Kászoni Zoltán

Favágó J.A. után szomorún, szabadon

Vágják a fát gyászos halomba, fényesül a görcse sikongva, hideg veríték lepi homlokom, mintha az én nyakamba vágna - máglyán lángolnak perceim.

Fönn, fönn a gonosz baltája villog, elborul föld, ég, szem, a homlok, balta suhint, forgács-jaj röppen - amott is vág egy s dörmög közben: úgy kell nekik, az Úristenit!

- Ejh, vágjál vissza, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasujtsz körül a sorshoz, a surmó pusztaság rikoltoz - a széles fejsze mosolyog.

Építőtelepi hangulat fogadta azokat, akik május 7.-én délelőtt a kolozsvári Főtéren jártak: a körbepalánkolt rész mögött az Iridium Kft. és a Rosal köztisztasági vállalat munkásai hozzáláttak a radikális átalakítási munkálatokhoz. Molnos Lajos városi tanácsos a Szabadságnak azt nyilatkozta: törvénytelennek tartja azt, hogy a Főtér átrendezési munkálataihoz anélkül láttak hozzá, hogy a városi tanács jóváhagyta volna őket. Ezzel szemben kollégája, Csoma Botond lapuknak megjegyezte: mindenki számára világos volt, hogy a Főtér átrendezési terve a fák kivágásáról és a zöldövezet megszüntetéséről szól. Ugyanezt állítják a tervet készítő Planwerk Kft. szakemberei is, akik hangsúlyozzák, hogy elképzelésüket láttamozta és jóváhagyta valamennyi illetékes helyi és országos bizottság. Mi több, a Planwerk szerint a Kolozsvári Városi Tanács is elfogadta a Főtér átrendezésére vonatkozó tervet, sőt, finanszírozta azt. Különböző munkagépek, buldózerek, kotrógépek lettek úrrá a Főtéren: elérkezett a pillanat a Planwerk által készített átfogó átrendezési terv életbe léptetésére. Csütörtökön a főtéri munkálatokkal megbízott Iridium Kft. a Rosal köztisztasági vállalat munkásait is segítségül hívta a fák kivágásához, az élősövények kiásásához és eltávolításához, a zöldövezet felszámolásához.

(folytatás a 2. oldalon)

A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E Új sorozat, IV. évfolyam, 5. (30.) szám Bécs, 2009 május

A tartalomból:

MEGHÍVÓ: VÁRI ATTILA Erdély változásai (3. oldal) MEGHÍVÓ: BORTNYIK GYÖRGY Fotókiállítás (4. oldal) VÁRI ATTILA A kar (5. - 6. oldal) Id. ORBÁN ISTVÁN Tavaszi hangok (6. - 7. oldal) SIMONA TACHE A férfiak hasikájáról (8. oldal) GYERMEKEK OLDALA: VARRÓ DÁNIEL Szösz néne Gasztronómiai limerickek (9. oldal) FIGYELŐ Előzetes, kiállítások, koncertek, impresszum (10. oldal)

2. IV.5. 2009 május

Amikor László Attila alpolgármesternek megmutattuk a VideóSzabadság oldalára (http://video.szabadsag.ro) általunk feltöltött felvételeket, amelyeken az építőtelepet körülvevő palánkon túl kivágott fák és a kiásott sövények látszanak, a tisztségviselő csupán annyit mondott: benne volt a Főtér átrendezési tervében.

