FEHÉR KLÁRA

A TENGERREGÉNY

2

TARTALOM

ELSŐ KÖTET

SZERELEMSZERELEMMI LESZ EGY POHÁR SÖRBŐL?A CÉGVEZETŐ ÚRIGAZSÁG A FÖLDÖNA DICSŐSÉG NAPJAOTTHONMANDULA, A TEHÉNMOHÁCSCSUTI LÓRÁNTAZ ELSŐ NAPFERKÓALKUBÚCSÚTATÁR SAJNÁLATTAL JELENTIHOMOK JÁNOSÖKÖRSÜTÉSEGYSZERŰ TÖRTÉNETHÁZAVATÁSTÖRVÉNYEN KÍVÜLA TENGERA MENEKÜLÉS REGGELERABSÁGÉBREDÉSVÍZKARL THEIMER SZÁZADOSEMLÉKA SZÁZADIK ÉJSZAKAA SZÉLVÉSZ ELLEN OLTALOMÉHSÉGSZOMSZÉDOKA SVÁJCI VÉDLEVÉLLEOMLÓ FALAKMIBEN HISZEK?

ÉJSZAKAEGYETLEN ALKALOMA SZENT KATALIN-KÓRHÁZEMBERT SZOLGÁLNIMENEKÜL A RÉPARANYBÁNYASZÖKÉSBENÁCS ISTVÁN VENDÉGEIVERSENYFUTÁSAZ IGAZGATÓSÁG ÖSSZEÜLSTILLE NACHTKÉT GABITATÁR KARÁCSONYFÁJAA RÁDIUMA GYŰRŰJOGÁLLAM VAGYUNKAZ ÉLET ÉRTELMEPERCZ TAMÁSA NAPLÓA MOZDONYHAJNAL

ÁLMOKVÍZVÁLASZTÓAKÁR MEZÍTLÁBVISZONTLÁTÁSEGY TÁL LENCSEKÖVIRÓZSÁKA KRUMPLIŐRSÉGHŰ BARÁTOKNINCS BEDESZKÁZVA A VILÁGSÜNDISZNÓÁLLÁSENNIAZ EGYETEMAKI DUDÁS AKAR LENNI...AZ ELSŐ MÁJUSIRATOK ÉS EMBEREKA PÓRPUSZTAI TEMPLOMTORONYHOLLÓ A HOLLÓNAK...A SORS-SZIMFÓNIAINTERMEZZOÖCSKÖS

3

MÁSODIK KÖTET

IDŐTLEN IDŐKBIZALOMA LABORATÓRIUMJANIA TÁRGYALÁSA NAGYBÁCSIELSŐ SZIGORLATA VÉRKÉPAZ ÍTÉLETESTI BESZÉLGETÉSL’ULTIMA CENAÉLJ!LÁTOGATÓBANAMIT PÉNZÉRT NEM ADNAKKINEVEZÉSOLD FIRENZEEGY JEGYZŐKÖNYV TÖRTÉNETESŰRŰ CSILLAGITÁLIAI UTAZÁSA TITOKA NAPSUGÁR SZANATÓRIUMLONDONI TELEFONTALÁLKOZÁS A VÉGTELENNEL

ESŐBEN A HEGYENVISZONTLÁTÁSÉJSZAKAÚTITÁRSAKEGY RÉGI SZIGORLATA KALÓZKAPITÁNYIDŐTLEN IDŐKÜGYES KIS ÜZLETRANDEVÚDIVERTIMENTO

AZ AMALFI SZÉKESEGYHÁZHAJNAL A REPÜLŐTÉRENSZOCIALISTA ETIKETTKÖZJÁTÉKFRESKÓK AREZZÓBANLÁZÁLOMSE PART, SE KIKÖTŐAZ EMBER ÉS A SORSAKÉK ÖBÖLEGY DOBOZ KARTONLÁTSZATESŐBEN A HEGYENA CSALÁD ESTE

EGYSZER ÉS SOHA TÖBBÉHALLGATNI ARANYLEGJOBB VÉDEKEZÉSBARÁTSÁGEBÉD VELENCÉBENEMBER NEM LÁTTA SZIKRABEKERÍTVESZÖKŐKUTAKKÜLÖNÖS BÁNYÁSZÁSKARÁCSONYI SZERELEMKARÁCSONYCSAPLÁRNÉBÁBSZÍNHÁZVALLOMÁSA KÖDDÉ VÁLT POSTAHIVATALEGY PICI KIS CSAVARBIZALOMIKARUS UNOKÁIBUDAPEST-FRANKFURT-PÁRIZSFERKÓTIBORPÁRIZS GYALOGEGYSZER ÉS SOHA TÖBBÉ

4

ELSŐ KÖTET

Lacinak

5

SZERELEM

SZERELEM

Nem tudom, tisztítják-e a postahivatalok lámpáit? Vagy az a sorsuk, hogy tejüveg burájukalatt por, piszok és bogarak telepedjenek meg az idők végéig, elnyelve azt a kevéske fényt is,amit a negyvenes körte árasztana. A félhomály még barátságtalanabbá teszi a kopár, mocskoshivatali helyiséget. A sarokban ferde lapú, ütött-kopott, barna asztal, kiszáradt tintatartó, törötttollszár, tollhegy nélkül. Ha volna benne tollhegy, abban sem lenne sok köszönet - nem írna,csak kaparná, karmolná a papírt.

Az „értékküldemények, ajánlott, expresszlevelek felvétele” ablak mögött morgós vénkis-asszony. Valahányszor egy levelet lebélyegez, hegyes orrát magasra felkapja, mint ivásközben a tyúk. Keze lassan és unottan mozog. Éjfélig tart a szolgálat. Ráér. A pénztárablakmögül újabb és újabb arcok néznek rá. Legtöbbjét ismeri is már, tudja, hogy a kék sapkás,szemüveges altiszt húsz-huszonöt ajánlott levelet hoz, megismeri a Schenker szállítóvállalatgyakornokát, egy nyurga, pattanásos fiatalembert, aki mindig jód- és kölnivízszagot áraszt.Ismeri az Orenstein és Koppel cég kövér altisztjét, aki mindig könyökkel tör magának jogtalanhelyet a sorban. Üssék agyon egymást, legalább kevesebb átvennivaló marad.

Három év múlva nyugdíjba megyek, egye meg valamennyit a fene - gondolta a hegyes orrúpostáskisasszony, és átvette a Schenker & Co. leveleit. A kézbesítőkönyvbe beleütötte abélyegzőt. Az ócska festékpárnáról vászonszálak ragadtak a bélyegzőbe. Alig lehetett kivennia dátumot - 1944. március 16. Annyi baj legyen. Egyik nap olyan, mint a másik - állapítottameg mogorván. És fel sem nézve nyúlt a következő levélért.

Egy pillanat múlva vissza is dobta.

- Szabálytalan.

- De kérem szépen, énnekem így adta a főnök úr... azt mondta, fel tetszenek venni.

- Nem tetszünk. Nincs jól lepecsételve.

- Ne tartson fel mindenkit, mi lesz, gyerünk onnan. Vigye haza, és ragasztassa le újra akétbalkezes főnökével - zúgott a nép. A sorban következő, magas, sovány, kiugró ádám-csutkás férfi még hozzá is fűzte: - Azt hiszi, a kisasszonynak olyan sok ideje van?

- Hogyan?... Most vissza a főnök úrhoz? Hát a főnök úrnak Budán van a lakása... és már félnyolc... hát... én menjek?

- Nem, majd én megyek, vagy a váci püspök - mondta az ádámcsutkás. - Indulás, apuskám. -Azzal könyökével odább lökte a fiút, és maga nyújtotta ajánlott leveleit. A postáskisasszonyfel se nézett.

- Szabálytalan.

- Hogyhogy szabálytalan?

- Úgy. Nincsenek jól leragasztva.

- Adjon bélyegszélet, majd leragasztom.

- Toronyórát lánccal ne adjak?

- Követelem, hogy vegye fel a leveleimet.

6

- Követelheti, ahhoz joga van.

- Mit tartja fel a sort? Mi is haza akarunk menni.

- Rosszul ragadnak a borítékok.

- Hadiboríték! Hitlerék lenyalták róla az enyvet - kurjantott valaki a sor vége tájáról.

- Ki pofázik itt? - kiabálta az ádámcsutkás. - Ki merészelte...

- Én merészeltem - mondta egy nyugodt férfihang.

Mindenki odanézett.

Katonaruhás férfi állt a sorban. Egyik szeme helyén fekete kötés. Egyik karja hiányzott.

- Na, mit bámulnak? Ilyet se láttak még? Szaladjanak rendőrért, honfitársaim. Nagy bajomnem lehet. Legfeljebb leszedik a másik karomat is. A jobbik úgyis ottmaradt a mázolóért.

A reménytelenül hosszú sor némán előrelépett egyet, fiatal lány állt a sorban. A magasabbhúsz-huszonkét évesnek látszott, sötétkék szövetkosztüm volt rajta világoskék selyemblúzzal.Szőke haja rövidre vágva és a füle mögött simán hátrafésülve, két barna fésűvel megtűzve. Amásik lány, valamivel fiatalabb nála, kövérkés, rózsás arcú, fekete szemű, fekete hajú,ballonkabátja alól kilátszott piros kockás szövetruhája.

A szőke lány a nagy, kerek faliórát nézte.

- Háromnegyed nyolc.

- Hát menj el. Én feladom a te postádat is.

- Tudod, hogy milyen Gerencsérné. Vadállat.

- Mit törődsz vele? Akassza fel magát. Az, ha lehetne, kitalálná, hogy éjszakára se menjünkhaza. Na, add ide azokat a vacakokat, és szaladj. Odaérhetsz még?

- Még éppen... - felelte Ágnes. - Ha nagyon sietek... nyolckor kezdődik...

- Ővele mész?

- Tudod.

- No, add már ide a leveleket.

- Nagyon szépen köszönöm... ez a paksaméta megy Kecskemétre, ez Somosbányára... ezajánlott expressz, itt van két értéklevél és ez a versenytárgyalási pályázat... szervusz, Gizikém.

- Mulass jól - kiáltotta a fekete kislány, de Ágnes nem is hallotta már. Az ajtóban beleütközöttaz ádámcsutkásba, aki rendőrrel jött visszafelé. „Milyen utolsó alak” - gondolta, amint aVilmos császár úton a földalatti megállójához rohant.

Az utca koromsötét volt.

Ágnes irtózott az elsötétített utcáktól, a rádió légójelzéseitől. De valójában nem tudtaelképzelni, hogy Pestre bombák hulljanak. Azt a nevezetes negyvenkettes légitámadást isátaludta, csak reggel hallotta, hogy Budán egy villát talált a bomba, és valaki meg is halt. Aviccet is hallotta, úgy szólt, hogy hazaérkezik az orosz pilóta a légitámadás után. Hívatják azőrmesterhez, nagy veszekedés, micsoda disznóság, hogy két órával későbben érkezett haza,mint ahogy azt parancsba kiadták. „Kérem szépen, nem tehetek róla - mondja erre a pilóta -,meg kellett várnom, amíg Pesten elsötétítenek.” Azt is széltében mesélték, hogy a gellérthegyilégelhárító ágyú mellett egyetlen teremtett lélek sem volt. Amikor már lepotyogott a bomba,akkor rohantak a tisztekért, akik ott boroztak a szemközti Mátyás-pincében. Ennek idestova

7

két éve lesz, az emberek megszokták a sötét házakat, a fehérre meszelt járdaszéleket, hogy arádió hirtelen, bizonytalan időre megszakítja adásait, és felbőgnek a szirénák - de nem hisznekkomolyan a légiveszélyben.

Leszaladt a földalatti lépcsőjén. A villamoskocsi zsúfolva volt. Vidám, vihorászó férfiak ésnők kapaszkodtak egymásba. A fönti villamosok sötétkékre mázolt ablakaikkal, reflektortalanorrukkal úgy döcögtek, mint lomha, csikorgó kísértetek. A földalatti világos volt, a nőkelegánsak, a kocsiban kavargott a Chat Noir és a 4711-es szaga. Egy társaság hangosanfranciául beszélgetett. Hitler-vicceket meséltek. Hitler nevét persze nem mondták ki, hanemúgy emlegették, hogy „le peintre”. Az Operánál az utasok fele kiszállt, még ülőhely is lettvolna, de Ágnes észre se vette. A kalauz mellett állt, kinézett a kocsi üvegajtaján, és az alagútsárgás-szürkés falát bámulta.

