IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ...

4
IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY 2015. február 23. Törökszentmiklós, Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda „Adjatok hálát a szeretetért és a jóságért, mely kincsek fölmérhetetlen mennyiségben állnak rendelkezésetekre, és mennél többen használtok belőlük, mennél többet osztogattok szét, annál bővebben kamatoznak számotokra, annál gazdagabbak vagytok. ” Wass Albert 2010. június 7-én, Győrfi Sándor alkotását, 2,5 millió forintértékben megvalósult szobrot avatott a Törökszentmiklósi Református egyházközség, és városunk lakosai. Wass Albert szobor a református templom árnyékában, annak mintegy védelme alatt áll. Az erdélyi születésű Wass Albertet élete derekán hazájától és szülőföldjétől távol száműzetésbe kényszerítette a politika, de még így is a magyar egyetemes kultúra terjesztésében örökkön élő érdemeket szerzett. Az erdélyi író műveiből az áradó hazaszeretetet érezzük. Aki ezt megtanulja, közelebb kerül Istenhez, s aki közelebb került Istenhez, szorosabb kapcsolatot ápol embertársaival is: „Segítsétek egymást, magyarok, fogjatok össze, magyarok… szeressétek egymást, magyarok!” /Wass Albert/ Ehhez a szép eszméhez csatlakozott a Bethlen Gábor Református Általános Iskola is 2011-ben, és útjára indította a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyt. Idén, negyedeik alkalommal 2015.február 25-én került megrendezésre, immáron hagyományt teremtve. Egyre nagyobb érdeklődésnek örvend a rendezvény: 28 településről,30 általános iskola diákjai versenyeztek, (határon túlról 2 iskola). 7 kategóriában mutatták be az író műveit,120 gyermek mérettetett meg. A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött 10 órakor történelmi Templomunkban. Ünnepi Istentiszteleten Bartha József holtmarosi lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke hirdetett igét, majd Tomanek Gábor színművész és iskolánk tanulóinak műsorát hallgattuk meg, majd a Wass Albert szobrot koszorúztuk meg.. Az ünnepi hangulatot Wesztergám Miklós tárogatóművész előadása és Nagy Rajmund kántortanár éneke teremtette meg, majd megkezdődtek a versenyek. Vendégeink, zsűritagjaink, a felkészítő tanárok, és a versenyző gyermekek is ajándékot, kedves kis emléket kaptak tőlünk. Minden iskola a hagyományos vackor almát vihette haza, amely Mile Ibolya keramikus alkotása. Zsűri elnökök voltak: Egri Judit közoktatási szakértő, Bartha József lelkész, Zetényi Csukás Ferenc, publicista,író, Dr Lázárné Bartha Ildikó drámapedagógus, Tajta Csabáné drámapedagógus, Publik Antal szavalóművész és Tomanek Gábor színművész. IV. országos Wass Albert Vers-és prózamondó Verseny eredményei 1-2. évfolyam 1. Kele Bálint – Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta 2.Újvári Sára Anna – Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza 3. Fehér Attila – Kunhegyesi Református Általános Iskola, Kunhegyes 3. évfolyam 1. Szabó Nándor – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka 2. Babcsányi Panna – Benkő István Református Általános Iskola, Budapest 3. Kecső Hajnalka – Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 4. évfolyam 1. Szekeres Adrienn- Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 2. Szabó Áron Timóteus – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Uszódi Benedek Péter Általános Iskolája, Uszód 3. Csintalan Petra – Teichmann Vilmos Általános Iskola, Kisvárda 5. évfolyam 1. Mrena Dorka - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 2. Szindey Nikoletta Kiara – Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola, Kisújszállás 3. Fejes Blanka – Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta 6. évfolyam 1. Újvári Marcell – Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza 2. Kovács Balázs Olivér – Benkő István Református Általános Iskola, Budapest 3. Lajsz Keve- Nyírbátori Református Általános Iskola, Nyírbátor 7. évfolyam 1. Tóth Olivér – Papp Bertalan, Ószőlői Általános Iskola, Tiszaföldvár 2. Hamar Dávid – Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tatabánya 3. Dankó Boglárka – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka 8. évfolyam 1. Póti Eszter – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka 2. Sándor Mariann - Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Törökszentmiklós 3. Fehér Natália - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós Nagy szeretettel gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak! Életükre, munkájukra Isten gazdag áldását kérjük! Virágné Katona Zsuzsanna igazgató

Transcript of IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ...

