o az OFDI növekedése (GDP 4,42%-nak megfelelő flow) is inkább annak a jele, hogy piacszerzéstkülföldön próbálnak megvalósítani, mert a belföldi üzleti környezet kilátásai romlottak;
o a foglalkoztatási statisztika még mindig gyenge európai mércével mérve /átlaghoz viszonyítva/.
Kormányzati hatékonyság egy helyet romlott csupán relatív értelemben a többi országhoz képest, a
2012. évi Évkönyvben szereplő 51. helyet, a 2013-as Évkönyvben az 52. hely váltotta. Az enyhe
romlás relatív értelemben kezelendő, és a közpénzügyi fejlődés (számszaki eredményesség)
fenntarthatóságával kapcsolatos – vállalatvezetői véleményekben tükröződő - bizonytalanságok
számlájára írható.
o közpénzügyek megítélése 45-ről 44. helyre javult;o a folytatott fiskális politika eredményesség az 57. helyről az 52-ikre erősödött;o az intézményi környezet alindex 50-ről 51-re csúszott vissza (romló transzparencia);o az üzleti szabályozási alindex 32-ről 31-re javult;o a szociális rendszer fenntarthatóságát megragadó alindex 52-ről 54-re változott (elöregedő
társadalom kihívásait nem fenntarthatóan kezelő jóléti rendszer);
-
1,00
2,00
3,00
4,00
5,00
6,00
7,00
20
01
20
02
20
03
20
04
20
05
20
06
20
07
20
08
20
09
20
10
20
11
20
12
Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia
32
Üzleti hatékonyság a 2012-es Évkönyv 49. helyéhez képest hat helyet esve, az 55. helyen végzett. A
2011-ről 2012-re történő változások – amikor javulás volt tapasztalható, és amelyeket a statisztikai
adatok és a vezetői véleményfelmérés alapján elsősorban a menedzsment módszerek (45-ről 37-re
javulása) és az általános, javulófélben lévő attitűdök járultak hozzá (58-ról 55-re javult) – tendenciát
váltottak:
o a termelékenység és hatékonyság romlott (pl. reál egységnyi munkaerőköltség a csökkenőtendenciától elszakad, míg 2011-ben -1,3 volt a változás %-ban, addig 2012-ben 3,2%-osnövekedés volt kimutatható);
o munkaerő-piaci problémák fokozódnak (agyelszívás, elvándorlás);o a menedzsment módszerek 37-ről 46-ra romlanak (globalizáció megítélése romlik; országimázs
negatív megítélése; rugalmasság és alkalmazkodó képesség gyengülése);o az általános üzleti kilátásokkal kapcsolatos attitűd és értékítélet 55-ről 57-re romlik;o a gazdaságpolitika konzisztenciájának és kiszámíthatóságának megítélése rossz (lásd 3.4 – A
Vezetői Véleményfelmérés főbb eredményei)
Infrastrukturális dimenzió a 2012. Évkönyv 35. helyét relatíve elhagyta és a 38. helyen zárt. Javult
ugyan az alapinfrastruktúra, de nem a technikai fejlődést, az „új gazdaságban” való
versenyképességet szolgáló technológiai infrastruktúra (32-ről 35-re romlott). Az MTA átalakult
szervezetileg, összességében a tudományos infrastruktúrát jobbnak érezték (43-ról 37-re). Az oktatási
rendszer teljesítménye és megítélése romlott 28-ról 33-ra, valamint az egészségügyi és környezeti
állapotok vesztettek két helyet, 38-ról 40-ik helyre kerültek.
5. Konklúzió
Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a modern versenyképességi felfogás
tükrében mit mondhatunk Magyarország pozíciójáról egy konkrét, az IMD Versenyképességi
Évkönyvének trendszemléletű elemzése útján.
