Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK...

42
1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: Vallomások a második világháborúról Jászapáti és Jásziványonc. könyvből, amely 2012- ben, a Jászapátiak Baráti Egyesülete kiadásában jelent meg. A könyvet szerkesztette dr. Suba Györgyné Kocsis Julianna 356411. oldal. Friczné Urbán Magdolna, Nagypál Sándorné és dr. Suba Györgyné és a Jászapáti Vándorfy János Honismereti Kör, a Nyugdíjas klub tagjainak közreműködésével készült. Jászapáti – csakúgy, mint az ország, a világ – nagyon sok áldozatot hozott a harcok, a tize- delő betegségek, az embertelen körülmények és egyéb háborús tevékenységek kapcsán. A meghaltakért, a soha haza nem térőkért tettük meg azt, hogy lehetőségünk szerint felkutatjuk, kik voltak ők, akiket a háború a legdrágábbtól, az életüktől fosztott meg. Névsorunkban 303 áldozat neve szerepel, de valószínű, hogy ennél több volt a számuk, mert a 90-es évek elején, mikor megkésve megkezdődött az adatgyűjtés, már csaknem fél évszázad eltelt, s az emberi emlékezet halványul, a tévedés, a felejtés mind hozzájárul ahhoz, hogy sok lényeges információ elveszett. 1990 novemberében felhívást tett közzé a város önkormányzata, hogy szorgalmazza a II. világháborús emlékmű felállítását. Az anyagi alapok előteremtéséhez lakossági és közületi támogatást kértek, illetve a teljes körű felkutatáshoz a hozzátartozók segítségét. Így állt össze egy nagyon szűk körű adatokat tartalmazó lista, amely az emlékmű elkészültéig tartalmazta a bejelentett elesettek, eltűntek és civil lakosság nevét. Az addig elmúlt csaknem ötven év behegesztette ugyan a sebeket, melyet a háború ejtett a hozzátartozók szívén, és sajnos a gyászolók a katona fiukat sirató édesanyák, édesapák, a férjüket elvesztett feleségek, az édesapjukat hazaváró gyerekek, testvérek, hozzátartozók közül is sokan ekkor már nem voltak az élők sorában. 1991. június 8-án Jászapáti is felavatta a II. világháborús emlékművét a könyvtár előtti téren, ahol sok-sok család újra siratta hozzátartozó halottjaikat, akikről sokan azt sem tudják, hol nyugszanak valahol Európában. Az emlékmű előtt bárki, bármikor meghajthatja fejét, elmondhat egy imát, leteheti a ke- gyelet virágait, gyertyát gyújthat. 2003. november 3-án a márványtáblák felavatására került sor az emlékmű lábazatán, me- lyen szerepelnek a hősök nevei. Az önkormányzat megvásárolta azt a díszkiadványt, melyben kézírással megörökítettük áldozataink nevét, s a fellelhető adatokat is feljegyeztük. E díszkiadvány készítésekor bővebb adatok után kutattunk, s még több új név is tudomásunkra jutott. Megjelent továbbá a „Béke poraikra” című kétkötetes mű, mely hivatalos információkat adott névsorunk kiegészítéséhez. A számítógépes adatbázisból, a www.hadisir.hu weboldalról további információkhoz jutottunk. Így tehát a névsor 1990-től fokozatosan bővült, az adatok kiegészültek, de tudjuk, hogy korántsem teljes, s a hozzátartozók emlékezete közel 70 év távlatából már nagyon hiányos.

Transcript of Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK...

Page 1: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

1

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI

Kiemelés:

„Vallomások a második világháborúról Jászapáti és Jásziványon” c. könyvből, amely 2012-

ben, a Jászapátiak Baráti Egyesülete kiadásában jelent meg. A könyvet szerkesztette dr. Suba

Györgyné Kocsis Julianna 356–411. oldal.

Friczné Urbán Magdolna, Nagypál Sándorné és dr. Suba Györgyné és a Jászapáti Vándorfy

János Honismereti Kör, a Nyugdíjas klub tagjainak közreműködésével készült.

Jászapáti – csakúgy, mint az ország, a világ – nagyon sok áldozatot hozott a harcok, a tize-

delő betegségek, az embertelen körülmények és egyéb háborús tevékenységek kapcsán. A

meghaltakért, a soha haza nem térőkért tettük meg azt, hogy lehetőségünk szerint felkutatjuk,

kik voltak ők, akiket a háború a legdrágábbtól, az életüktől fosztott meg.

Névsorunkban 303 áldozat neve szerepel, de valószínű, hogy ennél több volt a számuk,

mert a 90-es évek elején, mikor megkésve megkezdődött az adatgyűjtés, már csaknem fél

évszázad eltelt, s az emberi emlékezet halványul, a tévedés, a felejtés mind hozzájárul ahhoz,

hogy sok lényeges információ elveszett.

1990 novemberében felhívást tett közzé a város önkormányzata, hogy szorgalmazza a II.

világháborús emlékmű felállítását. Az anyagi alapok előteremtéséhez lakossági és közületi

támogatást kértek, illetve a teljes körű felkutatáshoz a hozzátartozók segítségét. Így állt össze

egy nagyon szűk körű adatokat tartalmazó lista, amely az emlékmű elkészültéig tartalmazta a

bejelentett elesettek, eltűntek és civil lakosság nevét.

Az addig elmúlt csaknem ötven év behegesztette ugyan a sebeket, melyet a háború ejtett a

hozzátartozók szívén, és sajnos a gyászolók – a katona fiukat sirató édesanyák, édesapák, a

férjüket elvesztett feleségek, az édesapjukat hazaváró gyerekek, testvérek, hozzátartozók –

közül is sokan ekkor már nem voltak az élők sorában.

1991. június 8-án Jászapáti is felavatta a II. világháborús emlékművét a könyvtár előtti

téren, ahol sok-sok család újra siratta hozzátartozó halottjaikat, akikről sokan azt sem tudják,

hol nyugszanak … valahol Európában.

Az emlékmű előtt bárki, bármikor meghajthatja fejét, elmondhat egy imát, leteheti a ke-

gyelet virágait, gyertyát gyújthat.

2003. november 3-án a márványtáblák felavatására került sor az emlékmű lábazatán, me-

lyen szerepelnek a hősök nevei.

Az önkormányzat megvásárolta azt a díszkiadványt, melyben kézírással megörökítettük

áldozataink nevét, s a fellelhető adatokat is feljegyeztük. E díszkiadvány készítésekor bővebb

adatok után kutattunk, s még több új név is tudomásunkra jutott.

Megjelent továbbá a „Béke poraikra” című kétkötetes mű, mely hivatalos információkat

adott névsorunk kiegészítéséhez. A számítógépes adatbázisból, a www.hadisir.hu weboldalról

további információkhoz jutottunk.

Így tehát a névsor 1990-től fokozatosan bővült, az adatok kiegészültek, de tudjuk, hogy

korántsem teljes, s a hozzátartozók emlékezete közel 70 év távlatából már nagyon hiányos.

Page 2: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

2

A MÁSODIK VILÁGHÁBO-

RÚ KATONAI ÉS POLGÁRI

ÁLDOZATAI

Ádám Gábor Név Ádám Gábor, honvéd

Születési idő 1914. július 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember 19. Pusztacsán (Kolozs m.)

Szilánksérülés. Pusztacsán

Bevonulása 1/I. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Gecse Veronika, apja: Ádám Balázs,

felesége: Sóti Piroska. Lakott: Huszár utca

1341. Hadigondozottak névsorából. B. P. II.

404. o.

Ádám Balázs Név Ádám Balázs

Születési idő, hely 1914. január 15. Jászapáti

Halálozás ideje, helye, és

oka, sírhelye

1943. február 15.

Egyéb információk Anyja: Káplár Franciska, apja: Ádám Pál,

felesége: Osztraticzky Piroska Borbála. La-

kott: Jászkisér

Ádám Imre Név Ádám Imre, honvéd

Született 1901. június 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 13. Április 13-án jött haza, egy

hónapig élt még, itthon halt meg, és a jászapá-

ti temetőben nyugszik.

Egyéb információk Anyja: Vincze Erzsébet, apja: Ádám Balázs,

felesége: Boros Viktória. Lakott: Farkas u. 20.

Adatközlők: Berki Józsefné Ádám Franciska,

a lánya és Katona Zoltánné Berki Margó, az

unoka

Ádám János Név Ádám János, honvéd

Születési idő 1910. augusztus 8.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 16. Szovjetunió. Sírhely

ismeretlen

Bevonulás ideje, helye 1943. november. 29. Budapest, légvédelmi

osztag

Elhurcolás ideje

Jászapátiról 1944. november 17.

Egyéb információk Anyja: Tóth Borbála, apja: Ádám Imre, fele-

sége: Nagy Piroska. Lakott: Tüzér u. 8./297.

hrsz. Adatközlő: Ádám Jánosné

Ádám József Név Ádám József, honvéd

Született 1915. március 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Szovjetunió, hadifogságban. Sírhely

ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Nagy István Jusztina, apja: Ádám

Ferenc. Adatközlő: Miklós Józsefné

Ádám László Név Ádám László, földműves, özvegy

Születési idő 1906. december 4.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. január 30. Ismeretlen

Egyéb információ Anyja: Császár Borbála, apja: Ádám Zsig-

mond, felesége: néhai Kiss Viktória. 27/1954.

hal. akv. h. ny.

Page 3: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

3

Ádám Mátyás Ádám Mátyás, fodrász, honvéd

Született 1906

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. Hadifogságban. Karélia-félsziget, Sze-

gezsa város. Fatisztítás közben megsérült a

lába. Kórházba került, egy hónap múlva meg-

halt. Szegezsa város

Bevonulás ideje és helye 1943, Jászberény

Egyéb információk Anyja: Nagypál Rozália, apja: Ádám Pál,

felesége: Mihályi Julianna. Lakott: 1666. hrsz.

Haláláról értesítés érkezett. Adatközlő: Jancsó

Lászlóné, unoka

Agócs János Név Agócs János, honvéd

Született 1912

Alakulata 32/III. kötelékbe tartozó honvéd, (tábori pos-

taszám: 233/15) az orosz fronton harcolt.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

(1943. január 28. Belgorod közelében eltűnt a

veszteséglista szerint)

Egyéb információ Anyja: Ballagó Franciska. 1943-ban az orosz

fronton Dósa Jenő t. hadnagyra bízta a betét-

könyvét, aki azt a Jászsági Alsó Járási Hadi-

gondozó tisztnél letétbe helyezte. (Az 1943.

július 27-i jegyzőkönyv szerint.) Adatközlő:

Hárskúti Lászlóné Dósa Iréne

Agócs Jánosné Kalmár Julian-

na

Név Agócs Jánosné Kalmár Julianna

Született 1914

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 12. 11 óra. Lövedékrobbanás.

Jászapáti, tanya 255. Jászapáti temető

Egyéb információ Anyja: Tóth K. Jusztina, apja: Kalmár István,

férje: Agócs János. Lakott: Jászapáti, tanya

255. (Pataki ügyvéd tanyáján) 224/1944.

hal.akv.h.ny. Az oroszok lőtték a tanyát, a

lövedék a konyhán robbant fel. Az ott tartóz-

kodók közül: Kalmár István, Agócs Jánosné

meghaltak, Pataki Sándor a kezét veszítette el.

Agócs Jánosné férje a fronton volt, hazatért,

majd újranősült. Adatközlő: Léhi Józsefné

Agócs Franciska+

Agócs László Név Agócs László, honvéd

Született 1908. augusztus 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Szlovákia, Kassa környéke. Sírhely

ismeretlen.

Egyéb információk Anyja: Csuka Franciska, apja: Agócs József,

felesége: Kakuk Anna. Lakott: Vágó Pál u. 6.

1309. hrsz. Egyik katonacimborája küldött

egy lapot, és mellékelte az iratait.

Antal István Név Antal István, honvéd

Született 1910. november 24.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1946. június 16. Weingarten. Sírhely ismeret-

len.

Egyéb információk Anyja: Kókai Franciska, apja: Antal Pál, fele-

sége: Kiss B. Erzsébet. Lakott: Kálmán u. 22.

158. hrsz. Adatközlő: Szabó Miklósné

Antal József Név Antal József, honvéd

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 6. Szovjetunió, Don-kanyar.

Sírhely ismeretlen.

Egyéb információk Adatközlő: Ádám Istvánné. Hadigondozottak

névsorából

Page 4: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

4

Antal Miklós Név Antal Miklós

Született 1910

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

34 éves. 1944. november 13.

Egyéb információ Anyja: Pálszabó Eszter, apja: Antal Miklós

Lakott: Jászladány. 111/1946. hal. akv. h. ny.

Bagi Imre Név Bagi Imre, földműves, honvéd

Született 1905. november 5.

Bevonulása 1944

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. április 12. Colbitz, Németország,

Sachsen Anhalten tartomány.

Egyéb információk Anyja: Szabari Franciska, apja: Bagi János,

felesége: Urbán Jozefa. Lakott: Palotási J. u.

40. hrsz. 2083. Utolsó levele a családjának

1944. október 27-én érkezett. Feladó: Bagi

Imre honvéd, Győr megye, Újmalomsok.

Utolsó posta: Marcaltő 103. sz. Adatközlő:

Bagi Jenő, Bagi Jenőné. Major Pál a naplójá-

ban írt Bagi Imre haláláról.

Balajti Imre Név Balajti Imre

Született 1915. február 12.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 13. Ismeretlen

Egyéb információ Anyja: Holló Mária, apja: Balajti Pál

Nőtlen. 29/1943. hal.akv.h.ny.

Bagi Vince Név Bagi Vince, földműves

Született 1909. április 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. október 15. Rozsnyó. Ismeretlen

Egyéb információk

Anyja: Nagy Pál Erzsébet, apja: Bagi Kálmán,

felesége: Bódi Mária. 96/1959. hal. akv. h. ny.

Holttá nyilv. 1962-ben.

Balajti Vince Név Balajti Vince, honvéd

Született 1919

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945-ben hadifogolyként. Szovjetunió. Isme-

retlen

Egyéb információk Anyja: Miklós Rozália, apja: Balajti Vince

Adatközlő: Szikszai József és a testvére, Ba-

lajti Franciska

Balla Lajos István János Név Balla Lajos István János, földműves, honvéd,

légvédelmi határvadász

Született 1910. december 16.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Ismeretlen

Bevonulása 1943. november - 1944.11.10.

Elhurcolása 1944.11.17. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Berente Piroska, apja: Balla Dávid,

felesége Szőke Jusztina. Lakott: Nyitrai u. 8.

hrsz. 1394. Adatközlő: Nagypál Bertalanné

Ballagó Imre Név Ballagó Imre, gépkocsivezető, tartalékos

őrvezető

Született 1917. március 7. Jászszentandrás

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 10. Hatvan városában a légi-

támadás idején légi aknasérülést szenvedett. A

hatvani kórházban hunyt el. Sírhely: Jász-

szentandrás

Bevonulása 1944. Tényleges katonai szolgálat 1939-1942.

