JÉZUS A MI SORSUNK - · PDF fileUrunk a Szent Lélek munkáját...

1 ELŐSZÓ

E L Ő S Z Ó Ha gyülekezetről beszélünk, általában hívő keresztyé-

nek összegyűlésére (kongregáció) és az ahhoz tartozó dol-gokra gondolunk, mint istentisztelet, imaház stb. Könyvünk nem erről a gyülekezetről szól. Hogy mégis nagyon sok szó esik róla, az azért van, mert szoros kapcsolatban áll azzal, amiről szólunk: Az élő Isten egyházáról, gyülekezetéről. Míg az első fizikailag meghatározható dolog, addig a második

lelki, szellemi. De ennek is vannak fizikai, testi érzékszer-vekkel érzékelhető megnyilvánulásai. Ezek nagyon sokszor, vagy mondhatjuk legtöbbször a fizikai értelemben vett gyü-lekezeten keresztül érzékelhetők. Egy ilyen gyülekezetben vagy teljesen felismerhetők az élő egyház jellemvonásai, mi-vel képviseli azt; vagy már csak a külső forma maradt meg a tartalom nélkül, vagy éppen ebbe az irányba halad, és va-lahol egy ilyen átmeneti állapotban van.

Abban leginkább egyetértünk mindnyájan, hogy nincs gyülekezet probléma nélkül. De abban már megoszlanak a vélemények, hogy egy adott gyülekezet élő-e avagy halott.

Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy e felett ítéletet mondjon.

Egy ember, ha van pulzusa és lélegzik, akkor él. Ezen nincs mit vitatkozni. Csakhogy egy életerős ember nem úgy végzi az életét - példánk esetében – hogy egyik pillanatról a másikra, minden előjel nélkül megáll a szíve. Munkabírása csökken, jelentkeznek a betegségek, majd egyre munkakép-telenebbé válik, később már magát se tudja ellátni, míg vé-gül bekövetkezik a visszafordíthatatlan esemény.

Hogy egy gyülekezet az említett példa alapján melyik ál-lapotban van, ezt nem vita vagy egyes emberek döntik el.

Az életnek jelei vannak. Mik ezek a jelek? Éneklések, vendégségek, keresztelési ünnepek? Vagy társadalmi mun-ka, közösségi élet a gyülekezeti alkalmakon kívül is? Ter-mészetesen azt mondjuk, hogy ezek egy gyülekezet életének jelei.

Igen, de mit jelent a gyülekezet? Közösség? Vagy egy szervezet? Vagy több annál?

2 A MEGJELENTETETT TITOK

Az Ige egy titokról beszél a gyülekezettel kapcsolatosan, mely el van rejtve a világ elől, és csak a szenteknek jelenik

meg. (Kol. 1: 26) Tehát egy láthatatlan dologról szól, mely-nek mindenképpen vannak jelei, mint a szélnek, mellyel Urunk a Szent Lélek munkáját példázta. Hasonlóképpen a láthatatlan, szellemi világban élő gyülekezetnek is vannak életjelei. De ez a láthatatlan test, az élő gyülekezet soha nem hal meg, ellentétben egy közösséggel, mely ellaposo-dik, végül vagy teljesen megszűnik, vagy csak élettelen, formális közösség lesz.

Az örökké élő gyülekezetnek is vannak életjelei. Ezeket is fel lehet, fel kell ismerni. Erről is szól ez a könyv. Arról, hogy egy szervezett egyház, közösség valóban az élő gyüle-

kezet része-e, ezek az életjelek mutatják meg. Nem kis nehézséget ad a gondolatok rendszerezésében,

hogy a két fogalom keveredik, sokszor összemosódik: a gyü-lekezet, mint szervezett közösség és a gyülekezet, mint Krisztus láthatatlan teste. A történelem folyamán egy-egy közösségben sok olyan tag volt, akik Krisztus testének is tagjai voltak; ugyanakkor sok olyan közösség is volt és van, ahol nagyon kevés ilyen tag volt, ha volt egyáltalán. Ezt egyedül Isten tudja, nem is a mi dolgunk most e felől ítéle-tet mondani.

Ami a leginkább megnehezíti az élő gyülekezetről szóló

elképzelésünket, az az, hogy olyan korban élünk, melyben - környezetünkben legalábbis – a keresztyénüldözést már csak a történelemből ismerjük, és jelenkorunkban a keresz-tyénség hanyatlását éljük. Ez a hanyatlás rávési bélyegét a keresztyén közösségekre, melyeknek egyikéhez tartozunk, és számunkra meghatározza a gyülekezetről alkotott elkép-zelésünket.

Ezért e könyv elsődleges célja szembeállítani az elvilági-asodott, ellaposodott közösségeket, melyeket már leginkább a formalitás jellemez, az élő gyülekezet eszményképével,

melyen minden életjel meglátható. Általában a mai keresztyén közösségek valahol a kettő

közt vannak. Ha megvizsgáljuk közösségünket az Ige fényé-ben, megtaláljuk az ok-okozati összefüggéseket az evangé-liumi alaptól való eltérésben.

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az egyháztörténelemben a gyülekezeteink az utolsó fázisban vannak, melyet a laodicziai gyülekezet példáz, akkor megértjük, miért olyan

3 ELŐSZÓ

nehéz tiszta képet alkotni az élő gyülekezet mibenlétéről. Ennek a gyülekezetnek (nekünk) így szól az Úr: „Mivel ezt

mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” Ezért kije-lenthetjük, hogy ez miatt nem kapunk egy tiszta képet ar-ról, hogy hol tartunk, és milyennek kellene lenni egy gyüle-kezetnek. De ha valaki elfogadja az Úr tanácsát, és megkeni szemét szemgyógyító írral, hogy lásson, az meg fog döbben-ni, hogy mekkora szakadék van Jézus Krisztus élő gyüleke-zete és a mai keresztyénség közt.


G Y Ü L E K E Z E T A K E R E S Z T Y É N

K Ö Z Ö S S É G E K B E N … hogy betöltsem az Isten igéjét, tudniillik ama titkot,

mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pe-dig megjelentetett az Ő szenteinek (Kol. 1: 25,26).

Jézus Krisztus élő gyülekezete egy olyan titok, amely csak az Ő szenteinek jelentetett meg; a világ fiai és a vallá-sos, keresztyén tömegek egyáltalán nem értik. Ez a könyv nem ezért íratott meg, hogy ezt a titkot feltárja, hiszen az már fel van tárva azoknak, akik ennek az élő egyháznak

tagjai, és ez a titok feltárul mindenki előtt, aki őszintén ke-resi. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az emberi szavak na-gyon kevesek ahhoz, hogy erről a csodálatos titokról úgy szóljunk, hogy azt megérthessük belőle. De van lehetősége mindenkinek arra, hogy ennek a titoknak megértője és cso-dájának részese legyen.

Krisztus élő teste, mely a láthatatlan egyház, az elmúlt időben hol egy volt a látható gyülekezetekkel, hol pedig azokban élt elszórva a világban.

Éppen ezért nem mindig lehetett szétválasztani vagy azonosítani. Mindenesetre az élő egyház, mely Krisztus lát-

hatatlan teste, nem szervezett rendszer formájában jelent meg, nem volt szervezeti szabályzata, bejegyzett neve, hiva-talos dokumentációja, gazdasági vezetése, adószáma. Ugyanúgy nem volt egy olyan ember vagy embercsoport, aki szervezte és vezette volna.

Az élő gyülekezetet a Szent Lélek hozza létre és tartja fenn, összetartó ereje a testvéri szeretet. Nincs szüksége szervezeti szabályzatra vagy határozatokra, mert a Szent Lélek minden egyes esetben tiszta és határozott útmutatást ad a teendőkkel kapcsolatban. Nincs hivatalos formája vagy bejegyzett neve, mert a világ nem hajlandó róla tudomást

venni, elismerni őt, és nem is veszi be számtalan szerveze-tének soraiba. Nincs „diplomáciai kapcsolata” a világ veze-tésével, mert nem hajlandó az ehhez szükséges kompro-misszumra.

Az apostolok idejében bontakozott ki olyan formában, amely azután soha nem ismétlődött meg a történelemben. Gyülekezetek alakultak, elvilágiasodtak, tönkrementek,

5 GYÜLEKEZET A KERESZTYÉN KÖZÖSSÉGEKBEN

szétszakadtak majd ismét mások egyesültek. Az első ke-resztyéni gyülekezet történelmi szempontból vett egyenes

ágú leszármazottja a Római Katolikus egyház, mely már szinte semmiben nem hasonlít elődjéhez. Összességében azt mondhatjuk, hogy nincs még egy olyan ország vagy nemzet, akinek történelme annyi viharon ment volna ke-resztül, mint a keresztyénség. Az eldugott kolostorok ma-gánzárkáiban böjtölő szerzetesektől a Vatikánváros ezer-száz szobás palotájában tivornyázó pápákig, az életüket fel-áldozó misszionáriusoktól a sok ezer tagú megagyülekeze-tek előtt csinos tolmácshölggyel az oldalán szónokló siker-prédikátorig nagyon sok minden belefért a keresztyénség

kétezer éves történelmébe. Kegyes élet, pénz hajhászat, szenzáció, vértanúhalál, keresztes hadjáratok, gyilkossá-gok, és csak a Jó Isten tudja, mi minden történt ez idő alatt. Erről sokat ír a világi- és egyháztörténelem. Ez nem titok.

De a háttérben töretlenül épül egy város, készül egy menyasszony, él és virágzik a láthatatlan egyház, melynek megsemmisítésére a démoni világ bevetette minden erejét. Ez az egyház nem idős vagy fiatal, nem itt vagy ott van, ha-nem az örökkévalóság felfoghatatlan terében él, titokban a világ szeme előtt, és készül, hogy dicsőségben előlépjen az

évezredek szenvedéseinek, nyomorúságainak tengeréből. Ennek az egyháznak sok tagja végezte nyomorúságos

földi életét dohos börtöncellákban, vagy éppen máglyán. Sokakat megkínoztak, szeretteiktől elszakítottak, gúny tár-gyává lettek. Az ördög minden eszközt bevetett, hogy e drá-ga gyülekezet hű tagjait elszakítsa a Főtől, Krisztustól; de ezek ellenére, sőt annál inkább virágzott, élt és terjedt. Jé-zus bátor hitvallói győzelemmel emelkedtek fel a vérpadról, a máglyáról vagy a kínzókamrákból, hasonlóan Jézushoz, akinek győzelme látszólagos veszteségében rejlett.

Az évezredek során ismét és ismét fellángoltak a mág-

lyák, majd újabb csendesebb időszak következett. De bár-milyen időszak is volt az adott korban, ez a gyülekezett mindig szenvedett.

Most is szenved, közvetlen megdicsőülése hajnalán, Jé-zus visszajövetele előtt. Szenved a keresztyénség darabokra szakadásától, a világ soha nem látott, általános térhódítása miatt, a szeretet meghidegedése és a hittől való szakadás


miatt. Minél közelebb van a hajnalhasadás, a megdicsőülés csodás pillanata, a Vőlegény visszaérkezése, annál inkább

szenved most ez a láthatatlan egyház, mély epekedéssel várja teljes váltságát.

Könyvünk erről a láthatatlan egyházról szól. Nem illúzi-ókról, hanem arról, hogy miként éli meg – különösen az utolsó időkben – a keresztyénség sok ezer darabra szakadt közösségeiben hitét. Szólunk arról, hogy a névleges keresz-tyénség milyen hatással volt és van erre az egyházra. Mi-lyennek kell lenni egy élő gyülekezetnek és milyen változá-sokon mentek keresztül az élő gyülekezetek, míg ellaposod-tak és megtartva vallásos arculatukat elveszítették az élő hitet.

Szólunk a gyülekezetről, mint Krisztus testéről, és a gyülekezetről, mely meghatározható taglétszámmal műkö-dik. Az elsőnek tagjai általában tagjai valamelyik ilyen kö-zösségnek is. De a másodiknak tagjai nem okvetlenül tagjai az elsőnek is. De írásunkat végigkíséri egy gondolat, mely Jézus meghatározása az igazi közösségről, mely így hang-zik: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűltök az én ne-vemben, ott vagyok köztetek.”

A mai időkben sok hívő ember szenved a közösség pusztulása miatt. Azoknak figyelmét, akik ez alatt szenved-nek, vagy sokszor kétségbeesnek, szeretném fordítani a ké-

szülődő Menyasszonyra, melynek ők is erőtlen tagjai, aki hamarosan dicsőségben lép a nyilvánosság elé.

Forró vágy van bennünk egy élő hitközösségben élni, - és ez így természetes. Hogy lesz-e még erre lehetőségünk a földön, nem tudom. Sokáig ebben reménykedtem. Még nem adtam fel a reményt, de egy sokkal szebb jövőképem van: a háttérben készül már az, amire régóta vágytam. Már hajna-lodik a keleti horizonton, és egy sokkal szebb jövő előtt ál-lunk, mint valaha remélhettük volna.

Jézus előre figyelmeztetett, hogy eljön az idő, amikor

szeretnénk látni egyet az áldott napok közül, de már nem láthatjuk. Eljön a teljes sötétség, és akkor sokfelől hallat-szik, hogy itt vagy ott a Krisztus, itt vagy ott van az igazság (Lukács 17: 22-23). Ez egy határozott jel, mely közvetlenül Jézus érkezésére utal. (Olvassuk el a következő verseket!). Ne keressük az igazi gyülekezetet, mert ebben az időben – és én hiszem, hogy most ebben vagyunk, - a Menyasszony

7 GYÜLEKEZET A KERESZTYÉN KÖZÖSSÉGEKBEN

felkészítése a már halott egyházakból való kihívással törté-nik. Nem a padokból, hanem a rendszerből.

Jézus visszajövetele nagyon közel van. De amíg itt va-gyunk, nem szakadhatunk ki ebből a világból (János 17: 15). És ha e világ a gyülekezetben van, annak minden lát-ható és érzékelhető formájával, akkor ebben a világban kell világítanunk, mint szövétnekek a sötét éjszakában. Leg-alábbis addig, míg ki nem vetnek minket maguk közül.

Legyünk éberek, mert olyan időket élünk, amilyenek még nem voltak. És ez a gyülekezetre is rányomja bélyegét; azért szakadjunk el minden olyan szellemi ráhatástól, mely megakadályoz futásunkban. Fussunk ki a szellemi Babi-

lonból, ha testileg még ezekben a padokban ülünk is.


A L Á T H A T A T L A N E G Y H Á Z Istennek élő gyülekezete térben és időben meghatároz-

hatatlan. Ebbe az egyházba beletartoznak a már régen el-ment hívek, kezdve az apostolokkal és az első keresztyé-nekkel, és beletartoznak mindazok, akik egy élő remény-ségre újjászülettek, bárhol is élnek ezen a földön.

Ez az élő gyülekezet titok azoknak, akik nem taroznak bele. Éppen azért, mert nem a „négy fal közt” működik, nem emberi szervezet, titok azok előtt, akik vallási keretek közt gondolkoznak.

Ha Jézus Krisztus élő gyülekezete egy buzgó és hív val-

lásos közösség lenne, akkor nem tudott volna tönkremenni és elvilágiasodni, mint ahogy az a történelem folyamán számtalan esetben megtörtént. Ugyanis Jézus megmondta, hogy a kősziklára épült egyházon a pokol kapui sem vehet-nek diadalmat (Máté 16: 18). Ez egy csodálatos titok, mely megjelentetett az ő szenteinek (Kol. 1: 26). Ezt az egyházat minden eszközzel el akarta pusztítani a Sátán; a legkegyet-lenebb üldözésektől elkezdve a legnagyobb félrevezetésig mindent bevetett. A buzgó közösségek idővel ellaposodtak, a világ tönkretette őket, az üldözött egyházból üldöző egy-

ház lett. De az évezredek vallásos viharai mögött él a látha-tatlan gyülekezet, fejlődik és szépül, hogy az idők végén tel-jes dicsőségben megjelenjen.

Ez a gyülekezet dicsőséges, mert Krisztus van a köz-pontjában. (Kol. 1: 26-27). Valami titok, melyet a próféták is szerettek volna látni, szerettek volna betekinteni. De az idők végén fog teljesen nyilvánvalóvá válni a gyülekezet di-csősége, mikor elkészül, mint Vőlegénye számára felékesí-tett menyasszony (Jel. 21: 2; Ef. 5: 27). Ennek a gyüleke-zetnek dicsősége most el van rejtve a világ elől. Vannak olyanok, akiknek adatott az a kegyelem, hogy ezt a dicsősé-

get meglássák, ha valami részben is, a szenvedő hívekben, amikor a legnagyobb nyomorúságokban és szenvedésekben nyilvánvalóvá vált Krisztus dicsősége általuk és bennük.

Ez a titok már most megjelentetett a mennyei seregek előtt, mert az Isten bölcsessége őelőttük a gyülekezeten ke-resztül lesz nyilvánvaló (Ef. 3: 9,10). Hogy a mennyei feje-delemségek előtt miként nyilvánult meg ez a titok, és hogy milyen csodálatos világ tárult fel előttük, akkor fog előttünk

9 A LÁTHATATLAN EGYHÁZ

is nyilvánvalóvá válni, amikor Krisztus elviszi Menyasszo-nyát, hogy az megjelenjen a mennyeiek előtt.

Erről a gyülekezetről szól az Ige különböző példázatok-ban, amik csak árnyékképei annak a csodálatos valóság-nak, mely valóság a Mennyben lesz láthatóvá.

Ha úgy volna, mint azt némelyek állítják, hogy Jézus Krisztus menyasszonya, egyháza egy adott gyülekezet, melyben ők tartoznak, akkor igencsak megkérdőjelezhet-nénk azt, amit Pál apostol ír azzal kapcsolatban, hogy ez a gyülekezet készül és szépül, mint Vőlegénye számára fel-ékesített menyasszony, melynek tisztán, feddhetetlenül kell megjelennie előtte (Ef. 5: 27; 2. Kor 11: 2). Akkor ennek je-

lei látszanának a gyülekezeten; most pedig sajnos éppen az ellenkezőjét látjuk.

Ha a fenti állítás igaz, akkor senki, aki ezen a gyüleke-zeten kívül van, nem tartozik Krisztushoz, így nem is lehet élő reménysége az üdvösséget illetőleg. Így ez az állítás né-hány ország néhány városára korlátozza Krisztus gyüleke-zetét, és teljességgel kizárja azokat, akik Őérte szenvednek és életüket adják akár még napjainkban is több muzulmán országban.

Aki ezt a felfogást hirdeti, és aki ennek hitelt ad, az a középkori egyház Istentől teljesen elszakadt szellemiségét

képviseli – erről majd későbbiekben szólunk - , melyet ok-kal nevez az Ige a nagy paráznának.

Nem célunk erről vitatkozni, hiszen azt, hogy ki tagja ennek a láthatatlan testnek, nem emberek döntik el vita alapján, hanem ez már el van döntve az által, hogy ki szüle-tett újjá Jézus Krisztus halála és feltámadása által.

Így van ez még akkor is, ha mi azt állítanánk, hogy eb-be a testbe csak úgy lehet bekerülni, ha a felvétel a nálunk szokásos módon történik, hogy ez a jele az igaz alapnak, ki született Istentől. Az Ige más jelekről beszél (1. János 2: 29; Márk 16: 17,18; Máté 7: 16-18).


KRISZTUS TESTE

Az élő gyülekezetet az Ige egy emberi testtel példázza.

Az Isten országában lévő dolgok mintájára épült fel a földi valóság, mindennek jelentősége van a szellemi világban.

Ennek a testnek Feje maga Jézus Krisztus (Ef. 1: 22,23). Mint ahogy a testnek minden tagja közvetlen kap-csolatban van a fejjel, úgy ennek a gyülekezetnek minden egyes tagja kapcsolatban van Krisztussal. Ez nem így kell, hogy legyen, hanem így van; ugyanis akinek nincs kapcso-lata a Fővel, az nem tartozik ehhez a testhez. Lehet, hogy

tagja a földi értelemben vett gyülekezetnek, de ha nincs kapcsolata Jézus Krisztussal, akkor nem tarozik ehhez az élő gyülekezethez, a láthatatlan egyházhoz.

Ez az egyház most még a test és vér kötelékében élő gyarló tagokból áll, de ennek a testnek részei ők. Mint en-nek a testnek részei, ugyanaz a vér folyik bennük, mely él-teti őket (János 6: 53-56). Ez Jézus teste és vére, mely táp-lálja őket úgy, hogy elszakíthatatlanul szerves részei ma-radnak ennek az élő testnek. Mint ahogy nem értették ezt akkor a zsidók, ugyanúgy nem értik ezt azok, akik csupán testiesen gondolkoznak, és az élő gyülekezetet úgy határoz-

zák meg, mint ha az egy szervezet lenne. Ez a tévtanítás egyre erősebben jelentkezik, amikor egyre nyíltabban ki-mondják azt, hogy Jézus Krisztus teste a mi gyülekezetünk.

Úgy gondolom, hogy egy lelki embernek nem kell sokat törnie rajta a fejét, hogy ez miért tévtanítás. Mivel Krisztus-nak nincs két teste, hanem csak egy, akkor ez azt is jelen-tené, hogy mindazok, akik nem tartoznak ehhez a gyüleke-zethez, nem tartoznak Krisztushoz. Ezzel az élő gyülekeze-tet lekorlátozza néhány országra, azon belül is néhány vá-rosra. Ez akkor is egy súlyos eretnek tanítás, ha látszólag egy ökumenikus mozgalomtól szeretné megóvni a gyüleke-zetet. (Ez figyelemelterelés, mert egy másik ajtón éppen most gyalogol be egy világméretű ökumenikus mozgalomba a gyülekezet). Ez az eretnek gondolkodás nem hogy nem támasztható alá sehol az Igével, de még súlyosan ellenkezik is vele. Azt állítja ugyanis, hogy az élő gyülekezethez való tartozásnak a gyülekezeti tagság a feltétele. Az Ige viszont teljesen mást mond (1. János 2: 29; Máté 7: 16-18).


Ez a gondolkodásmód magában hordozza azt az állítást, hogy akik akár a mai napon is Szudánban vagy Indonéziá-

ban életükkel fizetnek Jézus bizonyságtételéért, vagy az el-múlt években még börtönökben szenvedtek Krisztusban ve-tet hitükért Kínában, azok nem tartoznak Krisztus élő gyü-lekezetéhez. Azok viszont igen, akik a gyülekezet hű tagjai-ként a világi élvezeteket hajszolják, vagy vállalkozásukban teljesen belemerülve élik ellaposodott életüket. Sorolhat-nánk az egymással szemben felsorakoztatott tényeket, de úgy gondolom, hogy a józan értelem is elegendő lehetne en-nek a hamis, eretnek állításnak megcáfolására.

Sajátos dolog, hogy éppen ennek az eretnek tanításnak

megtagadásáért fizetett sok hívő keresztyén életével a múlt századokban, mikor elutasította a Római Katolikus Egyház hasonló tanítását, midőn állította, hogy ő az egyedüli üdvö-zítő egyház, és aki rajta kívül van, az nem tartozik Jézus testéhez. A katolicizmusnak ez a jegye is visszaköszön a többi hasonlóval együtt sok mai gyülekezetben.

Azzal, hogy Krisztus a Feje ennek a testnek, azt is ért-jük, hogy Ő közvetlen irányítója annak minden tagjának. Ezt azáltal végzi, hogy minden tagban ugyanaz az éltető Lé-lek van, akit megígért, hogy eltávozása után elküld. Így minden tagja e testnek önálló, de rendkívül összehangolt

munkát végez, mely összehangolást nem ember, hanem maga a Szent Lélek végzi. Ott, ahol az ember át akarja ven-ni az irányítást a gyülekezet felett, megbénul az, és cselek-vőképtelen lesz. Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi a gyü-lekezetben.

Filepet nem emberek küldték a szerecsen kincstárnok-hoz, hanem az Úrnak angyala (Csel 8: 26), Anániást az Úr látásban küldte Saulushoz (Csel. 9: 10); Pétert is az Isten látomás által küldte Kornéliushoz (Csel 10.). Saulust és Barnabást a Szent Lélek választotta el a szolgálatra (Csel 13: 2).

Az élő gyülekezet tagjai teljesen különböznek egymástól jellemükben, ajándékaikban, úgy, mint ahogy a test tagjai is különbözőek. De ahogy a testet teljes egészében a fő irá-nyítja, ugyanúgy van Krisztus testében is. Ez egy csodála-tosan összehangolt irányítás, mint a test tagjainak össze-hangolt mozgása. Ha egy gyülekezetben a vezetők megpró-bálják koordinálni a tagok cselekvését, megbénul a gyüle-


kezet munkája. Csak a Szent Lélek képes erre az összhang-ra, mivel csak Ő ismeri a tagok képességét, készségét és a

gyülekezet szükségét. Ez hasonló ahhoz, mint ha valaki egy ösztönös cseleke-

detet tudatosan akarna irányítani a testben. Például, ha fel akar venni valamit a földről, akkor kiadja a derekának az utasítást, hogy hajoljon le, a fejének, hogy arra felé fordul-jon, az ujjainak, hogy nyíljanak szét stb. Tudjuk hogy ez nevetséges lenne, pedig itt még egy egyszerű, tudatos cse-lekedetről van szó. De az élet ennél sokkal bonyolultabb.

Bár a példa nagyon erőtlen, de hiszem, hogy érthető, hogy ha hasonló tudatossággal, emberi vezetéssel akarja valaki irányítani a gyülekezetet, akkor nem lesz életképes.

A pásztorok feladata nem az, hogy ők vegyék kezükbe a gyülekezet irányítását, a tagok lelki tevékenységeinek meg-határozását. Ez a fajta irányítás korlátozza a Szent Lélek munkáját, sőt azt teljesen kérdőre is vonja.

Pál apostol a test hasonlatáról ír az 1. Korintusi levél 12. részében. Itt nagyon érthetően fejezi ki a test tagjainak szoros kapcsolatát, egymásra utaltságát

Az, hogy egy gyülekezet valóban élő test-e, annak hatá-rozott jelei vannak. Egyik ilyen jel az, hogy tagjai „érzik” egymást. Ha e test tagjai közül bárki bűnbe esik, akkor a többi tag ugyanúgy szenved, mint ha ő maga esett volna

bűnbe. Bármelyik taggal történő fájdalom fáj a többi tagnak is, ugyanúgy bármely tagnak öröme közös öröm.

Ez a gyülekezetnek immunrendszere. Amíg ez működik, amíg a gyülekezet érez fájdalmat, addig legyőzi testében a betegséget, a bűnt. Ahol a világ hatására meggyöngül a kö-zösség, érzéketlenné válik a bűn iránt, ott ez a védelem is egyre inkább megszűnik. Először is azért, mert a világ ha-tására elveszíti a tisztánlátást és a bűnt nem nevezi bűn-nek, így sokféle hitetlen, világi eljárás jellemzi és az erkölcsi bűnök is megszaporodnak. Másodszor pedig azért mert te-

hetetlen lesz még az általa bűnnek felismert esetekben is. Ez utat nyit annak, hogy újjá nem született emberek

kerüljenek be a gyülekezetbe, akik nem változtak el az ő elméjükben és ez a gyülekezet visszafordíthatatlan hanyat-lásához vezet.

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni a gyülekezet tagjai-nak felelősségét egymás iránt, és az arra való törekvésnek fontosságát, hogy a gyülekezet tudatosan küzdjön a bűn


ellen, és legalább annyira figyeljenek a tagok egymásra e tekintetben is, mint az anyagi segítség tekintetében.

KRISZTUS MENYASSZONYA

Krisztus és a gyülekezetének egymáshoz való viszonyá-

nak egyik legszebb kifejező példája a jegyesség, a házasság. Amikor Pál apostol leírja a házastársak egymáshoz való vi-szonyát, az egymáshoz való ragaszkodást, azt, hogy ketten lesznek egy testté, akkor feltárja a titkot: Krisztusról és a gyülekezetről szól.

Az, hogy Krisztus és a gyülekezet egy test, mint ahogy

az előbbiekben is írtunk róla, a házasság példájából jól ért-hető. Hogy mégis miért ábrázolja úgy a gyülekezetet, mint Menyasszonyt, aki most még várja a Vőlegénnyel való egye-sülést, azaz a jelenben nem egy test, ezt testi gondolkodás-sal nem érthetjük meg. Mi emberek az idő korlátai közé va-gyunk szorítva, és nem értjük meg azt, hogy az Úr előtt egy a kezdet és a végzet, a múlt, a jelen és a jövő.

Most mindenesetre érthetjük azt, hogy az élő gyülekezet mint Menyasszony készülődik a Vőlegény érkezésére. Az Úr választott magának ki szolgákat, akik készítik ezt a Meny-asszonyt, hogy mint tiszta szűz állhasson a Vőlegény elé (2. Kor 1: 2). Most tisztítja meg az Igének vizével, hogy maga elé állíthassa mint olyat, akin ne legyen semmi szépséghi-ba, hanem tökéletes legyen és feddhetetlen (Ef. 5: 26,27). Aki tagadja azt, hogy Jézus Menyasszonyának, az élő gyü-lekezetnek tökéletesnek kell lennie az Ő megjelenésére, az nem ismeri a gyülekezet mibenlétének lényegét, és le van ragadva a mai keresztyén gyülekezetek valós képénél, mint ha ezek képeznék Krisztus menyasszonyát. Itt szeretnénk a figyelmet felhívni arra, hogy ezt a mércét nem ember állítot-ta fel.

Ha Jézusnak a szenvedések által kellett eljutnia a töké-letességre (Zsid. 5: 8-18), akkor a gyülekezetnek is szenve-déseken kell keresztül mennie, hogy teljesen megtisztul-hasson (1. Péter 4: 13). Ezt a szenvedést minden időben érezte az igaz gyülekezet. Ez miatt volt benne a sóvárgás és a szív mélyéből feltörő vágy, mely a Vőlegény érkezéséért


kiáltott. Csak az tartozik Krisztus Menyasszonyához, aki-ben ez a vágy megvan.

Jézus Krisztus mély szeretete a gyülekezet iránt abban rejlik, hogy vérén váltotta meg azt. Olyan értékes számára ez a Menyasszony, hogy a legnagyobb kínokkal járó szen-vedéssel fizetett meg érte. Minél inkább átéli valaki ezt a titkot, annál inkább részese lesz ennek a szerelemnek, en-nek a vonzódásnak Krisztus iránt és annál kevésbé fogja tudni szeretni a világot.

Krisztus feltárja a pergámumi és a thiatirabeli gyüleke-zetek bűneit, mely Bálám és Jézabel tanításában gyökere-zik. Mindkettő arra indította Izraelt, hogy paráználkodjanak és bálványoknak áldozzanak (Jel. 2: 14 és 20). Ez az Úrtól

való elszakadás eszköze. Bálám nem átkozhatta meg Izrael népét, bármennyi

kincset ajánlott is fel neki Bálák király. De Bálám tanácsá-ra elcsalták a népet, hogy paráználkodjanak Moáb leányai-val és áldozzanak isteneiknek (4. Mózes 31: 16). Bálám tisz-tában volt azzal, hogy ez az egyetlen lehetőség arra, hogy elszakadjanak Istentől és így elveszítsék az áldást.

Éppen így történt Illés idejében is, amikor Jézabel po-gány királyné hasonló bűnbe vitte Izráelt.

Jézus Krisztus menyasszonya a gyülekezet, melynek meg kell magát tartania tisztaságban a világtól. Amíg ez

meg volt, addig áldás volt rajta. A Menyasszony a világban él, és nem kell, hogy onnan kijöjjön a végső időkig, hanem meg kell magát őriznie a világtól. Ez hasonló ahhoz, hogy egy asszony sok férfivel találkozik, de hű marad férjéhez. Amíg a gyülekezet nem vonzódik a világhoz, addig nem sza-kadhat el semmiképpen se Krisztustól. Se hamis tanítás, se üldözés nem teheti ezt meg vele. Ezt jól tudja Bálám tanítá-sa, ezért próbálkozik meg a lelki paráznaság ajánlatával, azaz a világ szellemiségével való közösséggel. Ha eléri célját, akkor szembesülünk a következő megdöbbentő kifejezéssel:

a Menyasszony mást szeret. Amikor a gyülekezet kezdi megszeretni a világot, az ha-

sonló ahhoz, amikor egy asszony kezdi szíve érzéseit meg-osztani mással is a férjén kívül. Ez a lelki paráznaságnak szelleme. Amíg ez a szellem a gyülekezetben van, addig nem tud megtérni a gyülekezet (Hóseás 5: 3,4).

Amit ma a gyülekezetben lelki paráznaságnak neveznek – még ha egy ökumenikus mozgalom megakadályozására


volna is hivatott – nem más, mint az hogy elterelje a figyel-met arról, hogy a világ szelleme már erősen elfordította a

tekintetet a Vőlegényről. Jakab apostol ezt nevezi parázna-ságnak (Jakab 4: 4). Mivel a paráznaságnak lelke továbbra is a közösségben marad, óhatatlanul belesodródik a gyüle-kezet az utolsó idők nagy ökumenikus mozgalmába, mely-ben akaratlanul eggyé válik a nagy paráznával. Ennek je-gyeit egyre inkább felismerik azok, akik Krisztus testének tagjai.

Így lett parázna az első keresztyéni gyülekezet is, melyet most a nagy Római Egyház testesít meg, és mint katoliciz-mus bélyege van rajta szinte minden közösségen. A legdü-

hösebb keresztyénüldözések se voltak képesek megtörni az egyházat, hanem csak a világ szellemének beáradása.