Egy héttel ezelőtt is hangversenyen voltak a Zeneakadémián. A Pastoralét hallgatták, és utánagyalog mentek hazáig a langyos tavaszi éjszakában. Tibor egész úton verseket szavalt, TóthÁrpádot, Babitsot, Juhász Gyulát... - „Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de azt tudom,hogy szőkék a mezők... úgy érzem, Anna meleg szava szól át egy tavaszból, mely messze,mint az ég... leszálltam a kínoknak eleven - süket és forró sötétjébe, nem - három napra, dehárom hóra, három - évre, vagy évszázadra... míg az égi és ninivei hatalmak - engedik, hogybeszéljek, s meg ne haljak...” - Tibornak jókedve volt, a versek szünetében diáktörténeteketmesélt és olaszországi emlékeit. Azután azt javasolta, hogy csöngessenek be a bezárt Üllői útiházakba. Ő kicsit gyáva volt, de azért nevetett, és kimelegedve futottak el a felvert házaktól,és a szomszéd sarokról nevették a papucsban előcammogó házmestert, amint hunyorogva nézkörül, majd éktelen káromkodással csukja be újra az ajtót. - Nem szabad - mondta Ágnes. -Miért nem szabad? - Mert gonoszság. - Az nem gonoszság, hogy háború van, amikor mihúszévesek vagyunk? Álljunk bosszút a társadalmon, ahol csak tudunk - felelte Tibor, és újramegnyomott egy csengőt.

Keresztülmentek a Nagyvárad téren. - Maga meghívott egyszer uzsonnára - szólalt meghirtelen a fiú. - Mikor mehetek el? - Amikor akar - felelte, egészen elfulladva a váratlanörömtől. - Vasárnap délután jó lesz? - Nagyon jó.

Tibor vasárnap délután valóban eljött. Pontosan öt órakor lépett be a kapun.

A szomszédasszonyok már három óra óta kinn álltak a gangon, és lesték türelmesen, mikorérkezik Csaplár kisasszony udvarlója. Valóban olyan gazdag-e, mint ahogy Csaplárnéhencegi? És ha olyan előkelő, nem talál magának különbet, mint ezt a lakatoslányt? - Leszannak valami hibája. - Biztosan öreg.

- Vagy sánta - lódította egy vénasszony, aki reggeltől estig piszkos, piros virágos pongyolábanácsorgott a gangon.

De amikor Kemenes Tibor végigment az első emeleti folyosón, és becsöngetett Csaplárékhoz- elállt a lélegzetük. Legfeljebb huszonöt-huszonhat esztendős, nyúlánk, izmos, gesztenyehajú,kék szemű férfit láttak. Szürke öltönyt viselt, világoskék selyempuplin inget, sötétkék tiszta-selyem nyakkendőt.

- Olyan, mint egy moziszínész - állapította meg elragadtatással a legidősebb Burkus lány.

- Te meg olyan vagy, mint egy szurtos boszorka! - ordított rá az anyja. - Nem tudod ilyenkorfelvenni a rózsaszín ruhádat?

- Én nem tudom, mit eszik azon a Csaplár lányon - morogta Bedőné, akinek két kancsallánykája is volt otthon. - Se mejje, se hátulja, semmije.

8

- Még nem vette el - károgta Marjainé. - Még egyáltalán nem vette el.

Az előszobában Ágnes várt rá. Ha ugyan előszobának nevezhető az a szűk kis hely, amelyik-nek egy-egy fala alig volt nagyobb a belőle nyíló ajtónál. Még csak tisztességes ruhafogas semvolt, hanem négy egymás mellé vert kampós szög. Kettőn fiúholmik lógtak, a másik kettőtÁgnes szabaddá tette. - Erre - mutatott Ágnes a barna szobaajtóra, és amint a fiúval együttbelépett, mintha maga is először látna itt mindent. A két egymásba nyíló szoba - a nagyobbik,alkóvos, a szülők és a két fiú birodalma. A kis utcai szoba az övé. Mindig büszke volt rá, hogysaját szobája van barna politúros szekrénnyel, dívánnyal, virágállvánnyal, könyvespolccal.Csak az bosszantotta, hogy a sarokban ott a régimódi, fafedős Singer varrógép, annyiszorkérte a mamát, hogy vigye ki, vagy legalább ne azzal a szörnyű horgolt terítővel takarja le.

Karcsi, a bátyja, és Ferkó, az öcskös nem voltak otthon, az öreg Csaplárral kimentek ameccsre, A mama az alkóvban volt, az ágyterítőt igazgatta. Amikor észrevette a belépő férfit,gyors léptekkel elébe ment.

- Érezze magát itthon nálunk. Ágneske már sokat mesélt ám magáról. Hát mi csak így élünk,szegényesen. De tudja, lehetnénk mi jobban is. Az én apámnak negyven hold földje volt, megvásárokra járt, lovat vett, eladott, de tudja, az öcsém nagy kártyás volt... különben bánja ismaga ezt, nem énhozzám jött, hanem a lányomhoz, no, üljön csak le komótosan...

Tibor meghajolt, és az ajka már majdnem Csaplárné kezéhez ért, mikor meggondolta magát,és felegyenesedett. Csaplárné kiszaladt a konyhába, a nyitott ajtónál verte a habot, és közbenolyan hangosan mesélt, hogy Ágnes rémületére a mondatfoszlányok a szobába hallatszottak.„...És milyen szerelmes... látták, milyen gyönyörű virágot hozott? De az Ágneském méggondolkozik, olyan fiatal...”

Ágnes milliószor elképzelte ezt az órát. Tibor belép az ajtón... ő azt mondja neki, hozta isten,bevezeti a szobába, kettesben maradnak... Tibor ránéz... És most tessék, itt van, itt ül aszobában, de nem őrá néz, hanem a falra. A kályha fölött fekete füstcsík van, pedig tavalyfestették a lakást... dehogyis tavaly, harmadik éve lesz. Most a képet nézi. Az erdei tisztásoncigányok ebédet főznek. Ott lóg ez a kép a dívány fölött, amióta csak Ágnes az eszét tudja.Egy barátja sózta apára egyszer... De Tibor éppen csak egy pillantást szentel a képnek, feláll, akönyvespolchoz megy, kotorász. Lin Yu-tang: A bölcs mosoly. - Aha - mondja, és visszateszia könyvet. Azután Heine-versek kerülnek a kezébe. Felcsapja a Tenger köszöntésénél, éshangosan szaval: - „Thalatta! Üdvöz légy, örökkévaló tenger! Légy üdvöz tízezerszer, ujjongószívből, mint egykor üdvözölt tízezernyi görög szív...” A polc tetején madéra terítőcske. -Tavaly csináltam - mondja Ágnes. - Boldogan elsorolná, hogy tud sütni, főzni, varrni, kettőskönyvelni, stoppolni, úszni, énekelni, csókolni, szerelmesen hozzásimulni.

Tibor meghökken. És gyorsan új könyv után nyúl.

A mama behozza a habos kávét és a kalácsot, üvegtálon körtebefőttet is hoz. - Ágnes sütötte,vegyen csak belőle bátran - kínálgatja a mama a mazsolás kalácsot. De a fiú nem kér, akompótot meg se kóstolja. Pontosan hat órakor feláll, és elbúcsúzik. Ágnes még sokáigutánales az utcai ablakból. Látja, hogy a sarkon elfog egy üres taxit. Hová siet? Egyáltalán tudróla valamit? Mi van köztük? Csütörtök esti hangversenyek... és semmi, igazán semmi más. Amama döngő léptekkel jön a szobába. Ágnes is leszedhette volna a piszkos edényt, de mostnincs kedve veszekedni. Tálcára rakja az üres csészéket, és elégedetten mondja: - Ez igen.Ilyen fiú való hozzád. Nem a Kari csámpás barátai. Ezen meglátszik, hogy nevelése van. Afelöltője legalább ötszáz pengőbe került. Te is érettségizett lány vagy. Ilyen vőt szeretnéklátni. - Sose fog ez engem feleségül venni! - kiáltja Ágnes, és kitör belőle a keserves sírás. -Még azt se mondta, hogy csütörtökön találkozunk, csak azt mondta, hogy viszontlátásra...

9

- Mussolini tér! - kiáltja a kalauz. Egy perc múlva nyolc. Futva igyekezett a lépcsőn felfelé, ésszaladt a Körúton a Király utca felé. - Őrültség... minden csütörtökön eljön, minek mondtavolna külön is?

A Zeneakadémia ruhatárában már csak egy-két ember lézeng. Gyorsan megigazította a haját,és körülnézett. Tibor sehol.

Odament az ajtóig, benézett, szemével kereste szokott helyüket. A hatodik sor szélén ott volt akét üres szék. A jegyszedő megismerte, bólintott, kérte a bérletet. - Még nem megyek be,várok. - Már jön a zenekar, két-három perc múlva kezdik. - Addig is - felelte, és visszament aruhatárba. Csak nagy ritkán jött be valaki az ajtón, ilyenkor megrezzent, elvörösödött.Legalább telefonált volna. A zenekar már a helyén ült, a hegedűsök hangoltak. Mennyitnevettek Tiborral a maharadzsán, aki életében először volt európai operában, és az előadásután azt mondta, hogy neki az tetszett legjobban, amikor a legelején a zenészek karmesternélkül játszottak... Bánom is én, bemegyek egyedül - határozta el, és a helyére sietett.

A karmester már jött is. - Most bezárják az ajtókat, ha jönne is még, legalább az első tételvégéig kinn kellene állnia. De nem... valaki gyors léptekkel közeledik. Nem néz hátra azértsem, de érzi, hogy minden csepp vére az arcába szökik.

- Csaplár Ágnes kisasszony? - hall egy suttogó hangot.

Magas, fekete hajú, ismeretlen fiatalember áll mellette.

- Tibor kollégám elnézést kér, hogy ma nem tudott eljönni, telefonon fog jelentkezni. Nekemadta át a jegyét. Percz Tamás vagyok.

És már le is ült Tibor helyére.

A karmester meghajol. Pálcája már magasba lendül, és felzengenek Mozart játékos, derűsdallamai. Csak nem fogok bőgni - gondolta Ágnes, és csöndes mozdulattal nyitja a kézi-táskáját. Zsebkendője helyett papírlapok zizzennek a keze alatt. Jóságos isten! Elfelejtettebeletenni az adóigazolást a versenytárgyalási pályázat borítékjába! Mi lesz ebből, teremtőatyaisten. A hivatal reklamálni fogja...

És a szomszédok nagy megrökönyödésére a menüett halk muzsikája közben elkeseredettenfújja az orrát, és kövér könnycseppeket dörzsöl szét az arcán.

MI LESZ EGY POHÁR SÖRBŐL?

A Mezőgazdasági Gépgyár Részvénytársaság komoly, megbízható cég gyárépületekkel,öntödével, szerelőműhellyel, iparvasúttal és nyersanyagraktárral, központi irodával és bank-folyószámlával, igazgatósággal és tőzsdén jegyzett részvénnyel... így hát az ember elsőpillanatra el sem hinné, hogy keletkezését egy pohár sörnek köszönheti.

Tizenhét évvel ezelőtt, vagyis ezerkilencszázhuszonhétben, két fiatal mérnök rótta a Körútaszfaltját. Rekkenő augusztusi hőség volt. A két ifjú ember lassan bandukolt, elbágyadva apárás, mozdulatlan levegőtől.

- Te Géza, igyunk meg egy pohár sört.

- Nincs egy vasam se.

- Fizetem.

10

- Énnekem ugyan ne fizessen senki.

- És ha kölcsönadnám a húsz fillért?

- Mennyi kamatra?!

Hofhauser nevetett.

- Óriási vagy. Havi tíz százalék.

- Vagyis évi százhúsz százalék. Add ide a húsz fillért, és üljünk le. A kölcsönt egy évrekértem.

- Ameddig parancsolod.

Az Oktogon sarkán leültek a kávéház teraszára. Rőmer körmével kapargatta a színes, kockásterítőt.

- Ide figyelj, Andris. Elárulom a haditervemet, hogy lásd, biztos fedezete van a pénzednek.Egy éven belül megnősülök.

- Ejha. Nem fenékig méz a házasság.

- Most jó az árfolyamom. Ha még öt évig ennyit éhezem, nem adnak értem semmit.

- És kit veszel el?

- Az ördög öreganyját. Akárkit, akinek pénze van.

Hofhauser András elképedt. Nézte kollégáját, az évfolyam legtehetségesebb gépészmérnökét.Szöghajú, dióbarna szemű férfi volt Rőmer, magas, domború homlokkal, energikus, gyorsmozdulatokkal.

- Két éve kész mérnök vagyok. Munka jóformán semmi. Havat lapátolni nem akarok,felakasztani nem fogom magam. Apám nem él, az anyám tejcsarnokos. Nemhogy engem nemtud segíteni, hanem még tőlem kér. Ha gazdagon nősülök, alapítok egy gyárat, van egyöntvényszabadalmam, de csak egy fél évig dolgozhattam rajta, amíg benn voltam a Hoffher-ben... ha gyáram lesz, azt fogom kipróbálni. Négy milliméter falvastagságú lemezeket fogokönteni... ehhez százezer pengő kell.

