Fe Gyver Tan

01. Fejlődéstörténet

I. A KÉZI LŐFEGYVEREK FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE

A) A KÉZIFEGYVEREK MEGJELENÉSE Az ember kiválása az állatvilágból akkor kezdődött, amikor a természetben talált eszközöket, tárgyakat életfeltételeinek biztosításához nemcsak felhasználta, hanem célszerűen alkalmazható eszközöket, szerszámo-kat is kezdett készíteni. Ezeknek egy része arra szolgált, hogy a nála erősebb, gyorsabb állatokat leterítse, zsákmányul ejtse és elfogyassza. Így születtek meg a fegyverek, amelyeket a különböző hordák közötti csetepa-tékban is jól lehetett használni. Az ősközösség felbomlása, a rabszolgatartó társadalom után a fegyverek egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. A társadalomból kivált egy réteg, a fegyveresek csoportja, a későbbi hadse-reg csírája és fő feladata a közösség fegyveres védelme volt. Az ütésre, az állatok és az ellenfél letaglózására alkalmas kőbaltát csak testközelben lehetett alkalmazni, egy jól célzott elhajított kő viszont bizonyos távolságból is le tudta küzdeni az ellenfelet vagy a kiszemelt zsákmányt. Ugyanígy a kard és a tőr használatához is az ellen-fél közelébe kellett menni, a lándzsa. a dárda, a kelevéz viszont távolabbról is hatásos volt, ezzel biztonságérze-tet adott használójának.

Az idők folyamán tehát kialakultak a szúró és vágó fegyverek, melyeket ma szálfegyvereknek vagy hi-deg fegyvereknek neveznek, valamint a különböző hajítófegyverek. Az ember arra törekedett, hogy az állatokat nagyobb távolságról is el tudja ejteni, az ellenségeivel pedig messzebbről is fel tudja venni a harcot. Erre a célra találták ki a parittyát. Tágabb értelemben véve a parittyát tekinthetjük a lőfegyverek ősének, hiszen a belőle kire-pített kő nagyobb sebességű, ezáltal nagyobb mozgási energiájú volt, mint a kézből elhajított. A parittyából a forgatással létrehozott körmozgás kerületi sebességével indul el a kő, és ez a sebesség jóval nagyobb, mint amekkorát kézzel közvetlenül elhajítva lehet a kőnek adni.

A harcos az egyik szíjat a csuklójához erősíti, a másikat az ujjai között tartja. Használtak rúd végére erő-sített parittyát is. Alkalmazásakor a bőrlaphoz fogott követ a szíjak segítségével nagy erővel körbeforgatták, majd az egyik szárat elengedve, a kő a forgáshoz leírt kör érintője mentén kirepült.

Hátránya, hogy hibás mozdulatnál a parittyakő a kezelőt találta el. Az ugyancsak parittyának nevezett gumipuskánál, csúzlinál, a lövedéknek a gumizsinór kinyújtásakor felhalmozott energia adja meg a kezdősebes-séget.

A trópusi őserdők lakói máig is használják a kifúrt nádszálból, fúvócsőből, nagy erővel kifújt tüskét. A működési elvet meghagyva, korszerűsített változatát hadi és vadászati célokra egyaránt alkalmazzák. Jellegzetes ausztráliai fegyver a bumeráng. Sajátosan meghajlított és faragott fadarab, amely az elhají-

tás után aerodinamikai tulajdonságai következtében visszarepül eldobója elé, amennyiben célt téveszt. Az emberiség történetében minőségi ugrást jelentett a fémek felfedezése. Ez a haditechnikai eszközök

korszerűsödését vonta maga után. Először rézből, bronzból, majd később vasból készültek hidegfegyverek, pl. a tőrök és a kardok.

A vas megismerésével és elterjedésével a legfontosabb fegyver az acélkard lett. A kardokat kovácsok készítették, gyártástechnológiája az elmúlt évszázadok alatt nem sokat változott, de voltak műhelyek, amelyek szigorúan őrzött titokként különleges pengeacélokat tudtak készíteni. Damaszkusz, Solingen, Toledó pengéi méltán voltak híresek.

Ugyancsak kovácsok készítették az alabárdot is, ami a páncélos lovagok elleni harc félelmetes fegyvere lett. Az alabárd hosszúnyelű fejszéhez hasonlít, egyik oldalán kampója van. Nemcsak kegyetlen ütést lehetett mérni vele, hanem arra is alkalmas volt, hogy a lovast a lováról lerántsák vele.

A gyalogosok és lovasok közötti harc fegyvere volt évszázadokon át a pika, amely hosszú farúd, végén vasheggyel. Pika ma is látható bikaviadalokon, ahol a picadore lovon ülve a pikával tartja távol lovától a támadó bikát. Ez az „eredeti” pikához viszonyítva csak rövid darabon éles, hegyes, azután megvastagszik, mert célja nem az állat leterítése, hanem csupán a távoltartása és felingerlése.

A szálfegyverek közül napjainkig a szurony maradt meg kissé átalakult formában és funkcióban. A tűz-fegyverek kialakulásának idején a lövész muskétával, a pikás gyalogos pikával harcolt. Felvetődött a gondolat, hogy a pikásokat lőfegyverrel, a lövészeket pedig szúró fegyverrel kellene ellátni. Így született meg a szurony, amelyet először a puskacsőbe, majd melléje tűztek, hogy feltűzött szuronnyal is lehessen tüzelni.

A hagyományok szerint Bayonne francia város kovácsai készítettek először szuronyt, ezért több hadse-regben ma is bajonettnek nevezik. A hidegfegyverek még a legújabb kor háborúiban is szerephez jutottak, ro-hamkések formájában, ami jelenleg sok hadsereg arzenáljában a mai napig megtalálható.

B) AZ ELSŐ KÉZI LŐFEGYVEREK: AZ ÍJ ÉS A SZÁMSZERÍJ Az elhajított test kezdősebessége még nagyobb lehet, ha egy meghajlított rugalmas farúd végeire kötött

zsinór megfeszítésével, majd hirtelen elengedésével, a meghajlított farúd ereje segítségével indítjuk. Az íj és a nyíl megjelenési időpontja pontosan nem ismert, az azonban bizonyos, hogy évezredeken át

általánosan használt veszedelmes fegyver volt és egyes természeti népeknél még ma is az. Az íj sporteszköz-ként napjainkban is megtalálható.


Az íj és a nyíl létrejötte feltehetően hosszú folyamat eredménye volt, ugyanis jelentős ismeretanyagot kellett az embernek összegyűjtenie ahhoz, akár a legprimitívebb íjat és nyílvesszőt megalkossa. Ismernie kellett a fa és a húr, ideg rugalmasságát, az íj elkészítésének módját, nyílvessző stabil repülésének törvényszerűsége-it, a nyílhegy és a tollazás szerepét stb. A fennmaradt leletek és írásos emlékek alapján megállapíthatjuk, hogy őseink mindezen ismeretekre szert tettek és mesteri kivitelezésű íjakat és nyílvesszőket készítettek. A honfogla-ló magyarok íja kb. 130 cm hosszú, C alakúra meghajlított fa volt.

Középső részét, mintegy 25 cm hosszúságban, vastagon hagyták, a két végének oldalára ínból és sza-ruból készült réteget ragasztottak és az ideg felerősítésére szolgáló rovátkát vájtak bele. Használat előtt az íjat fel kellett ajzani, át kellett fordítani és az ideg a most már kívülre került hornyokba illeszkedhetett. Ehhez ügyes-ségre és testi erőre volt szükség, ugyanakkor az ilyen íj 700-800 méterre is elrepítette a nyílvesszőt. Egy ilyen íj elkészítése nagy türelmet és szaktudást igényelt, egy harci íj megfelelő elkészítése több évig is eltartott.

A nyílvessző is fából készült. A pálcát nyílgyaluval simították „nyílegyenesre,” majd egyik végére a nyíl-hegyet, a másik végére a nyílvessző repülését szabályozó tollazást erősítették fel. A nehéz nyílhegy miatt a tö-megközéppont, súlypont, a nyílvessző elejére kerül, a kilőtt vessző a röppályán e pont körül billeghet. A tollazás viszont a nyílvessző hátsó végén megfelelő stabilitást ad.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy minél nagyobb erő kell az íj felajzásához, megfeszítéséhez, a nyílvessző annál messzebbre repül, il-letve annál nagyobb az átütő ereje. Homérosz csodálatos írásaiból tud-juk, hogy Odüsszeusz íját senki más nem tudta felajzani, tehát a testi erő a nyilazásnál sokat számított. Ezt küszöbölte ki a számszeríj.

A számszeríj létrejöttének két fő oka volt: a kézi íj erejének meghaladása és a lőpontosság biztosabbá tétele. Ennek elérésére az ívet egy törzsre rögzítették, amivel az íjat tartó bal kezet kiiktatták, a húrt megfeszítő és tartó jobb kezet pedig a törzsbe épített akasztó és kioldó-szerkezettel helyettesítették. Ezáltal semlegessé vált a kezelő fizikai tu-lajdonságainak nagy része, az íj erejét jóformán a törzsbe beépített ív tulajdonságai szabták meg, különösen, ha a felhúzáshoz valamilyen speciális mechanikai eszközt is felhasználtak.

Az egyszerűségében zseniális elv feltalálását nem tudjuk sem pontos névhez, sem időhöz kötni. A tudomány mai állása szerint úgy tű-nik, hogy egymástól függetlenül Kínában és az ókori Görögországban jöttek rá a számszeríj mechanikájára. Bizonyos viszont az, hogy az idő-rendi elsőbbség Kínát illeti, mivel a források szerint már a Kr. e. XII. században használták a számszeríj kézi, valamint nagyméretű, falra és kocsira szerelhető változatát. A kínaiak alkották meg a többlövetű számszeríjat is, amelyet még az 1894 – 95-ös kínai-japán háborúban is alkalmaztak.

Az elvet a görögök inkább a nagyméretű ostromgépek meg-szerkesztésénél hasznosították, tőlük vették át a rómaiak is.

A római hadsereg hajítógépeiről meglehetősen részletes isme-retekkel rendelkezünk, ezek kézifegyverként való alkalmazásáról azon-ban nincsenek birtokunkban pontos adatok. Az egyetlen típus, amelyet rekonstruálni is sikerült, az Alexandriai Héron által tervezett számszeríj. Ez a fegyver valószínűleg keményfából szaruívvel készült, kézzel kellett felhúzni, és a kísérletek alapján úgy tűnik, hogy az ekkor használt kö-zönséges íj erejét kétszer-háromszor is felülmúlta. Készítésének ideje nagyon bizonytalan, Héron működését Kr. e. 150 és Kr. u. 75 közé te-szik. A történészek sokáig úgy gondolták, hogy a számszeríj a korai kö-zépkorban feledésbe merült.

Ennek ellenkezőjét bizonyítja viszont egy, a IX. századból előkerült régészeti lelet, ahol még római min-

tát formázó számszeríjalkatrészeket találtak. A Szentföld felszabadításáért vívott háborúban a számszeríj elér-kezett fejlődésének újabb lépcsőfokára, amikor az európai harcosok megismerkedtek a keleten használatos ún. összetett íjjal, amelynek csont és keményfalapos, ínnal erősített, enyvvel ragasztott szerkezete roppant erejű fegyverré tette.

Az ily módon készült számszeríj teljesen kiszorítja az eddig használt faíveket, ereje többszörösére nő. 1139-ben a II. Lateráni zsinat kitiltja ezt a fegyvert a keresztények egymás közti harcaiból az általa okozott seb brutális voltára hivatkozva.

Ez a „humanitás" szokatlan a középkorban, inkább arra kell gondolni, hogy a sodronyvértbe öltözött lo-vasság legyőzhetővé vált egy lovagiatlan fegyver által, s emiatt volt a tilalom.

1. ábra

A számszeríj felhúzása a felhúzó ho-roggal


Továbbá az is megfontolandó, hogy a kurta, de vastag és erős forgó mozgást végző nyílvessző becsa-pódásánál sokkal jobban roncsol, mint a közönséges nyílvessző, épp ezért jóval nagyobb az esély arra, hogy a sebesült vérmérgezést kapjon, és szörnyű kínok között haljon meg, ami valóban nem „lovaghoz méltó vég”. Az átok és tilalom ellenére a harmadik keresztes hadjárat legendás vezére, Oroszlánszívű Richárd, (1181-1199) és nagy ellenlábasa, II. Fülöp Ágost, (1180-1222) francia király szervezni kezdik az első önálló számszeríjosztago-kat. A sors iróniája, hogy Richárd, aki maga is mestere volt e fegyvernek, Chaluz ostrománál számszeríjlövés okozta vérmérgezésbe halt bele hosszas haláltusa után. A fegyver jelentőségét azonban nemcsak a királyok, hanem a városok is felismerték. Alkalmazásában és fejlesztésében élen jártak az olasz és spanyol városok, főként azok, amelyek a kézműipar és a hajózás te-rén is vezető szerepet játszottak. Az okok nyilvánvalóak: egy számszeríj elké-szítése munkaigényes bár, mégis olcsóbb, mint a lovagi fegyverzet, a falak, il-letve az úszóerőd jellegű gályák védelmére akkor keresni se lehetett volna job-bat.

A nagy lövőerő és pontosság mellett az alacsony tűzgyorsaság jelle-mezte, s ez utóbbi az íjak erősödésével egyre tovább lassult, mert a felhúzá-sukhoz egyre időigényesebb feszítőszerkezetek kellettek. A számszeríjászok fegyvereik horizontális kiterjedése és a kezeléshez szükséges műveletek miatt nem tudtak olyan sűrű, zárt sorokba rendeződni, mint pl. a kézi íjászok, ami pe-dig a tűzsűrűséget rontotta. Ezen két hátrányos tulajdonság együtt könnyen se-bezhetővé tette a nyílt téren küzdő számszeríjászokat. Mindezek miatt a legjobb teljesítményt védelmi pozíciónál, falak, sánc, pajzsok stb. mögött, ostromnál és mesterlövészi feladatoknál nyújtották, manőverező hadműveleteknél nehézsé-gek jelentkeztek.

A számszeríj fejlődésének csúcspontjára érkezett azzal, hogy a szaru-ívet a XIV. sz. legvégén felváltotta a kovácsolt acélív. Bár súlya tetemesen megnőtt, csak az acélív elérhette a 70-80 kg-ot, az egyre jobban terjedő lemez-vértezetet csak az a nyílvessző volt képes átütni, amely 450-500 kg feszítő erő-ből származó lövőerőt hordozott. Ez a körülmény az egész XV. századra bizto-sítja a számszeríjászok megbecsült helyét a hadseregekben.

Magyarországon először valószínűleg Aragóniai Simon ispán használta nagyobb számban, aki Esztergomot védte spanyol számszeríjászaival a mongol sereg ellen. Igaz, soha nem ter-jedt el annyira, mint nyugaton, de Anjou királyaink szívesen alkalmazták őket hadjárataikban. A híres „Fejér kompánia” is, amely fele-fele részben állt angolokból és magyarokból, a számszeríjat használta harcaihoz. Zsigmond király, írásban rendelkezett a számszeríjász lövészek felállításáról és fizetésükről. A számszeríj a hu-szita háborúk idején különösen elterjedt, főleg a huszita harcmodornak köszönhetően. Hunyadi Mátyás seregei-ben is jelentős szerepet kaptak, egy helyen 4000 lövészt említenek, de elképzelhető, hogy ennél is több állt a szolgálatában.

A nagy király halála után nálunk a számszeríj hirtelen hanyatlik, s mint vadászeszköz él tovább. Ez nyugaton sem történt másképp, a számszeríj röpke negyedszáz év alatt szinte eltűnik a fegyverzet-

ből. A számszeríj egyik utolsó, kevéssé ismert szereplése Dél-Amerikához kötődik, ahol Cortez nagy hasznát vette Mexikó leigázásában, 1521-ben, míg Pizarro csapata, mintegy 100 ember, akik 1524-ben Peru felkutatásá-ra indultak, kizárólag számszeríjászokból állt. Az 1532-33-as hadjáratban azonban, amikor véglegesen leigázták Perut, már csak tucatnyi számszeríjász volt Pizarro követői között. Ez utóbbi is jelzi, hogy ez a fegyver erre az időre már befejezte 500 éves harci pályafutását. Ez alatt az ötszáz év alatt említett hátrányai miatt teljes egészé-ben soha nem uralta a harcmezőt, de nélkülözni sem lehetett. Sokszor volt csatadöntő fegyver. Népszerűségét mutatja viszont, hogy vadász és sportfegyverként a XIX. sz. közepéig használták, és a különböző lövésztársa-ságok még sokáig virágzottak.

A mai vadászok körében reneszánszát éli a számszeríj, igaz, már csak külsejében hasonlít őseire, szer-kezeti megoldása és anyaga már a modernkor terméke. Bár harcászati jelentőségét elvesztette, említsük meg, hogy újból bevonult a katonai fegyverek széles arzenáljába néhány különleges egység felszerelésének része-ként.

A számszeríj technikai fejlődése, fizikai paramétereinek változása, a középkori hadviselésben elfoglalt helye, a harcászatra való hatása, majd gyors eltűnése számos tényezőre vezethető vissza, amelyek közül egyet sem tehetünk kizárólagossá. Az egyik ilyen tényező a tűzfegyverek megjelenése.

A tűzfegyverek megszerkesztését a lőpor feltalálása tette lehetővé. Annak ellenére, hogy ezek feltalálá-sa milyen mély hatással volt a civilizációra, eredetük a homályba tűnik.

A korabeli írók által az ördög találmányának tartott tárgyak létezésének legkorábbi bizonyítékai gyakran

ellentmondásosak, sokszor régebbi dokumentumok újabb másolataiban lelhetők fel.

2. ábra

Nehéz számszeríjhegy


Az első lőpor az ún. fekete, füstös lő-

por volt, melynek felfedezéséről semmi bizto-sat nem tudunk. Egyes kutatók a lőport kínai eredetűnek tartják, de erről sincsenek meg-bízható adatok. Roger Bacon, 1219-1292 an-gol szerzetes lőporreceptjéről bebizonyoso-dott, hogy az így készült keverék robban ugyan, de lőporként nem használható. Bacon lőporreceptje az Epistolae de secretis operibus artis et naturae et de nullitate magiae , „Levelek a művészet és a természet titkos munkájáról és a varázslat értéktelensé-géről" című, 1252-ben megjelent művéből: hét rész salétrom, öt rész fiatal mogyorófa-szén és öt rész kén. Közismert legenda szól Bertold Schwartz alkimista szerzetesről, aki állítólag arany helyett találta fel a lőport. A Freiburgban álló Schwartz-szobron az 1353. évet tüntették fel a lőpor feltalálása idejének. A róla szóló történet szép, csakhogy Schwartzról bebizonyosodott, hogy alakja köl-tött, mint sok népi hősé.

Azt, hogy ki találta fel a lőport tehát még ma sem tudjuk, de azt igen, hogy milyen volt az összetétele.

A fekete vagy füstös lőpor, több-kevesebb eltéréssel 75% faszén, 20% kén és 5% kálisalétrom elegyeként készült. Vagyis nem vegyület. Alkotó-részeit, a lőpor gyártásakor a fehér salétromot, a sárga ként és a fekete faszenet, lőpormalomban porrá őrölték, a bekeveréskor ezt a port megnedvesítették és bőrrel bélelt fadobozokban fa, vagy bronz golyókkal homogeni-zálták. Acél és vas nem használható, mert szikrát adhat és felgyújthatja a lőport. A jó összedolgozás következ-tében lesz a lőpor fekete színű.

C) A FEKETE LŐPOR ÉS AZ ELSŐ TŰZFEGYVEREK

A fekete lőpor, vegyileg a robbanó anyagok közé tartozik, melyeknek az a közös tulajdonságuk, hogy égésükhöz nincs szükség a levegő oxigénjére, mert az égéshez nélkülözhetetlen oxigén valamilyen formában benne van a robbanóanyagban. A fekete, füstös lőporban a salétrom, a káliumnitrát, (KNO3) tartalmazza az oxi-gént, vegyileg kötött formában. Ezt a kémiai kötést az átlagos környezeti hőmérsékletnél magasabb hőfok meg tudja bontani, és az ekkor felszabaduló oxigén tovább táplálja az égést. A lőpor elégetéséhez tehát oxigénre nincs szükség, a lőpor intenzív begyújtására annál inkább.

A gyújtás hatására a fekete lőporban lévő faszén és a kén meggyullad, és olyan magas hőmérséklet ke-letkezik, hogy az a káliumnitrátot vegyileg bontja. A felszabaduló oxigén teszi lehetővé a lőpor további égését, akár zárt térben is. Igaz hogy ez az égés nem teljesen tökéletes, mert elég nagy füstképződéssel jár. A gyér füs-tű lőpor létrehozása után ezért nevezték el ezt az első lőport „füstös” lőpornak, illetve az elegy színe után fekete lőpornak.

Az égésnek három formája lehetséges. Égés (deflagráció). Ez lassú égés, a köznapi életből is ismert. Szabad levegőn játszódik le. Ilyen például

a tábortűz, vagy a lőpor égése szabadban. az égő anyagból néhány milliméter vagy centiméter ég el másodper-cenként. Gyors égés (explózió, másodrendű robbanás). Amikor az égés zárt térben történik, és a keletkező gá-zoknak lehetőségük van a kiterjedésre, expanzióra, illetve az eltávozásra az égéstérből. Ilyen jelenség zajlik le a belsőégésű motorokban és a tűzfegyverekben. Az égési sebesség néhány száz méter másodpercenként. Robbanás (detonáció, elsőrendű robbanás). Néhány ezer méter másodpercenkénti égési sebességgel történő oxidáció, amelynek során a robbanóanyag egész tömege rendkívül rövid idő alatt elég.

3. ábra.

Számszeríj felülnézete és az ív rögzítése


A gázok nagy sebességű nyomáshullámot, lökéshullámot keltve távoznak a robbanás helyéről, miköz-ben a környezetükben nagy rombolást visznek végbe. Minden robbanóanyag, így a fekete lőpor is hajlamos a detonációra. Lövedék, golyó hajtóanyagaként használva ezt a jelenséget el kellett kerülni, ugyanakkor, ha ágyúgolyó robbanótöltetének használták, éppen a detonációra kellett törekedni. A fentiek ismeretében nem lehet csodálkozni azon, hogy az első tűzfegyverek nem mindig úgy működtek, ahogyan azt elképzelték. A lőpor helyes alkalmazásához meg kellett ismerni a gázok fe-szítőerejét, és törvényszerűségeit, utána lehetett csak megalkotni az első tűzfegyvereket. Az első tűzfegyverekről, továbbiakban lőfegyverek, ugyanis a mai nyelvhasználatunkban a lőfegyver lő-porral működő tűzfegyvert jelent, semmi nem maradt fenn, de a fellelhető legrégibb írásos bizonyítékok is már bizonyos fejlettségről tanúskodnak. Az ágyú első ábrázolása egy 1326-ból származó angol kódexben található, egy palackra emlékeztető szerkezet szűk nyakából nyíl mered ki az előtte álló várkapu felé, mögötte egy sötétbőrű emberi alak, (mór?) iz-zó vaspálcával nyúl a gyúlyuk felé, hogy az ágyút elsüsse. A szövegben nem esik szó az ágyúról. Feltehető, hogy a kódexíró hallomás alapján rajzolta meg az ágyút, mert az ábrázolt szerkezet lövéskor valószínűleg fel-robbant volna, ugyanis az ábrázolás szerinti „palack” szűk nyakán a lőporgázok nem tudtak volna kiáramlani. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a Granadát megszállva tartó mórok 1323-ban ágyúkkal lőtték Baza városát. Angol levéltári okmányokból megtudhatjuk, 1333-ban III. Edward király részére lőporraktárakról, ágyúk javításáról készültek elszámolások. 1346. augusztus 26-án a Crécyen-Ponthieu melletti csatában, ahol III. Edward seregei győztek VI. Fülöp francia király seregei ellen, az angolok ágyúkat is bevetettek. Ekkor került Ca-lais az angolok kezére.

Az első lőfegyverek közé tartozott szakállas pus-ka, mely még nem volt kézi lőfegyver, de nem is számít-ható ágyúnak. A szakállas puska erős vascső, a torkolati részén alul egy kampóval, szakállal, melyet a falba akasztottak lövéskor. A cső hátsó vége, a csőfar zárt volt. A csőbe elölről lőport szórtak, lefojtották, a fojtás fö-lé ólomgolyót helyeztek, és ezt is lefojtották. A lőportöl-tetnek megfelelő magasságban, a cső falában egy sugár-irányú furatot, gyúlyukat képeztek ki, a lőportöltetet ezen keresztül begyújtották, ekkor a fegyver nagy dörrenéssel elsült. Az ólomgolyó a csőben lévő lőpor elégésekor ke-letkezett gáznyomás hatására kirepül a csőből, a fegyver pedig hátrarúgott, hátrafelé mozdult el. Ezt a „hátrasik-lást” határolta be, a falba akasztott „szakáll,” a lövész számára veszélytelenné téve a fegyver használatát. Eb-ben az időben a lövedék valóban golyó alakú volt, a köz-nyelvben ezért hívják ma is lövedéket golyónak, ágyúgo-lyó, puskagolyó stb. bár ma már nem gömb alakú.

Az első puskák a XV. században jelentek meg, s ezeknek még nagyobb volt a füstjük és a hangjuk, mint a hatásuk. Ez azért volt így, mert a fegyvert töltő katona maga mérte ki a lőportöltetet többé-kevésbé egyformán, ugyanakkor a fojtás betömködése is hol így, hol amúgy sikerült, márpedig ezek erősen befolyásolják, mint ma már tudjuk a lőpor égési folyamatát, ezáltal a lövedék sebességét, mozgási energiáját. Mindehhez még a löve-dékek, golyók sem voltak egyformák. Egyszóval ezekkel a puskákkal pontosan lőni nem nagyon sikerült. Sőt, ha túl nagy lett a töltet és túl szoros a fojtás, akkor csőrobbanás is bekövetkezhetett. Így aztán jó vastag fallal készí-tették a csöveket.

A csövet a későbbiekben faágyazással látták el, ami egyrészt arra szolgált, hogy a lövész egyik kezével meg tudja fogni a lövések következtében felmelegedő csövet, erre az előágy szolgált, másrészt a hátsó ágy, más szóval tusa segítségével a puskát a vállra lehet támasztani. A fejlesztés során a szakállas puskához képest csökkentették a cső átmérőjét, ezáltal csökkent a golyó átmérője, ezzel együtt a fegyver tömege is, így sikerült a hátralökési energiát is a kellő mértékűre csökkenteni. Az első ismert „igazi” puska 1493 és 1505 között készült.

Csöve belül sima, kalibere 24-es , azaz 14, 6 mm , angol hüvelykben .575 volt. (1 inch pontosan 25, 391304 mm). A puskák tökéletesedése, egyre pontosabb tüze, azaz hatásosságának növekedése következté-ben egyre többet lőttek velük. Ehhez viszont egyre több golyót kellett gyártani. Ez a szükséglet hozta létre a go-lyók és a puskacsövek belső átmérőjének bizonyos szabványosítását. A golyó átmérőjéből és tömegéből indul-tak ki és azok az átmérők lettek szabványosak, amely átmérőkkel készült ólomgolyók tömegének egész számú sokszorosa kitett egy angol fontot, librát, azaz 45, 6 grammot. A kaliber jelzésére az a szám szolgál, ami meg-mutatja, hogy az adott átmérőjű ólomgolyóból hány darab tesz ki egy angol fontot.

Ennek megfelelően a nagyobb kaliberjelzés kisebb átmérőt jelent, hiszen a kisebb golyókból több kell egy fonthoz. Ez a számozás a sima csövű, sörétes vadászpuskák kaliberjelzésére napjainkig megmaradt.

5. ábra

Szakállas puska


A jelenleg használatos kaliberek a következők: Kaliberjelzés 8 10 12 14 16 20 24 28 32 36 Furatátmérő, mm 21, 1 19, 3 18, 2 17, 2 16, 8 15, 7 14, 7 13, 8 12, 7 10, 2 A leggyakrabban alkalmazott vadászpuskák a 12-es, 16-os, és 20-as kaliberűek, a 8-ast kivéve a többi kaliberek is előfordulnak. A 8-as kalibert manapság a vasolvasztókban találhatjuk meg, salakdugó „berobbantá-sára” használják.

D) ELÖLTÖLTŐ KÉZI LŐFEGYVEREK

Kezdetben az előtöltős kézi lőfegyvereknél a kézi begyújtást alkalmazták, amit tüzes vaspálcával oldot-tak meg. Később erre a célra parázsló kanócot használtak. A kanóc összecsavart kócból készült, óránként 60-70 cm égett le belőle. A puska kezeléséhez ekkor még két fő kellett: az egyik célzott, a másik pedig a kellő pilla-natban a gyúlyuk előtti csatornába szórt lőporhoz nyomta a kanócot.

1. A kígyózár 1400 körül egy olyan technikai újítást kezdtek al-kalmazni, amely lehetővé tette, hogy a fegyver kezelője mindkét kezével tarthassa és célozhasson fegyverével. Ez pedig a „kígyó" závár feltalálása volt.

Ez egy hosszú, nyújtott Z alakú kar volt, mely a fegyver nyelén egy csap körül elfordulhatott.

Ha a meggyújtott kanócot a felső egy erre kialakí-tott mélyedésébe helyezték, a hosszú kart alul a nyél felé nyomva bedugta a kanócot a gyúlyukba. a „kígyó" ötletét nagy valószínűséggel a számszeríjon található elsütő szer-kezet szolgáltatta.

Egy másik a XIV. században már alkalmazott tech-nikai vívmány volt a serpenyő, amelyben a begyújtáshoz szükséges port tartották.

Bár "kígyó" závár jelentős technikai haladást jelen-tett, a XV. század folyamán tovább tökéletesítették. A szá-zad utolsó negyedére a Z alakú kart túlhaladta az idő, he-lyét a kanócos lakatszerkezet vette át.

2. Kanócos lakatszerkezet A fegyverek hatásosabb kezelését tették lehetővé az ún. lakatszerkezetek, röviden: lakatok. Segítsé-gükkel egy fő is elég volt a puskák kezeléséhez. A lakatszerkezet kialakítása már lehetővé tette,

hogy a fegyvert elsütő billentyűvel működtessék, így egy lövész is tudta kezelni a nehéz puskát, (arquebuse) vagy a könnyű puskát, (muskéta).

A kart és a serpenyőt elmozdították, és most a fegyver oldalára szerelt lemezen működtek. A kanócot a kakas végébe szorították be. A kakas kezdetben C alakú volt, az alsó végén levő forgástengellyel, később S alakúra készítették, közepén csappal.

Az elsütő billentyű meghúzása az elsütőkart a rugó ellenében elmozdította, ezzel a kakas is előre moz-

dult, végül az izzó kanóc beleért a lőpor serpenyőbe szórt lőporba és meggyújtotta azt. Menet közben minden tizedik ember kanóca égett csak, csata előtt erről gyújtotta meg a többi lövész a nála lévő 6-7 arasznyi kanócok valamelyikét. A kanócos puska egyszerű, könnyen kezelhető és olcsó fegyver volt, amit hosszú alkalmazása is bizonyít.

6. Ábra

A kígyó zár ábrázolása korabeli krónikák ábráin


Magyarországon, pl. a Rákóczi-szabadságharcban még a gyalogság nagy számban használta. Sok jó tulajdonsága mellett volt azonban egy kiküszöbölhetetlen gyengéje, ami nagymértékben csökkentette hadi hasz-nálhatóságát, s ami éppen a gyújtást végző kanóc fogyatékosságaiból adódott. A kanóc ugyanis túlságosan ér-zékeny volt az időjárásra.

Nemcsak az eső vagy hó, hanem a ködös, párás levegő is át-nedvesítette, nyirkossá tette, már-pedig ilyen állapotban nem lehetett égetni, vagyis a fegyvert használha-tatlanná vált.

Szélben viszont túl hevesen izzott, szórta a szikrát, amivel egy-aránt veszélyeztette az embert, a lovat, meggyújthatta a ruhát, a fel-szerelést, vagy akár a lőport is, egyszóval nagy szélben is használ-hatatlan volt.

Volt egy hátránya a legjobb időben is. Ha égett, füstölt, ami za-varta mind az embert, mind a lovat, amellett állandó áruló jel is volt. Ne-héz volt továbbá meghatározni a kanóc begyújtásának helyes időpontját.

Ha túl korán meggyújtották alkalmazás előtt, sok elégett, ha ezt nem tették, elkéshettek vele, s nem használhatták a fegyvert, mert az csak akkor volt tűzkész, ha égett a kanóc. Ennek a nehézkes, sok bajjal járó fegyverfajtának, pontosabban a gyújtó kanócnak a hátrányait küsz-öbölte ki a XV. század utolsó negyedében feltalált keréklakat, más néven dörzskerekes elsütőszerkezet.

3. A keréklakat Két elmélet is létezik e szerkezet feltalálásával kapcsolatban. Az egyik szerint a keréklakatot Leonardo

da Vinci találta fel, a másik szerint egy ismeretlen német fegyvermester dolgozta ki ugyanabban az időben. A rendelkezésre álló dokumentumok és a témára vonatkozó szakirodalom tanulmányozása alapján az alábbi megállapításokra juthatunk:

- A keréklakatot Németországban, nagy valószínűséggel Nürnbergben találták fel, - A feltalálás ideje a XV. század utolsó negyede, - A kerék már javított formában, 1501-ben került Magyarországra, s itt is megkezdték a gyártását, - A keréklakatos fegyver Magyarországról került először Itáliába, s valószínűleg ez szolgált lapul Leo-

nardo da Vinci rajzához.

A keréklakat, dörzskerekes elsütőszerkezet felépítése és működése: Fő része a recézett, hosszanti és keresztirányban bevagdalt az öngyújtó kerékhez hasonló dörzskerék. A szerkezet másik fontos eleme a kakas. Ennek felépítése és működése megegyezik a kanócos gyújtá-

sú lakat kakasáéval. Az alapvető eltérés az, hogy a kakas pofái közé itt nem izzó kanócot, hanem piritkristályt szorítottak.

A kereket szögletes tengelyénél fogva, külön felhúzó szerkezettel elforgatva, a tengely végére szerelt lánc útján, amelynek másik végét rugó húzta visszafelé, megfeszített állapotba hozták. A kereket ebben az álla-potában egy kétkarú emelő mellső végéből kinyúló fog akasztotta azáltal, hogy a kerék lapján lévő nyílásba, lyukba akaszkodott.

A kakas megfeszítése rugója ellenében, kézzel történt. A billentyű meghúzásakor megnyomta az emelő hátsó végét, mire a másik végén lévő fog kiakadt a keréken lévő nyílásból. Eközben a kakas is felszabadult és rugója hatására a kakas fejében lévő pirit a kerékház nyílásán át a kerék peremére csapott.

A megfeszített rugó a lánc útján nagy erővel gyors forgásra kényszerítette a kereket, melynek peremén a rácsapódott pirit szikrát adott, amely meggyújtotta a lőporserpenyőben szórt lőport, és az a gyúlyukon át indí-totta a lőportöltetet, a keletkező lőporgázok pedig kirepítették a golyót, lövedéket.

Az új fegyver kiküszöbölte a kanócot, s vele megszületett a köves gyújtás elve, amely mintegy 300 éven át, alapul szolgált minden további tűzfegyvertípus elsütő szerkezetéhez.

7. Ábra.

A kanócos lakatszerkezet m űködése


Harcászati szempontból az új fegyver jelentősége abban van, hogy szemben a kanócgyújtásúakkal elvi-leg korlátlan ideig tűzkész állapotban tartható, ennek következtében szükség szerinti időpontban és rövid időn belül használható, ami minden fegyvernél elsőrendű követelmény.

A keréklakat könnyű kezelhetősége lehetővé tette a lovasság felfegyverzését. Az egy kézzel működtethető lőfegyver köny-nyebb, rövidebb csővel való kialakításával létrejött a pisztoly. A keréklakat előnyeiről már szól-tunk, amikor összehasonlítottuk a kanócos-sal. Voltak természetesen hátrányos tulaj-donságai is. Maga az elsütőszerkezet túlsá-gosan bonyolult volt, gyártása hosszadal-mas, s ezek következtében igen drága is. A bonyolultság miatt érzékeny és kényes szerkezetet, gyakran kellett tisztítani, s ami még nagyobb probléma, javítani is. Az utóbbit csak szakemberek tudták elvégezni, akikből igen kevés volt.

Gyakran fordult elő a nem szándé-kolt, véletlen elsülés, valamint a „csütörtök” is.

Ezek kiküszöbölésére készültek olyan elsütő szerkezetek, amelyek mind ka-nócos, mind kerekes gyújtással működtek. Ez ugyan lényegesen bonyolította az elsütő szerkezetet, de működése kétszeresen biz-tosított lett.

A keréklakat fogyatékosságai és nem utolsósorban magas ára miatt huza-mosabb ideig széles körben nem terjedt el. A gyalogság tömeges fegyvere továbbra is a kanócos muskéta maradt.

4. A kovás lakatszerkezet A XVII. század közepétől az egyre jobban növekvő ipari termelés és az egyes találmányok nagymértékben elő-segítették a különböző ismeret ágak, matematika, mechanika, fizika és kémia fejlődését. A hadseregek és a hadművészet szükségletei a tudományok fejlődését meggyorsították, másrészt a kutatók a megszaporodott is-mereteikkel segítették a haditechnika fejlesztését. Mindezek eredőjeként a kézi lőfegyverek fejlődése területén olyan újítások születtek, amelyek közel 200 évig uralták a fegyvertechnikát.

A kovás, tűzköves lakatszerkezet a XVII. szá-zad végén jelent meg. A rendszer működési elve a ko-vakőnek egy acélfelületen, a serpenyő fedél felálló lap-ján történő szikra csiholása. A kanócos puskáéhoz ha-sonlóan az elsütő szerkezet a puska jobb oldalán talál-ható. Egyik fő alkatrésze az oldallemezre forgathatóan felszerelt kakas és ennek csavarral nyitható és szorít-ható ajkai között található kovakő.

A kovakő darabot beszerelés előtt kellően he-gyes alakúra képezték ki, hogy a fedélhez való ütkö-zéskor keletkező súrlódás biztosabb szikra csiholást eredményezzen. Behelyezés előtt a jobb felfekvés ér-dekében ólomlemezbe, bőr vagy posztó darabba teker-ve rögzítették a kakas ajkai közé. A másik fontos alkat-rész a csiholó acél, ami a serpenyő fedéllel együtt a la-kat alaplemezéhez képest szintén forgatható.

8. ábra.

A keréklakat szerkezete

9. ábra.

Svéd kovás lakatszerkezet

1. A serpeny őbe szórt gyullasztó l őpor 2. Csi-holó acél 3. Serpeny őfedél 4. Kovak ő 5. Kakas

6. Elsüt ő emelő 7. Elsüt ő tag 8. Elsüt ő rugó


A kovás lakatszerkezet működése:

A töltés után az elsütő billentyű meghúzásakor, az ütőrugó hatására, a felhúzott kakas előrecsap, a ko-vakő beleütközik a csiholó acélba, azt kibillenti helyzetéből, hogy a serpenyő felső nyílása szabaddá váljon és az ütközéstől létrejött szikra, begyújthassa a gyullasztó, felporzó lőport.

A kovás lakatszerkezet megoldások a majdnem két évszázados alkalmazásuk során sokat fejlődtek, sokféle módosuláson mentek keresztül és csak a perkussziós gyújtás 1840 körül történt általános bevezetése után kerültek ki a használatból. A katonai célra használt kovás puskák űrmérete 18-19 mm körül volt. A XVIII. században elhagyták a külön felporzó lőport és ugyanolyan lőport töltöttek a serpenyőbe is.

További tökéletesítés volt, hogy az addig fából készített töltővesszőt acéllal helyettesítették. II. Frigyes bevezette a kúpos gyúlyukat, amely abból állt, hogy azt kívülről kúposra képezték ki.

Így a csőbe töltött lőpor egy kis része kiszóródott a serpenyőbe, ezért nem kellett külön felporzó lőport tölteni. Ezekkel a módosításokkal a fegyver tűzgyorsasága elérte a percenkénti 1 lövést.

A fejlődés következő fázisa már az ipari forradalom terméke. A perkussziós gyújtás kialakulását ugyanis a korszerű kémia és vele a vegyipar megszületése tette lehetővé. A felporzás és a gyújtás bizonytalan-sága miatt már a XVIII. század második felében kísérleteztek olyan robbanóanyag előállításával, amelynek gyúj-tásához sem izzó anyag, sem szikra nem szükséges, hanem csak egy rövid mechanikai behatás, azaz ütés vagy szúrás.

Claude Louis Berthollet 1786-ban készített egy robbanókeveréket, amivel a lőport kívánta helyettesíteni, de ez az anyag csak gyullasztónak volt jó a puska lőporserpenyőjében.

Az angol Howard több sikerrel járt, 1799-ben feltalálta a durranóhiganyt, ami ütésre azonnal robbant. Az új gyullasztó, iniciáló anyagokhoz természetesen új lakatszerkezetre volt szükség.

5. A Forsyth-féle lakatszerkezet A skót Alexander Forsyth szerkesztett egy megfelelőt, amelyet 1807-ben szabadalmaztatott. A Forsyth

gyújtószerkezet fő része egy tartály, amelynek egyik felébe robbanóanyagot töltik, a másik felébe egy rugózó ütőszeget építettek. A tartály a serpenyő helyén a csőbe csavart hengerre van húzva, s a hengeren forgatható.

A henger felső részén egy kis teknőszerű mélyedés van, amely összeköttetésben áll a gyújtócsatorná-val.

Tűzkész állapotban az ütőszeg alsó vége pontosan a teknő fölé nyúlik, de nem éri el azt. A robbanó-anyagot a tartály elfordításával lehet adagolni.

Egyik helyzetében a robbanóanyag kerül teknő fölé, s a megfelelő mennyiségű por, a saját súlyánál fog-va, a teknőbe hull. Utána a tartályt vissza kell fordítani a kiinduló helyzetbe, s ekkor az ütőszeg kerül a teknő fö-lé.

Elsütéskor a kalapáccsá alakított kakas az ütőszegre üt. A robbanóanyag a gyúlyukon keresztül be-gyújtja a lőportöltetet, a keletkező gázok kiröpítik a golyót, lövedéket. A tartályba tölthető robbanóanyag 20-30 gyújtásra elegendő.

10. ábra

1. Kovak ő, 2. Szorítócsavar, 3. Kakas, 4. Elsüt ő tag, 5. Elsüt ő emelő rugó, 6. Elsüt ő emelő, 7. Elsüt ő billenty ű


A Forsyth-féle szerkezet gyenge pontja a robbanóanyag adagolásának a módja volt. A por alakú, öm-lesztett anyag, különösen több lövés után, egyenetlenül hullott a teknőbe, s óhatatlanul a teknőn kívül is szétszó-ródott, ez pedig a lövő számára állandó veszélyt jelentett.

Már maga Forsyth és utána kutatók egész sora próbálkozott e hiányosság kiküszöbölésével. Így szület-tek azok a megoldások, amelyek a robbanóanyagot az ömlesztett por helyett gömb vagy lapított gömb alakú labdacsok formájában adagolták, olyan formán, hogy az egy gyújtáshoz szükséges mennyiséget viasszal, papír-ral vagy textillel vették körül. Ezek, természetesen, a szer-kezet módosítását is magukkal hozták.

6. Csappantyús gyújtás A kémiai gyújtású elöltöltők állandósult típu-

sa a csappantyús fegyver, amely egyben az utolsó elöltöl-tős típus. A csappantyú feltalálójának kiléte bizonytalan. A feltalálás ideje 1814 és 1818 közé esik, az elterjedése az 1820-as évek elején kezdődik. Az új találmány lényege, hogy a robbanóanyag elhelyezésére fémet, állandósult for-mában rézlemezt alkalmaztak. A csappantyú kalap alakú kis tartály, kupak, fenekében a robbanóanyaggal . Az elsütőszerkezet a célnak megfelelően szintén átalakult. A serpenyő helyébe egy átfúrt tömb, a lőkúp került, erre he-lyezték a lőkupakot. A kalapácsszerű kakas végén mélye-dés van, amely elsütéskor befedi a csappantyút, s megaka-dályozza a kupak szilánkjainak a szétszóródását. A szerke-zet belső mechanizmusa, a már ismert, kovás pisztolyéval megegyező. Működése a következő:

A töltött fegyver kakasát hátrahúzták, a lőkupakot ráhelyezték a lőkúpra, az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas ráütött a lőkupakra, kupak aljába helyezett robbanó-anyag meggyulladt, lángja a lőkúp furatán és a gyújtócsator-nán át meggyújtotta a lőportöltetet, a keletkező gázok kiröpí-tették a golyót, lövedéket. A csappantyús elsütő szerkezet-nek a kovás lakatszerkezettel szemben számos előnye volt.

Az első és a legfontosabb, hogy a csappantyú mű-ködése az időjárástól független volt, az eső vagy a nedves idő nem tette használhatatlanná.

A robbanó az elsütés pillanatában gyújtotta a lőportöltetet, tehát a kovás gyújtásnál adódó káros időszü-net kiküszöbölődött. Ezzel természetesen fokozódott a lövés pontossága. A serpenyőből és a gyúlyukból nem lövellt ki szúróláng, mint a kovásnál, tehát nem zavarta a lövőt, s gáz sem szökött el a gyúlyukon keresztül, ezzel megnőtt a lökő erő, s vele a lőtávolság. A „csütörtökök,” elcsettenések száma a fél százalékot sem érte el, ami pedig a kovásoknál 6-7 % között mozgott. Mindezeken felül az elsütőszerkezet egyszerűbb, egyszersmind ol-csóbb is volt, mint a kovás fegyvereké, ami korántsem elhanyagolható tényező, különösen nagy sorozatban való gyártásnál.

A felsorolt előnyök ellenére az európai hadseregek csak igen vontatottan, hosszú idő alatt tértek át a csappantyús fegyverekre.Ennek első számú oka bizonyára az áttérés költségeiben keresendő, amelyek, a fegy-ver viszonylagos olcsósága ellenére, a százezres tételeknél hatalmas összegeket igényeltek.

Van azonban egy másik ok is, ami a hadvezetőségek részéről sokszor volt akadályozója egy-egy új technikai eszköz bevezetésének.

Ez a hadvezetőségek konzervatív gondolkodása, a vonakodás minden újtól. Elsőként a svédek kezdték meg az új rendszerű fegyverek bevezetését 1833-ban, az amerikaiakkal egyidőben 1835-ben a poroszok, 1839-ben az oroszok, 1840-ben a franciák, 1842-ben az angolok és a svájciak. Az osztrák hadsereg eltérő rendszerű kémiai gyújtású tűzfegyvereket használt, s csak 1854-ben tért át az előbbiekben ismertetett csappantyús rend-szerre.

11. ábra

Forsyth lakat


7. Gyutacsos gyújtás

Az osztrák rendszert gyutacsos rendszernek nevezik. Az osztrák hadvezetés az áttérést a legnagyobb takarékossággal igyekezett megoldani, ezért elsősorban a meglévő kovás fegyvereket alakították át az új rend-szerre.

Az osztrák hadsereg rendszeresített fegyvere a Console-féle gyutacsos puska és pisztoly lett. Ezt a típust egészen 1841-ig használták. Ekkor kezdték meg az új fegyve-rek gyártását, meghagyva a némileg módosí-tott gyutacsos típust.

A módosítást Vincenz Augustin al-tábornagy, pesti születésű osztrák tiszt ter-vezte, s róla is nevezték el Augustin rendsze-rű gyutacsos fegyvernek. Ezt a típust váltot-ták fel a csappantyúsokkal, 1854-ben a pus-kákat, 1859-ben a pisztolyokat. A Console-féle, gyutacsos elsütő szerkezetnél, a kovás szerkezet csaknem tel-jes egészében megmaradt. Változtatások: a kakas szájába kova helyett acéldarabot erősí-tettek, a serpenyőbe kis teknőt vájtak, amely-be a gyutacsot helyezték, a fedelet átalakítot-ták és csapót vagy fogat szereltek rá, az acélt pedig eltávolították.

Console a robbanóanyagot vékony rézlemez hengerbe helyezte, ez volt a gyu-tacs.

Hossza 10-12 mm, átmérője 3 mm. Minden papírtöltényhez egy gyutacs

tartozott, amit vékony rézdróttal kötöttek hoz-zá.

A fegyver működése a következő:

A katona hátra húzta a kakast, felhajtotta

a serpenyőfedelet, s a gyutacsot a serpenyő tek-nőjébe helyezte, majd ráhajtotta a fedelet, amelynek csapója, foga érintette a gyutacsot. A papírtöltényt letépte a gyutacsról, úgy, hogy a drót a gyutacson maradt, azután a pisztolyt meg-töltötte, az elsütő billentyű meghúzásakor a ka-kas ráütött a fedélre, a fedél csapója, foga pedig a gyutacsra, a gyutacs lángja a gyúlyukon ke-resztül begyújtotta lőportöltetet, megtörtént a lö-vés. Az Augustin-féle, gyutacsos fegyverek annyiban különböznek a Console-féle fegyverek-től, hogy a kakasa sima végű kalapács, a csapó vagy a fog pedig a serpenyőfedélbe külön da-rabból van beépítve, s rugózó mozgása van. A fedél jobban zárja serpenyőt, és a rugózó fog biztonságosabb, csak akkor éri el a gyutacsot, amikor a kalapács ráüt.

12. Ábra

1. Kalapács, 2. Cs ő, 3. Lőkupak, 4. Csappantyú

13. Ábra. Console-féle gyutacsos elsüt őszerkezet

1. Serpeny őfedél, 2. Kakas, 3. Elsüt ő billenty ű, 4. Elsüt ő kar, 5. Dió vagy roppantó,

6. Elsüt ő rugó, 7. Lemez, 8. Serpeny őfedél rugója, 9 Biztosító


Az Augustin-féle gyutacsos pisztoly 15 évig, 1844 és 1859 között, volt az osztrák és a magyar lovas ka-

tona fegyvere

E) A GYÉR FÜSTŰ, FÜST NÉLKÜLI LŐPOR Berthollet és Howard kutatómunkája eredményeként születtek meg a különböző iniciáló robbanóanyag-

ok. Berthollet a fekete lőport helyettesítő anyagot akart létrehozni, ez azonban nem sikerült neki. A kutatást több országban folytatták. 1846-ban Schönbein német vegyész egy új robbanóanyagot talált fel, a nitrocellulózt . A tiszta cellulóz salétromsavas kezelésekor cellulóznitrát keletkezik. A teljesen nitrált cellulóz a cellulóztrinitrát, a köznyelvben ezt nevezik nitrocellulóznak, igen heves robbanóanyag, ugyanis a nitrátgyökben levő oxigén zárt térben is lehetővé teszi a gyors égést.

A nittrocellulózból a francia Vieillenek sikerült 1884-ben gyérfüstű lőport előállítani. A nitráláshoz rövid-szálú tiszta gyapotot, vattát használt. Azért nevezik, nevezték a nitrocellulózt lőgyapotnak , mert a salétromsa-vas kezelés után a külső formája nem változik meg, megmarad a selymes tapintású, rostos, fehér anyagnak. Ilyen állapotban lőpornak nem használható, előbb zselatinálni kell. A zselatinálás azt jelenti, hogy valamilyen fo-lyadékkal, oldószerrel a nitrocellulózt homogén, képlékeny masszává gyúrják. A zselatináláshoz a gyártási fo-lyamat során később elpárologtatott, lőpornak alkotó elemét nem képező oldószert, pl. acetont, étert, alkoholt használnak – ez az oldószeres eljárás –, vagy pedig olyan oldószert alkalmaznak, melyet később nem párolog-tatnak el, nitroglicerint vagy diglikolt –ez az oldószer nélküli eljárás. Az utóbbi eljárással készült lőporok az ún. kétbázisú, ballisztit típusú lőporok, míg az előbbiek nitrocellulóz lőporok, piroxilin lőporok.

A kézi lőfegyverek lőszereiben majdnem kizárólag nitrocellulóz lőport használnak, ezért érdemes köze-lebbről megismerni. A zselatinálás után a lőport a kívánt formájúra készítik: hengerléssel lemezlőport, sajtolással csőlőport, tárcsalőport stb. állítanak elő. A gyérfüstű lőpor sohasem por, alakja valamilyen meghatározott geometriai idom. A lemezből, pl. négyzet, téglalap vagy rombusz alakú lemezéket, kör vagy körgyűrű alakú tárcsákat vágnak ki. Készítenek még egy vagy többlyukú cső stb. lőport. Újabban golyócskákat, ún. gömblőport is előállítanak. A méretre vágott lőporból az oldószert szárítókban párologtatják el. A nitrocellulóz lőporok végső gyártá-si művelete a bevonatolás. A különböző bevonatok részben a lőpor nedvszívó képességét csökkentik, részben pedig a lőpor gyújthatóságát és égési sebességét szabályozzák. A lőporszemcsék szabályos alakja, a nitráttartalom ismerete és a bevonat hatásának számbavétele lehetővé teszi, hogy a belső ballisztikai számítá-sokhoz elegendő pontossággal ismerjék a ballisztikusok a lőpor égésének lefolyását, az égéstermékgázok ki-alakulását, ezáltal kiszámíthassák a csőből kirepülő lövedék mozgásjellemzőit, megtervezhessék a lövés folya-matát.

14. Ábra

1. Serpeny ő, 2. Serpeny őfedél, 3. Csapó vagy fog, 4. Gyutacs, 5. Kakas 6. Kakasrugó, 7. Elsüt ő emelő, 8. Elsüt ő rugó


Az új lőpor megjelenése újabb lehetőséget adott a fegyverek és a lőszerek fejlesztésére. Az átlagos nitrocellulóz lőpor fajlagos energiatartalma 16 %-kal, fajlagos gáztérfogata 245 %-kal, fajlagos nyomása pedig 222 %-kal nagyobb, mint a fekete lőporé, ezek a jellemzők lehetővé tették a fegyverek teljesítményének növelé-sét.

A fekete lőporral való tüzeléskor a csőtorkolat előtt hatalmas füstfelhő jelent meg, ami akadályozta a gyors tüzelést. A nitrocellulóz lőpor használatakor nincs füst. Az égéstermékek közül a szénmonoxid és a nitro-gén színtelen.

Ami kis füstszerű gomoly látszik a fegyver torkolata előtt, az a levegőn kicsapódó vízpára. A gyérfüstű lőpor tehát már nem akadályozta a gyors tüzelést, viszont a gyors tüzelést is meg kellett oldani.

F) AZ EGYESÍTETT LŐSZER: A TÖLTÉNY Az első tűzfegyverek használata idején a lőszer, a töltény neve, fogalma ismeretlen volt. Az elöltöltő fegyverek-kel való lövéshez golyó, fojtás és lőpor kellett. A lőporból kétfélére is szükség volt, egyik fajta a töltethez, a löve-dék kirepítéséhez, a másik pedig a felporzáshoz, a lőportöltet gyullasztásához kellett. Ez utóbbi helyett a perkussziós gyújtású fegyverekben már más robbanóanyagot használtak. A töltés a lőpor bemérésével, a csőbe való betöltésével indult. A lőpor fölé kócból, rongyból vagy papírból készült fojtást döngöltek a töltővesszővel, al-só fojtás, erre helyezték a golyót, majd egy újabb, felső fojtást. Ez a töltési módszer körülményes volt, rengeteg bajjal járt és sok időt vett igénybe. A pontatlanul kimért lőportöltet miatt igen nagy volt a szórás, pontos lövésről nem igen lehetett szó. Ha túl sok lőpor került a golyó mögé, vagy a fojtás túl erős volt, esetleg mind a két hiba meglétekor nem a golyó repült ki a csőből, hanem a fegyvercső robbant szét. Az első ilyen tapasztalatok után vastag falú puskacsöveket készítettek, melyeket viszont nehéz volt hordani. Kezdetben a golyót a katonák öntöt-ték szabad idejükben. A lőport készen kapták, csak be kellett önteni a „lódingba,” a lőportartóba, a fojtást ese-tenként, töltéskor készítették el.

Gusztáv Adolf svéd király 1626-ban jelentős újítást vezetett be a hadseregében, kötelezővé tette az elő-

re kimért, papírhüvelybe csomagolt lőportöltet alkalmazását. Töltéskor a katona feltépte a papírhüvelyt, a csőbe öntötte a lőport, a papírhüvelyt pedig fojtásnak használta. A későbbi fejlődés során a papírhüvelybe már nem csak a lőportöltetet, hanem az ólomgolyót is becsomagolták és ezzel megszületett az egyesített lőszer: a töltény, ami a lövéshez szükséges anyagokat, a lőportöltetet, a golyót és a fojtást is magába foglalta. Most már csak a gyullasztó lőpor hiányzott. A perkussziós gyújtás ezt a problémát is megoldotta. A gyutacsot már be lehetett he-lyezni a papírhüvelyes tölténybe. A töltés előtt természetesen ki kellett onnan venni és a lakatszerkezet megfele-lő helyére tenni, hogy a kakas kalapácsa ráüssön.

Ugyanez volt a helyzet a csappantyús tölténnyel is, melynél a papírhüvelybe nem golyót, hanem hosz-szúkás lövedéket csomagoltak. A papírhüvelyes töltényhez ekkor már nem a katonák öntötték a lövedéket, ha-nem megfelelő műhelyeket hoztak létre, ahol a lövedék gyártását, a lőportöltet kimérését és a töltény készre szerelését végezték. A hosszúkás lövedéket könnyebb volt betölteni, viszont lényegesen bizonytalanabbul repült, mint a golyó, ami rontotta a találati valószínűséget. Ekkor újra elővették a kétszer is elfelejtett csőhuzagolást.

15. Ábra

1. Papírtöltény, 2. Osztrák gyutacsos papírtöltény, 3. Osztrák csappantyús papír-töltény, hosszúkás lövedékkel


A huzagolás hatását a cső röppályájára már 1522-ben felfedezték. 1547-ben a mainzi érsek egy kísérle-tet végeztetett el. A helyi lövészegyletből kiválasztottak két lövészt, akik huzagolt csövű puskákból lőttek.

Egyikük, nemes ezüstgolyót, a másikuk, démoni ólomgolyót. Húsz-húsz lövés után a forgó ólomgolyók közül tizenkilenc talált a céltáblába, az ezüstgolyók közül egy sem. Megállapították, hogy ezt csak gonosz szel-lemek, démonok tevékenysége okozhatta, ezért a csőhuzagolást az érsek megtiltotta. A XVII. században újra felvetődött a csőhuzagolás szükségessége, de ekkor még nem tudtak megfelelő pontosságú huzagolást készí-teni.

Ez még a XIX. század elején sem sikerült, ezért minden csőhöz külön öntőforma tartozott, amivel a hoz-závaló golyót készítették. Ezeknek a golyóknak a betöltése a huzagolt csőbe a „pontos öntőforma” ellenére sem volt könnyű dolog, nehéz fizikai munkát igényelt. Ezt úgy hidalták át, hogy minden puskához két kezelőt „rend-szeresítettek,” akik felváltva töltöttek és ürítettek. Sok eredményt azonban ez sem hozott, így vetődött fel a hátultöltés gondolata. A megoldáshoz a perkussziós gyújtás kialakulása is hozzájárult. A perkussziós gyújtás, változást hozott mind a fegyverek, mind a lőszerek fejlesztésében. A felporzást nem igénylő fegyver kezelése könnyebb, egyszerűbb lett és nőtt a tűzgyorsasága, valamint az üzembiztonsága. Egy 1856-ból származó feljegyzés szerint a huzagolt csövű, 10, 5 mm-es űrméretű elöltöltős svájci puskákkal lehetett az akkori idők legjobb eredményét elérni: a jól begyakorolt lövész – állva – percenként 1 lövést tudott le-adni. Elöltöltő puskával ennél nagyobb tűzgyorsaságot nem sikerült elérni.

A hátultöltő fegyverek megvalósításához elég sok problémát kellett megoldani. Az addig hátul lezárt csövekben a lőporgázokkal nem volt különösebb probléma: azok csak előre tudtak terjedni, s közben kitolták maguk előtt a lövedéket a csőből. A hátul nyitható csőnél meg kellett oldani azt, hogy lövés közben úgy le lehes-sen zárni a csőfarnál, hogy a lőporgázok hátrafelé ne tudjanak kiáramlani, kifújni. A gyérfüstű lőpor alkalmazá-sának terjedése ezt a problémát még tovább fokozta. A nagyobb gáznyomás miatt a lövedékre nagyobb erő ha-tott, ezért a lágy ólom lövedéket keményebb fémből készült köpenybe kellett burkolni. Ugyanakkor a nagyobb gáznyomás miatt a fegyvert a zárszerkezettel nem lehetett nem lehetett tökéletesen tömíteni. A megoldást ab-ban találták meg, hogy a papírhüvelyt fémhüvellyel váltották fel, a fémhüvelybe töltötték a lőport, szerelték a gyúelegyet tartalmazó csappantyút és foglalták be a fémköpenyes lövedéket. A múlt század végére így alakult ki a korszerű egyesített lőszer a fémhüvelyes töltény.

Az egyesített lőszer, a töltény nagyon célszerű szerkezet. Egyrészt védi a lőportöltetet és a csappantyút a külső káros hatásoktól, víz, por stb. másrészt pedig lehetővé teszi – természetesen a gazdaságos tömeggyár-tás pontosságán belül –, az egy lövéshez szükséges lőpormennyiség, a lőportöltet pontos adagolását. A töltény mai formája csak fokozatosan alakult ki. Először papírhüvellyel próbálkoztak. A papírhüvelyek azonban lövés közben elégtek, a zár résein a forró lőporgázok hátrafújtak a lövész arca felé, a hüvelymaradványai pedig a cső-ben lerakódtak, ami gyakori fegyvertisztítást igényelt. Napjainkban papírhüvelyt már csak sörétes vadásztölté-nyeknél alkalmaznak, ahol a nyomás mindössze 400–500 bar, s a jól impregnált papírból készült hüvely nem ég el és el sem reped. Ezek a tapasztalatok a lőszertervezőket a fémhüvelyek kialakítására ösztönözték. A fémhü-velyeknek is több fajtája, pl. Lefaucheux-töltény, Flobert-töltény, Potet-töltényt volt, amíg a napjainkban is hasz-nált megszületett.

A fémhüvely a lövési folyamatban is fontos szerepet kap, meg kell akadályoznia lőporgázok hátrafelé, a fegyveren kívülre való áramlását. A korszerű, gyér füstű lőporok nagyon gyorsan elégnek, gáznemű égéstermé-keik nyomása a fegyver töltényűrében és csövében a légköri nyomás 23 000-szeresét is eléri, néha még ennél is nagyobb.

Ez a nyomás akkora terhelést jelent a töltényhüvely falának és a fegyvercső anyagának, hogy mindkettő alakváltozást szenved, deformálódik. Igaz ez az alakváltozás kicsi, szabad szemmel nem észlelhető, a fegyver-cső és a töltényhüvely tervezése során azonban figyelembe kell venni.

Ismeretes az acélnak az a tulajdonsága, hogy folyamatosan növekvő terhelés esetén az alakváltozás kezdetben rugalmas, a terhelés megszüntetése után az acél „visszarugózik” eredeti méretére, nagyobb terhelés hatására viszont képlékennyé válik az acél, maradó alakváltozást szenved, a terhelés megszűnése után a mére-tek néhány ezred, esetleg néhány század milliméterrel változnak. A jól méretezett fegyvercsőben a lövés hatásá-ra maradó alakváltozások nem léphetnek fel, a gáznyomás okozta erőhatás miatt, a lövés pillanatában kitáguló cső a lövés után eredeti méretét veszi fel.

A fémhüvelyes töltény palástjának falvastagsága lényegesen kisebb, mint a fegyvercsőé, ezért a gáz-nyomás a hüvelyen maradó alakváltozást hoz létre. A töltényhüvely akkor működik megfelelően, ha töltéskor a töltény könnyen behelyezhető a töltényűrbe, lövéskor a hüvely palástja oly szorosan fekszik fel a töltényűr falára, hogy a lőporgázok útját hátrafelé teljesen elzárja, a lövés után az üres hüvely a töltényűrből könnyen kihúzható.

A követelmény tehát az, hogy a hüvely eredeti állapotában kisebb méretű legyen a töltényűrnél, lövés közben a hüvely alakváltozása nagyobb legyen, mint a töltényűré, lövés után, a terhelés megszűnte után viszont ismét kisebb legyen a mérete, mint a töltényűré. A probléma csak úgy oldható meg, ha a fegyvercső és a hüvely anyagának más a rugalmassági tényezője. Ezért gyártották a töltényhüvelyt hosszú évtizedekig kizárólag sárga-rézből az acél fegyvercsövekhez. Az első és második világháború idején ezért a réz alapvető fontosságú hadi-anyag.

