3

Sokan ismerik a falugondnoki szolgálatot, ezt aviszonylag fiatal intézményt, sokan nem. Van, akiösszetéveszti a falugazdászokkal. Van, aki a többmint 800 mûködô közül látott egyikrôl-másikról té-vériportot, olvasott tudósítást. Ezekbôl a riportokbólsok minden kiderül – ám korántsem minden –, hi-szen, ahogy a falvak is a számos hasonlóság mellettmég számosabb különbségekkel is rendelkezvén kü-lönböznek egymástól, úgy a jól mûködô falugondno-ki szolgálatok is hasonlóképpen. Nézzük kisséközelebbrôl a kérdést. Kicsoda is a falugondnok? Mi-lyen munka az, amit ô végez?

Például kihordja az ebédet azoknak az idôseknek,akik ezt kérik, kiváltja a gyógyszert a patikában. Te-hát házi gondozó? Nem. Elviszi a mikrobusszal a fo-cicsapatot a meccsre, nyugdíjasokat kirándulni. Ak-kor hát sofôr? Nem. Faluünnepet szervez, színházbaviszi az embereket. Népmûvelô? Az sem. Kikézbesítia hivatalos iratokat, értesítéseket. Talán akkor kisbí-ró, hivatalsegéd? Az sem. Mindez együtt, tehát falu-gondnok.

A szolgálat 1990 augusztusa óta mûködik ugyanMagyarországon, Erdélyben 2004 óta, ám a törvényiszabályozás Magyarországon is csak a szociális igaz-gatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III.törvény 1996. évi módosításában jelent meg.

Ekkorra már néhány megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg)több mint száz kisfaluban mûködött falugondnokiszolgálat.

Szerencsésnek mondható, hogy az akkori Népjó-léti Minisztérium egy civil szervezet (FalufejlesztésiTársaság) kezdeményezését modell kísérleti prog-ramként befogadva, engedett elegendô idôt a részle-tesebb jogi keretek megteremtésére. Erdélyben 1995-

ben az elsô torockói szociálpolitikai tanácskozásonhoztuk elôször szóba,

Az 1993. évi III. törvény a minden települési ön-kormányzat számára meghatározott alapellátási fel-adatok tekintetében a 600 fônél kisebb lakos számúfalvakban alternatív megoldásként teszi lehetôvé afalugondnoki szolgálat bevezetését.

Tekintettel arra, hogy az aprófalvak általábantöbb szempontból is súlyosan hátrányos helyzetbenvannak, az ágazati minisztérium évente pályázatilehetôséget biztosít a szolgálat bevezetéséhez szüksé-ges gépjármûbeszerzés támogatására.

Lássuk tehát részletesebben az említett törvényenalapuló 1/2000 (I. 7.) SZCSM rendelet ide vonatkozó39. §-át:

39. § (1) A falugondnoki szolgáltatás célja az apró-falvak (és a külterületi lakott helyek) intézményhi-ányból eredô települési hátrányainak enyhítése, azalapvetô szükségletek kielégítését segítô szolgáltatá-sokhoz, közszolgáltatáshoz, egyes alapellátásokhozvaló hozzájutás biztosítása.

A falugondnoki szolgáltatás az (1) bekezdésbenfoglaltakon túl biztosítja a helyi adottságokhoz és sa-játosságokhoz igazodó egyéni és közösségi szintûigények kielégítését is.

A falugondnoki szolgáltatás körébe tartozó alap-ellátási feladatok: egyes szociális alapellátási felada-tok biztosítása, egészségügyi ellátáshoz való hozzáju-tás biztosítása (gyógyszerkiváltás, orvosi rendelésreszállítás stb.), óvodáskorú, iskoláskorú gyermekekintézménybe történô szállítása, egyéb gyermekszállí-tás (szakköri foglalkozás, úszás, nyelvoktatás, ren-dezvények stb.), a helyi szociális szükségletek, egyébszolgáltatási igények, információk közvetítése az ön-kormányzat és a lakosság között.

A falugondnoki szolgáltatás körébe tartozó egyéb

KI A FALUGONDNOK?

Tavaly ôsszel arra kértük Kemény Bertalant, a Falufejleszté-si Társaság tiszteletbeli elnökét, a falugondnoki intézmény kitalálójátés fáradhatatlan szervezôjét, hogy a Mûvelôdés olvasói számára foglal-ja röviden össze e Magyarországon mozgalommá terebélyesedett és fo-kozatosan Erdélyben is intézményesülô elgondolás lényegét. Ki a falu-gondnok? Mi valójában a falugondnoki szolgálat?

Ezekrôl a kérdésekrôl élôszóban az utóbbi másfél évtizedben sok-szor beszélt idehaza is, attól kezdve, hogy az 1990-es fordulat utánelôször járt Erdélyben, Köles Sándorral és Nagy Júliával, kapcsolatotfelvenni, az itteni hagyományokkal, kezdeményezésekkel megismer-kedni, együttmûködést keresni. Torockói együttgondolkodásoknak –ahogyan kedves szókapcsolatával nevezte: homály bogozásoknak –egyik kézzelfogható eredménye lett a vértesacsai tanulmányi központ,aminek ötletét a Brassais Véndiák Alapítvány szabadidô központja ad-ta, amit a Falufejlesztési Társaság is támogatott. Elsôsorban azzal, hogyszociálpolitikai és falufejlesztési találkozókat kezdeményezett oda. En-nek viszont eredménye, ha kissé késve is, de a torockói falugondnokiszolgáltatás beindulása, talán sorrendben harmadikként Erdélyben aszentgericei és a borzonti után.

Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Kemény Bertalan életének 80.évében itt hagyott minket, legutóbbi találkozásunk az utolsó volt. Tisz-

telettel emlékszünk rá írásának közreadásával. (Szabó Zsolt)Kemény Bertalan (1928–2007)

4

szolgáltatási feladatok: mûvelôdés, sport, szabadidôstevékenység szervezése, segítése (színház, kirándu-lás, helyi rendezvények, könyvtári kölcsönzés stb.),lakossági szolgáltatások (bevásárlóutak szervezése,háztartási gépek javításának intézése, táp-, termény-beszerzés, különféle ügyintézés stb.), közremûködésaz önkormányzati feladatok megoldásában (árube-szerzés önkormányzati intézmények részére, köz-hasznú munkások irányítása, tájékoztatás, informá-cióközvetítés), az egyéni és az önkormányzati hivata-los ügyek intézésének segítése.

Szükséges megemlíteni, hogy amint a személyesgondoskodást nyújtó szociális intézmények esetébenis, a feladat ellátásának kötelezettje az önkormány-zat, de feladatátvállalási megállapodás keretében azmással is elvégeztethetô (civil szervezet, egyház, vál-lalkozó).

A következô ábra és a hozzáfûzött magyarázat afalugondnoki szolgálat sokak számára talán mégmindig szokatlan rendhagyó jellegét hivatott illuszt-rálni.

Külterületi lakott helyeken is mûködnek tanya-gondnoki szolgálatok, ám jelen útmutató részletesenezekkel nem foglalkozik. A fôként vagy elsôsorbankülterületek lakosságának ellátását szolgáló tanya-gondnoki szolgálat végleges jogi szabályozása mégnálunk sem zárult le.

A falugondnoki szolgálat mûködtetôje(önkormányzat vagy egyesület, egyház, vállalkozó)

A falugondnoki szolgálat rendhagyó jellegét a to-vábbiakban bôvebben is kifejtük. A fenti ábra csupánarra hívja fel a figyelmet, hogy a szolgálat több sze-replôs, nem tipikusan hierarchikusan mûködô szer-vezet, a jó mûködés feltételezi a benne szereplôk egy-

mást becsülô, korrekt és kreatív, együttmûködô fele-lôs magatartását, intenzív kapcsolattartását.

A Falufejlesztési Társaság ötletébôl 16 év alatt or-szágosan mûködô újszerû intézményhálózatot alko-tó, a modellkísérletet számos buktatón sikeresen át-segítô Szanyi Éva fôosztályvezetô-helyettes asszonyegyik írásában így ír: „A szabályozás elôkészítése so-rán mindig gondosan ügyeltünk arra, hogy ne mere-vítsük be a túlzott szabályozással a szolgáltatást, csu-pán kereteket jelöljünk ki, amely között minden falu-nak lehetôsége nyílik arra, hogy a szolgáltatást a he-lyi igényekhez és szükségletekhez igazítsa, hogy aztmindig rugalmasan alakítani tudja a helyi társada-lom változásaihoz.

A modellkísérlet elsô éveiben különösen jellemzôvolt a települések részérôl az a kérés, hogy a minisz-térium központilag szabályozza a falugondnoki szol-gáltatás feladatát, illetve annak tartalmát. Pontos le-írást kívántak arról, hogy mit kell a falugondnoknakcsinálnia. A program során talán ez volt az egyik leg-nehezebb feladat: elfogadtatni, hogy az adott telepü-lési viszonyok között ezt mindenkinek magának kellkialakítania, kitalálnia. A települések nem voltakhozzászokva ahhoz, hogy van egy szolgáltatás, amiténylegesen az övék, aminek ôk maguk adhatják mega belsô tartalmát.”

A falugondnoki tanfolyamokon gyakran elhang-zik az, hogy a falugondnoki szolgálat a demokráciaiskolája. S valóban. A falugondnoki szolgálat kifeje-zetten demokratikus intézmény. Személyét azok vá-lasztják ki, akiknek szolgáltat, akiket segít. Jól mû-ködni, sokak megelégedésére dolgozni is ott tud a fa-lugondnok, ahol a társadalmi környezete alapvetôendemokratikus, együttmûködô, ahol a társadalom jómûködéséhez szükséges minimális közbizalom, köz-életi tisztaság, jóindulat és nyitottság megvan. A falu-gondnoki szolgálat jó mûködésének ezek nem csu-pán feltételei, de a jó mûködés által állandóan növek-vô gyümölcsei is egyben. A falugondnokság ezért le-het több a puszta foglalkozásnál, válhat szép, ámnem könnyû hivatássá. A faluját felvirágoztatni ôsz-intén szándékozó polgármester számára pedig a fa-lugondnok a leghasznosabb, legfontosabb munkatárslehet.

A falugondnok tehát tulajdonképpen egy egysze-mélyes intézmény, melynek alapvetô célja a települé-si hátrányokat, az intézményhiányt csökkenteni. Ha-tékonyságának (relatív olcsóságának) kulcsa az, hogybenne különféle tevékenységek egyesülnek. Nemúgy, mint a megszokott, ismert intézménytípusoknál(iskola, egészségügy stb.), ahol a szakosodás, a spe-cializáció, tehát a munka- és feladatmegosztás növelia hatékonyságot, és ezzel együtt természetesen az in-tézmény méretét is. Ezért váltak intézményhiányossáa kistelepülések. A falugondnoki szolgálat alapelvepont fordított.

A falugondnoknak ott, ahol ez az új intézmény jólmûködik, általában olyasmit kell tennie, amelynekmég nincsen, vagy már nincsen gazdája – önálló in-tézményesült megoldási módja –, éppen életünk fo-kozódó bonyolultsága, szakmákra hullása és a falukicsinysége következtében.

A falugondnok munkája nem könnyû, több esz-tendô szükséges, míg kialakul, míg a falu számára isnyilvánvalóvá válhat szerepének fontossága, súlya.

A jó falugondnok minden problémát észrevesz,amin tud, segít, amit nem tud megoldani (idô, ben-

Falugondnok A falu

A falugondnoki szolgálatmûködtetôje

(önkormányzat vagy egyesület, egyház,vállalkozó)

5

zin, tudás hiányában), annak megoldását máskéntigyekszik szorgalmazni. Érdeklôdik, információt ke-res, kér, közvetít, tettre bátorít, ötletet ad, véleménytformál, a köz véleményét alakítja. Röviden: azon dol-gozik, hogy újra mûködjön, újra életképes legyen afalu közössége.

Nem minden falugondnok, nem minden falugond-noki szolgálat ilyen. De szükséges erre törekedni.

A falugondnoki szolgálat alapértékeiA szolgálat értékei alapvetôen erkölcsiek – ez azt

is jelenti, hogy érvényesülésüket nem lehet kikény-szeríteni sem országos, sem helyi rendeletekkel. Va-gyis, hogy személy- és közösségfüggô. Függenek aszolgálat mûködtetôjétôl (polgármester, testület), afalugondnoktól, s nem utolsósorban magától a falu-tól, melynek javára és üdvére kell szolgáljon. Ezekközül legfontosabb, hogy a falugondnokot végül is afalu választja magának, és nem is szükséges az, hogya falu egységes legyen. Élhet egy faluban sokféle em-ber, lehetnek – s többnyire vannak is – ennek folytána faluban jól látható vagy kevésbé látható csoportjai alakosoknak. Mind-mind más-más értékekkel és érde-kekkel (felekezeti, nemzetiségi, vagyoni, kulturálisvagy szimpátiakülönbségekkel). Ami nem lenne baj,ha mindenki képes felismerni a falu, és a közösség ér-dekét, s aszerint viselkedik. Márpedig az, hogy a fa-lugondnoki szolgálat jól mûködjön, mindenkinek ér-deke. Annak is, aki egyelôre nem szorul rá. Egyszer ôis rászorulhat. De addig is, neki is mennyivel jobb le-het a közérzete, ha egy jól mûködô falugondnokiszolgálatot tudhat falujában!

Vegyük számba a falugondnoki szolgálat alapér-tékeit. A falugondnoki szolgálat a demokrácia iskolá-ja (lehet). Minden új intézmény bevezetésénél min-dennél fontosabb a jó kezdet. Az új állás megpályáz-tatásának nyilvánossága, a falu véleményének meg-hallgatása a személy kiválasztásában, együttmûkö-dés a szolgálat konkrét tevékenységeinek meghatáro-zásában az abban érdekeltekkel. Mindenkinek érez-nie kell, hogy a falubusz a falué, és mûködése a faluegészének javát szolgálja.

Külön kiemelendô értékként fogalmazható meg aszolgálat szakmai tartalmának helyi kidolgozása. An-nak tudomásul vétele, hogy nincs központi minta aszakmai program és a falugondnok munkaköri leírá-sának elkészítéséhez. Érték az, hogy a helyi sajátossá-gok a legteljesebb módon és a változó viszonyokat ru-galmasan követve képesek megjelenni a szolgálatmûködésében (sokoldalúság az egyszerûségben).

Érték a segítségnyújtás személyessége, kiszámít-hatósága és megbízhatósága. Ugyanaz a személy hoz-za nekem a gyógyszert, akit megkérhetek adott eset-ben, igazítsa meg azt az öt cserepet a tetôn, viharután, aki elvisz az orvosi szakrendelésre, és ugyanaz,aki könyvet hoz a városi könyvtárból. Elidegenedô vi-lágunkban a személyes segítségnyújtás felértékelôdik.

Érték a helyi tudás (hely- és emberismeret) meg-becsülése, az iskolázottság helyett az emberség és rá-termettség, az elfogadottság elôtérbe helyezése a fa-lugondnok személyének kiválasztásában.

Érték az, hogy a falugondnok munkája során nemlehet személyválogató, nem lehet részrehajló. Ha egyidôben kétfelé kellene mennie, nem megy a harmadikirányba (például a polgármesterhez), hogy ô dönt-sön, hanem saját felelôsségére az elôbbre való, a fon-tosabb, a méltányosabb kérést teljesíti. Tevékenysé-

gével nem az irigységet, haragot táplálja – amennyirerajta áll –, tevékenysége a falu ügyét szolgálja.

Kirándulások, színházlátogatások, s hasonlóprogramok szervezésével kitágítja a faluhoz kötött,onnan nem könnyen kimozdulok mozgásterét, vilá-gát. Fôként ilyenkor, ilyen alkalmakkor (de hétköz-napibb esetekben is) mondható, hogy a falubuszbanmindig történik valami. A közös élmény közelebbhozza az embereket. Ilyenkor van alkalma igazán afalugondnoknak megismernie azokat is, akik nemmindennapos, nem mindenhetes kliensei.

Végül a több esztendôn át jól mûködô szolgálatesetében elôbb-utóbb új értékként jelenhet meg, hogyakarva-akaratlan, tudatosan vagy nem, de a falu-gondnoki szolgálat az élet apró gondjainak hûséges,türelmes, megértô oldozgatásán túl a faluban az em-berek közötti szolidaritás, egymásra figyelés, egymá-sért felelôsséget vállaló magatartás generálója is. A jóés leleményes falugondnok nem csupán példa ésminta, de erôsítôje lehet a szomszédsági, rokonságisegítségnyújtásnak is, munkájába képes kapcsolniönkéntes segítôket, kezdeményezhet, kérhet olyandolgokat, amelyeket nem ô, hanem mások fognakmegtenni.

Újra mûködhet a faluközösség! Ez a legtöbb, amita jó falugondnoki szolgálattól remélhetünk, és ezértnagy a felelôssége minden szereplônek, mindazok-nak, akiken múlik a jó mûködés.

KEMÉNY BERTALAN

Nagydisznód

6

A hír arról szól, hogy 2007. február 25-én a ma-rosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközséggyönyörû, múlt év decemberében felszentelt templo-mában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, amég készülô, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknakszánt helységet Balázs Ferenc Teremnek hívják enaptól.

Névadó ünnepi istentisztelet volt, mégpedig zsú-folt házzal, amit kiállítás-megnyitó követett. KecskésCsaba tiszteletes egyházi beszédében a lelkész-íróBalázs Ferenc személyiségét idézte meg, BözödiGyörgyrôl pedig Gálfalvi György, a Látó fôszerkesz-tôje, az író barátja beszélt. Balázs Ferenctôl A szép-ség és a mélység meséjét, Bözödi Györgytôl a Régikertünk címû verset én olvastam fel.

Vallomással kell folytatnom. Innen kezdve márakár a naplómat írhatnám, mert az ötletgazda is énvoltam.

Szülôvárosomban, vagyis Marosvásárhelyen jö-vésmenés közben számtalan új utcát, de fôleg utca-nevet fedezek fel, olyan személyiségekrôl, akikneknemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, deaz sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Anto-nescura gondolok, de a 19. századi Ion Buteanuról iselmondható 1849-es „dicsô” tettei nyomán, s a rólaelnevezett utca itt van a szomszédomban. Ez nem-csak nálunk van így, de Erdély minden városában.Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer,miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt vol-tunk” stb.

Az ellenállásnak is sokféle módszere, lehetôségevan politikai, közéleti, egyházi és egyéni síkon. Úgygondolom, mindenkinek tennie kell a dolgát, ott ésazt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsakaz a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is,hogy a keresztény újkor és reformáció egyik legna-gyobb vívmányát, az anyanyelven tartott istentiszte-letet megôrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzetikultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövô nem-zedéknek, és emléküket minden lehetséges módonápolják.

Az unitárius egyház igazán élenjár. Csak itt, Ma-rosvásárhelyen hány meg hány irodalmi, képzômû-vészeti, zenei, a magyarságot érintô-érdeklô elôadás-nak, legyen az történelmi vagy tudományos, adottotthont a Bolyai téren lévô unitárius templom és ta-nácsterem. Most, hogy már ilyen gazdagok lettünk,és a Kövesdombon is felszentelhettük az unitáriustemplomot, itt is megindult az élet. A szellemi élet.Istentiszteletet már egy éve tartanak benne, de most,ahogy mondani szokás, eljött az ideje a munka dan-dárjának. A hívek mindig megtöltik a templomot, ésigénylik a velük való foglalkozást, törôdést. Ez így isvan rendjén.

Na és ezért érdemes nevesíteni dolgainkat. Neve-síteni azt a termet, ahova begyûlünk havonta több-ször is, vagy akár hetente. És annak a teremnekolyasvalakit kell megidéznie, aki érdemes arra, hogysajtóban, magánbeszélgetésben naponta szóba kerül-jön a neve, elôdünk volt, ô már megtette kötelességétegyházával, hitsorsosaival és népével szemben, csakmi, a hálás utókor feledkeztünk meg róla, vagy segí-

tenek nekünk a feledésben, és érdemteleneket tolnakelôtérbe, amint azt már utcanév-ügyben jeleztem.