- Meggondoltad jól a nősülést?

- Nem szoktam tréfálni.

- Én tudok neked egy nőt.

- Van pénze?

- Ojjé.

- Honnan tudod?

- A nővérem.

Rőmernek elakadt a szívverése.

- Hozzám jönne?

- Talán... lehet... Gyere fel apámékhoz ma délután négyre. Beszélek az öreggel.

Délután négykor idősebb Hofhauser András fogadta Rőmer Géza mérnököt. A dolgozószobá-jában fogadta, konyakkal, feketével kínálta, hagyta, hogy a fiatalember lopva körülnézzen,felbecsülje a hatalmas íróasztalt, az egész padlót beborító perzsaszőnyeg, az ólomkristály

11

vázák, festmények és könyvespolcok értékét. Csak akkor szólalt meg, amikor a fiatalembertekintete már hosszabb ideje a páncélszekrényen nyugodott.

- Ön tehát gyárat akar alapítani.

- Igen.

- Nos hát. Hadd halljam, milyen elképzelései vannak.

Estére Rőmer Géza körül kóválygott a szoba. Az öreg ott ült a nyakán, számoltatta,dolgoztatta, tervrajzokat készíttetett vele. Ez képes megcsináltatni velem az egész tervezetet,aztán kirúg - gondolta Rőmer, de csak tovább izzadt. Az izzadás képletesen értendő, kétjókora ventillátor hűtötte a szobát, Hofhauser jeges limonádét és fagylaltot hozatott be,estefelé pedig jégbe hűtött ürmöst ittak. - Biztosan süket is a nő... de ha hozzám adják,elveszem.

Este tízkor Hofhauser betette az iratcsomót a páncélszekrénybe.

- Gyere át, fiam, a szalonba. Bemutatlak a családomnak.

Keresztülmentek egy hosszú könyvtárszobán. Rőmer csak egy villanásnyit látott mindenből,hatalmas sor lexikon tűnt a szemébe és egy bronzszobor, görög harcos pajzzsal, sisakkal. Amagas, üvegajtós könyvszekrények sora végén a sarokban két kényelmes kárpitozott karos-szék állt, közepén álló olvasólámpa, és egy kovácsoltvas, üvegtetejű asztalka, az asztalon anagy újdonság, a detektoros rádió.

- Rokonod Rőmer Aladár professzor?

- Igenis, a nagybátyám... de nemigen tartjuk a rokonságot... mivelhogy ellenezték apámházasságát...

- Szóval akkor te... milyen vallású vagy?

- Kész vagyok áttérni a katolikus hitre.

- Úgy - mondta Hofhauser.

A szalon dohányszínű pamlagáról negyvenöt-ötven év körüli asszony emelkedett fel, és eléjüksietett.

- Engedd meg, szívem, hogy bemutassam Rőmer Géza mérnök urat, Andris fiunk barátját.

- Nagyon örülök - felelte az asszony, és amint csókra nyújtotta kezét, Rőmer orrát megcsapta akrémekben fürdő, bársonypuha bőr illata, a jólét illata. Az asszony sötétkék selyemruhájábólis levendulaszag áradt. Rőmer most először eszmélt rá, hogy az ő anyjának savanyú tejföl-szaga van.

- Foglaljon helyet - mutatott az asszony egy mély, puha kárpitú karosszékre, ő maga leültRőmerrel szemközt a pamlagra. A falon nagy olajfestmény, talán kétszer háromméteres,virágos tájkép függött. Most jó lett volna érteni a képekhez és azt mondani, hogy: milyen szépez a Rippl-Rónai, de hát csak nyelt, és arra gondolt, hogy ennek a csinos, telt, barnaasszonynak mégsem lehet olyan csúnya lánya. És legfeljebb ha huszonnyolc, harmincéves...

- Andris fiamat ismered már... és Lilike, a lányom.

Rőmer fél fejjel hátranézett, és felugrott. Idősebb Hofhauser állt mellette és két gyereke.András fülig vörösen és lesütött szemmel. És a lány. Úristen... ez a lány? Torzszülött... idege-sen rángatja a fejét, fél arca mintha béna volna, annyira nem rezdül együtt a másik arcával. És

12

a lába... Rőmer úgy bámulta az ortopéd cipőket, mint a megbabonázott nyúl a vesztét hozóautó reflektorát.

Mindez egy pillanatig tartott csak. Rőmer az ortopéd cipőről a dús, magas perzsaszőnyegrenézett. Mélyen meghajolt, és azt mondta: „Rőmer Géza okleveles gépészmérnök vagyok. Vanszerencsém megkérni a kezét.”

A történet így száll legendaként gépírónőről gépírónőre a Mezőgazdasági Gépgyár Részvény-társaság irodájában. Csaplár Ágnesnek Gerencsérné mesélte el mindjárt aznap, amikor avállalathoz belépett.

Gerencsérné, helyesebben a Gerencsérné a legrégibb bútordarab a vállalatnál. Sovány, csontosasszony lesimított, kontyba tűzött fekete hajjal, nagy, fekete csontkeretes pápaszemmel,mindig ugyanabban a zöldes-barnás sottis szoknyában, hozzá mindennap frissen mosott ésvasalt s nyers színű ingblúzban. Gerencsérnét még Rózsás Malvinnak hívták, amikor tizenhétéves korában a Mezőgazdasági Gépgyár Részvénytársaság irodájába került. Fekete haját akkormég hosszú copfban viselte, és a sottis szoknya egészen új volt. Ő volt a vállalat első tiszt-viselője. A fiatal Rőmer igazgató vele tárgyalta meg, hogy milyen irodabútort vásároljanak, őadta neki a Malvinnál sokkal szebben! hangzó Margit keresztnevet is. Margit gyorsírta arészvénytársaság alapszabályait és az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvét. Ő gépelte a beadványta céghivatalnak, amelyben a vállalat igazgatósága kéri a Mezőgazdasági Gépgyár Részvény-társaság bejegyzését. Margit rajzolta és rendelte meg a vállalat bélyegzőit a Vilmos császárúton a Geduldiger Hugó bélyegzőgyárnál. Ő mondott szakvéleményt a két Royal írógépről. Akereskedő egy óvatlan pillanatban félrehívta - és odasúgta, hogy harminc pengő jutalékot kap,ha az özönvíz előtti Underwoodot is megvásárolják. De Margit tiszta lelke felháborodott.Hogy ő, ő, ő valaha is félrevezesse Rőmer Géza igazgató urat, aki olyan zseniális, olyan szép,olyan jó, olyan kedves, akit ő egész életében csak imádni fog, úgy, amint azt Szomaházyregényeiben olvasta...

Mindössze öt szobából állt a központi iroda. Az erkélyes, négyszárnyas ablakú sarokszobavolt Rőmer Géza rezidenciája. Hatalmas bőrgarnitúrával, két méter hosszú, üveglappal védettíróasztallal, az íróasztalon márvány írókészlettel és bőrmappával. A tintatartó egy dühösmárványoroszlán nyitott szája volt, és a papírvágó kés fogóján oroszlánkölykök hemperegtek.

Gerencsérné szobája, egy kétszer három méteres kis lyuk, redőnyös amerikai íróasztallal, ajobbik Royal írógéppel és egy plafonig érő rolós szekrénnyel felszerelve. Az asztal redőnyealatt pihentek a cégbélyegzők és egy ovális dátumbélyegző, amelyen Gerencsérné mindig újévreggelén megfelelően elérzékenyedve váltotta át az évek számát. Ezerkilencszázhuszonnyolc...Újév reggelén be kellett jönnie az irodába és boldog új esztendőt kívánni az igazgató uraknak.A tisztviselők korhelyleves és barackpálinka utáni állapotban, többnyire az iroda mosdójábanborotválkoztak, mielőtt felsorakoztak a középső szobában. Weiss Gyuszi, a főkönyvelő, akiegész évben dohányszagú, szürke nadrágot és hosszú ujjas, szürke pulóvert viselt, amely alólmindig kibukkant a barna nadrágtartó, erre az alkalomra elegáns kék ruhába bújt, bozontos,fekete haját és nagy bajuszát tisztességesen rendbe szedte, és mély meghajlással nyújtotta át azigazgató uraknak a kék és piros tintával gyönyörűségesen megírt mérleget. A mérlegkimutatáscsak jelképes volt, a könyvelés állandóan három-négy hónapos restanciában fulladozott, de akét igazgató teljes komolysággal vette át a papírlapot. Megköszönték a hű tisztviselői karegész évi munkáját, felhívták figyelmüket arra, hogy a jövő esztendőben is hűségesen kellszolgálniuk a hazát és a céget, hogy szabad idejüket imádkozással és erkölcsös olvasmá-nyokkal töltsék, és óvakodjanak a szakszervezettől. Ezután kiosztották a renumerációt. Rőmerlassan, ünnepélyesen két- és ötpengősökben számolta le, hogy többnek lássék. Utána az igaz-

13

gatóság kibontott egy üveg bort, és koccintottak a tisztviselőkkel. A poharakat Gerencsérnémosta el, és behunyt szemmel ajkához emelte azt a poharat, amelyikből Rőmer ivott.

Csaplár Ágnes már nem ismerhette személyesen Rőmert, Hofhausert. Amikor ő ezerkilenc-száznegyvenkettőben a vállalathoz került, a régiekből már csak Gerencsérné volt ott. RőmerGéza és Hofhauser András még ezerkilencszázharminckilencben családostul kivándoroltLondonba arra a rövid időre, amíg az angolok elintézik Hitlert. Rőmer Géza igazgató régiszobájában karlsdorfi Karlsdorfer Armand őméltósága dolgozott. Nyugdíjas állami embervolt, vasúti mérnök, fiatal korában bejárta a Monarchiát, viaduktokat épített a Karsztokban,húsz évig lakott Fiuméban, de horvátul is, németül is, olaszul is csak annyit tanult meg,amennyi a vendéglőben kellett ahhoz, hogy egy pohár sört vagy egy adag rántott halat kapjon.

Karlsdorfer még az idősebb Hofhauser katonabajtársa volt és gyakori vendége is a Hofhauserháznak. Amikor aztán nyugdíjba került, kapott rajta, hogy a fiatal Rőmer meghívta avállalathoz igazgatósági tagnak, mivelhogy „szükség van a szakértelmére és tapasztalataira”.

Őméltósága minden délelőtt fél tízkor jött be az irodába. Kinyitotta íróasztala középső fiókját,és előszedett egy vastag, márványpapírral kötött könyvet. A könyvön szép kalligrafikusbetűkkel ez áll: „Folyószámlaadósok névsora.” Utána kinyitotta a jobb oldali fiókját, elővettbelőle egy üveg lila színű Parker töltőtolltintát, megtöltötte óriási Mont Blanc-ját, ésmunkához látott. A folyószámlaadósok könyvének legközelebbi üres lapjára bejegyezte asoron következő Hitler-viccet. Negyvennégy március tizenötödikén éppen a kétszáznegyedikviccnél tartott. „Goebbels, a náci propaganda-miniszter meghal, feljut a mennyországba.Rettenetesen unatkozik. Egyszerre csak odaér egy csillaghoz, lenéz. Hát, uramfia, mit lát?Ragyogóan kivilágított terem, terített asztalok, az asztalokon jobbnál jobb étel, ital. Az asztalkörül gyönyörű, meztelen nők, szól a zene... Odaint egy arkangyalt, kérdi, hogy mi az. - Az,excellenciás uram, a pokol. - Hogy lehet odajutni? - Nagyon egyszerű - feleli az arkangyal,azzal úgy fenéken rúgja Goebbelst, hogy már repül is a pokolba. Zuhan, zuhan, egyszerrecsak, zutty, benn találja magát egy szurokkal teli katlan fenekén, körötte hétszer hetvenhétördög táncol, vasvillákkal piszkálják, szítják a tüzet. - Hé, ördögök - kiabál Goebbels -, mi ez,hol vagyok?! - Hát ahová való vagy, a pokolban. - Hisz én láttam odafentről a poklot, a pokolgyönyörű volt, nagyszerű ételek, szép nők, én abba a pokolba akarok jutni. - Mire az ördögökröhögni kezdenek. - Az nem a pokol volt, amit te láttál, hanem a propagandaosztályunk.”

