ÖRÖKSÉG HERITAGE

Tárgy- és környezetkultúra Magyarországon, 1945—1985 A Műcsarnok és a Design Center (Magyar Kereskedelmi Kamara — Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ) közös kiállítása

1985. október 29—november 24. Ernst Múzeum Budapest, VI., Nagymező utca 8.

Az anyaggyűjtést végezték: Bánszkyné Kiss Éva Bárkányi Attila Bodor Ferenc Dózsa Katalin Dr. Ernyey Gyula Ferkai András Kemendi Ágnes Pohárnok Mihály Soltész György Udvary Ildikó Vadas József

A kutatást vezette és az anyagot szerkesztette: Pohárnok Mihály

A kiállítást rendezte: Gergely László és Zobor László (építészeti terv) Zsótér László (grafika) Udvary Ildikó

A katalógust tervezte: Zsótér László

A szöveget fordította: Adamik Lajos Dobos László Kozák Csaba

Design and Man-made Environment in Hungary, 1945— 1985

A joint exhibition of Műcsarnok and the Budapest Design Center

29 October—4 November 1985 Ernst Museum

Material collected by Éva Kiss-Bánszky Attila Bárkányi Ferenc Bodor Katalin Dózsa Dr. Gyula Ernyey András Ferkai Ágnes Kemendi Mihály Pohárnok György Soltész Ildikó Udvary József Vadas Project directed by Mihály Pohárnok

Realization by László Gergely and László Zobor (Interior design) László Zsótér (Graphic design) Ildikó Udvary

Catalogue design by László Zsótér

Translation by Lajos Adamik László Dobos Csaba Kozák

A fotókat készítették: Photos by

Dabasi András Fejér Gábor Tamás Gadányi György Hörcher Péter Jávor István Juhász Imre Kékesdy Károly Kincses Károly Kiss Árpád Kiss Béláné Kiss László Kollányi Gyula Kulcsár György Lauchs János Lelkes László Lugo László

Makky György Mészáros István Molnár Géza MTI foto Petrás István Pohárnok Gergely Rák József Ruska Judit Seidner Zoltán Szabó József Szebenyi Péter Tahin Gyula Urbán Tamás Wagner Richárd Weber Albert

András Dabasi Tamás Gábor Fejér György Gadányi Péter Hörcher István Jávor Imre Juhász Károly Kincses Károly Kékesdy Árpád Kiss Béláné Kiss László Kiss Gyula Kollányi György Kulcsár János Lauchs László Lelkes László Lugo

György Makky István Mészáros Géza Molnár Hungárián News Agency István Petrás Gergely Pohárnok József Rák Judit Ruska Zoltán Seidner József Szabó Péter Szebenyi Gyula Tahin Tamás Urbán Rishard Wagner Albert Weber

A felhasznált archív felvételek forrása: Further photos by the courtesy of

Design Center fotótára Ipari Forma folyóirat archívuma Képző- és Iparművészeti Lektorátus archívuma Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kereskedelmi Tervező Vállalat Kincses Károly faluszociológiai gyűjteménye Középülettervező Vállalat Közlekedési Múzeum Lakáskultúra folyóirat archívuma MTI Fotóarchívum Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Néprajzi Múzeum S. Nagy Katalin kutatási dokumentációja

A kiállítás rendezői köszönetet mondanak az anyaggyűjtésben, a fotódokumentumok és a tárgyak kölcsönzésében közreműködő in­tézményeknek és magánszemélyeknek, valamint a VIDEOTON Elektronikai Vállalatnak azért, hogy a kiállítás céljára berendezéseiket rendelkezésre bocsátották.

Felelős kiadó: Néray Katalin

ISBN: 163-7162-29-1

Archives of the Design Center Ipari Forma Magazin Office for Public Commissions Hungarian Museum of Commerce and Catering Planning Office for Commerce Collection of Károly Kineses Architectural and Engineering Company for Public Buil­dings Museum of Transport Lakáskultúra Magazin MTI — Hungarian News Agency Museum of Hungarian Labour Movement of Ethnography Museum Hungarian Museum for Science and Technology Collection of Katalin S. Nagy The organizers express their gratitude to all persons and institusions that have taken part in gathering the material presented here, for all the exhibits lent, and expecially to VIDEOTON Electronical Company that has given the show the free use of some of its equipments.

Katalin Néray Responsible editor

Világunk, tárgyaink világa Our World and the World of our Objects

Kihasított az az idő, amelyben örökségünk tárgyi környezetét végigjárhatjuk, nem fedi sem az eredet, sem az élettartam idejét. Jóval létezésünk előtt jött létre, mi csak használjuk (elhasználjuk, felhasználjuk) és jóval utánunk is élhet még, hacsak szét nem robbantják a bombák és le nem törlik valóságos és eszmei bulldózerek. Lesz, ami csak hírt ad rólunk, és lesz, ami tárgyi ketrecébe zárva meghatározza majdani utódaink életét.

