KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és...

8
KEREPESI és KISTARCSAI krónika KEREPESI és KISTARCSAI krónika 2007. augusztus 10. évfolyam 8. szám Ingyenes kiadvány intézményeinkben a szolgáltatások színvonalát. Szeretnénk a sport, a turizmus feltételeit is javítani. Szeretnénk, ha folyamatosan haladó, a megyét átfogó bicikliút-hálózat épülne, amelyet minden itt lakó, és erre kerekezõ bátran használhatna. A gödöllõi dombság látványa, vagy a számtalan lovas túraútvonal is sok idelátogatót vonzhat a kistérségbe. Elkezdtük egy olyan központ kialakítását, amely a megyében befektetni szándékozók ilyen irányú törekvéseit segítheti. Emellett még számtalan más elképzelésünk is van, amelyeket folyamatosan szeretnénk a közgyûlés elé tárni. Góz Tamás Rendõrségi hírek Kistarcsa-Kerepes Július 14-én 13.20 órakor Kerepesen a Szabadság úton egy mogyoródi férfi az általa vezetett BMW típusú személygépkocsival Gödöllõ irányából Budapest irányába haladva a sebesség nem megfelelõ megválasztása miatt elveszítette uralmát jármûve felett és az út melletti töltésnek ütközött. A balesetben a vezetõ súlyos, míg két utasa könnyû sérüléseket szenvedett. Az ügyben a Gödöllõi Rendõrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása bûncselekmény miatt folytatja a vizsgálatot. A Kerepes, Kert utcában lévõ egyik családhoz július 11-én a nappali órákban ablakbetörés módszerével bejutottak, majd az otthon tartott több millió forintnyi készpénzüket, mobiltelefonjaikat, fényképezõgépüket és laptopjukat lopták el, ezzel közel 4,5 millió forintos anyagi kárt okozva. Az elmúlt hónapban két személygépkocsi lopásról tettek bejelentést, majd rövid idõn belül kiderült, hogy az egyik autót mégsem lopták el, hanem azt a polgármesteri hivatal munkatársai szállíttatták el, mivel az hetek óta a rossz helyen parkolt. A másik esetben pedig egy, a forgalomból kivont személyautó tûnt el, ami szintén hosszabb ideje parkolt már Kistarcsán az Eperjesi úti lakótelepen. A gépkocsikon kívül két motorkerékpárnak is lába kelt. Az egyik esetben itt is furcsa körülmények játszottak szerepet, ugyanis Kistarcsán az Eperjesi parkolóban adta át kipróbálásra egy helyi fiatalember július 19-én a délutáni órákban egy ismeretlen személynek a Yamaha típusú motorkerékpárját, amit azóta sem vittek vissza részére. A fenti idõszakban több feljelentés, bejelentés érkezett arról, hogy Kistarcsán a kórházban Szükség lenne régiógazdára Az idei év elején alakult meg a Gödöllõi Kistérség Többcélú Társulása, amelynek keretében a résztvevõ települések különbözõ feladatokhoz kap- hatnak támogatást az államtól és az uniótól is. Pest Megye Közgyûlésének elnöke, Szûcs Lajos szerint azonban az ilyen társulások az „állatorvosi ló” helyzetében vannak. - A kormány a saját szándékát a törvény erejével kényszerítette rá a települési önkormányzatokra - mondta Szûcs Lajos. Hiába kapnak pénzt az ilyen együttmû- ködések, mégsem biztos, hogy reálisan meg tudnak felelni az elvárásoknak. A gödöllõi régió települései között is akkora különbségek lehetnek, amelyek nem biztos, hogy segíthetik a sikeres együttmûködést. Úgy vélem, például a választókerületi határok, vagy kisebb területekre gondolva, az egykori „járási” határok jobban megközelítik azokat a területi lehetõségeket, ahol lehetne értelmes együtt- mûködést kialakítani a települések között. Egyébként úgy gondolom, hogy a jelenlegi megyerendszer is mûködõképes lehetne, ha a kormány nem vonná el sorra a jogosítványokat. Fontos lenne egy gazda minden megyében, hogy a döntések jó kézben maradhassanak. Pest megye a rendszerváltás óta nagyon sokat fejlõdött, amelyet a legjobban az mutat, hogy az elmúlt másfél évtizedben 24 város jött létre. Ez egyértelmû létszámnövekedést jelez. Ehhez fontos lenne, hogy a fejlesztésekben, beruházásokban a települések segítséget kaphassanak. - Nagyon komolyan készültünk a vezetésre, így már a választások elõtt is rendelkeztünk megbízható információkkal. Magam a dabasi körzet országgyûlési képviselõjeként is ismertem az elmúlt évek történéseit. Az elmúlt hat hónapban intenzíven dolgoztunk, és így teszünk a továbbiakban is, mert számos tervünk és elképzelésünk van, amelyet szeretnénk ebben a ciklusban megvalósítani. - Úgy vélem, hogy a megye egy nagyon erõs alapokkal rendelkezõ országrész, amelynek szüksége van önállóságra, és arra, hogy az unióban a fõvárostól külön is megjelenhessen. „Házon belül” elsõsorban azt akarjuk elérni, hogy ne csak megõrizzük, hanem fejleszteni is tudjuk az egészségügyi, szociális és oktatási - A választások óta idõben mennyire tudták felmérni a megye helyzetét? - Melyek ezek? Folytatás a 2. oldalon

Transcript of KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és...

