HEINRICH BÖLL: ÉS LŐN ESTE ÉS LŐN REGGEL

Heinrich Böll (1917-1985) a XX. századi modern német próza kiemelkedő alkotója.Elsősorban háborús novelláival vált világhírűvé, 1972-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. AMagamról c. rövid írásában így vall: „Kölnben születtem 1917. december 21-én, amikorapám, akit népfelkelőnek hívtak be, ellógott a hídőrségről; a világháború legszörnyűbb éhség-évében született nyolcadik gyermeke, kettőt ifjan kellett eltemetnie; átkozta a háborút meg acsászári őrültet, akit később megmutatott nekem az emlékművön.

Apai őseim évszázadok előtt jöttek a brit szigetekről, katolikusok voltak és VIII.Henrik államvallása helyett az emigrációt választották. Hajóácsok voltak, Hollandiábólhajóztak fel a Rajnán, mindig szívesebben éltek városban, mint vidéken, s ilyen messzireszakadva a tengertől asztalosokká lettek. Anyai ágon parasztok és sörfőzők voltak az őseim;az egyik nemzedék jómódú és szorgalmas, a következőben aztán felszínre tört a pazarló, azazt követő szegény lett, ismét érvényesült a szorgalom, míg az utolsóban, amelyből anyám isszármazott, összegyűlt minden világmegvetés, és nevük is kihalt. (…)

Mindig írni akartam, már korán megpróbáltam, de csak később találtam meg aszavakat.”1

Rónay György megfogalmazása szerint Böll „minden műve erkölcsi tett is,” melyekrejellemző egyrészről a törekvés, miszerint „próbáltuk megfejteni a Gonosz titkát, és nemtaláltuk a képletét,” másrészt és elsősorban azonban azt kutatja, hogyan lehet etikusEmberként élni egy embertelen világban. A második világháború fizikai és lelki sebei legtöbbművén évtizedek múltán is átütnek, mert „Sohase lesz vége a háborúnak, gondoltam, amígcsak egyetlen seb is vérzik bárhol, amit bárkin ejtett.”2 A realizmus és a gúny, a szatíra és ahumor eszközeivel ábrázolja a megszokhatatlan, súlyos tragédiákat. Hősei – egyszerű,hétköznapi – „törött” emberek, akik emberségük mélyén kaptak sebet; olyan iszonyúélményben volt részük, amitől az ember megszűnik teljes ember lenni. E sebekkitörölhetetlenek és felülírhatatlanok. Novellái és regényei többnyire egyetlen nap időkeretébezárva ölelnek fel évnyi-évtizednyi történelmet, személyes sorsot, és felvillantják a várhatójövő kilátásait, jobbára kilátástalanságát. Az 50-es évek alkotásai az emberi roncsokhányattatásait, a 70-es, 80-as évtized művei a lassan meginduló gazdasági-társadalmi fejlődésellentmondásait, a demokrácia fonákságait, a jövőbeli feszültségeket magukban hordóválságjelenségeket hozzák felszínre. Bár Ancsel Éva gondolatai a magyar történelemrevonatkoztatva íródtak, mélységesen igazak Heinrich Böll figuráinak életére is: „Sokan úgygondoltuk, hogy a konszolidáció hosszú, békés évei alatt – mint mondani szokták –behegednek a sebek. Ez sok esetben meg is történt. De közben olyan fiatal nemzedék nőtt fel,amely nem kapott közvetlenül sebeket, csak tudata lett teleszórva történelmi vakfoltokkal.Lényegében sok fiatal nem ismeri családja történetét, vagy valahogy úgy ismeri, mint akitöredékes mértani vázlatot lát csupán egy építményről. S ezért lehetséges, hogy ez akataklizmáktól mentes korban felnőtt nemzedék, amelynek „csak” feldolgozni kellenecsaládja, hazája múltját, bizonytalanabb és labilisabb, mint azok, akik tudják, hogy hogyan ésmiért hányta-vetette őket – nem a sors – a történelem.”3 E felismerések átsugároznak Böllkiemelkedő regényén, a Billiárd fél tízkor-on is, amely méltán világirodalmi jelentőségű.Műveinek további érdekes, közös sajátossága, hogy mindegyikben cigarettáznak, nemcsak aférfiak, gyakran a nők is - úgy hat, mint valami kötelező, háborús fertőzés.

Külön ki kell térnünk Böll nyíltan megvallott, „provokatív” katolicizmusára: „Hogyhisz, hogy mélységesen hisz: kétségtelen; „tagadhatatlanul keresztény és katolikus (tegyükhozzá: saját hitvallása szerint is az); hite azonban közelebb áll a nagy oroszokéhoz, mint a1 Böll, Heinrich: Magamról = Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai. – Bp.: Magyar Könyvkklub, 2000. – 7-8.p.2 Böll, Heinrich: Megvittem a hírt (Die Botschaft) = És lőn este és lőn reggel: Válogatott elbeszélések (1947-981). – Bp.: Európa K., 1986. – 166.p.3 Ancsel Éva: A történelem hetedíziglene = Éthosz és történelem. – Bp.: Kossuth K., 1984. – 130.p.

Nyugat jámbor irodalmához, s ezzel megint csak arról a non-komformizmusról tanúskodik,amely egyénisége alapvonásának látszik. Vallásossága teszi oly érzékennyé a jámborságkiüresedett, külsőségessé vált formáival szemben; mert ez is olyan látszólagos, öntelt valóság,amit Böll könyörtelenül leleplez és föltár – s ezzel is kényelmetlen és botránykő másoknak.”„Mert Böll világában nem egyfelől papok és másfelől világiak, nem is egyfelől hívők,másfelől nemhívők állnak, hanem – mint egyik francia ismertetője, Henri Plard találóanmegállapítja – az egyik oldalon vannak az egoisták, s a másikon az altruisták4, az egyiken „aTulok”, a háborús erőszak (és végső soron a nácizmus) hívei, a másikon a „bárányok” (ésvégső fokon a kegyelem eljegyzettjei). S ez a két kategória nem esik egybe Böllnél, mintahogy nem esik egybe Bernanosnál, Graham Green-nél vagy Bruce Marshallnál sem, a hívő ésnemhívő, vagy a katolikus és nem-katolikus kategóriáival.”„Böll meglátja a fönnálló rend alatt a rendetlenséget és a szervezett felebaráti szeretet alatt aközönyt, vagy ami még rosszabb, azt a törekvést, hogy a lehető legjobban vásároljuk megmagunknak a nyugodt lelkiismeretet.”5