Minden korszak vall magáról a tárgyaival, hogy kiknek építi a legnagyobb épületeit: templomot, bankot, városházát, pártházat, irodaházat vagy szállodát emel. Hogy hová vezetnek útjai és merre, kiknek kell simává és szélesebbé tenni azokat, hogy tereit mi öleli körül és kit állít a középpontba; mely részeket fejleszti és melyeket hanyagolja; és nem utolsósorban, hogyan rendezi be kisembereinek életét a mindennapokban és ünnepeken: munkában, eszközben, közlekedésben, otthon és a köztereken, középületeiben; hogyan él és /étezik az utca, állandó képét mi/yen átmeneti üzenetek fedik: újságok fedőlapjairól bölcs államférfi, jövőben néző munkás, vagy honunk szebbkeb/ű leánya mosolyog; hogy plakátjain éppen mire mozgósít vagy figyelmeztet, politikai csatákra lelkesít, kendőzéshez szépítőszereket reklámoz, hogy programokat, művészetet vagy mosószert hirdet a közélet vagy a ruhák tisztasága érdekében.

Minden korszak önkéntelenül is nyomot hagy környezetén és nyomot is akar hagyni, hogy „különb '-ségét dokumentálja. Minden korszak hozzáadja a maga tárgyi kifejezését a folyamathoz, bár szándékolt emlékműnél mélyebben teremti meg saját jövőbeélését gyakran akaratlanul létrehozott környezetének tárgyi világával.

Folyamatosságot és a folyamatok megtörését kísérhetjük nyomon, szürkítő és színező, életet gyorsító és lassító anyagi körülményeket, hogyan változott, ami stabilnak látszott, és rögzült az időlegesnek szánt. Korok rétegei épültek egymás mellett egymásba fonódva, nem mindig kímélve azt, ami a másokban érték, hogy aztán a felfedezés elégtételét adja meg a következő, egy más módon türelmes és más módon türelmetlen korszaknak.

Tárgyak gyarapodtak, újultak, pusztultak. Pusztítottak a csaták, és pusztítottak a bombázások és pusztított sokszor az építeni akaró szándék. Pusztított a pusztító szándék korrigálása, diktálhatták hitek, kényszerek, technikák és divatok is. Az újdonság hitének megszállott fanatizmusa a régi tagadásával olykor folyamatos megsemmisítéséig vitte az Új apotheozisát, s a divat bulldózere is elérhette olykor egy kisebb bomba hatását.

Tiszta lappal indulni minden radikális akarat ideálja, legyen az politikai, technikai vagy művészi cél. Amikor egy korszak tökéletesen újat akar teremteni, s a régi viszonyokat elpusztítja, megsemmisíti azokat a tárgyakat is, amelyekben megtestesülnek a viszonyok. És ebben a viszonylag szűk korszakban erre többször volt példa.

A tárgyakban egyik oldalon ott van az emberi szükségletek gondolata, sőt érzelme is: az eszme és a vágy; a másik oldalon a valóságos létrehozás folyamata: a technológia, a termelés és a terjesztés. Ebben a folyamatban a gondolat érvényesülése attól

The period in which we can survey our inherited objects as our environment is too short; it doesn't cover either the duration of human life or its origin. It came into being long before our life started, we can only use it (or use it up) and it can continue to exist even after our death unless it is destroyed by bombs or by some real or conceptual crawlers. Some of them will only report about us and others — being locked into themselves — will determine the life of our descendants.

Every era manifests itself by its objects; who are the highest buildings built for; such as churches, banks, town-halls, party-centres, office blocks or hotels are built. Where do the streets lead to and which way, what can be seen around its squares and who is there standing in the centre; which quarters are developed and which ones are neglected and last but not least: how do the common people live during the holidays and weekdays: as to work, travelling, at home and in the public buildings or places; how does the street live and breathe, what kind of ephemeral pictures are involved into its standard image: who is there smiling at you from the covers of the newspapers, a wise statesman, a worker glancing at the future or a full bosom girl of our homeland; what do the posters stimulate or call attention to; do they inspire for political struggle, advertise some cosmetics, placard programmes, arts or offer a detergent in order to clean clothes or public life.

Every era leaves its marks on its environment and wants to do so in order to show its "superiority". Every era contributes to this process with its material phraseology, but its existence in the coming ages is attained more by its material environment accomplished unintentionally than by designed monuments.

We can keep track of the continuity and the breaking off some proceedings, material circumstances making life slower or faster, gray or vivid, altering what seemed to be steady and fixing what has been intended transitional. Strata of eras have developed joining into one another, frequently without forbearence towards the values of the predecessors, giving the opportunity to the next generation — which will be tolerant and intolerant in a different manner — to rediscover them.

There are objects increasing, regenerating, perishing. All the battles and bombardments and even the intention of creating have destroyed them. And also spread desolation the intention to prevent destruction prescribed by convictions, constraints, technologies and fashions. Sometimes the obsessed fanatism of innovation destroyed by the renouncement of inheritence in the name of development, and the effect made by the crawlers of fashion may be compared to that of a bomb, too.

To start with tabula rasa is the main principle of

3

a mechanizmustól függ, amelyik az egészet egységben működteti a gondolattól a megvalósításig, majd a terjesztéstől a hozzáférhetőségig az utat járhatóvá és rutinszerűen ismételhetővé teszi. A termékek és a tárgyak világa összhangban van-e a gondolattal egyfelől és a szükségletekkel másfelől, vagy a feszültség a jellemző? Ebben az időszakban a feszültség és a harmóniára törekvés konfliktusos és kereső útjai váltják egymást, az ellátási szint és a kielégíthető szükségletek, valamint a szükségletet feszítő vágyak között.