De mind az említett két gyülekezetben voltak, mind a mi, a világ szellemétől így megfertőzött gyülekezetünkben vannak még olyanok, akik hűségesek maradtak a vőle-gényhez, akiket a világ szelleme nem fertőzött meg. Ők ké-pezik Krisztus Menyasszonyát minden közösségben, Aki most készül, hogy dicsőségben bemehessen majd a lakoda-lomba a Vőlegénnyel (Jel. 19: 6,7).

Az ószövetségi törvények és ceremóniák mind Krisztus-ra mutattak. A házassági törvények és szokások hasonlóan

Krisztus és az Ő jegyese viszonyára utaltak. Amikor egy zsidó ifjú házasodni akart, akkor apjával

elment a lányos házhoz, és kopogott. Ha bebocsátást nyert, akkor bement és megtörtént az eljegyzés egy vacsora kere-tében (Jel. 3: 20), ahol megbeszélték a részleteket a közös jövőről. Ezután a vőlegény elment, hogy elkészítse a helyet az ifjú feleség számára, azzal az ígérettel, hogy ha elkészül, akkor ismét visszajön érte. (János 14: 3) Ezt az időpontot viszont nem a vőlegény határozta meg, hanem az apa (Márk 13: 32), aki megállapította, hogy valóban elkészült-e min-den a menyasszony fogadására.

Egy idézet egy, a börtönben nagyon sok szenvedést ki-állt hívőtől: „Még mielőtt börtönbe kerültem is, nagyon sze-rettem Krisztust. Most, miután láttam "K„isztus Menyasz-szonyát" ” –z Ő lelki testét a börtönben, azt mondom, hogy éppúgy szeretem a Földalatti Egyházat, mint magát Krisz-tust. Láttam valamit a szépségéből, az önfeláldozás lelküle-téből.” Ugyanabban a könyvében ezt írja: ”Mi az, amit egy


szerető menyasszony nem tenne meg vőlegényéért? Mi az, amit egy szerető anya nem tenne meg gyermekéért? Ha úgy

szereted Krisztust, ahogy Mária szerette, aki már gyermek-ként a karjában tartotta, ha szereted Jézus Krisztust, mint menyasszony a jegyesét, akkor ellent tudsz állni az ilyen kínzásoknak.”

ISTENNEK VÁROSA

„És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet,

amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy

férje számára felékesített menyasszony (Jel. 21: 2). Amit itt János apostol látott, az az elkészült gyülekezet.

A magasságos Jeruzsálem, mely mindnyájunknak anyja (Gal. 4: 26). Itt ismét egy csodálatos titokkal találkozunk. Valami olyannal, ami részben megnyilatkozott ugyan előt-tünk, de hiszem, hogy ha ez a város megjelenik annak tel-jes dicsőségében, akkor csodálkozva fogjuk nézni azt.

Mindenki ehhez a városhoz járul, aki újjászületik, mint az elsőszülöttek gyülekezetéhez (Zsid 12: 22,23), melybe maga is beépül, mint élő kő (1. Péter 2: 5).

Ez a város mindig is világított az évezredek sötétjében,

mert nem lehetett elrejteni, mint hegyen épített várost. Ott, ahol a gyülekezetek az üldözés miatt titokban gyűltek össze testi vonatkozásban, lelki értelemben soha nem maradhat-tak titokban. Az élő gyülekezet éppen így szaporodott.

Így Istennek városa most épül, mely az idők végén le fog szállni mennyből, mint új Jeruzsálem.

Vigadj Isten városa, mit a Fiú alkota

Örvendj szent gyülekezet, a menny a te védelmed!

MEGSZENTELT, ELVÁLASZTOTT NÉP

Az Ige szól a gyülekezetről, mint megszentelt, elkülöní-

tett népről, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmes-ségre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre (1. Péter 1:


2). Ahhoz, hogy a gyülekezet betölthesse hivatását, el kell határolódnia a világtól, azaz elkülönültnek, megszenteltnek

kell lennie. Csak így tudja betölteni azt, hogy „Annak ha-talmas dolgait hirdesse, aki Őt a sötétségből az Ő csodála-tos világosságára elhívta” (1. Péter 2: 9). A világtól való el-határolódása a titka annak, hogy a gyülekezet szaporodjon. Ha ezt nem értjük meg, akkor nem fogjuk megérteni azt az ellentmondásos dolgot, hogy miként lehetséges az, hogy az első keresztyéni gyülekezethez nem mert senki elegyedni a világból, és mégis minden nap csatlakoztak hozzájuk a hí-vők, akik üdvözülendők voltak (Csel .5: 13,14; 2: 47).

Nem nyerhet meg egy gyülekezet egy lelket se, vagy sa-

ját fiataljaikat azáltal, hogy a „mércét” lejjebb teszi, hogy a világnak utat nyit a gyülekezetben, azáltal, hogy mindenki-nek megfelelő, vonzó programokat szervez, hogy az emberek jól érezzék magukat a közösségben.

Ebben az esetben a gyülekezet elveszíti küldetésének erejét, és éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit akar. Számban se növekszik, de szellemben erősen hanyatlásnak indul.

A lelkek megnyerése nem programok kérdése, hanem az élet kiáradásának eredménye. A világ számára éppen azért lesz vonzó Krisztus útja, mert látni fogják a gyülekezet

életét, mint a világ fölé emelt hegyen épített várost, és ezért dicsőítik az Istent (Máté 5: 14-16). Nem a programok vonz-zák a megtérőket, hanem a szeretet (János 13: 35).

Ahhoz, hogy a gyülekezet Krisztus arcát ábrázolja ki a világ felé, át kell mennie a halálon, a megtöretésen és szen-vedésen. A szorongattatások és üldözések által Jézus halá-lát hordozza magában, hogy az Ő élete legyen látható ben-ne. Így fog a gyülekezetben a halál munkálódni, hogy a megtérőkben az élet munkálódhasson (2. Kor. 4: 6-12). Csak úgy teremhet sok gyümölcsöt a gabonaszem, ha a földbe kerül és ott meghal (János 12: 24). Ez a titka az ül-

dözött gyülekezetek szaporodásának, és ez a titka a mo-dern, elvilágiasodott gyülekezetek sorvadásának.

A szent és kiválasztott nép ereje az egységben rejlik. Ezért kérte Jézus az Atyától, hogy legyenek tökéletesen egyek, mert csak így fogja elhinni a világ, hogy Jézus az Is-tentől van, és csak ezáltal lehet élő bizonysága Krisztusnak (János 17: 23)


De jól tudja ezt a Sátán is. Ezért módszeresen arra tö-rekszik, hogy megrontsa ezt az egységet. Ha pedig sikerül

megosztani a gyülekezetet, akkor ő lesz az úr. Mindent megtesz, hogy a tagok figyelmét elfordítsa Jézusról, Akiben egységben vannak. Ehhez számtalan eszköze van palettá-ján. Ha sikerül a tagok lelki életét ellaposítania, az imádko-zásban megrestülniük, akkor az ilyen tagok által elkezdi bomlasztani az egységet.

Ezt megelőzni csak úgy lehet, ha a tiszta evangélium hangzik a gyülekezetben és a tagok éberen őrködnek a gyü-lekezet tisztasága felett. Ha tudják a Sátán szándékát, (2. Kor. 2: 11), akkor tudnak ellene védekezni. Akkor leleple-ződik előttük az ő módszere is, mely a tolerancia és jóhi-

szeműség nevében megtűri a világot és a bűnt. A szent nép, a gyülekezet egysége nem emberi szabály-

zatokon alapul, hanem Jézus Krisztus ismeretén (Ef. 4: 13). Ez olyan egység, mint amilyen egységben az Atya a Fiúval van (János 17: 21). Tudják azt, hogy az örök élet nem holt cselekedetek és emberi rendelésekben van, hanem az igaz Isten és Jézus Krisztus ismeretében (János 17: 3). Ezt je-lenti az egység.

A vallási közösségek úgy definiálják az egységet, hogy akik az adott közösséghez tartoznak, azonos teológiai isme-retekkel kell, hogy bírjanak, azonos külső szabályoknak

kell, hogy megfeleljenek. Amíg egy közösség élő, addig ezek-re nincs szükség; mivel se nem a közös teológia, se nem a külső szabályok, hanem a Jézusban elrejtett élet adja az egységet. Ott válik szükségessé a fenti dolgok definiálása és betartatása, ahol ez az élet megszűnik. Onanntól kezdve pedig teljesen mindegy, milyen egységes képet mutat is a közösség, semmiképpen nem áradhat az élet rajta keresz-tül. Míg az ilyen közösséghez tartozó embereket az azonos valláshoz való tartozás tudata, az azonos teológiai gondol-kozás és a sablonos viselkedés tartja össze, addig az élő

gyülekezetet Jézus vérének ereje. Ha az egységnek ez az összetartó ereje megszűnik, ak-

kor érzik magukat a közösség vezetői hívatottnak, hogy központi szabályozással tartsák egységben a gyülekezetet. Ezt központilag kiadott hitvallással, úgynevezett hitalapi kérdések elfogadtatásával igyekeznek elérni. Ehhez járul még az öltözetben és az egyéb formaságokban megnyilvánu-ló egységesítés. Ott, ahol az egység nem Jézus Krisztuson


alapul, ott semmi ilyen emberi erőlködés nem fogja létre-hozni azt az egységet, amiről Krisztus szól. Ha létrejön is

bizonyos egység, az csupán formális lesz. Minél kevesebb élet van egy közösségben, annál nagyobb sikereket lehet el-érni az ilyen központosított egységesítéssel, hiszen annál jobban hasonlít egy világi rendszerhez, ahol ideológiával, szankciókkal vagy a félelem keltésével lehet elérni a kívánt „egységet”.


A G Y Ü L E K E Z E T J É Z U S N E V É B E N „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűltök az én ne-

vemben, ott vagyok köztetek”. Ez Jézus Krisztus meghatá-rozása a gyülekezetről.

Az élő gyülekezet nem szervezésen alapul és nem embe-ri erőfeszítések hozzák létre. A ketten vagy hárman össze-gyűlő híveket nem a szervezeti hovatartozás köti össze és nem azért gyűlnek egybe, mert elérkezett az istentiszteleti alkalom, hanem az egymás iránti isteni szeretet hozza létre a gyülekezetet. Egy közösség nem attól lesz gyülekezet, hogy szervezeti szabályzata van, hogy vannak egyházi szol-

gái és különböző tisztségviselői. Nem attól gyülekezet, hogy van imaháza és egy, a világi hatóság részéről is elismert egyház.

A gyülekezet összetartó ereje a testvéri tudat és érzés, mely Jézus Krisztus vérén alapul. Ha tagjai az előzőekben leírt élő testhez tartoznak, akkor ez a közösség is élő lesz. Nem kell vezető, aki megadja a szükséges útmutatásokat és direktívákat, mert a Szent Lélek minden tagnak irányítója. Így egyedül a Szent Lélek az, Aki elhív valakiket egy mun-kára és utasítja a gyülekezetet, hogy válasszák el őket erre

(Csel 13: 2). Amíg egy közösség ezen alapul, addig nincs szükség emberi irányításra, hiszen mindenki a Szent Lélek vezetése alatt áll. Ahol a Szent Lélek munkáját megkérdője-lezik a másik tagban, ott szükségszerűen diktatórikus szer-vezetté alakul át a közösség.

Akik valóban testvérek Jézus Krisztusban, azoknak bármennyi találkozás se sok. Nem korlátozzák le az egy-máshoz való viszonyukat, és amíg valóban Jézus nevében találkoznak, addig nem unják meg egymást és nem talál helyet olyan probléma, amelyik arra indítja őket, hogy rit-kázzák a találkozásokat. Ahol meg kell tartani az ún. két

lépés távolságot, ott nem a testvéri szeretet él, hanem ki-mért emberi kapcsolat.

Egy élő közösségben, legyen az kisebb vagy nagyobb, Jézus szeretete az összekötő kapocs. Ez a szeretet olyan szinten kész az elhordozásra és a megbocsátásra, hogy minden nap teljesen új és tiszta lappal indul a közösség, mint ha semmi nem történt volna; lelki élményeik viszont egyre inkább erősítik ezt az összetartozást. Ott, ahol nem

21 A GYÜLEKEZET JÉZUS NEVÉBEN

hajlandók a testvérek azonnal megbocsátani egymásnak té-vedéseiket, mint a kis gyermekek, és ez miatt bizalmatla-

nok és fenntartással vannak, olyan folyamat indul be, ami a gyakorlati életből ismerve szinte visszafordíthatatlan. Az élő gyülekezet létezésének és fennállásának egyik titka az, ha nem visznek át problémákat más napra.

Ez a testvéri szeretet a krisztusi alázat jegyében él a ta-gok közt, mely szerint egy kialakulóban levő konfliktus ese-tén azonnal kész inkább többet magára vállalni a felelős-ségből, mintsem hogy rajta múljon a békesség. A békesség-nek ez a kötele tartja meg a Lélek egységét (Ef. 4: 2,3).

Csak ott jelenik meg Jézus köztük, ahol ilyen szeretet

és békesség van. Hiszen Jézus nem testi formában, de nem is átvitt értelemben van jelen, hanem lelki valóságban. Mi-vel Ő a szeretetnek, a békességnek és igazságnak megteste-sítője, csak ott van jelen, ahol ezek megvannak. Ha viszály-kodás és háborúság van a közösségben, ott nem Jézus, ha-nem az ördög van jelen.

Felmérhetetlenül nagy dolog az, amikor az övéi az Ő ne-vében gyűlnek össze. A hétköznapi életben tudjuk, hogy ha valaki eljár bármilyen ügyben valakinek a nevében, azt úgy veszik, mintha maga lenne ott jelen, aki nevében eljár az illető.

Ha egy hívő közösség egy akaraton gyűlik össze Jézus nevében, az Atya úgy tekint rájuk, hogy ott nem gyarló em-berek vannak, hanem maga Jézus Krisztus, Akinek nevé-ben összegyűlnek. Amit kérnek Tőle, úgy fogadja, mint ha maga Jézus Krisztus kérné, Akinek teljes hatalom adatott a Mennyen és földön.

Ma, a hittől való szakadás és a szeretet meghidegedésé-nek idejében már a fogalmunkat is elveszítettük, hogy ez mit jelent. Mi már nem ismerjük a testvéri összetartozás-nak azt a mérhetetlenül nagy erejét, mely Jézus nevében és az Ő hatalmával mindent megtehet, amit Ő maga tett (Já-

nos 14: 12-14). A szeretet meghidegedése a jóléttel és a szabadsággal

együtt jár. Minél inkább a jólétet és a testi kényelmet kere-sik a tagok a magánéletükben, annál inkább érvényre jut ez a gyülekezetben is. Így válik a közösség csupán „klub-szerűvé”, ahol a tagoknak mindamellett, hogy jól érzik ma-gukat együtt, nem sok lelki kapcsolatuk van egymással. A


Sátánnak soha nem az a célja, hogy megszüntesse a gyüle-kezetet, de még csak nem is az, hogy okvetlenül viszályokat

hozzon létre; ő megelégszik azzal, hogy a lelki kapcsolatok megszakadnak. Ha a tagok közt nincs már lelki beszélgetés, és ami ennél is rosszabb, nincs nyíltság és bizalom a lelki életben, akkor többet ér el, mint ha viszályt támasztana. Ugyanis az élő gyülekezet azért élő, mert tagjainak lelki kapcsolata élő. Az a célja – és ebben óriási sikereket is ért el – hogy mindenkinek a lelki élete, küzdelme intim szféra legyen, melyhez nincs köze a másiknak. Ha ezt eléri, akkor sikerült átalakítania a gyülekezetet egy jó társasággá.

Ahogy az elszigetelődést a társadalomban a jólét és az egyéni szabadság okozza, ugyanúgy a gyülekezetben is.

Éppen ezért az üldözött, Krisztus nevéért szenvedő egyház-ban Jézus jelenléte, nevének ereje sokkal nagyobb és érez-hetőbb, és nem a vallási tudat, az egyforma gondolkozás, az egy szabály, hanem az Ő nevének ereje, az Ő szeretete köti össze a tagokat.

Jézus neve nem varázsige, hanem valódi hatalom, mely valóban jelen van; de csak ott, ahol egy akaraton léve gyűl-nek össze és így kérik az Atyát az Ő nevében (Máté 18: 19). Ez a kulcsok hatalma, mely megkötözi a démoni lelket és feloldozza a megkötözötteket. Ez az Isten országában való megkötözés és feloldozás. Ez nem egyházi vezetőknek ada-

tott, hanem a Jézus nevében egy akaraton és hitben össze-gyűlt egyszerű híveknek, tehát az élő gyülekezetnek.

Ha élő volna a közösség, akkor ez így is működne, és nem volna annyi megkötözött tagja neki, mint ahogy ezt most tapasztaljuk. De az ördög, aki minden jónak elrontója, azon igyekszik, – sajnos sok sikerrel – hogy széthúzást és szeretetlenséget okozzon a szívekben, így meg tudja akadá-lyozni, hogy ők valóban Jézus nevében gyűljenek össze. Azt ő nem bánja, ha összegyűlnek, sőt még hivatkozhatnak is Jézus nevére, de amíg ez a feltétel nélküli szeretet nincs

meg köztük, addig úgyis eredménytelen lesz összejövetelük, sőt kifejezetten kár származik belőle (1. Kor. 11: 17-18). Ez az oka a gyülekezetek kudarcainak. Ettől lettünk csupán névleges keresztyének és formális, vallásos közösség.

Nagyon sokan vannak a gyülekezetekben megkötözve az iszákossággal, a pénzügyi problémákkal, depresszióval, internetfüggéssel, tönkrement házassággal és egyéb bű-nökkel. A gyülekezeti munkák ezeken semmit nem segít-

23 A GYÜLEKEZET JÉZUS NEVÉBEN

nek, végül úgy elmérgesedik a helyzet, hogy kizáráshoz ve-zet, mint egyetlen megoldás, melyet a vezetőség egy ilyen

helyzetben ismer. De van még egy lehetőség, melyet az Úr mutatott, mely-

ről az előbbiekben szóltunk. Ha az Ő nevében ketten vagy hárman egybegyűlnek, egy akaraton vannak, bármit kér-nek, megadja az Atya. Feloldozhatnak megkötözéseket, ör-dögöt űzhetnek Jézus Krisztus nevében (Márk 16: 17), vannak esetek, amikor mindezt böjtöléssel vihetik véghez (Máté 17: 21).

Akik ezt kétségbe vonják, azok az Úr szavát vonják két-ségbe; akik pedig ezt idegen szellemiségnek tartják, azok a

Szent Lélek ellen szólnak káromlást, mivel az ördög nem űzheti ki az ördögöt (Máté 12: 22-32).

Szeretnénk hangsúlyozni, – ami a könyv egész gondo-latmenetét végigkíséri – hogy a gyülekezetek hanyatlásával már annyira elveszítettük az igazi értékeket és az élő gyüle-kezettel kapcsolatos felfogásunkat, hogy olvasunk bár sok „kemény beszédet” a Bibliában, de vagy úgy gondoljuk, hogy ez csak a régi időre vonatkozott, vagy egyszerűen át-lapozzuk és figyelmen kívül hagyjuk őket.

Nem vehetjük az általunk megszokott állapotot mérték-adónak. Jézus Krisztus gyülekezete csak ott létezik, ahol

nem csak mondják, hogy az Ő nevében gyűlnek össze, ha-nem ezt bizonyítja az a tény is, hogy úgy szeretik egymást, mint ahogy Ő szereti őket. Csak az a közösség Jézus gyüle-kezete, ahol az Ő nevében úgy járnak el, hogy az Ő cseleke-detei, Lelkének ereje megtapasztalhatóvá válik.

Jézus nevében nem lehet összegyűlni úgy, hogy békét-lenség és viszály van a közösségben. Az Ő nevében csak akkor jöhet létre a közösség, ha az Ő békessége uralkodik. Akkor tudnak az Ő nevében megtérést és bűnbocsánatot hirdetni (Lukács 24: 47), akkor keresztelhetnek az Ő nevé-ben (Máté 28: 19); és csak úgy tudnak a lelkek megmenté-

séért munkát végezni az Ő nevében (1. Kor. 5: 4-5; 2. Tess. 3: 6; Jakab 5: 14), vagy ördögöt űzni (Márk 16: 17). Ha egy gyülekezet ilyen békességben és szeretetben, ebből adódóan egységben van, akkor minden, amit Jézus nevében tesznek, ugyanolyan erővel bír, mint ha maga Jézus tenné meg azt.

Az Úr azt mondta, hogy az utolsó időben sokan jönnek el az Ő nevében, mint ahogy a csalódottak is azt fogják


mondani: „Nemde nem a Te nevedben tettünk sok hatalmas dolgokat?” Jézus nevének ereje nem a beszédben áll, ha-

nem az igazságban és a Szent Lélek egységében.

A G Y Ü L E K E Z E T A Z

E G Y H Á Z T Ö R T É N E L E M B E N Egyháztörténeti könyvek ezrei íródtak már. Könnyen

hozzáférhetőek bárki számára. Nagy részük valószínűleg hi-

teles, sok érdekességet olvashatunk bennük. De a mennyben is íródik egy történelemkönyv (Mal. 3:

16). Ez a láthatatlan egyházról szól. Ez a könyv nem marad titokban örökké. Krisztus tanúbizonyságainak minden só-hajtása, könnye és szenvedése itt fel van jegyezve. Az, ami-ről a földi egyháztörténelem nem tud, azoknak neveik, akik Urukért feláldozták nyomorúságos életüket, mind-mind be-írva vannak ebbe a könyvbe. Ebbe mi most még nem lá-tunk bele.

Mi most még csak a földi egyháztörténelmet ismerjük, vagy saját közösségünkét. Erről – mint mondottam, - sok

irodalom szól. Ezt a keresztyén történelmet most csak nagy léptékekben figyeljük meg, különös tekintettel arra, hogy ez milyen hatással volt a láthatatlan egyház életére.

Jézus Krisztus nem alapított gyülekezeteket. Ő hirdette

Isten országának elérkezését az emberiséghez (Máté 4: 17). Az apostolok se alapítottak gyülekezetet. Ők ugyanezt az Evangéliumot, örömüzenetet hirdették az embereknek. Az első keresztyéni gyülekezet nem rendszer volt, nem fektet-ték le szervezeti szabályzatát. Egyszerűen élt, és ez az élet rendezőerővel bírt, mint a természetben minden életmeg-

nyilvánulás, és összerendeződött a gyülekezet. Egyetlen erő rendezte és tartotta össze, az isteni szeretet, melynek min-den tagja részese volt.

Azután jött a Sátán és belekontárkodott. Keresett és ta-lált rá embereket, akik behozták a világot ebbe a közösség-be: emberi rendszert formáltak az isteni rend helyett. Ez kí-sérte végig a történelmet, ez alatt szenvedünk most is.

25 A GYÜLEKEZET AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEMBEN

AZ ELSŐ KERESZTYÉN KÖZÖSSÉG

Az első keresztyéni közösségről röviden ír Lukács az

apostolok cselekedeteiről írt feljegyzésében: 2. rész 42-47; 4. rész 32-37.

Ez volt a minta, melyhez minden időben visszanyúltak azok, akik óhajtották megélni a közösséget úgy, ahogy Krisztus akarta.

Csodálatos volt ez a kezdet, a Biblia olyan dolgokról

számol be, amiket a későbbi időkben már egyáltalán nem lehetett megtalálni a keresztyénségben úgy együtt, esetleg csupán egyes elemeit bizonyos korokban.

Közösségük és egymáshoz való ragaszkodásuk olyan nagy volt, hogy minden nap összejöttek, együtt voltak a templomban és házanként. A Szent Lélek olyan bensőséges érzésekkel, szeretettel ruházta fel őket, hogy minden más elveszítette az értékét számukra. Ekkor még nem kezdődött el az üldözés, még az apostolok szabadon szóltak, anélkül, hogy a vallási vezetők háborgatták őket. Tehát nem az ül-dözés hatására volt ez, hanem a Szent Lélek erejével.

Ennek egyik oka az volt, hogy minden vagyonuktól megszabadultak, eladták, és azt köztulajdonba vitték át. Nem volt számukra anyagi kötődés. Vagyoni közösségben éltek, de ezt csak azért tudták megtenni, mert nem csak a vagyonuk volt közös, hanem szívük-lelkük.

Olyan erővel tettek bizonyságot a Jézus feltámadásáról, hogy egy napon háromezer ember tért meg és csatlakozott ehhez a gyülekezethez. Meg lehetünk győződve arról, hogy ezek igazi megtértek voltak, hiszen a feljegyzés arról tesz bi-zonyságot, hogy ők részesei lettek ennek a közösségnek; nem csupán formailag, hanem egy szívvel és lélekkel. Külö-nös a mi szemünk előtt, hogy ez az embertömeg így tudott megtérni egyetlen nap alatt, míg ma hónapokon vagy éve-ken keresztül járják a „megtérés” útját, és soha nem jutnak el erre az állapotra, mint hogy a gyülekezet is nagyon mesz-sze van ettől.


Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy ez a kezdet csupán egy ideális gyülekezeti képet mutat be, mely soha

többé nem jöhet létre? Az élő Evangéliumnak olyan nagy ereje volt, ami létrehozta ezt a közösséget; mi az oka, hogy ma ennek még csak árnyékába se léphetünk? Mi történt valójában a gyülekezettel az ezt következő évszázadokban?

Úgy tűnik, hogy az első keresztyéni gyülekezet egy szó szerinti megtestesítője volt az élő, láthatatlan szellemi egy-háznak, Krisztus testének. Azután lassan eltűnt a látóme-zőből, az elmúlt két évezredben fel-felbukkant különböző formában, majd a mi időnkben teljesen háttérbe vonult. De él és fejlődik, és az időknek végén ismét meg kell jelennie teljes dicsőségében. Ezt a folyamatot szeretnénk a követke-

ző oldalakon röviden, összefoglalóan áttekinteni. Láthatjuk azt, hogy a Krisztus testét megjelenítő gyüle-

kezet lassan-lassan szervezett, formális egyházzá változott, de idővel itt is ott is megjelent valami az első gyülekezetek példájából a következő két évezred egyháztörténelmében. Csak az domborodhatott ki látható formában, ami létezett. Krisztus élő gyülekezete pedig nem megszűnt és újból ala-kult, hanem mindig létezett és létezik, és itt vagy ott, kü-lönböző időkben ismét testet öltött egy-egy közösségben. Amit az egyháztörténelemben látunk, az nem más, mint a láthatatlan, lelki egyháznak a látható megjelenése.

Isten országa szemben áll minden evilági hatalommal. Minél inkább Isten országa jellemzi a gyülekezeti életet, mi-vel tagjai újjászületett emberek, annál inkább hasonlít az első keresztyéni gyülekezethez. Ezzel összefüggésben annál inkább távol áll a világtól, ezért a világ – vagy elvilágiaso-dott egyház – üldözi azt. Viszont minél több világi szellemi-ség jellemzi a gyülekezetet – melyet későbbiekben látni fo-gunk – annál távolabb áll az újszövetségi eszményképtől.

Hogy ez világos legyen, szembe kell állítanunk az első gyülekezet működésének alapját a világi rendszerekkel. Az

első keresztyéni gyülekezetet a Szent Lélek hozta létre. Nem emberi szerveződés által állt elő. A pünkösdi csoda, mely szerint a Szent Lélek munkája nyomán minden jelenlevő a saját nyelvén értette az evangéliumot, azt jelentette, hogy csak ez az erő képes egységre hozni minden nemzeti, nyelvi és kulturális háttérrel rendelkező embert. Aki egy ilyen gyü-lekezet tagja, az hátterétől függetlenül érti az élő evangéli-umot és életének részévé válik. Ez hozza létre az egységet.


Ezzel szemben áll minden földi társadalmi forma, le-gyen az diktatúra, demokrácia vagy anarchia. Nagyon sok

emberi próbálkozás bizonyította már be, hogy egyik se ké-pes egységet, különböző népek egyesítését létrehozni.

Amelyik egyházat már nem a Szent Lélek irányítja, ott a fent említett evilági rendszerek valamelyike uralkodik. A jó-hiszemű demokratikus rendszerek éppúgy nem képesek élő gyülekezetet életre hívni, mint a hatalomvágytól hajtott ve-zetők által irányított diktatórikus gyülekezetek. Ha bárme-lyik elem meghatározóvá válik egy gyülekezetben, az ha-nyatlását tovább segíti és képtelen megfelelni feladatának, nem tölti be elhívatását, mint Jézus Krisztus élő tanúbi-

zonysága a Földön.

A HANYATLÁS KEZDETE

Közvetlenül az apostolok ideje után kezdődött a hanyat-

lás. Erről szól a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezet felvigyázójához írt levél. Még megőrizte a gyülekezet tiszta-ságát, nem tűrte meg a bűnt és a hamis tanítást a gyüleke-zetben (Jel. 2: 2). Viselte a terhet az Úrért és kitartó volt. Még nem tudott tért nyerni a Nikolaiták tudománya, amely-ről később szólunk. Ezek olyan jegyek, amik a mai gyüleke-zetekben már nem láthatók.

De a hanyatlás ott kezdődött, hogy a legdrágábbat el-hagyta a gyülekezet: az első szeretetet. Ez az első szeretet volt az, amiről az előbb olvastunk, mely a gyülekezetet egy testté kötötte össze. Amely lehetővé tette a vagyoni közös-séget és egy szívvé és lélekké olvasztotta össze a gyülekeze-tet. Ez az első szeretet volt az, mely a gyülekezetet össze tudta kötni úgy, hogy semmiféle emberi rendeletre nem volt szükség ahhoz, hogy az ne essen szét, és minden egyéb ká-ros következménytől megvédte.

Az első szeretet meghidegedése a világnak a gyülekezet-ben való térnyerésének az oka. Hiszen az első szeretet az önzetlenségen alapul, míg a világ szelleme az énközpontúságon. Kívülről jön a kísértés, amikor a jólét és a test kényelme, az élet élvezete hatással kezd lenni a ta-gokra, és a világ ilyen formában behatol a gyülekezetbe.


Ahogy ez az első szeretet eltűnőben volt, úgy tudtak a különböző hamis tanítások is teret nyerni a gyülekezetben,

melyek már a második századtól kezdve mint mozgalmak jelentkeztek az egyházban. Ez tette lehetővé, hogy később szétválhasson a gyülekezet egy tanítói és egy laikus rétegre.

Valószínű, ha betekintésünk lehetne ebbe a gyüleke-zetbe, a közösségükbe, akkor mi nem tudnánk megállapí-tani a hanyatlás jeleit. A mi hasonlítási alapunk a saját kö-zösségünk, és ahhoz képest még nagy tüzet látnánk köz-tük. Mi már olyan távol vagyunk ettől a szeretettől, hogy össze se lehet hasonlítani már a kezdettel. De erről még szólunk, amikor a történelemben a jelenkori gyülekezetek vizsgálatához érünk.

A BORZALMAS KERESZTYÉNÜLDÖZÉSEK

Ezt az időszakot egy olyan keresztyénüldözési hullám

követte, amelyik arra irányult, hogy teljesen kiirtsa a gyü-lekezeteket a földről. Ez a smirnabeli gyülekezet korszaka. A tíz napig való nyomorúság valószínűleg a tíz egymást kö-vető hullámban érkező nagy keresztyénüldözéseket jöven-dölte, melyek be is következtek az első századokban.

Az üldözés már Néró császár idejében kezdődött, de

még ez nem terjedt ki az egész Római Birodalomra, még nem öltött hivatalos formát, jóllehet kegyetlenségével nem maradt alul a későbbi üldözéseken. A későbbi korszakok császárai viszont már az egész birodalom területén üldözték a hívő gyülekezeteket. A második század elején Trajanus császár törvénytelennek mondta a keresztyénséget, bár nem nyomoztak utánuk, de akit rajtakaptak, azokat meg-büntették.

Az első, nagyon kemény üldözés Decius császár (249-251) idejében történt, aki vissza akarta állítani a régi római istentiszteletet, ezért minden embert arra kényszerített,

hogy a rómaiak isteneinek áldozzon. Mivel erre a keresztyé-nek nem voltak hajlandók, ezért kínzásokkal kényszerítette őket.

Az egyházban, mely az első szeretetet elhagyta, hamar jelentkeztek olyan tagok, akik nem voltak valójában újjá-születve. Ez a kegyetlen üldözés viszont kiszelektálta az ilyen tagokat, mert nem voltak képesek megállni ebben a


próbában és a császárnak áldozatot mutattak be. Így a gyü-lekezet újra megerősödött, megtisztult és ismét élő tanúbi-

zonysága lehetett Krisztusnak. Az egyik korabeli egyház-atya mondása fennmaradt, miszerint: „A szentek vére az egyház magvetése.” Minél több mártírt kínoztak meg és mé-szároltak le kegyetlenül, annál jobban szaporodott az egy-ház. Hasonlóan mint Izrael népe Egyiptom földjén: „De mennél jobban sanyargatják vala a népet, annál inkább ne-vekedik vala, és sokasodik vala annál inkább..." (2. Mózes 1:12).

Diokletianus császár 303-ban kezdte meg a minden idők legkegyetlenebb keresztyénüldözését, mely arra irá-

nyult, hogy az addigra már a birodalom teljes területén megerősödött egyházat teljesen kiirtsa. Leromboltatott minden imaházat, minden megtalált irodalmat elégettetett. Soha nem látott szenvedés következett a keresztyénségre, különösen a birodalom keleti felében.