Page 1: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika2007.augusztus 10. évfolyam 8. számIngyenes kiadvány

intézményeinkben a szolgáltatások színvonalát.Szeretnénk a sport, a turizmus feltételeit is javítani.Szeretnénk, ha folyamatosan haladó, a megyét átfogóbicikliút-hálózat épülne, amelyet minden itt lakó, és errekerekezõ bátran használhatna. A gödöllõi dombságlátványa, vagy a számtalan lovas túraútvonal is sokidelátogatót vonzhat a kistérségbe.Elkezdtük egy olyan központ kialakítását, amely amegyében befektetni szándékozók ilyen irányú törekvéseitsegítheti. Emellett még számtalan más elképzelésünk isvan, amelyeket folyamatosan szeretnénk a közgyûlés elétárni.

Góz Tamás

Rendõrségi hírek

Kistarcsa-Kerepes

Július 14-én 13.20 órakor Kerepesen a Szabadság úton egymogyoródi férfi az általa vezetett BMW típusúszemélygépkocsival Gödöllõ irányából Budapest irányábahaladva a sebesség nem megfelelõ megválasztása miattelveszítette uralmát jármûve felett és az út mellettitöltésnek ütközött. A balesetben a vezetõ súlyos, míg kétutasa könnyû sérüléseket szenvedett.A z ü g y b e n a G ö d ö l l õ i R e n d õ r k a p i t á n y s á gKözlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlanokozása bûncselekmény miatt folytatja a vizsgálatot.A Kerepes, Kert utcában lévõ egyik családhoz július 11-éna nappali órákban ablakbetörés módszerével bejutottak,majd az otthon tartott több millió forintnyi készpénzüket,mobiltelefonjaikat, fényképezõgépüket és laptopjukatlopták el, ezzel közel 4,5 millió forintos anyagi kárt okozva.Az elmúlt hónapban két személygépkocsi lopásról tettekbejelentést, majd rövid idõn belül kiderült, hogy az egyikautót mégsem lopták el, hanem azt a polgármesteri hivatalmunkatársai szállíttatták el, mivel az hetek óta a rosszhelyen parkolt. A másik esetben pedig egy, a forgalombólkivont személyautó tûnt el, ami szintén hosszabb idejeparkolt már Kistarcsán az Eperjesi úti lakótelepen. Agépkocsikon kívül két motorkerékpárnak is lába kelt. Azegyik esetben itt is furcsa körülmények játszottak szerepet,ugyanis Kistarcsán az Eperjesi parkolóban adta átkipróbálásra egy helyi fiatalember július 19-én a délutániórákban egy ismeretlen személynek a Yamaha típusúmotorkerékpárját, amit azóta sem vittek vissza részére.A fenti idõszakban több feljelentés, bejelentés érkezettarról, hogy Kistarcsán a kórházban

Szükség lenne régiógazdára

Az idei év elején alakult meg aGödöllõi Kistérség TöbbcélúTársulása, amelynek keretébena résztvevõ településekkülönbözõ feladatokhoz kap-hatnak támogatást az államtólés az uniótól is. Pest Megye

Közgyûlésének elnöke, Szûcs Lajos szerint azonban azilyen társulások az „állatorvosi ló” helyzetében vannak.- A kormány a saját szándékát a törvény erejévelkényszerítette rá a települési önkormányzatokra - mondtaSzûcs Lajos. Hiába kapnak pénzt az ilyen együttmû-ködések, mégsem biztos, hogy reálisan meg tudnak felelniaz elvárásoknak. A gödöllõi régió települései között isakkora különbségek lehetnek, amelyek nem biztos, hogysegíthetik a sikeres együttmûködést. Úgy vélem, például aválasztókerületi határok, vagy kisebb területekre gondolva,az egykori „járási” határok jobban megközelítik azokat aterületi lehetõségeket, ahol lehetne értelmes együtt-mûködést kialakítani a települések között.Egyébként úgy gondolom, hogy a jelenlegi megyerendszeris mûködõképes lehetne, ha a kormány nem vonná el sorra ajogosítványokat. Fontos lenne egy jó gazda mindenmegyében, hogy a döntések jó kézben maradhassanak. Pestmegye a rendszerváltás óta nagyon sokat fejlõdött, amelyeta legjobban az mutat, hogy az elmúlt másfél évtizedben 24város jött létre. Ez egyértelmû létszámnövekedést jelez.Ehhez fontos lenne, hogy a fejlesztésekben,beruházásokban a települések segítséget kaphassanak.

- Nagyon komolyan készültünk a vezetésre, így már aválasztások elõtt is rendelkeztünk megbízhatóinformációkkal. Magam a dabasi körzet országgyûlésiképviselõjeként is ismertem az elmúlt évek történéseit. Azelmúlt hat hónapban intenzíven dolgoztunk, és így teszünka továbbiakban is, mert számos tervünk és elképzelésünkvan, amelyet szeretnénk ebben a ciklusban megvalósítani.

