ERBÖ~ RE.NÉE

.. '

JOCf'1EM MO%%J.\'10K ...

Jf BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT magyar il·od. intézet és Mnyvnyomda

1909

-"' l"· ... ·-~

'- "· J;-;·J, '. ~ •

* 'f. * JÖTTEM HOZZÁTOK * 'f. 3

JÖTTEM HOZZÁTOK ...

Jöttem hozzátok, messze idegenből

S magammal ho,ztam 15serdó1t ·dalát.

Ismeretlen ég tá vol csilla~fé;nyét, ,

Nagy, különös virágok inaÜt, Velem jöttek a rege-éjszakáknak

Tündöklő árnyai - egész sereg !

S én köztük éltem és nekik daloltam.

S ti nem ismertetek.

Oh, gyönyörüség volt az én magányom!

És szegénységem pompával tele.

És álmaimra lángoló rózsákat

Hintett a vágyak kóbor istene.

Minden reményem hófehér sirály volt

S magasan szállt vizeitek felett.

Mindent akartam és mindenre vágytam

S ti nem ismertetek.

l*

4 i< 'f JÖTTEM HOZZATOK "._ * '~-

S jöttetek hozzám mind, a csengő dalra.

Mely hívott, bűvölt, csábított, igért.

Ünnepi díszben, kérkedő babérral -

Imádtatok s nem tudtátok miért.

A csengés-bongás lelketek befonta,

De az erős szó elszállt, elveszett.

Én rózsáimat közétek dobáltam

S ti nem ismertetek.

Idegen voltam köztetek. Mi lelkem

Lángra gyujtotta : attól fáztatok,

Mert nem áldoztam oltáraitoknál

Ti hajlékomra üszköt dobtatok.

Az erkölcsös hazugság bálványának :

Ki nálam kisebb, az hajtson fejet.

Az én hitem, erkölcsöm : az Igazság -

Ti nem ismertetek.

Hát elmegyek. Úgy ahogy jöttem egykor

Csöndben, hogy többé ne is lássatok.

A ti világtok emléke velem jön

És nálatok maradnak a dalok.

* >~- * .JÖTTEM HOZZÁTOK * >f. 5

A dalok, mikről botorul azt hittem,

Hogy általuk majd sziveket nyerek,

De én siettem - kissé korán jöttem -

S így nem ismertetek.

DALOK,

AMIKET ELHAGYTAM

'i>

>1- +A DALOK AMIKET ELHAGYTAM * 9

A DALOK AMIKET ELHAGYTAM.

Ezek a dalok, amiket elhagytam,

Amiket eltemettem, elsirattam,

Amelyekhez én vissza sohse térek,

S amelyek fájni fognak amig élek.

10 '~- AMIG ENGEMET *

AMIG ENGEMET ...

Amig engemet üz a nyugtalanság :

Te nem tudsz megpihenni.

Amig a lelkem gyötrődve gondol rád

Te nem tudsz boldog lenni.

*

Mig minden álmom csókjaiddal telve :

Te nem aludhatsz éjjel!

Rám kell gondolnod, könyek közt, epedve,

Bús, csókos szenvedéllyel.

Amig én téged titkosan kivánlak:

Te áhitsz engem lopva.

Amig én téged uj ból meg nem áldlak:

Te nem léssz feloldozva ....

*

* * * :MEGESKETTETETT + + ll

MEGESKETTETETT.

Megeskettetett százszor egy napon:

Hogy egyedül meghalni nem hagyom.

Ha int felé a halál bús keze:

A nagy útra én elmegyek vele.

S én megesküdtem százszor egy napon,

Már nem szeret. Azóta messze jár.

Csillog, cikáz, mint őszi napsugár.

Hol diadalmas, hol meg szomorú.

A csókja is, mosolya is ború.

Nem boldogabb, mióta messze jár.

A hir felőle gyakran megrohan :

Hogy vigan él s szép szeretője van.

És hallatára nem fáj a szivem.

Mindegy : elhiszem-é vagy nem hiszem,

Hogy vigan él s szép szeretője Yan.

12 * * MEGESKETTETETT "' "' "'

Én várok, míg az őszi nap leszáll.

Én várok, mig kihúny mü1den sugár.

S ha int felé a halál bús keze :

Amint igértem, elmegyek vele.

Én várok, mig az őszi nap leszáll ...

* * * VELENCZE

VELENCZE.

Te itt jártál uram, már akkor is,

Amikor én, mint ötesztendős gyermek,

A kályha mellett hallgattam mesét,

Vagy künn a réten futkostam virágért,

És álmom volt egy aranyhajú bábú,

Egy kis kalitka s benne egy madár.

Te itt jártál uram, már akkor is,

S karodra fűzve egy idegen asszony.

Vele nézted a mese-kék eget,

V ele siklottál csöndes vizeken,

S a néma, fénytelen sikátorok közt

Az ő ölébe hajlott a fejed.

Te itt jártál, uram, már akkor is.

S a forró éjszakáknak mámorát

Beitta lelked a márványfalak közt,

13

14 * * VELENCZE

És hallgattad az álmatag zenet

És hallgattad a csengő rithmusos

Lágy olasz éneket - mig távol tőled

Én tüzetfúvó sárkányszörnyeteggel,

Boszorkányokkal vivtam nagy csatát,

S a félelemtöl sirva ébredék.

Te itt jártál, uram, már akkor is!

Óh mondd, óh mondd, hogyan feledjem el'!

Az agyvelömben forr e gondolat,

A véremben lángot vet és lobog:

Te itt jártál, uram, már akkor is !

Más volt az asszony, s te szeretted öt.

Más volt az asszony s megcsókoltad őt.

úgy fogtad át fejét, mint az enyémet,

úgy feküdtél a lábai előtt,

S úgy dicsérted szépségét, oly nagyon,

Mint most az én szépségemet dicséred.

Eressz el innen ! Menni akarok !

Megöl e város. Féltékeny vagyok rá !

Emlékeidré féltékeny vagyok !

Elmúlt csókokra féltékeny vagyole

* * * VELENCZE

Elmúlt lázaktól, lázarn csillapúL

Betelt vágyaktól, elnyugszik a vágyam.

Eressz el innen ! Menni akarok !

Azért kellett elhagynom a falut,

Ahol születtem s a szülői házat'!

Azért kellett kimennem a világba,

Hogy téged megtaláljalak? És hogy te engem idehozz

A bűnök városába és megejtsd

Ezer varázzsal káprázó szemern '!

Félek a karcsu márványoszlopoktóL

A rejtelmesen csillogó tavaktóL

E sok halott fény engemet ijeszt.

És dalon, zenén, csillogáson át

Kisérteteknek suhanását hallom,

Elmúlt szerelmek halál-sóhaját -

S ezerszeres lesz lelkemben a vád :

Te itt jártál, uram, már akkor is .•.

*

15

16 * * VELENCZE

Ő rám néz. Lassan, tétován felel :

«Itt voltam akkor. Bár ne lettem volna !

Bár most lennék először itt, veled !

Veled, először, édes gyermekem!

Te fiatalság, épség, ragyogás !

Nekem utolsó életörömöm !

Nekem utolsó áldásom, bünöm.

Utolsó dalom és utolsó álmom,

Ki itt léssz majd, ha már én nem leszek,

És csókot adsz majd- másnak - nem nekem,

És hallgatsz dalt a csillogó vizen

És üdvözülsz majd - mással, nem velem.

S piros ajkaddal a cyprusi bort

Épp oly mohó gyönyörrel szürcsölöd,

Ahogy én ajkad csókjait iszom most,

S úgy fog szeretni téged ez a város,

Ahogy hajdan engemet szeretett.

És h?gy szeretett : érte megbocsáss !

Te itt léssz majd, ha már én nem leszek . , .

* NEM FÉLSZ

NEM FÉLSZ.

Nem félsz a tavasztól?

Nem félsz a közelgő lágy alkonyatoktól?

Nem tölt el remegés a gondolatára

Hogy virágba pattan az orgona ága?

Nem borul gyászba a lelked:

Ha látsz ibolyás, fehér violás kertet'!

Nem félsz a tavasztól?

Hogy megvádol miattam és átkoz ?

Hogy susogó szóval odacsal magához

És füledbe sugja nevem?

És számon kéri tőled,

A régi virágos, napfényes időket? Sétáinkat a vízparton, a réten,

Kóborlásunkat a csillagos éjben.

Jöttem huzzútok.

17

18 * * NEM FÉLSZ

Hogy számon kéri a dalom, az álmom

A beszédem, a csókom, a kacagásom?