Beláthatatlan az az idô, amikor Marosvásárhe-lyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Fe-rencrôl például. 1961-ben, amikor a kolozsvári egye-temre mentem a róla elnevezett utcában laktam, demire elvégeztem az egyetemet már rég a Toplita ne-vet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Ká-roly, Kemény János, Bözödi György, Sütô András,hogy csak néhány írót említsek, mert kiváló képzô-mûvészeink is voltak, mint Bordi András, BarabásIstván, Izsák Márton stb. Vajon mikor kap utcát, te-ret, vagy kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagyPetelei? Hát erre még várhatunk, de a mi intézmé-nyeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind neve-síthetôk. S ha ezek a nevek gyakran fordulnak elômindennapjainkban, akár a jó reklám, megragadnakés életre kelnek. Lám csak, milyen igazam van, a mi-nap, istentisztelet után jött oda hozzám egy úr, és ar-ra kért, adnék neki a Bözödi-versbôl egy másolatot,mert akár az édesanyja kertjét írja le.

Balázs Ferenc az építkezôk fajtájából való volt,Bözödi pedig mint hû kortárs és örökös, a felépítet-tek történetét kutatta, és azt, hogyan kellene megô-riznünk nemzeti létünket, feltárva a pusztulás okaithíres mûvében, a Székely bánjában. Balázs Ferenc fi-atalon halt meg, de teljes életet élt. Bözödi György(1913–1989) halálakor a nyolcadik X-hez közeledettugyan, de élete a kommunista rendszerben csak bör-tön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házku-tatás között, az örökös rettegés, s az íróbarátok féltô-óvó aggódása, hogy kivédjék az ellene irányuló tá-madásokat. Jó, hogy kedves, szelíd, szemüveges arcaHunyadi László szobrászmûvész egyik legjobban si-került plakettjén mindig ránk néz huncutul a BözödiGyörgy Terem ajtaja fölött, és talán azt gondolja,amit arra a damasztszalvétára írt, amelyet az IgazSzó 25. évfordulóján a jelenlévôkkel dedikáltattam1978-ban (nagyothalló volt): „Bözödi György is ittvala,/ de semmit sem halla.”

Az emlékezések mellett a mára is gondolván – amai fiatal tehetségekre –, a Bözödi-termet birtokbavéve került sor Marton Ágota Márta restaurátor, fes-tômûvész olajfestményekbôl álló kiállítása megnyi-tójára. Kedei Zoltán festômûvész a megnyitón el-hangzott gondolataiból idézek:

„Marton Ágota Márta festôalkat, pikturális szem-

Névadás –emlékeztetônek

A teremavató kiállításmegnyitó (Kedei Zoltán, Marton ÁgotaMárta, Lecskés Csaba, Kuti Márta)

7

léletû a meglátása. Hangulatot teremt. Visszafogottszíneiben a nôi lélek finom rezdülései jelennek meg,nem lázonganak, nem kiabálnak, végzik feladatukat,csitítják az ember gyakran elôforduló kirohanásait…Kiemelem a lombos fákkal gazdagított és nyári me-legséget sugárzó tájképeit jól megkomponált és visz-szafogott színeivel, ilyen a Nyár, a Borzos boglya,akár a Szakadáton festett kétfás képe láttán az az ér-zés fog el, hogy ezen a helyen már jártam, jártunk,otthon érezzük magunkat, vagy az Ünnep címû ké-pét, amely számomra kettôs jelentésû: közelrôl való-ban ünnepi ruhába öltözött nôi figura látható, de tá-volabbról érzem az alagutat, s túlsó végén már látomis a mûvészet pályaudvarát, ahová igyekszünk. …

Szeretettel fordul a költôk felé, ahonnan inspirá-lódik, de nem illusztrálásként, mint az Evokáció egycsillaghoz Juhász Gyulától vagy Illyés Gyulától a

Nadályszomj, s akkor még nem említettem az Aktot,amelyen a címét meghazudtolóan a bátorsággalmegalkotott emberi formák olvadnak egybe a natú-rával.

Marton Ágota Márta e zajos életben keresi önma-ga igazságát. Keresi a béke szigetét, ahol nyugalomés melegség vesz körül….

Mértéktartása igazolja, hogy élmény nélkül nemlétezik igazi mûvészet. A csönd ölelésében állandókészenlétben várja a világcsodákat. Tisztában vanazzal is, hogy a megfestendô témára nem nézhet ré-mülettel. Tiszta tükröt mutat visszafogott indulatai-ról, feszültségeirôl.”

A Dávid Ferenc tér 1. szám alatt az élet elkezdô-dött.

KUTI MÁRTA

A fenti ajánlással feldíszítve ajándékozott meg Ba-logh József barátom, a jeles költô, mûfordító, író, szer-kesztô Az ész hordoz mindent címû, 1600 magyar köz-mondást tartalmazó, szómagyarázattal és mutatóval isellátott, az Albatrosz Könyvkiadónál (Bukarest, 1976)megjelent, egyszerû, fûzött, de mégis vonzó külsejûresikeredett kis könyvével. Sokszor mazsoláztam belôle akövetkezô hetekben, de be kell vallanom, hogy BaloghJóska barátom írásai – legyen az vers, újságcikk, iroda-lom- vagy mûkritika – mindig felvillanyoznak. És nem-csak azért, mert az általa és Fred Micoš közremûködé-sével (aki akkor a N. Grigorescu Képzômûvészeti Fôis-kola grafikaprofesszora volt) megszervezett, dr. EmilBologa brassói fôorvos és alulírott gyûjteményébôl vá-logatott ex libris-kiállítás a Cãminul Artes Galériábanvisszhangos sikert aratott, vagy azért mert még abbanaz évben olyan szívhez szólóan írta meg A mágus mo-solyog címû cikkét a gyûjtôrôl (aki ugyebár én voltam!)lapunk elôdjének Könyvtár címû mellékletében (Mûve-lôdés 1976/6; Kt. 2. sz.), hogy valahányszor kézbe ve-szem ezt a lapszámot, még most, öreg fejjel is elérzéke-nyülök; ráadásul még ugyanabban az évben, A Hét júli-us 31-i számában Vecserka Zsolt marosvásárhelyi fa-metszô mûvésznek Bologa doktor nevére alkotott DonQuijote-fogantatású könyvjegyével illusztráltan, Orszá-gos ex libris-kiállítás címmel már-már túlzónak érezhe-tô cikkben emlékezett meg a bukaresti kiállítás sikeré-rôl. De már ezt megelôzôen a Sepsiszentgyörgyi Me-gyei Könyvtárban együtt megnyitott, 486 válogatottpéldányt tartalmazó könyvjegykiállítás kapcsán bebi-zonyította, hogy nem mindennapi rajongással tekint abibliofília eme üdvöskéjének életútjára. És Balogh Jó-zsef nem sajnálta a fáradtságot, az idôt, hogy alaposanfelkészüljön e megnyitóra, s már ott elmondhassa érté-kelését ezekrôl az intim mûalkotásokról. Pedig milyensokoldalú alkotó volt ô maga is! Poéta, prózaíró, mûfor-dító, szerkesztô, és mindent a legmagasabb szintenvégzett!

Bukarestben 1931. július 18-án született, és ugyanotthunyt el 75 éves korában 2006. március 30-án, s a fôvá-ros református temetôjében helyezték örök nyugalomraáprilis elsô napján.

Persze azért tudnunk – és számon tartanunk – érde-mes, hogy 1940-tôl 1950-ig Nagykárolyban, szüleinekvárosában élt, ott érettségizett, a Bolyai Tudománye-gyetem magyar szakára felvételizett, ahol az elsô évetel is végezte, de másodévtôl már a Kijevi SzevcsenkoEgyetem újságírás szakán folytatta tanulmányait, s sze-

rezte meg újságírói oklevelét 1956-ban.Tekintélyes – és értékes – életmûvet hagyott az utó-

korra.1961-69 között az Ifjúmunkás, az Elôre, majd az Ifjú-

sági Könyvkiadó szerkesztôje volt szülôvárosában. DeKék akasztófa címû Forrás-kötete, majd három év múl-va Záróra, Bánat elvtárs már a teljesen kiforrott költôtmutatják, aki azért prózai írásaival is felhívja magára afigyelmet, hiszen A Gonzaga-kámea címû kalandregé-nye (1961) a mûfaj minden pozitívumával felvértezettírás. 1961-tôl lelkesen szerkeszti a jóformán ôáltalamegújított Könyvtári Szemle címû szakfolyóiratot,mely aztán 1974-tôl a Mûvelôdés Könyvtár mellékleté-vé nôtte ki magát. Mindeközben persze az Elôre címûnapilapnak is állandó munkatársa, de eredeti forrásmû-vek alapján magyarra fordítja a Viorica Dinescu általrománra átültetett Naszreddin Hodzsa címû elmés/-hasznos keleti anekdotákat tartalmazó valóságos vic-ces-tréfás aranybányát. Milyen nagyszerûen mulattak-/szórakoztak gyermekeim a bukaresti földrengés évé-ben, 1977-ben nekik dedikált örmény, görög, arab, uj-gur, perzsa forrásokból átültetett meséken. Mert gondjavolt rá, hogy lányom nevére dedikálva elküldje a mu-tatványpéldányt. És milyen találóan rá tudott hango-lódni az illusztrátor Geta Brãtescu is, a tehetséges Res-su-tanítvány a szerzôk és fordító hullámhosszára!

Bizony Balogh Jóska, érdemes volt apait-anyait be-leadni, hogy a kiskorúaknak szánt, de a nagyokat is jólszórakoztató meséket minél asszimilálhatóbbá tegyéteka magyar serdülô ifjak számára!

Ám tudott Balogh József nagyon komolyan is írni.Elôbb a Könyvtári Szemlét futtatta fel, majd srófolt mégegyet rajta és Könyvesház címen 1991-tôl igazán rangosszakfolyóirattá fejlesztette a mindmáig prosperálókönyves céh szakembereinek elméleti/gyakorlati isme-reteket egyaránt nyújtó periodikát.

Köszönjük Balogh József, hogy olyan teljes odaadás-sal mûvelted a sorsod nyújtotta bibliográfiai, bibliote-konomiai, bibliofiliai könyves céh ügyét.

Hadd zárjuk ezt a rövid kis eszmefuttatást azzal agondolattal, hogy azt a groteszk könyvári megvalósí-tást, amelyet önmagadnak kérdést feltevô, és ugyanottmeg is válaszoló cikkedben (Mi lesz veled, Könyves-ház?) A Hét 1991. szeptember 5-i, 36-os számában kö-zöltél, örömmel üdvözöljük. Bizony egész életmûvedösszegzéseként elmondhatjuk: „Ez jó mulatság, férfi-munka volt!”

GÁBOR DÉNES

Egy jó barát száz atyafi

8

Az itt látható rajzok két idôszakban készültek, fe-le részük a hetvenes évek elején négy egymást köve-tô évben, a többi pedig 1998 nyarán három hét alatt.

Az erdélyi szászok valahogyan mindig kiestek azErdély-járó magyar fiatalok útjából, hiszen – akárcsak magam is – elsôsorban a magyar vonatkozásúemlékeket, a magyar zenét és táncot, a magyar falva-kat, templomokat és házakat, a szokatlanul gyönyö-rû magyar szót keresték, kerestük. Mint építészhall-gató, és az építészettörténet nagy rajongója azonbannem mehettem el az erdélyi szász városok és azerôdtemplomok mellett. Ezért aztán minden Erdély-ben töltött hónapból legalább egy hetet a szászok vi-dékét jártam.

Ezek az élmények jelentôsen eltértek a magyar vi-dékeken átéltektôl. A városok – Nagyszeben, Brassóés mindenekelôtt Segesvár – hatalmas építészeti él-ményt jelentettek. A történelem levegôje, a megálltidô és ugyanakkor a múlt és a jelen drámai minôség-különbsége nagyon megrázó volt. Ezekben a váro-sokban akkor sokkal jobban érezhetô volt az ûr, amitaz alapítók hagytak maguk után, mint a falvakban.

A falvak ugyanis az Erdélyben megszokott ve-gyes falvak képét mutatták, erôs szász dominanciá-val. A magas oromzatú díszes vakolatú téglaházakrendje a szegénység és a szegényesség ellenére tisz-teletreméltó erôt és tartást sugárzott, akárcsak a fal-vak közepén trónoló erôdített templomok. Mindenfaluban volt pap és minden faluban volt összetartószász közösség. Természetesen ezt a közösséget márazokban az években kikezdte a kivándorlás és az az-zal kapcsolatos belsô és külsô ellentétek halmaza, én,mint kívülálló azonban ebbôl nem sokat érzékelhet-tem. Mindenütt – talán német nevemnek és nyelvtu-dásomnak köszönhetôen – szívélyesen fogadtak, eza szívélyesség azonban többször volt formális és he-lyenként kissé bizalmatlanul távolságtartó, mint amagyar falvakban. A szászok mindennapjaihoz ésünnepeihez nem sikerült olyan közel kerülnöm,mint, mondjuk a székiekéhez, de az általuk létreho-zott és konokul megôrzött magas szintû építési kul-túra lenyûgözött. Az erôdtemplomok építészeti vilá-ga, mely alapvetôen kevésszámú alaptípusra épülfel, a táji és topográfiai adottságok, továbbá a sok-szor századokra elhúzódó építés spontaneitása kö-vetkeztében hihetetlenül változatos. Noha a templo-mok alkotják ezeknek a falvaknak legfôbb vonzere-jét, hiszen ilyen számban, változatosságban, ilyen kisterületen összezsúfolva a világon egyedülálló látvá-nyosságot képviselnek, mégis számomra a táj, a tele-pülés, a templom és az azokat létrehozó emberi gon-dolat egysége jelentette ennek a világnak a legfôbbvonzerejét. A védekezés sokszor paranoiával határosgondolata telepíti zárt völgyekbe, rejtett kis szegle-tekbe a csûrök körkörös védvonalával körülvett fal-vakat, melyeknek minden portája egy-egy kis erôd.

A templom, mint vár, a végsô menedék, néha magasfalakkal körülvéve a piactéren, de többnyire egy kü-lönálló dombon, nehezen megközelíthetôen több-szörös falgyûrûbe zárva hirdeti egyszerre a közös-ség félelmét és erejét. A sok évszázados különállás éskésôbb a kisebbségi sors nagyon zárt és szabályozottvilágot hozott létre, melynek konzervatívizmusa alegutóbbi idôkig érezhetô volt. A vallás és a nyelvösszetartó ereje a magyarokhoz hasonlóan a szászokvilágának is alapját képezte.

Tekintettel arra, hogy a szászok építészeti emlé-kei javarészt már a szakirodalomban megtalálhatókvoltak, a rajzok csupán egy rendkívüli élményre va-ló rácsodálkozás dokumentumai. A formáknak – tö-megeknek és felületeknek – sokféleségét és azonos-ságát akarják megragadni, és sokszor a konkrét témacsak inspiratív ürügy egy leendô építész számára ép-pen akkor érdekes szerkesztések, egybeesések, ta-nulságok vonalas ábrázolásához. Mindegyikük egypillanat szülötte, a szándék inkább a birtokba vétel,mintsem a dolgok megmutatása.

Merôben más a helyzet az 1998-ban készült rajzokesetében. Mint az talán sokak számára ismert, a for-dulat után a szászok tömegesen hagyták el Romániát,egyes források szerint 1989 és 1991 között több mintszázezren vándoroltak ki Németországba, kétszerannyian, mint a Ceaušescu-rendszer húsz éve alattegyüttvéve. A szászok falvai mára részint elnéptele-nedtek, részint pedig lakosságuk döntô hányada ki-cserélôdött. A teraszos szôlôket, a gyümölcsösöket, akerteket senki sem mûveli, az üres házak az enyésze-té lesznek, még anyagukat sem használja fel senki,

Galéria

Erdély-járó naplómból

Kurpod

9

BerethalomSzászerked

Nagyszeben

10

legfeljebb az elégethetôt. A falvakba csak nagyonrossz utak vezetnek, a tömegközlekedés megszûnt. Akivándoroltak egy része megtartotta házát, és egyhelybelire bízta gondozását. A paplakok is sok helyenjó állapotban vannak, a régi papok, akárcsak néhányôslakos, egy-egy hónapot eltöltenek volt falujukban.A megmaradt néhány evangélikust autóval vagy kis-busszal viszik háromhetente istentiszteletre, valame-lyik városba, vagy nagyobb lélekszámú faluba. Papoka falvakban nem igen vannak már, istentiszteletreSzebenbôl vagy Medgyesrôl küldenek papot. Atemplomok kulcsát egy-egy megmaradt szász ember,vagy asszony ôrzi, sok helyütt azonban a kulcs ôrzôjenem beszél németül, ami nem is csoda, hiszen az ösz-szes szászok elköltöztek már... A szászsebesi temp-lom egyik mellékhajójában például egy sor vasszek-rény áll, amelyekre falunevek vannak írva. Ezekben aszekrényekben ôrzik a környékbeli elnéptelenedettfalvak hajdani szász anyakönyveit. A templomokpadjaiban pedig a párnákat és az imakönyveket pon-tosan úgy találjuk, ahogy azt az utolsó istentisztelet-kor hagyták. A templomok, a templomerôdök, a fal-vak fontosabb épületei és a települések elrendezéseakkurátusan fel vannak mérve és kiadványokbanmegjelentek. A tudományt nem érte tehát veszteség.

1998 nyarán azért indultunk el Erdélybe, hogyminél több szász falut felkeressünk, és a huszonötö-dik órában még egyszer találkozhassunk azzal a vi-lággal, amely a hetvenes, de még a legsötétebbnyolcvanas években is annyi szépséget és élménytnyújtott nekünk. Az utazás során a teljességre töre-kedtünk, igyekeztünk a rendelkezésre álló idô alatt a

lehetô legtöbb helyre eljutni, minél több benyomástszerezni. A szászok világa alaposan megváltozott,ma talán inkább a volt szászok világáról beszélhe-tünk. A bénító szomorúság azonban hamar átadja ahelyét egyfajta kíváncsiságnak. Gondolatban igyek-szünk rekonstruálni a helybeliek elmondása és a sa-ját emlékeink alapján azt a világot, amelyet teremtôiotthagytak, de amely még romlásában is lenyûgözô.A táj, amelyben haladunk, még ôrzi a hajdani mûve-lés nyomait, de a domboldalakon a teraszos szôlôs-kertek erodált lépcsôin már nem sorakoznak tôkék.A gyümölcsösök lassan elvadulnak, belesimulnak akörnyezô ligetekbe. Sehol egy üzem, a csendet nemveri fel a traktorok hangja, még csordákat sem igenlátni. A természet lassan kezdi visszahódítani azt,ami hajdan az övé volt, és amit a szászok dolgos elô-dei hosszú évszázadok alatt eloroztak tôle...

De hagyjuk a melodrámát, inkább élvezzük azt aszépséget, melynek párját Európában nem igen talál-juk: a dimbes-dombos tájat, melynek rejtett völgyei-ben, egymástól pár kilométerre, de mégis csupán azutolsó kanyarban feltárulva kis falvak húzódnakmeg, és mindegyikben egy középkori templomerôdtalálható, szárnyas oltárokkal, festett karzatokkal ésmennyezetekkel. A házak ilyen távolból mind épneklátszanak, kanyargó soraikat szolgai párhuzamos-sággal követi a hatalmas csûrök tetôinek már foghí-jas sora. Ennek az idilli, vagy talán idealizált (?) vi-lágnak a képei az 1998-ban készült rajzok.