A friss viccet gondosan leitatja, a könyvet visszateszi a középső fiókba, a töltőtolltintátvisszateszi a jobb oldali polcra húsz másik teli üveg Parker tinta mellé. Sikerült lila színűamerikai töltőtolltintából olyan mennyiséget felkutatna, hogy a háború végéig elég lesz. Ajobb oldalajtó gondos bezárása után a bal oldali fiókot húzza ki. Takaros tekercset szed elő, azasztalon gondosan kiteregeti, és tenyerével végigsimít rajta. Európa térképe. Egy furnírlemezszivarskatulyát is kiszed a bal oldali fiókból. A skatulya telis-teli vörös és fekete zászlókkal. Agombostű-zászlórudakat gondosan beleszurkálja a térképbe, mégpedig a Neue ZürcherZeitung, a Magyar Nemzet és saját egyéni hadijelentései és elemzései alapján. - Úgy - mondja.- Tehát a német sógor szerint Orelnél áll harc. Na, hát ha Hitler barátunk Orelt mond, akkorVarsót kell gondolni. Gyerünk, foglaljuk el Varsót. Karlsdorfer zászlói már nemegyszer aBrandenburger Tor fölött lebegtek ugyanakkor, amikor a valóságban még a Donnál vagy aDnyepernél folyt a harc, és a szövetséges hadaknak adta Párizst és Aachent.

Fél tizenkettőkor újra eltette a térképet, és most az aktatáskáját nyitotta ki. Először egy nagy,fehér asztalkendőt szedett elő. A damasztkendő sarkában fehér selyemmel hímzett, koronáscímer és karlsdorfi Karlsdorfer Armand Jenő Ágostné, született gróf Festetich Ilona Máriamonogramja. A grófi asztalkendőre kitett egy zsírpapír csomagot, amelyből tizenöt dekafüstölt szalonna, egy darab fehér kenyér és egy vöröshagyma került elő. Őméltósága bicskával

14

apróra vagdalta a szalonnát és a hagymát, és szapora egérrágással tüntette el. Étkezés utánkinyitotta az ablakot, kölnivizes zsebkendőjével megtörülte a bajuszát, gondosan megnézte,hogy íróasztala zárva van-e, majd fogta a kalapját, és lement az Erzsébet térre sörözni. Félkettőkor jött vissza, és kérte a postát. A postakönyvet Gerencsérné vitte be. Mély meghajlássalteszi Őméltósága asztalára a vaskos, fekete kötésű könyvet.

- Mindet aláírjam?

- Igen, méltóztassék csak nyugodtan. A doktor úr már látta valamennyit.

- No jó, én nem bánom, Margit asszony, de ha lecsuknak, maga főzheti nekem a kosztot,hehe...

A Mont Blanc lila krikszkrakszokat szánt az őméltósága számára teljesen érthetetlen üzemidiszpozíciók, versenytárgyalási pályázatok, devizaengedély-kérések megfelelő rubrikáiba.Valóságos török császári tugrákat rajzol, mintha azt remélné, hogy baj esetén azt mondhatja:kérem, ezt nem én írtam alá, hanem II. Mohamed szultán.

A doktor úr, doktor Rőmer Aladár, nyugalmazott egyetemi tanár, jogtudós, Rőmer Géza nagy-bátyja, a Mezőgazdasági Gépgyár Részvénytársaság jogtanácsosa és ügyvezető igazgatója.Sovány emberke, olyan kopasz, mint egy futball-labda. A háta mögött Imperátornak csúfolják,mert pont olyan, mint III. Viktor Emánuel exkirály és császár, csak bajusza nincs.

Margit az aláírt leveleket beviszi a doktor úrhoz.

- A méltó holnap Somosbányára akar utazni - jelenti.

Rőmer doktor felnéz az irathalmazból, pápaszemét előbbre csúsztatja az orrán, és fölötte nézát.

- Biztosan szüksége van száz pengőre.

Margit tisztelettudóan vihog, de nem szól. Vihogni azt jelenti: nagyon szellemesnek találom,amit doktor úr mond, én is észrevettem, hogy Karlsdorfer úr őméltósága csal az útiszámláknál.Hangos megjegyzést tenni megengedhetetlen bizalmaskodás.

- Mindent aláírt? - kérdi a doktor úr.

- Mindent.

- A devizahalasztási kérelmet is?

- Alá.

- És mit szólt hozzá?

- Észre se vette.

Most a doktor úr mosolyodik el ugyanúgy.

- Jól van, Margitka. Hívja fel Kemenes Tibort, hogy átküldhetnek érte. A postát majd ebédután átnézem. Nagyon éhes?

Ez a kérdés minden délben felhangzik. Azt jelenti: szeretném, ha nem menne akkor ebédelni,amikor a többiek, mert nem fontos, hogy más is tudjon a londoni levélről. És erre mindendélben ugyanaz a válasz: „Diktáljon nyugodtan, doktor úr, majd én később ebédelek.” És márveszi is a gyorsírófüzetét, néhány jellel odafirkálja az ismert címet: G Roemer A. HofhauserLtd., London, Hampstead Square 4. És nem mintha anélkül nem tudná, csupán a rend kedvéértmellé írja: Stockholmon át. De mielőtt írni kezdene, kimegy a középső szobába, megnézi,elmentek-e már ebédelni a többiek.

15

Pontosan kettőkor valóban üres a nagy szoba.

Öt íróasztal áll itt, kettő az ablaknál, három középen. Az egyik ablak menti íróasztal KétMiklósé. Két szemüveges, barna hajú, harminchat éves férfi, a Rőmer család távoli rokona. Agyakornokokat egy gyűrött levél miatt halálra kínozza, akik ezért már többször meg-állapították, hogy jó, hogy Két Miklósnak csak a neve kettő, mert egyet is nehéz kibírnibelőle... Fekete, faragott íróasztalán töméntelen holmit tart, piros ceruzát, vonalzót,kartotékokat művészien elrendezve. A tintatartónak támasztva jókora névjegykarton áll, rajtadomborított betűkkel: Két Miklós cégvezető, az eladási osztály vezetője.

A másik ablaknál modern, világos színű íróasztalnál Tatár György ül. Az ő íróasztalán sosemvolt egyéb, mint egy szürke színű dosszié, rajta tussal, redisztollal húzott, nagy nyomtatottbetűk: Tatár György anyagbeszerzési osztályvezető, Országmozgósítási Előadó, LégoltalmiParancsnok.

Egy zöld posztóval bevont, rozoga íróasztalnál ült ifjú Palánkay Emil gyakornok.

Palánkay reggel, amint leült íróasztalához, elővette japán nyelvkönyvét, és lelkes tanulásbamélyedt. Szívéből hitte, hogy hamarosan megvalósul a magyar-japán határ, és akkor belőlelegalábbis tokiói nagykövet lesz, ha nem külügyminiszter. Palánkay egyenruhát hordott,magatervezte leventeparancsnoki egyenruhát fekete szövetből, számos arany rojttal, csillaggalés stráffal és hajtókáján a győzelem V jelvényével. Mindehhez csizmát és Turul-sapkát viselt.Sőt egy ízben nyilas karszalaggal jelent meg, de a karszalagot Karlsdorfer és Rőmer egységesfellépésére kénytelen volt zsebre vágni. Derékszíjjal járt, a szíjat egészen szorosra húzta, azember azt várta, hogy egyszerre csak leválik a felsőteste, olyan vékony dereka volt. A soványifjú csontos arcát millió pattanás és nagy, görbe orr csúfította. Orra valaha egyenes, szépmetszésű római orr volt, de egy semmeringi síkiránduláson nekiesett egy fának, bal lába ésorrcsontja törött el. Ötödik gimnazista kora óta hatalmas monográfián dolgozott, A magyarsága legnemesebb faj címmel. Ez a dolgozat hivatva volna bebizonyítani, hogy minden kultúr-nemzet uralkodó rétege magyar eredetű. Az angol nyelvben már talált is erre bizonyítékot. Azangol „eleven” szó, amelyet ugyan az elkorcsosult albioni torok „ilevn”-nek ejt, kétségkívülmagyar szó. Körülbelül ezer évvel ezelőtt, a kalandozások korában, száz magyar lovasfelkerekedett, hogy meghódítsa Angliát. Súlyos és hősi harcok után százból tizenegyenjutottak oda elevenen. Ők lettek az angol királyi családok ősei, ezért őrzi emléküket az„eleven” szó, és ezért jelent ez a szó az ángliusok nyelvén „tizenegy”-et. Vagy ki tagadhatná,hogy a Tudor-ház tagjai, vagyis a Tudorok minden bizonnyal rokonságban állnak a magyartudorokkal? Fő művén kívül Palánkay egy rövidebb tudományos munkán is dolgozott,amelynek egyelőre még csak a címe volt kész. A zsidó, a fajtiszta népek vérszívója. Első pont:Vajon embernek tekinthető-e a zsidó?

Egy tavaszi reggelen, amikor a kiment számlák könyvébe ügyesen belerejtette tudományosjegyzeteit, és éppen az előbb említett, nehéz témán dolgozott, Karlsdorfer őméltósága hívatta.

- Kérem, kedves Palánkay úr - mondta neki Karlsdorfer -, legyen olyan jó, fáradjon át avárosházára, és adja át ezt a levelet vitéz lófő Hajtay Csaba úrnak.

Palánkay elfintorította az orrát, ő nem altiszt, hanem leventeparancsnok és egyetemi hallgató.De a tavaszi nap olyan szépen sütött, és százszor kellemesebb egyet lógni az Andrássy úton,mint itt ülni ebben a koszos irodában, hát szó nélkül átvette Karlsdorfertől a levelet.

Félóra múlva már vissza is jött dicstelenül. Vitéz lófő Hajtay Csaba mérhetetlenül felbőszültazon, hogy Palánkay nem szólította nemzetes úrnak. Kikapta a leventeparancsnok kezéből alevelet, őt magát pedig kidobta. Karlsdorfert pedig felhívta telefonon, és megkérte, hogy más-kor ne ilyen nagy orrú, neveletlen zsidó kölyökkel küldje a leveleit. A vérig sértett Palánkay

16

visszaült íróasztalához. Megadta műve első kérdésére a választ: a zsidók nem tekinthetőkembereknek.

Palánkay íróasztala ócska ugyan, de jó nagy. A másik két gyakornok asztala viszont kicsi.Egyiknél Kern Gizi ül, a másiknál Csaplár Ágnes. A hatalmas iratszekrény is éppen Ágnes ésGizi íróasztala mögött van, akárki akármit keres, egyszerűen odatelepszik a két lányasztalához. Még a szomszédos könyvelési szobából is átjárnak ide iratokat keresni. A háromkönyvelő különösen ellenszenves népség. Őket nem érdekli a postázás, őket nem hívhatja beeste kilenckor a doktor úr levelet diktálni. Ők csak szétdobálják az irattárat, és folytonárulkodnak, hogy ezt sem lehet megtalálni, azt sem látják a helyén. Egy idősebb van közöttük,Lusztig úr, aki mindig könyökvédőt hord. A másik két lány alig idősebbek Csaplár Ágnesnél.Dobrai Jolán és Dékány Anna.

Gerencsérné éppen csak kidugta orrát a doktor szobájából.

Az öt íróasztal gazdátlan volt. Csaplár Ágnes asztalára letett egy cédulát. „Hívja fel telefonona szerelmét. Küldhetnek a devizakérésért.” - És visszament a jogtanácsos szobájába. Nagyférfikarórája hangosan ketyegett. Fél három. Négyig megírja a londoni levelet, ötig haza-szalad, megebédel. Persze fél hatra nem lesz kész a postával, a gyakornokok majd megintmorognak, hogy éjfélkor kell postára menniök. A mai fiatalok ilyenek. Randevú, mozi,hangverseny, csak dolgozni nem szeretnek. Amikor Gerencsérné gyakornok volt, sokszortizenegy után indult a postára.

„Kedves Géza és Andris, mint legutóbb közöltem...”

„Dear Géza and Andris as I told you last time...” - írja mindjárt angolul Gerencsérné...

Így telik el egy nap a Mezőgazdasági Gépgyár irodájában, egyformán. Gerencsérné ablakánsűrű függöny, azt se látja, hogy odakinn napsütés van, vagy hóesés. Az utcán rikkancsokDünkirchent kiabálják, aztán Párizst, aztán Tobrukot, Sztálingrádot, Voronyezst, Tatár-hágót...

A CÉGVEZETŐ ÚR

Éjfél után kettőkor csengettek Két Miklós cégvezető lakásán.

- Behívó - mondta a feleségének.

Az asszony kábultan ült fel az ágyon. Vörösbarna haja csapzottan az arcába lógott, hunyorgotta lámpafénytől, és rémülten figyelt az előszobából beszűrődő zajokra.

Két átvette a postástól a fehér cédulát, aláírta a tértivevényt. A postás táskájában egész kötegbehívócédula volt.

- Szép kis örömet szerez az embereknek - morogta Két, amikor visszaadta a ceruzát.