Hogy nevemmel üldöz, mignem futva futsz

Éjtől és virradattól -

Nem félsz a tavasztól?

* * * NEM FÉLSZ

II.

Lásd én félek . . .

Pedig ellened, soha nem vétettem

Pedig tenéked rosszat sohse tettem

Én félek ...

Ilyenkor zaklatóbbak az emlékek

S ilyenkor a bűnök haloványak,

S pirosak, és forrók a vágyak.

Ilyenkor az éj túlságosan fényes,

És nagyon fárasztók a nappalok !

S az ember szempilláján álmot érez,

S félénken, lopva csendűlnek dalok

Bele az első remegő napfénybe -

És minden rossznak mindörökre vége !

S eltékozolt tavaszok illatát

Érzem subanni a lelkemen át ...

Én félek,

S nem tudom hova menjek,

Hogy álomtalan, vágytalan pihenjek,

19

2*

20 * * NEM FÉLSZ

És szenvedéseim, hogy megmaradjanak -

Tele gazdagsággal az ifjú nap

S igy szegény tovább hogy maradhatok?

S azt is tudom, hogy várnak valahol,

S tudom: áldással, csókkal várnak ott.

Ha tán egy napon útnak indulok

S felvirágozva oda érkezern ? , . .

Oh szenvedés ereje légy velem !

Félek: ujjongok! Félek: kacagok!

Félek ...

* * * lJGY LÁTOD i\IA.JD "" + 21

ÚGY LÁTOD MAJD.

Úgy látod majd, hogy érdemes volt élned,

Amért találkoztál velem.

Az én sokszor megátkozott nevem

Lesz a te legnagyobb emléked.

Úgy érzed majd, hogy mii1den csók kiégett

S minden asszonyi száj hideg.

S én besngárzom éjj eleidet,

Az én csókom örökre éget.

Úgy látod majd, hogy elfoszló árnyéknak,

Ködnek is fényesebb vagyok,

lVIint a körötted égő csillagok,

Kik a bánattól elalélnak

Úgy érzed majd, hogy el kellett vón dobnod

Szegényes királyságodat,

22 * * ÚGY LÁTOD MAJD * * *

És hordanod a sírig láncokat

Inkább, mint foszló biborrongyot.

Én láttam fényét koronás fejednek,

Ha lecsókoltad is szemem.

Ök nem költők - látásuk színtelen.

Mint bús bohócot kinevetnek.

* * * MINDÉG TÜNŐDTEM 'l- 'í- 23

MINDÉG TÜNŐDTEM.

Mindég tiinődtcm : vajh, hogy élem át

A rettentő, a kínos bucsuzást,

Ha majd lelked lelkemtől elszakad?

Nem leszek-é majd nyomorult, beteg'!

Nem aláz-e meg? Vajh nem öl-e meg,

Nem hoz-e rám rémséges átkokat?

S te lelkedet, gyiilölséggel, vakon

Keresztül vitted sfiron, iszapon,

Vért gőzölgő mocsarak fenekén.

Varázsa, színe, fénye elveszett -

Oly rút, sötét, hogy rá sem ismerek,

S nem sajnálom, hogy többé nem enyém.

24 * KÖNYÖRGÉS "~

KÖNYÖRGÉS.

Ö h, Uram, arra kérlek:

Ne engedd hozzám a vigasztalókat,

A részvevőket, a szánakozókat !

Küldjed inkább a kárörvendezöket,

Nekik adom a kenyerem felét !

A tolvajokat, zsákmányra !esőket,

Amim még van, hogy hordják szerteszét.

Halottrablókat küldj hozzám, Uram,

Álmaim sirján hogy dőzsöljenek

Öszintén szilajon. Csak a szelid,

Komoly vigasztalók ne jöjjenek!

Próféta mincl, aki házamba lép.

Csupa elrejtett látás, bölcseség.

7\Iiut tudta már előre, hogy mi ér !

- Lenyugszik a nap, és fölszáll az éj.

"' KÖNYÖRGÉS 25

A mámornak egyszer vége szakad,

S a nyárra ősz jön és az őszre tél -

S megmondta mind, hogy nem lett vón szabad --­

- S a korsó addig jár a lmtra - mig

(Régi szokásként) eltörile

Uram, e prófétáktól ments meg engem

Szelid kezükből ragadd ki a lelkem.

filert mentöl tovább hallgatom szavuk

Én annál szomorúbb leszek,

És annál kisebb és szegényebb.

Lehet : nekik van igazuk,

De, mégis, Uram, arra kérlek,

Hadd küzködöm magamban, egyedül.

Bánt, bánt a sok igazság, nem birom!

És a sok jóság és erény lever

Kiméletlen, kegyetlenűl!

Az ellenségím fegyvereivel

Megharcolok tán. Ámde földre nyom

A sok segítő kéz - s megroskadok

Ha jönnek az ell;és~:tt jósJatok

26 * * KÖNYÖRGÉS '1-

Ó h mért nincs megfordítva, Istenem!

Lenne barátom az, ki ellenem !

S az ellenségek hadd lennének ők

A siránkozók és a részvevők !

Hogy elbírnék velök ! ...

* * * SZERETNÉK ÍRNI

SZERETNÉK ÍRNI.

Szeretnék írni levelet

Valakinek.

De nincs kinek.

Egy szó reszket az ajkamon

De kimondani nem tudom.

Egy ösztön üz valahova -

Előttem az egész világ.

'í- 'í- 27

S elindulnék - de nincs hova.

Egy ami megvigasztal engem.

Hogy van a földön még egy ember,

Aki, miként én, útra kelne,

Aki, miként én, menne, menne;

Akinek ajakán a szó

Vigaszthozó, feloldozó

S nem mondja ki, mert nem lehet.

Ki mindennap megír egy hosszú,

Egy búbánatos levelet

S nem küldi el, mert nincs kinek.

28 * * MONDTAM

MONDTAM!

Emlékszel : mondtam 9

E végtelen embervadonban

Ha elbocsátod a kezem

Te számiízött léssz, idegen,

Es nem lesz senki, aki látna !

És senki, aki megbocsátna -

És senki, aki imádkozna érted.

Lenne száz anyád, száz testvéred,

Egyik se tudna úgy szeretni,

Hogy megváltaná szenvedésed .•.

Ugy-e, én mindég megváltottam 0

És most már sohsem válthatom meg.

És már sohsem bocsáthatok meg

t:s el kell veszned átkozottan,

És el kell vesznem átkozottan -

Emlékszel" :\1ondtam ! ...

* * OTT TÚL

OTT TÚL.

Amig itt lenn a földön élünk:

Egymás szemébe sohse nézünk.

Egymást mi többé sohse látjuk.

És ami bün és ami átok,

Egymás fejére ráhalmozzuk.

De túl, egy másik csillagon

Egymás bíínét könnyel lemossuk,

Egymással nagyon szépen bánunk,

Imával és áldással, ott

Szünetlen egymás mellett járunlc És mosolyogva, kéz a kézbe'

Érünk az Úr színe elébe,

És csupa sugár lesz a lelkünk,

Amikor szólunk szeliden :

"Uram, beh sokat is szenvedtünk>>!.

30 * * TALÁN?

TALÁN?

Olyan lesz a találkozásunk,

Mint mikor két fekete felleg

Találkozik s egymásba olvad.

Elfelejtjük, hogy viharban csatáztunk

S orkán szelében reszkettünk meg.

Elfeledjük, hogy villámaink voltak,

Melyekkel egymást vertük.

Csak szótlan, némán egymást átöleljük

S forró könnyeink megerednek,

S aztán együtt megyünk a nap elébe

Két bús, fekete felleg . . .

* * * ÚGY SIKLANAK '+

ÚGY SIKLANAK.

Úgy siklanak le rólam csókjaid,

Mint bágyadt őszi sugarak

A víz szinéről. Föl nem gyujtanak,

Csak beragyogják halvány, gyönge fénnyel

Lelkem erős hüvős hullámait.

Mi benned ég, a szenvedéllyel:

Kicsiny tavak, aprócska lápok,

Futó erecskék, ingoványok,

Hadd játszadozzanak!

Hozzájok illesz, sápadt őszi nap.

31

Én nagy folyam vaygok és nagy tüzeket várok.

32 * NEM TÖRTÉNT SEMMI

NEM TÖRTÉNT SEMMI.

Nem történt semmi, csak aludtam mélyen,

S legszebb álmomból fölvert egy sikoly.