A társadalmi működés mechanizmusa határozza meg az egész folyamatot. Sajátossá válik a működése abban az országban, ahol nem a piac véletlenszerűsége határozza meg a termelést és az elosztást, hanem központi irányítás vagy monopolizált szakmai döntés határoz a termelés és az e/osztás arányai felett is.

A mi világunk tárgyi környezetében több társadalmi rend öröksége kereszteződik, s ezek egymásra épülnek, keveredve és küzdve egymással: itt vannak még a nemesi világ, a feudális örökség, mellette a felemás polgárosodás viszonyai és relikviái. Ezeket robbantotta szét a szocialista társadalmi rend tulajdonviszonyaikkal, értékeikkel, vagyonukkal, műveltségi monopóliumukkal együtt. Minden robbantás utáni újrarendeződés azt „fordítja meg", amivel rendelkezhet, és azokkal, akik jelen vannak, tagadva és magába olvasztva a korábbi viszonyokat és az azokat megtestesítő tárgyakat is, gyökeresen új társadalmi feltételek között.

Magában a szocializmusnak az útjában is több szakaszt éltünk meg. Az első szakasz, amelyben a korábbi privilégiumok felszámoltattak, a korábbi gazdagság kisajátítása megtörtént, de ez nem volt elegendő a szegénység felemelésére és a szegénység megszüntetésére. Gazdasági téren a feszített iparosítás országos érdekűvé tette a felhalmozás célját, emellett a háborús hangulat szorító parancsa kényszergazdálkodást hozott magával, amelyben a nehézipar preferálása és következményeként a személyes szükségletek háttérbeszorítása, a javak mennyiségének szűkössége volt a jellemző.

A külső kényszert belső erkölcs erősíti: eszmei megfelelője a kommunista puritánság és aszkézis „önkéntes erénnyé" teszi a kényszerűen alacsony életszíntet, az anyagi igények megszorításának kényszerét. A szűkösség eszmei—humánus magasrendűségét, politikai fontosságát hangsúlyozza, s a tárgyi gazdagodásra törő fogyasztási igényekben a polgári tudat megmaradását vagy beszüremlését okolja. Hatás, ami ellen küzdeni kell. Az anyagi érdekeltség hangsúlyozását a munkában a polgári gondolat restaurációjának tudja be, és elítéli az eszme irányította öntudatos munkavégzéssel szemben.

A tárgyi szűkösséget erkölcsi parancs és morális kényszer is erősíti, az alacsony életszintet legalább magas morállal és a jövőbe vetett reménnyel jutalmazzák.

A központ feladata meghatározni, hogy miből mennyi jusson „a" dolgozóknak, „a" munkásnak, „a"parasztnak. A piac kikapcsolása és a központi gondolat és gondoskodás eleve jobban „kell", hogy tudja, mi kell az embereknek, mint azok saját maguk. Meghatározza azt is, hogy „mi kell, hogy kelljen". Kezdetben a néppel való azonosulás hitének a magabiztos tudata állt: „amit mi akarunk, azt akarja a nép is", ahonnan egyszerű volt az átcsúszás a voluntarizmusba: „azt kell akarnia a népnek, amit mi adunk".

Az új társadalom keresi a tárgyak kifejezésében is a saját identitását. A háború utáni nyomorúságos körülmények között és az első tervek szakaszában az eredeti szocialista felhalmozás miatt kényszerű fogyasztás szűkösségében az ideál a nive/lá/ás alacsony szintű egyenlősítésben formálódott. A tömegterme/és kialakítása mellett az eszme hatja át a létrejött tárgyakat. Tagadás és igen/és határolja

all the radical intentions apart from their being political, technical, or artistical ones. During an epoch striving for creating something absolutely original and for liquidating totally the old conditions, it also annihilates the objects which are the embodiment of the relations.

And during this comparatively short era we have plenty of precedents for this.

All the objects are composed of two elements: on the one hand we can find the thought and feeling of human needs in them, wishes and ideals; on the other the process of their creation: technology, production and distribution. In this process the succes of an idea depends on the system making these two elements work from planning to realization and which makes the course repeatable from distribution to accessibility. Whether the world of the products and that of the objects harmonizes with the main concept on the one hand and with the needs on the other or there are strained relations between them. The quarrelsome and searching ways of striving for harmony and that of tension are in perpetual intermittance making new tensions between the state of provision, the needs provided and the wishes creating new needs.

This process is determined by the working of social structure. Its function becomes very peculiar in a country where the production and distribution isn't subject to the contingency of the market but there is an organizing centre or an exclusive decision of a department determining the proportions of production and distribution.

The environment of the objects of our world preserves the inheritance of several social orders; we can find the feudal inheritance, the world of nobility and the remnants of a heterogenous development of bourgeois civilisation fighting and intermingling with each other. All their values, proprietorships, possessions and cultural autocracy was dispersed by the socialist system. After every break-up there is a restoration of public order amidst entirely new social conditions adopting the remnants with the help of the witnesses, embracing and rejecting the previous relations and the objects representing them too.