WAGNER PÉTER

Szászhermány

11

Az igazi tavasz érkezését, a meleg idô állandósu-lását és ezzel a tenyészidô beköszöntését mindenidôben mindenütt örömmel várták, és meg is ünne-pelték. Erdélyben is a két Szent György nap, a ma-gyar április 24-én és a román, a régi naptár szerintimájus 5-e, s a köztük helyet foglaló május elseje aszertartásos és vígságos közösségi szokásokban sezekhez is kapcsolódó mágikus praktikákban, hie-delmekben leggazdagabb jeles napok közé tartozik.

E napok elôtt fejezték be a tavaszi munkák nehe-zét, a szántást, a vetést, szervezték a közös nyájakatés csordákat, pásztorait és pakulárait megfogadták,a határpásztorokat (kerülôk, zsitárok, hajtók) alkal-mazták, e napokban hajtották ki a különféle csordá-kat, nyájakat a legelôre, ekkor volt a faluekével a ha-tár körülbarázdálásának és a közös rétek árkolásá-nak közösségben végzett, a termékenységet biztosítócselekményekkel s áldomásokkal járó szertartásos-ünnepélyes alkalma.

A nehezebb tavaszi mezôgazdasági munkák be-fejeztével s az állatok istállóból való kibocsátásávalmegapadt a földmûves ember gondja és dolga. Kez-dôdött a kevés munkájú, társas életre, udvarlásra, la-kodalomtartásra, ünneplésekre ráérô májusi idô-szak. Alkalom nyílott a szerelmi vonzalom, a párke-resô szándék egyezményes formák szerinti jelképesés nyilvános kifejezésére is. Ilyen Európa-szerte is-mert és különféle változataiban még távolabb is fel-található tavaszi újjászületést termékenységet, sze-relmet és örömet kifejezô, illetve elôidézô jelkép éscselekmény a jobbára május elsejéhez vagy néha másközeli jeles naphoz tapadó zöld fa, vagy zöld ág he-lyezése az ifjúság-legénység részérôl a lányok ösz-szessége számára a település központjában illetve azegyes legények részérôl választottjaik háza elé, vagykapujába, illetve a tornácok ágasfáira.

Tasnádon és a környezô falvakban még a 60-asévekben is eléggé általános volt a májusfaállítás szo-kása.

Ez a régió hagyományôrzô, hisz egy agrárjellegûországrész eléggé elszigetelt környéke. Azt is mond-hatnánk, elmaradt iparosodás, városiasodás szem-pontjából, ha ugyan ezt még ma is elmaradottságnaklehet nevezni. A lakosság földmûveléssel és állatte-nyésztéssel foglakozik.

Az 1970-es évektôl kezdôdött meg az iparosodás,Tasnádot újból várossá nyilvánították, újból: hiszmár volt mezôváros (oppidum). Tasnádra is ipart te-lepítettek: bútorgyárat, téglagyárat. A környékrôlkerült ki a szükséges munkaerô. Elkezdôdött a szak-munkásképzés, megkezdôdött a falusi lakosság vá-rosba történô ingázása.

A környékbeli falusiak legtöbbje az 50-es évekigalig járt a falu határán túl, legfennebb Tasnádra jár-tak néha a vásárba, üzletbe. Hosszú ideig fennma-

radtak itt a zárt faluközösségek. A hosszú nemzedé-kek során át alakult szokásokkal, egyezményes jel-rendszerekkel. Így maradt itt fenn sok ôsi mágikushiedelemre épülô szokás, többek közt a májusfaállí-tás, vagy ahogy több faluban is mondják a környé-ken: a májusfadugás.

Tasnádon és közvetlen környékén a legény márjóval május elseje elôtt kinézett magának az erdôben,a mezôn vagy a szôlôben szép virágzó fát. A fa virá-gának fehérnek kellett lennie, hogy jelképezze a lányszûzi tisztaságát. A kiszemelt fa leggyakrabban vad-cseresznye, vadmeggy, vadkörte vagy cseresznyefa,néha fehér virágú orgonabokor, de kedveltebb volt afürtös virágzatú madármeggy, amit ezen a vidékenépp gyakori májusi felhasználása miatt májusfánakneveznek.

Május elsejére virradóra a fiú elment a fáért, ki-vágta, a vállán hazahozta, otthon színes szalagokkal,fejkendôvel, zsebkendôkkel feldíszítette.

A mellékágakat lenyeste, a koronáját meg szép

Vadrózsa

Zöldágazás Tasnádon és környékén

Szászmuzsna

12

kerekre kiképezte. A fa felékesítésében segítettek afiú szülei és a lánytestvérei is, fôleg, ha tetszett nekika fiú választottja. Éjfél után a fiú nagy csendben alány házához lopakodott, a kapufélfára kötözte a fát,vagy a kerítésre szerelte, valamelyik ágasfához isköthette, de ha nagyon nagy, hosszú törzsû volt, ak-kor gödröt ásott a kapufélfa mellé, és abba dugta,megtámasztotta, vagy bedöngölte a májusfát.

A májusfaállítás vagy -dugás után következett azéjjelizene. Tasnádon a fiúk együtt fogadtak meg egyzenész cigányt, hegedûst, odaálltak a lány ablakaalá, ott a legény énekelt hegedûszó mellett. Elôfor-dult az is, hogy a fiú nem tudott énekelni, ilyenkoraztán csak a cigány muzsikált. Sok jó muzsikus ci-gány volt Tasnádon. Egy cigánybandához tartozottegy hegedûs, egy brácsás, egy bôgôs s egy cimbal-mos, valamint a cimbalmot a hátán hordozó cigány.Tasnádon a következô muzsikus cigánydinasztiákvoltak: Bani Pali, Bani Kálmán, Bani Mariska, BaniJóska, Dankó Pista, Dankó Bandi, Dankó Béla, Dan-kó Ferenc.

A májusfaállító legények és a cigánybanda sorbavették minden legény választottját, odaálltak együtta lányok ablaka alá, s a májusfaállító legény énekelt,a banda húzta. A 30-as években az éjjelizenét rend-szerint a Szeretnék május éjszakáján letépni mindenorgonát címû nótával kezdték, az Akácos úttal foly-tatták. A leány azt, hogy hallotta és elfogadta az éjje-lizenét az ablak mögött három egymás után meg-gyújtott gyufaszállal jelezte. Ilyenkor nem szokottsem a lány kijönni a legényhez, se a legény bemennia lányos házba. Viszont már korán reggel kijött alány, hogy megnézze a májusfát. Ha tetszett neki alegény, aki állította, otthagyta, ha nem tetszett a le-gény: ledobta a fát.

A Tasnád körüli falvakban: Tasnádszántón,Érkôrösön, Érszodorón, Pelekesziben, Tasnádszar-vadon, Érszakácsiban, Krasznamihályfalván és Szi-lágypérben a tasnádihoz hasonló szokások voltak.Mert nem volt nagy a kivágandó fa, nem volt messziaz erdô, hisz csupán a határról kellett elhozni, vagy aszôlôbôl, a legény egyénileg meg tudta oldani a má-jusfadugás feladatát.

A fát krepp papírszalagokkal díszítette fel a fiatallegény, de ha már komolyabb volt a szándéka, akkorajándékként zsebkendôt, fejkendôt, selyemszalagotkötött a fára, ha nagyon vágyott arra, hogy a lány ér-tékelje a fát és az udvarlási szándékot, kölnivizet, ésédességet is kötött a fára. Ha már gyûrûs menyasz-szonya volt a lány: akkor szoknyát, ruhát, sôt 1-2üveg likôrt is felkötött a fára. Az ilyen fát már ôrizniszokták: hosszú subában, egy nagy bunkósbottal,valahol megbújva ôrködött, hogy le ne dobja senki afát, és nehogy leszakítsák az ajándékot a rivális legé-nyek. Meleg és száraz idôben befeküdt a sáncba,vagy a kapu elôtti híd alá bújt. A hosszú bunkós bot-tal a fát megcsúfolni akaró kezére koppintott.

Komoly verekedésrôl egy történet se szól. A fátviszont akkor nagyon kellett ôrizni, ha a lánynakmás legény is udvarolt és az állított fát leszerelhettea kerítésrôl, vagy az ágasról, és a földre dobhatta

Tasnádszántón is adtak éjjelizenét a lányoknak,de míg Tasnádon cigánybanda húzta az ablak alatt anótát, addig Tasnádszántón csak a legény ment egy-maga énekelni, vagy éjjelizenét adni. A legény éne-két a társai kísérték szájharmonikával vagy harmo-nikával. A második világháború után már itt is ci-

gányzenészt fogadtak, a tasnádi Bani vagy a Dankómuzsikus cigánydinasztia valamely tagját.

Érszakácsiban más volt a szokás. Ott utcánkéntmentek a legények a lányos házakhoz, májusfakéntorgonafát, vadkörtefát, vagy májusfát (madárcse-resznye) állítottak a lányoknak. Csupán a maga virá-ga, fehér virága a fának, az volt a dísz, nem kötöztekrá semmit. Éjjelizenét adtak itt is. Hallgatóval kezd-ték, majd a lány kedvenc dala következett, és ropo-góssal fejezték be. Nem cigányok muzsikáltak, ha-nem maguk a legények, vagy a helybeli parasztzené-szek. Sokan hegedülnek a parasztemberek közül mais, és nagyon sok a cimbalmos, érdekes módon sok anôi cimbalmos.

Érkôrösön csak annak a lánynak állítottak május-fát, kinek már volt szeretôje. Az udvarló fiú felállí-totta a fát, s rá kizárólag fejkendôt vagy zsebkendôtkötött ajándékként. Az éjjelizenét fogadott cigány-banda húzta, mely hegedûsbôl, brácsásból, kontrás-ból és bôgôsbôl állt. Híres kôrösi muzsikus cigánydi-nasztia a Varga, Lakatos és a Szécsi család. Az éjjeli-zenét a Jártam ablakid alatt egy holdvilágos éjszakáncímû népszerû mûdallal kezdték. Általában háromnótát húztak.

Tasnádszarvadon – mely már a dombos-erdôsközségek közé tartozik – minden lány háza elé állítot-tak májusfát. Valamilyen virágos fát vagy puszpán-got. Éjjelizene viszont csak nagylányoknak, 16 év fe-lettieknek járt. Tasnádról hozattak cigánybandát, de afaluban is volt hegedûs, mégpedig Koszta Dezsô.

A már dombok, erdôk övezte Ákoson a legényekegyütt mentek ki éjszaka az erdôre, mindegyik levá-gott egy-egy szép sudár nyárfát – ha pedig túl nagyvolt csak meglopta – egymásnak segítettek a haza-szállításban, a szekérre emelésben.

Otthon a törzsét legallyazták úgy, hogy kerekgömblombja maradjon, az így lenyesett fát szalagok-kal, kendôkkel feldíszítették, és a fa tövét a lány ka-puja mellé a földbe ásták. Ha a lánynak más is udva-rolni szándékozott, ôrizni kellett a fát, nehogy a rivá-lis ledobja a földre, vagy megcsúfolja, s helyette a sa-ját fáját állítsa fel. Mindenik fiú igyekezett szép nagyfát állítani, a szerelem nagysága szerint, ahogy a szívdiktálta. A májusfaállítás után a muzsikus cigányok-kal sorba vették a lányos házakat, az ott fát állító le-gény énekelt, ha nem volt jó hangú, megfogadta a fa-lu legjobb énekesét, az énekelt, a legény meg mellet-te állt, s várta, hogy gyúljon a szerenádot elfogadógyufa lángja háromszor. Nagy versengés volt azért,hogy melyik lánynál kezdjék az éneklést.

A banda a falu elsô legényére hallgatott, de néhaazért mentek elôbb muzsikálni, mert többet fizetettegy-egy legény. Minden lánynak énekeltek, kinekvolt szeretôje, s olyan is volt, hogy a lány égô gyufa-szállal kiírta az ablaküvegre: szeretlek.

Általában három dalt muzsikáltak-énekeltek el.A Szeretnék május éjszakáján kezdetûvel indítottak,aztán a lány kedvenc dala következett, de el kelletthúzatni a lány édesapjának a kedvenc dalát is.

Krasznamihályfalván is nyárfát vagy sugármagasjegenyefát állítottak májusfaként. A fát színes szala-gokkal díszítették, majd a kapufélfához kötötték. Azajándékot a fa alá tették, s fát ôrizték az ajándékok-kal együtt. Éjjelizenét is adtak. Cigánybandát fogad-tak, mely hegedûsbôl, brácsásból, combalmosból, ésnagybôgôsbôl állott. A bandával az épp divatos mû-dalokat húzatták. Mindig az Akácos út kezdetûvel

13

indítottak, s folytatást a muzsikáltató legény paran-csolta. Mûdallal fejezték be az éjjelizenét.

Bogdándon gyakran megesett, hogy a korábbanállított májusfákat ellopták, akik késôbb indultak.Ezért a legény kint is hált a lányos ház tornácán, míga gazda fel nem ébredt. Századunkban már itt is mû-dalok voltak az éjjelizene adók repertoárjában, minda Valamikor fehér rózsa volt az én virágom, vagy aMájusnak szép éjszakáján orgonanyíláskor címû da-lok. Versengtek egy-egy lányért. A szegényebb sorúfiúknak nem tellett zenészre, ezért ô maga énekeltcsupán a lány ablaka alatt, vagy pár jó hangú baráttársaságában, és várta, hogy a lány a három szálgyufa gyújtásával jelezze, hogy elfogadta az éjjelize-nét és a fiú udvarlási szándékát. Ha nem gyújtottgyufát, ez kosarat jelentett. Sokszor gyújtott volnaugyan a lány, de a szülôk nem engedték, mert nemtetszett nekik a fiú, vagy annak családja.

Egy kissé különböztek a szokások a Szilágyság pe-remén elhelyezkedô Dobrán és Nántûn. Itt a legényekközösen mentek ki az erdôre, kivágták a kiszemeltszép gyertyánfákat. Több lovas szekérrel hordták beaz erdôrôl a kivágott fákat, miknek a koronáját kötöt-ték be a szekér derekába, hogy az meg ne sérüljönszállítás közben. A fák törzsét vontatták a földön. Afaluban mindenik legény levette a maga fáját a sze-kérrôl és hazavitte. Azért vitte haza, hogy otthon fel-díszítse. Aztán a legények maskurának öltöztek. Ki-fordított bundát öltöttek fel, a fejükre kendôt vagy ha-risnyát húztak, amelyet a szem és a száj irányában ki-vágtak, s így az arcukat elfedve bejárták a környékkiskertjeit, a házak elôtti virágos kerteket, ahonnan vi-rágot csentek, s ezzel díszítették fel a fákat.

A díszítés úgy történt, hogy az így összegyûjtöttvirágokat madzaggal a gyertyánfa ágaira kötötték, jósûrûn, fôleg akkor, ha koratavasz lévén, kevés volt azöld levél a fán. A fákat nem csak virággal, hanemszínes papírszalagokkal is feldíszítették, s ezek mellémindig kötöttek zsebkendôt, fejkendôt, rózsavizet,édességet. Dobrán az éjjelizene csak akkor jött szo-kásba, miután megalakult a fúvószenekar, és a zene-kar megszûnésével az éjjelizene adása is elmaradt.

Mint látható, minden településen olyan májusfátállítottak, olyan fával kedveskedtek a lányoknak,amilyenbôl több volt a falu határában.

A különbözôségek ellenére arra a kérdésre, hogymióta állítanak májusfát a lányoknak, mindenhol aztválaszolták: „amióta világ a világ”. Napjainkra vi-szont már több helységben eltûnt ez a szép szokás.

A Tasnád környéki májusfa rokonaiHa jól megvizsgáljuk ezt a tavaszi szokást és utá-

naolvasunk, rájövünk, hogy ez egy ôsi mágikus szer-tartás ma is élô maradványa. Ebbôl azonban az ere-deti indíték és tartalom kiveszett, hangsúlyt kapottaz ünnepi forma és kommunikációs vonatkozás. Va-lamikor a termékenységet idézô mágikus szertartá-sok része volt, de a ma embere is magáénak érezheti.Ez az ôsi egyetemes jelnyelv egy most is érthetôrészlete.

Nem csak a szilágysági és Szatmár vidéki falvak-ban él napjainkig, hisz a dél-erdélyi Halmágyon isfellelhetô ennek a szokásnak egy változata. Itt a legé-nyek csoportosan mentek ki az erdôre, kivágták anyírfákat, szekérre rakták és hazahozták. Minden 14évet betöltött lány kapuja elé állítottak két nyírfát.Nem volt kifejezetten szerelmi ajándék a kapule-

velezô. A kortárs fiúk állították a lányoknak, és cse-rébe a lányok bokrétát kötöttek, a fiúk kalapját ezzeldíszítették a húsvéti locsolás elôtt. Nem kötöttek anyírfára se virágot, se ajándékot. Mert a kapuleve-lezô nem volt személyre szóló szerelmi ajándék, akortárs lányok is kalákában készítették el a húsvétibukrétát a legények kalapjára.

A májusfaállítás szokása élt a Maros megyei Ha-vadon is. Negyed századdal ezelôtt a legények virá-gos májusfát állítottak a lány kapuja mellé. A földbeásták a fa törzsét hajnalban. Szerelmi ajándék volt,ezért a legények, kik ugyanannak a lánynak udva-roltak, sokszor összevesztek a faállítás elsôbbségemiatt, néha verekedéssé fajult a dolog.

Ehhez hasonló szokást jelez dr. Kós Károly is me-zôségi gyûjtésében. A mezôségi Kemencén hoznak alegények a vállukon egy-egy szép koronájú kôrisfát– mit elôre kiszemeltek –, a falu közepén beássák aföldbe, körülbelül egy méter mélyen, de volt úgy is,hogy tövestôl ásták ki a fát, és úgy állították be a gö-dörbe, s jól bedöngölték a földet körülötte. Ezt a fátvirággal, krepp papírral díszítették, úgy, mintha raj-ta termett volna. Még a földön fekvô fára kötözték ráfonallal.

Arra, hogy ez a szokás régi, vannak írásos doku-mentumok is: „Zöld farsangkor (Jakab napja) min-den lány kapujába, kinek szeretôje van, zöld ágatvernek (fehér- vagy lucfenyôt). A gazdagnak ésszépnek, kinek több udvarlója van, többet. Az ily fatörzse, veres és zöld cifrázatokkal, arabeszkekkelvan kiékítve, s mivel ezt hajnalban és titokban állí-tották fel, vagy pedig mivel az ébredô szerelem jel-képe, hajnalfa nevet visel. Az a lány ki ablaka alattily díszfát nem talál a kisütô nap, szerencsétlennek,elhagyatottnak érezi magát. Magyarlakta területrôlgyakori a szokás jelzése. Némely helységben a má-jusfa felállításában a lány édesapja is segített.” Akilányt a szeretôje becsült, májfát állított május elsejé-re. Elôzô éjjel a legények csoportban májfát vágtak,(csentek) szép sudár jegenyefát, s ki-ki vitte szeretôjeudvarára, hol a lány már várta gyertya mellett, feldí-szítette drága kendôkkel, s a vastagabb ágakra üve-geket is kötöttek tele borral, majd az ásott gödörbebeállították a lány apjával. Reggel már meg lehetetttudni melyik lánynak van – és milyen szeretôje (a fanagyságából), s milyen módos a lány: a kendôkbôl.Ezért akinek nem állítottak májfát, el is volt kesered-ve, mert nyilvánvaló lett, hogy nem kell senkinek.Sajátos vonás ezen a vidéken, hogy a lány díszíti afát, és az apa is segédkezik.

Régen a mezôkövesdi matyó legények is csopor-tokba verôdve mentek a lányos házakhoz májfát állí-tani. Különös szokás, hogy itt nem mindig a legé-nyek vitték a fát, hanem a lányos házakhoz közel esôfát díszítették fel, vagy a kerítés melletti fát szalagok-kal, színes kendôkkel, mézeskalácsszívekkel. Az elsôvilágháború után azonban már csak a különösenszép és gazdag, „híres lányok” állíttattak maguknakmájusfát. Az ilyen lány május elsején leánytársaivalösszeállva selyempántlikákat és színes selyemken-dôket vagy csak színes papírszalagokat és üveg bortaggattak a fára, amelyet aztán maguk a lányok állí-tottak fel a kapufélfa mellett. E májusfa aztán ígymaradt pünkösdig, mikor is leszedték, és a bort elfo-gyasztották. A közeli Tardon (Abaúj-Zemplén me-gye) is a lányok maguk tûzik a kapura vagy a ház fe-delére a májusfát.