S egy pillanatra megdermedt a vérem.

Nem történt semmi. Vándorlásarn közben

Megakasztott egy különös vidék,

S néhány napot henyélve ott töltöttem.

Nem történt semmi. Naphoz törő vágyam

Egy pillanatra megszédült, lehullt,

S örömét lelte egy kis éjbogárban.

De most eszmélek s látom, hol pihentem:

A vidék árva, színtelen, kopott,

S üres a dal, mit róla énekeltem

S az éjbagárnak szárnyait lefejtve,

Álmot felejtve repülök tovább

A sugaras, a hivó végtelenbe .

* ~' NE:\1 SZEBETE:\! 'f,

NEM SZERETE~I.

Nem szeretem a régi dalaim.

Túlságos nagy bennük az ifjuság,

Dölyfös az erő, féktelen a vágy

S a kelő napon és nyugvó napon

Ugyanaz a fény, ugyanaz a szín.

Mindenütt vörös mámor ég lobogva,

Mindent tikkasztó láz perzsel agyon.

Nincs egy sóhajtás, mely hangos ne volna.

Nincs egy csók, amely rejtőzködne, félne.

Sehol titok ! Mindenütt a leány

Merész, dicsekvő, nagy őszintesége.

i\Hntha egy napsütéses kertben járnék,

Hol mindenütt fény, sehol semmi árnyélc

Szines virágok, mik a naptól égnek,

Szines pillangók, részegek, ledérek.

S e forró, szines, kábult környezetben

Nem találom többé a lelkem.

Jüttcrn hozzátok. 3

34 * * NEi\I SZERETEi\I 'f-

Érzem, hogy nemsokára dalt irok,

Dalt, melyben nem lesz ujjongás, se vágy,

Dalt, melyben nem lesz köny, se szerelem,

De nagy titok, de szentséges titok,

Összeborúló sok fehér virág,

Mely illatát az éjbe ontja szét,

Szeliden, álmodón, rejtelmesen ;

Nem tudni, honnan jő, és hova vész el.

Olyan, mint egy puha lélekzetvétel,

Egy hullámcsobbanás, egy madárszárny, mi rebben

S ami az éjszaka álmát nem töri meg.

Egy sápadt villanás, de benne lesz a lelkem,

S rnind, amit álmodott, s rnind, amit szenvedett.

r t

UTAK

3*

* l~.JSZA1\A

ÉJSZAKA.

Hatalmas éjszaka, csillagsugaras

Öledbe hajtom a fejem !

Ki annyi csodát tettél már velem :

A végtelenbe suhogó szárnyaiddal

Ölelj magadhoz s mondd ki azt a szót,

Azt az erőst, vigasztalót,

Ami nélkül a hajnal álma vak

S vigasztalan az ébredés maga ...

Erősits meg, csillagsugaras

Hatalmas éjszaka!

A te kezeidbe ajánlom lelkemet.

Oh, tedd, hogy hozzád hasonló legyen :

Oly fényes, oly dalos, oly végtelen -

S ne fájjon néki sem, hogy lenn a porban

Kis férgek élnek aranyos szeunyben

38 * * E.JSZAKA

És szennyes, aranyos mámorban,

Ahogy nem fáj neked.

Tudjon tündökölni a végtelenben,

S a sötétben lappangó életet

Ne kivánja meg.

Égjen el a lángban, mit gyujtott maga:

Legyen gőgös, mint te, titokzatos, mint te,

Fájdalmas, mint te: csillagsugaras,

Hatalmas éjszaka!

Félek a reggelek lehelletétől.

A hideg fuvalmaktól félek.

Oh, mily józanok a fölébredések !

S mily durva fény támad a nap szemétől l

Hova legyek a reggel sugarában.

Mely ismeretlen tájakat mutat?

Előttem célok, mikre sohse vágytam.

Elinduljak? Nem tudom az utat.

A reggel kapujánál összetörve

Leroskadok, mint a keserv maga -

Szólits vissza s temess magadba engem,

Nehéz utjáról hívd vissza a lelkem!

Benned hunyjon ki minden sugara !

* * I~JSZAIL-\

S legyen néma, mint te.

Fénytelen, mint te,

Halálos, mint te,

Szamaru éjszaka ! ...

3!1

40 EGY HALOTTHOZ

EGY HALOTTHOZ.

Azt mondtad: dobjam el jól pengő citerámat,

Mely forró nászok üdvét százszor dalolta meg.

V egyek kezembe hárfát, mely tompán búg, remeg,

S rajt' titkos viharok zengő visszhangja támad l

Eldobtam citerámat ...

;\1ondtad: a hódolók seregéből kiszálljak l

Léha útszéli lárma ne környezze nevem.

Hitvány bohóc-seregnek nagy ünnepeimen

Helyet ne juttassak, hogy fújjon harsonákat.

Nem hallok harsonákat ...

;\fondtad, készüljek úgy, hogy nem lesz földi társam,

Kinek erős kezébe tehetném a kezem l

A nagy magányosoknak jut a nagy győzelem,

S hová út nem vezet: a völgyben több virág van.

Lásd, nincs e földön társam ...

(l

EGY HALOTTHOZ

S mondtad : nem tart soká örömöm a sikerben.

S hogy útra kelek én is, mert menni, menni kell

Az anyaföld költőnek virágot nem növel,

S Jézus Isten fia, kicsiny volt Názáretben

Lásd, ime útra keltem ...

De mondd, te jó, te sz en t, te megdicsőült- boldog,

Ki túl vagy a vak élet határán, aki látsz:

Miért van lelkem mélyén e súlyos, szörnyű gyász '!

S hogy róla minden nyűg, bilincs a földre omlott :

Mondd, mért nem vagyok - boldog ? . , .

42 * * * TÉL>~-

TÉL.

Nem teltek évek, csak egy hiís tavasz

S egy tikkadt, lomha nyár -

S ime, a hajam nem fekete már,

A hajam nem fekete már.

A hajam lángoló vörös,

Mintha forró vér ömlött vón' bele

S vagyok a tél hideg szerelmese,

A tél szerelmese.

S állok magam a hósivatagon,

Éjszin köpenyem úszik a havon,

s hollók viharos szárnycsapását

Érzem a vállamon.

N os, ki me r közeledni énfelém

Közületek, kik titkosan kivántok?

Ki az, aki le merné bontani

Vállaimról a fekete palástot 9

* * * * TI~L +

Ki merné kezét a fejemre tenni,

Bele az égő, vörös zuhatagba '!

Ki volna, Idnek élő, meleg ajka

Fagyos ajkamon tudna pihenni ?

A Ieghősebb, a legerősebb, legszebb,

Ki nem fél átoktól, se vértől,

Űzze el tőlem a hollók seregét!

Jöjjön és vegyen el a téltől!

H ATTY ÜK

HATTYÚK.

Szállnak a halovány éjben

- S a viz szine kék -

Hattyúk, erősek, komorak,

Hattyúk, feketék.

Az egyik az üdvtelen álom,

A fénytelen vágy a más.

S mindenik egy-egy fojtó

Hangtalan vallomás.

S a hold a felhők fátylán

Előtünik és megáll.

s mer·őn néz a tó vizébe

Hol a hattyúk sora száll.

S azok csak úsznak beljebb,

S szárnyuk alatt a viz

Megmegcsobbantja lágyan

Szikrázó fodrait.

r

* HATTYÚK

S közülök a hold szemébe

Csupán csak egy, ki néz,

És ez fehér és bágyadt

És csupa szenvedés.

Ez néz a hold arcába

Bús - mozdulatlanul,

Mignem álomba igézve

Bódultan a mélybe hull.

És ez az egy fehér volt!

Fiatal és csupa hit

S ismerni szerette volna

Az éjszaka titkait.

A többi pedig csupa értés,

A többi pedig csupa látás,

Hidegen, büszkén vonúlnak

A rejtelmek néma taván át.

Ezek visszafelé sohse néznek

l~s utjokba' meg se pihennek

45

46

il

* * HATTYÚK

Ezek tudják, hogy honnan jöttek

És tudják, hogy hova mennek o o o

Szállnak a halovánj' éjben

- S a viz szine kék -

Holt társuk fölött komoran

Hattyúk - feketék o o o

* * HA.JNALI VÁNDORLÁS 47

HAJNALI VÁNDORLÁS.

A halovány hajnalból jöttem,

S egy csukott ház maradt mögöttem,

S egy néma kert, melyben nincs más virág,

Mint nyitott szemü, sötét ibolyák.