A sárgarezet nem csak fentiek miatt használták hüvelyek készítéséhez, hanem azért is, mert jól meg-munkálható. A közelítőleg palack alakú hüvely gyártása nem egyszerű probléma.


A hüvely kiindulási anyaga sárgaréz tárcsa, ebből mélyhúzással csészét készítenek, majd a csésze ol-dalfalát további mélyhúzási fokozatokkal egyre vékonyítják, miközben magassága nő. A hüvelynyakkal, vállal készülő hüvelyeken „szájbehúzást” is kell végezni, ami szintén elég bonyolult művelet.

A réz fontos keresett, drága alapanyag és kevés található belőle, ezért már a második világháború során megpróbálták acéllal, vagy más anyaggal helyettesíteni. Az ipar fejlődése napjainkra megoldotta az acélhüvely problémáját is. Sikerült olyan ötvözetet előállítani, amelynek rugalmas és képlékeny alakváltozása, illetve a kész hüvely bevonata biztosítja a tölthetőséget, a tömítést, valamint az üríthetőséget.

A fémhüvelyes töltény nagymennyiségű gyártását az ipar fejlődése tette lehetővé. Mélyhúzást csak gyárban, nagyüzemben lehet végezni, mégpedig nagyon pontos húzószerszámokkal. A nagytömegű lőszergyár-táshoz szerelő és ellenőrző automatákra is szükség van. A pontosság és gazdaságosság azt követeli meg, hogy a gyors és pontos, valamint olcsó gyártási műveleteket minél kevesebb kézi munka kösse össze. Az automatá-kon töltött, szerelt töltényeket ellenőrző automaták vizsgálják, a hibásakat a jók közül kidobják, a jókat automa-ták csomagolják be.

G) A HÁTULTÖLTŐ KÉZI LŐFEGYVEREK

A XIX. században bekövetkezett ipari fejlődés nemcsak a lőszergyártást, hanem a fegyvergyártást is érintette. A hátultöltő fegyverek előállításához szükséges műszaki követelmények kielégítését a nagy teljesítmé-nyű gépek tömeges alkalmazása, a gyártási pontosság fokozása, a szerszámok tökéletesítése tette lehetővé. A század közepére megjelentek az első hátultöltő fegyverek. Ez a korszak, amely mindössze harminc évre terjed, a fegyverek fejlődésének legforradalmibb korszaka, a lőfegyverek történetének reformkora.

A kor fegyvertervezői mindenekelőtt a hátulról való töltést és az ezzel kapcsolatos cső hátsó végét lezá-ró zárszerkezetet igyekeztek különböző megoldásokkal tökéletesíteni. A fegyver többi szerkezeti egységével már nem sokat törődtek. Az elsütőszerkezetek mint önálló egységek már kialakultak, a problémát csak az okoz-ta, hogy ne akadályozzák a nyitást és a . zárást. Mivel a fegyvereket hátulról töltötték, a töltővessző gyakorlati je-lentősége megszűnt, de továbbra is alkalmazták a cső tisztítására, így alakult ki a későbbiekben is alkalmazott tisztítóvessző.

Dreyse német műszerész szerkesztett egy hátultöltő fegyvert, melynek sorozatgyártása 1841-ben kez-dődött. A fegyver már egyesített papírhüvelyű lőszerrel működött, ami nagy újítás volt az eddigiekhez képest. A gyártás során azonban hamar kiderült, hogy a tokba és a csőfarhoz pontosan illeszkedő, a lőporgázok hátrafelé való kifújását teljesen megakadályozó zárat, papírhüvelyes töltényhez csak hosszadalmas kézi munkával, egye-di illesztéssel lehet gyártani. Ugyanakkor az ilyen zár másik fegyverbe nem jó, nem csereszabatos.

Ennek a problémának a megoldásaként született meg a fémhüvelyes töltény. A fémhüvelyes töltények elterjedése nyomán egymás után születtek meg a különféle hátultöltő puskák. A fémhüvelyes töltények létrejötte viszont az egylövetű puskák alkalmazásának alkonyát is jelentette. Az egyesített lőszer a töltény könnyen kezelhető, szállítható és tárolható, ezért kézenfekvő volt az a

gondolat, hogy a fegyverben több töltényt helyezzenek el úgy, hogy azokat egymás után lehessen kilőni. Miután a fegyvergyártás nehezén, a zár pontos legyártásán már az egylövetű hátultöltők kifejlesztése so-

rán túljutottak, s erre a fegyvergyárak gépi berendezési is alkalmasak voltak, az ismétlő puska megszerkesztése és gyártása sem okozhatott különösebb nehézséget.

Az ismétlő fegyverek működéséhez szükséges lőszereket a fegyverekben különböző módon helyezték el. Attól függően, hogy a fegyverben, hol helyezik el a lőszereket megkülönböztetünk előágytáras, középágytáras és tusatáras fegyvereket.

Sokáig úgy látszott, hogy az ismétlőpuskák a kézifegyverek fejlődésének csúcsát jelentik, de a fejlesztők már régóta arra törekedtek, hogy a fegyverek újratöltését önműködővé tegyék, automatizálják.

Az első önműködő lőfegyvert, amelynél a szerkezet a lövés folyamatát teljes egészében emberi beavat-kozás nélkül végezte, 1883-ban Hiram Maxim hozta létre. Ez után jelentek meg a különböző elveken működő sorozatlövő fegyverek.

A sorozatlövő fegyverek közül elsőként a géppuskák alakultak ki melyek csak sorozatlövés leadására voltak alkalmasak. A hosszú lövéssorozathoz azonban meg kellett oldani a lőszerek folyamatos adagolását is.

Erre a célra készültek a töltényhevederek, melyek kezdetben kenderből készültek, de a második világ-háború óta gyakorlatilag csak fémhevedereket alkalmaztak. A hevederben egymástól egyenlő távolságra 50250 töltény helyezhető el. A töltött hevedert a géppuska adogatószerkezetébe fűzik be, melynek mozgását a zár úgy vezérli, hogy egy osztással mindig előbbre haladjon. A lőszerek hevederből való kihúzását és a töltényűrbe tölté-sét a zár végzi el. A fémhevederek lehetnek egybefüggők és széteső tagúak, az utóbbi alkalmazása különösen a harcjárművek fedélzeti fegyvereinél előnyös.

Az első világháború tapasztalatai azt mutatták, hogy az ismétlőpuska egyes lövései és a géppuska hosz-szú lövéssorozataiból álló tüze a harcban nem elegendő, s bár a puska könnyű, de tűzereje kicsi, 56 lövés le-adása után újra kell tölteni. A géppuskának nagy a tűzereje, de emiatt nagy a lőszerfogyasztása is, ugyanakkor viszonylag nagy, nehéz, bonyolult és drága volt. Ezen felismerések és következmények nyomán született meg a golyószóró. A golyószóró is alkalmas sorozattűz leadására, de rendszerint nem hevederből, hanem tárból tüzel.


Szerkezetét tekintve a géppuskánál kisebb, könnyebb. Tömege 810 kg, egy ember tudja szállítani, de ál-talában két kezelője van, mert a tölténytárakat is vinni kell. a célzott tüzelés megkönnyítése érdekében, a cső-torkolata közelébe szerelt un. villaállvánnyal látták el. Kisebb tömege és egyszerűbb feltámasztása miatt csak 5-10 lövéses rövid sorozatok leadására volt alkalmas, ami természetesen hatásosabb, mint az egyeslövés.

A golyószóró valójában már az első világháború előtt megjelent: 1904-ben az orosz lovasság egy részét a dán Madsen golyószóróival szerelték fel. Ez a golyószóró mindössze 7, 5 kg volt így a lovasság, mint ideális sorozatlövő fegyvert használhatta. Az oroszok részére 7, 62 mm-es, más országok részére 7, 9 mm-es, Mauser űrmérettel gyártották. Kezdetben villaállványa sem volt, a lovasság számára nem is kellett. Amikor a háború alatt kiderült, hogy a gyalogságnak is kell hasonló fegyver, akkor látták el villaállvánnyal és az orosz hadseregen kívül a hollandoknak, az angoloknak és másoknak is szállították. A németek a 7, 9 mm-es Parabellum-golyószórót, a franciák pedig a 8 mm-es Chauchat-golyószórót fejlesztették ki, illetve gyártották.

Az első világháború kezdetén a francia szárazföldi hadseregnek 3 722 000 puskája és 5 000 géppuskája volt. A háború idején a francia hadiipar 2 943 000 puskát, 112 500 géppuskát és 225 000 golyószórót gyártott.

Az adatokból látható, hogy puskából még annyit sem gyártottak, mint amennyivel a háborút elkezdték, viszont az új golyószórók száma éppen duplája volt a géppuskákénak. Az első világháború egyik legnagyobb fegyvertechnikai tapasztalata az volt, hogy csökkent az ismétlő puska szerepe, a sorozatlövő fegyverek viszont egyre szélesebb teret követeltek maguknak.

A géppisztoly szintén az első világháború idején jelent meg. A géppisztoly pisztolytöltényt tüzelő önmű-ködő kézi lőfegyver. Az első világháború állásharcainak tapasztalatai nyomán alakították ki, mint rohamelhárító közelharcfegyvert. Ugyanakkor jól alkalmazható helységharcokban, utcai és erdei harcokban, ahol nem a nagy lőtávolság, hanem a tűzgyorsaság és a tűzerő az elsőrendű követelmény. A sorozattűzhöz azonban több lőszer kellett, mint amennyi a pisztoly markolatában elhelyezett tárban elfért. A tölténytárakat általánosan használták és alkalmazzák ma is mind golyószóróknál, mind pedig a géppisztolyoknál. A tölténytáraknak három alapvető for-mája alakult ki: szekrénytár, csigatár és a dobtár.

A szakirodalom a világ első géppisztolyaként az 1915. évi Villar Perosa , V. P. géppisztolyt tarja szá-mon, amellyel 1916 végén kezdték az olasz hadsereg egyes alakulatait felszerelni.

A Villar Perosa kétcsövű géppisztoly volt, amelyet Abiel Betel Revelli szerkesztett 9 mm-es Glisenti-

féle pisztolytöltényre és csak sorozattüzet lehetett vele lőni. Mindkét csövéhez 25 töltény befogadására alkalmas kétsoros tár csatlakozott. A csövekre elöl villaállványt szereltek.

Az első világháború idején a géppisztoly még nem játszott jelentős szerepet. A két világháború között vi-

szont egymás után születtek az új géppisztoly-konstrukciók, s a második világháború kezdetén már a gyalogság, lövészek egy részének a géppisztoly volt az egyéni fegyvere.

Az önműködő fegyverszerkezetek létrejötte a pisztolyok kialakulására is hatott. Lehetővé vált, hogy nemcsak a forgópisztolyok tüzeljenek újratöltés nélkül. A századforduló idején elkészültek az addig egyedural-kodó revolverek, forgópisztolyok első versenytársai, az öntöltő pisztolyok, melyeket gyakran automata piszto-lyoknak neveznek. Az első szabadalmak, 1872-ből, Plesner és 1874-b ől, Lutze származnak, ezeket gyors egymásutánban követték a többiek. Az első időkben a fegyverszerkesztők a katonai revolverek helyettesítésére alkalmas hadipisztolyok kialakítására törekedtek, így születtek meg az első katonai pisztolyok. A Monarchia hadseregében 1907-ben rendszeresítettek egy katonai öntöltő pisztolyt, a többi hadseregben csak valamivel ké-sőbb. Néhány éven belül különféle típusú és űrméretű pisztolyok jelentek meg, melyek több híres pisztolyszer-kesztő nevéhez fűződnek. Borchardt, Browning, Frommer, Krnka, Luger, Mannlic her, Mauser és Schmeisser.

A pisztolytervezők rájöttek, hogy ha megfelelő alkatrészt építenek be az önműködő fegyverszerkezetbe, ez volt az un. megszakító, a hátrafutó zárat a hátsó helyzetében úgy akasztja meg, hogy az csak az elsütő billen-tyű meghúzása után képes előremenni, tölteni és lőni, ekkor un. félautomata fegyverszerkezetet kaptak.

A századunk elején kialakult pisztolyok ilyen szerkezetűek voltak. A folyamatos lőszeradagolást tárból oldották meg, amelyet a pisztolyok markolati részében helyezték el.

A fejlődés következő lépcsőfoka a gépkarabély kialakítása volt. A pisztolytöltény lövedékének kis hatá-sos lőtávolsága nem volt elegendő a lövészek számára.

A géppisztolyok fejlődésének következő állomása ezért az lett, hogy a géppisztolyokat a pisztolytöltény-nél nagyobb, de a puskatölténynél kisebb töltényre szerkesztették. Az ilyen gépkarabély egyes lövéssel majd-nem annyit tud, mint a puska, viszont sorozattűz leadására is alkalmas. Így lett a második világháború végén, il-letve az ezt követő időben a gépkarabély a lövészek általánosan használt fegyvere.

A klasszikus értelemben vett kézi lőfegyvereket – a különleges páncélelhárító és légvédelmi kézifegyve-reken kívül – két fő csoportra lehet osztani: egyik csoport a katona egyéni fegyverei a másik csoport az alegysé-gek fegyverei, kollektív fegyverek. Ez utóbbiakat nyugaton támogató fegyvereknek is nevezik. Az alegységek lő-fegyverei tovább oszthatók könnyű és közepes fegyverekre.

A katona egyéni lőfegyvere a géppisztoly, a gépkarabély és az öntöltő puska. A lövészalegységek köny-nyű lőfegyvere, könnyű támogató fegyver a golyószóró. A lövészalegységek közepes lőfegyvere, közepes támo-gató fegyver a géppuska.


Természetesen minden fegyverfajtával szemben követelmény, hogy szerkezete egyszerű legyen, min-den harchelyzetben megbízhatóan működjön, és könnyen lehessen kezelni. A kézi lőfegyverek fenti csoportosí-tása lényegében már az első világháborúban kialakult, és ez a felosztás ma is megtalálható a hadseregek nagy részében.

Végigtekintve a hagyományos – aktív rendszerű – fegyverek fejlődését, röviden tekintsük át a reaktív el-

ven működő, rakéta és hátrasiklás nélküli fegyverek fejlődését.

H) A REAKTÍV ELVEN MŰKÖDŐ, RAKÉTA ÉS HÁTRASIKLÁS NÉLKÜLI FEGYVEREK A rakétákról írásos feljegyzést először a XIII. században találunk. Régi kínai krónikák tesznek említést

az „áramló tűz lándzsájáról”, s ennek a felhasználásáról. Kialakítását tekintve, egy harci nyílra kötözött, megnö-velt hajtóerőt jelentő, tűzijáték rakéta. Találmányukat hosszú ideig sikerült titokban tartani, de ennek ellenére a találmány híre eljutott Európába is. Erre az időszakra tehető Európában fekete lőpor elterjedése. Hosszú szünet után a XIX. században jelentek meg újra a rakéták. Angol feltalálójukról Congréve-rakétáknak nevezték, amelynek hajtóanyaga fekete lőpor volt és csaknem valamennyi hadseregben elterjedt.

Kísérletezett még rakétákkal Bem tábornok fiatal tiszt korában, és a szabadságharc alatt Gábor Áron is. A gyérfüstű lőpor megjelenése véget vetett a XIX. századi rakéták kezdeti „karrierjének”, mivel nagyobb kémiai energiája révén a tűzfegyverek hatása, pontossága felülmúlta a rakétákét. A rakéta fejlesztése ekkor polgári cé-lok irányába tolódott el. Hamarosan megjelent a kutatók és feltalálók vizsgálódásaiban a rakétáknak az űrhajó-zás eszközeként való felhasználásának gondolata. A próbálkozások után, először Cialkovszkij végzett tudomá-nyos alapon kísérleteket rakétákkal. 1903-ban megjelent „A világűr tanulmányozása rakétaűrhajók segítségével” című írásával megteremtette az űrhajózás és a rakétatechnika alapjait.

Űrhajózási kísérleteit, ami akkor újdonságként hatott, nem szilárd, hanem folyékony hajtóanyagú raké-

tákra alapozta. Legfontosabb újítása, az általa rakéta vonatnak nevezett, több lépcsős rakéták építési elvének megalkotása volt.

Németországban az 1930-as évek hadi készülődése, a rakétákkal folytatott kísérletek során elért ered-

mények, a katonai fejlesztéssel foglalkozó technikusok figyelmét a rakétákra fordították, ami meggyorsította a további fejlesztéseket. Létrehozták a peenemündei kísérleti telepet, ahol hosszú és költséges kísérletek végén megszületett a folyékony hajtóanyagú nagyrakéta, V2 típusjellel. Ezt az eszközt a második világháborúban a német hadvezetés Anglia ellen be is vetette.

Amerikában a harmincas évek közepén a hadsereg vezetői a rakétát, mint harci eszközt nem vették komolyan. A második világháború végére persze megváltozott a helyzet és törekedtek a lemaradásuk behozásá-ra.

A második világháború után a nagyrakéták fejlesztése a folyékony hajtóanyagú rakéták területén folyta-tódott, a szilárd hajtóanyag hiányosságai miatt.

Napjainkig a nagyrakétáknak széles skálája fejlődött ki polgári és katonai célzatú felhasználási területen. Alkalmazást nyertek a világűr meghódításában, támadó és védő rakéta rendszerek kialakításában. Szűken ka-tonai alkalmazásukat vizsgálva a rakétáknak, megállapítható, hogy minden haderőnem fegyverzetében megta-lálhatóak. Nem lenne a rakétákról alkotott kép teljes az, un. kisrakéták megemlítése nélkül. Ezeket a rakétákat önálló fegyverként fejlesztették ki, nem irányított és irányított változatban. Elsődlegesen páncéltörő feladatokra alkalmazták, a későbbiekben a légvédelem fegyvereként is létjogosultságot nyert. Hajtóanyaguk késleltetett égésű, nagy tolóhatású lőpor, űrméretük 50-150 milliméter között változik, hosszuk pedig 150 cm-ig terjed.

Tüzelőállásból, gépjárműről vagy a legújabbakat kézből, illetve kézzel könnyen mozgatható állványról, csőből indítják.

A második világháború végén a német és amerikai hadseregnek voltak ilyen páncéltörő kisrakétái és a szovjet hadsereg legendás hírű Katyusái ugyancsak kisrakétákat lőttek ki. A fent említett rakéták nem voltak irá-nyíthatóak.

Az elektronika dinamikus fejlődésének következtében mind a nyugati, mind a keleti hadseregekben megjelentek az 1950-es évek végén az első irányított páncéltörő rakétarendszerek.

A rendszer jelzőt azért célszerű alkalmazni, mert az irányító-vezérlő berendezés részben az indítóhoz,

részben a rakétához kapcsolódik, sőt az ellenőrző berendezéssel együtt az ilyen komplexum minden vonatko-zásban meghaladja a klasszikus fegyver-lőszer kapcsolatot.

Az első irányított rakétarendszerek megjelenésétől napjainkig e téren három nemzedékváltásnak lehe-tünk tanúi. Az első generációhoz tartozó irányított páncéltörő rakéták irányítása úgy történt, hogy a kezelő egy-szerre figyelte a cél irányába viszonylag kis sebességgel haladó rakétát, valamint a leküzdendő célt.


A rakéta mozgását a cél mozgásának megfelelően vezeték összeköttetés segítségével az indítástól a becsapódásig folyamatosan parancsjelekkel korrigálta. Az ilyen jellegű irányítási forma sok gyakorlati problémá-val járt, pl. a kezelő térbeli látástól függött a lövedék célba találása.

A második generációjú rakéták sebessége jóval nagyobb, mint az első generációsoké. A vezérlőjelek át-juttatása az irányítóegységről a rakétára hasonlóan történik, mint az első generációs rakéták esetében. Lényegi eltérés abban van, ami e rendszereket második nemzedékűvé teszi, hogy a rakéta irányítása és ezzel összefüg-gésben vezérlése irányzó távcsövön keresztül történik úgy, hogy a vezérlőjelek éppen az irányzó távcső elmoz-dulásának megfelelően keletkeznek. Az irányzókezelő feladata, hogy az irányzó távcső szálkeresztjét folyamato-san a célon tartsa, a többit az automatika végzi.

A harmadik nemzedék jellemzője az önirányítás, amelynél az irányzókezelő csupán megirányozza a célt és indítás után már semmi kapcsolat sincs az indító, és a rakéta között.

A rakéta fejrészébe szerelt érzékelő rendszer segítségével önirányítással vezérli magát a célra. A fegyverek történetében forradalmi változást jelentett a hátrasiklás nélküli fegyverek , továbbiakban:

HSN kifejlesztése. Ilyen fegyvert először 1916-ban Rjabusinszkij tervezett. Elképzelésében 70 mm-es HSN lö-veget tervezett és elérte, hogy a lövegtalpra ható erők minimálisak lettek, gyakorlatilag a löveg stabilitását nem veszélyeztették. A fegyver kis súlya miatt a lövészfegyver szerkesztők is átvették és a gyalogsági harcban új tí-pus alakult ki, a HSN kézi páncélelhárító gránátvető.

Kézifegyverként a második világháborúban jelentek meg, az amerikaiaknál bazooka és a németeknél páncélököl néven. Mindkét gránátvető űrméret feletti lőszerrel tüzelt. Korszerűsített változatai minden mai, kor-szerű hadseregben megtalálhatók.

A fegyverek további fejlődéséről elmondható, hogy a tudomány eredményeinek mind szélesebb körű felhasználása által, a technológia fejlődése, az új anyagok felfedezése és a fegyverek szerkezete, kialakítása, működése stb. kölcsönösen összefügg, az egyiknek a fejlődése mindig, előbb-utóbb a másik terület fejlődését hozza magával.

02. Lőfegyverek rendszerezése.doc

II. A KÉZI LŐFEGYVEREK (KÉZI TŰZFEGYVEREK)

A) KÉZI LŐFEGYVEREK RENDSZEREZÉSE

Az előbbiekben megismert fegyverkategóriák közül most a kézi lőfegyverek rendszerét tesszük vizsgálat tárgyává a továbbiakban.

A megismerés céljából szükséges a lőfegyvereket rendszerezni a szerkezeti felépítésük és

működési elveik alapján.

A rendszerezés után, a továbbiakban a kézi lőfegyverek egyes típusainak kialakulását nem időrendi sorrendben, hanem az egyes tűzfegyverrendszerek kialakulásának függvényében tárgyaljuk.

B) AZ EGYLÖVETŰ FEGYVEREK FELOSZTÁSA

Az aktív rendszerű lőfegyverek első csoportját alkotják. Egycsövű-egylövetű és két- vagy többcsövű fegyverek tartoznak ide, amelyek többnyire az

elöltöltők átalakításából jöttek létre. Ezen csoport egyes típusai a mai vadászfegyvereknél jelenleg is megtalálhatók.

Egylövet ű fegyverek

A tolózáras (zár-dugattyús) fegy-

verek

A tömör zárszerkeze-tű (tömbzáras) fegy-

verek - a zár forgó blokk - a zár bukó blokk

A rögzített zárszer-kezetű, mozgó csö-

vű fegyverek - a cső oldalra billen - a cső lefelé billen

A rögzített csöv ű, mozgó zárszerkeze-

tű (csapó záras) fegyverek

- a zár felfelé nyílik - a zár oldalra fordul

Lőfegyverek (t űzfegyverek)

Reaktív rendszer ű fegyverek

Aktív rendszer ű fegyverek

Félautomata fegyverek

Automata fegyverek

Ismétl ő fegyverek

Nem irányí-tott rakéták

Irányított rakéták

Rakéta fegyverek

Hátrasiklás nélküli

fegyverek

Egylövet ű fegyverek


C) ISMÉTLŐ FEGYVEREK FELOSZTÁSA

Az aktív rendszerű fegyvereken belül, az ismétlőfegyvereket a lőszertár típusa és elhelyezése szerint osztályozzuk. Ismétl őfegyverek - Előágytáras fegyverek

- Tár a cső alatt - Tár a cső felett - Tár a cső mellett

- Középágytáras fegyverek

- Egysoros középágytáras - Kétsoros középágytáras - Oldalszekrényes középágytáras - Dobszekrényes középágytáras

- Tusatáras fegyverek Az ismétlőfegyvereket a zárszerkezet működésének módja, vagyis az ismétlés módszere alap-ján is osztályozhatjuk.

A következő szerkezeti megoldások ismertek:

Az ismétlőfegyverek felosztása után térjünk át az automata és félautomata fegyverek rend-

szerbe foglalására.

Ismétl őfegyverek

Alsó emel őkaros (kengyelkulcsos)

fegyverek (Winchester-zár)

Előágyszános fegyverek

Tolózáras (zárdugattyús)

fegyverek

Forgó mozgású zár (Mauser-zár)

Egyenes húzású zár (Mannlicher-zár)


D) FÉLAUTOMATA ÉS AUTOMATA FEGYVEREK RENDSZEREZÉSE Ezeket a fegyvereket a Fjodorov-Blagonrarov-féle szerkezettani felosztás foglalja egységes

rendszerbe.

I. Osztály Energiaátadá-

son alapuló rendszerek

II. Osztály A csőből elve-zetett energiát

felhasználó rendszerek

III. Osztály A lövedék cső-ben való moz-gását felhasz-náló rendsze-

rek

Automata és félautomata fegyverek

IV. Osztály Vegyes típusú

fegyverek

1. csoport

A zár mozga-tására átadott

energián alapuló fegyve-

rek

2. csoport

A cső

mozga-tására átadott


rek

3. csoport

Az egész fegyver mozga-tására átadott


rek

2. csoport

Mozgó

kupakra ható gá-

zok energiá-ján ala-

puló fegyve-

rek

3. csoport

A

hüvelyfe-nékre

ható gá-zok

energiá-ján ala-

puló fegyve-

rek

1. csoport

A cső

kereszt-irányú fu-ratán el-vezetett gázok

energiá-ján ala-

puló fegyve-

rek

A.ti

p. A

sza

bado

n há

tras

ikló

sú

lyzá

ras

fegy

vere

k

B.ti

p. K

ésle

ltete

tt sú

lyzá

ras

fegy

vere

k

A.ti

p. H

ossz

ú csőhá

tras

iklá

-so

s fe

gyve

rek

B.ti

p. R

övid

cső

hátr

asik

láso

s fe

gyve

rek

Mau

ser

auto

mat

a pu

ska

A.ti

p. H

átra

sikl

ó gá

zdug

aty-

tyús

fegy

vere

k

B.ti

p. E

lőre

sikl

ó gá

zdug

atty

ús

fegy

vere

k

C. t

ip.

Csu

klós

him

báva

l mű

-kö

dő g

ázdu

gatty

ús fe

.k.

Ban

g-f

éle

auto

mat

a pu

ska

Rot

h gé

ppus

ka

03. Lövésfolyamat.doc

IV. A LÖVÉSFOLYAMAT M ŰVELETEI AKTÍV RENDSZERŰ FEGYVEREKNÉL

A működési elvek tanulmányozása után térjünk rá a lövés folyamatának megismerésére a 21-25. ábrák segítségével.

1. A töltés

2. A reteszelés (csőfar lezárása)

21. ábra

1. Cső; 2. Tok; 3. Zár; 4. L őszer

22. ábra


3. A lövés

4. Kireteszelés és a hüvelykivonás (nyitás)

5. A hüvely kivetése

23. ábra 5. Az ütőszeg

24. ábra

6. A hüvelyvonó

25. ábra

7. A kivet ő; 8. A kivet ő nyílás


A töltetlen fegyvernek először a zárszerkezetét kell kinyitni, hogy a töltényűr hozzáférhetővé váljon. A zárszerkezet többsége olyan kiképzésű, hogy a zár nyitása közben az elsütőszerkezetet is felhúzza. A lőszert a töltényűrbe kell elhelyezni, ez a töltés.

A következő művelet a zár becsukása, a csőfar lezárása, reteszelése. Majd következik a

lövés. Az elsütő billentyű meghúzása felszabadítja az ütőrugót, az előreviszi az ütőszeget és az ütésre érzékeny csappantyúba üti. A csappantyúban lévő elegy az ütés hatására szúróláng keletkezik, begyújtja a hüvelyben lévő lőportöltetet, amely robbanásszerűen elég. A keletkező égéstermék nagynyomású, magas hőmérsékletű gáz. A gáznyomás a lövedéket a huzagolt fegyvercsőbe sajtolja, és egyidejűleg a fegyvert is meglöki hátrafelé. A lövedék csőben felgyorsul, és a csavarvonal alakú huzagolás hatására hossztengelye körüli forgásra tesz szert, a csövet a csőtorkolaton keresztül hagyja el.

A lövés után a zárnyitás művelete következik. A zárszerkezeten elhelyezett hüvelyvonó a hüvelyt, pereménél vagy hornyánál fogva, kihúzza a töltényűrből. Ez az ürítés és hüvelykivonás, reteszelt fegyver esetén.

A zár által kivont és fogva tartott hüvely, a zárszerkezet-tokban történ- hátramozgása alatt a

tokba épített hüvelykivetőbe ütközik és az ütés következtében a tok erre a célra kialakított nyílásán át, kikerül a fegyverből, ezzel megtörtént a hüvely kivetése.

Amikor a zár nyitva van, a folyamat megismételhető.

04. Tűzfegyverek működési elve.doc

IV. TŰZFEGYVEREK MŰKÖDÉSI ELVE

A lőfegyverek rendszerbe foglalásánál láthatóvá vált, hogy alapvetően működési elveik figyelembevételével történt meg a csoportosításuk.

Ez a csoportosítás két működési rendszerelvet foglal magában: az aktív és a reaktív működésű fegyvereket.

Tűzfegyvernek, lőfegyvernek tekintettük azokat az eszközöket, amelyek a lőportöltetet kémiailag kötött energiáját oxidációs égési folyamattal nyomási energiává alakítják át, melynek hatására a fegyver csövében elhelyezett lövedék olyan sebességre gyorsul fel, hogy az egy térbeli ballisztikus pályán a célba csapódjon. Elnevezésüket a fegyverek azon tulajdonságukról nyerték, hogy a lövés folyamata égési jelenség kíséretében zajlik le.

A) AKTÍV RENDSZERŰ TŰZFEGYVEREK

Az aktív rendszerű tűzfegyvereknél ez az égési folyamat egy zárt térben játszódik le. Ez a zárt tér a fegyver csöve, melyet egyik oldalról (a csőfar felöl) a zárszerkezet, a másik oldalról (a cső torkolata felöli rész) a lőszer lövedéke zár le. A lőport a töltényűrben elhelyezett lőszer hüvelye foglalja magában.

A lőportöltet begyújtása után, az égés következtében lőporgáz fejlődik, a zárt térben nyomás alakul ki, ami a lövedéket a hüvelyből kinyomja és a cső torkolata felé kényszeríti. A lövedék megindulása után a gázok által kitöltött rész megnő és a lövedék mozgása közben a lőpor égése befejeződik.

A lőporgázok nyomásából adódó mozgatóerő fegyver-lövedék vonatkozásában belső erő. Ez azt jelenti, hogy hat mind a lövedékre, mind a fegyverre egyaránt. A mechanika ilyen esetekre dolgozta ki, az un. impulzustételt. Ennek értelmében a rendszer összimpulzusa változatlan, másként fogalmazva: a rendszer közös súlypontja helyben marad. Más szóval, ha a kisebb tömegű lövedék bizonyos - nagyobb - sebességgel előre mozog, a nagyobb tömegű fegyver - kisebb - sebességgel hátrafelé mozog.

A 16. ábra alapján: ha a lövedék tömege m, sebessége v, a fegyver tömege M, és sebessége V, akkor az elmondottakat az impulzustétel szerint a következő egyenlet fejezi ki.

1

2

1

22 2⋅ ⋅ = ⋅ ⋅m v M V

Ha a fegyverből lövést adunk le, az egyenlet jobb oldalán szereplő impulzus löki meg a vállunkat.

16. ábra

1. Zár; 2. Hüvely; 3. Cs ő; 4. Lövedék; 5. Gáznyomás; M= fegyver tömege; V= fegyver tömegének sebessége; m= lövedék tömege; v=

lövedék tömegének sebessége


Kiegészítésként az előbbiekben leírtakhoz: Mint ismeretes, impulzuson - mozgásmennyiségen - a mozgó test tömegének és

sebességének szorzatát értjük. Ha két testből álló rendszerben csak belső erők működnek - az ilyen rendszert zárt rendszernek nevezzük - akkor ezek az erők nem változtatják meg a rendszer mozgásmennyiségét. Így pl. egy lőfegyver betöltött állapotban, nyugalomban van, azaz mozgásmennyisége zérus. A lőporgázok nyomásából adódó erő fegyver-lövedék viszonylatban belső erő, amit a lövedékre és fegyverre egyaránt hat, tehát az impulzustételt felírva, belső zárt rendszerre:

m v M V⋅ = ⋅

vagyis a lövedék mozgásmennyisége és a fegyver mozgásmennyisége egyenlő, ahonnan az egyensúlyi (nyugalmi) feltétel a következő alakban

m v M V⋅ − ⋅ = 0

B) REAKTÍV RENDSZERŰ TŰZFEGYVEREK

A reaktív fegyverek olyan eszközök, ahol a fegyver töltőűrében vagy a lövedék belső terében elhelyezett hajtóanyag elégése folyamán keletkező égéstermékek (gázok) az égési térből nagy sebességgel távoznak, miközben a gázkiáramlás irányával ellentétes irányban reaktív erőt hoznak létre.

Ezt a reaktív hatást Newton harmadik törvénye, az un. akció-reakció (hatás-ellenhatás) elve magyarázza. Az elv tehát lényegében azt fejezi ki, hogy az erők minden esetben párosával lépnek fel, és a hatóerővel szemben jelentkezik a visszaható erő. Ez látható volt az aktív tűzfegyverekből történő lövés leadásának vizsgálatánál, ahol a hatóerő, a lőpor elégéséből létrejövő gáznyomás, következtében a lövedék mozgásba jön és elhagyja a csövet, a visszaható erő pedig abban nyilvánul meg, hogy a fegyver hátrafelé mozog.

Vizsgáljuk meg, hogyan jut érvényre ez az elv ezeknél az eszközöknél. Képzeljünk el valamilyen hajtóanyagot, pl. lőporral megtöltött, minden oldalról lezárt edényt (17. ábra).

Ha ebben meggyújtjuk a töltetet, lőporgáz keletkezik és ez a gáz az edény falára nyomást fejt ki. Ismeretes, hogy a gáz zárt edényben minden irányban azonos nyomású és az edény falaira gyakorolt nyomások kiegyenlítődnek.

Ha a másik esetben ugyanilyen edényt veszünk, melynek egyik oldalán egy kis nyílást hozunk létre (18. ábra), akkor a térben lévő magasnyomású gáz a nyíláson kiáramlik.

Ekkor azonban a nyomást a baloldali falon nem egyensúlyozza a jobboldali, melynek következtében visszaható (reaktív) erő jön létre, és ennek hatására az edény balra elmozdul.

17. ábra

P/ gáznyomás

18. ábra

P/ Gáznyomás; 1. Reakció; 2. Akció; 3. A mozgás irá nya


Az előzőekben ismertetett elv a rakéták működési alapja. A rakéták mellett a reaktív fegyverek másik nagy csoportja a hátrasiklás nélküli fegyverek.

Hátrasiklás nélküli fegyvernek nevezzük azokat a fegyvereket, amelyeknek a csöve a csőfar felöli oldalon lövés közben nincs lezárva és a lőporgázoknak a szabad kiáramlása biztosított. Némely szakirodalom ezért ezt a fegyvertípust áramlásos fegyvernek nevezi.

Működésének lényege a mechanika impulzustétele. Az impulzustétel értelmében a rendszer súlypontja helyben marad, ha a rendszerben csak belső erők hatnak. A fegyver-lövedék rendszerben a lőporgázok nyomóereje belső erő. A rendszer súlypontja tehát helyben marad, ha a rendszer összimpulzusa nem változik. A lövedék impulzusa mv ilyen formán egyenlő kell legyen, a fegyver ellenkező irányú impulzusával, MV. Amíg tehát az m tömegű lövedék v sebességgel halad előre, addig az M tömegű fegyver V sebességgel ellenhatásként igyekszik hátrafelé elmozdulni. A fegyver hátramozgását úgy küszöbölik ki, hogy a csőfarra egy szűkített keresztmetszetű fúvócsövet helyeznek el, amelyen át a csőből a lőporgázok egy bizonyos hányada VG kiáramlási sebességgel a szabadba távozik (19. ábra). A fegyver elmozdulásával szemben pedig a fúvókán hátrafelé kiáramló gázok által létrehozott hatás a lövés lefolyásának minden időpillanatában kölcsönösen lerontja, megsemmisíti egymást, akkor a fegyver kiegyensúlyozott állapotban van és lövés közben nincs hátrasiklás.

Az ábra alapján felírva az impulzustételt:

V M m vG G⋅ = ⋅

Amiből az egyensúlyi feltétel felírható a következő alakban:

V M m vG G⋅ − ⋅ = 0

A 20. ábra egy HSN fegyveren szemlélteti a hagyományos és a reaktív hatást.

19. ábra

m/ A lövedék tömege; v/ A lövedék sebessége; VG A kiáramló gázok sebessége; M G A kiáramló gázok tömege

20. ábra

1. Fegyverimpulzus; 2. Lövedék-impulzus; 3. Hagyomá nyos hatás; 4. Gázimpulzus; 5. Fegyverimpulzus; 6. Reaktív hatás

05. Egylövetű fegyverek.doc

V. EGYLÖVETŰ FEGYVEREK

A) AZ EGYLÖVETŰ FEGYVEREK MEGHATÁROZÁSA

Azokat a fegyvereket, amelyeknél a lövési folyamat valamennyi elemét, a töltény betöltését, a csőfar lezárását, a lövés kiváltását, a csőfar nyitását és a hüvely kivetését a lövő önmaga végzi, és fegyvernek nincs külön zárszerkezete, egylövetű fegyvereknek nevezzük.

B) RÖGZÍTETT CSÖVES, MOZGÓ ZÁRSZERKEZETŰ FEGYVEREK

Ezeknél a fegyvereknél a zár mozgatható, míg a cső zár tokjához rögzített. A szerkezet nyitása és az üres hüvely eltávolítása általában a csőfarnál rögzített zártest megemelésével vagy oldalra fordí-tásával történik. Ezeknél a puskáknál többnyire az elsütő szerkezet oldalra van szerelve, s a kakas a zárblokkba épített ütőszegre csap.

A szakirodalom az ilyen zárolási rendszerrel készített fegyvereket, csapó (csapódó) záras fegyvereknek is nevezi.

Felfelé nyíló zárral kialakított puska-zárszerkezet vázlatát szemlélteti a 26. ábra.

A zárat nyitott helyzetben lapos rugó tartja meg. Becsukott zárnál a rugó hat a zár szív alakú nyúlványára és megakadályozza a zár nem szándékolt kinyitását. A zár nyitása és csukása a csőten-gelyre merőleges csap körül történik.

A zár lövés közbeni teljes reteszelésére külön biztosító-szerkezet szolgál, amely a kakas elő-recsapódásakor a csőtengely irányában előremozog és behatol a zár furatába, megakadályozva ezzel a zár kinyílását. A kilőtt töltényhüvelyt a tok baloldalán lévő töltényvonó távolítja el, amely a zártömb felfelé forgatásakor hátrafelé mozog és kihúzza a kilőtt hüvelyt a töltényűrből

Oldalra fordítható zár elvi felépítését ábrázolja a 27. ábra.

Zár

C ső to r-ko lat

R etesz

26. ábra

Csőfar

Zár

27. ábra


Ennél a megoldásnál a cső hátsó végére egy tokot csavaroztak. A zár a tokon csukló körül, balról jobbra elfordítható. Az ütőszeg az ütőrugóval együtt a zár hosszanti furatában foglal helyet. A lőszer a zár felnyitása után szabaddá váló töltényűrbe helyezhető, majd a zárat eredeti helyzetébe kell visszabillenteni, s így a zár mellső felülete lezárja a csőfart. Lövés után a kilőtt hüvelyt a zárral egybe-épített hüvelyvonó meglazítja, ezután eltávolítható.

C) RÖGZÍTETT ZÁRSZERKEZETŰ MOZGÓCSÖVES FEGYVEREK

Ebbe a csoportba tartoznak azok a fegyverek, amelyek csöve lebillenthető, előretolható vagy oldalra fordítható. A mai napig a legnépszerűbb és legpraktikusabb megoldás a billenő rendszer, ez terjedt el a gyakorlatban a vadászati célokra alkalmazott fegyvereknél.

A 28. ábra az oldalra kifordítható fegyver elvi felépítését szemlélteti.

Billenőcsövű kialakítást szemléltet a 29. ábra.

Az ábrán az un. T-zár kialakítás látható, amelyre a csőfar alatti tömb T alakú kimunkálása a

jellemző. Ebbe a vájatba kapcsolódik az alsó emelőkar hengeres fejrészének két lejtős bordája, a dup-la forgóretesz vagy kettős fogó.

28. ábra

29. ábra

1. Alsó emel őkar; 2. Cs ő-; 3. Tengely; 4. Tok


Előremozgó csövű rendszer kialakítását szemlélteti a 30. ábra.

A 30. ábrán az alsó emelőkart a nyíl irányában mozgatva, rögzített csapja körül elfordul. Az

emelőkar fogas nyúlványa a rögzítőt lefelé fordítja, ezáltal lehetővé teszi a fogasléc csőtorkolat irányá-ba történő elmozdulását, ami egyúttal a csövet is előretolja. A cső előresiklik az előágyon, eltávolodik a zár homlokfelületétől, így a kilőtt hüvely eltávolítható a töltényűrből.

Billenőcsövű fegyverek zárására alkalmazzák még, az un. csőkampós csőrögzítést is. A fegy-ver zárszerkezete csuklósan kapcsolódik a csőhöz, így lehetővé válik a cső lebillentése, majd töltés után a visszalökése az eredeti helyzetébe: A billentyű előtt elhelyezett emelőkar (hosszúkulcs) henge-res forgórészén levő vájatba illeszkedik a szerkezethez a reteszelő csőkampó. A cső kioldásához (le-billentéséhez), illetve a nyitásához az alsó emelőkart kell jobbra, ill. hátra fordítani. Elsütő szerkezete külső, oldalkakasos volt és a kakasnak félig felhúzott helyzetben kell állnia a cső lebillentéséhez. Hü-velyvonóval nem rendelkezett, a hüvelyt a farrészből kiálló szeg segítségével lehetett eltávolítani.

Elvi felépítését a 31. ábra szemlélteti, amelyen a cső lebillentett helyzetben látható.

A gyors-zár mechanizmus az előresikló csövű és billenő csövű rendszer kombinációja volt. A fegyver csuklócsapos excenter zárszerkezetét a csatlakozó oldalsó emelővel lehetett mű-

ködtetni, s a csövet egyidejűleg előremozgatni és lebillenteni.

30. ábra

1. Alsó emel őkar a fogasívvel; 2. Rögzít ő; 3. A rögzít ő csapja; 4. Az emel őkar csapja; 5. Fogasléc; 6. Cs ő; 7. Zár

31. ábra

1. Cső; 2. Csőkampó; 3. Emel őkar; 4. Zárszerkezet; 5. Billenty ű


Az oldalsó emelő lenyomásával elfordult az excenter csuklócsap, s a csőfar, nyit mozgott elő-re, hogy a csőfar elválhatott a zárhomlokzatból kiálló tárcsáktól, majd lebillent.

Az excenterzár lényege, hogy a forgó mozgást oda-vissza haladó mozgássá alakítja egy, a tengelyre nem a középpontjában rögzített szerkezeti elem segítségével. A fegyver reteszelése külön szerkezeti elemmel történik, a csősínt meghosszabbító kampóval.

Kialakítását a 32. ábra szemlélteti (A cső lebillentett, tehát a fegyver nyitott állapotban van).

Rögzített zárszerkezetű, mozgócsöves fegyvereknél alkalmazott reteszelést megvalósító szer-kezet elvi felépítését mutatja a 33. ábra.

Működése a következőképpen történik: a reteszmozgató szerkezet karjának oldalra történő el-fordításakor a reteszelő elem hátrafelé mozog, kicsúszik a csőkampó reteszelő fészkeiből, lehetővé válik a cső lebillentése.

32. ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Oldalsó emel ő; 4. Excenter csuklócsap (forgási közép-pont)

33. ábra

1. Cső a csőkampóval; 2. Reteszel ő elem; 3. Reteszmozgató szerkezet 4. Tok


D) TÖMÖR ZÁRSZERKEZETŰ FEGYVEREK (BLOKKRENDSZER Ű FEGYVEREK)

Ebbe a csoportba tartoznak a rögzített csöves fegyverek tömbzárral felszerelve. A zárblokk függőlegesen, azaz a csőtengelyre merőlegesen helyezkedik el a csőfar mögött. A zárban foglal helyet az ütőszeg és az ütőrugó. Ezt a rendszert ma már csak sport- és vadászfegyvereken alkalmazzák.

A blokkzáraknak két alapvető rendszere fejlődött ki: a forgóblokk és a bukóblokk. Forgóblokk-rendszerű fegyver kialakítását szemlélteti a 34. ábra.

A fegyver zárszerkezete kívülről nézve olyan, mintha két kakas lenne rajta. A csőfar felöli "ka-

kas" voltaképpen a zárblokk, amely csapja körül elfordulva lezárja a csőfart. A zárblokkban elhelyezett ütőszeget a kakas működteti.

A rendszer működési fázisai az ábra alapján sorrendben: töltés, lövésre kész töltött fegyver és lövés. Az ilyen kialakítású fegyvereket zárótárcsás fegyvereknek is nevezik.

Forgóblokk kialakítást szemléltet a 35. ábra.

A zár fő részét a csőtengely irányában, a csőhöz csatlakozó tokban elfordítható, hen-geres kiképzésű zárblokk un. gerendely képezi, amelynek kerek palástját a töltőhorony szakítja meg.

A zárnak jobbra való elfordításakor a töltőhorony felülete az un. töltő helyzetbe kerül, lehetővé teszi a lőszer betöltését. A zárblokk visszaforgatásakor a töltő horony oldalra fordul, a zár mellső felülete lezárja a cső töltényűrét.

Bukóblokk-rendszer zármechaniz-mus kialakítását ábrázolja a 36. ábra.

A zárszerkezet emelőkarjának lefelé mozgatásakor csapja körül elfordul, és a felső végén lévő csap a zárblokkot lefelé fordítja. A zárblokk mellső orros vége a hü-velyvonót forgásra kényszeríti, amely a hü-velyt a csőből eltávolítja. Ugyanekkor a köz-vetítőkar a kakast hátsó, felhúzott helyzetbe mozdítja.

34. ábra

1. Cső; 2. Zárblokk; 3. Kakas; 4. Faágy; 5. Üt őszeg; 6. Zároló felület

35. ábra

1. Zárblokk; 2. Tok; 3. Cs őfar; 4. Tölt őho-rony;

a) Zárt a cs őfar; b) Nyitott a cs őfar (tölt ő helyzet)


A következő lőszert a zárblokk felső felületén kimunkált töltőhoronyba kell kézzel helyezni, és a töltényűrbe tolni. Az emelőkar hátrafelé mozgatásakor a zárblokkot megemeli; ami reteszeli a csőfart, a hüvelyvonó pedig a hüvely pereme mögé kerül.

A következő zárószerkezet karját felülre helyezték (37. ábra).

A záróblokk a forgáspont körül fordul el. Ezáltal teszi szabaddá a csőfart, és lehetővé a töltést

és az ürítést: A reteszelést a kakas-típusú elsütő szerkezet biztosította; a zárat a kakas elülső helyze-tében nem lehetett kinyitni.

A 38. ábrán látható megoldásnál zárnyitó kar a tusanyak alá kerül, így a zár billentése egyka-ros mechanizmus segítségével történik.

A tömbzárhoz olyan elsütő szerkezet tartozik, ami külön felhúzás nélkül, a zármozgató kar mozgatásával egyidejűleg megfeszül. Mivel a fegyvernél nincsen kakas, ezért kívülről nem lehet látni, hogy a puska felhúzott vagy elsütött állapotban van-e.

36. ábra

1. Cső; 2. Csőhüvely; 3. Zárblokk; 4. Üt őszeg: 5. Hüvelyvonó; 6. Kakas; 7. Emelőkar; 8. Közvetít őkar; 9. Csavar; 10. Billenty ű; 11. Forgáspont

37. Ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Forgáspont


Ezért a tok jobb oldalára egy mutató került, amely alsó és felső állásával jelzi a fegyver töltet-len, illetve lövésre kész állapotát.

E ) A TOLÓZÁRAS FEGYVEREK

A tolózáras fegyverek esetében egy csúszó henger alkotja a zártestet, amelyet zárfogantyúval (többnyire gombfogantyúval) látnak el. Ezzel működtethető a szerkezet, s a zárat a lőszer hosszúsá-gánál nagyobb mértékben kell hátrahúzni. Ezek a hengerzárak, amelyeket a csőtengely meghosszabbításában levő pályán lehet mozgatni, s hátulról előretolva kell a csőfarhoz rögzíteni.

A tolózáras fegyverek prototípusát a gyútűs puska képezte. Az Erfurt melletti Sömmerda városkában Johann Nikolaus Dreyse német műszerész 1827 óta

dolgozott egy általa elképzelt gyújtású fegyver megszerkesztésén és tökéletesítésén. Kezdetben sima csövű, elöltöltő puskával kísérletezett, majd huzagolt csövű, hátultöltő puskán sikerült megvalósítania régi elképzelését: csappantyúnak gyútűvel (ütőszeggel) való indítását. 1835-ben készített egy megbíz-hatóan működő példányt. Fegyverét felajánlotta a porosz hadsereg részére és hosszadalmas lőpróbák után 1840. december 04-én rendszeresítették, majd 1841-ben megindult a sorozatgyártása. A porosz 1841 mintájú puska tekinthető a korszerű hátultöltő kézi lőfegyverek elődjének. Ez a fegyver hengeres zárral ellátott gyútűs puska volt. A csőfarra csavart, belül kimunkált hengeres hü-velyben, a tokban, két egymásba tolt hengerből (hüvelyből) álló zár mozog előre-hátra. A külső henge-ren helyezkedik el a zár mozgatása szolgáló, gömbben végződő kar, a belső hengerben található az ütőszerkezet: az ütőrugó és az ütőszeg. A Dreyse puska zárszerkezetének működése: a zár hátrahúzásakor a töltényűr szabaddá vá-lik, és a töltényt be lehet tölteni.

A töltés után a zárat előre kell tolni, és jobbra kell fordítani, ekkor a zármozgató kar felfekszik a tokba mart vállon. Közben az ütőszeg megakad az elsütő emelőn, és az ütőrugó megfeszül. Az elsütő billentyű meghúzásakor az elsütő emelő lefelé mozdul, felszabadul az ütőszeg, és az ütőrugó hatására előrecsap, és a gyútűt a csappantyúba szúrja.

38. Ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Zárnyitó kar


A Dreyse-féle zár felépítését a 39. ábra szemlélteti. A fegyver egyesített papírhüvely- lőszerrel, hátultöltő kivitelben működött. A hüvely és a löve-

dék állandó jelleggel egyesítve volt, a csappantyú pedig a lövedék fenék részén nyert elhelyezést. Ah-hoz, hogy a csappantyú megindítsa a lövés folyamatát, egy hosszú tűvel át kellett szúrni a papírhüvely alját és a tűnek át kellett haladnia a lőportölteten, hogy elérje a csappantyútestet. Innen kapta a gyútűs elnevezést.

A fegyver csövét hátulról két hüvely összetolásából álló dugattyúszerű zár reteszeli. E zár szerkezete egy külön hüvelyben, a tokban mozog a csőtengellyel párhuzamosan.

A töltési folyamat a következ ő lépésekb ől áll: 1. Az ütőszeget magában foglaló kamra hátrahúzása. Ha a kamrát hátrahúzzuk, akkor azzal

együtt az ütőszeg szerkezet gyútűvel együtt hátramozdul és az elsütő emelő mögé ugrik (40. ábra)

2. A zár balra fordítása és hátrahúzásakor a zártest retesze /R/ a tokból kifordul és a csőfar a

hátramozgó zár miatt szabaddá válik (41. ábra).

39. ábra 1. Cső; 2. Lőszer; 3. Csappantyú; 4. Tok; 5. Gyút ű; 6. Gyút ű csésze;

7. Ütőszeg; 8. Elsüt ő emelő; 9. Kamra; 10. Zárrugó; 11. Zártest; 12. Ütőszeg rugó

40. ábra


3. A lőszer betöltése.

4. A zár előretolása, majd jobbra fordítása. Ekkor az”R" retesz ismét a tok elé fordul, tehát

megakadályozza a zár hátra történő elmozdulását, megtörténik a reteszelés (42. ábra).

5. A kamra előretolása. Ekkor feszült meg az ütőszeg rugó, mert az ütőszeg megakad az elsü-

tő emelőn.

41. ábra

42. ábra


6. A lövéskor az elsütő emelő lesüllyed, és az ütőszeg előrecsap (43. ábra).

A gyútűs fegyverek hátránya volt, hogy a papírhüvely pontatlan gyártása miatt nem volt bizton-

ságos a gyújtás. A csappantyú szúrólángja nem minden esetben égette át a vastag papírhüvelyt, ezért a keze-

lők a tisztítótűvel néhányszor átszurkálták a hüvely végét, hogy a gyújtás biztonságosabb legyen. A tolózáras fegyverekkel az ismétlőfegyverek tárgyalásánál még fogunk találkozni. Azonban

azok a megoldások a fentiekben leírt szerkezeteknél már fejlettebbek, korszerűbbek, jobban kielégítik a zárakkal szemben támasztott követelményeket.

Összegezve: az ismétlőfegyverek zárdugattyús tolózárai a gyútűs puskák zárszerkezetéből

fejlődtek ki.

43. ábra

06. Ismétlő fegyverek.doc

VI. AZ ISMÉTLŐFEGYVEREK

A) AZ ISMÉTLŐFEGYVEREK MEGHATÁROZÁSA

Az olyan fegyvereket, ahol az ismétlési folyamatot (a lövés elemeit) egy, maximum két lépést kivéve kézzel kell végrehajtani, de minden folyamat külső energiát igényel, ismétlőfegyvereknek ne-vezzük.

A nyitást, nyilvánvalóan kézzel kell végezni a zármozgató karon keresztül: A hüvely kivonását és kivetését azonban már a fegyverbe épített hüvelyvonó és hüvelykivető hajtja végre.

Közvetve azonban ez is kézi megoldású, tehát külső energiát igényel. Az új lőszer betöltését a tárból a zár, a reteszelést pedig ismét külső energiával, kézzel végezzük.

Az elsütést pedig minden esetben ujjal kell kiváltani.

B) ZÁRAK ÉS ZÁROLÁSI FORMÁK AZ ISMÉTL ŐFEGYVEREKNÉL A zárszerkezetek legelterjedtebb típusa a dugattyús zár, amelyet napjainkban is széles körben

alkalmaznak. A zárszerkezet a csőhöz kapcsolt vagy csavarozott tokban, a csőtengely irányában a dugaty-

tyúhoz hasonlóan előre és hátra mozog. Az idők folyamán a zárdugattyúk két jellegzetes változata alakult ki: a forgó mozgású és az

egyenes csúszású. A töltést a zár végzi, nem fontos kézzel tölteni. Az ütőszeg szerkezet felhúzása a zár forgatá-

sával vagy előretolásával történik meg. Külön elsütő szerkezetekkel vannak ellátva, amely biztosítja a célzás pontosságát. Reteszelése biztonságos, a cső tömítése a fémfelületek pontos illesztésével, a lőporgázok elszökését akadályozza meg.

Hátrányt csupán az esetenkénti aszimmetrikus reteszelés és a hosszú zárforma kialakítása je-lenti.

1. Mauser-záras fegyverek Paul Mauser 1871-ben

nyitáskor feszülő, forgódugattyús zárat készített. Ezzel a találmá-nyával teremtette meg azt a hírnevet, amely még napjaink-ban is tart.

A sorozatlövő fegyverek megjelenéséig ez a fegyvercsa-lád-típus szinte egyeduralkodóvá vált a fegyverek körében. Egyes fegyvergyártó cégek még ma-napság is készítenek ilyen záro-lási rendszerű fegyvereket, de már nem hadi célokra, hanem főleg sport- és vadászfegyver típusoknál.

A henger alakú zárdu-gattyú kialakítását, amely három részből áll a 44. ábra mutatja be.

Működése: A zár kinyitása a zárfo-

gantyú balra történ- elfordításá-val és hátrahúzásával történik. Ekkor az elfordulni nem képes, ferde felületű kakast a zártest hátranyomja, közben összeszo-rítja az ütőrugót.

Felhúzott helyzetben a kakas és a zártest között mint-egy 10 mm-es távolság van.

44. ábra

1. Zárfej a peremággyal és hüvelyvonóval; 2. Zártes t a fogantyú-val;

3. Ütőszeg szerkezet a kakassal


A zárdugattyú visszatolásakor a kakas fennakad az elsütő emelőn, és lövésre kész helyzetben marad. A fogantyú jobbra történő elforgatásakor, annak megfelelő fogantyú része a toknak támaszko-dik és végrehajtja a reteszelést. A fegyver elsütése és a hüvely kivonása már ismert módon történik.

2. Mannlicher-záras fegyverek A zárdugattyú fejlődésének másik iránya a csúszó zárdugattyúk megvalósítása és fejlesztése.

Ferdinánd Mannlicher 1868-ban majd 1890-ben olyan fegyvertípust hozott létre, amely eltért eddigi elődeitől. Ő alkalmazta először az egyenes húzású zárdugattyút. A zár felépítését a 45. ábra mutatja.

A fogantyúrész belül üreges és benne foglal helyet a csavarszerűen elforgatható zárolótag. A

zárolótag mellső megvastagított része a zárfej. A zárfejen két reteszelő szemölcs van szimmetrikusan elhelyezve. Ezek a zár mellső helyzeté-

ben a tok megfelelően kimunkált fészkeiben, a reteszfészkekben helyezkednek el és végzik el a rete-szelést.

A zárfej mozgatását (elforgatását) ki-, illetve bereteszeléskor a fogantyúhüvelyben lévő nagy menetemelkedésű csavar végzi. Ez, mint vezérpálya mozgatja a zárfejet jobbra ill. balra, hiszen a fo-gantyúrésznek csak egyenes vonalú mozgási lehetősége van.

Amit a Mauser-zárnál (elforgatás) kézzel kellett végrehajtani, itt egy speciálisan kialakított csa-varvonal végzi ugyanazt. A Mannlicher-zárú fegyverek töltési folyamata egyszerűsödött.

Nyugalmi helyzetben is feltűnik a különbség. A Mannlicher-záras fegyverek zármozgató fogan-tyúja a tokon kívül helyezkedik el, tehát annak reteszelő szerepe nincs.

Az ismétlés lépései: A zárat erőteljes mozdulattal hátra kell húzni (46. ábra).

45. ábra

1. Fogantyú; 2. Zárolótag; 3. Reteszel ő szemölcsök

46. ábra


Ekkor a fogantyú-hüvelyben levő vezérpálya a zárfejet balra fordítja. A forgatás mindaddig tart, amíg annak reteszelő szemölcsei a tok reteszelő fészkéből ki nem lépnek.

Ezután már a zárfej is hátra mozoghat. c) A zár előretolása. Az előretoláskor a zár betolja a következő lőszert a töltényűrbe, a zárfej

felfekszik a csőfarra és megáll. Mivel a fogantyúhüvelynek további mozgási lehetősége van előre, a zárfejet elfordítja jobbra, létrejön a reteszelés. Az előresiklás közben, az ütőszeg fennakad az elsütő emelőn és megfeszül.

Lövéskor az elsütő emelő lesüllyed, az ütőszeg felszabadul, létrejön a lövés (47. ábra).

A Mannlicher-zárolás előnyei:

• Gyors az ismétlési folyamat, ezért nagy tűzgyorsaságot lehet elérni; • Szimmetrikus a reteszelés, a tok szimmetrikusan veszi fel a terhelést lövés közben.

Hátrányai: • Kialakítása bonyolult, meghibásodási lehetősége gyakoribb; • Az ütőszeg felhúzása a zár előresiklásakor történik ez balesetveszélyes, mert ha az elsütő emelő

kopott vagy törött, létrejöhet a véletlen elsülés, ami a Mauser-típusoknál nem lehetséges, mivel a hátramozgó zár már felhúzott ütőszeget visz;

• Gyártása költséges.

3. Winchester-záras fegyverek 1860-65-ben az Észak-Amerikai Egyesült Államokban Winchester és Benjámin Tyler Henry kí-

sérletei alapján új típusú zárat és ismétlőrendszert hoztak létre. A zár mozgatását karos mechanizmus (alsó emelőkar) hajtja végre (48. ábra).

Működése: Az "A" csuklós a zártesthez kapcsolódik, amely egyenes vonalú csúszó mozgást képes végez-

ni. A "B" csukló a mozgatókart és távtartó kart köti össze. A "C" csukló pedig mereven kapcsolódik a tusa aljához.

47. ábra

1. Ütőszeg; 2. Elsüt ő emelő; 3. Ütőszeg rugó


Az egész ismétlőszerkezet egy merevtokban mozog. Működtetéséhez külön elsütő emelővel, kakassal és elsütő billentyűvel mozgatott ütőszeg-szerkezet tartozik.

A rendszer működési mechanizmusát megérthetjük, ha a 48. ábrán végigvezetjük a rendszer

működését.

Két szélső helyzetet látunk: a nyitott és a zárt állást.

Induljunk ki a zárt állapotból. Ha a mozgatókart a csőtorkolata felé elfordítjuk, akkor az "A-B-C" csuklók kötött mozgása miatt, a zártest hátrafelé mozdul el, az pedig a kakast hátsó helyzetben meg-feszíti.

Ha ismét hátrahúzzuk a mozgató kart, a zár előresiklik és betolja az első vagy a soron követ-kező lőszert a töltényűrbe. Lövésnél az elsütő billentyűt meghúzzuk, az elsütő emelő felszabadítja a kakast, az ráüt a zár közepén végighúzódó ütőszegre és létrejön a lövés.

Lövés közbeni reteszelést a csukló szerkezet olyan tervezése biztosítja, hogy a hátraható erő-ket a mozgatókar a tusa nyakhoz kézzel való szorításával könnyedén biztosíthatjuk.

A lövés következtében a "B" csuklóra egy olyan értéknyomaték hat, amelynek értékét az "A-B" távolság és a "B" csukló csőtengelytől mért távolságának szorzata adja. Ezt a nyomatékot kell lövés közben a kéz szorító erejének ellensúlyozni. A nyomaték gyakorlatilag olyan kicsi, hogy hatását a lövő nem érzékeli. A többi fellépő erőt a "C" csuklópontban ébredő reakcióerő felveszi.

4. Egyéb zárolási formák ismétl őfegyvereknél A három alaptípus zárolási rendszeren kívül számos más csőzárolási forma alakult ki. Ezeket

főleg az alaptípusokból kiindulva kisebb-nagyobb módosításokkal szerkesztették. Ilyen módosítás volt a 98M német Mauser-puska. Ennél a típusnál a Mauser zárolási rendszert

fejlesztették tovább azzal a változtatással, hogy nem a zármozgatókar megfelelő válla végzi a retesze-lést, hanem a zártest oldalán levő reteszelő szemölcs fordul be a záráskor a tok alján levő reteszfé-szekbe.

48. ábra

A/ Csukló (a zártesthez kapcsolódik); B/ Csukló (a mozgatókart és távtar-tó kart köti össze); C/ Csukló;

1. Zár; 2. Mozgatókar; 3. Távtartó kar


Ezáltal a tok felülete felszabadul a reteszelés feladatától. Ezzel a megoldással a zárolás aszimmetrikus voltán próbáltak javítani.

Másik, különlegesnek mondható megoldás volt a Krag-Jörgensen 89 M 8 mm-es puska. Itt is a Mauser-zárból indultak ki, de nem az egész zárdugattyú fordult el, hanem csak a

zármozgatókar. A zártest egyenes vonalú csúszó mozgást végzett. Töltéskor a lövő előretolja a zárat, majd a

zármozgatókart jobbra fordítja. A tok megfelelően kiképzett vállrésze és a zármozgatókar hátsó felüle-te végezte a reteszelést. Ezzel a megoldással csökkentették a forgó, csúszó felületek kopását, de a töltés mozzanatai ugyanazokból a lépésekből álltak.

C) LŐSZERELHELYEZÉS ÉS ADOGATÓRENDSZER ISMÉTL Ő FEGYVEREKNÉL

1. Az előágytáras puskák Az előágytáras fegyvereket Henry és Winchester alakította ki, oly módon, hogy a fegyver csö-

ve alá egy másik csövet helyezett el. Ez tölti be a tár szerepét (49. ábra). Az így kiképzett tárba 6-15 lőszer fér el. Az adogatási folyamatban a lőszersor a tárrugó hatására hátrafelé csúszik.