A tervek szerint így fest majd a főtér A tervrajzon sincs helye több fának, virágnak, bokornak -- ezt erősítette meg Eugen Pănescu, a terveket készítő Planwerk képviselője, a városi urbanisztikai bizottság tagja is. A terveket már évekkel ezelőtt elkészítettük. A dokumentumokat elfogadta a helyi és az országos műemlékvédő bizottság, a városháza urbanisztikai bizottsága, a helyi és országos régészeti bizottság is. Hangsúlyozni szeretném, hogy a tervet és annak költségvetését a városi tanács is elfogadta. Ilyen esetekben a helyi döntéshozó testület nem csupán pénz odaítéléséről határoz, hanem azt is elemzi és elfogadja, amire az anyagi javakat fordítják – fogalmazott a szakember. Pănescu elismerte, hogy a terv életbe léptetésének az első fázisa az átrendezési folyamat legkeményebb pillanata. Korántsem akarom a pillanatot lekicsinyelni, de a Deák Ferenc utca esetében is ugyanez volt a helyzet. Világos, hogy a kezdeti fázisban a Főtér átrendezésének az elindítása eredményezi a legnagyobb sokkhatást – tette hozzá. Kiemelte: a Planwerk szakemberei majd folyamatosan figyelik, hogy a kivitelező betartja-e az általuk készített terveket. Molnos Lajos RMDSZ-es kolozsvári városi tanácsos lapuknak elmondta: Törvénytelennek tartom azt, hogy a Főtér átrendezési munkálataihoz anélkül láttak hozzá, hogy a városi tanács jóváhagyta volna az erre vonatkozó tervet, sőt, az is felháborító, hogy ezzel kapcsolatban a műemlékvédő-bizottságnak sem kérték ki a véleményét. Azt ugyan elfogadhatónak tartja, hogy néhány öreg fát kivágjanak a templom körül, hogy ezáltal az jobban látszódjon, azzal azonban messzemenően nem ért egyet, hogy a Főtérből betonklasztert alakítsanak. Megjegyezte: a kis bokrok és a fenyők kivágása révén a Főtér hangulata teljesen megváltozik. Olyanok avatkoznak be a tér kinézetébe, akiknek Kolozsvárhoz semmiféle kötődésük nincs, sem a történelmét, sem a szellemiségét nem ismerik. A végleges tervet a városi tanács soha nem látta és nem is hagyta jóvá, ebbe mi nem tudtunk beleszólni, a szökőkutakról ez idáig fogalmunk nem volt – értékelte Molnos. Hozzátette, hogy őt mindössze az vigasztalja, hogy „ezt a hülyeséget lehet korrigálni”, de szerinte kár Európa egyik legkomfortosabb főterét ily módon elrontani. Mint ismeretes, Guttmann Szabolcs május elején a Szabadságnak elmondta: a Planwerk által elkészített projekttel is elégedett, mert ezáltal visszatér a tér multifunkcionalitása. A 100 évvel ezelőtti dísztér ma egyáltalán nem „működőképes”, az autós forgalom megnőtt, a zöldövezet túlburjánzott, gyakorlatilag sem a turista, sem pedig a városlakó nem tudja megközelíteni az emlékhelyeket. Jelenleg teljesen használhatatlan az a tér, amely a város többféle kulturális eseményének is otthont adhatna – mondta.

(Kolozsvári Szabadság, 2009. május 8.)

IV./5. 2009 május 3.

M E G H Í V Ó

a Bornemisza Péter Társaság júniusi irodalmi estjére

Vári Attila író, kőltő, publicista (Sepsiszentgyörgy, Bukarest, Budapest)

Az előadás címe: ERDÉLY VÁLTOZÁSAI

Termeinkben megtekinthető

Bortnyik György fotóművész (Sepsiszentgyörgy, Würzburg)

kiállítása

2009. június 7.-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor Az előadás helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15

Vári Attila (Sáromberke, 1946., március 3) Marosvásárhelyen érettségizett, a színművészeti főiskola, majd a kolozsvári egyetem hallgatója volt, végül a bukaresti színművészeti főiskolán szerzett filmrendezői diplomát. 1968-ban a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör munkatársa lett, 1970-től a Román Televízió magyar szerkesztőségében dolgozott. 1972-től szabadfoglalkozású író. 1983-ban áttelepült Magyarországra, ahol a MAFILM rendezői irodájában dolgozott, és a Film, Színház, Muzsika, majd a magyar televízió munkatársa volt. Jelenleg a bukaresti Magyar Kulturális Központ intézeti titkára. Költészetében az áttelepülés, az otthonteremtés gyötrelmei foglalkoztatják, prózájában a groteszk játékosság, az anekdotikus-humoros fikcióteremtés az uralkodó. Díjai: 1977 és 1980 A Romániai Írószövetség díja; 1986 Artisjus-díj; 1989 József Attila-díj; 1997 Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje. Művei: A véges nap (novellák), Bukarest, 1967; Casanova - a zongora árverése és más történetek (novellák), Kriterion, Bukarest, 1972; Középkori villamosjegy (novellák), Kriterion, Bukarest, 1976; Változatok ütő és védekező hangszerekre (versek), Kriterion, Bukarest, 1978; A virágmadarak hajnalban lehullnak (regény), Kriterion, Bukarest, 1980; Lassított lónézés (novellák), Magvető, Budapest, 1985 ; Volt egyszer egy város (regény), Szépirodalmi, Budapest, 1986; Az elsodort babaház (versek), Magvető, Budapest, 1987; Holtak köve (regény), Szépirodalmi, Budapest, 1987; Kettőskereszt (versek), Mentor, Marosvásárhely, 1996; Cselédfarsang (regény), Palatinus, Budapest, 2001; Sztálinvárosi idill, Pallas-Akadémia,(Novellák) Csíkszereda, 2004; Vanilía,(Regény) Mentor, Marosvásárhely, 2006; Históriás ének a rendszerváltásra (Versek) Pallas-Akadémia Csíkszereda 2006; Idegen ég (Válogatott versek) Pallas-Akadémia Csíkszereda 2006; Lepkeszárny (Novellás kötet) Kortárs Könyvkiadó 2008. A BPT előadásáról, aminek ERDÉLY VÁLTOZÁSAI címet adta, még a következőket írta: „Előadásom

Dáciától Trianonig érdekes nyelvi dokumentumokkal fűszerezve rólunk szól, hivatkozások is csak olyanok

lesznek, amit a google-ban, vagy a wikipedián bárki utólag elolvashat. Csak én egymás mellé teszem őket.”