És egy szökőkut, melynek vize még

A szildák közt alussza téli álmát.

Nem kezdte meg tavaszi életét:

Felszökkenését, üde csobogását ...

Mögöttem a kaput bezárták.

i\Iegyek. De mintha támolyognék

11ilyen fáradt minden tagom !

S azt sem tudom, hogy hol lakom.

:.\fintha hétszáz éve bolyongnék

Völgyből a hegyre, hegyről a folyóra,

S mintha a cypruserdők merev gyásza

A lelkem gyásza volna.

Hazajutok-e valahára?

48 HAJNALI VÁNDORLÁS

Ugy tetszik, a tegnap régesrég volt.

És az éjszaka oly sötét volt,

Hogy beleveszett minden fény, amit

Valaha a két szemern látott

S öröktől fogva s végitéletig

.Járom a ködös hajnali világot.

És ott a folyó és amott a házam.

S a tornácon valaki vár reám

Lehajtott fejjel, gyászruhában

És szólni fog: «Ezen az éjszakán

;\feghalt és most már uton ő is.ll

Nem léphetek be. Szégyenlem magam.

Inkább megyek tovább és egymagam.

t':s sohse legyen vetett ágyam,

Soha hajlékom, kenyerem.

És bujdosson a gond velem

S az önvád törje össze vállam.

Sok, sok idegen éjszakában

Járjak égő szemmel, megcsapzott hajjal

Harcban a közelgő hajnallal

·S a fenyegető napvilággaL

* * HAJNALI VÁNDORLÁS

És záruljanak be mögöttem

Durva, ijesztő csattanással

Álmukból fölriasztott kertek.

De csak az én utamon menjek ....

De csak az legyek, aki régen !

Könyek, csókok áldott tüzében

A kezemet hadd füröszszem meg.

Szempilláimon nagy misztériumok

Lázát érezze, aki lát.

És sejtse, lássa, tudja bennem

Az Öröm nagy diadalát.

És hogy vállaimon az élet

Ragyogó terhe és én elbirom,

S amikor a hajnalból visszatérek

Még mindég szomjazom.

Részegen, támolygón, még szomjazom.

JU"ttent hozzátok. 4

4 \J

50 * * HANGOK

HANGOK.

Az éjszakában

Föltámadnak a hangok.

Halk, puha, hófehér hangole

Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek

- Perugino vagy Rafaello

Vásznairól szálltak le talán -

Hozzák magukkal valami hüvös

Szent messzeségből.

S megcsendülnek a hangok

Finom, törékeny üvegcsengéssei:

"Hozsanna! Te szent vagy !J,

S rá kórusban fölzengenek

Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek:

«Hozsanna! Te szent vagy !n

Az éjszakában

Föltámadnak a hangok.

r l

* HANGOK

Forró, szikrázó, vérvörös hangok.

Piros nyelvü, hegyes fiilü

Fekete, pikkelyes koboldok,

Táncos manók és libegő lidércek

Hozzák magukkal, valami forró

Tiizzel, vérrel, kénnel lobogó

Mélységéböl a vérnek ...

S fölsikoltnak a hangok

Lázas, lobogó sikoltással :

«Evoé! Tied az élet!"

S rá kórusban visszariad

A villogó szemü csapat:

((Evoé ! Tied az élet!"

Az éjszakában,

Mig fejem a párnába temetem:

Tusára kelnek fölöttem a hangok,

A puhák, hófehérek,

S az izzó, szikrázó, vérvörös hangok.

És fölöttem vijjogva és esengve

Követelön, imádkozón

Áldással, átokkal vegyes

Nagy hangvihar kerekedik.

4*

61

l l 52

' * * HANGOK

Szikrák és könyek hullását érzem.

S hajfürteim közt égő nyilakat -

t:s homlokomon hüvös harmatot.

És fáradtan, félig álomba dőlve

Tünődöm : Melyik lesz a győztes'!

Melyik lesz a győztes?

r

* * A NAPOK

A NAPOK.

Mosolyosan, hajnaltól pirosan,

Harmatosan, madárdalosan

Sziiletnek a napok.

S az erős fényben, lenn a völgy ölében,

Állnak mozdulatlan, bálvány-kevélyen,

Tőrténettelen, közömbösen, tétlen,

Mindég egyformán - a napok.

S alkonyra válva, valamennyi árva.

Nem tudja, miért jött a világra.

És csalódottan, fáradottan,

Fásultan és föláldozottan

Meghalnak a napok.

53

54 * * * FÉLEK

FÉLEK.

Félek: otthonn az ibolyák kinyilnak,

Oh föld csillagai, édes kék szemek!

Május jön s az ákácok kivirulnak

S a fehér pelyhek mind a földre hullnak,

S illatos csókjuktól a fű megremeg.

Félek : otthonn az ibolyák kinyilnak.

Félek, hogy én rám nem emlékszik senki;

Uj dalok születnek az új tavaszon.

S a régit elfelejtik énekelni,

S hűvös sírjából a nap föl nem kelti

Sok tüzes, lángoló tavaszi dalom.

Félek, hogy én rám nem emlékszik senki.

r 1

l i

* TEMETÉS

TEMETÉS.

Ahol tetszhalott lelkel,et temetnek,

Ismered nevét a temetőkertnek '!

Jer, megsugom és hozzá elvezetlek.

Pengnek az ásók. Uj halottat hoznak.

Hallod-e, hallod : mennyire zokognak!

Hallod-e, hallod: mennyit imádkoznak !

Mennyi virág, tömjénfüst, mennyi ének!

Igy temetik azokat, akik élnek.

Igy adják öket a fénytelen éjnek.

És a siratók, látod, mint halottak,

S kik kiéneklik hazugúl halottnak

S a gyászkíséret mind, mind, mind halottak.

56 * * TEMETÉS

Élő csak az, ki benn a koporsóban

Fekszik mosolygó szájjal és nyugodtan,

Az ő szive csak, mely lüktetve dobban.

S az ő szemében a sugár, a látás,

S az ő szivében a messzire vágyás

S az ő lelkén a fiatal sovárgás.

Pengnek az ásók. Göröngyöt göröngyre !

Hajrá, söpredék! Dugjátok a földbe!

S mondjátok el a bucsuzót fölötte!

Ő nem fogja a szavát fölemelni.

Ő fekszik nyugton, néki nem ke!I semmi.

Tudja, hogy harmadnapra föl fog kelni ...

r

* * EGYSZER

EGYSZER ...

t~s egyszer minden könynek ki kell égni

S 'minden fohásznak el kell fogyni.

És egyszer megint csak kell napot érni

És megint csak kell mosolyogni.

És jön egy reggel, amikor virágot

Kell ujra a hajunkba fűzni.

És jön egy este, mikor imádságot

Susogva kell majd lefeküdni.

És jön egy éjjel, melynek minden árnyán

Felragyog izzón a mi álmunk.

És jön egy hajnal, melynek kapujánál

Remegö szivvel meg kell állnunk ...

57

58 * * * ESTE"~-

ESTE.

A babérfás út a miénk,

S a Kék kastély a hegyoldalban

És miénk fölötte az ég.

Belűl a nagy boltives termek,

Miket a déli nap melenget,

S hol kandallóink tüze ég.

Miénk a kis kert bokraival,

Melyek nyáron fehérben állnak

S lehajtják a fejük,

Mint szégyenlős kis áldozó-leányok.

És miénk karcsú cyprusaival

A fehér rácskapu ott alant -

S miénk a sok vidám harang

Az egész völgyben ...

r

,, ,.

* * * ESTE "'

És piros alkonyatokon,

Mikor tűz ömlik el az olajfákon

S kigyúlnak a haloYány rétek :

Megállunk lenn csöndes-hallgatagon,

Alvó lelkünkkel a csodákon,

Susogásában egy-egy fáradt,

Legördülő levélnek.

S ilyenkor megszólalsz: « Visszamennél-e

A Városba, ahol minden emléked?

Álmod, szerelmed, dicsőséged?

A bűnös, a vérszomjas, a harcos,

A kegyetlen, a jajoktól hangos

Városba visszamennél-e '!

S amit elhagytál, újra kezdenéd-e ?>>

Én nem felelek. Lehúnyt szemekkel

Állok mereven, mozdulatlanul,

Homlokomon az esttel ...

59

60

l

* -. BESZÉLGETÉS

BESZÉLGETÉS.

Én már nagyon megöregedtem.

Nem tudok egy nagy pillantással

Magamhoz kötni lelkeket,

És már a csókot elfeledtem.