Even on the way of socialism we experienced some stages. During the first the former prerogatives has been abolished, the former proprietorships has been transformed but all these provisions didn't stop the poverty and didn't improve the conditions of the poors. On the fields of economy the forced industrialization was assisted by accumulation, the cold-war atmosphere the economy's hands were forced and on account of the preference given to the heavy industries the personal needs were kept back, and a shortage of goods was typical.

The outer exigence is confirmed by inner morality: its intellectual counterpart is the communist Puritanity and asceticism, which making a virtue from necessity- asserts that the low living standards and the necessity to restrain personal needs are voluntary virtues. It underlines the intellectual superiority and political importance of straitened circumstances denouncing the striving after the life of ease as a remnant and infiltration of bourgeois world-view. And this effect must be mastered. The emphasis of the importance of material interest in the course of production is regarded as

4

a célt, a szervezetet és a technológiát is. El kell szakadni a múlttól és elszakadni a nyugati ideáloktól és ideáktól is. Se az úri osztályok igénye nem lehet mérvadó, se a kispolgárság vágyai nem befolyásolhatják a célokat. Nem kisipar kell, nem kisüzem, amely kispolgári ártalommal termeli újra embereit és cikkeit, hanem a nagyipar mindenben uralkodó termelési ideálja vezet, amely a rendszer hitt bázisát, a nagyüzemi munkásság súlyát erősiti. Ez vezet az egyszerűsödő és tömegesedő tárgyak termelésében, az eszközökben és a kifejezésben egyaránt. A népi állam ideálja, ezen belül is a nagyüzemi munkás áll a tervező és kivitelezők szeme előtt. Ez látható az újságcimlapokról, a kötvények fejléceiről, pénzen és plakáton, amint magabiztosan, derűs optimizmussal néz a jövőbe, bizakodó öntudattal, — s ez a lekerekített giccsbe forduló munkás-figura képe és elképzelt igénye vezeti az ipari tárgyi tervezők gondolatát. A munkás mellett ott van — aszerint, hogy a szövetségi politika mit diktált és mit engedett meg — az „újtípusú" szocialista szövetkezeti paraszt, következésképpen a tömegtermelés tárgyai mellett a népi gyökerek bizonyítékaként a paraszti világ rekvizítumainak integrálása történik, s a paraszti élet felszámolása mellett kifejezést kap a hagyományos népművészet, tárgyakban és szellemi kultúrájának bemutatásával is.

Közéleti monumentalitás és magánlétbeli aszkézis kettőssége él egymás mellett. Pátosz, a világméretű győzelem tudatából, a szüntelenül fokozódó eredményeknek és a hatalmas sikereknek a hitéből, a töretlen lendület és optimizmus, a közösség megdícsőitésének akaratából, miközben az egyéni szükség/etek háttérbeszorítása és alárendelése magával hozza a korszak ellentmondásának kőbe zárt formáit: egyik oldalon, a „munkásoknak a legjobbat" program a/apján, például szegényesnek minősül a polgári dagályossággal szemben született harmincas-negyvenes években kialakított lesimított formák modern célszerűsége, helyette létrejönnek a „nép palotáinak" középületei, ahol a márványcsarnokok, hatalmas lépcsők, pompás termek pazarló gőgje erős kontrasztban áll a mindennapi élet szegény szinten nivellált szűkös létformáival.

Az elképzelt és a döntést hozók által el is hitt ideálkép, valamint a valóság között egyre jobban feszült a távolság és ez mind addig növekedett, amig bele nem roppant először a valóságos ember és valóságos robbanással elsodorta a valóságban nem létezett fikciót.

Bekövetkezik a változás a következő szakaszban, amikor a „nadrágszíj megszorítása a jövő érdekében" helyett a „szükségletek magasszintű kielégítésének" programja kerül előtérbe. A korrekció a mára és az emberre irányítja a figyelmet. Mert mégis fontos, hogy az ember itt, ma éljen, egyáltalán élni tudjon és jól érezze magát. Először a központi tervgondolat irányul az emberre: „azt kellene akarni, amit az emberek szeretnének" — mindenekelőtt enni kell és lakni, de már öltözködni is lehet. Szűnjön meg a félelem attól is, hogy ki lehessen fejezni a vágyakat. Még fentről irányítva, de mára orientálódik a termelés, ha nem is keresi közvetlen kapcsolatát a fogyasztóval.

Az elzárkózás után kaput nyitnak a külvilág felé, arrafelé, ahol magasabb a termelékenység, jobb a minőség, gazdagabb a választék. Az „utolérni és túlszárnyalni" jelszó nyomán új szellem és gondolat, új tárgyak és technológiák áramlanak be és az összehasonlítás során támadó elmaradottsága bosszantó kisebbségi érzésén túl változásokat is sürget. A múlt a jelennel szemben kettős tagadással ítéltetik meg: erős a közvetlen múlt gyakorlata és ideái iránt érzett ellenszenv, de még eleven a nemesi polgári világ tárgyi szimbólumainak tagadása is. Átrendeződnek az ideálok, „kint"-hez és a „bent"-hez, kelethez és nyugathoz, modernhez és hagyományoshoz.

A javulás azonban minden szándék ellenére sem tud

the restauration of bourgeois ideologies opposed to the conscious labour controlled by a conception.

