DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

A népi jogélet kutatása Magyarországon

Tagányi Károly jogszokásgyűjtő programja

Bognár Szabina

Budapest–Kimle, 2010

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Bognár Szabina

A népi jogélet kutatása Magyarországon

Tagányi Károly jogszokásgyűjtő programja

Történelemtudományok Doktori Iskola

Doktori Iskola vezetője: Dr. Székely Gábor DSc., egyetemi tanár

Európai Etnológia Doktori Program

Doktori Program vezetője: Dr. Paládi-Kovács Attila CMHAS., egyetemi tanár

A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk:

A bizottság elnöke: Dr. Kósa László MHAS., egyetemi tanár

Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Mohay Tamás CSc., egyetemi docens

Dr. Horváth Gergely Krisztián PhD.

A bizottság titkára: Dr. Granasztói Péter PhD.,

A bizottság további tagjai: Dr. Ress Imre CSc.

Dr. Tóth Zoltán DSc., Dr. Kocsis Gyula PhD. (póttagok)

Témavezető: Dr. Szilágyi Miklós DSc.

Budapest, 2010

2

A népi jogélet kutatása Magyarországon

Tagányi Károly jogszokásgyűjtő programja

TARTALOMJEGYZÉK

1. BEVEZETÉS........................................................................................................................51.1. Elméleti és módszertani kérdések a népi jog vizsgálatában........................................51.2. A népi jogéletkutatás historikuma.............................................................................17

2. KEZDETEK. ÖRÖKLÉSI GYAKORLAT VIZSGÁLATA A SZÁZADFORDULÓN. MATTYASOVSZKY MIKLÓS ÉS BAROSS JÁNOS GYŰJTÉSE................................................343. TAGÁNYI KÁROLY (1858–1924). A JOGSZOKÁSGYŰJTÉS TUDOMÁNYOS PROGRAMJA..............................................................................................................................................42

3.1. Tagányi Károly Nyitráról..........................................................................................423.1.1. Család, iskolák..................................................................................................423.1.2. A levéltárnok.....................................................................................................443.1.3. A történetíró.....................................................................................................523.1.4. A helytörténész.................................................................................................65

3.2. Tagányi Károly a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle élén (1894–1901)..............803.3. Viták a századelőn...................................................................................................100

3.3.1. Tagányi Károly és Karácsonyi János vitája a polgár szó eredetéről.........100(1908–1909)...............................................................................................................1003.3.2. Az Erdélyi–Tagányi vita (1914–1916)..........................................................105

3.4. A jogszokásgyűjtés tudományos programja............................................................1093.4.1. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Általános rész...................................1173.4.2. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családjog és öröklési jog köréből.......................................................................................................................1243.4.3. A program visszhangja, értékelése...............................................................1253.4.4. Tagányi Károly a Magyar Néprajzi Társaság élén (1920–1924)...............1313.4.5. A program folytatása.....................................................................................135

4. BRUCKNER GYŐZŐ (1877–1962) „FOLKLORE A JOGTÖRTÉNET SZOLGÁLATÁBAN”1485. SZENDREY ÁKOS (1902–1965) A NÉPI TÁRSADALOM ÉS JOGSZOKÁSOK...................1536. A „FÉNYKOR” – NÉPI JOGÉLETKUTATÁS 1939 ÉS 1948 KÖZÖTT...............................157

6.1. Györffy István és az Országos Táj- és Népkutató Intézet.......................................1576.2. Az Országos Táj- és Népkutató Intézet munkacsoportja a népi jogszokások és joghagyományok összegyűjtésére..................................................................................1616.3. „Prokrusztész–ágy” – a népi jogéletkutatás kormányprogrammá válik.................1726.4. Papp László (1903–1973).......................................................................................1756.5. Kutatótáborok, kiszállások (1939–1944)................................................................177

6.5.1. Bónis György jogtörténeti szemináriuma....................................................1786.5.2. Fél Edit – társadalomnéprajz és jogszokásgyűjtés......................................1846.5.3. Papp László kiskunhalasi kutatótábora.......................................................187

6.6. Vita a Társadalomtudomány hasábjain...................................................................1896.7. Összegzés és remények...........................................................................................1936.8. Jogszokásgyűjtés az egri jogakadémia Szociográfiai Intézetében..........................198

7. NÉPI JOGÉLETKUTATÁS 1948 UTÁN.............................................................................2027.1. A népi jogéletkutatás ideológiakritikája..................................................................2027.2. „Enyhülés”, népi jogéletkutatás és jogszociológia..................................................2057.3. Az ideológiakritika bírálata.....................................................................................210

3

8. IMREH ISTVÁN (1919–2003) „FÖLDKÖZÖSSÉGTŐL A FALUKÖZÖSSÉGIG”................2139. TÁRKÁNY SZÜCS ERNŐ (1921–1984) „A JOGI NÉPSZOKÁSOK KORPUSZA”...............221

9.1. Magyar jogi népszokások........................................................................................2319.2. Gyakorlati szintézis – a népi jogéletkutatás témái Tagányi Károlytól Tárkány Szücs Ernőig.............................................................................................................................234

10. ÖSSZEGZÉS, FELADATOK............................................................................................24211. BIBLIOGRÁFIA.............................................................................................................24912. MELLÉKLETEK............................................................................................................281

4

1. BEVEZETÉS

1.1. Elméleti és módszertani kérdések a népi jog vizsgálatában

A népi jogélet kutatása kifejezetten interdiszciplináris, a néprajz, a jog, a

történelem, a szociológia „illetékességébe” egyaránt illeszkedő, hazánkban nem

intézményesült, de számos – többnyire egyéni tudományos teljesítményen alapuló –

eredményt felmutató kutatási terület. A népi jogéletkutatás megnevezésen túl a kutatási

terület egyéb, a többé-kevésbé már intézményesült tudományokhoz jobban kapcsolódó,

alkalmazott meghatározásai: jogszokásgyűjtés, jogszokáskutatás, néprajzi jogkutatás, jogi

népszokáskutatás, jogi néprajz, jogi etnológia, jogi antropológia.

Az általam kiválasztott népi jogéletkutatás fogalmát Papp László próbálta meghonosítani

az 1940-es évek végén megjelent kutatástörténeti és kutatás-módszertani összegzéseivel: A

magyar népi jogélet kutatása, illetve Vezérfonal a népi jogélet kutatásához.1

Megfogalmazása szerint a népi jogéletkutatás célja: „a jogi tartalmú és jelentőségű népi

társaséleti külső tényeknek s a velük kapcsolatos belső, lelki és szellemi

megnyilvánulásoknak feltárása”.2 A népi jogéletkutatás tárgyköre és törekvései azonosak a

jogi néprajz elnevezés alatt a néprajz önálló ágaként művelt tudománnyal. A népi

jogéletkutatás és a jogi néprajz jogfogalma is azonos: „nem köti magát a tételes

jogfogalom meghatározásához, időtállóbb, általánosabb alapfogalmakkal dolgozik”.3 A

jogi néprajz és népi jogéletkutatás különbségét Papp abban látta, hogy míg a jogi néprajz a

„tiszta néprajznak lévén ágazata, nincsen tekintettel cél vagy hasznossági szempontokra;

felölel olyan területeket is, amelyeknek gyakorlati jogi értéke egyáltalában nincsen s

parányi jelenségeknek aprólékos elemzésében is feladatát látja (pl. a kéz, az ujjak tartása az

eskünél)”, addig a népi jogéletkutatás „a jogalkotó és jogalkalmazó érdeklődési körén belül

figyelembe vesz bizonyos gyakorlati, hasznossági szempontokat is”.4 A terminológiai

bizonytalanságok ellenére azért választottam a népi jogélet kutatása meghatározást

kutatástörténeti áttekintésem címéül, mert a „gyakorlati, hasznossági szempontok”, a

jogalkotás támogatása időről időre felmerül a hazai kutatások céljaként, illetve – hol pro,

hol kontra érvként – létjogosultságuk igazolására. Álláspontom szerint a dolgozatomban

1 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest, 1948; uő: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Néptudományi Intézet. Budapest, 19482 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest, 1948: 1. o.3 Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár, 13332: 60. o. (=MNM EA, továbbiakban EA)4 EA 13332: 60. o.

5

bemutatott kutatások – a századforduló öröklési jogi gyűjtéseitől, Tárkány Szücs Ernő:

Magyar jogi népszokások című könyvének megjelenéséig (1981) – sokféleségét ez, az

intézményesült tudományterülethez nem kapcsolódó, ily módon semleges meghatározás

tükrözi leginkább.

A nemzetközi szakirodalomban is van példa a népi jog (folk law), illetve a népi jogélet

kutatásának (study of folk law) – az itt vázolthoz hasonló – integratív használatára. Az

Alison Dundes Renteln és Alan Dundes által szerkesztett, a világ különböző pontjairól

származó több mint ötven tanulmányt közreadó, 1995-ben megjelent – mai napig, az újabb

próbálkozások5 ellenére a témában legmeghatározóbb – válogatása nemcsak címében (Folk

Law. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta), de tartalmában is

következetesen a folk law-t használja a világszinten még heterogénebb kutatások6 közös

megnevezésére.

A német nyelvterületeken7 van ugyan példa a népi jog meglehetősen vitatott nép

fogalmának kiváltására, ugyanakkor integratív meghatározásra: „kisemberek joga”.8 Ezt a

körülírást azonban – hazánkban semmiféle tradíciója nem lévén – még erőltetettebbnek

éreztem akár a kutatások, akár a kutatás tárgyának meghatározására. Elvetése mellett szólt

az is, hogy mivel ezt a kiadványt néprajzosok készítették, ők a nép fogalmát érezték

problémásabbnak. Nem szójátékként, de a kutatási területet jellemző fogalmi

5 Újabb példák: Practicing Ethnography in Law: New Dialogues, Enduring Methods. Szerkesztette: June Starr és Mark Goodale. New York, 2002; Ethnography and Law. Szerkesztette Eve Darian–Smith. Aldershot, 2007.6 A legismertebb kutatási irányok megnevezései, melyek közös nevezője – Dundesék szerint – a folk law, anthropology of law, ethnography of law, juridical anthropology, ethnojurisprudence, legal antropology, legal pluralism, aboriginal law, general jurisprudence; a franciáknál folklore juridique; a magyar kutatásokra legnagyobb befolyású német nyelvterületeken: rechtsgeschichtliche Volkskunde, Rechtsarchäologie, rechtliche Volkskunde, ethnologische Jurisprudenz, ethnologische Rechtsforschung, Rechtsethnologie, Volksrechtskunde.7 Tükörfordításként német nyelvterületek „Volksrechtskunde” fogalma áll talán legközelebb a népi jogéletkutatáshoz, tartalmában azonban, a nem túl elterjedt „Volksrechtskunde” – alkalmazója, Claudius von Schwerin munkái nyomán – egyértelműen a jogi néprajzra utal. Korai írásaiban Schwerin megfogalmazza, hogy a jogi néprajz (nála „Volksrechtskunde”, szemben az inkább elterjedt „rechtliche Volkskunde”-val ) túllépett saját keretein, amikor a tanulmányozott dolgok körébe bevonta a jogélet eszközeit és gyakorlatát (Schwerin, Claudius: Volkskunde und Recht. In: Die Volkskunde und ihre Beziehungen zu Recht, Medizin, Vorgeschichte. Berlin, 1928). Schwerin később a népi jogélet tárgyainak, eszközeinek vizsgálatát a jogi archeológia hatókörébe utalja, míg a szokások jog által befolyásolt területét a jogi néprajzhoz. Álláspontja, hogy ez a szétválasztás nem szeparálja a kutatás tárgyait, nem tételez speciális kutatást, csak a terminológiai tisztánlátást célozza, „egy olyan területen, amelyet már nagyon bonyolult volt kutatni” (Schwerin, Caudius: Volksrechtskunde (Folklore juridique). In: Deutsche Landesreferate zum II. Internationalen Kongreß für Rechtsvergleichung im Haag. Szerkesztette Von E. Heymann. Berlin und Leipzig, 1937: 141–150. o.; uő.: Volksrechtskunde und rechtliche Volkskunde. In: Studi di storia e diritto in onore di Enrico Besta, Milano, 1939: 518–535. o.).8 Das Recht der kleinen Leute. Beiträge zur Rechtlichen Volkskunde. Festschrift für Karl-Sigismund Kramer zum 60. Geburstag. Szerkesztette: Köstlin, Konrad és Detlev Sievers, Kai. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 1976

6

bizonytalanság ábrázolására a jogi műveltségű szerzők valószínűleg a cím, illetve a

kutatási tárgy jogfogalmával szembeni kétségeiket jelezték volna.

Vállalt tehát az a fogalmi bizonytalanság, amit a cím takar, és a mögöttes tartalom,

azaz, hogy mi is az a népi jog, mit értünk nép, illetve mit jog alatt, mi a kutatások

tulajdonképpeni tárgya, csak az egyes kutatások ismertetésekor, a kutatók révén tisztulnak

valamelyest. A fogalmi bizonytalanság és az ebből is fakadó definíciós kényszer – nem

egyedülálló példaként utalhatunk Tárkány Szücs Ernő mindezidáig legteljesebb, kimerítő

jogszokás-meghatározására9 – karakteres jellemzője az itt bemutatott kutatásoknak. Talán a

népi jog területét jellemző, oly sokat emlegetett interdiszciplinaritás működésképtelenségét

jelzi, hogy nem alakult ki a Dundes-ék által a beavatott jogászok és néprajzosok közötti

boldog kapcsolatként körülírt konszenzus, a jog, a néprajz és – tegyük hozzá – a

szociológia zökkenőmentes együttműködése hazánkban.10 Amennyiben idehaza mégis

kialakul valamiféle tudományok közötti konszenzus a népi jogélet kutatásának

relevanciájáról – mint ahogy azt immár nyomtatásban megjelent tanulmánykötet is

demonstrálja11 –, az valamely tudományhoz (jelen esetben néprajzhoz), illetve esetlegesen

az azzal „rokon”12 antropológiához kapcsolja a kutatásokat. Ezt a remélhetőleg fogalmi és

kutatás-módszertani tisztulást is hozó, a nemzetközi trendekkel egyező13 „besorolást”, a

9 A mindezidáig legteljesebb meghatározás szerint a jogszokás, (jogi népszokás): „az emberi magatartást befolyásoló, nem az állam, az egyház vagy egyéb országos szervezet vagy hatalmat gyakorló személy által alkotott és kikényszerített, hanem a társadalom különböző kisebb-nagyobb közösségei vélt vagy létezett autonómiája alapján a többség közmeggyőződését kifejező, a tényleges gyakorlat folytán belülről kifejlesztett, megtartott és átörökölt, az emberi társas viszonylatokban, a személyek az anyagi kultúra és a közügyek tárgyában (az életviszonyokban jelentkező) érdekeltségek egyeztetésére szolgált, megtiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó, kötelező és hagyományos eszközökkel a társadalom részéről kikényszerített” szabályegyüttes volt. Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Társadalomtudományi könyvtár. Gondolat. Budapest, 1981: 41. o.10 Dundes Renteln, Alison–Dundes Alan: Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex non Scripta. New York–London, 199411 Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 200912 H. Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest, 2000; uő: Rokoni kapcsolatok–jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 200913 Példaként hozható: a német szakirodalomban Karl-Sigismund Kramer 1974-ben megjelent „Grundriss einer rechtlichen Volkskunde” című munkája, melyben a szerző hangsúlyozza, hogy a jogi néprajz többé már nem a jogtörténet segédtudománya, hanem a jogtörténettől szemléletében, módszereiben elkülönülő önálló tudomány, továbbá, hogy a jogi néprajz módszereiben sokkal inkább merít a szociológiából, mint a jogtörténetből (Kramer, Karl-S.: Grundriβ einer rechtlichen Volkskunde. Göttingen 1974: 10–11. o.; uő.: Warum dürfen Volkskundler nicht vom Recht reden? Zur problematik der Reception meines Buches „Grundriss einer rechtlichen Volkskunde” (1974). In: Volkskunde im Spannungsfeld zwischen Universität und Museum – Festschrift zum 65. Geburstag von Hinrich Siuts. Szerkesztette Mohrmann, Ruth-E., Rodekamp,Volker és Sauermann, Dietmar. Münster, Waxmann, 1997); A legal ethnography térnyeréséről ad képet bevezetőjében Starr, June és Goodale, Mark: Practicing Ethnography in Law: New Dialogues, Enduring Methods. New York, 2002

7

jogi néprajz megjelölés használatát maximálisan támogatva gondolom úgy, hogy a

kutatástörténet egy integratívabb megjelölést igényel.

A hazai népi jogéletkutatás szempontjából óriási jelentőségű ez a mindenekelőtt

Nagy Janka Teodóra – remények szerint – tudományszervező munkáját dicsérő kötet, mely

a magyar „Folk Law” abban az értelemben, hogy különböző tudományterületek képviselői:

jogászok, etnográfusok, szociológusok vállalkoztak arra, hogy tisztázzák a jogi néprajz

egyes elméleti, kutatástörténeti kérdéseit, emellett színes esettanulmányokból ismerhetjük

meg „a jogi néprajz, jogi etnológia és a kapcsolódó tudományok közös vadászmezőit”.14

Különösen fontosnak tartom a kötet elején közzétett, a jogi néprajz „interdiszciplinaritását”

körüljáró tanulmányokat, melyek egy, a jogi néprajz létezéséről, szükségességéről,

eredményességéről kialakult konszenzust tükröznek.

Mezey Barna a jogtörténetben bekövetkezett szemléletváltozást, a jog határán álló

szabályokra, a szokásjogra és a jogszokásra vonatkozó új kutatási eredményeit mutatja be.

Kiemelkedő a jogi néprajzi kutatások tárgyának, a jogszokásnak (jogi népszokásnak) –

Tagányi Károly, Bónis György, Tárkány Szücs Ernő és Imreh István munkásságán alapuló

– újrafogalmazása.15

Fleck Zoltán a jogszociológia és az etnológia klasszikus találkozásaként tekint a

jogi népszokások gyűjtésére: Kulcsár Kálmán legújabb jogszociológiai munkájának

megfelelően16 a jogszokások gyűjtését és elemzését a hazai jogszociológia előzményeként

említi. Karakteres megjegyzése, hogy az állami joggal szembeállított népi jog

elmélettörténeti kategória.17 Ez az állítás a – tulajdonképpen nem létező – hazai jogi

néprajzi jelenkutatásokat tekintve valóság, a nemzetközi „folk law” kutatási trendekre

tekintettel azonban túlzó megállapítás, vagy csupán a Kulcsár Kálmán által korábban

14 H. Szilágyi István: Rokoni kapcsolatok–jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest 2009: 11. o.15 „A jogszokás a jog egy meghatározott, az ősi jogrendből örökölt és a feudális-rendi társadalomban létrejött jelentős területe, mely a szokás és a hivatalos jog határterületén egzisztált. Az általa szabályozott életviszonyok fontossága működtette a közösségi kényszer intézményét, mely szabályainak jogi jelleget kölcsönzött. Végül is a »hivatalos« jog által nem akceptált, szabályozási kérdésekre adott válaszként, a számára »fentről« meghagyott »lenti« térben alakult ki, s az idők folyamán olyan szívósságra tett szert, mely alkalmassá tette egy rivalizáló jogrendszer fenntartására. A jogszokás betartása és betartatása nem egyfajta jogalkotó szerv hatáskörén, tekintélyén, hatalmán, törvénykezési jogkörén, privilégiumán nyugodott, hanem egy közösség meggyőződésén, a kialakított szabályok elfogadásának szükségességét felismerő meggyőződésen.” (Mezey Barna: Szokásjog és szokás határán: jogszokások. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 25. o.)16 Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 199717 Fleck Zoltán: Normák és társadalmi gyakorlat. Az etnológiai szemlélet lehetőségei a jogszociológiában. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 73. o.

8

megfogalmazottak kritika nélküli megismétlése. Különös mindenesetre a hazai kutatások

„ősképként” való felvillantása, a kutatások tárgyának, a „népi jognak” egymondatos

mumifikálása, a nemzetközi trendek – mindenekelőtt Eugen Ehrlich élőjog-koncepciójának

– újrafelfedezése,18 valamint Kim Lane Scheppele magyar vonatkozásokkal is bíró, a

néprajzi kutatási módszerek jelentőségét hangsúlyozó Constitutional Ethnography

(alkotmányjogi etnográfia) programjának19 – felemlítésével párhuzamban. A félmondatnyi

kritikától eltekintve Fleck Zoltán az „etnológiai szemlélet” jogszociológiai relevanciáját

hangsúlyozza. Különösen a viselkedésminták, szimbólumok, szokások, rítusok

vizsgálatakor tartja megkerülhetetlennek az etnológiai megközelítést, tekintettel annak

empirikus eszköztárára: „a társadalmi normák működésének kutatásában a jogszociológia

szempontrendszere valóban áthidalható távolságra van a jogi etnológia, sőt a

társadalomtörténet hagyományos területeitől”.20

H. Szilágyi István a jogi antropológia és a jogi etnográfia rokon vonásait emeli ki:

„a jogi antropológia, a jogszociológia és a jogi néprajz elválasztásának nincs szigorú

értelemben vett ismeretelméleti alapja: mindhárom a társadalmi életben a szabályozás és

önszabályozás, illetve a konfliktusok megoldásának módjait kutatja empirikus

módszerekkel”.21

18 Eugen Ehrlich, a német jogszociológia nagy alakja, a történeti jogi iskola hagyományaihoz kapcsolódva kétféle jogi normát különböztet meg: a döntésre szolgáló normákat, amelyeket az állami szervek, különösképpen a bíróságok alkalmaznak a jogviták eldöntése során, és az élet valós kötelékeiből származó szabályokat, amelyek az élet olyan tényeiből, kötelékeiből fejlődnek ki, mint a család, a falusi közösségek, a gazdasági élet. Ehrlich álláspontja, hogy ez utóbbi, az „élő jog” irányítja, befolyásolja elsősorban az emberi magatartást. A nemzetközi jogszociológiai társaság (The Law and Society Association) 2004-ben, arra tekintettel, hogy a tömegdemokráciákban a társadalom szabályozásának megértésében újra nagy szerepet kapott a jogi pluralizmus valamint az élő jog kutatása, Eugen Ehrlichnek szentelte éves találkozóját (Living Law: Rediscovering Eugen Ehrlich). Eugen Ehrlich munkásságának újabb értékelésére: K. A. Ziegert: A Note on Eugen Ehrlich and the Productionn of Legal Knowledge. Sydney Law Review, 1998: 108–126. o. 19 Kim Lane Scheppele szociológus, jogász. A kilencvenes években, a budapesti Közép-Európa Egyetem (CEU) tanáraként, a posztkommunista államok jogát kutatta. Így nem véletlen, hogy a később meghirdetett Constitutional Ethnography (alkotmányjogi etnográfia) programjában a Magyar Alkotmánybíróság működésének elemzése is helyet kapott. Scheppele programja és az által életre hívott kutatóhálózat (The Collaborative Research Network on Constitutional Ethnography) célkitűzése, hogy bemutassa, miként működnek a jobbára a jog, az alkotmány legfőbb védelmezőjeként tekintett bírósági fórumok. Tapasztalata, hogy a jogi hierarchia csúcsán, jogszabálytömegekkel körülbástyázott intézmények hétköznapi működésében rendkívül sok a szokás(jogi) elem. A döntésekre is kiható gyakorlat feltérképezéséhez hívja segítségül az etnográfia módszerét. Az etnográfia, Scheppele szerint, az utóbbi években kutatási módszerek széles körét integrálta a levéltári kutatástól a klasszikus terepmunkáig, a résztvevő megfigyeléstől az interjúzásig. Ezzel a módszertani „arzenállal” elemzi aztán többek közt az Orosz és a Magyar Alkotmánybíróság működését (Scheppele, Kim, Lane: Constitutional Ethnography. An Introduction. Law & Society Review. 2004: 389–400. o.)20 Fleck Zoltán: Normák és társadalmi gyakorlat. Az etnológiai szemlélet lehetőségei a jogszociológiában. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 73. o.21 H. Szilágyi István: Rokoni kapcsolatok – jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 63. o.

9

A jogelmélet oldaláról Varga Csaba több évtizeddel korábban recenziókban,22 majd

később a jogszokások kutatásának létét revideáló, az azt ért ideológiai kritikát bíráló 1981-

es tanulmányában megfogalmazott álláspontját tágabb összefüggésben – személyes

élményeit is felelevenítve –, egyidejűleg nemzetközi kontextusba helyezve szól a

jogszokáskutatások teoretikus hozadékáról. Véleménye szerint „Ha a jogi néprajz

azonosságát keressük, talán egy intuitív megközelítés a leginkább célravezető. Eszerint az

állami jog jelenében is fennmaradó, annak perifériáján többnyire az állami jogtól is lefedett

vagy elvileg lefedhető területeken érvényesülő szokásrendszer a tárgya, amelyik a maga

körében hatásos eszközökkel, többnyire kevéssé formalizáltan eljárva biztosítja

tiszteletének változatlanságát”.23 Varga álláspontja az, hogy a jogi néprajz elkülönül a vele

nagyjából egy időben kialakult jogi antropológiától, és a germán etnográfiai felfogásból

(rechtliche Volkskunde), illetve az angol kultúrájú antropológiából (legal antropology)

fejlődött ki. A jogi antropológia jellegzetesen „a gyarmatosítóknak a gyarmatokon talált

viszonyok leírását célzó tudománya”, tárgya szerint „a jogot helyettesítő, mert adott

területen a jog formális kifejlesztését megelőző, funkciójában mégis jogpótlék szerepet

betöltő társadalmi rend-eszközöknek, valamint azok mozgatásának és kiváltott állapotainak

leírása”.24 Ezzel a két, „önálló történelmi tömbként különállóként megmaradó (mert

valóban eltérő érdeklődésből fogant)” tudományos kutatási iránnyal egy időben – főként

német és francia kutatók által művelten – jelenik meg a jogi etnológia,25 amely már nem a

saját – történelmi vagy jelenkori – népszokásokat vizsgálja, hanem általában „a népek

magatartásformáinak változásait, […] a rendteremtés civilizációs eszköztárát, az ordo

megvalósításának civilizációnkban kialakult típusait”.26 Varga szerint a jogi etnológia és

antropológia között egyrészt nincs lényegi különbség, másrészt felhívja a figyelmet arra,

hogy a franciák – kiemelendő a hazai kutatásokra is nagy hatást gyakorló Maunier

Introduction au folklore juridique című munkájával – „olykor önsorsrontásba torkolló, s

merőben nyelvi síkon is érvényesülő németfóbiája” áll annak a hátterében, hogy az

22 Varga Csaba: Vulcănescu: Etnologie juridică. Bucuresti, 1970. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1973: 659–660. o.; J. Poirier: The Current State of Legal Ethnology and its Future Tasks. International Science Journal, 1970. 3. szám: 476–494. o. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1974: 8–10. o.; Đ. Kristić: Pravni običaji kod Kuča. Analiza relikata (metodologija) prilozi za teoriju običajnog prava. Beograd, 1979. Ismertetés. Állam és jogtudomány, 1980: 762–764. o. 23 Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokás vizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009: 31. o.24 Uo.: 31–32. o.25 Uo.: 32. o.26 Uo.: 32. o.

10

egyértelműen jogi néprajzi kutatásokat ethnologie juridique kifejezéssel illették, a

rechtliche Volkskunde helyett.27 A könyvtárnyi irodalmat publikáló jogi pluralizmus (legal

pluralism) irányzat, mely kutatási tárgyaként gyakran a nem hivatalos jog (unofficial law),

valamint a népi jog (folk law, illetve people’s law) fogalmát használja, Varga

értelmezésében elméletileg nem különbözik az előbbiektől. Viszonylagos

megkülönböztetését a szerző abban látja, hogy ez utóbbi jogászi kezdeményezésként,

jogtudományi kutatási irányként indult, mint ahogy azt a jogszociológia terminusából

kölcsönzött neve is mutatja – illetve hogy művelői nem „múltbéli, eltűnt, pusztán

civilizációs változatosság emberi örökségkincsét jelentő formáinak, avagy ma már

legfeljebb színezőként, még leírandóként, de csak a legritkábban tényleg versenyhelyzetet

eredményező szokásrendszereinek számbavételéről van szó –, valóban saját körükben az

állami joggal versengő normarendként […] tárgyalják”.28 A népi jog kutatási irányzatainak

– alaptézisnek tekinthető – számbavételét Varga a „globális emberi jogi kultuszból”

kiformálódott mozgalom, az őslakosok jogát (aboriginal law) vizsgáló irányzat

bemutatásával zárja.

Természetesen egy konkrét kutatás esetében sem mindig dönthető el egyértelműen, hogy

melyik, itt felsorolt kutatási irányba tartozik. Varga érdeme a figyelemfelhívás is, mely

szerint a besorolás országonként is más és más. Példaként említi a hazai cigányság

jogéletének vizsgálatát,29 mely nemzetközileg a jogi pluralizmus irányzatába tagolódik,

idehaza viszont – tegyük hozzá, egyedüliként kidolgozott, tradíciót is felmutatni képes –

jogi antropológiai témaként jelentkezik. Inkább érdekességként említi Varga, hogy az

osztrák jogi néprajzi hagyománynak ma „leghálásabb terepe” a karácsonyi stb. vásárlási

őrület, illetve a török vendégmunkások (szub)kultúrája, melyeket idehaza biztosan

máshová sorolnánk.

Varga Csaba – aki hazánkban a legtöbbet tett azért, hogy a népi jogélet kutatásának

valamiféle elméleti megalapozását adja (mindenekelőtt az 1981-ben először megjelent

Népi jogszokástól a jogi népszokásig című külföldön is elismert tanulmányával) – rögzíti, 27 Uo.: 32. o.28 Uo.: 33. o.29 A témát idehaza mindenekelőtt Erdős Kamill, Loss Sándor és H. Szilágyi István kutatásai képviselik: Erdős Kamill: Cigány-törvényszék (Romani-Kris). Néprajzi Közlemények, 1959: 203–214. o. Újraközlés in: Erdős Kamill cigánytanulmányai. Szerkesztette Vekerdi József. Békéscsaba 1989: 98–105. o. Loss Sándor: Romani kris a dél-békési oláhcigányoknál. Elmélet és gyakorlat. In: Ius humanum. Ember alkotta jog. Szerkesztette Szabó Miklós. Miskolc, 2001: 9–22.o. Loss Sándor–H. Szilágyi István: A “cigány per”. Beszélő, 2001: 94–100. o., H. Szilágyi István: Romák közelről. A magyarországi romák jogantropológiai kutatása. Kontroll 2003. 1. szám: 56–73. o., A fiatalon elhunyt Loss Sándor munkásságának áttekintésére lásd: Amabilissimus; A legszeretetreméltóbbak egyike. Loss Sándor Emlékkönyv. Szerkesztette Szabadfalvi József. Debrecen, 2005. Jogi antropológia és cigánykutatás kapcsolatáról lásd még Prónai Csaba recenzióját a Gypsy Law című könyvről. In: Cigány világok Európában. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2006: 490–494. o.

11

hogy a jogi néprajzra, mint a jogi népszokások tudományos feltárására nem épül

jogelmélet (!): „egyfelől erőteljes szülővidéke a néprajzban változatlanul megmaradt,

másfelől pedig alapvetően a leírásban, tehát intellektualizált összegyűjtésben s rögzítésben,

értelmezésben és osztályozásban látja feladatát”.30 Jogelméleti alapokat a jogi néprajz

számára – Varga álláspontjának megfelelően – a nevében is jogelméleti ethnologischer

Jurisprudenz,31 mint történeti irányzat, újabb, korszerű jogelméleti irányként pedig az

anthropology of law32 nyújthat. A „másik”, azaz néprajzi oldal felől vizsgálva Varga

megfogalmazásában: „a teoretikus alapozás és főként összegzés, ami a jogi néprajz

előzményeként és mindenekelőtt eredményeként épül, az ún. társadalomnéprajzba

tagozódik: döntően abból vesz el és ágazik ki, s közvetlenül ahhoz is ad”.33

Ezen a ponton valóban találkozik a két – jogi és néprajzi – megközelítés: határozott,

felülírhatatlan konszenzus van arról, hogy a jogi néprajz a társadalomnéprajz részterülete.

30 Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokásvizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. Budapest, 2009: 34. o.31 Az etnológiai jogtudomány kidolgozója Albert Hermann Post (1839–1895), képzett jogász, gyakorló bíró Brémában. Egyik korai írásában, Naturgesetz des Rechts, megfogalmaz egy teljes egészében a XIX. század empirizmusán alapuló jogfilozófiai koncepciót. Post a jogtudományt empirikus tudománynak, a jogot pedig az élet empirikusan vizsgálható részének tekinti: „A jogélet fejlődése, a világ általános fejlődésének nyomán halad; egy részterület fejlődése az univerzális típusból (Post, Albert Hermann: Das Naturgesetz des Rechts. Einleitung in eine Philosophie des Rechts auf Grundlage der modernen empirischen Wissenschaft. Brema, 1867: 50. o.). Ez az univerzális típus Post számára az általános értelemben vett szokás („Sitte”), melyből az olyan társadalmi jelenségek, mint az erkölcs, a jog, a gazdaság és az állam kirajzolódnak. Post szerint a jog – melyet a mindenkori világkép és jogrendszer meghatároz – folyamatos fejlődésben van; a fejlődés következtében a mindenkor fellelhető jog nem természetjog abban az értelemben, hogy általánosan érvényes univerzális jogrendet nyújtson. Elengedhetetlen tehát a „világ minden pontján” a jog történetiségének, fejlődésének empirikus alapokon nyugvó kutatása (uo.: 59. o.). Ez az evolucionista jogszemlélet Post későbbi munkáiban elmélyül, és végül az etnológiai jogtudomány kialakításához vezet: először a Der Ursprung des Rechtsben (Post, Albert Hermann: Der Ursprung des Rechts. Prologomena zu einer algemeinen vergleichenden Rechtswissenschaft. Oldenburg, 1876) majd pedig a halála előtt egy évvel megjelent kétkötetes Ethnologischen Jurisprudenzben (Post, Albert Hermann: Grundriß der ethnologischen Jurisprudenz, Oldenburg und Leipzig, 1894–1895). Az Ethnologische Jurisprudenz első részben Post – az általa ismert megjelenési formáiban – vázolja a jogfejlődés általános szabályait, a második részben speciális jogintézmények interkulturális összehasonlítását adja. 1893-ban Post – Felix Meyerrel közösen – kidolgoz egy kérdőívet a „természeti és félig civilizált népek” jogszokásainak kutatására, mellyel különböző afrikai és óceániai gyarmatokon gyűjtenek adatokat. A kérdőívet (Post, Albert Hermann: Fragebogen der internationalen Vereinigung für vergleichende Rechtswissenschaft und Volkswirtschaftslehre zu Berlin über die Rechtsgewohnheiten der afrikanischen Naturwölker. In: Rechtsverhältnisse von eingeborenen Volkern in Afrika und Ozeanien. Szerkesztette S. R. Steinmetz. 1903: 11–13. o.) és a beérkezett válaszokat később egy holland antropológus, Steinmetz publikálta. A német etnológiai jogtudomány történetéről Rüdiger Schott ad áttekintést (1982). 32 Az “anthropology of law” képviselőitől és képviselőiről – mindenekelőtt Varga Csaba, H. Szilágyi István és Loss Sándor munkásságának köszönhetően – immár magyar nyelven is olvashatók tanulmányok. Példaként Varga Csaba: Antropológiai jogelmélet? Leopold Pospíšil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása. Állam és Jogtudomány 1985: 528–555. o.33 Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokásvizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. Budapest 2009: 34. o.

12

Sajnálatos, hogy csak találkozásról beszélhetünk, de az eredmények egymásra épüléséről

nem. A hatalmas erudícióval rendelkező Varga önkritikus, ugyanakkor szakmája egészére

vonatkozó megjegyzése: „nemigen tudnék visszaemlékezni arra, hogy bárha találkoztam

volna jogbölcseleti, jogelméleti, jogszociológiai vagy jogantropológiai feldolgozással,

mely – alapként vagy kiegészítés gyanánt – társadalom-néprajzi következtetésekből

ihletődött volna”.34

A jogi néprajz, a népi jogéletkutatás által leginkább „érintett” tudomány, tekintettel

akár a kutatókra: Györffy István, Fél Edit, Szendrey Ákos, részben Papp László és Tárkány

Szücs Ernő; akár a kutatás tárgyára: népi jogszokások, jogi népszokások – vitathatatlanul a

néprajz. A hazai néprajztudomány a lehetőségeihez mérten számos gesztussal támogatta a

népi jogélet vizsgálatát. Kiemelhető példaként, hogy a történész-levéltáros Tagányi

Károlyt barátja, Herrmann Antal bíztatta jogszokásgyűjtő programjának

megfogalmazására35, és néprajzosok számára írt programját Tagányi a Néprajzi Társaság

ülésén olvasta fel 1917. március 27-én. A kibővített előadása rögtön megjelenhetett az

Ethnographiában (1917, 1918), illetve később könyv alakban a Néprajzi Könyvtár

sorozatindító köteteként. Tagányit 1920-ban a Néprajzi Társaság elnökévé választották, s e

tisztséget 1924-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Ezzel a megtiszteltetéssel a Néprajzi

Társaság – nehéz helyzete ellenére – lehetőséget biztosított Tagányi megkezdett

munkájának folytatásához. Fél évszázaddal később ugyanígy tudományos kutatásainak

szentelhette nyugdíjazása előtti utolsó éveit Tárkány Szücs Ernő, aki 1975–1982 között az

MTA Néprajzi Intézetének főmunkatársaként dolgozhatott. Az egyének és/vagy

programjuk számára talán a túlélést biztosító gesztusokhoz azonban sokáig nem társult a

kutatásoknak biztosabb hátteret nyújtó részletes kutatástörténeti áttekintés, sem olyan

(néprajz)tudományos alapvetés, mely ezeket a kutatásokat a néprajztudomány térképére

felrajzolta volna. Kivételként említhető Fél Edit sajnálatosan félbeszakított próbálkozása: a

népi jogélet kutatásba professzora, Györffy István révén bekapcsolódott Fél 1948-ban

publikált, A magyar népi társadalom életének kutatásáról, valamint a halála után, 1991-

ben megjelent Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására című

tanulmányaiban adott értékelése. További kivétel Michael Sozan, aki a magyar néprajz

34 Uo.: 34. o.35 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 2. o.

13

történetéről írt angol nyelvű – hazánkban meglehetősen kevés visszhangot kapott –

áttekintésében külön részt szentel a népi jogélet kutatásának (Legal Ethnography).36

Valójában Tárkány Szücs Ernő jogi népszokások korpuszaként tisztelt összegzése után

közel húsz évvel, csak az ezredfordulón jelent meg a népi jogélet kutatását a magyar

néprajz történetében elhelyező elemzés. A Magyar Néprajz nyolcadik, Társadalom kötete

a jogi népszokásokat, valamint azok vizsgálatát a társadalomnéprajz szerves részének

tekinti, – a népi jogéletkutatás a társadalomnéprajzi kutatások hazai történetébe

integrálódik.37 Óriási jelentőségű, hogy nem kritika és elmélet nélküli beemelésről van szó:

Szilágyi Miklós a Törvények, szokásjog, jogszokás fejezetben – kutatások tárgyát fókuszba

helyezve –, a társadalomtörténet és a jogszociológia eredményeit is felhasználva mutat rá

arra, hogy a törvény, a szokásjog és a jogszokás együttesen szabályozza a paraszti

életviszonyokat,38 Kocsis Gyula a népi jogéletkutatás eredményeit az önigazgatás és a

közigazgatás intézményeit elemezve integrálja,39 Jávor Kata a paraszti erkölcs szabályozó

szerepét vizsgálja.40

Fontos munkát végzett el Paládi-Kovács Attila a népi jogéletkutatás falukutató

mozgalomban elfoglalt helyének elemzésével, illetve Tárkány Szücs Ernő Magyar jogi

népszokások című könyvéhez írt utószavával, mely az első nyomtatásban megjelent

kritikája volt Kulcsár Kálmán népi jogéletkutatáshoz kapcsolódó munkásságának, illetve

személyes élményeivel, valamint Tárkány Szücs Ernő életrajzának forrásként való

használatával egészen új adatokat szolgáltatott a kutatástörténethez.41

Tárkány Szücs Ernő könyve második kiadásához írt a kutatások tárgyát fókuszba

helyező utószót Nagy Janka Teodóra is, aki jogász-néprajzosként immár tizenöt éve

publikál a népi jogélet kutatásról. Elsőként fogott hozzá a „jogi népszokásgyűjtés”

36 Sozan, Michael: The History of Hungarian Ethnography. University Press of America. Washington, 1977: 268–279. o.; Tárkány Szücs Ernő: A Magyar néprajz története – angolul. Néprajzi Hírek 1978: 119. o.37 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő: Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2001: 29–65. o.38 Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest, 2000: 693–759. o.39 Kocsis Gyula: Önigazgatás, közigazgatás. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2000: 585–598. o.40 Jávor Kata: A magyar paraszti erkölcs és magatartás. In: Magyar Néprajz, VIII. Társadalom. Főszerkesztő: Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2000: 601–692. o.41 Paládi-Kovács Attila: A társadalomtudományok és a falukutatás. In: Tárgyunk az időben. Ethnica, Debrecen. 2002: 19–39. o., Eredeti megjelenés: In: A falukutatás fénykora (1930–1937). Szerkesztette Pölöskei Ferenc. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Budapest, 2002: 42–56. o.; uő.: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest 2003: 836–874. o.

14

történetének feldolgozásához,42 úttörő munkát végzett az 1930-as évek végén, Györffy

István kezdeményezésére indult gyűjtőmozgalom történetének levéltári forrásokon alapuló

feltárásában, ezzel párhuzamosan megkezdte – részben Kőhegyi Mihállyal közösen – a

nagyszabású gyűjtés évtizedekre kéziratban maradt eredményeinek publikálását.43

Iránymutató esettanulmányokat közöl egy-egy település jogéletéről (Bölcske; Makó),44

egyes tárgyak jogi néprajzi, jogi kultúrtörténeti hátteréről;45 a tradicionális népi

önkormányzatok vizsgálata kapcsán önálló kötetben mutatja be, milyen eredményekkel

gazdagíthatja a jogi néprajz a klasszikus jogtörténeti vizsgálatokat.46 Nagy Janka Teodóra

figyelmet fordít a nemzetközi szakirodalom hazai bemutatására,47 és az ezredfordulótól

kezdve – mindenekelőtt fogalmi-módszertani kérdések középpontba állításával – tudatosan

száll síkra a jogi néprajz önálló diszciplínává válása mellett.48

Tudományszervező tevékenységének eddigi csúcspontja a 2008 áprilisában

Szekszárdon megrendezett jogi néprajzi, jogi kultúrtörténeti interdiszciplináris nemzetközi

42 Nagy Janka Teodóra: A jogi népszokásgyűjtés (1939–1948) történetének Jász-Nagykun Szolnok megyei vonatkozási. In: Tanulmányok és közlemények. Szerkesztette. Ujváry Zoltán. Debrecen-Szolnok, 1995: 339–345. o.; uő.: Jogi néphagyományok két gömöri faluban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványa. Debrecen, 199843 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokás kutatása, gyűjtése Tápén. I. Forrásközlés. In: Studia Ethnographicae, 1. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1995: 195–249. o.; uők.: Család- és öröklésjogi népszokások Kapuvárról. (Forrásközlés). Soproni Szemle 1995: 339–351. o.; uők.: Adalékok a jogi néphagyomány–kutatás történetéhez. Cumania 14. Kecskemét, 1997: 207–223. o.; uők.: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén. Forrásközlés. II. Studia Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1998: 185–234. o.; uők.: Bács-Kiskun megyei jogi népszokások. Forrásközlés és forráselemzés. Cumania 15. Kecskemét 1998: 349–374. o.; uők.: Bónis György és társai néphagyomány kutatása Tápén. (Forrásközlés). III. Studia Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged 2003: 244–245. o.44Nagy Janka Teodóra: Büntetőjogi néphagyományok és -szokások. In: Múlt és jelen Bölcskén. Szerkesztette Szabó Géza. Bölcske, 1994: 261–284. o. uő.: Jogélet a két „vész” között. In: Makó néprajza. Szerkesztette Tóth Ferenc. Makó, 2008: 816–886. o.45 Nagy Janka Teodóra: Jogi néprajzi, jogi kultúrtörténeti adatok az áldomáshoz. Jogtörténeti Szemle 2007. Különszám: Justitiától a bírói pálcáig. 46 Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szerkesztette: Cseri Miklós–Kósa László–T. Bereczky Ibolya. Szentendre, 2000: 99–120. o.47 Nagy Janka Teodóra: Alison Dundes Renteln–Alan Dundes (szerkesztette): Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. New York–London 1994. 1035. o. Ismertetés. Acta Ethnographica Hungarica 1996: 324–327. o.; Kajtár István–Nagy Janka Teodóra: Gernot Kocher: Zeichen und Symbole des Rechts. Eine historische Ikonographie. Verlag C. H. Beck. München, 1992. 200. o., 257. kép. Ismertetés. Etnographia 1999: 516–519.o.48 Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre 2000: 99–120. o.; uő.: A magyar jogi néprajzkutatás eredményei és alternatívái. Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003: 851–863.o.; uő (szerk.): „Reprezentatív 30.” A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula főiskolai Kar tudományos közleményei 10., 2007.; uő.: A jogi néprajz a hazai kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009: 83–95. o.

15

konferencia,49 melynek előadásait Mezey Barnával közösen szerkesztett kötetben tette

közzé.50

Nagy Janka Teodóra főként az utóbbi évtizedben megjelent munkáiban hangsúlyt helyez a

hazai kutatások karakterisztikus – különösen a tudományterület nemzetközi, általános

jellemzőitől eltérő – sajátosságainak bemutatására. Véleménye, hogy a hazai

kutatástörténet egyik alapvető vonása az erőteljes személyhez kötöttség, ami egyúttal az

intézményesültség hiánya is: „Míg nemzetközi viszonylatban (elsősorban német

nyelvterületeken) a 19. század elejétől folytatott gyűjtések eredményeként a század végére

megtörtént a tudományágak kialakuló rendszerében a jogi néprajz artikulálódása, addig

Magyarországon még ma sem vált önálló tudományággá. A jogi néprajz »kézről kézre«

járt, hazai történetét elsősorban elkötelezett kutatók egyéni teljesítménye fémjelzi.”51

Valóban, hazánkban a még mindig inkább történeti szemléletű, kevésbé pragmatikus jogi

néprajz – szemben például a társadalmiság vizsgálatát inkább felvállaló jogi

antropológiával52 – nem volt képes helyzetét megszilárdítani. Nagy Janka Teodóra számba

veszi azokat a tudományterületeket – az ún. puha jogtörténettől, a jogszociológián,

nemzetközi jogon keresztül, a hétköznapok történelme felé forduló történelemtudományig

–, amelyek határterületén a jogi néprajzi kutatások folynak, és amelyek ma, „tárgybővítési

törekvéseik során magától értetődően igyekeznek magukba integrálni a jogi néprajzot is”.53

Kiemeli, hogy a jogi néprajz önálló diszciplínává válásához elengedhetetlen a sajátos tárgy

és módszer hangsúlyozásával folytatott eredmények felmutatása, illetve intézményi háttér

létrehozása. Nagy Janka Teodóra érdeme, hogy újrafogalmazza – egy jogintézmény

fejlődési szakaszaira tekintettel (szokásnorma, jogszokás, jogintézmény szakasz, jogi

népszokás, jogi néphagyomány) – a jogi néprajz tárgyát.54

49 A konferencia hivatalos szervezői: az MTA Néprajzi Bizottsága, az MTA IX. Osztályának Jogtörténeti Albizottsága, az MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoportja, a PTE ÁJK-BTK Holub József Joghistóriai és Jogi Kultúrtörténeti Műhelye, a Magyar Néprajzi Társaság, a Tárkány Szücs Ernő Alapítvány és – Nagy Janka Teodóra munkahelye – a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar. 50 Mezey Barna–Nagy Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 200951 Nagy Janka Teodóra: A jogi néprajz a hazai kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009: 83. o.52 Loss Sándor: Romani Kris a dél-békési oláhcigányoknál. Elmélet és gyakorlat. In: Ius humanum. Ember alkotta jog. Műhelytanulmányok. Prudentia iuris 15. Bíbor kiadó. Miskolc 2001: 9–22. o. H. Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest 2000. Uő.: Jog és antropológia. Szerkesztette. Budapest, 2000; Uő.: Az ember alkotta jog az antropológia tükrében. In: Ius humanum. Ember alkotta jog. Műhelytanulmányok. Szerkesztette Szabó Miklós. Miskolc, 2001: 23–39. o.53 Nagy Janka Teodóra: A jogi néprajz a hazai kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009: 90. o.54 Nagy Janka Teodóra: A magyar jogi néprajzkutatás eredményei és alternatívái. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003: 859–862. o.; uő.: A jogi néprajz a hazai

16

Kialakult tehát egy, a nemzetközi trendekkel egybecsengő konszenzus arról, hogy a jogi

néprajz – valamint a tárgykörébe vont, különböző diszciplínák körében megfogalmazott

sajátos kutatási tárggyal rendelkező, itt és most népi jogélet kutatásként körülírt kutatási

törekvések – a társadalomnéprajz részét képezik.55 A jogi néprajz kutatási tárgya (népi jog,

jogszokás, jogi népszokás, jogi néphagyomány) többször újrafogalmazott és

újrafogalmazható, ugyanakkor markánsan körülhatárolható.56 A kutatástörténeti

áttekintések konklúziójaként megfogalmazható továbbá, hogy módszerében a jogi néprajz

hagyományosan empirikus, funkcionalista, elsősorban a néprajz és a szociológia

módszereiből építkezik.57

1.2. A népi jogéletkutatás historikuma

A disszertációm tárgyául választott kutatástörténet is komoly előzményekkel

rendelkezik. Mindenekelőtt a népi jogélet kutatóinak – publikált és kéziratban maradt –

munkáit tekintem előzményként. Tagányi Károly részletes nemzetközi kutatástörténeti

áttekintése máig hivatkozási alapul szolgál a hazai kutatásokat nemzetközi környezetbe

helyező összegzéseknek.58 A népi jogélet kutatásba bekapcsolódott szerzők – köztük Fél

kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009: 94–95. o.55 Pl. Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest 2001; Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokásvizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009: 26–46. o., 56 Mezey Barna: Szokásjog és szokás határán: jogszokások. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009. 13–25. o. Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre, 2000; Uő.: A magyar jogi néprajzkutatás eredményei és alternatívái. Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003; uő.: A jogi néprajz a hazai kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009; Varga Csaba: Népi jogszokástól a jogi népszokásig. Jogtudományi Közlöny 1981: 880–886. o. uő.: Jogi néprajz–az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokás vizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.) In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Budapest 2009: 26–46. o.57 Mindenekelőtt H. Szilágyi István: Rokoni kapcsolatok – jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2009: 68. o.; Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokás vizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből., 2009: 44–45. o.; Kohler, Josef: Fragebogen zur Erforschung der Rechtsverhältnisse der sog. Naturvölker, namentlich in den deutschen Kolonialländer. ZvglRw 1897: 231. o.58 Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre, 2000; Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919; Tárkány Szücs Ernő: Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Ethnologica Europeana. Párizs, 1967: 195–217. o.; uő.: Az élő jogi népszokások Európában. Létünk 1975: 85–93. o.; uő.: The Local Legal Coustoms in

17

Edit, Csizmadia Andor és Tóth Zoltán György – kutatástörténeti bevezetővel,

lábjegyzetekkel pozícionálják saját kutatásaikat.59 Rendelkezésünkre állnak különböző

összegzések, mint Papp Lászlónak az Igazságügyi Minisztérium számára készített, a

kutatásokat számba vevő, máig kéziratban maradt összefoglalása.60 Szintén Papp által

megfogalmazottan, egy, önálló kiadványként megjelent kutatástörténeti összegzés, A

magyar népi jogélet kutatása (1948); illetve – ugyancsak kéziratként – Bónis György

1956-ban, az MTA Néprajzi Főbizottság előtt tartott előadásának sokszorosított szövege, A

népi jogszokáskutatás mérlege.61 A legátfogóbb kutatástörténeti áttekintések szerzője

Tárkány Szücs Ernő, aki 1981-ben megjelent könyvében több részt szentelt

(Gyűjtemények, Külföldi törekvések) a kutatástörténeti előzmények bemutatásának, ugyanő

az, aki elsőként gazdagította a kutatástörténetet tematikus összegzésekkel, elsősorban az

öröklési szokások, a végrendeletek kutatása, valamint a jószágok égetett tulajdonjegyeinek

vizsgálata kapcsán.62 Szintén Tárkány Szücs Ernő az, aki nemzetközi kutatástörténeti

áttekintések megfogalmazásában is élen jár, ezért munkájának eredményeképp máig az

európai jogi néprajz egyik úttörőjeként tisztelik.63 Szintén ide tartozónak érzem Nagy

Janka Teodóra forrásközléssel párosuló kutatástörténeti áttekintéseit. Az ő érdeme, hogy a

kutatástörténet szempontjából elsőként dolgozta fel azt a levéltári forrásegyüttest,64

melyből az 1930-as évek végén, Györffy István kezdeményezésére indult gyűjtőmozgalom

története rekonstruálható.65

Europe. Sociology of Law and Legal Sciences. Budapest, 1977: 229–235. o.; uő.: Living Legal Coustoms of the Common People of Europe. Toward a Marxist Antropology 1979: 256–264. o.; uő.: Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Ethnologica Europeana 1994: 195–217. o.59 Csizmadia Andor: Ivád község és az Ivádiak a feudális kor hanyatló szakaszában. Nemzetiségi és birtoktörténeti kép. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei, 1979. 8. szám: 5–34. o.; Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 2. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Budapest, 1944; Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger, 194760 Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár: EA 13300, Papp László jelentése a jogi néphagyományok kutatásáról; EA 13332, dr Bana István (?) gyűjtése; valójában Papp jelentésének folytatása.61 Bónis György: A népi jogszokáskutatás mérlege. Az MTA Néprajzi Főbizottsága előtt 1956. október 18-án tartott előadás sokszorosított szövege. Kézirat. MTA Néprajzi Kutatóintézet Könyvtára62 Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 1944: 379–400. o.; uő.: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961; uő.: jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon I–II. Ethnographia 76. évfolyam, 1965: 187–199., 401–431. o.63 Dundes–Dundes Renteln: Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex non Scripta. New York –London, 1994: 161. o.64 Magyar Országos Levéltár (MOL): IM K 579 1697-es és 1698-as csomó Népi jogéletkutatás 1939–48. I–II.65 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokás kutatása gyűjtése Tápén. I. Forrásközlés. In: Studia Ethnographicae, 1. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1995: 195–249. o.; uők.: Család- és öröklésjogi népszokások Kapuvárról. (Forrásközlés). Soproni Szemle, 1995: 339–351. o.; uők.: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. Cumania 14. Kecskemét, 1997, 207–223. o.; uők.: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén. Forrásközlés. II. Studia Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1998: 185–234. o.; uők.: Bács-Kiskun megyei jogi népszokások. Forrásközlés és forráselemzés. Cumania 15. Kecskemét, 1998: 349–374. o.; uők.: Bónis György és társai néphagyomány kutatása Tápén (Forrásközlés.). III. Studia Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve.

