HÁROM ÜJ KÖNYVRŐL

A Zrínyi Katonai Kiadó gondozásá­ban megjelenő „A KORSZERŰ HÁ­BORÚ KÉRDÉSEI" sorozat az utóbbi hónapokban három új könyvvel — ne­vezetesen Harmath Ádám: Harc a he­gyekben, Németh Ottó: Harctevékeny­ség helységekben és Hajdó József: Lé-gideszantok a korszerű harcban című művével bővült.

Harmath Ádám könyvének bevezető részében felfrissíti az olvasó katona­földrajzi ismereteit, majd a tömeg­pusztító fegyverek alkalmazásának vi­szonyait figyelembe véve sorra veszi a csapatok felhasználásának jellem­zőit közép- és magas hegységben. Töb­bek között foglalkozik a katonák fizi­kai és szellemi tevékenységének itt megmutatkozó sajátosságaival, a he­lyes táplálkozással, a hegyi betegsé­gekkel, továbbá a fegyvernemek és

szakcsapatok alkalmazásának legcél­szerűbb módjaival. A szerző jelentős teret szentel az atom- és a vegyi fegy­verek hatásának. Elsősorban azokat a sajátosságokat tárgyalja, melyek eltér­nek a tömegpusztító fegyvereknek sík-, illetve dombvidéken való felhaszná­lása során megnyilvánuló hatásától.

A mozgékonyság és a kezdeménye­zésre való törekvés a korszerű harc jellemzői. Nem véletlen tehát, hogy a szerző az ellenségnek a közép- és magas hegyi körzetekben való meg­közelítésére — menetre és az előre-vonással kapcsolatos más kérdésekre — külön fejezeteket szentel. Itt alap­vető követelmény, hogy a menetet ter­vező parancsnok vegye figyelembe a földrajzi környezetet, a rendszerint gyér úthálózat adta lehetőségeket és az utak vonalvezetésének sajátosságait.

13 Hadtörténelem I93

Eltérően az általánosan „rendes" terep­nek nevezett harctevékenységi körzet­től ugyanis, itt gyakran kerül sor gya­logmenetre.

Köztudott, hogy a támadás a harc­nak egyetlen módja, melynek ered­ménye az ellenség megsemmisítése, az ellenség feletti győzelem lehet. A szer­ző a támadás «kérdéseit vizsgálva rá­mutat, hogy a domborzati viszonyok, az úthálózat elégtelensége, a kiterjedt erdőségek és a sziklás vidék, nemkü­lönben a tájjellegre jellemző éghajlati viszonyok jelentős mértékben befolyá­solják a támadás megszervezését, a támadó harc vezetését és végrehajtá­sát.

A könyv további fejezetéből megis­merjük a hegyi körzetekben vívott harc rendszerint alkalmazott változa­tait — a völgyek, utak és hegygerin­cek mentén és a gerinceken át végre­hajtott támadás elveit, előnyös és hát­rányos tulajdonságait, valamint sajá­tosságait.

Harmath Ádám ezt követően a vé­delem sajátosságait tárgyalja. Meeem-líti, hogy ameddig a közép- és magas hegyi körzetek terepének adottságai a támadót számtalan nehézség elé állít­ják, addig ugyanez a terep a védő számára nem lebecsülendő előnyöket biztosít. A kérdést elemezve rámutat, hogy a közép-, illetve magas hegyi körzetekben hol célszerű a védelmet megszervezni — nyomatékosan hang­súlyozva a járható irányokban, tám-pontszerüen kiépített védelmi b e r e n _

dezések szükségességét. A szerző köny­vében jelentős teret szentel a terep akadály jeli egének vizsgálatára, rámu­tató arra, hogy jól megválasztott mű­szaki rendszabályokkal jelentősen fo­kozhatjuk a terep amúgy is jelentős gátlóképességét.

Az utolsó fejezetben a katonák he­gyi kiképzéséről és a hegyi harc meg­vívásához szükséges szakfelszerelések­ről olvashatunk.

A mintegy 160 oldalas, jól illusztrált kiadvány felhrvja a figyelmet a téma időszerűségére és jelentősen hozzájá­rul ahhoz, hogy az olvasó harcászati ismereteit bővítse.

Németh Ottó: HARCTEVÉKENYSÉG HELYSÉGEKBEN

A hadművészet történetét tanulmá­nyozva azt látjuk, hogy az elmúlt idők háborúiban — a legrégibb kortól

kezdve a második világháborúig be-zárólag — a lakott helyek, a kisebb-nagyobb városok megtartásának, illet­ve elfoglalásának a harcok-hadműve­letek kimenetele szempontjából min­denkor jelentős szerepe volt.