De ebben a hatalmas üldözésben az egyház mégis győ-zött: megtartotta hitét, és úgy látszott, semmiképpen nem lehet terjedését megtörni a legkegyetlenebb üldözéssel se.

Ekkor az ellenség módszert változtatott. Erre összpon-tosítsuk figyelmünket a következő oldalakon, amiben na-gyon jól felismerhető a gyülekezet romlása, mely az ezután

következő évszázadokban, egészen napjainkig visszatérő je-lenség, mely a kezdetben olyan szép közösséget teljesen tönkre tudta és tudja tenni.

De mielőtt erre rátérünk, figyeljük meg az üldözések megújuló hullámait a későbbi időkben is. Mind a közép-korban, mind a huszadik században, de még napjainkban is nagyon kemény üldözéseken ment keresztül a gyüleke-zet.

Amikor a keresztyén közösségek ellaposodtak – mint ahogy az pl. Kelet-Európában is megtörtént – a hatalomra jutó kommunista vezetés kegyetlen üldözésnek vetette alá a

gyülekezeteket. Fenyegetéssel próbálta meg őket nem ke-resztyénségük megtagadására, hanem a kommunista rend-szerbe való megalkuvásra bírni. A vallásos tömegek előtt a lelkészek által akarta népszerűsíteni és elfogadtatni a kommunizmust. Azok a lelkészek vagy gyülekezeti elöljá-rók, akik ennek nem hódoltak be, a legkeményebb kínzá-


sokat élték át hosszú börtönéveken keresztül, vagy mártír-halált is haltak.

De ebben a kegyetlen harcban mégis győzött a földalatti egyház, melynek hitét semmilyen üldözéssel nem lehetett megtörni. Ekkor a Sátán fordított egyet a kockán:

TRÓN ÉS OLTÁR SZÖVETSÉGE

Konstantin császár 313-ban felismerte azt, hogy a ke-

resztyének üldözése nemcsak hogy felőrli a Birodalom ere-jét, mely a külső támadások fenyegetése ellen védtelenné teszi, hanem így a legjobb, legmegbízhatóbb polgárokat ve-

szítik el. Ezért, hogy ennek elejét vegye, a keresztyén vallást el-

ismert vallássá nyilvánította. Ezzel a lépéssel természetesen tiszteletet és hálát ébresztett a keresztyénekben, aminek szomorú következménye az lett, hogy ez lojalitást követelt felé.

Mivel nem kellett a bálványisteneknek többé áldozniuk, így nyugodt lelkiismerettel közeledhetett a pogány állami vezetés és a keresztyén egyház egymáshoz. Ami az üldözés-ben lehetetlen volt, az itt megvalósulhatott. A csali abban volt, hogy teljes lelkiismereti szabadságot kaptak, ennek él-

vezete alatt viszont már képtelenek voltak felismerni, hogy a háttérben az ördög szándéka az volt, hogy ily módon ke-verje bele a világot a gyülekezetbe.

A keresztyének vevők voltak erre a szabadságra, és örültek annak, hogy a gyülekezet így nyíltan tehet bizony-ságot majd hitéről. Nem kell elbújva összegyűlniük elha-gyott temetőkben az éj leple alatt. A szabadság mámorában elfelejtették azt, hogy Jézus Krisztus pedig éppen az üldö-zést jövendölte meg követőinek.

Konstantin belevegyítette a keresztyénségbe a babiloni gyökerekkel bíró vallási eszméket, így jött létre a mai napig

is fennmaradt római katolikus egyház. Ennek az egyháznak sok olyan eleme van, melyek teljesen visszanyúlnak a po-gány vallási gyökerekig, mint pl. a karácsony. A vasárnapot tette meg a keresztyének ünnepnapjává, mely nap eredeti-leg a napimádó római vallás napja volt. Néhány nyelv még ma is őrzi ennek emlékét a vasárnap elnevezésében, mint a „Napnak a napja” (Sonntag, Sunday). Ezzel a lépéssel is


népszerűsítette a keresztyénséget a pogányság előtt, mely könnyebben befogadta a hozzá alkalmazkodó új vallást. Ha

az egyház úgy közeledik a világhoz, hogy felveszi annak szokásait és gondolkozásmódját, akkor nem a világ tér meg, hanem az egyház világiasodik el.

Ez Bálám és Jézabel tanítása. Ugyanígy közeledtek a pogány népek Izrael felé az ő idejükben, Izráel fiai pedig nem határolódtak el tőlük. Ez a lelki paráznaság, amikor Krisztus gyülekezete figyelmét a világ felé kezdi fordítani és a világ közeledését szívesen elfogadni. Mint ahogy a testi paráznaság is csak a szimpátiával kezdődik, majd óvatos közeledéssel folytatódik, míg végül egy testté válás lesz be-

lőle; ugyanígy a gyülekezet életében végbemegy a világgal való egyesülés.

Van ennek a folyamatnak egy sajátos oka: az állam tá-mogatására és elismerésére akkor növekszik meg az igény, ha az Istenben vetett hit és az Ő dicsőségének keresése csökken (János 5: 44). Az a hit, mely a körülményektől füg-getlenül mindig számít az Ő vezetésére és segítségére, így minden problémáját teljesen rá tudja bízni. Egyszóval nincs szüksége külső segítségre.

Most szeretnénk ezt a későbbi időkben megismétlődő modellt a jelen helyzetünkre vetíteni. Amikor ez a jelenség

napjainkban ismét előtérbe került, szeretnénk határozottan rávilágítani arra, hogy az állami elismerésért folytatott küz-delem mindig olyan következményekkel jár, mint ami tör-tént a negyedik században. Akár a gyülekezet próbál elis-merésért folyamodni, mint ahogy az néhány évtizede tör-tént, akár az állam kínál fel nyilatkozat ellenébe elismerést, mint ahogy az a közelmúltban ment végbe, mindig az ördög szándéka húzódik meg mögötte. A szándék ugyanaz, a rej-tettség is minden időben jellemző, csupán a módszerekben, a kivitelezésben van különbség.

A hit által élő keresztyént az a magyarázat se tudja ki-

elégíteni, hogy a gyülekezeti intézmény fenntartásához szükséges állami támogatás miatt kell az elismertetés fo-lyamata, mert ez csak arra világít rá, hogy a valódi hit hiá-nyában kell emberi eszközökhöz nyúlni. Így „jutalmul” a támogatással együtt más is van az átnyújtott borítékban, mely majd később fogja éreztetni hatását.


Konstantin valószínű maga se volt tudatában, hogy mi-lyen erők mozgatták a történelmet az ő idejében. Minden-

esetre a szabadság beköszöntével könnyű lett keresztyén-nek lenni, sőt vonzó is volt mindenki számára, hiszen a leg-jobb állásokat már a megbízható keresztyének töltötték be a Birodalomban.

Ennek eredménye a felhígulás volt. A buzgóság roha-mosan csökkent, a világ minden formában éreztette a hatá-sát. A keresztyénség elveszítette bizonyságtevő erejét. Ezzel együtt utat nyitott mindenféle tévtanításnak, megalapozta az egyetemes (katolikus) egyház létét, melyről a következő rész szól.

A Római Katolikus Egyház nem más, mint a Dániel pró-

féta által megjövendölt Római Birodalom átörökítése vallá-sos formában, mi több megőrzése annak az idők végéig, mikor ismét felépül és megújul ez a birodalom. Ebben nagy szerepe van ennek az egyháznak, mely nem csak a szellemi vonalat vitte tovább, hanem szellemiségével az utolsó idők világdiktatúráját is támogatja. Rómát ezért nevezik az „örök városnak”. Több mint kétezer éves történelmén keresztül mindig a világuralom központjában állt, először nyíltan vi-lági, később egyházi szerepben.

Konstantin császár nem kívánta meg a keresztyénektől, hogy a római isteneknek áldozzanak. Zseniális ötletével

nem egy azonnal felismerhető bukást eredményezett, ha-nem a jólét és szabadság felkínálásával érte el a célt, ha-sonlóan, mint Bálám, aki megátkozni nem tudta Izrael gyü-lekezetét, hanem azt tanácsolta a pogány moábitáknak, hogy csábítsák paráználkodásra az Izráel fiait. Bálám eme gonosz tanácsa ma is érvényben van, amikor a pénz (állami támogatás) és a szabadság (elismerés) elkötelezi a gyüleke-zetet a világi hatalom felé. A 4. században a gyülekezet nem ismerte fel azt, hogy a látszólagos jó szándék mögött a Sá-tán van, aki a világpolitika gyeplőjét a kezében tartja. Isten

országa és e világ birodalma között nem lehet diplomáciai kapcsolat, mivel utóbbi teljesen más szellemiségben műkö-dik. Az igaz hívők, mint só, a világban jelenlétükkel adják meg az erkölcsi normát a világnak.

A világnak a gyülekezetben való térnyerésével elveszítet-te jelentőségét az a tudat, hogy a világ, mint uralkodó hata-lom nem fogadhatja el, hanem üldözi a hívőket. A keresz-tyének iránt mutatott tolerancia levette őket lábukról, és


csupán a humanitást, az állam jóindulatát látták meg ben-ne, nem pedig az ördög cselét, aki minden időben a gyüle-

kezetek megrontására igyekezett. Jézus Krisztust nem tud-ta eltéríteni keresztútjáról a Sátán, amikor Péteren keresz-tül jött ajánlatával: Kedvezz Uram magadnak. Tisztában volt azzal, hogy amit testben nyerne ezzel, az a lélek számá-ra veszteségként jelentkezne.

Egy ilyen kifinomultan ravasz kísértésnek csak az tud ellenállni, aki éber marad. Akit a világ szelleme, a pénz vagy a hatalom eltávolított az egyszerű keresztyéni hittől, az minden további nélkül belegyalogol ebbe a csapdába.

De itt ismét visszautalunk az előző részre, ahol arról

beszéltünk, hogy az igaz hívőket semmiféle hízelgéssel, fe-nyegetéssel és kínzással nem lehetett az uralkodó rendszer mellé állítni. A kommunizmus, mint istentelen rendszer el-bukott (Magyarországon is), és helyét felváltotta a demok-rácia. Sőt, hogy a félrevezetés nagyobb legyen, egy olyan keresztyén-demokrata kormányzat, melynek új alkotmá-nyában Isten neve és a nemzeti hitvallás is szerepel. Ez a rendszer a konstantini modellen alapul, és a háttér szelle-miséget az éppen akkor kialakulóban levő katolikus egyház adja éppen olyan alattomos módszerekkel. Mint ahogy az első zsinaton, melyet Konstantin rendezett meg, a megje-

lent püspökök közül sokan még testükön hordozták a kín-zások nyomait, ugyanúgy az elismerésért folyamodó mai gyülekezetben még sokan ülnek, akik hitükért börtönbün-tetést szenvedtek. A fenyegetés és a kínzás nem volt képes őket eltéríteni, a szabadság és a pénz megtette hatását. Ab-ban az időben a középkori, parázna egyház kialakulásához vezetett, most pedig ugyanennek az egyháznak vezetése alatt álló világvallásba való integrálódásának első lépésé-hez.

A KÖZÉPKORI EGYHÁZ

Jézus Krisztus élő gyülekezete tovább létezett egy olyan

időben is, melyet a sötét középkornak szoktak nevezni; egy olyan körülményben is, amikor a keresztyénség látszólag teljesen elveszítette eredeti arculatát és az egyházban min-den megtalálható volt, ami korábban csak a világra volt jel-


lemző. De a sötét háttér mögött élt az élő gyülekezet, látszó-lag teljesen elnyomva, úgy, hogy róluk a történelem nagyon

keveset jegyez fel. Az egyháztörténelem inkább a hivatalos egyházról szól, de amint már korábban említettük, erről az élő egyházról is készült tovább az emlékirat a Mennyben.

Most nem egyháztörténelmet írunk. Nem a Római Kato-likus Egyház történelmét, hanem a katolicizmus bélyegeire szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy ezeket a bélyegeket fel-ismerhesse mindenki a mostani gyülekezeti állapotokban is.

Mint ahogy szóltunk róla, a világ minden formájában tért hódított az ilyen módon szabaddá vált egyházban. Ko-rabeli feljegyzések tanúsítják, hogy a viselkedésben és az

öltözetekben is teljes ellazulás látszott, a hiúság ebben a formában is teret kapott. Az istentiszteletek látogatása iránt is közönyösség mutatkozott, sőt sokan csak egyhangúan, unottan ültek az igehirdetés alatt, míg mások cseverészés-sel töltötték az időt.

Ezzel egy időben utat tört magának mindaz a jelenség, mely ma a katolikus egyház dogmáiként ismert. Ezek olyan erős jegyek, melyek nem csak a Római Egyház jellemzői, hanem sok protestáns kisegyházban is felismerhetőek kü-lönböző formában. Ezekről szeretnénk külön-külön említést tenni.

Üdvösség csak az egyházon belül

Azt a tényt, hogy csak Jézus Krisztuson mehet bárki is

az Atyához (János 14: 6), szájvallomásában az Egyház nem tagadja, a gyakorlatban mégis mást tanít. A magát egyedül üdvözítő egyháznak tartó közösség ugyanis kizárja, hogy más közösséghez tartozó hívek is lehetnek Isten gyermekei, ezáltal tagadja, hogy üdvözülhetnek. Ez az állítás már csak akkor következhetett be, amikor az egyház már nem ismer-

te Jézus Krisztust, így az üdvösség útját kénytelen volt sa-ját magában meghatározni.

Ez az erősen katolikus vonás egyre erősebben hódít tért, amikor egyre leplezetlenebbül nevezi meg a gyülekezet saját magát Krisztus testének, egyetlen élő útnak, mely Is-tenhez vezet. Bár komolynak hangzik ez és mintegy óva in-tés a más egyházakhoz való viszonytól, valójában Jézus Krisztusról, mint az Atyához vezető egyetlen útról áttereli a


figyelmet egy egyházközösségre. A veszély éppen ebben van: a Sátánnak az a célja, hogy Jézus Krisztusról, az üdvösség

egyedüli alapjáról másfele fordítsa a figyelmet, és ennek egyik célja pont a vallási közösség.

Ez egy rendkívül tévelygő és eretnek tanítás, és annál inkább félrevezető, mert egy olyan köntösbe bújik, mint amelyik a gyülekezetet egy ökumenikus mozgalomtól akarja megóvni. Ezt örömmel elfogadják a tagok, és tisztelettel néznek a szólóra, mint aki sokat fárad azért, hogy a gyüle-kezetet megőrizze a régi alapon, és örömükben észre se ve-szik, hogy egy másik úton vezeti be egy igazi ökumenikus mozgalomba, mely a világ vallásaiból éppen a Római Egy-

ház vezetésével fog létrehozni egy olyan világvallást, mely-ben minden kisegyház látszólag megtarthatja függetlensé-gét. A valóságról, az igazi háttérről most még nincs szó.

Meggyőződéssel valljuk, hogy isteni munkát, mely lát-szólag a gyülekezet egységének, lelki épülésének céljával történik, semmiféle hamis és téves eszmével nem lehet vé-gezni (1. János 2: 21).

Az „egyedül üdvözítő gyülekezet” tanának van egy na-gyon súlyos mellékhatása, melyet a „másként gondolkodók” ellen fel lehet használni. Ugyanis ha felismerne is valaki bármit az Igéből, ami eltér a gyülekezet hitgyakorlatától

vagy hivatalos felfogásától, saját lelkiismeretével szembeke-rülve nem meri elfogadni. A félelem légköre a kiközösítéstől való félelemből adódik, mert mélyen idegződött a gyülekezet tagjaiba, hogy aki ebből a gyülekezetből bármi oknál fogva kikerül, az a Mennyországba se juthat be, mivel elhagyta az Urat. Így ez a tény fenyegetések eszközévé vált, mellyel egy „jó rendet” meg lehet tartani a közösségben.

A középkori egyház ugyanezt az elvet követte a kiátko-zás gyakorlatával, amitől jobban féltek az emberek, mint vagyonuk elvesztésétől, vagy a börtöntől. Ezért ragaszkod-tak görcsösen egyházukhoz még akkor is, ha lelepleződött

előttük annak hamissága, mert ez számukra az üdvösség alapját képezte

Tanítói hivatal

Az előzőekkel szoros összefüggésben van. Köztudott,

hogy régen a katolikus híveknek nem volt szabad Bibliát


olvasniuk, azzal a megindokolással, hogy ők nem képesek azt érteni, hanem csak a papi réteg. A technika fejlődésével

és az információ áradatának forradalmával ez tarthatatlan volt, ezért az egyik zsinaton az egyház ezt a rendeletet felol-dozta, azzal a kikötéssel, hogy mindenki úgy olvashatja a Bibliát, hogy értelmeznie csak a Tanítói Hivatal által elfoga-dott módon szabad. Ezért a katolikus hívőnek kötelessége ragaszkodni és hinni az Egyház valamennyi kinyilatkozta-tott tantételében. A Katolikus Egyház nem hajlandó elfo-gadni azt, hogy a keresztyén tanítások és gyakorlatok te-kintetében egyedül a Bibliának van döntő tekintélye.

Ez a jelenség sokkal árnyaltabb formában jelentkezik. Erre nincs határozott utalás, de az úgynevezett „hitalapok”,

melyekben sok teológiai kérdés van, erősen meghatározzák a tagok gondolkodását. Nem csak hogy meghatározzák, ha-nem sablonok közé is állítják. Ez azt jelenti, hogy egyes kérdésben egy gyerekkorától a gyülekezetbe járó tag reflex-szerűen tudja a hivatalos értelmezést, ezért nem is érzi szükségét, hogy felülvizsgálja azt.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nagyon óvatos lép-tekben újabb és újabb hittételek érkeznek, melyek a köz-ponti vezetésnek köszönhetők. Ezekre a Bibliát olvasó, éber tagok az elején még reagálnak, de lassan mégis beágyazó-dik a gyülekezet tudatába.

Szent Hagyomány

Mint ilyen, ez a katolicizmus egyik alappillére. A ha-

gyomány, mely legtöbbször bizonytalan eredetű, mindig felülírja a Biblia igazságát. Ezekre mindig úgy hivatkoznak, mint atyáik tanítása, hátrahagyása.

Hogy ez milyen mértékben jellemzi a mi közösségünket, abban megoszlanak a vélemények. Azt nagyon kevesen is-

mernék el, hogy a hagyomány, a megszokás erősebb szóval bírna, mint a Biblia.

De a hagyományok legnagyobb kárt azzal okoznak, hogy olyan szinten terhelik meg a lelkiismeretet, hogy hiába világosodik meg egy hívő ember szeme előtt a Szent Írásnak valamely igazsága, képtelen a szerint élni, mert megkötözött lelkiismerete nem engedi azt. Ebből lehetetlen megszaba-dulni, csak a szabadság Lelke által.


Amikor a gyülekezetet már nem képes összetartani a szeretet, a Szent Lélek, akkor nagy jelentőséggel bírnak az

emberi rendelések. Amikor a belső kohézió megszűnik, ak-kor abroncsot kell húzni rá, hogy szét ne essen. Csak így lehet a formális keretek közt megőrizni az egyházat, ehhez pedig törvény kell és szankció. Igaz, hogy ez a törvény már nem Isten Igéje, a mérce pedig már nem a Szent Lélek taní-tása, de nincs más út ahhoz, hogy az egyházat egybe tart-sa. Nem lélekben, hanem szervezeti formában, és még min-dig abban a tudatban, hogy maradt az élő Istennek egyhá-za.

Szolgálatok

Az első keresztyéni egyházban meg voltak a különböző

szolgálatok, de olyan szolgálat nem volt, amely elsőbbséget vagy felsőbbrendűséget élvezett volna a többivel szemben. Nem üres teológia volt, hanem valós hittapasztalat, hogy a gyülekezet minden tagja rendelkezett a Szent Lélek ajándé-kával, és mindenki egy királyi papsághoz tartozott. Ennél fogva mindenki magyarázhatta az írásokat (1. Kor 14: 31), és nem létezett külön tanítói csoport. Sőt, az apostol min-denkit buzdított arra, hogy igyekezzen, hogy tudjon írást

magyarázni (1. Kor. 14: 1). A gyülekezet nem rendszer elvén működött, hanem tel-

jes teret engedett annak, hogy a Szent Lélek mindenegyes tagon keresztül elvégezhesse munkáját. Ez Jézus tanain alapul (János 14: 21). Egyedül a Szent Lélek az, aki tudja, hogy kiben milyen ajándék van, és mire tudja használni. Így volt egész a test, így működött harmonikusan a gyüle-kezet.

De az egyetemes egyházban már egyre inkább kezdett különválni a tanítók csoportja, akiknek kizárólagos joga lett az igének magyarázása. Így az átlag nép csak hallgatóként

volt jelen az összejöveteleken, a Szent Lélek nem használ-hatta fel a bennük levő ajándékot.

Az első gyülekezetben minden szolgálat és munka telje-sen egyenrangú volt, úgy a szolgálatot elvégzők is egymás-mellé voltak rendelve rangsorolás nélkül (1. Kor 12: 22-25). Az egyház változása után egyre inkább bevezették azt, hogy


egy magasabb rendű szolgálatba csak egy alacsonyabb rendű szolgálaton keresztül lehet eljutni.

Mint mindenre, erre is van érvelés, és nem kell arra gondolnunk, hogy a Római Egyházban az Igétől való eltéré-sekre nincs ésszerű magyarázat; sokszor még részben a Bibliával alá is vannak támasztva.

Ennek a „jó rendnek” a legnagyobb hibája, hogy telje-sen lekorlátozza a Szent Lélek munkáját a gyülekezetben, amit valaki által el akar végezni. Ezt csak tovább fokozza, hogy egyes szolgálatokra való kiválasztásnál nem az aján-dék az elsődleges szempont, hanem a vezetők elvárásainak, rendeleteinek való megfelelés és az azokkal való feltétlen egyetértés. Így nagyon sok olyan szolgálattevő van a gyüle-

kezetben, aki inkább fárasztja, mint építi a közösséget. A Katolikus Egyház egyik legsúlyosabb tévedése az,

hogy azt állítja, hogy az egyszerű ember nem értheti meg az isteni dolgokat és nem is képes közvetítő nélkül Vele kap-csolatba lépni. Ebből az eretnek gondolatrendszerből szüle-tett meg a papi tisztség közvetítő szerepe. Így például egy úrvacsora is csak akkor számított érvényesnek, ha ők ce-lebrálták, függetlenül attól, hogy erre a legkisebb utalás sem volt az Igében.

A katolicizmus e bélyege úgy jelenik meg ma, hogy azt vallja ugyan, hogy mindenki Szent Lelket kapott, de azt

már kétségbe vonja, hogy egy egyszerű tagnak is jelenthet ki valamit, amiből az egyházi vezető kimarad. Ezt a dillemát úgy hidalja át, hogy az egyszerű tagok is kapnak Szent Lel-ket, mégpedig az engedelmesség Lelkét, mely őket a szófo-gadásra tanítja – természetesen vezetőik felé. És ennek van is igei alapja (Zsid. 13: 17). Csakhogy ez az elmélet feltétel nélküli engedelmességet követel, ami viszont már nem egyezik az Igével (Csel. 5: 29).

Az egyház közvetítése

Az első keresztyéni gyülekezetben még vallották és hit-

ték, hogy az üdvösséghez nem kell egyházi közvetítés. A gyülekezet feladata, hogy a bűnös világ felé az örömüzene-tet hirdesse, közvetítse azt, hogy az Istennel való megbékü-lés csak Krisztus által van (2. Kor 5: 18-20). Ehhez minden tagjának állandóan a Szent Lélek vezetése alatt kell állnia, hogy bármikor és bárhol használhassa őt. (1. Péter 3: 15).


Ezen kívül nincs szükség az egyházra, mint közbenjáróra Isten és ember közt, hogy a bűnös kapcsolatba léphessen

Istennel. Ezért is a gyülekezet nem magát prédikálta, ha-nem Jézus Krisztust (2. Kor 4: 5).

A középkori egyházban már nyíltan hirdették, hogy az egyház közvetítése nélkül nincs üdvösség. Ezzel az embere-ket lelkiismeretük letaposására kényszerítették. Ugyanis az egyház megtagadta mindenkitől a szent dolgokban való részvételt, aki nem fogadta el dogmáját. Mivel az emberek lelkiismerete meg lett kötözve, és tudatukká vált az, hogy az üdvösség csak az egyházon belül lehetséges, kénytelenek voltak elfogadni ezeket a hagyományokat és emberi rende-

léseket, még akkor is, ha nem értettek velük egyet. A középkori egyház szelleme megmutatkozik az utolsó

idők gyülekezetében is. Mivel az emberek szeretnének meg-keresztelkedni, úrvacsorában részesedni; ezt pedig tudo-másuk szerint nem tehetik meg a gyülekezeten kívül, ezért szájukkal vallani kell egyházuk tanait, még akkor is, ha azok nem az Igén alapulnak és maguk se úgy hiszik. Így tehát ha meg szeretnének keresztelkedni, nem lehetnek őszinték. Ez sokak számára komoly lelkiismereti kérdést jelent, ezért nem tudják bevállalni ezt, és kénytelenek más közösséget keresni. Vannak olyanok, akik annyira ragasz-

kodnak gyülekezetükhöz, hogy ezt mégis megteszik. Az ilyen közösségek elöljárói súlyosan vétkeznek, mi-

velhogy magukhoz ragadják a tudomány kulcsát, megbé-lyegzik az emberek lelkiismeretét és hazugságra kényszerí-tik őket, az őszintéket pedig távozásra, miközben hangosan hirdetik, hogy ők azok, akik nem akarnak bemenni a szoros kapun, hanem egy szélesebb utat keresnek. (Lukács 11: 52).

Összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy az egyház

számára nyitva állt az út végzetes tévtanok elfogadására, melyet a szabadság bódító illatában nem ismert fel a gyüle-kezet.

A Biblia nem nevez meg egyetlen keresztyén egyházat se név szerint, hanem csak a Római Katolikus Egyházra utal, mégpedig olyan jellemzőit írja le, melyekben félreérthetetle-nül felismerhető (Jelenések 17). Ebben a részben a nagy


Babilonnak is nevezi, valószínűleg utalva arra, hogy amint az ősi Babilon világbirodalom volt, amely leigázta és uralma

alá helyezte az akkori világ nemzeteit, ugyanúgy a Katoli-kus Egyház uralma alá hajtja a kisegyházakat. Ezáltal jön létre a világvallás, mely egy globalizált világban szükségsze-rűen egyesíti maga alatt a vallási közösségeket. Az ősi Babi-lon testi hatalom volt, melyet fegyverrel szerzett meg, ez utolsó Babilon szellemi hatalom, melyet szellemi fegyverek-kel, mindenekelőtt a félrevezetéssel szerez meg.

Ennek az egyesített vallási Babilonnak is le kell omla-nia és részt vennie a nagy nyomorúságban, azokkal együtt, akik vele egyesültek; nem testi vonatkozásban (tehát nem szó szerinti koalícióról van szó), hanem szellemi vonatko-

zásban (Jel. 2: 22). Ezért nem ismeri fel a veszélyt és áldo-zatává válik az, aki alszik lélekben,.

Ez az egyház megmarad az idők végéig, melyet a Biblia a nagy paráznának nevez. A lelki paráznaság szelleme ural-ja, mivel működésének módját, hierarchikus rendszerét tel-jesen világi módszerek szerint építi fel, olyannyira, hogy a világ politikájában is nagyobb szava volt és van, mint sok királynak, államfőnek.

Azért kell ezekről határozottan és nyomatékosan szólni, mert annak, aki látja saját gyülekezetében a középkori egy-ház jeleit, és látja egy ilyen babiloni rendszerhez való köze-

ledését, annak fel kell készülnie a futásra, mely ennek a rendszernek nyomorúságos összeomlása előtt kell, hogy bekövetkezzen, amikor a mennyből való szózat kiált: „Fus-satok ki Babilonból én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel. 18: 4).

Csodálkozunk azon, hogy miként jöhetett létre annyi és olyan komoly eltérés a Bibliától az egyházban. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy miként lehetséges az, hogy nem veszik észre olyan emberek, akik jól ismerik a Bibliát, mint teológusok, papok, egyháztörténészek. Ha viszont nyi-

tott szemmel járunk és az Úrral meg van az élő kapcsola-tunk, akkor mi is szemtanúi lehetünk olyan közösségben hasonló folyamatoknak, melyekről tudjuk, vagy mi is meg-tapasztaltuk, hogy jó alapon indultak el. Ez ad magyaráza-tot arra, miként lehetséges ilyen mértékű eltérés az Igétől.

Ez hasonló jelenség, mint a bűn, mely csak csírájában kezdődik és később fává nő. Ebben az esetben azért veszi valaki a bátorságot hozzátenni az igéhez, mert neki úgy tet-


szik, és máris elindult egy olyan lejtőn, ahol a végén egész extrém dolgokig is eljut. Példának vegyük azt az Igét, amit

Jakab apostol mond: „Valljátok meg egymásnak a ti bűnei-teket”. Ehhez jön egy torzítás, egy emberi hozzáadás: „Az arra rendelt szolgának.” Persze van rá ésszerű magyarázat, de ez már egy lépés a katolicizmus felé.

Nem a bíborosi és egyéb papi öltözettel kezdődött, ha-nem a tanítók és az egyházi szolgák kiemelt helyzetével. A pápaság se egyik napról a másikra alakult ki, először csak vezető egyházi szolga (püspök) volt a neve.

A középkori pápai egyház jellemzői kezdeti formájukban ma is felismerhetők, tetőzve azzal, hogy most egy soha nem

látott tempóban pörgeti a gyülekezet tagjait a sokat nyújtó és kívánó világ, így a katolicizmus szelleme annak belátha-tatlan következményeivel ismét hatalmába tudta keríteni a gyülekezetet. A szellemiség hasonló, a gyakorlat eltérő. Nincs rózsafüzér, Mária szobor, szentelt víz vagy bíborosi palást; de ez nem is kell. A Sátán mindig szellemi síkon dolgozik, a külső formaságok őt nem igazán érdeklik. Ő az ember szívét célozza meg.

A középkori egyház, melynek őse a hitért valamikor na-gyon sokat szenvedett, üldöző egyházzá változott. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a Sátán átvette folyamato-

san az irányítást, és azokat, akik felébredtek az igazságra és felismerték az egyház romlottságát, megpróbálta vissza-téríteni az egyház tanaihoz.

Valójában nem a tanokkal volt problémája, se azzal, hogy ezek a hívek jó erkölcsűek voltak, hanem azzal, hogy cselekedeteikkel vagy éppen szóval is rávilágítottak az eltért egyház romlására.

Jézus Krisztus megjövendölte, hogy eljön az idő, mikor az övéit kivetik a gyülekezetekből, sőt, ha valaki meg öli majd őket, akkor állítja, hogy isteni cselekedetet cselekszik (János 16: 1-3). Jézus világossá teszi a tanítványok előtt,

hogy azért fogják őket üldözni, mert nem ismerik az Istent (János 15: 20-21). Csak a testi emberek üldözik a lelki em-bereket a kezük közt levő eszközökkel (Gal. 4: 29). A 16. századból sok törvényszéki jegyzőkönyv maradt hátra, melyből az egyikben leírja, hogy az inkvizítor azzal vádolja a hamis egyházból eltért híveket, hogy ők farkasok, míg az egyház hű tagjai az igazi bárányok. Erre a mártír azt felelte,


hogy ő még soha nem látott olyan bárányt, amelyik megtá-madta volna a farkast.

A fenti állítás még szembetűnőbbé válik, hogy ha figye-lembe vesszük azt, hogy míg azokat keményen üldözte az egyház, akik eltértek dogmáitól és hagyományait nem tisz-telték, illetve a vezetők erkölcstelen, hitetlen eljárásait fel-mutatták, addig a bűnök felett szemet hunytak. Kiemeltek és megneveztek néhány halálos bűnt, melyért kiátkozták a tagokat, ugyanakkor bárki élhette hamis és erkölcstelen életét szabadon az egyházban, ha a cégéres bűnöket nem követte el.

Különös, hogy a középkori egyház milyen sok mártírt avatott szentté, akik a korai egyházban életüket adták

Krisztus tanúbizonyságáért, ugyanakkor ők lettek az üldö-zőik azoknak, akik az általuk szenteknek nyilvánított vér-tanúkhoz hasonló szellemben éltek (Máté 23: 29-30). És mindezt úgy teszik, hogy erről egyáltalán nem vesznek tu-domást.

A „piszkos munkát” az egyház vezetői végezték el, a ta-gok egy része egyet értett velük, egy másik része a mártí-rokkal érzett együtt, de nagyon kevés olyan volt, aki fel-emelte volna szavát mellettük.

Felmerül bennünk a kérdés, hogy mi hátránya szárma-zott abból az egyháznak, ha tagjai olvasták és kutatták az

Igét, ha magánházaknál összegyűltek a Biblia olvasására és a szeretet ápolására. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha fel-ismerjük, hogy az ördög áll minden ébredés elfojtása mö-gött. Talál az egyházban olyan embereket, akik a féltékeny-ségtől fűtve hatalmuk védelme érdekében igyekeznek el-nyomni minden olyan kezdeményezést, mely nem a nevük-höz fűződik. Látszólag egy tévelygéstől akarja megóvni híve-it az egyház, miközben saját magában hemzseg a sok hamis tudomány. Mivel az Ige őszinte olvasása közben az ember felismer sok ilyen tévtanítást, ezért nem nézik jó szemmel

az ilyen fajta aktivitást. Egy ilyen ébredés komolyan fenye-geti hatalmukat, és azt, hogy a tudomány birtokosai nem ők lesznek csupán. Ezért sokkal jobb számukra az, ha a nép tudatlan marad, nem törődve azzal, ha elvesz is miatta (Hóseás 4: 6).