18

A „kívülálló”, egy-egy tudományterület nézőpontjából megfogalmazott

kutatástörténeti áttekintések is új, semmiképp sem mellőzhető szempontokkal szolgálnak:

hazai sajátosság, hogy ezek egy része nem csupán interpretálta, de erősen befolyásolta is a

népi jogéletkutatás történetét. A jogszociológia képviselői, mindenekelőtt Kulcsár Kálmán

bírálóként, majd a népi jogéletkutatás jogszociológiába emelőjeként gyakorolt máig tartó

hatást a népi jogélet kutatásra,66 melyet azóta is a jogszociológiai kutatások előképeként

tárgyalnak a jogszociológiai tankönyvek. A kutatásokat a jogelmélet oldaláról értékelve

elsőként Szabó Imre fogalmazott meg a népi jogélet kutatókat fogalmi-módszertani

kérdések tisztázására kényszerítő kritikát;67 később – a fentebb gyakran idézett – Varga

Csaba volt az, aki Tárkány Szücs Ernő könyvének recenzálásával új elméleti-jogi,

tudományos feladatot is felvállalt: a hazai kutatások, illetve a kutatások tárgyának

nemzetközi gyakorlatot figyelembe vevő módszertani tisztázását.68 H. Szilágyi korábban a

hazai jogi antropológia lehetőségeit kutatva, a Találjuk ki a magyar jogi antropológiát

című programcikkében (2000) ismertette a hazai jogi etnográfiai kutatás történetét. A

meglehetősen kritikus áttekintésének jelentősége, hogy a kutatásokat a századforduló

öröklési jogi gyűjtéseitől Tárkány Szücs Ernő munkásságának kibontakozásáig egységben

szemléli, és felvázolja a kutatások közös sajátosságait.69

Rendszerint új adalékokkal, szempontokkal, hangsúlyokkal segítik a népi

jogéletkutatás történetének pontosabb megfogalmazását a néprajztudomány képviselői.

Michael Sozan, az 1970-es évek végén megjelent, a magyarországi néprajz történetét

bemutató monográfiájában több, a kutatástörténet szempontjából érdekes adalékkal

szolgált (például, hogy Tagányi Károly barátja volt Mattyasovszky Miklósnak, Beöthy

Leónak és Herrmann Antalnak), azonban ezt jobbára visszakereshető hivatkozások nélkül

tette.70 Paládi-Kovács Attila a népi jogéletkutatást elsők közt illesztette be a falukutató

mozgalom történetébe.71 Ezzel szemben Némedi Dénes máig mértékadó értekezésében

Szeged, 2003: 244–245. o.66 Kulcsár Kálmán: A népi jog és a nemzeti jog. MTA Állam és Jogtudományi Intézet Értesítője, 1961: 153–193. o.; uő.: Népi jogkutatás Magyarországon és a jogszociológia. In: Társadalom, politika, jog. Gondolat. Budapest, 1974: 201–231. o.; uő.: Utószó W. G. Sumner: Népszokások. Szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége. Társadalomtudományi könyvtár, Budapest, 1978: 965–992. o.; uő.: Utószó. A jogi népszokások és a jogszociológia. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat. Budapest, 1981: 833–850. o.; uő.: Jogszociológia. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 199767 Szabó Imre: Néprajz, jog, szociológia. Társadalomtudomány, 1942: 422–423. o.; uő.: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány 1943: 483–485. o.68 Varga Csaba: Népi jogszokástól a jogi népszokásig. Jogtudományi Közlöny, 1981: 880–886. o. 69 H. Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest, 2000,70 Sozan, Michael: The History of Hungarian Ethnography. University Press of America. Washington, 197771 Paládi-Kovács Attila: A társadalomtudományok és a falukutatás. In: Tárgyunk az időben. Ethnica, Debrecen. 2002: 19–39. o.

19

nem tért ki ezekre a kutatásokra.72 Paládi-Kovács egykori kollégájához, Tárkány Szücs

Ernőhöz kapcsolódó személyes emlékeivel, új források bevonásával gazdagította a

kutatástörténet forrásbázisát.73 Sárkány Mihálynak elsősorban azt köszönhető, hogy a népi

jogéletkutatást a társadalomnéprajz meghatározó előzményeként, részeként tárgyalta. Nem

hagyható figyelmen kívül, hogy teljesen új hangsúlyokkal írta meg ezt a történetet:

Tagányi Károly, Szendrey Ákos és Fél Edit munkásságát egységben szemlélve vázolta fel,

miként illeszkedik a szerzői életművekbe a népi jogélet, a jogszokások vizsgálata.74

Léteznek egy-egy megyére, településre vonatkozó kutatástörténeti áttekintések is. Ezek

előnye, hogy a kisebb lépték nyomán egyben a kutatások eredményeit is közzéteszik,

szolgálva ezzel a helytörténetet, egyúttal merítve is abból, új adalékokat nyújtva a

kutatókról, helyi sajátosságokról. A kezdeményezésekből legkidolgozottabbak Veres

Gábor és Nagy Janka Teodóra közleményei.75

Sajnálatosan nem publikált forrás, mégis a kutatástörténet fontos bázisát képezhetik B.

Kállay István jogtörténész egyetemes jogtörténetbe „bújtatott”, színes előadásai a népi

jogélet kutatásáról, kutatóiról. B. Kállay István édesapjának barátja volt Papp László, ő

maga a Bónis család és Tárkány Szücs Ernő barátja, valamint fiának, Tárkány Szücs

Attilának tanára. Személyes kötődését a témában hatalmas, „be nem hozható”

erudíciójával, kiterjedt anyaggyűjtéssel ötvözve többeket – köztük e dolgozat szerzőjét –

inspirált kutatástörténeti dolgozatok, pályamunkák, szakcikkek megfogalmazására.76

A kutatástörténetek eredőjeként kirajzolódik egy konszenzus arról, kik a népi jogélet

kutatói, mely kutatások sorolhatók ebbe a körbe. Ez a konszenzusos váz disszertációm

alappillére, erre fűzöm fel – a huszadik század eleji öröklési jogi gyűjtésektől, a népi

jogélet kutatásban egyértelmű korszakhatárt jelentő Magyar jogi népszokások

megjelenéséig (1981) – a magyar népi jogéletkutatás történetét.

Kutatástörténeti áttekintésemben a nagyszámú, több tudományterületet érintő kiadott

forrásokon túl (népi jogi összefoglaló könyvek, tanulmányok, rövidebb újságcikkek, 72 Némedi Dénes: A népi szociográfia 1930–1938. Gondolat. Budapest, 198573 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 836–874. o.74 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő: Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2001: 29–65. o.75 Nagy Janka Teodóra: A jogi népszokásgyűjtés (1939–1948) történetének Jász-Nagykun Szolnok megyei vonatkozási. In: Tanulmányok és közlemények. Szerkesztette: Ujváry Zoltán. Debrecen–Szolnok, 1995: 339–345. o.; uő.: Jogi néphagyományok két gömöri faluban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványa. Debrecen, 1998; Veres Gábor: Népi jogszokások kutatása Heves megyében. Agria, 33. 1997: 487–511. o.; uő.: Adatok a népi jog Heves megyei kutatástörténetéhez. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 280–291. o.76 Pl. Katona Viktória: A magyar népi jogéletkutatás eredményei Papp László műveiben. In: Jogi néprajz –jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 310. o.

20

tudósítások, nekrológok, recenziók, különböző tankönyvek) nagyban támaszkodom

kiadatlan forrásokra, kutatói hagyatékokra (Tárkány Szücs Ernő, Bónis György, illetve a

témaválasztás okán, elsősorban Tagányi Károlynak az OSZK Kézirattárában található

hagyatékára77), az Országos Levéltár Népi jogéletkutatás 1939–48. I–II. című csomóira,78

az Etnológiai Adattárban fellelhető kutatási jelentésekre, kéziratos szövegrészletekre,

levelezésre, társasági iratokra,79 valamint az MTA Kézirattárában található, a témával

kapcsolatos további forrásokra.

Kutatástörténeti áttekintésem – a népi jogéletkutatás sajátosságára tekintettel – főként az

egyéni tudományos teljesítmények egymást követő bemutatásából tevődik össze. Ezek a

személyhez kötött eredmények hivatkozásokban, recenziókban, utalásokban, idézetekben

kapcsolódnak egymáshoz; de sok esetben barátságok (Mattyasovszky Miklós – Tagányi

Károly),80 mester-tanítvány viszony (Bónis György – Tárkány Szücs Ernő, Szabó Imre –

Kulcsár Kálmán, Bruckner Győző – Vladár Gábor, Venczel József – Imreh István, sőt

Tagányi Károly – Eckhart Ferenc – Bónis György – Tárkány Szücs Ernő) kapcsolják

egymáshoz az életműveket.

Az általam adott kutatástörténet két ponton kínál markánsan újat: egyrészt Tagányi

Károly jogszokásgyűjtő programjának középpontba helyezésével szeretném hangsúlyozni,

hogy az nem csupán egy, a századforduló öröklési jogi gyűjtései és a harmincas évek

végén Györffy István által meghirdetett gyűjtési program közötti három évtizednyi

szünetet megszakító „tudós értekezés”.81 Tagányi életműve és azon belül megfogalmazott

jogszokásgyűjtő programja sokkal inkább a hazai társadalomkutatás több területe számára

kiemelkedő, ugyanakkor ki nem aknázott forrásbázis, melynek jelentőségét csak néhányan

ismerték fel: a hazai néprajztudomány részéről például Fél Edit (1948, 1991), Michael

Sozan (1977) és Sárkány Mihály (2000). A Tagányi által megfogalmazott program annak

ellenére, hogy csak első, a családjogot és az öröklési jogot tárgyaló része – A hazai élő

jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből – jelent meg

77 Tagányi hagyaték az OSZK Kézirattárban: Fol. Hung. 1539–1552, 1572, 1573; Quart. Hung. 2248–2294, 2342–2344; Oct. Hung. 781–826.78 MOL. IM K 579 1697–1698.79 EA 13300 Papp László jelentése a jogi néphagyományok kutatásáról; EA 1333 dr Bana István (?) gyűjtése, valójában Papp jelentésének folytatása; EA 13389, Szendrey Ákos: Népi jogélettel kapcsolatos szövegrészletek – kézzel írott jegyzet; EA 001191, Bónis György jogszokásgyűjtése Tápén; Herman Ottó hagyaték, Tagányi Károly Herman Ottónak írt levelei, EA 4336, EA 4350, EA 5127; Néprajzi Társaság iratai: EAD–11. NT iratai 1917: 1920–1924.80 Sozan, Michael: The History of Hungarian Ethnography. University Press of America. Washington, 1977: 271. o.81 H. Szilágyi István: Rokoni kapcsolatok – jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 68. o.

21

nyomtatásban, Tárkány Szücs Ernő Magyar jogi népszokások című opusához mérhető,

fontos pillére a hazai népi jogélet kutatásnak. Tagányi személyében a magyarországi jogi

néprajz első, tudományos igényű hírmondóját tisztelhetjük, jogszokásgyűjtő programját

pedig az egyik legfontosabb, máig mértékadó kiindulópontnak tekinthetjük.

A másik új szempont, hogy az általam adott kutatástörténetben – törekvéseim

szerint – hangsúlyosan megjelenik a politika és tudomány közötti meglehetősen bonyolult,

és időről időre módosuló kapcsolat elemzése. Valóban tanulságos kép tárul elénk: a tárgy

tudományként történő tematizálása kifejezetten politikai indíttatású, jóllehet más volt a

politikai motiváció Darányi Kálmán idején, a századelőn, más volt Teleki Pál

miniszterelnök 1930-as évek végi időszakában, és megint másféle politikai hatások

érvényesülnek 1945-öt követően. A hazai kutatástörténeti áttekintésekből a tudomány és a

politika kapcsolatának elemzése azonban jórészt kimaradt, inkább csak az általánosságok

szintjén került említésre.

Véleményem szerint a népi jogélet kutatása kapcsán nem elégedhetünk meg annak

rögzítésével, hogy a magyar társadalomtudomány egészére jellemző a „politikai, ideológiai

kontextus általi túlterheltség”,82 mivel változó hangsúllyal bár, de a mindenkori aktuális

politika a népi jogéletkutatást erősen áthatotta, a kutatások közvetlen jogpolitikai céloknak

rendelődtek alá, illetve az állami jog egyeduralma idején (különösen a jelenkutatások)

szinte teljesen negligálódtak. A (jog)politikai hatások felülírták a néprajzi, jogtörténeti

kiindulópontokat, s bár épp a politikai támogatás tette lehetővé a vizsgálatok kiterjedését,

ezzel egyidejűleg megakadályozta a kutatások professzionalizálódását.83 A népi jogélet

kutatásának 20. századi története során újra és újra felbukkanó „gyakorlati cél”, a kutatási

eredmények jogalkotásban való alkalmazhatósága kérdéskörének kiemelésével egy, a

politika és a tudomány kapcsolatának vizsgálatához kiválóan alkalmas példához jutunk. A

népi jogszokások gyűjtése az 1930-as években kormányprogrammá vált, a későbbiekben

pedig ez szolgáltatta az indokot a kutatások szinte teljes ellehetetlenítéséhez. A

tudományos kutatás politikai befolyásolásának fókuszba helyezése itt egyrészt az egyes

szerzők életútja miatt is megkerülhetetlen – példaként utalhatunk Bónis György

megszakított tudományos életpályájára –, másrészt a kutatás tárgyának meghatározásához,

konkrétabban a népi jogszokások állami joghoz való viszonyának tisztázásához is

nélkülözhetetlen a népi jogélet kutatástörténeti áttekintésekor a tudomány és politika

viszonyának elemzése. 82 Uo.: 69. o.83 Fleck Zoltán: Normák és társadalmi gyakorlat. Az etnológiai szemlélet lehetőségei a jogszociológiában. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 73. o.

22

A hazai kutatók közül egyedüliként H. Szilágyi István foglalkozott a népi

jogéletkutatás kapcsán a politika és a tudomány kapcsolatával. Vizsgálatainak

középpontjában azonban inkább csak a marxizmus hatásának elemzése áll: a Jogelméleti

Szemlében 2003-ban közölt tanulmányt A marxista társadalomtudományi fogalmak

használhatatlansága címmel. Véleménye, hogy „a jogi etnográfiát, a jogi antropológiát – s

bizonyos mértékben még a jogszociológiát is – egyaránt sújtja a társadalomtudományi, jogi

gondolkodásban a marxizmus örökségének a terhe, ami nem pusztán eszmei síkon van

jelen, hanem még mindig őrzi nyomait az oktatási szerkezetben és az akadémia intézményi

szférájában is.”84

A német jogszociológiában Klauss Ziegert és Konstanze Plett vetett fel hasonló kérdést: a

német népi jogéletkutatásokat az empirikus jogkutatás területéhez sorolva vizsgálták a

kutatások tudomány és politika közötti helykeresését.85

Korábban megfogalmazott kiindulópontom, hogy a népi jog kutatói által

összegyűjtött anyagok – melyek gyakran egyedüli dokumentációi egy-egy társadalmi

jelenségnek – felhasználásához elengedhetetlen a gyűjtők, a gyűjtések módszerének,

környezetének minél pontosabb ismerete.86 Az általam adott kutatástörténet végső célja

elsősorban is ez: itt és most, főként Tagányi Károly munkássága kapcsán: felvázolni,

milyen egyéni életpályákból, megfontolásokból, mely külső hatások következtében jöttek

létre az egyes tudományos teljesítmények.

A hazai népi jogélettel kapcsolatos kutatások további sajátosságaként emelhető ki, hogy az

eredmények jó része kéziratban maradt. Mostanra mindenekelőtt Nagy Janka Teodóra

célzott kutatásainak köszönhetően a különböző hagyatékokból sorra kerülnek elő az egyes

gyűjtések cédulaanyagai. Disszertációm – fókuszában Tagányi Károly jogszokásgyűjtő

programjával – részben ebbe a feltáró munkába is illeszkedik.

A népi jogszokáskutatás – a 20. század elején – első összegzését Tagányi

Károlynak köszönhette. Tagányi széles körű nemzetközi kutatástörténeti áttekintésen

alapuló, programindítónak szánt könyve máig kiindulópontja, hivatkozási alapja számos

vizsgálatnak.87 Bár a történész-levéltáros Tagányi Károlyt (1858–1924) nem szokás a

84 H. Szilágyi István: A marxista társadalomtudományi fogalmak használhatatlansága. Jogelméleti Szemle, 2003. 4. szám. http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html, uő.:Rokoni kapcsolatok – jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 71. o.85 Ziegert, Klauss - Plett, Konstanze: Empirische Rechtsforschung zwischen Wissenschaft und Politik: zur Problemlage Rechtssoziologie. Auftragforschung kolloquim im Max-Plans-Inst. 1982.86 Bognár Szabina: Öröklési gyakorlat vizsgálata a századfordulón. Mattyasovszky Miklós és Baross János gyűjtése. Korall, 2002: 173–192. o.87 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919

23

századforduló legjelentősebb tudósai közt emlegetni, eredményeit mégis több

tudományterület, így a történetírás (historiográfia, művelődéstörténet, helytörténet,

gazdaságtörténet, társadalomtörténet), néprajz, jogtörténet, szociológiatörténet, nyelvészet

is integrálta. Tagányi munkásságának nagyobb része – közte a jogszokásgyűjtő

programjának folytatása – máig kéziratban maradt, publikált örökségének számbavételére

sem került még sor, életművének feldolgozása valójában még meg sem kezdődött. A

Tagányi-hagyaték feldolgozásának rendkívül sokrétű, többemberes feladata nem sorolható

egyértelműen egyetlen diszciplína illetékességi körébe sem, talán ebből is következhet

feldolgozottságának meglehetősen töredékes volta. A rendkívül gazdag irathagyatékból

mostanáig csupán levéltári tevékenységét dokumentáló adalékok;88 egy, a szerző

gazdaságtörténeti munkásságához kapcsolódó irat-együttes;89 A régi magyar község az

úrbériség rendezéséig című kézirata,90 valamint akadémiai rendes tagsági székfoglalójának

kézirattöredéke került publikálásra.91 A hagyaték feldolgozásának hiányában Tagányi-

monográfia sem születhetett még.

Röviden összegezve: ezen keretfeltételek azok, amelyek megszabják – Tagányiról

és programjáról nyújtott – elemzésem kereteit, tartalmát és stílusjegyeit. Ennek

megfelelően az itt megfogalmazott Tagányi-életrajz nem monografikus igényű, még

arányosnak sem mondható: középpontjában annak bemutatása áll, miként kezdett Tagányi

a jogszokások gyűjtésébe. Ezt, az általam megfogalmazott minimalista célt sem sikerült

azonban maradéktalanul teljesíteni: a hagyatékból előkerült a Tagányi-életmű részét

képező, a jogszokáskutatáshoz azonban csak érintőlegesen kapcsolódó gazdag,

publikálatlan anyagok mellett nem mehettem el szó nélkül, úgy éreztem, legalább utalnom

kell létezésükre. Jobb megoldás híján, ezeket a kéziratok közt fellelhető anyagokat az

életrajzhoz kapcsolódva a lábjegyzetekben tüntettem fel. Ilyenformán a jegyzetapparátus

külön életet él: mindenekelőtt egy leltárt nyújt arról, hogy mi az, amit eddig a Tagányi-

hagyatékból feldolgoztam, mindezt abban a reményben, hogy lesznek, akik pont az itt

88 Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények, 1975: 15–49. o.; Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemények 1976: 225–350. o.; uő.: Az Országos Levéltár személyzeti viszonyai a XX. század elején (1903–1922). Levéltári Közlemények, 1978: 25–42. o.; uő.: Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények 1979: 3–23. o.89 Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1077–1103. o.90 Varga István: Tagányi Károly: A régi magyar község az úrbériség rendezéséig. Közreadja, bevezetővel ellátta. Agrártörténeti Szemle 1957: 8–14. o.91 Varga István: Tagányi Károly akadémiai rendes tagsági székfoglalójának kézirattöredéke. In. Szomszédaink között Kelet-Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Budapest, 1993: 19–26. o.

24

közöltek alapján kezdenek a kutatásába, és azzal a biztos tudással, hogy a Tagányi-

hagyaték feltárása – terjedelme és összetettsége okán – nem egyszemélyes vállalkozás.

Tagányi és földközösségről írott munkája 1950-es-évekbeli újrafelfedezésekor

Molnár Erik a korszak hivatalos (történelem)tudományába emelte az életmű egyes

elemeit.92 Tagányi néhány munkája kötelező irodalom lett az egyetemeken: elsősorban a

Földközösség története Magyarországon (1894), a Történelmi Szemlében 1914–16 között

zajlott Erdélyi – Tagányi vita, de ide sorolhatjuk Tagányi megyei monográfiák készítéséről

megfogalmazott szakmai elveit is,93 a különböző oklevéltárakat, levéltári segédleteket, és a

Tagányi által szerkesztett Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét. Ezzel párhuzamosan

megindult a Tagányi életműből ki- és a hivatalos történelemtudományba beemelt művek

tudományos feldolgozása.94 Nem készült el azonban, mint láttuk a – valószínűleg kevésbé

zökkenőmentesen integrálható – Tagányi-monográfia, (akár csak egy részletesebb

életrajz); sem egy, a Tagányi műveket számba vevő bibliográfia. A különböző

napilapokban, hetilapokban megjelent tárcák nem érték el a tudomány ingerküszöbét, és

egyes tudományos orgánumokban megjelent Tagányi cikkeket is mély hallgatás övezett.

Dolgozatomban kísérletet teszek az elhallgatott, a tudomány előtt jórészt

ismeretlen, vagy annak érdeklődése körén kívül eső Tagányi írások bemutatására, továbbá

mellékletként közreadom Tagányi műveinek jegyzékét. Reményeim szerint ezzel nem az

amúgy is meglehetősen diffúz népi jogéletkutatás témát teszem még (szét)folyósabbá,

hanem egy tiszteletre méltó, máig kevéssé feldolgozott tudósi életpályához nyújtok

valóban új adalékokat. A választás belátható következménye, hogy az ismert, valóban

jelentős Tagányi írásokról mind terjedelemben, mind érdemben kevesebb szó esik, így az

előzetes célkitűzésemnek megfelelően, immár két irányban lesz aránytalan Tagányi

pályájának bemutatása. Mivel kutatásaim és jelen dolgozat fókuszában is Tagányi

jogszokásgyűjtő programja áll, melyet pályája és élete utolsó szakaszában fogalmazott meg

és melybe az előző évtizedekben felhalmozott tudását, kutatási eredményeit messzemenően

integrálta, úgy tűnhet, hogy ezt tekintem Tagányi főművének. Talán elegendő itt a

92 Molnár Erik: Előszó. In: Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Athenaeum, Budapest, 1950: 3–12.93 Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Budapest, 1894, Újraközlés: Zsigmond Gábor (szerkesztette): Az ősi társadalom magyar kutatói. Budapest, 1977: 333–380. o.94 Molnár Erik: uo.; Rottler Ferenc: Beiträge zur Kritik der Histographie des frühen Mittelalters. Über die Geschichtsanschauung László Erdélyis. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, 3. 1961: 121–152. o.; Zsigmond Gábor: Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette. Gondolat, Budapest 1977; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I. A pozitivista történelemszemlélet Európában és hazai értékelése 1830–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973; részben Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1077–1103. o.

25

bevezetésben tisztázni – ha nem is jelzem minden mondat, bekezdés után –, hogy ez

természetesen nem így van. Tagányi az Árpád-kori társadalomról készült monográfiát

írni,95 s ehhez gyűjtötte évtizedeken keresztül anyagait, illetve jogszokásgyűjtő

programjától is ehhez a kérdéskörhöz várt további adalékokat.

A másik, tudatosan felvállalt aránytalanság, hogy apróbb, a tudomány mérlegén

súlytalan – Tagányi által nem is oda szánt – cikkeknél, folyóiratcikkeknél időzöm, melyek

inkább unikumként jelentkeznek az életmű egészében. Ezekkel részben – a tudományos

eredmények egymásra épülésébe vetett hittel, a személy iránti természetes érdeklődésnek

teret juttatva – a jövő Tagányi-monográfusa számára kívánok adatokat és szempontokat

felkínálni. Meggyőződésem továbbá, hogy pont ezek, a könyvbe kötött tudományos

eredményeken túli részletek segítik leginkább a korszak, az életpálya jobb megértését.

Tagányi Károly munkássága ráirányítja a figyelmet arra, hogy melyek azok a tudományos

kérdések – talán nem csupán az adott korszakhoz kötötten –, amiket a jogi néprajz vet fel,

melyek azok a tudományos kihívások, amelyekre például a jogszokások gyűjtésével

kaphatunk válaszokat.

További célom, hogy képet adjak Tagányi jogszokásgyűjtő programjának

fogadtatásáról, hatásáról, folytatásáról; különös tekintettel a Tagányi által megfogalmazott,

a megjelent családjogi és öröklési jogi fejezeteket kiegészítő, mindezidáig kéziratban

maradt részletekre.

Tagányi könyve első részének megjelenését követően – valószínűsíthetően 1924.

szeptember 9-én bekövetkezett haláláig – tovább dolgozott. Az Országos Széchenyi

Könyvtár Kézirattárában a „Quart. Hung. 2278. Tagányi Gyűjtemény. Jog és szokásjog.

Ősi jogi és szokásjogi általánosság-bibliográfia. Hazai jog és jogszokások. Birtok - büntető

- házassági és kötelmi jog. Magyar jog külföldi hatása” című dossziéban a megjelent

családi jogi és öröklési jogi fejezetek jegyzetei, kéziratai, korrektúrái mellett – borítékba

rendezve – megtalálhatók a tervezett folytatás anyagai is. Ezt, a jogszokáskutatás

szempontjából különös jelentőségű irat-együttest – és sajnos a Tagányi-hagyatékot

általában – a népi jogélet későbbi kutatói nem ismerték, így természetszerűen nem is

meríthettek belőle. A történész Glatz Ferenc a Tagányi-tanítvány Szekfű Gyula

munkásságát kutatva, a hagyaték ismeretében vázolja fel Tagányi tudományos pályáját, és

95 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 834. o.; Hóman Bálint: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919. M. Néprajzi Társ. 85. l. - Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin, 1922. Vereinigung Wissenschaftl. Verleger. 128.l. Ismertetés. Történeti szemle 1922: 175. o.

26

utal a „cédulakötegekre”,96 de a jegyzetanyag jogszokásgyűjtő program folytatásaként való

beazonosítására csak az utóbbi években került sor.97

Tagányi további három részhez gyűjtött anyagokat. A második, dologi jogi rész

munkacíme: II. Dologjog, vagyonjog, vagyonjogi igazság szokásai, birtokjog.98 A tervezet

szerint a harmadik rész a kötelmi jog jogszokásait: III. Kötelmi jog,99 és végül a negyedik:

IV. Büntetőjog, perjog, kiegyezési rendszer címmel, a büntetőjogi, eljárásjogi, illetve mai

szakkifejezéssel élve a mediációs/közvetítői eljárás jogszokásait100 öleli fel. A több mint

ezer jegyzet mellett Tagányi megfogalmazta jogszokásokról írott könyve befejezését is,101

melyben összegezte a jogszokás kutatás célját, valamint részletes útmutatást adott a

gyűjtésre vonatkozóan.

Az egyes borítékokban található, a leltározás során sorszámozott, különböző méretű

papírlapokra írt jegyzetek többségén a tervezett témához kapcsolódó szakirodalmi „leltárt”,

hivatkozásokat találunk. A pontos forrásmegjelöléseket – főként a külföldi irodalom

esetében – jegyzetek, idézetek egészítik ki. Az értékítéletekkel tűzdelt szakirodalmi

hivatkozások mellé Tagányi minden fejezethez eredetmagyarázatokkal ellátott

szójegyzékeket készített, szépirodalmi utalásokat gyűjtött, valamint – a jelenkutatás szép

példáiként – újságkivágásokat csatolt. A jegyzeteket tartalmazó borítékokra írta fel

Tagányi, hogy mely résztémákhoz gyűjtött anyagokat, ezek – a sajnos ceruzával készített,

így egyre kevésbé látszó feljegyzések – egy-egy fejezet tartalomjegyzékének benyomását

keltik. A szerző célja a tervezett munkához szükséges jegyzetek készítése, a „cédulázás”

volt, nem publikálásra szánta feljegyzéseit. Rendkívül gazdag anyaggyűjtése azonban

mindenképp publikálásra érdemes, értékes forrás. Érdeklődésem kutatástörténeti

hangsúlya, a jegyzetanyag hatalmas mennyisége, valamint a feldolgozás során felmerült 96 „[…] Tagányit levéltártani elvei más irányba viszik, mint a hasonló kiindulású kortárs német (azaz porosz) és osztrák iskolát a forrástermelés mögött megbújó jogviszonyok és társadalmi szokásviszonyok kutatásához. Cédulakötegei, anyaggyűjtései egyértelműen vallanak erről. A 14. századból pl. a teljes hazai családi és királyi okleveles anyag alapján gyűjt a következő jogesetekre példákat: jobbágyköltözés, önkéntes fogság, közös föld, bérlet, szőlőtelepítés, földközösség, leánynegyed, gyilkosság miatt vérszakadás, vérdíj, párbaj, városok jogai, városi tisztikar, ügyvédváltó levelek értéke, gyilkos bocsánatkérése és máshova költözése stb.“ (Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1980: 117. o.) 97 A „jogszokások folytatásának” jegyzetanyagát több hónapos kutatás után, 2006 év végén, néhány héttel Borbála lányom születése előtt találtam meg a hagyatékban. Így a feldolgozását csak bő egy évvel később, 2008-ban kezdtem meg. A feldolgozás első eredményeiről egy évfordulós megemlékezésben és a szekszárdi jogi néprajzi konferencián számoltam be először. (Bognár Szabina: Százötven éve született Tagányi Károly. Néprajzi Hírek 2008: 60–69. o.; Bognár Szabina: Tagányi Károly. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről - a jogszokásgyűjtés tudományos programja. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet, 2009: 292–309. o.)98 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 438-as boríték, benne jegyzetek 439–616-ig.99 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 1367-es boríték, benne 1368–1591-ig, valamint jelöletlen boríték benne jegyzetek 1194–1366-ig100 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 618-as boríték, benne jegyzetek 766–894.101 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 377-es boríték, címe Jog és szokásjog. Benne Jogszokások befejezése. 435, 436, 437

27

kérdések, problémák miatt dolgozatomban csupán bemutatom a forrásegyüttest: mely

témákat milyen hangsúllyal és mélységben dolgozott ki Tagányi.

A feldolgozást nehezíti, hogy Tagányi Károly – gyakorlott medievistaként – rengeteg latin

szöveghelyet írt ki szó szerint, és nagyszámú (magyar és latin) rövidítést alkalmazott,

illetve néhány eredeti oklevelet, oklevéltöredéket, vagy ezek korábban készült másolatát is

csatolta feljegyzéseihez. A latin nyelvű szövegbetétek lejegyzésekor Tagányi rutinos

oklevélmásolóként – már pályája elején bekapcsolódott az Anjou-kori okmánytár

munkálataiba, az általa kiadott Magyar erdészeti oklevéltár (1896) okleveleinek nagy

részét is ő másolta – a publikációs gyakorlattól jórészt idegen megoldást alkalmazott: a

korabeli írásmódnak megfelelő betűkihagyásos rövidítést választotta, ami néhol szinte

lehetetlenné teszi a jegyzetekben való eligazodást azok számára, akik nem rendelkeznek

elmélyült jogtörténeti ismeretekkel és paleográfiai gyakorlattal. A latin nyelvű

szövegbetétek idézése két célt szolgált Tagányinál: egyrészt valószínűleg egyszerűbb és

szakszerűbb volt a korabeli terminust lejegyezni, másrészt jól kivehetően a szerző a

jegyzetelés során tanulta, kereste a magyar jogi szakkifejezéseket. Általánosságban

elmondható, hogy Tagányi mindent azon a nyelven jegyzetelt ki, amelyen olvasta. A

megjelent első részhez hasonlóan rengeteg orosz szakirodalmat dolgozott fel (ezeket latin

betűkkel jegyezte le), de nagy mennyiségű – az előfordulás gyakoriságának sorrendjében –

német, francia, angol, horvát és néhány „talján” (olasz) jegyzetet is készített. A

jegyzetanyagban, mely egy óriási jogszokás gyűjteményként/példatárként is felfogható,

vannak teljesen megírt részek – szerencsére ide tartozik a gyűjtések módszerét tárgyaló,

befejező fejezet –, de többségük egy-egy résztéma szakirodalmának jegyzéke, valamint

gondolatfoszlányok, ötletek, etimológiai fejtegetések. A kutatás során szerzett

tapasztalatok alapján dolgozatomban javaslatot teszek arra, hogy mit és milyen formában

érdemes közzétenni a jegyzetek közül.

Tagányi pályájának és jogszokásgyűjtő programjának elemzését követően az

általam nyújtott, a hazai népi jogéletkutatás két legmeghatározóbb összegzése102 közötti

kutatástörténetnek is egyik meghatározó vezérfonala, a „Tagányi-hatás” vizsgálata: a

későbbi korok kutatói mennyire ismerték, miként értékelték, mennyire építették be

munkájukba Tagányi eredményeit. Így a korábban megfogalmazott kutatástörténeti

szempontok köre – mi volt a kutatás tárgya, módszere, milyen kezdeményezés szülte az

adott kutatást, milyen eredményeket hozott; az adott kezdeményezésben jelen voltak-e, ha

102 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Budapest, 1919. Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981

28

igen, milyen mértékben a jogpolitikai célok, a jogszokások jogalkotásban való

hasznosításának lehetősége – egy újabb elemmel bővül.

Néhány évvel Tagányi halálát követően, az 1920-as évek végén – elsősorban a

német Künssberg eredményei nyomán103 – két újabb program került meghirdetésre. A

jogtörténész Bruckner Győző, a Miskolci Jogakadémia dékánja a jogtörténetírás

szolgálatába állítható néprajzi források, „jogi vonatkozású néphagyományok” fontosságára

hívta fel a figyelmet.104 A néprajzos Szendrey Ákos, Tagányi felhívása és a külföldi

néprajzi indíttatású kutatások nyomon követésével kezdte meg a népi jogszokások

gyűjtését és rendszerbe foglalását.105 A programindítókon túl mindketten

esettanulmányokat is készítettek: Bruckner az ősmagyar jogéletről (1934), Szendrey a

székelység jogszokásairól közölt rövid tanulmányt (1930). E néhány elszórt kísérlettől

eltekintve a népi jogélet kutatása programszerűen csak a harmincas évek végén indult meg,

a Györffy István vezette Országos Táj- és Népkutató Intézet keretein belül. Györffy 1939-

ben Bónis György, Fél Edit, Szendrey Ákos és Papp László részvételével munkacsoportot

szervezett a „népi jogszokások és jogi néphagyományok“ gyűjtésére, mely később újabb

kutatókkal bővült: Viski Károly és Hofer Miklós táblabíró is bekapcsolódott a munkába.

Részletes munkatervet dolgoztak ki, és sor került egy általános kérdőív összeállítására,

mely a tervek szerint egy, az egész országra kiterjedő kutatás alapjául szolgált. A

grandiózus tervek megvalósításához Györffy az Igazságügyi Minisztérium támogatását

kérte. A megkeresés nyomán a minisztérium először csak kívülről segítette a kutatásokat,

Györffy 1939-ben váratlanul bekövetkezett halála után azonban egyre inkább átvette a

kutatások irányítását, ami jól dokumentálhatóan a szakmai szempontok háttérbe

szorulásával járt együtt. Ezzel együtt, már méretei miatt is – 137 községre vonatkozóan

érkeztek be a kérdőív alapján gyűjtött anyagok – ez az időszak tekinthető a hazai népi

jogéletkutatás „fénykorának”. A falukutató mozgalomhoz kapcsolódva kutatótáborok

szerveződtek: Bónis György irányításával, mentorálásával a Garam völgyében (1941) és

Erdélyben, Kalotaszegen folytak vizsgálatok. Fél Edit a Komárom megyei Martoson a

nagycsalád jogszokásait kutatta,106 Papp László Kiskunhalason végzett kutatómunkát

(1941). A gyűjtések eredményeit kismonográfiákból ismerhetjük meg. Papp László 103 Künssberg, Eberhard v.: Rechtsgeschichte und Volkskunde, In: Die Volkskunde und ihre Grenzgebiete. Jahrbuch für Historische Volkskunde. Berlin, 1925. 67–125., 314–327. o.104 Bruckner Győző: A magyar jogtörténetirás folklorisztikus hiányai. Miskolci jogászélet könyvtára 13. Miskolc, 1926105 Szendrey Ákos: A közigazgatás népi szervei. Népünk és Nyelvünk 1929: 23–38., 92–103. o.; uő.: Népi büntetőszokások. Ethnographia, 1936: 65–71. o.; uő.: Néprajz és jogtörténet. Ethnographia, 1936: 144–150. o.; uő.: Puetzfeld, Carl: Deutsche Rechtssymbolik. Berlin, 1936. Ismertetés. Néprajzi Értesítő 1939: 401–402. o.

29

Kiskunhalasról írott könyve kapcsán vita indult a Társadalomtudomány hasábjain (1942–

43), melyben a népi jogélet kutatói az első, kívülről, a jogelmélet oldaláról megfogalmazott

bírálatra kényszerűen újrafogalmazták álláspontjukat.107

A háborús helyzet ellehetetlenítette a gyűjtéseket, ráadásul a már meglévő anyag

nagy része is elveszett. A gyűjtések két meghatározó személyisége – Papp és Bónis –

ennek ellenére tovább dolgozott: Papp a népi jogéletkutatás céljának, módszerének

pontosításán,108 Bónis György pedig újabb programadó cikkek megfogalmazása mellett a

gyűjtéseket is újraindítva, tanítványaival az Alföldön folytatott kutatásokat (1948). Ebben

az időszakban új műhely is alakult az Egri Jogakadémia Szociográfiai Intézetében a

jogszokások gyűjtésére (1947), illetőleg ekkor jelentkezett első közleményeivel Venczel

József tanítványa, Imreh István is, aki a földközösségekből kinőtt faluközösségeket

vizsgálva több ponton kapcsolódott Tagányi életművéhez. Szintén a negyvenes évek elején

indult a pályája Tárkány Szücs Ernőnek, aki Bónis György tanítványaként vált a népi

jogszokások elkötelezett gyűjtőjévé. 1948 után, a „népuralom” rendszerében nem volt

helye a népi jogéletkutatásnak. Kezdetben a népi jogéletkutatás előképének tekintett

történeti jogi iskola és Carl von Savigny munkáját kigúnyoló hegeli kritika kötelező

adaptálása,109 később, a hazai gyűjtések hungarocentrikusnak bélyegzése110 együtt járt a

kutatások teljes ellehetetlenítésével. Az állami jog hegemóniáját biztosítandó, ad absurdum

még történeti dimenzióban sem létezhettek jogszokások.

Tárkány Szücs a magyar, s egyben az európai jogi néprajz emblematikus alakja,

ebben az időszakban is folytatta kutatásait, – immár egy személyben –, figyelmet fordított

az előző korszak eredményeinek feldolgozására, s levéltári kutatásai nyomán újabb és

újabb népi jogélettel kapcsolatos témákat dolgozott fel. Az ideológiakritika enyhülésével

Tárkány Szücs egyre több publikálási lehetőséget kapott. Míg a negyvenes évek végén az

általa szerkesztett vásárhelyi lapban, a Puszták Népében jelenhettek csak meg népi

106 Bónis György: Egyke és jogszokás a Garamvölgyén. Társadalomtudomány, 21. évfolyam 3. szám 1941: 287–309. o., Tárkány Szücs Ernő: A kalotaszegi népi jogélet–kutatás. Néprajzi Értesítő, 1943: 253–254. o.; Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 2. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Budapest, 1944; Uő.: A vagyon és tulajdon Martoson. Társadalomtudomány 24. 1944, 1–3. szám: 1–35. o.107 Szabó Imre: Néprajz, jog, szociológia. Társadalomtudomány 1942–43: 422–427. o.; Hofer Miklós: Népi jogéletkutatás–levél a szerkesztőhöz. Társadalomtudomány 1943. 271–273. o., Papp László: Népi jogéletkutatás. A szerző észrevételei Szabó Imre bírálatára. Társadalomtudomány 1943: 1943. 273–278. o.; Bónis György: Népi jogéletkutatás–levél a szerkesztőhöz. Társadalomtudomány 22. 1943: 278–281. o.; Szabó Imre: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány 1943: 483–485. o.108 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest, 1948; Uő.: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Néptudományi Intézet. Budapest, 1948109 Kulcsár Kálmán: Marxizmus és a történeti jogi iskola. Jogtudományi Közlöny, 1955/2.: 65–85. o.110 Uő.: A népi jog és a nemzeti jog. MTA Állam és Jogtudományi Intézet Értesítője. 1961: 153–193. o.

30

jogélettel kapcsolatos írásai, egy évtizednyi kihagyás után, a hatvanas évek elején levéltári

kutatásokon alapuló tematikus monográfiákkal jelentkezett a jobbágyok végrendeleteiről, a

jószágok égetett tulajdonjegyeiről.111 Az évtized végén már közreadta az első, európai jogi

néprajz eredményeit áttekintő tanulmányát a Párizsban megjelenő Ethnologica Europeana

hasábjain. Inkább a korszakot jellemző érdekesség, hogy Tárkány Szücs európai

kitekintésű dolgozatai magyar nyelven csak közel egy évtizeddel később, az újvidéki

Létünk című folyóiratban jelenhettek meg (1975, 1976), Jugoszláviában, ahol az 1800-as

évek végétől rendszereken átívelő akadémiai tradíciói vannak a délszláv jogszokások

(pravnih običaja) gyűjtésének. A hetvenes évek közepétől Tárkány Szücs immár az MTA

Néprajzi Intézete munkatársaként adta közre a házasságkötés, vásárok, a bányászat jogi

népszokásait bemutató tanulmányait,112 s a kutatástörténet számára különös jelentőséggel

bíró megemlékezéseit a népi jogélet hazai és külföldi kutatóiról.113

Tárkány Szücs több évtizedes kutatásainak eredményeit az egykori bíráló, Kulcsár

Kálmán támogatásával és utószavával végül csak 1981-ben jelentethette meg. A Magyar

jogi népszokások, mely egyszerre kutatástörténeti áttekintés, a hazai népi jogéletkutatás

addigi eredményeinek, és természetesen a szerző gyűjtőmunkájának – immár két kiadást

megélt – szintézise, sok tekintetben beváltotta a népi jogélet kutatóinak reményeit. Tárkány

Szücs Ernő munkáját szívesen forgatják a különböző társadalomtudományok képviselői, a

vaskos kötet visszaköszön ügyvédi irodák polcairól, néprajzi gyűjtemények elhagyhatatlan

tartozéka, s bár inkább csak történeti bevezetésként, de szívesen hivatkoznak rá jogászok,

és jogszociológiai munkák is.

Tárkány Szücs Ernő, s tulajdonképpen a népi jogélet kutatói mindannyian, a 20. századi

Magyarországon egy erősen determinált, ugyanakkor bizonytalanságokkal áthatott,

átpolitizált közegben végezték munkájukat. A tudományos autonómia, a szakmai közösség

jóváhagyása helyett hol meggyőződésből, hol kényszerből az épp aktuális rendszer

igényeinek kiszolgálása, kiszolgálgatása; a kutatás tárgyának, időszakának az épp aktuális

elvárásokhoz, tűréshatárhoz való igazítása kellett ahhoz, hogy a kutatási eredmények

111 Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961; uő.: A deficiens jobbágy végrendelete a XVIII–XIX. században. Agrártörténeti Szemle 1966: 401–431. o. uő: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon I–II. Ethnographia, 1965: 187–199, 359–410. o.112 Tárkány Szücs Ernő: Die juridischen Volksbrauche der Eheschliessung bei der Ungarn. Acta Ethnographica. 1976: 211–249. o.; uő.: Prfof. Karl-Sigismund Kramer hatvan eszendős. Néprajzi Hírek 1976: 10–11. o.; uő.: Jogi szokások a bányászatban. Bányászati és Kohászati Lapok. 1978: 278–282., 352–354., 418–423. o.113 Uő.: Dr. Hofer Miklós halála. Néprajzi Hírek 1976: 59. o.; uő.: A vásár és jogi népszokásai. In: Vásártörténet - hídivásár. Debrecen. 1976: 333–376. o.; Bónis György hatvanöt éves. Néprajzi Hírek, 1978: 128–130. o.

31

egyáltalán megjelenhessenek. Ez a korszakokon átívelő gyakorlat a professzionalizáció

ellenében hatott a kutatók és a „tudomány” szintjén egyaránt, óriási terhet rakva az

elhivatott kutatókra. Ilyenképp a kutatástörténet is terhelt, nem csoda, hogy még 2009-ben

is a Jogi néprajz - jogi kultúrtörténet kötet szerkesztői azt kénytelenek rögzíteni, hogy a

kutatástörténet „a jogi néprajz egyik meghatározó, bár publikációkban alig araszoló

témája”.114 A kutatástörténetre hárul az a cseppet sem egyszerű feladat, hogy

dokumentálhatóan elkülönítse a tudományos és politikai szempontokat az egyes

kutatóknál, kutatásoknál, s ezt, amennyire csak lehetséges, értékmentesen tegye. Ebben a

megközelítésben a külföldi példák, trendek, a nemzetközi gyakorlat legalább jelzésszerű

bemutatása is viszonyítási pontként szolgálhat. Bár meglehetősen mesterkéltnek hat, de le

kell hámozni a politikai, ideológiai felhangokat, hisz a legszélsőségesebb

megnyilatkozásokban is – nagy tudású szakférfiakról lévén szó – van olyan tudományos

tartalom, amelyet, ha nem is használjuk fel közvetlenül, de semmiképp nem engedhetjük

meg magunknak, hogy azt az ideológiával együtt kihajítsuk. Disszertációm célja a

kutatástörténet, s benne a különböző hatóerők feltárásával nem valamiféle jóvátétel,

igazságkeresés, hanem kizárólag a tudomány, a jogi néprajz tudományának szolgálata.

*

Köszönettel tartozom B. Kállay Istvánnak, akitől először hallottam a népi jogélet

kutatóiról, s aki anyagaival, tanácsaival, személyes élményeivel önzetlenül segítette

kutatásaimat; Gyáni Gábornak, aki szakdolgozatom bírálójaként felhívta a figyelmet arra,

hogy a népi jogéletkutatás hazai történetének megkerülhetetlen vetülete a politika és

tudomány közötti időről-időre változó kapcsolat elemzése; Paládi-Kovács Attilának, aki

témámnak helyet és ösztöndíjat biztosított az Európai Etnológia Doktori Iskolában.

Köszönet jár konzulensemnek, Szilágyi Miklósnak, aki céduláival, tanácsaival, támogató

nyilatkozatokkal és végtelen türelmével járult hozzá dolgozatomhoz; valamint Nagy Janka

Teodórának, aki a tanácsokkal, publikációinak átadásával segített, és aki mindenekelőtt

példamutató tudományos és tudományszervező tevékenységével a jogi néprajzot, a

jogszokásgyűjtés kutatástörténetét a tudományos diskurzus tárgyává tette, támogatva ezzel

az erre a területre tévedt kutatók munkáját. Kollégáimnak, Horváth Zsoltnak, Kozák

Péternek és Pótó Jánosnak, akik javaslataikkal, és a szöveg gondozásával segítették a

dolgozat megszületését. A nemzetközi kutatások megismerését az Osztrák-Magyar Akció

Alapítvány, a Robert Bosch Stiftung, valamint a Pro Renovanda Cultura Hungariae

114 A szerkesztők előszava. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. Budapest, 2009: 11. o.

32

Alapítvány tette lehetővé. Végül, de nem utolsósorban köszönet illeti Stane Perišint, aki

szabad bejárást engedett az európai jogi néprajz kiemelkedő képviselője, Baltazar Bogišić

könyvtárába, hagyatékába.

33

„Itt a magyar falu jogérzetéről, jogi felfogásáról van szó, mert külső behatásoktól leginkább mentes, az őslakossághoz legközelebb álló réteg jogi meggyőződésének ismerete lehet az az iránytű, amelyet kétség esetén a törvényszerkesztő figyelembe vehet.”115

2. KEZDETEK. ÖRÖKLÉSI GYAKORLAT VIZSGÁLATA A SZÁZADFORDULÓN.

MATTYASOVSZKY MIKLÓS ÉS BAROSS JÁNOS GYŰJTÉSE

A népi jogélet kutatása hazánkban a századfordulót jellemző kodifikációs

törekvések égisze alatt kezdődött meg. A magyarországi törvényhozásban 1848-tól jelen

volt egy egységes polgári törvénykönyv létrehozásának igénye:116 a polgári jog bonyolult,

leginkább a bírói gyakorlaton és jogszokásokon alapuló anyagát kívánták egységes

rendszerbe foglalni. Az Igazságügyi Minisztérium 1895-ben állandó bizottságot szervezett,

amely 1900-ra elkészítette az első, egységes magánjogi törvényjavaslat tervezetét. A

tervezet körül élénk vita bontakozott ki, különösen az öröklési jog kapcsán. Eredetileg az

öröklési részben főszabályként az egyenlő osztály elvét szerették volna fenntartani: tehát

azt, hogy a fiúk és a lányok természetben egyenlően örökölhessenek, mint ahogy az már az

1840. évi VII. törvénycikk óta fennállt.117 A javaslatot sokan támadták, arra hivatkozva,

hogy a „Code Civil fenegyereke”, az egyenlő öröklés előmozdítja a „nemzés korlátozását”,

hatására tovább emelkedik a gazdaságilag életképtelen földbirtokok száma és a

kivándorlás. Az agráriusok külön agrár-öröklési jog megalkotása mellett foglaltak állást,118

azzal érvelve, hogy szemben a pénzvagyonnal, ami akár végtelenségig osztható, „a

kisbirtok egy és oszthatatlan gazdasági egész”. Voltak, akik a birtokaprózódás

megállítására – angol és német mintára – a törzsöröklés bevezetését javasolták. A

115 Mattyasovszky Miklós: Jogszokások gyűjtéséről. Magyar Gazdák Szemléje, 1942: 136–139. o.1161848: 15. tc.1.§. A ministerium az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyvet ki fogja dolgozni, és ezen törvénykönyv javaslatát a legközelebbi országgyűlés elibe terjesztendi. Magyar Törvénytár 1838–1868. évi törvényczikkek. Franklin Társulat. Budapest, 1896: 237. o.117 1840: VIII. tc. 2.§. A jobbágyoknak minden ősi javaikban, s végrendelet nélkül hátrahagyott szerzeményeikben törvényes házasságból származott fiú- és leány maradékaik; olly világos megjegyzéssel azonban, hogy mind az, mit mind két nemü magzatok kiházasításukkor vagy azután is szüléiktől kaptak, osztálybeli részükbe tudassék be – teljesen egyenlő mértékben örökösödnek – s minden e részben eddig fennállott ellenkező szokások, szőlőhegyi vagy más helybeli szabályok ezennel jövendőre megsemmisítettnek.” Magyar Törvénytár 1838–1868. évi törvényczikkek. Franklin Társulat. Budapest, 1896118 Hársfalvi Péter: Törekvések a parasztbirtok „védelmére”. A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (1848–1914). Szerkesztette Szabó István. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965: 178–179. o.

