Hugo Meisl a kultúrateremtő. Kivonat
description
Transcript of Hugo Meisl a kultúrateremtő. Kivonat
KÖNYVISMERTETŐ
Hugo Meisl a „csodacsapat” apja
Hugo Meisl a kultúrateremtő
Kraft Róbert Ákos
Az alábbiakban kultúrtörténeti ritkaságot ismertetünk.
Az 1930-as években kialakított osztrák „csodacsapat”
edzőjének munkásságát mutatjuk be. Az osztrák
futball hajdanában ugyanúgy, mint mi magyarok, a
„dunamenti iskola” képviselője volt. Kultúrájuk
ugyanúgy, mint a miénk kihalt. Nekik ma ugyanaz
lenne a feladatuk, mint nekünk, hogy KULTÚRÁT
TEREMTSENEK. Nos! Ausztriában egy ember volt a
kultúrateremtés zászlóvivője: Hugo Meisl. A könyv
érdekessége, hogy az osztrákok nézőpontjából
mutatja be, hogyan és mi módon alakult ki a „közép-
európai játékstílus”, melyet az osztrák, a cseh és a
magyar futball képviselt.
Kraft Róbert Ákos: Tanulmányaimat Ausztriában
végzem, és úgy gondoltam, hogy mielőtt edzői
hivatásomba lépek, illő lenne tájékozódnom az
osztrák labdarúgás tradícióiról, hogy a játékosokat
a hagyományoknak megfelelően készíthessem fel. Az
előképem megvolt az osztrák fociról, mert tisztában
voltam azzal, hogy Ausztria is a „dunamenti iskola”
képviselője volt ugyanúgy, mint Magyarország és
Csehország is. Nehéz dolgom volt, mert igen kevés
anyag van az osztrák labdarúgás egyik legkiválóbb
alakjáról, a csodacsapat apjáról Hugo Meislről, a
kultúrateremtőről. Jelen könyvet Meisl leszármazottai
adatták ki, emléket állítva ősüknek. Ami viszont
megdöbbentő, hogy az osztrák szakemberek vajmi
keveset tudnak Meislről, arról a korról, ill. arról az
eszmerendszerről, ami a „dunamenti iskolát”
éltette. A következőkben bemutatom az eredeti könyv
leglényegesebb gondolatait.
1. Fejezet
A „Wundermannschaft” apjának nevezték Hugo Meisl-
t. Manapság a bécsiek csupán 10%-a tudja, hogy ki is
volt Hugo Meisl. Helyette inkább Hans Kranklra vagy
Ernst Happelra emlékeznek. Az 1920-30-as évek
vezető futballnemzete Ausztria volt. Az első
világháború után az osztrák csapat új nemzeti
identitást adott Ausztriának, egy olyan
játékstílus kialakításával, amelyet a magas
intelligencia és egyfajta összehasonlíthatatlan
elegancia jellemzett. E csapat apja egy bécsi zsidó,
Hugo Meisl volt.
Senki nem emlékszik rá.
Talán a legendás csatár, Sindelar neve még mond
valamit, de Meisl neve a feledés homályába merült. Az
említett személyiség rendkívül jó szervező is volt, ezt
jelzi a profizmus bevezetésében illetve a Mitrópa Kupa
(a továbbiakban Közép-Európa Kupa, az akkori BL,
amelyet magyar csapatok is megnyertek abban az
időben) megalkotásában betöltött úttörő szerepe is.
Meisl a „bécsi iskola” néven híressé vált stílus
képviselője, amely sokszor a vita tárgyát képezte,
ugyanis arról szólt, hogy hogyan lehet ötvözni az
eredményes és az attraktív futballt.
2. Fejezet
Hugo Meisl cseh volt?
Valóban Csehországban
született 1881. november
16.-án Malesovban és az
anyanyelve is cseh volt,
de az ország azon része,
ahol Meisl világra jött az
osztrák-magyar Monarchia
része volt. Állampolgári
oldalról pedig osztrák volt,
mert abban az időben
cseh állampolgárság nem
is létezett. A Monarchia
széthullása után
egyértelműen osztráknak vallotta magát.
3. Fejezet
Németek és csehek Bohémiában
Komoly kisebbségi harcok folytak a német
származásúak és a cseh származásúak között. Mivel a
csehek két legjobb csapata a Sparta- és a Slavia Prága
többször is az osztrák szövetséghez lett csatolva, ezért
a pályán is érezhető volt a kisebbségi harc.
Az átköltözés Bécsbe
1893-ban Meisl egyedül költözött Bécsbe. A
nagyvárosba küldték Hugót, mert azt akarták, hogy
egy jó üzletember váljék belőle. Az édesapjának nagy
tervei voltak vele. 1895-ben az egész család Bécsbe
költözött.
Az élet a metropoliszban
A legkülönbözőbb népek megtalálhatóak voltak
Bécsben és az a kulturális és tudományos életnek csak
kedvezett. Talán nem véletlen, hogy az osztrák
válogatott által megjelenített stílust,
intelligensnek nevezték, mert az akkori ötletek, új
irányzatok mind Bécsből származtak (Freud,
Schönberg, Jugendstil, divatirányzatok). Bécs nagyon
sűrűn lakott volt abban az időben és a fiataloknak csak
egy ésszerű foglalatosságuk maradt, mégpedig a
labdarúgás. Az a labdarúgás, amelyet, mint a legtöbb
helyen ebben az időben rongylabdával
(„Fetzenlaberl”) játszottak. Ez a rongylabda a
játékosokat könnyed labdakezelésre késztette,
mert minden erős távoli lövés a labda szétfoszlását
eredményezte, és ezzel a játék végét jelentette volna.
Ahhoz, hogy a gyerekek gólt rúgjanak szívósság,
fordulékonyság, virtuóz labdakezelés és egy jó
nagy porció rafináltság is kellett. Nem csoda, hogy
a legendás bécsi focisuli bölcsője itt ringott.
Korai futballláz Bécsben
A labdarúgás egyre csak vonzóbb lett, főleg a fiatalok
körében, mert modern volt és a „vadság” érzését adta
nekik. Meisl 1895-ben a Vienna Cricket and Football
Club tagja lett. Külföldi száműzetése során is
kapcsolatot tartott néhány csapattársával, akik arról
számoltak be, hogy megszületett a „bécsi labdarúgó
iskola”.