Vasútépítő század, Szentendre. Legutolsó

csapatteste: Vasút és Hidász Szertár Szentend-

Page 5: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

5

re

Egyéb információk Anyja: Csordás Mária, apja: Ballagó József,

felesége: Urbán Julianna. Adatközlő: Miklós-

né Ballagó Katalin, az egyetlen leánygyerme-

ke, kinek születését (1945. április 28.) nem

érhette meg, és Gőzné Rusvai Júlia, az unoka-

húg.

B. P. II. 427. o.

Balog József Név Balog József, honvéd, karpaszományos tize-

des

Született 1914. augusztus 8.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. augusztus 16. Szovjetunió. Sebesülés. A

Don partján, Voronyezstől délre, Korotojak,

sírhely ugyanott

Bevonulása 7/III. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Szalai Katalin, B. P. I. 358. o.

Balog József Név Balog József

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

21 éves. 1944. november 9. Fejlövés

Egyéb információk Anyja: Kovács Anna, apja: Balog János, hat-

vani lakos. 164/1944. hal.akv.h.ny.

Bárdos József Név Bárdos József, kőműves, honvéd

Született 1911. március 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 8. Szovjetunió, fogolytábor,

Leningrádi terület, 3808. számú tábori kórház.

Bokszitogorszk

Bevonulása 1942

Elhurcolták 1944. november 18. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Tajti Anna, apja: Bárdos Mihály, fele-

sége: Ádám Erzsébet. Lakott: Balajti I. u.

2012. Kiment vízért, és elvitték, soha többé

nem látták. Sokadmagával elhurcolták. Nyug-

helyén, a bokszitogorszki temetőben emlék-

művet állítottak a magyarok. Adatközlő a fia,

Bárdos József

Bárdos Sándor Név Bárdos Sándor, kocsis, nőtlen

Született 1913. február 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. szeptember 15-én. Ismeretlen hely

Egyéb információk Anyja: Molnár Rozália, apja: Bárdos János.

47/1954. hal.akv.h.ny.

Barnabás (Khindl) Imre Lajos

dr.

Név Dr. Barnabás (Khindl) Imre Lajos, községi

orvos, hadnagy

Született 1901. december 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1946. április 7. Uzmány, Szovjetunió. 95-ös

hadifogolytábor. Uzmány, Szovjetunió, a

hadifogolytábor közös temetője. Lipez kerü-

letben

Bevonulása 1944. április 6.

Alakulata I. számú fogatolt vonatosztály

Bevetés helye Keleti front, majd hadifogságba esett, s az

utolsó hírt 1945. február hónapban az Uzmá-

nyi (Szovjetunió) fogolytáborból adta magá-

ról.

Egyéb információk Anyja: Mizsei Mária, apja: Dr. Khindl Barna-

bás, felesége: Sedon Margit. Adatközlő: Bar-

nabás Imre, a fia

Bártfai Ferenc Név Bártfai Ferenc, földműves

Született 1913. május 20.

Page 6: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

6

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. Ismeretlen hely

Egyéb információ Anyja: Berdó Petronella, apja: Bártfai Márk

35/1959. hal.akv.h.ny.

Bátor József Név Bátor József, honvéd

Született 1909. október 31.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. február 10. Magyarország/Fejér megye,

Csákberény. Aknaszilánk. Bodajk

Bevonulás 2. felderítő zászlóalj

Egyéb információk Később budapesti lakos lett. Anyja: Bátor

Erzsébet. Adatközlő: a lánya, Bátor Magdolna

(Budapest) és Bátor Béla. B. P. II. 441. o.

Benkucs József Név Benkucs József, földműves, honvéd

Született 1913. március 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. július 1. Szovjetunió, ma Ukrajna, Slo-

bodai Rumgurska. Jobb comblövés. Oslawy

Czarne, Ukrajna, a Tatár-hágótól északra,

Deljatin irányában

Bevonulás 2. könnyű tüzérségi osztály

Bevetés helye Szovjetunió, ma Ukrajna, Slobodai Rum-

gurska

Egyéb információk Anyja: Ádám Rozália, apja: Benkucs Gábor,

felesége: Fazekas Viktória B. P. I. 371. o.

Berdó István Név Berdó István, napszámos, honvéd

Született 1908. július 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 25. Szabolcs-Szatmár-Bereg

megye, Baktalórántházai kistérség, Apagy.

Apagy, 6. sír

Alakulata 12. hegyivadász zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Dósa B. Erzsébet, apja: Berdó József,

felesége: Somogyi Anna. Lakott: Antal u.

1659. Hadigondozottak névsorában. B. P. II.

449. o. Adatközlő: Antal Sándorné

Berdó János Név Berdó János, nőtlen, földműves

Született 1916. május 13. Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 18. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Lipták Julianna, apja: Berdó Menyhért

Lakott: Jászapáti, Gojsza u. 27. 136/1954.

hal.akv.h.ny.

Berente Balázs dr. Név Dr. Berente Balázs, hadbíró, százados

Született 1911. november 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. október 18. Königsan, Lemberg közelé-

ben. Hivatalos kiszállása alkalmával október

18-án partizántámadás következtében hősi

halált (mell-lövés) halt. Holttestét bajtársai

díszpompával temették el. Sírhelye: Szovjet-

unió, ma Ukrajna, Lemberg I. Janowszky

temető, 20011. sírjelszám. Strieben

Alakulata 102. repülős dandárparancsnokság

Egyéb információk Anyja: Busay Margit, apja: Berente Balázs,

felesége: Berente Jozefa. Lakott: Széchenyi u.

57. Hadigondozottak névsorában. B. P. II.

372. o.

Berente István Név Berente István, honvéd

Született 1922. december 19.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. június 20. D. Obecz, Ukrajna. Fejlövés.

Zakrzewce temető/27574-es számú sírjel

Bevonulás 10/I. zászlóalj

Page 7: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

7

Egyéb információk Anyja: Urbán Piroska. B. P. I. 372. o.

Béres D. István Név Béres D. István, honvéd, tizedes

Született 1921. október 12.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Ismeretlen

Alakulata Budapesten a Margit körúti fogházban teljesí-

tett szolgálatot, onnan vitték el.

Egyéb információk Anyja: Sike Mária, apja: Béres D. László,

felesége: Budai Petronella. Lakott: Ady u.

702. hrsz. 1962-ben holttá nyilvánították.

Adatközlő: Susztár Jánosné Béres Petronella,

a lánya

Béres D. László Név Béres D. László, nős, kocsis, honvéd, tartalé-

kos őrvezető

Született 1907. január 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Szovjetunió, Don-kanyar.

Az orosz hadműveleti területen visszavonulás

közben eltűnt. Ismeretlen.

Bevonulása, alakulata 1942, 32/I. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Sike Mária, apja: Béres D. László,

felesége: Ádám Rozália. Lakott: Ivanics u. 30.

306. hrsz. Adatközlő: Borbély Jánosné

Beviz Ferencné Név Beviz Ferencné sz. Berente Jusztina

Született 1881. április 29., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15-én. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Sóti Anna, apja: Berente Bertalan.

Lakott: Abony, 61/1955. hal.akv.h.ny.

Beviz József Név Beviz József, földműves

Született 1901. február 18., Jászapáti

Meghalt 1944. november 15. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Berente Jusztina, apja: Beviz Ferenc

81/1954. hal.akv.h.ny.

Birkás Balázs Név Birkás Balázs, földműves, honvéd

Született 1922. április 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. november 15. Szovjetunió. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Balajti Borbála, apja: Birkás Ferenc

Birkás Ferenc Név Birkás Ferenc, nőtlen, földműves, t. honvéd

Született 1912. december 5.

Alakulata 32/III. zlj. 7. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. május 15.

(1943. január 31-én (Kis) Nyikolajevkánál

eltűnt a veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Balajti Terézia, apja: Birkás Ferenc

Birkás Gábor Név Birkás Gábor, földműves

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

27 éves, 1943. febr. 15. Sinie Lipjagi mellett

eltűnt

Egyéb információk Anyja: Zagyi Margit, apja: Birkás Gábor

49/19501. hal. akv.h. ny.

Bódi Barnabás Név Bódi Barnabás, honvéd

Egyéb információk Felesége: Szikszai Mária. Lakott: Táncsics u.

17., 60. hrsz. Adatközlő: Béres Ferencné.

Hadigondozottak névsorából

Bódi János Név Bódi János, pt. honvéd, nőtlen

Született 1920. szeptember 13.

Alakulata 32/III. zlj. 7. s.

Halálozás ideje, helye és 1945. december 31. Stefanovka, Szovjetunió

Page 8: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

8

oka, sírhelye (1943. január 20-án eltűnt Sztyepanovkában a

veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Borbély Borbála, apja: Bódi János

Lakott: Király u. 21.

Bódi László Név Bódi László, határvadász, lövész

Született 1922. szeptember 17.

Bevonulása 1943. október Sepsiszentgyörgyre

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. december 3. Gyergyószentmiklóson a

kórházban, torokgyíkban. Az ottani temetőben

nyugszik. Azóta már rátemettek, de a ’90-es

évek közepén beazonosították a helyét.

Egyéb információk Anyja: Sinkó Káli Anna, apja: Bódi István

Lakott: Malom u. 3. 2217. Adatközlő: Vágó

Istvánné Bódi Teréz és Bódi István (a testvé-

rei)

Bodnár József Név Bodnár József, munkás, honvéd

Született 1913. március 19.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 19. Németország, Passau. Bal

combja átlövése után kórházban halt meg.

Németország – Passau, nagytemető

Bevonulása 1940. Keleti front, majd Németország

Egyéb információk Anyja: Mihályi Julianna, apja: Bodnár Mik-

lós, felesége: Berki Borbála. Lakott: Lados u.

2217. hrsz. Adatközlők: Bodnár Józsefné

Berki Borbála, a felesége és Szatmári Károly-

né Bodnár Borbála, a lánya. Hadigondozottak

névsorából

Bolyós Balázs Név Bolyós Balázs, honvéd

Született 1922. október 9.

Egyéb információk Nőtlen. Anyja: Rusvai Márta, apja: Bolyós

Balázs. Adatközlők: Bolyós Mária, a nővére

és Mihályi Miklósné

Bolyós Gáspár Név Bolyós Gáspár, fűszerkereskedő, honvéd

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

43 éves, 1945. január 15. Foksani, Románia

Egyéb információk Anyja: Túri Anna Amália, apja: Bolyós Kál-

mán. A Kiséri úton a „Gazsi bolt” tulajdonosa

Bolyós Ignácné Szabari Teré-

zia

Név Bolyós Ignácné Szabari Terézia, családanya

Született 1904. június 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. Lelőtték Jászapátin a

Dósa Barna 358. sz. tanyáján. Jászapáti teme-

Egyéb információk Anyja: Kocsis Terézia, apja: Szabari Pál,

férje: Bolyós Ignác. Adatközlő: Szabari Pál

Bolyós Kálmánné Rákosi Ele-

onóra

Név Bolyós Kálmánné Rákosi Eleonóra

Született 1878. június 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 8. Bombatámadás áldozata

lett a Jászapáti, Berente u. 7. számú házában.

Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Dósa Katalin, apja: Rákosi István

Adatközlő: Bolyós István

Bolyós Miklós Név Bolyós Miklós, honvéd

Page 9: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

9

Született 1920. december 17.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. július 26. Haslövés. Luczky, Lengyelor-

szág. Sírhelye ismeretlen

Alakulata 31. honvéd zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Nagypál Erzsébet, apja: Bolyós Mik-

lós. B. P. I. 385.o.

Bolyós Vince Név Bolyós Vince, földműves, honvéd

Született 1917. június 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. szeptember 1. Stanoskolnál hajnalban

indult a támadás, saját aknára lépett. Szovjet-

unió, Kolovert, a Don mentén. Sírhelye: Szov-

jetunió / Sirokij 4530. sírjelszám

Bevonulása, alakulata 1942. 32/III. zászlóalj, 9. század

Egyéb információk Anyja: Kiss M. Júlia, apja: Bolyós Balázs,

felesége: Berente Jusztina. Lakott: Illés u.

1309. hrsz. Adatközlő: Báthor Pál. B. P. I.

385. o.

Borbás Béla Név Borbás Béla, fűszerkereskedő, honvéd

Született 1916. szeptember 16.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Szovjetunió, Don-kanyar

Eltűnt. Ismeretlen

Bevonulása 1942. Eger

Egyéb információk Anyja: Lóczi Piroska, apja: Borbás László

Adatközlő: Borbás Antalné és Borbás Miklós

ny. kereskedő, unokaöcs

Borbás István Név Borbás István, honvéd

Született 1920. március 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944-ben hadifogolyként. Szovjetunió. Isme-

retlen

Egyéb információk Anyja: Horváth Borbála, apja: Borbás István

Adatközlő: Borbás János

Borbás István Név Borbás István, MÁV-fékező, honvéd

Született 1912. december 16.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 18. Ukrajna, Dnyepropetrovsz-

ki körzet 315. sz. hadifogolytáborban. Dnye-

propetrovszki körzet 4. számú lágerkórházá-

ban halt meg. Eltemetve ugyanitt.

Bevonulása 1942, 1943, légvédelmi tüzér Budapest

Elhurcolták Jászapátiról 1944. 11. 20.

Egyéb információk Anyja: Szőke Borbála, apja: Borbás Vince,

felesége: Juhász Borbála. Adatközlő: Borbás

Franciska, a lánya (Bp.).

Borbás Miklós Név Borbás Miklós, honvéd

Született 1921. augusztus 16.

Egyéb információk Anyja: Bugyi Márta, apja: Borbás Miklós

Adatközlő: Borbás Terézia, Jászivány

Borzák László Név Borzák László

Született 1895

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. de. 9 óra. Jászapáti.

Bombatalálat érte a feleségével együtt, majd

rájuk ment a tank. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Urbán Apollónia, apja: Borzák Berta-

lan. Adatközlő: Szikszai Kálmánné

Borzák Lászlóné Tóth Terézia Név Borzák Lászlóné Tóth Terézia

Született 1897

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. 9 óra. Jászapáti. Bomba-

találat érte a férjével együtt, majd rájuk ment

a tank. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Fehér Petronella, apja: Tóth D András

Page 10: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

10

Adatközlő: Szikszai Kálmánné

Bot János Név Bot János, honvéd

Egyéb információk Felesége: Nagy J. Rozália. Lakott: Gonda u.

3. Hadigondozottak névsorából

Budai János Név Budai János, honvéd

Született 1920. november 2.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. Eltűnt

Egyéb információk Anyja: Varga Margit, apja: Budai János.

Adatközlő: Budai Rozália

Budai Lajos Név Budai Lajos, t. őrvezető

Született 1915. augusztus 24.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

(1943. januárban eltűnt Sztyepanovkánál a

veszteséglista szerint)

Bevonult, alakulta 1942-ben, 32/III. zlj.

Egyéb információk 1942-ben megnősült, egy hét múlva elvitték

katonának, soha nem hallottak róla semmit.

Anyja: Ádám Julianna, apja: Budai István,

felesége: Farkas Eleonóra. Lakott: Antal u.