A 2. fejezet során tárgyaltuk, hogy a versenyképesség egy sokszor igen szabadon értelmezett
fogalom, a közgazdaságtudományban nincs egységes álláspont a pontos definícióját tekintve.
Tanulmányunkban az IMD Versenyképességi Évkönyve által használt definícióra építettünk. Eszerint a
versenyképességi elemzés arra irányul, hogy megnézzük, vajon az egyes nemzetek és vállalataik
hogyan menedzselik kompetenciáik teljes vertikumát annak érdekében, hogy hosszú távú prosperitást
érhessenek el. A tanulmány során rávilágítottunk, hogy a magánszektor és az állami szektor egyaránt
figyelembe veendő területek, és innovációs tevékenységük (technológiai és nem-technológiai)
meghatározó fontosságú mikor egy adott ország versenyképességét elemezzük. A versenyképességi
gondolkodás során felhívtuk a figyelmet arra, hogy az országimázs a versenyképesség egyik
indikátora lehet, továbbá arra, hogy a rugalmasság és alkalmazkodóképesség a siker kulcs
sikertényezői között szerepel, illetve a fejlődés útja a globalizáció elfogadása, a világgazdaságba való
beágyazódás.
A 3. fejezetben egy olyan ívet jártunk be, amely arra szolgált, hogy belássuk: a versenyképesség és az
innováció összefügg, illetve az innovációs aktivitás jobb ott, ahol föderális, vagy erőteljesen
decentralizált rendszer működik. E felismeréstől vezérelve és az IMD adatbázisára építkezve a
következő európai országokra koncentráltunk röviden: Svájc, Svédország, Németország, Hollandia,
Finnország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Az országok versenyképességét a gazdasági
teljesítmény, a kormányzati hatékonyság és az üzleti hatékonyság dimenziója mentén igyekeztünk
33
feltérképezni (az infrastruktúra dimenziója a szinte kimutathatatlan változások miatt nem képezte
elemzés tárgyát). Az áttekintéshez statisztikai adatokból és szubjektív vállalatvezetői felmérésből
származó adatokat használtunk. Utóbbiak kapcsán a tanulmányban érintett három területre
fókuszálunk: (i) országimázs, mint a versenyképesség megítélésének egyik mutatója; (ii) rugalmasság
és alkalmazkodóképesség, mint a versenyképesség és a fenntartható fejlődés kulcs sikertényezőjének
megítélése; valamint (iii) a globalizációval szemben uralkodó attitűdök, amely a nyitottságot, a
világgazdaságba való integrálódás, a globális értékláncba való szereplés szempontjából lényeges.
A 4. fejezetben Magyarországra koncentráltunk és a régiós versenytársakkal (Visegrádi országok:
Csehország, Lengyelország és Szlovákia) történő összevetésben ismertettük a folyamatokat. A
statisztikai és szubjektív értékítéletekre építő felmérések azt mutatják, hogy Magyarország tartósan
veszít a nemzetközi porondon a versenyképességéből. Megakadt a dinamikus felzárkózási folyamata,
mitöbb, a Visegrádi országok közt is a leszakadó és kívülálló (outsider) benyomást erősíti.
Magyarországon a stabilitási kultúra kifejlődésére, a jó kormányzás alapértékei szerinti viselkedésre –
például a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartásra, a hitelesség és áttekinthetőség,
valamint elszámoltathatóságot biztosító intézményi fékek és ellensúlyok rendszerére – van szükség.
A tanulmány alapján legalább hat tanulság körvonalazható, amelyek a versenyképesség
megítélésekor és annak előmozdításakor bírhatnak nagy relevanciával:
1) A modern versenyképesség értelmezése az állami és piaci dimenziók együttes figyelembe vételét
igényli: A társadalmi-gazdasági tanulás volt, és marad a fejlődés meghatározó motorja, amely
folyamat életben tartását és előmozdítását a politika és az intézmények egymást kiegészítő, s
egymásra épülő, szerves működése szavatolhatja. Ahogy azt láttuk, az intézményi struktúra hat az
innovációs teljesítményre (a magán és közszférában egyaránt). Ezért a versenyképesség kultiválása az
állami és piaci keretek és folyamatok együttes szemrevételezésével érhető el a legjobban.
