Érdi Újság

24
XXV. évfolyam, 13. szám 2015. április 9. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja Húsvét vasárnapján már eloszlottak a hófelhők, kisütött a nap Egyedi festésű tojással és finom süteménnyel várták a lányok a legtöbb helyen a locsolókat Érdi Újság Speciális irányelvek A kormány speciális fej- lesztési irányelvet dolgo- zott ki a megyei jogú vá- rosok részére, ami Érdet is kedvezően érinti, mivel fi- gyelembe veszik a fejlesz- tési igényeket és előny- ben részesítik a sürgős beruházásokat. n 4. OLDAL Új rendőrka- pitányság épül Várhatóan a jövő eszten- dő végén, de legkésőbb 2017. elején már egy új, impozáns épületbe köl- tözhetnek az érdi egyen- ruhások. n 6. OLDAL Ismét folyik a gyógyvíz Újra folyik a víz az ófalusi termálvizes kútból, a fürdő azonban továbbra is zárva tart – tárgyalások folynak arról, hogy a város átveszi a kút üzemeltetését, a szállo- dáét azonban nem. n 10. OLDAL Kedves Olvasóink! Az Érdi Újság szerkesztősége 2015. április 1-jétől új helyen, megújult környezetben várja kedves jelenlegi és jövőbeli partnereit. Érdi Újság ÚJ CíMüNK: 2030 Érd, Felső u. 1. telefonszámunk: 06-23-520-117 219302 218668 1 ZALAEGERSZEGI 7 NAP XXV. évfolyam, 12. szám 2015. április 1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja Először szereztek érmet a Magyar Kupában az érdi lányok Most jött össze először: a legjobb négy együttes között szerepelhetett az ÉRD. 20–21. oldal Érdi Újság Konyhakertek kerestetnek lloda és sport-rehabilitációs központ is Lapozzon bele az Érdi Újságba már a facebookon is! facebook.com/ erdiujsag Nagyszombat vigíliáján zsúfoltságig megtelt az érdi Tusculanum-templom. Az ünnepi szertartást Mojzer György plébános vezette. (Írá- sunk a 4–5. oldalon.) Az ünnep fénye és szívet melengető ereje palástként borítja be a földet

description

2015. 04. 09.

Transcript of Érdi Újság

  • 1ZalaegersZegi 7 napXXV. vfolyam, 13. szm 2015. prilis 9.

    rd Megyei Jog Vros nkormnyzatnak ingyenes hetilapja

    Hsvt vasrnapjn mr eloszlottak a hfelhk, kisttt a napEgyedi fests tojssal s finom stemnnyel vrtk a lnyok a legtbb helyen a locsolkat

    rdi jsgSpecilis irnyelvekA kormny specilis fej-lesztsi irnyelvet dolgo-zott ki a megyei jog v-rosok rszre, ami rdet is kedvezen rinti, mivel fi-gyelembe veszik a fejlesz-tsi ignyeket s elny-ben rszestik a srgs beruhzsokat.

    n 4. oldal

    j rendrkapitny sg plVrhatan a jv eszten-d vgn, de legksbb 2017. elejn mr egy j, impozns pletbe kl-tzhetnek az rdi egyen-ruhsok.

    n 6. oldal

    Ismt folyik a gygyvzjra folyik a vz az falusi termlvizes ktbl, a frd azonban tovbbra is zrva tart trgyalsok folynak arrl, hogy a vros tveszi a kt zemeltetst, a szllo-dt azonban nem.

    n 10. oldal

    Kedves Olvasink!Az rdi jsg szerkesztsge 2015. prilis 1-jtl j helyen, megjult krnyezetben vrja kedves jelenlegi s jvbeli partnereit.

    rdi jsg

    j cmnk:2030 rd, Fels u. 1.telefonszmunk: 0623520117 219

    302

    2186

    68

    1

    ZalaegersZegi 7 nap

    XXV. vfolyam, 12. szm

    2015. prilis 1.

    rd Megyei Jog Vros

    nkormnyzatnak

    ingyenes hetilapja

    Elszr szereztek rmet a magyar kupban

    az rdi lnyok

    Most jtt ssze elszr: a legjobb ng

    y egyttes kztt szerepelhetett az

    RD. 2021. oldal

    rdi jsgkonyhakertek kerestetnekrd is csatlakozo

    tt az ott-

    honi kertgazdlkodst

    npszerst, Karcagrl

    indtott orszgos prog-

    ramhoz, amelynek keret-

    ben Magyarorszg leg-

    szebb konyhakertjeit d-

    jazzk majd.

    n 3. oldal

    j hziorvosi rendelk

    Hrom hziorvosi rendel

    kltzhet majd j helyre,

    ha egy magnbefektet a

    Fels utca 43. szm alatti

    ingatlanon megpti az

    egszsghz funkcit ell-

    t pletet.

    n 67. oldal

    Feljtsok kezddnek az iskolkbanHrom iskola en

    ergetikai

    korszerstse kezddhet

    meg a napokban a KEOP

    5.6.0 program keretben,

    mintegy 500 millis for-

    rsbl. n 1

    4. oldal

    Egy rendkvl ltvnyos ahogy a te

    rvez fogalmazott , orszgos, de ta

    ln vilgviszonylatban is egyedlll

    fejlesztsi koncepci kerlt

    a kpviselk asztalra az rdi kzgy

    ls mrcius 26-ai lsn. A plnum eg

    yhang elvi dntst hozott arrl, hog

    y az el trt tervekkel egyet-

    rt s tmogatja azokat. (Cikknk a 4

    5. oldalon.)

    Szlloda s sportrehabilitcis kzpont is

    plhet az rd Arna melletti terleten

    2169

    97

    216751

    216749

    rdi jsg

    j cmnk:

    2030 rd, Fels u. 1.

    telefonszmunk:

    0623520117

    Lapozzon bele az rdi jsgba mr

    a facebookon is!

    facebook.com/erdiujsag

    Nagyszombat viglijn zsfoltsgig megtelt az rdi Tusculanum-templom. Az nnepi szertartst Mojzer Gyrgy plbnos vezette. (r-sunk a 45. oldalon.)

    Az nnep fnye s szvet melenget ereje palstknt bortja be a fldet

  • 2 RDI JSG| 2015. prilis 9. | aktulis

    A kpviselk fogadrja:1. ANTUNOVITS ANTAL 06/20-259-2555 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    2. SIM KROLY 06/20-564-4276 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    3. MRS ZSOLT 06/20-280-8197 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    4. DR. BCS ISTVN 06/23-522-313 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    5. TEKAUER NORBERT 06/20-914-4037 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    6. KOPOR TIHAMR 06/30-211-1963 [email protected] kpviseli fogadra: Minden hnap els htfjn 1718 rig a Jszomszdsg Knyvtrban, Srd u. 35.

    7. DONK IGNC 06/20-571-1063 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    8. DEMJN ATTILA 06/20-569-9243 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    9. FLP SNDORN 06/20-513-7218 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets alapjn minden hnap msodik cstrtkn 1819 ra kztt az sszefogs Egyeslet szkhzban, Als u. 8.

    10. KRI MIHLY 06/20-800-9079 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets szerint

    11. DR. VERES JUDIT 06/30-962-6292 [email protected]. Kpviseli fogadra: telefonos egyeztets alapjn minden hnap harmadik htfjn 1819 ra kztt a Polgrok Hzban

    12. SZAB BLA 06/30-827-3467 [email protected]. Kpviseli fogadra: telefonon trtn egyeztets alapjn a Parkvrosi Kzssgi Hzban, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 206-208.

    SZCS GBOR 06/20-399-6227 [email protected], [email protected] fogadra: telefonon mindennap, szemlyesen minden szerdn 15.0020.00 kztt a Mria utca 22-ben

    DR. HAVASI MRTA 06/20-994-3727 [email protected] kpviseli fogadra: elzetes egyeztets szerint

    CSORNAIN ROMHNYI JUDIT 06/30-9868- 808 [email protected] kpviseli fogadra: telefonon, vagy e-mailen trtn egyeztets utn

    PULAI EDINA 06/70-374-8877 [email protected] fogadra: telefonon trtn egyeztets utn

    DR. CSZIK LSZL 06/30-268-3852 [email protected] fogadra: telefonos megkeress vagy e-mail alapjn folyamatosan

    Az orszggylsi kpvisel fogadrja:DR. ARADSZKI ANDRS orszggylsi kpvisel

    06/20-462-6714 Levlcm: Polgrok Hza, 2030 rd, Als u. 3.Minden hnap els cstrtkn 17 s 19 ra kztt a Polgrok Hzban.

    Az alpolgrmesterek fogadrja:SIM KROLYBejelentkezs 06/23-522-313-as szmon, fogadra elzetes telefonos egyeztets alapjn keddi na po kon a Polgrmesteri Hivatalban.

    DR. BCS ISTVNBejelentkezs 06/23-522-313-as szmon, fogadra elzetes telefonos egyeztets alapjn keddi napokon a Polgrmesteri Hivatalban.

    TTH TAMSBejelentkezs 06/23-522-369-as szmon, fogadra elzetes telefonos egyeztets alapjn keddi napokon.

    A polgrmester fogadrja:T. MSZROS ANDRSMinden kedden a Polgrmesteri Hivatalban 911 rig. Elzetes bejelentkezs a 06/23-522-313 telefonszmon.

    Hsvt viglija s krmenet az rdi Tusculanum-templomban

    Elkszlt a kegyeleti emlkhely a Klvin tri reformtus templomban. Az urnatemet s a hamvszr mszaki tadsa mr megtrtnt, s amint a hasznlatba vteli engedlyt megkapjk, megnylik az altemplom a hvek eltt jelentette be Erdlyi Takcs Istvn reformtus lelksz, akitl megtudtuk, hogy a templom egy j toronyr-val is gazdagodott.

    Kegyeleti emlkhellyel b-vlt a Klvin tri reformtus templom. Az altemplomban ltrehozott urnatemett s hamvszrt Erdlyi Takcs Istvn reformtus lelksz mutatta be a sajtnak, a m-szaki tadst kveten.