34

törzsöröklés (Anerbe) esetében a tulajdonos halála után a földbirtok egy örökösre száll át, a

többi örökös a földbirtokból csak bizonyos – a valós értéknél jóval kisebb – kielégítést kap.

A hosszan elhúzódó vitában Darányi Ignác földművelésügyi miniszter – választ

keresve arra, hogy mennyire tudna a kormányzat a jogalkotáson keresztül gátat vetni a

birtokaprózódásnak és az egyre elterjedtebb egykézésnek egy külön agrár-öröklési jog

megalkotásával, ezen belül például a törzsöröklési rend magyarországi bevezetésével –

1901-ben a fiatal minisztériumi tisztviselőt, Mattyasovszky Miklóst Németországba küldte

az ottani tapasztalatok tanulmányozására. A korszakban nem volt egyedülálló, hogy a

német példa alapulvételével szabályoztak valamely jogviszonyt. Az első átfogó magánjogi

tervezetek is a „nagy német kodifikációs munkálatok” példáján felbátorodva születtek.119

A német történeti-jogi iskola elveivel összhangban a német törvényhozásban

ekkorra már kiforrott gyakorlat volt, hogy a jogalkotásban erősen támaszkodtak a

szokás(jog) által szentesített (jog)gyakorlatra. A német történeti-jogi iskola a 19. század

elején a magánjogi kodifikáció korszakában a divatos, természetjogias egyetemesség-

gondolattal szemben fogalmazta meg nézeteit. Fridrich Carl von Savigny (1779–1861), a

történeti-jogi iskola vezéralakja szerint a joganyagot nem önmagában, hanem történetileg

kell szemlélni; a „történeti” a múltat és jelent egyaránt áthatja, a múltból adottnak a jelenre

is van hatása, jó esetben múlt és jelen organikusan összekapcsolódik; az emberi lét keretei

– ha úgy tetszik korlátai is – történetileg meghatározottak. A jog Savigny értelmezésében a

társadalom kollektív tudatának, a „népszellemnek” (Volksgeist) terméke,120 ezért nem

lehetséges egyetemes, minden népre alkalmazható jogot kreálni. Ezeken az alapokon

Savigny, mint az organikus jogfejlődés megakadályozóját túl korainak tartotta a

kodifikációt, és a német – illetve az annak alapjául szolgáló római – jogrendszer

tanulmányozását szorgalmazta.121 Savigny tanítványai, Jakob és Wilhelm Grimm mesterük

támogatásával kezdték meg a falusi szokásjogok összegyűjtését és közreadását.122 Savigny

és tanítványai a saját jog és jogintézmények kutatásának gyakorlatát dolgozták ki. A sors

fintora, hogy Savigny később épp a kodifikációért felelős miniszterként (Minister für

Revision der Gesetzgebung, 1842–1848) irányította a német egységes polgári

törvénykönyv munkálatait, teret juttatva a jogszokások törvénybe emelésének.

119 Magyar jogtörténet. Szerkesztette Mezey Barna. Osiris Kiadó. Budapest, 1996: 122–123. o.120 Savigny, Fridrich Karl: Von Beruf unserer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. Heidelberg, 1814: 7. o.121 Adam, Leonhard: Ethnologische Rechtsforschung. In: Lehrbuch der Völkerkunde. Szerkesztette: Preuss, Karl Theodor. Stuttgart, 1937: 291. o.122 Grimm, Jacob: Deutsche Rechtsalterthümer, Leipzig, 1899

35

Mattyasovszky 1901 novemberében a tanulmányútjáról hazatérve a német minta

alapján a hazai öröklési szokások megismerésére – magánlevél formájában – öt pontból

álló kérdőívet küldött szét a közjegyzőkhöz, melyet a fiatal tisztviselő maga állított össze.

Az első négy kérdés az öröklési szokásokra vonatkozott: milyen rendszerességgel

készítenek végrendeletet; még életükben vagy csak a halál után kerül sor a vagyon

megosztására; a vagyon megosztásánál természetbeni felosztás vagy egy gyermek

előnyösítése jellemző stb.. Az ötödik kérdés az öröklési szokásoknak a nemzetiségi és a

vallási megoszlással, illetve a birtoknagysággal és -minőséggel való összefüggését firtatta.

Mivel sok kérdőív nem érkezett vissza, beszámolójában Mattyasovszky javaslatot tett arra,

hogy „az öröklési szokás megállapításához szükséges adatok hivatalos úton szereztessenek

be”.123 Mattyasovszky kezdeményezésére és javaslatára Darányi felkérte Plósz Sándor

igazságügyminisztert, hogy „a földmívelők öröklési szokásaira vonatkozó adatokat a kir.

járásbíróságok és kir. közjegyzők által kitöltendő kérdőívek segélyével gyűjtesse össze.”.124

Az együttműködésről Darányi a „parasztbirtok elaprózásának” kérdéséhez kapcsolódva

1902. május 28-án számolt be a Képviselőházban. Beszédében „a kis embert védő öröklési

jog” megalkotását igazán „méltányos actio”-ként jellemezte, felhívta azonban a képviselők

figyelmét, hogy a korlátozások bevezetésével óvatosan kell bánni: „odáig menni, hogy mi

a birtokot teljesen megkössük, hogy egy más alakban bár, de a régi jobbágyságot

visszaállítsuk, nem lehet”.125 Az immár hivatalosan szétküldött kérdőívre a

járásbíróságoktól és közjegyzőktől 642 jelentés érkezett be.

Mattyasovszky a tanulmányút tapasztalatait és „kérdőíves felmérése” eredményeit a

Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás című könyvében foglalta össze.126 Könyve első

részében a németországi törzsöröklés szabályainak és gyakorlatának középpontba

állításával ismertette a németországi öröklési szokásokat és jogot, a kiadvány második

részében a beérkezett válaszok alapján jellemezte a hazai öröklési gyakorlatot: a

végrendeleti öröklés, az egyenlő osztály, a fiági öröklés és a törzsöröklés elterjedtségét. A

szerző kutatásainak eredményeként megállapította, hogy a fiági öröklésnek – mely

korábban az írott törvényeknek is megfelelt – még mindig erős szokásjogi alapjai vannak, s

ezzel együtt elvetette a törzsöröklés hazai kötelező bevezetését. Mattyasovszky könyvének

korabeli fogadtatásáról nem sok minden tudható. Az biztos, hogy nem aratott átütő sikert: a

123 Mattyasovszky Miklós: Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás. Budapest, 1904: 17. o.124 Uo.: 19. o.125 Darányi Ignác: Válogatott dokumentumok. Szerkesztette és a bevezetőt írta Fehér György. Osiris Kiadó. Budapest, 1999: 124. o.126 Mattyasovszky M.: Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás. Budapest, 1904

36

liberálisok a reakció szolgálatában állónak tekintették, az agráriusok pedig

megállapításaiban inkább a negatívumot, a törzsöröklés megvalósításának elutasítását

vették figyelembe.127

Az igazságügyi szervek – Mattyasovszky megbízásával egy időben – az Országos

Magyar Gazdasági Egyesületet (OMGE) is felkérték, hogy a tervezet öröklési szabályai

felől nyilvánítson véleményt. Az egyesület (részleges) jelentését Baross János

agrárpolitikus 1905-ben készítette el. A jelentés szerint a munkálatok két irányban indultak

meg: kikeresték a régi alsótábla öröklésről folytatott tárgyalásainak jegyzőkönyveit 1825-

1839-ig, valamint adatokat gyűjtöttek az „élő jogszokásokról”. A teljes jelentés később

sem készült el; a részleges jelentésből pedig nem derül ki, hogy mi lett a tárgyalási

jegyzőkönyvek átvizsgálásának eredménye;128 az élő jogszokások gyűjtéséről azonban

részletesen beszámolt. Baross egy 28 pontból álló kérdőívet állított össze, amely az

öröklési szokások mellett részletesen kitért a parasztság életviszonyait meghatározó egyéb

tényezőkre is. Az első két kérdés a végrendelkezés gyakoriságára; a második kérdéskör az

örökösödésre, ezen belül is a fiúk előnyösítésére és a törzsöröklés elterjedtségére (3–16.

kérdés); a harmadik kérdéskör pedig a gazdasági és szociális viszonyokra irányult (17–28.

kérdés). Először a királyi közjegyzőkhöz intéztek kérdőíveket, de ez eredménytelen volt:

„Ugyanis a kérdőívek fele nem is jött vissza, ami pedig vissza is jött, legnagyobbrészt,

hogy úgy mondjam lélek nélkül volt kitöltve. Szófukar »igen«, »nem« volt a legtöbb

válasz, sablon munka minden érdeklődés nélkül a tárgy iránt.”129 Ezután 1902-ben a

községi jegyzőkhöz illetve, a körjegyzőségekhez fordultak. A kérdőívvel szinte az egész

ország területéről gyűjtöttek adatokat. A jelentés szerint az akkori 63 vármegyéből alig

hiányzott pár járás és pár körjegyzőség válasza. Körülbelül 5000 körjegyzőségből érkeztek

be válaszok, a részleges jelentésben 43 vármegye 3184 körjegyzőségének anyaga szerepelt.

Baross feltételezte, hogy „az öröklési jog kérdései a legaktuálisabb szociális és gazdasági

jelenségekkel és bajokkal a legszorosabb összefüggésben vannak”130; ennek megfelelően

jelentésében először a fennálló öröklési jogi népszokásokat ismertette, majd az öröklési

rend gazdasági és szociális következményeit elemezte.

127 Thunyogi Szücs Kálmán: Mattyasovszky Miklós élete és műve. Magyar Gazdák Szemléje, 1942: 121–135. o.128 Baross egy korábbi írásában elemzésébe vonja ezeket a törvényhozási dokumentumokat. Az öröklési jog kérdései. Magyar Gazdaszövetség Kiadványai. Budapest, 1901129 Baross János: Részleges jelentés az O.M.G.E. által a magyar parasztbirtok öröklési módjaira vonatkozólag elrendelt adatgyűjtés eredményeiről. Budapest, 1905: 5. o.130 Uo.: 7. o.

37

A két gyűjtés problémafelvetése azonos volt: melyik öröklési módot igazolják a

hagyományok s milyennek kell lennie az újnak, meg lehet-e gátolni a birtokaprózódást a

törzsöröklés magyarországi törvénybe foglalásával. Baross egyértelműen a törzsöröklés

bevezetése mellett foglalt állást. Ezzel szemben Mattyasovszky, mint a joggyakorlattól

idegen, meghonosíthatatlan rendszert elvetette ezt, továbbá összegzésében megállapította,

hogy éppen a „fajmagyar” lakosság nem él törzsörökléssel, körükben az egyenlő osztály

elve az uralkodó, és az általános fejlődés iránya is az egyenlő osztály terjedése, tehát a

birtokaprózódás megakadályozására hivatott törzsöröklés nálunk nem alkalmazható.

Kiemelte, hogy Németországban is csak azokon a helyeken járt sikerrel a törzsöröklés

törvénybe foglalása, ahol a törvényt már mint szokás megelőzte. Mindketten egyetértettek

azonban abban, hogy az öröklési jog nem tisztán jogi, hanem egyúttal gazdasági és

társadalmi kérdés is. A kapott eredményeket összevetve szembetűnő különbségeket

láthatunk: Baross jóval nagyobb arányban mutatta ki a törzsöröklést. Ez egyrészt

módszertani különbségből adódott: a törzsöröklés fogalmát tágabban értelmezte, ide

sorolta például az erdélyi szászok körében elterjedt szokást, mikor is egyetlen fiúgyermek

örökli az ún. belsőségeket. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy Baross már

előzetesen is a törzsöröklés mellett foglalt állást, és a beérkezett adatokat is ennek

megfelelően kezelte. A két gyűjtés forrásértékét összevető Faragó Tamás szerint minden

hibájával és hiányosságával együtt mégis ez utóbbira lehet csak országos áttekintésre

törekvő vizsgálatot építeni.131 A századfordulóról származó két gyűjtés jelentősége, hogy

hazánk akkori egész területére vonatkozóan tartalmaznak – máshonnan nem pótolható –

adatokat a falusi-paraszti öröklési rendszerekről.132 Faragó szerint a paraszti öröklési

rendszerek megismerésében nem az írott végrendeletek tekinthetők a legfontososabb

forrásnak, sokkal inkább „a népi jogélet, a jogszokások kutatásáról készült, és jelentős

részben máig kiaknázatlanul az adattárakban porosodó korábbi gyűjtések nyersanyagának

részletes kielemzése”, együtt vizsgálva más jellegű történeti forrásokkal (pl. összeírások,

anyakönyvek, birtokiratok).133 Provokatív állítását a fennmaradt végrendeletek

lakosságszámhoz viszonyított, meglehetősen alacsony számával magyarázta. Valóban,

mindenekelőtt módszere okán – az ország egész területét érintő kérdőíves „felmérés” –,

egyedülálló adatgyűjteményt jelenthet – tegyük hozzá, nem csak az öröklési rendszerek

131 Faragó Tamás: Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt. In: Történeti demográfiai 2006–2008. Budapest, 2008: 86. o.132 Bognár Szabina: Öröklési gyakorlat vizsgálata a századfordulón. Mattyasovszky Miklós és Baross János gyűjtése. Korall, 2002: 173–192. o.; Faragó Tamás: Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt. Budapest, 2008: 81–122. o.133 Faragó T.: Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt, 2008: 90. o.

38

vizsgálatában – a népi jogéletkutatás eredményeinek feldolgozása. A századforduló

öröklési jogi gyűjtései mellett, mindenekelőtt az 1930-as évek végén, Györffy István

kezdeményezésére megindult gyűjtőmozgalom eredményeinek részletes feltárásából,

statisztikai feldolgozásából születhetne meg egy, egyéb történeti statisztikai forrásokkal

összevethető adatbázis.

A népi jogéletkutatás elemzésekor érdemes szemügyre vennünk néhányat a gyűjtéseket

indukáló prekoncepciókból is. Elsőként talán azt, hogy az öröklés közvetlenül befolyásolja

a nupcialitást, a (házas) termékenységet vagy akár a migrációt; ezt a feltételezést azóta a

történeti statisztika és a társadalomtörténet is egyértelműen cáfolta.134 Egy másik, a népi

jogéletkutatás hazai, 20. századi története során vissza-visszaköszönő feltevés, hogy a

jogalkotáson keresztül miként lehetséges befolyásolni az életviszonyokat. Ezen a ponton

van egyfajta, a Savigny-féle organikus jogfejlődéssel, és az általa is kölcsönzött néplélek

fogalmával is operáló konszenzus a népi jogélet kutatói között: a jogrendszer akkor hat,

akkor jó, ha azt elfogadják, ha az egyébként azonos a hatókörében „élő” gyakorlattal.

Innentől, szemben a századforduló öröklési jogi gyűjtéseivel, a népi jogot kutatók

„gyakorlati célja” nem az életviszonyok befolyásolása, sokkal inkább a (jog)rendszer

(jog)gyakorlathoz igazítása. Baross János agrárpolitikusként, – a nézeteit alátámasztó

adatok felsorakoztatása, és céljai nemességének hangsúlyozása mellett –, nem sok

figyelmet szentelt a mit, miért, hogyan kérdések felvetésére és megválaszolására.

Mattyasovszky is csak jóval később, egy kiteljesedett agrár-közgazdaságtani életművel,

továbbá sikeres közigazgatási és gazdálkodói karrierrel a háta mögött, utolsó, befejezetlen

– a nekrológja mellékleteként közreadott – kéziratában írt a jogszokások gyűjtéséről.135

Mattyasovszky jogszokásokról írott töredékes dolgozatából keveset merítettek a

későbbi korok kutatói. Egyedül Papp és Tárkány Szücs bibliográfiájában szerepel a

Magyar Gazdák Szemléjében megjelent írás, pedig fontos kérdéseket vetett fel, melyekre

válaszokat is megfogalmazott. Mit értünk jogszokás alatt? „Pillanatnyilag” a földművelő

nép erre vonatkozó szokásait – ad választ; más foglalkozások, mint például a kereskedők

jogszokásait a tételes jog generálklauzulákkal ismeri el. A városi nép jogszokásai – írja a

leplezetlenül a vidék iránt elkötelezett szerző – leginkább a „bűnöző alvilágban” virulnak

és a büntetőjogászok állandóan foglalkoznak velük.136 A nép ilyetén körülírása mellett

felvetette a kérdést, miként lehet gyűjteni a falusi nép jogszokásait. Beszámolt arról, hogy

134 Uo.: 110. o.; Gyáni Gábor–Kövér Gyögy: Magyarország társadalomtörténete. Osiris Kiadó. Budapest. 1998: 48. o.135 Mattyasovszky Miklós: Jogszokások gyűjtéséről. Magyar Gazdák Szemléje, 1942: 136–139. o.136 Uo.: 136. o.

39

egyetemi hallgató korában – egyik professzora felhívására – több társával próbált már ilyen

gyűjtést végezni. Leírta, hogy ez igen nehéz feladat és nem is annyira gyűjtésről, mint

inkább megfigyelésről lehet szó: „Mihelyt a paraszt észreveszi, hogy őt illetőleg valamit

gyűjtenek, azonnal feltámad bizalmatlansága. Vagy nem segíti a gyűjtőt, vagy igyekszik

azt egyenesen félrevezetni, és mókához vagy kétértelműséghez folyamodik. Mióta nem

gyűjtöm a jogszokásokat, azóta többre megyek. Ha falun járok, mindig felkeres egy-két

ügyes-bajos ember vagy asszony, aki elpanaszolja baját és tanácsot vagy segítséget kér.

Ebből lehet aztán kihámozni a jogi felfogást.“ Véleménye, hogy a jogilag képzett,

„állandóan a nép közt élő” emberek a legalkalmasabbak a jogszokások gyűjtésére, de csak

azok, akik nem a közigazgatás, a közhatalom emberei, mert „előtte a paraszt egyoldalúan

állítja be magát, mindig az adóra gondol”.137 A jogszokások törvényhozásbeli

hasznosíthatóságáról azt írja, hogy inkább “negatív irányban“ támaszkodhat a

“törvényszerkesztő” a jogszokásokra: azt lehet inkább megállapítani, hogy mi nem kell a

népnek, mint azt, hogy mi kellene neki. „Pl. a törzsöröklés, a szabad rendelkezés

megkötése nem kell, de hogy mi kellene az egészségtelen földaprózódás megelőzésére, azt

jogszokásokból leszűrni nem lehet.”138 Kortünetként említette, hogy gyakran szemben áll

egymással az írott jog és a valóságos élet, a jogszabályok nagy része a felső réteget már

nem, az alsó népréteget még nem köti, azokat a középosztály saját maga számára hívja

életre. Szerencsésnek tartja a szerző, hogy a gyorsan változó jogszabályok dacára „a falusi

nép széles rétegei” megtalálják az egyensúlyt. Ennek magyarázata Mattyasovszky szerint a

„jognál mélyebbre beágyazott […] etikum”, azaz az erkölcs, melynek két pillére a „falusi

néptársak egymás iránti bizalma”, és „az ösztönös józanság a megélhetőség irányában”. A

szerző állítását saját gyűjtéséből származó példákkal illusztrálta.

A századforduló két gyűjtésének eredményeiből Szilágyi Miklós azt emeli ki, hogy

azok lehetőséget teremthettek volna a törvényi előírások és a népi jogszokások részleges

egybeesésének társadalomnéprajzi elemzéséhez, ilyen program azonban nem

fogalmazódott meg.139 S valóban, a Mattyasovszky és Baross eredményei által dokumentált

egybeesést a fogalomhasználatuk sem tükrözi: amennyiben az írott jog és a gyakorlat

megfelel egymásnak, akkor az a „törvényes rend” és „törvényes öröklés”, s inkább csak a

jogszokás az, mi ezen kívül létezik. A hazai népi jogéletkutatás 20. századi történetének ez

a meghatározás lesz egyik, rendszereken átívelő sajátossága, tehát, hogy a jogszokások –

137 Uo.: 136. o.138 Uo.: 136. o.139 Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest, 2000: 695.o.

40

többnyire a korábbi szabályozás továbbvivőjeként – a tételes törvényekkel szemben

léteznek. További, szintén már a századfordulón meglévő jellemző: az adatgyűjtés

módszere, a jogismerő értelmiség által megválaszolt kérdőív sem sokban módosult (később

kiegészült egyéb gyűjtési formákkal: pl. terepmunka). A harmadik sajátosságként

említendő a cél, hogy a gyűjtések eredményeit hasznosítsák a jogalkalmazásban. Ez ugyan

változó intenzitással, de szintén szerepet kapott a későbbi kutatásoknál.

Baross és Mattyasovszky kiindulópontjától gyökeresen különböző alapokról és

teljesen más módszertani arzenállal fogalmazta meg jogszokásgyűjtő programját

Mattyasovszky barátja – és tegyük hozzá, a századfordulóra az OMGE „ellenségévé lett” –

Tagányi Károly.

41

3. TAGÁNYI KÁROLY (1858–1924). A JOGSZOKÁSGYŰJTÉS TUDOMÁNYOS

PROGRAMJA

„Mikor a világba lépünk, már készen kapjuk az eszméket, a felfogást. Szüleinktől, az iskolától, a könyvekből, s az életből. E szerint cselekszünk tehát, ez lesz hitvallásunk. És a legtöbb ember haláláig megmarad ugyanabban a fölfogásban, világnézetben.”140

3.1. Tagányi Károly Nyitráról

3.1.1. Család, iskolák

Tagányi Károly141 1858. március 19-én született Nyitrán, német eredetű

polgárcsalád142 hetedik gyermekeként. Édesapja az oszlányi származású Tagányi Imre

(1808–1881), aki ötvenhárom évig volt Nyitra vármegye levéltárnoka,143 édesanyja

Stapánek Anna.144 Felmenői közül – kiket Tagányi családtörténeti kutatásai során gondosan

számba vett – többen „erdész-szakemberek”, pecsétőrök, tanítók, kanonokok, akik életre

szóló, meghatározó szellemi – valamint kisebb részben tárgyi – örökséget hagytak maguk

után.145 Tagányi Károly a középiskolát Nyitrán, a Római Katholikus Főgimnáziumban

140 Az eszmék biológiája. Tagányi Károly egy valószínűsíthetően a pályája elején keletkezett kézirata. OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. 435.141 Tagányi Károly műveinek jegyzéke az 1. mellékletben. 142Pálóczi Horváth András: Tagányi Károly (1858–1924). In: Magyar Agrártörténeti Életrajzok R-ZS. Szerkesztette Für Lajos és Pintér János. Budapest, 1989: 373. o.143 Gyászhír a Századokban: „Tagányi Károly, tehetséges fiatal történetbúvár atyja, ki társulatunkat 1875. nyitrai kirándulása alkalmával oly derekasan kalauzolta, ápr. hó 27-én elhunyt. Tagányi Imre 53 évig volt Nyitra-vármegye levéltárnoka. Pontos, szakavatott tisztviselő vala, kinek megyéje sokat köszönhet.” Századok 1881: 463. o.144 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 87, 89, 90.145 Példák: édesapja testvére Ferenc (1816–?) erdőőr, erdőszemlész; Tagányi János (?) m. kancelláriánál a kir. pecsét őre; Tagányi Vince 1797–1829 között Parasznyán fabecslő, erdőőr; Tagányi József 1790–1812 között erdőtiszt, erdőmester (OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 126–129.). Tagányi Károly kutatta családjának történetét, 1364-ig visszamenőleg készítette el a “Tagányi, Tagan, Tagany” családfát. Hagyatékában az OSZK Kt. Quart Hung. 2288-as dossziéban található, Tagányi család iratai cím alatt, de sok más feljegyzéssel összekeveredett iratanyag. Tagányi Károly saját feljegyzései mellett eredeti hagyatéki leltárak, végrendeletek, valamint a család különböző tagjainak leveleiből áll az anyaggyűjtés. Quart. Hung. 2288. 54–61 Tagan, Tagany családfa 1689–1884 közötti időszakból; Quart. Hung. 2288. 75,76, 87, 91–145 Családtörténeti adatgyűjtés 1364-tól; Quart. Hung 2288. 62–65. Tagányi Ferencz kanonok hagyaték átadó végzése 1894-ből; Quart. Hung 2288. 90. “Kézzel írott vélemény Tagányi János apáczai tanító 1848. és 1849. évi politikai magaviselete tekintetében. Kelt. Nagyváradon Március 24-én 1851.”; Quart. Hung 2288. 88–89. Tagányi János apáczai tanító 1850-ben kelt kézzel írott levele, melyben nyilatkozik forradalmi tevékenységéről; Quart. Hung 2288. 68–69. Porukomstvo. Testament Josefa Taganyi. Oszlány, 1866. máj. 12. szlovák nyelven; Quart. Hung 2288. 72. Decisro Matrionem Agrormu Mojzivorzánozum cum Szepfarno Tagany 1798; Quart. Hung 2288. 70–71. Disprositro ad Patrone Auguzzi Die Defuncti Andrea Tagany 1794.,

42

végezte. A hetedik osztályban még „törvényszerű magaviseletű” (elégséges szint, 4-es)

diák, a nyolcadik osztályt már ösztöndíjjal, „kellő szorgalmú, dicséretes magaviseletű”

minősítéssel zárta. 1876. június 15-én érettségi vizsgát tett – a főtárgyak mellett – latin,

görög, magyar és német nyelvből.146 Ezt követte a budapesti egyetem bölcseleti

tanfolyamának elvégzése. Az „igen szorgalmas előmenetelű” hallgató a kor szellemének

megfelelő komplex bölcseleti képzést kapott: a történeti tárgyak mellett – többek között –

egyetemes néprajzot és földrajzot is hallgatott (Hunfalvy Jánostól), valamint franciául

tanult, és a szláv nyelvekkel is ismerkedett. Az oklevelek és pecsétek iránti érdeklődése

szembetűnő volt: a felvett tantárgyak között minden szemeszterben visszatért a Horváth

Árpád által oktatott oklevéltan és pecsétismeret.147 1879-ben a bölcsészeti tanfolyam

elvégzésével „bölcsészettudor”, illetve ezzel egyidejűleg „okleveles gymnasiumi tanár”

végzettséget szerzett.148

Tagányi Károly a Nemzeti Múzeum könyvtárában kezdett dolgozni,149 majd az

egyetem elvégzését követően, 1879-ben a M. Kir. Országos Levéltárba kapott kinevezést.

Quart. Hung 2288. 73–74, 77–78. Testamentum Susanne Tagany 1812.; Quart. Hung 2288. 83–84. Excelsa Regia Camora Hungarico Aulica Domini Beningnissimi Pratiosifsimi 1764.; Quart. Hung 2288. 79–80. Testamentum Annae natae Taganyi Doris Joannis 1832; Quart. Hung. 2288. 81–82. Porukomstvo Maria Taganyi zrvde nej Stanga 1848; Quart. Hung. 2288. 85–86. Excelsum Camerale Consilium Domini et Patroni Pratiosifsimi Joannis Taganyi, 1772.; Quart. Hung. 2288. 67. Testamentum Andreas Tagany 1788. febr. 23.146 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 150, 151, 151a, b. Bizonyítvány a nyitrai római katholikus főgimnázium 7. és 8. osztályából, érettségi bizonyítvány.147 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 152–163. Index Lectionum Carolus Tagányi.148 MOL II–10/1885149 Ez a kérdés további kutatást igényel, véletlenül, Tagányi-cikkek után kutatva találtam ezt a rövid hírt: “Tagányi Károlyt, ki a Nemzeti Múzeum könyvtárában volt ideiglenesen alkalmazva, a m. kir. Belügyminiszter úr az országos levéltárhoz levéltári tisztté nevezte ki. Ez a hetedik fiatalember, ki az utolsó 5 év alatt a Nemzeti Múzeum könyvtárából végleges alkalmazást nyert.” Magyar Könyvszemle 4. évfolyam, 4–5. füzet. 1879. július–október: 271. o. A Nemzeti Múzeum Könyvtárának állományáról Tagányi jegyzéket készített, ezt folyamatosan frissítette; később is rendszeresen használta a könyvtár forrásbázisát.

43

„Fővárosi levéltáraink s könyvtáraink anyagát senki sem ismerte úgy, mint ő s gazdag gyűjteményének adatait szívesen bocsátotta komoly kutatok rendelkezésére, akik így oly anyaghoz is hozzájutottak, amely nála nélkül rejtve maradt volna előttük.”150

3.1.2. A levéltárnok

A Magyar Országos Levéltár újjászervezése során, 1874-ben, az akkor mindössze

harminchárom éves Pauler Gyulát nevezték ki főlevéltárnoknak,151 aki nemzetközi

tanulmányútjáról hazatérve komplex programot dolgozott ki arról, milyennek kell lennie az

új országos levéltárnak.152 Terveinek fontos pillére, hogy a levéltár személyzete

megfelelően képzett tisztviselőkből álljon. “Kívánatos, hogy a levéltári tisztviselők

történeti ítélőképességgel bírjanak. Az országos levéltárnak e végből képzett embereket

kell kebelébe gyűjteni, hogy az mintegy történetbúvári szemináriumot alkosson, s hogy oly

emberek, kiknek erre képességük és hajlamuk van, ezt életpályának választhassák” – írja

külföldi tanulmányútjáról készült jelentésében.153 Pauler főigazgatóként versenyvizsgákat

hirdetett az álláshelyek betöltésére, hogy a sok jelentkező közül a legjobban képzettekkel,

legtehetségesebbekkel gyarapíthassa a levéltár tudósgárdáját.154 Így került a levéltárhoz

Tagányi Károly is. A Pauler Gyula országos levéltárnok által jegyzett, 1880. június hó 21-

én kelt bizonyítvány szerint: „Tagányi Károly 21 éves nyitrai születésű rom. kath.

hitvallású végzett bölcsész, budapesti lakos az Országos Levéltárnál betöltendő III-as

osztályú hivatal tiszti állomásért pályázván, s a latin nyelvből, magyar és latin

paleographiaból, diplomatikából, magyar történelem, magyar közjog és magánjog és az

egyházi jogból 1879. évi július hó 8., 10. és 12. napjain a szabályszerű írás és szóbeli

vizsgának magát alávetvén, a kérdéselt állomásra képesítettnek találtatott.”155

A „levéltári tisztté, hétszáz forint fizetéssel és százötven forintnyi lakpénzzel”

kinevezett „végzett bölcsész”,156 1879. július 24-én tett hivatali esküt. Szolgálati

150 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 835.o.151 Pauler Gyula kinevezésének dokumentumait közzéteszi L. Tóth Róbert: Adalékok az Országos Levéltár újjászervezésének történetéhez. Levéltári Szemle 1984: 179–194. o.152 Thallóczy Lajos: Pauler Gyula emlékezete. Budapest, 1911: 47. o.153 Uo.: 45. o.154 Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemények, 1976: 231. o.155 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 148. Hivatalos kinevezéseim 1879-től.156 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 170. 1879. július 22.

44

minősítésében szerepel, hogy a fiatal tisztviselő érti a magyar, német, tót, francia, angol,

olasz és latin nyelveket.157 Tagányi eleinte Pauler Gyula főlevéltáros mellett látott el titkári

feladatokat, afféle mindenesként „az iktatástól és a nemesi ügyek intézésétől kezdve

mindenféle szakügyekkel foglalkozott”. Pályatársa, Csánki Dezső így emlékezett erre az

időszakra: „gyakran bízták rá a heraldika és genealógia, közjog, helytörténet és levéltári

szak körében felmerülő jelentősebb kérdések tanulmányozását, s e nemű jelentéseit is

mindig kiváló tudás, eredeti felfogás és gondos mérlegelés jellemezé”.158

Tagányi több kiadvány munkálataiba is bekapcsolódott. Altenburger Gusztáv

heraldikus, címerfestő több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét tette közzé a magyar

és német nyelven megjelent Magyarország czímertárában, melyet – az országos és állami

címerek, vármegyék és kerületek, városok címereinek gyűjteményeként – a hatósági

címerek kézikönyvének szánt, és a pályakezdő Tagányi Károlyt kérte fel, hogy a

kézikönyvhöz bevezetőt, valamint a közreadott címerekhez leírást készítsen.159 A fiatal

levéltáros 1881-től bekapcsolódott az Anjou-kori oklevéltár160 munkálataiba is, okleveleket

másolt elsősorban az Magyar Országos Levéltár, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum

állományából.

Az újjászervezett levéltár tudományos műhelyként és a társadalom egyes rétegeit

kiszolgáló hivatalként is funkcionált. A hivatali feladatok jelentős részét tették ki az ún.

nemesi ügyek, melynek során a levéltár adatokat szolgáltatott a nemesség igazolásához.

Tagányi a hatalmas érdeklődést kielégítendő kezdeményezte Paulernél, hogy jegyzéket

készíthessen161 az Országos Levéltár akkori anyagában található, 1690 előtti, a magyar és

erdélyi udvari kancelláriák felállításáig keletkezett, armálisokra vonatkozó adatokról.

157 MOL II– 10/1885158 Csánki Dezső: Tagányi Károly (1858–1924). Levéltári Közlemények 1924: 207. o.159 Tagányi Károly: Magyarország czímertára. I–VII. füzet. Társsz: Altenburger Gusztáv, Rumbold Bernát. Budapest, 1880–81160 Az MTA Történelmi Bizottsága az Árpád-házi királyok idejéből fennmaradt oklevelek kiadását követően Nagy Imrét bízta meg az Anjou-házi királyok okleveleinek kiadásával, aki már az 1878-ban megjelent első kötetben közel hatszáz oklevelet tett közzé. Az oklevelek többsége az Országos Levéltár kincstári levéltárából származott, s a szerkesztőn kívül főként levéltári tisztviselők készítették el az oklevélmásolatokat. Tagányi az 1881-ben megjelent, az 1322–1332 közötti időszakot felölelő második kötet munkálataiba kapcsolódott be. Ebből az időszakból az oklevelek nagy száma miatt már nem az összes fellelhető dokumentum kiadására vállalkozott a szerkesztő. Nagy Imre a válogatás fő szempontjaként a közérdeket jelölte meg: „a köztörténelemre, a vármegyékre, egyházi és világi hatóságokra, tisztviselőkre, vagy pedig egyes nevezetesebb családok viszonyaira vonatkozó”, „a mívelődés történetére s a családi beléletre […] felvilágosító adatot nyújtó” oklevelek közzétételét vállalta fel. Az okleveleket főként levéltárosok: Vincze Gábor, Nagy Gyula és Tagányi Károly, valamint Pesty Frigyes, Stachovics Remig, illetve – a Magyar Történelmi Társulat részéről – Kovács Nándor másolták. A közzétett ötszáznegyvenhárom oklevélből a fiatal tisztviselő Tagányi ötvenhat oklevelet másolt. Nagy Imre bevezetője. In: Anjoukori okmánytár. Második kötet (1322–1332) Budapest, 1881: 1–3. o.161 MOL Y 1. 1884–42 (135)

45

Tagányi – Pauler hozzájárulásával – összegyűjtötte az adatokat, és azokat 1883 és 1886

között, az armalisták betűrendjébe rendezve, tizenhárom közleményben közzétette a Turul

hasábjain: Jegyzéke az Országos Levéltárban található hercegi, grófi, bárói, honossági és

nemesi okleveleknek. Tagányi ezt a jegyzéket kezdeményezésnek tekintette, mely még

további kiegészítésekre szorul. Szükségesnek tartotta, hogy további jegyzékek készüljenek

az országban máshol, különösen a Nemzeti Múzeumban, a megyék és hiteles helyek

levéltáraiban őrzött címeres és nemesi levelekről. Sorozatnyitó közleményében így

fogalmazott: „az első lépés meg van téve, hogy az ilynemű oklevelek mentűl teljesebben

összegyűjtessenek elsősorban a nagyközönség javára, melynek szolgálatába állni

társulatunk is kötelességének ismerte. Mellőztem hát minden tudományos, minden jogi

szempontot, s a nyilvánvaló nemesleveleken kívül ide vettem még az 1690 előtt kelt

nemesi bizonyítványokat s nemesítéseket is, de kihagytam a jegyzékből az úgynevezett

»exemptió«-kat, »manumissió«-kat vagy »egyházi nemességet«, melyek országos

nemességet amúgy sem adhattak.” A jegyzékből – mely tulajdonképpen az első igazi

levéltári segédlet162 – az Országos Levéltár a belügyminiszter engedélyével 300

különnyomatot készíttetett.163 A hetvenkilenc oldalas füzet164 – az országos levéltárnok

által írt bevezető szerint – mintegy 7000 adatot tartalmaz (!), „az összeállítást Tagányi

Károly országos levéltári tiszt készítette, hivatalos engedély mellett a Turul czímű folyóirat

számára, a melynek 1883–86. évfolyamaiban az meg is jelent. Most a nm.

Belügyministerium 864/884. eln. sz. a. kelt engedélye alapján, az Országos Levéltár

költségén, külön lenyomatban jelenik meg, hogy hatóságoknak, magánosoknak

hozzáférhetőbbé tétessék, s a most gyakrabban felmerülő nemesség-kérdésekben

tájékozásúl szolgálhasson. Az összeállítás a magánszorgalom műve lévén, az érdem,

valamint a felelősség is a netaláni hibákért, kizárólag összeállitó urat illeti.”

162 Valójában a levéltár harmadik kiadványa: az első kiadvány 1882-ben jelent meg, és a levéltár akkor megnyílt állandó kiállításának katalógusa volt; a második 1884-ben az Országos Levéltárra vonatkozó jogszabályok gyűjteménye magyar és francia nyelven (Sashegyi 1979: 3–4. o.). A Tagányi összeállítása után megjelent levéltári segédletek is a nemességi ügyek iránti érdeklődést voltak hivatva kielégíteni: Csánki a középkori gyűjtemény oklevelein található pecsétekről készített jegyzéket, majd Pettkó Béla és Illéssy János a királyi könyvekről (A királyi könyvek. Jegyzéke a bennük foglalt nemesség, cím, címer, előnév és honosság adományozásnak 1527–1867. Budapest, 1895.). Illéssy János később jegyzéket készített a királyi könyvekben foglalt községi kiváltságlevelekről és vásárszabadalmakról is. Ezeket a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898., és 1899. évfolyamában adta közre. Tagányi nemesekről készített munkájának háttéranyagát az OSZK Kézirattár Fol. Hung. 1550. szám alatt A Magy. Kir. Országos Levéltár nemességi és címervizsgálatainak elvi dolgai cím alatt tartják nyilván, de az iratanyag 1945 óta hiányzik. 163 MOL I–42/1884, A nemesi jegyzék kiadásával, szétosztásával kapcsolatos levelezés164 Jegyzéke az országos levéltárban a magyar és erdélyi udv. kanczelláriák fölállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek. Összeállította Tagányi Károly. Budapest. A Magyar Kir. Országos Levéltár kiadása. 1886.

46

Tagányi nemcsak egy-egy téma levéltári anyagát kutatta. Törekedett arra, hogy

„minden” levéltári forrást megismerjen, korát megelőzve különböző jegyzékeket,

mutatókat készített az átnézett anyagokról. Figyelemmel kísérte az európai levéltári

szakirodalmat, kijegyzetelte a bécsi Hofbibliothek kézirattárának, valamint a Grazi

Tartományi Levéltár katalógusának magyar vonatkozású adatait. Fő törekvése az volt,

hogy a magyar történelem forrásait minél szélesebb körben megismerje, azokat

rendszerezze. Munkájának eredményeként a korszak egyik legtájékozottabb levéltárosa

lett. Így nem csoda, hogy mikor felmerült a gondolat, hogy a levéltár egész anyagát a

millennium alkalmából egy összefoglalásban ismertetni kellene a nagyobb nyilvánosság

előtt, Tagányit jelölték ki a feladat végrehajtására.165 1878-ban a levéltár az igazgatóság

mellett további öt részlegből állt, melyek az alábbiak voltak: a kancelláriai osztály, a

helytartótanácsi osztály, az erdélyi főkormányszéki osztály, a kincstári osztály, valamint a

kuriai levéltár.166 Tagányi 1897 végéig a levéltár három részlegnek ismertetésével készült

el (A régi Országos Levéltár. A magyar udvari kancelláriai levéltár. Az erdélyi udvari

kancelláriai levéltár.). Az első rész még 1897-ben, a két utóbbi 1898-ban meg is jelent a

Századokban, majd mindháromról különnyomatok készültek a Magyar Országos Levéltár

számára. A levéltár anyagának első tudományos ismertetései a maguk korának nemzetközi

színvonalán készültek: Tagányi modern, genetikus szemlélettel közeledett az anyaghoz, s

az egyes kormányhatósági levéltárakat az adott hivatal és levéltár történeti fejlődését szem

előtt tartva írta le.

A tematikus levéltári segédletek sajátos válfaját képviselik Tagányinak a

Közgazdasági lexikon különböző címszavaihoz írt levéltári tájékoztatásai. A Halász Sándor

és Mandelló Gyula szerkesztette Közgazdasági Lexikon. Közgazdasági Ismeretek Tára

1898-ban jelent meg Budapesten. A szerkesztőknek az volt a célja, hogy a közgazdaságtan,

pénzügytan és statisztika elméleti kérdéseinek tárgyalásán kívül a magyar gazdasági és

társadalmi viszonyokat is bemutassák. A lexikon német mintára nagyobb lélegzetű,

összefüggő szócikkeket tartalmazott, és az egyes szócikkeket „Szakbibliographia”,

„Irodalom”, „Levéltári források” és „Magyar bibliographia” című rovatok egészítették ki.

A „Szakbibliographia” a legkönnyebben hozzáférhető speciális bibliográfiai forrásokra

utalt, az „Irodalom” rovatban kapott helyet a téma „legfontosabb” irodalma. A „Levéltári

források” rovattal a szerkesztők „a fontosabb cikkek történeti részének tanulmányozását”

kívánták megkönnyíteni: „Bízvást hisszük, hogy a történeti anyagnak ily szakok szerint

165158 Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények 1975: 25. o.166 Uo.: 27. o.

47

való összegyűjtése, mely a maga nemében egyedül áll, nagyban előmozdíthatja majd

hazánk gazdaságtörténetének megismerését. E becses anyagot Tagányi Károly m. kir.

allevéltárnok, a Magy. Tud. Akadémia levelező tagja állította össze.”167 Tagányi maga is

nagyra becsülte ezt az anyaggyűjtését: a szócikkeket felvette bibliográfiájába,168 s több

későbbi írásában hivatkozott rájuk olyan minimumként, amit az adott témában kutatóknak

feltétlenül ismerniük kell. Holub József Tagányiról írott megemlékezésében Levéltári

források című rovat kapcsán hangsúlyozta, hogy annak összeállításához „csak a levéltári

anyagban annyira otthonos s ily nagy lemondást kívánó munkát is szívesen vállaló Tagányi

Károly vállalkozhatott”.169

Tagányi ezekkel a vállalkozásaival egyszerre kívánta szolgálni a magyar történetírást és a

levéltárügyet. Meggyőződése volt, hogy a levéltári anyagban minden egyes témához

találhatók források, melyeket a teljességre törekedve kell feltárni. Egy-egy anyag

kézhezvételekor, feldolgozásakor a legapróbb adatmorzsát is igyekezett hasznosítani, újabb

és újabb kérdéskörökkel gazdagítva anyaggyűjtését. Jellemző példaként hozható, hogy

1915-ben, mikor a Staatliche Stelle für Naturdenkmalpflege in Preussen tudományos

tájékoztatást kért a levéltártól a honi madarak, növények, fák és más természeti emlékek

védelmének múltjáról, Tagányi válaszában a szakirodalmi feldolgozásokon túl a levéltár

iratanyagát is felsorolta. II. Géza 1157-ben kelt oklevelétől kezdődően tárta fel az

állatvédelem apró adatait. A kérdőívre adott válaszában a levéltárat kimeríthetetlen,

„bármikor bárkinek” rendelkezésre álló kútforrásként említi, felhívta azonban a figyelmet

arra, hogy a dokumentumoknak csak kisebb része publikált, és mivel megfelelő mutató

nem áll rendelkezésre, a kutatók csak az egyes gyűjtemények tételes átvizsgálásával

juthatnak eredményre.170 Tagányi nem csupán a hivatalos felkérésekre válaszolt

készségesen, anyaggyűjtését önzetlenül megosztotta másokkal: barátaival (például Takáts

Sándorral, Thallóczy Lajossal), kollégáival, a levéltárban kutató fiatal historikusokkal –

mindenekelőtt Eckhart Ferenccel, Hóman Bálinttal és Szekfű Gyulával –, akik

mesterükként tisztelték a „halk szavú levéltárnokot” –,171 és nem volt rest tollat ragadni

akkor sem, ha egy-egy új adalékkal ismert kutatók (Acsády Ignác, Csánki Dezső, Herman

Ottó) munkáját segíthette.172

167 Halász–Mandelló: Közgazdasági lexikon. Közgazdasági ismeretek tára. Pallas. Budapest, 1898: 1. o.168 A szócikkek listája a 2. számú mellékletben olvasható.169 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 833. o.170 Kálnoki Kis Tamás: A környezetvédelemnek is van története–Tagányi Károly válasza egy nemzetközi kérdőívre. Levéltári Szemle 1977: 103–106. o.171 Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1980: 113. o.172 Herman Ottónak a pásztorkodásról írott könyvéhez, Acsádynak a jobbágyság történetéhez adott levéltári adatokat. Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában című munkájához írt

48

Tagányi kiemelkedő teljesítménye és kiváló képességei ellenére – a kortársak és az

utókor egybehangzó véleménye szerint173 – csak lassan jutott feljebb a hivatali

ranglétrán.174 Mellőzésének oka, hogy nehezen alkalmazkodott a hivatali munkarendhez:

rendszeres késései és gyakori kimaradásai miatt Pauler Gyula 1883-ban175 és 1885-ben is

fegyelmi büntetéssel sújtotta a fiatal tisztviselőt.176 Tagányinak 1885 májusától 1887

júniusáig minden nap jelentkeznie kellett Paulernál, s egy jegyzéken fel kellett tüntetnie az

időt, amikor beérkezett,177 s a kinevezéseknél is mindig háttérbe került. Pauler 1886-ban a

rangsorban soron következő Tagányi helyett Csánki Dezsőt terjesztette fel első helyen a

fogalmazói állásra, megjegyezve, hogy ugyan Csánki „nem olyan geniális, mint Tagányi

úr, mégis igen jeles tehetség, képzettségben mellette megáll, s mint hivatalnok

kötelességeinek pontosan, szorgalommal megfelel”.178

előszavában köszönetet mond: ”Tagányi Károly barátom, aki szakszerű felvilágosításai és szakadatlan érdeklődése által folyvást segítségemre és buzdításomra volt járatlan utamon.” Budapest, 1890.;Tagányi Károly levelei Herman Ottónak EA 4336, EA 4350, EA 5127173 Csánki Dezső: Tagányi Károly (1858–1924). Levéltári Közlemények 1924: 205–208. o.; Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemények 1976: 225–250. o.174 Tagányi levéltári kinevezéseinek dokumentumai az OSZK Kézirattárában: Quart. Hung. 2288. 190–191. A magyar királyi belügyminiszter 1879. július 22-én kelt levele Tagányi kinevezéséről.; Quart. Hung. 2288. 188–189. A magyar királyi belügyminiszter 1883. január 21-én kelt levele. 1883-ban Tagányi 150 forintnyi lakpénze 200-ra emelkedik.; Quart. Hung. 2288. 186–187. A magyar királyi belügyminiszter 1888. május 24-én kelt levele. Tagányi 1888-ban országos levéltári tisztből, az addigi illetményének változatlanul hagyásával, fizetés nélküli levéltári fogalmazó lesz.; Quart. Hung. 2288. 184–185. A magyar királyi belügyminiszter levele 1891. március 18-án, Tagányi 1891-ben fizetés nélküli fogalmazó és országos levéltári tisztből másodosztályú országos levéltári fogalmazó lett.; Quart. Hung. 2288. 182–183. A magyar királyi belügyminiszter levele 1892. júliusában. Tagányi országos levéltári fogalmazó 1000 forinttal javadalmazott magasabb fizetési fokozatba lépett elő.;Quart. Hung. 2288. 180–181. A magyar királyi belügyminiszter levele 1893.március 31-én. „Az 1893. évi IV. törv. czikk rendelkezései alapján 1400 forint évi fizetés és 500 forint évi lakpénzzel országos allevéltárnokká kinevezem.”; Quart. Hung. 2288. 178–179. A magyar királyi belügyminiszter levele 1898. április 23-án. „1898-tól allevéltárnoki állásában az 1600 frttal javadalmazott második fizetési fokozatba léptetem elő.”, Quart. Hung. 2288. 176–177. A magyar királyi belügyminiszter levele 1900. szeptember 26-án, melyben Tagányi Károly allevéltárnokot 1900-tól levéltárnokká nevezi ki évi 4000 korona fizetéssel és 1200 korona évi lakpénzzel.; Quart. Hung. 2288. 174–175. A magyar királyi belügyminiszter levele 1904. február 18-án Tagányi „fizetés természetével bíró személyi pótléka évi 800 korona”., Quart. Hung. 2288. 172–173. A magyar királyi belügyminiszter levele 1905. szeptember 10-én Tagányi Károly „fizetés természetével bíró személyi pótléka évi 1400 korona”.; Quart. Hung. 2288. 167. A magyar királyi belügyminiszter levele 1917. július 27-én, Tagányi Károly „nyugalomba helyezéséről”: „Nagyságos Tagányi Károly urnak, minisztertanácsosi cimmel felruházott országos levéltárnok. Magyar királyi belügyminiszter. 1917. IX. törvényczikk 10. szakaszában nyert felhatalmazása alapján Nagyságodnak nyugalomba helyeztetéséig létszámon felül való vezetését rendelem el. Erről Nagyságodat tudomásul vétel végett értesítem.”; Quart. Hung. 2288. 165. A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének levele 1919. január 27-én.”T. K. miniszteri osztálytanácsosi címmel felruházott országos levéltárnokot országos főlevéltárnokká nevezi ki.” 175 MOL II–10 1885 176 MOL K 148–1890–4399 (1885–550)177 MOL–1/1888. „661/1883 szám alatt hivatalos óráknak be nem tartása miatt fegyelmi eljárás útján, írásbelileg megrovatott. Miniszteri szóbeli rendelet következtében 1885. május – 1887. június végéig minden nap alulírottnak jelentkeznie kellett, hogy maga adja le hivatalba jövetelének idejét. Bp, 1888. jan. 8. Pauler Gyula”; Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemények 47. évfolyam, 1976: 233. o.178 MOL– Y 1.–1885–II. – 10.