Elemzésünkben egy kivételes novelláról lesz szó, címe És lőn este és reggel, amely1954-es datálású – pontosan 50 éve íródott -, és címadó, középponti darabja lett a hasonlócímű, magyarul megjelenő, válogatott elbeszéléseknek, 1986-ból. Kivételes – mert aháborúnak leghalványabb, legáttételesebb nyomát sem fedezhetjük föl benne. Hétköznapiolyan értelemben, hogy valóban a Böll számára oly lényeges „hétköznapok világában”játszódik, amely sokkal fontosabb színtér, mint gondolnánk: „A hétköznapi élet tele van rejtettdrámákkal, mert interszubjektív világ ez, mások kiiktathatatlan jelenlétével, ha ez a jelenlétnem is mindig empirikus. És azért is, mert a hétköznapokban a történelem is jelen van.Méghozzá hetedíziglen. A mindennapok életvilága az a tartomány, amelybe az emberkikerülhetetlenül visszatér, amelybe belenyúlhat és amelyet megváltoztathat.”6 E pár laposelbeszélés egy „mindennapos, rejtett dráma” története: Brenig és Anna házasságánakválságáról szól. Különös – de éppen az előadásmód logikájából fakad, hogy a 25 évesfiatalember, akinek szemszögéből, E/3. személyben az író az eseményeket ábrázolja, csupánvezetéknevén ismeretes az olvasó előtt, míg a felesége, a nála négy évvel fiatalabb Anna csaka keresztnevén szerepel. Kivételes a novella olyan értelemben is, hogy szépnek mondhatjuk. Ebensőséges szépség pedig – mint a német írónál egyébként oly gyakran – ezúttal nem akatarzist kiváltó tragikumból, hanem egészen egyszerűen a sorokon átütő szeretetből fakad,amely mentes minden szentimentális sziruptól. Böll írói módszerére jellemző, hogy a történet„reális időkerete” pontosan behatárolt: december 24-én déltől este kb. 7-8 óráig tart, azidőutazás a múltba és a jövőbe viszont hosszú években mérhető. Szenteste napjának utolsóóráit éljük át a gyertyagyújtás előtt – a főszereplővel együtt, aki tulajdonképpen nem teszsemmit; nem tudja, „hogyan nyúlhat bele, és hogyan változtathatja meg” egyik pillanatról amásikra elromlott házasságát. Szinte tehetetlenül és gyámoltalanul toporog a probléma előtt,ennél fogva aztán a már előre megvett és összecsomagolt ajándékokat sem tudja hazaszállítani– bár négyszer is próbálkozik - a pályaudvari csomagmegőrzőből. Állapotát ő maga isfonáknak érzi, jellemzése háromszor olvasható: nagyon felnőttnek érezte magát, ugyanakkoregy kicsit idétlennek is. Félelme a „megnémult” feleségével való találkozástól olyannyiralebénítja, hogy karácsony este üres kézzel, későn állít haza; felesége már le is feküdt – ígyközös ünneplésük elmarad. E látszat-vereség azonban – látni fogjuk - a férfi számára avisszanyert boldogság forrása lesz.

Induljunk ki az író által megadott, fent idézett állapotrajzból: nagyon felnőtt,ugyanakkor kicsit idétlen. Mit foglalhat mindez magában? Mindenképpen feszültséggeltelített, kevésbé boldog, inkább kínos lelki helyzetet. Az „előtag” a gyermeki élet ártatlanörömeiből kinőtt - kilódított, felelősségektől terhelt, dolgozó fiatalember szituációja: Szerette4 altruista= önfeláldozó, áldozatkész, emberszerető5 Rónay György: Heinrich Böll = A kereszt igazsága. – Paulus Hungarus – Kairosz, 1999. – pp.305-325.6 Ancsel Éva: Éthosz és történelem. – Bp.: Kossuth K., 1984. – 114.p.

a havat, szerette a fagyot, kölyökkorában mámorosan szokta harapni a hideg levegőt, mosteldobta a cigarettáját, odatartotta a szélnek az arcát, a szél könnyű, sűrű, pelyhes havatkavart az állomás felé: Brenig nyitott szemmel nézett a havazásba, mert szerette aszempilláira tapadó havat, az elolvadó, apró cseppekben az arcán lecsurgó pelyheket, és amindig újabbakat, újabbakat. Ez az önfeledt, gyerekes játék – mely csupán pár másodpercigtartó kirándulás a boldog múltba - ellenpárja kicsit idétlen, határozatlan toporgásának: megintelővette a zsebéből a csomagbárcát, de aztán újra összehajtogatta és eltette. Már harmadszorbukkant föl, harmadszor vette elő és tette el megint a bárcát. A nagyon felnőtt állapotnyomasztó érzésének taglalása a humort sem nélkülözi: Talán túl fiatalon nősültem, gondoltaBrenig, talán várnom kellett volna, míg Anna komolysága kicsikét csökken, én viszontmegkomolyodom – de hát tudta, hogy ő maga is elég komoly, Anna pedig pontosan annyiraaz, amennyire kell. E komolyság nyilvánvalóan az önálló, illetve közös életre való képesség, afelelősségvállalás megfelelője. A harmadik tényező a legsúlyosabb: nincs igazuk azöregeknek, amikor a boldog ifjúkort emlegetik: fiatal emberek életében minden komoly éssúlyos, és nincs, aki segítene rajtuk. „Minden komoly és súlyos” – úgy is fogalmazhatnánk, ajátéknak vége; minden tettnek, szónak vagy akár a passzivitásnak súlyos, visszavonhatatlankövetkezménye van, nem úgy, mint gyermekkorunk boldog-felelőtlen játékaiban: „Milliószornem érünk rá valakit végighallgatni, milliószor legyintünk, de ez tett volt, s nemcsakviselkedés, ez akkor szokott tudatosulni mint etikai horderejű gesztus, ha egy súlyos történésvisszafelé világító fényében előzménynek bizonyul, vagy annak tekintjük. Ha azonban errenem kerül sor, akkor is megvan a maga következmény-lánca minden hétköznapi tettnek, ésvalamilyen módon visszaköttetik annak az élet-egészéhez, akitől eredt.”7 Talán ez az egyiklegsúlyosabb tényező a felnőttség állapotában: Minden tettünk tett-értékű, következményeitpedig nekünk magunknak kell viselnünk – nem lehet többé a szülők háta mögé bújvamenedéket keresni. A magányba taszítottság, a félelem, amelynek forrására - előzményérecsak késleltetett módon derül fény, mintha maga Brenig sem szívesen nézne ismét szembehibájával, komoly és súlyos helyzetet teremt a fiatalember számára. Az idétlenség pedig éppena paradox szituáció folyománya: Felnőttként nem találja a komoly és súlyos élethelyzet,felnőttekhez méltó megoldásának kulcsát. Tétovasága, tehetetlensége lerí róla: Apoggyászfölvevő bizalmatlan pillogása zavarta, előgyelgett a kijáratig, ott megállt, a néptelenteret nézte. Az emberek céltudatosan elsietnek mellette, ő pedig csak álldogál a hóesésben; alehetséges megoldás – hogy Annát szóra bírja – csak feltételes módban fogalmazódik megbenne, felhívhatná telefonon, de tényleges tetté nem érik. A fiatalember állapotát tárgyiasszimbólum segítségével is érzékelteti – ismétlés, fokozás alkalmazásával - az író: afeleségének szánt ajándék most egymagában áll kartondobozban a poggyászraktárban, azegyik legfelső polcon. – Brenig elnevette magát, dél óta most derült először valamin, ésfölnézett a kartondobozára, amely a rács mögött mintha börtönben állt volna a polcon. Őmaga is be van zárva Anna hallgatása börtönébe - nem elég a doboz, még ott afelfeszíthetetlen rács is; milyen rideg kép! - pedig a novella felütése szerint éppen e doboz„fedezéke alatt” szeretett volna hazatérni: Csak délben jutott eszébe, hogy ami karácsonyiajándékot Annának vett, azt leadja a pályaudvari csomagmegőrzőbe: nagyon örült azötletének, mert így kellett egyenest hazamennie. Határozatlansága azonban csődhelyzetbejuttatja: Se virág, se ajándék, gondolta, fáradtan és idétlenül fog hazaérni, pedig, jutotteszébe, egy tábla csokoládét biztosan kapott volna a váróteremben. Végül ajándéktalanul –azaz fegyvertelenül, minden pajzs nélkül kell megbirkóznia az otthoni helyzettel: Mióta Annanem szólt hozzá, félt hazamenni, az asszony némasága mint egy sírkő dőlt rá, amint alakásba belépett. Ez a rejtett, drámai alaphelyzet történetünk kiindulópontja - e félelembőlfakadóan halogatta órákon át – éppen Szentestén - Brenig a hazatérést. Mielőtt azonban abba ahibába esnénk, hogy egyetlen félmondatnyi jellemzés után – nagyon felnőtt és kicsit idétlen –

7 Ancsel Éva: A hétköznapok reggel kezdődnek = Éthosz és történelem. – Bp.: Kossuth K., 1984. – 113.p.

„leírjuk” a fiatalembert, mint egy nyámnyila, magatehetetlen, savanyú és életképtelen férfit,árnyaljuk tovább a róla alkotott képet az író által kínált támpontok alapján.

