[Erdélyi Magyar Adatbank]adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2400.pdf · a feudalizmus utolsó...

[Erdélyi Magyar Adatbank]

A rendtartó székely falu


[Vákát oldal]


A rendtartó székely falu

(Faluközösségi határozatok

a feudalizmus utolsó évszázadából)

Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi

Imreh István

Kriterion Könyvkiadó

Bukarest 1973


Lektorálta Jakó Zsigmond


5

Bevezetés A székely faluközösség emlékirataként nyújtjuk át ezt

a kötetet az olvasónak. Lapjain egy elsüllyedt, a múltba veszett, de a székelyekben és tágabban Kelet-Európa népeiben mind a mai napiglan élő világról vallatjuk forrá- sainkat: a falujegyzőkönyveket. Cselekedjük ezt annak a történetkutatói szemléletmódnak az elkötelezettjeként, aínely a néptörténetben az önismeret forrását látja, és fő feladatul írja elő a dolgosként jellemzett szürke hétköz- napok társadalmi valóságának feltárását. A falujegyző- könyv az eddig legsűrűbb homály borította paraszti min- dennapoknak a naplója; olyan kiaknázatlan írásbeli em- léke a múltnak, amelyben a határőrkatona, a szabad szé- kely vagy a jobbágy saját kezűleg örökíti meg értelmes rendre törekvő életét; olyan krónika, amelyből egységgé forrottan lép elénk a paraszti élet alapsejtje, ősi intéz- ménye: a falu, és egyedeiben, egyéni vonásokkal meg- rajzoltan az a nép, amelyről a múltban sokszor szülöt- tünk úgy, mint ahogyan néha a fákról szoktunk: csupán- csak erdőt emlegetve.

A környező világ és a „birodalom“ szorításában A székely faluközösséget az 1848 előtti évszázadban

körülölelő és azt a maga ritmusához igazító emberi világ könnyen jellemezhető: a hűbéri társadalmi szerkezet szét- hullása esik erre az időszakra. A folyamat, amelynek sod- rába a mi falvaink is belejutnak, természetesen még élőbb- ről eredeztethető, hiszen a XVII. század derekán már polgári forradalom rázkódtatja meg Angliát, és ez egyben az emberiség újkorának nyitánya is.


6

A fejlődésmenetet, a történeti élet új jelenségcsoportjai alapján, időkeretekbe egybefogni kész történetkutatói gon- dolkodásra azonban az is jellemző, hogy nem tekinti áthág- hatatlanoknak a maga állította határsorompókat. Az újkor — sok agrártörténész hite szerint — még korábban ala- pozódik meg a történések mélyrétegeiben, a népi életben. A középkori közösségek, a falvak zárt, szerves kötődésű világában születnek meg ugyanis a föld művelésének, az állattenyésztésnek azok az eljárásai, módszerei, amelyek nagyon-nagyon lassan ugyan, de végül az éhínségnek kevésbé kiszolgáltatottakká teszik Európa népeit. A XVIII. század elején pedig Nyugat-Európa egy-két tájegységében figyelhetők meg olyan technikai újítások, amelyek már az eljövendő mezőgazdasági forradalom első fecskéi. A termelőmunka másik ágazatában, a kézművességben még számottevőbb változások érlelődnek. Itt a társadalmilag felhalmozott technikai ismeretek gyarapodása igényel új üzemformát és követel új társadalmi munkaszervezetet. Manufaktúrák jelennek meg tehát, és házuk táján ölt testet a szerszámgép, amely már gyáripart épít. Ezen a területen is a tőlünk nyugatabbra fekvő, kedvezőbb fel- tételek között fejlődő világ a telephelye az életet átala- kító nagy fordulatnak, bölcsője az ipari forradalomnak.

Ezek a gazdasági változások szabadságért kiáltottak, új termelési viszonyokat követeltek, sürgették a jobbágyi kötöttségek megszüntetését, mindennemű zártság felol- dását, az ősi keretek és formák szétzúzását.

Ennek a folyamatnak a sodrába a mi kelet-európai faluközösségünk készületlenül jut bele. Nálunk a belső átalakulás üteme lelassult, és megmerevedettebbek az újrafelvirágzó feudális szerkezet formái, amelyek alkal- masabbak a konzerválásra, mintsem arra, hogy elősegít- sék a szerkezetbomlást. A hagyományos kétnyomásos földhasználati forma például eléggé általános; uralmát a XVIII. század második felében csak megbontani, de megdönteni nem tudja a háromfordulós rendszer. Erdély- ben, — eddigi kutatásaink nyomán legalábbis úgy tűnik —, csupán a XIX. század első felében gyorsul meg a fej- lődés, és itt-ott sikerül megbontania a régi világ falait. Vigyáznunk kell, nem színvonaltalanságról van szó; az, amit gazdasági elmaradottságként panaszolnak e kor leg-


7

jobbjai, az elsősorban a feudalizmusnak róható fel. Maga a társadalomszerkezet minősül avultnak. Az agrárviszo- nyokat az jellemzi, hogy itt még mindig földesúri szolgál- tatások terheitől nyomorítottan termel a jobbágy. A szabad székely, a határőrkatona gazdálkodásának gyorsabb fellendítését pedig megnehezíti életformája; és végül itt a földesúri birtok sem alkot összefüggő uradalmakat, amelyek könnyebben állanak át a racionalizáltabb áru- termelésre, hanem általában szétszórt jobbágytelkeket, sok faluban megbúvó kisebb allodiumokat egybefogó szervezet. A bányaipari és a céhes hagyományok szintén jelen- tősek, de ezen az élet- és munkaterületen is inkább csak a polgári forradalom előestéjén jelentkezik nagyobb méretű vállalkozási kedv és bontakozik ki új, manufakturális jellegű iparfejlődés.

A gazdasági életnek ez a mindent összevetve mégiscsak számottevő lemaradása a székely székekben is kedvezett az ősi formák fennmaradásának, és így a faluközösség megőrzésében is szerephez jutott. Azokról a tényezőkről, amelyek még társulnak az említettekhez, a későbbiekben ejtünk szót.

Mondottuk, hogy az európai társadalmi fejlődés ütemé- ben nagy különbségek vannak, és ismeretes, mennyivel lassúbb a polgárosodás a keleti térségben, az Elbán innen. A Habsburg-birodalom szintén ehhez a térséghez tartozik. A polgári, a tőkés gazdálkodásra való átmenet idején még csak útkereső, illetve utat vesztett társadalmak nem- zetközi kapcsolatrendszere pedig szükségszerűen válik ellen- tétektől terhessé. Az országon belüli építkezés ugyanis külső támpilléreket kíván, s az erőviszonyok változása szintén gyakoribbá teszi a pozícióharcokat, a hatalmi vetélkedéseket. A külpolitikai síkon zajló küzdelmek sokszor a belső nehézségekből való kiútkeresést is szolgálják, de nem mindig sikerrel. Amikor a székely falvak népe még mindig ősi falutörvények szerint igazgatta életét, ennek a változásoktól megbolydult, feszültségekkel teli Európának sötét, újabb és újabb vihart ígérő égboltja borult reá.

A Habsburg-birodalom úgy lépte át a XVIII. század küszöbét, hogy a székelység sorsát oly sok éven át megha- tározó másik nagyhatalom, a török birodalom ellen már


8

győzedelmes háborút vívott, és most már egész Magyar- országot, valamint Erdélyt is uralma alá hajtotta. A szé- kely falu az önmagát nemegyszer székely fegyveresek ere- jével oltalmazó erdélyi fejedelemségből így átkerült egy nagyobb hatalmi-politikai egység kereteibe, osztozott annak sorsában, és akarva-akaratlan vállalta a birodalom terjesz- kedő politikáját, következményeivel egyetemben. Mert Ausztria gazdasági elmaradottsága, belső ellentétei ellenére is: hódító nagyhatalom. Olyan, amely az angol és a francia versenytárs mellé kíván felsorakozni. Erich Zöllner osztrák történész az 1648—1740 közötti évszázadot Ausztria nagy- hatalommá válásának koraként tárgyalja. Ezt állítja köny- vének fejezetcíme is, és ez legalább annyira sokatmondó, mint az 1740—1848-as időszakot jelölőé: „Reform, reak- ció és revolúció.” A terjeszkedő politika diadala után a Habsburg-birodalom valóban a reformok, a teréziánus, majd a jozefinista javítási kísérletek földjévé válik. Nem sok idő múltával azonban a kormányzatnak szembe kell néznie a gyökeres változások veszélyével, az erdélyi paraszt- felkeléssel, majd pedig a francia nép forradalmával. A nagyhatalmi pozíció és a fennálló társadalmi rend védelme természetesen összefügg. Munkálni egy viharállóbb belső szerkezeti renden — egyben harc a birodalmi politika jövőjéért. Ezért teszik látszólag mozgalmassá a XVIII. századi Erdély életét is az átépítési kísérletek, a reformok, holott a társadalomban még épen állanak a középkori szerkezet tartóoszlopai, a feudális termelési viszonyok. A háborúk és a reformok tehát nem változtatták meg a székely társadalmat, viszont eléggé jelentős zaklató vagy éppen megnyomorító erőt hoztak működésbe. A „szabad” székelyeknek például nemcsak adót és katonát kellett adniuk, hanem a felemás reformkísérletek alanyaiként iga- zodniuk kellett a tőlük idegen kormányzat érdekeinek, célkitűzéseinek rendjéhez. Nem járhatták tehát a maguk öntörvényű fejlődésének útját, saját társadalmuk belső ellen- téteinek végigharcolásával, hanem az őket magába foglaló makrostruktúra mozgásrendjéhez igazították át életük és küzdelmeik amúgy is bonyolult szövevényét.

A Habsburg-uralkodóház reformjainak célját, indokait az abszolutizmus, a felvilágosodás, a jozefinizmus és a hazai jakobinizmus, valamint mindezeknek egymással való


9

kapcsolatai keretében vizsgálták a történetkutatók. Ez alkalommal nem elemezhetjük, miként is eshettek császá- rok, királyok, cárok, vagy újabban még szultánok is abba a gyanúba, hogy a felvilágosult abszolutizmus eszméinek hatására jövőbe látó kormányzókká és főként az adózó nép, a paraszt őszinte védelmezőivé váltak. Azt azonban mindenképpen el kell mondanunk, hogy e korszaknak nem is annyira az eszméi, mint inkább a társadalmi gyakorlata igényel elemzést; hiszen még a jozefinizmus is inkább gyakorlat volt, mint elmélet. Walter Markov vélekedik így, és szintén ő állítja azt, hogy a jozefinizmus a „legfőbb állami vezetés azon szükségletét szolgálja, hogy országai- nak soknemzetiségű halmazából normálisan működő, nyugati mintájú, egységes monarchiát gyúrjon, vagyis hogy »az egyes részek egy egésszé illeszkedjenek össze«...”1

Ezért hangsúlyozza Benda Kálmán, hogy az említett cél- kitűzés megkövetelt bizonyos reformokat, modernizálást, ami „együttjárt azzal, hogy az egyes országok hagyomá- nyos politikai struktúrájába és közigazgatásába az ural- kodónak bele kellett nyúlnia — ezek a változások pedig a kiváltságos osztályokat is érintették.”2

A székely faluközösségi életformában a Habsburg-uralom kezdetén nem sok változást észlelhetünk. Az adó súlya, a rossz termés, az urak önkénye, a katonatartás terhei, a marhadögvész, a pestis vagy a tatárbeütés ronthatta, fogyaszthatta, más tájakra űzhette, vagy éppen fel is lázít- hatta a népet — de a szerkezet épen maradt; őrizte múlt- beliségét. A rendi hagyományokat felbolydító központi hatalom beavatkozási készségét elsőként talán az adóre- formok jelezték a székelyeknek. A teréziánus abszolutizmus ezen a tájon nem kísérelte meg a nemesi adómentesség eltörlését, hiszen szövetségesének, uralma bázisának tekin- tette a megtört és további „rebelliora” alkalmatlan erdélyi nemességet. Így őrizhették meg privilégiumaikat azok a székely előkelők is, akik ekkor grófi, bárói címek után futottak, az árutermelés iskolájába éppen hogy beiratkoz-

1 Walter Markov, Jozefinisták és jakobinusok. Századok, 1962, 96.

évf., 400. 2 Benda Kálmán, A jozefinizmus és jakobinusság kérdései a Habsburg-

Monarchiában (Eredmények és feladatok a legújabb kutatások tükrében). Történelmi Szemle, 1965, 8. évf., 394.


10

tak, s a faluközösségben „possessorátus” néven igyekeztek úrrá lenni a szabad székelyeken. Az Erdélyt a Habs- burgokkal eljegyző 1691-es Leopoldi Diploma még ez utób- biakat is adómenteseknek ismerte el: „A székelyek, eme legharciasabb néptörzs, mint eddig voltak, úgy ezután is mentesek legyenek minden adófizetéstől, minden téli és nyári katonai elszállásolás terhétől, s birtokaik után, amelyeket hadfölkelés kötelezettsége mellett bírnak, tizedfize- téstől és egyéb szolgálmányoktól. Ezek ellenében azonban a haza védelmére saját költségükön katonáskodni tartoznak ezután is. A székely parasztok, vagyis jobbágyok nem értetnek ez alá.”3 Wesselényi Miklós mondotta erről az uralkodói kötlevélről, hogy annak pontjai közül „lélek isme- retesen csak az tartatott meg, melyben a fejedelem azt mondja: az Erdélyben lévő katonaságnak pedig mindenkor németet fogunk vezérének kinevezni. Többnyire mind elgázolva, letapodva, elfacsarva van.”4 Jóllehet diploma- béli adómentességüket elvileg továbbra is fenntartották, a szabad székelyeknek rövidesen „atyafiságos indulatból”, „jóakaratból” vállalniuk kellett a közteherviselést. Igaz, egyelőre, a Rákóczi Ferenc szomorú véget érő kuruc hábo- rúja óta Bécsben nem kívántak fegyvert adni a székelyek kezébe, sőt ami volt, azt el is szedték tőlük, árát pedig sohasem fizették meg.

Rövidesen maguk az adóügyi reformok tették az egész székelységet — a birtokos, több jobbágyos nemesek kivé- telével — közteherviselővé. (Az egytelkes nemesek szin- tén adófizetők voltak.) 1754-ben életbe lépett a Systhema Bethlenianum, ezt követte 1763-ban a Systhema Bucco- wianum, majd 1769-ben a Systhema Brukenthalianum. Mindezek az adórendezési kísérletek annyiban korszerű- sítették a helyzetet, hogy az adóalany teherviselő képes- ségét, vagyoni állapotát felmérő összeírásokra alapozód- tak — ez azonban mit sem változtatott azon, hogy a székely szabadokra most már törvényerővel rótták ki az adót.

Adó és katona, ez a két szorosan egybekapcsolódó prob- léma életkérdése volt mind a Habsburg-birodalomnak,

3 Szádeczky Kardoss Lajos, A székely nemzet története és alkotmánya. Bp., 1927, 297.

4 Wesselényi Miklós, Balítéletekről. Bukarest [Lipcse], 1833, 312.


11

mind a székely szabadoknak. Kiszámították, hogy a XVIII. század második felében majdnem tízszer annyit költöttek fegyverre, mint a XVII. század elején. A birodalom már nem hűbérurak bandériumaival, hanem állandó császári sereggel hadakozott, a háborúzást pedig a tűzfegyverek forradalma igen költséges foglalatossággá tette. Ezért az adóprést kellett tökéletesebbé tenni. Kivették tehát az adószedést a megyei, rendi hatáskörből — autonómiát csor- bítva ily módon is. A közvetlen állami kezelés azonban korszerű igazgatási, hivatalszervezési rendszert követelt. A bürokrácia bevezetése viszont igen sokat felemésztett volna az adóból. Így formálódott ki az a gyakorlat, amelynek lényege: tartsa el az adószedőt is közvetlenül az adó- fizető, s ha hátralékos, szállásolja el és élelmezze ő a nya- kára küldött katonákat. Sőt — mivel államvezetési esz- méket, uralmi elveket néha kis dolgok igen szemléletesen jellemeznek — hadd fűzzük hozzá az eddigiekhez: még az adógarasok beszállításához szükséges pénzeszacskókat is az adófizetőktől beszolgáltatott vászonból és cérnával készí- tették el.

Ebbe a korszerűt hagyományossal építgető, átmeneti formákat kitervelő reformerségbe illeszkedik bele a székely határőrség megszervezése is. Az a másik igazgatási kísér- let, amely az adófizetés mellett a hadakozást is megköve- telte a székely szabadoktól. Az új intézményt létrehívó okok között szerepelt az a hagyományokat is megnyergelve olcsón korszerűsítő gyakorlat, amelynek a szellemében a bécsi kormányzat szívesen formált át privilegizált rétege- ket (székely szabadokat, fogarasi kisbojárokat stb.) önma- gát fenntartó katonasággá, ingyenes paraszthadsereggé. Szerephez jutott e megoldásban a birodalom fokozódó igénye állandóan nagy létszámú hadseregre, hiszen a haderő „kötéllel fogott” katonákkal nem volt könnyen növelhető. A nyugati hadszíntér jelentőségének megnövekedése szin- tén indokolta, hogy a keleti, török támadással szemben már bevált déli, horvátországi határőrvidék továbbépül- jön, és egyik szárnya kelet és észak felől is ölelje körül a birodalmat. Mindezeken túl az erdélyi határőrvidék meg- szervezésében olyan intézkedést is kell látnunk, amely a bécsi vezetés elképzelésében a rendiség gyengítését és a központosítás erősödését volt hivatott előmozdítani. A


12

nemesség hátában megszervezett katonaság — a saját urai- val százados harcot vívó székelyekből és az antifeudális küzdelembe mind erőteljesebben belelendülő román job- bágyokból — kétségkívül erősítette a bécsi udvar erdélyi hatalmi pozícióit, ugyanakkor pedig a helyi társadalom struktúrájában is számottevő átrendeződést eredménye- zett.

Jóllehet Erdély mezőgazdasági termelésének növekedése különösképpen érdeke volt a Habsburg-hatalomnak, a job- bágyviszonyok rendezésére itt sohasem került sor. Az úrbéri állapotok felszámolására a kormányzat természetesen nem gondolt, maradt tehát a reform, amelyet a bécsi udvar szövetségébe szegődött nemesség ellenzett és Mária Terézia sem szorgalmazott oly erővel, hogy kenyértörésre kerül- jön a sor. A rendkívül bonyolult helyzettel és a nemesség csendes, de ezen a területen igen-igen szívós ellenállásával Bécs tehát nem akart megküzdeni. Így születtek — ideig- lenes úrbérszabályozó rendeletként — a Bizonyos Punk- tumok (1769), amelyek a székely jobbágy és zsellér sorsát alapjában nem érintették. II. Józsefnek a jobbágyság megszüntetéséről kiadott rendelete, amely valójában csak a szabad költözködést biztosította, már jelentősebb, de mégsem a termelési viszonyokat megváltoztató intézkedés. Eddig terjedt a felvilágosult abszolutizmus „radikalizmusa” — a további évek pedig tervezeteknél egyebet nem hoztak.

A jozefinizmussal a kísérletek kora is véget ért. A „refor- mot” a „reakció” követte, hiszen a francia forradalom a birodalom és a feudális szerkezet pusztulásának riasztó képét idézte a bécsi kormányférfiak tudatába. Megerősödik tehát a rendszer népelnyomó jellege, és betetőződik olyan uralmi formává válása, amely mindinkább a birodalmat bomlasztó erőket feszíti egymásnak, játssza ki egymás ellen, és rangosítja államvezetési elvvé az „oszd meg és uralkodj” jelszavát.

Ilyen birodalmi keretben a székely társadalom sem érhe- tett meg jelentősebb változásokat. A feudális viszonyokat konzerválni vágyó, az évtizedes háborúkba belefáradt, a „revolúció”-tól rettegő Habsburg-kormányzat mozdulatlan- ságot akart. Ez a törekvése helyeslésre talált a szintén uralmukat féltő erdélyi politikai vezető rétegeknél. A szé-


13

kely határőrkatonák, a jobbágyok és zsellérek azonban változást akartak, a nemesség jobbik része pedig a kis hatósugarú erdélyi jakobinus mozgalom elhamvadása után, a harmincas években, a plebejus értelmiségiekkel, a polgári szövetségesekkel karöltve indított ismét haladó mozgalmat. A társadalmi szerkezetben azonban mindez csak erőössz- pontosítást, belső átrendeződést eredményezett; igazán lényeges strukturális változásokat csupán a ,,revolúció” hozhatott az áporodott levegőjű késői feudalizmusba.

Néhány szó a székely társadalomszerkezetről A székely faluközösségről szólván, már elöljáróban el

kell mondanunk, hogy Erdély e részében sajátos volt a társadalom szerkezete. Katonai, határvédő funkciója követ- keztében a székelység jelentős része őrizhette meg szabad- ságát — hasonlóan más erdélyi, kelet- vagy nyugat-euró- pai szabadparaszti, a jobbágyi függőségtől magát véradó- val megoltalmazó társaihoz. A feudalizálódás folyamata so- rán azonban kialakult itt is a földesúri-jobbágyi kapcso- lat, és számottevővé növekedett a függőségben élők rétege. A székely székek társadalmi struktúrája tehát rendkívül összetetté vált, és éppen ez a jellegzetessége teszi szüksé- gessé, hogy futó pillantást vessünk alkotó elemeire.

A feudális hierarchia rendje a társadalom piramisának csúcsára a nemességet helyezi. A székely szabadok ősi privilégiumaikat, hajdani jogállásukat védelmezve való- jában teljes jogú ember voltukat biztosító nemesemberi státusukat igyekeztek oltalmazni. Közjogi, múltidéző érvek azonban a valósággal szembesítve nem sokat nyomnak a latba. A nemesség jogokat, kötelezettségeket jelentett, velejárója volt általában a jobbágytartás, tehát a földes- úri szerepkör, valamint az uralmi helyzet; tagjai alkották általában az „uralkodó” osztályt. Ebbe a társadalmi cso- portba a XVIII. században már a székelységnek csak kis hányadát sorolhatjuk. 1767-ben az összes székely székek- ben a mágnások és a több jobbágytelkes nemesek a lakos- ságnak még három százalékát sem teszik ki. Ezt az ural- kodó osztálynak tekinthető társadalmi réteget a falukö- zösség nem is nevezi nemességnek, hanem possessorátus-


14

nak. Kell is ez a gyűjtőfogalom, mert ez a kis csoport igen összetett. A valamikori székely előkelőket, primorokat éppen úgy magába foglalja a „birtokosok” kategóriája, mint az itt megtelepedett vármegyei urakat, de ide sorol- hatók például a Mikó, Nemes, Apor, Daniel, Lázár család tagjai és mások, akik ekkor már szintén feldíszítették magukat grófi és bárói címekkel, az olyan köznemesek, akik a szék szülöttei, valamint azok is, akik egy-egy székely községben birtokolnak több-kevesebb jobbágytel- ket, de ők maguk a vármegyei részeken otthonosak, ott igazán nagyurak.

Az egy-két jobbágyos, néhány zsellért tartó — való- jában tehát birtokosnak minősíthető — lófő (primipilus) vagy a gyalogrendű (pixidárius) székely önmagát nem számítja a possessorátushoz. Ők a „falu”-hoz tartoznak. Ha eltekintünk a rendkívül sok hagyományos, közjogi, vagyoni kritériumtól, két tágabb keretre utaló fogalommal élhetünk mi is, amelyekben a sokszínű társadalmi réteg- ződésű székelység elhelyezkedik; az egyik a birtokos urak, a possessorok köre, a másik a falu, a communitas. Így említeni őket a mi esetünkben azért is indokolt, mivel a falujegyzőkönyvekben szintén ez a leggyakoribb elneve- zés.

Természetesen a ,,falu”-hoz nem tartozik hozzá minden eddig még fel nem sorolt, más társadalmi réteg. Közülük elsőként, legrangosabbként az armalistákat említenők. Neve- zik még őket egyházhelyi, egyházi nemességnek is. Több- ségükben egykori szabad székely családok leszármazottai, akik a bizonytalanná váló egyetemleges székely szabadsá- got kívánták címeres levéllel maguknak személyre szólóan biztosítani. Van közöttük vagyonosabb, néhány jobbágy- telkes, de zömmel szegények, adófizetésre is kötelezettek (ha két jobbágyuk nincs), közmunkák végzésére, falusbíró- ság viselésére szintén rászorítják őket. Miután a község gazdasági közösségében is mélyen gyökereznek és az „előke- lők”, a „fő-népek” sem vállalják e réteget magukkal egyen- rangúnak (1809-ben a háromszéki primorok tiltakoztak az ellen, hogy nevüket az armalistákéval együtt sorolják fel), a faluhoz számíthatnók őket. Az 1703. évi adóügyi összeí- róknak kiadott utasításban olvashatjuk az armalistákról, hogy „...nemesek, nemesi levéllel ellátottak, félnemesek,


15

mint Németországban, különösen Sziléziában a szabad gazdák, akik senkinek sem alattvalói, de nekik rendszerint egy vagy néhány jobbágyuk van; adójukat megfizetik.”5

Ez a meghatározás módosabb primipilusra is ráillenék, ami szintén azt indokolná, hogy a ,,falu”-hoz soroljuk őket. Különleges problémáik, köztes helyzetük miatt azonban rendszerint külön tartják számon ezt a réteget, annál is inkább, mert a háromszéki, csík-, gyergyó- és kászon- széki, valamint Bardóc fiúszéki falvakban éppen az választja el őket a ,,falu”-tól, hogy a határőrségtől jó részüknek („nemességüket” bizonyítva) sikerült megmenekednie, és így nem osztoztak a fegyvert viselő egykori primipilusok és pixidáriusok sorsában.

Ugyanabban az 1703. évben keltezett forrásban a primipilusok és pixidáriusok, a lófők és közszékelyek kategóriá- járól azt írják, hogy ,,...lovas- vagy gyalogos-fegyverzettel felszerelt, harcra kész férfiak, kik az erdélyi fejedelem hívá- sára mindenkor kötelesek... táborba vonulni és az erdélyi fejedelmeknek adót fizetnek”.6 Ez a két társadalmi csoport volt Maros-, Udvarhely-, Aranyosszék falvaiban a szabad székelyek hagyományos jogállásának őrizője, valaminő egy- házhelyi, kis-, bocskoros nemességhez hasonló státusú népesség, amelyhez hasonló több nyugat-európai társada- lom szabadparaszti rendje. Bennünket ez utóbbi, a szocio- lógiailag helyes és a történeti irodalomban is meghonoso- dott elnevezésnek a használatától időnként csak az hökkent vissza, hogy ők maguk ,,paraszt”-nak a székelyföldi job- bágyot és zsellért nevezték. A tanúvallatások jegyzőköny- veiben például a primipilus vagy pixidárius jelző áll nevük mellett. A határőrvidékhez tartozó falvakban lassan hát- térbe szorulnak a hagyományos címek, és lófő vagy dara- bont helyett megjelenik, a XVIII. század végén pedig már általánossá válik a huszár- vagy gyalogkatona megje- lölés, hiszen a két valamikori társadalmi réteg egybemosó- dott, és a lovon vagy a gyalogosan teljesített katonai szolgálat különíti el most már őket. Jóllehet a huszárok megkísérlik előkelőbb voltukat éreztetni és elismertetni,

5 Háromszék és Csík vármegye adóügyi összeírása 1703-ban (közli Domokos

Pál Péter), Történeti Statisztikai Közlemények, 1959, 3. évf., 184. 6 Uo.


16

valójában a „katonarenden” lévők, a „katonák” külön egységes csoportot alkotnak, csak önmagukat tekintve „székelyekének, hiszen szerintük a megőrzött ősi szabad emberi állapot a lényege a „székely”-ségnek. Jellemző, hogy marosszéki jegyzőkönyvekben a primipilusokat és pixidáriusokat együtt „székelyekéként említik, és Benkő Károly kéziratban maradt Marosvásárhely történetében ugyanerről a két rétegről szólva írja azt, hogy 1809-ben a széki tisztségre felbőszült „székelyek” támadásától ret- tegett a város.

A szabad székelyek gazdasági állapota igen változó, és jóllehet vannak közöttük a telkes jobbágyoknál módo- sabbak, gyakran találni soraikban elszegényedett, nehezen élő családokat. Olyanokat is, akik büszke „székelyéként „paraszténál kénytelenek szolgálni. Anyagi helyzet és társadalmi, jogi állapot tehát már nem esik egybe. Az, ami a jobbágyot és a szabadot megkülönbözteti egymástól, az az osztályrészükül jutó szabadság vagy függőség külön- böző mértéke és formája.

A szintén a „faluéhoz tartozó, a társadalmi hierarchia alsó fokán elhelyezkedő jobbágyokról és zsellérekről — a kutatások elmaradott volta miatt — igen keveset tudunk. Helyzetük alapjában véve ugyanolyan, mint a többi szol- gáló emberé Erdély feudális szerkezetében. A különböző korszakokban, változó módon függőségbe jutó csoportok állapotát tekintve azonban fellelhetők eltérések; és egé- szében véve is más a helyzetük ott, ahol szabadokkal, illetőleg többé vagy kevésbé népes határőrkatona lakos- sággal együtt művelik a falu határát.

A többi kisebb-nagyobb társadalmi csoportról most nem kívánunk szólani, legfeljebb azt kell megemlítenünk, hogy a székelyek iparilag gyengén fejlett, városiasodásban lema- radó tájain érthetően éppen a „városi polgárság” kialaku- lása, növekedése és gyarapodása akadt el.

Udvarhelyszék, Marosszék, Csík-Gyergyó-Kászonszék, Háromszék és Aranyosszék falusias székely világa, az adó- lajstromok alapján összeállított statisztika szerint, az álta- lunk vizsgált korban az alábbi társadalmi rétegekből tevődik össze (itt a családok számát és százalékarányát mutatjuk be):


17

1767 1791 1808 1821 % % % %

Jobbágy 10 722 28,92 12 145 38,96 13 022 35,22 13 069 34,30

Zsellér 3 655 9,86 4 847 15,55 6 628 17,93 7 228 18,97

Szabad szé- kely 16 565 44,68 9 597 30,79 11 849 32,05 12 366 32,45

Taxás polgár 25 0,07 ‒ ‒ 153 0,41 327 0,86

Bányász 77 0,21 ‒ ‒ 127 0,34 429 1,13

Egytelkes nemes 3 335 9,00

2 610 8,37 3 052 8,25 3 128 8,21

Birtokos nemes 1 072 2,89 ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒

Egyéb 1 619 4,37 1 972 6,33 2 144 5,80 1 555 4,08

Összesen 37 070 100,00 31 171 100.00 36 975 100,00 38 102 100,00

Az 1767-es összeírásban megtalálhatók a „possessor”-ok,

a birtokos nemesek és azok a szabad székelyek is, akiket a határőrkatonák közé soroztak. A továbbiakban 1791-, 1808-, 1821-ben csonka a társadalmi kép (a határőrök és a possessorok hiányoznak belőle), de így is igen jellegzetes, a szász székekétől vagy a vármegyei erdélyi részekétől elütő, sajátos szerkezetű.

Ugyanakkor az egyes székek társadalmi. összetétele is változó. Mindenekelőtt alapos különbséget jelent az, hogy a határőrkatonaság Háromszéken 93 faluból, Csík-Gyergyó- Kászonszékben 52-ből, Udvarhely széken 9-ből és Aranyos- széken 6-ból ragadta magához a szabad székelyeket. (A katonarendiek természetesen nem szerepelnek a fenti kimu- tatás 1791-es, 1808-as, 1821-es rovataiban.) Ha külön vesz- szük szemügyre a hagyományos állapotokat kis eltéréssel


18

megőrző Udvarhely- és Aranyosszék, valamint Marosszék társadalmi rétegződését (a százalékos arányt tüntetve fel), a következő képet kapjuk: Udvarhely-

szék Marosszék Aranyos- szék

Jobbágy 1791 23,28 24,22 21,15 1808 21,17 16,51 7,78 1821 21,98 12,22 4,14

Zsellér 1791 12,80 23,88 21,39 1808 12,11 31,49 32,99 1821 7,81 33,36 37,47

Szabad székely 1791 55,60 32,17 16,69 1808 56,82 33,00 19,00 1821 63,44 34,65 13,97

Egyházhelyi nemes 1791 5,10 12,31 33,53 1808 4,86 12,87 33,62 1821 1,81 15,63 37,18

A négy legnépesebb, a lakosság mintegy 90%-át felölelő

társadalmi kategória összehasonlítása mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy még a székely székek viszonylatában is óvakodnunk kell az általánosítástól, a sokszínű való- ságot egybemosó statisztikai átlagtól. A szabadon, független- ségben élők arányát tekintve Udvarhelyszék vezet. Ott a szabad székelyek jelentik a legnépesebb társadalmi kate- góriát, és kicsiny, csökkenő számú az armalisták rendje. Együttesen (hozzászámítva a bardócszéki katonákat is) az adófizető lakosságnak mintegy kétharmadát teszik ki. A zsellérek aránya itt kisebb, mint a jobbágyoké, és fogyó tendenciát is mutat. Marosszéken nagyjából azonos a szabadok és alávetettek aránya, tehát fele-fele részben vesz- nek részt a társadalomkép kialakításában. Itt viszont igen-igen sok a zsellér (33,36% 1821-ben, míg Udvarhely- széken például ugyanakkor csak 7,81%), és számuk növek- szik is, majdnem ugyanolyan nagyságrendet érve el, mint az adófizetők társadalmának egyharmadát kitevő szabad


19

székelyeké. A szolgáló és a szabad emberek viszonya Udvar- belyszéken mintegy egyharmad-kétharmad arányt mutató, tehát itten több a szabadságát őrző család, mint Maros- széken. Ugyanakkor azonban Aranyosszékben a hagyomá- nyos szabad székely réteg zsugorodott össze, és a lakosság két legjelentősebb társadalmi csoportjává vált a zsellér (1821-ben 37,47%) és az armalista (1821-ben 37,18%).

A székely székek lakosságának társadalmi összetételét nagy vonásaiban jelző számadatok arra utalnak, hogy a feudalizálódás folyamatáig ők sem kerülhették ki. Szívósan őrizte azonban a szabad emberi státusát igen sok székely. (Udvarhelyszéken a lakosságnak mintegy kétharmada. Ma- ros- és Aranyosszéken pedig mintegy fele része.)

Csík-Gyergyó-Kászonszék és Háromszék szabad lakói- nak jelentős része, akik a polgári, az ún. provincialista igazgatás adólajstromaiból kimaradtak, a katonai össze- írásokban szerepelnek. Ezek lélekszáma a következő módon alakult:

1803 1810 1830 1. sz. székely gyalogezred 32 763 33 981 39 549 2. sz. székely gyalogezred 28 734 29 864 35 259 Székely huszárezred 19 876 20 442 29 487 81 373 84 287 104 295

Az 1810-es — eddig még kiadatlan — összeírás szerint

a székely határőrkatona családok száma 11 685. Ennek a számnak a segítségével megkísérelhetjük a teljes székely- földi kép kialakítását: az előbbiekben ismertetett 1808-as adóösszeírás és a fennebb említett, hozzá legközelebb álló 1810-es katonai kimutatás adatainak összesítésével. Ter- mészetesen e számok csupán tájékozódásul szolgálhatnak, hiszen egyebet nem is említve — nem azonos esztendőből valók. Nagyon sokat vitatott kérdésről lévén szó, jobb híján ezzel a lehetőséggel kell élnünk. Tehát a katonai, illetve polgári igazgatás alatt élő székely (adófizető) csalá- dok összesített száma és százalékaránya 1810 körül a következőképpen alakult:


20

Jobbágy 13 022 26,76 Zsellér 6 628 13,62 Szabad székely 23 534 48,37 Taxás polgár 153 0,31 Bányász 127 0,26 Egytelkes nemes 3 052 6,27 Egyéb 2 144 4,41 Összesen 48 660 100,00

Valójában tehát a XIX. század első évtizede végén

mintegy 40%-ot tesz ki a Székelyföld jobbágy és zsellér lakossága, míg a szabad székelyek és határőrkatonák szá- zalékaránya megközelíti az 50%-ot.

Ezek a számok csupán jelzői, mutatószámai a székely társadalmon belül évszázadokon át zajló antifeudális küz- delem végső eredményének. A részátlagok az egyes székek- ben, láttuk, eléggé nagy eltérést mutatnak, és az öt igaz- gatási egységen belül bőven találunk olyan tájegységet, völgyet, falucsoportot, amelyben igen megfogyatkozott a szabad ember, míg más falvakban, esetleg falucsoportok- ban mutatóban is alig akadni jobbágyi függőségben élő székelyre. A székely társadalom szerkezeti elemeinek szám- bavétele, a számok tanúsága mindenekelőtt erre a válto- zatosságra, sokszínűségre figyelmeztet, és másodsorban arra, hogy az újkori székely falu egységén belül két alapréteg — a jobbágy és zsellér, valamint a szabad székely és határőrkatona — élt majdnem azonos nagyságrendű társa- dalmi csoportként egymás mellett.

A társadalmi ellentétekről A társadalom belső feszítőerőiről, az egymással küzdő

vagy szövetkező rétegek térben és időben oly változatos kapcsolatairól természetesen nem tudósítanak a statisztikai felmérések. Az ellentétek megnyilvánulási formáiról ez alkalommal más források alapján is keveset szólhatunk, viszont jelezni szeretnők az osztályokat és rétegeket egy- másnak feszítő vagy szövetségbe sodró viszonylatok bonyolult szerkezetét és ráirányítani a figyelmet a küzdelemnek egyik eddig elhanyagolt színterére: a faluközösségre.


21

Induljunk ki abból, hogy a XVIII. században minden erdélyi falu őrizte — alig észlelhetően vagy épebben — a feudalizálódás kezdeti szakaszából eredeztethető paraszti önrendelkezés maradványait. Vagy hogy a valósághoz simu- lóbbá váljék megállapításunk, fogalmazzunk így: a kezdeti autonómia alakult, formálódott állandó és kemény küzde- lemben, és ettől a harctól függően csorbult vagy szilárdult a faluközösség paraszti önkormányzata. A székely falvak — miként a szabadparaszti román és szász községek is — teljesebben őrizhették meg vagy alkalmazhatták az új történeti-társadalmi feltételekhez az önigazgatás hagyo- mányait. Ennek okát — egyebek mellett — abban kell látnunk, hogy a földesúri joghatóság az ősi szabadságjo- gokat elfojtó szövevényként nehezen nőhet rá olyan fal- vakra, amelyekben fegyveres szabad nép is él; olyan, amely ha időlegesen fejet is hajt a földesúri erőfölény előtt, szívósan újrakezdi a harcot, mihelyt a változott helyzet az összecsapásra új lehetőséget kínál. A faluközösségben Marx és Engels a népi szabadság egyetlen megmaradt tűzhelyét köszöntötték, és úgy vélték, hogy az egészen a legújabb korig élt és fegyver volt az elnyomottak kezében.

A faluközösség, vagy ahogyan még nevezték, a „commu- nitás” valóban olyan intézménye volt a székelységnek is, amely az életnek keretet nyújtott, a gazdálkodásnak, az igazgatásnak szervezett formákat biztosított, a falu lakóit egybefogta és képviselte más társadalmi alakulatokkal, főleg pedig a felsőbb hatóságokkal szemben. A feudalizmus bomlási szakaszában — a XVIII. század végén és a XIX. század elején — a székelyföldi birtokos nemes urak, az armalisták, a primipilusok és pixidáriusok, másutt a határőrkatonák, valamint a jobbágyok és zsellérek ebben a keretben rendezhették el a mindennapok megoldásra váró kérdéseit; ugyanakkor pedig e látszólagos béke-szige- teken erőiket is összemérhették, nemcsak fórumként, hanem arénaként is használva ősi intézményüket.

A faluközösségben tehát a belső összetartó erők együtt jelentkeznek az egymásnak feszítő erőkkel. A communitas legfőbb szerve a falugyűlés. Nos, a falugyűléseken hozott határozatok látszólag az egység és az egyetértés bizonyíté- kai, hiszen a „deliberátumok”, a határozatok, az ítéletek már az eredményt, a megegyezést tükrözik, és legfeljebb


22

csak jelzik a mélyben folyó küzdelmet. Az tehát, aki a faluközösséggel foglalkozik, falujegyzőkönyveket, falutör- vényeket elemezve könnyen eshetik áldozatul látszatoknak. A nemzetközi irodalom bőven példázza ezt, és igen sok az olyan történeti rajz, amely csak a felszín idilli összefor- rottságát ábrázolja, azt, ami elfedi a „közösség” harcokkal teli arculatát. A székely falujegyzőkönyvekben és más írásos emlékekben gyakran olvashatjuk, hogy a „falu” a „possessor” urakkal egyetértésben hozott határozatot. Arra már eleve gyanakodhatunk, hogy a „falu”, a szabadok és jobbágyok közössége, szívesen oldana meg kérdéseket az uralkodó osztály — a birtokosok, a nemesek — kizá- rásával. Valóban, a széki statútumokban számtalanszor óva intik őket, de meg is fenyegetik, hogy a possessor urak „híre nélkül és akaratja ellen” ne hozzanak határo- zatokat. Az egyetértés tehát jelenthetett valóságos nézet- egységet, amikor a döntés a társadalmi rétegek mindeni- két jól szolgálta: de leplezhette azt, hogy a földesúri hatalom kényszerítette rá akaratát a közösségre, vagy azt, hogy a harcba belefáradt vagy csatát vesztett possessorá- tus igazodott kénytelen-kelletlen a szabad székelyek, a „falu” célrendjéhez.

Vegyük szemügyre azt is, hogy milyen külső erőkre támaszkodhattak a szemben álló felek? Marosszék és Ara- nyosszék, valamint Udvarhelyszék falvaiban (Bardóc fiú- szék kivételével) a felsőbb igazgatási és jogügyi fórumok, elsősorban a szék, természetesen a possessorok hadrendjét támogatták, erősítették. Ott, ahol a határőrség bevezetésé- vel a lakosság jelentős része katonai funkciót is töltött be, a külső és felettes erőtényezőkkel való kapcsolatrendszer még bonyolultabbá vált. (Miután a közölt faluközösségi határozatok éppen erről a területről, a határőrvidékről valók, a továbbiakban ezt az utóbbi, összetettebb problémákat fel- vető társadalmat vesszük szemügyre).

A sajátos helyzetet az is eléggé érzékelteti, hogy Három- szék, Csík-Gyergyó-Kászonszék és Bardóc fiúszék falvaiban kettős igazgatás dívott: a megyeihez hasonló széki vezetés, az ún. provincialista, és a határőrkatonai parancs- nokságé. Ez a forma a communitás fölé két urat állított, mégpedig olyanokat, akik egymásmellettiségben, mellé- rendeltségben kormányoztak, — de mégsem társultan, ha-


23

nem egymásnak feszülően. Az 1764-es határőri rendtartás kimondja, hogy a katonarendi székelyek „sem fő-, sem viceszék tisztjeinek privative semmit is adni nem tartoznak, sőt inkább azoknak minden szorongatásai és kíván- ságai ellen mindenkor megoltalmaztatnak és bizonyosokká tétetnek. Ellenben pedig az egész szélybéli katonák s mind fő-, mind altiszteik őrizkedjenek... az említett székek tisztjeit legkisebben is bántani, szemre való hányással, igazságtalansággal, avagy becstelenséggel őket illetni.”7

Jóllehet arra is intik a határőriző székelyeket: becsüljék meg a széki tiszteket, nem nehéz a sorok között felfedni a bátorítást, hogy összetűzés, baj esetén „megoltalmaztatnak”.

A falu jegyzőkönyvekben — így az árkosi, zaláni, étfalvi vagy a csíkjenőfalvi, szárhegyi, csíktaplocai protokollumban — vagy a kiadott rendeletekről gyakran külön vezetett, ún. parancsolatok könyvében több ízben is előfor- dulnak utalások arra, hogy az intézkedést a széki fő-, vagy vicetisztekkel „egyetértésben” hozták a határőrkatona parancsnokság helyi vezetői. Az együttműködésre való készség gyakori hangoztatása szintén olyan valóságot tár fel, amelyben ritka az egyetértés, gyakori az ellentét.

Az összeütközések kiküszöbölését szolgálta volna például az a határőrség szervezése után meghonosított gyakorlat, hogy mind a katonák, mind a többi társadalmi csoportok- hoz tartozók az ún. vegyes perek törvényszékén keressék igazukat. Ennek a fórumnak azonban katona volt az elnöke, és a döntés aligha lehet kétséges, ha tekintetbe vesszük, hogy három polgári ülnökkel szemben négy katona vett részt a határozathozatalban. Igaz, csak 1773-ig maradt fenn ez az intézmény. Ezután a személyi vonatkozású perek katonai, a vagyoniak széki joghatóság elé kerültek; de még évek múltán is sok volt a panasz, hogy a katonaság a vitás ügyeket „személyesek”-nek minősítette és mindenbe — különösen vagyoni ügyekbe — beleavatkozóan gátolta a széki bíróságokat az ítéletvégrehajtásban.

Háromszéken 1780 májusában két rendeletet jegyezhet- nek be a nótáriusok a falujegyzőkönyvbe. Az egyikben a „nemes Regement”-től érkezik parancsolat, miszerint ezután

7 Szádeczlcy Lajos, A székely határőrség szervezése 1762—64-ben. Bp.,

1908, 593.


24

minden hónap első napján Kézdivásárhelyen „civilis tör- vény”-t tartanak, ahol a határőröknek örökségi és minden más dolgaikban igazságot szolgáltatnak. A parancs szerint „a nemes urak és jobbágyok” szintén e fórumon indíthat- nak pert a katonák ellen. Az ezred pedig eligazítja, felvilá- gosítja a határőröket, ha nem tudják, vitás ügyeikkel hova forduljanak, de „árestomba” is küldi azt, aki a régi módon a Continua Tábla eleibe viszi perét. Ugyanakkor közli ugyanazokkal a falvakkal a széki tisztség is, hogy ez „a csupán katonatiszt urakból” álló fórum törvénytelen, és megfenyegeti a székelyeket: ki-ki magára vessen, ha nem a Táblára viszi ügyét.

1788-ban a szemerjai jobbágyok már a „nemes három- széki szüntelen folyó vármegye Törvényes Táblájánál” indítanak pert a katonák ellen, erdőbeli részesedés dolgában. Jellemző — ezért idézzük ezt az esetet —, hogy Demeter János gyalogkatona ilyen feleletet adott az ellenük indított keresetről hallván: „Másuttal(!) is volt ilyen színű dolog és lejött az Oberstlájtnánt eleibe és ott megállott.”8 Bíznak tehát a székkel szemben állani akaró és tudó tisztjeikben.

A határőrség vezetősége és a széki, a provincialista igaz- gatás viszonyára jellemző az a Csíkszenttamáson 1790 augusztusában keltezett parancs is, amelyben közük, hogy „senki katona személy, akár lovas, akár gyalog legyen, ha valami provincialistával contraversiója vagyon, az ők törvényszékekre elé ne álljon, míglen az őnagysága vagy az Divisions Commendáns úr parancsolatját nem lássák” — és talán még többet mondó ez az árulkodásra felbuzdító parancsolat: „az inspectorokra, ductorokra legfőképpen bízatik, hogy minden faluban jól vigyázzanak és ráügyel- jenek, hogy a nemes emberek és jobbágyok edgyütt mit beszélnek, és ha valahol valaki valamit észrevenné, a nemes Commandónak szorgalmatoson béjelentsék”9. Csíkszeredá- ból pedig az a rendelkezés érkezik a falvakba, hogy senki (katonarendi) a királybíró parancsára meg ne jelenjen, hanem ha valami írásos parancsolatját látják a királybíró- nak, azonnal küldjék a „városba” felettesük kezéhez. A

8 Cs. Bogáts Dénes, Szemerja község és ref. egyházának története. Sep-

siszentgyörgy, 1943, 74. 9 Itt jelezzük, hogy a falujegyzőkönyvekből, falutörvényekből sbt.

vett szó szerinti idézetek forrását külön nem tüntetjük fel a lap alján.


25

határőrkatonák vezetői tehát maguknak követelték a falu feletti rendelkezést, és a katona falusbírák útján a lehető- ségekhez mérten gyakorolták is.

A katonatisztek „önkénye és hatalmaskodása” ellen a székgyűlésen, a főkormányszék előtt, de még az ország- gyűlésen is keserű panaszok hangzottak el. Amikor II. József császár a hagyományos közigazgatási kereteket fel- borogatta, az „idegen tisztek” a vegyes (katona-polgári) összetételű falvakat homogén, csak határőrök lakta terü- letekké kívánták változtatni. Ezt erőszakos birtokcserével, ,,separatio”-val óhajtották elérni, aminek eredménye a birtokosok szerint: „a fegyvert nem viselő primori rend- nek a maga ősi honából való kinyomása lenne”10.

A székelyföldi polgári és katonai hatóságok vetélkedésén eléggé hosszú időn át az sem változtatott sokat, hogy első- ként egyes „honi” főnemesek, majd köznemesek fiai is katonai pályára léptek, és a „szélybéli” katonaságnál szolgálták a császárt.

A faluközösség feletti hatalmi szervek, intézmények, amelyek jelentős szerepet játszottak a társadalmi csoportok erőviszonyainak alakulásában, nem voltak tehát egy- ségesek. A szék a possessorátus, a General Comandó helyi szervei pedig a határőrkatonák érdekeit védelmezte. A birodalmi kormányzat szándékait híven képviselő hadi vezetés ily módon is megzabolázni, háttérbe szorítani, valójában tehát ellabancosítani kívánta a rendi vezető réteget. Ebben a törekvésben, az ezt szolgáló folyamatban jelölnek ki tennivalókat a szabad székely katonáknak. Azoknak, akik sohasem feledhető sérelemként őrzik annak tudatát, hogy „primorok”, királybírók is „árulóként” segí- tették a Habsburgokat abban, hogy a fegyvert a vállukra tegyék, akik soha belenyugodni nem tudnak abba, hogy katonaként kell szolgálniuk, parasztként adózniuk, holott a velük egyívású, egyként csupáncsak székely „nemesek” mindebből kihúzzák magukat.

Ujfalvy Sándor a köztudatban élő vélekedést örökíti meg emlékiratában, amikor azt jegyzi fel, hogy a székelység „egyosztályos egységes népből” három részre: nemesség (primorok), katonák (lovasok és gyalogosok, vagy primi-

10 Szádeczky, A székely nemzet története és alkotmánya. 352.


26

pilusok és pixidariusok), valamint jobbágyok osztályára tagozódott. Majd így folytatja: „E három osztály apáról fiúra szállítá az egymás elleni gyűlöletet. Nem csoda! mert ily vérárulás testvér testvér ellen még soha el nem követtetett. A primorok már most valódi zsarnok gőggel tekintenek a rabigába görbesztett katonaságra, melyet azonfelül még vagyonából is kifosztani törekedett. E végre szövetkeztek jobbágyaikkal... A primorok micsoda fog- lalásokat tettek mezőkben s főleg közhavasokban, mellőzöm. De hangosan szólanak a tények... Csuda-e hát, hogy ezen osztály a primorokra, ősei szabadsága s drága vérével szerzett vagyona megrablójára és folytonos üldözőjére gyűlölettel, sőt véres bosszúval tekintett?”11

A felső réteg, a „possessori”, a „nemesi” és a közép- réteg, a határőrkatona viszonyában fedhetjük fel tehát az első nagy ellentétgócot. Ezzel együtt említhető a job- bágy—földesúr alapvető ellentéte; az alávetett, a szolgáló embereknek az uraikkal vívott harca, amely a székely székekben is döntő súlyú. Az alsó és felső réteg viszonyára az jellemző, hogy a főkormányszékhez és más fórumokhoz bőven érkeznek a jobbágyi kérvények, panaszlevelek, folynak a pereskedések úrbéresek és nemesek között, sor kerül robotmegtagadásra és egyéni bosszúra, megtörténik, hogy lángot vetnek földesúri csűrök, asztagok, vagy életével fizet „keménységéért” a sepsiszéki Zalán községbeli job- bágytartó úr.

Szélesebb körű lázadáshullám 1785-ben volt várható. Ekkor II. József úrbéri rendelete nyomán boly dúlt fel a székely székek lakossága. Az 1790—91-es országgyűlésen már meg kellett tárgyalniok az udvarhelyszéki jobbágyok ügyét, akik szabadságot és örökséget, földet követeltek. 1802-ben, majd 1819—20-ban (a Cziráky-összeírás idején) szintén általános jobbágyi megmozdulásoktól retteghetett a birtokosság.

Ebben az úri rend ellen időnként hevesen fellobbanó gyűlöletben egymásra találhatott, egycélúvá válhatott a jobbágy és a katona. A felső réteg ellen egyaránt küzdő közép- és alsó réteg szövetségéről, közös arcvonaláról is

11 Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor emlékiratai (Gyalul Farkas kiad.), Kvár,

1941, 315.


27

szólanunk kell tehát. A műveltebb, tájékozottabb, fegyvert viselő és a katonai parancsnokság támogatására is joggal számítható szabadokra mint szövetségesekre a jobbágy- rendieknek is érdemes volt támaszkodniuk. Nemegyszer, így 1785-ben is a határőrök között támadtak jobbágylá- zítók s olyanok, akik az úrbérest szökésében segítették vagy a földesúri szolgálattól kívánták eltántorítani. A nemesi adómentesség eltörlésének pedig mindenkoron lel- kes támogatói voltak a határőrök. 1791-ben az országgyű- lésen határozzák el: ,,...a királyi Commissarius úr... meg- kérettetnék oly rendelkezéseknek tétele végett, hogy a szélybéli katonaság magát a provincialisták dolgaiba tel- jességgel ne elegyítse, annál is inkább valamely legkisebb lázasztásában is a parasztságnak földesurak ellen magát belé avatni ne merészelje...”12

Az alsó és a középső réteg együttes antifeudális harcát azonban több tényező is befolyásolja. Gondoljunk csak arra, hogy a társadalmi csoportok jogi helyzete nem azonos a gazdaságival. Ismeretes, hogy bőven találhatunk olyan határőrkatona családot, amelynek tagjai szolgának, szolgálónak állanak, és nemcsak birtokos urak „udvarába” szegődnek el, hanem módos jobbágy-, zsellérfamíliákhoz is. Igaz, vannak jobbágytartó, telkükre zsellért ültető határőrök. Megtörténik azonban az is, hogy a hadparancs- nokságnak kell megtiltania azt, hogy a császár rátarti, de kevésföldű és az éhezéstől menekedni akaró székely katonái ne kérjenek zsellérmódra, szolgáltatások ellenében földet a possessor uraktól.

A „székely” elnevezés azonban, mint láttuk, mégis csak a katonát illeti meg, a jobbágy és zsellér neve pedig „paraszt”. A templomban is külön padokban ülnek, más színeket viselnek az öltözékükön, és más jelek is utalnak arra, hogy mindinkább növekszenek a válaszfalak a tár- sadalmilag egyre inkább elkülönülő két kategória között. Az alsó és a középső réteg között feszültséget teremtett az is, hogy az utóbbiak megkísérelték — és nem is ered- mény nélkül —, hogy a faluközösség feletti uralmat meg-

12 Az erdélyi három nemzetekből álló rendeknek 790-dik esztendőben...

tartott közönséges gyűléseikben lett végezéseknek és foglalatosságoknak jegyző könyve, Kvár, 1832, 125.


28

szerezzék. Igaz az, hogy a határőrkatona szabad emberi státusa jussán, régi hagyományok alapján több füvet, fát kapott a közösből, mint a jobbágy; valamint az is, hogy a közerdők, közlegelők egésze feletti rendelkezést is kezdették kisajátítani, „keblileg” intézni az ügyeket a földesurak és jobbágyaik kizárásával. Szárhegyen például 1817-ben így árverezik el a „havasok” hasznát, a provin- cialisták híre nélkül. A királybírónak és az ezredparancs- noknak kell „egyetértenie” ahhoz, hogy az igazságon esett csorbát kiköszörülhessék. Tagadhatatlan azonban az is, hogy a földesurak szintén igyekeztek „foglalásokat tenni” és a falu közös vagyona terhére jobbágyokat telepíteni a községekbe, szaporítva az osztozkodó társakat, ami ellen joggal zúdultak fel a katonarendiek.

Ilyen körülmények között fedezi fel a felső réteg a határ- őrök elleni lehetséges szövetségesként a birtokain élő jobbágy-zsellér népet, és kísérli meg őket — lehetőségek megnyíltával — harcra mozgósítani. A possessori érdeket szolgálják tehát azok a viták, pereskedések, verekedések, amelyekben a földesurak nemcsak segítséget nyújtanak úrbéreseiknek, hanem, mint ahogyan Oltszemen történt, a falu jobbágyait és az udvari cselédséget felfegyverzetten uszítják rá a szomszédos falvak határőr lakóira. Ha tehát a faluközösség keretein belül a felső réteg ellen külön-külön és együtt is harcol a középső és az alsó réteg, arra szintén sor kerülhet, hogy az alsót, a jobbágyot, a maga szövetségi rendjébe vonja a felső, a possessorok társadalmi csoportja.

Az osztályok, rétegek arcvonalainak kuszáltságát telje- sebbé teszi az a körülmény, hogy a nagyobb és kisebb birtokosok között szintén sor kerül összecsapásokra, főként közföldek, földesúri haszonvételek kihasználása miatt. Az sem érdektelen, hogy 1791-ben az országgyűlésen az udvar- helyszéki „armalista és egyházhelyi nemesség” összegyüle- kezéseiről, veszedelmes tanácskozásairól esik szó.

Van egy másik küzdőtéren kialakult hadrend is, amelyben a középső réteg a felsővel nem ellenfélként áll szemben, hanem szövetségesként formál közös arcvonalat a köz- ponti hatalom, a Habsburgok ellen. Bécs uralma megszi- lárdítása érdekében mindkettőnek számít az erejére. Abszo- lutizmusa, társadalom- és gazdaságpolitikája viszont álta- lában olyan természetű, hogy mind a nemesség, mind a


29

katonaság soraiban bőven halmozódik fel sérelem, sőt a Habsburg-hatalom ellen irányuló gyűlölet is. A szűkebb Székelyföldön, a határőrvidéken maradva: a fegyverforgató szabad székelyek életét igen megnehezítette a rájuk kény- szerített katonai szolgálat. Ez a társadalmi csoport az új életforma szorításában mindinkább lázadozóvá vált. Több kortárs, sok-sok panaszlevél jellemzi úgy a sorsukat, mint jobbágyénál jóval terhesebbet. A szolgálat elviselését még az is megnehezítette, hogy emlékeztek: mindezt erőszakkal, megfélemlítéssel kényszerítették rájuk; és gyötrődtek az igazságtalanság miatt: miért kell csak nekik áldozniuk vérrel is, pénzzel is, miközben ősi szabadságjogaik hosszú sorától fosztják meg őket. A birodalom szorítását, idegen- ségét érezték, tudatában voltak helyzetüknek, amelyet Kriza János költeményében így mond el:

Némán nézi a vén székely, Onokája mint halad el. Veszni a német császárért, S nem a székely szabadságért.13

A katonáskodó székely szabadokra ránehezedő idegen

uralom — miután a possessorátussal való viszonylatában helyzete szilárdabbá vált — elsősorbeli ellentétforrássá lé- pett elő. Ezt az állapotot ismerte meg 1848 előtt Ujfalvy Sándor, és jegyezhette fel a következő szavakat: „Több katona embertől hallám: hogy a primorok vérárulóink s még most is vesztünkre törnek, de velük csak el tudnánk bánni, hanem a német a saskeselyű, mely éppen szívünket marcangolja. Akármi más rosszat mérne Isten mireánk, csak a némettől szabadítana meg.”14

Miután a felső, a possessori réteg szintén menekedni vágyik a rátelepedett, többségében idegen és gyakran hatalmaskodó tisztikartól, valamint a felfegyverzett szabadok intézményétől, tehát attól az előbbiekben már vázolt szövetségi lehetőségtől, amelyben jobbágy, határ- őrkatona és „német” tiszt foghat össze ellene — követeli a „törvénytelenül” bevezetett határőrség megszüntetését.

13 Antal Árpád, Kriza János költészete. Kriza János (Antal Árpád, Faragó

József, Szabó T. Attila három tanulmánya), Kvár, 1971, 40. 14 Ujfalvy Sándor, i.m. 318.


30

Ez a Béccsel szemben lázadó kívánság a katonáékéval megegyező, és alkalmas arra, hogy a faluközösség keretein belül — főleg gazdasági érdekellentétek miatt — egymás- nak feszülő felső és középső réteget szövetségesekké tegye, és a mindkettejük felett uralkodó Habsburg-hatalom ellen fordítsa.

Az ebben az egycélúságban találkozók és egy táborba sodródottak számára a harc színteréül a székgyűlés kínál- kozott. Ezen az igazgatási, de politikai ügyeket is vitató fórumon ugyanis a katonarendiek szintén részt vehettek, és véleményüket elmondhatták. Jogukat a székgyűlésen való részvételhez megőrizték, jóllehet az ezredek tisztekkel akarták képviseltetni magukat, hogy ezáltal elzárják alá- rendeltjeiket a szabadon szólás fórumától, és jelenlétükkel megfélemlítsék a szék közgyűlésén résztvevőket. Ezen a helyzeten elgondolkodva, a határőrélet „kétlakiságának e tusáját” szemlélve írja Teleki Domokos: ,,A határőrség leginkább leigázott állapotjában is megtörténhetett, meg is történt azon sajátságos tünemény, hogy az a határőr, ki ma szigorú katonai szolgálatát teljesítette, holnap mint kiváltságos állampolgár szónokolt a törvényhatósági gyű- lésen; megtörtént, hogy míg a határőrség egy része szigorú katonai fegyelem alatt ontotta vérét a külellenség ellen, addig a másik bent a hazában a törvényhatósági közgyű- lésen élesen kelt ki a határőrrendszer kihágásai, sőt maga az egész rendszer ellen; s ha ezt határőrök kevésbé tették, megtették helyettök az ő jelenlétökben és helyeslésökkel rokonaik, barátaik és nem katona polgártársaik.”15

Az a még rangosabb közéleti fórum, ahol a határőri intézmény vezetőinek a túlkapásai vagy az egész intézmény ellen harc folyhatott, az országgyűlés volt. Az ún. „alkot- mányos” időszakot ígérő kolozsvári 1790—91-es diétán a székely követek legfőbb sérelmei sorában ott található a szabadokra nehezedő adófizetés (1802-ben reformálják meg) és a katonai szolgálat. Az 1792. esztendőben szintén azt követelik, hogy a székely primipilus és pixidárius az adó alól mentes legyen és a katonáskodás „törvényes lábra állíttassék” vissza. Születik is egy törvénycikk, amit azonban nem szentesítenek. Ez a fő kérdések egyike 1794—

15 A székely határőrség története, Bp., 1877, 204.


31

95-ben is, amikor a határőrség felszámolására reformter- vezet is készül. Válaszként a székely ezredek „idegen” tisztjei támadnak rá a katonákra és a széki tisztségre. Az előbbieket vasra veréssel, bebörtönzéssel kényszerítik arra, hogy aláírják azt a nyilatkozatot, amely elégedettségüket volt hivatott bizonygatni. Csík-Gyergyó-Kászonszék emiatt gyűlést hív egybe, és tiltakozó feliratot fogalmaz, amelynek aláírói között katonarendi székelyek is vannak. Őket tisztjeik bebörtönzik, a széknek pedig el kell viselnie a kemény hangú dorgálást, amiért „katonai jurisdictiót illető dolgokba” avatkozott.

A székely határőrség rendszere elleni küzdelem a reform- kori országgyűléseken ismét fellángol. Születik is felirat, amely — az úrbérrendezés kérdéséhez hasonlóan — hosz- szas procedúra tárgyaként 1848-ig foglalkoztatja az akkor már konzervatív és szabadelvű táborba külön tömörülő és egymással harcban álló rendeket, valamint a bécsi udvart.

Az, ami az idő múltával új vonás a szembenállások és szövetségek egymást is metsző erővonal-szövevényében, az a határőrkatonaság soraiban is jelentkező fokozódó öntu- datosodás, a kor eszmeáramlataival való ismerkedés, a politikai érettség fokának emelkedése. Jellemző, hogy a 40-es évek elején nemcsak városokban, hanem falvakban is születnek olvasókörök. A kézdivásárhelyi és csíkszeredai katonai iskolák önképző társulatában pedig székely fiatalok álmodnak népüknek szabad jövendőt. Ahogyan Kővári László írja: „...a csíki székely katonaság kadétai és őrmesterei ez időben társulatot alapítottak, melynek célja volt magokat odaképezni, hogy mint polgár katonák a politikában részt vegyenek, szabadelvű követ küldésére munkáljanak...”16 Végül a konzervatív osztrák tiszti körök felbolydulása nyomán tartóztatnak le sokakat közülük, és szembe kell nézniük a hadbírósággal, holott céljuk csupán: „az önművelés volt, a hazaszeretet; a nemzeti érzést s a magasabb kötelességérzetet akarták szíveikben ápolni s a rájuk bízott katonák lelkébe oltani”17. Ezeknek

16 Erdély történelme, VI., 1866, 218. 17 Erőss József, A székelyek története. Kézdivásárhely, 1913, 143.


32

a fiataloknak egyike volt Gál Sándor, az 1848-as forradalom legendás hírűvé vált tábornoka is.

A döntő jelentőségű fordulat mind a székgyűléseken, mind az országgyűléseken is ilyen vonatkozásokban, a politikai öntudatra ébredés síkján figyelhető meg. Ez pedig nemcsak a határőrség ellen, a bécsi udvar gazdaság- és társadalompolitikája ellen lázítja a radikális ellenzéki fiatalokat, a szabadelvűek képviselőit, hanem a feudális szerkezet, a fennálló társadalmi rend ellen is. Felvetődik tehát az úrbérrendezés vagy a jobbágyi rendszer megszün- tetésének kérdése, a múltbeli székely sajátságos birtokviszonyok ürügyén a haladás útjában álló possessorokkal szemben már kirajzolódik az ellenállók tábora. Felsorakozik azoknak a szabadelvűeknek a hadrendje, akik most már jövendőbe tekinteni tudóan nemcsak a felső réteg valósá- gos érdekeit látják és nem csupán a középső réteg katonai szolgálatát kívánják megszüntetni, hanem az alsók, a székelyföldi jobbágyok és zsellérek felszabadítását is köve- telik.

A székely társadalom egymásnak feszülő belső erőit ábrázolni, a bonyolult szövevény szálait felfejteni nem könnyű feladat. Főként nem az napjainkban, amikor a tényeket feltáró, a népi társadalom mélyére hatoló kuta- tásnak még csak az elején vagyunk. Mégis ebben a szükség parancsolta kísérleti jellegű vázlatban (munkahipotézisnek már nem is mernők nevezni) nem csupán a kuszáit erő- vonalakkal tarkázott társadalmi kép bomlik ki, hanem megmutatkozik az a szociális feszültség is, amely éppen a haladás érdekében nagyszerű lehetőségként kínálja a forradalmi változásokra vágyakozó k szövetségét. Azt, ami 1848—49-ben valósult meg és új korszakot nyitott a falu- közösség történetében is, a számára széthullást hozó, de a fejlődést szolgáló új polgári társadalmi szerkezetben.

Szokás és rendelet. Kötöttség és alávetettség A faluközösség a szokások világa. Az önrendelkezést,

a szabadságot a hagyományokhoz való hűséggel is lehetett védelmezni, és ezért szentesített régisége sok társadalmi szabályt, válott őriznivalóvá az, ami ősi.


33

A feudális állam — és másodsorban erre kell a figyelmet felhívnunk — területi igazgatási egységek laza halmaza volt, és így teret nyitott a szokásjog szélesebb körű érvé- nyesülésének, a statútum-alkotásnak. A statútumok, a helyhatósági jogszabályok, határozatok azokon a terüle- teken voltak irányelvek, amelyeket az állami, a központi rendelkezések érintetlenül, szabályozatlanul hagytak. Ahová pedig sem az állam, sem a szék „törvénye” be nem hatolt, ottan azok teremtettek szabályokat, akiknek a munkája és mindennapos emberi kapcsolatrendszere sínylette meg a rendezetlenséget, a törvénynélküliséget. Valójában tehát a faluközösségek tagjai. Természetesen elsősorban ott, ahol a viszonylagos önrendelkezés jogát úgy-ahogy megőrizhet- ték.

A feudális világban talán azért is ragaszkodott annyira a falu lakója a szokásokhoz, mert a maga szabta rendhez, az ősök alkotta és a fiak javította szabályokhoz való iga- zodás jóérzésével élő ember — mostohább történeti-tár- sadalmi feltételek közepette is — birtokosa lehetett valami többletnek, ami az életet elviselhetőbbé tette.

A székely faluközösség szokásrendjéről hírt adó forrá- sok közül a legjelentősebb a falutörvény és a falujegyző- könyv. Az előbbi az írásba foglalt szokás, a leírt szóba rögzített gyakorlat, a hosszú időn át csiszolódott és nem- zedékről nemzedékre átörökítődött normarendszer kodifi- kálása; időnként bővülve, frissülve az életrendező elvek gyűjteményébe beiktatott új szabályokkal. Az utóbbi pedig az élet, a gyakorlat rögzítése. A „protokollum” tehát arról beszél: miként érvényesültek a valóságban ezek a falu- törvényekben egybefogott normák, de bő áradással sodorja azt is, ami az említett rendtartásokba már be sem fért. Ugyanakkor felvillantja mindazt, amit már nem ősi, önren- delkezési hagyományok tanítása szerint rendez el a falu, hanem országos vagy széki törvényeknek és rendeleteknek engedelmeskedve.

Az a világ tehát, amelyet a XVIII. század végén, a XIX. század első felében tükröznek a falujegyzőkönyvek, a korábbi századok népi életrendjének felbecsülhetetlen értékű emléke. Emellett azonban igen sok az új elem, és éppen ebben az időszakban rendkívül megszaporodnak a központi kormányszervek rendelkezései. Világosan kell lát-


34

nunk: ekkor már heves harcban áll a szokás a rendelettel. A Habsburg-hatalom említett korszerűsítő és központosító törekvése, az alattvalókból egységes birodalmat gyúrni akaró lázas cselekvőkészsége a rendeletek útján ugyanis az életnek olyan szűz területeire is behatolt, amelyeken eddig csak falutörvények, ősi szokások virágoztak szabadon. A behatolás valójában áradattal felért. A császári udvar, a gubernium, a szék, a határőrkatonaság különböző felső és alsó parancsnokságai részéről kibocsátott rendel- kezések sokasága öntötte el a falut. Valójában az történt, hogy a felvilágosult abszolutizmus nevelő szándéka, egy- ségesítő buzgalma csapott össze az önrendelkezéssel, az autonómiákban kiépült szokásjogi renddel, és így a falu- közösségek önszabályozó hagyományos rendjével is. (Ter- mészetesen azzal, ami a feudalizálódás folyamán még megmaradt, hiszen az előző századokban e földesurak harcol- tak — sok vonatkozásban sikerrel — a paraszti közös- ség, intézmények feletti uralom megszerzéséért, sorvasztva a falusi önkormányzatot.)

A tájékozódás, a vizsgálódás kezdetén nem volna hitele annak, ha kijelentenők, hogy ebben a küzdelemben a szo- kás vagy a rendelet, a hagyományos helyi vagy a korszerű központosító hatalom diadalmaskodott. Feltételezés meg- fogalmazásához azonban jogunk és kedvünk is van. Már most, a kutatás küszöbén úgy érezzük ugyanis, hogy az ütközés ekkor még nem vezethetett egyik vagy másik fél végleges győzelméhez. Ahhoz, hogy a rációba vetett hittel igazgatók és rendelkezők felülkerekedjenek, arra lett volna szükség, hogy valaminő erő újítsa meg, gyöke- resen változtassa meg a társadalmi-gazdasági szerkezetet. Nos, láttuk az előzőkben azt, hogy a Habsburg-hatalom nem vállalkozott az alapok szétzúzására, hanem — az adott rendszeren belüli lehetőségeket keresve — csak át- rendező szerepre. Ez az irányzat mutatkozott meg új intézményt, például határőrvidéket teremtő gyakorlatában, de abban is, ahogyan az ősi módra szervezett faluközösséget átvette és felhasználta; hiszen az — kellő módon rend- szabályozva — az adószedés, a katonáskodás, a közmunkák és más szolgáltatások megszervezésére megfelelőnek bizonyult. Azonban éppen azáltal, hogy a célrendjét szolgáló szerepkörbe szorította: lényegében támadta meg, hiszen


35

önrendelkezési jogkörét csorbította. Ebben az autonómiát sorvasztó folyamatban a bécsi udvart már megelőzte a szék, és az 1848-as forradalom előtti évszázadban tovább folytatták ezen a téren is a vetélkedést.

A jövendőbeli kutatásoknak éppen ezt, a társadalmi szerkezet norma-világában sűrűsödő feszültséget, a tör- vény és rendelet, valamint a szokásjog szimbiózisában ellentmondóan működő, egymással harcban álló irányza- tokat kell felfednie. Addig is említsük meg azt, ami már most megállapítható: a szokásjogi rend szívós védekezését az addig példátlan mértékű állami beavatkozási készséggel és az élet magánszektoraiba is betörő igényével szemben, valamint a szabadság és önrendelkezés térvesztését, az alávetettség, a függőség megnövekedését a székely társa- dalom egészének viszonylatában.

Az utóbbi kérdéskörre térve át, előre kell bocsátanunk, hogy továbbra is a határőrvidék lakosságát tárgyaljuk első helyen, és a katonasorsból megismert példákkal kísé- reljük meg az életformaváltozás érzékeltetését. A jobbágyi, zselléri függő helyzet ugyanis általában ismertebb, és még ennél is lényegesebb az, hogy a hagyományost, ami „fegyver az elnyomottak kezében”, azt a legnagyobb sikerrel a szabad székelyek, a határőrkatonák védelmezhették. Érthető tehát, hogy szükségesnek érezzük jelezni az 1764-es sorsfordulat következményeit.

1779-ben vagyunk, a bajor örökösödési háború idősza- kában, helyesebben néhány héttel a tescheni béke megkötése előtt és mintegy tizenöt évvel a madéfalvi vérengzés után. Az 1779-es év márciusának első napjaiban útnak indították a háromszéki határőrezredeket. Egyelőre Marosvásárhelyt jelölték ki úticélként, ott azonban az a hír terjedt el a katonák között, hogy a lengyelek féken tartására, „kül- honba” akarják vinni őket. (Ne feledjük: vérbe ivódott ősi privilégiumuk szerint: a szülőföld határain túl csak hozzájárulásával vihető ki a székely katona.) A hópénz, a zsold visszatartása, a rossz bánásmód, a lerongyolódott- ság amúgy is elkeseredést váltott ki soraikban. Megta- gadták tehát az engedelmességet, és Marosvásárhelyről visszafordultak. Az ítélet véres megtorlást írt elő, amit 1779. november 16-án Kézdivásárhelyen hajtottak végre: „Kettő felakasztassék”, kettőnek „fejek vétessék”, s amel-


36

lett „a jobb kezek ... elvágattassanak, és azután a fejek az elvágott kezekkel együtt kerékre tétessenek”. Ismét ketten: „meglövöldöztessenek”. Emellett pedig tizenhét- nek sorsa tízszer a vesszőfutás végigszenvedése. Az elítél- tek vagyonát is elkobozták. A kisebb „pártütők” közül tizenötnek hatszor kellett háromszáz katona pálcázását elviselnie, végül 212-nek a büntetése: „50 pálca kemény ütésekkel verettessenek meg”.

A hatalomnak ez a példát statuáló vérengző tobzódása még megkövetelne néhány szót, a mi számunkra azonban ez alkalommal csak az a fontos, hogy felvillantsuk: miként is szorították feltétlen engedelmességre a szabadokból határ- őrökké vált székelyeket. A verés, a botozás, a pálcázás annyira jellemzi állapotukat, hogy még a következő sorok idézését sem tartjuk feleslegesnek. Erőss József kis köny- vében olvashatjuk: „...az idegen tisztek pedig, mint azt egy volt katona feljegyzi, a legvadabb kegyetlenséget követték el a legénységen. Csekély kihágásért — folytatja tovább az egykorú — bankherauszt kiáltottak, s annyira pálcázták a szegény legényt, míg a hívséges káplárok erő- megfeszített ütéseik közt eltört pálcáikat mással kellett felcserélniök. Minden káplár kardja mellett pálcát hordott, s akié vékonyabb volt, azt egyszem vasra tették. Talál- koztak olyanok is, kik kijelentették, hogy nem tudják magukat olyan bűnbe, miért botozást érdemelnének, ennél- fogva önkényt nem is feküsznek padra. Ekkor a hadnagy vagy a kapitány kancelláriára hívta az őrmestert és a káplárokat, itt írásba foglaltatta, hogy az illető katona reszonerozott... erre a szerencsétlen szájaskodót vasra verve bekísérték a vártömlöcbe, ott tartották éven át, sőt még tovább is, míg a kényelmes auditor [hadbíró]-nak kedve nem jött, hogy ügyét megvizsgálja. A foglyot ő vádolta és ítélte is, vagy 80 pálcaütés, vagy hosszú vessző- futásra. Mint jellemző esetet közöljük, említett forrásunk alapján, Petzmann Franci kapitány hősködését. Nevezett a csíkszentmiklósi 6-ik kompániának volt a kapitánya; hajadonok és fiatal nőkön elkövetett erőszakoskodásaiért, s mert minden kis hibáért vérig pálcáztatta a legénységet, az őrmester és 12 káplár hadi szemle alkalmával Schutter tábornoknak feljelentették. Ezen feljelentésre mind a 13 panaszost azzal büntették, hogy 300 ember között 8-szor


37

fel s le kellett futniok, miközben mind a 300 vesszőzte őket. A fiatal káplárok közül többen belehaltak a kegyetlen vesszőzésbe.”18

Harminc botot kapott 1833. június 14-én Szakács Antal szárhegyi gyalogos katona, mert a gyimesi harmincad várdán, a vámőrségen teljesítendő szolgálata idején megegyezett társaival, és a sürgető mezei munkát végezni hazament. Társait, akik segítették, kötelességmulasztását leplezték, 20—20 „pálca ütésre” ítélték. A határőrszolgálat és a polgári élet annyira összefonódott Háromszék, Csík- Gyergyó-Kászonszék, valamint Bardóc fiúszék területén, és a katonatiszt oly hatalmas úr volt mindkét életterületen, hogy azon sem lepődhetünk meg, hogy ha a tábori fegyel- mezésnek ez a szokásos módja a mindennapi életbe is bevonult, és nemegyszer az egyszerű bírság helyére is betolakodott. 1825-ben — s itt és most még csak ezt az egy példát említjük — nyolc gyergyóalfalusi katonarendi gazdálkodónak kellett, kinek hatszor, kinek nyolcszor, 300 ember között vesszőt futnia, holott vétségük csupán „prevarikáció”, mezei kártétel volt.

Minden magyarázó szót feleslegessé tesz, és éppen ezért idézzük a Bécsben 1764 márciusában kiadott határőri rendtartás néhány sorát: „Mind fő, mind altiszteknek magokra kell kiváltképpen való módon vigyázni, nehogy valaha egy szélybéli katonát pálcaütéssel büntessenek...”19

A botozással azért is foglalkoztunk, hogy jellemezzük az alávetettség mértékét, a kemény vagy éppen kegyetlen bánásmódot. Ha ehhez társítjuk a tilalmakat, mindazt, amit csak hírtétellel, kérést benyújtva, engedelmet nyerve lehet cselekedni, és azt, amit megtenni nem szabad, sok szálból erősre sodrott kötelet kapunk kézbe, azt, amivel a székely határőrkatonákat gúzsba kötötték.

A függőséget mindenekelőtt a birtokviszonyok terén állapíthatjuk meg. A falujegyzőkönyvekben hagyatéki ügyek tárgyalásakor, osztozkodáskor ott szerepel az utalás arra, hogy kapitány úr, hadnagy úr hírivel, a „Nemes Regiment” tudtával történt. Máskor a tilalom szerepel a protokollumban. 1795. július 20-án Kisbaconban keltezett az a paran-

18 Erőss, i.m. 131—132. 19 Szádeczky, A székely határőrség szervezése. 593.


38

csolat, amelyben Pető Jakab magyarhermányi katonáról elmondják, hogy fia özvegyét és unokáját akarja jogos örökségétől megfosztani. Ezért ,,az nemes Compágnia- Comando parancsol, hogy ha valaki akármi névvel neve- zendőt Pető Jakabtól a Compágnia híre nélkül vásárol, zálogosít, pénzt kölcsön ád vagy akármiféle házi eszközöt, felkelhetőt és marhát vészen hír nélkül, az ilyen a maga pénzit elveszti és [az eladott jószág, ingó vagy ingatlan] visszavétetődik...”

Az étfalvi protokollumba 1825. január 27-én jegyezték be azt a nagyon részletes rendelkezést, amely a „szély- béli katonai Conscriptio alatt lévő fekvő jókról” intézkedik, és hivatkozik az 1765. szeptember 30-i, 1818. október 9-i, valamint az 1823. október 19-i rendeletekre. A „parancsolat” lényege az, hogy a katonai elöljárók híre nélkül határőrkatonának földjét elidegeníteni, elzálogosítani, adós- sággal megterhelni nem szabad. Az ő birtokuk sem örökség, sem házasság útján polgári (nemesi vagy jobbágyi) kézre nem juthat és a katonák közötti adásvétel is engedélyhez kötött, mert „individuális” elszegényedéshez vezethet. Tehát nem szabad elszegényedniük, mert — a rendelet őszintén el is mondja — „hogyha a katonai fekvő jók az azon fekvő katonai terhek alól lassanként kicsúsznak, a Székely Grájnitz-katonaság idővel való egész dissolváltatásától lehet tartani”. Végül elmondja a parancsolat azt is, hogy ez nem jelenti azt, hogy a „Granitzernek minden disponendi facultása elvétetett volna a maga fekvő javaira nézve” — ez csak „a rendelkezési jognak” határok közé szorítása.

Birtok, önálló gazdaság nélkül nem tud ingyen katonás- kodni a székely, ezért szükséges a fenti rendelkezés és ezért lényeges a házasságok ellenőrzése, irányítása is, nehogy jobbágykézre jusson a szabadrendiek földje. Az első székely gyalogrendbéli fiak házasságai ezért köttetnek nemcsak „az égben”, hanem Csíkszeredában is. 1790. évi rendelet inti ismételten a fiatalokat, hogy egybekelési szándékukat jelentsék a falu elöljárói előtt; az esküdtek pedig tanúsítsák, hogy a szülők is egyetértenek velük; majd a lánynak és a legénynek jelentkeznie kell Csíkszere- dában a katonai parancsnokságon: „onnan kapnak szabad- ságot házasulni”. A háromszékieknek kiadott parancs szerint „a házasuló céduláért” szintén „esedezniük” kell;


39

és kérésükön egyebek mellett a következő adatoknak is szerepelniük kell: a név, az év, a falu, a religió, a karakter, a compagnia, s a jövendőbéli katona menyecskénél az, hogy ki lánya, apja katona-e vagy provincialista, a vallása, és végül, hogy hajadon-e vagy özvegyasszony.

A népesség növelése — a Székelyföldön a határőrkato- nák számának gyarapítása — a kameralisztikus tanok szerint a birodalom elsőrendű érdeke. Ezért tiltják meg a határőrszülőknek, hogy megesett lányuknak szemrehányást tegyenek. Az ozsdolai jegyzőkönyvben olvasható a parancsolat, amely szerint: az apák vigyázzanak, hogy hajadon lányuk szerencsétlenül ne járjon, de ha megviselősödik s az apa, anya, testvér vagy másvalaki „azért verné, szidná vagy gyalázná”, ha férfi — megvesszőztetik, ha asszony — megkorbácsoltatik.

Azáltal is megfogyatkozhatik a katonaállomány, hogy tanul és értelmiségi sorba jut az arra képes és érdemes székely fiatal. Nos, ezért volt egyik központi kérdése az erdélyi oktatásügynek az a katonai rendelkezés, amely feltételekhez — többek között a székely örökségéről való lemondáshoz is — kötötte, és az a gyakorlat, amely minden úton-módon — a szülők vasra veretésével is — gátolta a magasabb fokú iskolák látogatását. Ezért panaszolták többen „a rabszolga sorsot”, a jobbágyénál is szorosabb kötelékeket, hiszen — a zaláni falujegyzőkönyv 1771. február 26-i bejegyzése tanúsítja — nemcsak külhoni egye- temekre diáknak, hanem még falubeli szolgának sem mehetett senki tiszti hozzájárulás nélkül. A rendelet így szól: „Katonarenden lévőt katonatiszt engedelme nélkül szol- gálatjára senki ne fogadjon.” Vannak olyan időszakok, amikor a gyalogos és huszár székelyek a szék határát, sőt még a faluét is csak kérelem-levéllel kiharcolt engedéllyel léphetik át.

A közmunkák sokaságát is rendelkezések tömege szabja meg, hiszen béke idején sincs nyugtuk: kell gyakorlatozni, hegyszorosokat, vámhelyeket, katonai épületeket őrizni, utat, házakat javítani, tatarozni, fuvarozni, ölfát vágni, hordani és így tovább. 1847-ben például csak a sepsiszent- györgyi alezredesi ház építéséhez 200 állandó dolgost és 1140 kétmarhás szekeret kellett a környékbeli határőrök- nek közmunkára küldeniük.


40

A szolgálatot terhessé, a rendelkezéseket még tágabb körűvé tette az a körülmény, hogy a határőrnek — egy- két ruházati darab kivételével — a maga öltözetében kellett gyakorlatoznia és harcolnia. ,,Az frantczia háborúban ki lévén komenderozva Dezső János — jegyzik be 1797. november 18-án Magyarhermány protocollumába — és nem lévén olyan zekéje, amelyben elmasérozhatott volna, a nénje akkor csinált egy új szürke zekét, az melyben elma- sérozhatott...” A zeke természetesen csak egyik eleme a székely határőr felszerelésének. Tudjuk, hogy hihetetlennek tűnik, de tanúnk rá az ozsdolaiak jegyzőkönyve: a székely határőrkatonának 63 féle nagyobb és apróbb ruhadarab, tárgy tartozott a felszereléséhez. Ezek között volt a „po- mádé”, a „suvix”, és nem hiányozhatott — ha nagyon sok mindennek a hiányát bizonyára el is nézték — a haj- pántlika, mert természetesen a ,,copf”-ot hosszú időn át előírásszerűen kellett viselniük.

A magánélet területére kiterjedő beavatkozás köréből említenénk még néhány példát. „Az ifjúságnak ki kell adni és publikálni — olvashatjuk a csíkjenőfalvi jegyző- könyvben —, hogy senki ne merészeljen táncolni, testi büntetés alatt, sem mijes [míves] nap, sem ünnep- és vasárnap nem szabad, 25 pálca büntetés alatt.” Az étfalviakhoz 1823-ban érkezik a második székely gyalogezred egész területére vonatkozó parancsolat, amely a kalákázást tiltja el, mert azt „szokás szerint” mulatozás követi, és a pipások vigyázatlansága tűzkárt okozhat. A tiszt urakat még a haláleset is beavatkozásra és veréssel való fenyegetőzésre készteti: „a megholt testek mellett levő búcsúztatás és verseknek csinálása — rendelik el Csíkszeredában — vesszőfutás által tiltatik, hogy amely [egyház]megyében történnék, azon fenn írt büntetést az inspektorok és kántorok el nem kerülik”.

A mezei munka végzésébe is sok sürgető rendelkezéssel, okos és oktalan tanácsadással avatkozott be a „felsőbb- ség”. A gabonatermő határt úgy védelmezik, hogy előír- ják: „az mely embereknek az marhájok az vetésmezőn találtatnék, mindgyárt meglődöztessék”. Az új növény- fajtának, a burgonyának a termesztése hasznára válik a lakosságnak, de 1787-ben Háromszéken ennek ültetése is parancsszóra történik: „ha az mely katona nemcsak az


41

kertiben, hanem az mezőre is ilyen hasznos gabonát nem ültet, minden irgalom nélkül a Regementnél megvesszőz- tetik”. Az elöljárók pedig olvassák fel vasárnaponként az embereknek a „pityóka” művelésének módjáról kiadott „nyomtatott oktatást” — különben a verést el nem ke- rülik.

A határőrség falusi elöljárói, hivatalosai — az inspektorok, a duktorok, a káplárok, a bírák, az esküdtek — szinte nem is kapnak rendelkezést másként (különösen a XVIII. század végén), mint együtt a fenyegetéssel: ha nem teljesítik a parancsot, a „testi büntetést meg fogják kóstolni”, tegyék kötelességüket, nehogy azután „szánom- bánom jól megfenekeltessenek”; s ha az ő lágyságuk és halogatásuk miatt nem valósul meg valamilyen tiszti szándék, ismerősen cseng az ígéret: „a vesszőfutást hatszor fel, annyiszor alá, el nem kerülik”.

Az eddigiekben elmondottakat bizonyságául szántuk annak az elöljáróban már megfogalmazott állításunknak, hogy a faluközösségben a szokások mezejét elöntik a ren- delethullámok, a gátőrző határőrök pedig szabadságukat vesztve, mind nehezebben védelmezhetik az önrendelke- zés szárazulatait. A rendeletözön — és ezt hangsúlyoznunk kell — nem a „Fő hadi vezérség” leleménye. Elindítója a bécsi kormányzat, és az udvari, guberniumi, királybírói, dúlói rendelkezéseket sem győzik hordani a „postálko- dásra” kiszemeltek, s alig tudják bejegyezni a parancsolatok könyvébe a nótáriusok.

Általában mindenik rendelkezésben első helyen áll a birodalmi érdek. A Habsburg államé a határőr földje, az ő szolgája a katona, de az ő ügye a háromfordulós műve- lési rendszer bevezetése, a burgonya meghonosítása, s az övé a tánc, a kaláka, a per és a halott is, aki felett nem enged búcsúztató verseket mondani. Az intézkedések, a parancsolatok között bőven van olyan is, amely régi, avult hagyományos szokást támad, s helyébe korszerűt, jobbat, haladóbbat állít. A szokást azonban a közösségi akarat tartja fenn, a rendeletet pedig, még ha jót akaró, hasznot hozónak ígérkező is, kényszerrel, bántalmazással, a „vessző fegyelmével” állítanák a hagyományos he- lyébe.


42

A tisztikar egy részének fegyelmező durvasága, kegyet- lensége könnyen magyarázható a kor katonai nevelőrend- szerével, s annak keretében a hatalmaskodó ösztönök elsza- badultával. Van azonban más ok is. A felcsíki jegyzőköny- vekben például gyakran szerepel „báró Szájfertig óbester” neve. Rendelkezéseiben óhatatlanul ott szerepel a boto- zással való fenyegetés. Mindaz azonban, ami intézkedései- ből kitűnik, arra utal, hogy nála — s még sok más, a XVIII. század utolsó harmadában a székely határőrség- ben szolgáló tiszttársánál — nemcsak katonai kemény- ségre, az idegen tiszt gyűlölködő lenézésére gyanakodhatunk, hanem a széleskörű „jozefinista gyakorlat” hatására, refor- meri szándékokra is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák típusú felvilágosult eszmék a társadalmi organizmus vér- érrendszerében a kardot markoló ökölig is eljutottak. A falujegyzőkönyv látószögéből tekintve — még ha ez a nézőpont kissé torzít is — úgy tűnik, hogy a felvilágosító tiszti „reformerség” a népet elsősorban megmunkálandó anyagként szemléli. Több katonai parancsnok tudatában, gondolkodásában úgy élnek a székely határőr falvak lakói, mint a természet egyszerű gyermekei, akiket minden esz- közzel oktatni, nevelni, felvilágosítani kell. A pallérozot- tabb értelem pedig rövidesen jobbakká, szelídebb erköl- csűekké, gyarapodó gazdálkodókká teszi őket. Olyanokká, akik kevesebb gondot okoznak, engedelmeskednek, sok adót fizetnek, fészkükön megülnek, kivándorlásra vagy éppen lázongásra nem vetemednek.

Teleki Domokos írja: „...számtalan idegen határőr- tiszt van, kiknek a székely határőrök jogi és társadalmi viszonyairól semmi felfogásuk sincs, kik a hazai törvé- nyek megtartására esküvel nem kötelezvék, s kik közül többen a hazai nyelvvel is merőben ismeretlenek. Az ily tisztek aztán, ahelyett hogy a határőrök súlyos helyzetét könnyítenék, még súlyosbítják...”20

A központi kormányzat, a birodalmi törvény és a rendelet oldalán álló, a nyelvet, a hagyományokat, a való- ságot nem ismerő tisztek mellett vannak mások, akik a székely falutörvényeket, a társadalmi-gazdasági valóságot

20 I. m. 212.


43

és annak sajátos fejlődési folyamatát tanulmányozva, meg- ismerve fogalmazzák meg „parancsolataikat”. Az alacsonyabb rendfokozatú tisztek között — az idő múltával — egyre több a székely székek szülötte, és közöttük van olyan is, aki a hagyományos önrendelkezést és a korszerű- séget szolgáló reformerséget egybeötvözve ad jó tanácsot feletteseinek, vagy jól szolgáló, hasznos „parancsot” népé- nek.

A faluközösség népe a rendelkezve nevelő, népboldogító szándék időszakában sok mindent elfogad a parancsolatok- ból, de még többet hagy csendesen elhalni. Az első szűrő a falusi elöljáróság, amely a jegyzőkönyvbe ugyan bejegyzi és a falunak ki is hirdeti például a vetésben kárt tevő szarvasmarhák halálos ítéletét, határozataiban azonban továbbra is a communitás ősi, kipróbált szokásjogi nor- máihoz tartja magát. A fiatalság sem mond le a táncról, és sehol senki el nem hagyja a kalákázást, az egymás támo- gatásának ősi szép módját. A rendelkezve jobbítók az elöljáróságot „regcumozva”, a népet felülről igazgatva az ellenállást is kiváltják, a szembehelyezkedési szándékot szintén élesztik. Így válik megszokottá, sőt virtussá a rendelkezés kijátszása. A reform-napiparancsokkal hala- dásra buzdított élet ily módon igen lassan és csak bizonyos életterületeken változik. A szokásokat fenntartó struktúra ugyanis szintén ép még, és így a székely faluközösség népe nemcsak szívósan, hanem sok vonatkozásban sikeresen is őrizheti a hagyományokat, újratermelheti a mintaként előző nemzedékek által kimunkált magatartásformákat, eljárásokat, az ősi rendtartásokat, a falutörvényeket. U- gyanakkor azonban az is igaz, hogy a faluközösség állandó támadottságában, védekezésre kényszerítettségében sokat veszt önigazgatási jogköréből, és tagadhatatlan az a folyamat, amelyben csorbul a magát kormányozni, saját közös- ségét igazgatni tudó ember szabadsága, emberi méltósága. A küzdelem tehát nem dőlt el: sem a rendelkező hatalom és az alávetettségbe, engedelmességbe szorított határőr között, sem a rendelet és a szokás párharcában. A köte- tünkben közzétett faluközösségi határozatok és a vitás kérdésekben hozott ítéletek híven tükrözik törvény, rendelet, statútum, írott és íratlan szokásjogi norma együtt- élését.


44

A falusbíró Az önkormányzat lényeges vonása az, hogy a véle élő

társadalmi alakulat maga állít vezetőt; a faluközösség bírót és esküdteket. Valójában az autonómia akkor ép, amikor a vezetőket választják, és a közösség — a törté- neti-társadalmi feltételek szabta minél tágabb körben — a maga tanácskozó testületében határoz ügyes-bajos dolgai felől, szabja meg a rendet és dönt közös javai, együttesen viselt terhei kérdésében. Jelképesnek kell tartanunk azt, hogy a bábolnai győztes paraszthadak frissen szerzett jogaik körülbástyázására kívántak az áldozócsütörtöki „paraszt-országgyűlésre” minden faluból, nemesi birtok- ból és mezővárosból két-két bölcs, hitelt érdemlő idős embert küldeni. Ők lettek volna az önkormányzati alap- sejteknek, a communitásoknak a választottjai, képviselői.

Nincs még feltárva az a folyamat, amelynek rendjén a különböző társadalmi, települési csoportok gerébjei, kenézei, vajdái, soltészei kiemelkedtek választott vezetői tisztjükből és beolvadtak a kiváltságosok uralkodó osztá- lyába. Az sem eléggé kutatott, miként építi ki a jobbágy- ság a földesurakkal szemben a maga visszaszorítottabb, de még ép, autonóm szerkezetét, és miként igazodik az ősi mintákhoz a szabadparasztok önigazgatási közössége, a falu. A XVIII. század erdélyi falusbíráinak a helyzete már ismertebb, anélkül azonban, hogy egybehangzó vélekedéseket olvashatnánk róluk a szakirodalomban. Az azonban bizo- nyosnak látszik, hogy a bíróválasztás ősi, demokratikus módja mindinkább visszaszorul, és mind gyakoribb jelen- ség az, hogy a falusbíró földesurát kiszolgáló, annak akara- tát képviselő alávetetté válik. A bíróválasztás sem tűnik el azonban az erdélyi falu életéből. A főkormányszék 1799. évi rendelkezése ebben a vonatkozásban eléggé eligazító. A határozat ugyanis arról intézkedik, hogy mi történjék akkor, ha az adópénzt a bíró vagy az adószedő (collector) elpazarolná; ezt az eshetőséget latolgatva közli azt, hogy miután ezeket az embereket: ,,...a közönség választotta vagy bírónak vagy collectornak, akkor az Aerarium [a kincstár] kárát egészen a közönség, az ellenkező esetben pedig az, aki a közönség akaratja ellen a bírát tét-


45

te...”21 a hiányt az köteles megfizetni. Van tehát olyan közösség, amelynek valóban választott képviselője a falus- bíró, de az sem elképzelhetetlen, sőt eléggé általános, hogy őt a földesúr a közösség akarata ellenére állítja a falu fölé.