2) A versenyképességet támogató makrogazdasági stabilitás nem pusztán számszaki
megfelelésekben kezelendő: Mindenképpen szükségeltetik annak elfogadása, hogy az olyan
kategóriáknak, mint a szabályozás minősége, a felelős gazdálkodás mikéntje, a jó kormányzás, az
áttekinthetőség stb. számszerűsíthetősége kérdéses. Ez nem jelenti azt, hogy a versenyképesség
feltámasztása olyan makroökonómiai stabilizációval szorgalmazandó, amelyik pusztán a
számszerűsíthető célokra (optimálisnak gondolt deficit és adósságráta célok, 3% valamint 60%)
fókuszál. Az ilyen stabilizáció a destabilizáció felé vezet, ahogy ezt Magyarország esete példázta.
3) Az állami szektorbeli innováció a versenyképesség egyik előfeltétele: A stabil és kiszámítható jogi
és adminisztratív keretrendszer biztosításán túlmenően – ahogy arra több ízben utaltunk – az
innovációs aktivitás serkentésére és folytatására van szükség az állami szektorban is. Így a
szolgáltatások minőségén, a hozzáférés mértékén lehet javítani, ami fájdalmas kiigazításokkal
jellemezhető jelenünkben egy bizalmat fenntartó, regeneráló csatorna lehet. E tekintetben
tudatosítandó, hogy a bizalmi bázist megbontó bizonytalanságot nem célszerű növelni, azaz nem
célszerű hektikus változtatásokra törekedni. A korlátozottan diszkrecionális beavatkozást, az
inkrementális innovációkat kell elsősorban szorgalmazni e tekintetben, amelyek nem egy rögtönzéses
gazdaságpolitikába, hanem egy világos víziót megtestesítő, konszenzuson nyugvó, szélesebb
stratégiába ágyazottak.
34
4) Strukturálási váltási képesség és az alapértékek fenntartása egyszerre cél: Mindezt
természetesen az olyan alapértékek sérelme nélkül kell elvégezni, mint a transzparencia, az
elszámoltathatóság, vagy az üzletmenet gördülékenységének előmozdításáért való folytonos küzdés.
De ide tartozik a felelős költségvetési politika is, amely a makrogazdasági instabilitás valószínűségét
fiskális oldalról minimalizálja. A gazdaságpolitikának az adott ökoszisztéma strukturális váltási
képességének javításán kell dolgoznia. Teheti ezt úgy, hogy támogatja a tudástranszfert, a kutatás-
fejlesztést, valamint a technológiai és nem-technológiai innovációs tevékenységeket, hozzájárul a
hazai vállalatok transznacionalizálódásához, azaz a globális értékláncba való mélyebb
integrációjukhoz, valamint a jövőbe való befektetéssel a szociális és infrastrukturális dimenzióban
diszkrecionális beavatkozási képessége – ami felelős költségvetési gazdálkodás eredménye lehet –
birtokában invesztál (oktatás, képzés, egészségügy stb. azért, hogy stabilabb alapot adjon az inkluzív
növekedésnek).