Egy nagyon jó barátja állandóan tájékoztatta a
legújabb hírekről és egy levélben arról ír, hogy a
bécsiek lassacskán egy saját játékstílust alakítanak
ki. Egy berlini városi válogatott ellen sikerrel
alkalmazták a kombinációs taktikát bécsi módra,
és ebben az összefüggésben beszél először a „bécsi
iskoláról”. 1904-ben hazatér külföldről és addigra a
klubok száma is megsokszorozódott, ami érdekes volt,
hogy a holtszezonban (júniustól-szeptemberig és
januártól-márciusig) különböző városi válogatottak
verbuválódtak össze, hogy tovább játszhassanak és,
hogy a labdarúgást népszerűsítsék, főleg az ország
azon régióiban, ahol még nem terjedt el.
Érdekességképpen említeném meg egy Vienna
Ramblers – Budapest Ramblers mérkőzést, amelyet
1904 szeptember 11.-én rendeztek meg.
4. Fejezet:
Hugo Meisl, mint játékvezető
1904-ben, amikor az Osztrák Labdarúgó Szövetséget
alapították szintén jelen volt. 1907. március 17.-én ő
vezette a Challenge Cup egyik mérkőzését, amelyen
az MTK és a Slavia Prága mérkőzött meg egymással.
1907. július 5.-én Ausztria – Magyarország, melyet
szintén ő vezetett.
1907-ben az osztrák delegáció tagja volt, amely a
FIFA kongresszusra utazott. Ezen kívül pedig 1911-től
annak a bizottságnak volt a tagja, amely az FA
szabályait fordította és ellenőrizte a fordításokat.
1912 Stockholm olimpiai mérkőzés, Olaszország –
Finnország, ezen a mérkőzésen kezdődött el a
kapcsolata Vittorio Pozzóval (olasz válogaott VB
aranyérmes edzője). 1913 - ban történt meg a
hivatalos játékszabályok publikálása. Akkora tekintély
vette körül, hogy például az Amateure (későbbi
Austria Wien, amelynek alapítói közé tartozott illetve
titkára is volt) WAF elleni mérkőzését is ő fújta.
Hugo Meisl és az Amatőrök (Amateure)
A szociális hozzátartozást is biztosítottak. Például a
Rapid Wien (XV. Kerület, 1898-ban alapítva) szurkolói,
akik munkásokból és a „kis emberekből” tevődtek
össze, többször is verekedésbe keveredtek a többi
klub szurkolóival és az sem volt ritka, hogy
antiszemita rigmusokat skandáltak. Velük ellentétben
a First Vienna (1904-ben alapították) szurkolói, akik
többsége az elegáns Döblingből (XIX. Kerület)
származott, nagyon nagy hangsúlyt fektetett a jó
viselkedésre. Munkásság kontra polgárság! WAC
(1896-ban alapították) az arisztokraták csapata volt,
amely a legnagyobb pályával rendelkezett (Prater).
Hakoah (1809-es alapítású) a cionista zsidók csapata,
akik büszkén viselték a Dávid csillagot a mellükön.
Sokszor antiszemita mocskolódások áldozatai, de
1925-ben az első osztrák profi liga győztesei voltak.
Rengeteg szurkolóval rendelkeztek. Slavia a cseh
bevándorlók csapata volt. Admira (Floridsdorf), a
második legnagyobb bécsi elővárosi csapat a Rapid
mellett. Amateure, a művészek és intellektuálisok a
kávéház-kultúra csapata, amelynek sok liberális zsidó
is tagja volt, de ezt az imázst csak a Cricketterektől
való különválás után kapta meg a csapat. Meisl a
Cricketterek titkára volt, de már 14 éves kora óta
tagja volt az egyesületnek, annak az egyesületnek,
amelyből az elkövetkező években kialakult az
Amateure csapata (később FK Austria Wien néven
vonult be a történelembe). Meisl angliai és olasz
kapcsolatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a
klubok nemzetközi színtéren is megmérkőzhessenek
egymással.
Hugo Meisl és az ÖFV
A szövetséget 1904. március 18.-án alapították, de
már 1899 környékén is voltak próbálkozások a
Labdarúgó Szövetség megalapítására. A szövetség
nagy vitái közé tartozott a profizmus bevezetése,
amelyet Meisl támogatott, de a FIFA nem engedte a
profizmus kibontakozását. Meisl-t rendkívüli
szervezőkészséggel áldotta meg a sors, ezt az is
mutatja, hogy rengeteg angol csapatnak szervezett
barátságos meccseket Ausztrián belül. Német, svájci,
cseh és magyar egyesületek is kihasználták a
kapcsolatait. Rendkívül jól beszélt csehül, németül,
olaszul, angolul, franciául.
Hugo Meisl és a válogatott
Meislt 1911-ben beválasztották az Amatőr
Sportegyesület (Amateure) vezetőségébe és így ő is
beleszólhatott a válogatott összeállításába. A
válogatott csapatot nem egy személy (szövetségi
kapitány) állította össze abban az időben, hanem a
vezető bécsi klubok elöljáróiból létrehozott bizottság.
Így sokszor a különböző érdekek miatt nem a legjobb
játékosok szerepeltek a válogatottban. Meisl már 1905
november 5.-én egy Budapest – Bécs meccsen, mint a
bécsi csapat kísérője szerepelt a küldöttség tagjai
között, sőt az 1912-es stockholmi olimpiai
válogatottért ő vállalta a felelősséget.
Jimmy Hogan
(megj: Jimmy Hogan az MTK iskola megteremtője volt
a 1910-es években)
James Howcraft aki az 1912. május 5.-én vezette az
Ausztria – Magyarország mérkőzést, amely 1:1-es
döntetlennel végződött Meisl figyelmét felhívta, hogy
az osztrákoknak mindenképpen szükségük van egy
kompetens edzőre. Így került a színtérre James
„Jimmy” Hogan, aki mindössze 28 esztendősen a
Holland válogatottat trenírozta. Hogan érkezésével
azokat az alapokat fektették le, amelyekre a bécsi
klubok és a „csodacsapat” sikerei is épültek.