15. 1572. hrsz. Adatszolgáltató: leánya, Ádám

Pálné Budai Kornélia

Bugyi Balázs Név Bugyi Balázs, kovácsmester, honvéd

Született 1901. február 4.

Egyéb információ Anyja: Bugyi Jusztina, apja: Bugyi Balázs,

felesége: Pádár Borbála

Bugyi János Név Bugyi János, honvéd

Született 1921. június 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. augusztus 15. Aknaszilánk. Románia,

Torda. Sírja: ugyanott

Egyéb információk Anyja: Vágó Teréz, apja: Bugyi Gábor. B. P.

II. 482. o.

Bugyi Lajos Név Bugyi Lajos

Született 1916. június. 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november. Jászapáti. Lövedéket vitt be

a házba, ami felrobbant. Attól halt meg a

gimnáziumi kórházban. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Bárdos Erzsébet, apja: Bugyi András,

felesége: Mihályi Piroska. Lakott: Berente u.

925. Adatközlő: Bugyi Gábor

Bugyi Miklós Név Bugyi Miklós, ezüstkalászos kisgazda, honvéd

Született 1917

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Szovjetunió, Kaukázusi terület. Sírhely

ismeretlen

Bevonulása 1943. október

Egyéb információk Anyja: Szaniszló Julianna, Apja: Bugyi Mik-

lós, felesége: Molnár Margit. Lakott: Temető

u. 2. Adatközlő: Senográczki Ferencné, a

sógornő. Hadigondozottak névsorából

Burai Pál Név Burai Pál, honvéd

Született 1913. november 6.

Egyéb információk Anyja: Farkas Viktória, apja Burai Zsigmond,

felesége: Rácz Mária. Lakott: Dávidváros 35.

Hadigondozottak névsorából

Burai Vilmos József Név Burai Vilmos József

Született 1915. január 19.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. aug.15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Banya Sarolta, apja: Burai Antal, fele-

sége: Kállai Mária. Lakott: Hevesen

Page 11: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

11

Busai László Név Busai László

Született 1908. június 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Kovács Rozália, apja: Busai István,

felesége: Szabó Julianna. Lakott: Abasár.

86/1956. hal. akv. h.ny.

Császár Béla Név Császár Béla, kőműves

Született 1922. január 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Menyhárt Julianna, apja: Császár Béla

Lakott: Jászapáti, Dósai út 22. 59/1965.

hal.akv.h.ny.

Csaplár Gábor Név Csaplár Gábor, cseléd, honvéd, nőtlen

Született 1910. szeptember 17.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. június 15. Szovjetunió, lelőtték. Isme-

retlen

Bevonulása 1943

Egyéb információk Anyja: Andrási Erzsébet, apja: Csaplár Gábor

Csincsa Jakab Név Csincsa Jakab, honvéd, gyalogos baka

Született 1905 Budapest

Foglalkozás/rendfokozat honvéd / gyalogos baka

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Csincsa Erzsébet. Jászapátin lakott

nevelőszülőknél (Jancsó). Itt nősült, felesége:

Tajti Rozália. Jászapátiról hurcolták el. La-

kott: 1619. hrsz. Adatközlő: Farkas Béláné

Csizmadia Istvánné Kármán

Mária

Név Csizmadia Istvánné Kármán Mária

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

30 éves. 1944. november 13-án, lövéstől

Egyéb információ Anyja: Kármán Mária, apja: Kármán András,

férje: Csizmadia István. Lakott: Jászapáti,

Pataki u. 560. 167/1944. hal.akv.h.ny.

Csortos Miklós Név Csortos Miklós, honvéd

Egyéb információk Adatközlő: Gyephár Antalné Csortos Erzsé-

bet, az unokahúga

Csőke Ferenc Név Csőke Ferenc, repülős tiszt

Született 1920. július 28.

Egyéb információk Anyja: Szőke Erzsébet, apja: Csőke Mátyás

Csőke János Név Csőke János, t. honvéd, c. őrmester

Született 1918. december. 26.

Alakulata 32/III. zlj. törzs

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15.

(1943. jan. 28. Nyikolajevka közelében eltűnt

a veszteséglista szerint)

Egyéb információ Anyja: Lados Franciska, felesége: Ádám

Page 12: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

12

Franciska. 126/1949. hal. akv. h.ny.

Csőke János Név Csőke János

Foglalkozás/rendfokozat honvéd

Született 1923

Meghalt 1944. augusztus 20.

Bevonulása 12/II. Tábori munkás pótzászlóalj, 5. század

Elesett/ország, helység D-NY. Románia / Kisszentmiklós

Egyéb halálok fejlövés

Egyéb információk Anyja: Mihályi Brigitta, adatközlő: Kovács

Béláné. B. P. II. 501. o.

Csőke Lajos Név Csőke Lajos, honvéd

Foglalkozás/rendfokozat honvéd

Született 1913. március 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Szovjetunió, ukrán front.

Fogságba esett 1943 októberében. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Csőke Jusztina, felesége: Csőke Eleo-

nóra. Lakott: Lados u. 69. 2094. hrsz. Adat-

közlő: Kiss Józsefné Csőke Eleonóra

Deli G. János Név Deli G. János

Született 1899. március 26.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Lakásáról hurcolták el 1944. november 19-én,

és 1944. december 15-én meghalt. Ismeretlen.

Egyéb információk Anyja: Bagi Viktória, apja: Deli G. János,

felesége: Ádám Mária. Lakott: Lados u. 1967.

szám. Adatközlő: Deli István, hadigondozot-

tak névsorából

Deli Miklós Név Deli Miklós, tanuló

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

19 éves. 1945. január 15-én. Ismeretlen he-

lyen

Egyéb információ Anyja: Kálmán Margit, apja: Deli Miklós

Lakott: Jászapáti, Szőke u. 597. 124/1952.

hal.akv.h.ny.

Demeter József Név Demeter József, honvéd

Született 1922. május 28.

Egyéb információk Anyja: Demeter Julianna, apja: Demeter Jó-

zsef, felesége: Ádám Mária. Adatközlők:

Demeter Miklós, Vince és Erzsébet

Dobóczi Pál Név Dobóczi Pál, honvéd

Született 1912. január 29.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944

Egyéb információk Anyja: Nagy L. Teréz, apja: Dobóczi Mihály,

felesége: Bugyi Erzsébet. Adatközlő: Dobóczi

Pálné. Hadigondozottak névsorában

Donka József Név Donka József, földműves, honvéd

Született 1909. március 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november. 18. du. 4 óra. Jászapáti orosz

megszállásakor a saját fogatával hadianyag és

lőszer szállítására kényszerítették. A lőszerrel

megrakott kocsival Tarnaörsöt elhagyva, a

földes úton aknára futott, és a helyszínen

szörnyethalt. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Nagy G. Borbála, apja: Donka József,

felesége: Szikszai Julianna. Lakott: 2111.

hrsz. Adatközlő: Szikszai Kálmánné, Tajti

László, unokaöcs

Dósa László Név Dósa László, MÁV alkalmazott, honvéd

Született 1921. április. 10.

Halálozás ideje, helye és 1944. április. 3. Budapest, IX. ker. A Ferenc-

Page 13: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

13

oka, sírhelye városi pályaudvaron halt meg bombázás al-

kalmával.

Egyéb információk Anyja: Menyhárt Terézia, apja: Dósa Ferenc,

felesége: Deli Piroska. Adatközlő: Kálmán

Ferenc

Farkas Ignác Név Farkas Ignác, földműves

Született 1901. november 17.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. Ismeretlen helyen.

Egyéb információ Anyja: Kállai Borbála, apja: Farkas Ignác,

felesége: Rácz Terézia. Lakott: Jászapáti,

Bugyi u. 702. 33/1959. hal.akv.h.ny.

Farkas D. János Név Farkas D. János, földműves, honvéd, motoros

felderítő tizedes

Születési hely Jászszentandrás, 1923

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május. 1944 decemberében comblövést

és lábtörést szenvedett, a jászberényi kórházba

került, itt halt meg tetanuszban.

Bevonulása 1943, Aréna úti laktanya, Jászberény

Egyéb információk Anyja: Kiss Viktória, apja: Farkas D. János

Adatközlő: Dr. Farkas Ferenc, a testvére

Farkas L. József Név Farkas L. József, földbirtokos

Született

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

91 éves, 1944. november 19-én 9 órakor,

szívlövés. Jászapáti

Egyéb információ Anyja: Horváth Anna, apja: Farkas L. István,

felesége: Vincze Erzsébet. Lakott: Jászapáti,

Pélyi utca 858. 182/1944. hal. akv.h.ny.

Farkas L. Gábor Név Farkas L. Gábor, földműves, pt. honvéd

Született 1907. április 6.

Alakulata 32/III. zlj. 8. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

(1943. január 30. Belgorodnál eltűnt, és 1943.

február 9-én meghalt a veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Terjéki Rozália, apja: Farkas L. Gábor

Adatközlő: Tóth Gáborné, Gyöngyvirág u.

Farkas István Név Farkas István, földműves, nőtlen

Született 1920. július 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Urbán Rozália, apja: Farkas Antal

110/1954. hal. akv. h. ny.

Farkas Miklós Név Farkas Miklós, napszámos

Született 1919. január 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

25 éves, 1944. július 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja neve: Farkas Petronella, felesége: Far-

kas Petronella 127/1951. hal.akv.h.ny.

Farkas Kálmán Név Farkas Kálmán, zenész, honvéd

Született 1914. április 28.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. február 15.

Egyéb információk Anyja: Rácz Borbála, apja: Farkas Kálmán,

felesége: Farkas Piroska. Lakott: Dankó u. 16.

Hadigondozottak névsorából

Page 14: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

14

Fazekas Mihály Név Fazekas Mihály, honvéd

Egyéb információk Hadigondozottak névsorából

Fehér Béla József Név Fehér Béla József, cipészmester, t. honvéd

Született 1907. december 11.

Alakulata 32/III. zlj. gp.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15.

(1943. január 26-án Bugyennijnél hadifogság-

ba került a veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Gál Erzsébet, apja: Fehér József, fele-

sége: Borbás Erzsébet. Lakott: Dósa u. 2.

Hadigondozottak névsorából

Fekete Barnabás Név Fekete Barnabás, cukorkakereskedő

Született 1904. november 29.

Elhurcolták 1944.11.18. Jászapátiról

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15. Fogolytáborban Lenin-

grádi területen, Bokszitogorszkban. Sírhelye:

ugyanott

Egyéb információk Anyja neve: Fekete Etel, felesége: Berdó

Julianna. Lakott: Temesvári u. 17. 1406. hrsz.

Adatközlők: a két fia, Fekete Tibor, Jászalsó-

szentgyörgy, 1991-ben, dr. Fekete Zoltán,

Szolnok, 2012-ben.

Fekete Szilárd Név Fekete Szilárd, honvéd

Született 1924

Egyéb információk Apja: Fekete Ferenc, csendőr. Testvére: Feke-

te Piroska

Finály Lajos Név Finály Lajos, közérdekű munkaszolgálatos

zászlóalj

Született 1919. február 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. december 27. Szovjetunió, Oszkino,

szívbénulás. Oszkino

Egyéb információk Anyja: Fischer Margit, felesége: Gál Terézia

Lakott: 300. hrsz. B. P. I. 441. o.

Fodor Gábor Név Fodor Gábor, ápoló, honvéd

Született 1907

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. Szovjetunió, Don-kanyar. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Szikszai Borbála. Adatközlő: Pongó

Istvánné. A János kórházban dolgozott mint

ápoló.

Fraknói Kázmér Név Fraknói Kázmér, egyetemi hallgató, nőtlen

Született 1921. október 16. Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 15-én. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Kiss Mária, apja: Fraknói Kázmér

13/1955. hal.akv.h.ny.

Gál Antal Név Gál Antal, honvéd

Született 1909. augusztus 5.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. Budapesten a Budai ré-

szen

Egyéb információk Anyja: Bárdos Erzsébet, apja: Gál Antal,

felesége: Nagy D. Anna. Lakott: Utasi u. 16.

Hadigondozottak névsorából

Gál László Név Gál László, honvéd, őrvezető

Született 1916. augusztus 25.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1941. szeptember 29. Vérmérgezés. Szovjet-

unó, Krivoj Rog, Ukrajna, Dnyetropetrovszki

területen. Sírhelye: Krivoj Rog 46. sír

Alakulata, bevetés helye 1. gépkocsi zászlóalj, géppuska század. Szov-

Page 15: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

15

jetunió, Krivoj Rog, ma Ukrajna

Egyéb információk Anyja: Mihályi Franciska, apja: Gál Imre B.

P. I. 454. o.

Gecse József Név Gecse József

Született 1897. március 16.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. Tanyáján az ajtóban, a

Mészáros-malomnál lőtték agyon. Jászapáti

temető

Egyéb információk Anyja: Gonda Teréz, apja: Gecse István, fele-

sége: Király Julianna. Adatközlő: Mihályi

Lajos

Gecse László Név Gecse László, honvéd

Született 1923. augusztus 28.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október. Eltűnt, nyoma veszett

Bevetés helye Újkécske

Egyéb információk Anyja: Demény Eleonóra, apja: Gecse László

Adatközlő: Gecse László, az apja

Gojsza Ferenc Név Gojsza Ferenc, földműves, szomszéd

Született 1901. május. 24.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. július 30. Eltűnt, ismeretlen

Bevonulása, alakulata 1944. április. Légvédelmi tüzér alakulat

Egyéb információk Anyja: Urbán Borbála, apja: Gojsza Balázs,

felesége: Ádám Mária. Lakott: Tanya 393.

Adatközlő: Gojsza Ferenc, a fia és Tajti Jó-

zsefné Gojsza Margit, az unoka

Göblyös Flórián Név Göblyös Flórián, kocsis

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

25 éves. 1944. november. Jobb láb sérülése

volt. Jászapáti

Egyéb információ Anyja: Molnár Zsuzsanna, apja: Göblyös

Flórián, felesége: Ország Piroska. Lakott:

Farmos. 30/1950. hal. akv. h. ny.

Gömöri István Péter Név Gömöri István Péter, pt. honvéd

Született 1915. december 24.

Alakulata 32/III. zlj.7. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

(1943. január 24-én eltűnt Goncsarovban a

veszteséglista szerint.)

Egyéb információk Anyja: Kovács Julianna, apja: Gömöri Péter

Pál, felesége: Tajti Erzsébet. Lakott: Lados u.

13.

Gömöri Péter Pál Név Gömöri Péter Pál, fuvaros, honvéd

Született 1921. július 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember 15. Eltűnt.

Egyéb információk Anyja: Kovács Julianna, apja: Gömöri Péter

Pál, felesége: Szabó Borbála. Lakott: Sóti u.

5. Adatközlő: Jász Lászlóné

Gulyás József Név Gulyás József, honvéd

Született 1901. május 3.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 3. Kivégzés. Mezőcsokonya.

Sírhelye: ugyanott

Alakulata 9/II. zászlóalj

Egyéb információk

Anyja: Kovács Borbála, apja: Gulyás Márk

Később Újkécskén lakott. B. P. II. 591. o.

