HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai...

14
Jánoshalma Város önkormányzatának lapja HUNYADI NÉPE XXIII. évfolyam 2. szám Megjelenik havonta Ára: 140 forint Jánoshalma 2008. február A Kormány, uniós források fel- használásával, 2007 novemberben elindította az Új Magyarország Fel- zárkóztatási Programot a leszakadó kistérségek hanyatlásának megállí- tására, gazdasági és társadalmi fel- zárkózásuk megkezdésére. A program célterülete a 33 legne- hezebb helyzetben lévő kistérség, ahol a kormány célzott humánerő- forrás-fejlesztést, térségi gazdaság- fejlesztést valamint környezeti- és infrastruktúrafejlesztést kíván meg- valósítani. A KSH objektív adatai alapján kije- lölt 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben az ország lakosságá- nak 10%-a, 1 millió ember él. Eze- ken a területeken nem halogatható tovább a felzárkóztatás megkezdé- se. Egy szolidáris társadalomban nem mélyülhet tovább a szakadék az ország európai szinthez köze- lítő „napos oldala” és a kilátástalan helyzettel nap, mint nap szembe- sülő „árnyékos oldal” között. A Dél-alföldi régióban elhelyezkedő 25 kis- térségből 5 kistérség (311/2007 kormány- rendelet értelmében) hátrányos helyzetű besorolást kapott. Ezek a kistérségek: Bácsalmási Jánoshalmi Kisteleki Mezőkovácsházai Sarkadi A kormány terveiben a programra a 2007-2013 évi uniós tervezési cik- lusban 135 milliárd forint áll célzottan ren- delkezésre. Az Új Ma- gyarország Fejlesz- tési Tervben (ÚMFT) további 310 milliárd forint keretű pályáza- toknál a leghátrányo- sabb helyzetű kistérsé- gekből jelentkezők beruházásaikat nagyobb százalékban fedezhetik közösségi pénzből, enyhített fel- tételek mellett. (Kistérségenként már az első lehetőség is átlagban 4 milliárd forintot jelent!) A leghátrányosabb helyzetű kistér- ségek felzárkóztatását célzó prog- ramot az indokolja, hogy növekszik az országon belül a területek közötti leszakadás. Már a rendszerváltás előtt is voltak kiemelt területek, egyes városok, amelyek aránytala- nul több támogatásban részesültek. Elemzők szerint Magyarország drámai módon kettészakadt, egyes kutatók szerint ez a folyamat fel- gyorsult az utóbbi két évtizedben, és előttünk állnak a 2007-2013-as időszak fejlesztései, amelyeknek a pólus városok ezúttal is kedvezmé- nyezettjei lesznek. Pedig a Jánoshalmi Kistérségben is szükség lenne, az egészségügy, az infrastrukturális fejlesztések, a kultúra területén a lemaradás csökkentésére, az oktatás és szo- ciális téren jelentkező egyenlőt- lenségek kiegyenlítésére. BEVÁLTJA-E ÍGÉRETEIT A KORMÁNY? A kultúra megyei fővárosa volt Jánoshalma HIRDETMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE 2008. március 9-re ORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ NÉPSZAVAZÁST TŰZÖTT KI. A szavazás kérdéseit és a szavazással kapcsolatos tudnivalókat a 6. oldalon olvashatják Magyar Kultúra Napja Bács-Kiskun megyei megnyitója városunkban volt január 23-án. A Kulturális Központ két épületében megtartott ünnepi ren- dezvényekről 7. oldalon számolunk be képes tudósítással. A lakosság támogatja a csatorna-beruházást A szennyvíz-beruházás előkészíté- sének legfontosabb fejleménye, hogy 2008.01.11-én, megalakult a János- halmi Víziközmű-társulat, amely társberuházóként a hatalmas fejlesz- tés pénzügyeiben fog közreműköd- ni. Megalakulása azt is jelenti, hogy mindenki – függetlenül attól, hogy a társulat megalakulása előtt belépési szándékát jelezte-e, vagy sem – társu- lati taggá vált. Figyelemre méltó, hogy az alaku- ló közgyűlésen a legtöbb kérdésben egyhangú döntést hoztak a korábban támogatólag nyilatkozó ingatlantulaj- donosakat képviselő meghatalmazot- tak és a szép számban, személyesen megjelent jánoshalmi lakosok. Meg- választásra került a Társulat intéző és ellenőrzőbizottsága, valamint a szük- séges számú küldött. Az Intéző Bizottság elnöke Juhász Zsolt, aki egyben a Viziközmű Tár- sulat elnöke is. Az Intézőbizottság tagjai: Czeller Zoltán, Martinekné Kovács Györgyi, Komáromi Lajos, Kovács József. Ellenőrző Bizottság elnö- ke Berta Erzsébet. Az ellenőr- ző bizottság tagjai: Doszpodné Kovács Krisztina, Szakál Lajos. A küldöttek: Ádám Gyula, Ádám János, Bányai Elemérné, Csapó Tibor, Csóti János, Ferenczi László, Dr.Gulyás András, Kiss György, Kiss Józsefné, Madarász Attila, Malustyik Béla, Pető Zoltán, Renner Tibor, Tóth Szabolcs. Többek között arról is határoz- tak, hogy a magánszemély társulati tagok még 2008. április 30-ig választ- hatnak, hogy hogyan fizetik meg a szükséges önrészt. Választhatnak úgy, hogy havi részletekben, Lakástakarék Pénztár (LTP) szerződés megkötésé- vel fizetik be a társulatba a hozzájáru- lást, de egy összegben, az LTP szerző- dés teljes kihagyásával is teljesíthetik tagi kötelezettségüket. Juhász Zsolt a Társulat Intéző Bizottságának megválasztott elnö- ke elmondta: „a társulat megkezdi a működési feltételeinek kialakítását, beszerezi az infrastruktúra legelemibb kellékeit. Rövidesen minden érintett jánoshalmi ingatlantulajdonos kézhez kapja majd azt az értesítést, amely a társulati hozzájárulás megfizetésének részleteit ismerteti.“ Külön hangsú- lyozta: „2008. április 30-ig még bárki meggondolhatja magát, és megköthe- ti LTP szerződését“. Érdemes tehát megfontolni a ked- vezőbb pénzügyi konstrukció válasz- tását és LTP szerződést kötni, hiszen az önrész befizetését minden társula- ti tagnak teljesítenie kell. Czeller Zoltán polgármester az ala- kuló ülés végén megköszönte szerve- zők munkáját, akiknek köszönhetően rövid időn alatt a beruházás lakossági támogatottsága elérte a 81 százalékot. (A Víziközmű Társulat híreit a 12. oldalon olvashatják) Csima Endre Lelkem súgja a választ Hitem hánykolódik szabadon, Értem az egészet, de nem tudom. Csak érzem: egyszer jobb lesz minden. Hitvány, galád és féltékeny, Mi én is vagyok, az ember. Néha engem is elragad a kétely. Kell-e nekem jobbnak lenni? Mindig mindenben a szépet látni, Vak látással a jót keresni? Kell-e nekem még mindig hinni? Akarni, küzdeni, és meg nem állni, Tüzesen szeretni, és éberen álmodni? Lelkem súgja a választ: igen. Mert hiszem, hogy lesz szebb jövő, Hol mindenki álmokat szövő, Szép és jó, és életre törő. 3. oldal F A rendezvény előkészítéseként a 33 leghátrányosabb kistér- ségből 1-1 tehetséges, óvodás korú (nagycsoportos) gyerme- ket a szervezők meghívtak az Önkormányzati és Területfej- lesztési Minisztériumba. A helyszínen minden gyermek kapott egy, a kistérsége kontúrját ábrázoló papírlapot, amelyre felraj- zolta az általa megálmodott új óvodát. Ez a rajz Magyarország térképén került elhelyezésre. A Jánoshalmi Kistérséget Bognár Edmond képviselte. A képen édesanyjával látható.

Transcript of HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai...

Page 1: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

Já nos hal ma Vá ros

ön kor mány za tá nak lap ja

HUNYADI NÉPE

XXIII. év fo lyam 2. szám Meg je le nik ha von ta Ára: 140 forintJá nos hal ma 2008. február

A Kormány, uniós források fel-használásával, 2007 novemberben elindította az Új Magyarország Fel-zárkóztatási Programot a leszakadó kistérségek hanyatlásának megállí-tására, gazdasági és társadalmi fel-zárkózásuk megkezdésére. A program célterülete a 33 legne-hezebb helyzetben lévő kistérség, ahol a kormány célzott humánerő-forrás-fejlesztést, térségi gazdaság-fejlesztést valamint környezeti- és infrastruktúrafejlesztést kíván meg-valósítani. A KSH objektív adatai alapján kije-lölt 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben az ország lakosságá-nak 10%-a, 1 millió ember él. Eze-ken a területeken nem halogatható tovább a felzárkóztatás megkezdé-se. Egy szolidáris társadalomban

nem mélyülhet tovább a szakadék az ország európai szinthez köze-lítő „napos oldala” és a kilátástalan helyzettel nap, mint nap szembe-sülő „árnyékos oldal” között.A Dél-alföldi régióban elhelyezkedő 25 kis-térségből 5 kistérség (311/2007 kormány-rendelet értelmében) hátrányos helyzetű besorolást kapott. Ezek a kistérségek:

Bácsalmási– Jánoshalmi– Kisteleki– Mezőkovácsházai– Sarkadi–

A kormány terveiben a programra a 2007-2013 évi uniós tervezési cik-lusban 135 milliárd forint áll célzottan ren-delkezésre. Az Új Ma-gyarország Fejlesz-tési Tervben (ÚMFT) további 310 milliárd forint keretű pályáza-toknál a leghátrányo-sabb helyzetű kistérsé-

gekből jelentkezők beruházásaikat nagyobb százalékban fedezhetik közösségi pénzből, enyhített fel-tételek mellett. (Kistérségenként már az első lehetőség is átlagban 4 milliárd forintot jelent!)A leghátrányosabb helyzetű kistér-ségek felzárkóztatását célzó prog-ramot az indokolja, hogy növekszik

az országon belül a területek közötti leszakadás. Már a rendszerváltás előtt is voltak kiemelt területek, egyes városok, amelyek aránytala-nul több támogatásban részesültek. Elemzők szerint Magyarország drámai módon kettészakadt, egyes kutatók szerint ez a folyamat fel-gyorsult az utóbbi két évtizedben, és előttünk állnak a 2007-2013-as időszak fejlesztései, amelyeknek a pólus városok ezúttal is kedvezmé-nyezettjei lesznek. Pedig a Jánoshalmi Kistérségben is szükség lenne, az egészségügy, az infrastrukturális fejlesztések, a kultúra területén a lemaradás csökkentésére, az oktatás és szo-ciális téren jelentkező egyenlőt-lenségek kiegyenlítésére.

BEVÁLTJA-E ÍGÉRETEIT A KORMÁNY?

A kultúra megyei fővárosa volt Jánoshalma

HIRDETMÉNYA MAGYAR

KÖZTÁRSASÁG

ELNÖKE2008. március 9-re

ORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ

NÉPSZAVAZÁST TŰZÖTT KI.

A szavazás kérdéseit és a szavazással kapcsolatos

tudnivalókat a 6. oldalon olvashatják

Magyar Kultúra Napja Bács-Kiskun megyei megnyitója városunkban volt január 23-án. A Kulturális Központ két épületében megtartott ünnepi ren-dezvényekről 7. oldalon számolunk be képes tudósítással.

A lakosság támogat ja a csatorna-beruházástA szennyvíz-beruházás előkészíté-

sének legfontosabb fejleménye, hogy 2008.01.11-én, megalakult a János-halmi Víziközmű-társulat, amely társberuházóként a hatalmas fejlesz-tés pénzügyeiben fog közreműköd-ni. Megalakulása azt is jelenti, hogy mindenki – függetlenül attól, hogy a társulat megalakulása előtt belépési szándékát jelezte-e, vagy sem – társu-lati taggá vált.

Figyelemre méltó, hogy az alaku-ló közgyűlésen a legtöbb kérdésben egyhangú döntést hoztak a korábban támogatólag nyilatkozó ingatlantulaj-

donosakat képviselő meghatalmazot-tak és a szép számban, személyesen megjelent jánoshalmi lakosok. Meg-választásra került a Társulat intéző és ellenőrzőbizottsága, valamint a szük-séges számú küldött.

Az Intéző Bizottság elnöke Juhász Zsolt, aki egyben a Viziközmű Tár-sulat elnöke is. Az Intézőbizottság tagjai: Czeller Zoltán, Martinekné Kovács Györgyi, Komáromi Lajos, Kovács József.

El lenőrző Bizottság elnö-ke Berta Erzsébet. Az ellenőr-ző bizottság tagjai: Doszpodné

Kovács Krisztina, Szakál Lajos.A küldöttek: Ádám Gyula, Ádám

János, Bányai Elemérné, Csapó Tibor, Csóti János, Ferenczi László, Dr.Gulyás András, Kiss György, Kiss Józsefné, Madarász Attila, Malustyik Béla, Pető Zoltán, Renner Tibor, Tóth Szabolcs.

Többek között arról is határoz-tak, hogy a magánszemély társulati tagok még 2008. április 30-ig választ-hatnak, hogy hogyan fizetik meg a szükséges önrészt. Választhatnak úgy, hogy havi részletekben, Lakástakarék Pénztár (LTP) szerződés megkötésé-

vel fizetik be a társulatba a hozzájáru-lást, de egy összegben, az LTP szerző-dés teljes kihagyásával is teljesíthetik tagi kötelezettségüket.

Juhász Zsolt a Társulat Intéző Bizottságának megválasztott elnö-ke elmondta: „a társulat megkezdi a működési feltételeinek kialakítását, beszerezi az infrastruktúra legelemibb kellékeit. Rövidesen minden érintett jánoshalmi ingatlantulajdonos kézhez kapja majd azt az értesítést, amely a társulati hozzájárulás megfizetésének részleteit ismerteti.“ Külön hangsú-lyozta: „2008. április 30-ig még bárki

meggondolhatja magát, és megköthe-ti LTP szerződését“.

Érdemes tehát megfontolni a ked-vezőbb pénzügyi konstrukció válasz-tását és LTP szerződést kötni, hiszen az önrész befizetését minden társula-ti tagnak teljesítenie kell.

Czeller Zoltán polgármester az ala-kuló ülés végén megköszönte szerve-zők munkáját, akiknek köszönhetően rövid időn alatt a beruházás lakossági támogatottsága elérte a 81 százalékot.

(A Víziközmű Társulat híreit a 12. oldalon olvashatják)

Csima Endre

Lelkem súgja a választ

Hitem hánykolódik szabadon,Értem az egészet, de nem tudom.

Csak érzem: egyszer jobb lesz minden.

Hitvány, galád és féltékeny,Mi én is vagyok, az ember.

Néha engem is elragad a kétely.

Kell-e nekem jobbnak lenni?Mindig mindenben a szépet látni,

Vak látással a jót keresni?

Kell-e nekem még mindig hinni?Akarni, küzdeni, és meg nem állni,

Tüzesen szeretni, és éberen álmodni?

Lelkem súgja a választ: igen.Mert hiszem, hogy lesz szebb jövő,

Hol mindenki álmokat szövő,Szép és jó, és életre törő. 3. oldalF

A rendezvény előkészítéseként a 33 leghátrányosabb kistér-ségből 1-1 tehetséges, óvodás korú (nagycsoportos) gyerme-ket a szervezők meghívtak az Önkormányzati és Területfej-lesztési Minisztériumba. A helyszínen minden gyermek kapott egy, a kistérsége kontúrját ábrázoló papírlapot, amelyre felraj-zolta az általa megálmodott új óvodát. Ez a rajz Magyarország térképén került elhelyezésre. A Jánoshalmi Kistérséget Bognár Edmond képviselte. A képen édesanyjával látható.

Page 2: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE2. oldal 2008. február

A következő számunkba

közlésre szánt cikket, hirdetést 2008. február 29. (péntek) 16 óráig szíveskedjenek

leadni. BOR

A MINDENNAPOKRA!

GOLD MIX KFT. Ékszerboltja

Jánoshalma, Molnár János u. 2. (A Takarékszövetkezettel szemben)

Kísérje figyelemmel akcióinkat! Arany-, ezüst ékszerek nagyválasztékban valamint női, férfi,

és gyermek karórák, fali- és ébresztő órák kaphatók Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 800 - 1630-ig, szombaton 800 - 1200-ig

Decemberi híradásunkból néhány esemény kimaradt, ezekről kívánok először beszámolni.

A hónap elején megrendeztük hagyományos mesedélutánunkat a felső tagozaton. Az 5. 6. osztályos mesemondók szereztek vidám per-ceket a nagyszámú közönségnek és a zsűri tagjainak, Horváthné Katus Andreának, Jáksó Lászlónénak és a 8. osztályos gyerek zsűri tagjainak.