Hogan klubjai játékosként:
Lancashire
Rochdale
Burnley
Fulham
Burnley
Bolton Wanderers
Klubjai és válogatottjai edzőként
Hollandia
MTK (1916-1917)
Bern
Lausanne
Dresden (itt egy edzőknek szóló szakkönyvet
is publikált)
Párizs
Fulham
Ausztria
Aston Villa
Hogan ír származású volt. Guttmann Béla így
emlékezett rá:
„Ő tanított meg minket mindenre, amit a futballról
tudunk.”
Hogan a következőket nyilatkozta Meislről a halála
után:
„Ő volt a legnagyobb ember, akit valaha is az életem
során a futballban megismertem. Nagyon tisztelem
Herbert Chapmant, de soha nem találkoztam a
futballban olyan emberrel, mint Hugo Meisl. Minden
országnak, ahol a labdarúgás létezett, ismerte
azt a módot, ahogy az adott országban
játszottak.” (értsd: ismerte a stílust)
Hogant és Meislt tekintették az angol újságok az
osztrák csapat szüleinek. Hogan azért is lett olyan
jelentős az osztrák, illetve a bécsi futball számára,
mert a „skót-stílus” képviselője volt. Ezt a következő
idézet is alátámasztja: „A „skót stílus” egyesítette
az egyéni képességeket a szolid, ritmusváltásos
csapatjátékkal. Skócia a művészi futball
bástyája volt, amely a precíz passzjátékon
alapult.” /Norman Fox/
Hogan és Meisl fokozott figyelmet fordítottak a
„centerhalf” szerepkörére, akiben egy központi
megjátszási pontot és egy osztogatót láttak.
Hetente kétszer edzette az olimpiára készülő
válogatottat, szabadidejében pedig több bécsi klub
edzéseit is ő irányította (pl.: Amatőrök). A játékosok
és Hogan kapcsolata nem volt mindig
konfliktusmentes, főleg a legelején, mert túlságosan
az angol edzésmódszereket erőltette, de a későbbiek
folyamán, valószínűleg Meisl tanácsára
megváltoztatta edzésmódszereit, amelyet a
bécsi mentalitásból vezetett le. Sok technikai
gyakorlattal tarkítva „making friends with the ball”,
hangzott a jelmondata. Meisl testvére Willy Meisl ,
aki újságíró volt, így emlékezett vissza, hogy Hogan
ebben az időben jött rá, hogy mennyire primitívek
az angol edzésmódszerek. Meisl segítségével
kidolgozott egy gyakorlatsort, amely nagy
népszerűségnek örvendett. Ez volt a „Scheiberln”
megszületésének az órája, amely a 20-as 30-as évek
bécsi futballjának a jellemzőjévé vált. „Scheiberln”:
A „skót-stílus” egyik variációja, méghozzá egy
művészi, amelynél a labdát a földön kell tartani.
Egy nagyon gyors rövidpasszos játék, amely az
ellenfelet megzavarta. E stílus meghozta a
várva várt első sikereket, mégpedig a
Tottenham Hotspurs legyőzésével.
Az 1912-es stockholmi olimpia
A szövetségi kapitány Meisl
Miután 1913. április 27.-
én a magyar válogatott
4:1-es arányban legyőzte
az osztrákokat,
kiéleződött a vita a
szövetségben. Az osztrákok azt akarták, hogy a
csapatot ne a válogató bizottság állítsa össze, hanem
ugyanúgy, mint a magyaroknál, egy minden
hatalommal ellátott szövetségi kapitány. Ennek
következménye az lett, hogy egy három edzőből álló
grémiumot állítottak Meisl mellé, akik az ő munkáját
ellenőrizték. A szövetségi kapitány ragaszkodott a
közös edzésekhez és a tétmeccsek előtti felkészülési
meccsek keresztülviteléhez, amelyet mindig egy B-
csapat ellen játszottak. Kihangsúlyozta, hogy a siker
nem csak az összeállításból, hanem a
csapatmunkától is függ. A csapatrészek és az egész
csapat összhangja a szövetség felelőssége, de ehhez
a klubok hathatós támogatása is szükséges.
5. Fejezet:
Tisztségviselő és jövőbelátó
„A bécsi iskola”
Egy 1929-es visszatekintésében Meisl megállapította:
„A mi futballunk azáltal jött létre, hogy a bécsi
játékosok és vezetők nyitott szemmel jártak és a
többi futballnemzet rendszereit tanulmányozták, a
jót átvették a rosszat pedig elvetették. Az így
tanult charemmal, a könnyedséggel, a játékossággal
és a vele született rafináltsággal, amelyek a Duna-
menti város lakóit jellemezte, kiegészültek és
megkoronázódtak.”
A bécsi játékosok a század 10-es éveiben kezdtek
elhatárolódni angol kollégáiktól, ebben oroszlánrészt
vállalt Jimmy Hogan, aki elkötelezett híve volt a skót
rövidpasszos játéknak, amely a „bécsi iskola”
karakteres jellemzőjévé vált. Ezt a játékstílust
bécsiesen „Scheiberln”-nak nevezték el, amely stílust
az 1920-as évektől tökéletesítettek. A már említett
stílusjellemzőhöz társult egy újabb jellemző,
méghozzá a kiváló labdabiztonság, művészi
technika és egyfajta rafináltság, amely
váratlan/meglepő akciókat eredményezett.
Nagyon kevés ütközés volt eben a játékban, így,
ha a bécsi csapatok külföldi csapatok ellen mérkőztek
meglepte őket a csapatok kemény játéka. Meisl a 30-
as években felszólította az edzőket, hogy
gyakoroltassák a szabályos szereléseket
játékosaikkal és ezen felül a játékvezetőket is
figyelmeztette, hogy ne fújjanak be minden
ütközést. A „bécsi iskolát” a tökéletes
labdabiztonság, a gyors rövidpasszos játék és
egy ütközésmentes játékmód jellemzett.
„Tetszetős, könnyed, cifra, elegáns és szemet
gyönyörködtető”, így jellemezte Emanuel Häussler.