4. IV.5. 2009 május

Bortnyik György

A 65 éves Bortnyik György Kolozsváron született, ott érettségizett és ugyanott, a Babes-Bolyai egyetemen szerzett geológusi diplomát. 1969-tól a Kovászna megyei „Megyei Tükör” című napilapnál volt fotóriporter 1986-ig, amikor családjával Romániából emigrálni kényszerült. Azóta a németországi Würzburgban él. „Bortnyik György hetvenes évek elején

készülő fotográfiái a valóság indiszkrét, néha

nyomasztóan tragikus, néha lefegyverzően

komikus, néha kihívóan perfid báját

sugározzák. Volt bennük szokatlan és kihívó

(ezt mint kor- és munkatársa tanúsíthatom!),

már akkor is, amikor készültek.

... ma, harmincnegyven év után dokumentumértékük is van, bár Bortnyik

összetéveszthetetlen látásmódja, szigorú blende pillantása, mely épp azt az illanó, egyszer volt, hol volt, hol

nem volt pillanatot örökíti meg, száraz önmegtartóztatása kissé meg is emeli, hajdani mezőgazdasági

riportok, kampánytudósítások, lelkesítő híradások fölé is emeli eme fotókat. ...

Ez az időtlenités jellemző portréira éppen úgy, mint az évszakonként váltakozó, fenségesen komor tájat

vagy az ipari-mezőgazdasági munkafolyamatok, az "agrár- és ipari forradalom" fázisait, részleteit

megörökítő kepeire. ...

Külön szint képviselnek Bortnyik igen kifejező portréi, mely empátiával fényképez sokat megélt

öregasszonyokat, öregembereket, akik a korszak tektonikus mozgásai közepette is igyekeztek megőrizni

önmagukat, mintegy illusztrálva a tételt, miszerint a virtus, mindég idomul a korszellemhez, s akik mar csak

ezeken a fotográfiákon élnek, földi vonulásuk régen befejeződött. ...”

Bogdán László

„Bortnyik György - vallomása szerint - szülőföldje, de elsősorban Háromszék fotósa. Azé a tájé, amely

tulajdonképpen egy nagy hegyek által övezett medence. A hegyek alatt megbúvó falvak védve vannak a

Nemere hegyről lezúduló széltől. A lapály lakóinak bölcsességét jelzi, hogy az ott épített házak hátat

fordítanak a hegynek, az ajtók-ablakok a másik irányba néznek.

A fotók Háromszék lakóinak mindennapjait jelenítik meg, akik mezőgazdasággal, fakitermeléssel,

állattenyésztéssel foglalkoznak. A földdel, állatokkal való munka szinte minden emberi energiát felemésztő

nyomait fedezhetjük fel az arcokon, mozdulatokon, gesztusokon. Az elemekkel, az időjárással való küzdelmet,

a harcot a mindennapi betevő falatért.

Megrázó dokumentumokat látunk az árvíz, a földrengés pusztító valóságáró1, a falurombolások

folyamatáró1. Bortnyik György képein megjelennek a mívesen fonott kosarak, szépen festett tányérok, s néha

megcsillannak az ünnepi pillanatok is. A hétköznapok esztétikáját és szépségeit hordozzák ezek a felvételek.

A realisztikus ábrázolást felerősíti a művész egyedi képalkotó képessége. A kompozíció mesteri

megformálása jellemző minden felvételére. Bortnyik Györgynek ez a képessége munkásságát a szociofotó

legkiválóbbjai közé emeli. ...”

Szelényi Károly

(A két idézet forrása: Bortnyik György „Változó helyek árnyai”, Sajtófotók 1968 – 1983, fotóalbum, 2008)

Tisztelt olvasónk!

Lapszámunkhoz ezúttal csekket is mellékeltünk, azzal a kéréssel, hogy lehetőségei szerint támogassa

művelődési-irodalmi munkánkat, valamint a lap megjelentetését. Hozzájárulását előre is köszönjük!

Tisztelettel: Dézsi-Szente Zsuzsa, a BPT pénztárosa

IV./5. 2009 május 5.