- Úgy vélem, hogy a megye egy nagyon erõs alapokkalrendelkezõ országrész, amelynek szüksége vanönállóságra, és arra, hogy az unióban a fõvárostól külön ismegjelenhessen. „Házon belül” elsõsorban azt akarjukelérni, hogy ne csak megõrizzük, hanem fejleszteni istudjuk az egészségügyi, szociális és oktatási

- A választások óta idõben mennyire tudták felmérni amegye helyzetét?

- Melyek ezek?

Folytatás a 2. oldalon

Page 2: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

2 KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónikaa bent fekvõ betegek kórteremben

lévõ értékeit valaki eltulajdonította. A legtöbb esetbenkészpénzt és okmányokat, igazolványokat vittek el.

Szintén többen jártak pórul azok közül, akik aKistarcsán mûködõ egyik zálogházba adták beértékeiket, majd miután szerették volna azokatkiváltani csak a kft. hûlt helyét találták, mivel atulajdonos az értékeikkel és pénzükkel együtt eltûnt. AGödöllõi Rendõrkapitányságon ezidáig 5 esetbenindult sikkasztás bûncselekmény elkövetésénekmegalapozott gyanúja miatt eljárás a zálogházüzemeltetõje ellen.A Kistarcsai Rendõrõrs járõrei és nyomozói a fentiidõszakban 8 fõt fogtak el, akik közül 5 személytkülönbözõ bûncselekmények elkövetésén érték tetten,3 fõ ellen pedig országos elfogatóparancs volt kiadva.Ezen kívül 11 fõ került elõállításra, akik közül 3személy nem tudta semmiféle fényképes okmánnyaligazolni magát, 2 személy ittas állapotban vezettejármûvét és ezért vérvételre kerültek elõállításra, 6 fõpedig különbözõ bûncselekmények elkövetésével voltgyanúsítható. Két esetben ún. biztonsági intézkedésthajtottak végre a szolgálatban lévõ rendõrjárõrök,amikor magatehetetlen személyek egészségügyiellátásában mûködtek közre.

Kérjük Önöket, hogy amennyiben kórházba kellbefeküdniük, kivizsgálás, kezelés vagy mûtét céljábólcsak olyan dolgokat vigyenek magukkal amikfeltétlenül szükségesek. Értékeiket, pénzüket pedig nehagyják õrizetlenül, illetve ha gyanúsan viselkedõszemélyt látnak, értesítsék a kórház biztonságiszolgálatát vagy a rendõrséget.

Folytatás a címoldalról

Page 3: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

3

NAP 19KFT

SZIGETELÕ ANYAGOKFORGALMAZÁSA

TEL.:06-28-490-613,06-30-991-3027

GipszkartonProfilok, kiegészítõk

ÜveggyapotKõzetgyapot

Tetõszigetelés tartozékaiTetõfóliák

Homlokzati hõszigetelés éstartozékai

Dryvit ragasztókVékonyvakolatokCsemperagasztók

O S B

KerepesSZABADSÁG ÚT 105.

NIKECELL NOBASILHASIT RIGIPS VILLAS

KNAUF INSULATION

* * ** * * *

* *

-10%

-40%

KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

Új kapitány a gödöllõirendõrség élén

2007. július 12-én ünnepi állománygyûlésen köszönt elbeosztotti állományától Dr. Juhász István r. ezredes aGödöllõ Rendõrkapitányság vezetõje, aki 2007. július 01-tõlaz Országos Rendõrfõkapitányság Ellenõrzési Fõosztályá-nak Vezetõi feladatait látja el. Az állománygyûlésen jelenvolt Szabó Jenõ r. ezredes rendõrségi fõtanácsos a PestMegyei Rendõrfõkapitányság Bûnügyi Igazgatója is, akimegköszönte Dr. Juhász István r. ezredes Úrnak a GödöllõiRendõrkapitányságon végzett kiemelkedõ vezetõimunkáját, és sok sikert kívánt az új munkahelyén betöltendõfeladatai ellátásához.A G ö d ö l l õ i R e n d õ r -kapitányság vezetésével2007. július 01-i hatállyalDr. Bencze József r. vezér-õrnagy Országos Rendõr-fõkapitány Kovács Zoltánr. alezredest bízta meg egyév idõtartamra.Kovács Zoltán r.alezredes1961-ben született Gödöl-lõn. Feleségével és háromgyermekével rendezettcsaládi körülmények között Szadán él egy kertes házban.A Rendõrtiszti Fõiskola Bûnügyi Szakának elvégzése után1989-ben került kinevezésre a Gödöllõi RendõrkapitányságBûnügyi Osztályára nyomozónak, és azóta is itt teljesítszolgálatot. 1997-tõl már a Bûnügyi Osztály vezetõifeladatit, valamint 2005-tõl a kapitányságvezetõhelyettesítését látta el.Kovács Zoltán r. alezredes megbízott Kapitány Úr az elõdjeáltal meghatározott irányvonalat

szeretné tovább vinni. Terveiközött szerepel többek közt a rendõrség közbizalmánakhelyreállítása az állampolgárok irányába, és a lakosságbiztonságérzetének javítása.

a személyi állományfegyelmezett, szakszerû és hatékony munkavégzését, aGödöllõi Rendõrkapitányság állampolgár közelibbmegjelenését, a látható, illetve reagáló és segítõ rendõrségikép kialakulásának erõsítését