Hasonló játékstílus alakult ki két fontos
utódállamban, mégpedig Magyarországon és
Csehországban, amely a „dunamenti-iskola” nevet
kapta. A három vezető futballnagyhatalom között
nagy csere ment végbe, amely nagyon gyümölcsöző
volt. Fontos megjegyezni, hogy a bécsiek
elsősorban a magyaroktól és nem a csehektől
tanultak a legtöbbet. Nagyon sok bécsi
futballistának cseh gyökerei voltak, de mind Bécsben
tanultak futballozni.
Még Matthias Sindelar, aki a csodacsapat legjobb
játékosa volt lenézően beszélt a „mala ulicáról” (cseh
stílus), amely túl körülményes volt számára, holott
ő szintén cseh
származású volt.
Teljesen más volt a
helyzet a magyarokkal.
1918 után a bécsi
csapatokat
elárasztották a kiváló
magyar
labdazsonglőrök, akik
a bécsi futballt előre
vitték. Említésre méltó
Schaffer Alfréd, Konrád
neve, akiket az
Amatőrök igazoltak le.
Az első profi-liga
győztese a Hakoah is
csak azért tudott
diadalmaskodni, mert
hat kiváló magyar játékost igazolt, közülük a
legendás Guttmann Bélát.
Ha a bécsi futball sikere után kutatunk, nem
Skóciában és Magyarországon kell elkezdenünk,
hanem a bécsi munkáskerületekben (X. Kerület-
Favoriten, és a XXI. Kerület-Floridsdorf), ahonnan a
legkiválóbb játékosok származtak. Az
ütközésmentes játékot azzal magyarázzák, hogy
éhínség gyötörte az embereket a háború alatt és
után. Mivel a munkáskerületekben kevés volt a hely,
ezért leginkább az utcán az udvarban és egyenetlen
földön játszottak. A játékszerük a gumi-,tenisz- és a
rongylabda volt. A labdát nem lehetett nagy erővel
megrúgni, mert az vagy egy ablakot tört volna ki,
vagy szétszakadt volna. Ahhoz, hogy hatékony
játék alakulhasson ki elegancia, könnyedség és
gyors reakció kellett. Egy 1937. december 12.-i
bécsi újság a következőket írja:
„Egy favoriteni vagy floridsdorfi fiú, aki már korán
érdeklődött a labdarúgás iránt, tizennégy-tizenöt
évesen már tökéletes labdaművésszé vált a
mindennapos gyakorlásnak köszönhetően. Gazdag
tapasztalattal rendelkezett a kombinációban, a
szabálytalanságokban és a rafináltságban.”
Mi lehetett az oka annak, hogy Bécsben egy ilyen
karakteres iskola alakult ki, amikor Európa más
részein is hasonló körülmények között éltek az
emberek? Talán a zsidók ötletessége vagy a cseh
fiatalok törekvései, a különös tehetségek?
Nem tudni, de több külföldi köztük svéd és francia
újságírók a következőket írták az osztrákokról:
-„A csapat, amely Walzerütemben játszik.”
-„A kerek labda művészei.”
A „bécsi iskolát” alig lehetett megkülönböztetni
attól az „iskolától”, amit a magyarok
képviseltek. Például, ha a bécsi csapatok Európa
szerte meccseket kötöttek le, akkor a következő
szöveggel hirdették magukat:
„A mi csapatunk a tipikus bécsi játékot játssza,
váratlan fordulatokkal és lapos kombinációval.”
(Wacker szövege egy Arsenal elleni meccs lekötése
előtt.)
Az osztrák edzők rendkívül kapósak voltak külföldön
is. Németországban például ez volt olvasható: Körner
„legjobb bécsi iskola” vagy „bécsi iskola Máltán vagy
Palesztínában”.
Bécs legkevésbé kedvelt egyesülete
Hugo Meisl intermezzója az Amatőröknél.
A háború után áldatlan állapotok uralkodtak hőn
szeretett csapatánál, amelynek egyedi sportprofilt
(stílust) akart adni. Ehhez alkalmas játékosok is
kellettek, mint például az MTK két labdaművésze a
Konrád testvérek. E két játékos eleganciája és
átlátása tette lehetővé, annak a precíz, gyors
rövidpasszos játék kifejlődését, amelynek alapjait
Jimmy Hogan már 1912-ben lefektette. Ezen játék az
Amatőrök és a későbbi Austria Wien stílusává alakult,
mi több egy futballfilozófiává fejlődött, amely a
„bécsi iskola” vagy „Walzerfutball” néven vált
ünnepelté.
„Senki más nem járult hozzá
ilyen mértékben a bécsi iskola
kifejlesztésében, mint a
Konrád-testvérek.”
A Konrád-testvérek egyik
alapelve az „erőszakmentes
gólszerzés” volt, amely
szöges ellentétben volt a
Rapid-stílussal, ahol a labdát
sokszor akkora erővel
bombázták a kapuba, hogy a
háló szétszakadt. Az
1918/19-es szezonban
csupán 6.-ik lett a csapat, de
a következő idényben, amikor
is Meisl edzette a csapatot csupán a rosszabb
gólkülönbségnek köszönhetően nem nyert
bajnokságot a csapat. Schaffer Alfréd is az
Amatőrökhöz igazolt, akik nem voltak túl kedveltek,
mert pénzes emberek támogatták őket. Nagyon
sokan irigyelték őket, főleg a „munkáscsapatok”,
mint például a Rapid Wien, akik csak a saját
utánpótlásukra és szurkolótáborukra
támaszkodhattak. „Rapid a proletár csapat volt,
amelynek stílusjellemzői az akarat és a küzdőszellem
voltak.” (megj: hasonlóan, mint az FTC esetén)
Velük ellentétben az Amatőrök, amely a jó-polgári
városi klub volt, az ő játékstílusukat csak egy
tánctanár viselkedési könyvéből kölcsönzött
hasonlatokkal lehetett volna leírni. Meisl
elfoglaltságai miatt (játékvezető, FIFA delegáció
tagja, szövetségi kapitány) elhagyta a klubot, de a
keze munkája sokáig fennmaradt.