Vári Attila

A kar 1959 decemberében, éppen karácsony előtt, a falu melletti dögkútnál, egy vállforgóból kitépett kart talált a frissen hullott hó tetején a mezőőr. Csak azért ment a bűzgödörhöz, mert a közeli börtön parancsnoka azt feltételezte, a fogházban kitört hasmenés járvány miatt, hogy a szanaszét dobált állati tetemeket, az elhullott lovak húsát eszik a jeges-ár miatti gátépítéshez kirendelt női rabok. Az orvosi rendelőben volt a község egyetlen telefonja, onnan értesítette a mezőőr a hatóságot, s az orvossal ott strázsált a lelet mellett, amíg megérkeztek a helyszínelők. Az orvos gumikesztyűt akart húzni, de a láthatóan évek óta nem használt tárgy, összetapadt, bárhogy is fújta, nem akart kézformájú lenni, csak a hüvelykujj duzzadt fel, aztán olyan hangot hallatva, mintha babfőzeléket evett volna, kirepedt. - Na ez kifingott – mondta a mezőőr, aztán csak úgy, kesztyű nélkül akarta fölemelni a kart, de az orvos nem engedte. - Meg kell várni a helyszínelőket. Hétágra sütött a nap, s a szűz-hó vakítóan fehérlett, szinte semmit sem lehetett látni, csak azokat a színes foltokat, amelyek majdnem teljesen befedték a kézfejet. Pontosan olyan volt az árnyalata, mint annak az anyagnak, amellyel megjelölték a kollektív gazdaságba behajtott állatokat, szerszámokat, gépeket, s az orvosnak az volt a gyanúja, hogy a kar tulajdonosa nem lehet más, mint Traian Buru elvtárs, a tartományi megbízott. Ő festett ezzel a színnel vörös-csillagot a kényszer-aláírók házaira is. Nem osztotta meg gyanúját a mezőőrrel, éppen csak végiggondolta az elmúlt hetek eseményeit. A karhatalommal megerősített brigádokat, akik végigverték a falút, mert a tartományi párttitkár azt szerette volna, hogy ez a székhelyéhez legközelebbi település legyen az első szocialista község. És úgy időzített, hogy mindent betakarítsanak a gazdák, még egy szem krumpli se maradjon a földben, hogy ne legyen télire tartalékuk, s így azonnal kezdjék el a téeszben a munkát. Szinte még érezni lehetett az elkeseredett emberek által felgyújtott kazlak füstjét. Hallani az erőszakkal elterelt, takarmány nélkül maradt állatok bőgését, nyerítését, sivalkodását. A doktor a kart bámulta, s észre sem vette, hogy a földútra begördül a rendőrség egérszínű Pobeda gépkocsija. Egyenruhás vezette, de a nyomozó, kamaszképű fiatalember, bőrkabátban, szőrmesapkásan szállt ki az autóból.

- Na, melyik az orvos? – kérdezte durván a két gumicsizmás, kucsmás embertől, aztán választ sem várva mondta – mi a szakvélemény? - Férfi jobbkarja, néhány órája lehet itt. Nincs oszlásnak indulva. A festékfoltokon lehetnek idegen ujjlenyomatok – mondta a doki. Két nappal korábban már látta a fiatal századost. Akkor jelent meg a kultúrház falán, az a vörössel felfestett mondat, amely miatt újra megszállta a községet a karhatalom. Egyszerű, nagybetűs mondat volt: NYET KOMUNIZMUS. - Aha. Vörös festék – mondta a nyomozó, aki nem is tudott másra gondolni, csak arra a feliratra, amelynek szerzőjét még mindig kereste. – Őrmester elvtárs – kiáltott a gépkocsi felé. – Azonnal menjen vissza a városba. Erősítést kérek, mert körbe fogjuk zárni a falút. A Pobeda elindult, s Kofu százados megmarkolta a kőkeményre fagyott kart, s a mezőőr és orvos előtt szinte ügetve indult a házak felé. A dögkút környéke teli volt állat-tetemekkel, de körülöttük a klórmész miatt nem maradt meg a hó. Olyanok voltak, mint a sarkköri sziklák. A fehérségből úgy meredeztek az ég felé, mintha üzenni akarnának a mindenségnek. A jeges ár hordaléka már befagyott, s a százados, jobb lábát előre csúsztatva tapogatta a jeget, de úgy ment, mint akit semmi sem állíthat meg, s a fagyott kart egy-egy elcsúszásnál úgy használta, mint egy síbotot. Rátámaszkodott, egyensúlyozott vele. A község szélén fölhalmozott homokzsákok feküdtek egymáson, mintha csupa hulla lenne, s mert a csend, a mozdulatlanság, némasággal havazta be a falút, jobban hasonlított a község egy temetőre, mint arra a hajdani világra, ahonnan, ilyenkor, karácsony táján, szekerek sora indult a városi piac felé. Októberben tetőzött az erőszak, aztán novemberben elvitték a papot, decemberben fegyvereket kerestek, néhány napja a felirat szerzőjét, s mert Felméri, a tanácselnök öngyilkossága is gyanús volt, szinte óránként szállta meg a kék-parolisok serege a települést. Most csend volt. Sem ember, sem állat. Kofu századosnál volt a hivatal egyetlen kulcsa, s mert nem akarta, hogy a tárgyi bizonyíték eltűnjön, s azt sem akarta, hogy az irodában felolvadjon, az üvegezett hirdetőbe tette. Oda, ahol