Működése: A zár hátrahúzásával az adogatótömb felemelkedik, felemeli a lőszert a tár szintjéről a cső sík-

jába. A zár előresiklásakor a lőszert betolja a csőbe, miközben az adogatótömb ismét lesüllyed (le-

billen), felső felületére pedig az adogatórugó hatására rácsúszik a következő lőszer. Az ismétlési fo-lyamat ezután periodikusan ismétlődik.

Az előágytár töltését kétféleképpen lehetett megoldani: vagy a tok felső részéből, vagy a tok oldaláról egy kinyitható csapódó nyíláson keresztül. (pl. 67 M. Henry-Winchester puska).

Alfred Kropatschek által szerkesztett előágytáras puska adogatótömbje csészeszerűen kialakí-

tott, forgáspont körül elforgatható szerkezeti elem volt. (50. ábra)

49. ábra

1. Zár; 2. Cső; 3. Előágytár; 4. Adogatórugó; 5. Adogatótömb


Az adogatólemez vízszintes helyzetében az előágytár szintjével azonos síkban volt. Ha a zárat

hátrahúztuk, akkor annak alsó kialakítása az adogatólemez hátsó nyúlványába ütközik és mozgatja az adogatási folyamat során.

Az előágytáras puskák hátránya, hogy a nagy űrméretű, betárazott lőszer miatt a fegyver eleje nehezebb volt, így a hosszú célzás fárasztóbbá vált.

További hátrány az előágytáras fegyvereknél, hogy a központi gyújtású és hegyes lőszerek térhódítása miatt veszélyessé vált, mivel a lövedékkel a csappantyúnak támaszkodó lőszerek ütés hatására a tárban is elsülhettek.

Perem gyújtású lőszerekhez - mint pl. egyes vadászfegyverek - napjainkban is alkalmazzák. Mint az ismétlőfegyverek csoportosításánál láttuk, az előágytár az előágytáras fegyvereknél az

előágyba épül; vagy a cső mellett (cső alatt) helyezkedik el.

2. A középágytáras fegyverek A középágytáras fegyvereknél a fegyverszerkesztők a lőszerek befogadására alkalmas tárat

két kivitelben készítik: kivehető vagy beépített formában. Az első középágytáras puskát az angol Lee készítette 1879-ben. A rugós társzerkezetet köz-

vetlenül a csőfar mögé helyezte el. A lőszerek egy vagy két sorban, egymás fölött találhatók meg. Egy-soros elrendezésű középágytár az 51. ábrán látható.

A) Egysoros középágytár

A lőszerek befogadására alkalmas társzerkezet az ágyban középen, a zár alatt foglal helyet. A zár hátramozgatásakor a felső töltény az adogatórugó hatására kissé felemelkedik, tehát a zár utjába ke-rül.

50. ábra

1. Cső szintje; 2. El őágytár szintje; 3. Adogatólemez


A zár előremozgásakor annak alsó felülete a hüvely peremébe ütközik és betolja a felső lő-

szert a töltényűrbe. Az adogatási rendszerben az ismétlés mindaddig tart, amíg a tárban lőszer van. Soros elren-

dezésű középágytárban a lőszerek egymás felett egy sorban helyezkednek el. (52. ábra)

Az ilyen elrendezés előnye, hogy az adogatás biztonságos, nem kell külön adogatólemez. Hát-ránya, hogy a tár szekrényébe kevés lőszer fér el.

A középágytár töltését felülről hajtották végre, töltőléccel. Másik megoldásként a lőszerek be-

töltését összefogótárral végezték. A töltőléc alkalmazásét mutatja az 53. ábra.

A töltőléc olyan szerkezeti elem volt, amelybe a lőszerek hüvelyperemüknél fogva kerültek befogásra. Így tárolták, majd töltéskor ebből a sínből tolták a középágytárba. A táras kivitelnél egy vékony lemezből készített keret, a tár fogta össze a lőszereket. Töltésnél

nem kellett a lőszereket kivenni a tárból, hanem a tárral együtt tették be a fegyverbe. Az utolsó lövés után a tárlemez kiesett a tokból, tehát újra lehet tölteni és felhasználni.

51. ábra

1. Cső; 2. Zár

52. ábra

53. ábra


B) Kétsoros középágytár

Az angol Lee által készített 1879-es középágytáras fegyvernél alkalmazták először a felcsatol-ható tölténytárat. Ebben a tárban tíz lőszer helyezkedik el két sorban, úgy, hogy a lőszerek tengelyvo-nalát párhuzamosan eltolták (54. ábra).

Ennél az aszimmetrikus elrendezésnél a felső lőszer mindig a tár szimmetriatengelyétől jobbra vagy balra helyezkedik el. Ezért az adogatásnál a zár alsó felületét kellett megfelelően kialakítani, hogy az adogatás jobbról és balról egyaránt biztonságos legyen.

A tárat a töltéshez a fegyverből ki kellett venni. A tár felső rugózó ajkai megakadályozták a lő-

szerek tárból való kiesését.

c) Oldalszekrényes középágytár Az 55. ábrán látható a behelyezhető tár, amely a fegyverben tárrögzítőkkel rögzíthető. A kétso-

rosan elhelyezett lőszereket a tárrugó az adogató lemezzel együtt nyomja, így biztosítja az adogatás.

A dán Krag-Jörgensen puskánál 1889-ben egy új típusú középágytárat vezettek be. Megvál-toztatták a lőszerek eddigi függőleges elrendezését, mivel ez megnövelte a fegyverek függőleges mé-retét. Átszerkesztették az elrendezést vízszintes adogatásúra. Felépítése az 56. ábrán látható.

A tok jobboldalán nyitható tölténycsatorna húzódik a cső alatt, majd a tok baloldalán visszaka-

nyarodik közvetlenül a csőfar mellé. Az adogatás rugó hatására történik, ami a tár zárófedelébe van beépítve. A tokban levő ado-

gatónyílás elöl nagyobb, hátul szűkebb, ezért a lőszer csúcsát átengedi, de a hüvely végét már nem. Ezért töltéskor könnyebb a lőszernek a töltényűrbe történő betolása. Ezek a fegyverek az adogatás bizonytalansága miatt nem terjedtek el.

d) Dobszekrényes középágytár

A középágytáras fegyverek többitől eltérő csoportjából, időrendileg (1903) legkésőbb tervezett

változata a Mannlicher Schönauer dobtáras puska. Ez a rendszer annyiban tér el az eddigi tárgyalaktól, hogy a lőszerek kör alakban, forgatható

dobtárban (57. ábra) helyezkednek el.

55. ábra

1. Tárrögzít ők; 2. Adogatólemez; 3 Adogatórugó

54. ábra

1. A tárajak


A töltények töltőléc segítségével, ujjnyomással tölthetők. A dobtár adogatását tekercsrugó

végzi, ezáltal az adogatórendszer biztosan működik.

Középágytáras fegyverek előnyei:

− Egyszerű kialakítású, biztonságos a kezelése; − A tok belsejében helyezkedik el, tehát célzás és lövés esetében a terhelés centruma a két

alátámasztás között van, ami biztosítja a lövő kezének egyenletes terhelését; − A lőszerek a tárban palástjukkal egymásra támaszkodnak, tehát gyakorlatilag mindegy, hogy

peremgyújtású vagy központi gyújtású lőszert alkalmazunk, a fegyver biztonságát nem befo-lyásolja;

− A lőszerek ellentétben az előágytáras fegyverekkel, nem mozognak hátrafelé a tárból, hanem a töltés folyamán a tárból egyenesen a töltényűrbe haladnak.

Hátránya:

− Az előágytáras fegyverekhez képest kevés lőszer fér bele, ezért a töltést többször kell vé-gezni.

3. A tusatáras fegyverek Kialakítását az 58. ábra mutatja.

57. ábra

56. Ábra

(A csőtorkolat fel ől nézve)


A zár típusa csúszó tömbzár. A tusban elhelyezett tárban 10-12 lőszer fért el. A zár nyitásakor

a zártest lecsúszik, a tusatárban levő lőszerek közül az elsőt a tárrugó betölti a csőfarba. Utána zárjuk a zártömböt és az ismétlést folyamatosan végre lehet hajtani, amíg a tárban lő-

szer van. A tusatár alkalmazásának hátrányai és előnyei hasonlóak az előágytáras fegyverekével.

D) ZÁRSZERKEZET MŰKÖDTETÉSÉNEK MÓDJAI ISMÉTL ŐFEGYVEREKNÉL

A korábbiakban foglalkoztunk az ismétlőknél leggyakrabban alkalmazott zárszerkezetekkel és lőszer elhelyezési, ill. adogatási rendszerekkel. A megbízható ismétlőfegyverek kifejlesztése során a tervezők inkább a tárra koncentráltak, mint az elsütő szerkezetre és a zárszerkezetre. Ezért osztályoz-zuk elsősorban az ismétlőfegyvereket a töltények elhelyezése és adogatási módszerük szerint.

Szükséges azonban tárgyalni az ismétlőfegyverek zárszerkezet működtetésének módja szerin-ti csoportosítását, mivel a vonatkozó szakirodalom sok helyen ezt alkalmazza.

1. Alsó emel őkaros (kengyelkulcsos) ismétl őfegyverek

Elvi felépítése és működése alapvetően megegyezik a Winchester-záras fegyverekével. Mo-

dern kengyelkulcsos ismétlőfegyverek működési ciklusa követhető nyomon az 59. ábra alapján.

Működése:

− A fegyver betöltése és kézzel történő felhúzása, illetve csőre töltése után az elsütő billentyű meghúzásával annak felső vége kioldódik a kakason lévő horonyból, a kakas ezáltal a ka-kasrugó hatására előrecsap az ütőszegre, amely begyújtja a lőszer csappantyúját;

− Az alsó emelőkar előremozgatásával a reteszelő test lefelé mozdul, lekapcsolódik a zárról, a kengyelkulcs vége beakad a zár vájatába, s hátrafelé mozgatja a zárat. Amint a zár hátrasik-lik, a hüvelyvonó kihúzza az üres hüvelyt a töltényűrből, majd a zár másik oldalán levő kivető kiveti. A tárrugó új lőszert tol az adogatóra, amelyet a kengyelkulcson levő bütyök felfelé mozgat a töltényűrhöz;

58. ábra

1. Zár; 2. Tusatár


− Amint a kengyelkulcs eléri elülső helyzetét, majd keveset visszafelé mozog, beakad az ado-gató kiálló csapjába, s az adogatót teljesen feltolja a töltényűrhöz. A kengyelkulcs visszafelé mozgása során annak a zár vájatába kapcsolódó vége előrekényszeríti a zárat, amely ezáltal a lőszert a töltényűrbe továbbítja. A kengyelkulcs a tusanyakhoz való visszahajtásával meg-emeli a reteszelő testet, amely a záron levő horonyba illeszkedik, s egyenesbe állítja (vízszin-tes helyzetbe emeli) az ütőszeget.

A lövő a kengyelkulcsot kézfejével működteti, ezért a kengyelkulcsot ujjemelőnek is nevezik.

Egyes alsó emelőkaros fegyvereknél ismétléskor, az emelőművelet alatt a billentyű a kengyelkulccsal és a sátorvassal együtt mozog lefelé, így nem csípheti be a billentyű meghúzó ujjat az emelő visszazá-rásakor.

2. Az előágyszános ismétl őfegyverek

59. ábra

1. Zár; 2. Cső; 3. Ütőszeg; 4. Kakas; 5. Elsüt ő billenty ű; 6. Elsüt ő billenty ű rugó; 7. Kakasnyo-mó; 8. Kakasrugó; 9. Alsó emel őkar;

10. Reteszelőtest; 11. Adogató; 12. Tár; 13. Faágy


Az előágyszános fegyvereket az előágyon elhelyezett szánszerkezet segítségével lehet felhúz-ni a szán hátrafelé mozgatásával. Az 60. ábra alapján megismerhetjük a működését.

A fegyver működése: − A fegyver betöltése és kézzel történő felhúzása, illetve csőre töltése után az elsütő billentyű

meghúzásával elfordul az elsütő emelő. Kioldódik a kakas, amely az ütőszegre üt, s begyújtja a lőszer csappantyúját, megtörténik a lövés;

− Az előágy hátrahúzásával a hozzákapcsolódó működtető rúd és ezáltal a zár is hátramozog, a hüvelyvonó kihúzza az üres hüvelyt, amelyet a tok oldalába épített kivető kivet. A zár ugyanakkor a kakast lefelé kényszeríti, feszített helyzetbe hozza, s közben a tárrugó új lő-szert tol az adogatóra;

− A zár hátsó helyzetében összekapcsolódik az adogató rögzítővel, majd előremozgáskor lefe-lé tolja az adogató rögzítőt, amely ezáltal az adogatót a rajta levő tölténnyel együtt töltőhely-zetbe emeli. Ugyanakkor a tölténygátló jobbra fordul, s ezáltal megakadályozza a csőtárban levő lőszerek kilépését;

− Az előágyhoz rögzített működtető rúd által mozgatott zárszerkezet folytatja előremozgását, s ennek során az új lőszert a töltényűrbe tolja, miközben az elsütő emelő a. kakashoz kapcso-lódva megfeszített helyzetben rögzítve tartja a kakast. Az előágy előremozgásának végső szakaszában a zár folytatja előresiklását, reteszelő helyzetbe kerül, s ezáltal lezárja a csőfart.

3. Tolózáras (zárdugattyús) fegyverek Az ismétlőfegyvereknél alkalmazott zárdugattyús zárszerkezetek felépítését - amelynek két tí-

pusa alakult ki: forgó mozgású és egyenes csúszású zár - az előzőekben már elemeztük. (Lásd: Mau-ser- és Mannlicher-zár.)

Most egy modern forgó tolózáras ismétlő működési ciklusát vizsgáljuk meg (61. ábra).

60. ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Tok; 4. M űködtet ő rúd; 5. El őágy; 6. Cs őtár; 7. Kakas; 8. Kakasrugó; 9. Kakasrugó-hüvely; 10. El sütő emelő; 11. Elsüt ő emelő

rugó; 12. Billenty ű; 13. Adogató; 14. Tölténygátló


Működése:

− A zárdugattyú kar felfelé mozgatásával a zárfej kireteszelődik a töltényűrnél. Ugyanakkor a zártest fenékrészén kiképzett horony megfogja, és felfelé löki az ütőszegfej kiálló csapját, miáltal az ütőszeg hátrakényszerül;

− A zárszerkezet kézzel történő hátramozgatásával a zár kihúzza az üres hüvelyt. Amikor a hü-

vely elhagyta a töltényűrt, a kivető kiveti a hüvelyt, a tárrugó pedig új lőszert emel töltőhely-zetbe a zár elé;

− A zárdugattyú előremozgatásával, majd a kar lefelé fordításával a zár a reteszelő szemöl-

csök segítségével a csőfarhoz reteszelődik. Az elsütő emelő kapcsolódik az ütőszegfej vája-tába, ezzel a fegyver lövésre kész;

− Az elsütő billentyű meghúzásával az elsütő emelő kiakad az ütőszegfej nyugaszából, mire az

összenyomott ütőszeg rugó előrekényszeríti a kioldott ütőszeget, amely a lőszer csappantyú-jára üt.

61. ábra

1. Cső; 2. Zártest; 3. Üt őszeg; 4. Üt őszeg rugó; 5. Elsüt ő emelő; 6. Elsüt ő billenty ű; 7. Billenty űrugó; 8. Tár; 9. Faágy; 10. Tusa; 11. Sátorvas

07. Lőfegyverek rendszertana.doc

VII. AUTOMATA ÉS FÉLAUTOMATA FEGYVEREK

A) FÉLAUTOMATA FEGYVEREK FOGALMA Azokat a fegyvereket, amelyek az ismétlési ciklusban, négy mozzanatot (nyitás, töltés, retesze-

lés és hüvelykivetés) saját belső energiájuk felhasználásával, az elsütést pedig emberi energiával (kül-ső energia) végzik, félautomata fegyvereknek nevezzük.

Pl.: a pisztolyok (forgópisztolyok kivételével), távcsöves puska.

B) AUTOMATA FEGYVEREK FOGALMA Azokat a fegyvereket, amelyeken ismétlési ciklus minden elemét - még az elsütést is - saját

belső energiájuk felhasználásával végzik, automata fegyvereknek nevezzük. Összegezve tehát minden sorozatlövő kézifegyver automata. A fegyverek automatizáltságának

feltételét a bennük lejátszódó folyamatokból adódó nagy energia biztosítja.

C) VEGYES ÜZEMMÓDÚ FEGYVEREK Az olyan fegyvereket, amelyek automata és félautomata üzemmódban egyaránt alkalmazha-

tók, vegyes üzemmódú fegyvereknek nevezzük. Vizsgáljuk meg a rendszeresített 7, 62 mm-es gépkarabélyt és hasonlítsuk össze egy géppuskával, ill. egy súlyzáras pisztollyal.

A gépkarabélyon a tüzelési módot tűzváltókar segítségével változtathatjuk. Állíthatjuk a fegy-vert egyeslövés leadására és sorozatlövésre is. Tehát egyszer félautomata módon működik, máskor pedig teljes automata.

Ezzel ellentétben a pisztoly csak egyes lövésre képes, tehát félautomata, a géppuska pedig csak sorozatlövésre, tehát automata.

D) AZ AUTOMATA ÉS FÉLAUTOMATA FEGYVEREK RENDSZERTAN I FELOSZTÁSÁNAK TAR-TALMA

Az automata és félautomata fegyvereket négy nagy osztályba sorolták, amely osztályok vala-melyikének csak egy-egy jellegzetes fegyvertípusa van.

I. Osztály az energiaátadáson alapuló rendszerek: ide tartoznak azok a fegyvertípusok, ame-

lyeknél a csőben levő lőporgáz nyomásából adódó energiát használták fel a fegyverek ismétlési folya-matának végrehajtására.

Attól függően, hogy ez a nyomás mire fejti ki hatását, alakultak ki az egyes csoportok. Ha a lő-porgáz nyomását hátrafelé a zárra, a peremágyon keresztül fejti ki, akkor a gáz jelentős része képes lesz a zár mozgatását elvégezni.

Ha lövés közben nem bontjuk meg a cső és a zár kapcsolatát, akkor találkozunk a csőhátra-siklásos rendszerekkel, amelyeket a tüzérségi technikában, széles körben alkalmaznak.

A csőhátrasiklásos kézifegyvereknél a cső általában csak egy bizonyos szakaszon kíséri a zá-rat a hátrasiklásban.

Azok a fegyverek, amelyeknél a zár nyitását az egész fegyver tehetetlensége és hátrasiklása végzi, szintén ebbe az osztályba tartoznak.

II. Osztályba a csőből elvezetett gáz energiáját felhasználó rendszerek tartoznak. Másik megoldásnak látszott, hogy a csőben lényegében fő energiájukat vesztett gázokat elve-

zetik, és ezt használják fel az ismétlőszerkezet mozgatására. Az itt nyert energia kiválóan alkalmas az ismétlőszerkezet mozgatására és a lövedék mozgá-

sát sem befolyásolja. Széles körben alkalmazzák, főleg gépkarabélyoknál, de golyószóróknál és géppuskáknál is.

Legelterjedtebb változata a csőfuraton keresztül elvezetett gázok visszafordítása és felhasználása.

III. Osztály a lövedék csőben való mozgását felhasználó rendszerek. A huzagolt csövű fegyverek feladata, hogy a csőben olyan forgó mozgást adjon a lövedéknek, amely a röppályán való állékonyságát biztosítja.

A huzagokba való sajtolódáshoz megfeleld erő szükséges, amelyet vektoriálisan elképzelve a csavarvonal érintőjének irányába hat. Ez természetesen csőtengellyel párhuzamos, csőtorkolat felé mutató és a csőtengelyre merőleges összetevőkre bontható.

Ez az erőkomponens, amely a csövet forgásra kényszeríti. Ezt a mozgást, illetve ennek reak-cióerejét használják fel az ismétlési rendszer megvalósításához: Igen kevés fegyver készült ilyen mű-ködési elvvel.


IV. Osztályba vegyes típusú fegyverek tartoznak. Ebbe az osztályba lehet azokat a különleges elven működő automata és félautomata fegyve-

reket sorolni, amelyek az első három osztály egyik csoportjába sem sorolhatók be. Ilyen fegyverek is készültek, nem nagy számban ugyan, de rendszertanilag megtalálták helyü-

ket a felosztásban.

F) AUTOMATA ÉS FÉLAUTOMATA FEGYVEREK ZÁROLÁSA (SÚLY ZÁRAS FEGYVEREK KIVÉ-TELÉVEL)

1. Mereven reteszelt fegyverek Tökéletes zárolást akkor lehet elérni, ha a fegyver csövét a lövés pillanatában lezárjuk. Ekkor

a cső és a zár között oldható, de szilárd kötés jön létre. Az ilyen kötéseknél a zárás, reteszelés tökéle-tes és ezt addig kell biztosítani, amíg a lövedék a csőben tartózkodik.

Ismétlőfegyvereknél a probléma megoldása egyszerű volt, hiszen a nyitást a lövő végezte ak-kor, amikor lövés után válláról levette fegyverét.

Félautomata és automata fegyvereknél a zár kinyitását a szerkezeti elemek önműködően vég-zik, ami már komoly gondot jelent a kötések kialakításánál.

2. Zárformák és zárkötések A könnyen és gyorsan oldható, de ugyanakkor biztonságos és tökéletes reteszelést biztosító

zárformák a következők: 1. Forgással záródó kötések:

− Csavarkötés, − Bajonett zárolás;

2. Billenő zárolás 3. Külön retesztestes zárolás 4. Csuklós-karos zárolás

a) Csavarkötés

A zár kialakítása tulajdonképpen egy önzáró csavarmenet, amelynek palástfelülete meg van

szakítva (62. ábra).

A nyitás gyorsan jön létre, a menetemelkedésnek megfelelő irányba el kell fordítani, majd hát-

rafelé nyitható. Az ilyen zárak nagy terhelést bírnak ki.

62. ábra


b) Bajonett zárolás

A 63. ábrából látható, hogy a zárolást - amely forgó és haladó mozgású - két szimmetrikusan

elhelyezett reteszelő szemölcs végzi. A hátraható erőket a „C” felület veszi fel. Ez a felület nyírásra van igénybe véve. Ez a zárolási forma kisebb igénybevételt bír ki, de gyors az oldása. A többi zárolási formával

későbbiekben fogunk foglalkozni.

F) SZABADON HÁTRASIKLÓ SÚLYZÁRAS FEGYVEREK

1. Szabadon hátrasikló súlyzáras fegyverek meghatár ozása Azokat a fegyvereket, amelyeknél a zár és a cső között semmilyen merev kapcsolat nincsen, a

zárolást csupán a zár tömegének nagysága határozza meg, szabadon hátrasikló súlyzáras fegyverek-nek nevezzük.

2. Szabadon hátrasikló súlyzáras fegyverek m űködési elve Az első automata és félautomata fegyverek működési elvét a tömegek tehetetlensége és az

impulzusok egyenlősége határozza meg. A szerkesztők hamar meglátták azt a jelenséget, hogy ha a cső, csőfar felöli részét egy nagy

tömeggel lezárják, akkor egy bizonyos ideig biztosítják a zárolást. Az ötletet az impulzustétel adta (64. ábra).

63. ábra

1. Reteszelő szemölcsök

64. ábra

1. Cső; 2. Zár; M/ A zár tömege; V/ A zár tömegének sebes sége; m/ A lövedék tömege; v/ A lövedék tömegének sebessége


Az impulzustételt felírva, belső, zárt rendszerre:

m v M V⋅ = ⋅ Ezt átrendezve és kifejezve a hátrasiklás sebességét:

Vm v

M=

⋅

Ez az összefüggés kifejezi, ha a nevezőben levő tömeget növeljük, a fordított arány miatt a zár

hátrasiklási sebessége kisebb lesz. Ha a zár tömegét végtelen nagyra választjuk, akkor a zárolás töké-letes, tehát a hátrasiklási sebesség nulla.

3. Szabadon hátrasikló súlyzáras fegyverek zárkiala kításai Napjainkig e fegyvercsalád számtalan változata alakult ki. Az ilyen elven működő fegyvertípu-

sok kis méretűek, könnyen kezelhetők. Ezért mind pisztolyoknál, mind géppisztolyoknál egyaránt al-kalmazták.

Szerkezeti megoldásaiban majdnem minden típus azonos felépítésű, hiszen a kevés alkatrész elhelyezése nem okozott gondot.

Egyedüli problémát jelentett a zár tömegének és a rugónak az elhelyezése. A pisztolyoknál ol-dották meg a leghamarabb a nagytömegű zár elhelyezését. Mint ismert, itt az ismétlési folyamatot a szánszerkezet végzi. Ha a zár tömegét növeljük a szán tömegével úgy, hogy azzal egy anyagból és egy darabból készítjük, akkor egy nagy súlyú, de mégis funkcionáló egységet kapunk.

Hátra maradt tehát a helyretoló rugó elhelyezése. A 65. ábrán egy olyan kialakítást látunk, ahol

a rugó a cső alatt elhelyezett rugóvezetőre van rátéve. Hátrasikláskor a rugó tehát vezetve van.

65. ábra

1. Helyretolórugó-vezet ő; 2. Helyretolórugó; 3. Cső; 4. Szán

66. ábra


A 66. ábra már tökéletesebb kialakítást mutat. Itt a csőre húzták a helyretolórugót. Kialakítás szempontjából ez az utóbbi az előnyösebb, mi-

vel a szán teljesen centrikus terhelést kap, nem befolyásolják a lövés pontosságát. A géppisztolyoknál nem jelentett gondot a rugó elhelyezése, mivel a tokszerkezet helyet bizto-

sított. Így valamennyi fegyvernél a rugót a zár mögé helyezték el a tokban. 1941-ben az amerikai Winchester gyár elkészítette a - megszokottól eltérő kialakítású- mozgó,

lengő-rendszerű töltényűrt, abból a célból, hogy a súlyzáras automata fegyvereknél a nyitáshoz szük-séges nyomás fokozódását érje el abban az esetben, ha a lőszer teljesítménye nem elég nagy (67. ábra).

A lengő töltényűr egy kis acélblokk, amelyben töltényűrt alakítanak ki. Ezt a mozgó egységet a cső hátsó részébe helyezik, a szabályos töltényűr eredeti helyére. A lengő töltényűrt úgy szerelik be, hogy kb. 3 mm-t szabadon mozoghasson előre és hátra (tehát egy üreges dugattyú kerül a töltényűr helyére).

Működése:

− A fegyver kézzel történő felhúzása, illetve csőre töltése, majd a billentyű meghúzása után a kakas az ütőszegre csap, ami indítja a lőszer csappantyúját és annak szúrólángja segítségé-vel, begyújtja a lőport;

− A keletkező gáznyomás visszaható ereje a zárszerkezetet és a lengő töltényűrt együtt löki hátra mintegy 3 mm-es távon, mihelyt elegendő nyomás áll rendelkezésre az acélblokk tehe-tetlenségének legyőzéséhez. A hüvelyfal még feszesen tapad a töltényűr falához, amikor a teljes lengő töltényűr már hátrafelé mozog. Ekkor rés keletkezik a töltényűr és a csőfar kö-zött. A kiterjedő lőporgázok beáramlanak ebbe a hézagba, s erős nyomást fejtenek ki a lengő töltényűr egész homlokzatára. Ilyen módon a hátralökés mértéke jóval nagyobb, mint abban az esetben, ha ugyanakkora nyomás csak a sokkal kisebb felületű hüvelyfenékre hatna. Ez-által a kis teljesítményű lőszer viszonylag alacsony nyomásának elegendő működési felület áll rendelkezésére ahhoz, hogy a zárszerkezet nyitását végrehajtsa. A továbbiakban a zárat a tusban (agyban) elhelyezett helyretolórugóhoz csatlakozó tehetetlenségi rúd (a zár farrészé-hez illeszkedő csapjánál fogva) szintén hátrakényszeríti, s újra megfeszíti a kakast;

− A zár és a tehetetlenségi rúd teljes hátramozgása során a zárszerkezetbe épülő hüvelykivető kiveti az üres hüvelyt a tok kivető nyílásán át, majd a tölténygátló elfordul, új lőszert enged a csőtárból az adogatóba;

− Az összenyomott helyretolórugó a tehetetlenségi rudat visszafelé indítja, s ezáltal előrelöki a zárat. Amint a zár megkezdi előremozgását, az adogató az új lőszert a zár elé emeli, amely azt eredeti helyzetébe visszakerülve a töltényűrbe továbbítja.

Megjegyzendő, hogy a lengő töltényűrrel szerelt fegyverek nem tisztán szabadon hátrasikló rendszerűek, ugyanis a mozgó töltényűr lövéskor néhány milliméteres távon hátrasiklik, tehát a me-chanizmus a röviden hátrasikló fegyverekéhez hasonló.

Ugyanakkor tisztán rövid hátrasiklásának sem nevezhető, mivel a zár nincs mechanikusan a csőhöz kapcsolva (reteszelve).

67. ábra

1. Cső; 2. Tár; 3. Adogató; 4. Zár; 5. Leng ő töltény űr; 6. Töltény űr mozgási lehetősége; 7. Helyretolórugó; 8. Tehetetlenségi rúd; 9. Tok; 10. Kakas; 11.

Tehetetlenségi rúd csapja


4. Súlyzáras fegyverek értékelése Előnyei:

− A zár egyszerű felépítésű, ez az ismétlőszerkezet. Nincs szükség külön reteszelő berende-zésre, amely szilárdan köti a zárat a csőfarhoz;

− Működése biztonságos; − A zár tömegének helyes megválasztásával a méretek kellőképpen csökkenthetők; − Előállítási költségek alacsonyak, tömeggyártásra alkalmas.

Hátrányai:

− A szilárd reteszelés hiánya miatt a zár a hüvely megcsúszása után kinyit, így a zárolás nem megbízható;

− Gázszivárgás előfordulhat a tok felé; − Mivel a zár a hüvellyel együtt siklik hátra, amikor a cső még nyomás alatt van, ezért a hüvely

fala könnyen megrepedhet; − Csak kis teljesítményű lőszert tüzelhet; − A helyretolórugó gyengülése miatt véletlen balesetek könnyen előfordulhatnak.

A fenti érékelésből látható, hogy egyszerű szerkezete miatt, több súlyos hátránya van. A hátrá-nyokat különböző megoldásokkal próbálták megszüntetni. Ezek közé tartozott az un. előgyújtás, ami nem igényelt semmiféle késleltető berendezést. (A szerkesztők ezzel a megoldással próbálták késlel-tetni a zár nyitását.)

C) KÉSLELTETETT SÚLYZÁRAS FEGYVEREK

1. A késleltetett súlyzáras fegyverek meghatározása Azokat a súlyzáras fegyvereket, amelyeknél a zár kinyílásának kezdeti szakaszát valamilyen

mechanikus szerkezettel késleltetjük addig, amíg a lövedék a csőtorkolaton ki nem lép, késleltetett súlyzáras fegyvereknek vagy más néven félszabadon hátrasikló súlyzáras fegyvereknek nevezzük.

Ez a meghatározás csak akkor érvényes, ha a fegyver jellegében továbbra is megtartja súlyzá-ras voltát, vagyis a zár nincs lövés közben a csőhöz szilárdan kötve.

2. Késleltetés rugó el őfeszítéssel A késleltetés legegyszerűbb módja, ha a rugó előfeszítettségét olyan méretűnek határozzuk

meg, hogy a zár csak akkor tudja legyőzni a rugóerőt, ha a lövedék a cső torkolatánál van. A 68. ábrán a Schwarzlose-géppuska zárszerkezetét mutatjuk be.

68. ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Tok; 4. Helyretolórugó; 5. Csuklóskar; A/ Csukló (tokhoz rögzít); B/ Csukló (a két kart kapcsolja ös sze); C/ Csukló

(zárba rögzít)


3. Mechanikusan késleltetett súlyzáras fegyverek A súrlódás és a rugóerő bizonyos késleltetést biztosít a súlyzáras fegyvereknél, de ez még

mindig nem elegendő ahhoz, hogy a zárnyitás kellően biztonságos legyen. Ezért a zár hátrasiklásának erejét rossz mechanikai hatásokkal rontjuk, így tökéletesedik a zá-

rolás. Ennél a megoldásnál a zár két csuklós karral csatlakozott a tokhoz és mellső helyzetében kö-

zel volt a szerkezet holtpontjához. A zár súlya meglehetősen nagy, mögötte pedig erős helyretolórugót helyeztek el. A zár a tokban úgy mozog, ahogyan a gőzgép vagy a robbanómotor dugattyúja a hengerben, e

mellett a zárhoz egy forgattyú és egy hajtórúd is csatlakozik. Ha a hajtórúd másik végét a tokban csapágyazzák, akkor nyilvánvaló, hogy a forgattyús szerkezet holtponti helyzetében (amikor a forgattyú és a hajtókar egy egyenesbe esik) a zár a lőporgázok hatására egyáltalán nem mozoghat.

Mivel a kialakításnál a zár elülső helyzetében a forgattyú holtponti helyzetéről kissé eltérő ál-lásban van, ilyenkor a lőporgázok nyomóerejének jelentős része a tengelyekre és a csapágyakra hat, kisebb részük pedig a zárat elmozdítja hátrafelé.

A zár elmozdulása azonban rendkívül csekély, mert mielőtt még a zár jelentékenyebb mozgást végezhetne, a lövedék már kilép a csőtorkolaton.

Thompson-rendszerű késleltetés (69. ábra).

A zárat egy 75°-os dőlésszögű reteszpálya szakítja meg. Ebbe illeszkedik be a retesztest, amelynek reteszelő szemölcse a tokban kialakított 45°-os vezérlőpályában helyezkedik el.

Ha a retesztest az ábrán látható helyzetben van, akkor a zár bereteszelt, mivel a retesztest ve-zérlő szemölcse a tokhoz kapcsolódik, és nem engedi a zár hátramozdulását. (A retesztest a zárban kialakított pályán a zár előre és hátra mozgásának megfelelően le- illetve felfelé mozog.)

Vizsgáljuk meg a késleltetés folyamatát és annak mértékét. Lövéskor a hátraható erő a zárat a lövedék mozgásával ellentétes irányba kényszeríti. Hátramozgását csak úgy tudja a zár végrehajtani - úgy tud hátrasiklani - ha a zárban mozgó retesztest - vezérlő pályája által - felső helyzetbe kerül. A lőporgázok zárra átadódó nyomásának hatására először a 45°-os pályán kezd felfelé mozogni a rete-szelő szemölcs, aminek hatására a zárban kialakított 75°-os reteszpályába illeszkedő retesztest ferdén felfelé mozog. A zár mindaddig reteszeli a csőfart, amíg a retesztest reteszelő szemölcse vízszintes irányban, a csőtengellyel párhuzamosan hátrafelé nem mozog. E helyzet elérésénél nyitja a zár a töl-tényűrt. Ebből látható, hogy ennél a késleltetési megoldásnál a késleltető test gyorsítva van egy 45° -os pályán, a zár pedig lassítva egy 75° -os pályán.

Ebből adódóan a késleltetés mértékét a 69. ábra „k” távolsága adja.

69. ábra

1. Zártest; 2. Üt őszeg; 3. Elsüt ő emelő; 4. Retesztest; 4/ Reteszel ő szemölcs; k/ A késleltetés mértéke; A/ Reteszelt helyzet


4. Késleltetés el őgyújtással

a) Az előgyújtás fogalma

A lőszer csappantyújának begyújtását akkor végezzük, amikor a zár még mozog előre. Ez különösen a súlyzáras fegyvereknél lehetséges, ahol a zár tömege nagy, így a tehetetlen-

sége is nagy. A helyretoló rugótól kapott impulzus következtében a zár siklik előre. A peremágy egy bizonyos távolságra van a hüvelyfenéktől. Az ütőszeg ráüt a csappantyúra, a gázfejlődés megindul, sőt a lövedék is.

A zár csak akkor ütközik a hüvelyfenékre, amikor a hüvely a nyomás miatt a megcsúszás ha-tára felé közeledik.

Folyamatát a 70. ábra mutatja. A csappantyú begyújtását a „0” holtponti helyzetből előrehúztuk egy „b” távolsággal. Amíg a zár

megteszi a „b” utat, addig a lövedék az „xm” távolságot teszi meg. A zár ekkor fokozatosan lassul és megáll. A megállás ideje alatt a lövedék még megtesz egy „xe” utat.

Tehát a szabad súlyzáras rendszerhez képest, „xe”-el több utat tesz meg a lövedék, ami rövi-

debb csövű fegyvernél már a csőtorkolat környékén van. Ekkor áll a zár, a hátraható erők nagyobbak, mint a súrlódás, tehát a zár megindulhat hátra.

b) Zár kialakítása el őgyújtásos fegyvereknél Az előgyújtásos fegyvereknél az előgyújtás időzítése igen fontos. Ha a csappantyú begyújtása

túl korán történik meg, akkor nem jön létre a megfelelő mértékű késleltetés. Ha pedig túlságosan ké-sőn történik, akkor a már hátramozgó hüvely mellett gázkifúvás jön létre, amely a lövedék kezdőse-bességét csökkenti.

70. ábra

71. ábra

1. Előgyújtás mértéke; 2. Rögzít ő csap


Ezért az ilyen típusú fegyvereknél rögzített ütőszeget kell alkalmazni. Ezek pontosságát, pe-remágytól való távolságát precízen be kell állítani.

Ilyen kialakítás a 71. ábrán látható.

c) Előgyújtásos fegyverek értékelése

Előnyei: − A kisebb működő energiáik következtében a zár tömegét csökkenteni lehet, körülbelül a felé-

re; − A zárszerkezet sebességének csökkenésével gyengébb tokszerkezet kivitelezésére van le-

hetőség. Hátrányai:

− Nehéz az előgyújtás mértékének beállítása; − Ha az ütőszeg hosszabb, korai előgyújtás lehetséges; − Az előgyújtás korai voltán kívül, az ütőszeg hosszúsága olyan mértékű is lehet, hogy átsza-

kítja a csappantyúlemezt és a gázok kifúvása balesetet is okozhat; − Az ütőszeg kopása csökkenti az előgyújtás mértékét, sőt ha a tűréshatár alá megy, a fegyver

átalakulhat szabadon hátrasikló rendszerré is. A súlyzáras fegyverek hátrányainak kiküszöbölésére, illetve nagyobb energiájú lőszerek alkal-mazásának megteremtése céljából fejlesztették ki a különféle – a fegyver belső energiáját felhasználó – merev reteszelésű automata és félautomata fegyvereket, amelyeket a következő fejezetekben muta-tunk be.

H) A HOSSZÚ CSŐHÁTRASIKLÁSOS FEGYVEREK

1. A csőhátrasiklásos fegyverek Lövéskor a hátrasiklási energia hatására az egész fegyver hátrasiklik, ez károsan befolyásolja

a lövőt a célzásban. A csövet és zárat különválasztva a fegyver többi részétől, majd rugóval kiegyensúlyozva egy

olyan egység jön létre, ahol a cső és a zár együtt siklik hátra, elméletileg függetlenül a fegyver többi részétől. Az ilyen felépítésű fegyvereket csőhátrasiklásos rendszerű fegyvereknek nevezzük.

Ezt a rendszert az együttes hátrasiklás úthosszának függvényében további két csoportra tud-

juk osztani: rövid, illetve hosszú csőhátrasiklásos fegyverekre.

2. A hosszú cs őhátrasiklásos fegyverek fogalma

Ha a cső a zárat teljes hátrasiklási hosszán kíséri, a szétválás a hátsó holtponti helyzetben tör-

ténik, akkor hosszú csőhátrasiklásos fegyverről beszélünk.

a) A hosszú cs őhátrasiklásos fegyverek kialakítása Nyugalmi helyzetben a zár mereven kapcsolódik a csőfarhoz (72. ábra).


Lövéskor a cső a zárral hátrasiklik, a megengedett hátrasiklási hosszúság teljes mértékével. Ekkor a zár az elsütő emelőbe akad és a hátsó holtponti helyzetében rögzítődik (73. ábra).

A cső, a csőrugó hatására előreigyekszik, a zár marad egyhelyben, a cső előresiklik és meg-

történik a kireteszelés (74. ábra). A kireteszelés után a cső folytatja útját előre, megtörténik a hüvely kivonása és kivetése. Lövés

kiváltásakor az elsütő emelő lesüllyed, a zár felszabadul és előresiklik (75. ábra). Bajonett zárolási rendszer gyakran kerül alkalmazásra, meg kellett oldani a haladó és forgó

mozgását a zárnak. Ezt úgy oldották meg, hogy a zár köré egy un. zárvezetőt képeztek ki (76. ábra), amelynek a feladata a ki- és bereteszelési mozgások megvalósítása volt.

72. ábra

1. Cső; 2. Csőrugó; 3. Tok; 4. Zár; 5. Helyretoló rugó; 6. Elsüt ő szerkezet

73. ábra

74. ábra

75. ábra


A zárvezető palást felületén egy nagy menetemelkedésű csavarpályát alakítottak ki, amely a záron levő csappal kapcsolódik.

A zárvezető rögzítésével forgómozgását megakadályozzák, így a benne kialakított kényszerpá-lyával a zárat elfordította egyenes vonalú mozgása közben.

b) A hosszú cs őhátrasiklásos rendszer értékelése − Lövés közben nagy a hátrasikló tömegek energiája; − Lövéskor keletkező energia nagy tömegek mozgatására, ki- és bereteszelésére fordítódik,

kicsi lesz a hátrasiklás sebessége, nő a két lövés közötti idő, csökken a tűzgyorsaság; − Külön cső- és zár-helyretolórugót kell alkalmazni, ami növelni a bonyolultságot, ezáltal nő a

meghibásodási lehetőség. A fenti hiányosságok miatt nem terjedt el ez a rendszerelv a gyakorlatban.

I) A RÖVID CSŐHÁTRASIKLÁSOS FEGYVEREK

1. A rövid cs őhátrasiklásos fegyverek meghatározása Az olyan fegyvereket, amelyeknél a hátrasiklási folyamat megindulásakor a cső és a zár együtt

siklik hátra, de a cső hátrasiklása nem egyenlő a zár hátrasiklási mértékével, hanem annál lényegesen kisebb, rövid csőhátrasiklásos fegyvereknek nevezzük.

A rövid cs őhátrasiklásos fegyverek m űködése A kireteszelés folyamata a cső hátrasiklásának helyzetéig tart. Ezalatt a lövedék minden eset-ben elhagyja a csövet, majd megtörténik a kireteszelés, a cső és a zár egymástól elválik, a cső megáll. A zár a hátrasiklási energia hatására tovább folytatja útját, létrejön a hüvely kivonása és kivetése. A helyretoló rugót csak a hátrasikló zár nyomja össze, így az előresiklásban is csak a zár vehet részt. Az előresikláskor történik meg az új lőszer betöltése, majd a csőfar le-zárása.

76. ábra

1. Zár; 2. Zárvezet ő; 3. Csap


A cső a reteszelés folyamán siklik ismét mellső helyzetébe (77. ábra).

A rövid csőhátrasiklásos fegyverek felosztásánál a zár mozgását vették alapul. A csoportosítás

a következők szerint alakul: 1) A zár haladó mozgást végez:

a) retesz vízszintes síkban mozdul el; b) retesz függőeleges síkban mozdul el; c) retesz forgó mozgást végez; d) reteszelést csuklós mechanizmus biztosítja;

2) A zár forgó mozgást végez; 3) A zár oldalt elmozdul; 4) A zár a cs ő előtt elbillen. 1. a) A zár haladó mozgást végez, a retesz vízszint es síkban elmozdul

E csoport jellegzetes típusa a Mauser-automata puska, a (78. ábrán) felül nézetben látható. A reteszek a csőhüvelyhez vannak rögzítve, tehát hátrasikláskor csak a cső hátrasiklásával

mozdulnak hátra. A reteszelő testek a zár oldalán lévő reteszelő fészekbe illeszkednek és így kapcsolják a zárat

a csőfarhoz.

77. ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Tok; 4. Helyretoló rugó


A retesztestek kibillentését a fészekből, a csőköpeny akadályozza meg. Lövéskor a cső a zárral és a reteszekkel hátrasiklik, a retesztest karja beleütközik a „h” jelű fe-

lületbe a csőköpenyen és elfordul az „a” forgáspont körül, kilép a retesz fészkekből. A zár ekkor képes lesz a hátrasiklásra, cső megáll, csak a zár mozog hátra (79. ábra).

1. b) A zár haladó mozgást végez, a retesz függ őleges síkban mozdul el

Ebben a rendszerben a zár a csővel egy vagy több reteszelő elem segítségével van összekap-csolva.

Ilyen kialakítású a 35 M. Mauser-pisztoly (80. ábra).

78. ábra

1. Cső; 2. Töltény űr; 3. Csőhüvely; 4. Cs őköpeny; 5. Zártest; 6. Üt ő-szeg; 7. Reteszel ő test

79. ábra


A lövés pillanatában a cső és a zár hátrasiklik, magával viszi a retesztestet is. A zár mindaddig

nem nyit ki, míg a retesztest valamilyen oknál fogva le nem billen és a reteszelő szemölcsei a zár alján levő reteszfészkekből ki nem lépnek.

Ez csak akkor következik be, ha a retesztest nyúlványa a retesz emelőfelületének („Q”) ütkö-

zik, amelynek belső fala ferdére van marva. Ezen a ferde felületen elcsúszva, a retesztest lesüllyed; a zár halad tovább.

Ameddig a cső és a zár az „a” távolságot meg nem teszi, a lövedék elhagyja a csövet. További

hátrasiklásnál megtörténik az ürítés, és a helyretolórugó összenyomása. Előresikláskor megtörténik a töltés, a zár felütközik a csőfaron, csövet előretolja. A reteszelés

csak akkor indul meg, ha a retesztest "Z" nyúlványa eléri a reteszemelő "T" felületét, ekkor a retesz-emelő a reteszt a zár reteszfészkébe emeli, létrejön a szilárd kapcsolat a zár és a cső között.

1. c) A zár haladó, a retesz forgó mozgást végez

Ennél a rendszernél a zár megtartja egyenes vonalú mozgását, de a retesztest a kireteszelést elfordu-lásával biztosítja.

Ilyen megoldású a 30. M. Breda golyószóró. A csövet és a zárat egy hüvely fogja össze (81. ábra). A zárhüvely szabadon mozoghat a nyíl irányába, szabadsági fokait csak a csőborda veszi el,

ezért a csőtengely irányába elmozdulni képtelen.

80. ábra

1. Zár; 2. Retesztest; 3. Reteszemel ő; 4. Cső; 5. helyretoló rugó A/ A retesztest forgáspontja; Z/ A retesztest nyúlv ánya


A reteszhüvely automatikus elfordulását egy un. reteszelő lemez biztosítja (82. ábra), ami a

rendszerben különálló elem. Ez fogja biztosítani a bajonettzáras-kötés végrehajtását a cső-zár viszony-latában.

Leegyszerűsítve a működését, a reteszelő hüvely fölé elhelyeztek egy reteszelő lemezt,

amelynek ferde pályája a csőtengely irányú haladó mozgást, csőtengely körüli forgó mozgássá alakítja át. Ez a forgó mozgás kellett ahhoz, hogy a reteszhüvely nyissa vagy zárja a zárat.

Tehát a működése: a cső a reteszhüvellyel és a zárral hátrasiklik. Mivel a reteszelő lemez a tokban van rögzítve, így elmozdulásra képtelen, a hátrafelé mozgó reteszhüvelyt forgó mozgásra kényszeríti a hüvely csapja és saját vezérlőpályája által. A szükséges elfordulás után a cső felütközik és megáll a zár pedig a hátrasiklást egyedül folytatja a kapott impulzustól.

1. d) A zár haladó mozgást végez, a reteszelés csuk lós mechanizmussal biztosított

Ennek a megoldásnak az alapja, a három csukló egyvonalúságának instabilitása. Ha a három csukló egyvonalban van, akkor az ebben a vonalban ébredő erőknek nincs olyan összetevője, amelyik a középső csuklópontot nyitná.

81. ábra

1. Reteszhüvely; 2. Cs ő; 3. Csőborda; 4. Bajonett zár pályája; 5. Reteszhüvely csapja

82. ábra

1. Reteszelő lemez; 2. Reteszhüvely; 3. Zár; 4. Cs ő; 5. Vezérlőpálya


Ha az egyik csuklót - általában a középsőt - kimozdítjuk ebből a helyzetből, a hátrasiklási energiából származó erők automatikusan egyre gyorsuló mozgással nyitják a zárat.

E megoldást jól szemlélteti a 9 mm-es Parabellum-pisztoly (83. ábra).

A három csukló (A-B-C) egyvonalban van és mind a három lövéskor a zárral és a csővel együtt siklik hátra.

A vezérlőpálya, mivel a tokhoz kapcsolódik az egész folyamat alatt egyhelyben marad. A hát-rasiklás folyamán a "B" csukló felütközik a kényszerpályán, ami a csuklót felfelé kényszeríti.

A cső megáll, a "B" csukló pedig folyamatosan felfelé elmozdulva nyitja a zárat, megtörténik a

hüvely kivetése. Ezután kezdődik az előresiklás, töltés, majd a csőfar lezárása. A pisztolyról bővebben teszek említést a VIII. fejezetben

2) A zár forgó mozgást végez

Kialakítására jellemző, hogy a reteszelő elemet egy darabból alakították ki, a reteszelést végző

felületeket pedig a zárfejen helyezték el. A ki- és bereteszelésnél a zárfej egyenes mozgását a tokba beépített kényszerpálya segítségével forgó mozgássá alakították.

14, 5 mm-es KPVT-géppuska zárszerkezete a 84. ábrán látható.

83. ábra

1. Cső; 2. Csőfoglalat; 3. A tok kényszerpályája; 4. Csuklószerke zet; A-C/ Csuklók

84. ábra

1. Cső; 2. Zárfej; 3. Zárvezet ő; 4. Vezetőgörg ők; 5. Gyorsító pálya; 6. Gyorsító görg ő


Lövéskor a cső a lőporgázok hatására hátrasiklik, a csőtorkolaton elhelyezett visszalökés-erősítő még fokozza is a hátrasiklást. Amikor a gyorsító görgő a tok ferde pályájának ütközik, a zárfejet elfordítja a zárvezetőben levő pálya hatására, ennek következtében megtörténik a kireteszelés. Ezután a tok hosszanti pályájában a két görgő egyvonalban halad.

Reteszeléskor a zár előresiklik, a zárfej felütközik a csőfarra és megáll. A zárvezető ekkor még tovább siklik, és a paláston kiképzett, csavarvonalszerű gyorsító pálya a zárfejet elfordítja, létrejön a reteszelés.

3) A zár oldalt elmozdul

Működési elve tulajdonképpen a rövid csőhátrasiklás következtében a zár oldal irányú kimoz-dulása, mely áltál kapcsolódik szét a cső és a zár.

Ilyen megoldást mutat a 85. ábra felülnézetben.

Az ábrázolt helyzetben a zár és a cső között merev kapcsolat van. Ha a cső a zárral hátrasik-

lik, előbb a reteszelő fordul el oldalra, felszabadul az egyik biztosítása, tehát csak az "A" reteszelő váll tartja a zárat.

A zár továbbsiklik hátra a csővel, ekkor a tok kiszögelése jobbra kimozdítja a helyéből, így a reteszelés megszűnik.

4) A zár a cs ő előtt elbillen

A billenőzáras dán Madsen-golyószóró kialakítását mutatja a 86. ábra. A tokba beépítésre került egy speciális zármozgató vezérpálya, a zár pedig a tengelye körül el-

fordulhat. A zártengely a csőtoldathoz van erősítve, ezért a zár a csőtől függetlenül hátrasiklást nem vé-

gezhet.

85. ábra

1. Cső; 2. Reteszel ő; 3. Zár; 4. A tok vezet ő pályája


A lőporgázok hatására a cső és a zár megkezdi a hátrasiklást, a zárvezető csap párhuzamo-san mozog a csőtengellyel, amíg a vezérpálya ferde felületéhez nem ütközik.

Az ütközés után a zár, a tengelye körül felfelé fordul. A csőszerkezet aljára szerelt hüvelyvonó és a beépített hüvelykivető a zár alsó felületén kiképzett vályúszerű, terelő felületen irányítva kiveti a hüvelyt. Ez idő alatt a vezetőcsap először felfelé, majd egyenesen hátra mozog. Amikor ezt a helyzetet elérte a zárvezető csap, megindul az előresiklás. A csap nekiütközik az "i" jelű felületnek, a zárat lefelé billenti.

A zár oldalán levő töltőnyílás a csőfurat szintjéhez kerül ("K"), a töltőkar a lőszert a hevederből betolja a töltőűrbe.

Az előresiklása a vezetőcsapnak tovább tart, felütközik a "j" felületen és felfelé kényszerül. Amint eléri eredeti kiindulási helyzetét, reteszelve van a csőfar.

2. Rövid cs őhátrasiklásos fegyverek értékelése

Előnyei: − Kedvező energiaviszonyok miatt nagy tűzgyorsaságot és aránylag kis lengő tömegeket lehet

elérni; − A hátrasiklási energia nagy részét felemészti a cső és a zár együttes hátrasiklása, ezért a

hátrasiklás a tokszerkezetre kevésbé hat; − Tokszerkezet hátramozgása kicsi, ezért a lövés pontosságát befolyásoló lengések nem

adódnak át a lövőre; − Elméleti tűzgyorsaságát 1000-1100 lövés/perc határig lehet fokozni.

Hátrányai:

− Zárfelépítésük bonyolult, nagy a meghibásodási lehetőség; − Csuklós szerkezetű fegyvereknél a csuklók hamar elnyíródnak; − Forgó, billenő, csúszó zárolásnál a zármozgató elemek berágódnak, kopnak, ami működési

változást von magával.

86. ábra

1. Zártest; 2. Cs ő; 3. Zármozgató vezérpálya; 4. Vezet őcsap; 5. Zártengely (forgáspont)


J) AZ EGÉSZ FEGYVER MOZGATÁSÁRA ÁTADOTT ENERGIA ELV ÉN MŰKÖDŐ FEGYVEREK

A lövésnél keletkező hátrasiklási energia igen nagy. Ha az egész fegyver tömegét vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy a hátrasiklási sebesség kialakulása igen gyorsan megy végbe, tehát a tehetetlen-ségi gyorsulás nagy.

Ha a hátrasikló tömegeket, egyhelyben maradó tehetetlenségi testtel kötik össze, akkor ennek a tehetetlenségi szánnak a relatív elmozdulása biztosítókar fogja az automata működését.

Kivitelezés szempontjából két formát alkalmaztak:

− A szán tehetetlenségi erejét kireteszelésre, és a zár hátrasiklásához használták fel; − A szán tehetetlenségi erejét kizárólag csak kireteszelésre használták.

1. Az egész fegyver mozgatására átadott energiával működő fegyverek elvi megoldása

A fegyver (87. ábra) tokszerkezetének tetején egy igen jól kicsapágyazott, rugóval kitámasztott tehetetlenségi test van. Ennek a tehetetlenségi testnek fontos a tömege, hiszen ez határozza meg, hogy mennyi energia áll rendelkezésre az ismétlési folyamat végrehajtásához.

A lövési folyamatnál a fegyver gyors hátrasiklásakor a szán tehetetlenségénél fogva igyekszik helyben maradni. Ezért a két tömeg között relatív elmozdulás jön létre. A relatív elmozdulás mértéke függ a két tömeg viszonyától és a szánrugó erejétől.

Ha a fegyver megáll, a hátrasiklást befejezi, akkor az összenyomott rugó hátrasiklásra kény-

szeríti a szánt. Ezek a relatív mozgások fogják a ki- és bereteszelést biztosítani, de ezek megvalósítási formája igen sokféle lehet.

a) A szán tehetetlenségéb ől adódó kireteszelés és a zárhátrasiklás

Ezen csoporthoz tartozó Sehren automata puska szerkezeti kialakítása látható a 88. ábrán.

87. ábra

1. Tehetetlenségi szán; 2. Fegyver; A/ Szán tehetetlensége következtében relatív el őresiklás; B/ A fegyver hátrasiklása


A 88. ábrán a fegyvert alulnézetben látjuk.

Zárolása reteszlapos megoldású, kireteszelésénél a reteszlapokat össze kell húzni ahhoz,

hogy a szilárd kötés megszűnjön. A tok tetején helyezkedik el a szán, amely igen nagytömegű. A szán pontosan illesztett vezetékén csúszhat kis súrlódással. A tok 'mellső részéhez, illetve a csőtoldathoz rugóval kapcsolódik.

Lövéskor a fegyver a hátraható erőkből származó energiák alapján hátrasiklik. A szán tehetet-

lenségénél fogva helyben marad, a csőhöz viszonyított relatív sebessége a csőtorkolat felé mutat. Ennek következtében a szánrugó összenyomódik (89. ábra). A hátrasiklás befejeztével a rugóban tárolt energia hatására a szán hátrasiklik. A hátrasiklás első pillanatában a szánvezető görgője a rete-szeket összehúzza.

Amikor a reteszek kilépnek a reteszfészkekből, a zár is megindul hátra. Tehát a szán kettős

mozgást végez, amelynek során végrehajtja a kireteszelést és a zár hátrasiklását, miközben a zár a helyretolórugót összenyomja. Előresikláskor megtörténik az új lőszer betöltése, a reteszlapok szétfe-szülnek ismét és lövés előtti helyzet áll elő. Ezzel zárult az ismétlési folyamat, tehát a hátrasiklási energiával végre lett hajtva az automatizálás.

88. ábra

1. Cső; 2. Zár; 3. Tok; 4. Zárrugó; 5. Szán; 6. Szánrugó; 7. Reteszmozgató-görg ő; 8. Reteszek


b) A szán tehetetlensége csak a kireteszelésre ford ítódik Egyenesen haladó zárral Mauser-fegyver készült, ahol egy nagytömegű szán végzi tehetetlen-

ségénél fogva a ki és bereteszelést (90. ábra).

89. ábra

1. Cső: 2. Zár; 3. Zárrugó; 4. Tehetetlenségi szán; S. Te hetetlenségi szán rugója; 6. Tok; A/ Cs őfar zárt, lövésre kész; B/ Lövés; C/ Hüvelykivonás, kivetés és hátrasiklás


A zár reteszelését két reteszlap biztosítja, amely egyik végével a zártesthez, másik végével

pedig a tok hátsó végéhez kapcsolódik. A tok "0" felületein a zártestetek elbillenhetnek. Amikor lövés történik, a fegyver hátraható erő következtében elmozdul, de a szán relatív csőtorkolat felé irányuló mozgást végez. A két szimmetrikus vezetőpálya a reteszlapokat szétfeszíti és azok a tok fészkeibe simulnak, megtörténik a kireteszelés, tehát a zár felszabadul. A zárrugó ismét előrekényszeríti a zárat és amikor az felfekszik a csőfarra, akkor a szánrugó és a szán hatására a reteszlapok ismét bereteszelnek.

2. Az egész fegyver mozgatására átadott energia elv én működő fegyverek értékelése

Ezen fegyvercsaládhoz tartozó típusok:

− Nagyon bonyolultak; − Az energia átszármaztatás hosszú úton történt, a rendszerhez sok alkatrész kellett, ami fo-

kozta a meghibásodás lehetőségét. Az ilyen rendszerű fegyvereket a hadseregek nem rendszeresítettek, de esetenként sport- és

vadászfegyvereknél alkalmazták.

K) A CSŐBŐL ELVEZETETT GÁZOK ENERGIÁJÁNAK RENDSZERE

Az előző fejezetekben olyan fegyvereket tárgyaltunk, amelyeknél a gázok energiája a csőre, il-letve a zárra hatott. Az automata fegyverek kezdeti kialakulási szakaszán a szerkesztők rájöttek arra, hogy a gázok effektív munkájuk nagy részét a cső 2/3-ig végrehajtják.

Együttesen vizsgálva a lövedék-sebesség-gáznyomás diagramgörbéit látható, hogy a lövedék

sebességi görbéje nem emelkedik rohamosan, hanem közel vízszintes lesz. A gáznyomás a csőben még nagy és ha ezt a gáznyomást hasznosítják, akkor elegendő lesz az ismétlési folyamat végrehajtá-sához. Ezzel megszületett a gázdugattyús fegyverek elve, amelynek leegyszerűsített vázlatát a 91. ábra szemlélteti.

90. ábra

1. Cső; 2. Tok; 3. Szánrugó; 4. Zár; 5. Szán; 6. Reteszla p; 7. Zárrugó


1. Hátrasikló gázdugattyús fegyverek

a) A hosszan hátrasikló gázdugattyús fegyverek megh atározása

Azokat a fegyvereket, amelyek ismétlési folyamatukat a csőből elvezetett gázok hatására hajt-ják végre és a gázdugattyú a zár hátrasiklásának teljes hosszában kíséri a zárat, hosszú gázdugattyú hátrasiklásos rendszernek nevezzük.

A fegyverek kialakításánál gázdugattyúra ható erők a gázdugattyúhoz mereven kapcsolt zár-vezetőt mozgatnak, amely elvégzi a zár ki- és bereteszelését, előre- és hátramozgását. Tehát a hátra-sikló tömeget a zár és zárvezető alkotja.

Ezeket a fegyvereket a zárolás milyensége szempontjából tovább csoportosítjuk:

1) Billenőzáras fegyverek 2) Reteszlapos fegyverek 3) Forgózáras fegyverek

91. ábra

P/ Gáznyomás; V/ Lövedéksebesség; 1. Cső; 2. Átöml őfurat; 3. Gázkamra; 4. Gázdugattyú; 5. Gázdugattyúr úd;

6. Zár; 7. Helyretolórugó


1) A hosszan hátrasikló gázdugattyús billen őzáras fegyverek A zár függőleges síkban billen lefelé zároláskor. Ilyen fegyver volt a II. világháborúban a német hadseregnél használt MP-44 típusjelű 7, 92

mm-es gépkarabély (92. ábra).

A képen a zárat és a zárkeretet látjuk nyitott helyzetben, majd reteszelt állapotban. A zárkeret-

nek a zárhoz viszonyítva, mint minden ilyen rendszerű fegyvernek 10-15 mm-es tengely irányú mozgá-si lehetősége van. A reteszelést és a nyitást ez a mozgás végzi. A hátra- és előresiklás folyamán a zár és a zárvezető között végig megvan a biztonsági távolság.

Amikor a zár felütközik a csőfarra, megáll. A zárvezető további előrehaladása után a zárvezető

lebillenti a zárat. Függőleges elmozdulása következtében a zár hátsó válla a tok reteszfészkébe illeszkedik be-

le. Tehát a zárnak tengely irányú elmozdulási lehetősége nincsen. Lövéskor a lövedék végighalad a csövön, amikor a lövedék az átömlő furatot elhagyja, a gáz-

dugattyú és a zárvezető megindul hátra. A zár még ekkor helyben marad. A zárvezető és a zár megin-dulása között eltelt idő elegendő ahhoz, hogy a lövedék elhagyja a csövet.

Eközben a zárvezető mellső válla felemeli a zárat és megtörténik a kireteszelés. A működési

fázis, majdnem minden gázdugattyús fegyvernél megegyezik, csupán a zár reteszelő mozgása változik meg.

92. ábra

"A" Nyitott helyzet; "B" Reteszelt helyzet 1. Gázdugattyúrúd; 2. Zárszerkezet; 3. Zár; 4. Üt őfelület; 5. A tok

reteszelő fészke


A zár függőleges síkban felfelé billen zároláskor. Zbrojovka golyószóró látható a 93. ábrán. Az ábrán a zár-zárvető kapcsolatát látjuk zárt helyzetben. A kireteszelést a kireteszelő felületek

végzik. Amikor a zárvezető hátrasiklik, a két felület találkozik egymással és a zárat lefelé billenti. Ez-után a zár a zárvezetővel együtt siklik hátra.

A bereteszelést az ütőfelület végzi. A zár megállása után a zárvezető előresiklik még tovább, az ütőfelület felemeli a zárat és rete-

szel.

A 94. ábrán a kireteszelés látható.

93. ábra

1. Cső; 2. Tok; 3. Üt őfelület; 4. Zár; 5. Zárkeret; 6. Kireteszel ő felületek

94.ábra

1. Zár; 2. Zárkeret


A zár a vízszintes síkban billen oldalra zároláskor. Ilyen zárral rendelkezik az SzG-43-as géppuska és módosított változata. A zár kialakítását a 95. ábra mutatja.

Kialakítását tekintve a zártest belsejében egy zárterelő fészek található. Ebbe nyúlik bele a zárvezető terelőnyúlványa. Ha a zár megáll, a zárvezető a nyúlvánnyal együtt tovább mozog előre és a zárat jobbra billenti.