Page 4: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

4 KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

Pest megyeikatasztrófavédelem

Összefoglaló a Pest megyei MDFsajtótájékoztatójárólJúnius 29-én tartotta a nyári szünet elõttiutolsó közgyûlését Pest megye önkor-mányzata. A napirendi pontok egyike-ként meghallgatták a katasztrófavédelemvezetõjének beszámolóját is. A közgyû-lés után sajtótájékoztatón ismertettékezzel kapcsolatos véleményüket amegyei MDF képviselõi.Manninger Gábor frakcióvezetõ szerint amegye szinte minden alkalommal érintettaz országban megjelenõ szélsõségesidõjárási viszonyokban. Ezért kiemeltenfontos, hogy az itt szolgálatot teljesítõszakemberek a lehetõ legjobb felkészí-tésben részesülhessenek. A megyeszétszabdaltsága miatt nehéz lenne egy

központi üteget felállítani, de a helyiszinten mûködõ készenléti szervekkiválóan el tudják látni a feladatukat.Dr. Dragon Pál képviselõ szerint aszakemberek mellett fontos a civillakosság tájékoztatása a szükségesóvintézkedésekrõl. Sok esetben azérttörténik baj, mert a hirtelen kitört vihar-ban az emberek nem mindig tudják,hogyan kell viselkedniük.Avilágban zaj-ló idõjárási változások hazánkban is egy-re nagyobb mértékben jelennek meg, ígyfontos, hogy a magyarok is minél jobbanfelkészüljenek a szélsõségek kivédé-sére. Ehhez szükség lenne jól hasznosít-ható tájékoztató anyag elkészítésére is.Horváth István, az oktatási bizottságtagja szerint a katasztrófavédelembendolgozók munkája komoly fizikai ésszellemi erõnlétet kíván. Ezért ezt afeladatot hosszabb távon felelõsséggelellátni komoly felkészülést igényel.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogyjónak találná, ha valamilyen formábannépszerûsíthetnék ezt a fajta munkát,hogy emelkedjen az ide jelentkezõklétszáma. A közép és felsõfokúintézményekben is lehetne erõsíteni azezzel kapcsolatos képzéseket.Vella Nándor, a pénzügyi bizottságelnökeként az anyagi helyzet javításáttartotta a legfontosabbnak. Ma már alegmodernebb eszközökre van szükségahhoz, hogy az esetleges személyisérülésekkel járó esetekben biztonsá-gosan tudják a mentéseket elvégezni.Ezeket az eszközöket a beszerzésük utánfolyamatosan karban kell tartani, ésbiztosítani, hogy a minõségük minéllassabban romoljon. Ehhez elsõsorban azállami szerepvállalás erõsítésére lenneszükség, mivel a megyétõl elvont súlyosadóforintok miatt részükrõl egyrekevesebb a lehetõség.A frakció tagjai a tájékoztató végénegységesen mondtak köszönetet amegyei katasztrófavédelmi szervezetektavalyi munkájáért. Reményüket fejeztékki, hogy az idei esztendõben kevesebbtermészeti csapás éri a megyét. Bíznakabban, hogy az országos megszorításokellenére a 2008-as költségvetésben azideinél több pénz jut majd az államibüdzsébõl erre a területre.

FüggönyvarrásCsömörön!

cipzárcsere, ruhaalakítás,nadrág, szoknya felhajtás

Tel.:70/601-7010, 28/445-882

Page 5: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

5KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

Kerepesi betonüzem megnyíltFlaster 2001- kft Kerepes, Iparterület (Patkó Csárda fölött)

Nyitva: hétfõtõl péntekig 7- 17-igTel: 06 20 965- 0169Akciós termékeink:

Hullám térkõ15-ös zsalukõ20-as zsalukõ30-as zsalukõ40-es zsalukõ

30×38-as pincefalazó

1650/nm180/db190/db220/db310/db

270/db

nettó

nettó

nettó

nettó

nettó

nettó

Ingyenes szállítás 5 raklaptól, darusautóvalKerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa és Szilasliget községekbe

Béléstest 180/db nettó

Mixer beton akciós áron!

2145 Kerepes, Béke út 19. Tel: 06 28 480 9032143 Kistarcsa, Nagytarcsai út 2. Tel: 06 28 506 115

REVCO (mosható) színezõvakolat 684Ft-tólbruttó

Homlokzati szigetelés 1315Ft/m-tõlbruttó

Kõzetgyapot szarufa közötti szigeteléshez 535Ft/nm-tõlLeier 38 N+F tégla 375Ft/dbbruttó

LISZABON TÛZRAKÓ - BOGRÁCSOLÓ 18000Ftbruttó

Minõségi térburkoló kövekszürke 2000Ft-tól,

Piros, barna, antracit 2450Ft-tólbruttó

bruttó

45L-es VIRÁGFÖLD 680Ftbruttó

Növénytámfal több színben 730 Ft/db-tól

É P Í T Õ A N Y A G4 GENERÁCIÓ KFT.

É P Í T Õ A N Y A G4 GENERÁCIÓ KFT.

www.építõanyagokháza.hu

Page 6: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

6 KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

ÉPÍTÕANYAG TELEPH-WOOD KER. KFT. – KEREPES, SZABADSÁG U. 102/2.