14

A felvidéki Ipolyságban a legények miután azerdôbôl hazahozták az 5-6 méteres bükkfát, éjfél kö-rül bevitték a lányos házba, hol a lány pántlikákkal,zsebkendôkkel feldíszítette, majd a legények a kapu-oszlop mellett gödröt ástak azért, hogy a díszes má-jusfát beleállítsák, sôt néha még láncokkal is odakö-tözték. Ezt követôen a legények visszamentek a lá-nyos házba, hol étellel, itallal kínálták ôket, s evés-ivás után a következô dalt énekelték:

Ki hallotta annak hírét, Viski János legénységét.Fûrésszel dönti a májfát,hogy ne hallják kopogását.Felveti a jobb vállára, Viszi Julis udvarára, Kelj fel Julis, csuhaj, Itt a májfa.Jó éjszakát, vigyázz rája!

Egy hét múlva visszamennek a legények májfátdönteni, akkor is étellel, itallal vendégelik ôket. Va-lószínû, hogy máshol is kapcsolódott dal a májusfa-állításhoz. Erre bizonyíték az, hogy a fentebb idézettdalnak változatai is ismertek. Párosító dalként tart-ják számon.

Hallottátok ennek hírét, Horvát Jóska legénységét.Késsel faragja a májfát,Meg ne hallják kopogását,Teszi-veszi a vállára,Viszi Bözsi ablakára.Kelj fel Bözsi, itt a májfa.Kendôt kössél a nyakába.

Május elsejére virradó éjjel az iparos ifjak valame-lyik erdôbe összegyûltek, s nagy tûz mellett dallal éstánccal töltötték az éjt, lányok nélkül. Érdekes az is,hogy ilyenkor éjfélig rendesen bús énekeket dalol-tak, éjfél után meg víg, pajkos nótákat énekeltek.Éneklésrôl, dalolásról sok adat szól, de a dalok szö-vegét nagyon kevesen közlik. A legismertebb május-faállító dal a következô:

Kedvesemnek háza elôtt, Az éjszaka magos fa nôtt. Gyenge szellô lágy szárnyain, Piros kendô leng ágain.

Tasnádszántón, a Szilágyság és Szatmár megyetalálkozásánál a legények maguk énekeltek a május-faállítás éjszakáján s a következô dal volt szokásos:

Nem megmondtam, Kati, gyere ki? De te, Kati, nem is jöttél ki.Megállj, Kati, megbánja ezt valaki!

Ez a dal a cigányzene megjelenésével háttérbeszorult, s idôvel teljesen elfelejtôdött.

Az ugyancsak felvidéki Pusztafaluban (Abaújmegye) a május elsejei zöldágat a lányok állítják, egy2-3 méteres zöld ágat vagy fát a templomba, míg atulajdonképpeni hajnalfát a legények hozzák és állít-ják fel a szeretôjük házához pünkösdkor. Több le-gény összeállt és éjjel jávor-, hársfát, vagy épp virág-zó cseresznyefát vágtak ki erre a célra. A közeli fal-vakban a nyírfa hajnalfaként való állítása is szokásosvolt. Legallyazták a fák koronáját, hogy szép gömbö-lyû legyen. A fát a lányos ház oldalához kötözik kö-téllel vagy dróttal.

A felvidéki Árva megye szlovák falvaiban loptáka májusfának való zöld fát. Itt fenyôfát állítottak a lá-nyok kapujába, de itt a legény megvárta a hajnalbanelôjövô leányt, a fáért cserébe pár korona pénzt ésdeci pálinkát kapott és meghívást estére.

A természet ciklikus változásaival kapcsolatos –és mágikus rítusokat tükröz több zöldághoz fûzôdôszokás.

Így a Tasnád környéki falvak (Cégény, Tasnád-szántó, Nántû) telepes katolikus lakóinak máig szo-kása a barkaág szenteltetése a templomban. Ezeket arügyezô, bimbózó ágakat a szentelés után hazavittéka templomból és a ház ereszébe dugták, abban a hit-ben, hogy így védelmet biztosít a háznak és lakóinaka villámcsapások ellen. Nehéz idô esetén egy dara-bot letéptek a szentelt barkából, és azt elégetve pró-bálták elûzni a vihart.

A mezôségi és Küküllô-vidéki román lakosok kö-rében szokásos volt a pünkösdi ünnepkörben vagySzent Iván napján az ökrök mezei gallyakkal és me-zei virágkoszorúval való felékesítése, amit (înpena-rea boului) melyet aztán egy álarcos legény a falu-ban udvarról-udvarra s végül az ökör gazdájánakudvarára vezetett. Nyilvánvaló ennek a szokásnak isôsi termékenységvarázslat az eredete. A zöldág má-gikus erejébe vetett hitre vall a Tasnád környéki ka-tolikus lakosok Úrnapi szokása is. Úrnapra virradóhajnalban a legények kôris- vagy cseresznyefa lom-bot hoztak az erdôbôl, s ebbôl a templom köré lomb-sátrakat emeltek, ezeket a sátrakat a lányok virágfü-zérekkel díszítették fel. Ezekrôl a lombsátrakról Úr-nap után mindenki letépett egy ágacskát, s azt az is-tálló gerendájába tûzte, s úgy hitte, hogy e gallymegvédi a tehenek tejét elvinni szándékszó boszor-kányoktól, vagy ha a nagyállatokat megcsapkodjákvele, elkerüli a kórság. Azt is hitték, hogy ha a kis-

Prázsmár

15

gyermek párnája alá teszik az úrnapi ágacskát, meg-védi a gyermeket a szemmel veréstôl.

A zöld, rügyes vagy virágos ághoz fûzôdô hason-ló hiedelem a Szeged környéki lakosoké, akik pün-kösd hajnalán zöld ággal: fûzzel, s fôleg bodzávalékesítették fel házuk táját, különösen a kerítést és azablakokat, de régen a vízimalmokat is feldíszítették.Abban a hitben tették, hogy a zöld ág védô hatásáraa mennykô elkerüli a házat. Ezeket az ágakat eltet-ték, s ha valakit szélhûdés ért, meggyújtották és ez-zel füstölték a beteget. Úgy hitték, ennek a füstjévelkiûzik belôle a gonoszt. Sok helyen, de fôleg Szegedkörnyékén, a pünkösd hajnalán szedett bodzavirá-got foganatos orvosságnak hiszik. Ehhez hasonló atasnádszántóiak pünkösdi rózsához fûzôdô hiedel-me. A virágot a kisgyermek párnája alá teszik, hogyelûzzék a rontó szándékú szellemeket. A Tasnádkörnyéki román falvak lakói (Malomszeg, Csög) ha-sonló hiedelmeket fûznek a rózsaághoz. SzentGyörgy napján a gazda virágos vagy rügyes vadró-zsaágat vágott, ezt a kapu két oldalára tûzte, a kapufölött boltívesen a két ágat összekötötte. A két hajlé-kony ág összekötési pontjára egy kis virágkoszorútkötött. Nem csak a gyalogkaput, de a nagykaput isfelrózsázták. Vadrózsaággal tûzdelték tele az istállótis, fôleg az ablakaiban helyeztek el átlósan vadrózsa-ágat, de a lakás ablakai is rózsaággal voltak teletûz-delve. Azt hitték a vadrózsa – a rug – mágikus erôvelbír, megvédi ennek folytán a ház lakóit a rontástól. Azistállóban azért tûzték ki, hogy megakadályozza a bo-szorkányokat abban, hogy elvigyék a tehén tejét. Szô-demeteren és Malomszegen meg is locsolják a kapumellé feltûzött rózsaágakat, azért hogy a nedvek in-duljanak el, kezdôdjön el a szárban az élet, s ahogy anedvek bôségesen buzognak a rózsaágban a ház lakóiéletében is idézzen elô bôséget, a zsendülô rózsaágvarázserejével indítsa el az emberi életnedvek buzo-gását, és idézzen elô termékenységet. Nemcsak a ró-zsaágat locsolták meg Szent György napkor, hanem alányokat is. Az asszonyokat meg kiváltképpen. A fér-fiak csapatba verôdve megfogták a nôket, a kúthoz,patakhoz, forráshoz, vagy mezei tócsához vitték, haellenállt, akkor hurcolták, s vederrel locsolták ôket,amit a kútból merítettek. Újnémeten a gödrökbôl mer-ték a vizet vederrel, és a sivalkodó asszonyokat azzallocsolták meg. Ezt azért tették, hogy bô termést kérje-nek az asszonyok által az úrtól, hogy az állatokbôségesen szaporítsanak, s a termôidôszakban jó le-gyen az idôjárás, bô esôk hulljanak.

A Szent György napi esôvarázsló szokásról többadat is van: a Fehér megyei havasalji legények SzentGyörgy napkor az erdôre mennek, és az egyik le-gényt bükkfagallyakba öltöztetik, s lóra ültetve ha-zakísérik a faluba. A legénycsapat minden háználmegáll, a zöldágba öltöztetettet kísérôk táncolnak, alovas zöld alakot meg vízzel locsolják. A gazdátólbort és pénzt kapnak. Nem csak szárazság idején vé-geznek esôvarázslatot. Ilyen esôvarázsló s evvel jótermést idézô, a juhok egészségét óvó paparuda-já-rás és öntözés volt itt még húsvét utáni harmadikkedden, nagycsütörtökön, és pünkösd utáni máso-dik csütörtökön is.

A Kis-Szamos menti Apahidán a század elején ál-dozócsütörtök reggelén az esôt és termékenységethozó felvonulást szervezô román legények a nagyle-velû hársfáról (Filia grandifolia vagy plathyphylles)annyi gallyat metszettek le, hogy az három ember-

nek teljes zöldbe való öltöztetéséhez elegendô le-gyen. A gallyak végeit gúzsba tekerve tetôtôl talpigzöldbe öltöztették magukat, a középen járó fô papa-ruger fején gallyakból formált két szarva közé egycsókát vagy varjút kötöttek. Zeneszó mellett halad-tak végig a falun, betértek minden ház udvarára s otttáncot jártak. Ezt a gazda pár fillérrel honorálta. Apaparuger-járás célja az apahidaiak szerint az, hogya juhokat óvja a varázslat a betegségektôl, a jerkékjól tejeljenek, ne legyen szárazság, és jó termés le-gyen abban az évben. Ez utóbbira vonatkozik a zöldemberkék vízzel való leöntése. A paparugert itt ismegöntözték, majd az általa viselt zöld ágakból el-tettek egy-egy gallyacskát, azt a szoba mestergeren-dájára szögezték föl amulett gyanánt.

A Tasnád környéki és az érmelléki román falvak-ban is szokás volt az ökör pünkösdi felcifrázása. Aleányok által gyûjtött mezei virágból font koszorú-val az ökör nyakát ékesítették fel, de van olyan hely-ség, pl. Csög, ahol az ökör egész testét zöld gallyak-kal borították be, és virággal tûzdelték meg a gallya-kat, s az így felvirágzott ökröt behajtották a gazdaudvarára. Az ökröt vezetô legény kéregbôl készültálarcot tett az orcájára.

Ha tovább keresünk a népszokások közt, rábuk-kanunk több olyan szokásra, ahol a fiatalságot, az if-jút a zöld ág vagy a fiatal fa jelképezi. A hétfalusiborica kelléke a tebe.

A tebe fenyôfacsúcs. Lányos házakat aprószenteknapján, s az attól számított 4-6 héten át fölkeresô bo-ricások egyik alakja egy idôsebb ember, aki a legé-

Medgyes

16

nyek magaviseletére is felügyel, ô a tebehordó. Atebe, tehát a fenyôcsúcs, ez fel van díszítve mint akarácsonyfa, almával, aranyozott dióval, színes pa-pírral és kendôkkel. Ezt hordozza a csapat magával.A tebét minden lányos házba elvitték, és tánc közbenbenn állott félretéve.

A fiatal fenyô a románoknál gyakran megjelenik,a lakodalmon. A román lakodalmi menet vezetôje astegar vagy stegis (magyarul: zászlóvivô). Ennek amenetet vezetô fiatalnak feltétlenül jó táncosnak kel-lett lennie. Kora reggel a stegis zászlót tûzött a nász-nagy házára, majd zászlóval a kezében, amely katrin-ca darabokból, pántlikából és virágfonatokból ké-szült, táncolva vezeti a násznépet. A mócok a zászlótfiatal, vékony fenyôfából készítik, amelynek végétkeszkenôkkel, pántlikákkal és különféle virágokkalékesítik. A szilágyságban a zászló díszét, mely a mó-cokéhoz hasonló, még apró csengôkkel is kiegészítik.Tasnád környékén a legény, aki a lakodalmi menetzászlaját hordja, fôképp pántlikákkal ékesíti fel.Nemcsak a lakodalomban s a boldogságban jelképezia fiatalt a csemete, hanem a temetésen is.

Amikor meghalt egy fiatal legény vagy fiatal fér-fi, a hóstátiak (Kolozsvár) is fiatal feldíszített fát vit-tek a gyászoló gyülekezet elôtt. Erdély románok lak-ta területein, de fôleg Fogaras környékén és a Mócvi-déken is , ha meghalt egy fiatal legény, egy csapat fiú– 7 vagy 9 – kiment az erdôre, levágott egy fiatal fe-nyôfát, 4-5 méter magasat, legallyazták a fát a csú-csáig, s csak a hegyében hagytak meg egy pár ágat.Ünnepélyes csendben a vállukra emelték a fenyôfát,hazavitték a halottas házba, itt feldíszítették szala-gokkal, csengôkkel, virággal. A temetôbe vezetôúton a koporsó elôtt vitték. A sír mellé tûzték és ottis hagyták addig, míg el nem korhadt, és magától kinem dôlt. A magyarországi románok kétágú almafa-gallyat készítettek a temetôbe a halott fejéhez. Ennekágaiba különféle gyümölcsöket tûztek, ez volt a ha-lott fája (pomul mortului). Ezt a temetési menetben akoporsó elôtt vitték, majd az elhantolás után a sír-fônél beszúrták a földbe. Ezt a kétágú almafát a para-dicsom almájának tartották, amelyre a lélek felmász-ván a mennybe az Istenhez jut. Tehát a zöld ág, a fia-tal fa nemcsak örömvárás jele, nemcsak szerelmiajándék, nemcsak gonoszûzô varázseszköz, hanem afiatal halott jelképe is. Nemcsak a halál jelképe, de aboldogságé is, az élet boldog pillanataiban is jelképe-zi az ifjút. A lakodalmakban ilyen jelképes ajándékotláthatunk: a lakodalmi perecet, mely a násznagy jel-képes ajándéka. A lakodalmi perec a következô ele-mekbôl áll: másfél méteres választott fenyô, amely-nek tövét kenyér nagyságú lyukasztott kalácson át-szúrták, és egy saroglyadeszkára rögzítették. A ka-lács mellett különbözô, a nemi életre utaló ajándé-kok hevernek. A fiatal fenyô csúcsán levô ágakat ka-rácsonyfa módjára díszítették. A fenyô tetejére, atörzs felsô részéhez erôsítették a ruhagyertyát. A ru-hagyertya más vidékek vôfélyzászlajához hasonlít-ható. 1-1,20 m hosszú bot, amelynek felsô részére pi-ros és kék szalagokat illesztenek, különbözô színûfejkendôket kötnek, csúcsa pedig virágkoszorúbanvégzôdik. Ehhez hasonló a Tasnád környéki vôfély-pálca is. Ezt a vôfélypálcát a lakodalmi menet elôttviszi egy legény. A feje fölött lobogtatja a szalagok-kal, színes kendôkhel és csengôkkel díszített vôfély-botot, amely fiatal fából készül. Egyébként a fiatal fe-nyônek, mint kultikus eszköznek az egyéni élethez

kapcsolódó szokásrendszerben sokkal gazdagabbszellemi háttere van. Fenyôt díszítenek mindenfélefiatalság jelképezésére, hisz ember és természet meg-határozza egymást. A fenyô a székelyek földrajzi vi-szonyaiban életfa, úgy ahogy életfa a szilágyságiak-nak a gyertyánfa, a szászoknak a nyírfa, a mediter-rán vidékieknek meg a ciprus. Mindenhol zöld galy-lyal díszítik a lakodalmi házat, a gazdaságot, abbana hitben, hogy megvédi ôket a rossz szellemektôl.Azt is hiszik, hogy életerôt és gyarapodást hoz a ház-ra. A Szilágyság peremén fekvô Dobrán gyertyánfaággal díszítik a lakodalmi házat, a Fogaras környékimagyar evangélikus szórványban és a szász falvak-ban nyírfával tûzdelik ki a lakodalmas ház udvarát,nyírfát állítanak májusfaként is, de a házra fenyôfa-gallyakból készítenek szív alakú koszorút, és beleír-ják: Isten veletek a lányos ház esetében, és Éljen az újpár feliratot a fiú házára tett fenyôkoszorúba. Nekikez jelenti az életfát. Leírtam különbözô vidékek zöldághoz, életfához fûzôdô hiedelmeit, s végül idézzüka néprajztudóst is: „A májusfa a természet újjászüle-tésének szimbóluma az ifjúság tavaszi szokásainakEurópa-szerte ismert szimbolikus kelléke. Egyaránttükrözi a természet ciklikus változásaihoz fûzôdôpraktikus elképzeléseket és a naptári év egyházi moz-zanatait. A 18. században szokás volt még a templom-ban is májusfát állítani s ez a tanítók és a diákok dolgavolt. A májusfa állításának napja a magyar nyelvterü-leten május elseje, de történeti és friss adatok szerintpünkösdkor is állítottak májusfát. Fôleg a szász és fel-vidéki szászoknál és a szlovák népességnél volt szo-kásos.

A két ünnep kapcsolata annyira erôs, hogy nehézvolna eldönteni, melyik is volt korábbi és melyiknaphoz kötôdik több zöldág hiedelem. A 15. század-tól kezdôdôen szólnak forrásaink a májusfa állításá-ról, a szokás azonban bizonyosan régebbi.

A fa virággal, kendôkkel, hímes tojással való dí-szítése mellett más szokások is voltak, pl. Erdélyben,Csíkban, hol a fa törzsét ki is faragták, kicifrázták, alegény rávéste a monogramját és a lány nevét is szívalakú vésetbe írta. A fa bontása a szászok lakta vidé-keken nyilvános közösségi megnyilvánulás volt,tánccal, mulatással, versenyzéssel tarkított ünnep,míg a szilágyságban, a szászföldi magyar szórvány-ban egyéni cselekedet. A lány- vagy az apja bontottale. A közösségi bontásnak több változata ismert: fá-ramászás, májusfa kitáncolása, lovas versenyzés,pünkösdi király és királynô választása.

Néha a májusfa mellett, vagy helyett májkereketállítottak, mely egy magas rúd végére tûzött, szala-gokkal, borosüvegekkel díszített szekérkerék. A ke-rék díszeit versenyezve próbálták leszedni. Azügyességi verseny gyôztese lehetett legénybíró vagypünkösdi király. A hagyományôrzô falvak e szokástmegôrizték, s nekünk talán érdemes lenne a LévyStrauss felállította kommunikációs jelrendszerbe el-rendezni. A társadalomban a kommunikáció háromszinten megy végbe: az asszonyok által kialakultkapcsolatok szintjén (ez az asszonyok cseréje), a ja-vak, a szolgáltatások s az üzenetek cseréje, hírek ki-cserélôdése révén. Mintegy negyedik kommunikáci-ós lehetôséget nyújtják a házassági és családi szabá-lyok.