A kellemes délután ajándékosztás-sal végződött.

Helyezettek: Kubatov Milán 5.b, Szekeres Melitta 5.a, Matuz Boglár-ka 5.b, Kovács Gábor 6.d, Különdíjas: Petróczky Péter 5.a.

A városi könyvtár minden mese-mondót kis ajándéktárggyal lepett meg, melyet Horváthné Szabó And-rea a zsűri elnöke, a városi könyvtár dolgozója adott át.

Decemberi esemény volt még az országos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is.

Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László Nóra 8.b,

Pályázat is készült „Milyennek kép-zelem el a Mikulást 50 év múlva” cím-mel.

A következő tanulók munkái emel-kedtek ki a többi közül: Lippai Ber-told 7.b

Kollár Dávid 7.b, Kovács Amália 8.c, Vén Adrienn 7.d, Ivanov Imola 8.b, Kubatov Milán 5.b, Buzder Rená-ta 5.a, Király Melinda 7.a, Burszki Zoárd 3.b, Suták Zsanett 3.b, Kiss Balázs 3.b, Juhász Alex 3.b, Szlobonyi Zsolt 3.b, Dudás Andrea 2.c, Dudás Mónika 5.a

December 20-án korcsolyázni voltak gyermekeink Szegeden. Rit-ka élményben volt részük már érke-zéskor, mert megnézhették hogyan „fényesítik” ki egy speciális géppel a jeget. A görkorcsolyázni tudó gyer-mekek pillanatok alatt otthonosan mozogtak a jégen. Néhány teljesen kezdő tanuló is volt a csapatban, őket pár körön kézen fogva vezetgették a tapasztaltabbak. Egy-két óra múlva már az újoncok is önállóan csúszkál-tak. A hangulat remek volt, zenére rótták a köröket, az ügyesebbek már koszorúztak, fogócskáztak, egymás-nak segítettek.

A buszon hazafelé azt kérdezgették, mikor megyünk legközelebb.

Januárban került sor a hagyomá-nyos „Hangverseny”-re. Az alsós gyermekek ének- és furulyatudásuk-ról adtak számot.

Néhány gyönyörű hang igazi élményt nyújtott a résztvevőknek.

Első évfolyam: Veres Kitti 1.b, Abonyi Andrea 1.a, Varga Zoltán 1.a.

Zongora: Bényi Luca Pálma 1.a Második évfolyam: Kőszegi Judit

Kéleshalom, Kiss Gabriella 2.b, Kovács Kitti 2.c.

Harmadik évfolyam: Rasztik Rebe-ka 3.b, Takács Kitti 3.b, Juhász Loret-ta Lujza 3.a.

Negyedik évfolyam: Mizser Zsófia 4.b, Németh Kornélia 4.b, Furulyázás: Tanács Viktória 4.a, Kocsis Alexandra 4.a, Szabó Lilla 3.a

Különdíjban részesült Szilasi Júlia 3.d furulya. Dicséretet kapott: Kocsis Kadosa 4.b furulya, Nagy Lukács Jonatán 3.d ének

Tanulóink részt vehettek a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, melyen a 3.b és a 7.a osztályosok szereztek nekünk szép perceket. Felkészítőik: Nasz Péterné, Bunyevácz Hajnalka és Nasz Júlia tanárnők voltak.

Január 30-án a mesemondó verse-nyünkön első és második helyezést elért diákjaink a városi mesemon-dó versenyen képviselhették iskolán-kat. Örömünkre nagyon szépen sze-repeltek.

Eredményeik: I. Juhász Loretta Luj-za 3.a, II. Szakáll Luca 2.c, III. Bényi Luca Pálma 1.a. A felsősök közül Kubatov Milán lett az első.

Kubatov Milán és Juhász Loretta Lujza megy városunk képviseletében a megyei mesemondó versenyre.

Január 29-én angol versenyen mér-ték össze tudásukat felsőseink.

Eredményük: I. Ádámszki Marcell 7.b, II. Lencse András 7.b, III. Holoda Kornélia 7.d

Nyolcadik évfolyam: I. Hauk Bar-bara 8.b, II. Török Attila 8.b, III. Feke-

te Laura 8.b osztályos tanuló.

A január mint minden iskolában, így a mi intézményünkben is főként az első félév zárása jegyében telt. Tag-intézményeink külön értekezleteken értékelték a 2007/2008-as tanév első félévének munkáját, eredményeit. Ezt követően egy összevont értekezlet keretében az intézmény valamennyi pedagógusa meghallgathatta a tapasz-talatokat, eredményeket, előrelépése-ket, illetve nehézségeket, problémá-kat a 2007 nyara óta összevont, komp-lex intézmény működésével kapcso-latban.

A félévi bizonyítványok kiosztása az idei tanévben minden tagintézmény-ben egységesen január 25-én az 5-6. órában történt. 1-4. osztályos tanuló-ink szöveges értékelést kaptak.

A bizonyítványosztást követően a

gimnáziumban február 5-én fogadó órát és szülői értekezletet tartottunk.

Január 21-én a 12. osztályos tanulók szülei a továbbtanulással kapcsolatban vettek részt szülői értekezleten.

A végzős diákok érettségi vizsgára történő jelentkezési lapjait elküldtük, valamint a továbbtanuláshoz szüksé-ges jelentkezési lapok kitöltése is meg-történt ebben a hónapban. A végleges döntés meghozatalához segítségként mind az érettségiző, mind az érdeklő-dő szakképzős diákok meghallgathat-tak 25-én egy tájékoztatót a fegyveres testülethez való csatlakozás lehetősé-geiről, előnyeiről, az e téren kínálkozó karrierlehetőségekről.

Örömmel számolhatunk be 3 vég-zős diákunk szép eredményéről is:

Vass Zsófia, Madarász Arnold és Hepp Levente középfokú C típusú nyelv-vizsgát szerzett angol nyelvből.

„Január 22-én ünnepelte városunk és egyben Magyarország is a Magyar Kultúra Napját.

Iskolánkban e nap alkalmából rövi-dített órák voltak, ennek köszönhető-en már délben befejeződött a tanítás.

Dél után pár perccel iskolánk diák-jai és tanárai átmentek a Városi Sport-csarnokba, hogy az általános iskolá-sok által szervezett ünnepséget meg-nézzék.

Szép néptáncot, verseket, éneket, valamint furulyajátékot nézhettünk és hallgathattunk.

Az általános iskola tanulói a kicsitől egészen a legnagyobb diákig most is a maximumot nyújtották, emelve ezzel a nap színvonalát, jelentőségét.

Remélem, következő évben is hasonló, szép műsorral örvendeztet-nek meg minket.”- Írta gimnáziumunk egy végzős tanulója, Csima Endre.

A Magyar Kultúra Napja alkalmá-ból kiírt pályázatra iskolánkból Kiss Márta, 11. osztályos tanulónk nyúj-totta be tárcanovelláját.

Ebben a hónapban elkészült, és fel-került az iskola hálózatára az intéz-mény teljesítményszabályzata, az IMIP is.

Január 26-án 10 órától 148 nyolca-dik évfolyamos tanuló írta meg intéz-ményünkben a központi felvételi fel-adatlapot magyar és matematika tan-tárgyakból. A dolgozatok eredményeit február 4-én az érdeklődők megtalál-

hatták az intézmény honlapján, vala-mint a kijavított feladatlapok megte-kintése ugyanezen a napon 14-16 órá-ig volt lehetséges.

Amennyiben valaki nem tudott részt venni a felvételin, annak az intéz-mény pótfelvételi lehetőséget biztosí-tott január 31-én.

Diákjaink Somogyiné Sági Piros-ka és Bátyai Gábor kíséretében részt vettek az ebben a hónapban megren-dezett Garbai Kupán is, ahonnan szép eredményekkel térhettek haza:

III. korcsoport – lány (5-6.o): 30 m síkfutás: II. Németh Juliett, IV. Lódri Fanni, V. Mikó Zsófia. Távolugrás: I. Mikó Zsófia, súlylökés: II. Lódri Fanni, 4x1 körös váltó: I. Jánoshal-ma (Mikó Zs., Németh J., Bennarik P., Lódri F.)

III. korcsoport – fiú: súlylökés: V. Gilicze Márk, VII. Burai Gábor, 4x1 körös váltó: II. Jánoshalma (Gilicze M., Zentay T., Zámbó Á., Burai G.),

IV. kcs. lány (7-8.o.): 30 m síkfu-tás: III. Sári Viola, VI. Kriván Zsóka, VII. Csima Éva, súlylökés: VI. Agócs Kincső.

IV. kcs. fiú: súlylökés: VI. Ros-tás Dávid

V. kcs. lány (9-10.o.): 30 m síkfu-tás: III. Papp Szilvia, IV. Ádám Ágnes, VI. Kéfer Hédi, távolugrás: IV. Kéfer Hédi, súlylökés: VII. Ádám Ágnes, 4x1 körös váltó: I. Jánoshalma (Papp Sz., Jacsó G., Ádám Á., Kéfer H.).

V. kcs. fiú: 30 m síkfutás: VI. Kolompár Dávid, VIII. Faragó Pat-rik, távolugrás: I. Kolompár Dávid, IV. Juhász Dávid, VI. Liliom Viktor, VIII. Molnár Ádám, súlylökés: III. Fiedler Tibor, IV. Csiszár Viktor, V. Megyeri Csaba, VII. Juhász Levente, 4x1 körös váltó: II. Jánoshalma (Gregus A., Híz P., Kolompár D., Ikotics M.)

Csapatverseny: III. korcsoport: 4. Jánoshalma, IV. korcsoport: 5. János-halma, V. korcsoport: 2. Jánoshalma

A HEFOP keretében ebben a hónapban lezárultak a disszeminációk, valamint az intézmény beszerezte a kisértékű eszközöket is.

A pályázati munkának köszönhető-en egyre több tanár barátkozik koope-ratív tanítási technikákkal és a rendel-kezésükre álló IKT-s eszközökkel.

A pályázat január 31-i befejező-dése alkalmából az intézmény 29-én zárókonferenciát rendezett a Korzó Étteremben, ahol Édes Anna ismer-tette, elemezte és értékelte a pályázat ideje alatt folyó tevékenységet, ered-ményeket, valamint az ez idő alatt fel-merült problémákat, nehézségeket. A pályázatról nyomtatványt is jelentet-tünk meg, amely a gimnázium könyv-tárában minden érdeklődő számára elérhető.

H u n y a d i J á n o s i s k o l a h í r e i

Page 3: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

3. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

T i s z t e l e t t e l m e g h í v j u k

2008. február27-én (szerdán)

17 órakor

a Jánoshalmi Kulturális Központban tartandó

Mindenik embernek a

lelkében dal van…

c í m ű e l ő a d á s r a .

Azt ének lem, hogy : Tava s z i s zé l v i ze t á r a s z t…

Előadó: Komáromi Lajosné óvodapedagógus

FILMKLUB 2008. február 12-én (kedden)

17 órakor vetítjük az alábbi filmet:

AKIKET A PACSIRTA ELKÍSÉR

1959

A vetítés után beszélgetünk a filmr l.

RÉGI ID K MAGYAR MOZIJA A JÁNOSHALMI KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

Nekünk, akik itt élünk, kiemel-ten fontos a vállalkozásaink élet-képessége, munkaerő megtartó képessége, hogy fiataljaink ne vándoroljanak el itthonról.

Emlékszünk rá, hogy apáink, nagyapáink idejében nem voltak parlag területek a határban! Ha most körülnézünk, több a parlagfű, mint a haszonnövény. Napjainkban nagyarányú munkanélküliség, ala-csony jövedelmek jellemzik térsé-günket, a családok túlnyomó része segélyekből és alkalmi munkából él. Nem csak a Jánoshalmi Kistér-ség, az ország másik 32 kistérsége is a miénkhez hasonló helyzetben van.Hol másutt lenne szükség a fej-lesztésre, ha nem a hasonló adott-ságokkal bíró térségekben?!

Beváltja-e ígéretét a kormány?Létkérdés az itt élőknek!Az ígéretek szerint a fejlesztések

egy része a foglalkoztathatóság és az életminőség javítására irányulna, a helyben igénybe vehető közszol-gáltatások kínálatának bővítését, tartalmi és minőségi fejlesztésüket célozza meg, mindezt a civil szerve-ződések közvetítésével. A program a jelzett területeken a termelékenység fokozását ösztönzi, segít fenntarta-ni, vagy növelni a foglalkoztatási

kapacitásokat, de a háztartásokban, a törpe- és kisgazdaságokban folyó termelés bővítését is fontosnak tart-ja. Az ígéretek szerint…

Megvalósulnak-e az ígéretek?A 2006. októberében hivatalba

kerülő testület már a megalakulás évében elkészítette a 2007-2013-es időszakra vonatkozó fejlesztési tervét. A mi terveink reális ter-vek, olyan elképzelések, amelyek a város, a térség fejlődését célozzák meg. Olyan terveket dolgoztunk ki, amelyek megteremtik a tőke beáramlását a térségbe. Csak né-hányat említek, a teljesség igénye nélkül.

A Jánoshalmi Kistérség értékes természeti környezetben fekszik, az itt élőknek szándékában áll megőrizni ezeket az értékeket, az adottságokat ésszerűen haszno-sítani. Művelhetővé lehetne ten-ni a parlag területeket, ki lehetne használni a csendes, falusi, tanyasi környezetet a turizmus számára. Az elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket a megújuló energiák hasznosításá-val lehetne környezetkímélőbbé és fenntarthatóvá tenni. Ezen felül utak építésével és egyéb közleke-dési beruházásokkal javítani kellene a fizikai elérhetőséget. Különösen a gazdasági beruházások lennének

fontosak, új munkahelyteremtő létesítmények, melyek esetében az is kulcsfontosságú, hogy a fejlesz-tésekbe magántőkét is sikerüljön bevonni.Megvalósulhatnak-e ezek az el-

képzelések? Most kellene, hogy erre a térség-

re irányuljon a figyelem, ne csak a napos oldalon” lévő települések részesüljenek a fejlesztési pénzek-ből! Nem vonom kétségbe, hogy az ország megítélése szempontjából fontos a már fejlett infrastruktúrá-val, gazdasággal, idegenforgalom-mal rendelkező városaink további fejlesztése. De arra is fontos lenne odafigyelni, hogy nekünk mi a fon-tos!

Ha munkahelyek lesznek, ha a családoknak nem lesz gond a betevő falat előteremtése, másra is tudnak költeni. Ólat építenek, állatot tartanak, lesz munkája az iparosoknak, a kereskedők el tudják adni az árújukat, itt hely-ben marad, itt forog a pénz. Ez az alapja mindennek.

Nekünk ebben a térségben ezért fontos, hogy biztos munka és meg-élhetés legyen az itt élő dolgos, szor-galmas emberek kezében!

Czeller Zoltán polgármester

5-10 ha szőlőtelepítésre alkalmas földterületet vásárolnék Jánoshalma és Kéleshalom területén. Érd: Jánoshalma

Borpince u. 2. Tel: 30/410-31-32

Megalakult a Kistérségi Fejlesztési Bizottság

BEVÁLTJA-E ÍGÉRETEIT A KORMÁNY?

A „Nem mondunk le senkiről” szlogennel útjára indított Zászlóshajó programhoz kapcsolódó komplex felzárkózta-tási programokról születő döntéseket a többcélú kistérségi társulások tanácsai hozzák majd meg a jövőben. A helyi fejlesztési folyamat operatív irányítói a 2007. december 15-ével megalakult Kistérségi Fejlesztési Bizottságok lesznek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül a kormány lét-rehozott egy programirodát, amely támogatja a kistérségek munkáját. Ezáltal a kormány részben át kívánja alakítani a kistérségi hálózatot.

A program irányításának szervezeti felépítéseStratégiai Irányító Bizottság1. – miniszteri szint Tervezési Koordinációs Bizottság2. – előkészítő fel-adata van a miniszteri szint feléKözponti Programiroda3. – a kistérségek közvetlen felettes szerveTöbbcélú Kistérségi Tanács – 4. helyi döntéshozó szervKistérségi Fejlesztési Bizottság – 5. helyi döntések előkészítő bizottsága

A Jánoshalmi Kistérségi Fejlesztési Bizottság tagjai A települések polgármesterei1.