Milyen a helyzet a minket most közelebbről foglalkoztató székely székek, elsősorban pedig a határőrvidék területén? Mindenekelőtt arra kell rámutatnunk, hogy Háromszék, Csík-Gyergyó- és Kászonszék, valamint Bardóc fiúszék községeiben a communitás két falura oszlott: az egyik a jobbágyoké és zselléreké, a „provincialista”, a széki, polgári igazgatás alá tartozó, a másik a határőröké, a katonai parancsnokság fősége alá rendelt közösség. Ezekben a falvakban a katonarendiek külön határőr falusbírót, külön vezetőséget választottak. Sőt még az is előfordult, hogy bizonyos okok a gyalog vagy a huszár rendbelieket arra késztették, hogy ők is külön-külön tartsanak gyűléseket, saját, csak őket érintő kérdésekben határozatokat hozzanak. A szárhegyi jegyzőkönyv 1832. évi bejegyzése szerint: „Gyalogkatona részről communitás gyűlésit kelletik tartani.” Van tehát a rendi megoszlás szerint a közösségen belül „katona-falu” — és ez gyalog- és lovaskatona csa- ládokat, tehát két társadalmi csoportot fog egybe. A job- bágyok és zsellérek faluja szintén tanácskozik, határoz és ítélkezik külön szervezete, bírája és esküdtjei vezetésével. „Mivel már jobbágy bírák vadnak — hagyakozik 1772-ben a zalániaknak a strázsamester — a katona bíró csak a falu közönséges dolgaiban legyen foglalatos; a jobbágy bíró pedig a Reguláris Truppoknak szolgálatjára és a jobbá- gyokra visel[jen] gondot.” L. J. Marienburg 1813-ban szintén azt állapítja meg, hogy a vegyes lakosságú határ- őrfalvakban a polgári és a katonai lakosságnak külön- külön bírája van.

A „Falu”-t, az egységes faluközösséget alkotó szerkezeti egységek között van még egy olyan is, amely mindkét társadalmi csoport tagjait, a határőröket és a jobbágyokat egyaránt magába foglalja; ez a tízes. A legtöbb székely

21 Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája Kolozsvári Fiókjának

Történeti Levéltára. Nyomtatott oklevelek gyűjteménye, 654. doboz. 1799. március 8. (nr. 1948)


46

falu ugyanis az ősi települési rend szerint is tagozódott, kerületekre, a városnegyedek mintájára mondhatnók: falu- negyedekre. Ezek a falu-alegységek a bírótételben nem játszottak szerepet, de élükön szintén választott vezető, a tizedes állott. A sepsibodoki Talamér-tízbeliek, arma- listák, huszár-, gyalogkatonák, jobbágyok, zsellérek együtt fogtak hozzá a részükbe jutott erdő tisztításához, az osz- tásra szánt tűzifa levágásához és ölekbe rakásához, együtt javítottak utat, hidat, gátat, tartottak határkaput és így tovább. Zalánban 1777-ben a felsőpatakszeri tízes külön választott határpásztort, erdő-őrizőket, 1778-ban pedig a felszegi tíznek a tizedese a falusbíró ellen a „tíz képiben” adott be keresetet. Végül hadd említsük meg a szintén külön szervként, testületként fellépő „juhtartó gazdaság”-ot, az „esztena-társaság”-ot. Ez szintén minden társadalmi rétegből magába foglalja a juhos gazdákat, és csak ritka esetekben az egy tízesbelieket.

A sokszínű rendi, igazgatási, gazdasági érdek különböző alcsoportokra bontotta a faluközösséget. Volt azonban számtalan igen lényeges kérdés — a gazdálkodás, a gabo- natermelés, az állattenyésztés közösségi rendje, a közös erdő, a kaszáló, a legelő, a falut egészében terhelő kiadások, közmunkák vagy a mindenkit illető jövedelmek —, amelyek szoros egységbe forrasztották a sokrétűen tagozódott falut. Ezt a teljes faluközösséget nevezték még, összetett- ségére utalva, „elegyes közönség”-nek, „mixta commu- nitás”-nak is.

A bíróválasztásnak ilyen körülmények között nehéz volt mindenkit kielégítenie. A határőrkatonai parancsnokság ezt a kérdést úgy igyekezett megoldani, hogy mind a szé- ken, vagyis a possessori renden, mind a katonává tett székelyeken üssön egyet, tehát úgy, hogy ő akart bírót — saját magának képviselőt és szolgát — állítani a falu- közösség élére. (Csak a szándék példázására említenők, hogy 1764-ben még olyan határozatot hozott a székely határőrséget szervező bizottság, hogy „tétessék minden faluban katonabíró”; jobbágy részről pedig kisegítőként egy polgárt és néhány esküdtet állítson melléje a falu. A bírótétel kisajátítását a határőrök részéről 1816 után ismét panaszolja Csík-Gyergyó- és Kászonszék lakossá- ga.)


47

„Bírót esztendőnként falu közönséges egyező akarat- jából válasszanak” — így írta elő a falutörvény a rendet. Nem könnyű azonban általánosítani, mert falvanként eléggé számottevőek az eltérések, és egy communitás kere- tén belül sincs mozdulatlanság. Az ozsdolaiak például 1774-ben lejegyezték, hogy náluk az volt a szokás, hogy a bírót egy évre választották. Mellé tizenegy hütöst állí- tottak, akik — ha „jól viselték magukat” — holtukig hivatalukban maradtak. Később azonban főhadnagyi parancsra a bíró és hütös tételét is „szerre” bocsátották. A helyzettel azonban nem békültek meg, és a hütösök dolgá- ban visszatértek a régi rendhez, valamint a bíróválasztás- hoz is, azzal az újítással azonban, hogy az „ős örökös jószágos haza fia, s ahhoz értő, jó lelkiismeretű ember” hosszabb ideig, 2—3 évig viselje a bíróságot. Azonkívül a falut sem választották szét „militáris” és „provinciális” igazgatás alatt állóra; éppen csak, hogy kétannyi katonarendi lévén, a katona hütösök száma is kétszerese volt a jobbágyokénak. 1788. október 18-án azonban már megint a tiszti parancs szerint kell eljárniuk: „éspedig bírónak hármat denominálni”, akikből azután a parancsnokság választja ki a neki tetszőt, két társa pedig a hütösök sorába kerül. A hütösökről szóló rendelkezésből kitűnik, hogy ekkor már itt is külön katonai elöljáróságot szerveztek, és a rendi szétválás említésekor derül ki az, hogy a „mili- táris hütösök” fele a gyalog, fele a huszár rendből való.

A beesketés — a falu vezetőségének ünnepélyes hittétele és beiktatása — a széki tiszt előtt is történik, s így van ez másutt is, hiszen 1790-ben a csíkszéki katona bírákat, polgárokat és határinspektorokat a kapitány és a vice- királybíró elé idézik „hitlés végett”. 1832-ben pedig Gazda kapitány sürgeti a háromszéki bírákat és nótáriusokat, hogy a királybíróhoz Borosnyóra esküt tenni elmenje- nek.

A vezetőségválasztás időpontját illetőleg biztosnak csak az őszi időszak jelölhető meg. Szárhegyen a XIX. század első évtizedeiben novemberben választják a falusi „tiszt- séget”: a militáris és a provinciális bírót, a hütösöket, akik mellett a „Nemes Mixta Communitás” gyűlésein fel-feltűnnek a falu „öreg elöljárói” is. Weppel kapitány azonban 1833-ban hozzájuk is parancsot meneszt, hogy


48

a falusi elöljárók választása „ultimo szeptemberig” meg- történjék.

A bíróválasztás időpontja Szemerján és sok más faluban is Szent Mihály napja, de október végén, november elején is sor kerülhet rá; a hagyomány megszabta rendtől és a tisztektől függően is változik tehát a bíróválasztás napja. Zabolán október 30-án, november 6-án választanak „szabad” és „közrendű” bírót, jegyzőt, polgárokat, dobost, erdőbírót, erdőpásztorokat, de még „órajártatót” is. (Itt is a „választás” szót használtuk, jóllehet a zabolaiak a szeres bíróság és a választás egyeztetésével, a tisztek mel- lőzésével tették elöljárójukat: az új falusbírót ugyanis a szer, a házsorjában haladás szerint következő három sze- mély közül ők maguk választották ki.)

Árkoson 1832-ben az is megtörténik, hogy a bíróval és jegyzővel kapcsolatosan a nem könnyen megfejthető „kibocsátattak” kifejezést használják, ami talán csak hivatalbeli megerősítést jelent. Ezt a feltevést igazolja az a háromszéki rendelet is, amely így hangzik: „ha egyik vagy másik communitásban, ha még nem volna azon hivatalokra választott személy, töstént a már kiadott parancsolatn ál fogva válasszanak... arról pedig, hogy kit választottak, a Compagniához töstént jelentést tenni” kötelesek.

Arról, hogy mi a bíró feladatköre, hogy miért válik oly terhessé ez a tisztség, elegendőnek látszik az 1837. évbeli „beesketési”, „hütlési” formulából idéznünk néhány sort: „Az igaz élő Isten engemet úgy segéljen... hogy ezen helységbeli bíróságot, melybe most állíttattam, híven igazán és jó lelkiismerettel viselem. Mindenféle renden lévőknek, szegényeknek, gazdagoknak, igaz és minden kedvezés nélkül való törvényt teszek és ítélek. A helység akárminemű jövedelmét megtakarítom, azokról annak ide- jében a helységnek számot adok. A tilalmasokra szorgalmatos gondot viselek... Az adóvetéskor reá vigyázok, hogy kinek-kinek, ami adó alá való, felvétessék. A vár- megye tisztjeinek parancsolat jókat serényen véghezvinni és vitetni igyekszem. Az adópénzből semmit el nem költök... A porgolátokat maga idejében megcsináltatom, az utakat, hidakat is megigazíttatni, jól tartani és tartatni igyek-


49

szem... Senkit szerfelett is ok nélkül nem bírságolok...”22

és így tovább. A communitás bírája az esküdtekkel együtt intézi tehát

a falu gazdasági ügyeit s ítélkezik a kisebb perpatvarok- ban; hogy csak ez is a tennivalóknak és gyötrő gondoknak milyen tömegét zúdítja az elöljáróságra, azt a közölt sze- melvényekből bárki könnyűszerrel megállapíthatja. Mégis a jobbágyok bírájának helyzetét az adószedés és a „kato- nafogás”, a militáris részről való határőrségbeli bírákét pedig a rendeletek áradatának végrehajtása tette igen- igen nehézzé. Hiszen a felsőbbség — „árestom” és „vesz- szőfutás” fenyegetésével alátámasztott — parancsát telje- síteni és ugyanakkor a falu érdekeit és a becsületet is megőrizni: nem könnyű embersors.

A faluközösségnek több évszázados gyakorlatban kimun- kált rendjére csapott le tehát mind mohóbban állam és földesúr, s igyekezett ezt a szervezetet a maga céljaira fel- használni. Ezzel a törekvéssel járt együtt a valamikori önkormányzat képviselőjének, a bírónak eszközzé silányí- tása is. A derekasság, a harcosság, a helytállás példáit azonban sok faluvezetővé nemesedő bíró sorsában fellel- hetjük. Míg egyesek — eltűrve közösségük, a falu ítéle- tét, megvetését — a hatalmasok engedelmes kiszolgálóivá alacsonyodtak és a maguk hasznát keresték, mások — vállalva a botozást, a meghurcoltatást, a tömlöcöztetést is — tiszta emberként, bátran, okosan vívták harcukat idegen tisztekkel, dúlókkal, királybírókkal, földesurakkal. A paraszti zendülések idején, vagy 1848 forradalmi napjaiban sok falusbíró vált falusfeleit igazán és jól szolgáló „elöl járóvá”.

Érthető tehát, hogy a nép tudatában, szólásmondásaiban oly gyakran szerepel a bíró. Aki okos, kolozsvári bírónak is jó volna; aki kevély, az a bíró fia, leánya, kocsisa; aki tudatlan, az azt sem tudja, ki a bírája; aki tudálékos, azt is tudja, hányat tojt a bíró tyúkja; aki perlekedő, az egy itce lencse kárért fut a bíróhoz, sokat tapodja a bíró

22 Lőcsei Spielenberg László, Magyar Nemzeti Törvényes Gyűjtemény,

vagy a polgári életben előforduló külömbféle tiszti írások szerkesztésére vezető Kézi Könyv. Marosvásárhely, 1837, 58—59.


50

küszöbét; aki lelkiismeretlen, az molnárból lett bíró; ahol az asszony az úr a házban, ott finom bíró hajtja a lovat; az elnagyolt munka, az a bíró hátán vágott dohány és így tovább.

Ezen a jelentőségen az sem változtat, hogy a bírák sok elöljáróval egyetemben, azt mondhatnók, két szinten élnek. A falubeliben, ahol megsüvegelik, kedvét keresik vagy lázadoznak ellene, de számolnak vele, mint beavatkozni tudóval, az életben szerepet vivővel, akinek tehát súlya van a falu életében; akinek a házához, az ősi rend szerint választás után ünnepélyesen viszik el a falu ládáját, a bíró botját, s néhol még más ünnepi szokásokkal is kifeje- zik a tiszteletüket. Ugyanaz az ember egy más szinten — talán a csíkszeredai vár udvarán — falusfelei és a kör- nyékbeli férfiak vesszőcsapásai között tántorog, megalázva, nemegyszer olyan vétségért bűnhődve, amely közössége érdekeinek védelmében alakult botozást kiváltó mulasz- tássá. Néhány szó és jelzés gyaníttatja velünk, hogy mint ahogyan jó gazda hírében az sem kisebbedik, kit gazda- ságában a természeti erők csúfolnak meg, úgy nem törpül, nem csonkul becsületében az sem, akit a „hatalom” büntet, akit a szolgabíró vagy a katonatiszt megverettet.

Mi teszi mégis a népdal nemegyszer ellenszenves, kicsú- folt alakjává a bírót? Úgy véljük, az a népi jellemzőt kiemelő készség, amely a hatalommal való visszaélést, kevélységet, haszonlesést nem feledheti, és főként arra emlékezik, hogy a bírónak és különösen a jobbágy falus- bírónak milyen jellegű a szerepe az adószedésben és a katonaállításban. Valójában tehát a falusi önkormányzatot szétziláló hatalom eszközét énekelik, ítélik meg ezek a dalok:23

Bíró, bíró, te rigmányi bíró, Vájja ki a szemedet a holló, Hogy ne tudjál több levelet írni, Hogy ne tudjál Szeredába vinni.

23 Mailand Oszkár, Székelyföldi gyűjtés (Magyar Népköltési Gyűjtemény,

Új folyam, VII. ). Bp., 1905, 159. — Kriza János, Vadrózsák. Kvár, 1863, 166. — Erdélyi János, Népdalok és mondák, I. Pest, 1846, 245, 259.


51

A „bírócsúfolókból” sokat idézhetnénk. Csak néhányat említsünk, s azokat is töredékesen, hiszen egy látásmódot kívánunk csupán jellemezni:

Megdöglött a bíró lova, Megnyúzta a bíró maga, Jó lesz a bőre bundának, A négy lába kocsonyának, A hurkája pántlikának, Annak a cifra lányának.

*

Öreg bíró parancsolja, Bort, kocsmáros! — mondogálja, Ródd fel falu rovására. Vess nagy pecsenyét rostélyra.

*

A kert alatt szürke ló, Behajtotta a bíró. Úgy megrúgta a bírót, Harmadnapra meg is hót. Szegény bíró! De kár volt, De jó húzó-vonó volt. A szegénytől elhúzta, A gazdagnak odʼadta.

A vármegye reformját követelő szabadelvűek, az ellen- zékiek a forradalom előestéjén nemcsak a parasztnyúzó tisztet állították pellengérre, hanem a jobbágy bírót is. Ahhoz a bíróellenes hangulathoz, amelyet a népdal is oly jól jellemez, hadd társítsuk az Erdélyi Híradó 1847. évi, falusbíráknak címzett újévi köszöntőféleségét: „Tehát: hallod-é falusbíró! te mindazon 25 botok dacára is, melyeket vagy kikaptál már többször, vagy bizonyosan kika- pandasz, mert Nyúzó Pál úr mint igazságos tisztviselő szavát szokta tartani, nem látod azt, amit látni kellene, és így nem teljesíted azt, amit kötelességed parancsol. Elsőbben is a szolgabírói rendeléseket (miknek nagy részét, köztünk maradt szó legyen, a szolgabírónak kellene telje- síteni) nem hajtod kellő időben végre; a falu rovására többször részegszel meg, mint amennyiszer egy derék


52

hivatalnokhoz illik; a határ praevaricatiókat, erdőpusz- tításokat a hatalmasabb gazdáknál nem veszel észre, a szegényebbeket pedig iszonyúlag meghúzod. Neked tehát szükségesnek láttam egy pápaszemet ajándékozni, hogy ezzel jövendőben ne csak a szegényebb, hanem a gazda- gabb gazdákat is lásd meg a hibában, és büntesd meg, általában lásd meg mindazon rosszakat, miket tenni nem tartozol, s azon jókat, mikre köteles vagy.”24

A falusbírónak végrehajtási, hírtételi és más munkákban a „polgár” segít. Mellette még a határ- és erdőpásztorok is támogatják a bírót, és rendszerint egy esztendeig szol- gálják választott vagy kijelölt tisztségviselőként a falut.

A communitás a legfőbb vezetést a bírónak és hütösei- nek, az esküdtek tanácsának, a „bírák”-nak engedte át. A hütösök vagy esküdtek száma változó volt. Árkoson a „12 hütös törvényére” hívták az alpereseket. Oltszemen is 12 esküdtet választottak, „Mikó Miklós úrfival” egyet- értésben, Ozsdolán 11 „törvényt tevő” hütöst említenek. Nehéz volna azonban ezen a téren csak egy faluban is állandóságot fedezni fel. Étfalván például 1826-ban 13 esküdtet választanak, „mivel a bírónak sokszor kelletik falut gyűjteni”. 1830-ban azonban öttel is beérik. Zalán- ban 1846-ban „kiválasztatnak hiteseknek” 7-en, 1847-ben pedig megnövelik még eggyel a számukat. Több faluban csak öt hütös áll a bíró mellett. Jenőfalván szintén ennyien vannak, és csak 1848 előtt nő a számuk egyszer-egyszer hatra vagy hétre.

Általában egy évig viselik a hitesi tisztséget. A sajátos vonások azonban falunként fel-felbukkannak. Jenőfalvá- hoz visszatérve: ebben a községben az a szokás, hogy a leköszönő falusbíró a következő évben a hütösök sorában képviseli a vezetésbeli folytonosságot. Páll Albert 1826-ban bíróként, 1827-ben pedig esküdtként írja alá a protokollu- mot. Az ügyintézésben jártas újraválasztott esküdtek az évente újonnan választott bírónak jelentős segítséget nyúj- tanak. 1814 és 1834 között Szentes János, Kedves József és Szopos József például igen sok évben szerepelnek az esküdtek között. Így Kedves József 1818 és 1829 között szinte megszakítás nélkül, Szopos József pedig 12 éven

24 Erdélyi Híradó, 1847, 210. sz., 6.


53

át tagja az elöljáróságnak, mint olyan emberek, akik tud- ják, hogy a vezetés kötelezettségek vállalása, hogy az elöl- járó a faluközösség rangos szolgája.

Kezdetben fizetése sem az esküdtnek, sem a bírónak nincs. A XVIII. század utolsó harmadában, a XIX. szá- zad első felében azonban már meggyökeresedett szokás az, hogy jogot formálhatnak valamilyen anyagi előnyhöz, juttatáshoz vagy éppen fizetéshez. A jobbágybíró robot- ját földesura elengedi, de megveszi a falun; sok helyütt a falusbíró adóját is a communitás fizeti meg. A falu-szám- adásokban, a költségek rovatában gyakran szerepelnek kisebb-nagyobb, a bírónak kifizetett összegek. Így van ez 1803-ban Bodoson, 1845-ben Zalánban (ahol külön-külön kap néhány forintot a katona és jobbágy faluvezető, de ugyanabból a pénztárból, a falu kasszájából). 1848 előtt már eléggé gyakori a meghatározott összegű fizetés. A zabolaiak 1848 novemberében 60 rénes forintot utalnak ki a bírónak, 1849-ben a zalániak 87 rénes forintot és 30 krajcárt. A bírságoknak is sok falutörvény szerint kéthar- mada a falué, egyharmada pedig a hütösöké. Ennek nyo- mán azonban nem születnek meglépesedő esküdtfamíliák, miután a bírságpénz — országszerte — az ünneprendezés, a mulatság, mondjuk ki: az italozás anyagi alapja. Az Ilyefalván kibocsátott 1772. évi kapitányi parancsolat- ban olvashatjuk: „Minden kevés pénzről is, ha csak 6 krajcár leszen is, számot kell adni, és mától fogva nem szabad a bírságpénzt meginnya, az határpásztoroknak sem a hajtópénzt, hanem azt bíró vegye magához és írja fel különös papirosra... Ami kívántatik borra, mikor a falu törvént tart, vagy inquiráltat, meg decidáltatni fog, mert igen tudva vagyon, hogy némelyek csak bíróságok- ban és polgárságokban szoktatták magokat az italra, és sokaktól halljuk, hogy csak azért büntetnek, hogy ihas- sanak.” Ilyenszerű szokásokra bizony a jegyzőkönyvi szemelvények is utalnak; a jenőfalviak pedig egy kis büszkeséggel is említik, hogy milyen békességes mulato- zással tudták befejezni a közösség javán munkálkodást.

Szokásban volt még az is, hogy bizonyos hütösi tevé- kenységet, például határkijárást, becsüt, perfelvételt, zálog- lást a falu elöljáróinak, az esküdtségnek az fizette meg, aki a szolgáltatást igénybe vette. Zalánban 1776-ban jegy-


54

zik be a falujegyzőkönyvbe: „a falu régi írott törvényiből kitetszik, hogy ha valaki a hiteseket föld járni kiviszi, amelyik félen a vétek megfeneklik, az tartozik a 40 pénz bírsággal”. Itt is az a szokás ekkor, ami 1777-ben Árkoson, hogy az elvégzett munka díjaként kirótt pénzösszeg harmada az esküdteké, két részt pedig ,,a falu cassájába” kell befizetni.

A határőrfalvakban, a „mixta communitások”-ban a falu és a katonai parancsnokság között az „inspektor” és kisebb mértékben a „duktor” is kapcsolatot tartott. Ők katonai funkciók letéteményesei, a tisztek azonban gyakran teszik őket is felelőssé az egész faluért, vagy bíznak rájuk a közös- ség egészét érintő feladatokat. A bíróval és a jegyzővel együtt az inspektornak kell igen-igen sokszor a „stations commando”-nál jelentkeznie utasítások átvételére vagy számadoltatásra. Az inspektorok, a duktorok, valamint a szükebb körű falugyűlésén résztvevő és súllyal szóló káp- lárok szintén lazították a faluközösség ősi önkormányzati szerkezetét; hiszen éppen úgy, mint a földesurak bizalmi emberei, ők is a falut állandóan nyomás alatt tartó, a lei- gázásra kész erőket képviselték.

A faluközösség gyűlése és ítélőszéke A feudalizmus korabeli székely falu szabályokat őrzött

és alkotott, a közösség dolgait rendező határozatokat hozott, megbüntette azokat, akik normái ellen vétettek, és ítéletet mondott a perlekedők ügyeiben. Ennek az önigaz- gató communitásnak volt a legfőbb szerve: a falugyűlés, és igazságot tevő fóruma: a faluszéke. Az önkormányzat lényegét fejezik ki azok a jegyzőkönyvben megörökített sorok, amelyek arról tudósítanak, hogy határozatot hozott „az egész falu gyűlése”, „a communitás teljes, közönséges gyűlése”, vagy hogy törvényt tett „a bíró esküdtjeivel”, a „hütösök tanácsa” — tehát, hogy cselekedett a maga javára a közösség vagy annak választott képviselete. Arról már az eddigiekben is szólottunk, hogy a faluközösség autonómiája sok vonatkozásban elapadó életerejű, de azt is látnunk kellett: milyen keményen feszült szembe a


55

szabadságát féltő székely a felülről jövő nyomással, és azt is, hogy még javában állott, nem dőlt el a küzdelem.

1776. június 1-én a zalániak megegyeznek, hogy az erdő tilalmának megszegőit és a vetésmezőn kárt tevőket a falu egészében, a possessorátussal egyetemben büntesse. Más vétségek, kártételek elkövetőit pedig bírságolja meg, ítélje el ,,a tizenkét hites a két bíróval együtt”. Ebből az egyetlen, jelentéktelen határozatból is kitűnik: vannak a falu egyetemének fenntartott ügyek, és olyanok, amelyeket a közösség választott vezetőtanácsának a hatáskörébe utalnak át. A bíráknak és a hütösöknek engedik tehát át jogaiknak egy részét, hogy a teljes falugyűlés kicsinyített másaként, ,,a falu képében”, képviseletében éljenek velük. Ez az intézmény — a bíró széke, a falu ítélőszéke, a falu fóruma, a hütösök fóruma, a falu törvénye, forum pagense, forum pedaneum — a feudális társadalom elsőfokú, vagy másként fogalmazva a legalsóbbfokú ítélkező, igaz- ságszolgáltató szerve.

A falugyűlés és a faluszéke között különbséget kell tennünk. A két intézményt azonban nem választják el jól őrzött határsorompók. Feladatkörük gyakran egybe- folyik. Mindkét fórumon határozatot hozhatnak például a falu közvagyonáról, és ugyancsak mindkettőn ítélkezhetnek azok felett, akik a communitás erdejében vagy kaszálójá- ban kárt tesznek. A résztvevők sem mindig a „választottak” vagy a „falu egésze”, hiszen sokszor csupán a közdolgok iránt nagyobb felelősséget érzők gyűlnek össze, azok, akiket így említ a jegyzőkönyv: „számosan öszvecsoportoz- tak”. A szoros összetartozást példázza a következő eset is: 1798. január 13-án a magyarhermányiak „egész falu” gyűlésében vizsgálják meg a pásztorok fellebbezését, és megsemmisítik a „hitesek törvényén” született határoza- tot („az hitesektől adatott elébbi deliberatum cassáltatik a communitástól”). Nem sokkal azután, március 3-án viszont az „egész falu” előtt tárgyalják meg a pásztorok száma- dását, akik ez alkalommal is elégedetlenek a döntéssel, és a „hitesek eleibe apellálják” ügyüket. 1848. február 2-án Zalánban együtt is tanácskozik mindkét „fórum”: „esküdtek gyűlése tartatván, egyszersmind falugyűlése is tartatott”.


56

A communitás tagjai általában a falusbíró házánál ültek össze, vagy ha az alkalmasabbnak bizonyult, a jegyző lakásán. Olyan adatok is felbukkannak azonban, amelyek már a későbbi ,,faluházá”-hoz, a „községházádhoz hasonló székhelyről tudósítanak. 1784-ben például Árkoson a ,,törvényház”-nál ítélkeznek, 1817-ben pedig a szárhegyiek gyűlnek össze ,,a nemes communitás közös házánál”. Az étfalviak 1825-ben bérbe adják a „falu házát”, 1832-ben pedig azt állapítják meg, hogy az épület „fedetlen”, és ki is utalnak két szál cserefát a közerdőből, hogy abból „téglát” (zsindelyt) csináljanak. A zabolaiak 1847-ben a falu két házát, a „mészárszín”-nel egyetemben licitáción adják ki a többet ígérőnek. Vigyáznunk kell azonban, mert a strázsáknak (az őröknek), valamint a kovácsoknak is épít közerővel házat a falu. A „falu háza” tehát nem mindig jelenti a communitás gyűléseinek, a bírák tanács- kozásainak céljára szolgáló épületet. Zalánban 1784-ben „az falusi jobbágy bíró házánál” esik meg az ítélkezés, és gyakran említik a katona bírót is házigazdaként, 1847-ben és azt követően azonban állandóan a communitás házánál tartanak gyűlést. Azt pedig, hogy valóban külön erre a célra szánt épületről van szó, bizonyítja az is, hogy a falu költségén bútorozzák be: a bíró 1847—49 között csináltat egy padot, valamint egy „szegelet almáriomot” a falu- háza számára.

A falu egészét érintő kérdésekben tartanak gyűlést a szabad ég alatt is, rendszerint a templom előtti térségen, így 1813-ban a szárhegyiek „a templom előtt”, a jenőfalviak 1847-ben a „templomból kijővén gyűlést tartván” hatá- roznak a falu közjavai felől. Van olyan pereskedés, amely- nél nem történhet másként, a helyszínén kell az elöljárók- nak falu ítélő székét tartaniuk. S van rá példa, hogy 1841. június 6-án Jenőfalván Szopos József „sütője alatt” húzód- nak meg és tanácskoznak a bírák és az esküdtek. Ugyan- csak a jenőfalviak 1820-ban „Fejér főhadnagy úr kvárté- lyán” találkoznak, ez azonban igen kivételes esemény: egy esküdttársuk ügyét kell megvitatniuk.

Az időpont, a gyűléstartás ideje sok helyütt szabályo- zatlan, s összehívása a szükséghez, az igényekhez szabott. Márkosfalván 1774-ben azonban pontosan meghatározza a falutörvény: „Minden két hétben egyszer tartozzék szom-


57

bat napon a bíró falut gyűjtvén törvényt tenni.” A szombati nap másutt is a falu fóruma számára fenntartott, így Uzonban már 1699-ben ,,szombati törvény napon” ítélkeznek, és 1717-ben Sepsiszentiván és Laborfalva falu- gyűlését és törvénynapját szintén szombatra helyezi a falu statútuma. Magyarhermányban is általában a hét végén rendezik a falu közös dolgait, és így járnak el Kilyén- ben is. Ismerve, mennyire sokszínűek a jogszokások, ter- mészetesen azon sem csodálkozhatunk, hogy 1760-ban az árkosiak „hetfün az falu közönséges gyűlésében” beszél- nek meg vitás ügyeket, és hogy 1771-ben úgy intézkednek, hogy ha olyan dolog akad, a bíró „falut gyűjtessen”, s ha az egész falu ,,elő nem állhatna”, a hütösökkel tartozik eligazítani, bármilyen napra is essék a tennivaló.

A zalániak 1776-ban az ítélkező fórum munkáját rend- szeresíteni akarják, és kimondják: „Falu törvénye légyen egy esztendőben négyszer.” Betartani azonban ezt a maguk előírta rendet, későbbi jegyzőkönyveik tanúsága szerint nem tudják, gyűlést sokkal gyakrabban tartanak. A csík- jenőfalviak 1781 és 1787 között évente átlagosan 16 gyű- lésen vitatták meg a közdolgokat. 1783-ban a jegyzőkönyvi bejegyzések szerint 19-szer ültek össze. Feltehetőleg azonban sokkal több megbeszélésre került sor; okkal gyanak- szunk ugyanis arra, hogy a nótárius jelentéktelennek ítélt, megörökítésre méltónak nem talált több kisebb tanács- kozást, és így azok nem szerepelnek a protokollumban. Jenőfalván különben a legtöbb falugyűlés május és június hónapokra esik, a nagy nyári mezei munka idején alig- alig van, és november-decemberben sem sok.

A bíró elnevezés maga is arra utal, hogy a faluközösség már kialakulása óta gyakorolhatja választott tagjai révén a törvénykező, ítélkező jogosultságát. A fejedelmi Erdély már mint szokásos intézményt fogadja el a falusi büntető- bíróságot, és törvényei szentesítik működését. Így az Appro- batae Constitutiories-ben (III. rész, 47. cím, 2. cikkely) olvashatjuk, hogy ha „valaki száz pénz érő marhát ellop, és megtudatik, a falu büntesse egy forint bírsággal és a kárnak megfizetésével”25. A hagyományos formát a még távolabbi

25 Corpus Juris Hungarici. 1540—1848. évi erdélyi törvények. Bp.,

1900, 118.


58

székely múltban nyomozva, megállapíthatjuk, hogy János Zsigmond 1564. évi rendelkezésében elismeri, hogy a három- széki községi bíráknak joguk van, helyesebben kötelessé- gük, két forint értékig bármilyen ügyben ítéletet hozni.

A faluközösség bíráskodási jogkörének a körülhatárolása a további időszakban is megfigyelhető. Dósa Elek Erdély- honi jogtudománya a falu székét így definiálja: „Elnöke a falusi bíró. Bírái a hütösök, kik a falu gyűlése által választatnak. Előadója a falu jegyzője. Ezen szék bírósága alá tartoznak a falusi közembereknek egymás közti azon ügyei, melyeknek tárgya... egy magyar forintnál többre nem rúg.”26 Marosszék 1610—1718 közötti helyhatósági szabályrendeleteiben a „Falu büntetésinek rendiről” olvashatjuk: „Sok helyeken a büntetésben exorbitálnak, nem lévén a büntetésben felyebb való hatalma a falunak egy M.ftnál, felyebb is büntetnek... végeztetett azért, hogy a falunak büntetésben egy M.ftnál felyebb való hatalma ne lehessen (excipiáltatván az olyan régi tilalomban levő erdőknek bírsági, melyeknek ab antiquo 3 ft bírsági vol- tának)...”27 Itt tehát a kiszabható bírságot szorítják le az egyforintos szintre, de a három forint sem törvénytelen.

A falu székének egyforintos hatáskörét a három forint felé tágító szándék, úgy tűnik, eléggé általános. Udvar- helyszéken Szentmihály falutörvényében (1663) azt írják: „Senki három forint érő dologért székre ne menjen perleni, sem jobbágy is ura eleibe, hanem itt a falu előtt indíttassék meg minden elsőbben.”28 Kissolymoson (1659) szintén három forint a határ. Szárhegyen, Ditrón és Remetén is három forintig terjed a bírói hatáskör. A csíkjenőfalviak azonban 1772-ben egy jelentéktelennek látszó ügyben úgy döntenek, hogy miután az többet ér egy német forintnál, a „nemes regiment” törvényire bocsátják. 1797-ben ugyancsak ők azért cselekszenek hasonló módon, mert a „causa három forintot meghaladó”. A határőrparancsnokság 1791- ben Csíkszékben valóban úgy rendelkezik, hogy „falubeli elöljárók nagy törvényekbe magokat ne ártsák, aki három

26 I.m. III., Kvár, 1831, 58. 27 Corpus Statutorum. Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai, I. Bp.,

1885, 63. 28 Székely Oklevéltár, IV., 301.


59

forinton feljül való. Azon feljül való a Cantons Comandó- tól függ.” 1781-ben a háromszékieknek kiadott katonai utasításban viszont azt olvashatjuk, hogy ,,a falu törvé- nyin egy forintig szabad törvénkedni, azon túl nem. Nem különben, ha önként ítíltetni akarnak.”

Több más forrás is azt tanúsítja, hogy az általános gyakorlat szerint: 1—3 ft értékig terjedően volt „joga” a falu székének ítélkezni. Számottevő kivételként kell említenünk Zöld János „szolgabíró” (dúló) Madéfalván 1785-ben kiadott, királyi rendelkezésekre hivatkozó paran- csát, amely szerint: „az faluk fórumához tartoznak minden causák, jószág aránt valók is, melyek 12 forintot felyül nem haladnak...”

Az a körülmény, hogy a felsőbb hatóságok eléggé sűrűn emlékeztetik a faluközösséget arra: meddig mehet el a törvénykezésben, azt a gyanút ébreszti, hogy a hütösök fórumán gyakran követtek el tiltott határátlépést. Jólle- het burkoltan, de a bírák még arra is emlékeztetik egy-egy határozatban a falusfeleket, hogy a falu ítélőszékén és nem másutt kell pereskedniük, függetlenül attól, hány forintot érő a vita tárgya.

A falujegyzőkönyvek perdöntő tanúvallomása arról, hogy a valóságos életben, a mindennapi gyakorlatban mi is volt a helyzet, szintén azt bizonyítja, hogy a székely falu- közösség ítélkezett minden olyan ügyben, amely színe elé került, függetlenül attól, hogy a vita tárgyának vagy a bírságnak értéke három forint alatt vagy azon felül volt. Tudták, hogy a határsorompók, a tilalomfák hol állanak, és ha nehéz, vagy valamilyen okból kényelmetlen volt számukra a bíráskodás, sürgősen hivatkoztak is rá. Máskor azonban, és ez igen általános, ítélkeztek olyan ügyekben, például olyan örökség dolgában, amely tízszeresét vagy százszorosát is túlhaladta a törvényekben, rendelkezések- ben megengedett értéknek.

A falugyűlésen megvitatott kérdéseket két nagyobb cso- portra oszthatjuk: az egyikbe a közösség ügyes-bajos dolgai tartoznak, a másikba a perek. Igazgatás és bírás- kodás a possessorátus számára természetesen eltérő megí- télés alá esik. A közdolgokból nem vonhatják ki magukat, hiszen érdekeltek, az ítélkező fórumot viszont nem ismer-


60

hetik el magukra nézve illetékesnek, hiszen ezzel előjogaik erődítmény-rendszerén hagynának rést ütni.

A communitás azonban, erejéhez mérten a közdolgok rendjét és önigazgatási lehetőségeit védelmezve, a posses- sorokat is bevonta a törvénykezésbe. Zalánban például a „falu székén” a falu törvényei alapján ítélkeztek kisebb birtokos nemesek a Séra, az Apor, a Szabó család tagjai felett. Hiába fenyegetőzött fegyverrel is egyikük, az őt megzálogolni akaró határpásztorok végül a falu ítélőszéke elé kényszerítették, ahol a katona- és a jobbágybíró szabta ki rá a bírságot. Még gróf Mikó Miklós tiszttartóját is megidézték a „falu törvényére”, és az elő is állott és meg is fizette a bírságot, amit kiróttak rá. 1783-ban a király- bíró parancsol rá a zalániakra hogy „revideálni” kell egyik faluszéki határozatukat, úgy, hogy „a possessor urak” is jelen legyenek. A szombati törvénynapon azonban ismét hiányoznak a birtokosok. Ekkor a következő döntést hozza a falu: „most pedig az bírónak az falutól keményen poroncsoltatik, hogy a titulált possessorátus urakat kemé- nyen bírságoltassa falu eleibe”. Egy hasonló ügy kapcsán jegyzik be nem kis elégtétellel a falu jegyzőkönyvébe: „Békességre kényszeríté az falu tekintetes Apor Lázár uramot.” Gróf Lázár Józsefnek pedig 1825-ben kérést kell írnia, folyamodnia kell azért, hogy Szárhegy és Ditró végül is házhelyet adjon neki a borszéki közbirtokon, azzal a feltétellel, hogy évente fizesse meg az érette járó bérösz- szeget.

A feudalizmusnak még ebben a nálunk utolsónak bizo- nyuló századában is oly sok szállal volt egybekötve mindenki, aki gazdálkodott, hogy ott, ahol vegyesen laktak urak, katonák és úrbéresek, szükségszerű, elkerülhetetlen volt a megbeszélés és a közmegegyezés. Amikor a protokollumban ilyen szavakat olvashatunk, hogy „közös akarattal”, „közönségesen egyetértőleg azon egyeztünk meg” — tudnunk kell, hogy a gazdasági mechanizmus e nélkül az „egyesség” nélkül botladozóvá vagy éppen halottá mere- vedhetett volna. Arról már szólottunk, hogy az ilyen szavak, mint például: „Taplocafalva lakosi, minden renden levők unanimi consensu et voto”, vagy „az árkosi possessorátus urak a communitással egyetértve” — harcot, küzdelmet takarnak; de éppen ez követeli meg a


61

részvételt, ott kell lennie a földesúrnak is a harc terén. Természetesen rendszerint udvari bírája az, aki a földesúr képviseletében megjelenik, maga is véleményt mond, pert indít, vagy éppen az „udvar” ellen beadott kereset révén alperessé minősül.

A faluszékének a hatásköre tehát igen tág. Kiterjed az egymással vitázó katonarendiekre, a perlekedő jobbágyokra, de a falu fórumán küzd igazáért a határőr és az úrbéres, és a rendi hovatartozás szerinti szembekerülés majd minden lehetséges változatával találkozunk; így arra is van példa, hogy a „possessor” a faluval, máskor szabad szé- kelyekkel, vagy éppen földbirtokostársa zsellérével támadt „controversióját” rendezi el a communitás ítélkező székén. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy „nemes, birtokos uraimék” a széki bíráskodási szervezetről lemondottak volna. Ők valójában ott pereskedtek, és egyikük-másikuk még úriszék tartási jogával is élt. A székelyföldi birtokviszonyok azonban a fehér hollónál is ritkábbá tették az olyan possessort, aki egyes-egyedüli birtokosa egy falunak, vagy az olyan nemesurat, aki azzal dicsekedhetett, hogy csak neki vannak jobbágyai valamelyik faluban. Ez természetesen az úriszék tartást is bonyolult problé- mává tette. Inkább kikerülik tehát, és jellemző módon az udvarhelyszékiek 1713-as szabályrendeleteiben azt olvashatjuk, hogy ha például valamelyik possessor vetésiben kár esnék, a kártevő megbüntetését kérheti a falu fórumá- tól, de keresheti igazát a széki tiszt előtt is.

Gondolatmenetünk azt követelné, hogy a következők- ben arról, szóljunk: milyen természetű problémákkal, ügyekkel foglalkoztak a faluközösség gyűlésein. Úgy vél- jük azonban, hogy a bevezető sorokban eltekinthetünk e tárgyi, tartalmi vonatkozások elemzésétől, miután magá- ban a kötetben közölt — az egy-egy kérdéskör kapcsán csokorba szedett — határozatok és ítéletek valójában erre a feladatra vállalkoznak.

Kiegészítésképpen azonban hadd idézzük az 1774. évi „királyi rendelkezést”, amely a falusi fórumok kötelessé- géről szól. A bevezető sorokból kiderül, hogy a „szabad conditiojú és földesúri hatalom alatt nem lévő, nevezetesen szélybéli [székely] székekre és a Királyföldön lakó szászokra” vonatkozik a szabályozás. Hatáskörükről pedig azt mondja:


62

„...[a falusi fórumok] oly hatalommal állíttattak fel, hogy mindennemű civilis törvények, akár személyes, akár pedig jószág- és vagyonbéliek legyenek is...” — meg- tárgyalhatok a bírák, az esküdtek előtt. Az általános erdélyi helyzetet rögzíteni vágyó 1836. évi perjogi előadásban a faluszéke ,,a rendkívül való ítélő székek (fora extraordi- naria)” sorában szerepel. „Tárgyára s egész activitására nézve határtalan — olvashatjuk róla —, minden esetre csak a parasztok apróbb egyenetlenségeiről ítél, egyéba- ránt ezek közül, melyek is mennyi mértékig tartozzanak ide, a helybeli szokásoktól függ...”29 Az, ami az általános jellemzésből, a szakszerű jogászi definícióból a székely székekre is bátran vonatkoztatható, az a tevékenységi kör ,,határtalan”-ságáról és a „szokásoktól” való függés- ről szóló megállapítás.

A gyülekezést a bíró rendeli el, és vagy házról házra járva kell a polgárnak közölnie a falusfelekkel, hol, mikor, miről tanácskoznak — vagy mint Márkosfalván: ősi, kö- zépkori hagyományokhoz igazodva „bíró pecsétjével” citál- tatja, a pecsét idéző erejével hívja egybe a falut a bíró. A szokást különben a falutörvények rögzítik és közvetítik az utódokhoz. A falugyűlés meghirdetésének módjáról például az 1667. évi csíkszenttamási végzés így rendelkezik: „Hogy mikor megye, vagy falugyűlése lenni akar, azelőtt harmadnappal meghirdessék a polgárok által, avagy a templomból, mikor kijőnek tempestive innepnap, hogy az esküttek rátartózhassanak; ha pedig a szükség kévántat- nék, miesnap kellene hirdetés nélkül lenni, a bíró vagy a polgár járja meg a falut harmadnappal azelőtt; szombat napokon délután legyen a gyűlés. Ha meghirdettetik a templomnál, vagy a polgárok eljártak és az esküdtek el nem jőnek a gyűlésbe, 24 pénzen maradgyanak, toties quoties absentálnak. A bíró és polgár is hasonlóképpen, ha a hirdetésben fogyatkozás esnék.”30

Étfalván 1835-ben egy forint bírságot ró ki a falu „sze- mélyválogatás nélkül” arra, aki a falugyűlésről elmarad. A szigorú büntetés azt a gondolkodásmódot tükrözi, amely

29 Erdélyi perjogi emlékek (Bónis György kiad.), Kvár, 1942, 83. 30 Székely Oklevéltár, VI. 315. (Vö. Erdélyi Gazdaságtörténelmi Szemle,

I. Kvár, 1897, 54.)


63

a valóban dologtevő, a köz javán munkáló gyűlést az élet lényeges elemének, a köz dolgainak rendezésében való részvételt pedig a közösség iránti elemi kötelezettségnek tekinti.

A falu ítélőszékének a tevékenysége a perbe hívással kezdődik. Erről kell tehát néhány szót ejtenünk. 1769-ben Magyarhermányban annak, akinek éjnek idején méheit ellopták, a legtermészetesebb módon tanácsolja gazda- társa: ,,menj az bíróhoz, add által az bírónak a dolgot”. Az apró-cseprő, de a jelentősebb ügyek eligazítása is a falu vezetőire tartozik tehát, és a peres eljárásnak szintén az az első mozzanata, hogy jelentik a sérelmet a bíráknak, kérik, hogy valaminő vitás kérdésükben döntsenek. Ez történhetik úgy — és talán ez az ősibb forma —, hogy a szokásos törvénynapon vagy a bíró hívására egybegyü- lekezett falu előtt jelenti ügyét a felperes („teszi panaszát a nemes falu széke előtt”, „panaszolja a jámbor falu színe előtt”). A perlekedést sokszor megelőzi azonban — a fel- sőbb joghatóságok gyakorlatában is szokásos — admonitio, a megintés, az előintés. Erre a már megkezdett perben hivatkozni szoktak. Különben a perbe hívást is nevezik így; 1780-ban például Árkoson az alperesek a „12 hütö- sök fóruma eleibe admoniáltattak”. Szárhegyen pedig 1817-ben a perbe hívás „citáció” formájában történik: az alperest a falu ítélőszéke elé „idézik”. Ezt követi a per- felvétel, ami a jegyzőkönyvek szokásos formulájában („causa levata”) oly gyakran szerepel.

Arra is van azonban példa, hogy a katonarendi kapi- tányához, a jobbágysorbeli pedig (az ekkor már megyei mintára sokszor szolgabírónak nevezett) „vicetisztjéhez” megyen el, és sérelmére tőle kér orvoslást. A faluközösség önigazgatási rendje ilyen esetekben természetesen csorbát szenved.

A régi rendet fenyegető veszedelem támad tehát abból, hogy a vitás ügyekkel a tisztekhez önként szaladnak azok, akik felsőbbségi, hadnagyi vagy kapitányi támogatásért esedeznek, csakhogy fölébe kerekedhessenek ellenfelüknek. A felsőbb hatóságok erejében bizakodók, az igazukat a falu határán kívül keresők ellen kezdetben még egyes tisztek is fellépnek. Az Ilyefalván 1772-ben keltezett kapi- tányi parancsból idézzük: „Minden ember a törvény sze-


64

rént éljen és ne merészelje senki azt pretereálni és pana- szolni nálam, az mi az faluban eligazíttathatik.”

Miután azonban éppen a határőrtiszti ellenőrzés az, ami a mindennapok sok vonatkozására és a magánéletre is kiterjed, a folyamatot nehéz feltartóztatni. Ellene van viszont a falu lakosságának hagyományokban bizakodó része, és ők azok, akik — mint 1775-ben a középajtaiak — hangsúlyozzák a különben igen régi szabályt: „Valaki perlekedni akar valami dologért, elsőbben a falu előtt perlekedjék...”

A XVIII. század végén és a XIX. század elején, a hagyo- mányos és az új formák ütközésének időszakában végül ezen a téren is kialakulnak átmeneti köztes eljárásmódok. Így történhetik meg azután az, hogy a határőrtisztek szabályozzák a panasztevők, kérelmezők fogadásának nap- ját, óráját és módját. Ez mutatja a jelenség rendszerré válását. Ahhoz azonban, hogy az életnek (esetleg katonai érdekeket egyáltalán nem érintő) sok vonatkozásában eligazodjanak és döntsenek, nincs sem hagyományuk, sem intézményük. Így társul a panasznap rendjéhez a panasz- lóknak a communitás ítélőszékéhez való küldése. 1779-ben egy csíkcsobotfalvi katonaember „commendáns úr pecsé- tivel citáltatá” faluszékére csíktaplocai ellenfelét. 1790-ben Csíkjenőfalván ezt jegyzik be a protokollumba: „Azért mü is, az nemes Divisions-Comando parancsolatja szerént, jenőfalvi és karcfalvi hitesek hozzászólottunk a dologhoz ekképpen...” A szárhegyi faluszéke pedig 1816-ban a „Stations-Commando Kabos főhadnagy úr parancsolatjából” ül össze. Jóllehet ez is bizonyítja, hogy a katonatiszti vezetés nem veszi át a falu önigazgató, a maga dolgában, belső ügyeiben ítélkező funkciójút, de így a communitás népének jogfeladása révén is mindinkább kiterjeszti gyám- kodását a bírák fóruma, a hütösök tanácsa felett. Minden- nél jobban tükrözi a vázolt folyamatot a jenőfalviaknak 1823. március 25-én a protokollumba bejegyzett néhány szava: „Fejér főhadnagy úr engedelméből” egész falu gyűlése tartatott.

1774-ben és 1775-ben több faluközösségi protokollumba vagy a parancsolatok könyvébe bejegyezték azt, hogy a közhatalom megítélése szerint: „mit kellessék cselekedni a falukon léjendő ítélőszékeken”. A falu fórumának ügy-


65

rendjére, a pereskedés módjára, a perfolyásra azonban kevés szót veszteget a „királyi rendelet”. Érdekes az, amit mégis említésre, szabályozásra méltónak minősít, így elsősorban is meghatározza azt, hogy ha nem ugyan- abból a községből valók a pereskedők, a per vitelére az a communitas illetékes, amelynek az alperes (az inctus) a lakója. A vádló félnek tehát a megvádolt környezetében kell igazát bizonyítania. Másodsorban arra intenek — és ezt későbbi parancsolatok is ismételgetik —, hogy ,,a tör- vények csak éppen a panaszlóknak puszta propozitiójukra és az elvádolt embernek feleletekre, és mind a két félnek documentumaikra, és előállítandó bizonyságaiknak mon- dásokra tétetnek”. 1781-ben ugyancsak azt a követendő szabályt írják elő a falu fórumának, hogy „semmi relató- riák vagy írott attestátumok ne acceptáltassanak, hanem a pörösök az magok bizonyokot szemben állítván vallat- tassanak”. Az írásbeliséget kiküszöbölni, a széki fórumo- kon szokásos ügyrendet egyszerűsíteni akaró felsőbbség harmadsorban (1774-ben) a prókátort, az ügyvédet is száműzi a faluszékén folyó tárgyalásokból: „Továbbá ezen falusi fórumokon a procuratorok assistentiája és allegatiói teljességgel excludáltatnak...” Vagy később, 1781-ben így intézkedik az ezred parancsnoksága: „azért procurá- tort senkinek szabad nem lészen venni vagy fogadni”.

A faluszékén dívó (és nem a rendeletek szerinti) perrend- tartás, időbeli és tájankénti változásaival egyetemben, csak akkor válik alkalmassá a feldolgozásra, a népi jog- történetnek ez a szép fejezete tehát csupán akkor írható meg, ha a falujegyzőkönyvek nyitotta csapásokon még mélyebbre hatolnak a historikusok. Addig, a már feltárt anyag egy kis töredéke alapján, csak jelezni kívánunk egynéhány jelenséget. Mindenekelőtt feltételezhetjük, hogy az erdélyi bírósági szervezet alsóbb törvényszékeinek eljá- rásjoga volt az, amelyhez idomult a faluszéki rendtartás is. Ez azonban nemcsak egyszerű átvétel, nem a felsőbb fórumok mintául vétele; hiszen a széki bíráskodás szintén magán viselte népi származásának bélyegét; bizonyos moz- zanatok pedig azért hasonlatosak, mert szükségszerűek (a vádat a faluban is, a széken is meg kell fogalmazni, a tanúkat meg kell hallgatni és így tovább). A faluszéki bíráskodást azután — el egészen az ítéletet esetleg meg-


66

pecsételő áldomásivásig — a szokások sokszínű szálai szőt- ték át, és a székhez, a határőrséghez való kényszerű iga- zodás szintén új, népinek minősíthető formákat termelt.

Mindenekelőtt nem szabad felednünk, hogy a falu fóru- mán a ma vádlottja a holnap bírája, a ma esküdtje pedig a következő törvénynap alperese is lehet. Az ítélkező tehát nem kiváltságos helyzete révén, hanem igazságlátó, tör- vényt tenni tudó képessége nyomán gyarapodhatott meg- becsülésben, növekedhetett emberségben. Sajátos vonása a faluszéki bíráskodásnak az is, hogy a bíró, az esküdt maga is tanú. Jó ismerője a perlekedőknek, tudója a falu dolgainak, és ha így esetleg elfogultabb is, de nem szorul rá ,,környezettanulmányok”-ra.

A perfolyás természetesen sok formához kötött. Ez önmagában is jelentős, hiszen azt az ünnepiességet és komolyságot árasztja, ami maga is a rendet teremtő aka- ratot szolgálja. A perfelvételt (levata) követően a felperes (actor) ismertette panaszát, vádját, előadta kérelmét. Az alperes (inctus), ha nem jelent meg, ami igen ritka eset, vagy „elmarasztaltatott”, vagy újabb időpontot szabtak ki számára a perlekedésre. Az is megtörtént — szintén csak elvétve —, hogy az alperes útját vágta a pernek, ki- fogásolva a falu székének illetékességét. Erre azonban majdnem mindig az volt a válasz, hogy az ősöktől rájuk maradt szokások szerint eddig is a communitás ítélkezett a sző- nyegen forgóhoz hasonló kérdésekben, és így az alperes, ha újabb kifogást nem tehetett, vagy haladékot kért, vagy védelmezte igazát. A perbeli bizonyítékok előkészí- tésére, különösen birtokperek tárgyalása során, szokásossá vált az „exmissió” kérése, a „kibocsátás”, valójában a halasztás igénylése. A vád ellen tiltakozó alperes egyszerű időhaladékot (dilatio) is kérhetett, hogy jobban felkészül- hessen. Gyakran csak annyi szerepel a jegyzőkönyvben: „időt kért”, és utána következik a döntés (deliberátum): „adatik idő”. Arra is van példa, hogy a pereskedők közül valamelyik „párt” kér, másolatot követel az ellenfél bizo- nyítékairól. Ami természetesen újabb faluszéki tárgyalást tesz szükségessé.

Számtalanszor nem élnek semmiféle hasonló perrend- tartási lehetőséggel, és a bírák ítéletet hoznak, vagy az egymással torzsalkodók békülnek meg. Arra is van példa,


67

hogy a szigorúnak vagy igazságtalannak vélt ítélet halla- tára az elégedetlen fél „novizál”, „novummal él”, „simplex novumot” kér, vagyis vesztésre álló ügyét védelmezve új érvek, bizonyítékok gyűjtésére, bemutatására kér lehe- tőséget. A novummal, a perújítással azonban nem lehet visszaélni, mert ha valaki „a novum virtussa mellett”, a „reformálás” rendjén újabb bizonyítékokat nem sorol fel, az ítéletet megerősítik, a pereskedés költségeit pedig viselnie kell. A novummal nem lehet a pert nagyon hosszú időre elnapolni, meghatározott időn belül élni kell ezzel a lehetőséggel is. 1770-ben Magyarhermányban vita is támad az időhatár felől: „Hermány falvának régi megírott tör- vénye, hogy jármos ökörről, hámos lóról és bornyús te- hénről harmadnapján adjon számot a pásztor. Ha gravé törvénye adjudicáltatik, szabadságában vagyon novummal élni. Azon novumot 8-ad napján tartozik elfolytatni, hogy a gazda is, ha hibázott valamiben, más 8-ad napra hadd novi- zálhasson, és hadd készülhessen rá.” Az alperes viszont azt állítja, hogy Udvarhelyszék statútuma szerint a perújítás határideje 60 nap. A felperes pedig ismét a helyi szokásra és írott bizonyítékra, a pásztorfogadási szerződésre hivatkozik.

Egyetlen peres eljárási mozzanat, ha csak egy keveset is időzünk nála, oly sok kérdést vet fel, a népi perjog olyan sűrűjébe vezet, hogy le kell mondanunk a további példák felsorakoztatásáról. A perújítás problémájánál egy kevéssé elidőzve azt szeretnék bizonyítani, hogy jóllehet sok esetben példás egyszerűséggel — a szokásokra, az igazságér- zetükre, helyzet- és emberismeretükre hagyatkozva — dön- tenek a bírák, arra is van példa, hogy egy minden eresz- tékében aprólékosan, finoman kimunkált eljárásrend for- máiba belehelyezkedetten, hosszasan folytatják a pert.

„Felvévén mind a két félnek panaszát; ruminálták is a dolgot lélek szerint” — jegyzik be 1779-ben a csíktaplo- cai protokollumba. A bírák, az esküdtek tehát a tárgyalás során jól meggondolják, megvizsgálják az ügyet, és lehe- tőséget kínálnak a perbeli bizonyítás sok formája számára. Hiába írják elő a katonai rendtartások, hogy nincs szükség írott „relatóriákra” és „attestátumokra”, csak a felek szembesítésére és kihallgatására, az írásban benyújtott „tudósító-”, „bizonyító-” levelek, a „literále dokumentu-


68

mok”, az oklevelek eléggé gyakori szereplői a faluszéki pereknek. Különösképpen a hagyatéki eljárások, örökségi viták rendjén szokásos az oklevelek, testamentumok, szer- ződések bemutatása. A feudális birtokjog bonyolult szö- vevénye a székelyföldi sajátos formákkal, a népi öröklési jogszokásokkal egyetemben a bírák számára nehézzé teszi az eligazodást. A kisföldű szabad székelyek — akárcsak a földet nagyobb mértékben birtokló possessorok — a fontosabb megállapodásokat papírra vetik, mert az írásba foglalt egyezségnek vita támadtával nagyobb a becsülete. 1781-ben a csíktaplocai bírák azért küldik el mindkét perlekedőt, a jövendőre halasztva a kérdés megvitatását, mert „nem literále documentumokból”, hanem „csak szó- val” bizonygatták igazukat. Jellemző, hogy 1783-ban Csíkjenőfalván egy birtokper során az ükunokák peresked- nek; a bizonyítási eljárás rendjén 1682. június 22-én keltezett szerződést mutatnak fel az Imre fiak — amely arról tanúskodik, hogy Márkos István fiának fogadta Imre Györgyöt, hogy helyette hadba menjen, és ezért birtokának egyharmadát át is engedi neki —, és ez az évszázadot megért írás dönti el a vitát.

A bizonyítás természetesen nemcsak oklevelekkel, hanem tanúkkal, helyszíni szemlével, eskütétellel is történhet. Az előbb említett esetben 16 tanú vonul fel, de 1771-ben Magyarhermányban 24 vallomást tevőt is meghallgatnak a falu törvényén. Amikor semmilyen más módon sem tudnak ítéletmondásukhoz kellő biztonságra szert tenni, a bírák elrendelhetik az eskütételt. Szárhegyen 1806-ban megvizsgálták mindkét fél „documentumait”, és arra a meggyőződésre jutottak, hogy „hit nélkült ítéletre nem lehetne menni”. A magyarhermányi jegyzőkönyv 1770. évbeli sorai arra is fényt vetnek, hogy a „juramentum”, a „hittétel” — a középkori perrendi eljárás e maradványa — szélesebb körű szokásjogi szabályozással övezett. Így például a falu törvénye szerint gazda és pásztor közötti perben „a hit elsőbben a gazdáknak eleitől fogva ítéltetett”.

A bizonyítási eljárás tehát a jogi formák gazdagságáról, a faluszéki ítélkezés rendjének kimunkáltságáról tesz tanú- ságot. Így természetesen biztonságosabb a perlekedők helyzete; szabályok vannak, olyan rendezettség, amivel eleve számolni lehet. A formák azonban az ügymenetben


69

hibát kereső és abból fegyvert kovácsoló ügyeskedőknek is lehetőségeket nyújtanak; és akadnak olyanok, akik alaki, formai hibákra vadászva kísérlik meg, hogy számukra előnyös ítéletet csikarjanak ki. Ott, ahol a faluszéki perben feltűnik (a széki bíráskodásban bizonyára tapasztalatokat szerzett) az ügyvivő, a prokurátor, a prókátor — ott megnövekszik az igazság kiderítésének módja feletti vita lehetősége is. Azt már láttuk: a katonai parancsnokság, de általában a felsőbb fórumok ellenséges szemmel nézik a faluszékén működő, perbonyolító ügyvédeket, és meg- tiltják, hogy bárki prokurátort fogadjon. Amúgy sem gyakori szereplésük a XIX. század első felében még inkább visszaszorul. Az érdekvédelmükre képtelen embereknek azonban az esküdtek megengedik a teljhatalmú megbí- zott (plenipotentiárius) vagy szószóló kijelölését.

Az ítéletet a bírák jogérzékükre hagyatkozva és termé- szetesen a különböző ügyekre érvényes jogszabályokra támaszkodva mondották ki. Szabályokról lévén szó, ismét érintenünk kell a szokás és a rendelet, a helyi hagyomány és a felsőbb fórumok beavatkozása szülte ellentéteket. A régi országos érvényű törvényekre vagy a széki statútu- mokra hivatkozó és a döntését azokra alapozó falusbíró természetesen még nem veszélyezteti a faluközösség ítél- kezési hagyományait. Sokszor (és különösebb jogtörténészi jártasság nélkül is) felfedezhetjük ugyanis a faluénak tekintett, az íratlan vagy írott jogszokás mezében jelentkező normában a régi diétai végzést vagy széki szabályrendele- tet. A „falu törvénye”, „constitutiója”, „végzése” már csak azért is megegyezhet a közhatalom jogforrásaival, mert már évszázadok óta igazodni kénytelen hozzájuk. Nem véletlenül mondja 1770-ben Magyarhermányban az egyik perlekedő: „A falu szabhat magának törvént, de úgy, hogy a haza törvényivel megegyezzen.” Ugyanúgy még a tiszti parancsolat is lehet erősítője, nem pedig ron- tója a szokásnak. 1785-ben Ozsdolán egy szokásra hivat- koznak, amelyről: „60 és 70 esztendős emberek recognos- cálják, hogy a memoria hominum usussa és törvénye volt Osdola falvának...” majd hozzáfűzik: „Erről a nemes regiment is poroncsol keményen esztendőnként az bírák- nak és faluknak...”


70

Igazából főleg azok a rendelkezések okoznak változáso- kat a falu igazságosztó tevékenységében, amelyek az élet rendjébe mélyrehatóbban avatkoznak be. Ilyenek például a határőrvidéki birtokjogot átrendező, szintén már említett parancsok. Ezeknek a hatására születnek ilyenszerű íté- letek: ,,mivel az jószágot nem szabad — az felsőbbség parancsolatja szerént — dividálni”, a menyével meg nem férő asszonynak nem adhatják ki a szokás szerint neki járó, őt megillető harmadrészt. 1794-ben a csíkjenőfal- viak — hasonlóképpen birtokperben — a szomszédos falvak esküdtjeivel egyetemben sem tudnak dönteni, mert illetékességüket, illetőleg ítélkezési jogaik mértékét már nem ismerik. Ezért küldik Csíkszeredába a két perlekedőt: „hozzanak [utasítást], a comendáns uraktól, hogy miben legyen auctoritása a compagnia székének, s miben nem”. Ha nem is valósult meg teljes mértékben, de a tiszti szán- dékot híven tükrözi az az 1781. évi határőrparancsnoki előírás, amely megköveteli, hogy „Az falusi törvények, az katonasághoz alkalmaztassanak.” A korábbi 1774-es rendezés jellemző módon még azt írja elő, hogy a bírák a falu fórumán „a törvények”, valamint „a törvényes usus”, „a municipális constitutiók” szerint ítélkezzenek, „helyben maradván” azonban „a Székely Katonaság Regu- lamentuma” és a „Személyes dolgokra (Personális Cau- sákra)” vonatkozó rendelkezések.

A hagyományok szívós ellenállását azonban ezen a téren is látnunk kell. Hadd idézzünk protokollumainkból néhány sokatmondó, állandóan előforduló formulát, megfogalma- zást. 1770-ben Csíktaploca jegyzőkönyvébe írják be: „Mint- hogy nemes Csíktaploca falvának ily képen lévén vége- zése...”; az árkosiak 1781-ben használják ezt a formulát: „Ennek előtte usussa volt a communitásnak...”; 1798-ban a magyarhermányiak vallják: „minthogy pedig régi eleink- ről reánk maradott szokás és törvény az...”; 1821-ben Szárhegyen fogalmaznak így: „minden székely constitu- tiók és régi usus szerént legigazabb az”; 1837-ben a csík- jenőfalviak a következő szavakkal: „a constitutio tartása szerént” fejezik ki a régi törvényeikhez, a falu ősi szabályai- hoz, rendjéhez való ragaszkodásukat. Valójában tehát azok a szabályozások, törvények, rendeletek, amelyek befolyá- solták a faluszékén hozott ítéleteket, csak az írott és írat-


71

lan falusi szokásjoggal ötvözötten hathattak; sok élette- rületen pedig egyáltalán szerephez sem jutottak.

A faluszékén hozott ítélet ellen természetesen fellebbezni lehet. A széki vezetőségnek, a katonai parancsnokságnak a felsőbbsége, a faluközösség feletti hatalma valósul meg ily módon is. Csakhogy akaratuk e téren sem érvényesül maradéktalanul. Mint mindenütt a faluközösség életterü- letein, itt is kettősséget, feszültséget, harcot tapasztalha- tunk. A faluközösség ugyanis nagyon sok esetben oly módon is megkísérli bírói hatáskörének védelmezését, hogy kimondja: döntése ellen nincs apelláta, fellebbezni nem lehet.

Ez a „határvédelem” oly formát is ölthet, hogy a per nem kap útlevelet a felsőbb fórumokhoz. Az ítélet ellen tiltakozó protestálóval ugyanis közli a faluszéke, hogy fellebbvitelt nem engedélyez, a peres ügy „non transmittitur”. Ez is természetes törekvés ott, ahol az önrendelke- zést védelmezők a közösségek ügyeibe való beavatkozást ki akarják zárni. Ezért alakul ki az a szokás, hogy a falu- széke előtt kimondott határozatot a falu egyeteméhez, a teljes falugyűléshez fellebbezik, valamint az, hogy — mint a márkosfalviak is — a falu fogott közbírákat, hét „immu- nis és vitézlő rendhez tartozó” embert választ, esket be, és rájuk bízza az ítélet ellenőrzését. Azt is megkísérlik, hogy bár a kisebb értékű ügyek feletti vitának a körét korlátozzák a falura. Ez természetesen szintén hagyomá- nyokra építő törekvés. 1649-ben Csehétfalva falutörvényé- nek első pontja mondja ki, hogy a bíró és a négy esküdt előtt kell a háromforintos pernek vége szakadnia, addig senki sem fellebbezhet ilyen ügyben, míg a falunak három forintot le nem tesz. 1776-ban a zalániak jelentik ki egy kasza zálogba való vétele körül folyó torzsalkodásban, hogy „csak egyforintos a causa, azért semmiképpen nem transmittaltathatik”. Csíktaplocán, Árkoson, Csíkjenőfal- ván, Magyarhermányban és még sok más helységben is szokás az, hogy az állattartók, a gazdák és a pásztorok közötti pert szintén nem engedik felsőbb fórumra. Ezek az ún. gazdák törvénye előtt folyó perek; és zoltáni Czer- jék József úr 1771-ben Zalánban hiába kéri, hogy elkáro- sodott sertései ügyében indított és elvesztett perét a Conti- nua Táblára fellebbezhesse; a döntés úgy szól: „minthogy


72

a gazdák előtt folyt, apellációba nem mehet”. A csíkjenő- falviak fórumán a testvérek között folyó osztozást, örök- ségfelosztást 1772-ben szintén olyan pernek minősítik, amely nem apellálható.

Hasonlóképpen önrendelkezést védelmező és szintén ősi hagyományokban gyökerező az a szokás, hogy a faluszéki ítéletet a szomszédos communitás bírái elé viszik az elége- detlenek. 1581-ben Gyergyóújfalu törvénye szerint: „Ha valamely embernek ítéltetett törvénye a bírák előtt nem tetszik, apellálhasson más falubeli bírák eliben...” 1774- ben Márkosfalva végzéseiben is azt írják meg, hogy ha valaki a falu ítéletével elégedett nem lenne, „apellálhassa az eddig usuált mód szerént az közelebb való falu eleibe...” A XIX. század első felében, amikor ez a gyakorlat már háttérbe szorult, a szárhegyiek még mindig élnek ezzel a jogukkal, és van aki a remetei és más, aki az alfalusi bíró széke elé kívánja vinni megfellebbezett perét.

Az esetek döntő többségében azonban a széki bíróság elé, a civile fórumra, fennállása idején a Continua Táblára, a szolgabírák (dúlok) vagy királybírák elé viszik vesztett perüket, a katonák pedig mind gyakrabban fellebbeznek a Compagnia székéhez, a Regementhez. Hosszas lenne a perek fellebbviteli illetékességének a szövevényét felfejteni. A pereskedő személyek rendi hovatartozása, a perek tárgya és a bíráskodási szervezetben, a társadalmi erőviszonyok- ban beálló változások mind-mind szerephez jutottak ebben a kérdésben.

Valójában a legközvetlenebbül a széki tisztek és a katonatisztek ellenőrizték és bírálták el, hagyták helyben vagy változtatták meg a falu ítéletét. Éppen csak hogy a formák voltak különbözőek. A Felső-Fehér megyéhez tartozó (és csak később Udvarhelyszékhez csatolt) Felsőrákoson a szol- gabíró a megyei szokásokhoz híven változtatja, szigorítja meg a falu döntését, és be is vezeti azt a falu protokollu- mába. A határőrvidékhez tartozó székely székekben ehhez hasonlítható közvetlen ellenőrző szerep a katonatiszteknek jut. Gyakran olvasható a hadnagy, a főhadnagy aláírása a protokollum lapjain, jelezve azt, hogy átnézte és helyben hagyta a rendelkezést, az ítéletet. A háromszékieknek 1787-ben kiadott „Compagnia Porontsolat” arról is intéz- kedik, hogy amikor a határőrök kirukkolnak és „vizitéroztat-


73

nak”, a katona falusbírónak úgy kell megjelennie, hogy nála legyen, egyebek között, a falu törvényes jegyzőkönyve és a parancsolatokat, rendelkezéseket tartalmazó protokollum. A falugyűlésen hozott határozatokat és a falu fórumán hozott ítéleteket tehát éppen úgy ellenőrzik, mint a katonai felszerelést.

A peres eljárást is szabályozó 1784. évbeli királyi rendelet a fellebbvitelről különben így intézkedik: „Hogyha pedig az oly causában, melyek három forintot meghalad- nak, apellátio interveniálna, azok a magok Continua Táblá- sokra transmittáltassanak...” A fellebbezés módjáról még elmondják: szükséges az is, hogy a falvak nótáriusai írják le ,,a causának folyását rend szerént, úgy mint az actiót, mindenik félnek az okait rövideden [!], a bizonyságoknak vallást tételeket, úgy a deliberátumokat leírván, a peres felek előtt felolvasván, subscribálván, megpecsételvén az apelláns félnek adják ki”.

Felcsíkszék jegyzőkönyveiben, közelebbről a jenőfalviban bukkantunk rá a fellebbezések során első fórumként sokszor emlegetett Compagnia székére. Jellemzőnek kell tartanunk azt, hogy amikor a határőrkatonai parancsnokság megteremti a faluközösség fölé helyezett fellebbviteli, sajá- tos törvénytevő fórumát, akkor valójában azt cselekszi, hogy több falu választott bíráiból formál egy új, bővített szerepkörű jogintézményt. 1815-ben például Csíkszentta- máson tart törvénynapot a „Compagnia Széke”. A szent- tamási bíró fórumán előzőleg már megítélt és a század törvényszékéhez fellebbezett ügyet vitatnak meg. Ítéletet mondani megjelennek a karcfalvi, jenőfalvi, szenttamási, szentdomokosi bírák és esküdtek; mindenik faluból két személy, csak jenőfalváról három, miután az ő bírájuk „elnököl”. A határozatot a jenőfalvi jegyzőkönyvben örö- kítik meg, ahol több hasonló törvénytétel protokolálását is megtaláljuk. Erről a fellebbviteli fórumról túl keveset tudunk még ahhoz, hogy leírását, jellemzését megkísé- relhetnők. Itt, ez alkalommal nem önmagát bemutatóan szerepel, hanem tanúként, bizonyítva azt, hogy mennyire a falu ítélőszéke az a fórum, amelyben a falu népe és a katonai vezetők megtestesítve látják az igazságtevő ősi alapsejtet; még akkor is, ha az előbbiek már nem tudják minden vonatkozásban kellő eréllyel és sikerrel védelmezni,


74

és az utóbbiak nem szűnnek meg szilárdítgatni uralmukat felette.

Mondanunk sem kell, hogy mindaz, ami az önigazgatás törvénykezési szokásrendjéből a székely faluközösségben megőrződött, nem volt társtalan sajátosság. Hasonló módon éltek az ősi autonómiával a szász, a román — szász vegyesla- kosságú falvak, a román határ őrezredek falvai, és azok a jobbágytelepülések is, amelyeket a földesúr nem tudott vagy különböző okok miatt nem tartott szükségesnek szoros igába fogni, keményen és közvetlenül igazgatni. A Nyugati Kárpátok havasi falvainak helyi autonómiájáról olvashatjuk Alsó-Fehér vármegye monográfiájában a Teofil Frânk és Gheorghe Candrea nyomán idézett sorokat: „Régen a havasi községek széles alapon nyugvó helyi autonómiának örvendettek; mikor általános érdekről volt szó, minden lakosnak joga volt a községházára menni, ott tanácskozni s határozni... Minden héten egy nap volt meghatározva, amelyen megjelentek az ügyes-bajos felek, a falu öregei (bătrînii satului), akik nagy esküdteknek (juraţii cei mari) is neveztettek, együttvéve: bizottságnak (comitet), székállóknak (scăuneni), — s a helyen a nép mondása szerint törvényt tartottak (se ţin legi).”31

A falu belső, önigazgató világának „demokratikus” bírás- kodási fórumai közül még meg kell említenünk — nem a kép, hanem csak a vázlat teljesebbé tételéért — a refor- mátus lakosság ún. megyeszékét, amelyről Dósa Elek Erdélyhoni jogtudománya azt mondja: ,,A megyeszéke (domesticum consistorium, presbiterium), melynek sza- bály szerint elnöke a helybeli pap, bírái az eklésiának több vagy kevesebb választott tagjai... s elítélheti az egyházi kisebb vétségeket, egy m.forintig büntető hatalommal is bírván szokás szerint.” 32

Záradékul csak még annyit, hogy az úriszékről — jólle- het a rendelkezések részletesen szólanak róla is — nem kell a határőrséghez tartozó székely székek viszonylatában részletesen szólanunk, miután szerepköre nem számottevő.

31 Teofil Frânk — Gheorghe Candrea, Românii din Munţii Apuseni.

Bucureşti, 1888, 111 — 115.; idézi Alsófehér vármegye monográfiája, I. Nagy- enyed, 1899, 834.

32 I. m. 59.


75

Jellemző azonban, hogy amikor 1781-ben Árkoson a vice- királybíró jelenlétében úriszéki tárgyalást tartottak — amelyen „nemes” gyalogkatona kereste jussát egy jobbágy- legényen —, a faluközösség hütösei is jelen voltak, a falu jegyzője pedig az árkosi protokollumba, vagy talán abba is, de híven megírta a pereskedés lefolyását.

A falujegyzőkönyv, az írásbeliség és a nótárius A történeti szakirodalomban gyakran olvashatjuk, meny-

nyire fontos, milyen felbecsülhetetlen értékű forrásokat jelentenek a nyugat-európai középkori faluközösség ügyeit megörökítő ún. falukönyvek (Mark-bücher, Haingerichts- bücher, Holtingsbücher, Register stb.). Nálunk viszont azt állapíthatták meg a historikusok, hogy még a XVI., XVII. században sem találunk a falu igazgatási rendjében írásos ügyintézést. A parasztságtörténet kutatói fájlalták a legmélyebben, és panaszolták igen gyakran: mekkora vesztesége néptörténetünknek az, hogy hiányolnunk kell ezeket a paraszti, népi alkotásokat, amelyekből közvetle- nül — az úri írásbeliség esetleges torzításai nélkül — lehetett volna híradást kapni a földet művelő, állatot tenyésztő egyszerű ember életéről. Úgy vélték, hogy a jövendőbéli kutatás sem ajándékozhat meg bennünket ilyen források- kal, hiszen a mi tájainkon nem formálódott olyan népi intézmény, nem épült olyan szerkezet, amely autonóm működése során írásos ügyvitelt is teremtett. Azt hitték, hogy ott, ahol a paraszti élet a hagyományok, a szokások medrében folydogált, az írásbeliség nem válhatott az élet- vitel nélkülözhetetlen elemévé.

Szabó István — a középkori falu, a paraszti önkormány- zat múltjának kiváló kutatója — a falutörvényt és a falutörvénykönyveket együtt emlegetve azt írja: „Nálunk a középkorból csak néhány székely falu törvénykönyvét vagy legalábbis néhány jogszabályát ismerhetjük meg. Létrejöttük minden bizonnyal összefügg a székely társa- dalom szabadságával.”33 A székely falujegyzőkönyvek szü- letésének kérdésén töprengőnek valóban innen kell kiin-

33 A középkori magyar falu, Bp., 1969, 90.


76

dulnia; a sokszor végveszélybe jutó szabadparaszti réteg megmaradásából, abból a tényből, hogy önrendelkezési jogának maradványait, ősi szervezeti formáinak egyes elemeit átmentette arra az időszakra, amikor az írásbeli- ség is hódítóan lépett fel, amikor a felvilágosult abszolutizmus az írásbeli igazgatást szorgalmazta. Így született meg az ősi székely hagyomány, a bécsi igazgatási láz, a bürokrácia térhódítása, valamint a növekvő súlyú népiskolai oktatás egybefonódása nyomán a XVIII. századi és XIX. század eleji székely falujegyzőkönyv. A nálunk nagyobb számban oly későn felbukkanó „falukönyv” a rendelet- áradattól elözönlötten is sok mindent őrzött a megelőző évszázadok paraszti életrendjéből, és ezért vált sajátos, nagy értékű parasztságtörténeti kútforrássá.

Létezésükre Benedek Elek hívta fel a figyelmünket, aki Édes anyaföldem című könyvében megemlíti, hogy a kisbaconi faluházán megmaradt néhány Mária Terézia korabeli jegyzőkönyv. Ezekről eleinte azt hittük, hogy a határőrség felállítása, tehát 1764 után, katonatiszti parancsra kelet- keztek. A jelzett nyomon elindulva Zalánban, majd a Kisbaconnal szomszédos Magyarhermányban bukkantunk rá (1945-ben) falujegyzőkönyvekre. Az utóbbi helységben (Máthé János történettudó földművesnek köszönhetően) megőrzött protokollum első bejegyzése az 1757-es évből való volt. Ennél a jegyzőkönyvnél még perdöntőbb azonban a háromszéki Alsócsernátonnak 1665, 1666 és 1716-ban kelt falutörvénye. Ebben, az 1666-os rész egyik paragra- fusában olvasható: „Hogy minden ember tudhassa, jöven- dőre is fennmaradjon, melyikféle fordulóban mennyi földe légyen a falunak, annak a hites perceptor mennyen a végire, és melyik szántóföldről mennyi jövedelem légyen, esztendőnként felírván a Falu könyvébe szép rendel annak jövedelmit is...” 1716-ban pedig azt írták: „A Falu Constitutiójáról írott régi articulussait, melyeket akkor praedecessorink írásban hagytanak, és protokoláltanak a Falu könyveiben, mindenekben helyben hagyunk...” E jegyzőkönyvek vezetésének gyakorlata tehát kétségkívül megelőzi a határőrkatonaság felállítását — legkevesebb egy teljes évszázaddal.

Az is igaz viszont, hogy a falujegyzőkönyvek, amelyek eddig levéltárba kerültek, a határőrség felállítása utáni


77

időszakból valók. Zömmel pedig a határőrvidéken, tehát Csík-Gyergyó-Kászonszék, Háromszék és Erdővidéken szü- lettek. Ez azt is bizonyíthatja, hogy a székely falu jegyző- könyvek a határőrség bevezetése után, de régi hagyományok nyomán rendszeresedtek; ugyanakkor jelentheti azt is, hogy mind ez ideig csak ezen a területen tudta eredmé- nyesen felkutatni őket a jelentőségüket felismerő levél- táros és történész. Azonban bizonyos, hogy nemcsak az említett területeken váltak általánossá és nemcsak az „elegyes” falvakban, ahol határőrök is laktak, hiszen a főkor- mányszék rendeleteiben több ízben is utaltak arra, hogy például a falvakon keresztül utazó katonaságnak adott élelmet vagy egyéb szolgáltatásokat a jegyzők ne csak nyugtázzák, hanem ,,a Faluk Jegyző-könyvébe beírassák”. A falujegyzőkönyvet a jobbágyok lakta Felsőrákosnak 1803-ban vargyasi Daniel Elek úr készíttette és köttette be: „...boldogságokra és békességekre, úgy a követke- zendő maradéknak is lehető hasznokra törekedvén... hogy ebben minden törvényfolyások, melyek a falu fórumán folynak, protocoláltassanak, hogy a jelen valók használják s a maradékok pedig belőle valamit a magok tanulásokra fordíthassanak.” A falujegyzőkönyv tehát — és kötetünk- ben a felsőrákosi szerepeltetése ezért is szükséges — nem csupán katonarendiek között, nem kizárólagosan a határ- őrvidéki székely székekben honos.

Azt nem tagadhatjuk, hogy a határőr lakta falvakban erőteljesebben munkálhattak a fejlődésre ösztönző erők. Teleki Domokos említi, hogy „a rend és fegyelem több hátránya mellett a határőrség kebelében a polgárosodás és fejlődés nem egy örvendetes jele volt szemlélhető”34. Kővári László szintén hasonlóan vélekedik: „ha a katona és nem katona polgárosodását összevetjük”35 — senki sem tagadhatja a katonasors jó hatását. Hasonlókról tudósítanak a beszterce-naszódi román határőrezredek krónikásai is. Több „hazai utazó” is megfigyelte a mili- táris igazgatású székely falvak fejlődését, noha például az udvar helyszéki, határőrségtől megmenekedett hely- ségek sem maradtak el mögöttük, és az ár sem volt kicsiny,

34 I. m. 223. 35 Székelyhonról, Kvár, 1842, 141.


78

amit a katonarendiek fizettek a serkentő, előrelendítő jószándékért.

A mi számunkra ez alkalommal az írásbeliség meggyö- keresedésének kérdése lévén fontos, hadd idézzünk néhány erre vonatkozó rendelkezést. Így például 1776-ban Kiss Mihály óbester a II. székely gyalogregimentnek a hatás- körében elrendeli, hogy a századparancsnokok „gyakorta utána lássanak a falusi mestereknek, hogy kötelességek szerént a gyermekeket a vallás dolgaiba, úgy az írás és olvasásra szorgalmatosan tanítsák, melyet ha nem cse- lekednének, a Nemes Regimenthez jelentessék”. 1787 őszén szintén a háromszéki falvakat tudósítják, hogy „...az Kantába [a kantafalvi iskolába] új világi profesorok, az Nimett Nyelvnek tanítására érkeztek, kinek tehát kedve arra leszen, jelentse magát az Compagniánál”. 1791-ben, ismét őszidőben az első gyalog regiment területén követelik az „iskola épületek” felállítását, valamint azt, hogy azokat a gyermekeket, akik az ezred iskoláiba jártak, akik tehet- ségesek és a szüleik is tehetősek, „kemény büntetés alatt ismét el kell küldeni”. Szintén ebből a katonai körzetből való az az 1790. október 31-i rendelkezés, amely így hangzik: „Minden inspectornak kiadatik, hogy a gymnásiomba való tanolás az első székel nemes regiment numerusában a deák és német Csík Somoljon, Gyergyóba pedig a német, Gyergyó Szent Miklóson, Szárhegyen pedig a diák anno novembris hujus anni elkezdőtetnek; a katonarenden lévőknek kihirdesse maga kötelessége szerént; ezután az ifiak, kik iskolában szándékoznak menni a deák iskolában, míglen magyarul írni és olvasni a parochia filiális iskolá- ban meg nem tanultak, bé nem vétetődnek.” Három vasár- napon át hirdetik Csík-Gyergyó- és Kászonszék templo- maiban, hogy a főkormányszék, a Generál Comandó és az egyházi vezetőség közös akarata és rendelkezése: a kato- likus gyerekek 6 esztendős kortól 13 éves korig a kato- likus, azaz a falusi iskolákba járni kötelesek.

Jóllehet éppen az iskolához kedvet kapott katona fiatalokat, azokat, akik továbbtanulásra vágyakoztak, a határőri intézmény kemény-kegyetlen önzésével rendkívül nehezen bocsátotta ki karmai közül; ezt Gábor Áron, Bölöni Farkas Sándor sorsa példázza, és Benkő Samu tanulmánya részletesen elemzi; ugyanakkor azonban a


79

népiskolai oktatás, az írni-olvasni tudás Bécsnek is első- rendű érdeke volt, és az alsófokú oktatásügy fejlődéséért a határőrtisztek eléggé sokat tettek. Legalábbis segítették kibontakozni a már előzőleg ezen a téren meglévő hagyo- mányt, és ily módon írástudókkal és írásbeliséggel töltötték fel és alakították is a szokásszerűség világát.

Példaként hadd idézzük az egyik rendelkezést: 1833. január 21-én Gyergyóalfaluban Weppel kapitány dorgáló szavakkal fordul a szárhegyiekhez, mert 18, olyan szülő van a faluban, aki ,,a gyermekeit nem akarja iskolába küldeni”. Ezeket a századhoz kell egy hütösnek „felelésre” vezetnie, s ha valaki a legkisebb ellenkezést is megkísérelné, „árestomba” kerüléssel fenyegetik.

Nem könnyű még megközelítő pontossággal sem vázolni, hogy a székely falvak lakóinak hány százaléka tudott írni és olvasni. Megkíséreltük vallomásra bírni a protokollu- mokat, hiszen sokszor írják alá a fontosabb határozatokat a falu lakói. Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy ez sem megbízható módszer — több okból is —, de annyit bizonyít, hogy a falvaknak a katonarendiek táborában volt sok őrmestere, káplára, inspektora, duktora s más rang- jelzéses vagy tisztes férfia, akik nemcsak hogy tudtak írni, hanem írásuk „kicsinosodott”, gyakorlottságról tanús- kodott. De a jobbágyrendiek között is nagyon sokszor akadt szépen író falusbíró vagy esküdt.

Van tehát egy írástudó réteg; Csíkjenőfalván például 1812-ben 19 névből 6 a sajátkezű aláírás, 1816-ban 8-ból 4, 1818-ban 21-ből 12, 1828-ban 27-ből 13 és így tovább. Ez a jenőfalvi jegyzőkönyvi helyzet természetesen nem a falut reprezentálja és ez a falu sem a székely falvakat. Általában igaznak érezzük azt a kettősséget, hogy jóllehet a gyer- mekeknek kicsikoruktól általában már a marhák mellett kellett pásztorkodniuk, az írástudók aránya mégis számot- tevő. 1824-ben panaszolják — és ezt is fel kell vetnünk—, hogy „nagyobb része az idevaló [gyergyószéki] ifjúságnak tavasztól fogva késő őszig mindig a havasokon a juhok mellett vadnak” — és pásztorolják az állatokat éjjel is, sokszor télen is; így vonja el őket az iskolai oktatástól az életrend, a gazdálkodási mód kényszerítő ereje. Egészében véve azonban sokan vannak, akik az írásbeliség három- széki vagy általában székelyföldi elterjedtségén elcsodál-


80

koznak, vagy lelkesedve szemlélik. Bogáts Dénes a szemerjai iskola múltját felidézve azt is elmondja, hogy „Három- széken az oktatás, mint az írott emlékek mutatják, régi múltra tekint vissza. Lehetséges, az általánosabb oktatás itt is a reformációval vette kezdetét, de hogy a reformáció előtt is voltak külön iskolamesterek, bizonyítják azok az okmányok, melyek ebből az időből származnak. Az oktatás az idők folyamán — a legrégibb korhoz viszonyítva — magas színvonalra emelkedett. Egy, az 1700-as évek elejéről való írás tanúsága szerint Háromszéken alig volt, aki olvasni és írni ne tudott volna.”36 Ujfalvy Sándor szintén azt írja a reformkort tükröző emlékiratában, hogy „Er- délyben egy törvényhatóság sincs, hol annyi író s olvasó ember legyen, mint székely földön.”37 A helyzetre jellemző Csík-Gyergyó- és Kászonszéknek az az 1769. évi szabály- rendelete, amely előírja, hogy írástudó falusbírót tegyenek, mert akadnak írástudatlanok is, akik a szerződések lát- tamozásakor „csak keresztvonással jegyzik neveket”38. Vannak tehát betűvetésre képtelenek és ugyanakkor eléggé sokan írástudók ahhoz, hogy a székgyűlés törvényhozói elvárhassák a falvak népétől: közülük válasszanak valakit erre a tisztségre.

Mi kellett tehát ahhoz, hogy a székely falujegyzőköny- vek a XVIII. század utolsó harmadától kezdődőleg meg- sokasodjanak? Kellett — mint már láttuk — az ősi szo- kottság, a hagyomány, hozzá a szabadságát, erejét meg- őrző népelem, valamint az írásbeliség fejlődése. Az ilyen egybeötvöződő elemek segítették a kívülről jövő igényt olyan neki szolgáló faluközösségi keret kialakításában, amely kivirágoztatta az írásbeliséggel társult népi rend- tartási, életigazgatási kultúrát, olyan művelődési formát, amely funkcióját betöltve ma az utódoknak betűkbe rög- zítetten idézi fel paraszti őseik múltba süllyedt társas emberi életét.

A többit a székely falu protokollumairól — jóllehet csak néhány jegyzőkönyvből és azokból is keveset válogattunk —

36 I. m. 31. 37 I. m. 310. 38 Corpus Statutorum, I. 164.


81

az olvasni- és tanulmányoznivalóként közölt szemelvé- nyek hivatottak elmondani.

Végezetül fel kell tennünk a kérdést: ki is a falu jegyzője, protokollumaink írója? A faluközösség története szempont- jából oly jelentős tisztségviselővel érdeméhez méltóan nem foglalkozhatunk, csak hírt adunk felőle, hiszen nem kö- zömbös számunkra, honnan rekrutálódott, milyen hagyo- mányok letéteményese volt, kit képviselt stb.

Azt az eddigi ismereteink alapján már megállapíthatjuk, hogy a székely communitásban a jegyző általában nem a faluba lesüllyedt tanult vagy értelmiségi foglalkozásában csődöt mondott ember. Azért is hangsúlyoznunk kell ezt, mert Kraszna megyében például joggal panaszolják, hogy „itten a jegyzők inasokból, kicsapott rektorokból, tudatlan és szegény nemesekből vagy helyt nem kapott tiszttar- tókból állanak...”39 Benkő Samu az erdélyi tanító sorsát nyomozva utal esetekre, amikor az, szűkös jövedelmének gyarapítása végett, a nótáriusi teendőket is vállalja. Egyes vármegyei falvakban a falubeli egyház lelkésze tölti be ezt a tisztet. Másutt a különböző megyei funkciókat betöltő hivatalosok azok, akik igyekeznek rátenni kezüket a nótá- riusi jövedelmekre. 1802-ben főkormányszéki rendeletben olvashatjuk: „Tapasztaltatván, hogy némely helységekben, a fennálló rendelések ellenére, a falusi notáriusságot, a k[irályi] perceptorok, vice szolgabírák és rectificator comis- sariusok viseljék, minthogy az afféle közönséges szolgálat- ban lévő személyeknek falusi nótáriusságra való tétele, mind az ő hivatalbéli kötelességekkel, mind pedig a contral- lériának, melyet a falusi nótárius a communitásra nézve vinni tartozik, principiumaival ellenkezik, meghagyatik ezennel kegyelmeteknek, hogy ezen rendetlenséget... el- törölvén, a hivatalbeli személyeknek késedelem nélkül parancsolják meg, hogy vagy magok tiszti hivatalokról, vagy a falusi notáriusságról mondjanak le.”40

A székely falutörvényekben a jegyzőkről nem sok szó esik. Jellemző, hogy Márkosfalván 1774-ben csak azt

39 Kardos Samu, Báró Wesselényi Miklós élete és munkái, II. Bp., 1905,

213. 40 Szabályok vagy is útmutató felsőbb rendeletek, Marosvásárhely, 1838 —

1839, 95.


82

szabják meg normaként, hogy ,,a falu unanimi voto válasz- szon nótáriust”.

A határőrparancsnokság rendeletéiben általában szor- galmazzák a jegyzőválasztást, említik, hogy „kívántatik lenni a [falu] öregeiből”, javallják, hogy „értelmes embert tegyenek” e posztra, és működésével kapcsolatosan is igényelnek egyet és mást, de a jegyző személyét érintő különösebb követeléseik nincsenek. A határőrkatonaság szervezői 1764 januárjában meghatározták, hogy a falu nótá- riusa „vagyis íródeákja” a katonarendiek közül való legyen. Ehhez csak annyit fűztek hozzá, hogy míg az adóügyeket intézi, azalatt katonai szolgálatot nem kell tennie.

Az egyetlen eset — kezdjük a kivétellel —, amikor a mi jegyzőkönyveink értelmiségi pályán, működő írástudóval ismertettek meg, a felsőrákosi volt. 1826-ban keltezett bejegyzés szerint: „minthogy itten más olyos becsületes literátus emberek nincsenek, akik mind a notáriusságot, mind pedig a collectorságot felvállalhatnák s folytathat- nák is — tehát a helybéli tiszteletes esperes és pap a notá- riusságot mostantól kezdve esztendeig oly móddal vállalá fel — a falu sok szép kérésére —, hogy minden gazda a falu határozása szerint adjon egy-egy mezei szénabugját...” (Az adószedői funkciót, a kollektorságot pedig a tanító, a „tisztelt mester uram” vállalta fel.) Azt azonban már mondottuk, hogy ez a helység a jobbágyfalvak tipikus képviselője. Zalánban viszont, ahol a falutörvények alko- tásának oly ősi hagyományai vannak és számottevő a katonarendiek társadalmi súlya is, sem a pap, sem a tanító nem visel falusi tisztséget, sőt mindketten szembeállanak, vitáznak a communitással.

Az eddigi áttanulmányozott jegyzőkönyvek arról győz- tek meg, hogy a jegyzők — tehát a kötetünkben közölt sok-sok határozat, ítélet megfogalmazói és megörökítői — zömmel egyszerű, falubeli, a közösségből kiemelkedett írástudók. És ez azért fontos számunkra, mert maguk is örökösei lévén rájuk szállott hagyományoknak és együtt élvén atyafiságukkal, osztozván őseik sorsában, őket sem lehetett oly könnyen a szék vagy a határőrparancsnokság „keze-lába” szerepére kárhoztatni.

Első tanúként az említettekre hadd idézzük meg Benedek Eleket. Ő mondotta el édesapjáról: „Amit tanult, volta-


83

képpen a székely huszároknál tanulta. Itt csinosodott ki az írása annyira, hogy később egy-két esztendeig a falu pen- nája is vala.”41

Szárhegyen 1804 és 1816 között — második tanúnk, a falujegyzőkönyv bizonysága szerint — Gáspár Ferenc, Balázs Simon, Barabás Ignác, Ferenc József, Csergő Elek és Gáspár József töltötte be a nótáriusi tisztet. 12 év alatt tehát hat jegyzője volt a falunak, de volt olyan tíz esz- tendő, amikor a falu pennáinak száma is tízre rúgott. Nehéz elképzelni, hogy ennyien lennének ún. értelmiségiek, tanult emberek a már említett értelemben.

Sajnos nem minden jegyzőkönyvet ír alá a falu jegyzője, és főleg neve mellett nem mindig szerepel rendi hovatar- tozása, és így gyakran nem sikerül közelebbről megismer- nünk. Az árkosiak sok-sok szakszerű határozatának megí- rója Bihari Zsigmond, aki szintén csak azt rója neve mellé, hogy ,,hütös nótárius”, egy ízben azonban maga is peres- kedésbe bonyolódván, a róla szóló passzusból kiderül, hogy ő ,,árkosi Bihari Zsigmond falusi nótárius huszár őkegyelme”. Csíkjenőfalva jegyzői közül Vizi Imre primipilus és katonarendi, Szentes József pedig nyugalmazott káplárként írja alá a jegyzőkönyvet. (Ne feledjük, ezt a rangot érte el Gábor Áron is, és talán az sem érdektelen, hogy édesapja, Gábor István ,,Bereck városának” jegyzője volt.)

Zalán „tollnoka” 1782-ben armalista, 1784-ben lovas katona, 1846-ban pedig Vas István káplár. Szemerján 1788-ban Szabó Mátyás gyalogkatona a falu íródeákja. Csíktaploca tollforgatója pedig az 1840-es években „gyalogkatona füh[rer] Ábrahám Ferenc jegyző”. A szabadrendiek mellett említsük meg „providus” Illyés Ferenc nevét, aki 1816-ban Szárhegyen jobbágy részről való nótárius.

1846-ban Zabolán három, szintén falubeli embert javasol- nak erre a tisztségre, és a választás módja miatt mondjuk el azt is, hogy „szavazatot szedni” provincialista részről egy személyt, katona részről pedig kettőt neveznek ki a falugyűlés résztvevői.

A jegyző fizetése Felsőrákoson, mint láttuk, egy boglya széna minden gazdától. 1833-ban Étfalván három szál cserefáért fogadják, de Berecken is (pedig az „város”) 8

41 Édes anyaföldem, I. Bp., 1920, 31.