49

1888. január 9-én kelt levelében Pauler már arról számolhatott be a

belügyminiszternek, hogy Tagányi, „az országos Levéltár összes személyzetének talán

legkitűnőbb elméjű tagja” teljesen megjavult, rendesen végzi teendőit, panasz ellene többé

nincsen. A pozitív változások okaként amellett, hogy Tagányi idősebb lett, Pauler a

nősülést említi, „s így még visszaesésétől sem igen lehet tartani”.179 Tagányi Vadnay Rózát

– Vadnay Károlynak, a korszak ismert író-újságírójának unokahúgát – vette feleségül és

lassan a hivatali munkarendbe is beleszokott. Két év múlva, 1888. május 24-én megkapta a

fogalmazói címet, de még ekkor is csak 700 forintnyi hivataltiszti fizetésből kellett

megélnie, amelyhez 200 forintnyi lakpénz járult.180 Tagányi, hogy fogalmazói fizetést

kaphasson, még 1890 novemberében az Országos Levéltár számára készített jelentős

munkákra hivatkozva kérte, hogy az ellene hozott 1883-as fegyelmit, „tapasztalatlan

ifjúságom e szomorú s oly súlyosan megkeserült emlékét” töröljék a minősítési táblázatból.

Kérését a miniszter – Pauler meleg hangú pártoló javaslata alapján – teljesítette.181 Pauler

indoklásában írja, hogy „Tagányi Károly úr tehetsége, képzettsége s egyéb

tulajdonságainál fogva az Országos Levéltár legkitűnőbb tisztviselői közé tartozik”, s mert

„hibájáért, melyért megrovatott, teljesen kiépült”. 1892-ben Tagányi már a diplomatikai

osztály vezetője, ilyen minőségében irányította a mohácsi vész előtti oklevelek és iratok

összegyűjtését, rendezését, szakszerű kezelését, majd 1897-ben Tagányira bízták a

kancelláriai levéltár felügyeletét. Tizenöt év múlva, 1912-ben Pauler utóda, Csánki Dezső

felmentette ebből a tisztségéből és a kincstári osztály vezetőjévé nevezte ki.182

A Pauler irányította átszervezés eredményeként a Magyar Országos Levéltár az

ország egyik legjelentősebb történelmi kutatóhelyévé fejlődött, az itt elhelyezkedett fiatal

történészek hatalmas forrásismeretre tettek szert.183 Sashegyi Oszkár hívja fel a figyelmet

arra, hogy ebből az új helyzetből bizonyos feszültségek is adódtak: a történetírói ambíciók

és a hivatali kötelességek, a társadalmi megbecsülés és a szűkös anyagi helyzet olyan

divergáló erőként hatottak, amelyek egyesek számára igen nagy megterhelést jelentettek.184

Mindez Tagányira is igaz. Egész élete során vissza-visszatérően jelentkeztek az anyagi

nehézségek. Három évvel halála előtt a Világ című lapban megjelent interjúban így

emlékezett erre az időszakra: „Történetírói hivatásomat úgy fogtam fel, hogy magáért a

179 MOL– Y 1/1888.180 MOL–Y 1. –1888– II. –1.181 MOL K 148–1890– II. b. –4399182 MOL I– 85/1912. 183 Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények, 1975: 30. o.184 Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzeti viszonyai a XX. század elején (1903–1922). Levéltári Közlemények 1978: 233. o.

50

tudományért dolgoztam, épp ott, ahol nincs kilátás javadalmakra: az Országos Levéltárban.

Olyan munkásai vagyunk mi a tudománynak, mint a középkori barátok. Nem törődünk a

világ elismerésével. Nagy, szent gyönyörűségünk abban rejlik, hogy búvárkodhatunk a

tudományban.”185

185 Világ 12. évfolyam Budapest, 1921. április 3. (vasárnap) 71-ik szám 2. o.

51

„Mivé lesz a styl?186 Mikor egyedül a dolgok belső ismerete: a psychológia adja tollunk alá az igazi szavakat, melyek – s nem mások! – a tényeket közvetlenül a valóság színeivel és elevenségével festik. Mi lesz hát az előadásból? Mikor csakis a kritika hozhatja létre az okok láncolatát, a logikai egymásutánt.”187

3.1.3. A történetíró

Tagányi huszonkét éves, mikor 1880-ban a Századokban megjelentek első történeti

cikkei. Ezekben a közleményekben szülőföldje, Nyitra megye történetének egyes részleteit

dolgozta fel. Első írásában – Nyitramegye német telepeinek eredete – oklevelek alapján

mutatta be a privigyei járás német ajkú lakosainak – „ennek a derék népnek, melynek

munkás kezére és hazafiságára megyéje méltán büszke lehet” – eredetét.188 Megyetörténeti

kutatásaihoz a fiatal történész az ekkor már nagy tiszteletnek örvendő későbbi jó barát,

Thallóczy Lajos segítségét kérte:189

„Igen tisztelt Uram! Amint tudni tetszik, Nyitra megye történetét tettem kutatásaim

tárgyává, s hogy működésem némi jelét adjam, úgy gondoltam, hogy a megye múltjának

vitás, vagy alig ismert mozzanatait választom e célra. Ilyen a csejtei rémdráma is Báthory

Erzsébetről, melyről sokat beszélnek ma is, de csak az azon kori (1604–1612) memoire-ok,

főleg Závodszkyék alapján. Annyit tudunk, hogy 1610-ben Thurzó nádor, Zrínyi Miklós és

Homonnay Györggyel Csejtén megejtették a bűnügyi vizsgálatot, még bírái neveit is

ismerjük, de tanúvallomását s magát, a per folyamatát, mely tekintettel a vádlott előkelő

származására soká tartott, csakis a memoire-ok sovány s nem igen biztos közlése után.

Odaterjed tehát alázatos kérelmem, legyen oly kedves felvilágosítani, hogy a curiai levéltár

actái felmennek ezen korig, s hogy a nádori törvényszék iratai ott vannak-e, s a mely évtől

kezdődnek, remélem hogy a mit keresek ott fel fogom találhatni, ha ugyan vannak indexei,

mire nézve válaszát tisztelettel kéri Tisztelője Tagányi Károly.” Már ebben az időszakban

források széles körét vonta be vizsgálataiba: Thurzó Szaniszló későbbi nádor bajmóczi

udvarának háztartását, étkezési szokásait az Országos Levéltárban fellelt, 1602 és 1614

186 Tagányi a “styl” kifejezést eszme, gondolat, elmélet értelemben használja.; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I. A pozitivista történelemszemlélet Európában és hazai értékelése 1830–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973: 165. o.187 Tagányi Károly: Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle 1883: 228. o. 188Tagányi Károly: Nyitra megye német telepeinek eredete. Századok 1880: 64. o.189 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz 30. Évszám nélkül.

52

közötti időszak napi kiadásainak feljegyzéséből, valamint egy, a korszakban keletkezett

szakácskönyv alapján mutatta be.190 Ezek a cikkek azonban nem csak a források

feltárásáról szóltak: a fiatal historikus a korabeli életmód, „az általános culturállapotok”

bemutatásához hívta segítségül a dokumentumokat. Szintén tágabb szülőföldjéhez

kötődtek Tagányi első „históriai-földrajzi” kutatásai, melyekben Szolgagyőr várának

helyét próbálta meghatározni. Az Árpád-kori oklevelekben két évszázadon keresztül

szereplő várról és várispánságáról a 13. századtól nincs adat. Többen próbálták megfejteni

a talányt, pontosan hol helyezkedett el a vár és milyen körülmények között pusztulhatott el.

Tagányi etimológiai magyarázatokkal és okleveles adatokra hivatkozva Nyitra megyében

helyezte el a várat, s helyi forrásokra támaszkodva megpróbálta feltárni annak szervezetét,

működését.191

Tagányi korai írásaiban – melyek többsége bírálat – tekintélyt nem tisztelve vonta kétségbe

a korszak neves történészeinek álláspontját. Történetszemléleti vitákat indukált, érveiben

kezdetben gyakran támaszkodott főnöke, Pauler Gyula megállapításaira. A “comes” szóról

írt magyarázatában192 – Pesty Frigyes Az eltűnt régi vármegyékben megfogalmazott

állításával részben szembehelyezkedve – amellett tört lándzsát, hogy a comes szó kizárólag

két értelemben használatos: hivatalt és méltóságot jelentett. Pauler nyomán állította, hogy a

comesek hatalma a szabad bíráskodásban nyilvánult meg.193 Pesty nagy monográfiájában,

A magyarországi várispánságok története, különösen a XIII. században (Budapest, 1882),

Szolgagyőr és Scynthe várbirtok helyét is máshogy határozta meg, mint a fiatal történész:

Szolgagyőrt Győr megyébe, míg Tagányi Galgóc mellé helyezte; Scynthe helyét Pesty

Frigyes Szencse helység területén kereste, Tagányi Károly ellenben a Nyitra megyei

Szenicz falut értette alatta. A „geographiai tekintély” rossz következtetések példájaként

utalt Tagányi próbálkozásaira.194 Válaszát Tagányi a Budapesti Szemlében adta közre. A

könyv kapcsán Tagányi „történetíróink” tulajdonságairól elmélkedik: „valamennyiöknek

főereje kétségkívül magában a históriai anyagban rejlik, és méltán, mert azt mai

190 Tagányi Károly: Thurzó Szaniszló háztartásáról. Századok 1880: 751–755. o.191 Tagányi felfedezéséről 1881 májusában levelet ír Thallóczynak, melyben beszámol a galgóci levéltárban tett kutatásairól, megköszöni édesapja haláláról való való megemlékezést a Századokban: „Kedves Colléga! […] Főleg azonban topográfiai tanulmányokat tettem, és legalább úgy hiszem, hogy megtaláltam a régi Szolgagyőr vára romjait. Vittenczről magammal hozok egy igen érdekes régi kinzóeszközt a nyelveskedő asszonyszemélyekre. Érdemes lesz bemutatni a régészeti társulat ülésén s azután a múzeumnak ajándékozom.” OSZK. Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz 1. Vittencz 1881. május 31. Tagányi Károly: Szolgagyőr I–II. Századok 1882: 312–323, 388–398. o.192 Tagányi Károly: Valami a “comes” szóról. Századok 1881: 516–519. o.193 Pauler Gyula: Megye? Várispánság? Századok 1882: 213. o.194 Pesty Frigyes: A magyarországi várispánságok története, különösen a XIII. században. Budapest, 1882: 481. o.

53

használható alakjában jóformán nekik köszönhetjük, a levéltárak óriási anyagát ők kutatták

föl, valamint publicatioikkal is ők tették és teszik folyamatosan hozzáférhetővé”,195

azonban az anyaggyűjtés, „melyben éltök java részét tölték” – fogalmaz a bíráló –

kezdetben csak eszköz volt, mára céllá, mesterséggé „fajult nálok”. „Nekik az adat

minden: ok, okozat, tény, történelmi igazság, sőt maga könyveiknek stylje, azt hivén, hogy

a történelem pusztán abból áll, ami megírva maradt reánk. Természetes aztán, hogy

mindazt, amit mert nem maradt följegyezve, mi adunk hozzá, például az ami az emberi

lélekben történt és így soha meg nem íródhatott, azaz a történelemnek legnagyobb részét:

merő ábrándnak nézik, s hogy a megértésre szolgáló eszközöket is, a phantásiát és a

hypothesist kizárják pozitív légkörükből.”196 Tagányi nézete, hogy a történetíró és

anyaggyűjtő céljai, eszközei és „styl”-je is különbözők. Az anyaggyűjtő célja, hogy az

összes létező forrást csoportosítsa időben és minőségben. Ez a meghatározás még nem

tartalmaz értékítéletet, de kifejtése annál inkább. Pesty Frigyest Tagányi az adatgyűjtőkhöz

sorolta: „adatgyűjtő, akinek olyan megfejtés kell, hogy abba minden adat kényelmesen

beleférjen”, „adatok képezik minden tudományát, épen azért nem érti azokat, s a nélkül,

hogy tudná, pusztán összeállításukkal is meghamisítja a történelmi igazságot.”197 Indoklása

alapján az anyaggyűjtő nem gondolkozik; és ez a „tudományos segédmunka” inkább kárt

okoz, mintsem hasznot, ha nem értő módon végzik. Tagányi levéltárosként tisztában volt

azzal, mit jelent az anyaggyűjtés, mekkora munkával jár, azt semmiképp sem becsülte le,

de ebben a minőségében is törekedett arra, hogy adatok egymás mellé helyezésének legyen

értelme, gyakorlati haszna. Tagányi szerint az „ijesztő” teljességre törekvés, a „nyers”,

időrendiséget követő adatközlés megakadályozza, hogy bármiféle plusz tartalmat adó

logikai rend kialakuljon: „Az abruzzi pifferaró gúnyája sárosan, álló ronggyá szakadva

ezernyi foltjaival, jobban tart össze, s több harmóniát mutat, mint az adatgyűjtők előadása

és stylje.”198 Az ekkor huszonöt éves titán sommás zárógondolata, hogy „a tudomány még

csak azon túl kezdődik, a hol ők már elvégezték”.199 Összegzése tudományos hitvallást

tükröz: az adatok szorgalmas és alázatos összegyűjtése szükséges, de nem elégséges – ezek

értő feldolgozása nélkül nem lehet a tudomány számára is értékes művet létrehozni.

195 Tagányi Károly: Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle 1883: 227. o. 196 Uo.: 228. o.197 Uo.: 238. o.198 Uo.: 249. o.199 Uo.: 250. o.

54

Hasonló lendülettel, érvekkel és élccel200 fogalmazta meg Tagányi Ortvay Tivadar

1882-ben megjelent, Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig című könyvéről

adott bírálatát.201 „Tartalomnak cím sohasem felelt meg kevésbé, mint az, aminek szerző

nevezte el könyvét. Két vaskos kötetben összegyűjtött mindent, a mit az ó- és középkor

irodalma, krónikák, okiratok, térképek és inscriptiók mondanak vizeinkről s mikor aztán

ebből Magyarország vízrajzát kellett volna megalkotnia, félbehagyva mindent, pusztán

magát ez anyagot szedte betűrendbe, így lőn a rajzból szótár, ott végezvén művét, a hol

kezdenie kellett volna.”202 Tagányi Ortvayn is azt kérte számon, miért nem jutott tovább

puszta adatgyűjtésnél, mivel az oklevelek adatainak kigyűjtése és ábécérendben való

közreadása nem vízrajz. Ortvay feladata Tagányi szerint az lett volna, hogy meghatározza

a folyók és mellékfolyóik, állóvizek helyzetét, bemutassa szerepüket. Tagányi úgy vélte,

bírálóként nem feladata, hogy a szerző topográfiai meghatározásait vizsgálja, ez a feladat

és felelősség a „vidékek monográphusaié”, „kik is majd bővebb anyagkészlet és közvetlen

szemlélet alapján, fogják egyenkint rectificálni a rectificálandókat.”203 A kritika egyedüli

feladata Tagányi szerint az „író fölfogását” bírálni, mert „bármely műnek összes jellemző

előnyei, mint hibái, úgyis e fölfogásnak helyes vagy helytelen voltából következnek.”204

Ortvay válaszolt a kritikákra: szerinte Tagányi azon bírálók közé tartozik, akik nem az

adott, „a fennforgó tényleges viszonyokat” tartják szem előtt, hanem „egy képzelt irodalmi

ideált” gondolnak ki, s e szerint ítélnek.205 Amit számon kér tőle „ügytársa”, azt lehetetlen

az adott körülmények közt megírni. Abban igazat adott bírálójának, hogy a cím nem

egészen felel meg a tartalomnak, ő maga eredetileg az Adalékok Magyarország vízrajzához

címet választotta, azonban azt „döntő körökben törölték”, de „hogy a cím meg nem felel

egészen a tartalomnak, azt hiszem, a legkisebb baja. Nem a cím a könyv, úgy mint a styl az

ember.”206 Ortvay az egyöntetűség, az adatteljesség és a pontosság követelményével

magyarázta, hogy egy-egy víznél minden rá vonatkozó okiratos adatot összegyűjtött, 200 Annyiban több és más ez a lendület, mint fiatalkori, a történetírást, a világot megváltó szenvedély papírra vetése, hogy Tagányi, mint az jegyzeteiből kitűnik, a stílust is tudatosan választja: „A közepes emberek, az elhelyezkedők, a nyárspolgárok nem láthatnak a dolgokból semmit, mert kerülnek minden határozottságot. A dolgok megértése csakis distinctió, ki mentül tovább menő, mentül több distinctiót tesz annál okosabb ember, az árnyalatokban van a dolgok értelme, azok homogének, nem osztják el magukat, hogy észrevétessenek. Innen a dolgok ismeretét csakis határozott emberek tehetik. Sokszor ártanak ugyan, de máskülönben nem lehetne észrevenni a distinctiót. Innen a geniek brutálisak, határozottak.” Tagányi Károly feljegyzése, korai írásai között. OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. 442.201 Tagányi Károly: Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Ismertetés. Századok 1883: 169–174. o.202 Uo.: 169. o.203 Uo.: 173. o. 204 Uo.: 173. o.205 Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára. Századok 1883: 288. o.206 Uo.

55

munkája repertórium egyben, melyet arra is szánt, hogy „segédkönyvül szolgáljon a

történetíró kezében.”207 Tagányi „érdekes és naiv” felvetése, mely szerint bárki arra a

következtetésre juthat, hogy az okiratilag nem dokumentált víz nem is létezett, abszurditás

– s bár adatokra épülő munkája ilyen értelemben „a puszta véletlentől lett függővé téve”,

de a „történeti munka” mindig történeti tényektől függ: „nemcsak a pragmatikai, de még a

philosophiai történelem sem független a tények meghatározta véletlentől” – érvelt

válaszában Ortvay.208 Tagányi szerint Ortvay könyvének legnagyobb gyengesége a

földrajzi nevek eredetének téves megfejtése. Erre válaszul a szerző nem kevés gúnnyal

hívta fel a fiatal historikus figyelmét utalásaira, melyekből kiderülhetett volna, hogy a

„helytelen szófejtést” nem ő „kontárkodta”, hanem a korszak neves nyelvészei, történészei,

köztük például Pesty Frigyes és Hunfalvy Pál.209 Tagányi viszontválaszában azzal érvelt,

hogy az adat nem történeti tény, minden egyes adatot kritikával kell szemlélni, ugyanezt az

eljárást javasolja a helynévmagyarázatok átvételére is: „az igazságra nézve teljesen

közönyös, Hunfalvi mondja-e vagy más, kár volt Őt alulírottal méregetni össze, mert a

gúny éle éppen Ortvay urat sújtja, hogy mindenben a mester szavára esküszik s hogy éppen

a tekintély káprázata bénítja meg a saját ítéletét. Vádam épen az az ítélethiány volt, mit

szerző úr a nézetek megválasztásában tanúsított, ép azért ennek, a saját

határozatlanságának, s ne a bíráló gáncsoskodási hajlamának tulajdonítsa, ha olyasmit

imputáltam neki, a mit ő nem értett úgy.”210

Szintén lendületes, sőt indulatos, de Pauler nézeteitől függetlenebb, évekkel később

programmá formálódott korai kritikája Tagányinak Lehoczky Tivadar Beregvármegye

monographiaja című munkájáról a Századokban adott ismertetése.211 Lehoczky, „Bereg

derék történetbúvára” számos előtanulmány után, 1881-ben adta ki megyetörténeti

monográfiáját. Kötetét a szerző a Magyar Történelmi Társulat 1872-ben megfogalmazott

útmutatója alapján szerkesztette.212 Lehoczky a társulat által ajánlott elveknek megfelelően

207 Uo.: 291. o.208 Uo.: 292. o.209 Uo.: 292. o.210 Tagányi Károly Válasz. Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára című cikkére. Századok 1883: 295. o.211 Tagányi Károly: Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. kötet Ismertetés. Századok 1882: 156–161. o.212 Az 1867 júniusában megalakult Magyar Történelmi Társulat a kezdetektől támogatta a megyei és városi monográfiaírást, az első befejezett monográfiák (Zala megye és Szabolcs megye monográfiája) értékelése kapcsán merült fel az a gondolat, hogy „egyöntetű módszert” állapítsanak meg, amely szerint aztán a monográfiák írói műveik „egybeállítását, szerkezetét, belső felosztását, előadási rendjét és formáját illetőleg eljárhatnának”. (Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest, 1918: 23., 29. o.) Mivel az általános módszer és keret megállapítására a Társulat magát tartotta leghivatottabbnak, az 1871. június 1-jén tartott igazgatósági választmányi ülésen Thaly Kálmán indítványára külön bizottságot hívtak életre, melynek elnöke Wenczel Gusztáv, tagjai Csaplár Benedek, Fraknói Vilmos, Nyáry Albert,

56

megírt monográfiájával elsősorban „a történetíróknak” kívánt „hasznos segédmunkául”

szolgálni. Tagányi így Lehoczky munkája kapcsán tulajdonképpen a társulat programját

bírálta, véleménye, hogy megyei monográfiát kizárólag helyi szempontok szerint kellene

megfogalmazni. Megkérdőjelezte, hogy vajon tényleg csupán háborúkból,

országgyűlésekből, királylátogatásokból, „históriánk nagy alakjainak egy-egy ottani

vendégszerepléséből” – a „monographiai tervezet” megfogalmazásában ”köztörténeti

eseményekből” – állna össze a megyetörténet. Tagányi szerint ezek olyan „általán

események”, melyek okai a megyén kívül vannak, s csak kis részét képezik a megye

életének. A hibás tematika mellett a vizsgálatba vont források elégtelen voltát és a források

helytelen kezelését rótta fel a szerzőnek. Helyeselte, hogy Lehoczky vizsgálta a helynevek

eredetét, szükségesnek látta volna azonban, hogy a megye összes helynevének eredetét

próbálja megmagyarázni, „mert egymást mind nyelvileg, mind fogalmilag támogatván s

kiegészítvén, ethnographiai s más vizsgálódásainkra biztos alapúl így szolgálnak.”213

Hiányolta az adóról szóló fejezet részletességét is. Felhívta a szerző figyelmét, hogy Bereg

megyére vonatkozóan az 1530-tól 1697-ig terjedő időszak dikális jegyzékei fellelhetők az

Országos Levéltárban, és jelezte, nem érti, hogy az „ottani levéltárban öt nagy

fascicidusban 1540–1690-ig terjedő tizedlajstromokat” miért ignorálta.214 Tagányi szerint a

szerző nem kellő arányérzékkel és nem egységében szemlélve vázolta „megyéje”

történetét: „megyéje helyrajzát a geographus, természetvilágát a természettudós, népe

szokásait az ethnographus minutiozitásával, de sohasem a historikus szemmértékével adja

elő”. Az aránytévesztésért Tagányi nem a szerzőt, sokkal inkább a „téves felfogású

rendszert” – „mely nagyobb tehetségek erejét is megbénítaná” – okolta: „Styljét ugyan, bár

gyengeségeiben a rendszernek is része van, nem magasztalhatjuk, de készségesen

elismeréssel adózunk tudományának, gazdag tapasztalatainak, sokoldalú jártasságának s

mindenekfölött szorgalmának.”215

Orbán Balázs, Pesty Frigyes és Rómer Flóris ig. választmányi tagok voltak. A bizottság Fraknói Vilmost és Pesty Frigyest bízta meg a monográfiatervezet elkészítésével, mely 1872-ben meg is jelent a társaság folyóiratában, a Századokban. (Századok, 1872: 412–416. o.) A megyei monográfiák ügyében a társulat hamarosan megkerülhetetlen véleményformálóvá vált. Az egyes törvényhatóságok, mint Bereg megye (1877), Ung megye (1884–86), Heves megye (1889–90), Miskolc városa (1880–82) már elkészült monográfiáik „megbírálását” kérték, mások, mint Pécs városa (1880–81), Torna megye (1881), Nyitra megye (1881), Szolnok-Doboka megye (1884–85) pedig a tervbe vett monográfiák ügyében a társulat véleményét kívánták meghallgatni. (Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917: 59. o.) 213 Tagányi Károly: Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. kötet Ismertetés. Századok 1882: 159. o.214 Uo.: 160. o.215 Tagányi Károly: Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. kötet Ismertetés. Századok 1882: 161. o.

57

A fiatal történész legélesebb vitája 1884-ben, a Századokban megjelent Styl és

történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról című írása nyomán bontakozott ki.216

Budapesten 1884-ben nagyszabású, több mint hétezer tárgyat felsorakoztató

„ötvösműtárlatot”217 rendeztek, mely három hónapos fennállása alatt rendkívül pozitív

nemzetközi visszhangot és anyagi sikert produkált. A szervezők elsősorban a hazai

„műtörténet” számára vártak „tudományos hasznot” a tárlattól.218 A kiállított tárgyakat

„történeti szempontok” szerint két nagy csoportba sorolták: a kereszténység előtti,

valamint a keresztény stílus alkotásai között tettek különbséget, majd mindkét főcsoportot

további alosztályokra bontották.219 A kiállítást megtekintő Tagányi a tárlat koncepcióját,

valamint az azt interpretáló szakcikkeket, – mindenekelőtt az egyik rendező, Pulszky

Károly álláspontját, mely szerint a hazai műtárgyak korának meghatározásánál figyelembe

kell venni, hogy hozzánk minden eszme legalább száz évvel később jutott el –, nagy

vehemenciával támadta. Véleménye, hogy ez a teória téves, minthogy az sem igaz, hogy

hozzánk minden eszmét külföldről „plántáltak volna” be, s a hibás megközelítés alapja „a

stylről való téves fölfogás.”220 Ez szembehelyezkedés volt a korszak tudományos életének

több más nagy tekintélyével, köztük főnökével is. Fraknói Vilmos, Pulszky Ferenc, Thaly

Kálmán és Pauler Gyula ebben az időben annak az okait próbálták feltárni, miért maradt el

hazánk legalább száz évvel az európai fejlődéstől.221 Tagányi Hippolyte Adolphe Taine

francia kritikus, irodalomtörténész „rajongójaként” helyezte középpontba a „styl”, az

eszme fogalmát. Tagányi ifjúkori történetírásának legjellemzőbb vonásaként – a kortársak

megemlékezései nyomán – a későbbi korok kutatói222 is elsősorban Taine hatását emelik ki.

Tagányi eredetiben olvasta Taine műveit, azokat részletesen kijegyzetelte, s egy

tanulmányvázlatot is összeállított, melyben Taine-t, a történészt mutatta be.223 Elfogadta azt

a Taine-i tételt, hogy ugyanazon korban az irodalom, a művészet, a politika, s a társadalmi

élet minden megnyilvánulása ugyanazon eszméket hordozza, s azokat, más alakban ugyan,

de lényegileg ugyanazon stílusban fejezi ki. Európában – írja Tagányi – a styl egységének

216 Tagányi Károly: Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok, 1884: 493–503. o.217 A kiállítás szakkatalógusa: Útmutató a történelmi ötvösmű-kiállítás helyiségeiben. Budapest, 1884. 218 Hampel József: Műtörténetünk és az ötvösműtárlat. Budapesti Szemle 1884: 303. o.219 Uo.: 296. o.220 Tagányi Károly: Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok 1884: 494. o.221 R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I. A pozitivista történelemszemlélet Európában és hazai értékelése 1830–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973: 165. o.222 Csíki Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig). Néprajz Egyetemi hallgatóknak. 29. Debrecen, 2003; Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1980; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban, 1973223 OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. Az írás pszichológiája. Antropogeográfia, Milieu a történelemben stb. Tagányi Károly adatgyűjtése. Taine tanulmány: 176–181.

58

alapja a kereszténységben rejlik, ennek megfelelően a „keresztény magyar nemzet”

története is csak ebben a kontextusban, az egyetemes törvényszerűségek

figyelembevételével tanulmányozható. Tagányi Taine-től független gondolata, hogy az

eszmék minden országban a helyi sajátosságoknak megfelelően „önnön talajukból”

fejlődnek ki, azokat nem külföldről hoztuk be százéves elmaradással.

A cikkre Pulszky Károly tanítványa, az ismert régész, Hampel József válaszolt. A

tárlat tanulságait levonva elemezte „nemzeti művészetünket”, miközben jelezte, hogy a

tárlat egészének értékeléséhez hosszabb idő szükségeltetik, és gyors állásfoglalásra csupán

az ötvösműtárlatot ért kritika késztette. „Nagyot téved, ki e csillogó tarkaságban egységes

öntudatos stílfejlődést keres, és még hiúbb kísérlet volna nyugati stílfogalmak szerinti

jellemző osztályozáson erőlködni.”224 Hampel válasza alapvetően indulati, Tagányit

támadja, tudóskénti lejáratására törekszik, érveivel gyakorlatilag nem is száll vitába.

Hampel szerint a Századok „legújabb műtörténeti apostolának bombastikus föllépésére”

legegyszerűbb válasz volna a szánakozó mosoly, a kicsinylő hallgatás, de mivel a

Századok „komoly történeti szaklap akar lenni”, hasábjain az „ilyenfajta idétlen

terpeszkedés veszedelmet vonhat maga után”.225 Véleménye, hogy az „újdonsült laikus”,

„új szakértő”, kinek „önhittségénél csak tájékozatlansága nagyobb”, „apodiktikus

nyilatkozatai” semmivel sem segítik a hazai ötvösművesség történetének megismerését.

Hampel Tagányi minden korábbi megnyilvánulását is kigúnyolta: „nem helytelen dolog, ha

fiatal történetbúváraink, kik gyakran genealógiai görcsösségekben tévelyegnek, vagy

ízléstelen címerek közzétételében lelik örömüket, néha egy-egy nagyobb szabású külföldi

történetírót szednek elé.” Hampel szerint jót tenne a hazai történetírásnak egy kis

nemzetköziség-európaiság, nincs kifogása Taine ellen sem: „Ízlése van a merész

hegymászónak”, de Tagányi eljárása teljességgel elfogadhatatlan: „Ő tisztán francia

mesterének szárnyaira helyezkedik. Megveti a biztos ösvényeket, melyeket hazai

szakférfiak törtek, és chablonmunkának csúfolja, amit majdnem két szorgalmas nemzedék

létrehozott. Bűvösnek vélt elméletébe kapaszkodik, messze eltörpül fejeink fölött, és

kalandos bolyongásai korszakos felfedezéseit lerakja a merészeket ölelő Századok

hasábjain, egy második Icarus, kinek reménylem, fiatalabb író-nemzedékünkben egyhamar

nem akad majd követője.”226

Tagányi nem csökkenő elánnal válaszolt, Hampel cikkét a tudomány szörnyű

torzképének, a német észjárás borzadályának nevezte: „a tudós szak-rongyok csak a kritika 224 Hampel József: Műtörténetünk és az ötvösműtárlat. Budapesti Szemle 1884: 305. o.225 Uo.226 Uo.: 310. o.

59

s a gondolat véznaságát akarják eltakarni.”227 Az egész német műtörténeti elméletet bírálta,

mert az – véleménye szerint – a művészetet mesterséggé, az irodalmat rímfaragássá

degradálja.228 Felrótta Hampelnek, hogy valójában nem ismeri Taine munkáit, és felhívta a

figyelmét, hogy a stílusok alakulásáról megfogalmazott állítást, mely szerint lehetetlen,

hogy minden styl száz évvel később, külföldről jutott el hozzánk, nem Taine, hanem ő volt

bátor felállítani. Kiemelkedően fontosnak tartotta a nemzeti stílus vizsgálatát:

„tanulmányozzuk az immár ezer esztendős magyar embert, művészetében, irodalmában,

politikájában s társadalmi életének minden nyilvánulásában, hogy megismerhessük múlt és

jelen tevékenységének minden rugóját, mert csak ezeknek ismerete fontos, csak ebből fog

okulást szerezhetni a nemzet és a külföld.”229 Végszóként reményének adott hangot, hogy

lesznek követői: „csak szeressék az igazságot önzetlenül, küzdjenek érte elszántan, való és

hamis tekintélyek ellen, – és szórakozásul kacagjuk ki együtt a nagyképű tudományt.”230

Taine „historicista kritikájának” hatásaként tekinthetjük, hogy Tagányi tulajdonképpen

provokálta ezeket a vitákat, s gyaníthatóan a „mester” kifejezetten olvasmányos, érdekes,

de mindenképp az átlagból kitűnő stílusát próbálta adaptálni, nem ritkán udvariatlan, a

vitapartnert (jelen esetben Hampelt) sértő megjegyzéseivel: „s mekkora tudományt

puffogtat el potyára, milyen fontos arcot ölt! pedig csak a fától nem látja az erdőt s keleti

befolyásokat konstatál az amúgy is keleti fajnál! Oh garasos éleselműség! Mintha csak a

német philosophust látnám, mint jár föl s alá hosszú léptekkel, ül, eszik s nem keveset;

mégis töprengve kérdi magától: »Létezem-e?«”231

Tagányi Taine nyomán tulajdonképpen a „pozitív műtörténet” hiányát kérte számon,

szerinte a hazai műtörténet „chablonszerű” – ahelyett, hogy megpróbálná megfejteni,

megmagyarázni a művészetet, ítélkezik: magasztal vagy gáncsoskodik.232 Tagányi elvárása,

hogy a rendelkezésre álló adatok és tények alapján új következtetések fogalmazódjanak

meg, kerüljön sor a saját „nemzeti stílus” meghatározására. Zsákutcának tartja azt az

eljárást, mely arra irányul, hogy feltárja, a „százévnyi késéssel érkező eszmék”, miként

jelennek meg a hazai művészetben, meglátása szerint ehhez egyébként jóval kisebb

intellektuális erőfeszítés szükséges. Nem csupán Pulszky Károly és Hampel állítását

vitatta, de ugyanezt kérte számon a korszak más neves művészettörténészein, az általa is 227 Tagányi Károly: Válasz Hampel József úr czikkére. Műtörténetünk és az ötvösműtárlatról. Budapesti Szemle 1884: 172. o.228 Uo.: 174. o.229 Tagányi Károly: Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok 1884: 503. o.230 Tagányi Károly: Válasz Hampel József úr czikkére. Budapesti Szemle 1884: 176. o.231 Uo.232 Tagányi Károly: Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő 1885: 240. o.

60

elismert Pasteiner Gyulán és Herich Károlyon is.233 Herich: Iparművészeti tanulmányok és

Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig című munkájáról

írott Tagányi-bírálatok a korszak mértékadó művészettörténeti lapjában, az Archaeologiai

Értesítőben jelenhettek meg, mely folyóirat főszerkesztője ekkor már Hampel József volt.

Holub József Tagányiról írott nekrológjában kiemelte, hogy bár Tagányi néhány

tanulmányán erősen látszik a Taine-hatás, azonban a „nagy történetíró” tévedéseitől,

gyengéitől Tagányit megmentette levéltári foglalkozása, illetőleg a német

történelemtudomány módszereinek alkalmazása: „Taine, a 30-as évek »chasse aux

documents« irányára visszahatáskép kissé lenézte az »érudits de biblio-théque«-et, az

»amas de faits«-t, Tagányi azonban, bár természetesen csak eszköznek, alapnak tekintette

ezeket, mindkettőt igen nagyra becsülte.”234 Életének jó részét könyvtárakban töltötte, több

hazai nagy könyvtár katalógusát kimásolta, hogy odahaza is kész listája legyen az elérhető

művekről, olvasmányait kijegyzetelte és saját tematikus rendszerbe illesztette. Ugyanebbe

rendezte be, levéltári munkája során feltárt forrásokat, ebben az esetben is a teljesség

ígényével látott hozzá az önmaga által kijelölt feladathoz, a levéltári források minél

szélesebb körét kívánta feldolgozni. Az adatgyűjtésbe fektetett rengeteg energia és

maximalizmusa azonban gyakran megakadályozta Tagányit abban, hogy a következő, az

adatok értő feldolgozásához és közzétételéhez vezető lépést is megtegye.

A gyengülő Taine-hatás és Tagányi európai történetírásban való jártasságának

lenyomata a négy évvel később, 1888-ban, a Századokban megjelent, A „Milieu” a

Történelemben melyben Tagányi a német Friedrich Ratsel: A föld és az ember. Anthropo-

geographia vagy a földrajz történeti alkalmazásának alapvonalai című könyvét ismertette

annak magyar nyelvű kiadása kapcsán. Tagányi elismerte Ratzel „anthropo-geographiát”

(embertani földrajz) megalapozó könyvét, véleménye, hogy a történetírás nem zárkózhat el

az új tudomány eredményei elől, hisz kétségtelen, hogy a természet mint „állandó fizikai

létföltétel” hatást gyakorol az emberekre.235 A kérdés Tagányi szerint az, miként

befolyásolja a környezet („milieu”) a „népek characterét”. Az analógia módszerét, melynek

a „legszellemesebb népnél”, a franciáknál van a legnagyobb divatja, Tagányi szertelennek

nevezte: „Ez a módszer a milieu s a népek jelleme közt a legerőszakoltabb módon keresi a

párhuzamot és kapcsolatot. Nem veszik észre, hogy annak a logikához semmi köze, és

233 Tagányi Károly: Dr. Herich Károly: Iparművészeti tanulmányok. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő 1885: 396–397. o.; Uő.: Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig 1885: 238–241. o.234 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 835. o.235 Tagányi Károly: A „Milieu” a Történelemben: Dr. Ratzel Frigyes: A föld és az ember. Anthropogeographia vagy a földrajz történeti alkalmazásának alapvonalai. Fordította: Simonyi Jenő. Ismertetés. Századok 1888: 661. o.

61

hogy okok helyett tulajdonképpen metaphorákat keresnek.”236 Tagányi, miközben számba

vette az európai anthropogeographia eredményeit, bírálta a szerző eljárását. Bár Ratzel is

elítélte az analógiát, és Buckle „aspects of nature” elméletét is kritikával illette – mely

szerint a természeti képek a látáson, észlelésen keresztül hatnak az emberekre –, ennek

dacára analógiák alapján fogalmazta meg állításait (ti. Ratzel, s általánosságban az új

tudomány), s a „népeknek egyéniségéből csak igen csekély részt tud megfejteni” – érvelt

Tagányi.237 A „Milieu” a Történelemben-t Tagányi eredetileg két részesre tervezte, de csak

az első közlemény jelent meg: „Ratzel bírálatánál második rész nem jelent meg, mert olyan

istentelen valami, hogy Szilágyi (Szilágyi Sándor, a Századok főszerkesztője - B. Sz.)

kidobott volna érte” – írja a jegyzetek közt fennmaradt levelében Tagányi. A cikk

folytatása, és a témához kapcsolódó további, többé-kevésbé kidolgozott Tagányi-írások –

Anthropogeographia és Anthropologia, A civilizáció, Az emberiség haladása, Az

emberiség fejlődése –, ahogy életművének nagyobb része, kéziratban maradtak.238

Korai írásaiban Tagányi egyedül Salamon Ferencről emlékezett meg feltétlen

tisztelettel. Salamon Budapest történetéről írt, befejezetlenül maradt monográfiáját

recenzálva rajzolta meg a történész portréját.239 Salamon kapcsán a történetíráshoz

szükséges tulajdonságokról, erényekről elmélkedett. A „valóságérzet” szükségességét

kiemelve szólt arról, hogy az intuíció mellett a megfelelő adatkezelés is elengedhetetlen: az

adatok mámorából való kilépést szorgalmazta, ez az a pont, ahol a történésznek kell

előlépnie, adatait felülbírálni, mérlegelni, magyarázni, ahogy azt Salamon tette, szemben

azokkal a történészekkel, akik nemcsak az adatokat, de még azok magyarázatát is „a

levéltárak valamelyik titkos üregétől várják”. Salamon Ferenc annak a nemzedéknek az

első tagjaként, amely „erkölcsi tudományokban, a természettudományok tapasztalati

módszerét először alkalmazta” – a recenzens szerint –, kellőképpen önálló, öntudatos, nem

másolja az előtte megírtakat, az adatokat fontosságuk s nem érdekességük szerint

mérlegeli: „Egy magyarázat neki többet ér száz curiózumnál, bármily pikánsak legyenek is

azok. Az igazságnak ez önzetlen keresése, melyet az adatok meg nem zavarnak, útjáról el

nem térítenek, csak fokozza és teljesebbé teszi valóságérzetét.”240

236 Uo.: 663. o.237 Uo.: 665. o.238 OSZK Kt. Quart. Hung. 2284. Az írás pszichológiája. Antropogeográfia, Milieu a történelemben stb. Tagányi Károly adatgyűjtése: 113–122 Anthropogeographia és Anthropologia, 123 A civilizáció, 125–137 Az emberiség haladása, 138 Az emberiség fejlődése, 184 Levéltöredék Ratzel bírálatának második részéről, 461–467 A „Milieu” a Történelemben második közlemény239 Tagányi Károly: Salamon Ferencz Budapest története II–III. kötet. Budapest, 1885. Ismertetés. Századok 1887: 48–71. o.240 Tagányi Károly: Salamon Ferencz Budapest története. Századok, 1887: 71. o.

62

Távol vagyunk még attól, hogy Tagányi történetírását egészében jellemezhessük. Egy

sokkal korábbi fázisnál tartunk, a publikált írásainak egybegyűjtésénél, s mivel

munkásságának nagyobb része kéziratban maradt, illetőleg gyakorlatilag semmiféle

tudományos diskurzus nincs Tagányi tevékenységéről, meglehetősen ingoványos talajon

jár, aki az életmű egészéről próbál megfogalmazni állításokat. A tudományos diskurzus

hiánya még erőteljesebben jelentkezik, ha név nélkül megjelent írásait próbáljuk

vizsgálatainkba bevonni. Pedig ez az életmű szempontjából nem elhanyagolható anyag.

Tagányi jegyzetei közt leírta, hogy az Erdélyi Híradóban vezércikkeket és tárcákat írt álnév

alatt vagy névtelenül.241

Véleményem szerint ezen írások egyike A magyar történetírás titkaiból,242 melyben

az itt bemutatott kritikáinak közös pontját, a nemesi történelemszemlélet bírálatát, név

nélkül, kendőzetlenül nyújtja Tagányi: „Most, midőn a parlamentben egy történetíró

képviselő veszi védelmébe az Akadémiát; midőn az Akadémia mulasztásait mind egy

szálig szerény anyagi viszonyainak akarja betudni a nemzet törvényhozása előtt: nem azt

fogjuk feszegetni, hogy mit nem tesz, de azt, hogy mit csinál mégis, miként csinálja.

Minthogy pedig az Akadémiában nemcsak a leglármásabb, de a legköltségesebb is a

történettudományi osztály: annak titkaiból hozunk egyet-mást napvilágra.”243 A

folytatásban a szerző leírja, hogy a „magyar történetírás munkásainak” 99 százaléka az új

nemzedékhez tartozó, még fiatal. Az új nemzedék felfogásai és eszközei is újak,

„olyanformán viszonyulnak a régi históriai felfogáshoz, eszközeihez, mint a mai hátultöltő

puskához a hajdani kovás puska”. A fiatalok nem bizonyítanak többé a Bibliával, „régen

elavult írókkal”; megváltozott a publikálás formája és keretei: „kiment a divatból a 40–50

kötetes történet, vele a fólió forma, a censura és sok más vedlett intézmény”. A szerző

szerint még kísért az 1830-as és 1840-es évek történetíróinak felfogása, őket legjobb

kikerülni a „tisztelet egy nemével”, „mert a mily jó hazafiak, épp olyan rossz

historikusok”. A történetírók e „speciese” felfogása szerint „a világ minden népe és

kultúrája magyar tőből sarjadzott; a központ mindig, mindenütt a magyar és körülötte

forog a világ históriája.” Az új nemzedék munkamódszere és célja is más: nem akarnak

egyszerre, adatok nélkül megoldani nagy problémákat, „munkafelosztás” elve szerint

tevékenykednek: „Ez csak másolgatja a levéltárak régi okleveleit, az rendszeresen

241 OSZK Kt. Quart. Hung. 2286. 38.242 Erdélyi Híradó 1888. 1. évfolyam 38. szám 1888. február 12: 1. o.243 Tagányi rendszeresen bírálta az Akadémiát mint a régi történetírás fellegvárát. Különösen levelezésében írt gyakran az akadémiai tagajánlások mögötti háttéralkukról, mint a tisztességtelenség határát súroló „szervezkedésről”. Egy reformtervezetet is megfogalmazott az Akadémia átalakítására. OSZK Kt. Quart. Hung. 2284.

63

összegyűjti és közzéteszi. Az egyik egy politikai intézmény, a más már valamely

tartomány, vagy csak város múltjára szenteli az életét…” A szerző bírálta a történetírás

„vezéreit”, mert legfőbb törekvésük, hogy megjelenjenek „a szellem arisztokrácia élite-

társaságában”; szemben a történetírás „becsületes munkásaival”, akik „oklevelek

másolásával egész életükön át beérik”. A levéltári kutatás gyakorlatát bírálva gyakorlatilag

megismételte a Salamon Ferencről írott cikkében is kigúnyolt általános kutatói attitűdöt. A

kutatók „neki esnek” a levéltáraknak, egyetlen célként lebeg a szemük előtt, hogy minél

több új oklevelet fedezzenek föl. „Az mitsem tesz, hogy az oklevél batkát sem ér, mert

mihelyt új, eddigelé ismeretlen, szemükben azonnal érdekessé, fontossá válik.” „Igen

érdekes”, „nagyon fontos” minden újonnan kikapart lom, pedig bátran tovább ehette volna

a moly és penész a levéltárakban a történettudomány legcsekélyebb kára nélkül.” Bírálta az

adatok mindenek felettiségére alapozó történetírást, szerinte itt téves az indukció módszere,

túlzásként tekintett arra, hogy a historikusok többsége szerint csupán az történt meg, ami

meg van írva. Szerinte az okok, „a rugók”, amelyek az eseményt vagy az oklevelet

létrehozzák, kívül állnak az adaton. Kigúnyolja a „a telivér historikusokat”, akik „el nem

hiszik, hogy a középkori ember evett, ivott, emésztett”, hacsak leírva nem látják.

A fiatal Tagányi szembe ment a korszak történetírásával, sok-sok mindent másként

képzelt el, Taine bűvkörében kiváló adottságokkal, ifjúi hévvel magának hangot, stílust, a

történetírásnak új utakat keresett. Később, ahogy a hivatali fegyelembe, úgy egyre inkább

integrálódott a tudós társadalomba is, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Heraldikai

és Genealógiai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Néprajzi

Társaság, a Szent István Akadémia tagja lett, és tisztségeket is vállalt: a Történelmi

Társulat már 1884. január 3-án igazgatói választmányi tagjává választotta.244 A társulati

tagságok mellett témáit, lehetőségeit is ettől a közegtől kapta. Ebben a konformistább

időszakában sem szűnt meg azonban újítani, megpróbálta új alapokra helyezni a

monografikus helytörténetírást, fontos lépéseket tett a gazdaságtörténet és a

társadalomtörténet meghonosításáért.

244 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. Hivatalos kinevezéseim 1879-től. 276. 1884. január 3-án kelt, kézzel írott levél. Tagányi Károly a Magyar Történelmi Társulat 1884. január 3-án tartott közgyűlésén annak igazgató választmányi tagjává megválasztatott (1884–1886).

64

„…e szép és lelkes magyar várost maga a természet is pazarul elhalmozta már kegyeivel, tekintsünk végig a kies tájon, melynek keretét a csendes folyású Nyitra, s a Zobor hegység szelíd zöldje alkotja: lehetetlen, hogy képzeletünk meg ne teljék egy szebb és nagy jövő képével.”245

3.1.4. A helytörténész

Nyitra város múltjában a magyar és a szlovák kultúra, történelem

szétválaszthatatlanul összefonódott. Nyitra a 19. században katolikus egyházi központtá és

iskolavárossá fejlődött: kegyesrendi főgimnázium, papnevelő intézet, alapfokú ipari- és

kereskedelmi iskola, valamint több elemi iskola működött a városban.246 Nyitra város

lakóinak száma 1857-ben 9267, 1881-ben (az időközben a város részévé lett Párutca nevű

zsidó többségű településsel együtt) 12023, 1891-ben pedig már 13538 fő volt. Nemzetiségi

megoszlás szerint 1891-ben 5002 magyar, 3234 német és 5205 szlovák élt Nyitrán.

Hitfelekezetek szerint 9538 római katolikus, 166 evangélikus, 67 református és 3757 zsidó

lakosa volt a városnak. A város nemzetiségi szerkezetében a németek számát jórészt a

magát német anyanyelvűnek tekintő zsidóság tartotta magasan. A dualizmus első

évtizedeiben a felvidéki szlováksággal szembeni rendkívül kemény asszimilációs politika

hatására a 20. század elejére a nemzetiségi arányok igen erősen a magyarok javára

módosultak. Nyitra a leggyorsabban magyarosodó városok közé tartozott: 1910-ben a

város 16419 lakosából már 9754 magyar, 4929 szlovák és 1636 német.247

A későbbi nekrológíró Holub József szerint Tagányit lokálpatriotizmusa, szülőföldje

iránti szeretete ösztönözte Nyitra megye történetének kutatására,248 első történeti

tanulmányai is ebben a témában jelentek meg.249 Utalásokból megállapítható, hogy

Tagányi már egyetemi tanulmányai megkezdésekor kiterjedt anyaggyűjtést folytatott

szülőföldje történetéről. Bizton állítható, hogy 1882-ben, mikor a Századokban közreadta

Lehoczky Tivadar Beregvármegye monographiajáról írt bírálatát, már a

megyemonográfia-írás, konkrétan saját megyéjének monográfiája foglalkoztatta.

245 Tagányi Károly: Nyitra Hajdan és most. Vasárnapi Újság 36. szám 1887. szeptember 4.: 590. o.

246 Vö: Csősz Imre: A kegyes-tanító-rendiek Nyitrán. Siegler. Nyitra, 1879; uő.: Nyitra város közművelődési viszonyai. Nyitra, 1885247 Népességre vonatkozó adatok: Nyitra. In: Pallas nagy lexikona. http://mek.niif.hu/00000/00060/html/076/pc007610.html.248 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 833. o.249 Tagányi Károly: Nyitra megye német telepeinek eredete. Századok 1880: 64–68. o.; uő.: Thurzó Szaniszló háztartásáról. Századok 1880: 751–755. o.; uő.: Szolgagyőr I–II. Századok 1882: 312–323., 388–398. o.

65

Anyaggyűjtése során Tagányi újabb és újabb megoldandó feladatokat talált,

maximalizmusa a monográfiaírás során kiterjedt közigazgatás-, majd település-, jog- és

társadalomtörténeti kutatásokat is indukált. Tagányi rendkívül nagyra becsülte a

helytörténetírást, pontosabban a tudományos helytörténetírást, melyet ő a hivatalos

állásponthoz, a Magyar Történelmi Társulat által megfogalmazottakhoz képest másként

képzelt el. Innen eredeztethető Lehocky könyvéről adott éles bírálata, mely, mint láttuk,

valójában a társulat monográfia–programjának kritikája volt.

A millenniumra készülve valóságos monográfiaírási láz indult az országban, a

törvényhatóságok többsége a haza ezer éves fennállását saját történetének megírásával

kívánta megünnepelni. A társulathoz sorra érkeztek be a különböző megkeresések, volt, aki

az egybegyűjtött anyag (pl. Baranya megye), volt, aki a kész kézirat értékelését várta (pl.

Heves, Hont, Moson megye és Putnok városa), de érkeztek be kérések általános

útbaigazításra, véleményadásra és monográfia megírására is.250 A monográfiaírás

fellendülésével egyidejűleg felszínre kerültek az 1872-es monográfiatervezet hibái is.

Ezekre hivatkozott Borovszky Samu az 1893. március 2-iki ig. vál. ülésen tett

felszólalásában,251 illetőleg egy évvel később Tagányi Zólyom megye átiratára adott

javaslatában, melyben tulajdonképpen egy új tervezetet fogalmazott meg.

Előterjesztésében Tagányi elsőként a régi tervezet hibáit vette számba, azt

mindenekelőtt megvalósíthatatlannak tartotta, mivel „elviselhetetlen terheket ró a

monographusra, amelyek ma, a munkafelosztás (!) korában, még inkább tűrhetetlenek”.252

A tervezet legnagyobb logikai tévedésének azt tartotta, hogy az mindenekelőtt

„kültörténeti eseményekre” vár reflexiót a monográfustól. Szerinte a megyei monográfia

mint műfaj csak úgy valósítható meg, a köztudománynak is csak úgy válhat igazi hasznára,

ha saját céllal bír. A megye monográfiája nem lehet más, mint az adott területnek a

története, e két szónak legszorosabb értelmében. A monográfusnak minden történelmi adat

mérlegelésénél egyedül a terület szempontjából kell kiindulnia. Tagányi meggyőződése,

hogy ehhez a szemponthoz ragaszkodva a „legszerényebb tehetség” is meg fogja találni a

maga helyes útját. Ebből következően – érvelt Tagányi – nincs szükség új, részletes

szabályzatra, „A monographia sorsa úgyis a monographus egyéni képességeitől függ, nem

szabályzatoktól.”253 Az előadás második részében bemutatott Új monographiai tervezet, „a

megye területének legszorosabb értelemben vett története”, két részből áll: a megye

250 Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest, 1918: 90. o.251 Századok, 1893: 286. o.252 Tagányi Károly: Vélemény a megyei monographiák tervrajza ügyében. Századok 1894: 365. o.253 Uo.: 369. o.