Czeller Zoltán - Jánoshalma•Gelányi János - Mélykút•Mikó Ferencné - Borota•Péter-Szabó Lajosné - Kéleshalom•

A Bács - Kiskun megyei közgyűlés elnöke2. - Bányai Gábor•

Kisebbségi önkormányzatok képviselői3. Agócs János – Megyei Cigány Önkormányzat•Burai Béla – Mélykút•Kolompár László - Jánoshalma•

Civil szervezetek, vállalkozók képviselői4. Ádám János - Jánoshalma•Ádám Gyula – Jánoshalma•Andris József - Jánoshalma•

Drengács János - Jánoshalma•Földes István – Mélykút•Holka Istvánné - Mélykút•Koch Csaba – Borota•Malustyik Béla - Jánoshalma•Ódor István - Kéleshalom•

A Jánoshalmi Munkaügyi Kirendeltség képviselője5. Dr. Dobákné Hevér Terézia•

Közszolgáltatók részéről6. Juhász Zsolt – Városgazda Kft. - Jánoshalma•

Vidékfejlesztési közösségek képviselői7. Vargáné Szőke Krisztina•Dankó Miklós•

Kistérségenként 20 millió forint forrással támogatja a kormány a tervezési szaktudás megteremtését. Januárban megkezdődött a leghátrányosabb helyzetű kistérségi ter-vek kidolgozása a Jánoshalmi Kistérségben is. A mi térsé-günkben gyakorlatilag az egyes települések már meglévő elképzelései kerülnek egyeztetésre. A terveket 2008. ápri-lisban kell véglegesíteni, és 2009-ben indulnak majd az Új Magyarország Felzárkóztatási Programban.A kormány tervei szerint az Új Magyarország Felzárkóz-tatási Program sok szálon kapcsolódik az uniós ágazati és regionális fejlesztésekhez, de a határ-menti együttműkö-dések európai programjához is. A fejlesztési terv temati-kus programjai közül különösen szoros kapcsolatban áll a Gyermekesély Programmal, amely a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyermekek esélyegyenlőségét kí-vánja megteremteni és a „Tudás esély” című programmal, amely a foglalkoztatottak alsó szegmensének a munka vilá-gába történő visszavezetését célozza.A kormány reményei szerint a megvalósuló fejlesztési pro-jektek révén csökken a szociális ellátórendszerre gyakorolt nyomás, nő a gazdaság teljesítőképessége hosszú távon, 15-20 év távlatában is fenntartható fejlesztések jönnek létre.

Nagy István a Jánoshalmi Kistérség Munkaszervezet vezetője

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő, Kedd, Csütörtök: 8 00 - 15 00

Szerda: 8 00 - 18 00

Péntek: az ügyfélfogadás szünetel

Elérhetőség6440, Jánoshalma, Béke tér 7.

Művelődési ház, Telefon: 30/846-1729E-mail: [email protected]

Kérjük a jánoshalmiakat, hogy ügyintézés céljából (járadék, támo-

gatások, munkaerőigény bejelen-tés, stb.) 2008. január 1-jétől a fenti

kirendeltséget keressék fel.

A Dél-Alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jánoshalmi Kirendeltsége

Page 4: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE4. oldal 2008. február

A Dél-alföldi Regionális Mun-kaügyi Központ Jánoshalmi Kiren-deltségének munkatársai „Munkál-tatói Fórumra” hívták a helyi és a kistérség településeinek vezető-it, vállalkozóit. A Korzó Étterem-ben február 5-én megtartott rendez-vényen Dr. Dobákné Hevér Teré-zia kirendeltség-vezető köszöntöt-te a résztvevőket. Elsőként Szabó Gábor az APEH Dél-alföldi Regio-nális Igazgatóság bajai kirendeltsé-gének munkatársa ismertette amit érdemes tudni a 2008. évi adójog-szabály változásokról, azon belül is a személyi jövedelemadót, azon belül is a munkáltatókat, vállalkozó-kat érintő újdonságokról

Ezt követően Molnár Lászlóné, a Munkaügyi Központ jánoshalmi kirendeltségének rehabilitációs ügy-intézője ismertette a rehabilitációs járadék megállapításának 2008. janu-ár 1. napjától érvényes szabályait.

A Munkaügyi Központ Kiren-deltsége által kezelt aktív eszközök, támogatási lehetőségek aktuális kér-déseiről Mészáros Pongrác eszköz-gazda és Seres Gabriella kiskunha-lasi Munkaügyi Központ TÁMOP-ügyintézője adott tájékoztatást.

Az előadásokat követően közvet-lenül lehetett feltenni kérdéseket az előadóknak, akik készséggel vála-szoltak is. Legtöbben az APEH mun-katársát kérdezték.

Tanfo lyam indul minden járműkategór iában

2008. március 3-án 17 órakor a Dózsa György u. 80 sz. alatti tantermünkben.

Rutinoktatás helyben

Korrekt árakkal várja Önt:Katymári Antal

járművezető oktató

Lakás: 6440 Jánoshalma, Magyar László u. 5/ATelefon: 77/420-036 – Mobil: 20/91-15-109

Fórum a munkáltatóknakJánoshalma Tűzvédelméért Köz-alapítvány beszámolój

A Jánoshalma Tűzvédelméért Közala-pítvány első alkalommal számol be, az alapítónak Jánoshalma Város Képviselő-testületének tevékenységéről.

A Jánoshalma Tűzvédelméért Közala-pítvány gazdálkodását, pénzforgalmát te-kintve a kis alapítványok közé sorolható. Az alapítvány megalakulása óta a kitűzött célnak megfelelően működik, lehetősé-geihez mérten segíti a tűzvédelemhez szükséges műszaki, technikai feltételek javítását, korszerűsítését. A kuratórium alapelve, hogy az évenként rendelkezés-re álló viszonylag alacsony pénzösszeget lehetőleg pályázati önerőként biztosítsa a tűzoltóságnak, így nagyobb összegű, és mennyiségű műszaki technikai berende-zés beszerzése válik lehetővé.

Az alapítvány bevételei évenként vál-tozóak, sajnos a társtelepülések (Mély-kút, Borota, Kéleshalom) egyre kevésbé támogatják az alapítványt.

Az alapítvány a legtöbb támogatást a vállalkozásoktól kapja, mely évenként lé-nyegesen eltérő, de mindenképpen nagy segítség alapítványunknak.

A táblázatban nem szerepel, 2007-év-ben az Agroprodukt Kft. l db új számító-géppel támogatta az alapítványunkat.

Az alapítvány kiadásait tekintve, mint már említésre került a pályázati önerő, valamint a Jánoshalmi Önkormányzat támogatása a legnagyobb összegű. Az alapítvány tisztában van azzal, hogy a Jánoshalmi Önkormányzatnak költség-vetési szempontból megterhelő a tűz-oltóság költségvetése különösen úgy, hogy a társtelepülések nem támogatják, a szervezetet ezért a kuratórium szinte mindenévben hozzájárul a költségvetés pótlásához, dologi kiadások finanszíro-zásaként. (mellékelt táblázat)

Jánoshalma Tűzvédelméért Alapít-vány fennállása óta 18 343 000 Ft összegű fejlesztési valósított meg-pályázati pén-zekkel- együtt a tűzoltóság részére. Az el-következő időszakban továbbra is fontos feladatnak tartjuk a pályázati lehetőségek kihasználását, jelenleg is pályázatunk van folyamatban 6 000 000,-Ft. értékben. Ha szerény mértékben is jutalmazni szoktuk tűzoltóinkat az önfeláldozó munkáért. Ez a jutalmazás 2007-évben volt a leg-kiemelkedőbb, a kéleshalmi erdőtűznél végzett emberpróbáló helytállásért.

Alapítványunk 2007-évi induló pénz-készlete 960.340,-Ft., ebből kiadás 658 136Ft, bevétel 683.526,-Ft.

2007-év dec.31-én rendelkezésre áll 985.730,-Ft., mely összeg a beadott pá-lyázat önerejeként van tartalékolva.

Az alapítványnál a Kiskunhalasi Városi Ügyészség 2007 októberében ügyészségi törvényességi vizsgálatot folytatott le. A gazdálkodással kapcsolat-ban kifogást nem emelt, de egyéb, kura-tóriumra, önkormányzatra, kuratórium elnökre, felügyelő bizottságra vonatkozó törvényességi kifogást emelt, melyeknek rendbetétele, a hibák kijavítása folyamat-ban van. áll a Radnai István kuratóriumi elnök beszámolójában.

A Jánoshalma Tűzvédelméért Alapít-vány vagyona, pályázat útján, az alábbiak szerint növekedett.

2002 évben 5% önerővel (290 EFt) tűzoltási és műszaki mentési szakfelsze-reléseket nyertünk 5.800.000.-Ft ösz-szegben (feszítőhenger, kézi pumpa, tömlő pár, szimultán váltószelep, stb.)

Ugyanebben az évben 5 % önerővel, mely 232.500.-Ft technikai eszköz be-szerzésére pályázaton 4.650.000.-Ft összeget nyertünk. (ügyeleti pult, tele-fonközpont, telefax, URH adó-vevő be-rendezés)

2004 évben 20 % pályázati önrész-szel, melynek az összege 356.874.-Ft, 1.784.000.-Ft értékű eszközöket nyer-tünk. (láncfűrész, rádió, légzőpalack-töl-tő kompresszor, távhőmérő műszer )

2006 évben 10 % önrésszel, mely 610.925.- Ft, tűzoltási és műszaki mentési szakfelszereléseket nyertünk 6.109.000.- Ft összegben. (akkumulá-tor, légző palack, csörlő tartozékokkal, védőruha, nagynyomású oltó berende-zés)

2007 év végéig mindösszesen 18.343.000.- Ft értéknek megfelelő tűz-oltást és műszaki mentést szolgáló eszkö-zöket nyert az Alapítvány pályázat útján.

2007 évben adtunk be pályázatot, melynek nincs még eredménye, műsza-ki mentési, szakfelszerelési eszközökre, védőruházatra és védőfelszerelésekre. Az önrész, mely 10 % 600.000.-Ft-ot tesz ki. A pályázat kedvező elbírásála esetén még 6.000.000.- Ft-tal növekedik az Alapít-vány pályázaton elnyert eszközök értéke.

A Jánoshalma Tűzvédelméért Alapít-vány kapott támogatásai

2004 évbenBorota Önkormányzat 300.000.-FtKéleshalom Önkormányzat 100.000.-FtFelső-Bácskai Műmalom 360.000.-FtSheleter Kft 30.000.-FtGroup 4 Kft 20.000.-FtÖsszesen: 810.000.-Ft

2005 évbenBorota Önkormányzat 100.000.-FtFelső-Bácskai Műmalom 360.000.-FtÖkopal-Raklap kft 570.000.-FtÖsszesen: 1.230.000.-Ft

2006 évben Kéleshalom Önkormányzat 100.000.- FtFelső-Bácskai Műmalom 360.000.-FtÖsszesen: 460.000.-Ft

2007 évbenFelső-Bácskai Műmalom 360.000.-FtSheleter Kft. 120.000.-FtJánoshalmáért Alapítvány 50.000.-FtMagánszemélyek 151.000.-FtÖsszesen: 681.000.-Ft

A Jánoshalma Tűzvédelméért Köz-alapítvány Felügyelő Bizottsága a Köz-alapítványnál a 2007. évvel kapcsolatban végzett ellenőrzéséről a következőket állapította meg.

A Közalapítvány könyvelésének tételei - alapbizonylatokkal megfelelően alátá-masztottak.A záró pénzkészletből sem előleg, sem - utólagos elszámolásra kiadott pénz nincs. A 985.730Ft-os záró pénzkész-letből 966.344 Ft bankszámlán, 19.386 Ft pedig a pénztárban, fémkazettában található.A Közalapítványnak használatra át-- adott eszközökről a könyvelés analiti-kus nyilvántartást vezet.

Javaslatok:Az ellenőrzés során a könyvelést na-- gyon precíznek és áttekinthetőnek találtuk. Nem egyértelmű azonban, hogy a könyvelő milyen megbízás vagy felkérés alapján végzi ezt a munkát. Ja-vasoljuk ennek rendezését.Az analitikus tárgyi eszköz nyilvántar-- tást nem támasztja alá leltár. A jövőben, – a kettős könyvelésre való áttérés mi-att is – javasoljuk leltározási, valamint selejtezési szabályzat bevezetését – ösz-szegezte A Felügyelő Bizottság beszá-molóját Elmer Mihály elnök.

Jánoshalma Város Képviselő-testülete január 24-i ülésén mindkét beszámolót elfogadta.

A tűzvédelmi közalapítvány beszámolója

A kéményseprő ipari közszolgáltatás kötelező

igénybevételéről!Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy a kémény-

seprő ipari kötelező közszolgáltatásról szóló 27/2000. (XII.21.)Ör. sz. rendelet alapján a kémények műszaki felülvizsgálatának, ellenőrzésének, tisztításának biztosí-tása, tehát a közszolgáltatás igénybevétele a jánoshalmi ingatlan tulajdonosok számára kötelező.

Jánoshalma Város közigazgatási területén 1996. janu-ár 25-től a kéményseprő ipari közszolgáltatást a nyilvá-nos pályázatot elnyert TŰZKER IMP. Tüzeléstechni-kai Szolgáltató és Kereskedelmi BT. Jánoshalma szakvál-lalkozó végzi.

A kötelező kéményseprő ipari közszolgáltatást csak e szakvállalkozó vagy tartós távolléte esetére megbízott helyettese végezheti.

A közszolgáltatás nem terjed ki arra a kéményre, amely használaton kívül áll, és amelynek bekötőnyílásait és tisz-títónyílásait befalazták vagy nem éghető anyaggal tömö-ren, illetőleg egyéb nem oldható szerelési technológiával (kötéssel) lezártak, és a kéménytisztítás helyén jól látha-tó módon megjelölték.

Az elvégzendő kötelező kéményseprői közszolgálta-tásért az ingatlan tulajdonosát, illetve használóját díjfize-tési kötelezettség terheli, amelyet évente a Képviselő-tes-tület állapít meg.

A szolgáltató a kéményseprő ipari közszolgáltatás vég-zésének várható időpontjáról fél évvel hirdetmény útján (plakát, vagy kábel TV vagy helyi sajtó), míg a munka-végzés tényleges időpontjáról legalább 8 nappal megelő-zően köteles a tulajdonost írásban értesíteni.

A szolgáltatónak az ellenőrzési és tisztítási munkákat rendszeresen azonos évszakban kell elvégeznie.

A közszolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosát

terhelő kötelezettségek1) A tulajdonos köteles a közszolgáltatás ellátásához szükséges helyi előfeltételeket biztosítani, így különösen:a./ az érintett helyiségekbe való bejutás

lehetőségéről b./ a kéménykiégetés alkalmával a helyszínen,

illetve magastetős épület esetén a padlástérben legalább l0 l vízről

c./ koromzsák tisztításakor megfelelő gyűjtőedényről gondoskodni.

2) A szolgáltató által feltárt szabálytalanságokat a tulajdonosnak meg kell szüntetnie.

3.) Meglévő kémény felújítását, illetőleg valamely kéménynek használaton kívüli kéménnyé történő átalakítását - a munka megkezdését megelőző l5 nappal - a tulajdonos írásban köteles a szolgáltatónak bejelenteni.

Az a tulajdonos, aki a fenti kötelezettségeknek nem tesz eleget, szabálysértést követ el, és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Kérem a Tisztelt ingatlan tulajdonosokat, szíveskedjenek a közszolgáltatást igénybe venni, a kémény vizsgálatokat, tisztítást lehetővé tenni, a megállapított szabálytalanságokat megszüntetni a fenti pénzbüntetés elkerülése valamint a balesetek, tűzesetek megelőzése érdekében.

Jánoshalma, 2008. január 9.Tisztelettel:

Dr. Benda Dénes jegyző

TÁJÉKOZTATÁS

A VILÁG KULTÚRÁJA címmel m veltségi vetélked t hirdetünk

az egyetemes kultúra körében.

A versenyre 2008. február 19-én (kedden) 17 órakor kerül sor

a Jánoshalmi Kulturális Központban.

Háromf s csapatok jelentkezését várjuk (korra, iskolai végzettségre tekintet nélkül).

Néz kre, szurkolókra is számítunk!

A verseny témakörei:irodalom;

történelem-politika; földrajz-csillagászat;

nyelvészet; állatvilág-növényvilág;

film-színház; építészet

képz m vészet; zene.

Jelentkezés: Nikli Károly szervez nél (06-70 / 587-40-88).

Page 5: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

5. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

Január 26-n tartotta meg az évzá-ró közgyűlését a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület.

A közgyűlésen többek között részt vett Czeller Zoltán polgár-mester úr valamint Vitéz Zoltán nyugállományú alezredes a Bajtársi Egye-sületek Országos Szövetsége Dél-Alföldi Régió ( DAR ) vezetőség képviselöje.