    Az altemplomban jelen-leg 240 urnahely plt ki, s az urnatemet tovbb bvt-

    het. A kegyeleti emlkhely klnlegessge a hamvszr, amely mechanikus elven m-kdik. A hamvakat tartly fogadja be, amelyet ha meg-telik a kertben, egy kijellt rszen helyeznk majd el tjkoztatott a reformtus lelksz, aki ksznetet mon-dott a tervezknek, kivitele-zknek, tmogatknak. Mint

    Urnatemett s hamvszrt ptettek ki az altemplomban

    Kegyeleti emlkhely a Klvin tren

    3RDI JSG aktulis | 2015. prilis 9. |

    Nagyszombat. Ezen a napon napkzben sem-milyen szertarts nincs, a nagyszombati liturgia kifejezs tves. A katolikus idszmtsban si zsid alapokra hagyomnyozva szombat este a stteds utn mr vasrnap van, ezrt a szombat esti mist vasrnap viglijnak nevezik. Hsvt viglija az v legszebb, de legbonyolul-tabb szertartsa. A pap az t rszbl ll szertar-tst fehr ltzkben vgzi.

    Hsvt fnye s szvet me-lenget ereje palstknt bort be minket ezen a mg hideg mrcius vgi jszakn. A bennnket krlvev vilg egybknt is hideg, minden tekintetben az, de a feltma-dott r kzelben fny, vil-gossg, biztonsg, tzmeleg vesz krl minket. J neknk

    itt lennnk, ujjong szvnk-ben az nnep, ha nem is fo-galmazzuk meg szavakkal.

    E legszentebb jszaka Is-ten fiban adott szeretetrl beszl. Ez a szeretet felttel nlkli irnyunkban, ahogy a tkozl fi atyja is felttel nlkl fogadja vissza fit. De rsznkrl sem hinyozhat

    a kszsg, a rhagyatkozs, st, az akarat, hogy Jzus sorstrsai legynk. Hsvt titka azok, akik vllaljk a jzusi sorsot, termszetesen ki-ki a maga helyn, a maga hivatsban, de mindenkp-pen ugyanazon jzusi lelk-letben.

    A kenyr s a bor is jel, anyaga s eszkze Krisztus hallnak s feltmads-nak eukarisztikus nnepl-sben, hiszen a szentmise a hsvti titok szentsgi meg-jelentse.

    Krisztus feltmadt! Val-ban feltmadt!

    Nagyszombat viglijn zsfoltsgig megtelt az rdi Tusculanum-templom. Az nnepi szertartst Mojzer Gyrgy plbnos vezette.

    n V. L.

    Hsvt viglija s krmenet az rdi Tusculanum-templomban

    mondta, a kegyeleti emlk-hely kialaktsa sorn olyan anyagokat sikerlt kivlasz-tani, amelyek egy reformtus

    templomhoz illek: az al-templom modern, termsze-tes, egyszersgben is szp. Mint Borsitzky Klmntl, a kiviteleztl megtudtuk, a kegyeleti emlkhelyet dszt kvek Izraelbl, a jeruzsle-mi hegyrl kerltek rdre, a hamvszrt pedig egy temp-lom kicsinytett msa dszti, ami a jeruzslemi fogadalmi

    templom eredeti rajza alap-jn kszlt. Mindezt a hvek is lthatjk majd, hiszen a hasznlatba vteli engedly megszerzst kveten szol-glatba lltjk az urnateme-tt. Az altemplom nyitva ll majd mindenki eltt, rzs-rl termszetesen gondos-kodni fognak.

    A templomplet bvtse mellett gondot fordtottak a kert parkostsra is; mint Erdlyi Takcs Istvn el-mondta, a munka a bejezs-hez kzeledik, a fk, bokrok elltetse van mg htra. Felhvta a figyelmet arra is, hogy a templom felajnl-soknak ksznheten egy toronyrval is gazdagodott.

    A Klvin tren zajl mun-klatokat az nkormnyzat is tmogatta, mintegy 35 milli forinttal.

    A templom, illetve a kert megjulsval a vroskz-pont is megszplhetett. Ez hossz folyamat volt, hiszen a templom bvtst mg a

    2000-es vek elejn lmodta meg Erdlyi Takcs Istvn. Az ptkezs elindtst Or-bn Viktor 10 milli forinttal tmogatta els miniszterel-nksge idejn, 2002-ben pe-dig 3540 millis plyzati segtsget nyertek az ptke-zshez, amihez a hvek is hoz-zjrultak. Tavaly rd kz-gylse gy dnttt, hogy ms egyhzi ptkezsek mel-

    lett a Klvin tri templomt is tmogatja, hiszen gy olyan kzs rtk jhet ltre, ami nemcsak a gylekeznek, ha-nem az egsz vrosnak fon-tos. Ez a 35 milli forint hozz-jrult ahhoz, hogy befejezd-jn a templom vek ta tart bvtse, krnyezetnek ren-dezse mondta lapunknak T. Mszros Andrs.

    n DM KATALIN

    Urnatemett s hamvszrt ptettek ki az altemplomban

    Kegyeleti emlkhely a Klvin tren

    T. Mszros Andrs polgrmester s Erdlyi Takcs Istvn reform-tus lelkipsztor tvgjk a szalagot. (Mellettk Borsitzky Klmn kivitelez s Zsirkai Lszl, a Vrosfejlesztsi Kft. gyvezetje)

    Hamvszr az altemplomban a dsztkveket Jeruzslembl hoz-tk, a hamvszrn a fogadalmi templom kicsinytett msa lthat

  • 4 RDI JSG| 2015. prilis 9. | helyi kzlet

    rd Megyei Jog Vros hetilapja A Maraton Lapcsoport tagja Impresszum:Lapigazgat: Borsos Dvid Fszerkeszt: Heffler Gyrgy Felels szerkeszt: Bognr Nndor Szerkesztsg cme: 2030 rd, Fels utca 1.,e-mail: [email protected] Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivzi Kiadi Kft. Felels kiad: Szab Mikls, Kzmr Judit s Heffler Gyrgy gyvezet igazgatk Kiad elrhetsgei: 8200 Veszprm, Hzgyri t 12., http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkk: Pannon Lapok Trsasga Nyomdai Kzpont Veszprm, Hzgyri t 12. Felels vezet: Horvth Gbor Megrendels szma: 002/2015 A lap ingyenes Megjelenik 25 300 pldnyban. Terjeszti a DMH Magyarorszg Lapterjeszt Kft Cm: 8200 Veszprm, Hzgyri t 12. http://www.dmhm.hu e.mail:[email protected]

    rdi jsg

    A kormny specilis fejlesztsi irnyelvet dolgozott ki a megyei jog vrosok rszre, ami rdet is ked-vezen rinti, hisz figyelembe veszik a fejlesztsi ignyeket s elnyben rszestik a srgs beruh-zsokat.

    A miniszterelnk szemlyes trgyalsokat folytat a vrosvezetkkel, gy Sopron, Eger s Szkesfehrvr utn hamarosan rd polgrmestere is elmondhatja, milyen arny fejlesztseket terveznek a vrosban, s milyen forrsokra szmtanak emelte ki Aradszki Andrs energetikai llamtitkr, az 1. szm vlasztkerlet orszggylsi kpviselje, az prilis 2n megtartott, szoksos sajttjkoztatjn, amelyen egyebek kztt az orszg gazdasgi helyzett is rtkelte, s a brkerbotrnyokrl is ejtett nhny szt.

    A februr sorn elfogadottak kzl az llamigazgats terletrendszernek talaktsrl szl trvnyt emelte ki prilisi sajttjkoztatjnak kezdetn Aradszki Andrs, a Nemzeti Fejlesztsi Minisztrium energiagyekrt felels llamtitkra. Ez a szablyozs a kzigazgats hatkonysgt s gyflbart mkdst hivatott elsegteni. Az volt a cl, hogy az egyablakos gyintzsi rendszer ne csak elektronikus formban, hanem szemlyesen is elrhet legyen mindenki szmra. Ennek rdekben nemcsak az eljrsok rendszern kellett vltoztatni, hanem a jogszablyok egyszerstsre is trekszenek, ami a lakossg letrzsre s a gazdasgi letre egyarnt pozitv hatssal br, hiszen pldul egy szakhatsgi engedlyrt sem kell msik vrosba utazni, mert a jrsi hivatalokban szinte brmilyen szksges okirat beszerezhet mondta az orszggylsi kpvisel, hozztve, hogy az gyintzs egyszerstse rdekben tovbb folytatjk a kzigazgatsi reformot.

    A kpvisel hangslyozta: Magyarorszg gazdasgi helyzete stabil, s az adrend

    szere is vek ta kiszmthat. Egyebek kztt ennek is ksznhet a 3,6 szzalkos a GDParnyos gazdasgi nvekeds, ami Eurpban a msodik helyet jelenti haznk szmra, radsul hossz vtizedek ta elszr mindez gy valsulhatott meg, hogy kzben nem ntt az llam adssgllomnya, ugyanakkor jelentsen cskkent a munkanlklisg s ntt a foglalkoztatottak szma. Emgtt termszetesen az emberek ldozatkszsge, munkaszeretete ll, valamint az az adrendszer, amely a munkt tmogatja fogalmazott a politikus, majd hozztette: ez a stabilits pedig vonzza a magyar s a klfldi befektetket, s a gazdasgi nvekedssel lehetv vlik, hogy pldul a pedaggusok bre ismt emelkedjen szeptembertl, de megteremti annak feltteleit is, hogy ne csak az oktatsban, hanem az egszsggyben s a vdelmi szerveknl is vonz letplyamodellt alaktsanak ki. Aradszki Andrs a brkerbotrnyokrl is ejtett nhny szt, hangslyozva, hogy a kormny a krosultak prtjn ll, gy a parlament mr el is fogadta azt a trvnyt, amely lehetv teszi, hogy a krtalantsba bevonjk a felelsk s azok csaldtagjainak vagyont is, ez pedig kizrja a kiskapuk keresst.