6. IV.5. 2009 május

hetekkel korábban még a „Tüske” nevet viselő, kézzel rajzolt helyi újságot olvashatták az emberek. A hirdető egyik oldala tanulságos tanácsokat adott. Olyanokat, hogy miért kell megmosni a fejősök tőgyét, a másik fele viszont helyi bűntényekre világított rá. A kar, most éppen egy Lenin idézetre mutatott: „Tanulni, tanulni, tanulni.” Kofu százados ideges volt. Nem volt telefon a hivatalban, s az orvos, akinek rendelője, lakása is ebben az épületben volt, úgy lemaradt, hogy még mindig ott csoszoghatott a jégpályává vált legelőn, s így nem volt lehetősége sem arra, hogy megtudja, vajon, az egy órával korábban küldött üzenetéről, hogyan döntött a tartományi vezetőség. Aztán meghallotta az autók zaját. Visszajött a Pobeda, s mögötte a városszéli női börtön teherautója. Dobtáras géppisztolyokkal felszerelt lányok ugráltak le, s a külső őrség egyik férfi őrmestere jelentette Kofunak, hogy húsz emberével megkezdheti a műveleti terület körülzárását. Módszeresen álltak körül egy-egy házcsoportot, s mert az orvos azt mondta, hogy a kar, egy harminc körüli férfié lehetett, az embereket beterelték a katolikus templom melletti közösségi terembe, amelyet a legényegylet felszámolása óta senki sem használt. Csak a kollektivizálás alatt nyitották ki, ide

zártak egész családokat, hogy a közös gazdálkodás előnyein gondolkozzanak. A terem tele volt ürülékkel, büdös volt, mint egy elhanyagolt közvécé, s amikor összeterelték a férfiakat, a rangidős hadnagynő, egy pattanásos, szőkére festett hajú fiatalasszony kiadta a parancsot. - Akinek hiányzik a jobbkarja, lépjen elő. Száznál több férfi szorongott a teremben, de senki sem mozdult. - Vetkőzni – adta ki a parancsot Kofu százados. – Meztelen felsőtesttel libasorban a kijárat felé. Éppen csak annyi hely volt a teremben, hogy a hátukat a falnak vető géppisztolyos lányok, és a nyomozó között egyesével elhaladhattak a meztelen emberek. Senkinek sem hiányzott a karja. Nem volt közöttük az, aki a NYET KOMUNIZMUS feliratot festette. Az orvos, amikor kiürült a terem, megkérdezte a nyomozás vezetőjét: - Miért tetszik azt gondolni, hogy ez a kéz mázolta azt a szöveget? - Érzem – mondta Kofu, és nem sejtette, hogy soha sem derül fény arra, hogy ki volt az, aki azon az adventi vasárnapon, feledékenységből, ott hagyta karját a döglött lovak, felpuffadt tehenek halmai között.

id Orbán István

Tavaszi hangok Míg az Alpokban még áprilisban is bő havazással és hócsuszamlásokkal kapaszkodott a makacs tél, a Duna völgyében májusra nyári meleg lett, a szemünk láttára lombosodó fákkal és idő előtt nyiladozó virágokkal. A Bornemisza Társaság programjába is új hajtásokat, üde levegőt, friss színeket és hangokat hozott a tavasz; az irodalmi és képzőművészeti tárgyú rendezvényekhez újonnan alakult színházi csoport és ifjú versmondó-muzsikáló gárda csatlakozott. Szabó T. Anna költői pályafutását figyelemmel kísérjük, érzelmi-élményi fejlődését tükröző, fordulatos dallamú versbeszédét odaadással olvassuk-hallgatjuk Bécsben is. Április 5-én, itt, e városban, új oldaláról ismerhettük meg: élettársát, Dragomán Györgyöt mutatta be és beszéltette írásainak, kiváltképpen A fehér

király című elbeszélés-kötet (mint Dragomán mondja: "novellaregény") keletkezéséről. A könyv tartalmáról, a mondanivaló, a formába öntés és a megírás időtartamának kölcsönhatásairól már a Bécsi Posta márciusi számban volt szó. Jobban, tömörebben, mint maga az író ezt senki sem tudhatja elmondani. A krónikás csak mint olvasó fűzhet hozzá néhány gondolatot. Van és mindig is volt egy felnőtt-világ és egy ebbe ágyazott, attól függő, annak kiszolgáltatott gyerek-

világ. Általában a gyerek számára írt mese is, minthogy felnőttek írják, felnőtt-nyelven készült, vagyis olyan formán, ahogy felnőttek beszélnek egymással. A Fehér királyban egy tízéves, serdülésnek induló fiú beszél az ő világában, korosztályában, idejében élők nyelvén, az ő gondolat- és fogalomvilágának, érdeklődésének látószögéből. Ez a trágárságig őszinte, kendőzetlen, éles szemű és -fülű, egy cudar, embertelen időbe és környezetbe beleszületett és benne felnövekvő generáció hamarabb lett lényeglátó és azt nevén nevező, mint az előző vagy előzők (úgy a miénk, a két világháború közötti nemzedék is). Ezt elemezve Dragomán Györggyel jutottunk arra a megállapításra (amit dedikációként be is írt példányomba), hogy "ezek a dolgok nem változnak" ha a környezet, a körülmények, az országhatárok, a szereplők változnak is. Egyébként a fehér király, a kötetet összefogó cím egyben kulcsfogalom, egy afrikai elefántcsontból faragott sakkfigura, melyet a