66

általános történetéből, illetőleg a megye részletes történetéből, mely tulajdonképpen a

megye egyes községeinek története. Ez utóbbi Tagányi szerint a monográfia súlypontja,

így részleteiben is ennek a szempontjait dolgozta ki. Tagányi tervezetét a válaszmányi ülés

elfogadta,254 és azt a Századokban egész terjedelmében közzé is tetette.255

„Tardi ingenii est rivulos consectari, fontes rerum non videre” – idézi Holub. Tagányi

kutatásai valóban mind szélesebb és szélesebb kört öleltek fel, tökéletességre törekvése –

mint annyi más esetben – azonban megakadályozta, hogy záros határidőn belül megírja

saját megyéje monográfiáját. Nyitra vármegye monográfiája végül 1898-ban jelent meg a

Magyarország vármegyéi és városai című sorozatban. A vármegye történetét feldolgozó

részt Dedek Crescens Lajos írta meg, Tagányi több évtizedes gyűjtőmunkájának

átengedésével segítette a vállalkozást.256 A Tagányi által gyűjtött adatok nagyrészt az

Országos Levéltárból valók, de feldolgozott forrásokat különböző családi levéltárakból,

valamint az esztergomi prímási, a garamszentbenedeki és a pannonhalmi bencés

levéltárakból is.257

Anyaggyűjtésének egy kis részét – mely a szélesebb közönség érdeklődésére is

számot tarthat – Tagányi maga publikálta egy Nyitrán kiadott hetilapban, a Nyitramegyei

Közlönyben. Az 1881-ben indult258 újság kezdetben „társadalmi, közigazgatási és

közművelődési hetilapként” szombatonként jutott el olvasóihoz. Szerkesztője Banga

Sándor József (1841–1934) jogász volt, aki köszöntőjében a megyei, vegyes tartalmú

politikai hírlap fő feladataként a „magyarság terjesztését” és a „megye összes érdekeinek

előmozdítását” jelölte meg. Tagányi a Közlönybe többségében Nyitra megye történetéről

szóló tárcákat írt. Történelmi tárgyú cikkeiben Apróságok megyénk múltjából, illetve XVI.

és XVII. századi adatok megyénk múltjához259 cím alatt, egy-egy érdekes forrást, eseményt

mutatott be olvasóinak. Az igényes, ugyanakkor olvasmányos ismeretterjesztő írások

254 Századok 1894: 286–287. o.255 Századok 1894: 364–371. o.; Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest, 1918: 90. o.256 Dedek Crescens Lajos: Nyitravármegye története. In: Nyitravármegye. Magyarország vármegyéi és városai 4. Szerkesztette: Borovszky Samu és Sziklay János. Budapest, 1898: 466–680. o.257 Tagányi Nyitra megyei, kűlcsinyre is rendkívül reprezentatív, hat bőrdossziéba rendezett anyaggyűjtése az OSZK Kézirattárában található: Quart. Hung. 2344 / 1–6. Nyitramegyei történeti adatok. Egyéb, Nyitra megyére vonatkozó adatgyűjtések a Tagányi hagyatékban: Fol. Hung. 1549 Tagányi Károly „Nyitra vármegye.” Helytörténeti feljegyzések.1–81. „Nyitra vármegye.”; 82–104. „Nyitra vármegye pusztáinak, telepeinek, és egyéb lakott helyeinek jegyzéke.”; 105–172. „Nyitra vármegye azon községeinek jegyzéke, amelyek képviselőtestülete, illetve a vármegye törvényhatósági bizottsága a törzskönyvbizottság határozatában nem járultak hozzá.” Quart. Hung. 2269. „Nyitramegye helyneveinek magyarázata.”258 A folyóirat 24 éven át jelent meg (1. évfolyam, 1.szám 1881. november, 28–24. évfolyam 22. számig 1904. május 29-ig).259 Ugyanez a cikksorozat Adatok megyénk múltjához a XVI és XVII századból cím alatt is megjelent.

67

mellett Tagányi külön cikksorozatot indított Nyitramegye helyneveinek magyarázata

címmel.260

Az Apróságok megyénk múltjából című sorozatban – mely összesen tizenkét

közleményt számlál –, olvashatunk oklevélhamisításokról, merényletekről, különböző

perekről. A cikksorozat időbeli folytatása XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához

címmel (tizenegy közlemény) szintén érdekes adatok közlése, inkább a „beléletből”, mint a

„politika köréből”, továbbá újra és újra visszatérő témája ezeknek a közléseknek a török

hódítás hatásainak, valamint a megye vallási viszonyainak feltérképezése. Nyitramegye

helyneveinek magyarázatában Tagányi tíz év kutatómunka eredményeként összesen 478

Nyitra megyei helynév magyarázatát tette közzé 31 közleményben. E számban benne

foglaltatik a megye minden városa, községe és „minden nagysága vagy múltja miatt

érdemes” pusztája. A megye helynevei ábécérendben követik egymást. A „fejtegetés”

minden egyes helynévnél három részre oszlik: mikor s milyen alakban említették először,

később neve milyen változásokat mutat (1.); mit jelent a helynév (2); mikor, mely

században keletkezhetett az illető helynév (3). Állításait Tagányi idézetekkel és

forrásmegjelölésekkel támasztotta alá. A helyneveket valósággal tisztelte, élő történelmi

emléknek tekintette, „mely igen sokszor becsesebb minden oklevélnél, mert abból az

időből származik, mikor oklevél vagy krónika mentül kevesebb használatban részesült”.261

„Kihalt népek, vagy a maiak őseinek feledésbe merült nyelve, intézményei, gondolatvilága

beszél hozzánk a helynevekből. És megértésük éppen oly nehéz, mint elfogulatlannak

maradni és szigorú kritikával résen lenni a mindenféle lehető magyarázatok, nyelvészeti és

történelmi analógiák, véletlen találkozásokkal szemben.”262 Tagányi szerint a helynevek

magyarázata „delikát dolog”, melyre csak abban az esetben szabad vállalkozni, ha

kellőképpen ismerjük a vidék történetét és nemcsak egy-egy helynevet önmagában, de egy

egész nagy vidék helyneveit összességükben szemlélve próbáljuk megfejteni. „Ama

közvetlen érdeken kívül, melyet megyénk múltja iránt érzek, e munkálat megírásánál főleg

ama tudat lelkesített, hogy hazánkban ez az első kísérlet egy egész megye helyneveit

magyarázni, biztató példaadás tudósainknak, hogy e föladat megoldása nem lesz

lehetetlen.”263

260 A cikkek korrektúrája OSZK Kt. Quart Hung 2269 1–550.261 Tagányi Károly: Apróságok megyénk múltjából. Olaszok az Árpádok alatt Nyitrán. Egy tréfa emléke a XIV. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam, 39. szám 1885. szeptember 27.: 2. o.262 Tagányi Károly: Nyitramegye helyneveinek magyarázata. Csarnok. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam, 42. sz. 1887. okt. 16.: 3. o.263 Tagányi Károly: Nyitramegye helyneveinek magyarázata. Csarnok. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam, 42. sz. 1887. okt. 16.: 3. o.

68

A közzétett helynévmagyarázatokhoz többen hozzászóltak. Elsőként Szkicói264

álnéven méltatta egy szerző a cikksorozat tudományos értékét, érdekes voltát, de több,

Tagányi által szláv eredetűként meghatározott helynév kapcsán más álláspontra

helyezkedett, s a magyar eredet mellett érvelve kérdőjelezte meg például Holics helynév-

magyarázatát. A vitába bekapcsolódó Nándorfi Károly265 üdvözölte Szkicói hozzászólását,

mivel az csupán a „gyakran igen is erőltetett és kihatóan szláv illatú etymológiai

fejtegetések vizsgálatára szorítkozott”, felhívta az olvasók figyelmét arra, hogy Tagányi

történeti adatai között is vannak tévesek, mindenekelőtt Érsekújvár magyarázatában.

Szintén az Érsekújvár történetéről adott Tagányi-magyarázatot cáfolva kapcsolódott be

először a vitába Surányi álnéven Matunák Mihály (1866–1932) történész, aki kezdetben

szintén az Érsekújvárról mondottakat kérdőjelezte meg.266 Egy másik cikkében 267

elismerte, hogy Tagányi „tagadhatatlan bő készültséggel, széles ismerettel és

szorgalommal dolgozott”, de hibájaként rótta fel, hogy nem volt tekintettel a „a magyar

nemzet s testvérnépeinek ősi múltját fejtegető munkákra”, és, hogy a helyneveket

„Miklosichból és Bernolákból” magyarázta. Tolmács nevével kapcsolatos észrevételeiben

Surányi örömmel üdvözölte, hogy Tagányi „másban is keres, nem csak a szlávban”.268

A vitákban edződött Tagányi a korábbiaknak megfelelően keményen válaszolt a

felvetésekre:269 „E közlönynek legutóbbi számában Surányi az idézetek és argumentumok

egész seregével, s olyan vehemenciával ront nekem, hogy csak a nemes manchai lovag

hősi kirohanásában akadok párjára, mert Surányinak összes nehéz fegyverzete komikum

dolgában vetekedik e nemes lovagéval. Miként ő, úgy Surányi is ritka buzgalommal

előszed minden ócska, rozsdaette vasat, azokkal hadonász jobbra, balra, Érdy, Jerney,

Horváth István, Kállay Ferenc elavult, primició műveit citálja fejemre, mintha én azokat

nem ismerném. Ellenkezőleg, nagyon is ismerem, s mert tudom, hogy mit érnek – szóba se

264 Szkicói: Néhány észrevétel a Nyitramegye helyneveinek magyarázata című cikksorozatára. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 7. szám 1888. febr. 12.: 2. o.; uő: Néhány észrevétel a Nyitramegye helyneveinek magyarázata című cikksorozatára. (Folytatás.) (Jeskófalu-Bölgyén). Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 11. szám 1888. márc. 11.: 2–3. o.265 Nándorfi Károly (Néver): Még egy kis észrevétel „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 25. szám 1888. jún. 17.: 2. o.266 Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam. 18. szám 1888. ápr. 29.: 2. o.267 Matunák Mihály (Surányi): Szláv eredetű-e a „Surány”? Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 50. szám 1888. dec. 2.: 1–2. o.268 Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 51. szám 1888. dec. 9.: 2–3. o.269 Tagányi Károly: Surányi Surány nevéről. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 52. szám 1888. dec. 16.: 1–2. o.

69

állok velük, ha komoly munkáról van szó. Surányi azonban ezek alapján vonja le a

következtetést, hogy a Surány név = kún - besenyő - Sarmata - assyr - ó egyiptusi - héber -

kald szóból ered!! Tisztelem!”. Tagányi szerint Surányi elkésett ezzel a cikkel, Jerney,

Horváth István vagy Kállay Ferenc kortársaként nagy szenzációt kelthetett volna

elméletével, de 1888-ban, „az összehasonlító nyelvészet s phonetika korában” már csak

szánalmat vált ki, meggyőződése, hogy szakítani kell a nevezett történészek elveivel és

módszereivel. Tagányi szerint a helynevek kutatása nem „álomhüvelyező tudomány”, nem

szabad, hogy művelése „meddő elmefuttatásokban” kimerüljön. A

helynévmagyarázatoknak, mint általában a tudományos kutatásnak előre rögzített elvek és

módszerek mentén kell haladnia. Provokatív vitacikkében Tagányi a helynévmagyarázatai

hátteréül szolgáló elveket is feltárta: „A nyelvek szerves egészek, melyben nemcsak

minden szónak, hanem minden betűnek és hangnak megvan a maga törvénye. A szavak,

betűk és hangok nem Csáky szalmája, hogy azt minden dilettáns kénye kedve szerint

szórja. A helynevek magyarázatánál is ezen törvényekhez kell alkalmazkodnunk, nem üres

hasonlóságokhoz. Minden helynévnél a legfontosabb a helynévképző végzet, mert

elsősorban ez dönti el a helynévképző nemzetiségét. Az ány mint helynévképző

határozottan nem magyar […] az ány végzet tiszta szláv.” Hozzáfűzi, hogy természetesen

nem elegendő és nem is lehetséges egyszerűen kimásolni Miklosich és Bernolák

szótáraiból (Lexicon palaeoslovenikum, Etymologisches Wörterbuch) a vonatkozó

részeket, a helynevek magyarázatához az egész összehasonlító szláv nyelv ismeretére van

szükség. A helynevek magyarázatánál is elengedhetetlennek tarja a pontos hivatkozást,

amit meg is valósít, helynévmagyarázatai tulajdonképpen forrásjegyzékek, melyek az első

előfordulástól kezdődően tárják fel az adott helynév előforduló alakjait, majd ezekből

kiindulva fogalmazza meg Tagányi következtetéseit. „Amint az okleveleket idézem egytől

egyig, úgy azt a szavat is kell citálnom, melyre magyarázatom építem, s ezt teszem

nemcsak a szláv szavaknál, hanem a magyaroknál is, ezt tenni kötelessége minden

történetírónak és nyelvésznek, ha komolyan veszi feladatát. Ám tegyen úgy, ahogy akar

Surányi […] kalandozza be adatokért az ókort, Ázsiát, Afrikát és Bergengóciát – én mindig

az okleveleknél és a szótárnál maradok, lévén az a helynév elsősorban történelmi adat,

másodsorban szó is, amit eo ipso csak szótárban lelhetek.”

70

Természetesen Surányi sem hagyta válasz nélkül a megjelenteket.270 Szerinte

elsősorban hazai forrásokhoz kell nyúlni, „minek keresni azt az ó-szlávban, ami megvan a

magyarban is”. Hosszasan érvelt amellett, hogy létezett egy Súr nevezetű besenyő

tartomány, továbbá Súr nevű magyar hadvezér, és lehetett több Sur nevű személy is: „e

névtől vette Surány a maga nevét, án keleti helynévképző által: Sur-an ad normam Tur-án.

Punktum!”. S anyaggyűjtésre szólítja olvasóit: „Aki csak teheti, minél többen hordjunk

legalább porszemenkint anyagot amaz épület építéséhez, melynek »Nyitravármegye

Monográfiája« lesz a neve; ha ezt meg is tiltja, de a művet szives lesz fölállítani Tagányi

Károly.” Maga részéről mindent meg is tett, s a felhíváshoz Szkiczói is csatlakozott, több

cikkben adták közre eredményeiket.271

Túl a harmincon, Tagányi úgy látta, hogy tudományos haszonnal járó polémia

csakis ott lehetséges, ahol kellő képzettség mellett, a gondolkozásban is van némi

hasonlóság, ez azonban ebben az esetben hiányzik: „a negyvenes évek módszereivel állok

szemben, mely mindent eo ipso ősréginek és ősmagyarnak tart – bizony Isten semmi

kedvem sincs e hazajáró lelkekkel perben állni.”272 Úgy véli nemcsak személye, de a hazai

nyelvészet és história is meghaladta ezeket a nézeteket: „Folyóirat is, dicsőségére legyen

mondva a magyar tudománynak egy sincs, mely a negyvenes évek methodusát megtűrné.

Csakis a nemzetiségeknek vannak még itt a chauvinismust ápoló folyóiratai, amikben a tót

mindent tótnak, az oláh mindent oláhnak lát, éppúgy, mint Horváth Istvánék valamikor.”

270 Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című munkájára (Üzbégh - Szeptenczájfalu). Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 53. szám 1888. dec. 23.: 2–3. o.; uő.: Pár észrevétel Tagányi Károly „Surányi, Surány nevéről” című cikkére (vége következik). Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 54. szám 1888. dec. 30., uő.: Pár észrevétel Tagányi Károly „Surányi, Surány nevéről” című cikkére (vége). Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 1. szám 1889. jan. 6.: 2. o.271 Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 3. szám 1889. jan. 13.: 1–2. o., uő.: Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 5. szám 1889. február. 3.: 2. o., uő.: Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 8. szám 1889. február. 24.: 2–3. o.; Szkicói: Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 10. szám 1889. március 10.: 2. o., Szkicói: Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 11. szám 1889. március 17.: 1–2. o., Szkicói: Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 12. szám 1889. március 20.: 2. o., Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9.évfolyam, 13. szám 1889. március 31.: 2–3. o. ,Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 14. szám 1889. április 7.: 2–3. o.; Matunák Mihály (Surányi): Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 15. szám 1889. április 14.: 2–3. o.272 Tagányi Károly: Surányi válaszára és észrevételeire. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 2. szám 1889. jan. 13.: 2. o.

71

A helynevek magyarázata körül kialakult vitánál még élesebben jelent meg Tagányi

elképzelése, ideája a magyar–szlovák együttélésről a Nyitramegyei Közlöny 1885.

évfolyamában megjelent Magyarosítás és intelligencia című cikkében, mely

tulajdonképpen Tagányi egyetlen politikai tárgyú írása. Tagányiról elmondható, hogy

alapjában véve apolitikus volt, – Glatz Ferenc szavait idézve „politikai nézeteit tekintve

nem különösebben tájékozott történész”273–, inkább csak a tudományos témákban

nyilvánult meg, és kritikai állásfoglalásai sem terjedtek túl a tudományos közéleten.

Levéltári szolgálati minősítési lapjainak „politikai magatartása” rubrikájában is kizárólag a

„kifogástalan”, „észrevételre nem adott alkalmat” megjegyzések szerepelnek. De nem

csupán az életmű egészéhez viszonyított kuriozitása okán érdemel figyelmet ez az írás.

Tagányi itt a közhangulattal szembehelyezkedve fogalmazta meg álláspontját, egy, a

„magyar védvár” szerepét felvállaló lapban érvelt a hatóságok által támogatott

„mesterséges magyarosítás” ellen. A korszakban Grünwald Béla, Zólyom megye

főjegyzője majd alispánja kulcsfigurája azoknak a politikai törekvéseknek, melyek a

„pánszláv propaganda” ellenszerét a központilag irányított és ellenőrzött állami

közigazgatásban látták.274 Grünwald neve, az 1870-es évek elején a magyarosítást célzó

drasztikus intézkedései nyomán országosan ismerté vált, a „grünwaldizmus” szinonimája

lett a „pánszlávizmus” ellen a magyarosítást minden lehetséges eszközzel megvalósító

politikai irányzatnak, melynek célja a „harmincmilliós, erős, kifelé és befelé egyaránt

szilárd magyar nemzetállam” létrehozása.275 Tagányi Magyarosítás és intelligencia című

írásában ezzel a korhangulattal szembehelyezkedve mindenekelőtt önmérsékletre intett:

„Itt az ország szívében, ahová minden nemzeti törekvéseink szálai egy közös gócpontba

futnak össze, visszafojtott lélegzettel, kíváncsian egész szeretetünkkel kísérjük minden

lépését a magyarosítás munkájának. De távolságunk a munka helyszínétől gyakran képessé

tesz bennünket, hogy olyat is látunk, amit magok e nagy eszme munkásai a különféle helyi

vagy személyes érdekek megbénító hatása alatt alig vesznek észre. Innen sok helyt a langy

melegség s még inkább a túlzás, mert gyakran személyes szimpátiák vagy antipátiák az

irányadók. Azt hisszük, hogy a magyarosítás politikájából egyaránt száműzni kellene mind

a kettőt.” Véleménye, hogy a magyarosító társulatok, mint a Magyar Iskola-egylet, a

„Fölvidéki és Erdélyi Mívelődési Egyletek” tévesen tekintik közvetlen célnak, hogy

nyelvileg mindenkit magyarrá tegyenek, s ezzel sokat ártanak az ország nemzetközi

273 Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1980: 114.o.274 Pók Attila: Utószó. In: Grünwald Béla: A régi Magyarország 1711–1825. Osiris Kiadó. Budapest, 2001: 415. o. 275 Uo.: 417. o.

72

hírnevének: „Ne feledjük el, hogy sok az ellenségünk, s hogy az, ami Nyitrán történik,

másutt szikrája lehet a nagyobb veszedelemnek, s hogy főleg mi magyarok a külföld előtt –

dacára a szászok ellenaknáinak – még mindig olyanokul állunk, kik a nemzetiségek jogait

tiszteletben tartják. Tudjuk, hogy olykor egész erőnkre van szükségünk, hogy türtőztessük

ellenszenvünk haragját egyesek ellen; de egyesek hitványságának megtorlásával ne

tegyünk kockára egy nagyobb célt.” A „nagyobb cél” természetesen Tagányinál is az, hogy

„Magyarország magyarabbá legyen”, de ehhez nézete szerint nincs szükség mesterséges

asszimilációra, az, „elmagyarosodás” „asszimiláció törvénye” szerint magától meg fog

oldódni. Tagányi azzal érvelt, hogy a „históriai tapasztalatok” alapján a magyar fajnak van

asszimilációs képessége: „Az a mese, hogy nincsen asszimiláló erőnk, onnan ered, mert

tényleg sok magyar hely eltótosodott, eloláhosodott stb. Csakhogy ez nem erőtlenségünk

hibája, de általános mondhatni természeti törvény. Mindenütt ugyanis, ahol intelligensebb

faj kevésbé intelligenssel jön össze, a kevésbé intelligens asszimilálja a másikat, s nem

megfordítva; s tegyük hozzá, ez az asszimilálás annál erőteljesebb, mentül nagyobb a

különbség a két nép értelmisége közt.” Példaként Tagányi Angliát hozta, ahol a normannok

„angollá lettek”, illetőleg Brassót említette, ami „magyarrá lesz rövid időn

ellenállhatatlanul, csakis a székely cselédség révén”. A meglehetősen kusza – és

tudományosan biztosan vitatható – elméletből levont következtetése kristálytiszta: „ha az

asszimilálás e törvénye áll, akkor megint kétségtelen, hogy a magyarságra nézve nagyobb

veszedelem az, hogyha nemzetiségei műveletlenek, mintha nem magyarok.” Ennek

szellemében tárcája végén felszólította a magyarosító társulatokat, ne akarják az idegen

ajkúakat mindjárt megmagyarosítani, hassanak inkább a művelődésükre: „Hagyják abba a

külsőségeket: magyar föliratok követelését, idegen helynevek agyonmagyarosítását; hiszen

azokból a magyar helynevekből, amit ma akarnak adni nekik, 100 év múlva megint tót

lesz, vagy lefordítják tótra, vagy eltótosítják. Egyáltalán kerüljenek minden túlzást,

szenvedélyes tónusokat és lármát, hiszen kulturmissziót kell teljesíteniök. Így aztán

valójában meg lesz őrizve jó hírünk a külföld előtt, mely azt tartja – és méltán – rólunk,

hogy távol minden porosz, orosz vagy osztrák erőszakoskodásoktól, nemzetiségek és

felekezetek iránt a világon a legtürelmesebb nemzet vagyunk.” A cikk lezárásaként

Tagányi üdvözölte a fölvidéki magyar–tót egyesületet, mely „a kulturmisszió intenciójához

híven a tótokat a saját nyelvükön akarja művelni magyar szellemben”, s hozzáfűzi,

„kívánnók, hogy az erdélyi magyarosító egylet is az oláhokat oláh nyelven magyarosítsa”.

A cikkre hamarosan válasz is érkezett. Horenczy S. Gyula vezércikkben bírálta

Tagányi „elméletét”. Véleménye, hogy „csak nyelvvel terjed a nemzetiség”, valamint nem

73

a kevésbé intelligens asszimilál: „a cseléd nagyobb tömeg és nem az úr, tehát a tömeg

hódít, nem a műveletlenség.” Egyenesen veszélyesnek tartotta Tagányi gondolatát, hogy „a

magyarnak saját pénzén oláh vagy tót kultúrát […], intelligenciát kellene teremteni maga

mellé versenytársnak”, s határozottan kiállt a mesterséges asszimilálás szükségessége

mellett.276

Az 1880-as évek közepére mozgalommá duzzadt a helységnevek magyarosítása, „a

régi történelmi emlékű helynevek visszaállítása”. A helynevek magyarosítása kapcsán is

gyakran kérték a törvényhatóságok a Magyar Történelmi Társulat közreműködését.277 A

társulat 1884-ben – Zólyom megye kérése nyomán – a „régi történelmi községnevek

megállapítására” külön bizottságot küldött ki (Odescalchi Arthur, Pesty Frigyes, Majláth

Béla).278 Hasonló kéréssel fordult a Társulat elnökségéhez 1885-ben Nyitra megye is,

melynek történelmi helyneveit a Tagányi Károllyal és Thaly Kálmánnal kiegészített fenti

bizottság állapította meg.279 Tagányi a Nyitramegyei Közlönyben közzétett tárcájában a

helységnevek magyarosítása kapcsán óvatosságra intett, úgy vélte, azok, akik a helynevek

magyarítását követelik, „olcsó hazafiságból” becses emlékeket tesznek semmivé. A

Magyar Történelmi Társulatot pedig felszólította, hogy „elhamarkodott

véleményadásaival” ne tegye tönkre e védelmére bízott történelmi emléket.280 Három évvel

később a Századokban megjelent, Jelentés a nyitramegyei helynévmagyarosítás ügyében

szintén ezt a szemléletet tükrözi. Hangsúlyozta, hogy új helynevek helyes alkotása,

sokoldalú történeti és nyelvészeti jártasságot igényel, az csak „tudományos föladatként”

képzelhető el. Jelentésében sokallta a „visszamagyarosításra tervbe vétetett” községek

számát (68), mert többségük olyan helynév, mely a lakosságával együtt mindig idegen

nyelvű volt.281

Tagányit vitapartnerei nyitrai helynévmagyarázatai kapcsán veszélyesen

szlavofilnek állították be; valóban nagy érdeklődést mutatott a szláv nyelv, kultúra és

tudomány, természetesen mindenekelőtt a történettudomány iránt. Megtanult oroszul és

horvátul, ezen kívül olvasott cseh, lengyel és szlovák szakirodalmat. Nemcsak

monográfiáiban dolgozta fel előszeretettel ezeket a szerzőket, de külön „tájékoztató”

276 Horenczy S. Gyula: Észrevételek Tagányi Károly úrnak „Magyarosítás és intelligencia” című cikkére. Vezércikk. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam, 28. szám 1885. július 12.: 1–2. o.277 Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest, 1918: 59. o.278 Századok, 1884: 715. o.279 Századok, 1885: 370–371. o.280 Tagányi Károly: Apróságok megyénk múltjából. Olaszok az Árpádok alatt Nyitrán. Egy tréfa emléke a XIV. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam, 39. szám 1885. szeptember 27.: 1. o.281 Tagányi Károly: Jelentés a nyitramegyei helynévmagyarosítás ügyében. Századok 1898: 950. o.

74

cikkeket is közreadott például az orosz történetírásról.282 Ezzel szemben Rottler Ferenc

1977-ben egyetemistáknak szánt történelmi olvasókönyvében közzétett két Tagányi

íráshoz fűzött bevezetőjében azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy Tagányi Erdélyi

Lászlóval folytatott vitájában sem tudta meghaladni nacionalizmusát és

szlávellenességét.283 Véleményem szerint, ha akár-e disszertáció kapcsán is, végre elindul

valamiféle tudományos diskurzus Tagányi Károly munkásságáról, korabeli történetírásban

elfoglalt helyéről, annak egyik kérdésköre lehet – Rottler felvetése nyomán –, hogy

nacionalista volt-e. Pók Attila írja A régi Magyarországhoz írt utószavában, hogy

Grünwald Bélát, Acsády Ignácot, valamint Márki Sándort és néha Tagányit szokás olyan

történészként emlegetni, mint akiknek témaválasztása és felfogása elüt a korabeli magyar

történetírók többségétől.284 Közülük, így a szerző Acsády és Grünwald

„nacionalizmusukkal is kitűnnek még a nacionalizmustól egyáltalán nem mentes korabeli

történetírók közül is”.285 Meggyőződésem, hogy Tagányi, aki a két említett szerzővel

szemben nem tekintette szükségszerűnek a nemzetiségek asszimilációját, nem ebbe a körbe

tartozik. Reményeim szerint ennek megítélésében immár hangsúlyosan megjelenhetnek

Tagányi Nyitramegyei Közlönyben megjelent cikkei, melyek tulajdonképpen teljesen kívül

estek/esnek a tudomány érdeklődési körén, csupán néhány lelkes helytörténész lapozza fel

a lapot, hogy megtalálja a kutatott helység nevének magyarázatát. Itt említendő meg, hogy

Matunák Mihály, alias Surányi egyike azon kevés történészeknek, akiket a magyar és a

szlovák történetírás is elismer, nagyon fontos lenne, ha a két ország történészei minél több

közös pontot találnának. Véleményem szerint egy ilyen közös pont lehetne Tagányi Károly

munkássága, mindenekelőtt annak Nyitráról szóló része.

Tagányi helynévkutatásban szerzett tapasztalatait az 1896-ban életre hívott

Országos Községi Törzskönyvbizottságban (OKTB) is kamatoztatta. Hazánkban a 19.

században meglehetősen nagy zűrzavar uralkodott a községnevek, és általában a helynevek

terén. Több település szerepelt azonos néven, szabályozatlan volt, hogy ki végzi a

névmegállapítást. A község- és egyéb helynevekről szóló 1898. évi IV. törvénycikk a

modern adminisztráció igényeinek megfelelően kimondta, hogy minden községnek csak

egy hivatalos neve lehet. Szabályozta a többféle, illetve az azonos elnevezéssel bíró

községek hivatalos vagy új nevének megállapításánál követendő eljárást, az új községek

282 Tagányi Károly: Orosz történetírás 1891-ben. I–II. Századok 1892: 145–153., 237–243. o.283 Rottler Ferenc: A magyar polgári történetírás története. Historiográfiai szöveggyűjtemény I–II. Szerkesztette, bevezetővel ellátta. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977: 3. o.284 Pók Attila: Utószó. In: Grünwald Béla: A régi Magyarország 1711–1825. Osiris Kiadó. Budapest, 2001: 436. o. 285 Uo.

75

elnevezésének és a községnevek megváltoztatásának módozatait. A névadás jogával a

belügyminisztert ruházta fel.286 A törvény fontos feladatokat rótt az Országos Községi

Törzskönyvbizottságra is, melynek munkájában a Központi Statisztikai Hivatal, az MTA

Történelmi Bizottsága, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Földrajzi Társaság és az

Országos Levéltár munkatársai vettek részt. Tagányi Károly Pauler Gyula utasítására a

kezdetektől bekapcsolódott a bizottság munkájába, és – a századfordulón, betegsége miatti

néhány évnyi kihagyás kivételével – az 1910-es évek elejéig részt vett a munkálatokban. A

levéltár munkatársaként Tagányi feladata az volt, hogy a helyi hatóságok által

rendelkezésre bocsátott anyagokat a község hivatalos nevéről, egyéb jelenlegi vagy régi

elnevezéseiről, további lakott helyeinek neveiről a levéltár okiratainak bőséges

adattömegével vesse össze, majd szakvéleményben jelölje meg a legalkalmasabbnak

látszó, nemritkán rég feledésbe ment nevet. Tagányinak az OKTB égisze alatt végzett

kutatásairól számos jegyzetanyag, illetve a bizottsági munkájával kapcsolatos levelezés

egy jó része is fennmaradt a hagyatékban.287

Tagányi megyetörténeti kutatásai az elmaradt monográfia ellenére több irányban

teljesedtek ki. A megyei szintű közigazgatás- és intézménytörténet kutatása

életprogramjává vált: a megyei önkormányzat keletkezéséről írta akadémiai

székfoglalóját,288 melynek eredményeit beépítette a Szolnok-Doboka vármegye

kialakulásának történetét feldolgozó tanulmányába (1901). Máig mértékadó a Történelmi

Szemlében megjelent, a vármegyék eredetéről 1913-ban írt összegzése, s ehhez a témához

kapcsolódik a töredékesen ránk maradt – A nemesség helyzete Szent István alkotmányában

című akadémiai rendes tagsági székfoglalója is (1924), melyben Megye alcím alatt a

megye szóból levonható következtetéseket fejtett ki.289

Tagányi tudományos teljesítményét elismerve 1894. december 21-én a Magyar

Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának segédtagjává választották, az akadémiai

levelező tagságot három évvel később nyerte el: 1897. május 6-án lett a Magyar

Tudományos Akadémia levelező tagja. Tagányi az MTA második osztályában 1899. április

10-én tartotta meg székfoglaló előadását, Megyei önkormányzatunk keletkezése címmel. 286 Thirring Lajos: Község- és helynevek megállapítása és megváltoztatása. Magyar Statisztikai Szemle 1947: 196. o.287 OSZK Kt. Quart. Hung 2288 Tagányi Gyűjtemény 210–217. A bizottság munkájáról további adalékok A történeti Magyarország városainak és községeinek névváltozatai az Országos Községi Törzskönyvbizottság iratanyaga alapján (1898–1913). KSH. Budapest, 1997.288 Tagányi Károly: Megyei önkormányzatunk keletkezése. Székfoglaló értekezés. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. 18. kötet. 6. Budapest, 1899: 397–413. o.289 Varga István Tagányi Károly akadémiai rendes tagsági székfoglalójának kézirattöredéke. In: Szomszédaink között Kelet-Európában. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Budapest, 1993: 19–26.o.

76

Bemutatta, miként, milyen okok következtében alakultak át a Szent István által alapított

királyi vármegyék nemesi megyékké. Kiindulópontja, hogy a nemesek, a honfoglaló

nemzet tagjai teljesen kívül álltak a királyi vármegyén. Nemzetségek szerint zárt

tömegekbe sorakozva éltek, mindegyik nemzetség a maga közös földjén, s az ily

területeken nem Szent István törvénye, hanem az ősi magyar szokásjog uralkodott. A 12.

század folyamán azonban a nemzetségek előkelői kiváltak a közösségből, s egy új

arisztokrata réteg alakult ki, s ezzel együtt mind a királyi vármegyék, mind a nemzetségek

eddigi élete bomlásnak indult. A királyi adományozások a vármegyéket alapjaikban

rengették meg, így az ott élők sorsa is bizonytalanná vált. Másrészt az előkelők kiválásával

a honfoglaló nemzetségek életében is jelentős változások következtek: felbomlott a közös

élet, az ősi szokásjog ereje, s ezzel együtt a nemzetségi bírák tekintélye is csökkent,

helyüket a nemesi és királyi vármegyék közötti válaszfalak ledőlésével, a nemesség és a

régi királyi megyék várjobbágysága közeledésével a szolgabírói intézmény váltotta fel.

Őket már a köznemesek választották, az ő megjelenésük jelezte az önkormányzat kezdetét

a magyar vármegyékben.290 Az átalakulás, s benne az ősi szokásjog felbomlásának minél

alaposabb feltárása Tagányinál a korszak társadalmának megismerése szempontjából bírt

elsődleges jelentőséggel.

Ezt az általánosságban megfogalmazott intézményi változást, a királyi vármegyék

nemesi vármegyékké alakulását egy konkrét, ugyanakkor speciális esetben, az erdélyi

Szolnok-Doboka vármegye példáján részleteiben is bemutatta. A megye monográfiájának

hatodik fejezeteként közreadott Szolnok-Doboka vármegye területének története a

honfoglalástól az önkormányzat behozataláig, a IX. századtól a XIV. századig, kedvező

szakmai visszhangot kapott.291 Horváth Emil az Erdélyi Múzeumban értékelte, hogy

Tagányi, „a vármegyei institutió e kiváló kutatója” épp Szolnok-Doboka vármegye

monográfiájában nyújtja át az „évtizedes fáradhatatlan munka eredményének első

gyümölcsét […], e tudós búvár vármegyei nagy tanulmányainak első közzétételét”. „Ez

általános institucionalis történettel, ha veszít is a monographia speciális vármegyei

tekintetekből, sokkal többet és értékesebbet nyer általánosabb magyar nemzeti szempontok

szolgálatával.”292 Valóban, Tagányi itt fejtette ki részletesebben, hogy Erdélyben miként

290 Tagányi Károly: Megyei önkormányzatunk keletkezése. Székfoglaló értekezés. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. 18. kötet. 6. Budapest, 1899: 397–413. o.291 Lukinich Imre: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I. kötet: A vármegye általános leírása, múltja és megalakulásának ismertetése. Írták Tagányi Károly, Réthy László és Pokoly József. II–VI. kötet: A vármegye községeinek részletes története. Írta Kádár József. Kiadja Szolnok-Doboka vármegye közönsége. Deés, 1901–1903. Ismertetés. Századok 1901: 866. o. 292 Horváth Emil: Szolnok-Doboka vármegye monográfiája. Erdélyi Múzeum 1901: 593. o.

77

alakult ki az önkormányzatiság. Elfogadta Karácsonyi János elméletét, mely szerint az

erdélyi területeket – ahogy Szlavóniát is – nem a honfoglaló nemzetségek szállták meg,

hanem az a központi hatalom, a királyság által meghódított terület volt.293 Az itt élő

köznemesség nem volt elég erős és független, hogy önkormányzati szabadságát kivívja.

Így mindkét helyen – a vajdák és a bánok vezetése alatt – tartományi önkormányzat jött

létre, melynek jellegzetessége, hogy a szolgabírókat nem az egyes megyék nemesei, hanem

a tartományi gyűlés választotta.294 Tagányi Erdély „meghódításának” idejét egyéb adatok

hiányában intézmények összehasonlításával próbálta megfejteni, s viszonyítási pontként a

magyarországi intézményeket tekintette, „ahogy azokat a XII–XIII. századból ismerjük”.295

Következtetése, hogy Erdélyt Szent István korában hódította meg a „dynastia”, s

állításának bizonyítékát látta a szászok betelepítésében is, „mely csak olyan területen

történhetett, mellyel a király mint a magáéval szabadon rendelkezett.”296 „Elméletébe” az

autonóm, királyi hatalomtól független székelyek azonban nehezen illeszthetők bele, ezért

kutatásokba kezdett, hogy eredetüket tisztázza. Vizsgálatai kiterjedtek a székely népnév

eredetének tisztázására: véleménye, hogy megülepedett, megszálló, megtelepedett népet

jelent, s nevüket annak a körülménynek köszönhették, hogy Erdélyben ők voltak egyedül

megszállók, honfoglalók, s megpróbálta feltárni, kik valójában a székelyek, honnan

érkezhettek ide. Tagányit magával ragadta a székelyek függetlensége, mindenekelőtt az

„erőteljes s kétségbevonhatatlan székely jog”.297 Kutatásai eredményeit felhasználta a

Földközösségről írott monográfiájában (1894), és később, jogszokásgyűjtő programjába is

beemelte a székely falutörvények kutatását (1919).298 Nem csak a megye „járt jól”,

Tagányit barátja, Réthy László hosszas unszolással vette rá a fejezet megírására, így

közvetve neki is köszönhető, hogy Tagányi konkrétan egy megyére vonatkozóan, annak

293 Vö. Dr. Karácsonyi János: A honfoglalás és Erdély. Katholikus szemle 1896: 456–483. o.294 Tagányi barátjának, Thallóczy Lajosnak így számol be munkájáról: „Augusztusban megírtam Szolnok-Doboka monográfiájából a rám eső részt, tegnap küldtem el Tormának. De oly szépen sikerült, hogy igazán sajnálom, hogy a monográfiába marad eltemetve. Azt írtam meg, hogy alakult át a várispánság autonóm mai megyévé, nálunk és Erdélyben s Szlavóniában. Párhuzamot vontam Erdély s Szlavónia közt, s fényesen sikerült. Merőben új dolog, téged is fog érdekelni.” Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 40. évszám nélkül. 295 Tagányi Károly: A honfoglalás és Erdély. Megvilágításul a székely kérdéshez. Ethnographia 1890: 214. o. 296 Uo.: 217. o. 297 Tagányi Károly: A honfoglalás és Erdély. Megvilágításul a székely kérdéshez. Ethnographia 1890: 217. o. 298 Munkáját elismerve a Székelyek Történetének Pályadíjalap-Bizottsága 1907. november 19-én tartott közgyűlésén tagjává választotta Tagányit. OSZK Kt. Quart. Hung 2288. 324. Tagányi Gyűjtemény Hivatalos kinevezéseim 1879-től.

78

forrásbázisát felhasználva igazolhatta a vármegyei önkormányzatiságról vallott nézeteit,

másrészt tulajdonképpen ez az egyetlen megyei monográfiában megjelent írása.299

299 Szolnok-Doboka vármegye monographiája kimondottan kalandos körülmények között született. A megye törvényhatósági közgyűlése már 1880-ban határozott a monográfia megíratásáról, hosszas huzavona után végül csak 1888-ban kérte fel a közgyűlés Réthy Lászlót, a Történelmi Társulat tagját a monográfia megírására, azzal a kikötéssel, hogy az a millenniumra megjelenhessen. A meglehetősen bohém Réthy egy parádés tervezet fejében előleget vett fel, majd európai körútra indult. Egy évvel a millennium előtt a vármegye főispánja megpróbált minden követ megmozgatni, hogy a monográfia időben elkészüljön: Réthy először hitegetett, majd szakmai, később személyes kibúvókat keresett. A főispántól kapott leveleket, néhány sornyi utalással, barátjának, Tagányinak továbbította. A kötet végül csak jóval később, a századforduló után jelent meg. A monográfiaírás kusza körülményeit dokumentáló levelezés a Tagányi hagyatékban található. OSZK Kt. Tagányi Gyűjtemény Quart. Hung 2288. 263. Szolnok-Dobokavármegye főispánja levele, melyben megküldi a Szolnok Dobokavármegyei monographia bizottságának 1895. február 10-én hozott határozatát. Deés, 1895. december 10. Kivonat a jegyzőkönyvből „az 1896. évi vármegyei millenniumi díszgyűlés alkalmával, a mi valószínűleg május havában tarttatik meg, a sajtó alól kikerülvén a vármegyei bizottság tagjai között kiosztandó lesz. Tagányi Károly megírja a vármegye mint institutio történetét a honfoglalástól kezdve esetleg a XIV-ik századig. Ez a munkálat az 1896 év elején de május hó 1-re minden esetre elkészül, hogy a községek monographyája Tagányi Károly a vármegye mint institutiot illetőleg felállított elméleteinek keretébe, a monographya egyöntetűsége szempontjából, beilleszthető legyen.” OSZK Kt. Tagányi Gyűjtemény Quart. Hung 2288. 259–260. Szolnok-Dobokavármegye főispánja levele Réthy László múzeumi őr úrnak, 1895. évi junius hó 16-án. Felajánlja, hogy a tiszteletdíj egy részéért bocsássa rendelkezésre az eddig elkészült anyagot, mivel úgy látja, hogy a monográfia ügye teljesen megfeneklett. OSZK Kt. Tagányi Gyűjtemény Quart. Hung 2288. 261–262. Szolnok-Dobokavármegye főispánja levele Tagányi Károlnyak 1895. május hó 6-án, melyben kéri Tagányit, hogy értesítse, „a monographiát illetőleg minő kilátásaink lehetnek”, átküldi Réthy László beszámolójának másolatát, és kéri, hogy Réthy helyett "a monographia megírására kit vélne legalkalmasabbnak" Réthy beszámolója 1895. május 4. fejgörcsökre hivatkozik. „A monographia, melyet még 1888-ban vállaltam el, valóságos tengeri kígyóvá nőtte ki magát…”. OSZK Kt. Tagányi Gyűjtemény Quart. Hung 2288. 266. Szolnok-Dobokavármegye főispánja levele Réthy László múzeumi őr úrnak, melyben a monográfia készítését kéri számot, a hátoldalán Réthy levele Tagányinak: „Kedves Klárika!”, benne tájékoztatja Tagányit, hogy mit vállalt. 1897. február 25-én. OSZK Kt. Tagányi Gyűjtemény Quart. Hung 2288. 270. Szolnok-Dobokavármegye főispánja levele, melyben kéri Tagányit, hogy a kéziratot bocsássa rendelkezésére. Kelt, 1899. ápr. 24. Désen.

79

„Az Orsz. Erdészeti Egyesület a millenniumra a magyar erdőgazdaság legfontosabb kútfőit összegyűjteni akarván, annak szerkesztésével engem bíztak meg, mint aki most egészen a magyar gazdaságtörténetre adtam magamat.”300

3.2. Tagányi Károly a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle élén (1894–1901)

A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle az ezredéves kiállítás lázas előkészületében

született. 1892-ben Gróf Dessewffy Aurél, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület

(OMGE) elnöke kezdeményezte, hogy az egyesület a millenniumra írassa meg

Magyarország mezőgazdaságának történetét.301 Az OMGE-ben bizottságot hoztak létre a

kérdés megvitatására. A bizottság elnöke az OMGE igazgatója, Forster Géza lett, tagjai

Baross Károly, Csillag Gyula, Galgóczy Károly, Paikert Alajos, Pólya Jakab, Rodiczky

Jenő és Rubinek Gyula.302 Az egyesület felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA)

és a Magyar Történelmi Társulatot (MTT), hogy küldjenek két-két tagot a bizottságba.303

Az MTA-t a bizottságban Acsády Ignác és Nagy Gyula, a Történelmi Társulatot Pauler

Gyula és Tagányi Károly képviselte.304

A „magyar mezőgazdaság kútforrásainak kiadására létrehozott”305 – immár az MTA

és a MTT tagjaival kibővült – bizottság alakuló ülését 1893. november 3-án tartotta.306 Az

alakuló ülésről részletesen beszámolt az OMGE lapja, a Köztelek az 1893. november 11-i

számában.307 Az ülésen elsőként az OMGE titkár, Paikert Alajos indítványa hangzott el.

Paikert a magyar mezőgazdaság történetéhez szükséges „kútforrások” összegyűjtését

sürgette, mivel „a történetírás oknyomozás nélkül, kellő dokumentumok nélkül többé-

300 OSZK Levelestár Tagányi Károly Thallóczy Lajoshoz írt levele. Fond XI/973. Budapest, 1894. febr. 25.

301 Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1078. o.302 Századok, 1893: 91. o.303 Izsépy 1969: 1078. o.304 Kivonat a MTT 1893. június 7-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből: „A titkár előterjeszti az OMGE elnökének f. évi máj. 15-én 1734. sz. alatt kelt átiratát, mely szerint az egyesület a magyar mezőgazdaság történetére vonatkozó kútforrások összegyűjtése és kiadása ügyében bizottságot küldvén ki, felkéri a társulatot, hogy e bizottságba saját kebeléből is két tagot szíveskedjék küldeni. A választmány készségesen eleget óhajtván tenni a felhívásnak, az egyesületi bizottságban való szíves közreműködésre dr. Pauler Gyula és Tagányi Károly vál. tagokat kéri fel.” OSZK. Kt.Quart. Hung. 2288. 277. o.305 OMGE 1893. október 28-án kelt meghívója, melyben „a magyar mezőgazdaság kútforrásainak kiadására létrehozott bizottság ülésére” hívja Tagányi Károlyt. OSZK. Kézirattár Quart. Hung 2288. 253–254.306 Századok, 1893: 915. o.307 A magyar mezőgazdasági történeti bizottság ülése (1893. nov. 3.). In: Köztelek, 1893. november 11.: 633–636. o.

80

kevésbé fikció”.308 Véleménye, hogy a „legnagyobb részt még a levéltárakban rejtőző”

adatok összegyűjtésére, és azok időközönkénti publikálására „legalkalmasabb,

leghivatottabb medium Magyarország legelső tudományos intézete, a Magyar Tudományos

Akadémia” lenne. Ennek szellemében javasolta a bizottságnak, kérje fel a Magyar

Tudományos Akadémiát a hazai mezőgazdaság történetének kútforrásait közreadó

kiadvány „anyagi és erkölcsi ügyvitelére”. A javaslat elhangzásakor a bizottság MTA által

jelölt tagja, Acsády Ignác rögtön jelezte, hogy az Akadémia nem rendelkezik a megfelelő

anyagi erőkkel, „melyek ily nagyszabású mű kiadásához okvetlenül szükségesek”.

Paikert előterjesztését követően Tagányi Károly A magyar gazdaság-történet főbb

forrásai címmel tartott előadást. Az előadás szövegét ugyancsak közreadta a Köztelek,309

valamint a Századok.310 Előadásában Tagányi jó néhány, addig szinte teljesen ismeretlen,

kiadatlan levéltári forrást sorolt fel. Évszázadonként haladva vette számba a lehetséges

dokumentumokat, melyek a „parasztság szociális szervezetét, a falugazdaság s a

parasztbirtok gazdasági helyzetét korról korra jellemzik”. Az itt említett forrástípusok egy

részét Tagányi később megfogalmazott jogszokásgyűjtő programjába is beépítette.

Példaként hozhatók a 11. századi, királyi és egyházi uradalmakról szóló privilégiumok, a

13. századtól „a már földhöz kötött parasztok szolgálmányait megállapító szerződések,

telepítési szabadalmak és kiváltságlevelek”, a 14. század végétől kezdve az úrbéri

szerződések, a 16. századtól pedig a különféle soltész-kenéz-borlevelek, a telepítés

szervezetére vonatkozó adatok, a 16–17. századokból egyes községek hegy- és

mezőrendőri szabályzatai, „különösen a Székelyföldről, a hol majdnem minden falunak

meg volt a maga úgynevezett falutörvénye”.311

A gazdaságtörténet lehetséges forrásainak tekintette Tagányi az egyházi

javadalmakról szóló összeírásokat, „Mátyás király korától kezdve” az urbáriumokat,

összeírásokat, gazdasági számadásokat, adóösszeírásokat, dézsmalajstromokat: „a mohácsi

vész után ezeknek már olyan óriási tömegével rendelkezünk, hogy belőlük az egész XVI.

és XVII. század gazdasági statisztikája a legnagyobb pontossággal állítható össze.” A

dikális összeírások Tagányi szerint nem csupán a pénzügy- és gazdaságtörténet, de a

társadalomtörténet számára is mellőzhetetlen forrásbázist jelentenek, „melyektől például az

olyan nagyfontosságú dolog, mint a birtokmegoszlás is, korról korra konstatálható”.

308 Köztelek, 1893: 634. o.309 Uo.: 664. o.310 Tagányi Károly: A magyar gazdaságtörténet főbb forrásai. Századok 1893: 915–919. o.311 Uo.: 915. o.

81

Utolsó, „gazdaságtörténetünknek összes forrásai között a legfontosabb s a maga nemében

páratlan” forráscsoportjaként említi Tagányi az 1715-ös és 1720-as országos adóösszeírást,

mely „minden egyes község, s abban minden adózó gazdasági helyzetét” feltünteti: „az

1715. és 20-iki összeírásban temérdek olyan kérdésre kapunk feleletet, a miknek a

megelőzők pusztán fölvetésére sem gondoltak, de 1720 után sem találunk teljesebb

összeírásra, mert bár a rendszeresség tekintetében sokkal magasabb színvonalon állanak is,

de éppen azért, mert pusztán számokkal dolgoznak, a mi összeírásunk pedig ezen kívül

minden egyes falut körülményesen le is ír, az általa nyújtott kép a valósághoz sokkal

közelebb áll, élettel teljesebb.”312 Előadásában Tagányi részletesen bemutatta, milyen

adatokat tartalmaznak az összeírások,313 és javaslatot tett arra, milyen formában lehetne

közzétenni az óriási mennyiségű – 48 törvényhatóság 7342 községének összeírásáról van

szó – adathalmazt. Nem csupán ebben az előadásában szorgalmazta Tagányi az összeírások

kiadását, az Országos Levéltár millenniumot köszöntő kiadványaként is az összeírások

kiadását vette tervbe,314 de a feldolgozás hatalmas munkáját a levéltár és vezetője, Pauler

Gyula nem tudta felvállalni.315 Az összeírásokat végül a Statisztikai Hivatal égisze alatt, a 312 Uo.: 917. o.313 „Az összeírás megyénként, azon belül az egyes községek és városok s minden községben az egyenként névleg elősorolt adózó családfők szerint történt. A családfők rovatán kivül a számadatok részére 4 rovat van: arra, hogy az illető családfőnek 1. hány pozsonyi mérő szántóföldje, 2. hány mérő irtványföldje, 3. hány szekérnyi rétje és kaszálója s végül 4. hány kapányi szőlője van. Ezek után következik a még érdekesebb rész: a község leírása, 1. a határ hány fordulóra van felosztva, 2. milyen földjének termékenysége, 1 mérő vetőmag hány ökörrel való hányszori szántásra mennyi mérőt ád, 3. milyenek a rétek s mennyi szénát adnak, 4. milyenek a közlegelők : alkalmasak-e nagyobb mérvű marhatenyésztésre, a marhák eladásából átlag hány forint jöhet be, vagy 5. esetleg a falunak akkora legelője van, hogy a szomszédoknak is kiadhatja s a bérösszeg mennyi? 6. van-e valami pusztája, vagy olyan, a mit a földesúrtól vesz bérbe és mennyiért, 7. szőlője 1 kapás után hány hordó bort ád s 8. egy hordót átlag hány írtért adhatnak el, 9. egyáltalán olyan helyzetben van-e a falu, hogy termesztményeivel könnyű szerrel kereskedhetik-e vagy nem, 10. van-e tűzifával, 11. épületfával, vagy ' 12. kereskedési czélokra alkalmas fával bővelkedő erdeje vagy nincs, 13. van-e makkoltató eredeje vagy 14. akkora, hogy a szomszédoknak is kiadhatja és ' mennyiért, 15. vannak-e a faluban malmok és mifélék, mekkora jövedelemmel, 16. nem történtek-e valami visszaélések az egyes telkekhez tartozó birtokállománynál akár a földesúr, akár az adózók részéről, 17. milyen a határ földrajzi fekvése, termékenysége, alkalmas-e mívelésre s milyen termesztményeket termel, felhőszakadásoknak, árvizeknek van-e kitéve, 18. miből áll a község kereskedése, ipara, milyen jövedelemmel.” (Századok 1993: 917. o.)314 Sashegyi Oszkár az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének áttekintése kapcsán, levéltári források alapján ír arról, hogy Tagányi két nagyszabású, történeti statisztikai, illetőleg forrásközlő kiadványt javasolt a levéltár millenniumi kiadványaként. Az egyik kiadvány Magyarország és Erdély 1720–23. évi összeírásaiból készült volna, az adófizető népesség számát, nemzetiségét és gazdasági helyzetét feltüntető táblázatokkal s az összeírások történetének, illetve az összeírás valamennyi érdekes adatának összefoglaló feldolgozásával. A másik kiadvány forrásközlő jelleggel „Magyarország és Erdély nemeseinek legelső teljes és hiteles, tehát 1755-iki illetőleg 1770-iki összeírását” publikálta volna. A tervezetek költségelőirányzatát kollégáival – Tasnádi Nagy Gyula, Csánki Dezső és Illéssy János bevonásával – ki is dolgozta. Sashegyi kiemeli, hogy költségelőirányzatban Tagányi – első ízben, eltérően az addigi levéltári gyakorlattól – szerzői tiszteletdíjakat is szerepeltetett. (Sashegyi 1979: 6–7. o.) (A millennium megünneplésére szánt országos levéltári kiadványok munkaterve és költségvetése. MOL. Y. 1. 1892– I – 267 ½. alapsz. 1320. iktsz. 1893: 245.iktsz)315 Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények 1979: 6. o.