A zár a jobb hátsó végén levő reteszelő váll, a tok reteszfészkébe illeszkedik, ezzel, megaka-dályozza a zár hátrafelé történő elmozdulását.

Kireteszeléskor a zár vezető nyúlványa nekiütközik a zár hátsó felületének, és visszabillenti

eredeti, a zárvezetővel párhuzamos helyzetbe. A működés szempontjából két dolgot kell kiemelni:

1. Zárvezetőn van kialakítva az ún. ütőfelület (ha külön szerkezeti egységként kerül beszerelés-re: ütőtag). Ez az előre- és hátrasiklás folyamán egy bizonyos távolságra van az ütőszegtől, és az ütőszeget a teljes bereteszelés után éri csak el. Ezt nevezzük korai elsülés elleni bizto-sításnak

2. A gázok hatására mindig a gázdugattyú és a reteszelő tag indul meg először. Tehát a moz-gások már létrejönnek, amikor a zár még áll.

95/A ábra

1. Zár; 2. Zárvezet ő nyúlványa; 3. Üt őfelület; 4. Tok; 5. Üt őszeg

95/B ábra


A zárvezetőnek mindig meg kell tenni egy biztonsági utat, hogy a kireteszelés megkezdődjön. Ez alatt az út alatt a lövedék megteszi a gázátömlő furattól a torkolatig hátralevő távolságot, megindul-hat a zár kireteszelési folyamata.

Ez a biztonsági út gátolja meg a korai zárnyitást, mely következményeiről a súlyzáras fegyve-rek tárgyalásánál szó volt.

2) A hosszan hátrasikló gázdugattyús reteszlapos fe gyverek

Ezeknél a fegyvereknél a zár csőhöz való kötését külön szerkezeti elem végzi: a reteszlap.

Tanulmányozását a DP golyószóró zárszerkezetén végezzük, amely ilyen kialakítású. Bereteszelés folyamatát a 96. ábra mutatja. Az ábrán közvetlenül a bereteszelés előtti helyzetet látjuk, felülnézetben. Az előresiklás végén

a zár felütközik a csőfarra és megáll. Ezután kezdődik a reteszelés. A zárvezető és vele együtt az ütő-szeg is előre mozog. Az ütőszeg ütőfelülete felütközik a reteszlapok hátsó vállára és azokat a tok re-teszfészkeibe feszíti. Ekkor a reteszelés megtörtént, a zárnak tengely irányú mozgási lehetősége nincs mindaddig, amíg a reteszlapok vissza nem húzódnak.

Látható, hogy a reteszlapok mindkét reteszelő felülete egyszerre kapcsolódik a tok reteszfész-keibe, tehát a reteszelés szimmetrikus.

96. ábra

1. Zártest; 2. Reteszlapok; 3. Üt őszeg és reteszmozgató; 4. Zárvezet ő nyúlvány; 5. Tok; 6. Üt őfelület; 7. Cs ő


Ez kedvező megoldás, mert a lövéskor keletkező erőhatások a tok mindkét felületére átadód-nak, megoszlik a terhelés, a tok falvastagságát csökkenteni lehet, ebből pedig az következik, hogy a fegyver súlya is kisebb lesz. Kireteszelés folyamatát a 97. ábra mutatja, alulnézetben.

A kireteszelés a zárvezetőn levő alakos kimunkálás a két szemben levő ferdepálya végzi. Ha a zárvezető a gázdugattyú hatására hátrafelé megindul, a zár és a reteszelő lapok helyben

maradnak. A reteszlapok alján két kireteszelést vezérlő szemölcs található. Amikor a zárvezető már annyira hátrasiklott, hogy ferdepályái elérik a kireteszelő szemölcsöt,

megindul a kireteszelés folyamata, a reteszlapok megkezdik az összehúzódásukat. Mikor külső felületeik elérik a zárral párhuzamos helyzetet, a zár is megindulhat hátrafelé, te-

hát a kireteszelődés befejeződött.

3) A hosszan hátrasikló gázdugattyús forgózáras feg yverek

Itt a gázdugattyú hátrasiklási energiáját - amely egyenes vonalú mozgás - a zár forgatására, forgó mozgás megvalósítására használják. Ilyen megoldást találunk a Kalasnyikov-rendszerű fegyve-reken.

A rendszer tulajdonképpen a bajonett zárolási formát használja fel a reteszelés végrehajtásá-

hoz. Ha a zár teljes mértékben előresiklik, csak a balról jobbra történő elfordulás van hátra, ekkor be-következik a zár reteszelő szemölcseinek tok reteszfészkeibe történő befordulása, tehát a reteszelés.

A zár elfordítását a gázdugattyúval szerelt zárvezető végzi, melynek feladata kettős:

− Felvenni a gázdugattyúra ható erőt és átszármaztatni a zárra, amellyel együtt hajtják végre a hátrasiklást;

− A gázdugattyú egyenes vonalú hátrasiklását átalakítja zárforgatásra. A zárszerkezet felépítését a 98. ábra szemlélteti. A gázdugattyúrúd meghosszabbításában találjuk a zárvezetőt, amely körbefogja a zárat. A zár

fejrészén egy vezetőcsap van, ami a zárkeret belsejében levő nagy menetemelkedésű csavarpályához kapcsolódik.

97. ábra

l. Ferde pálya


Bereteszeléskor a zár homlokfelülete felütközik a csőfarra és megáll. A zárvezető még mozog

előre. Az egyenes vonalú mozgásra képes zárvezető csavarpályája elfordulásra kényszeríti a zárat. Az elfordulás után a zár reteszelő szemölcsei a tok reteszfészkeibe fordulnak. Kireteszelésnél a zárkeret indul meg először, de akkor még a zár áll. A zár csak a zárkeret biztonsági utjának megtétele után fordul ki reteszelt helyzetéből.

b) Rövid gázdugattyú hátrasiklásos fegyverek

1) Rövid gázdugattyú hátrasiklásos fegyverek meghat ározása

Azokat a fegyvereket, amelyeknél a gázdugattyú csak a kezdő impulzust adja meg a zárnak, a

zár hátrasiklását csak egy darabon követi, utána megáll, rövid gázdugattyú hátrasiklásos fegyvereknek nevezzük.

2) Rövid gázdugattyú-hátrasiklásos fegyverek szerke zeti kialakítása Jó példa a (99. ábra) 43 M. Tokarev-puska

98. ábra

1. Zár; 2. Zárkeret (zárvezet ő); 3. Gázdugattyúrúd; 4, Helyretolórugó; 5. Biztons ági út

99. ábra

1. Lökőrúd; 2. Határoló; 3. Zárkeret; 4. Cs ő; 5. Gázhenger; 6. Szabályozócsavar; 7. Átöml ő furat; 8. Gázdugattyú


E fegyvereknél a zár hátrasiklását - mivel rövid gázdugattyú-hátrasiklásos - nem gázdugattyú-rúd, hanem un. lökőrúd hozza létre.

A felépítési vázlaton látható, hogy az üreges gázdugattyúhoz kapcsolódik a lökőrúd, amely egy határolóval van ellátva. Ez a határoló akadályozza meg, hogy a gázdugattyú teljes hátrasiklást végezzen.

A csőből csupán annyi energiát kell elvezetni, amely a kireteszeléshez elegendő, ezért az át-ömlő furatot igen kicsire lehet kialakítani. A gázdugattyú hátrasiklási hosszát úgy választották meg, hogy a gázhengert ne hagyhassa el. Így befeszülések nem jöhetnek létre, a gázdugattyú és a gázhen-ger közötti hézagot minimálisra lehet választani, pontos illesztéssel a gázszökés mértékét lehet csök-kenteni.

2. Az előresikló gázdugattyús fegyverek

a) Előresikló gázdugattyús fegyverek fogalma Azokat a fegyvereket, amelyeknél a gázdugattyú mozgásiránya a zár mozgásirányával ellenté-

tes, de a lövedék mozgásával azonos, előresikló gázdugattyús fegyvereknek nevezzük. Példaképpen vizsgáljuk meg a St. Etienne-géppuska felépítését (100. ábra). Vizsgálva felépítését legszembetűnőbb különbség, hogy a csőből a gázokat a gázdugattyú

mögé áramoltatták, minek következtében a gázdugattyú előre fog mozogni.

E fegyvernél a gázdugattyú mozgását egy fogasléc és fogaskerék segítségével használták fel

a zár nyitásához és zárásához. A fogasléc a gázdugattyúrúdhoz kapcsolódik, tokban van elhelyezve és csak előremozgási le-

hetősége van. A fogasléchez átvivő elemnek van szerelve egy fogaskerék, amelynek a csapágyát a tokba építették és így a hátra-, illetve előresiklásban nem vesz részt. Ezen a tengelyen egy zármozgató kar található.

Lövéskor a lövedék végighalad a csövön, és amikor elhagyja az átömlő furatot, a gázok át-áramolnak a gázhengerbe és a keletkezett nyomás a gázdugattyút előrelöki.

Ezzel együtt a fogas ív előremozog, a fogaskerék elfordul az óramutató járásával megegyező-en, a zármozgató kar pedig nyitja a zárat.

100. ábra

1. Cső; 2. Gázkamra; 3. Gázdugattyú; 4. Fogasléc; 5. Foga skerék; 6. Zármozgató kar


3. Csuklós himbával m űködő fegyverek

A fegyverek kialakításánál a gázdugattyú a hengerben merőlegesen mozgott - és helyezkedett el - a cső tengelyéhez viszonyítva.

Konkrét kivitelezési formáját (101. ábra) a Colt-géppuskánál láthatjuk.

Mechanizmusa megegyezik az eddig tárgyalt gázdugattyús fegyverekével, csupán a mozgás átszármaztatásánál van változtatás. A lövedék mozgásirányára merőleges mozgást kell átalakítani, a lövedék mozgásával ellentétes mozgássá.

A gázdugattyú mozgása a himbás mechanizmuson keresztül adódik át a karos-csuklós szer-kezetnél, amelynek egyik végéhez a rugó, a másik végéhez pedig a lökőrúd kapcsolódik, ami a zárke-retet mozgatja.

L) MOZGÓ KUPAKRA HATÓ GÁZOK ENEGIÁJÁN ALAPULÓ RENDS ZEREK

1. Mozgó kupakra ható gázok energiáján alapuló fegy verek elve A megfúrt csövű fegyvereknél a ballisztikai stabilitást nem lehet elérni, mert a kezdősebesség

egy bizonyos intervallumon belül változik, ami a röppályára is kihat, a szóráskép nagyobb, az optimális lőtávolság pedig kisebb lesz.

A szerkesztők a fenti problémát úgy oldották meg, hogy a csőtorkolatnál vezették el az ismét-lési ciklushoz szükséges energiát, az un. "gázok utóhatásának" szakaszában.

Ekkor a lövedék kezdősebessége adott, a csövet már elhagyta. Ennek jó példája a Garand-féle automata puska (102. ábra).

101. ábra

1. Cső; 2. Himbás mechanizmus; 3. Lök őrúd; 4. Karos-csuklós szerkezet; 5. Rugó; 6. Zárkeret


A gázkupakos fegyverek csőköpennyel készülnek. Erre a csőköpenyre csavarják rá a gázkam-rát, amelynek kilépőnyílását pontosan illesztik a kilépőlövedék átmérőjéhez, azért, hogy amikor e löve-dék ezen a nyíláson kilép, akkor egy rövid ideig lezárja a keresztmetszetet, hogy a nyomás a kellő értéket elérje.

A gázkamra alján helyezkedik el a gázhenger, amelyre a gázdugattyú illeszkedik. A megfelelő nyomás hatására a gázdugattyú elmozdul és végrehajtja a zárkeret elmozdítását.

2. Mozgó kupakra ható gázok energiáján alapuló fegy verek értékelése

Előnyei: − Nagy tűzgyorsaságot lehet velük elérni; − A lövedék röppályáját nem befolyásolja.

Hátrányai:

− Nagy a kormozódás, fokozottan kell tisztítani; − A kormozódás befolyásolja működését úgy, hogy a szennyezett átömlő furaton kevesebb

gázmennyiség jut a gázdugattyúra, lassul az ismétlési folyamat, kisebb lesz a tűzgyorsaság; − Speciális ötvözetű anyagokat kell alkalmazni, amely növeli az előállítási költséget.

102. ábra

1. Cső; 2. Csőköpeny; 3. Gázkamra; 4. Gázhenger; 5. Gázdugattyú; 6. Kilép őnyílás


M) HÜVELYFENÉKRE HATÓ GÁZOK ENERGIÁJÁN ALAPULÓ FEGY VEREK

A fegyverek működésének alapja, hogy a lőporgázok a csappantyúnyíláson keresztül működ-tetik az egész fegyvert az ismétlési ciklusban.

Legismertebb képviselője a Roth-féle géppuska (103. ábra).

Az ábrán látható, hogy a hüvely speciálisan van kialakítva, fenékrészét megvastagították és a csappantyú mélyen van besüllyesztve. Ebbe nyúlik bele az ütőszeg, amely egyben a lökőrúd szerepét játssza.

Lövéskor a lőporgázok a gyújtólyukon keresztül hátra ugyanakkora erővel hatnak, mint a löve-dékre. A lökőrúd (ütőszeg) ütést mér a reteszelőtestre, ami végre fogja hajtani a csőfar nyitását.

N) A LÖVEDÉK CSŐBEN TÖRTÉNŐ MOZGÁSÁT FELHASZNÁLÓ RENDSZEREK

Ezen osztályba tartozó fegyverek a lövedék barázdába való bepréselődésének erejét, valamint a lövedék súrlódását használják fel az ismétlési folyamatok végrehajtására.

A lövedék a töltényűrből a cső huzagolt részének kezdetén áthaladva lényeges deformációt szenved, mozgása közben a csövet előre kényszeríti. Abban az esetben, ha zár nincs szilárdan a cső-höz rögzítve, akkor a zár hátrasiklásával egyidejűleg a cső előre fog siklani.

Ezen osztály ismérvei; hogy a lövedékkel azonos irányba mozog, a cső és a zár nincs a csővel összekapcsolva.

A 104. ábra Mannlicher-pisztoly kialakítását vázolja. Lövéskor a lövedék megkezdi a besajtolódását a csőbe, ennek következtében a cső előresik-

lik. Az előresiklás végén megtörténik az üres hüvely kivetése. Amikor a cső elsiklik a lőszereket

tartó tár felett, akkor a tárrugó megemeli a lőszersort és a következő lőszert pontosan a csőtengely vonalába emeli.

Amikor a csőrugó hatására a cső visszasiklik, rácsúszik a következő lőszerre, kialakul a lövés

feltétele.

103. ábra

1. Hüvely; 2. Cs ő; 3. Ütőszeg; 4. Zár; 5. Peremágybetét; 6. Csőtoldat; 7. Reteszel őtest; 8. Rugó; 9: Gyújtólyuk


A rendszer hátrányai:

− Pontosan kell a csövet vezetni, hogy az adogatásnál ne legyen probléma; − A cső előremozgása rontja a fegyver ballisztikai tulajdonságait;

Előnye: − Viszonylag egyszerű a szerkezet, kicsi a meghibásodás lehetősége.

P) VEGYES TÍPUSÚ FEGYVEREK Ebbe a csoportba tartoznak azok a fegyverek, amelyek szerkezeteinek működésbe hozására a

lőporenergia felhasználásának különféle elveit alkalmazták együttesen. Az ilyen rendszereket vegyes típusú rendszereknek lehet nevezni.

Ilyen rendszerű fegyver volt a II. világháborúban alkalmazott Maxim-rendszerű géppuska (105. ábra).

Eredetileg ez a fegyver rövid csőhátrasiklásos volt, de átalakították gázdugattyús működésűre. A zárat az A-B-C csuklók tartották reteszelt helyzetben. Ebből a helyzetből a nyitást, a rövid

csőhátrasiklással működtetett késleltető hajtotta végre. Az új konstrukciónál elhagyták a késleltetőt és egy gázdugattyús lejtős pálya vezérli a "B" csuk-

lót. Működése közben a ferde pálya a "B" csuklót lefelé kényszeríti. A holtpontról tovább billentve már a hátrasikló részek energiája fogja a zárat rugóerő következtében mozgatni.

Tehát egyrészt a gázdugattyús, másrészt pedig késleltetett súlyzáras fegyverről beszélünk.

104. ábra

1. Lőszerek elhelyezése; 2. Helyretolórugó; 3. Cs ő; 4. Szán

105. ábra

1. Zár; 2. Rúd; 3. Lejt őpálya; A-C/ Csukórendszer

08. Pisztolyok.doc

VIII. A PISZTOLYOK

A pisztolyok a tűzfegyverek rendszerén belül a kézi lőfegyverek csoportjába tartoznak, s azokat a fegyvereket foglalják magukba, amelyek egy kézzel m űködtethet ők. Ezzel megadtuk a pisz-toly definícióját, amely szerint a pisztoly egy kézzel m űködtethet ő kézi lőfegyver, vagy újabb termi-nológia szerint „marokl őfegyver”. Ebből a meghatározásból arra következhetünk, hogy a pisztoly általánosságban súlyra a legkönnyebb, terjedelemre a legkisebb fegyverfajta, továbbá, hogy működte-tése általában feltámasztás és vállhoz szorítás nélkül történik. A közel fél évezredes múltra visszatekintő pisztoly története folyamán, szerkezeti fejlődése mellett, szerepét, rendeltetését tekintve is lényeges változásokon ment át. Magának a szónak az eredete tisztázatlan. A legelterjedtebb nézet szerint a szó az itáliai Pistoia város nevéből származnék, s eszerint a feltalálás helye Pistoia lenne. Más nézet szerint – amely ugyancsak a város nevével kapcsolatos – „pistoia” szóval eredetileg a XVI. század folyamán a Pistoiából Franciaországba importált kis tőröket jelölték, abban az értelemben, hogy pistoia-i Pistoiából származó; majd a kisméretű tűzfegyverek elterjedése után ezekre vitték át a nevet. Származtatják az ugyancsak olasz „pistallo” szóból is, amely eredetileg erős veretes markola-tot jelentett. Palacky cseh történész a „pistala” szóból származtatja a pisztoly szót. A pistala a husziták rövid, kézi tűzfegyverének neve volt a XV. században. Származtatják továbbá egy 1483-ból származó leltárban szereplő „Pisdeallen” (másutt Pischallen) szóból is, amely az elnémetesedett „Petstollen”, „Bettstollen” formákban még XVI. században is előfordult, s kis méretű tűzfegyvert jelentett. Kevésbé elterjedt nézet szerint a pisztoly szó egy hasonló nevű aranypénztől származik, amelynek átmérője nagyjából egyezett a pisztolyok kaliberével.

A magyar köznyelv a pisztoly fogalmába sorolja a revolvereket – fogópisztolyokat – is. A tűzfegyverek története két nagy szakaszra oszlik: az elöltöltőkre és a hátultöltőkre. Az elöltöltő pisztolyok korszaka mintegy három és fél évszázadot ölel fel, s a XV. század végé-től a XIX. század közepéig terjed. Az elöltöltők korszakára általában jellemző a tűzfegyverek fejlődésé-nek lassúsága, ami természetesen a pisztolyokra is vonatkozik. A fejlődés szinte kizárólag a fegyverek elsütő szerkezetének tökéletesítésére szorítkozott, szakmai fejlődésről alig beszélhetünk, legfeljebb olyan mértékűről, amilyen a fémmegmunkálás technikájának és technológiájának tökéletesedéséből törvényszerűen adódott.

Egy másik, a pisztoly fejlődése szempontjából sajátos vonás, hogy szerkezeti fejlődése az elöl-töltők egész korszakán át teljesen együtt haladt a puskáéval, annyira, hogy nem ismert, és nem is kutatott kérdés, hogy egy-egy újonnan felfedezett fegyverfajtából és típusból pisztoly vagy puska ké-szült-e előbb. Nem számítjuk természetesen különbségnek a méretbeli eltéréseket, amelyek a két fegyverfajta jellegéből adódnak.

A) ELÖLTÖLTŐ PISZTOLYOK

Az elöltöltő fegyverek elsütő szerkezeteinek fejlődését az I. fejezetben már tárgyaltuk.

1. KÜLÖNLEGES PISZTOLYOK

Már említettük, hogy azokat a pisztolyokat, amelyek egy-egy típuson belül szerkezetükkel vagy külső formájukkal lényegesen eltérnek az átlagostól, különleges pisztolyok névvel illetjük. Többségük rendszerint a fegyverkészítők fantáziájának szüleményei vagy kísérletező kedvük termékei, amelyek közül néhány változat közkedveltté vált, s nagyobb mennyiségben is igényelték.

Ilyen különleges pisztolyok a trombonok, a tercerolok, s ide sorolhatjuk az elöltöltők korsza-kában készült hátul tölt őket, a gránátlöv ő pisztolyokat, a l őporvizsgáló pisztolyokat, a többcsö-vű és a többlövet ű pisztolyokat.

A trombon tölcsérszerűen kiszélesedő csövű pisztoly. Neve az olasz trombone = trombita szóból ered. Lövedéke több vas- és ólomdarabból vagy több sörétből áll. Ezzel a fegyver találati való-színűsége megnövekszik. Önvédelmi és vadászati célokra használták, karabély formában szabványos katonai fegyver is volt. Mind kovás, mind csappantyús elsütő szerkezettel készültek.

A tercerol tulajdonképpen zsebpisztoly. Az általánosan használt kovás vagy csappantyús pisz-tolyoktól abban különbözik, hogy elsütő szerkezete, a kakasa és a serpenyője a cső hossztengelyébe, a cső felső részébe van szerelve. Ezzel a pisztoly keskenyebb, elhelyezhetősége jobb, kényelmesebb.

08. Pisztolyok.doc

A korai hátultölt ők tulajdonképpen kísérleti darabok. Az elöltöltők minden fajtájánál megpró-bálkoztak a hátultöltő változattal, de a gyakorlatban nem váltak be. A megoldások nagy többsége az ún. kamrás szerkezet : a töltényűr, pontosabban a lőpor és a golyó fészke külön darab, a csőtől elváló rész, amit töltés után helyeztek a cső mögé, s kapcsolták össze vele. Mivel a pontos és biztonságos illeszkedést nem tudták megoldani, így csupán kísérleti darabok maradtak.

A gránátlöv ő pisztoly általánosan használt kovás vagy csappantyús pisztoly, amelynek cső-torkolatára egy gránát befogadására alkalmas tölcsért szereltek. Harcban gránátvetésre használták, de inkább karabély formában.

A lőporvizsgáló pisztoly , mint a neve is mutatja, a lőpor minőségének vizsgálatára, ellenőr-zésére szolgált. Kovás változatai ismeretesek. Elsütő szerkezete megegyezik a kovás pisztolyéval, csöve helyére azonban egy álló fogaskereket szereltek.

A kerékből egy kar nyúlik ki, amelynek ellapított vége a serpenyőre illeszkedik, elsütéskor a serpenyőbe helyezett, kimért lőporadag a fedelet feldobja, a fogaskereket elforgatja. Az elforgatás mértéke a kerék skálabeosztásán leolvasható, s az mutatja a lőpor minőségét, erejét.

A többcsövű és a többlövetű pisztolyokat a következő részben ismertetjük.

2. GYORSTÜZELÉS ELÖLTÖLT Ő PISZTOLYOKKAL

A gyorstüzelésre, azaz rövid idő alatt minél több lövés leadására való törekvés az elöltöltők egész korszakán végigvonul.

Ennek a törekvésnek egyik megnyilvánulása az is, hogy a pisztolyt kezdettől fogva párban használták, de tudunk róla, hogy egy-egy lovas 3-6, sőt több pisztolyt is hordott. Ugyanennek a törekvésnek a jegyében születtek a két- és a többcsövű pisztolyok. Két fő típusuk ismeretes: az egyiknél minden csőhöz külön elsütő szerkezet tartozott, a másik-hoz csak egy, s ebben az esetben a csöveket kellett forgatni.

Új színt jelentettek a gyorstüzelő fegyverek történetében a XVII. század második felében szer-kesztett, többtöltet ű - köznyelvi kifejezéssel többlövet ű - puskák és pisztolyok. Több hasonló megol-dás született, közülük legismertebb és legelterjedtebb a Lorenzoni féle többlövetű pisztoly. A fegyver lelke egy karral ellátott, forgatható henger, amelyet a csövet és a markolatot összekötő tömbben he-lyeztek el. A lőpor és a golyók a nyújtott markolatba, egy-egy csatornába vannak betöltve, vagyis a pisztoly hátultöltő, s így a XIX. század második felében megvalósult tusatáras fegyverek előfutárának tekinthető. A hengeren két üreg van, egyik a lőpor, a másik a golyó felfogására szolgál. A töltéshez a hengert el kell forgatni, úgy, hogy két ürege a megfelelő csatorna torkolatához kerüljön, ott megmerül, s visszaforgatva a golyót a csőbe ejti, s mögé kerül a lőportöltet.

Elsütő szerkezete kovás rendszerű. Az elv nagyszerűsége ellenére az ilyen szerkezet a gya-korlati használatban nem vált be, csupán különlegesség maradt. (106. ábra).

106. ábra

08. Pisztolyok.doc

B) ISMÉTLŐ PISZTOLYOK

1. Bevezetés

Röviddel az után, hogy Kolumbusz Kristóf rátalált az európaiak előtt addig ismeretlen ameri-kai földrészre (1492), megkezdődött az Újvilág meghódítása is. Mind több európai telepes, köztük sok kalandor szállt partra Észak-Amerikában, hogy ott új életet kezdjen. Új nemzet volt kialakulóban, s ennek a folyamatnak az első szakaszát az 1787-ben elfogadott alkotmány kihirdetése zárta le. Majd Észak-Amerika gazdasági életének lendületes fejlődése újabb bevándorlási hullámot indított el a XIX. század első felében. De az élet és a vagyon védelme nem volt kellően biztosítva. Az ön- és a csoport-bíráskodás az amerikai életforma egyik jellemző vonása maradt, a törvényesség gyakorlatilag a durva erőszak, az önző személyi és gazdasági hatalom oldalán állt. Lőfegyvert az ember köznapi eszköz-ként, személyi felszerelési tárgyként használt a vadászathoz éppen úgy, mint személye és vagyona védelmében, máskor meg zsákmányszerzés céljából. Rendkívül keresettek lettek az olyan kis méretű és könnyű, többlövetű fegyverek, amelyek mindig kéznél lehettek: munka és pihenés közben, úton és társasági összejövetelek alkalmával egyaránt.

Persze Európában sem volt lényegesen kisebb az érdeklődés a többlövetű önvédelmi marok-lőfegyverek iránt, mint Amerikában.

Mivel a csaták, az ütközetek egyik legkritikusabb időszaka a közelharc, amikor a harcosoknak gyakran a legváratlanabb helyzetekben kell pillanatokon belül önállóan cselekedniük, az ellenséget megsemmisíteniük, a hadseregek szintén kell ő tűzgyorsaságú marokl őfegyvereket igényeltek.

Pisztollyal azonban korántsem olyan könnyű a hirtelenül felbukkanó célokat leküzdeni, mint azt sokan gondolták. A cél észlelése s a lövés között annyira rövid a cselekvési idő, hogy gyakran még a képzett lövészek számára sem biztos egyetlen lövéssel a találat. Esetenként a lövés gyors megismét-lése szükséges a cél hatásos leküzdésére. Mind határozottabban került előtérbe az a követelmény is, hogy a pisztolyt egy kézzel lehessen működtetni, amelynek elsősorban a lovas katona látta volna hasznát,

A XIX. század első felében, amikor már feltalálták a csappantyút, két lehetőség kínálkozott a többlövetű pisztolyok megszerkesztéséhez. A puskaművesek egyik része többcsövű forgópisztolyok-kal, mások egycsöv ű, de forgó hengerrel szerelt revolverekkel kísérleteztek („revolve”[angol szó] = forogni, pörögni, forgatni).

2. Forgópisztolyok (revolverek)

Többcsöv ű forgópisztolyok

A formát tekintve az 1830/40-es években a többcsövű forgópisztolyoknak két típusa alakult ki. Egyik csoportba azok a fegyverek tartoznak, amelyeknél a csöveket egy tömör henger hosz-

szanti furatai helyettesítik. Egyes puskaművesek tehát (az amerikai Allen 1834-ben, illetve Schmid, Bacon, Perrin & Lepage attól függően, hogy pisztolyukat hány lövetűre tervezték, egy megfelelő át-mérőjű és hosszúságú hengerbe - a tengelyfurattal párhuzamosan-kamrákat, „csöveket” fúrtak. A „csövek” zárt végződéseinél függőlegesen fúrtlyukakba a csappantyúk részére lőkúpokat helyeztek. Az így elkészített hengert rátolták a tokból kiálló tengelyre s a hengert a lecsúszás ellen, csavarral biztosí-tották. A fegyver súlyának csökkentése céljából a „csövek” között a henger palástjába barázdákat vés-tek.

Mások (a belga Mariette 1837-ben, továbbá Lhoist) (108. ábra) csöves változatot választottak a pisztoly megszerkesztéséhez: - a zártömbön kialakított lőszerkamrákra csavarmentesen hagyomá-nyos csöveket szereltek. Miközben a forgató emelő a tokból kiálló tengelyre illesztett zártömböt az elsütő billentyű hátrahúzásakor forgatta, a csövek körben haladtak balra. Mivel a fegyverek kézi meg-munkálással készültek és az alkatrészek helyes illesztése alapvető követelmény volt, az összetartozó csöveket és lőszerkamrákat azonos számozással jelölték. A lőkúpokat rendszerint cső hosszanti irányban szerelték a lőszerkamrákra.

Valamennyi forgópisztoly lényeges szerkezeti eleme az a fogkoszorú (109. ábra), amelyet a henger, illetve a hengeres zártömb hátsó harántfelületén alakítanak ki. Az aszimmetrikus (fűrész) for-májú fogak száma azonos a csövek (a furatok) számával. Működés közben az elsütő billentyűvel (vagy a kakassal) összekapcsolt forgató emelő kimozdul a tokból, belecsúszik a fogkoszorú mélyedésébe, nekifeszül az egyik fog meredek falának, és tovább tolja a hengert - pontosan annyira, hogy a követke-ző cső csappantyúja a kakas elé álljon. A működés elvének megismerését ezért az elsütő billentyű vagy a kakas mozgatásával összefüggő mechanizmus vizsgálatával kell kezdenünk.

08. Pisztolyok.doc

A többcsövű forgópisztolyok legtöbbjénél a forgatás és az elsütés mechanizmusa az elsütő bil-lentyű meghúzásával egyeztetett, kisebb azoknak a száma, amelyeknél a működés folyamata a kakas hátrafeszítésével kezdődik.

Ám a többcsövű forgópisztolyokat a hadseregek felszerelési jegyzékein hiába keressük, sehol

sem találkozunk velük, egyetlen állam fegyveres erőinél sem rendszeresítették őket. Az Egyesült Államok Mexikó elleni háborújában ugyan még általánosan használták az egyéni

tulajdonban levő „Pepperbox”- okat, de a washingtoni kormány hadfelszerelési bizottsága szolgálati fegyverként nem fogadta el őket.

A Mariette-féle forgópisztolyok sem találkoztak az európai államok hadügyminisztériumainak egyetértésével.

A többcsövű forgópisztolyok katonai használatra nem alkalmasak, mert a katonának a harc-ban célzott lövésekkel kell tüzelnie, az irányzék és célgömb nélküli többcsövű forgópisztolyokkal pedig a találat mindig kétséges.

106. ábra

08. Pisztolyok.doc

A lőszerpazarlást minden hadsereg harcászati szabályzata tiltotta és tiltja ma is. Továbbá a többcsövű forgópisztolyoknál a fegyver súlypontja jóval a markolat függőleges tengelyvonala elé helye-ződik, emiatt nagyon nehéz, fárasztó a pisztoly tartása, s a célzás is bizonytalan.

A többcsövű forgópisztolyok technikai fogyatékossága abban van, hogy a henger forgása gyakran nem pontosan távolságtartó, s ezért a kakas a csappantyúk közé üt, s a fegyver „csütörtököt mond”. Ez pedig harc közben, de más önvédelmi szükséghelyzet esetén sem megengedhető.

108. ábra

08. Pisztolyok.doc

3. Egycsöv ű forgópisztolyok

A „COLT” Az első harctéri használatra is alkalmas, a hadseregeknél szolgálati maroklőfegyverként rend-

szeresített többlövetű pisztoly a Colt-féle forgópisztoly (revolver) volt. Az életrajzírók szerint Samuel Colt 1830-ban, tizenhat évesen hajóinasként szolgált egy Indi-

ába hajózó vitorláson. Hazatérőben, a hosszú út alatt fából kifaragta az általa elképzelt forgópisztoly alkatrészeit. A partraszállás után megtakarított pénzén egy puskaművessel vasból el is készíttette fa forgópisztolyának pontos mását. Az első próbálkozása azonban kudarccal végződött, mert a fegyver csöve már az első lövésnél letört. A második egyedi darab, amelyet Anson Chase puskaműves 1832-ben készített, már elképzelése szerint működött, s Colt a forgópisztolyt szabadalomra érettnek találta.

A szabadalmi hivatal azonban Colt jelentkezését a dokumentáció kifogásolható minősége mi-att elutasította.

S. Colt csak a harmadik prototípussal ért el sikert. Találmányát először Angliában és Francia-

országban vették fel a szabadalmak jegyzékébe (1835), az Egyesült Államokban pedig csak 1836-ban fogadták el a forgópisztolyt.

S miután Coltnak sikerült tőkéseket találnia egy fegyverkészítő üzem gépi felszereléséhez, Patersonban, egy selyemfonoda használaton kívüli épületében megkezdődhetett az ötlövetű elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása (110. ábra).

109. ábra

110. ábra

08. Pisztolyok.doc

De az érvényesüléshez vezető út nagyon is rögös volt. Az időben még az Allen-féle és más „Pepperbox” pisztolyok uralták az amerikai fegyverpiacot, s mielőtt az emberek jobban megismerhették volna a Colt-forgópisztolyokat, az Egyesült Államokban pénzügyi válság robbant ki, a patersoni vállal-kozás is csődbe került (1842).

Colt átmenetileg Morse szolgálatában vízhatlan távíróvezetékek készítésével foglalkozott s csak 1846-tól kezdve hódolhatott ismét fegyverszerkesztői és fegyverkereskedői szenvedélyének.

1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között háború robbant ki. A harcokban az 1836-os („Texas”-modellnek is nevezett) Colt-forgópisztolyokkal rendelkező texasi lovasok jártak az élen.

Bebizonyosodott, hogy az egy kézzel működtethető, ismétlésre alkalmas forgópisztoly a lovas katona leghasználhatóbb lőfegyvere. Ezért Taylor tábornok S. Walker századost Washingtonba küld-te: vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal és S. Colttal, hogy a harcoló csapatok mihamarabb és minél több forgópisztolyt kapjanak. Miután a kormány egyetértett a tábornok javaslatával, Colt pedig a hadi-tapasztalatok figyelembevételével tökéletesítette az 1836-os modellt, a whitneyvillei fegyvergyár 1847 januárjában 1100 darab hatlövetű revolver gyártására és szállítására vállalt kötelezettséget (111. áb-ra).

Ettől kezdve Colt pályafutása már felfelé ívelt (Connecticut állam kormányzója ezredesi címet adományozott neki). Amikor a whitneyvillei gyár teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, Colt Hartfordban saját fegyvergyárat létesített. Fegyvereivel részt vett az 1851. évi londoni világkiállításon, s azután, hogy a brit kormánnyal megegyezett a revolverek szállítására, Londonban is fegyvergyárat rendezett be.

Az eddig említett Colt-forgópisztolyok természetesen egytől egyig elöltöltő, csappantyús lő-fegyverek. A henger kamrafuratainak számától függ, hogy a pisztollyal újratöltés nélkül hány lövést lehet leadni. A lőkúpok a kamrafuratok tengelyirányában a henger hátsó harántfelületén, körben he-lyezkednek el. Ugyanott található a tengellyel áttört fogkoszorú is.

A forgópisztolyt egy kézzel lehetett használni úgy, hogy a lövész tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső nyílásához állította, majd az elsütő billentyű meghúzásakor az elsütő emelő kioldott, s a kakas ráütött a csappantyúra. Ezt a műveletsorozatot ötször (hatszor) lehe-tett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság gyakorlatilag a lövész kézügyességétől és a fogá-sok begyakorlottságától függött. Két töltött forgópisztollyal 10 (12) lövést lehetett kellő gyorsasággal megismételni.

Az elöltöltő, csappantyús Colt-revolvereket .28, .31, .34, .36, .44 kaliberrel (űrmérettel) 1873-ig gyártották s többféle csőhosszal (63-304 mm) kerültek forgalomba.

Európában a méterrendszer elfogadása (1875) után a fegyvertechnikában is általánossá vált a hosszúságok metrikus mérése (m, mm). Ezt megelőzően mindenütt az angolszász hosszmértékek (Zoll, inch = hüvelyk, foot = láb) voltak használatosak a fegyverek hosszméreteinek mérésénél. Mivel a mérési adatok vegyes használatával napjainkban is gyakran találkozunk, érdemes megjegyezni, hogy 1 Zoll (1’), illetve 1 inch = 25, 4 mm; 1 foot = 304, 8 mm. Az űrméret (kaliber) jelölésénél: 22/100 Zoll, vagyis .22 = 5,6 mm, .25 = 6,35 mm, .30 = 7,63 mm, .32 = 7,65 mm, .38 = 9 mm, .44 =10,6 mm, .45 =11,5 mm. (Eltérések lehetségesek, pl. .32 = 8 mm.) Ezek a jelölések ma már inkább történelmi ha-gyományt, mint hüvelykről milliméterre átszámítható méretet jelölnek.

111. ábra

08. Pisztolyok.doc

Éppen ezért a SAAMI (Sporting Arms and Ammunition Manufacturer’s Institute), az amerikai polgári fegyvereket és lőszereket gyártók intézete a számjelzés előtti pontot elhagyja, és ezáltal a számok és a melléjük írt betűjelek valójában típusjelzést jelentenek, s nem a pontos kalibert. Súlymé-réseknél: 1 ounce = 28,35 gramm, 1 grain = 0,0648 gramm.

Akadnak az előbb felsorolt pisztolyok között vésett példányok is. Egyes darabok hengerén je-leneteket ábrázoló vésetek láthatók (pl. kentaurok összecsapása, postakocsi megtámadása, telepesek és indiánok harca, tengeri csata). A zseb-, a táska-, a rendőrségi és a katonai revolvereknek sok válto-zata ismeretes, külalakjukban azonban egymáshoz annyira - s más forgópisztolyokhoz alig - hasonlíta-nak, hogy a Colt-gyártmányokat még a fegyvereket kevésbé ismerők is könnyen felismerhetik. (Után-zásuk egyébként nem ment ritkaságszámba).

A Colt-forgópisztolyok hírnevét csak öregbítette az állandósághoz, a tradícióhoz való ragasz-kodás.

Arra a kérdésre, hogy S. Colt vajon a fegyverszerkesztésben vagy a fegyverigényes piacok ügyes felkutatásában, a busás hasznot hajtó üzletkötésekben volt-e nagyobb, nem könnyű válaszolni.

Kétségtelen, hogy S. Colt szerkesztette az első katonai használatra is alkalmas többlövetű pisztolyt, ugyanakkor ravasz fegyverkereskedő volt. Fegyvereivel megjelent az Egyesült Államok Mexi-kó elleni háborújában, pisztolyokat (és forgópuskákat) szállított a fellázadt indiánok leverésére küldött kormánycsapatok részére, s a vagyonukat félt farmereket, a rabló kalandorokat egyaránt felfegyverez-te.

Kétségtelen tény, hogy Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti termelésének az út-törője, a fegyverek tömeggyártásának a megalapozója. Neve annyira azonosult a revolver fogalmával, hogy az emberek helytelenül más forgópisztolyokat is „Coltnak” neveznek.

S. Colt 1862-ben halt meg, de a cég fennmaradt, s fegyvereivel napjainkban is a fegyvergyár-tás élvonalába tartozik.

ADAMS S. Colt állítólag Viktória királynő férjének köszönhette angliai sikerét. Fülöp herceg az 1851. évi

világkiállításon szívélyes barátságot kötött a neves feltalálóval, s a brit hadfelszerelési hivatal az ő köz-benjárására rendszeresítette a Colt-forgópisztolyt az angol fegyveres erőknél. S. Colt 1856-ig összesen 18 000 darab forgópisztolyt adott át az angol hadsereg és haditenge-részet részére. Pedig az időben (1851) Angliában már szabadalmazták a Colt-revolvereknél nagyobb tűzgyorsaságú Adams-féle forgópisztolyt. Az 1851. szeptember 10-én megtartott összehasonlító lövé-szeten a Colt-revolverrel 58, az Adams-forgópisztollyal 46 másodperc alatt adtak le hat célzott lövést. Az Adams-forgópisztolynak viszont hátránya volt, hogy az elsütő billentyű meghúzása nagy erőt igényelt, ezért a lövész könnyen elránthatta a fegyvert, s a lövés így célt tévesztett. Ezzel az in-dokkal vetette el az angol hadfelszerelési bizottság 1854-ben az Adams-féle revolvernek a hadsereg-ben történő rendszeresítésre tett javaslatot.

Mivel azonban a találmányok előnyeit és hátrányait végeredményben mindig a gyakorlat iga-zolja, következésképpen a Colt- és az Adams-féle forgópisztoly versenyét is az élet – a háború – dön-tötte el, mégpedig az Adams-féle maroklőfegyver javára.

J. G. Grosse, a 88. brit ezred tisztje a következőket írta Robert Adamsnak Szevasztopolból 1855 elején, a krími háború nagy ütközete után: „Éppen nálam volt az ön revolvere, amikor az oroszok bekerítettek bennünket. A válságos helyzetben rájöttem, hogy az ön forgópisztolya használhatóbb Colt ezredes revolverénél. Ha minden lövés előtt előbb meg kellett volna feszítenem a kakast, akkor bizo-nyosan életemet veszítettem volna.”

A fegyver működése a billentyűfeszítés elve szerint történt: az elsütő billentyű hátrahúzásakor a zárberendezés megfeszítette a kakast, tovább fordította és rögzítette a hengert, majd a billentyű továbbhúzása közben a kakas előrecsapott, ráütött a csappantyúra, megtörtént a lövés. A billentyű előreengedésekor a hengert rögzítő emelő visszasüllyedt a tokba, s a lövést máris ismételni lehetett. Ezeknél a forgópisztolyoknál hiányzott a kakas nyúlványa, a cső és a tok pedig egy darabból készült.

1855-ben azonban Adams megvásárolta Beaumont kakasfeszítéses szabadalmát , forgó-pisztolyának zárszerkezetét átalakította, az így a forgópisztolyt kakasfeszítéssel is használni lehetett (a kakas nyúlványt kapott). Majd forgópisztolyát J. Kerr szabadalma szerint töltővesszővel szerelte fel, s az így tökéletesített revolver 1855-ben a brit hadsereg és haditengerészet tisztjeinek szolgálati marok-lőfegyvere lett. A fegyver tömeggyártása a southwarki Adams & Deane üzemben kezdődött, 1856-tól pedig a londoni Armoury Company cég gyárában folytatódott. Engedéllyel másutt is készítettek Adams-féle forgópisztolyokat: Ausztriában L. Gasser fegyverkészítő műhelyéből kerültek ki Adams-féle forgópisztolyok.

08. Pisztolyok.doc

TRANTER R. Adams találmánya természetesen más európai szakember érdeklődését is felkeltette. Wil-

liam Tranter 1853-ban olyan forgópisztolyra kapott szabadalmat, amelynek két billentyűje volt. A hosz-szabb billentyűvel történt a zárszerkezet és a kakas feszítése, a rövidebb billentyű pedig a kakas fesz-telenítésére, az elsütésre szolgált. Lövésnél a lövész középső ujjával hátrahúzta a hosszabb billentyűt, célzott, majd a mutatóujjával meghúzta a rövidebb billentyűt s a kakas előrecsapott a csappantyúra.

Gyorslövésnél a lövész középső és mutatóujjával egyidejűleg húzta hátra a billentyűket. (A for-gópisztolyok tömeggyártása 1856-ban kezdődött és 1863-ig tartott.)

Az eltelt évtizedek alatt - sikertelen és sikeres útkeresések közepette, többféle módozat kipró-bálásával - véglegesen kialakult a forgópisztolyok forgató és elsütő mechanizmusának technikai rend-szere. A neves fegyverszerkesztők - pl. Chaineux - leginkább kettős mozgatású kakas-billentyű fe-szítésű zárszerkezetet alkalmaztak (112. ábra), s hátultöltő revolvereik számos változatával elárasztot-ták a világot.

A puskakészítők kézműves műhelyei fokozatosan elsorvadtak, megszűntek, s helyükbe a cél-gépekkel jól felszerelt fegyverkészítő üzemek, hatalmas fegyvergyárak léptek.

Már az elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok sok változatának számbavételénél fel kellett fi-gyelnünk arra a jelenségre, hogy amikor valahol a világon feltűnt egy valós műszaki értéket képvisel, technikai újdonság, az annak megszerzésében érdekelt személyek mindent elkövettek, hogy hozzá hasonlót szerezzenek a maguk használatára és hasznára.

Amíg azonban régebben természetes volt, hogy egyes vállalkozok a találmányokat lemásolták, s azokat saját nevükkel jelölték, a szabadalmi jog elfogadásával és nemzetközi elismerésével a talál-mányok védettek lettek (áltálában 20 évre), s a szellemi értékeket többé már nem lehetett egyszerűen ellopni.

Az viszont nem titok, hogy a szabadalmi jog csak egy konkrétan megfogalmazott és bejelentett találmányt oltalmaz, és a benne rejlő ötletet, annak változatait csak kevéssé védi. Ezért az ügyes és leleményes szerkesztők továbbfejlesztik, tökéletesítik a piacon már megjelent, megismert terméket, és „találmányukra” szabadalmat, védettséget kérnek, és esetenként kapnak is. Ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt közel másfél évszázad alatt nagyszámú, egymáshoz hasonló, de nem azonos pisztoly, puska stb. fegyver jelent meg a piacon, sok-sok szerkeszt, cég, gyáros, kereskedő neve alatt.

Természetesen előfordulhatnak véletlen egybeesések is. Megtörténhet, hogy két kutató, egymás kísérleteit, elért eredményeit nem ismerve, egymástól

függetlenül, azonos időben jelentkezik hasonló találmánnyal. Ilyen eset rendszerint a technika és a technológia fejlődésének kritikus időszakában következik be, amikor az új létrejöttének feltételei már léteznek. Az okos szakemberek ugyanis soha sincsenek leleményes ötletek hiányával, csupán a tech-nikai ós a technológiai adottságok lehetnek esetenként elégtelenek merész elképzeléseik megvalósí-tásához. Példaként említhető, hogy egyesek hiába kísérleteztek már a XVIII. században többlövetű fegyverek készítésével, mert a valóban használható forgópisztoly megszerkesztését a csappantyú feltalálása tette lehetővé, a fegyverek tömeggyártásának előfeltétele pedig az üzemek célgépekkel való felszerelhetősége és a szabványosítás bevezetése volt.

A hátultölt ő kézi lőfegyverek megjelenését az össze-szerelt l őszer - a töltény - feltalálása előzte meg. LEFAUCHEUX

Az elöltöltő Colt- és Adams-rendszerű revolverek a XIX. század közepén nagyon keresett ön-védelmi - a hadseregekben is használt - maroklőfegyverek voltak. Ezt főképpen annak köszönhették, hogy 5-6 lövést lehetett velük megismételni újratöltés nélkül. Ez a lehetőség az igényeket egyelőre kielégítette, jóllehet ez időben már megjelent a színen a korszer ű hátultölt ő forgópisz-tolyok el őfu-tára - a Lefaucheux-revolver .

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy egy svájci tüzértiszt, S. J. Pauly az 1790-es években szakított a katonai hivatással és találmányokon törte fejét. Kezdetben irányítható léggömbbel kísérlete-zett (1802-1804), de érdeklődése később a fegyvertechnika felé fordult. Párizsi műhelyében, más pus-kaművesekhez hasonlóan, hátultöltő lőfegyver megszerkesztésén fáradozott. 1812-ben olyan billenő csövű hátultöltő pisztolyt készített, amely központgyújtású fémhüvelyes töltényt használt. Pauly a pe-remes töltényhüvelyt esztergapadon munkálta meg. A csappantyút, a fémhüvely fenekét helyettesítő kartonpapír közepére ragasztotta, amely a kakas ütésének hatására lángot vetve, meggyújtotta a hü-velyben elhelyezett fekete lőport. Mivel azonban a töltényhüvelyek elegendő mennyiségű tömeggyártá-sát forgácsolási eljárással nem lehetett biztosítani, a találmány átmenetileg feledésbe merült.

08. Pisztolyok.doc

Casimir Lefaucheux párizsi puskaműves tulajdonkép-

pen Pauly szabadalmának alapötletét használta fel, amikor két évtizeddel később gyúszeges töltényét megszerkesztette (113. ábra).

A neves feltaláló először az 1832-ben bemutatott bille-nő csövű vadászpuskájánál alkalmazta a sajátos szerkesztésű egyesített lőszert (a töltényt).

A töltény hüvelye kartonpapírból készült s egyik végét vékony sárgarézkupak zárta le.

Lefaucheux a sárgarézkupak belső lapjának közepére helyezte a „robbanó labdacsot” (csappantyút), amihez a hüvely falának áttörtén keresztül csatlakozott a gyúszeg. Működés közben a fegyver kakasa felülről rácsapott a hüvelyből kiálló gyúszegre, az megütötte a csappantyút, a csappantyú lángja pedig meggyújtotta a fekete lőport.

Miután a fémtechnológia, valamint a szerszámgépgyár-tás megteremtette a fémhüvelyek tömeggyártásának lehetősé-gét, a vörösrézből sajtolt hüvelyek, illetve a Lefaucheux-féle gyúszeges töltények hamarosan Európa-szerte használatosak lettek. Számos francia, belga, német és osztrák puskaműves készített Lefaucheux-féle forgópisztolyt. Az egyszerű, nem dí-szes forgópisztolyok nagyon olcsón és jelentős mennyiségben

kerültek a kereskedelmi forgalomba. C. Lefaucheux kezdetben a Mariette-féle többcsövű forgópisztolyok átalakításával kísérlete-

zett, de a közismert Lefaucheux-forgópisztoly szerkezeti rendszerét Francois Chaineux párizsi pus-kaműves dolgozta ki 1853-ban.

A Lefaucheux forgópisztolyok voltak tehát az els ő hátultölt ő, fémhüvelyes töltényt használó revolverek. Mivel azonban ezek hadihasználhatóságát a hadvezetőségek a véletlen elsülés eléggé nagy valószínűsége miatt kétségbe vonták, a fegyvergyárosok az 1860-70-es években tökéle-tesebb hátultöltő forgópisztolyok megszerkesztésére ösztönözték a fegyverkonstruktőröket. (A Lefaucheux-revolvert szolgálati maroklőfegyverként 11 mm-es űrmérettel csak a francia haditengeré-szetnél rendszeresítették 1855-ben.) Elképzeléseik valóra váltása nem látszott elérhetetlennek, mert ez időben a központ- és peremgyújtású puskatöltények már használatosak voltak.

112. ábra

Double Action Chaineux-féle elsü-tő berendezés: a) Fesztelenített kakas és elsüt ő

berendezés b) A kakas megfeszítése c) A kakas el őreütésének pillanata

113. ábra

1: Hüvely; 2. Gyúelegy; 3. Csappantyú; 4. Gyúszeg; 5. L őpor; 6. Lövedék

08. Pisztolyok.doc

SMITH &&&& WESSON Elsőként az amerikai Smith & Wesson cég jelentkezett a fegyverpiacon olyan hátultöltő for-

gópisztolyokkal (1857), amelyek nem Lefaucheux féle gyúszeges, hanem peremgyújtású, fémhüvelyű töltényt használtak.

Horace Smith a springfieldi fegyverüzemben, apja mellett dolgozva kapott kedvet a puskamű-vességhez. Az inasévek eltelte után Smith Whitney gyárában kitanulta a szerszámkészítő mestersé-get, majd O. Allan munkása lett. 1851-ben Worchesterbe költözött, s ott az Allen & Luther cég fegyver-készítő üzemében dolgozott. Akkor találkozott Daniel B. Wessonnal, akit szintén magával ragadott a fegyverkészítés szenvedélye. A két fegyvert kedvelő ember ismeretségéből tartós barátság és üzleti kapcsolat is született (1852). Először egy csőtáras, bonyolult szerkezetű ismétlőpisztollyal hívták fel a figyelmet magukra, amelyet Wesson szerkesztett (1854). De mert hiányzott a pisztoly iránti kereslet, az üzlet nem jövedelmezett, így a Winchester Repeating Army Company cég elődjével, a Volcanic Arms Company-val társultak. Smith ott üzlettársként, Wesson pedig művezetőként dolgozott.

Wessont azonban nem hagyta nyugodni a maroklőfegyver hátultölthetőségének a gondolata: a töltényét már megtervezte, csak a kedvező szerkesztésű fegyver hiányzott. Ekkor hozzájuk szegődött a szerencse (1856).

Történt, hogy S. Colt elutasította, s nem vásárolta meg R. White 1855-ben szabadalmazott ta-lálmányát (a hátulról tölthető forgópisztolyhenger tervezetét). A feltaláló akkor Smithnek, illetve Wessonnak adta el a találmányának gyártási jogát. Ezt követően Smith és Wesson megvált a Volcanic cégtől és Springfieldben gyárat alapítottak. Megállapodást kötöttek O. Winchesterrel, hogy a Volcanic Arms Company nem gyárt revolvereket, a Smith & Wesson cég pedig puskákkal nem jelentkezik a fegyverpiacon.

A siker nem váratott sokáig magára. Már a termelés megkezdését követő második év végén havonta hatszáznál több S. & W. Mod. 1. forgópisztoly talált gazdára a piacon, s a cég 1860-ban egy új, nagyobb fegyvergyár létesítését határozta el.

A .22 űrmérettel készült, hétlövetű Mod.1. forgópisztolynak felfelé billenő csöve volt. Az ürí-téshez és az újratöltéshez a hengert - a cső felbillentése után - a tengelyről le lehetett húzni. (A pisz-tolyhoz peremgyújtású töltényt használtak.) Ez a típus 1861-ben .32-es kaliberrel, hatlövetű kivitelben is piacra került (Mod. 2.), 1864-ben pedig elkezdődött annak a .32-es ötlövetű, felbillenthető csövű forgópisztolynak a sorozatgyártása is, amely központgyújtású töltényt tüzelt.

Jóllehet az említett forgópisztolyok kifejezetten önvédelmi maroklőfegyverek voltak, a polgár-háború idején harc közben is eredményesen használták őket, mert „vízmentes töltényeik esős napo-kon sem hagyták cserben tulajdonosaikat. Ez a felismerés később arra késztette a S. & W. céget, hogy .44 űrmérettel katonai forgópisztolyokat is forgalomba hozzon.

GASSER A XIX. század közepén és második harmadában Európában és Amerikában a fegyverszer-

kesztőket, még inkább a fegyvergyárosokat nem a katonai követelmények magasabb színvonalának kielégítése, hanem üzleti érdekek ösztönözték az újabb, kéziesebb, díszesebb, elmésebb szerkezetű forgópisztolyok megjelentetésére.

Európában Napóleon száműzése után néhány évtizeden át viszonylagos egyetértés alakult ki a vezető hatalmak között. Ám a tőkés fejlődés hamarosan a politika felszínére hozta a nagyhatalmak érdekellentéteit. A vezető szerepre törekvő államok így vagy úgy, cselekvően vagy semlegességet színlelve formálták Európa politikai arculatát. A militarista szemlélet erősödése nyomán a hadiipart mindenütt fejlesztették. A fegyverek tökéletesítésével foglalkozó feltalálók a politikai vezetők bizalmát s a fegyvergyárosok komoly állami támogatást élveztek. Ausztriában a steyri fegyvergyár kapta a legje-lentősebb állami támogatást, ahonnan a hadsereg puskákat, karabélyokat kapott. A forgópisztolyokat a Gasser-cég szállította a hadsereg számára.

Leopold Gasser bécsi puskaműves 1862-ben az osztrák főváros egyik peremkerületében, Ottakringben rendezett be fegyverkészítő üzemet. A műhelyek kezdetben Adams-féle revolvereket szállítottak a fegyverpiacra.

Amikor azonban az osztrák lőszergyárakban megkezdődött a peremes, fémhüvelyű töltények tömeggyártása (1867), Gasser haladéktalanul hozzákezdett forgópisztolyának megszerkesztéséhez. Az állami megrendelések csak növelték a tulajdonos vállalkozói kedvét, s a kézműves üzem hamaro-san gépekkel jól felszerelt gyárrá fejlődött. A kétszáznál több munkást foglalkoztató gyár termelési kapacitására, annak fejlődésére jellemző, hogy 1884-ben már 100 ezernél több forgópisztoly gyártásá-val dicsekedhetett. A Saint Pöltenben létrehozott kiegészítő üzemágazat (öntöde és kovácsoló üzem) szintén kétszáz munkást dolgoztatott.

A Gasser-forgópisztolyt szolgálati maroklőfegyverként 1870-ben rendszeresítették az osztrák magyar hadsereg lovasságánál.

08. Pisztolyok.doc

A forgópisztoly billentyű-kakas feszítésű mechanizmusa lényegében azonos a Lefaucheux-Chaineux revolver működési rendszerével. A 11 mm-es űrmérettel készült és 375 mm hosszú, 1,52 kg súlyú forgópisztoly nem tartozik a legkéziesebb maroklőfegyverek közé. Ezért a gyalogsági tisztek részére 1874-ben rendszeresített Gasser-forgópisztoly csövének hossza már csak 323 mm.

A forgópisztoly nem kedvező jellegzetessége, hogy a henger kiemeléséhez szerszámokra volt szükség. Erre utal a csapatok részére kiadott utasítás 2.§ -ában foglalt intézkedés is: „A forgópisztolyt a honvéd csak akkor szedje szét, ha azt tisztítani vagy vizsgálni kell.” Szétszedésnél először a tok vé-génél levő csöcsavart kellett eltávolítani, majd utána a csövet lecsavarni a tengelyről.

COLT „FRONTIER” Az S. & W. hátultöltő forgópisztolyok megjelenésével észrevehetően megcsappant az elöltöltő

revolverek iránti kereslet, s ez ugyancsak megkérdőjelezte a Colt-cég forgópisztolyokat gyártó üzem-ágazatának a jövőjét. Nyilvánvaló lett, hogy tenni kell valamit.

Először Rider kísérletezett a Colt-forgópisztolyok átalakításával (leszerelte a lőkúpokat s a hengerfuratokba hátulról tölténykamrákat csavarozott be, 1865), szabadalmát azonban elvetették. A Thuer-féle változat bár szabadalmat kapott (új henger, 1868), de a forgópisztoly gyártásával és hasz-nálhatóságával szemben még sok kifogás merült fel. Ezt követően Richards (1871), majd Mason (1872) tökéletesítette a „hagyományos” Colt-forgópisztolyokat. Ezek a hatlövetű Colt „Frontier” revolve-rek .38-as peremgyújtású töltényt használtak. A .45 kaliberrel szerkesztett Colt „Navy”-forgópisztoly tömeggyártásának megkezdésére 1873-ban került sor, s az 1892-ig az Egyesült Államok hadsereg-ének szolgálati maroklőfegyvere volt (Single Action Army 1873). Azért is kedvelték, mert a Winchester-puska töltényét is használhatták hozzá.

CHAMELOT-DELVIGNE A Gasser- és a Colt „Navy”-forgópisztolyoknak valóban nagy hátrányuk, hogy a hengert a tok-

ból csak szerszám segítségével lehet kiemelni. Ezért egyes konstruktőrök olyan technikai megoldást kerestek, amely módot ad arra, hogy a henger szerszámok igénybevétele nélkül is cserélhető legyen.

Könnyen szétszedhető revolver volt - többek között - a Chamelot-Delvigne forgópisztoly, ame-lyet az 1870-71. évi francia-porosz háború után a St. Etienne-i fegyvergyárban kezdtek gyártani, s amelyet 1873-ban a francia, 1874-ben pedig az olasz hadseregben szolgálati fegyverként rendszeresí-tettek.

A fegyver zárszerkezete tulajdonképpen a többcsövű Allen- és a széles körben ismert Chaineux-féle forgópisztoly feszítő-forgató-elsütő mechanizmusának a kombinációja.

MAUSER „REICHSREVOLVER” Németországban Paul Mauser szerkesztett katonai

forgópisztolyt. A kakasfeszítésű, de biztosító retesszel szerelt „Reichsrevolver” a hátultöltővé átalakított Colt-forgópisztoly zárberendezéséhez hasonló (114. ábra).

A forgópisztolyt két változatban gyártották - egyiket a lovasság (1879), másikat a gyalogság (1883) számára. A mo-dellek szerkezetileg teljesen azonosak, a különbség csupán annyi, hogy az 1879. évi forgópisztoly hosszabb és nehezebb az 1883. évi revolvernél.

NAGANT Bizonyos, hogy a forgópisztolyok gázvesztesége már

ebben az időben is eléggé sokoldalúan tanulmányozott prob-léma volt. A revolver hengerének elülső harántfelülete - az elfordulás lehetővé tétele érdekében - a cső végéhez hézag-gal illeszkedik. Így a lőporgázok egy része, amikor a lövedék már elhagyta a henger töltényfuratát, de a csőből még nem repült ki, a cső és a henger közti résen át elillan, nem végez hasznos munkát (nem vesz részt a lövedék előrehajtásában). A kísérletek arra mutattak, hogy a gázveszteség jelentéktelen.

114. ábra

1. Kakas; 2. Elsüt ő emelő; 3. Hengertoló; 4. Hengerrögzít ő emelő; 5. Kakasrugó; 6. Billenty ű rugó; 7. Hengerrögzít ő rugó

08. Pisztolyok.doc

Louis Nagant belga fegyverkonstruktőr olyan forgópisztolyt (hozzá töltényt) szerkesztett, amelynél nincs gázveszteség.

A töltény palack formájú s a lövedék csúcsa nem emelkedik ki a hüvelyből, a hüvely azonban kissé kiáll a hengerből. Lövésnél, amikor a forgató emelő a soron következő töltött tölténykamrát a csőhöz fordítja, egy feszítő kar nekitámaszkodik a töltény fenekének, és a hengert is előretolja. Ezáltal a töltényhüvely elülső vége beleilleszkedik a csőfurat kúposan kialakított végződésébe s a kakas szeg-nyúlványa csak ekkor üti meg a töltény fenekét (115. ábra).

Ezt a revolvert kezdetben ( 1895) a belga Pieper-cég szállította Oroszország számára, de a tömeggyártását később a tulai fegyvergyár vette át.

A forgópisztoly kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy gyártása a Tokarev-féle öntöltő pisztoly rendszeresítése után sem szűnt meg, s a revolvert a szovjet csapatok a második világháború-ban is használták.

RAST-GASSER Amikor a gyérfüstű lőpor használata általánossá vált, a Gasser-cég új forgópisztoly megterve-

zését vette fel fegyverfejlesztési programjába. Az új forgópisztolyt August Rast szerkesztette s annak sorozatgyártása 1898-ban kezdődött el.

A billentyű-kakas feszítésű maroklőfegyver sajátossága, hogy ütőszeggel szerelt revolver, a sátorvas lebillenthető, a bal oldali tokfedél kinyitható.

A forgópisztoly gyártása azonban csak 1912-ig tartott, mert akkor egységesen a Steyr-gyár re-teszelt rendszerű, öntöltő pisztolya lett az osztrák magyar hadsereg szolgálati maroklőfegyvere.

LEBILLENŐ CSÖVŰ FORGÓPISZTOLYOK, ÖNMŰKÖDŐ HÜVELYKIVETŐVEL A maroklőfegyvereknek –a Colt 1836-ban szabadalmazott forgópisztolyával kezdődött– roha-

mos fejlődését alapvetően a tűzgyorsaság növelésének igénye szorgalmazta. Ez a fejlődés 1869-ben újabb állomásához érkezett; olyan revolver jelent meg a fegyverpiacon, amelynél a lövész az üres hü-velyeket a henger töltényfurataiból már nem egyenként, az ürítővesszővel lökdöste ki, hanem a beépí-tett kivető koszorú segítségével valamennyi üres hüvelyt egyetlen mozdulattal el lehetett távolítani a fegyverből. Bár a rendszer alapötletét C. A. King és W. C. Dodge szabadalmaztatta (1860,1865), a találmány gyakorlati felhasználása a Smith & Wesson cég nevéhez fűződik. Már az 1860-as években elég élesen kirajzolódtak a Colt és a Smith & Wesson társaság pár-harcának körvonalai. Mindkét cég tudatában volt a technikai előrelépés szükségességének.