KE

MIK

AL

-V

EL

UX

-L

B-K

NA

UF

-IS

OV

ER

SC

HIE

DE

L-H

UN

GA

RO

CE

LL

-YT

ON

G-R

IGIP

SZ

Építőanyagok zsalukőtől kúpcserépig szállítással is.

BÉKÉSCSABAI, CSORNAI CSEREPEK MÁRKAKERESKEDÉSEBÉKÉSCSABAI, CSORNAI CSEREPEK MÁRKAKERESKEDÉSE

KERTÉSZET

E-mail: [email protected], Tel./fax: 28/491-340, 30/961-4107, Nyitva: H-P: 7-17-ig, Szo: 7-13-ig

TONDACH MAGYARORSZÁG TERÜLETI KÉPVISELET

INGYENES SZÁLLÍTÁS 4 RAKLAPTÓL DARUSAUTÓKKALKEREPES, KISTARCSA, SZILASLIGET, NAGYTARCSA KÖZSÉGEKBE

AKCIÓINK !FOLYTATÓDNAK

Ingyenescserépszállítás10 raklap felett azországbármely pontjára

KERÁMIA CSEREPEKRE

KÉMÉNYEKRE

TETŐTÉRI ABLAKOKRASZIGETELŐ

ANYAGOKRA

BETON CSEREPEKRE

TÉGLÁKRA, YTONG TÉGLÁKRAÉS EGYÉB TERMÉKEKRE

!

TONDACHkerámia cserepek és kiegészítők

OSB- és GIPSZKARTON LAPOKRA

DEÁKTANYAPROGRAMJAI

Tüntetés aHungaroring ellen

Ételmérgezés aHungaroringen

2007. szeptember

A nyomtatott és az elektronikus sajtóközti lényeges különbségek. A helyitelevíziózástól a nagy kereskedelmicsatornákig. Díjazott dokumentum- ésportréfilmek. A híradózás varázsa.Kampányok, interjúk. Az operatõr és arendezõ szerepe. Teendõk a felvételtõl abemutatható filmig. Kincsesláda.

2007. szeptember 13.

Hogyan lett a közgazdászból sikeresfestõ? Egy álom utasításának rejtelmei.Az elsõ próbálkozások. Gyerekkoriemlékek. Az alkalmazott festéstechni-kák. A témaválasztás. Illusztrációk,sorozatok, kiállítások. Kötõdés avalláshoz. Díjak, elismerések, megjele-nés más országokban.

2007. szeptember 20.

A Világ több részén valamilyennövényhez kötõdik az ott élõk kultúrája

Távol-Kelet: rizs, Közép-Amerika:kukorica, Dél-Amerika: krumpli. Aburgonya kultúrtörténete. Képzõmû-vészeti alkotások festmények, kisplasz-tikák, szobrok a krumpliról. Van Gogh,Munkácsy, Mille, Dali…

2007. szeptember 27.

Óceánia egyik legnagyobb szigete. Aterület szinte érintetlen, mivel a turisták-nak bonyolult eljutni oda csak a nemzetilégitársaság gépei szállhatnak le. A ten-gerpart növény- és állatvilága igen gaz-dag, beljebb sivár a vidék. A tenger a bú-várok és a víz alatti fotósok paradicsoma.

A Deáktanya elõadásait a Városháza(Szabadság út 48.) földszinti közösségitermében tartjuk. A klubestek ideje:csütörtökön este 7-10 óráig. Az elõadá-sok csütörtökönként este 7 órakorkezdõdnek, idõtartamuk kb. 1 óra. ADeáktanya ismeretterjesztõ elõadásainyitottak, azokat bárki térítésmentesenlátogathatja. Tagsági igazolvány a hely-színen váltható, ára 1 000 Ft egy évre.

A Magyar Nemzet információi szerint

Kerepes polgármestere, Franka Tiborhelyi civil szervezetek közremûkö-désével, a Magyar Nagydíj péntekiedzésnapján tüntetést szervez a Hungaro-ring fõbejárata elé a nagy zajártalommiatt. Közben a rendõrség már délbenmegkezdi a Forma-1-es Magyar Nagydíjhelyszínének biztosítását. A polgár-mester közölte: nem a Forma-1 ellen vankifogásuk, de a Hungaroringen az év 365napjából 250-ben van valamilyenrendezvény, nem ritkán éjszaka,"amelyek kibírhatatlan zajjal járnak,hatásuk egyben félelmetes. A családok, amunkába járók, a helyi lakosok panasz-kodnak, hogy nem lehet pihenn

rnap reggelig 11felnõttet és egy gyermeket szállítottakételmérgezéssel a budapesti LászlóKórházba, de azóta újabb 5 betegnélészlelték a tüneteket - mondta aFüggetlen Hírügynökségnek FalusFerenc országos tisztifõorvos, aki nemzárta ki, hogy tovább nõ a betegek száma.

06.Hídi Szilveszter: Bepillantás a médiavilágába

Simon M. Veronika: Álomfestészet

Proksza Péter: Burgonya a képzõmûvé-szetben

Juhász István: Pápua-Újguinea

i.”