- Közben másvalaki meg az enyémet hozza - felelte a postás. - Úgyis megdöglünk, nemmindegy, hogy előbb vagy utóbb?

A cégvezetőt méregbe hozta az asszony ijedt tekintete.

- Mit bámulsz rajtam? Még nem a halálhíremet hozták. Van itthon konyak?

- Van.

- Fel fognak menteni? - kérdezte az asszony.

17

Két felelet helyett vállat vont. - Tatárt felmentették.

- Őt igen.

- Hát akkor téged ezerszer inkább.

A férfi nem felelt, hanem töltött a konyakból.

Kétné fejére húzta a paplant, és falnak fordult: vacogott a félelemtől. Hallotta, hogy férjekimegy a fürdőszobába, kinyitja a vízcsapot. Ilyenkor felöltözik? Várta, hogy Miklós vissza-jön, leül mellé, megmondja, mit tervez. Biztosan Tatárhoz akar elmenni. Könnyes szemétbeledörgölte a paplan sarkába. Elaludt, nem is hallotta, amikor Két becsapta az előszobaajtót.Hajnali négy óra lehetett. Barátságtalan, hűvös reggel. Szürke volt az egész világ, a járdák, aházfalak, az ablakokat elsötétítő papírfüggönyök, szürke volt maga az ég is. Két szaporaléptekkel ment végig a Veres Pálné utcán, az Eskü téren pedig befordult a híd felé. Lement arakpartra, leült a legfelső lépcsőre, és nézte a Dunát. A víz is szürke volt, és szürke faágatsodort. Szürke volt az Erzsébet-híd karcsú íve, a Gellérthegy lomha tömbje is. Gyerekkorábanlátott egyszer egy könyvet, nagy, szürke fedele volt, a fedélen különös kép: gomolygó füst,földig lógó, szomorú felhők, egymásra borult, szürke emberek, ágaskodó, nyerítő lovak „Miez?” - kérdezte akkor megrettenve. „Háború” - felelte az apja.

Hideg van - gondolta Két, és nézte a vizet. A foga össze-összekoccant. Majd hirtelen egésztestében remegni kezdett, görcsös rángások futottak végig kezén-lábán, gyomra megfájdult. -Félek - motyogta. - Nem akarok kimenni a frontra.

Tovább ült a kövön mozdulatlanul. Homlokát hideg, nyirkos verejték lepte el. Saját magátlátta, amint ott fekszik a könyv fedőlapján agyagos földön, és fölötte lovak patái taposnak.

Német uszályhajó húzott felfelé a Dunán. Lassan, erőlködve húzta az apró gőzös. Jól meglehet rakva Bácska gabonájával. Itt meg jegyre sincs kenyér.

A felső rakparton végigcsörömpölt az első villamos.

Kétet mintha az ébresztette volna fel, hirtelen felugrott.

Elmegy Tatárhoz. Könyörögni fog neki. Pénzt ígér. Akármit, csak mentsék fel. Ékszert adneki: odaadja az érdi szőlőt... Mentsék fel. Tatár is apa, meg fogja érteni. Van kétezerpengőjük a bankban, odaadja. Tatár pénzért mindent megtesz.

Szinte futott vissza az Eskü térre, mintha minden azon múlnék, hogy hány perc alatt ér azIzabella utcába.

Tatár aludt még, amikor becsöngetett náluk. Az öregasszony nyitott ajtót, Tatár nyolcvanévesanyja, aki úgy félt a fiától, hogy bebújt a kamrába, amint az hazajött.

- Nem kell felébreszteni, majd megvárom - mondta Két, és bement az ebédlőbe. Régen nemjárt Tatáréknál, és egészen meglepte, hogy most is ugyanazt a kellemetlen szagot érzi aszobában, mint másfél vagy két évvel ezelőtt. Talán a falaknak van ilyen szellőzetlen, rosszszaguk, avas zsír, égő gumi, por és penész keveréke. A szobában félhomály volt, az egyik rolóle volt engedve. Két idegenül nézegette a szobát. Persze a bútor sem a régi. És mennyiszőnyeg. Havi hétszázból?

- Szervusz, Miklós.

Tatár jött ki a szomszéd szobából papucsban, hálóingben, borostásan, beesett arccal. Mindkétkezét kitárta vendége felé, és a „szervusz”-t furcsán, „szejvusz”-nak ejtette. Persze... nincsbenn a műfogsora!

18

- Megbocsátasz egy pillanatra, máris felöltözöm.

- Hogyne... persze, csak parancsolj... én törtem be hozzád hajnalban.

Tatár kivonult a fürdőszobába.

Ennek nem lehet kétezer pengőt ígérni. Négyet se. Annyit lophat, amennyi belefér. Hogymondta Rőmer doktornak, hogy ne bízza Tatárra az anyagbeszerzést, ő maga jól el tudja látnia könyvelési osztály vezetése mellett is, és ez a gengszter tízezreket fog zsebre vágni. Adoktor erre csak felnézett a szemüvege fölé, elhúzta a száját. „Azt hiszed, csak a családnakszabad lopnia?” Még most is felforr a vére, ha eszébe jut. Szerencsére a míniumbeszerzéstmég lebonyolíthatta. Azon maradt a kétezer pengős takarékkönyv.

Tatár negyedóra múlva visszajött. Nem lehetett ráismerni. Megborotválva, megfésülve,kölnizve, hófehér fogsorral, teljesen felöltözve. Barna öltönyben, krémszínű selyemingben,sötétzöld tisztaselyem nyakkendővel.

- Reggeliztél már, Miklóskám?

Két csak a kezével intett, hogy nem kér semmit. Tatár csöngetett, és az öregasszonyvilágoskék damasztabroszt hozott be.

- Csak egy reggelit, mama, de gyorsan.

Tatár az ebédlőszekrényhez ment, pálinkát és sós süteményt vett elő. Miközben töltött,megkérdezte:

- Behívtak?

- Be.

- Mikorra?

- Holnapra.

- No, igyunk. Egészségedre.

- Gyuri... mit csináljak?

- Mit csinálj? - álmélkodott Tatár, és felhajtotta az italt. - Bevonulsz, és azt csinálod, amit atöbbiek.

- Gyerekem van.

- Hát mit tehetek én?

- Amit akarsz... jóban vagy a katonai parancsnokkal.

- Hagyd ezeket a zöldségeket.

- Téged is felmentettek.

Tatár vállat vont.

Két érezte, hogy az arca verejtékes lesz.

- Értsd meg, Gyuri, minden áldozatra kész vagyok. Nem akarok megdögleni most, amikorúgyis vége... Itt vannak az oroszok a Kárpátoknál... Segíts rajtam, öregem. Ígérj pénzt akatonai parancsnoknak.

Tatár a kés nyelével kocogtatta a lágy tojás héját. Föl se nézett.

- Ez egyszer úgy tekintem, mintha nem hallottam volna hazaáruló kijelentéseidet.

19

Két fehér lett, mint a fal.

- Te akarsz eltekinteni valamitől? Te szeretnél fölébem kerekedni, te világ alja! Te, akiből éncsináltam embert?!

Tatár nem felelt. Lassan, gondosan merítgette a kiskanalat a tojássárgájába.

- Így is jó - halkította a hangját Két. - Így is jó. De ha kenyértörésre kerül a sor, mégiscsak énvagyok a rokona a Rőmer családnak, nem te. Jó volna elfelejteni a régi dolgokat, mi?

- Azokkal a régi dolgokkal neked nincs sok hencegnivalód - felelte Tatár nagyon nyugodtan,de az arca pirosodni kezdett. - Loptam? Veled együtt loptam. Téged tisztára mosott arokonság. De ez csak akkor volt. Most, ha valaki megdöglik kettőnk közül, az te leszel...

- Ez a hála... ez a hála, te gazember... Hát majd... felmentenek nélküled is... de aztán röpülnifogsz.

Nem is emlékezett rá, hogy került ki az ajtón. Hát persze hogy nem kellett volna idejönni.Tudhatta volna: Tatárnak csak öröm, ha őt behívják, rég várt öröm. Ha ugyan nem ő küldetettneki behívót.

Bement az első kávémérésbe, reggelit kért, de nem nyúlt hozzá. Az asztalon doboltidegességében. A doktorral fog beszélni. Rőmer Gézára fog hivatkozni. Azt fogja mondani,hogy mielőtt kimentek Londonba, meghagyták, hogy őt az utolsó percig mentsék fel, éstartsák vissza a vállalatnál. A könyvelést nem lehet ilyen időkben másra bízni. Ezt a doktor ismeg fogja érteni.

IGAZSÁG A FÖLDÖN

Gerencsérné csípőre tett kézzel állt a nagy szoba közepén, és szidta Kern Gizit és CsaplárÁgnest.

- Én már tizenhét éve vagyok tisztviselő, de ilyen gyalázatosságot el sem tudtam képzelni.Randevúja van, erre otthagyja a postát. És ha milliószor randevúja van. A kötelesség...

- Este fél hatig tart a munkaidő - mondta Ágnes dacosan.

- Először is ne vágjon az idősebb szavába, jó? És mi az, hogy fél hatig tart a munkaidő? Félhatkor leteszem a malteroskanalat, ugye? Az orvos felvág egy hasat, letelt a munkaidő, nemvarrja össze. A hajóskapitány félig ereszti le a horgonyt, a mozdonyfűtő leül a szénre, ésmalmozik, mert letelt a munkaidő.

- Kiadhatta volna korábban is a postát.

- Amikor én ilyen taknyos voltam, ki se mertem nyitni a számat a fölöttesem előtt. Maguknem tisztelnek munkát, rangsort, tekintélyt, maguk rosszabbak, mint a bolsevikok. Jöjjön ide,Miklós, és hallgassa meg, milyen disznóságot csinált ez a két mákvirág.

- Bánom is én ezeket a hülyeségeket. Behívtak.

Gerencsérné összecsapta a kezét. Villámgyorsan végiggondolta, mit jelent számára Kétbevonulása. Mindenekelőtt felszabadul nyolcszáz pengő zsidó fizetés, és akkor végre ő isremélhet vagy kétszáz pengő javítást. Továbbá Miklós undok fráter, egyszer bepanaszolta adoktornál, hogy udvariatlanul beszél a vevőkkel. De még mindig milliószor jobb Tatárnál.Márpedig ha Két bevonul, Tatárral nem lehet majd bírni.

20

Mindezt sebtiben eldöntötte, és ennek megfelelően sopánkodni kezdett.

- Behívták? Már senki sem marad itthon? Úgyis restancia van a könyvelésben, pont ilyenkorkell nekik valakit háborúba vinni.

- Hallgasson, Gerencsérné! - ordított felbőszülten Palánkay. - Hogy merészel így beszélni?Persze mi köze magának a mi harcunkhoz, mi köze magának az ezeréves határokhoz aKárpát-Duna-Nagyhazához? Maga akkor örülne, ha a nyakunkra ülnének a bolsik.

- Lesz még maga kisebb fiú is, Palánkay - felelte Gerencsérné, és visszavonult saját szobájába.

Kern Gizi a postát bontotta, és közben potyogtak a könnyei.

- Hülye vagy, mit izgulsz úgy - súgta Ágnes. - Én követtem el a hibát, nem te. Gerencsérnénekis megmondtam, a doktornak is szólok. Azt hiszed, olyan fontos volt az az adóigazolás? Azegész versenytárgyalás tiszta csalás. Hallottad, amikor Karlsdorfer mondta a doktornak, hogyelintézte az alispánnal, úgyis mi kapjuk meg a szállítást, csak a rend kedvéért kell árajánlatotküldeni... Te, igazán ne bőgj már. Ördögbe is, minek mentem el a hangversenyre. Tibor nemis volt ott.

- Ne-em?

- Nem - felelte Ágnes, és most az ő hangja fordult sírósra.

Két Miklós tenyerébe támasztotta állát. A szemközti házat nézte, a földszinti kocsma kopottcégtábláját. Az első betű nem látszott ide, csak annyi, hogy OR, SÖR, PÁLINKA, és ez mostúgy idegesítette, hogy legszívesebben lerohant volna hozzáírni a hiányzó B betűt.

Rőmer Aladár doktor kilenc óra tájt jött be.

Keresztülment a nagy szobán, fejbólintással válaszolt a tisztviselők üdvözlésére.

- Jó reggelt. Mi újság?

- Behívtak.

Rőmer doktor már éppen a szobája ajtajában volt. Tatár a sarkában a reggeli postával.

- Hát gyere be, beszélünk a dologról - mondta Rőmer, és már ki is ment a szobából.

„Mit kell ezen beszélni? Adjon utasítást Tatárnak, hogy hívja fel a katonai parancsnokot, éskész...”

A doktornál nemcsak Tatárt találta. Gerencsérné is benn volt, és magából kikelve sorolta agyakornokok szörnyű bűneit.