Gondolataiban nagyon gyakran szerepeltek – mindösszesen nyolcszor – az örült,szerette igék. Alapvetően boldogságra és szerelemre beállított lelkülettel viszonyult két évetartó házasságához, és személy szerint Annához: A konfliktus ellenére, melynek egyelőre nemleli a megoldását, azért szerette Annát. Azelőtt örült, ha hazaért, az esküvőjüktől fogva kétéven át, szeretett Annával vacsorázni, beszélgetni, aztán lefeküdni, és legjobban azösszefekvés és az elalvás közötti órát szerette. Most sem haragszik rá, s amikor a városbansétál, maga elé képzeli őt kislányként is: könyvet olvasott álmodozó-komoly arccal, tízévesen,lámpafényben, a szempillája szőke, a szeme sötét, elnyílt szájjal és pillogva ült az olvasmányafölött… Meleg színekkel, szeretettel megelevenített életkép jelenik meg előtte. Sőt, még azoncsodálkozott el hirtelen Brenig, hogy nem gyűlöli Annát a hallgatásáért, nem kívánja, hogybár mást vett volna el. Bár kapcsolatukról nagyon keveset tudunk meg, csak annyit, hogyhárom éve ismerik egymást, de valószínűsíthető, hogy ez az első, igazán komoly feszültség aházastársak között. Brenig nem akar meghátrálni a megoldás elől, nem akarja megadni magát,határozottan elutasít mindenfajta közkeletű, kényelmes kiutat: A példálódzók szótáramindenestül érvénytelen volt: megbocsátás, válás, elölről kezdeni, az idő majd segít –mindezeknek semmi haszna. Birkózzék meg maga a bajával, hiszen ő ő maga, s nem olyan,mint más, és Anna is más asszony, mint a többi férfi felesége.A szerelem – házasság – család témakörrel kapcsolatos gondjai és aggodalmai többszörfelszínre bukkannak benne, és nem tagadható meg tőle – és természetesen Bölltől sem – a jólfejlett humorérzék:- Minek megházasodni, gondolta Brenig: gratulálnak a házasulóknak, virágot küldenek,

hülye táviratokat hoz haza a postás aztán magára hagyják. Kiszámolják, hogy el tud-etartani a házasodó egy családot, de hogy mi az a család, mi az, családnak lenni, azt egysem mondja meg. Virágot, azt küldenek, húsz csokrot is, akkora a szag, mint temetéskor,aztán porcelánt tördösnek össze a kapuban, aztán magára hagyják az ifjú házast.

- A házasságról könyveket is kapni, Brenig megnézte bennük, hogy mit lehet tenni, ha ebben– abban félresikerül a házasság, de egyetlen könyv sem említ olyan feleséget, aki kővéválik. A könyvek arról szóltak, hogy mit tegyen, aki gyereket akar, és mit az, aki nem akargyereket, sok nagy és szép szó volt bennük, de hiányzottak belőlük a kis szavak.

Valós képet fest az író: Nagyon sok fiatal házaspár tanácstalanul áll az esküvő után váratlanuljelentkező feszültségek előtt, képtelen azokat megoldani. Ezt csak egyetlen adattal szeretnémalátámasztani: Magyarországon évente átlagosan 50.000 házasságot kötnek, ezzel egyidejűlegkb. 25.000 házasságot felbontanak. Az is köztudott, hogy a házasság, mint intézménypresztízse csökkent, a fiatalok úgy vélekednek, hogy „minek kössenek házasságot, az csakpapírt jelent.” A németeknél a „holtomiglan – holtodiglan” kimondása után az öröknek hittházasságok átlagban 13,6 évig tartanak. Vajon miért van ez így? A szerelemre - házasságravonatkozó „ismeretek” mélységesen elégtelennek bizonyulnak a gyakorlatban, a szürkehétköznapokban; idevonatkozóan hadd idézzük egy szociálpszichológus magvasmegállapításait: „Minden kultúra s egy-egy kultúra jegyében fogant minden kor kitermeli amaga tömegesen forgalmazott vonzalommagyarázó sémáját. Az európai – észak-amerikaiművelődés, mint közismert, a zsidó-keresztény hagyomány jegyében fogant, s e hagyományszámos vonzalomsémát termelt ki, melyek közül jelenünk tömegkultúrája leginkább a XVIII-XIX. században korszerű romantikus – szentimentális sémákra fogékony. A tömegkultúratermékei, a szórakoztató filmek és színdarabok, a bestseller regények, valamint a slágerek azta hitet hintik el, hogy létezik tökéletes szerelem és barátság, melyben nincs konfliktus,szüntelen a boldogság, és csak a halál vethet véget a kapcsolatnak. Ez a sematikus mintapersze eltorlaszolja a valóságos helyzet megismeréséhez vezető utat, lehetetlenné teszi avalóságos ön- és társismeret kialakulását, és egészében nagyfokú pszichológiaikulturálatlanság tünete. Ez az irracionális romantikus – szentimentális kelléktár ugyan

kirívóan ellentmond valóságos tapasztalatainknak, mégis ragaszkodunk hozzá, mivelpszichológiailag kiegyensúlyozott, harmonikus, ellentmondás- és konfliktusmentes ideáltmutatnak, ahová csábító a menekülés a valóság kiegyensúlyozatlan, konfliktusos,ellentmondásos társas viszonyaiból.”8

Ezek alapján messzemenően tiszteletre méltó és kivételes jelenségnek számít, hogy Brenigszembe akar nézni a valósággal, üresnek látja a szokásokat és hagyományokat; keresi aszemélyre szabott megoldást, utánanéz, utánaolvas kérdéseinek -– csak éppen választ nemtalál. Nagyon kevesen feltételezik, hogy a szerelemre, az önálló családalapításra fel kellkészülni; illúziótlan, szilárd ismeretek szükségesek a csalódás elkerülése és a tartós boldogságérdekében. Különben legtöbb esetben a következő történik: „Elgondolkodtam rajta, hogymennyire képtelen dolog is a szerelem, s hogy az ilyen képtelenségeken alapul az emberegész, törékeny élete. Egy napon fölébredünk egy idegen hálószobában, egy idegennel, éssoha többé nem találunk vissza önmagunkhoz: a véletlen, a kéjvágy és a pillanat szeszélyeszabja meg lehetetlen életünket, gondoltam.”9 Szükségszerű, hogy így legyen?