Augusztus 5-én, vasá

http://www.ujsagok.vella.huhttp://www.ujsagok.vella.hu

Page 7: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

7KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

KERTÉSZETI ÁRUDAXVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/9-448-394,T/Fax: 1/400-3059,

H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: 8-13, E-mail: [email protected], web: www.salixkert.huXVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/9-448-394,T/Fax: 1/400-3059,

H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: 8-13, E-mail: [email protected], web: www.salixkert.hu

SALIX

Talajjavítóanyagok,

virág-földek,

sziklák Állandó kertészeti tanácsadás

Dísznövények, cserjék,

lombosfák. Sziklakerti

örökzöldek, évelõk, sziklák

Dísznövények, cserjék,

lombosfák. Sziklakerti

örökzöldek, évelõk, sziklák

Kertépítõket is kiszolgálunk 10-20% közötti kedvezménnyel!

Széles növényválasztékkal, a környéken a legnagyobb területen, 8000 nm-en válogathat kedvére!

Térburkoló kövek és tipegõk

Vizinövények és tavihalakMegrendelésre GYEPSZÕNYEG

Kültéri kaspók, mûkõ és cserép virágtartók, kerámiákTavirózsa

FENYÕ ÉS TUJA VÁSÁR!

Kert- sziklakert és kertitó építés.

AUTOMATA ÖNTÖZÕ RENDSZEREK TERVEZÉSE, TELEPÍTÉSE

NAGYMÉRETÛ KONTÉNERES, FÖLDLABDÁSFENYÕFÉLÉK, CSERJÉK ÉS LOMBOSFÁK

AKCIÓ!

Telifa termékekTelifa termékek

ÉGHAJLÁS

-Amikor melegünk van, hûtjük magunkatvízzel, vagy levegõ áramoltatással, esetlegjeges itallal.Ha fázunk, akkor fûtünk, és sálat tekerünknyakunk köré. Így alkalmazkodunk ésvédekezünk az évszakok járásánakmegfelelõen. Viszont az évszakok immáronnehezen különböztethetõek meg egymás-tól. Valami elromlott, valami nincsrendben. -Mert májusi cseresznyéthavazásban szedni a fáról, vagydecemberben félmeztelenül tépkedni gazta kertben, azért mégiscsak jelent valamit.Valami rendelleneset. És átélni, amikorváratlanul és szokatlan módon felrobbanegy békés halkonzerv a hõségben, bizonyelég ijesztõ. Aztán látni, amint a telelõmuskátlik erõre kapnak, a gólyahírekpedig december közepén dugdossák kifejüket a földbõl. Egyes országokbanszokatlan módon állatok pusztulnak elhõgutában, míg máshol halastavak jönneklétre a „semmibõl”.A híres alpesi síparadicsomban a szezonegyetlen havazását úgy élték meg, hogy abázis feletti hegyrõl rájuk zúdult egylavina. Egy ember pedig azt mondta, hogyjanuárban színes pillangókat látotttáncolni a mátrai Nádas tó felett. Ha ezigaz, akkor mindez örömmel is eltölthetnebennünket, de nem teszi, mert ezek azélõlények néhány nap múlva elpusztulnak,és aztán a tikkasztó nyári napokon a házakkátrányos szigetelései fekete könnyeketcsurgatnak, talán éppen értük. Egy tréfásbarátom azt mondta, hogy Egerbe tényleghajóval mehetünk kirándulni, hiszen mármindig megolvad az aszfalt nyáron. Akülönféle rovarok megszokott túlélésitechnikájára sem lesz majd szükség, mert

összemosódnak az évszakok. Talánmutáns élõlények lepik el környezetünket.A gólyák itt maradnak télre, és a fecskék ismeggondolják a hosszú utat. Kihalóbanlévõ meggyfáinkat lecseréljük narancs-fákra, akár a Riviérán. Enyhe túlzással, demondhatjuk: -bármi lehetséges. A ter-mészet õserõi, vagyis a tûz és a vízvisszavenni látszik hatalmát a Föld felett.Ezek szerint a civilizáció, mint bármelymás önálló birodalmi látványosság, márishanyatlásnak indult? Úgy látszik, hogyagyafúrt technikai eszközeitõl körülvéveaz emberiség csapdába ejtette sajátmagát. Ebbõl szabadulni talán csak aszellem erejével lehet. Aztán a ked-vezõtlen idõjárás egy nem kívánatosmigrációt is gerjeszthet, melynek követ-kezményei beláthatatlanok. Mindenesetrea politikára is hatással van a változás,mert mostanában Moszkvát sem csak aklasszikus zimankó védi, inkább arengeteg rakéta. Ha szétnézünk magunkkörül, akkor láthatjuk, hogy civilizáltkörnyezetünk és lakásaink kilencvenszázaléka a természet károsítása által jöttlétre. Bútoraink, jármûveink, útjaink,vagyis majdnem minden. A jórésztreklámokat hordozó csomagolóanyagszemete pedig a nyakunkig ér. Azemberiség feléli környezetét, és amegnövekedett lélekszám következtébenolyan már a föld, akár egy süllyedés elõtti,túlterhelt komp Indiában. Árvíz, tûzvész,szárazság, földrengés, sártenger. Hõguta,fagyhalál, szélvihar. Legtöbbször várat-lanul és sok áldozattal. Jólétünk áraiszonyú, és látszólag kezelhetetlen. AzUSA sem véletlenül nem írta alá akörnyezetvédelmi egyezményt, hiszenarrafelé egy törvényes fogyasztásikorlátozás bevezetése az éppen regnálópolitikai hatalom bukását is jelentheti. A