The shortage in objects is aided by moral commands and inner urgency, the low standard of living is compensated by higher morality and hope in a better future.

To determine the quantities of goods given to "the" worker, "the" peasant, "the" labourer—this is the mission of the centre. Excluding the market the centre has to know as a matter of course what do people need, better, than they themselves. It also fixes the "demanded needs". There was a faith in the identification with the people standing at the beginning saying: "people want what we want", — and from this platform only a little step the voluntary point of view: "people have to want what we can give to them".

The new society seeks its identity in the manifestation of objects too. During the miserable conditions of the post-war situation and that of the first national economic plans for the sake of the primitive socialist accumulation the low-level equality was set up as an ideal. Objects are influenced by the mass production and the concept. The purposes, structures, and technologies are determined by negation and affirmation; the whole past and the ideals of western society must be ignored. Neither the pretensions of the former ruling class nor the wishes of the lower middle-class may influence further purposes. We don't need small-industry, the small shops being the infectores of people by petit bourgeois ideologies must be replaced by the production system of big-industry, the latter being the reinforcement of the power of industrial workers and constituting the basis supposed of the system. This is the main trend in the production of simplified and increasing objects as well as in the means and in the manifestation. The ideal of the people's government and within this the worker of large scale production are kept in view of designers and technicians. This is what you see on the covers of newspapers, on the headings of Peace-Loan bounds, on your money and posters of the street looking into the future, with cheerful optimism and self-assurance- the trashy image of this worker and his imagined needs — are what influence the concepts of the designers. According the regulations allowed by confederate policy you'll find the "new-type" farmer of the socialist cooperative farm besides the worker, consequently — to show the popular roots of the system in addition to the objects of mass-production the remnants of peasants' world are also integrated, thus getting a role to the traditional folk-art — by demonstrating its material and spiritual culture — while the life of peasants are under elimination.

Duality of monumentality in public life and asceticism at home exists in the same time. While — in aware of the worldwide victories, the increasing successes and great results in the fields of economy — there is a pathos emerging from the will of apotheosis of community, the tension between this and the subordination of personal demands bring forth the petrified forms of the contradictions of this era. On the one hand it is said by a program called "the best for the workers" that the practical shapes of the thirties'

5

a lényeges gondoktól szabadulni és ez feszültséget teremt a szükségletek kielégítésében. Megmarad, ha csökkentetten is, az újra meg újra felkelő hiány. Megmarad a minőség problémája és a divathoz való alkalmazkodás zökkenései. Megmarad a változás tempójának az a gátja, hogy a termelés önérdeke diktál és nem tud rugalmasan változni a fogyasztói igények szerint. Bár a szöveg a fogyasztók kielégítéséről beszél, a gyakorlat ezt döcögve követi. A növekvő kínálat többektől kívánja a nem mindenki számára lehetséges növekvő munkabefektetést a második gazdaság, a túlmunka növekvő mennyiségéből igyekeznek a növekvő fogyasztás igényét biztosítani, a lehetőséget a szegénység szintjéről kiemelkedő gyarapodásra és a tárgyak megszerzését szabadságként élik meg az emberek.

A cél — és ezzel kezdődik a harmadik szakasz — megforgatni a mechanizmus kerekét, megtalálni azokat a hajtóerőket, amelyek át tudják állítani mennyiségben és minőségben is a termelés ütemét, javítani színvonalát, közelhozni a céljait azokhoz, akikért végeredményben az egész folyik: kiküszöbölni a hiányokat, mozgékonnyá tenni az adaptációt. Termelési irányszámok helyett ösztönzés és vállalkozás, nagy, nehezen mozgó vállalatok helyett könnyen mozgó egységek, amelyek az igényre szerveződnének. E változás során széthúzódik a társadalmi mezőny, differenciálódnak a különböző társadalmi csoportok között az élet lehetőségei, differenciálódnak az igények környezet és belső igény szerint is. A gazdagodás elkülönült igényszintet teremt, középen és különösen az alulmaradtak számára az igény kielégítését a még mindig zökkenőkkel járó tömegtermelés akadozva biztosítja. A szándék, nyitottság a világ felé, verseny belül és kívül is, — és akkor, a világgazdasági válság, és a változástól való félelem gátja együtt rágördül a kezdeményekre és kudarc fenyegeti az induló kísérleteket. A gondolatok újító hatása elindult, de következetes kibontakozása akadozik.

A közelmúlt tagadása mellett növekszik a régebbi múlt vonzása, és a nemesi-polgári múlt tagadásának sematizmusa értékmentő revízió alá kerül. A rehabilitáció saját múlt részévé teszi azt, ami kitagadott volt, a kincsek mentése összhangba kerül azzal a világjelenséggel, amelyik az atomháború világpusztító jövőjétől félve, a lejáratott eszméktől elidegenedve, a megvalósultban csalódva a mából stabilnak látszó múltba menekülve talál biztonságot az elbizonytalanító jövővel szemben.