IV./5. 2009 május 7.

történet írója és egyben főhőse csent el egy kritikus helyzetben, melyre az élete végéig emlékeztetni fogja, hoszan arra volt befolyása, hogy zsebre teszi-e vagy sem, az életfontosság, sorsdöntő eseményekre körülötte viszont nem. A Bécsi Posta említett száma Szabó T. Anna három újabb versét is közli, melyek szintén üdén és mélyenjáró tavaszi hangot ütnek meg. Orosz István budapesti érdemes művész, grafikus, festő, rajzfilmrendező "A perspektíva vadhajtásai" címmel mutatott be munkáiból, műalkotásaiból. Ezek keletkezéséről és arról, hogyan lett plakáttervezőből és kiállítás-rendezőből régi technikákat újra felfedező képzőművésszé, beszélt május 10-én a Capistrangasséban. Orosz két nagy ereje az éles megfigyelés és a hegyes tollú, régi fémkarcokra emlékeztető rajztudás. Munkái a németalföldi kortárs, Escher rajzainak tengely- és perspektívaváltó ábrázolási módját fejlesztik tovább. Így lesz humorból fintor, paradoxon, miközben elmosódik a határ a valóság és tükörképe, az aránytalannak tetsző látszat közt. Ezt így nehéz jellemezni, ezt látni kell! Orosz sokoldalú, sok arcú művész, már kezdeti plakátjai is "kulturális plakátok" (nem reklámok) a tér és az idő metszőpontján - már amennyire ez ábrázolható - s így válik a kezdeti metamorfózis (átalakulás) érett formájában anamorfózissá, lényegváltozássá.

A Bornemisza Társaság színjátszó csoportjának létrehozása Hollós József barátunk ötlete volt, hiszen Bécs város Kultúrhivatala ifjúsági osztályán is nagy figyelmet szentelt az iskolai színjátszás pedagógiai és ízlésfejlesztő jelentőségének. A csoport első produkciója Örkény István Tóték című színműve, melyet drámának és komédiának egyaránt nézhető próbatételnek lehet tekinteni egy (a szó szoros és nem értékcsökkentő értelemben vett) műkedvelő csoport számára. Ez május 9-én került először és 16-án másodszori előadásra a Bécs 16. kerületi Népfőiskola műhelyszínházában. A címadó család tagjait Ragóné Tóth Anikó, mint anya, feleség, Bartók Miklós, mint apa, férj, Golomán Gerda, mint Ágika, a lányuk, játszották. Komoly teljesítmény volt Erőd Marie-Luce alakítása, mint a frontról szabadságra vendégként Tótéknál tartózkodó magyar katonatiszt. Ennek igazi értékeléséhez tudni kell, hogy Marie-Luce francia születésű és anyanyelvű családanya, aki öt gyermek felnevelése közben tanult meg németül és (amint meggyőződhettünk róla) színpadképesen magyarul. A többi főszerepben - és a maga helyén itt mindenki főszerepet játszott - Hubert Ildikót, Ney Gábort, az Odor családot (Ivettet, Juditot, Krisztiánt) és Ragó Bálintot, a második szereposztásban Péterfi Juditot láttuk illetve hallottuk. A rendező Hollós József munkatársai Kató Zoltán és Steiner Diána voltak (díszlet, világítás, illetve súgás). Valóban új tavaszi hangok, meglepő drámai érzékkel és tiszta beszéddel! Steiner Diána nem véletlenül volt a színjátszók súgója: ő indítja el a Bornemisza Társaság legújabb kezdeményezését, a verselő-muzsikáló fiatal hölgyek bemutatkozását. "Kertész leszek" - ez a címe a tavaszi hangokat követő új hajtásnak, amelyről legközelebb számol be a fülét már hegyező és szemüvegét gondosan tisztító krónikás.