Page 16: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

16

Gulyás Ferenc Név Gulyás Ferenc, fölműves, t. honvéd

Született 1906. december 8.

Alakulata 32/III. zlj. 9. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Szovjetunió, Don-kanyar

Eltűnt.

(1943. január 21-én eltűnt Sztyepanovkánál a

veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Varga Borbála, apja: Gulyás Ferenc,

felesége: Farkas Franciska. Lakott: Császár u.

5. 249. hrsz. Adatközlő: Halaj Pálné Gulyás

Borbála, a lánya

Gulyás Miklós Név Gulyás Miklós, honvéd, nőtlen

Született 1915. július 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Szovjetunió, Don-kanyar. Eltűnt.

Egyéb információk Anyja: Varga Borbála, apja: Gulyás Ferenc

Lakott: Császár u. 5. 249. hrsz. Adatközlő:

Mihályi Lászlóné Gulyás Franciska, az uno-

kahúga

Gutai Béla Név Gutai Béla, földműves, honvéd

Született 1920. január 1. Jászdózsa

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. szeptember 10. Szovjetunió, keleti

fronton. Sírhely: Vaddorov-377

Bevonulása, alakulata 1941. Ungvár – légvédelmi tüzér alakulat

Egyéb információk Adatközlő: Nagy Zsigmond

Gutai István Név Gutai István, honvéd

Született 1910

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

A keleti fronton harcolt, visszavonuláskor,

1944-ben, a Kárpátokban tűnt el.

Egyéb információ Anyja: Gutai Anna, apja: Gutai András, fele-

sége: Borbély Róza. Adatközlő: Zsemberi

Istvánné Nagy Piroska, Sport u. 3.

Habán Imre Név Habán Imre, honvéd őrmester

Hamar Lajos Név Hamar Lajos, honvéd

Született 1921. május 13.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. augusztus 13. Harántlövés. Pornya

Alakulata 1. felderítő zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Bolyós Erzsébet, apja: Hamar Lajos

Lakott: Budapesten B. P. II. 605. o.

Holló István Balázs Név Holló István Balázs, honvéd

Született 1921. február 2.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Balatonalmádi

Egyéb információk Anyja: Kovács Erzsébet, apja: Holló Imre

Adatközlő: Holló Imréné. Balatonalmádiból

jött értesítés, hogy meghalt.

Holló Pál Péter Név Holló Pál Péter, honvéd, őrvezető

Született 1912. június 29.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. augusztus 20. Szívlövés. Erdély,

Zimándköz. Arad, Gáj, római katolikus teme-

Egyéb információk Anyja: Szőke Piroska, apja: Holló Ferenc. Fia

később Szolnokon lakott. Adatközlő: Holló

Sándor és Holló Béláné. B. P. II. 622. o.

Holló Lajos Név Holló Lajos

Született 1907. május 28.

Page 17: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

17

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1946. március 10. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Bagi Erzsébet, apja: Holló Péter, fele-

sége: Demeter Etel

Horváth Gábor Név Horváth Gábor, kovács, honvéd

Született 1917. március 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945 novembere. Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1944.03.23. 74. tábor. Tüzérosztag, figyelő

őrs, helyben

Elhurcolták Jászapáti lakásáról 1944.11.19-én

Egyéb információk Anyja: Bagi Terézia, apja: Horváth Gábor,

felesége: Szabari Rozália. Lakott: Vince u. 68.

Adatközlő: Horváth Gábor

Horváth Miklós Név Horváth Miklós, tartalékos honvéd

Született 1905. október 20. .

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. augusztus 24. Tüdőlövés. Erdély, Ko-

lozsvár. Házsongrádi temető

Alakulata 1/II. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Rusvai Erzsébet, (később budapesti,

VII. ker.-i lakos), apja: Horváth János. B. P.

II. 632. o.

Höflinger József Név Höflinger József, honvéd

Született 1912. július 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 16.

Egyéb információk Anyja: Tóth Ilona, apja: Höflinger József,

felesége: Ádám Borbála. Lakott: Rusvai u. 4.

Hubai Ferenc Név Hubai Ferenc, cipészsegéd, honvéd, nőtlen

Született 1910. december 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. Szovjetunió, Don-kanyar, sírhelye is-

meretlen

Egyéb információk Anyja: Vágó Rozália, apja: Hubai István

Adatközlő: Hubai Imréné

Hubai Imre Név Hubai Imre, földműves, gépkocsizó vonatosz-

tály, tsz. szakaszvezető

Született 1915. december 29.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 14.

(1943. január 20-án Sztyepanovkában eltűnt a

veszteséglista szerint)

Bevonulása, alakulata 1938. október. 32/III. zlj. 7. s. Gyulán volt

továbbszolgáló szakaszvezető, majd a jászbe-

rényi honvéd gyalogezreddel ment ki a frontra

1942 júniusában.

Egyéb információk Anyja: Tajti Mária, apja: Hubai János. Szov-

jetunióból 1943. január 13-án írt utoljára.

Adatközlő: Nagy Zsigmond.

Illés Béla ifj. Név Illés Béla ifj., cipész, honvéd

Született 1912. január 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. Szovjetunió, Don-kanyar, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Imrik Róza, apja: Illés Béla. Adatköz-

lők: Fatér György, Fatér István és Urbán Já-

nosné

Illés Miklós Név Illés Miklós, cipész, honvéd

Született 1921. december 4.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Eltűnt. Semmi értesítést sem kaptak.

Page 18: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

18

Bevonulása 1943. 41. sz. figyelő őrs, helyi szolgálatra

Elhurcolása 1944.11.19. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Faragó Rozália, apja: Illés Bertalan,

felesége: Pataki Mária. Lakott: Balajti u. 9.

616. hrsz. Adatközlő: Bakos Istvánné, Buda-

pest.

Ivanics János Név Ivanics János, borbélysegéd, t. honvéd, c. őrv.

Született 1918. január 3.

Alakulata 32/III. zlj.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Ismeretlen

(1943. január 25-én Bugyennijnél eltűnt a

veszteséglista szerint)

Egyéb információk Anyja: Nagy G. Teréz, apja: Ivanics Ferenc

Járvás László Név Járvás László, orvosi műköszörűs, honvéd

Született 1913.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. június 3., Szovjetunió, Don-kanyar,

Nikolajevka

Egyéb információk Anyja: Bódi Borbála

Járvás László Név Járvás László, kereskedősegéd, honvéd

Született 1919. július 13.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. június 10. Szovjetunió, Don-kanyar,

Kamenka, hivatalos értesítés jött

Egyéb információk Anyja: Papp Terézia, apja: Járvás Zsigmond

Adatközlő: Vankó Zoltánné

Járvás Sándor Név Járvás Sándor, földműves, nőtlen, honvéd,

híradós

Született 1913. július 27.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. április (1945. december 31. - anya-

könyv szerint) Szovjetunió, Don-kanyar

Egyéb információk Anyja: Járvás Petronella, apja: Járvás Pál

Lakott: Tabáni u. 2. Adatközlő: Szabó János-

né és Járvás Ferenc, a testvérei

Jász József Név Jász József, földműves, honvéd

Született 1906. április 7.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. január 15. Szovjetunió. Orosz fogság-

ban halt meg.

Egyéb információk Anyja: Csintó Borbála, apja: Jász Kálmán,

felesége: Járvás Eleonóra. Lakott: Tücsök u.

15. 246. hrsz. Adatközlők: Béres Sándorné,

Jász József és Jász Ferenc

Jász Sándor Név Jász Sándor, honvéd

Született 1921. július 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944, Eltűnt.

Egyéb információk Anyja: Demeter Terézia, apja: Jász József

Adatközlő: Jász László

Jászó (Fellner) Tivadar Név Jászó (Fellner) Tivadar, honvéd őrmester

Született 1916. július 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1941. augusztus 24. Szívlövés. Ukrajna,

Vinnytska terület, Annapol és Kirnaszovka

között. Sírhelye: Kirnaszovka

Alakulata, bevetés helye 2. felderítő zászlóalj, Ukrajna Vinnytska terü-

let, Annapol és Kirnaszovka között

Egyéb információk Anyja: Laczkovits Margit, apja: Fellner Fe-

renc. B. P. I. 506. o. Neve szerepel a kassai

hősi emlékművön (Jász Újság, 1942. június

4.) Emléktábla leleplezés.(Jász Újság 1942.

április 16., április 23., június 11., június 18.,

június 25.).

Page 19: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

19

Juhász Béla Név Juhász Béla, honvéd

Foglalkozás/rendfokozat honvéd

Született 1924. szeptember 28.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Szovjetunió, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Ballagó Anna, apja: Juhász András

Leventeként került ki, de nem jött vissza.

Adatközlő: Nagypál Józsefné, a testvére

Juhász Mihály Név Juhász Mihály, napszámos

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

37 éves. 1943. március 15. Sírhelye ismeret-

len.

Egyéb információ 3/1950. hal, akv.h.ny.

Juhász K. István Név Juhász K. István, pt. honvéd

Született 1914

Alakulata 32/III. zlj. 8. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15-én

(1943. jan. 17. Szagunynál eltűnt a veszteség-

lista szerint)

Egyéb információk Anyja: Molnár Mária, apja: Juhász K. Mihály,

felesége: Marosi Erzsébet. 80/1951. hal. akv.

h. ny.

Juhász K. József Név Juhász K. József, honvéd

Született 1919. augusztus 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1941. november 1. Vízbe fulladt. Krivoj Rog

Sírhelye: Krivoj Rog, Ukrajna

Alakulata, bevetés helye 101/II. híradós zászlóalj, Ukrajna, Krivoj Rog,

Dnyepropetrovszki terület

Egyéb információk Anyja: Kálmán Franciska, apja: Juhász K.

András, menyasszonya: Urbán Mária. B. P. I.

509. o. Lakott: Hevesivány. Adatközlő: Urbán

József. Béke poraikra!

Kakukk Ferenc Név Kakukk Ferenc, határvadász, honvéd

Született 1907. szeptember 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 31. Ismeretlen

Bevonulása 1944. július

Egyéb információk Anyja: Demeter Teréz, apja: Kakukk Bálint

Felesége: Kakuk Erzsébet. Lakott: Damjanich

u. 65. 1944 júliusában (vitték el) hívták be

katonának, utolsó levelét Tiszabogdányból

küldte 1944 októberében. Adatközlő: Lados

Miklósné Kakukk Erzsébet

Kakuk Lajos Név Kakuk Lajos

Született 1898. december 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. október 15. Ismeretlen helyen.

Egyéb információk Anyja: Bagi Terézia, Apja: Kakuk István,

felesége: Nagy Terézia. Lakott: Budapesten.

67/1959. hal.akv.h.ny.

Káli Balázs Név Káli Balázs, földműves

Született 1910. február 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információk Anyja: Nagy Terézia, apja: Káli Gábor, fele-

sége: Darók Veronika. Lakott: Jászkisér

102/1955. hal.akv.h.ny.

Káli Gábor Név Káli Gábor, honvéd

Született 1899. szeptember. 10.

Halálozás ideje, helye és 1944. június 15. Ismeretlen helyen

Page 20: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

20

oka, sírhelye

Egyéb információk Anyja: Horváth Viktória, apja: Káli Balázs,

felesége: Besze Julianna

Kálmán Ferenc Név Kálmán Ferenc, földműves, honvéd, gépko-

csizó

Született 1911. január 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944

Bevonulása 1942. március 9. - 1943 júniusáig volt a hábo-

rúban

Elhurcolása 1944.11.17. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Jász Eleonóra, apja: Kálmán Imre.

Elvitték 1942-ben, de idehaza volt, amikor az

oroszok jöttek érte egy Polónyi nevű ember-

rel, aki a Bem apó utcában lakott. Az adóhiva-

talban gyűjtötték össze őket. Onnan Csáktor-

nyára hurcolták, ott elosztották őket. Gyenes

Vince bácsi állítja, hogy meghalt. Fia, Kálmán

Ferenc, Attila u.

Kálmán Ferenc Név Kálmán Ferenc, földműves, honvéd

Született 1911. január 2.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. április 21. Fejtífusz. Szovjetunió, Leb-

csenka, sírhelye ugyanott

Bevonulása, bevetési helye 1944, Szovjetunió, kényszermunka

Egyéb információk Felesége: Menyhárt Erzsébet. Lakott: Meny-

hárt u. 232. Adatközlő Borbás Istvánné, Kál-

mán Mária. Hadigondozottak névsorából

Kálmán Imre Név Kálmán Imre, földműves, honvéd, tüzér

Született 1909. augusztus 23.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. április 11. Anyakönyv szerint: 1945.

febr.15. Ukrajna, Dnyepropetrovszk

Bevonulása 1942. május, tüzér, nehézgéppuskás

Elhurcolása 1944.11.18-án. Szovjetunióba

Egyéb információk Anyja: Jász Eleonóra, apja: Kálmán Imre,

felesége: Ádám Róza. Lakott: Makó Pál. u.

139.

Kálmán Pál Név Kálmán Pál, földműves, honvéd

Született 1918. június 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. Szentendre – A 11-es

helyőrségi kórházból tűnt el.

Bevonulása 1940-1941 februárjáig tényleges katonai szol-

gálatot teljesített. 1944. október 2.

Egyéb információk Anyja: Vágó Judit, apja: Kálmán Pál, felesége

az adatközlő, Kálmán Pálné Balajti Margit

Kalmár István Név Kalmár István, honvéd

Született 1906. szeptember 18.

Egyéb információk Anyja: Borbás Viktória, Apja: Kalmár Szil-

veszter. Adatközlő: Nagy Gy. Miklós

Kalmár István Név Kalmár István, földműves

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

30 éves. 1944. november12-én, 11 órakor,

gránátrobbanás. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Tóth K. Jusztina, apja: Kalmár István

Lakott: Jászapáti, tanya 362. Kalmár István

Page 21: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

21

édesanyjának a temetésére jött haza szabad-

ságra. Visszautazott csapattestéhez, de nem

találta őket. Majd visszatért Jászapátira. Az

oroszok lőtték a tanyát, és a konyhán robbant

fel a lövedék. Nővére, Agócs Jánosné is itt

halt meg. Pataki Sándor a kezét veszítette el a

robbanásban. 165/1944. hal.akv.h.ny. Adat-

közlő: Léhi Józsefné Agócs Franciska

Kalmár Miklós Név Kalmár Miklós, kisbirtokos, honvéd

Született 1887. október 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 7-én 15 órakor bombatáma-

dás érte a jászapáti vasútállomásnál, a tégla-

gyárnál. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Berki Mária, apja: Kalmár István,

felesége: Ádám Terézia. Lakott: Csajági u. 18.

Adatközlő: Kalmár Piroska, Rusvai Imréné

Kalmár Terézia, a lányai és Rusvai Magdolna

Kalmár Balázs Név Kalmár Balázs, nőtlen

Született 1916. december 31.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. április 21., ismeretlen helyen

Egyéb információk Anyja: Berki Mária, apja: Kalmár István

59/1943. hal.akv.h.ny.