    Az llamtitkr sajttjkoztatjn ezttal is tma volt az orszg energiaelltsa, amivel kapcsolatban kifejtette: folytatni kvnjk azokat az infrastrukturlis beruhzsokat, amelyek biztostjk az orszg hossz tv energiaelltst, mikzben sokak szmra llst is biztostanak. Megerstette: Paks 2 bvtsvel kapcsolatban folyamatban vannak a trgyalsok, s nem valsak azok a hrek, hogy az Eurpai Uni

    megvtzta volna az atomerm bvtsre kttt szerzdst! Ugyanakkor, prilis 1jn megkezdte mkdst a Nemzeti Kzmszolgltat Nonprofit Trsasg, amely egyelre a gzszolgltatst biztostja piaci alapron a lakossgi fogyasztknak, amivel az is elrhet, hogy a rezsicskkents s a kemnyen dolgoz emberek pnze ne vesztsen az rtkbl mondta az energetikai llamtitkr, majd a helyi gyekre trve kiemelte: a kormny specilis fejlesztsi irnyelvet dolgozott ki a megyei jog vrosok rszre, ami rdet is kedvezen rinti, hisz figyelembe veszik a fejlesztsi ig

    nyeit s krseit. Orbn Vik-tor miniszterelnk szemlyes trgyalsokat folytat a megyei jog vrosok vezetivel, gy vrhat, hogy Sopron, Eger s Szkesfehrvr utn hamarosan rd polgrmestere is bemutathatja teleplsnk fontos fejlesztsi cljait,

    amit a kormny mrlegel, s ennek megfelelen egy hoszsz tv megegyezs szletik arrl, hogy milyen beruhzsok s milyen temben valsulhatnak meg llami tmogatssal. Az ezzel kapcsolatos trgyalsok mr korbban elkezddtek fzte hozz, majd jsgri krdsre kifejtette: rd fejlesztst a vlasztsi greteknek megfelelen kvnjk folytatni. Mivel rdnek a tbbi megyei vroshoz kpest alacsony az iparzsiadbevtele, vlasztsi kampnyukban T. Mszros Andrssal egytt azt vllaltk, hogy a ciklus vgig szmos beruhzs rvn megduplzzk az

    iparzsi ad alapjt. Ahhoz azonban, hogy rd valban vonz legyen a befektetk szmra, elssorban infrastrukturlis fejlesztsekre van szksg, nevezetesen: folytatni kell az utak ptst, meg kell oldani a felszni vzelvezetst s a korszer hul

    ladkgazdlkodst hangslyozta az llamtitkr, megemltve, hogy ide tartozik egyebek kztt a hamarosan megpl j rendrkapitnysg is, amelynek ltvnyterveit pp ezen a napon mutattk be a tervezk. A megptsre sznt sszeget mr elklntettk a 2015. vi llami kltsgvetsben. Bzik abban, hogy ugyangy, legksbb a 2017. vagy a 2018. vi kltsgvetsben szerepelni fog az rdi jrsbrsg rgen vrt pletnek kltsge is, hiszen, ahogyan eddig, a jvben is arra trekszik, hogy a htralv hrom s fl vben, parlamenti kpviselknt s llamtitkrknt is eredm

    nyes munkt vgezzen, s elssorban vlasztkerletnek gyarapodst szolglja. Ennek megfelelen rd a jvben is szmthat a kormnyzat segtsgre s tmogatsra hzta al prilisi sajttjkoztatjn Aradszki Andrs. n BLINt EdIt

    Megtartotta prilisi sajttjkoztatjt Aradszki Andrs energetikai llamtitkr

    Specilis irnyelv a megyei jog vrosoknak

    Aradszki Andrs elszr a kzigazgatsban bekvetkezett pozitv vltozsokat, az egyablakos gyint-zst emelte ki prilisi sajttjkoztatjn

    5RDI JSG helyi kzlet | 2015. prilis 9. |

    A szerkeszt jegyzete

    A betyrvilg tartja magt rden is. Nem, ma mr taln nem verjk agyon egy husnggal egymst (s egyms kutyit) egy szpen dsztett szles brvrt. Ez a Mricz Zsigmond ltal megrt Tragdia most taln (remnykedjnk) nem ennyire kzzelfoghat. m megmaradt az a kzkelet buta huncutsg, hogy ha szpen sszegyjtttk a komposztnak valt, a kerti hulladkot, a hitelestett szemeteszskot is gondosan lezrtuk, akkor jobban esik annak a rossz mjunknak, ha a szomszd kapuja el, rokpartjra biggyesztjk. Nem mintha ellnk nem vinnk el, de ugye elttnk mr olyan rend van, ne csftsa el az ember a sajt portjt. Ez persze fleg akkor knos, ha nagy igyekeztnkben ppen a szomszd cipjnek az orrra zuttyantjuk a terhet. Zavart mosoly, magyarzkods, gs. Ami persze soha nem tntort el a kvetkez ksrlettl. Pedig tavasz van, a fk rgyei robbans eltti llapotban, a f sarjad, a svny

    mr dsan zldell. Nhny httel ezeltt a hvirg s a glyahr, az aranyes mg ksett, de a hulladkkupacok mr elkezdtek virgozni. Mikzben eurpaisgunk orcjn jvtehetetlen hegeket hagy ez a tlnk nyugatabbra, szakabbra elkpzelhetetlen ostobasg, szkltkrsg, korltoltsg, addig nlunk nem tud eltnni ez a jelensg. Nagy havak nem voltak a tlen, legfeljebb korai sttsg kvl, alkonytjt s bell a fejekben. rden ugyanis van zld terlet bven, az rtri erd peremt mg a vdgt is takarja egy kiss, a gazdtlan bokros terletek is knljk magukat, akr a krnyezetvdelmitrtneti szempontbl egyedlll Fundoklia vlgy tjn, akr a kertvgeken. Jobbnljobb helyeken lehet elhelyezni azt a kis jelentktelen sittet, ptsi trmel

    ket, manyag festkes vdrt, flakonoktl feszl zskokat. De remekl illeszkedik a tjba a hztartsi, ipari vagy elektronikus hulladk is. Majd sztszedi valaki, htha kell valakinek, ha meg nem, akkor a tavaszi nagytakartskor knytelen lesz a kzterletek gazdja elszlltani. Ebbe a gondolkodsmdba, ha ez egyltaln jzan mrlegelsnek tekinthet, egyszeren nem fr bele, hogy a kz is mi vagyunk. Helyi s orszgos adfizetknt minden a mi zsebnkre megy. rd nkormnyzata annyiszor szervezheti t s korszerstheti a szemtszlltst, annyiszor indthatja el a szelektv hulladkgyjtst, ahnyszor akarja, mindig lesznek, akik (kulturlis hinyossgaik okn) kihullanak a rostn, akik kptelenek lni a lehetsggel. Akik a paprtrol mell sztszedett b

    torlapokat, a manyag flakonos gyjt mell komposztos zskot, az veggyjt mell bdogdobozokat halmoznak. Semmibl nem tanulunk. Nhny esztendvel ezeltt, amikor gy tnt, Ukrajnba, azaz a magyarok lakta Krptaljra is betette a lbt a fogyaszti trsadalom, a Krptok lbnl elterl, csendesl Tiszn megjelentek a manyag flakonok. Elbb taln csak egy horgsz melll vitte el a kukacos ednyt, a flbevgott manyagot a vz. Mire a Talabor torkolathoz rt, magyarlakta vidkre, mr sznyegknt bortotta a felsznt a billeg flakonok tmege. Tiszabecsnl a magyar vzgyeseknek felszni gtat kellett pteni, mert mr sszefgg s tbb kilomteres manyag radat rkezett a hatrra. Mrpedig Tiszabecsnek egyetlen eslye a nyri evezs turizmus, amely egsz idnyben storozssal, lnkl kereskedelemmel, hajklcsnzssel, szllssal teremt munkt s meglhetst. Ezt kockztatni

    rltsg lenne, gy a telepls sszes motoros s evezs ladikja, hajja, rocsja (bdog rvzi rohamcsnakja) szemetet gyjttt. Hatalmas hegyekben gylt az emberi butasg l mementja. Minden nkntes krnyezetvd, trz a flakonokat taposta laposra, hogy kisebb helyet foglalva jobban kezelhetk legyenek. Az jrazskols utn a traktor platja, majd a helyi hulladkgyjtbe szllts kvetkezett. Napokig tartott a munka, de a csiszolt kavicsokon tbucskzva itt mg kristlytiszta Tisza legalbb olyan maradt, amilyen volt. Tiszta, ahogy Tiszabecsen minden, ami kzssgi tr. A tehnlepny a meleg aszfalton meg amgy sem hulladk. Lapttal lp ki a gazda rte s viszi Boriska utn a trgyadombra. Oda, ahol a finom szalma, trek, zld hulladk, az llati eredet anyagcsere tartalmas termkvel egytt valban rtkk rik. s mg azt mondjuk, sz a helyzet

    ANtALL IStvN

    A szemetek

    Megszort intzkedsek mondtk volna a rgiek, ha ismertk, hasznltk volna ezt a kifejezst. De ht nem ismertk, ezrt aztn a mgttnk ll idszak elnevezse bjt lett. Idn mr februr 18-val, ham-vazszerdval kezddtt ez a negyven nap s mrci-us 29-vel, virgvasrnappal, egy httel hsvt va-srnapja eltt rt vget. Lehettek termszetesen itt is engedmnyek, vasrnaponknt pldul tudjuk, fel-fggeszthet a bjt, de az igazi az, amikor valaki hs-vtvasrnapig fenntartja.Tovbb hasznlva napjaink divatos szfordulatait, megkrdezhetjk: na, s akkor mi van? Egy-kt h-tig nem iszom plinkt, nem eszem kolbszt s mg egynhny ms dolgot sem akkor jobb lesz ne-kem? Mirt, mitl j az nekem, ha j dolgokat meg-vonok magamtl? A dolog azonban nyilvnvalan ennl kicsit bonyolultabb. Ktsgtelen, ki lehet in-dulni abbl, hogy nem fogyasztunk hst, alkoholt, zsrt, cukrot, ez azonban nem minden. A lnyeg ugyanis ott hzdik meg, hogy a nagybjti idszak-ban ltalnossgban meg tudjuk-e, meg tudtuk-e tartztatni magunkat mindenfle szenvedlytl, amelyekrl ltalban nehz lemondani. Ebben rej-lik a bjtls igazi haszna is: ha le tudok mondani ezekrl, akkor ers vagyok, akkor a gyzelem rem-nyben vrhatom az elttem ll idszakot. Nem a kolbszevs vagy nem evs itt a lnyeg sokkal fon-tosabb elkerlnivalink is lehetnek. Pldul az indu-latos, durva viselkeds, amelynek rengeteg pldjt lthatjuk utcn s odahaza, munkahelyen, s bi-zony, olykor az orszg hzban is. De mi, ha bjt-lnk, ettl megtartztatjuk magunkat, mg ha oly-kor jl is esne visszaszlni valakinek a krforgalom-ban a lehzott autablakon t. Igazat mondunk akkor is, ha ebbl htrnyunk szrmazhat s trel-mesen, szitkozds nlkl kivrjuk a sorunkat az gyintzsnl. Nem rvidtjk le az utunkat a tren

    a frissen ltetett fvn keresztl, s nem ttelezzk fel meccsnzskor harsny hangon az ellenfl jav-ra tlkez jtkvezetrl j esetben a szakrtelem hinyt, rosszabb esetben egsz csaldjnak erkl-csi fogyatkossgait s hajlamait. A pldkat mg hosszan lehetne sorolni, hiszen rengeteg olyan cse-lekedet, olyan viselkedsforma ltezik, amelyektl megtartztatva magunkat gy rezhetjk, vagy legalbbis rezhetnnk: most mr ersebbek, rt-kesebbek, tisztbbak lettnk. s akkor mr jhet a feltmads, hiszen megrdemeljk, kibjtltk. A feltmads jl ismert trtnseit pedig sorolhatjuk Lukcs evangliumbl is, a nagypnteki knhalltl egszen a Mirt keresitek az lt a halottak kztt? Nincs itt, feltmadt! sokszor idzett vlaszig, rde-mes azonban figyelmet szentelni a folytats egy l-nyeges elemnek. Az egyik apostol ugyanis Tams ezt az egszet egyszeren nem hitte el. Emiatt gon-doljk gy sokan, hogy tulajdonkppen megteste-stette a mai ember viselkedsmdjt, hozzll-st: amg neki is meg nem jelenik, amg nem tapint-hatja, bizony nem hisz a feltmadsban. Az evan-gliumi pldzat mondanivalja egyrtelm: a hit meggyzds s lelki megtapasztals. Fizikai eszk-zkkel nem lehet megmrni. Brki trezheti azon-ban az rmt, a szeretetet, a szerelmet, a bkt mint olyan emberi, lelki valsgokat, amiket senki sem ta-gad, annak ellenre, hogy nem lehet ket termszet-tudomnyos mdszerekkel meghatrozni. Ilyen a feltmads is.s ha gyzelmesen ltk meg azt a bizonyos negyven napot, akkor jogosultt vltunk a vrt, az igazi felt-madshoz.