5) A puha tényezők bekapcsolása előremutató a versenyképesség értelmezésekor: A
közgazdaságtudomány terén zajló paradigmaváltásba jól illeszthető az IMD Versenyképességi
Évkönyvének módszertana. A főáramban még mind a mai napig uralkodó, de visszaszorulóban lévő
matematikai modellezhetőséget és a számszerűsíthető tényezőkre történő kizárólagos koncentrálást
mindenek felettiként hirdető dogmát az Évkönyv egyértelműen meghaladja. Országok
versenyképességének értékelésekor a bizonytalanságot csökkentő, vagy azt növelő politikai
viselkedésmódnak külön figyelmet érdemes szentelni, mert az befolyásolja a hazai és külföldi
megítélést is. Ez azt jelenti, hogy a versenyképesség modern megítélésekor vissza kell csatolni a
közgazdasági elemzésekbe a társadalomtudományokban jól ismert puha kategóriákat, úgymint a
bizalmat, a szavahihetőséget, az informális intézményeket. Ezek nem könnyen számszerűsíthetőek,
ugyanakkor a különféle rangsorok változását erőteljesen magyarázzák, hisz a gazdaságpolitika
végrehajtása szempontjából elemi fontosságúak.
6) Törekedni kell a versenyképességi mérési módszerek gyenge pontjainak kijavítására: Végezetül,
és az ötödik ponthoz kapcsolódóan, az IMD Versenyképességi Évkönyv számos pozitívuma mellett
természetesen meg kell említenünk annak gyengeségeit is. Legalább két gyengeséget lehet kiemelni:
(i) A globális értéklánc fejlődése miatt egyre fontosabbá válna nem csak az adott országban
tevékenykedő vállalatvezetőket, hanem a külföldön tevékenykedő, értékláncban fontos pozíciót
betöltő tagvállalatainak, partnereinek is a véleményét megismernünk. Ide sorolhatóak még a
kockázati tőkealapok, az üzleti angyalok, a re-exportőrök, a finanszírozó külföldi anyabankok stb. (ii)
A statisztikai adatokra építve érdemes óvatos következtetéseket, gazdaságpolitikai ajánlásokat
megfogalmazni, azok precizitása és valóság hűbbé tétele továbbra is feladat. Hiszen a szolgáltatás
kereskedelem rögzítése statisztikai anomáliákkal terhes, az offshore outsourcing pedig nem látható
GDP-t termel, amelyek figyelembe vétele a termelékenységet, a versenyképességet is más
megvilágításba helyezné.
35
Hivatkozásjegyzék
Aghion, P. (2012): Teremtő rombolás. Verseny és innováció. Alinea Kiadó, 2012.
Akerlof, G. A. – Shiller, R. J. (2009): Animal Spirits: How Human Psychology Drives the Economy, andWhy It Matters for Global Capitalism. Princeton University Press.
Blanchard, O. – Leigh, L. (2013): Growth Forecast Errors and Fiscal Multipliers. IMF Working Paper,No. 1.
Brynjolfsson, E. – Hitt, L. M. (2000): Beyond Computation: Information Technology, OrganizationalTransformation and Business Performance. Journal of Economic Perspectives, 14. évf., 4. szám23-48. o.
Bryson, J. – Monnoyer, M. (2004): Understanding the relationship between services and innovation:the RESER review of the European service literature on innovation, 2002. The Service IndustriesJournal, 24. évf., 1. szám 205-222. o.
Cantwell, J. (2005): Innovation and Competitiveness. In: Fagerberg et al. (szerk.): Oxford Handbook ofInnovation. Oxford: Oxford University Press. 543-567. o.
Carpenter, E. – Marshall, M. (1960): Explorations in Communication. Beacon Press.
Chikán Attila – Czakó Erzsébet – Zoltayné Paprika Zita (szerk.) (2004): Fókuszban a verseny –Gyorsjelentés a 2004. évi kérdőíves felmérés eredményeiről. „Versenyben a világgal 2004–2006– Gazdasági versenyképességünk vállalati nézőpontból” című kutatás. BCE VersenyképességKutató Központ, Budapest.
Coibion, O. – Gorodnichenko, Y. (2010): Does the Great Recession really mean the end of the GreatModeration? VoxEU.org, Elérhető: http://www.voxeu.org/index.php?q=node/4496 Letöltve:2013.12.20
Cooke, P. (1992): Regional Innovation Systems: Competitive Regultion in the New Europe. Geofonwi,23. évf., 3. szám 365-382. o.