- Egyáltalán nem érdemesek arra, hogy ilyen hagy hírű cégnél dolgozhassanak.

A doktor a ceruzájával játszott.

- Jó. Majd jöjjön vissza később. Ülj le, Miklós. Meg kell beszélnünk, hogy ki vegye át amunkádat - mondta.

Vége. Szóval elengedik. Nyirkos lövészárokban fog feküdni, gránátot dobni, rohamra menni,lelőni embereket, akik neki sose vétettek, kötözőhelyen feküdni, vérezni, hörögni... szembentorkolattüzek világítják meg az éjszakát, hó esik, fáznak, dübörög a föld, bombák robbannak...az Isten nevére... mentsenek fel...

- Mi az, ide sem figyelsz? Kit ajánlasz magad helyett?

Két megint csak nem felelt. Senkit sem ajánl. Bánja is az irodát. Tőle felfordulhatnak. Tőleakár sose könyveljenek egy sort se.

21

- Nos? - türelmetlenkedett Rőmer.

Két felugrott:

- Doktor úr... mentsenek fel... ne engedjenek... nem akarok kimenni a frontra. Nem akarokmegdögleni. Mi közöm nekem ehhez a háborúhoz? Kérem, utasítsa Tatárt...

Tatár arca hideg volt, mint a jég.

- Meg lehet győződve, Két kolléga úr, hogy megtennék önért mindent. De nem tűnhetünk felolyan színben a katonai parancsnok úr előtt, mintha baráti alapon menne a dolog. Önrőlmindenki tudja, hogy rokona a Rőmer családnak. Így hát nyilvánvaló, hogy a doktor úr alásem írhatná a kérést.

Rőmer doktor hálás mosollyal nyugtázta Tatár fejtegetését, és sajnálkozva tárta szét a karját.

- Mennyi volt a fizetésed, Miklós?

- Nyolcszáz pengő.

- A feleséged rendszeresen meg fogja kapni a fél fizetést. Nos, járj szerencsével, Miklós.

Kezét nyújtotta Kétnek, de az nem válaszolt. Elvörösödött, sarkon fordult, indult az ajtóhoz.

- Azonnal állj meg! - üvöltött rá a doktor. - Hogy mersz így viselkedni? Talán én csináltam aháborút? Én hívtalak be katonának? Ha nem adod át rendesen a dolgaidat, akkor ide többé benem teszed a lábad.

Két megállt, mint egy kivert kutya.

- Mit akarnak tőlem?

- Jelölj ki valakit a könyvelési osztály vezetésére. Ha nem tudod a munkát senkinek átadni, újembert veszünk fel.

Más nem hiányzik. Akkor aztán tényleg keresheti a helyét, ha visszajön. Most először gondoltarra, hogy nem hal meg mindenki a háborúban, vissza is lehet jönni. Megfordult, visszaült afotelbe, megpróbált gondolkozni.

- Na, mi lesz, Miklós?

- Van itt egy gyakornok. Mérlegmunkánál segített is a könyvelésben. Nagyon ügyes.

- Melyik az?

- Csaplár Ágnes.

- Csaplár? Az a szőke?

- Az.

- Hány éves? - kérdezte Rőmer.

- Húsz, huszonegy.

A doktor Tatárra nézett. Tatár elhúzta a száját. Egy ilyen taknyost főkönyvelőnek. De aztánhirtelen mást gondolt. Az csak jó, ha új ember nem tolja most ide a képét.

- Nos, mi a véleménye Csaplárról, Tatár cégvezető úr?

Tatárnak meglepetésében nyitva maradt a szája. „Cégvezető úr?” Nem tévedésből mondtaRőmer? Nem. A doktor mosolygott. Két halálsápadt lett.

- Köszönöm... nagyon nagy kitüntetés...

22

- No, majd a cégjegyzés után iszunk rá - felelte a doktor, és mosolygott. - Szóval mi avéleménye cégvezető úrnak?

- Jó lesz. Azt hiszem, nagyon jó lesz.

- Hívják be.

- Menj érte, Miklóskám - szól Tatár. - Én addig kikeresném a törzslapját.

A páncélszekrényből kiemelt egy sárga dossziét, amelyen kívül egyetlenegy, vörös betűkkelpingált szó volt: TITKOS.

Tatár gyorsan végiglapozta.

- Meg is van. Született ezerkilencszázhuszonkettőben Nové Zámkyban. Mi a fene, ez cseh?Nem. Apja pesti. Anyja odavalósi. Iskolai végzettsége kereskedelmi iskolai érettségi, vallásarómai katolikus. Apja, anyja katolikusok...

- A nagyszülőket is nézze meg. Az embert mindig érhetik meglepetések.

- Nézem, hogyne... - és Tatár szétdobált egy csomó házasságlevelet és keresztlevelet afoteleken.

- Persze még Karlsdorferrel is jóvá kell hagyatni - gondolkozott hangosan Rőmer.

- A méltó nem fog akadékoskodni. Különben is Csaplár az egyetlen, akit szível a tisztviselőkközül, mert hozott neki négy üveg Parker tintát. Hopp, megvan a nagymama. Katolikusokmind.

- Az apja micsoda?

- Katolikus.

- Nem. A foglalkozása.

- Lakatos.

- Ajjaj. Szóval prolik.

- Prolik.

- Ezek a prolik mind kommunisták.

- Majd én kezelésbe veszem az új főkönyvelőt, nem lesz kommunista.

- Azért csak szóljon át a katonai parancsnokságra, cégvezető úr, hogy nézzék meg egy kicsit akörnyezetét.

Két jött vissza Csaplár Ágnessel.

Ágnes elfogódva lépett be, majdnem elbotlott a szőnyeg sarkán. Harmadik éve van a válla-latnál, de külön még sosem hívatta be a doktor. Elsején szoktak bejönni, de akkor Palánkay,Kern és ő, hárman együtt. Mert a fizetést mindig a doktor adja ki, és rangsor szerint kell értebejönni. Először jön Két, a főkönyvelő, aztán Gerencsérné és Tatár, utána a három könyvelő,azután következnek ők, a három gyakornok, és legvégén Vargáné, a takarítónő. Karlsdor-ferhez viszont Rőmer megy be, helyébe viszi a pénzt. A doktor olyan lassan számolja le afizetést, mintha szíve szakadna meg minden fillér után, és meg kell köszönni a pénzt.

- Foglaljon helyet, kedves Csaplár kisasszony.

23

Ágnes megzavarodva ült le a hatalmas bőrfotelbe. Szoknyáját esetlenül lejjebb húzta a térdén.Rőmer az íróasztal mögötti karosszéket egészen oldalra húzta az íróasztal sarkáig. De nemmaradt ülve, hanem fel-alá járkált a szobában. Az igazgatói karosszéken egy vastagra tömött,kopott bőrpárna feküdt. A párna valamikor Hofhauser András igazgató tulajdona volt, ésizgalmas történet fűződik hozzá.

A húszas évek végén dolgozott a vállalatnál egy gépírónő, Rékai Gizi nevezetű, nagyonszelíd, jóravaló, jó munkaerő. Egy napon megjelenik az irodában a rendőrség, keresik RékaiGizit. És már viszik is, még csak azt sem engedik meg neki, hogy a kabátját felvegye. A többirendőr nekiesik az irodának, feltúrnak mindent, azt sem mondják meg, hogy mit keresnek.Közben szidják a bolsikat, szidják a zsidókat kegyetlenül. A két igazgató tiltakozik, tele-fonálni akarnak a belügyminiszternek, de persze a telefonnál is rendőrök állnak. Kinyittatták akasszát: semmi. Felfeszítették az íróasztalokat: semmi. Pincét, padlást átkutattak: semmi. Ígytelt el az egész délelőtt. Hofhauser igazgató úr magánkívül volt, azt mondta a vezetőjüknek,egy hadnagynak, hogy a takarítást megfizetteti a rendőrséggel. A hadnagy erre azt mondja,bocsánatot kérnek, de ez neki kötelessége volt, köszöni alássan, mindjárt alá is írják ajegyzőkönyvet. Ebben a pillanatban észrevette Hofhauser karosszékében a kerek párnát.Odaugrott, a párna egyik oldala friss cérnával volt bevarrva. Feltépi - mindenkiben meghűl avér. Kihull belőle egy köteg röpcédula. „Ifjúmunkások, ne tűrjétek a kizsákmányolást!”Hofhauser igazgató úr majd elájult, hogy ő ezen ült, és nem vett észre semmit. Hát ilyesmireképesek a kommunisták. Befurakodnak egy tisztességes céghez, ráültetik a vezérigazgató urata röpcédulákra... De azóta is, akit felvesznek a Mezőgazdasági Gépgyárba, annak alá kellírnia, hogy nem politizál, és nem lép szakszervezetbe...

Rőmer doktor, mintha csak megérezte volna, mire gondol Ágnes, egy pillanatra a bőrpárnáranézett. Hm. Ennek lakatos az apja.

- Hol érettségizett Csaplár kisasszony?

- Kereskedelmiben. A gróf Zichy Rafaelnében.

- Községi iskola az?

- Nem. Apácák tanítottak.

- Igen... hiszen ez kitűnő. Nagyon kitűnő, Csaplár kisasszony. Az igazgatóság nagyon meg vanelégedve az ön munkájával. Komoly és megtisztelő feladatot bízunk önre. Két Miklóskollégánk bevonul, hogy... hogy a hazájáért... a hazánkért harcoljon. Egyelőre ideiglenesen öntnevezem ki a könyvelési osztály vezetőjének. Ön, ugyebár, ért a könyveléshez?

- Igen - mondta Ágnes, és gombócot érzett a torkában. - Igen, mindig jelesem volt könyv-vitelből...

- Mennyi is az ön jelenlegi fizetése, kedves Csaplár kisasszony?

- Százharminc pengő - felelte Ágnes.

- Százharminc pengő... az, ugyebár, igen szép pénz ilyen fiatal korban. Én két koronávalkezdtem, Csaplár kisasszony, bizony, két koronával, az apám ügyvédi irodájában... mi a meg-változott beosztásához természetesen a fizetését is felemeljük... Mégpedig kétszázötvenpengőre.

A doktor kezet nyújtott. Ágnes elfulladt izgalmában.

24

- Nem lesz nagyon hülye ez a nő? - kérdezte Rőmer, amikor Ágnes mögött becsukódott azajtó. - Na, mindegy. Cégvezető úr, legyen szíves, diktáljon le egy levelet, amelyben értesítik,hogy mától kezdve ő felelős a könyvelési osztály ügyeiért. Írassa alá a méltóval is. Bejött már?

- Még nincs itt. Lehet, hogy vadászni ment.

- Jó. Hát akkor legyen szíves, mutassa meg neki később. Ne sokat magyarázzon, írja alá, éskész.

- A méltóságos úr mindent aláír, amit elébe teszek - mondta Tatár, és elvigyorodott.

- Délben őméltóságával együtt átmegyünk hármasban a céghivatalba. Más, azt hiszem, nincsis... Ja, igen. Gerencsérné akart valamit jelenteni, kérem, küldje be.

Margit rettenetes sopánkodással vonult be. Bal kezével sima, fekete kontyát igazgatta,jobbjában iratcsomót lóbált.

- Kérem... Csaplár kisasszony ahelyett, hogy ott maradt volna a postán, rábízott mindent KernGizire. Kern nem ellenőrizte a borítékot...

A doktor könyökére támaszkodott, és jobb keze hüvelykujjával fájós zápfogát ütögette.

- Kern. Igen. Kernnek mennyi fizetése van?

- Száz pengő.

- Kétnél marad négy... Hogy állunk a zsidókkal?

- Az üzemirodában már csak ketten vannak, itt még négy.

- Kéttel és Kernnel együtt?

- Igen.

- Hát mondjunk fel Kernnek is. Írja meg, a szokott szöveget. A kényszerítő körülményekrevaló tekintettel, sajnálattal értesítjük...

- Igen is. És Csaplár?

- Mit akar Csaplárral?

- Jelentettem, hogy a postán tegnapelőtt este...

- Hagyja már a fenébe azt a postát. Csaplárt kineveztem főkönyvelőnek. Beszéljen veleudvariasan, mert mától kezdve a maga főnöke is.

- A... hogy... én... a... a...

A DICSŐSÉG NAPJA

Gerencsérné kijött a doktor szobájából. Azon gondolkozott, szóljon-e Kern Gizinek afelmondásról. Végül is úgy döntött, hogy nem szól, szegény ördög ráér hétfőn megtudni,amikor már Karlsdorfer aláírta.