Ugyanez a szellemiség uralkodik minden olyan mai egyházban, mely eltért az igaz alapról, Jézus Krisztusról. Aki az egyház tanításával nem ért egyet, aki felmutatja an-


nak hamisságát, azt üldözik, rendbontónak és az egység megháborítójának nevezik. Ugyanakkor sok hamisság felett

szemet hunynak. Ez az egyik legbiztosabb ismertető jele annak, hogy egy valamikor üldözött egyház üldözővé válik, és így a katolicizmus jeleit hordozva kész integrálódni egy világvallásba, mely az utolsó időben egyesíti magában az összes kisegyházat is, amely szellemben behódol a politikai-vallási egyesülés eszméjének, hogy így anyagi javakhoz jus-son és elkerülje az üldözést.

Az első századokban a pogány világ üldözte a keresz-tyéneket, majd az utolsó időkben a kommunista hatalom, illetve számos országban a muzulmánok. Az egyház buká-

sával egyidejűleg az élő hitű keresztyének üldözése a ke-resztyén egyház képviselőitől jött, akik szentül hitték azt, hogy azzal, hogy az általuk eretneknek vélt keresztyéneket üldözik, isteni cselekedetet tesznek (János 16: 2). Itt egy merőben más üldözésről van szó, mint a pogányok részéről. A színfalak mögött ugyanaz a hatalom áll, a sátáni erő, akinek mindig az volt a célja, hogy az isteni munkát tönkre-tegye, az élő gyülekezetek fejlődését, buzgóságát megtörje.

Amikor egy keresztyén egyház üldöz másként gondolko-zó keresztyéneket, akkor felmerül a kérdés, hogy valóban eretnekeket – azaz a bibliai tantól eltérő embereket – pró-

bálnak meg minden eszközzel az Ige általi jobb belátásra bírni, vagy pedig azért üldözi az egyház a másként gondol-kozó csoportokat vagy egyéneket, mert a romlott egyház nem szenvedheti el az igaz keresztyéneket?

A fenti kérdés sokszor kerül előtérben, amikor egy gyü-lekezeten belül elkezdődnek a nézeteltérések, és valaki, vagy egy csoport másképpen értelmezi és gyakorolja a lelki dolgokat, mint a gyülekezet, vagy annak vezetői. A kérdés az, hogy vajon a másként gondolkozó az a gyülekezethez képest másként gondolkozó-e, vagy pedig az Igéhez képest? Vagy pedig az Igétől immáron eltért egyház nem bírja be-

venni az egészséges tant. Jézus előre jövendölt róla, hogy eljön az idő, amikor az

övéit kivetik a gyülekezetekből, azt gondolván, hogy isteni tiszteletet cselekszenek. Ez hamar meg is történt, amikor a zsidók kitagadták azokat, akik Jézus Krisztusban hittek, és ez folytatódott így az idők végéig. Saulus azért üldözte a ke-resztyéneket, mert úgy vélte, hogy ezzel atyáinak hitét vé-


delmezi. Tette ezt egészen addig, míg fel nem ismerte, hogy magát Jézust üldözte azokban.

Saulus példája sokszor megismétlődött a keresztyénség történetében. Sok olyan gyülekezetvezető van, akik atyáik-nak hitét vélik védelmezni, miközben nyomást gyakorolnak azokra, akik lélekben járnak és a hagyományoktól mente-sek. Ők soha nem ismerték meg Jézust, soha nem volt vele élő kapcsolatuk. A gyülekezet rendszeréből és a hagyomá-nyokból táplálkoznak.

Látszólag jó szándék vezeti őket a tekintetben, hogy visszatérítsék atyáik hitére azokat, akik szerintük eltéve-lyedtek, de valójában csupa emberi, testies módot alkal-maznak, mivel valahol mélyen leginkább a hatalomvágy

hajtja őket. Sokkal inkább féltik hatalmi helyzetüket, mint azoknak lelkét, akik szerintük eltévedtek.

Ezt legkönnyebben abból lehet felismerni, hogy míg azokat fenyítik és kizárják, akik rendeléseikkel nem értenek egyet, addig a bűnöket megtűrik a gyülekezetben, néhány cégéres bűn kivételével. Tanításaikból egyre jobban kidom-borodik az egyház és vezetőinek szerepe, mint Jézus Krisz-tus lénye. Aki figyelmesen szemléli gyülekezetében a jelen-ségeket, az könnyen felismerheti ezeket a jeleket.

Azt mindenesetre egyértelművé teszi az Ige, hogy csak a testiesen gondolkozó hívők üldözik a lélek szerint járókat

(Gal. 4: 29). Azok, akik tudják magukról, hogy gyarló emberek, de

szeretik az Úr Jézust és igyekeznek neki kedves életet élni, óriási vívósásba kerülnek, amikor saját gyülekezetük tagja-ival, elöljáróival kerülnek konfliktusba hitük miatt. Teljesen elképzelhetetlennek tartják, hogy az üldözés azoktól jön, akik a gyülekezet lelki vezetői, akik a szent dolgokkal fog-lalkoznak és komoly beszédeket mondanak.

Ilyenkor nem az üldözés, hanem az ebből adódó vívódás a legnehezebb. Tudta ezt Jézus jól, hogy ez nagyon nehéz

lesz az övéinek, sőt nagyon könnyen botránkozáshoz is vi-heti őket. Ezért mondta: „Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.” (János 16:1-2)

Rámutat arra, hogy aki ezt teszi, az nem ismeri Őt, még ha mégoly fennkölt szavakkal beszél is Róla. Nem lehet az, hogy aki ismeri Jézust, az megtegye Ővele ezt, hiszen Ő


maga mondta: „Bizony mondom néktek, a mennyiben meg-cselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én ve-

lem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40) Ebben az óriási nyomásban összeroppannának az Övéi,

ha nem mondta volna meg előre nekik Jézus. Ezért miután ezeket nagyon röviden elmondta a tanítványoknak – akik röviddel azután szintén összeütközésbe kerültek a vallási vezetőkkel -, ezt is mondta: „Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljõ az az idõ, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettõl fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék.” (János 16:4)

Ez a jelenség – az erkölcsi romlás és a bibliai igazságok-tól való eltérések – készítik elő az ébredést, mely először csak a hamisságokon való felháborodásban jut kifejezésre, később többeknél egy valódi ébredést indít el.

REFORMÁCIÓ

A tizenhatodik században a Római Egyház erkölcsileg

nagyon mélyre süllyedt. A papok erkölcstelen életet éltek. Eközben az egyház anyagi gondokkal is küzdött, hiszen fényűző életvitele sokba került. Ehhez pénzbevételre volt szüksége, ezért bűnbocsátó cédulákat adott ki, melyekről azt hirdette, hogy aki ilyet vásárol, az feloldoztatik minden bűnéből.

Ez a pápai rendelet a korábban már az egyház erkölcsi romlását felismerő Luther Mártont arra indította, hogy 95 tézisét, mely leleplezte a katolikus doktrínákat, kiszegezze a wittenbergi templom kapujára. Ezért Luthert az egyházból kiközösítették, erre ő nyilvánosan elégette a pápai bullát. Menekülnie kellett, és három éven keresztül Wartburg vá-rában élt, ahol lefordította a teljes Bibliát német nyelvre.

A Luther által elindított reformáció óriási tűzbe borítot-ta az egész keresztyénséget Európában. Ez egy olyan fo-lyamatot indított el, ami a keresztyénség hátralevő idejére rányomta bélyegét.

Ennyit nagyon röviden a reformáció történetéről. Min-ket azonban most inkább az foglalkoztat, hogy mindez ho-gyan hatott az élő gyülekezetre, azokra, akik amellett, hogy


részesei voltak a reformáció hatásának, megélték hitéletü-ket az evangélium szelleme szerint.

A reformáció egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy megtámadta a katolikus egyház azon hittételét, hogy az üdvösség a cselekedetek alapján része az embernek. A reformátorok felismerték, hogy ez nem bibliai igazság, ha-nem az üdvösség a hit útján, kizárólag Isten kegyelméből nyerhető el.

A történelmi feljegyzések alapján állíthatjuk, hogy a re-formált egyház tagjai hamarosan még erkölcstelenebb életet éltek, mint a katolikusok. Mi ennek a magyarázata? Min-den valószínűség szerint az, hogy a reformáció is csupán egy tömegbázison alapuló egyházat hozott létre – Luther tel-

jes jó szándéka és őszinte ébredése ellenére. – Így nem az újjászületés által kerültek be a gyülekezetbe az emberek, hanem egyfajta „politikai mozgalom” részesei lettek csupán. Ebből kifolyólag a kegyelem számukra egy olyan szabadsá-got jelentett, mely a bűnöknek utat nyitott.

Itt Luther kétségtelenül egy súlyos hibát követett el, mert ahelyett hogy a kezdetekhez hasonlóan magát és az ügyet teljesen Istenre bízná, a német nemességre támasz-kodott a pápai támadások kivédése érdekében. Így egy kilá-tásban levő üldözés elkerülése politikai eszközök bevetésére sarkalta a reformáció kulcsfontosságú embereit. Ez a világ

és az egyház egyfajta ismételt összefonódását eredményez-te, mely alapjában tette lehetetlenné azt, hogy egy élő gyü-lekezet alakulhasson belőle.

Ezt nevezik a sárdisi gyülekezetről szóló jövendölés kor-szakának, mely látszatra életet adott a keresztyénségnek, ugyanakkor mégis halott volt (Jel 3: 1).

Hasonló modell alapján történt az elkövetkező időkben is a különböző gyülekezetekben, és ugyanennek a folya-matnak vagyunk szemtanúi jelenleg is.

Ugyanis a gyülekezetek vezetőinek erkölcsi romlása ál-

talános elégedetlenséget váltott ki a tagokból, de ez nem in-dította őket egy igazi megtérésre, hanem a nyűgös dogmák és az egyeduralom lerázására. Felismerték bár, hogy az üd-vösség elnyerése csupán hit által és nem cselekedetek alap-ján történik, de a valódi újjászületés nélkül egy még inkább világias élet lett a következménye.

Ez a kettős hatás viszont elindított egy olyan folyama-tot, amely ismét a színre hívta Istennek élő gyülekezetét, és


egy tűz ismét lángba borította a világot, melyet az ördög se nézhetett tétlenül. Ez a tűz meghatározó volt a következő

évszázadokban, egészen a közelmúltban bekövetkezett hit-től való szakadás koráig. Erről szólunk a következő rész-ben.

ÚJRAKERESZTELŐ ÉBREDÉSEK

Az újrakeresztelő mozgalom anabaptista néven került

be az egyháztörténelembe. Ennek a mozgalomnak a sarka-latos pontját a felnőtt keresztséghez való visszatérésben ha-tározzák meg, de ennél egy lényegesebb pont az, ami való-

jában életre hívta ezeket a gyülekezeteket; mégpedig az új-jászületés.

Az anabaptista gyülekezetek kialakulását 1925. évre te-szik, amikor Zürichben Félix Manz, Georg Blaurock és Kon-rád Grebel elsőnek megkeresztelték egymást majd többeket, akik hitükről bizonyságot tettek. Ezzel a reformált helvét egyház üldözését azonnal kihívták. Előbb Ulrich Zwingli előtt nyilvános hitvitában védték meg hitfelfogásukat. Ami-kor a reformált egyház nem tudta őket meggyőzni, üldözés-hez folyamodott. Félix Manz nyilvános vízbefojtása csak egy ismételt, kegyetlen üldözési folyamatot indított be, melyben Európa szerte ismét fellángoltak a máglyák és tízezrek tet-tek hitbizonyságot életük feláldozásával Jézus Krisztus mellett.

Hasonló tűz keletkezett Hollandiában, melyre az Úr Menno Simon volt katolikus papot ébresztette fel. A követ-kezmény éppen úgy az üldözés lett. A mai mennonita gyü-lekezetek ebből a tőből származnak.

A legtöbb írásos feljegyzés, törvényszéki jegyzőkönyv, börtönben íródott levél ebből a korból maradt fenn. Olyan élénken vetíti az olvasó szeme elé az üldözött gyülekezet csodálatos egységét, szellemi gazdagságát, hogy az a mo-dern időkben is bátorságot és vigasztalást ad a Krisztus ne-véért háborúságot szenvedő híveknek. A vallatások és tár-gyalások feljegyzései pedig párhuzamba állítják korunk val-lási szembenállását, mikor az üldöző egyház és a szenvedő gyülekezet egymáshoz való viszonya, a vádak jellege telje-sen felismerhető a mai gyülekezetben is. Ebben a katoliku-


sok szerepét az azóta elvilágiasodott gyülekezet játssza, míg az anabaptistákét azok, akik azzal nem tudnak azonosulni.

Amint már említettük, ez az ébredés felszínre hozta az élő gyülekezetet, mely egy-egy hitközösségben testet öltött az elmúlt öt évszázadban különböző helyeken és időben. Ennek eredményeképpen volt egy ismételt ébredési hullám a 19. században, mely gyülekezetünket is életre hívta.

Erről szól a filadelfiai gyülekezethez szóló üzenet. En-nek az ébredésnek egyik jellemzője a tiszta Igéhez való visz-szatérés (Jel. 3: 10). Ez a korszak kapott egy megnyílt ajtót, melyet senki nem zárhatott be; még a legkeményebb üldö-zések se tehették tönkre az elkezdett munkát. A gyülekezet élt és szaporodott.

Filadelfia jelentése testvéri szeretet. Ennek a gyüleke-zetnek a tiszta igéhez való ragaszkodása mellett legnagyobb jellemzője a tiszta atyafiúi szeretet, az a ragaszkodás, mely-lyel tagjai az üldözésekben egymáshoz viszonyultak. A tisz-ta testvéri szeretet adott számukra erőt elhordozni azt a sok szenvedést, mely az üldözéssel járt együtt. Abban az idő-ben, amikor a legkeményebb büntetés fenyegetése mellett tiltották az összejövetelt, a hívek mégis összegyűltek. A testvéri szeretet volt az egyetlen indíték, amiért ezzel együtt a börtönt, a kínzást vagy a mártírhalált is vállalni tudták.

Ez a mozgalom, mely a 16. században kezdődött, majd

napjainkig egy teljesen ellaposodott keresztyénséghez veze-tett, nagyon sok tanulságot tartalmaz a mai időkben élő hí-vők számára, akik meg akarják tartani az igaz hitet, és nem elégszenek meg egy formális gyülekezeti élettel, vagy a világi dolgokkal összekevert látszat keresztyénséggel. Ezért most röviden kitérünk rá, hogy miként hatott az elmúlt öt évszá-zadban a keresztyénüldözés a gyülekezetekre. A kérdés azért is foglalkoztat minket, mert mi most egy olyan időben és helyen élünk, amikor nem kerül semmiben keresztyén-nek vallani magát bárkinek, vagy egy keresztyén közösség-

hez tartozni. Ebben az időben azon kívül, hogy vagy a régi hagyományokkal, vagy teológiai mértékekkel mérlegelik egymást a keresztyének, esetleg zárják ki egymást kölcsö-nösen közösségükből, nem igazán látszik, hogy mi van a felszín alatt. Amikor viszont eljönnek az üldözések, és a hi-tet a legkeményebb körülmények közt is meg kell vallani, akkor már lehullik a lepel, és ott mindenkinek megmutat-kozik a valódi hite.


Nagyon komolyan szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy most olyan időt élünk, amikor nincs keresztyénüldözés, a

hitélet viszont rendkívüli módon ellaposodott. Ha lesz még egy komoly üldözés – és ezt nem tudjuk – akkor ki fog mu-tatkozni, ki épített a kősziklára. De ha nem is lesz üldözés, akkor is csak az állhat meg, aki most az igazi sziklára épít. Aki nem, az elvész az utolsó idők rendkívül félrevezető szel-lemiségében.

Amikor az újrakeresztelő mozgalom elkezdődött Zürich környékén, sokan csatlakoztak hozzájuk, felismerve, hogy a gyermekkeresztség nem Biblián alapul, ezért megkeresztel-kedtek nagy számban. Az első hónapokban ez nem váltott

ki semmilyen üldözést. De amint a reformált egyház vezetői felismerték, hogy a mozgalom veszélyt jelent egyházuk poli-tikai befolyására, letartóztatták és bebörtönözték azokat, akik megkeresztelkedtek. A börtönben, amikor a hideg és az éhség úrrá lett rajtuk, és a honvágy mardosta lelküket, mert látni szerették volna családjukat, akiket hátra hagy-tak, sokan közülük megígérték, hogy visszamennek a re-formált egyházba, melyből kiváltak, és nem látogatják az igaz hívők gyülekezetét. Ezzel látszólag nem adták fel hitü-ket Jézus Krisztusban, sőt továbbra is istentiszteletre jár-tak, oda, ahova régen is tartoztak. A Jézus Krisztusban va-

ló hit feladása a megismert igazságtól való visszaállást je-lentette, mely miatt abbahagyták összejöveteleiket, és a szokásos istentiszteleti alkalmak mellet visszatértek a szo-kásos, mindennapi élet kerékvágásába és a kezdeti tűz ki-aludt szívükben.

Tudom, hogy fűtött szobában, jóllakva olvasva ezeket a sorokat, nem igazán lehet megérteni azokat akik megtagad-ták meggyőződésüket. Téli hidegben, gyengén öltözve kint állni a szabadban, vagy több evést kihagyva, éhesen és szomjasan egy kicsit jobban bele tud gondolni az ember, de még mindig nincs szabadságában korlátozva és szeretteitől

elzárva. Mindemellett óriási nyomást gyakoroltak rájuk a meggyőzéssel, hogy amiben hisznek, az értelmetlenség és nem az igazság.

Amikor napjainkban valaki felismeri az igazságot és a testvéreivel összejöveteleken erősítik egymást; de a gyüleke-zetének vezetősége elmarasztalja, nem jó néven veszi, és ez miatt inkább megszakítja áldást jelentő kapcsolatait: akkor


az nem éli meg valóban a hitéletet. Ott csak egy felszínes lelki élet van, mely a legkisebb fenyegetés hatására elvonja

magát attól az áldástól, amit az élő gyülekezet jelentett számára. Nagyon hamar be is következik a lelki hanyatlás, melyet először még érzékel is, később teljesen megszokja az ellaposodott lelki életet.

Azok, akik a filadelfiai gyülekezet szellemét viszik to-vább, ugyanúgy háborúságot kell, hogy szenvedjenek Krisz-tusért. Aki ezt a háborúságot nem tudja bevállalni, az nem vallja meg Krisztust, még akkor se, ha jó hívőnek és Krisz-tus követőjének tartja magát, és eljár a gyülekezetbe, ahol hitéért semmi háborúságot nem kell szenvednie. Aki a ko-rábbi ébredést elnyomja magában, mert jobban szereti a

nyugalmat, mint a zaklatást Jézus bizonyságáért, az lejtőre kerül, és egy idő után nem is lesz benne vágy arra, hogy a szívében korábban felgyúlt tűz lángra kapjon.

Az újrakeresztelő (anabaptisata) mozgalmak a kereszt-

ség bibliai értelmezésén indultak el, de már működésük kezdetén nagy hangsúllyal bírt az igazi, evangéliumi gyüle-kezet kialakulása. Mindamellett, hogy ragaszkodtak a tiszta evangéliumi tanításokhoz, teológiájuknál fontosabb volt számukra a bensőséges testvéri viszony, mely az üldözé-sekben még inkább megerősödött.

Ennek a korszaknak egyik legfényesebb jellemzője az, hogy minden következményt vállalva elhatárolódtak a világ-tól, és az egyház minden hamis dogmájától. Mindattól, ami a világ részéről befolyással bírt a nagy egyházra, mely ezek-nek a tanoknak való behódolásra akarta őket kényszeríteni, és miután nem volt képes, kivetette őket, majd az igazsá-gért minden tőle telhető eszközzel üldözte.

Csodálatos dolog, hogy sok bizonyság, beszámoló ma-radt hátra ezekből a korokból. Ez azoknak nagyon hasznos, akik a tiszta evangélium szellemét megőrzik egy olyan idő-

szakban is, melybe most már benne vagyunk, mely az egy-háztörténelem szempontjából semmi különöset nem tar-talmaz. Ugyanakkor az élő gyülekezet tagjainak lélekben a legnagyobb megpróbáltatást jelenti, a legkedvezőtlenebb körülményt az igaz keresztyének számára. Egy olyan idő-szak, melyben az igazi keresztyénség szemmel láthatóan el-tűnik a földről, éppen akkor, amikor az Evangélium min-denhol szabadon hirdettetik.


De ebben a sötét időszakban, mely a megtévesztés és félrevezetés szellemétől teljesen át van hatva, létezik és

szenved az élő gyülekezet, és sóvárogva várja dicsőségének megjelenését. Ebben az időben tovább él az a szellemiség, mely a filadelfiai gyülekezetet éltette, azokban, akik nem hajlandók azonosulni az elvilágiasodott, dogmatikus egy-házzal, annak tanításával és életével. Ebben az időben sok bátorítást és vigasztalást ad a hívek számára elődeik kitar-tása. Azért nem kell félni attól, ha az igazságért háborúsá-got is kell szenvedni, mert ez tisztítja a szeretetet és köze-lebb hozza egymáshoz mindazokat, akik végig megőrzik magukat a hamisságtól a keresztyénség utolsó szakaszában

is, közvetlen Jézus visszatérése előtt.

A KERESZTYÉNSÉG HANYATLÁSA

Talán sokak számára különösen hat ez a cím egy olyan

időre vonatkoztatva, amiben most élünk. Hiszen a közel-múltban lehettünk tanúi, hogy a személyi és lelkiismereti szabadság a kommunista diktatúrák bukásával a keleten is egyre inkább megvalósult. Egyre kevesebb akadálya van annak, hogy a keresztyénség szabadon terjedhessen, és ez látszólag így is van. Mega gyülekezetek alakulnak és óriási missziós tevékenységek történnek szerte a világban.

Úgy gondolom, hogy szinte kivétel nélkül mindenki, aki e sorokat olvassa, tisztában van azzal, hogy ennek hátteré-ben egyáltalán nem egy igazi keresztyéni szellem áll. De a kérdés, amivel most foglalkozni szeretnénk, az az, hogy va-jon a mi gyülekezetünket érintette-e ez a hanyatlás, és ha igen, akkor miben és mi az oka annak.

Tisztában vagyok vele, hogy a kérdés már csak azért is nagyon nehéz, mert soha ennyire nem voltak kiélezve a né-zetkülönbségek mint ma. Nem csak a hitelvi kérdésekben van ez így, hanem az ok-okozati összefüggésekben is. Ha már abban is megoszlanak a vélemények, hogy gyülekeze-tünk hanyatlásnak indult-e, vagy talán már teljesen elve-szítette hivatását, akkor annak okát illetőleg még inkább megoszlanak a vélemények. Ezért csak olyan tényekre sze-retnénk alapozni, ami a Szent Írásokon alapul, és nem kí-vánunk vitába bocsátkozni egyéni véleményekről.


A hetedik gyülekezet, és egyben időrendben is az utol-só, a laodiceai. Ha figyelmesen elolvassuk jellemzőit, megál-

lapíthatjuk azt, hogy itt egyáltalán nem egy élő gyülekezet-ről van szó, aki Krisztus Menyasszonyát testesíti meg. Egy olyan gyülekezetről van szó, amelyet az Úr elvetett (Jel. 3: 16). Egy olyan közösségről, melynek tagjai nincsenek tisz-tában ezzel az állapottal, és bár úgy gondolják, hogy egy élő közösséget alkotnak, amelyik gazdag, ennek éppen az el-lenkezője igaz.

A megtévesztés éppen abban rejlik, hogy az előző kor-szak örökségéből valóban sok formai elemet tartalmaz, mely a tiszta Evangélium szerint való, a szellemisége vi-szont már nagyon távol áll tőle. Látszatra megőrzi magát a

világtól, de gondolkodása, munkálódása teljesen a világi szellemiségtől van átitatva. Ez a kettősség adja a langyos állapotot, mint ahogy a hideg és meleg víz összekeveredése.

A világ szellemiségének eredménye az, hogy a világ je-lenségéhez hasonlóan itt se lehet megoldani a problémákat, akár-mennyit tanácskoznak róla. Ütközik az egykor áldást jelentő gyakorlatokból származó, de mára többnyire szoká-sokká alakult üres vallási hagyomány a világias külső jele-ket is magán hordozó jelenségekkel. A gyülekezet figyelmét annyira lekötik ezek, hogy közben a bűn szabadon tenyész-het a gyülekezet tagjai közt, ezzel teljesen életképtelenné

téve a közösséget. Így nem csak a világ felé való küldetését nem képes már beteljesítni, hanem a saját magán belül ke-letkezett problémákat se képes többé megoldani. A gyüleke-zet maradék lelki erőit emésztve fel a teljes pusztulás felé halad.

Ennek a hanyatlásnak és pusztulásnak jeleit és okait vizsgáljuk meg. Bár az okok nagyon összetettek és bonyo-lultak, és nem is lehet mindig élesen elválasztani őket egy-mástól, mégis most a jelenségek szerint csoportosítva őket megpróbáljuk értelmezni.

A hit megfogyatkozása

Jézus következő kérdése értelemszerűen erre a kor-

szakra vonatkozik: Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön. Jóllehet a hit egyéni kérdés, de mivel a gyülekezet egyénekből tevődik össze, ezért annak


jellegét az egyének hite vagy hitetlensége határozza meg. Ezért először a hit megfogyatkozásának általános okait néz-

zük meg. A hit ebben az értelemben nem Isten létezésének elhí-

vését jelenti. Nem abban az értelemben használja Jézus Krisztus, hogy valaki tényként elfogadja, hogy létezik egy mindenható és teremtő Isten, hogy az Ő Fia, Jézus Krisztus eljött erre a világra és meghalt a bűnösökért; hogy létezik élet a testi halál után is. A hit, amely az utolsó időkben szinte teljesen kihal, az arról szól, hogy az ember életének minden pillanatát, életének minden területét teljesen Isten-től teszi függővé.

A hit hanyatlása az utolsó idők keresztyén gyülekezete-iben nagyon sok formában jelentkezik. Természetesen ezek mindegyikére nem tudunk részletesen kitérni. Célunk nem is a példák felsorolása, hanem az arra való rávilágítás, hogy a hit megfogyatkozása miképpen teszi tönkre azokat a gyü-lekezeteket, melyek egykor élő keresztyéni közösségek vol-tak.

Ahogy az egyének életében a jólét és a szabadság a hit ellensége, ugyanígy van a gyülekezetben is. A még üldözött gyülekezetekben nagy kísértést jelentett a vallásszabadság-ért folytatott küzdelem, mely szabadság mindig valamilyen

kompromisszum árán jöhetett csak létre. Ezek a törekvések mindig csorbították az Istenben vetett hitet, és maguk vá-lasztotta úton keresték az üldözések enyhítését.

A hit az egy bizonyosság, hogy a gyülekezet sorsa telje-sen Isten kezében van, így teljesen függővé teszi magát Tő-le. Ez a függőség kisebbedik, mihelyt magaválasztotta utat keres a közösség a szabadság felé.

Mikor egy gyülekezet üldözésben és anyagi szegénység-ben él, sokkal nagyobb szüksége van hitére. Amint ezek a külső körülmények jobbra fordulnak, azonnal elkezd csök-kenni a hit, és a gyülekezet életére rányomja a bélyegét. A

gyülekezeti munkákat, a gazdasági életet egyre inkább poli-tikai, világi módszerek jellemzik.

Amíg az első keresztyéni gyülekezetben a Szent Lélek munkájában való hit volt a meghatározó, addig Laodicea, tehát az utolsó idők gyülekezetében az emberi szempontok, a világi módszerek. Legyenek azok a szolgálatválasztás, a gyülekezeti fegyelem vagy az anyagi segítség területén.


A szeretet meghidegedése

Az utolsó idők individuális társadalma teljesen rányom-

ja bélyegét a gyülekezetre. A jólét, az egymástól való függet-lenség olyan szinten távolítja el a testvéreket egymástól, hogy az csupán egy gyülekezeti életre, egy istentiszteleti alkalmakkori találkozásra korlátozódik. A laodiceai állapot-ban az igazi testvéri szeretet értelmezése is elveszíti jelentő-ségét és teljesen átértékelődik.

Ez a nyugati, jóléti társadalmak mintájára alakul át. Ott az emberek élik magánéletüket, bizonyos kapcsolódási pontjaik vannak egymással programok keretében, de ezen

kívül mindenkinek meg van a maga élete. Ez a modell jel-lemző az utolsó idők gyülekezetére is.

A korábban égő tűz kialszik. Minden egyes hívő tagnak meg van a saját maga egyéni élete, a gyülekezetben közös alkalmakkor és programok keretében jól érzik magukat, de egyre inkább elmarad a szeretetnek teherhordozása. A ma-gányosak egyre magányosabbak lesznek, a szenvedők egyre inkább magukra maradnak. A vétkezőkre és lecsúszott ta-gokra nem figyelnek oda. A gyülekezetnek nem fáj tagjainak fájdalma.

A testvéri szeretetet nem lehet könyvekből megtanulni.

Annak eltűnését a szívekből a világ hatása okozza, ezért bármennyi tanítás hangzik is el a szeretetről, azok legfel-jebb csak az értelemig jutnak el. Az igazi testvéri szeretet csak a szenvedésben, Jézus halálában való részesülésben születik meg (2. Kor. 4: 10).

Hadd álljon itt egy példa a „Lenyugvó nap” c. könyvből arról a szeretetről, melyre minden ember vágyik:

- „Drága testvéreim az Úr Jézus Krisztusban. Ma egy csodálatos alkalomra gyűltünk össze itt, kedves testvéreink házában, félrevonulva a világ zajától és hitünk ellenségeitől.

Olyan csodálatos az a szeretet, melynek melege átjárja szí-vünket, amint itt egymásra találva valóban felmelegedünk. Kint hideg és sötét van, és ebben a szobában a tűz melege járja át átfázott testünket. Úgy a világban is hideg és sötét van, de lelkünket Krisztus szeretete járja át, mely egy csa-láddá olvasztott össze bennünket. Mi nem csak beszélünk arról, hogy testvérek vagyunk, hanem át is éljük azt való-ban. De nagy árat fizetett ezért az Úr Jézus. Ezért jöttünk


ma össze, hogy az Ő szenvedéséről és haláláról emlékez-zünk, és erre nézve együtt részesüljünk abban a kenyér-

ben, amely az Ő értünk megtört testét jelképezi, és a bor-ban, mely azt a drága vért jelenti számunkra, melyet ér-tünk ontott a Golgotán. Jézus kifizette mindegyikünk adó-ságát helyettünk, és ez a nagy áldozat azért történt, hogy most itt Őbenne eggyé olvadva, mint egy test lehetünk je-len.

A kis szobában a néma csendet csak a sírás hangjai törték meg, amint Jézus áldozatát átérezve, testvéri szere-tettel áthatva hallgatták a beszédet. A szolga folytatta:

- Szükséges azért, hogy mindnyájan vizsgáljuk meg ma-

gunkat, hogy akik egyesülünk most, méltatlanok ne le-gyünk azáltal, hogy valami rejtett, le nem rendezett bűnünk van. Mert ezzel Krisztus teste, a szent gyülekezet ellen vét-keznénk, mint ahogy a nagy apostol Pál írja a korinthusi levélben. Ha már egy rossz érzés, egy kicsi békétlenség len-ne is valamelyikünk szívében a másik iránt, rendezzük le előbb azt, és csak utána járuljunk az Úr asztalához. Krisz-tus, mint említettem, olyan nagy árat fizetett ezért a gyüle-kezetért, olyan drága neki ez a kis közösség, ezért nem hagyja büntetés nélkül, ha valaki így vét ellene. Ha viszont tiszta szívvel együtt jövünk most az Úr asztalához, olyan áldással távozunk ismét, hogy úgy érezzük, a szívünk túl kicsi ahhoz, hogy mindazt magunkkal vigyük. Olvassunk az előttünk álló evangéliumból, hogy valóban elmehessünk drága Urunkkal a Golgotára és átérezhessük valami rész-ben szenvedéseit, melyet értünk égő szeretete és a mi bű-nünk terhe okozott.

Miután olvasott a Bibliából és a kis közösség Jézus ha-láláról emlékező hálaénekeket énekelt, részesültek a nagy áldásban, mely még inkább összekötötte őket Krisztus sze-retete által. A testv. éri csókok, az örömkönnyek még in-kább egy családba olvasztották őket össze, és szívüket el-töltötte a Szent Lélek édes jelenléte. Olyan érzések hatották át őket, mintha az Isten Fia testben is köztük lett volna, és Ő maga árasztotta volna rájuk áldását. Az üldözés és meg-vetés minden keserűsége eltűnt a tiszta szeretet csodálatos ölében.

A testvérek még késő estig együtt maradtak, és ahogy érkeztek, szépen kettesével-hármasával elszállingóztak ha-


zafelé. Elena Máriával és annak férjével egy darabig némán ballagott a telihold által megvilágított úton. Nem volt szük-

ségük a lámpásra, mert a holdfény beragyogta a hófödte tá-jat.