    Bognr Nndor

    Feltmads utn

  • 6 RDI JSG| 2015. prilis 9. | panorma

    RDARNA

    PRILIS242526.

    Velencei t 3941.koordintk: 47.374250, 18.905100

    2015.

    A vsr s killts mellett szakmai, kulturlis programok

    www.erd.hu facebook: www.facebook.com/erdi.nyitnikek.hu

    A BELPS DJTALAN!

    NYITVA TARTS:pntek: 1220-igszombat: 1018-igvasrnap: 1018-ig

    prilis 24. pntek15.00 nnepi zens felvonuls indul a ftrtl az rd Arnig

    nptncosok, kerkprosok, lovasok, huszrok rszvtelvel15.00 Azr Kutyaiskola bemutatja a szabadtren17.00 NNEPLYES MEGNYIT17.15 Kisharang s Magtr Nptnccsoport eladsa18.00 DIVATBEMUTAT

    prilis 25. szombat10.00 FZVERSENY indtsaFZVERSENY indtsaFZVERSENY10.00 Egyszer egy htpettyes Nefelejcs Bbsznhz eladsa11.00 Bonton TncSport Egyeslet11.30 Frutti TncSport Egyeslet12.00 Masters SEbemutatja12.30 Olivia Fitness Hastncbemutat13.00 Olivia Fitness - Zsrget trning13.30 OliviaFitness - Kangoo bemutat14.15 Fzverseny eredmnyhirdetse14.30 Azr Kutyaiskola bemutatja a szabadtren15.00 Oroszlntnc az rdi Shaolin Wushu Egyeslet bemutatja15.30 Habilitci Csengetty Egyttesnek bemutatja16.00 TOMBOLASORSOLS17.00 SOLTI DM S ZENEKARA koncert

    prilis 26. vasrnap10.00 rdi Torna Club bemutatja10.30 Tigers SE bemutatja11.00 Trprdg s Tinitndr Tnctanoda bemutatja11.00 FODRSZVERSENY indtsa12.00 Olivia Fitness Zumba bemutat12.30 Olivia Fitness Salsa bemutat13.00 Metronom Dobiskola bemutatja13.45 Oriental Fantasy hastncegyttes bemutatja14.00 SZKA JLIA nekmvsz, operettprimadonna s vendgei15.00 Kiss Company zenekar koncertje a sznpadon15.00 Azr Kutyaiskola bemutatja a szabadtren16.00 FODRSZVERSENY eredmnyhirdetse16.30 KORREKT PARTNER DJ TADSA17.00 PRINCESS EGYTTES fellpse18.00 Vsrzrs

    NAPONTA TBBSZR NYEREMNYSORSOLSSZAKMAI FRUMOK, KLUBPROGRAMOK

    AZ USZODBAN VZIHOKI-BEMUTATErrl bvebben a helysznen

    RAJT 10 RAKOR

    PROGRAMOK

    rdekes ltnivalk, programok, szakmaisg, kultra j hangulat!

    Hromnapos vsri forgatag Kedves Olvask!

    2014-ben hagyomnyteremt cllal hvtuk letre az rdi Nyitnikk Killts s Vsr elnevezs programsoroza-tunkat, hrmas sszefogssal: rd Megyei Jog Vros nkor-mnyzatnak tmogatsval, rd s Krnyke Ipartestlet-tel karltve, a Pest Megyei s rd Megyei Jog Vrosi Keres-kedelmi s Iparkamara (PMKIK) ltali finanszrozssal, szer-vezssel. A nagy sikerre val tekintettel ismt megnyitjuk a ka-pukat a ltogatk eltt, s megtartva mindent, ami j, de j tle-tekkel gazdagtva clegyenesbe fordultunk az idei rdi Nyitnikk szervezsvel! Rvid tjkoztatnkkal invitljuk nket sokrt, gretes rendezvnynkre.Tbb mint 150 killtnak sikerlt megjelenst biztosta-nunk, kihasznlva a helysznknt szolgl Arna fedett s sza-badtri adottsgait. A standokon mr a bejratnl elcsbulha-tunk finom krtskalcsra, zletes kenyrlngosra, a gyerekekre gurul pnik vrakoznak. Az pletben s az udvarn fellltott standokon kzmvesek, kereskedk, szolgltatk, iparo-sok igazn sznes knlatbl vlogathatunk.Ajndk- s dsztrgyak, kermik, kzmves szappanok, k-szerek, dizjnos plk, ruhanemk, knyelmes cipk, kzi sz-vs textlik, tskk, rvidruk, kreatv- s hobbitermkek, paprruk, konyhafelszerels, takartgpek, rtesek, sajt- s tejtermkek, szrpk, lekvrok, bio gymlcsl, klnbz nektrok, dessgek, palackozott borok, egszsgmegrz termkek s szolgltatsok, szervezetnk mkdst feltrk-pez s segt eljrsok, mrsek, adtancsads, ingatlannal kapcsolatos szolgltatsok a hitellehetsgtl a dizjn kialak-tsig, garzskapuk, szerelvnyek, szerszmok, akkumultorok s elemek, nyomdaipari termkek s szolgltatsok, knyveli, nyomdaipari, mrnki tevkenysgek, rendezvnyszervezi s reklmtevkenysgek, oktats, foglalkoztats, s mg hossza-san sorolhatnnk a termkek, tevkenysgek sort, melyek ki-csiknek s nagyoknak, fiataloknak s idsebbeknek egyarnt rdekes lehet. (A killtkrl bvebben a vros honlapjn, vala-mint a www.pmkik.hu oldalon az rdi Nyitnikk-re kattintva.) Pnteken, az nneplyes megnyitt megelzen, a ftrtl 15.00 rakor indul zens felvonuls rsztvevi, a nptnco-sok lzenvel ksrt msora gondoskodik a j hangulatrl, arra buzdtva, hogy minl tbben csatlakozzanak az Arnba tart menetoszlophoz. A djtalan belps lehetv teszi, hogy akr tbbszr is meg-ltogassk a vsrt, hiszen minden napra tartogatunk valami rdekes nzni-, ltni- s hallgatnivalt. A ltogatk belpskor nyeremnyszelvnyt kapnak, a kitltk kzl naponta tbb-szr sorsoljuk ki a szerencss nyerteseket! A kulturlis program sznvonalas, sokrt elemeirl besz-mol a programajnl, de neves fellpink, sokrt msort be-mutat eladink mellett felhvjuk figyelmket a divatbemu-tatra, fzversenyre, fodrszversenyre, kutys bemuta-tra, valamint az uszodai vzihoki-bemutatnkra is. Figyel-met rdemel a Szakorvosi Rendelintzet ltal szombat-va-srnapra tervezett elads- s konzultcis sorozat, amelyben a prevenci fontossga mellett sokakat rint tmk dohny-zs, tpllkozs, mammogrfia lesznek napirenden.Vasrnap reggel rajtol parkolnkbl az rdiek szmra mr jl ismert rd Krbe vrost megkerl kerkprtra, amelyben majd 2000 biciklis verseng a mielbbi clba rsrt. Egytt szurkolhatunk nekik, hogy minl elbb csatlakozzanak forgata-gunkhoz.Az nnepi pillanatokbl tartogatunk a vsrzrsra is, hiszen a vllalkozsok szmra meghirdetett KORREKT PARTNER dj nneplyes tadsval kerlnek elismersre az arra mlt vl-lalkozsok vasrnap dlutn. A killtk melletti kisteremben a vsr ideje alatt klnbz szakmai frumok, eladsok, bemutatk, klubprogramok kztt vlogathatnak az rdekldk.Ez a tjkoztat csak szemelvnyszeren ismertet, a tartalmt, soksznsgt, minsgt, hangulatt tapasztaljk meg a hely-sznen. Ezt nknek is ltniuk kell!Szeretettel vrjuk nket csaldjukkal, bartaikkal!

    dr. Kupcsokn Polyk gnes AntniaKrpt rgis s nkormnyzati titkr (PMKIK)

  • 6 RDI JSG| 2015. prilis 9. | panorma

    RDARNA

    ..

    prilis 24. pntek

    prilis 25. szombat

    prilis 26. vasrnap

    7RDI JSG panorma | 2015. prilis 9. |

    Elkszltek az rdi Rendrkapitnysg j pletnek ltvnytervei, s a Vroshzn be is mutattk a felvteleket. A hromszintes ltestmny korntsem lesz hivalkod ltestmny, de mindenkppen korszer, a mai ignyeknek megfelel munkahelyet jelent a helyi rendrknek, s jval kellemesebb krlmnyek fogadjk majd az ide rkez gyfeleket is. A beruhzs idn ks sszel elkezddik, gy vrhatan a jv esztend vgn, legksbb 2017. elejn mr egy impozns pletbe kltzhetnek az rdi egyenruhsok.