Mire azonban az értékmentés és az új sokféleség szándéka kibontakozik, addigra már sok minden került a veszteséglistára anyagban, tudás-pusztulásban, igénysorvadásban és munkaerkölcsben is. Mire kialakult, hogy védeni kell a régi, újonnan becsült értékeket, addigra már csúnya épületekkel kitöltve városrészeket, betömve foghíjakat, több generációra hagyja ízléstelenségének nyomát a korszak. Mire kiderült, hogy régi városrészek nemzeti múltunk és építészetünk kincsei, addigra már bulldózerektől és panel/házaktól csak mutatóban lehetett egy-egy remekmívű házat ellopni. Mire a műemlékvédelem gondolata, majd ennek anyagi fedezete és kivitele intézményesen létrejöhetett, addigra már sokszorosába került az, amit folyamatos védelemmel talán ennek töredékéért lehetett volna megmenteni.

A nagyiparosítás láza, abból is a nehéziparé, törvényszerűen teszi tönkre a világon mindenütt a míves munkát, a kismesterek munkáját. Úgy győzi le, hogy többet ad, olcsóbban és korszerűbben több embernek. Ha viszont ideologikus okokból előbb számolják fel a kisipart, mint ahogyan a nagyipar helyettesíteni tudja, kielégítetlen hiány terheli az emberek mindennapjait, miközben a szervetlen fejlődés — mivel nem versenyben kerekedik felül — rombolja az emberi képességeket, a tudást és a munkaerkölcsöt is. Nem csak az esztétikum, hanem a praktikum is megszenvedi a gyengülő anyagot, a romló

forms coming from the resistance against the bourgeois exaggeration are poor and to replace this — on the other hand — there are great public buildings called the "palaces of the people" made of marmor, radiant staircases and pompous halls only to show and emphasize the considerable contradiction between them and the narrow circumstances of everyday life.

The tension between the image contrived and taken as real by the rulers and reality permanently had increased, until the collapse of real man wiped away this non-existent fiction by an explosion.

Changes are coming at the beginning of the next period, when the "higher level satisfaction of needs" replaces the program of "thighten your belt for the sake of future". Thus the real man of the p resent has been taken into consideration. After all it is important to let the people live here and n o w and to let them feel fine. At beginning the central plan puts the man into the centre considering that "it should be wanted, what people would like" — first of all food and flat and even clothing. And let there be no fear from the expression of wishes. The production — though by central control — inquires about the present even if it doesn't keep a direct contact with the consumer.

After the isolation there are doors opening towards the outer world where productivity is higher, quality is better and assortment is larger. There are new ways of thinking, new technologies and new objects taking their origin according to the slogan: "offset and lap" and the comparison showing backwardness urges besides the annoying inferiority complex alterations too. The past is regarded by a double negation: there is strong repugnance to the ideas of the previous years and there is a vehement renouncement of metarial symbols bequested by the bourgeois. Ideals have changed according the concepts of "Inside" and "outside". East and West, modern and traditional.

In spite of all good will the serious troubles don't slacken producing difficulties in the field of the satisfaction of needs. You can find scarcity — though in a diminished form — again and again here. You can find the defectiveness of products and the problems of capacity for self-adaptation in the field of fashion. You can find the obstacle to changing because of the self-interests of production being unable to transform according to the demands of costumers. Although slogans declare the satisfaction of demands practice doesn't perform this task continuously. Larger assortments demand more investment of work what is not possible for everybody — though there are special lines not being able to fulfil this; This second production and the increasing importance of overwork are to meet the costumers' requirements — so people have the opportunity of emerging from the level of poverty and of buying some goods for their freedom.

The aim is to set going the system and to find the motive powers which are capable of improving the production as to quality and quantity, to approach with purposes those for whom it works and to eliminate short supply — thus begins the third period. Replacing the scheduled production by material stimulation and ventures, replacing the inert big enterprises by small units organized in accordance with the changing requirements. The

6

minőséget, a munkakultúra alacsony színvonalát. Nemcsak szakmák szűntek meg, amelyeket később mesterek nélkül újra kellett megtanulni, hanem a munkakultúra folyamatos továbbadásból is generációk estek ki és a tanulópénzt súlyosan meg kellett fizetni.

A gazdagodás ténye kétségtelen, mellette a többféleség, az igény a jobbra, s a verseny, amely a világ viszonylagos nyitottságában a tanulás szükségét és hasznát hozza. Megmérettetik a saját képesség. Amikor több között lehet választani, ez ösztönöz a jobbra, sőt erős nyitottság esetén kényszerít a jobb színvonalra. Ha nem lehet fennmaradni, mert a versenyből a „jobb" kiszorít, akkor jobbá kell tenni azt, amivel fent kellene maradni. A hajdani mesterlegény is országrészek tanítójává vált hazatérve azzal, amit külhonban megtanult, az elzárkózás a megrögződést és a mozdulatlanságot mozgásképtelenséggé fokozhatja és a gyengéknek kedvez. Az összemérhetőség még a gyökerekhez is jobban köt, hiszen erősebben ragaszkodik önmaga identitásához és annak prezentálásához az, aki saját színnel tud jelentkezni egy sokszínű világban.

Sokat gazdagodott a tárgyi világ, s gyakran felébred a félelem: nem válik-e céllá az ember helyett a „dolog", az emberség helyett a szerzés. Jogos ez az aggodalom, de nem a tárgyi világ hibája, ha ez bekövetkezik.

