BETŰMESÉK

Írta:

Tóthné Tuller Ildikó

Felelős szerkesztő:Remeczné Komár Gabriella

ELŐSZÓ

Kedves Kollégák!

Ezt a néhány mesét azzal a szándékkal írta a szerző, hogy ötleteket adjon a

mindennapi pedagógiai munkához. Tóthné Tuller Ildikó, aki maga is gyakorló

pedagógus, több első osztályt tanított meg olvasni a diszlexia prevenciós és

reedukációs módszerrel, ami Meixner Ildikó életműve.

A mese VARÁZSSZER. Ezek a kis történetek valóban varázsszerként működnek az

órákon. Ragyogó tekintetű, érdeklődő gyermekekké varázsolják a tanítványokat.

Mintaként csupán ötleteket szeretnénk adni a sikeres munkához.

A szerző

A s hang hívóképe a vonat

A s betű meséje

Ahogy reggel jöttem az iskolába, találkoztam barátunkkal, Mérges Mackóval, aki

megszólított.

– M, m, m! – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: – jó reggelt!

– Szia, Mackó! – feleltem.

– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: hová mégy?

– Tudod, ilyenkor reggel iskolába sietek az első osztályosokhoz. Már nagyon várnak,

mert szeretnének mindennap okosabban hazamenni.

– M-m-m? – felelte Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: gondolod?

– Tudod, tegnap az erdei iskolában új betűt tanultam, és olyan jó lenne, ha én

taníthatnám meg a gyerekeknek.

– Hát jó! Próbáljuk meg! Ma három új betűt tanulnak meg a gyerekek. Ezek közül

egyet, a te betűdet, te taníthatod meg. Jól tettem, hogy ezt feleltem, gyerekek?

– M, m, m! – felelte Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: sziasztok, gyerekek!

Figyeljetek nagyon rám! Új betűt mutatok be nektek. Ha ezt a betűt mutatom fel, m, azt mondjátok: m.

Miután Mérges Mackó megtanította saját betűjét, helyet foglalt a játékpolcon a többi

barátja között.

– És melyik volt a másik betű? – kérdezték kíváncsian a gyerekek.

– Ezzel a betűvel én ismertetlek meg benneteket – felelte a tanító néni.

– T, t, t! – tülkölte a kisautó, ami a kisautó nyelvén azt jelenti: tanítsd meg nekem!

– Rendben – felelte a tanító néni. – Ha ezt a betűt mutatom fel, t, azt mondjátok: t.

– De izgi! – mondták a polcon a játékok.

– Tanulunk még valamit? – kérdezték a gyerekek.

– Igen. Mégpedig a te betűdet, kisvonat.

– S, s, s – mondta a kisvonat, ami vonatnyelven azt jelenti: tanítsd meg nekem is,

kérlek!

– Rendben – felelte a tanító néni.

Ha ezt a betűt mutatom fel, s, azt mondjátok: s.

A játékok is nagyon boldogok voltak. Picit még iskolást játszottak, azután szépen

rendben visszaültek a helyükre, a játékpolcra, majd álomba merültek.

A v hang hívóképe a kutya

A v betű meséje

Emlékeztek arra, hogy a múlt alkalommal játékaink az iskolásjáték után elfoglalták

helyüket a polcon, majd mély álomba merültek? Egyszer csak valamiféle mirgő-

morgó zavarta meg álmukat.

– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven annyit jelent: ki a csuda ez?

– S-s-s? – mondta a kisvonat, ami vonatnyelven annyit jelent: ki zavarta meg az

álmomat?

– T-t-t? – tülkölte a kisautó, ami a kisautó nyelvén azt jelenti: netán jött valaki

hozzánk?

– V, v, v – hangzott a válasz, ami kutyanyelven annyit jelent: csak én vagyok.

– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven annyit jelent: híre ment

Kutyaországban, hogy nálatok milyen klasszul lehet iskolást játszani. Már egy hete

titeket kereslek, mert én is szeretnék veletek játszani. Hol találom a tanító nénit?

– Szervusz! Ildikó néni vagyok.

– V, v, v – felelte a kutya, ami kutyanyelven azt jelenti: légy szíves, tanítsd meg

nekem az én betűimet is!

– Rendben. Figyelj csak, kutyus! Ha ezt a betűt mutatom fel, v, azt mondod: v.

– V, v, v – felelte a kutyus, ami kutyanyelven azt jelenti: hű, de klassz!

Már tudom is a betűmet. Megyek, s elújságolom a többieknek. Azzal Mérges

Mackóhoz, a kisvonathoz, a kisautóhoz fordult, és boldogan mesélte, milyen okos lett

a mai napon.