Olyan érzésem volt ma este, hogy milyen lesz a Menny-országban, ha már itt ebben a kis közösségben ilyen földön-túli boldogság tudja átjárni az ember szívét, – szólalt meg Mária, amint Elenával karonfogva ballagott és csizmájuk alatt ropogott a hideg hó.

- A napokban olvastam, amikor az Úr arról beszél, hogy a szeretet sokakban meghidegedik. Arról az időről szól, amikor vissza fog jönni a földre. Még olyan messze van ez az idő? Mert én még semmit nem érzek ebből a

meghidegedésből. Olyan csodálatos ez a szeretet, hogy teljesen értéktelenné teszi előttünk az egész világot. Olyan érzés van bennem, mikor látok egyet a testvérek közül, mintha angyalt látnék. Vagy már vannak olyan gyülekezetek a világon, ahol ez a testvéri szeretet kihűlt?

- Lehet az is – szólalt meg Iván elgondolkodva, - de még a mi gyülekezetünket is érhetik olyan hatások, hogy ez a szeretet meg fog hidegedni.

- Ó, ne! – kiáltott fel Elena. - Én nem szeretném azt az időt megérni. De úgy gondolom, ha nem engedjük be közénk a világot, hanem imádkozunk, az Úr megőrzi köztünk ezt a szeretetet. Megborzadok még a gondolattól is, hogy egyszer eljön az az idő, hogy nem lesz ilyen forró vágyunk elmenni a gyülekezetbe, hanem csak szokásból fogunk járni. Ó, Isten őrizzen minket ettől, drága testvéreim!”

Majd egy emberöltővel később ugyanabban a

gyülekezetben, kényelmes imaházban és jó anyagi körülmények közt, vallásszabadság idején:

„A nap melegen sütött be az imaház ablakán. Az

igehirdető a szószéknél állt és monoton hangon tartotta bibliamagyarázatát.

Péter könyökével meglökte Ivánt. – Elszunnyadtál? – Jajj, elnyomott az álom, - ugrott egyet a szerencsétlen.

- Tegnap éjfél után értünk haza a nyaralásból. – Azt hittem, azt akarod mondani, hogy éjfél utánig

olvastad a Bibliát – mondta Péter kissé gúnyosan.”


A homályos látás

A laodiceai gyülekezet egyik jellemzője az, hogy nem lát-

ja, nem ismeri fel saját nyomorult állapotát. Mivel az utolsó idők gyülekezete sok olyan jelet visel magán, melyek még a szellemi ébredés korából rajtamaradtak, mint például a fel-nőtt keresztség, ezeket szem előtt tartva ítéli meg saját ma-gát. Ehhez párosul még az, hogy aktivitása változatlan, éneklések, vendégségek, felvételek és házasságkötések tör-ténnek ugyanúgy, mint évtizedekkel korábban. Az ezekre való összpontosítás eltereli figyelmét valódi állapotáról,

melyben egy romlott belső, világias életmód és gondolkozás dominál.

A tisztánlátás elveszítését nem a tévtanítások okozzák, hanem az, hogy a világ térnyerése miatt a közösség tagjai nem ismerik fel a tévtanítást. A szemek meghomályosodása azért történik, mert egy túlhajszolt, a sok testi lehetőséget élvező életmód háttérbe szorítja a lelki életet. Nem jut elég idő a Szent Írás olvasására, az imádkozásra.

Az utolsó időkre vonatkozóan határozottan figyelmez-tetnek Krisztus és az apostolok arra, hogy a félrevezetés megnövekszik.

Egyházszakadások

Az utolsó idő a szakadások kora. Az egyházszakadás

szinte egyidős a keresztyénséggel, mert már a második szá-zadban különböző csoportok alakultak ki egyes hittételek körül. Ez sokszor megismétlődött az egyháztörténelemben. Korunkban viszont olyan méreteket öltött, hogy szinte átla-gosan minden nap alakul egy új keresztyén közösség a vilá-gon, mely legtöbbször szakadás, szétválás miatt jön létre.

A szakadások látszólagos okai leginkább a nézetkü-lönbségek, de valójában sokkal mélyebben gyökereznek ezek az okok. Ehhez mindenképpen figyelembe kell ven-nünk azt a tényt, hogy az élő gyülekezetben, Krisztus testé-ben nincsenek szakadások, szétválások. Ha keletkeznek is bizonyos nézetkülönbségek, de azok a testvéri szeretet je-gyében rendezhetők.


Ott, ahol szakadás következik be, az egyik vagy mind-két csoport eltávolodott az evangélium tiszta tudományától.

A szakadást mindig egy, az igazságtól való eltérés előzi meg, és a szeretet meghidegedése.

A szakadások leginkább hitfelfogásbeli különbségek miatt jönnek létre. Mindkét fél állítja, hogy ő értelmezi he-lyesen az adott hittételt. Általában az egyik fél ragaszkodik a gyülekezet hagyományához az adott kérdésben, mely le-het, hogy csupán néhány évtizede kialakult hagyomány, a másik fél pedig felismeri, hogy a gyülekezet eltért az Ige igazságától; vagy éppen egy teljesen új, a Bibliával alá nem támasztható tudományt vesz fel, és a régi elvekhez ragasz-kodók nem tudják tolerálni azt.

Természetesen a kérdés nem olyan egyszerű, hogy egy egyértelműen hamis és egy ugyanolyan egyértelműen igaz tudomány ütközik egymásnak. Legtöbbször mindkét fél a Bibliából támasztja alá érveléseit. Így a másként gondolko-zás viszonylagos lesz, és nem tudnak megállapodni, hogy ki gondolkozik másképp; helyesebben az Igétől eltérően.

Ami tovább bonyolítja a kérdést, az az, hogy miben és meddig lehet elnézni a másként gondolkozást. Ha ez egy bi-zonyos határon túl megy, akkor következik be a szakadás.

De mivel a dolgok mélyén semmi megoldás nem szüle-tik, egy bizonyos idő után hasonló problémák merülnek fel,

ezért újabb szakadás következik be a leszakadt csoportnál. Ez által sok esetben igazolni látja saját álláspontját az

eredeti gyülekezet, de ott is hamar kiderül, hogy az okok, ami miatt egy korábbi szakadás bekövetkezett, még mindig fennállnak, és a korábbihoz hasonló feszültség ismét sza-kadással fenyeget, mely előbb-utóbb be is következik.

Bármennyire fájdalmas is egy szakadás, mégis szükség van rá. Nem egy élő, teljesen az isteni szeretet jegyében működő gyülekezetben, hanem egy olyan közösségben, ahol maga a gyülekezet a világ hatása alá került már, de még

tagjai közt sok olyan van, akik őszintén keresik az Urat. Egy ilyen gyülekezetben azért van szükség a szakadásra, hogy az ilyenek előtt nyilvánvalóvá legyen az Úrnak útja (1. Kor. 11: 19).

Az apostolok idejében a korinthusi gyülekezet volt az, amelyet a világ a leginkább befolyásolt. Ennek egyik oka az volt, hogy Korinthus egy nagyon forgalmas kikötőváros volt, ahol az akkori világ minden bűnös irányzata megtalálható


volt, és ez hatással volt a gyülekezetre. Ezért tudott annyi rossz dolog gyökeret verni a közösségben, melyről szól leve-

leiben az Apostol, Pál. Pártoskodók voltak (1. Kor. 11: 10-13); testies gondolkozásúak telve irigységgel és versengéssel (3: 3); bűnpártolók (5. Rész), egymással törvénykezők (6. Rész); szeretetlenek (11: 17-22).

Ha valaki végigolvassa a két korinthusi levelet, szembe tűnik neki, hogy nagyon messze állt az első jeruzsálemi gyülekezet szellemiségétől. Míg ott az egy értelem jellemezte a gyülekezetet, addig itt a széthúzás. Míg Jeruzsálemben elszakadtak a világtól és vagyonukról is lemondtak, addig Korinthusban a világ befolyása alatt éltek. A szakadás oka

a világ térnyerésében van a gyülekezetben. Amíg a tagok mindegyike osztatlan szívvel szolgálja az

Urat, addig egy értelemben és egységben vannak. A tisztán-látás feltétele a világ szellemiségétől való elhatárolódás. Ezért, ha egy gyülekezetben széthúzás, viszály érezhető, az oka abban van, hogy a világ szeretete helyet talált a szívek-ben.

Amikor a szakadás veszélye fennáll, egyetlen lehetőség van annak elkerülésére. Az pedig az, ha mindenki őszintén önvizsgálatot tart, hogy a hatalomvágy, az anyagiasság, a testiesség mennyire ejtette hatalmába szívét. Nem az isme-

retet és a hittudományt kell vizsgálni, hogy melyik van az Ige szerint, hiszen amíg a fenti tulajdonságok a szívben el-rejtve vannak, addig a tisztánlátás szóba se jöhet, tehát ér-telmetlenség arról még csak tanácskozni is.

Ha a gyülekezet egyik része nem hajlandó megtérni, ön-vizsgálatot tartani, akkor elkerülhetetlen a szakadás, hi-szen egy ilyen esetben nem haszonnal jár az összegyűlés, hanem kárral (1. Kor. 11: 17-18). Ezt kezdik felismerni azok, akik őszinte megtéréssel igyekeznek rendezni a dol-got. Mivel a széthúzásban, pártoskodásban Istennek Lelke nem vesz részt, Jézus nem vállal közösséget, az áldás elma-

rad, és a testvérek nem feltöltődve, hanem lemerülve távoz-nak az összejövetelekről. Ezt pótolandó külön jönnek össze, ahol megélik testvéri szeretetben és békességben a közös-séget. Ez távolítja őket a rendszertől, ha még egyelőre eljár-nak is a gyülekezetbe. De itt már egy biztos jele mutatkozik egy új gyülekezet születésének.


Természetesen minden szakadás fájdalommal jár, hi-szen a két csoportot a közös múlt erős érzelmi szálai kötik

össze. .. Létezik olyan jelenség is, mely még a szakadásnál is

rosszabb, az pedig a káosz. Egy ilyen helyzetben nem is tud létrejönni a szakadás, mert nincs egy határozott törésvonal a gyülekezetben. Ekkor olyan sok ideológia létezik, hogy az ember nem képes eligazodni közöttük. Ez a Sátán zseniális munkája. Ez a helyzet a gyülekezet teljes halálához vezet, de nem megszűnéséhez. Erre nem létezik más megoldás, csak a fásultság, hogy tudniillik egy idő után a tagok meg-szokják ezt a helyzetet, és figyelmük elterelődik a közösség

külső formáira. Így a gyülekezet egyre inkább egy kulturális találkozóhellyé változik, ahol megmarad a formai istentisz-telet, de a lelkiség megszűnik. Egy ilyen helyzetben meg-szűnnek a mélyen gyökerező nézetkülönbségek és csak a mindennapi gyakorlatokból adódó problémák megoldása jelent kihívást, okozhat konfliktust. Ekkor a gyülekezetben valamilyen világi vezetési, szervezési mód lesz a megoldás.

Azok az igazán újjászületett keresztyének, akik felisme-rik a fent leírt káoszt a gyülekezetükben, általában azt is felismerik, hogy gyülekezetük visszafordíthatatlanul tönk-remegy. Sokszor tanácstalanul állnak, nem tudva, hogy ki-

hez legyenek bizalmasok, ki mellé álljanak, kinek higgye-nek. Ebben a helyzetben a legbölcsebb dolog az, hogy őszinte szívvel keresik a Szent Lélek vezetését, Aki egyedül képes világosságot adni és összeterelni azokat, akik való-ban megőrzik magukat a világ szellemétől. Mivel a kialakult helyzetben nem lesznek képesek kiigazodni, ezért nem is szükséges az, hogy az ebben való ismeretükre támaszkod-janak, hanem sokkal fontosabb az, hogy engedjenek teret a Lélek vezetésének, és hagyják, hogy maga Isten vegye át az irányítást.

Nagyon fontos ébernek lenni, nehogy a Sátán tudjon „békességet” teremteni egy közösségben. Ez a „békesség” még a szakadásnál is rosszabb. Jézus azt mondta, hogy az Ő békességét adja az övéinek, nem olyan békességet, mint amit a világ ad. Ha a világ békessége lesz úrrá egy gyüleke-zeten, akkor az nem más, mint a halál békessége. Ott a ta-gok már nem civakodnak, nem veszekednek, nem törődnek egymással. Mindenki teszi azt, amit jónak lát, azon kívül,


hogy a megszokott istentiszteleti alkalmakkor találkoznak, nem sok közük van egymáshoz.

A bűn megsokasodása

Az utolsó idők gyülekezetének egyik legjellemzőbb vo-

nása a bűn megsokasodása, mely az atyafiúi szeretet meg-hidegedését okozza.

A világ hatására a tisztánlátás is csökken, mely miatt a bűnöket már nem is nevezik bűnöknek, ennél fogva sok hamisságot el is tűrnek. Ami nagyon félrevezető, az az,

hogy nagy hangon figyelmeztetnek a szoros úton való meg-maradásra, a más egyházaktól való elhatárolódásra – mondván, hogy azok széles úton járnak - , a „régi alapon” való megmaradásra; miközben a bűnök, a hamisságok sza-badon tenyésznek és szaporodnak a közösségben. Gyakor-latilag megszűnik a gyülekezeti fegyelem, néhány cégéres bűn vagy a rendszerrel való egyet nem értés kivételével nin-csenek már gyülekezeti munkák.

Annak ellenére, hogy a bűn szabadon él a gyülekezet-ben, a szertartások és az úrvacsora ugyanúgy történik to-vább, mint ha minden a legnagyobb rendjén volna. Ha már

a bűn nem háborítja meg a gyülekezetet, akkor azok igen, akik szóvá teszik. Ha a gyülekezet ismét „békességet” akar, akkor egyszerűen kiteszi az ilyeneket.

A gyülekezet, mint szervezet képtelen felvenni a harcot a soraiban elterjedt bűnökkel szemben, és olyan lesz, mint a legyengült immunrendszerrel bíró beteg, aki nem képes legyőzni a betegséget, hanem a betegség győzi le őt, mely végül halálához vezet.

Kijönni Laodiceából

Ki kell-e jönni egy ilyen szellemiségű gyülekezetből? Ha igen, mikor? Ezekre a kérdésekre nem szeretnénk válaszol-ni, csak nagyon komolyan felhívni a figyelmet arra, hogy az egyetlen lehetőség ebből a szellemiségből való megszabadu-lásra az imádkozás.

Jézus nem hívja a laodiceai gyülekezetet megtérésre, itt már egyénekhez szól: „Az ajtó előtt állok és zörgetek: ha va-


laki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, beme-gyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő is énvelem”.

Amikor az Úr beszél az elragadtatásról, akkor Lót hozza fel példázatban. Amikor már nem találtatott a városban tíz igaz se, akkor elpusztította Sodomát. De először Lótot kive-zette onnan, aki látva a gonoszságot, igaz lelkét gyötörte (2. Péter 2: 6: 9).

Krisztus élő gyülekezetének tagjai szenvednek most is a laodiceai állapotban, a lehanyatlott keresztyénségben. Ha eljön az idő, hogy nem találtatik már „tíz igaz” se, akik ele-gendők arra, hogy mint a földnek sói hasznára lehetnek a gyülekezetnek és valakikben még ébredést hozzanak, akkor az Úr ki fogja vezetni őket, elragadja magához.

Addig az Ő gyülekezetének a világban a helye, mint a világ világossága; és ha ez a világ a gyülekezetben van, ak-kor ott kell világoskodnia.

63 A GYÜLEKEZET KÜLDETÉSE

A G Y Ü L E K E Z E T K Ü L D E T É S E

KÜLDETÉS A VILÁG FELÉ

A gyülekezet elsődleges célja az, hogy Jézus Krisztus élő bizonysága legyen a Földön, úgy, hogy aki ismeri és figyeli a gyülekezet életét, olyan legyen számára, mint ha az Igét ol-vasná (2. Kor. 3: 2). Ezért nem győzzük eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy egy gyülekezet tiszta maradjon a botránkoztatástól. Semmi nem lehet olyan meggyőző egy világi ember számára, mint az életpélda (Máté 5: 13-16).

Ahhoz, hogy egy gyülekezet betölthesse küldetését, nincs másra szüksége, csak életre. Ha élet van benne, ak-kor önkéntelenül is bizonyságtevője lesz az Úrnak mind cselekedetben, mind szóban, és ennek eredményeképpen szaporodik. Ennek az életnek jele az a szeretet, mely nem hagyja a tagokat nyugodtan ülni, míg körülötte sok elve-szett ember van. Krisztus szeretete kényszeríti a tagokat ar-ra, hogy hirdessék az evangéliumot az embereknek (2. Kor. 5: 14). Ez a szeretet nem előírás alapján cselekszik, hanem belső indíttatásból: egyszerűen azért, mert szereti az embe-reket, és nem akarja, hogy elvesszenek.

A másik feltétel a missziói parancs betöltéséhez az, hogy a gyülekezet tagjai valóban újjászületettek legyenek. Ugyanis ha ez így van, akkor a kegyelemnek örömét nem tudja tovább senki visszatartani magában, mint ahogy azok se tudták magukban tartani, akiket Jézus meggyógyított, hanem még tiltása ellenére is elhirdették azt mindenkinek (Márk 7: 36).

Ha egy gyülekezet már nem tudja betölteni ilyen irányú küldetését, akkor halott. Ugyanis ha Jézus nem parancsol-ta volna meg az övéinek, hogy menjenek el és tegyenek ta-nítvánnyá minden népet (Máté 28: 19), hanem tiltotta volna

őket, akkor se tudnának mást tenni egy újjászületés után, csak bizonyságot tenni. Ha az élet megvan, akkor az kiárad; nem lehet elrejteni a hegyen épített várost, nem lehet el-bújni a világ szeme elől. A legkeményebb üldözésekben szaporodott a gyülekezet, mert ezt a világosságot semmi-lyen körülménnyel nem lehetett kioltani. Minél inkább a halál volt a része a gyülekezetnek, annál inkább áradt belő-


le az élet (2. Kor 4: 8-12). Ha ez az élet nincs meg egy kö-zösségben, akkor a felelősséget egyszerűen áttolják a világ-

ra, hogy már senki nem akar megtérni – igaz, hogy ezért egy lépést se tesznek.

Van olyan közösség, aki felismeri ugyan, hogy nem tölti be Krisztus missziói parancsát, ezért evangélizációt szervez. Minden olyan szervezett evangélizáció, mely mögött nem élő gyülekezet áll, hasonló olyan reklámhoz, amelyet egy olyan vállalkozás tesz, amely nem működőképes. Ha nem áll mö-götte egy olyan gyülekezet, mely ugyanazt az életet árasztja, melyről beszél, eredménytelen marad minden fáradozásuk.

Mindenkinek más a feladata a gyülekezetben, hiszen a kezdeti gyülekezetben is voltak evangélisták, akik feladata

volt az evangélium hirdetése a népek felé; de ott állt mögöt-tük egy élő gyülekezet, ahova küldhették az embereket, ahol lelki gondozást is kaptak. Egy holt közösség nem hogy nem ad lelki gondozást, még azokat is megtiltja, akik hirde-tik az evangéliumot, ahelyett, hogy segítené és támogatná őket.

Csak azok a misszionáriusok, küldöttek végezhetik biz-tonságban munkájukat, akik tudják, hogy mögöttük olyan gyülekezet áll, mely az általuk megtérített lelkeknek felveszi gondját. Így a gyülekezet feladata az, hogy az úton talált sebesülteket fogadja és gondozza őket, mint a vendégfogadó

ház az irgalmas samaritánus példájában.

LELKI VÉDŐHÁLÓ

Nagyon fontos feladata van a gyülekezetnek saját tagjai

felé is. Nagyon komoly oka van annak, hogy az Úr nem úgy rendelte el, hogy az Evangéliumot csupán egyének adják át a másik embernek, ismerősnek, rokonnak, munkatársnak vagy szomszédnak, és azután mindenki maga külön-külön élje meg lelkiéletét. Jézus nem alapított gyülekezetet, mert

a gyülekezetet nem is kell alapítani, szervezni. A gyülekezet szerveződik önmagától a hívőkből, úgy, hogy maga Isten szaporítja azt (Csel. 2: 47).

A gyülekezet akkor élő, ha tagjait nem egy azonos val-láshoz tartozás köti össze, hanem az igazi testvéri szeretet. Ha tagjai nem azért járnak istentiszteletre, mert eljött an-nak ideje, hanem azért, mert szeretik egymást és vágyód-

65 A GYÜLEKEZET KÜLDETÉSE

nak egymás iránt. Amíg ez így van, addig ez a szeretet lelki védőhálót, bástyát nyújt a gyülekezet tagjai számára.

A gyülekezet tagjai számára biztonságot kell adnia az összetartozásnak, mely a tiszta és győzelmes élethez sok erőt ad. Ehhez a gyülekezeti fegyelem bibliai értelmezése és gyakorlása elengedhetetlen, melyről majd a későbbiekben részletesen szólunk.

A gyülekezet biztonságot kell, hogy adjon tagjai számá-ra az igazság tekintetében is. Ha a közösséget összekötő szál erős és nem tud a Sátán a tudományok különböző sze-leivel kárt okozni, akkor a tiszta evangéliumi tudomány, az igazság, mint erőssége és oszlopa lehet mindazoknak, akik

a gyülekezethez tartoznak (2, Tim. 3: 15). Ebben a tekintet-ben is nagy felelőssége van a gyülekezet pásztorainak (1. Tim. 4: 16). Ha nem maradnak meg az alázatosságban és nem hagyják magukat kiigazítani, ha a Sátán valamiben félrevezeti őket, akkor olyan tévelygéseket hoznak be, me-lyeket a tagok az irántuk való tisztelet miatt elfogadnak.

ANYAGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

Bár mindenképpen kisebb jelentőségű, de a gyülekezet

feladata az, hogy ne lehessen szűkölködő a tagjai sorában. Vannak ugyanis az anyagi élet területén jobb képességgel rendelkező testvérek, akik nem saját maguktól bírják ezt a többletet, éppen ezért ezzel a gyülekezet olyan tagjai felé tartoznak szolgálattal, akik szegényebbek. Ez nem adhat okot arra, hogy a szegények ne dolgozzanak, hanem csupán elvárással legyenek (2. Tess. 3: 7-12). Ugyanígy a jobb mó-dúak se élvezhetik jobban az életet, hanem egyenlőségnek kell lenni a gyülekezetben (2. Kor. 8: 13-15).

Ez a modern gyülekezetekben már szinte elképzelhetet-len. Míg az egyik valóban szegénységben él, addig a másik vastagon dúskál az élet javaiban: élelem, lakáskörülmé-nyek, szórakozás, utazások és nyaralások stb.

Ha az anyagi segítség nem a megélhetést célozza meg, hanem egy jobb életszínvonal elérését segíti elő, akkor az visszafordíthatatlan károkat okoz a gyülekezetben, különö-sen akkor, ha a lelki útmutatásért felelős egyházvezetőknek beleszólása van és irányítják ezt a segélyügyet.


A G Y Ü L E K E Z E T B E L S Ő É L E T E

A gyülekezet belső élete a tagok egymáshoz való viszo-nyán alapul. Ez megnyilvánul hétköznapjaikban is éppen úgy, mint amikor összegyülekeznek. Az élő gyülekezet tag-jainak kapcsolata ugyanis nem korlátozódik le az istentisz-teleti alkalmakra, hanem a hétköznapi életben is nagyon jelentős. Munkájuk, vagyonuk, magánéletük, mind alá van rendelve a testvéri kapcsolatnak. Gyülekezeti életükben Is-ten dicsőítése, Jézus halálának hirdetése az úrvacsorában, a gyülekezet tagjainak intése, bátorítása és vigasztalása, az

erőtlenek hordozása, a rászorulók segítése, az evangélium hirdetése a világ felé, mind közös ügyük. Ha képességeik és feladataik megoszlanak is, de feladataik erőforrása a testvé-ri szereteten alapuló egység a Szent Lélekben.

Csak ott tud egy gyülekezet hatékonyan működni, ahol ez az egység meg van. Ezt az egységet pedig csak a békes-ség kötelékében lehet megtartani (Ef. 4: 3), mégpedig olyan békesség, mely Jézustól van, és nem a világtól, mely a szív-nek belső békessége (János 14: 27). A szívnek pedig nem adhat krisztusi békességet a bűn, se akkor, ha ő maga vét-kezik, se akkor, ha valamelyik testvére.

Ezért a gyülekezet csak úgy tudja betölteni feladatát, ha a bűn felett nem huny szemet. Ha különbséget tesz bűn és bűnös között, a bűnben élés és a bűnben megesés közt. A bűnt nem tűrheti el, de a bűnben megesők felé irgalmassá-got gyakorol.

Ha a bűnt nem nevezik néven és tolerálják a gyüleke-zetben, akkor teljesen megszűnik élő gyülekezetnek lenni.

A GYÜLEKEZETI ÖSSZEJÖVETEL

A gyülekezeti, istentiszteleti alkalmak mai és kezdeti formája közt nagy különbség van. Ennek a különbségnek oka nem formájában, hanem tartalmában van. Ugyanis az összegyűlést, annak hasznát vagy jelentőségét a gyülekezet állapota határozza meg.

Ha a gyülekezetet a Szent Lélek vezeti, ha a tiszta szere-tet tartja össze, akkor közösségi alkalmaik is építőek. Eb-

67 A GYÜLEKEZET BELSŐ ÉLETE

ben az esetben egy belső vágy hozza össze a testvéreket, az istentiszteleti, éneklési vagy bármely közösségi alkalmak

áldásukra szolgálnak. Ha viszont a Szent Lélek vezetése helyett emberi rend-

szeren alapul a gyülekezet, akkor az összejövetelek, isten-tiszteleti alkalmak formaivá válnak. Ebben az esetben a ha-gyományok, a megszokott formák nagyban gátolják a Szent Lélek munkáját, Akinek működése nem lehetséges emberi formák közt.

Az Ige nagyon keveset szól az istentiszteleti rendről. Mégis sok közösség van, amely meg van arról győződve, hogy a náluk bevált istentiszteleti rend az egyetlen helyes

és hasznos mód. Ez a felfogás és gyakorlat nagy gátja a Szent Lélek építő munkájának a gyülekezetben, mert nem ad teret az Ő működésének. Úgy vélik ugyanis, hogy a mi nem a megszokott keretek és formák közt van, az nem jó; így a Szent Lélek építő munkáját lekorlátozzák, Aki pedig nem szorítható emberi szokások, hagyományok keretei kö-zé.

Erre példa az, hogy mivel szigorú szabályok szerint megválasztott tanítók vannak, a Szent Léleknek nem adnak teret arra, hogy Ő szabadon választhasson a testvérek kö-zül olyat, aki által éppen szólni tudna a gyülekezet építésé-

re. Pál apostol egyértelműen mondja: „Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen;” (1. Kor 14: 31). Ugyanabban a részben azt is mondja: „Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.”

Ez a cél. Mindenek a gyülekezet épülésére legyenek. Súlyos tévedés az, ha valaki megveti a másikban levő aján-dékot és semminek állítja azt, ezzel nem ad teret a Lélek munkájának.

„Áron és Mária feltámadtak Mózes ellen és ezt mondták:

Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is? Ezért felgerjedt az Úr haragja ellenük.” Vannak, akik ezt úgy magyarázzák, hogy az Úr most is éppenúgy csak az Ő arra rendelt szolgái által szól, és aki ezt megkérdőjelezi, az vét az Úr ellen.

Amint Mózes hív szolga és közbenjáró volt Izráel házá-ban, úgy most Krisztus az egyedüli közbenjáró, és semmi-


képpen nem arra rendelt emberek. (Zsid. 3: 1-6; 1. Tim. 2: 5). Nekünk már nem a próféták által jelenti ki magát Isten,

hanem az Ő Fia által (Zsid. 1: 1). Aki megtartja az Ő paran-csolatait, annak Ő saját maga jelenti ki magát (János 14: 21). Aki ezt elvitatja, az határozottan szemben áll az Igével. Ennek oka az emberi felemelkedettség és hatalomvágy, amikor bizonyos emberek uralkodni akarnak a népen és vezetni azt, ahelyett, hogy ezt a feladatot meghagynák an-nak, Aki erre egyedül képes.

Ezek a kérdések fontosak ahhoz, hogy megértsük azt, hogy miképpen rendelte Isten a gyülekezet építését és mi-ként használhat Ő erre minden embert az Ő legjobb belátá-sa szerint.

Pál apostol külön megemlíti a nők szerepét a gyüleke-zetben, akiknek az üdvösségre nézve nincs ugyan semmi hátrányos helyzetük (Gal. 3: 28), a gyülekezetben mégsem engedi meg hogy szóljanak, illetve írja, hogy a férjük hatal-mának jeléül fedjék be a fejüket. Ha hiszünk az egész Biblia isteni ihletésében, akkor azt is el kell hinnünk, amit Pál apostol ezzel kapcsolatban mond: „Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy a miket néktek írok, az Úr rendeletei azok.”

A KÖZÖSSÉGI ÉLET A HÉTKÖZNAPOKBAN

Egy élő gyülekezet közössége nem korlátozódik le az összejöveteli alkalmakra. A testvéri szeretet együtt jár azzal a vággyal is, hogy minél több időt töltsenek együtt. Ezeket az együtt töltött időket nem lehet szabályozni, se tiltani se erőltetni. Ha van testvéri szeretet és vonzódás, akkor mű-ködik, még a legkeményebb tiltások ellenére is, akkor be-lülről jövően és spontán alakulnak ki az együttlétek, talál-kozások, látogatások, közös munkák. Ha viszont nincs meg ez a szeretet, akkor minden kezdeményezés egy rövid fel-

lángolás után lelankad. Akkor minden program csak szal-maláng életű lesz.

Ha a szeretet meghidegedik, akkor a találkozások, a kapcsolatok is megritkulnak. Kimegy a szokásból az, hogy az egyik testvér csak úgy, spontán bemegy a másikhoz egy rövid látogatásra, egyre inkább „magánterületté” válik a ta-gok élettere.


ÚRVACSORA

Az Úrvacsora a hívő közösség legbensőségesebb, leg-szentebb ünnepe. Emlékezés ünnepe, melynek központjá-ban Jézus Krisztus áldozata, kereszthalála van. Lehetnek nézetbeli különbségek a tagok közt, de egy dologban min-denképpen egynek kell lenniük: mindenkinek részesednie kellet a Jézus halála által való újjászületésben.

Tehát az Úrvacsora Jézus halálának hirdetése (1. Kor 11: 26). Megemlékezés ünnepe, hogy a bűntől és a vádolás-tól való szabadulást az ártatlan Bárány vére hozta meg mindenki számára. Ennek előképe volt az Egyiptomból tör-

ténő szabadulás emlékére tartott húsvéti bárány elfogyasz-tása. Nem véletlen, hogy éppen egy ilyen alkalommal ren-delte az Úr Jézus is az övéinek az emlékezetnek vacsoráját, melyet nagy kívánsággal kívánt velük elfogyasztani az Ő szenvedése előtt.

Az első gyülekezetek lelki erejének titka többek között abban rejlett, hogy nagyon gyakran emlékeztek meg az Úr haláláról az úrvacsora által. Az úrvacsora olyan benső kö-zösséget jelentett, amely egy testté olvasztotta össze a kö-zösséget. A Jézus haláláról való közös emlékezés a szere-tetnek olyan szintjére juttatta a közösséget, mely nagyon mély, isteni érzelmeket is váltott ki. Az egymáshoz való ra-gaszkodás, a testvériség minden békességet felülhaladó ér-zése töltötte be a szíveket. Ennek pedig alapja az egy test-hez és vérhez való tartozás, melyben mindnyájan részesek voltak. Ezt jelképezi a kenyér, mint Krisztus teste, és a sző-lőtőke gyümölcse, mely az Ő vére. Ez minden tagnak ugyanolyan sokat mond, mert mindenkinek része van ben-ne.

Ennek a kenyérnek, mely Krisztus testét jelképezi, to-vábbi fontos jelentősége van. Krisztus teste az egyház, az a gyülekezet, melyet az Ő vérén váltott meg (Kol. 1: 24). Tehát a kenyér megtörése és az abban való részesülés azt is jelen-ti, hogy a gyülekezet tagjai egy testnek tagjai, ezért része-sülnek ugyanabból a kenyérből; így ez Krisztus testével, a gyülekezettel való közösség (1. Kor. 10: 16-17). Annak az egységnek tudata, hogy akik együtt törték meg a kenyeret, mert ugyanannak a testnek tagjai voltak, nagy erőt adott az


első keresztyéni gyülekezetnek. Mert ennek a testnek – a gyülekezetnek – ugyanúgy meg kellett töretnie az üldözé-

sekben, mit Krisztus testének, és az azt jelképező kenyér-nek.

Ez, a kezdetben oly csodálatos erő és egység lazulni

kezdett a gyülekezet egyetemes egyházzá válásával. Ennek alapvetően három oka volt az úrvacsorát illetőleg:

1, az úrvacsorát kezdték egyre ritkábban gyakorolni, olyan megokolással, hogy az nehogy megszokottá és ezáltal értéktelenné váljon. Így az igazi belső átélés helyett ünnepé-lyes formává változott.

2, a gyülekezet vezetése kisajátította magának a hatal-

mat arra, hogy csak az az úrvacsora érvényes, amit ők ce-lebrálnak. Így az Úr Jézus egyszerű hátrahagyását egyházi gyakorlattá változtatták. Megszűnt az áldásos gyakorlat, amit addig Krisztus testének tagjai tiszta szívvel, egymással gyakoroltak.