A negyedik kommunikációs szinthez tartoznak aszerelmi ajándékok, s a termékenységi rítusok. EztTasnád környékének szokásrendje is bizonyítja. A

17

falvak zárt közösségek voltak, az emberek ismertékegymást, egymásról szinte mindent tudtak s még aztis elôre látták, hogy mit várhatnak egymástól. Egy-mást ismerve a gyermekeiknek is a szülôk választot-tak társat, és ezt már kis korukban tudatták is a gye-rekekkel. Amikor legénysorba lépett a legényke – 14éves kora után – már maga készítette a kiválasztottlánynak szánt ajándékot. A Szilágyságban is így tör-tént. Az egész környéken szokás volt az ajándék-tárgy készítése Ez egyben szerelmi vallomás is volt,illetve a viszontszerelem kifejezése, és az egymásiránti elkötelezettség kifelé is ismert jegye. A családis részt vett az ajándék elkészítésében. A legény any-ja is segített elkészíteni az ajándékot. Ehhez hasonlószokások voltak a Bács-Kiskun megyei Szeremlénis.” A faluban a fiúkat és a lányokat már gyermekko-rukban egymásnak szánják a szülôk, kik gyermeküknevében látványos ajándékokat is küldözgetnek amásik gyermeknek, májusfát is szokás volt állítani akiszemelt leánykának. A lány aztán 12 éves korátólmár eladónak is számított, bár az ajándékokat mégmind a fiú szülei küldték ( pl. mosósulykot, pünkös-di evezôt, s más díszes munkaeszközt). A szerelmiajándék sorába tartozik a májusfa is. Ha szemiotikaiszempontból vizsgáljuk, észrevesszük, hogy a le-gény és társai: expeditor, kódoló; a jel, a kód: a má-jusfa és tartozékai; a receptor, a dekódoló: a lány és aközösség. A lány egyben vissza is jelez.

A fiatal fa mindig fiatal férfit, néha nôt jelképez.Ez nemcsak a májusfa esetében észlelhetô, hisz fiatalfát vágnak ki az ifjú temetésekor, azt díszítik fel, eztviszik háztûznézôbe, házassági szándék kifejezésére,s annak biztosítására, hogy a házasság termékeny le-gyen. Fiatal díszített fenyôt ajándékoznak a fiatalpárnak, s szépséget és termékenységet kívánnak a„kidugott ” májusfával is, hisz ez mindig fiatal és vi-rágzó ág. Ez a „szerelmi jel” –„zöld ág” – más tava-szi ünnepek szertartásán is szerepel. Húsvét nagyhe-tében a legények gallyakat hoznak az erdôbôl, és is-merôseik kapuit, fôleg ahol lányok is vannak, feldí-szítik fenyôgallyal. Húsvét másodnapján a legényekelmennek a nevezett házakhoz öntözni. Az egyik le-gény a „kokos”, fehér inget és fehér gatyát vesz fel,fakarddal ijesztgeti a családtagokat, s a gyermekek-tôl kokót gyûjt. Ehhez hasonló szokásokat észlelhe-tünk a Tasnád környéki falvakban is. Itt is díszítenekzöld ággal, locsolni járnak, tojást kérnek és kapnak,de nem öltöznek fehér gatyába és az ing fölé feketelájbit vesznek, de a kalapjukban zöld rozmaringszálvan, piros muskátli és a nadrág is fekete, akárcsak afehér ing fölé vett lájbi. A húsvéti ünnep alkalmávaltöbb jelzés is történik a termékenységre. Nem csu-pán zöld ággal jeleznek. Ilyen jelzés a húsvéti locso-lás, a tojás, a tojás vörös színe (vérszínû) vagy a pirostojás, a gatya, az ing és a kakas. Biztosan ebbe a má-giasorozatba tartozik a kakaslövés hagyománya isSzakadáton.

A májusfa szerelmi jel. Tasnád környékén min-den adatközlô arra a kérdésre, hogy kinek állítottáka májusfát, azt felelte: „annak, akinek a szív diktál-ta”. A szerelem volt a fontos, nem az, hogy eladóvolt-e a lány. A fa nagysága és díszítettsége a szere-lem intenzitását mutatta. Udvarlási szándékát a lányajándékkal jelezte: fejkendôt, zsebkendôt, édességetkötött a fára. Még teli üveg bort is.

Házassági szándékát már úgy bizonyította a kö-zösség elôtt, hogy ruhát, szoknyát, drága fejkendôt

kötött a fára. A lány vissza is jelez. Az elfogadás jeleaz, ha nem dobja le a fát, hanem estig ott hagyja,ahová tették. Ugyancsak az elfogadás jele az, ha a rá-aggatott ajándékokat megtartja, viseli, és nem aján-dékozza tovább – állítják Dobrán. A májusfa dugásaután éjjelizenét adtak vagy adattak a lányoknak. Alány három szál gyufa egymás utáni meggyújtásávaljelzi, hogy észrevette és fogadja. Magyarcsaholybanaz elsô szál gyufa meggyújtása azt jelentette, hogyhallotta a lány, nem alszik. A második szál gyufameggyújtása azt jelentette: elfogadja és örül az aján-déknak. A harmadik szál gyufa felvillantása a vi-szontszerelem jele volt. Ha sötét maradt az ablak, azegész Tasnád környékén a visszautasítás jele volt.Arról keveset tudunk, hogy mit énekeltek a lány ab-laka alatt. Valószínû, hogy a cigányzene megjelené-sével tûnt el az erre az alkalomra szolgáló népdal.Nemcsak a sötét ablak jelentett visszautasítást, ha-nem az is, ha a lány az ajándékba kapott két zseb-kendô közül nem küldte vissza kihímezve az egyi-ket. Az elsôbbségért is folyt a harc. Minden legényazt szerette volna, ha az ô szeretôjének van a leg-szebb fája. Szép lányoknak több legény is állított má-jusfát. Magyarcsaholyban a fôhely a tornác elsô ága-sa volt. Vigyázni kellett arra, hogy a rivális legénynehogy leszerelje és a második ágasra kösse azelôzôleg odaállított fát. Éjszaka viadal folyt itt a legé-nyek között. De nemcsak a szerelem jelei ékeskedteka házak elôtt, hirdetve az ifjúságot, a szerelmet, ha-nem a megvetés jelei is. Híres „rossz lányok” kapujá-ra száraz ágat kötöttek, tüskebokrot, íziket, és dög-gel, üres konzervdobozzal vagy záptojással díszítet-ték a fát. Ez is a szerelmi állásfoglalás jele.

LAKATOS BAKÓ MELINDA

Segesvár

18

(Szerzôi megjegyzés. 2006-ban ellátogattam aCsíkszeredai Régizenei Fesztiválra, amelyen 1991-esújraalapítása óta nem jártam. Láthattam-hallhattam,milyen nagyszerûvé nôtte ki magát ez a hôsies múl-tú, 1986-ban betiltott rendezvény. Karda Emese igaz-gatóasszony felkérésére örömmel kapcsolódtam be a2007. évi Fesztivál elôkészítésének munkájába. Ebbôlaz alkalomból szedtem elô 1992-ben Grácban, egynemzetközi elôadómûvészet-történeti konferenciántartott elôadásomat, amely a régizene erdélyi hon-foglalásának összefoglalásaként tudtommal egyetlena maga nemében. Úgy érezem, kár volt ezt már ak-kor nem megjelentetnem magyarul is. Hiszen –amint a csíkszeredai fesztivál sikere is mutatja –nagy az érdeklôdés nálunk a historikusnak nevezettelôadói gyakorlat eszközeivel megszólaltatott régi-zene iránt. Ami a csíkszerdai eseményeket illeti, írá-somat – amelynek terjedelmi határait természetesena meghívó intézmény szabta meg – 1992 óta megha-ladták a tények, de az ott valóságos mozgalommálett régizenélés erdélyi elôzményeit arányosan és va-

lósághûen világítja meg. Ha kimondatlanul is, detükrözi a tényt, hogy ennek az irányzatnak az erdé-lyi befogadása szûkebb pátriánk európai betagoló-dásának becses része volt. Persze ma is az. Amit nemtettem meg 1992-ben megteszem most: közlöm a ma-gyar fordítást. Tudom, jobb szolgálatot tennék azügynek, ha kiegészíteném, aktualizálnám. Ehhez afeladathoz azonban nincs elegendô értesülésem, for-rásom. Fordításom közreadásával egy hasonló átfo-gású, de naprakész tanulmány égetô szükségességé-re is kívánok figyelmeztetni. 2007. március 7.)

1. Bach-kultusz. Orgonazene és oratórium né-met templomokban és iskolákban (1922-tôl)

A régizene rendszeres mûvelése Erdélyben a hu-szadik század húszas éveiben kezdôdött, a honievangélikus németség legfontosabb kulturális és tan-intézményeiben: a brassói Fekete templomban és aHonterus Gimnáziumban Victor Bickerich zeneigaz-gató, illetve a nagyszebeni Fôtemplomban és aBrukenthal Gimnáziumban Franz Xaver Dressler ré-vén. Mindkét zenemûvész bevándorló volt, ifjúko-rukban a berlini, illetve lipcsei Bach-kultusz tanúi ésbefogadói. Példaképük Karl Straube volt. Munkahe-lyüket egy-egy erdélyi Thomaskirchének és Thomas-schulénak tartották. Mindketten több mint negyvenéven át áldásosan teljesítették küldetésüket, mint ta-nárok, orgonamûvészek, egy-egy Bach-kórus veze-tôi és rendszeres oratórium-elôadások karnagyai. Akommunista hatalomátvétel után tevékenységük ter-mészetesen a templomra korlátozódott és csak kivé-telképpen terjedhetett ki az államosított zenei életre,mivel a totalitarizmus nem tûrhette az egyházzenétés az egyházzenészeket az iskolákban.

A totalitarizmus évtizedeiben a Bach-kultusz ésaz orgona-, valamint az oratóriumzene mûvelése Er-dély német templomaiban fontos tényezôi voltakegy több mint 800 éve Erdélyben élô népcsoport val-lásos, kulturális és nemzeti önvédelmének. Dressler-nek nem sikerült az osztályharc sztálini kiélezôdésé-nek legnehezebb éveit szabadságvesztés nélkül túl-élnie. Többéves börtönbüntetés volt a sorsa két kivá-ló fiatal zenésznek, Erich Bergelnek és Klaus Knall-nak is, akik Kolozsvárt vezették német egyetemihallgatók oratórium- és motettakórusát.

Mindazáltal a Bach-kórusok tevékenysége semBrassóban, sem Nagyszebenben nem szakadt meg.Ma is folytatódik, amikor a rendszer már nem kultú-raellenes, a romániai németség létszáma viszont tra-gikusan megcsappant. A Fekete templom orgonistá-ja és regens chorija Eckhart Schlandt. Nagyszeben-ben Ursula Philippi mint a fôtemplom orgonistája,Kurt Philippi pedig mint egyházzenei felügyelô és aBach-kórus karnagya tevékenykedik. A folytonosságmegôrzéséért folytatott harcuknak hiteles történelmijelentôséget tulajdonítunk.

Enciklopédia

A régizene mûvelése Erdélyben

Botorka

19

2. Nagyszebeni múzeumi zenélések (1940–1945)Közel húsz évvel Bickerich és Dressler letelepe-

dése után, 1940-ben jelent meg a nagyszebeni zeneiéletben a fiatal honi zeneigazgató, orgona- és csem-balómûvész, Kurt Mild, aki három-három évig Lip-csében és Berlinben tanult, többek között Fritz Heit-mann-nál is. 1940 és 1945 között adott múzeumihangversenyei, amelyeken ô és zenésztársai rend-szeresen barokk kamarazenét játszottak, zenei éle-tünk fontos fejezetét képezik. Az ô Neupert-csem-balóján kívül a szintén Lipcsében képzett, bukarestiGeorge Iarosevici viola da gambája is hallható voltebben a keretben. Mild orgona- és csembalójátékaromantikaellenes, energikus és objektív volt, olyan-ként a korra jellemzô. (Iarosevici viszont egy cselló-szerûen domborodó hátú gambán, lábbal, acélhúro-kon, érintôk nélkül és felsô vonófogással, csellóvo-nóval gambázott, úgy hogy – Paul Grümmer példá-ját követve – voltaképpen csellózott a gambán, ígyfelfogásában mintegy nemzedéknyivel volt öregebbcsembalós társánál.) A berlini Hans von Benda ésGerda Lammers is fellépett Kurt Milddel és zenész-körével, akárcsak a bukaresti fuvolamûvész, VasileJianu.

3. Kurt Mild Kolozsvárott (1955–1970)1945 után Mild is politikai üldözött volt, rabosko-

dott is. Kiszabadulása után meg kellett válnia Nagy-szebentôl. 1955-ben Kolozsvárt telepedett le, ahol1956-ban óraadó tanárként orgonát és csembalót ta-nított a zeneakadémián és rövidesen a szó teljes ér-telmében hangversenyképes orvoszenekar vezetôjé-vé is lett. Oktatói tevékenysége és még inkább sokol-dalú részvétele a helyi zenei életben Kolozsvárt arégizene mûvelésének romániai központjává tette.

Állandó kamarazenei partnerei voltak DumitruPop fuvolamûvész és a már említett (BukarestbôlKolozsvárra átköltözött) gambás, Iarosevici. Legna-gyobb felfedezettje és „teremtménye” Emilia Petres-cu bukaresti szoprán volt, akit a hatvanas évekbenGöttingában is elsôrangú énekmûvésznek tartottak.Petrescu asszonnyal Mild néhány hanglemezt is föl-vett, egyebek között Händel Lucrezia kantátáját. Ezaz elôadómûvészi teljesítmény maradandó bizonyí-téka a ténynek, hogy a hatvanas évek Romániájábana kései barokk elôadói gyakorlata nemzetközi mér-tékkel mérve is figyelemreméltó színvonalat ért el.

Szerencsére Mild folyton iparkodott, hogy ko-lozsvári kamara- és zenekari hangversenyeihez újerôket nyerjen meg, mind fiatal énekeseket, mindhangszereseket. Nemzedékem nagyon sokat tanulttôle, olyan ismereteket, amelyeket az akkori Romá-nia elszigeteltségében senki más nem adhatott volnaát nekünk: teraszos dinamikát, egyértelmû és követ-kezetes artikulációt, stílusok szerint differenciált dí-szítést. Csak fiatal fuvolás voltam, de elsajátítottamirányítása alatt a generálbasszus célszerû kidolgozá-sát is.

4. A kolozsvári Collegium Musicum Academi-cum (1968-tól)

Mild pedagógusi nyitottságának köszönhetôen afuvolás Pop külföldre távozása és a gambás Iarosevicikiválása után utódaik, a Pop-tanítvány Gavril Costeaés a Iarosevici-tanítvány Ilse L. Herbert nemcsakakarták a szerepüket átvenni, hanem szakmailag isfel voltak rá készülve. Furcsamód nem sikerült Mild-

nek egy hegedûst is állandó együttmûködôjekéntmegnyernie. Az oboás Liviu Vârcol ellenben szíve-sen vetette magát alá Mild elôadómûvészi credójá-nak. Így lett Mild Collegium Musicum Academicumelnevezésû együttese kvártetté, amelynek mûsor-rendjén a két fúvóhangszer szonátáinak és triószo-nátáinak a dominanciája mellett a continuo-hangsz-erek – a csembaló és a gamba, illetve a cselló – rit-kábban szólalnak meg szólószerepben.

Mild 1970-ben vándorolt ki Németországba. Leg-jobb tanítványa, Botár Katalin lépett a helyébe. Ami-kor 1975-ben az oboás Vârcol is kivándorolt, csakegyvalaki jöhetett számításba, aki az ô helyét azegyüttesben elfoglalhatta: a fiatal Aurel Marc, akimár diákkorában fellépett volt Milddel és a Collegi-um Musicum Academicummal és ma, akárcsak Cos-tea kollégája, a kolozsvári zeneakadémia professzo-ra. 1975 óta változatlan az összetétele a CollegiumMusicum Academicumnak, amelynek jellegét acsembalós Mild alakította ki. Esetenként vendégmû-vészekkel bôvül. A német, olasz és francia késôba-rokk szonáta- és szvit-irodalmán kívül az együttesalakalomszerûen neki ajánlott kortárs mûveket is ját-szik.

A totalitarizmus évtizedei nem kedveztek a Col-legium Musicum Academicumnak, amely ma két-ségkívül az ország legjobb régizene-együttese. Báregyrészt a totalitárius berendezkedésû állam egyet-len hanglemezháza már-már kényeztette, eladdig,hogy csaknem teljes repertoárját lemezre vehette, azállam úgyszintén egyetlen hangversenyügynökségeegyetlen egyszer juttatta el külföldre (Odessza,1987). S mivel a román hanglemezek alig voltak kül-

Kereszténysziget

20

földön kaphatók (ami ma sincs másképpen), a Col-legium Musicum Academicum az országhatárokonkívül jószerivel ismeretlen maradt. Még nem jelent-kezett egy szponzor, aki fennállásának 25. évforduló-jára egy CD-lemezzel ajándékozná meg az együttest.

5. Nyitás Bázel, Innsbruck, Szombathely felé(1970-tôl). A brassói Cantus serenus (1972-tôl)

Karl Vötterle kasseli kiadó és elkötelezett Romá-nia-barát jóvoltából Ilse L. Herbertnek magadatott azegyszeri alkalom: 1970-ben, bel- és külföldi gambás-hangversenytevékenységének tizedik évében a báze-li August Wenzinger professzornál nyári tanfolya-mot végezhetett. Nemzedékének ez az elsô kapcso-latfelvétele a régizene nyugat-európai iskolájávalcsaknem annyira történelmi esemény volt, mint har-minc évvel azelôtt Mild hazatérése Berlinbôl. A mélyhangolás vagy a consort-játék gondolata – hogy csakkét példát említsek – ennek a tanulmányútnak a ho-zadékaként jutott el hozzánk. Otto Ulf professzornakköszönhetôen 1979-ben és 1981-ben ugyanô Inns-bruckban képezhette magát tovább, ahová közvetíté-sével további érdeklôdôk és zenésztársak is ösztön-díjasokként jutottak el a nyári tanfolyamra. Az Inns-bruckhoz fûzôdô baráti kapcsolatok Ulf professzorvisszavonulása után Howard Arman úrral ugyan-olyan gyümölcsözôen mûködnek. Ilse L. Herbertmint a szombathelyi Capella Savaria együttes gya-kori vendéggambása is sok értékes impulzust foga-dott be és gyümölcsöztethetett otthon. A gambások,akik nagyrészt az ô ajánlása alapján tanultak Inns-

bruckban, idônként Brassóban jöttek össze, ahol aCantus serenus együttes magvát alkották. Ebben makizárólag historikus hangszereken és többé-kevésbehistorikus módon játszanak. Nagymérvû kivándor-lások gyakorta változtatták meg a Cantus serenusösszetételét. Az együttes tagjai közül a ma Nagysze-benben élô testvérek, Astrid Niedermeier (a mûvész-nô 1998-ban elhunyt – utólagos szerzôi megjegyzés)és Kurt Philippi tekinthetnek értékes gambás teljesít-ményekre vissza. Ma az együtteshez tartozik az ál-landó vendég, Ilse L. Herbert mellett a bukaresti Bi-anca Manoleanu szopránénekes, Horia Cristian(csembaló), Hanke Katalin (hegedû), és Filip Ignác(furulya) – egy kivétellel valamennyien (a két nagy-szebeni muzsikussal egyetemben) az innsbruckiNyári Akadémia volt ösztöndíjasai.