Meisl és a szövetség válsága
1926 augusztus 22.-én ketté vált a szövetség. A 25
profi csapat és 260 Amatőr az új ÖFB
(Österreichischer Fussball Bund=Osztrák Labdarúgó
Szövetség) tagjai lettek a maradék klubok a
szociáldemokraták által megkaparintott szövetség
tagjai lettek. Meisl mindig amellett volt, hogy a sport
legyen politika-mentes. Sajnos ez az álma nem vált
valóra.
Meisl és a professzianizálódás
Mivel 1924-ben profi csapatok alakultak ezért 1925-
ben az állam bevezette a szórakoztatási adót,
amelynek következménye az volt, hogy a klubok alig
tudták fenntartani magukat. Így vészmegoldásként
jövedelmező nemzetközi meccsek lekötésére voltak
kényszerülve. A probléma kezelésére megtalálták a
megoldást, mégpedig egy a nyári szüneten
végighúzódó európai kupa bevezetésével (Közép-
Európa Kupa)
6. Fejezet:
A nemzetközi porond
Meisl a nemzetközi meccsekre úgy tekintett, mint a
futball fejlődésének kulcsára, mert mint mondja: „A
kontinentális csapatoktól a játékmódjuk egyediségét
lehetett ellesni, míg a brit futballistáktól (főleg a
profiktól), művészetet, stílust és a futball minden
apró kis finomságát.” Ezenkívül rendkívül szoros
barátság fűzte Herbert Chapmanhez és Vittorio
Pozzóhoz. Már 1905-ben foglalkozott nemzetközi
mérkőzések lekötésével, ebben nagy segítségére volt
kiváló nyelvérzéke.
Hugo Meisl és a Közép-Európa Kupa
Dr. Fodor, Meisl, Fischer, Kremslehner, Valousek és
Tesár voltak azok a személyek, akik megalkották a
Közép-Európa Kupát, mert gazdasági szempontból a
barátságos mérkőzések már nem voltak túl vonzóak.
A kupán az alapító nemzetek csapatai
(Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia) vettek
részt, de csak a kezdetben. Már 1923-ban megvoltak
az elképzelések, amelynek ötletadói Fodor, Stigeti,
Laufer és Schönecker voltak. Az első elképzelés
szerint Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia
három vagy négy legjobb csapata vegyen részt a
diadalon. Ezek a következő csapatok voltak: Ausztria
részéről az Amatőrök, a Hakoah, a First Vienna és a
Rapid voltak; Magyarországot az MTK, az FTC, az
Újpest és a Vasas képviselte; Csehországot pedig a
Sparta, a Slavia, a Vittoria Zizkov és a D.F.C Prága
képviselte. Az első hivatalos Közép-Európa Kupa
találkozót 1926 február 28.-án rendezték meg
Budapesten, és az itt elhangzottakat a júniusban
megtartott FIFA konferencia elé terjesztették. Külön
vezetőség irányította a kupát, amelynek elnökét
minden évben újraválasztották, vele együtt az
ügyintézőt is. Egyidejűleg egy válogatottaknak kiírt
kupát is szerveztek, amit Nemzetközi Kupának
(Internationaler Pokal) nevezték el. Olaszországban
óriási szerencsének tartották, hogy az első
világháború után a Közép-Európai országokhoz
csatlakoztak, mert Ausztriában és
Magyarországon játszották Európa legjobb
futballját, aminek köszönhetően Olaszország a
későbbiekben az európai elit tagja lett. Július 16.-án
tartották a sorsolást, amely során megegyeztek,
hogy a résztvevő ország két legjobb csapata vehet
részt a kupán. A tornát oda-visszavágós rendszerben
bonyolították le és pontegyenlőség esetén az össz-
gólkülönbség döntött. Augusztusban kezdődtek a
mérkőzések és novemberben rendezték meg az első
döntőt, amelyet a Rapid Wien és a Sparta Prága
vívott meg. A döntő előzményeihez tartozott, hogy
az elődöntőben az MTK-val mérkőzött meg a Sparta
és két döntetlen után a Spartának ítélték a
győzelmet. Ennek következménye az lett, hogy a
magyar delegáció bojkottálta az október 13.-ai
pozsonyi és a november 11.-ei budapesti
konferenciát. 1928-ban a Fradi nyerte el a kupát
(érdekességképpen megemlíteném, hogy
ugyanebben az évben kizártak két jugoszláv
csapatot, akiket hozzávettek a Kupához, mert túl
gyengének bizonyultak), a következő évben pedig az
Újpest diadalmaskodott.
1926 októberében rendezték Prágában a Nemzetközi
Kupa konferenciáját, amely során előkészítették a
megmérettetés lebonyolításának menetrendjét. A
kupán, amely az Európa-bajnokság elődjének is
tekinthető, Ausztria, Olaszország, Magyarország,
Csehszlovákia és Svájc vettek részt.
7. Fejezet:
Hugo Meisl és a FIFA - Prológus
1936. augusztus 13.-án, Rimettől egy ezüst tálat
kapott a 30 éves munkájának elismeréséért, amellyel
a FIFA-t segítette. Ahhoz, hogy idáig eljuthasson
rengeteget dolgozott és nagy segítségére volt kiváló
nyelvérzéke. Németül, franciául, angolul, olaszul,
csehül, svédül, spanyolul, sőt állítólag valamennyire
magyarul is beszélt. A FIFA-ban az 1920-as évektől
vezető szerepet játszott, a profizmus
elfogadtatásában, a Világ- és Európa-Bajnokságok
szervezésében, és mint már említett elévülhetetlen
érdemeket szerzett a különböző európai kupák
bevezetésében. Strukturális változtatásokat
eszközölt, valamint a játékvezetői döntésekben is
vezető szerepe volt. Már 1907-es amszterdami FIFA-
kongresszuson jelen volt, mint az osztrák küldöttség
tagja. 1919-ben a világháborúban győztes nemzetek
bojkottálták a vesztesek (Ausztria, Németország,
Magyarország) elleni mérkőzéseket, Svájc és
Svédország nem kívánta fenntartani a bojkottot,
aminek következménye volt, hogy Anglia kilépett a
FIFA-ból. Érdekesség, hogy Olaszország vette föl
először a kapcsolatokat a vesztesekkel (1921).