82

Mezőgazdaságtörténeti Bizottság egy másik tagja, Acsády Ignác vezetésével dolgozták fel.

Jekelfalussy József, a Statisztikai Hivatal akkori igazgatója Acsádynak jelentős számú

munkaerőt bocsátott rendelkezésére. A munka a millennium idejére meg is jelent Acsády

Ignác szerzőségével, a Magyar Statisztikai Közlemények, Új folyam XII. köteteként,

Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21 címmel.316 Sashegyi

Oszkár Tagányi érdemeként említi, hogy a kiadvány tervét felvetette és propagálta, a

munka létrejöttét önzetlenül támogatta, s megjelenése után a Gazdaságtörténelmi Szemle

szerkesztőjeként ismertetést íratott róla.317

Tagányi előadását követően a bizottság két kiadvány megindításában állapodott meg:

„egy évnegyedes folyóiratot, melyben feldolgozott munkák közöltetnének, s egy

gazdaságtörténeti okmánytárt, mely adatgyűjteményül szolgálva, minden esztendőben 1–2

kötetben jelenne meg.”318 Forster Géza elnök indítványára a bizottság választmánya a

Földmivelésügyi, a Belügyi, a Kereskedelemügyi és a Közoktatásügyi Minisztérium

segítségét kérte „a vállalat több éven át való anyagi és erkölcsi támogatása céljából”.319 A

megkeresés nyomán a bizottság és a munkálatok szervezését a Földmivelésügyi

Minisztérium vállalta fel. Az újjászervezett bizottságba az MTT320 ismét Tagányit jelölte.

Az első, 1894. január 3-án 11 órakor a minisztériumban megtartott értekezletről a Hazánk

című lap 1894. január 4-iki száma adott hírt: „Mint értesültünk, ma délben a földmiv.

Minisztérium tárgyalástermében Bethlen András miniszter meghívására, történetírókból és

közgazdákból álló bizottság ülésezett, Miklós Ödön államtitkár elnöklete alatt. Részvettek

a tanácskozásban a Tud. Akad. részéről: Acsády Ignácz, Hegedüs Sándor, Marczali

Henrik, a tört. Társ. Részéről: Pauler Gyula, Tagányi Károly, az OMGE részéről: dr.

Csillagh Gyula, Forster Géza, Galgóczy Károly, Paikert Alajos, dr. Pólya Jakab, dr.

Radiczky Jenő, a földmiv. Minisztérium részéről: Miklós Ödön, Bernolák Sándor, dr.

Szomjas Lajos.”321 A lap beszámolt arról, hogy a résztvevők arról tanácskoztak, miként

volna megírható a magyar mezőgazdaság története. A „hosszú és igen érdekes” eszmecsere

316 Acsády Ignác: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21. Magyar Statisztikai Közlemények, Új folyam 12. kötet, Budapest, 1896. Az összeírások közzétételét értékeli: Dávid Zoltán: Az 1715–20. évi összeírás. In: A történeti statisztika forrásai. Szerkesztette: Kovacsics József. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest, 1957: 145–200. o.317 Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények 1979: 6. o.318 Köztelek, 1893: 636. o.319 Uo.: 636. o.320 OSZK. Kt. Quart. Hung 2288. 280. Tagányi Károlyt az MTT 1893. december 3-án kelt, kézzel írott levélben értesíti arról, hogy őt jelölik a földmivelésügyi miniszter által összehívott bizottságba, „mely az ezredéves országos kiállításra Mo. mezőgazdaságának történetét megíratni, illetőleg ezen munka megírásának alapját megvetni” hivatott. Az értekezlet 1894. jan 3-án de. 11-kor lesz.321 A magyar mezőgazdaság története. Hazánk, 1894. január 4. (csütörtök): 9–10. o.

83

után a Bizottság Hegedűs Sándor indítványát fogadta el, mely szerint egy tökéletes

történeti munkát a millenniumra megírni nem lehet, „vázlatos munka pedig sem a

minisztérium méltóságához, sem pedig az ünnepély nagyszerűségéhez nem méltó, azért a

millenniumi ünnepély incidenséből kiindulva, írassék meg a földmivelésügyi minisztérium

kezdeményezéséből és támogatásával, egy minden tekintetben tökéletes

mezőgazdaságtörténelem”. Tagányi a munkálatok elodázásával nem értett egyet, az ülésről

készített, az OSZK Kézirattárában található, a munkálatok megszervezésére életre hívott

albizottság tagjaként megfogalmazott jegyzőkönyvében322 azt hangsúlyozta, hogy a magyar

mezőgazdaság történetéről van szó, nem kútfőkiadásról, illetve, hogy a munkának

„szigorúan tudományos alapon: a létező levéltári anyag felhasználásával” kell

elkészülnie.323 Jelentésében beszámolt továbbá arról, hogy az albizottság kiküldésének épp

az volt a célja, hogy a feldolgozandó anyag terjedelme és az idő rövidsége okozta

nehézségeket áthidalja, és a kiadvány a millenniumra megjelenhessen. Három fejezetre

osztott jegyzőkönyvében Tagányi részletesen kidolgozta a „Magyarország

Mezőgazdaságának Története” című munka tervezetét, felosztását, és számba vette a

munka kivitelezésének kellékeit. (A hazai mezőgazdaságtörténet-, gazdaságtörténet-írás

szempontjából különösen érdekes tervezetet disszertációm 3. számú mellékletében

betűhíven közlöm.)

A bizottság döntésének megfelelően új folyóirat indult 1894-ben, a Magyar

Gazdaságtörténelmi Szemle (MGtSZ). A folyóirat beköszöntőjében büszkén hirdette, hogy

„első és egyedüli a maga nemében az egész világon […], Magyarország itt, komoly

tudományos téren, mint első ragadta meg a haladás zászlaját”.324 A folyóirat végül a

Földmivelésügyi Minisztérium támogatásával, az OMGE saját kiadásában jelent meg,

amely magával hozta azt az elvárást, hogy az új folyóirat egyszerre feleljen meg a

tudomány és a gazdatársadalom igényeinek. Az előfizetési felhívás szerint a „komoly

tudományos jellegű” lap célja „a gazdákat és a történetírókat közelebbről érdeklő

mindennapi adatokat összegyűjteni, a melyek hazánk gazdaságtörténelmének

megvilágítására különösen alkalmasak. Ez adatokon kívül még jeles történetírók és gazdák

tollából egyes érdekesebb mozzanatokat tárgyaló értekezések is közöltetnek.” Az eleinte

322 „Jelentés a magyar mezőgazdaság története ügyében kiküldött albizottságnak folyó évi január 3-iki ülésében történt megállapodásairól.” OSZK Kt. Fol. Hung. 1547. 10–23. Kézzel írt jelentés A4-es, félbehajtott lapon: jobb oldalon folyamatos szöveg – több helyütt áthúzva, javítva –, baloldalon beszúrásokkal.323 OSZK Kt. Fol. Hung. 1547. 10. 324 A MGtSZ valóban egy időben indult az Európában első gazdaság- és társadalomtörténeti periodikával, a Zeitschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichtével (1894). (MGtSZ, 1894: 4. o.)

84

kéthavonta megjelenő lap szerkesztője Paikert Alajos, főmunkatársa Tagányi Károly lett.

Paikert, az OMGE titkára – nagy ismeretségi körrel bíró agilis fiatalember325 – inkább a

folyóirat előkészítéséből, szervezéséből vette ki a részét, mindenekelőtt az akadémiai és a

minisztériumi támogatás megszerzésével foglalkozott. Izsépy Edit a lap történetéről adott

áttekintésében írta, hogy bár az első három évfolyam szerkesztőjeként Paikert neve

szerepel, ő inkább csak a nevét adta, a legelső számtól fogva – főmunkatársi címmel –

Tagányi Károly a folyóirat fő erőssége és tulajdonképpeni szerkesztője.326 A hagyaték

vonatkozó részeinek ismeretében megállapítható, hogy hatványozottan igaz ez az állítás:

Tagányi afféle mindenesként cikkeket,327 előfizetőket, és Paikert fokozatos kivonulása

közben és után támogatókat is próbált keríteni a lap számára,328 egyszerre írt cikkeket,

korrektúrázott és a nyomdai munkálatokat is szervezte. Az indulástól 1901. március 1-jei

visszavonulásáig Tagányi tulajdonképpen egy személyben volt a folyóirat

szerkesztőbizottsága. Munkatársait barátai, ismerősei közül toborozta, még egykori

vitapartnerét, Ortvay Tivadart és felkérte a közreműködésre.329 A legtöbb cikket Tagányi

325 Tagányi levele Thallóczy Lajosnak Paikertről: „Örvendek hogy Paikerttel megismerkedtél, mert az neki forró vágya volt, s már több ízben nem sikerült. Nagyon derék gyerek, de még egészen »sárgacsőrű«! Budapest, 1895. július 21. OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz: 12. 326 Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1080. o.327 Tagányi levele Thallóczy Lajoshoz évszám nélkül: „Bátorkodom egyúttal megküldeni a »Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle« programját, három levelező lappal egyetemben te Nagyságod, Horkinka páter és Károlyi Árpád részére, mellyel legyetek oly kedvesek a munkatársul való szegődéseteket megengedni, s a levelezőlap-blankettát a címmel elküldeni. Egyben alássan kérlek, tiszteld meg te és Károlyi Árpád úr lapunkat akár feldolgozással akár valami érdekes magyar gazdaságtörténeti adattal […].” OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz: 33. 328 Tagányi levele Thallóczy Lajoshoz évszám nélkül: „Cikkedből különnyomatot nem készíthetünk, mert nagyon kevés pénzünk, s ha nem kapunk a jövő évre segítséget még valahonnan, deficitbe jutunk. Apropos nem tudnál kiprotegálni vagy a kereskedelmi vagy a pénzügyminisztériumtól jövő évre s folytatólag 1010 frtot. Az Orsz. Gazd. Egyesület már fordult hozzájuk hivatalosan, de arra semmit se adnak, ha nincs az ügynek protektora. Akkor vígan lehetne akár öt ívet is adni füzetenként. Mert azelőtt volt hely s nem volt író, most már volna, de nincs elég terem, s meglévő pénz is kevés.” OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz: 40. 329 OSZK Levelestár Tagányi Ortvay Tivadarhoz 1897-ben, dátum nélkül: 3.

85

barátjától, Takáts Sándortól330 kapta; levelezésükből – melynek egy részét Izsépy is

feldolgozta – nyomon követhető, hogy állt össze a szemle egy-egy száma.

Az első példány 1894. február közepén hagyta el a nyomdát, a Paikert neve alatt megjelent

beköszöntő bemutatta az új folyóirat célkitűzéseit: „Sajnos a magyar történetírás, mint

egyáltalán a külföldön is, sokáig majdnem kizárólag csak politikai mozgalmakat vett

tekintetbe, és csak a legújabb időkben tárgyal szociális mozgalmakat. Közgazdasági

momentumokkal, szociológiai irányokkal […]. foglalkozni nem tartotta hivatásának [...]. A

modern történetíró, ki a népek történetében nem a fejedelmek alattvalóit, sem a háborúk

változatos színjátékát, sem az udvari intrikák következményeit, sem pedig egyes osztályok

uralomérti harcát látja és írja, hanem az emberiség egy részének a természeti törvények,

illetve a befolyásoló viszonyokból folyó kényszerült átalakulásait, mozgalmait és

fejlődését látja. [...]. Mindezek [...] felette kívánatossá teszik, hogy a magyar

mezőgazdaság története megirassék. [...] De a történetírás oknyomozás nélkül, kellő

dokumentumok nélkül többé-kevésbé fikczió, a kútforrások összegyűjtése azért feltétlenül

szükséges. Éppen erre vállalkozik a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle [...]. Nemzetünk

gazdaságtörténelme épp oly fényes, mint harczainak és győzelmeinek története. Az OMGE

[...] elhatározta, hogy oly közlönyt ad ki a maga kiadásában és szerkesztésében, mely a

magyar mezőgazdaságra vonatkozó fontosabb adatokat összegyűjtse, és történetíróinknak

rendelkezésére bocsássa.”331

A célkitűzésnek megfelelően a szemle elsősorban adatokat közölt, s az állandó

rovatok: I. Értekezések, II. Adatok, III. Vegyesek – később harmadik fejezetként

közbeékelődött az Irodalom rovat – is ennek megfelelően alakultak. A Szemle néhány

átfogóbb elemzést követően mind az Adatok, mind a Vegyesek rovat elsősorban

forrásközlésre vállalkozott. A különböző levéltárakból származó gazdaságtörténeti adatok

330 Takáts Sándor komáromi születésű (1860. december 7.), apja jómódú fakereskedő. A helyi katolikus elemi iskolába hat osztályt járt, majd a komáromi bencés rendi algimnáziumban végezte el a középiskola alsó négy osztályát. 1876 őszén az ötödik osztályba a pozsonyi kir. kat. főgimnáziumba iratkozott be, ahol 1880-ban érettségizett. 1880 őszén a budapesti egyetem magyar, latin és történelem szakára iratkozott be. 1881 augusztusában belépett a kegyes tanító rendbe, s három éven keresztül Nyitrán szerzetesi és hittudományi tanulmányokat folytatott. 1884-ben tért vissza az egyetemre, ahol további két évig volt hallgató. 1886-ban letette a fogadalmat, és mint fölszentelt pap ugyanazon év szeptemberében a nyitrai piarista gimnáziumban megkezdte tanári pályáját (Nagy Miklós Takáts Sándor emlékének 1860–1932. A Thallóczy Lajos-társaság kiadványai. 4. szám Budapest 1937: 4–6. o.) Nyitráról, ahol a visszaemlékezések szerint a házfőnök nem szerette túlságosan a világias felfogású fiatal rendtársat, 1889-ben a budapesti főgimnáziumhoz helyezték át, ahol kilenc éven át tanított. (Nagy Miklós 1937: 7. o.). 1898-ban, a magyar és osztrák kormány közt a bécsi volt udvari kamarai levéltár anyagának szétválasztására létrejött megegyezés alapján a magyar rész kiválogatására Tagányi Károly javaslatára őt nevezik ki (Nagy Miklós 1937: 12–13. o.), így került Takáts a magyar kormány megbízásából, a rend hozzájárulásával Bécsbe. Takáts Sándor később barátságot kötött a bécsi udvari és állami levéltár aligazgatójával, Károlyi Árpáddal. Tagányi ajánlásával bejáratos lett Thallóczy Lajos körébe, akitől a Tyatya becenevet is kapta (Tyató török nyelven =íródeák) (Nagy Miklós 1937: 10. o.)331 MGtSZ, 1894: 1–4. o.

86

puszta közlése mellett találunk fordításokat, valamint jegyzetekkel, rövid

eredetmagyarázatokkal ellátott – Tagányi szavaival élve – „félfeldolgozásokat” is. A

szemle értekezései tartalmilag rendkívül változatosak, kiterjednek a tágan értelmezett

gazdaságtörténet minden területére, beleértve az ipar, a kereskedelem, a közlekedés

történetét, az agrártörténetet éppúgy, mint a különböző tartalmú statisztikai táblákat,

összeírásokat. Az Adatok és a Vegyesek rovatba szánt írásoktól Tagányi elsősorban

újdonságot, érdekességet, specialitást várt el: egy gazdaságtörténeti példatár, forrásbázis

alapjait kívánta megvetni. Vissza-visszatérően közölt különböző utasításokat,

rendtartásokat, árszabásokat, úrbéri szerződéseket éppúgy, mint leltárakat,

szabadalomleveleket, céhszabályzatokat, szerződéseket, egyezségeket, falu- és

hegyközségi törvényeket. Valósággal vadászott az adatokra,332 és barátait is rendszeresen

adatgyűjtésre ösztökélte,333 melynek következtében többször előfordult, hogy nem tudta

közzétenni a beérkezett forrásokat. A megoldást egy külön adattár kiadásában látta: „Még

csak egy Gazdaságtörténelmi adattára volna szükség, akkor a Szemlének is elég tere

maradna cikkekre és adatokra is, bővebben lehetne közölni, mert rengeteg, ami kiadásra

vár, s nincs hely rá! Ott vannak a céhlevelek, hiszen ha csak minden iparágból egyet

közlök (amint a Szemle már meg is kezdte) egy kötetre való telik ki”334 – írta

332 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 14. Évszám nélkül. „[...] vérző szívvel gondolok a te levéltáradra ahol annyi szép dolgot szerettem volna megnézni, de egy percnyi időm sem jutott rájuk az erdészetről. Például a fasc 18785–18821. terjedő. II. József, mint tudod, elrendelte az összes birtokok fölmérését. Ez az első eset, amikor a nemesek birtokait is felmérték. De éppen ezek annyira el voltak miatta keseredve, hogy mikor meghalt a császár, az összes ilyen aktákat Magyarországon és Erdélyben máglyatüzzel égették el, sőt a netalán megmaradottakat az 1791. országgyűlés egy cikke szintén tűzzel elpusztítani rendelte. Vannak ugyan nálunk is dimensionalia akták, de csak akták maguk a felmérések, tabellák természetesen nincsenek. Mi a fene lehet nálad az a sok fasciculus, csak acta-e vagy hátha tabellák is! Az nagyszerű trouvaille volna! Mert nemesi birtokösszeírás 1844ből van az első.” 333 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 16. Budapest 1897. aug 14. „Hozzád fordulok, hogy a legelső (1724. 1725. 1726.), de eddig még elő nem került magyar ki- és beviteli áruforgalmi kimutatások nyomába segíteni kegyeskedjél. Hiszen már az első nyomokat is neked köszönhetem. 1727. augusztus 7-én a m. kir. kancellária megkérte a Hofkammert, hogy készítesse el részére az utolsó 3 év alatt Magyarországból ki- és bevitt áruk kimutatását. 1727. augusztus 19-én a Hofkammer ezeknek elkészítését a pozsonyi magyar kamarának el is rendelte. 1727. augusztus 30-án a pozsonyi kamara meghagyta a szepesi kamarának, hogy területén lévő harmincadok számadásai alapján, a kívánt kimutatásokat készítesse el és küldje be. 1728. március 3-án a szepesi kamarai adminisztráció, a számvevősége által elkészített kimutatásokat [...] a pozsonyi kamarának el is küldötte, a mely azonnal a maga számvevőségének is meghagyta a pozsonyi kamara területéről szóló kimutatás elkészítését. A számvevőség szintén elkészítette a magáét, és 1729. január 17-én a pozsonyi kamara a maga és szepesi kamara kimutatását a bécsi kamarának elküldötte. Minthogy pedig a Hofkammer a kimutatásokat a magyar kancelláriának soha el nem küldötte, az aktára rávezetett egykorú följegyzés szerint világos, hogy ezenkívül értékes kimutatásoknak nálad kell lenniök. Alássan esedezem tehát, légy oly kegyes valamelyik embereddel az Ungarn gyűjteményben 1729. január második felét átnézetni. [...] Ha megtalálnád, akkor mindhárom kimutatást (azaz 6 lesz a 2 kamarától 3 évből) másoltasd le, s kérlek, írd meg, mibe kerül hogy a pénzt a Gazd. Tört. Szemle költségére megküldhessem. Ebből is láthatod, milyen élvezet volna nekem, ha magam nyomozhatnám ki a dolgot, de ha akarnék se lehet, mert Pauler nem ereszt [...]”334 OSZK Levelestár: Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz: 31.

87

Thallóczynak. Tagányi úgy vélte, hogy az „érdekes és változatos Vegyesek” tartják a lelket

a folyóiratban.335

Tagányi idejében rendszeresen írt cikkeket a Szemle számára Acsády Ignác (aki

már az 1880-as évek végén felvetette egy gazdaságtörténeti folyóirat elindításának

szükségességét), Thallóczy Lajos, Illéssy János,336 Karlovszky Endre, Kerekes György,

Fest Aladár, Lehoczky Tivadar, Márki Sándor, Pauler Gyula és Szádeczky Lajos. A felkért

szerzők közül – akiknek Tagányi nemhogy fizetni nem tudott, de még különlenyomat

készítésére sem futotta a rendelkezésére álló pénzből – egyedül Csánki Dezső rendszeres

közreműködését kellett nélkülöznie.337 Tagányi leghűségesebb „munkatársa” barátja,

Takáts Sándor volt, aki ebben az időszakban fordult a gazdaságtörténet felé. Életrajzírója

számításai szerint a Magyar Gazdaságtörténeti Szemlének 1898-ban és 1899-ben Takáts

tollából került ki a folyóirat egész terjedelmének mintegy negyede, 1900-ban pedig már

harmada.338 Tanulmányokat közölt többek között a 16–17. századi dunai hajózásról,339 a 16.

335 OSZK Levelestár. Tagányi Takátsnak 2. 1899. december 18-án. „Édes Sanyikám! […] Vegyesek mindig kellenek, mert főleg a te anyagod olyan rendkívül érdekes és változatos, hogy a Szemlében azok tartják a lelket. A hírlapok is folyton ollóznak belőle, csak tegyék annak örülök legjobban, ha olvassák. […] Vetted észre? A Budapesti Hírlap vasárnapi számában a Közgazdasági rovat vezércikke a te Tüzes Gáborodból puskázik. Brávó! Ez mutatja, hogy hála az én drága Tyatyám közreműködésének, a Szemlét íme már olvassák is!”336 Illéssyt, Takátshoz hasonlóan, szintén Tagányi ajánlotta be Thallóczy Lajoshoz: „Kedves Lajoskám, amint megírtam, én hát augusztus 17-én megyek fel hozzád, csakhogy – s ez az én szómnak veleje – szíves engedelmeddel nem magam jövök, hanem egy jó pajtást is hozok magammal. Dr. Illésy János a férfiú. Ő törzsökös jász-kún gentry – a szónak java értelmében –, a jász-kunok történetén dolgozik óriási szorgalommal. […] Módos fiú, ki nemcsak fizetésiből él, tehát nem esnék terhére hotelbe szállni, de mivel igen jó czimbora, borhoz, tréfához, nótához, hegedűhöz egyaránt ért s amellett szolid ember […] azt gondoltam, hogy hasznára volna a delibüzér társaságnak […]. Budapest 1895. jún. 24.” OSZK. Levelestár. Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 11. 337 OSZK. Levelestár. Fond XI/973. 45. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz évszám nélkül. „Csakugyan kedvesen leptél meg. Nagyérdekű cikked csakugyan kapóra jött, mert a júliusi számra nem volt cikkem. De szegény Dezsővel ilyen dologban egy szót sem lehet váltani. Irodalmi dologra nagyon beteg, s a hó végén különben is utazik Jegenyére fürdőzni egész familiájával.”338 Nagy Miklós: Takáts Sándor emlékének 1860–1932. A Thallóczy Lajos-társaság kiadványai. 4. szám Budapest, 1937: 15. o.339 Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században: első közlemény: a Duna régi folyása és szabályozgatása: hajózás és hajóépítés : a bécsi "Lärnpecheramt" hajói a Dunán, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1900. 7. évfolyam 3. sz.: 97–122. o.; Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században : második közlemény: a bécsi legfőbb hajózási hivatal a XVI. században : a bécsi legfőbb hajózási hivatal és a dunai kenyérsütő flotta a XVII. században: keleti kereskedelem a Dunán, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1900. 7. évfolyam 4. sz.: 145–176. o.; Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században : harmadik közlemény : a keleti kompánia hajói és kereskedése : áruvizsgálat és áruforgalom a Dunán, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1900. 7. évfolyam 5. sz.: 193–222. o.; Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században : negyedik közlemény : gabona-, liszt- és borszállítás a Dunán, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1900. 7. évfolyam 6. sz.: 241–273. o.; Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században : ötödik és befejező közlemény : az osztrák főtt só és a só-hajók : személyszállító hajók a Dunán, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1900. 7. évfolyam 7. sz.: 289–319. o.

88

századi komáromi vizahalászatról,340 a magyarországi dohányzás- és dohánytörténetről.341

Tagányi nagyra értékelte Takáts munkáját,342 adatokkal segítette, újabb- és újabb témákat

ajánlott fel számára. Együttműködésük eredményeként Takáts elismert

gazdaságtörténésszé érett.343

A szervezés és a szerzők segítése344 mellett Tagányi maga is rendszeresen írt a Szemlébe.

Az első évfolyamban jelent meg máig legismertebb értekezése, A földközösség története

Magyarországon. A földközösséget Tagányi külföldi szerzők nyomán, a nemzetközi

szakirodalom beható ismeretében, gazdag levéltári forrásanyag alapján vizsgálta. Célja

annak bemutatása volt, hogy hol és milyen időszakban léteztek földközösségek

Magyarországon. Állítása, hogy a jobbágyok nem rendelkeztek saját „kihasított

szántóföldekkel”, hanem a közös földet maguk közt évről-évre sorshúzással osztották meg,

s a Mária Terézia-féle telekrendezésre is azért volt szükség, mert az ország egy részében

még földközösség uralkodott. A földközösség következményének tekintette a birtoktestek

szembetűnő szétszórtságát. A sorsolás nyílvetéssel vagy nyílvonással történt. Az egész

340 Takáts Sándor: A komáromi vizahalászat a XVI. században : második befejező közlemény. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1897. 4. évfolyam 10. sz.: 485–509. o.; Takáts Sándor: A komáromi vizahalászat a XVI. században : első közlemény, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1897. 4. évfolyam 9. sz.: 425–445. o.341 Takáts Sándor: A dohány elterjedése s az első dohány-monopólium hazánkban : második befejező közlemény. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1898. 5. évfolyam 3. sz.: 121–145. o.; Takáts Sándor: Az első magyar dohány-monopólium bajai, Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1902. 9. évfolyam 9. sz.: 385–405. o. 342 OSZK Levelestár Tagányi Takátsnak. 3. Budapest, 1900. jan 27. „Édes Sanyikám! [...] leveleid olyan érdekesek, hogy a halottat is fölráznák! Csupa új dolog! Egyik fontosabb a másiknál. No az én Szemlém szerencsés csillagzat alatt született! Ilyen kutató-zsenivel áldott meg az Isten, és akit a sors, éppen ránk nézve legérdekesebb levéltárba dobott.”343 OSZK Levelestár Tagányi Takátsnak. 69. Évszám nélkül. „Te a végzett munkát semmibe sem veszed, pedig Takátsnak, a gazdaságtörténésznek híre és tekintélye egyaránt emelkedik. Ha a budapesti gazdasági főiskolát fölállítanák, csak egy kérvénybe kerül, hogy a magyar mezőgazdaságtörténeti tanszéket elnyerhesd. Különben ha majd visszatérsz Pestre, lesz idő terveket szőni és kivinni. Egy ilyen például az, hogy te már meg tudnád írni a magyar kereskedelem történetét, vagy a magyar mezőgazdaság történetét.” 344 OSZK Levelestár Tagányi Takátsnak. 1. 1899. május 13. Kedves Sanyikám! […]„De már azzal nem értek veled egyet, hogy ezekről a monopóliumokról a magam neve alatt írjak cikket, s hogy te vegyeseidet is csak nekem s nem a Szemlének küldöd. Kedves Sanyikám, ez a felfogás homlokegyenest ellenkezik az enyémmel, mert én másnak munkáját (akár 5 sor, akár 5 ív) Szentségnek tartom, amit semmi szín alatt és semmiféle alakban el nem fogok tulajdonítani. Te megküldöd a monopóliumokat külön-külön cédulán, én összerakom, írok eléje 10–15 sort és kész a cikk a te neved alatt, s mondhatom, hogy a legtanulságosabb cikk lesz, ami eddig a Szemlében napvilágot látott. […] Az ígért vegyeseket Pálffy üveggyáráról, a magyar borról, görög kereskedők, méz és viaszról stb. hálás türelemmel várom, mindig van hely minden dolgod számára, ha öt sorbul áll is. […] A Kamara visszaéléseiről szóló értekezésednek, bocsásd meg, csak a harmincadosok vizsgálatáról szóló részt adhatom ki a vegyesek közt. Bocsásd meg, de a Dessewffy féle részt nem tehetem közzé, mert úgy áll a dolog, hogy a Szemle tisztán az OMGE kegyelmére van utalva melynek Dessewffy Aurél gróf az elnöke. A Szemle deficitben van, a deficitet az OMGEnak kell fizetni, segély iránti kérésünket mind a pénzügy mind a kereskedelmi miniszter visszautasította. Lehetetlen tehát most a Dessewffyeket ütni, mert a Szemle megbukik, mihelyt az OMGE megvonja tőle a segélyt. […] Hogy vagytok Bécsben? A Hofkammer szétválasztás ügye rosszabbul áll, mint valaha, és ha csak Thun meg nem bukik, soha sem lesz meg. Megkaptam már a miniszterelnök megbízását további egy évre. Amint Pauler proponálta s végre látom, hogy a szegény szolgákról is gondoskodni fognak, nagyon is ideje már.”

89

sorsolás alá eső földnek a „nyílföld” vagy „falu nyila” volt a neve, a kisorsolt részt pedig a

„nyíl” vagy „nyilas” elnevezéssel illették. Terminológiájában a földesúri hatalom alatt nem

álló községek földközössége a „nemzetségi földközösség”, a földesúri községeké pedig a

„faluközösség”. Kutatásai eredményeként azt állította, hogy a földközösség

történelmünkben „egy soha meg nem szakadó láncolatként tűnik fel, melynek utolsó

szemeit csak az ókor homálya födi el”, tehát a földközösség egy, a honfoglalásnál is

korábbi intézmény. Végül összeállította azon megyék, városok és falvak jegyzékét, hol az

Országos Levéltár adatai szerint az úrbéresség rendezése előtt a földközösség uralkodott.

Tanulmányának német fordítása – jelentéktelen kihagyásokkal – egy évvel később

megjelent az Ungarische Revue-ben.345

A cikk megjelenésekor nem keltett nagy visszhangot, az újszerű felvetésre nem

jelent meg egyetlen komoly cáfolat sem.346 Míg Európában valódi vitákat generált a

földközösség „felfedezése”, idehaza senki sem vonta kétségbe Tagányi megállapításait. Az

Ethnographiában Jankó János írt méltatást a cikkről. Véleménye szerint Tagányi

dolgozatának legnagyobb értéke, hogy a földközösséget a jelenből kiindulva mutatja ki

visszafelé a magyarság magyarországi letelepedéséig, „s e kérdésben a jelen

ethnographiája és az őstörténet közt létrehozza a szerves kapcsolatot, s mindezt történelmi

alapon, történelmi adatokkal – de végig az ethnographiai jelentőség éles

szemmeltartásával”.347 A Tagányi által felhasznált gazdag levéltári anyagot is nagyra

értékelte: „kritikailag legmegbízhatóbb anyag, melynek történeti hitelességéhez kétség

nem fér”. Az Erdélyi Múzeumban Szádeczky Lajos ismertette röviden a tanulmányt,

hangsúlyozva annak erdélyi vonatkozásait, s újabb adatokat közölve a székely

földközösségről, melyről „Tagányi külön tanulmányt készül írni”.348

A földközösség Tagányinál egy új megközelítés, módszertan lenyomata. „Külföldi

analógiák útmutatásaitól segítve”, az európai néprajz eredményeit integrálva, a hazai

források felkutatásával megpróbált egy teljesen új kutatási „irányt” meghonosítani.

Módszerét az alábbiakkal jellemezte: „A kultúrtörténet legtöbb kérdésénél, úgy ennél is: a

mai állapotokból kell kiindulnunk, s úgy menni visszafelé mindig régibb és régibb korba,

345 Tagányi Károly: Geschichte der Feldgemeinschaft in Ungarn. Ungarische Revue. Budapest, 1895: 103–127. o.346 Egyedüliként a Közgazdasági lexikon szerkesztői adtak teret a Tagányi által írt Falu- és földközösség szócikkhez fűzött Általános jellemzésben, az ellenérveknek. (Navratil Ákos: (Falu- és földközösség): Általános jellemzés. In: Közgazdasági lexikon. Közgazdasági ismeretek tára. Szerkesztette: Halász Sándor–Mandelló Gyula. Budapest, 1898: 620.o. Vö: Wellmann Imre: Földközösségtől faluközösségig. Ethnographia 1989: 284–285.o.)347 Jankó János: Földközösség Magyarországon. Ismertetés. Ethnographia 1895: 56–57. o.348 Szádeczky Lajos: Tagányi Károly: Földközösség Magyarországon. Erdélyi Múzeum 1894: 640–641. o.

90

hogy a még szemmel látható jelenségekhez fűzve a korunkhoz közelebb eső, bővebb,

világosabb adatokat, hogy azután a mentül régibb, annál homályosabb s szűkebb szavú

emlékeket könnyebben megérthessük.”349 Ugyanezen a megközelítésen alapult évekkel

később megfogalmazott jogszokásgyűjtő programja is.

Hóman Bálint – aki Tagányi tanítványi köréhez tartozott – már az 1930-as években

azt hangsúlyozta, hogy a Tagányi által leírt „nomád földközösségi rendszer [...] nem

valami kommunisztikus gazdálkodási közösség volt, hanem egy-egy népcsoport más-más

vidékre kiszálló községi együttélése”.350 Ez azonban nem akadályozta meg a szocialista,

Marxra mutogató történetírást, hogy a földközösségben fedezze fel a közös tulajdon

ősképét. Molnár Erik 1950-ben önálló könyvként adta ki Tagányi munkáját, s

bevezetőjében felrajzolta azt az új történetírás térképére. A beemelés természetesen

kritikai: Molnár azt hangsúlyozta, hogy a „földközösség az őskommunista társadalom

maradványa az osztálytársadalomban”, és több ponton hibásnak tartotta Tagányi

megállapításait. Számos kérdéskört mélyebben kidolgozandónak ítélt, s az újabb

feladatokat a marxista történeti kutatás hatókörébe utalta.351

Miután Molnár szabad utat engedett a Földközösség történetének, újabb és újabb

interpretációk születhettek, a tanulmány egyetemi tananyag lett, s ezzel egyidejűleg

Tagányit besorolták azon kevés „polgári” történetíró közé – Grünwald Béla, Márki Sándor

és Acsády Ignác mellett – ,,akiktől a marxista történetírás meríthet.352 Molnár

kezdeményezése nyomán munkacsoport alakult a földközösség kutatására, mely

adatgyűjtését kiterjesztette Tagányi irathagyatékának egy részére is, s így került kiadásra

Tagányi kéziratban maradt tanulmánya a régi magyar községről.353

349 Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. In: Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette: Zsigmond Gábor. Budapest, 1977: 337. o. 350 Hóman Bálint–Szekfü Gyula: Magyar történet. I. kötet. 1941: 319. o. 351 Molnár Erik kiindulópontja, hogy „a földközösség kérdése Magyarországon ma is (1950-ben) ugyanannál a pontnál vesztegel, ameddig Tagányi munkája révén jutott", ezzel együtt a tanulmány több pontját kritizálta. Míg Tagányi a földközösség három típusát különbözteti meg: első foglalás, nyilas osztás és nomád földközösség, Molnár szerint az első foglalás és a nyilas osztás a talajváltó rendszerrel is összekapcsolódnak, így semmi sem indokolja, hogy a nomád földközösséget, mely a föld elsajátításának ugyanezt a két típusát ismeri, velük szembe állítsuk. Megközelítésében a földközösség tulajdoni rendszer, s a tulajdoni rendszer elsajátítási rendszer. „Az elsajátítási rendszer pedig a földművelés, a termelőmunka rendszerétől fogalmilag független." (Molnár Erik: Előszó. In: Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Athenaeum, Budapest, 1950: 7. o.) Ennek megfelelően a földközösség két típusa között tesz különbséget: az egyik az első foglalás, amit álláspontja szerint helyesebb szabad foglalásnak nevezni, a második pedig a nyilas osztás. Molnár kifogásolta továbbá azt is, hogy Tagányi kutatásában az osztatlan földeket, legelőket, erdőket teljesen mellőzte. (Molnár 1950: 8. o.) Vö: Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1091. o.352 Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok 1969: 1091. o.353 Tagányi Károly: A régi magyar község az úrbériség rendezéséig. Közreadja Varga István. Agrártörténeti Szemle 1957: 8–14. o.; További jegyzetek: OSZK Kt. Quart. Hung. 2258. Tagányi Károlynak a községi szervezetre és életre, a faluközösségre, telepítésre, adózásra, bérletekre, soltészságokra, kenézségekre és

91

A jelentősebb interpretációk között feltétlen említést érdemel Zsigmond Gábor és

Wellmann Imre értékelése. Zsigmond Gábor, mikor 1977-ben Az ősi társadalom magyar

kutatói című könyvében közreadta a tanulmányt, bevezetőjében azt emelte ki, hogy

Tagányi épp azért nem volt átlagos tudós, mert nagyobb figyelmet fordított a „társadalmi

realitásra”. Az ő értelmezésében már Tagányi földközösségről írott cikke sem a külföldi

hasonló kutatások szülte, gazdaság- és társadalomtörténeti vizsgálat – melynek fő

hozadéka, hogy meghonosította a földközösség vizsgálatát –, hanem sokkal inkább a

társadalmi kérdések iránti érzékenységet tükröző esszé. Nézete szerint „Tagányi Károly azt

a folyamatot vizsgálja, amelyben a magyar paraszt a feudális birtokviszony kordáiból az

aprózódó parcellák szorításába kerül. Azokat az együttműködési lehetőségeket keresi,

amelyekben megvalósítható lenne az életképes paraszti gazdálkodás – a falusi községeken

belül”.354 Zsigmond véleménye szerint Tagányi érdeklődésének fő inspirációja saját

korának társadalmi alakulása volt: Tagányi észlelte, hogy a „kor szellemében” végrehajtott

országos intézkedések megvalósulásuk során szándékukkal ellenkező, illetve előre nem

várt hatásokat értek el. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a gazdasági

átalakulás befolyásolása, sőt esetleges megtervezése nem történhet meg anélkül, hogy nem

veszik figyelembe „a munkát végző embert, és közvetlen környezetének: saját szűkebb

közösségének termelési, munkamegosztási, jogi, szokásbeli tapasztalatait és

hagyományait”.355 Zsigmond Gábor párhuzamot vont Tagányi földközösségről szóló cikke,

és jogszokásgyűjtő programja között. Mindkettőben „a megvalósulás világát” „a nagy

hagyományú magyar parasztság jelenti”: gazdasági tapasztalatai, saját társadalmi

intézményei és jogalkotása, független gondolkodásmódja és érzelemvilága. Zsigmond

szerint ezt kívánta kutatni Tagányi Károly, így kezdett a magyar parasztság élő

jogszokásainak történeti vizsgálatához.356

Wellmann Imre a magyar agrártörténet-írás folyamatában rendkívül jelentősnek

tartotta a szemlét és főmunkatársa tanulmányát: „Tagányi páratlanul mélyre hatolt hajdani

agrárszervezetünk kutatásában, éles szemmel, kifinomult érzékkel egész elsüllyedt világot

fedezett fel, mely értetlenül állt kortársai előtt. Ha a polgári agrártörténetírásunk termékei

között van, ami bízvást európai mértékkel mérhető, elsősorban Tagányi földközösség-

tanulmánya az.”357 Wellmann Tagányiban látta a „politikai, jog- és művelődéstörténelem

urbáriumokra vonatkozó adatgyűjtése.

354 Zsigmond Gábor: Az ősi társadalom magyar kutatói. Budapest, 1977: 16. o.355 Uo.: 335. o.356 Uo.: 335. o.357 Welmann Imre: Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről. Agrártörténeti Szemle. 1962: 304. o.

92

gyámkodását lerázó, maga lábára állt agrártörténelem” megalapítóját.358 Wellmann néhány

évtizeddel később maga is önálló cikket szentelt a földközösség keletkezésének,

utóéletének bemutatására.359

A földközösség újabb interpretációja annak valóban újszerű nézőpontját, „a

korabeli európai néprajz eredményeit is felhasználó szociológiai szemléletet”, valamint a

tanulmány társadalomtörténeti jelentőségét hangsúlyozza: „A pozitivista fejlődéstan, a

választott téma genetikus vizsgálata tehát a történetírói narratívát is egyértelműen

meghatározza, mivel Tagányi előbb a 17–18. századi, majd a középkori, s végül a

honfoglalást megelőző időszak (egyre kevésbé meggyőző) adatait sorakoztatja. Ám mégis

az egyénből, illetve a lokális közösségekből kiinduló, ezáltal a mindennapi kapcsolatokat,

további a helyi-regionális vonásokat tükröző társadalomábrázolást valósított meg, ami – pl.

a földesúr és jobbágyai alkotta vagy a nemesi földközösségek bemutatásával – a rendi

köznemesi történetfelfogás pályája elején megfogalmazott kritikájának történeti igazolását

is biztosította (s ami közéleti-tudományos elszigetelődéséhez járult hozzá).”360

Jellemző, hogy a tanulmány – Tagányi visszaemlékezése szerint – külföldön

nagyobb visszhangot kapott, mint itthon: „Ezen a munkámon hat évig dolgoztam, és

mindössze hatvan lap. Ennek a kedvéért tanultam meg oroszul, mert nem szeretek

mankókra támaszkodni. A Földközösség Magyarországon juttatott be az Akadémiába,

külföldön mégis nagyobb feltűnést keltett, mint itthon, mert jobban értették. Peischer cseh

tudós viszont magyarul tanult meg, hogy ezt a munkámat olvashassa.”361

A földközösség tanulmányon kívül Tagányi hétéves szerkesztői tisztsége alatt

számos egyéb cikket adott közre folyóiratában. Pálóczi Horváth András – az eddig

megjelent legrészletesebb Tagányi életrajz szerzője – szerint Tagányi összesen negyvenkét

dolgozatot és tizenhat kisebb adatközlést jelentetett meg a szemlében.362 Ezt, a folyóirat

1982-es repertóriuma363 alapján összeszámolt adatot később többen – köztük jelen dolgozat

szerzője is – több helyen megismételték. A Szemle repertóriuma 2005-ben megjelent, pécsi

358 Uo.: 304. o.359 Welmann Imre: Földközösségtől faluközösségig–kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh Istvánig. Ethnographia 1989: 278–299. o.360 Csíki Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig). Néprajz Egyetemi hallgatóknak 29. Debrecen, 2003: 21. o.361 Interjú Tagányi Károllyal. Világ XII. évfolyam Budapest, 1921. április 3. vasárnap 71-ik szám 2. lap. A tudomány egyszerű munkása...Tagányi Károly a magyar sajtóról és a nemzeti kultúra megbecsüléséről. (A Világ tudósítójától R. G.). Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde 1896.: 142. o.362 Pálóczi Horváth András: Tagányi Károly (1858–1924). In: Magyar Agrártörténeti Életrajzok R–ZS. Szerkesztette Für Lajos és Pintér János. Budapest, 1989: 373–378. o.363 A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle repertóriuma: 1894–1906. Összeállította Hernádi László Mihály. Budapest, 1982.

93

kiadásában már hatvankét írást találunk Tagányi neve mellett, ugyanis a repertórium

készítője Tagányi Károlyhoz sorolta a monogrammja alatt megjelent írásokat is.364 Tagányi

hagyatékban – két helyen – ettől lényegesen eltérő adat található.365 Eszerint százkilencven

kisebb-nagyobb cikket és közleményt jelentetett meg a lapban. Tagányi többször

nekifutott, hogy elkészítse bibliográfiáját. Levelezése szerint az I. világháború kitörése

előtt Thallóczy Lajos számára küldött egy, az addigi összes megjelent írását tartalmazó

jegyzéket, de ez nem került elő. A hagyatékban fellelhető töredékes bibliográfiákban

Tagányi csupán a szemle ötödik évfolyamáig (1898) írta le az ott megjelent cikkeinek

címét – bennük a név nélkül megjelent közléseit –, így a disszertációm mellékletében

közzétett bibliográfiában is csak eddig az időszakig vettem fel a név nélkül megjelent

cikkeket, mindösszesen kilencvenhármat. A további, közel száz cikk beazonosításához

éppúgy, mint Tagányi más folyóiratokban név nélkül megjelent cikkeinek

összegyűjtéséhez, a jórészt feltáratlan hagyaték nyújthat további támpontokat.

Tagányit mint gazdaságtörténészt – Szilágyi Sándor ajánlására –, részben a Magyar

Gazdaságtörténelmi Szemlének köszönhetően, 1894-ben az Országos Erdészeti Egyesület

felkérte, hogy a millennium alkalmára az erdőgazdálkodás fejlődését bemutató

oklevéltárat, „Erdészeti Codexet” készítsen. Tagányinak „rövid két év alatt” kellett átfogó

forrásgyűjteményt összeállítani azokból a kiadott vagy kiadatlan okiratokból, amelyek „a

magyar erdőgazdaság fejlődését a honfoglalástól kezdve 1867-ig feltüntetik”.366 A

hagyatékban található szerződés szerint: „Gyűjtessenek össze a magyar erdőgazdaságra

vonatkozó s nyomtatásban eddig megjelent, valamint általában még ki nem adott összes

történelmi adatok a honfoglalás idejétől kezdve az 1867. évig terjedő időre. Ezek az adatok

az eredeti kútfők pontos megjelölésével időszerű helyes sorrendben foglalandók, s a nem

magyar nyelvűek mellé azok hiteles magyar fordítása is melléklendő. […]. Az elkészült

munka, 1896 évi január hó 1-ig tisztán és jól olvashatóan írva, lapszámozva, a történeti

érveket és tartalmat mutató jegyzékkel ellátva s összefűzve az Országos Erdészeti

364 A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle repertóriuma: 1894–1906. Összeállította Hernádi László Mihály. Pécs, 2005. http://vmek.niif.hu/05300/05341/05341.pdf. A Magyar írói álnév lexikon szerint Tagányi Károly= (ly.); T.K.; t.k. (?) (Budapest, 1992). 365 OSZK Kt. Quart. Hung. 2286. 51–52. Tagányi Károly nyug. országos főlevéltárnok tudományos művei és dolgozatai. Az 1880–1919 közti időszakból, időrendi sorrendbe rendezve 70 tételt tartalmaz. „Szerkesztette a »Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét« 1894. (I. IV. évfolyam) – 1900 (VII. évfolyam első füzetéig). Ebben maga is több közleménnyel, számos adatközléssel és több feldolgozással…összesen 190.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2286. 15–16. Irodalmi munkásságom. Egy feltehetőleg korábban keletkezett tematikusan rendezett 25 tételt tartalmazó lista. „1894–1900. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét szerkesztette, ahol 190 kisebb-nagyobb cikke és közleménye jelent meg.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2286. 17–46. Tagányi MGtSZ-ben megjelent írásai a szemle ötödik évfolyamáig (1898).366 Tagányi Károly: Magyar Erdészeti Oklevéltár 1015–1867. I–III. kötet. Budapest, 1896: 1. o.

94

Egyesület titkári hivatalának (Bp., Alkotmány utca 10. sz.) hivatalos vevény mellett

átszolgáltatandó.”367

Tagányinak rendkívül tetszett a téma és a feladat, mivel felmenői között többen

erdész szakemberek, „erdőóvók” voltak, s maga is nagy természetjáró volt. Azon

igyekezett, hogy az erdőgazdálkodás minden szakaszát – kezelés, hasznosítás, védelem, új

erdők ültetése – okleveles forrásokkal dokumentálja. Ebben az esetben is minden

kapcsolatát mozgósította,368 hogy minél teljesebb gyűjteményt állíthasson össze.

Szerencsés volt, hogy a megrendelő, az Országos Erdészeti Egyesület sem hagyta magára:

gyűjtési felhívást adott közre, ennek eredményeként több, addig publikálatlan oklevelet

bocsátott rendelkezésére.369 Tagányinak néhány hónapos csúszással, 1896 nyarára sikerült

elkészítenie a Magyar erdészeti oklevéltár három kötetét, melyben közel félszáz oldalnyi –

a magyar erdőgazdaság fejlődését áttekintő – bevezetővel ellátva, 2424 oldalon, összesen

772 oklevelet tett közzé. Bevezetőjében a kutatásai közben felmerült, a „primitív

erdőközösséggel” és a paraszti erdőgazdálkodással kapcsolatos egyes kérdéseket –

mindenekelőtt a birtoklási formák kutatását, helyszínen való összegyűjtését és felkutatását

– az „erdészeti etnographia” hatókörébe utalta.370 A Magyar erdészeti oklevéltár rendkívül

367 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 234. Az Országos Erdészeti Egyesülettel kötött szerződés. 368 OSZK Levelestár. Fond XI/973. 14. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. Évszám nélkül. „Én most és mindig az erdészettel kínlódom. Gyönyörű anyag, de roppant nagy, alig birok véle. A te levéltáradból pompás adatokat kaptam s azok nyomán idehaza is kitűnő eredménnyel kutattam.”369 OSZK Kézirattárában található Tagányi és az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) levelezése a kiadvány munkálatairól. OSZK. Kt. Quart. Hung. 2288. 227–228. OEE levele Budapest, 1895. május 4-én. Az „Erdészeti Codex” elkészítésének egyes részleteiről, közlik, hogy nincs mód az oklevelek lefordítása, „hogy a kézirat a megállapított határidőre mindenesetre elkészüljön, mivel ellenkező esetben alig lehetne remélni, hogy a millennium idején a kinyomtatás is megtörténhessék.” Ezzel egyidejűleg küldenek Tagányi számára 55 darab eredeti és 61 másolt oklevelet. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 229. OEE levele Budapest, 1896. február hó 23-án a nyomtatási munkálatok megkezdéséről. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 230. OEE elnökének levele Budapest, 1896. február 22. a tiszeletdíj megállapításáról: "Az erdészet-történet oklevéltára cimű munkának és revíziójának díja fejében az eredetileg erre megszabott 600 fton felül még 600 frt, vagyis egészében 1200 ft, a munkához csatolandó kimerítő index elkészítéséért pedig 300 (háromszáz:) forint engedélyeztessék, teljesítette s egyszersmind a tekintetes allevéltárnok urat az idegen nyelvű okmányok magyarra fordításának kötelezettsége alul is felmentette, de azon határozott kikötéssel, hogy viszont a Tekintetes allevéltárnok úr előbb idézett beadványában tett igéretéhez képest a munka előszavát, történelmi bevezetését és az okmány gyűjtemény egyharmad képét magában foglaló első kötet sajtó alá rendezését legkésőbb f. évi május hó végéig, a második és harmadik kötet sajtó alá rendezését pedig – a harmadik kötetbe beleértve az indexet és a tartalom jegyzéket is – legkésőbb folyó évi augusztus hó végéig teljesen befejezni köteles.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 231. OEE, Horváth János levele. Budapest 1896. szeptember 1. a Tagányi által kért 24 tiszteletpéldányt megszavazásáról. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 232. Tagányi feljegyzése az Az Erdészeti Kódex indexéről „cédulája tömegben 30 cm hosszú 1 cent=120 cédula 3600 cédula volt”. OSZK Kt. Quart. Hung 2288. 233. Tagányi feljegyzése arról, hogy másolásokra kinek, mikor mennyit fizetett ki „eddig kapott tisztelet díjnak 20 százalékát fizettem el”. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 235. OEE nevében Horváth János levele. Budapest, 1896. julius 24. a nyomdai munkálatokról, valamint sürgeti Tagányit az index nyomdába adására.370 Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár. I–III. (1015–1867). Szerkesztette. Budapest 1896: 8. o.