„Úgy gondolom egy mun-kában, de sikerekben is bővelkedő éven vagyunk túl” kezdte bevezetőjét Györgypál Csaba nyugállo-mányú alezredes az egyesü-let elnöke, majd értékelte az egyesü-let helyzetét, a benyújtott pályáza-tok eredményességét. Tájékoztatta a közgyűlést az elnyert illetve kapott támogatásokról, külön kiemelve és megköszönve az állampolgárok SZJA 1%-a felajánlásából származó 66.772 Ft-ot.

2007-ben egyesület 8 tagja része-sült valamilyen elismerésben.

A költségvetési helyzet ismerteté-se után, az egyesület által szer-vezett rendezvények kerültek érté-kelésre. A különböző szórakozást és egészség megőrzést szolgáló rendez-vények, kirándulások mellet kiemelt fontosságú tevékenység volt a hagyo-mány őrzés, a „Hősök Napja” városi ünnepség kertében a városban műkö-dött katonai szervezetek tiszteletére „EMLÉKTÁBLA” avatása valamint

Jánoshalmáról elszármazott katonák részére a „Baltársi találkozó” meg-szervezése.

Ügyészség törvényességi ellenőr-

zése kapcsán kisebb módosításokat volt szükség az „Alapszabályzatban” és a „Szervezési Működési Szabály-zatban”, melyeket a vezetőség rend-ben végrehajtott.

Az elnökségi beszámoló után Fórizs Gábor nyugállományú törzs-zászlós a felügyelő bizottság ( FEB ) elnöke ismertette a FEB jelenté-sét a 2007 évben végrehajtott ellen-őrzés megállapításairól, az egyesület működési rendjéről és a gazdálkodás helyzetéről.

A hozzászólók, Vitéz Zoltán nyá. alezredes úr, illetve Czeller Zoltán polgármester úr méltatták az egyesü-let tevékenységét, és további jó mun-kát kívántak a 2008- as évre.

A tagság az elnökség beszámolóját valamint a FEB jelentését egyhangú-lag elfogadta.

Ezek után került sor a 2008 évi költségvetési terv és a 2008 évre ter-vezett programok ismertetésére.

A tagság a beterjesztett költségve-tést illetve a tervezett programokat egyhan-gúlag fogadta el.

Az egyesület veze-tősége és felügyelő bizottsága mandátuma lejárt, így tisztségeikről lemondtak.

Szünet után a Jelölő Bizottság elnöke Kecs-kés József nyugállo-mányú őrnagy úr vet-te át a szót. Tájékoztatta

a közgyűlést, hogy sok taggal sikerült beszélgetni és ezek alapján alakítot-ták ki javaslatukat a vezetőség illetve a FEB összetételére.

Az egyesület elnökének Györgypál Csaba nyá. alezredest, elnök helyet-tesnek Molnár Máté nyá. őrna-gyot, titkárának Szakály Béla nyá. főtörzszászlóst, a FEB elnökének Lovas Béla urat, a jelölő bizottság elnökének Kecskés József nyá.őrna-gyot választották meg egyhangú sza-vazással.

A közgyűlés hivatalos része a kerek évfordulósok köszöntésével folytató-dott, majd a polgármester úr jókíván-ságaival fejeződött be.

A vacsora után a jó zene mellett még hajnalig tartottak ki a „fiatalok”.

GYPCS

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: „ Egy örökkévalóságig fogok itt ros-tokolni és még annyi más helyre kell mennem“

„Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.” Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gye-rekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kis-fiút, aki olyan ötéves forma lehetett, s egy babát szorított a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: „Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?”

Az idős hölgy ezt felelte: „Tudod te is: nincs elég pén-zed hogy megvedd ezt a babát, kedveském” Aztán megkér-te a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy szét-nézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezé-ben volt a baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? „Ezt a babát szerette a húgom leginkább, és ezt akarta a legjobban most Kará-csonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhoz-za neki.”

Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.

„Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy.” A szemei olyan szomo-rúak voltak, amikor ezt mondta: „A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.”

„Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.” Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon ked-ves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: „És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.”

„Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kelle-ne elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell men-nie, hogy a húgommal legyen.” Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénz-

tárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: „Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?” Oké - mondta. „Remé-lem, van elég.” Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anél-kül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta: „Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.” Aztán rám nézett és hozzátette: „Megkér-tem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segít-sen: legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De ô mégis adott nekem eleget, hogy meg-vehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám sze-reti a fehér rózsát.”

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoz-tak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfi-út a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőtről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kriti-kus állapotban van.

A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, meg-akadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállíta-ni magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony volt fel-ravatalozva, a látgatók így megtehették az utolsó búcsúju-kat a temetés előtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sír-va hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örök-re megváltozott. Azt a szeretetet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elkép-zelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.

Egy hölgy

ÍGY GONDOLJÁK MEG, HOGYAN ÜLNEK KOCSIBA!!!

Évzáró a hon nyugdíjas védelmezőinél

A jánoshalmi Kulturális Központ

pályázati felhívása technikus munkakör betöltésére.

Jogállása: A jánoshalmi Kulturális Központ határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottjaEllátandó feladatai:Az intézmény kulturális, művelődési tevékenysége kiegészítését szolgáló hirdástechnikai, videotechnikai, informatikai eszközök rendeltetésszerű működtetése, valamint a Kulturális Központ alaptevékenységével összefüggő programok és rendezvények technikai előkészítése, bonyolítása.Feltételek:

Legalább középfokú végzettség ill. szakképzettségSzámítógép felhasználói szintű ismerete (Word, My SQL, Dreamweare, MACRO Media)Büntetlen előélet

Bérezés:Besorolás, illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása az érvényben lévő közalkalmazottakról szóló törvény szerint.Pályázathoz csatolni kell:

Fényképes, részletes szakmai önéletrajzotVégzettséget és szakképzettséget igazoló dokumentumok másolatátHárom hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványtEgy darab 4x4-es színes fénykép

Jelentkezés lebonyolításának határideje: 2008. február 24.Állás betölthető: a pályázat elbírálást követően azonnalA pályázati dokumentumokat az alábbi címre kérjük megküldeni: Kulturális Központ 6440 Jánoshalma, Kossuth u. 1.A borítékon kérjük feltüntetni: „ Pályázat technikusi munkakörre „A pályázattal kapcsolatban szakmai kérdésekben érdeklődni a 77/501 146 telefonszámon lehet.A pályázat elbírálásának rendje:

A pályázatok a benyújtási határidőt követő 10 napon belül kerülnek elbírálásra. A pályázatokat a Kulturális Központ vezetője bírálja el.Az intézmény igazgatója pályázati feltételeknek megfelelő pályázókat személyesen meghallgatja.A pályázók a pályázat eredményéről az elbírálást követő 4 napon belül értesítést kapnak.

A tavaly elhunyt Szabó Magda egyik legnépszerűbb művéből, az Abigélből készül musical a Budapes-ti Operettszínházban; az ősbemuta-tót a Budapesti Tavaszi Fesztivál kere-tében március 27-én tartják - közöl-ték az alkotók szerdai budapesti tájé-koztatójukon.

A 600 oldalas regény és a belő-le készült négy részes tévéfilm széles történelmi freskót festett föl, a musi-cal erre nem vállalkozhat.

„Drámai sűrítéssel kellett élnünk, a legfontosabb pontokat emeltük ki a regényből, és a történetet Vitay Geor-gina szemszögéből láttatjuk“ - mond-ta el Somogyi Szilárd, a szövegkönyv írója és az előadás rendezője. Kifejtet-te: a musicalben Gina és apja, Vitay tábornok, valamint Gina és Horn Mici viszonya mellett azt a szituációt helyezték középpontba, hogy miként válik a II. világháború tragikus napja-iban felnőtté a fiatal lány.

Somogyi Szilárd felidézte: Szabó Magda bizalmát az Álarcosbál című regényéből készült musical-adaptáci-óval nyerte el. Ennek láttán „adta oda“ az írónő az Abigélt a fiatal rendező-nek. Az írónővel történt beszélgeté-sek alkalmával kiderült, hogy Sza-bó Magda gyermeknevelésről val-lott gondolatai, értékrendje az elmúlt 40-50 évben mit sem veszítettek kor-szerűségükből. Ezért is remélik az alkotók, hogy az Abigél musical vál-tozata a közönség különféle nemzedé-keit köti majd össze.

A darab verseit Miklós Tibor, a zenét Kocsák Tibor írta, aki Pejtsik Péter segítségével hangszereli a pro-dukciót. Kocsák Tibor szerint a hang-szerelésnek nagy szerepe lesz abban, hogy a mű hatásosan szólaljon meg.

A bemutatót a Thália Színházban tartják a Budapesti Tavaszi Feszti-vál keretében. A Budapesti Operett-színház mindkét szereposztásban sztárjait szerepelteti: Vitay Georgi-nát, azaz Abigélt Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett alakítja. Zsuzsanna test-vér Nádai Veronika és Füredi Niko-lett lesz, Mimó nénit Kovács Zsuzsa, Vitay tábornokot Földes Tamás és Pálfalvy Attila játssza.

Vendégként játszik a musicalben a Matula Leánynevelő Intézet igaz-gatójaként Balikó Tamás, Horn Mici legendás szerepére pedig Udvaros Dorottyát kérték fel. A darabban ter-mészetesen énekelve hangzik el a tévéfilm sikere után sűrűn hangoz-tatott köszönés: „Jó napot kívánok, Isten áldásával!“ Lőrinczy György, a színház előadásait menedzselő Penta-ton Koncertügynökség vezetője hoz-zátette, hogy a premierre elkészül egy CD a musical legszebb részleteiből.

Az életének 91. évében, tavaly elhunyt Szabó Magda regényéből 1978-ban készült nagy sikerű tele-víziós adaptáció Zsurzs Éva rende-zésében. A film főbb szerepeit Sze-rencsi Éva, Nagy Attila, Básti Lajos, Ruttkai Éva, Piros Ildikó, Garas Dezső, Balázsovits Lajos játszotta.

A bizalmat szerző „Álarcosbál“

Page 6: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE6. oldal 2008. február

A mai zsurnalisztaíró típusának első megtestesítőjére, dr Ágai Adolfra és a Borsszem Jankó c. élclap megjelené-sének 140. évfordulójára emlékeztünk jánoshalmiak, Bács-Kiskun megyeiek, és budapestiek a magyar kultúra nap-ja alkalmából.

Kölcsey Ferenc Himnuszának elhangzását követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében a magyar kultúrtörténet jeles alakjainak felsorakoztatásával emlé-kezett az elmúlt századok-ra, és értékes útravalóként értékelte művészetünket az ifjúság számára.

A dr. Ágai Adolf tisz-teletére kiírt irodalmi tárcaíró pályázat díjait a Hunyadi János Általá-nos Iskola és Gimnázium tanulói, Kiss Márta (11. osztály) és Ádám Niko-lett (7. osztály) vehet-ték át Czeller Zoltán polgármesteről.

Az író-újságíró Ágai Adolfra első-ként Bánki Zsolt főosztályvezető, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, Könyvtár és Médiatár vezetője emlé-kezett.

Jánoshalma híres szülöttje 1868. január 5-én jelentette meg először a Borsszem Jankó című élclapot. A Csi-cseri Bors álnéven publikáló főszer-kesztő nem a bántó, durva gúnyrajzot, hanem a társadalmi és jellemtípusok ábrázolására épülő humort kedvelte. Erről már Bernáth László főiskolai docens, a Magyar Újságírók Orszá-gos Szövetségének elnökségi tagja beszélt.

Az ünnepi műsor „Ágairól Ágaitól“

irodalmi összeállításában a „Jánoshal-mi Fiatalok“ idézték meg a híres szer-zőt és korát. Ebben segédkezet nyúj-tott, és megkapó szavalataival meg-ható pillanatokat szerzett a közönség-nek Sirkó László Katona József-díjas,

Prima Primissima-díjas színművész, az Év Művésze és az Év Színésze díj birtokosa, a kecskeméti Katona József Színház előadója.

Az Ágai szülőházában elhelyezett „Jánoshalma - Budapest“ című a dok-tor életét és munkásságát megjelenítő dokumentum-kiállítást dr Nagy Kár-oly ny. főügyész, Podmaniczky-díjas városvédő szerkesztette és készítet-te. Ezt egy megható és szép, a humá-numot felmutató és értékelő Nekro-

lóg elmondása után Czeller Zoltán nyitotta meg.

Ezután a polgármester úr mint házigazda és Kurucz Ferenc úr, a Jánoshalmáról Budapestre elszármazottak, valamint a HOSANA nevé-ben ünnepélyesen felavat-ták dr Ágai Adolf márvány emléktábláját a Művelődési Ház homlokzatánál. A kék-fehér selyem lepel levevését Ágai szeretett tanítómester-ének útmutató szavai kísér-

ték: „Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet - szégyen. Virág a köl-tészet... egy nép irodalma... Van szük-sége közös ápoló karokra.“

Mészáros Katalin

Gazdálkodók Figyelem !Nagyszerű, kedvezményes termelési lehetőség!

A GABONA-KOMPLEX Kft á l ta l integrál t kukorica-napraforgó termelése70 000 Ft/ha támoga-

tás (műtrágya, vetőmag, szaktanácsadás, gyomirtó szer biztosítás)

Garantált őszi magas felvásárlási árak.Keresse Területi Managerünket!

Ráczki Gábor tel: 06-20-591-3477

Velünk játszhat, de a rákkal nem Méhnyakszűrés (nyereményjáték)

A szűrővizsgálatok részvételi arányának növelése jelenleg a prevenció egyik legfontosabb kihí-vása. Ezért a szűrési kampány során összetett kommunikációval, valamint egy nyereményjáték-kal is csábítják az érintett hölgyeket a szűrésen történő megjelenésre.

A rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy egynegye-déért felelősek. A daganatos halálozás mérséklésének – rövid és középtávon – egyik legígérete-sebb stratégiája a lakosság szűrővizsgálata, azaz a magukat egészségesnek vélő, tünet és panasz-mentes személyek időről-időre megismételt vizsgálata. A szűrővizsgálattal megelőzhető a beteg-ség súlyosabb kimenetele, mivel korábban szakorvoshoz juttatja a kezelésre szoruló betegeket, mintha a tünetek, vagy panaszok miatt fordultak volna orvoshoz, így javítva a teljes gyógyulás esélyét is.

A jelenlegi kampány során a kenetlevétel helyén a hölgy kézhez kap egy nyeremény szelvényt is, melyet kitöltés után postai úton feladást követően lehet a nyereményjátékban részt venni. Az elmúlt napokban nyereményszelvényeket juttattunk el: valamennyi kenet levevő helyre, az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete valamennyi Kistérségi Intézeteibe, védőnői szolgálat-hoz.

Aki a szűrővizsgálaton megjelenik részt vehet a nyereményjátékban, ami természetesen nem kötelező. Az ellenőrizhetőség érdekében a kitöltött és visszaküldött nyereményszelvényen sze-repeltetni kell a forgalmi napló sorszámát, az orvos aláírását és pecsétjét. A nyeremény szelvényt magán nőgyógyászati rendelésen is lehet igazoltatni, de csak abban az esetben, ha valós kenet levétel áll mögötte.

A fődíj két személyre szóló skandináv utazás Finnországba.

A nyeremény szelvények Országos Tisztifőorvosi Hivatalba történő beérkezési határideje: 2008.február15.

A kommunikációs program azonban nem szorítkozik pusztán a nyereményjátékra, az érintet-teket számos egyéb formában is buzdítjuk a szűrésen történő részvételre.

További információ kérhető az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete

Szűrési Koordinációs Csoportjától: Tel.: 66-540-690/174

Az idén fölöttébb rövidre sikerült a farsang, de azért, aki akart bálba menni és táncolni, annak volt lehetősége. Felvételünk a katolikus oktatási intézmények szülői bálján készült

HIRDETMÉNYA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE

2008. március 9-reORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ

NÉPSZAVAZÁST TŰZÖTT KI.A népszavazásra feltett kérdések:

EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, HOGY A FEKVŐBETEG-GYÓGYINTÉZETI ELLÁTÁSÉRT A JELEN KÉRDÉSBEN MEGTARTOTT NÉPSZAVAZÁST KÖVETŐ ÉV JANUÁR

1-JÉTŐL NE KELLJEN KÓRHÁZI NAPIDÍJAT FIZETNI?

EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, HOGY A HÁZIORVOSI ELLÁTÁSÉRT, FOGÁSZATI ELLÁTÁSÉRT ÉS A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁSÉRT A JELEN KÉRDÉSBEN MEGTARTOTT NÉPSZAVAZÁST KÖVETŐ

ÉV JANUÁR 1-JÉTŐL NE KELLJEN VIZITDÍJAT FIZETNI?

EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, HOGY AZ ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOKAT FOLYTATÓ HALLGATÓKNAK

NE KELLJEN KÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁST FIZETNIÜK?