A FIFA és az amatőr kérdés
Angliában már az 1880-as évektől fizetett játékosok
rúgták a labdát. A világháború után a futball
rohamosan fejlődött és köztudott volt, hogy a
játékosoknak titokban fizettek, ami ugyebár
szabályellenes volt a FIFA-szerint. A Profizmust
Ausztriában 1924-ben, Magyarországon 1925-ben,
Csehszlovákiában és Spanyolországban 1926-ben,
Franciaországban pedig 1932-ben vezették be. Az
1925-ös prágai FIFA-konferencia fordulópont volt,
mivel a FIFA ekkor mindegyik tagállamára bízta,
hogy, hogyan definiálja az amatőr státuszt. Nem ró
ki büntetéseket és nem zár ki senkit, akik bevezetik
a profizmust.
1925. november 1.-én Krakkóban a lengyel, svéd,
csehszlovák, olasz, osztrák és magyar képviselők
azon tanácskoztak, hogy külön világszövetséget
alakítanak. A német szövetség egészen 1963-ig várt
a profizmus bevezetésével és ez volt több esetben az
oka annak, hogy nem mérkőztek meg olyan országok
csapataival, amelyek bevezették a profizmust.
Meisl és a Világbajnokság
A FIFA már 1905-ben tanakodott egy világbajnokság
bevezetésén, de mivel a tagországok közül egyik
sem mutatott érdeklődést, ezért az ötletet elvetették.
A világbajnokság szerepét az olimpiának kellett
betöltenie, amely a NOB (Nemzetközi Olimpiai
Bizottság) szigorú amatőr szabályai miatt soha nem
volt színvonalas. Az 1928-ban megengedték az
álamatőrizmust is. Átmeneti megoldást a
Nemzetközi-Kupa nyújtott, amelyen Ausztria,
Magyarország, Csehország, Svájc és Olaszország vett
részt. 1926. február 5.-e Zürich FIFA gyűlés, külön
bizottság alakul a VB szervezéséhez, amelyen három
ötletet vetettek föl. Az egyik Meisl ötlete volt, aki
Európa-bajnokságot akart bevezetni, ahol profik és
amatőrök egyaránt részt vehettek, a másik ötlet
Delauney-től származott, aki egy négy évenként
megrendezendő Világbajnokságot akart, a harmadik
ötlet pedig Linnemann-tól származott, aki az olimpia
keretein belül akarta megtartani az amatőr VB-t és
egy külön profi VB-t is akart. Delauney ötlete lett a
győztes. 1929. február 16-17.-e Bécs, Meisl
összehívta a Közép-európai országok képviselőit
egyfajta első világbajnoki konferenciára, amelyen a
következő eredmény született, négyévente
rendezzék földrészenkénti selejtezők döntsenek a
részvételről és a részvevők és részesedjenek a
bevételekből.
8. Fejezet:
A szövetségi kapitány
„A szövetségi kapitány Hugo Meisl a következő
csapatot állította fel”
1919. augusztus 30.-tól újra ő lett a szövetségi
kapitánya az osztrák válogatottnak, de egy válogató
bizottság segítette a munkáját. Egy évvel később
azonban már szabad kezet kapott.
A szövetségi kapitány, mint edző
1928-ban vezették be az első edzőképző
tanfolyamot. Meisl szerint egy kreatív edzés fő
feladata: „A játékosoknak a bőrlabda szeretetét
közvetíteni.” Mivel a válogatottnak egy-két külföldi
túra kivételével kevés idő állt rendelkezésére, ezért
Meisl minden mérkőzés előtt huszonkét játékost
hívott be, akik A és B csapatra lettek felosztva, hogy
így győződhessen meg a játékosok pillanatnyi
formájáról. A játékot leállította, ha úgy látta,
hogy a játék nem folyamatos és taktikai
tanácsokkal látta el a játékosait.
„Minden kiváló futballnemzet ezt a bevált
edzésmódszert használja, amely a csapatrészek és
az egész csapat összjátékának a befolyásolására a
legalkalmasabb.”
Említésre méltó, hogy 1934-ben a magyar-angol
meccs előtt az MLSZ-ben egy továbbképzést tartott a
magyar edzőknek a taktika oktatásáról.
A WM rendszer
A Herbert Chapman által kifejlesztett WM-rendszer (a
német nyelvterületen szimplán W-nek nevezett),
sokkal védekezőbb volt, mint a „közép-európai
stílus” WM-je. A tipikus WM mottója a következő
volt:
„Minél gyorsabban jutunk el az ellenfél kapujához,
annál kevesebb akadályba ütközünk.”
A német válogatott is az Arsenal WM-jét másolta,
igaz elég sablonosan. A WM hatékony, de nem szép
játékot eredményezett, ezt állítja Chapman egyik
mondása: „A lehető legjobb futballt akarom, de
célorientáltnak és hatékonynak kell lennie.”
Jimmy Hogan, aki a rövidpasszos játék kialakítói
közé tartozott, esküdt ellensége volt a W
rendszernek, amely elmondása szerint, „az építkező
futball rombolójává válik.”
Hugo Meisl és a WM rendszer
Egyrészről az eredményes játékot, másrészről a
„bécsi iskola” továbbvitelét várták el a szövetségi
kapitánytól. Annak a „bécsi iskolának”, amely az
osztrák identitást is megalapozta és a játékosok is
abban nőttek fel. Meisl a futballra úgy tekintett mint
„küzdősport”. Az 1925-ös lesszabály módosítása után
egy keményebb játékra próbálta állítani a
válogatottat, amelynél inkább taktikai mozgásokat
eszközölt, mélységi gyors játékot követelt a
játékosoktól. Ezt igazolják az edzésen elhangzottak:
„Kijátszani a szárnyakra, ne táncoljatok és
művészkedjetek”. Játékelképzelés terén jobbak
vagyunk a briteknél mondta egy 1934-es interjúban.
Ugyanebben az évben az fejtegette, hogy mit kell
erőltetnie a válogatottnak „gyors indulások, nagyobb
elszántság és egy biztosabb lövés, ezek a
fáradozásainak alapvonásai, mellyel futballunk
minőségét növelhetjük. Maradunk a jól bevált
játékfelfogásunknál.”