95

pozitív fogadtatásban részesült,371 s munkái közül ez az, amelyet máig nélkülözhetetlen

forrásként, az „erdészeti etnográfia” alapműveként tisztelnek.372

A millenniumra készülődve Tagányi rengeteg feladatot vállalt: az 1896. évi

országos ezredéves kiállítás rendezésében, mint a történelmi főcsoport egyik előadója vett

részt, elsősorban okleveleket gyűjtött és válogatott a kiállítás részére.373 Különösen az

erdélyi levéltárakat látogatta szívesen,374 s ekkor, 1894-ben lett az Erdélyi Múzeum

Egyesület tagja is. Szerkesztette a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét, elvállalta az

Erdészeti Oklevéltár összeállítását, s barátja, Réthy László révén Szolnok-Doboka

vármegye monográfiájába is bedolgozott. Az ünnepségek elmúltával sem csökkentek

Tagányi teendői: természetesen továbbra is ellátta feladatait a levéltárban, miközben a

371 Recenziók: Magyar Erdészeti Oklevéltár. Erdélyi Múzeum 1897. 14. köt. 4. füzet.: 233–234. o.Lőrincz Béla: Tagányi Károly: Az erdészeti oklevéltár. I. II. III. kt. Ism. Századok 1897. 2. szám.: 137–155. o.; Magyar erdészeti oklevéltár I–III. kötet. Budapest, 1896. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1896. 3. évfolyam 4. sz.: 356–360. o.372 Vö: Hegyi Imre: A népi erdőkiélés jogszokásai (1849–1945). Néprajzi Értesítő 1975: 113–137. o.; Uő.: A népi erdőkiélés történeti formái. Budapest, 1978; Petercsák Tivadar: Az erdő az Északi-középhegység paraszti gazdálkodásában (XVIII–. század). Debrecen, 1992; Uő.: A magyar népi erdőbirtoklás főbb típusai a jobbágyfelszabadítás után. Ethnographia 108. évfolyam1997: 205–217. o.; Uő.: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves megyében (XVIII–XXI. század). Eger, 2003.,; Uő.: A közbirtokosság. Erdő- és legelőközösségek Észak-Magyarországon. Debrecen, 2008373 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 257–258. 1896-iki ezredéves kiállítás országos bizottságának elnöke, a kereskedelemügyi m. k. minister felkéri Tagányit, hogy vegyen részt a történelmi főcsoport bizottságának munkájában. Budapest, 1893. márc. 8-án. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 270. Tagányi Károly csoport előadót a közreműködők érmével tüntetik ki 1896. október 6-án. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 241. Részvételi jegy az 1896-iki ezredéves országos kiállítás ünnepélyes megnyitására Dr. Tagányi Károly úr számára. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 243. Ezredéves Országos Kiállítás Kiállítási Igazgatósága levele Tagányi Károlynak Budapest, 1895. október 22. „Küldje el vonatkozó munkáit a Kiállítás V. Kereskedelmi-, pénz- és hitelügyi csoportjának, mert egy részletül szak-könyvtár rendezése van tervezve.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 244. Ezredéves Országos Kiállítás Kiállítási I. Történelmi főcsoportjának levele Tagányinak 1896.április 2-án. „A horvát bán urral történt megállapodás szerint, a bécsi cs. és kir. udvari s állami levéltárból az ezredéves kiállítás céljaira küldendő okmányok itt Budapesten fognak a történelmi főcsoport és a horvát tört. kiállítás megbízottjai által kiválasztatni. Ezen bizottságba a tört. főcsoport részéről dr. Pauler Gyula miniszteri tanácsos országos levéltárnok úr elnöklete alatt Nagyságod, továbbá dr Fejérpataky László és dr. Csánki Dezső urakat küldöm ki, s felkérem, hogy mihelyt az okmányok beérkeznek .működését megkezdeni sziveskedjék. a bizottság alelnöke, a kereskedelemügyi m. kir. államtitkár.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 245. Ezredéves Országos Kiállítás Kiállítási Országos Bizottság fejléces papírján ajánló levél Tagányi számára a kereskedelemügyi m. kir. minisztertől, a kiállítás országos bizottságának elnökétől. „Tagányi Károlyt a történelmi főcsoport anyagának felkutatásával és jegyzékbevételével biztam meg. Felkérem az összes hatóságot, intézeteket és magángyűjtemények tulajdonosait, hogy őt ezen működésében hazafias buzgalommal támogatni sziveskedjenek. Budapest, 1894. július 9-én. OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 246. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter, mint a kiállítás országos bizottságának elnöke, 1896. dec. 24-én értesítése Tagányi Károlynak, az I(Történelmi)/12 csoport előadójának: „azon munkák, amelyek a csoport-előadónak folytonosabb személyes jelenlétét igényelték, befejezést nyertek; miértis midőn ebbéli szives közreműködéséért őszinte köszönetet mondok, értesítem Nagyságodat, hogy csoport előadói tiszteletdíját f. évi deczember hó végével beszüntetem. Ami netán még előforduló szükséges csoportbeli felvilágosításokat illeti, e részben továbbra is szives hazafias készségére számítok.”374 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajosnak. 41. 1894. június 9. „Megyek Marosvásárhelyre a Teleki levéltárba Schönherrel, a köpönyeg: az ezredéves kiállítás!”

96

folyóirat egyre nehezebb anyagi helyzetbe került.375 Emiatt egyre több erőfeszítést igényelt

a lap életben tartása, s a folyamatos pengeváltások miatt kapcsolata megromlott a Szemle

kiadójával, az OMGE-vel is. 1898-tól sűrűsödtek teendői az Országos

Törzskönyvbizottságban, s ott lebegett feje fölött a Szolnok-Doboka vármegye

monográfiájába Réthy Lászlónak ígért részlet is. 1899. április 10-én tartotta székfoglaló

értekezését, s ekkor gyűjtötte a Közgazdasági Lexikon címszavaihoz fűzött levéltári

források anyagait is.376 Nem csoda, hogy a századfordulóra az akkor negyvenkét éves

Tagányi megbetegedett, ezért orvosa eltiltotta az írástól, s mindenféle tudományos

munkától. Betegsége miatt 1901. március 1-jén kényszerűen lemondott a szemle

szerkesztéséről is. Az OMGE igazgatói választmánya sajnálattal vette tudomásul Tagányi

lemondását s „legmélyebb köszönetét és elismerését”377 fejezte ki. A főszerkesztőt a lapban

is elbúcsúztatták: „Eltávozása folyóiratunknak pótolhatatlan vesztesége. Hogy most

büszkén tekinthetünk a hat kötet gazdag tartalmára, azt csaknem egészen Tagányi

Károlynak köszönhetjük. […] a Szemle minden egyes eddig megjelent sorába – a szerzők

önállóságának teljes elismerése mellett – saját lelkesedésének szellemét lehelte. Szóhoz

juttatott minden arra érdemest és saját maga hallgatagon igazgatta a Szemle sorsát. Nem

hiszem, hogy akadjon munkatárs és olvasó, ki Tagányi Károlyt meg ne szerette volna. Ha

ilyen meleghangú, személyi vonatkozású nyilatkozat tudományos folyóiratban tán

375 A szemle anyagi helyzetének alakulásáról Izsépy Edit említett cikkében részletesen beszámol. (Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok, 1969)376 OSZK Levelestár. Tagányi Takátsnak. 2. 1899. december 18-án. „Édes Sanyikám! Amikor leginkább szeretnék írni, akkor vagyok leginkább föltartva. Az egész múlt héten folyton akadt dolgom. A Szemle kéziratait kellett javítanom s rendbe szednem, mert a nyomda sürgette, a hivatalban az orsz. Helynévbizottság sürgős aktáit intéztem el, a tört. Bizottságnak egy bírálatot kellett megírnom, a főtitkári hivatal részére egy csomó korrektúrát néztem át stb. stb. magam sem tudom mikor értem rá ennyire, de az utolsó hónapokban mindig így szokott lenni, sürgősen kell elvégezni sok mindent. […] A Szemléről nem kaptam közelebbi hírt ma sem, de semmi okom sincs föltenni, hogy az eddigi viszony megváltozzon, ergo tovább szerkesztve lesz! De viszont én meg azt mondom, hogy csak akkor, ha tovább is segíteni fogod a Szemlét, mert nélküled lehetetlen. Hiszen rajtad kívül egyetlen emberem sincs, akire föltétlenül számíthatnék, a többi mind csak véletlenségből jön és csak lóggós. S közte nem egy, akinek támogatásától inkább fázom, mert rengeteg vesződségem van véle. […] Hogy lehet úgy beszélni hogy lemondjak az irodalmi munkásságról! Hiszen szép passzió a kertészkedés, de már az írással össze nem hasonlítható… Azzal az óriási munkabírással (amely a mostani idegbajos világban csodaszámba megy) annak, aki oly könnyen s olyan zamatosan tud írni, természetellenes volna abbahagyni az írást. Ilyen prücsköket vess ki a fejedből. Kertészkedésben senki se akadályoz, és ha nyílnak Komárom szép rózsái, bizony Isten eljövünk megélvezni. […] A tarokkozás folyik Küfferékkel, Jani ezredes bátyámékkal és Cserny százados szomszédommal. Azonban keveset járok most ki, tehát minden két hétre jut egy tarokk este. […] Nem ismernél rá öreg barátodra! Tudod-e, hogy már szemüveget használok most is! Bizony öregszünk. Múlt héten kellemes meglepetést okozott Széll Kálmán belügyminiszter rendelete, amely szerint ezután vasárnap és sátoros ünnepeken nincsen hivatal. Ez ugyan a kutatóknak fájhat, de minket boldoggá tesz! Édes Sanyikám, boldog ünnepeket kívánok, csak nem töltöd Bécsben? Mi nekünk kis vendégünk lesz, a kis Moys Gizike. Szegény nővéremnek a kis leánya. Árva szegény, se anyja, se apja, és itt tanul a Ranolder-féle intézetben, s az ünnepeket most nálunk tölti. Hál’ Istennek nekünk is lesz valakink.”377 OSZK. Kt. Quart. Hung. 2288. 314. OMGE igazgatóválasztmánya levele Tagányinak. Budapest, 1901. március 16-án.

97

szokatlan, legyen ez kivétel, mint ahogy kivételes, feledhetetlen Tagányi Károly

szerkesztői működése.”378

Tagányi elsőként legjobb munkatársát, Takáts Sándort javasolta a Szemle

szerkesztőjének, másodsorban Kováts Ferencet, a pozsonyi jogakadémia huszonnyolc éves

tanárát. A megbízást – Thallóczy Lajos javaslatára – Kováts Ferenc kapta meg. Takáts

Sándor csalódásként élte meg, hogy addigi munkája ellenére nem őrá esett a választás, s

egy ideig nem is írt cikket a Szemle számára. Kováts Ferenc legjobb szándékai ellenére

sem tudta a folyóiratot a Tagányi által elért magas színvonalon tartani, a szerzők közül

kikoptak az ismertebb nevek. Bár Takáts Sándor később ismét dolgozott a szemlének,

1903-ban, amikor kinevezték a képviselőház levéltárosává és megbízták az országgyűlési

emlékek összegyűjtésével, ő is végleg elköszönt a laptól. A szemle végül 1906-ban

megszűnt, a tizenharmadik évfolyam harmadik száma után torzóban maradt. Tagányi a

végsőkig reménykedett a folyóirat megmaradásában, és megszűnéséért elsősorban az

OMGE-t tartotta felelősnek.379

A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle valóban első volt a maga nemében, s mint

ilyen, járatlan úton haladt. Tagányi érdeklődésből, szükségből és kényszerből az

adatgyűjtés és közlés mellett maradt. Ez volt az, amit később többen számon kértek a

folyóiraton.380 Dékány István először 1931-ben megjelent, a hazai gazdaság- és

társadalomtörténetről adott áttekintésében az érdemek elismerése mellett úgy vélte, hogy

az induláskor „nem volt semminő gazdaságtörténeti perspektíva, az adatok

hasznavehetőségét nem tudták mihez mérni”.381 Évtizedekkel később azonban a „trágya

378 Kováts Ferenc: Tagányi Károly. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1901. 8. évfolyam 1. sz.: 49–50. o.379 OSZK Levelestár Tagányi Takátsnak évszám nélkül. 3. „Kedves Tyatyám! […] A Szemle sorsa igen leverő, de a Kováts kezében tönkre kellett mennie. Ha nem volna most választás, megtudakolnám a köztelken, mi van a Szemlével, mi a tervük a jövőre. Neked kellene a szerkesztőjének lenni! akkor volna rend és tartalom. De az Omgé-tól el kellene venni, mert ott, mostoha kezekben volt mindig, vagy az Akadémiának vagy a Tört. Társulatnak kellene kezébe vennie, talán megadná Darányi nekünk is a 200 kor. szubvenciót. Említsd meg ezt Thallóczynak, ő sokat tehetne, még a (szerencsére!) változott viszonyok között is, Darányival jól van. […]. Régi híved. […] Már szeretnélek üdvözölni az akadémiában, de a mi osztályunknak olyan fene soká lesz ülése, még összes ülése is csak 30-án lesz.”380 „Tagányi Károly agrártörténetírásunk talán mindmáig legkiválóbb művelője volt. Tagányi alakja messze kimagaslott azok közül, akik folyóiratában dolgoztak. A többiek elvesztek az adatok tengerében, hiszen a folyóirat – talán Tagányi törekvései ellenére is – megmaradt a puszta adatközlés mellett. […] Nagy fejlődést jelentett ugyan, hogy a figyelem már a XVI–XVIII. század problémáira is kiterjedt. Ezt azonban alighanem a korabeli történettudomány politikai szempontjainak lehetett köszönni... A MGTSZ ugyan több olyan forrástípust közöl igen szakszerűen – főleg földesurak utasításait gazdatisztjeik részére –, amelyek felhasználása nélkül számos kérdésre egyáltalában nem lehetett volna fényt deríteni –, de néhány esettől eltekintve az anyagközlésen alig lépett túl. Még tanulmányai is inkább az összegyűjtött anyag elsődleges rendezésének tűnnek, mint egy-egy kérdés önálló feldolgozásának.” Lázár Vilmos: Agrártörténetírásunk helyzete és az Agrártörténeti Bizottság. Magyar Tudomány. A MTA Értesítője 1964. 1. szám LXXI. kötet - Új folyam IX. kötet: 22. o.381 Dékány István: Gazdaság- és társadalomtörténet. In: A Magyar történetírás új útjai. Szerkesztette: Hóman Bálint. Második kiadás. Magyar Szemle Társaság. Budapest. 1932: 186. o.

98

humusszá érett”,382 s mikor Kosáry Domokos 1957-ben útjára indította az Agrártörténeti

Szemlét, elődjeként tisztelte a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét. Ugyanő volt az, aki

felismerte, hogy a lap tudatosan vállalta az anyaggyűjtés és anyagközlés feladatát: hibái

ellenére is alkalmasnak ígérkezett arra, hogy „mint központi, közös orgánum segítse elő a

hazai agrártörténet ügyét”.383 Izsépy Edit – aki egyetlenként vizsgálta a szemle történetét –a

folyóirat úttörő jellegét hangsúlyozta: „új igényeket elégített ki, nagyon sok, újszerű

levéltári forrásanyagot adott közre, bővítette a szakismereteket és fejlesztette a

gazdaságtörténet-írást, sok mulasztást, régi hézagokat pótolt, felkeltette az új tudományág

iránti érdeklődést, maga köré vonta az ezzel foglalkozó írókat, több mint egy évtizeden át

publikációs lehetőséget nyújtott számukra. Hozzá kapcsolódik a magyar gazdaságtörténet-

írás első felvirágzása.”384 Filep Antal, a Néprajzi lexikon Magyar Gazdaságtörténelmi

Szemle szócikkének szerzője szerint a szemle „Agrár-, ipari-, kereskedelemtörténeti

közleményei, tanulmányai számos néprajzi kérdés megvilágításában nélkülözhetetlenek

[…], közzétett adatok értékét növeli, hogy az eredeti okmányanyag egy része elpusztult,

elkallódott vagy hozzáférhetetlenné vált a folyóirat megjelentetése óta.”385

382 OSZK Levelestár. Tagányi Takátsnak 2. 1899. december 18-án. „Édes Sanyikám! […] Tudod barátom egy folyóirat cikkei olyanok mint a trágya, néha igen utálatos szagúak az olvasóknak akkor mikor megjelentek, de 5–10–15–20 év múlva a trágyából humusz lesz, és akkor már azoknak a lepasszolt cikkeknek igen jó hasznát lehet venni. […]”383 Kosáry Domokos: Bevezető. Agrártörténeti Szemle 1957. 1. évfolyam 1. szám: 3–4. o.384 Izsépy Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok, 1969: 1100. o.385 Filep Antal: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. In: Magyar néprajzi lexikon, III. kötet. Budapest, 1980: 489.o.

99

„Következett a tüzpróba. Óhajtottam, hogy kiválóbb szakértő mondja meg, vajjon társadalomtörténeti új megállapításaimmal szemben –mint vélekedik és a régi tanításokból mit akar fönntartani. Kérésem nélkül is előrobbant – Tagányi Károly 20 oldalas erős támadása... Előbb a szégyenpír, aztán az örömpír ült az arcomra; az örömé azért, hogy íme itt az alkalom összemérni az újat a régivel... Tagányi érdeme elvitathatatlan.”386

3.3. Viták a századelőn

3.3.1. Tagányi Károly és Karácsonyi János vitája a polgár szó eredetéről(1908–1909)

Karácsonyi János (1858–1929) történész a Magyar Nyelv 4. évfolyamában a magyar

szófejtés egyik legnagyobb tévedésének nevezte, hogy a polgár szót a német bürgerből

származtatják.387 Véleménye szerint a „régi magyar és a dunántúli magyar ma is” a polgár

szó alatt a „bürger szó ellentétét”, a földművest, a parasztot érti. Állítása szerint a polgár

szó legrégibb alakjai a pulgar, palagar, pologar, polgar, melyek igazolják, hogy a magyar

polgár szó a szláv plugár (plug – eke) szóból származik. Karácsonyi felvetésére elsőként

Gombocz Zoltán (1877–1935) nyelvész reagált. Véleménye szerint a polgár–bürger

származtatás hangtani szempontból nem kifogásolható, és a polgár szó csak összes

jelentésének figyelembevételével magyarázható helyesen.388 Karácsonyi Gombocz érveire

újabb cikkben válaszolt, a polgár szót továbbra is a plugarból eredeztette, mely szerinte a

11. században került át a magyar nyelvbe, s újabb adatokat közölt a 16. századból, melyben

a polgár földműves parasztot jelentett.389 Gombocz az újabb bizonyítékokat is cáfolva állt

ki eredeti véleménye mellett.390

Tagányi Szily Kálmán (1838–1924), a Magyar Nyelvtudományi Társaság alapító

elnöke, a Magyar Nyelv szerkesztője bíztatására szólt hozzá a vitához, nagyban

kiszélesítve annak horizontját.391 Gombocz „kétrendbeli” cáfolatával egyetértve a polgár 386 Erdélyi László visszaemlékezése Tagányival folytatott vitájára. (Csóka J. Lajos: Erdélyi László (1868–1947). Nekrológ. Századok 1947: 357.o.)387 Karácsonyi János: Polgár. Magyar Nyelv 1908: 228–229. o.388 Gombocz Zoltán: Polgár. Magyar Nyelv 1908: 279–280. o.389 Karácsonyi János: Polgár. Magyar Nyelv 1908: 362–364. o.390 Gombocz Zoltán: Polgár. Magyar Nyelv 1908: 364. o.391 Tagányi Károly: A polgár szó vitájához. Magyar Nyelv 1908: 451–457. o. OSZK Levelestár Tagányi Károly Takáts Sándornak. 8. évszám nélkül. „A múlt egész hét pedig délutánonkint s esténkint azzal tölt el, hogy Szily a Magyar Nyelv részére egy czikket préselt ki tőlem, amit körmömre égvén a terminus, nyakra-főre meg kellett csinálnom és már csak betegen, lázas fővel tudtam befejezni. Karácsonyinak egy ostoba szószármaztatását kellett visszautasítanom a polgár szó eredetéről. Persze te egy könyvet hamarább írsz meg, mint ahogy én egy cikket ki tudok nyögni.”

100

szó történelmi vonatkozásait elemezve oklevél-adatok alapján mutatta ki, hogy a polgár

szót a horvátok a magyar nyelvből vették át.392 Visszakanyarodva korábbi kedves

témájához, a vármegyékhez, magyarázatát a polgár szóval összefüggő intézmények

bemutatásával folytatta. Erdélyi László nyomán393 állította, hogy a Szent István-kori

ispánságok védelmét szolgáló civitasokat (várszerű kerítések és várak) és ezek lakóit, a

civiseket (későbbi civilisek) egyaránt jelentő fogalom egymás mellett élt egészen a 13.

századig, és csupán a királyi vármegyei rendszer felbomlásával – a szabad királyi városok

és a nemesi vármegye kifejlődésével – különült el. Tagányi úgy vélte, a polgár szavunknak

megfelelő bürgert nem a „fejlődötebb” városi, polgári, hanem az „eredeti” civitas = burg-

lakó értelemben, már Szent István korában, az ófelnémetből átvettük.394

Az államalapítás kori társadalom szerinte a legkülönbözőbb elemek konglomerátuma

volt, melyből csak később – századok múlva – differenciálódott a városi polgári, a falusi

paraszti, sőt részben a nemesi osztály. A korra jellemző szórványos, állandónak

semmiképp nem nevezhető foglalkozások okán lehetetlennek tartotta Karácsonyi állítását,

melyben a plugar = ekecsináló = szántóvető = paraszt szó származtatását I. István korába

helyezte. Azt, hogy mégis miért fordulhatott elő, hogy a falusi parasztot polgárnak

nevezték, szintén intézményekkel magyarázta: német példákból kiindulva, a jelenség okát

az adott vidék parasztságának nagyobb szabadságában látta.395

Karácsonyit – saját szavait idézve – nem zavarta meg meggyőződésében Tagányi

hozzászólása sem.396 Elfogadva Gombocz és Tagányi néhány állítását, mindenekelőtt, hogy

a polgár eredetileg nem falusi parasztot, hanem városi lakost jelentett, fenntartotta a

plugar–polgár szószármaztatást.

Karácsonyi új felvetéseire Tagányi két cikkben – különválasztva a történeti és nyelvészeti

érveket –, a korábbi vitáira emlékeztető indulattal válaszolt.397 Lappáliának minősítve

Karácsonyi újabb érveit, hangsúlyozta a polgár szó német, 11. századi eredetét, mely abban

az időben Tagányi szerint csak várnépbelit jelenhetett. Ennek megfelelően a Karácsonyi

által példaként felhozott polgár összetételű helyneveket398 sem tekintette megfelelő

bizonyítéknak. Szörnyű tévedésnek nevezte, hogy Karácsonyi a 11. században, vagy akár a 392 Tagányi Károly: A polgár szó vitájához. Magyar Nyelv 1908: 452–453. o. 393 Erdélyi László: Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben. Budapest, 1907: 71. o.394 Tagányi Károly: A polgár szó vitájához. Magyar Nyelv 1908: 454. o. (Gombocz szerint a középfelnémet: burgaere, Tagányi szerint az ófelnémet burgâri alakjában vettük át.)395 Uo.: 456. o. 396 Karácsonyi János: Polgár. Magyar Nyelv 1909: 13.: 14. o.397 Tagányi Károly: Karácsonyi új magyarázata a polgár szó eredetéről I–II. Magyar Nyelv 1909: 107–117., 153–165. o.398 Szabolcs megyei Tisza-Pulgart (1229-ből), a Heves megyei Palgart (1234-ből) és a Fejér megyei Pulgart (1277).

101

12. század elején „nálunk már városi polgárokat, tehát városi intézményt képzel

lehetőnek”, mivel a „középkorban külön privilégium nélkül, községi autonómia,

vásártartás, vámmentesség s egyéb szabadalmak nélkül városról, városi polgárról éppen

1150 előtt még szó sem lehet.”399 Tagányi a város létét a vásárjoghoz kötötte, véleménye

szerint a vásárok ebben az időszakban a király birtokában, a királyi vármegye kezelésében,

vagy – legfeljebb adományként – egyházi kézen lehettek. A már 11. században

„nevezetességre jutott” helyek is, mint Fehérvár, Esztergom s a püspöki székhelyek

kizárólag a királyi vármegyei szervezet keretébe, vármegyei tisztek igazgatása alá tartoztak

minden városi autonómia nélkül, időnkénti lakóik sem városi polgárok, hanem vagy

várnépbeliek (cives, civiles), vagy a szintén vármegyei szervezetbe illeszkedő vendégek

(hospes) voltak: „Hiszen egyáltalán, a mely XI. vagy XII. századra alkalmazott elmélet,

nem számol a királyi vármegyével – annak sorsa előre meg van pecsételve!”400 A német

hatásról elmondta, hogy az nem korlátozható a 12. század második felére, a német befolyás

kisebb német csapatok beszivárgásával, Gizellával, Szent István király feleségével

kezdődött, s azóta állandó volt. A német hatás – nyelvileg is – az István-kori

vármegyékben nyilvánult meg, melyeket a király német mintára szervezett meg, s a

zökkenőmentes működés érdekében „jártas német tisztségviselőket alkalmazott”.401 A

hospesek helyzetét részletesen ismertetve cáfolta Karácsonyi érvelését. Tagányi szerint a

hospesek nem tekinthetők sem faji, sem gazdasági szempontból homogén és állandó

néposztálynak. Karácsonyi „eke-érveire” válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy az eke

szó (aratrum) nálunk földmértékként terjedt el. Cáfolta Karácsonyi következtetését, mely

szerint a Kálmán király törvényében (I. 26. cikk) rögzített szabály – aki valakinek igazsága

mellett tanúskodni akart, tanúságát a bíró csak úgy fogadta el, ha előbb meggyónt és

legalább egy ekealjnyi földet bírt, – gyakorlatilag azt jelentette, hogy csak a jobb módú

embereket – akiknek ekéjük és hozzá való jószáguk volt – fogadták el mentőtanúnak.

Ezzel szemben Tagányi Hajnik perjogtörténetéből kiindulva azt állította, hogy a

törvény a szavahihetőség minimumát az ekealjnyi birtokban látta, s mivel Hajnik

bizonyította, hogy hazánkban a tanúbizonyításnak az egész középkoron keresztül nem

tulajdonítottak perdöntő erőt, szóba sem jöhetett „mentőtanúnak” tekinteni valakit.

Karácsonyi azon érvét, mely szerint a civisek és lakók között az volt a különbség, hogy az

előbbiek ekével szántottak és eke után fizettek, illetve, hogy ebből adódóan természetes,

hogy a jobb módú ekésekre a pugar–polgár nevet alkalmazták, szintén alapjaiban 399 Tagányi Károly: Karácsonyi új magyarázata a polgár szó eredetéről. Magyar Nyelv 1909: 110. o. 400 Uo.: 111. o. 401 Uo.

102

kérdőjelezte meg. Tagányi szerint bizonyos, hogy a hospesek nem ekeadót, hanem fejadót

fizettek, mégpedig nem földjük, hanem szabadságuk fejében.

Tagányi cikkének második részében – a kérdéskör nyelvészeti tisztázásánál – újabb,

saját gyűjtésű nyelvtörténeti adatokat hozott álláspontja megerősítéséül.402

Visszakanyarodva a város fogalmához, intézménytörténetének tisztázásához, leszögezte:

bár a városi lakosság jórészt idegen – elsősorban német – elemekből állt, de az intézmény

maga mégsem lehetett a német minta szolgai másolata – sokkal inkább egy sajátos magyar

intézménnyé fejlődött –, s a város intézményét éppúgy, mint korábban a királyi vármegyéét

a környező szlavón–tót, valamint az oláh (korszakban nem pejoratív elnevezések!) népek a

magyaroktól vették át. Úgy vélte továbbá, hogy a magyar birtokosok és intézmények

hatása alatt „mindenütt magyar jog, magyar kultúra, magyar szellem vált uralkodóvá”.403

Állítása igazolásául „tekintélyes oláh nyelvtudósok”404 magyar hatást bizonyító

fejtegetéseit is idézte. A horvát–magyar együttélés hatásainak tisztázására – a magyar

szakirodalomban elsőként – egy érdekes, a későbbi jogszokásgyűjtő programjában is

előszeretettel hivatkozott forrást emelt be: Pergossich Iván 1574. évi fordítását Werbőczy

Hármaskönyvéről.405 A fordító Pergossich, varasdi jegyző, Weres Balázs 1565. évi

kivonatos magyar fordításából ültette át horvátra a Tripartitumot, de ahol szükségesnek

látta, figyelembe vette a latin eredetit is. Varasd környékén a kaj-horvát nyelvjárást

használták, így lett Pergossich fordítása a kaj-horvát irodalom legrégibb nyomtatott

emléke. Tagányi a fordítás erényének tekintette, hogy „Pergossich könyve zsákszámra

ontja a fontos magyar jogi műszavakat”, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a könyv

számos olyan magyar jogi műszót tartalmaz, amelyet a magyar nyelv eredetileg a

délszlávból vett át, s mint magyar jogi műszót juttatott vissza.406 Tagányi újabb és újabb

402 Tagányi Károly: Karácsonyi új magyarázata a polgár szó eredetéről. II. Magyar Nyelv 1909: 153. o. „de persze nem azért, hogy a magyar nyelvtudósokat, a saját folyóiratukban, holmi különleges magyar hangtani törvényekre oktassam, hanem, hogy e kérdésekre gyűjtött nyelvtörténeti adataimat rendelkezésükre, s bírálatuk alá bocsássam.” 403 Uo.: 156. o. 404 Uo.405 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 37. „A minap oly szives voltál figyelemre méltatni Magyar Nyelvbeli polémiámat. Engedd meg, hogy ezzel kapcsolatban figyelmedet fölhívjam a belgrádi szerb akadémia Zbornikjának most megjelent V. kötetére, melyben Dr. Kadlec Károly prágai tanár közzéteszi Pergosics 1574 évi nagybecsű fordítását Verbőczy Hármas könyvéről egész terjedelmében szótárral (no de! nem valami tökéletes szótár!) s nyelvészeti magyarázataival, amelyekből még inkább igazolva látom, hogy a régi Szlavóniában, még Pergovits korában is micsoda erős magyar hatás uralkodott. Úgy szólván horvátul írtak, de magyarul gondolkodtak az akkori horvát közélet férfiai, mert hiszen mindegyik tudott magyarul is. Persze ezt a szép fejlődést egyfelől a török, másfelől az osztrák elhatalmasodása tette tönkre! Bőven van hát okunk, hogy az olyan férfiak munkásságát, akik mint te, a régi magyar hatás nyomait a Balkánon kutatják, kétszeresen megbecsüljük. Kezdek rájönni hogy egész históriánk kulcsa rejlik abban!”406 Uo.: 157. o.

103

példákon keresztül tulajdonképpen ezt, az általa „magyar kulturhatásnak” nevezett

folyamatot próbálta bemutatni, miközben gazdag nemzetközi szakirodalom

feldolgozásával igazolta a polgár szó német bürger-ből való „régi, kipróbált, a história és

nyelvészet adatainak teljes összhangjával dicsekvő egyeztetését”.407

Tagányi pályáját betegsége négy évre teljesen megszakította: 1901 és 1905 között

egyáltalán nem publikált, levelezése szerint ebből másfél-két évet gyakorlatilag olvasás és

írás nélkül kényszerült túlélni. 1905 és 1908 között is csupán egy rövid közleménye és két

pályázatértékelése jelent meg. Ebből az állapotból segítette ki Szily Kálmán, mikor felkérte

Karácsonyi cikkének bírálatára, majd újabb négyévnyi szünet után (1909–1913) szintén ő

volt az, aki megbízta Tagányit a gyepü eredetének tisztázásával. Ekkor írta Thallóczynak:

„A Szily papa érdeme, hogy kistrófolta belőlem a gyepüt, mert én bizony a saját speciális

thémáimmal szeretek inkább foglalkozni, ámde úgy látszik ezeknek meg nem akad Szily

papájuk. Hiába öregszik már a legény, az írás-mesterség pedig sohasem volt könnyű

munka nékem.”408

A Magyar Nyelv kilencedik évfolyamában megjelent, négy közleménnyé duzzadt

Gyepü és gyepüelve409 máig a legtöbbet idézett Tagányi-írás. A tanulmányokban a magyar

állam területi kialakulását, a korszak határvédelmi rendszerét elemezte. Összefoglalta az

addigi gyepü-kutatásokat, s a szakirodalom és levéltári források alapján bemutatta „az ősi

magyar gyepürendszert”, a gyepüvédelem szervezetét. Hangsúlyt fektetett a területi

különbségek feltárására, s a cikksorozat lezárásaként a gyepüvel kapcsolatos „magyar,

szláv, oláh és német” helyneveket, nyelvtörténeti emlékeket elemezte.

Valójában csak Szolnok-Doboka vármegye monográfiájának megjelenése után

tizenkét évvel jelentkezett Tagányi „saját témájával”: Vármegyéink eredetének kérdése

címmel tett közzé tanulmányt az akkor második évfolyamát élő Történeti Szemlében.410 A

407 Uo.: 164. o. Karácsonyi közel húsz évvel később ismét visszakanyarodik a polgár szó magyarázatához, 1927-ben, a Magyar Nyelvben közzétett cikkében beismeri, hogy a polgár szót helytelenül származtatta a plugárból, viszont továbbra sem fogadja el a burgaer-polgár származtatást, hanem ismét egy szláv szót, a pologárt„városlakót” jelöli meg a polgár szó őseként. Polgár. Magyar Nyelv 1927: 195. o.408 OSZK Levelestár Fond XI/973. 25. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. Budapest, 1913. június 23-án. „Kedves Büzérnagyom! […]”.409 Tagányi Károly: Gyepü és gyepüelve I–IV. Magyar Nyelv 1913: 97–104., 145–152., 201–206., 254–266. o.410 Tagányi Károly: Vármegyéink eredetének kérdése. Történeti Szemle 1913: 510–541. o., OSZK Levelestár Tagányi Károly–Takáts Sándornak. 19. Bécsbe 1916. május 4. „Gyepüm jóindulatú kritikájáért hálás köszönet. Ha sikerült, neked is részed van benne. De a sok közbeszúrással a vége annyira megnőtt, hogy alighanem még negyedik közlemény is lesz. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a nyelvészek a IV. közlemény helynévmagyarázataiért meg fogják bocsátani hosszas historizálásomat, mert igen sok nyelvtörténeti adatot szedtem össze benne. Azért, hogy a gyepü váratlanul ilyen nagy munkát adott, de meg közbejött betegeskedésem miatt is, kénytelen voltam a Tört. Szemle júniusi számának ígért kritikát Illésről visszavonni. Most ezt szánom a Károlyi Emlékkönyvbe címe A vármegyék eredetének kérdéséhez.”

104

cikk tulajdonképpen Illés József: A jogtörténeti kutatás módszertani követelései és a

vármegyék eredete411 című írásának kritikája volt, amelyben a szerző áttekintette a

vármegyék eredetét kutató tudósok munkásságát. Tagányi szerint Illés fő hibája, hogy

ezzel egyidejűleg – mint a „hazai jog dicsőségét” elhomályosítót –, elítélt minden olyan

magyarázatot, ami a hazai jog idegen joggal való kapcsolatát kimutatta, és bírálta azokat,

akik szerint Szent István a vármegyei szervezetet a Nagy Károly-féle frank őrgrófságok

mintájára hozta létre.412

Tagányi nem pontosan adta vissza Illés állításait, mindenesetre erről az alapról

kiindulva foglalta össze a vármegyék eredetéről, szervezetéről kialakult nézeteit.

Valójában ez a cikk mint egy tanulmány első része jelent meg, melyben „közvetett

adatokkal” bizonyította, hogy a királyi megyének megalapítója és szervezője csakis Szent

István lehetett. Tervezett egy következő fejezetet is, melyben állításait – „hogy a királyi

megye csakugyan a szent király alkotása, és hogy ebben csakugyan a Nagy Károly-féle

gaugrófságokat vette mintául” – Szent István törvényeiből s „más hiteles”, „közvetlen”

adatokkal kívánta bizonyítani,413 ez azonban ebben a formában nem jelent meg.

Tagányi a pályája delején kihagyott, betegségben töltött tizenkét évet nem tudta

pótolni, nem készülhetett el az Árpád-kori társadalmi viszonyok bemutatásával, erre

vonatkozó eredményei csak részben, egy újabb, Erdélyi Lászlóval folytatott vitában

kerültek nyilvánosságra.

3.3.2. Az Erdélyi–Tagányi vita (1914–1916)

Tudományos eredményei ellenére Tagányi Károly neve az Árpád-kori társadalmi

viszonyok egyes kérdéseiről a Történeti Szemle hasábjain zajlott vita kapcsán vált igazán

ismertté. Holub József így írt a vitáról: „Szinte a véletlennek kell köszönnünk, hogy

társadalomtörténeti kutatásainak eredményeivel legalább részben megismerkedhettünk.

Erdélyi László414 a Történelmi Szemle 1914. évfolyamában Anonymus korának társadalmi

viszonyairól szólván, több helyt foglalkozott Tagányi Károly nézeteivel; ő erre ugyanott

hosszabb válaszban reagált, ami arra késztette Erdélyit, hogy terjedelmes dolgozatban

fejtse ki álláspontját. Erre írta meg Tagányi Károly majd másfélszáz oldalas Feleletét. Ez

mint polemikus irat nem rendszeres természetesen, ellenben óriási anyaga és fontos 411 Illés József: A jogtörténeti kutatás módszertani követelései és a vármegyék eredete. In: Concha-emlékkönyv. Budapest, 1912: 134–154. o.412 Tagányi Károly: Vármegyéink eredetének kérdése. Történeti Szemle 1913: 510–511. o. 413 Uo.: 541. o. 414 Erdélyi László (1868–1947) bencés szerzetes, történész.

105

megállapításai révén kimeríthetetlen kincsesbányája lesz mindenkor Árpád-kori

társadalomtörténetünk kutatóinak.”415

Erdélyi Anonymus történeti forrásértékéről szólva vitatta a Tagányi gyepüről szóló

cikkében a határőrökkel kapcsolatban megfogalmazott állításokat, egyúttal bírálta a

Tagányihoz közel álló három fiatal historikus: Eckhart Ferenc, Hóman Bálint és Szekfű

Gyula „okoskodását”.416 A polémia főbb kérdései a következők voltak: mit jelentett az

adott korszakban a szabadság és a szolgaság fogalma, milyen rétegei voltak a szabadoknak,

mi volt a nemesség tartalma a tatárjárás koráig, kik voltak a jobbágyok, a várjobbágyok,

kikből lettek a szerviensek, illetve a köznemesek.

Ez volt az első számottevő, meglehetősen hosszú ideig ható társadalomtörténeti

vita, a Tagányi-életmű legfeldolgozottabb része. Fekete Nagy Antal 1934-ben adta közre A

Szepesség területi és társadalmi kialakulása című munkáját. Bevezetőjében mint a

történetírást hosszú ideig befolyásoló polémiát idézte az Erdélyi–Tagányi vitát, kiemelve,

hogy az a társadalom tényleges differenciálása helyett terminológiai és jogi alapfogalmak

értelmezésére koncentrált.417

Rottler Ferenc Erdélyi László történetírását kutatva foglalkozott részletesen a

vitával.418 Megállapította, hogy Tagányi és Erdélyi nem vizsgálták kellő mélységben a

különböző kifejezések mögötti más-más kiváltságokat és kötelezettségeket, illetőleg az

azonos vagy hasonló elnevezésűek társadalmi helyzetét, így végeredményben a társadalmi

szerkezet bemutatása egyiküknek sem sikerült. A polémiát elemezve Rottler a két fél

közötti szemléleti különbségeket hangsúlyozta: Tagányi hibájaként rótta fel, „hogy e

415 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 836. o. A vita cikkei időrendben: Erdélyi László: Anonymus korának társadalmi viszonyai. Történeti Szemle 1914. 2. szám: 191–211. o., Tagányi Károly: Válasz dr. Erdélyi László megjegyzéseire. Történeti Szemle 1914. 3. szám: 435–451. o.; Erdélyi László: Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései. 1–6. Történeti Szemle 1914. 4. szám: 517–561. o.; 1916. 1. szám: 39–69. o.; Tagányi Károly: Felelet dr. Erdélyi Lászlónak „Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései”-re. 1–3. Történeti Szemle 1916. 2. szám: 296–320. o.; 3. szám: 409–448. o.; 4. szám: 543–608.o. 416 Erdélyi László: Anonymus korának társadalmi viszonyai. Történeti Szemle 1914: 207. o.; Eckhart korábban épp Tagányi eredményeire hivatkozva bírálta Erdélyi Az első állami egyenes adó elmélete című munkáját (Történeti Szemle 1913: 439–442. o.). Erdélyi tulajdonképpen a Hóman Bálint által felállított Árpád-kori osztálykategóriákkal szemben alakítja ki új rendszerét (Hóman Bálint: A társadalmi osztályok Szent István államában. In: Békefi-Emlékkönyv. Budapest, 1912.: 61–80. o.). Egyedül Szekfű megállapításait ismerte el részben Erdélyi (Vö. Erdélyi Szekfűről írt bírálatát. Történeti Szemle 1913: 282–287. o.). Erdélyi szerint „Hóman polémiájának Tagányi tekintélye adott fedezetet, a mit Eckhart is felhasznált”. Erdélyi 1914: 528. o.417 Fekete Nagy Antal: A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Budapest, 1934: 254. o.: „az egész vitának csak azt a nagy hibáját jellemzi, amely a XIII. században mindenütt terminust lát és nem vizsgálja a sok esetben különböző kifejezés mögé húzódó azonos szabadságot, kötelezettséget és társadalmi helyzetet.” 418 Rottler Ferenc: Beiträge zur Kritik der Histographie des frühen Mittelalters. Über die Geschichtsanschauung László Erdélyis. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinesnsis de Rolando Eötvös nominatae, 3. 1961: 135–138. o.

106

vitában sem tudta meghaladni nacionalizmusát, szlávellenességét”,419 ezzel szemben

Erdélyi történetírói érdemének tekintette, „hogy Tagányi Károly nemzeti elfogultságával

szemben rámutatott az Árpád-kori magyar társadalom bonyolult etnikai viszonyaira”.420

Tagányi „nemzeti elfogultsága” alatt Rottler mindenekelőtt a – jelen dolgozatban

szándékoltan kevésbé feldolgozott Tagányi–Karácsonyi vitával kapcsolatosan felszínre

került – „magyar kultúrhatás” hangsúlyozását értette, s kevésbé a vitában felmerült olyan

„ténykérdéseket”, hogy kik lehettek például a várrendszer védői.

Lederer Emma A magyar polgári történetírás rövid történetében421 értékelte Erdélyi

elemzését, azaz a szláv kapcsolatokat, a szláv várrendszer magyarra gyakorolt hatásait, s az

ebből levont „társadalmi következtetéseket”, szemben Tagányi „erősen nacionalista, sőt

soviniszta megállapításaival”.422

Bolla Ilona a „liber” és „libertas” terminus magyarázata kapcsán szólt az Erdélyi–

Tagányi vitáról. Véleménye, hogy mindkét szerző túlságosan ragaszkodott a német

jogtörténeti irodalom közszabad fogalmához és ennek megfelelően a liber fogalmat túl

mereven kezelték. Emlékeztet arra, hogy a liber és a libertas tartalmának két fontos eleme

– ti., hogy a liber a 12. században már függésbe került (Tagányi), valamint, hogy a libertas

tartalma a szabad költözködési jog – a vita kapcsán vált történetírásunkban „közkeletűvé és

közhasználatúvá”.423

A tudományos közvéleményt megmozgató vita idején Tagányi több elismerést is

kapott: 1915-ben „Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége” bécsi levéltári kutatásaira

tekintettel miniszteri osztálytanácsosi címet adományozott számára.424 1916-ban a Szent

István Társulat Tudományos és Irodalmi Szakosztályából létrehozott katolikus tudós

szervezet, a Szent István Akadémia tagjává választották. Az elismerések ellenére Tagányi

– egy évvel a vita után – levéltárnoki pályája befejezésére kényszerült. A mellőzöttséget

pályája során már korábban is megtapasztalhatta, és a levéltárosi munkájának befejezése is

méltatlan volt: 1917-ben, „hivatali szolgálati ideje eltelvén”425 létszámon felül helyezték,426

1919-ben pedig – negyven év szolgálati idő után – országos főlevéltárnokként 419 Rottler Ferenc: A magyar polgári történetírás története. Historiográfiai szöveggyűjtemény I–II. Szerkesztette, bevezetővel ellátta. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977: 3. o. Továbbá „Diese chauvinistische Beweisführung Tagányis wurde auch von der Historiographie der Horty-Ära übernommen. Tagányi lieferte mit dieser theorie zur nationalistischen, rassenschützlerischen Politik des „Rassenungartums” die wissenschaftliche Grundlage. Welche Antwort konnte Erdélyi darauf erteilen?” Rottler 1961: 136. o.420 Rottler 1977: 50. o.421 Budapest, 1969.422 Lederer 1969: 75. o.423 Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyságról Magyarországon. Budapest, 2005: 13–14. o.424 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 168–169. 425 Csánki Dezső: Tagányi Károly (1858–1924). Levéltári Közlemények 1924: 207. o.

107

nyugdíjazták.427 A pályatárs, „hivatali főnök” Csánki Dezső szerint „ez az esemény őt

érzékenyen érintette”, mást érdemelt volna.428

426 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 167. „Nagyságos Tagányi Károly úrnak, minisztertanácsosi címmel felruházott országos levéltárnok – Magyar királyi belügyminisztertől. 1917. IX. törvényczikk 10. szakaszában nyert felhatalmazás alapján Nagyságodnak nyugalomba helyeztetéséig létszámon felül való vezetését rendelem el. Erről Nagyságodat tudomásul végett értesítem. Budapest, 1917. évi július hó 27-én.” Tisza István lemondása után az Esterházy kormány – törvényes felhatalmazással – intézkedéseket tett a tisztviselőréteg helyzetének javítására. Ezek egyike volt, hogy az V–XI. fizetési osztályba sorolt állami tisztviselőket, akik teljes nyugdíjösszegre igényt adó szolgálati idővel rendelkeztek, nyugalomba helyezésükig költségvetésileg megállapított létszámon felül helyezte, s az így felszabaduló állásokat betöltötte (1917: IX. tc 10. §). Az Országos Levéltárban ilyen szolgálati idővel ketten rendelkeztek, Csánki Dezső országos főlevéltárnok (36 év) és Tagányi Károly országos levéltárnok (38 év). A végrehajtásra nézve Csánkinak előterjesztést kellett tennie, melyben Tagányi kapcsán leírja, hogy az ő megtartásához nem fűződik közérdek: „ő azonnal nyugalomba helyezhető, vagy jelenlegi állásában való meghagyása mellett” – tehát előléptetés nélkül – „szám felett volna vezetendő”. MOL K 148–1922–14– 7300 fol 171–177.427 Csánki így ír erről: “1919 elején, a nagy felfordulás közepette az Országos Levéltárban is végbement ú.n. státusrendezés alkalmával pedig, az ekkor már nem annyira hivatalfőnök, mint inkább a levéltári „konvent” és bizalmiférfiak hatása alatt álló személyzet mindkettőnket nyugdíjazásra ítélt. Az én nyugdíjaztatásomat az akkori miniszter megtagadta, Tagányiért azonban – az úgyszólván egy 24 óra alatt végbement lebonyolításnál – csak azt vihettem ki, hogy egy fokkal magasabb rangosztályban nyugdíjaztatott. (Csánki 1924.: 208. o.)428 Csánki Dezső: Tagányi Károly (1858–1924). 1924: 208. o.

108

„A néprajzi kutatók számára írtam ezeket a jogtörténeti archívumokat.”429

3.4. A jogszokásgyűjtés tudományos programja

Tagányi Károly már ismert tudós volt,430 mikor a Magyar Néprajzi Társaság 1917. március

28-i választmányi ülésén megtartotta a hazai élő jogszokásokról szóló előadását, „melyet

Herrmann Antal korszakalkotó jelentőségűnek mond a magyar néptudomány

fejlődésében”.431 Az előadásra lázasan készülő Tagányi barátjának, Takáts Sándornak

1917. február 3-án kelt levélben számolt be a felkérésről: „A Néprajzi Társaság egy

érdekes kérdés kidolgozására kért föl, mely elől nem térhettem ki többé. De most aztán

fülig vagyok a dologban megint március közepéig akárcsak polémiám (Erdélyi–Tagányi

vita – B. SZ.) legsürgősebb óráiban.”432 Az előadás három részletben meg is jelent az

Ethnographiaban,433 később könyv alakban a Magyar Néprajzi Könyvtár sorozat új

folyamának első köteteként (1919), 1922-ben pedig németül is kiadásra került.434

A külső ösztönzés – a Néprajzi Társaság és Herrmann Antal részéről –, a személyes

érdeklődés és a hatalmas munkabírás szerencsés együttállására volt szükség az előadás,

illetve a könyv megszületéséhez. Egy későbbi levelében Tagányi bocsánatot kért Takátstól,

hogy nem válaszolt leveleire, „de március 28-ára el kell készítenem egy felolvasást, ami

roppant sok kutatásba és fáradságba kerül, és minden időmet igénybe veszi.”435

Bevezetőjében Tagányi beszámolt arról, hogy barátjának, Herrmann Antalnak „egyik régi

tervezgetéséről”, a jogszokások gyűjtéséről említést tett, aki azt – „meg sem várva

429 A tudomány egyszerű munkása. Tagányi Károly a magyar sajtóról és a nemzeti kultúra megbecsüléséről. In: Világ XII. évfolyam Budapest, 1921. április 3. vasárnap. 71-ik szám: 2. o.430 Ismertsége azonban nem párosult társadalmi és anyagi elismeréssel. A nekrológokból egy visszahúzódó, szorgalmas, szerény körülmények között élő, „igazi tudós” (Hóman Bálint beszéde Tagányi Károly r. t. felett 1924 szept. 13-án. (Akadémiai Értesítő 1924. [1925]: 213. o.) képe rajzolódik ki. „Elvonult, bezárkózott, magánosan, szinte idegenül, mint egy remetéje a magyar tudásnak. Minden akaratát, szorgalmát, szerénységét, érzését, erőfeszítését, úgyszólván minden lélegzetvételét a kutató és történetíró hivatásnak szentelte.” (Czakó Elemér Tagányi Károly ravatalánál elmondott beszéde. Népélet 1923–24: 188.o.) 431 Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1917. évi márczius hó 28-án, d. u. 6 órakor, az MTA üléstermében tartott XXIX. rendes évi közgyűléséről. (Ethnographia 1918: 160.o.) 432 OSZK Levelestár Tagányi Károly Takáts Sándornak. 20. 1917. február 3. Kedves Jó Tyatykám!...19 1899–1923., é.n. 20.433 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I–II. rész. Ethnographia 1917: 42–58., 196–223. o.; uő.: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I–II. rész. Ethnographia 1918: 24–49., 193–206. o.434 Tagányi, Karl: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Ungarische Bibliothek. Für das Ungarische Institut an der Universität Berlin. Erste Reihe. Vereinigung wissenschaftlicher Verleger. Berlin und Leipzig, 1922.435 OSZK Levelestár Tagányi Károly Takáts Sándornak. 28. Évszám nélkül.”Kedves Tyatykóm!”