Előttem meghajló fejet

Földig borulni rég nem láttam,

S szemet, mely kiragyog a vágyban.

S már rég nem láttam könyeket

Erőszakos, vad könyeket,

Imádkozó, bús könyeket,

Amiket láttam hajdanában.

S azt a kacagás t elfeledtem!

Azt, amely halálig ki no:r.,

Azt, amely gyilkos dühbe hoz,

Azt, amely csengő és kegyetlen.

r !

* * * BESZÉLGETÉS "

S azt a kicsiny szót elfeledtem,

Azt a bűvös szót, mely ha szállt,

Megdöbbenő szívet talált,

Édes, boldog ijedelemben ...

Álmatlan, éjszakai csendben

Gondolkodom: hogy volt, mi volt.,

A kacagás, a szó, tekintet?

Nem jut eszembe - elfeledtem.

Én már nagyon megöregedtem ....

(il

62 * AZ AZ ERŐS

AZ AZ ERŐS.

Az az erős, ki el tud menni,

Mikor még könnyár hívja vissza.

Az az erős, ki egyedül megy

És nem jön vissza.

Az az erős, ki bálványként megy.

Gőgös bálványként, száraz szemmel,

S akit még sokáig átkoznak

Nagy szerelemmeL

Az az erős, ki frissen hord el

Magával örömet és vágyat

És neki vág mosolygó szemmel

Egy pusztaságnak

Igy mentem el, amikor mentem.

Most itt maradok lomhán, resten.

* * AZ AZ ERŐS

Mert fáj a könny és fáj a jajszó

S irgalmas lettem.

Most várok, amig nem sir senki.

Váram, míg kifogynak az álmak.

A napot, melyen titkon küldnek

És nem sajnálnak.

Egy puszta virágtalan kertből,

i\Ielyhöl az illat elszállt régen.

Iülépek majd közőmbös arccal

S koldússzegényen.

()3

64 * * VALAKI GYŰLOL '~- 'i- '~-

VALAKI GYŰLÖL.

Valaki gyiílöl. Sohse látott.

Valaki gyűlöl. Nappal, éjjel

Bevonja az én sápadt arcom

Fátyollal, feketéveL

E fátyolon keresztűl néz rám.

A napvilágon sohse látott.

Bús mámorában rútnak, rossznak,

Boszorkánynak elátkoz.

Rontást lát bennem. Sohse látott.

Sohase hallotta a hangom.

Sohsem mert a szemembe nézni,

Ahol a rontást tartom.

Gyűlöl és talán meg fog halni,

Mert megutáita a világot,

Hol meddőn hajszolta a csókot ...

És engem sohse látott.

* * * ÉLETEM

ÉLETEM.

A kék hajnaiba beleírni

Sápadt ujjal egy szót - és várni,

1\Hg jő a nap s fölégeti -

Minden nagy szót a ködbe írni !

De nem sirni !

A fehér felleges estének

Puha fátylát arcunkra húzni

S alatta égőn, reszketőn

Titokteljesen hallgatázni

De nem szólni !

Kiapadt fáradt fénytelen

Titkok fölé némán hajolni!

Józanul, értőn, éberen

Mindent tudni, mindent megoldni

S föl nem sikoltni!

Jűttem hozzátok.

()5

5

66 * * ÉLETEM

Emberi szörnyű hallgatásban

Dacosan és merően állni.

S a feltámadás nagy dalát

Dalolók búját kitalálni,

Semmit sem várni !

* * OH BEH SOKAT ALUDTA;.\I * 67

OH BEH SOKAT ALUDTAM.

Oh be sokat aludtam!

Négy évet átaludtam.

Négy év minden magányát,

Minden nagy éjszakáját,

Sok nagy szomoruságát

Konokul átaludtam.

Álmok fehér erdője -

Most vágyam ki belőle.

Egy éjre vagy kettőre

Éber akarok lenni.

Az éberek a szépek,

A bátrak, a kevélyek

Kik nem félnek az árnytóL

Búbánattól nem félnek.

Az éberek a látók,

Kik nyitott szemmel néznek,

5*

(iti * OH BEH SOJ~AT ALUDTA~! +

Kik mozdulatlan ülnek

És kifelé figyelnek :

Mi történik az éjben '1

Nem zörren egy kilincs meg.

~Iely évek óta zárva 0

Nem szálai hirtelen meg

Egy elfeledett hárfa,

Melyet halottnak hittek

Örökre szótalannak ?

Nem hallatszik egy sóhaj'?

Suhanás nem hallatszik?

Titkok szárnysuhanása,

Sóhajtás, amely lelke

Visszakisértö lelke

El nem dalolt daloknak,

Ki nem sirt könnycseppeknek

El nem csókolt csókoknak"

Fájdalmak suhanása

Az ellenséges éjben ...

Álmok fehér erdője,

Én föl akarok kelni.

A nappaJok szegények

* * OH BEH SOKAT ALUDTA:\! "

S én oly sokat aludtam

t~s majdnem boldog lettem

A fehér álomfák közt,

Fehér álomködök közt,

A Lethe fehér partján -

Unom a szineit már -

I~s zsongó éneklését

Az álommadaraknak.

Egy éjre vagy kettőre

Éber akarok lenni.

I~s várni, ugy mint mások.

Hemegni, ugy mint mások

I~s fölvenni a harcot

A fekete Bánattal -

Birokra kelni véle

És a földre teperni -

Vagy engedni, hogy győzzön

És ő gyürjön a földre.

Ez is szép, oh ez is szép ...

(j\)

í O * * A HOLD

A HOLD.

Ágyamra süt a hold.

Ezért volt nehéz álmom.

A csupasz ablakon át

Kék, kísértetes fénynyel

Ágyamra süt a hold.

Nagy fekete folyó

Bús partján ezért álltam.

Ezért hömpölygött lomhán

Gyilkos vörös medrében

A fekete folyó.

Ezért kusztak kígyók

Fel a vizből a partra

És szörnyü öleléssel

Reám ezért fonódtak

Nagy fekete kígyók.

í

* * * A HOLD

S mellém állt valaki.

Óh áldott legyen, áldott !

S a fekete kigyókat

Mind lesöpörte rólam

Mellém állt valaki ..

Jó ébren lenni most

És f;küdni a fényben,

Összekulcsolt kezekkel,

A rontó sugarak közt

Jó ébren lenni most.

Csupa kék láng vagyok.

A két karom két fáklya.

S mint a megolvadt láva

Uszik hajam a párnán,

Csnpa kék láng vagyole

71

72 >< * A PALATINUSON

A PALATINUSON.

A nagy romokhoz kellett jönnöm,

Hogy megtaláljam a nyugalmat

Hogy megtanuljam a lemondást,

Hogy a nagy csöndet megszeressem.

Óh, soha senkinek se mondtam -

Most rászán om magam; kimondom :

A halál árnyékában járok

Mindég a halál árnyékában

i\iely imbolyogva jár előttem

S én imbolyogva ő utána.

Most jobbra lép, majd balra szökken.

Előre fut, majd visszafordul.

i\iost húzza lábát, majd. meg táncol

S ahogy ő jár, úgy járok én is.

* * * A PALATINUSON

De egyszer majd csak elhibázzuk

A lépést. Vagy ő marad hátra

Vagy én lépek egyet e]{ÍJ·e

És beleesem a halálba.

És rom leszek a nagy romok közt.

7 J

74 * KÉTEZERÉVES GYÖNGY *'

KÉTEZER ÉVES GYÖNGY

A NYAKAMON.

Kétezer éves gyöngy a nyakamon

1\'Iár Egyiptomban is viseltem.

Öröktől fogva én viseltem.

De egyszer elvesztettem valahol.

Akkor kinyitották a sziklasirt,

Amelyben boldogan pihentem,

Ahol rejtelmesen pihentem.

S egy hang kiáltott - és valaki sírt.

S a sarkophagom ékes födelét

Ujjongva leemelték rólam,

Remegve leemelték rólam -

És valaki rám tette a kezét .

S a gyöngysor eltünt. Eltünt. Vándorolt.

Amíg egyszer csak megtaláltam,

T

* * KÉTEZERÉVES GYÖNGY +

Nagy Róma földjén megtaláltam.

S oly szép, amilyen hajdanába' volt.

Raj l' I sis istennő titkos jele.

A Nilus szent jogara rajta.

Ptah isten szent jogara rajta,

S ezer emléket rejt minden szeme.

Magányos csöndben egymásra lelünk,

S kérdem tőle : «Hol vándoroltál ?))