Page 1: IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYrefpedi.hu/sites/default/files/hir_kepek/Záró sajtóanyag Wass Albert.pdf · WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ

IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

2015. február 23. Törökszentmiklós, Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda

„Adjatok hálát a szeretetért és a jóságért, mely kincsek fölmérhetetlen mennyiségben állnak rendelkezésetekre, és mennél többen használtok belőlük, mennél többet osztogattok szét, annál bővebben kamatoznak számotokra, annál gazdagabbak vagytok. ”

Wass Albert

2010. június 7-én, Győrfi Sándor alkotását, 2,5 millió forintértékben megvalósult szobrot avatott a Törökszentmiklósi Református egyházközség, és városunk lakosai. Wass Albert szobor a református templom árnyékában, annak mintegy védelme alatt áll. Az erdélyi születésű Wass Albertet élete derekán hazájától és szülőföldjétől távol száműzetésbe kényszerítette a politika, de még így is a magyar egyetemes kultúra terjesztésében örökkön élő érdemeket szerzett. Az erdélyi író műveiből az áradó hazaszeretetet érezzük. Aki ezt megtanulja, közelebb kerül Istenhez, s aki közelebb került Istenhez, szorosabb kapcsolatot ápol embertársaival is:

„Segítsétek egymást, magyarok, fogjatok össze, magyarok… szeressétek egymást, magyarok!” /Wass Albert/ Ehhez a szép eszméhez csatlakozott a Bethlen Gábor Református Általános Iskola is 2011-ben, és útjára indította a Wass Albert Országos

Vers- és Prózamondó Versenyt. Idén, negyedeik alkalommal 2015.február 25-én került megrendezésre, immáron hagyományt teremtve. Egyre nagyobb érdeklődésnek örvend a rendezvény: 28 településről,30 általános iskola diákjai versenyeztek, (határon túlról 2 iskola). 7 kategóriában mutatták be az író műveit,120 gyermek mérettetett meg.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött 10 órakor történelmi Templomunkban. Ünnepi Istentiszteleten Bartha József holtmarosi

lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke hirdetett igét, majd Tomanek Gábor színművész és iskolánk tanulóinak műsorát hallgattuk meg, majd a Wass Albert szobrot koszorúztuk meg.. Az ünnepi hangulatot Wesztergám Miklós tárogatóművész előadása és Nagy Rajmund kántortanár éneke teremtette meg, majd megkezdődtek a versenyek. Vendégeink, zsűritagjaink, a felkészítő tanárok, és a versenyző gyermekek is ajándékot, kedves kis emléket kaptak tőlünk. Minden iskola a hagyományos vackor almát vihette haza, amely Mile Ibolya keramikus alkotása.

Zsűri elnökök voltak: Egri Judit közoktatási szakértő, Bartha József lelkész, Zetényi Csukás Ferenc, publicista,író, Dr Lázárné Bartha Ildikó drámapedagógus, Tajta Csabáné drámapedagógus, Publik Antal szavalóművész és Tomanek Gábor színművész.

IV. országos Wass Albert Vers-és prózamondó Verseny eredményei

1-2. évfolyam 1. Kele Bálint – Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta 2.Újvári Sára Anna – Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza 3. Fehér Attila – Kunhegyesi Református Általános Iskola, Kunhegyes

3. évfolyam 1. Szabó Nándor – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka 2. Babcsányi Panna – Benkő István Református Általános Iskola, Budapest 3. Kecső Hajnalka – Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós

4. évfolyam 1. Szekeres Adrienn- Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 2. Szabó Áron Timóteus – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Uszódi Benedek Péter Általános Iskolája, Uszód 3. Csintalan Petra – Teichmann Vilmos Általános Iskola, Kisvárda

5. évfolyam 1. Mrena Dorka - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 2. Szindey Nikoletta Kiara – Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola, Kisújszállás 3. Fejes Blanka – Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta

6. évfolyam 1. Újvári Marcell – Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza 2. Kovács Balázs Olivér – Benkő István Református Általános Iskola, Budapest 3. Lajsz Keve- Nyírbátori Református Általános Iskola, Nyírbátor

7. évfolyam 1. Tóth Olivér – Papp Bertalan, Ószőlői Általános Iskola, Tiszaföldvár 2. Hamar Dávid – Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tatabánya 3. Dankó Boglárka – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka

8. évfolyam 1. Póti Eszter – Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka 2. Sándor Mariann - Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Törökszentmiklós 3. Fehér Natália - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós

Nagy szeretettel gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak! Életükre, munkájukra Isten gazdag áldását kérjük!

Virágné Katona Zsuzsanna igazgató

Page 2: IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYrefpedi.hu/sites/default/files/hir_kepek/Záró sajtóanyag Wass Albert.pdf · WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ

IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

Ünnepélyes megnyitó Virágné Katona Zsuzsanna igazgató és Markót Imre Törökszentmiklós Polgármestere

közreműködésével

Tomanek Gábor színművész

Page 3: IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYrefpedi.hu/sites/default/files/hir_kepek/Záró sajtóanyag Wass Albert.pdf · WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ

IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

Wass Albert szobrának megkoszorúzása

A verseny

Page 4: IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYrefpedi.hu/sites/default/files/hir_kepek/Záró sajtóanyag Wass Albert.pdf · WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ

IV. WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

A verseny