8. IV.5. 2009 május

Simona Tache

A férfiak hasikájáról Eljön az idő, amikor a szerelem nem a gyomron, hanem a pocakon megy keresztül Ha kiskorukban nem voltak dundik, körülbelül 28 éves korukig meglehetősen arrogánsak. Testesebb társaikról így beszélnek: "Ki a fene az a dagadt?!" vagy "Hihetetlen! Micsoda potroha van!", satöbbi. 28-30 éves koruk után aztán nekik is dagadni kezd derék tájt a pulóverük, s mintha egy kicsit elnézőbbek lennének a molettekkel. Jó, nem mind, csak azok, akiknek pontosabb fogalmuk van a valóságról. Ugyanis a pocak megjelenésével a férfiak széles sávú kategóriákba osztályozhatók. A "nem igaz, nincs is pocakom" kategória Ezek a makacs tagadók. Szó sincs róla, hogy pocijuk volna. Csupán arról van szó, túlságosan bőséges volt az imént elfogyasztott ebéd. És két sőrt is ittak hozzá.. Felpuffadtak tőle. Meg túl vastag ez a pulcsi. Vagy bő. Vagy a csíkjai túlságosan vízszintesek. Csak ittasan jut eszükbe megkérdezni legjobb barátjukat: "Szerinted meghíztam?" vagy barátnőjüket: "Angyalom, mit szólsz, nem kéne lefogynom?". A "holnaptól fogyózom" kategória Ez az időszak természetesen követi a dacos tagadás fázisát. Ha követi egyáltalán. Az ember tagad ameddig tagad (általában egy pár éven át) mígnem egy szép napon fiatalkori fényképére bukkan, amitől fejbe kólintja a felismerés: "B... meg, milyen sovány voltam!". A felismerést döntés követi, hogy megszabadulnak fölösleges kilóiktól (olyan 15-20 kilótól). Holnap, hétfőtőn, október elsején vagy - ez lesz a legjobb! - január elsején kezdem! Igaz ugyan, hogy holnapig, hétfőig, októberig, januárig közben az felszed még általában 5 kilót, de az nem baj, mert aztán úgyis fogyózik majd a fiuka, s akkor majd két hét - na jó, akkor legyen két és fél hét - alatt minden fölösleget lead majd magáról s olyan lesz mintha új volna! Arról nem is szólva, hogy ha felmérgesítik, netán sportolásra is adja a fejét. Mert mi abban a nehéz, hogy (naponta!) két emeletet gyalog másszon meg?! A "fogyókúrán vagyok" kategória Szerintem ez a legmulatságosabb. A fogyókúra náluk ugyanis azt jelenti, hogy egész nap éheznek, majd este 11 óra felé beadják a derekukat egy flekkennek szalmakrumplival és savanyúsággal vagy egy kis falatozásnak, mely két szál kolbászból, egy egész kenyérből és 12 sörből áll. Mustárt nem kérek hozzá, köszönöm, mert cukor van benne s az hizlal. Vagy -- imádom ezt a változatot -- nagy tál kocsonya barna kenyérrel! Vagy sült burgonya kenyérrel. Vagy kenyér zakuszkával. Mindegy, valaminek kell lennie kenyérrel, a kenyér ugyanis nem hús. Sohasem értettem, a férfiak miért hiszik azt, hogy az alakra a legveszélyesebb eledel a hús. Ha nem eszel húst, lefogysz. Semmire se lehet menni velük, ha elmagyarázod, az ételek párosítása a lényeg, például hogy a húst salátával kell enni (nem krumplival). Ilyenkor intelligens tekintettel néznek, azt a benyomást keltvén, hogy megvilágosítottad elméjüket, de két nap múlva azon kapod őket, amint fazéknyi kocsonyát falnak mohón hatalmas szelet kenyérrel. A "tényleg fogyókúrán vagyok" kategória Ez arra a -- na, legyek nagyvonalú -- 10 százaléknyi csoportra vonatkozik, amelynek tagjai valóban sikeresen fogyókúráznak, még akkor is, ha csak a tízedik nekifutásra. Lemondanak a kenyérről, a csokoládéról, mindarról, amire még emlékeznek, hogy hizlal. Ha este hétre vacsorára hívod őket, azt válaszolják, hét után ők már nem esznek semmit. Sőt, még rendszeresen futnak is. Miután lement az első húsz deka, máris szexisebbnek érzik magukat, s zuhanyozás után csupán egy törölközővel az ágyékukon masíroznak előtted. Az első kiló leadása ünnepén már Angelina Jolie-t célozzák meg következő áldozatukként. Minusz 5 kilónál (a 15 kilós túlsúlyból) már kezdenek úgy festeni, mint fiatal korukban (esetleg még vagányabbúl) s elkezdik hamburgerekkel díjazni teljesítményüket. Aztán kezdik az elölről. Vagy nem. Megjegyzés: Az olyan pocakosok, akiknek arany pecsétgyűrű csillog az ujján és vendégmunkásokat exportáló cégük van, nem képezték tanulmányom tárgyát. Én itt csak normális férfiakról értekeztem. Azokról, akikbe hajdan beleszerettünk s ma is szeretünk. Akiket nem amiatt szűnünk meg szeretni, ha így hozza a sors, mert idomaik kerekebbé váltak, hanem teljesen más okokból. Persze, nem élünk-halunk pocakjukért s szeretnénk látni, hogy leadják, de a szerelmeink fölösleges kilóikkal való gyerekes harcát is nagy élvezettel nézzük. Szórakoztatóak. Végtére is azok a férfiak, akik állandóan számolják a kalóriákat, hetente nyolcszor járnak a konditerembe, s naponta háromszor vizsgálják meg testüket a tükörben vészjelek után kutatva, meglehetősen gyanús alakok! Az ilyenek rendszerint annyira szeretik önmagukat, hogy szívükben aligha van több hely, mint amennyibe egy macska vagy kutya belefér.