A fiatalember felvetéseire - elsőre talán meglepő módon - a Szentírásban keresünkválaszt, az elemzés során azonban kiderül majd, hogy nyomós indokunk van erre.Brenig első, kicsit panaszos és szemrehányó, ugyanakkor gunyoros, és tagadhatatlanul jogoskérdése így hangzik: Minek megházasodni? A válasz több ezer éves, egyidős a teremtéssel:„És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzáillőt.” (I.Móz.2:18.) Tehát nem jó egyedül – a következő lépés, amennyiben az ember eztlehetővé teszi, hogy Isten maga gondoskodik a valóban hozzá illő segítőtársról. Másikfölvetése: Mi a család? „Teremtette tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képéreteremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” (I.Móz.1:27.) Érdekes módon Isten nemegy, hanem két embert teremtett, egy házaspárt – a saját képére és hasonlatosságára. A családaz isteni személyek között uralkodó szeretetkapcsolat tükre és mása volt eredeti, romlatlanállapotában. Ahogyan Ádám és Éva szeretetét egymással megosztotta, majd gyermekeikbenmegsokszorozta, tökéletes egységbe forrtak – nemcsak egymással, hanem Teremtőjükkel is, segyben visszatükrözték az Atya, a Fiú és a Szentlélek számunkra titokzatos egységét. Acsaládból áradó szeretet kihat a környezetére, gondoskodik a többi, Földön élő teremtményrőlis, hasonlóan ahhoz, ahogyan Isten szeretete – éltető erőként - kiárad a világmindenségre. Aházastársak – a menyasszony és a vőlegény kapcsolata Jézus szavai szerint a Közötte ésegyháza közötti kapcsolat szimbóluma. Talán e ponton logikus Brenig első kérdését nemcsakok-, de célhatározóként is értelmezni: Minek megházasodni? Hadd válaszoljunkDosztojevszkij gondolatával: „Egy embert megszeretni azt jelenti, hogy olyannak lássuk őt,amilyennek Isten elgondolta.”10 Ugyanis „az embereket lényegi befejezetlenség jellemzi”11 –elsősorban erkölcsi értelemben, gyakorlatilag a bűn léte óta. A házasság legfölemelőbb céljatehát az istenképűség helyreállítása önmagunkban és egymásban. Nem rózsaszín szemüvegenát, hamis illúziók bűvöletében, mégcsak nem is hibáival együtt szeretem a másikat, hanemsegítőtársa vagyok abban, hogy fogyatékosságaitól megszabadulva, Isten erkölcsi képmásakiábrázolódjék benne! Ebből fakadóan a szerelem nem állapot, hanem szüntelen, aktívtevékenység – nem kevesebb, mint a tökéletesség kimunkálása érdekében. A házastársrészéről megnyilvánuló megbecsülés, rokonszenv csak fölerősíti a kiválóságra való törekvést,s egyben a szeretet – szerelem növekedésének ösztönzője is lesz.A fiatalember harmadik, nagyon fontos megállapítása szerint a házasságra vonatkozókönyvekből hiányzanak a kis szavak. Megfontolásra érdemes kérdés, hogy miért van ez így.Nem szívesen szembesülünk ugyanis a ténnyel, hogy minden emberi boldogtalanság forrásaaz önzés, mert az önzés bűn. Az önérdek érvényesítésének legszélesebb, legkényelmesebb tere8 Csepeli György: Vonzalmak és kapcsolatok. – Bp.: Komosz Könyvek, 1987. – pp.39-41.9 Kertész Imre: Felszámolás. – Bp.: Magvető, 2003. – 61.p.10 Bovet, Theodor: Felette nagy titok. – Bécs, 1983. – 15.p.11 Ancsel Éva: Az ember hiányai = Éthosz és történelem. – Bp.: Kossuth K., 71.p.

pedig a házastársi kapcsolat, ahol úgymond, a legtöbbet megengedhetjük magunknak. ASzentírásban valamennyi lényeges, az emberi önzést leleplező kis szó föllelhető, csak fel kellkutatni és meg kell érteni! „Keresem azt, akit a lelkem szeret.” – olvasható az Énekekénekében. (3:2.) Az igazi szerelmet kevesen ismerik igazán, mert – bármily döbbenetes –értelmi alapja van, a szeretett lény mély és alapos ismerete. Azt az embert kell megtalálnunk,akit nemcsak ösztöneinkkel – sőt, nem elsősorban érzékeinkkel, de szívünk – értelmünk -érzelmeink egészével képesek vagyunk szeretni! A szerelem tehát döntés, megfontolás, ítélettárgya, nem pedig hirtelen fellángolt vonzódás következménye. „Ha a házasulandók nemakarnak szomorú és boldogtalan érzést az esküvő után, akkor azt előtte kell komoly és alaposmegfontolás tárgyává tenniük. Senki sem tudja annyira elrontani egy nő boldogságát éshasznosságát, vagy teheti életét szívszaggató teherré, mint saját férje. És századrésznyire semtudja más lehűteni egy férfi reményeit és törekvéseit, megbénítani erőit és tönkretennibefolyását és kilátásait, mint saját felesége. Sok férfi és nő az esküvő órájától számolja életesikerét vagy kudarcát, és eljövendő élete reménységét. A házasság az esetek többségében alegkeserűbb iga.”12 Döbbenetes, de igaz megállapítások. Egyébként a „keserű iga” rémképzetegyötri Breniget is; erről még később szólni fogunk.Van még egy másik, nagyon fontos, kis szó a Szentírásban: „Annakokáért elhagyja a férfiú aző atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez: és lesznek ketten egy testté.” (I.Móz.2:24.)A modern ember szókincséből szinte kihalt a „ragaszkodás” szava, szívéből pedig aragaszkodás érzése. Pedig a leggyöngédebb, legszorosabb és egyben legszentebb,kizárólagosságot feltételező kapcsolat kifejezője férj és feleség között; nem mellékesen pedigmegelőzi az egy testté válás aktusát!Nem utolsósorban a kis szavak közé sorolhatók a legnehezebben kimondható szavak, amelyeka konfliktuskezelés és –megoldás leglényegesebb elemei: „Bocsáss meg!” Hadd idézzünk egyminden esetben használható, végtelenül egyszerű receptet: „Ha a feleségemmel veszekszem,meg vagyok győződve, hogy 98 %-ban igazam van, és ő ugyanezt hiszi magáról. De hamindketten megpróbáljuk azt a 2 % hibát, amit önmagunknak tulajdonítunk, kijavítani és értebocsánatot kérni a társunktól, akkor a veszekedést 100 %-ig megszüntethetjük.”13 E kisszónak csodatévő hatalma van, ha őszintén és magunktól képesek vagyunk kiejteni.

Végül pedig a kis szavak a házastársak kapcsolatából, egymáshoz intézett, - szerelmetés megbecsülést kifejező - mondataiból is hiányoznak. Egy német felmérés szerint aházastársak hat évi együttélés után kereken kilenc percet beszélnek egymással naponta.! SütőAndrás drámai megfogalmazásában, Isten szájába adott keserű mondatokban ez így hangzik:„Elegendő büntetés lesz rajtuk, hogy keresni fogják egymást, és örömük csak annyi leszbenne, amennyit a bujaság érzékszervei fölfognak. Meghalnak egymásban anélkül, hogykölcsönös szavaikban újjászületnének, ahogyan terveztem, mikor a nyelvüketformáltam. Világ bolondja, még verset is írtam nekik, Énekek Énekét, hogy annakgyertyafényénél nemzzék a gyermekeiket. Kioltották. Metaforákba öltöztettem a mirigyeiket,az ingereiket, hogy ha öröm és bánat esetén megkérdik egymástól: miért esik az eső aszemedben? – a gazellánál, mely párjának hátrahagyott üzenetként ugyancsak könnyével jelziaz utat, ahol elmegy, többet tudjanak magukról mondani. Használtam valamit vele?”14

Térjünk át ezek után a Brenig lelkét leginkább feldúló problémára; ugyanis alegnagyobb félelem Anna némasága – és annak várható kilátásai - miatt gyötörte:

De az asszony arca néha olyan lett, mint a kő, és ilyen percekben hirtelen látta, hogymilyen lesz, ha öregasszony lesz, ez hirtelen harminc évvel előbbre lökte a jövőbe, egykősivatagba, saját magát is vénnek látta, olyannak, mint nem is egy ismerős férfi: az arcán amegkeseredés barázdái, a visszanyelt fájdalom görcsössége, a bőrében a lassan

12 White, E.G.: Boldog otthon, A házastárs kiválasztása c.fej.13 Bovet, Theodor: Felette nagy titok. – Bécs, 1983. – 51.p.14 Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat

meggyülemlő, az orrcimpáit is megsárgító epe színe – akár a többi halálfej-álarc körös-körüla hétköznapokban.E félelmetes látomás - szerencsére még nem teljesedett jövőkép - bizonyítja, hogy a legtöbbházasság valóban keserű iga a felek számára: „halálfej-álarcok a hétköznapok kősivatagában.”Ha megfigyeljük az író által felvonultatott birtokos szerkezeteket, talán leáshatunk ezentünetek gyökeréig, lévén ok – okozati viszonyok feltárói: a megkeseredés barázdái, avisszanyelt fájdalom görcsössége, a lassan felgyülemlő, megsárgító epe színe. A Szentírásbantaláló drámai leírás taglalja ezen - „élőhalott” állapot magyarázatát: „Honnan vannakviszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák ezeket?Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni,harcoltok és viszálykodtok. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek:csupán élvezeteitekre akarjátok eltékozolni.” (Jak.3:1-3.) „Ha pedig keserű irigység ésviszálykodás van a szívetekben…” nem lehettek boldogok. Az önzés, az önző kívánságok,melyek újra és újra felütik a fejüket, nagyon gyorsan hadszíntérré változtathatják alegígéretesebbnek indult házasságot is: kívántok, öltök, irigykedtek, harcoltok, viszálykodtok.Ez a boldogtalan küzdelem nem jár feltétlenül tányércsörömpöléssel, hangos szitkokkal –lehet néma, elfojtott indulatok harca is. Mi lehet az orvosság? Nagyon egyszerű az alapelv:„Mindenki inkább adjon szeretetet, mint követelje azt!”15 Ha Isten két embert„egybeszerkesztett,” akkor minden önző megnyilvánulás ezen egység szétválasztásátmunkálja. Önmagunktól jól szeretni nem tudunk – ez egy rendkívül fájdalmas tény, de hafölismerjük, máris közelebb jutunk a megoldáshoz: „A felülről való szeretet tiszta,békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nemkételkedő és nem képmutató.” (Jak.3:17.)16