3, a bűnösök megtűrése az úrvacsorában a gyülekezet teljes romlását okozta, mivel így a gyülekezet a bűnnel egyesült és lelki paráznává vált.

A következőben külön-külön foglalkozunk ezzel a kér-déssel.

Az úrvacsora elritkázása

Amikor a gyülekezet tagjainak lelki élete ellaposodik,

egyre inkább csak vallásos, érzelmi síkon képes megélni hi-tét. Egyre kevésbé támaszkodik arra az élő hitre, melynek központjában Jézus Krisztus keresztáldozata van. Így az ebből származó mély érzések is csökkennek, ezért azt egy ünnepélyes keretek közt megrendezett úrvacsorával pótol-ják. Ez az ünnepélyessége miatt az érzelmekre hat, mint pl. a katolikusok úrnapi körmenete. Ha ez minden napos len-

ne, mint az első keresztyének idejében, akkor megszokottá válna, így már nem volna különösebb jelentősége. Ezt fel-ismerve gyakorolják csak ritkán az úrvacsorát.

Aki viszont valóban újjászületett és részese Jézus Krisz-

tus vérének, annak ez nem válik megszokottá, mert nem érzelmileg éli meg azt. Természetesen az Úrral való kapcso-lata érzelmi hatást is vált ki, de minél többet emlékszik meg


az Úr haláláról, minél többször egyesül ebben is testvérei-vel, annál inkább vágyik rá. Hasonlóan az imádkozáshoz:

minél többet imádkozik valaki, annál inkább vágyik rá; el-lenkezőleg, minél inkább elritkázza valaki az imádkozást, annál kevésbé fog vágyni utána. Ennek következtében lelki ereje rohamosan csökken.

Hasonlóan van ez az úrvacsorával is. Ahogy az egyéni életben egyre kevesebbet megy valaki a Golgotára, és ennél-fogva ellaposodik lelki élete, csökken lelki ereje, ugyanígy van egy közösség életében is.

A ritkán tartott úrvacsora egy másik kérdést is felvet. Mint mondtuk, az úrvacsora előképe a húsvéti bárány étele

volt, mely bárány vérének jele állította meg az öldöklő an-gyalt annak házánál, aki részesült benne. Ugyanúgy Jé-zusnak, Isten Bárányának vére törte meg az emberöldöklő (János 8: 44) hatalmát a felett, aki hittel elfogadta az Ő ál-dozatát, és megtisztult a Bárány vére által (Jel. 7: 14). A zsidók húsvéti bárányának ünneplése az egyiptomi szaba-dulás jelképe volt, melyet akkor úgy kellett elfogyasztaniuk, hogy derekaik felövedezve legyenek az indulásra (2. Mózes 12: 11). Az Úr Jézus azt mondja az övéinek: Legyenek a ti derekaitok felövedezve, mintegy állandóan készen az indu-lásra, amikor Ő visszajön. Az úrvacsora tehát az ő haláláról

való emlékezést összeköti az Ő visszajövetelére való gondo-lással, mint ahogy azt az apostol mondja: valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend (1. Kor. 11: 26). Így a ritkán tar-tott úrvacsora az Úr visszajövetelére való emlékezést és az arra való készülődést is ellaposítja.

Az úrvacsora vallási gyakorlattá változtatása

Jézus Krisztus egyszerű felhívása az volt, hogy az övéi

gyakran emlékezzenek meg az ő haláláról, amikor össze-

jönnek. Ugyanis ha ketten vagy hárman az Ő nevében jön-nek össze, akkor Ő köztük van (Máté 18: 20), és ez már vá-gyat ébreszt bennük arra, hogy az Ő haláláról is megemlé-kezzenek az úrvacsorában.

Amikor ezt az egyszerű és egyértelmű gyakorlatot gyü-lekezeti szertartássá változtatják, rohamosan elveszíti érté-két. Az első keresztyéni gyülekezetben ennek oka az volt,


hogy az elkülönült vezetői réteg kisajátította magának az úrvacsora kiosztásának jogát, mint ha erre bármilyen uta-

lás is lenne a Bibliában. Ennek jelentősége a vezetők ha-talmának növekedésével együtt nőtt.

Annak nyomát se találjuk a Bibliában, hogy egyházi ve-zető, püspök szolgálata által lehet csak úrvacsorát venni. Ez a második században kezdett gyakorlattá válni, melyet Ireneus püspök kijelentése is bizonyít, amikor azt mondta: csak az az úrvacsora érvényes, melyet a gyülekezet püspö-ke celebrál.

A feljegyzések szerint az első keresztyének idejében az úrvacsora nem egyházi szertartás volt, hanem a közösség őszinte, belső kívánságán alapuló gyakorlata. Így azt ter-

mészetesen gyakorolták is, és szentségét nem az egyházi elöljárók szerepe, hanem Jézus vérének ereje, halálának emlékezete adta.

Jézus Krisztus nagy kívánsággal kívánta elfogyasztani az Ő tanítványaival a vacsorát. Akiben ez a nagy kívánság van, hogy az övéivel elfogyassza ezt a vacsorát, annak elég ez a kívánság; nem szükséges egyházi ünnepség keretében történnie.

Az úrvacsora méltóságának elvesztése a bűn miatt

Krisztus gyülekezetének tisztaságáért minden tag fele-lős (1. Kor. 12: 25.). A tisztán tartás, a megtisztítás érdeké-ben az Úr Jézus és az apostolok határozott útmutatást ad-tak, határozott utalással arra vonatkozólag, hogy az Úrva-csora egységben, békességben (1. Kor. 11: 17, 18) és nem utolsó sorban tisztaságban (1. Kor. 5: 8) történhessen.

1. Vizsgálja meg mindenki önmagát, hogy ne vegyen részt abban méltatlanul, azaz úgy, hogy cselekedete, lelki élete ellentétben áll azzal, amit az Úrnak vacsorája hirdet, tudniillik az Őbenne való megváltatást, a benne elrejtetett,

tiszta életet. ( 1. Kor. 11, 28. 2. Kor. 13, 5) Ez nem azt je-lenti, mint ahogy sokszor hallható, hogy az ember vizsgálja meg magát, nem tett-e valami bűnt az elmúlt napokban, hanem azt, hogy van-e valódi közössége a Krisztussal és az Atyával és Őbenne a testvérekkel (1. János 1: 3), egy állan-dó békessége Ővele, vagy szívét inkább a világ, a hétközna-pi élet gondjai töltik el.

2. A gyülekezet tisztán tartásának másik része az, mi-


kor valaki látja vétkezni az ő atyjafiát, megfeddi (Máté 18, 15) így az megtérhet. Ha pedig megmarad az ő bűnében, azt

nem rendezi, akkor a gyülekezet az ilyennel nem vehet úr-vacsorát, a táboron kívül kerül, amíg meg nem tér. Az ilyen esetre írja Pál apostol: „Avagy nem tudjátok-é, hogy egy ki-csiny kovász az egész tésztát megposhasztja?” (1. Kor 5. 6) Itt egy paráznaságról beszél, de a 11. versben egyértelművé teszi, hogy minden nyilvánvaló, le nem rendezett bűnben élő taggal kapcsolatosan írja. Mivel az Úrnak vacsorája a mi egybeszerkesztetésünknek bizonysága (lásd: 1. Kor. 10, 17.) ezért ha valaki ilyen emberrel eszik úrvacsorát, ti. akiről tudja, hogy lerendezetlen bűne van, és a figyelmeztetést

semmibe veszi, az annak gonosz cselekedetében részes. (2.János 10.) Ha a neki való köszönés vele való bűnrészessé tesz, mennyivel inkább a vele való egyesülés az Úrban, az Ő vacsorája által. Ezért mondja az apostol, hogy az ilyenekkel ne együnk együtt. (1.Kor. 5, 11.)

Ha valaki méltatlanul – tehát bűnnel megterhelve – vesz részt az Úr vacsorájában, ezzel Krisztus teste ellen vétkezik (1. Kor. 11: 27 – 29.) Krisztus teste pedig a gyülekezet (1. Kor. 12: 13. Ef. 1: 22,23), az Úrvacsora pedig az Ő testével, azaz a gyülekezettel való egyesülésünk (1. Kor 10: 16-17.) Ezért, ha valaki bűnnel megterhelve vesz részt abban, ko-

vászként a gyülekezet romlását okozza. (1. Kor. 5: 7.) Vannak eltitkolt bűnök, melyeket csak az Úr tud. Ezek-

től a gyülekezet tiszta marad (János 13: 10-11.) még akkor is, ha egy asztalhoz járul vele az illető. (Lukács 22: 21)

Az olyan tehát, aki eltitkolt, világosságra nem hozott bűnnel terhelve veszi az úrvacsorát, nagyon súlyosan vét-kezik az Úr teste ellen; ha pedig a gyülekezet - különösen annak vezetői - tudnak ilyen bűnökről és nem munkálják ki, hanem megtűrik maguk között az úrvacsorában, akkor szintén nagyon súlyosan vétkeznek az Úr teste, a gyüleke-zet ellen.

Az Ószövetségben nagy gondot kellett fordítani a tisztá-talan embernek a táboron kívül helyezésére, hogy a beteg-ség ne terjedjen tovább (3. Mózes 13: 40; 21: 16-24; 4. Mó-zes 5: 1-4.)

A húsvéti bárány evése idején nem volt szabad a ház-ban semmi kovászt tartani, hanem azt ki kellett onnan ta-karítani (2. Mózes 12: 19). Pál apostol ugyanígy utal a bűn


kovászára, melyet nem szabad megtűrni a gyülekezetben (1. Kor. 5: 6-tól).

Amikor a gyülekezetek az igazság alapján álltak, erre a

két pontra nagyon nagy hangsúlyt fektettek, ezért volt kizá-rás addig, míg a lélek megtisztult. Az Úr senkiről nem akar lemondani, ezért teszi az övéit felelőssé egymás lelki életé-ért. Ha viszont egymás bűnei felett szemet hunyunk, és az ilyennel együtt tartjuk az úrvacsorát, a fentieken kívül vét-kesek vagyunk az ő lelkének elvesztésében.

A fentieken kívül nagy kárára van a gyülekezetnek az úrvacsora, ha az a gyülekezetnek békétlen állapotában van megtartva (1. Kor. 11: 17-20). Amikor Jézus az úrvacsorát

szerezte, csak az ő tanítványai voltak jelen. A János evan-géliumában a 13-16. részekben a legbensőségesebb beszél-getéseket folytatta velük. E részek olvasásánál részeseivé válunk annak a meghitt közösségnek, amit ott Jézus átélt az övéivel. A korinthusi gyülekezetben nem volt meg ez a meghitt, bizalmas közösség, ezért Pál felhívja figyelmüket, hogy amit ott tartanak, az nem az Úr vacsorája. Ezért sok-kal károsabb, mint ha nem is vennének részt azon.

Ha egy gyülekezet úrvacsorát tart a békétlenség és széthúzás ellenére, akkor azzal arról tesz bizonyságot, hogy számára sokkal fontosabb a vallási megszokott gyakorlat,

mint az igazi testvéri meghitt, bensőséges viszony, mely Jé-zussal való közösségének záloga.

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök éle-

te vagyon annak (János 6.54.) – mondja az Úr Jézus, mint egy titkot, amelyet a Zsidók éppúgy nem értettek akkor, mint most a névleges keresztyének. Mi viszont értjük és tudjuk, hogy ez az Úrral, a testté lett Igével (János 1: 14) , és az Ő testével, a gyülekezettel való közösségünk, az Ő mi-értünk kifolyt vérével való közösségünket jelenti, és nem az

Úrvacsorát. Mert ha ez az úrvacsorát jelentené, akkor pusz-tán ezáltal lenne élete mindenkinek. De ami testtől szüle-tett, test az, így aki a kenyeret eszi, testben nyer erőt, nem lélekben.

Ezért, az Úr vacsora az Ővele, Őáltala lett megváltá-sunknak, értünk való halálának jele, bizonysága, így azok-nak közössége, akik együtt váltattak meg, és Őbenne lettek eggyé szerkesztve. Ezért az úrvacsora nem egyéni lelki gya-


korlat, hanem a gyülekezetnek, Krisztus menyasszonyának legbensőbb közös ünnepe, mely, ha tisztaságban van tart-

va, olyan áldást jelent, amelyet soha ezen kívül való nem érzett. Ellenben, ha bűnös tagok vannak így megtűrve, ha nincs meg a bensőséges lelki kapcsolat a gyülekezet tagjai között, akkor ennek éppen ellenkezőjét eredményezi úgy az egyénekre, mint a közösségre nézve.

A gyülekezet lelki hanyatlásával párhuzamosan el van-

nak tűrve a bűnök úgy, hogy azokat csak gyarlóságnak ne-vezik, hasonlóan mint a történelmi egyházban, és munkák

már csak akkor történnek, ha paráznaság vagy valami más nagyon súlyos bűn esik, illetve ha valaki vét a gyülekezet kialakult rendje ellen, függetlenül attól, hogy az a Biblián alapul-e, vagy csak hagyományon. Ezzel szemben a gyüle-kezetben el van terjedve a bűnök mindenféle neme, melyet, mint már mondottam, általában nem is tartanak annak, melynek csak következményei a csalások, hamis bevallá-sok, nyilatkozatok, haragok, nagyravágyás és az annak ér-dekében végzett, hamisságon alapuló minden munka és cselekedet. Egy ilyen állapotba került gyülekezet az Úrva-csorával való élés által visszafordíthatatlan romlásba sodor-

ja önmagát. Ebben az állapotban a gyülekezet meghatározza azt,

hogyha valaki más közösséggel venne úrvacsorát, az lelki paráznaságot követ el. Eközben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy saját ítélete alá kerül azáltal, hogy saját maga körében tűri meg azt, amit másnál – általában látatlanul – elítél. Az általa feldobott ítélet saját fejére esik vissza, mert azáltal, hogy saját közösségén belül bűnösökkel veszi az úrvacsorát, a bűnnel közösül, így paráználkodik Krisztus ellen. Ez a visszafordíthatatlan folyamata annak, ahogy egy

élő gyülekezet vallásos, csupán formális egyházzá alakul át.


G Y Ü L E K E Z E T I S Z O L G Á L A T O K

A szolgálatok célja, választása, egymáshoz való vi-szonya

A gyülekezeti életben különböző szolgálatok, az egyéni

ajándékoknak megfelelő feladatok vannak. Ezek a szolgála-tok nem lehetnek öncélúak, hanem a gyülekezet épülésére kell, hogy szolgáljanak. Minden szolgálat fontos és nem le-het őket rangsorolni, mivel sokszor lehet a legjelentéktele-nebbnek tűnő a legfontosabb, mint ahogy az emberi test-ben is van.

Mind a kinevezett, mind a meg nem nevezett szolgála-tokra a Szent Lélek küldi el az embert, ezért egyetlen sze-mély se veheti a bátorságot arra, hogy megtiltsa azt. Ez a kinevezés lehet a gyülekezettől is, de csak a Szent Lélek utasítására (Csel. 13: 2).

Ha ezeket a szolgálatokat egy vezető személy akarja ko-ordinálni és felügyelni, akkor átveszi a szerepet a Szent Lé-lektől, és ha egy gyülekezet ezt hagyja, akkor az eredmé-nyekben olyan különbségekre számíthat, mint amilyen kü-lönbség van egy gyarló ember és a Szent Lélek munkája

közt.

PÜSPÖK (EGYHÁZISZOLGA, VÉN, FELVIGYÁZÓ, PÁSZTOR)

Ez az egyik legnagyobb teherrel és felelősséggel járó szolgálat, mely egyúttal a legnagyobb veszélyt is hordozza magában, mind a püspök, mind a gyülekezet számára. Azt mindenek előtt figyelembe kell venni, hogy ő nem a gyüle-kezet ura, de nem is vezetője, hanem valóságban szolgája (1. Péter 5: 3). Ezt Jézustól tanulhatja meg, amikor példát hagyott hátra a lábmosásnál. Ha jól végzi feladatát, akkor a

tagok egyenként engedelmességgel tartoznak felé, de ő mindenképpen alája van rendelve a gyülekezetnek, és teljes engedelmességgel tartozik a közösség felé.

77 GYÜLEKEZETI SZOLGÁLATOK

A püspökök feladata

Mint említettük, a püspökség a legnagyobb felelősséggel

járó feladat a gyülekezetben. Felelősségének súlya abban van, hogy olyan emberek lelki élete felett kell őrködnie, aki-kért Jézus a saját életével fizetett meg, ezért emberi sza-vakkal kifejezhetetlen az ő értékük (Csel 20: 28). Egyetlen pásztor se végezheti munkáját Krisztus szerint, csak ha tu-datában van annak a nagy értéknek, melyet az Úr rábízott.

Az ószövetség történetei és példái előremutatnak a gyü-lekezetre. Amikor ellenség közeledett a népre, a nép válasz-

tott magának egy őrállót, akinek az volt a kötelessége, hogy ha látja jönni az ellenséges hadsereget, akkor riadót fújjon (Ez. 33). Ha valaki hallja a riadót, de nem figyel rá, és úgy éri utol a veszedelem, akkor annak vére az ő fején lesz; az őrálló mentesül a felelősségre vonástól. Ha viszont nem fúj riadót, és azért vesz el a nép, akkor vérét az őrálló kezéből kéri elő.

Az újszövetségi őrálló csak akkor tudja ezt a feladatot elvégezni, ha tudatában van a rábízott értéknek, ha ő maga is így szereti a gyülekezetet, és nem egy tömeget lát benne, akit irányítani kell, mint egy vállalat dolgozóit vagy egy tár-

sadalmi munka részvevőit. Ugyanis egy őrálló feladata nem a gyülekezet vezetése, hanem a lelkek pásztorolása. Nem tömegszellemben irányítani, hanem az egyes lelkek gondvi-selése. A pásztor feladata nem csupán az, hogy egy nagy nyájat tereljen, hanem az, hogy a nyájban levő minden juh-ról egyenként gondot viseljen.

Tehát az őrállót nem a kötelességtudat, hanem a testvé-rek iránti igazi, égő szeretet kell, hogy munkájára indítsa.

Ez a gyülekezeti életben személyes kapcsolaton alapul. Ahhoz, hogy időben felismerhessen egy lelki hanyatlást vagy egy fertőzést, nagyon szoros és bizalmas kapcsolatban

kell lennie minden taggal. Nem elég, hogy személyi adatait ismerje (név, lakóhely, foglalkozás stb.), hanem ismernie kell küzdelmeit, kísértéseit, lelki életének hátterét. Ennek pedig alapja a bizalom. Ezért nagyon fontos az, hogy olyan személy legyen, akit a nép választ maga közül, mint Izráel-ben (Ezékiel 33: 2.). Ugyanis ha egy pásztort központilag rendelnek ki egy gyülekezet fölé, mint egy igazgatót egy vál-


lalatnál, akkor szó se lehet ilyen bizalomról. Kölcsönös bi-zalom viszont csak akkor lehet, ha a testvérek közel vannak

egymáshoz, tehát valóban élő a gyülekezet. Ha van bizalom egy pásztor iránt, akkor megnyílnak a

testvérek. De ha csak egyszer is azt tapasztalják, hogy visz-szaél a bizalommal, és elfecsegi mások titkait és hűtlenül bánik vele, teljes bizalmatlanság alakul ki iránta.

Tehát ha meg van a kölcsönös bizalom és az erre épülő napi kapcsolat, akkor ismerheti fel testvérében a hanyatlás első jeleit. Mint ahogy egy fahajtás még könnyen kivágható, és egy nagy fa nehezen, így van a lelki életben is: a kezdeti eltérések, hanyatlások sokkal könnyebben orvosolhatók, mint amikor csak hosszú idő után derülnek ki és fává nő-

nek. Ennek a bizalomnak feltétele a pásztorok másik felada-

ta, hogy példaképek legyenek (1. Péter 5: 3, Titus 2: 7). Olyanok, akikre ha ránéznek a hívők, tudják, milyeneknek kell lenniük az alázatban, a szeretetben és hitben (1. Tim. 4: 12). Csak akkor követheti őket a nép, ha ők Krisztus kö-vetői (1. Kor 11: 1). Ezért nagyon fontos a jó bizonyság. Aki-ről nincs ilyen jó bizonyság, az semmiképpen nem lehet ilyen feladatban.

Csak akkor tudja ellátni feladatát, ha ismeri a Bibliát. Ugyanis inteni, figyelmeztetni, bátorítni és vigasztalni leg-

hatásosabban a Bibliából lehet (2. Tim. 2: 24-). Természe-tesen csak akkor, ha maga is megéli mindazt és belülről jönnek; különben üres szavak maradnak, és nem érik el céljukat.

Minden időben, szó szerint éjjel nappal szolgálatra ké-szen kell állnia. Ha egy illető testvér jelzi, hogy beszélni sze-retne vele, nem lehet más fontosabb dolga, minthogy azon-nal rendelkezésére álljon. Ha valamelyikre napokat, esetleg hónapokat kell várni, mire időpontot ad, az egyértelműen bizonyítja azt, hogy számára nem fontosak a testvérek.

Nagyon fontos tudni, hogy a pásztor nem gyülekezetve-zető, aki a gyülekezeti programokat szervezi, a pénzügyek-ben dönt. Ez olyan szinten osztja meg idejét és erejét, hogy nem képes ezt a nagy feladatot ellátni.

Az Igéből kiérthető, hogy a kezdeti időben minden gyü-lekezetnek volt saját véne, nem csak egy, hanem több is (Csel. 14: 23; 20: 17; Titus 1: 5). Azért gyülekezetenként és nem körzetenként, sőt központilag, mert ismerniük kell


gyülekezetük tagjait személyesen. És azért több, hogy egy-mást is kisegíthessék, mint ahogy ezt Pál tette Péterrel (Gal.

2: 11), de nem kevésbé azért is, mert a testvérek saját küz-delmeikkel felkeresik őket, és a bizalom nem mindenki felé egyforma. A bizalmat ugyanis soha nem lehet kötelezővé tenni, az mindenki részéről csak szabadon, belülről jöhet. A nagyegyházakban központilag kirendelt pap működik, aki-hez tartoznak a hívek; így hozzá kell menniük gyónni. En-nélfogva nem személyes kapcsolaton alapul és bizalmon, hanem a pap a hívek számára nem jelent sokkal többet, mint a gyónófülke. A megtérőknek ugyanúgy saját maguk-nak kell eldönteniük, hogy kihez van bizalmuk a bűnvallást

illetőleg. Az az elöljáró, aki jól jár el – és csakis az – kettős tisz-

tességet érdemel (1. Tim. 5: 17). Ezt a tisztességet se lehet kikövetelni, hanem mindenkinek jár, aki ahhoz méltóan él a gyülekezetben. Az, aki nem úgy jár el, ahogy az Úr rende-li, az általában elvárja a kettős tiszteletet; aki pedig az Ige szerint munkálódik, az megkapja minden elvárás nélkül is.

Az egyházi szolgáknak nagyon nagy türelemmel és sze-retettel kell eljárni a sérült, bűnbeesett lelkekkel szemben. Egy ilyen helyzetben nagyon könnyen „elkezelhet” egy lel-ket. A bűnt nagyon komolyan kell vennie és nem lehet el-

néző azzal szemben, ugyanakkor az isteni kegyelemhez, a Golgotához kell elvezetnie a vétkezőt. Minden lelki munká-ban nagyon fontos, hogy tiszta legyen a keze, hiszen ha szennyes kézzel nyúl egy orvos a sebhez, az elfertőzik és végzetes következményei lehetnek.

Egy egyházi szolgának, hasonlóan azokhoz, akik hirde-tik az Igét, mindig átvilágíthatónak kell lennie és szüntelen a gyülekezet megítélése alatt állnia (1. Kor. 14: 29). Erre azért is van szükség, mert ő is ember, aki tévedhet, és ha őt sikerül a Sátánnak valamiben megfogni, az egész gyüleke-zetben könnyen kárt tehet általa. Ezért, ahogy ő felelős a

gyülekezetért, ugyanúgy a gyülekezet is felelős érte. Ha fölé emeli magát a gyülekezetnek, és a közösség ezt szó nélkül elfogadja, visszafordíthatatlan romlás következik be.

A gyülekezetnek nagyon komoly feladata, hogy ne tűrje meg elöljáróiban a bűnt, vagy olyan dolgokat, melyek bi-zalmatlanság forrásai. Ha egy gyülekezet pásztora nem hagyja magát átvilágítni, semmiképpen nem folytathatja


feladatát. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyoz-ni, ezért inti Pál apostol Timóteust, hogy akik közülük vét-

keznek, az egész gyülekezet előtt kell megfeddeni. Ezt na-gyon nagy nyomatékkal kéri (1. Tim. 5: 20,21). Ha ez nem történik meg, akkor az a gyülekezet elkerülhetetlen hanyat-lásához vezet.

Ha egy püspök nem alázza meg magát a gyülekezet előtt, és nem fogadja el a testvérek részéről jövő intést, amennyiben téved, vagy nem a tiszta, evangéliumi tudo-mányt hirdeti, egy rendkívül veszélyes folyamatot indít el. Ugyanis a gyülekezet tagjai iránta való tiszteletből elfogad-ják tőle a hamisságot és rövid idő alatt beépül annak gon-dolkodásába, cselekedetébe.

Ezért pásztor csak az lehet, aki a legalázatosabb, aki el tudja fogadni a feddést és megalázva magát megtér belőle, ezt jelenti a feddhetetlenség (1. Tim. 3: 2; Tit. 1: 6). Ha egy gyülekezet észreveszi, hogy püspöke nem alázatos, és nem menti fel őt szolgálata alól, akkor saját bukását okozza vele.

A gyülekezetre ezért nagy felelősség hárul, hogy szünte-len imádkozzon azért, hogy pásztorai alázatosak maradja-nak, és figyeljen arra, hogy ők mindig alája legyenek ren-delve a gyülekezetnek. Az elöljáró alázata a gyülekezet tisz-taságának záloga. Ha a lábtörlőt az ajtó fölé szegezik (fel-magasztalják), akkor a ház nem marad tiszta, hanem csak

akkor, ha a házban lakók lába alatt marad. Ezt a példát csak az értheti meg, aki megértette, hogy Jézus Krisztus is csak akkor nyerte el a tisztességet, amikor megalázta ma-gát minden teremtmény alá (Fil. 2: 7-9), és egy egyházi szolga is csak akkor kaphat kettős tisztességet, ha gyüleke-zetének minden tagjánál alázatosabb lesz.

De hogy ezt megérthesse valaki és életévé is váljon, egy hosszú, sok szenvedéssel járó úton kell, hogy vezesse őt Is-ten.

Az Úr által felkészítve

Ezt a mérhetetlen felelősséggel járó szolgálatot senki

nem veheti magának, hanem csak az Úr készíthet elő erre valakit, akit Ő erre engedelmesnek és alázatosnak lát. Ez az előkészítői munka sok belső szenvedésen és összetöretésen keresztül történik, át sok nyomorúságon, hogy az illető testvér alázatban maradjon, és meg tudja érteni azokat,


akik majd hasonló megkísértéseken és nyomorúságokon mennek keresztül (2. Kor. 1: 4-6).

Amikor az Úr elkészít egy pásztort a gyülekezet számá-ra, akkor annak az embernek nagyon sok mindenen ke-resztül kell mennie, hogy teljesen megérthesse testvéreit, akikért a Szent Lélek felelőssé teszi őt. Sok kísértésen és kudarcon, nagyon sok emberi gyengeségen és a legkemé-nyebb hitpróbákon is át kell mennie, hogy vigasztalni, bá-torítani tudja az erőtleneket. Csak akkor tudja megérteni a megtévedetteket, ha ő maga is átmegy kemény vívódásokon és a tudománynak minden szele megcsapdossa, melyből a Szent Lélek győztesen vezeti ki. Sok üldözést és megvetést

is át kell élnie, hogy a hasonló sorsba jutó testvéreit erősít-hesse. Az Úrért való szenvedésekben javul a tisztánlátása, mely elengedhetetlenül fontos arra nézve, hogy a bűnt meg-ítélje és alázatosan inthesse az eltévelyedőket (2. Tim. 2: 25,26).

Ha egy pásztort nem a Szent Lélek készít fel erre a szol-gálatra, úgy hogy előtte alkalmassá teszi összetöretés által, akkor nagyon nagy a veszélye, hogy felemelkedik, és nem mint szolga, hanem mint uralkodó lesz. Ez akkor követke-zik be, ha megválasztásuk nem a gyülekezet együttes kö-nyörgésén és böjtölésén alapul, mint ahogy azt az apostolok

tették (Csel. 13: 2,3), hanem az egyházi szolgák maguk vá-lasztják meg szolgatársaikat, mégpedig olyan feltétellel, hogy mindenben együtt fog velük érteni és munkálódni. Ebben az esetben már nem a Szent Lélek vezetése és az Ige útmutatásai iránti engedelmességre kell ígéretet tenni, ha-nem a szolgatársak, de leginkább a vezető elöljáró iránymu-tatásaira. Ha egy leendő pásztor ilyen ígéretet tesz, akkor képtelen lesz nemet mondani szolgatársainak, ha azok nem a szeretet és az Ige tanításai szerint végeznek is el egy dol-got. Nem lesz képes szembeszállni a hamissággal, mint ahogy azt Pál tette Péterrel szemben (Gal 2: 11-től), vagy

ahogy az apostol Timóteus figyelmét erre nyomatékosan felhívja, olyannyira, hogy az Istenre, Jézus Krisztusra és a kiválasztott angyalokra kéri, hogy minden részrehajlás és személyválogatás nélkül ezt megtegye (1. Tim. 5: 19-21). Ha ezt figyelmen kívül hagyják, és annak ellenére, hogy egy egyházi szolga ellen panasz merül fel, nem járnak el vele az Ige szerint, a gyülekezet visszafordíthatatlan hanyatlásnak


indul. Ez ugyanis egy olyan bizalmi válságot okoz, ami már általában vissza nem fordítható a lejtő elv alapján.

Hogy egy pásztor uralkodóvá váljon a gyülekezeten, an-nak egyik eszköze a pénz. Ugyanis az emberek könnyen kí-sérthetők vele, ennél fogva befolyásolhatók is. Személyes megtapasztalásomból tudom, hogy mennyire befolyásolha-tók az emberek a pénzzel, és szó szerint képes egy gyüleke-zeti elöljáró saját akaratát ráerőltetni a gyülekezetre, ha a kezében van a pénzes zsák, és annak megszorításával vagy kinyitásával befolyásolja a tagokat.

Kettős tisztesség

Pál apostol azt írja: „A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképen a kik a beszédben és tanításban fáradoznak.” Ez a kettős tisztesség annak jár, aki jól munkálódik. Nem lehet elvárni tiszteletet valaki felé csupán azért, mert ő elöljáró. E szellemiség miatt nevezik a papokat tiszteleteseknek.

A kettős tisztességet belülről fakadóan megkapja min-den szolga, aki alázatosságban és az Ige szerint jár el. El-lenkező esetben az emberek nem tisztelik őket, hanem fél-nek tőlük, és ez a félelem az engedelmességük alapja.

A pápaság szellemisége

A gyülekezetek kezdetén minden püspök saját gyüleke-

zetét pásztorolta, nem létezett köztük semmiféle alá-fölérendeltségi viszony. Nem is volt erre szükség, mert ak-kor a gyülekezetek teljes egészében a Szent Lélek irányítása alatt voltak, így az egymástól független gyülekezetek köz-ponti szabályozás nélkül, a Lélek vezetésének engedelmes-kedve ugyanolyan módon élték meg hitéletüket.

Amikor a Szent Lélek irányítását kezdték figyelmen kí-vül hagyni, akkor kialakulóban volt a hierarchikus rend-szer, mi szerint a római gyülekezet püspöke vezetői szere-pet kezdett betölteni az addig egyenjogú vének között. Ez már egy határozott jele volt az egyetemes egyház kialakulá-sának, melyben a világ hatására fellazult rendszert már csak így lehetett fenntartani. Ez volt a pápaság felé vezető út.


Ez a rendszer ismétlődik a kisegyházakban is. Létrejön egy központi irányítás, melyben az ország püspökei rangso-

rolást kapnak. Van első, második és harmadik, illetve a többi. A közösség élő hitű tagjai ez alatt a rendszer alatt nagyon szenvednek és ezt szóvá is teszik. Azt a „megnyug-tató” választ kapják, hogy erre azért van szükség, hogy a hatósággal kapcsolatot tudjon tartani egy olyan vezető, aki élvezi a gyülekezet bizalmát. De nézzük meg ennek a rend-szernek a hátoldalát, amibe sajnos nagyon kevés ember lát bele.

A tévtanítások táptalaja

Amíg egy gyülekezet az Ige szerint egyenértékű és buzgó

tagokból áll, addig a tévtanítások terjedése ez miatt korlá-tozva van. Hiszen nincs olyan ember, aki megmondja, hogy egyes hitbeli kérdést hogyan kell érteni, hanem a Szent Lé-lek tanítja a népet az igazságra (János 14: 26), és az adott gyülekezet pásztora kell, hogy figyeljen erre a tiszta tudo-mányra (1. Tim. 4: 16) és szelíden intse azokat, akik ennek ellenállnak (2. Tim. 2: 24-26). Ha viszont létrejön egy köz-ponti vezetés, akkor egy központilag kiadott hittani értel-mezés párosul hozzá, és egyre egyértelműbbé válik a közös-

ség számára, hogy ezeket el kell fogadnia felülbírált nélkül. Így egy tévtanítás hivatalosan is a gyülekezet részévé válik, és aki ezt nem teszi magáévá, az szankciókkal találhatja magát szembe. Így elég egyetlen vezető püspököt eltévelyíteni az ördögnek, és máris gyülekezeti szinten ér el sikereket a tévelygésben.