    A projektbemutatt ame-lyen rszt vett Aradszki And-rs orszggylsi kpvisel, energetikai llamtitkr, va-lamint jelen voltak Sim K-roly s Bcs Istvn alpolgr-mesterek s a Polgrmesteri Hivatal ptsgyi osztly-nak kpviseli, Krti Istvn rendr rnagy, kzlekeds-rendszeti osztlyvezet s a sajt kpviseli is a Vros-hza trgyaltermben tar-tottk meg prilis 2-n. Az j kapitnysg pletnek ter-veit a Keletterv Kft. kpvise-letben Halsz Gyrgy szak osztlyvezet mutatta be az rdekldknek. Egy tz mter magas, hromszintes pletrl van sz, amely a je-lenlegi kapitnysg udvara melletti telken, az Ercsi t felli rszn valsul meg, a bejrata is errl nylik, s br a jelenlegi tervekben mg nem szerepel, de a ksbbi-ek sorn egy teljes rtk kzlekedsi csompont is ki-alakthat lesz majd a gpjr-mvel val megkzelts r-dekben, m addig a most is meglv gpkocsibehajtt kell majd hasznlni. Nem-csak a tervezsnl, hanem az ptsnl is nmi nehzsget jelent majd annak a szenny-vzelvezet csrendszernek az thelyezse, amely a tr-noki szennyvizet szlltja a szennyvztiszttba. Ezt a csatornt elrelthatlag a stlutca nyomvonalra fogjk thelyezni. Az plet egy rsze magastetvel lesz lefedve, mg nagyobb rszre lapostett terveztek, amely-nek az triumos rszt ter-mszetes fny vilgtja majd meg. Halsz Gyrgy kifejtet-te, hogy a megbz krsre a fenntartsi s karbantar-tsi kltsgek megtakartsa rdekben egyelre nem terveztek felvont, csupn az plet bejrata lesz akadly-mente stve. A lift helyt azon-ban meghagytk az plet tervben, gy a ksbbiek so-

    rn brmikor bepthet a felvon. A pnzgyi keret egybknt is alaposan beha-trolta az plet terveit, de mindenkppen arra treked-tek, hogy egy korszer, a cl-nak megfelel plettel llja-nak el.

    A fldszinten akadly-mentes bejutssal kap he-lyet az gyflvr, amely akadlymentes mellkhelyi-sggel is el lesz ltva, s itt kap helyet a panaszfelvev iroda is. Egy nagyobb terem lehet majd az eligazt helyi-sg, amit az triummal egy-benyitva szksg esetn mg nagyobb lehet majd alaktani. Egy teljesen elk-lntett, vdett helyen a fegy-verszoba tallhat, valamint az plet msik szrnyban, az gyfltrtl teljesen lev-lasztva s kln bejrattal helyezkednek majd el a ra-bost helyisgek, ami szava-tolja, hogy az egyb okokbl vrakoz gyfelek nem lesz-nek szemtani a gyanstot-tak elvezetsnek. Az els emelet azonban mr nem az gyflforgalmat szolglja, gy erre a szintre kizrlag belptet krtyval juthat-nak fel a dolgozk. Itt kap he-lyet a rendrkapitny irodja s titkrsga, kln trgya-lval, de ezen a szinten lehet majd elhelyezni a fontos, tit-kostott iratokat is. Ugyanitt

    alaktjk ki a rendri llo-mnyt szolgl vizesblokkot s ltzket is. Ktszer 40 fs frfi, s egy 30 fs ni ltz kap helyet ezen az emeleten.

    Az plet msodik emeletn, vagyis a legfelsbb szinten lesznek a nyomozi s a vizsglati irodk, illetve a ki-hallgat helyisgek, de ide is csak engedllyel, azaz zsilip-rendszerrel lehet majd bejut-ni. Ezen a szinten egy erk-lyes rszt is terveztek, vala-mint a lift helye is bevilgtja majd a teret. Mint kiderlt, kln fogda, ahol elzetes le-tartztatsba kerlhetnnek a gyanstottak, most sem

    lesz kialaktva. Ez nem jelen-ti azt, hogy egyltaln nem lesz fogda, de itt is akr-csak a jelenlegi krlmnyek kztt csupn 8, illetve egy-szer meghosszabbthat plusz 4, azaz legfeljebb 12 rig tarthatjk fogva a gya-nstott szemlyt, de utna mindenkppen t kell szll-tani a budapesti Aradi utc-ba vagy a cegldi fogdba. Minderrl Krti Istvn rend-r rnagy tjkoztatta a je-lenlvket.

    Elzetes letartztatsra te-ht az j pletben sem lesz

    lehetsg, tovbbra is a csu-pn pr rs, legfeljebb flna-pos fogva tarts valsulhat meg, mert egyelre ehhez tud-jk biztostani a szksges rizetet mondta Krti Istvn rendrsgi osztlyvezet. A Keletterv Kft. kpviselje k-zlte, a tervezs sorn folya-matosan egyeztettek mind az ORFK, mind pedig a Pest Me-gyei Rendr-fkapitnysg il-letkeseivel, gy a terveket szakmai szempontbl mr el-

    fogadtk, a vglegests sorn pedig a bemutatott ltvny-tervekhez s az alaprajzok-hoz kpest mr csak apr rszletekben trtnhetnek vltoztatsok. A teljes beru-hzs mintegy 800 milli fo-rint kltsget jelent az llami kltsgvets terhre. A telket viszont az rdi nkormnyzat trtsmentesen adta t a rendrsgnek.

    Az ptkezs ebben az v-ben, ks sszel kezddhet el, s elrelthatlag mintegy msfl vig fog tartani. Ez azt jelenti, hogy az j kapitny-

    sg plete j esetben 2016. vgre, de legksbb 2017. elejre mr teljes felkszlt-sggel ll majd az rdi rend-rsg szolglatra. A ltest-mny illeszkedik a vrosfej-leszts tervbe, amely szerint a ksbbiekben a stlutct egszen az Ercsi tig meg-hosszabbtjk. Ugyanakkor az ptkezs sorn egy-kt rgi pletet is le kell bonta-ni, st, a mostani kapitny-sgnak is br a rendrkapi-tny rendrsgi oktat kz-pontt szeretn alaktani elbb vagy utbb ez lesz a sorsa. Aradszki Andrs or-szggylsi kpvisel pedig kifejtette: a hosszabb tv tervek alapjn, az j rendr-sg kzelben kaphat majd helyet az gyszsg s az rdi jrsi brsg plete is, amelynek kltsge vrhatan mr a 2017. vi, de legksbb a 2018. vi llami kltsgve-tsbe be fog kerlni, gy a j-vben a kzponthoz kzeli, Ercsi ton alaktjk ki rd igazgatsi negyedt.

    n BlINT EdIT

    A tervezk a Vroshzn bemutattk az impozns plet ltvnyterveit

    j rendrkapitnysg pl rden

    A rendrsgi plet terveinek bemutatjn rszt vettek Polgrmesteri Hivatal kpviseli, Krti Istvn rendr rnagy, Bcs Istvn alpolgrmester, Aradszki Andrs energetikai llamtitkr, a krzet orszg-gylsi kpviselje, Sim Kroly alpolgrmester s a tervez iroda kpviselje, Halsz Gyrgy

    A leend rendrsgi plet ltvnytervei

  • 8 RDI JSG| 2015. prilis 9. | mvelds

    prilis 13., htf 8:00 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja8:30 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom9:00 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl9:15 Mozgs sportmagazin9:45 Itthon - otthon 12/8. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat10:15 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja10:45 zrzk 37.11:15 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl11:30 Fny-Kp kulturlis magazin16:25 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja16:55 Tea kt szemlyre 1. rsz17:25 Mozgs sportmagazin17:55 Fny-Kp kulturlis magazin18:25 Egyhzi nnepek 3. rsz19:00 hrad19:15 prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl19:30 labdarg-mrkzs rdViadukt

    sE Biatorbgy21:10 Hrad ism.21:25 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl21:40 Monda s valsg hatrn 1. rsz22:10 Tea kt szemlyre 1. rsz22:40 Hrad ism. prilis 14., kEdd 8:00 Hrad ism.8:15 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl8:30 Itthon - otthon 12/8. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat9:00 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom9:30 Monda s valsg hatrn 1. rsz10:00 Fogadra, krdezzen a polgrmestertl10:30 Egyhzi nnepek 3. rsz11:05 Tea kt szemlyre 1. rsz15:50 Hrad ism.16:05 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl16:20 Fny-Kp kulturlis magazin16:50 Labdarg-mrkzs ism. rdViadukt

    SE Biatorbgy18:30 zrzk 38.19:00 hrad19:15 prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl19:30 Fny-Kp kulturlis magazin20:00 Vmos Mikls beszlgets msora

    1. rsz20:55 Hrad ism.21:10 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl21:25 Monda s valsg hatrn 1. rsz21:55 Tea kt szemlyre 1. rsz22:25 Hrad ism. prilis 15., szErda 8:00 Hrad8:15 Fogadra, krdezzen a polgrmestertl8:45 Egyhzi nnepek 3. rsz9:20 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl9:35 Fny-Kp kulturlis magazin10:05 Mozgs, sportmagazin

    10:35 Monda s valsg hatrn 1. rsz11:05 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom15:35 Hrad15:50 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl16:05 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom16:35 Vmos Mikls beszlgets msora 1. rsz17:30 Kzilabda-mrkzs ism. rdRostov

    Don (EHF mrkzs)19:00 hrad19:15 prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl19:30 Mozgs, sportmagazin20:00 kalandozoo 1. rsz20:25 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl20:40 Hrom nvr 1. rsz

    Szatmrnmeti szaki Sznhz Harag Gyrgy Trsulata eladsa

    22:10 Mozgs, sportmagazin22:40 Hrad ism prilis 16., cstrtk 8:00 Hrad 8:15 Mozgs sportmagazin8:45 Fny-Kp Kulturlis magazin9:15 Egyhzi nnepek 3. rsz9:50 Itthon - otthon 12/8. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat10:20 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl10:35 Vmos Mikls beszlgets msora 1. rsz11:30 Tea kt szemlyre 1. rsz16:35 Hrad16:50 Fogadra, krdezzen a polgrmestertl17:20 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl17:35 Fny-Kp kulturlis magazin18:05 Mozgs sportmagazin18:35 KalandoZoo 1. rsz19:00 hrad 19:15 prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl19:30 tea kt szemlyre 2. rsz20:00 Hrom nvr 2. rsz

    Szatmrnmeti szaki Sznhz Harag Gyrgy Trsulata eladsa

    21:50 Prbeszd beszlgets aktulis tmkrl

    22:05 Itthon - otthon 12/8. rsz ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat

    22:35 Mozgs sportmagazin23:05 Hrad ism. prilis 17., pntEk 8:00 Hrad8:15 Labdarg-mrkzs ism. rdViadukt