Karancs Ferenc ifj. Név Karancs Ferenc ifj., földműves, határvadász,

őrvezető

Született 1922. március 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember 2. Sepsiszentgyörgyről

vitték a frontra Galíciába. Őrhelyen aknasérü-

lés érte, melybe belehalt. Sírhelye: Szovjet-

unió – É-Ny. Lengyelország határa, Kuty,

Tudiov község temetője

Bevonulása, alakulata 1943. 57/III. Határvadász zászlóalj

Bevetés helye Lengyelország határánál, Galíciában

Egyéb információk Anyja: Csőke Borbála, apja: Karancs Ferenc

Adatközlő: Béres Jánosné, Rusvai Sándorné

B. P. I. 516. o.

Karancs József Név Karancs József, napszámos, honvéd

Született 1899. március 12.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. Ismeretlen

Elhurcolták 1944.11.24. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Urbán Rozália, apja: Karancs Ferenc,

felesége: Nagy Sz. Franciska. Lakott: Bocskai

u. 37. Adatközlő: Béres Jánosné.

Király Ferenc Név Király Ferenc, napszámos, honvéd, vasúti

hidász

Született 1915. október 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 15. Sepszenka, Szovjetunió

Bevonulása Lajosmizse, vasút, hidász utánpótlásnál volt,

két napig

Elhurcolása 1944.11.18. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Andrási Eleonóra, apja: Király Kál-

mán, felesége: Nagy J. Piroska. Lakott: 1043.

hrsz. Adatközlő: Kocsis Bertalanné Nagy J.

Rozália, a sógornő

Kiss Berdó Bertalan Név Kiss Berdó Bertalan, honvéd

Született 1916. január 19.

Page 22: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

22

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. július 24. Fogságban, ismeretlen hely

Bevetés helye Szovjetunió, Don-kanyar. Taniszlón orosz

fogságba esett.

Egyéb információk Anyja: Birkás Teréz, apja: Kiss Berdó István,

felesége: Lankasz Julianna. Lakott: 2101.

hrsz. Adatközlő: Lankasz Kálmánné

Kiss István Név Kiss István

Született 1913. május 4.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15-én, a keleti harcvonalon.

Egyéb információ Anyja: Nyitrai Petronella, apja: Kiss Kálmán,

felesége: Bugyi Katalin. 83/1950. hal. akv. h.

ny.

Kiss János Név Kiss János, t. honvéd

Született 1915

Alakulata 32/III. zlj. gp.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15-én

(1943. január 19-én fogságba került Styepa-

novkában, a veszteséglista szerint)

Egyéb információ Anyja: Nyitrai Petronella, apja: Kiss Kálmán

112/1951. hal. akv. h. ny.

Kiss J. Ferenc Név Kiss J. Ferenc, honvéd

Született 1901. január 13.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15.

Foglalkozás/rendfokozat honvéd

Egyéb információk Anyja: Nagypál Borbála, apja: Kis-Jakab

Ferenc, felesége: Bagi Borbála. Lakott: Síp u.

3. Adatközlő: Kiss Gábor, Rákóczi u. 3.

Kiss P. Sándor Név Kiss P. Sándor, földműves, honvéd

Született 1923. február 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944 tavasza. Cegléden gránáttalálat érte. Fél

lábát elvesztette, kórházba került. A kórházat

bombatalálat érte, ekkor halt meg. Jászapáti

temető

Bevonulása, bevetés helye 1943, Cegléd

Egyéb információk Anyja: Mihályi Franciska, apja: Kiss P. Sán-

dor, felesége: Török Anna. Lakott: Jászapáti,

2267. hrsz.

Kiss Pál Név Kiss Pál, honvéd

Született 1925. január 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 15. Leventeként vitték el.

1945-ben Münchenben villamos ütötte el.

Németország, München

Egyéb információk Anyja: Járvás Mária, apja: Kiss József. La-

kott: Szőke utca

Kiss T. István Név Kiss T. István, honvéd

Született 1921. március 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942

Egyéb információk Anyja: Bodnár Mária, apja: Kiss T. Miklós

Adatközlő: Nagy G. Istvánné Kiss T. Erzsébet

Kiss T. Kálmán Név Kiss T. Kálmán, honvéd

Egyéb információk Adatközlő: Nagy Zsigmondné

Kiss T. Pál Név Kiss T. Pál, honvéd

Egyéb információk Adatközlő: Nagy Zsigmondné

Kocsis Ferenc Név Kocsis Ferenc, földműves

Halálozás ideje, helye és 27 éves. 1944. november 22-én de. 11 órakor

Page 23: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

23

oka, sírhelye bombarobbanástól sérülés. Jászapáti temető

Egyéb információ Anyja: Kalló Borbála, apja: Kocsis István,

felesége: Rekenei Piroska. Lakott: Tanya 146.

Kocsis Ferencné Rekenei Pi-

roska

Név Kocsis Ferencné Rekenei Piroska

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

20 évesen. 1944. november 22-én, 11 órakor,

bombarobbanástól sérülés. Jászapáti temető

Egyéb információ Anyja: Juhász Erzsébet, apja: Rekenei Ferenc,

férj: Kocsis Ferenc. Lakott: Jászapáti, tanya

146. 189/1944. hal. akv. h. ny.

Kocsis István Név Kocsis István, napszámos

Született 1909. december 4. Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Szovjetunió, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Kocsis Anna, felesége: Gyurkó Erzsé-

bet. Jászdózsán élt, 1944. november 18-án

közhírelték, hogy az utakról a sarat kell takarí-

tani. Ő egy lapáttal jelentkezett. Másnap reg-

gel keresték, de akkorra elhurcolták. Kievbe

vitték, 1945. március 20-án látták utoljára a

bajtársai. Holttá nyilvánították. Adatközlő:

Horváth Vincéné Kocsis Mária, a leánya

(Jászdózsa) 2012-ben, Kocsis László, az öccse

1991-ben, Gulyás János (Jászdózsa)

Kocsis János Név Kocsis János, napszámos, honvéd

Született 1914. november 15. Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943, Don-kanyar

Egyéb információk Anyja: Kocsis Anna, felesége: Szabari Margit

Lakott: 580. hrsz. Adatközlő: Kocsis László, a

testvére

Kocsis Miklós Név Kocsis Miklós, cipész, honvéd

Született 1923. december 23.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 1. Kocséron a Rapi tanyán

szalmakazalnál lőtték le. Jászapáti temető

Bevonulása 1943

Egyéb információk Anyja: György Julianna, apja: Kocsis István

Adatközlő: Jancsó Lászlóné és Kocsis István-

né Kiss P. Franciska, a húga

Koczka Gyula Név Koczka Gyula, gazdálkodó

Született 1891. február 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 4. Az orosz katonák a bese-

nyőtelki házuk udvarában lőtték agyon egy

menedéket kérő füzesabonyi fiúval együtt.

Besenyőtelki temető.

Egyéb információk Felesége: Bánszky Erzsébet. Lakott: Besenyő-

telken. Adatközlő: Hárskúti Lászlóné Dósa

Iréne

Koczka József Mihály Név Koczka József, honvéd

Született 1919. július 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 10. Heves határában agyon-

lőtték. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Menyhárt Borbála, apja: Koczka Jó-

zsef. Adatközlő: Borbás Istvánné

Kókai József Név Kókai József, tartalékos honvéd

Született 1913. április 22.

Halálozás ideje, helye és 1944. július 31. Dolina. Aknarobbanás. Doli-

Page 24: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

24

oka, sírhelye na.

Alakulata, bevetés helye 2. felderítő zászlóalj, gépkocsis lövész század

Ukrajna, Dolina, a Toronyai-hágótól északke-

letre

Egyéb információk Anyja: Szűcs Veronika, apja: Kókai Alajos

B. P. I. 538. o.

Kontrek István Név Kontrek István, napszámos, honvéd

Született 1921. december 23.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Eltűnt

Bevonulása, alakulata 1944. december 15. Magyar Királyi Fegyver-

szertár, Budapest

Elhurcolták 1944. november 20. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Nagy Sz. Erzsébet, apja: Kontrek

István. Lakott: Berényi út 1784. sz. alatt.

Adatközlő: Ádám Balázs

Kovács István Név Kovács István, temetkezési vállalkozó, hon-

véd

Született 1914. 10. 26. Nyírbátor

Egyéb információk Anyja: Jenei Eleonóra, apja: Kovács István,

felesége: Jakkel Margit volt. Elváltak. A né-

metek vitték el.

Lengyel Tibor Név Lengyel Tibor, járásbíró, honvéd

Egyéb információk Felesége: Tóth Mária. Lakott: Petőfi u. 28.

Hadigondozottak névsorában

Lóczi István Név Lóczi István, kisbirtokos

Született 1891

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

53 évesen, 1944. november 15-én du. 4 órakor

a saját tanyáján lőtték agyon hét némettel

együtt. Jászapáti temető

Egyéb információ Anyja: Horváth Franciska, apja: Lóczi István

Lóczi Pálné Szabari Piroska Név Özvegy Lóczi Pálné Szabari Piroska

Született 1861

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. A fia, Lóczi József tanyá-

ján a visszavonuló németek és oroszok tűz-

harcában egy szobába becsapódó aknaszilánk

okozta a halálát. Lakott: Lóczi-dűlő, a jász-

apáti – dósai határon. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Király Katalin, apja: Szabari János

Adatközlő: Zsemberi Istvánné Nagy Piroska,

Sport u. 3.

Magyar Péter ifj. Név Ifj. Magyar Péter, csendőr, földműves

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

33 évesen, 1945. február 15-én. Ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Mihály Katalin, apja: Magyar Péter

Majoros József Név Majoros József

Született 1902

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 23. Szeged, hadifogolytábor-

ban. Szeged, Belvárosi temető

Egyéb információk B. P. II. 762. o.

Majzik Pál Név Majzik Pál, fodrász, honvéd

Született 1905. június 12.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. március 7. Szovjetunió, Leningrád

körzetében, Bokszitogorszk lágerkórházában.

Bokszitogorszki temető

Bevonulása 1943. június, tényleges, légoltalmi helyi szol-

Page 25: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

25

gálatra

Elhurcolása Jászapátiról 1944.11.19.

Egyéb információk Anyja: Imrik Borbála, apja: Majzik Zsig-

mond, felesége Tóth Ilona. Lakott: Horváth u.

9. 756. hrsz. Adatközlők: Ónodi Lászlóné,

Szirze Gyuláné, és a fia, Majzik Miklós. Halá-

láról a bajtársak, Ónodi László és Simonváros

Pál, hoztak hírt.

Mezei József Név Mezei József, kárpitos

Született 1896, Heves

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. január 25., Szeged

Szeged, Belvárosi temető

Bevonulása, alakulata 1943. október Légvédelem, Budakeszi

Fogságba esett 1944. november hó, Budapest környékén

Egyéb információk Anyja: Szilágyi Anna, apja: Mezei András,

felesége: Berente Erzsébet. Lakott: Kálmán u.

169. hrsz. Hadigondozottak névsorából B. P.

I. 784. o.

Mihályi Ferenc Név Mihályi Ferenc, honvéd

Született 1903

Egyéb információk Anyja: Zsemberi Julianna, apja: Mihályi Ist-

ván. Adatközlő: Bolyós Istvánné, Berente u.

7. Mihályi József, a szemtanú

Mihályi Ferenc Név Mihályi Ferenc, honvéd

Született 1902. április 4.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Eltűnt, Budapest ostroma alatt 1945. január

15.

Egyéb információk Anyja: Balajti Petronella, apja: Mihályi István

Halálhíre nem érkezett, de haza sem jött.

Mihályi István László Név Mihályi István, tisztviselő, honvéd, t. zászlós

Született 1918. augusztus 26., Jászapáti

Alakulata 32/III.zlj.gp.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Don-kanyarnál az utóvéd-

harcokban halt meg. (1943. január 25. Bu-

gyennijnél eltűnt a veszteséglista szerint) A

jászapáti temetőben szülei síremlékén egy

felirat őrzi emlékét.

Bevonulása, bevetése 1942, kerékpáros zlj. Jászberény, onnan a

keleti frontra került.

Egyéb információk Nőtlen. Anyja: Boros Julianna, apja: Mihályi

István. Adatközlő: ifj. Horváth István. Lakott:

Berente u. 991. hrsz.

Mihályi István Név Mihályi István, honvéd

Született 1921. július 2.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

Budapest ostromában 1945. január 15-én

Egyéb információk Anyja: Zsemberi Julianna, apja: Mihályi Ist-

ván. Adatközlő: Bolyós Istvánné, Berente u.

7., a féltestvére

Mihályi István Név Mihályi István, cipészsegéd, honvéd

Született 1909. június 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember 15. Lövés. Bajót. (akv.

Szerint ismeretlen helyen). Sírhelye: Bajót

Egyéb információk Anyja: Bárdos Teréz, apja: Mihályi István,

felesége: Dósa Teréz. 52/1955. hal. akv.h.ny.

B. P. II. 786. o.

Page 26: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

26

Mihályi Istvánné Zsemberi

Julianna

Név Mihályi Istvánné Zsemberi Julianna

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

60 évesen, 1944. november 8-án 10 órakor.

Bombatámadás alkalmával halt meg a Vágó

Pál utcában. Jászapáti temető

Egyéb információk Anyja: Bolyós Magdolna, apja: Zsemberi

Bertalan. Adatközlő: Bolyós Istvánné, Berente

u.

Mihályi János Név Mihályi János, földműves, honvéd

Született 1917. február 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. szeptember

Bevonulása 1939, 1940. 03. 14., 9. hnv. kerékpáros sz.,

Jászberény

Elhurcolása Jászapátiról 1944.11.20.

Egyéb információk Anyja: Senográczki Viktória, apja: Mihályi

Károly, felesége: Tóth G. Mária. Lakott: Hu-

szár u. 33. Adatközlő: Urbán Pál, Hunyadi u..

Mihályi József Név Mihályi József, címzetes őrvezető, honvéd

Született 1920. április 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. szeptember 13. hajnalban. Bomba-

szilánk mindkét lábát combtőben leszakította,

és elvérzett. Szovjetunió, Dubrovicska

(Dubovoj) mellett. Sírja: Bolgyirevka, a Don-

kanyarban

Bevonulása, alakulata 1941. október. 13. könnyű hadosztály lovas

század

Bevetés helye Szovjetunió, Dubrovicska (Dubovoj) mellett

Egyéb információk Anyja: Ádám Julianna, apja: Mihályi Márton

B. P. I. 597. o. Adatközlő: a húga, Agócs

Jánosné Mihályi Julianna

Mihályi Lajos Név Mihályi Lajos, honvéd

Született 1915. szeptember 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. szeptember 15. Szovjetunió. A Don-

kanyarban eltűnt.

Egyéb információk Anyja: Borzák Petronella, apja: Mihályi La-

jos, felesége: Tatai Julianna. Lakott: tanya

214. Adatközlő: fia, Mihályi László

Mihályi O. János Név Mihályi O. János, béres, honvéd

Egyéb információk Nagypál Istvánnál volt béres. Adatközlő:

Nagypál Miklós, Pacsirta u.