Viszonylag hosszú késleltetés után, csak a novella közepén túlhaladva buggyan ki afiatalemberből a kettejük közötti feszültség és Anna hallgatásának oka:- Huszonöt éves vagyok, gondolta Brenig, és egy hazugságnak, egy füllentésnek, egy olyan

hülye füllentésnek, amilyet millió férfi követ el hétről hétre vagy hónapról hónapra, iszoma levét: kegyetlen dolog ez, hogy a megkövült jövőt kelljen magam előtt látnom, Annátmint egy szfinxet a kősivatagban, magamat mint keserűségbe sárgult vénembert. Alevesfűszeres üveg mindig ott lesz a szekrényben, persze, a sótartó a helyén, én réges-régosztályvezető leszek, tisztességesen el tudom tartani a családomat, azt a kőszobor-családot, és soha többé nem nyújtózom el az ágyban, nem dicsérem az elalvás előttiórában az Urat, amiért megteremtette az estét, a nagy esti elpihenést a munka után, ésmajd ugyanolyan hülye táviratokat küldök ifjú házasulóknak, mint én kaptam…Más asszony nevetett volna egy olyan idétlen füllentésen, minden asszony tudja, hogy aférje valamennyit letagad a fizetéséből: talán valamiféle természetes önvédelem eszeltet kia férfiakkal ilyen hazugságokat, Anna arca viszont megkövült tőle.

Tehát egy – Brenig számára aprónak tűnő – hazugság, egy füllentés, ahogy ő nevezi, váltja kiAnnából a megkövült állapotot. Ráadásul egy olyan füllentés, amelyet millió és millió férjismétlődően elkövet: letagadta a fizetése egy hányadát.Mi is a hazugság – vagy ahogy Brenig eufemisztikusan fogalmaz, füllentés? A Tízparancsolatis megemlékezik róla, a 9. pontban, mint az egyik legsúlyosabb bűnről. Manapság korántsemesik ilyen súllyal latba, a társadalmi és családi életet kibogozhatatlanul átszövi a hazugságokszövedéke. „A legrosszabb a hamis szó, a hazugság. Az ember már akkor jó lenne, ha csakigazmondó volna.” Ezt Franz Grillparzer Jaj a hazugnak! című drámájában mondja Chalonspüspöke. A hazugságot hamis információk tudatos kibocsátásaként definiálhajtuk, mely révéna kibocsátó a befogadóval szemben előnyöket szerez. (Kivételt képeznek ez alól a „kegyes”,nem önérdekből születő hazugságok.) A hamis információk kibocsátása stratégia, amely jóval15 White, E.G.: A nagy Orvos lábnyomában. – Bp.: Advent K., 2001. – 251.p.16 Az idézett ige szavai a bölcsességre vonatkoznak, de a szeretet vonatkozásában is tökéletesen helytállóak, ld.I.Kor.13.fej.

egyszerűbb, tudattalan szinten közismert.” Mindezt Konrad Lorenz, a világhírű osztráketológus írja, és megvizsgálja az egyes állatfajok magatartását, majd a következő,megdöbbentő következtetést vonja le: Az állatvilágban „a fajtársak nem hazudnak egymásnak.Más szóval: egy állatfajnak érdeke, hogy képviselői félreinformálják a zsákmányolóellenséget, az viszont nem, hogy egymást megtévesszék. Úgy tűnik, hogy a hazugságlehetősége a szó voltaképpeni értelmében csak a nyelv kialakulásával vált lehetővé.”17

Egyszerűen összefoglalva a hazugság az ember, pontosabban a bűnös ember specifikuma.Brenig szavaiból kihallható a mentegetőzés kényszere – talán valamiféle természetesönvédelem eszeltet ki a férfiakkal ilyen hazugságokat -, de azért némi ellentmondást isfölfedezhetünk gondolatmenetében: Brenig nem akar szokványos, hétköznapi házasságbanélni, egyedi megoldást szeretne problémájára is, ugyanakkor a tucatférjekre, átlagemberekrejellemző hibát követ el – Anna reakciója azonban korántsem szokványos, hanem határozottan„egyedi.” Az pedig már más kérdés, hogy ha ketten „eggyé” lesznek, miért van szükségönvédelmi technikákra egymás ellenében. Mivel a novella előadásmódja egy szempontú, a 21éves fiatalasszony nem kap szót, hogy megtudjuk, pontosan mi az a momentum, ami ilyenmélyen megsértette. Nem tudjuk, vajon hallgatásával büntetni akarja-e férjét, vagy„egyszerűen” beléfagyott a bánat, és képtelen megszólalni. Az olvasó nem tudja – és Brenigsem tudja. Ez pedig elárulja, hogy egymásról korántsem alkottak még e három év alatt tisztaképet. Az sem dönthető el, a férfi bocsánatot kért-e, illetve Anna adott-e neki lehetőséget abocsánatkérésre; továbbá hogy érez-e bűntudatot vagy csak maga a hallgatás terheli ésnyomasztja őt. Egy mindenestre biztos: A fiatalember a férj és feleség közötti bizalmat,őszinteséget törte meg; azt egyelőre nem tudni, véglegesen összetörte-e. Mit lehet ilyenhelyzetben tenni? Mindkét fél részéről volna javítanivaló. A megoldás, amit az ifjú férjnektanácsolni lehet, első hallásra talán meglepő: „Kövessétek mindenki irányában a békességet ésa szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid.12:14-15.) A békesség és aszentség – vagyis a tökéletességre törekvés – legelsősorban a házastársak egymás irántikötelezettsége, ez pedig kizárja a hazugság legenyhébb formáját is, „nehogy a keserűségnekbármely gyökere felnövekedjék” közöttük. A békességre törekvés velejárója a vétekbeismerése és az egyidejű bocsánatkérés. Anna számára is van néhány „kis szó” aSzentírásban, ami feloldhatná benne a lélek görcsös állapotát; bár e szavak egy részét Pálapostol kifejezetten a férjeknek címezte, az asszonyok is megszívlelhetik: „Ti férfiak,szeressétek feleségeiteket és ne legyetek irántuk keserű kedvűek. (Kol.3:19.) A fiatalasszonymegkövültségének talán leginkább a ’keserű kedv’ a megfelelője. Hogyan szabadulhatunk ebéklyóból? „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, megbocsátván egymásnak,miképpen az Isten a Krisztusban megbocsátott néktek.” (Eféz.4:32.) Nagyon lényeges, hogyképesek legyünk egymásnak szívből megbocsátani, különben megkeményedünk a haragban,az önsajnálatban, megsárgulunk az epétől, szó szerint belebetegedhetünk. S akkor valóbanigaza lesz Brenignek, hogy abban a kősivatagban olyan lesz a karácsony, mint az évakármelyik napja, húsvét olyan, mint egy esős novemberi nap, és ha nem vigyáz, akkorharminc-negyven letépdesett falinaptár marad az életéből, lapok szakadozott szélebádoglemez csíptetőben. Ismét egy tárgyiasító jellegű szimbólum, mint fentebb a rács mögézárt doboz. Ahogyan a kartondoboz magában rejti az ajándékokat, úgy Brenignek sincslehetősége a benne rejlő békülési vágyat, szeretetet kifejezni, mert börtönbe zárja Annakegyetlen hallgatása. Ha ez így marad, akkor az élet értelme elvész: nem lesz más, mintharminc – negyven letépdesett falinaptár, s ami talán még csüggesztőbb látvány, lapokszakadozott széle a bádoglemez csíptetőben. Milyen csúnya, taszító kép! Egyvisszafordíthatatlanul elrontott, értelmetlen élet maradéka – a boldogtalanságban leélt évekjelképe! Pedig csupán egyetlen dolog hiányzik belőle: a szeretet, amely készséges amegbocsátásra, amely „nem rója fel a gonoszt.” Olyan szeretet, amely alkalmat ad a