S kérdi tőlem: ((Hol vándoroltál ?>>

De nem felelünk. Jaj, nem felelünk.

S nagy Róma földjén most igy vándorol

Egy gyöngysor, mely kétezer éves,

Egy asszony, ki kétezer éves,

Míg ismét elszakadunk valahol . . .

75

76 * * KEZEK

KEZEK.

«Anima, e tutto il Bene e tutto il l\lale,"

D'Annunzio.

S vannak kezek, 1\Iester, melyek álomban élnek

S immár nem emlékeznek s nem remélnek.

]{ezek, mik mögött egy nagy élet áll,

Á tok és őrület, vér és halál.

Lelkettépö, törvényrontó kezek,

Mik jót tenni nem tudnak senkinek.

S mik rosszat téve, rosszról sohse tudnak

S amelyek áldón is - hazudnak.

:\lester, olyan kezek, mik tündökölnek

És mosolygva öln ek.

S melyeket virulásuk közepén

Valami nagy bíívölet ér.

T ,,.

* * * KEZEK

Atka egy elgyötört léleknek,

Jajongó, kérlelhetetlen átka

Egy örökszomjú szerelemnek

S akkor e kezek bágyadtan lehullnak,

Mint fehér irisek, mik elvirultak

Akkor összezsugorodnak és fáznak

I~s búcsut intnek csólmak, láznak

Akkor elfeledik a titkokat, mit tudtak,

S eszökbe jut, hogy sohsem imádkoztak.

S akkor vezekelnek, megszelidülnek

És békén álomba meriilnek.

í í

Mester, vannak kezek, mik holtnak látszana!;.

Miken úgy ül az álom, mint sírból jött lehellet.

S melyek egy tavaszi reggelen

Hirtelen csak életre kelnek.

78 * * KEZEK

KEZEK.

Il.

S a kéz, amelyben együtt mind a Jó

És mind a Rossz ?

A kéz, amely ártatlan és gonosz ?

Mely most csókol, aztán megostoroz ?

A kéz, mely egyszerre sír és nevet

S imádkozóu ldlopja lelkedet?

Mely elveszi mosolyod, ami van,

És neked adja, ami búja van?

A kéz, mely illatos, lomha, meleg,

Mint egy érett szőlőgerezd

Aranyfényben csillogva a na pon °

r • ( i *

i * * KEZEK

A kéz, amelyben minden hatalom

És minden álom öntudatlan él?

A kéz, mely ujjong, dőzsöl és henyél?

A kéz, mely gyászol és a bőjtre kész ?

S amelynek minden drágakő kevés

És minden csók és minden napsugár ?

A kéz, amely éjente lopni jár

S a Mámor kinestárát kifosztja

És reggel megtér s mint a szentelt ostya

Oly tiszta, hófehér és harmatos?

Ilyennek gondolod-é a kezet,

Mester, amelyben együtt mind a Jó

És mind a Rossz ?

79

80

l.

* *

TÉL.

Künn a terrasszon még nyilnak a rózsák

S ez már a tél, ez már a tél.

Aranyszinű minden levél

S tüzesek az alkonyi órák,

Tüzesek az alkonyi órák.

Távol a fényben úgy állnak a tornyok

Mint lángban úszó tengeren,

Büszkén, gőggel, rejtelmesen

Égbemerengő árbocormok

Égbemerengő árbocormok

Valami halk szót rejteget a lelkem,

Kimondjam-e? Ne mondjam-e?

Benne a tél lehellete,

S c színes, hiboros december,

E rózsaillatos december.

* * * * TÉL "~-

És benne sötétlő cyprusok árnya

S félénk alkonyi susogás.

Óh, mily meleg és mily csodás

S lelkem tőle az üdvöt várja

És lelkem a megváltást várja.

Lásd, az olajfák gyümölcse megérett

S halovány ágán, hogy remeg !

Fényes, fekete gyöngyszemek

Ünnepi diszei a télnek.

S látod - az én vágyam megérett.

Juttem hozzátok.

81

6

IDO LINO.

Vois-tu, que seu! m'est doux le spleen des nuits d'été, Des nuits longues ou tout est frais, comme un grand réve ...

Jules Laforgue.

Egy napsütésben izzó kertet látole

Benne imbolygó, bús asszony-virágok.

Selyemben, fátyolban, rezgő aranyban,

Rubinnal a kézen, gyémánttal a hajban.

Mindnek szemén a vágy, mint forró kárhozat

Lobogó átok -

Föl alá lejtenek viharos táncoka t,

Uszik utánok

Rőt, arany, fekete hajuk felhője.

Tapossa lábuk

A reggel harmatát, a hűvös pázsitot -

Beteg s őszinte mind s egyikben sincs titok.

A kert közepén egy szökőkút áll,

Sziklái közt szörnyek tanyáznak.

r

* * * IDOLINO

Szárnyas kígyók, kik a kútra vigyáznak.

A lehelletük is halál.

S a sziklák fölött a talapzaton

Áll egy szobor. Egy mese-meseszép

Fiatal férfi. Gyönyörű fejét

Karcsú alakját, a tüzes napon

Száz sugár éri : az asszonyszemek

Éhes sugára. De nem érzi meg.

Vigyáz rá, a szárnyas kígyósereg,

S a bűvölet ellen fejére és szívére

Ontja gyilkos szájából a vizet.

Az asszonyok, a kúthoz érve,

Körbe fogózva Iejtik a táncot.

Oly forrók, oly vágytelik, szinte

Szikrát szór hosszú ruhájuk !

Oly szépek, oly ifjak s a karjuk

Ütemre megnyílik, kitárul,

Oh mind lekivánják az ifjut

Nyirkos talapzatáról ...

De a medence-párkányon körül

Ülnek a hidegszájú szörnyek,

6*

83

84 * * IDOLINO

Merőn, fagyosan könyörtelen ül.

S távolabb, lombja közt egy ősi tölgynek

Egy bagoly gunnyaszt vakon, egyedül

Nem látva semmit a tragédiábóL

Beh szomorú kép ! Beh különös tábor !

És én - nem tudom ki vagyok

S a kerthez miképp tartozom.

De érzem : öleltek a bronzkarok

S patinás csókok különös izét

Érzem az ajkamon.

Ott a közelben élek valahol.

Talán egyike a szárnyas kígyóknak,

Ki éjjelente, míg a többi alszik,

Felkúszik a talapzatorr ?

Vagy tán én vagyok a bagoly,

Ki éjjel kinyitja szemét ?

És a szobor vállára száll

És nála hál ? . . .

r l l l

l * * * VÁGY-'~-

VÁGY.

Izzik a völgy. A napsütött romok

A régi tornyú várak --A ciprusok sötéten, komoran

Álmodva állnak. (Óh földem, földem, ott a Duna mellett !

Kicsiny, muskátlis, napraforgós kertek!)

Itt állok, fenn az olajfák hegyén.

Ott lenn csillog a város.

Fiorenza, a büszke, liljomos,

A bús, a bájos.

85

(Óh, hogy gyötör a vágy, hogy újra lássam

Ifjú városom a vén hegy aljában!)

És ott kanyarog a sárga folyó

Fénytelen ül, szegényen :

86 * * *VÁGY >f.

Ott fut az Arno, langyos iszapot

Hordva vizében.

(Óh, büszke folyam, ki az ifjú várost

Ott távol öleled, légy százszor áldott !)

Átkelek, át, a zúgó Adrián

S a kopár Karsztok ormán.

Repülök, szállok, mint kit elkapott

Nyugtalan orkán!

Elébe dalol lelkem a nagy percnek -

Óh, földem, földem, mikor nyughatom meg?

r * * * ÉDES ANYÁMNÁL -f -f

ÉDES ANYÁMNÁL.

A jó ég tudja, hova visz utam.

Egyszer majd megpihenek én is.

Minden kóbor vágy elcsöndesedik,

Megnyugszik egyszer az enyém is.

De még most távol földekről jövök,

Tornyok közül, mik látnak, élnek

S hallgatag éjek szent titkairól

Remegő érchangon beszélnek.

Még most idegen kertekből jövök,

Ahol a fénybogarak szállnak.

Tüzes pillangók: égő mécsei

A juniusi éjszakáknak

Az olajberkes völgyekből jövök,

Miken keresztül lmszik lágyan,

87

88 * * ÉDES ANYÁMNÁL >i- >i- >i-

Mint ezüstpikkelyes órjás kigyó,

Az Arno, a déli sugárban.