Crafts, N. (2004): Globalisation and Economic Growth: A Historical Perspective. The World Economy,27. évf., 1. szám 45-58. o.
Damrosch, D. (2007): Global Regionalism. European Review, 15. évf., 1. szám 135-143. o.
Deaton, A. (2013): The Great Escape: Health, Wealth, and the Origins of Inequality. PrincetonUniversity Press.
Dedrick, J. – Gurbaxani, V. – Kraemer, K. L. (2003): Information Technology and EconomicPerformance: A Critical Review of the Empirical Evidence. ACM Computing Surveys, 35. évf., 1.szám 1-28. o.
Delgado, M. – Ketels, C. – Porter, M. E. – Stern, S. (2012): The Determinants of NationalCompetitiveness. NBER Working Paper No. 18249
Edquist, C. (2005): Systems of Innovation: Perspectives and Challenges. In: Fagerberg, J. – Mowery, D.C. – Nelson, R. R. (szerk.) (2006): The Oxford Handbook of Innovation. Oxford University Press,New York. 181-208. o.
European Commission (1999): Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation of Regionsin the EU. Brüsszel.
Európai Bizottság (2011): Policies in Support of Service Innovation. An INNO-Grips policy brief by ICEGEuropean Center. Principal author: Olivér Kovács. Budapest. Elérhető:http://ec.europa.eu/enterprise/policies/innovation/files/proinno/inno-grips-policy-brief-3_en.pdf Letöltve: 2013.12.20
36
Európai Bizottság (2012): Policies Supporting Innovation in Public Service Provision. An INNO-Gripspolicy brief by ICEG European Center. Author: Olivér Kovács. Budapest. Elérhető:http://ec.europa.eu/enterprise/policies/innovation/files/proinno/inno-grips-policy-brief-5_en.pdf Letöltve: 2013.12.30
Európai Bizottság (2013a): ClusterCollaboration.eu. Európai Bizottság, Vállalkozáspolitika és IparFőigazgatóság. Elérhető: http://www.clustercollaboration.eu/ Letöltve: 2013.06.19
Európai Bizottság (2013b): Powering European Public Sector Innovation: Towards A NewArchitecture. Report of the Expert Group on Public Sector Innovation. Directorate-General forResearch and Innovation. Elérhető: http://ec.europa.eu/research/innovation-union/pdf/PSI_EG.pdf Letöltve: 2013.12.30.
Fagerberg, J. – Srholec, M. – Knell, M. (2007): The Competitiveness of Nations: Why Some CountriesProsper while Others Fall Behind. World Development, 35. évf., 10. szám 1595-1620. o.
Fatás, A. – Mihov, I. (2009): The 4 I’s of Economic Growth. INSEAD. Elérhető:http://executive.education.insead.edu/ressources_edp/library/ckfinder/userfiles/files/INSEAD-Mihov-Fatas-The%20Four%20I%27s%20of%20economic%20growth.pdf Letöltve: 2013.12.02
Freeman, C. – Soete, L. (1997): The Economics of Industrial Innovation. 3rd Edition, MIT Press, 1997
Freeman, C. (1987): Technology, Policy and Economic Performance: Lessons from Japan. Pinter,London.
Gervais, A. – Jensen, J. B. (2013): The Tradability of Services: Geographic Concentration and TradeCosts. NBER Working Paper No. 19759
Glushko, R. J. (2008): Designing a Service Science Discipline with Discipline. IBM Systems Journal, 47,évf., 1. szám 15-27. o.
Hámori Balázs – Szabó Katalin (2006): Információgazdaság. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Kahneman, D. (2013): Thinking, Fast and Slow. Farrar, Straus and Giroux.
Keefer, P. – Knack, S. (2005): Social Capital, Social Norms and the New Institutional Economics. In:Handbook of New Institutional Economics, 27. fejezet 700-725. o.