A választópolgárok a névjeg yzékbe történt felvételükről 2008. február 22-ig kapnak értesítést.A névjegyzék 2008. február 20-tól február 27-ig tekinthető

meg a polgármesteri hivatalban.A VÁLASZTÓPOLGÁR SZEMÉLYESEN, LAKÓHELYÉN SZAVAZHAT.

A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart.A szavazás napján lakóhelyétől távol lévő választópolgár – kérelmére – belföldön igazolással, külföldön a

Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain adhatja le szavazatát.Igazolás kiadását ajánlott levélben 2008. március 4-ig , személyesen vagy meghatalmazott útján 2008. március 7-én 16.00 óráig , a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt 2008. február 22-én 16.00 óráig

lehet kérni a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől.Részletes tájékoztatásért forduljon a polgármesteri hivatalban a választási irodához!

Választási Iroda

Humor és kultúra

Véget ért s farsang

Page 7: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

7. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

A Magyar Kultúra Napja nem tar-tozik a piros betűs ünnepek közé, de már hosszú ideje egyre eredménye-sebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi emlékekre, melye-ket méltán érezhetünk magunkévá. Mint tudjuk Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz írását,ennek állít emléket ez az ünnep 1989-től.

.A Magyar Kultúra Napja Bács-Kis-kun megyei idei megnyitója város-unkban volt. Erre az lakalomra össze-állított programsorozat délben, az Ágai Adolf író, újságíró, humorista emlékére adott műsorral kezdődött a Művelődési Házban. Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjé-ben emlékeztetett rá, hogy a magyar nép tetemes részt vállalt az emberiség

kultúrájának alakításában. A művésze-tek minden terén találunk kiemelke-dő hazai tehetségeket, hacsak a nap fő témájára a magyar irodalomra gondo-lunk is. A Bács-Kiskun Megyei Köz-gyűlés elnöke zárógondolatiban meg-emlékezett még a mai Művelődési Ház helyén, illetve tőszomszédságá-ban – 100 négyzetméteren belül – született Jankováczi Nemes Marcellra, és Imre Zoltán táncművészre is.

Bányai Gábor beszédét követően Czeller Zoltán polgármester Ádám Nikolett 7. b. osztályos tanulónak a Nemzeti színű kutya című írásáért, és Kis Márta 11. évfolyamos tanulónak az Egy kis séta című munkájáért adott át könyvajándékot, amit a két diák az Ágai Adolf emlékére kiírt irodalmi pályázat győzteseiként vehetett át. A pályázóknak a tárca műfajban kellett jeleskedniük.

A város híres szülöttje – akit tavaly posztumusz Jánoshalma Díszpolgára lett – 140 évvel ezelőtt, 1868. janu-ár 5-én jelentette meg először Bors-szem Jankó című élclapját. A lapba Csicseri Bors néven publikáló főszer-kesztő nem a bántó, durva gúnyraj-zot, hanem a társadalmi és jellemtípu-sok ábrázolására épülő humort kép-viselte. Bánki Zsolt a Petőfi Irodalmi Múzeum és Könyvtár főosztályveze-tője és Bernáth László újságíró, főis-kolai docens, címzetes főiskolai tanár, a Magyar Újságírók Országos Szövet-ségének elnökségi tagja emlékezett meg Ágai Adolfról, méltatva érdemeit és munkásságát. A galíciai bevándor-ló zsidók gyermeke, 4 évesen tanult meg magyarul, még is a magyar újság-írás meghatározó alakjává vált. Állan-dó figuráivá a kor sztereotip alak-jait tette meg, így többek között: Lengenádfalvay Kotlik Zirzabella-át (dúskeblű honleány, szélbali hon-hölgy), Mihaszna András-t (rend-őr), Mokány Berci-t, dömbszögi és bugaczi nömös (vidéki földes-úr), Sanyaró Vendel-t (köztisztvise-lő), Spitzig Iczig-et (ischmeretesch hazaphi), és Tömb Szilárd-ot (pro-fesszor).

A beszédeket és megemlékezése-ket követően városunk fiataljai Ága-iról Ágai írásait idézték fel irodalmi összeállításukban. Ezt követeőn Ágai Jánoshalma – Budapest című kiállí-tást Czeller Zoltán polgármester nyi-totta meg. a Művelődési Ház nagy-termében.

A műsor végén Ágai Adolf emlék-tábláját Czeller Zoltán polgármester és Kuncz Ferenc a HOSANA János-halmi Zsidók Egyesületének elnöke leplezte le a művelődési ház homlok-zatán.

A megye vezetése sokszínű kul-turális programmal nyitotta meg a Magyar Kultúra napját a Bács-Kis-kun Megyei Önkormányzat megyei megnyitóünnepségén,a Honvéd Kaszinóban Bányai Gábor a nemze-tek himnuszait vette sorra beszédé-ben, majd a hallgatóság figyelmébe ajánlotta, hogy csak a magyar nem-zet himnusza kér az egész közösség-nek, vagyis minden magyarnak jóked-vet, bőséget és áldást. Az elnök össze-vetése szerint a magyar Himnusz iga-zi kuriózum a maga nemében, és ma is csenghetnek a harangok a fülünkben, melyek Erkel segítségére voltak, hogy megzenésítse a nemzet imáját.

Az elnöki köszöntőt követően a jánoshalmi születésű Tóth Andrea

vezényletével a szegedi Tisza-par-ti Általános Iskola Gyermekkórusa mutatta be műsorát, s ezt követően az autentikus népzenéé volt a fősze-rep: Ivánovics Tünde és Fábri Géza a magyar népzene gyökereihez kísér-te a hallgatóságot, majd ízelítőt muta-tott be a moldáv, bunyevác és román népzene széles tárából is. A népze-nei kirándulásról Ruttkay József sza-badszállási vers-, illetve Duduj Zsolt

lajosmizsei mesemondó vezette visz-sza a líra és a próza világába az ünnep-lő jánoshalmiakat.

A színpadi kulturális műsoro-kat követően kiállítás-megnyitó vár-ta a jánoshalmiakat, és a Kulturális Központ Mithrász-termében. Szakál Aurél kiskunhalasi múzeum igazgató nyitotta meg Ötvös Géza fotóművész önálló tárlatát.

Kép, szöveg: ikor

A kultúra megyei fővárosa volt Jánoshalma

Page 8: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE8. oldal 2008. február

Az FVM Mezőgazdasági Szakkép-ző Iskola és Kollégium tanulói 2007. november 29-én Traktoros Ügyessé-gi Versenyen vettek részt Szegeden, amelyet a helyi Kiss Ferenc Erdé-szeti Szakközépiskola szervezett. A megmérettetésen háromfős csapatok képviselték az iskolákat. Tanulóink-kal szemben az elvárás nagy volt, mert a tavalyi versenyen résztvevő csapa-tunk első helyezést ért el és ezt most is célul tűztük ki. A versenyzők elmé-letben KRESZ-vizsga tesztlapon és a gyakorlatban ügyességi pályán okta-tó traktorból és pótkocsiból álló sze-

relvénnyel mérték össze a tudásukat. A gyakorlati feladatok között szere-pelt bója érintése, szlalomozás, adott körökben való fordulás és a célba tola-tás. Iskolánk diákjai összesítésben az első helyen végeztek jóval megelőz-ve a többi csapatot. A tanulóink inté-zetünknek serleget, maguk számára, pedig értékes ajándékokat nyertek. A győztes csapat tagjai: Benke Róbert 12/A szakmunkástanuló, Soós Ist-ván 12/K szakközépiskolai tanuló és Szécsény István 14/T technikustanu-ló. Felkészítő tanáraik: Kasziba Gábor és Mizser Attila.

Gratulálunk a felkészítő tanárainknak és a versenyző diákoknak az elért helyezésért.

2007. december 14-én került meg-rendezésre a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szalagavató ünnepsége.

Mi, negyedikesek már az előző tan-év második felében elkezdtük a készü-lést. Felkértük Szőke József táncok-tatót, majd nekiláttunk a közös mun-kának. A táncpróbák szenzációs han-gulatban teltek. A szalagavató előtti hetekben azonban már tapasztalható volt az osztályon a feszültség. Amikor összeállt az irodalmi része az ünnep-ségnek, és a ruhák is rendben voltak,

némi elégedettség volt érezhető. Az utolsó héten pedig szinte nap, mint nap próbáltunk, és ez csak növelte az izgalmat.

A nagy nap reggel 8 órakor ruhás főpróbával indult. Korrigáltuk az utol-só hibákat, megbeszéltük a legapróbb pontosításokat, majd 11 órakor min-denkit szélnek eresztettek. A lányok nagy izgalommal fodrászhoz, esetleg kozmetikushoz mentek.

Fél ötkor, amikor újra találkoztunk, mintha mindenki átváltozott volna. Szebbnél szebb hajköltemények dísze-

legtek a lányok fején. Öt órakor kissé lámpalázasan lép-

tünk be a csarnokba. Nagy büszke-séggel töltött el minket, amikor vég-re a ruhánkra tűzték az est legfonto-sabb kellékét, az érettséget jelképe-ző szalagot.

A műsor után az öltözőkbe siet-tünk, átöltöztünk, majd elkezdődött a tánc. A produkciók végén a hatalmas taps büszkeséggel töltött el minden-kit, s azóta ugyanezzel a büszkeséggel viseljük a szalagot a szívünkön.

Tóth Eszter 12.o.

STÍLUS ÜZLET

Februári akciója!

Pelenka szárító – Fa papírzsebkendő-tartó – üveg edényszett (5db-os )

– Kerámia kancsó CD tartó (40 db-os)

Akciós áronegész hónapbanAz akció 2008 február 7-től

február 29-ig tart

Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71.

Tel.: 06-30/529-74-07

Szalagavató a résztvevő diák szemével Ismét elsők lettek a Jánoshalmán tanulók!

Elveszett!2007. december 28-án elveszett egyszemű, öreg palotapincsi kiskutyánk

Családtagként szerettük. Kétségbe esve félnapokat keressük. Bárki tud róla, kérjük, értesítsen bennünket vagy jutassa vissza jutalom ellenében.

Kérjük jelentkezzen az a 3 fiatalember, aki december 30-án a Kazinczy utca 7 számú ház előtt nehezen befogott egy ilyen kutyát, egy autóból kiszáll-va. Az autóról tudatosan nem közlök információt, mert bízom a befogók leg-nagyobb jóindulatában. Az ablakból látták az egész befogást. A város ezen részen többen is láttak ilyen kutyát a kérdéses időben.

Várjuk a jóindulatú segítőket. Csiszárné MatildkaCím: Vadász utca 18. (Kincső ABC utáni utca) vagy a gimnáziumban is

megtalálnak 12-19 óráig. Tel.: 06-77/402-528

A BÁCSKA Értékesítési Ügynökség az AEGON Magyarország Biztosító Zrt. stratégiai

partnere dinamikusan fejlődő értékesítési hálózatának bővítéséhez pályázatot hirdet

Területi képviselő, tanácsadó pozíció betöltésére

Feladatok Elemzés, tervezés, értékesítés, új üzleti kapcsolatok kialakítása• Folyamatos kapcsolattartás, az üzleti partnerek tájékoztatása• Ügyfélkapcsolatok ápolása•

ElvárásokÉrtékesítési affinitás• Vállalkozói jogviszony• Sikerorientáltság• Kiemelkedő kommunikációs készség, nyitottság•

Amit kínálunkTámogatott betanulási időszak• Sikeres pénzügyi vállalkozás létrehozásának feltételei• Folyamatos szakmai fejlődés • Kiemelkedő színvonalú, a piaci változásokhoz, illetve a fejlesztendő • területekhez igazodó képzés Munkakultúránk fő elemei •

hagyománytisztelet és ügyfélközpontúság -csapatszellem-bizalom és nyitottság-kiváló vezetők-készség a folyamatos tanulásra -

Jelentkezését fényképpel ellátott, részletes szakmai önéletrajzzal az alábbi címeken várjuk:

Zsámbóki István6400 Kiskunhalas Kossuth u. 5

Telefonszám: 30/ 5 362-769

Callanetics tanfolyam indul

Gerinctorna, Izület torna, AlakformálásA kockázatokról és mellékhatásokról annyit:

Garantáltan jól fogod érezni Magad, és a nadrágodba is beleférsz!

Érd.: Bátyai Gáborné-06 70 338 56 97

FelhívásAkiknél csecsemő mér-leg van és már nincs rá

szükségük legyenek ked-vesek visszahozni az

egészségházba. A védőnők

Page 9: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

9. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

Mint mikor egy sötét szobá-ban egy megfáradt télutón széthúzzuk a függönyt, ablakot nyitunk, és hirtelen szívmelen-getőn beáramlik a napsugaras fény, az üde, virágillatú levegő, a megújulás tavaszi boldogsá-ga - úgy érkeztek meg ők, az irodalmi műsor résztvevői a Művelődési Házba a magyar kultúra napi fellépésükre. Ve-lük jött a terembe ifjúságuk hite, lendülete, akarata. Jóked-vű kacagásukban egy sikeres főpróba felszabadult öröme tükröződött és őszinte akarása az előttük álló feladat legjobb megoldásának.Az „Ágairól Ágaitól” című ün-nepi műsor szereplői a nagy műveltségű író, újságíró, lap-szerkesztő gazdag életútját a saját műveiből vett részletek-

kel mutatták be. Méltón a hely-hez, méltón a személyhez. A

„Jánoshalmi Fiatalok” - ragasz-kodtak ehhez az elnevezéshez

- talán nem is gondolták, hogy már érkezésükkel többet hoz-tak nekünk, nézőknek, mint a kezükben tartott szöveget. Je-lenlétükkel megidézték a böl-csőt ringató egykori szülőhe-lyen Ágai doktor, a zsurnalisz-ta, a humorista lényét, színes személyiségét. Egy kortársa írta róla: „Ott láttam az irodal-mi kávéházakban, hírlapírók társaságában mindig frissen és korszerűen; szemlélem ezt az elegáns fejet, melynek tekin-tete harcra kész, eleven, éles és fiatalosan vidám...”.Ilyen mentalitással, szellemi-séggel lehetett Ágai Adolf az igényes, színvonalas magyar

ifjúsági irodalom megterem-tője is, aki kiváló pedagógiai szemlélettel hirdette, hogy „A gyermeknek nagy tisztelettel tartozunk.” Hinni az ember-ben, s tenni kulturáltságának gazdagításáért, megbecsülni a tehetséget. Ezt kívánta sugal-mazni az ünnepi műsor, ezt közvetítették városunk mai nemzedékének irodalombará-tai.Köszönet érte a felkészítő ta-nárnőnek, dr Rendek Magdol-nának, és köszönet a „János-halmi Fiataloknak”: Buzder Mónikának, Katymári Nor-bertnek, Kecskeméti Árpád-nak, Malustyik Klárának és Mészáros Katalinnak.

Zadravecz Mária

B E T E G I N F O R M Á C I ÓSEG ÍTS ÉGR E VAN

S ZÜ K S ÉGE?-betegelőjegyzés, -időpont egyeztetés -vérnyomásmérés, -vércukormérés -nyomtatvány kitöltés, -mentálhygiénés szolgáltatás-gyógytorna, -diétás tanácsadás -diabetologiai szaktanácsadás

-gyógyászati segédeszközök használata

SEGÍTÜNK !2008. FEBR ÁR 1-TŐL

KEDD és CSÜ TÖRTÖK 11-12 –IG

INFORMÁCIÓ, ELŐJEGYZÉS, IDŐPONT-EGYEZTETÉS

Pappné Balázs Ágnes, Herczegné Faddi JolánHelyszín: Jánoshalma Arany János utcai orvosi rendelő

Feb r u á r 1 2 - é n é s 2 6 - á n 1 2 - 1 3 - ó rá i gMentálhygiénés szaktanácsadás: Dr. Dudásné Sallay Gabriella

é sFeb r u á r 2 8 - á n 1 7 - 1 8 - ó rá i g

Diabetológiai szaktanácsadásDr.Király Ibolya, Faragóné Hován Éva,

dr. Ádámné Brecska MáriaMinkét napon a helyszín:

Jánoshalma Arany János utcai orvosi rendelő

Minden csütörtökön16.30-18.30-ig

Gyógytorna(műtétek,balesetek utáni rehabilitáció)

Február 14-énObesitas-klub

Túlsúlyosak, elhízottak diétás szaktanácsadása és gyógytornája

Vargáné Sere Csilla, Faragóné Hován ÉvaHelyszín: Molnár J. u Alkotóház

A „Jánoshalmi Fiatalok”

ÉPÜ LET BONTÁSTtör me lék szál lí tást,

föld ki eme lé si

mun kát, alap ki ásást,

ho mok ra ko dást

szál lí tás sal rö vid

ha­tár­idő­re,­vagy

azon nal ra vál la lok.