A sok tornyn várak közül jövök

Melyek között ott áll a házam,

A Kék kastély és babérligete,

Komoly őrtálló ciprusávaL

A Kék kastély s az ős-magnoliák

S a citromfák viruló száza.

És csipkés bástyáival oda néz

A mesevár, Vincigliata.

S San Miniato tornya oda néz

S lennről a Iiliomos város.

És a magány ott égető gyönyör

És a Szépség szinte halálos.

És félek, az marad az én hazám

S hogy mindég igy jövök, szaladva.

Hogy megcsókoljam galambősz fejed

Csak három napra - három napra ...

*

,·,

.J

* * *UTAK>~-

UTAK.

Kinek sietős az útja,

Ne menjen a gyalogútra.

Gyalogúton útját állják,

Taszigálják, ráncigálják.

Megkérdezik : Hova? Merre?

Miért arra? Mért nem erre ?

Sok üres szó reá támad.

Alig indúlt, már kifárad.

Kinek sietős az útja

Ne menjen az országútra.

Az országút végig porba' !

Arra csörtet nyáj és csorda.

Lustán cammogó szekérnek

Sok nyikorgó rossz keréknek

Ha neki ront, mind azt kérdi :

89

<<Mért nem áll meg? Mért nem tér ki?<<

90 * * * UTAK'~-

Ki túl vágyik a határon,

Ne ballagjon, hanem szálljon,

Ott, ahol az útnak vége,

Hol a hegynek nincs ösvénye,

Ne fák alatt, ahol árny van!

Fenn az égő napsugárban.

Tetején a ködnek, árnynak,

Ott, ahol a sasok szállnak.

Az én útam sietős volt,

Ámde rossz az indulásom.

Mit még ember sohsem látott :

Gyalogúton szálltam szárnyon.

Az emberek sarujáról

Fölszállá por arcom érte,

S rámszakadt a gond és mámor

Könnye, kínja, verejtéke.

Hanem azért fölrepültem

S a jó útra rátaláltam.

Vad viharban, égi tíízben

Hófehér lett újra szárnyam.

r i

* * * *UTAK"~-

Országúti vándorlásban

Ugy megnöttem --- hihetetlen!

Mikor földig ért a szárnyam,

Akkor égig ért a lelkem o o o

91

92 * * ÉS LASSAN

ÉS LASSAN.

És lassan a tavaszok múlnak,

S a völgyek lassan elvirúlnak.

És lassan megsápad az égbolt.

És elsötétül, ami fény volt.

S üszökké válik, ami láng volt,

S emlék lesz, ami egy világ volt.

S a mindenségen lopva átszáll -

Sápadtabban egy villanásnál,

Lágyabban egy szálló levélnél,

Erőtlenebbül egy pihénél,

Ölébe a nagy semmiségnek:

Az izzó, ujjongó, sugárzó

Éggel és földdel harcban álló

Fáradt emberi lélek.

í * * * MEGYEK

MEGYEK.

Megyek a fehér hattyuk után,

A tó partján, a füzek alatt.

Lantom valahol bozótha akadt

És tüskéktől tépett a ruhám.

S csak megyek álmatagorr

A nagy, rejtelmes hattyuk után.

Selymes, puha fátyolomat

Ki tudja, hol, merre viszi a szél !

Hull, hull a hajamra sápadt falevél,

Harmat lepi homlokomat,

Forró lihegéstől kiserked a szám -

Megyek a fehér hattyuk után.

Napszálltakor láttatok engem?

Oly gazdag voltam, oly szép, ragyogó !

Akkor feltűnt előttem a tó

93

94 * * MEGYEK

És bűbájával befonta a lelkem.

Megszédültem a hold kék sugarán

S rohantam a fehér hattyuk után.

Most éjszaka van. Ó h gyönyörű éjjel!

És csillog a tó és csillog a part.

Engem erős fény: a nap akart, -

S megejtett az éj lágy igézetével.

Néma gyönyörnek, szótalan üdvnek

Úszó fehér fellege vajh hova száll?

Zokogva megyek a parton,

A fehér, rejtelmes hattyuk után,

A távolba vesző, hideg hattyuk után.

r

ETRURIA

T

* ETRURIA 97

ETRURIA.

A táncosok földjén- oh szent szerelern -

Lányok, lányok, ki táncol velem?

Kettős fuvolán, ünnep-alkonyaton

Fiúk, fiúk, ki játsza dalom?

Ti vidám, ti bohó énekesek,

Ki énekel nászdalt, mikor szeretek?

Ki zengi lakomáírn fényét, zaját"

Ki mondja legszebben az Odisseiát?

Etruriai bölcs vén asszonyok.

Ki sirat el engem, mikor meghalok?

Etruszk müvészek, ha jön a nagy álom,

Ki festi szinesre a sarcofágom ?

Jüttem hozzátok. 7

!)8 * * ETRUSZK VÁZA !f-

ETRUSZK VÁZA.

Philolaos a szomszédom agyagműves,

Görögföldről jött fiatal, ügyes legény,

Szekérhajtáshoz és discosvetéshez ért.

Elmentem hozzá egy napon s megkértem öt :

"Philolaos készits egy serleget nekem !

De szép legyen, legszebb a serlegek között !

S én meghalt férjem emlékének szentelem.

Az ő alakját fesd reá. Lovon legyen

S magán viselje minden ékes fegyverét

Úgy épen ahogy a csatába távozott.

És engemet is fess reá Philolaos,

Amint halott árnyától épp' bucsut veszek,

Utoljára nyújtván feléje jobbomat,

S feje fölött lebegjen a szárnyas Niké

A koszorúval, amit épp felé IdnáL>>

* * * ETRUSZK VÁZA '~-

S egy hónap mulva, a megrendelt serleget

Házamba hozta Philolaos, a görög.

99

Nagyon szép volt. Legszebb a serlegek között.

De férjem helyett ráfesté saját magát

Piros szélií köpenyben, az istentelen;

Szekéren állva, három paripa mögött.

És ráfestett engemet is, az özvegyet,

De fátyol nélkül, vidoran és nevetőn,

Amint épen feléje nyújtom jobbomat.

Fejünk fölött a szárnyas Eros lebegett

S szórta fejünkre az akanthus-szirmokat.

7*

100 * * FRESCO

FRESCO.

Hellasban nem jártak lelkek.

S Róma nem gondolt a halállal,

De bus, dalos Etruriában

Sötét angyalok árnyakat terelnek,

Itt mennek fehéren a lelkek ...

Kicsapongók a dalok és szerelmek,

Ragyog, cikáz a tréfa árja.

Mindenki a borát kinálja,

Táncolnak, szökdécselnek, énekelnek -

De lassan vonulnak a lelkek ...

Tüzes Etruria, mennyi rejteimet

.Takarnak a halálos lápok.

Itt nyiltak a legszebb virágok,

Szerelmes gyilkos lázakat leheltek

S itt jártak legelőször lelkek ...

* * * THANUNIA >f.

THANUNIA.

Álmom-e csupán s nem emlékem Hogy engemet valaha - régen -

Thanuniának hívtak?

Régen. Folyt a vér az uralomért. Éjente ellepték a csatatért

Fekete varjak s sátorára szálltak

A legvitézebb etruszk katonának.

Iül

Kár, kár, kár, - mondták - nagy Róma alatt

Harcot viselni két hónapos nászban !

Otthonn az asszony sirdogál magában.

Talán még özvegyen marad.

Álmom-e csupán s nem emlékem,

Hogy engemet valaha régen

Thanuniának hívtak?

102 * * T HANUNI A

Kár, kár - mondták a varjak - s ott maradt

Hidegen holtan nagy Róma alatt

És jött vissza a hír: «Többé soha

Nem ölel a férjed, Thanunia!

Gyászt ölts magadra! Född el a hajad.

A sarcofágon te fekszel magad

Egyedül, egyedül - s nem lesz ki fejedre

Halotti koszorút akasszon,

Te borús, te komor özvegyasszony !

A sarcorágon itt fekszik maga,

Fiatal a szeme, az ajaka,

Viruló testén az erő nevet ;

Látszik, mig élt, nem csókolt eleget;

Kicsiny homlokán az özvegyi fátyol ; Igy néz rám egy letünt régi világból.

Álmom-e csupán s nem emlékem,

Hogy engemet valaha, régen

Thanuniának hívtak?

r l l

l

* * :\IYH.TIS :\IELISSOHOZ 103

MYRTIS MELISSOHOZ.