civilizációs kényelemrõl ugyanis nem akarlemondani senki. Az is tény, hogy akártékony fajta média ezzel kapcsolatbanmindig katasztrófa hangulatot igyekszikkelteni, akár középkori jósok idézgetésévelis. Természetesen a témához csekélymértékben értõ pártipari táltosból úgy-szintén nincs hiány, és egyéb közéletimegváltó is bõven van. Baj van, és erremég rendesen ráhazudik a média. Aközvélemény televíziós félrevezetése esorok írásakor szinte bármiben tettenérhetõ. A hazudozás tulajdonképpenközéletünk szerves része lett. -Valóbanmegváltozott tehát a klíma, vagy csak abûnözõ média fújja fel ijesztõ híreivel?Bármi lehetséges, és annak az ellenkezõjeis. Az biztos, hogy az idõ nekünk dolgozik,viszont az idõjárás mostanában ellenünk.Mert hol vannak már a régi idõknyugalmas délutánjai, amikor a nagypapaáltal ültetett, és azóta is bölcsen álldogálóöreg fenyõfa lassan bólogatva a tisztaszélben, szépen õrzi tovább a régrõl ránkhagyott csendet? Vajon meghallja e mégvalaki, amikor csillagok szitálnak csendeta földre? Hol van már, amikor öreg diófaárnyékában, a falusi magány sajátostündérvilágában, csenddel telt lélekkel, aszépen megõszült nagymama sálat kötögetaz unokának? Hol van már? Egyáltalán,van még ebben a médiauralmú bóvlitengerben olyan ember, aki elmondjanekünk egyszer, hogy mi az értékes, és miaz értéktelen? -Valami elromlott, valamirossz dolog történik velünk mostanában.Ideges magyarok orra alatt büdös szelekszállnak, és az est ijesztõ árnyaival telik akert, amikor nyugtalanító sötétség adhelyet az éjszaka neszeinek. Valamielromlott, valami véget ért.

Kovács Ferenc

Page 8: KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika · 2007-08-06 · KEREPESI és KISTARCSAIKEREPESIés KISTARCSAI krónika 2007.augusztus Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 8.

KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

Ha van egy jó receptje, és megakarja osztani másokkal is,

akkor küldje el nekünk!e-mail: [email protected] fax: 70/901-3000

Szerkeszti és kiadja: Irotrofon Kft, 2141Csömör, Nagy S. u. 37, kiadó: Vella NándorFOTO: Saxa Annamária, Tel.: Fax: ,

Web: http://ujsagok.vella.hu, Megjelenik 4500 példányban

Felelős70/381-7 4, 70/901-3000 E-mail: kronika69 @vella.hu

Terített asztal

Terített asztal

Apróhirdetések

Vállalok konyha- és díszkertekben,gyümölcsösökben metszést, permetezést,fûnyírást, locsolást, egyéb gondozást, házkörüli kisebb javítási, karbantartásimunkákat, valamint varrógépjavítást,kerékpárjavítást, bútorjavítást és -festéstmegegyezés szerint. Tel.: 70/599-0013.

Automata mosógép, bojlerszerviz. Tel.:30/214-6366.

Gyorszolgálat! 0-24-ig dugulás-elhárításvomával, korszerû gépparkkal. Víz-gáz-fûtésszerelés. Tel.: 70/241-8999

Gyorsszolgálat! Hûtõgép, klímagép,villanybojler, villanyszerelés 0-24-ig, 2órán belül. Tel.: 30/302-4622.

Lóbértartás, családias környezetben,Csömörön a tó közelében. Tel.: 20/946-2041

Jó állapotban levõ dízel targonca eladó. 3tteherbírású. Iár: 700eFt. Tel.: 30/9427-644.

Singer gyorsvarró gép és négyszálasinterlock eladó. Tel.:70/601-70-10. Ugyanitt:11.5 kilós gázpalackok eladók.

Csömörön, a Káposztás dûlõben 4500nmszántó sürgõsen eladó. Tel.: 30/264-38-16.

Mûhímzõnõt keresünk betanítássalárpádföldi mûhelyünkbe. Rugalmasmunkaidõ beosztással. 20/2382539

Piacvezetõ pénzintézet keres képviselõketpénzügyi termékek értékesítéséhez. Ingyenestanfolyam, fejlõdési lehetõség, kiemelkedõjutalék. Másodállásban is végezhetõ. Bõvebbfelvilágosítás telefonon: 06-20-9911-443

Dvd-n megvásárolható: Csömöri ÚrnapiKörmenet, Szlovák Nemzetiségi Napok, '56-os Emlémûavatás, (a pénz az alapítványjavára megy), Csömöri SzárnyaskeresztZarándoklat, Wass Albert est 2007. TiszaiÁrpád 06-20-582-0806.

Élelmiszeripari cég kistarcsai csomagoló-üzemébe két mûszakos munkarendbe,targoncás vizsgával rendelkezõ anyagmozga-tót és csomagológép mellé betanítottmunkaerõt keres. Bõvebb információ:28/450-757 Szilasfood Kft

Szakácsot keresünk 600 fõs konyhára,nagyüzemi gyakorlattal. Érd.: 20/824-7536-os telefonon.