Pal kó Lász ló

kő­mű­ves­vál­lal­ko­zó

Já nos hal ma, Dió fa u. 10.

Tel.: 77/401-714

Mo bil: 30/92-84-430

K E D V E S V E N D É G E I N K !G O N D O L J A N A K

A K Ö Z E L G Ő N Ő N A P R A ,R E N D E Z V É N Y E K

S Z E RV E Z É S É B E N S E G Í T A

É S C S A P A T A

Jöjjön és látogasson el hozzánk!Asztalfoglalás: 77/401-130 vagy 30/93-54-431

Csima Endre

Benned van

Tudás. Nem olyan nehéz megszerezni, mint hinnéd. Gondolkozz csak: nem csupán ész kell hozzá,

Kell hozzá akarat, mely mögött a Világ térden csúszva halad.

Akarat. Ez mozgat mindent.

Ahogy a kisgyerek a játékboltban, légy Te is akaratos. Toporzékolj, ordíts, ha kell, sírj is.

Meglátod, mindenképpen megkapod, mire szíved valaha is vágyhatott.

Emberség. Ezt nem árulják sehol.

Ez mindenkinek mást jelent: van kinek fogalom, van kinek érzés.

Számomra vágy, élet és szeretet.

Szeretet. Ez benned él.

Ó igen, hihetetlen, de mindenkiben van. Bennünk lakozik, mélyen mindannyiunkban.

Nyugodtan tombol, halkan ordít és suttog, mert van.

MEGHÍVÓ

Szeretettel hívjuk és várjuk Önt és

családját

2008. február 26-án, 16 órakor

TAVASZVÁRÓ FOLKLÓR

címmel megrendezésre kerülő műsorra a

Kulturális Központban

UFellépő csoportok:

♦ Szent Anna Katolikus Iskola

♦ Katolikus Óvoda

♦ Hunyadi János Általános Iskola

♦ Lajtha László Művészeti Iskola

♦ Pávakör

♦ Mezei Csokor

♦ Új- Pávakör

♦ Felső-Bácskai Alapfokú Művészeti

Iskola

♦ Bel-Canto

Kulturális Központ

Felhívás!

Tisztelt Támogatóink!Köszönjük, hogy adójuk 1 %-ának Jánoshalmi I. II. és IV. számú Óvodákért Alapítványunkra történő utalásával eddig is segítették a

Bölcsőde és az Óvodák működését!Most, ismételten ilyen irányú támogatást szeretnénk Önöktől kérni.

A Bölcsőde és az Óvodák játszó udvarának felújítását folytatjuk, ehhez kérjük a segítséget.

Alapítványunk adószáma: 18344484-1-03Köszönjük a támogatásukat!

Mikó Mária intézményvezető

Page 10: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE10. oldal 2008. február

K. Anikó kiskunmajsai lakos felje-lentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2008. január 3-án 10és 11 óra közöt-ti időben 6440 Jánoshalma, Tópart utca 31. sz. alatti nyitott lakásból eltu-lajdonította a tulajdonát képező Sony Ericson K320 i tip. rádiótelefonját a hozzátartozó SIM kártyával és töltő-vel. A bűncselekménnyel okozott kár: 25.000.- Ft.

Eljárás indult P. István jánoshal-

mi lakos feljelentése alapján lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki . 2008. január 5.-én 19 óra 30 perc és janu-ár 6.-án délelőtt 10 óra között János-halma, Bajai utca 40. szám alatti Tran-zit Étterem parkolójában leállított, a Budapest Volán tulajdonát képező FLR-802 forgalmi rendszámú autó-busz üzemanyag tartály fedelét kife-szítette, és a tartályból kb. 170 liter gázolajat eltulajdonított el kb. 50.000 Ft értékben. Az ismeretlen elköve-tő a parkolóban álló és a Bács-Volán tulajdonát képező JHZ-071 forgalmi rendszámú autóbuszból ugyanezzel a módszerrel kb.60 liter gázolajat tulaj-donított el kb. 18.000.-Ft. értékben

Eljárás indult K. Ferenc jánoshal-mi lakos bejelentése alapján vissza-élés okirattal vétség elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. janu-ár 6-án 17:05 és 18:05 közötti időben Kiskunhalas, Szentháromság téren lévő Alsóvárosi templom előtt lezár-tan parkoló Lada típusú személygép-kocsi vezető oldali ajtaját ismeretlen módszerrel rongálás nélkül kinyitotta és az utastérben tárolt diplomata tás-kából eltulajdonította szolgálati útle-velét és egyéb iratait. Joggal kérdezi a kedves olvasó vajon megtett min-

dent annak érdekében a károsult, hogy megelőzze a bajt! Gépjárműje lezárása előtt Ön is győződjön meg arról, hogy nem hagyott-e értéket, táskát a gépjármű utasterében.

Eljárás indult Sz. Csaba Jánoshalmi lakos feljelentése alapján lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeret-len tettes ellen, aki 2008. január 10-én 22:30 és 11-én 02:00 óra közötti idő-ben a Jánoshalma, Bem József utca 40. számú lakóház előtt az utcán, a ben-ne hagyott indítókulccsal leállított, és őrizetlenül hagyott, középszürke színű Toyota Corolla típusú gépko-csiját eltulajdonította kb. 400.000.-Ft. értékben.

Természetesen ebben az esetben is a tulajdonos a gépkocsiban hagyta értékeit, melyek jól láthatóak voltak a hátsó ülésen, és az arra járó törvény-tisztelő állampolgár kíváncsiságát fel-keltette a járműben hagyott érték, s miután meggyőződött arról, hogy a gépkocsi lezáratlan, s hab a tortán, hogy még az indítókulcs is benne (!) van Az ismeretlen személy Jánoshal-ma külterületére autózott, alacsony sebességfokozatban, majd a gépko-csi motorja megszorult, s végül a jár-művet az árokszélén hátrahagyva, fel-gyújtotta.

Eljárás indult M. Ilona jánoshal-

mi lakos feljelentése alapján rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. janu-ár 13-án 11 óra 30 perc és 11 óra 50 perc között a Jánoshalma, Dózsa György utca 73. szám előtt parko-ló személygépkocsija hátsó szélvédő-jét betörte és ezzel kb. 50.000 forint kárt okozott.

Eljárás indult B. Zsolt Ernő felje-lentése alapján lopás vétség elköveté-sének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. január 16-án 12 óra és 13 óra közötti időintervallumban Jánoshalma, Rákóczi Ferenc utca 6.

szám alatt található Benkő patikában - az ott dolgozók figyelmetlenségét kihasználva - alkalmi lopás módsze-rével egy fiókból 97.999 forint kész-pénzt tulajdonított el.

Eljárás indult K. László jánoshal-

mi lakos bejelentése alapján lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. janu-ár 19-én 19 óra és 2008. január 20-án reggel 8 óra 20 perc között a János-halma, Széchenyi utca 57. szám alatt található Royal sörözőbe ajtóbefeszí-tés módszerével behatolt, majd az ott lévő játékgépeket, valamint zenegé-pet felfeszítette és azokból, valamint a kasszából készpénzt, a raktárból sze-szes italokat és dohányárut tulajdoní-tott el. A bűncselekménnyel okozott kár kb. 150.000 forint. A rongálással okozott kár kb. 30.000 forint.

Felhívjuk a lakosság figyelmét ,

hogy különös figyelemmel kezeljék, a húszezer-forintos bankjegyekkel fizető személyeket , akik általában idős, tisztességes emberek hiszé-kenységét kihasználva , vásárlás és egyéb célból , például: DÉMÁSZ alkalmazottnak kiadva magukat különböző ürüggyel 20.000. Ft-ost próbálnak meg felváltani – a tapasztalat szerint ezek a bankje-gyek hamisítványok, melyre a sér-tettek csak később a pénzt jobban tanulmányozva jönnek rá.

Legyünk bizalmatlanok az ide-

gen általunk ismeretlen személyek-kel szemben , kérjünk tőlük igazol-ványt, és lakásunkba csak nagyon indokolt esetben engedjük be az idegeneket.

Zárjuk napközben is lakásunkat, értékeinket ne hagyjuk őrizetlenül, figyeljünk szomszédjaink, ismerő-seink értékeire is, ha idegen gépjár-művet és személyeket látnak, írják fel rendszámukat.

Forrás:­Jánoshalmi­Rendőrs

Razzia mérlegPénteken az esti órákban közúti

közlekedési akció zajlott a kiskun-halasi Rendőrkapitányság illetékes-ségi területén. 110 személyt ellen-őriztek a járőrök, ittas vezetés miatt 3 esetben vették el a helyszínen a vezetői engedélyt. Helyszíni bírsá-got 17 esetben szabtak ki, összesen 66.000,- Ft értékben, 2 szabálysér-

tési feljelentést tettek a rendőrök. A hétvége folyamán a pénteki 3

esten kívül 3 személyt állítottak elő légalkohol mérésre.

A rendőrség kér minden közleke-dőt, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, ne vezessenek ittas ál-lapotban, mert mindannyiunkat ha-zavárnak!

REKLÁMFELÜLET BÉRELHETŐ!

Megkezdtük reklámfelületek bérbeadását kedvező feltételekkel a

jánoshalmi tanuszodában és a sportcsarnokban.Érdeklődni: Jánoshalma, Bernáth Z. u.1.

Tel.: 06/30-904-49-41 vagy 77/401-356 E-mail: [email protected]

Február 4-én egy 10-15 fős társaság esett egymásnak Hosszúhegyi utcában, a vita hevében ásó, kapa és egy bárd is előkerült. Mivel a kedélyek és a fér-fiak sem akartak csillapodni, előbb a helyi rendőr járőr érkezett a helyszínre. Ez sem volt elég, ekkor az egyenruhás-ok a halasi ügyelet-től kértek segítséget. Este háromnegyed nyolc után néhány perccel érkezett a riasztás a hala-si rendőrkapitány-ságra, hogy János-halmán a Hosszú-hegyi utcában szer-számokkal felfegy-verkezett romák estek egymásnak. Az összes közrend-védelmi, közlekedési járőr, valamint a baleseti helyszínelő is Jánoshalmá-ra indult.

Helyszíni információk szerint a megtámadott család házának bejá-rati ajtaját betörve jutottak a lakás-ba a támadók, egy ablakot is bezúz-ták, több berendezést is felborogattak. Szemtanúk elmondása szerint a szem-benálló feleket szétválasztani aka-ró rendőröket is téglákkal dobálták, ezért figyelmeztető lövéseket kellett leadniuk a levegőbe. Csak így sikerült

megfékezniük a felbőszült családtago-kat, akik közül hárman könnyebben megsérültek. A végső mérleg szerint a csetepatéban öten könnyebb sérülése-ket szenvedtek. Két férfi bűnügyi őrizet-be került. A parancsnoki vizsgálat sze-rint a fegyverhasználat jogos és szaksze-

rű volt – mond-ta el Farkasné Wodring Zsu-zsanna. A halasi kapitányság saj-tóreferense azt is elmondta, hogy a rendőrség a helyszínen őri-zetbe vett egy testvérpárt, a 25 éves K. Róber-

tet és a 33 éves K. Pétert.Nem hivatalos információk szerint

a két család verekedésig fajuló viszo-nya mögött egy tavaly szeptember-ben szemérem elleni erőszak gyanú-ja miatt indult büntetőügy áll. Állító-lag a most megtámadott roma család egyik 50 év körüli férfi tagja a másik családból egy 14 éves kislánnyal léte-sített szexuális kapcsolatot, a rendőr-ség akkor őrizetbe vette a megrontót, akit éppen az elmúlt napokban helye-zett szabadlábra a bíróság a letartoz-tatásából.

Ásóval, kapával és bárddal rohamoztak

Rendőrségi hírek

MADID AUTÓSZERVIZZöldkártya

Benzin-Dízel Személy-Teher Számítógépes autó átvizsgálás, hibakód ellenőrzéssel.

Gumiszerelés és centírozás. Új gumiköpeny értékesítés

Fékhatás mérés. Műszakira való felkészítés és vizsgáztatás.

Teljes körű alkatrész beszerzés garanciával. Olaj és szűrő cserék, különböző árkategóriákban.

Minden típusú és méretű, személy és tehergépkocsi javítása rendszeres karbantartása. Fényszóró beállítás.

Kérésére a nyári, illetve téli gumijait megőrizzük a következő szezonig.

Motorkerékpár kerékpár és robogó javítás alkatrészbeszerzéssel.

MÉSZÁROS ÁRPÁD6440 JÁNOSHALMA, HALASI ÚT 68.

TELEFON : 06-20/363-1351 vagy 06-77/403-308

NEM KELL MESSZIRE MENNIE, HOGY GONDJAI MEGOLDÓDJANAK!

DEVIZA HITEL MÁR 6,05 %-OS KAMATTÓL!

NEM KÉRÜNK KÖZJEGYZŐI OKIRATOT!

TOVÁBBI RÉSZLETEKÉRT ÉRDEKLŐDJÖN A

KIVÁLTJUK KEDVEZŐTLEN KAMATOZÁSÚ HITELÉT!

LAKÁSVÁSÁRLÁSRA ÉS SZABAD FELHASZNÁLÁSRA, VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE FORGÓESZKÖZ FINANSZÍROZÁS

ÉS BERUHÁZÁS CÉLJÁRA IS FELVEHETŐ

Borota, Dózsa Gy. u. 22. 77/400-486, 20/991-05-57Baja, Tóth Kálmán u . 14/B 79/520-900, 20/265-15-35Rém, Május 1. u. 17/A 79/352-831, 20/265-14-45Jánoshalma, Kossuth u. 4. 77/401-215 20/265 13-85Felsőszentiván. Szabadság u. 9. 79/353-799. 20/265-16-05Csávoly, Eötvös u. 1. 79/552-020, 20/265-16-75Kiskunhalas, Bokányi D. u. 11. 77/520-390, 20/265-16-65

BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZETKIRENDELTSÉGEIN ÉS ELÉRHETŐSÉGEIN

BABAKÖTVÉNY

Amennyiben időben felkeres Bennünket. 4000 Ft-al ajándékozzuk meg gyermekét

2006. január 1-je után született gyermeke nevére

START-számlát nyithat nálunk.

Minden évben a számlára befizetett összeg után adó visszatérítés jár.

J J J J J J J J

Page 11: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

11. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

SzépségpatikaMiskolczi Nóra

Fodrász, pedikűrös, talpmasszőrJánoshalma,

Remete u. 43.Időpont egyezte-tés alapján Tel: 06-70/5038213

A legutóbbi cikkem utolsó előt-ti sorában a HIV vírus okozta reumatikus panaszokat említettem és hely hiánya miatt nem tértem ki a reu-matológiai kórképek palettáját színe-sítő csontritkulásra. Erről most még egy pár gondolatot felvillantok.

Csontritkulás (oszteoporózis) szin-té a néma betegségek egyik fajtája, ugyanis rendszerint egy jelentékte-len elesés miatti csonttörés alkalmá-ból derül ki, hogy baj van. Előfordul-hat, hogy az illető azt veszi észre, hogy nem éri el a felső polcot, amit eddig minden esetben elért, vagy a ruha áll rosszabbul, de az is előfordul, amikor a gerince meggörbül az összeroppant csigolyák miatt. Kialakulása több okra vezethető vissza: mintegy 70%-ban genetikai okai lehetnek, de lényeges a környezetei hatásokra jutó 30% is. A nők veszélyeztetettebbek, mint a fér-fiak. A nőknél a nemi hormonok ter-melődésének csökkenése csontritku-láshoz vezethet, de sokkal veszélye-sebb a helyzet, ha fiatalabb korban a petefészket eltávolítják, ilyenkor hor-monkezelést kell alkalmazni. Egyes adatok szerint 50 év felett minden negyedik nőnek csontritkulása van. Kialakulhat kalcium szegény étrend esetén, de D-vitamin hiány miatt is létrejöhet. Bár az is igaz, hogy emész-tési, felszívódási zavarok is kialakít-hatják a fenti anyagok csökkenését a szervezetben és ezáltal alakul ki a csontritkulás. Befolyásolja a testmoz-gás hiánya, túlzott alkoholfogyasztás, erős dohányzás, valamint a reumatoid artritisz is.

Ezek után nézzük meg mit tehe-tünk egyáltalán?

Meg lehet-e gyógyítani, vagy csak kezelni lehet, esetleg a folyamatot lehet lelassítani?