    SE Biatorbgy9:55 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl10:10 Tea kt szemlyre 2. rsz10:40 Itthon - otthon 12/8. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat11:10 Mozgs sportmagazin11:40 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl16:30 Hrad 16:45 zrzk 38.17:15 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl17:30 Fny-Kp kulturlis magazin18:00 Mozgs sportmagazin

    18:30 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil trsadalom

    19:00 hrad19:15 prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl19:30 Jazzland 1. rsz20:00 Hrad ism.20:15 Tea kt szemlyre 2. rsz20:45 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl21:00 Mozgs sportmagazin21:30 Monda s valsg hatrn 1. rsz22:00 Hrad ism. prilis 18., szoMBat 9:00 Hrad9:15 Polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom9:45 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl10:00 Tea kt szemlyre 2. rsz10:30 KalandoZoo 1. rsz10:55 zrzk 38.16:00 Hrad16:15 Monda s valsg hatrn 2. rsz16:45 Mozgs sportmagazin17:15 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl17:30 Jazzland 1. rsz18:00 Fny-kp kulturlis magazin18:30 itthon - otthon 12/9. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat

    19:00 rdi panorma, heti esemnyek sszefoglalja

    19:30 polgr-trs, - valls, nemzetisg, civil trsadalom

    20:00 Monda s valsg hatrn 2. rsz20:30 Itthon - otthon 12/9. rsz

    ismeretterjeszt s kulturlis filmsorozat21:00 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja ism.21:30 Labdarg-mrkzs ism. rd Viadukt

    SE Biatorbgy prilis 19., Vasrnap 9:00 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja 9:30 Mozgs sportmagazin10:00 Polgr-trs - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom10:30 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl10:45 Fny-Kp kulturlis magazin11:15 zrzk 38.16:15 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja 16:45 Prbeszd

    beszlgets aktulis tmkrl17:00 Kzilabda-mrkzs ism. rdRostov

    Don (EHF mrkzs)18:30 Polgr-trs - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom19:00 Tea kt szemlyre 2. rsz19:30 Egyhzi nnepek 4. rsz20:10 Polgr-trs - valls, nemzetisg, civil

    trsadalom20:40 Monda s valsg hatrn 2. rsz21:10 Vmos Mikls msora 1. rsz22:05 Egyhzi nnepek 4. rsz22:45 rdi Panorma, heti esemnyek

    sszefoglalja

    Nekem kedves hely verseim trhza, hvlak ven-dgsgbe egy rpke rra! gy foglalta rmbe a knyvbemutatjra szl meghvt Szab Imre, aki civilben nyugdjas lelksz, s br hossz vekig titokban, csupn a sajt kedvtelsre rta verseit, pr ve az rdi Irodalomkedvelk klubj-ban mgis btorsgot nyert ahhoz, hogy kzzte-gye alkotsait.

    Elszr a Poly-Art zseb-knyv sorozatban jelentek meg kltemnyei, most pedig az IRKA kiadsban a Veled, uram cm ktett vehetik ke-zkbe az rdekldk, amely-nek bemutatjt mrcius 22-n, a parkvrosi reformtus templomban tartottk.

    Rendhagy helysznen s rendhagy idpontban, egy klnleges versesktet bemu-tatjra gyltek ssze az Iro-dalomkedvelk klubjnak tag-jai, hogy tallkozzanak, s egytt rljenek Szab Imre nyugdjas reformtus lelksz, Veled, uram cm verseskte-tnek. Vasrnap dlutn zs-folsig megtelt a parkvrosi reformtus templom, ahol az esti istentisztelet eltt egy ugyancsak llekemel tallko-zsra kerlt sor. Tallkozni

    azt jelenti: messzirl megr-kezni, eljutni valakihez. Voltak ml, felejthet tallkozsa-ink. A jl sikerlt, szinte meg-nyilatkozshoz vezet tallko-zsok emlke azonban mara-dand. rizzk a szmunkra kedves, rokonszenves embe-rekkel val beszlgetsek em-lkt. Klnleges esetekben a tallkozs nem fizikai rte-lemben szemlyes, hanem lelki skon trtnik. Pldul meg-formlt, lert szavak, versek kzvettsvel rja tbbek kztt a Veled, uram cm knyv ajnlsban Kecsks Andrs tanr.

    Szab Imre e kis ktetben szerepl veseinek zme ahogy a cmben is utal r nem a szokvnyos emberi ta-llkozsokat idzi fel, hanem a spiritulis tallkozs lm-nyt, azt a csodlatos s egy-szersmind rkre szl kte-lket jelent lmnyt, amely kezdetben taln tudatlanul, ksbb azonban tudatosan is az egsz lett meghatroz kapcsolatrl szl, a minden-hat, fltn szeret Istennel val tallkozs. A vasrnap dlutni tallkozs rsztvev-it Darci Lajosn, az Iroda-lomkedvelk klubvezetje k-sznttte, megksznve a h-zigazdknak, hogy otthont adtak rendezvnyknek. Sza-b Imre: Veled, uram cm k-tett Habos Lszl szerkesz-tette, recenzijt Kecsks

    Andrs rta, a knyvet Blint Imre illusztrlta. A szerzvel Somfai Istvn beszlgetett, aki elljrban elmondta, Sza-b Imrt rgebbrl ismeri, s ahogy mindenki, korbban is Imre bcsinak szltotta, de gy tnik, az id elre-haladtval, mintha fogyna kzttk a korklnbsg. Els kis ktete a Poly-Art zseb-knyvsorozatban jelent meg, de Szab Imre kivlan meg-formlt jabb versei, amelyek-nek vezrfonala az Istenbe ve-tett szinte hit, lehetsget k-nltak arra, hogy egy jabb, ezttal terjedelmesebb ktet-

    Szab Imre nyugdjas lelksz knyvbemutatja a parkvrosi reformtus templomban

    Veled uram tallkozs versekkel s alkotjukkal

    19:00 h19:00 h19:0019:15 p

    19:30 l19:30 l19:30

    18:30 18:30 18:3019:00 h19:00 h19:0019:15 p

    20:00 20:00 20:00

    19:00 h19:00 h19:0019:15 p

    19:30 t19:30 t19:30

    19:00 h19:00 h19:0019:15 p

    19:30 19:30 19:3020:00 k20:00 k20:00

    18:30 i18:30 i18:30

    19:00 19:00 19:00

    19:30 p19:30 p19:30

    20:00 20:00 20:00

    19:00 h19:00 h19:0019:15 p

    19:30 19:30 19:30

    19:30

    Szab Imrvel Somfai Istvn beszlgetett, ennek sorn lassanknt kirajzoldott a szerz lettja

    9RDI JSG mvelds | 2015. prilis 9. |

    ben kapjanak helyet. Ha egyetlen szval kellene kife-jezni a ktet tartalmt, erre a tallkozs sz lenne a legmeg-felelbb hangslyozta Kecs-ks Andrs. A szerzvel val ismeretsg, ahogy sokaknak, szmra is egy nagy tallko-zs, mert egy igaz emberrel, apval, nagyapval, tanr-lel-ksszel ismerkedett meg. Sza-b Imre szmra a csaldja, a magyarsga, a hite, a hivat-sa s az ima mindig fontosak voltak, s mindig hen kitar-tott mellettk. Rgta ismer-tk mr t, amikor kiderlt, hogy Imre bcsi verseket r, s ez egy jabb tallkozs volt szmukra is, mert errl az ol-dalrl nem ismertk. Az al-kot legnagyobb tallkozsa mgis Istennel trtnt. Ady Endre ezt gy mondta: tlelt az Isten, Szab Imre pedig gy fogalmaz Befogad, tlel, s megsegt minket. Jtt egy ember valahonnan, akivel ta-llkoztunk, akit megismer-tnk, s a szlak hirtelen sz-szefondnak, az emberek s a versek tallkoznak, majd egy-szerre tiszta lesz a kp, mert Imre bcsi hiteles. mindig az, aki: akr lelksz, akr ta-nr vagy csaldf, minden pillanatban az, akin tragyog Isten fnye, szeretete emelte ki Kecsks Andrs, majd Som-fai Istvn krdsei alapjn kis bepillantst nyerhettnk Sza-b Imre lettjba. Szeghal-mon szletett, onnan zdra kerlt, amirt azrt hls, mert ott ismerte meg a feles-gt. ptszmrnk szeretett volna lenni, de az egyetemre nem vettk fel, gy csak techni-kumot vgzett, ksbb a tan-tkpzt is befejezte, s ipari iskolban szakmai gyakorla-tot tantott. Verseket 12 ves korban kezdett rni, de min-dig szigoran titokban tartot-ta. Tbbszr is hallotta Isten

    szavt fogalmazott , de so-kig elhessegette magtl az tletet, hogy teolgit tanul-jon. Csakhogy, akit Isten elhv, eljegyez, az bizony nem tud szabadulni, gy sok v eltelt-vel, egy barti imakzssg-ben vgleg tudatosult benne,

    hogy neki kijellt tja van, ezrt hamarosan jelentkezett is a teolgiai fiskolra. Ezt 1984-ben be is fejezte, lelksz lett. Verseit kezdetben a csa-ldjrl, a csaldjhoz rta, de taln tlzott szernysge

    miatt sokig nem hozta ezt senki tudomsra, sikeresen eltitkolta. rdre gy kerltek, hogy miutn 70 vesen nyug-djba ment, nem volt hol lakni-uk, itt kezdtek ptkezni, ami elg sok gonddal jrt, de vgl sikerlt j otthont teremteni, majd Imre bcsi az Irodalom-kedvelk klubjban is bar-tokra lelt. Itt felbtorodott, s elhozta a titkolt alkotsait, majd a zsebknyvet kveten jabb ktettel lepte meg azo-kat, akik szeretik s tisztelik t.

    A szerzi esten a klubtagok olvastak fel a kltemnyekbl, de kt unokja is fellpett: Sza-b Eszter Nomi verset olva-sott, Varga Katica pedig np-dalokat nekelt. Az irodalmi dlutn klnlegessge volt mg, hogy Kecsks Andrs or-gonaksretvel kt genfi zsol-trt is elnekeltek kzsen, va-lamint Horvth Istvn is kt Istent dicst dallal rkezett. Nagyszer tallkozs volt ez a versek szerzjvel, a kltem-nyekkel, s ltaluk nem utols-sorban llekemel tallkozs Istennel, pp gy, ahogy Szab Imre rmknnyek cm ver-sben megfogalmazta: Srni s kacagni egyszerre szeret-nk, amint trzem Isten szere-tett. n Blint Edit

    Szab Imre nyugdjas lelksz knyvbemutatja a parkvrosi reformtus templomban

    Veled uram tallkozs versekkel s alkotjukkal

    A templom zsfolsig megtelt irodalomkedvelkkel, Szab Imre csaldtagjaival, bartaival, tisztelivel

    Darci Lajosn ksznttte a rsztvevket, hangslyozva, hogy az IRKA fennllsa ta mg nem volt alkalmuk ilyen k-lnleges helysznen knyvbe-mutatt tartani

    Szab Imre unoki is fellptek a szerzi dlutnon

    A tbbi versenyzt hallgatva mg azt gondolta, nem nyeri meg a versenyt, de aztn maga is meglepdtt, amikor a zsri htrbb sorolta a legeslye-sebbnek tn mesemondt, s a gyermek korcsoportban mgis hozta el az els djat nyilatkozta az rdi jsgnak a hetedikes Domokos Andrs, aki a Sebestyn dm szkely mesemond verseny orszgos dntjn kpviselte vrosun-kat, s mint kiderlt, nem is akrhogyan.