115. ábra

NAGANT forgópisztoly elsütés el őtti pillanata (el őretolt henger, megtámasztott töltény)

08. Pisztolyok.doc

Az első lépés a S. & W. cégnek sikerült jobban. Amíg a hartfordi fegyvergyárban még a meg-levő elöltöltő revolverek átalakításának lehetőségeit keresték, a springfieldi gyár már olyan forgópisz-tollyal lépett a színre, amely az 1872. évi moszkvai világkiállításon aranyérmet nyert, s a maga idejé-ben az egész világon keresett maroklőfegyver lett.

A forgópisztolynak a csöve lebillenthető. A cső lebillentésével egyidejűleg a henger felemelke-dik, s a tengely hosszanti középfuratában elhelye-zett kivető rúd végére szerelt hüvelykivető koszorú a hengerből valamennyi üres hüvelyt önműködően eltávolítja (116. ábra).

Az első katonai .44 űrmérettel szerkesztett billenő csövű S. & W. forgópisztoly tömeggyártását 1870-ben kezdte el a springfieldi fegyvergyár Oroszország részére. (Később a berlini Löwe-cég is szállított hasonló forgópisztolyokat az orosz lo-vasság számára.) A piac a török és a spanyol meg-rendelésekkel kezdett kiszélesedni.

WEBLEY A S. & W. forgópisztolyokhoz hasonló bille-

nő csövű revolvereket már az 1860-as évek máso-dik felében a birminghami Webley-cég is gyártotta. (Szerkesztője Harry Webley.) A fegyvereket azon-ban javítgatni kellett, s az angol hadfelszerelési bizottság csak az 1884-ben tökéletesített Mk. IV. modellt fogadta el szolgálati maroklőfegyverül (1887). A brit fegyveres erőknél a Mk. VI. modellt 1915-ben rendszeresítette az angol hadfelszerelési bizottság, amelyet az Enfield Mk. I. csak 1936-ban szorított ki a használatból.

OLDALRA BILLEN Ő HENGERREL SZE-RELT FORGÓPISZTOLYOK, HÜVELYKIVET ŐVEL A S. & W.-féle forgópisztolyok elterjedését elsősorban az indokolta, mert a revolver megtölté-

séhez a henger könnyen hozzáférhető volt, az üres hüvelyek eltávolítása pedig önműködően történt. Hogy ez másképpen is lehetséges, azt Nicolas Lebel találmánya bizonyította.

LEBEL A neves konstruktőr 1886-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek hengere jobbra ki-

fordítható, s a henger tengelyfuratában elhelyezett rúdra szerelt kivető koszorú segítségével a henger egyetlen nyomással üríthető. A forgópisztoly érdekessége, hogy a henger - a forgató emelő kikapcso-lása után kézzel is továbbfordítható, s hogy az elsütő berendezés tisztításához a tok bal oldalát fedő lemez felnyitása elegendő.

A forgópisztolyt a francia hadseregben egészen a második világháború kitöréséig használták. BAYARD A Lebel-forgópisztolyhoz hasonló revolvert jelentetett meg a Pieper-cég is 1889-ben. COLT Az Egyesült Államokban először a Colt-fegyvergyár készített balra kibillenthető hengerrel sze-

relt forgópisztolyt (1889). A forgópisztolynak két hátrányos tulajdonsága is volt. Az egyik (ez a Fülöp-szigetek elleni amerikai agresszió alkalmával derült ki), hogy a „.38 long” töltény lövedékének hatása katonai szempontból elégtelen; a másik, hogy a balra billenő henger balra fordulóan működik s ezért - reteszelő berendezés hiányában - használat közben az is kibillenhet a tokból. Az 1908-ban megjelent katonai modell már „speciális”, erősebb, .38-as töltényt tüzelt, s a henger jobbra forog. A gyár ezt a modellt 1909-ben már .45 kaliberrel szállította az amerikai hadsereg számára. .32 űrmérettel a rendőr-ség szolgálati maroklőfegyvere lett .

116. ábra

Önműködő hüvelykivetés (S & W rendszer)

08. Pisztolyok.doc

SMITH &&&& WESSON Mint már korábban volt, a századforduló idején is a S. & W. cég lépett fel legerősebb konku-

renciaként a Colt-céggel szemben. A springfieldi gyár 1896-tól kezdve gyártott oldalra billenő hengerrel szerelt forgópisztolyokat önvédelmit, rendőrségit, katonait egyaránt (1899,1902,1903).

MAUSER „CIKCAKK” P. Mauser 1878-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek forgató mechanizmusa - miu-

tán S. Colt 1853. évi hasonló működésre utaló szabadalma feledésbe merült - teljesen újszerűnek látszott.

Ennél a revolvernél a hagyományos forgató emelő és a fogkoszorú hiányzik, helyettük a hen-ger palástjában ferde és tengelyirányos vájatok vannak, a toknyúlványban pedig egy előre-hátra moz-gó szemölcsös rúd helyezkedik el. Lövésnél az elsütő billentyű hátrahúzása közben a kakas megfe-szül, vele egyidejűleg előrecsúszik a forgató rúd; a forgató rúdon levő szemölcs - a henger ferde vája-tában előrehaladva - a hengert fordulásra kényszeríti.

Amikor a szemölcs a tengelyirányos vájatot eléri, a soron következő töltényfurat a csőhöz il-leszkedik. Ekkor a kakas feszítettsége megszűnik, s a töltény csappantyújára előrecsap. A billentyű előreengedésekor egy rugó a forgató rudat eredeti, nyugalmi helyzetébe visszatolja (közben a sze-mölcs a tengelyirányos vájatban halad hátrafelé, s a henger sem jobbra, sem balra nem fordulhat el). A kakas hátrafeszítésével a forgópisztoly ismét lövéshez kész állapotba helyezhető.

A forgópisztolynak hüvelykivető koszorúja van s a cső (a hengerrel együtt) felbillenő. A hengert elfordulás ellen biztosítani lehet. (Készültek nem billenő csövű „cikcakk” rendszerű Mauser-revolverek is.)

Mauser a forgópisztolyát (9 és 11 mm-es űrméret) nyilvánvalóan katonai használatra tervezte, de a revolver szolgálati maroklőfegyverként való rendszeresítésére nem került sor.

WEBLEY-FOSBERY Az angol Webley & Scott cégnél G. T’ Fosbery 1896-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett,

amely külsőleg az 1878. évi Mauser „cikcakk”-revolverhez hasonlít, mechanizmusa azonban egyáltalán nem azonos annak a működési rendszerével.

Mechanizmusának lényege a következő: a lövész a kakast hátrafeszíti; vele egyidejűleg a henger a csővel együtt előrecsúszik, a toknyúlványból kiálló szemölcs a hengert 1/12-ed fordulatra kényszeríti, ekkor az első töltény a csőfurat elé áll. Az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas előre-csap (megtörténik a lövés); a lőporgázok hátralökő ereje a hengert (a csővel együtt) visszataszítja s ezalatt a henger a szemölcs által kényszerítve újabb 1/12-ed fordulatot tesz jobbra.

A forgópisztoly csövét az ürítés-töltéshez lebillenő (S. & W. rendszer) és biztosító retesszel lát-ták el.

A fegyvergyűjtőket természetesen minden olyan ismeret, adat érdekli, amely a megszerzett fegyver technikájával és történetével kapcsolatosan egyáltalán megszerezhető. A fegyvergyűjtők azonban nemcsak azt akarják tudni, hogy milyen modellhez tartozó, milyen gyártmányú, mely évből származó maroklőfegyver került birtokukba, hanem gyakran arra is kíváncsiak, hogy „becses kincsük-nek” ki a szerkesztője.

A puskaművesek a XVIII. század végén és a XIX. század első felében - amikor még mester-

ségüket nagyon sokra tartották és remekműveket alkottak - nevüket és a készítés helyét, idejét gyak-ran belevésték a pisztoly csövébe, tokjába, markolatába.

A XIX. század közepén kezdett a helyzet megváltozni, a 20. században a pisztolyok többnyire csak modell- és cégjelzéssel, a gyártási év feltüntetésével és sorozatszámmal jelentek meg a fegyver-piacon. Hogy ki a konstruktőr, azt nem árulja el a fegyver felirata, gyakran még a gyári és a kereske-delmi prospektusok sem.

A modern fegyverek elveszítették „személyiségüket”! A monopóliumok megvásárolták és megvásárolják a konstruktőrök munkásságát, szellemi ér-

tékeiket s a szabadalmak tulajdonosai most már a gyártulajdonosok, a részvénytársaságok, a trösztök, a szindikátusok. A szerkesztő (vagy a fegyvert feltaláló szerkesztőkollektívák tagjainak) neve ismeret-len marad.

08. Pisztolyok.doc

B) ÖNTÖLTŐ PISZTOLYOK

1. Az első öntölt ő pisztolyok

A fegyverszerkesztők egy része már az 1870-es években gondolt a lövés pillanatában keletke-

ző lőporgázok hátrafelé, a zárra ható taszító erejének a hasznosíthatóságára (Plesner 1872, Lutze 1874). Később Karel Krnkának sikerült 1883-ban a Werndl-féle egylövetű hátultöltő puska átalakításá-val öntöltő fegyvert szerkesztenie. 1883-ban Hiram Maxim a Winchester-puskát öntöltő fegyverré szer-kesztette át.

Mások is kísérleteztek öntöltő puskák készítésével, de mert az elért eredmények nem találkoz-tak a hadvezetőségek egyetértésével, a fegyverek tömeggyártására, a hadseregekben való rendszere-sítésére egyelőre nem került sor. Az is problémát jelentett, hogy a használt puskalőszer hátralökő ereje nagyobb volt a kelleténél s a fegyvert állvány nélkül nem lehetett biztonságban kézben tartani.

A fegyverszerkesztők érdeklődése ekkor a pisztoly felé is kiterjedt, de fáradozásaik gyümölcse csak az 1890-es években kezdett beérni. Ezt követően szenvedélyes vita kerekedett a forgópisztolyok és az öntöltő pisztolyok hívei, ajánlói között. A forgópisztolyok hívei az öntöltő pisztolyok hadihasznál-hatóságát kétségbe vonták, az öntöltő pisztolyok ajánlói pedig a forgópisztolyok korszerűtlenségét bizonygatták. Közben az önvédelmi öntöltő pisztolyok a forgópisztolyokat a szabad fegyverkereskede-lemben fokozatosan háttérbe szorították, de a valóban kézies öntöltő pisztolyok a hadseregek tisztjei-nek körében is egyre kedveltebbek lettek. A Tudományos Zsebkönyvtár 222/223. füzetének szerzője 1912-ben némi iróniával a következőket írta: „A revolver - a forgópisztoly - híveinek száma ugyancsak leapadt. Ma már a cipészinasnak is Browningja van s akik ezelőtt 5-10 koronás revolvert vettek, önmű-ködő pisztolyért ma 50-85 koronát adnak.”

Az öntöltő pisztoly működésének lényege a lövés pillanatában keletkező lőporgázok hátrafelé ható erejének a hasznosítása. A mechanizmus kialakítása az egyes szerkesztők elgondolása szerint történik, annak szigorú szem előtt tartásával, hogy a töltényűr mindaddig tömített maradjon, amíg a lövedék a csövet elhagyja.

MANNLICHER 1894 Ferdinand Mannlicher, aki zárdugattyús rendszerű, középágytáras ismétlőpuskájával már az

1880-as években nevessé vált, az öntöltő puska megszerkesztésén is sokat fáradozott. 1894-ben olyan öntöltő pisztollyal jelentkezett, amelynek előremozgó csöve volt (117. ábra).

Mannlicher, pisztolyának megszerkesztésénél, az akkor leglogikusabbnak látszó megoldást

választotta: a fegyver „zárja” tulajdonképpen a forgópisztolyoknál alkalmazott „lökőlemezzel” volt azo-nos. A csőköpenyben előre-hátra elmozduló csövet a zárrugó szorította a tok falához. Az elsütéskor keletkező lőporgázok ereje pedig nemcsak a lövedéket taszította előre a csőben, hanem vele egyidejű-leg - de a zárrugó ellennyomásától késleltetve - a csőköpenyben a cső is előrecsúszott annyira, hogy az üres töltényhüvely akadály nélkül kivetődhetett a pisztolyból. Lövésnél a kakas szegnyúlványa a „zár” furatán keresztül ütött a töltény csappantyújára.

A markolati szekrényben öt töltény fért el, s a pisztoly megtöltése töltőléc segítségével történt.

A pisztoly sajátosságai közé tartozott, hogy a lövés megtörténte után a cső csak akkor térhetett vissza eredeti helyzetébe, ha a lövész az elsütő billentyűt visszaengedte.

A kísérleti példányokat Svájcban (Neuhausen, Fabrique d’Armes) készítették el. A 6,5 és 7,6

mm-es űrmérettel szerkesztett pisztolyok sorozatgyártására azonban már a steyri fegyvergyárban ke-rült sor.

Mivel a lövedék és a cső együttes előremozgása miatt a lövedék kezdősebessége elégtelen

volt, továbbá, mert a lőporgázok hátralökő erejét semmi sem csillapította, a tokra (a markolatra) ható taszító erő a fegyver kézben tartását bizonytalanná tette, s így a pisztoly széles körben nem terjedt el.

08. Pisztolyok.doc

SCHWARZLOSE 1908 A berlini A. W Schwarzlose 1908-ban szintén előremozgó csővel szerkesztett öntöltő pisztolyt

(96. kép). A 7,65 mm-es űrmérettel gyártott pisztolynak belső kakasa és markolatbiztosítója van, s a konstruktőr a fékező, egyben helyretoló csavarrugót nem a cső köré, hanem a cső alatt elhelyezett vezetőrúdra szerelte (118. ábra).

Ezek a szerkezetek a gyakorlatban nem igazán váltak be, így a fejlesztés más irányban folyta-

tódott. A legtöbb önvédelmi öntöltő pisztoly a rögzített csövű reteszeletlen, hátrasikló súlyzáras ma-

roklőfegyverek csoportjába tartozik. Ezeknél a pisztolyoknál az elsütés előtt és a lövés pillanatában a csőköpennyel (a szánnal) egybeépített és a zárrugóval (egyben helyretoló rugóval) feszített mozgó zártömb támasztja meg hátul a töltényt. A lőporgázok feszítő erejének taszító hatása egyidejűleg érvényesül a lövedékre és a zárra is. Mivel a cső rögzítve van, csak a zár mozoghat hátrafelé. A hátrafelé mozgó zár azonban csak akkor teszi szabaddá a töltényűrt, amikor a lövedék már elhagyta a csövet. A zár hátrasiklásának késleltetését a nyugvó tömeg indulási tehetetlenségének fizikai törvénye magyarázza. Következésképpen a szerkesztőnek a zártömb tömegét - a mozgó alkatrészek súrlódási tényezőjével, a szán tömegével és a helyretoló rugó ellenfeszülő erejével együtt - úgy kell meghatároz-nia, hogy azok a lőporgázok lökésszerű feszítőerejénél nagyobb záróerőt képviseljenek.

117. ábra

08. Pisztolyok.doc

BERGMANN Elsőként Louis Schmeisser, a gaggenaui Theodor Bergmann-cég főkonstruktőre tervezett az

1890-es évek elején (1892) olyan öntöltő pisztolyt, amelynél a cső rögzítve volt a tokhoz, és a zárdu-gattyúba szerelt zárrugó biztosította a megfelelő retszelő erőt (119. ábra). Ezt a Bergmann-féle öntöltő pisztolyt 1894-ben jegyezték be szabadalomként. A pisztoly to-vábbi sajátossága, hogy az öt töltény befogadására alkalmas, fedeles társzekrény az elsütő billentyű előtt van. A Bergmann-pisztolyok később többféle űrmérettel és elnevezéssel (Simplex, Mars) kerültek kereskedelmi forgalomba.

118. ábra

119. ábra

08. Pisztolyok.doc

MANNLICHER 1900 F. Mannlicher néhány évvel az öntöltően előresikló csövű pisztolyának megjelenése után hát-rasikló závárzatú, öntöltő pisztolyát is megszerkesztette . A zár hátrasiklását ennél a pisztolynál is egy erős rugó késleltette. A visszatartó, egyben helyretoló rugót Mannlicher ezúttal a zár elé, a cső alá helyezte (120. ábra). A lövés megismétléséhez ennél a maroklőfegyvernél is először meg kellett feszí-teni a kakast, éspedig a tok jobb oldalán kiálló billentyű lenyomásával. Egyes modelleknél a markolat-ban, másoknál az elsütő billentyű előtt található a szekrénytár.

Kétségtelen, hogy a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztoly rendszerének kidolgozásában az amerikai származású John Moses Browning szerezte a legnagyobb elismerést a századforduló idején. BROWNING J. M. Browning az Egyesült Államokban élt és hódolt fegyverszerkesztői szenvedélyének. Fi-gyelme az öntöltő és automata lőfegyverek mechanizmusának valamennyi lehetséges változatára kiterjedt. Amikor az öntöltő pisztolyra vonatkozó, az Egyesült Államokban szabadalmazott találmányát a belga FN fegyvergyár megvásárolta, Európába jött és 1926-ban bekövetkezett haláláig Liége-ben tevékenykedett. Az első, 7,65 mm-es űrmérettel készült, reteszeletlen, súlyzáras, öntöltő Browning-pisztoly tömeggyártását a belga Fabrique Nationale d’Armes de Guerre (Liége) fegyvergyár kezdte meg 1900-ban). Browning ennél a pisztolynál a helyretoló rugót a cső fölött helyezte el. A fegyverpiacon 1903-ban megjelent és katonai használatra is ajánlott 9 mm-es Browning-pisztoly helyretoló rugója viszont már a cső alatt helyezkedik el. 1906-ban az FN fegyvergyár egy 6,35 mm-es „mellényzseb”-pisztoly megje-lentetésével fokozta a Browning-pisztolyok iránti keresletet. Az 1910-ben 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott pisztolyoknál, valamint az 1922-ben némileg átszerkesztett maroklőfegyvereknél a helyretoló rugót már a cső vezette.

COLT Mivel a belga FN cég Browning személyén keresztül szoros üzleti és termelési kapcsolatban állt a hartfordi Colt-fegyvergyárral, mi sem volt természetesebb, minthogy az Egyesült Államokban is gyártottak Browning-pisztolyokat. Ezek azonban kisebbek és könnyebbek belga testvéreiknél. (Colt Pocket Modell Cal. .25, .32, .38.)

120. ábra

08. Pisztolyok.doc

Megjegyezzük, hogy se szeri, se száma azoknak a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztolyok-nak, amelyek az európai országok fegyvergyáraiból és a kereskedelmi cégek raktáraiból kerültek piac-ra a 20. században. Közöttük igen sok a Browning-utánzat, de nem kevés azoknak a száma sem, amelyek bár szerkezetileg hasonlóak a Browning-pisztolyokhoz, formai tervezésük más. Vannak ter-mészetesen sajátos szerkesztésű reteszeletlen súlyzáras, öntöltő maroklőfegyverek is.

2. Az öntölt ő pisztolyok gyártása

BELGIUM

A fegyverkészítés és a fegyverkereskedelem területén az FN mellett jelentős szerepet játszott még az 1866-ban alapított Anciens Etablissements Pieper (Liége) is, amely - mások mellett a kiváló minőségű Bayard forgó- és öntöltő pisztolyokat is gyártotta. Eléggé ismertek voltak Európában a Clement-pisztolyok is, amelyek 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel C. P. Clement liége-i gyárában készül-tek.

BAYARD Az eredeti Bayard-pisztolyok, bár reteszeletlen súlyzáras maroklőfegyverek, a Browning-rendszerű önvédelmi fegyverek szerkezetétől abban térnek el, hogy - a hátrafelé ható erő csillapítása céljából - a helyretoló rugón kívül ütköző rugójuk is van. A fegyverpiacon 1909-ben megjelent piszto-lyok 6,35, 7,65 és 9 mm-es űrmérettel készültek. Az 1923. és 1930. évi modellek - 6,35, 7,65 és 9 mm-es űrmérettel - Browning-utánzatok. PIEPER N. Pieper oly öntöltő, súlyzáras, önvédelmi pisztolyt is szerkesztett, amelynél a cső karbantar-tási célból egy retesz oldása után egy a csőre merőleges tengely körül billenthető. A pisztolyok soro-zatgyártása Belgiumban kezdődött 1907-ben, majd a steyri fegyvergyárban (Ausztria) folytatódott. Belga gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő önvédelmi pisztolyok még a következők: A. F. C. - 6,35 mm; Arva - 6,35 mm; Audax - 7,65 mm; Dictator - 6,35 mm; Durabel - 6,35 mm; F. D. Co. - 6,35 mm; Jiegeco - 6,35 mm; Lepage - 7,65 mm; Melior - 6,35 mm (106. kép); Mercury - 6,35 mm; Monobloc - 6,35 mm; Phoenix - 6,35 mm; Radium - 6,35 mm. BROWNING 1935M J. M. Browning egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig dolgozott pisztolyai tökéletesítésén. Utolsó találmányát 1927-ben jegyezték be a szabadalmak jegyzékébe. Browning most említett találmányának lényege: lövéskor a cső a szánnal együtt kb. 4-6 mm-t hátrasiklik, akkor a cső hátsó vége - miután a toldat lecsúszik a tok reteszelő gátjáról - lesüllyed, ugyanakkor meg is akad, mert a toldat horogrésze belekapaszkodik a reteszelő gátba. Eközben a cső bordázatai kibillennek a szán vájataiból; s a reteszelés megszűnik.

120. ábra

08. Pisztolyok.doc

A szán (a zár) azonban hátrafelé - ütközésig - tovább csúszik: összenyomja a helyretoló rugót, hátrafekteti a kakast, a kivető pedig kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt. Ütközés után a helyretoló rugó visszafelé (előre) taszítja a szánt, s amikor a zártömb a csőhöz érkezik, azt megtolja, visszaemeli a cső toldatát a reteszelő gátra, a cső bordázatai ismét belefeszülnek a szán vájataiba, s megtörténik a reteszelés. (A szán előresiklása közben a zártömb a töltényűrbe tolja a soron következő töltényt.) (120. ábra.) Az elsütő billentyű hátrahúzásakor az elcsattantó emelő lebillen a megfeszített kakas nyugaszából, a kakas előrecsap az ütőszegre s bekövetkezik az elsütés. Ilyen pisztolyokat 10 töltényes változatban már 1930-ban gyártott a belga Fabrique Natinale (Herstal), de a 13 töltényes, állítható irányzékkal szerelt pisztolyok tömeggyártására csak 1935-ben került sor. Ez a pisztoly 9 mm-es Parabellum űrmérettel készült el. A konstrukció annyira bevált, hogy kategóriájában napjaink ez az egyik legelterjedtebben alkalmazott szerkezeti kialakítás. (A pisztoly több mint ötven országban rendszeresítésre került a hadseregben, rendőrségnél ill. csendőrségnél.) Ezt a szerkezeti kialakítást alkalmazzák több ma is gyártás alatt lévő pisztolynál pl.: FP9, P9M, P9R, Cz75, Cz85, Jericho pisztolyok. Hasonló maroklőfegyvert rendszeresítettek a román hadseregben is 1938-ban. Attól kezdve, hogy Németország 1940-ben megszállta Belgiumot, a herstali fegyvergyárnak a fasiszta csapatok számára kellett termelnie a szóban forgó pisztolyokat. - Kanada, Nagy-Britannia, Kína és Görögország részére a kanadai J. Iglis Co. szállított 1935. évi Browning-rendszerű reteszelt öntöltő maroklőfegyve-reket.

NÉMETORSZÁG A XIX. század második felében mind több fegyvergyár szerzett hírnevet kiváló termékével. Ennek az a magyarázata, hogy a német militarizmusnak szükségszerűen érdeke volt a hadiipar gyors fejlesztése, s a hadfelszerelési program teljesítéséhez a kormányzat teljesen szabad kezet adott a tőkés vállalkozóknak. A tőkések közötti versenynek természetesen az lett a következménye, hogy - mint másutt is - a kisebb fegyverkészítő üzemeket a konkurencia elsorvasztotta, s ha azok mégis lé-tezni akartak, a nagy részvénytársaságok üzemágazatai lettek. A sömmerdai Dreyse-cég például - amelyet még a nevezetes gyútűs puska feltalálója alapított 1840-ben - 1889-ben részvénytársasággá alakult, majd 1901-ben a düsseldorfi Rheinische Metallwaren und Maschinenfabrik részévé vált.

Oberndorf a. Neckarban a Mauser fivérek létesítették 1872-ben azt a fegyverkészítő üzemet, amelyet korszerű szerszámgépekkel felszerelten főképpen puskák sorozatgyártására rendeztek be. Az ismert forgópisztolyok mellett 1896-ban jelent meg az első (reteszelt, katonai használatra ajánlott) ön-töltő Mauser-pisztoly, amely rövidesen az egész világon keresett maroklőfegyver lett. A cég 1897-ben a Deutsche Waffen- und Munitionswerke-vel egyesült.

Heinrich Ortgies német származású fegyverszerkesztő az első világháború végéig Belgiumban (Liége) élt. 1918-ban visszatért Németországba és Erfurtban megalapította az Ortgies & Co. céget, amelyet később a Deutsche Werke (A. G. Erfurt) vásárolt meg. A jelentősebb német fegyvergyárak közül csupán a Walther-cég volt képes önállóan létezni a második világháború végéig. Karl Walther puskaműves 1886-ban rendezett be magának Zella Mehlisben egy kis fegyverké-szítő műhelyt. Kezdetben csak egy inast foglalkoztatott, de 1908-ban az egyelőre még szerény üzem-ben már 15 munkás dolgozott. Akkor szerkesztette meg (egyik fiával és F. Pickerttel együtt) azt a 6,35 mm-es, reteszeletlen súlyzáras pisztolyt, amely a cég számára az érvényesülés első lépcsőfokát jelen-tette. 1914-ben került ki az üzemből a 4. modell, amely szerkezetileg az 1910. évi 3. modellel meg-egyező volt. (Az eltérések: hosszabb cső és nagyobb tárkapacitás.) A német hadsereg tisztjei ezt a pisztolyt az első világháború idején szolgálati fegyverként is használták. A hadsereg megrendelései nyomán a Zella Mehlis-i üzem az 1914-19XVII. években tekintélyes gyárrá fejlődött, újabb termékekkel jelent meg a piacon; a munkások száma 75-ről 500-ra, a szer-számgépeké 50-ről 750-re emelkedett.

Mivel az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés meghatározta a német hadsereg-ben használható szolgálati maroklőfegyverek típusát és mennyiségét, s az nem a Walther-pisztoly lett, a hírneves cég 1918 után jó ideig csak önvédelmi pisztolyokat gyártott és azzal jelentkezett a piacon.

08. Pisztolyok.doc

WALTHER

A Walther-cég valójában csak az 1929-ben megjelentetett PP jelzésű, rögzített csövű, retesze-letlen súlyzáras, öntöltő pisztollyal vívta ki a szakemberek, fegyveres testületek, fegyvergyűjtők elisme-rését (121. ábra). 1931-ben jelent meg a piacon a PPK jelzésű öntöltő pisztoly.

DREYSE Az 1907. évi 7,65 mm-es és az 1910. évi 9 mm-es reteszeletlen súlyzáras Dreyse-pisztolyok önvédelmi használatra készültek, s terjesztésükkel az első világháború előtt kizárólag csak a polgári kereskedelem foglalkozott. A 9 mm-es űrmérettel készült maroklőfegyvereket azonban a német tisztek szívesen használták a háborúban, elsősorban azért, mert a Parabellum-tölténnyel is tüzelt. (A patinás nevű pisztolyt Louis Schmeisser szerkesztette.) MAUSER A reteszeletlen Mauser öntöltő pisztolyok mechanizmusa lényegében a Browning-rendszerű pisztolyokéhoz hasonló. Az 1910. évi modell két (6,35 és 7,65 mm) űrmérettel készült. Ezeknél a cső alatt helyezkedik el a helyretoló rugó. (1918-ban, majd 1939-ben „mellényzseb”-pisztolyként is piacra került.) Az 1935-ben megjelentetett sajátságos külalakú, 7,65 mm-es HSc jelzésű pisztoly helyretoló rugóját a cső vezeti. SAUER A suhli Sauer & Sohn cég 1913-ban jelentkezett a fegyverpiacon saját szerkesztésű öntöltő pisztollyal. Ennek a pisztolynak továbbfejlesztett változatát 1930-ban rendőrségi használatra ajánlotta a cég. Majd O. Zehner mérnök - a Walther PP jelzésű pisztoly mechanizmusának figyelembevételével - az 1930. évi modellt tökéletesítette, s azt 1938-tól a hitleri SA-alakulatoknál, továbbá a Wehrmacht páncélos csapatainál s a légierőnél szolgálati maroklőfegyverként is használták. „Mellényzseb”-pisztolyt 1922-ben és 1928-ban jelentetett meg a cég. LANGENHAN A Zella Mehlis-i Langenhan Gewehreund Fahrradfabrik 1935-ig létezett, s 6,35 mm-es űrmé-rettel önvédelmi öntöltő pisztolyokat is gyártott. (A cég 1915-ben 7,65 mm-es FN-pisztolyokat is szállí-tott a német hadseregnek.) LIGNOSE „EINHAND” Witold Chylewsky 1910-1913 között „egykezes” reteszeletlen súlyzáras pisztolyt tervezett: a fegyver felhúzása és csőre töltése a billentyűformára alakított sátorvas hátrahúzásával történik. A sza-badalmat Th. Bergmann vásárolta meg, majd gyártására a berlini Lignose-cég szerzett jogot 1920-ban. A pisztoly 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel került a piacra.

121. ábra

08. Pisztolyok.doc

MENTA A pisztolyokat 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel August Menz (Suhl) üzeme gyártotta az első világháború idején és utána. További német gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: Beholla - 7,65 mm; Continental - 6,35 mm; DWM - 7,65 mm; Haenel - 6,35 mm; Helfricht - 6,35 mm; Jäger - 7,65 mm, Kobra - 6,35 mm; Kommer - 6,35 és 7,65 mm; Leonhardt - 7,65 mm; Mann - 6,35 és 7,65 mm; Ortgies - 6,35, 7,65 és 9 mm; Rheinmetall - 7,65 mm; Simson - 6,35 mm; Stern- 6,35 mm; Waldmann - 7,65 mm; Zehna - 6,35 mm; Stock - 7,65 mm . MAUSER 96M Az első röviden hátrasikló csövű, reteszelt, öntöltő maroklőfegyvert Paul Mauser szerkesztette 1894-ben. A pisztolyok tömeggyártása 1896-ban kezdődött Oberndorfban. P. Mauser eredetileg a német hadsereg részére tervezte a szóban forgó maroklőfegyvert, de annak rendszeresítésére a német hadseregben sohasem került sor; a „Mauser 96 -ot csupán a török fegyveres erők és az olasz haditengerészet használta szolgálati lőfegyverként. Ennek a ténynek látszó-lag ellentmond a valóság, hogy ugyanis a német hadsereg tisztjei és katonái körében elterjedten hasz-nálták a pisztolyt az első világháború idején. A hadsereg pisztolyaként tartották számon a fegyvert azért is, mert lőtávolságokra állítható irányzéka van, s a fából készült „hordtáskát” válltámaszként a pisztoly markolatára lehet erősíteni. Kétségtelen, hogy a Mauser-rendszerű reteszelt, öntöltő pisztoly nagyon kedvelt maroklőfegyver volt, utánzatait több országban (pl. Kína, Spanyolország) gyártották. Mauser a szekrénytárat nem a markolatban alakította ki, hanem az elsütő billentyű elé helyezte azt. A szekrénytár megtöltése töltőléc segítségével történik. A csövet a zárral a retesztömb kapcsolja össze. Lövéskor a cső és a zár kezdetben együtt halad hátrafelé (kb. 5 mm-t), ekkor a retesztömb lesüllyed, s a zár szabadon csúszhat tovább hátra. Majd az üres hüvely kivetése után a zárrugó a zárat ismét előretolja, felemeli a zártömböt, végbemegy a reteszelés, s a kakas feszített helyzetben marad (122. ábra).

122. ábra

08. Pisztolyok.doc

PARABELLUM (LUGER) A Parabellum elnevezésű öntöltő pisztolyoknál a cső és a zár között nincs merev reteszelés. Ennél a maroklőfegyvernél a csuklós karokkal szerelt zár tartja késleltetetten a töltényűrben a hüvelyt mindaddig, amíg a lövedék a csövet elhagyja. A lövéskor a cső néhány milliméternyi úton a zárral együtt hátrasiklik, megáll, majd a csuklósan kapcsolódó karok a tok falának ívelt részén haladva fel-emelkednek, megszűnik a zártömb kitámasztása s az szabadon haladhat tovább hátrafelé (123. ábra). A pisztoly működésének rendszere tulajdonképpen a német származású Hugo Borchardt mér-nök ötlete, aki az 1870-es években az amerikai Lee fegyvertechnikus munkatársa volt, majd az 1880-as években Budapesten élt s a fegyvergyár igazgatójaként tevékenykedett. Öntöltő pisztolyt szerkesz-tett, 1893-ban gyártási szerződést kötött a berlini Löwe-céggel, de pisztolya nem volt versenyképes a fegyverpiacon, csupán fegyvere mechanizmusának ötlete keltett feltűnést. Később Georg Luger mér-nök a Borchardt-pisztolyt átszerkesztette s alkalmas töltényt is tervezett hozzá. Természetesen addig, amíg a Parabellum-pisztoly a német fegyveres erők egységes szolgálati fegyvere lett, évek teltek el. Az 1900-ban első sorozatban, 11 mm-es űrmérettel gyártott öntöltő piszto-lyokat a kínai bokszerfelkelés leverésénél sietve ki is próbálták (1901). Az 1902. évi modellek már 9 mm-es űrmérettel készültek. Mindkét modellnek „markolatablaka” volt a tár tölténymennyiségének ellenőrzése céljából. Több év tapasztalata után végül 1904-ben a haditengerészetnél a hosszú csövű Parabellum-pisztolyt rendszeresítették („markolatablak” nélkül), de a szárazföldi csapatok csak 1908-ban kapták meg azt szolgálati fegyverként (P 08). 1934-ig a következő modellek láttak

napvilágot: 00, 02, 03, 04, 06, 08, 14, 17, 20, 22, 23, 24, 34 - 7,65 és 9 mm-es, .45-ös űrmérettel és 101,120, 127, 152, 203, 300 mm-es csőhosszal; gyártotta azokat a DWM, Mauser-, Simson-, Krieghoff fegyvergyár Németország, Svájc, USA, Anglia, Bulgária, Portugália, Hollandia, Oroszország, Törökország, Abesszínia, Perzsia, Venezuela, Ro-mánia, Svédország részére - polgári és katonai használatra egyaránt.

A 9 mm-es Parabellum-töltény lövedékének eredetileg vágott csúcsa volt. Amikor az első világ-háború kitörése után az antanthatalmak azt tiltott „dum-dum” -lövedéknek minősítették, a német lő-szergyárak áttértek az ogival alakú lövedékek gyár-tására.

A pisztolyokat és a töltényeket kezdetben csak a Deutsche Waffen- und Munitionsfabrik (Ber-lin - fedőneve: „Parabellum”) gyártotta, de később az erfurti fegyvergyár is részt vett a termelésben. A két fegyvergyárból hozzávetőlegesen kétmillió db P08 maroklőfegyver került ki az első világháború idején. A versailles-i békeszerződés csak százezer-nél alig valamivel több 9 mm-es Parabellum-pisztoly gyártását engedélyezte Németország számára. A termeléssel akkor a suhli Simson & Co. céget bízták meg, de az 1930-as évek elején már a Mauser Mű-vekben folytatódott a P 08 jelzésű, katonai maroklő-fegyverek tömeggyártása.

WALTHER P 38 Az 1930-as évek közepén megkezdődött a német haderő mennyiségi és minőségi fejlesztése. Jóllehet a villámháborúra való felkészülés programja elsősorban a páncélos csapatok és a légierő techni-kai felszerelésére összpontosult, biztosítani kellett a lövész- és egyéb alakulatok felfegyverzését is.

121. ábra

A PARABELLUM m űködésének elvi vázlata: a) lövés el őtti helyzet, b) lövés utáni pillanat (a cső a zárral együtt hátrasiklik), c) a csuklós

karok felemelkednek s a reteszelés megsz ű-

08. Pisztolyok.doc

Az utóbbival kapcsolatban megállapították, hogy a hadseregben addig rendszeresített P08 (Parabellum) maroklőfegyver elállítása eléggé költséges (egy pisztoly ára megközelítette az 1898. évi puska gyártási költségét). A Walther-cég ezért azt tervezte, hogy olcsóbb és a tömeggyártásra alkal-masabb katonai maroklőfegyverrel jelentkezik a hadfelszerelési hivatalnál. A cég először egy PP rendszerű de 9 mm űrméretű pisztolyt ajánlott a hadsereg számára („Militärpistole”), majd a 9 mm-es reteszelt „Armeepistole”-val jelentkezett. Később elkészült a HP („Heeres-pistole”) modell is. Végül a cég az 1938-ban elfogadott, reteszelt rendszerű, öntöltő pisztolyával aratott sikert, s a 9 mm-es katonai maroklőfegyvert a Zella Mehlisben levő Walther-gyár mellett több fegyvergyár (pl. Mauser Werke, Spree Werke) és számos kisebb üzem is termelte a német fegyveres erők számára.

A P 38 katonai öntöltő pisztoly szerkesztői a fegyver reteszelő mechanizmusának megtervezé-sénél a Browning 1935. évi modellnél alkalmazott „billenő”-rendszer ötletét hasznosították. De amíg a Browning 35-nél a cső hátsó vége a kireteszelés pillanatában billen le, a P 38-nál a cső csak tengely-irányban mozoghat (csúszhat előre-hátra). A reteszelést egy billenő retesztömb végzi, amely a cső alatt s az elsütő billentyű felett a tokban, a csőhöz csapos kötés nélkül illeszkedik. A reteszelő tömb fészkében, a cső alsó vastagítványában fel-, illetve lebillenhet (124. ábra). Reteszelt állapotban a rete-szelő tömb alsó nyúlványa rátámaszkodik a tok reteszelő gátjára, felső nyúlványa pedig belefeszül a zár megfelelő vájatába. Lövéskor a cső és a zár összekapcsoltan, röviden hátrasiklik, ekkor a retesze-lő tömb lecsúszik a reteszelő gátról, lebillen, felső nyúlványa pedig kiakad a zár reteszelő vájatából. A cső megáll s a zár ütközésig szabadon hátracsúszik. Az üres hüvely kivetése után a zárat a tok két oldalán felül szerelt zárrugók előretaszítják, s miután az nekiütközik a csőnek (a töltényűrbe egy töl-tényt tol), a reteszelő tömb felemelkedik a reteszelő gátra, s megtörténik a reteszelés.

1938-ban, miután Németország bekebelezte Ausztriát, feldarabolta Csehszlovákiát, a fasiszta vezetés mind több fémárugyárat vont be a fegyverkezési program végrehajtásába. Ennek titokban tartása érdekében a különféle cégeket betűkkel rejtjelezték, s csak a beavatottak tudták a „kódok” alapján megmondani, hogy a fegyverek (fegyveralkatrészek) a háború éveiben hol készültek Németor-szágban, Ausztriában, Csehszlovákiában, Magyarországon, Belgiumban, Dániában, Olaszországban, Svájcban, Romániában.

Példák: jkg= Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár, Budapest; jhv = Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár RT, Budapest; jua = Danuvia Fegyver- és Lőszer-gyár, Budapest. (V. Hogg ;,Die deutschen Pistolen und Revolver 1871-1945” c. könyve 115 gyár, üzem, cég betűjelölését ismerteti, amelyek mindegyike hadianyagot szállított a fasiszta haderő részére.)

124. ábra

08. Pisztolyok.doc

FRANCIAORSZÁG Amíg Belgiumban, Németországban és másutt Európában csak a XIX. század második felé-ben ment végbe a fegyverkészítő műhelyek, üzemek koncentrációja, Franciaországban már a napóle-oni időkben kialakultak azok a manufaktúrák, amelyek elsősorban a francia hadsereg fegyverszükség-letét voltak hivatottak biztosítani. A manufaktúrák (később állami fegyvergyárak) csak másodlagos feladatként szállítottak önvédelmi maroklőfegyvereket a polgári kereskedelem részére. MAB A MAB jelzetű, reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyokat, amelyet Franciaországban a Brow-ning-rendszer mechanizmusának figyelembevételével szerkesztettek, a Manufacture d’Armes Automatique de Bayonne gyártotta. A 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott MAB öntöltő pisztolyokat a francia fegyveres erők 1935-ig használták szolgálati maroklőfegyverként. (Készültek 6,35 mm-es MAB-pisztolyok is.) Továbbá francia gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: Chantecler - 6,35; Le Francais - 9 mm; Le Sans - 6,35 mm; Líbia - 6,35 mm; Marina - 7,65 mm; Peugeot - 6,35 mm; Prima - 6,35 mm; Rex - 6,35 mm; SE MAS - 7,65 mm; Le Toutacier - 6,35 mm; Unique - 7,65 mm (126. kép); Verney Carron - 6,35 mm; Triomphe Francaise - 6,35 mm. SPANYOLORSZÁG

A legtöbb Browning-utánzatú öntöltő pisztoly Spanyolországban készült és került kereskedelmi forgalomba. Ezek:

Alkar - 7,65 mm; Arizaga - 7,65 mm; Astra - 6,35 és 9 mm; Atlas - 6,35 és 9 mm; Azul - 6,35 mm; Bornedo - 6,35 mm; Boltun - 6,35 és 7,65 mm; Bufalo - 6,35 mm; Colon -7,65 mm; Colonial-6,35 mm; Continental - 6,35, 7,65 és 9 mm; Danton - 6,35 és 7,65 mm; Destroyer - 6,35 és 7,65 mm; Diana - 6,35 mm; Demon - 7,65 mm; Ebac - 6,35 mm; Express - 6,35 mm; Favorit - 6,35 mm; Gecado - 6,35 és 7,65 mm; Hispano - 6,35 mm; Jupiter - 6,35 mm; Kaba - 6,35 mm; Liberty - 6,35 mm; Lutetia - 6,35 mm; Marte - 6,35 mm; Martian - 6,35 és 7,65 mm; Merke - 6,35 mm; Minerva - 6,35 mm; Mondial - 6,35 mm; Mosser - 6,35 mm; Perfect - 6,35 mm; Pinkerton - 6,35 és 7,65 mm; Premier - 7,65 mm; Princeps - 6,35, 7,65 és 9 mm; Regent - 6,35 és 7,65 mm; Regina - 6,35 és 7,65 mm; Renard - 6,35 mm; Roland - 6,35 mm; Royal - 7,65 mm; Ruby - 6,35 és 7,65 mm; Self - 6,35 és 7,65 mm; Silesia - 6,35 mm; Stosel - 7,65 mm; Tatra - 6,35 mm; Thunder - 6,35 mm; Titanic - 7,65 mm; Union - 6,35 és 7,65 mm; Unique - 6,35 mm; Vesta - 7,65 mm; Victor - 6,35 és 7,65 mm; Victoria 6,35 és 7,65 mm; Vite - 7,65 mm; Walmann - 6,35, 7,65 és 9 mm; Ydeal - 6,35, 7,65 és 9 mm.

AUSZTRIA

Az osztrák steyri fegyvergyárat 1853-ban Josef Werndl alapította. 1869-ben a gyár részvény-társasággá alakult, s nem sokkal később megvásárolta a bécsi Fruwirth- és a freilandi Benz-üzemet. A gyár kezdetben csak puskákat szállított a hadseregnek, de később öntöltő pisztolyok gyártására is berendezkedett.

STEYR-PIEPER Miután a steyri gyár a belga Anciens Etablissements Pieper cégtől 1909-ben gyártási jogot

szerzett az 1907. évi önvédelmi maroklőfegyverek készítéséhez, a Liége-ben megkezdett termelés Steyrban folytatódott.

További osztrák gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztoly még: ÖWA - 6,35 mm.

ROTH Az osztrák magyar fegyveriparban dolgozó konstruktőrök egyikének-másikának nyilvánvalóan

a Mannlicher-puskánál alkalmazott szemölcsös reteszelési mód adta az ötletet a szintén szemölcsös reteszelésű öntöltő pisztoly megszerkesztéséhez. Először Georg Roth (Bécs) kapott szabadalmi elismerést reteszelt rendszerű öntöltő pisztoly forgalom-ba hozására (1894 – szerkesztette Karel Krnka)

A pisztoly lényeges részei: cső a zárhüvellyel és a helyretoló rugóval; a vezetőléc; zár a rugóval és az ütőszeggel; tok az elsütő berendezéssel. Reteszelt állapotban a zárfejen kialakított szemölcsök a

08. Pisztolyok.doc

zárhüvely belső vájatában helyezkednek el, a zártömb forgató csapja pedig a vezetőléc ferde kimunká-lásának alsó végébe illeszkedik bele. Lövéskor a cső a zártömbbel együtt - a töltényhüvely hosszánál valamivel nagyobb távolságon, tehát eléggé hosszan - halad hátrafelé; akkor a vezetőléc megakad.

A zártömb jobbra elfordul, a szemölcsök kiakadnak a zárhüvely vájatából, a reteszelés meg-szűnik, a helyretoló rugó pedig a csövet eredeti helyzetébe taszítja vissza.

Amikor a cső előremozgása befejeződik, a vezetőléc rögzítése is megszűnik - a zárrugó előre-tolja a zárat, a szemölcsök behatolnak a zárhüvely vájatába s a zár balra fordulásra kényszerítve ismét reteszelődik.

ROTH – SAUER Miután a Sauer & Sohn cég megszerezte a Roth-pisztoly gyártási jogát, az eredeti konstrukciót

némileg átalakították (pl. űrméretét 8 mm-ről 7,65 mm-re csökkentették); a hosszan hátrasikló csövű, reteszelt Roth-Sauer öntöltő pisztolyokat önvédelmi használatra a suhli fegyvergyár termelte.

ROTH-STEYR A steyri fegyvergyár konstruktőrei az 1900-as évek elején továbbfejlesztették a Roth-féle sza-

badalmat s megszületett a Roth-Steyr, rövid csőhátrasiklásos, reteszelt, öntöltő pisztoly, amelyet 1907-ben az osztrák-magyar hadseregben rendszeresítettek.

A cső vezető szemölcsei reteszelt állapotban a mozdulatlan zárófej ferde, a záró szemölcsök pedig az előre-hátra csúszó zárhüvely keresztirányú vájataiban helyezkednek el. Lövéskor először a zárófej ferde vájataiban haladó vezető szemölcsök a csövet 60°-os elfordulásra kényszerítik, s kb. 8 mm-nyire hátratolják, ekkor a zárószemölcsök a zárhüvely vájatába lépnek (a cső újabb 30°-os elfor-dulásra kényszerül), majd belecsúsznak a zárhüvely hosszanti hornyozatába; a reteszelés megszűnik, s a zár akadály nélkül csúszhat tovább hátrafelé. Ütközés után a cső alá szerelt helyretoló rugó előre-taszítja a zárt, a cső szemölcsei benyomulnak a zárhüvely és a zárófej vájataiba, a csövet alaphelyze-tébe visszafordítják, s megtörténik a reteszelés.

A zár előresiklását az ütőszeg is követi, de még mielőtt annak hegye a töltény csappantyújára üthetne, fennakad (előfeszített állapotba került), s csak az elsütő billentyű ismételt hátrahúzása közben feszül meg teljesen, szabadul fel, s üt előre.

STEYR A Roth-Steyr-pisztoly továbbfejlesztett változatát 1912-ben ugyancsak az osztrák magyar had-

seregben rendszeresítették. A reteszelés mechanizmusa lényegében azonos a Roth-Steyr-pisztolyéval.

Reteszelésnél a cső palástjából kiemelkedő szemölcsök a szán csavarirányosan kiképzett vá-jataiban helyezkednek el. A lövéskor hátrafelé mozgó szán a csövet magával húzza, s ugyanakkor elfordulásra kényszeríti; amikor a szemölcsök kicsúsznak a vájatokból, a cső hátrasiklása befejeződik, csak a szán (a zár) halad tovább ütközésig, majd a helyretoló rugó visszaállítja az eredeti, reteszelt helyzetet (közben újabb töltényt tol a töltényűrbe). (125. ábra.)

125. ábra

08. Pisztolyok.doc

MAGYARORSZÁG A magyarországi fegyvergyártás fejlődése sokáig lényegében az osztrák fegyverművesség

függvénye volt - politikailag és gazdaságilag egyaránt. Az Osztrák Magyar Monarchia létrejötte után a magyar kormány felkérésére J. Werndl, a honvédcsapatok fegyverszükségletének biztosítása céljából, Budapesten is fegyverkészítő üzemet létesített. Néhány évvel később azonban a steyri részvénytársa-ság felszámolta magyarországi fiókgyárát, s még a gépeket is leszereltette.

1887-ben a magyar kormány a bécsi Union Bank pénzügyi támogatásával kísérletet tett saját fegyvergyár alapítására. A gyár gépi felszerelését, a gyártási folyamatok megszervezését a berlini Löwe-cég vállalta. A termelésnek 1889-ben kellett volna elkezdődnie, de a vállalkozás pénzügyi csőd-be került. Ezt követően, 1891-ben a Löwe-cég részvényeivel és az Ipari és Kereskedelmi Bank tökéjé-vel létrejött a budapesti Fegyver- és Gépgyár RT s a fegyvergyártó üzemágazat 1897-ben megkezdte a termelést. A gyár, amellett, hogy puskákat, karabélyokat és katonai maroklőfegyvereket szállított az osztrák magyar közös hadsereg és a magyar honvédség részére, saját (Frommer) szerkesztésű rete-szelt pisztolyaival csakhamar ismertté vált.

FROMMER 1910

Frommer Rudolf (1868-1936) a budapesti Kereskedelmi Akadémia elvégzése után tőzsdei al-kalmazott lett, majd az Ipari és Kereskedelmi Banknál helyezkedett el. 1891-ben került a budapesti Fegyver- és Gépgyár RT-hoz s ott kiváló szervező képessége révén hamarosan cégvezetői (1896), később (1904) igazgatói rangra emelkedett. 1910-ben már az igazgatóság tagja, 1935-ben pedig ve-zérigazgatóként hagyta abba aktív pályafutását.

Frommer, aki céltudatos gazdasági vezető hírében állott, gyakran törte fejét technikai újításo-kon. Műszaki képzettség hiányában elképzeléseit a gyár mérnökeinek segítségével valósította meg.

1935-ig 65 db Frommer-találmányt jegyeztek be Magyarországon a szabadalmak jegyzékébe. „Önműködően felhúzható és töltő, valamint biztonsági szerkezet lőfegyverek számára 1900”, „Önműködő lőfegyver, mozgó csővel - 1902”; „Elcsattantó készülék -1909 ; „Önműködő biztosító lőfegyverek számára - 1910”; „Önműködő lőfegyver [gépfegyver, géplöveg] - 1910”; „Önműködő lőfegyver, mozgó csővel - 1913”.) Az 1912. évi STOP-pisztoly megszerkesztése után, főképpen az első világháborút követő

években, érdeklődése a vadász- és a sportlőfegyverek fejlesztésének lehetőségei felé fordult. Frommer az 1901. évi 7,65 mm-es pisztolyának megszerkesztésénél szintén K. Krnka talál-

mányának alapötletét hasznosította. Mivel a fegyver mechanizmusa lényegében a Roth-féle pisztolyé-val azonos, a maroklőfegyvert gyakran Roth-Frommer néven említik. A fegyver többszöri átszerkesztése után jelent meg az a hosszan hátrasikló csövű Frommer-pisztoly, amelyet 1910-ben a magyar határrendőrségnél és csendőrségnél szolgálati maroklőfegyver-ként rendszeresítettek. Lövéskor a csővel három szemölccsel mereven reteszelt zár hosszan hátrasik-lik, majd a zár megakad; ekkor a szemölcsös zárfej elfordul, megszűnik a reteszelés, a cső előresza-lad (közben a kivető kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt); amikor a cső megáll, a zárakasztó lebillen, a zár előresiklik (közben tölt); majd a szemölcsös zárfej behatol a csőhüvely belső vájatába, ott elfordul s megtörténik a reteszelés. Az elsütő billentyű hátrahúzásakor megszűnik a kakas feszítettsége, s miu-tán az ráüt az ütőszeg kiálló végére, a lövés megismétlődik. Mivel azonban az elsütő berendezés mar-kolatbiztosítóval szerelt, a lövésnél a lövésznek az elsütő billentyű meghúzásával egyidejűleg tenyeré-vel a markolatbiztosítót is meg kell nyomnia. Az utolsó töltény kilövése után a zár nyitva marad, ha pedig a tokfedélen át kiemelkedő gombot lenyomjuk (a zárakasztót lebillentjük), a zár előrecsúszik.

A Fegyver- és Gépgyárnak abban az időben megjelent propagandafüzete („A 7,65 mm-es ön-működő Frommer-pisztoly”) felsorolja a korszerű öntöltő pisztolyokkal szemben támasztott követelmé-nyeket: „reteszelt, könnyű, lapos, szerszám igénybevétele nélkül szétszedhető, kakasos, alulról tölthető markolattáras legyen és önműködő biztosítóval rendelkezzen. Mindezen követelményeknek valameny-nyi mind ez ideig a piacra került maroklőfegyver közül összehasonlíthatatlanul a legteljesebb mérték-ben az önműködő Frommer pisztoly felel meg” - mondja a tájékoztató.

Mivel az első világháborút követő trianoni békeszerződésben engedélyezett csekély létszámú hadsereg pisztolyokkal való ellátása egyáltalán nem merítette ki a fegyvergyár üzemágazati termelő kapacitását, a cég Frommer javaslatára egy Browning-rendszerű „mellényzseb”-pisztollyal kereste érvényesülését a nemzetközi fegyverpiacon. Az 1920-as évek elején jelent meg a Frommer-Liliput.

08. Pisztolyok.doc

FROMMER STOP – FROMMER BABY A Frommer-féle 1912. évi (19XIX. évi modell-

ként is ismert) 7,65 és 9 mm-es „Stop” öntöltő piszto-lyoknál is a cső (a zárral együtt) hosszan siklik hátra. (127. ábra) A pisztoly mechanizmusa az 1910. évi modell műkö-désével teljesen megegyező, szerkezete mégis eltérő, mert a „Stop”-pisztolynak kettős osztású köpenye van: alul a cső és a zár, felül pedig a cső- és a zárrugó helyezkedik el. A Frommer Stop-pisztoly szerkezetével és működésével teljesen megegyező a 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott Frommer Baby. S bár a Frommer-féle pisztolyok az időben Ausztria-Magyarországon kedvelt önvédelmi maroklőfegyverek voltak, világszerte csak kevésbé terjedtek el. A részvénytársaság az első világháború után egyesült a Fémáru Gyárral s új nevet vett fel: Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár RT. A magyar honvédség 1929-ig a gyár által termelt Frommer-féle öntöltő pisz-tolyokat használt szolgálati maroklőfegyverként.

FÉG 1929 Néhány évvel később, 1929-ben - a Frommer-

Liliputhoz hasonló - 9 mm-es űrmérettel gyártott öntöl-tő pisztolyt rendszeresítettek a magyar honvédségben (124. ábra). Ez a reteszeletlen súlyzáras maroklőfegy-ver abban tér el a szokványos Browning-rendszerű pisztolyoktól, hogy zárhengere és markolatbiztosítója van. Az ütőszeget is magába foglaló zárhengert csa-varmenetes „szánsisak” kapcsolja a szán hátsó végé-hez. (Helyretoló rugó a cső alatt.)

127. ábra

A FROMMER STOP működésének elvi váz-lata: a) lövés utáni pillanat, b) el őresiklik a cső (a zárhüvellyel), c) lövés el őtti reteszelt

helyzet

126. ábra

08. Pisztolyok.doc

FÉG 1937 Az a 9 mm-es űrmérettel gyártott katonai pisztoly, amelyet 1937-ben adtak ki a magyar hon-

védség részére, szintén Browning-rendszerű. Ennél a fegyvernél már a szán hátsó végét zártömbsze-rűen alakították ki, de a markolatbiztosító és a helyretoló rugó még az 1929. évi pisztolyéval azonos. 1941 elején Németország 50 ezer db 1937 M öntöltő katonai pisztolyt rendelt a budapesti fegyvergyár-tól, azzal a meghagyással, hogy a maroklőfegyverek űrmérete 7,65 mm legyen. A gyár a megrendelést 1942 februárjáig teljesítette.

FÉG 1948(R) 1945 után, a felszabadulást követő években a budapesti Fegyver- és Gépgyár N. V. egy ideig

csak vadász- és sportpuskákat gyártott, majd licenc alapján „TT” pisztolyokat is szállított a Magyar Néphadsereg számára.

A FÉG lőfegyvereket gyártó üzemegysége 1948 után 7,65 mm-es űrmérettel Walther PP rend-szerű pisztollyal jelentkezett, amely a magyar rendőrség szolgálati fegyvere lett.

PA-63. A Magyar Néphadsereg 1963-ban szintén Walther PP rendszerű reteszeletlen súlyzáras öntöl-

tő szolgálati pisztolyt kapott. A fegyver súlyának csökkentése céljából a pisztoly tokja alumíniumból készült. A fegyver bal oldali markolathéján a lövész hüvelykujjának részére támaszt alakítottak ki.

A budapesti fegyvergyár termékeinek kiválóságáról, minőségéről a külföldön megjelenő szak-lapok és prospektusok is elismerően szólnak. A gyártás idején keresettek voltak például a Tokagypt és a Walam-pisztolyok.

A VOLT SZOVJETUNIÓ Szovjetunió fegyvergyárai közül a tulai a leghíresebb, amelyet még I. (Nagy) Péter cár uralko-

dásának idején alapítottak. Az 1890-es években a gyár már 8-9000 munkást foglalkoztatott s évente 270 ezer db Mossin-Nagant-féle középágytáras ismétlőpuskát gyártott. A Nagant-forgópisztolyokat szintén a tulai fegyvergyár állította elő.

A Szovjetunióban az öntöltő pisztolyok szerkesztésével csak 1920-ban kezdtek behatóan fog-lalkozni. Először Sz. A. Korovin szerkesztett egy 7,65 mm-es rövid csőhátrasikló, reteszelt öntöltő pisz-tolyt (1923), de annak a hadseregben való rendszeresítésére nem került sor. Az öntöltő pisztoly tökéle-tesítésének munkájába később Sz. A. Priluckij és F. T. Tokarev is bekapcsolódott. A Korovin-, Priluckij-, Tokarev-, Walther-, Parabellum- és Browning-féle pisztolyokkal 1930 nyarán megtartott, összehasonlító próbalövészeten a választás a rövid csőhátrasikló rendszerű, reteszelt Tokarev-pisztolyra esett; szolgálati maroklőfegyverként ezt rendszeresítették a Vörös Hadseregben. A sorozat-gyártás megkezdése után az eredeti konstrukciót (1933 M 7,62 mm-es TT pisztoly) némileg megvál-toztatták. A második. világháború idején az ismert dobtáras PPS és ívtáras PPSZ géppisztolyok is ennek a maroklőfegyvernek a töltényével tüzeltek.

Jóllehet a TT-pisztolyok kedvelt maroklőfegyverek voltak, a szovjet hadsereg fegyverzeti bi-zottsága - harctéri tapasztalatokra való hivatkozással -1945-ben új öntöltő pisztoly megszerkesztésére hirdetett pályázatot.

A pályázati felhívásra több ismert fegyverkonstruktőr (F. V. Tokarev, Sz. G. Szimonov, Sz. A. Korovin, P. V. Vojevogyin, I. I. Rakov, N. F. Makarov) jelentkezett saját tervezésű pisztolyával. Az ösz-szehasonlító lövészeten a 9 mm-es Makarov-pisztoly bizonyult a legjobbnak, s a szovjet hadsereg szolgálati fegyvere lett (APM).

Az APM-pisztoly szerkezete és kezelése egyszerű, kisebb és könnyebb a TT pisztolynál. Mivel a fegyver csöve rögzített, lőszabatossága nagyon kedvező, 9 mm-es lövedéke pedig a pisztoly hatá-sosságát növeli.

Az ugyanakkor elfogadott 9 mm-es Sztecskin-pisztoly (APSZ) sorozatlövésre is alkalmas lő-fegyver, ezért a markolatához tusaként használható válltámaszt lehet kapcsolni. Találati pontossága egyes lövésnél a 150 m-es, sorozatlövésnél (válltámasszal) a 100 m-es lőtávolságon belül kiváló.

TOKAREV Fjodor Vasziljevics Tokarev – a Magyarországon is jól ismert TT-pisztoly konstruktőre – miután

elvégezte a novocserkasszki katonai ipari iskolát, fegyvermester lett, s az egyik kozák ezred fegyver-műhelyének vezetését bízták rá. A fegyvertechnikai ismeretek magasabb fokon való elsajátítása után fegyverszerkesztőként tevékenykedett. Első találmánya öntöltő puska volt. 1917. után Tokarevet a tulai fegyvergyár technikai vezetőjévé nevezték ki.

08. Pisztolyok.doc

Tokarev 1930-ban fejezte be a Browning-rendszerű 7,62 mm-es TT (Tula-Tokarev), rövid cső-hátrasiklásos, reteszelt öntöltő pisztoly megszerkesztését, amelyet 1933-ban szolgálati maroklőfegy-verként a szovjet fegyveres erőknél rendszeresítettek.

Ezt az öntöltő pisztolyt használta a Magyar Néphadsereg is 1948-tól 1963-ig. A VOLT CSEHSZLOVÁKIA Csehországnak történelmi hagyományai vannak a fegyvergyártásban. A XIX. század végén a

steyri fegyvergyár mellett a vejprtyi és prágai üzemegységek is jelentős feladatot láttak el az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének a felfegyverzésében. A prágai fegyvergyárban rögtön az első világ-háború befejezése – az osztrák és magyar hadiüzemekben tevékenykedő jól képzett konstruktőrök, szakemberek hazatérése – után megkezdődött a 6,35 és 7,65 mm-es űrméretű öntöltő pisztolyok gyár-tása. Az 1919 márciusában létrehozott brnói fegyvergyár is hamarosan megkezdte a termelést, továb-bá a plzeni Skoda-művek is. (Innen később a könnyűfegyvereket gyártó üzemegységet Strakonicébe helyezték.)

A csehszlovák gyártású önvédelmi öntöltő maroklőfegyverek - amelyeket Kalec, Rolcik, Nyska, Kratochwil, Dusek, Tomiska, Holek és mások szerkesztettek - többségükben reteszeletlen súlyzáras, Browning-rendszerű pisztolyok.

ZBROJOVKA

A reteszeletlen súlyzáras Zbrojovka-család első tagja 1927-ben került ki a gyárból. A 7,65 mm-es űrmérettel készült öntöltő pisztoly technikai rendszerét Fr. Myska az 1903. évi Browning, az 1910. évi Mauser és az 1924. évben a hadseregben rendszeresített Zbrojovka-pisztoly szerkezeti elemeinek felhasználásával dolgozta ki. A csövet egy közbeiktatott retesztömb kapcsolja a tokhoz.

A második (szintén Fr. Myska szerkesztette) pisztoly 6,35 mm-es űrmérettel 1936-ban jelent meg a piacon. Hozzá hasonló az 1945. évi modell, amelyet J. Kratochwil szerkesztett. A cső egyszerű vájatos illesztéssel kapcsolódik a tokhoz.

A strakonici gyáregység az 1924. évi modell helyett 1938-ban egy 9 mm-es reteszeletlen súly-záras, öntöltő katonai pisztoly gyártását kezdte el (szerkesztette Fr. Myska). A csövet elöl egy csap-szeg kapcsolja össze a tokkal, úgy, hogy a szán leemelése után a cső előre felbillenthető. Ezt a mo-dellt Csehszlovákia német megszállása után a fasiszta csapatok - az 1927. évi modellel együtt - szol-gálati maroklőfegyverként is használták a második világháború idején.

További csehszlovák gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő pisztolyok még: DUO - 6,35 mm; Fox - 6,35 mm; Ideal - 6,35 mm; Jaga - 6,35 mm; Mars - 6,35 és 7,65 mm; Niva - 6,35 mm; Perla - 6,35 mm; Praga - 6,35 és 7,65 mm; PZK - 6,35 mm; Singer- 6,35 mm; Slavia - 6,35 mm.