6. Az ifjúság régizene-mozgalma (70-es évek–1985)

1970 után más régizenei csoportosulások is jelent-keztek, merôben új profillal. Ennek az új hullámnaka forrása a marosvásárhelyi (utóbb feloszlatott) Ta-nárképzô Intézet volt. Kulcsszemélyisége volt és ma-rad Babrik József, a sokoldalúan tehetséges fôiskolaihallgató, aki huszonötödik születésnapja elôtt meg-halt, és nemzedékének eszményképévé vált. Fôisko-lai tanulmányaival párhuzamosan barátja, a magyar-országi Kecskés András támogatásával Magyaror-szágon lantot is tanult. E hangszer fiatal mesterekéntúttörô volt Romániában.

A régizene-mozgalomra, amelyet ô és baráti köre

Rados

21

elindítottak, mindenekelôtt a komoly és sokoldalú,mindazáltal nem akadémiai jellegû képzés voltjellemzô. A historikus elôadói gyakorlat alapjait, azéneklést és a reneszánsz és a korabarokk számoshangszerének a kezelését fôleg autodidaktákként ésegymástól sajátították el. Ezek a muzsikusok egy-részt a reneszánsz zenealkotásainak, másrészt nem-zedékük pop-zenéjének vagy a honi népzenének amûvelését nem tartották összeegyeztethetetlennek,mindhárom zenefajt szeretettel kutatták és gyakorol-ták. Így régizenei tevékenységük ifjúságközelibb,pop-muzsikálásuk nemesebb lett. Ennek a meglepô-en életerôs mozgalomnak az évi szemléje a RománTelevízió magyar adása finanszírozta csíkszeredaiRégizene Fesztivál volt, amelyet elôször 1980-bantartottak meg és 1986-ban, hetedik megtartása elôttegy nappal tiltottak be a hatóságok.

Azóta e fesztivál sok személyisége hagyta el Ro-mániát s vált svéd, német, ausztráliai, magyar, oszt-rák állampolgárrá. Tudomásom szerint csak két cso-port van, amelyek túlélték az elhallgattatás éveit ésmost ismét tevékenyek: a kitûnô lantos, Deák Endrevezette, nagykárolyi Collegium Caroliense és a szé-kelyudvarhelyi Juvenalis, az egyetlen romániai régi-zenei csoportosulás, amely bejegyzett társaságkénttevékenykedik, és amelynek vezetôje, a sokoldalúénekes, hangszermûvész, oktató és nevelô ElekesEmôke az együttes bevételein kívül semmi más jöve-delemmel nem rendelkezik.

E mozgalom képviselôi közül a legmagasabbszínvonalat a kolozsvári Musica Antiqua érte el,amely kizárólag okleveles muzsikusokból állott.Tagjai többségének kivándorlása következtében kel-lett tevékenységét beszüntetnie. Az együttes furu-lyása, Majó Zoltán ma valószínûleg országos legjobbebben a szakban.

7. Tények és kilátásokÖsszefoglalás helyett csak néhány tényt szeret-

nék még ismertetni, és néhány kilátásra szeretnékutalni.

Románia egyetlen zeneakadémiáján sem tanítják arégizene elôadói gyakorlatát. A „régizenei stúdió”vagy „intézet” fogalma ismerôs ugyan, de egyikfôiskolánk sem valósította meg. Mivel az ország egyet-

len zenemûvésze sem okleveles csembalós, gambás,lantos, furulyás, barokkhegedûs vagy -csellós, ezeketnem is lehet fôiskolai fôszakokként tanulni.

Az ezirányban tájékozódni akaró és képzésre vá-gyó fiataloknak nagy esélye: egy külföldi ösztöndíj.Erich Türk fiatal orgona- és csembalómûvész márhárom külföldi mestertanfolyamot végzett el, hogymagát a francia barokk elôadásában tökéletesítse.Amióta 1991-ben a nyugatnémet kormány a Merz-dorf cég egy csembalójával (egy 17. századi Blanchetkópiájával) ajándékozta meg a kolozsvári zeneaka-démiát, Erdélyben adottak is a francia barokk zenehistorikus elôadásának a feltételei.

A kicsiny esély az, hogy az embernek itthon éskülföldön olyan barátai vannak, akik tudásukat szí-vesen adják tovább. Az idén Kolozsvárt elsô ízbenmegtartott Nemzetközi Bach-Akadémia egy harma-dik – optimális – utat is megmutatott, s egyben ra-gyogó bizonyítékát tárta fel annak, hogy fiatal mu-zsikusaink mennyire együttmûködés készek és telje-sítményképesek tudnak lenni a régizene területén.

Utóirat. E beszámoló szerzôje önnön fuvolamû-vészi múltját nem tartja az itt felvázolt zenetörténetifolyamat jelentôs részének, de a hála jegyében megkíván itt emlékezni a ma Németországban élô Chris-ta Dresslerrôl. Ilse Herbert mellett ô volt csembalóstagja annak a triónak, amely 1963 és 1971 között szá-mos hangversenyt adott, Nagyszebenen kívül Buka-restben, Leningrádban, Tallinban, Vilniusban, Drez-dában, Szófiában és másutt is.

LÁSZLÓ FERENC

Mivel egy Berichte über die Pflege der Alten Musik inSlowenien, Kroatien, Siebenbürgen und Ungarn [Arégizene mûvelése Szlovéniában, Horvátországban, Erdély-ben és Magyarországon] címû összeállítás részeként látottnapvilágot, az írás címe elsô megjelenésekor csak Sieben-bürgen [Erdély] volt. Az 1992. 11. 19–21. között, a gráciHochschule für Musik und darstellende Kunst Elôadómû-vészeti Intézetében tartott elôadás. Siebenbürgen, (szerk.)Johann Trummer, Alte Musik – Lehren, Forschen, Hören.Perspektiven der Aufführungspraxis. Symposion, Graz,1992. Bericht [Régizene – tanítása, kutatása, hallgatása. Azelôadói gyakorlat kilátásai. Szimpózium, Grác, 1992. Beszá-moló], Regensburg. Con Brio, 1994. 159–164.

„Kérem, jól jegyezze meg, hogy természetünktôl fogvamindannyian arra a bizonyos athéni bolondra hasonlí-tunk… aki azt vette a fejébe, hogy az összes Pireuszbanhorgonyzó hajó az övé. A mi rögeszménk pedig nem egyéb,minthogy az egész természet kivétel nélkül a mi céljainkatszolgálja. És ha megkérdezzük filozófusainkat, mire szol-gál ez a számtalan állócsillag, amikor feleannyi is elég vol-na, akkor higgadtan azt felelnék: arra, hogy szemünketgyönyörködtessék.” (Bernard le Bovier de Fontenelle:Beszélgetések a világok sokaságáról)

Már a 17. század végén elkezdôdött, de leginkábba 18. század folyamán teljesedett ki az a folyamat,melynek során az angol gondolkodás hatása saját

hazájában is háttérbe szorította Descartes szemléle-tét. „Descartes maga óvatosságból, hogy az egyház-zal összeütközésbe ne kerüljön – amit még sem ért el– nem fogadta el nyíltan Kopernikusz és Galilei taní-tását” – olvassuk a Pallas lexikonban.

Bernard le Bovier de Fontenelle (1657–1757) akorszak szellemének engedve, egy köztes megoldástjavasol, az új vívmányokat igyekszik Descartes felfo-gásával összeegyeztetni. Híres munkája Entretienssur la pluralité des mondes (Beszélgetések a világoksokaságáról, 1686) oly népszerû volt, hogy mindenszalonban vitatták, ami bizonyságot tesz arról, mi-lyen elterjedt volt már akkor a mûveltek közt a me-chanikai világmagyarázat nézete. Ez a mû fiktív dia-

Régiek versus újakA vita egy modern szemszögébôl

22

lógus egy mûvelt világfi és egy érdeklôdô nemeshöl-gy között, mely a kor csillagászati ismereteit tárgyal-ja Kopernikusz, Galilei, Kepler és Descartes alapján,indexre kerül, mert a ptolemaioszi világkép ellenszól, ennek ellenére már Fontenelle életében huszon-nyolc kiadást ér meg.

Fontenelle nagyon fontos munkája ez, hiszenolyan örökérvényû gondolatokat tartalmaz, amelyeka mai kutatónak segítenek megérteni a modern filo-zófiai kialakulását. Olyan eszmék ezek, amelyek amodernkori gondolkodás bölcsôjében születtek. Kö-tetének tanulmányozása azért tanulságos, mert amai olvasó a természettudományok kialakulásánakforrongó, az elméletek harcától terhes idôszakábatérhet vissza. A 17. század fordulójának korszakát azész, a felvilágosult értelem, a természettudományok-ról való ésszerû gondolkodás és a legvégletesebbesztelenség, az obskurantizmus és az európai bo-szorkányüldözések fellángolása egyaránt jellemezi.Fontenelle ebben az idôben a Francia TudományosAkadémia titkára, ezért hangsúlyozza a természet-tan, a matematika hasznosságát. Ô fogalmazza mega tudománypolitika máig érvényes alapelvét, és azigazság keresését tûzi ki a tudomány céljául.

„A helyes gondolkodás mindig hasznos – írjaFontenelle –, még akkor is, ha nem hasznos dolgok-ról gondolkodunk.” Szövege világos, összefüggôészérveket sorakozat fel, olvasása során leküzd-hetônek tûnnek az idôbeli és kulturális szakadékok.Szemléletesen példázza az antik és a modern kultúraközötti összefüggéseket. Olyan szimbólumokat ésparabolákat olvashatunk mûveiben, amelyek azok-

nak is segítenek megérteni a fontenelli gondolatokat,akik nem a korszak szakavatottai. Ennek is tulajdo-nítható, hogy gondolataival korában akkora elisme-rést szerzett.

A Digression sur les anciens et des modernes (El-mélkedés a régiekrôl és a modernekrôl, 1688) címûszövege egy sor olyan gondolatot vet fel, ami megha-tározta a korabeli vitákat. Rögtön a mû elején egy pa-radoxonnal teszi szemléletessé a modernek és a régi-ek közti kapcsolatot. A modern világszemlélet legna-gyobb igazságát mondja ki: az emberek nem egyfor-mák, de a különbözôséget, az eltérô gondolkodásttiszteletben kell tartani, valamint mindenkinek jogavan a gondolati szabadsághoz, ha azzal mást nem sértmeg. Belátta, az emberiség fejlôdésének történetefolytonos, a régi és az új embert is ugyanabból azanyagból gyúrta a természet, tehát emberi mivoltuk-ban semmi különbség nincs közöttük.

„A természet mindig ugyanazzal a masszávaldolgozik szakadatlanul” – vallja. Tehát mindenkiegyenlô, eredendôen nem különböznek az emberek.Az alapvetô különbség csak a gondolatok másságá-ban van, az teszi sokfélévé az emberiségét, ugyan-úgy, ahogyan a növényeket is. A paradoxon abbanáll, hogy a fákat és az emberi szellemet állítja egymásmellé. Párhuzamot von a kettô között, de ezt is szim-bolikusan teszi meg. Egyrészt arról beszél, hogyminden tájegységnek megvan a sajátos növényzete,így minden országnak megvan a sajátságos emberitemperamentuma, ami csak rá jellemzô. Így például„van egy jellegzetesen itáliai gondolkodásmód,amely egyáltalán nem hasonlít a franciához”. Ez azegyedi gondolati világ könnyen áthelyezhetô egymásik tájegységébe, de fenn áll a veszélye annak,hogy átalakul, ahogy a francia földön „satnyán fejlô-dô itáliai narancsfák”. Úgy gondolja, minden kornakés tájnak megvan a saját maga gondolati egyedisége,amit lehet máshol érvényesíteni, de elvesztheti ere-detiségét, és nem eredményez megfelelô homogénproduktumot, mert „a népek nem ôrzik meg teljesegészében az éghajlatukból származó eredeti szelle-miségüket”. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet,hogy a keveredéssel, szükséges rosszként együtt jára torzulás is: „Az, hogy görög könyveket olvasunk,éppolyan hatással van ránk, mintha görög nôk közülházasodnánk. Sok ilyen házasság révén a görög ésfrancia vér bizonyára veszítene sajátos jellegébôl, ésa két népre jellemzô arcvonások kissé megváltozná-nak”.

Így van ez a gondolatok és a mûalkotások eseté-ben is, az utánzás és az idegen elemek bevitele észre-vétlenül hátulütôket rejt magában. Fontenelle véle-ménye az, hogy ez az eset csak két szomszédos államközött érvényes, mert az egymástól távolabb esô né-pek nem alkalmasak az ilyen jellegû, könyvek révéntörténô kulturális kapcsolatra. Szerinte nagyon való-színû, ha a négerek vagy a lappok görög könyveketolvasnának, nem értenének meg semmit a hellásziszellemiségbôl. Szkeptikus a forró és a jeges égövvelkapcsolatban, szerinte ezek nem alkalmasak a tudo-mányok mûvelésére. Úgy véli, hogy a kultúra hatá-rait a természet eleve megszabta, így sohasem lehetmajd nagy néger vagy lapp szerzôkkel találkozni.

Ebben a gondolatmenetben a térbeli szemléletiszempontok mellé még egy idôbeli is társul. Fonte-nelle felismeri, hogy minden történelmi kornak meg-van a saját maga arculata, és annak produktumait,

Jakabfalva

23

valamint gondolkodóit nem lehet áthelyezni késôbbikorokba. A régi görögöket nem szabad, és nem is le-het utánozni. Nem célszerû ôket lemásolni, hanembelôlük építkezve, és rájuk hivatkozva kell a sajátmagunk korszellemében értéket teremteni. Ezek agondolatok bármelyik korszakra érvényesek, és amai napig helytállóak. Fontenelle szerint, ugyan-olyan fák nôttek a régi idôkben is, mint a modernségkorában, nem voltak azok sem nagyobbak, semszebbek. Így az akkori nagy szellemek sem voltak ér-tékesebbek a maiaknál. Ha akkor ugyanolyan fáknôttek, ugyanolyan masszából gyúrta ôket a termé-szet, akkor bármelyik kor embere elérheti azt a szin-tet, nagyságot, amit az akkoriak, sôt túl is szárnyal-hatja azt. Az idôbeli homogenitás nagy szerepet kapértekezéseiben.

Úgy véli, minden kornak megvannak a sajátnagyjai, akiket nem érdemes összemérni más korokóriásaival. Meggyôzôdése, hogy a régiek és moder-nek hosszadalmas vitája lezártnak tekinthetô, hiszen„az évszázadok nem hoztak létre lényegei különbsé-get az emberek között”. Ha volna is valamilyen kü-lönbség az egymás mellett fekvô, hasonló égövbetartozó országok (Itália, Görögország, Franciahon)között, azt könnyedén el lehetne tüntetni. Egyetemesemberi értékként a másságot fogadja el: „legyünkbár régiek vagy modernek, görögök, latinok, vagyfranciák, mindnyájan teljesen egyenrangúak va-gyunk”.

Itt úgy gondolom Fontenelle egy kissé elfogult,amikor Európán kívüli kultúráról nem hajlandó be-szélni, és ezzel ellentmond saját magának, megcáfol-ja az egyetemes egyenlôségrôl alkotott felfogását.Ugyanakkor azt is elismeri, hogy a növényekkel el-lentétben a gondolatokat át lehet ültetni más táj em-bereinek elméjébe, „mert az emberi agyat sokkalkönnyebb megmunkálni, mint a földet, melynekanyaga keményebb és ellenállóbb. Ezért van az,hogy az egyik ország gondolatai könnyebben át-plántálhatók egy másikba, mint növényei, és mûve-inkben könnyebb volna érvényre juttatni az itáliaigéniuszt, mint földünkön narancsfát nevelni”.

Tisztában van azzal, hogy eszméit kortársai nemfogadják egyöntetû elismeréssel. Úgy véli, jobbanméltányolták volna érveit, ha frappáns retorikai cse-lekkel szembeállította volna a régieket és az újakat,úgy, hogy közben nyakas okoskodóknak tituláltavolna azokat, akik a moderneket lekicsinylôen keze-lik, és az ókor híveinek sértéseit sértéssel viszonoztavolna. Úgy látja azonban, hogy ilyen érvelési rend-szerrel sohasem lehet a vitát dûlôre vinni. A legjobbmegoldásnak azt ajánlja, hogy a természettan köré-bôl vett példák során mutassák meg a szembetûnôeltéréseket, a két tábor véleménye ne az üres dispu-tákba, és a végtelenségig elnyújtott retorikába süp-pedjen, hiszen „mihelyt elfogadjuk a régiek és köz-tünk természetbôl fakadó egyenlôséget, azonnalmegszûnik minden nehézség”.

Az eltérések csakis a korból, kormányzatból, köz-ügyekbôl fakadhatnak. A régiek hívei azzal szoktakdiadalmaskodni, hogy mindent ôk találtak fel, ígysokkal okosabbnak bizonyulnak a moderneknél.Fontenelle feltalálás-érve kiszélesíti ezt a gondolat-kört; szerinte korántsem voltak elmésebbek, csupánannyi írható a javukra, hogy idôben megelôztékôket. Itt nem a véletlen találmányokra gondol, „ami-kért akár a világ legügyetlenebb emberét is tisztel-

hetnénk”, hanem azokról beszél, amelyek komo-lyabb szellemi erôfeszítést is igényelnek. A moder-nek javára szólva azt is mondhatnánk, hogy azidôben elsôbbséget élvezô felfedezésekhez nincsszükség komolyabb gondolkodásra, de annál na-gyobb erôfeszítést igényel a késôbbi korok emberé-nek munkája, hogy kiegészítse a régi találmányokat,sôt a moderneké még több szellemi energiát és ké-pességet emészt fel, hiszen nekik a már kiegészítette-ket kell megtoldaniuk valami hasznossal. Minél többmindent fedeztek fel, annál nehezebb újat alkotni,mert az anyag folyamatosan kimerül. Ezt az érveléstsem tartja teljesen relevánsnak, hiszen a meglévô fel-fedezések tudásunkat is gyarapítják, így könnyebbéteszik a továbbgondolásukat. Az új munkában min-dig tovább él a régebbi alkotójának szellemi ereje,így ô is részesül a munkáért járó dicsôségbôl. Ha el-vennénk az ô részét, „semmivel sem maradna többnekünk, mint neki”.

Ezzel szemben felhívja a figyelmet: ahhoz, hogy amodernek mindig meghaladják a régieket, az is alap-vetôen szükséges, hogy a folyamatnak a dolgok te-remtsenek megfelelô alapot. Az ékesszólás és a köl-tészet minden korban azonos eséllyel rendelkezik,hisz „csak bizonyos számú, elég korlátozott ismere-tet követel meg, és elsôsorban a képzelôerôn múlik,márpedig az emberek néhány száz év alatt is össze-gyûjthették ezt a kevés ismeretet”. A képzelôerô pe-dig független a tapasztalatoktól és a szabályszerûsé-gektôl, ezek nélkül is lénye legjavát adhatja az alko-tásba. Ezzel ellentétben az orvostudomány, a mate-matika és a természettan végtelen sok ismeretet hal-

Mese

24

moz fel, és a gondolkodás helyességének alárendelt-je. Ez rendkívül lassan, és folytonosságát megôrizvefejlôdik, sokszor a véletlenszerû tapasztalatokbóltáplálkozik, és mint tudjuk, a véletlen szeszélyes.„Természetesen ez a folyamat végtelen és mindig alegújabb fizikusoknak vagy matematikusoknak kella legokosabbaknak lenniük.”

Szerinte a modernitás legtökéletesebb vívmányaa filozófiában keresendô, ez pedig nem más, mint agondolkodás módja, az érvelés technikája, ami innenminden ágazatra kiterjed.