Kettl, D. P. (2002): The Transformation of Governance: Public Administration for Twenty-First CenturyAmerica (Interpreting American Politics). Baltimore, Johns Hopkins University Press.
Kovács, O. (2013): Black Swans of Creeping Normalcy? An Attempt to a Holistic Crisis Analysis.Eastern Journal of European Studies, 4. évf., 1. szám 127-143. o.
Kovács, O. (2014a): Endogenously Increasing Uncertainties and Governance. TIGER Working PaperNo. 130. Elérhető: http://tiger.edu.pl/aktualnosci/2014/TWP-130.pdf Letöltve: 01.02.2014
Kovács, O. (2014b - megjelenés alatt): Temin, P. – Vines, D. (2013): The Leaderless Economy: Why theWorld Economic System Fell Apart and How to Fix It. Princeton University Press. ActaOeconomica
Kovács, O. (2014c - megjelenés alatt): Hungary and the Eurozone – The Need for a More SystemicApproach. In: Schweiger, C. – Magone, J. M. (ed.) (2014 - megjelenés alatt): Core-PeripheryRelations in the European Union: An Emerging Political Economy of Differentiated Integration.
Kretschmer, T. (2012): Information and Communication Technologies and Productivity Growth: ASurvey of the Literature. OECD Publishing, 2012
Langergaard, L. L. – Scheuer, D. (2012): Towards a Deeper Understanding of Public Sector Innovation.In: Case Studies in Service Innovation. Service Science: Research and Innovations in the ServiceEconomy. Springer Science+Business Media New York, 167-193. o.
37
Lowi, T. J. (1964): American Business, Public Policy, Case-Studies, and Political Science. World Politics,16. évf., 4. szám 677-715. o.
Lowi, T. J. (1972): Four Systems of Policy, Politics, and Choice. Public Administration Review, 32. évf.,4. szám 298-310. o.
Lundvall, B. A. (2002): The University in the Learning Economy. DRUID Working Paper No. 6
Maddison, A. (2001): The World Economy: A Millennial Perspective. OECD Publishing, Párizs.
Moretti, E. (2012): The New Geography of Jobs. Mariner Books.
Negroponte, N. (1996): Being Digital. Vintage.
Ostrom, E. (1998): A Behavioural Approach to the Rational Choice Theory of Collective Action.American Political Science Review, 92. évf., 1. szám 1-22. o.
Perez, C. (2002): Technological Revolutions and Financial Capital: the Dynamics of Bubbles andGolden Ages, Elgar, Cheltenham
Porter, M. E. (1990): The Competitive Advantage of Nations. London/New York: Macmillan.
Porter, M. E. (2004): Building the Microeconomic Foundations of Prosperity: Findings from theBusiness Competitiveness Index.
Porter, M. E. – Ketels, C. (2003): UK Competitiveness: Moving to the Next Stage. DTI EconomicsPaper.
Pressman, J. L. – Wildavsky, A. (1973): Implementation: How Great Expectations in Washington areDashed in Oakland or Why It’s Amazing that Federal Programs Work at All. Berkeley, Universityof California Press.
Ravallion, M. (2013): The Idea of Antipoverty Policy. NBER Working Paper No. 19210.
Reinert, E. (szerk.) (2004): Globalization, Economic Development and Inequality: An AlternativePerspective, Cheltenham, Elgar.
Rittel, H. W. J. – Webber, M.W. (1973): Dilemmas in a general theory of planning. Policy Sciences, 4.szám 155-169. o.
Robertson, R. (1992): Globalization: Social Theory and Global Culture. SAGE.
Rodrik, D. (2012): Do We Need to Rethink Growth Policies? In: Blanchard, O. – Romer, D. – Spence,M. – Stiglitz, J. (szerk.) (2012): In the Wake of the Crisis – Leading Economists Reassess EconomicPolicy. MIT Press, 157-168. o.