A l hang hívóképe a kacsa

A l betű meséje

A kiskacsák a nagy melegben elmentek a tóra fürödni. Pancsolás közben hangosan

énekelték a Kis kacsa fürdik című dalt.

Énekeljük el mi is!

A kiskacsák a nagy játékban egészen megfeledkeztek arról, hogy anyukájuk azt

mondta, egy óra múlva menjenek haza. Ők csak önfeledten pancsikoltak, s

énekeltek. Anyukájuk eléjük sietett a tóhoz, s közben így hívta őket: – l, l, l! Ami

kacsanyelven azt jelenti: gyertek csak ki, rosszaságok!

– L-l-l! válaszolták a kicsinyek, ami kacsanyelven azt jelenti: jövünk már, jövünk már!

Kacsa mama hazaparancsolta a szófogadatlan kiskacsákat, s ágyba dugta őket.

Majd megmérte lázukat. A lázmérő higanyszála magasra szökött. A kiskacsák

annyira berekedtek, hogy már csak annyit tudtak mondani mamájuknak: – l, l, l –, ami

kacsanyelven azt jelenti: jaj, de betegek vagyunk!

Kacsa mama elhívta csemetéihez a kacsadoktort, aki kanalas orvosságot írt föl a

csöppségeknek. Még iskolába sem mehettek három napig. Valaki csöngetett.

A szorgos Kacsa Vili érkezett az iskolából a rosszaságokhoz. Elhozta nekik a leckét.

– L-l-l? – kérdezte Kacsa Vili, ami kacsanyelven azt jelenti: tudjátok mit tanultunk ma

az iskolában? Megtanultuk a betűket. A tanító néni felmutatta, l, és mi azt mondtuk: l.

– L-l-l! – felelték a kacsatestvérek, ami kacsanyelven azt jelenti: de kár, hogy

hiányoztunk!

A testvérpár ezután szót fogadott az anyukájának, s addig maradtak a tónál, amíg

anyukájuk megengedte.

Ha ezt a betűt mutatom fel, l, azt mondod: l.

A p hang hívóképe a pipa

A p betű meséje

Tomi szobájában a játékok türelmetlenkedtek a polcon. Mind, mind azt kiabálta: – Új

betűt akarunk!

– Jó, jó – mondta Tomi.

Ismeritek Tomit? Őt láthatjátok a magánhangzók hívóképein, amint ajkával bemutatja

a magánhangzókat, s most az ő szobájába látogatunk el. Tomi játékainak zajos

türelmetlenkedését a nagypapa pipája nehezen tűrte. Amikor a pipa ideges lett, nagy

füstöt eresztett maga köré. Ezzel az volt a célja, hogy elvegye a játékok kedvét a

kiabálástól, és magára akarta hívni Tomi figyelmét. Hiszen ő is szerette volna

megtanulni saját betűjét.

– No, jó – figyelt fel rá Tomi –, de azért nem kellene ilyen kellemetlen füstöt eregetni!

Erre a pipa befejezte a füstölést. Egyre csak azt mondta : – p-p-p –, ami pipanyelven

azt jelenti: soha nem figyeltél volna rám, Tomi, ha nem csinálok ilyen füstöt magam

körül.

– Meg szeretnéd ismerni te is a betűdet?

– Naná! – felelte a pipa.

– Rendben. Ha ezt a betűt mutatom fel, p, te azt mondod: p. (Hangoztatják a

gyerekek.)

Ezzel a pipa megnyugodott, s megkérte Tomit, tegye őt a nagypapa karosszéke

mellé, mivel olvasás közben szeret pipázgatni. Mielőtt visszatért volna oda, arra kérte

a fiút, ha ismét olvasni fog a játékokkal, őt is vigye be a gyermekszobába, mert

nagyon tetszett neki ez az iskolásjáték.

Cserébe megígérte, hogy többé nem ereget füstöt mérgében.

A c hang hívóképe az egér

A c betű meséje

A játékok a polcon elkezdtek mozgolódni, mert a padlásról nagy csata zaja

hallatszott. A mi rekedt torkú kiscicánk éppen a kisegérre akart csapni, amikor Tomi

felosont a padlásra, hogy kifürkéssze mi volt az a nagy robaj.

A mi kisegerünk már csak annyit tudott mondani, hogy c-c-c, ami egérnyelven azt

jelenti, hogy kérlek szabadíts ki!

– Persze, persze, máris! – mondta Tomi.

Azután Tomi kezébe vette az egeret, s levitte a játékokhoz a szobájába. A játékok

boldogan üdvözölték.

A kiskacsa mondta: – l-l-l (A gyerekek valószínűleg mondják veled),

a kiskutya mondta: – v-v-v,

a Mérges Mackó mondta: – m-m-m,

a kisvonat mondta: – s-s-s,

– No, gyere, egérke, játssz velünk! – hívta Tomi. – Megmutatom a betűdet. Ha ezt a

betűt mutatom fel, c, te azt mondod: c.