Azoknak, akik az ily módon megfertőzött közösségben úgy élnek, mint a láthatatlan egyház igaz tagjai, nagyon oda kell figyelniük arra, hogy az ilyen tévtanításoktól el ne vonattassanak. Azért is veszélyes ez, mert akár egyetlen nemzedék alatt anélkül képes a gyülekezet szerves részévé

válni, hogy a nagy átlag megkérdőjelezné vagy észrevenné, hogy új, idegen tudományról van szó. Ezért soha nem sza-bad semmit elfogadni egy központi vezetés által kiadott hit-tani vagy gyakorlati útmutatásból, rendeletből, csak ha az egyezik az írásokkal (Csel 17: 11).


Kapu a világi hatalom felé

Mint említettük, kezdetben minden gyülekezet önállóan működött, pásztorai szolgák voltak, így valójában se helyi, se központi vezetésük nem létezett. Ennélfogva a Sátán nem talált könnyen utat arra, hogy a világi hatóságok ré-széről alkuval, egyezményekkel közelítse meg a közösséget, mivel egyszerre sok ezer emberrel nem volt lehetősége tár-gyalni.

Nagyon sokszor próbálkozott azzal, hogy nevezze meg a gyülekezet saját vezetőit, éppen az előbb említett okból. De amíg ők egyenjogú testvérek voltak, elhatárolódva a világ hatásától, addig nem volt képes semmilyen módszerrel el-

érni ezt a célt. Így ezek a gyülekezetek általában egy üldö-zés célpontjaivá váltak.

Ahhoz, hogy Jézus keresztje helyett elismerést adjon a világi hatóság, kompromisszumokra van szükség. Ezek olyan észrevehetetlen formában jelentkeznek, hogy a pa-dokban ülő hívők szinte semmit nem vesznek észre. A félre-vezetés olyan nagy és kifinomult, hogy sokakat a kegyes beszédek csapnak be, míg a háttérben egy gyülekezet ki-árusítása történik a sátáni erők képében kialakuló háttér-hatalom számára. A tagok úgy gondolják, hogy lehetetlen, hogy azok a vezetők, akik olyan szent beszédeket monda-

nak, a világgal ilyen kompromisszumot kössenek. De erről másik részben részletesen szólunk, most arra

világítunk rá, hogy ennek miért feltétele egy központi veze-tés. Mint már céloztunk rá, a világi hatóság nem tud és nem is akar sok személlyel, azaz egy közösséggel tárgyalni, hanem csupán eggyel, aki számára a gyülekezet megbízott-ja. Ő legalábbis úgy gondolja, de a valóságban egy ilyen megbízás soha nem történik meg a gyülekezet részéről.

Az egyéni gyülekezetek bénítása

Miután a gyülekezetek vezetése központi kézbe került, a

helyi gyülekezetek nem végeznek önállóan lelki munkát. Egy olyan központi vezető kezén kell, hogy minden szolgála-ti választás, lelki munka átmenjen, aki nem ismerheti az adott gyülekezet tagjait, azok életét, küzdelmeit. Ennek a beleavatkozásnak keserű gyümölcseit megkóstolják ugyan a gyülekezetek, de mivel a központi vezetés annyira meg-


erősödik, nem képesek nemet mondani az ilyenfajta segít-ségnek.

Ez teljesen nélkülözi azt, hogy egy gyülekezet a Szent Lélek által végezze el a munkát, hiszen ha így lenne, nem volna szükség központi segítségre. Ez a központi segítség nem a helyi gyülekezet kérésére érkezik, hanem kéretlenül, sőt még akkor is, ha a helyi gyülekezet kifejezetten nem igényli azt.

Az egyháziszolgák felelősségre vonhatatlansága

Egy élő gyülekezetben a pásztor mindig szolga, a gyüle-

kezet mindig felette áll. Ez azt is jelenti, hogy alapos indok-kal mindig számon kérheti őt (1. Tim. 19,20). Ha viszont a rendszer piramis elv alapján alakul át, akkor a legfelsőbb vezetőket soha, semmilyen körülmények közt nem lehet számon kérni. Így ha munkájukkal, életükkel szemben ki-fogás támad is, nincs lehetőség kielégítő rendezésre.

Ez sokakat megbotránkoztat, és ezek az eljárások olyan tagokat is passzivitásra, távozásra indítnak, akik korábban nagyon hasznos tagjai voltak a gyülekezetnek. A másik ol-dalon a vezetők így elvesztik valódi tekintélyüket és csak a félelem szellemét generálják, ezért ha volna is valami hasz-

nos üzenetük a tagság számára, legtöbbeknél az már süket fülekre talál. Ez az amúgy hasznos és jó korlátokat is el-mozdítja a helyéről, így önmagában véve is generálva a ká-oszt a gyülekezetben

Amikor így a központi vezetés ezeket a határokat egyre inkább felrúgja, akár ki is zárhat valakit anélkül, hogy a gyülekezet számon kérhetné, vagy meg kellene azt indokol-nia. Ehhez már egyáltalán nem kell a gyülekezet együttes érzése.

Összefoglalva arra kell rámutatnunk, hogy a Bibliában

nyoma sincs egy központi vezetés modelljének, se arra uta-ló jelnek. Ez egy teljesen világi szellem által létrehozott gyü-lekezeti forma.

Ez idegen volt az első keresztyéni gyülekezetben éppen úgy, mint az elmúlt évezredek üldözött közösségeiben. Az, hogy ez mégis kialakulhatott, az annak következménye, hogy a gyülekezet mély alvási állapotában volt, és egy ébre-


dést - mely sajnos sok világi elemet is tartalmazott – el-nyomva, a kialakult vákuumba egyszerűen beleült az ilyen

új rendszer. Mint említettük, élő gyülekezetekben ilyen rendszer

nem tudott meghonosodni, a Római Katolikus egyháznak viszont ez alappillére lett. Ugyanígy minden olyan gyüleke-zet meghonosította, amelyikbe a katolicizmus elemei be tudtak épülni. Mindig is voltak olyan tagok, akik ez ellen felemelték szavukat, de ezeket a már megerősödött vezetés mindig igyekezett elhallgattatni. De ha e fölött egy gyüleke-zet némán szemet huny, akkor ezáltal saját romlása és ha-lála felett huny szemet, egy olyan rendszer felett, mely az ébredés minden csíráját alapjaiban elfojtja.

Amikor egy ilyen közösségben kell élnie egy olyan lélek-nek, aki Krisztus élő testéhez, az igazi egyházhoz tartozik, akkor ő itt nagyon szenved, hiszen ez a rendszer az igazi életet elfojtja, mégpedig egy hamisított szoros út hirdetése alapján történő félrevezetés által.

IGEHIRDETŐI SZOLGÁLAT

Az Ige azt mondja, hogy mindenkinek arra kell igyekez-

ni, hogy írást tudjon magyarázni (1. Kor 14: 1), és egyen-

ként mindenki feladata is volna ez (31. Vers). Mindemellett voltak tanítók az első gyülekezeti időben is, akik erre külö-nösképpen lelki ajándékkal megáldott férfiak voltak. (1. Kor 12: 28; Ef. 4: 11).

Az ige hirdetése nagy felsősséggel járó feladat, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy aki ezt végzi egy gyülekezet-ben, milyen szempontok alapján választják ki, vagy pedig egyszerűen hagyják a Szent Lélek által kijelölni őket (Csel 13: 2). Mivel nagyon fontos a táplálék egy család életében, és amilyen az eledel, olyanok lesznek a gyerekek is; ezért tudatában kell lennünk, hogy mi a valódi feltétele annak,

hogy aki az igét szólja, életet árasszon a közösség számára. Egy gyülekezet számára semmiképpen nem jelent lelki

táplálékot egy olyan tanítás, legyen az bármennyire hang-zatos vagy jól felkészült, amelyikből nem az élet árad. Ezért nem a teológiai ismeret határozza meg a tanítás erejét, ha-nem a Szent Lélek munkája (János 7: 38-39). Csak abból


tud ez az élő víz kiáramlani, aki iszik ebből a vízből, melyet maga Jézus ad (János 4: 14).

Hiába van egy kútban víz, ha nincs meg hozzá a vödör, amivel azt felhúzzuk. Hiába van meg a tartalom, ha nincs meg hozzá a képesség, hogy azt a hallgatók elé hozzuk. Ez is Isten ajándéka, amely feltétlenül szükséges az igehirde-téshez.

Ám hiába van ez az ajándék, ez a képesség, ha a kút-ban nincs víz. Ha valaki tud szépen beszélni, felkészül egy Igehirdetésre, vagy ha nem is készül fel, de a saját értelmét fogalmazza meg nagyon összefüggő, kerek mondatokban, nem teremt életet, mert nem az élő víz, Istennek egyedül

életet adó Igéje árad belőle (Ézsaiás 55: 10,11). Ez az oka annak, ha a tagok ugyanolyan szomjasan távoznak az is-tentiszteletről, mint ahogy oda érkeztek.

Nem lesz életet adó kenyér a búzából, ha nem őrlik meg malomban; nem lesz a szívet megvidámító bor a szőlőből, ha nem nyomják össze előtte a présben. Ugyanúgy nem je-lenthet életet egy prédikáció a gyülekezet számára, ha az igehirdető nem megy keresztül ezeken a megtöretéseken. Magvetésében nem szórhatja az életet magában hordozó gabonát, hanem csak pelyvát, aki maga nem éli át az életet, mely csak halálon keresztül valósulhat meg egy emberben.

Csak akkor lesz láthatóvá Jézus Krisztus élete bennünk, ha az Ő halálát is hordozzuk testünkben. Csak akkor fog az élet a hallgatók szívében munkálódni, ha a halál munkáló-dik a tanítóban (2. Kor. 4: 10-12).

Ez az egyik oka, hogy alszik a gyülekezet. Ha nincs élő táplálék, nincs élet se belőle. Ez a nyugati társadalmak gyülekezeteinek legfőbb jellemzője – beleértve Magyarorszá-got is. Akik átélték a kommunista rendszer kegyetlen üldö-zése alatt, hogy mi az élő gyülekezet, és mit jelent az élő Ige, mely azt táplálja, azok nagy erővel tesznek róla bizony-ságot.

Richárd Wurmbrandt a következőket írja: „A Földalatti Egyház szegény és szenvedő egyház, de nincsenek langyos tagjai. Az Istentisztelet a Földalatti Egyházban olyan, mint 1900 évvel ezelőtt a Korai Egyházban. Az igehirdető nem ismeri a kidolgozott teológiai szövegmagyarázatokat, semmit sem tud a "szószék stílusáról", ahogy Péter sem ismerte... A Biblia verseit a kommunista országokban nem tudják olyan


általánosan, mert kevés a Biblia. Emellett valószínű, hogy az igehirdető évekig volt börtönben, Biblia nélkül.

Amikor kifejezik a hitüket a mennyei Atyában, az sokkal többet jelent, mert a kijelentés mögött megrázó élmények vannak. A börtönben naponta kértek ettől a mindenható Atyától kenyeret és kimondhatatlanul mocskos káposztát kaptak helyette. Ennek ellenére hisszük, hogy Isten a szere-tő Atya. Olyanok, mint Jób, aki azt mondta, hogy akkor is hinne Istenben, ha Isten megverné őt. Olyanok, mint Jézus, aki Istent "Atyám-nak" hívta, még akkor is, amikor úgy lát-szott, hogy cserbenhagyják a kereszten.”

Itt van az Ige erejének titka, és itt van annak is a titka, hogy csak az tudja hirdetni, akinek életében ez az Ige való-

sággá vált. Senki nem adhat semmit azon kívül, amije van. Akinek üres teológiai ismerete van, az azt tudja adni. Aki-nek még az sincs, az még egyszer elolvassa a már felolva-sott igerészt és más szavakkal elmondja ugyanazt. De aki megélte az élő Igét, az csak azt tudja továbbadni.

A középkorban, amikor a máglyák újra fellángoltak és a börtönök ismét megteltek Krisztus tanúbizonyság tevőivel, az élet Igéje ismét terjedni kezdett. Terjedt az írni-olvasni nem tudó egyszerű emberek bizonyságtétele alapján, terjedt a máglyán szenvedő egyszerű nők hősies szenvedése által. Istennek élő Igéje hangzott az éjszakai gyülekezetekben az

erdőkben, magányos tanyákban, amikor minden pillanatba számolniuk kellett azzal, hogy üldözőik rajtuk ütnek és rá-juk is hosszú szenvedések várnak a börtönben.

De ma az elismert gyülekezetben, a kényelmes padok-ban megtelt hassal az igehirdetést hallgató tagok számára már nem sokat mond az üzenet. Ha nincs átjárva az élettől, melyet meghamisítani nem lehet, akkor nem fog ébreszteni. Ha egy tanítói választáson az az elsődleges szempont, hogy mindenben egyetértsen az elöljárókkal, akkor nem ad teret annak, hogy maga a Szent Lélek készítsen fel egy tanítót

úgy, hogy az valóban életet árasszon és felrázza a mélyen alvó közösséget.

Ha egy gyülekezet élő, akkor az igehirdetések is élettel vannak átitatva; hiszen ellenkező esetben a gyülekezet nem kéri tovább a szolgálatot. Amikor viszont egy gyülekezet al-szik, vagy lelkileg holt, akkor az igehirdetők üres beszéde-ket tartanak. Majd hamis dolgokat is beszélnek és uralkod-nak kedvük szerint; a népnek pedig ez tetszik (Jer. 5: 31).


Az élő Ige hirdetése kulcsfontosságú a gyülekezet életé-ben. Ha a bűnöket nevén nevezik és nem veszik el az Ige

fegyverének élét, akkor a hallgatók megtérnek, vagy pedig, ha nem akarnak megtérni, akkor elhagyják a gyülekezetet, mert kemény beszédnek tűnik számukra (János 6: 60-66). Így az élő Ige a gyülekezet tisztaságának kulcsa (János 15: 3).

Ha viszont nem nevezik nevén a bűnöket a kegyelem evangéliumával együtt, akkor kényelmesen ülnek a padok-ban az emberek, és soha nem fognak felébredni, se megtér-ni. Így a gyülekezet teljesen tönkremegy, a bűn megfertőzi azt.

A mai keresztyénségben sok helyen csak pozitív üzene-teket szeretnek hallani: a kegyelemről és a szeretetről. Ki-hagyják belőle, hogy ott növekszik meg a kegyelem, ahol a bűn megsokasodik; ahhoz pedig a bűnöket néven kell ne-vezni, a bűntudatot fel kell kelteni (Róma 5: 20). Jézus Krisztus az Ő igehirdetéseiben se csak a kegyelemről szólt, hanem felmutatta a farizeusok bűnét is.

Sok érvet lehet felsorakoztatni amellett, hogy miért jó, ha egy igehirdető előre felkészül a prédikációra. Ezek való-ban nyomós érvek. De ha egy igehirdető valóban hisz a Szent Lélek hatalmában, akkor azt is elhiszi, hogy Ő tudja

a legjobban, hogy az adott órában mire van legnagyobb szüksége a gyülekezetnek, és előre felkészülés nélkül is megadja azt, amit szólnia kell (Máté 10: 19,20), ugyanúgy, mint a képességet is a szóláshoz (2. Mózes 4: 11,12; Jer. 1: 9).

DIAKÓNUSOK

A diakónusokat az első gyülekezetben arra választották, hogy a tagok anyagi szükségleteire figyeljenek oda. Az apos-tolok felismerték, hogy ha ők maguk végzik ezt a szolgála-tot, akkor az csorbítja az Ige szolgálatának hatékonyságát, ezért választották meg a diakónusokat és a diakonisszákat (Csel. 6: 1-7).


A G Y Ü L E K E Z E T V I S Z O N Y A A V I L Á G H O Z

É S A B Ű N H Ö Z Az Úr Jézus azt mondta főpapi imájában: Nem kérlek

azon, hogy kivegyed őket a világból, hanem hogy megőrizd őket a gonosztól. Sőt elküldte a tanítványokat a világba (Márk 16: 15), mint juhokat a farkasok közé (Máté 10: 16), a világ (János 17: 18) fiai közé.

Tehát a gyülekezet és a világ együtt él, egymásra köl-

csönhatással vannak: Vagy a gyülekezet a világra (Máté 5:

14), vagy a világ a gyülekezetre (Róma 12: 2). Ez egy olyan kérdés, amivel sokat foglalkozik a Szent Írás, érdemes ne-künk is figyelmet szentelni rá. Annál is inkább, mert a gyü-lekezet állapota tőlünk is függ, és a gyülekezet állapota erős hatással lehet ránk is. Ezért nagyon fontos, hogy ne sodor-jon a tömeg és a hagyomány magával, hanem komolyan vessük egybe a jelenségeket a Szent Írással.

A gyülekezet változáson megy keresztül, kétség kívül a világ hatására. Hogy ez szükségszerű, elkerülhetetlen válto-zás-e, hasznos, közömbös vagy káros-e, ezekre keressük a választ, amikor összehasonlítjuk a mostani jelenségeket a

múlttal és a Bibliával. Mivel itt egy nagyon összetett kér-déssel állunk szemben, mélyebb ismeret szükséges a Szent Írásban, és hasznos, ha a történelmet is szem elé vesszük. A világ sokrétű; beszélhetünk a társadalomról, a gazdaság-ról vagy az államról, mindegyiknek külön-külön hatása van a gyülekezeti életre.

Mindenekelőtt nézzük meg azt, hogy az Úr Jézus hogy határozta meg a gyülekezet célját, elhívatását és helyét a világban.

Azt mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy amikor az Írás a világról beszél, akkor szól egyszer arról a világról,

akit úgy szeretett Isten, hogy odaadta érte egyszülött fiát (János 3: 16), (tehát az emberekről), azután szól a világról, ahová kiküldi az övéit munkálódni (Máté 13: 38), (ez az emberek élettere, ahol laknak, dolgoznak). Amikor szól a világról, melyet gonosznak (Gal. 1: 4) nevez, abból akar minket megszabadítni az ő kereszthalála által (Gal. 6: 14).

91 A GYÜLEKEZET VISZONYA A VILÁGHOZ ÉS A BŰNHÖZ

Erről a világról mondja az apostol, hogy ne szeressük. (1. János 2: 15.)

Isten országa nem ebből a világból való (János 18: 36), és akik ennek az országnak örökösei, azok szintén nem eb-ből a világból valók (János 17: 16). Ennek két következmé-nye van: az egyik, hogy Isten országának polgárai nem érzik magukat otthon ebben a világban (1. Péter 2: 11), a másik pedig az, hogy a világ nem ismeri el, sőt gyűlöli őket (János 17: 14). Gyűlölik a hívőket, mert ők életükkel világítanak rá gonosz cselekedeteikre (János 3: 20). Ez így van egészen addig, amíg a gyülekezetben nincs semmi helye a világnak, mint ahogy Jézusban se volt semmije e világ fejedelmének

(János 14: 30). Ha a világ behatol a gyülekezetbe – mint ahogy ezt lát-

juk a történelemben és a jelen korban is – akkor elveszíti hivatását (Máté 5: 16), hogy bizonyságot tegyen Krisztusról és életével és beszédével világítson rá annak gonoszságára (János 1: 9). Ezzel együtt megszűnik a gyűlölet is a világ ré-széről (János 7: 7), mert a világ azokat gyűlöli, akik nem e világéi; ha a gyülekezet hasonlóvá lesz a világhoz, nem fogja üldözni többé (János 15: 19).

A világ behatolása a gyülekezetbe lassú folyamat. Ott kezdődik, amikor a hívők elkezdik értékelni a világ dolgait,

és ez kezdi háttérbe szorítani a Krisztus iránti vágyat és a testvériség benső örömét. Ez annyira veszélyes folyamat, hogy a tagok észre sem veszik, hogy a világ hatására meny-nyire közönyössé válnak, az Istennel járás és a testvérek iránti vágy, egyszóval a tűz lassan-lassan kialszik a lélek-ben. Ennek következményei lesznek azután azok a keserű gyümölcsök, amik már kézzelfoghatóan jelentkeznek a gyü-lekezeti élet minden területén, és a világ, annak a legkü-lönbözőbb formájával rányomja bélyegét a gyülekezetre. A következőkben ezeket szeretnénk egy kicsit mélyebben megvizsgálni.

ELVILÁGIASODÁS

Ha azt a szót halljuk, hogy elvilágiasodás, akkor mind-

járt arra gondolunk, hogy a gyülekezet tagjai öltözetükben és viselkedésükben egyre inkább a világhoz hasonlítnak.


Természetesen ez is igaz, de ennél többről is van szó. A vi-lág olyan sok szálon áramlik be a gyülekezetbe, hogy való-

ban éberségre van szükség, hogy ezeket felismerjük. Arról már az előbbiekben szóltunk, hogy mi okozza a szívben azt, hogy a világ tért nyerhessen, most azokról a jelenségekről szeretnénk néhány szót szólni, amely a világ hatását mu-tatja a gyülekezetben.

Az elvilágiasodás általunk észlelt jelenségei csak tüne-tek, az okok mélyebben vannak. Ha csak a tüneteket akar-juk megszüntetni, azok más formában valahol elő fognak mindig törni.

Nehéz ehhez a kérdéshez hozzákezdeni, pedig olyan egyértelmű: a lelkiség alábbhagyása, a testiség növekedése.

Ez határozza meg a jelenséget. Azért nehéz róla beszélni, mert olyan sok ellenvetés van, és egyes dolgokat látszólag a Bibliából is alá lehet támasztani. Nagyon sok szépnek és nemesnek látszó dolog mögött húzódhat meg a világ lelkü-lete, ezért nagyon komolyan és kitartóan kell imádkozni azért, hogy a Szent Lélek világítsa meg a dolgok mélységeit. Az Úr Lelke rá tud mutatni arra – ha őszintén akarjuk – hogy egyes jelenségek mögött mi húzódik meg. Sokkal könnyebb ezeket a dolgokat elemezni a másik életében, de ha a saját lelkünk sorsa is érdekel, akkor engednünk kell, hogy az Ige ránk világítson, és ekkor fogjuk felismerni, hogy

egy-egy jelenség mögött mi rejlik a szívünkben.

Két úrnak szolgálni

Az Ige nagyon egyértelműen mondja, hogy nem lehet

két úrnak szolgálni (Máté 6: 24). Nem lehet Istennek és a világi gazdagságnak élni. Az elvilágiasodott gyülekezetre jel-lemző az, hogy a pénznek hatása van a tagokra és a gyüle-kezeti életre. Természetesen ez a jelenség is a szívben meg-csírázott kívánságokból indul ki, amikor Isten országának

kincsei nem olyan értékesek már, mint a világ által nyújtott értékek. Ez a kérdés azért nagyon nehéz, mert a hívő em-bernek is használnia kell az anyagi javakat, hogy életét fenntartsa. Ezért az ilyen irányú rámutatással szemben ál-landó ellenérvek sorakoznak fel. Ez abból adódik, hogy vagy nem akarjuk, vagy képtelenek vagyunk megérteni az élő Igét, mely a szívben végzi el munkáját. És ha a szívben el-végezte azt, a külső megnyilvánulások természetesen


egyezni fognak az Igével. Amíg a szív telve van a test vágya-ival és a világ anyagi ajánlatai hatnak rá, nem tud megelé-

gedni a test számára nélkülözhetetlen javakkal (1. Tim. 6: 6-8.) A Sátán ezeket annyira kifinomult formában hozza a hívők elé, hogy mintegy csapdába (Lukács 21: 34) belesé-tálnak, és jobb esetben csak akkor veszik észre magukat, amikor már megkötözve vannak.

Ha valakit egy cérnaszállal odakötöznek egy oszlophoz, könnyen elszakítja, ha menekülnie kell. De ha több szállal is odakötözik, akkor már nehezebben szakítja el, ha pedig sok szállal, akkor képtelen elszakítani azt. Így történik ma az emberek megkötözöttsége. Külön-külön egyetlen vagyon-

tárgyra se lehet rámondani, hogy megkötözné az embert, de a mai fogyasztói társadalom által használt sok-sok anyagi javak és élvezeti termékek megszerzése, fenntartása és használata nagyon vastag kötéllé fonódott össze. Az Ige úgy mondja ezt, mint átszegezni magát (1. Tim. 6: 10). Ez a megkötözöttség okozza az imaélet és a közösségi élet ella-posodását, szívek meghidegedését és ezáltal a gyülekezet pusztulását is.

Ez a terület azért is veszélyes, mert a jólét „legalizálva” lett a keresztyénségben, és nem tőrként, hanem áldásként van elkönyvelve, tekintet nélkül arra, hogy romba döntötte

a gyülekezet lelki életét. Mivel az ilyen irányú törekvések már nem a bűn kategóriájába tartoznak, csupán mértékle-tességre való felhívás korlátozza, ezért ezt a sorompót ép-pen ez a feloldozás tolja mindig odébb, mivel minél mélyeb-ben megy valaki bele a pénz hajhászásába, a mértékletes-ség fogalma annál távolabb kerül számára a krisztusi taní-tástól.

Természetesen, a legtöbb hívő ember elintézi magának a kérdést azzal, hogy a megnövekedett igények szükségessé teszik a „mindennapi kenyérért” folytatott fokozott küzdel-met. A világ szelleme és törvénye itt is érvényesül, mely

nem a hiten alapul, hanem az emberi teljesítményen. Így gyalogol bele a keresztyén ember a mai rohanó, sokat köve-telő világ csapdájába, és megnyugtatja magát azzal, hogy az Igét tölti be, amikor orcája verítékével eszi az ő kenyerét. Ezek után nem csoda, hogy a világi szorgalom nem bűn, hanem erény lesz sok hívő előtt.


Sok hivatkozás van arra, hogy a hívők azért állnak egy viszonylagosan magasabb életszínvonalon, mert nem isz-

szák, szivarozzák vagy szórakozzák el a pénzt, mint világi embertársaik. Ez jól mutatja testi beállítottságukat: amit így a bűn részéről megtakarítnak, azt saját testi élvezetük-be, kényelmükbe forgatják vissza, és természetesen valam-ennyit az Úrnak is áldoznak belőle.

Az anyagi javak szeretete és a gyülekezet hanyatlása mindkét irányba hatással van egymásra. Minél inkább anyagias gondolkozásúak lesznek a tagok, annál inkább hanyatlik a gyülekezet. És minél inkább hanyatlik a gyüle-kezet, annál kevésbé lesz képes olyan értékeket adni tagja-inak, melyek megóvják attól, hogy az anyagi világban ke-

resse és találja meg a számára értékes dolgokat. Ezzel e jelenséggel teljesen szemben áll az első keresz-

tyéni gyülekezet élete, mely vagyonközösségben élt és sem-mit nem mondott magáénak. Abban a helyzetben a gyüle-kezet tagjait nem kötötték a világi javak, így a Szent Lélek szabadon végezhette általuk a munkát.

Az élő gyülekezetekben az üldözés sokszor azzal járt együtt, hogy vagyonaikat is elkobozták. Így már azok amúgy se képviseltek értéket számukra, nem is halmozták őket, hiszen előbb vagy utóbb úgyis más tulajdonába került át. Az üldözés alatt a gyülekezet tudatában volt mennyei

értékeinek gazdagságával, azért tudták könnyen elengedni a földi javakat (Zsid. 10: 34).

A test kényelme

Minél nagyobb egy társadalomban a jólét, annál na-

gyobb az igény a test kényelmére vonatkozólag is. A tagok körülveszik magukat olyan eszközökkel, melyek a testnek kényelmét szolgálják, ezek pedig tunyává teszik őket.

A modern imaházak természetesen ennek az igénynek

megfelelően épülnek. Az első keresztyének elhagyatott temetőkben, katakom-

bákban gyűltek össze éjszaka. Hasonlóan történt az azt kö-vető évszázadokban az üldözések alatt, amikor a testvérek magánházakban összezsúfolódva, vagy a szabad ég alatt esőben, szélben, hóban vagy éppen forró nyári napsütésben gyülekeztek, ahol nem is volt lehetőség mindenki számára, hogy leülhessen. Ilyen körülmények közt órákig tartott az


összejövetelük; de a kényelmetlenséget valami kárpótolta, ami nem is engedte, hogy az a figyelmükbe jusson. Az Ige

élő volt és olyan erővel teljes, a szeretet és az összetartozás érzése olyan mély, hogy ez lelkük számára „kényelmet” okozott; így a test kényelmére már nem is kellett gondolni-uk.

VEZETÉS VILÁGI MÓDSZEREKKEL

Kevesen gondolnak arra, hogy a gyülekezet elvilágiasodása a gyülekezet vezetés módszereiben is meg-nyilvánul. Amennyiben demokratikus úton vezetnek egy gyülekezetet, vagy diktatórikus irányítás van, ha a célok el-

éréséhez név nélküli informátorokat alkalmaznak, és min-den olyan eljárás, mely nem hiten alapul, hanem emberi számításból, az ember saját akaratának keresztülvivésére, ezek mind világi módszerek, és nem kevésbé jelentenek elvilágiasodást, mint az öltözet, a szórakozás, a sport vagy az anyagiasság.

Ezek a rendszerek ott tud kialakulni egy gyülekezetben, ahol a Szent Lélek vezetése háttérbe szorul. Addig, míg a gyülekezet tagjai teljesek Szent Lélekkel, addig nem találhat helyet magának egyik világi vezetés se.

A GYÜLEKEZETI DIKTATÚRA

A gyülekezeti diktatúra emberi hatalomvágyon alapul.

Ott tud létrejönni, ahol egy karakteres, a hatalomvágytól hajtott vezető képmutató, megtévesztő beszéddel magához ragadja a vezetést és akaratát érvényesíteni tudja a gyüle-kezeten. A legnagyobb csalás az, hogy el tudja hitetni a gyülekezettel, hogy neki kijelentései vannak az Úrtól, és a

gyülekezet nem tudja, hogy már régen a saját gondolatait véli a Szent Lélek sugallatának. A gyülekezet tagjai pedig nem képesek már összehasonlítani a Szent Írással és elfo-gadják vezetését, ezzel emelik őt egyre magasabb helyre.

A világi diktatúrát fegyverrel lehet fenntartani. A gyüle-kezeti diktatúrát pedig szellemi fegyverekkel, mégpedig az erőtlen lelkiismeret megbélyegzése által. Ebben az esetben a vezetők nyomást gyakorolnak a tagokra, hogy amennyi-


ben nem engedelmeskednek nekik mindenben, akkor az Úrral fordulnak szembe. Szeretnek Kóré, Dátán és Abirám

példájára hivatkozni, akik fellázadtak Mózes ellen és elérte őket a büntetés. Ez hatásos eszköz, mert így el tudják érni azt, hogy a gyülekezet elfogadja utasításukat, végzéseiket, független annak módszerétől vagy igei alapjától.

Aki megkérdőjelezi ezeket a munkákat, és hosszabb rendreutasítás után se fogadja el őket, kizárják a gyüleke-zetből.

A diktatúráknak, mint ahogy a világiaknak, úgy a gyü-lekezetinek is, ismérvei vannak:

Besúgói rendszer

Diktatúra nem létezik besúgók nélkül. De csak a dikta-

túráknak van szüksége ilyen szolgáltatásra. Ahol egy ilyen rendszer működik, az biztos jele annak, hogy a vezetés dik-tatórikus alapon működik.

Ha a fasiszta vagy kommunista diktatúrákra gondo-lunk, nem kell sok magyarázat, miért volt szükség erre. Ez adta a hatalom fenntartásához okvetlen szükséges infor-mációs bázist. Továbbá minden olyan gyanús elem ezáltal kerülhetett a vezetés látómezejébe, akik rendszerellenesnek lettek nyilvánítva, mert merészeltek „másként gondolkozni”.

Ha egy gyülekezet vezetősége nem az Úr Jézus útmuta-tása szerint jár el (Máté 18: 15: 17), hanem még a legtöbb jóérzésű világi ember által is elvetett háttérinformációs rendszerre építi fel működését, súlyosan vét Krisztus ellen. Ha egy gyülekezet vezetés ilyen módszert alkalmaz, azzal bizonyságot tesz róla, hogy teljesen világi szellemben irá-nyít. Aki pedig egy ilyen vezetésnek hírvivő munkát végez, az kiszolgáltatja testvéreit annak a rendszernek, amely jel-legénél fogva nem képes gyógyító, hanem csak pusztító munkát végezni. Így adja testvér a testvérét a halálba. Így

van ez akkor is, ha ezt nem besúgásnak nevezik, hanem a gyülekezet szent egységéért való aggódásnak és a lelkek megmentéséért végzett hasznos munkának.


Gyülekezési tilalom

Minden diktatúra retteg attól, hogy az emberek rend-

szer ellenes szervezkedésbe kezdenek. Ezt úgy fojtják meg, hogy gyülekezési tilalmat rendelnek el. Csak olyan összejö-veteleket lehet tartani, amit ők felügyelhetnek.

A gyülekezeti diktatúrák is hasonló okokból ellenzik a Biblia által támogatott házaknál való összejövetelt. Termé-szetesen más okkal magyarázzák. Akik ezt megszegik, azokra óriási lelki nyomást gyakorolnak, mint engedetle-nekre és eretnekekre, és a többi tagokat óvva intik tőlük.