Margit, aki nemcsak az elbocsátást, de a halálbüntetést is enyhének találná a kötelesség-mulasztásért, most mégis rosszkedvet, sőt bűntudatot érzett. Ha Csaplárt is, Kernt is behívattavolna a doktor, alaposan megmosta volna a fejüket, megmondta volna, hogy máskorhallgassanak Gerencsérné szavára, akitől csak szépet és jót tanulhatnak... De így...

Leült az írógéphez, és sóhajtozva fogalmazta a felmondólevelet.

25

Két bevezette Ágnest a könyvelésbe. Lusztig úr ijedten ugrott fel. Dobrai Jolán és DékányAnna az ajtónak háttal állt, összebújva vihogott valamin, és nem vette észre Lusztig úr ijedtjelzéseit.

- No, mi az, Joli, miért nem könyvelnek?

Dobrai hátrafordult.

- Ne ijesztgessen, Miklóska, mert szörnyethalok. Tud franciául?

- Kicsit - felelte Két.

A két lány megint összevihogott.

- No, akkor fordítson nekünk. A képeket értjük... de a szöveget nem.

És letették az asztalra Marcel Prévost Lettres à Françoise mariée-ját.

- Ebben semmi olyan nincs, amit maguk gondolnak. Lelki tanácsok. Olyanformák, mint,mondjuk, Kölcsey Parainézise.

- Hihi. El tudom képzelni. Azért fordítson egy kicsit.

- No, hagyjanak békén. Most nincs kedvem.

- Kérem szépen, főkönyvelő úr, ez egész nap így megy - siránkozott Lusztig úr. - Jolikisasszony még mindig nem csinálta meg a folyószámlák lezárását. Kérem szépen, márciusközepe van, de nincs készen a negyvenhármas mérleg.

- Mindezt jelentse az utódomnak. Bemutatom az új főkönyvelőjüket.

Lusztig haptákba vágta magát.

- Nagyon örülök, Csaplár kisasszony. Biztosíthatom, hogy meg lesz velem elégedve. Én,kérem szépen, nagyon megbecsült könyvelő voltam a Hatvani Cukorgyárban, és még most isott lehetnék, talán már mint osztályvezető, ha szegény feleségem nem betegszik meg, és nemkell Pestre hoznom. Az idén ünnepelném a huszonöt éves jubileumot de kérem szépen, van azembernek kedve manapság ünnepelni? Én nem így képzeltem el az életet, Ágnes kisasszony.Zeneakadémista voltam, kérem, hegedű tanszakos... Én nagyon örülök, hogyha itt rendetméltóztatik csinálni, mert én hiába mondom a kisasszonyoknak, hogy akár van háború, akárnincs háború, a könyvelésnek rendben kell lenni. Azt mondják, mit izgatja magát ez az öregzsidó, úgyis ki lesz rúgva. Pedig, kérem szépen, az én feleségem őskeresztény, én árja-párjavagyok... Amikor feleségül vettem, jött az egész rokonság. Lajos, nem szégyelled magad...

- Légiriadó, légiriadó! - kiabált be Vargáné. - Tessék készülődni, Dunaföldváron már„vigyázz!” van.

- Kérem... ezer bocsánat, majd máskor elmesélem - ijedezett Lusztig úr, és villámgyorsantömte a fémdobozokba a szerte fekvő kartonokat. - Segítsenek már, Jolika, Annuska, legalábba naplóíveket szedjük össze.

Az utcáról vad robaj hallatszott: az üzletek rolóit húzták le. Azután nyomasztó csend lett, azautók, villamosok megálltak. Egy távoli rádió harsogott. „Légiveszély, légiveszély, Buda-pest... Budapest.” „Budapest, vigyázz! Budapest, vigyázz!” Az udvaron a házmesternékétségbeesetten verte a kolompot, és már bőgtek is a szirénák.

26

Már harmadszor bőgött fel a sziréna. Odakinn a folyosón is csak a légóőrség járt. Mire leértekaz óvóhelyre, éppen csukták a vasajtót - mindenki ott volt már. A boltíves, sötét pincében kétsor pad állt a fal tövében. A padon egymás mellett kuporogtak a lakók. Ijedt arcuk zöldesszür-kének látszott a rossz világításban. A sok hátizsák, pokróc pulóver, elemózsia még fojtóbbátette a dohos levegőt. Raizné, a második emeleten lakó villanyszerelő felesége elkeseredettenkiabálta:

- Ha nem esik ránk a bomba, a büdösségtől fogunk ittmaradni. - Éppen dagasztás közben értea riadó, csak annyi ideje volt, hogy edényruhát dobjon a tésztára. Így is nagy kérdés, hogymegkel-e az a szerencsétlen kalács. Az ember nagy keservesen szerez egy kis lisztet, cukrot,ebben a nyomorult világban, gürcöl vele, és tessék, még jó, ha csak a tészta pusztul el, és nemők...

Tompa dörrenés hallatszott. Ijedt csend támadt egyre. Palánkay, aki az óvóhely legmélyebbzugában, a Tékozló fiú lábánál ült, hasfájósan összegörnyedt.

A Tékozló fiú megtérése című képet múlt héten az Actio catholica felhívására ragasztották ki,„hogy a megpróbáltatás óráiban bűnbánatot ébresszen a lelkekben”. A kép alá kis, négyszög-letes asztalkát állítottak, a házmesterné ajándékozott rá egy hímzett terítőt, a MezőgazdaságiGépgyár tisztviselői vásároltak egy feszületet, és a lakók a rögtönzött oltárt gyertyával ésvirággal árasztották el. Még Raizné is hozott a múltkor hóvirágot, mondván, hogy ha nem ishasznál, de ártani nem árthat. Néhány öregasszony körültérdepelte az oltárt, és buzgónmorzsolta a rózsafüzért.

Palánkay az óvóhelyre rohanásban csodálatos ügyesség tett szert. Amikor az első szirénafelzúgott, bevágta íróasztalát, hóna alá csapta a japán nyelvkönyvet, és hármasával ugrált alépcsőn lefelé.

Második riasztáskor már ott állt a Tékozló fiú előtt, és miközben szembenézett a megtértbűnössel, elhatározta, ezentúl rendesen eljár a misére, és pénteken nem eszik húst.

Újra hatalmas dörrenés hallatszott. Vargáné, a ház légóparancsnoka a légoltalmi tanfolyamontanultakhoz híven, biztatóan mondta:

- Nem kell félni... valahol becsaptak egy ajtót.

- Jó nagy ajtó lehetett - rebbent a földszinten lakó, vörös hajú szabócska szeme.

- Nem fognak ide bombát dobni, meglátják... eddig is volt légó úgy ijesztgetésül... de bombátnem dobnak... város közepére, lakónegyedre - mondta az öreg Kollár.

- Nem dobnak? Hát a robbanó babák, amik leviszik a gyerekek karját? - avatkozott bele aházmesterné.

- Mese az, anyuskám. Látta maga azokat a babákat?

- Piszkos bolsi, fogja be a száját, mert elvitetem.

Mindenki a Tékozló fiú előtt hadonászó Palánkayra nézett, csak a vörös szabó húzta be ijedtena nyakát.

- Igenis, dobálnak robbanó babát. Az ellenség terrortámadásokat intéz békés városok ellen. Demi nem félünk...

Bumm. Most sokkal közelebbről csattant valami.

Palánkay kimeresztette a szemét, egyet-kettőt némán tátogott, és leült.

27

A pincében nevetés harsan. Most igazán csak a vasajtó csapódott. A megfigyelők jöttek ésjelentették, hogy a riadónak vége van. Ágnes a légiriadó alatt azon töprengett, hogy mit szólmajd Tibor a kinevezéshez. És mikor fogja megtudni? Tibornak kellett volna jelentkeznie acsütörtöki hangverseny miatt is... Ha nem telefonál, úgy is jó.

Felmentek az irodába. Visszaült az íróasztalához, a fiókokból minden elintézendő iratotelőszedett - ezeket a másik két gyakornokra testálja, ő holnap reggel már főkönyvelő.

Két Miklós asztalán megcsörrent a telefon.

Ágnes összerezzent, amikor Két beleszólt a kagylóba.

- Jó napot, Tibor. Behívtak. Csaplár kisasszony az új főkönyvelő. Ezentúl vele tárgyal. Igen,azonnal idehívom a telefonhoz.

- Kezét csókolom, Ágnes. Ugye, nem haragszik, hogy nem tudtam még felhívni a hangversenymiatt, de folyton légiriadók... - kezdte Tibor.

Milyen szépen hazudsz - gondolta Ágnes -, különben miért hazudna... lehet, hogy fel akarthívni - és gyorsan beleegyezett Tibor kérésébe. Iroda után, pontosan ötkor találkoznak azOperánál.

Tibor már várt rá.

Selyempapírba burkolt, selyemszalaggal csinosan átkötött csomagot szorongatott a kezében.

- Üdvözlöm az újdonsült főkönyvelőt - hajolt meg -, és fogadja hódolatom szerény jelét.

- Jézusom, csak nem lett sznob? Bókol a cím és a rang előtt?

- Csak az érdemet ismerem el. Hát, ha még az érdemhez a szépség is párosul.

Ágnes zavartan elpirult. Iskolás kora óta csúnyának és esetlennek tartotta magát. Osztálytársai,azok igen, azok szép lányok voltak. Hullámos, fekete hajú, villogó szemű lányok, az iskolaiuniformis ellen lázadó, tiltott selyemharisnyát viselő lányok, akik az iskolakapun kilépve,zsebre vágták a kötelező Bocskai-sapkát, és ügyes mozdulattal púdert kentek az orrukra. Éstízpercekben összebújva fiúügyekről beszéltek, és vihogtak. Barta Kati nyúlánk, fehér bőrű,gesztenyehajú lány, szerelmes leveleket mutogatott. Ágnes ilyenkor Karcsi barátaira gondolt,akikkel néha moziba, táncba vagy kirándulni megy a Nagyrétre, de akik sohasem mondanakneki olyan bókokat, mint amilyet Bartának vagy Horváthnak mondanak a fiúk. Soha senkisem mondta még neki, hogy szép. Azt már mondták, hogy kedves, okos, szorgalmas, de ezcsak aláhúzta a gyötrelmes gondolatot: más lány szép, én csúnya vagyok.

Egy pillanatig gyanakvó ijedséggel nézte Tibort, mintha attól tartana, hogy csak tréfált vagygúnyolódott, aztán, érezte, hogy arca kipirult, szeme felragyogott, járása lágyabb, ahogyelindult a férfi mellett. A napfény megcsillant szőke haján, és ahogy a meglazult fésűtigazgatta, ujja hegyén most bizsergett át először: akár a selyem...

- Szabad megnézni, mi van benne?

- Hogyne, persze. Majd kibontom.

A zizzenő papírból Thomas Mann-könyv bukkant elő. Az Elcserélt fejek.

- Olvasta?

- Nem. Nem olvastam.

28

- Öröme fog telni benne. Tudja, a hívőknek ott van a mennyország, böjtölnek és sanyargatjákmagukat, no meg embertársaikat, hogy oda jussanak. Az utópistáknak, szocialistáknak, forra-dalmároknak, náciknak ott vannak világboldogító eszméik. Vasárnap tyúkot akarnak főzetniminden francia fazékban, királyok helyett köztársasági elnököket akarnak a tróntermekberakni, közössé akarják tenni a szántóföldeket, a lakásokat és a nőket, elő akarják írni, hogy mitegyenek, mikor szórakozzanak, és miről álmodjanak az emberek, boldoggá akarják tenni avilágot, és ennek érdekében kitalálják a messze hordó ágyút, a pallost, a guillotine-t, akoncentrációs tábort, a V-2-t és a totális háborút... No, ne féljen, Ágnes. Hiszen végül ottvagyunk mi, akik nem akarunk senkit bántani, csak élni szeretnénk és emlékezni arra, hogyGoethe és Beethoven is emberek voltak, nemcsak a náci ezredes urak. Nekünk nincs másmenekülésünk, mint a kultúra, mint félrehúzódni és olvasni a Tonio Krögert, amíg a viharátvonul... és az Elcserélt fejeket olvasni és a Csodálatos halászatot és zenét hallgatni. Erről juteszembe, a csütörtöki elmaradt hangversenyért kárpótlásul nem volna kedve holnap eljönnivelem és meghallgatni a Mesterdalnokokat?

Eddig sosem mentek karonfogva. Tibor most gyengéden megérintette Ágnes könyökét. A lánykarján zsibbadás futott végig, csak bólintott beleegyezően.

Langyos, jókedvre derítő tavaszi szél fújt, hömpölygött a nép, bámész csoportok álltak akirakatok előtt. Olyan jó volt összebújva menni. Ha nem lennének a járdaszélen fehérszegélyek, ha nem lennének papírcsíkok a kirakatokon, és nem látnánk ennyi katonát, ellehetne felejteni, hogy háború van.