    Idn Hgyszen tartottk meg a Sebestyn dm XVIII. szkely mesemond verseny orszgos dntjt, amelyrl els djjal trt haza a hetedikes Domokos Andrs, aki a 1014 vesek korcsoportjban bizo-nyult a legjobbnak. Ennek a szkely mesemond verseny-nek mr rangja van az orszg-ban, amit hossz vek sorn vvott ki magnak, s a minta-ads, mintakvets szempont-jbl is kiemelked jelentsg-gel br. Fontos esemny mind a hagyomnyrz csoportok, mind a szkely csaldok let-ben. Minden esztendben ms-ms teleplsen tartjk meg, s hrom korcsoportban verse-nyeznek egymssal a mese-mondk. Hgyszen is zsfol-sig megtelt a rendezvny hely-szne, de nemcsak a verseny-zk voltak sokan, hanem a he-lyi kznsg is szp szmmal rszt vett az esemnyen. Do-mokos Andrs az vtizedekkel ezeltt rden otthonra tall bukovinai szkelyek leszrma-zottjaknt szinte szeretettel s rajongssal rzi s polja eldei hagyomnyait, amelye-ket nemcsak nagyszleitl, ha-nem szleitl is sikerlt elsaj-ttania. Maga is szerepel tb-bek kztt a kt ve feljtott hadikfalvi betlehemesben, de egy ideje a mesemonds is a kedvence lett, tbbszr hall-hattak tle mest az rdiek. Mint megtudtuk, tavaly is in-dult ezen a versenyen, de akkor csak harmadik lett. Ebben az vben A hrom rest legny cm bukovinai npmest mondta el. Elrulta, abban, hogy zesen, autentikusan hangozzk a mese, rengeteget segtettek az rdi Bukovinai Szkely Npdalkr idsebb tagjai, de otthon is sokat gya-korolt, gy a nagyszlk segt-sgvel is csiszolgathatta a mese hiteles hangzst.

    Igencsak ers volt a me-zny, s a tbbi versenyzt hall-gatva akik kzl sokan olyan kzegbl rkeztek, ahol mg mindennap szkely tjszls-sal beszlgetnek egyms k-

    ztt , bizony nem sok jra sz-mtottam ismerte el Andrs, amikor a versenyrl beszlget-tnk. A vgn azonban ma-gam is meglepdtem, hogy a legeslyesebbnek tn mese-mondt igencsak ers kritik-val illette a zsri, mert mint ki-derlt, rtkelte ugyan a szp hangzst, az zes tjszlsban eladott szereplst, de azt nem djazta, hogy tlszerepelte a mest.

    Ezt a zsri elnke, a Npm-vszet Mestere cmmel kitn-tetett Kka Rozlia mondta az eredmnyhirdetskor, hozz-tve, hogy rges-rgen, ami-kor ezek a mesk megszlet-tek, mindig munka kzben hangzottak el. A falusi embe-rek teht dolgoztak valamivel, jrt a kezk, s a tekintetket is arra szegeztk, amit pp csi-nltak. m a flk nyitva volt, s csak a mese fonalra lez-tk ki, gy elssorban a hang-lejtsre, a hangzsra s nem a mesemond gesztusaira fi-gyeltek. Ez a brlat Andrs szmra is tanulsgos volt, a jvben is, mint mondta, figyel-ni fog arra, hogy a mese ma-radjon a fszerepl.

    Egybknt tanulsgos s hatalmas lmny volt szmom-ra ez a mesemond verseny, hiszen rengeteg, eddig nem is-mert mest is hallottam, s sok tapasztalatot is gyjtttem nyilatkozta mg lapunknak Domokos Andrs, aki term-szetesen folytatja a mesemon-dst, s mris egy jabb fell-psre kszl: jniusban a Me-zfldi vsr nnepi msor-ban fog mest mondani.

    Andrs egybknt a Krsi Csoma Sndor ltalnos Isko-la hetedikes dikja, s taln mondani sem kell, kitn tanu-l, de a plyavlasztsra mg nem gondol, s br minden msban ugyanolyan, mint a kortrsai, abban mgis kln-bzik egy kicsit, hogy sok egyb mellett rdekli a hagyo-mnyrzs, a npmese, s sz-vesen szerepel a bukovinai szkelyek rendezvnyein is.

    n B. E.

    Els dj az orszgos versenyrl

    Domokos Andrs bszke az els djra

  • 10 RDI JSG| 2015. prilis 9. | helyi kzlet

    KN 6 12 16 18

    jra folyik a vz az falusi termlvizes ktbl, a frd azonban tovbbra is zrva tart. T. Mszros Andrs la-punknak elmondta: trgya-lsok folynak arrl, hogy a vros tveszi a kt zemelte-tst, a szllodt azonban nem. Mint a polgrmester fogalmazott, az nkormny-zat feladata e tekintetben az, hogy a kt mkdst to-vbbra is biztostsk.

    A Terml Hotel ugyan to-vbbra is zrva tart, a kltri kt azonban ismt mkdik, nagy rmre az rdieknek, akik vek, vtizedek ta ebben fzik a hsvti sonkt, s rend-szeresen viszik, isszk az rdi radonos gygyvizet.

    Mint azt mr megrtuk, mrcius 14-n zrta be kapuit a szlloda, mszaki okokra hi-vatkozva. A medencket ellt szivatty lelltsa rintette a kltri kutat is, hiszen a na-ponta felhozott 700 kbmter vzbl 20 a kutat ltta el gygy-vzzel.

    faluban nagy volt a felzdu-ls, ami nem csoda: nemcsak ebben a vrosrszben isszk, illetve hasznljk fzsre a ter-mlvizet, hanem tvolabbrl is sokan ide jrnak megtlteni vegeiket. Az nkormnyzat azonnal trgyalsokat kezde-mnyezett a hotel illetkesei-vel, hogy ismt meginduljon a vz a termlktbl. Ez kthetes lellst kveten meg is trtnt: mrcius vgn mr jra ze-melt az 1906 ta mkd kt, ami mr csak a nevben artzi, hiszen vtizedek ta szivatty hozza fel a vizt.

    Sikerlt megllapodnunk az zemeltetvel, gy a hideg vz jra rendelkezsre ll. Szeret-nnk tvenni a kt zemeltet-st, ennek azonban vannak jogi, anyagi s mszaki felt-telei. A jogi krdseket mrcius 31-n tisztztk a jogszok, az anyagiakra javaslatot kaptunk, a mszaki felttelek pedig adot-tak, a szksges eszkzk ren-delkezsre llnak. Remlem, hamarosan arrl szmolhatok

    be, hogy az nkormnyzat az rintettekkel megegyezve vti-zedekre biztostani tudja az ar-tzi kt mkdst tjkoztat-ta lapunkat T. Mszros And-rs, aki krdsnkre nyomat-kosan leszgezte, hogy a szll mkdtetst nem kvnja t-venni az nkormnyzat; mint fogalmazott, a frd hatalmas adssggal kzd.

    Kt uszodt mr zemelte-tnk, nem szeretnnk jabb 80100 millis kiadst. Ami a szllodt illeti: a jelenlegi kt-hrom helyett ngy-t csilla-gos ltestmny kellene ahhoz, hogy megfelel hasznot ter-meljen. Meggyzdsem: az rdi termlvz minsge ezt indokoln is tette hozz a pol-grmester, aki azzal zrta szavait: az nkormnyzatnak nem feladata csdbe ment c-gek megmentse; jelen hely-zetben az a teendjk, hogy a kt mkdst, ami 1906 ta ltja el vzzel az rdieket, min-den rendelkezskre ll esz-kzzel biztostsk.

    A magas radontartalm he-lyi termlvz egybknt sokf-le betegsg kezelsre alkal-mas: tbbek kzt reumatikus s degeneratv elvltozsok, izomgrcsk, reflux esetn

    hasznos; iv- s frdkrra egyarnt alkalmas, s a ta-pasztalatok szerint fzsre is kivl, hiszen gyorsabban pu-hul meg a benne az tel, mint a vezetkes vzben. n . K.

    Az nkormnyzat csak a kt zemeltetst venn t

    Ismt folyik a gygyvz faluban

    Ismt folyik a vz az falusi termlktbl

    A polgrmester nem uta-sthatja a jegyzt arra, hogy mrlegels nlkl minden krelmez vllalkoznak adja meg a vasrnapi nyitva tartsi engedlyt, s az n-kormnyzat nem fektetett be kzpnzt brkercgeknl gy reaglt mlt szerdai saj-ttjkoztatjn T. Mszros Andrs kt hozz intzett ellenzki levlre, hangs-lyozva: a DK kpviselje tr-vnysrtsre buzdtja a do-kumentumban, mg az Egytt kpviselje eleve tr-vnysrtst felttelez level-ben. A polgrmester mind-kettt visszautastotta.

    Tbb aktulis tmval is foglalkozott prilis elsejei sajttjkoztatjn T. M-szros Andrs polgrmes-ter; ezek egyike az zletek vasrnapi nyitva tartsa volt.

    A Demokratikus Koal-ci rdi kpviselje, Havasi Mrta mrcius 31-ei level-ben arra szltott fel, hogy utastsam a jegyzt: vizsg-lat nlkl adja meg az enge-dlyt minden hozz fordul

    vllalkoznak, aki szeretne vasrnap nyitva tartani t-jkoztatott T. Mszros And-rs, hangslyozva: ha ezt megtenn, trvnysrtst kvetne el, hiszen a polgr-mester nem alkothat vle-mnyt egyedi hatsgi gyekben.