Vadászgörénykölykök 8 hetesek vadasszínûek, 6db eladók. 6000 Ft/db. Tel: 1/409-3830, 20/4670-366. 16.ker.

Parkettázás-csiszolás, lakkozás, nyikorgás,mozgás megszüntetése. Hajópadló,svédpadló, szõnyeg és PVC rakása. Festés,burkolás, víz- gázszerelés. Takács Vince,2144 Kerepes, Vörösmarty u. 15. Tel.:30/990-1778.

Eladó egy Suzuki Swift 1.3-as GLXsötétkék színû, 8 éves kocsi, amelynek 2009.májusig jó a mûszaki vizsgája. Ára 800ezerFt. Érd.: 30/3625711-es telefonon.

Suzuki1.3 gc 1998.10. fehér 81000kmfutott eladó. Ár: 700eFt. Tel:1/409-3830,20/467-0366 16. Ker.

Munkahelyi vendéglátással foglakozó cégcsömöri egységébe többmûszakosmunkarendbe keres 2 fõ gyakorlott szakácsotés 2 fõ kereskedelmi vagy vendéglátóiparigyakorlattal rendelkezõ büfés-pénztárost.Jelentkezni a 30-439-0801 számon lehet.

Kiemelkedõ mellékjövedelem, sajátidõbeosztással, otthonából irányítva, korhatárés ügynökösködés nélkül! Tel.: 70/605-7337.

Hûtõszekrény 220 l-es jó állapotban 30eFt,és szekrénysor 360 cm-es 30eFt. Érdeklõdni:28/472-889.

KEREPESI és KISTARCSAI krónikaKEREPESI és KISTARCSAI krónika

Lakossági apróhirdetések20 szóig ingyenesek!Kereskedelmi apró-

hirdetés +Áfa/szó.50Ft

LegjobbLegszebb

Legolcsóbb

FO TO : SAX Aa kistarcsai OTP-vel szemben

Rövid határidõKorszerû technika

minõségKODAK

igazolványkép azonnal!

� 470-309, 445-309(06 20) 43 10 126

Újságunk pdf formátumbanis letölthetõ a

internet oldalrólhttp://www.ujsagok.vella.hu

Újságunk pdf formátumbanis letölthetõ a

internet oldalrólhttp://www.ujsagok.vella.hu

Újságunk pdf formátumbanis letölthetõ a

internet oldalrólhttp://www.ujsagok.vella.hu

Újságunk pdf formátumbanis letölthetõ a

internet oldalrólhttp://www.ujsagok.vella.hu

Újságunk pdf formátumbanis letölthetõ a

internet oldalrólhttp://www.ujsagok.vella.hu

Õszibarackok

pikáns töltelékkel

Szilvás torta

gyorsan

Hozzávalók:

Elkészítése:

Hozzávalók:

Elkészítése:

3 db fehér húsú õszibarack,5 dkg mandula (hámozott), 1 fokhagyma-gerezd, 5 dkg vaj, 2 teáskanál zsemle-morzsa, 10 zsályalevél, só, feketebors.

a barackokat bemetsszük,leforrázzuk, héjukat lehúzzuk, félbevág-juk, magjukat eltávolítjuk. A mandulátdurván aprítjuk, serpenyõben zsír nélkülröviden világosbarnára pirítjuk. Afokhagymát meghámozzuk, finomravágjuk. A zsályaleveleket hosszábanfinomra szeleteljük. A szoba meleg vajathabosra keverjük, hozzáadjuk a mandu-lát, zsemlemorzsát, zsályát, fokhagymát,és sózzuk, borsozzuk. A barackokat agömbölyû részükkel alul a képen láthatómódon alufóliába tesszük. Mindegyiketmegtöltjük kb. 1 teáskanál fûszeresvajjal. Sütõbe téve 160 fokon, 40 percigsütjük. Egybesült vadas húsokhoz kitûnõkísérõ köret. Elkészítési idõ: 70 perc.

25 dkg szilva, 3 dkg vaj, 3dkg cukor, 5 dkg liszt, 1 db narancsreszelt héja, 0,5 kg vajas tészta (üzletbenkapható), tejszínhab, liszt a szóráshoz.

a szilvát megmossuk,felezzük, kimagozzuk, lecsepegtetjük. Amargarint a cukorral, liszttel, és a narancsreszelt héjával elkeverjük. A mélyhûtöttkész tésztát kicsomagoljuk, liszttelmegszórt gyúródeszkán kör alakúrakinyújtjuk, kb. 25 cm átmérõjûre. Egybordás tortaformát sütõpapírral kibéle-lünk, a morzsa egyharmadával meg-szórjuk, a kinyújtott tésztát beletesszük,úgy, hogy a pereme kissé vastagabblegyen. Elosztjuk rá a felezett szilvát,majd a maradék morzsával beszór-juk.Elõmelegített sütõben 200 fokon 20percig sütjük, majd a hõt 180 fokracsökkentve még 15-20 percig a sütõbentartjuk. Kihûlve, tejszínhabbal tálaljuk.Elkészítési idõ: 40 perc

Sokoldalúdíszkövek

Lábazati kövek, térköveknagy választékban,

a színskála minden színében

Érd: 0670/[email protected]