17 Lorenz, Konrad: Ember voltunk hanyatlása – Bp.: Cartaphilus, 2002. – pp.261-264.

bocsánatkérésre, azután pedig Isten nagylelkűségét gyakorolva „háta mögé veti” az elleneelkövetett bűnöket, s nem emlegeti őket adandó alkalommal, még tíz év múlva is.

Az Annához fűződő, komoly és kitartó szeretet-szerelem átvezet Brenig kevéssészokványos öröméhez, amely lényegében a novella címadó momentuma, és egyúttal egyedivé,kivételessé teszi az egyébként „hétköznapi” történetet, továbbá megmagyarázza, miért éppen aSzentírásból merítettünk választ az ifjú férj kérdéseire. Ahogyan már idéztük, a fiatalemberlegjobban az elalvás előtti órát szerette. Esténként, az ágyban békességet érzett, áhítat fogtael, gyakran ismételgetett magában egy már csak pontatlanul tudott mondatot: „És teremteIsten napot és holdat, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak nappal és éjjel, éselválasszák a világosságot és a sötétséget. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és reggel.”Elhatározta, hogy egyszer már megnézi Anna Szentírásában, hogyan is szól pontosan ez avers, de mindig elfelejtette. Hogy Isten nappalt és éjszakát teremtett, azt legalább olyannagyszerűnek érezte, mint a virágok, az állatok és az ember teremtését.” Érdemes elgondolkodnunk ezen a rövid igeszakaszon, amely a Biblia legelső lapján olvasható.Ha megfigyeljük a teremtés leírását, hamarabb volt a világegyetemben világosság és sötétség,mint világító testek Földünk körül. Az első nap történése a következő: „És mondta Isten:Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten avilágosságot a sötétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezééjszakának: és lőn este és lőn reggel; első nap. (I.Móz.1:3-5.) Csupán a negyedik naponkövetkezik az a mozzanat, amit Brenig oly szívesen idéz fel elalvás előtt: „És monda Isten:Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, éslegyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenekvilágítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten akét nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbikvilágító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőnreggel, negyedik nap.” (I.Móz.1:14-19.) A teremtés szakaszait egymástól világosan elválasztó,refrénszerűen ismétlődő mondat, a novella címadó idézete szerint „először” este lett, azutánreggel. Vagyis Isten fogalomrendszerében az éjszaka megelőzi a nappalt, egy teljes napnapnyugtától napnyugtáig tart – míg a modern időszámításban ez éppen fordítva működik!Pedig először pihennünk kell ahhoz, hogy teljes értékű emberek lehessünk nappal! Érdekesmódon maga Brenig sem veszi észre ezt a szemléletbeli – lényeges – különbséget, mert ígygondolkodik: megteremtette az estét, a nagy esti elpihenést a munka után…

Különös, hogy a harmadik napon alkotta meg Isten a szárazföldet és a tengert, illetve anövényvilágot; ötödik napon pedig az állatvilágot. Az élőlények teremtésének folyamata tehát„közrefogja” a Föld körüli Naprendszer megalkotását! Más szavakkal a világosság – sőt, anövényvilág is! - előbb létezett, mint a Nap és a Hold! Mielőtt mosolyogni kezdenénk e„nyilvánvaló következetlenségen,” olvassuk el a Szentírás utolsó fejezetét, amely szerint,miután Isten mindent újjá tesz, azaz újjáteremti Földünket, „ott éjszaka nem lesz; és nem leszszükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr világosítja meg őket.” (Jel.22:5.) Ugyanezttaláljuk valamivel előbb: „És a városnak nincs szüksége napra, sem holdra, hogy világítsanakbenne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.”(Jel.21:23.) Az a Jézus Krisztus, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága, akiengem követ, nem járhat sötétségben.” (Ján.8:12.) Tehát a Biblia nagyon következetes ebből aszempontból is: A világosság forrása számunkra Isten; az éjszaka – nappal váltakozása pedigerre a földi történelemre érvényes törvényszerűség. A teremtés titokzatos és örömteljesfolyamat volt, melyet az emberiség nagy része mesének minősít: „Az ember olyan eltökéltentagadja Istent mint a világegyetem korlátlan urát, hogy lefokozza saját magát, és megfosztjaeredetének – istenképűségének – méltóságától.”18 Sokan inkább azt vallják, hiszik – hiszentapasztalati tudásunk egyik tekintetben sincs -, hogy a világ az ősrobbanás, az ember pedig az

18 White, E.G.: Pátriárkák és próféták. – Bp.: Advent K., 1993. – 19.p.

evolúció vagy a véletlen „terméke.” Érdekes és elgondolkodtató a csillagászok – egy részének- mai álláspontja: „Azt mindmáig homály fedi, hogy mi történt a galaxisképződés kezdeti,döntő szakaszában, melyet a csillagászok a sötétség kora néven emlegetnek. Az ősrobbanásután több százezer évvel kezdődött ez a korszak, s amikor véget ért, egymilliárd éves lehetetta világ. A legelején tökéletesen sötét volt a Világegyetem. Később fölcsillantak az elsőcsillagfények. Ha egy teleszkópnak kellő fénygyűjtő kapacitása volna, s a megfelelőhullámhosszokat érzékelné, megláthatná e fényeket. A legfontosabb teendő tehát, hogymegépítsék ezt a nagy homályon áthatoló távcsövet.”19 Tényleg ez volna a legfontosabbteendő?Nem mindenki vélekedik így, pl. Victor Weisskopf, az USA Tudományos Akadémiájánakelnöke érdekes következtetésre jutott: „Valóban, a zsidó-keresztény tradíció olyan módon írjale a világ keletkezését, amely meglepően hasonlít a tudományos modellhez. Korábbantudományos szempontból hibásnak tűnt azt mondani, hogy a világosság korábban jött létre,mint a Nap. A jelenlegi tudományos felfogás valóban feltételezi, hogy az univerzumkezdetben különböző sugárzással volt telített, már sokkal azelőtt, hogy a Nap teremtésére sorkerült…”20