A Csodacsapat taktikája
Meisl egyfajta 2-2-1-2-3-as játékrendszerben küldte
pályára a csapatát, amely a jól bevált piramis
rendszert követte.
A középfutónak kulcsszerepe lett és főleg a
támadásokban kellett jeleskednie (Smistik, Nausch),
de ugyanakkor a középcsatárt is fognia kellett. Meisl
rendszere sokkal támadóbb szellemű volt, mint
Chapman WM-je. Nem hosszú passzokkal
építkezett, hanem mint mindig gyors
rövidpasszos játékkal. Egy 1931-es
mérkőzéselemzés, amelyet az akkori német
szövetségi kapitány Leinberger írt nagyon
hasznosnak bizonyul, ha a „csodacsapat” játékáról
akarunk többet megtudni. 1931-ben a német csapat
5-0-s vereséget szenvedett Bécsben az osztrák
csapattól.
Arra utal elemzésében, hogy az osztrák támadók,
nagyon változatosan, „a helyüket állandóan
változtatva játsszanak, üres területekre futnak
be, ahová azonnal érkezik is a labda, így a védők
állandóan csak reagálni tudtak”.
Az egyik értékelésében Chapman is kitért az osztrák
csapat játékára:
„Védekezésben nagyon sokat fejlődtek, mert már nem
húzódnak vissza saját térfelükre a labdavesztés után
és sokkal támadóbbak. A rögzített szituációkban még
nagyon gyengék. Támadásban azonban a tipikus,
megszokott rövidpasszos játékot játsszák”, és egy
támadásvezetésre hívja fel a figyelmet, amit az ő
csapatának is át kellene vennie. (lásd 1-es ábra)
A balszélső vezeti a labdát, majd a középcsatár felé
passzolja, aki úgy tesz, mint, ha át akarná venni, de
hirtelen átlépi a labdát és így a jobbösszekötő kapura
lőhet.
Chapman egy elismerést, ám egyaránt kritikus
megjegyzést is tesz az osztrák futballra: „Az osztrák
futball arra van, hogy tetsszen.”
Célszerűség kontra szépség
Az 1932-es angol – osztrák meccs a köztudatban úgy
szerepelt, mint a stílusok csatája. Nagy vita folyt
arról, hogy vegyék-e át az angol játékot, vagy
játsszák továbbra is a „bécsi iskolából” jövő stílust
(célszerűség a szépség ellen). A sajtó is állandóan
feszegette ezt a témát és attól függően ingázott a két
pólus között, hogy milyen eredményt ért el a
válogatott épp aktuális ellenfele ellen.
Meisl hiába volt csodálója az angoloknak, azt mondta,
hogy a játékstílusnak a játékoskerethez kell
illeszkednie. Az osztrák játékosállománynak a
rövidpasszos játék kedvezett, amely nemzeti és
regionális tradíciókon alapult. Egy a
körülményekhez illesztett játékmód, amely
végezetül célszerű. Röviddel a halála előtt (1936
decembere), Meisl a magyarok angliai meccsét
értékelte, és újra azt a két szempontot vetette fel, ami
az ő felfogását jelentősen befolyásolta, tehát a bécsi
futball iránt érzett szerelme és az angol futball
csodálata:
„Egy-két hiányosságtól eltekintve a magyar csapat
szép futballt, tehát a tipikus közép-európai rövid
passzjátékot játszotta és ebből a szempontból egy
nagyon jó benyomást hagyott maga után. Ne jöjjön
nekem senki azzal az érvvel, hogy lehet, hogy
célszerűbb lett volna, ha a magyarok a W-formációt
alkalmazzák. Az újkor futballjának legfontosabb
kelléke, két testileg, technikailag és taktikailag száz
százalékos, kilencven percig az ingázó szerepét ellátó
összekötő. Az angoloknál Carter és Bowden, a
magyaroknál pedig Vincze és Zsengellér szerepelt
ebben a szerepkörben. Tegyük föl, hogy Vincze és
Zsengellér technikailag és taktikailag egyenrangúak
volnának az angolok két összekötőjével, akkor még
mindig fennállna az a 30 kilós különbség, ami a két
pár közötti eltérés és ekkor az erőnlétről és a
lendületről nem is beszéltünk.”
Ezek lennének a legmarkánsabb utalások.
Sindelar a csodacsapat legjobb játékosa (és
középcsatára egyben) szerint csak két futballrendszer
létezik, a W-rendszer és a „bécsi iskola.” A
következőket írja erről:
„A W-rendszer abból áll, hogy a középcsatárt és a két
szélső csatárt előre tolják és az összekötők, ezáltal
hátrébb maradnak, így természetes összekötőként
működnek a két futóval. Ahhoz, hogy ezt a rendszert
sikeresen alkalmazzák nagyon gyors és fürge
szélsőkre van szükség. Ezen felül nagyon erősnek és
keménynek kell a többi játékosnak lennie, hogy ebben
a rendszerben játszani tudjanak. Saját tapasztalatom
alapján csak azt tudom mondani, hogy balszerencse
lenne, ha ezt a rendszert nálunk Bécsben ki akarnák
próbálni. Abszolút nem fekszik a játékosainknak.
Játékosaink nem olyan gyorsak, mint az angolok vagy
az olaszok és valószínűleg soha nem is lesznek. A
játékosaink többsége nem rendelkezik azokkal a testi
adottságokkal, amik ehhez a játékhoz kellenek. Nem is
kell átvennünk a sokat méltatott gyorsaságot és
keménységet, mert mi a saját rendszerünkkel a „bécsi
iskolával”, kényelmesebb iramban és kevesebb testi
erővel nagyobb eredményeket érünk el.
Természetesen a jó kondíció is szükséges a „bécsi
iskolához”, de arra törekszik, hogy villámgyors és
precíz kombinációkkal és meglepő, valamint változatos
támadásokkal a hiányzó gyorsaságot és keménységet
pótoljuk. Ezzel egy kis hendikepünk is van.”
9. Fejezet
A „csodacsapat”
A „csodacsapat” időszaka 1931 és 1933 közé tehető.