ZBROJOVKA 1924 A csehszlovák hadsereg részére szerkesztett Zbrojovka 1924 maroklőfegyver zároló rendsze-

re nagymértékben hasonló a Steyr-pisztoly reteszelési módjához. A tok alsó teknőjében (az elsütő billentyű felett) helyezkedik el a zártömb, amelynek homorúan

kiképzett felső síkjában ferde vájatok vannak. Reteszelt helyzetben a cső szemölcsei a zártömb vája-taiban kapaszkodnak meg. Lövéskor a fegyverből kirepülő lövedék a csövet jobbra elfordítja, eközben a szemölcsök a zártömb ferde vájataiban haladva a csövet néhány mm-rel hátratolják, s amikor a szemölcsök elérik a szán hosszanti hornyozatát, a cső megáll, a szán pedig (a zárral együtt) akadályta-lanul csúszik tovább hátrafelé.

NAGY BRITANNIA (ANGLIA) Angliában London és Birmingham volt a fegyverkészítés központja. WEBLEY & SCOTT A birminghami Webley & Scott cég először 1905-ben (majd 1906-ban és 1909-ben) jelent meg

reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztollyal a fegyverpiacon. Ezeknél a pisztolyoknál a markolatban elhe-lyezett kétágú lemezrugó szorító ereje végzi a zár hátrasiklásának a késleltetését. Az 1905. évi modell (.32, .38) szerkesztője W. J. Whiting. Az 1906. évi modell három űrméret-tel készült (.25, .32; .38) külső kakassal; az 1909. évi modell belsőkakasos pisztoly (.25, szerkesztette J. Carter).

08. Pisztolyok.doc

A Webley & Scott cég reteszelt öntöltő pisztollyal először 1904-ben jelentkezett a fegyverpia-con. A reteszelt rendszerű maroklőfegyverekkel szemben kezdetben sok kifogás merült fel, majd a továbbfejlesztett pisztolyokat 1910-ben a haditengerészetnél, 1914-ben a szárazföldi csapatoknál rendszeresítették.

A .455 űrmérettel készült katonai Webley & Scott-pisztolyok rövid hátrasikló csövű maroklő-fegyverek. Reteszelt helyzetben a cső hasábszerű hátsó végénél kétoldalt kialakított ferde bordázatok a tok megfelelő vájataiban helyezkednek el, s a szán (a zártömbbel) a cső kiemelkedő toldalékába felül kapaszkodik be (50. ábra).

Lövéskor a hátramozduló szán (zár) a csövet is hátrahúzza, ez utóbbi rövid út megtétele után lesüllyed a tokba, megszűnik a csőtoldalék és a szán kapcsolata, s a zár akadálytalanul hátracsúszhat. Ennél a fegyvernél a szánt, illetve a zárat reteszelő helyzetbe egy „U” alakú laprugó a zárral összekap-csolt egykarú emelőnek támaszkodva taszítja vissza. A pisztolynak markolatbiztosítója van.

EGYESÜLT ÁLLAMOK Három nagy fegyvergyártó cég uralta maroklőfegyvereivel a piacot: a hartfordi Colt, a

springfieldi Smith & Wesson és az uticai Savage. SAVAGE A Savage-cég első öntöltő pisztolyát E. H. Searle szerkesztette 1906-ban (.45). Ezt követte a

többi modell (1907., 19XV., 19XVII. évi) külső vagy belső kakassal, .32 és .38 kaliberrel. A szakemberek körében eléggé vitatott téma, hogy a Savage öntöltő pisztolyokat melyik - a reteszelt vagy nem reteszelt - rendszerbe kell besorolni. A szabadalom a Savage-pisztolyokat reteszelt rendszerű, öntöltő maroklőfegyvernek minősíti. Ez annyiban igaz, hogy a cső hátsó végén kialakított bordázat valóban belekapcsolódik a záróhüvely megfelelő vájatába - valóban létezik reteszelés. Lövéskor a huzagolt csőben előrehaladó lövedék a csövet szükségszerűen elfordulásra kény-szeríti, a cső bordázata kifordul a záróhüvely vájatából, a reteszelés megszűnik, a zár hátrasiklik a csőköpenyben. A töltényűr idő előtti felnyitását tulajdonképpen a cső és a zár bajonettszerű kötésénél bekövetkező súrlódás (mint mozgásfékező erő késlelteti a lövés pillanatában. Ez a reteszelési mód azonban csak akkor lehet tökéletes, ha a pisztoly megfelelő lőszert tüzel - ellenkező esetben a zár vagy idő előtt nyit (ha a lőporgázok feszítőereje túlságosan nagy), vagy a fegyver „befullad” (ha a lő-porgázok feszítőereje elégtelen s az nem képes a súrlódó erőt leküzdeni).

COLT (BROWNING) A reteszelés egyik legáltalánosabban elterjedt változata Browning konstrukciójában realizáló-

dott a 20. század elején. Lényege: reteszelt állapotban a cső felső gerincén harántirányban kialakított bordázatok belefeszülnek a csőköpeny (a szán) vájataiba, következésképpen lövéskor a hátrasikló szán (melynek hátsó vége egyben a zár) a csövet is addig hátrahúzza, amíg a tokhoz kapcsolt kengyel a cső hátsó végét lebillenti (128. ábra). Ekkor a cső bordázatai kiszabadulnak a szán vájataiból, véget ér a cső hátrasiklása, s csak a szán csúszik ütközésig tovább, közben a hüvelyvonó a töltényűrből kihúzza, a hüvelykivető pedig kilöki a pisztolyból az üres hüvelyt. Utána a helyretoló rugó előretaszítja a szánt, amely a csőhöz érkezve felemeli azt, megtörténik a reteszelés, s a kakas feszített helyzetben marad. Az elsütő billentyű ismételt hátrahúzásakor a kakas előrecsap az ütőszegre, s ez utóbbi ráüt –az előzőleg a töltényűrbe tolt új– töltény csappantyújára. (Az ismert lövés-ürítés-töltés folyamata ismét-lődik.)

Ezt a Browning-pisztolyt a Colt-gyár gyártotta, s 1911-ben rendszeresítették az Egyesült Álla-

mok hadseregében (Governement Modell 1911). Browning már 1897-ben megszerkesztette első reteszelt öntöltő pisztolyát (Colt Sporting Mo-

dell 1897), ennek a pisztolynak a csövét azonban még két kengyel mozgatta a reteszelésnél (egyik elöl, másik hátul).

Az első modellt a többi követte (1900, 1902, 1903, 1905, 1908), ezek azonban csak néhány al-

katrész, forma, űrméret tekintetében különböztek egymástól - a mechanizmus lényege nem változott. A pisztolyok töltényét is Browning tervezte (.38 ACP, .45 ACP). Az említett pisztolyokat kezdet-

ben kizárólag polgári, önvédelmi használatra gyártották Hartfordban. Az 1905. évi .45 modell megjele-nése után azonban az Egyesült Államok hadfelszerelési bizottsága már élénken érdeklődött az öntöltő pisztoly iránt s hamarosan (1907-ben) tanulmányozni kezdték annak hadihasználhatóságát.

08. Pisztolyok.doc

A Colt-Browning-pisztolynak az 1906. évi Savage öntöltő pisztollyal szemben kellett előnyeit bi-zonyítania. A több éves programot a Colt-Browning teljesítette sikeresebben. Ez idő alatt Browning tovább tökéletesítette a pisztoly szerkezetét: a reteszelés mechanizmusához már csak egy (hátsó) kengyelt használt.

A pisztolyt 1921-ben javították s az újat 1911A1 elnevezéssel az Egyesült Államok hadsereg-ében maroklőfegyverként rendszeresítették.

A Colt-pisztoly egyszerű szerkezete, biztonságos működése az egész világon felkeltette a fegyverszakértők érdeklődését s később mások is szerkesztettek, máshol is gyártottak hasonló katonai pisztolyokat. Ilyen többek között a szovjet Tokarev, a lengyel Radom, a francia SACM, továbbá a spa-nyol Star, a mexikói Obregon, az argentin Hafdasa.

Az elmúlt másfél évszázad alatt az ismertetett (vagy csak említett) forgó- és öntöltő pisztolyo-kon kívül még igen sok hozzájuk hasonló vagy másféle maroklőfegyver látott napvilágot. (Turbiaux, Reform, Bär, Bittner, Biedermann stb.) Ezek bemutatása bizonyosan felkeltené a különlegességek iránt vonzódó olvasók érdeklődését, de megismerésükkel a pisztolyok fejlődésének fő iránya, útja és történetisége nem rajzolódnék ki élesebben.

S mivel a jegyzetnek nem célja, hogy a fegyvergyűjtők katalógusa legyen, ezért a benne leírtak főképpen a maroklőfegyverek legfontosabb szerkesztési elveiről, lehetőségeiről, módozatairól szólnak, s elsősorban a fegyverek mechanizmusának lényegére hívják fel az olvasók figyelmét. Mégis, úgy érezzük, nem lesz felesleges, ha a forgó- és öntöltő pisztolyok bizonyos alkatrészeiről, azok működé-séről ejtünk néhány szót.

8. A pisztolyok szerkezetével, m űködésével kapcsolatos fogalmak és eszközök

TÖLTÉS ÉS ÜRÍTÉS Az elöltöltő csappantyús forgópisztolyok megtöltése (a lövőszernek a henger furataiba való be-

szorítása) a csőhöz szerelt töltővessző segítségével történt. (Bár az 1836. évi Colt-forgópisztolynál még hiányzik a töltővessző, a haditapasztalatok a neves szerkesztőt mégis arra figyelmeztették, hogy a későbbi modelleknél alkalmazzon töltővesszőt.)

A fel-, le- vagy oldalra billenő hengerrel szerelt hátultöltő revolverek (Smith & Wesson, Colt,

Bayard, Lebel, Webley, Mauser 1878, Webley-Fosbery) megtöltése nem jelentett különösebb nehéz-séget a lövész számára, mert a henger kibillentésével valamennyi töltényfurat szabaddá válik. Egyes

128. ábra

1. Cső; 2. kengyel

08. Pisztolyok.doc

forgópisztolyok megtöltése (amelyek perem nélküli töltényt használnak - pl. Colt, Smith & Wesson) töltőkoszorúval történik (129. ábra).

Körülményesebb művelet azoknak a forgópisztolyoknak a megtöltése (Lefaucheux, Chamelot-

Delvigne, Glisenti, Gasser, „Reichs-revolver” stb.), amelyeknél a henger a tokból nem billenthető ki. Ezek megtöltésénél a lövész először a tölténycsapót nyitja ki, majd a kakast kissé hátrafeszítetten tartva, ujjaival úgy fordítja a hengert, hogy egy-egy üres töltényfurat a töltéshez szabaddá váljék. A henger valamennyi töltényfuratának egyenkénti megtöltése után a lövész előreengedi a kakast, zárja a töltőcsapót, s a forgópisztoly lövéshez kész. Ezeknél a revolvereknél az üres hüvelyeket - a töltőcsapó kinyitása után s a henger fordítása közben a cső mellé szerelt ürítővesszővel kell a töltényfuratokból egyenként kilökdösni.

A fel-, illetve lebillenő csövű forgópisztolyoknál az önműködő hüvelykivető koszorú távolítja el a hengerből az üres hüvelyeket. (A cső teljes, ütközésig való lebillentése után a hüvelykivető koszorú visszaugrik alaphelyzetébe, s a henger újra tölthető.) Az oldalra billenő hengerrel szerelt revolvereknél is az üres hüvelyeket a hüvelykivető koszorú távolítja el a fegyverből, de nem önműködően, hanem azáltal, hogy a lövész a kivetőtengely rúdját hátratolja.

Az öntöltő pisztolyok töltényei doboz- vagy szekrénytárban vannak. A szekrénytár megtöltése töltőléc segítségével történik. A tárakban csak meghatározott mennyiségű töltény helyezhető el (tárka-pacitás). A csőre töltésnél a lövész hátrahúzza a szánt s miután elengedi azt, az előresikló zár a cső töltényűrébe tol egy töltényt.

A pisztoly lövéshez kész. ELSÜTŐ BERENDEZÉS A forgó- és öntöltő pisztolyok elsütő berendezése a tokban, illetve a zárban van (elsütő billen-

tyű, feszítő rugók, emelők, kengyelek, csapok). Legkevesebb alkatrésze a kakasfeszítésű, single action–egyszeres működésű forgópisztoly elsütő berendezésének van.

A billentyü-kakasfeszítésű, double action–kettős működésű revolverek elsütő berendezése már bonyolultabb, de a legfontosabb alkatrészek hozzávetőlegesen azonosak a kakasfeszítésű forgó-pisztolyokéval. Az öntöltő pisztoly elsütő berendezése a forgópisztoly elsütő berendezésétől lényegesen eltér. Akad-nak egészen egyszerűek is, de jelentős azoknak a száma, amelyeknek hibátlan működését több, pon-tosan méretezett és megmunkált alkatrész biztosítja. A mechanizmus lényege: az elsütő billentyű hátra húzásakor a hozzá illeszkedő elsütő lap (kar) az elsütő emelőt tengelye körül elfordítja, ekkor az elsütő emelő nyúlványa kicsúszik a feszített kakas (vagy ütőszeg) nyugaszából, s utána a kakas (vagy ütő-szeg) a feszítő rugó nyomására előrecsap. Nem ennyire egyszerű azoknak az öntöltő pisztolyoknak az elsütő berendezése, amelyeket markolatbiztosítóval is elláttak pl.: Colt1911 és a Frommer pisztolyok.

129. ábra

08. Pisztolyok.doc

ELSÜTÉS A forgó- és öntöltő pisztolyok elsütésének több változata ismeretes:

1. külső kakas - lapos kakasfejjel (elöltöltő csappantyús revolverek, Lefaucheux-forgópisztolyok);

2. külső kakas - gyúszeggel (a hátultöltő forgópisztolyok általában, Mannlicher 1894 öntöltő pisztoly);

3. belső kakas - gyúszeggel (Schwarzlose 1908); 4. külső kakas - ütőszeggel (pl. Beretta, Browning 1935, Colt 1911, Frommer, Mannlicher,

Mauser 1896, Radom, Savage 1910, Steyr 1912, Tokarev 1933, Walther PP, Walther P 38, Zbrojovka 1927, 1938., valamint a Rast-Gasser-forgópisztoly);

5. belső kakas - ütőszeggel (pl. Browning 1903, Sauer); 9. ütőszeg - kakas nélkül (a legtöbb önvédelmi öntöltő pisztoly); 10. ütőszeg feszítésű (újabb típusú szerkezetek pl.: Glock pisztolyok).

BIZTOSÍTÁS Amikor a pisztoly töltve (töltény a csőben) van, de a fegyverrel nem akarunk lőni, célszerű a

fegyver biztosítása. A biztosító berendezés (rendszerint egy megfelelően kialakított és elfordítható csapszeg) nem teszi lehetővé a pisztolynak a lövész akaratától független (véletlen) elsülését kialakítá-sától függően megakadályozza a kakas előrecsapódását, az ütőszeg előreugrását, a zár felhúzását. Különösen fontos a „revolverezni képes” öntöltő pisztolyok biztosítása.

Vannak olyan öntöltő pisztolyok, amelyeknek nincs biztosító berendezésük. Ezeknél a kakas lassú, óvatos előreengedésével lehetséges a fegyver biztosítása; lövéshez nem szükséges a szán hátrahúzása, csak a kakast kell hátrafeszíteni (pl.: TT pisztoly).

Az önműködő, marokbiztosítóval szerelt öntöltő pisztolyoknál a külön biztosító berendezés rendszerint hiányzik(pl.: Frommer pisztolyok).

CÉLZÓ BERENDEZÉSEK A kifejezetten önvédelmi használatra készített öntöltő, általában a „mellényzseb”- és a „zseb”-

pisztolyoknak gyakran semmiféle irányzó-berendezésük (célgömb, nézőke) nincs, a célzáshoz csupán a cső, illetve a szán felső gerincvonala nyújt némi segítséget. A nagyobb méretű, az ún. „táska”- és szolgálati, forgó- és öntöltő pisztolyok legtöbbjének célgömbje és nézőkéje van. Mivel ezeknek a ma-roklőfegyvereknek a hatásos lőtávolsága 25-50 m, s ezen távolsághatárok között a lövések szóródása lényegtelen, a maroklőfegyvereket rendszerint egyszerű, rögzített nézőkével látják el.

Csak néhány katonai reteszelt öntöltő pisztolynak van lőtávolságokra jelölt állítható nézőkéje (íves irányzéka) - pl. Mauser 1896, Browning 1935M.

TÖLTÉNYEK

A hátultöltő lőfegyvereknél a legkedvezőbb teljesítmény elérésében jelentős szerepet játszik a töltényűr minél tökéletesebb tömítése, annak megakadályozása, hogy a lőporgázok egy része hátrafe-lé elillanjon. A töltényűr tömítését tulajdonképpen a töltény hüvelye biztosítja. Ebből a célból vagy a töltény hüvelyét - alak, hossz, átmérő szerint - a pisztoly töltényűrének megfelelően méretezik, vagy pedig a töltényűrt alakítják a megtervezett töltényhez. Ezért a lövésznek nemcsak a pisztoly típusát, működését, kezelését kell ismernie, hanem a hozzá használatos töltényt is. Ha a töltény nem illeszkedik pontosan a töltényűrbe - hosszabb, rövidebb, keresztmetszete méreten aluli -, akkor vagy a zár nem záródik, vagy az ütőszeg nem éri el a csappantyút stb.

Az is lehetséges, hogy a töltény tökéletesen beleillik a töltényűrbe, mégsem tanácsos lőni vele, mert lőportöltete erősebb az adott pisztolyhoz tervezett töltény lőportölteténél (pl.: Magnum lőszerek), s használata nem csak a fegyver károsodásához vezet, hanem a lövész testi épségét veszélyezteti. A pisztoly technikai adatainak ismertetésekor a prospektusok, valamint a szabályzatok mindig közlik a fegyverhez használható töltény típusát is.

Nyilvánvaló, hogy a régebben gyártott, használatban már nem levő forgó- és öntöltő piszto-

lyokhoz csak elvétve találni megfelelő töltényt a jelenlegi készletek között válogatva. Napjainkban majdnem valamennyi „mellényzseb”- és „zseb”-pisztoly 6,35 mm-es (.25 ACP Automatic Colt Pistol) töltényt tüzel.

08. Pisztolyok.doc

Az ismertebb táska- és szolgálati (katonai és rendőrségi) maroklőfegyverek töltényeit az 130. ábra szemlélteti.

130. ábra

1. 7,62 mm-es NAGANT; 8. 9 mm-es STEYR;

2. 7,63 mm-es MAUSER; 9. 9 mm-es Parabellum;

3. 7,65 mm-es LUGER; 10. 9 mm-es BAYARD;

4. 8 mm-es LEBEL; 11. 9mm-es Mauser; 5. 8 mm-es Nambu; 12. .380 Mk. 1.;

6. 9 mm-es (.38) Short (rövid) ACP; 13. .45 ACP;

7. 9mm-es BROWNING Long (hosszú); 14. .455 WEBLEY

15. .455 WEBLEY

08. Pisztolyok.doc

4. A pisztolyok fejl ődésének f őbb állomásai

A világ múzeumai és a magángyűjtők lakásai megszámlálhatatlan mennyiségű lőfegyvert őriz-nek.

Akadnak közöttük ritkaságok, díszesen megmunkált darabok, különlegesen szerkesztett és különös rendeltetésű példányok, prototípusok és olyanok, amelyek fegyvergyárak tömegtermékei. Megoldhatatlan feladat az évszázadok alatt napvilágot látott kézi lőfegyverek keletkezési idejének és származásának pontos felderítése, sorrendiségük csalhatatlan megállapítása. Sokszor a külső hason-lóságok eltérő lényeget takarnak, máskor meg a formák különbözősége azonos tartalmi tulajdonsá-gokról tereli el a szemlélődő figyelmét.

Mindazonáltal a lőfegyverek fejlődése lépésről lépésre nyomon követhető, mivel minden tech-nikai újdonságban megtalálhatók a már elavult rendszerek hasznosítható elemei, ugyanakkor minden állandósultnak vélt találmány magában hordozza az újabb felfedezés lehetőségének a csíráját is.

Nézzük a fontosabb állomásokat. 1250 körül: a lőpor összetételének leírása Roger Bacon angol szerzetes kéziratában. 1300-1330. Az első elöltöltő, kanócgyújtású tűzfegyverek megjelenése. 1450-1500. Az első mechanikus gyújtószerkezet, illetve a kanócos puska kialakulása. 1470-1500. A dörzskerekes elsütő szerkezet feltalálása, a pisztoly megjelenése. 1500 körül: az egyenes huzagolású csövek megjelenése. 1500-1530. Az ütőkakasos elsütőszerkezet feltalálása. 1550 körül: a csavart huzagolású csövek megjelenése. 1600 körül: a francia-kovás elsütőszerkezet megjelenése. 1640 körül: kovás „revolver”. Forgatórendszerében megtalálhatók a XIX. századi forgópisztolyok me-

chanizmusának elemei. 1799. A durranóhigany feltalálása (Howard) az első lépés a lőportöltetet lobbantani képes csappantyú

(1807, Forsyth) elkészítéséhez. 1812. Pauly csappantyút használ központgyújtású töltényének megszerkesztésénél. 1818. A lőkúpok feltalálása. 1832. Lefaucheux-féle gyúszeges töltény feltalálása. 1834. Többcsövű revolver, E. Allen szabadalma: elsütő billentyű meghúzásával működtetett henger, de

ebből az időből származnak kakasfeszítésű többcsövű revolverek is. A billentyű-, illetve a kakas-feszítés keletkezésének az időpontja és sorrendisége valójában ismeretlen. (Néhány évvel ké-sőbb többcsövű revolvert szerkesztett Belgiumban Mariette is -1837.)

1836. S. Colt találmányának (forgópisztoly) elfogadása az Egyesült Államokban; a fegyverek gépi ter-melésének, sorozatgyártásának, szabványelőírások szerinti előállításának a kezdete. Ezt köve-tően számos fegyverkészítő műhely, üzem, gyár jelenik meg az elöltöltő forgópisztollyal a pia-con.

1845. A peremgyújtású töltény megszerkesztése (Flobert); Wesson tökéletesítette 1847-ben. 1846. A nitrocellulóz feltalálása (Schönbein) az 1880-as években iparilag gyártott gyér füstű (füst nél-

küli) lőpor alapanyaga. 1855. A Smith & Wesson-forgópisztoly megjelenése; a fémhüvelyű tölténnyel tüzelő hátultöltő forgó-

pisztolyok általánossá válásának kezdete. A központgyújtású töltény tökéletesítése (Wesson). Beaumont szabadalma: a „Double Action” (a forgópisztolyok billentyű-, kakasfeszítésű mecha-nizmusa), a legtöbb forgó- és sok öntöltő pisztoly működésének alapja.

1860. King találmánya: hüvelykivető koszorú billenő hengerrel szerelt forgópisztolyokhoz. 1872. Plesner kísérlete: „automata” pisztoly megszerkesztése, a lövéskor jelentkező hátralökő erő

hasznosíthatóságának tanulmányozása. (Lutze, 1873.) 1883. K Krnka tervezete: egylövetű, hátultöltő puska átalakítása öntöltő fegyverré. 1885. A géppuska megjelenése (Maxim), az állványos fegyveren megtörtént a töltés-lövés-ürítés au-

tomatizálása. 1890 után viszonylag sokan terveznek öntöltő pisztolyt. 1900. Megjelenik Browning reteszeletlen öntöltő pisztolya, amely mintául szolgál sok más súlyzáras,

öntöltő pisztoly megszerkesztéséhez, s a fegyvergyárak ontják a piacra termékeiket (reteszelet-len és reteszelt öntöltő pisztolyokat).

09. Lövészfegyverek fő részei.doc

IX. LÖVÉSZFEGYVEREK FŐ RÉSZEI

Az aktív és reaktív rendszerű lőfegyverek rendszerbe sorolása után vizsgáljuk meg a fegyve-rek általános felépítését, a szerkezeti elemek funkcióit. Egyes szerkezeti elemek konkrét kialakítását a "Típusismeret" résznél fogjuk tárgyalni.

A) A CSŐ A tűzfegyverek alapvető része. A csőfuratban megy végbe a lövés folyamata és a lövedék in-

dulóirányát adja meg. Megkülönböztetünk huzagolt (129. ábra) és sima furatú csöveket.

A csőfurat töltényűr részébe kerül a lőszer, a lövedéket vezető felület az átmeneti kúpba sajto-

lódik. A nagy szilárdságú acélból készített cső lehet un. monoblokk szerkezetű, ez esetben a csövet

egyetlen acélrúdból sajtolják ki. A cső szilárdságát önfeszítéssel un. autofrettálással növelni kell. A béléscsövezés szintén nö-

veli a cső szilárdságát, ilyenkor a lőporgázok nyomását két vagy több egymásba dugott cső veszi fel. A cső furatának erős szennyezettsége, alakváltozata vagy meghibásodása miatt megtorpanó

lövedék csődudort (130. ábra), súlyosabb esetben csőrobbanást okozhat.

129 ábra

1. Csőfar; 2. Töltény űr; 3. Átmeneti kúp; 4. Huzagolás: 5. Cs őtorkolat; 6. Hu-zagolt rész

130 ábra

1. Cső; 2. Lövedék; 3. Idegen tárgy


Ilyenkor a hirtelen megnövekvő gáznyomás keltette feszültség a cső szilárdságát lényegesen

meghaladja. Csőrobbanást a lőpor szabálytalan égése is előidézhet. A töltényűr a csőfar felöli oldalon elhelyezkedő kúpos (hengeres) kialakítású üreges rész,

amelynek alakja és mérete a fegyvernél alkalmazott lőszer betöltését és lövés alatti megfelelő helyzet-ben való megtartását biztosítja.

A töltényűr követi a hüvely kontúrját és megfelelően kialakított kúpossággal rendelkezik. Ez a kúposság biztosítja a hüvelyfal megfelelő tapadását, lövés után a hüvely lassításához és kivonásához szükséges minimális erőkifejtést.

A töltényűr kúpos részét egy hüvelynyak kialakítás követi a csőtorkolat irányába, amelyet az átmeneti kúp követ.

Az átmeneti kúp feladata, hogy elősegítse a lövedék fokozatos besajtolódását a huzagolt rész-be.

A töltényűr felülete tükrösített, hogy elősegítse a hüvellyel való tapadást, és csökkentse a súr-lódást a kivonásnál. Lövésnél ugyanis a gázok a hüvely falát tágítják, ezáltal a töltény nekifeszül a töl-tényűrnek, így akadályozza meg a gázok hátraáramlását. Ha töltényűr felülete megsérül, a hüvely anyaga kitölti a sérült részt, ami hüvelyszakadáshoz vezet.

Töltényűr kialakítását mutatja a 131. ábra. Az átmeneti kúpot a csőtorkolat irányába a huzagolás (csavarzat) követi, ami nem más, mint a

fegyvercső furatának felületére munkált, csavarvonal mentén elhelyezkedő hornyok összessége. A kiemelkedések neve: ormózat, a hornyoké: barázda (132. ábra). A huzagolás feladata, hogy a barázdákba besajtolódó lövedéket hossztengelye körüli, percen-

ként 15.000-20.000 forgásra kényszerítse. Ez a forgás a huzagemelkedés, a lőporgázok tolóerejének hatására jön létre.

A huzagolás a forgatás mellett tömít is: megakadályozza a lőporgázok lövedék körüli előre-áramlását. Lövéskor a felülete összetett igénybevételt szenved: mechanikai, hő és vegyi hatások együttesen kopást okoznak.

A huzagok számát és méreteit az űrméret (kaliber) alapjában meghatározza. Kiterített csőfelü-

let látható a 133. ábrán. A huzagolás emelkedését a csavarzat hossz adja meg, ez nevezetlen szám, amelynek az űr-

mérettel való szorzata az a hosszúság, amelyen a lövedék az alapkör (űrméret) mentén egyszer kör-befordul (134. ábra).

131 ábra

1. Töltény űr kúpos része; 2. Hüvely nyakrészének helye; 3. Átm eneti kúp; 4. Huzagolás;

5. Hüvelyfészek


132 ábra

1. Űrméret; 2. A barázda szélessége; 3: Az ormózat szél essége; 4. A barázda mélysége

133 ábra

1. A huzagok száma (4 db); 2. A huzagolt rész hossz a; 3. Az átmér ő; 4. A varozat hossz

134. ábra

αααα/ Csavarzat szöge; D/ Űrméret; k/ Együttható


A 134. ábra egy kiterített barázdát ábrázol, ami a síkban egy derékszögű háromszöget ad. E

háromszög befogója k ⋅ D nagyságú távolság, amelyen a barázda éle egy teljes fordulatot tesz meg, ami pedig egyenlő D ⋅ π szorzattal. A közbezárt szög „α”, a huzagolás jellemzője, amelyet a csavarzat szögének nevezzük.

A "k" értéke együttható, amely típustól függően határozza meg, hogy az űrméret hányszoros hosszán kell a lövedéknek egy körülfordulást végezni.

A csőfuratot érő mechanikai igénybevétel egyenletesebbé tételét szolgálja az un. progresszív huzagolás. Ez a huzagolásnak az a fajtája, amelynél a csavarzat menetemelkedése nem állandó, ha-nem a csőtorkolat felé haladva egyre csökken (135. ábra).

Emiatt a lövedék fordulatszáma gyorsabb ütemben növekszik, mint állandó menetemelkedésű

huzagolás esetén. A torkolatrészen a kilépő huzagokat meghatározott szög alatt lemunkálják (136. ábra), hogy az

esetleges sérülések, szennyeződések, lerakódások ne akadályozzák a lövedéket a csőtorkolat elha-gyásában.

135. ábra

136. ábra


A tartósabb tüzelés folyamán a lövészfegyverek az üzem- és kezelési biztonságot veszélyezte-tő módon felhevülnek. Ez természetes, de hatékony tüzelés szempontjából a káros jelenség csökken-tése végett hűtik.

Régebben a géppuskák vízhűtéses rendszerűek voltak, itt a csőhűtésre a fegyver. csövét kö-rülvevő henger alakú tartályban tárolt víz szolgált. A mai sorozatlövő fegyverek (golyószóró, géppuska) léghűtéses üzemben dolgoznak. Csövük cserélhető, s a megengedettnél jobban felmelegedett csöve-ket csőcsere után hagyják kihűlni, esetleg erre a célra rendszeresített tartályban vízzel hűtik. A csövek külső felületét a jobb hő leadás végett hűtőbordákkal is ellátják egyes fegyvertípusoknál.

A csövek vizsgálatánál szükségszerű foglalkozni a csövek élettartaméval. A cső élettartama a lőfegyverek csövének lövésszámban meghatározott szolgálati ideje, amelyet szórásának és kezdőse-bességének az adott űrméretre meghatározott határokon belüli megőrzésével teljesít.

Függ az űrmérettől, a lövedék kezdősebességétől, a tűzgyorsaságtól és a tűzütemtől, a cső anyagától és megmunkálásától, a töltényűr alakjától, a lőpor tulajdonságaitól és a cső karbantartottsá-gától. Az űrméret és az igénybevétel növelésével a cső élettartama csökken.

Kis űrméretű fegyvereken a csőfurat elektrolitos krómozása elősegíti a fokozott igénybevételek elviselését is. A sorozatlövő kézi fegyverek csőélettartama meghaladja a 20 ezer lövést.

1. Az űrméret fogalma golyós fegy-vereknél

Űrméret vagy kaliber: a fegyvercső belső, illetve a lövedék külső átmérője. Nálunk mm-ben, Nyugat-Európában általában cm-ben, az angolszász országokban hüvelykben (≈25,4 mm ) mérik.

Golyós fegyverek esetében megkülön-böztetünk ormózati (furat) és huzagkalibert (137. ábra).

A furatkaliber (ormózati kaliber) a cső-furat két egymással szemben fekvő ormózata közötti átmérőt jelenti, míg a huzagkaliber a huzagok közötti távolságot. Ez utóbbi csak speciális eszközzel (kalibráló) vagy mikromé-terrel mérhető (Hátulról a huzagok közé préselt és a furaton keresztülvezetett ólomlövedék a huzagkaliber hozzávetőleges méretét adja).

Az ormózati és huzagkaliber közötti különbség acélköpenyes és vastag falú tombakköpenyes lövedékekhez alkalmas csövek esetében 0,20 - 0,35 mm, míg ólomlövedékek és vékony rézköpenyes lövedékek esetében 0,30 - 0,50 mm lehet. A méretkülönbség felét a huzagmélység - barázda mélysé-ge - adja. (Ha tehát az ormózati és a huzagátmérő között különbség 0,30 mm, akkor a huzagmélység 0,15 mm.) Az acélköpenyes lövedékek vezető részének átmérője kb. megfelel a huzagátmérőnek, míg az ólomlövedékekét és a vékony rézköpenyes lövedékekét valamivel nagyobbra méretezik.

Az angolszász kaliberjelölésnél a szám hüvelykben (inch vagy Zoll) adja meg a golyós kalibe-rek méretét. Pl. .308 Winchester. A számadat után a konstruktőr vagy a lőszert először bemutató cég neve van jelölve.

Az előtte levő pont tizedespont, a nullát az egyszerűség kedvéért nem jelölik. Angol nyelvterületen a kaliberméret az inch tört részét (1/100 vagy 1/1000) jelenti. A szám-

adatok körülbelül megfelelnek az ormózati kalibernek, azonban kivételek is ismertek. Az angolszász kaliberek átszámítása metrikus méretre a következőképpen történik:

1 inch = 25, 399 mm ≈ 25,4 mm

.308 inch = 7, 8 mm Az átszámítás eredményeként kapott szám csak matematikai érték, s nem mindig egyezik a

tényleges kalibermérettel. Csak a szabványokban meghatározott méretek az irányadók.

137. ábra

1. Ormózati kaliber (furatkaliber); 2. Huzagkali-ber


B ) A TOK A fegyverek szerkezeti részeinek és alkatrészeinek összefogására szolgál. Vezeti a zárkeretet

(zárvezető) vagy szánt, és biztosítja a csőfuratnak a zárszerkezettel történő reteszelését. Felülről a tokot fedél zárja le, védi az alkatrészeket a külső behatásoktól és szennyeződésektől.

Anyaga lehet acél vagy könnyűfém (pl. alumínium), kialakítást végezhetik forgácsolással vagy sajtolással. Pisztolyoknál a tokfedél szerepét a szán biztosítja.

C) AZ ELSÜTŐ SZERKEZET A lövés kiváltását végző szerkezeti elem. Lövés előtt a zárszerkezetet (a kakast) felhúzott

helyzetben tartja, valamint a fegyver biztosítását végzi. Elhelyezését tekintve mindig a tokhoz csatlako-zik, azzal egybeszerelt. De van olyan megoldás, ahol az elsütő szerkezetet külön egységként a fegy-verből ki lehet emelni.

Az elsütő szerkezeteknek két típusa ismert: a mechanikus, illetve az elektromos kivitelű, attól függően, hogy milyen energia működteti.

A mechanikus elsütő szerkezetek lehetnek ütőszeg típusúak 138. ábra (más néven közvetlen típusú), vagy kakas típusú 139. ábra (közvetett típusú).

138. ábra

1. Ütőszeg; 2. Elsüt ő emelő; 3. Ütőszegház; 4. Üt őszegrugó; 5. Az elsütés irá-nya

139. ábra

1. Ütőszegház; 2. Üt őszegrugó; 3. Üt őszeg; 4. Elsüt ő emelő; 5. Kakas; 6. Ka-kasrugó


A kakasos típusú szerkezetek attól függően, hogy a kakas kívül helyezkedik el, vagy belül a fegyveren, megkülönböztetünk külső illetve belsőkakasos fegyvereket (gyakorlati jelentősége a piszto-lyoknál van).

Elektromos elsütő szerkezet vázlatát ábrázolja a 140. ábra.

140. ábra

1. Elsüt őkar; 2. Elsüt őkar-rugó; 3. Nagykar; 4. Kisakr; 5. Mozgórész; 6. T olórúd; 7. Ház; 8. Vezeték; 9. A kiskar tengelye; 10. Az el sütőkar tengelye; 11. A nagykar tengelye; 12. Biztosító tengelye; 13. A biztosító rugója; 14. Biztosító; 15. A nagykar rugója;

16. Nagykar rögzít őszeg; 17. Az elektromágnes tekercse; 18. Himba; 19. Elsüt ő emelő


Az elektromos elsütő szerkezet házában helyezkedik el az elektromágnes, a mozgórész, a to-lórúd, a kiskar, a nagykar a rugóval, az elsütő kar a rugóval és a biztosító.

Az elektromos áram hatására a mozgórész mozgásba hozza a tolórudat, amely a kiskart elfor-dítja. A kiskar hatására a nagykar alsó vége felfelé mozdul, megemeli a himba feléje eső végét. A himba tengelye körül elfordul, az elsütő emelővel kapcsolódó vége az elsütő emelőt lefelé kényszeríti, így a zárkeret felszabadul és a helyretoló hatására előremozog.

Kézi úton történő lövés kiváltásához a biztosítót az elsütő kar irányába kell elmozdítani, ezáltal

az elsütő kar felszabadul. Az elsütő kar lefelé mozgatásakor nyúlványával nyomást gyakorol a nagy-karra, amelye a tengelye körül előrebillen. A mozgások többi része a fenti elektromos működésnél leírtakkal egyezik.

Beszerelésre kerülnek olyan elektromos elsütő berendezések is, amelyek lövésszámlálóval vannak ellátva, üzem közben a jelzőlámpájuk ég és számlálják a leadott lövéseket.

Nagy előnye az elektromos elsütő berendezésnek, hogy lehetővé teszi a fegyver távolról törté-

nő üzemeltetését. A mechanikus elsütő szerkezeteket úgy tervezik, hogy biztosítják a korai és a véletlen elsülés

elleni védelmet. A véletlen elsülés elleni védelemre külön szerkezeti elemet - biztosító szerkezetet - építenek

be. A biztosító az elsütő szerkezet idő előtti működését, valamint az elsütő billentyű elhúzását gátolja, eközben megakadályozza a zárkeret, egyes pisztolyoknál a szán hátrafelé mozgását, ennél fogva ki-zárja a véletlen elsülés lehetőségét, a lövő akaratától független lövés leadását.

A vegyes üzemmódú (sorozat és egyeslövés) fegyvereknél ez az alkatrész egyben a tűzváltó is, ami az állástól függően (biztosított, egyeslövés és sorozat) határozza meg a fegyver üzemmódját.

Kialakításra kerültek olyan pisztolyok, ahol biztosítószerkezetet külön nem alakítottak ki. Ilyen

volt a 7,62 mm-es TT pisztoly, ahol a kakason két feszítőnyugaszt képeztek ki (141. ábra).

A biztosítás itt úgy történik, hogy az elsütő billentyű elhúzásakor a hüvelykujj támasztotta a ka-

kas fejrészét és lassan engedte azt előre. Mikor az elsütő emelő levált a kakas felhúzónyugaszáról a kakas lassan mozgott az ütőszeg irányába mindaddig, amíg az elsütő emelőre a biztosítónyugasz fel-támaszkodott. Ekkor nem lehetett lövést leadni. Újabb lőszer felhasználásához a kakast hátra kellett húzni, hogy az elsütő emelő a feszítő nyugaszra kerüljön.

Nem volt külön biztosító szerkezete a régi 37 M. 9 mm-es FÉG pisztolynak sem. A biztosító-elem a markolat hátsó részén volt kialakítva, ami. kissé hátraállt.

141. ábra

1. Kakas; 2. Elsüt ő emelő; 3. Felhúzónyugasz; 4. Biztosító-nyugasz; 5. Kakasrugó


Lövést csak úgy lehetett leadni a fegyverrel, ha a biztosító markolatszintig süllyedt és ezáltal az elsütő emelő el tudott mozdulni, tehát a lövő biztonságosan tartotta a fegyvert.

Minden fegyvert biztosítanak korai elsülés ellen. Célja, hogy megakadályozzák az idő előtti lö-vést, mindaddig, amíg a csőfar nem zárt teljes egészében. Működésük teljesen automatikus, nem kell külön műveletet végezni működésbe hozásukhoz.

A géppisztolyok és golyószórók korai elsülés elleni biztosítását már korábbi részben tanulmá-nyoztuk, most nézzük meg egy félautomata súlyzáras, revolverező pisztoly biztosítását.

(Revolverezőnek nevezzük azt a pisztolyt, ahol a lövések leadásához nem kell mindig külön megfeszíteni a kakast, hanem elég az elsütő billentyű elhúzása hozzá, hogy a kakas hátsó helyzetbe kerüljön.)

A Walther-rendszerű pisztoly korai elsülés elleni biztosítása úgy van kialakítva, hogy az elsütőrúdon egy vese alakú szemölcs (un. megszakító) van, ami a szán jobb oldalán levő kimarásba illeszkedik, akkor ha a csőfar zárt, tehát a szán mellső helyzetben van. Lövés után a szán hátrafelé indul, a szemölcs kikerül fészkéből, lenyomja az elsütőrudat. Ekkor megszakad az elsütőrúd és az elsütő emelő kapcsolata, nem lehet lövést kiváltani a fegyverrel.

Előresiklásnál mindaddig nincs kapcsolat az elsütőrúd és az elsütő emelő között, míg a szán le nem zárta a csőfart, mert a szemölcs csak így tudja helyét elfoglalni a szánban.

D ) A TOKFEDÉL A fegyverek tokrészét zárja le felülről, óvja az alkatrészeket a külső behatásoktól, szennyező-

déstől.

E) A SZÁN

A kakas megfeszítésére, a töltények tárból a töltényűrbe történő juttatására és lövésnél a cső-far reteszelésére szolgál a súlyzáras pisztolyoknál a szán.

A szán tömegének növelése céljából a zárat és a szánt egy anyagból alakítják ki, forgácsolás-sal.

Pisztolyoknál a biztosítószerkezetet a szánban helyezik el. Néhány típusba beépítésre került az un. töltésjelző, ami a fegyver csőretöltöttségét jelzi. Arra jó, hogy tapintással meg tudunk győződni a pisztoly töltöttségéről. Kialakítását a 142. ábra mutatja.

Ha a szán lezárta a csőfart, a fegyver töltve van. A szánba szerelt kijelző zár peremágya felé

eső vége felütközött a hüvely peremén, rugó ellenében hátranyomta a kijelző csapot, ami a szán testé-ből kiemelkedett. Lövés után a hüvelykivetést követően a kijelző vége rugó hatására a töltényűrbe csúszik, a szán kakas felé eső furatába visszahúzódik a csap.

142. ábra

1. Cső; 2. Lőszer; 3. Jelz ő; 4. Szán; 5. Kakas; 6. Zár


Más megoldást mutat a 143. ábra, itt a jelzőcsap függőlegesen mozog.

F) HELYRETOLÓ SZERKEZET A mozgó alkatrészek helyretolására szolgál. A zárat és zárkeretet (szánt) tolja mellső helyzet-

be és tartja meg. Legegyszerűbb formája a helyretoló rugó. Készülhet szerelt kivitelben, ahol a rugót még külön

vezetőrúd vezeti. Csak automata üzemű fegyvereknél az ütőszegnek megadja a lőszer indításához szükséges

energiát.

G) A ZÁRKERET (ZÁRVEZETŐ) A zár vezetésére, működtetésére és a helyretoló szerkezet vezetésére szolgál. Hosszú gázdu-

gattyú hátrasiklásos fegyvereknél a gázdugattyúval egybeépítik. A csak sorozatlövő fegyvereknél vezérli a zár nyitását és reteszelését, megadja az ütőszegnek

a csappantyú beindításához szükséges erőt és működteti az adogatószerkezetet.

H ) A ZÁR A töltényt betolja a töltényűrbe, reteszeli a csőfart, lövés után kihúzza a töltényűrből az üres

hüvelyt. Részei: a zártest, az ütőszeg és a hüvelyvonó a rugóval. A töltényűr felőli részét peremágynak

nevezzük, a hüvelyfenék befogadására szolgál.

I) ADOGATÓSZERKEZET Sorozatlövő fegyvereknél a tűzgyorsaságnak megfelelő mennyiségű lőszernek a töltényűrbe

juttatására szolgáló berendezés.

143. ábra

1. Cső; 2. Lőszer; 3. Kijelz ő; 4. Szán a zárral


Szűkebb értelemben adogatószerkezetnek csak a hevederből tüzelő fegyverek adogató-berendezését nevezik, amelyben az adogatást a zár mozgása vezérli. Az adogatószerkezettel ellátott fegyvereken a heveder továbbítását, a töltényeknek a hevederből való kivonásét és a töltést is az ado-gatószerkezet végzi.

Tölténytárakat alakjuk szerint osztjuk fel, így lehetnek:

− szekrénytárak (ívelt vagy egyenes) (144. ábra), − csigatár (145. ábra), − dobtár (146. ábra).

A szekrénytár a legegyszerűbb szerkezetű. A lőszerek egy vagy két sorban helyezkednek el

egymás felett.

A lőszereket a társzekrény aljában egy lemez alá helyezett rugó ereje továbbítja felfelé, a tára-

jak irányába. A tárajak kialakítása olyan kiképzésű, hogy a zár csak egy töltényt adogathat a töltényűr-be.

A szekrény alakja lehet teljesen egyenes, de a hüvelyek alakja lehetővé teszi, hogy - lövedék felé eső központú - körív formájú legyen. Ez utóbbit nevezik íves vagy ívelt tárnak.

A csigatár felépítését a 145. ábra mutatja. A csigatár nevét onnan kapta, hogy a töltények csigavonal mentén helyezkednek el és mozog-

nak. A tár közepén erős acéllemezből készült spirálrugó van, ezt a tár töltése előtt fel kell húzni az órarugóhoz hasonlóan.

144. ábra

1. Tárfenék; 2. Tártest; 3. Adogatórugó; 4. Adogató lemez; 5. L őszerek; 6. Tár-ajak; 7. Tárrögzít ő; 8. Rögzít ő lemez


A tár henger alakú, a lőszerek a henger alkotójával párhuzamosan helyezkednek el benne. A tár megtöltése után a rugót ráengedik a lőszerekre, ilyenkor a rugó ereje a töltényvezető csigák forga-tása közben a lőszereket a zár elé adogatja. Az ilyen kialakítású táraknak nagy a befogadó képessége.

Dobtár látható a 146. ábrán. Dobtárban, a lőszerek sugárirányban helyezkednek el, mégpedig úgy, hogy a lövedékek csú-

csa a lapos henger alakú tár hossztengelye (egyben a tár belső szerkezetének forgástengelye) felé néz.

A tárajak sugárirányú horony, amely egyenként adogatja a zár utjába a töltényeket.

145. ábra

Tártest; 2. L őszer; 3. Spirálrugó; 4. Fedél


A lőszereket a tárrugó ereje mozgatja. A tárakat acél lemezből gyártják, de az utóbbi időben egyre inkább teret hódítanak a különféle műanyagokból és könnyűfémlemezekből készített tárak is.

Csak sorozatlövésre képes fegyvereknél a nagy lőszerigény miatt a lőszerek tárolására heve-

dereket alkalmaznak, melyek befogadóképessége 50-250 db lőszer. A hevedereket rakaszokban tárol-ják. A fegyverben a hevedert a zár által vezérelt adogató-berendezés továbbítja. A zár hátramozgása közben az adogató-berendezés a zár utjába tereli a következő lőszert. A hátramozgó zár a lőszert a hevederből kihúzza, előremozgásnál pedig betölti a cső töltényűrébe.

A hevederek készülhetnek fémből és szövetből, ma azonban kizárólag fémhevederek vannak rendszeresítve a hadseregekben.

A fémhevedereknek két típusa létezik: Széteső tagú heveder (148. ábra). Minden egyes tag egy-egy lőszert fogad be. A tagokat a heveder töltése közben a lőszerek

kapcsolják egymáshoz, majd lövés után a hevedertagok külön-külön kiesnek a fegyverből. Egyben maradó heveder (147. ábra) Ennél a hevederkialakításnál a tagok töltve és üresen is állandóan össze vannak kötve a he-

vederspirál segítségével.

146. ábra

1. Tártest; 2. Spirálrugó; 3. L őszerek; 4. Tárajak


J) AZ ISMÉTLŐ-BERENDEZÉS (FELHÚZÓKAR)

A fegyver töltésekor a zárvezető (zárkeret) hátrahúzására szolgál. Géppisztolyok zárkeretén csak egy ismétlőkart (felhúzó fogantyút) helyeztek el. A pisztolyoknál nincs külön kialakított ismétlő-berendezés.

147. ábra

1. Hevedertag; 2. L őszer; 3. Spirál

148. ábra


K) A GÁZHENGER (GÁZKAMRA)

A cső furatából elvezetett lőporgázoknak a gázdugattyúra való irányítására - és ahol kialakítást nyert - a gázszabályozó elhelyezésére szolgál.

A 149. ábrán láthatunk gázhenger kialakítást gázszabályzó nélkül.

Ezt a szerkezeti elemet a cső külső palástján felül helyezték el (szoros illesztéssel melegen rá-

sajtolva) és helyzetét rögzítőkúpos csapokkal stabilizálják. A henger tengelye párhuzamos a cső tengelyével. Az átömlő furat ferdén helyezkedik el, szö-

get zár be a cső tengelyével. Ha a gázhenger megsérül, elmozdul, akkor az átömlő furat a csőfurattól eltér, megváltoznak az

átömlési - áramlási viszonyok, káros turbolens áramlások keletkeznek, amelyek a lövésszámot befo-lyásolják.

Hátránya a rendszernek, hogy nehezen hozzáférhető, ami tisztítás szempontjából nem jó. Géppuskáknál, golyószóróknál a gázhenger, gázszabályozó és az átömlő nyílás összekapcso-

lásával egy szabályozott rendszer jön létre (150. ábra).

149. ábra

1. Cső; 2. Gázkamra; 3. Rögzít ő csapok; 4. Átöml ő furat

150. ábra

1. Cső; 2. Gázkamra; 3. Gázszabályozó; 4. Gázdugattyú


A henger kialakítása hasonló az előbbihez, de a gázátömlő furatot a csőtengelyre merőlege-sen fúrták, ezért tisztítása és az élettartama is sokkal hosszabb.

Gázhenger kialakítása gázszabályozóval, a 151. ábrán látható.

A csőből a gázhengerbe áramló gázok mennyisége függ a keresztmetszettől, és az áramló gáz sebességétől.

Tudott, hogy egy adott térfogaton a gáz nyomása egyenes arányban az átömlő keresztmet-

szettől függ. Tehát, ha változtatjuk az átömlő-keresztmetszetet, változik a dugattyúra ható erő. Ezt a tényt

gyakorlatban ki is használják. Sorozatlövő fegyvereknél az átömlő furat és a gázhenger közé egy olyan szabályozó tagot helyeztek be, amellyel változtatni lehet az átömlő-keresztmetszetet.

Ez a gázmennyiség-változtatás nem a tűzgyorsaság változtatását célozta, hanem olyan termé-

szetes folyamatot próbált kompenzálni, mint a fegyverek kopása, kormozódása. Az automata fegyvereknél az a cél, hogy minél kevesebb gázfelhasználással lehessen végre-

hajtani az ismétlési folyamatot. Ez azonban a súrlódás függvénye. Nem lehet az állandó tűzgyorsasá-got biztosítani, ha használatban vizsgáljuk a fegyvereket.

Egy gyári új fegyvernél az alkatrészek felülete még nem kopott össze. Ezért a működtetéséhez

azonos tűzgyorsasághoz nagyobb energiát kell felhasználni. Amikor egy bizonyos lövésszámot lead-tunk a csúszófelületek súrlódása kisebb, kevesebb energia kell. Ezt legegyszerűbben a dugattyúra ható lőporgázok mennyiségével lehet szabályozni. A 151. ábrán a legáltalánosabban használt gázsza-bályozó típusokat láthatjuk.

Az első két típusnál a gázszabályozó tengelye, a csőtengelyre merőleges gázhenger-csatornába vezeti a gázokat. Mélysége állandó, de szélességük három fokozatban változik.

A harmadik kialakításnál a szabályozó tengelye párhuzamos a cső tengelyével, radiális irány-ban a gázokat a központi csatornába vezeti, innen kerül a gázhengerbe.

A gázok nyomását a gázhenger térfogatának változtatásával is tudjuk változtatni (152. ábra).

151. ábra

1. Gázszabályzók


A gázhengert elől-hátul nyitottnak készítették el. A hátsó részén finom menettel ellátott szabá-

lyozótag van elhelyezve, amelynek mozgatásával kis intervallumban a henger térfogatát változtatni lehet.

L) A gázdugattyú

A lőporgázok hatására a gázdugattyú lövéskor mozgásba hozza a zárvezetőt (zárkeretet). Kialakításának olyannak kell lenni, hogy a gázhenger és a gázdugattyú között a gázkifúvást a

minimálisra csökkentse, ugyanakkor illesztésének nem szabad szorosnak lennie, hogy az előresiklás alkalmával ismét a helyére tudjon menni.

Nem lehet érzékeny hőhatásokra; deformációja bizonyos határokon belül kis mértékben meg-engedhető (153. ábra).

152. ábra

1. Gázhenger; 2. Cs ő; 3. Szabályozótag

153. ábra

1. Dugattyúfej; 2. Dugattyúrúd


Az ábrán egy dugattyúfej és rúd látható. A dugattyú palástján körbefutó hornyok biztosítják az un. labirint tömítést. Ez a tömítési módszer a gázok örvénylő (turbulens) áramlását használják fel. (154. ábra)

A hengerpalást és a gázdugattyú külső felülete között távolság van.

Ez megengedi a gázok kifutását a hengerből. Az áramlás megindulásakor azonban a körbefu-tó horonynál a gázok mozgásba kezdenek és kialakul az un. gáztömítés.

Ha több ilyen horony van elhelyezve a dugattyúfejen, 70-80 %-os tömítést lehet elérni, ugyan-akkor a dugattyúfej tág tűréssel készül, nem érzékeny a hőhatásokra.

Tömör gázdugattyúk mellett készült üreges gázdugattyú is, amelynél a dugattyú állt és a hen-ger siklott hátra (155. ábra).

A gázátömlő furat a hengeren vezet végig, kiömlő nyílása a gázdugattyú belsejébe torkollik, és lövéskor ez a gázdugattyú siklott hátra.

Előnye és hátránya, hogy a palástfelületek hosszan illeszkedtek. Jó volt a tömítés, amit még az is fokozott, hogy a gázszökés ez eredeti gázáramlással ellentétes, tehát fő energiájukat vesztett gázok áramolnak ki nem nagy sebességgel.

A szabályozó csavarral lehetett állítani az átömlő furat keresztmetszetét, egészen a teljes lezá-rásig.

154. ábra

1. Henger; 2. Dugattyú; 3. Hengerpalást és a dugatt yú közötti távolság

155. ábra

1. Gázdugattyú; 2. Gázhenger; 3. Szabályozó csavar


M) GÁZDUGATTYÚ-VEZETŐ A gázdugattyúval szerelt zárvezető (zárkeret) mozgásának irányítására szolgál. A gázdugattyú-

vezető gázhengerrel csatlakozó végén nyílásokat helyeznek el a nagy gáznyomás gyors elvezetésére.

N) A TUSA, A VÁLLTÁMASZ ÉS A MARKOLAT A fegyver vállhoz való támasztására szolgálnak, megkönnyítik a célzást és a célontartást. Anyagukat tekintve általában fából készülnek, de tért hódítanak a műanyagok és a fémek is. A fegyver hosszméretének csökkentése érdekében néhány típusnál mozgatható válltámaszt

szerelnek a géppisztolyokra. Ezt a válltámasz-típust a fegyver alá és fölé, vagy a fegyver mellé lehet behajtani, majd rögzíteni. Készültek olyan fegyvertípusok, ahol a válltámaszt a fegyver tokrészére lehet rácsúsztatni és haszná-latkor onnan kihúzni.

Tuskialakításokat mutat a 156-157. ábra. Könnyített kivitelű tusatípus a 157. ábrán látható.

A kihajtható válltámasz a géppuska vállon való tartását könnyíti meg. Oldalra hajtható válltámasz (158. ábra) Nyitott helyzetben (a) Zárt helyzetben (b)

156. ábra

1. Tusarögzít ő; 2. Tusa; 3. Kimunkálás a tisztító szerelék részére; 4. Tusaborító-lemez; 5. Fedél

157. ábra

1. Tusa; 2. Furat a tisztító szerelék részére; 3. Olajzótartály; 4. Átvezet ő-kimunkálás; 5. Tusaborító le-mez; 6. Válltámasz


Mellső és hátsó

markolat kialakítása a 159. ábrán. látható.

O ) IRÁNYZÓ BERENDEZÉS

158. ábra

1. Tok; 2. Rugós rögzít őcsavar; 3. Forgófej; 4. Válltámasz-rúd; 5. Válltámasz-lemez; 6. Gumibetét

159. ábra

1. Hátsó markolat; 2. Mells ő markolat; 3. Tok


A lőfegyver célra irányítását, irányzását szolgáló eszköz. Kisebb távolságokon egyszerű me-chanikus (nyílt) irányzékot, nagyobb lőtávolságokon bonyolultabb optikai és mechanikai elemekből összeállított optikai irányzékot használunk.

Tehát az irányzó szerkezetek típusai: − mechanikus (vagy nyílt) irányzék, − optikai irányzék.

1) Nyílt irányzék A nyílt irányzék a cső torkolati részére erősített célgömbből és a cső far részére erősített irány-

zékból áll. A fegyverek célgömb típusai a következők lehetnek alakjuktól függően (160. ábra):

− oszlop, − tető (ék), − gömb, − gyűrű.

Ezek lehetnek rögzített vagy oldal és magasság irányába állíthatóak. Sérülés, külsőmechani-

kus hatások ellen a célgömböt célgömbvédő védi (161. ábra). Az irányzék típusok a következ ők lehetnek: a) Lapirányzék (162. ábra) Ez többnyire kisméretű fémlap, amelynek felső szélén bevágás, un. irányzórés van. Az alsó

szélén fecskefark van kialakítva, ez lehetővé teszi az oldalirányú állítási lehetőséget. Ezt a kialakítást pisztolyoknál gyakran alkalmazzák (163. ábra).

A látható irányzékkialakítást un. törzsirányzéknak nevezik. A célgömböt a szán anyagából ala-

kítják ki és a csőtorkolat felé lejt. A nézőke a szán megfelelően kialakított részében helyezkedik el, balra és jobbra állítható. Az irányzó éle a cső mellső vége felé lejt, ami a célzást segíti elő, mert jó céltartásnál a lövő csak egy vonalat lát.

b) Billen ő irányzék Egy vagy több lemezből álló lapirányzék, ahol a lemezlapok lehajthatóak. Több lemezlap al-

kalmazásánál mindegyik rugós nézőkét az adott távolságra állítják be. c) Íves csapó irányzék Ilyen kialakítású pl. az AK. rendszerű géppisztolyok irányzéka. Az irányzéktalpba szerelt rugós

irányzékcsapó végén van kialakítva az irányzórés és az irányzó él. Külső síkján a lőtávolságoknak megfelelő számjelölések vannak. A nézőke magasságát - a távolságnak megfelelően - egy lejtős pá-lyán mozgatott un. irányzéktolóval lehet beállítani (164. ábra).

d) Érint ő (tangenciális) irányzék Csak magassági állításra alkalmas hátsó irányzék. A rugós nézőke a vájatokkal, osztásokkal

ellátott lejtős vezetősínen a kívánt magasságba állítható. e) Szupport irányzék Oldal és magassági beállításra alkalmas, szános irányzéktípus. Sportfegyvereken gyakran al-

kalmazzák. f)Lyukirányzék vagy diopter (apertúra-irányzék) Az irányzékon egy kis lyuk az irányzórés, ami különböző átmérőjű lehet. g) Keretes irányzék (165. ábra) Az irányzékkereten van a távolságbeosztás, az irányzéktolón pedig az oldalbeosztás. A nézőke

állító csavar segítségével tudjuk az irányzéktolóban oldalirányba mozgatni a nézőkét. Az irányzéktoló mozgatását függőlegesen - a távolságnak megfelelően - az irányzéknyomó és a finom irányzó csavar által lehet végrehajtani


160. ábra

161. ábra

1. Célgömbvéd ő; 2. Célgömbbilincs; 3. Célgömbtalp; 4. Célgömb


162. ábra

163. ábra

1. Célgömb; 2. Szán; 3. Irányzék

164. ábra

1. Irányzékív (lejt ős pálya); 2. Laprugó; 3. Irányzéktoló; 4. Irányzékcsapó; 5. Fogazat az irányzéktoló rögzít ésére


(2) AZ OPTIKAI IRÁNYZÉK

Optikai irányzék a fegyverből történő, pontosan célzott lövések leadását teszi lehetővé külön-böző távolságokra. Ez az irányzék a mesterlövész fegyverek alapvető irányzéka.

Felépítését tekintve optikai és mechanikai részekből áll. Mechanikai elemek: az irányzékház, a

távolság és az oldal állítódobok, szállemez-megvilágító szerkezet, tárgylencse-védőhüvely, szemvédő-gumi és a világításkapcsoló.

Optikai berendezései: a tárgylencse-rendszer, a képfordító-rendszer, a szállemez, a szemlen-cserendszer és az infraérzékelő rendszer.

Felépítését a 166. ábra mutatja.

A távcsövet a fegyvertok oldalán kialakított vezetősínen rögzítik alkalmazás esetén. Vegyük sorba a szerkezeti részeket és azok funkcióit:

Irányzékház: egységbe foglalja az alkatrészeket, védi a külső hatásoktól és a szennyeződé-sektől. Távolságállító dob: a szálkeresztet lehet vele a függőleges síkban mozgatni, a kívánt távolság

beállítására. Oldalállító dob: a szálkeresztet lehet vele oldalirányban mozgatni. Infraerny ő: infrasugarakat kibocsátó eszközök felderítésére szolgál. Speciális vegyi

anyagból készül, amit két üveglemez között helyeznek el. A ház felső részén egy fényszűrő üveg van, ami az infraérzékelő feltöltésére szolgál. A lemezt egy kapcsolóval lehet mozgatni, töltési és üzemhelyzetbe állítani.

Szállemez: a pontos célzást szolgálja, üvegből készül, amely egy csúszó keretben van

elhelyezve (167. ábra). Objektív: a figyelt tárgy képének előállítására szolgál. A tárgy kisebbített és fordított

képét adja.

166. ábra

1. Irányzékház; 2. Távolságállító-dob; 3. Oldalállí tó-dob; 4. Infraerny ő; 5. Szál-lemez; 6. Objektív (tárgylencse); 7. Képfordító ren dszer; 8. Okulár (szemlen-

cse); 9. Gumi szemvéd ő; 10. Szállemez megvilágító; 11. Véd őhüvely; 12. Fény-szűrő üveg.


Képfordító rendszer: az objektív által leképzett kép fordítását végzi. Okulár: a tárgy álló és nagyított képét állítja elő. Gumi szemvéd ő: a szem és a szemlencse megfelelő távolságát biztosítja a célzás végrehajtá-

sához. Védi a lencsét a károsodásoktól. Szállemez megvilágító: az irányzék szállemezének megvilágítására szolgál, szürkületben és

éjszakai lövészetkor. Ki- és bekapcsolását egy kapcsoló segítségével lehet végezni.

Védőhüvely: tárgylencsét védi az időjárás viszontagságaitól, az eső és a hó behatásaitól,

valamint a napfény közvetlen zavaró hatását kizárja és véd a mesterlövész fel-fedése ellen.

165. ábra

1. Irányzékkeret; 2. Irányzéktoló; 3. Néz őke állító csavar; 4. Néz őke; 5. Finom irányzócsavar; 6. Irányzéknyomó; 7. Távols ágbeosztás


Alkalmazzák még a következő irányzójel típusokat (168. ábra).

167. ábra

1. Alapirányzócsúcs; 2. Kiegészít ő irányzócsúcs; 3. Távolságmér ő-skála; 4. Oldalhe-lyesbít ő-skála

168. ábra


Az itt bemutatott optikai irányzék nagyítórendszerrel van felszerelve, de készül olyan kialakítá-sú is, amely a céltárgy képét nem nagyítja.

3) Különleges optikai irányzékok

a) Qwik-Point A Qwik-Point érdekes újdonság, különleges irányzó-berendezés, optikai irányzék, amely külse-

jét és a fegyverre történő felszerelés módját tekintve a hagyományos optikai irányzékokhoz hasonlít. A szokványos optikai irányzékoktól eltérően azonban a Qwik-Point nem nagyít és élessége nem állítható.

Az irányzójel egy fényes, élénk narancsvörös pont, amely a céltárgyra helyezve tisztán, élesen látszik a látómező középpontjában. A berendezés szemlencséjén átnézve úgy tűnik, hogy a célpont és a narancsvörös pont ugyanazon a helyen van. Állítószerkezete segítségével az irányzópont helyzete könnyen beállítható.

Alkalmazása gyors, pontos lövéseket tesz lehetővé rossz látási viszonyok között is. Lövésnél nem kell annyira koncentrálni, mint a hagyományos irányzékokkal történő célzás esetén. Rövid távol-ságokon (30-35 m) gyors célra lőve nagyon jó eredmények érhetők el.