Mihályi Zsigmond Név Mihályi Zsigmond, földműves, honvéd, nőtlen

Született 1920. május 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. február 15. Szovjetunió, Donyec me-

dence, Pelvamajka. Sírhelye ismeretlen

Bevonulása, bevetés helye 1941-1944-ig, méntelepen

Elhurcolása 1944.11.19. Jászapátiról

Egyéb információk Anyja: Nagypál Franciska, apja: Mihályi

Gábor. Lakott: Pélyi út. 757. Adatközlő: Mi-

hályi Gábor, Kisjárási u. Major Miklóssal

együtt volt. Ő írt levelet 1945. március végén,

hogy a nagyhéten halt meg. Balla Jani volt

vele. Nagyszombaton már a hullaházban volt.

Miklós Ferenc Név Miklós Ferenc

Született 1880. április 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Szabó Teréz, apja: Miklós Lajos, fele-

sége:Vízi Rozália. Lakott: Csepel, Akácfa u.

Page 27: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

27

16. 41/1958. hal.akv.h.ny.

Miklós Sándor Balázs Név Miklós Sándor Balázs, földműves, honvéd,

nőtlen

Született 1919. október 19.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. június 15. Szovjetunió, Don-kanyar.

Utóvédharcok, vagy fogság?

Bevonulása 1942

Egyéb információk Anyja: Frikk Julianna, apja: Miklós Sándor.

1943. május 30. utolsó életjele. Adatközlő:

Andrásiné Miklós Julianna

Molnár Balázs Név Molnár Balázs, honvéd, nőtlen

Született 1911. október 27.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. április 15. Szovjetunió, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Nagy J. Róza, apja: Molnár Ferenc

Adatközlő: Tajti Istvánné, Berente u. 30.

Molnár Ferenc Név Molnár Ferenc, honvéd, nőtlen

Született 1919. november 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Szovjetunió, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Nagy J. Róza. Adatközlő: Tajti István-

né, Berente u. 30.

Molnár Kálmán Antal Név Molnár Kálmán Antal, földműves

Született 1877. május 9., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. Drohovic, Lengyelország

Egyéb információ Anyja: Radics Margit, apja: Molnár Mihály,

felesége: Réz Eleonóra. Lakott: Jászapáti,

Rusvai u. 12. 65/1958. hal.akv.h.ny.

Molnár Lajos Név Molnár Lajos, honvéd

Született 1901. szeptember 20.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. aug. 15., Szovjetunió

Egyéb információk Anyja: Nagy J. Róza, apja: Molnár Ferenc,

felesége: Nagy Borbála. Adatközlő: Tajti

Istvánné, Berente u. 30.

Molnár Lajos István Név Molnár Lajos István, gimnáziumi tanuló

Született 1930. október 23.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945 kora tavaszán. Jászapáti, tanya 99. sz.

Felrobbant a kezében egy gránát. Jászapáti

temető

Egyéb információ Anyja: Budai Rozália, apja: Molnár K. János,

főmozdonyvezető. Lakott: Álmos u. 517.

Adatközlők: dr. Vecséssy Sándorné Molnár

Mária, Jászapáti, Molnár Sarolta, Jászberény,

a testvérei, Tajti Vincéné, Budapest

Molnár Pál Név Molnár Pál, honvéd

Született 1916

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942, Szovjetunió, Don-kanyar, eltűnt

Egyéb információk Anyja: Kalmár Anna, apja: Molnár József

Adatközlő: Molnár Istvánné és Urbán Jánosné

Muzamel Gábor Név Muzamel Gábor, kalauz

Született 1917. szeptember 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. január 31. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Hubai Kornélia, apja: Muzamel Gábor,

felesége: Hermann Gizella 68/1954.

Page 28: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

28

hal.akv.h.ny.

Muzamel József Név Muzamel József, asztalos, honvéd

Született 1909. október 19.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. április 15. A németek vitték el. Eltűnt.

Egyéb információk Anyja: Fischer Franciska, apja: Muzamel

Lajos. Adatközlő: Mihályi Istvánné

Nagy Béla Miklós Név Nagy Béla Miklós, honvéd

Születési idő 1920. december 1.

Meghalt 1945, Tüdőgümőkór

Egyéb információk Anyja: Sóti Julianna, apja: Nagy Gábor.

Adatközlő: Nagy József, Rákóczi u. 16.

Nagy Béla Név Nagy Béla, honvéd tizedes

Születési idő 1918. február 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. július 26. Szovjetunió, Kudrovka

Fejlövés érte. Sírhelye Ponornica, 14771.

sírjelszám

Alakulata 37/II. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Hlosecz Mária B. P. I. 606. o.

Nagy D. Ferenc Név Nagy D. Ferenc, honvéd

Születési idő 1923. szeptember 3.

Egyéb információk Anyja: Kalmár Borbála

Adatközlő: Nagy Jánosné, Rapi u. 2.

Nagy D. János Név Nagy D. János, nőtlen, honvéd

Születési idő 1909. március 21.

Meghalt 1944. december 15.

Egyéb információk Anyja: Csőke Julianna, apja: Nagy D. Gábor

Adatszolgáltató: Kalmár Sándorné. Lakott:

Jászkiséren

Nagy-Ficsór István Név Nagy-Ficsór István, földműves

Születési idő 1906. december 30.

Meghalt 1943. február 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Tajti Ida, apja: Nagy-Ficsór István,

felesége: Zana Rozália. 76/1953. hal.akv.h.ny.

Nagy G. Balázs Név Nagy G. Balázs, MÁV pályamunkás, honvéd,

tüzér

Születési idő 1910. február 3.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. április 15. 1944. november 20-án Jász-

apátiról elhurcolták a Szovjetunióba. Sep-

szenka településen halt meg hastífuszban.

Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1941, tüzér, a helyi légoltalomhoz

Egyéb információk Anyja: Ádám Julianna, apja: Nagy G. János

Miklós

Nagy G. Béla Név Nagy G. Béla, honvéd

Nagy. G. Miklós Név Nagy G. Miklós, földműves, honvéd

Születési idő 31 éves

Meghalt 1944. október 15. A dunántúli harcokban

Egyéb információ Anyja: Nagy K. Franciska, apja: Nagy G.

Miklós, felesége: Molnár Viola 23/1950.

hal.akv.h.ny.

Nagy G. János Név Nagy G. János, földműves, t. honvéd

Születési idő 1912. augusztus 27.

Alakulata 32/III. zlj.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Szovjetunió, Don-kanyar,

(1943. január 18-án Sztyepanovkában, eltűnt,

sírhelye ismeretlen a veszteséglista szerint)

Bevonulása 1942. június

Page 29: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

29

Alakulata Jászberényi Honvéd Gyalogezred, 32/ III.

zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Berki Julianna, apja: Nagy Zsigmond,

felesége: Tajti Borbála. Lakott: Tanya 31/t.

Adatközlő: Nagy Zsigmond. 1943. január 13-

án írt utoljára.

Nagy G. László Név Nagy G. László, hivatásos katona, őrmester

Születési idő 1915. augusztus 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. Szovjetunió, Don-kanyar. Szumi tele-

pülésen, a Psel folyó hídján partizán találat

érte. (Orosz-ukrán határnál). Sírhelye ismeret-

len

Alakulata Hivatásos katonaként vonult be a frontra.

Bevetés helye Szovjetunió / Don-kanyar

Egyéb információk Anyja: Bódi Petronella, apja: Nagy G. István,

felesége: Lóczi Erzsébet. Lakott: 63/ t. hrsz.

Adatközlő: Krígel Istvánné

Nagy G. Pál Név Nagy G. Pál, honvéd

Születési idő 1912. január 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1938, Eltűnt a felvidéki bevonuláskor

Egyéb információk Anyja: Ádám Márta, apja: Nagy G. Barnabás

Adatszolgáltató: Nagy G. Istvánné

Nagy Győr István Név Nagy Gy. István, kubikus, szakaszvezető

Születési idő 1912. augusztus 5.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1947. április 21. A Szovjetunióban, Moszkva

környékén, fogságban a bányában csille rá-

esett. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Bárdos Franciska, apja: Nagy Gy.

István, felesége: Bagi Anna. Adatközlő: Mi-

hályi Vincéné és Nagy Ferencné

Nagy I. Balázs Név Nagy I. Balázs, honvéd

Egyéb információk Adatközlő Nagy I. Katalin

Nagy I. István Név Nagy I. István, honvéd

Nagy I. (István) Mihály Név Nagy I. (István) Mihály, kovácsmester, hon-

véd őrmester

Születési idő 1911. május 15.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 13. Szovjetunió, Don-kanyar,

sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1942. június 3.

Alakulata Dobó István 14. honvéd gyalogezrednél II.

géppuskás század, Egerben

Egyéb információk Anyja: Tajti Katalin, apja: Nagy István Gábor,

felesége: Léhi Julianna. Adatközlő: Szabó

Gáborné sz. Léhi Julianna

Nagy István János Név Nagy István János, vaskereskedő-segéd, hon-

véd

Egyéb információk Anyja: Mihályi Teréz, apja: Nagy István Fe-

renc. Adatközlő: Nagy István Ferenc

Nagy József Név Nagy József

Születési idő 1916. december 10., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Bernát Anna, apja: Nagy Ferenc. Pest-

erzsébeti lakos. 115/1959. hal.akv.h.ny.

Nagy J. Gábor Név Nagy J. Gábor, honvéd

Születési idő 1921. június 7.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november, Nagymaros. Sírhelye isme-

retlen

Page 30: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

30

Egyéb halálok Kb. 1955-ben lett holttá nyilvánítva. Utolsó

levelét 1944. november 15-én írta.

Egyéb információk Anyja: Kiss J. Julianna, apja: Nagy J. Kálmán.

Örökbe fogadta Nagy J. Gábor. Adatközlő:

Nagy József

Nagypál Gábor Név Nagypál Gábor, szabósegéd

Születési idő 1904. október 8., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Tajti Rozália, apja: Nagypál István,

felesége: Mata Erzsébet, egri lakos 87/0955.

hal.akv.h.ny.

Nagy János Név Nagy János, honvéd

Egyéb információk Hadigondozottak névsorából

Nagy Jánosné Léhi Klára Név Nagy Jánosné Léhi Klára, polgári áldozat,

családanya

Születési idő 1913. január 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. Jászapátin, bunkerben

agyonlőtték. Sírhelye a jászapáti temetőben

Egyéb információk Anyja: Nagypéter Julianna, apja: Léhi Gábor

Adatközlő: Tóth Istvánné

Nagy M. István Név Nagy M. István, csendőr

Születési idő 1916

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

29 éves, 1945. április 15. Polisdorf Ausztria,

haslövés

Egyéb információk Anyja: Szilák Erzsébet, apja: Nagy M. István

29/1950. hal.akv.h.ny. Adatközlő: Nagy

Zsigmondné

Nagy L. Mihály Név Nagy L: Mihály

Születési idő 1916. szeptember 9., Jászapáti

Meghalt 1943. február 15.

Egyéb információ Anyja: Ádám Terézia, apja: Nagy L. Mihály,

felesége: Jász Veronika. Lakott: Jászivány,

tanya 446.

Nagy Pál Miklós Név Nagy Pál Miklós, honvéd

Születési idő 1910. november 6.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. augusztus 13. Szovjetunió, Korotjak. A

Don jobb partján fejlövés által hunyt el. Sírhe-

lye: Jeszdocsnaja, a Don jobb partján

Alakulata 1. felderítő zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Nagy Lukács Terézia, apja: Nagy

János. B. P. I. 615. o.

Nagy-Szabó János Név Nagy-Szabó János

Születési idő 1928. július 27., Jászapáti

Meghalt 1945. január 15.

Egyéb információ Anyja: Tajti Borbála, apja: Nagy-Szabó János

Nagy Szép László Név Nagy Szép László, hentes és mészáros legény,

honvéd őrvezető

Születési idő 1919. november 5.

Meghalt 1944. június 15.

Alakulata 18. könnyűhadosztály híradós század

Egyéb információk Anyja: Forgách Veronika, apja: Nagy Szép

István. B. P. I. 615. o.

Nagypál Bertalan Név Nagypál Bertalan, honvéd

Nagypál Ferenc Név Nagypál Ferenc, honvéd

Meghalt 38 évesen

Egyéb információk Anyja: Tajti Terézia, apja: Nagypál Béla,

felesége: Tajti Rozália. Lakott: Munkás u. 10.

Page 31: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

31

1305. hrsz. Hadigondozottak névsorából

Nagypál Lajos Név Nagypál Lajos, honvéd

Egyéb információk Adatközlő: Nagypál Lajos és Karancs Mária

Németh Sándor Név Németh Sándor, cipész, honvéd

Születési idő 1909. március 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1948. aug. 11. Elhurcolták Jászapátiról 1944.

november 19-én

Bevonulása 1944.10.10. figyelő őrs, helyi szolgálatra

Egyéb információk Anyja: Fekete Róza, apja: Németh Antal,

feleség: Bolyós Franciska. Lakott: Erdei u. 1.

Hadigondozottak névsorából

Nyitrai Gábor János Név Nyitrai Gábor János

Született 1919. április 15., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 15. Ismeretlen hely

Egyéb információ Anyja: Gonda Rozália, apja: Nyitrai Ferenc

61/1956. hal.akv.h.ny. Jásziványi lakos

Pádár András Név Pádár András, földműves, őrvezető

Születési idő 1914. november 13.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 12. Románia, Erdély, Borsaúj-

falu. Aknasérülést szenvedett, eltemetve

Borsaújfaluban

Bevonulása 1939-től többször behívták

Alakulata III. magyar hadsereg páncélos felderítők, V.

gépkocsis lövész zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Bagi Terézia, apja: Pádár László, fele-

sége: Szilák Mária. Lakcíme: Tabáni u. 5.

Adatközlő: Tajti Lászlóné Pádár Ilona, a lá-

nya. Értesítés jött, hogy meghalt. B. P. II.

834. o.

Pádár János Név Pádár János, honvéd

Születési idő 1921. december 28.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945, hadifogolyként a Szovjetunióban Sztá-

lingrádnál eltűnt. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Sípos Erzsébet, apja: Pádár Jakab

Pádár Lajos Név Pádár Lajos

Születési idő 1913. november 30.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

31 évesen, 1944. december 15-én. Ismeretlen

helyen

Egyéb információ Anyja Vágó Erzsébet, apja: Pádár Ágoston,

felesége: Kiss J. Rozália. 100/1951. hal. akv.

h. ny.

Pádár Lajos Név Pádár Lajos, földműves, honvéd páncélos

Születési idő 1922. augusztus 19.

Bevonulása 1943.10.04.

1944. november 24-én elhurcolták Jászapáti-

ról.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15., Oroszország

Egyéb információk Anyja Birkás Erzsébet, apja: Pádár Lajos

Adatközlő: Zagyi László

Pataki Ferenc id. Név Pataki Ferenc id., polgári áldozat

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

56 évesen, 1945. február 8-án Jászapátin. A

Pataki-dűlőn (Tanya 259.) bombát talált, ami

felrobbant.