Egy rendszerbetegségről (autoimmun betegség), amelynek a kiváltó okait nem ismerjük, nem lehet állítani, hogy egy az egyben meggyó-gyítható. A tünetek ( gyulladás, fáj-dalom, torzulások) csökkenthetők és még a folyamat is lassítható, sőt meg

is állítható.E betegség-rendszer kialakulás-

ban fertőzés, helytelen táplálkozás, testmozgás hiánya, testsúlytöbb-let, anyagcserezavar, dohányzás, túl-zott alkoholfogyasztás, egyes gyógy-szerek mértéktelen szedése, valamint ezek következtében létrejövő kóros immunválasz szerepel. Tehát a keze-lést is a legegyszerűbbel kell kezdeni, azaz a helyes táplálkozással. Ugyan-is a helytelen a helytelen táplálkozás általános egészségromláshoz vezet, és nagymértékben csökkenti a szervezet ellenálló-képességét. A sok hús, álla-ti eredetű táplálék, tésztafélék állan-dó fogyasztása „rosszul tápláltsághoz” vezethet. Vitamin-, ásványi anyag-, nyomelem hiányához vezet, a mi hor-monhiányt okozhat. Ha ehhez még társul a kevés mozgás, amivel együtt jár a vérkeringés romlása, a szöve-tek oxigén hiánya (zárt szobai leve-gő), rossz emésztés (székrekedés), dohányzás, alkohol fogyasztása, a mindennapi stressz hatások, a pihe-nés hiánya mind-mind hozzájárul a rossza anyagcseréhez. A salakanya-gok nem ürülnek ki, hanem a támasz-tószövetekben lerakódnak, a szerve-zet túlsavasodik, ami az egyik oka a reuma kialakulásának. A bőséges zsírfogyasztás esetén 2x gyakrabban alakul ki porckorong-elfajulás, minta vegetáriánus étrenden levők között. Kimutatták, hogy jóval kevesebb a szelén a reumás betegekben, mint az egészségesekben (de a réz, cink, man-gán, magnézium, szilícium hiánya is súlyosbítja a kórképet). Ezek alap-ján a reumás betegek életvitelét meg kell változtatni. Sok növényi erede-tű ételt kell fogyasztani, gyümölcsöt, rostot tartalmazó magvakat, korpát (zabkorpát), gyógyteákat, de nem szabad megfeledkezni a mozgásról, rendszeres tornáról, sportolásról sem. A mozgás lassítja, vagy esetleg megál-líthatja az ízületi torzulások kialaku-lását. Ezek mellett alternatív kezelé-si eljárásokkal is segíthetünk a szen-vedőkön. (Pl. vízgyógyászat, iszappa-

kolás, masszázs, hőkezelés, aromate-rápia, fitoterápia /menta, fenyő, zsá-lya, kakukkfű, rozmaring,csalán, pap-rikakivonat, torma, mustármag stb./). Célszerű – ha nem nagyon súlyos az illető állapota a természet patikájához fordulni, mert a gyógyszerek mellék-hatásai súlyos panaszokat okozhat-nak.

Az életmód változtatása mellet mér érdemes megpróbálni a home-opátia ide vonatkozó készítménye-it, valamint a belsőleges használat-ra alkalmas gyógyteákat: pl. Mecsek reuma kezelést kiegészítő teát, „Inno Rheuma Teát”, Svédcseppet, de az AVEMI-C készítményünket is.

Külsőleg ajánlható készítményekMéh mérget tartalmazók:

Apisarthron kenőcs, Melliora krémKígyó mérget tartalmazók: Kovitox

krém, Kobralgin krém, Crotalgin krém

Növényi olajokat tartalmazók: Inno reuma krém (olaj), Deep Heat kenőcs, Ben-Gay kenőcs, Aminoerg oldat, Naturland sport krém, Richtofit krém, China olaj, Kinai balzsamok, Tigris balzsam, Svéd keserű krém stb.

Szervetlen anyagokat tartalmazók: Sárvári kristálykrém, Iszap pakolások (huminsav és kéntartalmúak!) stb.

A fent felsoroltak esetében nem törekedtem a teljességre, de választási lehetőséget kívántam biztosítani.

Szükségesnek tartom megjegyez-ni, hogy a reuma kezelésénél az élet-mód és étrend megváltoztatása mel-lett az alaposan legyengült immun-rendszer erősítését is segíteni kell. A bevételre szánt készítmények sorában azért írtam be az AVEMIN-C készít-ményt, mert nagyon jó tapasztalato-kat szereztem róla a reumával kapcso-latban is

(szelén hiány).Amennyiben gyógyszerre van szük-

ség, akkor analgetikumok (fájdalom-csillapítók), nem-szteroid gyulla-dáscsökkentők, kortikoszteroidok, gyógyszer- kombinációk, fizioterápia stb. alkalmazhatók lehetőleg orvosi felügyelet mellett. Természetesen a konkrét gyógyszeres kezelés mindig az esetleges társbetegségektől is.

Benkő Zsolt

Gázkonvektorok, gázkazánok,

gáztûzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA,

KARBANTARTÁSAúj gázkészülékek

beüzemelése:

KISS ATTILAgázszerelő mester

Cím: Jánoshalma,

Bem J. u. 114.

Tel.:20-32 39 906

Lakás eladó vagy kiadó Kölcsey u . 1/A 3/6.

Érd.: Bátyai Gábornénál. Tel.: 70/338-56-97,

Bátyai Gábornál 77 402 853

Hirdetések

Temetkezési vállalkozásVállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők

megbízásából 2008. január hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre:

„Elmúlt mint száz pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak.“

Nagy Zsolt ügyvezető

Sendula János Péter Pusenszki Imréné

sz. Maruzsa MagdolnaCsete Erzsébet

Farkas István

Nagy Máté /Brezó/ Szalonnás Mihályné sz. Mikó GizellaHalák Mária

Bekes Mihály

@ldmmxhadm edkjdksdssÞj ÌqcdjkâcÌrÌs nézzen be az Eurohód Divat Kft. színvonalas ruházati vásárába, ` LæudkâcÌrh GÄya` (AÌjd sÌq 7.)! Nem fogja megbánni!

2008. február 13-án, szerdán 700-tól 1100-ig

Jánoshalmi ruházati vásár

– PÓLÓK 500 Ft-tól 3000 Ft-ig – SZABADIDŐNADRÁG, – NOR-COC NŐI MODELLEK – UJJ NÉLKÜLI FELSŐK – FÉRFI FEHÉRNEMŰ – NŐI PÓLÓK, PÓLÓRUHÁK

Az EUROHÓD DIVAT KFT. (volt Hódiköt) TERMÉKEI

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRŐL:

Felnőtt úszótanfolyamindul a jánoshalmi uszodában.

Érd.: Bátyai Gábor 06-70/ 339-1176Soha nem késő elkezdeni!

Tegyél Magadért, az egészségedért!

Harkányban gyógyfürdőhöz közel, jól felszerelt appartmannház zárt parkolóval kiadó, 1800 Ft/fő/éj.

Érd: 70/283-88-60

Ház sügőssen eladó 2 hold földdel, beépíthető terü-

lettel. Jánoshalma, Mélykúti út 17.

Tel: 06-30/855-78-86

MeghívóA borok nemes versenyét rendezi meg Jánoshalmán a Gazdakör

Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete.Borverseny ideje: 2007. február 16. (szombat) 9-17 óraVerseny helye: Gazdakör SzékházaNevezés feltételei: - nevezési díj : 800 Ft/minta - bormintát egységes üvegben kell leadni - egy mintából két üveggel, fajta megjelöléssel ellátvaÜveg felvehető és egyben leadása: az Egyesület Székházában

( Jánoshalma, Bernáth Z. u. 7.) 2007. február 15.(péntek) 9-17 óráigEredményhirdetés: 2007. február 23. a Korzó Étteremben 16órakor

Bácskossuthfalvi (Vajdasági) pálinka-bemutató és kóstolóUtána vacsora, zene, tánc, tombola (Belépő ára: 2600 ~Ft/fő)

Jegyek elővételben kaphatók 2007 február 23-ig:Dági József Jánoshalma, Jókai m. u. 55. tel: 77/401-442; 70/453-5617

Keresztényi András Jánoshalma, Álmos u. 3. tel: 30/546-2978Szeretettel várunk minden érdeklődőt a borversenyre, az

eredményhirdetésre és az azt követő vacsorára!

Jánoshalma Város Önkormányzata

Jánoshalma-Borota Hegyközség

Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők

Egyesülete

A p a t i k u s a j á n l a t aA r e u m á r ó l

Köszönetnyilvánítás

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem és nagyapánk

Nagy Máté temetésén megjelentek, sírjára virágot. elhelyeztek és nagy fájdalmunkban velünk éreztek

Gyászoló párja és unokái

Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 81. sz. II/8-as LAKÁS eladó Tel: 70-935-46-21

Page 12: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE12. oldal 2008. február

Örömmel tájékoztatunk minden társulati tagot, hogy az ütemtervnek megfelelően, határidőre megnyílt a társulat ügyfélszolgálati irodája. (6440 Jánoshalma, Bajai u. 66/D.) 2008.02.11-től mindenki élhet a lehetőséggel, hogy hozzájárulásával kapcsolatos ügyes-bajos dolgaival személyesen a társulathoz forduljon.Az ügyfélfogadás ideje megegyezik a Városgazda Kft. (Vízmű) félfogadásával.

Hétfő 08.30-12.00 óra közöttKedd 13.30-17.00 óra között

Szerda 08.30-12.00 óra közöttCsütörtök szünnap

Péntek 08.30-12.00 óra közöttFebruárban kapják meg levélben, az úgyneve-zett „Fizetési Kötelezettség Megállapítását” azok, akik nem kötöttek LTP szerződést a szervezés kapcsán. Így mindenki hivatalos értesítést kap a nyilvántartott ingatlanáról, az utána fizetendő hoz-zájárulás összegéről és a befizetés módjairól.Többen érdeklődtek, hogy hogyan és mikortól lehet befizetni az érdekeltségi hozzájárulást. Az intézőbizottság megvizsgálva a lehetőségeket, – együttműködésben a K&H Bankkal (Jánoshal-ma,) – a legolcsóbb megoldás mellett döntött, így a lehető legkevesebb járulékos költség terheli a Jánoshalmiakat.A hozzájárulást háromféle módon fizethetik meg a tagok:

Banki átutalással, állandó átutalási 1. megbízássalA bankfiókban, bankpénztári befizetés-2. sel a társulat által kibocsátott azonosí-tó kártya segítségével.

A Társulat pénztárában (Jánoshalma, 3. Bajai u. 66/D.)

A pontos részleteket a kiküldött levél tartal-mazza. Feltétlenül figyeljünk oda, hogy az ügyfélszámot, (befizető azonosítót) minden-képen jelöljük meg, mivel ha ez nem történik meg, nem lehet majd eldönteni, hogy ki-, me-lyik ingatlanra fizetett.Amennyiben a tulajdonos vagy az ingatlan, társu-lat által nyilvántartott adatai nem megfelelőek, a kiküldött levél tartalmaz egy adatlapot is, ezen lehet bejelenteni a kért módosításokat. Az alakuló közgyűlés úgy döntött, hogy azok is élhetnek az LTP nyújtotta kedvezményekkel, akik a szervezés kapcsán még nem tették meg.Kérjük, hogy amennyiben mégis részletek-ben, lakás elő-takarékossággal szeretné hozzájárulását megfizetni, forduljon a tár-sulat ügyfélszolgálatához. A kedvezmények igény-bevételének határideje 2008. április 30. Kérjük ne szalasszák el, ha részletekben szeretnének fizetni.Az ügyfélszolgálati iroda jól felkészült munkatársa, készséggel áll rendelkezésükre, forduljanak hoz-zá bizalommal, hiszen az iroda Önökért dolgozik.Tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt érdekelteket, hogy a lakás-takarékpénztárba még be nem lépettek számára ismételt fórumokat szervezünk.

A fórum helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme

A fórum időpontjai: 2008. február 14. 18.00 óra2008. február 28. 18.00 óra2008. március 13. 18.00 óra

A Víziközmű Társulat hírei

Még élhetnek a kedvezménnyel!

Január elején, mindjárt egy operett gálával indította az évet Sportcsarnok . Felvételeink a jó hangulatú esten készültek.

Évnyitó operett gála

H-6440 Já nos hal ma, Ba jai u. 66. Tel.: 77/401-344, 30/535-5014 [email protected]Ügy fél szol gá lat nyit va tar tá sa: hétfő, szerda, péntek 830-1200, kedd, csütörtök 1330-1630.

Kérjük Fogyasztóinkat, hogy ügyfélszolgálati irodánkat kizárólag nyitva tartási időben keressék fel ügyintézés céljából.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Városgazda Kft., mint a jánoshalmi vízi közművek üzemeltetője lakossági fórumot szervez a vízellátással és szennyvízelvezetéssel

kapcsolatos Szolgáltató és Fogyasztó közötti kérdésekről.

A fórum időpontja: 2008. február 25.(hétfő) 18.00 óra

Helye: Honvéd Kaszinó A fórum témái:

– Szolgáltatói szerződés, számlázás, vízóra leolvasás, vízmérő csere, ügyfélszolgálat, hátralékok kezelése, részletfizetési lehetőségek, lakásvízmérő, locsolási vízmérők, társasházak vízmérése és minden egyéb ami Önöket a szolgáltatással kapcsolatosan érdekli.

– A szennyvízelvezetés terén: meglévő csatornára a rákötési lehetőségek, a csatornára bocsátható szennyvíz minősége, előtisztítók alkalmazása (zsírfogók, stb.), illegális csatornabekötések stb.

– Ajánljuk a fórumot mindenkinek, aki többet szeretne megtudni a vízszolgáltatásról illetve szennyvízelvezetésről. Különösen kérjük, hogy vegyenek részt a nem tisztán kommunális szennyvizet kibocsátók, valamint a konyhák, éttermek üzemeltetői illetve képviselői.

A további sikeres együttműködés érdekében:

VÁROSGAZDA KFT.

A városunk Díszpolgára 1926. április 7-én született Jánoshalmán, parasz-ti családból. A 4 elemi iskola elvégzését követően 4 év következett a polgári iskolában, majd aranykalászos gazda lett és megszerezte az érettségit is és a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán 2 évfolyamot végzett levelezőn.

Az ötvenes évek tagosítása hatására tsz tag lett ugyan, de csak saját sző-lő-gyümölcsösét művelte. A szőlő és gyümölcs termesztés tudományát még a nagyszülőktől örökölte és fejlesztette igen szakszerűen.

A méhészetet 12 éves korában kezdte és fejlesztette fel, 80 családig. Életé-nek utolsó éveiben is hűséges maradt a nektárt gyűjtő „bogarakhoz“. 1957-97 között a Jánoshalmi Méhészeti Szakcsoport vezetője. 1972-ben az Orszá-gos Méhészeti Szakbizottság tagjává választották, ugyanakkor a Bács-Kis-kun Megyei Szakbizottság elnöke lett. Működése alatt a jánoshalmi méhésze-ti szakcsoport úgy felfejlődött, hogy az ország méztermelésének az 1 %-át Jánoshalma termelte. Alapító tagja volt a helyi Méhész Egyesületnek.

Tibor bácsi mindig is szerette a sportot. Fiatal korában atletizált, majd a lab-darúgás kedvelője lett, majd anyagi támogatója.

1994-ben az akkor mélyponton lévő JSE elnökévé választották. Anyagi támogatásának köszönhetően ha átmenetileg is, de Jánoshalmán felfelé ívelt a labdarúgó egyesület pályája.

1998-ban vehette át Jánoshalma Díszpolgára címet. Az elismerést „Példa-értékű életviteléért, közösségi munkájáért, a város sport életének támogatásá-ért, továbbá a méhészet helyi, megyei és országos szervezeteiben tanúsított szakmai és érdekképviseleti tevékenységéért” kapta.

Tibor bácsi mindig is közösségi ember volt. Idős, nyugdíjas korában fel-vállalva az emberek képviseletét önkormányzati képviselőként kamatoztatta tapasztalatait. A katolikus egyházközségnek haláláig tagja volt.

Most már nem integet kedves a barátságos tornyos házának ablakából, vagy a kiskapuból az arra járó ismerőseinek, barátainak. Hiányozni fog élce-lődő, kedves humora.

Rokonai, ismerősei barátai január 30-án kísérték utolsó útjára. Szeretett felesége mellett helyezték öröknyugalomra a Kápolnás-temetőben.

Nyugodjék békében!

Lengyel Tibor

1926-2008

Page 13: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

13. oldal2008. február HUNYADI NÉPE

Ebben a hónapban két alkalommal is hal-latta, hallatja hangját a nagyvilágban Jánoshal-ma. A hónap első vasár-napján a Magyar Kato-likus Rádió közvetítet-te a szentmisét a Szent Anna templomból. Feb-ruár 10 az MR1 Kossuth Rádió hullámhosszain is hallhatjuk a jánoshalmi szentmisét.

„Ép testben ép lélek.” – tartja a mondás, és valljuk mi óvoda-pedagógusok. Óvodás gyermekeink lelki fejlődése mellett nagy gondot fordítunk a testi fejlődésükre és az egészségük megőr-zésére.