84

ft-nál alig több a jegyző bére, míg az erdőpásztor 30 ft-ot vesz fel a berecki tanács pénztárából. Zalánban 1845—1846- ban a nótárius fizetése 7 Rft és 30 krajcár. Vannak azonban olyan írásbeli munkák, a perfolyamatban olyan mozzana- tok, amelyeket azok fizetnek, akik igénybe veszik az írás- tudó embert. A faluszéke határozatát például a fellebbe- zőnek, általános 1785-ös rendelkezés szerint: ,,ha a causa merituma öt forintnál többet ér — 1 forint, ha pedig kevesebbet [ér], fél forint taxáért” írja meg. Van azután a falunak kis nélkülözhető rétje, amit a jegyző megkaszál- hat, és adhat neki a communitás gyakrabban „épületre való fát” a közerdőből, ami nem is megvetendő fizetés- pótlék. Mindehhez hozzá kell vennünk a bírságpénzekből rendezett mulatságokat, amelyeken (Étfalván meg is írták) a jegyző is részt vett. A megyei részeken — itt nem rész- letezzük— nagyobb és általánosabb (szokásjog biztosí- totta) fizetésük lehetett, sok azonban nem, hiszen az 1848. április 10-én a „községi jegyző urakhoz” is címzett „szó- zat” azt mondja: „Nyomor és szegénység jutott eddig osztalékul a munkás földművelőknek, s vele önöknek is, kiket míveltségük s igényeikhez képest jutalmazni nem volt képes.”42

Mi a teendőjük? Háromszék levéltárában 1827-es guberniumi másolatban szerepel az a királyi rendelet, amely 1808- ban és 1818-ban részletesen előírja a jegyző kötelességeit. Címe: „Falusi Notariusok Instrukcioja.” Ebből megtudjuk, hogy elsősorban a királyi adó körül van sok tennivalója, a bíró és a kollektor mellett; egyebek között rá hárul az el- lenőrzés is. Másodsorban őt terheli a katonaság számára szükséges élelem előteremtése, valamint a forspont, a szál- lítás gondja. Harmadsorban pedig kötelessége a falu száma- dásának vezetése, a falu bevételeinek és kiadásainak fel- jegyzése, igazolása, valamint a szolgabírót, a megyét s végső soron a kormányzást szolgáló számtalan tennivaló; ezért parancsolnak a jegyzőknek mint a „köz kormány- zás helybeli orgánumainak...”

A falujegyzőkönyv vezetését — mint feladatot — több nekik szóló utasítás el is feledi megemlíteni. A falu száma-

42 Állami levéltár. Temesvár. A bánáti tartományi múzeum anyaga,

105/a sz.


85

dását pedig — s ezt több katonatiszti parancsolat is igazolja a határőrvidéken — elsősorban nem tőlük, hanem a bíráktól kérik számon. Sőt a Gyergyószentmiklóson 1820- ban kiadott rendelkezés még azt is megszabja, hogy a falukon a huszár, a gyalogkatona, valamint a jobbágyrendi lakosság kezelje külön jövedelmeit, s ha külön költsége van „a maga fundussából költsön”. Ennek a gyakorlatilag nehezen kivitelezhető parancsolatnak a jövőjéről semmit sem tudunk, arról viszont többször is rendelkeznek, hogy a falu ládájának, amelyben irományokat és pénzt őriznek, legyen kulcsa nemcsak a bíráknál, hanem a jegyzőknél is. A mi szempontunkból azonban ez alkalommal elsősorban és döntően az íródeák szerepében való tevékenységük fontos, az, amelynek során ők, a „literátus”, a „deákos” emberek nem elégszenek meg a jegyzőkönyvvezetéssel, szerződés- írással, passzus-, fellebbezésfogalmazással, hanem panasz- levelet is írnak, a falut a törvény és rendelet jobb ismerői- ként védik, vagy éppen lázítják. 1820-ban Oltszem földes- ura, Mikó Miklós követeli: „...nekem mint possessornak Simon Mártonra mint falu nótáriussára illő satisfactiót adni, aki mostan is a falut fellármázta ezen instanciával. Simon Mártont el is ítélik: „Szentgyörgyön vásár alkal- matosságával az hibája felkiáltatván, kapjon 15 pálca ütéseket s a falusi nótáriusságból levettetvén, a falu gyű- lésébe ne legyen szabad mennie.”43

A bomló feudalizmus világában a falu olyan társadalmi alakulattá válik, amelynek az írásbeliségében a legfőbb szerepet játszó tisztviselőjét, a jegyzőt a kormányzat, a főkormányszék instruálja, a vármegye és a szék — gyakran szervezési és jogászi remekként számon tartható működési szabályzatban — irányítja, a szolgabíró, a katonatiszt pedig rendeletekkel kényszeríti szolgálatra, miközben a faluközösséggel fizettetik meg, tartatják el. Ismét az olyan- szerű kettősség szorítása bukkan tehát fel, mint amilyent már több ízben is jeleznünk kellett, olyan ellentmondás, amely szintén csak az 1848 márciusában kitörő viharban oldódott fel: voltak jegyzők, akik ellen fellázadt, akiket

43 Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Háromszék levéltára, nr. 797/1820.


86

megvert és elkergetett a communitás, míg mások továbbra is megmaradtak a falu íródeákjának vagy váltak ismertekké, mint a faluközösség forradalmi erőinek vezetői.

A faluközösségről és a hagyományokról Az önismeretre törekvő ember, aki rendezni kívánja

viszonyát a természettel és a társadalommal, a jelennel és a jövendővel, aki elgondolkodik afölött, hogy milyen érték- rend szolgálatába szegődve emberre szabott az élet — az nem menekedhet az ősökkel való párbeszédtől. Annak, aki a mi korunk sok gyötrő kérdésére választ keres, az egyéni célrendszer formálójának, a világnézete kialakításán mun- kálónak jó tudni a már megtett útról, a földről és a népről, amely útnak indította és útravalóval látta el. Mert az ember nemcsak biológiai hagyatékot vett át az elődöktől, hanem a felnőtté érés folyamatában történeti-társadalmi öröksé- get is, hogy ezektől meghatározottan és velük küszködve építse egyéniségét és a közösséget.

Ennek a társadalmi örökségnek egyik műhelye volt a faluközösség. Múltunk oly hosszú évszázadokon át volt túlnyomórészt agrárius és falun élő nép története, hogy a tradícióknak ez az alapsejtje, ez a műhelye jelentős mérték- ben meghatározta, sok-sok jellemző vonással megajándé- kozta mai életünket és művelődésünket.

Ez a falu, amelyet a róla intézkedők viszonylatában mint készen kapott és felhasználható intézményesség, rende- zettség és igazgatottság együttesét többször is szervezet- nek neveztünk, a társadalomtudomány fogalmi hálójában a közösség címszónál esik foglyul. Azok, akik benne éltek és éltették, szintén communitásnak, közösségnek nevezték. Tegyük hozzá, kezdetben eléggé zárt kisközösségnek minő- sült. Hajdan a fejedelem parancsa sürgette, hogy egy ma- rosszéki székely falu az ő katonáit a communitásba befo- gadja. Csókafalván pedig még 1773-ban is panaszkodik a zselíérember: ,,Sem a felséged örökségéből, sem a faluknak közönséges javaiból nem lehet szereznünk lakóhelyet, mert sem szolgálatunkért, sem pénzünkért senki sem ad. Ha valamit venni találunk is, abban meg nem maradhatunk,


87

mert a vér szerint való atyafiak kezeinkből kiveszik.”44

A falu vagyonközösség és gazdálkodási egység; ezért ,,ős- fiakat” védelmező, a közös vagyonon osztozkodók körét csak megfontoltan tágító önmagukba zártság a faluközös- ség lényegéhez tartozó vonás. 1848 felé haladva oldódik ez a zártság, de még akkor is a hosszas együttélésben és ellenőrzöttségben összeforrott emberek társadalmi alaku- lata a falu. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szokások, a falu törvényei hosszasan fennmaradjanak, nemzedékről nemze- dékre átörökítődjenek. Ezért kellett a más helységből hozott menyasszonynak a falu végén rakott tűzön átha- ladnia, vagy vízzel locsolkodnia, hogy az őt nevelő közös- ség törvényeitől megtisztultan léphessen be az újba.

Mert nemcsak a zártság jellemezte a közösséget, hanem szabályozott is volt a feudális világ székely falujában az élet. Útjelzőkkel, tilalomfákkal volt tele. A csillogóvá tett, fénnyel átszőtt, kedvessé, játékossá szépített ünnepnapo- kat és a munkával, törődéssel teli hétköznapokat egyként szokások, törvények hálózták be. Mégpedig tudottak, ismeretesek, hiszen a szülői ház, a fiatalok közössége, a falu egyeteme mintákkal, szóval és büntetéssel nevelt mindenkit a jogok és kötelességek sokaságának elsajátítására.

A faluközösségben pontosan megszabott rendje volt az értékeknek: bárki tudhatta, mi jó, helyes, becsülendő, illen- dő. Az életút így könnyebben volt járható, hiszen a csele- kedeteknek is ősi szokások szolgáltattak mintát, jelöltek irányt s főként szabtak formát.

A falugyűlésen meghatározták a szántás idejét, azt, hogy mikor kell betakarodni a határról, mikor megy ki az ugar- földre a csorda, mikor tisztítják az erdőt, melyik téli napon járhatnak erdőlni és így tovább. De nemcsak a termelés gondja késztette határozathozatalra, szabályalkotásra őket. A falu hivatalos, jogi szervezettségébe bele nem helyezhető közvélemény még a köszönésnek, a megszólításnak is rendet szabott: a falun átsétáló vagy munkába siető embernek éppen úgy magatartásbeli előírásokhoz kellett igazod- nia, mint annak, aki felöltözködött, hiszen például a csík- széki gyalogrendi határőrkatona lánynak piros szalag, a huszár rendbélinek kék, a jobbágylánynak fehér, sárga

44 Kovách Géza, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei. Bukarest, 1971, 38.


88

pántlika dukált. A férjhezmenetelre készülve, a ,,pere- fernumos” ládát a gyalogkatonák kékre festették, és erre az alapra kellett előírásszerűén piros tulipánnak kerülnie. A huszár szülők viszont barna és piros alapon kék mintákkal díszített ládába gyűjtötték lányuk hozományát. Öltözet, színek, szimbólumok jelöltek ki helyet mindenkinek, és váltak nem csupán azzá, amivé anyaguk tette, használati tárgyakká, hanem sorssá, a társadalomban helyet és jö- vendőt kiszabó jelzőrendszerekké.

A példák sorakoztatása nagyon elsodorna a néprajz csodálatos világába, ahol a tartalmat túlélő formák is még hosszú időn át fennmaradva árulkodnak a kutatóknak az ősi, népi életről. A lényeges azonban az, hogy lássuk: a faluközösségben munkálkodó ember életében volt rend, megállapodottság, szabályozottság. A communitásban pedig volt erő a rend, a szabály ellen vétő megbüntetésére, a közösségellenesség, a szabadosság megfékezésére. Láttuk: van a falunak törvényt tevő széke, ahol a bírák mondanak ítéletet a békesség, a rend zavarói, a mások ellen vétők felett. S van közvélemény — ami előtt mindenki jól ismert—, amelynek írásba nem foglalt büntetése a pénzbírságnál súlyosabb is lehet: a kizártság, a kivetettség. A régi írá- sokban, de falutörvényekben is szerepel ez a pár félelmetes szó: ha nem cselekszi az előírtat, ,,a falu bosszújára marad”. Elmúlt már a jobbágy-katona világ, amikor a csík- szentmiklósi templom előtt az idős asszonyok megszólí- tották azt, aki a neki ősei révén nem járó színű harisnya- zsinórt viselte, sőt az sem volt ritka eset, hogy a jobbágy- sorból való székely fiúnak piros zsinórjába ,,az ujját be- akasztotta” a törvényt tevő asszony, és a cinterem ajta- jánál az egész falu szeme láttára leszakította azt.

Van tehát rendszabás, még ha nemegyszer sok is, ha túl aprólékos is, ha mindent őrzőn merevítő, még ha börtön is a léleknek, még ha le is láncolja az újat akarót. Ne feledjük, a feudalizmusban vagyunk, ahol a szerkezet lényege a kötöttség, a rendekbe, kisközösségekbe zártság. Ott, ahol mindent a szokásszerűség, a hagyományosság szabályoz, nehéz újat teremteni. Kitörni a sorsból pedig még nehezebb. A faluközösség azonban azért volt történeti alakulat, hogy magában hordja a pusztító ellentmondást. A rend, amit teremtett, az intézményesség, amit képviselt, keretéül


89

szolgált annak a fejlődésnek, amely szükségszerűen termelte ki az őt, a communitást szétfeszítő erőket. Az intézmény- teremtők a maguk fölé emeltet már megmerevedettnek érezve, a fejlődés útját elzárónak tudva lázadtak a terme- lési viszonyok, a termelőmód ama elemei ellen, amelyek a faluközösséget is fenntartották.

Említettük azt a szokásrendet, amely a legaprólékosab- ban, a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgaiban is szabályozta az emberi együttélést; azt is, hogy a szokásszegő, a törvény- rontó számíthatott a büntetésre. Ha az emberség, a fon- tolgató paraszti bölcsesség mérsékelte is az ítélkezést — ez a világ az egyént kemény-kegyetlenül ellenőrizte, és könyör- telenül igazodásra szorította. Ezt az életrendet menti viszont az, ami társul vele, ami szintén szigorú törvénye a faluközösségnek. Az nevezetesen, hogy az ember nem maradhat benne egyedül. Az egyén számíthat embertársára, hiszen rendkívül nehéz az élet, és a gyenge másokkal társul- tan válik erőssé. Ezért számíthat a faluközösség támoga- tására, erejére a jobbágy, ha ura ellen, a szolga, ha gazdája ellen kell fellépnie, erre az együvé tartozási érzésre alapoz- hat a határőrkatona székely asszony, ha férjét a „francia háborúba” űzi a császári parancs, ezért tesznek egy időben heti egy nap kalákát a falubeliek, a magukra hagyatott asszonyokért, az öregekért, az árvákért dolgozva. Az új együttes életre egybekelőknek, a fiatal házasoknak adott „pártikula”, a házhely, az osztott nyíl-föld a határban, a házépítő kalákába sereglő barátok mind-mind a segítő- készség, az emberség, a szolidaritás jelzői és a közösséget megteremtő, azt fenntartó tényezők.

Szeretnők hangsúlyozni, nem a székely múltat szépítgető szándék mondatja mindezt velünk, hiszen éppen a falu- közösség históriáját kutatva kellett rádöbbennünk az osz- tályok, rétegek elkeseredett harcára, az anyagi érdekek terü- letén keserű küzdelmet vívók ellentéteire, meg kellett lát- nunk, hogy számosan vannak a köz kárára előnyökhöz jutni akarók, más vetésén legeltetők, a szomszéd füvét kaszálók és így tovább. Osztálytársadalom ez is, osztályharccal, vagy másként: emberi társadalom, feudá- lis emberközi viszonyokkal. A falujegyzőkönyvek — és ezt is meg kell mondanunk — nem tartanak hízelgő tükröt őseink elé, sőt vitáik közben, gyengeségeiket eláruló pilla-


90

nataikban is elénk varázsolják esendő és gyarló ember módra élő elődeinket. Gondoljunk azonban arra, hogy ha mi ma a törvényszékek jegyzőkönyveiből akarnók megis- merni napjaink emberét, szükségszerűen sötétebb lenne a valóságosnál a róla alkotott képünk. Ami a faluközösség történetében talán mindennek ellenére önérzetet adó, valóságos önértéktudatot növelő, az az, hogy itt vigyázattal éltek: ne váljék az ember embernek farkasává, s volt szán- dék és képesség arra, hogy emberség és értelem diktálta szép rendbe fogják egybe a természettel, uraikkal oly nehéz küzdelemben élőket.

Így volt ez természetes módon mindenütt az országban. Különösképpen Moldva răzeş falvaiban, a havasalföldi moşneni községekben, a szász communitásokban, valamint ott is, ahol különböző nyelvű lakosok éltek együtt, azonos gondok gyötröttjeiként, közös harcok egymáshoz kapcsolt- jaiként.

A feudalizmus hosszú évszázadait alapvetően jellemezte a kizsákmányolás, a sokak elnyomása a kevesek részéről, a szabadság hiánya és a tudatlanság, valamint a babonák uralma. Ebben a keretben a faluközösség, az egyszerű emberek kis csoportja kialakította — kemény sorsa szo- rításában — az egymáshoz tartozás, az egybebúvás szük- ségességének tudatát, az egymásért való felelősségválla- lást. Ősökről és faluközösségről szólván, ezt a hagyatékot sze-

retnek átnyújtani azoknak, akik önmagukban is keresni kívánják népük történeti-társadalmi örökségét és munkálni akarják jövendőjét. Mert megtalálható közös vonás, és így élő történelem, nemcsak a hasonlóan ejtett szó, a nyelvi örökség, a színek és ízek ifjúkori emléke és annyi más eleme élményvilágunknak, hanem a szokások, a hitek, az íté- letek és az ezekben megtestesült értékrend is, amely fő- helyre teszi a talán legemberibbet: az egymásért való fele- lősség tudatát.

Imreh István


Faluközösségi határozatok


[Vákát oldal]


93

I. A rendtartó falu

1. A törvény és a tisztség A szemerjai falutörvény néhány paragrafusa felsorakoztatja a falu ön-

kormányzati rendjét biztosító intézményeket: a választott vezetőséget és a határozathozó, ítélkező fórumot. Az utóbbinak (az ősi autonómia marad- ványait őrző falugyűlésnek, a falu itélőszékének) a rendjét, a tanácskozás zavartalanságát biztosítják a falu ősi szokásjogi normái. A bírói tiszt viszont hovatovább mind súlyosabb felelősséget, mind nehezebben hordozha- tó terhet jelentett. A csíkjenőfalvi példák tanúsítják: megkísérlik menekedni tőle. A jobbágybírónak nemcsak Árkoson, másutt is kijár a robotmentesség, helyette viszont sorstársai dolgoznak vagy fizetnek. A jegyzői tisztség fizetéssel jár, ha nem is mindenütt olyan jóval, mint Felsőrákoson. Az éjszakai szüntelen őrködés, a strázsálás terhét is igyekeznek fizetett emberre bízni, és más, hasonló szerepkörökben is megkísérlik a szerre végzett, a ,,házsorjában” mindenkit egy-egy évre terhelő munkától menekedni. Derűs, de jellemző, hogy 1847-ben a zabolaiak évi 24 forinttal javadalmazzák az ,,órajártató”-t.

Szemerja, 1771. június 9. 1- mo. Hogy az őfelsége szolgálatja annál jobban és he-

lyesebben elémenjen, szorgalmatos[an] arra gond légyen, hogy bírók idejekoránt Szent Mihály napkor választassa- nak, úgy a hütösök is polgárokkal együtt. Ezek pedig legyenek ezekre a szolgálatokra alkalmatos férfiak.

2- do. Mikor valami olyas faludolga adja elő magát, tehát a bíró szorgalmatos légyen, hogy falut gyűjtessen; és ha az egész falu egybe nem gyűlhetne, legalább a hütösökkel tartozik azon dolgot eligazítani. Másképpen, ha a bíró rest- sége miatt a falunak valami kára történnék, tehát azon kárt a bíró tartozik megfizetni, és büutetődjék ad flor. Hung. 1.


94

Ha pedig casu quo a bíró parancsolatjára nem compareálná- nak, toties quoties büntetődjenek ad den. 12. Nemkülönben tartoznak a polgárok is jelen lenni mindenkor; és [ha] a bíró parancsolatját nem teljesítenék, toties quoties bün- tetődjenek ad den. 24.

3- tio. Minden ember, aki tanorok kapun belöl lakik, a közönséges falugyűlésibe, ha hivattatik, tartozik előmenni; ha ki magát jó okkal nem mentheti, készpénzül fizessen den. 50; ha pedig hagyományra elő nem mégyen, vagy jó okkal magát nem mentheti, fizet den. 50.

4- to. Ha casu quo falut gyűtetvén a bíró részeg lenni tanálna, a bíró büntetődjék ad den. 24. Ha pedig valaki részegen a faluközé menne, büntetődjék ad den. 12.

5- to. Valaki pedig a falu közönséges vagy hütösök gyű- lésiben, úgy akárholott légyen is, a bíró ellen szólana, bes- telenítené, szavát nem fogadná, toties quoties büntetőd- jék ad den. 24.

6- to. Valaki magát illetlenül viseli a falu gyűlésiben, vagy attáz, teremtéz, más[t] hazuttat, hamisgat vagy egyéb alkalmatlanságot viszen végbe, büntetődjék ad den. 24.

7- mo. Minthogy minden társaságban vagy közönséges gyűlésben tisztességes a jó rendtartás, és az egymást be- csülés tisztességes dolog, és eszerint szükséges a jó regula, tehát ezután senki a falugyűlésiben doronggal, bottal és ehhez hasonló darab fákkal, sőt fejszével is ne menjen, hanem ha vagy valamit akar építeni, avagy fa osztani mennek, sub poena den. 2. Hasonlóképpen dohányozni nem szabad, mikor valami törvény foly, sub poena den. 2. A bíró házánál senki részegítő italt ne igyék, míg a dolgok el nem igazodnak, vagyis dimissio nem lészen, másként a bíró büntetődik ad den. 6.

8- vo. Ha valakihez a bíró zálaglót küld akármi színű dologért, és ha a zálagló zálagot fog és azon gazda vagy cselédje a zálagot kivenné a zálagló kezéből vagy megszidná, büntetődjék flor. Hung. 1.

Csíktaploca, 1776. január. 10. Csíktaplocai Simon Péter az falu helyett felfogadá a

strázsálást újesztendő napjáig, hogy minden szabad ember adjon 6 ejtel gabonát s fél szekér fát, egy jobbágy


95

személy 4 ejtelt, fél szekér fát. Gabonahordáskor pedig minden ember íggirt egy kéve gabonát.

Árkos, 1788. február 19. Az árkosi provincialista részen levő provincialista hütö-

sök requirálván az ezen esztendőbeli bírájoknak, Lemhényi Tamásnak földes urát, nobilis Kontz Gábor urat avégre, hogy a mostani ordinátiók szerént a falusi provincialista bírák a földes uraknak tartozó rabottyokat(!) a mostani felséges parancsolatoknak sokasága miatt teljesítethe[te]t- len, amely szolgálatját a falusi provincialisták tartoznak a dominus terrestrisnek rebonificálni.

Azért a provincialisták nevében és képében az alább subscribált provincialista hütösök megegyezvén egyenlő akaratból, ígérének az írt bírónak esztendeig való hét- számjáért 8 magyar forintokat; oly kötés alatt, hogy a jövő Szent Mihály napra béfizetik.

Ennek nagyobb erősségére kezesül mutatá magát Eem- hényi Tamás; de ha a ke[ze]sségét bé nem szolgáltatná, arról igazat fogadának és vállalák magokra Ördög Mihály és Pászkuj Dávid; azt, hogy az írt summát a terminusra bészolgáltatják.

Csíkjenőfalva, 1815. november 6. Minthogy az határunk őrizése igen terhes, az határinspec-

torságra teljességgel olyan ember kévántatik, aki az egész határunkban mindennémű veteményeseinkre és szénafű helyeinkre szorgalmatoson jó gondot viselhessen.

Erre való nezet választotta a becsületes communitás határinspectornak az 1816 és 1817-dik esztendőre Barabás Mátyás lovas katona őkegyelmét; minthogy még az effectivus Standba még fi[gu]ráltatik ez okon mégis felvállalá az határinspectorságot, oly feltétel mellett, hogy a falusi bíróságtól ment légyen, hogy soha a communitás reá ne szoríthassa; mely kívánságát Barabás Mátyás őkegyei- mének megígyirék (!), melyet bizonyítunk.

Szárhegy, 1816. május. 2. Teszik panaszokat a szárhegyi nemes bíró széke előtt

gyergyószárhegyi Gáll Ferenc és Gáll Márton ez végett, hogy az említett Gáll Márton az etse (!) Gáll Ferenc szántó-


96

földjin, az őszvetésin az 1815-dik esztendőben, a gyergyó- szárhegyi felső forduló határban megfogott volt valamely vaslábi román embereket, az gróf Lázár Lajos úr őnagysága cselégyit, akik hoztak valamely nagy faragott hosszú fákat; az melyek iránt az kárért lett kezes Magdás János, a gróf úr tiszttartója, és az mai napon 2 die May [1]816 az provintsiális (!) Illyés Ferenc utána menvén, hogy elő- álljon a bíró székire, és tett ilyen feleletet: én a királybíró parancsolatja nélkül egyszer sem megyek a bíró székire: mivel a főhadnagy úr nem akar megfizettetni a katonával, én sem tartozom megfizettetni az katonának. Mivel az főhadnagy úr e szerént el akarja rontani a törvént, kö- szönnye kijed bíró, hogy jó emberem, mert mostan megrak- nám, hogy idebé jött ügyibe.

Melynek így létiről [tanúsítjuk], hogy az provintsiális(!) bíró feladása szer ént az említett Magdás János elő nem állott, és tett ilyen feleletet Szárhegyen a fent írt napon és esztendőben.

Csíkjenőfalva, 1816. július 8. Ezen folyó 1816-dik esztendőben Szent Jakab havának 8-

dik napján a jenőfalvi communitás egész falugyűlésit tart- ván, a katona bíró, Bíró Elek a falugyűlése előtt jelenti, hogy egy bika vagyon a falué, a falusi fejős csorda közi, de egy bika nem elegendő, amelyet a közönség is úgy tudja. Azt is megjelenté az írt falusi bíró, hogy jenőfalvi Szeke- res Istvánnak vagyon egy bikája, ha elfogadná a közönség, úgy a két bika elegendő lészen az írt csorda közi.

Ezen gyűlés alkalmatosságán Szekeres István őkegyelnie is jelen lévén, a bika aránt a közönség alkalomra mene őkegyelmével. Szekeres István a communitás előtt alkalom- ban azt tövé fel, hogy éltiben falusi bírónak, határinspee- tornak és falusi polgárnak ne válassza; ha arról a közön- ség írást ad, az 1816-ra a bika bérében több fizetést nem kér.

Ezen kérésit Szekeres István őkegyelmének a közönség megadá, melyet bizonyítunk igaz hitünk szerént; azt is, hogy oly feltétel mellett lőn az alkalom, hogy ha a történ- nék, hogy a közönség megállója nem lenne ígyíretinek, akkoron Szekeres István őkegyelmének tegyen le 24 forintot, mégis ezen fenn írt alkalom megmaradjon.


97

Felsőrákos, 1826. november 10. Ezen folyó 1826-ban november 10-dikén a falu közön-

séges gyűlésében elvégeztetett az, hogy ennek utána minden ember, valaki szánt és kaszál a határon, ezután követ- kezendő falu nótáriusának, nem különben pedig a falu collectorának tartozik egy-egy mezei buglya szénát adni.

2. A falugyűlés rendje

A falugyűlésen vitatott ügyeknek a következőkben közölt leírásai mind-

mind a törvénytétel módját, rendjét is tükrözik. Mégis külön fejezetecskébe kívánkozik néhány olyan határozat, amely szigorúan elítéli a gyűlésen lár- mázót, a rendbontót, a bírákat oktalanul fárasztót, s főleg azt, ki maga akar törvényt tenni, aki „magának bírája lett” — így erősítvén a falu vezető szervének tekintélyét. Emellett egy olyan eset is ide kívánkozik, amelyből kitűnik, hogy a faluszéke három forintnál több érő ügyet nem tár- gyalhat. Igaz, nagyon ritkán tartják be ezt az országos végzést. A felleb- bezés lehetősége, a felsőbb hatóságok szoros ellenőrzése azonban tagadhatatlan, és példázza az önrendelkezés törékenységét. A falugyűlés rend- jéhez gyakran hozzátartozik a tanácskozást lezáró, szentesítő, megpecsé- telő áldomásozás. A mulatságkedvelő emberek ünnepteremtő hagyománya is ez, amelyet a csíkjenőfalviak 1822-ben olyan kedvesen, megértést váróan ajánlanak a „jövendőbéli emlékezetnek”.

Árkos, 1784. november 6. Az Árkosfalva hütössei törvényt ülvén a törvényház-

nál, providus Daragits Jánost a falu kezesse megszólíttatta vala az usus szerént a maga hibájáért; melyről midőn menteni kellett volna magát, nagy lármával és indulatból in facie judicii agyarkodni kezde, és rútul proscindálá és mortifieálá Tegző Benedeket; contenduálván (!) a hütösök törvényit, a pálcáját is veri vala a földhöz.

Mely cselekedetiért in stante felszólítván, deliberative megítéltetett, hogy a falunak megírt törvénye szerént egy magyar forint bírságon elmaradjon, mégis többször azt ne cselekedje.

Árkos, 1784. november 24. Panaszolván providus Kurta József méltóságos Horvat

óbester úr árkosi udvarának gondviselője, hogy Iriminya


98

Ráduj, titulált Rofaj Ferenc uram jobbágya minden igaz ok nélkült az országútján megtámadta, rútul difamálta, hamisgatta; mely dologról bizonyságot is producála, úgy mint Kaszkuj Dávidot, aki is in facie judicii agnoscálá, hogy a vád szerént úgy vagyon, hogy hamisgatta Kurta Józsefet Ráduj; de ellenben Kurta is visszamondotta. Mind- azonáltal Ráduj contemnálta az hütösök törvényit, sem zálogot nem adott, sem az admonitióra nem compareált, semmiben is magát nem defendálta.

Azért tetszett az törvénynek, hogy a difamátióért külö- nösön egy magyar forinton maradjon, s afelett kövesse meg. Nem különben a zálag nem adásért, és nem is compa- reált, hanem magát opponálta különösön, hogy 1 magyar forintot fizessen, megítéltetett.

Árkos, 1786. november 4. A falu közönséges gyűlésében megszólítván a Rofaj Fe-

renc uram udvarbíráj át, Iriminya Rádujt azért, hogy a falu 3 forintos tilalmas erdő[jé]ben erdőltek a béresek.

Ad instantiam a communitás annyi engedelemmel lőn, hogy fél magyar forintot fizessen, és a falunak is egy ejtel pálinkát, mégis ha mádszor compariáltatik az tilalmas helyen, a megírt erdő bírságán maradjon.

Csíktaploca, 1787. december 5. Amint in anno die 26 Novembris csíktaplocai Vas András

és Fajos Gergely, sit venia, ökröket cseréltek együtt, emberséges emberek előtt, áldomás felmondással. Mind az áldomásokban levő bizonyságok, mind pediglen magok az írt cserések megvallák, hogy az melyik félnek nem tetsze- nék az csere, egy hét múlva is készek visszaadni.

Deliberátum. Minthogy mind a két féltől világoson ki- jő, hogy egy hét múlva is, az melyiknek nem tetszik az csere, tehát tartoznak egymásnak visszaadni azon marhákot: ítiltetett, hogy pedig ok nélkül az falusi bírót eskütteivel együtt fárasztották, fáratságokat, iidőtöltéseket írt Vas András és Fajos Gergely fizessék meg.

Csíkjenőfalva, 1797. január 14. Csíkszenttamási Bíró Andrásnak ut actornak controver-

siája lévén ugyan jenőfalvi Erős Mátyással ut inqtussal(!)


99

egy megnyúzott lófiú végett. De minthogy 3 Rforintnál feljel érő marha volt, azért activitása nincsen a nemes Compania székének ezen causának folytatására. Azért transmitáltatott az nemes Regement eleibe.

Szárhegy, 1804. március 22. Panaszolja a nemes falu széke előtt gyergyószárhegyi

Bartalis Imre gyalog katona, hogy a közelebb elmúlt nyá- ron 9 kalongya zabját a marhák elkárosították, amint a becsűről tett attestátió mutatja; s kívánja az actor Bar- talis Imre megítil[t]etni, hogy az akkori inspector Simó János az határ pásztorival megfizetné.

Kiküldetvén a házból mindenik fél, de a deliberátum ki- mondását nem várák, hanem künn nagy lármával az actor Bartalis Imre nem várá a nemes faluszéke ítéletit, hanem magának bírája lett. Bottal vette meg a maga pretensió- ját, mivel Fülöp Antalt fülszegen megütötte. Azért apsol- váltatnak (!) az inctusok az actor keresetitől. Ítíltetett.

Szárhegy, 1805. november 16. Minthogy ennek előtte is régtől fogva tudva vagyon:

minden törvényes procesusok az hütösök investigatiójok- kal, vagyis tilalmokkal szokott megindítatni; mely szerént Sajgó József az Oláh János jószágán megtörvényeztetett fát elköltötte; és azon tilalomra reqvirált falusi militáris bíró és notáriussal egyetemben a becsületeket is keresik; és erre nezve, amint a nemes falunak az constitutiója sze- rént az ilyen potentiáriusok az potentia calumniájáért és a becsületekben való sérelmekért is most előre három magyar forintokot letenni tartozzék Oláh János. Ítíltetett.

Szárhegy, 1810. november 30. Teszi panaszát szárhegyi providus Koltsár Simó ut ac-

tor, ugyan szárhegyi providus Gábor Pál inctus ellen; hogy most az ősszel pásztorság alá tevék több gazdákkal együtt a johainkot; de a többi között Gábor Páltól általadaték a pásztorság Koltsár Simóra. Akkor Koltsár Simó megol- vasván a juhok számát, többet talála, s kérdé az actor az inctust: itt több juh találtatik, mint a szám szerént volt. Erre felelte Gábof Pál az actornak, hogy a Lőrintz Jacobé itt van. Ő is őrzi szér szerént, nincs hiba, csak


100

hajtsák el. Estve, mikor hazajőnek az juhok, azt mondja Gábor Pál: itt juh héjja van. Erre felelte Koltsár Simó: hánnyuk el a juhokot. Erre felelt Gábor Pál: ne hánnyuk, mert az én börbécsem van oda.

Ezen actióra meghívatá a nemes faluszéke Gábor Pált a provinciális hites polgár által. Honn is találta. Azt felelte: hogy nincs semmi bajom a bírószékin, mert én eleget vettem a magaméért.

Melyre Deliberátom. Minthogy Gábor Pál nem engedel- meskedett a nemes faluszéke meghivatására és potentiát cselekedett, magának bírája lett, tartozik a börbécsét visszaadni, s azután keresse törvényesen a maga marháját az actornál, végeztetett. Extradatur per me Blasium Simon notarium pagi.1

Ezen deliberátom helyesnek és igazságosnak lenni ta- láltatván, a provinciális bíró admoniálya Gábor Pált, hogy ha harmad nap alatt eleget nem tészen, executio küldetik réá, s akkor az elégtétel mellett az engedetlensége büntetése is fel fog vétetni.

Mikó János vicekirálybíró Csíkjenőfalva, 1822. március 14. [Terkő havasát 220 Kitért árendába adták.] NB. Minthogy az egész falu egyben lévén gyűlve, meg-

egyezett akaratból, a fenn írt summából elköltött áldomásra — egyes akaratból — öt Rforintokot... egy illyen gyűlés lévén, ahol egész falubéli lakosok megjelentenek, sok ze- nebona, felforgatás közben, az áldamás megivása közben. Egymástól hazamenvén minden harag nélkül, aki ha vé- tett vala elsőbben egymásnak, azok is elmenetele idején egyik a másikát megkövetvén. Így elmenének ki-ki a maga házajába.

Ezt kévánánk írásban tenni jövendőbéli emlékezetnek, hogy ezután is ezen egyességet folytatni teljesítsék az ezu- tán való becsületes communitásbéli atyafiak is.

3. A jó utakért, hidakért, a tiszta faluért

A közmunka — mind a katonarendi, mind a jobbágysorbéli székelyek

számára — nagyon súlyos terhet jelentett. A katonatisztek vagy a szék vezetői parancsára igen sokszor kellett a falunak dolgost, fuvarost kiállí-


101

tania. Emellett a falu számára is kellett utat javítani, kövezni, útszéli árkot, sáncot jókarban tartani, hidat építeni, javítani — és felelni is érte. Nagy könnyebbség, ha bár a távoli híd gondjától menekedhetnek, egy kis közös kaszálóhely átengedése árán. A tűztől is szükséges védeni a falut, és azoktól is óvni kell a közösséget, akik a tisztasággal nem gondolnak.

Kézdioroszfalu, 1768. Oroszfalva két tűzre való vas kankót csináltatott két

magyar forintokkal és egy kost két vas karikákkal együtt egy magyar forinttal; amelyeket egyik bíró a másiknak számba adjon a létrával együtt, ha valaki falu híre nélkül kiadná, büntetődjék egy forintig. Ezeket pedig csináltatták a Benke Jakab bíróságában.

Árkos, 1780. november 4, 22 és 23. Anno 1780 die 4-ta Novembris, az Árkosfalva 12 hütös

fóruma eleiben admoniáltattak ugyan árkosi Veres Mózes colonus azért, hogy út csinálni nem volt és a rá esett sán- cot is ki nem ásta idejiben. Székely István hasonlóképpen a sáncát ki nem ásta.

Ezen szófogadatlanságokért tetszett a hütösök törvényé- nek, hogy mindenik 24 pénzeket fizessen külön-külön.

Anno 1780 die 22-da Novembris in communi congregatione pagi Árkos in aedibus coloni Simeonis Nagy coram judice pagi cum suis juratis causa levata:2

Deliberátum. Providus Lemhényi Tamás (: salvum sit :) dögöt vontatván a falu patakján keresztül, egy magyar forinton elmaradott; melyért instálván a hütösöknek: fele elengedtetett, a más felit tartozik megfizetni.

Anno 1780 die 23-tia Novembris. Tapasztaltatik az is, hogy sok illetlen dolgok esnek a faluban. Némelyek gazt, szemetet hánnak a falu patakjába, úgy az utcákra is. Má- sok dögöt vontattak illetlen helyre, azért az is tiltatik. Valaki többé azt cselekszi, toties quoties egy-egy magyar forintot fizessen, mégis többé azt ne cselekedj e, irremissibiliter.

Csíktaploca, 1781. november 17. Csíktaplocai János István primipilusnak egy borjus te-

heninek az lába eltörött 1781 mense Octombris — de die protestatur — de eadem3 falu ki- s bejáró szabados út-


102

ján, nevezetesen Nagy Ér hídján. Mely hidat tartnak padlással egész fundamentumával Bernád István és maga János István, várdotfalvi Lukács Ferenc, Péter és Ist- ván, ugyan delnei Bogácz István és Simon József, az töl- tést az falu felől mellette Gáll Antal. Ezek az híd tartó emberek magok azt vallják, hogy az hídban is volt hiba, ellenben az töltéses embernek sem volt jó az töltése.

Azért a proportione a felek, felvevén hány személyből állanak, együtt az kárt fizessék meg. Ítíltetett.

Árkos, 1782. április 6. Székely Károly főhadnagy úr a hütösökkel edgyütt

kimenvén Kerek tóban a nagy útnak revisiójára. Amint ezelőtt az út kiköveztetett a régi helyire, azon módon most is helyben hagyatott.

Csíktaploca, 1839. november 24. Teljes közönséges falugyűlése alkalmatosságával tekén-

tetbe vévén nemes communitásunk az falunk között lévő sok elromlott utcákot, úgy az kijáró utakot a réten, hogy azokot aprádonként jó státusba hozhatnók. Melyre nezet communitásunk egyezésével határoztatott, hogy ezen az őszön a gyalog, marhátlan emberek által ölbe kő hányattas- sék, és az marhás emberek a télen szánon meghozzák. Ha- tároztatott, hogy ezen munkára gyalog ki nem jelenne, nyakasságból elmarad, büntetődjék napjára 30 kr. azaz harminc krajcár váltóba; a marhás ember pediglen minden pár marhától egy fertály öl kőig, aki ezt az meghatározott üdőbe, a megrendelt helyre meg nem hozná, az büntetőd- jék 1 Ft. — azaz egy pengő forintig s úgy tovább.

Ezen fenn írt egyesség határoztatik, hogy akár gyalog dolgos, akár pedig marhás, ha az megparancsolt üdőre nem teljesítené a parancsolatot, üdő bételve mindjárt a fenn írt terűig zálogoltassék meg. Úgy azon áltol, hogy nem az bírák áltol, hanem az nemes falutól kirendelt emberek áltol.

Csíktaploca, 1841. május 23. Alatt írtak adjuk tudtára mindeneknek, akiknek illik,

a most folyó 1841-dik évi május 23-dikán, amidőn huszár Mihály János falusbíró házánál számosan egybe csoportoz- tunk volna. Ezen gyűlésünk alkalmatosságával megfo-


103

gadtuk, vagyis egyességre léptünk fitodi, alias szentléleki Balog Józseffel az eránt, tudniillik lévén nemes elegyes közönségünknek az alsó forduló határon Borioka nevezetű helyen a patakon Szentlélek felé áltolmenőbe egy hidunk, úgy Fitodon alól ugyanezen menőbe egy fél hidunk, amelyet is a távolság miatt jó móddal nem curálhatván, áltol- adtuk a fenn írt Balog József őkegyelmének jó állapotban tartás véget 8, azaz nyolc esztendeig.

Amely teendő munkájáért adunk minden esztendőbe a nyolc alatt a Kiss Evet nevezetű rétünkbe 50 lépés szé- nafűhelyet a bíró részén alól, lefelé, keresztül áltol lépve; úgy hogy amikor fenn írt Balog József őkegyelmének tetszik, akkor kaszálhassa meg azon fenn írt szénafű- helyet.

4. Együtt a munkában, együtt a bajban Nagy erőssége a faluközösségnek, hogy kereteiben az emberi szolidaritás

kőtáblába vésett parancs. Az élet mostoha volt, kellett tehát az összetarto- zás a gondban, a bajban, kellett a támasz, a részvétel melege. Magányossá szerencsétlenedettek, gyámságra szorulók, de az együttes életnek neki- induló fiatalok is mind-mind számíthattak a „communitás” segítő erejére. Valamikor a frissen egybekeltek házhelyet, szántó nyílföldet, legelőt, széna- füvet, erdőt a falutól kaptak, s a szokás a XVIII. században — ha cson- kultan is — de élt még. S helyenként máig eleven gyakorlat a házépítő kaláka és annyi más formája a kalákának, a vidám együttes segítő munkál- kodásnak. A legnagyobb csapások egyike az igásállat elvesztése volt- Ezért tolvaj kiáltásra megszólaltak a harangok és sietve gyűlt egybe a falu. A lopott marha nyomát is felvették, és az a falu viselte egyetemlegesen a kárt, ahol a nyomkövetők elvesztették a nyomot. Általános szokás volt az is, hogy ha nyom nem maradt, vagy más módon, de elkárosodott a ló vagy a szarvasmarha, az állattartók megsegítették egymást, vagy a falu közpénztárából segélyezték a kárvallottat.

Zalán, 1776. június 1. Deliberátum. Zalánfalva közönséges gyűlésiben preten-

dálván tiszteletes Vágó István és mostani falusi fungens mester Demeter Ferenc uraimék, hogy az faluból elkáro- sodván valami marha, annak árába ne fizessenek őkegyel-


104

mek, ha az falu Zalánfalva, a falu közönséges falu haszná- ból őkegyelmeknek nem ád. Holott őkegyelmek magok subscribálták törvényünköt, és fizettek is ennek előtte belé. Azért, kinek-kinek írása: maga kötése, írott törvénye; azért tartozik őkégyelmek az kárba fizetni.

Ha pedig őkegyelmek kárt nem praetendálnak, ha marhá- jok a faluból elvész, annak árát nem praetendálják, — őkegyelmeken sem praetendálja a falu. A tiszteletes pap és mester ad revisionem provocálja a tekintetes királybíró Bartha András úr eleibe.

Árkos, 1781. március 13. Compariálván a tizenkét hütösök fóruma eleiben az kö-

zelebb elmúlt esztedőbeli falusbíró Pirbat Mihály, ki is pretendálván ilyen igazítást, hogy az őkegyelme bírósá- gában a falu ve[te]tte volt fel a lovas katona Lőrintz Ist- vánnak istálójából ellopott paripájának az árát; és ezen felvetés szerént, amint egyezett a faluval, ki nem telik az ára.

Subsumálván azért a fórum pretensióját, igaznak talá- lá; és másfél magyar forintok héjával találá lenni.

Ezen héjános pénzt reparciálá az fenn írt fórum az sza- parodásokra, tudniillik az kinek külön-külön marhájok vagyon és külön kenyeren vadnak a pater familiástól; és ezért is, hogy ha azoknak marhájok elvesz vagy ellop- ják, külön-külön szoktak pretendálni. Azért megítéltetett, hogy a szaparodások is contribuáljanak.

Árkos, 1781. szeptember 25. Minthogy a lopásért csengettetni szoktak a káros emberek,

és a harang az unitárius ecclesiájé, és az ecclesia könyviben constitutio vagyon róla, hogy a csengetésnek onussa flor. Hung. 1, egy magyar forint. Ennek fele — specificálva vagyon, — hogy a harangért az unitárius ecclésiáé legyen den. 50, fele penig a falué, a fáradtságért; amely consti- tutiót a communitás most is helyben hágy, sőt approbál.

Csíkjenőfalva, 1819. október 26. Csíkszenttamási gyalog katona Bíró József egy gonosz

embertől elorozoltatott marhájának nyoma a mü határunk- ban késértetett.


105

A fenn írt napon a falusi bíró házánál mü alább írtak egyezésre lépvén a fenn írt károssal, hogy ezen kárért fi- zessünk 22 id est, huszonkét Rforintokot, olyformán, hogy novembernek első vasárnapján becsületesen kifizetni kí- vánjuk.

Csíkjenőfalva, 1840. augusztus 26. Folyó 1840-ik esztendő augusztus 26-ikán közönségesen

egyetértőleg azon egyeztünk meg, hogy közönségünk ke- belében akárkinek is szarvasmarhájában reméntelen kára történnék, akár betegség által, akár pedig vad által esnék meg, tehát azon reméntelen károknak ha leendene való- ságos tiszta bebizonyítása után a hús felosztassák közön- ségünknek becsű árán; a falusi bírák felvigyázatja alatt. És ha valaki ezen osztályból részt nem akarna venni, ott erőltetés nincsen, és ha az olyan embernek efféle kára tör- ténnék, a nem lészen felvévendő. Annál is inkább, minthogy ezen egyezmény már ki is volt ezelőtt próbálva, és jónak tanáltatott lenni; azért tehát ezután leendő folytatását kevánta közönségünk fennhagyni megerősítve.

Csíkjenőfalva, 1840. november 16. Mái napon, úgymint november 16-ikán 1840-ik évben

közönséges falugyűlése tar[ta]tott, holmi előadások ki- nyilatkoztatása végett. A holott is jenőfalvi huszár katona Kozma István... jelenté magát, hogy gonosz ember által egy tehene elkárosodott, közönségünk határában; hogy azt falunk eddig tartott usussa szerént fizetnők meg.

Ezt megüsmervén, békesség útján fizettünk 20, id est húsz váltó Rénens (!) forintokat közönségünk cassájából a nevezett károsnak.

Ugyanezen gyülekezetben megint huszár katona Márton Tamás őkegyelme is jelenté magát az okon, hogy a maga tulajdon lakó jószága körében lévő, legközelébb való csű- rén háltul lévő kertéből egy ökre eloroztatott. Azért őkegyelme is folyamodott közönségünk eleiben, hogy vala- mivel felsegélhetnők a nevezett történt kárában.

Amely károsodását megtekéntvén, fizettünk 15, azaz tizenöt váltó Rénens forintokat.

Megint ezen gyülekezetben gyalog katona Gyenge István is hasonlóképpen jelenté magát, hogy egy hámos kancáját


106

gonoszul levágták, úgy annyira, hogy azon vágás által megdöglött.

Mire nézet a közönség megtekéntvén, azon káráért fi- zettünk 5, azaz öt váltó magyar forintokat a közös cassából.

Csíkjenőfalva, 1845. október 11. Moston folyó 1845. év október 11-ikén egész falu gyűlé-

sében Szekeres Mihály atyánkfia azon sérelmét jelentette, hogy az közhatárunk szélyén, az gyergyókilyénfalvi ha- tárban egy kevéssé bé tanált menni száraz fenyőfáért; és az fenn írt Kilyén falviak megfogván, bevitték, és fizetett 20, azaz [húsz] Rénens forintokat; hogy ha azt a nemes közönség elengedné Szekeres Mihály őkegyelmének — minthogy az egész közhatár állását nem tudván. Mire né- zet ezen sérelmes kérését megtekintvén, a közönség azon húsz Rénens forintokot a közcassából megfizette légyen.

Zalán, 1851. december 12. ...Mivel a tapasztalat szerént a gonosz emberek miatt

főként az bírót és elöljáróságot sok szerencsétlenség éri. Tehát az ezutáni elöljárók biztosítása tekintetéből a kö- zönség mind a bírót, mind a többi elöljárókot, mind pediglen közönségesen minden falusi lakost felsegítendi az égés- től. Azaz: épületbeli fákot hord, azt fel is építi a belécezésig, — minden terüh vagy vendégelés követelése nélkül.

II. Faluba-vétel. Belső telek.

Bebíró birtokos A hűbériség korabeli székely falu zárt kisközösség. A fejedelem katonája

is csak kérésre vagy parancsra telepedhet meg benne. A faluba-vétel pedig szertartás, amelynek a szemerjaiak még 1727-ben is megszabták az idejét: „Aki falu közibe akar állni, annak karácsony hete az ideje.” Akkor kell bárkinek is a falut kérnie, és akkor kell „statucio”-t fizetnie. Az ősfiak közé tehát nem akárki telepedhet. Annál is inkább, mert aki belső telekhez jut, valójában részesévé válik a falu legelőjének, kaszálójának, erdejének, tehát a közösség osztatlan vagyonának is. A valamikori vérségi vagyonközösség módosult ugyanis, és az ún. antiqua sessio, a régi telek, az ülésházhely testesítette meg a közföldekhez, a közös „hasznokhoz” való jogot. A ma-


107

gyarhennányi 1796-os végzés, amely kimondja, hogy a jószág után ad a falu szántóföldet, nyilat — igen értékes dokumentum. Ezért van nagy jelen- tősége annak, lm belső telket ad a falu külső embernek, vagy házhelyet fiatalnak, szegénynek.

A jobbágysorba süllyedt valamikori szabad székely telke a földesuráé lett. Ennek jussán „harapóztak be” sok faluba a máshol lakó, ún. bébíró possessorok, a nagyobb birtokosok, és a communitás kárára telepítettek ifjabb jobbágyokat, vagy élték például mértéktelenül a falu közerdejét. Az árkosakat is ezért foglalkoztatja a bebírók dolga, bár eléggé engedéke- nyek velük szemben.

Csíktaploca, 1770. március 4. Lévén az böcsületes falu között egy küs particula, Alszeg-

ben, úgymint in vicinitate napkeletről jobbágy Bereczki Pál nevű[nek a] káposztaföldje, ab alia az falu folyóvize. Kéré csíktaplocai Gedő István primipilus lakóhelynek örökösön; oda is engedé, eladá az böcsületes falu örökösön Ft 5, id est öt magyar forintokért, úgy, hogy sem káposzta, sem szénafűnek ne tartassék, és az vízre járó utca megmaradjon, tali conditione pedig, hogyha Gedő István sine semine deficiálna, azon jószág maradjon falu kezébe, és az 5 forintot az falu adja az ember lelkiért, ha épüle- tek maradnának, azoknak böcsüjököt Taploca falva tegye le, és az 5 forinttal együtt azok is fizetődjenek az ember lelkiért.

Zalán, 1777. szeptember 29. Zalánfalva communitása jelenlétiben végeztetett, hogy

amely jövevény ember a faluba lakni bészáll és a falu kö- zönséges hasznaiból él, erdeiből és marhalegeltető közön- séges hejjeiből, az ulyan akormi (!) névvel nevezendő nem- zetségből való legyen, magyar, román, cigány, tartozzék elsőbben a falusbírónak egy forintot letenni; úgy lehessen a falunkban megmaradása; a falusbíró pedig azon forint pénzt tartozzék a falu szükségire conserválni.

Csíktaploca, 1780. január 19. Csíktaplocai primipilus Szőts Istvánnak nemes Taploca-

falva lakosi, minden renden levők unanimi consensu et voto4 örökösön adának az Bálint György szomszédságában egy kis lakóhelyet 6 magyar forintokért.


108

Melyet meg is ada az esküdtség előtt András Ferenc bíróságában, úgymint hat magyar forintokat, mely ellen senki nem is contradicála.

Árkos, 1780. december. 7. A vidék[béli] bebírósokot is tapasztalja a communitás,

hogy felette abutálnak az erdőléssel a falunak praejudiciu- mára, mivel ki két szánnal, ki hárommal jár az erdőben erdőlni. Némelyik nem is legitimálta a jószágát, hogy be- erdőlhessen rá; némelyik penig zálagba adta, mégis kí- vánnak bejönni.

Akik ez szerént reguláztatnak: 1-mo: Az eladott jószágra ámbár ha zálagban vagyon is semmiképpen beerdőlni nem engedtetik. 2-do: Akiknek csak egy deserta sessiójok vagyon, azok egy szánnal csak, többel be nem erdőlhetnek; még- penig azok is úgy, ha legitimáltathatják a jószágokot. E- mellett minden új esztendőben tartozzanak cédolát venni a falutól; különben cédola nélkült, aki odamegyen, meg- zálagoltatik.

Árkos, 1781. január 27. Lévén contraversiája szentkirályi Sükösd Pál uramnak

az árkosi communitással erdőlés iránt, ily okon, hogy pre- tendálá az[t], hogy beerdőljön a communitás fekete erdei- re; lévén egy puszta tanorokja a faluba, Gelye nevezetű részibe in vicinitatibus: fejjel Tegző Sámuel, alól a Bihari Zsigmond utcája; mely megírt jószághoz pretendálnak négy erős gazda emberek.

Mely jószág anno et die prespecificata5 megméretett az Árkosfalva hütös katona és jobbágy bírája és hiteseivel együtt, és találtatott keresztül a felső fele a falu felől 13 öl, a közepe húsz , a lábja a mező felől 21, hosszára egyik része, ahol hosszabb, 60 öl, a rövidebb részé[nek] a hossza 50. Bírják penig ezen specificált jószágot nevezetesen ilye- falvi Petke Barabás, Szentkirályba Sikesd Pál és a test- vér etse (!), Sikesd Benedek. Ezek felett Sikesd Pál őke- gyelme a vejinek is, aki már decedált, a maga résziből az erdőlésre részt pretendál, holott csak keresztül 5, azaz öt öl.

Azért a communitás csak egyiknek enged beerdőlést; mégpedig csak egy szánnal legyen szabad beerdőlni. Úgy


109

is, ha új esztendőben, mindenkor cédolát vészén a falusi bírótól.

Csíkvárdotfalva, 1781. március 10. Csíkvárdotfalvi Damokos Antal és József primipilusok

litigálnak csíkcsomortáni falusbíróval, Ferencz Istvánnal, mint hütös bíróval és az egész faluval egy vagy két fának elviteliért az tilalmasból, Atacsból (?), azért megzálaglot- ták, fészieket elvették.

Azt pretendálják, hogy minthogy belső jószágok vagyon, nekik is szabad [erdőlni] szabadításkor. Mely ellen consti- tutiójokat a falunak exhibeálák, melynek continentiája azt tartja, hogy valakinek Csomortánba bár belső jószága legyen is, de ha füst nincs rajta s szolgáló fél az falu közi a jószágról, azon tilalmas erdőben erdőlni nem szabad. Azért constitu- tiójok szerint, mely közöttök pro lege habetur6, az olyan tüalomszegőnek ezen fórum nem fóruma, hanem őközöttük kell folyni. Ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1782. május 4. Csíkjenőfalvában lakó Bálint Péter az mely jószágban

lakott eddig Jenőfalva között anno 1782-ig, azon jószágot az közelebb való vérek tőle elvették törvényes úton. Néki magának jószága nem lévén, folyamodott az becsületes jámbor faluhoz, Jenőfalvához, minthogy itten született, mindeddig őfelségit szolgálta, ezután is kévánja a született földön és faluban maradni, oly okon, hogy őneki más falukban nincsen olyas jószága, akin megcsongojodhassék, ha vagyon is igen kevés.

Azért megtekintette az jámbor falu az eddig való szélid jámborságát, adott az jámbor falu, az falusi bíró, Bíró János bírósága ideiben, egy darab particulát itten az falu- között. Mely particulának vicinussa napkeletről Kozma György divisionális attyafiaival együtt, napnyugatról az Olt vize, északról az néhai Szentes János posteritási, dél- ről ugyan közönséges falu particulája. Ebből akkorát kü- lönösön néki az jámbor falu szakaszta, hogy mindenfelől való vicinusoknak károkra ne légyen.

Kimenvén az falusbíró Bíró János, hitesseivel együtt, az jámbor falunak egyességiből s kihatározák minden kö-


110

rülálló vicinusoknak sérelme nélkül, az határát ki is köve- zék. Szemb[e] lévén a fenn megírt vicinusok, semmi contradictiót ellene nem szólották...

Csíkjenőfalva, 1784. február 6. Csíkjenőfalvi Szeker[es] Antalnak contraversiója lé-

vén Antal Alberttel valaminő szénafű fructusa iránt. De hogy Bíró Péter kéziben volt az caput bonorum, azhoz tartozandó külső appertinentiák is őtöt illeti[k]. Hanem a- ki mit kaphatott, maradjon vele, ítíltetett. Szekeres Antal protestál az deliberatum ellen. Actor apellálja ad forum civille. Dilatio.7

Magyarhermány, 1796. április 19. Actor Kisbaconban lakó Benedek Ferenc gyalog katona,

incta néhai Boér Jánosnak elmaradott özvegye, Bedő Anna. Keresi az actor az inctát oly dolog végett, hogy lévén az actornak itten Magyarhermányban egy darabocska benn- való jószága az inctánál zálogon, az melynek is utána az jámbor falu egy nyilat adván, mint más jószágok után is. De az incta azon jószág után kiadott nyilat örökösön eladta; és az actor prétendálja, hogy azon nyíl, mikor a jó- szág kiváltódik, szabadon, a jószággal együtt kézihez menjen.

Deliberátum. Felvévén a hitesség és megvizsgálván ezen dolgot, tett ilyen ítíletet: minthogy azon nyilat az commu- nitás nem személynek, hanem jószág után adta, ezokáért tetszett, hogy az incta azon nyilat visszavegye, és az actornak, mikor a jószágot kiváltja, minden fizetés nélkül az kezei- hez menjen.

Szárhegy, 1815. április 1. Mü, ide alább subscribált nemes Szárhegy falvának

hütös bírái és esküttjei, adjuk ezen levelünköt jövendőbeli bizonságnak okáért szárhegyi Czimbalmos Albert gyalog katonának arról, hogy Szárhegy Alszeg tíziben és falu végin adó[n]k egy kicsin particula jószágot, vagyis belső lakhelyet az út hosszában kinek hosszúsága 55, vagyis ötvenöt lépés, keresztire 15, vagyis tizenöt lépés, vitzinusa napkeletről az Szármán farka és tízes osztálya, délről Fazakas Ferenc providus, napnyugatról az Ditró fele le- járó út, napnyugatról (!) az Páll András gyalog katona moston kapott jussocskája örökire tali conditione, hogy so-


111

ha senki rajta nem kapdász; és most is senki ellene nem monda; és az falunak is semmi károkot nem okoz.

Megtekéntvén azt, hogy az faluban az mire elégséges, az maga rátája szerint, panasztalan szolgálni ügyekezik; és sok cselédekkel meg vagyon terheltetve, két fegyveres fiai vadnak; jószága pediglen egy tálp érő korá (!) sincsen, sem belső, sem külső; azért meg is tekéntvén és azon fennebb vitinált (!) párticulát minden pénz nélkült oda is adók, hogy sok munkálkodása után ha használhassa, soha az falunak semmi praetensiója nem leszen érette; melyről adjuk ezen kezünk írását.

Csíkjenőfalva, 1824. március 14. A jenőfalvi esküttség több falubéli biztos emberekkel

össze lévén gyűlve holmi közönséges bajok eligazítása vé- gett; és itten jelenté magát ivánosi Farkas Vaszi nevezetű román ember, hogy néki nincsen ahová lakás végett meg- telepedjék, tekéntse meg a nemes communitás, adjon néki annyi helyet a jenőfalvi részbe, ahova megtelepedhessék; s ő is, mind más zsellér, ami reá esik a nemes communi- tásnak taxa vagy árenda, jó szívvel megfizeti esztendőnként.

Megértvén a nemes communitás ezen szegény ember kévánságát, s általadá azon lakhelyet — amelyen Gligor nevezetű román ember lakott, több nevit nem tudjuk, és elment Molduvába — hogy építsen oda és légyen becsüle- tes ember. Oly conditio mellett, hogy ha az otton lévő több zselléreinknek ezen ember odatelepedése valami el- szenvedhetetlen kárára lenne és szolgálna, tehát azon esetben azon ember köteles légyen 8-ad napok alatt a nemes communitásnak megjelenteni sérelmét; mert ha későbbre hagyja, erőtlen lészen jelentése.

III. A közerdő

1. Az erdőlés rendje A fának a régi falu életében igen nagy szerep jutott. Otthont, benne

tűzhelyet és meleget, az állatállománynak élelmet és enyhelyet, a gazda- ságnak épületeket és munkaeszközöket az erdő adott, — de még makkot


112

és erdei gyümölcsöt is vettek el tőle. Az erdőt óvó, a pusztítását tilalmazó végzések, az erdőlés rendjét megszabó határozatok olyan népi erdészeti kultúráról tanúskodnak, amelynek II. József erdőrendtartása mellett sem kellett szégyenkeznie. A falusfelek általában csak a ledőlt fákat, az aszú- ságot, az erdő tisztításánál egy begyűjtött ágakat hordhatták tűzifának. Az élőfa, a makkot termő csere, bükk, az épület-, az eszköz-, a vadgyü- mölcsfa vágása tilalmas volt. A tilalmak megújítása, az ősi, szépen kimun- kált szabályok gyakori újrafogalmazása azonban arra utal: az erdőlés rendjét előíró normák veszedelemben forogtak, azért kellett oly gyakran ismételni őket. Különösen az erdőirtást tilalmazó törvények váltak kérdé- sessé ott, ahol a szántóföldet az erdőtől kellett elhódítani. Azt talán még nem árt hangsúlyoznunk, hogy közvagyon volt az erdő; a falu ősi szép rendtartása szerint osztott belőle mindenkinek, mint ahogyan erdőtisztí- tani is együtt vonult ki a falu, tanúsítva: őseink tudtak a jövendőre gondolva élni.

Árkos, 1777. november 26. Concurálván az árkosi communitas és tőn ilyen meg-

egyezést és végezést, hogy minden Árkoson lakó becsüle- tes személyeknek, valakik az falu terhit subportálják (!), szabad legyen három szekér fát hozni a tilalmas erdőből, Agyagás és Kis Árnyék és Nagy Árnyék északjokból; tudnija illik, hogy cserefát és épületben való fát vágni senkinek szabad ne legyen sub vinculo flor. Hung. 1 inremi- sibiliter exigendo.

Lőn penig ezen megegyezés azért is, hogy minden ember titulált papjának és mesterinek járandó fát elsőbben is meg- vigye, azért, hogy a megyebíráknak azoknak felhajtásában baja ne legyen. Nemkülönben a fogadott strázsáknak járandó fát is megvigyék. De mindezek felett a titulált militáris tiszt uraknak járandó fát jó idejekben ki-ki administrál- hassa.

Továbbá penig senkinek két vonó marhájának odamenni és onnan fát hozni meg nem engedtetett, excepto a titulált possessorátus urakon kívül, ha pedig valaki comperiáltat- nék, mox et de facto büntetődjék ad flor. Hung. 1 inremi- sibiliter; úgy azok is, akik a kiadott három szekér fánál többet fognak hozni, ad flor. Hung. 1 minden szekér fáért.

Ugyanezen falu gyűlése alkalmatosságával lőn ilyen determinátio, hogy ha valamely árkosi lakos cserefát kérne maga bizonyos szükségire, és azt esztendő elfolyása


113

alatt fel nem építené, azon fa esztendőn túl legyen a falué, és oda disponálja, ahova a falu szüksége kívánja.

Ugyanekkor determináltaték az is, hogy sem épületben való fát, sem tűzre való fát vidékbe hordani s eladni szabad ne legyen semmi szín, sem pretextus alatt, sub vinculo flor. Hung. 1.

Nemkülönben sem tilalmos erdőben, úgy szabad erdőben is cserefát hántani szabad ne legyen a modo deinceps, úgy, hogy valaki comperiáltatik cserefa hántásba vagy vágás- ba, büntetődjék a feljebb megírt penáig.

Mely megírt falu megegyezéseiben ha valaki incurálna és a falusi bírónak tudtára esnék és azt simulálni kívánná, ekkor a bíró büntetődjék ad flor. Hung. 3; és ezen megírt bírsá- goknak harmada menjen a hitesek számára, két része penig tétessék a cassába.

Árkos, 1781. szeptember 25. Item eodem dato8 az árkosi communitás megegyezett

akaratból, a tisztelt possessoratusok hírivel az árkosi te- ritoriumban Fing hegy, Gesztena és Bonjha nevezetű tilalmas erdőkből minden falusi lakosoknak, valakik a falu servitiumát in genere supportályák9, a csere- és gyümölcs- fákot kivéve, egy-egy szekér vesszőt karóval együtt kinek- kinek tehetsége szerént kihozni megengedtetett.

Olyan conditióval, hogy ha valaki a Csere tetőn hátra menő úton innen találna vágni, vagy ha egy terünél többet találna hozni, vagy penig csere- és gyümölcsfát vágni: az erdő tilalma szerént 6, hat magyar forint bírságon maradjon, melyet a bíró immediate exequáljon vagy exequál- tasson sine ulla exceptione.10

NB. a tisztelt possessoratusok két-két szekérrel hozhatnak.

Étfalva, 1782. május 4. Az jámbor falu közönséges gyűlésiben megegyeztünk,

hogy az falu tilalmas Avassából minden embernek az kik az falu tilalmas Avassában tartoznak, minden embernek egy-egy terhe fát [osztani] rakásra cinkus szerint. Személy szerint minden ember számára az megegyezés szerint, az következendő szerdán minden háznul egy-egy ember, — senkinül gyermek ne jöjjön, az hol nagy ember tanál-


114

tatik. Az falu tilalmasában penig heverő, a fa hegyek, és tőke, és az kik letörtek, az ijjenekből rakunk egy nagy (?) rakást.

Ennek kihúzása penig pénteken és szombaton lészen. Az terminált napon túl senkinek a fája ki nem adattatik.

Árkos, 1789. január 17. Az árkosi communitás a közelebb elmúlt esztendőben

súlyos látogatásait viselvén az Istennek, úgymint: mind a jó erős lakosokból egyfelől a katonaságra kimasírozás miatt kifogytunk, mind penig a marhadögi miatt a jármas mar- háinkból. Melyre való nezve a messzüre való erdőlésre éppen alkalmatlanokká löttek a lakosok.

Tehát tetszett a communitásnak, hogy ami fa vagyon még Gelye Árnyékában, a cserefán kívül, a bikk-, nyár- és gyertyánfát, az patakban lévő egerfán kívül, a maga usussára fordítsa és erdőlje. Ennek határa lészen délről az élen felmenő út, napnyugotról Lika Árka, északról az Eger.

Mindazonáltal, oly conditióval, hogy aki onnat hozott fából kereskednék, vagy pénzért más faluba adna, a fának az ára forduljon a communitás hasznára.

Árkos, 1830. január 19. Anno 1830 die 19-a Januarii teljes communitás gyűlése

tartatván meghatároztatott, 1- mo: Hogy az ezelőtt is szokásba volt és a szentgyörgyi

erdőszélyen osztott cserefabéli osztály szerént, mely sze- rént, hogy a szélyen már elkezdett nyíl egésszen Sugó árkáig folytattassék és levágattassék az eddig observált usus szerént; mégpedig úgy,

2- do: Hogy a mai napon kimenvén, újra a szélyen lévő nyíl kijegyeztessék és tízekre felosztassék,

3- tio: Minekutána mindenütt felnyilaltatik és tizedekre felosztatik, minden tíz maga között úgy felossza, hogy a mai naptól fogva öt napok alatt minden ember maga fáját úgy letakarítsa, hogy az öt nap bételésével, ha mindjárt fája ott maradna is, marad a communitásnak,

4- to: Ha akárki is azon napok alatt akár napfeljövetele előtt, akár naplemente után azon erdőbe mégyen, akár maga fájáért, akármi szín alatt, szánnal vagy szekérrel, az erdő tilalma szerént büntetődik.


115

Árkos, 1830. február 27. Mint népes communitásunkban communitásunk tagjai

épületbeli bornákot, eszközfákot, kerékfalat kérnek szük- ségekre a szokott tilalmas erdőből, úgy tapasztaltatott, hogy az erdőnkön azon tilalom alatt levő bércek nagy pusztu- lást szenvedtek, s még jobban elpusztulnak, ha mindennap lesz azon kikért fáknak elhozása; s jobbnak ítílné lenni, ha minden héten csak két nap lenne szabad, s azon két napot communitásunk nevezné ki.

Ezt, fontolóra vévén a communitás bírája feladását, az possessoratus urak az communitással egyetértve, jónak is ítíltetett lenni. Mely kikért fáknak elhordására határoz- tatott minden héten két nap, azaz csütörtök és péntek.

Az ily szükséges fáknak elhozására oly conditio határoz- tatott, hogy aki ezen kinevezett napon kívül megtanálta- tik, [ha] az fenn említett szükséges fáját hozná is, az erdő tilalma szerént büntetődik; s azon kikért fát pedig az ki- kérő mindenkor tartozik az erdőbírónak tudtára adni az odamenésekor: és az ki ez ellen hibázik, az eddig usuált törvény szerént megbüntettetik.

Minthogy még communitásunk szükségekre még nyírfát is szoktak kérni, s adatott is a tilalmas erdőből, az melyet legjobban Várhegyen lehet megtanálni, ennek is az el- hozása keddre határoztat; mind szintén a léc; ha pedig az fennebb írt más bércekről, az honnan az többi fák adattatnak, az fenn írt két napon leszen szabad.

Csíktaploca, 1842. május 3. A csíktaplocai nemes elegyes közönség tapasztalván

azt, hogy némely emberek levágván a legszebb fákot, ab- ból egy tőkét elvive, a többit veszni hagyták. De különben is nemcsak a falusiak, hanem az idegenek is pusztítván sokféleképpen, úgyannyira, hogy a dőlt fák miatt szarvas- és juh-marhák legeltetés üdein bátron nem járhatnak; s az erdő nagy pusztulásával mégis a ledőltött fákot veszni hagyják.

Ezen tetemes károk eltávoztatása tekéntetéből mái napon a taplocai falusbíró, Győrpál István őkegyelme házánál tartatott nemes elegyes közönség gyűlésében meghatároz- tatott, hogy a kaszálókon kívül sohunnan fennálló nyers fát egyszer se vágjon, semmi szín alatt. Csupán a nemes


116

falu közönséges gyűlésében [a] szükséges eszköz fáknak cédula mellett való adás[a] engedtetett meg. Azt is úgy, hogy az erdőpásztor jelenlétében s cédula általadása mellett csak annyit vághot le, amennyi engedtetett meg; úgy szükséges épületekre is éppen ily módon való szabadság mellett nyúlhat fennálló nyers fákhoz...

Csíkjenőfalva, 1848. január 22. A tilalmas Bükkünkből minden embernek szabad lé-

gyen 4 szán fát a következendő szeredától elkezdve szombaton estig elhozni; de úgy, hogy fennállót senkinek nem lé- szen szabad levágni, sem szározot, sem pedig nyerset, mert aki azt cselekedné, a constitutiónk szerént büntetődjék meg.

2. Az erdőrontó, a prevarikátor

A népi erdészeti kultúra kiépülése szép rendet teremtett s okos szabályok-

kal fékezte azokat, akik veszélyeztették az utódok életlehetőségeit. Erdő- rontók, prevarikátorok azért bőven akadtak. Mindig voltak és a piac bő- vülésével mind számosabban olyanok, akik a maguk hasznára akarták élni a közerdőket, akik semmibe vették a tilalmakat. Tőlük óvták a faál- lományt az erdőpásztorok. Ez utóbbiakat választották, és a falvak egy ré- szében fizetésként kapták a bírság bizonyos hányadát, de az erdőpásztor- ság szerre is járhatott, mint kötelezettség. A valóságos életmenetet tükröző jegyzőkönyvek elárulják azt is, hogy a falu törvényeiben kiszabott magas bírságot nem mindig rótták ki a kártevőre. Oka ennek az is, hogy bármeny- nyire panaszolták a határozatok az erdők pusztulását, a havasalji falvak a valóságban fában szükséget nem szenvedtek. A falubeli erdőrontót a bí- rók gyakran egy kissé a maga tulajdonát mohóbban fogyasztóként ítélték meg, — míg az idegen falusit kemény-kegyetlenül büntették.

Csíkjenőfalva, 1790. május 30. Burján Péter az tilalmas bükkünkben menvén, tilalmas

fáinkban kárt tevén, azért egy láncát elvevén; kiváltotta 30 Maji [1]790-ben 24 krajcárokkal. Ezt pedig azért engedte az bücsültes (!) falu, Jenőfalva, hogy azt vallja szent- miklósi Burján Péter, hogy út csinálni volt és úgy ment az tilalmas bükkben.


117

Magyarhermáuy, 1795. Ezen folyó 1795. esztendőben, hogy a Damokoss Ilyés

fia Szép Artya végibe valami csere fiatalokat meghántott az három forintos tilalmasba, megbüntettetett 1 magyar forintra.

Szárhegy, 1817. december 16. Mai napon, úgymint [1]817 die 16-ta Decembris a nemes

faluszéke elejében citáltatván lovas katona Kozma Gergely ily tetemes károk tétele aránt a tilalmas erdeinkben, tudniillik, hogy elhoza 16 szekér csapost. Melyért moston előre megtekéntvén könyörgését, megbüntettetett 3 Rforintok- kal oly feltétellel, hogy: ha többször legkisebb résziben is csak egy ágnak levágásában is megtapasztaltatik, tehát azon esetben minden szekér fájért, azaz 16-ért fizet a constitutio szerént 3 forintot. Melyre leköté magát a fenn írt priva- ricáns (!).

Árkos, 1826. Mü, Árkos falvának mostoni fungens bírája, lovas katona

Barabás Lukács, notárius Péter Mózes és hütös Ütő István, magunk és az árkosi egész közönség nevében és képében a sepsiszentgyörgyi nemes communitásnak mostoni bírájá- nak, Királly József uramnak, őkegyelme által pedig az egész sepsiszentgyörgyi communitásnak tudtára kívánjuk adni azt

1-mo. Hogy a sepsiszentgyörgyi communitás némely lakosai megbecsülhetetlen károkot tévén eddigelé, a szent- györgyi erdővel határos Csere Oldal és Bonyha nevezetű csereerdeinkben, ahol is némely praevaricátorokot otton megfogván, és ide béhajtván, eddigelé igen csekély bün- tetéssel bírságoltuk, melyért még jobban kezdvén pusztí- tani erdeinket, csak ezen 1826-dik esztendőben többet mint 300 szál cserefánál levágtak és elvitték. Elvégeztük azért, hogy valakit ezentúl a szentgyörgyi praevaricátorok közül nevezett csereerdeinkben megtalálunk praevaricálni, azt marhástól, szekerestől béhajtván, elsőbben a praevaricá- tort Decretum Tripartitum 3-dik része 3-dik titulussa sze- rént 25 forint díján, annak utána pedig minden marháját, szekerit, ahhoz tartozó eszközit, amit azok érnek, fogja communitásunk bírságolni.


118

2-do. Hogyha pedig nagy erővel, több számú emberek találnak kimenni kalákával, amint most is történt, Jakots Ferenc, Sonka György s mások, az olyanok ellen nem múlat- juk el, mint szintén a nevezettek ellen is, a Compilata Cons- titutio 3-dik része 7-dik titulussa 2-dik artikulussa, úgy Decretum és Approbatae Constitutiones-ben írt processus s útmutatása szerint, akár in facto delicti, akár in continua persecutione depraehendáltassanak, procedálni.11

Mely edgyezésünköt oly véggel kívánunk sepsiszent- györgyi bíró Királly József urammal közölni, hogy ezen edgyezésünköt a szentgyörgyi teljes communitásnak tud- tára adni, publicálni és szóról szóra felolvasni ne terhel- tessen.

Árkos, 1830. február 27. Az is proponáltatott, hogy eddig az erdőpásztorok az

mely falusi lakosokat megtanultak erdei praevaricátióba, azért semmi jutalmat nem kaptak; s az mián az őrizet is igen gyengén van az falus feleink aránt; és hogy az bírság- ból részesednének fáradságokért minden erdőpásztorok, akik az mikor seriesbe vannak, ha prevaricátorokat ta- nálnak.

Ezt is fontolóra vévén mind az possessorátus urak, mind az communitás, jónak ítílte lenni; ily meghatározással, hogy azon bírságot, az melyet az erdőpásztorok az commu- nitás bírájának praevaricatorokat kivádolnak, az három részekre osztassák; úgy, hogy egy harmad rész menjen az erdőpásztoroknak; az más két részt elosztván: fele az hü- tösségnek, az más rész pedig az falu cassába. Hasonlólag, kik az ily praevaricátorokot akárki is megtanálja és az com- munitás bírájának tudtára adja, hasonlólag kapja az jutalmat.

Minthogy az erdőpásztorok csorda series szerént minden két holnapba változnak, úgy határoztatott, hogy az második holnap végén az communitás bírája hütösseivel és az erdő- bíróval az praevaricátort exequálja, úgyszintén az, ki más által vádoltatik is.

Az mindeddig ususba volt az idegen praevaricátorok aránt; fele része az bírságnak most is helybe hagyatott, hogy az erdőpásztorok kapják.


119

Csíkjenőfalva, 1837. november 19. ...minthogy az circulusban lévén egy tilalmas makkter-

mő bükkerdőnk, amely még a régi ősatyáinktól is szoros tilalom alatt tartatván, amely arról költ erős constitutio az 1811-dik esztendő protocolum[á]ban megtanáltatik; és otton kitetszik, mi módon kelletik fenntartani.

De azt megszegték, némely privátusok prédálták s hor- dották, némelyek pedig aszalásokot tettek benne, az írt constitutio ellenére; az olyan prévarikátorok sok renden meg is büntettettek; de nem a constitutio tartása szerént, hanem irgalmason.

Mire nézet nem lehetett megtartani ezen tilalmas bük- künknek tökéletes megtartását: most közelébbről némely hatalmaskodók kit megaszaltak, kit levagdaltak kertyek- re, avagy is kasárokra raktak. Tehát ezen gyűlés alkalma- tosságával meghatároztatott az is, hogy vennők fel: hány bükkfákat s micsoda helyen, vagyis kiknek szomszédsá- gaik között aszaltattak meg.

Végre megvizsgálásunk után az alatt írt mód szerént tanáltattak:

1- ső. A fenn írt árendátor, huszár katona Kasza István- nak a jelentése nem helytelen, mert valamint a communi- tás gyűlésében felfedezte a hibákat megvizsgálásunk után aszerént találtattak, ellenben pedig az árendát megfizetni köteles.

2- dik. Gábor Mezeje szélyében hazulfelől a Wizieké szélyében, a Szabó János és Wizi Márton amelyet zálog- jára bírnak, megaszalt bükkfák a tilalmas bükkben talál- tattak 18, tizennyolc; amelyet írt Szabó János nem is tagadá, hogy nem ő aszalta, minthogy a fáknak a tövéről a földön a lapit és muhát elhajtotta, s úgy aszalta meg, s megint bétakarta; azt mondja, azért cselekedte, hadd ta- nuljon más is: hogy kell aszalni.

3- dik. Ugyanott Gábor Mezeje szélyében huszár katona Antal András két új kasárokat csinált, amelyben tanálta- tott 3 bükkfa fiatal megaszalva.

4- dik. Csak ugyan otton, a gyalog katona Gyenge István kertjén találtatott 20, húsz bükkfák, kisebb és nagyobb, melyek a tilalmas bükkből vagdaltattak le és a kertre rakattak.


120

5- dik. Csak otton, hátra menet, jobb kézről a Wölgy- ben a Bíró Józsefé szélyében 11, tizenegy bükkfák talál- tattak levagdalva.

6- dik. Tovább a huszár katona Antal Istváné szélyében 2, két aszalt bükkfák tanáltattak.

7- dik. Hátra menet a felső bükkön gyalog katona Wizie- ké szélyében 2-tő, kettő megaszalva tanáltatott.

8- dik. Ugyanotton huszár katona Wizi Mihály helye szélyében az ép, eleven bükkből két kasárak kinyesve találtattak amelyben semmiféle fennálló fa nem talál- tatik; amit fel lehetett venni, találtunk 35-töt, harmincö- töt, apró rendű csutakokat; ezen belől a két fenn említett Wiziek közhatárában egy nagy perzselt bükkfa; a köz- határon alól minnyárt, a nagyobb Wizi Mihályéban, két nagy megperzselt bükkfák találtattak, amelyek meg is száradtak felére.

Wégtére Itten megestvélyedtünk, tovább nem vihettük a megvizs-

gálásunkot. A további meglátásunk halasztatott a jövő tavaszra. Azt is hátra nem hagyván, hogy a tilalmas Bükk- ben, akik holmit megaszaltak, a marad a falunak, mégis a megaszalt fákat tartoznak megfizetni a constitutio tartása szérént.

Csíktaploca, 1842. május 3. ...aki rajta tanáltatnék a megnevezett helyen kívül a

fennálló nyersfa vágáson, aszaláson, annyivel inkább ölfa vágáson, valahány nyers fát valaki elpusztít, minden fáért külön-külön minden irgalom, kegyelem és engedelmen kívül 12—12 ezüst Rforintokot töstént a nemes falu a maga hatalmánál fogva késedelem nélkül, tanáltató felkelhető, s ha az elegendő nem volna, fekvő jovaiból is exeqválja; amely büntetésnek két része az erdőpásztoroké és főgond- viselőjé légyen, a más harmadrész a nemes közönség cassá- jába, a falu hasznára adattassék be; s avégre felállított erdő főfelvigyázó az erdőpásztorokkal együtt, kiknek száma 12-ő légyen, a főn kívül, a három részről, a proportióhoz képest kiválosztatván, a falusi bíró házánál keményen megeskettessenek; s ha hütök megszegésével, kötelessé- gek ellenére, akármelyik is közülök valakivel alattomba


121

megbékéllenék, vagy elnézné valakinek ebéli kártételét, any- nyival inkább, ha valakinek adna fát, mint kötelességit pontoson nem teljesítő hüteszegett megfizetni köteles az elpusztított fáknak darabját 12 ezüst forintjával, és mint hüteszegett a jurisdictiónak jelentessék bé érdemlett bün- tetésének megkapása végett, és a faluba semmi hivatalra soha fel ne vétettessék...

Zalán, 1846. Erdőpásztorok eskü formájok: Én — esküszöm az Isten

előtt arra, hogy a zaláni erdőpásztorságot oly móddal vál- lalom fel, hogy midőn akárkit a tilalom alatt lévő erdők lopásába mint tilalom ellen cselekedőt megtalálok vagy cselekedni mástól is meghallok — az olyanokot minden félelem, szeretet, barátság, atyafiság félretételével elhall- gatni vagy azokkal titkon megbékélleni nem kívánok, hanem az olyanokot vagy megzálagolom vagy a közönségnek és elöljáróságnak béjelentem; senkit minden igaz ok nél- kül vagy gyűlölségből vádolni és hurcolni nem kívánok; a közönségnek ok nélkül nyomorúságot szerezni kikerü- löm; — és ha mindezek ellen cselekedni törekedném, kí- vánom, hogy a Mindenható világi vagyonomba, gazdaságom- ba szerencsét, sem ezen, sem a másvilágon boldogságot és lelkinyugodalmat ne engedjen. Isten engem úgy segéljen, és úgy adja lelkem idvességét. Ámen.

Zalán, 1847. január 15. Mi neveinket alolírt [szárazajtai] személyek adjuk ezen

megnyugtató irományunkot tulajdon neveink aláírásával megerősítve arról, hogy ezen folyó 1847-ik esztendő Ja- nuárius 14-ik napján, midőn egy-egy szánunk két-két lo- vakkal a nemes zaláni közönség erdeje praevaricátiojók- ból harmadnapra törvény ültetés végett béhozattak volna, — igyekeztünk békesség útján azon dolgot elenyésztetni.

Melynek következésében sok kéréseink után atyafiságosan a nemes közönség azon hibát békesség útján elenyészteté. Úgy mindazonáltal, hogy nyolcadnapok alatt tartozunk a nemes közönség katona bírája kezibe 12, azaz tizenkét ezüst forintokot szolgáltatni; s nem lévén annyi pénz ke- zünk között, érettünk kezességet vállala nemes Apor Ká- roly úr a fenn írt 12 [Ft] summáig; oly feltétel mellett,


122

hogyha a terminált napra azon summát a közönség bírája kezibe nem szolgáltatnók, azonnal jusst engedünk tekintetes Apor Károly úrnak a fenn írt summát, mint tiszta adós- ságot, minden remediumok kirekesztésével az adósságokról szóló törvények nyomán a legrövidebb úton költség, fá- radság megfordítása mellett eleget venni vagy vétetni akármely jovainkból.

3. Az erdőt fogyasztó iparos A hegyvidéki, az erdőalji falunak szűk a szántóhatára, s abban is keveset

termő a föld. Az erdő így nemcsak a mindennapi faszükségletet fedező kincsesbánya, hanem az életlehetőségek terének bővítője; ezért is írják 1804-ben: ,,valójában nekünk legszükségesebb az erdő, akiknek csupáncsak fába van minden élő okunk...” Nemrég még mondották: az erdőből arat a székely — a famesterséget folytatókra is gondolva, hiszen villát, gereb- lyét, vékát, dézsát, fatányért, kanalat, borítót és más faedényt vagy éppen zsindelyt sokan eladásra is készítettek. A fát megbántották s kérgét cserző- anyagként árusították. Ősi iparág a hamuzsír-főzés is (amelyet ekkor Zalán- ban már manufakturális fokon műveltek), s ennek vevői a vászonfehérítők, a szappankészítők, az üveggyártók voltak. A szén- és mészégetés szintén sok fát fogyasztott. A legtöbbet szonban a feudalizmus utolsó évszázadában gyorsan szaporodó „fűrészek”, a fűrészmalmok, főleg a tutajozás fellendülése óta. Igaz viszont, hogy a székelyek továbbra is fuvaroztak deszkát, lécet Szebenbe vagy a Mezőségre lovasszekérrel.

Árkos, 1778. június 21. Árkos falva közönséges gyűlésiben jővén ilyen panaszok,

hogy az kovácsok feletebb való drágán dolgoznak. Nem observálják a régi usust, melyhez képest determináltatott a közönséges falugyűlésiben, hogy egy lapos [vas] kiveré- siért senki többet ne adjon 18 pénznél, nádlásért similiter 18 pénz, hosszú vas kiverés 12 pénz, ha gazda ad acélat, egy fejszéért adjon dénár 12, ha kovács ad, dénár 18, egy kardhoz, ha gazda ad acélat, dénár 18, ha kovács ad, de- nár 24. Ha kovácsok mindezeket nem observálják, a tilalmas erdőben szabad nem lészen szénégetni menni, ha pétiig comperiáltatnak, hogy ezen végezésnek nem engednének a kovácsok, az falusi bírónak autoritásában leszen meg- büntetni az erdő bírságával (?). Különben is, mikor szénégetni


123

mennek a kovácsok, mindenkor tartoznak megjelenteni a bírónak a feljebb megírt pena alatt. Mely eddig véghez ment conclusum mindenekben aprobáltatott és rateha- beáltatott coram judice pagi Árkos Samuel[e] Geleii.12

Csíktaploca, 1781. december 22. Csíktaplocai primipilus Nagj Mihály admoniáltatta ezen

fórum eleiben ugyan taplocai primipilus Botár Istvánt, gyalogkatonát, ez okon, hogy szolgálatban lakván az fia, Nagj József, 1781-ben Botár Istvánnál, kitelvén esztendeje szolgálatjának pénzbérit, 6 sustákot és egy kucsmáját az inctus eltartotta. Mi okbul, nem tudja.

Inctus ad haec: azt adja okul, hogy szekerességre járván Szebenben deszkával, az inctus Szebenbe az maga szeke- reivel az piacon elhagyta az actornak fiát, Nagj Józsefet, és a maga condráját, meleg lévén az szekerin, szánrodásá- ban hadta volna mint szolgájának, s onnan míg visszament az inctus, az condráját ellopták; azért nem kívánja hat sustákját s kucsmáját megfizetni.

Deliberátum... azt fateálja egy az társaság közül, hogy ahol az inctus magára deszkáját eladta, azután ott is kereste a zekéit, ha ott hadta volna; és így kijő kétségben, hogy: nem tudja, hová tette s hol hagyta el. Azért tartozik az szolgáját ex toto kifizetni, ítíltetett.

Árkos, 1784. május 12. Tegző Dániel, Küs Miklós és Szabó József meginstálván

a communitást, hogy egy katlan mésznek kiégetésére Agyagásban adjunk szabadságot bizonyos fizetésért őke- gyelmeknek. Azért ex communi voto et consensu13 megengedtetett, hogy az egy cserefán kívül másféle fával kiégessék.

Mely engedelemért kéz beadással ígérének a communitás- nak 2 magyar forintokot; oly conditióval, hogy mihelyt kiégetik, legottan a 2 forintot tartoznak deponálni; melyet ha nem akarnak megfizetni placide, a tilalom sze- rént a 3 magyar forintokat a communitás exequálhassa ő kegyelmeken.

Árkos, 1786. február 17. Lévén controversiájok együtt a mészégetőknek, úgymint

Barabás András, senior Gyulai László, Küs Miklós és Ba-


124

rabás Gábor őkegyelmeknek a tisztelt Újvári hadnagy úr parancsolatjából.

Az hütösök előtt decidálódott eszerént: minthogy Ba- rabás Gábor 3 mázsa mésznek az árát héjánoson vette fel, nem úgy, amint alkutták volt, hanem minden mázsát 42 pénz héjjával; azért tetszett az hütösöknek a meszet mázsaszámra megosztani őkegyelmek között. Mely szerént Barabás András és Küs Miklós mindenik külön-külöu hat-hat mázsa meszet percipiált; Gyulai László penig és Barabás Gábor öt-öt mázsát. Azért a fa árában fél-fél mázsa imputálódjék Barabás Andrásnak és Küs Miklósnak. Efe- lett, minthogy Barabás Gábor a többieknél több pénzt percipiált 1 sustákkal, azt refundálni tartozik primum et ante omnia,14 azután penig a fa árát, mellyel a meszet égették, négyen egymás között aequaliter reparciállyák és fizessék meg, ítíltetett törvényesen.

Szárhegy, 1810. október 5. Teszi panaszát az szárhegyi nemes faluszéke előtt szár-

hegyi huszár Gáspár István, mint felyperes (!), ugyan gyergy ószár hegyi gyalog katona Puskás József, mint alperes ellen, az okony (!), hogy még az 1806-dik esztendő- ben indítattak vala csinálni az Gergely vesze Patakára egy fűrészt; nevezetesen Bartalis Antal, Ferentz Elek, Ferentz Péter gyalog katonák és providus Sipos András.

Az mely fűrészt fely is állították minden hozzatarto- zandójával s kés[z]ségivel ezen megnevezett emberek né- gyen; és az említett Sipos András az vejét, az felyperes Gáspár Istvánt, az társaival, egy akaratból maga mellé fogadta az dolgozásba, hogy maholnap rejája maradhat az fűrész-rész. Mely kitetszik sub litera A. Kihez képest mind együtt felyállítván az említett fűrész-társaság az fűrészt; és azután providus Sipos András, minden társai és veje híre nélkült az maga rátarészinek felit eladta örökre, fiúról fiúra, leányról leánra az alperes Puskás József őkegyelmi- nek; mely kitetszik sub litera B.; mely szerént mostan az felyperes Gáspár István kívánja az nemes faluszékitől megítíltetni, hogy illeti-e őtöt azon fűrész-rész, melyben az fűrész-társaság akaratjából végig dolgozott, pénzivel hozza jutni mostan; vagy idegent illet inkább, ki ottan


125

nem dolgozott, abban az üdőben, midőn szükség volt, az építéskor.

Az melyre alissa az inctus Puskás József őkegyelme: liogy szabad az embernek maga kézi munkáját eladni és oda tenni, ahová akar[ja]; és akkor az mikor ottan kezd- tem éh is dolgozni, miért nem admoniáltak, hogy ottan ne dolgozzam.

Kire alissák az fűrész-társaságok, hogy nem tudták, hogy örökire adta volna el az fűrész-rész maga rátájának felit 30 magyar forintokba; az melyből 20-at meg is adott volt, minden münk hírünk nélkül providus Sipos Andrásnak, az actor apóssának,

melyre Deliberátum Az nemes faluszéke megvizsgálván mind az két felek-

nek felyadásaikat és panaszokat. De mively az fűrész társaságát legelsőbben meg nem kínálta és kínáltatta Sipos András, azután az vejit, az felperes Gáspár Istvánt, kit is az dolgozásban maga mellett végig, míglen felállott az fű- rész, dolgoztatott, — ezek hírek nélkült nem lesz vala szabad elalkunni; és az nemes faluszéke előtt az fűrész- társaságok is azt alissák, hogy maradjon Gáspár Istvánnak az felyperesnek, különben magoknak kisebbik (!) megtart- ják, — meg sem engedik, hogy Puskásnak az alperesnek maradjon; és az nemes hütösségnek is végzése, hogy maradjon az felyperes Gáspár Istvánnak. Végeztetett.

Árkos, 1824. március 10. Igen nagy kárakot csináltak a seprűkötő cigányok a

nyír- és nyárfákba, úgy mások is seprűágakért nemcsak megnyesték a fát, hanem le is vágták és elgázolták.

Végeztetett, hogy valaki ezentúl a felfogott és tilalom alatt lévő bérceknek nyírfáit vagy megnyesi vagy le is vágja, 3 magyar forintig büntetődik.

Csíkjenőfalva, 1827. október 16. Udvarhelyszéki pállfalvi Demeter Perene nevezetű em-

ber elárendálá a Maros melyéke nevezetű helyen, a Gyenge János vicinitásában, az Ágoston István aszalásában egy- néhány nyers nyárfákot, amelyekből két hét eltelése alatt tángyér, fatál és borító csinálások szükségekre; és ígyíre a


126

két hétre három esztergától 5, azaz öt Rforintokot, oly- képpen, hogy a két hét bételésekor megfizeti a nemes communitásnak, azt bizonyítsuk igaz hitönk szerént.

Csíkjenőfalva, 1828. április 23. Udvarhelyszéki pállfalvi Ilyés Ferenc, Fogarasi Dani

három hétre elárendálták egynéhány nyers nyárfákot, egy eszterga után, négy német forintokkal, hogy pünköst előtt egy-két nappal béhozzák.

Csíktaploca, 1841. április 17. Ezen folyó 1841-dik évi Szent György hava 17-dik nap-

ján estve közönséges falugyűlése tartatván Mihály János falusbíró házánál, ahol is általadtuk udvarhelyszéki... a Bük erdőnkön lévő hammunak való veszendő fákot, az Aranyos pusztája környékétől kezdve Édes víz feje mellett, bé Kurta fejéig, úgy Tekerő feje mezeje környékébe s áltol a Lövétével egybe ütköző határunkig, úgyhogy sem ide, sem tova nem terjedvén a miénken kívül a fenn írtak, s így azon fenn írt materiáért mostontól fogva karácsonig ígyérének haszonbért 4 személyre Rft 20, azaz húsz Rforin- tokot váltóba...

Zalán, 1846. május 2. Továbbá május 2-dik napján tartatott falugyűlésében

azt is meghatározta közönségünk, hogy vadnak közön- ségünk kebelébe valami kalányos cigányok, akiknek a közönség árenda fizetés mellett esztendeig a zaláni erdőbe szabados erdőlést engedett volt; de annak az ideje kitelvén, úgy határozta közönségünk, hogy mán túl semmi szín alatt a zaláni erdőbe az írt cigányoknak fát vágni szabad nem lészen, az erdőről megírott erdő tilalma szerént bün- tetődjék, aki megtanáltatik a cigányok közül. Ezen tilalmat a bíró tégye hírré az új cigányoknak; azaz felfogott er- dőben, csupán a Szabadba szabad erdőlni.

IV. A falu füve A régi falunak az erdőn, a távoli havasokon vagy a szántóhatárba

ékelődve közlegelője és közös kaszálója is volt. Egy-egy nagy kiterjedésű fűtermő hely, mint Negyedfélmegye havasa Csíkban, vagy a Hatod Három-


127

széken, több környékbeli település „köz élő” helye volt: A kaszálórétet — mint a csíktaplocai példa mutatja — felmérték, parcellákra osztották, hogy jusson mindenkinek nyíl-rész. Együttesen is kaszált— néha több napig — a falu népe, a visszaélések elkerülése végett. Ahol bőviben voltak a széna- fűnek, egy-egy rét átengedésével fizették a tisztviselőket, de a kaszáló- kat, nélui legelőterülettel együtt, főleg árverésen adták bérbe. 1848 felé haladóban már mind kevesebb „az osztott fű hely”, s szűkké válik a „mar- hajáró hely” is. Már a XVIII. században is nem egy falu vásárol — főleg birtokos nemesuraktól — legelőterületet. A közös kaszálókat viszont — mint az árkosiak is — felosztják, „mindenkinek örökös birodalmába” adják.

Csíktaploca, 1770. augusztus 19. Lévén sok rendbéli végezései az böcsületes Taploca fal-

vinak, úgymint in anno 1750 és 55-be: sok böcsületes emberek megszegték az falu közönséges rétjinek tilalmát, azért végeztetett volt, hogy azon emberek büntetődjenek 3 forintig; mégis az szénája maradjon falu közönséges költésire; úgy hasonlóképpen in anno 1770 az böcsületes falu helybe hatta azon végezéseket.

Csíktaploca, 1770. decembe r 19. Minthogy nemes Csíktaploca falvának ily képen lévén

végezése, hogy midőn az Rét hosszú kötéllel felméretik, kinek-kinek a része kezibe assignáltatik, ottan ki-ki úgy dolgozzék, hogy harmadnapig kaszálni más helyre ne me- részeljen menni falu végezése alatt.

De nevezetesen voltak oly emberek, akik a tilalmat megszegték; nevezetesen Gegő Tamás uram, eskütt ember lévén, falunak végezését megszegte. Azért azon litigatióban lévő széna falu kezibe ítíltetett; ez mellett falunak tilal- mán convincáltatik. Bíró uram pedig efféle embereket, tilalomszegőköt ad hoc forum certificálja15 e szerént.

Árkos, 1778. január 27. Árkosfalva közönséges falugyűlésiben, nemkülönben az

méltóságos possessorátus urak consensusából lőn ilyen megegyezés: 1-mo, hogy felvévén a falu és a possessorátus urak, hogy az marhajáró hely igen szoros és szűk; melyre való nézve lévén a falunak egy s más semmirekellő tilalmas erdeje, az holott is sem marhalegeltetésre való hely, sem


128

épületre való fát neveltetni nem lehetett remélem, melyre való nézve ezen helyet a fáin megszabadította, úgyhogy elhordhassa és erdőlhesse ki-ki maga tehetsége szerint.