Egyéb információk Özvegy. Anyja: Bugyi Franciska, apja: Pataki

Demeter, felesége: Tajti Margit. (Halálakor

már özvegy volt.) Adatközlő: Pataki Ferencné

Hadigondozottak névsorából

Page 32: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

32

Pataki Ferenc Név Pataki Ferenc, földműves, honvéd

Született 1914

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944, Jászapátiról 1944. november 19-én

hurcolták el. A Szovjetunióban Nyikita tele-

pülésen halt meg. Halálának oka szenvedés,

legyengült szervezet, éhség következtében.

Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1943, Gyalogság, 112. vasútépítő századhoz

Egyéb információk Anyja: Tajti Margit, apja: Pataki Ferenc, fele-

sége: Vincze Piroska. Lakott: 572 hrsz. Halá-

lát apáti emberek hozták hírül. Adatközlők: a

felesége, Pataki Ferencné Vincze Piroska és

Kocza Lászlóné, a lánya

Pataki László Név Pataki László, honvéd

Születési idő 1912. aug. 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. A jászdózsai határrészen

harc alakult ki a németek és az oroszok kö-

zött, lövést kapott.

Egyéb információk Anyja: Nagypéter Erzsébet, apja: Pataki Lász-

ló Adatközlő: Pataki Sándor, Győr

Pócs Sándor Név Pócs Sándor, honvéd

Születési idő 1920

Egyéb információk Anyja: Tóth Franciska

Adatközlő: Kótáné Pócs Katalin

Pócsik Ferenc Név Pócsik Ferenc, honvéd

Podmaniczki András Név Podmaniczki András, honvéd

Születési idő 1910. november 28.

Meghalt 1944. november 15.

Egyéb információk Anyja: Fehér Amália, apja: Podmaniczki

András, felesége: Gonda Piroska. Lakott:

Szabari u. 18. Hadigondozottak névsorából

Pongó Miklós Név Pongó Miklós

Születési idő 1910. január 26.

Bevonulása, alakulata 1943.12.13-tól 1944.11.11-ig. 21/2 zlj. Ung-

vár, légvédelmi osztag

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15. Jászapátiról elhurcolták

1944. október 25-én. Málenkij robotra vitték a

Szovjetunióba, ott tűnt el.

Egyéb információk Anyja: Deli Franciska, apja: Pongó János,

felesége: Andrási Terézia. Lakott: 2161 hrsz.

Adatközlő: Pongó Sándorné

Rab István Név Rab István, juhász

Születési idő Elesésekor 29 éves

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15-én. Oroszország, Novy-

Oszthol. 147/1950. hal. akv. h. ny.

Egyéb információ Anyja: Fekete Erzsébet, apja: Rab Pál, felesé-

ge: Magyar Ilona. 147/1949. hal.akv. h. ny.

Rácz Antal Név Rácz Antal, cipész segéd

Született 1917. február 23., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. június 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Rácz Terézia, apja: Rácz Antal, fele-

sége: Farkas Mária. Jászapáti, Huszár u.

45/1962. hal.akv.h.ny.

Rácz K. Gáspár Név Rácz K. Gáspár, hentessegéd

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

39 éves, 1943. február 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Császár Veronika, apja: Rácz József

131/1951. hal. akv.h.ny.

Page 33: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

33

Rákosi István Név Rákosi István, földműves, honvéd

Születési idő 1907. július 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945 márciusában, Romániában (Fogsány),

gyűjtőláger elosztóhelyen. Eltemetve ismeret-

len helyen

Bevonulása 1942, majd 1944. március 13.

Alakulata Magyar Királyi Kárpátaljai 2. honvéd hegyi

zászlóalj 1. század, Bereg megye, Szent Mik-

lós

Egyéb halálok 1945. december 31-én a halotti anyakönyv

szerint (A bajtársak szerint nagycsütörtökön.)

Egyéb információk Anyja: Menyhárt Franciska, apja: Rákosi

István, felesége: Nagy L. Julianna. Lakott: T.

103. Adatközlő: Rákosi Istvánné, Lóczi Ist-

vánné Rákosi Piroska, a lánya és Rákosi

Zsigmond

Rédei Sándor Név Rédei Sándor 59 éves, nyugalmazott MÁV

altiszt

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 16-án du.1/2 3-kor repülőtá-

madáskor lövést kapott.

Egyéb információ Anyja Rákóczi Rozália, apja: Rédei István,

felesége: Laczlavik Piroska. Lakott: Jászapáti,

Bugyi u. 698. 174/1944. hal. akv. h. ny.

Rédei Sándor Név Rédei Sándor, férfiszabó

Születési idő 1913. július 10., Jászapáti

Meghalt 1944. június 1.

Egyéb információk Anyja: Laczlavik Piroska, apja: Rédei Sándor,

felesége: Szabó Ilona. Szolnoki lakos.

21/1955. hal.akv.h.ny.

Rentler János Név Rentler János 29 éves, szabómester, honvéd

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. február 28. Baja, hadifogoly táborban

Egyéb információk Anyja: Győri Gizella, apja: Rentler János,

felesége: Hubai Róza. Lakott: 201. hrsz.

13/1950. hal.akv.h.ny. Hadigondozottak

névsorából

Rigó János Név Rigó János, honvéd

Születési hely Jásztelek

Egyéb információk Felesége: Fülöp Ágnes. Hadigondozottak

névsorából. Lakott: 201. hrsz. Adatközlő:

Rigó Jánosné

Rónay Sándor dr. Név Rónay Sándor dr., gyakorló ügyvéd, tartalékos

zászlós

Születési idő 1906. január 26.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 19. Szovjetunió, Novij Oszkol,

fejsérülés által. Sírja Novij Oszkolban

Alakulata, bevetés helye I. páncélos hadosztály parancsnokság, Szov-

jetunió, Novij Oszkol

Egyéb információk Anyja: Karcsay Mária, apja: Rónay Sándor,

felesége Szigethy Margit. Lakott: Borbás u.

11. Később Pesthidegkúton lakott. Hadigon-

dozottak névsorából B. P. I. 663. o.

Rusvai Ferenc Név Rusvai Ferenc, földműves, honvéd

Születési idő 1920. január 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 28. Szovjetunió, Don-kanyar.

(Sztyepanovkánál eltűnt a veszteséglista sze-

rint) Sírja ismeretlen helyen. Keresése a Nem-

zetközi Vöröskereszt útján eredménytelen.

Bevonulása 1940. október 1.

Page 34: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

34

Alakulata 32/III. zlj.7. s. Tábori posta száma: 233/16

Egyéb információk Anyja: Nagy Borbála, apja: Rusvai Kálmán

Adatközlő: Rusvai László, testvér és Rusvai

Lászlóné Rusvai Marianna unokahúg

Rusvai Gábor Név Rusvai Gábor, munkás osztagba került

Születési idő 1921. november 7.

Meghalt 1944

Egyéb információk Anyja: Borzák Rozália, apja: Rusvai Gábor

Adatközlő: Ballagó Sándorné

Rusvai László Név Rusvai László, szíjgyártó, bőröndös, honvéd

Születési idő 1909. július 21.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944, Eltűnt hadifogolyként a Szovjetunió-

ban. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Nyitrai Franciska, apja: Rusvai János,

felesége: Bagi Eleonóra. Adatközlő: Rusvai

Lászlóné

Rusvai Zsigmond Név Rusvai Zsigmond

Születési idő 1916. június 18., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. április 24. Ismeretlen helyen

Egyéb információk Anyja: Utasi Eleonóra, apja: Rusvai Károly,

felesége: Csőke Julianna. 47/1942.

hal.akv.h.ny.

Rusvai Zsigmond Név Rusvai Zsigmond p.t. honvéd

Születési idő 1918. január 1., Jászapáti

Alakulata 32/III. zlj. 9. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. február 15. Ismeretlen helyen

(1943. január 24-én (Kis) Nyikolajevkánál

eltűnt a veszteséglista szerint)

Egyéb információ Anyja: Gecse Erzsébet, apja: Rusvai János,

felesége: Nagy Gizella. Lakott: Jászapáti,

Balla u. 971. 71/1955. hal.akv.h.ny.

Sebestyén Jánosné Név Sebestyén Jánosné sz. Oláh Erzsébet, polgári

áldozat

Születési idő 1923

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. április 26-án Jászapáti határában tarkó-

lövés. 93/1945. hal. akv.h.ny.

Egyéb információ Szülei neve nem ismert. Férje: Sebestyén

János, jászberényi lakos

Senográczki József

Név Senográczki József, juhász, őrvezető, rajpa-

rancsnok, aknavetős

Születési idő 1922. október 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. július 25., Lengyelország, Bednarow

Fejlövés érte. Sírja ismeretlen helyen Len-

gyelországban, Bednarow környékén

Bevonulása 1943 ősze

Alakulata 14/II. számú zászlóalj, 5. század, Eger

Bevetés helye Szovjetunió, a Don-kanyar

Egyéb információk Anyja: Bolyós Mária, apja: Senográczki Jó-

zsef. Adatközlők: Senográczki István, a

testvére és Zoltán, unokaöcs. B. P. I. 680. o.

Senográczki Pál József Név Senográczki Pál József, földműves, tartalékos

honvéd, tizedes

Születési idő 1915. augusztus 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. augusztus, Jugoszlávia, Óbecse, Dél-

Bácskai körzet. Óbecsén az első ütközetben

esett el. Eltemetve Óbecsén

Bevonulása 1944. augusztus

Alakulata Ferenc József laktanya

Page 35: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

35

Egyéb információk Anyja: Bolyós Mária, apja: Senográczki Jó-

zsef, felesége: Antal Ilona. Adatközlők:

Senográczki István, a testvére és Zoltán, uno-

kaöcs

Sóti Béla Név Sóti Béla

Születési idő 1925. március 11., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 31. ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Demény Terézia, apja: Sóti Orbán

Jászapáti, Lados u. 21. 36/1959. hal.akv.h.ny.

Sóti István Név Sóti István, honvéd

Sóti József Név Sóti József , nőtlen , honvéd

Születési idő 1911. február20.

Meghalt 1944. augusztus 15.

Egyéb információk Anyja: Berdó Viktória, apja: Sóti Balázs

Lakott: Jászapáti, Oláh utca 3. Adatközlő: Sóti

Lajos

Sóti László Név Sóti László, kovácsmester, honvéd

Születési idő 1901. január 21.

Meghalt 1947. február 15.

Egyéb információk Anyja: Borbás Eleonóra, felesége: Pásztor

Rozália. Lakott: Honvéd u. 11. 344. hrsz.

Adatközlő: Sóti Bernát (Ócsa) Hadigondozot-

tak névsorából

Sóti Sándor Név Sóti Sándor, honvéd

Születési idő 1913. március 15.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944 eleje Jászdózsán agyonlőtték.

Egyéb információk Anyja: Szabari Erzsébet, apja: Sóti Balázs,

felesége: Rédei Ilona. Lakott: Ady u. 42. 562.

hrsz. Adatközlő: Sóti Sándorné

Südi Pál Név Südi Pál

Születési idő 1902

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13-án Jászapátin a 352-es

tanyánál agyonlőtték.

Egyéb információ Anyja: Bauer Teréz, apja: Südi Ferenc, fele-

sége: Baktos Erzsébet. Hercegfalvi lakos.

Stupek István Név Stupek István, földműves, honvéd, kerékpáros

század

Születési idő 1912. május 10.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 29. Magyarországon, Csapnál

megsebesült, tüdőlövést kapott. Onnan a ha-

dikórházzal együtt szállították Ingoldtadtig. Itt

halt bele sebesülésébe. Sírja Németországban

a Duna melletti városban Ingolstadtban van.

Bevonulása 1944. március 14.

Alakulata Honvéd gyalogezred

Bevetés helye Havasmező (partizán-vadász)

Egyéb információk Anyja: Boros Mária, felesége: Nagypál Teré-

zia. Lakott: Makó u. 16. 122/ hrsz. Adatközlő:

Járvás Józsefné Stupek Terézia, nyugalmazott

főtanácsos, a lánya

Szabari István Név Szabari István honvéd, tüzéreknél rádiós

Születési idő 1921

Bevonulása 1942. október

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 21. Jászapátiról elhurcolták.

Sírhelye ismeretlen

Page 36: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

36

Szabari Miklós Név Szabari Miklós, földműves, honvéd

Születési idő 1913. január 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. december 10., Jászapáti. Ércbányában

dolgozott, legyengült, megbetegedett. Decem-

ber 6-án ért haza, 10-én meghalt. Sírja a jász-

apáti temetőben van.

Bevonulása 1939, Többször behívták, de többgyermekes

apa lévén leszerelték.

Alakulata Egri Dobó István laktanya, majd a II. magyar

hadsereg gyors hadteste

Bevetés helye Felvidék, Erdély, Délvidék majd Szovjetunió

Egyéb információk Anyja: Lankasz Anna, apja: Szabari Ferenc,

aki az I. világháborúban tűnt el. Felesége:

Miklós Erzsébet. Lakott: 1422. hrsz. Adatköz-

lő: Szabari János, a fia

Szabary István János Név Szabary István János, t. zls.

Szültetési idő 1918. augusztus 21.

Alakulata 32/III. zlj. 9. s.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

(1943. január 19. Volasik veszteséglista sze-

rint)

Egyéb információ Anyja: Simon Anna, apja: Szabary János,

tanító.

Szabó Ferenc Név Szabó Ferenc, földműves, gyalogos honvéd

Születési idő 1908. március 8.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15., Szovjetunió, Don-kanyar

Fogságból megszökött, utána eltűnt. Sírhelye

ismeretlen

Bevonulása 1940

Egyéb információk Anyja: Tajti Eleonóra, apja: Szabó Bertalan,

felesége: Bódi Teréz. Lakott: Palotási J. 39.

Értesítés nem jött. Adatközlő: Csomor József-

né, Bollók Balázsné

P. Szabó József Név P. Szabó József, honvéd

Születési idő 1898. január 11.

Egyéb információk Anyja: Káli Julianna, apja: P. Szabó Sándor,

felesége: Szilák Veronika. Lakott: Levente u.

998. /Tüzér u. 3. Hadigondozottak névsorából

Szabó Kálmán Név Szabó Kálmán, honvéd

Egyéb információk Hadigondozottak névsorából

Szelényi István Név Szelényi István, honvéd

Születési idő 1919

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943, Eltűnt a Szovjetunióban a Don-

kanyarnál. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Kiczka Anna. Adatközlő: Ambrus

Andrásné

Szelényi János Név Szelényi János, honvéd

Születési idő 1912

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943, Eltűnt a Szovjetunióban a Don-

kanyarnál. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Kiczka Anna. Adatközlő: Ambrus

Andrásné

Szikszai Pál Név Szikszai Pál, pt. honvéd

Születési idő 1907. augusztus 9.

Alakulata 32/III. zlj. 7. s.

Meghalt 1943. február 15.

(1943. január 18-án Goncsarovnál eltűnt a

veszteséglista szerint.)

Egyéb információ Anyja: Borbás Júlia, apja: Szikszai Ferenc,

Page 37: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

37

felesége: Bata Amália

Tábori László Név Tábori László, honvéd

Születési idő 1909. június 10.