Mindenesetre a teremtéstörténet csodálattal és örömmel tölti el egy XX. századi németfiatalember szívét, akárcsak évezredekkel előbb Dávidét: „Dicsérjétek őt: nap és hold;dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek az Úrnak nevét, mert parancsolt, éselőállottak ők.” (Zsolt.148.3,5.) „Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevérőlnevezi.” (Zsolt.147:4.) A semmiből mindenséget alkotó Isten elismerése mint Teremtő -meghatározza az ember helyét a világegyetemben és viszonyát az Úrhoz: „Boldog, akinekreménysége van az Úrban, Aki teremtette az eget és a földet, a tengert, és mindent, amibennük van.” (Zsolt.146:5-6.) Ez az alázatos függőség tölti el mélységes hálával az emberszívét: „A te nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek.”(Zsolt.145:7.) Brenig ezért a szívbéli örvendezésért minden olyan szórakozásról önkéntlemondott, ami a korabeli ifjú házasokat természetes módon csábítaná, pedig világunkbankuriózumnak – inkább csodabogárnak vagy bolondnak - számít, ha valaki moziról, tévéről,szórakozásról, pletykákról lemondva, inkább Istennel való közösségre vágyódik.: És azelalvás előtti óráért lemondott a moziról, a táncos szórakozásról, elmulasztott megbeszélttalálkozókat. Esténként, az ágyban, békességét érzett, áhítat fogta el… Mindennél jobbanszerette azt az elalvás előtti órát. De amióta Anna már nem beszélt vele, ránehezült ahallgatása. Brenig örömest lemondott a filmről, táncról, beszélgetésről az Istennel valóbensőséges közösség kedvéért – legfőbb aggodalma, hogy a feleségével megromlott viszonykövetkeztében soha többé nem nyújtózom el az ágyban, nem dicsérem az elalvás előtti órábanaz Urat. Ezzel egész eddigi és jövőbeli öröme, boldogsága veszélybe került, s egyben rávilágítegy törvényszerűségre is, amely sajnos, csak kevesek tapasztalata: Isten maga is törekszikarra, hogy megszólítsa az elpihenés előtti órákban az emberi szíveket. „Álomban, éjjelilátomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházukban szenderegnek: Akkornyitja meg az emberek fülét.” (Jób.33:15-16.) Mit is jelent ez az örvendezés, békesség ésáhítat, amely minden alkalommal eltölti Brenig lelkét? „Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébeveszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.”Az igazi boldogság nem bizonyos tárgyak, esetleg személyek, vagyon stb. birtoklásában,hanem az Istennel való közösségben és békességben rejlik. Alapvető feltétele a vétkektől,hibáktól, mulasztásoktól való megtisztulás, erre utal a „visszaadott igazság” kifejezés – jelenesetben az Annával való kapcsolat rendezésének szükségessége. A történet sajátos fintora, haBrenig valóban utánanéz a Szentírásban a „lőn este és reggel” pontos szövegének, akkor csak

19 Cowen, Ron: Galaxisvadászok = National Geographic, 2003/4. – 43.p.20 Weisskopf, Victor: A világegyetem eredete = Természet Világa, 1985/12. – 541.p.

egyet kellett volna lapoznia, és megtalálja a válaszokat az általa feltett, számára oly fontoskérdésekre!Homályban marad az a részlet, vajon Anna tud vagy tudott-e ezekről a „belső szobábanelmondott” hálaadásokról. Nagy valószínűséggel nem – mégis messze ható következményeivoltak, vannak és lesznek kettejük kapcsolatára nézve. Brenig éppen az Úrral való közösségemiatt nem gyűlölte Annát a hallgatásáért. Csak akkor tudjuk ugyanis a házastársat kitartóan éshelyesen szeretni, ha Istent szeretjük legelsősorban: „teljes szívedből, teljes lelkedből, teljeselmédből.” Ebből a „felülről kitöltetett”, isteni szeretetből fakadhat szívünkben igazi szerelemtársunk iránt. A két kapcsolat kölcsönösen hatással van egymásra: Ha nem szeretem Istent, atársamat is képtelen vagyok állhatatosan szeretni; ha valami megrontja az emberi szeretet-viszonyt, az visszahat az Istenhez fűződő kapcsolatra: „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed,és ott megemlékezel arról, hogy a te felebarátodnak valami panasza van ellened: Hagyd ott azoltár előtt a te ajándékodat, és menj, előbb békélj meg a te atyádfiával.” (Mt.5:23-24.)Amennyiben Anna és Brenig konfliktusa megoldódik és kibékülnek, a férj öröme mégfokozódhat, ha feleségét is be tudja vonni esti hálaadásába. Böll egyik híres és egyben talánlegtragikusabb regényében - És száját nem nyitotta szóra - a társadalmilag „lecsúszott”,megtört lelkű férj így beszél feleségéről: „jól láttam őt, akivel annyi minden kötött össze, mintsenki mással a világon: akivel nemcsak együtt háltam, ettem, beszéltem tíz éven keresztülszüntelen – olyasvalami kötött össze vele, ami sokkal erősebb kapocs két ember között azegyütthálásnál: volt idő, amikor együtt imádkoztunk.” Fred Bogner mondata múlt időbenhangzik, a Brenig házaspár esetében talán még lehet belőle jövő: lesz idő, amikor együttimádkoznak.

A Brenig lelkében zajló vívódás – töprengés – emlékezés külső, párhuzamosfolyamata a szeme előtt zajló kirakatrendezés, amely szatirikus szálat sző a novellaszövetébe. Míg az emberek – főleg a gyerekek – még a friss hónak örülnek, a Szentestérekészülődnek, az ott ácsorgó fiatalember orra előtt a kirakatot már Szilveszterre készítik elő.Az „elidegenítő effektusok” gyakran alkalmazott eszközök Böll alkotásaiban, kijózanítóan ésmeglehetősen ridegen hatnak; egy modern, de embertelen, sőt cinikus világ jellemzői. –Például az előbb említett kisregény főszereplője egész éjjel a neonreklámok villódzó fényeités szövegét kénytelen nézni, amikor a feleségével tölt egy éjszakát egy szegényes hotelben. - És belenézett egy kirakatba, amelynek Télapó- és angyalbábuit épp más bábukra csereberéltea két kirakatrendező: dekoltált hölgyekre, akiknek meztelen vállára konfettit szórtak,csuklóikra szerpentinből bilincset kötöttek. Őszülő halántékú gavallér-bábukat ültettek lázassietséggel bárszékekre, pezsgős dugókat szórtak szét a padlón, egy báburól csak úgy lekaptáka két szárnyát meg a göndör fürtjeit, és Brenig ámult, hogy milyen gyorsan alakítható át egyangyal mixerré. Bajusz, sötét paróka, mögé még sebesen reklámszöveg a falra: ”NincsSzilveszter pezsgő nélkül.” Itt már el is múlt a karácsony, pedig még sem kezdődött, gondolta.E modern találmány, a kirakat, a maga nyers valóságában tükrözi a kendőzetlen törekvéseket:Minden, ami a szemet és a szájat, s a pénztárcát ingerli, az üveg mögé kerül. Rég nem azünnepek és hagyományok tartalma a lényeges, hanem az általuk gerjeszthető fogyasztás,illetve a belőlük kiaknázható, gyors anyagi haszon. A világ közhelyekből építkezik, s atömegek lélektelenül követik e gyors, látványos átalakulásokat – angyalból mixerré. A „NincsSzilveszter pezsgő nélkül” – egy hetvenes évekbeli magyar szlogent idéz: „Nincs karácsonyCorvin nélkül.” Más szavakkal nincs – nem lehet ünnep – tülekedés, vásárlás és mértéktelenhabzsolás nélkül.

A befejezést érdemes szó szerint végigkövetnünk:A kis előszobában aztán rögtön látta, hogy Anna eloltotta a lámpát. A hálószobaajtó viszontnyitva állt. Halkan, nemigen bízva semmiben, odaszólt a sötét ajtónégyszög felé: - Alszol,Anna? – Sokáig várt, a kérdése mintha végtelen mélységbe hullott volna, az ajtónégyszögöntúli homály és hallgatás megmondta, mire számítson még harminc- negyven naptári év alatt,és: - Nem – felelte Anna, ő pedig azt hitte, képzelődik, ezért hadarva és hangosan folytatta: -

Szamárságot csináltam. Betettem, amit neked vettem, a pályaudvari csomagmegőrzőbe, ésmire érte mentem, épp zárva volt a megőrző, várni viszont nem akartam. Baj?

Most biztos volt benne, hogy tényleg hallja a választ: - Nem -, de azt is hallotta, hogya szó nem a szobának abból a sarkából jött, ahol a két ágy állt. Anna nyilván az ablak alátolta a saját ágyát. – Ernyőt vettem neked – folytatta -, két könyvet meg egycsokoládézongorát; akkora, mint egy lexikon, a billentyűi marcipánból megmandulagrillázsból vannak. – Elhallgatott, fülelt, az ajtókereten túli sötétből nem jött válasz,de amikor azt kérdezte: - Örülsz? -, hamarabb jött meg rá az – Igen -, mint előbb a két nem.