Kézdioroszfalva, 1781. április 6. Az oroszfalvi communitas levált harmadfél száz magyar

forintokot kölcsön, melyből váltott oroszfalvi Benke Mihály uramtól egy gyepet az communitás ötven magyar forintokkal.

Ugyan Barabás István uramtól váltott az communitás egy darab marhalegeltető helyet negyven magyar forintokkal. Mindezeket váltotta az oroszfalvi communitás ugyan oroszfalvi Benke Jakab bíróságában in anno 1781.

Ugyan in anno 1781-dik esztendőben az oroszfalvi communitás váltott kézdivásárhelyi Albert József uramtól egy darab marhalegeltető helyet 80, id est nyolcvan magyar forintokkal, Benke Jakab bíróságában.

Árkos, 1781. július 19. Comperiáltatván Illyés János és Illyés Lukács junior,

hogy a falu tilalmas rétin kibocsátották marháj okát, meíyért a bíró, hütösseivel együtt, megbünteté külöu-kü- lön ad den. 24, melyet inmediate a hütösök megittak.

Csíktaploca, 1787. november 30. Csíktaplocai Antal Márton a csíktaplocai felfogott Ajkertbe

praetendálja csíktaplocai Salamon Mátétól, hogy amint (!) a kötél füvin egy mérés szénát megcsinált és elvitt, adja vissza.

Deliberátum. Aminthogy fennálló bizonyságnak szavá- ból kitetszik, negyedik kötél fű volt a Salamon Mátéjé az Antal Márton füvitől, azért mivel hatalmason megcsinálni és elvinni láttatik: egy mérés szénát Salamon Máté, hogy visszaadja szénául az írt mérés szénát, ítiltetett.

Árkos, 1791. április 26. Közönséges egybengyűlése lévén az árkosi communitás-

nak, minthogy a falu csordájában, a tehenek között bikája nincsen a falunak, nagy kárára nem lévén más egyéb sumptussa, az honnan ezen fogyatkozását pótolná, tehát úgy egyezék a communitás ex communi consensu16 a


129

tisztelt possessor urakkal egyetemben, hogy a falunk Bük- kös erdejében Vadas nevezetű hely vagy bérc kaszáló commune terrenuma lévén a falunknak, melyet esztendőn- ként ezelőtt nyilakra szokott vala a communitás minden falu servitumát praestáló személyekre felosztani; mostan azért, hogy az hely is tisztuljon jobban a bokrosságától és ily nagy fogyatkozását is pótolná a falunk, mivel a szántó- vető ember marha nélkül éppen haszontalan, a pedig külön- ben nem szaporodik, ha a tehény csordájában bika nem leszen; mindezekre nezve, és hogy az esztendőnként szokott tax ázást is elkerülné, elvégezte magában, hogy az írt helyet nyilakra, minden személyre egyaránt, a possessor urakon kívül, akik két részt kapnak, osszák fel, adják mindenkinek örökös birodalmába. Oly conditióval, hogy ezután többször fel ne osztassék, és minden nyílnak 12 krajcár onussa légyen. Amely egybengyűlt summából a maga hasznára a falu bikát vehessen. Ezután is a bika tartására suffragaltassék azon hely.

Magyarhermány, 1796. Barabás József, hogy az falu helyin hír nélkül szénát

csinált: megbüntettetett 18 krajcár. Szárhegy, 1804. február 10. Litigálnak egymás között gyergyóremetei László József

gyalog katona ut actor és szár hegyi Tenkely Adám gyalog katona és P ... Miklós provincialista ellen ut inctusok ellen, ily okból: álicsa az actor, hogy most a közelebb elmúlt 1803-dik esztendőbeli nyáron, a szárhegyi alsó forduló határon, Remete előtt, mint nyomásban kaszálót kert nélkül kaszálni nem lehetett volna, az mely helyen, azaz az (: a honcsokon, amely ennek előtte régen falu osztása volt :) egynéhány részt megvett volna, amely venditorok közül 4 részre kertet nem tettek, amely 4 részek közül a megvett 3 részről semmi hasznok nem volt, mivel a venditorok kert nélkül megkaszálták.

Alicsák ugyan az inctusok is, hogy mindenkor a részeket megkaszálni szabadok lettek volna.

Mind a két pársnak megvizsgálván panaszokot a nemes faluszéke, világoson kijött, és törvény szerént is úgy vagyon, hogy nyomásban kert nélkül nem kaszálhatunk; azért


130

fizessenek az actornak egy-egy márjást, úgy a pásztorok- nak is a fizetéseket visszafordítani tartoznak. Az egyik félnek a társok. Sajgó Antal szembe nem lévén, keressék meg ezután. Ítíltetett. Vagy ha mások is találtatnak.

Az tízes nem engedi, mint falu osztását tovább bírni [...] Erre felele László József actor őkegyelme, kiki a magáét szorult állapotjában eladhatja.

Szárhegy, 1806. január 8. A nemes faluszékire szólítá Gáspár Ferenc, ut actor,

ugyan Gáspár József, ut inctus, ez okon: hogy a múlt 1805-dik esztendőben Dőngő nevezetű helyen, mikor a nemes szárhegyi communitás osztotta volna a füvet, juta Gáspár József és Ferenc őkegyelmeknek egymás mellett két nyíl, amelyet is mint maga részit Gáspár Ferenc elada remetei Bonyhai György újparasztnak; Gáspár József őkegyelme szembe létibe, amint a bizonyságok bizonyítják. Azt is, hogy újra Gáspár József és Ferenc megegyezének, hogy azon fűnek felit, amelyből Gáspár Ferenc kirekesz- tetett volt, felit Gáspár Ferenc kaszáltassa meg azokkal, akiknek eladta. A másik résszel pedig Gáspár József őke- gyelme is maradjon meg, amiképpen elosztották.

Állítja ugyanerre Gáspár József, hogy mind a felső vici- nusai s mind alsók kiszorították volna részéből. Elsőbben szép szóval a megvövőket kitiltotta, azután hogy meg nem fogadták, ki is állította, hogy rész nélkül ne maradjon.

Melyre deliberátum.

Minthogy a bizonyságok szovaiból kijő, hogy Gáspár Ferencnek hat rendet kimértek részibe, és bizonyságok előtt el is adta Gáspár Ferenc, s azután Gáspár József elvette kész rendeket, úgymint egy portióra valót; de hát tartozik Gáspár József őkegyelme egy portió szénát visszafizetni Gáspár Ferenc őkegyel mének. Ítíltetett.

Melyre appelál Gáspár József a nemes remetei faluszékire, melyre szabadság adaték a nemes szárhegyi faluszékitől.

Szárhegy, 1817, május 5. A túlsó lapon írt havasok a folyó 1817-ik esztendőben

április 27-kén licitáltattak vala, anélkül, hogy a provinci- ális részről is licitátor commissárius lett volna kinevezve.


131

Mely iránt panasz tétetvén, a nemes Battalions-Commando és a tekintetes királybíró úr egyetértésekből mű alább írtak azoknak újra léendő licitációjára mint commissáriusok kirendeltetvén, ugyan a folyó 1817-dik esztendőben, május 5-ikén megjelenvén a nemes communitás közös házánál, hol is a szárhegyi nemes communitásból az előre megtett híradás után feles számból öszve lévén gyülekezve, közön- séges egyetértésből megedgyesültek azon, hogy az előre ellicitált havasok közül Bélbor havassára szükségek lévén, azt licitációra nem bocsátják, hanem magok szükségekre fennhadgyák. A több ellicitálni meghatározott havasok árát pedig úgy s annyi summában, amennyiben alább feljegyeztetik, azok, akik a licitáción fenntartják, köte- lesek lesznek a következendő Nagy Boldog Asszony napjára a falusbírónak béfizetni.

A havasok pedig licitált árokkal s a vevők neveivel kö- vetkeznek eszerént: Szorosspatak 8 Rft 2 krajcár, Szabó Tamás huszár katona. Patak Melyéke 36 Rft 3 krajcár, Gáspár József gyalog katona. Dóbrán Sorka 222 Rft, Szabó Antal huszár katona. Optsina Lábjaival 176 Rft 10 krajcár, Szabó Antal huszár. Köz Rez Lábjával 475 Rft 40 krajcár, Szabó Antal huszár.

Ezen licitáció alkalmatosságával hozaték az is emléke- zetbe, hogy [ha] a licitáción valamelyik katona renden lévő tart fel valamely havast, az iránt a hadi tiszt úr hely- behagyása, vagyis vidimerozása járuljon hozzá. Ha pedig valamely colonus találná fenntartani valamelyik havast, az iránt a földesúr coveályon; mely praetensio helyesnek tanáltatott.

Csíkjenőfalva, 1818. december 6. Anno 1818 esztendőben die 6-ik Decembris a jenőfalvi

katona bíró Gyenge Gerge és úgy a providus részről Farkas Salamon a jenőfalvi commonitást egybengyű[j]tvén ezen okon: hogy lévén a jenőfalvi commonitásnak Vete nevezetű havasa, ezen gyűlés alkalmatosságával ezen nevezett havast áruba tövé a nemes commonitás az 1819-ik esztendőre.

Ezen gyűlésben jelen lévén háromszéki berétzki Takó István és úgy Talugyán Stroja nevezetű berszányok; ezen két nevezetű berszányok megalkuván a fenn írt havast


132

200 Rforintokkal, id est kétszáz Rénes forintokban az 1819- ik esztendőre, a fenn írt havasnak hasznát.

Oly féltétel mellett, hogy a kétszáz forintnak felit, azaz száz forintot most in paratis kifizette, a más fele, azaz száz forint marad Margit sokaldalmáig, s akkor becsületesen az elmaradott 100 forintot is a nemes commonitás kezében fogja szolgálni, a fenn írt falunak. Amelyre is a fenn írt berszányok a nemes commonitás előtt obligálák magokot.

Csíkjenőfalva, 1837. november 19. Gyűlése tartatott commonitásunkuak holmi parancso-

latok kiadása végett; mely gyűlés alkalmatosságával azt adja élőnkben huszár katona Kasza István őkegyelme: amely Gábor Mezeje nevezetű helyünköt lititátion meg- vette, huszár katona Antal József a szénatartó csűrét rejá tette; úgy a belső végén huszár katona Antal István valami részét elkaszálta, s el is vitte; ugyan hasonlóképpen az üveren ki hosszan az Bük szélyeig, keresztül huszár katona Mihály Péter elbitangolta.

Ezen az okon azt állítja az árendátor Kasza István: valameddig az esküttség ki nem vizsgálja a közhírré tett hibákat, mindaddig nem fizetné bé az árendát commoni- tásunk kasszájában.

Csíktaploca, 1838. április 16.

Consiguátió

1838-dik esztendő Szentgyörgy hava 16-dik napján nemes elegyes Taploca falva közönséges kaszálóhelyeiből, amelyek is szokás szerént licitáltattak, úgy mái nap is licitandó eladattak a következéndőknek, úgymint:

Szám

szerént Szénafűhelyek

nevei A megvásárlóknak

neveik Folyó pénz

ft krajcár

1 Texe Györgypál József 101 30 2 Kert hely vége Györgypál István 6 — 3 Ligat feje Sántus Antal 20 1 4 Ligat feje alsó vége László András 3 22

5 Eger ajja Vass András ... ... váltóba summa ... ...


133

V. A falu földje. Irtás. Foglalás Tagányi Károly a földközösség klasszikus földjének nevezi Erdélyt:

„nemcsak mert ott legtovább uralkodott, hanem mert mindenha a legszé- lesebb elterjedésnek örvendett”. Erdély határain belül pedig — Kemény Dénes 1846-béli szavai szerint — a székelyeknél élt legszívósabban a föld közös használata. A valamikor időnként újraosztott szántóföld a XVIII. század második felében jórészt már végleges tnlajdonba jutott. A régi osztásról, a falu valamikor osztott földjéről szólanak forrásaink is. A hajdani szántóföld-közösség emlékeként vannak még a falunak gyepei, pusz- tái, porondjai, kertjei és természetesen a már említett erdei és rétjei. Ezek- ből el-elárusítanak szorult helyzetükben, vagy ajándékoznak, segítve egy- egy arra érdemest. Folyik viszont a faluéból foglalás, az élő erdő szántó- földdé alakítása, irtás útján, a lábon szárítással, aszalással való kaszáló- szerzés. Van aki a köz rovására terjeszkedik, az ilyeneket büntetik. Álta- lában azonban szűk lévén a szántóhatár, irtás útján való tágítását, szénafű szerzését az erdő rovására a falu még a feudális élet alkonyán is sokszor megengedte.

Magyarhermány, 1766. január 11. Lévén Nagy Baló Józsefnek Hermány falvának felső

határában Likat nevű helyben egy darab foglalás földe, melyen az falu régi útját potentiose elfoglalta; mely helyen törvéntelen utat akar tartani, melyet az falu sem egyszer, sem má[s]szor [nem] acceptált. Kéntelenítetvén két katona vetésire szánnal rámenni, bíró kezibe adta, hogy meg- bírságolja falu törvénye szerint. Azon két katona zálog- ját kivévén törvényre, bíró eleiben megbízonyította 6 bizony- ságokkal, hogy a falu útját egészen elfogta, nem tartván törvényes utat.

Megítélte a bíró és esküttek törvénye, hogy mód nélkül adta ki, azérf tartozik Baló József az bírságát deponálni és a régi utat falu kéziben bocsátani; mely pénnát deponála is.

Lévén Hermány falvának egy tilalmas Bükk erdeje, mely tilalmas volt három forintokban. Ezen tilalmas erdőnek nekimenvén Nagy Baló József, egy részit potentiosé leaszalta, eddig elhallgatván az bírák, mások is le akarván más részit aszalni.


134

Megjelentvén az káplárnak, parancsolt az bírónak, hogy törvény szerint eligazítsa. Megzálogoltatván a bíró hitesseivel együtt, pénnára ítéltetett. Az hely nélkül is elmaradjon; mely hely vagyon Fekete hegy pataka árnyéka nevű helyben; mely pénnát is deponálá, az helyet is remit- tálá az falunak.

Magyarhermány, 1766. Az falu törvényiben constál, hogy Esztena nevű helyen

alól foglalni csereerdőt nem szabad, mivel marha élő hely. Pető János junior, belemenvén, potenciose leaszalta. A bíró, Lőrincz János megzálogoltatta, és keresi az bírságot falu törvénye szerint.

Mely megítéltetett. Pető János junior novizál. Az novum megengedtetik. Deliberatum. Pető János az novum virtussá mellett semmit sem producál17, azért az novum mód nélkül ítíltetik. Az helytől elmarad, az bírságot deponálva.

Kézdioroszfalu, 1768. A falu szabad gyepei e szerént következnek. A város

felől való mezőben az hosszú kert mellett való gyep három öl. A Kurták gyepei 12 öl. A Péter, Bene kerte alatt a gyep 12, a határkertig. Szentkato[l]na felől való mezőben a borkút gyepe 12, és aki Szentkato[l]nára lemegyen, 12 öl, a nád szélyin. A Fekete uraimék malma előtt, Bertalan Mihály és János földe mellett, a nádról bejövő földek vé- ginél való gyep 6 öl. A Sárfalva felől való mezőben a Bar- dócz gyepe 12 öl, a Hosszú gyepe 12 öl, a Csegelyen való gyep szegeletesen 19 öl. A Feketeügyön való gyepek, a földek között három ölesek.

Csíkjenőfalva, 1772. május 25. Deliberátum. Karcfalvi Korda Mártonnak contraver-

siója lévén jenőfalvi Gyenge Andrással és Istvánnal egy darab falu erdeiből felfogott particula iránt; mely vagyon Köd felé forduló karcfalvi határban, kiről Korda Márton falu engedelmiből nagy erdőt aszalt le. Vicinussa napke- letről falu erdeje, napnyugatról az írt Gyenge fiak.

Producáljanak az Gyengék bizonságot, vagyis jura- mentumokat, hogy az is, az contraversiás hely oly örök- ségek, mint az mellette való. Az közelebb eső levátán megfeleljenek.


135

Csíktaploca, 1776. augusztus 12. Csíktaplocai Xántus György ugyan taplocai Anda György-

gyel és Józseffel controversiában lévén holmi szénafű végett, mely vagyon a taplocai erdőn, Erőss hágó alatt; in vicinitatibus alól Török Péter, feljül Baka Tamás taplocaiak.

Mely szénafűnek fele illetvén írt Xántus Györgyöt, fele pediglen az Anda fiakot közönségesen; de minthogy végső osztozások nem volt állandóképpen ezen írt atyafiaknak ezen szénafűből, új irtások lévén ezen helyen az Andáknak, azért nem bocsáták simpliciter osztozásra. Tehát az esküt- tek előtt lépének ilyen compositiora, hogy Xántus György Anda Györgynek és Józsefnek az irtásért fizete két magyar forintot, és azon irtáson lévő fűnek az 1776-béli hasznát. Ezt elvévén, az szénafű oszoljék két egyenlő részekre, úgy egyezőnek sub judice Emerico Damokos et juratis ac notario pagi Taploca.18

Csíkjenőfalva, 1777. június 14. Csíkjenőfalvi Szekeres András primipilus tanquam ins-

pector ratione offici proclamáltatá19 ugyan Csíkjenőfalva közül való lakosokot, akik a közönséges falu aszalásából lett helységeket felfogták, és ugyan azokot is, akik közön- séges pusztás marhalegeltető helyeket felfogták ezelőtt circiter 10—15 esztendőktől fogva.

Némelyek pedig a falusfelek közül azt kívánják, hogy akik negyven esztendőkkel ezelőtt a falu orotását, avagy marhalegeltetö pusztás helységit felfogták, azok is senkinek kezin ne maradjanak.

Deliberátum. Meghallgatván a becsületes Compania széke az nemes falusiak allegatióját, minthogy magok között őkegyelmek nem tagadják, hogy a falunak nevezetes helyeken aszalási, orotási és pusztás marhalegeltető helyek nem tolnának, nem is lettek volna ezelőtt 30 — 40 esztendőkkel s; sőt a tilalomtétel is azon üdők alatt fennforgott. Azért akik falu közönséges aszalásából lett helységekbe beléál- lottak, avagy falu közönséges pusztás marhalegeltető helyekbe, azok tartoznak falu kezire bocsátani. Excepto ezeket kivévén, akik magok örökségek mellett nyers erdőt pusztítottak, és a szénafű tartó kerteken felül lévő erdők- ből ártottak. Ezek nem tartoznak magok irtásokot falu


136

kezire engedni. Akik pedig ezen foglalásokban magok örökségeket megmutathassák, azok az inspector őkegyelme keresetitől absolváltatnak. Akik pedig effélékről, helye lévén [s] nem producálhatnak, azok tartozzanak circiter 40 esztendőtől fogva való birodalmát is falu kezire bocsá- tani.

Kézdioroszfalu, 1781. május 25. Ugyan in anno 1781 25 Majy váltott az oroszfalvi com-

munitás egy darab szántóföldet Sárfalva felől való mező- ben, az út mellett, 16 magyar forintokkal; az kert alatt való lábban.

Árkos, 1781. augusztus 20. Lévén controversiája Daragits Istvánnak Ütő Andrással

egy darabocska kaszálóhely felett Korgatakban, melyet a falu terrenumából a maga zálagos jussához potentiose elfoglalt volt Daragits István.

Melyet judiciumra terjesztvén, tetszett a hütösöknek, hogy amint 40 font széna ítéltetett a foglaláson lenni, melyet Ütő András erőszakosan elvitt, holott tiltva volt, azt refundálya Daragits Istvánnak, minthogy az őkegyelme gyepűje oltalmazta; e contra Daragits István, amint Ütő, András egy szekér fát vitt őkegyelmének a gyepűért, azért fizessen den. 24, a ... hely penig redeályon a falunak, a gyepű amoveálódgjék a maga helyire intra 8-vum.

Árkos, 1781. október 22. Amint az árkosi communitás az falu pusztájából az

Gelye patakja mellett egy darab szántóföldet adott volt Péter Józsefnek 8 magyar forintokért; most is az hütösök törvénye helyben hadta Péter Józsefnél, minthogy contrac- tualiter adta volt őkegyelminek által az communitás; mely dolog deliberatíve megítéltetett.

Csíkjenőfalva, 1784. március 27. Litigál Csíkjenőfalva képében ugyan jenőfalvi Kozma

György és ugyan jenőfalvi lakosokkal, Bíró Mihállyal, Nagy Andrással egynéhány darabból álló kaszálóhely vé- gett, amely helyek vadnak Kőld felé fordulóban Gyergyá- nos nevezetű helyen; lévén az falunak, Jenőfalvának egy


137

darab erdeje az fenn írt Bíró Mihály és Nagy András s más privátus személyek jószága vicinitásában, amelyet egyenlő akaratjából az nemes falu leaszalt. Leaszalván meg is pusztult, már az nemes falu árendát kíván a fenn írt ricinusoktól, hogy adjanak, amennyiben beleharapoczot- tak az vicinusok a magok jószágokkal, vagyis szénafüvök- kel.

De ellenben állítják az vicinusok: nemde nem szabad volt-e nékünk az falu helyéből, vagyis erdejéből magunk örökségünköt fejszénkkel és munkánkkal [bővítenünk], Felvévén, vagyis hátra nem hagyván a falu részéről is, hogy ennek előtte is árendát adtak volna azon helység- ről.

De ezeket megvizsgálván a nemes compagnia széke: nem tartoznak árendát adni falu pretensiója szerént a fenn írt személyek, míglen meghatározza a nemes falu az fenn írt emberekkel az helységeket. Azután, vagyis meghatá- rozás után cselekedheti a nemes falu magak helységével mit akar; akár árendára, akár marhák élelmére fordíthatja. Ítéltetett. Actor protestál super hoc deliberátum:20 a sze- mélyek közül nincs öröksége többnek, csak Bíró Mihálynak; azért, míg az Bíró Mihályé eligazodik, a többit megkí- vánjuk, hogy árendát adjanak, vagyis produkáljanak.

Csíktaploca, 1785. Az méltóságos királyi gubernium és az méltóságos Ar-

morum Praefecturának egyenlő consensussokból publi- eáltatott vala, hogy valakik eleven erdőből irtásokkal szé- nafűhelyet akarnának felfogni, szabad lészen. Úgy minda- zonáltal: hogy hírivel légyen azon falubéli eskütteknek és hütös szabad bírónak, hogy hol kíván helyet felfogni és miképpen, nehogy valakinek privátusnak kárára legyen az felfogott hely.

Azért anno 1781 die 30 Juny csíktaplocai primipilus Lajos Jakab, fiaival, Istvánnal és Józseffel megjelenték magokat, az mely orotást irtottak az taplocai határban Olt Láz alatt, eleven erdőből, in vicinitatibus: belől Péter József helye, délről Györgj Pál Ferenc, m[ind] taplocaiak. Azon orotás hely improtocolláltatnék az falu protocol- lumában, hogy tudva légyen jövendőben is, hogy falu engedelméből fogták fel.


138

Azért megtekintvén az akkori bíró, senior Botár József eskütteivel edgyütt, kívánságokot megírák, és az Szent Lőrincz kápolnájának viaszra 48 pénzt ada, és az eskütt- séggel megbékélének fáradságokért.

Csíktaploca, 1787. június 23. Csíktaplocai Ábrán József pretendálja de eadem Gergely

Jakabtól egy darabocska szántóföldet az Alsó Mezőben, Középhegy nevezetű helyen. Vicinusa: ab una zsögöti alias martonfalvi Kovács Tamás, ab alia szeredai Szopos András.

Világoson kijő Szopos András és Csiszér István primipilusok által, hogy ezen pretensióban forgó szántóföld régi oszláskor jutott volt Gergely Jakabnak és Ábrán József predecessorainak együtt. De írt Gergely Jakab személyesen jelen lévén azt felelé, hogy őkegyelme meg nem felel addig, amíg az földnek színére ki nem mennek, az több vérekkel újra fel nem mérik.

Csíktaploca, 1787. november 9. Csíktaplocai Csedő Ignác pretendálja a csíktaplocai

határban: Pál Bács nevű örökös szénafűhelyének közötte orotást kezdett taplocai Bajos Miklós, minden ok nélkül. Azért azt kívánja írt Csedő Ignác, hogy [amit] az őkegyelme örökös szénafűhelyei között orotott, őkegyelmit illeti. Nem is engedi, hogy ott magának örökséget tegyen.

Ezekre írt Lajos Miklós azt a feleletet tészi, hogy őke- gyelme hogy eleven erdőnek látta lenni, azért kezdette volt orotani.

Deliberátum. Minthogy Lajos Miklós sem az becsületes falusi bírótól nem kérte, sem pedig az örökös birodalmú vicinusoktól, csak maga jóakaratjából minden hír nélkül; azért nem szabad senki örökös jószága között magának örökséget csinálni. Ítíltetett.

Szárhegy, 1814. szeptember 13. Az mai napon...az nemes Szárhegy falvának hütös

bírái és esküttjei egyben lévén gyűlve, és szárhegyi Czim- balmos Albert gyalog katona szép kérései mellett folya- modék az nemes hütösséghez ilyen okon: hogy még ennek előtte való üdőkben, az alsó forduló határban, úgymint Hegyeshegy nevezetű helyen ép magyaróbokros erdőből


139

orotott vala egy keveset; az nemes commonitásnak fennma- radott osztatlan továbbra hagyatott erdejéből, önön, az maga tulajdon hatalmából; és moston az nemes hütösség elejiben azért jöve híre (!), hogyha magáénak elnyerhetné azon kicsin munkás elfoglalt partikulácskát.

És az nemes hütösség jól fontolóra meginvisztigálá (!), hogy ha vagy communitásunknak, vagy másoknak ha kárt nem okozna vagy egyebütt is ha az commonitásból az effélék nála nem tanáltatnak. De mivelhogy az templom jószágában lakik és feles magával is vagyon; az mely biro- dalmairól az templomnak erős dézmát kelletik adnia, és mégis mind falu közi, s mind az Őfelsége szolgálatjára az mire elégséges és kitelhető, az maga rátája szerint mindenekben szorgalmatoskodni ügyekezik eléállani.

Azért az nemes hütösség is, hogy mindeneket jó, új szemre vevéu, általengede örökösön, hogyha hasznát vehet belőle, legyen örökös birtokában; úgy akkorát, mint má- soknak is az megkorát (!) az fiai osztályban bírnak. Az kinek ellene senki nem monda, azért mü igaz hitünk és lelkünk üsmerete szerint, a fenn megírt mód szerint megírok jövendőbeli bizonságnak okáért, és ki is attuk az fenn megírt napon.

Csíkjenőfalva, 1817. október 19. — november 10. Minthogy néhai Péter János, a provincialista részen lévő,

a jenőfalvi All tíz határa tíziben Szentes kuttya teteje neve- zetű helyen a falu Szabad Erdeiből egy küs pártécolla (!) szénafűhelyet fogott volt, jenőfalvi Kálmány József őke- gyelme vicinitásába. Ezen felfoglalt helységet ennek előtte való üdőkben elvette vala a közönséges falu Péter János- tól. Ezen az okon vette vala el, nehogy a történjék jöven- dőben, hogy az Péter János nemesember ura jószágához ragadjon.

Most a Péter János halála után [leánya] férhez menvén Bíró Dávid nevezetű gyalog katonához, ezen megnevezett Bíró Dávid kérésére megtekéntette a becsületes falu azt, hogy jószágtalan szegény legény: visszaadá ismég (!) az őkegyelme számára mind maga nyíljába.

Ezt is még hátra nem hagyván: minthogy a fenn írt vicinus Kálmány József uram néhai Péter Jánossal ennek előtte is az összefolyó határozás felett békéltelenkedtek (!)


140

volna, most az második alkalmon meghatároztaték vég- képpen a fenn írt felek közt eszerént, hogy ahol most a Kálmány József őkegyelme kertje fennáll.

Az általadás és meghatározás a fenn írt mód szerént lőn meg, müelőttünk az 1817-ben, 10-dik Novembris.

Ditró és Szárhegy, 1821. december 5—6. A nemes Regiments-Comondónak november 27-dik 1821.

esztendőbe 875. szám alatt költ rendelése következéséül megkérdeztetvén mü, a ditrai és szárhegyi commonitások bírái, hütösei és öreg elöljárói az aránt: hogy szárhegyi méltóságos gróf Lázár József úr Borszékba házat és egyéb épületeket szándékozván építeni, a két birtakos commoni- tások bírái és esküttei az aránt tettenek-e protestátiót, és ha igen, micsoda törvényes igazságból.

Alázatos tisztelettel bátorkodnak jelenteni, hogy Bor- szék mint osztatlan közönséges havas minden erdejivel, mezeivel a ditrai és szárhegyi commonitások által váltólag használtatik. Olyanformán, hogy a birtokos commonitás a maga esztendejibe licitáció által el szokta adni, és a béjövő árenda summát a commonitás cassájába tévén, közönséges commonitás hasznára és költségeire fordíttatni, a bírák szoros számadások alatt.

Mivel tehát minden székely constitutiók és régi usus szerént legigazabb az, hogy az osztatlan terrenumok a commonitások bírái vigyázatyak alatt lévén, azokban egy privátus is magános foglalást nem tehet. Mindazonáltal Ditróban és Szárhegyre bebírós gróf Lázár família az ilyen constitutionális birtoknak megvetésivel Borszékba, csaknem mindenik, a commonitások megegyezéseken kívül házakat építtettének, és ezáltal a commonitások jövedel- meit apasztották. S mivelhogy gróf Lázár József úrnak is még az édesatyja Borszékba házat, konyhát, istállót építtetett, a múlt 1819-dik esztendőbe a panaszló gróf Lázár József úr is, anélkül, hogy a két mixta commonitá- sokot megtanálta volna; talán kissebbségnek tartván a constitutionális székely törvényt követni — maga jobbágy ekéit beküldvén tiszttartójával együtt, egy darab terrenu- mot barozdáltatott maga számára, amelyre három háza- kat is építhetett volna.


141

Ezen törvéntelen foglalását a két commonitások teljes- séggel nem szenvedhetvén, a millitáris commonitások a Battaillons (!) és Regiments vizitátiójakor panaszt tetté- nek a bírák és esküttek, hogy az ilyentén hatalmas fogla- lásokot a nemes Regiment gátolná meg, mivel másképpen a commonitások osztatlan helyei meg nem tartathatnak, és azért a jövedelmek nagy csonkulást szenvednek; ugyan- azért a nemes Regiment-Comando atyai gondoskodásából tette a borszéki comendáns tiszt úrnak azon rendelésit, hogy mivel a két birtokos commonitások távollétek miatt a hatalmas foglalókra nem vigyázhatnak, az hatalmas foglalásokot a commonitások borszéki osztatlan helyeibe meg ne engedje, ezen az úton a sérelmes két commonitások könyörgésekre tétetett ezen rendelés, hogy valameddig a két commonitásokkal gróf Lázár József úr meg nem egyez, addig az újonan építtetni intézett ház felépítése meg sem engedtetik. A tisztelt gróf úr úgy tiszttartója által a szár- hegyi commonitásnak csak tudtára adatta, hogy Borszékba más házat is akar építeni.

De a szárhegyi commonitás a közönséges jövedelem meg- csonkítására arra nem hajolhatott; leginkább azért, hogy a tisztelt gróf úrnak már Borszékba háza lévén, ha szintén Borszék közönségesen felosztatnék is, maga személyére több helyet és nagyobbat a Bor kút körül nem nyerhet osztályos részére, mint amelyen moston háza vagyon. Mivel, ha Ditrónak és Szárhegynek a népessége a milli- táris státusságra nézve felvétetik, bizonyoson egy katona székelynek Borszékba, az erdős helyeket kivéve, korántsem jutna annyi helye, amekkorát a gróf úrnak épületei elfog- lalnak.

Mü alázatosan könyörgünk a nemes Batailons- és Regi- ments-Commandónak, hogy mivel mü a mü közönséges osztatlan helyeinket, nevezetesen Borszéket az hasonló hatalmas foglalások ellen nem oltalmazhatjuk és ős jöve- delmeink ezáltal nagyon csonkítatnak: méltóztassék atyai fő vigyázatjánál fogva a mü jovainkat és abból jövő jöve- delmeinket megoltalmozni, míglen azok a közönséges osztatlan helyek nevezete alatt maradnak, mivelhogy az a székely és országos constitutio szerént a közönséges osztatlan helyek mindenütt a commonitások vigyázatjok alatt tartoznak, és az azoknak jövedelmei a commonitá-


142

sok cassájákba vétetik be, és ha netalántám a közönséges osztatlan helyek aránt per támadna is, azt a commonitás- nak kelletik oltalmozni, és az ilyenekért privatus possessor úr soha is törvénybe nem szólítatik. Azt pedig tovább alázatoson jelentjük, hogy nevezetesen Borszékben a két commonitások egyezésén kűvül építtetéseket tenni senkinek is meg nem szenvedheti, akár possessor légyen a két commonitások sorába, akár nem; melyeknek alázatos jelentések mellett alázatos tisztelettel maradtunk.

Szárhegy, [1825—] A szárhegyi nemes közönség falugyűlését tartván az

alatt írt pontok vagyis dolgok aránt... 2-do. Hogy gróf Lázár József úr őnagysága Borszékbe

új házhelyet kéván; arra a közönséges gyűlésünkbe azt végeztük, hogy a szárhegyi nemes közönségnek bírái a ditrai nemes közönségek bíráival értsenek egyet; és az gróf Lázár József úrnak hozzánk tett kérését a szárhegyi közönség nem ellenzi; s azt akarja csak, hogy örökséget hozza nem tarthat, hanem az ezen folyó esztendőbe[n] költ constitutio szerént fizessen minden quadrád ölről négy krajcárokot ezüstbe[n]...

VI. A szántóhatár védelme

1. Határkő Az osztásos szántóföldközösség rendszere a székely falvakban ekkor

nemcsak eleven emlék, hanem — maradványaiban — még mindig gazda- sági s így életalakító tényező. A fejlődés viszont már szilárd telekrend- szert, mindenki számára állandó határmezsgyével körülfogott birtoklá- si rendet igényel. Olyan parcellákat, amelyekről tudja a gazda: jövőre is neki terem, de még utódai számára is őriznie kell termőképességét. Fel- ködlik tehát valami, ami a „közösségi világ” ellentéte, a polgári magán- tulajdon előképe, aminek talán a határkő az egyik legszembeötlőbb jel- képe. Mindenesetre az, aki barázdát szánt el, aki miatt meg kell újítani a


143

határjeleket, métát kell tenni, az nemcsak ősi közösségellenes szerzőösz- tön űzöttje, hanem ekkor már egy új életelv előhírnöke is.

Csíktaploca, 1778. május 11. Mü előttünk, alább subscribált személyek előtt csíktaplo-

cai Gecző István primipilus néhai feleségétől, bajos Judit asszonytól való árváinak, részek szerént Antalnak, Ágnes- nek és Erzsébetnek naturális tutorok lévén, azoknak jószá- goknak métálissa aránt lévén controversiája Csíkszereda városi Bartos János privilegiátus őkegyelmével.

Annak revisiójára kimenvén, ambarum partium consensu21 mü előttünk így egyezőnek az controversiás helyen métákat tévén Bartos János őkegyelme. Azon helyet a két felek között kétfelé hasítok, és bizonyos métákot, az határon az fáknak mindkét felire magok jegyeket felvágák, úgy- mint: írt Gecző István őkegyelme K betűt, az Bartos Jánosé pedig három vágás.

Mely contraversia aránt kéz béadással e szerént egyező- nek; melyről mü is futuro pro testimonio adjuk ezen írá- sunkot fide nostra mediante, anno die ut supra, loco Kurta Pataka vocato.22

Csíktaploca, 1779, augusztus 29. Minthogy Sárosi György maga vallja, hogy amint ennek

előtte az Alsó Mezőben Közép Lábban Baka Tamás biro- dalmában elszántott, az termést el is vitte róla; azért tartozik Sárosi György visszaadni Baka Tamásnak. Azután mérjék el az földet, tegyenek igaz métát. Ítíltetett.

Árkos, 1781. november 5. Amint Tegző Benedek Dió hegyin a Szabó József földit

elszántotta, minekutánna elvetette volt, megítéltetett a hütösök törvénye előtt, hogy az elszántásért potentián, azaz forinton maradjon, nemkülönben a hütösöktől felá- satott határkövet is kivetette őkegyelme, melyet coram judicio maga fateála,23 melyért különösön potentián, azaz forinton maradjon.

Item Barabás Mihály is Barabás András káplárnak a kikölt vetésit elszántotta, melyért hasonlóképpen őkegyelme is egy magyar forint bírságon marad a falu törvénye szerént.


144

2. Tanorok kapu, határkert Láttuk, nehéz munkával, „fejszével” kell az eleven erdőtől szántó-

földet hódítani. Őszi húza vetése előtt sok faluban háromszor is szántot- tak. A határnak viszont — mert két-, jobbik esetben háromfordulós rendszer dívott — csak a fele vagy kétharmada termett. Az elvetett mag pedig jó termés esetén átlagosan öttel ha fizetett. Szűk tehát a szántóhatár, súlyos gond a föld megmunkálása, és alacsony szintű a termelékenység.

Hogyne volna tehát létszükséglet a jó határrend, olyan, amely védi a vetést, oltalmazza a termést. Ennek tárgyi alapeleme a kerítés, a „kert”, amely a bevetett határt, a tilalmast választja el az ugartól, a nyomástól, ahol a csordák járnak. A falut is csak kapukon hagyhatja el a határba ki- menő földműves; de főleg az állat — amelyet minden időben, mindenhol legeltetni akartak. Kerítést tenni, kaput őrizni, az esetleges vagy szándékos kártételtől óvni a falusfeleket, nagy gondja és állandó törekedése tehát a faluközösségnek.

Kézdioroszfalu, 1771. Az oroszfalvi jószágok után hídpadlók, határkertek e

szerént következnek. Barra Péter jószága után három arasz hídpadlása, tizen-

hat öl kert. Benkő Sámuel és Gábor jószágok után 3 arasz hídpadló

fa, 16 öl kert, melyet Fekete József uram bír 1771-ben. Jancsó Kelemen jószága után 3 araszni padlófa, 16 öl

kert, mely jószágot bírnak Fekete István és József uram. Nagy István jószága után 3 arasz hídpadló fa, 16 öl

kert, amely jószágot Fászló András uram bír 1771-ben, mindeddig a falu megengedte, hogy ne tegyen.

Birtalan János és Mihály jószágok után 3 arasz hídpadló fa és 16 öl kert.

Barabás urak jószága után 3 arasz hídpadló fa és 16 [öl] kert, amely a maga udvara.

Az oroszfalvi jószágokat nemes uraiméknak, lófőrendek- nek és possessor uraiméknak híddal és határkertekkel adták volt.

Futásfalvi Hamar Ignác úr, kinek fia néhai Hamar Ferenc úr, ki volt egy néhai Hamar Mihály és Antal urakkal, kik voltak fiai néhai Hamar Simon uramnak, felesé- gitől, néhai Forró Sára asszonytól, ki volt fiú-léánya régeb-


145

ben oroszfalvi Nagy Forró János uramnak... kinek fia Fekete József, fia Józsefnek, József Fekete Istvánnak, kinek felesége Nagy Forró János fiú-leánya Forró Zsófia.

Fekete József uram másfél araszt a Benke Lőrinc jószá- gára.

Utána második a falu földei után 17 öl. 3-dik a Fekete István uramé 17 öl. 4-dik a Bernád Józsefé 17 öl. 5-dik a Márton Tamásé 16 öl. 6-dik a Bertalan Jánosé 17 öl. 7-[dik] a Barra Péter neje 17 öl. 8-[dik] a Fejér Pálé 17 öl... [és így tovább]

Árkos, 1774. február 26. In congregatione pagi Árkos et sede Sepsi comperiálván

Veres Benedek uram, admoniáltatván az határpásztorokat is az tizenkét hütös fóruma eleiben, ilyen dolog végett, hogy marhájáról fele kárt pretendálnak az határpásztorok.

De ruminálván az dolognak mivoltát az hütösök, vilá- goson kijő, hogy a falu résén mentek el az marhák, a Veres Benedeké.

Deliberátum: absolválódik Veres Benedek uram az határ- pásztorok keresetitől, és az réses ember fizesse meg a kárt.

Csíktaploca, 1778. március 6. Minthogy esztendőnként súlyát érezzük kenyeretlenség-

nek és szénátlanságnak, tetszett az közönséges falunak, hogy az Ligat szakasztassék az Alsó Mezőhöz, hogy azzal azon írt Mezőben héjánosságunk pótoltathatnék.

Illő kerttel határunkot bekerítve, kezdetvén az kertnek folyása az taplocai alsó határának véginél, ahol az határ ductusa megyen s különbözteti a szeredait az taplocaitól.

Tovul illő határkapu építtessék. Azon kaputartónak az Töltés alsó részin való helyből mindenekelőtt bizonyos rész kiszakasztassék; illőképpen jutalmául; és kinek-kinek része- kerti registráltassék, és valami más vetéskertek a kert- bíráktól ta[r]tartassanak felállításától fogva; addig pediglen az falusbíró kötelessége lészen. Az Töltés alsó fele bekerteltes- sék s nyílra felosztassák közönségesen, az régi usus szerint.

Árkos, 1780. október 24. ...lőn az árkosi communitásuak ilyen egyezése, hogy

a falusi lakosok közül némelyeknek a jószágok lábja a


146

falu közönséges határára kifügg; akik közül némelyek kijáró kaput és ajtókot tartnak, s alattomban a falu közönséges határát marhájokkal prédálják, amint néha tapasztaltatott, és tilalmas erdeit is rajta alattomban, még étzaka is, bevi- szik; de ezek felett ezelőtt három-négy esztendőkkel egy étzakán vagy négy gazda embereknek lovait megírt kis- kapuján ellopták, úgy most [17]79-be huszár Lörintz István paripáját a maga mezőkapuján kilopták.

Azért a modo in posterum olyan gondot viseljen minden mezőre kijáró kapu tartó gazdaember, hogy akárminemű kára legyen rajta, akár marhájába, még ha idegen... lesz is, és marháját ottan kiviszik, soha a communitás meg nem fizeti.

Kézdioroszfalu, 1781. Az tanorok kapukhoz tartozandó földek: 1- mo. Sárfalva felől való földnek vicinussa féjül az ország-

útja, mely capit metreta 5 jó tanorok kapura. 2- do. Kézdivásárhely felől való földnek vicinussa Vásár-

hely felől a Kantai gyep, mely capit metreta 5. 3- tio. Szentkato[l]na felől való határban való földnek

vicinussa Jancsó Kelemen a malomra jövő lábban, mely capit hét.

4[-to]. Ezek pediglen három tízre járandók. A tanorok kapuk nyílásánál és sorkoknál való füstkertek

eképpen következnek. Aki a faluban belől lakik, vagy egy malackája vagy vetése az határon vagyon: tartozik kertet tenni; s olyan gondviselése legyen reája, hogy [ha] a kertin vagy marha, vagy sertés kimégyen, mind a kárt, mind a büntetést ő fogja megadni.

De a bebíró possessorok is tartoznak ebben a kertben tenni, mivel nekik is a falu határa szabad, úgy, mint a falubelieknek.

Árkos, 1781. október 30. Ennek előtte usussa volt a communitásnak, hogy a

mezőre kimenő jószágok lábján levő kerteknek felit-felit örökfal kert helyett acceptálták; de most megegyezett a communitás rajta, hogy a modo in posterum senkinek a jószága végin való kertit határkertnek be nem veszik,


147

mivel több jószág vagyon a faluban olyan, aki nem rúg ki a határra; azért ki-ki a maga jószágát kertelje be, a falu senkiét nem kerteli.

Árkos, 1781. november 19. Amint a mostani határpásztorok a réseseket, Gelei

Benedeket és Barabás Pálné asszonyomot a hütösök eleibe admoneáltatták, törvényesen megítéltetett, hogy amely károk löttenek azon a két résen, mindazokot a résesek fizessék meg; mivel két bizonyságok importályák, hogy a Barabás Pálné asszonyom résin a sertések nyoma is látszott, hogy a kertből kijártak a falu határára, a gabo- nákba; minthogy constál az is coram sedria, hogy a bíró is admoneáltatta: ne tartsanak rést a falu határára.

Kézdioroszfalu, 1782. Az határ megmaradására tartozván, a tanorok kertek-

nek és kapuknak gondja viselésére az falusi bíró szorgalmatos gondot tartson, kivált a vetések közül való kertekre s kapukra; és ha ki a tanorok kaput nyitva hagyván vádol- tatnék, az bíró kedvezés nélkül büntesse egy forintig; ha pedig a bíró elmúlatná, a bírót büntesse meg az határbíró hasonlóképpen egy forintig.

Árkos, 1784. november 24. Panaszolván Benkő Györgyné asszony a tisztelt szolga-

bíró úrnál, hogy a tavalyi bíró, Veres András minden előre való admonitio nélküli az falu határa körül lévő határ- kertbeli résért egy garasig megbüntette.

Melyről poroncsolván a tisztelt szolgabíró úr a mostani bíró és hütösöknek, hogy ezen dolog revideáltassék, és a tavalyi bíró tegyen demonstrációt róla, hogy három ízben is admoniáltatta a réses asszonyt a kertnek feltételire.

Melyet subsumálván a törvény, a tavalyi bíró Veres András három kezes cédolákot producála, melyekből vilá- goson kitetszik, hogy ultima Martiustól fogva egészen 7-ma júliusig az asszony kerti mind résben volt; amely iidő alatt háromszor a falusbíró admoniáltatta.

Azért tetszett a törvénynek, hogy a falu törvénye sze- rént az előbbszöri admonitió maradjon semmiben, az máso- dik admonitióért fizessen den. 12., az harmadikért den. 24.


148

Csíktaploca, 1785. április 30. Minthogy törvény szerént az néhai Nagy Bodó Mihály

két ülés jószágának az fele általment Botár András és Santus Antaléktól, primipilusoktól az Anda famíliának, Anda Tamás és Anda Györgyéknek, az többiekkel együtt, azért mind az vetéskertek, mind pedig az töltések oszoljanak két egyenlő részekre, ítíltetett.

Árkos, 1792. május 12. Midőn az árkosi communitás az új határokot, úgymint

Gelje mezejit és Dió Szegjit ad specifica (?) individua24

elosztotta, szükségesképpen azon két határokban bejáró kapuhelyeket is hadni kelletett; minthogy hagyott is; mely kapuhelyeket annak utána bizonyos falusi emberek magokra vettek és vállaltak bizonyos conditiók alatt, hogy eltartják és azokra oly szorgalmatos gondot viselnek, hogy azok mindenkor, midőn vetés alatt lésznek a nevezett új, fogott határok: jó státusban találtassanak; különben valamint szintén az örökfal kerteseket, úgy ezen kapufá- kot is toties quoties hibáson találtatnák, hatalma legyen a falusi bírónak megbüntetni és az azokon lett károkat exequálni; mivel mindeniknek a közönséges terrenumból jó darab helyeket excindáltak azon határkapuknak tartá- sáért.

Magyarhermány, 1797. december 20. Midőn volnánk mi, az nemes hermányi communitás

bírája hitesseivel együtt az Domokos Ilyés házánál, jöve mielőnkbe — mint falu elöljárói eleibe — ilyen követke- zendő emlékezetre megtartandó dolog: hogy az alcsík[i] szentsimoni Sándor György és János őkegyelmek ennek előtte való esztendőben az nemes communitással megegye- ző akaratból és az nemes szék végezésiből az magok jussokra következő faluterhit, úgymint határpásztorságot és határkerteket magok személyekre suportálnának, és azután következendő hasznot is pertzipiálnának.

De minthogy az távol lakástól maguk azt nem teljesít- hetik: tehát Pető őkegyelme mint prémipotenciális (!) vállalá magára, hogy az commonitásnak mindenkor keze lehessen őkegyelmin.


149

Csíkjenőfalva, 1821. szeptember 30. Minthogy Jenőfalva all tízében a Benes József és Bíró

família jószágaik között all tíznek egy kijáró utcája lévén a napkeleti határra, melyen nyomás idején szekérrel, ekével és minden szabadoson szoktonk járni mindeddig, míglen a tolló másfelől felszabadulván és akkor békertel- tettvén vetésüdőre az okon, hogy a nevezett Bíró famíliá- nak ezen utca végében lévő szántóföldeiken kelletvén járni: és minthogy ezen folyó 1821-dik esztendőben szántás, ganézás az embereken még hátra lévén, ennélfogva kére all tízes Bíró famíliát, hogy engedjen egy kevés üdőt az utcán kívül szántóföldgyökön kijárni szekérrel, ekével; és egy vetéskaput csinálunk az utca végére, hogy a vetés- mezőn kár ne történjék a kijárás miatt.

Ezen kérésére megengedé a Bíró família Szent Mihály naptól fogva négy hétig a magok jószágaikon, az utcán küljel; oly véggel, hogy az otton való járás alatt, ha valaki szót tenne, azt tegye jóvá all tízes uraimék.

Mely edgyezésünk egymás között, hogy a fenn írt mód szerént ment légyen véghez, azt bizonyítsuk.

Csíktaploca, 1840. március 25. Újból is Mihály János katona bíró házánál tartatott

falu közönséges gyűlése alkalmával meghatároztatott, hogy minden kifogáson kívül: a Felső Rétre menő, az országúton belöl békerteltessék.

Mégpedig oly formán, hogy aki otton birtokos s béültetni vagy vetni kévánná birtokának akármely részét, arra járuló kertet maga ideibe feltenni köteleztetik.

S hogyha valaki béültetné vagy bevetné s arra járó kertet fel nem tenné, egy váltó Rhénes forintokot egy-egy láb kertért, minden kifogáson kívül, maga hatalmánál fogva a bíró esküttjeivel felvehesse, vétethesse.

Hozzáadva azt is, hogy akik bé nem vetnék vagy ültet- nék földgyeiket, arra nem kötelez tethetnek, hogy kertet tegyenek, se az arra [az] egy láb kertre [meghatározott] 1 Rft büntetésre.

S ha mégis annak előtte azt nyilatkoztatná ki, hogy földgyit bé nem veti vagy ülteti, azon esetbe 2 Rft fizesse


150

lábkertjét, ha mégis bévetné vagy ültetné; és kötelességévé tétessék a pásztornak, hogy olyan ember termesztvényét el ne vihesse, míg eleget nem tészen.

3. Határpásztor, határkár A szántóhatárt, a vetésmezőt kerítés övezi, de a kártételtől ember-

nek is védelmeznie kell. Ha van erdőpásztor, mennyivel inkább kell lennie határpásztornak. Többnek is — élükön határbíróval, inspektorral —, akik általában határbérért végzik nehéz, éjszakai álmot is megrabló munká- jukat. A közösség az eredményes tevékenységet meg is követeli tőlük, hiszen ha a kárnak okát nem adják, becsű szerint nekik kell megfizetniük. A közösségellenes embert, a tetten ért vetésétetőt, a körülményeket mér- legelve, a falu ősi törvénye szerint bünteti a faluközösség. A hagyomá- nyos eljárás hatékonyságában a felsőbb hatóságok gyakran kételkednek, ezért adják ki például — különben soha végre nem hajtott — rendeletü- ket a határőr katonatisztek: a vetésmezőn talált marhát a határőrizők kötelesek lelőni.

Csíktaploca, 1779. augusztus 16. Hogy az közönséges falu haszonvehető határát, mezőt,

erdőt, rétet s Olt mejékit mindaddig, míg csak legkisebb haszna akárkinek is lészen, azt az határpásztorok tartoznak hütök szerént minden haszonvehető helyekre gondot viselni és arról számolni.

Árkos, 1781. április 30. Lévén contraversiója Lőrintz Mihálynak a 80-beli határ-

pásztorokkal, mivel szolga lévén a fia, Miska, Rofaj Ferenc uramnál, a zabvetésit elgázolták volt a marhák. Melyet nem akartak a határpásztorok megfizetni, azért, hogy határbért nem adott. Mely dolgot subsumálván a hütösök törvénye, megítéltetett, hogy a szolga nem tartozik határ- bérrel. Mindazonáltal a kárát megfizetni tartoznak a határ- pásztorok, melyet a gazdája tartozik exequálni.

Csíkjenőfalva, 1781. január 27. Deliberátum: a becsületes falu végezése az deliberátum

szerént ment végbe. Mely supernumerárius emberek talál- tatnak az jámbor faluban, rend szerént mind tartoznak az


151

határpásztorsággal, ha egyéb kötelességben nincsenek. Gegő András mentegeti magát: hogy inspector volt, nem tartoznék véle, hogy határpásztor lenne. Tartozik az határ- pásztorságot elviselni, valamint mások. Inspectorsággal többször nem tartozik, ítíltetett.

Kézdioroszfalu, 1782. Határőrzésről és határpásztorságról való punctumok. 1- mo. Közönséges falu akaratjából a falu két részre

szakasztatván, végeztetett, hogy egyik része egy eszten- dőben, a más része következendőképpen esztendőnként, szerin [őrizze a határt]. Minden valakinek az határon vetése vagyon és lészen, minden kifogás nélkül tartozzék az határpásztorságot felvenni és viselni; úgy következés- képpen (: ha efféle :) a kárt megfizetni; ha ki pedig vak- merőségre vetvén magát felvenni nem akarná, a falus- bíró büntesse egy forintig mindannyiszor, amennyiszer szófogadatlankodik.

2- do. Ha kiknek a gabonájában kára esik, hírt adván az határbírónak vagy határpásztorságnak, az falusi bírót két becsületes hites emberrel vigye ki, akiket a falusi bíró és határbíró denominálnak, kik is a kárt meglátván, jó lelkek esméreti szerint vékaszámra megbecsülvén a kárt, fizessék meg az határpásztorok. Notandum. Ha valamely embernek kára gabonájában vagy füviben tanáltatik, azon kárt abban a gabonában vagy fűben az mely lészen, azon ottan tanáltatott marhákon mind a kárt, mind pedig az bírságot az határpásztorok megvehessék.

3- tio. Ha valamely kártékony embernek marháját vagy zálagját az határpásztorok megkapják, adják a káros embernek, és az is tartozzék elvenni, maga contentumáig kezest vetvén róla, repartiálás után ősszel (?) karácson előtt...

9- no. Valamely marha mellett pásztor lészen, ha gabo- nában tapasztaltatik, szaladásnak nem lehet nevezni, hanem mint szánszándékos kártékony, úgy büntessék...

11-mo. Minthogy a fűbéli kár is prétendáltatik, illő, hogy a határpásztoroknak fűből is légyen valami részecske falu közönséges helyéből; ha lészen...

13-tio. Az határra bébíró possessorok, minthogy a határt nem őrzik s őriztetik, ha kárt pretendálnak, tehát tartoz-


152

nak az határpásztoroknak egy kalangya gabonát adni, akár ősz, akár tavasz légyen. Az hogyha pedig ebből valami perlekedés támadna az határpásztorok iránt, az falu tartozik feltámadni mellettek igazságból. Not[andum]. Külöm- ben is a határbérrel tartozzék; tudniilik a bebíró ember...

15- to. Az határt az határpásztorok Szent György-naptól fogva az más Szent György-napig tartoznak őrzeni.

16- to. Az simplex vádra ugyan nem büntethet az határ- pásztor, se kárt nem vehet; de az határbíró az faluban 12, tizenkét esztendősön fellyel minden rendbélieket meg- feleltetvén, az kiket hitek után vádlás szerint kiadnak, azoknak marháját az gabonabéli kárért foghassák el az határpásztorok. Ezen feleltetésre pedig, aki vakmerőség- ből elé nem menne, az falusi bíró akármi névvel nevezendő bonumából az falu törvénye szerint egy forintig büntesse vagy büntettesse meg.

17- mo. Határ dolgából ha valami törvényes dolog tör- ténnék, elsőbben folyjon határbíró előtt, másodszor falusi bíró előtt, ha pedig ottan el nem végeződnék, tehát akinek tetszik, az maga baját igazítsa más úton-módon az tiszt urak előtt...

20-mo. Az határpásztorok[nak] határőrzeni egy lovon nem is több[ön] lészen szabad menni; és ha va[la]ki a gyepen etetni akarna, kantárszáron étessen; de egy lónál többön tilalmasban menni nem szabad, külömben a bíró büntesse azon határpásztort, ha megvilágosodik; és egy lóval is úgy szabad, hogy közönséges faluhely légyen.

21-mo. Amely böcsületés gazda kárát praetendálja az határpásztorokon, üdőnek idein Szent Márton-napig admo- niálja a határbírót kárának [megfizetésére]...

Árkos, 1782. április 6. Vádoltatván Damokos István, hogy a más ember vetésin

járt az ekével. Jurálván rajta, hogy nem szánszándékkal esett, hanem tanulatlanok lévén az ökrei, elcsapták magokot, s úgy futottak félre; azért ezúttal simpliciter absolváltatik.

Árkos, 1783. június 16. Nagy Mihály és Thot Benedek huszár határpásztorok

a falunak megírt törvénye ellen kaszálófűben kötötték a


153

lovokot, és kárt tétettek; azért törvényesen megítéltetett, hogy a potentiáért külön-külön 48 pénzt fizessenek, efelett a kárt is fizessék meg.

Árkos, 1784. december 4. Quaerulose exponályák az mostani határpásztorok az

hütösök fórumán, hogy némely becsületes katona részen lévő gazdák, akik külön laknak és különösön aeconomiáz- nak, mégis határbért külön nem akarnak fizetni.

Melyet subsumálván, törvényesen megítéltetett, hogy valakik külön házban laknak és külön aeconomiáznak, tartoznak mindazok a határbért is különösön megfizetni; mivel többire olyan szántóföldeket is bírnak, amelyet különösön acquiráltak és a famíliának nincs semmi jussa hozzá; az melyért, ha kár esik annak is megfizetésit prae- tendályák.

Ozsdola, 1787. március 14. Deliberátum. Praetendálja az osdolai határpásztorság,

1786 esztendőbeliek, az megírt esztendőbeli katona bírón, Ferencz Antalon, hogy amint a Kopolna martyán lemenő határkerteken sok rések voltak, melyeknek megláttatások- ról exstall bizonyos attestátiójok, hogy 12, [tizen]két darabból álló rések voltak, melyekről feles számú károk estek; amelyekről exhibeálnak a károsok hiteles attestá- tiójokot; de minthogy egy kevés negyligentiája (!) is tanáltatik a réseknek fel nem tétetésiben, azokáért tartozik az ó bíró Ferencz Antal őkegyelme a rése[se]ket megzálo- golni és azon zálagokkal az határpásztorságot segélyteni.

De ellenben az határpásztorság is azon résekről hajtott marhák után vett gabonát öszve kell zálagokkal egyeztetni; úgy, hogy a felvett kár nehogy különösön megmaradjon, és a zálaglókból kifizessék a károsokat; ez így ítíltetett.

Árkos, 1790. december 2. Bizonyoson tapasztalván az árkosi communitás, hogy

az árkosi Bakó János huszár ökrei ily drága magon vetett ősz vetéseinken szánszándékkal járnának sok időtől fogva; mely szörnyű nagy kártételeiért a bírák és hitesek ex communi consensu25 felköltek és sok éjtzakákat azoknak fel- keresésére eltöltöttek. De nem haszontalanul, mivel eze-


154

lőtt is még egyszer békapván quoquo modo a marháit, mikor a vetésről hazahajtotta volna a fija, amint annak maga szája vallásából is kijött, hogy akkor s többször is szánszándékkal a vetéseken jártak az ökrei.

Azért a communitas, a tisztelt possessor urak consensus- sából, arra lépett, hogy vagy az hét marháiról hét forintokat fizessen, vagy egy marhára egy krajcárt, és ami kár esett az határunkon, törvényesen aestimáltatván fizesse meg; de ehhez nem állván, akkor a dolgot békességre fogta, és az hitesekkel az hogy lehetett complanált ily conditiók alatt: 1-mo. Hogy soha az aki volt, kártévő ember, nem lesz. 2-do. Hogyha efféle excessusban tapasz- taltatok mégis, tehát akkor átok alatt vagy minden mar- hája megdögöjjék, vagy a communitás confiscálja. De sem a magamagától, sem a communitástól tett törvénnyel nem gondolván, az éjtzaka ismét 7 ökrei a vetéses határunknak közepében találtattak.

Amelyért az hiteseket a bírák, a possessor urakat több falusi lakosokkal convocáltatván, a communitás úgy vége- zett, hogy jól-lehet a maga Bakó Jánostól magára tett törvényhez ugyan legitime ragaszkodhatnék, de mégis, hogy éppen olyan sértődése ne lenne, tehát tetszett, hogy az akkor poenája duplicáltassék, azaz az hétre 14 forintokat fizessen, törvényesen megítéltetett, s ha mégis tovább- ra ilyen excessusban compareáltatnék, toties quoties a poenája duplicáltassék.26

Árkos, 1832. november 8. Anno 1832 die 8a Novembris teljes communitás hivat-

tatván, az egész gyűlésben az a sérelem és abusus propo- náltatott, hogy a vetéseket szánszándékos kicsapásokkal, marhákkal és még sertésekkel is gazoltatják, a puha föl- det tapodtatják, étetik, és azáltal oly károk okoztatnak, hogy annak megakadályozása elkerülhetetlen szükséges.

Végeztetett, hogy a határpásztorok minden személy- válogatás nélkül, akárkinek is vetéseken tanáltató marháit, úgy sertéseiket is, ha a vetéseken tanáltatnak töstént béhajtsák; és elsőbben minden marháért egy-egy garas hajtópé[n]zt vegyenek annak gazdájától, ha pedig azon gazdának másodszor is béhajthatják a vetésről, ekkor hajtópénzt fél forintot fizessen, harmadszor pedig egy-egy


155

forintot; s mindezeket ha a határpásztorok elmúlatnák, a communitás a vetésekbe károkot vallana és a határpász- torok nem őriznék a vetéseket — úgy a tolló legelőket is, mint a falu tilalmassát —, akkor mindenkor, vala- hányszor kötelességeket nem tészik, büntesse a falu a határ- bírót egy-egy forintig határpásztoraival együtt.

Ezen megnevezett hajtópénz közül a határpásztoroké a garas, a második és harmadik bírság pedig a falué legyen és számadásba menjen. A szánszándékos vetéspusztítók pedig 3 magyar forintig személy válogatás nélkül bün- tetődjenek, mégis a határpásztoroknak a garast [megfi- zessék], azonkívül a többit a falunak; s ha a szánszándé- kosok a falunak ki nem adatnak, megtudván avbíró vagy hütösök, a határpásztorokot 3 forintig büntessék meg; és ezen írott törvényhez szorosan hozzá tartsa a bíró és hütösség a határpásztorságot idehátrább is.

Viszont a proponáltatott, hogy a Pityókás Kert őrzése az eddig való usus szerént károsnak esmértetett, mert az eddig való pásztorai sok károsodásokot és praevaricátiókot néztek el, úgy annál fogva sok praevaricátiók történtek a Pityókás Kertbe, úgy a pityókákba is, nevezetesen a ser- tések által. Végeztetett, hogy ezentúl a Nagy Avasi Pityó- kás Kert őrizete a falu határpásztoraié légyen; kik is esmerjék kötelességeknek azon kertet őrizetek alá venni, őrizni, onnan minden marhát, ami nem szántszándékkal hajtatik oda, egy-egy garas hajtópénzért hajtsák bé, a sertéseket pedig mint a más tilalmas határból és ... kár- fizetés mellett.

A határpásztorok száma pedig ezúttal 15 számra sza- porítatott; hogy minden esztendőben annyi légyen, végez- tetett.

Csíkjenőfalva, 1834. május 17. A folyó 1834-ik esztendőben Pünköst hova 17-ik napján

egész falugyűlése tartotván holmi bajok eligazítása végett; és ezen gyűlés alkalmatosságában elvégeztetvén az is, hogy vannak a mü falunkba sok idegény jövevények, kik itten tartózkodnak, sok marhákot, lovakot tartanak, egy- szóval molnárok s több effélék, úgy hasonlóképpen sok újparasztok is, kik többnyire lófiakot tartnak; ellenben pedig, mind az ilyen lakosok, a közönséges falunak terheit


156

sem a millitáris részről [nem viselik], sem pedig a provin- tziális részre segedelemmel nincsenek; a két részen lévő bíráinkot nem esmérik.

Mindezeknek okáért a lévén a meghatározás, hogy fizessenek a nemes communitásnak törvény szerént való határ- bért minden marhájáról, kölömben a határra marháik ki nem bocsáttatnak.

VII. A mezei munka gondja

1. A munka rendjét megszabó falu Ott, ahol fordulókra osztott a határ, tekintettel kell lenni egymásra,

Össze kell egyeztetni a munka végzését térben is, időben is. Ezt szaknyelveu művelési kényszernek nevezik. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy köz- akarattal kellett termékfajtáknak helyet kijelölni, igásállatoknak pihenő- helyet találni, határrészeket tiltani vagy felszabadítani, a munka elvégzésére időt szabni és így tovább. Ott például, ahol az őszhatárban (ahol csak bú- za termett) az egynemű termelés miatt dűlőutak alig vagy egyáltalán nem voltak: nem lehetett egymás földjén átgázolva jönni-menni. Aki pedig a kiszabott időpontig be nem takarította a termést, prédájául hagyta a falu csordáinak, akiket pásztoraik a tarlólegelőre hajtottak. Igaz, a kár- tételt is könnyebb volt elkerülni, ha egy határrészben egyszerre, ellenőr- zötten végezte mindenki ugyanazt a munkát.

Árkos, 1781. szeptember 13. Minthogy némely gazdaemberek a magok nyilvánvaló

károkra, nem külömben az egész communitásnak is nagy kárára üdő előtt és éretlen le szokták szedni törökbúzá- jokot. Amely miá sok praedálás esik az egész határban. Azért tiltatik egy forint bírság alatt, hogy senki ne meré- szelje addig leszedni, míg a communitás meg nem szaba- dítja.

Melyet ha valaki mégis vakmerőképpen cselekednék, toties quoties comperiáltatik, a megírt bírság szerént bün- tetődjék. Erre minden napon két határpásztor rá vigyáz- zon, künn a mezőn széjjel járván.


157

Kézdioroszfalu, 1782. Ha nyári takarításkor olyan ember tapasztaltatnék,

akár idevaló lakos, akár külső, aki vagy henyesége vagy egyéb bal szánszándékból nem kívánna gabonája körül szorgalmatoskodni, forgódni, látván ezt, admoniáltassék azon gabonás gazda; és ha harmadnap alatt bétakarítja, jó, hogyha nem: abban esendő kárát magának tulajdo- nítsa, kárát az határpásztorok nem tartoznak megfizetni.

Zalán, 1783. június 3. Zalán falvának örökös usussa volt, hogy mikor a hó a

földről tavasszal elmegyen, az őszgabona vetésben lévő fű tilalmas légyen; szintén úgy, mint az gabona. Azért a mostani bíró, Török József gyalog katona őkegyelme akarván azon régi törvényeket mind más falukban usuálni, elsőbben falu előtt publicálta, hogy az őszhatárban senki ne merészeljen füvet hozni semmi úton-módon; de a com- munitásnak úgy tetszett, hogy akik sákban füvet hoztak, nem kell büntetni; és így, midőn a bíró az hitesek eleibe citálta, nem állottak bírság alá, azért, hogy a falusi inco- lák nem akarnak a bíró botja alá ereszkedni, amely kitet- szett mind a templom előtt, a falu előtt, mind pedég más napon a hütösök előtt.

Csíkjenőfalva, 1840. július 19. Folyó 1840-ik esztendő július 19-ik napján közönséges

falugyűlése tartatott, és ezen gyűlésünkben meghatároz- tatott az, hogy a Szénafű-kerten felül nem lészen szabad senkinek felmenni kaszálni mához egy hét előtt; és aki ezen egyezésnek ellene cselekszik, az olyan embernek a büntetése lészen azon fruktusnak elvesztése, amit munkált, s még azon felül három Rénens forintig megbüntetődik.

Eltelvén a fenn meghatározott tilalom alá hozott hét, azután is senkinek nem lészen szabad amidőn szénáért megyen, az ökreit szabadosan elcsapni. Ha el akarja csapni, úgy bocsássa el, hogy a maga tulajdon helyén őrizet alatt, rígy őriztesse, hogyha másnak kárában mégyen, akkor a tulajdonos minden egy ökörtül egy váltó magyar forintot vehessen, a kártétel megfizetése mellett.


158

Csíkjenőfalva, 1848. április 16. A nemes jenőfalvi commonitásának közönséges falu-

gyűlése tartatván, aholott is az írt közönségünk azon egyezett meg: minthogy a commonitásunkban sok atyánk- fiái, a napnyuguti forduló határunkban, a magok örökös jószágokat semmiképpen az erdőnek kevés volta mián békertelni és használni nem tudván; azért tehát azt hatá- rozta közönségünk, hogy mikor arra lesz a vetés, akkor, valamig a birtokosok a termést ki nem veszik a magok örökös jószágokból, addig senki otton, úgymint a Szénafű Kerten alól sohutt se merészeljen az ökrit jártatni; hanem valahol a commonitás a wonó ökröknek helyet rendel, mindenki ott jártassa; mert ha valamely atyánkfia a fenn írt határozatnak ellenére cselekednék marháival, akkor megbünteti közönségünk az első cselekedetekor 3 Mft, azaz három magyar forintokkal minden egy ökörtől, má- sodikszor kétannyival, úgy mindaddig, valamig a kártevők és hatalmasok a cselekedetekből megtérnek. A fenn megha- tározott büntetésből pedig két része a commonitás cassá- jában tétessék, a harmad része pedig, akik annak utánajár- nak, azoké légyen.

2. Gyümölcs, dohány, zöldség A székely mezőgazdasági műveltség szintjének vizsgálója megdöbben,

látván: milyen korán mennyire változatos növénytermesztési kultúra bontakozott ki az igen sok helyütt mostoha természeti feltételek között. A XVIII. században a gyümölcs- és zöldségtermesztés már hagyományos, hírneves helyi fajtákkal is büszkélkedhetett. Ezek mellett említhető a szemerjai dohány is, bár mi az árkosi „tubák”-kal példálódzunk. A szántó- határ alkalmas részein a sajátos termelési ágaknak elkülönített „kertjei” helyezkedtek el: a lenes-, a kenderes-, a törökbúzás-, a pityókás- vagy a káposztáskertek. A szegényebb sorban élőknek itt osztottak is — a köz- föld maradványaiból — egy-egy parcellát, mint a taplocaiak: káposztást a földben szűkölködőknek.

Csíktaploca, 1779. március 20. Lévén controversiájok csíktaplocai primipilusoknak bajos

Péter és Józsefnek egyaránt őköt illető gyümölcsöskert felett; mely kertnek az helye osztás szerint jutott írt Lajos Péter-


159

nek. Állítván Lajos Péter Lajos József ellen, hogy az kö- zös gyümölcsfákból hatalmason kiásott és kivágott volna, melyet comprobálni is kész; melyet írt Lajos József tagad.

Deliberátum. Felvevén mind a két félnek panaszát, ruininálták is a dolgot lélek szerint. De nem jő ki a bizony- ságból világoson, hogy Lajos József vagy felesége ásta s vágta volna ki az írt gyümölcsfákot. Azért, minthogy közösök az fák, s Lajos Péteré az jószág, tartozik Józsefet contentálni a fákból. Az elkárosodott fák imputáltatnak Józsefnek; körülötte levő kert oszoljék kétfelé. Ítíltetett.

Csíktaploca, 1779. augusztus 27. Csíktaplocai Kardos János sertése kárban tanáltatott

az káposztába; Fazakas Ferenc jobbágyember a káposztás- ban találta. Be nem hajtotta, hanem faragófészivel hajtó- lag levágta.

Azért tartozik, hogy be nem hajtotta, törvényesen az árát megfizetni. Ellenben minthogy Szőcs Györgynek semmi kerte nem lévén, szabadoson bemehettek — maga Szőcs György vallja, hogy az résen hajtották ki az serté- seket, tehát, amint megbecsültetődött az sertés, Szőcs György vegye maga kezeibe, és az becsűit tegye le.

Árkos, 1781. október 15. Lévén Maxai Dávidnak ilyen praetensiója Veres Lászlón,

hogy az ökrei bemenvén a káposztáskertibe, a káposztáját megették; de nem találta benne, hanem a nyomát nyomozta; de Veres László azzal menti magát, hogy ő nem hajtotta oda. Tagadja, hogy az ő ökrei ették volna meg. Különben sem az őkegyelme kerti, sem az enyém nem volt jó. Mely- ről bizonyság álla elő, tudniillik Szabó József, hogy egyik félnek sem volt jó a kerti. Azért tetszett a törvénynek, hogy a Maxai Dávid keresetitől absolválódjék, minthogy a maga kerti is nem volt jó és nem is találta a káposztájá- ban.

Az actor apellálja ezen causát a nemes Compagnia eleiben.27

Deliberátum. Elbocsátatik ezen causa.


160

Kézdioroszfalu, 1782. A borsó és mák iránt concludáltatott, hogy az kiket

vádolnak a mák és borsó rontása felől, az falusi bíró en- gedetem nélkült, az faluval együtt büntessék meg falutör- vénye szerint egy forintig. Az kárról pedig adja által az bíró az határbírónak, s következésképpen az határbíró az károsnak; és az vehessen igazat rajta.

Árkos, 1783. december 29. Árkosi Veres András, Barabás András káplár, Göntz

Mihály gyalog katonák, Szőts János providus, méltóságos Horvát János úr jobbágya provocálák árkosi Todor Ist- vánt, a méltóságos Horvát Kozma úr jobbágylegényit a hütösök eleiben törvényre; ilyen okon, hogy őkegyel- meknek bizonyos számú spárga tubákjok, kinek-kinek a maga életiről, éttzakának idein gonoszul elveszett, melyet az inctus lopott el, azért fizesse meg.

Deliberátum. Subsumálván a törvény ezen dolgot, két bizonyság világoson importálya hite után, hogy az inctus maga szája vallása, megkérkedett véle, hogy 13 spárga tubákja vagyon, melyet nem jó úton-módon szerzett. Midőn ezt beszéllené, ismét mondotta a bizonyság néki: a Szőts János tubákját is, azt mondják, te loptad el. Erre is azt felelte: én különben nem loptam, hanem csak általtevém az Ilyés Todor kertiben. Nemkülönben az harmadik bi- zonyság is így fateála az inctus ellen: énelőttem kérkedék meg Todor Pista ilyen szóval: ugyan szép tubákot láték a Veres András jószágán vagy 4 spárgával, de vagy kettőn rajta tartom a kezemet. A negyedik bizonyság is hite után megvallá, hogy Barabás András káplártól is az inctus Todor István éttzakának idein egy tyúkot a szilvafáról lehozott és elvitte, s a bizonysággal együtt megette az falu- őrzőben. Mely gonosz cselekedetiért a királybíró úr pecsé- tivel admoniáltattak az actorok törvényre a hütösök eleiben; de nem compareált, hanem absentálta magát; de minthogy a fenn írt bizonyságok hitek szerént referályák a dolgot: világoson kijött, hogy az inctus 13 spárga dohányt és egy tyúkot ellopott.

Azért törvényesen megítéltetett, hogy Barabás András káplárnak egy tyúkot és egy spárga tubákot, Veres András-


161

nak kettőt, Göntz Mihálynak hármat, Szőts Jánosnak kettőt fizessen meg; efelett a potentiáért testi büntetéssel büntetődjék.

Csíktaploca, 1784. december 20. Amint csíktaplocai Sántus Ignác praedecesorainak, úgy

magának is békességes birodalmában volt közönséges falu helyén egy káposztafölde, az néhai Ábrán Imre és Jakab vicinitásokban. Csíktaplocai Anda György famíliájával együtt kívánta osztásra azon földet. De minthogy mind az két fél magok megösmerték falu adományának lenni, az bíró, Lajos Miklós, és az egész esküttség előtt, sőt a provincialista polgár Incze Mátyás negyedmagával, titulált Da- mokos József úr, Simó János és nagyobb Szász Péter őke- gyelmek jelenlétekben, mind a két fél közönséges falunak kezire engedék, s mán túl egyik fél is magának nem tartja. Amint pedig tilalom alatt Sántus Ignác egész hasznát az káposztaföldnek és termésit elvette, magok jóakaratok- ból arról is megbékélének: írt Sántus Ignác Ft 1, id est egy magyar forintot fizete müelőttünk Anda Györgynek és Sántus Eleknek, lovas numerus alatt valóknak.

Árkos, 1785. augusztus 23. Sepsikörispataki András György lovas katona és Árkoson

lakó Intze László gyalog katona itten Árkoson a magok malmok vicinitásiban pretendálván árkosi senior Lőrintz Istvántól és fiaitól, Józseftől, Andrástól és Istvántól egy darabocska veteményező helyet és egy kenderáztató tót úgy, mint a malomhoz való appertinentiákot törvényesen.

A Burkhard főhadnagy úr poroncsolotjából az árkosi hütösség kimenvén oculatiora ad faciem loci: egyik fél is nem producála e contraversiás helyekről semmi literále documentumot. Sőt, a Lőrintz família azzal defendálá magát, hogy a procuratornál vadnak az arról való literáléi, s nem producálhatja, mivel idejiben nem volt admonitus iránta.

Mindazonáltal a hütösség a maga opinióját megtészi e szerént: mind a veteményező hely, mind penig a kender- áztató tónak egy része, amint a helynek situátiója is mutatja és az falu örökfal kertinek métája — a törvényesen


162

elnyert malomhoz tartoznak. Melyről az oculatiora Burk- hard főhadnagy úrtól kiporoncsolt hütösök fide mediánte testificálunk.28

Szárhegy, 1808. október 30. Gyergyószárhegyi Simó Márton gyalog katona mint

felperes panaszolá nemes faluszéke előtt ugyan szárhegyi Szabó Antal huszár katonán és Mezei Mihály gyalog kato- nánén mint alpereseken keres 31/2 kalongya kendert és 3 kalongya lent, hogy a szár hegyi hídon alól a víznek ára- dása miján a magoké gyanánt felhozták volna.

Erre állítják az alperesek, hogy a víz nemcsak az övéket, hanem a másokét is, sokakot az elosztatott helyéből elhaj- tott; azért mint magáét fel is hordotta, el is ásztatta s meg is csóválta, mégis a csóva alól a felperes elvitte. Azért megkévánja az alperes, hogy a kenderit visszaadja. Ezt is állítja az inctus, hogy az actor azt mondotta volna: a Tégla Csűrhöz elásztatta volna a kenderit. De erre senkivel nem tuda bizonyítani az inctus. Erre felelik 5 fennálló bizony- ságai az actornak, hogy amely helyben az kenderit ász- tatta, oda a víz a más ember kenderit teljességgel nem vitte.

Mely Deliberátom. Mind a két feleknek megvizsgálá a nemes faluszéke a

feladásokot. De minthogy az actor 5 fennálló bizonyságokkal bizonyít, hogy ahová a kendere és a lenje volt ásztatva, oda senki kenderit a víz nem vitte, így eszerént tartoznak az inctusok 31/2 kalongya kendert és 3 kalongya lent visszaadni, ítíltetett.

Csíktaploca, 1840. október 18. Ezen folyó 1840-dik esztendő október 18-ik, a nemes

esküttség által adatott káposztaföldekben szűkölködőknek: huszár Bernárd Istvánnak a két Ér között a Gegő Jó-

zsefé mellett; gyalog katona Bajos Ignácnak a Bernárd Istváné mellett; gyalog katona Bothár Ignácnak a Bernárd Istváné végi-

be; huszár Gergely Eleknek a Bothár Ignácé mellett nap-

nyugatról; gyalog katona Gáll Pálnak felyül az Bothár Ignácé

végibe, északról.


163

3. A trágyázás, a cséplés A föld termőerejének visszaadása — ez különösen nagy gondja a hű-

béri világ szántóvetőjének. Ezért is oszlik két vagy három fordulóra a határ. Az ugar- (a nyomás-) határban pedig nemcsak pihen a föld, hanem a legelő állatok trágyázzák is. Az istállózó állattartás — jóllehet sok helyütt eléggé szokásos már — a növekvő trágyaszükségletet nem fedezi. Ezért értékesebb a trágyázott föld, ezért tartják számon falvanként, hány évig hatékony a trágyázás. 1781-ben Árkoson ha háromszor termőre fordul, noha három évet pihen is, már kimerültnek minősítik a szántót. A növényter- mesztés technikáját egy-két szóban megvilágító értékes adalékok elemzé- séről ez alkalommal le kell mondanunk. Csupán a kézicséppel végzett hosz- szán tartó és nehéz munkát jelző bejegyzésekből választunk kettőt pél- daként.

Árkos, 1781. július 29. Árkosi Barabás Mihály őkegyelmitől kiváltván Köntés

Ferenc egy darab szántóföldet, melyet minthogy megtrá- gyázott és a trágyázás után csak két ugarszeren volt biro- dalmában, pretendálja a trágyázás árát, minthogy 3 ugar- szer a trágyázásnak legitimus terminussá; azért tetszett a sessiónak, hogy a trágyáért Köntés Ferenc fizessen Barabás Mihálynak 30 garasokot, megítéltetett.

Csíkjenőfalva, 1783. október 18. Csíkjenőfalvi Gegő Ferencnek contraversiája lévén ugyan

jenőfalvi Ágoston Jánossal 3 földecske trágyázás [a] iránt. Egyik földben csak egyszer volt vetése, az ketteje földben kétszer volt vetése; s nem akarja Ágoston János megfizetni a trágyát Gegő Ferencnek.

Hanem megítélték az hitesek, hogy Ágoston János fizessen az trágyának két részit Gegő Ferencnek. Az har- madrésze elmarad. Az két része pénz, szám szerént 13 susták.

Csíktaploca, 1786. február 4—5. Minthogy világoson kitetszik az méltóságos gróf Betlen

Pál úr őexelentiája inspectorának attestátiójából, hogy csíktaplocai lovas katonák és egy gyalog katona együtt csépeltek egy csűrben, egy kereseten, nevezetesen Gegő Ferenc, Botár Imre, Gergely István, Mihály Mátyás, Sárosi


164

János mind huszárok és egy gyalog katona, Gegő Ádám; azért tartoznak az keresetet egyaránt osztani. Ítíltetett.

Ezen fennebb írt 1786 die 4-ta February becsületes lovas katonák együtt, mü, ide alább subscribált személyek előtt megbékélettek, kezek béadásával. Egyedül Gegő Ádám gyalog katona sem deliberatum szerint, sem pediglen békességből, — mivel akkor is szemben volt. Csíktaplocai Gedő István hütös notárius és Győrpál Ferenc hütös előtt, 5-t a February.

Csíktaploca, 1786. november 4. Antal Márton pretendálja három kalongya tavasz rosos

árpájának megfizetésit Pál Antaltól, mint taplocai Magyaro- son lévő ökörpásztortól ez okon: hogy az csordával ideje előtt az vetés között lévő kertek közi éczakára hálogatni bészállott. Az ellen mentegeti magát, hogy az molnár Cristof Imre azt vállalta volna, hogy ha kár lészen, megfizeti, csak neki trágyázzon az ökrök hálásával.

Melyre ítíltetett: minthogy falusbíró és más falusi hütös emberek világoson constál, hogy admoniálták arról, hogy amíg az gabona és sarjú be nem takarodik, addig oly szoros helyre az csordát ne hajtsa hálásra. Melyre úgy felelt írt Pál Antal: ha kár lészen, vagyon, ki megfizesse. Azért, hogy a pretensióban levő 3 kalongya kárt megfizesse, tartozik a pásztor.

4. A szolga, a feles és a harmados Munkaerőgondokkal nemcsak a jobbágytartók bajlódtak. A módo-

sabb gazdák között is kialakult már a szolgatartó réteg, és sokan kényte- lenek voltak (gyakran éppen a határőrkatona asszonyok) férfi munkaerőt fogadni. A bér kis hányadát fizették pénzben; természetbeli járandóság, főleg ruhanemű tette ki a szegődmény nagyobb részét. A munkavállaló és gazdája között gyakori volt az összeütközés, a viszálykodás; legalábbis a falu székén gyakran kellett a munkaviszonyból születő vitákban igazságot szolgáltatni. A szolgatartók között ekkor már meggazdagodott jobbágy is akad, s nem ritkaság, sőt inkább természetes, hogy a volt primipilus, aki lovon, huszárként szolgálja a császárt, robotoló paraszthoz is kénytelen elszegődni. Felibe, harmadába szintén többen dolgoznak már olyanok, akiknek munkaerejük feleslegben is van, földjük pedig kevés.


165

Csíkjenőfalva, 1783. december 19. Csíkjenőfalvi Szekeres Gergelynek contra versiája lévén

ugyan jenőfalvi Vizi Péterrel valami árpa iránt. Vizi Fe- renc adott volt egy földet a tavasszal Szekeres Gergelynek, hogy vesse bé árpával. De olyan földet, amelyet ősszel adott volt Vizi Péternek, hogy őszgabonával bévesse Vizi Péter.

Vizi Péter bé is vette volt őszgabonával, de a tél miatt az őszgabona elvesze azon földről; hogy őszgabona nem maradott azon földön, úgy adá oda Vizi Ferenc Szekeres Gergelynek. Szekeres Gergely béveté az földet; s az földnek felit feliben, s az felit harmadában.

Már egész nyáron semmi contraversia az árpa felől, amíg az árpa megérik; akkor Szekeres Gergely meg is arattatja. készen rajta 13 kalangya. S Vizi Péter odamenyen azon földre, s [az] árpát felrakja, s mind elhozza; mind az 13 kalongyát.

Hogy mind a hármon hibások voltak ebben az dologban: Vizi Péternek maradjon az árpából 4 kalongya. Vizi Ferenc- nek is 4. Szekeres Gergelynek mennyen 5 kalongya, hogy megaratta.

Szekeres Gergely protestál az delibrátum ellen. Csíktaploca, 1786. május 12. Amint in anno 1785-ben újesztendő napjától fogva Szent

Antal napjáig az csíktaplocai Gedő István primipilus fia, József, szolgaképpen lakott tisztelt Petki família cselédinél, taplocai Incze Mátyásnál, tartozik fizetni készpénzt flor. Hung. 1 den. 50, egy zekét és másfél véka árpavetésnek az fele termésit. Ítíltetett.

Árkos, 1787. január 3. Kurta József, a méltóságos Horváth óbester úr udvar-

bírája praeteudállya a tisztelt udvar képében, hogy a Veres Fászló léányát, Jutkát a karácson előtt circiter három héttel megfogadták volt erre az esztendőre conventiós cse- lédnek. Most pedig a szegődség szerént nem akar az új gazdához menni.

Melyet subsumálván, világoson constál, hogy az apja híre nélkül esett a szegődség. Azért meg nem engedi a leá- nyának az oda való menetelt. Efelett, mikor megszegődtek,


166

supponálva volt, hogy az udvarban más szolgáló léányt is fogadnak, de még e mai napig nem fogadtak; és magát elégtelennek isméri az ottan való terüknek elhordozására. Jó idején meg is izentetett, hogy az udvar számot ne tartson hozzá, hanem fogadjon más szolgálóléányt.

Azért a tisztelt udvar absolválódjék ezen praetensiójá- tól, törvényesen megítéltetett.

Csíktaploca, 1789. augusztus 26. Elmúlt 1788-ba csíktaplocai Lajos Péter Taploeán lakó

tisztelendő páter Botár György úrtól elfogadván az taplocai határban Nyírhát nevezetű helyen egy darab kaszálót részibe. Amelyet is az említett Lajos Péter gyepű[v]el békertelvén, kaszálás előtt vagy mikor, nem bizonyos, Lajos Péter az tisztelendő úrnak jelentést tett, hogy nincs fű az helyen. Melyre is lett azon felelet: ha nincs, Isten neki, nem tehetünk róla.

Nem sok üdő múlva azon szénaságnak vicinumjába taplocai Gergely Lőrinc lovas és Szabó János ductor őkegyelmek mint becsülök látták, hogy azon említett uraság helyin megkaszálható fű lett volna. Azért, hogy Lajos Péter szavának csalatkozása miatt másnak nem adván egész kárban maradott az említett tisztelendő úr, hogy harmadát fele szénának vagy in aere, vagy in natura fizesse Lajos Péter páter Botár György úrnak igazítás mellett, ítéltetett.

Árkos, 1790. november 27. Árkosi Veres Pál providus szegény árva szolgalegény...

exponálya az hitesek előtt, hogy ezen folyó esztendőben 1-a Januáriustól fogva egészen júliusig híven és igazán szolgálta árkosi gyalog katona Solymosi Mihály őkegyelmét; de arra erőltetvén sok ízben, hogy a marháit a tilalmas határba legeltesse, hogy azt végben nem vitte, annyira difamálta, martificalta (!), szidta, gazolta mind szüntelen, hogy nem subsistálhatott tovább, el kelletett félidőkor hagyni; márpedig praetendállya, hogy a neki ígért bérnek felit fizesse meg.

A gazda ugyan azzal menti magát: elhagyott szolgának nincsen bére. Törvényesen hívatta is vissza, de nem ment. Azért semmit sem fizet néki.


167

Melyet subsumálván az liitesség világoson constál, hogy a gazda okozta a szolgájának elmenetelit, és szánszándékkal azon mesterkedett, hogy ne fizessen néki. Mivel sok becsü- letes gazdákat szolgált azon legény, mindenütt kitöltötte esztendejit tisztességesen, amint magunk is tudjuk, de őkegyelme kettőt is elidézett az idén minden fizetés nélkül; azért tetszett a fórumnak, hogy az ígért bérnek felit fizesse meg.

Csíkjenőfalva, 1800. (január) Anno 1800 allfalvi Lőrincz Menyhárd gyalog katonát

megfogadván szolgaképpen conventióra csíkjenőfalvi Imre Gergely gyalog katona személy — holmi contraversiájok történt egymás között.

Elhagyván minden hír nélkül a fennebb említett Lőrincz Menyhárd, híre lévén benne Imre Gergely gazdájának, eléré Csík Székaszó korcsmánál. Ottón, hogy megtanálván a süvegét kivevé a fejiből, és a condráját is levettette magá- ról; felele Imre Gergely mondván: ezt elveszem, barátom, mert erre még nem szolgáltál.

Ez így meglévén, mely dolgaimért — azt felelé a fenn írt Lőrincz Menyhárd — megládd Imre Gergely gazdám, erre megfizecz: a házodnak a hammát a széllel elfútatom. Amely szók szembelétekben, mü előttünk, így ment végbe.

Szárhegy, 1806. október 10. Teszi fel keresetiben az gyergyószárhegyi tisztelendő

plébános Dobai Mihály úr, hogy az 1805-ben conventiós szolgája lévén gyergyószárhegyi Kovács Antal huszár; és az midőn szántani ki volt tarisnyálva, gondviseletlensége miatt elkárosodott, sit venia, egy igavonó marhája. Úgy nemkülönben ősszel is pásztorsága alatt volt a tisztelendő úrnak marhái, mint szolgának; de ez elhagyván étzakára a marhákot a mezőn, és ekkor is egy tehenecskéje elkároso- dott, ugyan az vadak által. Az melyeket része szerént Kováts Antalon praetendál.

Mely szerént mindezeket az inctus nem tagadja ugyan, hogy így nem lettek volna; de minthogy történetinek ele- gendő mentségre való segedelmet nem találván magának az inctus, tehát felvevén az nemes compagnia fóruma az actor úrnak sérelmes kárát.


168

Tehát megítéltetett, hogy az inctus tartozik rész szerént az elkárosodott ökörért fizetni 12 1/2 magyar foriutokot. hasonlóképpen az tehenecskéért 7 magyar forintokot.

De ellenben az inctus őkegyelme is praetendálja az hátra- maradott egy szokmánt pénzibe vel in natura, sövegért 5 márjásokot, kesztyűét, egy lábravalót, egy pár boeskor- szíjat, 4 kalongya gabonát és 4 kalongya árpát; mely sze- rént mindezeket megkévánja az inctus őkegyelme.

Mire nézve megvizsgálván az ebbeli keresetit, felvéte- tett a nemes compagnia fóruma által az inctusnak prae- tensiója az actor tiron, azért tehát ha mindezeket az inctus meg tudja állítani, keresetit a tisztelendő úr computatis computandis az specificált materiálékért29 fizetni 21 magyar forintokat és 14 krajcárokat. Ítíltetett.

Felsőrákos, 1807. április 20. Falusbíró Bíró János elölülése alatt törvényszék tartat-

ván, ekklesiánk papja, tisztelt Sebe János uram mint felperes megszólítatja felsőrákosi ifjú Fitori Pétert ilyen okon: hogy a csűrében szolgájával csépelvén, csűrét egynéhány ízben meglopták légyen; a szolga, tudniillik maga Fitori Péter és felesége is. Amire nézt kívánja, hogy a törvény az ellopatott búzát visszaadattassa, és a tolvajlókot illen- dően büntesse. Ezen feladott vád igaznak találtatván a szék előtt ím ezekből.

1- ben. Szilágyi Péterné a lopott búzát árulta, és éppen ezen árulásából jött világosságra a gonoszság. El akarván adni Bíró Péternének, aki észrevette, hogy nem igaz úton- módon került légyen azon búza. Azt mondván néki Szilágyi, vagyis Fitori Péterné elsőbben, hogy valami asszonyember titkon adja azon búzát; másodszor pedig mint világoson kimondotta, hogy a pap szolgája vitte azt a búzát, de hallgatni kell. Így kijővén a dolog.

2- szor. A szolga megszorítatván megvallotta, hogy ő vitte légyen lopva azon búzát el a csűrből. Amikor a falu gornyikja élményén a szolgával, abban az helyben, az huvá tette volt, meg is találtatott zsákostól a búza.

3. Hitre szorítatván a szolga, hite után a szék előtt azt vallotta, hogy a zsákot ő Székely Istvánnal vitte el, amely- be a búzát lopta; s Székely Istvánni a kisházba azért vitte, hogy őtet Székely István is tanította, ezeket mondván:


169

kicsin a béred, abból a szép búzából miért nem kért vetni, éjtzaka is szórnék annyit satöbbi; s mivel Szilágyi vagy Fitori Péterné is gyakron kénszergette, hogy adjon búzát, úgy mondotta ő Péternének, hogy már Székely István- nitt vagyon a búza, vigye el onnan, és adja el.

4. Hite után mondja azt is, hogy azon a búzán kívül amelyet ő vitt lopva Székely Istvánni, maga Fitori Péter is egynéhány ízben egy ruhazacskócskában lopott búzát a csűrből.

5. El is ment Fitori Péterné, akarván eladni azon lopott búzát, kérte Székely Istvánnitt, hogy adják által.

6. Fitori Mihályné is mint a pap csűrének tőszomszédja hütéré vallja, hogy ugyan cséplés alkalmatosságával ő maga szemeivel látta Fitori Péternét a szolgánál is a csűr- ben mintegy vékányit egy rövid zsákban a lopásból kivenni; szalmát tévén a földre, azt a vékányit a zsákba a szalmára tette, s viszont szalmával eltakarta. Ezt látván Fitori Mihályné, hogy őtet észre ne végye, bement a maga házá- ba; de csakugyan viszont kifordulván, látá, hogy Fitori Péterné viszi az hónya alatt. Hogy Fitori Mihályné látta légyen ezen lopást, azt a szolga titkon vallotta s mondotta meg a falusbírónak, Bíró Jánosnak, úgy szólíttatott elé Fitori Mihályné, és tévé ezen vallomását.

Ezek szerént eléggé megvilágosodván, hogy vádoltatott Fitori Péter feleségével együtt tolvajlották az actor csűrét, hogy az elorozott búzát megfizesse, a büntetés kiszolgál- tatására a concernens tekintetes szolgabíró úrnak által- adattassék, ítéltetett.

Szárhegy, 1811. február 15. Törvénybe szólítá a nemes faluszéke eleibe gyergyószár-

hegyi Sajgó Simonxré gyalog katonáné, ut actor, ugyan szárhegyi Bartalis Imre gyalog jubilált káplárt, ut inctus.

Teszi keresetiben az actor, hogy a múlt esztendőben a fia inctusnál lakott szolgaképpen, és hátra van a bériből egy szokmány, 2 magyar forint, egy pár bocskorszijú, egy pár kesztsű (!) és kapca, egy ing lábravalóval, — nem akarja megfizetni.

Erre felel az inctus: én nem is ígyírtem se lábravalót s inget, bocskorszíjat, kapcát és kesztsűt; s a többit sem fi- zetem meg, mert 28 napokot elveszteglett. Nem is tartozom


170

semmivel, mert egy forinttal harisnyaszíjat vettem, a más forintot a két napi dologba tartottam el, és a szokmánt a 28 nap veszteglésibe. Ott volt György Mihály gyalog katona a szegődségbe, s mondja meg, hogy volt. Erre felel György Mihály: én odamenék az inctushoz; de akkor a szegődség megvolt. Mondá nékem: megfogadtam Barabást. Én kér- dem: hogy fogadta meg? Azt mondá: egész ruházattal.

Erre felel az actor: nem is veszteglett több napot el, csak két hetet, azt is a kijed keze verése mián. Mely verésére mutat egy hiteles bizonyos testimoniumot, a vitézlő Bajkó főhadnagy úr subscriptiója alatt költ; amely bizonyítja: az inctus ment panaszra a nyárba, és maga a fent tisztelt főhadnagy úr ültette fel az inctus szekerére, úgy hajtotta vissza a szolgát. Ekkor is az verés mián hatta volt el. Más ízben hasonlóképpen elhagyván a gazdáját a verés mián, hasonlóképpen akkor is a fent tisztelt főhadnagy úr másod- szor is visszahajtotta, s azt mondotta a gyermeknek: ha tüzet tészen is a hátadra, mégis el ne hadd. Aki is az esz- tendőt el is töltötte, melyre

Déliberátom Mind a két feleknek megvizsgáld a nemes faluszéke fela-

dásokat. Mivel az actor két napi munkával adós volt, az egy forint abba marad, a más forinttal harisnyaszíjat vett a szolgának. A többit, úgymint az szokmánt, bocskorszí- jat, kapcát, kesztsűt, minthogy a fennálló bizonyság is azt vallotta, egész ruházatot ígyírt, tehát ezen fent speci- ficált naturálék mind beléfoglaltatnak az egész ruházatba, tartozik is megfizetni az inctus az actornak, ítíltetett.

VIII. Az állattartás

1. Legeltetési, takarmányozási gondok „Alig jutunk el a tél közepére, s már fél ország a kóston panaszolkodik”

— írja 1830-ban az Erdélyi gazdákhoz intézett beszéd szerzője, és a népdal is igazolja szavait: „Nincsen széna, nincsen abrak, / Édes lovam, agyon- csaplak!”