A könyv bevezető részében a szerző rövid áttekintést ad arról, hogy az egymást követő ̂ társadalmi rendszerek­ben hogyan alakultak ki a települések — milyen objektív tényezők hatottak fejlődésükre és az adott társadalmi rendszerben elfoglalt helyükre —, rá­mutatva arra, hogy az osztálytársadal­mak életének egyik kísérő jelenségé­ben, a háborúban milyen szerepet ját­szottak.

A szerző ezt követően a tömegpusz­tító fegyverek alkalmazásának lehető­ségeiről és hatásáról ír. Abból indul ki, hogy lakott helyek, elsősorban a városok ellen alkalmazásra kerülhet­nék a város teljes elpusztítását célzó nagy hatóerejű atomfegyverek, de fenn­áll annak a lehetősége is, hogy a na­gyobb kiterjedésű helységek birtok­lásáért vívott harc során csupán a védelemre jól előkészített városnegye­dek válnak kis hatóerejű atomeszkö­zök célpontjává.

A könyv terjedelmének legnagyobb részét a helységekben vívott támadó­harc kérdéseinek elemzése teszi ki. A helység elfoglalására irányuló támadó­harc mind tartalmában, mind módsze­reiben sok tekintetben különbözik a más körülmények között végbemenő támadástól. Ennek alapvető okai a helység beépítettségéből eredő hatá­sok: nagy számban találunk olyan szi­lárd építményeket, föld alatti folyosó-és csatornahálózatot, amelyeket a védő rövid idő alatt erős védelmi csomó­pontok rendszerévé építheti ki. Ez jól megszervezett tűz- és akadályrendszer létrehozása esetén a támadót erőinek megosztására és arra kényszeríti, hogy harcát egymástól elszigetelt, kisebb csoportokban vívja meg. Az ilyen harc pedig a csapatoktól nagyfokú önálló­ságot és kezdeményezőkészséget köve­tel. A vezetés nehezebbé válik, a tá­madóharc üteme jelentősen lassul és mindezek a támadást vezető parancs­nokok rátermettségét és a helység­harcban való jártasságát feltételezik.

De eltérőek a fegyvernemek és a szakcsapatok alkalmazásának feltéte­lei és lehetőségei is. A védelemre be­rendezett helység elfoglalása során a támadó mindig a helységnek menet-

194

bői való elfoglalására törekszik. Ha ez nem sikerül, akkor a cél a helység minél rövidebb idő alatti bekerítése, mert ez biztosítja a több irányból egy időben végrehajtott roham felté­teleit.

A harc végrehajtásának sajátosságai más módon jelentkeznek a peremkerü­letekben és másként a helység belse­jében vívott küzdelem során. Előbbit az jellemzi, hogy a védő a kertváros-jellegű beépítettség következtében a védelmét nem elsősorban az épületek­re és építményekre alapozza, így a támadónak lehetősége van, hogy fő-erejével egy időben, tervszerűen tevé­kenykedjék. A központi kerületek el­foglalására irányuló harc folyamán a védő teljes mértékben kihasználja a legszilárdabb építmények fedező tulaj­donságait, és ilyenkor a támadó harcát egymástól elszigetelt csoportokban, szakaszosan kényszerül megvívni, és a harc feszítettsége, a kíméletlensége tetőfokát éri el. A legbonyolultabb harchelyzetek és a legnehezebb felada­tok az épületek belsejében alakulnak ki.

A könyv befejező része a helység­védelem alapvető kérdéseivel és sa­játosságaival foglalkozik. Amilyen mértékben gátolja, lassítja a szilárd épületekkel beépített helység a táma­dás folyamatosságát, lendületét, hason­ló előnyöket nyújt a védő számára, ha a fő előnyomulási irányokban szilárd épületekre alapozott, támpontszerű vé­delmet alakít ki, a tûzrendszert jól megszervezi és a város amúgyis meg­levő akadályozó jellegét jól kiépített zárakkal, torlaszokkal még fokozza. A támpontokat, csomópontokat védő kö­telékek harca önálló, elszigetelt, elke­seredett harccselekmények sorozatából tevődik össze.

A 156 oldalas, képekkel és vázlatok­kal illusztrált könyvet a jól válogatott hadtörténeti példák érdekessé, olvas­mányossá teszik, és alkalmas arra, hogy a katonaolvasó bővítse a helység­harccal kapcsolatos ismereteit.