(Az írás a Cotidianul című bukaresti lapban jelent meg. Fordította: Kászoni Zoltán)

IV./5. 2009 május 9.

Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala ---- Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala ---- Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala Gyermekek oldala

Varró Dániel

Szösz néne Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, ott ül a teraszán Szösz néne. Ott ül a teraszán vénkora tavaszán, néha kiújul a köszvénye. Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin, szimatol körülötte az öszvére, hogyhogy sohasem tetszik berekedni a nagy dudolásban, Szösz néne? Hogyhogy a köszvény, hogyhogy az öszvér nem szegi kedvét, Szösz néne? Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek, nálam csupa szösz az asztal, a kerevet, csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon, szösz van a padlón, csempén, plafonon, szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin, szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön, öszvér, köszvény, semmi se búsít, nem szegi semmi se kedvem, köszönöm. Futnak a Takarítók a teraszhoz, sipítoznak máris: „Szösz néne, Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz, nem lesz ennek rossz vége? Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám, szösz van a porcica kunkori bajszán, szösztelenítsünk, portalanítsunk, föltakarítsunk, Szösz néne?” Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, dudorászik a teraszon Szösz néne: „Szösztelenítés, portalanítás, föltakarítás? Kösz, még ne.”

Gasztronómiai limerickek Volt egy úr, lakhelye Piripócs, Fogkrémmel ette a pirítóst. Rakott rá ribizlit, Kérdezték: „hogy ízlik?” Azt mondta: „finom, csak kicsit sós.” Volt egy úr, lakhelye Alaszka, Nejét egy barlangba falazta. Kérdezték: „miért tette?” Azt mondta: „Mérgembe. Untam a heringet fagyasztva.” Volt egy úr, lakhelye Ecuador, palotát épített lekvárból. „Nincs neki teteje?” csámcsogta a neje. „Nincs szívem, épp abból laktál jól!” Volt egy hölgy, lakhelye Paraguay, megszólította egy darab máj: „Ne forgass panírban, abban csak manír van. Markolj meg nyersen és harapdálj!” Volt egy úr, lakhelye Párizs, rászóltak: „Fogyjon le máris.” Onnantól nem evett feltéthez köretet, „Pá, krumpli – mondta - és pá, rizs!”

10. IV.5. 2009 május

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜ ELŐZETES

Lapunk következő száma augusztusban jelenik meg.

Minden olvasónknak kellemes, hasznos nyári pihenést kíván a szerkesztőség

KIÁLLÍTÁSOK

MEISTERWERKE DER MODERNE (MODERN MŰREMEKEK) Május 28-án nyílik a bécsi Albertinában ez a nagyszabású állandó kiállítás, mely első alkalommal mutatja be 3.000 m²-nyi kiállító felületen a képtár gazdag modern képanyagát. Köszönhető mindez a Batliner gyűjtemény 2007-ben a képtárnak történt adományozásának. A most bemutatásra kerülő több mint 280 műalkotás szinte hiánytalan betekintést nyújt az utóbbi 130 év modern képzőművészeti életébe, kezdve a francia impresszionizmussal és befejezve napjaink legismertebb alkotásaival. Az Albertina képtár naponta, 10 és 18 óra között tart nyitva, szerda ( 10 – 21 óra között) kivételével.

UNGARN KONKRET (KONRÉT MAGYARORSZÁG) A bécsi LINDNER Galériában (6. Schmalzhofgasse 13/3) lesz látható 6 kortárs, a konkrét irányzathoz sorolható neves magyar képzőművész (Gáyor Tibor, Haász István, Maurer Dóra, Megyik János, Molnár Vera és Nádler István) kiállítása. A megnyitón (június 3.-án, szerdán, 19 órakor) jelen lesznek a résztvevő művészek is. A kiállított műveket Maurer Dóra fogja bemutatni. A kiállítás július 9.-én zár, és keddtől péntekig, naponta 14 és 18 óra között lehet majd megtekinteni.

KONCERTEK A Bécsi Filharmonikusok, Pierre Boulez vezényletével Debussy, Szymanowski és Skrjabin műveket adnak elő három egymást követő koncerten, június13.-án, szombaton 15:30 órakor, június14.-én vasárnap 11 órakor és június15.-én hétfőn 19 órakor, a Musikverein nagytermében. Abdullah Ibrahim egyike az utolsó élő jazzlegendáknak. A délafrikai születésű zongoristát és zeneszerzőt még amerikai emigrációja idején fedezte fel maga Duke Ellington. Héttagú zenekarával június 20.-án, szombaton 19:30-kor fog fellépni , a bécsi Konzerthaus nagytermében.

Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW

Dipl.Ing. József VERES Gabrielerstrasse 43/5/8 A - 2340 Mödling

Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt

Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at