- Jöjjön, üljünk be egy félórára - állt meg Tibor egy cukrászda előtt.

A belső terem legtávolabbi sarkába vezette, és két kényelmes karosszéket egymás melléhúzott.

- A háborúnak nemsokára vége lesz - szólalt meg Tibor, és jobbjával átfogta Ágnes derekát. -Meglátja, az angolok napokon belül partra szállnak az Adrián, és bevonulnak ide.

Ágnes csak a derekára simuló kart érezte, nem értette a szavakat. Bánja is ő, mit akarnak azangolok az Adrián.

De Tibor folytatta, egészen közel hajolva, mint egy szerelmi vallomást.

- Okosnak kell most lenni, Ágnes.

- Hogyan? - kérdezte a lány.

- Úgy, hogy ne csináljon rendet a könyvelésben.

A zongora előtti, alig egy négyzetméteres dobogóra - a közönség tapsvihara közepette -harminc-harmincöt éves nő lépett fel. Vállára hulló, fekete hajában egy fehér rózsa pompázott.Hófehér, földig érő muszlinruhát viselt mély, kerek kivágással. Az öltözet egyetlen dísze egykeskeny, fekete bársonyöv volt és egy még keskenyebb, fekete bársonyszalag, amelyet aművésznő nyaklánc helyett viselt, és amelyen legalább tíz centiméter hosszú, briliánsokkalékes, nehéz aranykereszt lógott.

A dizőz megigazította a mikrofont, fehér muszlinkendőjével intett a zongoristának, és búgó,mély hangon énekelte a divatos slágert: „Csak egy nap a világ, csak egyetlenegy csók azéletünk...”

Az asztaloknál a nők ábrándosan behunyták a szemüket, néhányan együtt dúdolták azénekesnővel: „...Ki tudja mi vár ránk, ki tudja holnap mire ébredünk...”

- A könyvelést nem szabad rendbe hoznia - suttogta újra Tibor.

29

- De miért?

- Két nem magyarázta el magának?

- Nem.

- Maga azt sem tudja, hogy hogyan vitték ki Rőmerék a vagyonukat?

- Nem tudom - súgta ugyanolyan halkan Ágnes.

Tibor egy pillanatig gondolkozott. Ha Imperátor jónak látta Ágnes kinevezését, nyugodtanelmondhatja neki.

Simogató tenyere végigszaladt Ágnes derekán, érezte, hogy megremeg a fiatal test.

- A stockholmi ügynökség, ahová hetenként négy vagon árut szállít a gyár, nem ügynökség,hanem szállítóvállalat. Amint megjönnek a vagonok, indítják tovább Rőmeréknek Londonba.Az áru ellenértékének hat hónapon belül itt kéne lennie... de nincs itt... ezért a gyár állandóanhalasztást kér a Nemzeti Banktól a devizabeszolgáltatásra... A bankügyeket a mi bankunkintézi, és ott én vagyok a Mezőgazdasági Gépgyár referense, ott nem lesz baj... a könyvelésmost a maga dolga lesz. Keverje úgy össze, hogy az Isten se ismerje ki magát a svéd szállításkörül... Legyen szigorú főnök. Kezdje ellenőrizni a folyószámlákat nyolcszáz évre vissza-menőleg. Csináljon botrányt abból, hogy a ceruzahegyező árát rossz rovatba könyvelték. Csakaz exportkimutatásokról feledkezzék meg. Revíziótól pedig ne féljen, Magyarországon hamiskönyvelés miatt még nem ült senki, legfeljebb Imperátor lead az ellenőrnek néhány ezrest.Különben is magát csak most nevezték ki, semmiért nem felel... Iszik még egy feketét? Vagykonyakot?

- Nem, nem... így is kavarog velem a világ.

Tibor nevetett.

- Azt hitte, az iskolában jelest kapott könyvvitelből, és ezzel már érti is a világ minden titkát.

- És háború után mi lesz azzal a sok áruval? Visszahozzák?

- Rőmerék gyárat alapítottak Londonban. Ha kedvük tartja, hazajönnek, ha nem, kinnmaradnak. Övék a pénz, az ő dolguk.

- De én most az ország szempontjából gondolom.

- No, ez érdekes. Mit gondol az ország szempontjából?

Ágnes zavarba jött.

- Úgy gondoltam... hazafiatlanság... az ország elszegényedik.

- Helyes. Hazafiatlanság. És mi a haza?

- A haza? Minden, ami körülvesz minket... az emberek, a táj... az ország.

- Milyen emberek?

- A szüleink... mindenki, akit szeretünk.

- Miért nem mondja el mindjárt a bájos versikét is hozzá, ahogy az iskolában tanulta:Tudjátok-e, mi a haza? Az a hajlék, hol születtünk... bárhová visz szerencsétek... ezt a hazátszeressétek...

- Nem ismerem ezt a verset - rázta a fejét Ágnes.

- Ne tréfáljon. Harmadik elemiben tanulták.

30

- Nem itt jártam elemibe.

- Hát?

- Csehszlovákiában. Ott is születtem.

- Óriási. Ezek szerint hol a hazája?

- Itt.

- Miért?

- Mert... mert a szüleim magyarok, mert az anyanyelvem magyar... mert itt jártam közép-iskolába... mert Budapestet szeretem...

- Remek. Most már csak arra kérem, legyen jó, állapítsa meg az én hazámat is: Budapestenszülettem. Igen ám, de anyám osztrák, apám székely nemes. Apai nagyanyámtól tanultammagyarul, anyámtól németül és mademoiselle Dufriche-től franciául. Tizenkét éves koromigminden nyarat a csíki hegyekben töltöttem, és télen mégis Pestet szerettem, a műjégpályát, azifjúsági előadásokat a Városiban, a Markó utcai gimnázium méltóságteljes, vörös téglásépületét, a fiúkat, akikkel időnként kékre-zöldre vertük egymást. Tizenkét éves korombankerültem a bécsi nagymamához, és hamarosan ugyanúgy kószáltam a Ringen, mint itthon aKörúton. A Burg parkjában készültem érettségire, és első szerelmem egy szőke bécsi kislányvolt, Lieslnek hívták, a vezetékneve nem jut eszembe.

Két évig Rómában tanultam, fél évig Firenzében festegettem. Ágnes, haza az egész föld. Ahatárokat ma meghúzzák, és holnap eltapossák. Az örök emberit kell keresni. Carduccit úgykell szeretni, mint Petőfit, a délolasz babérfát úgy, mint az alföldi akácvirágot... Gondolja,hogy Kolumbusz csak Izabella királynő Spanyolországáért fedezte fel Amerikát? VagyShakespeare-t kisajátíthatják az angolok? Koch, Edison egy nemzeté? Az ember élete nemegyéb, mint néhány évnyi sóvárgás a szépség után, és mégis, ez az értelmetlen, pici sors azegész emberiséggel közös.

Ágnes nem tudott felelni.

- Egyszóval... - kezdte Tibor, és a lányra nézett - vasárnap a Mesterdalnokokba megyünk. Hamegengedi, felmegyek magáért. Parancsol még valamit?

- Igen. Most kérek egy konyakot.

- Mire igyunk? - kérdezte Tibor, és második poharat nyújtott a lánynak. - A békére? Vagy aboldogságra? Vagy nem árulja el nekem?

A dizőz közkívánatra a dobogóra lépett, nem lehetett hallani a választ.

OTTHON

Idősebb Csaplár Károly minden szombaton a szokottnál valamivel későbben ment haza.Kettőkor ért véget a műszak, de háromtól ötig ülésezett a Jó Barátok Önsegélyező Egyletevezérkara. Az ülést a Jobb, mint otthon belső szobájában tartották, egy négyszer négyméteres,meszelt falú helyiségben, ahol három gyalult, terítetlen asztal, néhány rozoga szék és egyvaskályha volt minden bútorzat. A vaskályha csöve fölé fantasztikus képeket festett a füst éskorom. Ha valaki figyelmesen megnézte volna, láthatta volna az Ezeregyéjszaka óriás szere-csenét, felismerhetett volna egy száguldó ménest és egy megszenesedett páfrányerdőt.Azonban nem nézte meg senki. Mint ahogy nem olvasta el a falra rajzszögezett, szigorú

31

feliratokat sem, hogy például: „Ittas embereket nem szolgálunk ki”, „Hitelt nem adok”,„Kérjük a poharakat nem elvinni”, „Köpködni tilos.” Az egyetlen kép, amit, úgy látszik,szemügyre vett valaki - a kormányzóhelyettes gyászkeretes képe volt, mert grafitceruzávalmellé írták a falra: „Lepotyogtál, részeg disznó.”

Az Önsegélyező Egylet négytagú vezetősége előtt mindössze egy fél liter bor és egy üvegszódavíz szerénykedett. Az asztaltársaság utolsó ülését tartotta. A pénzt még hét közbenvisszafizették a tagoknak - épp hogy a betett tőkét tudták fizetni, kamatot nem kapott senki.Hát hogyne, amikor a tagok csak segélyt kérnek, segélyt kérnek, de nem tudják visszafizetni.Varga bevonult - a felesége kétszáz pengőt kért. Kovács nagyobbik fia elesett, mosthozzáköltözött a menye három unokával - tessék, segítsünk rajta.

Az öreg Barna négyfelé töltötte az üveg alján sárgálló, maradék bort.

- No, ennek is vége. Ez lett a spórolt pénzből.

A sovány, kis bajuszos, ijedt szemű Molnár vállat vont.

- Jobb is, ha abbahagyjuk... az embert már azért is kikezdik, hogy kivel beszélget akocsmában.

- Kimaradhattál volna hamarább, ha be vagy gyulladva...

- Nem azért mondtam.

- Mához egy évre megint élni fog a Jó Barátok - mondta Csaplár.

- Mához egy évre? Három hónapra! - és a társaság negyedik tagja, Beke András, szeplős,sovány fiú is felállt. - Egy hetet se adok rá, meglesz az invázió, jönnek a Tommyk, apuskám.

- No, ha te az angolokra vársz, akkor megfehéredik a vörös szakállad. Itt vannak a ruszkik aKárpátoknál, átkelnek a hágókon...

- Amíg azok a Kárpátokat megmásszak...

- Hamarább, mint ahogy a barátaid a tengert átússzák.

- Alezánc, erről jönnek, arról jönnek, csak jöjjenek már, nem igaz? - szólt bele Molnár.

- Persze hogy nem igaz - nézett rá Barna. - Ha az oroszok jönnek be, akkor csinálunk itt mimég egyszer tizenkilencet. Emlékszel, Karcsi, de jó világ volt? Még egyetemre is jártunk.

- Mi? Egyetemre?

- Vöröskatonák voltunk, aztán kinn volt a hirdetmény, hogy ingyen van az egyetem... mentünkszolgálatból hazafelé, azt mondja Lajcsi, te Csaplár, nézzük meg, ha a burzsujoknak jó,nekünk is jó. Leültünk egy nagy terem végibe. Tenger sok fiatal volt ott, vöröskatonák is. Egyfiatalember előadott, de azt már nem tudnám, hogy mit.

- Hát másnap? - kérdezte Beke.

- Mit másnap?

- Mentek-e újra egyetemre?

- Az ám. Másnap utaztunk a frontra Salgótarjánt védeni. Akkor esett el Feri, a bátyám.

- Ronda dolog a háború - mondta Beke, és letette a poharat.

32

Csaplár éppen hogy utolérte a HÉV-et, ülőhely már nem volt. A peronon szorongva nézte aszürkülő tájat, a kopasz földeket. Rég volt, minek most emlegetni, hogy vöröskatona volt.Még az utolsó órában bajt hoz a fejére. Viharban jobb meghúzódni a fal tövén, pláne haötvenéves az ember, és három gyereke van...

Mire végre beérkezett a Soroksári úti végállomásra, sötét este lett. Csaplár éhes volt, mint afarkas, alig várta, hogy hazaérjen.

Az öreg, kétemeletes bérház udvarán gyerekek játszottak szirénásdit, vijjogva üvöltöztek, tártkarral repdestek, és kiabáltak, hogy légiveszély. Az első emeleti gangon népes asszonytáborgyülekezett, a kör közepén Csaplár meglátta a feleségét és a lányát.

- No, ha légiveszély van, akkor ma nincs vacsora - morogta Csaplár. Mert az asszonyok akkorszoktak kiszaladni a gangra, hogy figyelmeztessék egymást, amikor a rádió vészjóslóanrákezdte a „Bácska-Baja vigyázz!”-t.

- Jó, hogy jön, Csaplár úr - lelkendezett a házmesterné -, siessen csak, micsoda öröm érte!

Hitler megdöglött - villant át agyán -, azért ugrál az egész ház.

- Apus, a lányunkat kinevezték főkönyvelőnek.

- Micsoda? - ké