Szőke aratóm, megigérted,

Hogy eljössz hozzám a nyári nap teljén,

Ha majd virágban állnak a rétek

S a dalok az égig szállnak.

És mind kivirultak a vágyak

És minden szirom tele csókkal és mézzel

S tüzes szerelmét rám önti a nyár,

S ahány érett kalász, mind aratásra vár.

Szőke aratóm, megigérted ...

Nézd, nem bírok a sok gyümölcsös ággal

És mínden vágyam oly érett.

Átsírok minden holdsugaras éjet

S halványan kelek a kelő sugárral.

Hol kóbor lepke száll, onnan futok

Látod 1\Ielísso, csalni nem tudok -

104 MYHTIS MELISSOHOZ

S mi bennem virúl, nem virúl, csak érted.

S mi bennem tűz, ·csak te olthatod el -

S én forró nyararn dús kincseivel

Várom az érkezésed.

* * MELISSO A TÓBAN

MELISSO A TÓBAN.

Irisekből és nympheákból

Myrtisnek koszorút kötöttem.

Nevetett a kék ég fölöttem,

Mikor ezt látta.

Girynno, a rőthajú nympha,

A sűrűből leselkedett rám.

A koszorúért irigyelt tán,

Amelyet Myrtisnek kötöttem.

Sysippos is, a kecskelábú,

Egy nagy, mohos faágon ülve,

Incselkedett sokféle módon.

Sípolt. Ujját szájába téve,

Füttyentgetett. A lombot rázta.

Majd kavicsot dobált a vizbe,

Ahol feltűrt ruhával álltam,

Az irisek és nympheák közt.

105

106 * i\1ELISSO A TÓBAN

Ezenkívü l a kicsi rákok

Megcsipdesték mezitlen lábam

S a vidám, vakmerő halacskák

Bujósdit játszó kedve nagy volt

S naggyá növelte aggodalmam ...

Végezetül pedig mi történt?

Pajkos satyrfiúk a parton

Megtalálták övem, sandálom

S hangos-nevetve elrabolták.

Mezitláb kellett hazamennem

S loruposan széteső ruhában,

De mit se tesz.

Ma este még a lakomán

Myrtisnek fején koszorú lesz

Irisekből és nympheákból

Koszorú, amit én kötöttem.

*

'i

* MELISSO MYRTISHEZ

MELISSO MYRTISHEZ.

Hogy hajlékomban egyszer lássalak,

Myrtis, az a vágyam.

Hogy várjanak szolgáim

Virágfüzéres fejjel

S asztalomon rózsás testű csigák

S nemes falernumi.

Hogy eljöjj egyszer lakomára hozzám,

S hogy éjszakára ott maradj -

Myrtis, az a vágyam !

Fürtös fejed, hogy megpihenjen lágyan

Az én párnáimon, azt akarom.

S hogy fürdőd elkészítsem én magam

Langyosra, illatosra, bársonyosra,

Öntvén bele myrrhát özönnel

S párolgó frissen fejt tejet.

107

108 * MELISSO MYRTISHEZ 'f-

Myrtis az a vágyam

Hogy a közelgő hajnal ott találjon

Virágos ágyamon s a kaljaim között.

S a kelö nap, hogy bámuljon nagyot

E nagy csodán - és cikázó sugárral

Hirdesse szerteszét, hogy hallja meg a város:

«Tudjátok-e, a nagy Myrtis az éjjel

Boldoggá tette a kicsi Melissot !

~r

l

,1

* MYRTIS MELISSOHOZ 109

MYRTIS MELISSOHOZ.

Nem is tudtam, hogy költő vagy, Melisso!

Ékesen szólsz, mint párját csólu·a hivó

Szerelmes csalogány.

Engem hozzád visz minden egyszeríí szó.

Hát énekelj az istenek nevére!

Legyen dalod zengő patak zenéje

Mely bércek közt suhan

S fehér virágok hajlanak föléje.

Legyen dalod az erdők susogása,

Vadrózsák szirmán szellő suhanása!

Fehér legyen dalod,

Mint a tavasznak első, szűzi násza !

Ne szólj az üdvről, mely megtépi lelked.

Vágyat dalolj, ne romboló szerelmet!

110 * i\iYRTIS MELISSOHOZ

Fehér álmot dalolj, Mely hűvös, könnyű, mint szálló lehellet.

Én hallgatlak - s hallgatván - irigyellek.

Miként te, én nem voltam soha gyermek.

S előbb mint álmokat

Ismertem forró, fojtó gerjedelmet.

Mohón letéptem sok nyíló virágot.

Hallottam esküt és hallottam átkot,

S éltemnek tavaszán

Sirba temettem az asszonyiságot.

r ;

'~<: * MYRTIS SIRATJA i.\IELISSOT "~- lll

MYRTIS SIRATJA MELISSOT.

Hajóra szállt kis fuvolás leányom,

S elment a tengeren messze.

Elvitte egy férfi, aki szerette.

Azóta nem találom a helyem,

Kiiilök a tenger sziklás partjára

S párán, ködön át nézek utána -

Csak most tudom mennyire szeretem.

S az asszonyok fulánkos, gunyos ajlm

Kacagja búmat, meg sem értve tán.

Etruriában nincs több szőke lány,

Myrtis, ki tégedet akarna?

Oh balga kérdés! Nem látom szinét

Szemembe vesző epedő szemeknek,

S nem szeretem, kik engemet szeretnek.

112 * MYRTIS SIRATJA MELISSOT '~- '~--

A lelkem mint nagy, busongó sirály

Kiséri utját egy távol hajónak,

S ott sir, zokog, a vitorláinál.

A hajón van kis fuvolás leányom,

Szőke Melissom, dalaimnak lelke.

Elvitte egy férfi, aki szerette ...

* * * ÉJSZAKA 113

ÉJSZAKA.

•Immár lenyugodott Luna Es a Pleiadok is. A:z éjszakának Fele van épp'. Szállnak az órák És én egyedül fekszem, egyedül ?n

Sappho.

Az éjszakának fele van épen

S immár lenyugodott a hold.

S minden úgy van, mint valaha volt

Földön és égen.

Szállnak az órák - sok csillag menekül

És minden úgy van, mint valaha régen.

Hellasban és itt - földön és égen.

És én egyedül fekszem - egyedül.

Jöttem hozzátok. 8

r f:

t;

TARTALOM.

Oldal

J öttem hozzátok ... ____ -~ 3 Dalok, amiket elhagytam 9 Amig engemet. . . .... .... 10 Megeskettetett ........ _ 11 V eleneze .... .... .... .... .... 13 Nem félsz .... ... .... .... ~ 17 Ugy látod majd .... .... 21 Mindég tünödtem ....... 23 Könyörgés .... .... .... .... 24 Szerelnék írni ............ 27 Mondtam ! ... . .. .... .... 28 Ott túl . . . .... .... .... ·- .... 29 Talán? .... ·- .... .... .... 30 Ugy siklanak __ ............ 31 Nem történt semmi .... 32 Nem szeretem ........... 33 Éjszaka _ ............ _ 37 Egy halotthoz .... ..• .. .. 40 Tél_~- ....... ---- ........ 42 Hattyúk ........ ____ ....... 44 Hajnali vándorlás.... .... 47 Hangok ............ ~- ........ 50 A napok .... _ ... .... .... 53 Félek -· ....... __ .... .... 54 Temetés ... .... .... .... .... 55 Egyszer __ ................ _ 57 Este_ ........ ·- ........ __ 58

Oldal

Beszélgetés .... .... .... 60 Az az erös . . . .... .... .... 62 Valaki gyűlöl .... .... .... 64 Életem .... .... .... .... ... 65 Oh be sokat aludtam.... 67 A hold .... ... .... .... .... 70 A Palatinuson _ .... .... 72 Kétezer éves gyöngy a

nyakamon.... .... .... .... 74 Kezek ........... __ ... .... 76

Tél .................. -· .... 80 Idolino .... .... .... .... .... 82

Vágy ... ·- .... -· .... .... 85 Edes anyámnál .... .... 87 Utak ... ·- ........ -· .... 89 És lassan .... . .. ... .... 92 liiegyek ... .. ...... _ .... 93 Etruria ...... -- .... ... .... 97 Etruszk váza ........ ·- 98 Fresco ............... _ 100 Thanunia ............... 101 Myrtis Melissohoz .... 103 Melisso a tóban .... -· .... 105 Melisso Myrtíshez_ __ 107 Myrtis Melissohoz _ -~ 109 Myrtís siratja Melissot 111 Ejszaka -· ............ _ 113