171

Olyan gazdasági szerkezetben, amelyben a legeltetésre alapozódik az állattartás, nagy gond a teleltetés. A téli takarmányszükségletet elsősor- ban a széna fedezi, ezért annyira megbecsült, oltalmazott a kaszáló, a szé- náid. A határpásztorok a kaszálókat is védelmezik, de egyes falvakban külön fű-, sarjúpásztor is járja a határt. Különben — az eddigiekből is láthatóan — általános az éjjeli legeltetés, a kihálás. Az igásállatokkal sem szántottak egész napon át. Az ökörtilalmasban, a vonó marhák számára felfogott helyeken étették őket, ki-ki a magáét, vagy pásztort állítva mellé- jük. Mindenesetre a ti agy védelem, az ellenőrzés, a legeltetés rendjét, módo- zatait megszabó határozatok tanúsítják: nagy volt a szükség, nagy volt a kísértés is. hogy úton-útfélen jól tartsák az állatokat.

Várdotfalva, 1781. január 13. Deliberátum. Az actor Antal János részin lévő fatensek

nem világosok az inctus ellen, hogy miattok károsodott volna el az zab; hogy azon zab körül való kertfából való csaposokot látták volna az tüzökön, mikor ottan sarjú- kaszáiáskor háltak, mivel az inctusok részére 10 fatensek fassiójokból világosan kijő, hogy az inctus Gegő Ferenc hazul vitte az fát; akinél hált, az más két inctusnak fiait sem látták, hogy az actor kertfájából való üszögek lettek volna azok, melyeket az tüzökön láttak.

Azért az inctusok mindhárman az actor keresetitől absolváltatuak, ítíltetett.

Kézdioroszfalu, 1782. [Határozatokból] 4- to. Hogy az határ őrzés jó móddal lehessen, a kárnak

eltávoztatása végeth semmiféle marhát föld végin, gyepen, egyebütt is az határban, aki tilalomban lesz, senkinek őrizni szabad ne légyen. Különben ha ki rajta találtatik, az egy forint büntetés rajta engedelem nélkül vétessék meg.

5- to. Mint eddig is törvénye volt az falunak: szaba- dításkor is se lóval, se egyébb marhával éttzaka gabonák között való gyepeken hálni szabad ne légyen cövekes kö- tél nélkül; a feljebb megírt büntetés szerint...

7- timo. Az gabona között a marhát vagy cöveken vagy kötélnél fogva étesse minden. Aki különben cselekednék, büntessék két polturáig mindannyiszor, amennyiszer tapasztaltatik...

8- vo. A gyepeken és utakon egymás mellett három vagy négy marhánál többet jártatni és őrizni szabad ne légyen...


172

10- mo. Az csitkós kancákat az oldalföldek mellé ne cö- vekeljék; vagy ha cövekelik, csitkaját pásztorolják akiké; különben ha kárt tészen, az annyát lehessen bevinni és kárra kiadni...

12-mo. Minthogy a határ szoros voltát vetvén mind csorda- s mind julipásztorok tűrhetetlen károkat tesznek, azért amelyik a pásztorok közül, akár juh-, akár csorda- pásztor légyen, ha béadatik, az határbíró büntesse egy-egy forintig, valahányszor a gabonabéli kártétel vádoltatik; megvizsgálván a nyomot is, hogy micsoda marha tette a kárt.

Csíktaploca, 1782. április 13. Csíktaplocai Szőts György gyalog katona megszólítá

de eadem Gergely Lőrincet, lovast, ez okon: hogy adott volt az actor az inctusnak félmérés szénát 1781-ben tavasszal, olyformálag, hogy egy mérést ad az újból érette. De mindeddig ideiben nem kérte az actor; s az inctus sem tagadja, hogy egy mérést nem ígírt, de nem lévén módja, hogy megadhassa, hanem kész megfizetni jövő nyáron, de most éppen nincs módja, hogy megfizethessen. Melyről judiciumot kérnek.

Deliberátum. Hogy ideiben az actor Szőts György az inctust, Gergely Lőrincet törvényben nem hítta, hanem most szorította meg, mikor nincs miből fizethessen, az inctus azért várja el az új szénát, s akkor tartozik megfizetni, ítíltetett.

Ozsdola, 1784. október 24. Deliberátum. Kézdiszéki osdolai Finna József, Finna

István és Lázár Imre lovas katonák, nemkülönben Finna János, Fogár Péter gyalog katonák adjuk be panaszul az osdolai hütösségnek, hogy ez jelenlevő 1784. esztendő- ben, de die protestatur(?)30 a kézdiszéki osdolai erdőről, Szabad György nevű helységről, úgy mint magok örökös helységéről és tilalmas szénafüvekről a fenn megírt szemé- lyek, sit venia, valami keringő ökrököt be akarván hajtani; mely dologban hírek lévén osdolai Hosszú Mihálynak és Szabó Antalnak gyalog katonáknak, a falun kívül ele- jékben menvén resistáltak, mondván ilyen szókat: ezeket a marhákot kegyelmetek nem hajtsák be, mivel a falunk-


173

nak nem törvénye, hogy kert nélkül valaki tilalmasba tartsa az erdőn levő szénafüvit. Ottan a fenn megírt sze- mélyek pro evitanda mala (?) consecventia emittálván azon potentiariusokot.31

Azt megvizsgálván az becsületes hütösség az pár soknak allegatiójokot... constál az hütösség előtt: mivel 60 és 70 esztendős emberek recognoscálják, hogy a memoria hominum usussa és törvénye volt Osdola falvának, hogy az erdőn lévő kaszálóhelyek és szénafüvek kert nélkül tilalomban observáltassanak Szent György-nap után, ameddig a kaszálás ideje elvégződik. Erről a nemes regiment is poroncsol keményen esztendőnként az bíráknak és faluknak, hogy a keringő marhák oly securitásban legyenek, hogy erdőn, mezőn senkinek semmi kárt ne tegyenek. Itten pedig csak elcsapják a marhát, hogy a más ember kaszáló- helyein hadd élődjék.

Ahol is láttatott volt 8, id est nyolc szán széna. Ebből pro solvendo ítíltetett 4, id est négy szán széna, hogy megfizessék a potentiáriusok; akinek felvétele recomendál- tatik a tisztelt Szőcs hadnagy úrnak.

Csíktaploca, 1786. december 9. Csíktaplocai titulált Damokos József úr praetendálja az

határbíró Gergely Lőrinc ellen, hogy ezen folyó 1786-dik esztendőben az írt taplocai felső mezőben, rétre menőben, vagyis Lókötő nevű helyre menőben egy szántóföldet (: má- sokéval együtt :) az víz lápos hellyé tévén, melynek vicinussa ab una Sautus Antal, ab alia protestatur,32 azon termett füvit (: melyet 3 szekér szénára becsüllöttek ahhoz értő hütös becsületes emberek, melyet annak rendi szerént meg is izent az írt határbírónak :) — kártevő emberek által elkárosodott. Mely kárát kívánja, hogy az említett határ- bíró társaival együtt megfizesse, vagy az kárt tévőt elé- állítsa.

Mely ellen defendálja magát az írt határbíró, hogy ti- tulált Damokos József rir marháival etette volna, s amellett azon helyen termett sarjút nekik hatta volna, a pretendált szénabeli kárt megfizették volna. Melyre ítíltetett, hogy az mely kárt az hütösök becsüllöttek, abban nem vették fel az marha ételit, hanem csak az kaszával való kárt tételt. To-


174

vább, ha a sarját nekik hatta volna, két kárt vallott volna, azért hogy a három szekér szénát az írt határbíró, tár- saival együtt, megfizetni tartozik.

Árkos, 1786. május 2. Az árkosi communitás közönséges megegyezésből és a

tisztelt possessorátus urak hírével a vonó marhák számára tilalom alá fogá a következendő Szent János napjáig a Felső Nyomás határban Katonnyát, a két Apa mezeit. Három Avassal és Cser gyakrával együtt. Három Avas alsó végétől fogva, amely árok kicsin Apa mezejétől le- mégyen, a lészen határa Katonnya alsó végiig, a szántó- földekig; délről pedig a szentgyörgyi határ szélye; nap- nyugotról az árkosi felfogott 6 forintos erdő. Melynek tilalma lészen flor. Hung. 1, toties quoties valaki compe- riáltatik, melyet a falusi bíró immediate exequállyon, exequáltasson.

Szárhegy, 1809. szeptember 17. Complonatio (!). Mai napon, hujus 17-ma Septembris

1809, törvényben szólítja az szárhegyi nemes faluszéke eleiben nemes gyergyószárhegyi Fazakass Imre, az mél- tóságos gróf Lázár László úr őnatsága tiszttartója, ut felyperes, ugyan nemes gyergyószárhegyi György Mihályt és Sajgó Pétert, ut alpereseket, ez okból, hogy ezen György Mihályt és Sajgó Pétert az szárhegyi nemes mixta commu- nitás megfogadta volt Rományban fűpásztornak 40 magyar forintokkal; és ezen pásztorok magok pásztori kö- telességeket nem vivén, hogy az reájok bízatott helységet megőrőznék, hanem inkább magok marhájokkal és másét is oda fogadván, nagy tetemes kárt tétettek. Nevezetesen az gróf Lázár László őnatsága szénafüviben, amint bizon- ságok által [megbizonyosodott]. Magok szájak vallása az pásztoroknak, hogy az egyik az másiknak azt vetette, hogy ő is úgy fogadta oda a másét és az is úgy tette a kárt, mint az enyim.

Mely szerént Fazakass Imre tiszttartó hütösöket vivén ki az helyszínire, és az helységen lévő kárt becsülték 8 szekér szénára; és itten az nemes faluszéke előtt atvafi- ságosan, alább írtak előtt egyezőnek meg az pásztorok az tiszttartóval, hogy az jövendő 1810-dikben fizetnek 4


175

szekér szénát szénául vagy pénzül, és mostan pedig, ezen folyó esztendőben, ketten egy nap csépelnek, amikor szükség lészen.

Csíkjenőfalva, 1826. június 18. Jenőfalvi Kedves József fia János és ugyan Gyenge

Antal fia József, ezek ketten, hogy a szénafüvekbe szán- szándékkal az ökreiket hajtván prédálták, a mái napon, úgymint 18-dik Junii 1826-ba Csergő kapitány úr megbün- tetette mindeniket 25 vesszőütésekkel.

Csíktaploca, 1840. július 19. Ezen folyó 1840-dik esztendő július 19-én közönséges

falugyűlésével sarjúpásztor fogadtatott. Árverésen elment Ábrahám József, Molnár Imre, Páll András, Gergely Já- nosnak 11 Rft 45 krajcár váltóba; s ezennel így egye- sült nemes közönségünk, hogy amely marhát szánszándék- ból való kártékonyságba való odahajtással megtapasztal- nak s ott tanálnak, hajtsák bírókézre az ilyes marhát gazdástól; ez büntetődjék egy főre 1 forintig pengőbe; többszöri ott-tanálással többszörösön büntetődjék, s ezen büntetésnek fele a sarjúpásztorok[é], a más fele a falué. Amely is így határoztatott a fenn írt esztendőben, holnapban és napon.

Csíktaploca, 1841. november 21. 1841-dik esztendő november 21-dik napján falusbíró

Györpál István lakóházánál tartott nemes elegyes kö- zönsége gyűlésében meghatároztatott, hogy gyalog katona Botár István amely helyet kaszálónak fel akar fogni a közönség legőleinek (!) megszorításával, meg ne enged- tessék; és a bíráknak szoros kötelességévé tétetik, hogy az otton felállítatott csűr elhányottassék.

Továbbá meghatároztatott az is, hogy mindazoknak, kik a legelőhelynek kisebbítésével foglalást tettek vagy tenni szándékoznának és a Tekenőben lévő tón felyül semmi szín alatt senki ne foglalhasson. Az eddig tett fog- lalások is legelőnek hagyassanak.

Költ a fenn írt esztendőben napon és helyen s az közön- séges falugyűlésében fel is olvastatott, s ezennel helybe is hagyatott.


176

Zalán, 1846. május 2. Jeleni 1846-dik év május 2-dik napján teljes falugyűlése

tartatván a faluházánál a fungens bíró. Török Sigmond elől- ülése alatt; amikor is közönségünk elejébe terjeszté a bíró, hogy a vonó marhák számára a közönség hol és micsoda tilalom által fogattassák fel a helyeket, melyre a közön- ség egyetértéséből a vonó marhák számára felfogattatott az alszegi Árnyék.

Kimenve a Tölgyesen kimenő úton fel a Gyepűsön ke- resztül, le az Avas háton, az Avason, vagyis a meredek szélyen bejövő útig, oly móddal vétetett tilalom alá, hogy aki azon feltiltott helyen szánszándékoson megta- náltatnék, töstént minden marha büntettessék 30, harminc krajcárokig; aki pedig történetből tanáltatnék, minden marha 2, két garas, nemkülömben tilalom alá vétetett az úgynevezett Köré áltáljába, keresztül a Tsuta- kos Damanik feje, az Biikszé útjáig. A fenn írt Árnyék büntetés terhe alatt vetetett tilalom alá. A Bikszé útján (!) felmenve egészen Devetserig, a Dávid József kertiig, mindaddig tartatott tilalom alatt, míg a közönség határozatot fog tenni a szabadulásról, hogy az írt helyeken semmi névvel nevezendő marhának szabad nem leszen [legelni] az írt büntetés terhe alatt; Koréba akinek marhája kéntelenség- ből itthon lenne, szabad legeltetni, de a Tsutakosba semmi szín alatt nem szabad azért, büntetés terhe alatt.

Zalán, 1846. május 2. A fenn írt [1]846-dik év május 2-dik napján tartatott

falugyűlésében közmegegyezésből közönségünk erdő- és fűpásztoroknak megválasztotta elsőbben felügyelőnek tekintetes Apor László urat, erdő- és fűbírónak Bentze Já- nost, erdő-, fűpásztornak... ezen fenn írt személyek oh- moddal választattak erdő- és fűpásztornak, hogy az er- dőről írott tilalmat minden prevárikátoron felvevén, két része az őrzőké, egy része a közönségé.

A füvekről pedig oly móddal kötelesek számadolni, hogy ha gondviselések mián kár történnék, azt a fűpász- torok becsű szerént megfizetni kötelesek; ha valamely személyt vagy csordát megtanálnak, ha szánszándékos, a 3 forintokig megbüntettessék, mégis a kárt megfizesse; aki történetből tanáltatnék, a fizessen 2 garast és a kárt.


177

Ezen fenn írt pásztoroknak őrzés végett a felfogott helyek i s általadattak, a büntetés az őrzőké lészen.

Zalán, 1846. augusztus 13. ...hogy már a búzahatár be van takarodva, a torlóban

való füvet miképpen használja a közönség? Melyre megha- tározta a közönség, hogy a bíró az esküttjeivel oly móddal őrizze, hogy ha valamely történetes marhát a bíró a búza- torlóban megtanál, töstént minden marhát 30 krajcárokig megbüntethet, aki pedig szánszándékos, egy ezüst forintig; hogyha pedig az írt büntetésből elhagyna, a falu a bírón in duplo felvehesse, meghatároztatott.

Zalán, 1847. június 27. Úgy azt is meghatározta közönségünk, hogy már a ka-

szálás ideje békövetkezett, melynek következéséül sokan a marhájokot elcsapják, másoknak károkot tésznek; azért meghatároztatott, hogy akárki a maga szénafűhelyén marhát tanálna, addig elbocsátani nem tartozik, míg egy pengő forintokot a tulajdonos a marhájáért meg nem fizet.

2. Magállat tartása Az állatállomány s főleg a szarvasmarha szaporítása állandó törekvése

a falu lakóinak. Érthető tehát, hogy a bikának nagy a becsülete. Jenőfal- ván a gabonába is szabadon jár, eltűrik minden kártételét. Régi mondás szerint is: a tilalmas fűtől a bika jobban bömböl. A téli tartást, a telelte- tést itt-ott még úgy oldják meg, hogy minden tehéntartó gazda sorra gondját viseli a bikának. Általánosabb és 1848 felé haladva már szinte kizárólagos módja magállatok tartásának, hogy bizonyos személy végzi pénzbérért vagy a legváltozatosabb természetbeni juttatásért. Az egyezségkötés, a magállattartás feltételeinek megszabása így válik a falugyűlés program- pontjainak egyikévé.

Kézdioroszfalu, 1768. Szent Mihály napjától fogva Szent György-napig, aki a

faluban belől lakik, vagy kinek vagy egy marhája vagyon: tartozik a falu bikájára gondot viselni, azért, hogy a falu bikája el ne vesszen. Erre pedig a bírónak legyen igen nagy


178

gondja. Szent György-nap után, amíg a falun elkerül, egyszer tartozik minden ember megőrizni vagy inkább rekeszteni és szerre bocsátani; azontúl akiknek tehenyek vagyon, olyan gondot viseljenek, hogy az falu határában vagy gabonájában kárt ne tegyen az bika; vagy az bika meg ne károsodjék, mert egy forintig megbüntetődik, ha elkárosodik vagy kárt teszen — valakin sül a bikának es- ten való berekesztésének szere.

A pásztor is tartozik mind a bikát, mind egyéb marhá- kot a faluban behajtani estve.

Akiknek pedig — molnároknak vagy külső embereknek — tehenyek vagyon az csordában, azok bikabért tartoznak adni. Azt a bíró vegye számba, s hajtsa fel, s az falunak is adja számba.

Csíkjenőfalva, 1781. január 27. Deliberátum. Jenőfalvi Ferencz Mátyásnak contraver-

siája lévén az jenőfalvi inspector Mihály Istvánnal valami zab elkárosodása miatt. Azt kévánja Ferencz Mátyás, hogy fizesse meg az inspector Mihály István. De az inspector Mihály István azt felelé, hogy ő nem fizeti meg, mert az falu bikája ette meg az zabot. Mivelhogy az falu, minden ember elnezte, hogy az falu bikája az gabonában jár, s minden embernek kárt tett az gabonájában, senki bé nem hajtotta, eltűrték minden kártételit: azért az inspector sem tartozik megfizetni Ferencz Mátyásnak, ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1781. november 16. Csíkjenőfalvának közönséges végezése az bikák kitartá-

sa iránt. Minthogy régi szokás szerint pénzfizetéssel nem találtunk aki kitartja, fordítottuk a jövendőbéli kitartá- sokat: minden ember az faluba adjon egy-egy szekér ganyét az kettőnek kitartásáért; olyan szekér ganékot, valamicsodást maga szükségire ki szokott vinni.

Minthogy az bikák közönséges falué, ezeknek kitartása közönséges falut illet, nemcsak privátus személyeket; hogy semmi hozzája ne férjen, akik kitartják, tartsák annak rendi szerint, mint magmarhákot szabad légyen az vetésre kibocsátani utolsó Novembrisig. Novembris- től fogva aprilisnek 16-dik napjáig benn kell tartani; azt is


179

úgy, ha az velő (!) engedi, ha nem tövab (!), amíg alkalmatos tidő lészen, tartoznak mindaddig tartani és gondját viselni.

Csíkjenőfalva, 1798. október 24. Ezen folyó 1798-dik esztendőben Mindszent havának 24-

dik napján közönséges falugyűlése tartaték nemes Jenő- falva részéről, ahol is a közönség két magmarháját felfogadá Karda István uram téli regeltetésre (!), hogy kitartsa az jövő Szentgyörgy-napig ezen fizetésért: hogy minden ember fizet a tartásért Karda István uramnak fél véka zabot, akinek tehenmarhája vagyon. Ezen túl, akinek két bor- júzó tehene leszen, ad egy szán fát; akinek egy-egy sze- kér trágyát viszen ki az írt tartó földire ki-ki magánul és egyet Karda István uramnul, mindegy kalákaképpen.

Felsőrákos, 1814. április 20. Falugyűlése tartatik falusbíró Csíki István elölülése

alatt, aholott is a több eligazított tárgyak között előadja a falusbíró Csíki István, hogy felesen lévén a kanca lovak, magló pedig nem lévén, mely nagy kár légyen ebben. Melynél fogva igen jó volna a falu közönségének egy magló- nak akármi módon való megszerzése.

Mely feladást helyesnek esmérvén a faluközönség is és hasznosnak. Előadja erre a nevezett falusbíró atyánkfia, hogy Torás Bíró Ferenc a nála nevekedett s a falu s a faluközönség előtt is üsméretes maglovát a falunak által- adja.

Melyre megszólítatván Bíró Ferenc is a faluközönség előtt, s annak megegyezéséből általadá a maglovát a kö- vetkezendő feltételek alatt, vagyis megegyezett kötések alatt:

1- mo. Minden kanca lótól, a 3 esztendősön kezdve, annak gazdája fizessen 6 sustákot.

2- do. Minden gazdaember, akinek kanca lova találtatik a csordába, a közelebbi pünkösti vásárig adja meg; melyet a falusbíró hütöseivel együtt felhajtani magát kötelező is.

3- tio. A csorda bérekedvén jászolyra, a falu hasznára kiadott magló ismét visszamegyen írt gazdájához.

4- to. A bérbe kivett maglovat szabad lészen a falu bíró- jának abba a csordába változtatni, amelyikbe tetszik.


180

5- to. Hogyha a magló a pásztorok gondviseletleusége miá elkárosodnék, a contractus tartása szerént a pászto- rok kára lészen.

6- to. A pásztorok bérét az ökörpásztoroknak fizeti Bíró Ferenc, a tehén- és medű-csorda pásztoroknak pedig a lovas gazdák.

Szárhegy, 1816. május 29. A szárhegyi nemes bíró széke eleibe előhívatának és

előállának (!) az nemes szárhegyi Stations-Commando Habos főhadnagy úr parancsolatjából az 1815-d eszten- dőben, egy, sit venia, bikának elkárosodása végett, gyer- gyószárhegyi Bartalis Pétert, mint militáris akkori volt bírót, Daradits Mihályt, kinek contractusa lévén a bikák iránt az communitással, úgy Veress Fülöpöt, aki az bikák teleltetésiért adott nevezett Kárász teleknek (: társával Magdás Jánossal :) haszonfelit általvette és el is használta, az obligatoriumjának tenorája (!) szerént.

Mely szerént az említett Daradits Mihály contractusa azt tartsa, hogy az említett volt bíró megbecsültesse a bikákat és úgy aggya számba. Ezt pedig nem teljesítette az említett volt bíró, Bartalis Péter ebben hibázván. Da- radits Mihály is pedig, mikor a bikák bészorultak (: a tár- sával együtt :) akkor csak az egyiket vették kezekre, és az másikat Gáll Mártonnál hatta, és Gáll Márton elhajtotta (: Magdás Jánosné az mivel az ura honn nem lévén csúf szóval kiverte onnat :) Veress Fülöpnéhez, mivel az ura idehaza nem lévén, és a sem vette kézihez. És azután a bika kerengése a faluközött esett, hogy senki számba nem vette.

Melyre álíssa Daradits Mihály, hogy én a bíró székin a bírákkal megalkuttam volt, hogy őszre is én viseljek gondot, mivel a télből (!) is az egyiket én tartom ki; az említett bíráknak pedig arra is parancsolatja lévén az inspectiós káplár által az akkori Stations-Commandáns Csergő fő- hadnagy úrtól, hogy az bikát adja számba Veress Fülöp- nének, és azt sem teljesítette, azért hogy ezen kötelességeit elmúlatta és nem teljesítette, azért mint akkori bíró tartozik utánajárni az elkárosodott bikának, és aki tartozik vele a communitásnak lábon hasonló jó és szép bikát, akár- hogy is (: akárki az hasznát elvette ... vagy ki kötelességit nem tette :) kiállítani. Végeztetett.


181

Csíktaploca, 1840. március 25. Ugyanezen gyűlés alkalmatosságával eladatott a falu

kanja 19 Bit váltóba tekintetes ifiabb Böjté Imre lu- finak.

Zalán, 1847. március 25. A zaláni közönségben vagyon két mag-marha, amelyet a

közönségtől a téli kiteleltetés végett a jeleni 1847-ik év március 25-ik napján, alatt neveinket leíró, kirendelt személyek által a közönség nevében zaláni providus Szi- lágyi József és absitos katona Tóth József magokra vál- lalók — egymás után követő tíz esztendőknek lefolyásáig —, oly móddal, hogy mind Gyepüs Bértzin, mind Nyíresen bika után járulandó kaszálóhelyeket a közönség általad, azokot tetszetőse[k] szerént használják.

A bikára [való vigyázás] pediglen oly szoros kötelessé- gekké tétődik a bikatartó Szilágyi Józsefnek és Tóth Jó- zsefnek, hogy azt a legtisztességesebben kúrálni és tartani kötelesek lésznek, valamint a közönségnek tetszeni fog, — ha valami változását isméri, azt orvosolni és bírónak hírré tenni köteleztetnek. Ellenben ha a bika a közönségnek nem fog tetszeni: mindenkor a közönség a maga hatalmával élni szabad lészen, és másnak adhassa. Más esetre, midőn a [kaszáló]helyeket használhatóvá tészik s a bika jó lészen, senki is az írt tíz esztendőkig el nem veheti. Ha valami hirtelen dög vagy dagadó béka által elkárosodnék estállójok- ba, [a kár a] közönségé.

Mint a pásztori contractusba írva vagyon, midőn a pász- tor számba adja, gondviselések alá vészik, mihent az idő mostohasága békövetkezik és addig gondját viselni, — míg tiszteségesen élelmet kap. Mindenesetre gondviselések alatt szarváról, füliről, szemiről, csípeiről és farkáról felelni kö- teleztetnek.

3. Juhtartás. Esztenatársaság

Gyakran megtörténik, hogy a juhtartók külön esztenatársaságokat ala-

kítanak, többet is egy faluban. Általában a tízesek, a faluközösség igaz- gatási alegységei szerint tömörülnek, de egy-egy tekintélyes ember körül is kialakul az együtt legeltettetök szövetkezése. Az esztenatársaság — élén,


182

az esztenabíróval — bacsót, pakulárt fogad, vagy ahogyan még nevezik, gyűjtőt, majort, és a faluszervezeten belüli külön alegységként „keblileg” intézi az ügyeket. A legelőterület azonban a falu egészének birtoka; így a legeltetés rendjét a vezetőségnek a juhokkal is számolva kell megszervez- nie, a trágyázás dolgában pedig szintén vannak központi, a falu egészét érintő, eligazító szempontok — ezért a faluszékén is születnek a juliászatot érintő határozatok. Akkor is, ha a nagyobb birtokosok külön pásztorol- tatják juliaikat, vagy ha — mint láttuk — nagy havasi legelőket idegen falusiaknak, például berecki ,,berszányok”-nak adnak ki bérbe. A falus- bíró hiteseivel a gyűjtő és az esztenabíró ellentéteit, a kártételeket vagy kárvallásokat is megvitatja és ítéletet hirdet. Szakértelmet kívánó munka a juhok pásztorlása, a sajtkészítés. A hargitai legelőkön például egymást váltó nemzedékek adják át örökül a juhászati tapasztalatokat, a rendszerint már 5 — 8 éves kortól fogva „munator”-, „monyator”-ként segéd- kező fiataloknak.

Csíktaploca, 1778. Csíkszereda városi mostani cántor Marton Ferenc pre-

tendálván, hogy pro anno 1777 ordafőző üstit az taplocai esztenára Csíkszereda városi Jakab János az esztenán levő bácsnak szavával kikérte, hogy az esztenabíró és egész gazdaság akarja; az melyre ki is adta; de azalatt elszökvén a bács, elvitte azon üstöt, és ára megfizetésit pretendálja.

Melyre ítíltetett, hogy írt Jakab János, minthogy azon üstnek elfogadását (: ámbár ha esztenabíró és gazdaság neve alatt vett is :) mindazonáltal az esztenabírónak és gazdaságnak meg nem jelentette, amíg el nem károsodott, azért, hogy ötödrészit [fizesse] s a többit azon esztenán levő gazdaság — megegyezvén a károssal — megfizesék. Az üst dolga: mához tizenötöd napra 9 márjást megfizessenek. Ha tovább halad, tizenegy márjás leszen.

Csíktaploca, 1778. október 27. Lévén controversiája csíkvárdotfalvi esztenatársaságok-

nak, közönségesen mü előttünk lépének szép egyezségben, hogy rectificálják tizenhárom fontjával; bizonyos napon végbenmegyen. Az pásztorok is rámenének; készek lesznek mindenkor.

Csíkjenőfalva, 1783. október 2. Felcsíkjenőfalvi Szabó Ferenc felszegi esztenabírónak

contra versiója lévén az keze alatt lévő gyűjtővel, azért,


183

hogy még adóssa maradott 48 juhtej-túróval; ordával is, amennyi hátra vagyon még, 6 veder orda.

Az gyűjtő Simó György allegálja, hogy az havasba az sok marha miatt az juhoknak nem volt elegendő, mit egyenek. Az gazdák is azt allegálják, hogy az marhák minden esztendőben ott járnak, az több gyűjtők nem contra- vertáltak.

Diliberátum (!). Az gyűjtő Simó György az 48 juhtej- túróból fizessen meg 13 juhtej-túrót és 6 veder ordát. Az többit az gazdák is tűrjék el, ítíltetett. Actor protestál super hoc delibratum et novizat.33

Ozsdola, 1786. november 29. Deliberátum. Lévén praetentioja osdolai lovas katona

Ferenez István őkegyelmének 6 számból álló juhoknak el- károsodása végett, Osdolán comoráló Oláh Bokoron, kinek is egy 8 esztendős Jancsi nevezetű fiacskája elől elvesztenek volna a megírt számból álló juhok; mely kárvallásért az osdolai hütösség eleibe tekintetes szolgabíró úr poroncsolatjából relegáltatott ezen két felek között való megigazítandó dolog.

Amint is mind a két fél feladván magok dolgokot, vilá- goson constáll a praetendens szájából, hogy a megírt gyer- meket bérre nem fogadta volt; számadó sem lehetett, mivel az etassa (!) is legitimo modo nem hozza; bizonyságok által is nem comprobáltatik, hogy a gyermek gondviselet- lensége mián vesztek volna azon juhok. Melyre nézve tartozik Ferenez István őkegyelme a maga duktussából elfogott juhokot elbocsátani, így ítíltetett, és a Ferenez István kérésitől Oláh Bokor absolváltatott.

Árkos, 1789. június 10. Jóllehet ennek előtte ussussa volt az communitásnak,

hogy ha az árkosi juhnyáj tilalmas helyen találtatott, egy magyar forint volt a váltsága; amint most is egy prae- monitio végett az hütösség egy magyar forintot, békességre kérvén a bács a communitást, elvett és contentus véle; de ha ennek utána tilalmasban szánszándékoson tapasztaltatik: másodszor duplex, harmadszor triplex légyen a poena, vagy amennyi darab juh lészen a nyájban, annyi pén- zen váltódjék ki.


184

Szárhegy, 1811. április 22. Egybegyülekezvén nemes Szárhegy falvának hütös bí-

rái és esküttjei, ez okon, hogy közönségesen az esztenák- nak szükséges léendő havasokot kirendeljük.

Kihez képest így tanálók fel, hogy minden esztendőben a szárhegyi esztenatársaságok egymás között visszontagsá- got ne cselekedjenek a havasoknak nyerekedése végett; minthogy a szárhegyi hovosok között esztenának Bük-Ho- vas legjobbnak s nagyobbnak intéztetik — s minden esztenagazdák is ezen havasból kereskedés végett a marhá- jok mellett nagy hasznot hajtottak, kinek a számadás vé- gin a gazdák között nagy veszekedések támadtak —; ehhez képest meggondolván a nemes hütösség, hogy ezen havasban mindenkor 2 jó esztena meddűivel együtt jól me gélhetnek.

Így hát, hogy az esztenatársaság ne nyerekedjék, így határoztaték meg: hogy ezután minden esztendőben 2 esztena azon havasba tétetődjék; minthogy ennek előtte is az nemes mixta communitásnak nagy kárára forgott, hogy csak egy esztena bírta; más jó havas is e miján elgazol- tatott — végeztetett a nemes faluszéke által.

Csíkjenőfalva, 1818. január 25. Anno 1818 die 25-dik January az Stations-Comandáns

Kiss hadnagy úr poroncsolatja mellett a jenőfalvi eskütt- ség egybengyűlvén a katona bíró Szopos József őkegyelme nemes lakó házához, azhol is elévétetvén gyalog katona Benes József és Gyenge Péter két felek közt toróbéli (!) fenn- forgó contraversiájok, melyet a gyűjtő és esztenabíró jelenlétekben a becsületes esküttség elengedőképpen meg- vizsgálván: hibásnak tanáltatik a gyűjtő, hogy a Gyenge Péter johainak számát nem adta igazán fel; de még annál is inkább hibázott Gyenge Péter, mert őkegyelme is meg- csalván a gazdaságot — mert a gyűjtő etzer (!) vallott Gyenge Péternek kilenc juhot, mátzor (!) nyolcat, 3-tzor hetet, így eszerint nem lehet tudni, melyik igaz. Gyenge Péter is éppen úgy tétováz beszédjiben, mind a gyűjtő. Ha való lett volna is, hogy Gyenge Péternek 7—8—9 joha lett volna is az esztenabíró eleiben, akiről minden- féle vekturát fizetni kellett volna, csak hét johot adott fel; és hétre is adott kenyeret is. Azon hét juhra mindenféle


185

költséget ki is kapott. Következésképpen mint a túrót nem adta minden embernek a gyűjtő, mely hátra maradott restántiát a gazdaság közönségesen egymás közt felosztván: így ennél fogva Gyenge Péter tartozik Benes Józsefnek az huszonegy font túrót, valamint mások, úgy aszerént kifizetni. Ha pénzül, fontjáért 18 krajcárt. Eszerint végez- tetett.

Ha Gyenge Péter magát károsnak üsméri, keresse a kárát a gyűjtőn, Gábor Istvánon. Gyenge Péter protestál az ítílet ellen, és apelálja a nemes compánia széke eleibe. Benes József is protestál tovább való költsége, fáradtsága végett.

Csíkjenőfalva, 1828. május 27. A folyó 1828-dik esztendő Pünköst hava 27-dik napján

egész falugyűlése tartatván, és ezen gyűlés alkalmatosságá- ban megegyezett akaratból elvégeztetvén az is, hogy hálá Istennek a juhnyáj, megszaporodván, és Noskolat nevezetű havasunkba három esztenanyájnak kelletvén menni nyá- rolás végett; erre való nezet tehát nem lészen szabad sem privátus személyeknek, sem pedig az otton lévő pásztorok- nak a juhokon kívül semmi névvel nevezendő marliákot nyárolás végett hajtani és otton tartani. Kivévén a három bács egy-egy hátoslovat. Azon három nyerges lövök enged- tetnek meg — több semmi szín alatt nem.

Ezen egyezést az alább írtak bizonyítsák; és ha mégis ezen rendelés ellen valaki cselekednék és oda marhát hajtana: minden marhákot béhajtván, és három Rforintig egy-egy marháért megbüntettetik.

Szárhegy, 1831. június 2. Complanátio. Mai napon mü, alatt írt esztenatársaságok

önkéntesen úgy egyezénk meg, hogy ezen folyó esztend őben a Puskás István esztenatársasága, minthogy számosabb a többinél, tehát marad az Alsó Veszen, a Tótok esztena- társasága megyen Mező Veszbe, a Cimbalmos Antal esz- tenatársasága Bük havasnak a belső felibe a Lukáts József esztenatársasága Alkoza bükibe, és minthogy Alkoza büké havasának fele elégtelen egy esztenának, tehát még pótlásul juta Alkoz havasa mellé a Rományi foglalások a Csíkiak Úttyával; oly értelemmel, hogy ha Ferentz András a Csíkiak Úttyát vissza nem adja a commonitás vagy esz-


186

tena birtokába, azon esetbe azon summa pénzt, melyet egy örménytől a Rományi foglalásokból vett — holmi berbécsek legeltetésekből —, azon summát [adja] az alszegi esztenának, és ő bírja csupán a Csíkiak Úttyát, de nem a foglalásokot. Az erdőlőknek étetni szabad mindenütt, kivevén a privá- tus helyeket.

Csíkjenőfalva, 1839. május 15. ...Noskolatban a pádina úgyannyira megkövéredett az

eddigi ott nyárolás által, hogy a további ott nyárolás ve- szedelmezteti az juhnyájóinkat, mert a legküssebb eső is nagy sárt csinál a sok ganéban.

Azért tehát meghatároztatott közönségünktől, hogy a két végén a havasnak telepítessenek meg esztenáink; úgy, hogy amelyik alul esik, másik esztendőben felyül legyen, és úgy változólag folyvást follyon.

IX. Pásztorszerződések Az eddigiekből is kitűnt, hogy az állattenyésztés — még ha egybefo-

nódottan is a növénytermesztéssel — igen-igen számottevő szerepet ját- szott őseink életében. A pásztorszerződések — amelyek talán külön feldolgozást is érdemelnének — hű tükrözői az állattartás módjának. A pásztorbér (amelyre 1549-től napjainkig vannak írott adataink) csak egyik igen értékes eleme ezeknek a megegyezéseknek. A legeltetés rend- jétől az állatbetegségekig, a gyógyításig a legváltozatosabb kérdésekre világítanak rá ezek a ,,contractus”-ok, amelyeknek a megfogalmazását az áldomás követte. Nagy dolog volt a pásztorfogadás: a falu vagyonát bíz- ták néhány emberre, ünnepivé kellett avatni ezt az eseményt.

A szerződésekben a legelőhelyet is megjelölték. A földeken termő kü- lönféle zöldtakarmány, a zsendülő dús vetés, a legelők füve, az ugart, a tarlót felverő gyomnövény s az erdő fűállománya biztosította az állatok számára a táplálékot. A cél: minél korábban kihajtani és minél tovább kinn tartani a csordákat, nyájakat, falkákat. A legeltetés időtartamán belül számolni kellett a legelőhelyek különböző minőségű növényi tápiá lékféleségével s ugyanakkor a különböző állatfajok igényeivel. Tekintettel, voltak az állatok gazdasági funkciójára is. A növendék állat például más, távolabbi helyre járhatott mint a tehén, a hazajáró csorda.


187

Az erdei legeltetés jelentőségéről tanúskodik minden forrásunk. Nem- hiába írta Benedek Elek: ,,Ne hidd, hogy a mi ötezer holdas erdőnk — erdő és semmi egyéb. Vannak az erdőben nagy területű legelők... Szent- györgy napjától Szentmihály napjáig e legelőkön épülnek az ökrök, a bor- jak, a lovak; a faluhoz közel eső részeiben a tehenek és kaszálás után a juhnyájak is. Akkor az egész erdő — legelő.”

Papolc, 1759. január 26. Tehén- és sertéspásztorok mezőföldi faluk szokása sze-

rint ketten [induljanak], egyik faluvégitől fogva a két utcán szájjal kiáltozván: hajts ki, hajts ki a marhát előm- be. Ostorral is csattogtasson, s úgy hajtsa ki a mezőre, vagy fel vagy alá, amerre útja lészen a csordának a legel- tetésre.

Elsőbben a tehénpásztorok, azután a sertéspásztorok is hasonlóképpen cselekedjenek, és annak utánna a mezőben vagy akárhol nyáj ok közül való marhát látnának a csordá- jokon kívül keringeni, tartozzanak a nyáj közi keríteni; melyet ha nem cselekednének és valaki marháját vagy káré vallaná, vagy azon marha miatt gabonabeli kár esnék, a pásztor fizesse meg, mégis az engedetlenségért egy forintig büntettessék.

Kézdioroszfalu, 1768. Mikor a falu csordájának tavasszal ideje leszen kimenni,

azaz kihajtani: futkosó szérben minden ember tartozik őriznie, akinek vagy egy csordabeli marhácskája vagyon, amíg elkerül egyszer a falun; azután amire a jámbor falu végez (: akár kettőre, akár háromra, akár négyre :), úgy legyen.

Nemkülömben az külső possessorok is tartoznak őriz- tetni, akiknek marhájok vagy sertések vagy akármi mar- hájok az falu csordájában járnak; akinek pedig nincsen, az nem tartozik, akár falubeli legyen, akár possessor; de azután ha leszen, mingyárt második kerültben tartozik megőrizni vagy őriztetni.

A szért pedig ahol elmaradott volt, ott kell kezdeni; ha pedig tavasszal nem kelletnék őrizni, azok, akiken elmaradott, kontinuálják a szért.


188

Zalán, 1775. szeptember 25. Zalánfalva fogadván meg a makkra sertéspásztoroknak

providus Bormezei Pált, ígérvén bért eszerént: négytől egy véka gabonát, fele ősz, fele tavasz, négytől egy kenyér; egytől kilenc pénz. Felelvén a pásztorok arról, hogy a ser- tésnek közepesse két ujj szalonnát hoz le a makkról. Hogyha pedig ki nem ütné a két ujjat, limitálván ahhoz értő tizen- két emberrel, a bér is azoknak determinátiójok szerént leszen. Hogy pedig valaki pro et contra az ellen a determinatio ellen szólana, a falu egy forintig büntesse meg.

Ha pedig valami zűrzavaros idő lenne, a pásztorok a sertéseket haza ne hajtsák, hanem karácsony előtt való héten, az innepek előtt harmadnappal. Ha pedig a limitatio előtt valaki a sertésit kivetné, irremissibiliter egy forintig büntetődjék. A só pedig leszen húsztól egy ejtel, megtörve. Kezességet pedig vállala Szabó Sámuel uram.

Az is végezteték: juh s kecske mindaddig az erdőre ki ne menjen, míg a sertés az erdőről be nem jő; ha pedig valaki juhát vagy kecskéjit ott jártatná, toties quoties ha comperiáltatik, egy forintra büntetődjék; ha pedig a bíró ebben negligens lenne, a bíró három forintra büntetődjék a falutól.

Csíktaploca, 1776. április 24. Csordapásztorokot fogadtunk eszerint: csíktaplocai Ger-

gely Lőrincet és az méltóságos gróf Apor József úr jobbá- gyát, várdotfalvi Boga Józsefet Szentgyörgy napjától fogva Szentmárton-napig. Egy marhától 4 ejtel gabonát, kenyérnek valót, pénzt den. 6; akinek pedig bornyús tehene tanáltatik, egy fejésit minden ember adja meg.

Az sertéspásztort ugyanerre az esztendőre csíktaplocai Török Antalt fogadván, hogy minden sertéstől den. 7 pénzt, két sertéstől egy kenyeret, egy tavaszi malactól den. 3 vagy egy ejtel gabonát, ha pénzt nem ád. Szentgyörgy- naptól fogva Szentmárton-napig; ha pedig makktermés lészen az határon, s kedve leszen hozza, mellé állhat; olyan conditióval pedig, hogy Szentmihály-napba, tolló-szaba- duláskor tartozzék az kevés sertést is őrizni, akit elejbe hajtanak, akit pedig elejbe nem hajtanak, vagy még annak előtte eltanyították káros helyekre járni vagy faluközött


189

kerengeni, az olyan emberek minden sertéstől az béren fejni 7 pénzt fizessenek, végeztetett.

Zalán, 1777. március 1. Anno 1777 die 1-ma Marty fogadván meg tehéncsorda

pásztorának Zalánfalva Oláh Jánost, kinek is fizetése lészen minden szarvasmarhától den. 6; háromtól egy kenyér, egy véka gabona, fele ősz, fele tavasz.

Tartozik pedig ezen becsületes pásztor mindaddig a csordát kihajtani, valameddig a marhák kijárhatnak. Minthogy pedig a csordában lóféle marhák is lésznek, azoktól mindentől leszen bér den. 12, fél kenyér, félvéka búza; hogyha pedig, melytől Isten őrizze, kár követne (!), minden ember, akinek marhája a falu közönséges helyéből legelődik, adjon egy poltorát. Ezek után, akinek marhája elmarad, tartozik a pásztornak estve hírré tenni. Hogyha pedig valaki refrac- táriuskodni akarna és a bért nem akarná megadni, tartozik a bíró hitesseivel együtt felvenni.

Kezesse pedig ezen csordapásztornak György Karátson titulált Séra István uram jobbágya.

Kenyeret tartozik pedig [mindenki olyat adni], amicsodást szektának sütni négyet egy vékából.

NB. Hogyha valami kár követne (!), Zalán falvának eddig usuált törvénye szerént fizessen.

In congregatione pagi Zalán Zalán, 1777. március 2. Anno 1777 die 2-da Marty fogadta meg Zalánfalva kö-

zönséges megegyezésből ökörpásztorának Görgényi Jánost, titulált Apor Istvánné asszonyom jobbágyát és Balás Mihályt, titulált Séra Pálné asszonyom jobbágyát. Kiknek is fizetések, vagyis bérek leszen eszerént: minden ökörtől két garas, kettőtől egy véka búza, kettőtől egy kenyér, olyan, amicsodást szoktanak sütni egy vékából négyet. Melytől Isten őrizze, ha károk lészen, minden háztól egy garassal szaporíttatik a bér.

Kihálni tartoznak mindaddig, míg tarlószabadulás után egy hét lészen; akkoron pedig, midőn, a torló megszabadul, minden étszakára mégyen négy ember a csorda mellé; ha ki pedig refractáriuskodni akarna s ki nem menne, a bíró büntesse arbitraliter, azaz den. 12. Ismét amíg a falun


190

egyszer elkerül, nyáratszaka tartozik minden éjtszakára két ember menni eregeltetni, sub poena den. 12, a bíró hatalom szerént büntesse. Midőn pedig a pásztor mellette lévén, a vad miatt kár lészen, fele kárfizetéssel tartozik; és ha a pásztorok lábán hazahajthassák, a gazda tartozik melléje állani a megsebesített marhának. Ide járul ez is, hogy minden ember vagy gazda tartozik, ha két ökre vagyon, egyikre harangot, ha négy, kettőre kötni; de hozzátevén azt is, hogy a pásztorok ne a régi szokás szerént cselekedjenek, hogy mihelyen felköltik, mindjárt indítsák reggel, hanem hogy eregeltetve jókor a faluba behajtsák a túlsó gyepűsön.

Szakasztott a falu a maga közönséges hellyéből egy szekér- re való szénahelyet a pásztoroknak. Kezeselő pedig leszen Baróti Sándor gyalog katona.

NB. A bérrel Szentjános-napig minden gazda fele bérrel tartozik fizetni, ha ki nem cselekedne, a bíró bírsággal is adigállya, mind pénz és gabonabeli bérrel.

Árkos, 1781. szeptember 25. Item eodem dato34 az árkosi communitás a cseremakkra

sertéseket hajtván, lőn ilyen megegyezései iránta, hogy 1- mo. Ha valamelyik lakos többet hajtana a maga com-

petentiájánál, az erőszakosoknak törvénye szerént 1 magyar forint bírságon maradjon.

2- do. Aki penig pásztornak, mikor a series találja, ideiben ki nem áll, a szófogadatlanoknak törvénye szerént 2 susták — 24 pénz bírságon maradjon.

3- tio. Minden napon 4 illendő pásztor álljon melléje, és ha valakinek pásztorsága alatt kár esnék, azt eastimatio szerént az akkori pásztor tartozik megfizetni.

4- to. Senkinek egy nagy helyett hogy két malacot hajtson, meg nem engedtetik sub poena flor. Hung. 1.

Magyarhermány, 1798. január 13. ... minthogy pedig régi eleinkről reánk maradott szokás

és törvény az, hogy midőn a makkon a sertések mellett lévő pásztor valamely sertést lát s észrevészen, hogy az nem életre való, vagyis beteg, tehát legottan szorgalmatos kötelessége a pásztornak, hogy abba mindjárt kést üssön, megperzselye, kettéhasítsa, megtakarítsa, megsózza, és


191

alkalmatos helyen megfüstölje, és számadásig úgy tartsa minden hiba nélkül, ha akkor a gazda, mikor a kár esik, hozza nem nyúl...

Magyarhermány, 1803. december 2. Ezen folyó 1803-k esztendőben karácson havának 2-dik

napján militáris bíró Damokos Illyés teljes falugyűlését tartván, melyben is megegyező akaratból a teljes communi- tás meg[fogadá] a telelő rideg sertések pásztorlásokra az 1804-k esztendőre, újesztendő napjától elkezdvén Szen[t]- györ[gy] napjáig, providus Varga Istvánt és a fiát. Varga Miklóst az alább megírt conditiók szerint.

1- mo. Ezen pásztoroknak téli pásztorbérek lészen 5-ről egy kenyér és mindenről 1—1 garas; ezenkívül bérek meg- jobbítására engedett az communitás a fenn írt pásztorok- nak 30 sertéseket hozni telelés végett magok hasznokra.

2- do. Hogy ezen pásztorok, midőn számadások és kezek alatt lévő nyájat pásztoriások által kezik alá vészik, minden megeshető veszélyektől híven szorgalmatoson őrizni tartoznak, és mindenkoron azokról jól számot adni, és ha elkárosodik a marha, megfizetni tartoznak; és ha ezen pásztorok megmásolnák fogadásokot, a megálló fél a meg nem álló félen 25 magyar forintokat minden törvény nél- kül egy jelentés mellett megvehessen.

Ugyanezen esztendőben és napon Varga István és az fia, Varga Miklós kötelezék magokat a nyári rideg sertés és borjúk pásztorlásokra. Melyeknek bérek így vagyon: 5 sertéstől egy kenyér, egy véka búza, és mindenről 1—1 poltra; a borjúknak hasonló bérek, mint a sertéseknek. Számadások pediglen leszen a contractus ténora szerint.

Kötést tőn a communitás a fenn írt pásztorokkal, hogy amelyik fél megmásolja ezen fogadást, minden kifogás nélkül a megálló fél a meg nem álló félen 25 magyar forintokot tiszt ereje által megvehessen vagy vétethessen.

NB. A borjúk különösön őriztessenek a sertésektől, midőn makk lészen Szentmihály-nap előtt; a meglött károkról tartozik számot adni s megfizetni.

Ezen fenn írt punctumok mind az communitás, mind az pásztorok előtt felolvastatott, helyben hagyatott, és a pásztorok keresztvonásokkal erősítik, hasonlóképpen több falutagja is subscriptziónkal.


192

Magyarhermány, 1803. december 27. Ezen folyó 1803-k esztendőben, december 27, a magyar-

hermányi egész communitás a katona bíró Boér Zsigmond által egybengyűjtetvén az Damokos Illyés gyalog katona házához, régi usussa szerint a nemes communitás elsőb- ben is mindenféle pásztoroktól számot vőnek szép renddel, annak utána újra pásztorokat fogada megegyező akarattal az nemes communitás az alább megírt módok szerint, melyek így következnek egymás után renddel.

1- mo. A jármos ökrök, hámos és hátoslovak, úgy a kisebb- és nagyobbrendű ökörtulkoknak, hasonló módon a kisebb- és nagyobbnemű dértzeg csikóknak pásztorlásokra ajánlák magokat itten lakó providus Bogdány Máté és Virág Já- nos; melyeket is a nemes communitás is közönségesen meg- egyező akarattal megfogadának eszerént.

2- do. Hogy tavaszi és őszi bejáráskor mindenik pásztor maga számadása alatt lévő nyáját (: más nyájjal egybe ne bocsátván :) külön jártassa és őrizze, a megeshető szeren- csétlen történetek eltávoztatására nézve.

3-tio. Az ökör- tinó- és ménespásztorok a kezek alatt lévő nyájat igen jó vigyázással minden megeshető veszélyek- től őrizni és a pásztoroktól kitelhető nyavalyákot szorgalmatoson orvosolni tartoznak; ha pediglen olyos nyavalya követ valamely marhát a nyáj közül, amelyet orvosolni nem tudnak, azt a gazdának szorgalmatoson hazahajtani, vagy pedig hogy utánamenjen, megizenni kötelesek.

4- to. Hogy a pásztor senkinek is lovára maga szabad akaratjából felülni és azon járni s azáltal a marhát rontani 25 krajcár büntetés alatt és azon marhának bére elvesztése alatt cselekedni ne merészeljen.

5- to. Midőn a pásztorok bért szednek, ha akárki is olyan kenyeret vagy gabonát fizet, amelyet a pásztor elégséges- nek lenni nem ismér, háborúságot ne szerezzen, hanem a bíró és hitesség ezen dologban, amelyik fél hibásnak ítél- tetik, 1 magyar forintokra a hibás fél minden kifogás nél- kül megbüntettetik.

6- to. Hogy ezen pásztorok a kezek alatt lévő nyájról tartoznak ezen [1]803-k esztendőben Aprószentek napjá- tól az [1]804. esztendőben esendő Aprószentek napjáig mind éjjel és nappal számolni az egész hermányi határ ke- rületiben, úgy, hogy ha akármi szín alatt gonosz ember


Szentkatolna falujegyzőkönyve


Részlet a csíktaplocai falujegyzőkönyvből (1781)


A szárhegyi protokollum egy oldala (1809)


A határőrkatonaság parancsnoki épülete Sepsiszentgyörgyön

A csíkszeredai Mikó-vár


Székely falusi asszony (XVIII. század vége)


Székely férfi (XVIII. század vége)


Székely gyalogos katona 1848-ban


Székely harcosok Gyárfás Jenő Gábor Áron halála a kökösi csatában

című festményén


193

által elkárosodik, a pásztor a gazdának a kárát minden törvény nélkül megfizetni vagy a károsnak eleget tenni tartoznak.

7- mo. Ha valamely gazdának jármos ökre, hátos- vagy hámos lova elkárosodik, nyolcadnapok alatt számot adni, 15 napokra megfizetni vagy pedig a káros gazdával a pász- tor megbékélleni tartozik.

8- vo. Ugarláskor és őszi vetéskor a jármos ökrök és hámos és hátoslovak a dértzeg csikóktól és tulkoktól, az hol a falu helyet ád, külön járjanak. Az igahúzó barmok pedig minden reggel korán béjöjjenek, és ha akármelyik gazdának ökre vagy lova odamarad és teljességgel a pásztor tunya- sága mián, marhája odaléte mián munkájában csonkaságot szenved, az olyas gazdának a pásztor napszámját megfizetni legkisebb mentség nélkül tartozik.

9- no. Ezenkívül, mikor a bíró által a falu poroncsolja vagy a csordát bejőni kívánja, mindenkor a pásztor tartozik a csordát falu poroncsolatjára behajtani, azon az idő táján, amikor kívánják.

10- mo. Ősszel pedig a csordával mindaddig kihálni tartoznak, míg a falu kívánja; alkalmas helyet rendelvén a falu is a csordának a kihálásra.

Ezen pásztoroknak usussa szerint a nemes communitás is pásztorbért ígére: két ökörtől másfél véka gabonát, 1 véka búzát és fél véka tavaszgabonát, árpát vagy haricskát, egy kenyeret és 5 poltrát; az ötödfű tulkoknak hasonló bére, mind a jármos ökröknek; az ötödfűn alól valóknak pedig fél véka búza, fél kenyér és 2 krajcár. A hámos, hátos- és előttük járó kisebbnemű lófiúnak bérek mindenről egy véka búza, egy kenyér és 6 krajcár.

Kívánságára communitásunknak ezen fenn írt pásztorok kezeseket is adának, úgymint Virág Jánosért lőn kezes Baló Ferenc, Bogdány Mátéért Baló Mátyás, akik is a pász- torokot számadásra eléállítani tartoznak.

Ezen pásztoroknak a communitás szénahelyet is ada, az Havas láb sorkát; hogy az helyet megtartván szakasz szám szerint, annak idejében minden hiba nélkül rátájok kiadatnak.

Ezen pásztoroknak a nyájjal magok hasznokra szemé- lyes ember helyin semmi szín alatt ganézni szabad nem lészen falu engedelmin kívül, 3 magyar forint büntetés alatt.


194

Kisbacon, 1804. december 12. Ezen folyó 1804-k esztendőben, decembernek 12-k nap-

ján a kisbaconi communitás tagjai meddűcsorda-pásztorok- nak a következendő 1805-k esztendőre megfogadák rendes áldomás ital és kézbéadás mellett provinczialista Oláh, alias Kitsi Györgyöt és ugyan provinczialista Máté Lászlót, az alább megírandó conditiók szerint.

1- mo. Minden meddű csordába tartozó meddű teheneket, kétesztendős ökör- és ünőborjukat, minden deltzeg csitkó- kat, akik nem anyaszopók, és a jármatlan tulkokat, ha öt- vagy hatesztendősök lésznek is, köteleztetik minden falusi gazda és lakos a meddű csorda közé adni; melyet ha valaki erőszakosan által akarna hágni, és ezen fogadás ellen más nyájba adná a megnevezett nemű és idejű marhákat, tar- tozzék a falu az írt pásztoroknak azon marhák illendő béreket törvény útján kezekbe szolgáltatni.

2- do. A meddű csordát, mihelyt az idő engedi és a falu parancsolja, tavasszal köteleztetnek a Havasba felhajtani és mindaddig ottan legeltetni, amíg a falu kívánja. Egy ko- sár vágással a falu tavasszal tartozik a Havason.

3- tio. Minden marhának bére lészen, egy számnak fél véka búza, fél kenyér és egy garas, emellett a két pászto- roknak ád a falu 2 jó bugja szénára való füvet, azhol az ökörpásztorok által felfogja tiltani.

4- to. Amit a bíró a falu neviben parancsol, 3 forint bünte- tés alatt tartoznak mindenkor teljesíteni, és sem magok, sem feleségek a gazdákkal ne veszekedjenek a pásztorok, hanem ami panaszok lészen, adják a falu eleibe.

5- to. Ha valaki marhája megbetegedik, késedelem nél- kül a pásztorok tartoznak a gazdának hírré tenni, mert ha a késedelem miatt valaki kárt vall, a pásztor tartozik megfizetni.

6- to. Ha valaki marhája vad által elkárosíttatik, ha a lábán haza nem hajthatják a pásztorok, tartoznak az árát az ezelőtti usus szerint 15 napok alatt megfizetni.

7- mo. Kezességet vállaltak az írt pásztorokért Benedek Dániel és Gergelly Ferenc, olyformán, hogy a pásztorok engedetlenségekért ha találna történni, a bíró mindenkor a kezeseket zálagalja és büntetted a faluval; a kezesek pedig a pásztorok jovaiból mindenkor igazat vehessenek,


195

mind az ilyen színű dologban, mind a megtörténhető károk dolgában.

Ezen megírt punctumok felett mind a falu, mind a pász- torok köteleztetnek magokat a régi megrögzött usushoz tartani.

Mely pásztorfogadást ha valamelyik fél meg akarná vál- toztatni 12 magyar forintokon convincáltassék törvénye- sen; míg pedig ősszel az idő engedi és a falu parancsolja, tartoznak a pásztorok a nyájjal kihálni, azaz legalábbis Szentmihály-nap után három hétig.

Felsőrákos, 1806. december 23. Mü alább írtak jelentjük mindeneknek, akiknek illik,

mostaniaknak és jövendőbélieknek, ezen contractuális- levelünk által, hogy ezen 1806-dik esztendőben december 23-dikán nemes Felső Fejér vármegyében, a felső járás- ban, Felső Rákoson, az Unitaria Szent Ekklesia papság házánál megjelenvén egyrészről az írt falu mostoni bírája, Bíró János, két hütösseivel, úgymint Hídnál való Pál Györggyel és Fitori Andrással, a falusi gazdák közül is Közép Pál Miklós és ifjú Bíró Ferenc, másrészről pediglen a felsőrákosi barompásztorságot a következendő 1807-dik esztendőre vállaló és alább kineveztetendő (!) pásztori emberek, akik is jelenték mindkét részről, hogy az írt falusi közönség ökör-, tehén-, ménes-, meddő- és borjú- csordáik pásztorlását [felfogadák] a mindjárt kinevezett 1807-dik esztendőre, kézbeadással és áldomás itallal, még régi időkben s közelebbről az 1786-dikban tétetett írásban megújíttatott, erősíttetett, s mind azolta is megtartatott pontok [szerint], amellyek így következnek:

1. A pásztorok a közönség ökör-, tehén-, ménes-, meddő- és borjúcsordáit karácsontól fogva a más karácsonig híven és igazán őrizik, úgy, hogy a régi mód szerént az Havastetőn innen, Földvár dombján innen, Móritz hídján innen és a Rika tetőn innen akár békóból, akár nyűgből avagy tzü- vekes kötélről, akár a faluból, udvarról, istállóból elkáro- sodjék gonosz ember által, akár éjjel, akár nappal az ők gondviselések alatt való barom, tehát 15-töd napra tartoznak a pásztorok vagy előhozni vagy hellyébe a káros gaz- dának mást állítani, azután való dolog múlatását is s abból


196

következett költségeit is megfizetni; úgy a fejőstehénnek is téjbeli kárát megfordítani.

Ezeken kívül ugyan a régi mód szerént tartoznak a pász- torok a vérhetéstől, vérártól, békától s más nyavallyáktól, ároktól, gyökértől és hasonló egyéb veszedelmes esetektől oltalmazni; ha a farkas avagy medve előttök a barmot meg- marja, és a marás után azon barmot a pásztor lábán haza- hajthatja s azután a gazdánál megdöglik, a gazda kára lészen. Az írt történetektől tartozik a pásztor oltalmazni és orvosolni, mihelyt észrevészi, és az orvoslás után, ha a dolog úgy kívánja, hazafelé indítani, s mind addig hajtani, valamíg csak lábán hajthatja; és ha úgy történik, hogy a nyavallyának súlyossága mián a barom lábairól leesik, akkor csuklyáját, zekéit vagy tarisnyáját rátévén, kiáltson kétszer avagy háromszor, és ha ott a környékben nem ta- láltatik, akinek megmutathassa, otthagyván a marhára tett egyetmássát, szaladjon haza a gazdához, kinek is hírt tévén a dologról, ha addig meg nem döglik, míg odaérnének, az a gazda kára lészen, de ha megdöglött, avagy nem orvosolta volt a pásztor, tartozik megfizetni; ha pedig az orvoslás után fele útjáig el nem hajthatta volt, hanem addig megdög- lik, rígy fele kár a pásztoroké, fele a gazdájé. Megkíván- tatván, hogy az hazavivő útban találtassák az elesett marha, nem félen valahol. Ezek felett a pásztoroknak kö- telességeikhez járulandók ezek is:

Ugyan a régi mód szerént, ha ellenség mián futás kö- vetkeznék, tartoznak a pásztorok amerre a közönség nyo- mul avagy kívánandja, a csordákot arra vinni, s mindaddig, valamíg a közönség kívánandja. A csordát kosárból ne haj- tassák, Valamikor a közönség bírája kívánandja, mindenkor kétfelé hajtsák; reggelenként idején hazahajtsanak. Kezek alatt való lómarhákon teljességgel ne járjanak, csordát azokon ne őrizzenek s kerítsenek, mellyek ellen hibázván valamelyik tekintetben, elsőbben 15, másodszor 25 pálca büntetést szenvedjenek; s ha mégis valamelyik vakmerő- ségre vetemedne, harmadszor a pásztorságtól fizetés nél- kült elállíttassék. Ugyanazon büntetés alatt bottal, kővel, hajtófával a marhán kegyetlenkedni ne merészeljenek (: avagy lészen ily kár, másodszor hat magyar forint a büntetés, harmadszor elcsapattatás :). Odamaradván az hazajáró csordabéli valamely marha, tartozik a gazda


197

is legottan hírt tenni a pásztornak, és akkor estve, ha hírt tészen és elvész a marha, az a pásztor kára egészen, ha pedig valami okból reggelig halasztja a gazda a kérést, úgy fele kár a gazdájé, fele a pásztoré. Oka: mertmivel a gazda épen adta volt keze alá a marhát, úgy tartozik vala elé- adni, de mivel a gazda is reggelig halasztotta a kérést, azért a pásztor csak felét fizesse meg. Dologidején maradván oda az igás barom, mihelyt hírt tészen a pásztornak a gazda, tartozik legottan azon marha keresésére visszafordulni és egész estvéig is keresni, s ha nem találja, másnap jó reggel tégyen hírt a gazdának, s viszont menjen keresésére, ha csakugyan nem találandja, harmadnap reggelén hívja a gazdát is magával, aki tartozik is elmenni és azon napon a pásztorral keresni; amit ha elmúlatand a pásztor, első nap elveszeszt négy kupa búzát, másodnap viszont négyet, és így négy napok alatt az egész bért.

2- or. A falusi közönség is igére a pásztoroknak ugyan régi szokás szerént minden jármas ökörtől, hátas- és hámos lovaktól, háromesztendősöken fellyül valóktól egy-egy véka búzát, egy-egy kenyeret, és a lovaktól egy-egy sustákot is; háromesztendősöktől és alólvalóktól fél bért; valamint a tehenektől is fél-fél véka búzát és fél-fél kenyeret; a meddőtől minden darabtól fél véka búzát, egy kenyeret; borjútól mindentől fél véka búzát és fél kenyeret.

3- or. Ugyan a régi mód szerént: ha a pásztorok tetemes kárt vallanának, oly[an]kor a négyökrű gazda tartozik a bérbe a pásztoroknak egy véka tiszta búzát fizetni, mellyből ő is a maga kárát pótolhassa; ellenben ha a gabo- nának szűk termése lenne, vagy rogya, jégeső s Isten más ítélete által megrontatnék, tartoznak a pásztorok is télére elvenni a tavaszgabonát is, a zabon kívül.

Mely megírt pontok alatt való pásztorlásra mindjárt megírandó pásztorok is a fennebb írt módon köteledzék magokot, s mü is a két felek egyezéséből s kérelmére, mint a felek által evégre megbíráltatott regiusok, jövendőbéli bizonyságul, igaz hitünk szerént megírok, tulajdon neveink all-írásával, szokott petsétünkkel is megerősítve, a feljebb kitett helyben, esztendőben és napon. Feltévén egyszersmind az 1807-dik esztendőre ezen contractus mellett mü előttünk pásztorságot vállalt személyek neveit is, úgy- mint:


198

Ökörcsordánál: idős Somka János, Pap Todor, Berszány Gyurka és Noda Máté. Tehén- és ménescsordánál: Szőts Gyurka, Pap Lázár. Meddőnél: Bokor a fiával együtt. Borjúpásztor: Barra György.

Sebe János felsőrákosi pap és László Márton felsőrákosi oskola mester.

Felsőrákos, 1806. december 23. Alább írtak adjuk tudtára mindeneknek, akiknek illik,

mostoniaknak és jövendőbélieknek ezen contractusunk által, hogy ez mái napon, úgymint december 23-dikán 1806-ban midőn volnánk nemes Felső Fejér vármegyében Felső- rákoson a papság tisztelt házánál, jövének két rendbéli személyek előnkbe, egyrészről a felsőrákosi falusi közön- ség bírája, Bíró János, maga mellett való két hütösseivel, hídnál való Pál Győrgyel, Fitori Andrással és a falu gor- nyikjával, Bíró Péterrel; másrészről pedig két pásztori emberek, Kerekes János és Vaszi Tamás; jelenték és álta- lunk megíratni kívánák mindkét részről jövendőbeli bizony- ságul, hogy az írt falusi közönség gyűlésében a közönség sertéscsordáját mindjárt nevezett Kerekes János és Vaszi Tamás fogadták légyen fel a feltetzendő 1807-dik eszten- dőbéli pásztorlás végett, ilyen magok köteledzései alatt:

Valamikor a közönség bírája poroncsol, akármi időtáj- ban is, a nyájat legottan kihajtják, annak idejében pedig reggelenként jó idejekorán, s minden kevés időváltozásra haza ne bocsássák; a legelésben öszve ne szorítsák; a déllőben az illendő időnél hosszasabban ne fektessék; az hazabocsátásban a nyáj előtt jöjjen egyik és lassan-lassan maga után bocsássa mind a porgolát kapuig; mely köte- lességeik ellen akármely pontban is hibádzván, először büntettetik a falusi bíró által fél forintig, azután mindenkor egy-egy magyar forintig. Ezek mellett:

Mihelyt a sertésnek nyavalyáját észrevészi, legottan vagy hazahajtsa, vagy a gazdáknak hírt tégyen, hogy ha orvo- solható léjend a nyavalya, idejekoránt orvosoltathassék, másként elkárosodván, a pásztor kára lészen. Fellegsza- kadásokból, erős záporokból hirtelen okoztatott áradásokba ne hajtsa s bocsássa, amelyekben elveszvén a sertés, ugyan a pásztor kára lészen. Ha a vad megrontja, de még életben hazajön, a gazda kára; ha megöli, a pásztor kára. Ha a


199

mezőben valamely sertés megmalacozik, tartozik a pásztor hazavinni, másként az eshető kárnak megfizetésére köte- leztetik. Odamaradván a sertés, tartozik a gazda legottan akkor estve a pásztoroknak hírt tenni. Mint szintén a több pásztorságokban is, a nyájat kutyával ne őriztesse, bottal ne láttatassék, ostorral járjon a feljebbi büntetés alatt.

Pásztorlása pedig tart egyik karácsontól fogva a másikig, valamint a több pásztoriások is. igére a közönség is az 1807-dik esztendőbéli pásztorlásokért: minden öt nagy sertéstől egy véka búzát és négyről egy kenyeret, a mala- cokról pedig egy-egy poltúrát.

Amit mü is igaz hitünk szerént megíránk, neveink alá- írásával és pecsétünkkel megerősítve, a feljebb is írt helyben, napon és esztendőben.

Felsőrákos, 1806. december 24. Alább írtak ezennel adjuk tudtára akiknek illik, mosto-

niaknak és jövendőbélieknek, hogy a közelebb feltetzendő 1807-dik esztendőre ezen nemes Felső Fejér vármegyei felsőrákosi közönség mü előttünk megfogadván juhnyája mellé bácsokul ugyan felsőrákosi Somka Todort és Oláh Nyikulájt. Kézbéadás és áldomás ital által im e követke- zendő pontokban egyezőnek meg:

1. Ha Szent János-napig fejend valamely marhát, tartozik a bács fele hasznával, ha pedig Szent János-nap után is valami kevés téj léjend benne két-három hétig, tartozik egész hasznával.

2. Három juhról ád egy kompona túrót és három ejtel ordát; a kompona pedig másfél véka tiszta és ép búzának a terhe, melyet a falusbíró hetedmagával készít és ád a bács kezébe; akinek is kötelessége lészen két kompona követ minden hozzávalóival készíteni, és amelyik tetszik a bácsnak, azt általadván annak, a mást magánál megtartja, hogyha mikor valakit a bács kifizetend, egyenesen vihesse a bíróhoz (: az hová tartozik is elvinni :) meg- méretés végett; az holott ha héjjá lészen, tartozik a bács utánapótolni, és a felett az hamis mérésért megbüntette- tik a falusbíró által 3 magyar forintokig; szintén így ejtelt és vedret is a bíró készít és ád a bácsok kezébe, melyeknek mását magánál megtartja.


200

3. Ha valamely marha meg talál dögleni, addig meg ne nyúzatassék, valamíg vagy a gazdáknak, vagy más illendő személynek meg nem mutattatik, másként nem tartozván a bőrt a gazda elvenni, a bácsé lészen az egész kár.

4. Mivel az idevaló legelő sem alábbvaló s veszedelme- sebb a méjtelyre nézt a szomszéd határoknál, olyan vigyá- zással legyen a számoló bács, hogy ha a szomszéd nyájak menten maradván a méjtelytől, itt megromlanak, elhulla- nának, a kárt tartozik a számadó megfizetni.

5. A vadtól ha megrontatván a marha, életben ha kezébe adhatja a gazdának és azután döglik meg, a gazdáé lészen a kár, másként tartozik megfizetni. Nemkülömben a vér- hetésben vagy más hasonló nyavalyában elveszvén a marha a bács keze alatt, ha megtapasztaltathatik, hogy illendően nem orvosolta volt, annak megfizetésével is tartozik.

6. A számadásnak idején senkinek is a gazdák közül szabad nem lészen juhait addig kihányni, valamíg amivel tartozik, bé nem fizeti.

Ígéré a közönség is az írt bácsoknak a régi mód szerént ezen bért, tudniillik: minden kompona túróról egy-egy kenyeret, minden fejős juhról és meddőről nyári bért egy-egy poltúrát; minden bárányról egy-egy krajcárt; minden fejősről bocskorpénzt fél-fél poltúrát.

Csíktaploca, 1840. december 13. Ezen folyó 1840-dik esztendő december 13-dikán, midőn

teljes közönséges falugyűlése szólítatván, egybe lettünk volna jó számoson gyülekezve több tárgyok eligazítása végett, megjelenék gyülekezetünk előtt idevaló közlakos Csorba Antal és Székely János, kik is kérésekkel gyűlé- sünkhöz eképpen szólának:

Mü, becsületes eskütség és falu, szándékoztunk az követ- kezendő 1841. esztendőre sertéspásztorságot válolni, ha a becsületes nemes falunak tetszünk.

Ezennel ezek meghallgattatván s kéréseknek hely enged- tetve, lépénk a következendő egyességre és határozásra, tudniillik:

1- mo. Ígyíre nemes falunk a fenn írt esztendőre a fen- nebbi személyeknek mint sertéspásztoroknak a követke- zendő 1841-dik esztendőre egy-egy sertésre négy krajcárt


201

váltóba és kupa gabonát, úgy a régentől szokásba vett rész szénafűhelyet a Kerthely nevezetű réten, a tehén- pásztoroké vicinitásába; oly meghatározással, hogy

2- do. Tavaszra jutván, mihelyest a sertés túrni tud a fagytól, azonnal tartozzanak a pásztorok jó móddal s erő- vel kiálloni, s kitanyítani s az úttal is [megszoktatni]; amint magokot lekötelezék az egész nyáron úgy az őszön is, úgy őrözzék a csordát, hogy mindenkor a fenn írt két pásztor közül egyik minden üdőbe a csorda mellett legyen reggeltől fogva estig, s estve úgy hazaeresztve, hogy az vetéskapuig szép csendes lassú lépésbe jövén a csorda, onnan úgy eresztessenek el a sertések; s így addig őriz- tessék a csorda ősszel, valameddig a fagytól túrni tudnak a sertések; még azzal a hozzátétellel, hogy

3- tio. Ha a pásztorok a fenn írt módot s magok önkénti előttünk való lekötelezéseket nem teljesítenék, s ebbe kaszálásig hibáznának, azonnal azon hibájokért a megígyírt szénafűrésztől elmaradva nemes falunk hasznára fordí- tassék, s így

4- to. Ha pediglen kaszálás után a fenn írtak ellen hibáz- nának, azonnal fele bértől elmaradván, maradjon azon fél bér a sertéstartó gazdáknak, s tovább

5- to. S arról is szoroson meg lévénk egyezve, hogy senki falusi feleink közül fél bért utoljáig meg ne fizesse, hogy a 4-dik pont alatti kitétel teljesítésbe hozattathassék.

Csíktaploca, 1841. március 21. Falugyűlése tartatván az falusbíró Mihály János házá-

nál, ahol is közegyességből meghatároztatott, hogy ide- való gyalog katona öregebb Anda József, közlakos Farkas Thodor, úgy Andra Mihály falunkhoz való hívségtelensé- gek elkövetésekért sem egyszer sem másszor pásztorságra itten fel ne vétessenek; sőt amely részgazdaság nyakas- ságból a falu ellen merészelné ezt elkövetni, büntettessék azon gazdaság 10 Rforintig jó pénzben.

S úgy ezen gyűlés alkalmatosságával megfogadtattak telienpásztoroknak ezen 1841-dik évre gyalog katona és jubilált káplár Miklós János és ugyan Miklós József az tavalyi bérre, azaz egy tehénre 3 krajcár váltóba és négy kupa gabona, s azonkívül a kaszáló kötél fű. Oly feltétel- lel, hogy mihelyest az üdő engedi s enni kap a marha,


202

azonnal tartoznak kiállani, s ameddig enni kap, addig tartoznak őrizni azzal a hozzáadással, hogy nyári dolog- üdőig s annak elteltével mindenkor a fenn írt pásztorok által őriztessék a csorda, s dologüdein pedig, ha egyik kicsid is lészen, a másik mindég nagy a fenn írtak közül, egyik álljon a csorda mellett, a legjobb úton-módon a lehetőségig legeltetvén a csorda, amelyre a falusbírónak kötelessége lészen ügyelni, s ha hibáznának a pásztorok, őköt a falu előtt illendően megbüntetni.

Zalán, 1847. január 30. A folyó 1847-dik év Januárius 30-ik napján a zaláni

közönség közmegegyezésből ökörcsorda pásztorának conven- tionálá zaláni providus idősb Dávid Istvánt, absitos katona Tóth Józsefet és gyalog katona Oroth Jánost, huszár katona Jakots Sámuel és providus ifiabb Farkas István kezességek mellett, az alább felírt tételek mellett, úgymint:

1- mo. Midőn a vidám tavasz megnyitja a maga kebelit, kötelesek a nevezett pásztorok az eleibe adott ökrököt szá- madások alá venni és pásztorolni, béeresztve addig, míg az idő alkalmasabb lészen, akkor a Hatodra felhajtván, kihálva addig ott őrizni, míg a közönség a lehajtásról rendelést tészen.

2- do. Akkor lehajtván a Bé-függő erdőbe, kihálva és reggel idejibe béeresztve pásztorolni; ha valakinek ökre elmarad, annak szorgalmatoson utánalátni és hazahajtani minden esetre a szokott gyűjtőhelyre, külömben dolog- múlattságot fizetnek.

3- tio. Kaszálás ideje eltelvén, szántás idejin semmi szín alatt rekeszbe vagy kasárba hálni szabad nem lészen az ökörcsordának 3 magyar forintok büntetése alatt; külöm- ben kötelesek egy hétig Gyepűsön a falu helyin hálni.

4- to. Békövetkezvén az aratás ideje, akkor viszont az erdő hátulsó részire felhajtani és otton addig kihálva pász- torolni, míg a közönség rendelést tészen róla.

5- to. Aratás után a tollóba viszont kihálva, azután az erdő közelebbi részin mindaddig kihálva, míg a zivataros idő elzárja a kihálástól.

6- to. Valamint az előbb is, úgy most is, ha számadások alól gonosz ember által a zaláni birtokba nyúzva találta- tik, annak fizetése a pásztorok kötelessége lészen.


203

7- mo. Külömben történetesen dagadó béka vagy más történetes dögöt, ha illendő pásztori vigyázat alatt tör- ténik, azt fizetni nem tartoznak; vad által kárba mentnek fele fizetés pásztori, fele a tulajdonosé.

8- vo. Az ökröknek szarva, szeme, füle, csípője, farka és rajta lévő harangokról számadóim tartoznak; épen eleikbe adott ökrökről épen számadóim minden esetre tartoznak.

9- no. Hogyha a fennírt pontokot a nevezett pásztorok nem teljesítenék, mindenkor 3 magyar forintokig bébün- tetődjenek; a gazdákkal veszekedni, más falusi helyen trágyázni szabad nem lészen.

10- mo. Teljesítvén a pásztorok, tartozó (!) minden gazda két ökörről egy véka őszgabonát, egy véka haricskát, egy kenyeret és 3-om garos[t] fizetni; fele részit Szent János-napig, felit azután; addig nem szabad alkalmatlan- kodni; fél béres nincsen.

11- mo. Minden két ökörre jó kötéllel harangot kötni köteles a gazda és a szükség idejibe elegendő eregeltetőt ad a közönség. Kárpénzt 3-om krajcár; midőn pedig csor- dának fele itthon vagyon, akkor köteles egy pásztornak melléje állani; eregeltetőt ad a közönség.

A fejőstehény csorda mellé a közönség megfogadá pász-

tornak providus Vántsa Györgyöt, huszár katona Szabó Károly kezessége mellett, oly móddal, hogy tavasszal Szent György-nap előtt is, ha az idő engedi, számadása alá venni, minden reggel kihajtva, estve béereszteni, idejibe pásztorolni tartozó lészen; és számadolni minden eleibe adott tehenekről az ökörcsordáról írt feltételek tartalma szerént.

Egy tehényről tartozó minden gazda bért fizetni: fél véka jó kenyérnek való őszgabonát, fél kenyér hellyibe 2 kupa gabonát, pénzt 3-om krajcárokot (?); tartozó lészen a pásztor minden eleibe adott ép teheneket számba venni, épen viszont számolni a gazdáknak; Szent János- nap előtt nem köteles senki fél bérnél többet fizetni.

Köteles a pásztor a bikára jó gondot viselni, minden reggel elhajtani, megrekeszteni, hogy a határra kikapjon, ne engedje; valamely gazdához tehenye után elmégyen a bika, és kirekeszti, elcsapja s kárba menne, az a gazda


204

köteles megfizetni. Szent Márton-napig, ha kijárhat is, míg az idő elzárja, kötelesek a gazdák, hová bémégyen, megkösse.

Egyébaránt az ökörcsorda feltett pontjai szerént obser- válódik minden. A fél béresség megállíttatik a közönség által.

A meddű csordát gondviselése alá vészi zaláni providus

Görgényi András, providus Katona Sámuel kezessége mellett, hogy tavasszal mihent az idő engedi mindjárt számadása alá venni, addig béeresztve pásztorolni, míg az idő alkalmasabb lészen, akkor a Hatodra felhajtva otton tettzése szerént kasárt, szállást készítve addig otton pásztorolni, míg a kaszálás ideje elkövetkezik és meglészen a szénacsinálás, akkor onnan kijőve, Hartsán, Nyíresen le Magyarosig kihálva, minden két hétbe egyszer béeresz- teni. Akkor pedig hogy a bika kárba ne menjen, megrekeszteni pásztori kötelesség lészen mindaddig, míg az idő mostohasága elzárja a pásztorlástól. Minden eleibe adott marhákról az ökörcsordát írt pontjainak tartalma szerént köteles pásztorolni, számba venni és számolni a gazdáknak.

Köteleztetnek minden gazdák a meddű marhát ideadni, más pásztoroknak béfogadni szabad nem lészen. A gazdák is tartoznak mind nagyról, mind kicsinről egyről fél véka jó kenyérnek való őszgabonát, fél kenyeret vagy két 2 kupa gabonát, és 6 krajcárokot fizetni.

Nyíresen a Bikásba egy hétig kihálni, más falu határán hálni szabad nem lészen 3 magyar forint büntetés alatt.

Ha Szent János-nap után hajtatik a meddűbe, tehát fél bért köteles fizetni a gazda.

A ménescsorda mellé conventionálá a közönség providus

Szabó Györgyöt, huszár katona Szabó Lajos kezessége mellett, oly móddal, hogy mihent az idő engedi, számadása alá vészi, pásztorolja, kihálva mind délig, mind délután, valamint az ökörcsorda pásztorai erős kötéssel köteleztet- tek, aszerént köteleztetik.

A lovak utoljikon éles patkó ne légyen; felülni egyre is nem szabad, ha abba megtaláltatik, 3 magyar forinttal terhelődjék. Sem a patkókot lehúzni, farkikot kiszedni, serényeiket levágni nem szabad.


205

A gazdák is kötelesek egy lóról egy véka őszgabonát, egy kenyeret és 6 krajcárokot (?) fizetni; s mindaddig kihálva pásztorolni, míg a hó leesik, elzárja a pásztorlástól. Délelőtt is köteles a pásztor a Borvíz felül kihajtani Deve- tserig; ha nem teljesítené, 3 magyar forint a büntetése.

A sertés- és borjúcsordát adá a nemes közönség nyári pásztoriás végett által providus Pánti György és Bokor Györgynek, a providus Katona Sámuel kezessége mellett, hogy mihent az idő engedi, számadások alá venni és pász- torolni kötelesek, az eleikbe adandó mind nagy és kicsi- nekről mindenesetre számolni, valamint az ökörpásztori contractus tartsa: szemiről, szarváról, füliről, csípeiről és farkáról számolni pásztori kötelesség lészen; ha illendő- képpen nem pásztorolják, mindenkor 3 magyar forint büntetéssel terhelődjék.

A gazdák is kötelesek 4 sertésről egy véka gabonát, fele tavasz, fele őszt fizetni. A borjúkról is 3-ról egy vékát. Két sertésről 3-om krajcár, egy borjúról 2 krajcár és fél kenyér. Külömben újesztendő előtt való sertésmalac egész bér alá való; az azután való kettő vétetődik egy nagy számba; s mindaddig pásztorolni, ha az idő engedi, egész karácsonig.

X. Pásztorszámadás — állatkár Az állattenyésztés jelentős súlyát a falu gazdasági életében az is bizonyít-

ja, hogy a jegyzőkönyvekben milyen sok esetben tárgyalják az elkárosodott állatokért való felelősség dolgát. A pásztorszerződések, de még a falu- törvények is csupán egy kis hányadát tartalmazzák azoknak a szabályok- nak, amelyek a pásztorlásra vonatkoznak. Ezekre a részletekbe menő szokásjogi normákra valamelyest rávilágítanak a faluszékén megvitatott ügyek. Ugyanakkor arra is fény derül, hogy nem véletlenül nevezték „fele- lős pásztoroknak” a csordák őrizőit. Még ha különböző módon igyekszik is a falu a pásztort megsegíteni, ha elpusztult állatot kell megfizetnie, a pász- torság nagy anyagi felelősséggel járó foglalkozás marad. Már Bethlen Gábor fejedelem éppen az „orvok és tolvajok” miatt engedi meg 1616-ban a három- székieknek, hogy „felelő” pásztorokat tartsanak. A pásztorokkal való szá- madáskor feltárul az is, hogy mennyi veszedelem fenyegeti a jószágot.


206

Az állatok téli enyhelyei, az istállók ekkor már nem hiányoztak a telkek- ről, mégis sokszor a ridegebb tartásmód miatt a barmokat nem a mai mó- don őrizték. A határőr tisztség 1776-ban rendelte el a székely falvaknak, hogy gondoskodjanak ,,magok marhájoknak pajtákba békötésiről, fő- képpen télnek idein, nehogy a marhákat, mint nyáron által, az udvarokon idestova heverni hadják, hanem békössék”. Hiszen az állatok (különösen kettős udvar esetében a külső állattartó udvarról) könnyebben elkóborol- tak, kárt tettek, de bennük is kár eshetett.

Magyarhermány, 1770. augusztus 27, 30.; október 20. Számot kérvén gazda, kisebb Pető Jánosné egy elkáro-

sodott tehénjiről, és a pásztor, Oláh János azt állítván: nem adta volt a gazda számadásban neki, pásztornak.

Erre nézve az inctus pásztor azt állítá, hogy tartozott volna azon az napon is, amelyen eltévelyedett volt, azon marhát számba adni. A gazda pediglen ezen törvént kéré: hogy ő tudja bizonyoson, hogy az ő marhája jó hajnalban jelen volt, és ökörhajtáskor vagy azelőtt egy igen kicsin- nel reggel ment el hazol, és az actor gazda mindjárást kereste; hírt nem tett a pásztornak, hanem csak maga kereste és fél vagy legfeljebb egy óra alatt megtalálta azon nyáj között, amelyben szokott járni; és a pásztor szol- gájának hírt is tött, hogy ott a nyáj között vagyon az ő marhája.

Deliberátum. Minthogy az actor gazda, kisebb Pető Jánosné tudja bizonyoson, hogy amely napon az marhája eltéveledett volt, és jó reggel, tehénfejés ideje előtt egy kevéssel jelen volt az udvarán az elkárosodott marhája; és az inctus pásztornak hírt akkoron nem tett, hanem kereste maga a gazda, és megtanálta az falu mellett azon nyáj között, amelyben számadás alatt bé volt adva; és a pász- tor szolgájának hírt is tött a gazda, hogy jelen vagyon az ő marhája; mivel a szolga volt közelebb az gazdához. Ez okáért szóljon a gazda a feljebb megírt dolgokról. Szólván, a pásztor adjon számot róla...

Inctus. Apellatio.

Deliberátum. Mance lévén az dolog, ez okáért nem

bocsássa a számadás törvénye apellátióba. Deliberátum. Apellálja ugyan az inctus pásztor ezen

törvént, de ki pecsétinek erejivel? Csak szájokon pengetik.


207

Ez okáért nem bocsáttatik. Így lévén az dolog, a pásztor felvevé az káplár kalapját, és azt mondá: ez az kapitány úr pecsétje, ezzel apellálom.

Coram me Johanne Pető pagi notario. Anno 1770 die 27 Augusti.

Novumot izent Oláh János kisebb Pető Jánosnénak hites bíró által, az okáért, hogy nem bocsáttatott apellá- tióba.

Anno 1770. Die 30 August. Minemű perlekedése lévén ifjabb Pető Jánosné asszonyomnak, itten Magyar Her- mányban lakónak, ugyan a magyarhermányi tehéncsorda pásztorral, Oláh Jánossal számadás dolgából, egy kék és barna szőrű tehén dolgáról. Azért kemény deliberátum pronuntziáltatott volt a nemes Hermány falvától, melyhez képest apelláltatott volt, de nem transmittáltatott 1770- ben die 27 Augusti.

Mostan előállván 1770-ben die 20 Octobris a pásztor Oláh János per procuratorem Petrum Keresztes de Sepsi- bacon et dicit hoc modo:35 minémű terhes deliberátumom pronuntziáltatott vala énnekem, tulajdon magam és pro- curátorom vigyázatlansága mián, hogy maga törvényit rendiben nem folytattatta. Azért kételenítettem az becsü- letes falubírája Baló János uramtól simplex novumot adorálnom, aminthogy engedett is, fenn megírt esztendőben 30-dik Augusti. Azon napon ugyan bíró uram őkegyelme által meg is jelentettem ifjabb Pető Jánosné asszonyomnak, mint gazdámnak, vagyis gazdaasszonyomnak; melyekre is így reformálék 20 Octobris: nagy vigyázatlanság volt az én bennem, hogy a fennebb megírt elkárosodott marha 12 Augusti elmaradván a csordától, Salamásban egy árok- ban bédűlvén, a gazda, vagyis gazdaasszony éntőlem estve számot nem kérvén, hanem 13-dik Augusti reggel kezdette a tehénit a gazdaasszony keresni falun szerte; s azzal járt, hogy nem tudja, hogy hová lett el. Ugyan azt állította a gazdaasszony szavaival a törvényben, hogy meglelte volna Barna hágó felé a tehéncsorda elein; és megmondotta volna a pásztorinasnak; melyet is simpliciter tagadunk, mert világos lelatoriámmal (!) doceálok, hogy az actor asszony őkegyelme meg nem találta, sőt énnekem mint pásztornak meg nem mutatta, sem szolgámnak. Olvastassák fel bár az ötödik testis; sem a 8-dik, a 11-dik;


208

csak ez is elég volna világosan, mert ezek magok culpáztak az actor asszonyt hogy miért nem mutatta meg a pásztor- nak is, ha látta; de hogy lehetne az, hogy Barna hágó fele, a csorda elein kapta volna meg 13-dik Augusti, holott azelőtt egy nappal Salamásban bédült egy patakban, amelyet is világos lelatoriámmal comprobáltak, hogy én hétfűn, úgymint 12 Augusti jártam a csordával Salamásban, azután az egész héten mind Barna hágó felé jártam és jártattam a csordát. Azért megkívánom, hogy az actor gazdának, vagyis gazdaasszonynak kereseti alól s az becsü- letes, jámbor falu deliberátuma alól simpliciter absolvál- tassam. Mert ha a gazdaasszony, amely napon elkárosodott a marha, azon estve énnékem hírt adott volna, én mindjá- rást, amely felé a csordával jártunk aznap, mindjárt kere- sésire mentem volna; úgy lehetett volna, hogy eleven- ségben találtam volna meg; vagyis egészen kárba nem ment volna; de az actor asszony másnap estve kérte a tehénit, azért, hogy az egész héten, hétfűtől fogva Sala- másban nem járt csorda, nem kereshettem, hanem ahol kedden járt csordám. Mindezekre nézve ut supra megkí- vánom a jámbor falu törvényitől, hogy simpliciter absol- váltassam de ceteris verbis.36

Actor ad hoc per procuratorem Stefanum Baló excipit et dicit:37 Hermány falvának régi megírott törvénye, hogy jármos ökörről, hámos lóról és bornyús tehénről harmad- napján adjon számot az pásztor. Ha gravé törvénye adju- dicáltatik,38 szabadságában vagyon novummal élni. Azon novumot 8-ad napján tartozik elfolytatni, hogy a gazda is, ha hibázott valamiben, más 8-ad napra hadd novizál- hasson, és hadd készülhessen rá. A falu megírott törvénye szerint 15. napján fejőstehénért fejőstehént fizessen.

De ezt az inctus pásztor, mikor a falu egybegyűlt tör- véntételre, semmiképpen meg nem felelt, sőt pedig elha- lasztotta, falunak régi törvénye ellen. Azért az inctus pász- tornak novumja nem mehet bé, mivel kijő a maga íratásá- ból, hogy háromszor tizenötöd nap is eltölt. Azért azt kívánom a becsületes falu törvénye előtt, hogy a novum corruáljon, és az elébbi deliberátum in vigore megmaradjon.

Inctus dicit: hallom az actornak íratásából, hogy a novumot casáltatni kívánja, hogy a 8-ad, vagyis 15-töd


209

napot meghaladta; de post festum ellene mondása — mert ha ellene akart volna mondani, nem kell vala azt várni, hogy az egész reformatziómat szeme előtt és füle hallat- jára beíratni s documentumaimat mellette bényújtani — azért excepti ója az actornak méltatlan onusát megvárám, mert nemes Udvarhely széknek oly protocoláltatott tör- vénye volt, hogy 60 nap fekszik egy novumban. A falu szabhat magának törvént, de úgy, hogy az haza törvé- nyivel megegyezzen.

Deliberátum. Contradicál az actor az inctus pásztor novumja ellen,

hogy nem élhetett volna novummal 15-ötöd nap múlva, de primo: megvagyon az becsületes falu pásztorfogadás contractusának 3-dik conditziójában, hogy ha valamely gazda számadás dolgából törvént indított az jámbor fahr gazdái előtt, ott minden törvénybeli remediumokkal élhessen mind a gazda, mind a pásztor. Ez okáért élhetett novummal az inctus pásztor.

Deliberátum. Minthogy az actor gazda, vagyis gazdaasszony az tör-

vént kéri magának, hogy az ő elkárosodott marhája jelen volt a nyáj között kedden reggel és a pásztor szolgájának hírt is tött, de e contra doceálja az inctus pásztor világos lelatoriából (!), hogy nem volt tovább az actor gazdához a pásztor mintegy 30 lépésninél, és a pásztornak magának mégsem tett hírt, hogy az ő marhája jelen vagyon a nyáj között. Így lévén az dolog, az actor gazdának semmi vilá- gos bizonyságait nem látják, azért az inctus pásztor absol- váltatik.

Anno 1770 die 20 Octobris Actor novizál. Inctus protestál de ulterio.39 Actrix et novizans ifjabb hermányi Pető János gyalog

limitaneus katona felesége, Birtalan Judith. Inctus ugyan Hermányban lakó Oláh János gyalog limitaneus katona, nevezett hermányi tehéncsorda számadó pásztor.

Actrix et novizans per procuratorem Benedictum Pető cum solenni pra[e]missa protestatione novumját eszerint exhibeálja.40 Minémű perlekedésem lett légyen énnékem az inctussal ut tehénpásztorral számadás dolgában egy


210

kék és barna szőrű elkárosodott tehenem iránt nemes Hermány falva becsületes bírája, káplára és hitessel előtt, ezen folyó 1770-dik esztendőben die 20-ma Octobris, a processusból és akkori deliberátumból világosan kitetszik, nimis grave ac onerosum deliberátumat obtineáltam41 re- ménységem felett, melyet azon napon simplex novummal kelletett törvényesen orvosolnom, aminthogy akkori hites falusbíró Baló János uramtól simplex novumot is kértem, eodem die 20-ma Octobris, melyet debito tempore az inctusnak mint számadó pásztornak Baló János bírd uram által meg is jelentettem. Mely szerint per puncta seqventia reformatiómat42 eszerént adom elé.

1- mo. Nagy vigyázatlanságom volt nékem, hogy én hétfűn estve tehenemnek a csordából való hazajövésit és- gyertyánál való megfejésit törvénykéréssel nem allegáltam elegendőképpen; azt sem, hogy kedden reggel, azaz 13-tia Augusti az ökörcsorda előtt az udvaromról, minthogy az ökrök rajta nyáskolódtak, kiment, melyet az Bedő Zsig- mond házán kívül az tehéncsorda között Marton hegyin megtanáltam, a tőgyit megtapogattam, ha nem feszes vagy szoros, minthogy fejetlen ment volt ki. A pásztor- inasnak is, minthogy azt láttam — a pásztort pedig magát suhult sem — tehenemet megmutattam; melyekről most is hiteles relatoriámban befoglalt fatenseim mellett kész vagyok törvénykéréssel hitemet letenni, minthogy az első, 2-dik, 3-dik, 4-dik, 5-dik bizonyságaim világosan az tör- vénykérést, azaz a hitet, számadás dolgában az jámbor falu usussa és törvénye szerint elsőbben a gazdának felelik; nem volt nékem hétfűn estve tehenemet a pásztortól kér- nem, minthogy hazajött volt, s estve meg is fejtem, hanem kedden estve, azaz 13 Augusti estve, amikor odamaradott.

2- do. Nagy vigyázatlanságom volt az is, hogy a pásztor reformatiójába tett íratása ellen nem contendáltam volt, mikor azt íratta, hogy kaphattam volna meg én az én tehenemet Barna hágó felé a csorda elein 13-dik Augusti, holott azelőtt egy nappal Salamásban bédűlt egy patakba, melyet is világos relatoriával comprobál, hogy hétfűn, úgymint 12-ma Augusti járt a csordával Salamásba, azután az egész héten mind Barna hágó fele járt és jár tatta a csordát; de miből tudhatta azt az inctus pásztor, hogy hétfűn dőlt az én tehenem az nevezett helyen az árokba,


211

holott maga a csordával sem járt, hanem Fülébe temetésre, amint ezt a 8-dik, 12-dik és 19-dik bizonyságaim maga mondott szovaiból világosan felelik. Salamás és Barna hágó között nincsen is olyan közföld, hogy az marha köny- nyen oda el ne mehetne; de nevezetesen mikor az marha azelőtt Salamás felé járni tanult volt, könnyen arra jöhe- tett kedden estve is az marháknak egy része, és az én tehenem is vélek együtt, [úgy is] kellett lenni, és akkor dőlt belé az árokba, mivel hetfűn semmiképpen belé nem dőlhetett, minthogy estvére hazajött, s odahaza is hált, keddre virradólag reggel ment ki, és ut supra a csordába meg is tanáltam, a pásztorinasnak meg is mutattam. Ked- den, azaz 13-tia Augusti, a nevezett pásztor, hogy nem a csordával, hanem kaszálni volt, az 12-dik és 19-ik fateu- sekkel bizonyítom: maga a pásztor mondotta. A pásztor- inas pedig nem elégséges olyan nyájat őrizni és igazgatni magára, az 8-dik bizonysággal bizonyítom; nem volt tehát a pásztor maga az csordával akkor, mikor az én tehenem az árokba béesett.