Ez a „francia filozófus, Bernard Le Bovier de Fon-tenelle, akinek szerencséje volt 1657-tôl 1757-ig, tehátéppen száz évet élni, írt egy könyvet a kultúra orszá-gáról. Azt állította, hogy ebben az országban két tar-tomány van: az alacsony és magas kultúráé. A ma-gas kultúra természetesen a fejedelmi udvarok nagymûvészete. Az alacsony kultúra a népé, a parasztoké(akik akkor a társadalom túlnyomó többségét alkot-ták). A parasztkultúra gyenge, durva, suta dolog, fe-lejtsük is el. Fontenelle azt hitte, hogy ez a kétféleség

öröktôl fogva való és örökre így is marad. Ugyaneb-ben az idôben Angliában – mely mint tudjuk az iparifejlôdés mintaországa – kezdték észrevenni, hogyéppen az ipari fejlôdés következtében a népi kultúrapusztulni kezd. És akkor Percy püspök elkezdettgyûjteni, majd megírta az Ancient English Reliquiescímû sorsdöntô jelentôségû könyvét. Európa ekkorfigyelt föl a népmûvészetre. És nemsokára már úgygondolkoztak, hogy ez a kultúra nem alacsony, ha-nem mély. Van tehát magas- és alacsony kultúra, demögöttük ott él (ameddig él) a mély kultúra, amelyetFontenelle és az udvari népség észre sem vett” – írjaVitányi Iván.

A régiek és modernek vitája elvesztette aktualitá-sát Fontenelle halála után. Olyan kor követte, amely-ben a fejlôdés ritmusa hihetetlenül felgyorsult, azipari fejlôdés háttérbe szorította a kultúrát, gyökere-sen megváltozott a társadalmi értékrendszer, de en-nek ellenére Fontenelle gondolatai mindmáig nemveszették el idôszerûségüket.

VÉGH M. BALÁZS

FELHÍVÁSA XVIII. TORDASZENTLÁSZLÓI KÓRUSTALÁLKOZÓRA

Az RMDSZ és az EMKE Tordaszentlászlói Választmánya, a Thamó Gyula Közmûvelôdési Egyesület,Tordaszentlászló Helyi Önkormányzata és Református Egyházközsége szervezésében; a Nemzeti Kisebb-ségvédelmi Hivatal, a Communitas Alapítvány, a Szülôföld Alap, a Kolozs Megyei Mûvelôdési Felü-gyelôség és a Népi Alkotások Központja remélt anyagi támogatásával, valamint az EMKE, a RomániaiMagyar Dalosszövetség, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete védnökségével az idén is megszervezi ahagyományos, idén már a XVIII. Szent László-napi Kórustalálkozót a világhírû magyar zenetudós, a nép-zenén alapuló új magyar muzsika megteremtôje, Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére.

Az eseményre 2007. június 30-án, szombaton kerül sor délelôtt 9 órai kezdettel a református templom-ban, folytatódik Szent László szobrának megkoszorúzásával, üdvözlô és emlékbeszédekkel, valamint ahagyományos kórusmûvek közös elôadásával a cinteremben. Ezt követi a benevezett kórusok felvonulá-sa, délután pedig kórushangverseny a mûvelôdési házban.

A kórusok részvételi szándékát 2007. május 30-ig, írásban kell bejelenteni a következô címre: SzôkeZoltán lp. 407505 Tordaszentlászló/Sãvãdisla, str. Pap utca nr. 350 sz., jud. Cluj – Kolozs megye.

A jelentkezési lapon kérjük pontosan közölni a kórus teljes nevét, nemét, címét, létszámát, a karnagynevét, a kórus mûsorát: a szerzô nevét, a kórusmûvek címét, tudva, hogy egy-egy kórus mûsora nem ha-ladhatja meg a 10-15 percet. Akik elôször vesznek részt a találkozón, jelentkezési lapjukhoz mellékeljékkórusuk összefoglaló történetét is archívumunk számára.

A távolabbról érkezôket – külhoniakat, akik egy vagy több éjszakát szeretnének itt tölteni, a faluturiz-mus keretében, fizetô vendégekként tudjuk fogadni. Ez irányú igényüket a fenti dátumnál nem késôbbena következô címre kell postázni: Boldizsár Zeyk Imre, RO 407505 Tordaszentlászló/Sãvãdisla, str. Nagyutca nr. 379. hsz., Kolozs megye/jud. Cluj, telefon/fax +40-264-374001, elektronikus postacím: zboroka@-yahoo.com.

A közös éneklésre kijelölt kórusmûvek: Erkel Ferenc – Bárdos Lajos: Szózat. Ajánljuk, hogy a jelentke-zô kórusok mûsorában szerepeljen legalább egy Kodály kórusmû, illetve egy csokornyi, a Kodály által vi-dékükrôl gyûjtött népdalokból, feldolgozásokból.

Kedves Dalostestvérek! Ne feledjétek jeligénket: „Nyelvében és szokásaiban él, dalaiban és mûvészeté-ben érez a nemzet!”

Boldizsár Zeyk Imre RMDSZ elnök, Szôke Zoltán lelkipásztor; Tamás Gebe András polgármester; Guttman Mihály, Dalosszövetség tb. elnöke,

Boldizsár Zeyk Zoltán elnök, Thamó Gyula KE.

25

A MAGYAR KOLLÉGIUMÉS A MAGYAR MÛVELÔDÉSI INTÉZET

tanácskozást szervez

2007. június (7)–8–10-én BudakalászonKárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közmûve-

lôdési Civil Szervezetek Fóruma

7. Budakalászi Találkozócímmel.

HelyzetelemzésAz anyaország és a határon túli régiók között a

kulturális – ezen belül a közmûvelôdési – szférábana 90-es évek társadalmi fordulata után sokcsatornáskapcsolat jött létre. Az elsô idôszakban két, egymás-tól lényegében elkülönült szálon:

– az állami intézmények, alapítványok – elsôsor-ban anyagi – támogatása és

– a civil szervezetek – elsôsorban önfinanszírozó– támogatása révén.

Ez az elkülönülés a kezdeti idôszakban természe-tesnek volt tekinthetô, ám sajnálatos módon a mainapig fennmaradt. Pedig az azóta eltelt idôszak vilá-gosan megmutatta, hogy az állami intézményrend-szer – jellegébôl, feladataiból, felépítésébôl adódóan– nem képes a felmerülô igények teljességét kezelni,nem tud elegendôen rugalmas lenni: a fehér foltokszáma nem csökken, hanem nô.

A határon túli civil szerveztek napi munkájukhoza legtöbb segítséget – éppen, mert az szakmai, mód-szertani segítség – a magyarországi civil szerve-zetektôl kapják. Az anyaországi civil szervezetek vi-szont az egyre terebélyesedô feladatrendszert nemképesek finanszírozni a magyarországi civil szféra, apályázati- és támogatási rendszer igen lassú fejlô-dése miatt.

A 2007. esztendôben új helyzet állt elô azzal,hogy a külhonban élô magyarság nagy része már azEU-hoz tartozik.

A tapasztalatok kicserélése nemcsak a résztvevôkmunkáját segíti, hisz a civil szervezetek között épülôkapcsolatrendszer hozzájárul a kisebbségben élômagyarság önazonosság-tudatának erôsödéséhez.

A fórum céljaA társadalom kulturális életének hajszálgyökerei

a családok mellett nyilvánvalóan a civil szervezetek.A tanácskozás célja, hogy– képet adjon a civil szféra által végzett kulturá-

lis, közmûvelôdési munka jelentôségérôl;– módszertani, szakmai segítséget nyújtson a ha-

táron túli magyar kulturális civil szervezetek napimunkájához;

– megerôsítse a hazai és a határon túli magyar ci-vil szervezetekkel való kapcsolatokat;

– felmérje a határon túli magyarok öntevékenysé-gen alapuló közmûvelôdési kezdeményezéseinek és

közösségi erôinek támogatására rendelkezésre állószellemi és anyagi erôforrásokat.

A fórum szervezôiA Magyar Kollégium, mint civil szervezet; a Ma-

gyar Mûvelôdési Intézet, mint költségvetési intéz-mény. Mindkét szervezet több mint egy évtizede vé-gez olyan munkát, amely a határon túli magyarságkulturális életét segíti; sok szakmai tapasztalatcserétis szerveztek már.

A fórum résztvevôi– a határon túli magyar közmûvelôdési civil szer-

vezetek (egyesületek, alapítványok, körök, közössé-gek) küldöttei;

– anyaországi (magyarországi), a határon túliközmûvelôdést támogató civil szervezetek vezetôi;

– anyaországi állami szervezetek (intézmények,közalapítványok, hivatalok) vezetôi.

Összesen, mintegy 100 fô részvételére számítunk,akik 8 országból érkeznek.

ElôzményekA konferencia elôdjének tekinthetô a Magyar

Mûvelôdési Intézet által 1996. december 13–15-énKecskeméten rendezett tanácskozás. A szervezôk2000. június 2-4. között rendezték meg az elsô, 2001.június 15–17. között a második hasonló találkozót. A2002. esztendôre tervezett rendezvény finanszírozásinehézségek miatt nem valósult meg. 2003. június26–28. között került sor a 3. Budakalászi Találkozóra,míg 2004. június 18–20-án már a negyedik találkozójött létre. A 2005. június 17–19-én megrendezett 5.Fórum minden eddiginél nagyobb létszámú és ered-ményesebb volt. A 2006. június 16–18-án megszerve-zett 6. találkozó még ennél is sikeresebb lett. A 2007.évi 7. Fórum ez utóbbi tapasztalatait hasznosítva, azazon felmerült igényeket kielégítendô jön létre.

A fórum idôpontja: 2007. június (7)–8–10.A fórum helyszíne: Budakalász, Mûvelôdési Ház

(Budakalász, Szentendrei út 9.)A program helyszíne, Budakalász községben, a

Faluház. A település többnemzetiségû. A magyaronkívül sváb, szerb, szlovák, cigány népesség lakja,ezek egymással példamutató faluközösségben élnek.A községben több olyan civil szervezet, egyesület,alapítvány mûködik, amelyek a testvérfalu-kapcso-latokat, és e kapcsolatokon túl, határon túlra nyúlószociális és kultúraközvetítô kapcsolatokat ápolnakeredményesen. A polgármester is nyitott mindenolyan kezdeményezésre, amely a település kapcsola-tainak fejlôdésével jár. A Faluház népmûvelôi kiválószakemberek, akiknek munkája garancia a háromnapos program igényességére, a vendéglátás meleg-ségére. A község maga a szervezôk egyenrangúpartnere.

Kárpát-medencei Kisebbségi MagyarKözmûvelôdési

Civil Szervezetek Fóruma

7. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓBudakalász, 2007. június (7)–8–10.

26

A tervezett program:2007. június 8. (péntek)10 órától Regisztráció13 óra Ebéd14 óra Megnyitó (A szervezôk képviselôi)14.15 óra Budakalász polgármestere és Pest me-

gye Közgyûlésének elnöke köszönti a résztvevôket14.30 óra Idôszerû kérdésekrôl. Beszélgetés Gé-

mesi Ferenccel, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcso-latokért és nemzetpolitikáért felelôs szakállamtitká-rával és Törzsök Erikával, a MeH NemzetpolitikaiÜgyek Fôosztályának fôigazgatójával

16.30 Kávészünet17 óra Az idôszerû kérdésekrôl való beszélgetés

folytatása19 óra Vacsora20 óra Ismerkedési est, majd kötetlen beszélgetés2007. június 9. (szombat)8 óra Reggeli9 óra Fórum. (A meghívandó résztvevôk szemé-

lye a 2007 tavaszán kialakult helyzet függvénye)11 óra Kávészünet11.15 óra Plenáris ülés. Az európiai kisebbségek

autonómia-stratégiái. Beszélgetés dr. Komlóssy Jó-zseffel, a FUEV alelnökével

13 óra Ebéd14 óra Szekcióülések (1. Új helyzet: a magyarság

90%-a az EU-ban – feladatok, teendôk; 2. Milyenmódszerekkel tudjuk elfogadtatni a magyar kultúráta többségi nemzettel; 3. Hogyan mûködjünk együtt atöbbségi nemzet civil szervezeteivel)

16.30 óra Kávészünet16.45 óra A szekcióülések folytatása19 óra Vacsora. A közös kárpát-medencei kenyér

megsütése.20 óra A Lenvirág együttes (Budakalász) mûsora22 óra Kötetlen beszélgetés2007. június 10. (vasárnap)8 óra Reggeli9 óra A szekcióvezetôk beszámolói11 óra Kávészünet11.15 óra A Kárpát-medencei Kulturális Szövet-

ség közgyûlése1215 Összefoglalás. A zárónyilatkozat elfogadá-

sa. A konferencia lezárása13 óra Ebéd 14 óra HazautazásA tanácskozás ideje alatt a régiók külön teremben

mutatják be kiadványaikat, dokumentumaikat.***

Kérjük, jelezd, ha a tervezett programmal kapcso-latban bárminemû javaslatod van! Kérjük azt is,hogy kiadványaitokból egy-egy példányt hozz ma-gaddal, mert a konferencia ideje alatt kiállításon sze-retnénk bemutatni azokat!

Kérjük, hozz magaddal negyed kg lisztet, egy kissót és kovászt (ha van), mert a Budakalászi Faluházkemencéjében idén is megsütjük majd a közös Kár-pát-medencei kenyeret!

***A szervezôk az étkezési és szállásköltségeket áll-

ják, valamint szándékuk – és a benyújtott pályázatoksikere – szerint az utazási költséghez kisebb-na-gyobb mértékben járulnak hozzá. (Javasoljuk, hasz-náld ki a kedvezménytörvény által nyújtott utazásikedvezményt!)

Tavaly sajnos többen is voltak olyanok, akik köz-

vetlenül a tanácskozást megelôzô pillanatban mond-ták le részvételüket, vagy még akkor sem. Ezen kol-legák helyett már nem volt módunk másokat fogad-ni, de étkezési és szállásköltségüket ki kellett fizet-nünk, hiszen azokat a megrendelt létszám alapjánkötöttük le. Ezért ezen barátaink számára idén nemtudjuk kifizetni az útiköltség-hozzájárulást.

Fontos figyelmeztetés: csak azon részvevôk költ-ségeit tudjuk állni, akik a fórum munkájában az ele-jétôl a végéig részt vesznek.

Részvételi szándékod azzal jelzed, ha visszakül-död a kitöltött Nyilatkozatot.

Levélcím: Magyar Mûvelôdési Intézet – H-1011Budapest, Corvin tér 8. (A borítékra írd rá: Budaka-lászi Találkozó)

Telefax: 0036-1-4199477E-mail: imgut@t-online.huBeküldési határidô: 2006. május 12. (postabélyeg-

zô dátuma)Az (esetleges) lemondás határideje: 2007. május

31.A tanácskozáson csak korlátozott számban tu-

dunk küldötteket fogadni. Kérünk azonban, ha is-meretségi körödben olyan szervezet mûködik, mely-nek képviselôje érdemben tudná segíteni a Fórummunkáját, jelezd nekünk! Indoklást és elérhetôséget(cím, telefon, fax, e-mail) kérünk!

További információ kapható Guther Ilonától: Mo-bil: 0036-30-5212230; E-mail: Telefon/telefax/üzen-etrögzítô: 0036-1-4199477

Van még egy kérésünk. A tavalyi találkozón min-den részvevô kapott egy CD-t. Kérjük, hogy ezzelkapcsolatban is írd meg véleményed. (Mennyire voltkönnyen kezelhetô a lemez; milyen állományokathasználtál; mi a véleményed az adatbázisról; milyentovábbi információkra lenne még szükség stb.) Ezeka válaszok segítenek bennünket abban, hogy a kö-vetkezô kiadandó CD még jobb legyen. Segítségedetköszönjük!

Két fontos információ:1. KözgyûlésA tavalyi Budakalászi Találkozón megalakítottuk

a Kárpát-medencei Kulturális Szövetséget. Enneknem lehetnek egyéni tagjai (azaz magánszemélyek);a szövetség – mint neve is utal rá – kizárólag szerve-zetek közössége. Egy szervezet akkor lehet tagja aszövetségnek, ha a csatlakozás szándékáról annaklegmagasabb fóruma – ez általában a Közgyûlés –határozatot hoz. Kérünk tehát, hogy az általad kép-viselt szervezet – amennyiben tagja akar lenni a szö-vetségnek – közgyûlési határozattal hatalmazzon felTéged ennek képviseletére. Ennek a mandátumnak abirtokában veszel majd részt a közgyûlésen.

2. EU-s pályázatírói képzésÖrömmel jelenthetjük, hogy sikeres lett az Illyés

Közalapítványhoz benyújtott pályázatunk, s ígymeg tudjuk szervezni az EU-s pályázatírói képzéstis. Erre közvetlenül a Budakalászi Találkozó elôtt(mintegy annak részeként) kerül sor: június 7-8-án.

Mindkét ügyben még kapsz tôlünk értesítést. Ámezt megelôzôen be kell jelentkezned a Fórumra, illet-ve a képzésre, azaz vissza kell küldened a Nyilatko-zatot.

Ha részt kívánsz venni a képzésen is, akkor júni-us 6-án (szerdán) estére kell megérkezned az ismertszálláshelyre (Hotel Touring, BUDAPEST III .kerü-let, Pünkösdfürdô utca 38.). A képzés másnap, júni-

27

us 7-én reggel 9 órakor kezdôdik a Budakalászi Falu-házban, egész napon át tart, majd június 8-án délbenér véget. (Ezután kezdôdik/folytatódik a hagyomá-nyos Budakalász-program.) Ha tehát részt szeretnélvenni a képzésen, akkor idôbeosztásod alakítsd en-nek megfelelôen!

Ha a képzésen nem kívánsz részt venni, akkor – aszokásos módon – június 8-án dél felé kell megér-

kezned a Budakalászi Faluházba. Itt ebéddel várunk,majd kezdôdik a 7. Budakalászi Találkozó.

Tisztelettel és barátsággal köszönt Halász Péteraz MMI fôtanácsosa 0036-30-5780283 és RomhányiAndrás a Magyar Kollégium vezetôje az MMI taná-csosa 0036-30-2974021

Budapest, 2007. március 10-én

Kolozsváron 1977 februárjának egyik csütörtökén(érdekes, hogy a közösségi emlékezet a pontos dátu-mot nem rögzítette), a bábszínház próbatermébentartották az elsô erdélyi táncházat. Erre az esemény-re emlékeztünk a Bogáncs – Zurboló Egyesület és aTranzit Alapítvány szervezésében 2007. február 17-én, szombaton a kolozsvári Tranzit Házban, egyegész napos rendezvény keretében. Az évfordulógazdag mûsorral várta a mindenkori kolozsváritáncházasokat: délelôtt Palocsay Kata játszóháza és aZurboló Táncegyüttes tagjai által vezetett aprók tán-ca nyújtott tartalmas szórakozást több mint százgyereknek, ezzel párhuzamosan megtekinthetô volta 30 éves kolozsvári táncházról szóló fényképkiállí-tás is. Szintén délelôtt a Házsongárdi temetôben fel-kerestük Sepsi Dezsô, Kovács Zoltán Kopek és Kön-czei Ádám sírját, ahol muzsikaszó mellett emlékez-tünk a kolozsvári táncház egykori meghatározó sze-mélyiségeire.

A déli órákban a média és a széles nyilvánosságelôtt zajló kerekasztal-beszélgetésen részt vett – Po-zsony Ferenc néprajzkutató szavait idézve – az erdé-lyi táncház alapító aranycsapata. A kolozsvári/erdé-lyi táncház múltjáról, jelenérôl és jövôjérôl tematiká-jú beszélgetést Pávai István népzenekutató moderál-ta. A késôdélutáni ünnepi elôadáson a kolozsváritáncházzenekarokat, azaz a Regôsök, a Tüske, a Ta-risznyás, az Ördögszekér és a Bodzafa együtteseketláthatta és hallhatta a népes közönség, ahol felléptekegykori és jelenlegi énekesek, táncházas táncosok éstáncoktatók is. Az elôadást természetesen hajnaligtartó táncház követte, ahol az ünnepelt zenekarokmellett muzsikált Czilika Gyula és zenekara Kalota-szegrôl és a magyarlapádi Pirospántlikás együttes is.

Az alábbiakban két részben közlésre bocsátjuk akerekasztal-beszélgetés rövidített és szerkesztett vál-tozatát.