Hajdó József: LEGIDESZANTOK A KORSZERŰ HARCBAN

A könyv bevezető részében a szerző történelmi összefoglalást ad a légide-szantoknak a fegyveres harcokban való megjelenéséről. A kiindulás az első világháborúnak az a szakasza, amikor

a háború állóháborúvá változott. Ek­kor találkozunk először olyan törek­vésekkel, hogy a szembenálló felek lé-giúton felderítőket, illetve kisebb di­verzáns, csoportokat igyekeznek a má­sik hátában földre tenni. Jelentősebb eredmények azonban ebben a háború­ban nem születnek.

Az első világháború befejezése után — főleg a repülőtechnika rohamos fej­lődésének eredményeként — csaknem valamennyi számottevő hatalom meg­kezdi kísérleteit a katonai kötelékek­nek légi szállítással való alkalmazá­sára. Az első jelentősebb eredmények a Szovjetunióban születnek. Hitler uralomraj utasával — a hadsereg gyors­ütemű fejlesztése során — Németor­szágban is megkezdődik az „ejtőernyő­sök" kiképzése. A nyugati hatalmak csak ezután zárkóznak fel.

A könyvnek ebben a részében a má­sodik világháború során végbement jelentősebb légideszant műveletet is­merjük meg, majd képet kapunk a legideszantok fejlődéséről a második világháború befejezésétől napjainkig.

Hajdó József a következő fejezetben a 'harcászati legideszantok alkalmazá­sának kérdéseit elemzi.

Abból indul ki, hogy a rakéta-atom­fegyverekkel vívott korszerű harcban a támadás üteme nagymértékben nö­vekszik. A másik fél csoportosításának mélységében fekvő objektumok, körle­tek gyors birtokbavétele alapvető kö­vetelménnyé vált, ezért a harcászati legideszantok szerepe megnövekedett és alkalmazásuk lehetőségei kiszéle­sedtek. A szerző megismerteti velünk a harcászati legideszantok bevetésének lehetséges változatait a támadás meg­indítása előtt, illetve a támadás kifej­lesztése során.

A könyv a továbbiakban a légide-szantoknak a találkozóharcban, az ül­dözésnél, továbbá a jellegzetes terep­szakaszokon — hegyekben, vízi akadá­lyok leküzdésénél — lehetséges alkal­mazásával foglalkozik.

A legideszantok eredményes harca jelentős ^mértékben hozzájárul a védő­harc sikeréhez, ez kidomborodik a vé­delem manőverező jellegében, az ellen­lökések hatásának növelésében, a be­kerítésben harcoló kötelékek erősíté­sében és még sok más jelenségben.

A szerző részletesen elemzi a légi­deszant kötelékek szervezési, szállítási és bevetési kérdéseit és a földre tett

13* 195

légideszantok harcának módszereit. Külön alfejezetben foglalkozik a pa­rancsnoki munkával, továbbá a bizto­sítás, valamint az együttműködés kér­déseivel.

A könyv harmadik fejezete a na­gyobb légideszant kötelékek alkalma­zásának és harcának kérdéseit tartal­mazza.

Ilyen légideszant kötelékek alkalma­zásának szükségessége már a második világháború során felmerült és a kér­dést a rakéta-atomfegyverekkel vívott háború lehetősége csak időszerűbbé tette. Az alapvető különbségek a har­cászati légideszantokhoz viszonyítva az alkalmazás céljában, mélységében, idő­tartamában, módszerében és a kötelé­kek erejében mutatkoznak. A felvetett kérdésekre a szerző itt is elemző mód­szerrel adja meg a teljesen átfogó vá­laszt.

A téma teljes feldolgozását a negye­dik fejezet tükrözi. Haj dó József ebben

a légideszantok — a harcászati légi­deszantok és a nagyobb légideszant kötelékek — elleni védelem kérdései­vel foglalkozik. Felöleli azoknak az aktív ellentevékenységeknek összessé­gét, amelyek az ellenséges légideszan­tok alkalmazásának meghiúsítására, levegőben vagy földön történő meg­semmisítésükre, illetve földi tevékeny­ségük korlátozására irányulnak.

Korszerű körülmények között ennek megszervezése minden beosztású pa­rancsnok állandó kötelessége. Akadnak esetek, amikor ebbe a polgári védelem szervei is bekapcsolódnak.

A könyv befejező részében a szerző összegezi azokat a feladatokat, ame­lyeket néphadseregünk kiképzése — a légideszant elleni harcra való felké­szítése során a parancsnokoknak vég­re kell hajtaniuk. Véleményünk sze­rint a könyv munkájukhoz' jelentős segítséget nyújt.

Szabó Sándor

196