3- tio. A 13-dik bizonyságom Barabás Mojsesné asszonyom felelete vétessék egybe az inctus relatoriájába írt feleletivel, melyre lett... az novizans pásztor favorabile deliberátuma; nem feleli ebben, hogy én mintegy 30 lépés- nyire lettem volna magához a pásztorhoz, hanem azt feleli, hogy nemigen messzire esik egymástól azon hely, azhol a pásztor és én voltunk; de az hely olyan hely, hogy fordu- lólag esik, haladékba marad; és egymást nem is láthattuk. A 16-d ik bizonyságom sem feleli, hogy a pásztort a csorda mellett látta volna, mikor is az hol velem tanálkozott, holott az tehenit az csorda után a csordába hajtotta.

4- to. Hogy az én tehenem nem a pásztor elől károsodott el, ha nem az életemről lopták volna el, a pásztor gyanakodott; maga beszélte — amint ezen szavait egynéhány bizon yságaim importálják —, melyekből világosan ide s tova való tétovázását lehet az inctus pásztornak kihozni, nem járván maga a csordával, hanem azon haszontalan szolgácskája vagy inassa; — és így a pásztor gondvise- letlenség e mia kellett az én tehenemnek bizonyosan elká- rosodni.

Deb ito tempore a számadásra is elé nem állott, hanem napról napra halogatta, ob praemissas rationes43 méltán


212

megkívánhatom, meg is kívánom, hogy az elébbeni ellenem pronunciált terhes deliberátuma az becsületes jámbor falunak melioráltassék, elkárosodott tehenemet tejivel együtt az inctus pásztor fizesse meg, költségemet, fáradságomat is, minthogy az inctus pásztor okozta, refundálja, a jó igazság kívánja, de ceteris verbis et protestatur44.

Az inctus pásztor, ante legitimatum procuratorem, elő- állván et dicit45: látom az actor gazdának, vagyis gazdaasszonynak novumja mellett reformatiójában kévánná maga törvényit felújítani s lelatoriájával (!) bizongatni; de csak egyet is feltött puntamaiban (!) nem esmérek, hogy valami új, hasznos dolgot állíthatna véle, sem az egész lelatoriáját, hogy meghallgassuk, csak egyet is nem ismérek, hogy lelatoriámat valami új, hasznos feleletekkel megronthatná; mert ha valami kevés szókkal többíttetik is, de csak oly szókkal, hogy: talán, vagyis, gondolom. Talámmal csak hával várat nem kapunk, — mert csak egy is nem mondja azt, amint észreveszem, hogy a gyakran megírt hétfű napon, vagyis estve, hogy az actor gazda vagyis gazdaasszony tehene előjött volna, vagyis másod- napon, úgymint kedden reggel az én tehéncsordám között megtalálta volna, vagy énnékem, vagy szolgámnak meg- mutatta volna, sohunnan is ki nem jő. Sőt inkább az egész lelatoriában megírt fatenseknek nagyobb része engemet igazít, mert amikor az actor íratja, világos, hogy Fülébe jártam, de a nyájamhoz visszajöttem, és azzal jöttem haza; másodnapon is maga fatense mondja az actornak, hogy a pásztor Márton hegye felé mikoron a csordával kiment volna, akkoron az utrizált asszony béjött, közel is lévén a pásztorhoz. Mindezekből kitetszik világosan, hogy az actor gazda, vagyis gazdaasszony semmit nem újíthat. Azért megkívánom, hogy az actor kere- setitől simpliciter absolváltassam, és az elébbi deliberá- tumom, melyet kaptam, novumom mellett in vigore megmaradjon ceteris verbis et protestatur.46

Deliberátum. Felolvastatván és satis superegzamináltatván (?) a novi-

zans actrix asszonynak béadott reformatiója melléje exhi- beált relatoriájával,47 melyikre az inctus pásztor procuratora is íratásában tett feleleteket; de nem comprobálja egyik fél is documentumaival azon elkárosodott tehénnek hétfűn


213

való hazajövetelit vagy Salamásba az árokba való béesésit, károsodását. Ezért az elébbeni deliberátum megváltoztatok egészen. Comprobálja az actrix asszony novumja mellett exhibeált relatori áj ába, nevezetesen öt fatensekkel, hogy az jámbor falu törvénye szerint számadás és kár dolgában az törvény kérés, azaz a hit elsőbben a gazdáknak eleitől fogván ítéltetett. Most is az hitet az actor gazdaasszonynak ítéli az jámbor falu. Esküdjék meg azon reformátziójába felvett íratása szerint, hogy hétfűn estve, azaz 12-mo Augusti hazament, gyertyánál meg is fejte, kedden reggel az csorda elűtt kiment, az faluban elsőbben kereste, és végezetre Márton hegyin az tehéncsordábaxr megtanálta, a tőgyit megtapogadta; melyet ha véghezviszen, a pásztor egészen tartozzék elkárosodott tehenit ez axtrixnak megfizetni, falu törvénye szerint. Jóllehet, ha a falu törvénye szerint engedte volna... azon állott volna meg a vox, hogy a kárt osszák kétfelé, egyik se károsodjék ereje felett.

Interim — minekelőtte ezen deliberátum felolvastatott volna — sok emberséges emberek interpositiójára, az liti- gáns pásztor kéz béadással künn megegyezék azon, hogy a pásztor fizessen öt magyar forintokat, paratis az actor gazdaasszonynak minden versengés nélkül, lemondván expensiójókról, és az törvénykezéseknek is egészen vége légyen, egyik az másikat semminemű remediummal meg nem hábor[ítván].

Csíktaploca, 1780. december 1, 7. Minthogy az csíktaplocai 1780-beli csorda mellett levő

pásztorunk Tardos János providus magát kívánja legiti- málni documentumával; innet, hogy az actor résznek is illő mentsége el nem rekesztetvén exmittáltatnak a károsok a következendő csütörtökre, azaz ad 7-mum Decembris, és akkor mind a két fél megfelelni tartozzék. Ítíltetett.

Causa levata in Csíktaploca. Anno 1780 die 7-ma De- cembris. Coram jurato judice Josepho Botár maiore; item juratis ac notario.48

Csíktaplocai Bernát István primipilus lovas katona megszólítván de eadem az egész írt falunak tehencsorda pásztorát, Tardos Jánost egy fejősteheninek elkárosodása végett; állítván ellene, hogy adjon számot róla, minthogy 7 bizonyságnak fassiójából kijő, hogy maga szánszándék-


214

kal hajtotta az egész csordát oda, az actor, Bernád István, és jobbágy Molnár Péter két marhája ottan döglött is meg.

Az inctus pásztor menti magát az utcának szorosságával, és hogy a marháknak egy része előre magánoson vette volna arra útját, s nem kénszerítésből hajtattak oda, hanem magokra; belehullván némelyik, azoknak bőgésire tódult oda az több marha is, és úgy nyomták volna bele az megdöglött pretensióban levő két marhát. Az is kijő ugyan mind a két félnek documentumaiból, hogy az inctus pász- tor eleget forgódott, hogy megszabadíthassa a sárból a marhákot, de nem bírt véllek.

Deliberátum. Felvévén mind a két félnek productumait: tudta a pásztor azon szoros utcát és sárt, minthogy maga hajtotta azon veszedelmes helyre, tartozik mind a kettőt megfizetni, mint számadó pásztor. Ítíltetett.

Inctus protestat super hoc deliberato. Apelát (!) pariter praesentem causam ad Tabulam Continuam. Actor pariter protestatur de ulterioribus expensis et fatigiis. Inctus cupit transmitti et protestatur. Deliberátum: non transmittitur.49

Csíkjenőfalva, 1781. december 31. Deliberátum. Csíkjenőfalvi Borbély Ferencnek, gyalog

katonának contraversiója lévén az Kőld felfeli hatfalusi Hosszú havasban lévő meddű csorda mellett lévő pászto- rokkal egy megdöglött tinónak a bőre felett; hogy Borbély Ferenc nem vallja magáénak azon elkárosodott bőrt, világoson kihozza a füljegye, valamint az kesely ünőtinónak valóságos jegye vagyon, úgy a bőrön is hasonló jegye vagyon. Azért Borbély Ferenc marhájának az bőre, amely marhát, vagyis ökörtinót Borbély Ferenc magáénak mond, annak az jegye nem találja a Borbély Ferenc marhája jegyit.

Az pásztorok közül, amelyik számba vette és hogy Bor- bély Ferenc atta számba az elkárosodott marhát a pász- tornak vagy nem; ...azt, aki contraversióban vagyon nem Borbély Ferencnek atta számba, esküdjék meg a pásztor azon, és Borbély Ferenc az pásztornak hite leté- tele után tartozik az contraversióban lévő marhát kéziben adni a pásztornak, és a megdöglött marhának bőrit vegye


215

kézihez Borbély Ferenc. Borbély Ferenc az megdöglött marhára megfizetett a pásztornak, a pásztor tartozik visz- szaadni.

Árkos, 1782. november 6. Árkosi Ütő Ferenc és Ütő András praetendálván két

tehenmarháj oknak az árát a tehenpásztorokon. Bukor Istvánon és Nyerges Mihályon azért, hogy gondviselet- lenségek miá a vad által elkárosodtak.

Világoson constál, hogy az írt pásztorok nem voltak a falu nyája mellett, midőn a tehenek elmaradtak, de az is nyilván vagyon, hogy egy hétig sem egyszer, sem másszor a gazdák is keresni nem mentek.

Azért a majori voto megítéltetett, hogy az írt pásztorok felit az elkárosodott marháknak fizessék meg, más felit a gazdák is szenvedjék el.

Árkos, 1783. november 29. Anno 1783 die 29-na Novembris méltóságos Horvát

úri (!) bírája, Kurta József pretendálja az árkosi gazdák törvénye előtt a mostani bükkös-makkos pásztoroktól, hogy a titulárt (!) úrnak egy kanja megdöglött, azért, hogy a pásztorok a magok kötelességeknek eleget nem tettek volna.

Mely megírt udvari bírójának pretensióját subsumálván a gazdák törvénye, megvizsgáltatott mind a pretendensnek alegatiója, mind pedig a pásztoroknak defensiója; de kijő a bizonság Bakó Sámuel fassiójából, hogy hírt adtak a titulált inspector úrnak; amikor is azt mondotta: hogyha betegnek ismeritek, hajtsátok haza. Erre azt felelte a pásztor: külgjenek, aki segélje lehajtani; de sem az Udvar nem küldött embert, sem a pásztorok nem tették meg köteles- ségeket, minekutána láták hosszas nyavajáját a sertés- nek.

Azért ítíltetett, hogy mind a két pars hibázott, felit fi- zessék meg a pásztorok per estimationem, felit penig szen- vegje el az Udvar, ítíltetett. Estimatorokot penig kiren- delte ezeket a gazdák törvénye: Bíró Sámuel, Tegző Amba- rus, Szabó József, Tegző Benedek, Veres István, Ördög Mihály, Lonhaj (?) Tamás.


216

Deliberátum non transmititur, mivel az ilyen színű dolog a falusi gazdák törvényit illeti, annál is inkább, hogy mixtim vadnak a pásztorok, katonából és jobbágyból állók; nem titulált királybíró uram eleibe való processus.

A fenn prenotált estimátorok estimálták a megdöglött specificált sertést 3, három magyar forintra és ad denar 50.

Csíktaploca, 1786. december 9. Szász István pretendálván a nyári taplocai sertéspászto-

rokon egy öreg sertésinek eléállítását; melyben az egyik pásztor, Béres István menti magát, hogy a pásztortársa, Gál Antal megtörvényezvén azon elveszett sertésnek bőrét Antal Ferenc és Antal Andrásnál, meg is békélett aránta vélek. Azért nem is tartoznék az írt pásztor Béres István annak árába fizetni; inegtörvényezés és békélés a magok allegatiójokból világos, azért ítíltetett, hogy Béres István nem tartozik azon elkárosodott sertésnek árába fizetni, hanem a pásztortársa, Gál András akikkel meg- békélett, fizesse meg.

Csíktaploca, 1786. december 16. Csíktaplocai primipilus Gál Péter egy esztendős ökör-

bornyát falu közönséges egyezése ellen Gál Antalnak számban adni állítja, — írt Gál Antal, mint fogadott pásztor, hogy béfogatta volna, tagadja.

Mind a két félnek hiteles elegendő bizonysága nem lévén és mind a kettő falu egyezése ellen cselekedett, az káros a kárral maradjon, a pásztor pedig, írt Gál Antal, Compania- Commendans úrnál büntetődjék az constitutiónak meg nem tartásáért, ítíltetett.

Csíktaploca, 1788. január 12. Amint in anno 1787-dik esztendőben Szent Márton-nap

előtt való csütörtökön falu pásztora keze alatt nagyobb Lajos Péter tehene az Nagy Ér nevezetű folyóvízbe belé- döglött. Írt Lajos Péter megbecsültetvén emberséges emberekkel, becsülötték 7 magyar forintokra. Világoson kijő, hogy az pásztor Szabó János megnyúzta, az húsát eladta bőrivel együtt; hogy bőrit és húsát az Lajos Péter híre nélkül elvásárlotta, tartozik Szabó János Lajos Péter- nek az becsű szerént megfizetni.


217

Árkos, 1792. január 11. Litigálódván az hütösök fórumán árkosi Tegző Zsig-

mond gyalog részen való ugyan árkosi providus Ágoston Györgyei (: salvum sit :) egy sertés felett.

Világoson constál ex productis et allegatis,50 hogy Tegző Zsigmond az sertések elválasztásakor karácson előtt a más ember sertésit a magáé gyanánt elhúzván, a maga számát kitöltötte vele; melyet másnap mindjárást meg is ölt. Nemkülönben Ágoston György is nem az magáét, hanem az másét húzta volt magához; de későn, midőn már csak kevés sertés volt a pásztorok számadásában, s akkor is a pásztorok hírivei, az melyet meg sem ölt, hanem tartotta harmadnapig. Azután penig kihajtván a csordá- ban, a sertés nem haza, hanem Tegző Zsigmondni ment. Melyet látván Tegző Zsigmond, magáénak ismerte és hozzá ragaszkodott. Amelyet penig elhúzott és megölt volt, a másét, azt a pásztoroknak kezében adta; de észrevévén Ágoston az dolgot, hogy az ő sertését Tegző Zsigmond magáénak tartja és pretendálja, az csordából elfogta és elvitte, és pénzen el is adta.

Melyet subsumálván, megvizsgálván és jól megfontolván az fórum, minthogy legelsőbben is Tegző Zsigmond hibá- zott abban, hogy elhúzta és mindjárt meg is ölte a más ember sertésit; s a magáét meg nem ismérte, az melyet megölt, az maradjon néki; az pásztorok tartoznak visszaadni vagy az árát megfizetni. Az controversiában levő sertés penig Ágostonnak, minthogy ő utóbbszor vitte el a rekeszből is a pásztorok elől, s meg sem is ölte oly hirtelen, mint Tegző Zsigmond, deliberative megítéltetett.

Magyarhermány, 1794. június 29. Az actor Baló János számot kérvén az inctus Veress

Demeter pásztortól egy elkárosodott teheniről az egész falu előtt, és kívánván az actor az inctusnak a falu usussa szerént, hogy azon marháról jól számoljon, és ha jól nem tud számolni, megfizesse azon kárt.

De az inctus pásztor ezzel menti magát, hogy ő fenn állva, jó vigyázással őrizte a falu nyáját, és ő, sem maga, sem cselédje nem ütötte azon marhát.

Melyre nézve investigálván az jámbor falu azon embereket, akik azon helyre kivoltak az hol a kár esett, és ezek


218

semmi törvénytelen helyet nem láttak otton, az hol a pász- tor gondviseletlensége miatt esett volna az a kár. Annak utána mikor azon marhát leütötték, akkor is megvizs- gálván, hogy miből esett volna azon marhának az lába eltörése, de az bőrön sem kívül, sem belöl semmi kéz mián, sem kutya mián esett hiba nem látszott.

Ez okáért tetszett az jámbor falunak, hogy az pásztor szóljon róla, hogy ő, mikor egészségesen látta azon marhát, azután amíg a kár megesett, az fijával együtt fenn állva, jó vigyázással őrizte az becsületes falu nyáját, sem maga, sem fija nem ütték, sem semmi módon sehová nem szök- tették, sem komondora nem kergette, hanem a szép helyen esett minden látás nélkül azon kár.

Ezekről elmentvén a pásztor magát hitelesen, az kereset alól absolválódik a pásztor; a gazda marad a kárral.

Az actor Baló János exmissiót kérvén magának, deli- berátum kibocsáttatik.

Ozsdola, 1795. május 19. Deliberátum. Praetendál[ja] junior Fejér Ferenc egy

lovának elkárosodását, amely elkárosodott 1794-ben 1-ma Novembris, akkori pásztoron, András Jánoson praeten- dálja.

Elegendőképpen comprobáltak mind a két felek leva- toriák (!) által, de mind csak úgy jő ki, hogy azon a napon az Fejér Ferenc lovait nem hajtották az mezei csordába, hanem az erdeiben indíttattak volna, de amely nem volt számadás alatt való pásztorság. Azon a napon, amelyen elkárosodott az Fejérek lova, csordában nem menvén, visszatérvén egy puszta kertbe, onnét kiszökvén az ve- tésmezőre, onnét a farkasok űzőbe vevén messzire elhaj- tották, — el is rontottá[k] egyiket; de felköltvén az osdolai közönséget a nyomára menének, végtől fogva végig nyomozák, és azt fateálják hütök után, hogy valóságosan a faluból jöttek ki azok a lovak.

Jóllehet a pásztor is az elkárosodott lovat megnyúzta, bőrit mai napig magának tartotta. Azon bőrt, patkóval együtt tartozzék visszaadni Fejér Ferenc őkegyelmének, mivel hogy megbizonyosodott, hogy azon a napon az mezei csordában nem hajtottak, így ítíltetett. Actor apellat. Transmittitur.51


219

Felsőrákos, 1805. A torlószabadulás után a meddő csorda is a torlóra for-

dítatván, történt, hogy a meddő csorda elszakadozott, amit estve észre is vett a pásztor, mikor maga tonyájára ment hálóba. Haza is küldötte szolgáját a hazajött marhák- nak kihajtására; de a szolga mit cselekedett s mit nem, az hazaszakadott marhákot ki nem hajtotta. Amikoron a többek között malom utzai Székely Jánosnak is hazajött vala egy meddő tehene, amelyet a gazda másnap reggel a csordák kihajtása alkalmatosságával kibocsátott a tehen- csordába. Dologidő lévén, idehaza nem tarthatta. Annyi- val is inkább, mivel a meddő pásztorné is azt mondotta Székely Jánosnak: hogy csapja ki a fia eleibe, tudniillik a tehéncsordába, mert mindegy, akár ő őrizze, akár pedig a fia. A meddő pásztor annak utána is keresésére nem ment. Azon tehen a többek közül elszakadott. Hívta is Székely János a pásztort keresésére, de nem ment. Azalatt azon barom a vadak által megöletett. Akkor is, megtudván, hívta a gazda a pásztort a kár mellé és megnyúzására, de akkor is nem ment.

Amire nézt: mivel a pásztor vette észre, hogy az ő ki- háló csordájának egy része hazaszakadott, s mégis illen- dőleg utána nem látott, annak utána a gazda hívásakor is, az eltévelyedett marhának keresésére nem ment, hogy azon elkárosodott tehénnek egész becsű árát, azaz 36 magyar forintokot egészen megfizesse a pásztor, a faluszékén ítél- tetett. Nem állhatván az ellent, hogy a szolgáját hazakül- dötte volt semmit is, aki ha kötelességét, gazdája poron- csolatját elmúlatta, arról a szolgájával vessen számot. Annyival is inkább, hogy annak utána maga sem ment az eltévelyedett marhá keresésére, s ő mondotta a gazdának, hogy csapja a tehencsordába.

Ugyanazon meddő csordából elkárosodék Asztalos Fe- rencnek egy tinója, mely 40 magyar forintokra becsültetett; amely elkárosodás abban az időben esett, amikor a meddő csorda is béjárt hálni a faluba, s a pásztorok hol együtt hajtották ki reggelenként, hol pedig külön-külön, kiki maga csordáját. Ezen elkárosodás előtt való napon is együtt hajtották volt ki, de aznapon öszveveszvén a kétféle pásztorok együtt, s másnap reggel nem hajtották együtt, amikor Asztalos Ferenc reggel eleget várta, hogy szólítsa


220

a meddő pásztor is a maga csordáját; de midőn sok idő múlva is csak nem hajtaná a meddő pásztor a csordát, s már a több marhák mind kimentek volt, a gazda is, Aszta- los Ferenc, azon tinóját is kicsapta a többek után.

Ennél fogva ítéltetett, hogy fele rész légyen a gazda kára, azért, mivel nem kell vala csak egy (!) vaktába kicsapni, hanem ha kihajtotta, a maga csordájába kell vala hajtani. Fele kár pedig a pásztoré, mivel a karácsom áldomásfel- adás szerént tartozik vala a pásztor azon utzából is szinte rigy kikiáltani a csordát, mint szintén a több utzáiból a faíunak, amit a pásztor is elmúlatott, és így nem tudott a gazda mihez tartani magát.

Felsőrákos, 1806. május 3. Még az elmúlt, az 1805-dik esztendőben a borjúcsordá-

ból Szölts György keze alól éltévelyedvén egy fejős bival, Fitori Péteré. Nagy ideig odalévén, a pásztor annak utána megtalálta Ürmösön. Onnan elhozván Ágostonfalváig, mivel az Olt vize nagy volt, ott békötötte a fungens paphoz, Dimeánhoz; és otthagyván, hazajött a pásztor, és legottan hírt tétetett fiacskája által a károsnak, Fitori Péternek.

Aki is utánamenvén, a bivalt az írt pap kihozván, nagy bajjal az Olt vizébe béverték. De nagy lévén a víz, s a bival sem akarván által jönni, a sok bajoskodás alatt elestvéledtenek. A bival lefolyván a vízen, elvesztették, és odahagyni kéntelenítettenek.

Odamaradván a bival, egy idővel annak utána az Olt vize iszopában megdögölve találtatván, a káros, Fitori Péter a pásztort, Szölts Györgyöt, ezen folyó 1806-dik esztendőben május 3-dikán a faluszéke eleibe idézte, a kárnak megfordíttatását megítéltetni kívánván.

Amikoron a falu ítélőszéke előtt világosságra jöttenek ezek: 1. Hogy a pásztor Szölts György a megtalált bivalt

felhozván Ágostonfalvára, mivel az Olt vize nagysága mián általverni, annyival is inkább, mivel csak egyedül volt a bival, béverni a vízbe nem bátorkodott. Ágoston- falván a parochiális paphoz békötötte, és jó gondviselés alatt ott hagyta mindaddig, amíg elhozhatják, amint az írt pap testimoniálisa bizonyítja, aki is azt fogadta, hogy ha egy holnapig is ott hagyják is, ő gondját viseli.


221

2. Hazajövén a pásztor, fiacskája által izent a károsnak, Fitori Péternek, hogy hol és hogy vagyon a bival, ne bú- suljanak miatta. Ellenbe a káros Fitori Péter feleségével együtt letett hitével erősíti, hogy a pásztor fiacskája nekiek az attya szavával azt mondotta, hogy a bival Ágos- tonfalván Diméán papnál bé vagyon kötve, azért hajtsanak más bivallal innen az Olt martjára, és menjenek utána. Ettől indítatván

3. Fitori Péter és felesége bivalt vivén magokkal, legottan leindultanak, s azonkívül, hogy a pásztort is magokkal elhívták volna, meg is haladták volt már a pásztor kapuját, amikor meglátván a pásztor, hogy mennek, utánuk kiál- tott: hová mennek? Felelvén: Mü a bival után, hát te nem jössz-é? Felelt a pásztor: Nem, mert vizes vagyok. Ezzel elmenvén a káros, sok kiáltozásai után észrevévén a pap Diméán, maga kivitte a bivalt az Olt partjára és nagy bajjal amíg beléverhette a vízbe, az idő elestvéledett. Ezek is innen várván, a bival által nem jött, hanem lefolyván a vízen, sok úszkálásai után az idő is elsetétedvén, szemeik elől elvesztették, és otthagyni kénszerítetvén, hazajött a káros, együtt feleségével.

4. Csakugyan ezúttal a bival a vízbe nem veszett, amint ugyanazon pap bizonyítja testimoniálissában, mivel annak utána harmad napig is az Oltnak Ágostonfalva felől való martján a vetéseken legelődött.

5. Hazajővén a káros Fitori Péter, a bivalt el nem hoz- hatván, teljes harmadnapokig a pásztornak semmi hírt nem tett a bival hogylétéről s odalett maradásáról; és így a pásztor azt állítja, hogy mivel onnan kivették, az huva ő jó móddal tette s utána mentenek, annak utána is az odamaradásról semmi hírt nékie nem adtanak. Ő azt tartotta, hogy elhozták és kéznél vagyon.

Mindezek így világosságra jővén, a faluszéke az ítéletbe belé nem ereszkedett, hanem a tekintetes szolgabíró úrnak ajánlja.

Árkos, 1826. május 1. Proponáltatott az, hogy erdeinkbe nyáron által lakni

szokott farkasok és medvék csak egy nyáron is többet mint 10—12 darab marháinknál elpusztítanak, melynek megelőzhetését sokszor elpróbálván, minden igyekezetek-


222

ből semmi lett; az egész communitás minden esztendőben kimenvén, azon ragadozó vadállatok közül egyet is elpusz- títani nem tudott.

Elvégeztetett, hogy valaki communitásunk erdején vagy mezején farkast vagy medvét lő; megbizonyosodván, hogy az általa lövetett meg, béhozván a faluba, a communitás közcassájából a farkaslövésért 3 Rft, a medvelövésért pedig 6 Rft kapjon; melyet toties quoties a communitás bírája kifizetni tartsa kötelességinek.

A vadászok pedig, akik ilyen szerencsére találnának, ezen protocolatiónál fogva a szorgalmatosabb vigyázatra ser- kentetvén, mindenkor megkaphassák a megírt jutalmat, ide nem értvén az idegeneket.

Felsőrákos, 1826. június 20. Falu ítélőszéke tartatik falusbíró Márok János előülése

alatt, aholott is felperes Lörintz Péter törvénybe szólí- tatja tehénpásztort, Pál Jánost, mint alperest; ily okon. hogy fejőstehenét egészségesen az alperes elibe reggel kihajtotta, és estvére, amidőn tehene haza nem jött volna, a szokás szerint kérte. Amelyre az alperes azt felelte, hogy: azon a napon a felperes tehenét nem látta. Másnap kere- sésire indultak mindketten, és egy pakulár utasítása után megdögölve találták. Melyre nézve kívánja a felperes, hogy az elkárosodott tehénnek becsű árát, 25, huszonöt pengd forintokba az alperes fizesse meg a contractus tartása szerint.

Az alperes személyesen jelen lévén, a felperes előadására, eképpen felel: Igenis, tartoznék megfizetni az elkároso- dott tehén árát a felperesnek, hogyha egészséges marhát hajtott volna eleibe, vagy ha orvosolható nyavalyába döglött volna meg. Márpedig a felperes sem tagadhatja azt, hogy a tehén egészséges lett volna, minthogy teje megapadásáról tehene nyavalyáját észrevette volt. Melyet vízvetéssel orvosolt is. Amellett orvosolhatatlan nyavalyába, úgy mint torokgyékba dögölvén meg, amint erről Gál András és Székely György hütösök bizonyítanak, azért, hogy a felperes keresete alól felszabadítassék, kéri az alperes.

A felperes az alperes ezen feleletére eképpen felel vissza: hogy betegen tudva hajtotta volna ki a tehént, képzelni se lehet, sőt ha nyavalyáját észrevehette volna, se költségét, se fáradságát nem sajnálotta volna, minthogy igen jó


223

és bőv tejű tehén volt. Amely amidőn az elkárosodás előtt három reggel és estve nem adott volna annyi tejet, mint mádtzor, a felperes felesége azt gondolván, hogy annak tejét az azt csudálók megigészték, s mint a faluba híres vízvető, azért vetett vizet, — de hogy teje apadásán kí- vül valami nyavalyáját vagy pedig szomorkodását látta volna a felperes, azt tagadja; sőt erről hütöt is mér mondani. Hogy pediglen torokgyékba döglött volna meg, ez is két- séges, de akármicsoda nyavalyába károsodott el, az alperes tartozott volna a contractus szerint orvosolni, hírt tenni a felperesnek. Mindezeket pedig elmúlatta az alperes, sőt nemhogy orvosolta volna, de még azt se tudta, hogy elejébe kihajtatott. Melyre nézve megkívánja a felperes, hogy kára megítéltessék, s emellett az alperes, mint rest és vigyázatlan pásztor, büntettessék is meg.

Az alperes pásztor áll előbbeni allegátiói mellett; amelyek- hez hozzátészi azt is, hogy ezelőtt is az efféle mérges nyava- lyákba elkárosodott marhák megfizetésére a falu ítélő- széke által nem kénszerítettek a pásztorok, amelyre az 1820-ba Székety Ferencnek mérges tájogba eldöglött ökrét például hozza emlékezetben, amelynek megfizetésére se a falu, se a tekintetes szolgabírói fórumon a pásztorok nem ítéltettek. Melyre nézve megkívánja, hogy az alperes is a kereset alól szabadítassék fel, s egyszersmind ítélet alá is bocsátja részéről ezen keresetet.

Ítélet

Ámbár a felperes azt allegálja, hogy elkárosodott tehe-

nének semmi nyavalyáját teje elapadásán kívül nem es- inérte, és hogy az nem torokgyékba, mint gyógyíthatat- lan nyavalyába, hanem vérárba döglött meg, mely gyógyít- ható. De minek utána ezen falu ítélőszéke kihallgatta volna Gál András és Székely György hütösököt, mint akik a tehén megnyúzásán jelen voltak, és akik üsmérik a marhák- nak közönségesebb nyavalyáikat, ezek vallomások után úgy látja, hogy a kereset alatt lévő tehén nem vérárba vagy vérhűlésbe döglött meg, hanem torokgyékba, mert szeme nem könyvezett, ajjaka, utója, (: salvum sit :) segge, nem volt kidagadva, és a megdöglés után is nem volt megda- gadva, bőre alja vízzel nem volt megtelve, amint ezek mind megszoktanak lenni a vérhűlésben megdöglötten.


224

Ellenben a torka méreggel meg volt telve, s nyelve szájából hosszan és egyenesen kinyújtva találtatott, amelyek a torokgyék nyavalya üsmertetőjelei. Továbbá, ha szeme- sebben ügyelte volna a felperes tehenét, amidőn tejje elapadásáért az igézet ellen orvosolta, reáakadhatott volna a nyavalyára, mert a torokgyék lassan és nem egyszeribe elérohanó nyavalya. Másfelől az alperes pásztorban köte- lessége és fogadása ellen ejtett tetemes fogyatkozást talál: mert a contractus tartása szerént nem csak a vérártól, vérhetéstől, békától mint specificált nyavalyáktól, de minden más nyavalyáktól tartozik orvosolni a keze alá adott barmot. Amelyet nemhogy teljesített volna az alperes, sőt azt se tudta, hogy megdöglött a felperes tehene, amíg más azt meg nem mondotta. Mely hibájáért, hogy a 30 — harminc magyar forintokra becsültetett tehén árából egyharmad részt, azaz 10 magyar forintokat fizessen a felperesnek, ítéltetett. A többit a felperes, minthogy gyógyíthatatlan nyavalyába károsodott el tehene, szenvedgye.

Az alperes köszöni az ítéletet. A felperes apellálja a tekintetes szolgabíró úr eleibe, azért: 1—mo, mert a kereset alatt levő tehén nem torokgyékba döglött meg, hanem vér- árba, amint erre bizonysága is vagyon, tudniillik Nyikuláj nevű bácsnak pakulárja, aki még életbe látta könnyezni a tehént, — akit most elé nem állíthatott. 2—do, mert nem orvosolta az alperes, holott a contractus nyilván mondja, hogy mindenféle nyavalya ellen tartozik orvosolni.

Zalán, 1849. február 13. Bentze Lajosnak egy fenevad elpusztításáért Koltza

András fungens bíró a régi usus szerént fizessen öt rénens forintokot.

XI. Az örökség vitatása, a juss keresése

Az öröklési jogszokások rég elsüllyedt világot, a székely népi jogrendet

villantják fel. Ez a rend egyszerre őrzi az ősi formákat, és igazodik az új állapotokhoz. 1555-ben úgy határozza meg a Székely Nemzeti Constitu-


225

tio: „Valamely embernek fia, leánya vagyon, az örökség a fiat illeti, de úgy, hogy a fiú a leányt, kiki a maga székének törvénye szerént kiházasítsa.” Ha pedig a fiág kihalt, a birtokot a lányok (fiúleány) közvetítették az újabb generáció fiágához. A XVIII. században a fiágon forgó birtoklás, a kihá- zasítás (perefernum adás), az özvegyi hitbér (dos, dotalitium), a kisebbik fiú joga az ősi belső telekhez (az udvarhoz és a házhoz) s annyi más vagyonjogi, örökjogi hagyomány a székely határőrvidéken együtt él a katonai vagyonjogi ellenőrzéssel s az ősi öröklési rendet is felbolygató új szabályo- zással, amely a „szabad rend”-nek, a gyalog és lovas katonacsaládoknak birtokát védi az elporladástól. Így van ez más határőrvidékeken is, hiszen az elaprózódott szabadparaszti birtok már nem tudja eltartani és még az ingyen katonáskodás terheinek viselésére is képessé tenni a katonacsaládo- kat. Tagadhatatlan, igen gyakori és rendkívül elkeseredett a földért való pereskedés. Nem a sajátos perlekedő kedv, nem csupán a megrövidítettség, a kisemmizettség elleni védekezés, hanem a mindennapok kegyetlen szük- sége követeli meg a földhöz való ragaszkodást s az örökség vitatását, a juss keresését. Ezért is oly finoman kidolgozott, a felsőbb törvénykezési fórumok perfolyási rendjét átvevő a faluszékénekjvagyonjogi ítélkezése. Ezért oly gyakori az írásbeli dokumentumok, a testamentumok, a kont- raktusok, a genealógiák felhasználása a bizonyító eljárás rendjén. Ezért kell (igaz, hogy a székely örökségtől eltérő jogi természetű adományozott birtok esetében) a faluszékének beismernie: a döntés meghaladja képes- ségeit, s ezért átengedi az ügyet magasabb fokú, nagyobb jogi készültsé- gű fórumnak.

Árkos, 1773. április 15 és 19. Sepsiszéki árkosi gyalog katona Damokos Ferenc őke-

gyelme, mint actor proclamat per procur [atorem] Josep- hum Vargyasi nob[ilem] de Vargyas52 sepsiszéki árkosi, mostan Szentgyörgyön szolgálatban lakó Dants Jánost, gyalog katonát... et dicit actor, de legitima in jus vo- catione exhibiálni kész vagyok,53 s azt mondom, hogy bír őkegyelme Árkoson alszegben Veres Benedek és Tóth Sándor jószágok között egy bennvaló jószágot, hozza tartozandó szántóföldekkel, kaszálóhelyekkel együtt. Mely- lyeket in tempore emberséges emberek előtt megellenzet- tem, pénzzel kínáltam, és nem leválta. Si juris erit exhi- biálni54 kész leszek; ugyanis ezen megírt jószág és föl- dek jure sangvinitatis engemet úgy illet, mint őkegyelmit, melyről való hiteles inquisitoriámot exhibiálni kész vagyok.


226

Azért, hogy pénzzel kínáltam, és nem leválta, gratis az írt jószág jöjjön az kezemben, mégis költésem, fáradságom ne sit serum declarálnom...55

Deliberátum. Pro incto nemo, ideo convincitur.56 Anno 1773 die 19 Aprily in possesione Árkos et sede

Siculicali Sepsi. Coram judice Josepho Barabás pagi Árkos cum sibi adjunctis causa levata. Pro legitimato actore procurator idem qui supra, perquem dicit verbis67: minthogy az incta pars sem egyszer, sem másszor nem compa- riált maga defensiójára e contra penig az actoria pars inquisitoriája de anno 1770 die 28 mensis Marty emanál- tatottat exhibiála,58 amelyből világoson kitetszik, hogy mind a két parst az actionált jószág cum suis appertinen- tiis equaliter concernál,59 azért megítíltetett az Árkos falva törvényétől, hogy felit a feltött vagy actionált jussnak kezé- ben bocsássa az incta pars.

Csíktaploca, 1773. június 4. Adván elé panaszát csíktaplocai Holló Simó ellen ugyan

csíktaplocai Holló Damokosné László Margit, ugyan édes néhai férje az írt querulansnak, ezen okból, hogy néhai édesattya néhai férjének és annya meghalván, minden jók egyaránt oszoljanak, kívánnya.

Melyre teszi válaszát írt Holló Simó: minthogy az szol- gálat egészen magán vagyon, tehát míglen az özvegy jó- szágára szolgáló fél nem száll, mindaddig nem ad azon rész jószágból.

Melyeket felvévén mindkét részre való allegatiójokot minthogy két egytestvérek és egyiránt nézi az jószág, tehát tartozik kiadni Holló Simon az querulansnak az jószág hasonfelit mindenből, ítíltetett.

Árkos, 1774. augusztus 10. Deliberátum. Compariálván az árkosi tizenkét hütös

fóruma eleiben néhai idősb Köntés Mihályné posteritássi, Köntés István, Judit és Ferenc ilyen dolog végett, hogy néhai édesannyok hagyott volna leányának, Jutkának, Pirbát Bálintnénak egy darab szántóföldet in flor. Hung. 12; mely földet ugyan maga hazul hozott pénzével váltott ki néhai Győr ke Balázs pap uramtól, melyről bizonságot is jártatott be; egész világoson, kijött, hogy az Köntés fiak megké-


227

náltattak volt, hogy tartsák özvegységében, de nem cseleked- ték; azért tetszett az körülte való dajkálkodásért, hogy az föld maragjon Pirbát Bálintnénak, ha intra octávum az zálagot nem deponálják.

Csíktaploca, 1778. június 17. Csíktaplocai gyalog numerus alatt lévő katonák a mél-

tóságos Regiminis fórumról ide igazíttatván causajok folytattatását; melyhez képest Holló Simon ut actor pre- tendálja, hogy az attya, néhaji Holló Lőrinc ezelőtt in anno 1757 az leányának, kisebb Botár Andrásnénak, Holló Zsu- zsannának akaratja ellen földeket adott által birodalmá- ban, melyek leánt nem illetnek; mely iránt még akkor contradicáltam, törvényben hittam meg in anno 1760 20 Decembris nemes Felcsík szék fórumára, amint kiteczik az akkori protocolumból, és annak előtte a méltóságos Ge- neralis Congregatióra is certificáltattam volt, de mindeddig kezembe nem adjudicáltatott, azért hogy arra seriest nem kaphattam, azért most megkívánom, hogy azon szántó- földek, melynek egyike vagyon csíktaplocai alsó forduló mezőben Árok között nevezetű helyben, melynek, úgyr a többinek is mind helysége, mind pedig vicinussi az lite- rálékból kiteczenek, azokon kívül még egy földnek fele, mely vagyon az sögöti határban, a Ligaton, az Nádas tó- nál, vicinussa ab una Petres János szeredai, ab alia pro- batur80, melyeket megkívánok, hogy testvérnéném, Holló Zsuzsanna maga vagy férje cum fructibus a possessiójának ideitől fogva költésemnek, fáradságomnak refusiójával restituálja...

Csíktaploca, 1779. március 26. Minthogy mindkét félnek, úgymint Lajos Péter és Jó-

zsefnek mindkét belsőből communitások felvétetvén, noha az küssebbet illeti az választás, de egy része az ős háznak fekszik az Lajos Péterén, úgy az másikon is a más résziben, nemkülönben az Lajos József csűrinek is egy része a Lajos Péterén.

Innet, hogy mind a két épület helyben maradjon, és Péter a maga jószágából Józsefnek pótolja, amennyivel több, a csűr felől a házbeli részét és az ucczának feliért; az épületekből pedig tartozik kifizetni becsű szerint Jó-


228

zsefet, amelyet Péter mü előttünk készpénzül, hét magyar forinttal kifizeté Józsefet. Id est 7 flor. Hung. Az alsó jó- szágot is pediglen hogy egyenlőre tegyék, ítíltetett.

Csíktaploca, 1780. január 13. Tevén panaszát elé Csíkcsicsóban commoráló ab anno,

most pediglen az elmúlt esztendőben méltóságos gróf Petki Klára kisasszony nemes Felcsík széki csicsai cúriá- jától tirónak adatott méltóságos gróf Eszterházi Antal úr őexelentiája nemes gyalog regementiben Bánfi Miklós, ki is felesége jussán itt Csíktaplocán in vicinitate egyfelől a falu közönséges helye, másfelől csíktaplocai Mihály Antalné, László Katalin; ezen belső jószágot, cum ad se pertinentiis kívánván osztályra írt Gergely Péterné Boga Kata... volt édesannya Bartos Anna, [aki] néhai Bartos Andrásnak hajadon leánya, szabad személy, hogy az cir- cumscribált vicinitásokkal való jószágnak negyedrészit, mint Bartos Annának édes leányának, ki is testvér írt Ger- gely Péternével, Boga Katalinnal, hogy kiadná.

Melyre felesége képében Boga Katalin férje, csíktaplocai primipilus Gergely Péter tőn ilyen feleletet: énnekem az egész jószág külső és belsőkkel feles pénzemért jött kezemben, melyet kész vagyok legitimálni, s nagy fáradságommal, költségemmel a belsőn épületeket tettem, a külsőt pediglen illőképpen trágyával s rendes készületével míveltem. Pénzem is amint feljebb, felesen lévén az írt jószágokon, — én abból semmit nem adok; mivel a felséges rendelések is azt tartják, hogy az szabad renden levő jószágok semmi szín alatt másoknak ne jussanak, hanem maradjanak az szabad renden levő személyeknél. Minthogy ingyen legkisebb jószághoz sem jutottam, el lévén másoknak adva, magam tulajdonimval vettem kezemre. Ide járul Csík- várdotfalvában commoráló Boga Józsefné Bartos Anna, ki is mind a két pretendensnek édesannya, protestál, hogy édesattyától s annyától, Bartos Andrástól és György Erzsébettől maradott jókban, minthogy írt Boga Katalin- nak férje, Gergely Péter vejem minden jószágot pénzzel vett vissza, azon írt jószágot senkinek nem engedem az írt Gergely Péteren kívül, és protestálok; a jószágoknak is eladása értékit s érdemit feljül haladván.


229

Deliberátum. Mindkét félnek panaszát illőképpen fel- vévén, nyilvánvaló tudvott (!) való dolog is közönségesen, hogy az írt pretendens Bánfi Miklós mi sorsú volt s lett, az is, minden jókot írt Gergely Péter maga siattjával (!) az Bartos Andrástól és feleségétől s nemkülönben feleségé- nek édesanuyától, Bartos Annától, providus Boga József- nétől nagy summában idestova el voltak adva. Innet, minthogy semmihez a jókban nem is jutott pénze nélkült, az actornak is előbbeni sorsát felvévén, mostanit is, kit is a felséges császár fizet — marad az egész jószág Gergely Péter kezében, ítíltetett.

Csíktaploca, 1780. július 15. Csíkmindszenti, alias hosszúaszai Vágási Albert ut actor,

ugyan de eadem Vágási Józseftől ut inctustól kívánja, hogy mivel az néhai attyok jószága feloszlott ad duas equales közöttök, az attyokról maradott felkelhető házi portékák, fésze, furu, épületek, azok is hasonlóképpen oszoljanak ad duas equales, és az inctus adja elé, mivel kézinél maradtanak.

Mindezekre az inctus állítja, hogy mindenek, amik nála maradtak, megmutatván, az actor, kész divisióra bocsátani. Csakhogy az attyokról reájok maradott 28 forint adósság- nak felit vállalja, melyeket attyok holta után interezett 2 esztendőtől fogva. Attyoknak, annyoknak temetésire mit költött, része szerint fizesse meg. Azonkívül az actornak az inctussal együtt való lakásokkal lakodalom tétetett, az inctus pedig... ezt is része szerint fordítsa meg. Az ős épületek becsültessenek meg, úgy az actor épülete is, minthogy azt együtt építették, amivel többre menyen, egyik a másikat bonificalja, kivévén az inctusnak külö- nös munkáit. Az inctus mellett hajadon maradott testvérek- nek illendő tartására az közből szántóföld szakasztassék annak parafernumára. Hasonlóképpen: amit különösön váltott, legitimálván, hogyha külön maga pénzivel vagy feleségiével váltotta, annak is felit letenni tartozzék.

Deliberátum. Megmutatván az actor, minemű ős porté- kák maradtanak az néhai attyokról az inctus kezire, tartozik eléadni s két részre felosztani. Az hajadon leánnak mindazokból részt nem adni. Az 28 forint adósságot, ha megmutatja az inctus, ennek is fele általmenyen az actor-


230

ra eddig fizetett interesivel együtt, hogy a részjószágot kézihez vette. Az lakodalomtételért legitimálja, amit köl- tött az inctus, az actor bonificálja az épületek dolgát, ami nézi — azok becsültetődjenek meg, mind ős, mind új, kivévén aki mit külön épített, amelyiké többre menyen, a másiknak fordítsa meg. Ha valami jószágot különösön kiváltott, annak is felit, ha részesülni kíván, fizesse meg. Az hajadon testvéreknek a közből jó helyen a két forduló- ban 6 véka féreje földet szakasszanak, s amelyik mellett marad, az szántsa. A két testvér tartozik az ősből parafer- nizálni, ha szerencse tanálja. Az temetésekre amit költött az inctus, felit fizesse meg az actor. Ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1781. június 22. Csíkjenőfalvi Kálmán Mihálynak és Józsefnek contro-

versiájok következett ugyan jenőfalvi Borbély József- nével, Kálmány Annával, testvérhúgokkal a kiházasítása, perafernuma kifizetése iránt. Kévánnya Borbély Józsefné, hogy szoknyát, főrevalót és csizmát néki nem attak. Álíssák az báttyai, hogy egy marhát adtak volna neki a preten- siónak kifizetésiért. Ellenben azt mongya: az édesattyok nem azért atta volt néki, a leányának, hogy perafernumá- ban computáltassék, hanem olyan elnyomorodott kicsid borjú volt, meg akart dögleni, s úgy mondotta az attya,— fiam, legyen a tied, ha megél szerencsédre.

Nem is computáltathatik perafernumában Borbély Jó- zsefnénak, hanem tartoznak a báttyai szoknyával, főre- valóval, csizmával kifizetni hazánk törvénye szerint; és a mostohaannyoknak csergéit, akit elvitt, a helyiben mást adni, és azt az leánya az attyának visszaadni, mindhogy a mostohaannyoké volt, itíltetett.

Csíktaploca, 1781. július 2, 4. Csíktaplocai Holló Simon teszi fel maga keresetit ut

actor csíktaplocai Miklós Istvánné Holló Katalin ellen, mint inctus ellen, hogy néhai Holló Lőrinc édesattyok lé- vén ketten maradtak fiakul, írt Holló Simon és néhai Holló Damokos. Simon még az attya idejiben kiosztozott, külön is szállott. Damokos pedig maradott az attya mellett. Írt Damokos megházasodván, született elsőbben egy leánya. Írt Holló Damokos meghalálozván, felesége ter-


231

hesen maradott. Született egy fia. Tamás. Ezen fia az írt Damokos halála után meghalálozék. Így marad életben levő Miklós Istvánné Holló Katalin; és így azt kívánja írt Holló Simon, hogy azon részjószág amely bírattatik írt Holló Katalintól, redeáljon cum ad se pertinentiis,61

mert leányágra meg nem engedi, hogy bírattassék, minthogy a fiú kiholt belőle.

Inctus ad haec, honn nem lévén, királyi szolgálatban voltam, nem készülhettem a literálékból, párt kívánok s exmissiót.

Deliberátum. Pár adjudicáltatik, exmissio is eccersmind. Ítíltetett.

Causa levata anno 1781 die 4-ta Julii in Csíktaploca. Co- ram jurato judice Josepho Botár item ejusdem juratis ac notario...62

Deliberátum. Felvévén mind az actornak, mind az inctusnak productumait, világos az actornak productuma. Hi- teles relatoriájából edoceálja, melyet az inctus sem tagad, hogy úgy nem volna. De az inctus meghalálozásával néhai édesattyának, Holló Damokosnak azután meghalálozott testvérecesiről egyedül maradván a jószágba, mint fiú- leány, a szerént nem redeálhat az actor Holló Simonnak az jószág, hanem marad az incta, Miklós Istvánné Holló Katalin kezébe. Ítíltetett.

Actor protestat super hoc deliberato et apellat causam ad forum civile. Inctus pariter de ulterioribus expensis et fatigiis. Deliberatum transmittitur.63

Csíktaploca, 1781. november 10. Csíktaplocai Antal György, Mihály és János néhaiak

hárman egy testvérek, lévén, ezen három testvérek között kisebb volt Antal János, kinek fia mostani Antal Márton, tehát: az belső fundus, ős örökös lakóhely kisebbik fiat törvényesen szokta illetni; úgyannyira, hogy ennek előtte circiter 8, 9 esztendőkkel is praetendálta maga jussát; amint maga is mondja, ennek előtte is praetendálta volna maga törvény szerént való jussát, de szegénysége mián nem promoválhatta; s az néhai attya is szegény lévén, csak odahagyta tehetetlensége mián, és így az nélkül volt mind ez napig. De az ember tehetetlensége mián jussát nem ammitálhattya. Nem is állíthatják az vérek azt, hogy eddig


232

kereste volna, mikor ideje volt. Ez is semmi, mert az vérek között praescriptio nincsen, nem admittállya az törvény; és így nékem, Antal Mártonnak — tekintetes nemes fa- luszéke — mint kisebb condivisionális vér atyafiúnak csak az praetensióm, hogy kisebb atyafinak osztassék az belső ős örökös fundus, kezembe adjudicáltassék minden hozzá- tartozandókkal, külsőkkel együtt, s mindenekből igaz oszto- zás légyen, minthogy soha annak rendi szerént való osztozás a jószágon nem volt; — ez az én praetensióm ut actornak.

Inctusok, csíktaplocai primipilus Antal Mihály és János egytestvér atyafiak az actor actiójára azt feleljük, hogy azt nem tagadjuk, hogy az actor néhai édesattya, Antal János kisebb nem lett volna az mü atyáinknál, Antal György- nél és Mihálynál; de ezek hárman egymás között belsőt- külsőt régen megosztottak volt, s mü aszerént bírtuk mindeddig az magunk részünköt, s most is azzal megmaradunk, s osztásra nem bocsátjuk.

Deliberátum. Minthogy az pársok magok documen- tumokot csak szóval s nem literale documentumokból egymás ellen assertálják (!), nem jő világosságra keresetek, azért exmitáltatnak mind a két rész, ad futurum bőveb- ben producáljanak. Ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1782. január 21. Deliberátum. Csíkvacsárcsi néhai Máté Gábornénak

contraversiója lévén csíkrákosi Balás Györgyné mostoha- annyával, ki is költ férhez jenőfalvi Korda Tamáshoz, holminémű ágygúnya felett. Mely portékák, vagyis ágy- gúnyák maradtak volt az néhai Balás Györgynél, az édes- attyánál, mikor elbúj dosottak volt Molduvában Máté Gábor feleségestől.

Mely ágyi gúnyát nem tagada Balás Györgynek az fe- lesége, mostani Korda Tamásné, úgymint egy derekalyt, egy csergét, egy festékest, hogy kézinél nem volna most is. A ládát is megvallá, hogy nála vagyon. De az maga ládá- ját, melyet hozol vitt volt, azt az Balás György eladta nyomorúságában. Ezt, amely kézinél vagyon, most Korda Tamásnénak hadta helyiben a maga ládájáért. Nem is tartozik a ládát visszaadni. Az derekalt, csergét és festé- kest tartozik visszaadni Korda Tamásné Máté Gáborné- nak.


233

Az dosról pedig emlékezik Korda Tamásné, hogy kifi- zetnék az Balás György jószágából. Azt keresse fórumán. Az több portékákról, akik kézinél nincsenek, minthogy Máté Gábornénak az attya kézinél maradott volt, melyeket actor pretendál az inctuson, nem tartozik számot adni róla, ítíltetett. Dilatio.

Árkos, 1782. április 11. Árkosi Bakó Sámuel őkegyelme exhibeálván egy testa-

mentaria dispozitiót, melyben a néhai édesannya, Bakó Sámuelné vidua tempore divisionis64 a maga intertentiójára, excindált bennvaló jószágot 40 magyar forintokban a nagyobb fiának, Sámuelnek, conferálta ea conditione, hogy őkegyelmét életiig tisztességesen interteneállya a magáé- ból. Praetendálván Bakó Sámuel ur[am], hogy a jószág addig ne subdividáltassék, míg Pál és János a 40 forint sum- mát le nem teszik.

Melyet subsumálván a fórum: mivel Bakó Sámuel ur- [am] nem satisfaciált a conditiónak, nem tartotta az any- nyát, per hoc a testamentum annihiláltatik, és hogy azon portio jószág subdividáltassék, megítéltetett.

Csíkjenőfalva, 1782. április 27. Deliberátum. Karcfalvi Bálint Tamásnak és Lukács

Ferencnek controversiójok következett Jenőfalvában co- moráló Bencze Mátyással, szenttamási titulált Boros Elek királybíró uram őkegyelme jobbágyával, az néhai Mihály György jószága iránt.

Bencze Mátyásnak és ugyan karcfalvi Bálint Lőrincné- nek. Lukács Istvánnénak az annyok egytestvérek voltak. Ezek voltak az Bencze Pálné gyermekei. Bencze Pálné volt az néhai Mihály György gyermeke. Minthogy Bencze Pálhoz költ volt férhez Mihály Kata — jobbágy emberhez —, az Mihály György jószága nem illeti Bencze Mátyást, mint jobbágy embert. Illeti Mihály Katának az leányit, vagyis posteritásit, minthogy szabad emberhez költek.

Mely jószág vagyon Jenőfalvában minden hozzátartozan- dókkal. Vicinussa feljül néhai Péter Erzsébet posteritási, alol Imre János és Imre Péterék. Oly formán, hogy az jó- szág álljon helyre, vagy amint Mihály (?) Mátyástól kezire maradott Bálint Lőrincnek, s megbecsültetvén, becsű


234

szerént a fenn megírt személyek jogikból (?) Bence Mátyást kifizetni [tartoznak]. Ezek közül az vérek közül, aki mit adott el belőle, computáltassék a becsűben, ítíltetett.

Csíktaploca, 1782. március 9. Amint in anno 1781 die 7-ma Decembris Almási Antal

néhai nagyattya, Botár Tamás ami felkelhető barmokból álló keresményi maradtanak azok fiat-leánt haza törvénye szerént egyaránt illetnek; melyek qua tutornak, primipilus Botár Andrásnak kézinél marattanak, in suma 122 magyar forintokot érő vagyonság, melyből az engemet illető rész a proportione nekem általadattassék.

Ezen pretensiót írt Almási Antal nem próbálja elegendő bizonyságokkal, hogy az édesannyának. Botár Erzsébet- nek tutora lett volna Botár András, innet exmittáltatik ad futurum. Ítíltetett.

Actor protestat super hoc deliberatio et apellat causam ad forum civile. Inctus pariter protestat de ulterioribus expensis et fatigiis. Deliberátum: transmittitur.65

Csíktaploca, 1783. március 13. Actor Sántus Elek, inctus Botár János és Sántus Ignác.

Mindkét részről való literálékot, genelogia deductiókot felolvasván, mindkét részről való allegatiójokot is meghall- gatván az nemes faluszéke, de minthogy igen súlyos az causa, sokféle punctumokból álló, az jószág is donatiós, melyért az causa vagyon.

Sokat törekedik az nemes compania fóruma, hogy mi- képpen és jobban deliberálhatna iránta, de közönségesen maga gyengeségét az fórum megvallja, hogy igen súlyos és nehéz az causa, nem elégségesek annak decisiójára; megegyezett akaratból a két felperesek vigyék az civile fórum- ra, ahol hova hamarabb decidáltathassék nagyobb ér- telmű urak eleibe. Ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1783. április 26. Csíkkarcfalvi Bíró Józsefnek contraversiója lévén az

mostohaannyával, néhai Bíró Péter özvegyével. Az marhák s gabona, mely vagyon most készen a háznál

szemül, és ugyan szántóföldek zálagja, melyeket váltottak még az asszonnyal való együttlétekben és az ősszel akit e-


235

gyütt vetettek volt, ugyan az dos: — ezekből való preten- siója az asszonnak, vagyis az mostoha annyoknak Bíró Józseftől.

Tartozik Bíró József az mostohaannyának, Kurkó Ju- ditnak az ökrökből és marhákból, harmadából kifizetni becsű szerént. Az gabonát, amely most találtatik, harma- dát kiadni az asszonnak. Vadnak olyan szántóföldek, amelyeket az mostohaannyok ottlétiben együtt váltot- tak meg, örökségeket, summa szerént 25 magyar forint érőt; ennek is harmadát tartozik Bíró József az mostoha- annyának kifizetni. Az ősszel akit vetettek együtt, abból is tartozik kifizetni harmadát az mostohaannyának. A dossal 3 forinttal tartoznak kifizetni az asszonyt, ítíltetett.

Inctus protestat super hoc deliberatum.66 Post scripta. Még vagyon egy leányocska, testvér Bíró

Józseffel. Ennek tartására és ruházatjára adjanak az kö- zönséges gabonából 4 köblöt, melyről tartozik Bíró József számot adni mindenkor, ha elé jő az leány az szolgálat- ból.

Post scripta. Szalonna húsával együtt az háznál maradott eljövetelekor az asszonnak, ennek is az harmadát tartozik Bíró József kiadni az mostohaannyának. Maradott három síídő sertésmarha, esztendősök; ennek egyikét adja által Bíró József az mostohaannyának részibe.

Árkos, 1784. február 3. Tévén contraversiója Lőrintz Andrásnak az attyával

és az öttsivel, Istvánnal, tudniillik hogy midőn magának házat épített, 12 magyar forintot, közös pénzt, mellyet együtt acquiráltak volt az háznak felépítésére, elköltött, amely pénzt valami bizonyos adósságnak lefizetésére szer- zettek volt. Mostan azért az öreg Lőrintz István nem akarja agnoscálni, hogy az építésben maradjon, hanem azt kí- vánnya, hogy mennyen a fennebb említett adósságban.

Melyet subsumálván a törvény, minthogy tartoztak az építésben succurálni és együtt költeni rá, tehát a 12 forint Lőrintz Andrásnál marad, az fenn lévő adósságot penig repartiályák 3 egyenlő részekre, egy részt az öregre, mást Andrásra, harmadikot Istvánra, és úgy együtt fizessék meg, törvényesen megítéltetett.


236

Csíkjenőfalva, 1784. február 6. Csíkjenőfalvi Kozma Györgynek contraversiája lévén

ugyan csíkjenőfalvi Bálint Péterrel egy küs jószág iránt. Az mely jószág volt néhai Benedek János jószága. Mel}r

Benedek Jánost 1694-ben az tatár elrabolja minden gyer- mekeivel együtt. Dánfalvi Kozma Bálint szállott fiú volt az Benedek János testvérire, Szász Erzsébetre, mivel hogy egytestvérek voltak annyával, az jószág is az annyoké volt, Kozma Bálint az maga kézihez vészi az Benedek János jószágát, az felesége Szász Erzsébet jussára.

Láttatik ugyan az néhai Kozma Bálint írásiból, hogy sok adósságot fizetett Benedek Jánosért. Kozma Bálint- nak posteritási: fia, Kozma Márton, leánya, Kozma Anna. Kozma Mártonnak fia az actor Kozma György. Kozma Annának posteritása az inctus Bálint Péter. Az mint a circumstatiákból kiláczik, hogy három részre elosztották volt az Benedek János jószágát. Mivelhogy pénzzel, ke- resménből vette volt Kozma Bálint kezéhez, úgy is anyai fiút-leánt egyaránt illető jószág volt.

Az inctus Bálint Péter relatoriájában bizonyít 7 bizon- ság által, egy fatens 84 esztendős, 66, 50 esztendős emberek, az régisége az birodalma, hogy az inctus Bálint Péter né- hai attya, Bálint Márton békességesen [bírta] egész éle- tiben felesége jussán, úgy Bálint Péter is.

Mindeddig ezeken küljel még két fatens feleli az Kozma György szovát, hogy maga mondotta, maga szájával, hogy az contraversiában forgó jószágot nem keresi, mert tudja, hogy Balás György atta volt Bálint Mártonnénak Balás Erzsébetnek résziben, az udvaron bemenő holtár- kon alól való rész ki is van határozva.

Mindezekre való okokra való nézve maradjon az inctus kézinél a jószág, ítíltetett. Actor protestal super hoc de- librat[um] et novizat.67

Csíkjenőfalva, 1784. március 12. Deliberátum. Csíkkarcfalvi néhai Gidró József özvegy

feleségének, Lukács Katalinnak contraversiója lévén az néhai ura testvérivel, küsebb Gidró Jánossal, egymás kö- zött való pretensióknak osztozása iránt. Ez fennebb megírt özvegy asszonyember pretendálja Gidró Jánostól a dost,


237

mivelhogy férhez akar menni, s az marhák szaporodásából harmadát s az gabonának felit.

Az inctus Gidró János is pretendálja, hogy az édesaty- tyoktól maradott tőkemarhákot adja számát, kit hova tettek, ha eladták, az árát hova tették. Költötte? Ha helyes helyre költötte, maradgyon abban.

Azt kévánnya az actirx (!) asszony, hogy nem tartozik számot adni az ura életiben lévő dolgokról, hanem az ura holta után, ami az ő gondviselése alatt elkárosodott, azt ő is kész számot (!) adni.

De megítíltetett, hogy tartozik az actirx (!) asszony az ura életiben elkölt dolgokról is számot adjon, hogy mi hová lett s mire költ el. Két ökröt adott volt el néhai Gidró József flor. Hung. 25, 68 pénz, még adott volt el néhai Gidró József két ökröt flor. Hung. 22, még egy tehenmarhát adott volt el Gidró József flor. Hung. 8. [Ebből] a megírt 55 magyar forintokból és 68 pénzből megvizsgálván a nemes compagnia fóruma, 33 magyar forintok 2 pénzt helyessé hatta a nemes compagnia fó- ruma, hogy hiteles helyre költ volt el. De 22 magyar fo- rintokról semmi nyomot nem láttunk, semmit nem bizonyít, ezekről tartozik bizonyítson az actrix asszony is, ítíl- tetett.

Actor protestál az deliberátum ellen. Actor apellat ad forum civille.68

Árkos, 1784. április 20. Árkosi gyalog katona Göntz Jakab provocálá a hütösök

törvényire huszár Barabás Mihályt ily okon, hogy egy darabocska bennvaló jószágot három darab szántófölddel együtt és valami szénafűbéli részecskével, melyek a fele- sége, Nagj Zsusa vérségire valók, hogy azokot nem re- mittálta.

Melyet midőn subsumálna a törvény per placida offe- rálván Barabás Mihály őkegyelminek a dolgot, legottan condescendálá és azt fogadá a hütösök előtt, hogy kész a pretendált jussokot kibocsátani, depositis deponnendis nem perel érette, jóllehet egy részét jure perennali vásár- lotta, csak a documentumok szerént, amit érette adott, fizesse meg.


238

Árkos, 1785. december 29. Sepsi circulusban Árkoson lakó Pap Istvánné gyalog

katonáné, Szabó Ilona, hozván minekünk a Compagnia Commendans úrtól ilyen parancsolatot, hogy elhagyott férjénél, Pap Istvánnál minemű portékáji maradtanak volna.

Élőnkben jővén mind a megírt Pap Istvánné, nem kü- lönben Árkoson lakó Pap István senior őkegyelme, kiktől is kérdésben tévők, minemű portékáji volnának Pap István- nál, ezek tudniillik: 1 cserge, 1 vánkos, 1 szuszék, 1 pojva- tartó kas, 1 guba, 1 vasas lapát, 2 légej, 1 hordó, 2 szál fenyő deszka, 4 üres méhkosár, 1 rossz kártya. Mindezeket agnoscálá Pap István őkegyelme is, hogy magánál vágynak. Ezek felett még praetendála Pap Istvánné 2 gyúrótekenőt, 1 hordót. Ezekről nem tud semmit Pap István, és nem is agnoscállya, hogy ottan volnának. Insuper még feladá a praetendens párs, hogy 8 kalongya búza, 3 1/2 kalongya zab, 5 véka csős törökbúza, 3 kalongya kender a Pap Ist- ván kezében ment, amelyeket mind szám szerént prae- tendállya őkegyelmitől, hogy kézben adja.

Deliberátum. Amely portékákat agnoscált Pap István, hogy őkegyelminél vagynak, amelyeket fenn specificál- tunk, azokat tetszett a sessiónak, hogy modo et statim azon portékákat restituállyon Pap István, de mindazonáltal olyan conditióval, hogy ezen okból magának ne formállyon oly judiciumot, hogy ha a portékáit kikapja az elhagyott férjétől, tehát a divortionále onusnak is felét supportállya. Mert a Compagnia Comendans úrnál sok ízben való alkal- matlanságával cselekedte és nyerte ezt is. Ami penig illeti az 2 gyúrótekenőt és 1 hordót, amelyet keres Pap Istvánná, minthogy világoson nem tudá megmutatni, hogy Pap Istvánnál volnának, maga is tagadja, azért simpliciter absolválódik Pap István ezen praetensiótól. Ami penig a 8 kalongya búzát, 3 1/2 kalongya zabot, 5 véka csős török- búzát, 3 kalongya kendert nézi, minthogy azokból együtt költöttek is el, és magát meg is kénáltatta volt a férjével az eltávozásnak idején: hogyha maga nem tetszik, tehát a gabonája s vagyona se tessék; melyre (: amint a bizonyság megtartja Pap Istvánt benne :) azt felelte vissza: el nem küldötte s vissza sem adja elválásig, hanem ha hazamenyen, együtt költsék el. Azért tetszett ez is a sessiónak, hogy ezen praetensiójától is mentett légyen Pap István.


239

Csíkjenőfalva, 1790. június 26. Contraversiája lévén karcfalvi Miháj Andrásné és fia

Ferenc őkegyelmek között — lovas numerus alatt lévő famíliának — evégett, hogy panaszolkodik Miháj András- né, hogy őtöt az fiának felesége nem bötsüllené úgy, amint illenék. Arra való nezet hitesek eleibe kívánta tenni és ott kérdésre venni, hogy az ura nevét viselő asszont ura része illeti-e vagy nem.

Azért mü is, az nemes Divisions-Comando parancsolatja szerént, jenőfalvi és karcfalvi hitesek hozzászólottunk az dologhoz eképpen, hogy meddig az vidua a megholt urá- nak nevit viseli; addig mindenfélének fele az viduáé. De ezen dolgot másképpen jónak nem ítílik lenni az becsületes hitesek, hanem mivel az jószágot nem szabad az felsőbbség parancsolatja szerént dividálni, úgy is az asszonnak annak curálására elegendő ereje nincsen, azért Miháj Ferenc, a fiú a jószágot curálya és harmada fructussát az annyá- nak kiadja, ítíltetett, — ha egy kenyéren az anya fiával nem akar élni.

Hoc deliberatum apelatur ad forum companiae.69 Árkos, 1792. március 31. Ifjabb Bakó Sámuel gyalog katona nyughatatlankodván

az édesannya, sepsikörispataki András Györgyné ellen, hogy az maga jószágáról egy épületecskét eladván pénzért, nekie csak harmadrészt adott belőle. Két részit pedig maga az leányával együtt eltette, holott fele rész illette volna ő- tet, mert a néhai attyával, Bakó Pállal együtt rehabeál- ták volt.

Csíkjenőfalva, 1794. november 29. Csíkjenőfalvi Kozma Jánosné praetendálya ugyan jenő-

falvi Kozma Istvántól, hogy őtet, apró árvácskáit ezután is tartaná gondviselése alatt, valamint eddig tartotta, mert az ő néhai ura úgy ontotta vérit Kozma Istvánért, valamint magáért. Apró árvácskáival nincs módja benne, hogy gazdaságát folytathassa, hanem azt kívánnya, hogy együtt fogadgyák [a] szolgát. Ennek bérét, intertentióját együtt fizetik, de minthogy az asszonyembernek szüntelen, el- kerülhetetlen szükségi vadnak az férfiú munkára, az szol- gának mindenkor az asszon mellett kell lakni. Erre nézve


240

az intertentio rendelése is megváltozik, hanem Kozma Ist- ván annuátim tartozik költségivel, kenyerivel harmadára fizetni, Kozma Jánosné pedig két résszel, minthogy a szolga mindenkor Kozma Jánosáénál tölti ideit. Kozma István pedig azt kévánnya, hogy néki szolga nem kévántatik.

Mindezeket megértvén az compagnia széke mindkét részről, de úgy látszik a compagnia széke előtt, hogy az asszony praetensiója méltó, minthogy az ura táborba veszett, apró árvácskáival árvaságra jutott, a numerusok pedig egy, hanem mindezekhez képest tartoznak szolgát fogadni együtt. Ennek intertentiójára tartozik Kozma Ist- ván esztendeig két véka búzával, két véka árpával, egy köböl rossal, juhtej-túróval, a pénz fizetését is a ruházat- tal egyaránt tartoznak egyenlőképpen, amennyivel fogat- hassák a szolgát, ítíltetett.

Azt is hátra nem hagyván, minthogy Kozma István maga részire mindennemű épületeit új fundamentumra vette, az Kozma Jánosné épületi pedig már megkorulta- nak, kiváltképpen fedeleikben, a háznak fedelibel (!), valamint egyenlő erővel és költéssel állították az Kozma Istvánét, úgy az Kozma Jánosnéét is felállítsák és re- parályák egyenlő költéssel, végeztetett.

Csíkjenőfalva, 1794. november 29. Contraversiája lévén csíkjenőfalvi Vizi Mihálynak ugyan

jenőfalvi Vizi Andrásnéval, mindketten lovas személyek. Praetendálja Vizi Mihály az ángyától, Vizi Andrásnétól az őtöt illető jószágbéli részit, és azon termett fructusnak felit.

Erre ilyen feleletet tőn az írt asszony: nem adok a fruc- tusból semmit, mert igaz, hogy a jószágban része van kegyelmednek, de tisztünk parancsolatjához tartom ma- gamat, — hanem jöjjön hozzánk, az numerus alá. Együtt dolgozzunk és, amint Isten engedi, éljünk. Erre ilyen feleletet tőn Vizi Mihály: hogy én nem megyek és nem is dolgozom, mert eltart engemet az én jószágom.

Megértvén az compagnia széke mind a két feleknek egymás ellen való akaratját, de minthogy a Compagnia Comendáns uraknak semmi resolutiójokat nem látjuk, azért halasztatott a dolog továbbra, hogy hozzanak a Comendáns uraktól, hogy miben legyen auctoritása a compagnia székének, s miben nem; ítíltetett.


241

Szárhegy, 1806. július 13. Panaszol a nemes faluszéke előtt gyergyószárhegyi

Nagy Mihály ut actor a testvérbáttya, Nagy Bertalan ut inctus ellen.

Állítja az actor Nagy Mihály, hogy lévén egy leány- testvérek, kit is Isten rendelése szerént férhez adott, kinek lakodalmára költött az actor csak egyedül 38 forint és 37 krajcárt, miképpen a legitimációból kitetszik. Úgy hasonlóképpen a néhai édesannyokot is maga az actor ha- lálig egyedül tartotta, holott a jószágnak fele részét bírta az inctus. Azért kívánja az actor, hogy ezen fenn írt költé- sit és a néhai annyok intertentiójának felit megfordítani ítíltessék meg.

Melyre állítja az inctus Nagy Bertalan: minthogy leány- testvérek nem katonához ment férhez, hanem paraszthoz, nem tartozik a költést megfizetni. Az annyokról való in- tertencióról pedig azt állítja ugyan az inctus, hogy megfizetett, miképpen Söver strázsamester úr előtt repartiál- tatott volt. Kiről semmi bizonyos nem láczatik, mivel semmi bizonsággal nem áll elő az inctus.

Kire deliberátum. Minthogy azon férhez adott leány mindeniknek egyarányú testvére volt, és az jószágot egyenlő részre bírják, tehát tartozik az inctus az actornak a fenn írt 38 forintnak és 37 krajcárnak felit lefizetni, mivel együtt tartoztak volna lakadalmat tenni. Nemkülömben az actor azt is hiteles bizonyságokkal bizonyítja, hogy tizenhárom véka gabonával maradott adóssa az inctus, amelyet még az néhai édesannya szája nyelvén megmondott, amely [ki]tetszik egy hiteles testimoniumból; tehát tartozik az inctus Nagy Bertalan 13 véka gabonát megfizetni az actor Nagy Mihálynak. Ítíltetett.

Szárhegy, 1807. február 25. Törvénybe szólítá Gáspár Kristóf a testvérbátyját, Gás-

pár Gábort ez okon, hogy amíg a francia háborúban ki volt rukulva Gáspár Kristóf, azon üdők alatt a testvér- bátyja, Gáspár Gábor egy fűrész-részt zálogosított volt, mint pater familiás. Hazarukulván az háborúból Gás- pár Kristóf, osztozásra lépének, mint két testvér atyafiak, azon üdőközben ki nem nyilatkoztatta Gáspár Gábor az etsinek, hogy közösből zálogosított volt egy fűrész-részt,


242

hanem mindeddig titokba tartotta. Azért megkévánja Gáspár Kristóf a nemes faluszékitől, hogy jól megvizsgál- tassák és mind tulajdon, mind maga részite beleítíltessék; mivel a bátyjáért úgy volt kirukulva, mint tulajdon magáért.

Állítja ugyanerre Gáspár Gábor és egy simplex testi- moniummal is bizonyít. Ugyanaz melyet is jól megvizsgál- ván a nemes faluszéke, és egyik bizonyságot elé is hívatta, és amit testificált, fel is olvastaték előtte, és megtagadá, hogy nem úgy mondotta, amint ott olvastatik.

Ázért deliberátom. Minthogy valóságoson kijött, hogy ő tagadásba tartotta magánál azon fűrész-részt, s a múlt esztendőben újraépítették, akkor is mint részest meg nem hívott, tehát az eddig való haszna, amelyet vett Gáspár Gábor, marad arra, amit most a fűrészre költött és dolgozott. Gáspár Kristóf pedig semmi költségivel megfor- dítani nem tartozik, hanem ezután való hasznokot equá- lis (!) használhassák és vehessék, úgy, hogy ezután a fű- részbe legküssebb romlás vagy hiba [lenne], együtt tartoznak mindeneket reperálni, végeztetett anno die ut [supra].

Extradatur e foro pagi per me Blasium Simon jura- tu[m] notar[ium] pagi.70

Békesség! Mai napon ezen deliberátom után a fenn írt két testvérek önként való magok jóakaratjokból ily megmásolhatatlan szép békességre lépének mü alább subs- cribált bírák és hütösök előtt, hogy Gáspár Kristóf minden- féle ennek utána való kereseteiről lemonda; és amivel a bátyja még tartozott volna, úgymint három juhval és egy ekének vasastól felit, 10 magyar forintokot örökire elen- gedő, oly feltétellel, hogy mint jó testvérek egymással jól éljenek, s egymással ne gyűlölközzenek; sem maga Gábor, sem a fiai semmit Kristófnak fel ne vessenek, hanem mint jó atyafiak egymással éljenek.

Mely békességeket írtuk meg mü is, és adtuk ki jö- vendőbéli bizonyságul, Szárhegy, anno, die ut supra.

Szárhegy, 1816. május 8. A szárhegyi nemes bírószéke eleibe előállának, az nemes

Stations-Commando Kabos főhadnagy úr parancsolatjából, gyergyószárhegyi Barta Ignác és Bartalis Ágoston gyalog székely katonák ilyen dolog végett, hogy említett Barta


243

Ignác alisa, hogy becsületes nemes bírószékén nékem ilyen alázatos jelentésem vagyon, hogy az én apósom, Oláh An- tal testvér volt Oláh Katalinnal, az Bartalis Ágoston édesannyával, néhai Bartalis Józsefnével; és az mostani kivilágosodott törvén szerint, aminthogy jobbágyfijú- tól született leány is megnemesedvén férjhezmenetelivel jószágot nyert, engemet is illet úgy eszerént.

Kihez képest mindkét felek a költést eltávoztatván, és az törvénnek bizontalan kifolyását nem tudván, azért önként való inagak jó akaratjokból jobb kezek beadásával és le- kötésivel lépének egy ilyen atyafiságos complanátióra és osztozásra, hogy mit az említett Bartalis Ágoston nyert jószágot és mind eddigelé Sajgó Kalára után azokat mint belsőt, úgy külsőt, szántóföldeket és kaszálókat kétfelé barátságosan elosztanak; semmit el nem titkol és tagad.

Csíkjenőfalva, 1818. február 14. Csíkjenőfalvi gyalog katona Gegő István őkegyelmének

contraversiája származván az édesattyával, ugyan jenő- falvi Gegő György őkegyelmével. Melynek eligazítása végett az alább írt esküttség — az Stations-Comondáns Kiss hadnagy urunk poroncsolatja mellett — kérésére írt Gegő István őkegyelmének egybengyűlvén Jenőfalvá- ban huszár Gegő János őkegyelme házához; azhol is megjelenvén mind a két pretendens felek, azt adja fel Ge- gő István, hogy már két esztendeje megházasodván, és hogy külön menvén lakni a felesége jószágára, annak is elmúlt egy esztendeje. Azután sok rendben kérte az attyától az részecskéjét mind a felkelhetőkből s mind pedig a jószág- ból. De még eddig néki nem adta ki. Adott volt akkor va- lamicskét, de azzal nem elégedhetik meg, mert úgy gondolja, hogy több illetné. Azért azt kévánnya, hogy őtöt osztoz- tatná ki az attyától mindennemű javaikból. Még ezeken kívül azt is prétendálya írt Gegő István az attyától, hogy Háromszéken 10 esztendőt szolgálván, és otton szolgá- latjából szerzett 24 köböl gabonát, 8 sing zekeposztót és két fordor (!) szép bárány bőrt. Melyeket a hazajövetelekor mind hazahozván, s az attyának és mostohaannyának ke- zére adott. Ezek mind otton maradtak, mivel őtöt csak- hamar háborúba vitték, s amíg odavolt, addig elköltötték, ezt is pretendálya az attyától.


244

Ennek ellenére azt állítja Gegő György, hogy azok el- költek együtt, ő azt elé nem adja. Ami felkelhetőjök moston találtatik, azokból is, a jószágból is kész kifizetni a részét. De minthogy Gegő György a kis leánykára is annyi részt akarván venni, mind a fiúra, meg nem egyezhetvén, kévánák mind a két felek élőnkben törvényesen ítíletre tenni, hogy ítílnők meg igaz lelkiismeretünk szerént, hogy illeti-e mindenik személyt mindenféle, avagy nem.

Deliberátum. Megvizsgálván a becsületes falusi szék mind a két feleknek feltételeket, a felkelhetőköt minden névvel nevezendőköt, tartozik Gegő György a két fiá- val egyenlő három részekre elosztani, ugyan a fekvő jó- szágot is három egyenlő részekre. A belső jószágot pedig eszerént rendelvén: minthogy csak két fiú vagyon, követ- kezésképpen a küssebb marad az ős házba, a nagyobb pedig a mostani lakta jószágoknak a felire építhet. Ami pedig a gabonabéli pretensiót illeti, ezt elegendőképpen meg- fontolván, erről is ezen ítíletit tette a becsületes falusi szék: a huszonnégy köböl gabonából, minthogy Gegő György segély tette volt hazaköltöztetni, ezen fáradságáért elmarad hat köböl, tizennyolc köblöt pedig tartozik Gegő György István fiának megfizetni; a 9 sing zekeposztó és két bá- ránybőr pretensiók elmaradnak.

Azt is hátra nem hagyván: mivel egy leán, félszeg vagyon, ennek tartoznak a fiak az attyokkal együtt a jószág mennyi- ségéhez képest élhető intertentiót adni. Ezen félszeg leány- kának mivel egy tehénye vagyon, azt, aki tejét, borját használni fogja, a tartozik tartani. Vagyon még egy kis nevendék leányka a háznál. Ez ha megéri azon üdőt, hogy férhez menjen, ekkor ezt tartoznak a jószágbirtokosok törvényes perefernummal kiházasítani. Közönségesen ítíl- tetett.

Minthogy jenőfalvi Gegő György és úgy a fia, Gegő István között a fenn írt mód szerént a jenőfalvi eskütt- ség által deliberátum pronuntziáltatott gabona és felkel- hető osztozás végett, a deliberátum így meglévén; de míg kiolvasván ezen deliberátumot a fenn írt két felek előtt, Gegő György a fiával, Istvánnal kézbéadás mellett ilyen békességre lépének: minthogy Gegő István az édesanyá- tól, Gegő György őkegyelmétől szolgálatjabéli gabonát pretendált, amelyet a fenn írt déliberátum megmutat,


245

azt elhagyá békesség mellett az édesattyán, Gegő Györ- gyön; oly feltétel mellett, hogy Gegő Györgynek egy fél- szeg leánya vagyon, Kata nevezetű, rész szerént egész tartó, hogy a fia, Gegő István 9 esztendeig intertentiót ne fizessen.

Ezenkívül, ami a külső, belső jószágot illeti, háromfelé oszoljék. Ami a felkelőt illeti, Gegő György a fiának, Is- vánnak adott két ökröt osztozás szerént, egy egészvágás fakó szekeret és úgy egy félvágás szekeret, egy erdőlő lán- cot, 50 szemből álló, egy faragófészi, egy kasza, egy kapa, egy pár gerebeny, egy vasvilla, egy káposztáskád, két cse- ber, egy désa, egy sajtár, egy mérca, egy sütőtekenyő és egy gyúrótekenyő, egy jó felkéz üst, egy 7 köblös szuszék, egy tiló, egy üvegablak, egy küs kendőszeg, egy rakószán, és az épületekből juta egy gabonatartó csűr, alsó deszkájá- val együtt az erdőn, Vatkés töve nevezetű helyen, egy csűrnek a harmadrésze, míg az öreg él és holta után fele lészen az Istváné, egy jó ágy és egy ládás pad.

Ezen fenn írt kézbeadás mellett való osztozások a két feleknek mü előttünk és általunk eszerént ment végbe. Melyet az magunk nevünk aláírásunkkal megerősítettük, igaz hitünk szerint.

Felsőrákos, 1820. március 28. Falu ítélőszéke tartattatván falusbíró Sollyom János elöl-

ülése alatt, amidőn is tekintetes director Zaturetzky úr kívánságára a Pál fiak által elcövekelt és gátlással megerő- síttetett öblögetés ítélet alá bocsáttatik.

Ítélet. Minthogy ország közönséges törvénye az: hogy a folyóvizek, ha darabjába szakasztatnak, a birtokos annak utánamehet; ha pedig öblögetés által mossa el, az azé lészen, akiéhez öblögette. Minden pedig köteles a magáét őrizni és megtartani. Eszerént a Pál fiak a kereset alatt lévő helyet öblögetés által kapván, annak tulaj- donosai lettenek, már hazánk törvénye által; s hogy azt mint magokét oltalmazzák gátlás és cöveklés által, ezt is megengedi a törvény.

Csíkjenőfalva, 1837. július 16. Csíkjenőfalvi néhai huszár Antal Péter özvegye. Bőjte

Anna az alább írt esküttség előtt, önkéntes jóakaratjából,


246

az élelme iránt Gyenge Lajos és Kedves János gyalog katona két vejével úgy egyezének, hogy lévén írt Antal Péter őkegyelmének gyergyószentmiklósi két forduló ha- tárban egy kevés érdemes jószága, melyet bírnak odavaló Bíró János és Albert huszár katonák fele résziben, ahonnan szép jövedelem jön minden esztendőben; és azon jószág- ból béjövő fructust általadák a fenn nevezett két vejek az említett mostohaannyoknak élelmére, és még a mellé minden esztendőben ígírének, a két vej, ketten két véka búzát, hogy minden kifogás nélküli megadják.

Ezzel az özvegy megelégedék, minthogy ezen folytá- ban lévő 1837-dik esztendőben a néhai férje jószágában lévő termésnek felit elvészi, a katonai terheknek is felit az özvegy kiállja. A következendő 1838-dik esztendőben Boldog Asszony-napkor kezdődik a gyergyai jószágból való béjövő gabona és a két véka búza intertentziójára, és tart mindaddig, míg az néhai Antal Péter nevét viseli. A most folyó 1837-dik esztendőn túl az özvegy nem tartozik semmiféle huszár katonai terheket érzeni; általszáll a két nevezett vejekre. Azt is hátra nem hagyván, hogy ha a történnék, hogy Antal János őkegyelme gyalog katona lenne, azon esetben az özvegyet meg fogják a vejek a zabföldekből és szénafűhelyekből is meg fogják az igazság útján részeltetni.

Mely szép egyezések a fenn írt feleknek, hogy mindenekben a fenn írt módon ment légyen véghez, azt bizonyít- suk igaz hütönk szerént.

XII. Zálogos föld Rendkívül sok esetben kell a korszakunkbeli megszorult embernek

belső telkét, szántóföldjét vagy szénafűhelyét zálogba adnia. A kölcsön- pénz a hitelező számára így nemcsak biztosított, hiszen kezében tartja az ellenértéket, hanem birtokbővítési lehetőség is. Sokan (és ez jellegzetes) kénytelenek zálog summa ellenében szerződésben lekötött időre vagy idő- határszabás nélkül így válni meg ősi jussuktól. Az sem ritka eset, hogy az adósságot jókora idő teltével a fiak, az unokák akarják megfizetni, vagy a


247

,,vérek”, az atyafiak, sőt egyes esetekben a szomszédok is „jure vicinitatis” igényt formálnak a zálogos földre. A faluszékén tehát igen gyakori a zá- logper és az okos, megfontolt, a sok jogi megkötéssel számoló ítélet.

Csíktaploca, 1775. június 30. Csíktaplocai Baka Tamás primipilus litigálván de ea-

dem primipilus Bálint Antallal holmi szénafű végett, mely vagyon Ónos bánya nevezetű helyen, in vicinitatibus ab una alól titulált Sándor Gáspár uram, feljül egy nagy tó; melyet most ötödik esztendeje adott volt Baka Tamás néhai primipilus Vas Istvánnak szorult állapotjá- ban 18 magyar forintokért zálogban, oly formálag, hogy mikor szerit teheti írt Baka Tamás azon 18; forintoknak, obligála magát írt néhai Vas István, hogy mindenkor zá- lagját leválja és az szénafűit akármikor kaszálás ideje előtt remittálja. Melyről fenn álló hiteles bizonysága is egy személyéből álló extál, s maga is hittel pecsétli Baka Ta- más.

Azért jóllehet, hogy az pénzmegadásban késett Baka Tamás egy keveset, azért nem akarja leválni írt Bálint Antal. De az praecautiókot megvizsgálván az esküttség, tehát ítéltetett, hogy tartozik Bálint Antal a pénzt leválni és Baka Tamásnak a szénafüvet remittálni, minthogy Szent György napján admoniálta is volt, hogy a szénafű- höz számot ne tartson, mert kiváltja, az is constál.

Csíktaploca, 1779. július 16. Csíkcsobotfalvi Fodor József ezen nemes fórumra, hü-

tös bíró Bálint Péter és esküttei eleiben, Commendáns úr pecsétivel citáltatá csíktaplocai Salamon Andrást és Má- thét ilyen okon, hogy ennek előtte circiter 14 esztendők- kel zálagjára vett egy darab szénafüvet írt Salamon And- rástól és Mátétól 2 forintokba. Mely szénafű vagyon az Küs evett nevű helyben, vicinussa ab una Santus József, ab alia Baka Tamás, Salamon András és Máthé.

Ez ellen azt állítják, hogy nem atták volna zálagjára, hanem csak idei hasznára. 1778-ban minden ok nélkül, szabad akaratjokból megkaszálták, szénáját elvitték.

Fodor József feles bizonyságokkal megállítván, hogy zálagjára vásárlotta, azért a szénáját megfizessék; a két forintját megfizessék, ítíltetett.


248

Csíktaploca, 1780. május 6. Csíkszentléleki, mostan Várdotfalvában lakó Basa Ta-

más, felesége Botár Klára képiben, ut actor pretendálja csíkszentléleki Todor Mátyás ut inctustól egy darab szántó- földet a csíkszentléleki határban, a Kesz láb felé forduló- ban, vicinussa ab una Gondos Mihály, ab alia probatur71, mely volt csíktaplocai néhai Botár Györgyé, zálogban pedig adatott volt csíkszentléleki Lázár Ferencnek, és az inctus onnat vette volt kézihez 5 forintokkal. Ezzel meg is kínáltatta; az inctus pedig el nem vevén állítja, hogy még supperaddált Botár György özvegyinek 2 forintot és egy trágya ideig odaengedte. Azért, mint az inctus most erről semmit nem bizonyít, ad futurum bizonyít- son. Ítíltetett. Dilatio.

Csíktaploca, 1781. május 5. Taplocai Holló György gyalog katona ut actor preten-

dálja ugyan taplocai néhai Holló Ferenc relictájától. Da- radics Judithtól, mostan ugyan taplocai Salamon András feleségitől, mint fenn nevezett Holló Ferenctől született gyermekeinek curatrixától, Ferencnek és két leányinak ut inctától a csíktaplocai határban lévő szántóföldeket és szénafűeket... hogy ezen megnevezett szántóföldek és szénafűek az actor birodalma alól mentek volna által, bizonyos adósságnak letétele után, az incta előbbeni fér- jének kezire, pro florenis hungalicalibus (!) 16; melyek így constálnak a judicium előtt, azért tartozik az incta curatrix azon 16 forintokot elvenni és a fenn nevezett szántófölde- ket és szénafűeket kibocsátani.

Minthogy pedig az is constál, hogy az szántóföldek aránt tempore debito az zálaggal megkínáltatott volt, midőn a földek nyomásszerben voltak, melyek most be vadnak vetve, azoknak fele fructusát tartozik az incta az actornak általadni. Ezekután ami keresetek leszen az árváknak, kereshetik Holló Györgyött. Ezen 16 forint zálagban az Holló Ferenc relictája csak negyedrészes, minthogy az három árvával osztozni kell belőle, és jövendőben szá- moljon róla. Ítíltetett.

Incta protestat super hoc deliberato et apellat causam ad civile forum. Transmittitur.72


249

Csíktaploca, 1781. május 19. Lévén csíktaplocai Lajos Jakabnak az csicsai alsó for-

duló mezőben az Hosszú nevű lábban, in vicinitate ab una taplocai néhai Lajos Mihály, ab alia méltóságos Petki úr őnagysága, egy földe írt Lajos Jakabnak, mely földet ugyan adott volt az néhai nagyattya, Lajos Balázs zálag- ban említett néhai Lajos Mihálynak, az inctus Lajos Miklós nagyattya Lajos Miklós édesattyának pro flor. Hung. 3, id est három. Melyről hiteles regestrumát mutatá az actor Lajos Jakab.

Az inctus Lajos Miklós egyebet nem tud mondani, sem levelet producálni, hanem csupa szóval azt állítja, hogy az attyának is békességes birodalmában volt, neki is mindeddig, s örökösinek tartja, nem is leválja az zálagját.

Az actor protestála: betevé az fórum eleibe a pénzt. Deliberátum. Az actornak productuma ellen nem tudván

világost mutatni, az inctus tartozik leválni az zálagot s a földet remittálni. Ítíltetett. Inctus protestat super hoc deliberato et petit exmissionem. Actor pariter protestat de ulterioribus expensis et fatygis et usu fructus.73

Csíktaploca, 1781. július 4. Csíktaplocai Lajos István még in anno 1780-ban idei-

ben zálogban lévén egy darab örökös (szántóföldé de eadem Damokos Imrénél, primipilusnál, megkínálta a földnek zálagjával, in flor. Hung. 4, amely zálagot Damokos Imre nem tagad, hogy oda nem vitte volna írt Lajos Ist- ván. Azt sem tagadja, hogy az országútjára maga ki nem vetette a Lajos István pénzit. Azután esztendőtől [fogva elhallgatták, semmit sem mozdították, hanem Lajos István az szántóföldet kézihez vette, be is vetette. [Damokos] már most in anno 1781 die 4-ta July kívánja keresni Lajos Istvánt.

Deliberátum. Minthogy Damokos Imre maga vallja, hogy az Lajos István megadott pénzit kivetette az országútjára, esztendő elmúlt s elhalgatta; tehát a föld marad Lajos Istvánnál; a pénzit keresse, kinek mennyivel adott többet. Ítíltetett.

Actor protestat super hoc deliberato et apellat causam ad forum civile. Inctus pariter protestat de ulterioribus expensis et fatygis.74


250

Árkos, 1782. április 11. Lévén contraversiója nemes sepsiszéki kilyéni Kováts

György gyalog káplár őkegyelminek a Göntz fiakkal, itten Árkoson, Sepsiszékben a Göntzök utcájában egy darab bennvaló jószág kihatározása dolgában; melyet a felesége, Dants Zsuzsa vérségire rehabeált pénzel a néhai Göntz Tamás posteritássitól. Mely szerént azt állítja Kováts György őkegyelme, hogy tempore rehabitionis a zálog- tartók egy darabot a maga jussából magok birodalmában megtartottak. Melyért panaszolván a nemes Companiának, a Compania Comendans úr poroncsolatjából ezen causát subsumáltuk eszerént: exhibeálván Kováts káplár egy emptionalis contraetust, mely emanáltatott in anno 1723 16 January árkosi Benkő József nobilis és uzoni Fosztó János pro [tunc] árkosi scholamester és Küs György Mihály primipilus regiusok által, melyben az íratik, hogy Horváth Mihály feleségével, Dants Ilonával jure vicinitatis perennaliter megvásárlotta árkosi Nagj Andrástól egy darabocska bennvaló jószágát cum flor. Hung. 11, melyet pre- tendál kiadatni a Göntz fiaktól.

E contra másik pars is exhibeála más concambiális contraetust, mely költ in anno 1728. 9-na Máji sub regiis Köntés Mihály, Barabás Dávid, Barabás György, melyben Göntz Tamás Nagj Andrástól per concambium obtineált perennaliter75 egy darab jószágot a maga csűre megett 5 magyar forint pótlással.

Mely contractusokból a jő ki, hogy két darab jószága volt Nagj Andrásnak, egyik a más vicinumában. Egyikét, a hosszabbat adta Horváth Mihálynak 23-ban. A másikot ugyan felyül mellette, mely a Göntz Tamás csűre megett megszakadott, cserélte Göntz Tamásnak 28-ban.

Azért tetszett a fórumnak, hogy amely portiót Horvát Mihály vásári ott Nagj Andrástól, az Kováts káplárnak resignáltassék, doceálván elsőbben a controversiás jószágnak határáról. Amelyet penig Göntz Tamás a maga csűre megett megcserélt Nagj Andrástól, az maradjon intacte a Göntz fiúknál.

Árkos, 1782. április 13. Bedőházi Mihály senior ki akarván váltani Bakó János

huszártól egy tanorokot, mely vagyon a falu alsó végin


251

a tanorok-kapunál; nem akará Bakó János kibocsátani ilyen okon, hogy nem magának, hanem másnak akarná váltani, feliben idegennek. Azért nem remittálya, hanem vérségre megtartja.

Melyet a hütösök judiciumára terjesztvén ilyen determinatio lőn róla: hogy tartozik Bakó János a tanorokot remittálni, ilyen conditióval, hogy ha casu quo úgy történ- nék, hogy más idegennek váltaná, comperta rei veritate, etiam in medio tempore76 adja vissza Bakó János a tanorok zálagját, és inmediate minden törvény nélkült menjen a kéziben a füveskert, olyformán, amint eddig is bírta; még ha a fructussát elvinné is az idegen, megítéltetett, hogy hazul is tartozik visszaadni.

Anno 1782 die 25 Aprilis ezen causát novizálya Bedő- házi Mihályné. Inctus appelat ad forum Companiale. Deliberatum transmittitur.77

Csíktaploca, 1782. Csíkvárdotfalvi Márkos János primipilus pretendál egy

szántóföldet csíktaplocai Kardos Jánostól, az alsó fordu- lóban. Állítja írt Márkos János, hogy volna azon szántó- föld az várdotfalvi határban az őkegyelmié mellett. Meg is kínálá müelőttünk, hogy leteszi zálagját, 3 magyar forintokot, minthogy vicinus; de semmi documentuma nincsen. Írt Kardos János vallja maga örökséginek; innet exmittuntur ad forum ad ulteriora78. Ítíltetett.

Árkos, 1782. június 12. Barabás András káplár mint actor praetendálván az

inctustól, Barabás Mihálytól, hogy az malomhelyet, mely vulgo Barabások malom-helyinek hívattatik, amittálya. Melyről in anno praesenti 1782 die 3-tia Juny judicium ment a hütösök előtt, hogy nincs az inctusnak jussa hozzá.

De azután a nemes compagnia fórumára apellálván az inctus causaját, ottan exmissióra kéredzett, és egyszersmind vissza a hütösök eleibe újabb revisióra. Mostan azért exhibeálván az inctus egy simplex inquisitiót, 3 bizonyságok inportályák, hogy az inctus praedecessora a malomhelybéli részit a malomrésszel együtt zálogban adta volt N[éhai] Novák Jánosné asszonnak 12 magyar forin- tokért. Constál azért az inquisitióból, hogy pusztán állván


252

a malomhely, ezelőtt 20 esztendőkkel foglalásképpen beker- telvén mindeddig pacifice bírta. Mostan azért, non obstante hoc, megítéltetett, hogy előbb váltsa ki az inctus a zálog- tartótól, és azután a maga része exscindáltatik. Mostan penig mint illegitimus possessor amittálya.

Csíktaploca, 1785. június 25. Csíktaplocai Botár István lovas numerus alatt levő

praetendálja most egy örökös szántóföldet megváltani testvérbáttyától. Botár Jánostól, minthogy őkegyelmét is úgy illeti, mint az báttyát.

De ellenben Botár János azt állítja, hogy ennek előtte circiter 3 esztendővel azon szántóföld eladatott volt idegennek zálagjára Botár András testvéreccsitől; s[it] v[enia] 2 ökrit elvásárlotta, hogy idegenektől az örökös földeket meghozhassa. Meghozván, egy vetés idein bírhassa el írt Botár János, azután tartozik egyiket általbocsátani Botár Istvánnak, letévén zálagját, ítíltetett.