Ha a tárgy túlemelkedik az emberek szolgálatán, ha a dolgok központi céllá válnak, ha kivonják belőle a szellemet, elvonják az emberséget, akkor nem marad más, csak a pénz számjelző értéke, és társadalmi helyjelzése. Túlnövekedhet az emberségen, ha az anyagi szűkösség és a hiány növeli a becsét és túlnőhet akkor is, ha egyenlőtlen igazságtalan elosztás fontosabbá teszi értékét közvetlen hasznán.

Minden tárgy arról vall, akihez tartozik, minden tárgy kifejez valamit abból, akinek szolgálatába szegődött. A tárgyak alapvetően emberi igények szolgálatát jelentik, de a termelés és elosztás folyamatában magukon viselik a társadalmi különbségeket. Mélyebb viszonyokat is mutat: a tárgyak kétszeres erőfeszítésre kényszerítik az embereket: egyszer, amikor létrehozzák és egyszer, amikor megszerzik. A munkából tárgy lesz és a megszerzése újabb munkára késztet; így egyszerre lesz eszköze, terméke, eredménye és célja. Az ember kiszolgálója és egyben kiszolgáltatottja lesz a saját maga szolgálatára teremtett tárgyainak. Minél nagyobb erőfeszítést igényel valaminek a megszerzése, annál fontosabbá válik az ember számára, hiszen a tárgy az emberi erők összpontosításának célja és jutalma.

Életet használ el és ettől életre kel. A belefektetett munka emberiesíti a tárgyakat, miközben tárgyivá is teszi az emberi célokat.

Tárgy lesz a munkából, tárgy lesz a viszonyból és tárgy lesz az eszméből, tárgy lesz a vágyból. Tárgy fejezi ki az ideológia harcának termelésbe transzponált útjait. Tárgyba kapaszkodik az, akinek nincs más biztonsága, nincs emberi támasztéka, de átlelkesíti a tárgyat az emberség.

Minden tárgy önmagában históriai érték és benne a jelen értelme is. A legköznapibb tárgyban is — legyen az egy csésze, egy szék, egy textildarab —, benne van az emberi fejlődés kultúrájának, hosszú idő folyamatának mára összegező eredménye is és az aznapi cél. Benne a gondolat és a kivitel, a hozzájutás módja, a használat öröme, a megformálás ügyessége és szépsége, vagy éppen ezek ellentéte. Kezdődik az anyag megmunkálásának indulásától, azoknál, akik a nyersanyagot adják, akik a szerszámot a készítéshez, az eszközt a szállításhoz, a szervezetet a terjesztéshez, az utat a hozzájutáshoz; akik elgondolták, megszervezték, hogy a gondolat tárggyá legyen és a tárgy hasznossá, valakik számára fontossá váljon. Átszövi a folyamatot a mindent behálózó társadalmi mechanizmusok egymást feltételező serkentő és gátló tere, amelyik elősegítheti és akadályozhatja is lépéseiben az egyes ütemeket.

social structure becomes differentiated during this process of changing, there are different standards of living accessible by the various social groups and the requirements are also different according to the circumstances and internal needs. There are various levels of needs called into being by enrichment but the social strata standing on or beneath the average is supplied irregularly by the still uneven mass production.

Though there are open doors towards the world, ambition and competition here and there, the universal slump and the fear of changes threaten the initiatives started just now. You can feel the influence of reform-thoughts but their prosperity is overdue.

The attraction toward the past begins to overshadow the repudiation of recent past and the diagramatic renouncement of bourgeois traditions is under revision. There is a rehabilitation accepting again the disinherited past making a situation where the saving of traditions is reconciled with the world view of fright from nuclear war, with the feeling of alienation from discredited ideas, and where disappointed in the accomplished realizations — security is searched in the past seeming not so shaky and obscure as the future.

But there are several losses of materials, of skill and knowledge of need and attitude to work suffered during the development of value-saving. By the time we consider the necessity to defend the traditional values appreciated again there are quarters covered by hideous blocks leaving behind their marks of tastelessness for the coming generations. By the time we consider the old city-quarters as treasures of our national architecture there are only few masterpieces escaped from the campaing of housing estates and bulldozers. And by the time the idea to protect our art relics comes into being and the necessary funds and the opportunities for realization are disposable we grasp that this process is more expensive than a perpetual oversight organized in time.

The urgency towards large-scale industrialisation and the forced developing of heavy industry is the cause that the manufactures and quality work have been disappearing in all over the world. It offers more, its products are up to date and cheaper. But there are unsatisfied needs reamined arising from the winding up of small-scale production on ideological bias before the large scale industry could replace it, while this unorganic development succeeding without competition, destroys the attitude to work and skill. Not only the aesthetical values but even the technique suffers a loss by the low level of skills. There are professions we had to learn again without the help of a craftsman and there are even whole generations which have no experience of quality work. All these inflicted heavy losses.

There is no doubt about the fact of enrichment the urgency towards improvement and the need of competition causing necessity for learning. Ones proper ability is to be taken into consideration. The possibility of choosing among more stimulates to improve and even compells towards higher quality production. If there is no other way to survive but to work on a higher level so that's what is to be done. The apprentices — returning from abroad — became masters of whole districts

A viszonyok tárgyba dermedt kifejezése rögzítheti a szokásformákat és továbbadhatja használatukat, bár funkciót is válthat a forma megőrzése mellett, s funkciójával új értelmet is nyerhet. Építi a folyamatokat, kifejezve azt; a törékeny és tartós tárgyak körbeveszik a törékeny életeket és az élet tartós folyamatát: a mindennapok igényére adott tárgyi válaszok összességében ott láthatjuk a köznapokból épülő történelmet.