Rosenzweig, P. (2007): The Halo Effect...and the Eight Other Business Delusions that DeceiveManagers. Free Press.
Sachs, J. (2006): The End of Poverty: Economic Possibilities for Our Time. Penguin Books.
Sawhney, M. (2006): Going Beyond the Product. The Service-Dominant Logic of Marketing: Dialogue,Debate, and Directions. In: Lusch, R. – Vargo, S. (szerk.) Armonk. NY: M.E. Sharpe, 365-380. o.
Sen, A. (1993): Capability and Well-Being. In: Sen, A. – Nussbaum, M. (szerk.) (1993): The Quality ofLife. Oxford Clarendon Press, New York
Sen, A. (1999): Development as Freedom. New York: Knopf.
Singer, H. (1972): Employment, Incomes and Equality. A strategy for increasing productiveemployment in Kenya. International Labour Office. Elérhető:http://www.ilo.org/public/libdoc/ilo/1972/72B09_608_engl.pdf Letöltve: 2013.01.02
38
Stöhr, W. B. (1985): Changing External Conditions and Paradigm Shift in Regional DevelopmentStrategies? In: Musto, S. A. – Pinkele, C. F. (1986): Europe at the Crossroads. Agendas of theCrisis. Praeger, 283-207. o.
Szentes Tamás (2011a): Fejlődés-gazdaságtan. Akamédiai Kiadó, Budapest
Szentes Tamás (2011b): Concept, Measurement, and Ideology of “National Competitiveness”. Köz-Gazdaság, Special English Language Issue, 2011. december.
Szentes Tamás (2012): A „nemzeti versenyképesség” fogalma, mérése és ideológiája. MagyarTudomány, 6. évf., 5. szám: Elérhető: http://www.matud.iif.hu/2012/06/05.htm Letöltve:2013.12.20.
Tabellini, G. (2008): The Scope of Cooperation: Values and Incentives. CESifo Working Paper SeriesNo. 2236
Temin, P. – Vines, D. (2013): The Leaderless Economy: Why the World Economic System Fell Apartand How to Fix It. Princeton University Press.
Van Dalen, H. P. – Henkens, K. (2013): Dilemmas of Downsizing during the Great Recession: CrisisStrategies of European Employers. De Economist, 161. évf., 3. szám 307-329. o.
Vuković, D. – Jovanović, A. – Đukić, M. (2012): Defining Competitiveness Through the Theories ofNew Economic Geography and Regional Economy. J. Geogr. Inst. Cvijic. 62. évf., 3. szám 49-64.o.
39
Függelék
1. táblázat: Visegrádi országok - Trendszemléletben
2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Magyarország (50) gazdasági teljesítmény 37 38 39 33 40 44 35 44
kormányzati
hatékonyság 35 40 47 50 51 52 51 52
üzleti hatékonyság 33 41 45 52 47 50 49 55
infrastruktúra 28 25 27 33 35 35 35 38
Szlovákia (47) gazdasági teljesítmény 47 42 32 34 54 57 55 52
kormányzati
hatékonyság 22 37 31 34 41 42 43 48
üzleti hatékonyság 31 28 26 26 43 42 43 45
infrastruktúra 37 38 36 37 40 41 39 41
Csehország (35) gazdasági teljesítmény 23 29 20 25 29 34 29 38
kormányzati
hatékonyság 29 41 33 31 33 28 30 36
üzleti hatékonyság 30 36 34 36 40 35 41 40
infrastruktúra 25 27 24 25 26 29 30 29
Lengyelország (33) gazdasági teljesítmény 46 41 31 39 24 31 30 36
kormányzati
hatékonyság 50 52 49 44 36 35 36 27
üzleti hatékonyság 52 52 50 50 38 41 39 35
infrastruktúra 39 40 37 39 36 34 36 36
Forrás: IMD WCY 2013