Egyéb információk Anyja: Forgács Amália, apja: Tábori István,

felesége: Antal Viktória. Lakott: Gál u. 2.

Hadigondozottak névsorából

Tajti János Név Tajti János, honvéd, őrvezető

Születési idő 1922. szeptember 26.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 13. Mezőkövesden fejlövés

érte, eltemetve Mezőkövesden a Gallasy ta-

nyán

Alakulata 27/I. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Rákosi Anna, apja: Tajti Ferenc (Já-

sziványi lakos volt), a jásziványi Tajti Ferenc,

testvér . B. P. II. 977. o.

Tajti Péter Név Tajti Péter, polgári áldozat

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

69 éves, 1944. november 8-án légitámadás-

ban agyonlőtték.

Egyéb információ Anyja: Király Judit, apja: Tajti Péter, felesége:

Nagy Rozália. Lakott: Jászapáti, Lados u.

1927. sz. 161./1944. hal.akv.h.ny.

Tajti K. Miklós Név Tajti K. Miklós, honvéd

Születési idő 1908. május 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 20. Kassán halt meg agyhártya-

gyulladás következtében.

Alakulata 2/I. erőd. század

Bevetés helye Kassa

Egyéb információk Anyja: Balajti Erzsébet, apja: Tajti Károly,

felesége: Borbás Terézia. Lakott: 476/t. hrsz.

B. P. II. 977. o.

Tajti Miklós Név Tajti Miklós, asztalos, honvéd

Születési idő 1922. szeptember 1.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943, A Szovjetunióban eltűnt. Sírhelye

ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Urbán Teréz, apja: Tajti Miklós Adat-

közlő: Tajti Csaba. Értesítés nem jött.

Tajti Pál Név Tajti Pál, tartalékos honvéd

Születési idő 1920. november 22.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. október 10., Szovjetunió, Fehérorosz-

ország. A Sztarij Dorogi járási központnál

aknarobbanásban elhunyt. Sírhelye: Fehér-

oroszország, Sztarij Dorogi

Alakulata 2/II. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Holló Margit, apja: Tajti János István

B. P. I. 723. o.

Tajti Vince Név Tajti Vince, honvéd

Születési idő 1914. november 16.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. január 5., Budweis

Egyéb információk Anyja: Gecse Teréz, apja: Tajti Vince, felesé-

ge: Jász Teréz. Adatközlő: Tajti Vincéné

Anyakönyvezve Bp., V. Engels tér 4.

48/1955. febr. 3. Fia Tajti Béla, Tabáni u.

Tamás Károly Név Tamás Károly

Tamás Tibor dr. Név Tamás Tibor dr., aljegyző, tartalékos hadnagy,

nőtlen

Születési idő 1916. augusztus 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 15. Románia, Harasztos. Eltűnt.

Sírhelye ismeretlen

Page 38: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

38

Alakulata 25. felderítő osztag

Egyéb információk Anyja: Póczik Tekla, apja: Khindl Gyula

községi főjegyző. Adatközlő: Szigeti András-

né (Budapest.) B. P. II. 982. o.

Tari Antal Név Tari Antal honvéd, címzetes szakaszvezető

Születési idő 1917. július 11.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. április 24. Szovjetunió. Majdan Sred-

ninél gránáttalálat érte. Sírja: Szovjetunió,

Majdan Sredni

Alakulata Kassai gépesített hadosztály 2. felderítő zász-

lóalj

Egyéb információk Anyja: Budai Marcella, apja: Tari Sándor,

felesége: Kalmár Piroska. Lakott: 1786. hrsz.

Adatközlő: Mihályi István B. P. I. 727. o.

Terenyi József Név Terenyi József

Születési idő 1919. aug.5., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. október 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Bárdos Franciska, apja: Terenyi Sán-

dor, felesége: Szűrös Rozália. Kengyel, Zrínyi

u. lakos. 78/1960. hal.akv.h.ny.

Tóth B. János Név Tóth B. János, napszámos, polgári áldozat

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 18-án, láblövés

Egyéb információ Anyja: Jacso Julianna, apja: Tóth B. János.

Lakott: Jászapáti, tanya 249. 178/1944. hal.

akv.h.ny.

Tóth D. Lajos Név Tóth D. Lajos, földműves, honvéd

Születési idő 1910. október 25.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. augusztus 15., Szovjetunió. A Don-

kanyarban eltűnt. Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1942

Egyéb információk Anyja: Nyitrai Erzsébet, apja: Tóth D. Lajos,

felesége: Bagi Zsófia. Adatközlő: Anderka

Jánosné, a testvére

Tóth Ferenc Név Tóth Ferenc, hivatásos honvéd őrmester

Születési idő 1913.01.28., Jászapáti

Elhurcolása 1944. december 19-én a Putnokon lévő szol-

gálati lakásunkról /betegszabadságon tartóz-

kodó, 40 C fokos lázas állapotban / a hivatalos

- bíró és jegyző által kiadott - igazolás szerint

igazoltatás céljából "a felszabadító Vörös

Hadsereg " elhurcolta.

Egyéb információk Anyja: Bárdos Jusztina, apja: Tóth András,

felesége: Urbán Eleonóra. Lakott: Gecse u.

Adatközlő: leánya, dr. Tóth Jusztina 2012.

Tóth Imre Név Tóth Imre

Születési idő 1921. szept. 15.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1946. április 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Molnár Erzsébet, apja: Tóth Péter

Jászapáti, Vince utca 78/1962. hal.akv.h.ny.

Tóth János Név Tóth János, honvéd, tizedes

Születési idő 1918. június 26.

Meghalt 1945. június 30.

Egyéb informácók Anyja: Bagi Teréz, apja: Tóth János, felesége:

Ballagó Erzsébet. Lakott: Lados u. 23. Adat-

közlő: özv. Tóth Jánosné B. P. II. 998. o.

Page 39: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

39

Tóth K. Lajos Név Tóth K. Lajos, földműves, honvéd

Születési idő 1909. december 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. december 15. 1944. november 19-én

Jászapátiról elhurcolták. Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1943.05.01. figyelő őrs, helyi szolgálatra

Egyéb információk Anyja: Balajti Jusztina, apja: Tóth K. István,

felesége: Varga Mária. Adatközlő: Tóth K.

Lajos. Lakott: Antal u. 7. 1555. hrsz.

Tóth P. Sándor Név Tóth P. Sándor, honvéd

Születési hely Jászárokszállás

Született 1909

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. július 19. Ungbükkös, lövés érte. Sírhe-

lye Nagybereznán

Alakulata 101-es tábori őrzászlóalj

Egyéb információk Anyja: Barcsi Anna, felesége: Tóth G. Erzsé-

bet. Lakott: 1369. hrsz. B. P. I. 1003. o.

Török István Név Török István, napszámos, honvéd, tényleges

katona, határvadász, aknavető

Elhurcolása 1944.11.24., Jászapátiról

Török Sándor Név Török Sándor, kovácsmester

Születési idő 1907. október 1. Jászapáti

Meghalt 1945. április 15.

Egyéb információ Anyja: Tóth Julianna, apja: Török János,

felesége: Bagi Rozália. Jászivány.

Túróczi János Név Túróczi János, cipészmester

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

39 évesen, 1945. január 15. Tocsáni, Románia

Egyéb információ Anyja Vágó Eleonóra, apja: Túróczi István,

felesége: László Erzsébet. Jászjákóhalma

Ujszászi András Név Ujszászi András, kocsis, honvéd őrvezető

Születési hely Pestszentlőrinc

Születési idő 1912. szeptember 14.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. május 22. Szovjetunió, Ukrajna, Mar-

kovka. Szívlövést kapott. Sírhelye ismeretlen,

a markovkai erdőben jelöletlenül

Alakulata 1/I. zászlóalj

Egyéb információk Anyja: Bárdos Borbála, apja: Ujszászi And-

rás, felesége: Tolmács Szidónia. Lakott: 1373.

hrsz. Adatközlő: Ujszászi Katalin, a lánya.

B. P. 746. o.

Urbán Ferenc Név Urbán Ferenc, honvéd

Születési idő 1913. május. 2.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Németországban kórház-

ban halt meg.

Egyéb információk Anyja: Cseh Franciska, apja: Urbán Ferenc,

felesége: Vágó Anna. Adatközlő: Bander

Vilmosné, a lánya.

Urbán János Név Urbán János, tartalékos honvéd, tiszti legény

egy százados mellett

Születési idő 1908. április 18.

Bevonulása 1941, vagy 1942

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

A Don-kanyarban került bevetésre, majd

fogságba esett, s ott is halt meg.

Page 40: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

40

Egyéb információk Anyja: Ádám Julianna, apja: Urbán Mihály,

felesége: Bódi Franciska. Lakott: Jászivány,

Tanya 392., majd Jászapáti, Táncsics u. 50.

szám alatt. 2 fiúgyermeke volt. Adatközlők:

Urbán József (Szabadság u.) és Tajti Sándor

Urbán János Név Urbán János, földműves

Születési idő 1908. február 19., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1941. december 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Csintó Erzsébet, apja: Urbán Gábor,

hevesi lakos. 26/1961. hal.akv.h.ny.

Urbán László Név Urbán László, polgári áldozat

Születési idő 1931. január 5.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 4., Jászapáti. Saját tanyáján

akna esett a ház elé, akkor halt meg. Sírhelye

a Jászapáti temetőben van.

Egyéb információk Anyja: Borzák Petronella, apja: Urbán László.

Adatközlő: Urbán Miklós

Urbán László Név Urbán László

Születési idő 1919. augusztus 5., Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. május 15. Ismeretlen helyen

Egyéb információ Anyja: Csintó Erzsébet, apja: Urbán Gábor,

hevesi lakos. 27/1961. hal.akv.h.ny.

Urbán Pál Név Urbán Pál, földműves, honvéd

Születési idő 1912. szeptember. 8.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15. Sírhelye ismeretlen

Elhurcolása 1943

Egyéb információk Anyja: Mihályi Viktória, apja: Urbán Pál.

Adatközlő: Urbán Pál. Semmi értesítés nem

jött.

Urbán Sándor Név Urbán Sándor

Születési idő 1906. április 30., Jászapáti

Meghalt 1946. szeptember 15.

Egyéb információ Anyja: Járvás Petronella, apja: Urbán Sándor,

felesége: Rácz Anna.

Vágó Kálmán Név Vágó Kálmán, honvéd

Születési idő 1918. január 18.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1947. február 15. A Szovjetunióban, fogság-

ban halt meg. Sírhelye ismeretlen

Egyéb információk Anyja: Birkás Eleonóra, apja: Vágó Kálmán.

Lakcíme: Szabadság u. Adatközlő: Gulyás

Benjáminné. 1944-ben Sztálingrádból még írt,

értesítés eltűnéséről, haláláról nem érkezett.

Varga Imre Név Varga Imre, honvéd

Születési idő 1922. július 7.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. január 4. Budapesten harc közben esett

el, légnyomás érte. Eltemetve a Szent László

téren

Egyéb információk Anyja: Nagy J. Eleonóra, apja: Varga Imre.

Lakott: Csintó utca 1675.

Verbőczi Béla Név Verbőczi Béla, lakatos, honvéd

Születési idő 1899. március. 9.

Egyéb információk Anyja: Ádám Borbála, apja: Verbőczi Bernát,

felesége Bódi Rozália. Lakott: Petőfi u. 61.

Verbőczi Pál, testvére

Page 41: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

41

Vincze László Név Vincze László, középparaszt, t. tizedes, hon-

véd, gyalogos géppuskás

Születési idő 1914. június 15.

Alakulata 32/III. zlj. gp.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1942. december 15. Eltűnt: Szovjetunió, Don-

kanyar. Sírhelye ismeretlen. (1943. január 19-

én fogságba került Sztyepanovkában a veszte-

séglista szerint)

Egyéb információ Anyja: Urbán Eleonóra, apja: Vincze Elek.

Bevonuláskor hadszíntérre került, ahonnan a

239/19. sz. tábori postáról adott magáról utol-

só életjelet.

Vitkóczy András Név Vitkóczy András, takácssegéd, honvéd

Születési idő 1918. augusztus 13.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. április Románia, Máramaros várme-

gye, Toronya. Sírhelye ismeretlen

Bevonulása 1940 decembere

Alakulata Tényleges katonai szolgálat

Egyéb információk Anyja: Nagy Róza, apja: Vitkóczy András

Adatközlő: Vitkóczi Éva, unoka

Vízi Bertalan Név Vízi Bertalan, kövező munkás, honvéd

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1945. május 15. Oroszország Dnyetropet-

rovszk. 34/1950. hal. akv. h. ny.

Egyéb információ Anyja: Nagy Mária, apja: Vízi Dezső

Vona István Név Vona István, honvéd

Egyéb információk Felesége: Podmanicki Ilona. Lakott: Borbás u.

5. Hadigondozottak névsorából

Woynárovich István dr. Név Woynárovich István dr., ügyvéd, tartalékos

tüzér főhadnagy

Születési idő 1913. október. 7. Tiszakóród

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1943. január 19. Olchow-Log-nál eltűnt

Bevetés helye Szovjetunió

Egyéb információk Anyja: Náday Mária, apja: Woynárovich

László, felesége: Mezey Klára. Lakott: 2142.

hrsz. Oroszországi harcokban csapata élén

vitézül küzdve hősi halált halt.

Zagyi András Név Zagyi András, földműves, honvéd

Születési idő 1904. november 17.

Bevonulása 1944.10.10. figyelő őrs, helyi szolgálatra

Alakulata Figyelő őrs, Jászapáti

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944.11.19. Jászapátiról elhurcolták.

Egyéb információk Anyja: Tóth Jusztina, apja: Zagyi István,

felesége: Szilák Anna. Lakott: Kossuth u. 75.

Hadigondozottak névsorából

Zeke József Név Zeke József, földműves, honvéd

Születési idő 1918. február 9.

Halálozás ideje, helye és

oka, sírhelye

1944. november 15., Szlovákia, Galánta,

haslövés érte. Sírja ismeretlen helyen

Alakulata 67. portyázó osztag

Egyéb információk Anyja: Zeke Erzsébet, felesége: Handró Ve-

ronika. Lakott: 711. hrsz. B.P. II. 1057.o.

Információhoz jutottunk:

Az adatközlőktől, az anyakönyvi hivataltól és a HM. Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól. Babucs Zoltán hadtörténész egy veszteséglistát állítottak össze a jászapáti születésű, és a 32/III. zlj. kötelékében meghaltakról, fogságba

esettekről, eltűntekről.

A veszteséglista tartalmazza több olyan eltűnt személy nevét és adatait, akik a mi kimutatásunkban nem szerepelnek. Valószínűsíthető, hogy ők hazatértek. Az ő halálozási adataik a jászapáti anyakönyvekben sem szerepelnek a holttá nyilváníttatást igénylők között.

Page 42: Kiemelésjaszhelytortenet.hu/uploads/files/Masodik_vilaghaboru... · 2019. 11. 12. · 1 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KATONAI ÉS POLGÁRI ÁLDOZATAI Kiemelés: „Vallomások a második

42