Árkos, 1785. július 2. Árkosi Gelei Sámuel és Pál gyalog katonák mint actorok

allegállyák ezen fórumon, hogy ugyan árkosi Lemhényi Ferenc lovas részen supernumerárius mint inctus sub titulo pignoris79 bírja két darabocska szántóföldököt. Melyeket a condivisor attyokfia, Gelei András adott az inctusnak zálagba 16 magyar forintokban. Megkénálták a zálagpénzzel, és nem leválta, consequenter a földeket sem remittálta.

Melyre az inctus producálván az azokról való contrac- tussát, így felel: conditionate vásárlotta a szántóföldeket, tudniillik

1- mo: hogy kilenc esztendeig se maga az venditor, se egyik vér attyafia is ki ne válthassa, minthogy az eladás- kor törvényesen megkénáltatta volt vele, s egyik is szorult állapotjában meg nem vette.

2- do: Debito tempore nem is kénálták zálagjával, hanem Szent János-nap után való héten; — azért nem remit- tálya.

Melyet subsumálván a fórum ad primma: nem doceál- hatá az inctus a törvényes megkénálást tempore inpignorationis, azért a conditio sem teneál, sőt annihiláltatik,


253

Pro 2-do: Jóllehet Szent János-nap előtt nem ellenzették azon szántóföldeket, consequenter pénzzel is nem kénál- ták a zálogtartót, de minthogy vetés alatt nincsen, hanem nyomásban vagyon, depositis deponendis, azaz mind a szántás árát, mind a zálagját letévén, tartozik az inctus leválni és az actionált földeket remittálni, törvényesen megítéltetett.

Csíktaploca, 1785. augusztus 10. Minthogy világoson kijő, hogy néhai Holló Ferenc meg-

váltotta 12 magyar forintokkal egyik helyről, az más ember pénzivei; idegennek általadta, onnét ismég más ember kezibe; megint visszaváltotta életben levő Holló György, lefizette 8 forintját. Tehát tartozik néhai Holló Ferenc fia kifizetni a hátramaradott 4 forintot; azután a vérek igazítsák törvényesen magok dolgokot, ítíltetett.

XIII. Emberi dolgok

1. Rágalmazás, megkövetés, megbékélés Mindazok, amikről az eddigiekben szó esett — szintén emberi dolgok.

Külön fejezetbe azok a gyarlóságok, perlekedések kívánkoznak, amelyek még azokon kívül is gyakrabban adnak dolgot a falu ítélőszékének. A tol- vajsággal való megvádolás többször is előfordul, és más rágalmak tisztázása, más gyanúsítgatások békességgé oldódása vagy vétkek megtorlása szintén több ízben teszi próbára a liütösök értelmét és emberségét. Látszólag je- lentéktelen ügyek ezek, de szükséges menekedni a rágalomtól, a haragos- tól a jó életérzés miatt is; az pedig igen-igen nagy dolog.

Csíktaploca, 1773. március 5. Interim az parsok az közönséges esküttségnek közben-

járásában condescendálván Török Clára és írt attyával megbékélének Győrpál Erzsébet és Borbára.

Megkövetvén vallák, hogy emberi gyalóságtól viseltet- vén, ha mit szólották becsületi ellen írt Török Clárának, azt nem igazán szólották. Senkit abban meg nem tartnak, s ha megtartani akarnának is, annak ereje ne legyen; ha


254

pedig efféle szóba valamik tanáltatik, ezen processust is resuscitálhassa ellenek.

Causa honeste femine Catharinae Simon, consortis pro- vidi Joannis Csorba in Csíktaploca commorantis jobba- gionis spectabilis Gasparis Sándor de Csíkszentmihály ut actor contra et adversus Andream Imecs primipilum de Csíktaploca ut inctus, pro a[ctrice] procurator Michael Veres de Csíkszentlélek, per quem, premissae protestatione, dicit:80 Ez okon citáltattam az inctust, hogy mi októl visel- tetvén közelebb elmúlt 1772-dik esztendőben zab aratás- kor, de die protestatur,81 tolvajnak difalmálta (!) és azzal is, hogy a házától faggyat és pendejt loptam volna, melyet ha tagadna, itten most kész vagyok comprobálni. Azért kévánom külömb-külömbféle difalmátiójáért külön-külön emenda lingvae maradjon, és executióba vétessék...

A pársok egymás között megegyezének, megkövették egymást; s, abba ennek utána is senkit meg nem tartok benne, minthogy nem igazat mondottam; ha pedig találna ennek utána is mondani, mindenek fennmaradjanak.

Csíktaploca, 1778. június 12. Lévén controversiájok sósmocsári szénafű iránt csíktaplo-

cai Lajos Istvánnak Lajos Miklóssal, primipilusokkal, mely aránt való continentiáját elébeszélvén mü előttünk a két felek, külömben törvényesen nem ítélhettük, hanem ben- nünket kézbeadásával arbitrálának, minthogy literale inst- rumentumokkal nem produkálhattak; tehát a mü közbeti- vetésünk által lemondanak a törvényről, s egyezőnek eszerint, hogy: hogy Lajos István írt Lajos Miklósnak egész pretensiójáért ősszel vetésre adjon egy köböl búzát. Pénzit — harminc forintokból állót — müelőttünk általvevé Lajos Miklós.

Csíktaploca, 1779. január 15. Felcsíkszéki pálfalvi Ferencz Györgyné Lajos Margit,

testvérbáttyaival Lajos Péterrel és Lajos Józseffel magok kezet fogának és megbékélének; úgy, hogy Lajos Péter 3 szál deszkát, fél véka rozsot, Lajos József 3 szál deszkát, 2 véka rozsot és felet Lajos Margitnak harmadnap alatt készek megfizetni. Káplár János István és az egész eskütt- ség jelenlétében volt.


255

Csíkjenőfalva, 1783. február. Csíkkarcfalvi Lukács Istvánné Ambrus Erzsébet, amint

perlekedik vala jenőfalvi testvérbáttyával, Ferencz Albert- tel, az néhai Ambrus András felkelhető és marhái dolgaik iránt. Müelőttünk az nemes compagnia fórumán mindenik fél magok keresetekről megbékélének, oly formán: kiki maga pretensióját elengedik, hogy egyik a másikon soha semmit nem pretendálnak, hanem ennek utána egyik a másikával mint testvératyafiak, úgy kévánják élni, ezután pedig többször nem kévánják megháborítani...

Árkos, 1785. március 19. Árkoson lakó Illyés András az inclytum Oroszianum

Regimentből szabadsággal hazajött katona provocálá ezen fórum eleiben providus Lemhényi Tamást ilyen okon, hogy az feleségit sólopással difamálta.

Melyet subsumálván a fórum, az inctus simpliciter tagadja, hogy sem egyszer, sem másszor tolvajnak nem pronunciálta, jóllehet mint káros ember gyanakodott.

Az actor penig két bizonyságokkal próbálni kész lesz vala az inctusnak difamáló szavait. Akik ellen excipiálván azt, hogy haragossai az eléállított bizonyságok, azért ne acceptáltassék.

Interim, míg finálé deliberátum pronunciáltatnék,85 meg- békélének a pársok, megkövetvén a fórum előtt egyik a másikot. Mely szerént minden controversia kiszálla közüllök.

Csíktaploca, 1787. január 20. Amint in anno 1787 die 16 January csíkszentléleki pri-

mipilus hütös bíró Mihály Elek eskütteivel együtt kifolyt deliberátuma Köllő Antal és Basa Péter őkegyelmeknek helyben hagyatott azon deliberátum, hogy méltatlan fárasz- totta írt Basa Péter Köllő Antal őkegyelmit; ide való fáradságát tartozzék megfizetni.

Ezen fennebb írt causából az egész esküttség előtt kéz- beadással Köllő Antal uram Basa Péterrel együtt meg- békélének egy magyar forintba, hogy mihelyt hazamegyen Basa Péter, mindjárt megfizeti Köllő Antal őkegyelminek.

Árkos, 1792. március 17. Árkosi Péter László providus, méltóságos Daniel major

úr őnagysága külső cselédje panaszolja a hütösök előtt,


256

hogy most közelebbről a szentgyörgyi sokadalom csütör- tökin árkosi Bakó Sámuel gyalog katonának az háza fel- verettetvén, énreám fogta, engemet mocskolt, azzal a rút, gyalázatos, mocskos névvel. Holott én ártatlan vagyok abban az vádban, mertj én estig voltam a sokadalom- ban.

Melyre azt felelé az inctus Bakó Sámuel: úgy vagyon, ked miá vallottam a kárt, nem tagadom, mert kedre vagyon egész gyanúságom. Melyet data exmissione az jövő tör- vényes napon kész vagyok doceálni.

Árkos, 1792. október 6. Árkosi Tegző Zsigmondné gyalog részen való exponálva

az hütösök fórumán Tegző Mária, a Tegző Gábor léánya ellen, pariter gyalog részen való, hogy az utcán, közönséges helyen házfelverő tolvajnak megszidta, és több rút, mocskos szókkal is difamálta. Melyet megkíván az fórum előtt, hogy bizonyítsa rá az incta. Ha penig rá nem tudja bizo- nyítani, azon büntetés, melyet az efféle praevaricátorok érdemelnek, forduljon rá. S afelett, amint híriben, neviben megrontotta, azért az egész gyülekezet előtt depraecálya et protestatur.

Incta. Nem tagadom, sőt most is azt mondom az actrix ellen, hogy a házam felverésiben részesek voltak; melynek megbizonyítására üdőt kérek a nemes hütösségtől.

Deliberátum. Adatik üdő az inctának, hogy szavait az actrix ellen a jövő törvényes napig megbizonyítsa.

Árkos, 1792. november 24, december 1, 12. Árkosi Bihari Zsigmond falusi notárius huszár őkegyelme

megszólítván ugyan árkosi Bedőházi Mihály czimermant és testvérhúgát, Sárát a falutörvényén azért, hogy az actor őkegyelmének nagyobb léányát, Máriát rút, mocskos szók- kal illették, amely egy becsületes leányhoz nem illik. Ame- lyért azt kévánja az actor őkegyelme, hogy azon mocskos szókat vagy reárakja a léányára az inctus, vagy ha nem tudja, annak büntetésén maradjon, homágiumon, mégis a laese személyeket kövesse meg.

Inctus. Időt kért a fórum előtt, és párt az őkegyelme literáléiból.

Deliberátum. Adatik idő, és a pár kiadás ítéltetett.


257

Item 1-ma Decembris continuálván ezen causát, másod- szor is megszólítá az actor az inctus őkegyelmeket, hogy amint exmissióra kéredzettek és párt kévánták, mostan azok mellett mit felelnek, elvárja. Melyre egy simplex inquisitiót béadván, a felolvastatott coram sedria. Melyből az actor is párt kére. Deliberátum. Conceditur par.

Anno 1792 die 12 Decembris. In possessione Árkos, coram judice Paulo Barabás, cum suis juratis. Deliberá- tum.83 Ăz actionált actor őkegyelme párt kért volt az actio- nált inctustól. A pár mellett procedálván az actor és meg- szólítván az indusokat coram sedria, de nem compareált, hanem egy bizonságot, akit temondából mások feleltek Bedőházi Bálintra, de ő maga jelen lévén, mind megtagadá. Azért ha temondából felelték rá és azokból magát ki nem tudja tisztítani, azoknak actiója szerént convincáltátik az inctus is per non venit az actornak actiója szerént, convincáltatik et protestatur.84

Csíkjenőfalva, 1820. január 9. Ezen folyó 1820-ik esztendőben Januárius 9-ik napján,

mű alatt írtak jelen voltunk huszár Fejér főhadnagy úr qvártélyán, ahol is panaszolja jenőfalvi huszár Barabás Mátyás, hogy a közelébb elenyészett számvevő comissio előtt ugyan jenőfalvi huszár Kozma Márton őkegyelme valami régi hallomások mellett lopás szók kimondásával dehoniszta[l]ta (!). Amelyről 1819-ik esztendőben Szopos József őkegyelminek, úgy Barabás Mátyás őkegyelminek hiteles relatoriájok költ vala, de ezen két feleknek relato- riájit Fejér főhadnagy úr auctenticálta (!), de Barabás Mátyásról legkisebb rossz ki nem jött, hogy ő lopott volna.

Azért az relatoria nihiláltatott egyszersmind müelőttünk a tűzben megégettetett, s Barabás Mátyás a maga becsüle- tiben, mint akármely becsületes ember, úgy marada, visz- szaadván Kozma Márton és Szopos József őkegyelmék megkövetés mellett becsületit, amely zuvatból indíttatott vala.

Felsőrákos, 1826. január 23. Anno 1826 die 23 January falu ítélőszéke tartatik falus-

bíró Márok János elölülése alatt; amidőn is felperes Szé- kelly Anna törvénybe szólítja molnár Csíki Andrást ily


258

okon, hogy az alperes Csíki Andrásnak felesége azt beszé- lette, hogy az felperes az alperes malmában, amidőn ott nemrégiben égy éjszaka őrlött volna, egy véka törökbúza- lisztet ellopott.

Amely feladására a felperesnek az alperes férje, Csíki András azt felelé: én nem mondom, hogy a felperes lopta volna el, hanem minthogy azon éjszaka, amelyen károm történt, a felperesen kívül még csak egy köpeci ember volt, aki haricskát őröltetetett, tehát gyanúm vagyon, hogy a felperes által történt kára, aki törökbúzát őröltetett.

Kihallgatván mind a két feleket, a, falu ítélőszéke hozott ilyen ítéletet. Jóllehet az alperes molnárné meg nem jelen- hetett személyesen, de férje, Csíki András is, hogy gyanúja volt az felperes ellen, tehát mindketten egy kereset alatt lévén, a molnárné meg nem jelenése a processust el nem ronthatja.

Ami pedig a gyökeres keresetet illeti. Az igaz, hogy azon éjszaka, amelyen az alperes kárát történni praetendállya, más a malomban őrlő a felperesen és a köpeci emberen kívül nem volt; de minthogy az alperes kárát kevés helyén, szinte 24 óra múlva vette észre; emellett a felperes is meg- bizonyította, hogy akkor őrlött két véka törökbúzáját kiktől vette; sőt a per megindulásával a bíró és hütösök jelenlétekben a törökbúzaliszt is megmérettetvén csak két vékának találtatott, úgy hogy hütökkel is, egész házak népével megbizonyítani készek, hogy a megőrlött török- búzalisztből csak egy markot is a mostani megméretés ideig senki el nem vett. Továbbá az alperes molnár is nem tagadván azt, hogy a felperes törökbúzáját ő maga, a molnár öntötte fel, s amidőn a malomból elvitte a mol- nárné segéllette a vállára felvenni a felperesnek, sőt az utolsó három kupányi lisztet együtt merték fel, és a molnár szeme előtt kötötte bé a zsákot a felperes. Tehát, hogy az alperes molnár a felperest ártatlan bémocskolta, 3 magyar forint fizetésre és a felperesnek megkövetésére ítéltetett az falu ítélőszéke által, a fenn írt esztendőben és napon. Barabás Áron, falu notáriussa.

Az alperes megnyugszik a kimondott ítélettel. A felperes pedig apellálja a tekintetes szolgabíró úr eleibe, nem elégedvén meg a kimondott büntetéssel. Ítélet. Általbo- csáttatik a fenn írt napon és esztendőben.


259

Felsőrákos, 1826. január 26. Az elébbeni ítélet a felperesek által csupán azon okból

apelláltatván előmbe, hogy a faluszéke által ítélt 3 magyar forintokkal nem lenne megelégedve és törvény szerint büntetődnék az alperes az ok nélkül való mocskolódásért. S noha az inctus most is kész volna letenni a faluszéke által ítélt 3 magyar forintokot, de hogy a Decretum 3-k része 4-k Titulussa értelménél fogva meghatározott 12 magyar forint és 50 pénz pénzbeli büntetés helyett hogy 12 pálcaütéseket kapjon in poenam emendae (!) lingvae az alperes, ezennel megítéltem. Köntzei Béniam, szolga- bíró.

2. Tolvajság, lopás A más javaira ráéhezés ördöge, a munka nélkül megszerezhető javak kí-

sertése, néha a szükség kényszerítő ereje tolvajjá tesz egyeseket. Nem csu- pán rágalom nyomán szerepelnek tehát tolvajként, hanem valóban is azok. Az alföldi betyársághoz hasonló rendszer itt nem alakult ki. A katonai őrszolgálat, valamint a falubeli strázsák a felsőbbség kemény ellen- őrzése alatt állanak, és feladatukat teljesítve még az erdők titkos ösvényeit is rendszeresén ellenőrzik. Igaz, elsősorban a határon átjárók és a csempé- szek miatt, de az „orozók”, a „hegyi tolvajok” miatt is. A faluközösségben élő ember ellenőrzöttsége fokozott, hiszen mindenki mindenkit ismer, és számon tartják mindenki életrendjét. A megvetés, az esetleges kiközösítés pedig olyan büntetés, amit — az előbbiekben láthattuk — minden erő- vel igyekeznek elhárítani. Botlás, vétség így is van. A falu értékítéleti rendjében ezek közül egyesek bocsánatosabbak, másokat súlyosabban torol- nak meg; de arra szintén van példa, hogy — gyermek esetében — emberies jóakarattal a szülőkre bízzák a büntetést s az átnevelést is.

Csíkjenőfalva, 1784. június 13. Csíkjenőfalvi primipilus Vizi Péter törvényben hítta

csíkjenőfalvi Bíró Albertet ez okon, hogy ezelőtt 4 eszten- dőkkel, de die protestatur,88 az juhaink mellett őszi legel- tetésnek idein egy társaságban lévén az juhok mellett az actor fia az inctus fiával; mely legeltetésnek idein elkáro- sodott az actornak s[it] v[enia] egy fekete kos báránya.


260

Amelynek károsodásáról ugyan azt vallotta az inctus, hogy a farkasok vitték volna el, de azután 3 vagy 4 eszten- dővel kezdette megvallani az inctus, hogy ők nyúzták volna meg a Péter András helyin, a Bükkön. Azon écza- kán nyúzták, megsütötték, meg is ették. Az bőrit pedig jenőfalvi Ágoston Jánosnitt az boron itták meg. Melyhez képest megkévánja marhájának szaporodását 4 esztendők- től fogva, költésit, fáradságával együtt megfizesse. Con- ceditur par.

Csíktaploca, 1785. március 7, 12. Minthogy az csíktaplocai tisztelendő páter Botár György-

nek gonoszul elveszett egy szántó hosszúvasa és egy erdő- lőlánca, puhatolózván érettek, igazítták volna nyomában Csík Zsögötben (!), aholott is a tiszt urak parancsolatjából az ottan lévő falusbíró és esküttekkel együtt mottlották motolván, az actor Miklós György, qua plenipotentiáriussa írt Botár György uramnak jelen lévén. Azon portékák tanáltattak zsögöti Pál Mátyásnál, gyalog katonánál, melyeket is exhibeáltak is az törvény színire; de az lánc- ban változás tanáltatik, nem oly móddal vagyon, mint mikor az motláskor megtörvényeztetett, elszakasztották, eszközölvén véle annak utána; mely[et] nem vala szabad azon megtörvényezett portékával eszközölni.

Az inctus Sándor Ferenc (!) erre azt mondja, hogy azon portékákra az dominus actor esküdjék meg hetedmagával, azután megfelel, mert addig nem szól hozzá.

Deliberátum. Nem tartozik, hogy hetedmagával meges- küdjék, mint az házoktól általadták az törvény színire az portékákot, hanem akik tanáltatnak hitelesek, azok üsmerik az portékákot, esküdjenek meg, ítéltetett.

Minthogy in anno 1785 die 7-ma Marty tisztelendő páter György úr gonoszul elveszett hosszúvasa és erdőlőlánca aránt folyván törvények, ítíltetett volt, hogy az actornak bizonysági tegyék le az hütöt. Eodem anno die 12 Marty falusbíró Bajos Miklós primipilus házánál és az egész eskütt- ség előtt hütököt letették, nevezetesen az hosszúvasra és láncra: Holló András, Szabó András, Győrpál Mihály gyalog, Győrpál Ferenc lovas.


261

Csíkjenőfalva, 1790. szept. 9. Csíkjenőfalvi lovas katona Vizi András, item őkegyel-

minek egy István nevezetű fia, holmi rossz cselekedeteiért a székasszói korcsomaháznál arestáltaték, aki a nemes Divisions-Comma[n]dóhoz által is küldeték. Ki is világo- sodék rossz cselekedetnek munkája, amely nem egyébből álló, hanem az ottan lakó korcsomáros Korda István ládá- ját felvervén, akiből nyolcvan magyar forintot kivevé. Hatvanötöt ebből paratis Korda István ebből kézihez kapott. Tizenöt magyar forint az ellopott pénznek még héja. Amelyet a gyermeknek atyja, megfizetésit, magára vállalá. De Korda István őkegyelme minden erőltetés nélkül arra mene — attyának jámborságát nézvén —, hogy adja meg a fenn írt tizenöt forintnak felit, fizesse meg; a más felit elengedi.

Emellett az inspector, falusbíró és jenőfalvi hütös uraimék előtt az[t] fogadá az édesatyja Vizi András őkegyelme, hogy azon kártételről úgy meg fogja szabolázni fiát, hogy ezentúl senkinek kárt nem tészen, ha tenne pedig, maga a tiszt uraknak kéziben adja és maga fogja kérni, hogy a tiszt urak ítíletek szerént olyan helyre tegyék, hogy más- nak kárt ne tegyen. Amelyet mü is megírtunk a mü igaz hitünk szerént.

Árkos, 1790. december 11. Nemes sepsiszéki körispataki András György, a Székely

Huszár Regimentben egész invalidus qua malmos gazda és őkegyelmével együtt mostan Árkoson az kegyelme malmában lakó Kelemen Farkas molnár liberae emigrationis mint actorok kegyelmedet, ugyan Árkoson lakó infanterist Lőrintz Józsefet mint inctust ezen fórum eleiben meghívták törvényre; és azt mondják kegyelmed ellen, hogy kegyelmed ex a[s]sueta malitia86 ezen folyó esztendőben novembernek 30-dik napjára virradólag éjsza- kának idején az actorok malmához tartozandó ványoló és kásatörő malomházat magoknak tetemes károkra és praejudiciumokra felverte, és onnan 80 sing harisnyának való megványolt posztót ellopott. Mely mesterséget kegyelmed ennek előtte is, midőn módot kapott benne, folytatta. Melyben ha kételkednék a nemes fórum instanti az actor őkegyelmek készek hitelesen doceálni. Megkévánják azért,


262

hogy minden sing ellopott posztóért külön-külön fizessen den. 50, a malom felveréséért pedig Regiment-büntetés alá ítéltessék. Emellett költéseket, fáradságokat, dolog- múlatságokat, melyeket annak idejében declarálni el nem múlatnak, fizesse meg.

Az actionátus inctus megszólítatott, de nem compareált. Deliberátum. Pro incto nemo, ideo convincitur.87

Árkos, 1792. május 16. Árkosi néhai Nagj Györgynek meghagyatott özvegye,

Tót Ilona asszony gyalog részen való személy sérelmesen panaszolja az hütösök előtt, hogy a Küs Miklós engedel- miből és akaratjából az ősszel két szalonnát és két orjost betett volt az őkegyelme kőkamarájába az bátorságosabb tartásnak okáért, mivel más alkalmatosságokkal is fogadta be Küs Miklós uram az őkegyelme költségit azon kamará- ban, és gondot viselt rá, hogy semmi kára azokban nem történt. Mostan penig az egyik orjost ugyan hazavitte az quaerulata actrix, de az nagyobb és a jobb a Küs Miklós uram kettős záros kőkamarájából elveszett. Minthogy penig senki oda az ház cselédein kívül hírek nélkült sem egyszer, sem másszor nem mehetett, azt kévánom, hogy akár az árát, flor. Hung. 2, akár hasonló orjost adjon nékem.

A panaszoltatott inctus Küs Miklós azt állítja, hogy maga aki keresi, az vitte el azon elkárosodott orjost, melynek megbizonyítására exmissióra is kéredzett, hogy más törvényes napon doceálni kész lészen, és üdő adatott mindenik félnek maga igazságának comprobálására.

Szárhegy, 1806. március 10. A nemes Compania-Comando, Darvas hadnagy úr poron-

csolatjából... fóruma ültetvén, ahova is előálla gyer- gyótekerőpataki Bobb Ádám gyalog katona ut actor, gyergyószentmiklósi Kari Ferenc huszár ut inctus ellen; panaszolván az actor, hogy most a közelebb elenyészett Januáriusnak 25-dik napján Gyergyószentmiklóson, midőn az actor húst vett volna az inctustól, akkor 20 Rforintok s két ezüst garasa putyilárisával együtt... elveszett volna, melyet az inctus vett el. Azért kívánja az actor megítíl- tetni kára megfizetésit.


263

Állítja ugyanerre az inctus Kari Ferenc, hogy nem cselekedte volna.

Erre az actor állítja, hogy mért távozott el az mészár- széktől az inctus.

Kire az inctus felele, hogy mérőkőbe fogyatkozása volt, s azért ment el.

Mindezen panaszokot megvizsgálván nemes compania fóruma, mindenik fél documentumait, melyekből kitet- szett bizonyos terhes aggravans circumstantiák; hogy hit nélkült ítíletre nem lehetne menni, azért Tabularis Instruc- tio 89-dik paragrafussa 3-dik pontjának tartása szerént... meghitelvén az actor, hogy bizonyosan az inctus lopta el a pénzit.

Én esküszöm az egy igaz élő Istenre és az ő Szent Evan- geliomára, aki Atya, fiú, Szent Lélek, hogy engemet úgy segéljen, úgy adja ezen a világon való szerencsémet, más- világon pedig tegye örök kárhozatra a lelkemet, valamicsoda igazán én esküszöm, hogy Kari Ferenc huszár őkegyelme lopta el az én pénzemet, az Isten engem úgy segéljen és az ő Szent Evangelioma amicsoda igazán esküszöm.

Azért deliberáltatott, minthogy az actor letette hitit, hogy az inctus lopta el a pénzit; azért tartozik az inctus Kari Ferenc az húsz, azaz 20 Rft és két ezüst garasokot megfizetni; költése, fáradsága legitimatióját, két Rft 6 krajcárt, ítíltetett.

Szárhegy, 1806. december 22. Gyergyószárhegyi nobilis Páll Ferenc gyalog katona

őkegyelme, ugyan szárhegyi providus Illyés József, ut actores, törvényben idézvén valami szénabéli károk aránt, mintegy három portio szénakárok aránt, mely a szárhegyi határból Erdő Szád nevezetű helységben a magok tulajdon helyekről, egymás vicinitásában Boldog Asszony-nap után veszett volt el, amint az actorok magok propositu- maiból kitetszik (: mint felyebb :).

Ezaránt megszólíták törvényben gyergyóremetei gyalog katona Szőts Barabás őkegyelmit, ut inctus, abból az okból, hogy midőn az actorok szénájak károk megesett, elmentek Szőts Barabáshoz, magok mellé vett hütösökkel, ahol midőn keresnék, fenn szólván Szőts Barabás, úgy mond: Az kalongya fenekin keressék az magok szénabéli károkot,


264

ott ha megtalálják. Melyet ottan megtalálván, megtör- vényezték az actorok.

Melyre Szőts Barabás állítja, hogy néki szárhegyi gyalog katona Gáspár Ignác hozta 3 magyar forintokba, adósságba. Amelyre Angi Mátyást, gyalog katonát, feleségestül elé- állítja bizonyságnak. Melyről Angi Mátyás bizonyít, hogy látta Gáspár Ignácot, hogy vitt légyen egy szekér szénát. De hogy honnan, nem bizonyítja. Fényes nappal látta, hogy vitte volna.

Erre Szőts Barabás állítja, hogy hozta volna étzaka. Erre Gáspár Ignác feleli: sem egyszer, sem mádszor (!) nem adott Szőts Barabásnak szénát. Vitt ő ugyan szénát Remetére Fazakas Mihály huszár katonának a tulajdon magok helyékről, a Sajgó Ignác marháin és szekerin, mint hogy erről de dato anno 1806 die 1-ma Decembris testi- moniálist producál. Melyet maga az apja, Gáspár Ferenc recognoscál.

Melynek ellenére Gáspár Ignác protestálván, megkí- vánja, hogy őtöt tolvajnak ezen nemes faluszéke előtt Szőts Barabás gyanította, nem lévén arra elegendő bizo- nyításai, azért bücsületét adja vissza, és ahol illik, panasza bététele mellett büntettessék meg; — mert kegyelmed a tolvaj s réjám akarja kenni — ebben és amazokban benn érettetvén, aminthogy erről die 21-ma Decembris 1806-ba költ testimoniumális[t] produkálja.

Mely szerént ezen tárgyban vizsgálóban vétetvén, mind- két feleknek allegatiójokból kitetszik az, hogy Szőts Bara- básnál találtatott meg a lopott széna, amint világos; a Szőts Barabás szavaiból nem bizonyítván meg nyilvánosan, hogy kitől és honnan vitte volna. Bizonyítja ugyan Angi Mátyással, aki látta volna, hogy [Gáspár Ignác] szénát vitt Szőts Barabásnak fényes nappal. De hogy honnan és ki helyéről, nem tudhatta ő is. De ezt is a maga vallo- másában elrontja Szőts Barabás, mikor úgy mond, nékem étzaka hozta, a bizonysága pedig nappal látta. Azért, hogy az actoroknak az inctus Szőts Barabás három szekér szénát fizessen, költségek, fáradságok megfordításával; és Gáspár Ignác hurcoltatása s bücsülete elrontásáért, ahol illik, büntettessék meg; úgy ennek is költségit, fáradságát hogy megfordítja, ítíltetett.


265

Szárhegy, 1810. február 7. Jelenté magát gyergyószárhegyi Gáspár József jubilált

strázsamester úr ut actor ugyan Gyergyószárhegyen lakozó újparaszt Besán Karácson leánya, Borbála ut incta ellen...

Ezennel jelenti magát újra az incta gazdája, a már nevezett Gáspár József, hogy a szolgálója sok pálinkát hordott volna a házához, amelyet idegen vallókkal is testimonium szerént sub litera A bizonyít.

Erre, szemben lévén a szolgálója is, azt felelé: asszonyom küldött pálinkáért, de itt is a többi között magam fejem- től merítettem a szomszéd asszonynak a fazakából, és a nyá[r]son egy darabocska malachús sülve vala, ezt is leka- pám, s hazaszaladtam vele. A gazdaasszonyommal együtt megettük, és a pálinkát megittuk. Másoczor megint elkül- döttek pálinkáért, egy fazakat akkor újra vittem, akit újra hasonlóképpen elköltöttünk. Kérdettek ugyan, honnan hoztam: — Mi bajok rá, igyanak —, amely kitetszik a testimoniumból is.

Kire deliberátum. Minthogy az actor... a szolgálója által valóságos lopott pálinkát s malachúst házánál elköl- teni engedte feleségestől, sőt még együtt felvendégeskedték, és a szolgálóját ezáltal tolvajságra tanították; s a maga házát orgazdának csinálta. Azért a hátramaradott bérit igazságosan tartozik kifizetni. A szolgálója pedig a fenn nevezett hibás cselekedetiért a tiszt által megbüntettes- sék korbáccsal; az actor, nagyobb Gáspár József pedig bővebb bizonyításig a kárral maradjon. Végeztetett.

Az actor apellál az alfalvi nemes bírószékire. Az incta apellál a tekintetes nemes szék törvényire, ezután teendő költség iránt protestál.

Csíkjenőfalva, 1827. november 27. A folyó 1827-dik esztendő november 27-dik napján az

alább írtak adjuk tudtára mindeneknek azt, hogy csík- jenőfalvi huszár Antal József őkegyelme a szolgáját, huszár Ágoston Tamás iffiú legény őkegyelmét megtanálta, hogy a csőriből tiszta búzát orozolván, és őtöt vallatni kezdette, hogy annál többet lopott-e és vitt-e valamerre, és a nevezett szolga önkéntesen megváltván, hogy vitt még haza is egy keveset.


266

Ennélfogva kére münköt Antal József őkegyelme hiva- taloson, hogy mennénk el, és azon ügyét invesztigálnók tökéletesen végére; s elmenvén együtt az Ágoston István lakóházához, a szolga is vélünk. S azt mondá az édesannyá- nak: Anya, adja elé azon portékát, melyet idehoztam volt. S az annya nagy megijedett állapottal béhoza a pincéjéből egy tekenyő búzát, melyet megmérvén, és Ion mintegy 20 ejteles vékával egy — és marada mintegy négy ejtelni búza.

E meglévén, azt mondá Antal József őkegyelme a nevezett szolgájának: no, Tamás, előre azzal büntetlek meg, hogy a hátodon vidd haza. Eszerént haza is viteté. Ekkor azt mondá Antal József őkegyelme: hogy az mely búzalopáson rajtakapta, fél vékánál több lévén s egy nem volt egészen. Mely dolog, hogy a fenn írt módon ment légyen véghez előttünk, azt bizonyítsuk igaz hitünk szerént.

Csíkjenőfalva, 1848. március 26. ...Ha valaki a magunk kebelünkben könnyű lopásban

tanáltatnék, vagy valaki a lopott portékáknak helyet adna, s ez tisztán megtudódnék, akkor a falusi bírák szoros kötelességeknek tartják elsőbben 12 Rft, azaz tizenkét rénens váltó forintokig megbüntetni, azután pedig a Com- pagnia-Comondónak bejelenteni, hogy a cselekedetéhez képesti büntetést kiszolgáltathassa.

Mely büntetéspénznek két része a commonitás cassájá- ban tétessék, a harmada pedig aki annak utána jár, fárad, azé legyen.

3. Veszekedés, verés, verekedés Az indulatok féktelenebbül törnek ki, és különösen italozás közben

vagy azt követően feszülnek egymásnak a legények. A faluszéke elé nem sok ilyen ügy kerül. Aki a kurtábbat húzza, restelkedik s nem panaszkodik. Asszonyok között is támad veszekedés, sőt elvisz a harag a verekedésig is. Ott, ahol a legszorosabban élnek együtt, a családban szintén igen sok az ellentét, az elfajuló, a bírák elé kerülő vita. Különös jelentősége van viszont annak a magyarhermányi hütösök fórumán elhangzó megállapításnak, hogy a családfőnek a testi fenyítés, a veréssel való büntetés is joga. Szó esik


267

róla Felsőrákoson is. Az előbbi esetben a valamikori, az ősi ,,nagy-család” emléke, hagyatéka elevenedik fel, vagy legalábbis annak belső jogrend- szere fogalmazódik meg.

Magyarhermány, 1771. március 16. Actor Veres Ábrahám feleségével. Incta Veres Jánosné,

Bogdány Borica. Deliberátum. [1-mo] Mint ahogy Veres Ábrahám doceálja

az első, második, harmadik fatensekkel, hogy azon pénzek voltak a Katzal makkbérféle pénzek, amelyet Ábra- hám a menye szoknyája zsebiből kivett, mivel Csog káp- lár is kivetett egy garast közülle, amelyet Katzán vissza is vetett volt; nemkülönben az ötödik fatenssel, hogy amely napon arestáltatta a menyit Ábrahám, azon az napon paraszt ebéd tájat vitt volt egy csomó pénzt Oláh Simonné- ni, az Ábrahám menye, holott azon az napon még hajnalban vették volt ki a menyecske zsebiből a megtalált pénzt, magok az peres felek vallják. 2-do. A 14 fatens is azt vallja, hogy ezen feljebb megírt Simonné anyja fenye.- gette is az ötödik fatenst, hogy meg ne feleljen. 3-tio. A 17 fatens világoson fateálja, hogy Oláh Simonné mondotta, hogy látta: az Ábrahám menye pénzt osztott el az anyjá- val.

Contra az incta pars is allegálja, hogy 21 magyar forintokat és ötödfél poltrát adott volna az anyja néki, és abból is 4 forintokat és két sustákot visszavitt az anyja, de fa- tensei között több ezekről nem emlékezik. Hanem a 42- dik fatens azt fateálja, hogy látta azt az románok újesz- tendő napján, hogy Bogdány Jánosné a leányának odave- tett egy csomót a ka[t]rincájába, és azután odatekintvén látta, hogy olvassák a pénzt, és visszavitt a pénzbe Bog- dány Jánosné; ezen bizonysága mellett hitet is kére magá- nak 3-mad magával, hogy nem az a pénz volt, melyeket a sertések árába hoztak, hanem az a pénz, amelyet neki az anyja adott volt.

De kijő az actoria pars lelatoriájából, nevezetesen az el- ső, második és harmadik fatensek fassiójokból, hogy Veres Ábrahám mondott szavai szerint, hogy az volt a megtalált pénz 24 nímet forint, 3-rom peták és egy 10 krajcáros; mely megtalált pénzek hogy a sertések árából valók legyenek, kész harmadmagával ráeskünni.


268

Nem lévén elég világosan a dolog a fatensek fassiójokból, tetszett a törvénnek, hogy juráljou az actor 3-ad magával azon, hogy az incta szoknyájába megtalált [pénzek], az hozott sertések árából valók; mind egyről egyig jurál- ván, tartozzék az incta pars kárát megfizetni.

Incta novizat. Deliberátum: conceditur... Incta et novizans hermányi Veres Jánosné Bogdány

Borica per procuratorem Petrum Keresztes dicit: minémű terhes actiót adott vala bé énellenem verbis hermányi Ve- res Ábrahám apósom őkegyelme ut actor ezen folyó 1771- dik esztendőben die 16 Marty az hermányi falus hites bí- ró és több becsületes hitesek és törvénytévők eleibe, az akkori protocullumból ellenem prouuuciált terhes delibe- rátummal együtt világosan kitetszik. Mely miá novizálnom kellett eodem die et anno stante sedria88, s be is írattam. Mely simplex novumom mellett így reformálok:

1- mo. Nagy vigyázatlanság volt énbennem és procurato- romban az, hogy legelsőbben is meg nem vizsgáltam azt, hogy váljon a törvénytévő bírák közül volt-e valaki, aki bizonyság és egyszersmind regius is lett volna; nemkülön- ben olyan, aki az actorral egy társaságban és egy kereseten lett volna. A beadott relatoriákban levő fatenseket is meg nem vizsgáltam volt, tudniaillik az olyanokat, kik az actorral hasonló társaságban és egy kereseten lettek volna. Minthogy tisztességbéli dolog katonáné ellen, az job- bágy fatensek ellen nem contendáltam volt. Melyek mind igen szükségesek és hasznosok lettenek volna. Azért mostan reformátiom mellett azok ellen mind contendálok, hogy a törvény szerint nem acceptáltathatnak. Ezeken kívül lévő katona fatensek közül is, akik különbözőképpen vagy értelemmel felelnek, hogy meg ne állhasson, megkívánom, confrontáltassanak evégre a relatóriák.

2- do. Reformatiómban ezt újítom és adom bé, hogy Veres János Veres Ábrahámnak és feleségének egy ház- ban lakó, egy kenyéren lévő osztozatlan édes gyermeke. Én pediglen az házassági szoros kötelesség által Veres Jánossal egy testté és vérré lettem. Azért az actor né- kem is egy kenyéren s kereseten lévő osztozatlan apámmá lött. Mely szerint nem is lehet vala engemet házán kívül való tisztnek kezibe adni, arestumba tétetni, ha szintén


269

vétkes lettem volna is az keresett dologban, melyet simpliciter tagadok is. Hanem ha énnálam pénzt tanált volna, azt tőlem el nem kell vala addig venni, imitt-amott hordozni és a pénzt változtathatni, hanem mindgyárást mint jó atya kell vala tőlem kérdeni: hol vetted, fiam, ezt a pénzt? És én akkor mindjárt meg is mondottam volna, amint hogy mindjárt meg is mondottam. S kellett volna velem együtt odajőni, aki nékem a pénzt kezembe adta, és ha a dolog világosságra jöhetett volna, kereskedhetett volna azon, nem rajtam, hogy az őkegyelme pénze lett volna. Ha pediglen urát nem adhattam volna, és az a pénz az actoré, atyámé lett volna, s reám bizonyosodott volna, volt vessző vagy ostor, hogy azok által nekem mint gyermekinek illendő satisfactiót tehetett volna, és a szoknyám zsebibe tanált pénzt elvehette volna, úgysem lettem volna én malefactor, mivel ami apámé volt, akkor az enyém volt, és ami enyém volt, apámé, de hogy azon szoknyám zsebibe tanált pénz hogy az apámé lett volna, vagy az hozott ser- tések árából való, simpliciter tagadom. Amely pénzt pediglen a kötött erszényben másnap más embereknek és más emberek előtt nékem is mutatott, ki tudja azt, micsoda pénz lehetett. Mivel amely pénzt az én szoknyám zsebi- ből kivett, azt senki nem láthatta, mennyi summa pénz volt, vagy micsoda pénzek lehettek azok, azért azokra nem is eskühettek.

Mely praemittált ratiókra nézve méltán megkívánhatom és meg is kívánom, hogy az apám kereseti alól simpliciter absolváltassam; minthogy a fő a tag ellen és a tag is a fő ellen bizonyságok nem lehetnek, ellenem is az actor atyám és anyám egy kereseten lévő társaikkal együtt reám nem esküdhetnek. Én pediglen az engemet kiházasított szülő- anyámmal egy kereseten és kenyéren nem vagyok, azért bizonyíthatok őkegyelmivel, hogy azon pénzeket, melyeket az actor apám az én zsebemből elvett, maga hozta volt az én gondviselésem alá. Ha én külső bizonyságokkal ele- gendőképpen meg nem bizonyíthatnám is azt, hogy az én gondviselésem alá nékem pénzt hozott volt az románok újesztendein az én édesanyám, minthogy az apa és anya az ő gyermekinek amit ád, arra bizonyságot nem szokott hívni. Hitünkkel kell bizonyítanuk, ha a törvény is úgy kívánja, az szoknyám zsebiből elvett pénzeket is, hogy


270

restituálya, az igazság kívánja, hogy én anyámnak vissza- adhassam. Az atyámat én semmiben károsítani nem kí- vántam, most sem kívánom, mert ha költ is egyik kéziből, a más kéziért költ, mivel én ma is tartom őkegyelminek ma- gamat gyermekinek lenni...

Árkos, 1781. december 19. Mostan nemes Sepsiszékben Árkoson lakó nobilis Györke

József, alias Pap gyalog supernumerárius mint actor proc- lamálya maga in persona méltóságos asszony. Daniel György- né Horvát Borbára asszony jobbágylegényit, Bukur Illyést mint inctust, utrinque Sepsi székben Árkoson laknak a peresek, et dicit actor: Anno praesenti 1781 die 28-dik Novembris a megnevezett inctus mera et absoluta potentia mediante89 a falu alá s fel járó közönséges útjáról minden tiszt híre nélkült a megnevezett asszony udvarában egy tulkomat berekesztette. Sem adóssa, sem kezesse nem lévén, hogy meghallottam másoktól, odamentem a fiammal, Ferenccel. Kérdettük, miért rekesztette meg a marhánkat. Ezt a törvénytelen ember szokta cselekedni. Ezen engemet és a fiamat öszveszida tolvajnak, hogy tolvajok vagyunk, melyet ha tagadna, dato a jure termino kész vagyok comprabálni.90

Azért azt kívánom a jure, a marhám elkötésiért potentián, szőrin-becsűjin maradjon; engemet fiastól hogy tolvajnak szidott, külön-külön homágiumon. Melyet ha deponál, jó, ha nem, adjudicáltassék vicetiszt úr kéziben usque ad plenariam satisfactionem91, mégis költésem, fáradságom és gyalázatszenvedésem ne sit serum declarálnom et protest- [atur] V[ia?] F[ori?] C[ustodis?] L[egis?].92

Interim de fidejussione satisfaciala az inctus,93 kezesül adván az udvari bírót. Székely Ferenc őkegyelmit.

Deliberátum. Nincsen helye a litis intermediumnak, mivel a fórum dominale erőltette, hogy beszélje meg, hogy volt az actorral való controversiája.

Interim maga capax nem lévén az inctus bajának jó móddal való feladására, a fórum szószólójának e gremio sui94 választá és adá Solymosi Mihály őkegyelmit, cum consensu iam (?) titulati domini legis custodies95

Actor protestatur super hac deliberatione.96


271

Méltóságos asszony, Daniel Györgyné Pálóczi Horvát Borbára asszony actionált ifjú legény, Bukur Illyés neve- zetű jobbágya mint inctus defendálya magát eszerént.

1- mo: Hallom az actor őkegyelminek ellenem instituált actiójában feltett pretensióit, hogy azzal vádol, hogy el- kötöttem az őkegyelme marháját tiszt híre nélkült, és alle- gálya, hogy sem adósorii, sem kezesem nem volna, de ez nem constál.

pro 2-do: Mivel ezelőtt circiter 5 esztendőkkel conven- tiós szolgája voltam őkegyelminek és ezen szolgálatomban 5 magyar forintommal adóssá maradott volt, melyet sok ízben kértem, és a tiszt uraknak is jelentettem.

De mégis semmire nem mehettem mindaddig, míg új- ra jelentvén strásamester uramnak, szabadságot adott a marhájára actor őkegyelminek, hogy szabadoson megköt- hessem; és midőn bekötöttem volna a földesasszonyom udvarában, az actor őkegyelme actionált fiával potentiose az udvarban jővén, engemet fiával együtt megtámadván, rútul szidott, tolvajozott, mely szitkokért eleget protestál- tam, hogy ne cselekedjék; de mégis nem cessáltak mindaddig, míg magok indulatjokot rajtam ki nem pótlák, és meg is akarván engemet verni. Ekkor keserűségemben szólottám, amit szólottám. Azért megkívánom a jure, hogy ilyen méltóságos udvarban potentiát cselekedtek és engemet potentiose bestelenítettek (!), meg is akartak verni, a potentiáért major potentián maradjanak, bestelenítésen peniglen, restituályák becsületemet, méltatlan vexáltatá- somért absolutiót kívánok cum depositione oneris indebi- tae vexae, nec non expensarum et fatigiorum refusione, melyet ha tagadnának, data a jure exmissione in instanti kész vagyok comprabálni, et protestatur V[ia?] F[ori?] C[ustodis?] L[egis?].97

Actor ad haec. Midőn ezelőtt 5 esztendőkkel énnálam szolgált, esztendő eltelvén udvari bíró Székely Ferenc és Lemhényi Tamás őkegyelmek előtt számot vetettem szol- gálat járói, kártételiről és napszámok elvesztegetésiről, a- melyek is exhauriálták volna az ő conventióját; de mégis nem néztem az ő sok kártételit, hanem adtam flor. 1. den, 20, mely akkori számvetést, si juris erit, exhibeálok coram sedria,98 tudom, hogy egyik is meg nem tagadja, sőt megvallja. Hanem azután pretensiót formálván magának az


272

inctus, kért rajtam adósságot, de én nem agnoscáltam. Úgy vagyon az is, hogy panaszolt tisztelt kapitány úrnak ez- iránt. De kapitány uram egyedül nem igazíthatta, relegál- ta a közelebb esendő compania fóruma eleiben, azmikor is mind az inctus és én actor compareáltunk. Eleget urgeál- tam, hogy instályon seriest, hogy assumáltassék, de nem cselekedte, hanem most anno die ut supra, amint extál in actione, mera et absoluta potentia,99 minden tiszt urak híre nélkült marhámat elkötötte. Mások hírt adván, jöttem ide az udvari kerten kívül, azhol az udvari borna kertet újította udvari bíró uram. Ott találván, kérdettem, ki adott szabadságot az én marhám megkötésire. Azt felelte, neki strásamester úr. Ezzel mentem strásamester uram- hoz. Kérdettem, hogyha őkegyelme adott volna szabadságot marhám megkötésire. Őkegyelme azt felelte: én nem adtam, hazud. Ennek utána mondottam: törvénytelenül kötötte meg marhámot, a tolvajok szoktak így cselekedni. Azt felelte: én és a fiam vagyunk tolvajok, hogy néki meg nem fizetünk, hogy peniglen azt íratja, hogy potentiát cselekedtünk az udvaron. Ezt indebite íratta mégis, amely poenalitást kíván rám fordulni, a forduljon a nyakába.

Én penig inctus azt mondom erre, hogy mikor számot vetett az actor velem, nem consumáltatott finaliter, mivel olyan praetensiói voltának, melyek nem voltának törvénye- sek. Azért méltó praetensióm volt; én penig szolga lévén nem solicitálhattam törvényt rá, hogy megítéltessék, hanem ez gazdát illetett és ennyi időtől fogva való erőlteté- semre el kellett volna láttatni; hogy peniglen a potentiát retorquálni akarja az actor őkegyelme, nincsen útja rá, mivel szabadság-kéretlen cselekedte, hogy bejött az udvarban és ott hatalmaskodott. Én penig a marhája megkö- tésit hír nélkült meg sem mertem volna próbálni, ez okon nincsen helyen az indebita vexa retorsiojának100, hanem az előbbszöri praemittal praetensióm szerént mind a po- tentiát, mind az indebita vexát adjudicáltatni kívánom et protestatur V[ia?] F[ori?] C[ustodis?] L[egis?].101

Actor ad haec felséges koronás császárunk rendelése és igazgatása mindeddig közöttünk hagyattatott, hogy senki magának bírája ne legyen, hanem arra rendeltetett tiszt urak előtt terminálódjanak minden processusok; mely szerént úgy látom, hogy ellenem is bizonyságokat akar


273

bejártatni. Ám legyen, de úgy hogy ut habetur Decretum Partis 3-tiae Titulo 31, külömben actióm szerént convin- cáltassék.102

Deliberátum. Subsumálván ezen dominale fórum mind az actornak actiójában inserált pretensióit és az azokra tett próbáit, mind penig az inctusnak defensióit, úgy jő ki 5 bizonyságokból, kik in facie sedriae adjuráltattak,103 hogy az actor okozta volna, amit az inctus in causa difamatio- nis, nagy felháborodásában visszamondott az actornak. Mivel a fatensek relatiójából constál, hogy az actor actio- nált fiával együtt nagy indulattal jött az udvari kerthez, maga a fia penig az udvarban, holott is magok kezdették előbb az inctust magát és minden nemzetségit tolvajnak szidni, és meg is akarta az udvarban verni, és így, mivel juxta illud: qui e[s]t causa causae est etiam causa causati,104

ha mit visszamondott az inctus, azt az actor őkegyelmek okozták. E contra, ezek ellen az actor egyebet nem produ- cála, hanem csak egy simplex attestátumot; de abból is a láttatik kijönni, hogy az inctus csak visszavetette az ellene mondott szókat. Ami penig illeti a marha elkö- tésit, allegálya az actor, hogy hír nélkült, csak maga autho- ritásából cselekedte az inctus, de amint tisztelt strásamester uram in facie judicii maga referálá, hogy az inctus jelentette őkegyelminél, melyre őkegyelme ilyen formálag felelt az inctusnak: lássad, kösd be, azután tudom, hogy hozzám jönnek. Amelyből kijő, hogy nem éppen a maga authoritásából cselekedte.

Az allegált conventióbeli adósságnak decisiója már in processu lévén a nemes Companiánál, sőt amint a tisztelt strásamester uram mostan referálya, meg is ítéltetett, hogy megfizessen az actor az inctusnak, in foro arbitrativo sub judicibus Gabriele Móritz, Paulo Gyárfás et aliis,108 azért erre determinálni tovább valamit non erat [competentia] presentis fori106. Melyekhez képest deliberative az inctus nem láttatván semmi rossz cselekedetnek in hac materia okának lenni, simpliciter absolváltatik ab inpetitione actoris.107

Ozsdola, 1789. november 25. Convocáltatván az osdolai comendáns uram a hütösség

eleiben osdolai gyalog katona Huszár Józsefet és gyalog


274

katona Kerekes Borica asszonyt és leányát, Hegedűs Jó- zsefnét, akik panaszolván magok veszekedéseket, meg- vizsgálnák, ki lett volna oka veszekedéseknek, tépelődé- seknek.

Kik is szemben lévén mind a három veszekedő fennebb említett személyek úgy, hogy lévén Osdola falvában egy házacskája Kerekes Boncának, amelyet ezen esztendőre elfogadván Huszár Józsefné házbérre; azon jószágon lévő ugarára tök szedni oda... Kerekes Borica és leány a Hegedűs Józsefné, akik összeveszvén, előbbször egyik a másikot megtépték Huszárnéval, s másodszor ismég reamenvén Kerekes Borica leányával együtt Huszár Jó- zsefné házára, és amint két bizonyság hüte után inférállya (!), hogy Huszár Józsefnét megfogták, mintegy óráig a kert mellett verték, tépték, úgyannyira, hogy véresen járt a faluban, mint gyámoltalan, mivel az ura a fil[ia]l (?) státusban van — és ítíltük, hogy Kerekes Borica tör- vénytelen dolgot cselekedett, mivel a házára ment, és Huszár Józsefnét megverték.

Szárhegy, 1810. május 18. Attestátum a gyergyószárhegyi gyalog katona Sajgó

Albert fiának, Bajosnak Gentsi hadnagy úr által tett kérdé- sekre való feleletéről. Mely kérdések következnek eszerént:

1- mo. Hogy Gáspár Kristóf huszár által hol és mi módon verettetett meg Sajgó Bajos és megverettetése után maga erejétől hazamehetett-é, vagy ki által vitetett haza gazdá- jához?

2- do. Hogy következendő nap mindjárt megverettetése után szokott munkáját folytathatta-é?

3- tio. Mitől fogva lett félszeggé? és annál fogva való dolog múlatsága?

Ki is rend szerént így felel, tudniaillik Sajgó Bajos. 1- re. Hogy engemet egy bicskának elvétele miatt az

méltóságos gróf Bázár Zsigmond úr malmán alól elöl ta- nálván, egynéhányszor a hajamnál fogva a földhöz sújta, és ez sem vala elég, hanem lábaival is rugódoza; de mege- légedvén verésemmel, elhagya. f£n pedig felkelék, és a gazdámhoz hazamenék.

2- re. Megverettetésem után is úgy dolgoztam mindjárt még a következendő napon, mint azelőtt. Annyival


275

inkább, hogy azon folyó esztendőmöt hiba nélküli kitöl- töttem gazdámnál, és a következendő 1810-dik esztendőre is ugyanezen gazdámnak kezemet beadván, új szegődség mellett szolgálatomban megmaradtam.

3- ra. Béállván az 1810-dik esztendő, újesztendő nap után mintegy két héttel erdőbe küldettem gazdám által, ki is amidőn a megterhelt szánnal gyalogolván a szán mellett jövök vala hazafelé, fel akarék ülni a szánra, de megesuszamodék a fél lábam, és egy kemény nyilalást kapék a farcsokamban, mely miatt a szánon nem ülhetvén, megállítván, azaz meghógatván az ökrököt, a szán mellé leereszkedém s le is feküvém. Feltevének a szánra és hazahozának; amely üdőtől fogva félszeg vagyok, és nem dolgoz hatom.

Felsőrákos, 1826. március 4. Folyó 1826-ik esztendő március hónapja 4-ik napján

falu ítélőszéke tartatik falusbíró Márok János elölülése alatt.

Amidőn is felperes Illyés Jánosné fogadott fiának fele- ségét, Bíró Annát mint alperest törvénybe szólítatja ily okon; hogy tudniillik az alperes a felperest folyó hónap 2-ik napján elébb öszveszidván, annak utána az alperes a felperest mejbe megragadván a sárba belérontotta s víz- zel ottan végigöntözte s csúfos szókkal illette.

A felperesnek ezen feladására az alperes, személyesen jelen lévén, azt feleli: én kéntelen voltam magomat oltalmazni, mert a felperes egy cserefa forgácsot elébb hoz- zám hajtott s megtámadott.

A felperes, hogy az alpereshez hozzáhajtott, nem tagadja, s őt ha tolta (!) volna is azon hajtásával, nem lett volna semmi hiba, mert az alperest mint fogadott s örök- be vett gyermeke után való gyermekét úgy bocsátotta vala bé házába és vagyonjába, az atyának pedig szabad feleslő, engedetlen gyermekét megverni; de a gyermeknek semmi esetre nem szabad szüleit még csak rossz szóval is illetni, annál is inkább megverni. Melyre nézve kívánja is, hogy mint háládatlan, anya ellen támadott gyermek, úgy büntettessék meg.

Melyre nézve mind a két felek s azok bizonyságaiknak kihallgattatások után hoz a falu ítélőszéke ilyen ítéletet:


276

Ámbár az alperes azzal menti magát, hogy a felperes volt az öszveszólalkodás és veszekedés elkezdője, holott a felperes nyilván bébizonyította, hogy néki, amidőn az ők trágyákot látta volna rakatni a kalákázók által, kén- telen volt szólani. De ha megsértőleg szólott volna is, nem lesz vala szabad semmi esetre, sőt ha a felperes által meg- veretett volna is, az ellen feltámadni, annál inkább a felperest a sárba, pacsaljába belérántani, ottan megöntözni, szidalmazni és mocskos szókkal illetni, mind magának és örökbe fogadott férjének csaknem édesanyja helyett való anyját és legjobb jóltevőjét. Kettős lévén azért az alperesnek bűne, úgymint a nagy háládatlanság és az elkövetett s bébizonyított földre való lerántása, leöntö- zése a felperesnek, akit (?), ha mások ellent nem állottak, a megdühödött alperes a tehetségig (!) megvert volna. Ezen falu ítélőszéke, hogy az alperes a felperest megkö- vesse s emellett 3 magyar forintokat fizessen, bünteté- sül ítéltetett.

Csíkjenőfalva, 1839. november 25. Müelőttünk alatt írtak előtt megjelenvén csíkjenő-

falvi gyalog katona Bíró János efü (!) legén és providus Tatár István holmi veszekedés dolgában. Elsőbben is panaszolja providus Tatár István azt, hogy írt Bíró János a sógorával, huszár katona Erős Mártonnal a maga tulajdon lakóházához ment és ott káronkodni kezdett csúfo- son, egyszersmind fenyegetődni kezdett. Azt mondotta: ahol megkaplak, egyenként mind megölögetlek. És amidőn öszve akartak volna veszni, fenn írt Erős Márton — mint oltalom — közbevetése áltol nem történt semmi veszekedés. A házból kitaszította, és azon onnan elment.

Mire nézve meggondolkodván többször említett Bíró János és békességre kérte Tatár Istvánt; azzal a megha- tározással, hogy felfogadja és lekötelezi magát, hogy ennek utána sohasem fogja semmiféle fenyegető szóval illetni. Amelyre Tatár István is megengede néki, hogy müelőt- tünk kövesse meg. Meg is követte, és felfogadta, hogy ha ennek utána megsértené akármi részben is, tüstént bünte- tőgyék meg tetteihez képest. Így eszerént kézbéadások mellett megbékéllettek.


277

4. Falubeli állatkár A tenyésztett állatok a falukerítésen belül, a házat övező (gyakran

ház előtti, állattartó) kerítésen kívül eléggé szabadon mozogtak, s nemegyszer elkárosodtak, vagy kárt okoztak másoknak. Különösképpen sok kárt tettek az elszabadult sertések, legfőképpen a szomszédok között szolgáltatva okot a pereskedésre. Holott a jó szomszéd rokonnál is nagyobb segítség. (A szomszéd elővásárlási joggal rendelkezik, és ősi szokást ele- venítve — Csíkjenőfalván például — még a magtalanul elhunyt szomszéd javaira is jusst formál.) A kárvallottak a kártevő sertést gyakran verik, halálra sebzik — a hütösök pedig ítélkezhetnek. Ugyanúgy, miként a li- bát, juhot széttépő kutyák okozta károk ügyében is.

Árkos, 1782. március 6. Sepsiszéki árkosi Ágoston György, méltóságos gróf Kál-

noki Sámuelné asszony őnagysága jobbágya provocálván a hütösök eleiben Nagj Sámuelné Bekes Ilonát törvényre ilyen okon, hogy Nagj Sámuelné asszonyom a kisebbik fiával, Samuval egy sertésit úgy megverte, hogy a verés miá megdöglött.

Melyet subsumálván és jól ruminálváu a törvény, az actor két bizonyságokkal megbizonyítá, akik látták sze- mélyek szerént, hogy a Nagj Sámuelné kisebb fia, Samu egy koszttal verte, jóllehet az inctus simpliciter tagadja, hogy verte volna; sőt azt mondja, hogy ki akarta a kapun hajtani; de ellenben az bizonyságok hitek után importáljak, hogy a kapuk be voltak zárva, és úgy verte a gyermek a sertést; mégpenig az egyik bizonyság odamenvén, a nyitotta meg a kaput, és úgy bocsátotta ki a kapun a sertést. Az egyik még akkor véresen jött ki a kapun. Emellett az actor is jurála rajta, hogy mikor ez az kár esett, azelőtt egy órával épen és egészségesen jöttek ki hazul a serté- sek.

Azért, minthogy nyilván megtartják a két bizonyságok benne, hogy ott verték meg és a miá elkárosodott, megí- téltetett, hogy aestimatio szerént való árát, flor. Hung. 1, az inctus fizesse meg.

Az incta Nagj Sámuelné novizálja ezen causát anno et die praenotato.108


278

Árkos, 1784. augusztus 14. Actor Andreas Bentze miles equestris per legitimatum

procurator[em] Sámuelem Gelei de Árkos contra et adversus Franciscum Köntés militis pedestrem de eadem tam- quam inctum pro parte et in persona sui famuli p[ro] n[unc] (?) Davidis Kanyó de Maxa pedestris ordinis amb[arum] partes sepsiszékiek árkosiak a peresek, et dicit actor109: azért kellett az inctus őkegyelmit ide, az hütüsök fóruma eleiben admoneáltatnom, hogy most, in anno presenti 1784 die 8-va Augusti, midőn 4 lovamot a ménes után hajtottam volna fel, a falun felyül, a csorda- járó úton, az edgyik a négy közül, barna szőrű, hátrama- radván a többitől, sebesen ment a többi után. Amelyet szemben találván az actionált inctusnak szolgája, megál- lott előtte, és levévén a kalapját, azzal úgy megijesztette, hogy félreszökvén a ló az útból, elesett, és a lába mind- járt kitörött. Melyet aestimáltatván, 14 magyar forintokra aestimálták. Azért azt kívánom a jure, hogy azt megfizesse, melyet ha tagadna, in stanti kész vagyok compro- bálni; afelett költésem, fáradságom, dolog múlattsá- gommal együtt tempore executionis ne sit serum dec- larálnom et protestatur V[ia?] F[ori?] C[ustodis?l L[egis?].110

Az inctus exmissióra kívánkozik az actiónak meghall- gatása után. Deliberátum. Datur exmissio.

Árkos, 1786. szeptember 12. Árkosi Bihari Sigmond huszár őkegyelme provocaltat-

ván ugyan árkosi Bedőházi Mihály gyalog katona léányát, Bedőházi Sárát ily okon a falutörvényére, hogy egy sül- deit úgy megütötte, hogy annak miatta meg is döglött; de nem engedvén a citatiónak, azt felelte: hogy meg sem ütötte, s elé sem áll az hütösök törvényére.

Az actor mindazonáltal előállítván a bizonyságot, úgy- mint Költze Istvánnét, aki szemivel látta, mikor Bedőházi Sára úgy megütte a Költze István udvarán az actor ma- lacát, hogy amiatt ott harmadnap múlva meg is döglött. Azért Bedőházi Sára az elkárosodott marhának az árát az exstimatio (!) szerént fizesse meg, azaz 30 krajcárokat, törvényesen megítéltetett.


279

Csíktaploca, 1789. május 9. Az csíktaplocai becsületes esküttség előtt Gergely Lő-

rinc bíróságában, amint János Antalnak Gergely Albert ku- tyája által 5, id est öt pipéje, gonoszul az felesége testvéri- nek láttára, elhúrosodott, ezaránt, hogy Gergely Albert János Antallal 8, id est nyolc garasokba megbékéllett.

Árkos, 1790. december 19. Árkosi Damokos István gyalog katona post admonitio-

nem másodszor is megszóllíttatá a méltóságos Ennyetter (?) úr árkosi udvari inspectorat a falutörvényire azért, hogy némely kártévő udvari ebek két juhait elszaggat- ták; amelyeknek az aestimatio szerént való árát a káros megkévánja, hogy az udvar fizesse meg. Az actionatus tisztelt inctus megszólhatván, nem compareált. Deli- beratum: pro incto nemo, ideo convincitur.111

Árkos, 1792. február 8. Árkosi providus Ördög Zsigmond, méltóságos Daniel

Györgyné asszony jobbágya quaerulose exponálya az fó- rum előtt, hogy ezelőtt két esztendőkkel három sűdő ser- tése bémenvén a Kontza György őkegyelme életire, az egyikkel az három közül úgy bántak, annyira megverték a csűrkertben, hogy a jószágról nem tudott kimenni, hanem a kert tétéin magok kivetették a patak mellé. Mely verés miatt el is károsodott, azért praetendálya, hogy becsű szerént való árát, Rft 1, fizesse meg. Mely praetensiójának megpróbálására egy simplex inquisitiót exhibeála az praetendens actor.112

Melyre az inctus: párt kívánok az ellenem exhibeált inquisitióból, és a jövő törvényes napon többet szólok hoz- zá. Melyet subsumálván a fórum, párra ítéltetett, melyet ki is adtam az inctusnak.

Szárhegy, 1809. április 21. A nemes faluszéke előtt liqvidálnak egymás között szár-

hegyi Ambaruss Ferenc és Páll Mátyás, mindketten gyalog katonák, hogy Ambaruss Ferencnek, vagyis az etsinek, a Páll Mátyás keze által elkárosodott volna egy ser- tése. Melyre állítja Páll Mátyás, hogy bizonyítsa meg, s megfizeti.


280

Ambaruss Ferenc pedig két fenn álló bizonsággal hitelesen megbizonyítá, hogy a személyek látták, hogy Páll Mátyás a kezivel a vasvillát beléütte.

Azért Páll Mátyás tartozik 8 forintot megfizetni, és minthogy a nemes faluszékit. Páll Mátyás és a feleségével meghamísatotta (!), és a felesége azt vette a hütösöknek, hogy nem igazán ítéltek, azért satisfaetziót instál a hütös- ség reá. Végeztetett.

5. Alku, vásár Ott, ahol minden életviszonylatban kidolgozott, ősi szabály az eliga-

zító, az alkunak, az állatvásárnak is megvan a szokásjogi rendje. Írásba természetesen sohasem rögzítődött. Valami kevés a faluszéki ítéletekből tudható meg felőle.

Árkos, 1782. május 23. Sepsiszéki árkosi Szabó András gyalog katona vásárol-

ván Eszterháziánus dimissus katonától. Kala György őkegyelmitől egy hámos lovat pünkösd első napján cum flor. Hung. 4, den 24. Melyet megismervén, hogy hibás, azaz kehes, negyednap múlva visszavitte. De a venditor nem akarván visszavenni, a pénzit nem adta vissza.

Mely dolgot a hütösök eleiben támasztván Bogdán Estandar (!) firer uram és Küs György, a Barabás káp- lár szolgája, akik jelen voltak a vásárban és az áldomás- ivásban, világoson megtartják benne Szabó Andrást, hogy felelt Kala György az eladott lónak minden nyava- lyájáról; és azt fogadta, hogy ha hibát ismer benne, egy hét múlva is visszaveszi.

Azért megítéltetett törvényesen, minthogy tudva hibás lovat adott, mégis felelt minden nyavalyájáról, tartozik Kala György a lovat visszavenni és a pénzt, az árat visz- szaadni.

Csíkjenőfalva, 1782. június 1. Csíkjenőfalvi Vizi Péternek, lovas katonának contra-

versiója lévén Bíró Mártonnal valami tavalyi bárányok iránt. Vizi Péter megalkussza az bárányokot hetedfél sustákon egyet-egyet. De pénzt nem adott volt érettek.


281

Deliberátum. Mivelhogy Vizi Péter megalkutta volt a Bíró Márton bárányit, s pénzt nem adott, sem áldomást — nem is tartozik Bíró Márton a bárányokot Vizi Péternek kezire adni, ítíltetett. Dilatio.

Árkos, 1786. február 17. Panaszolván Köntés István gyalog, egész invalidus

katona Dants István huszár ellen, hogy együtt cseréltek két pár ökröt, de Dants István felette hibás marhát adott, azért visszakévánja a maga régi marháját.

Melyet subsumálván az árkosi hütösök fóruma: világo- son importálya három bizonyságok vallása, hütök letétele után, úgymint Ütő Ferenc, György István, Gyulai László gyalog katonáknak, hogy mikor a cseréjek esett, ezelőtt 6 héttel hallották a Dants István szájából, mikor a maga ökrét a Köntés István házához felhajtotta, azt mondta: ha belső nyavalyája vagyon s tapasztalya ezután, akár- mikor visszaveszi. Az actornak a szomszédi is bizonyoson referályák, hogy minekutána hozza ment az ökör, igen jól dajkálta szénával és zabbal; de néha még a zabot még- sem ette, s nem is erdőit rajta, hogy ebből valami nyava- lyát kapott volna.

Az inctus penig csak egy bizonyságot sem tuda mutatni arról, hogy belső nyavalyája nem volt az ökörnek akkor, mikor cseréltek. Egy is ezen nem mere jurálni. Sőt maga is az inctus megvallá, hogy míg nála volt a nyáron, az helyet sindette. A szomszédi is tapasztalták egészségtelenségét.

Azért tetszett, hogy egyik a másiknak adják vissza a cserét. Minthogy az inctus ígérte is magát arra, hogy ha belső nyavalyát esmérnek benne, akármikor visszavészi. Interim tartozik az actor is fijával együtt jurálni, hogy ná- la meg nem hibásodott. Melyen coram sedria jurála is.

Inctus apellat causam praesentem cum tota sua serie et processu a Compagnia Comendans huszár Székely kapi- tány úrhoz. Deliberatum: transmittitur.113

Csíkjenőfalva, 1787. április 28. Ezen causa Mihálj István és Nyaskuj Jánosék között

békesség szerént eképpen mene végben: hogy volt őke- gyelmek között valami júbeli vásár, akit Mihálj István vásárlott volt Nyaskuj János őkegyelmétől oly formán,


282

hogy ha a metel miatt elkárosodnék, akármikor konten- tálja Nyaskuj János Mihálj Istvánt.

Erre való nezet két júból egy elkárosodván, ezért Nyas- kuj János békesség mellett ígyíre egy közönséges üvecs- báránt.

Csíktaploca, 1789. május 29. Taplocán commoralo Kotsis, alias Miklós György sze-

redai pünköst sokadalmakor szereda napon vévén György- pál Jánostól 66, id est hatvanhat magyar forintokon két ökröt, melyek hogy hibáson mentenek volna által Miklós Györgynek állítván, kívánja, hogy azoknak egyike nála meg is dögölvén, kárát fizesse meg. Melynek hibás létének megbizonyítására producál is két testimoniumokat, de amelyek azon hibáját, tudniillik vérhúgyosságát, melyben az ökör megdöglött, nem eléggé hozzák világosságra.

Györgypál János pedig négy fennálló bizonyságokat s egy írásban béadott testimoniumot is hozván elé, akik rész szerént azon ökröket pásztorolták, rész szerént vá- sárlódván nézegették, azt bizonyítja vélek, hogy semmi hibát nem láttak benne. De Miklós György, minthogy harmadiknap a vásár után gyanította hibásnak lenni, mégis a szokás szerént a visszavétel aránt törvényesen Györgypál Jánost meg nem kínálta, ebben hibázott, s mások előtt is megint megbizonyíttatott, ugyan harmadnappal a vásár után jó ökröket hogy vett légyen, beszélet- te.

Mely bizonyságokra a falu fóruma tehet vala ugyan valami ítéleteit, de minthogy itt 3, három magyar forint- nál többet érő dologról az ordinációk szerént ítéletet nem lehet tenni, nagyobb törvényszék eleibe invitáltat- nak.

Ezen előírt controversia ugyan az fenn írt napon a megnevezett esküttek előtt (kivévén Török Pétert) sopiáló- dott oly condícióval, hogy Györgypál János fizet Miklós Györgynek hat magyar forintokat kára fordításában.

Árkos, 1791. január 4. Árkosi Gyulai László invalidus gyalog katona exponál-

lya, hogy ugyan árkosi Bíró Sámuel őkegyelme egy ökröt sok nézegetés után a tegnapi napon, midőn a vásárba


283

indíttattak volna, az útról megtérítette, megalkuván 32 forintokban. Amikor is az áldomásiváskor így beszéllett a vevő őkegyelme, hogyha mi nyereség fordul rajta, ketten Ütő Zsigmonddal osszák kétfelé, ha pedig nem adhat- nák el. Ütő Zsigmond kösse bé; melyet a vásárban Bíró Sámuel és Ütő Zsigmond ketten együtt behajtották, de, hogy nyereséget nem ígértek, sőt még fél forintal kevesebbet, azért az estve az ökröt visszacsapták. De az eladó hozzá nem nyúlt; azokból, hogy ha nyereséget kaphatott volna az ökrön, a vevő az eladóval nem közlötte volna, — amint maga a vevő is coram sedria fateálá.

Azért mindenik fél a vásárhoz tartsa magát; Bíró Sá- muel őkegyelme az ökröt magához vévén, az árát adja törvényesen meg, ítéltetett.

Szárhegy, 1805. április 2. Panaszol a nemes faluszéke előtt nemes Udvarhely városi

moston Szárhegyen mulatozó Karsai Ferenc ut actor gyer- gyószárhegyi Gáspár József ut inctus ellen a nemes Com- pania-Comando parancsolatjából, hogy a múlt 1804-dik esztendőben megvásárlóit volt az actor Karsai Ferenc hi- telbe egy lófiat szárhegyi Korpos Albert gyalog katonától. Azután rabságban esett az actor, és az írt... adósságáért a királybíró úr megparancsolta volna, hogy Korpos Albert böcsültesse el azon lovat az 32 forint adósságért. Amely becsűt megtiltotta volna az inctus Gáspár József, és [vette] volna meg a maga számára 41 forinttal, és azon lovat el... alicsa az actor a nyergit minden szerszámostól... és nyolc forintot, amelyet az actor pretendál visszafizetni mint maga tulajdonát.

Ezen panasszára az actornak alicsa az inctus Gáspár Jó- zsef egynéhány attestatiókat. De a nemes faluszéke helyesnek nem tanálá az attestatiókot, mivel csak raboktól és cigányoktól költ. Kívánja is az inctus Gáspár József, hogy az actor bizonyságai tennének hütöt.

Kire deliberátum. Minthogy az actor hiteles fennálló bi- zonsággal megbizonyította, annyival is inkább hitekkel bizonyítottak, hogy Gáspár József tiltotta el azon lónak becsülésit, és magának megtartotta 41 forinttal, és az is világosságra jött, hogy Gáspár József kérelem szerént kérte el az actor nyergit, kantárát és a pénzt is... vissza-


284

vette. Azért Gáspár József harmadnapok alatt tartozik a 8 forintot és a nyerget minden hiba nélkül kantárral együtt az actornak, Karsai Ferencnek megfizetni és visszaadni. Ítíltetett.

Szárhegy, 1809. január 10. Törvénybe szólítja a nemes szárhegyi faluszéke eleibe

gyergyóditrai Csíki Ferenc huszár katonáné mint actor ugyan gyergyószárhegyi Fülöp István [Bíró István] gyalog katona őkegyelmit mint inctus az okony, hogy még az 1808-ik esztendőben december havának 29-dik napján az actornak feladása szerént, az inctusnak a fija Bíró János Ditróba bément volna ugyan az actor őkegyelmé- hez, sit venia, két ökörnek megvásárlása végett, és ugyan tészi panasszát az actziójában az actor, hogy az inctusnak a fija, Bíró János azt mondotta az actornak, hogy: Paj- tás, nékem két ökör kényék, mert az ökrünket mind elad- tuk, s apámuram is elment Alfaluba több ökrököt vá- sárlani meg; erre szóra két ökrit meg is alkuvá Bíró Já- nos. Kit azon éjjel el is hajta haza. Azt is vallja az actor maga, hogy másnap délkor az inctus szolgája azon meg- vásárlóit ökrököt visszahajtotta Ditróba az actor házához; ahol is a szolga azon ökrököt számba adta, és azt mondotta, hogy: az öreg gazdám, Bíró István visszahajtotta, minthogy akaratja és híre nélkül vásárlotta a fia az ökrö- köt.

Erre állítja az inctus, hogy én a fijamot a malomba küldöttem, s gondolatomba sem volt, hogy Ditróba menjen a fijam ökör vásárlani. Még aznap az malomból örök- ké vártam egész estig. Azután hajnal előtt mintegy két órával az szolgámot felköltöttem, hogy az ökröknek enni adjon, de a szolgám hamar jön bé, s azt mondja: jöjjön ki, István bá, mert János bá valahonnan két ökröt hajtott. Es én kimenyek mindjárt, s kérdem: az ökrököt hogy hol vette, s mondja, hogy Ditróba Csíki Ferenctől; s fijamot még jól megszidám, s a szolgámmal visszahaj- tatám mindjárt, ilyen izenetem mellett: én vagyok a gazda, nem is adtam egy ökrömet is el, s ökör nem kell. Pénzt sem adhatott a fijam az árokba, eszerént az ökör őkegyelmeké, viseljék gondját.

Ezen visszahajtatásomra másnap mindjárt az actor


285

kézihez nem vette a szolgámtól. Rám visszahajtotta Eszerint így két hete, hogy velem tartassa. Kívánom meg- ítíltetni: az eddig való tartást fizesse meg, s nálam nélkül való vásárt hajtsa haza.

Kire deliberátum. Nem állhat meg a vásár, mert a gazda híre nélkül esett, annál is inkább [mert] másnap mindjárt visszaküldötte a szolgájától. Eszerint tartozik az ökör- höz nyúlni s visszahajtani, két hétig való tartásért 2 Rfo- rintokat fizetni ítíltetett.

Szárhegy, 1809. március 21. Törvénybe szólítá gyergyószárhegyi Szabó Mátyás gyalog

katona ut actor ugyan gyergyószárhegyi Barabás Balázs huszár katona őkegyelmit ut inctus ez okon, hogy most az közelebb elenyészett 1808-dik esztendőben karácson sokadalmának utolsó napján vásárlott lett volt egy ökör- tinót az fölperesnek az etse, Szabó Ferenc, az alperestől, Barabás Balázstól 20 magyar forintokkal az anyjának. Szabó Antalnénak; holott kellett volna ünőtinót hogy végyen. Azért másnap jó reggel mindjárt visszahajtotta az actor, és az inctus a kézit reá is tette.

Ugyan alissa az inctus, hogy egy forinttal adós maradott volt és 2 garassal az áldomásra, s azért tette az inctus a kézit reá, amíg megadja. Azt is alissa az inctus, hogy két emberrel megkínáltatta az actor őkegyelmit. Holott az egy forintért és két garasért semmiképpen nem lesz vala szabad a kézit reátenni, ahelyett inkább verte volna ki; ha megdöglött volna is, és a kár lett volna az actornak a kára.

Melyre deliberátum: mind az két feleknek megvizsgálván panaszokat a nemes falu, mivel az inctus a kézit reátette az tinóra, azért tartozik az inctus az actornak a pénzit visszaadni, és az inctus a maga tinójával maradni. Ítíltetett.

6. Egyéb bajos dolgok A falu ítélőszéke előtt a mindennapi kis perpatvarok is elintéződnek.

Miután ismert az alperes, a felperes, a tanú — érthető, hogy biztosabb a döntés és talán igazságosabb is, mint a távoli széki vagy katonai hatóságok


286

határozatai. Az eddig felsorakoztatott ,,bajos dolgok” mellé még néhányat társítunk. Ezek közé tartoznak a gabonával, pénzzel tartozók ügyes-bajos dolgai is.

Csíktaploca, 1779. március 26. Hogy Holló Ferenc Szőcs Györgynek adott kölcsönbe

két véka rozsot. 1778-ban táborban lévén Szőcs György, felesége kínálta két véka rozzsal Holló Ferencet. Nem acceptálta. Mivel azon esztendőben két nap aratott az interesire, azért tartozik elvenni Holló Ferenc azon két véka rozsot. Ítéltetett.

Csíkvárdotfalva, 1781. március 10. Csíkmindszenti Sebescsén Péter, tisztelt néhai Czikó

Pál úr posteritási jobbágya circiter 17—18 esztendőktől fogva 16 magyar forintokból álló készpénz adósságát pre- tendálja csíkmindszenti Kedves János gyalog katonától, hogy megfizesse, négy magyar forint héjával. Aminthogy azt recognoscálja, hogy megfizette maga is írt Sebescsén Péter, de még 12 forinttal adóssá tartja, s azt kívánja, interessivel együtt fizesse utána.

Az inctus nem tagadja, hogy adós nem lett volna az actornak 13 forintokkal, melyeket két rendben le is fizetett volna, asserálja maga szavaival. Productumaiból pedig egyik részre sem jő ki a pretensio. Ezért deliberátum dife- ráltatik ad futurum114; mindenik fél világosabban produ- cáljon. Ítíltetett.

Csíkjenőfalva, 1783. január 11. Csíkkarczfalvi Korda Istvánnak contraversiója követ-

kezett jenőfalvi Imre Péterrel egy darabocska zekeposztó végett.

Mély zekeposztót Imre Péternek az fia elhozott volt az nagy malomból, melyet az molnár adott az gyermeknek kezire. Korda István posztója is elveszett az nagy malom- ból, melynek is a jegye volt veres posztóval jegyezve, egyik vége bárán gyapjosval az bé volt szegve, az más fele üvecsgyapjos volt, szembe be volt hányva; ez Imre Péternél megtaláltatott. Az Imre Péteré nem volt bárán- gyapjos. Az jegyit úgy vallja maga Imre Péter: veres posztó lett volna rajta, de rostos volt az vége.


287

Minthogy az Imre Péternél való posztónak az jegye találja az Korda István jegyit, Korda István tegye le az hitet, hogy az ő posztója. Maga vagy a felesége tartozik Imre, — kéziben adni a posztót Korda Istvánnak. Az molnár adjon számot Imre Péternek az posztójáról, ítíl- tetett.

Árkos, 1783. június 16. Árkoson comoraló egy ideig, de most újra desertált

senior Szabó András gyalog katona, ugyan Árkoson lakó Göntz Mihály gyalog katonától in absentia, midőn sem maga, sem felesége odahaza nem volna, ellopta egy com- misióból való mundurnadrágát és egy pár topánkáját. Neki is, tudniillik a tolvaj desertornak másfél öl vágott tűzifája itt a faluban maradott. A káros Göntz Mihály pretendálya, hogy az írt másfél öl tűzifa cedályon az ellopott portékának pótlására. De minthogy a fa junior Szabó András jószágán volt lerakva, szállást is ottan tartott a desertor, ez is pretendálá a fát ily okon, hogy 13 hétig intertentiót adott volna neki.

Azért a hütösök fórumán megítéltetett, hogy a fa cedá- lyon Göntz Mihálynak, minthogy tőle loppa vitte el a katonaköntöst; a másik penig jóakaratjából adott inter- tentiót, mint atyafinak, nem fizetésért.

Árkos, 1784. március 11. Deliberátum. Sepsiszentgyörgyi providus Fogarasi András,

titulált Székelly Boldizsárné asszony jobbágya praeten- dálya árkosi Gelei Andrásnétól, Bálint Rebeka asszonytól, hogy a néhai előbbszöri férjével, providus Fogarasi Mihállyal valami búzabéli adósságot rakott volna, mely inexsolute maradván, midőn Árkosra Gelei Andráshoz akart jőni férjhez, addig meg nem engedték, hogy eljőjön, míg a násznagyot, néhai Nagj Sámuelt kezesül nem vetette annak beszolgáltatására. Mely adósságot azután rajta, Fogarasi Andráson a creditorok, szotyori Nagj Lázár ur[am] és sepsiszentgyörgyi Óvári Ferencné asszonyom felvettek. Azért praetendálya, hogy Gelei Andrásné néki bonificálya. Mely kezességről producála is a praetendens Fogarasi egy reversálist de anno 1754 2-da July.


288

Mely is liquidáltatott per hoc: 1-mo: Hogy singulariter ír altatott, mégis két ember subscriptiója vagyon rajta. 2-do: úgy jő ki ex posterioribus, hogy 11 véka búzáról van a reversális, melyet más helyen corrigáltak 15-re, és különböző tentával esett a corectió. Az is íratik benne, hogy kilyéni lakosoknak sónál az adósság.

Továbbá, a vidua Gelei Andrásné jóllehet agnoscálá coram sedria, hogy két ízben két-két véka búzát a Nagj uram adott a fiával Fogarasi Mihálynak, mint nyomorának, de azt simpliciter tagadja, hogy ő senkitől (!) levált volna. Ellenben midőn Kilyénből Árkosra hozták, 3 sertése ott maradott Fogarasi Sámuelnél, s abból könnyen megfizet- hették azon búzát, amelyet a Nagj uram néki adott; ex his deliberative megítéltetett, hogy Gelei Andrásné a Fogarasi András praetentiójától absolváltatik simpliciter.

Árkos, 1784. április 8. Tévén controversiája Gelei Benedeknek Bedőházi Mihály-

né asszonyommal egy sajos abrosz dolgában, amelyet Gelei Benedek ad usum elkérvén valami lakadalmi alkal- matossággal, onnan elkárosodott, az melyért Bedőházi Mihályné asszon 14 sustákot eltartott. De minthogy igen sokallotta Gelei Benedek annyit fizetni érette, törvényre támasztotta az hütösök eleiben.

Holott a társát az elveszett abrosznak megbecsültettük három becsületes, ahhoz értő asszonyemberek által, akik is két hütös ember praesentiájában aestimálták 1 magyar forintra.

Melyből törvényesen megítéltetett, hogy Bedőházi Mi- hályné asszonyom is az elkárosodott abroszért tartozik 1 magyar forintot elvenni. Amennyivel insuper többet elvett, azt immediate paratis adja vissza, minthogy maga is megvallotta, hogy egy végtől való az elveszett abrosszal. Addig ezen abrosz marad Gelei Benedeknél.

Árkos, 1786. február 23. Provocálá Nagy István providus Költze Istvánt és

Gellei Pált, gyalog katonákat az hütösök eleiben azért, hogy egy erdőlőfejszéje az őkegyelmek gondviseletlensége miatt elkárosodott.


289

Melyet subsumálván, a sessio, constál, hogy Költze István kérte el a fejszét és kezéhez vette. Azután a Gellei Pál szekerére tette, s Gellei Pál vágott is egy széget véle.

Azért ketten fizessék meg az elkárosodott fejszének az árát Nagy Istvánnak, minthogy mind a ketten okai voltak a kárnak, törvényesen megítéltetett.

Csíktaploca, 1789. augusztus 26. Csíktaplocán lakó akkori strázsamesterné, mostan Ger-

gely Jánosné, hadnagyné asszony az elmúlt 1788-ba vetés- nek idein az említett hadnagyné asszony hibából taplocai Lajos Péter és Lajos János katona személyeknek földit bé tanálván vettetni, mindjárt hogy az említett asszony- ság hibáját megüsmérte, azonnal akkori hütös polgát Győrpál István által megkénáltatta az fenn írt személyeket, hogy az hadnagyné asszony földit mint magáét tulajdon magjával vesse be Lajos Péter és János. Se magját meg nem adták, se be nem vetették.

De mindezeket süketségre vévén az admonitus emberek, az fenn említett esztendő s napig. Akkor az becsületes taplocai esküttség előtt, hadnagyné asszony is jelen lévén, azt felelte minden kérdés nélkül Lajos Péter: hogy arra vigyázzon az esküttség, hogy jól tudja ezen dolognak a törvényit. S ebből az hamisításból nem kíván deliberative hozzászólani az becsületes taplocai esküttség az írt asszony- ságnak.

Csíkjenőfalva, 1840. szeptember 8. E folyó 1840-ik esztendő Szent Mihály hava 8-ik napján

egész falugyűlése tartatott, holott is meghatároztatott közönségesen egyetértőleg, hogy ha valaki megtanáltatik pipával vagy pedig szabadon égő gyertyával a lakszobán kívül, egy váltó Rft büntetődik meg, akárki is legyen az.

Még az olyan ember is, aki az efféléket észreveszi és be nem adja, az is hasonló büntetés alá vonattatik; és ezen meghatározott pénzbeli büntetésnek fele a közönség cassá- jában tétessék, fele pedig aki megfogta, azé legyen.

Amely pipa aránti egyezést az alatt írtak, bizonyítjuk Jenőfalvában a fenn írt esztendőben és napon.


290

XVI. A község kézművesei A faluszámadás

1. Kovács, mészáros, téglavető, molnár A faluközösség mesteremberei maguk a falu földművelő, katonás-

kodó, robotoló lakói voltak. A legtöbb kézművesmunkát a háziipar keretében tehát maga a gazda igyekezett elvégezni. Kovácsra, mészá- rosra, molnárra azonban szükségük volt, és a comnunitás vezetősége gondos- kodott is arról, hogy megfelelő áron biztosítsa a falunak az erre vállalkozó a vaseszközöket, -tárgyakat, valamint a lisztet és a húst. Felettük az ellenőrzést a bírák gyakorolták, éppen úgy, mint a molnárok vagy a tég- lavető mesterek felett. E mesterek teszik teljessé, jórészt önellátóvá a régi székely falu társadalmát.

Csíktaploca, 1780. június 12. Még ez előtte közönséges faluakaratjából végeztetett

volt, hogy minden közönséges haszonvehető helyt közön- séges faluhíre nélkült senki maga hasznára ne fordítsa, minthogy pediglen mostan némelyek az falusi lakosok közül a falu közönséges helyét tetszések szerént élik és élték, tehát végeztetett, hogy azon tilalomszegők in anno 1772 9 Augusti költ constitutio szerént minden téglavető külön-külön 3 forintig megbüntettessék, amellett pediglen téglájának, cserepinek negyedrészit, készen megégetve a Cápolna számára bérakni tartozzék, minden téglájának, cserepinek elvesztése alatt.

Ez naptól fogva pedig senkinek vetni téglát, cserepet nem lesz szabad az nemes faluhíre nélkül; s akkor is úgy, hogy a falu esküttjei által kirendelt helynél tovább [lépni?] nem engedtetik. Azt is vagy pénzfizetésért, vagy kész tégláért, cserépért ha lesz, úgy, amennyivel megalkhatik a faluval...

Árkos, 1783. január 6. Világoson constál a hütösök törvénye előtt, hogy Dara-

gits István a mészárosságról csinált contractus ellen hibá- zott, mivel újesztendő napján illendő pecsenyét nem vágott,


291

hanem olyat, amelynek fontja nemhogy poltrát, de még garast sem ért volna. Azért tetszett a törvénynek, hogy annak bírságán, forinton maradjon a contractus szerint.

Nemkülömben Veres József is hibázott a megírt contractus ellen, mivel karácsonyra sem volt elegendő pecsenye; ugyanazon a héten szombaton, napja lévén a pecsenye- vágásnak, akkor sem ütött őkegyelme. Pro 3-tio: ezen hibákért zálogoltatni akarván bíró uram egy polgár által, zálagot sem adott.

Azért mindezeket subsumálván a törvény, tetszett, hogy toties quoties hibázott, külön-külön bírságán maradjon.

Árkos, 1783. január 7. Subsumálván a falutörvénye a mészárosok között való

controversiát pro 1-mo: Tetszett a sessiónak, hogy Mészáros Tamás

jurályon, hogy valóságos társnak fogadta volt maga mellé Daragits István a mészárosságban.

pro 2-do: Ha szintén társa volt is, midőn egyszer maga mellől elidézte volt, és jó darab ideig sem nem nyúzott, sem nem protestált, hogy le nem mond a mészárságról, hanem az egyezéshez tartja magát; azért megítéltetett, hogy ezen hibájáért büntetődjék ad flor. Hung. 1.

pro 3-tio: Minthogy királybíró uram is azt írja, hogy Tamást nem lehet kirekeszteni a mészárosságból, s a falunak is tetszik az ő mészárossága, megítéltetett, hogy ezután is Szent György-napig fele az időnek Veres Józsefé, a más fele penig Mészáros Tamásé legyen.

Mindazonáltal mindenkor a falutól csinált mészárszék- ben vágattassék, mégpenig limitátió mellett, hogy először mindenkor három hütös ember által limitáltassék, illendő-é vagy nem.

Árkos, 1791. december 7. Tévén az árkosi communitásnak egybengyűlése, közön-

séges megegyezésből tőnek ilyen megegyezést, hogy valaki az falusi lakosok közül mészároskodván, az falu mészár- székiben viszi az eladnivaló pecsenyéit eladásnak okáért, és ottan árulja, ámbár ha nem egész marhát vágna is el rajta, tartozik a falu számára toties quoties mindenkor egy garast fizetni az falu cassájába, mégpedig akkor inme-


292

diate, mikor vágja a pecsenyét. Ide nem értvén azt az üdőt, midőn fogadott mészáros vágja a pecsenyét.

E contra, ha vidék ember admittáltatik azon székben pecsenye vágni, az két garas fizetéssel tartozik az commu- nitásnak.

Árkos, 1792. július 11. Az árkosi közönséges falugyűlésiben feles panaszok adván

elő magokat a kovácsoknak felettébb drágán való munká- jokért. Mely szerint közönséges egyezésből mindennemű munkáknak árok a régi usus szerint való árokra megha- tároztatott eszerint.

1- mo. Fojtó karikás den. 6, egy karikás marokvas den. 4, egy makkos marékvas den. 5, az előtte való den. 4, egy tángyér karika den. 6, egy tengely tövin való marokvas den. 2, kerékre való főkarika den. 9, az ostorára den. 6, kerékszeg den. 3, derékszeg den. 12, egy lőcskáva közönséges den. 12, egy láncszem den 2, forrasztás den. 1, egy pár lópatkó csinálás den. 6, szegcsinálás egy párba den. 6, felütése den. 6, csizmapatkót csinálni egy pár den. 6, felütése den. 3, egy sorlócsinálás den. 9, egynek fogazása den. 3, kaszakarika csinálás den. 6, egy kasza- fantzolás den. 12, kiköszörülése den. 3, kaszakalapács acéllás den. 6, egy kaszaülő csinálás, esztekecsinálás den. 6, egy furuacéllás den. 6, egy vésőcsinálás den. 12, egy kézvonó csinálás den. 18.

Mindezen most leírt vasmunkáknak és azon prothocolált munkáknak, melyeket in anno 1778 21 July meghatározott vala a communitás, kiszabott ároknak vételére azon ková- csok, akik akárminemű szín alatt mesterségeket folytatni akarják, köteleztetnek. Külömben nem engedtetik a ková- csoknak az előbb írt prothocolatio szerint az tilalmas erdőben szenet égetni; melyet ha cselekednének, az erdő tilalma szerint büntettessenek.

Emellett, minthogy mindennémű megkívántató vasmun- kát a communitás fel nem jegyezhet, azokat is a kovácsok ezen fennebb irtakhoz alkalmaztassanak.

Szárhegy, 1807. március 2. Gyergyószárhegyi Ferentz Péter és Ferentz Márton,

mindketten huszár katonák litigálnak vala egymás között


293

a nemes faluszéke előtt ez okon, hogy Ferentz Péternek egy szántó hosszúvasát a Ferentz Márton fiai ellopták volna; melyet az actor Ferentz Péter hiteles fennálló bizonysággal is meg kévánja bizonyítani.

Melyre a[z] inctus Ferentz Márton állítja, hogy nem igaz, mert azt a vasat, melyet az etse praetendál, azt megmutatja, hogy szárhegyi Oláh István huszár katonától vette volna.

Melyet a nemes faluszéke jól megvizsgálván, és mind a két feleknek bizonyságait eléhívatván és mindeniket külön-külön jól megkérdezvén a nemes faluszéke. De csak az Ferentz Péter bizonyságának szavaiból úgy jött ki igazán, hogy igaz, hogy a Ferentz Márton fiai a vasat ellopták, mivel az Ferentz Márton bizonysága Oláh István azt bizonyítja, hogy amely vasat Ferentz Mártonnak adott, az ekébe járó fele, tudniillik a szára felül, a vége vastag volt, mint az hüvelyke.

De az Ferentz Péter bizonysága mint tulajdon mester- ember, akivel Ferentz Márton feldolgoztatta egyik részit azon vasnak, valamint Ferentz Péter a bizonyság nélkül megnevezte a nemes faluszéke előtt a vasat; éppen azt a vasat dolgoztatta fel Ferentz Márton.

Csíktaploca, 1841. március 10. Közönséges falugyűlésében közegyességből megfogadtuk

idevaló huszár Sárosi Györgyöt mint kovács mesterembert egymás után lefolyó 4 esztendeig minden ezután az úrban kimúlandó atyánkfiainak, bár akárki is légyen az falunkba, koporsószeg verni a maga tulajdon vasából, annyit, ameny- nyit a koporsót csináló személyek kévánnak.

Amely hív teendő szolgálatjáért ígvírtünk a nagy Rétbe az ásás mellett, attól a Retki korposa nevezetű szénafűtől kezdve napkeletnek ki a mező fele 35, azaz harmincöt ölet szélességre, délre pedig ezen szénafűszakasz üdüttő- dik (!) meg az 1-ső kötélfűn, úgynevezett t[ano]rok rész nevezetű particulával egy mértékű hosszúságra, délre...

Csíktaploca, 1841. március 11. Consignatio. A közönséges nemes falunk Olton lévő

malomárendája, amely 11 kőből álló, 1841-dik évre, amely is a mai napon, úgymint a megírt esztendő mártius 11-di- kén árverésen eladatott, az alatt írtaknak...


294

A vásárló felek neveik közvám váltóba köböl véka Rft krajcár

Summa 11 — 44 —

Hogy a fenn írt árverés a fenn írtak szerint müáltalunk és előttünk ment légyen végbe, melyről hütelesen bizo- nyítunk a fenn írt esztendőben, holnapban és napon a falugyűlésébe, Mihály János falusbíró házánál.

2. Faluszámadás Mind a vármegyei részeken, mind a székely székekben feljegyzést ké-

szített a bíró vagy a jegyző a falu bevételeiről és kiadásairól. Az ún. falu- számadásokat a határőrvezetőség is szorgalmazta. 1802-ben Bálint ka- pitány Sepsiszentgyörgyön keltezett rendeletében olvashatjuk: „...minden faluba a bíráktól és nótáriusoktól az utolsó francia háborúnak kezde- titől fogva, úgymint 793-dik esztendőtől fogva kemény számadást végyen, hogy az idők alatt mennyi pénz a cassába béjött és mennyit elköltötték és mire... minden faluban egy cassaláda légyen és minden cassának három kulcsa; azon ku[l]csokból egy a Compania Comendáns úrnál álljon, a másik a bírónál, az harmadik peniglen a nótáriusnál...” A számadó jegyzőköny- vet a felettes szervek, széki tisztek, katonai parancsnokok szigorúan ellen- őrizték, de a falu is rendszeresen számadásra idézte búcsúzó bíráját. Így azután arra is sor került, hogy a bíró utólag fizetett meg egy-egy helybe nem hagyott kiadási tételt az ellenőrzési jogát gyakorló faluközösségnek.