Losonczi Ágnes

are illustratives of the truth, that isolation is favourable to the weaks, transforming immobility into inability of motion. Commensurability binds to the roots more as somebody who can create his own in this various world clings more to his identity and to represent it.

The world of objects became richer and there is an anxiety that ownership and goods will become more important than humanity. This anxiety justifiable, but if that follows, the objects are not to be reproved.

There is only the face value of money to show the place occupied by somebody in the social structure reamining after the dehumanization of objects, after their becoming the central goal and after their victory over the man. Objects can overgrow humanity if their value are higher than their serviceability — due to unfair distribution or short supply and if unfair distribution makes their value more important than their direct use.

Every object speaks about whom it belongs to, every object gives an expression something about the man whom it is serving. Principally objects are made to fulfil the needs of man, but in the course of production and distribution they get the marks of social differences. There are more profound relations: objects induce people to make double effort: first to produce them, then to get them. Object is produced by work that you can get by working again thus the object becomes the tool, product, result and purpose of labour. Man is the creator and is also exposed to the objects made by himself to serve him. The more effort is necessary to get something the more important it becomes for man because the object is the aim and even the reward of human endeavour.

Consuming life becomes alive. The objects during their humanization by the work invested in them make the human purposes material.

All the works, all the relations, all the ideas, all the wishes become object. The ideological struggle transformed into production is expressed by objects. People without comfort, without help cling to objects and thus humanize them.

All the objects have their historical value and they include the sense of the present. You can find in the most common object — it may be a cup, a chair or a peace of cloth — the long period of human development as well as the present purpose. All the objects embody the course of planning and realisation, the delight of handling and attractivity or the contrary of these qualities. The creation of an object begins by the raw material purchases followed by the production of tools necessary. Then vehicle is needed to transport it, shop to sell it; lots of people must work together during the planning and organizing to transform an idea into an important and useful object. This process is interwoven by the organs of society aiding and hindering each other thus exerting influence on the abovementioned stages.

The transformation of relations into objects can transfer and transmit the conventions or — getting a new role — it can also create new ones.

Objects build up the social processes and they give manifestation of them; the process of life and the fragile lives are surrounded by unbreakable and fragile objects; in the mass of objects strived for during the everyday life we can see the whole history consisting of these everydays. Agnes Losonczi

8

Milyen az a környezet, amelyben élünk? Honnan származnak, hogyan jöttek létre a tárgyak, amelyekkel naponta találkozunk? Mit ér az örökség, melyet elődeinktől kaptunk, és mivé lett a kezünk között, mit hagyunk örökül az utánunk jövő nemzedéknek? Van-e valami sajátos karaktere tárgyi kultúránknak és ha igen, milyen az? Van-e ami ebből maradandó, továbbépíthető és ha van, mi az?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor megkíséreltük összerakni, olykor a törmelékek közül kibányászni az elmúlt évtizedek tárgyi emlékeit. Nem könnyű feladat: az újítás és megújulás lázas igyekezetében a fürdővízzel együtt gyakran megszabadultunk a fürdőkádtól is, s az alkotó munka mellett nem maradt idő és erő még a nyilvánvaló értékek megőrzésére sem.

Néhány hónap alatt nem lehet évtizedek e/maradt munkáját pótolni. Az eredmény szükségképp töredékes, kiegészítésre, módosításra szorul. Néhol talán összeáll a kép egy-egy darabja, de a részletek összefüggése még alig látható. így a fellelt dokumentumokat egyszerűen az idő mentén, ötéves periódusokra rendezve adjuk közre, hat témakör (az utca képe, a munkahelyi környezet, a közösségi létesítmé­nyek, a lakás, a vizuális kommunikáció és az öltözködés tárgyi világának) ismétlő­dő áttekintésével.

Reményünk, hogy e vázlat hozzásegíthet a tisztábban látáshoz és további munkára serkent.

Pohárnok Mihály

What kind of an environment do we live in? Where do our everyday objects originate from; how did they come into being? What is our heritage worth? What have we done to it, and what will we leave to the coming generations? Have our objects got any specific character — if yes, what kind? Has this heritage got any lasting value, any that can be elaborated on — if yes, which one?

We have looked for the answers to these particular questions, and in attempting to collect the objects used in the past decades we often had to unearth them from debris. It's not an easy task: in the struggle for renewal and innovation we often got rid of the bathtub together with the bathwater, so to speak. Besides the work to be done, there was no time and energy left to preserve not even the obviously valuable. One can't make up for a job left undone for decades in a couple of months. The findings are necessarily fragmentary, they need supple­menting and correcting. Some of the pieces of the jigsaw are perhaps in place, but the structure of the image is scarcely visible. Thus the documents have been arranged according to sheer chronology; they have been amassed in periods of five years, reflecting the six broad categories we established (the streets, the work environment, public facilities, flats, visual communication, clothing and outfits).

We hope that this sketch has contributed to a fuller consideration of the matter, and may also inspire further study.

Mihály Pohárnok

9