– C, c, c …

A k hang hívóképe a kakas

A k betű meséje

Tomi családi házban lakik. Időnként a padlásról is, a gyermekszobából is hallható

volt a játékok, illetve a kisállatok zaja.

Most a baromfiudvar gyönyörű, színes tollú ura kezdett éktelen kukorékolásba. Egyre

hangosabban kukorékolt a kakas, egyszerűen nem akarta abbahagyni. Tomi

mindezek ellenére nem figyelt Kakas Károly felhívására. Már a szomszéd is

becsengetett hozzájuk, hogy mi történhetett a kakassal. Tán ki kellene hívni hozzá az

állatorvost, mivel nem tudja befejezni a kukorékolást.

Tomi nyomban kiment hozzá.

– Mi a baj, Kakas Károly?

Kakas Károly egyre csak kukorékolt, csak kukorékolt, mert egy csillogó láncdarabkát

talált a földben, amelyet nem tudott teljesen kiszabadítani onnan. Tomi segített neki.

A kakas már annyit kukorékolt, hogy teljesen elment a hangja, s csak annyit tudott

mondani: – k-k-k –, ami kakasnyelven annyit jelent: segíts rajtam, Tomi! Ha nem jön

vissza a hangom, nem tudok hajnalban kukorékolni, ha nem tudok hajnalban

kukorékolni, nem ébred fel a pék, ha nem ébred fel a pék, reggel nem lesz friss

kenyér a boltokban. Abból lesz csak igazán nagy kalamajka!

Ezért hát Tomi bevitte Kakas Károlyt a lakásukba, ahol meleg kendővel betekerte a

torkát, s mézes teát itatott vele. A terápia időtartama alatt Kakas Károlynak is kedve

támadt bekapcsolódni az iskolásjátékba. Tomi megtanította vele az ő betűjét is. –

Figyelj csak, ha ezt a betűt mutatom fel, k, akkor azt mondod: k.

Kakas Károly jót játszott, olvasott Tomival és kis barátaival. Időközben visszajött a

hangja, majd visszatérhetett a baromfiudvarba is. Hajnalban pedig ő ébresztette a

péket, és időben került friss kenyér a boltokba.

A f hang hívóképe a fa

A f betű meséje

Tomiék udvarán gyönyörű fácska áll. Tomi öntözte, gondozta. Nagy szélvihar

kerekedett. A nagy vihar majdnem kicsavarta a kis fácskát. A szél egyre erősebben

fújt, a fácska már csak azt a hangot tudta kimondani : – f-f-f –, ami a fa nyelvén azt

jelenti: gyere Tomi, segíts rajtam!

Tomi a segítségére sietett, levert egy karót a kis fa mellé, s átkötözte. A szél nagy

ereje már nem lett úrrá rajta. Mindezek örömére Tomi és a kis fácska iskolásjátékba

kezdett. A kis fácskának is megtanította a saját betűjét.

– Ha ezt a betűt mutatom fel, f, akkor azt mondod: f.

A fácska boldogan újságolta el a szélnek, a napnak, a felhőknek, a kis bogaraknak, a

madaraknak, mit tanult ma Tomitól.

A h hang hívóképe a kezét lehelő gyerek

A h betű meséje

Ki tudja, hogy az őszt melyik évszak követi? Bizony, bizony a tél. Beköszöntött a

zord, hideg tél. Nagy pelyhekben hullott a hó. Tomi kedvet kapott a

hóemberépítéshez. Havat görgetett, s egyre nagyobb hógolyót készített. Elkészült a

hóember hasa, majd ugyanígy a feje is. Rossz fazék került a fejére, répa volt az orra,

szén a szeme, s egy seprűt is tartott a kezében. Még nevet is kapott: Huba.

– Szervusz, Huba! Engem Tominak hívnak. Játszol velem?

– Örömmel.

Fogócskázni kezdtek az udvarban. A játékba bekapcsolódtak a többiek is: a maci, a

kutyus, a kacsa, a vonat és a fűzfa. A sok hógolyózástól fázni kezdtek. Hóember

Huba megmutatta, hogyan szokta felmelegíteni a kezét. A kezét a szája elé tette, s

azt mondta: – h-h-h –, miközben azt jól átjárta a meleg.

– Jé, ez a betűd talán? – kérdezték a többiek.

– Igen – felelte.

– Tomi, menjünk be a szobába, s tanítsd meg nekünk is!

– Rendben.

Huba, a hóember nem tarthatott velük, hiszen a meleg szobában elolvadt volna.

Egyébként már nagyon szépen olvasott fel a jó öreg Mikulásnak, aki öregsége miatt

bizony már elég rosszul látott.