Elkattantotta a konyhában a villanyt, levetkőzött a sötétben, lefeküdt: a függönyön átodalátszottak a szemközti házból a karácsonyfák, náluk pedig énekszó hallatszott fel aföldszintről, de Brenig visszakapta azt az egy óráját, két nemet kapott és egy igent, és ha autójött fölfelé az utcán, a fényszórója sugara megvillantotta a sötétben Anna profilját.Ez az utolsó három bekezdés az egész novella építkezési módszerét elénk tárja: A gondolatok– a fiatalemberben megfogalmazódó problémák – tovagördülő hullámokként újra és újrafelbukkannak, variálódnak, kiegészülnek. A befejezésben valamennyi lényeges, korábban márfölvetett szál megismétlődik és elnyugszik. Azt már első olvasásra elmondhatjuk, ezen életképvégéről hiányzik a giccsbe hajló „happyend,” pedig a téma – karácsony estéje szinteönmagától kínálja a „könnyes-csókos,” gyertyafény melletti kibékülés képzetét – az életazonban nem ilyen egyszerű, ugyanakkor, a maga bonyolultságával, jóval gazdagabb is ennél.Böll írói magatartása eleven tagadása az effajta leányregényekbe illő megoldásnak – aházassági tanácsadó könyvekből hiányzó kis szavak mestere. Vizsgáljuk meg mozzanatrólmozzanatra az egyes motívumokat!Amikor Brenig kiszáll házuk előtt a taxiból, ablakukra felpillantva még világosságot lát, mireazonban ajtót nyit, Anna eloltotta a lámpát. Sötétség fogadja, ez tagadhatatlan vereség, de afelesége még ébren van, sőt: A konyhaasztalon ott állt a karácsonyfa, alatta az, amit ő kapott.Az ajándékok, a gusztusos szendvicsek részletes leírása mind a kötelességeit pontosanteljesítő Anna gondos keze munkájáról árulkodik, ő maga viszont már lefeküdt. Afiatalembert sötétség fogadja – a hálószobaajtó viszont nyitva állt. Halkan, nemigen bízvasemmiben, odaszólt a sötét ajtónégyszög felé. Mielőtt a szavaira rátérnénk, figyeljük megezeket a nagy finomságú metakommunikatív eszközöket – felesége részéről. Anna mindentelőkészített a közös Szentestéhez, biztosan várakozott is egy ideig, aztán csalódottan lefeküdt.Amikor meghallotta a kulcscsörgést, lekapcsolta a lámpát, a szándékosan nyitva hagyott ajtóazonban a „sötétség” üzenetét is meghaladó erejű információ férje számára. Áttételesen, dekifejezi, hogy még Anna is reménykedik a békülés lehetőségében. Ezért van bátorságaBrenignek megszólalni: - Alszol, Anna? Bibliai súlyú kérdés, remény és reménytelenségvihara sűrűsödik benne. Ha Anna már alszik, vagy ébren van de nem felel, akkor Brenigneknem lesz lehetősége többé nyugodtan elaludni. E két szóban „minden” benne koncentrálódik:„Szeretsz, Anna? Megbocsátasz, Anna?” A következő három sor az írói késleltetésremekműve: többszörösen összetett mondat, s témája a házaspár jövőjét fenyegető „semmi.”A kérdése mintha végtelen mélységbe hullott volna, az ajtónégyszögön túli homály éshallgatás – hasonlóan kegyetlen, de ezúttal nem tárgyiasító, hanem elvont szimbólumok,miként korábban a rács mögött árválkodó doboz, illetve a pléhcsíptető a naptárcsíkokkal.Lelki értelemben – a békülés reménye nélkül – a jövőben homály és hallgatás várna rájuk. Ahomály – a világosság és a sötétség, a nappal és az éjszaka közötti átmenet időszaka, egyben atisztázatlanság kifejezője; harmadsorban a teremtést megelőző állapot, amikor még nemkülönül el oly élesen a Brenig által olyannyira kedvelt kijelentés szerint az élet ritmusa: „Éslőn este és reggel.” E feszültségteremtő „retardáció” után alig hallható válasz érkezik asötétből: egy „nem.” A kis tagadószónak hallatlan jelentősége van a férj számára, mintegymegnyitja lelkében a némaság zsilipjeit, és zuhogó szavait most úgy tartja maga elé, mintha azigazi ajándékot tartaná. A kartondoboz tartalmának részletezését már legalább háromszorolvashattuk az elbeszélés során, de most hangzik el először hangosan. A felsorolás bevezetője,

hogy szamárságot csináltam, a bocsánatkérés szinonimája, talán a füllentés óta a legelsőlehetőség számára. Az elhadart szabadkozás után, mint egy aggódó kisgyerek, aki édesanyjaneheztelésétől tart, megkérdezi: - Baj? A válasz ismét „nem”, de hamarabb érkezik, mint azelső. Ez határozott győzelem – a hang azonban nem a megszokott irányból érkezik, vagyisAnna elhúzta az ágyát az ablak alá. Mielőtt a férjjel együtt nagyon elcsüggednénk, gondoljukmeg, a fiatalasszony előbb költözött arrébb, mint ahogy megszólalt, tehát mégsem annyiravisszafordíthatatlan állapot ez, különösen a harmadik, gyors válasz tükrében: - Örülsz? –Igen. E három szó óriási jelentőséget nyer egy korábbi részlet tükrében, amely a fiatalemberegyik leghőbb vágyának kifejezői: Ha csak annyit mondana: „Lehűlt az idő…”, vagy: „Esőlesz…”, gondolta Brenig, megkönnyebbülne, vagy csak „igen – igen” és „nem – nem” volnaa beszéde, de akár valami ennél jóval butább, boldoggá tenné, és nem volna olyan borzasztóa gondolat, hogy haza kell mennie.” Ezek a szavak nyilvánvalóan utalnak Jézus azonkijelentésére, amelyek a beszéd határozott tisztaságára késztetnek: „A ti beszédetek legyenigen – igen, és nem – nem, a többi pedig a gonosztól van.” (Mt.5:37.) Brenig azonban amegszólalás minimumát határozta meg általuk, az átlépést a hallgatás kősivatagából a szavakterületére, s most éppen ez a hő óhaja teljesült.

Az utolsó bekezdés ismét súlyos veszteséggel kezdődik, kérdés azonban, milyen leszBrenig számára a végső mérleg: a függönyön át odalátszottak a szemközti házból akarácsonyfák, náluk pedig énekszó hallatszott fel a földszintről – a fiatal házaspár azonbansötétben, szótlanul, egymástól távol fekszik; ezen az estén nem ajándékozzák meg egymást,gyertyát sem gyújtanak, nem is énekelnek. Ennek ellenére a fiatalember a visszanyertboldogság édességét érzi: de Brenig visszakapta azt az egy óráját, két nemet kapott, egy igent,és ha autó jött fölfelé az utcán, a fényszórója sugara megvillantotta a sötétben Anna profilját.Bár a karácsonyi ünneplés elmaradt, bensőséges hangulatával, meghitt szokásaival – melyekfenyegető kiüresedésére a kirakat-átrendezés jelenete figyelmeztet -; Brenig mégis hatalmasajándékot kapott, mert ismét örvendezhet az Úrban, és a felvillanó fényszórók akkor iskirajzolják a sötétségben Anna arcát, ha az ágya most másutt áll. Ez a befejezés még csak akezdete, pontosabban lehetősége az apró lépésekben megindult enyhülésnek, békülésnek,ígérete a jövő boldogságának:

„Köröttünk életünknekMegkésett, nagy nyitánya.Mi jöhet még utána?Kigyúllad vagy sötét lesz?Akármi lesz, miénk lesz.”21

21 Vas István: Május hava