Ha végképp nem képesek nyomást gyakorolni rájuk, akkor kizárásukkal elrettentő példát adnak a gyülekezet elé.

Szólásszabadság korlátozása

A legtöbb és a legkeményebb diktatúrák teljesen korlá-

tozták a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvání-tást. Ennek oka az volt, hogy az emberek semmiképpen ne hallhassák az igazságot; számukra egyetlen alternatívája létezhessen az „igazságnak”, mégpedig amit a vezetők taní-tanak. Aki ez ellen felemeli a szavát, azt el kell némítani.

Az utolsó idők diktatúráinak bukását az ellenőrizhetet-lenül terjedő hírközlés készítette elő. A kommunista Romá-niában zárt ajtók mögött hallgatták az emberek a Szabad Európa rádió adásait, melyet a vezetőség a legkeményebb tiltások ellenére se tudott megakadályozni. Ez elkezdte for-málni a gondolkodásmódot, majd előkészítette az embere-ket egy rendszerváltásra.

A gyülekezeti diktatúra effektíven nem korlátozza a szó-lásszabadságot, de a sablonos gondolkozás érdekében min-denkit ellehetetlenít, aki felemeli szavát ezen rendszer ellen. Rendkívül erős, agymosás jellegű ellenpropagandát sugá-

roz. Ha egy gyülekezeti vezetés engedi, hogy a tagok bátran

kifejtsék véleményüket egy gyülekezeti munkán, de határo-zottan érezteti velük, hogy teljesen mindegy mit mondanak, hiszen úgyis úgy lesz minden, ahogy ők elgondolták; akkor ez egy határozott jele annak, hogy biztonságban érezve ma-


gukat erejüket fitogtatják. Ez a diktatúra hanyatlásának határozott jele.

DEMOKRÁCIA A GYÜLEKEZETBEN

A demokráciát éppúgy pozitív jelenségnek tartják, mint a humanizmust. Sok keresztyén ember üdvözli mindkettőt, nem ismerve fel benne azt a tényt, hogy a humanizmus az embert állítja előtérbe, a demokrácia pedig a népet, minkét esetben Istent a második helyre tolja.

Így a gyülekezeti demokrácia éppen úgy emberi alapok-

ra épül, mint a gyülekezeti diktatúra. Mindkettő nélkülözi a Szent Lélek vezetésében vetett feltétlen hitet.

A demokrácia (népakarat, népvezetés) teljesen befolyá-solja a gyülekezet életét tagjainak mindenkori lelki állapo-tától. Ha egy gyülekezet szavazással dönt egyes kérdések-ben – még ha ezt más névvel nevezi is – akkor nem Isten akaratát tudja meg, hanem a nép többségének akaratát, ami teljesen eltérhet az Úr akaratától.

Ezt úgy próbálják igazolni pártfogói, hogy az Úr a gyü-lekezeten keresztül kijelenti magát.

A DIKTATÚRA ÉS DEMOKRÁCIA ÖSZVÉRE

Sajátos eset a két vezetési forma keveredése, melynek

lényege a diktatúra érvényesítése a demokrácia látszata alatt. Lényege az, hogy a vezető saját döntését olyan módon erőlteti rá a gyülekezetre, hogy közben a felelősséget is egy-szerűen rátolja. Látszólag demokratikus módon szervezi meg a választásokat, de különböző ráhatással befolyásolja a népet. A nép a szavazás eredményét soha nem látja tisz-tán, nem lát bele se a számszerű adatokba, se az arányok-

ba. Minden döntésében felteszi a gyülekezet felé a kérdést,

hogy jónak látja-e. Általában a sok ember közül mindig van néhány, aki rámondja az igent – lehet, hogy közülük sokan azt se tudják, mi volt a kérdés. Így a teljes felelősséget rá lehet tolni a gyülekezetre – legalábbis azt hiszi -, mert ha a döntés negatívnak bizonyul a későbbiekben, akkor egysze-


rűen azt lehet mondani a gyülekezetnek: „Testvérek, ti akartátok, mi megkérdeztünk titeket.” Ez egy képmutató

színjáték. Ez a rendszer kemény ellentmondásba kerül önmagá-

val, amikor azt mondja, hogy az Úr a gyülekezeten keresz-tül kijelenti önmagát, utána pedig megvétózza a gyülekezet érzését azzal, hogy az ügyben vannak olyan dolgok, amit a tagok nem tudhatnak, ezért kénytelen megváltoztatni a gyülekezet döntését. Ezzel már csak éppen azt nem mond-ják ki, hogy igaz, hogy az Úr megjelentette a gyülekezetnek az Ő akaratát, de Ő (az Úr) nem tudta azt, amit a vezetők tudnak.

A GYÜLEKEZET ÉS A VILÁGI EMBEREK

A gyülekezet elhívatása és célja a földön az, hogy az el-

veszett emberiséghez eljuttassa az élő evangéliumot. Amíg egy gyülekezet élő, azaz tagjai osztatlan szívvel szolgálják Istent, addig be is tölti ezt a feladatot minden különösebb szervezés nélkül.

A hívő ember nem kötelességtudatból, hanem természe-téből adódóan tesz bizonyságot hitéről a világ előtt, ott ahol él, ahol dolgozik, ahol megfordul.

Az ilyen tagokból álló gyülekezet a világ világossága, a hegyen épített város, melyet nem lehet elrejteni. Erre jó bi-zonyságul szolgál az a tény, hogy a legnagyobb üldözésben, amikor a hívek csak titokban gyűltek össze, szaporodott a gyülekezet a legjobban. Valamiért mégis vonzó volt az em-bereknek, még annak tudatában is, hogy a hozzájuk való csatlakozás nem kis háborúságot, üldözést jelent számuk-ra. A gyülekezet pedig szívesen látta a bűnösök érkezését, örülve a mennyei angyalokkal együtt azok megtérésén.

A gyülekezet soha nem adhat fel semmit hitéből, nem mehet bele kompromisszumba, hogy megnyerje a világia-kat. Sok egyház csúszott már le azért, mert teret engedett szórakozásnak, sport eseményeknek, csupán azért, hogy fiataljait megtartsa. A fiatalok maradnak, a lelkiség pedig távozik.


Az első keresztyéni gyülekezet jó példa arra, hogy a vi-lágtól, a bűntől való tisztasága miatt nem keveredtek hozzá-

juk a világi emberek, hanem csak azok, akik valódi megté-rési szándékkal jöttek az Úrhoz (Csel. 5: 13,14).

Meggyőződéssel kell vallanunk, hogy a világi embereket, vagy a hívő szülők gyermekeit nem lehet megnyerni az Úr-nak, ha „e cél érdekében” kiszélesítjük az utat, megkeres-sük azt, hogy mi tetszik nekik és az ő kívánságaik szerinti programokat adunk számukra. A gyülekezet így klubszerű-vé válik, ahol ugyan jól érezhetik magukat az emberek, de elveszíti hivatását. Tagokat szerezhet magának, de nem Krisztusnak.

A világi embereket csak a szent élet vonzza Krisztushoz.

Csak az, ha látják a hívők jó cselekedeteit (Máté 5: 16), ha látják, hogy szeretik egymást (János 13: 35). Az Ige tiszta tudományának megőrzése, annak hamisítatlan hirdetése tudja csak felébreszteni a bűnösöket és megtérésre indítani (1. Kor. 14: 24,25). Azért, ha egy gyülekezet kihagyja az Igéből a népszerűtlen részeket, mint pl. azt, hogy Krisztus nevéért szenvedni kell, csupán azért, hogy ne riassza el az embereket, éppen az ellenkezőjét éri el. Ezt az élet sokszor bebizonyította már: ott, ahol nem is kellett erről a szenve-désről sokat beszélni, mivel minden ember jól tapasztalta, aki ismerte a hívőket, jobban szaporodott az élő hit és erő-

södött az élő gyülekezet, mint ott – úgy napjainkban is – ahol szabadság van.

A BŰNHÖZ VALÓ VISZONYULÁS ÉS A GYÜLEKEZETI

FEGYELEM

Ebben a részben szeretnénk megnézni, hogy miként

kell a gyülekezetnek a bűnhöz, a bűnt elkövető vagy éppen a bűnben élő tagokhoz viszonyulnia.

Meg lehetünk győződve arról, hogy ha a közösségben a krisztusi szeretet uralkodik és az isteni félelem, semmi re-ceptre vagy útmutatásra nincs szükség ezen a téren, hiszen ebben az esetben olyan mélyen belülről fakad, hogy minden magától értetődővé válik és természetes lesz.

A hívő gyülekezet minden tagja számára világos, hogy a bűnt Isten nem tűrheti meg, Vele, az Ő szent lényével telje-sen összeegyezhetetlen. Ebből következik az is, hogy Krisz-


tus menyasszonya, az élő gyülekezet tisztasága elengedhe-tetlenül fontos.

De Isten annyira szerette a bűnös embert, hogy a leg-drágábbat, egyszülött Fiát adta oda érte a halálra, hogy aki elfogadja ezt az áldozatot, melyet érte Jézus Krisztus hozott meg, annak ne kelljen elvesznie. Hasonlóképpen Jézus is úgy szereti a gyülekezetet, mint Menyasszonyát, melyért olyan nagy árat fizetett, hogy mindent megtesz azért, hogy az megtartassék a bűntől való tisztaságban (Efézus 5: 25-26).

Ebből következik, hogy a gyülekezet semmiképpen nem tűrheti meg a bűnt önmagában, tagjaiban; ugyanakkor

mindent –és valóban nem lehet fontosabb ennél – meg tesz azért, hogy a bűnbe esett lelket megmentse.

Egy közösség hanyatlásának és halálának egyik biztos oka és egyben jele is az, ha megtűri soraiban a bűnt és nem tesz semmit a bűnösök megmentéséért; legyenek azok a vi-lág fiai vagy éppen egyházának tagjai.

Amíg bűn van a gyülekezetben, illetve addig, amíg nyil-vánvalóan bűnös tagot tűr meg maga közt a közösség, ad-dig nem lehet győzelem. A gyülekezet így nem tudja betöl-teni feladatát, nem tudja hirdetni az élő evangéliumot a vi-lág számára, nem képes betölteni azon feladatát sem, hogy

közös erővel győzzön a Sátán felett Jézus Krisztus nevében. Ákán esete világos példa az újszövetségi gyülekezet

számára. Az ő bűne rejtve volt az Izrael fiai elől, de az Úr jól tudta, mi történik. Ezért azt mondta Józsuénak: „Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, a melyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok kö-zül azt a nékem szentelt dolgot. Kelj fel, és tisztítsd meg a

népet, és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted, Izráel! Nem állhatsz meg a te ellensége-id előtt, míg el nem távolítjátok közületek az Istennek szen-telt dolgot.” (Józsué 7:13) Amíg Izrael gyülekezete tiszta volt, győzött, mihelyt bűn volt közte, azonnal veszteséget


szenvedett. Isten intésére Józsué komolyan vette a bűnt, és Izrael megszabadulhatott.

Az első keresztyéni gyülekezet életében az első nyilván-való bűneset Anániás és Safira hazugsága volt (Csel. 5). Akkor a Szent Lélek olyan erővel munkálódott, hogy bűnük azonnal nyilvánosságra jött, és a gyülekezetre nagy félelem szállt. Azok, akik nem voltak újjászületve, nem is mertek közéjük keveredni, így a gyülekezet csak a valóban újjászü-letett tagokból állt, és győzedelmeskedhetett az evangélium (13. vers).

A Sátán, aki mindig hazudik, és hazugságait kegyes beszédekbe csomagolja, azt tanítja, hogy a békesség kedvé-ért meg kell tűrni a bűnösöket az egyházban. Azt mondja,

hogy a szeretettel el kell takarni egymás bűnét, és nem szabad egymást figyelve ítélgetni. Nekünk nem szabad, hogy hagyjuk magunkat félrevezetni egy ilyen hamis, telje-sen pozitív dolgokkal álcázott tudománnyal. Isten, Aki szent és tökéletes, semmiképpen nem akarja a bűnös em-ber halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.

Aki szereti a testvérét, az nem tudja a „békesség kedvé-ért” nyugodtan nézni azt, hogy az bűnben él, mert tudja azt, hogy a bűnnek zsoldja a halál, a bűn elválasztja az embert Istentől.

Egy hívő ember írta önéletrajzában, aki a romániai

földalatti egyház tagja volt, hogy amikor valaki a gyüleke-zetben bűnbe esett, órákig zokogott. Ha viszont érzéketle-nek vagyunk a bűnnel szemben, akkor az egyértelmű jele annak, hogy nincs bennünk meg az isteni szeretet.

Röviddel a jeruzsálemi gyülekezet ideje után a korin-thusi gyülekezet már nagyon eltávolodott az első gyülekezet eszményképétől, és minden további nélkül megtűrték ma-guk között a bűnöst bűnével együtt. Nem keseregtek, ha-nem hagyták, hogy a kovász poshassza meg az egész tész-tát.

Az, ha egy gyülekezet megtűri a bűnt maga közt, nem a szeretetéről tanúskodik, hanem éppen az ellenkezőjéről, a közönyösségről. Minél inkább eltér egy gyülekezet a krisz-tusi élettől, annál kevésbé fogja észrevenni a bűnt, annál inkább megnövekszik teherhordó képessége a hamisságok felett. Ha tapasztal is ilyeneket soraiban, nem kesereg, nem emészti magát, hanem egyszerűen megszokja. Megtanul ve-le élni, és észre se veszi, hogy elkezdi lassan formálni. Meg-


hagyva saját soraiban a hamisságot és a világias, bűnös el-járásokat, szép lassan, észrevehetetlenül az egész gyüleke-

zetet átformálja, mint ahogy a kovász megerjeszti az egész tésztát (1. Kor 5).

Egy valóban újjászületett embernek mindig fáj a bűn, a hamisság. Ha valaki immunissá válik ellene, ott a lelki élete nagyon meghanyatlott. Pontoson így van ez az egész közös-ség életében is.

Jézus Krisztus beszéde, melyet Máté örökített meg

evangéliumának 18. részében, egyértelműen kifejezi a gyü-lekezeti fegyelem célját és módját.

Azzal kezdi, hogy határozottan bemutatja, hogy csak azok juthatnak Isten országába, akik olyanok lesznek, mint a kis gyermekek. Ártatlanok, hajlandók a megbocsátásra és elrontott dolgaik őszinte megbánására. Ezzel a gyermekies lelkületű hívével olyannyira azonosul Jézus, hogy mindaz, aki befogadja őt, magát Jézust fogadja be.

A 6. versben viszont azt mondja, hogy aki pedig meg-botránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik őbenne hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységére vessék.

Keresem a szavakat, de minden szókincsem kevés ah-

hoz, hogy ki tudjam fejezni azt, amit ezek a versek monda-nak. Jézus Krisztus féltő szeretete az övéi iránt, kibeszélhe-tetlen vonzódása irántuk a vőlegény vonzódásával és sze-relmével menyasszonya iránt példázható.

Lehet a bűnöket kategorizálni, lehet kiemelni halálos bűnöket. De itt Jézus a bűnök legsúlyosabb bűnéről beszél, melynek következtében elvész egy az ő kicsinyei közül a botránkoztatás miatt. Nincs annál súlyosabb bűn, mint mikor valaki megbotránkoztat egy olyan lelket, akiért Jézus Krisztus vérét áldozta. Ezért nagyon súlyos bűn az, mikor a gyülekezet, de különösen annak pásztorai nem mennek az

eltévelyedettek után, amikor szemet hunynak a bűnnek a gyülekezetben, és e miatt a tisztánlátás és a bűn iránti ér-zékenység megszűnik.

Olyan jó lenne felébredni és valóságban látni minden egyes lélek értékét. Ha ez így lenne, a gyülekezet nem ül-hetne tétlenül, nem élhetné rutinos életvitelét, míg tagjai között sok meg nem váltott és újjá nem született lélek van,


és sok olyan is, akik ugyan újjászülettek, de a világi kíván-ságoktól, a Mammontól és saját testi kívánságuktól megfo-

gatva, annak rabságában élnek. Az Úr Jézus lelkületét tükrözi az, hogy amikor elvesz

egy juh a sok közül, akkor elmegy a hegyekre, elmegy a ki-etlenbe, a távoli vidékekre, oda, ahol az egy eltévedt bá-rányka már nem is hallja a többiek hangját. Oda, ahol megsebesülten, kétségbeesetten sír, elmegy, hogy vissza-hozza.

Amikor a gyülekezetben szárnyal az ének, gondolunk-e azokra a lelkekre, akik messze idegenben tévelyegnek, akik már nem találják a visszavezető utat? Akikről a gyülekezet tagjai legfeljebb annyit tudnak, hogy beszéltek már velük az

illetékesek egyszer is, kétszer is, de engedetlenek, hát lás-sák maguk sorsukat.

De Jézus, a jó Pásztor szíve vérzik az ilyen lelkekért. Ő nem tud így érezni, hiszen Ő az utolsó csepp vérét is oda-adta értük.

Ha egy gyülekezetben egy kizárás alkalmával szárazak maradnak a szemek és utána ugyanúgy megy az éneklés, mint bármelyik másik alkalommal, az egy biztos jele annak, hogy abban a gyülekezetben már nagyon kevés élet van – ha van egyáltalán. Ha egy közösségben éveken át össze-gyűjtik azokat a neveket, akik már egy ideje nem járnak, és

egy alkalommal kollektív gyülekezeti munka keretében ki-zárják őket, akkor az ilyen gyülekezetnek nem sok fogalma van a lelkek értékéről, és az isteni szeretetről.

De Jézus nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül, azért mondja, hogy: „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között”. So-kan úgy vélekednek, hogy csak akkor, ha ellenük vétkezik.

Ha nem személyünk ellen vét, akkor hagyhatjuk nyu-godtan a bűnben? Ha valaki vétkezik Krisztus ellen, és mi az Ő testének tagjai vagyunk, akkor ellenünk is vétkezik.

Krisztus teste élő test, és ha bármelyik tagjával történik va-lami, azt minden tag érzi. (1. Kor. 12: 26; 2. Kor. 11: 28,29) Ha nem fáj nekünk az, hogy ennek a testnek valamelyik tagja vétkezik, akkor mi nem vagyunk ennek a testnek élő tagjai. Ha nem fáj a bűn és nem szenvedünk a testvérek bűnei miatt, akkor mi nem vagyunk Jézus Krisztus élő gyü-lekezetének tagjai, hanem legfeljebb csak egy szervezett egyházé.


Ha tagjai vagyunk ennek a testnek, akkor nem tudjuk közömbösen nézni a bűnt. Amikor Jézus azt mondta, hogy

ha vétkezik ellenünk, akkor nem a mi sérthető óemberünkről szólt, hanem arról a testről, melynek élő tag-jai vagyunk. Ennek a testnek fáj a bűn, és nem tudja kö-zömbösen nézni. Felkeresi atyjafiát és felfedi szeme előtt a bűnt.

Ha valakiben a krisztusi szeretet van, akkor nincs szüksége útmutatásra, hogy miként szóljon, hogy közelít-sen. Őt Krisztus szerelme szorongatja (2. Kor. 5: 14).

Amikor Jézus ebben a részben a megkötözésről és a fel-oldozásról beszél, nem a kizárásról vagy felszabadításról

szól, mint ha az emberek kezében lenne, és az üdvösség emberek elhatározása szerint lehetne része bárkinek is.

A korábbi oldalakon már írtunk arról, hogy ez a feloldo-zás és megkötözés a bűnök kötelékének feloldozásáról és a démoni erők megkötözéséről szól. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a gyülekezet teljesen eggyé vált Jézusban és egy akaraton és az Ő nevében jár el.

„Ha megvalljuk bűneinket, hív és igaz az Isten, hogy megbocsássa azokat.” Írja János apostol levelében. Jakab apostol pedig azt írja: „Valljátok meg egymásnak a ti bűnei-teket.”

Tudjuk jól, hogy az Igéhez hozzátenni, vagy abból el-venni nem kis felelősség és nem jár következmények nél-kül. Ha egy gyülekezet Jakab írását megváltoztatja és hoz-záteszi azt, hogy az arra illetékesnek kell megvallani a bűnt, akkor ennek a hozzáadásnak súlyos következményei vannak. Miért ferdíti el egy közösség és miért hirdetik az elöljárók ilyen módon?

Ha megvalljuk bűneinket, akkor Isten megbocsátja azt. Sehol a Szent Írásban nem találunk egyetlen utalást se ar-ra, hogy azt, aki saját maga, töredelmesen megvallja bűnét, először megbüntetné Isten, utána bocsátana meg neki. Pál

apostol határozottan írja: „Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.” A Szent Lélek megfeddi a világot a bűn-ről, sőt Ő megfedd minden embert, de csak addig vádolja, amíg ő maga meg nem ítéli magát.

A tékozló fiú esete fényes példája a bűn megbocsátásá-nak. Sehol egy szemrehányó szó, egyetlen megjegyzés vagy utalás a büntetésre. Ott, ahol egy töredelmes beismerés,


bűnvallás történik, ott a megbocsátás is megtörténik. És ha Isten megbocsátja a bűnt, akkor Ő arról soha többé meg

nem emlékezik. Ha viszont egy gyülekezet egy ilyen megval-lott bűn miatt valakit munkára visz, kiteregeti esetét, akkor súlyosan vétkezik Isten kegyelme ellen, és ezzel arról tesz bizonyságot, hogy nem ismeri a kegyelmet.

Nagyon sok lelki kár, sőt botránkozás származott már ebből, úgy, mint abból is, hogy a nyilvánvaló bűnt eltűrik.

A gyülekezetek vezetői azzal indokolják, hogy – annak ellenére, hogy erre nem utal az Ige – nekik kell a bűnöket megvallani, hogy nekik van ajándékuk a bűnöket súlyozni. Miért kell súlyozni egy megbocsátott bűnt? Miért kell gyü-lekezeti munkáról beszélni ott, ahol nincs már bűn, mert a

megvallás által az Atya eltörölte azt? Összefoglalva azt kell mondani, hogy a gyülekezeti fe-

gyelem csak akkor valósul meg, ha felismerjük azt, hogy a bűn – legyen az emberi mértékkel kicsi vagy nagy – eltávolít az Úrtól. Ha valaki maga ítéli meg magát és maga ellen tesz vallomást, akkor elérte célját. Ha valaki nem ismeri fel bű-nét, a gyülekezet feladata őt kiemelni ebből a helyzetéből.

107 A KÖZÖSSÉGEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYA

A K Ö Z Ö S S É G E K E G Y M Á S H O Z V A L Ó

V I S Z O N Y A Képzeljük el, mi történne, ha egy városrészben, ahol

több száz autó közlekedik, mindenki egyénileg, saját maga belátása szerint értelmezné a közlekedési szabályokat, an-nak ellenére, hogy létezik egy mindenki számára közérthető rendszabály.

Miért van ma több száz, különböző hitfelfogású és élet-gyakorlatú keresztyén közösség, akik ugyanazt a Bibliát ol-

vassák? Miért állítja mindegyik, hogy a maga útja az igazi? Akik nem csupán egy földi egyházhoz, hanem Jézus

Krisztus élő egyházához tartoznak, tudják a választ. Ez a káosz abból adódik, hogy bár mindenki ugyanazt a Bibliát olvassa, mégse mindenki találja meg üdvösségének alapját: Jézus Krisztust. Így ehelyett emberi rendelések, rendszerek és hagyományok alkotják a vallási közösségek alapját. Ezért nem lehet egység. Ugyanis emberi rendszer, tradíció vagy szabály nagyon sokféle van; Jézus Krisztus pedig csak egy van.

Ezekben az egyházakban, szétszórtan a világon vannak mégis olyan hívők, akik nem gyülekezetük „hitalapjára”, hanem az egyetlen szilárd alapra építkeznek. Ők a közössé-gen belül még megélik – amennyire tudják – egymással a testvéri egységet.

Miért nem tereli őket egybe az Úr, hogy legyen egyetlen igaz gyülekezet, ahol csak újjászületett emberek vannak, és így minden városban megtalálná minden kereső az igazit, amit sokan olyan hosszú ideig keresnek? Mennek egyik kö-zösségből a másikba, egyikben több hibát és az Igétől való eltérést találnak, mint a másikban, míg végül megállapod-

nak egyiknél, vagy megbotránkoznak és nem keresnek to-vább.

Az igaz hívek úgy vannak az elvilágiasodott gyülekeze-tekben, mint a világ világossága. Ott van a helyük. Mint ahogy a Krisztust nem ismerő világban nem maradhattak együtt az apostolok és az első keresztyének, hanem el kel-lett menniük a népek közé tanúbizonyságul, ugyanúgy nem


lehetnek mindnyájan együtt az igaz hívek se a mai „keresz-tyén” világban.

Ezek az újjászületett hívek felismerik egymást a Szent Lélek gyümölcseiről, a prófétálásnak Lelkéről, mely a Jé-zusról való bizonyságtétel (Jel. 19: 10), de tudatában van-nak annak, hogy elhívatásuk saját közösségükben van ép-pen eme bizonyságtétel miatt. Tudják azt, hogy egyesülni fognak majd, nem emberi szerveződés által, hanem Krisz-tus eljövetelekor.

Ugyanakkor már körvonalazódik egy olyan jelenség is, melytől ők távol tartják magukat: a különböző egyházak ökumenikus közeledése. Bár aki ismeri ezeknek a közössé-geknek különbözőségét, csodálkozik azon, hogy ez miként

lehetséges. De a jelenlegi folyamatok a világban mégis azt igazolják, hogy ez lehetséges. Ehhez jön még az a tény, hogy válsághelyzetben olyannyira különböző jellemű embe-rek is képesek egy közös cél érdekében fellépni.

Amelyik közösség ebben a mozgalomban nem akar részt venni, annak a számára is van megoldás. Az államtól való anyagi függőségük révén sikeresen vezetik bele őket egy ilyen szellemi közösségbe, mely olyan formában fogja létrehozni rendszerét, hogy látszólag a makacsabb kis kö-zösségek megtarthatják arculatukat, miközben már szel-lemben behódoltak egy ökumenikus világmozgalomnak.

A globalizáció nem csak a pénzügyet, a gazdaságot, a politikát és a válságkezelést érinti, hanem a vallást is. Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy erőszakkal. Ennek a rendszernek létre kell jönnie, a hamis prófétának színre kell lépnie, hogy a fenevadat, mely uralkodni fog az egész földön, népszerűsítse (Jel. 13: 11-től).

Ennek a folyamatnak szemtanúi vagyunk, de ez nem valósulhat meg teljesen, míg a Szent Lélek jelen van a Föl-dön az Övéi által (2. Tess. 2: 3-7). Amikor az élő gyülekezet elvitetik a földről, és itt maradnak a keresztyén egyházak,

akkor egy új korszak veszi majd kezdetét a világon.

109 A GYÜLEKEZET ELRAGADTATÁSA

A G Y Ü L E K E Z E T E L R A G A D T A T Á S A A Pünkösd napján a Szent Lélek által megalapított és az

évezredek viharain átment gyülekezet történelmének végé-hez közeledik a földön. Keresztülmegy a felkészülés idején, mint menyasszony, hogy elé mehessen érkező vőlegény-ének. Ezt a pillanatot nevezzük elragadtatásnak, mely szó ebben a formájában a Bibliában nincs leírva, az igaz gyüle-kezet tagjai mégis sokszor emlegetik, mivel várják ezt a pil-lanatot.

Ez az esemény egybeesik a Krisztusban elhunyt hívek feltámadásával, amikor az élők egy szempillantás alatt elra-gadtatnak velük együtt a felhőkön az Úr elé. (1. Tess. 4: 16-18)

Erről az eseményről Jézus is jövendölt (Lukács 17 20-37). Ez egy olyan pillanat lesz, ami rendkívül váratlanul éri a mindennapi élet dolgaiba belemerült emberiséget. Az élet a teljesen megszokott kerékvágásban halad tovább, és egyik pillanatról a másikra, minden, a világ számára látható elő-jel nélkül fog bekövetkezni.

Nem úgy a gyülekezet számára. A gyülekezet ebben az utolsó időben éppen úgy szenved, mint évszázadokkal ko-rábban, csak éppen más okból. Számára nagyon határozott előjelei vannak Krisztus visszajövetelének. Jézus ezt így mondta, hogy a fügefáról vegyünk példát, mely mikor hajt, tudjuk, hogy közel van a nyár. Nagyon sok jel van előttünk ennek az időnek közeledését illetőleg, mint Izrael állapota, a természeti jelenségek, az Evangélium hirdettetése az egész földön. Egy kicsit közelebbről azokat a jeleket figyeljük meg, mely a gyülekezetet érinti.

Ezek közül a legszembetűnőbb a keresztyénség roha-mos hanyatlása, a testvéri szeretet meghidegedése és a hit megfogyatkozása. Ezt minden igaz hívő, aki Krisztus gyüle-kezetéhez tartozik, határozottan érzi. Ez a jelenség sóvár-gást idéz elő benne, hogy kíván látni egyet azon napok kö-zül, amikor még Krisztus dicsősége tapasztalhatóbb volt, amikor a szeretet még érezhetőbb volt a gyülekezetben. Ez miatt tapasztalhatja azt a futkosást, ami ennek a keresésé-ből ered: a keresztyének keresik azokat a gyülekezeteket, ahol ezek megtalálhatók.


De az Úr határozottan óva inti az övéit ettől, és felhívja a figyelmet, hogy ez a jelenség az Ő visszajövetelének köz-

vetlen előzménye (Luk. 17: 22-24). A közösség iránti kielégí-tetlen vágy így Jézus visszajövetelére készíti fel őket, így ők lesznek az egyedüli emberek a földön, akik számára nem jön el váratlanul.

Az igaz hívek lelkének gyötrelmet ad ez a jelenlegi álla-pot, mint ahogy nehéz volt Lótnak is Sodoma állapota (2. Péter 2: 7-8). Ezért hozza fel az ő példáját Urunk a gyüleke-zet elragadtatása előtti állapotra.

Sodoma és Gomora már rég megérett a pusztulásra, és az Úr kivezethette volna Lótot és családját már korábban is, hogy ne kelljen szenvednie abban az állapotban. De Lótnak

nem maga miatt kellett még ott élnie, hanem bizonyságul kellett lennie a gonosz város lakói számára.

Úgy gondoljuk, hogy a gonoszság már elérte a szintet a pusztulásra, de Isten még azért vár, mert szeretné, ha mi-nél többen megtérnének (2. Péter 3: 9). Amíg van a világon „tíz” igaz, mint Sodomában, addig még őmiattuk nem hozza el az ítéletet a világra. Amíg még van annyi igaz keresztyén, hogy tudnak sók lenni a romlott világ számára, amíg még a sötét világban tudnak annyi kis fényt árasztani, hogy van esély mások megtérésére, addig még annak a kevés keresz-tyénnek itt kell lennie.

Ha viszont már nem lesz annyi igaz se, akkor az Úr ki-vezeti őket a romlott világból és az elvilágiasodott keresz-ténységből, mielőtt elhozza a pusztulást a világra.

Bár a keresztyénségben most soha nem tapasztalt ká-

osz van, azért egy határozott vonalon mégis kettéválik. Ez a vonal pedig Jézus visszavárása. Vannak, akik naponta gondolnak arra, hogy hamarosan visszajön, a világban minden erre utaló jelre felfigyelnek és remélik, hogy ez ha-marosan bekövetkezik. Számukra ez egy kedvelt téma.

Vannak viszont olyanok is, akik bár keresztyének, nem szí-vesen hallanak Jézus visszajöveteléről. Ha erről van szó, és az ezt megelőző jelekről, akkor mindig arra hivatkoznak, hogy már századok óta ugyanezt mondják, és még mindig nem jött el az Úr. Ezek az emberek azért beszélnek így, mert ők még nem szeretnék, hogy eljöjjön az Úr. Ők azok, akik esznek és isznak és verik szolgatársaikat, azaz bele-merülnek a hétköznapi életbe.

111 A GYÜLEKEZET ELRAGADTATÁSA

Hogy mi személyesen Jézus Krisztus élő gyülekezetéhez tartozunk-e, ezt felismerhetjük a saját magunknak feltett

kérdésre adott őszinte válasszal: várjuk-e vissza az Urat minden nap, van-e valóban egy, a szív mélyéből feltörő vágy, hogy bár még ma eljönne! Ha ez így van, akkor ne-künk szól Jézus Krisztus szava:

Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátok-nak, hogy nektek adja az országot!


ELŐSZÓ .............................................................................................. 1

GYÜLEKEZET A KERESZTYÉN KÖZÖSSÉGEKBEN ............................................. 4

A LÁTHATATLAN EGYHÁZ ....................................................................... 8

A GYÜLEKEZET JÉZUS NEVÉBEN ............................................................. 20

A GYÜLEKEZET AZ EGYHÁZTÖRTÉNELEMBEN............................................. 24

A GYÜLEKEZET KÜLDETÉSE ................................................................... 63

A GYÜLEKEZET BELSŐ ÉLETE .................................................................. 66

GYÜLEKEZETI SZOLGÁLATOK ................................................................. 76

A GYÜLEKEZET VISZONYA A VILÁGHOZ ÉS A BŰNHÖZ .................................. 90

A KÖZÖSSÉGEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYA ......................................... 107

A GYÜLEKEZET ELRAGADTATÁSA .......................................................... 109

JÉZUS A MI SORSUNK - · PDF fileUrunk a Szent Lélek munkáját...

Documents

Transcript of JÉZUS A MI SORSUNK - · PDF fileUrunk a Szent Lélek munkáját...