Az idén is elkezdődött a gyermekek kívánságait tartalmazó levelek hullása. A mi

Hubánk most is a jó öreg Mikulás segítségére sietett, hogy minden kisgyermek

óhaját tudja teljesíteni Mikulás napjáig.

Mikor is van Mikulás napja?

Hogyan melegíti fel Tomi a kezét?

Ha ezt a betűt mutatom fel, h, azt mondjátok: h.

A z hang hívóképe a méh a kaptárral

A z betű meséje

Zimi-Zumi, a méhecske Mérges Mackónak gyűjtögette a mézet. Igen ám, de Mérges

Mackó jól belakott a mézből, s elaludt.

Zimi-Zumi éppen megérkezett a gyűjtögetésből, s kopogni kezdett Mérges Mackó

házának ajtaján.

De Mérges Mackó csak horkolt.

Úgy tűnt, minden erőfeszítés hiábavaló.

A ház lakói Zimi-Zumi segítségére siettek. Aki addigra már úgy elfáradt a

dörömböléstől, hogy csak annyit tudott mondani: – z-z-z –, ami méhecskenyelven

annyit jelent: köszönöm, hogy segítettetek!

Ha ezt a betűt mutatom fel, z, azt mondod: z.

A d hang hívóképe a dob

A d betű meséje

Fantasztikus barátunk érkezett a cirkuszból.

Mit gondoltok, ki ő? Igen, ő a bohóc. Ismét találkozni szeretett volna barátaival. Kik is

a barátai? A vonat, a mackó, az autó, az egérke, a kacsa, a kakas…

Nagyon szeret velük játszani. Emlékeztek, mikor játszott velük utoljára? Amikor

bukfencezni tanította őket.

Most pedig pergő dobszóval érkezett. A legnagyobb dobot hozta el a cirkuszból.

Miközben dobolt, vígan mondogatta: – d-d-d!

Üdvözölte barátait, s örömmel mondta, hogy legutóbb ő tanulta meg az iskolásjáték

alkalmával barátainak betűjét, ma pedig ő tanítja meg kedvenc hangszerének

betűjét.

Ha ezt a betűt mutatom fel, d, azt mondod: d.

A j hang hívóképe Pinokkió

A j betű meséje

Tomi Pinokkióról kezdett mesélni a játékoknak.

Élt egyszer egy szegény asztalosmester, akit Gepettónak hívtak. Nem volt gyermeke.

Faragott egy fabábut egy szép farönkből. Jött a jó tündér, s életre keltette a fát.

Mozogni, beszélni kezdett. Pinokkió lett a neve. Gepetto szerette volna taníttatni.

Elküldte hát Pinokkiót az iskolába, hogy vegye meg a tankönyveket. Igen ám, de

útközben Pinokkio találkozott a farkassal és a rókával, akik elcsalták őt a cirkuszba.

Pénzének egy részéből nem könyvet, hanem cirkuszjegyet vett. Jól érezte magát a

cirkuszban. Este, amikor haza kellett volna mennie, eszébe jutott, mit tett.

Nagyon megijedt. Mi lesz most? Az igazmondás helyett a hazugság mellett döntött.

Ahányszor hazudott, annyiszor nőtt mind nagyobbra az orra, ahogy a jó tündér

megjósolta.

Pinokkió, amint meglátta magát a tükörben, megrémült, s csak jajgatott, jajgatott.

Addig-addig jajgatott, míg csak annyit tudott mondani: – j-j-j –, ami Pinokkió nyelvén

azt jelenti: jó tündér, segíts rajtam, ne tedd ezt velem! Megígérem, hogy ezentúl jó

leszek!

Ha ezt a betűt mutatom fel, j, azt mondod: j.

Az n hang hívóképe a szirénázó mentőautó

A n betű meséje

Tomi új játékot kapott. Föltette a polcra a többi játék közé. A mentőautó

összebarátkozott a polcon levő kisvonattal, s beszélgetni kezdtek.

A kisvonat azt mondta: – s-s-s –, ami vonatnyelven azt jelenti: szia, én vagyok a

kisvonat, hát te ki vagy?

– Néno, néno! – felelte a mentőautó, ami a mentőautók nyelvén azt jelenti: a

mentőautó vagyok, s ha én jövök, mindenki vigyázzon, mert általában sietős az

utam! A mentőautó egyre mondogatta: – nénó, nénó…

A játékok már haragudtak rá, mert nem győztek félreugrani előle a polcról. Ráadásul

azt is tudták, hogy most nem is olyan sietős az útja, hiszen csak játszik. Addig-addig

szirénázott, míg lemerült benne az elem, s már csak annyit tudott mondani: – n-n-n…

Ha ezt a betűt mutatom fel, n, azt mondod: n.