Zalán, 1773. január 2. Pro anno 1772 zaláni bíró Bodor Pál perceptuma. Kit hány krajcárig és miért büntette meg?

Nomina Rft krajcár [1 Rft = 60]

1. providus Szász Andrást, sertéséi makkra járván 18 2. providus Küs Jánost hasonló bírságért 18 3. providus Tóth Mihályt nem külömben sertésekért 18 4. titulált Séra Pál uramat is oly színű dologért 18 5. Kontza Istvánt, lovas katonát, juhval búzára

járván 15

6. Jakots Mihály, lovas katonát, búzára járván juhokkal 15


295

7. Apor István uramot is oly színű dologért 15 8. Pirbát Mihályt, szénafűben járván juhokkal 48 9. providus Fűzi János senior tilalom ellen füvet

hordván 12 10. providus Fűzi István is ugyan füvet hordván 12 11. providus Szilágyi László a hiteseket bestelenítvén

hamisgatta 24 12. Sánta István junior providus, királybíró úr poron-

csolatjára a hóhér után, hogy be nem fogott 30 13. providus Bentze Tamást határkertért 12 14. item Szabó Péter pap uramot, hogy marhái

határon jártak, mégis vádat kívánt. A bíró maga lévén a vád, büntettetett 50

5 5

Pro anno 1772 zaláni bíró Bodor Pál erogatuma, mennyit és kinek fizetett sequenti modo Nomina Rft krajcár

1. Falu szükségire két regiusnak és két autenticá- toroknak hús 10

2. Falu szükségire faggyat 18 3. Falu szükségire papirosát 15 4, Ökörpásztorokot és sertéspásztorokot fogadván,

áldomás 24 5. Henter Gergely regiusnak másodmagával bort 18 6. Czerjék Ádám és Gyújtó Sámuel uramék autenti-

cálván 18 7. Szilágyi Istvánnak, hogy Apor János uramat

megbüntette volt a falu, az Inclyta Tábla poron- csolt visszaadni 2

8. Farkas Zsigmond és Vajna Elek urakot auten- ticátióra kihozván a falu, ételekre 30

9. Egy protoculumért adtam 51 10. Kontza Istvánnak egy deliberátumot hozatván

ki Vas Andrással való perlekedés iránt 12 11. Czerjék Ádám és Gyújtó Sámuel uraknak auten-

ticatióra kijővén 50

summa 6 6


296

Minthogy ezen notátiók szerént a falu adóssa marada a tavalyi bíró Bodor Pálnak, melyekről is megbékélének, hanem dificultásban marada két sustálc, melyet is mostani fungens bíró Baróti Sándor tartozik refundálni Kontza Istvánnak, minthogy tőle leváltatott volt falu szükségire azon 12 [krajcár].

Árkos, 1792. június 20. Árkosi Gelei Sámuel gyalog részen egész invalidus prae-

tendálja ugyan árkosi Pap István gyalog katona őkegyel métől, hogy ezelőtt circiter 5 esztendőkkel falusbíró lévén, a falu tilalmas erdeiből 6 garas ára fát elvitt, melyet mind ez ideig meg nem fizetett; mostan azért minthogy száma- dásának perceptumában bement, hogy Pap István uram megfizesse, megítéltetett.

2- do: Nemkülömben abban az üdőben két szál csere- fát adott volt a praetendens bíró titulált Csiszér pap uramnak, az akkori árkosi venerábilis reformata ecclesia pap- jának 48 krajcárért, melyet Pap István uram magára vett, hogy megfizeti a bírónak, de Pap István ezt tagadja, hogy magára vette volna, azért a praetendens azon keresse az árát, akinek az cserefa adatott.

3- tio: Egy magyar forint ára szénát is a falu terrenumá- ról elvitt volt Pap István őkegyelme ugyanabban az üdo- ben, melynek egy részit megfizette még akkor, de 24 kraj- cár restantiában lévén mindeddig, tartozik azt is megfizetni, mivel a praetendens volt bíró számot adott róla.

Bodos, 1796. 1795-dik esztendőben Mentzen[t] napjának első napjá-

tól (!) fogva anno 1796-dikban lévő Mentzen[t] napjáig Egyed János bodosi bíró percipiált és erogált ezek szerint

Perceptum: Rft krajcár 1-mo. A tavalyi bírótól jött ke-

zembe 1 40 2-do. Dávid Sámueltől a falu földi-

nek taxája 1 40 3-tio. Kecskék taxája 2 30


297

4-to. Limitált fa ára prévaricáto- roktól bírság 1 42

5-to. Ludak taxája 1 — 6-to. Hegedűs Józseftől s Bodosi

Andrástól fű ára 1 6 7-mo. Bikabérből maradott 1 6 8-tavo. Máté Istvántól, falutól vá-

sárlott helyiért — 42 Summa 11 26

Erogatum:

1-mo. Mikor a barótiakkal határt vetettünk Sánta havas tetejin, hogy akkor 3-rom becsüle- tes extráneus embereket hívtunk, azoknak két napra inter- tentiót és diurnumot fizettem 4 —

2-do. Faggyat vettem egy ejtelt 24 3-tio. Papirosat vettem 27 4-to. Mikor mindenféle pásztoro-

kot fogadott a communi- tás, akkor áldomásra

54 5-to. Mikor a falu számára bikát

vásárlottak, akkor fizettem 16 6-to. Markális székre járt embe-

reknek

59 7-mo. Falu számára borsot, len-

csét vettem 2 — 8-tavo. Mikor Bogdán György az

ellopott lováért a falut inst- ruálta, akkor fizettem 12

9-no. Hogy az eskütteimmel kert- látni jártam 6

10-mo. A Hatod költésiben 1 — 11-mo. Dávid Ferenc frájternek

székház számára fizettem a

12


298

12-mo. Hegedűs József instruálta a communitást, hogy párt vettem, azért

16 13-mo. A ménespásztorra költöttem

egyszer, másszor

40 Summa 11 26

Bodos, 1803. november 30. Számadása az Huszár Kováts László[nak] pro anno

1803 percipiált és erogált pénz[ről]

Nevezetesen perceptum: Rft krajcár Kértem kölcsön a communitás számára a sok rendbeli törvényes hatodbeli költé- sekre Bodosi Sándor őkegyelmétől 36 40 A baróti prevaricátoroktól kaptam ke- zemhez 1 40 Az erdőbíráktól percipiáltam fa árát 4 — Az communitás felvetett pénziből per- cipiáltam 59 44 Hegedűs Józseftől commune terrenum árát 16 40 Caprák taxája 3 — Fű ára jött kezembe 6 40

Summa 128 24

Erogatum:

Mikor eskünni jártak eskütteim — 24 Mikor Hatodra járt három emberem extraneusokkal 1 12 Faggyat vettem 1 24 A felelőkért két rendben compussori- ummal (!) járt embernek 3 20 Mikor Zalánba vittek árestomba — 15 Az autenticátor uraknak intertentió- jokra 2 8 Az autenticatio alkalmatosságával a felelőkre 4 30 A fatenseknek diurnumot 8 —


299

A feleltető urak számára a baróti bí- rónak — 20 Az autenticatio alkalmatosságával hét nap magam mellett levő négy embernek napszámak 3 30 Papirosért 1 30 Egy nyúlért a procurátornak számára — 30 Egy véka pityókáért — 30 Mikor a dulló úr a communitásnak co- misiót olvasott — 12 Mikor a plemipotentionusokat (!) be- váltottuk Nagy Ajtán a nemes szék intertentióra 1 — A plenipotentiáriusoknak diurnumot 6 — A köpeci regiusoknak feleltetés alkal- matosságával 8 40 A Száraz Ajtával való métálisért 4 10 Egy őzért a sepsiszéki királybírónak 2 58 Berszán Mihálynak az őz elvitelért — 56 Mikor négy esztendőbeli bíróktól szá- mot vettek az urak 1 30 Áldomásra mikor pásztort fogadott a falu 2 18 Fábján Jánosnak és Péternek a plé- nipoteuciáriusok bevallásáért vagy pro- tocoláltatásáért 1

—

A plenipotenciáriusoknak diurnumot 4 — A feleltető regiusokra magokra, lovokra, kétnapi intertentiójokra

5 23

Mikor a falu leveleit inventálta a nemes communitás — 24 Fábján Jánosnak Fintaházára járásért az Hatod métális végett 3 30 Bodosi Sándornak egy vacsora készí- tésért 1 30 A regiusoknak a Száraz Ajtán való feleltetésért 3 55 Fábján Illyés káplárnak kétrendbeli járásért 1 30 Az őz elvivő embernek Háromszékre — 30 A plenipotentiáriusoknak diurnumot 3 24


300

A procurátornak, Bora Dávidnak 5 — Dávid Györgynek az őz elvitelért és communitás számára vett mézért 4 18 Egy szál deszkáért piricsnek, Köpecre a várdaházba 12 Egy kádbefenekezésért 30 Megyebíró uramnak interespénz 6 15 Mikor kétrendbeli makkos sertés pász- torokat fogadtunk és a csíki kezesek is megjelenvén communitásunk számára sertéseket szerzeni, azoknak áldomásokra 2 6 A bírónak tavalyi kenyerire 3 — A bírónak idei kenyerire 5 — A múlt esztendőben, 1802-be maradt adósa volt bírójának, Kováts Lászlónak a communitás 4 7 A bírónak 1803-dik esztendőbeli szol- gálatáért a bíró nemes regiment facul- tációjából valami ugarhelyből felfogott jussból bírói fizetésire vett 4

Mikor Zalánba árestomba bevittek ötöd- magammal, öt napi ottlétemben a nemes communitás követjei extraneus emberekkel 3-om rendbeli instructio ol- vasáskor kiszabadulásunk aránt, akkor azoknak diurnumot, intertentiót 14 15 Sok rendbeli követekre, külsőkre s fa- lusiakra 5 30

Erogatumuak summája 134 36 Az perceptum tészen 128 24

Combinálván marad a communitás adós a bírónak 6 6 Rft 12 krajcár

Szárhegy, 1806. december 10. Gyergyószárhegyi Kozma József gyalog katona úgy ugyan

szárhegyi nobilis Fülöp Ferenc és nobilis Keresztes Ferenc assesor urak által költ testimoniumok de dato 9-na May 1805, megvizsgáltatott a Csergő József és Gáspár Ferenc őkegyelmeknek egymás ellen való keresetek az falu, Szár-


301

hegy falva cassája fogyatkozása aránt az 1804-ben a Csergő József bírósága idejében és ugyanakkori nótárius Gáspár Ferenc őkegyelmek idejekben.

Mely szerént az Gáspár Ferencen praetendált 30 Rénes forintok xnegítíltettek, hogy megfizesse ezen okon: hogy az cassát vigyázatlanul vette által az kézihez, és a kolcsokról is helyes számot nem tudván adni; annyival is inkább, hogy amint az első bizonyító szava szerént, az melyet hittel is megállítani kész, hogy hallotta legyen, az midőn szidalmazták Gáspár Ferencet ilyenképpen: hogy a falu cassáját felbontotta, és az kolcsát is egyiket elrontotta.

Csergő József őkegyelme pediglen, hogy az önként való békességet a nemes communitással meg nem állotta, az 41 (!) Rénes forintokról, az melyet részenként kellett volna megfizetni, azért ez mai napon megítéltetett, hogy megfizesse 8-cad napok alatt az nemes communitásnak.

Bodos, 1817. február 20.

A Fábján Rászló bíróságába 1816-ba Perceptum: Rft krajcár Vettem által az óh bírótól, Bodosi Im- rétől 30 — A baróti bebírósoktól sertéstaxát 9 30 Az erdőprevaricátióból vettem által 5 2 Caprák taxáját percipiáltam 7 8 Az erdőbíráktól fa árát vettem bé 7 11 A közönség perének folytatására és a sepsibaconi ökör megfizetésére, melyet megnyúztak, kértem kölcsön 365 — Ugyan az ecclesiától kértem kölcsön 20 — Székely Józseftől vettem be fű árát — 30 A communitástól felvetett pénzt per- cipiáltam 236 48 A brassai tímároktól cser árát vettem bé 400 —

Perceptum summa 1081 9 Erogatum:

Mikor eskünni jártam, hütösseimmel költ 1 —


302

Mikor a Hatodra járt 1 expressus ser- tés látni — 6 Mikor a baróti bebírósok beszegőttek a makkra, áldomásra költ 3 12 Papiros, tenta species és spanyorviasz 4 42 Két protuculum (!) készítésre költ — 12 Mikor a hízó sertéseket elválasztotta a falu, a pásztorokra költ 1 44 Mindenféle csorda-nyájfogadáskor áldo- másra a pásztoroknak költ 4 53 Fizetett a communitás az ecclesiának bért 16 — A falu számára kiváltódott zálogból egy darab szántóföld 16 40 Ugyan fizetett a communitás az ecclesi- ának adósságot interessel együtt 21 12 A chirolgus (!) úrnak 3 rendbeli költsé- gekre 4 18 Instructio párjáért fizettünk 24 Mikor a tímárokkal megszegődött a communitás, áldomásra 2 36 Az óh bírónak számadására kirendelt exactor urak számokra 10 36 Egyéb faluköltségben költ 19 48 Az ecclesia erdejit 2 rendben meg- vizsgáló titulált pap uraknak diurnum és intertentiók 4 36 Úgy egy megjárt expresus a Hatodra extraneusokkal együtt, diurnum és in- tertenció 3 16 Egyéb faluköltségébe és fáradságába költ 3 52 A cserhaj elvitelért fizetődött a sze- kereseknek 160 — Fábján káplárnétól kölcsönzött a com- munitás a procator fizetésére, melyet meg is fizetett 95 — A falu számára vétetődött 4 font faggyú 7 30


303

Sepsibaconi Bardócz Sámuelnek meg- nyúzott és elkárosodott ökréért fizető- dött 230

A bírónak és nótáriusnak esztendei fizetésébe 9 40 A közönség törvényinek folytatására az egész esztendőbe 459 24 1080 41

Combinálván a perceptumot az erogatummal, liqvidálta-

tott a tavalyi bíró Fábján László 28 krajcárral, ezenkívül 16 Rft, azaz tizenhat Rft maradott a cassába, mely a per- ceptumba nem volt kitéve, amelyet is a tavalyi bíró Fábján László az idei bíró Bodosi Bálintnak müelőttünk általada.


[Vákát oldal]


Magyarázó jegyzetek


[Vákát oldal]


307

Jegyzetek a bevezetéshez A feudalizmus utolsó századában zajló székely história irodalma igen

széles körű és ugyanakkor szegényes is. Nagyon sok könyvből, tanul- mányból, forráskiadványból sok minden megtudható a székely székek történetéről, az alapvető kérdések nagy részét azonban ma is homály fedi, és feltűnően kevés bennük a mának szóló üzenet. Nem azért, mintha a ku- tató elődök értelmetlenül munkálkodtak volna, hanem azért, mert napjaink embere másként kérdez és másra kíváncsi. A történetkedvelő érdeklődőnek, a múlt ismeretére szomjúhozó olvasónak — korszerű összefoglalók hiányá- ban — ma még eddig bolygatatlan forrásokig kell leásnia, ha újat akar meg- tudni a székelység egykori életéről. Ezért is teszünk közzé ebben a kö- tetben falujegyzőkönyvi szemelvényeket — amelyek egyben a bevezető soroknak is fő adatszolgáltatói. Mellettük azonban természetesen felhasz- náltuk azt is, amire a megújuló székely történeti kutatások az eddigi szak- irodalomból támaszkodhatnak. A szélesebb körű tájékozódáshoz kedvet kapó olvasó számára ezek közül említenénk meg néhányat.

Meggyőződésünk, hogy a gazdasági-társadalmi, valamint a politikai világhelyzetre, az egyetemes történet sodrására vonatkozó irodalom is- merete nélkül az itthoni kérdésekben sem lehet eligazodni. Ezért említjük elsőként a következőket: J. Huizinga, A középkor alkonya. Bp., é.n. — E. J. Hobsbawm, A forradalmak kora (1789—1848). Bp., 1964. — P. Chaunn, A klasszikus Európa. Bp., 1971. — B. D. Grekov, Az orosz paraszt- ság történtté a legrégibb időktől a VIII. századig, I—II. Bp., 1956. — E. Kulischer, Allgemeine Wirtschaftsgeschichte. München, Berlin, 1929. — H. Sée, Französische Wirtschaftsgeschichte, I. Jena, 1930. — G. Lefebvre, Les paysans du Nord pendent la Révolution français, I. Paris, 1924. — M. Crouzet, Histoire générale des civilisations, V—VI. Paris, 1953, 1957. — G. Duby, L’économie rurale et la vie des campagnes dans lʼOccident medieval. Paris, 1962. — Fr. Lütge, Deutsche Sozial- und Wirtschafts- geschichte. Berlin—Heidelberg—New York, 1966. — F. Braudel, Civili- sation materielle. Paris, 1967. — W. Abel, Geschichte der deutschen Landwirt- schaft von frühen Mittelalter bis zum 19. Jahrhundert. Stuttgart, 1967. — P. Goubert, Cent mille provinciaux au XVIIe siécle. Paris, 1968.

A Hubsburg-birodalom belső fejlődésére: Mályusz Elemér, Sándor Lipót főherceg nádor iratai. Bp., 1926. — K. Schünemann, Österreichs Bevölkernngspolitik unter Maria Theresia. Berlin, 1935. — Domanovszky Sándor, József nádor élete, 1/1. Bp., 1944. — J. H. Pirenne, La sainte Alliance, II. Neuchâtel, 1946—49. — Sz. B. Kan, 1848 Ausztriában és Németországban. Bp., 1950. — H. Hantsch, Die Geschichte Österreichs, II. Graz—Köln—Wien, 1955. — Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdaság-


308

politikája Magyarországon, 1780—1815. Bp., 1958. — E. Zöllner, Geschieh- te Österreichs. Wien, 1962. — H. A. Kissinger, Grossmacht Diplomatie. Düsseldorf — Wien, 1962. — Istoria României, III. Bucureşti, 1964. — C. Daicoviciu — St. Pascu — V. Cheresteşiu, Erdély története, I. Bu- karest, 1964.

A felvilágosult abszolutizmus és a reformok korának kérdéseire Benda Kálmán idézett tanulmánya (A jozefinizmus és jakobinusság kérdései a Habsburg-Monarchiában) szolgál szakszerű irodalmi tájékoztatással. Meg- említenők még: Jancsó Elemér, A jakobinus-mozgalom hazai hagyományai. Kelemen-Emlékkönyv, Kvár, 1957, 394—415. — Borbáth Károly, A jakobinus káté kolozsvári másolójáról. Korunk, 1963, 259 — 261. — Trócsányi Zsolt, Az erdélyi jakobinusság kérdéseihez. Történelmi Szemle, 1965, 1— 13. — D. Prodan, Supplex Libellus Valachorum. Bucureşti, 1967. — Ret- tegi György, Emlékezetre méltó dolgok. (Jakó Zsigmond gondozásában) Bukarest, 1970.

Az erdélyi adóügyre és reformjára: Fr. Hann, Ueber dic slebcnbür- gische Staats Steuer (contributio regia) mit Beziehung zur Volksökonomie. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, Hermannstadt, IV/1, 1850, 1 —17. St. Imreh — C. Mureşan, Un nou izvor pentru cunoaşterea vieţii satului din Transilvania la sfîrşitul secolului al XVIII-lea. Acta Mu- sei Napocensis, V, 1968, 215—226. — Trócsányi Zsolt, Erdélyi össze- írások. A történeti statisztika forrásai, Bp., 1957, 273—308.

Az úrbérrendezésre és az úrbéri reformkísérletekre, azok halogatására lásd Berlász Jenő, Az erdélyi úrbérrendezés problémái 1770—1780. Századok, 1941, 236—277, 344—362. Trócsányi Zsolt, Az erdélyi úrbérrendezési kí- sérletek történetéhez. Történelmi Szemle, 1966, 270—297. — B. Surdu, Liniile dezvoltării social-economice a Transilvaniei... Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, III, 1960, 103—170.

A székely határőrség felállítására és az ezzel az eseménnyel kapcso- latos kérdésekre: Halmágyi István naplói (Szádeczky Lajos kiad.), Mon. Hung. Hist., Ser., 38. Bp., 1906. — M.C. von Heydendorf, Selbstbiogra- phie. Archiv d. Vereins f. siebbg. Landeskunde, XIII, XVI, XVIII. 1876— 1880. (közli R. Theil) — és természetesen Teleki Domokos, valamint Szá- deczky Lajos lapalján már idézett munkái. A román határőrezredek kér- déseire vonatkozólag lásd: Oh. Bariţiu, Material pentru istoria regimentului I. grănicer din Transilvania. Transilvania, 1884—1885. — V. Şotropa, Înfiinţarea graniţei militare năsăudene. Archiva Someşană, 1938 — 39. — A. Bunea, Istoria regimentelor grănicereşti. Blaj, 1943. — D. Prodan, Încă un Supplex Libellus românesc 1804. Cluj, 1970. Az újabb irodalomból: M. Bernath, Die Errichtung der Siebenbürgischen Militärgrenze und die Wiener Rumänenpolitik in der frühjosephinischer Zeit. Südost Forschun- gen, München, XIX, 1960, 164—192. — A Habsburg-birodalom határőr- vidékeire vonatkozó irodalom legújabb felsorolását lásd: K. Wessely, Zur Bibliographie der Militärgrenze. Österreichische Osthefte, Wien, 1971, 248—259.

A székely társadalom rétegződésére lásd Csetri Elek és Imreh István írását: Stratificarea socială a populaţiei din Transilvania la sfîrşitul orîn- duirii feudale (1767—1821). Populaţie şi societate (szerk. St. Pascu) I. Cluj, 1972, 139—238. Az itt közölt első statisztikai tábla is ebből a dolgo- zatból való. Hasonló problémákat érintettünk Pataki Józseffel együtt (A székely parasztság történetének néhány kérdése. Korunk, 1964, 1210—1214.).


309

L. még Inireh István, ,,Szabad székelyek” Erdély hűbéri társadalmában. Korunk, 1968, 503—510.

A határőr katonaság számát illetőleg l. C. B. Hietzinger, Statistik der Militärgrenze der österreichischen Kaisertums, I—III. Wien, 1817—1823. — J. H. Benigni von Mildenberg, Statistische Skizze der Siebenbürgischen Militär-Gränze. Hermannstadt, 1834. Az 1810-es adatok a Románia Szocia- lista Köztársaság Akadémiája Kolozsvári Fiókjának Történeti Levéltárában találhatók: Kemény Sámuel-gyűjtemény. Grammatophylacemu Tran- sylvanicum Miscellanea, Tom. 20, 670.

A társadalmi ellentétekre az idézett munkák mellett l. Bözödi György, Székely bánja. Bp., 1939. — Ua., A székely társadalom 1848-ban. Hi- tel, IX, 1944, 251—272. — Imreh István, Majorsági gazdálkodás a Szé- kelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest, 1956. — Kocsis Antal és Könczei Jenő, A székely határőrélet néhány gazdasági és társa- dalmi vetülete. Tudományos diákkörök évkönyve, Kolozsvár, 1955 — 56. 271—298. — Al. J Neamţu, Date noi despre răzvrătirea grănicerilor secui din anul 1779. Studia, Cluj, 1964, fasc. 1, 93—102.

A faluközösségekre vonatkozó anyag számottevő része ma még a levéltá- rakban rejtőzködik. E bevezető sorokban is elsősorban a falujegyzőkönyvek és a falutörvények még feldolgozatlan adatait használjuk fel. A faluközös- ségek történetének könyvészeti forrásai sorából a következőket említ- jük: A. Soboul, La communauté rurale XVIIIe — XIXe siécles. Problemes de base. Revue de Synthése, VII—IX, 1957, 283—315. — I. Bog, Dorfgemeinde, Freiheit und Unfreiheit in Franken. Quellen und Forschungen zur Agrargeschichte, III. Stuttgart, 1956. — E. Patzelt, Entstehung und Charakter der Weistümer. Wien—Leipzig, 1924. — Eperjessy Kálmán, A magyar falu története. Bp., 1966. — A kérdés bibliográfiáját széles kitekintéssel ismerteti és fel is használja Szabó István, A középkori magyar falu. Bp., 1969. Az ő írásai közül szintén igen fontos: A parasztfalu önkor- mányzatának válsága az újkorban. Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp., 1948. Ugyancsak jó tájékoztató a kérdés irodalmi vonat- kozásaihoz is Horváth Pál munkája (A középkori falusi földközösség jog- történeti vonatkozásai. Bp., 1960). Az erdélyi faluközösség jelentőségét Berlász Jenő méri fel (Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században. Bp., 1958).

A hazai irodalomban a faluközösségre vonatkozó legújabb eredménye- ket a következő munkák szolgáltatják: H. H. Stahl, Sociologia satului devălmaş românesc. Bucureşti, 1946. — Ua., Contribuţii la studiul satelor devălmaşe româneşti, I—III. Bucureşti, 1954, 1959, 1965. — P. P. Pa- naitescu, Obştea ţărănească în Țara Românească și Moldova. Bucureşti, 1964.

A régebbi szakirodalomból természetesen első helyen és nagy meg- becsüléssel kell említenünk Tagányi Károly úttörő munkáját, mely éppen a székely székeket illetően szolgáltat gazdag információs anyagot: A föld- közösség története Magyarországon. Bp., é.n. (1950), valamint Fr. Teutsch közleményét (Beiträge zur alten Geschichte des Schenker Stuhles und der Markgenossenschaft in Sachsenland. Archiv des Vereins für siebeubür- gisclie Landeskunde, XVII, 1883) az erdélyi szász falvak földközössé- gére vonatkozólag. L. még: Varga János, A földközösség megerősödése és bomlása a 18. században. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyaror- szágon, 1711—1790 (szerk. Spira György), Bp., 1952.


310

A székely falutörvények születésére, szerepére: Imreh István, Székely falutörvények. Kvár, 1947. — Ua., Székelyföldi paraszti jegyzőkönyvek pásztorlási határozatai (1717—1928). Agrártörténeti Szemle, Bp., 1959, 161—190.

A népi szokásjog forrásértékére: W. Eckermann és H. Mohr, Einfüh- rung in des Studium der Geschichte. Berlin, 1969, II. kiad.

A román szakirodalom legújabb terméséből a következő, népi élettel és szokásjoggal foglalkozó munkákat említenők: V. Al. Georgesco, La place de la coutume dans le développement du droit féodal romnain jusqu’au milieu du XVIIe siècle. Revue roumaine d’histoire, VIII, 1967, 553—586. — V. Al. Georgescu — B. Popescu, Legislaţia agrară a ţării româneşti (1775—1782). Bucureşti, 1970. — R. Vulcăuescu, Etnologie juridică. Bucureşti, 1970.

A szászok faluközösségeinek jogviszonyaira l. Fr. Schuler Libloy, Deut- sche Rechtsdenkmäler der Siebenbürger Sachsen. Archiv d. Vereins f. siebbg. Landeskunde, VII, 1867, 311—372; VIII., 1868, 83—122. — G. Schüller, Zum Landbau der Siebenbürger Sachsen. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, IV, 1881, 61—65, 73—78, 85—90, 101—106. — Fr. Teutsch, Zur sächsischen Agrargeschichte. Korrespondenz- blatt, XXIII, 1900, 17—19. — Ua., Beiträge zur sächsischen Agrargeschichte. Korrespondenzblatt, XXIII, 1900, 49—57. stb.

A falusbíróságra, a kenézre, a vajdára, a soltészre l. Bónis György összefoglalóját: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kvár, é.n. — Az igazgatási szervezet múltjával, a XVI. és XVII. századbeli állapotokkal Ember Győző foglalkozott: Az újkori magyar közigazgatás története. Mohácstól a török kiűzéséig, Bp., 1946. L. még: Eperjessy Kálmán, A magyar falu településtörténete. Bp., 1940.

A falusbíró szerepkörét elemzi, a már említettek és idézettek mellett: D. Prodan, Judele satului iobăgesc în Transilvania în secolele XVII şi XVIII. Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, IV, 1961, 217—235. — Szendrey István, A XVIII. századi erdélyi falusbíróságról. Acta Uni- versitatis Debreceniensis, II, 1963, 113—125. — S. Stanca, Primarii satelor româneşti din Ardeal înainte de 1848. Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, VII, 1936—38, 703—705. — C.A. Stoide, Dregătorii satelor româneşti din Ţara Bîrsei. Studii şi articole de istorie, II, 1957, 293— 316. stb.

A falu jegyzőjére vonatkozó irodalomból a következőket sorolnánk fel: Alsó László, A nemesi község hatósága és szervezete. Bp., 1928. — Ua., A községjegyző jogállása (a függelékben nemes Bihar vármegye nótáriusai- nak számára készült instructio 1815-ből és egyéb idevágó történeti emlékek). Bp., 1925. — Kring Miklós, A községi közigazgatás történetéhez. Szentpé- tery-emlékkönyv, Bp., 1938. — Kérészi Zoltán, Községi közigazgatásunk alaptörvényének (1871:XVIII. t.c.) előzményei. Illés-emlékkönyv, Bp., 1942.

A faluszékén folyó perek ügyviteli rendtartását illetően az érdeklődők figyelmébe ajánljuk Bónis György munkáját (Erdélyi perjogi emlékek. Idea Processuum 1776. Id. Szász Károly perjogi előadásai 1836. Kvár, 1942), valamint Filep József könyvét (Törvénybéli gyakorlás mutató táblája, vagy az erdélyi ügyfolyások. Marosvásárhely, 1831).

Az úriszékre — amelyet ez alkalommal alig említhettünk — lásd: Kiss András, Forul dominal în Transilvania. Revista Arhivelor, XII, 1969, 59—70. — Eckhart Ferenc, A földesúri büntetőbíráskodás a XVI—XVII.


311

században. Bp., 1954. — Varga Endre, Úriszék, XVI—XVII. századi perszövegek. Bp., 1958.

A falujegyzőkönyvekre l. még: Camil Mureşan és Imreh István írását (Probleme de istorie socială şi agrară în protocoalele satului Romos, 1805— 1847), Studia, Fasc. 2, 1970, 21—30.); az örökséget vitatk ügyében hozott döntésekről vezetett jegyzőkönyvre: B. Surdu, Ştiri despre dreptul româ- nesc din Transilvania. Protocolul din Porceşti. Revista Arhivelor, V, 1942— 1943, 367—394.

A háromszéki népoktatásról Berecz Gyula írt (Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek története, Brassó, 1893). Dankanits Adám a székely oktatásügy kezdeteit ismertette (Az oktatásügy kezdeteiről Székelyföldön. Korunk, 1970, 1733—1736.). I. Bozac az iskoláztatásban a Habsburg érdekeltséget mutatja ki (Politica şcolară a curţii din Viena în domeniul fiscal al Zlatnei în a doua jumătate a secolului al XVIII-lea. Studii şi cer- cetări de istorie, VII, 1956, 119—147.). Az iskolaügyről, a tanítók helyze- téről, az írásbeliség terjedéséről és a székely diákokról Benkő Samu ír Sorsformáló értelem (Bukarest, 1971) című munkájában (Lásd: A tanító sorsa Erdélyben 1848 előtt és Székely diákok harca a Habsburg-hatalommal a tanulás jogáért).

A szemelvényekre vonatkozó jegyzetek

A falujegyzőkönyvi szemelvények közlésénél tekintettel voltunk arra,

hogy a szöveg a történetkedvelők szélesebb körének szánt olvasmányanyag. Ezért írtuk át a nótáriusok betűhíven lejegyzett szövegét a mai helyesírás normáihoz közelítve olymódon, hogy minél inkább megkönnyítsük az ősi, jogi szakkifejezésekben gazdag, parasztosan darabos, de erőteljes és éltető ízekkel teli, mienknek tudott szöveg olvasását. Nem változtattuk meg azonban a családnevek írásmódját, és ugyancsak híven közöltük a hely- neveket, kivételként csupán a már ismeretes falunevek következetlen írás- módját helyesbítve. Javítottunk tolihibákat, régi betűbokrokat írtunk át a mai írásmód szerint, rövidítéseket oldottunk fel, a nagybetűs formáktól eltekintettünk, és a központozás, a bekezdés területén is közelíteni kíván- tuk szövegünket a mai szokott formákhoz. Nem akartuk azonban megszé- píteni, kijavítani, helyesbíteni, úriasabbá tenni a paraszti szöveget. Úgy véltük, így, ebben a formájában nagy kincsünk és értékes örökségünk ez a barbár latinnal, deákossággal tűzdelten szinte az egyházi szertartások valamikori nyelvéhez hasonlóan a köznapi fölé emelt magyar nyelv.

Mindazt, amit mi iktattunk pótlásként, rövidítés feloldásaként a szö- vegbe, egy népnév elavult magyar alakjától eltekintve, szögletes zárójel- ben közöltük. A megszokottól eltérőt vagy a hibás fogalmat a legszüksé- gesebb esetekben felkiáltójellel jelöltük; a bizonytalan olvasatokra záró- jelbe tett kérdőjellel hívtuk fel a figyelmet. A latin szövegben szintén igyekeztünk igen kevés — csak nagyon szükségesnek tűnő — változtatá- sokat tenni.

E kiadvány jegyzőkönyv-anyagának összegyűjtésében igen értékes segítséget nyújtottak: Vass Béla zaláni tanító, Máthé János magyarher- mányi történetkutató földműves, János Pál múzeumigazgató, Nistor Alexandru levéltáros, Székely Kormos Gyula, Egyed Zoltán és kutatásaink kezdete óta mind a mai napig Árvay József.


312

Válogatásunk az alábbi eredeti, kéziratos jegyzőkönyveken alapszik: ÁRKOS — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Árkos

község iratai, 12. sz. Árkosfalva jegyzőkönyve, 1760—1804. Uo., 13. sz. ,,Árkos Falva Törvényes Prothocoluma” 1771—1793.

— Uo., 8. sz. Árkos jegyzőkönyve, 1824—1845. BODOS — Számadások könyve, 1796—1835. Egyed Zoltán

(Bodos) megőrzésében. CSÍKJENŐFALVA — Csíkszeredai Múzeum. Dokumentációs anyag. Csíkjenőfalva jegyzőkönyve 1772—1800. „ „ 1812—1837.

,, ,, 1838—1848. CSÍKTAPLOCA — Állami Levéltár, Csíkszereda. Csíktaploca köz-

ség iratai, 1. sz. „Protocollum”. 1770—1795. — Uo., 2. sz. „Taploczai jegyzőkönyvek” 1837—

1865. ÉTFALVA — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Étfalva

iratai, 2. sz. Étfalva protocolluma, 1780—1844. FELSŐRÁKOS — Felsőrákos jegyzőkönyve, 1803—1832. Székely

Kormos Gyula (Kolozsvár) megőrzésében. KÉZDIOROSZFALU — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Kézdi-

oroszfalu iratai, 2. sz. Oroszfalva jegyzőkönyve, 1768—1783.

KISBACON — Pásztorszerződés, 1804. Balogh István (Málnás) megőrzésében.

MAGYARHERMÁNY — Magyarhermány faluközösség jegyzőkönyve, 1757—1771. Máthé János (Magyarhermány) megőr- zésében.

— Magyarhermány jegyzőkönyve, 1794—1799. Uo. OZSDOLA — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Ozsdola

község iratai, 2. sz. Osdola protocolluma, 1772— 1828.

PAPOLC — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Papolc község iratai, 15. sz. (1759)

SZÁRHEGY — Állami Levéltár, Csíkszereda. Szárhegy község iratai, 1. sz. Szárhegy jegyzőkönyve, 1804—1834.

SZEMERJA — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Szemerja község iratai, 2. sz. Jegyzőkönyv, 1771—1803.

ZALÁN — Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. Zalán köz- ség iratai, 2. sz. A „Zaláni communitás jegyző- könyve” 1771—1787. Vass Béla (Zalán) megőr- zésében.

— Uo., ,,A zaláni Nemes Közönség törvényes Jedző könyve”, 1846—1852.


313

Szövegrészek fordítása A faluszéki határozatok és a peres eljárást rögzítő szövegek a Székely-

földön már a XVI. század második felétől fogva magyar nyelvűek. Az a folyamat, amely a magyar nyelvet a központi, a megyei és a széki bíró- sági gyakorlatban uralkodóvá teszi, a székely faluszéki jegyzőkönyvek esetében egyidősnek látszik magával a falusi íráshasználattal. Ez az ere- detileg a beszélt nyelvhez közelálló, viszonylag tiszta nyelvezet a XVII. század közepére — a magyar hivatali nyelv fejlődése általános irányának megfelelően — telítődött latin szavakkal, mondatokkal, perrendtartási formulákkal; szóval kezdett „ellatinosodni”, miként a közölt szövegekből szintén látható. A XIX. század első felében azonban itt is visszamagya- rosodás figyelhető meg; egyre több a latint helyettesítő, kiszorító magyar nyelvű jogi műszó, és mind ritkábbá válnak a szokásos, a nemegyszer hibás és egyénileg értelmezett latin vagy vegyes nyelvű formulák. A szö- vegben gyakran előforduló ilyenszerű szókapcsolatok és mondatok megér- tését az alábbi fordítások könnyítik meg az olvasó számára.

1 Kiadatott általam, Simon Balázs falu jegyzője által. 2 Az 1780. esztendőben, november 22. napján Árkos falunak Nagy Simon

jobbágy házánál tartott közönséges gyűlésében, a falu bírája és hütös- sei előtt a per felvétetett.

3 1781. október hónapban — a napot illetően fenntartom jogom — ugyanonnan

4 egyöntetű megegyezéssel és akarattal 5 Mely jószág a már mondott évben és napon 6 törvényként (törvény gyanánt) tartatik 7 A felperes a polgári (széki) bírósághoz fellebbezi. Halasztás(-t nyer). 8 Hasonlóképpen ugyanazon időpontban 9 a falu szolgálatát (terheit) általában viselik 10 közvetlenül (mindjárt) hajtson vagy hajtasson végre minden kifogás

nélkül 11 eljárni, akár vétekben, akár szüntelen zaklatásban rajtakapassanak 12 Mely eddig véghez ment határozat mindenekben jóváhagyatott és

helybenhagyatott Árkos falva bírája. Gelei Sámuel előtt. 13 Azért egyhangú szavazattal és egyetértéssel 14 megtéríteni tartozik először és mindenek előtt 15 erre a székre idézze (hívja perbe) 16 egybehangzó egyetértéssel (közakaratból) 17 a perújítás ereje mellett semmit sem hoz fel 18 Taploca falu bírája, Damokos Imre, az esküdtek és a jegyző előtt. 19 Szekeres András lófő „felügyelő” minőségében tisztje szerint (hivata-

lának erejénél fogva) törvénybe idéztető 20 A felperes tiltakozik az ítélet ellen: 21 mindkét félnek egyetértésével 22 jövendőbeli bizonyságul adjuk hitünk szerint ezen írásunkat, a fent em-

lített évben és napon Kurta Patakának nevezett helyen. 23 a törvény előtt maga vallotta 24 személyenként részekre (?) elosztotta 25 egybehangzó egyetértéssel (közakaratból)


314

26 ilyen kihágásban találtatnék, annyiszor, ahányszor (cselekedné), bün- tetése megkétszereztessék.

27 Az felperes fellebbezi ezen ügyet a nemes század eleiben. 28 hitünk szerint tanúságot teszünk (bizonyítjuk). 29 elszámolva az elszámolandókat az megnevezett dolgokért 30 a napról bizonyságot teszünk (?) 31 elkerülendő a rossz következményt szabadon engedtük (elbocsátván)

azon hatalmaskodókat. 32 szomszédja egyfelől Santus Antal, a másfelőlit illetően fenntartja jogát. 33 A felperes ellentmond ez ítéletet illetően és perújítással él. 34 Hasonlóképpen ugyanazon időpontban 35 sepsibaconi Keresztes Péter ügyvéd útján és ilyenképpen (ily módon)

szól: 36 általánosan (egyszerűen) mentessem fel, a többire vonatkozólag szóbe-

lileg. 37 A felperes erre Baló István ügyvéd útján óvást emel és mondja: 38 Ha súlyos törvénye megítéltetik 39 Felperes perújítással él. Alperes jogfenntartással él (tiltakozik) a továb-

biakat illetően. 40 A perújító felperesnő ügyvédje Pető Benedek útján előrebocsátott

törvényes jogfenntartással, perújítását e szerint adja elő. 41 szerfölött nehéz és terhes ítéletet kaptam 42 Mely szerint az ítélet megváltoztatása iránti kérésemet (perújításomot)

következő pontokban 43 az előrebocsátott okok (körülmények) miatt 44 a többire vonatkozólag szóbelileg és jogfenntartással élek. 45 Az alperes pásztor a megbízott ügyvédet megelőzve, előállván így szól: 46 érvényben megmaradjon, a többire vonatkozólag szóbelileg és ellent-

mondok (jogfenntartással élek). 47 béadott ítélet megváltoztatása iránti kérése (perújítása), melléje be-

nyújtott jelentésével. 48 A per felvétetett Csíktaplocán. Az 1780. esztendőben, december 7.

napján. Idős Botár József esküdt bíró, továbbá esküdtjei és jegyzője előtt.

49 Az alperes ellentmond az ítéletet illetően. Hasonlóképpen fellebbe- zéssel él a jelen ügyben az Állandó Táblához. A felperes szintén jogfenn- tartással él a későbbi költések és fáradságok tekintetében. Az alperes a per felküldését kívánja és jogfenntartással él. Határozat: nem bocsát- tatik fel.

50 Világoson kiderül (kitűnik) a perbeli iratokból és feleletekből, 51 A felperes fellebbez. A per felsőbb székre bocsáttatik. 52 mint felperes perbe hívja (a per felvételét kikiáltja), ügyvédje nemes

vargyasi Vargyasi József útján 53 és a felperes mondja, a törvényes perbehívásról kész vagyok benyújtani

(felmutatni) az iratokat 54 Ha jogos lesz, kész leszek felmutatni az iratokat; 55 ne legyen késő bejelentenem 56 Az alaperes nevében senki (sem jelenvén meg), ennekokáért elmarasz-

taltatik. 57 Az 1773. esztendőben, április 19. napján Árkos helységben és Sepsi

székely székben. Barabás József Árkos falu bírája és az ő (hütös) tár-


315

sai előtt a per felvétetett. A törvény szerint való felperes nevében a fennebb említett ügyvéd, aki által e szavakkal szól:

58 nem jelent meg maga védelmére, viszontag penig a felperes fél beadá az 1770. március hó 28. napján kibocsáttatott vallatólevelét,

59 a két félt a perelt jószág tartozékaival együtt egyenlő mértékben illeti, 60 másrészről bizonyíttatik, 61 tartozékaival együtt szálljon vissza, 62 Perfelvétel az 1781. esztendőben, július 4. napján Csíktaplocán; Botár

József esküdt bíró, továbbá esküdtjei és jegyzője előtt 63 A felperes ellentmond az ítéletet illetően és fellebbezi a pert a polgári

(széki) bírósághoz. Az alperes hasonlóképpen (jogfenntartással él) a további költségek és fáradságok tekintetében. A per felsőbb székre bocsáttatik.

64 Bakó Sámuelné, özvegy az osztozkodás idején 65 l. 63. jegyzet. 66 Az alperes ellentmond e határozat tekintetében. 67 A felperes ellentmond e határozat tekintetében és perújítást kér. 68 A felperes tiltakozik az ítélet ellen. A felperes a polgári (széki) bíróság-

hoz fellebbez. 69 Ez az ítélet megfellebbeztetik a század bíróságához. 70 Kiadatott a faluszékén, általam, Simon Balázs falu hites jegyzője által. 71 másrészről bizonyíttatik. 72 Az alperesnő ellentmond az ítélet tekintetében és fellebbezi az ügyet

a polgári (széki) bírósághoz. A per felsőbb székre bocsáttatik. 73 Az alperes ellentmond ez ítélet tekintetében és időt kér a bizonyításra.

A felperes hasonlóképpen jogfenntartással él a későbbi költések és fá- radságok, valamint haszonélvezet tekintetében.

74 A felperes ellentmond ez ítélet tekintetében és fellebbezi az ügyet a polgári (széki) bírósághoz. Az alperes hasonlóképpen jogfenntartással él a későbbi költések és fáradságok miatt.

75 csere útján szerzett meg örökösen 76 kiderülvén a dolognak bizonyos volta időközben is 77 A felperes fellebbez a század (bírói) székéhez. Ítélet: áttétetik. 78 innet kibocsáttatnak a (széki) bíróság elé, a továbbiakra. 79 mint alperes zálog címén 80 Elővétetik csíkszentmihályi tekintetes Sándor Gáspár Csíktaplocán

lakó jobbágya, előrelátó Csorba János házastársának, Simon Katalin becsületes asszonynak, mint felperesnek az ügye, Imecs András csík- taplocai lófő, mint alperes ellen; a felperes részéről (megjelenik) ügyvédje csíkszentléleki Veres Mihály, aki útján, előrebocsátott jogfenntartásá- val, így szól:

81 a napról bizonyságot teszek 82 Azonközben, míg végső ítélet mondatnék ki, 83 Az 1792. esztendőben, december 12. napján. Árkos helységben, Barabás

Pál bíró és hütössei előtt. Ítélet. 84 elmarasztaltatik az alperes is meg nem jelenés miatt, a felperes keresete

szerint; elmarasztaltatik és jogfenntartással él. 85 a napról bizonyságot teszek 86 szokott (megszokott) gonoszságból 87 Az alperes nevében senki (sem jelenvén meg), ennekokáért elmarasz-

taltatik.


316

88 perújítással kellett élnem ugyanazon a napon és évben a törvénykezés folyása alatt

89 merő és határtalan hatalmaskodás által 90 a törvényes időszakaszig kész vagyok bizonyítani 91 egészen a teljes elégtételig 92 ne legyen késő kijelentenem és jogfenntartással él a törvény megtar-

tásán őrködő bírói szék útján (? !). 93 Azonközben az alperes a kezességért eleget tett 94 saját kebeléből 95 a törvény megtartásán őrködő fennebb tisztelt urak egyetértésével 96 A felperes jogfenntartással él ez ítélet tekintetében. 97 méltatlan zaklatásomért felszabadítást kívánok, a méltatlan zaklatás

bírságának a letételével, nem kevésbé a költségeknek és fáradságoknak a visszatérítésével, melyet ha tagadnának a törvényes bizonyításra való kibocsátás idejéig, azonnal bizonyítani kész vagyok és jogfenntartással élek a törvény megtartásán őrködő bírói szék útján (?).

98 ha jogos lesz, felmutatok (bizonyító iratokat) a szék előtt, 99 amint a keresetben áll, merő és teljes (határtalan) hatalmaskodással. 100 méltatlan zaklatás megtorlásának

101 a méltatlan zaklatást megítéltetni kívánom és jogfenntartással élek a törvény megtartásán őrködő bírói szék útján (?)

102 amint azt a Hármaskönyv 3. részének 31. címe tartja, különben kere- setem szerént elmarasztaltassék.

103 a törvényszék színe előtt megeskettettek

104 a szerint: aki a pernek az oka, az az okozatnak (a belőle következő folyamatnak) is az oka

105 a felperes az alperesnek a választott bírói (közbírói) széken Móritz Gábor, Gyárfás Pál és mások bíráskodása alatt

106 nem volt (illetékessége) jelen bíróságnak 107 egyszerűen felmentetik a felperesnek a követelése (keresete) alól. 108 megújítja ezt a pert a fenn jelzett évben és napon. 109 Felperes Bentze András lovas katona megbízott ügyvédje árkosi Gelei

Sámuel útján ugyanodavalósi Köntés Perene gyalog katona mint alperes ellen és vele szemben egyfelől, és általa szolgája mostan maksai Kanyó Dávid gyalogrendbéli ellen; mindketten sepsiszékiek, árko- siak a peresek, és így szól a felperes:

110 a végrehajtás idejében ne legyen késő kijelentenem és ellentmondók a törvény magatartásán őrködő bírói szék útján (?)

111 Ítélet: az alperes részéről senki nem jelenvén meg, annak okáért elmarasztaltatik.

112 egyszerű tanúvallatást adott be a keresetet támasztó felperes. 113 Az alperes megfellebbezi a jelen ügyet, annak teljes persorával és per-

folyamatával a századparancsnok huszár Székely kapitány úrhoz, ítélet: áttétetik.

114 Ezért az ítélet a jövő terminusra halasztatik;


317

Szó- és kifejezésjegyzék

A ab alia — másfelől, a másiktól, a

másik (fél) által, másképpen ab anno — esztendőtől fogva, év-

től absentálta magát — hiányzott absitos, obsitos — leszerelt, elbocsá-

tott katona absolutio — felmentés absolvál — felment ab una — egyfelől, az egyiktől,

az egyik (fél) által, -tól abusus — visszaélés abutál — visszaél acceptál — elfogad, bevesz acquirál — szerez (földbirtokot,

pénzt) actio — kereset, vád actionált — kereset alatt lévő,

beperelt activitás — tevékenység, cselekvőség actor — felperes, panaszló actrix — felperesnő, vádlónő actrix et novisáns — felperesnő és

perújító fél ad — hoz, -hez, -höz, -ig ad duas acquales (partes) — két

egyenlő (részre) ad futurum — a jövőre (nézve) ad haec — ezekhez, ezekre adigál — rábír, hozzáad ad instantiam — kérelmére adjudicál — ítél, megítél, neki ítél administrálhassa — kezelhesse, be-

szolgáltathassa admittál — fölvesz, befogad, be-

bocsát admonitio — intés (törvénybeli

előintés), felszólítás, megkíná- lás

adorál — kér, tisztel ad usum — használatra aeconomiáznak — gazdálkodnak acqualiter — egyenlően aestimátio — becslés, értékelés aggravans — terhelő, súlyosbító agnoscálá — elismerte, beismerte,

megismerte

a jure — törvény szerint, mél- tán, törvénytől

áldomás — áldomás-ital, az adás- vételt megpecsételő szokásrend egyik eleme

alias — másként alissa — állítja allegál — bizonyít, (perben) fel-

hoz, állít, előad allegátió — perbeli „feleselés”, ál-

lítás, vitatás, szóváltás alkalom — alku, megegyezés ammittál — elveszít, elhagy, el-

bocsát amoveálódjék — mozdíttassék, té-

tessék el ángya — (sógorasszonya), közeli

férfirokona felesége annihilál — megsemmisít anno — évben anno die ut supra — a fentebbi

évben és napon (in) anno presenti — folyó évben annuatim — évenként apellál — fellebbez apellátió — fellebbezés, (per) fel-

lebbvitel appertinentia — tartozék, (belső te-

lekhez) tartozó föld approbál — helyesel, jóváhagy Approbatae Constitutiones — 1653-

ban összeállított jogszabálygyűj- temény

a proportione — arányosan Aprószentek-napja — december 28. arbitrál — döntőbíráskodik, válasz-

tott bíróként ítélkezik arbitraliter — ítéletileg, döntő-

bíráskodás útján, választott bí- róság útján

árenda — haszonbér (összeg) árendátor — bérlő, haszonbérlő arestált — elfogott, letartózta-

tott arestum, árestom, áristom — fog-

ház, tömlöc


318

armalista — címeres nemeslevéllel rendelkező birtoktalan vagy egv- telkes nemes

Armorum Praefectura — főliadpa- rancsnokság (az Erdélyben állo- másozó császári haderő legfőbb parancsnoksága)

articulus — törvénycikk asser(t)álja — állítja, vallja assessor — ülnök assignat — kijelöl, kihatároz, kéz-

be ad (járandóságot), kirendel, utasít

as(s)ueta — megszokott, szokott assumál — elővesz, felvesz, felel

felőle, vállal aszalás — a fák lábon (tűzzel,

égetéssel) való kiszárítása útján végzett irtás

attáz — káromkodik (aki adta, teremtette)

attestátió — bizonyítás attestátum — bizonyító (levél), bi-

zonyság autenticátio — hitelesítés autenticátor — hitelesítő autonómia — önrendelkezés, -kor-

mányzat autoritás, auctoritás — hatáskör,

illetékesség, hatalom avas — öreg nagy erdő; makkol-

tatásra alkalmas és tilalomba fogott erdő; régi, kopárosodó erdő

B bács — (felfogadott) juhász bajnett, bajonét — szurony Battaions (Battailons) Comando —

zászlóalj - (fő)parancsnokság bebíró — a faluban birtokló más

falusi (bebirtokoló) béka — a szarvasmarha nyelve

alatt támadt csomós daganat; varszerű csomó a ló térdénél

békó — béklyó (a ló lábára tett, kötélből, vesszőből készített kettős hurok)

bennvaló jószág — falubeli telek berbécs, börbécs — kos, a juh hímje

berszány — legelőt (gyakran) bér- lő önálló juhász

bestelenít — gyaláz, becsülete ellen szól

bíró botja — a bírói hatalom jel- képe

bitang — itt eltévelyedett, gazdátlan bizonyság — tanú, tanúbizonyság Boldog Asszony-nap — Nagy Bol-

dog Asszony-nap, augusztus 15. bonificál — megtérít, kártalanít bonum — jószág, vagyontárgy borna — borona buglya, bugja — boglya (széna-

rakás)

C calumnia — rágalom, hamis vá-

daskodás, patvarkodás cantor — kántor capax — képes capit metreta — mérőt fogad be

(terület meghatározására: annyi mag vethető bele)

caprák taxája — kecskék díja caput bonorum — a jószág feje,

dereka, belső telek

cassa — pénztár cassatio — eltörlés, megsemmisí-

tés casu quo — történetesen, esetlege-

sen, az esetben causa — ügy, per, tárgy, ok causa diffamationis — gyalázkodás

okán, becsületsértési per causa levata — perfelvétel, pereme-

lés


319

cedáljon — átengedjen, jusson cédola — (engedélyező) írás certificál — perbe hív, idéz cessál — csökken chirurgus, chirolgus — seborvos,

sebgyógyító borbély cinkus (húzás) — sorshúzás (fa-

osztáskor, fűosztáskor), kihúzott jel (sorshúzás után) osztály- rész

circiter — körülbelül cirkulus — (erdő) kerület, -rész;

kör, kerület (a szék területi al- egysége)

circumscribál — körülír, megha- tároz

circumstantia — körülmény citál — (törvénybe) idéz civile fórum — polgári törvényszék,

széki ítélkező bíróság collector — adószedő colonus — jobbágy combinál — egybevet, összeegyez-

tet commendáns — parancsnok

com(m)issio — (számvevő) bizott- ság, megbízás, parancs

commoráló — lakó, lakozó commune terrenum — közföld communitás, commonitás — kö-

zösség, faluközösség Compagnia-Commando — század-

parancsnokság compagnia fóruma, compagnia szé-

ke — a század (bírói) széke compareál — megjelenik compariáltatván, comperiáltatván —

kiderülvén, nyilvánvalóvá vál- ván

competentia — megillető rész, jo- gosultság, illetékesség

Compilatae Constitutiones — az Aprobatae Constitutiones kie- gészítésére 1669-ben összeállí- tott jogszabály-gyűjtemény

complanál — kiegyezik, kibékül, elsimít

complanatio, complonatio — meg- egyezés, egyezségről való írás

compositio — (perbeli) egyezség

comprabál, comprobál — bebizonyít, igazol, megerősít

compussorium, compulsorium — val- lató parancs

computáltassék — számoltassák el vagy be

computatis computandis — elszá- molva az elszámolandókat

concambiális — cserével történő, csere

conceditur — megengedtetik, adatik

concernens — illető concludál — határoz conclusum — határozat concurálván — összejővén, hozzá-

járulván, összegyűlvén condescendál — (perről) lemond,

átszállítja (a pert), eláll (a per- től)

conditió — feltétel conditionate— feltételesen condivisionális — osztályos (atya-

fiak) condivisor — osztoztató, örökség-

felosztó condra — rövid kabát conferál — odaad, juttat confiscál — elkoboz (in) congregatione pagi — falu-

gyűlésben consensus — egyetértés, bele-

egyezés consequenter — következésképpen,

következetesen conserválni — megőrizni, megtar-

tani consignátió — jegyzék, feljegyzés constál — bizonyos, nyilvánvalóvá

válik constitutió — itt falutörvény, ha-

tározat, rendelkezés contemnál — megvet, lenéz contendál — vetélkedik, igyekszik contenduál — megvet contentál — kielégít contentum — megelégedés, kielé-

gítés continentia — tartalom continuál — folytat Continua Tábla — Állandó Tábla,


320

1763 és 1790 között működő vármegyei (és székely széki) igaz- ságszolgáltató és közigazgatási szerv Erdélyben

contra — ellen contractus — szerződés, kötés contradicál — ellentmond contravertál — vitat, ellenez, ki-

fogást tesz contribuál — részt vesz, hozzájárul,

adózik controversio, contraversio — per-

lekedés, vita, veszekedés, villon- gás, egyenetlenség

conventionálá — szegődtette, megfogadta

conventiós — szegődményes (cse- léd)

convincál — elmarasztal, megí- tél

convocál — összehív coramisatio — előttemezés, tanúként

való aláírás coram judice — törvény előtt,

bíró előtt coram me — előttem

coram sedria — bírói széken correctió — javítás corrigál — kijavít corruál — leesik, leszakad, el-

fogy coveál, caveál — jótáll, kezeskedik creditor — hitelező csapos (fa) — (fenyő)fa ága, ka-

rónak való fiatal fa cseléd — gyerek csenget — harangoz cserge — gyapjúpokróc csongojodhat — csombolyodhat,

meghúzódhat, (magát kicsire összegomholyítva) helyet ta- lálhat

culpáztak — vétkeztek cum ad se pertinentiis — tartozé-

kaival curál — ápol, gondoz curalrix — gyámanya, gondvise-

lő curia — nemesi telek, (nemesi) ud-

var, udvarház czimerman — ácsmester

D dagadó béka l. béka data exmissione — időadás a bizo-

nyításra, kibocsátás megenged- tetvén (a perbeli bizonyításra)

deákos — tanult, művelt, latinul tudó személy

debito tempore — kellő időben decedál — elhal, elhaláloz decidál — (perben) dönt, ítél decretum — határozat, törvény;

bizonyos esetekben a Hármas- könyv

de eadem — ugyanonnan, ugyan- arról

defendál — védelmez defensió — védekezés dehonestál, dehonisztál — meggya-

láz, megszégyenít, gyaláz, becs- telenít

deliberátum, delibrátum, dilibrátum — határozat, ítélet, döntés

déllő — delelő (hely) demonstráció — bemutatás, bi-

zonyítás den., denarius — dénár, pénz (120

dénár = egy forint, Rft., a XVIII. sz.-ban)

denominál — kijelöl, kinevez deponál — letesz depositis deponendis — letéve a

leteendőket depraecál — kér, kérlel derekalj — ágynemű (tollal töl-

tött ágyravaló) dertzeg (déltzeg) — ménesbeli fia-

tal ló, szilaj, vadló deserta sessio — puszta telek desertor — szökött katona


321

determinatio — határozat, megálla- pítás

dicit — mondja, állítja difamál, difalmál, diffamál — rá-

galmaz, gyaláz, hírbe hoz diferál — elhalaszt dificultás, difficultás — kifogás, vi-

tatás, nehézség, akadály, el- lenvetés

dilátió — elodázás, (perben) ha- lasztás

dimissio — elbocsátás (perben el- bocsátó levél)

dimissus — szabadon bocsátott (katona)

disponál — rendel, intézkedik diurnum — napidíj, napi bér dividál — megoszt, feloszt, szét-

választ, feldarabol divisio — osztozkodás, osztály divisionális — osztályos, osztály-

levél

Divisions Commando — hadosztály- parancsnokság

divortionale onus — válási teher, díj

doceál — bebizonyít, erősít documentum — bizonyítólevél dominate fórum — úriszék dominus terrestris — földesúr donatio — adomány dos — hitbér, hitpénz, móring

(özvegynek járó), özvegyi ju- talom

ductor — határőrségnél viselt tiszt- ség, gondviselő, hadnagy (vezető)

ductus — irány, vonás, vonal dúló — szolgabíró a székely székek-

ben (jóllehet már a szolgabíró elnevezés is mind gyakoribb)

duplicál — megkettőz, kétszeresére emel

E ea conditione — azzal a feltétellel ecclesia, ekklesia — egyház (község) edoceál — megismertet, (tanúsággal)

bizonyít effectivus Stand — tényleges állo-

mány (a határőrségben szolgáló) efű — ifjú egészvágás szekér — szénát, gabonát

hordó nagyobb szekér egyezség — egyetértés ejtel — itt a véka huszadrésze, űr-

mérték, a veder (11,30 liter) nyolcadrésze

elbitangol — elpusztít, jogtalanul használ, elkóborol

elbocsáttatik — (a per) fellebbezhe- tő

elegyes közönség — vegyes (katona-jobbágy) közösség

élet — belső telek, jószág, gaz- daság

elhúrosodott — itt elmocskolt (húros- mocskos, lompos öltözetű nő)

elidézett — elküldött

eloroztatott — ellopott, eltulajdo- nított

emanátió — (irat)kibocsátás, kia- dás

emenda lingvae — nyelvváltság emptionális contractus — vételi szer-

ződés (a)equalis — egyenlő, hasonló,

egyidejű eregeltető — lassan legeltetve haj-

tó, pásztorló erogatum — kiadás esküdt — tanácstag a falu székén,

hütös estálló — istálló estandar — standarte = főzászló;

standarte träger = zászlótartó estimátió, extimátió — becslés, ér-

tékelés eszteke, ösztöke — ekevas tisztí-

tó esztena — (bekerített) fejő- és

pihenőhely juhoknak, pásztor- szállás


322

et — és etássa — kora etse, eccse — öccse Evangélium — biblia, szentírás ex — -ból, -ből exactor — számvevő, (faluszáma-

dást) ellenőrző exceptió — kifogás, (perbeli) óvás-

emelés excepto — kivéve excessus — kihágás, garázdálkodás excipiál — kifogásol, óvást emel executió — végrehajtás exequál — végrehajt exhauriál — felemészt, kiapaszt,

kiürít, kimerít exhibeál — felmutat (bizonyító

iratot), bemutat, bead, benyújt ex his — ezekből exigendo — behajtással, felvevéssel,

igényelve

exmissió — kibocsátás (perbeli bizonyításra), időadás bizo- nyításra

exmittál — időt nyer, hogy a véde- lemről gondoskodhassék, időt ad a bizonyításra

expensió — kiadás, költés exponál — előad ex posterioribus — későbbiektől,

következőktől, -ből expressus — kiküldött, kirendelt exscindál, excindál — kiszakít, ki-

hasít ex stall, extál — fennáll, létezik, van ex toto — egészében, teljesen extradatur — kiad (hitelesít), kia-

datott, kibocsáttatott extráneus — külső, idegen, más-

falusi ember

F

facultás — képesség, lehetőség, al-

kalom fakó szekér — vasalatlan szekér familia — család fantzol, fáncol — a kerékre vonandó

sínkarikába szegnek való lyukat vés, bevág

farosok — csípő, far fassió — vallomás, tanúságtétel fateái — vallomást tesz, tanúsko-

dik fatens — valló, tanú favorabile deliberatum — kedvező

ítélet fekete erdő — sűrű (általában fe-

nyő-) erdő fekvő javak — ingatlan jószágok felibe — a termés feléért, részibe

dolgozás felkelhető, felkelő javak — ingó-

ságok félszeg — nyomorék feltámadni — felkelni félvágás szekér — kisebb szekér

féreje — területre vonatkozó ki- fejezés (valamennyi vékányi ve- tőmagot befogadó)

fertály — negyed festékes — (színes ) székely (gyap-

jú) szőnyeg, pokróc fészi — fejsze figurál — szerepel firer, führer — szakaszvezető fiú-leány — a fiú örökös jogait és

kötelezettségeit elnyert leány flor. Hung., florenus — magyar

forint (100 dénár), azaz 50 krajcár fojtó karikás — a szekér párnadesz-

káját a tengelyhez kapcsoló szé- les, lapos karika

font — 0,56 kg forduló — a vetésre forduló vagy

ugarnak maradó határrész (két- fordulós rendszer esetében ahatár- nak mintegy fele)

főrevaló — fejkendő forint 1. florenus


323

forum arbitrativum — bírói szék, közbírói vagy választott bírói szék

fórum — (törvény)szék, bíróság forum dominale — úriszék forum pagense, -pedeneum — falu-

széke frájter — őrvezető fructus — gyümölcs, termés, jö-

vedelem

füljegy — (az állat fülébe vágott, lyukasztott) tulajdonjegy

fundamentum — alap fundus — (ősi, belső) telek fungens — működő, eljáró furu — fúró füst — családi háztartás, adózá-

si egység füst-kert — az egy háztartásra eső

határkertrész futkosó szer — szeres pásztorlás

G garas — három krajcár gazolta — (elpocsékolta, (hitvány-

nak) szidta genealógia — leszármazási rend,

táblázat general commandó — hadi fő-

parancsnokság generális congregatio — megyei vagy

széki közgyűlés (igazságszolgál- tatási hatásköre is van)

gerebeny, gereben — deszkába ágyazott, vasfogakból álló ken- derfésülő (vasszögekből készült nyeles kenderfésülő)

gornyik — (erdőpásztor, vadőr) itt a bíró kisegítője, polgár

gratis — ingyen guba — gyapjúból készült, talpig

érő, bő (fürtös) felsőruha gubernium — főkormányszék gvárdaház — őrség háza gyalog katona — gyalogosan szol-

gáló székely határőr gyep — füves rész, rét gyepű — határ (-árok, -kerítés),

mezsgye gyúrótekenő — (kenyértészta) da-

gasztóteknő

H haereditás — örökség, ősi jogú

birtok hagyomány — a falugyűlésre való

idézés, törvény hamisgat — meghazudtol haricska — tavasszal vetett ősi ga-

bonafajta (l. tatárka, hajdina, pohánka)

harisnya — fehér vagy szürke posz- tóból készített, lábra feszülő nadrág

harmadába — a termés egyharmadá- ért, részibe végzett munka

hazul — hazulról héjános — hiányos

hétszám — hetente teendő robot hit — eskü hitet deponálni — esküt letenni homágium — díj, vérdíj (itt rá-

galmazás büntetése) honcsokos — hantos, halmos (va-

kondtúrásos) hosszúvas — a gerendelybe erő-

sített ekevas hujus — ennek a huszár katona — lovon szolgáló

székely határőr hüte szegett — esküjét megszegő hütös, hites — esküdt (a falu ve-

zetőségében)


324

I id est — azaz, úgymint igéz, (meg)igész — megront, meg-

babonáz, szemmel ver, ráolvas igyir — ígér illegitimus — törvénytelen, jogta-

lan immediate — azonnal, tüstént immobile bonum — ingatlan va-

gyon importáló — bemutató, behoz, jö-

vedelmez improtocolál — jegyzőkönyvbe fog-

lal imputál — beszámít, felszámít in — -ban, -ben in absentia — távollétében in aere — pénzben inclyta — tekintetes incola — lakos in congregatione (pagi) — (falu)

gyűlésében incia (in causam attracta) — al-

peresnő inctus, inqtus (in causam attrac-

tus) — alperes, vádlott, bepa- naszolt

incurál — hibáztat, megszól, meg- támad

indebite — helytelenül, igazság- talanul, méltatlanul

in duplo — kétszeresen inexsolutio — ki nem fizetés in facie judicii — a bíróság előtt, a

szék színén infanterist — gyalogos katona inferálja — felhozza, említi in hoc anno praesenti — e jelen

esztendőben in mense — hónapban in natura — természetben in personam — személyesen

in poenam — büntetésül, -re inquirál — nyomoz, vizsgálatot

tart inquisitoria — vallatási, tanúki-

hallgatási, vizsgálati jegyző- könyv

inremissibiliter, irremissibiliter — irgalmatlanul, megbocsáthatat- lanul

inserál — besorol, bevezet, bele- foglal

inspediós — szolgálatos inspector — felügyelő, határpász-

torok felelőse, határbíró, kato- nák falusi felettese, jószág- igazgató

instál — kér, kérvényez in stante — azonnal, nyomban,

haladék nélkül instituál — létesít, elkezd instruál — utasít, felkészít, oktat instructió — (perbeli) írásos utasítás insuper — fölötte még, ezentúl még intacte — érintetlenül, sértetlenül in tempore — idejében interes — kamat interezett — kamatozott interim — közben, eközben interpositió — közbenjárás, köz-

vetítés, közbevetés intertentió — eltartás intra octavum — nyolcadnapon be-

lül; egy héten belül inventál — leltároz, számba vesz investigál — vizsgál, nyomoz in vigore — érvényben invitáltat — meghívat irremissibiliter l. inremissibiliter itce — űrmérték, kb. 8 dl item eadem — továbbá ugyanaz

J

jószág — (fekvő)birtok, telek jubilált — kiszolgált, nyugállo-

mányú

judicium — ítélkezés, törvénylátás juhtej túró — juhtúró, a juhtartó

gazdák járandósága


325

junior — ifjú jurál — esküszik juramentum — eskü, hit jurati — esküdtek, hütüsök jure perennali — örökjogon, örök-

joggal, örök jusson jure sangvinitatis — vérség jogán

jure vicinitatis — szomszédság jo- gán

jurisdictio — törvényszéktartási hatalom, igazságszolgáltatás, tör- vényhatóság, törvényszék helye, hatalom

K kaláka — segítő, szívességből tett

együttes munka kalangya, kalangya — 22 — 26 ké-

véből álló gabonarakás kankó — kampó, horog kapdász — kapkod, itt követel káplár — szakaszvezető káplár kalapja — átvitt értelemben:

a katonai joghatóság jelképe karikás marokvas — a szekértengely

felső részén lévő, kopásóvó vas karintza, katrinca — kettős, elöl-

hátul lógó női kötény kártya — fakanna (vízhordó-, -tar-

tó) kas — kosár kasár, kosár — a marha vagy juh

szabadban való elrekesztésére fá- ból készített, szétszedhető kerí- tés

kasárosás — pihenő állatokkal való trágyáztatás

ked — kend, kied (megszólítás) kehes — köhögős (ló) kendőszeg — edény tartó fogas, „fo-

gastálas” keringő (marha) — csellengő, el-

szabadult jószág kert — kerítés kesely — sárgásfehér, fakó kéz beadás — a szerződés, a meg-

egyezés népi jogi kelléke kezes, kezeselő — jótálló kézvonó — kétnyelű vonókés, fa-

ragószerszám kiháló — éjszakai legeltető; az

esténként haza nem hajtott csor-

da, amely távoli legelőn tartóz- kodik

hijed — kegyelmed kimasirozás — hadba vonulás királybíró — a szék élén álló, a

főispánéhoz (főkirálybíró), illetve alispánéhoz (alkirálybíró) ha- sonló jogállású és hatáskörű székelyföldi tisztségviselő

kissebbségnek — itt alacsonyabb- rendűnek, megalázónak

köböl — űrmérték, négy véka; területmérték (két köböl vetést befogadó szántó egy holddal e- gyenlő)

kompona — (kézi) mérleg, súly- mérték — megfelel másfél véka búza súlyának

kontentál — kielégít köntös — ruha kos — tetőt, falat bontó, tűzoltás-

nál használt eszköz kóst — takarmány koszt — karó, husáng kötél (fű) — közös kaszáló felosz-

tásánál használt földmérték; az egy főre jutó rész neve a mérő- eszköz után „kötél fű”. Meg- felel kb. egy kis holdnak

közlakos — jobbágy közönség, közönséges — közösség,

közös különösön — külön kupa — veder (11,30 liter) nyol-

cadrésze kurál — ápol küssebb — kisebb


326

L lábravaló — alsónadrág, gatya

láda — ruhaneműt, kelengyét tar- tó, többnyire festett, ún. ,,pe- refernumos”, tulipános láda

laese — sértett laposvas — szántóvas, ekealkat-

rész légej, légely — vízhordásra hasz-

nált faedény, lapos hordócska legitimáció — hitelesítés, törvénye-

sítés legitimál — hitelesít, igazol legitime — törvényesen legitimo modo — törvényes módon,

úton legitimus terminussa — törvényes

határideje lelatoria l. relatoria levál — felvesz, pert kezd leváta — perfelvétel liberae emigrationis — szabad me-

netelő, szabad költözködésű licitátor commisárius — árverési

biztos

limitálván — megszabván, meglát- tatván, megbecsülvén

limitáneus — határőr(katona) limitatio — megállapítás, ársza-

bás liquidál — elszámol, számba vesz literálé — irat, okmány literálé instrumentum — írásos bi-

zonyíték, oklevél litigál — pereskedik litigátió — pereskedés litis intermedium — perközi egyez-

mény, perfolyás közben lititátió — árverés lőcs — a szekértengely végére tá-

maszkodó, a szekéroldal felső, részét tartó ívelt rúd

lőcs káva — a lőcs alsó végén levő gyűrű, amelyet a tengely végére húznak

lófő — előkelőbb szabad székely (primipilus)

M mance — hiányosan, csonkán magló — mén mag-marha — bika major — őrnagy majori voto — szavazattöbbséggel major potencia — nagyobb hatalmas-

kodás malefactor — gonosztevő Margit sokadalma — Margit-napi

vásár (július 13.) márjás — máriás, 17 krajcárt érő

németországi pénzfajta markális szék — vármegyei vagy széki közgyűlés ítélőszéke marokvas — a tengely alján végig-

nyúló s azt több helyen kari- kával átfogó vas

mart — part

matéria — anyag matériálék — dolgok, használati

tárgyak megcsongojodhat l. csongolyodhat meginvisztigálá — megvizsgálta megkorult — sérült, rozzanttá vált,

korossá lett meglörvényeztetett — ítéletig a bí-

rák pecsét alá tették, zárolták megványol — posztót ványoló-

malomban (meleg vízben ütő- botokkal) tömörít

megyebíró — egyházközségi gond- nok, kurátor

meliorál — javít memoria hominum — emberemlé-

kezet mense — hónap


327

Mentzen nap — Mindszentek (november 1.)

mester — tanító méta — határjel métális — határjáró (levél) metél, méjtely — métely, juh-

betegség mid, mián — miatt militáris — katonai, határőrkato-

nai Mindszent hava — október hó mixta communitás — vegyes (ka-

tona-jobbágy) faluközösség mixtim — vegyesen mobile bonum — ingóság (a) modo deinceps — mostantól

kezdve

modo et statim — most és mindjárt (a) modo in posterum — mostantól

kezdve, a jövőre monyator, munator — a juhokat haj-

tó szolgagyerek, a bácsot kise- gítő gyerek

mortificál — keserít, sanyargat, gyilkol

mottlás — motozás, kutatás mox et defacto — azonnal és tény-

leg, akkor és legott mii — mi mundur nadrág — a mundérhoz, a

katonai egyenruhához tartozó nadrág

münköt — minket

N

nádlás — kitoldás, megacélozás Nagy Boldog Asszony-nap — au-

gusztus 15. naturálé — természetbeni (bér) naturális tutor — természetes gyám NB. — nota bene, megjegyzendő negligál — figyelmen kívül hagy,

elhanyagol negligentia — nemtörődömség, ha-

nyagság nezet — nézvést nihilál — megsemmisít nobilis — nemes non obstante hoc — ez nem aka-

dályozván, nem állhat ellene notandum — megjegyzendő nótárius — jegyző notarius pagi — falu jegyzője nótáriusság — jegyzői tisztség notátió — feljegyzés novizál — perújítást kér, pert újít

novum — perújítás novum corruáljon — a perújítás

érvénytelenné váljék novumot cassáltatni — a perújítást

eltörölni, megsemmisíteni novum simplex — egyszerű perúj-

ítás (új okot s bizonyságot ad be a novizáló fél)

numerus — házszám, létszám, szám nyavalya — betegség nyíl — sorshúzás útján a falu-

közösség tagjának jutott szántó-, kaszáló-rész. (Régen tulajdon- jeggyel ellátott nyílhegyekkel folyt a sorshúzás, nevét innen kapta.)

nyomás (határ) — a két fordulóra osztott határban a parlagon hagyott, a pihenő, az ugarhatár

nyűg — a ló két első lábára kötött kötél, l. béklyó

O obester — ezredes obligálás — kötelezés obligatorium — kötelezvény

observál — szem előtt tart, figyelembe vesz, megtart

observálódik — megtartatik


328

observáltassék — figyelembe vé- tessék, megtartassék

obsitos l. absitos oculatio — helyszíni szemle offerál — felkínál, felajánl öl — mértékegység, 1,896 méter onussa — terhe, bírsága, díja opinió — vélemény, ítélet opponál — szembeszegül, ellenáll orda — édes juhtúró ordinátió — rendelés, rendelkezés orjos, orja — a disznó hátgerince

húsostól, a fej egy részével (a- melyen az orra is rajta van hagy- va)

örökfal-kert — határkert (sövény, kerítés, bokros élősövény)

örökség — hagyaték, birtok, ingatlan

orotás — irtás, fáktól való meg- tisztás

oroz — lop őszgabona — őszibúza, megkülön-

böztetésül a csak tavasszal vetett gabonaféléktől

oszolás 1. aszalás osztatlan terrenum — közbirtok,

közföld ötödfű — ötödik évében járó állat

P

pacifice — békességesen, háborí-

tatlanul padina — itt aljazat (?) paenalitás, poenalitás — büntetés-

pénz pagi (notarius) — falu (jegyzője) pakulár — juhász(bojtár) pár — másolat, párja, duplum parafernum, paraphernum, pere-

fernum — jegyruha, kelengye, ruhanemű, amit kiházasításkor kap a leány, hozomány

(in) paratis — készpénzben pariter — egyenlően, egyformán,

éppen úgy; egyidőben, egyszersmind

parochia — lelkészi hivatal, plé- bánia

párs, pars — fél, peres fél, rész particula, pártékola — rész, rész-

föld páter — atya, itt szerzetes pater familias — családapa, -fő pena, pénna, penna l. poena pendej — ing perceptum — bevétel percipiál — felszed, behajt, meg-

kap per — -on, -en — át, keresztül,

(valami) által perennaliter — örökre, örökösen

per hoc — ezáltal, ezen keresztül per me — általam peták — pénzfajta, 7 krajcár pirics — priccs, fekvőhely, vesz-

szőből font nyoszolya pityóka — burgonya, krumpli pixidarius — gyalog katona placide — engedelmesen, szelí-

den plenipotentia — meghatalmazás plenipotentiárius — teljhatalmú meg-

bízott, meghatalmazott poena — bírság, büntetés (pénz) pojva — polyva polgár — a bíró kisegítője, kisbíró

(van eset, amikor a polgár es- küdt is)

poltora, poltra, poltura — egy ga- rasnak (három krajcárnak) a fele

porgolát kapu — határkapu portéka — használati tárgy, házi-

eszköz; tágabb értelemben: ingó vagyontárgy

portio — birtokrész possessio — falu, birtok, földbirtok possessor — birtokos possessorátus — birtokosság, bir-

tokos uraság post admonitionem — felszólítás

(perbeli előintés) után; megin- tés, megkínálás után


329

posteritás — utód, leszármazott, utókor

post festum — későn, ünnep után postscripta — utánaírottak, utóirat potentia — hatalmaskodás potentialiter — erőszakosan, hatal-

maskodva, hatalmasul praecautio — elővigyázat, előóvás,

(zálogelőzmények) praedálás, prédálás — pusztítás,

kártétel praedecessor, predecessor — előd praejudicium — kár, sérelem, elő-

ítélet praemissa, praemissus — előre-

bocsátott praemittált — előadott, előrebo-

csátott praemonitió — előzetes emlékezte-

tés, intés praescriptió — elévülés, időmúlás praestál — teljesít, nyújt, megad praetendál, pretendál — követel,

igényel praetensió — követelés, kereset,

jogigény praetextus, pretextus — ürügy praevaricátor, prevarikátor — kárte-

vő (határ-, erdőrontó, -károsító) pretereálni — mellőzni primipilus — lófő (előkelőbb sza-

bad székely) privátus — magán(személy), sa-

ját (föld); a „falu”-ba nem tartozó személy, a közföldhöz nem tartozó szántó, kaszáló

privátus possessor — magánbirtokos privilégiátus — kiváltságos pro — -ért, gyanánt processus — ügy, per, eljárás, jelent

járást (közigazgatási beosztás) is

procesuális resolutio — perbeli ha- tározat

procurátor — ügyvéd, pervédő meghatalmazott

producál — írásos bizonyítékot mutat fel, előad, bemutat

productum — bemutatott igazoló irat pro et contra — mellette és ellene promovál — előmozdít, elősegít pronunciál, pronuntziál — kimond,

kinyilvánít, közzétesz pronunciált deliberátum — kimon-

dott határozat, ítélet proponál — javasol propositum — javaslat, szándék,

tárgy proportió — arány proscindáló — maró (valakit) szi-

dalmazó pro solvendo — fizetésként, felol-

dásként, feloldásért protestál — tiltakozik, ellentmond protestátió — óvás, tiltakozás, ki-

fogás, ellene szólás, nyilatkozat pro teste — tanúként, tanú gyanánt protocollál — jegyzőkönyvre vesz protocollum — jegyzőkönyv pro tunc — abban az időben, akko-

riban providus — előrelátó, gondos; sze-

mélynév előtt az illető nemtelen, vagyis jobbágy voltának kifeje- zője

provincialista — széki igazgatás alá tartozó, jobbágyrészen való

provocál — felhoz, idéz publicál — kihirdet, közzétesz punctum — pont pünkösd hava — május hó putyiláris (bugyiláris) — (pénz)

tárca

Q

qua — mint, -ként quadrád öl — négyszögöl quaerulata — bepanaszlott nő, be-

vádolt nő quaerulose, querulose — panasz-

kodva, sérelmezve, panaszképpen

quártély, qvártély — szállás querulans, qverulans — panasz-

tevő, panaszos fél quoquo modo — akárhogy, bármi mó-

don, valamint s valahogy


330

R raboityok — robotjuk, jobbágyi

munkaszolgáltatásuk ráta — (ráeső, őt illető) rész rátája szerint — illetménye szerint,

helyzete szerint ratio — ok, számadás rebonificál — kártalanít, vissza-

fizet recognoscál — beismer, elismer recomendál — ajánl rectificál — kiigazít, eligazít rectificator commissarius — adóügyi

biztos, „igazító” biztos redeál — visszaszáll referál — jelent, elmond reformálhasson — változtathasson

vagy újíthasson reformátió — perújítás, bírói íté-

let megváltoztatása refractáriuskodó — ellenszegülő, el-

lenkező, ellenálló refundál — megtérít, visszaad refusió — visszatérítés regel — legel regestrum — jegyzék, lajstrom, jegy-

zőkönyv regiment, regement — ezred Regiments-Comando — ezredpa-

rancsnokság regisirál — jegyzékbe vesz regius — királyi ember, itt fogott

közbíró, közbíró

regula — szabályzat, rendtartás regulás — szabályoz, fegyelmez rehabeál — visszaszerez, vissza-

nyer reja — reá relatória — jelentés, válaszlevél relegál — visszaküld, odautal, el-

utasít relicta — özvegy remedium — perorvoslat remittál — visszabocsát, vissza-

szolgáltat reparál — javít, tataroz repartiál, reparciál — feloszt, kivet,

kiró requirál — megkeres, megkér, igé-

nyel resignál — visszaad, átad resistál — ellenáll resolutió — végzés, döntés restituál — visszaad, visszahelyez resuscitál — fölelevenít, föltámaszt,

újrakezd retorqueál — visszafordít reversális — kötelező levél revideál — ellenőriz revisió — felülvizsgálat rhenusforint, Rft — rénes, rajnai

forint (60 krajcár), azaz 120 dé- nár

rogya — ragya ruminál — átgondol, megvizsgál

S

sajos — sájos, sávos (abrosz) salvum sit — engedelemmel le-

gyen (mondva) sarjú — másod-, harmadkaszálású

fű satisfactió — elégtétel, kártérítés satis superegzamináltatván — ele-

gendően felülvizsgáltatván scholamester — tanító securitás — biztonság (in) sede — törvény-, közigaz-

gatásiszékben

senior — idős sequenti modo — következő módon series — sor, szer, persorozat servitium — szolgáltatás, (falu)

terhe sessió — telek, ülés, gyűlés seu — vagy siattja — sajátja similiter — hasonlóképpen simplex — egyszerű simplex attestatum — egyszerű

bizonyság


331

simplex novum — egyszerű perújí- tás (megkülönböztetésül a „novum cum grata”-tól, amikor bírói paranccsal, kegyelemből engedélyezik a perújítást)

simpliciter — egyszerűen simpliciter absolvál — egyszerűen

felment simulálni — titkolni, tettetni sindi — sínyli (szenvedi) sine — nélkül sine semine deficiál — magtalanul

elhal sing — hosszmérték, kb. 50 cm singulariter — egyedül, kivált-

képpen situátió — helyzet, fekvés sit venia (sit venia verbo) — bo-

csánat a szóért sokadalom — vásár sonál — szól (valakinek) sopiálódik — megszűnik, orvosoltatik spárga tubák — felfűzött dohány specificált — megnevezett, kimu-

tatott, jegyzékbe vett stál — áll, igaz, érvényben marad stante sedria — a törvényszék előtt

(állva) Státions Comandáns — állomás-

parancsnok státus — állapot, rend statució — beiktatás strázsa — őr, őrség strázsamester — itt őrmester, de őrnagy is

subdividáltassék — felosztassák sub litera — betű alatt sub poena — büntetés alatt subportálják — viselik

sub regiis — közbíróság alatt subscriptio — aláírás subsistál — hálytáll, tartózkodik,

régi állapotában megmarad subsumál — itt vizsgál sub vinculo — kötés alatt successió — leszármazás, örökösödés successor — utód succurál — segítséget nyújt, tá-

mogat südő — süldő, malac suffragáltatik — segítségként, kár-

pótlásként használtatok sül (valakin) — rajta marad summa — összeg sumptus — költség supernumerárius — (a határőr-

katonaság keretében) létszám- feletti (tehát szolgálatot nem teljesítő)

supperadditió — hozzáadás, ki- pótlás, ráadás, ráfizetés

supponál — föltesz supportál — visel susták — pénznem, 6 krajcár vagy

12 dénár sütőtekenő — kenyérsütésnél hasz-

nált teknő Szent György hava — április Szent György-nap — április 24. Szent Jakab hava — július hó Szent János-nap — június 24. vagy

augusztus 29. Szent Márton-nap — november 11. Szent Mihály nap — szeptember 29. szer — sor, rend szokmány — durva posztóból ké-

szült férfikabát szuszék — gabona (liszt)-tartó láda

T

táborba veszett — háborúban el-

pusztult Tabuláris instructio — 1777-ben

kiadott Instuctio pro tabula regia judiciaria, Táblai Utasít- vány néven ismert rendelkezés

tali Conditione — ilyen (olyan) fel- tétellel

talp érő kord — talpalatnyit érő, akkora (?)

tályog — kelés, fekély, seb tanulatlan (marha) — a legelőre

járásba nem szokott tanorok — bekerített rét, kaszáló,

berek tanorok kapu — falukapu, bekerí-


332

tett füves részen való kapu, ve- téskapu

tavasz gabona — tavasszal vetett gabonaféle

taxa — bér, díj, illeték taxál — megadóztat, illetékkel sújt temonda — mendemonda, pletyka tempestive — „idejénkorán”, jókor tempore debito — kellő időben tempore divisionis — osztozkodás

(felosztás) idejében tempore inpignorationis — zálogba

vetéskor, idejében tempore rehabitionis — (zálog) visz-

szanyerése idején, visszaszerzés- kor

teneál — tart, tartja tenora, tenorája — tartalma, ta-

núsága teremtés — káromkodik, teremtettéz terminált — végzett, határidőként

szabott (napra) terminus — határidő terrenum — terület, (szántó)föld terü, terük — teher testamentaria dispozitió — végren-

deleti intézkedés testamentum — végrendelet testificál — tanúsít testimoniális — bizonyító levél

testimonium — tanúbizonyság testis — tanú tilalmas — legeltetés vagy erdőlés

számára tilalmazott határrész tiló — tiloló, kenderverő, kender-

törő tiró — (fogott) katona titulált — nevezett, címzett tizes — a faluközösség igazgatási

alegysége (élén tizedes) tolló, torló — tarló topán — cipő toro — túró torok gyék — torokgyík törvény üttetés — törvénytartás,

ítélkezés toties quoties — annyiszor, ahány-

szor, amennyiszer transmittálás — átküldés (a per

áttétele a felsőbb bírósághoz), felterjesztés

Tripartitum — Hármaskönyv, Wer- bőczi 1514-ben készült — nevét három fejezetre tagolódó be- osztásától nyert —, a törvényi és szokásjogi joganyagot rendszeresen egybefoglaló jogkönyve (Erdélyben Decreta néven tör- vénykönyv)

tutor — gyám

U üdő — idő udvar — udvarház (földesúri bir-

tokközpont) udvari bíró — földesúri gazdaság-

vezető (ilyen értelemben: ud- varbíró — provisor)

ugar — pihentetett, bevetetlen, műveletlen föld

ugarlás — őszgabona alá első szántás (általában júniusban)

újparaszt — cigány ultima — utolsó ülés jószág — belső, ősi telek (an-

tiqua sessio)

unanimi consensu — egyhangúlag, egyetértőleg

ünőborjú — tehénborjú urgeál — sürget usus — szokás, gyakorlat, hasz-

nálat ut — hogy, mint utrinque — mindkettő, mindkét

felől utrizált — kérdezett ut supra — mint fennebb, mint fent üvecs bárán — második éves juh üver — két hegy közötti mélyedés,

patak nélküli kisebb völgy, árok


333

V várda — őrség, őrszoba vekturát (fizet) — itt bért fizet vekturázás — fuvarozás venditor — eladó venerabilis — tiszteletes, tiszte-

lendő vetés kapu — határkapu vette, vetette — dobta, hajította verbis — szóban, szóbelileg, sza-

vakkal vérár, vérhetés, vérhugyosság, vér-

hülés — szarvasmarha-betegségek vérek — atyafiak, vérrokonok

vexál — háborgat vicekirálybiró — alkirálybíró vicinátus, vicinitás — szomszéd-

ság vicinus — szomszéd vidimerozás — láttamozás, hely-

benhagyás vidua — özvegy vízvető — szenesvízzel kuruzsló,

gyógyító vox — szavazat vulgo — közönségesen, a nép nyel-

vén

Z

zeke — (felső)kabát zuvat — pletyka, rágalom

Helységnevek (Zárójelben a szék vagy megye 1848 előtti és utána a mai neve szerepel) Ágostonfalva — Augustin (Felső-Fehér — Brassó) Alfalu l. Gyergyóalfalu Alsócsernáton — Cernatul de Jos (Háromszék — Kovászna) Árkos — Arcuş (Háromszék — Kovászna) Barót — Baraolt (Háromszék — Kovászna) Bereck — Breţcu (Háromszék — Kovászna) Bodok — Bodoc (Háromszék — Kovászna) Bodos — Bodoş (Háromszék — Kovászna) Brassó — Braşov Borosnyó l. Nagyborosnyó Borszék — Borsec (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíkcsicsó — Ciceu (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíkcsobotfalva — Cioboteni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék —

Hargita) Csíkcsomortán — Şoimeni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkdelne — Delniţa (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíkjenőfalva — Ineu (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíkmindszent — Misentea (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkrákos — Racul (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíksomlyó — Şumuleu (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita)


334

Csíkszentdomokos — Sîndominic (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita)

Csíkszentlélek — Leliceni (Csík- Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Csíkszentmihály — Mihăileni (Csík-Gyergyó és Kászonszék — Har-

gita) Csíkszentmiklós — Nicoleşti (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkszentsimon — Sînsimion (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkszenttamás — Tomeşti (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkszereda — Miercurea-Ciuc Csíktaploca — Topliţa-Ciuc (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkvacsárcsi — Văcăreşti (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Csíkvárdotfalva = Csíksomlyóval Csókafalva — Corbeşti (Marosszék — Maros) Ditró — Ditrău (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Étfalva — Etfalău (Háromszék — Kovászna) Erdőfüle — Filia (Udvarhelyszék — Kovászna) Felsőrákos — Racoşul de Sus (Felső-Fehér — Kovászna) Fitód — Csíkszentlélek része Gyergyóalfalu — Joseni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Gyergyókilyénfalva — Chileni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék —

Hargita) Gyergyóremete — Remetea (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Har-

gita) Gyergyószentmiklós — Gheorgheni Gyergyótekerőpatak — Valea Strîmbă (Csík-Gyergyó és Kászon-

szék — Hargita) Hermány l. Magyarhermány Ilyefalva — Ilieni (Háromszék — Kovászna) Karcfalva — Cîrţa (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Kézdioroszfalu — Ruseni; egyesült Kézdivásárhellyel Kézdivásárhely — Tîrgul Secuiesc Kilyén — Chilieni (Háromszék — Kovászna) Kisbacon — Băţanii Mici (Udvarhelyszék — Kovászna) Kissolymos — Şoimuşul Mic (Udvarhelyszék — Hargita) Kolozsvár — Ciuj Köpec — Căpeni (Háromszék — Kovászna) Laborfalva — Sîntionlunca; később: Szentivánlaborfalva (Három-

szék — Kovászna) Madéfalva — Siculeni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Magyarhermány — Herculian (Udvarhelyszék — Kovászna) Maksa — Moacşa (Háromszék — Kovászna) Márkosfalva — Mărcuşa (Háromszék — Kovászna) Nagyajta — Aita Mare (Háromszék — Kovászna) Nagyborosnyó — Boroşneul Mare (Háromszék — Kovászna) Nagyszeben — Sibiu Oltszem — Olteni (Háromszék — Kovászna)


335

Ozsdola — Ojdula (Háromszék — Kovászna) Papolc — Păpăuţi (Háromszék — Kovászna) Pálfalva (Székelypálfalva) — Păuleni (Udvarhelyszék — Hargita) Pálfalva (Csíkpálfalva) — Păuleni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék —

Hargita) Remete l. Gyergyóremete Sárfalva — Săuleşti; Kézdivásárliely része Sepsibacon l. Kisbacon Sepsibodok l. Bodok Sepsiköröspatak — Valea Crişului (Háromszék — Kovászna) Sepsiszentgyörgy — Sfîntul Gheorghe Sepsiszentiván — Sîntionlunca; később Szentivánlaborfalva (Há-

romszék — Kovászna) Sepsiszentkirály — Sîncrai (Háromszék — Kovászna) Szárazajta — Aita Seacă (Háromszék — Kovászna) Szárhegy — Lăzarea (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Szemerja — Simeria; egyesült Sepsiszentgyörggyel Szentdomokos l. Csíkszentdomokos Szentkatolna — Catalina (Háromszék — Kovászna) Szentmihály — Mihăileni (Udvarhelyszék — Hargita) Udvarhely (Székelyudvarhely ) — Odorhei Uzon — Ozun (Háromszék — Kovászna) Ürmös — Ormeniş (Felső-Fehér — Brassó) Várdotfalva l. Csíkvárdotfalva Vargyas — Vărghiş (Udvarhelyszék — Kovászna) Vasláb — Voşlobeni (Csík-Gyergyó- és Kászonszék — Hargita) Zabola — Zăbală (Háromszék — Kovászna) Zágon — Zagon (Háromszék — Kovászna) Zalán — Zălan (Háromszék — Kovászna) Zoltán — Étfalva-Zoltán néven egyesítették Zsögöd — Jigodin; egyesült Csíkszeredával


[Vákát oldal]


Tartalom


[Vákát oldal]


339

Bevezetés A környező világ és a ,,birodalom” szorításában 5 Néhány szó a székely társadalomszerkezetről 13 A társadalmi ellentétekről 20 Szokás és rendelet. Kötöttség és alávetettség 32 A falusbíró 44 A faluközösség gyűlése és ítélőszéke 54 A falujegyzőkönyv, az írásbeliség és a nótárius 75 A faluközösségről és a hagyományokról 86

Faluközösségi határozatok

I. A rendtartó falu 93 1. A törvény és a tisztség 93 2. A falugyűlés rendje 97 3. A jó utakért, hidakért, a tiszta faluért 100 4. Együtt a munkában, együtt a bajban 103

II. Falubavétel. Belső telek. Bebíró birtokos 106 III. A közerdő 111

1. Az erdőlés rendje 111 2. Az erdőrontó, a prevarikátor 116 3. Az erdőt fogyasztó iparos 122

IV. A falu füve 126 V. A falu földje. Irtás. Foglalás 133 VI. A szántóhatár védelme 142

1. A határkő 142 2. Tanorok kapu, határkert 144 3. Határpásztor, határkár 150

VII. A mezei munka gondja 156 1. A munka rendjét megszabó falu 156


2. Gyümölcs, dohány, zöldség 158 3. A trágyázás, a cséplés 163 4. A szolga, a feles és a harmados 164

VIII. Az állattartás 170 1. Legeltetési, takarmányozási gondok 170 2. Magállat tartása 177 3. Juhtartás. Esztenatársaság 181

IX. Pásztorszerződések 186 X. Pásztorszámadás — állatkár 205 XI. Az örökség vitatása, a juss keresése 224 XII. Zálogos föld 246 XIII. Emberi dolgok 253

1. Rágalmazás, megkövetés, megbékélés 253 2. Tolvajság, lopás 259 3. Veszekedés, verés, verekedés 266 4. Falubeli állatkár 277 5. Alku, vásár 280 6. Egyéb bajos dolgok 285

XIV. A község kézművesei. A faluszámadás 290 1. Kovács, mészáros, téglavető, molnár 290 2. Falu-számadás 294

Magyarázó jegyzetek Jegyzetek a bevezetéshez 307 A szemelvényekre vonatkozó jegyzetek 311 Szövegrészek fordítása 313 Szó- és kifejezésjegyzék 317 Helységnevek 333


A könyv szerkesztője: Mikó Imre Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos

A megjelenés éve: 1973. Alak: 54×84/16 Példányszám: 4000+60 fűzve, 2500+80+100 kötve

Papír 63 g-os félfamentes és famentes Kiadói ívek száma: 19,30

Nyomdai ívek száma: 21,50+8 oldal melléklet Tizedes osztályozás nagy könyvtárak számára: 894511—4, kis könyvtárak számára: 894511

Tiparul executat sub comanda nr. 606/1973

Ia Întreprinderea Poligrafică Cluj str. Brassai nr. 5—7, Cluj

Republica Socialistă România

[Erdélyi Magyar Adatbank]adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2400.pdf · a feudalizmus utolsó...

Documents

Transcript of [Erdélyi Magyar Adatbank]adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2400.pdf · a feudalizmus utolsó...