A testi fejlődés egyik fontos feltétele a táplálkozás. Úgy, mint más életkorban, óvodás korban sem mindegy, hogy milyen élelmet kapnak a gyermekek. Ezért, a helyes táp-lálkozási szokások kialakítása érdekében óvodánkban a tízórai és az uzsonna során sokféle, az évszaknak meg-felelő zöldségfélével és gyümölccsel találkoznak a gyer-mekek. Így vált kedvencükké a nyersen fogyasztható lila káposzta, a savanyú káposzta, a sárgarépa, az uborka, a petrezselyemzöld. Most ismerkednek a céklával és a feke-te retekkel. A Korzó Étterem által biztosított ebéd is, kérése-inknek megfelelően a gyerme-kek életkori igényeihez igazo-dik. Ha nem is hagyományos formában, de gyakran megta-láljuk az ételekben a zöldség-féléket. Óvodánkban a szülők nagy része egész napos ellátást igényel gyermekének, ezért a háromszori étkezésben része-sülők száma a legtöbb. Ez jó lehetőség arra, hogy a három-szori fogmosással kialakítsuk a gyermekekben a szokást, és egyben az igényt is. A fogak épségének megóvása a mara-dandó fogak érdekében is fon-tos feladat. A gyermekek óvo-dai életében másik fontos terü-let a mozgás, ami a kisgyer-mekkor jellemzője és lét ele-me. A környezetünkben fellel-hető lehetőségeket kihasználva szervezzük meg óvodása-ink számára ezt a tevékenységet. Többek között az udva-ri életüket is úgy alakítjuk, hogy a legoptimálisabb időt, megfelelő játékokat és eszközöket biztosítunk számukra. A nagyobbakkal alkalmanként felkeressük a vasúti parkban levő játszóteret is, ahol a nagy teret kihasználva mozog-hatnak. Nagyon jó lehetőséget nyújt iskolánk torna szo-bája, ahol a szervezett mozgást, mozgásos játékokat, köz-ismertebb kifejezéssel a „testnevelés foglalkozásokat” tart-

juk heti rendszerességgel. Mindezek mellett óvodánk éle-tében mégiscsak a legizgalmasabb és legérdekesebb prog-ram mostanában az úszás. Fontosnak tartjuk, hogy gyer-mekeink megismerkedjenek az egészséges életmód részét képező, az egészségmegőrzést szolgáló úszással. Élve, a tanuszoda által nyújtott lehetőséggel, nagycsoportosaink-kal délelőtti időszakban, rendszeresen látogatjuk a tan-uszodát, vízhez szoktatás céljából. Gyetvai József szak-képzett pedagógus irányításával történnek ezek a foglalko-zások, melyek után mindig sikerélménnyel térnek vissza gyermekeink az óvodába.

A teljesség igénye nélkül kiemelt területek óvodánk életében nagy hangsúlyt kapnak. Célunk, hogy a családi

nevelést kiegészítve segítsük a gyermekek egészséges élet-módra nevelését. Törekvéseinket az elért eredmények iga-zolják, melyek elégedettséggel töltik el a gyermekeket, a szülőket és minket, óvodapedagógusokat is. Mindezeken felül szeretnénk elérni, hogy az óvodánkból kikerülő gyer-mekekben kialakuljon az egészséges életmód iránti igény, és életükben természetessé váljanak az ezzel kapcsolatos szokások és tevékenységek.

Csizovszki Lászlóné óvodapedagógus

Több hónapja „nagyüzemi” szinten, működik a Városgazda Kft. által üzemeltetett jánoshal-mi Sportcsarnok. A megannyi teendő mellett, ami önmagában is kitölti hétfőtől – szombatig (6,00-tól - 21,00-ig) a dolgos mindennapokat, több rendezvény is gazdagítja az amúgy is zsú-folt versenynaptárat. Ami persze sokkal inkább örömteli, mintsem gond, hiszen a csendes téli esték, valamint a hétvégenként megrendezésre kerülő sportrendezvények gazdag programokat kínálnak mindenkinek, akik szeretik a sportot. Nem hisszük, hogy a világ ettől kerekebb lesz – mindenesetre hétről-hétre „pezsgő” élet része-sei lehetnek mindazok, akik ellátogatnak hétvé-genként (is) a Sportcsarnokba. Meglehetősen sok és minden korosztályt érintő „sportpalettá-ról” ki-ki kedvére válogathat. Mert hol az uno-ka, hol a kisfiunk, hol az apuka, a szomszéd, a

sógor, a jó barát, meg kitudja még, hogy ki min-denki vesz részt – a rendezvény sorozatokon. Egyszóval zajlik az (sport) élet!

Ám az évek során hitet tettünk arról, hogy a jánoshalmi emberekre lehet számítani. Így van ez a sport területén is, misem bizonyítja ez jobban, mint, hogy az elmúlt évekhez hason-lóan, az idén is rendezői lehettünk a Bács-Kis-kun Megye labdarúgó csapatai küzdelemsoro-zatainak. Több város és település is „sorba állt” a selejtezők illetve a döntök szervezési és lebo-nyolítási jogáért. Hiszen a nevezések beérkezé-se után, 65 (!) serdülő, ifjúsági és felnőtt csapat nevezett be az egész megye területéről. Mind-ez több mint EZER igazolt sportoló részvétel-ét jelentette. Mivel az elmúlt évek alatt többször bekapcsolódott városunk is a rendezők sorába, és a Megyei Labdarúgó Szövetség elismerését

(és, a bérleti díjat) „bezsebelve” az idei eszten-dő sportdiplomáciai sikert is abszolvált – neve-zetesen, hogy az idén valamennyi döntőt János-halma Városa rendezheti. Azaz Kerekegyházától – Garáig a megye minden szegletéből a tovább-jutó csapatok a végső győzelemért városunkba „költöznek”, hogy majd, mint bajnok térhesse-nek haza. Nem gondolnánk, hogy ez sikertörté-net, mindenesetre jó, hogy így van!! Egyszóval jó házigazdaként próbálunk megfelelni az elvá-rásoknak, reméljük jó hírünket is tovább adják. S talán jönnek máskor is, mi azon leszünk.

A felnőtt csapatok küzdelemsorozata befe-jeződött:- A selejtezőket Izsákon, Kalocsán, Jánoshalmán rendezték. A döntőbejutott 10 csapat 2008. január 19.-én Jánoshalmán mérkő-zött meg a megyei kupáért, amelyen az alábbi eredmény született.

I. helyezett Kunszállás (Edző Kertész Gábor), II. helyezett Kerekegyháza (edző Gaz-dag Attila) III. helyezett Solt (edző Miskovicz Bálint)

További megyei tornák selejtezők Ifjúsági csapatok: - Izsák Kiskunfélegyháza Kiskőrös Jánoshalma 2008. február 09. (szombat)

Sportcsarnok Ifjúsági csapatok megyei döntő: Jánoshal-

ma 2008. február16 (szombat) SportcsarnokSerdülő csapatok megyei selejtezők - Kalo-

csa, Izsák Jánoshalma 2008. február10 (vasárnap) Sportcsarnok

Serdülő csapatok megyei döntője: János-halma, 2008. február 17. (vasárnap) Sport-csarnok

A Csényi és Társa Te met ke zé si Kft. a gyá szo ló csa lá dok meg bí zá sá ból 2007. december

hónapjában a kö vet ke ző sze mé lye ket te met te el:

A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán,

te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek.

Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik!

Csényi Lász ló üg y ve ze tő

Nagy Péterné sz.:Taskovics Vilma élt: 79 évetHugyi Benedeknész.:Radvánszki Mária Magdolna élt: 83 évetRadvánszki Máténé sz.:Nagy Margit élt: 89 évetVarga Lászlóné sz.:Szabó Erzsébet élt: 84 évetSzerezla Mihályné sz.:Cselik Julianna élt: 88 évetRácz-Fodor László élt: 58 évetKirály Kálmánné sz.: Zsigmond Jolán élt: 87 évetMondovics István élt: 45 évet

Kőrösi Béláné sz.:Dóczi Irén élt: 86 évetSejben Antalné sz.:Feketű Mária élt: 64 évetZakupszki János élt: 85 évetVáczi Vencel élt: 87 évetVén Jánosné sz.:Habuda Ilona élt: 88 évetGusztonyi Vencelné sz.: Barna Erzsébet élt: 75 évetFriebert Györgyné sz.: Csajkás Ilona élt: 86 évetVőneki Józsefné sz.: Vas Mária élt: 86 évet Lengyel Tibor élt: 81 évet

Egészséges életmódra nevelés a katolikus Óvodában

BÁCS-KISKUN MEGYE (labdarúgó) SPORTJA JÁNOSHALMÁRA „költözött”

Rádiós közvetítés Jánoshalmáról

Page 14: HUNYADI NÉPE önkormányzatának lapja Jánoshalma Városországos LOGO számítástechnikai verseny iskolai fordulója is. Helyezettek: Zentay Tamás 7.c, Kriván Péter 7.d, László

HUNYADI NÉPE14. oldal 2008. február

HUNYADI NÉPE

Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja

Meg je le nik: ha von taKi ad ja: Já nos hal ma Vá ros

Ön kor mány za taFe le lős ki adó:

Czeller Zoltán polgármesterSzerkeszti a Szer kesz tő bi zott ság

A szerkesztésért felel:a Szerkesztőbizottság elnöke.

A szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 7.

E-mail: [email protected]Összeállította: Blázsik Sándor

Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt.Ké szült: Kó pia Kft.

Kis kun ha las

Anya köny vi hí rek2008. január hónapban születet-

tek: Faragó Szófia (anyja neve) Kiss Mónika, Bálint Gergő (an.) Székely Mónika, Sári Réka (an.) Kollányi Eri-ka, Szili Luca (an.) Magyar Mónika, Szerezla Milován (an.) Obendorf Eri-ka, Szécsi Morgan (an.) Molnár Ildi-kó, Kolompár Beatrix Cintia (an.) Kolompár Szilvia, Ocskai Erik István (an.) Tóth Elvíra.

S P O R T

Csak SÜR GŐS és

ÉLET VE SZÉ LYES eset ben ve he tő igény be!

Az ügyelet indokolatlan igénybevétele esetén

1.000 Ft díjat kell fizetni!Ellátási területe Borota, Já nos hal-ma és Kéleshalom bel- és külte rü-le te.Ideje: munkanap okon: du. 17 órá-tól más nap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pén te-ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün ne pet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart.He lye: Or vo si ren de lő Já nos hal ma, Rá kó czi u. 7. Te le fon: (06) 77/401-088

Ügyeleti beosztás2008. február: 8. Dr. Tompa Lász-

ló, 9. Dr. Csoboth Johanna, 10. Dr. Csoboth Johanna, 11. Dr. Tom-pa László, 12. Dr. Mikó Attila, 13. Dr. Dudás József, 14. Dr. Csoboth Johan-na, 15. Dr. Kishonti Attila, 16. Dr. Mikó Attila, 17. Dr. Mikó Attila, 18. Dr. Dudás József, 19. Dr. Kishonti Attila, 20. Dr. Csoboth Johanna, 21. Dr. Tompa László, 22. Dr. Mikó Atti-la, 23. Dr. Kishonti Attila, 24. Dr. Dudás József, 25. Dr. Csoboth Johan-na, 26. Dr. Tompa László, 27. Dr. Dudás József, 28. Dr. Kishonti Attila, 29. Dr. Mikó Attila

Or vo si ügye let

Bosnyák István 1968 - 2007

Első ízben került megrende-zésre a Bosnyák kupa, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Bosnyák Ist-ván emlékére. A torna másik célja az apa nélkül maradt családja meg-segítése volt. A borotai sportcsar-nokban öt csapat részvételével időn-ként parázs jelenetekkel tűzdelt mérkőzéseket láthattak a nézők, akik között ott volt Bosnyák István fele-sége és kisfia Milánka, valamint két testvére Endre és Robi. A résztve-vő csapatok nem jöttek üres kézzel. Köszönet illet minden csapatot, hogy első szóra igent mondtak a meghívás-ra és a hozzájárultak a torna nemes szándékához. Az álltaluk felajánlott összegeket egy bankszámlán helyez-zük el, amellyel hozzásegítjük a fel-nőtté válás első lépéseinek megté-telét.

Azért a labda is szerepet kapott. A nagy küzdelemben az alábbi eredmé-

nyek születtek:I. helyezett: Gebin

II. helyezett: Kiscsapat III. helyezett: Heim Pál korház IV . helyezett: Szirtfa V. helyezett: Epres FC.Személy szerint köszönet ille-

ti Németh Nándort, Simity Zol-tánt, Mizser Attilát, Ferencz End-rét, Zoó Editet azért a segítségért, amit a torna szervezésében és lebo-nyolításában tettek, és ezzel nagy-ban hozzájárultak annak sikeréhez. A torna végén egy perces néma csend-ben búcsúztunk el szeretett barátunk-tól. „Isten veled Pista!“

Mérsékelt Jánoshalmi szereplés

JFC mérkőzéseinek eredménye és góllövői:

VaskútBSE – JFC 5:0Sükösd SC – JFC 7:0JFC – Bajai LSE 3:1 Góllövők:

Szemlics Bertram, Kriván Péter, Ádám Dávid

A hetedik helyért JFC – Gara 7:1 Góllövők: Szemlics Bertram 2, Ádám Dávid 2, Zámbó Ádám 2, Kriván Péter illetve Kovács

Az ötödik helyért: Kiskunhalas-Ba-ja 2:0 Gólszerzők: Beke, Bisztrovics

A harmadik helyért: Sükösd - Madaras 2:1 Góllövők: Varga, Czár illetve Szöllősi

A döntőben:Grund FC – Vaskút 8:0 Góllövők:

Mile 2, Csordás 2, Vad, Kich, Dohá-nyos, öngól

Gólkirály: 8-8 góllal Mile Balázs Grund FC és Szöllősi Tamás Mada-ras SE csapatából

Legjobb kapus: Urlauber István Grund FC csapatából

Legjobb mezőnyjátékos: Szöllősi Tamás Madaras SE csapatából

Gieszinger Ferenc: Jó hangulatú tornán, az első két mérkőzésen meg-illetődötten játszottunk, a másik két mérkőzésen elért eredmény csak erre a helyezésre volt elég.

Megemlékezéssel kezdődött a teremtorna. A napokban elhunyt Lengyel Tibor a Jánoshalmi FC volt elnökére emlékeztek a jelenlevők, egy perces néma felállással.

Harmadik a Jánoshalmi FC.

JFC mérkőzéseinek eredménye és góllövői:

JFC – Nagybaracska 6:5 Góllövők: Szem Róbert 2, Török Zsolt, Táborosi Zsolt, Szabó Lóránt, Tóth András

JFC – Bajaszentistván 5:2 Góllö-vők: Török Zsolt 2, Balogh Viktor, Szem Róbert, Berkó Roland

JFC – Csávoly 0:1A hetedik helyért: Bajaszentistván –

Vaskút 6:4 Góllövők: Tirner 2, Ham-vas 2, Hangya 2, illetve Rebenszki 2,

Szemerédi, Balogh, Az ötödik helyéert: Nagybaracska

– Borota 4:1 Góllövők: Somogyi 2, Gunya, Király, illetve Piukovics

A harmadik helyért: Jánoshal-ma - Mélykút 2:0 Góllövők: Irbouh Sophianne, Csernók Csaba

A döntőben: Csávoly- Grund 4:1 Góllövők: Szabó 2, Kárpáti, Margit illetve Major

Gólkirály: 10 góllal Somogyi Tibor Nagybaracska „HÍD SC” csapatából

Legjobb kapus: Kiss Gábor Mély-kút SE csapatából

Legjobb mezőnyjátékos: Major Zsolt Grund FC csapatából

László György edző: Régen szere-pelt ilyen jól a jánoshalmi csapat, ami lehetett volna még jobb is.

Serdülő Kupa 2008 január 20.

Hunyadi János felnőtt torna 2008 január 26-27.

Teremlabdarúgó tornák

Bosnyák–emléktorna

A DÉMÁSZ Zrt. munkatársa minden szerdán 12 órától 20

óráig áll itt helyben a fogyasztók rendelkezésére

a Kulturális Központ Művelődési Házában, a Béke tér 7 szám alatt.

Lapunk legközelebb 2008.

március 7-én jelenik meg

Bácska Gyöngye Helyi Akciócsoport

LEADER + pályázatán nyertes vállalkozások

termékeiből EGÉSZNAPOS

kóstolóval egybekötött árubemutatót tartunk

2008. február 10, 17 és 24-énA bemutató helye:

Élelmiszerbolt

Jánoshalma, Dózsa Gy. U. 75.