Miután viszonylag rövid távú lövészetre tervezték, akár az egyik, akár mindkét szem nyitva tartható használatkor. A nyílt irányzékoktól eltérően az optikai irányzék irányzópontja és a céltárgy egy-aránt tisztán, igen élesen látható.

A szem és a Qwik-Point szemlencséje közötti távolságnak nincs jelentősége. A szemlencse (szem nagyító) a lövő szemétől bármilyen távolságra lehet, ahol a kép még látható, szemben a ha-gyományos optikai irányzékokkal, amelyeknél az okulárnak biztonságos távolságra kell lennie a lövő szemétől - tekintettel a hátralökésekre - ugyanakkor láthatónak kell lennie a teljes látómezőnek.

A fénylő narancsvörös pont, amely 35 m távolságról kb. 20 cm-nyi felületet takar, nincs megvi-lágítva, tehát az irányzék nem mesterséges fényforrással működik.

A szerkezet elülső végén lévő műanyag bura által körülvett vékony, fényes, narancsvörös szí-nű műanyag szál összegyűjti a rendelkezésre álló fényt és egy élénkszínű pontot vetít az optikai rend-szerbe. A berendezés hátsó részén levő tükör lefelé visszaveri a képet, egyenesen keresztülvezeti egy kollimátor-lencsén, s a vörös fénypont állandóan a célponton marad, még akkor is, ha a szem kicsit elmozdul. Ezáltal a látószög elhajlással kapcsolatos problémák a minimálisra csökkennek, illetve ki-küszöbölődnek. (Látószög - elhajlás vagy parallaxis: a szemlélt tárgy látszólagos eltolódása a megfi-gyelő elmozdulása, vagyis a látószög megváltozása következtében. Optikai irányzéknál akkor jelentke-zik, amikor az irányzójel középpontja nem a távcső tényleges optikai tengelyében helyezkedik el. Ez a hiba minden optikai rendszer esetében fennáll, mivel a szem nem mindig pontosan ugyanabban a nézőhelyzetben van. minden távcső csak egy bizonyos távolságra parallaxis mentes. A parallaxis el-lenőrizhető, ha szilárd felületre támasztva keresztülnézünk a távcsövön, amelyet egy kb. 100 m-re levő tárgyra irányítunk. Ekkor a fejet - ezáltal az irányzóvonalat - balról jobbra, majd fel és le kell mozdítani. Ha a távcső parallaxis mentes, az irányzójel a célhoz viszonyítva nem mozdul el úgy, hogy az ember a szemét mozdítja.)

A Qwik-Pointot (169. ábra) száraz nitrogénnel töltik fel és jól szigetelik, ezáltal mentes a bepá-rásodás okozta zavaroktól. Az irányzéktest feketére galvanizált, könnyű alumínium ötvözetből készül. Az irányzék tömege kb. 0,2= kg. A lökéspróbák pedig kimutatták, hogy a szerkezet igen nagy nyomás-nak ellenáll.

A legújabb modelleknél az irányzópont méretét tovább csökkentették.

169. ábra

1. Cső a tokkal; 2. Rögzít ő szerkezet; 3. Irányzékház; 4. Állító do-bok; 5. M űanyagbúra; 6. M űanyagszál


b) Single Point A Single Point irányzék angol gyártmányú, kifejezetten rövid távolságon és gyorsan mozgó cé-

lok leküzdésére szolgál. Felépítésében hasonlít a hagyományos optikai irányzékokhoz, nem "emele-tes" felépítésű, mint a Qwik-Point irányzék. Tömege kb. 0,2 kg.

A Single Point irányzékok alkalmazásával sokkal egyszerűbb a lövéstechnika, mint a hagyo-

mányos irányzékokkal. Célzáskor mindkét szemet nyitva kell tartani, a Single Pointra rá kell nézni (és nem keresztülnézni rajta), ekkor az irányzópont élénkpiros pontként jelenik meg, mintegy a térben lebegve, mesterséges fényforrás nélkül. A célzó szem a Single Pointból egy sugárnyalábot fog fel, amelyet a másik szem, mint a célra helyezett piros pontot észlel. Ez a pont állandóan a látómező kö-zepén nyugszik. Akár csak a Qwik-Pointnál, itt is közömbös hogy milyen szemtávolsággal céloznak.

A Single Point sörétes fegyverekhez készült változata működési elvében megegyezik az elő-zőekben ismertetettekkel, méretét tekintve annál lényegesen kisebb. Nem hátul a csőfarnál kell felerő-síteni, hanem közvetlenül a csőtorkolat mögött levő csősínre kell felhelyezni. (Gyakorlatilag célgömb.)

Ez az irányzék azonnal "tudatja" a lövővel, hogy a fegyver jól fekszik-e a vállához, s azt is, hogy a fejét helyesen tartja-e. Ha nem, a vörös pont eltűnik, illetve nem látszik. Ez jó fegyverforgásra és célratartásra kényszeríti a lövőt, ugyanakkor lényegesen könnyebb a cél kísérése. Mindenfajta sö-rétes fegyveren alkalmazható, felerősítése csatlakoztató sínnel történik. Ezt az alapzatot speciális ra-gasztóval kell a csősínre felragasztani.

Ez a művelet egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A felragasztott irányzéktalpról a Single Point irányzék könnyen lehúzható, s ekkor a sínre szerelt célgömb segítségével a hagyományos módon lehet célozni. A fegyver tömegeloszlását az igen kis tömeg (9 g.) nem befolyásolja.

Single Point irányzékot szemlélteti a 170. Ábra

P) A FEGYVERÁLLVÁNY A nehéz lőfegyverek szerkezeti egysége. Két alapvető változata a villaállvány és a háromlábú

állvány alakult ki. A villaállványt 10-12 kg-nál könnyebb fegyverekhez használják, magasságát nem lehet állítani, a csőtorkolat felöli részéhez közel erősítik a fegyverhez.

Háromlábú állványt nehezebb lövészfegyvereknél használják: a tüzelőmagassága állítható.

170. ábra

1. Irányzék; 2. Célgömb


Hord-, illetve szállítási helyzetben a három láb egymás mellé hajtható, így helyigénye kisebb. Többnyi-re korlátlan oldal- és korlátozott magassági irányzást tesz lehetővé. Teleszkópos vagy behajtható tol-dattal kiegészítve a tüzelőmagasság lényegesen növelhető, s így légi célokra is tüzelhet a fegyver.

R) A CSŐRÖGZÍTŐ Sorozatlövő fegyverek csöve üzemeltetés közben károsan felmelegszik, ami rontja a célzás

pontosságát, a tűz gyorsaságát. Ezért ezeket a fegyvereket tartalékcsövekkel látták el és így a csövek cserélhetők.

A csere végrehajtásának céljából a cső - tok egyesítését egy oldható kötést biztosító szerkeze-ti egységgel valósították meg, az un. csőrögzítővel (171. ábra).

Az ábra a csövet rögzített állapotban mutatja. A cső kivételéhez, a karos csőrögzítőt el kell for-

dítani úgy, hogy annak a hengeres testére mart sík felület kerüljön a csőrögzítő fészkével szembe. A cső-tok kapcsolat feloldódott, a csövet előre ki lehet húzni.

S) AMORTIZÁTOR A lövésnél fellépő mechanikai lökéseket csillapító berendezés. Szerkezeti megoldás és műkö-

dési elv szerint rugós, pneumatikus, gumis, folyadékos, hidropneumatikus stb. rendszerű lehet. A lövések csillapításával csökken az alkatrészek igénybevétele, s így a tartósság romlása nél-

kül könnyebb szerkezetek készíthetők. A kézifegyverek amortizátora csillapítja a lövéskor fellépő hátrasiklást, ezért szerepe a lövész

kímélése és a sorozattűz találati pontosságának javítása szempontjából fontos (172. ábra).

171. ábra

1. Cső; 2. Tok; 3. Cs őrögzít ő; 4. Csőrögzít ő helye a csövön


Az ábrán látható légrugós amortizátor a fegyver fékezését légsűrítéssel végzi, kb. 45 mm hát-rasiklással. A dugattyú szabad hátrasiklásának biztosítása érdekében un. lepuffanó furatot helyeznek el, amely a nyomást alacsony értéken tartja, a dugattyúból a válltámaszcsőbe vezeti a levegőt.

SZ) CSŐSZÁJ-FÉK A fegyvercső torkolati végére erősített szerkezet, amely a lövedék után áramló lőporgázok egy

részét az ütköző felületein és a palástján kialakított nyílásokon át oldalirányba áramoltatja, ezzel csök-kentve a hátralökést. (173. ábra)

A fékezőhatást egyes esetekben a csőszáj-fék térítő felülete által hátrairányított lőporgázok re-

akcióerejével tovább növelik. A csőszáj-fékek a fegyverek hátrasiklási energiáját 20-60 %-kal csökken-tik.

Szerkezetüket tekintve aktív (174. ábra), reaktív (175. ábra) és kombinált (aktív-reaktív, 176.

ábra) kialakításúak, ezen belül egy vagy több kamrásak. Aktív rendszerű csőszáj-fékeknél a csőszáj-fék kiáramló nyílásai úgy vannak elhelyezve, hogy

a kiáramló gázok iránya merőleges lesz a lövedék irányára (az eredeti gázáramlási irányra).

172. ábra

1. Vállpárna; 2. Léghenger; 3. Rugó; 4. Gumigy űrűk; 5. Vezetőszár; 6. Dugattyú; 7. Szorítóanya; 8. Lepuffanó furat

173. ábra

1. Cső; 2. Csőszáj-fék; 3. Lövedék; 4. Kiáramló gázok


A reaktív rendszerű csőszáj-fékeknél úgy helyezték el a 'palástban a furatokat, hogy az a cső

tengelyével szöget zár be. Aktív-reaktív csőszáj-fék a 176. ábrán látható.

174. ábra

175. ábra

176. ábra


Kétkamrás csőszáj-fékeket ábrázol a 177. ábra.

T) A KOMPENZÁTOR (LÖKÉSKIEGYENLÍT Ő)

Arra szolgál, hogy a tusa ferdeségéből adódó forgató hatást kompenzálja. A tusa tengelye ugyanis legtöbbször nem esik egybe a fegyvercsővel, hanem a csőtengelyhez képest kissé ferde. Emiatt a fellépő hátralökő erő a fegyvert nemcsak hátralöki, hanem kissé felfelé is forgatja.

A csőtorkolatra olyan szerkezetet tesznek, amely a torkolatból kiáramló gázokat úgy téríti el, hogy a cső ezáltal lefelé kényszerüljön mozdulni (178. ábra).

U) A LÁNGREJTŐ A csőtorkolatra szerelik fel. Működése egyrészt azon alapul, hogy benne a kiáramló lőporgá-

zok kiterjednek, s így lehűlve kevésbé hajlamosak égésre. Másrészt a torkolatnál közvetlenül jelentke-ző lángjelenséget is rejti a megfigyelés elöl. Lángrejtők szerkezetű kialakítását mutatják a 179-180. ábrák.

177. ábra

1. I. Kamra; 2. II. Kamra

178. ábra


A bemutatott lángrejtő egy fokozatosan bővülő keresztmetszetű csőtoldat, amely a cső torkola-

tában lejátszódó fényjelenségeket takarja. A bővülő csőtoldat e mellett, a torkolaton hangsebességnél nagyobb sebességgel kiáramló lőporgáz-részecskéket tovább gyorsítja, amelynek következménye, hogy növekszik a hátraható erő és a gyorsítás következtében a gázrészecskék egy része is felgyorsul és a fényforrás méretét károsan növeli.

A 180. ábrán látható lángrejtő kialakításánál a paláston hosszanti kibontások vannak, amelye-ket, így alakítottak ki, hogy a lángrejtés mellett a kiáramló gázok a fegyvercsövet stabilizálják.

V ) A HANGTOMPÍTÓ A csőtorkolatra szerelt, torkolatdörejt csökkentő szerkezet. Számos változatát fejlesztették ki

és rendszeresítették katonai célokra. A torkolatdörejt a nagynyomású gázoknak a szabad levegőn lejátszódó hirtelen expanziója okozza.

Fizikai elve: a csőtorkolatra nagy térfogatú tartályt erősítenek, amelyet belső falakkal több ki-sebb üregre osztanak. A csőtorkolatból a lövedék után kiáramló lőporgázok az üregekben örvénylő mozgást végeznek, energiájukat elvesztik, s mire a hangtompító-térből kilépnek, nyomásuk és hőmér-sékletük lecsökken, így a torkolatdörej is kisebb lesz (181. ábra).

179. ábra

180. ábra


Z) A TROMBLON [CSŐTOLDAT VAGY CSŐHÜVELY) A puskagránát fegyverre történő felhelyezésére és lövés közbeni vezetésére szolgál. Ennek

külső átmérője megegyezik a puskagránát csövének belső étmérőjével. Készül a csővel egybeépítve, és le-, illetve felszerelhető változatban.

181. ábra

1. Cső; 2. Hangtompító; 3. Kamrák

10. Hátrasiklás nélküli fegyverek.doc

X. A HÁTRASIKLÁS NÉLKÜLI FEGYVEREK

Az aktív rendszerű fegyverek tanulmányozása után térjünk rá a reaktív fegyverek vizsgálatára. Működési elvüket az előzőekben megismertük, ez meghatározza a kialakításukat is. Most csak a HSN-fegyverekkel fogunk foglalkozni.

Csőszerkezet részeit a 182. ábra mutatja be.

A cső: Rendeltetését tekintve megegyezik az aktív fegyverek csövével. Kialakításuk homogén,

monoblokk szerkezetű. Anyaga magas szakítószilárdságú és rugalmassági határral rendelkező ötvözött acél. Csőfurat lehet huzagolt vagy sima kialakítású. A huzagolt csövű fegyverek nem terjedtek el, mert a lövedék forgásával ellentétesen fellépő nyomatékot ki kell egyensúlyozni. Hátránya a forgó mozgásnak, hogy rontja a kumulatív hatást, csökken az átüthető páncél vastagsága. Ezek az okok indokolják, hogy a sima furattal készülő csövek terjedtek el jobban és e csöveknél un. nyíllövedéket alkalmaznak. A csőfurat felületét tükrösítik, hogy a lövedék és a fal között az örvénytömítés a lehető legjobb hatásfokkal működjön, a súrlódás pedig kicsi legyen.

Az égőkamra: feladata, hogy a lövés folyamán fejlődő gázok részére olyan állapotot hozzon létre, amely

biztosítja a lövedék kilövését és a lövedék gyorsításában résztvevő gázok gázdinamikai feltételeit. Csőtoldat a fúvókával: Biztosítja a fegyver hátrasiklás mentes működését, a hátrafelé kiáramló gázok szükséges

mértékű felgyorsítását. A korszerű hátrasiklás nélküli fegyverek (rakéták) kiáramlási nyílása az un. fúvócső, amely a

Laval-cső alakját követi és jellemzői a következőkben foglalhatók össze (183. ábra ) : − a Laval-cső első fokozata csökkenő keresztmetszetű, amit konfuzornak nevezünk; − ebben a szakaszban történik a gázok gyorsítása, ahol a gázok áramlási sebessége a

helyi hangsebesség alatt van; − érvényesül Bernoulli-törvénye: áramló gázok mozgási energiája nő az átáramlási

keresztmetszeten, nyomási energiájuk csökken; − így érkeznek el a gázok az un. kritikus keresztmetszethez, ahol helyi hangsebesség

alakul ki, valamint az ennek megfelelő kritikus nyomás és hőmérséklet − a kiáramló gázok további gyorsítása hangsebesség felett történik, amit egy bővülő

keresztmetszetű diffuzoron keresztül lehet megvalósítani.

182. ábra

1. Cső; 2. Égőkamra; 3. Cs őtorkolat a fúvókával


A hátrasiklás nélküli lövésnél a belülről szűkülő Laval-fúvóka (konfuzor) faléba ütköző

lőporgázok ugyanilyen nyomást fejtenek ki a gránátra, mint amennyit a konfuzoron és diffuzoron keresztül a szabadba kijutó gázok hátrafelé. Így a csőben előrehaladó gránát és a Laval-fúvókán kiáramló gáztömeg közös súlypontja miatt nem változik meg a rendszer erőviszonya, azaz a HSN-fegyver mozdulatlan marad.

Az előzőekben leírt módszer egyben szolgálja a lövedék kezdősebességének növelését, e

mellett a kezdősebességet a cső folytatásával is lehet fokozni. Az utóbbi megoldás alkalmazhatóságának legtökéletesebb módját a különböző műanyagok bevezetése jelentette. Ezek alkalmazásával jelentősen meg tudták növelni a kezdősebességet. Modern gránátvetőknél elérhető a 120-200 m/sec. Ez a hagyományos fegyverekhez viszonyítva igen alacsony, de ha figyelembe vesszük, hogy a lövedék a röppályára jutva reaktív elven működik és az alacsony kezdősebesség csak a rakéta beindításáig lényeges, akkor ez a sebesség megfelel a követelményeknek.

A 184. ábrán egy konkrét fegyvertípuson keresztül lehet bemutatni a HSN-fegyverek

működésének gyakorlati megvalósulását.

A lőszer végére egy műanyaghab-fojtás kerül, amely hőhatására megdagad. A lövés

pillanatában az áramlás következtében ez a megnövekedett térfogatú műanyaghab egy igen kis ideig lezárja a cső hátsó, szűkített részét. Ekkor az erőhatások nagy része a lövedék kirepítésére összpontosul. A lezárás azonban csak addig tart, míg a nyomás és az áramlási sebesség át nem szakítja ezt az ideiglenes zárat és megkezdődik a fúvókán át történő áramlás. Ezután már létrejön a kompenzálás.

183. ábra

1. Konfuzor; 2. Kritikus keresztmetszet; 3. Diffuzo r

184. ábra

1. Csőszerkezet; 2. Lövedék a fojtással; 3. M űanyaghab-fojtás; 4. Fojtás a lövés pillanatában


A zárást gyakorlatilag olyan kicsinek lehet venni, hogy a hátraható erők keletkezése és a kiegyenlítés közel azonos időben történik, ezért a cső a lövés közben helyben marad, a lövedék pedig adott nagyságú kezdősebességgel kirepül a csőből.

Elsütő szerkezet: feladatát, kialakítását tekintve megegyezik az aktiv fegyvereknél leírtakkal. Irányzó-berendezés: funkciói, kialakításai megegyeznek az akti fegyvereknél leírtakkal.

Eltérés az optikai irányzó-berendezésnél van a szerkezeti kialakításban, ennél a megoldásnál a kép fordítását a prizma végzi. A 185. ábra az irányzék sugármenetét ábrázolja. Szállemez a 186. ábrán látható.

A távolsági és hőmérsékleti helyesbítő az irányzóval és a gránátvető csőfurat tengelyvonala párhuzamosságának biztosítására és hőmérsékleti helyesbítésére szolgál.

A homlokvédő párna a tüzelés kényelmesebbé tételére szolgál.

185. ábra

1. Objektív; 2. Képfordító prizma; 3. Szállemez; 4. Okulár; 5. Ház; 6. Védőüveg; 7. Szállemez megvilágító a kapcsolóval; 8. Sz emellenz ő; 9. Oldalirány helyesbít ő; 10. Távolsági és h őmérsékleti helyesbít ő; 11.

Homlokvéd ő párna

186. ábra

1. Távmérő (2,7 m magas célra, 200-1000 m-ig); 2. Ellenőrzőjel;

3. Irányzék osztása (l őtávolságok 100 m-ben; 200; 300; 400; 500 m); 4. Oldalhelyesbít ő osztása (vonásban 00-tól 00-50

vonásig)

11. Ballisztika.doc

XI. A BALLISZTIKA

A ballisztika a lőfegyverek működésével foglalkozó tudomány, tárgyalja mindazon kérdéseket, amelyek a lövéssel összefüggenek.

A lövés jelenségeivel, annak törvényszerűségeivel foglalkozik a ballisztika (lövéstan), amelyek a lövedék mozgása szerint feloszthatók:

a) lövedék mozgása a fegyver csövében, b) mozgás a cs ő elhagyása után a légtérben. Ennek megfelelően a ballisztikát is két fő fejezetre oszthatjuk: belső ballisztikára és külső bal-

lisztikára. A bels ő ballisztika tárgyalja a lövedék mozgását a csőben és a cső elhagyása után, amíg a

lőporgázok hatást gyakorolnak a lövedékre. A küls ő ballisztika a csőből kilépett lövedék mozgásának, röppályájának meghatározásával

foglalkozik.

A) BELSŐ BALLISZTIKA

A ballisztikának e területe a csőben lejátszódó folyamatokkal foglalkozik. A folyamatok jellem-zője a csőben kialakult gáznyomás és a lövedéksebesség, a csőhossz, illetve az időfüggvényében.

A lövés jelenségénél a következő szakaszokat különböztetjük meg (187. ábra).

187. ábra

11. Ballisztika.doc

P Nyomás; V Sebesség; L Csőhossz; 1 Előzetes szakasz; 2 Első szakasz; 3 Második szakasz; 4 Gázok utóhatásának szakasza; 5 Lövedék sebességének görbéje;

6 Gáznyomás görbéje; Po Kényszerítő nyomás; PM Maximális gáznyomás; Pk A gáz nyomása lőporégés befejezésekor; PD Gáznyomás a lövedék cső-ből való kirepülésekor; Vk Lövedék sebessége a lő-porégés befejezésekor;

VD Lövedéksebesség a csőből való kirepüléskor; VM Lövedék maximális sebessé-ge; PA Légkör nyomásával egyenlő nyomás

Az előző ábra a lövedéksebesség és gáznyomás változást a csőhossz függvényében mutatja. Idő függvényében a következő grafikon alakul ki (188. ábra).

188. ábra

P/ Gáznyomás; V/ Sebesség; t/ id ő; 1. Gáznyomás-görbe; 2. Sebesség-görbe

11. Ballisztika.doc

1. A lövés szakaszai 187. ábrán látható nyomás- és sebesség-görbéken a lövés jelenségeinél a következő idősza-

kokat különböztetjük meg. Előzetes szakasz: a lőportöltet égése állandó térben. Ez a lőpor meggyulla-dásától a lövedék megindulásáig tart. A gáznyomás ez alatt olyan értékre nő, hogy a lövedéket ki tudja mozdítani a hüvelyből és cső huzagolt részébe sajtolja. Ezt a nyomást kényszerítő nyomásnak nevez-zük.

Első szakasz: A lőportöltet égése gyorsan változó térben, a kényszerítő nyomás elérésétől és a lövedék meg-

indulásétól kezdve, a lőportöltet égésének befejezéséig tart. Ennek az időszaknak a kezdetén, amikor a lövedék mozgássebessége a csőben még nem nagy, a gázok térfogata erősen növekszik és a leg-nagyobb értéket éri el. Ezt a nyomást maximális nyomásnak nevezzük. Ezt követően a lövedék moz-gási sebességének gyors növekedése következtében a lövedék mögötti tér nagysága a gázfejlődésnél gyorsabban növekszik és a nyomás csökkenni kezd.

Második szakasz: Az állandó mennyiségű, erősen összenyomott és felhevített gáz kitágulása, ez az időszak a lő-

portöltet elégésének befejezésétől a lövedék csőből való kirepülésének pillanatáig tart. a lövedék moz-gási sebességének növekedése a fennálló nyomás és a gáz kitágulása következtében történik. A nyomás csökkenése a második időszakban meglehetősen gyors és a torkolati nyomás kis értékű lesz.

Egyes fegyvereknél, különösen a rövid csövűeknél, mivel a lőportöltet a lövedék csőből való ki-repüléséig elég.

Gázok utóhatásának id őszaka: A lőporgáz hatása a lövedékre a csőfuratból való kirepülés után. A lövedék csőfuratból való ki-

repülésétől kezdődik és a lövedékre gyakorolt gázhatás megszűnésével fejeződik be. A lövedék se-bességénél nagyobb sebességgel a csőfuratból kiáramló gázok egy bizonyos távolságig (néhány cm-től m-ig) a repülő lövedékfenékre nyomást gyakorolnak és a lövedék sebességét mindaddig növelik, amíg a lövedékfenékre gyakorolt gáznyomás a légellenállással egyenlő lesz. A lövedék a legnagyobb sebességét ennek az időszaknak a végén éri el.

B) KÜLSŐ BALLISZTIKA A lövedék röppályáját vizsgálja. Röppályának a lövedék súlypontjának levegőbeli útvonalát ne-

vezzük. A röppálya a csőtorkolatától a becsapódási pontig tart. A csőből meghatározott sebességgel kilőtt lövedékre két erő hat:

− nehézségi erő; − légellenállási erő.

A nehézségi erő a föld vonzásának következménye, értéke állandó. Arra kényszeríti a lövedé-ket, hogy fokozatosan süllyedjen.

A légellenállási erő a levegő jelenlétének, illetve sűrűségének következménye. Értéke változó, hatása állandó. A lövedéket folyamatos lassulásra kényszeríti, vagyis a mozgási sebességét csökkenti.

1. A leveg őben repül ő lövedéket kísér ő jelenségek

A lövedék levegőben történő mozgása közben a levegő részecskéi nem tudnak kitérni, amely-

nek következtében a lövedék előtt sűrűbb lesz a levegő és hanghullámok keletkeznek. Ha a lövedék sebessége kisebb a hang sebességénél, a hullámok keletkezése csak lényegtelen befolyást gyakorol a lövedék mozgására, mert a hullámok gyorsabban terjednek, mint ahogy a lövedék mozog.

Ha a lövedék sebessége nagyobb, mint a hang sebessége, a hanghullámok torlódásától erő-sen összenyomott levegő keletkezik, amely lassítja a lövedék sebességét, mivel a lövedék energiájának egy része a hullámok létesítésére és tolására fordítódik.

11. Ballisztika.doc

A lövedékkel érintkező levegőrészecskék körüláramolják a lövedéket és surlódnak annak kül-ső felületén. Ennek következtében szintén csökken a lövedék sebessége.

A lövedéket körüláramló levegő a lövedék fenékrésze mögött nem tud mindjárt összezárulni, ezért légritkulás és örvénylés keletkezik, melynek következtében nyomáskülönbség áll elő a fejrész és a fenékrész között. Ez a különbség egy erőt hoz létre, amely a lövedék mozgásával szintén ellentétes irányú és szintén csökkenti a lövedék sebességét (189. ábra).

A levegőnek a mozgó lövedékre gyakorolt hatása következtében a fellépő erők eredője adja a légellenállást. A légellenállási erő nagy százalékban függ:

− a lövedék kezdősebességétől − a levegő sűrűségétől; − a lövedék alakjától, űrméretétől ós felületével.

A lövedék sebességének növekedésével arányosan növekszik a légellenállási erő is, mert sokkal több levegőrészecske ellenállását kell a lövedéknek leküzdenie ugyanazon idő alatt.

Ugyanazon lövedéknek sűrűbb levegőben nagyobb mennyiségű levegőrészecskét, azaz na-gyobb légellenállást kell leküzdenie, mint ritkább levegőben.

A hosszúkás, hegyes csúcsú lövedék a levegőrészecskék ellenállását könnyebben küzdi le, mert a tompább csúcsú lövedék.

A lövedék fenékrészének kúpos kiképzésével is csökkenthető a légritkulások és örvénylések (190. ábra).

189. ábra

1. Lövedék; 2. Hanghullám; 3. Súrlódás; 4. Fejhullá m; 5. Súrlódás; 6. Légritkulás; 7. Farokhullám; 8. Örvénylés

11. Ballisztika.doc

A lövedék simább felülete következtében is csökken a súrlódás és a légellenállás.

Mivel a nehézségi erő a lövedéket süllyedésre kényszeríti, a légellenállási erő nem a lövedék tenge-lyének irányába hat, hanem azzal egy bizonyos szöget bezárva, így nemcsak lassítani igyekszik a lö-vedék mozgását, hanem felbillenteni is (191. ábra).

Azért, hogy a lövedék ne billenjen fel a légellenállási erő hatására, a csőfuratban levő huzagok segítségével gyors forgó mozgást kap. A lövedék csúcsát a légellenállási erő továbbra is felfelé és hátrabillenteni igyekszik, de az a gyors forgás következtében nem felfelé hajlik el, hanem a légellenál-lási erő hatásának irányára merőlegesen, és forgásának irányába igen kis mértékben oldalt, azaz jobb-

ra.

190. ábra

191. ábra

S A lövedék súlypontja; L A légellenállási erők támadási pontja; g Ne-hézségi erő; 1. Röppálya; 2. Légellenállás; 3. A légellenállási erők ere-

dője; 4. A felbillentés iránya

11. Ballisztika.doc

Ekkor megváltozik a légellenállási erő hatásának iránya, a lövedék csúcsát jobban hátra igyek-szik billenteni, azonban a gyors forgás következtében nem jobbra, hanem lefelé történik az elfordulás.

Mivel a légellenállási erő hatása állandó, iránya viszont a lövedéktengely minden eltérésétől függően változó, így a lövedék csúcsa kört ír le, a lövedék tengelye pedig a röppálya érintője körül egy olyan kúpot, amelynek a csúcsa a nehézségi erő támadáspontja.

A lövedék súlypontja a lövedék fejrészével előremozog, követve a röppálya görbületét (192. ábra).

A lövedék lassú, kúpos mozgása a dinamikai tengely körül valósul meg, amely a röppálya-érintővel kis szöget alkot és az érintőnél mindig feljebb helyezkedik el. Ez azért van így, mert a lövedék a röppálya-érintőhöz képest bizonyos késéssel rendelkezik.

A lövedék a forgó mozgás, a légellenállási erő és a nehézségi erő hatása következtében a

lősíktól, forgásának irányában eltér, amit oldalgásnak nevezünk (193. ábra). Jobbra irányuló csőhuzagolás esetén jobbra, balra irányuló csőhuzagolás esetén balra.

Ezt kis távolságon nem vesszük figyelembe (550 m-ig), mert olyan kismértékű, hogy gyakorla-tilag nincs jelentősége.

2. A nyíl lövedék (fejnehéz lövedék) útja a leveg őben

192. ábra

1. Röppálya; 2. Dinamikai tengely; 3. Súlypont; 4. Röppálya-érint ő

193. ábra

1. Cső; 2. Lősík; 3. Forgólövedék; 4. A forgólövedék röppályája; 5. Oldalgás

11. Ballisztika.doc

Ezeket a típusú lövedékeket, mind nevükből is kiderül, nyíl formájúra tervezik. Közös jellemző-jük, hogy súlypontjuk a fejrészre esik, ami alapvetően meghatározza mozgásukat a levegőben (194. ábra).

A lövedék mozgása közbeni állékonyságát (stabilizálását) a vezető szárny (stabilizátor) bizto-sítja, amellyel a légellenállási központot a lövedék súlypontja mögé lehet helyezni. Így a légellenállási erő a lövedék csúcsát a röppálya érintője felé fordítja, azaz arra kényszeríti a lövedéket, hogy csúcsá-val előre mozogjon.

3. A röppálya fogalma és kialakulása A csőből kirepülő lövedék a további útját a levegőben teszi meg a becsapódásig. Mivel a kilőtt

lövedékre a nehézségi erő és a légellenállási erő hat, ezért a lövedék mozgási sebessége csökken és

194. ábra

g Nehézségi erő; Sp Súlypont; Lp A légellenállás támadáspontja; 1. A lövedék tengelye; 2. A légellenállás; 3. Röppálya; 4. A légellenállás eredője; 5. Röppálya-éríntő

11. Ballisztika.doc

egy szabálytalan görbét ír le a levegőben, végül sebessége megszűnik és leesik a földre, vagyis kiala-kul a röppálya. a.) A röppálya és elemei

A röppálya tanulmányozásánál a következő fogalmak szerepelnek ( 195. ábra ). Kirepülési pont: a csőtorkolat középpontja, a röppálya kezdete. Torkolatszint: a kirepülési ponton áthaladó vízszintes sík a fegyver torkolatszintje. Emelkedési vonalra beirányzott fegyver csőtengelyének meghosszabbított egyenese. Emelkedési szög: a torkolatszint és emelkedési vonal által bezárt szög. Lősík: az emelkedési vonalon áthaladó függőleges sík. Indulóvonal: a lövés pillanatában a csőtengely meghosszabbításának egyenese. Indulószög: az indulóvonal és a torkolatszint által bezárt szög. Kirepülési szög: az indulóvonal és az emelkedési vonal által bezárt szög. Becsapódó pont: röppálya és torkolatszint kereszteződése. Becsapódó szög: a becsapódó pontban a röppálya-érintő és a torkolatszint által bezárt

szög. Vízszintes távolság: kirepülési ponttól a becsapódó pontig tartó távolság. A röppálya tet őpontja: a röppálya legmagasabb pontja. A tetőpont magassága: a torkolatszint és a tetőpont közötti legrövidebb távolság. Felszálló ág: kirepülési ponttól a röppálya tetőpontig terjedő röppályaszakasz. Leszálló ág: a röppálya tetőpontjától a találkozási pontig terjedő szakasz. Találati szög: a röppálya-érintő és a cél felületének érintője által bezárt szög. Ha a lövedék kis találati szöggel csapódik a földre vagy az akadályra, felpattan, azaz visszaverődik a föld, vagy az akadály felületéről és útját új röppályán folytatja. A felpattanó lövedék megtartja a megfelel ölőhatását (átütőképességét) és hatásos lehet. Találati pont: az a pont, ahol a röppálya metszi a célt. Célpont: a célnak az a pontja, amelyre a fegyvert beirányoztuk. Irányzóvonal: az az egyenes, amely a lövő szemétől az irányzék nézőkéjén és a cél-gömb csúcsán a célpontig tart. 1. Cső; 2. Cél; 3. Kirepülési pont; 4. Induló vonal; 5. Emelkedési vonal; 6. Kirepülési szög; 7. Torkolatszint; 8. Emelkedési szög; 9. Indulószög; 10. Tetőpont; 11. A tetőpont magassága; 12. Felszálló ág; 13. Leszálló ág; 14. Röppálya magasságok;

15. A cél síkja; 16. Találati szög; 17. Becsapódási szög; 18. Találati pont; 19. Becsapódási pont; 20. találkozási pont; 21. Tetőpont-távolság; 22. Céltávolság; 23. Vízszintes távolság; 24. Teljes távolság; 25. Röppálya-érint ő; 26. Nézőke; 27. Célgömb

11. Ballisztika.doc

195. ábra

11. Ballisztika.doc

A rakétalövedék röppályáját két szakaszra osztjuk: akti szakaszra, amikor a lövedék reaktív erő hatása alatt mozog és passzív szakaszra, amikor a lövedék tehetetlenségénél fogva mozog (196. ábra).

C) A LÖVEDÉK RÖPPÁLYÁJÁNAK SAJÁTOSSÁGAI A lövedék röppályájának a levegőben a következő sajátosságai vannak:

a) A leszálló ág rövidebb és íveltebb, mint a felszálló ág. b) Becsapódó szög nagyobb mint az indulószög. c) A lövedék sebessége a becsapódó pontban kisebb mint a kezdősebessége. d) A lövedéknek a legkisebb sebessége nagy induló szöggel történő lövésnél a röppálya leszál-

ló ágában van, kis induló szögek esetén pedig a becsapódó pontban. e) A lövedék mozgásának ideje a röppálya felszálló ágán kevesebb mint a leszálló ágán. f) A forgó lövedék röppályája annak következtében, hogy a lövedék a nehézségi erő és az ol-

dalgás hatására süllyed, kettős görbe vonal.

D) A LAPOS ÉS A MEREDEK RÖPPÁLYÁK KIALAKULÁSA

A röppálya alakja attól függ, hogy lövéskor milyen magasra emeljük a fegyver csövét, vagyis milyen mértékű az emelkedési szög nagysága.

Az emelkedési szög növelésével a röppálya magassága és a vízszintes távolság egy bizonyos

határig növekszik, ha azonban a fegyver csövét ezen a határon túl emeljük, a röppálya magassága növekedni fog, a vízszintes távolság viszont csökken.

A cső állásának megfelelően a következő röppályák alakulhatnak ki: − 35°-ig lapos a röppálya; − 35°-45°-ig ívelt a röppálya; − 45° felett meredek a röppálya.

A lövészfegyverek (gyalogsági fegyverek) lapos röppályájú fegyverek. A legnagyobb lőtávolsá-

got kb. 45° -os, csőállás esetén kapjuk, ennél kisebb vagy nagyobb mértékű csőállással történő tüze-lésnél a röppálya rövidebb lesz, azaz csökken a lőtávolság.

196. ábra

1. Indulószög; 2. Becsapódási szög; V0 Kezd ősebesség; 3. Aktív szakasz; 4. Passzív szakasz

11. Ballisztika.doc

E) A RÖPPÁLYÁK GYAKORLATI JELENT ŐSÉGE

A fegyver csövének emelése, vagyis az emelkedési szög növekedése egy bizonyos határig növeli a vízszintes lőtávolságot. Azonban ha a fegyver csövét (emelkedési szöget) ezen a határon túl emeljük, a vízszintes lőtávolság csökkenni fog.

Így könnyen megállapítható a fegyvercső azon állása, amelynél a legnagyobb vízszintes lőtá-volságot kapjuk.

Azt az emelkedési szöget, amelynél a vízszintes lőtávolság a legnagyobb, a legnagyobb lőtá-volság szögének nevezzük. A legnagyobb lőtávolság szöge lövészfegyvereknél kb. 35°, az aknavetők-nél és a különböző méretű tüzérségi lövegeknél pedig 45°.

A legnagyobb lőtávolság szögénél kisebb emelkedési szögeket kapott röppályák a lapos röp-pályák. Azok a röppályák, amelyeket a legnagyobb távolság emelkedési szögénél nagyobb emelkedési szöggel kapunk, meredek röppályák.

Figyelembe kell venni, hogy egy és ugyanazon lőfegyverrel való lövésnél - azonos kezdőse-bességeket feltételezve - két egyforma vízszintes távolságú röppályát, meredek és lapos röppályát kapunk.

A különböző emelkedési szögek mellett azonos vízszintes távolságú röppályákat röppálya pá-roknak nevezzük (198. ábra).

Gyalogsági fegyvereknél és gránátvetővel történő lövésnél csak lapos röppályát kapunk. Minél laposabb a röppálya, annál nagyobb távolságon küzdhetjük le a célt ugyanazon irányzékállással. Ez a lapos röppálya gyakorlati jelentősége.

A röppálya laposságát az irányzóvonal fölötti. legnagyobb magassága jellemzi. Adott távolság esetén, a röppálya annál laposabb, minél kevésbé emelkedik az irányzóvonal fölé. Ezenkívül a röppá-lya laposságát a becsapódó szög nagysága alapján is megítélhetjük: a röppálya annál laposabb, minél kisebb a becsapódó szög.

A meredek röppálya gyakorlati jelentősége az, hogy alkalmazásával fedezék mögött levő célo-kat is megsemmisíthetünk.

Pásztázáson a lapos röppályájú fegyverekből kilőtt lövedékeknek a veszélyeztető képességét értjük olyan célokkal szemben, amelyek közelebb vannak a becsapódó pontnál és magasságuk meg-haladja a röppálya magasságát.

Az olyan lövést, amelynél a röppálya az egész irányzék távolságon nem emelkedik az irányzó-vonal fölött a cél nagyságát meghaladó magasságra, pásztázó lövésnek nevezzük (199. ábra).

A pásztázott lövés távolsága függ: − a cél magasságától; − a röppálya laposságától. Minél magasabb a cél és minél laposabb a röppálya, annál nagyobb a pásztázó lövés távolsága

és annál nagyobb távolságon küzdhetjük le a célt ugyanazzal az irányzékállással. A pásztázó lövés gyakorlati jelentősége abban áll, hogy a célt ezen a távolságon belül az irány-

zékállás változtatása nélkül küzdhetjük le, ha a célpontot a cél alsó széle közepén választjuk meg.

198. ábra

1. Emelkedési vonal; 2. Legnagyobb távolság szöge; 3. Torkolatszint; 4. Meredek röppályák; 5. Lapos röppályák; 6. Röppál ya-pár

11. Ballisztika.doc

F) A LŐVISZONYOK BEFOLYÁSA A LÖVEDÉK MOZGÁSÁRA

1. Normál feltételek

Minden lőfegyver rendszerbe állítása előtt az adott fegyverrel, lehetőleg ideális körülmények között kísérleti lövészeteket hajtanak végre. A kísérleti lövészetek adatait lőtáblázatokban rögzítik. Azokat a körülményeket, amelyek közt a kísérleti lövészeteket végrehajtják, a tüzelés normál (lőtábla szerinti) feltételeinek, vagy más néven normál lőviszonyoknak nevezzük.

A normál (lőtábla szerinti) lőviszonyok a következők: a) Időjárási viszonyok:

− légköri nyomás a torkolatszinten 99991,5 Pa. 110 m tengerszint feletti magasságban; − levegő hőmérséklete a torkolatszinten +15 °C; − a levegő relatív páratartalma 50 %. (Relatív páratartalomnak nevezzük a levegőben levő víz-

tartalomnak ahhoz a legnagyobb páratartalomhoz való viszonyát, amelyet a levegő az adott hőmérsékleten tartalmazhat);

− abszolút szélcsend van. b) Ballisztikus viszonyok:

− a fegyver első kategóriába tartozik; − a lövedék súlya és kezdősebessége a lőtáblázatban megadott értékeknek felel meg; − töltethőmérséklet +15°C; − a lövedék alakja a rajzbeli előírásoknak megfelelő; − a célgömb magassága a fegyver belövésének adatai alapján van beállítva, az irányzék ma-

gassága a lőtáblázat szerinti irányzási szögnek felel meg. c) Topográfiai (terep) viszonyok:

− a cél a torkolatszinttel egy magasságban van (nincs helyszög); − a fegyvernek oldaldőlése nincs.

199. ábra

1. Kirepülési pont; 2. Irányzóvonal; 3. Célpont; 4. Röppálya; 5. A cél magassága; 6. A röppálya tet őpontja (legnagyobb magassága)

11. Ballisztika.doc

Azok az ideális feltételek, amelyeket az időjárási, ballisztikai és terepviszonyoknál felsoroltunk, térben és időben szinte sohasem fognak együttesen megjelenni.

Gyakorlatilag tehát a lövészeteket mindig a normál feltételektől eltérő viszonyok között hajtjuk végre.

2. Normál feltételekt ől eltér ő (különleges) l őviszonyok

A normál feltételektől eltérő lőviszonyok a lövés pontosságára - az egyes feltételek megválto-zása esetén jelentős, más feltételek megváltozása esetében jelentéktelen - hatást gyakorolnak.

A légnyomás ingadozása ugyanazon terepmagasságban jelentéktelen mértékű hatást gyakorol

a röppályára. A terep minden 100 m-es emelkedésével azonban a légköri nyomás 1066,576 Pa-val csökken. A légnyomás csökkenésével a légellenállási erő csökken, a lőtávolság pedig növekszik. 1000 m tengerszint feletti magasságig nem, e felett azonban már helyesbíteni kell mégpedig úgy, hogy az irányzékot csökkentjük, vagy a célpontot alacsonyabban választjuk meg.

A levegő hőmérsékletének növekedésével a levegő sűrűsége csökken, ennek következtében csökken a légellenállás és növekszik a lőtávolság. A hőmérséklet csökkenésével a levegő sűrűsége és a légellenállás megnő, a lőtávolság pedig csökken. Helyesbítést általában a normál hőmérséklettől (+15 °C) + 10 °C, vagy ettől nagyobb eltérés esetén kell végrehajtani.

Nagy melegben az irányzékot csökkenteni kell, vagy pedig a célpontot alacsonyabban választ-

juk meg, hidegben ellentétesen kell a helyesbítést végrehajtani. A töltethőmérséklet növekedésével növekszik a lőpor égési sebessége és a lövedék kezdőse-

bessége. A lövedék kezdősebességének növekedésével csökken a lövedék repülési ideje és az induló vonal alá való süllyedése, tehát növekszik a lőtávolság.

A lövedékre a legnagyobb eltérítő hatást a szél gyakorolja. Különösen nagy az oldalszél eltérítő

hatása, mely a lövedék oldalfelületét nyomja. A hátszél és az ellenszél kismértékben csökkenti, kismértékben növeli, illetve csökkenti a lőtá-

volságot, ezért ezt a lövészfegyvereknél nem vesszük figyelembe. Az oldalszél jelentős mértékben eltéríti a lövedékeket, ezért a pontos találat érdekében helyes-

bítést szükséges végrehajtani. Lövészfegyvereknél (kivétel a nyíllövedékű fegyverek) a helyesbítést mindig abban az irányban hajtjuk végre, ahonnan a szél fúj.

12. Lövedékszóródás.doc

XII. A LÖVÉSNÉL ADÓDÓ LÖVEDÉKSZÓRÁS

A) A SZÓRÁS FOGALMA ÉS ELEMEI

Egy és ugyanazon fegyverrel történő lövésnél a pontosság és az egyforma célzás követelmé-nyeinek leggondosabb betartása mellett egy egész sor véletlen ok következtében minden lövedék külön-külön röppályát ír le és a többivel nem azonos, saját becsapódó (találati) pontja lesz.

Fogalma: azt a jelenséget, hogy egy és ugyanazon fegyverrel, ugyanazon viszonyok között tör-ténő lövésnél a lövedékek szétszóródnak, természetes lövedékszórásnak vagy röppálya szórásnak nevezzük.

B) A SZÓRÁS OKAI

A lövedékszórást kiváltó okokat három csoportba sorolhatjuk: 1. Azok az okok, amelyek a különböző kezdősebességeket okozzák:

− a töltet és a lövedék különböző súlya, a lövedék és a hüvely különböző alakja és mérete, a lőpor különböző minősége stb., amelyek a gyártás pontatlanságának (tűrésének) a követ-kezményei;

− a töltethőmérséklet eltérése, amely a levegő hőmérsékletétől függ és az a körülmény, hogy a töltények különböző ideig vannak a lövéstől felhevített csőben;

− a cső különböző mértékű felhevülése és minőségi állapota. Ezek az okok kezdősebesség-ingadozásokat eredményeznek és ebből kifolyólag lőtávolság-

változást is okoznak azaz a hosszúsági (magassági) lövedékszórást eredményezik. 2. Azok az okok, amelyek a különböző induló szögeket és lőirányokat eredményezik:

− irányzási hibák (a fegyver beirányzása vízszintes és függőleges síkban); − a különböző kirepülési szögek és a fegyver oldalirányú elmozdulásai, amelyeket annak kö-

vetkeztében kapunk, hogy nem egyforma a lövéshez való felkészülés, a fegyver feltámasztá-sa, a tusa beszorítása, a támasztékok használata és nem folyamatos a billentyűelhúzás;

− az automatafegyver csövének rezgése, mely a mozgó részek mozgásának és ütődésének következménye;

− az automatafegyver különböző módon történő rögzítése, különösen kézzel, sorozatlövés ide-jén.

Ezek az okok oldalirányú és hosszúsági (magassági) szóráshoz vezetnek, a szóráskép nagysá-gára befolyást gyakorolnak, rendszerint a lövő felkészültségétől függnek. 3. Azok az okok, amelyek a lövedék mozgásának eltérő viszonyait váltják ki:

− a különböző légköri viszonyok, különösen a szél iránya és sebessége; − a lövedék különböző súlya, alakja és méretei, amelyek a légellenállási erők ingadozásához

vezetnek és ebből kifolyólag lőtávolság-ingadozást eredményeznek. Ezek az okok, az oldalirányú és hosszúsági (magassági) szórás növeléséhez vezetnek, rend-

szerint a külső lőviszonyoktól, valamint a lőszertől függnek. Minden egyes lövésnél mind a három ok hat bizonyos mértékben. Az egyik közülük a lövedék

magassági (távolsági; eltérését, a másik az oldalirányú eltérést okozza. összességében viszont mind-ezek az okok a lövedékszórást eredményezik.

Teljesen kiküszöbölni azokat az okokat, amelyek a szórást eredményezik nem lehet, ezért magát a szórást megszüntetni sem. Azonban, ha ismerjük azokat az okokat, amelyektől a szórás függ, csökkenthetjük az egyes okok befolyását és ezzel csökkenthetjük a szórást, növelhetjük a lőszabatosságot.

A lövedékszórás a lövő felkészültségének növelésével csökkenthető. Ilyenek pl. a helyes test-helyzet felvétele, az egyforma vállhoz szorítás, a pontos célzás, a billentyű egyenletes elhúzása, a fegyver lövés közbeni helyes és biztos tartása, a fegyver és a lőszer megfelelő karbantartása.

A lövedékszórás fő okai főleg mérési hibák (pl. pontatlanságok, tűrések a lőszerek és fegyve-rek gyártásánál, irányzási hibák stb.) következményei. A valószínűségelméletben mérési hibának, egyszerűen hibának azt a különbséget tekintik, amely a kapott mérési eredmény és a mérendő nagy-ság valódi értéke között fennáll.

Ha viszont a megmérendő nagyság valódi értéke ismeretlen, akkor az ismeretlen való érték helyett az egyes mérési eredmények középértékét vesszük.


Középértéknek az előjelekkel vett mérési eredmények összegének a mérési eredmények számával való osztásnál kapott hányadost nevezzük.

A hibák lehetnek pozitívak, ha a mért mennyiség nagyobb a valódinál és negatívak, ha a mért mennyiség kisebb a valódinál.

A hibák lehetnek állandó, rendszeres és véletlen hibák. Rendszeres (állandó) hibák, amelyeket állandóan ható okok hoznak létre, egyforma behatást gyakorolnak minden mérésre és számításba vehetők. Pl. a fegyver célgömbje egy adott értékkel jobbra van eltolva, a lövedék a célponttól balra tér el egy állandó értékkel. Elegendő a célgömböt az eltolás értékével elmozdítani a lövedékek eltérésé-nek irányába, a hiba megszűnik.

A véletlen hibák hatására példa a lövedékszórás. A véletlen hibák megoszlására, megjelené-sének gyakoriságára meghatározott törvényszerűség áll fenn, nagyszámú mérés (kísérlet) esetén, amelyet a véletlen hibák normál törvényének nevezünk.

Nagyszámú mérés (kísérlet) esetén a mérési hibák egyenlőtlenek, a kisebb hibák gyakran, a nagyobb hibák ritkábban fordulnak elő: szimmetrikusak - azonos határokon belül a pozitív és negatív hibák száma egyenlő, és minden pozitív hibának egy vele abszolút értékre nézve egyenlő negatív hiba felel meg. Minden nem határtalan mérési eljárásnak meg van a hiba határértéke, amelynél nagyobb hibák gyakorlatilag nem fordulhatnak elő.

C) A SZÓRÁS TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI Nagyszámú (20-nál több) lövés esetén a találati pontoknak a szórásképben történő elhelyez-

kedésében határozott törvényszerűség figyelhető meg. A lövedékszórás a véletlen hibák normál törvé-nye szerint alakul és amikor ezt a törvényt a lövedékszórás viszonylatában használjuk - szórástörvény-nek nevezzük.

A szórástörvényt a következő három elv jellemzi: 1. A találati pontok a szórásképben egyenlőtlenül helyezkednek el, a szóráskép középpontjá-

hoz közelebb sűrűbben, széleihez közelebb pedig ritkábban. 2. A szórásképben meghatározható egy olyan pont, amely a szórás középpontja (középső talá-

lati pont) és amelyhez viszonyítva a találati pontok szimmetrikusan oszlanak meg, azaz a szórás kö-zéppontjától minden lövés egyik oldalra történő eltérése feltételezi a másik oldalra, egy másik becsa-pódás eltérését, kb. azonos távolságra.

3. A találati pontok nem határtalan, hanem határolt területen belül helyezkednek el.

A szórástörvényt általános alakban a következőképpen fogalmazhatjuk meg: azonos körülmé-nyek között leadott nagyszámú lövés esetén a lövedékek szórása egyenlőtlen, szimmetrikus és hatá-rolható.

D) A KÖZÉPSŐ TALÁLATI PONT MEGHATÁROZÁSA

1. Egymás utáni távolság osztással Kevés (legfeljebb 5) találati pont esetén alkalmazzuk (200. ábra).

A/ Három lövés B/ Négy lövés két tetszés szerinti találati pontot összekötünk és a közöttük levő távolságot megfelez-zük;

− az így nyert pontot összekötjük a harmadik találati ponttal és a köztük levő távolságot három egyenlő részre osztjuk: mivel a szórás középpontja felé a találati pontok sűrűbben helyez-kednek el, a három találati pont középső találati pontjának azt az osztásjelet vesszük, amely a két előző találati ponthoz közelebb van;

− a három találati pontra vonatkozólag az így kapott középső találati pontot összekötjük a ne-gyedik találati ponttal, és a közöttük levő távolságot négy egyenlő részre osztjuk, a három el-ső találati ponthoz legközelebb levő osztásjelet a négy találati pont középső pontjának vesz-szük.

Négy találati pont alapján a középső találati pontot a következőképpen is meghatározhatjuk (201. áb-ra).

− az egy sorba eső pontokat párosával összekötjük, az egyenesek középpontját ismét össze-kötjük és az így kapott egyenest megfelezzük, a felezési pont a középső találati pont


Öt találati pont (202. ábra) esetén a középső találati pontot az előbbiekhez hasonló mádon határozzuk meg.

2. Szórás tengelyének meghatározásával

Nagyszámú találati pont esetén a szórás szimmetrikussága alapján határozhatjuk meg a kö-

zépső találati pontot (203. ábra) a következőképpen:

− leszámoljuk a találati pontok alsó (közelebbi) felét és elválasztjuk a vízszintes (keresztben haladó) szórástengellyel;

201. ábra

200. ábra

KTP/ Középs ő találati pont; 1-4. Talála-tok

202. ábra


− ugyanilyen módon leszámoljuk a találati pontok felét a jobb oldalon vagy a bal oldalon és el-választjuk a függőleges (hosszirányú) szórástengellyel, a szórástengelyek metszéspontja a középső találati pont.

3. Számoló eljárással

A középső találati pontot számoló eljárással is meghatározhatjuk a következőképpen (204. áb-ra):

− a bal oldali (jobb oldali) találati ponton keresztül függőleges egyenest húzunk, lemérjük min-den egyes találati pont távolságát ettől az egyenestől, összeadjuk a függőeges egyenestől kapott össztávolságokat, a kapott összeget elosztjuk a találati pontok (becsapódások) szá-mával;

− az alsó (felső) találati ponton keresztül vízszintes vonalat húzunk, lemérjük az összes találati pontok távolságát ettől a vonaltól, az összes távolságokat összeadjuk és elosztjuk a találati pontok (becsapódások) számával;

203. ábra

A-A1 vízszintes (keresztiránvú) szórástengely; B-B 1 .függ őleges (hosszanti irá-nyú) szórástengely


− az így kapott számok a középső találati pont távolságát adják az általunk meghúzott egye-nestől.

Becsapódások Távolság cm-ben a becsapódástól száma Függőleges tengely Vízszintes tengely

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

13 3 0 27 8 17 20 3 35 24

52 44 35 39 27 23 22 13 15 0

Az összeg osztva a becsapódá-sok számával

150

10 = 15

280

10 = 28

E) A LÖVÉS PONTOSSÁGA

A lövés pontosságát a középső találati pontnak a célon kijelölt ponttal egymáshoz való viszo-nya és a szórás nagysága határozza meg. Minél, közelebb van a középső találati pont a kijelölt pont-hoz, és minél kisebb a lövedékszórás, annál pontosabb a lövés.

A lövés akkor pontos, ha a középső találati pont a célon kijelölt ponttól nem tér el jobban, mint a lőtávolság ezred részének a fele, a szórás pedig nem haladja meg a lőtáblázat szerinti normát.

A lövés pontosságát a fegyver belövésével, a fegyver és a lőszer gondos kezelésével, a lövő jó felkészülésével biztosítjuk.

A lövés pontosságának javításához a lövőnek tudnia kell meghatározni a céltávolságot, értenie kell a lőviszonyok lövésre gyakorolt befolyásának számításba vételéhez, és ennek megfelelően kell megválasztani az irányzékállást és a célpontot, gondosan óvni a fegyvert és a lőszert.

204. ábra


A leglényegesebb okok, melyek a lövés pontosságát c sökkentik, a löv ő által elkövetett hibák: • A célpont megválasztásánál, az irányzék és a nézőke beállításánál és a lövéshez való felkészü-

lésnél, valamint a lövés leadásánál. • Az irányzék és a nézőke helytelen beállítása, valamint helytelen célpont megválasztása esetén a

lövedékek túlrepülnek a célon (nem repülnek el a célig), vagy oldalt térnek el a céltól. • Ha a fegyver oldalt van döntve, a középső találati pont a fegyver dőlésének irányában és lefelé tér

el. • Ha az alátámasztás a fegyver súlypontja előtt van (közel a csőtorkolathoz), a középső találati pont

felfelé tér el. • Ha az alátámasztás a fegyver súlypontja mögött van (közel a tusához), a középső találati pont

lefelé tér el. Lövés közben az alátámasztás változtatása a szórás növekedéséhez vezet. • Ha a tusa a vállhoz az alsó hegyével támaszkodik, akkor a középső találati pont felfelé tér el. Ha

pedig a felső hegyével, akkor lefelé. • Durván vett célgömbnél: (a célgömb a nézőke szélei fölött van) a középső találati pont felfelé tér el,

finoman vett célgömbnél (célgömb a nézőke szélei alatt) pedig lefelé. Jobbra a nézőke jobbszéle felé elszorított célgömb esetén a középső találati pont eltérése jobbra lesz. Balra elszorított cél-gömb esetén pedig balra.

• A billentyű elrántása rendszerint a középső találati pont jobbra vagy balra való eltérését eredmé-nyezi.

A lövéspontosságot a fegyver és a lőszer különböző hibái csökkentik. Így például, ha meggör-

bül az irányzékcsapó és a cső, a középső találati pont a görbülés irányába tér el. Ha meggörbül a cél-gömb és ha felverődések vannak a csőtorkolaton, a középső találati pont a görbüléssel (felverődéssel) ellenkező irányba tér el. Az irányzék oldalirányú kotyogása esetén, a csőfurat kopása, lábak kotyogása stb. esetén növekszik a lövedékszórás és megváltozik a középső találati pont helye. A lőszersúly lé-nyeges eltérése befolyást gyakorol a lövés pontosságára, megváltoztatja a középső találati pont helyét, növeli a szórást.

A lövés pontosságára befolyást gyakorolnak a világítási és időjárási viszonyok. Például, ha a nap jobbról süt, a célgömb jobb szélén csillogás keletkezik, amelyet a lövő cél-

zásnál a célgömb oldalának vesz. Így a célgömb balra fog eltérni, amitől a lövedék is balra tér el. Szél esetén, ha az jobbról fúj, a lövedéket balra, ha balról fúj jobbra téríti el.

Kivételt képez a nyíllövedék, mert az mindig a szél irányába tér el, tehát ha a szél balról fúj bal-ra, a jobbról fúj jobbra fog eltérni. Ezt a tulajdonságát a kialakítása okozza, ugyanis a súlypont a fejré-szen van, a légellenállás támadási pontja pedig a farok részen (205. ábra).

A támadási pont és a súlypont között távolság van, forgatónyomaték jön létre, és az oldalszél eredője - mint a nyomaték karja - a gránátot irányának megfelelően (szélirány) a súlypont - mint for-gáspont - körül elforgatja.

205. ábra

1. Súlypont; 2. Oldalszél; 3. A farokrész és egyben a gránát elfordulásának

iránya; 4. Oldalszél ered ője

13. Lőszabatosság.doc

XIII. LŐFEGYVER LŐSZABATOSSÁGÁNAK ELLEN ŐRZÉSE ÉS BESZABÁLYOZÁSA

A lőfegyver lőszabatosságát azért kell ellenőrizni, hogy megállapítsuk, megfelelő-e a középső találati pont helyzete és a lövedékszórás az előírt normáknak. Ezek a normák minden fegyverfajtára vonatkozóan a lőutasításban találhatók.

Mivel a fegyver lőszabatosságának ellenőrzése, belövése a lőeredményeket döntően befolyásolja, különös gonddal kell végrehajtani.

Most csak kézi fegyverek lőszabatosságának ellenőrzését és belövését tanulmányozzuk. (Ez nem terjed ki a beépített torony- és hátrasiklás nélküli fegyverekre)

A) ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK ÉS UTASÍTÁSOK

A használatban levő fegyverek legyenek állandóan belőve (beszabályozva). A fegyverek lőszabatosságát esetenként (általában lövészet előtt) belövéssel ellenőrizzük.

A lőszabatosságot a következő esetekben ellenőrizzük:

− amikor a fegyver az alakulat készletébe kerül; − olyan alkatrészek javítása vagy cseréje után, amelyek a fegyver lőszabatosságát

befolyásolhatják; − ha lövés közben megállapítható, hogy a fegyver a lőszabatosság követelményeinek nem felel

meg, a középső találati pont eltérése esetén és ha a szórás nagyobb a megengedettnél. A fegyvert lőszabatosságának ellenőrzése előtt összeszerelt és szétszerelt állapotban is

ellenőrizni kell, a felfedett hiányosságokat pedig meg kell szüntetni. A lőszabatosság ellenőrzését és annak beszabályozását a lőtéren szél- és csapadékmentes

időben, jó látási (nappali) viszonyok mellett kell végrehajtani. Az irányzó eszközöket fedni kell a közvetlen napsugaraktól, hogy ne csillogjanak.

A lőszabatosság ellenőrzését a legjobb lövők hajtsák végre. A belövők kiválasztásakor minden fegyvertípusból egy-egy olyan példányt kell kiválasztani,

amelyeknek a lőszabatossága ellenőrzött és pontos. A belövők kiválasztása utána a tüzelést a fegyver lőszabatosságának a lőutasításban előírt

szabályai szerint kell végrehajtani. Abból a célból, hogy azonos viszonyokat teremtsünk és az eltérő tulajdonságú lövőket

megállapíthassuk, a belövőket mindenfajta fegyverrel egymás után, ugyanazzal a fegyverrel (de különböző céltáblákra) lövetjük és a lövészet után a céltáblához nem engedjük. Azért, hogy a véletlen eredményeket kizárjuk és ne hibázzunk a belövők kiválasztásánál, a lövészetet kétszer-négyszer megismételjük, az adott fegyverfajta tűzgyorsaságának figyelembevételével.

A lövészet eredményeként minden lövőnél meghatározzuk a szórás nagyságát, a középső találati pont helyét, a magassági, valamint az oldalirányú eltérést az ellenőrző ponttól minden lövéscsoport részére.

Az egyes fegyverfajtáknál belövő csak az lehet, akinél a középső találati pont az ellenőrző ponttól a megengedett mértéknél nem tér el jobban, mint a megengedett érték (pontos lövés), a lövedékszórás nagysága nem haladja meg a fegyver lőszabatosságának ellenőrzésére vonatkozó szabályokat.

A lőszabatosság ellenőrzésekor legyen jelen a fegyver tulajdonosa és a fegyvermester a szükséges szerszámokkal.

A lőszabatosság ellenőrzéséhez normál, légmentes csomagolásból kivett, azonos gyártási sorozatú lőszereket használunk fel.

A fegyver lőszabatosságának ellenőrzésénél és belövésénél a lőtávolságot az határozza meg, hogy ellenőrizni lehessen a fegyver minőségét, elkerüljük az időjárási viszonyok befolyását a lövedékre és pontosan célozhassunk. Ilyen távolság pisztolynál 15-50 m, géppisztolynál 50-100 m, a többi fegyverfajtánál 100 m.

Az említett távolságoknál nagyobb távolságokon a fegyver szórására lényeges befolyást gyakorolnak az időjárási viszonyok. Az említettnél kisebb távolságokra való lövésnél a fegyverben esetleg adódó hibák nem mutatkoznak meg eléggé.

A fegyver lőszabatosságának ellenőrzésekor, és a fegyver belövésénél az irányzékállás rendszerint a harcban legtöbbször alkalmazott lőtávolságnak megfelelő irányzékállás. A legtöbb lőfegyvernél ez az irányzékállás 3-as (de lehet ettől eltérő is fegyverfajtánként az alkalmazott lőszer űrméretétől és típusától függően).


Lövési testhelyzet pisztolynál álló, a többi fegyvernél fekvő, géppisztolynál és puskánál feltámasztva; géppuskánál fegyverlábról történik a lövés leadása. (Végrehajtható a belövés belövő állványról is.)

Az ellenőrzéskor a fegyverekét sima, egyenletes talajon kell elhelyezni. Géppuskák ellenőrzéséhez a lábakat beásni tilos! A lábtalp éleinek a talajba kell süllyedni. A tárakat, rakaszokat a fegyverhez kell rögzíteni.

A belövéshez legelőnyösebb az olyan céltábla, melyen a cél fekete színű derékszögű négyszög vagy kör alakú. A célnak olyan szélesnek kell lennie, mint a célgömb látható szélessége.