KÖNCZEI CSONGOR

Pávai István: Én azt a témát vetném föl, hogy né-pi együttes kontra táncház, ami ugye ezelôtt har-minc évvel arról szólt, hogy a színpadon balettoz-nak, mi pedig majd itt megmutatjuk a táncházban,hogy hogyan kell igazándiból. Most pedig fordítvavan: a népi együttesek tudják, hogy hogyan kell, éshogyha ráérnek, és ha éppen úgy van, akkor meg-

mutatják nekünk, hogy hogyan is kell ezt csinálni.Deák Gyula: Hadd mondjam el, hogy úgy érzem,

igazad van, de talán nem éppen mindenben. Éspedigkonkrétan a sepsiszentgyörgyi helyzetrôl tudok be-szélni: az igaz, hogy az utóbbi években fontos szere-pe volt a Háromszék Táncegyüttesnek abban, hogytáncház legyen, és elôfordult régebben, hogy tény-leg, ha az együttes turnéra ment, akkor kevesebbenmaradtak otthon. De hálistennek – mivel pontosannem ez a cél – el tudtunk jutni oda, hogy ma víganlehet táncház Szentgyörgyön, akkor is, ha az együt-tes turnézik. És ez tudatos, ezt ki akarom hangsú-lyozni, ez nagyon fontos dolog. Például most márvan olyan zenészutánpótlás, akik muzsikálni tud-nak, amikor a Háromszék zenekara nincs ott, nembeszélve a fúvószenészekrôl, akik nem tagjai a Há-romszéknek, tehát abszolút simán mûködô táncházvan, sôt, házigazdája is van, volt háromszékes, akiotthon van állandóan. Tehát csupán azt akarommondani, hogy Szentgyörgyön eljutottunk tudato-san oda, hogy igenis az együttestôl függetlenül mû-ködô táncház létezik. És azt is hadd tegyem hozzá,hogy nem a háromszékesek látogatják zömével atáncházat, egyáltalán nem így van, hanem inkább afiatalok. És ez jó.

Pávai István: Én nem is úgy értettem, hogy ezmindenhol így lenne, csakhogy sok helyen lehet eztlátni. Például Csíkszeredában néhány évvel ezelôttelkezdték külön szervezni a Bahia teázóban a tánc-házat, pontosan azért, mert a Hargita Együttes miattnem volt rendszeres táncház. Ez amúgy feszültségetis szült közöttük, tehát az együttes nem vette jó né-ven, hogy alakul egy másik táncház. De az önmagá-ban nem baj, hogy egy városban több táncház mûkö-dik, régen Kolozsváron is volt olyan idôszak, hogynem egy táncház volt. És hát azért a városaink közüla legkisebb is nagyobb, mint egy falu, és hát ugye

A 30 éves kolozsváritáncházról

Hajnalig tartott a táncház.

28

Széken tudjuk, hogy hajdanán legalább három tánc-ház mûködött, de más falvakban is, így példáulCsíkszentdomokoson még több is volt régen. Tehát,baj-e az, ha több táncház van, vagy egy helyen kellezt tartani, vagy pedig? Mit gondoltok errôl?

Székely Levente: Én inkább kérdeznék valamit,mert egyszerûen kíváncsi vagyok. Ahhoz, hogy tud-junk beszélgetni, legalábbis azok, akik elszakadtakebbôl a közegbôl, azoknak jó volna tudni például,hogy harminc év után hány ember szereti ezt a mû-fajt, hány ember táncol, hány ember zenél, milyenvárosokban mûködnek táncházak? Mert ennek alap-ján lehet talán megítélni, hogy ez valóban terjedt,vagy pedig ez a sokszorozó hatása csak annyiban ér-vényesült, hogy volt egy ilyen kemény mag, akineka rokonai, ismerôsei, gyerekei és üzletfelei körébenterjedt. Tehát valóban ez terjed megfelelô sebesség-gel, és van-e kilátása, hogy tovább terjedjen, vagymegmarad szubkultúrának, egy ilyen kis elit közös-ség belsô szórakozásának? És ehhez én szívesen ven-ném, ha valaki elmondaná, hogy hol van ma táncházErdélyben, hány ezer ember az, aki aktívan vagypasszívan, de foglalkozik ezzel, hallgat ilyen zenét,igénye van rá?

Pávai István: Én azt nem tudom, hogy pontosanhány táncház van jelenleg, és nem tudom, hogy lesz-e, aki ezt el tudja mondani. Az viszont, ami eviden-cia, s ami jól látszik, a nyári táncház táborok nagyszáma: most már gyakorlatilag azt hiszem, hogy Er-délyben nincs olyan hét nyaranta, hogy ne lenne va-lahol, akár átfedésben is tábor. Persze tudjuk, hogy arészvevôk közül sokan külföldiek, ami szerintemnem baj, de azért sok hazai is van ott, és én úgy lá-tom, itt is, meg Magyarországon is, hogy ez a szám-beli növekedés megvan. Inkább az hiányzik, hogyezek a táncházak valós autonóm civilszféraként tud-janak mûködni. És én itt a civilszférát nem úgy értel-mezem, hogy létrehozunk egy alapítványt, s ez, mi-vel nem állami, azért civil, s akkor az alapítvány el-nöke majd megmondja, hogy mit és hogyan. Falun,Széken, vagy akárhol nem így mûködött ez a civil-szféra, hanem a legények kezest választottak, a keze-sek megszervezték a táncházat. Én azt látom fô prob-lémának, hogy városon még sehol sem láttam olyantáncházat, ahol egy közösség megszervezze magá-nak a táncházat. Tehát nincsenek ilyen valós közös-ségek, hanem csak virtuális vagy alkalmi közössé-gek jönnek létre, ahogy mondtátok, egy baráti körvagyunk mi is, de még mi sem magunkat hívjukössze, hanem összehív minket egy bejegyzett civil-szervezet, aki rendezvényt vagy évfordulót szervez,vagy egy mûvelôdési ház, vagy pedig egy érvénye-sülési lehetôséggel élni akaró zenekar. Ez régen isígy volt, annak idején a legelsô táncházakat valójá-ban zenekarok szervezték. Tehát egyszer zenekarokjöttek létre, és mivel ôk akartak szerepelni is, megtáncházat is, ezért megkeresték erre a lehetôségeket.Úgy gondolom, hogy létezik meghatározó társadal-mi igény a táncházra, meg sokan belekóstoltak ebbe,de ôk magukat nem tudják megszervezni, mert aglobalizált társadalomban nincs erre lehetôségük,vagy azt hiszik, hogy nincs lehetôségük.

Székely Levente: Valóban városon nem alakul-tak ilyen mikroközösségek, ezért fontosak a tánccso-portok. Nekem az a tapasztalatom, hogy példáulMagyarországon ez a mûfaj leginkább azzal terjedt,hogy nagyon sok helyen néptánccsoportok jöttek lét-

re. És ezek kialakították saját közönségüket, amelyikmár fogyasztója ennek a kultúrának. És itt azt hi-szem, hogy minden azon múlik, hogy egyrészt azigényszintet hogyan lehet fenntartani, másrészt en-nek az igénynek a kiterjedtségét hogyan lehet növel-ni, hogy minél többen legyen rá fogékonyak. Mert aza baj, és ebbôl a szempontból az elmúlt harminc évalatt nem történt sok változás, hogy az elôítéletekugyanúgy megmaradtak az emberekben, a közön-ségnek, a lakosságnak óriási része továbbra is, ami-kor táncházról hall, vagy autentikus zenérôl, táncról,akkor azonnal elutasítja, mivel ez nem modern! S ad-dig, míg a fogyasztói társadalom egyre-egyre rosz-szabbá válik, és az emberek egyre modernebbekakarnak lenni, a szó legrosszabb értelmében, addigmindaz, ami hagyományos, ami autentikus, annaknincs vonzereje. Akit ez megfog, azt általában azértfogja meg, mert erôsebb identitást akar, és ez a kul-túrának egy olyan eleme, ami sokkal erôteljesebbensegíti az azonosulást, a valamibe kapaszkodást, a va-lamihez tartozásnak az érzését. Na, most a legtöbbvárosi ember nem igazán akar tartozni valahova, ha-nem éppen hogy szétesik a társadalom mikroelemei-re, individualizálódik. Most az én kérdésem az len-ne, hogy ki hogyan látja, van-e ennek az egész mû-fajnak jövôje vagy nincs? Megmarad ez ilyen szûkkörben, vagy pedig esély van arra, hogy – ha másnem – ötven éven belül ezt tényleg fogyasztani fog-ják, nagy tömegben?

Könczei Árpád: Részben én is egy-két kérdéstszeretnék megfogalmazni, másrészt pedig olyasmit

Hégen

29

szeretnék felvetni, ami valamilyen formában válaszis erre a kérdésre. Én a Duna tévének vagyok szer-kesztôje, van egy népzenei mûsorom. Az annyiamennyi, huszonhat perc szakosodott mûsor. Vi-szont a Duna tévés kollégáim mesélik, hogy akármi-kor eljövünk Erdélybe, bármelyik szállodában vé-gignyomogatják a kereskedelmi adókat, mindig ta-lálnak olyat, reggel, délben, éjszaka, amin népzeneszól. Most ne abba fogózzunk bele, hogy az eredetivagy nem eredeti, hanem arról van szó, hogy mi aközösségi igényszint! Tehát a román közegben, a ro-mán kultúréletben valahol ez a fogalom, hogy nép-zene máshol van. Még egyszer mondom, ne arról be-széljünk, hogy az a sugárzott népzene milyen! És ak-kor több mint száz évvel Bartók és Kodály indulásaután hozzám érkezik olyan nézôi levél, amelyiknekaz a lényege, hogy X. néni írja: a nagybátyja zene-szerzô, s kéri, hogy játsszuk dalait. Mirôl van szó: anéninek a nagybátyja nótaszerzô! Tehát Bartók, Ko-dály, Lajtha és ugye sorolhatnánk Jagamastól, Kal-lóstól Pávaiig stb. Ott tartunk, hogy még mindig azvan a fejekben, hogy úgy gondolják, a nóta az szin-tén része ennek a népi kultúrának, és azt kéri tôlem,hogy közvetítsük a nagybátyja szerzeményeit. Tehátvannak ilyen problémák, hogy tényleg nincs tiszta,világos kép a mai napig a fejekben, hogy ez micsoda.De én egy másik kérdést is fel akartam vetni a har-minc éves kolozsvári, erdélyi táncház kapcsán, még-pedig azt, hogy van-e zenész, vagy nincs zenész.Mert különbözô álláspontokkal szembesültem, hogy

Kolozsváron miért nincs jelenleg rendszeres tánc-ház. Van, aki azt mondja, hogy lehetne rendszerestáncház, de nincs hol. Ezt én nem értem, mert példá-ul itt a Tranzit Házban tudtommal minden héten le-hetne. Van, aki azt mondja, hogy azért nincs tánc-ház, mert nincs zenész. S akkor ez felveti azt a kér-dést, hogy vajon harminc év alatt történt-e igazánelôrelépés? Miért olyan periférikus még mindig ahangszeres, vagy egyáltalán a népzenei oktatás Er-délyben? A népzenészhez is iskola kell. Ez nemcsakhobbi és nemcsak a család. Tehát, hogyha itt tényleg

Székely Levente, Papp István Gázsa és Pávai István muzsikál. A fényképeket Török Zoltán készítette.

Barcarozsnyó

30

szer koholmányaiban vélik felfedezni identitásukesszenciáit. A Tranzit Házban zajló ünnepség lénye-ge a találkozás volt. Egyesek messze földrôl, a hatá-ron túlról jöttek haza erre a napra. Elénekelték az„Erdélyország az én hazám, nem német,/Odavágyikaz én szívem, míg élek”-et, hogy másnap beüljenek aVolkswagenbe és hazafurikázzanak Nürnbergbe,jobb esetben Budapestre. Mégis együtt volt kis idôreaz aranycsapat. Pozsony Ferenc köszöntötte így atáncház szülôanyjait, apjait a február 17-i kerekasz-tal-beszélgetéskor: „üdvözlöm az erdélyi magyartáncházmozgalom aranycsapatát”. A néprajz szakprofesszora a méltó üdvözlés után hamar a mûfajkommerszializálódásáról, majd a személyközi konf-liktusokról szólt, mint a jelenleg rendszertelenüljelentkezô kolozsvári táncház egyik lényeges akadá-lyáról. Sokan feltették a kérdést a régiek közül, ho-gyan is áll a táncházak szénája Erdély szerte, amirecsak részválaszok érkeztek, pedig a Tranzit Cafébanszámos együttesvezetô, folklorista és táncház-szim-patizáns volt jelen. Ordító hiányosságot bizonyít ez:nincs olyan szervezetünk, amely a táncházakkaltörôdne. Nincsenek adataink a helyi egyesületektôl,nincsenek információink, mintha senkinek sem len-ne igazán fontos a szabadon mûvelhetô, tehát nemszínpadi néptánc. A csoportok persze fényes honla-pokon reklámozzák magukat, egyesületek állnakmögöttük és összefogó országos szervezetük is van.A bíztató tematikával hirdetett kerekasztal-beszélge-tés gyakorlati eredményét velôsen fogalmazta meg

nincs zenész, mert ugye a zenész nem tud ebbôlmegélni, ezért klasszikus zenész lesz, elmegy filhar-móniába, mint ahogyan annak idején mi is komoly-zenét tanultunk, tehát ha a mai napig nem lehetebbôl megélni, akkor valószínûleg ezért sincs rend-szeres táncház. És egy utolsó dolog, ami megintösszefügg mindezzel, hogy van zenész, vagy nincszenész: a tavaly megszervezték az elsô Erdélyi Ze-nésztalálkozót. Megint ne vitassuk, hogy az jó volt,nem volt jó, a tényeket mondom, száztíz vagy száz-húsz zenész volt a listán. A listán! Ha ilyen sok ze-nész van papíron, akkor elvileg van zenész. A való-ságban pedig megint ott tartunk, hogy papíron vanugyan zenész, de aktívan, heti rendszerességgel mu-zsikáló már nincs. Nagyon sok helyen ez a problé-ma, függetlenül attól, hogy a civil kezdeményezésmilyen, hogy van vagy nincs, tehát, hogy egyszerû-en nincsenek olyan zenekarok, mint annak idejénvolt a Bodzafa, Ördögszekér, Barozda stb. Hangle-mezre pedig nem lehet táncházat tartani!

Vidombák

A február 17-én összegyûlt folkloristák, együttesvezetôk, régi táncházasok beszélgetése el-elkanyaro-dott az amúgy remekül meghatározott iránytól, akolozsvári táncház múltjának, jelenének és jövôjé-nek boncolgatásától.

„30 éves a kolozsvári táncház!” – hirdette a pla-kát büszkén és kissé elbizakodottan. Ugyanis, ha le-vonjuk a muzsika és táncház nélküli éveket, örülhe-tünk, ha egyáltalán eléri a katonakort. Úgy járt atáncház is mára, mint az a gyermek, akire apuci-anyuci mások elôtt mindig nagyon büszke, de való-jában, a hétköznapokban elhanyagolja. De most neakadjunk fenn ezen, lényeg, hogy harminc esztende-je sírt fel elôször a hegedû Kolozsváron, a mozgalomhullámával létrejött táncházban. A februári évfordu-ló jelentôsége a kezdetekkor jelen lévô emberek,táncházasok akkori hozzáállásában mérhetô a legin-kább. A kommunista rendszer olvasztótégelyénekfalára ütöttek rést a mozgalom erdélyi vonalánakmegteremtésével? A szabadságvágy kézen fogtaôket, a zártságban volt igazán édes a percnyi találko-zás, amit hetente megélhettek, bizalomban, együtt,tiltottan. Hogy kultúrforradalom volt? Kétségtele-nül. A nótaalapú álnépzenével és mûtánccal szálltakszembe, renegát módon, azzal a meggyôzôdéssel,hogy értékesebbre, ôsibbre leltek. Nélkülük és Buda-pest, valamint a Kárpát-medence többi táncházasanélkül ma egészen más fogalmaink lennének a nép-zenénkrôl, népi kultúránkról. Talán megrekedtünkvolna a sekélyes népieskedésnél, ahogyan az euró-pai népek többsége. A románok kifejezetten büszkéktévécsatornákon ömlô, ál ôsi kultúrájukra, a rend-

Évfordulósgondolatok

egy nagy öreg, amikor kifelé tolakodtunk: „adtunk asz*rnak egy pofont”. Semmivel sem kerültünk köze-lebb a kolozsvári táncház újraélesztéséhez, még el-méleti szinten sem. A három Kolozsváron mûködôamatôr néptáncegyüttes irányítói közül kettô volt je-len. A Zurboló vezetôjét, Könczei Csongort nehezenvitte rá a lélek a megszólalásra, a régiek unszolásárakezdte fejtegetni, mi minden akadályozza ôt a tánc-ház megszervezésében. Hiába van terem, hiába vanott a Tranzit ház, nincs olyan zenész, aki rendszere-sen ott lenne és végigmuzsikálná az estét – szóltakaz érvek. Bardócz Sándor hamar válaszolt is, ô bi-zony elmenne muzsikálni zenész barátaival, akár in-gyen is, ha hívnák. Nem beszélve arról, hogy akörnyezô falvakban, városokban számtalan elérhetô(természetesen pénzért) zenekar van, amely muzsi-kálhatna. Az egész kerekasztalosdi idejének kéthar-mada a zenészkérdésrôl szólt, a „szükség van zené-szekre” ismételgetésén mégsem jutottak túl a felek.A visszatetszô magyarázkodás helyett csendbenépítkezik idôközben a Szarkaláb Együttes. PillichBalázs, aki nem volt ott a beszélgetésen, a szarkák ta-nyáján kéthetente-havonta szervez táncházat. Leg-utóbb, március huszadikán a palatkai adatközlô ze-nekar és a Nagyvárad Táncegyüttes zenekara bizto-sította az élôzenét. Az utolsó táncosok reggel hét órakörnyékén hagyták el a helyszínt. Igazolódnak eb-ben Both József szavai, az Ördögtérgye mûvészetivezetôje szerint a tánccsoportokban úgy kell nevelnia fiatalokat, hogy azok bármikor elôvehessék a nép-

táncot és szórakozhassanak benne kedvükre. „Aszínpadról kerüljön vissza ez a saját életükbe. Ezendolgozunk” – mondta a kerekasztal-beszélgetésen,felvázolta ezzel a helyes néptáncpedagógia lényegét,ami újratermeli a táncházat igényelô, követelô hoz-záállást.

Áldozzunk kicsit a pragmatikusság oltárán, tisz-tázzuk, kik is azok a szereplôk, akik táncházat szer-vezhetnének Kolozsváron. Adott három táncegyüt-tes: a Zurboló, a Szarkaláb és az Ördögtérgye. Meg-gyôzôdésem, hogy e három csapat összefogásábólvilágraszóló táncház születhetne, de nem fog. Egye-lôre nincs erre közös szándék és Pozsony Ferenc szo-lid megjegyzésében is ott lapul az igazság. Amikonkrétan szükséges a táncházhoz minden héten: te-rem (kocsmával a közelben), zenekar (egy vagytöbb), táncoktató táncházgazda és reklám. A Szarka-lábnál mindebbôl csak az oktató hiányzik, no meg aheti rendszeresség, aminek, ha jól tudom, kizárólaganyagi okai vannak. A tánctanárt adhatná mondjukaz Ördögtérgye, Both József személyében, és esetlegpénzzel is hozzájárulhatnának a szervezéshez, hogyminden hétre sikerüljön legalább egy bandát megfi-zetni. Vagy elhívhatnák Bardóczékat, akik idônkéntszívesen vállalnák, akár ingyen is ezt a munkát. Túlkell lépni az amúgy fontos, de a mûfaj összkolozsvá-ri jelenléte szempontjából szûken értelmezett csapat-érdekeken a kolozsvári táncház érdekében.

STANIK BENCE

Szerdahely