Ami érdekes, hogy ezt a sokat méltatott időszakot egy
megsemmisítő vereség előzte meg. 1929. január 6.-án
Nürnbergben az osztrák válogatott megsemmisítő
vereséget szenvedett a dél-német válogatottól.
Azonban ehhez az is hozzátartozik, hogy az osztrák
válogatott fiatal játékosokból állott, akiket Meisl
tesztelt. Ausztria 1931. május 16.-án legyőzte Skócia
csapatát 5-0-ra. Ami a bécsi szurkolókat lenyűgözte,
az a csapat új stílusa volt. A szélsők gyorsasága,
Sindelár áttekintése és eleganciája és a csapat
álomszerű kombinációi. Ez a csapat nem a véletlen
terméke volt, hanem Meisl tudatos elgondolása
alapján létrejött remekmű. A „csodacsapat” egy
„polgári csapat” volt és a gerincét nem az agresszív,
eredmény centrikus Rapid játékosok alkották, hanem
a polgári csapatok, mint az Austria Wien, a Vienna
vagy a WAC technikás játékosai. Csupán két Rapid
játékos (Schramseis, Smistik) fért be ebbe a csapatba.
Sokan a skótok legyőzését annak tudták be, hogy a
skótok egy B-csapattal érkeztek Bécsbe, de 1931.
május 24.-én a német válogatottat is
megsemmisítették 5-0-ra, majd ugyanebben az
évben, Bécsben szintén 5-0-ra.
Az évszázad mérkőzése
(London 1932 december 7.-e)
A mérkőzés
Már nagyon régóta próbálkoztak az osztrákok, hogy
létrejöhessen egy meccs az angol válogatottal, de
mindig megakadályozta valami a mérkőzés létrejöttét.
Elsősorban politikai célnak volt alárendelve e
találkozó, vi. politikai békülést a német-osztrák részről
az angolokkal. Az 1931. május 14.-i bécsi mérkőzés
után az angoloknak is nyilvánvalóvá vált, hogy kihívás
az osztrákok elleni mérkőzés. A magyar vezetőségi
tag, Fischer meg is jegyezte az angol – osztrák
mérkőzés lekötése után, hogy az osztrákok meccsét
Magyarországon is nagy figyelemmel kísérik, mert
Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia nagyon
hasonló stílusban futballoznak, így ennek a
stílusnak a hírnevét az osztrák válogatottnak kell
megvédenie.
Miért lett különleges ez a mérkőzés?
Elsősorban az a tény, hogy az osztrák válogatott egy
olyasfajta játékstílus megtestesítője volt, amely
egyenrangú lett a „rúgd és fussal”. A kontinens
csapatait pedig arra bíztatta, hogy azonosuljanak ezzel
a stílussal. A mérkőzés, amely 4:3-as osztrák
vereséggel végződött egy másik hozománya pedig az
volt, hogy ez a mérkőzés után az angol klubcsapatok
is hatványozott érdeklődést mutattak, osztrák
csapatok ellen vívandó mérkőzések után.
Sok szakértő a hanyatlás kezdetét 1933. április 9.-től
számítja, ugyanis Ausztria 2:1-es vereséget szenved
hazai pályán a csehszlovák válogatottól. Egy átmeneti
javulást a magyarok elleni budapesti 1:1
eredményezett.
A második utazás a szigetre.
Az 1933-as esztendő novemberében Meisl szövetségi
kapitány összehívatta a bécsi vezető klubcsapatok
edzőit (Guttmann Béla is közöttük volt, mint a Hakoah
vezetőedző). A találkozó célja az volt, hogy a
szövetségi kapitány felhívja a klubedzőket, hogy
testileg és szellemileg is felkészítsék játékosaikat az
angol „kirándulásra”. A szövetségi kapitány különös
kérése az volt, hogy az edzők többet foglalkozzanak a
fejjáték javításával, mert az angolok az előző
összecsapáson felülmúlták őket ebben a tekintetben.
Meisl a következőket mondta:
„A játékosokat nem lehet gyűjteni, mint a bélyegeket,
mint egy két beküldő teszi ezt. Az egységesség végett
a hatékony csapatjáték lehetőségeivel is törődni kell.
Az osztrák csapatjáték legszemetszúróbb tulajdonsága
ugye a kombináció és, hogy ez megfelelően érvényre
jusson, az individualizmus mellett az összhatásra is
szükség van.”
Hogant erre a mérkőzésre is felkérték az osztrákok,
hogy készítse fel őket. A mérkőzés után, amely 2:2-es
döntetlennel végződött az egyik osztrák újságíró a
következőket írja:
„Az ötletesség terén már felülmúltuk a briteket” vagy
„technikai szempontból esetenként jobbak voltunk.”
Az 1934-es Világbajnokságon már hanyatló félben volt
a „bécsi iskola”, ez annak is tulajdonítható be, hogy az
egész belső csatársort a Rapid Wien játékosai
alkották. Ettől az átállítástól fogva, már nem a
technikailag kiváló kombinációs iskolát játszotta a
csapat, hanem egy gyorsaságra, erőre és lövőerőre
alapozott stílust játszott a válogatott. Ez az új stílus
vált az osztrák csapat vesztévé. Sokkal
hatékonyabb volt a válogatott, amikor az Austria Wien
játékosai alkották a csapat gerincét. Meisl 1936
február 17.-én szívrohamban elhunyt és vele
együtt kihalt egy stílus is, mert az Anschluß után az
osztrákok legjobb játékosai a német válogatottban
szerepeltek.
A Walzerfoci nem passzolt a porosz katonai
zenéhez.
A cikk szerzőjének zárszava
Az osztrák foci is hasonló utat választott, mint mi
magyarok. Német mintára képezte játékosait, edzőit.
Ajánlatos lenne, ha egy kolléga feldolgozná a cseh
illetve szlovák labdarúgás kezdeteit is, mert így egy
teljes képet kaphatnánk a „dunamenti iskola” összes
képviselőiről. Hogyan indult, fejlődött ki az a
labdarúgó kultúra, amelyet egykor a világ csodált, és
amely ma nem hasonlít egykori önmagára.