Az ilyen célra való célzásnál, a célgömb oldallapja a derékszögű négyszög oldallapjaival egybeolvad és ez lehetővé teszi, hogy a belövő még a kisebb oldalirányú dőlést is észrevegye. A fegyverdőlés kiküszöbölése és a célzás megkönnyítése céljából a céltáblát pontosan függőlegesen kell felállítani, a célpontnak pedig körülbelül a belövő fejének magasságában kell lennie.

A cél magasságát (átmérőjét) tapasztalati úton határozzuk meg, lényeg az, hogy biztosítsa a célpont jó láthatóságát (206. ábra).

Az ABC és ADE háromszögek hasonlóságából

AC

AE

x

DE=

amiből

xAC DE

AE=

⋅

A célon az ellenőrző pont helyzete (a középső találati pont normál helyzete) az irányzékállástól,

valamint a lőtávolságtól függ és a középső röppálya irányzóvonal fölötti magassága határozza meg. A célon a célpont mindig az alsó szélének a közepe. Az ellenőrző pont ettől feljebb helyezkedik

el, mert az adott irányzékálláshoz tartozó távolságon a lövedék röppályamagassága adja az ellenőrző pont helyét, amit a célponttól kell felfelé mérni és megjelölni a céltáblán, jól láthatóan.

Az ellenőrző pont helyzetét a fegyverek utasításai tartalmazzák. A középső röppályák irányzóvonal fölötti magasságainak értékeit a fegyverek szabályzatai táblázatosan tartalmazzák, távolság és irányzék függvényében.

A lőfegyverek lőszabatosságának ellenőrzésénél és a belövésnél a lövések számát a lőfegyver belövésének adott pontossága és az határozza meg, hogy a lövedékszórást értékelni lehessen.

A lőfegyver belövésének pontossága alatt a szórás középpontjának az ellenőrző ponthoz való viszonyát értjük.

A szórás középpontját annál pontosabban egyeztethetjük az ellenőrző ponttal, minél pontosabb a középső találati pont helyének meghatározása és minél jobban van beállítva a célgömb (nézőke) a fegyveren.

A középső találati pont helyzetének pontossága a lövések (lövés csoportok) számától függ.

206. ábra

A-E/ Az irányzékvonal (belöv ő szeme, célgömb távolság); E-C/ A belövési távolság; E-D/ A célgömb szélessége (átmérője); A-C/ A l őtávolság; B-C/ x/ A cél szélessége


Minél több lövést adunk le, annál pontosabban lehet meghatározni a középső találati pont helyét.

Tapasztalati úton és számításokkal megállapítást nyert, hogy a középső találati pont, a megfelelő pontosság eléréséhez egyes lövésekkel történő lövés esetében 4 lövedékre van szükség.

A lövések számának növelése csak jelentéktelen mértékben növeli a középső találati pont meghatározásának pontosságát, ugyanakkor azonban nagyobb lőszerfelhasználást eredményez.

A lőfegyver sorozattűzzel való belövésénél a célzásban elkövetett hiba az egész sorozat eltérését okozza, és egyetlen sorozat helytelen képet adhat a középső találati pont helyzetére vonatkozóan.

Ezért a középső találati pont megfelelő pontosságának meghatározása céljából kettő-négy sorozatot kell lőni, amelyhez legalább 8-10 lőszerre van szükség, ezen kívül az ilyen mennyiségű sorozatlövés leadásánál a szórás is jobban értékelhető.

Az egyes lövéssel leadott négy lövés és a sorozattűzzel leadott 8-10 lövés lehetővé teszi azt, hogy helyes következtetést vonjunk le a fegyver lőszabatosságát illetően. A gyakorlati végrehajtásnál a lőszabatosság ellenőrzését az egyes lövéssel kezdjük, majd sorozattűzzel folytatjuk.

B) A LŐSZABATOSSÁG ELLEN ŐRZÉSE

A lövések leadása után ellenőrizni kell a céltáblát és a találatok elhelyezkedése alapján meg kell határozni a szórásképet, majd a középső találati pont helyét.

A lövészetet végrehajtónak a céltáblához mennie szigorúan tilos! A keletkezett szóráskép kör alakú. A szórásképet minden egyes fegyverfajtára vonatkozóan,

kísérleti lövészetek alapján határozzák meg és olyannak veszik, hogy adott lövésszám esetén a megfelelő lőszabatosságú fegyvert ne lehessen kiselejtezni, a nem megfelelő lőszabatosságúval rendelkező fegyvert viszont ne lehessen jónak értékelni.

A kör átmérője körülbelül öt közepes eltérés. Pontos értékét minden esetben tartalmazza az adott fegyver kezelési utasítása.

Mivel az ellenőrzést az egyes lövések leadásával kell kezdeni, először ezeknek a találatoknak a szórásképét kell ellenőrizni, majd meghatározni a középső találati pontját.

A szóráskép akkor jó, ha a négy találat a meghatározott átmérőjű körön belül van. Végső esetben 3, ha egy, nagyon eltér a többitől.

Négy lövés esetén eltérő becsapódásnak azt a lövést számítjuk, amely a szórásképen kívül van, és a három egymáshoz legközelebb levő becsapódás alapján megállapított középső találati ponttól jobban eltér, bármely irányban, mint a három találat szórássugarának 2,5-szerese (207. ábra).

Tehát jó még a szóráskép eltérő becsapódásnál, ha a becsapódás 2,5 R távolságon belül van, és a szóráskép felé helyezkedik el bármely irányban.

Ha nem kielégítő a szóráskép, ismételni kell a lövészetet. Ha megfelelő a szóráskép, a középső találati pontot kell meghatározni és annak távolságát az ellenőrző ponttól.

A fegyver belövésénél, a középső találati pontnak az ellenőrző ponttól való eltérését a megengedhető eltéréseknek, a lövészet hatásosságára való befolyása határozza meg, valamint az a körülmény, hogy gyakorlatilag mennyire lehet egyeztetni korlátozott mennyiségű lövés leadása esetén a középső találati pontot az ellenőrző ponttal. A középső találati pont megengedhető eltérését az ellenőrző ponttól kísérlettel határozzák meg. Az eltérés körülbelül a közepes eredmény közepes eltérésének 2,5-szerese.

A közepes eredmény közepes eltérését úgy kapjuk meg, hogy a közepes eltérést az eltérések (lövések) számából vont négyzetgyökkel elosztjuk.

207. ábra


R/ Közepes eredmény közepes eltérése n/ Eltérések, lövések száma E/ Közepes eltérés

A lőszabatosság megfelelőnek tekinthető, ha a középső találati pont az ellenőrző ponttal

egybeesik, vagy attól bármely irányban, legfeljebb a fegyverre meghatározott értékkel tér el. Következő a sorozatlövéssel való ellenőrzés végrehajtása. Rövid sorozatokat kell leadni,

minden egyes lövés után helyesbítve az irányzást. Ezután a szóráskép ellenőrzése következik. Sorozatlövésnél elfogadható a szóráskép, ha a találatok minimum 70 %-a a szórásképet határoló körön belül van.

Ennek átmérőjét a fegyverekre vonatkozóan a típusismertetője tartalmazza. Általánosan az átmérő öt közepes eltérés.

A találati sűrűség sorozatlövésnél a lövőtől is függ, ezért kétséges esetekben ismételni kell. A szóráskép vizsgálata után következik a középső találati pont helyének és eltérésének

meghatározása az ellenőrző ponttól. Ha a fenti követelménynek nem tesz eleget egyes vagy sorozatlövésnél, a fegyvert be kell

szabályozni. Értelemszerű, hogy ha az egyes lövések eredménye nem kielégítő, akkor is be kell szabályozni és csak azután lehet folytatni a lövészetet.

C) A LŐSZABATOSSÁG BESZABÁLYOZÁSA

Ha a fegyver belövésénél a középső találati pont az ellenőrző ponttól jobban eltér bármely irányban mint a megengedett érték, vagy nagy a szórás, a fegyvert be kell szabályozni. A célgömböt (nézőkét) az eltérés mértékének megfelelően el kell mozdítani, a szórást okozó hibát ki kell küszöbölni.

A célgömböt mindig abba az irányba kell elmozdítani, amerre a középső találati pont eltér az ellenőrző ponttól. Ha balra van a középső találati ponttól az ellenőrző pont a célgömböt balra mozdítjuk, ha jobbra van a találat jobbra állítjuk. Ez a függőleges irányú mozgatásokra is vonatkozik.

Abban az esetben, amikor nem a célgömböt, hanem a nézőkét állítjuk, akkor a nézőkét az ellenkező irányba kell elmozdítani mint a célgömböt. Tehát, ha a találat az ellenőrzőponttól balra van, a nézőkét a szükséges értékkel jobbra mozgatjuk.

A célgömb elmozdításának nagyságát a 208. ábra alapján meghatározhatjuk, a háromszög hasonlósága alapján, tetszőleges irányban:

Tehát

AC

AE

BC

DE=

ebből

DEAE BC

AC=

⋅

208. ábra

AC/ Lőtávolság; BC/ Középs ő találati pont eltérése az ellenőrző ponttól; AE/ Irányzék vonalának hossza


ahol a DE távolság a célgömb elmozdításának mértéke.

A kezelési utasítások a célgömb elmozdításának mértékét, a célgömb csavarmenetének fordulatszámában adják meg függőleges irányban, úgy, hogy a középső találati pont belövő távolságon 1 egységgel történő elmozdításához, a fegyver célgömbjét hány fordulattal kell emelni vagy süllyeszteni.

Az oldalirányú mozgatás értékét pedig úgy adja meg, hogy a célgömb 1 mm-es oldalirányba történő elmozdítása a célon, a középső találati pontot hány mm-rel mozdítja el.

A beszabályozás után az ismételt lövészetet végre kell hajtani, azzal a lövés módokkal, amivel

a beszabályozás megtörtént. Egyes lövések utáni állításnál az egyes lövéseket, sorozat lövés utáni szabályozásnál a sorozatlövést kell ismételni. A megismételt lövészet eredményét újra kell értékelni, szórás és középső találati pont vonatkozásában.

A lőszabatosság beszabályozása után a célgömbön (nézőkén) levő rovátkát (belövő jel), óvatosan elzömítjük és újat ütünk bele.

A lőszabatosság eredményét minden beszabályozás után a szükséges fegyverokmányokon

dokumentálni kell.

D) KIEGÉSZÍTÉS

Tartalékcsővel rendelkező fegyverek tartalékcsövének ellenőrzését az alapcső lőszabatosságának ellenőrzése után hajtjuk végre a fent leírt szabályoknak megfelelően. (Így kell végrehajtani, mint az alapcső belövését.)

A géppuskák, fegyverlábról végzett lőszabatosságának ellenőrzése után (vagy

beszabályozása után) ellenőrizni kell a fegyver lőszabatosságát állványon sorozatlövéssel (10 lőszer) alapcsőre és tartalékcsőre vonatkozóan. A testhelyzet fekvő - ilyenre kell az állványt beállítani -, az oldal és magasságirányzó rögzítőit meg kell húzni, a sorozatlövést vállhoz szorított tusával kell leadni, ha szükséges minden sorozat után helyesbítve. Ezután ellenőrizzük szórásképét és a találati középpontot, és az eredménytől függően kell a szükséges intézkedéseket megtenni.

Optikai irányzékkal rendelkező fegyvereknél a mechanikus irányzék beszabályozása után az optikai irányzékot kell beszabályozni.

A beszabályozást belövő állványról kell végrehajtani. A fegyverre fel kell szerelni az optikai

irányzékot, és a távolságállító-dobon azt az osztásértéket kell beállítani, amely megfelel a mechanikus irányzék jelölésének, amellyel a fegyvert belőtték. Pl. ha a csapóíves irányzék 3-as állású, a dobot is 3-as állásba kell állítani, tehát azonosnak kell lenni a két értéknek.

Az oldalállító dob "O" álláson van, a belövési értékre beállított nyílt irányzékkal, az állvány mozgató szerkezetével megcélozzuk a célpontot.

Ezután kijelöljük s távcső célpontját a célon, a szabályzatban megadott paraméterek szerint. A távcső célpontja fentebb fog kerülni a mechanikus irányzék célpontjánál, közel olyan távolságra, amennyivel magasabban helyezkedik el a távcső irányzóvonala, mint a mechanikus irányzéké a távcső fegyveren történő rögzítése után. Az ellenőrző pont helye megegyezik a nyílt irányzék ellenőrző pontjával.

Bele kell nézni az optikai irányzékba és meg kell figyelni az alapirányzó jel helyzetét. Ha az a kijelölt célponton mutat, akkor az optikai irányzék be van szabályozva.

Amennyiben az alapirányzócsúcs nem mutat a célpontra, az állítódobok rögzítő csavarjait kilazítjuk, végrehajtjuk a szükséges korrekciót, majd a rögzítő csavarokkal ütközésig húzzuk. Ellenőrizni kell, hogy az irányzócsúcs nem mozdult-e el a rögzítés folyamán és amennyiben elmozdult újra végre kell hajtani a beszabályozást.

Az optikai irányzék beszabályozása után - az optikai irányzékkal - hajtjuk végre az ellenőrző

lövést. A beszabályozás akkor felel meg a követelményeknek, ha a szóráskép a követelményeknek megfelel és a középső találati pont nem tér el jobban az ellenőrző ponttól, mint a megengedett távolság, vagy azzal egybe esik.

Eltérés esetén az alapirányzócsúcsot a kívánt mértékben és irányba - az állító dobok rögzítő

elemeinek kiengedése után - az állítóanyákkal állítjuk be, majd helyzetét .rögzítjük. A helyesbítés után ismét lövésekkel ellenőrizzük a beszabályozást.


E) A FEGYVEREK LŐSZABATOSSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ HIBÁK

1. Találatok rendellenes eltérése oldal- és magassá gi irányba A következő esetekben lehet eltérés:

− ha a célgömb le van verve, el van ferdülve, a találatok oldalirányba térnek el, ellenkező irányba, mint amerre a célgömb elgörbült;

− ha az irányzékcsapó görbe vagy ferde, a találatok jobbra és lefelé térnek el, ha a csapó jobbra van elgörbülve, balra, ha a csapó balra van elferdülve jobbra;

− elgörbült a cső, a találatok a görbülés irányába térnek el; − felverődés van a csőtorkolaton, találatok a felverődéssel ellentétes irányban térnek el; − az állítható nézőke csavarja felfelé vagy lefelé el van görbülve, a találatok a görbülés

irányába térnek el.

2. Találatok rendellenes szétszóródása

− csőfurat kopott, különösen a torkolat, − kopottak vagy legömbölyödtek a huzagok, − rozsda, a felverődés vagy karcolás a csőtorkolatnál, − a cső túlhevült, − kilazult a fegyverállványra való rögzítés, − tusa, válltámasz mozog, − az állvány talplemezeinek nem megfelelő a feltámaszkodása a talajon, a géppuska jobbra-

balra dől, − az optikai irányzék nincs megfelelően rögzítve.

14. Fejlődés irányai.doc

XIV. A LÖVÉSZFEGYVEREK FEJL ŐDÉSI IRÁNYAI

A lövészfegyverek fejlesztésénél a szerkesztők elsősorban a kézi fegyverek súlyának csökkentésére törekedtek. A járható utat az alkatrészek korszerű technológiával történő kialakítása jelenti. Szerkezetükben nagy szerep jut a műanyagoknak, a szerkezeti egységeket sajtolással és precíziós öntéssel állítják elő. További megoldási lehetőséget jelentett a fegyver űrméretének csökkentése. Az 1950-es évek elején jelent meg először a már meglévő 8 mm körüli űrmérettel rendelkező fegyverek mellett az 5,56 mm-es ( .22) kaliberű fegyverek családja, kis kaliberű fegyver néven. Tömeges alkalmazása csak az 1960-as évek elejétől számítható.

A kis kaliberű fegyverek tömeges alkalmazása után jelentek meg a még kisebb űrméretű un. mikro kaliberű fegyverek.

A fejlődés nemcsak a fegyverek űrméretcsökkenésében, hanem a lőszer felépítésében, ezzel együtt a fegyver szerkezetében is változást hozott az un. hüvelynélküli lőszer megjelenésével.

A folyékony hajtóanyagú rakéták hajtóműveiben szerzett tapasztalatokat igyekeztek a sorozatlövő lőfegyverek működtetésében felhasználni, kialakult kísérleti szinten a folyékony hajtóanyagú lőfegyver.

A ) KIS ŰRMÉRETŰ FEGYVEREK

A kis kaliberű fegyverek és lőszerek létrehozására irányuló törekvés a fegyverszakértők előtt nem volt ismeretlen, golyós vadászpuskák már régóta készültek 5,56 mm körüli űrmérettel.

A kis űrmérettel készülő fegyverek lőszereinél a lövedék átmérőjéhez képest nagy a hüvely térfogata és így nagy a lőportöltete is, ezáltal a lövedék kezdősebessége 1000 m/s érték körül van. A lövedék célba csapódásakor fellépő hidrodinamikai hatást részletesen a lőszerismeret keretén belül tárgyaljuk.

Az első 5,56 mm-es automata kézi lőfegyver az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg, M 16 típusjellel rendszeresítették. (209. ábra)

Az M 16 automata, gázelvételes, állócsövű, merev reteszelésű léghűtéses fegyver egyes és sorozatlövések leadására alkalmas. Kielégíti a korszerű gyártás követelményeit. A fegyvertok és a tár korrózióálló könnyűfémötvözetből présöntéssel készül, az elsütő szerkezetet precíziós öntéssel gyártják. A markolat, csőköpeny, valamint a tusa műanyag. A korszerű anyagok és technológiai eljárások alkalmazása, a kisebb űrméret és a kisebb torkolati energia a fegyvertömeg jelentős csökkenését eredményezte. Villaállvánnyal is alkalmazható.

Kedvező tulajdonságai mellett sok hátrányos tulajdonsága is van. Ilyen, hogy a csőtengely vonalába eső irányzékot magasabbra kellett helyezni, így a lövész tüzelés közben a fejét a fedezékből a szokásosnál jobban kiemeli.

A másik problémát. egy szerkezeti megoldás okozza. A lőporgázok egy vékony furaton keresztül közvetlenül zárba vannak visszavezetve.

Ezt a furatot nem lehet tisztítani. A gyári reklámok a fegyvert úgy hirdetik, hogy nem kell tisztítani, mégis minden körülmények között biztonságosan működik. Tisztítani kellene, de ez lehetetlen.

Sajtótudósítások számoltak be arról, hogy a Vietnamban harcoló amerikai egységeknél gyakran találtak olyan halottakat, akik előtt ott hevert a betöltött, de elszennyeződött fegyver, amely éppen a kritikus pillanatban mondta fel a szolgálatot.

Az amerikai példát elsőként az izraeliek követték, megszerkesztették a GALIL-géppisztolyt (210. ábra).

209. ábra


Ugyanezt a típust a későbbiek folyamán egy holland fegyvergyár is átvette. Golyószóróként is alkalmazható villaállvánnyal ellátott változata. Ilyenkor az eredeti tár helyett több lőszert befogadó tárral látják el.

A belga FNC típusjelű kézifegyver - szintén 5,56 mm űrméretű - egyes és sorozatlövések leadása mellett un. tűzlökésre is alkalmas. Ez azt jelenti, hogy három lövésből álló rövid sorozat leadása után a tüzelés megáll. A tüzelésnél a három lövedék 0,21 másodperc alatt elhagyja a csövet. Alkalmazására a vietnami háború dzsungelharcainak tapasztalatai adják a magyarázatot. Az ellenséget pontosan nem látó katonák hajlamosak arra, hogy vélt célokra folyamatosan, sorozattűzzel tüzeljenek, s így a lőszerkészletet rövid idő alatt elhasználják. A katonai szakértők ezért látták szükségesnek ezt a rövid sorozatos tüzelési módot. A belga géppisztoly bizonyos mértékig kompromisszum: mindhárom lehetőséget megadja.

Ausztriában a Steyr cég fejlesztette ki AUG típusjelű kis kaliberű fegyverét (211. ábra).

Az AUG fegyvernél széles körű a műanyagok alkalmazása. A műanyagból készült tus,

markolat és tár mellett mozgó alkatrészek is készülnek műanyagból. A műanyag elsütő szerkezet házba vannak szerelve a műanyagból készült alkatrészek, többek között a műanyag kakas, a csapok és rugók kivételével. A fegyverre a modul rendszerű felépítés a jellemző. Külön egységet képez a cső, a tok, a zárszerkezet, a tus, az elsütő szerkezet és a tár. A modul rendszerű felépítésnek javításnál van igen nagy előnye, lényegében a szerelési egységek cseréjével végezhető.

Az elsütő szerkezetek kialakításánál láttuk, hogy a tüzelési módot tűzváltó segítségével lehet állítani.

Az AUG fegyvernél ettől eltérő megoldást alkalmaztak. Az elsütő billentyű első ütközésig meghúzásakor a fegyver egyes lövést lő, a billentyűt tovább húzva sorozatot lő, tehát az elsütő billentyű elmozdulási hosszával szabályozható a kívánt tüzelési mód. Nagy előnye a megoldásnak, hogy a fegyverrel először mindenképpen egyes lövést kell lőni, utána lehet kiváltani a sorozatlövést. A sorozat első lövése így egyes lövésnek tekinthető. Az egyes lövés mindig pontosabb, ha pedig nem talál, akkor az elsütő billentyű továbbhúzásával ott van a sorozatlövés lehetősége. Ezzel a megoldással lőszer megtakarítást lehet elérni.

Hátránya, hogy a kezelőnek az elsütő billentyű elhúzási hosszára kell figyelni a kívánt tüzelési mód kiválasztásakor.

Az AUG fegyverből több tagú, de 5,56 mm-es űrméretű fegyvercsaládot fejlesztettek ki.

210. ábra

211. ábra


B ) MIKROKALIBER Ű FEGYVEREK

A korszerű katonai kézi fegyverrel szemben támasztott követelmények a következők: • legyen alkalmas célzott pontlövésre (egyes lövés) és sorozatlövésre, mégpedig rövid sorozatban is

(tűzlökés); • legyen könnyű, kis méretű, tegye lehetővé a lövész számára a minél nagyobb mozgékonyságot; • szerkezete biztosítsa a megbízható működést, ugyanakkor egyszerűen kezelhető és több célra is

felhasználható legyen; • a lövedék a célzott tűz hatásos távolságán belül legyen alkalmas az élőerő harcképtelenné

tételére. A nyugati szakértők egy része a kis űrméretű fegyverekkel szerzett tapasztalatok alapján, a

felsorolt feladatok minél hatásosabb megoldását, a kaliber további csökkentésében látják. Az angol királyi fegyvergyár kifejlesztett egy új, 4,85 mm-es űrméretű fegyvert, géppisztoly és

könnyű géppuska változatban. A fegyver mindkét változatát optikai irányzékkal szerelték fel, ilyen lövedékkel a hatásos lőtávolság 500 m körül van. A fegyverekkel egyes lövés, tűzlökés és sorozattűz egyaránt leadható.

Sorozattűz esetén a gyakorlati tűzgyorsaság percenként kb. 100 lövés. A lövedék kezdősebessége 900-930 m/s között változik. A 4,85 mm-es lövészfegyvert a 212. ábra szemlélteti.

C) HÜVELY NÉLKÜLI L ŐSZERREL MŰKÖDŐ FEGYVEREK

A nyugatnémet fejlesztésű G 11 típusjelű fegyver 4,7 mm-es űrmérettel készül. A kaliber alapján a mikro űrméretű fegyverekhez tartozik, s emellett jelenleg az egyetlen olyan fegyver, amely hüvely nélküli lőszerrel tüzel.

A 740 mm hosszú fegyver alakja a megszokottól jelentősen eltér (213. ábra). A hosszúkás, lapos tokra erősített optikai irányzék nem távcső, nagyítása egyszeres, szálkereszttel viszont ellátták.

Maga a fegyver az 50 töltényt befogadó tárral együtt 4,5 kg. A lövedék kezdősebessége 940 m/s. A szerkezet érdekessége, hogy a tár a fegyver hosszában helyezkedik el, és annak elválaszthatatlan részét képezi.

212. ábra

213. ábra


A fegyverhez alkalmazott lőszer felépítésében, ezáltal a fegyver szerkezetében is újdonságot jelent. Mivel a lőszernek nincs hüvelye, az ürítés és a hüvelykivetés műveletét el lehet hagyni. Ezzel a fegyver szerkezete is egyszerűbb, mert hüvelyvonóra és kivetőre nincs szükség. Két fázis kihagyásával a lövés folyamata gyorsabb lett.

A fegyver lőszerével együtt nem tekinthető kiforrott gyártmánynak. A lőportöltet a lövedéket körbefogja, gyulladási hőmérséklete 180 C körüli.

Sorozatlövésnél a töltényűr ennél magasabb hőmérsékletűre is felmelegszik. Ki kell küszöbölni az öngyulladás lehetőségét a fegyver hűtésével, vagy magasabb gyulladáspontú lőporkeverék kidolgozásával, esetleg mindkét megoldás együttes alkalmazásával.

További problémát jelent a tömítés megoldása, erre utal, hogy a fegyver alakja jelentősen eltér a megszokottól.

A fegyver általános ismertetésén túl, vizsgáljuk meg felépítését és működését közelebbről. A fegyver felépítését a 214. ábra szemlélteti. A géppisztoly mechanikus alkatrészei - az elsütő billentyű és a tűzváltókar kivételével - könnyű

acélötvözetből készültek, levehető tokon belül szilárd rögzítés nélkül helyezkednek el. A fegyver kiálló, lövéskor mozgó alkatrészeket nem tartalmaz. A tökéletesen záró tok sima külső felülete révén könnyen sugármentesíthető, karbantartása egyszerű.

Kézzel érintkező felületét különleges műanyag borítással látták el, amely révén nagy hidegben és nagy melegben is könnyen megfogható a fegyver.

A markolat a lövéskor fellépő erőhatásokat tekintve, a fegyver súlypontjának közelében van. Így jelentősen tehermentesíthető a támasztókar, gyorsabban felvehető a tüzelési testhelyzet, és így könnyebb a célzás is. Közvetlenül a markolat fölött helyezkedik el a négy állású tűzváltókar: biztosítás, egyes lövés, tűzlökés és hosszú sorozat. Ez az óramutató járásával ellentétesen kapcsolható.

A markolat mögött, a fegyver hátsó negyedénél található a kör alakú felhúzókar, amelyet a töltéshez a hüvelyk és mutatóujj segítségével 360 -ban, ugyancsak az óramutató járásával ellentétesen kell elfordítani. A csőtengellyel párhuzamosan, a fegyver felső részén a zárószerkezettől a cső elejéig helyezkedik el a tár, amelybe egyszerre 50 db lőszer helyezhető. A rugós rendszerű, egysoros elrendezésű tárat előrehúzva lehet kivenni a fegyverből. A lőszerek egyenként vagy előrecsomagolva 10 és 25 db-os készletekben tárazhatók.

A tokon belül szabadon helyezkedik el az 540 mm hosszú cső, amelynek huzagolása (150 mm/ 1 fordulat) nagyobb hossztengely körüli forgást biztosit a lövedéknek, mint az 5,56 mm-es űrméretű csövek. Ezzel a lövedék stabilitása növekszik, és pontosabb lesz a találat. A csövön lángrejtő van.

A géppisztollyal lőhetünk kézből vagy két-, illetve háromlábú állványról. Szükség esetén a géppisztoly szuronnyal is felszerelhető. A géppisztoly teljes belső szerkezeti egysége egy, a tok hátsó részén levő rugós rendszerre van felfüggesztve, amely lövéskor kb. 10 cm-t siklik hátra.

214. ábra


A tusa végén zárófedél található, amelynek eltávolítása után a teljes belső szerkezeti egység kivehető.

Az optikai irányzékot a fegyver súlypontja fölött levő markolatban helyezték el. Segítségével a harcmező mindkét szemmel megfigyelhető anélkül, hogy a szem elfáradna. Szürkületben a megvilágított szálkereszt megkönnyíti a pontos célzást. Fontosabb adatai: nagyítás 1-szeres, tárgylencse átmérő 10 mm, szemlencse átmérő 10 mm, pupillatávolság 35 mm, látómező 200 vonás, élesség -6,5 dioptria (állandó).

A G 11 kifejlesztése során az elsődleges szempont a találati pontosság növelése volt, sorozatlövés esetén is. Ezért teljesen új szerkezeti megoldásokat, illetve működési elveket alkalmaznak.

Az egyik legszembetűnőbb változtatás az újfajta zárszerkezet és a töltés kialakítása (215-216. ábrák). A 215. ábra a töltés előtti, a 216. ábra pedig a töltés utáni helyzetet ábrázolja.

215. ábra

1. Cső; 2. Zárkeret; 3. Forgó tölt őűr fala; 4. Üt őszeg; 5. Hibás l őszerek kivet ő nyílása; 6. L őszerek; 7. Tárrugó

216. ábra


A G 11 zárszerkezete magában foglalja a forgóhengerben elhelyezett töltőűrt is. A felhúzókar 2 x 180°-os elfordításával a töltőkar a függőlegesen álló töltőűrbe felülről tolja be a lőszert, majd ezután a henger 90 fokban elfordul, ezzel a lőszert a csőtengellyel egy vonalba hozza és tüzelésre kész állapotba

helyezi. Ezzel egyidejűleg felhúzott állapotba kerül az elsütő szerkezet. Tűzlökések és hosszú sorozatok lövésekor a tűzgyorsaság különbözik. Hosszú sorozatok

lövésekor a mechanikusan leadott első lövés után a henger 90°-kal újra elfordul, és töltési helyzetbe kerül. A lövedék becsúszása után a hátramozgás miatt megfeszült helyretolórugó a rendszert újra tüzelési helyzetbe fordítja és amíg a lövő az elsütő billentyűt húzza, folytatódik a sorozatlövés. A tűzgyorsaságot a hátramozgási ciklus határozza meg. A viszonylag alacsony tűzgyorsaság (600 lövés/perc), valamint az, hogy a cső, a zárszerkezet és a tár a tokon belül és attól függetlenül mozog hátra, minimálisra csökkenti a fegyver hátralökő erejét. Ez lehetővé teszi a folyamatos célratartást és a mozgó célok követését.

Eltér a fegyver működése a tűzlökés, háromlövéses rövid sorozat lövésekor is. A második és

harmadik lövedéket az ütőszeg rögtön elsüti, ha azok elsütési pozícióba kerülnek. A lövési ciklus közben a belső szerkezeti egység egyre gyorsulva hátramozog, hiszen mielőtt a mozgó részek a hátsó holtpontjukra érnek, a három lövés már megtörtént. Így gyakorlatilag a lövő vállára nem hat hátralökő erő, a fegyver mindvégig a célon marad. Ilyenkor az elméleti tűzgyorsaság több mint 2000 lövés/perc. Az ily módon automatikusan behatárolt háromlövéses sorozatok (tűzlökések) szórásképe állandó, független a lövő kiképzettségétől és testhelyzetétől.

Ezzel sikerül elérni, hogy a kilőtt sorozatból - még kis célzási. hiba esetén is - legalább egy lövedék a célba találjon.

D) FOLYÉKONY HAJTÓANYAGÚ L ŐFEGYVER A fegyver szerkesztésénél a tervezők abból indultak ki, hogy a lőfegyver - nagyon

leegyszerűsítve működését - egy gázgép. A fegyver csöve a henger, a lövedék a dugattyú, amelyet a lőpor égésekor keletkező gázok mozgatnak. Az eltérés is csupán annyi, hogy itt a "dugattyú" elrepül és a hajtóanyag az égéshez szükséges oxigént is tartalmazza.

Felmerült tehát a hagyományos gázgép szerkesztése, külön adagolóval, külön tüzelő- és oxidálószerrel és égéstérrel, amely működését sorozatlövő fegyver üzemeltetéséhez használják fel.

A 217. ábrán egy ilyen elven működő fegyver lövedékének elvi felépítése látható.

217. ábra

1. Lövedéktest; 2. Beöml őnyílás; 3. Rugós körmök; 4. Csappantyútartó lövedékfoglalat; 5. Csappantyú; 6. Vezet őgyűrű


A tár a fegyverben mechanikusan csatlakozik a hajtóanyag szállító rendszerhez és csak egyszer használható, mivel a tár nemcsak a lövedékeket tartalmazza, hanem a lövedékek mögött a folyékony hajtóanyagot (218. ábra) is.

A fegyver működése a fenti ábra alapján a következő:

• a zár az adogatásnál előremozog és közben kitol egy lövedéket foglalattal együtt a tárból, majd a rugalmas falú hajtóanyagtartályt összenyomja;

• a szelepen, a vezetéken és az ekkor nyitott zárószelepen át hajtóanyag jut az égési térbe; • a hajtóanyag nyomása a lövedékfoglalat beömlőnyílásán át a rugós körmöket szétfeszíti; • a leválasztott lövedékfoglalat a zárral együtt hátrafelé mozog, az égőtérben kialakult nyomás a

lövedéket a csőbe sajtolja (ekkor a lövedék vezetőgyűrűje végzi a tömítést); ezt követően a zárószelep lezár, az ütőszeg a csappantyúra üt, a hajtóanyag meggyullad, az égéstermék gáznyomása a lövedéket kilövi a csőből;

• a zár teljesen hátrasiklik, megtörténik a foglalat kivetése, a lövési folyamat kezdődik újra.

218. ábra

1. Cső; 2. Tok; 3. Ég őtér; 4. Tár (A - lövedékek a foglalattal B- összeny omható hajtóanyagtartály); 5. Szelep; 6. Hajtóanyag-vezeté k; 7. Zár; 8. Ütőszeg; 9. Zárószelep

15. Légfegyverek.doc

XV. A LÉGFEGYVEREK

A légfegyverek működésének elve, hogy a felhúzott rugó a fegyver elsütése után előretolja a dugattyút, s az ily módon összesűrített levegő nagy erővel lövi ki a lövedéket a csőből.

A hajtóerőt, illetve annak felhasználási módját tekintve a légfegyvereknek három alaptípusa

ismeretes. 1. Rugós légfegyverek:

• lehajtó csővel, • alsó emelőkarral, • oldalsó emelőkarral.

2. Pneumatikus légfegyverek: • légszivattyús kialakításúak: • egyetlen pumpálással feltölthetőek.

3. C02 (széndioxid gázos) légfegyverek.

A ) Rugós légfegyverek

Fő jellemzőjük, hogy a cső mögött levő hengerben elhelyezett dugattyút egy erős rugó hozza mozgásba és ezáltal a lövés pillanatában sűríti össze a levegőt. A rugós légfegyverek csendesek, pontosak, szerkezetük egyszerű és kevesebb javításra szorulnak.

Csendesek, mert dugattyújuk egy kicsit még akkor is előremozog, amikor a lövedék már elhagyta a csövet, ezáltal a levegő nyomása nem csökken le hirtelen, s így a fegyver kisebbet szól.

A rugós légpuskák könnyen és gyorsan tölthetők. A dugattyú rugóját egyetlen mozdulattal lehet összenyomni, a levegőt a sűrítés pillanatában használják fel, s így nem marad idő a hatóerő, illetve nyomás csökkentésére.

A rugós légpuskák erejüket egyenletesen fejtik ki, pontosabb lövés adható le velük. A levegőt a ürítés, a lövés pillanatában melegítik fel, így a nedvességet kiszárítják, s ez megakadályozza a rozsdásodást. üzembiztosabbak, mint a másik két fő típus azért, mert nincs szükség bonyolult levegőtároló szerkezeti elemre és szivattyúzó szerkezetre.

A lövés pillanatában a legerősebb rugós légfegyvernél is csak minimális hátralökés észlelhető, mivel a dugattyút elől lökéstompítóval látják el. A korszerű, jó minőségű modellekbe kiiktatható lökés-kompenzáló szerkezetet építenek be.

Rugós légfegyverrel nem szabad lövedék nélkül lőni, mivel ilyenkor a dugattyú ellenállás nélkül csapódik előre. Ez a léghengerben, a dugattyúban és a fegyver egyéb részeiben károsodást okozhat.

1. Lehajtható csöv ű rugós légfegyverek Ezeknél a fegyvereknél a dugattyúhoz csuklós szerkezettel csatlakoztatott cső egyben

emelőkar is, amelyet felhúzásnál és töltésnél egyszerűen lefelé kell hajlítani. Ezáltal a dugattyút mozgásba hozó rugó összenyomódik, s azt megakasztja az elsütő szerkezet. A lövedéket a cső hátsó nyílásába kell helyezni, majd a csövet eredeti helyzetébe visszahajlítani.

Egyes típusoknál a légmentes záródás biztosítása érdekében a cső és a léghenger közé külön zárszerkezetet építenek be. A kiváló minőséget képviselő szerkezetbe automata biztosító mechanizmust szerelnek be.

A csőtöltéses megoldásnak több előnye van. A viszonylag hosszú emelőkarként működő csővel könnyű a rugó összenyomása. Az ilyen kialakítású fegyverek lőtávolsága nagyobb, mivel a lövedéket közvetlenül a csőbe, a huzagolásba kell helyezni.


Nagyobb lőpontosságot lehet elérni, a szigetelés is könnyebben oldható meg, ami megakadályozza a levegő elillanását, s ezzel a hatóerő és a hatótávolság csökkenését.

2. Alsó emel őkaros rugós légfegyverek

A fegyverek fő jellemzője a rögzített cső. A felhúzás a cső alatt elhelyezett emelőkar lefelé és

hátrahajlításával történik. A fegyver töltéséhez el kell forgatni egy un. töltőcsapot úgy, hogy a furat felfelé nézzen. Ebbe kerül a lövedék, majd a csapot vissza kell fordítani úgy, hogy a furata egy vonalba kerüljön a csőfurattal.

Hátránya ezeknek a fegyvereknek, hogy a lövedéket nem közvetlenül a csőbe helyezik el, hanem a töltőcsap segítségével csúsztatható a cső hátsó nyílásába. A töltés lassú, a nem pontos méretű lövedékek problémát okozhatnak. Nehézkes a cső tisztítása, nem lehet megakadályozni a töltőcsap kopását. A levegő elillanhat a nem közvetlenül a csőbe helyezett lövedék és töltőcsap körül, mivel a csápnak nincs külön puha tömítése.

További hátrány, hogy töltésnél figyelni kell az emelőkart, mert a lövő ujját könnyen becsípheti.

3. Oldalsó emel őkaros rugós légfegyverek

Az ilyen kialakítású fegyverek fő jellemzője, hogy a fogaskerékkel ellátott emelőkar oldalra- és

hátrahúzásával a sűrítőtér és a dugattyú egy egységként húzódik hátra, s nyomja össze a rugót. Hátrahúzáskor egyben szabaddá válik a cső hátsó vége, s így a fegyver könnyen tölthető. Az

emelőkar visszahajlításával csak a sűrítőtér tolódik előre és légmentesen lezárja a szerkezetet. A véletlen elsülést, vagy a felhúzókar nem szándékos mozgását egy speciális kilincskerék és biztosító szerkezet akadályozza meg. A töltényűr és cső egysége következtében nagyon pontos lövések adhatók le (nincs a csőnek "kilengése"), alkalmas a fegyver optikai irányzék és speciális mechanikus irányzék alkalmazására. Az ilyen légpuskák tömítése a legmegfelelőbb. Ez minden lövésnél azonos teljesítményt tesz lehetővé. A tömítés és zárszerkezet kopása igen ritka, az egyenes vonalú zárolás kizárja a betöltött lövedék deformálódását.

Speciális kivitelben is készülnek ezek a fegyverek, amelyeket oldalsó zárfogantyúval kell felhúzni, valamint ugyancsak az oldalsó zárfogantyúval lehet ismétlést végrehajtani.

A legkiválóbb modellekbe különleges elsütőszerkezetet és lökés-kompenzáló berendezést építenek be.

B) PNEUMATIKUS LÉGFEGYVEREK

Az ilyen fegyvereknél egy légmentesen lezárt tartályba szivattyú segítségével préselik a levegőt, ahol az felhasználásig tárolódik. Ezáltal a levegő sűrítése már az elsütés előtt megtörténik. Lövés kiváltásánál a pneumatikus puska nagyot csattan, mert a tartályból a levegő robbanásszerűen távozik.

1. Légszivattyús pneumatikus légfegyverek

Európában ilyen kivitelű fegyvereket nem gyártanak, tipikusan amerikai konstrukciók. A légsűrítés (feltöltés) a cső alatti előagy (vagy kar) ritmikus szivattyúzó mozgásával történik. Minden húzással egy adag levegő préselődik a légtartályba. A levegő mindaddig a tárolóban

marad, amíg az elsütő billentyű kioldja a felhúzott rugós ütőszeget, hogy az kinyissa a tartály szelepét, amelyen keresztül a sűrített levegő hirtelen kitódul.

Nagy előnyük a fegyvereknek, hogy hatóerejük variálható. Két-három szivattyúzás általában 100-130 m/s kezdősebességet eredményez, tíz-tizenöt-húsz pumpálással 220-220 m/s kezdősebességét lehet elérni. Az előnyként értékelt variálható hatóerő egyben hátrányos tulajdonsága a fegyvernek. Mivel a pumpálások számától függően változik a hatóerő, ennek következtében és függvényében változik a lövedékek találati pontjának helyzete.

A pneumatikus puskák hatóereje a felpumpálás és a lövés között eltelt időtől függően változik. Oka, hogy a sűrítéskor felmelegedett és nagy nyomás alatt álló levegő hőjét a tartály fémanyaga átveszi és így a nyomás gyorsan csökken. A fegyverek feltöltése lassú, gyakran zajos és fárasztó. A szivattyúzás, a szelep kinyitására szolgáló ütőszeg felhúzása a lövedék betöltése különálló tevékenység.

Szerkezetük bonyolult, gyakran hibásodnak.


2. Egyetlen pumpálással feltölthet ő pneumatikus légfegyverek

A nagy teljesítményű emelőszerkezet egyetlen húzásával feltölti a szivattyú a kisméretű

légtartályt. A hatóerőt nem lehet variálni, viszont a lövedék sebessége nem változik a pumpálások számától függően. Ez pedig biztosítja a lövedékek egyenletes szórását.

C) CO2 (SZÉNDIOXID GÁZOS) LÉGFEGYVEREK

A fegyver működéséhez szükséges gáz egy kis méretű, szódáspatronhoz hasonló tartályban van összesűrítve.

A fegyver nagy előnye, hogy könnyen kezelhető. Hátránya viszont az, hogy a tartályt cserélni kell, a teljesítmény pedig a hőmérséklettől és a tartály telítettségétől függően változik. Ez pedig a lövedék becsapódási pontjának elérését idézi elő. (Egy tartály kb. 45 lövés leadását teszi lehetővé, az 1. és 45. lövés ereje között lényeges különbség van.) A fegyver mechanikusan komplikált, könnyen hibásodat.

Fegyvereknél a legtöbb problémát az okozhatja, hogy a lövedék elzárhatja a gázadagoló

berendezést, vagy az ismétlő-szerkezet megrongálhatja a lövedéket. Az ilyen típusú fegyvereknél nehéz elérni a megfelelő precizitást. Többféle tölténytárat

próbáltak ki, de csaknem mindegyiknél jelentkezik ugyanaz a probléma, mint egyes rugós légpuskák töltőcsapjánál: levegőszivárgás és a cső huzagolásába való közvetlen lövedék elhelyezés lehetőségének hiánya.

C02 gázos fegyverek készülnek félautomata szerkezettel is.

16. Vadászfegyverek.doc

XVI. VADÁSZFEGYVEREK Az aktív rendszerű lőfegyvereket nemcsak a katonák használják. Már említettük, hogy az em-

beriség egyik igen régi fegyvere, az íj ma már csak sporteszköz. Ugyanígy a lőfegyvereket is használ-ják sportcélokra. A lövészsport mellett szintén kézi lőfegyvereket használ az ugyancsak sportnak mi-nősül vadászat is.

Az idők folyamán a különböző vadászfegyvereknek széles köre alakult ki. A sörétes vadásztöl-tényt tüzelő puskák bizonyos mértékig eltérnek a lövészfegyverektől, a golyósok viszont általában a katonai lövészfegyverek díszesebb és a célnak megfelelően módosított változatai.

A sörétes vadászpuskák csövének űrmérete nagyobb, mint a golyósoké, a csőfal vastagsága viszont kisebb, lévén a gáznyomás is kisebb a csőben. A sörétes vadászpuskák kisebb hatótávolsá-gúkból eredően csak vadászati célokra alkalmasak. A golyós vadászpuskákat viszont jól lehet katonai célokra is használni. Ezt az amerikai polgárháborútól kezdve a második világháborúig terjedő időszak partizánharcai is jól bizonyítják, amelyek során gyakran használtak vadászpuskákat mindaddig, amíg katonai fegyverhez nem jutottak.

A fegyverekről szóló ismeretek tehát nemcsak a katonai szakirodalomban találhatók meg, a különböző vadászati folyóiratok és újságok is közölnek érdekes fegyverekről szóló cikkeket.

A) A GOLYÓS ÉS A SÖRÉTES VADÁSZFEGYVEREK M ŰKÖDÉSI RENDSZEREI

A lőfegyverek rendszertani felosztását már a korábbiakban végrehajtottuk. Az aktív rendszerű, tűzfegyverek közül vadászati célokra általánosan alkalmazzák a nem ismétlő, ismétlő és a félautomata rendszerű fegyvereket. A nem ismétlő fegyverek közül kiemelkedő jelentősége van a rögzített zárral ellátott, mozgó - billenő - csöves fegyvereknek.

A többi nem ismétlő, ismétlő és félautomata vadászfegyverek részletes tanulmányozására nem térünk ki, mert a fegyverek elvi felépítése és működése az előzőekben megismert fegyverek álta-lános elvi felépítésével és működésével megegyezik.

B ) A VADÁSZFEGYVEREK CSÖVEI

A vadászfegyverek alapvető része, a csőfuratban megy végbe a lövés folyamata és a cső adja meg a lövedék induló irányát.

Központi és peremgyújtásos lőszereket tüzelő vadászfegyverek csöve huzagolt, a sörétes va-dászfegyverek csöve pedig sima furatú.

1. A golyós vadászfegyverek csöve

A golyós vadászfegyverek csövének kialakítása méretjelölése a IX/A. és IX/A,l. fejezetben leír-

takkal megegyezik.

2. A sörétes vadászfegyverek csöve A sörétes vadászfegyverek csöve belül simafalu cső, amelyet a csőtorkolatnál kialakított szűkí-

tés (csőszűkítés) zár le. A csőszűkítést a hengeres csőfurattal a szűkítőkúp köti össze.

Ezt a szűkítést a sörétlövés teljesítményének fokozására és a fegyver szórásának szabályozá-sára alkalmazzák.

A sörétlövésnél kialakuló sörétnyaláb kiterjedésének (szórásának) és ezáltal találati teljesít-

ményének befolyásolása két módszerrel történhet: • a csőfurat szűkítésével, • a csőfurat tágításával.


A fentiek alapján a következő három furatfajtát különböztetjük meg: • hengeres furat, • szűkített furat, • skeet-furat.

a) Hengeres furat

Hengeres furatnál a töltényűrt követő átmeneti kúptól a csőtorkolatig terjedő furatátmérő azo-

nos. A hengeres furatú csövekkel leadott sörétlövések teljesítménye, szórása rövid távolságon (kb. 30 m)¦35-40 %-os, ami vadászati szempontból nem kielégítő. Jobb eredmény érhető el un. "koncentrikus furattal", ahol a cső kialakítása enyhén kúpos és a csőtorkolat felé szűkül. A szűkítés mértéke: 0,2-03 mm.

b) Szűkített furat

A csőszűkítéses furat a csőszáj szűkítésének legáltalánosabban alkalmazott módja. Szűkített furattal jobb a sörétlövés fedése és kisebb a szórás. A normál csőszűkítés lényege, hogy a szűkített rész a csőtorkolat előtt kb. 5 cm-rel kezdődik,

addig a furat hengeres. A hengeres furat rövid szakaszon kúposan összeszűkül (szűkítőkúp), majd ismét hengeresen (párhuzamosan) a csökkentett átmérővel halad a csőtorkolatig. Ezzel elérhető, hogy a sörétszemek jobban összetömörüljenek, s a csőtorkolatot zártabb nyaláb formájában hagyják el.

Ugyanakkor a csőszűkítés némileg visszatartja (lefékezi) a lőszerben levő fojtást, ezáltal ke-vésbé zavarja a sörétnyaláb kialakulását.

A csőszűkítésnek a hengeres furathoz viszonyított mértékét az átmeneti kúp és a szűkítőkúp közötti hengeres furat átmérője és a szűkítőkúp utáni párhuzamos (hengeres) szakasz átmérője közöt-ti különbség adja.

A csőszűkítés méretek kaliberenként és gyártmányonként változnak, a teljesítmény azonban a sörétmagok kezdősebességétől is nagyban függ.

Szűkített furatok típusait szemlélteti a 219-222. ábra.

219. ábra

Fülkés cs őszűkítés

220. ábra

Csúcsíves cs őszűkítés


c) Skeet-furat

Skeet-lövészeteken (agyaggalamb-lövészeteken) rövid távolságról kell egészen kis célfelületű

céltárgyat (korongot) eltalálni, s ezért nagyobb, de egyenletes szórást biztosító un. Skeet-furatra van szükség.

A 223. ábrán látható skeet-furat tulajdonképpen normál szűkített furat, amelynél a szűkítést követő furatszakasz nem egyenes, hanem a csőtorkolat felé tölcsérszerűen kitágul, nagyobb átmérőjű-re, mint a furat hengeres része. (Tehát normál és fordított vagy harang szűkítés kombinációja.)

A 224. ábra csökkentett értékű szűkített furatot ábrázol, amely az előző skeet-furatnál sűrűbb

és egyenletesebb szórást ad.

221. ábra

Normál cs őszűkítés

222. ábra

Fordított (harang) cs őszűkítés

223. ábra

224. ábra


A kétcsövű sörétes vadászfegyvereknél különböző mértékű csőszűkítést alkalmaznak, abból a

meggondolásból, hogy az elhibázott cél a lövőtől távolodva menekül, s így a második lövésnél szűkebb és távolabbra lövő csőre van szükség.

d) Állítható cs őszűkítések

Egycsövű ismétlő és félautomata rendszerű sörétes vadászfegyvereken gyakran alkalmazzák az állítható csőszűkítő berendezéseket, amelyekkel ezek a fegyverek különböző vadászati célokra alakíthatók át.

A csőszűkítő berendezéseket vagy gyárilag szerelik a csőre, vagy pedig a különböző méretű csőszűkítő toldalékok a fegyvercső végére felcsavarozhatók.

Ismeretes már automata, önváltós csőszűkítő is, amely lövés után automatikusan vált át erő-sebb szűkítésre.

3. Sörétes fegyverek csövének űrmérete

A legtöbb sörétes fegyver és lőszer kaliberjelölése angol eredetű. A sörétes kalibereket azzal a számmal jelölik, ahány darab, a sörétes fegyver belső csőátmérőjének megfelelő nagyságú golyót tudnak kiönteni egy font (453,6 g) tiszta ólomból. (Tehát a 12-es kaliber 12 db, azonos átmérőjű ólom-golyót jelent, amelynek össztömege 1 angol font.)

Következőkben a különböző kaliberekhez tartozó átmérőket tünteti fel a táblázat:

Kaliber Átmér ő

mm-ben Zollban 10 19,30 .775 12 18,20 .779 14 17,20 .693 16 16,80 .662 20 15,70 .615 24 14,70 .580 28 13,80 .550 32 12,70 .501 36 10,20 .410

A belső csőátmérők tűrése minden kalibernél + 0,4 mm.

C) Vadászfegyverek elsüt ő szerkezete

Az alkalmazott elsütő szerkezetek feladata a töltött fegyvernél a lövéskiváltása, a kakas (ütő-elem) felhúzott helyzetben tartása, majd felszabadítása.

Golyós és kétcsövű sörétes vadászfegyverek elsütő szerkezetének típusai a következők lehet-nek.

1. Golyós fegyverek elsüt ő szerkezetei

a.)Egybillenty űs, közvetlen, egyfokozatú: a billentyű mozgása korlátozott, ellenállása egyenletesen növekszik a kakas (ütőelem) kioldó-

dásáig. Ennél a billentyű kialakításnál nincs un. túlfutás, azaz a billentyű hátramozgása nem folytatódik az elsütő emelő kioldása után.

b.)Egybillenty űs, közvetlen, kétfokozatú: a billentyű ellenállása és mozgása két szakaszra különül. A billentyűnek meghatározott holtjá-

téka van, jelentős mértékű a hátrafelé irányuló billentyűmozgás, mielőtt az ellenállás érezhető és az elsütő emelő kioldódik.


c.). Egybillenty űs, gyorsító: A gyorsítás a billentyű előrenyomásával történik. d.) Kétbillenty űs, gyorsító: A gyorsítás a hátsó gyorsító billentyű meghúzásával történik. Mindkét gyorsító típusnál egy állíró csavar segítségével lehet az elsütő billentyű ellenállását fi-

nomabbra vagy keményebbre állítani. A gyorsító alkalmazásának a célja, hogy az elsütő billentyűvel ne kelljen "érintkezést venni" hanem az elsütés egészen kis erővel húzva következzék be. Nagy távolsá-gokra leadott pontos lövéseknél alkalmazzák.

2. Kétcsöv ű sörétes fegyverek elsüt ő szerkezetei

a.) Kétbillenty űs, hagyományos: mindkét elsütő szerkezethez egy-egy különálló billentyű tartozik. b.) Kétbillenty űs, kett ős hatású: jellemzője, hogy lehetővé teszi a duplázást csak az első billentyűvel, vagy hagyományos mó-

don mindkét billentyűvel. c.) Egybillenty űs elsüt ő szerkezetek:

– Teljesen mechanikus típus: Az egyik elsütő emelőről a másikra való átváltás a billentyűmozgás következtében mechaniku-

san történik, hátralökő erő közvetítése nélkül.

– Tehetetlenségi típus: Az átváltásra a hátralökő erő által mozgatott lengőék szolgál. Működését tekintve kevésbé

megbízható, mert minden esetben a hátralökő erő nagyságától függ a működése, ami nem mindig érhető el gyenge lőszer használata esetén, sem akkor, ha a fegyvert a lövő lazán tartja a kezében.

A különválasztó (szelektív) egybillentyűs rendszernél a fegyveren kívül elhelyezett nem auto-matikus működésű biztosító és tüzelési sorrend választójaként is szolgál. A biztosító hátracsúsztatásá-val választható ki az először tüzelő cső. Bock-puskáknál a gomb jobbra tolásával az alsó, balra tolásá-val a felső csőre lehet váltani, majd a biztosítót előre kell tolni. Általában vörös pont jelzi a biztosító elülső, kikapcsolt helyzetét.

Szelektív egybillentyűs rendszeren belül készítettek olyan típust, amelynél a sorrendváltó gomb a nyitókulcs mögött helyezkedik el. A gomb gyors váltást tesz lehetővé egyszerű ide-oda tologa-tással, bebiztosított állapotban történő átkapcsolás lehetősége nélkül, mivel a biztosító független a tüzelési sorrendváltótól és a billentyű mellé épül be.

D) VADÁSZFEGYVEREK BIZTOSÍTÓRENDSZEREI

A vadászfegyverek biztosítórendszerei (biztosítóreteszek) a következő típusokra oszthatók a 225. ábra alapján.

• billentyűbiztosítás, • elsütő emelő biztosítás, • kakas-biztosítás, • kettős biztosítás, • kölcsönös elsütő emelő biztosítás, • ütőrugó-biztosítás.

A biztosítórendszerek vadászfegyvereknél automatikus (a rendszer önmagát biztosítja) és

nem automatikus (kívülről egy külön szerkezeti elem, a biztosító gomb segítségével lehet működtetni) működésűek lehetnek.

Az elsütő szerkezet (lakatszerkezet) megfeszített (felhúzott) állapotát több fegyveren kiálló jel-zőcsapok mutatják.


1. Billenty űbiztosítás Az elsütő billentyűt rögzíti, a billentyű felső részére egy biztosító-tengely fekszik, blokkolja a bil-

lentyűt, amely ezáltal nem mozgatható felfelé, tehát nem húzható el.

2. Elsüt ő emelő biztosítás A biztosítótengely az elsütő emelőre fekszik, ezáltal bebiztosított állapotban nem mozdítható

el.

Tehát egyidejűleg a billentyű is blokkolva van, akárcsak a billentyű biztosításnál. Biztosított ál-lapotban a fegyver leesése esetén az elsütő emelő nem mozdulhat el, nem szaladhat le az ütőelem nyugaszáról.

3. Kakas-biztosítás Az ütőelemet rögzíti, amely ezáltal nem tud az ütőszegre csapni. Két típusa ismert:

• első típusnál ék vagy retesz fekszik az ütőelem elé vagy az ütőelemre, amely ezáltal nem tud el-mozdulni;

• a második kakas-biztosítási módnál a biztosító retesz nem egyszerűen az ütőelem elé vagy az ütőelemre fekszik, hanem emelőhatás által hátranyomja a kakast. Az elsütő emelő ekkor nem ül szilárdan a kakas nyugaszán, hanem a billentyűvel együtt szabadon mozgatható, vagyis ez a biz-tosítórendszer lényegében kiemeli az ütőelemet a nyugaszból. Ez a biztosító a leghatásosabb, ugyanis rögzíti az ütőelemet, amely a fegyver véletlen leejtésénél sem tud az ütőszegre csapni.

4. Kettős biztosítás Felépítését a 226. ábra szemlélteti. A kettős biztosítás (billentyű- és kakas-biztosítású) kétkarú biztosítórendszer, amelyet elsősor-

ban oldallakatos fegyvereken alkalmaznak. Lényege, hogy az elsütő emelő alatti kar csak abban az esetben biztosít, ha a billentyű nincs elhúzva de ütés vagy a fegyver leejtése következtében az elsütő emelő kipattan az ütőelem nyugaszából. Ekkor az ütőelem nem tud az ütőszegre csapni, mivel az elsü-tő emelő blokkolja azt, lényegében felfogja ütését.

225. ábra

1. Ütőszeg (gyúszeg); 2. Kakas (üt őelem); 3. Üt őrugó; 4. Elsüt ő emelő (elcsat-tantó); 5. Billenty ű; 6. Biztosító; 7. Nyugasz (Raszt)


Tehát a fegyver véletlen elsülésének lehetősége kizárt, mivel a kakas csak akkor tud az ütő-szegre csapni, ha a biztosítókar a billentyű elhúzása következtében elmozdul helyéről, s nem akadá-lyozza a kakas mozgását. A biztosítórendszernek ez a kiegészítő része a szerkezeten kívül nem látha-tó.

Ugyanakkor - biztosított állapotban - egy kar az elsütő billentyűt rögzíti. A biztosítórendszernek ez a része a zárótest felső nyúlványán, a tusanyakon levő, külső

tológombbal vezérelhető.

5. Kölcsönös elsüt ő emelő biztosítás Egyes drillingeken a sörétes csövekhez és a golyós csőhöz tartozó elsütő szerkezet váltójában

egy kiegészítő, un. kölcsönös elsütő emelő biztosítás épül be, amely átváltáskor automatikusan lép működésbe. Ha a fegyvert golyólövésre állítják, a sörétes csövekhez tartozó, jobb oldali elsütő szerke-zet elsütő emelőjére egy retesz fekszik, amely megakadályozza, hogy az elsütő emelő kiemelődjön a nyugaszból. Sörétlövésre való átváltáskor pedig a golyós csőhöz tartozó elsütő szerkezet elsütő eme-lőjét blokkolja hasonló módon.

Ez az automatikus biztosítórendszer a fegyver szerkezetének külső felén nem látható.

6. Ütőrugó-biztosítás Az elsütő szerkezet részben vagy teljesen fesztelenítve van, s így ez a biztosítórendszer töké-

letes biztonságot nyújt. Konstrukciójának számos típusa ismeretes, de egyik sem terjedt el széles kör-ben. Az elsütőszerkezetet az oldalra szerelt kar segítségével, vagy a tusanyakon levő tológombbal lehet megfeszíteni.

E) BILLENŐ-CSÖVES VADÁSZFEGYVEREK

A billenő-csöves vadászfegyverek egy-, két-, három- vagy négycsövűek lehetnek. Az egycsö-

vűek csoportján belül golyós és sörétes fegyvereket különböztetünk meg.

226. ábra

1. Kakas; 2. Üt őrugó; 3. Közvetít ő kar; 4. Elsüt ő emelő; 5. Elsüt ő emelő rugó; 6. Biztosító; 7. Biztosítórugó; 8. Biztosítón yugasz;

9. Felhuzónyugasz.


A kétcsövű vadászfegyverek csőelrendezése szempontjából a következő kivitelekben készül-nek:

− csöves egymás mellett (dupla puska) − csövek egymás alatt (bock-fegyver vagy bock-duplapuska)

Minkét típus készülhet kétgolyós, kétsörétes vagy vegyes csőpárral. Ez utóbbiak a kombinált

(vegyes csövű) fegyverek.

227. ábra

Billenő-csöves fegyverek készülnek három csővel (drilling) és négy csővel (vierling). A billenő-csöves vadászfegyverek csoportosítása látható a 227. ábrán. A billenő-csöves vadászfegyverek csoportosítását szemlélteti a csövek száma és elhelyezése

szerint a 228. ábra.

Háromcsövűek (Drilling)

Kétcsövűek Négycsövűek (Vierling)

Egycsövűek

Golyós fegyverek

Sörétes fegyverek

Csövek egymás mellett

(dupla puska v. lapát)

Csövek egymás alatt

(bock-fegyver v. bock-puska)

Két golyós cső Két sörétes cső Vegyes csőpár

Billenőcsöves vadászfegyverek


228. ábra

1. Egycsöv ű sörétes puska; 2. Egycsöv ű golyós puska; 3. Sörétes dupla (lapát csöv ű) puska; 4. Sörétes Bock-fegyver; 5. Bock – Büks golyós-sörétes puska; (Ha a golyós c ső található felül, akkor Kontra Bock-Büks) 6. Golyós-sörétes (Büks) puska; 7. Dupla golyós puska ( Golyós Bock ); 8. Drilling, alsó golyós cs ővel; 9. Sörétes Drilling; 10. Vierling; 11. Sörétes vierling


1. Billen ő-csöves vadászfegyverek elsüt ő szerkezetei

A rögzített zárszerkezetű, billenő-csöves vadászfegyverek zárszerkezetei külső kakasos és belső kakasos kialakítással készülnek. A fejlődés folyamán a külső kakasos és belső kakasos elsütő szerkezeteknek 3-3 alaptípusa fejlődött ki.

Külső kakasos elsütő szerkezetek: a.) Előreszerelt Az elsütő szerkezet és tartólemez a zárótestbe van beépítve és a kakasrugó a kakas előtt he-

lyezkedik el. b.) Hátraszerelt Az elsütő szerkezet az agyazásba került, a kakasrugó (ütőrugó) a kakas mögött helyezkedik

el. c.) Hátraszerelt elsüt ő szerkezet, teljes tartólemezzel A zárótestbe épül be, és az egész mechanizmust a tartólemez hátsó részére szerelik. A külső kakasos elsütő szerkezeteknél nehézségek adódnak a kakas felhúzásánál és ennek

elkerülésére tervezték meg az önfelhúzó elsütő szerkezeteket. Az ilyen megoldással működő billenő-csöves vadászfegyvereknél alkalmazzák a belső kakast.

A belső kakasos, önfelhúzó rendszerű vadászfegyvereknél a cső nyitásával - zárásával automatikusan megfeszülnek az ütőelemek. (Az első belső kakasos konstrukcióknál a kakas felhúzása egy kívül elhe-lyezett kar segítségével történt.)

A belső kakasos fegyverek elsütő szerkezetei a következők:

• Elsütő szerkezet a zárótestbe szerelve (Box-lakat), • Elsütő szerkezet az oldallemezekre szerelve (Oldallakat), • Elsütő szerkezet a billentyűtalpra szerelve (Blitz-lakat).

2. Billen ő-csöves vadászfegyverek ürítése

A billenő-csöves vadászfegyverek ürítése kétféle módszerrel történik:

• lőszerlazító rendszerrel, • kivetős rendszerrel.

Lőszerlazítás rendszer: a fegyver hüvelyvonója csak annyira emeli meg a lőszert vagy az üres

hüvelyt, hogy az kézzel könnyen eltávolítható legyen. Kivetős rendszer: nyitásnál a kilőtt cső ürítése automatikusan történik.

(Duplacsövű fegyverek esetében automatikus működésű, szelektív kivetőt alkalmaznak, kétrészes osztott hüvelyvonóval, amely csak a hozzátartozó elsütő szerkezet működésével aktivizálódik, ezáltal csak a kilőtt, üres hüvelyt veti ki így a ki nem lőtt lőszert csak megemeli.)

Fe Gyver Tan

Documents

Transcript of Fe Gyver Tan