    Mint a vrosvezet el-mondta, Havasi Mrta leve-lben az 53/2015. (III. 17.)

    kormnyrendeletre hivatko-zik, miszerint telepls jegy-zje a hozz rkez krel-mek alapjn engedlyezhe-ti azon zletek vasrnapi nyitva tartst, amelyek megfelelnek a mentessgi feltteleknek.

    n az nkormnyzat s a vros vezetje vagyok, meg-hatrozott s jl krlrt jo-gokkal s hatskrkkel;

    ezekben a hatsgi jogkr termszetesen nincs benne. A jegyz hatskrt nem szeretnm fellbrlni, illet-ve utastsokat sem kvnok adni neki szgezte le a pol-grmester.

    T. Mszros Andrs besz-molt egy msik levlrl is, amelyben az Egytt kpvise-lje, Csornain Romhnyi Judit azt kvnta megtudni: mikor trtnt els alkalom-mal, hogy az nkormnyzat, illetve annak tulajdonban ll gazdasgi trsasg br-kercgnl, rtkpapr-keres-kedelmi, illetve befektetsi vllalkozsnl helyezett el kzpnzt.

    A kpvisel gy rja a levelt, mintha tudatban volna annak, hogy ilyesmi trtnt az nkormnyzat-nl, s most ezt krn sz-mon. Szeretnm hangs-lyozni: mita n vagyok a polgrmester, tartzkodunk a trvnysrt cselekede-tektl, mrpedig ha vala-mely nkormnyzat brker-cgnl helyez el kzpnzt, az trvnysrts. Mi ilyet

    nem tettnk, nem tesznk, s nem is llt soha sznd-kunkban emelte ki a pol-grmester, aki elmondta azt is: az nkormnyzat 20072008 ta a Raiffeisen bank-nl vezeti a szmlit; sem brkercgnl, sem befekte-tsekkel foglalkoz magn-cgnl nem helyeztek el kz-pnzt.

    Visszautastom teht a DK trvnysrtsre buzdt felszltst, i l letve az Egytt trvnysrtsre uta-l kijelentseit zrta az el-lenzki levelek tmjt T. Mszros Andrs.

    A vrosvezet a sajttj-koztatn kitrt a szeptem-berben vrhat dikpolgr-mester-vlasztsra is; mint mondta, a hrom rdi kzp-iskolban prilis 30-ig llt-hatnak jellteket a dikok. E jelltek augusztusban felk-szt tborozson vehetnek rszt, ahol az nkormnyza-tisggal kapcsolatos tudni-valkrl, teendkrl kapnak majd kpet.

    A polgrmester vgezetl gratullt a vros ni kzilab-dacsapatnak a Magyar Ku-pban elrt bronzremrt, valamint az EHF-kupban kivvott eredmnyrt, illetve a bajnoksgban mutatott szereplsrt.

    n dm Katalin

    Csak a jegyz dnthet a vasrnapi nyitva tarts gyben

    Nincs brkercgnl rdi kzpnz

    Szennyezs a Fundokliban Mrcius utols hetben illeglis szennyvzelvezetst trtak fel az nkormnyzat s a vzgy munkatrsai a vdett Fundoklia-vlgynl. A krnyezetkrostsra vletlenl derlt fny: kbel-pts sorn megsrlt egy fldben fut cs, tartalma pedig a Visegrdi utcban folyt. Egy lak rtestette az illetkeseket, akik kidertettk: nem iv-, hanem szennyvzrl van sz, mg-hozz illeglisan, tbb tz mter hossz csvn t a Fundokliba vezetett szennyvzrl. A terlet egybknt nem csatornzott, mivel a vdett vlgyn nem lehetett tvezetni a hlzatot. A szennyezs vlheten hossz vek ta tart, ugyanis a kr-nykbeliek rgta rzik a kellemetlen szagot a krnyken, csak ppen azt hittk, a bz egy illeglis szemtlerakbl ered.Krdsnkre T. Mszros Andrs elmondta: az eljrs mg folyik az gyben; amint brmilyen informcijuk lesz, tjkoztatst adnak a lakossgnak. Az elkvetnek egybknt krnyezetk-rostsrt kell majd felelnie.

    11RDI JSG kaleidoszkp | 2015. prilis 9. |KK hReKBnmegelzs, sszefogssal

    Idskor hozztartozink gyakran velnk egy hztartsban, m sokszor tlnk kiss elsze-parltan lnek. Jindulatuk, jhiszemsgk vagy pusztn figyelmetlensgk miatt fokozott odafigyelst ignyelnek, hiszen egyre gyak-rabban szemelik ki ket knny prdaknt a bnelkvetk.

    A kevesebb csaldtaggal br, magnyos idskorak sokszor gyantlanul engedik be a hozzjuk becsnget idegent, aki rosszulltre pa-naszkodik, telefonlni sze-retne a beteg hozztartozj-nak, segtsget vagy csak egy pohr vizet kr. A segt-kszsgrt cserbe az isme-retlen tvozskor kszert, kszpnzt, pnztrct vagy ms, knnyen elmozdthat rtktrgyat is magval vi-het.

    Rendszeresen fordul el, hogy a bnzk magukat a gz-, vz-, elektromos mvek, klnfle hivatalok, rendr-sg kpviselinek lltjk be, esetleg az eredetihez hason-l formaruht is viselnek. Amennyiben valamilyen in-dokkal (vz-, gz-, villanyra-leolvass, ellenrzs) ks-relnek meg bemenni az in-gatlanba, lakhelyisgbe, nyugodtan krjk el az iga-zolvnyukat s a kzm-szmln tallhat hivatalos elrhetsgen rdekldjnk utna a dolgoknak: kldtek-e a hivatkozott szervezetek, milyen indokkal, mikor, mely szemlyeket? Ne hagyjuk magunkat siettetni! Ne ve-gyk t az illettl a telefont, aki azzal mt, hogy beszl-jnk a fnkvel, ha neki nem hisznk, hiszen az egsz egy jl megszervezett tvers le-het!

    Sem a kzmvek, sem a kzhivatalok, sem a rendr-sg nem megy hzhoz pnzt behajtani!

    Brmilyen gyans krl-mny esetn jegyezzk fel nevket, elrhetsgket s

    egyeztessnk msik idpon-tot, amikor valamely roko-nunk, bartunk is ott tartz-kodik velnk! Az vatossg nem szgyen!

    Gyakran ksrelnek meg az ismeretlenek bejutni az ingatlanba, illetve pnzt kicsalni valamely nem ott-hon tartzkod hozztarto-zra hivatkozva. Ezt az el-kvetsi mdszert legin-kbb a kevs hozztartoz-val rendelkez, elszigetelt idseknl alkalmazzk. A

    bartok ltalban a ro-kon megbzsbl vagy an-nak megsegtsre krnek klcsn egy kitallt trt-netet eladva. Sokszor n-hny rszletet is ismernek

    a hivatkozott szemly ma-gnletbl, gy a mesj-ket mg hihetbb kntsbe tudjk bujtatni. Ellenrzs-knt hvjuk fel sajt telefon-kszlknkn a hivatko-zott szemlyt!

    A fentieken kvl a tli id-szakban az ismeretlen faru-sok, a hsvti idszakban a becsnget locsolkodk okozhatnak komoly anyagi krokat. Amennyiben nem viszik magukkal els lto-gatsuk alkalmval az rt-keket, a ltogats egy ksb-bi, komolyabb bncselek-mny elksztse is lehet! Ne beszljnk idegeneknek nyugdjunkrl, annak tv-teli rszleteirl, napi ruti-nunkrl, hiszen ezen infor-mcik birtokban az rt szndk szemlyek ponto-san fel tudjk trkpezni, mi-kor s kikkel lesznk otthon, mikor s hogyan vesszk fel a nyugdjunkat, mikor tud-nak zavartalanul betrni, a legkisebb kockzattal krt okozni neknk!

    Ha ismeretlen, gyans au-tt, szemlyeket lt a krny-ken, jegyezze fel a gpjrm rendszmt vagy tpust, szemlyek ismertetjelt, ne

    fljen felvenni a kapcsolatot munkatrsunkkal, vagy hv-ja azonnal ingyenesen hvha-t telefonszmainkat!

    rdi RendrkapitnysgBngyi Osztly

    Az vatossg nem szgyen!

    Rendrsg: 107 vagy 112rdi s Disdi Vrosi Polgrrsg: 06-23-374-459, 06-30-621-2596, 06-30-621-2579Szzhalombatta Polgrrsg : 06-23-358-723 Trnok Polgrrsg: 06-30-621-2897Pusztazmor Polgrrsg: 06-70-413-7209Sskt Polgrrsg: 06-70-555-4955

    Hsvti ellenrzsekA korbbi vek gyakorlata

    szerint a rendrsg 2015. pri-lis 2. s 2015. prilis 6. kztti idszakban kzti ellenrz-seket tartott, amelynek ideje alatt a hatsg munkatrsai kiemelt figyelmet fordtottak az ittas llapotban kzleked, agresszv, szablyszeg gp-jrmvezetk forgalombl trtn kiszrsre s ezzel a balesetek megelzsre. A hsvti nnepek alatt mind-sszesen egy hallos kimene-tel kzti kzlekedsi bal-esetben egy szemly vesztet-te lett.

    A rendrk az ORFK ssze-stse szerint az intzkedsek sorn 30 327 kzleked ittas-sgt ellenriztk, akik kzl 302 szemly szervezetben mutattak ki alkoholt. A vezeti

    engedly helyszni elvtelre 114 esetben kerlt sor ittas ve-zetssel sszefggsben.

    A Pest megyei rendrk is kzti ellenrzseket tartot-tak, amelynek keretben ki-emelt figyelmet fordtottak az ittas llapotban kzleked, szablyszeg gpjrmveze-tk forgalombl trtn ki-szrsre s ez ltal a kzleke-dsi balesetek megelzsre.

    A Pest megyei rendrk az intzkedsek sorn 2195 kz-leked ittassgt ellenriztk, akik kzl 19 szemly vezetett jrmvet alkoholos befoly-soltsg alatt. A vezeti enge-dly helyszni elvtelre 9 esetben kerlt sor.

    A rendrsg kszni a kz-lekedknek, hogy szablyk-vet magatartsukkal hozz-jrultak a tragdik elkerl-shez.

    Ismt autt nyerhet a legjobb

    Az elmlt vek kedvez tapasztalatai alapjn az ORFK-Orszgos Balesetmegelzsi Bizottsg idn is meghirdeti a Kzlekedik a csald kzlekedsbiztonsgi vetlkedt.

    A verseny fdja egy Skoda Fabia Combi szemlygpkocsi. Nevez-het minden olyan magyarorszgi lakhellyel rendelkez csald, ahol legalbb az egyik szl rendelkezik rvnyes B kategris vezeti engedllyel, tovbb 617 v kztti gyereke(ke)t nevel-nek.

    A terlet