109

beleegyezését” – a Néprajzi Társaság elé terjesztette. Barátságuk régebbi keletű, de

levelezésük nem maradt fenn, inkább csak folyóiratcikkek – Herrmann írásai a Magyar

Gazdaságtörténelmi Szemlében, illetőleg Tagányi cikkei a Herrmann által indított

Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn-ban, illetőleg név nélkül, a szintén általa útjára

indított Erdélyi Híradóban – dokumentálják kapcsolatukat.436 Michael Sozan a

magyarországi jogi néprajzról adott áttekintésében írt elsőként erről a barátságról.

Véleménye, hogy nem volt véletlen a barát, Herrmann lelkes ösztönzése, hisz ő volt az első

néprajzos, aki a magyarországi rokonsági rendszereket tanulmányozta, s ez a kérdéskör

Tagányi programjának is alappillére lett.437

Tagányi néprajz felé fordulása – szemben Herrmannhoz fűzödő barátságával – az

1890-es évek közepétől jól dokumentálható, a földközösségről szóló tanulmányába

integrálta a korabeli európai néprajz eredményeit, Erdészeti oklevéltárában pedig az

erdészeti ethnográfiai kutatástól várt válaszokat a primitív erdőközösséggel kapcsolatos

vitatott kérdéseire. Azt, hogy mit, milyen eredményeket várt Tagányi a néprajzi kutatástól,

leginkább Herman Ottónak írt leveleiben érhető tetten, melyekben Tagányi a néprajzi

kutatás elsődlegességét hangsúlyozta a levéltári kutatásokkal szemben. Az Ethnológiai

Adattárban fennmardt három levélben Tagányi jórészt adatokat küldött, és kisebb részben

tájékozatást kért Herman Ottótól:438 „Nagyságos Uram! Kegyes elnézését kérem, hogy az

ősfoglalkozásokról írt tanulmányát csak most, midőn a sok munkától lélegzetet vehetek,

köszönöm meg mély hálám kifejezésével. Tanulmánya teljesen meggyőzött arról, hogy itt

első sorban a pusztuló etnográfiai anyag haladéktalan megmentésére van szükség.

Tökéletesen igaz, s ennélfogva a levéltári anyag fölkutatása teljesen másodrendű dolog. Az

a pár vonás is, amit tanulmányából a pusztai életről olvastam, arról győz meg, hogy a régi

magyarság nomadizálódását igazán majd csak Nagyságod könyvéből fogjuk megismerni.

De éppen az ott közölt egy-két adat azt a reményt nyújtja nekem, hogy nagy munkájához

436 A Herrmann Antal által indított folyóiratokról lásd: Voigt Vilmos: Egy klasszikus, egy ismeretlen, sok megoldatlan feladat. Száz éve lett egyetemi tanár Herrmann Antal Kolozsvárott. In: Cigány néprajzi tanulmányok 8. Tanulmányok Herrmann Antal emlékére. Szerkesztette Bódi Zsuzsanna. Budapest, 1999: 55–64. o.437 „It was Herrmann who convinced Tagányi to conduct research on the legal customs of the Hungarian peasantry. This was not a mere accident, since Herrmann was the first ethnographer to touch upon the subject of kinsship rules in Hungary (1907). Sozan, Michael 1977: 271. o.. Véleményem szerint, bár ez egyáltalán nem dokumentált, kapcsolatukból, barátságukból eredeztethető Tagányi néprajz felé fordulása. Herrmann, mint az első magyar tudós, aki kizárólag etnográfusnak tartotta magát, s mindent megtett a néprajz meghonosításáért, önállóvá válásáért, szintén több nyelvet beszélő, meglehetősen különc jelenség, méltó, kellőképpen érdekes szellemi partner, „rokon lélek” Tagányi számára. 438 EA 4336 Tagányi Károly A középkori állattenyésztésben nagy szerepet játszó „twly” = szaporulat szóról számol be, és annak megfejtését kéri Herman Ottótól. 3. oldal Vö: Előtanulmányok Bp. 1909. Herman Ottó hagyatéka; EA 4350 Tagányi Károly: A legeltetésre, pásztorkodásra stb. vonatkozó levéltári forrásokról tájékoztató beszámolót küld Herman Ottónak. 8. old. Mo. 1897.

110

talán én is hozzájárulhatnék valamivel.”439 A levél folytatásában Tagányi adatokat közölt:

„Például a »csóvást«-t, aktákból ugyan nem ismerem, de a »csóva« »kicsóvázás« sűrűn

fordul elő a tanúvallatásokban a XVI. századtól, mégpedig mint határjelölés. Különösen

mikor valaki hatalmasul birtokba vett valami földterületet, arról mondják, hogy ahhoz való

jogát a terület kicsóválásával biztosította. 1618-ban […] Szatmármegyében, Fülöpösön

tanuk vallják, hogy ott egy puszta házhelyet egy jobbágy »fel is rekesztette tövissel […]«.

Sokszor van szó első foglaló jegyéről s hogy ő a foglalt birtokost »kijegyezte«. Ez

visszanyúlik a legrégibb korba. Egy érdekes adat van 1353-ból: Himfi Benedek panaszolja,

hogy Móricz fia Simon pozsonyi főispán Jákótelkét hatalmasul megszállotta, s az ottani

kaszálókat használják. A kiküldött fejérvári káptalan csakugyan ott találja Simon főispán

feleségét egész háznépével »cum familia sud…re peristent, in tentario et plura tabernacula

san spelunuos que vulgo dicuntur Szikuk et plures equos stb.« Ez is tehát nemcsak a

foglalás formáját magyarázza, hanem egy ismeretlen pusztai műszót örökít meg, de hogy

mi lehet az, azt eldönteni nem tudom. Úgy látszik az »uk« végtagja a szónak csak többes

rag, megfelelően a latin többesnek, ami gyakran előjön régi okleveleinkben. Maradna hát

az »ízik« a szótárak ilyen jelentését nem ismerik, alkalmasint ezt is majd Nagyságod fogja

valahol megtalálni. Én tehát azt hiszem, hogy ha Nagyságod esetről esetre ilyen forma

analógiákat kívánna tőlem, talán több dologban mégis segítségére lehetnek. Persze jó volna

mentül több olyan adat, mint ebben a tanulmányban is, hogy az én látóköröm is

szélesedjék, s kutatásaimban figyelemmel lehessek rájok. Egyébiránt ha a M. Gazd. Tört.

Szemlében erre vonatkozólag bármi megjelennék, azt meg fogom küldeni, amint azt a 2.

füzettel bátor voltam tenni. Adjon az Isten Nagyságodnak módot és egészséget, hogy

tudományunkat a magyar halászatról írt művéhez hasonlóval tegye gazdagabbá s a külföld

előtt is nevezetesebbé, és nekem nagy örömömre fog szolgálni, ha bármi csekélységgel

szolgálatára lehetnék. A levéltári adatokon kívül talán még az idevágó orosz kutatásokkal

is szolgálhatok, mert oroszul olvasgatok, és az etnográfiai, történelmi és jogi irodalmat

figyelemmel kísérem. Például most is a Moszkvában megjelenő »Etnograficseszkoje

Obozrenyije« című szemle 1896. évi 1. füzetében Charwinnek nagyon érdekes cikkét

olvasom Oroszország turk és mongol nemzetiségű nomád és fél-nomád népeinek

lakóházairól s azoknak fejlődéséről. Hosszú mondókámért szíves türelmét kérve, mély

tiszteletem őszinte kifejezésével vagyok Nagyságodnak. Budapest, 1897. márc. 27. Kész

szolgája: Tagányi Károly orsz. allevéltárnok II. Lánchíd u. 2. II. em. 3.”439 EA 5127. Tagányi Károly orsz. Allevéltárnok kézzel írott levele Herman Ottónak. 1897. III. 27.Tagányi Károly: A néprajzi adatgyűjtésről mint elsőrendű, a levéltári adatgyűjtésről mint másodrendű feladatról, a határjelekről emlékezik meg. 4. oldal. Mo., 1897.

111

Ebben az 1890-es évek végén írt levélben expressis verbis fellelhető a néprajzi

érdeklődés, s a Herman Ottónak küldött adatok, melyek pontos forrását is megjelölte,

egytől-egyig szerepelnek jogszokásgyűjtő programjának példái között. A néprajz felé

fordulása mindenekelőtt a külföldi szakirodalom módszeres feldolgozását jelentette.440

Olvasottsága alapozta meg, hogy a néprajztudományon belül olyan különböző kutatási

irányokat jelölt ki, mint az erdészeti etnográfia, vagy később a jogi néprajz.

Megállapíthatjuk, hogy mindez túl korán történt, mert ebben az időszakban formálódott

még csak a hazai néprajz, illetve jött létre a Magyar Néprajzi Társaság441, így hiábavaló

volt az elsőség úgy a fogalmak használatában, mint a programindítókban. A hazai

néprajztudomány ekkortájt megalakulásával volt elfoglalva, a specializációnak Tagányi

által megcélzott szintje – ti. a jogi néprajz, vagy az erdészeti etnográfia megalapítása,

programmá formálódása – még ma is gyermekcipőben jár.

Hasonlóan a néprajz felé forduláshoz, a jogszokásgyűjtés iránti érdeklődésének első

nyomait is levelezésében, az évtizedekkel korábban Thallóczy Lajosnak írt leveleiben

találjuk. Glatz Ferenc elsőként hívja fel a figyelmet, hogy Tagányi rendszeresen szállított

adatokat Thallóczynak egyik kedvenc témájáról, a horvát szokásjogról.442 Amennyiben

Tagányi levéltári kutatásai során, olvasmányaiban horvát vagy bosnyák adatokat,

anyagokat talált, azt kijegyzetelte és megküldte befolyásos barátjának.443 Levelezésükben

vissza-visszatérően megjelent a birtokközösség és a házközösség témája is.444

Thallóczy 1896-ban, a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében tett közzé egy 16.

századi töredékes forrást Knin és Nona közötti szokásjogról.445 A Conte Fanfogna-k tarui 440 Tagányi több hazai könyvtár katalógusát lemásolta saját használatra, ezen kívül készített tematikus bibliográfiákat, melyeken legtöbbször feltüntette, melyik hazai könyvtárban lelhető fel az adott szakmunka. Módszeresen bővítette saját könyvtárát is, barátai és bécsi antikváriusok segítségével beszerezte az itthoni könyvtárakból hiányzó anyagokat.441 Kósa László: A Magyar Néprajzi Társaság története 1889–1989. Budapest, 1989442 Glatz 1980: 114.o. Tagányi Károly levele Thallóczy Lajoshoz: „Protekciódat bizony Isten megszolgálnám. Állandóan gyűjtöm számodra a bosnyák, a régi horvát aktákat, akárhol kutassak is.” Fond XI/973. 40.443OSZK Levelestár. Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 42. „megküldöm azt a néhány adatot, amit Bosznia és Horvátországról találtam az Akadémia Kézirattárában. A XVI. századból a Liber Reg.ban is akad egy pár paksi mogyoró. Megvan ott kivonatban Bihács város szabadalma Ferdinánd megerősítésében és Bruchany, Omersle falvak felmentésének megerősítése a bihighi várnagy s a szlavón bán hatalma alól, azt hiszem, hogy e falvak most Boszniában keresendők. Majd ha a Nemzeti Múzeum kéziratainak katalógusát nézem végig, megint ügyelek a te dolgaidra.”444 OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 18. 1897. november 25. A szláv házközösségről.; OSZK Levelestár. Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 44. évszám nélkül. Adatok horvát birtokközösségről.; OSZK Levelestár. Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 46. A szláv házközösségről: „Képzeld csak, ha valami régi statutumot találhatnál róluk, pedig nem lehetetlen, mert ott a házközösség annyira unikum volt, hogy azt a földesuraknak a saját szempontjukból valamikép szabályozni kellett.” 445 Thallóczy Lajos: Horvát szokásjog 1551–1553-ból. Különlenyomat a „Gazdaságtörténelmi Szemléből”. Budapest, 1896.

112

levéltárában fellelt anyag egy 1551 és 1553 között készült összeírás: a Zárában székelő

velencei kormányzóság gyűjtötte össze működéséhez a környék jogszokásait, mert azok

annyira különböztek a városi statútumoktól, hogy peres eljárásokban lehetetlennek

bizonyult a központi „jogszabályok” alkalmazása. A gyűjtés eredetileg horvát nyelven

történt, kiterjedt a családjogra, az úr és jobbágy közötti viszonyra, a legeltetésre, a

vadászati jogra, a mezőrendőrségi szabályokra, a szőlők művelésére, a birtokeladásra, a

határjelekre, a szerződésekre, a talált tárgyakra és a kártérítésre. Később ezt, az eredetileg

horvát feljegyzést lefordították olaszra („dalmata-velencei kancelláriai stílusban, mely ott

divatozott”), s ennek az olasz fordításnak egy másolatát találta meg, ültette át magyarra és

tette közzé Thallóczy Lajos. Bevezetőben megfogalmazott célja az adalék közlésével,

„hogy nekünk legyen legelőbb róla tudomásunk, s hogy jelezzük, mekkora fontossága van

a lokális szokásjognak az országos jog mellett. Nemcsak magánjogi, közjogi jelentősége

van ennek a töredéknek, sőt arra ez alkalommal ügyet sem vetettünk, hanem a

társadalomtörténeti tudomány magyar részének egyik ágához: a horvát nép belső

állapotának a megismeréséhez vezet.”446

Thallóczy bemutatta azt a folyamatot, ahogy a horvát „házközösségben élő

földmíves népek” megszállták a dalmát területeket, magukkal hozva a törzsi szokásokat

(običaj, consuetudo), a szokásjogot. A városokban és a part mentén azonban továbbra is a

meghódított latin, illyr népek római jogi alapokon nyugvó szokásjoga érvényesült. Ezek a

lokális „jogok” továbbéltek Kálmán király idején is (1097-től): a magyar országos jog

ellenére a horvát nép „élt a maga szokása szerint, úgy a mint az apáról fiúra szállott”. 447

Thallóczy szerint természetes, hogy ezek a lokális jogok – melyek egyébként rendkívül

változatosak, a horvát szokásjog például nagyban különbözött a szlavón szokásjogtól448 –

az országos jog részei lettek, mert a bírói eljárásban tekintetbe kellett venni a helyi szokást.

446 Uo.: 3. o.447 Uo.: 7. o. 448 Thallóczy a Horvátország és Szlavónia közötti különbséget abban látja, hogy „a horvát benszülöttek birtokviszonyait telepedés nem zavarta meg”, míg Szlavóniában a teljesen független birtokú, magyar jogú, részben magyar nemesség együttélésre kényszerült a szlavón telepesekkel. (Thallóczy 1896: 10. o.) A különbségre lásd: OSZK Levelestár. Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy Lajoshoz. 13. Budapest 1895. szeptember 4. „Jó volt megemlítened azt a horvát dolgot mert bizony elfelejtettem, de most utána nézhettem. Az oklevél 1499-ből való, D. L. száma 33109. Tartalma az, hogy Zrínyi Miklós a zárai ferencrendi barátokat perbe fogta a Luka megyében fekvő Hrastyevistyén egy birtokrészért, mely 8 nyílföldből (zdrib) állott. A felek 8 fogot bíróra bízták ügyüket, kik azonban a pert a király döntése alá terjesztik, minthogy a bírák megegyezni nem tudtak, mert voltak köztük horvátok és szlavónok „que quidem duo regna (H. és Szlavónia) in aliquibus iudiciariis consvetudinibus minime conveniunt”, a horvátok tehát a horvát jog, a szlavónok a szlavón jog szerint akarták a pert elintézni. Na és pláne nyílföldek dolgában meg se érthették egymást. Van nekem még egypár adatom a horvát „zsdribekről”, gondolhatod hát, mennyire várom a te fölfedezésedet arról a horvát birtokszokásjogról. Szombaton Fiuméba utazom, megnézzük Abbaziát, Triesztet és valószínűleg Velencét is.”

113

Példákkal igazolta, hogy Horvátország területén a magyar király nevében, de a horvát

szokásokat szem előtt tartva hozták az ítéleteket: „A törvénylátás alkalmával, midőn az

öregebbeket meghallgatták, a fogott bírák rendszerét követték, s mint szakértők,

megállapították az élő hagyomány szentesítette szokást.”449 A szokásjog összeírását az tette

szükségessé, hogy nem ritkán több, egymásnak ellentmondó szokás élt egyidejűleg, és a

központi hatalom működéséhez elengedhetetlen volt első lépésként a szokások

számbavétele, mely a későbbiekben a kodifikáció alapjául is szolgált. Thallóczy úgy vélte,

hogy a szokásjog feltárása – különösen „a régi szokásokhoz oly szívósan ragaszkodó déli

szlávoknál” – sokrétű tudományos haszonnal kecsegtet: ”az összehasonlító

jogtörténelemnek nagyon hálás talaja nyílik nálunk, mert a régi jogéletet a még divatozó

élő szokásokból lehet rekonstruálni. De nemcsak jogtörténeti, hanem gazdaságtörténeti és

néplélektani momentumok is jutalmazzák a kutatót.”450 Elismerően szólt „a déli szlávok

legkitűnőbb jogászáról”, Baltazar Bogišićről, aki „kérdőpontok alapján a még élő déli

szláv szokásjogot megállapítani igyekezett s azokat egy nagy munkában közzétette”.451

Baltazar (Baldo, Valtazar) Bogišić (Cavtat, 1834 – Rijeka, 1908)452 minden kétséget

kizáróan a 19. század legkiemelkedőbb délszláv tudósai közé sorolható. Széles spektrumot

felölelő tudományos munkássága alapján életrajzírói jogászként, történészként,

etnográfusként, (jog)szociológusként emlékeznek meg róla. Pályájának legalább vázlatos

bemutatását két szempont különösen indokolttá teszi. Bogišić az európai jogi néprajz

megalapítója, munkásságát Európa-szerte elismerik. Kutatásaiban a német történeti jogi

iskola (mindenekelőtt Savigny) és az angol történeti iskola (historical school), jelesül Sir

Henry James Sumner Maine eredményeit egyesítette.453 Levelezésben állt a jogi

népprajz/etnológia korszakának jeles képviselőivel, Maine mellett Josef Kohlerrel, a

francia Sébillot-tal, Fridrich Kraussal.454 Bogišić jogszokásgyűjtő programja célkitűzésében

449 Uo.: 9. o. 450 Uo.: 10. o.451 Uo.452 Az életrajzi adatok: Đivanović, Stane: Baltazar Bogišić (1834–1908). Zbirka Baltazara Bogišića u Cavtatu. Cavtat, 1987; Zimmermann, Werner G.: Valtazar Bogišić 1834–1908. Ein Beitrag zur südslavischen Geistes- und Rechtsgeschichte im 19. Jahrhundert. Wiesbaden, Steiner, 1962.; Bernsdorf, Wilhelm–Knospe, Horst: Internationales Soziologenlexikon: Vol. Two 1969–1984. Transaction Publishers, 1980: 45–46. o.453 Maine-re, az angol történeti iskola megalapítójára Savigny munkássága nagy hatást gyakorolt. Maine 1861-ben megjelent Az ősi jog összefüggése a társadalom korai történetével és kapcsolata a modern eszmékkel című műve korszakhatár a jogi etnológia történetében. Maine álláspontja, hogy a jogi etnológia és a jogösszehasonlítás nem csupán a jogtörténet illusztrációját szolgálja; a „comparativ jurisprudence” sokkal inkább a helyes törvényalkotás és a jogfejlesztés hatékony eszköze. Hamza Gábor: Sir Henry Maine és az összehasonlító jog. In: Mit hoz a múlt? Jog- és kultúrtörténeti tanulmányok I. Szerkesztette Hamza Gábor és Nótári Tamás: 2006: 434– 439. o.454 Mosin, Vladimir: Izvjestaj o radu na Uredenju Bogisiceva Archiva u Cavtatu. In: Ljetopis Jugoslavenske Akademije Knjiga 59. Zagreb, 1954.: 16–26. o. uő: Rukopisi Bigisiceva Archiva: 20–26. o.

114

és struktúrájában mintául szolgált Tagányi számára. Jegyzetei tanúsága szerint Tagányi

Bogišić munkájából indult ki, ezt formálta át a nemzetközi szakirodalom alapján, s erre

fűzte fel saját anyaggyűjtését is.455

A horvát szülőktől származó Baltazar Bogišić szülővárosában, Cavtatban nőtt fel,

kamaszévei elején kereskedő édesapjánál dolgozott. Baltazar Bogišić már ekkor tekintélyes

könyvtárral rendelkezett, megtanult olaszul, latinul, németül és franciául. Első népdal- és

közmondásgyűjtéseit is ebben az időben jegyezte le, valamint hozzáfogott régi érmék és

kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tárgyak gyűjtéséhez is. 1858-ban, apja halála után

külföldön folytatta tanulmányait: a középiskolát Velencében fejezte be, ezt követően

Bécsben – később Berlinben, Párizsban, Münchenben, Heidelbergben és Giessenben – jogi

és bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott. 1862-ben – egyetemi tanulmányai

harmadik évében – Giessenben bölcsészdoktori, 1865-ben Bécsben jog- és

politikatudományi doktorátust szerzett. 1863-tól a bécsi udvari könyvtár szláv részlegének

könyvtárosaként dolgozott, 1869-ben az Odesszai Egyetem jogi professzorává nevezték ki.

Bogišić megalapításától kezdve tagja volt a Jugoszláv Tudományos és Művészeti

Akadémiának, melynek égisze alatt kezdett hozzá a délszláv jogszokások gyűjtéséhez. A

témában írt első tanulmánya 1866-ban az akadémia folyóiratában, a Književnikben jelent

meg O važnosti sakupljanja narodnih pravnih običaja címmel. Ebben Bogišić a német

történeti jogi iskola eredményeit felhasználva fejtette ki álláspontját a szláv népi

jogszokások gyűjtésének jelentőségéről. Egy évvel később, 1867-ben az akadémia

kiadványaként jelent meg Bogišić Pravni običaji u Slavena című könyve. Ezzel

egyidejűleg – szintén az akadémia kiadásában – kinyomtatták Bogišić 352 pontból álló, a

nép közt élő jogszokások összegyűjtését célul tűző kérdőívét. A kérdőív két részből állt:

első, magánjogi részében 78 kérdés vonatkozott a család- és öröklési jogra –, ezek jó része

a házközösség intézményének minél pontosabb megismerését szolgálta -, 29 a dologi-, 32 a

kötelmi jogra; a kérdőív második, közjogi részében kaptak helyet a közigazgatásra, a

polgári és büntető eljárásokra, illetőleg a büntetőjogra vonatkozó kérdések. Bogišić

néprajzi gyűjtőprogramjával a fellelhető történeti forrásokat, tudományos feldolgozásokat

kívánta kiegészíteni. Nagyszabású gyűjtése eredményeit 1874-ben tette közzé (Zbornik

455 Bogišić 1874-ben Zágrábban megjelent könyvében Zbornik sadašnjih pravnih običaja u južnih Slovena (A délszláv területen élő jogszokások gyűjteménye), illetve a vele egybekötött Gragja u odgovorima iz različnih krajeva slovenskoga Juga (Adalékok a különböző délszláv tartományokból beérkezett válaszokban.). Több, mint ötven oldalas európai kutatástörténeti és az általa kidolgozott kutatási programot bemutató bevezetőt követően, közzéteszi két fő témakörre osztott, 352 kérdésből álló kérdőívét, majd a beérkezett válaszokat összesíti.

115

sadašnjih pravnih običaja u južnih Slovena456 és Gragja u odgovorima iz različnih krajeva

slovenskoga Juga). Ez volt az első, és egyben az utolsó – Bogišić életében megjelent –

forrásközlés a kérdőív alapján gyűjtött szláv jogszokásokról.457 Nemcsak tervezett

sorozatának (Collectio consuetudinum juris apud Slavos meridionales etiamnum

vigentium) csonkán maradását élte meg kudarcként, a beérkezett anyagot is egyenetlennek

értékelte (a Monarchiához tartozó, hatékonyabb adminisztrációval rendelkező területeken a

gyűjtés jóval sikeresebb volt, mint például a bolgár, szerb és török részeken), ezért újabb

felméréseket tartott szükségesnek.458

Bogišić nagy hangsúlyt fektetett az írott jogi emlékek gyűjtésére is. Tervbe vette,

hogy összeállítja az önálló szláv államok jogi emlékeinek gyűjteményét (1872).459 Ez az

álma azonban nem valósult meg, ugyanakkor számos forrást közzétett, melyek közül

feltétlen említést érdemel az 1272. évi dubrovniki statútum,460 illetve a Thallóczy által

magyar nyelven kiadott Knin és Nona közötti szokásjog teljes szövege.461 Bogišić 1873 és

1888 között – Nikita montenegrói fejedelem felkérését elfogadva – a szokásjogok

figyelembe vételével összeállította Montenegró új Polgári Törvénykönyvét (Opšti

imovinski zakonik za Knjaževinu Crnu Goru), mely 1893-ban igazságügyi miniszteri

bársonyszéket hozott számára.

Kérdőívével később több európai országban, valamint Oroszországban is

(különösen a Kaukázusban) kutatták „a nép közt élő jogi szokásokat”. A gyűjtés magyar

területekre is kiterjedt, a Bánságnak és Bács megye csajkáskerületének szláv lakosai

körében is lekérdezték a kérdőíveket.462 Későbbi korok, mindenekelőtt az 1950-es évek-

beli bírálói túlzottnak tartották Bogišić hagyománytiszteletét, s „romantikus” történeti jogi

456Zbornik sadašnjih pravnih običaja u južnih Slovena. Latin címe: Collectio consuetudinum juris apud Slavos meridionales etiamnum vigentium. Zagreb, 1874. Reprint: Beograd, Unireks, 1999. Bogišić gyűjtéstét franciául Demelić: Le droit coutumier des Slaves meridionaux. Paris, 1877. németül pedig F. S. Krauss: Sitte und Brauch der Südslaven. Wien, 1885., illetve uő. Slavische Volksforschungen : Abhandlung über Glauben, Gewohnheitsrechte, Sitten und Bräuche und Guslarenlieder der Südslaven. Leipzig, 1908. ismertette. 457 Posztumusz forráskiadvány: Pravni običaji u Crnoj Gori, Hercegovini i Albaniji (anketa iz 1873. g.). Titograd: Crnogorska akademija nauka i umjetnosti, 1984. 458 Zimmermann, Werner G.: Valtazar Bogišić 1834–1908. Ein Beitrag zur südslavischen Geistes- und Rechtsgeschichte im 19. Jahrhundert. Wiesbaden, Steiner, 1962: 238. o.459 Niederhauser Emil: A történetírás története Kelet-Európában. Budapest, 1995: 329. o.460 Liber statutorum civitatis Ragusini. 1904. Jirecek.461 Bogišić a raguzai ferencesek kézirattárából kiadta az olasz összeírás teljes szövegét 1867-ben, a zágrábi akadémia Rad-jában. (Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 2. o.). Thallóczy maga is nagyra értékelte az írott jogi emlékeket, mindenekelőtt a statútumok forrásértékét: ”Tömérdek kiadatlan becses anyag van még, kivált a szigetekre vonatkozólag a zárai helytartótanácsi levéltárban, és nemzedékekre vár még az a munka, mely a ragúzai tribunális levéltár több ezer kötetre menő gyűjteményében lappang. Arról a nagy kincsről, amely a mi levéltárainkban is a régi szlavóniai szokásjogra vonatkozik, csak Csánki Dezső t. barátom és mi tudunk.” Thallóczy 1898: 11. o. 462 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 9. o.

116

iskolához való ragaszkodását, mert megítélésük szerint Bogišić szalvofil, s Savigny

„germán érzületét szláv hévvel helyettesítette”.463 Mára ez az álláspont átértékelődött, s

Bogišić azon kevés, Európa-szerte is ismert és elismert szerzők egyike, akit a horvátok, a

szerbek, s Montenegro különböző nemzetiségű csoportjai is saját tudósukként tisztelnek.464

Tagányi, ahogy Bogišić, a történeti források kiegészítését várta a jogszokásgyűjtő

programtól. Címében, az élő jogszokások (sadašnjih pravnih običaja) struktúrájában, s

gyakran fogalomhasználatában is hasonló a két könyv. Tagányié több mint négy évtizeddel

később azonban a legfrissebb eredményeket sorakoztatta fel, köztük előszeretettel a

Bogišić kérdőívével a Kaukázusban gyűjtött anyagokat.

3.4.1. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Általános rész.

Tagányi tehát a több évtizedes465 levéltári anyaggyűjtésen,466 a nyugat-európai

szakirodalom mellett a különböző szláv nyelvű forrásanyag beható ismeretén alapuló

jogszokásgyűjtő programjától azt várta, hogy új adatokat, szempontokat nyer „az ősi

magyar jogi-, társadalmi- és gazdasági élet földerítéséhez, illetőleg az erre vonatkozó

történeti adatok magyarázatához, megértéséhez”.467

Könyvében elsőként részletes áttekintést ad a „külföldi, hasonló czélú gyűjtések”

eredményeiről, szempontjairól és módszereiről. Az első, Magyarország területét is érintő

kutatások – mint láttuk – a Bogišić-kérdőív alapján a Zágrábi Akadémia égisze alatt

folytak 1867-től. Ezt követően 1897-ben a prágai Narodopisny Vestnik Českoslovanski

néprajzi folyóirat indította meg kutatásait, melyeket a magyarországi szlovákok körében is

463 Niederhauser Emil: A történetírás története Kelet-Európában. Budapest, 1995: 329. o.464 2008-ban, Bogišić halálának századik évfordulója tiszteletére nemzetközi konferenciát rendeztek szülővárosában, Cavtatban a hagyatékát gondozó gyűjteményben. Az előadók, országonként vették számba Bogišić kapcsolatait, munkásságának hatását. Magyarország sajnos nem képviseltette magát a megemlékezésen. Nemcsak kutatásainak magyar vonatkozásait kellene számbavenni, de kiterjedt levelezésének (több mint tízezer levele maradt fent) magyar szálai is feltárásra várnak. Bogišić postakönyve szerint levelezett Apponyi Rudolffal, a Monarchia londoni nagykövetével, a Budapesten is többször megforduló F. S. Kraussal, a kolozsvári Wass Ottíliával, a Tolcsván élő Klein Sándorral. A postakönyv adatai alapján Herrmann Antal Bécsből küldött Bogišić számára egy levelet, de ez sajnos nem került elő. 465 „Évtizedek óta érdeklődöm a legkülönbözőbb népek szokásjoga iránt elsősorban abból a czélból, hogy párhuzamokat keresek bennük az ősi magyar jogi, társadalmi és gazdasági élet földerítéséhez, illetőleg az erre vonatkozó történeti adatok magyarázatához, megértéséhez. De ezenközben mindig szemmel tartottam azt az anyagot is, a mi a hazai néprajzi és nyelvészeti kutatások útján, a népnek ma is élő jogszokásai és a már rég letűnt korok szokásjoga és felfogása között fönnáll.” (Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 1. o.)466 „A XIV. századból pl. a teljes hazai családi és okleveles anyag alapján gyűjt a következő jogesetekre példákat: jobbágyköltözés, önkéntes fogság, közös föld, bérlet, szőlőtelepítés, földközösség, leánynegyed, gyilkosság miatt vérszakadás, vérdíj, párbaj, városok jogai, városi tisztikar, ügyvédváltó levelek értéke, gyilkos bocsánatkérése és máshova költözése stb.” (Glatz 1981: 117. o.) 467 Tagányi, 1919: 1. o.

117

rendszeresen végeztek. Tagányi sorra veszi azokat a gyűjtéseket is, amelyek ugyan nem

konkrétan az élő jogi népszokások gyűjtésére irányultak, de tartalmaztak a témának

megfelelő adatokat. Ezek közül elsőként a Magyar Néprajzi Társaság 1900., 1909., és

1911. évi felméréseit említi, s külön kiemeli a Magyar Gazdák Szemléje köré csoportosult

Szociográfiai Szakosztály gyűjtéseit. Kitér Braun Róbert kutatásainak ismertetésére,

amelyek szintén tartalmaztak a jogszokásokra irányuló kérdéseket. Mattyasovszky Miklós

gyűjtését, mint a jogszokásgyűjtés első országos, teljesen sikerült példáját említi, kiemeli

azonban, hogy „Ez a földolgozás, a szerző megbízatásához képest, elsősorban

agrárpolitikai és társadalomtani szempontból készülvén, a mi szokásjoggyűjtő céljainknak

nem egészen felel meg. Mi a magunk szempontjából nagyobb súlyt helyeztünk volna a

beérkezett feleletek eredeti szövegére […]. Egyébiránt a földolgozásban, a hazai

jogtörténet tanulságait nagy részben, az összehasonlító szokásjog alkalmazását pedig

egyáltalán nélkülöznünk kell.”468

Baross János gyűjtéséről Tagányi nem tett említést, ennek hátterében valószínűsíthetően az

OMGE-vel való szakítása állt. Tárkány Szücs Ernő és később Nagy Janka Teodóra európai

jogi néprajzról adott áttekintéseikben kiváló arányérzékkel dolgozták fel Tagányi

aprólékos nemzetközi kutatástörténeti összefoglalóját.469 Itt csupán arra hívom fel a

figyelmet, hogy Tagányi néhány bekezdésnyi utalása hátteréül gyakran több száz jegyzet

szolgált, rendszerint egy-egy önálló tanulmányra elegendő anyagot gyűjtött a különböző

népek, társadalmi rétegek jogrendszereiről, jogszokásairól.470 Tagányi láthatóan komoly

előtanulmányokat folytatott, elkezdte fordítani Summer Maine, valamint Herbert Spencer

több munkáját,471 részletesen kijegyzetelte Wundt Völkerpsychologie című könyvének jogi

468 Uo.: 17. o.469 Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány – és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón, Szentendre, 2000; A tradicionális népi önkormányzatok jogtörténeti vizsgálata a Dél-Dunántúlon – különös tekintettel a föld- és faluközösségek felbomlásának időszakára. Szekszárd, 2002; Tárkány Szücs Ernő: Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Ethnologica Europeana. Párizs, 1967: 195–217. o.; uő.: Az európai jogi néprajz eredményei és feladatai. Létünk, 1975: 86–107. o.; 470 Pl. OSZK Kt. Quart. Hung. 2271. „Adatok a finn-ugor és török-tatár népek jogi, társadalmi, gazdasági és művelődési történetéhez.”; OSZK Kt. Quart. Hung. 2255. Tagányi Károly jog-, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténeti adatgyűjtése benne „Adatok a régi zsidók jogi, társadalmi, gazdasági és művelődési történetéhez, Egyiptomi és ázsiai jogrendszerek, Adatok Anglia, Franciaország, Olaszország, Bizánc, Németország, Szláv népek (oláhok) jogi, társadalmi, gazdasági és művelődési történetéhez.”; OSZK Kt. Quart. Hung. 2287. Tagányi Károly adatgyűjtése: „Nemesi jog, nemesi jogszokások, nemesi birtokjog, nemesi perjog, nemesi büntetőjog 1301-tõl 1828-ig.”471 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 95–103. Herbert Spencer The principles of Sociology, Descriptive Sociology fordítás, részletek.; OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 1592-es boríték. Ősjogi és szokásjogi általánosságok. Benne Maine Institutions és Early law. OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 1618. Maine Institutions – ír birtoklás. 1875-ben megjelent magyarul A jog őskora, de Tagányi nem ezt használta.

118

fejezetét,472 a hazai jogtörténészek közül pedig gyakorlatilag szóról szóra kimásolta Timon

Ákos és Wenczel Gusztáv magyar jogtörténetre vonatkozó munkáit.473 Pontos

meghatározások után kutatott, megpróbálta definiálni mi a jog, a szokásjog és a jogszokás,

illetőleg azt, miként viszonyulnak egymáshoz ezek a fogalmak.474

Kinyilvánította azon meggyőződését, hogy a szokás maga is történeti forrás, szintúgy a

jogszokások, melyek az idő előre haladtával törvénnyé lesznek.475 A gyűjtés fontosságát

egyrészt azzal indokolta, hogy – mint láttuk – kapcsolatot tételezett fel élő jogszokások és

a „már rég letűnt korok szokásjoga és felfogása között”, amelyek csak ilyen módon

tárhatók fel. Másrészt – azonosulva a néprajz pusztuló hagyományokat mentő missziójával

–, figyelmeztetett, hogy a fellelhető szokásanyag az intenzív törvényhozási folyamat

következtében egyre csökken: „tizenkettedik órában kezdünk a gyűjtéshez ma midőn a

modern jogéletnek egyetlen évtizede a régibb korok egész évszázadainak

reformmunkásságát felülmúlja”. Az etnográfiát, mint „az emberi társadalom intellektuális

fejlődésének tudományát” tekintette; ennek egyik ága a jogi néprajz, mely a jog fejlődését

hivatott feltárni. További nyelvészeti magyarázatokat gyűjtött annak bemutatására, miként

befolyásolták a magyar jogi intézmények a környező államok berendezkedését.476

Az előtanulmányoknak megfelelően, könyve bevezetőjében alapvető kutatás-

módszertani kérdéseket tisztázva különbséget tesz szokásjog és jogszokás között: „Az élő

jogszokások gyűjtéséből önmaguktól is eleve kirekesztődnek a különböző történeti, írott és

jogi formába öntött szokásjogok, a milyenek például a germán néptörzseknek az V. és IX.

472 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278., 85-ös boríték. 104–255 irodalom. Ősjogi és szokásjogi bibliográfia., 377-es boríték. Jog és szokásjog. Wündt adatai. Benne 257. Wundt birtokjogi bibliográfiája. Wundt Völkerpsychologie II. Das Recht. Jegyzetek.473 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 22–30-ig Timon jegyzetek. 31–84-ig Wenczel jegyzetek.474 Egy a definíciók közül: OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 401. „A szokásjog a nép jogi meggyőződésében gyökerező jogszabály. A magyar magánjog eredetileg csaknem kizárólag szokásjog volt, sőt részben ma is az. Nem minden szokás válik szokásjoggá, hanem megkívántatik, hogy olyan állapotra és jogviszonyra vonatkozzék, mely jogi szabályozás tárgyát képezheti (például halotti tor, legeltetés májusban kezdődik, nem alkalmas arra, hogy jogtétellé váljék). Szokások, melyek az erkölccsel vagy törvényekkel, állami renddel ellenkeznek, szokásjoggá nem válhatnak. Az 1723: 15. tc. 12.§-a a törvények elleni jogérvényes gyakorlat keletkezését kizárta.” 475 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 382. „mint Herman Ottó mondta M. Nyelv 1906: 207 a szokás történeti forrássá válik.” (Herman Ottó: A nyíl. Magyar Nyelv 1906.: 199–209. o. „egy az ősiég minden kellékével bíró szokás, mely mint látni fogjuk, még a közelmúltban is nagy életérdekekben döntő erővel bírt, alakul történeti forrássá.”); OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 383. Ethnographia = az emberi társadalom intellektuális fejlődésének tudománya. Az ősi társadalmakban a szokás a törvény. Még királyokat is köt valamely szokás mint alattvalót. 384 - sietni kell a dologgal a polgári törvénykönyv megszületése előtt. 385 - jogi néprajz. 394 sokkal régibb szokások maradtak fönn a nem úrbéres mintsem az úrbéres közösségeknél.476 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 1149-es boríték Magyar jog és intézmények hatása a Balkánon, Lengyelországban, Oláhországban. 1155 „Cihac-ból tudjuk, hogy a magyar város (oláhul orás) átment a szerbbe, az újgörögbe, az albánba, sőt a törökbe is. Sok magyar szó, mely az oláhba átment: áldomás, akó, bíró, kín, fertály, hordó, harc, hintó, szállás, tolvaj, vám, céhjoghoz kapcsolódó magyar szavak, melyek más nyelvekben is megjelentek.”

119

század között írásba foglalt szokásjogai; a kelta íreknek az V., a walesieknek pedig a X.

században keletkezett szokástörvénye, […] a IX. század első feléből származó orosz

Ruszkája Pravda, a XI. század végéről az észak-olasz Lombarda; a XII. század óta

keletkező francia tartományi coutume-ök, a század végén megalakuló angol common law;

a XII. és XII. században följegyzett skandináv (izlandi, norvég, svéd, dán) jogok; a XII.

században összeállított német: sváb és szász „tükrök” stb., a keleti és az Európán kívüli

írott jogokról nem is szólván”.477 Mint Bogišićnél és Thallóczynál is, Tagányinál szintén

program a programban az a kitétel, amikor felhívja a figyelmet a „történeti, írott és jogi

formákba öntött szokásjogok” forrásértékére, külön hangsúlyozva a jogszokásokhoz

„közelebb álló” falusi szokásjogok gyűjtésének szükségességét.478

Ezt követően fogalmazta meg az „élő, megíratlan, jogi alakba nem öntött

jogszokások, jogi szertartások és jelképek”479 összegyűjtésének programját, melynek fő

vázát egy kérdéssor képezi: „konkrét kérdőpontok amint azok a magánjog egyes részeiben:

a családjog, a vagyonjog és kötelmi jog terén, továbbá a közigazgatási jogban és végül a

büntetőjogban megnyilvánulnak”.480 A gyűjtés sikerének kulcsát a pontosan

megfogalmazott, minden lehetséges résztémát érintő kérdések megszerkesztésében látta.481

Ennek érdekében aprólékos munkával fordította le a Zeitschrift für Vergleichende

Rechtswissenschaft (ZfvRw) különböző számaiban megjelent kérdéssorokat,482 majd a

hazai viszonyok szempontjából lényegesnek ítélt kérdések hátterét egy-egy rövid, de

477 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 12. o. 478„A falusi nép jogait és kötelességeit nálunk, tüzetesebben urbáriumaink, úrbéri összeírásaink és szerződéseink, a soltész- és kenézlevelek stb. szabályozzák részben már a XIII. századtól kezdve. Milyen végtelen becses és kimeríthetetlen gazdag kútfőnk támadna néprajzunk, jog- és gazdaságtörténetünk részére egyaránt, ha mindezeket rendszeresen összegyűjthetnők és közzétennők. (…) Csak az a kár, hogy levéltárainkban még töméntelen megyei, városi statútum és falutörvény kiadatlanul lappang.” (Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 2–3. o.).479 „Mindezen történeti, írott szokásjogokkal szemben, minden népnél vannak élő, megíratlan, jogi alakba nem öntött jogszokások, jogi szertartások és jelképek, melyek szinte öntudatlanul, pusztán az ősi hagyomány és megszokás erejénél fogva élnek benne és öröklődnek át nemzedékről nemzedékre. Egész sereg olyan jogszokást és jelképet őriz meg a nép, a melyet a felsőbb társadalmi osztályokból már réges régen kiszorított a törvény, a világnézeteknek, vagy a körülményeknek, elváltozása. Azért aztán az ilyen, a népnél fönnmaradt jogszokások megfejtését hiába is keressük a jelenben, kellő magyarázatért legtöbbnyire rég letűnt korok jogi felfogásához, elveihez kell folyamodnunk. Sőt e szokások olykor még messzebbre is, ti. az ősi hitre és kultuszra s a legkezdetlegesebb társadalmi szervezetekre mutatnak vissza.” (Tagányi, 1919: 3. o.)480 Tagányi, 1919: 18. o.481 „A legelső, legnehezebb föladat kétségkívül a kérdőívek megszerkesztése, vagyis a fölkutatásra váró egész hazai szokásjogi anyagnak, megfelelő kérdésekbe való foglalása leend. (…) Ami e kérdőíveknek anyagát s különösen technikai oldalát illeti, erre nézve kétségkívül a hasonló külföldi szokásjogi kérdőívek (…) nagy segítségünkre lesznek, ámde hazai szokásjogi viszonyainkkal s ezeknek jogtörténeti, gazdaság- s társadalomtörténeti, sőt ősjogi hátterével, ha mindjárt nagyjából is, immár eleve tisztában kell lennünk.” Tagányi, 1919: 17. o.482 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. Fragebogen Zeitschrift für Vergleichende Rechtswisenschaft XII. évfolyam: 187–353. o., 427–40 feliratú, jelzet nélküli boríték benne 49 lap, a kérdések fordítása ceruzával.

120

rendkívül tartalmas összehasonlító jogtörténeti, nyelvészeti tanulmánnyal világította meg.

Mielőtt folytatnánk Tagányi előtanulmányainak bemutatását, érdemes rövid kitérőt

tennünk a német kutatások megismerésére. A német jogi etnológia történetében különösen

jelentős a Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschaft 1878-as elindítása.483 Az

alapítók, Franz Bernhöft és Georg Kohn célja az volt, hogy a lehető legtöbb nép

jogéletének ismert tényeit hozzáférhetővé tegyék az összehasonlító jogtudomány

számára.484 Bernhöft bevezető írásában (Ueber Zweck und Mittel der vergleichenden

Rechtswissenschaft) arra hívta fel a figyelmet, hogy a német jogászok történeti,

kultúrtörténeti szempontok mentén, jobbára csak a római és a német jog összehasonításával

próbálták meg az egyetemes jogot jellemezni. Programindítója szerint az új folyóirat célja

ennek a „terméketlen és népszerűtlen stúdiumnak” a reformja, a változás lehetőségének

megteremtése, a „jogtudomány határainak kiszélesítése”.485 Bernhöft az összehasonlító

nyelvészeti vizsgálatokkal párhuzamba állítva mutatta be az összehasonlító jogtudomány

célját: „a jogfejlődés általános törvényeinek megtalálása és alkalmazása az egyes nemzetek

történetében” („allgemeine Gesetze für die Entwicklung des Rechts zu finden und auf die

Geschichte der einzelnen Nationen anzuwenden”).486 Az új folyóirat jelentősége, hogy az

etnológiai jogtudomány számára fórumot teremtett, felhívásaival gyűjtésre inspirált. A

folyóirat harmadik évfolyamától kezdve kapcsolódott be a szerkesztői munkába Joseph

Kohler (1849–1919), akit gyakran az Ethnologische Jurisprudenzt alapító Post

követőjeként említenek. Kettőjük szemlélete és módszere azonban több ponton eltér.

Kohler, aki szintén gyakorló jogász volt, már korai írásaiban sem azonosult a tiszta

formális jogtudománnyal, inkább arra törekedett, hogy a jog történeti, tudományos és

filozófiai hátterét is feltárja. A jogot empirikusan megismerhető kulturális jelenségnek

tartotta, mely természetszerűleg az adott kultúrába ágyazott, ezért izolált vizsgálata

lehetetlen.

Különös figyelmet szentelt a jog vallási gyökereinek vizsgálatára. Az összehasonlító

jogtudomány művelését szigorúan empirikus alapon tételezte; a jogi etnológiát az

összehasonlító jogtudomány részének tekintette. Páratlan munkabírással vetette bele magát

483 Schott, Rüdiger: Main Trends in German Ethnological Jurisprudence and Legal Ethnology. Journal of Legal Pluralism, 1982. 20. szám, Újraközlés in: Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. Szerkesztette Alison Dundes Renteln és Alan Dundes. New York–London, 1994: 205. o.484 H. Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest, 2000: 21. o.485 Bernhöft, Franz: Ueber Zweck und Mittel der vergleichenden Rechtswissenschaft. Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft 1., 1878: 2. o.486 Bernhöf, 1878: 4. o.: Tagányi jegyzeteiben némileg más analógiát használ: „Jogszokásokhoz analógiául: viszonya a törvénnyel, mint a szóbeli hagyomány és az irodalomtudomány Horváth János cikke Magyar irodalomtörténet. Minerva 1922: 197–198. o. és 205–206. o., OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 432.

121

az egyetemes jogtörténet feltárásába (több mint 2300 tudományos publikációja jelent meg).

Erőfeszítése azonban korlátokba ütközött, mivel relatíve kevés anyag volt fellelhető az

Európán kívül élők jogáról. Tudományos érdeklődése ilyen módon találkozott a német

gyarmati adminisztráció igényével, melynek eredménye az a jogregisztrációs projekt lett,

melyhez Kohler is állított össze kérdőívet. A lehetőségek azonban kompromisszumokat

igényeltek a kérdőíves lekérdezésben: a grandiózus tudományos tervek végrehajtásához, a

szükséges anyagok összegyűjtéséhez nem volt elég képzett, gyakorlott etnológus, ezért

olyan módszert kellett alkalmazni, melynek segítségével akár a gyarmati adminisztráció

személyzete, akár a jogban járatlan misszionáriusok is el tudták végezni a kitűzött

feladatokat. Továbbá a módszer alkalmazói a kérdőíves adatfelvételben látták az

összehasonlítás legjobb lehetőségét.

Németországban 1893-ban alkalmazott először kérdőívet jogszokások kutatására

Albert Hermann Post és Félix Meyer.487 A két kutató a hivatalos szervek segítségével

küldte szét kérdőívét a gyarmatokra. Ugyanabban az évben, amikor Post és Meyer

megkezdte a kérdőíves adatgyűjtést, Kohler is elkészítette a maga kérdőívét a Német

Gyarmatosító Társaság (Deutsche Kolonial Gesellschaft) számára (Fragebogen zur

Erforschung der Rechtsverhältnisse der sog. Naturvölker, namentlich in den deutschen

Kolonialländer.).488 A kérdőívet a gyarmati adminisztráció minden német gyarmatra

elküldte. Kohler 1900-tól a ZfvRw-ban publikálta a visszaérkezett anyagot. A kérdőíves

lekérdezés úgy jelent meg ebben az időben, mint az egyetlen elérhető, praktikus kutatási

módszer, mely viszonylag gyors eredményeket produkál, és általa, ha nem is az összes

„törzs”, de a kolóniák népességének nagy része elérhető. Mai szemmel nézve

természetesen számos problémája volt ennek a módszernek. Rüdiger Schott szerint talán a

legnagyobb hiányossága az volt, hogy a kérdőív európai jogászok asztalán készült. Az

európai jog kategóriáit használva a kérdőíveket összeállítók kevés érzéket tanúsítottak arra,

hogy a bennszülöttek jogi gyakorlatát és fogalmait alkalmazzák. A válaszok önmagukban –

még a nyelvi és fordítási problémák figyelmen kívül hagyásával is – nagyon kevés

kapcsolatot mutattak az „élő joggal”.489 Úgy tűnik, Kohler maga is érzékelte a módszer

487 Post, Albert Hermann: Fragebogen der internationalen Vereinigung für vergleichende Rechtswissenschaft und Volkswirtschaftslehre zu Berlin über die Rechtsgewohnheiten der afrikanischen Naturwölker. In: Rechtsverhältnisse von eingeborenen Volkern in Afrika und Ozeanien. Szerkesztette S.R. Steinmetz. 1903488 Kohler, Josef: Fragebogen zur Erforschung der Rechtsverhältnisse der sog. Naturvölker, namentlich in den deutschen Kolonialländer. ZvglRw.12., 1897489 Schott, Rüdiger: Main Trends in German Ethnological Jurisprudence and Legal Ethnology. In: Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. Szerkesztette Alison Dundes Renteln és Alan Dundes. New York–London, 1994: 209. o.

122

korlátozott voltát,490 és bár tudatában volt a jog kulturális beágyazottságának, ennek

következményeit munkájában nem juttatta érvényre. A „Fragebogen projekt” hivatalos

befejezését, az eredmények publikálását ráadásul az első világháború kitörése

megakadályozta, majd Josef Kohler közvetlenül a háború után meghalt. A háborús vereség

a német gyarmati rendszer összeomlását eredményezte, ezért a bennszülöttek joga iránti

érdeklődés jelentéktelenné vált.491

E német kitérő után visszatérve Tagányihoz: ő két kutatási tradíció, a Bogišić féle

„élő jogszokások gyűjtése”, s a Kolher munkássága nyomán kiteljesedett „Fragebogen

projekt” alapján kezdett hozzá a „kérdőpontok” megfogalmazásához. Munkájának értékét

nemcsak az adja, hogy az amúgy is rendkívül terjedelmes kérdéssorokat a hazai

viszonyokra való alkalmazás során további részletkérdésekkel egészítette ki, hanem az is,

hogy a hozzájuk fűzött példasorokban – már a családjog és öröklési jog körét felölelő első

füzetben is – összehasonlító történeti módszerrel a magyar jogélet több, korábban

félreértett vagy vitás jelenségét megmagyarázta.492

A jogszokások gyűjtése mellett szorgalmazta a „népies felfogások” gyűjtését is, mely

talán modern jogszociológiai fogalmakkal a jogérzet-jogtudat vizsgálatokhoz hasonlítható

leginkább: „Nemcsak a szokásokat kellene gyűjteni, hanem a népies felfogásokat is. Nem

is volna a szokások képe teljes, ha nem volna megvilágítva azon népies felfogásokkal

(vozzrjanija) amelyek a szokások meghatározott szabályainak létezésének alapjául

szolgálnak, ámbár elsőrangú fontosságú dolog megkülönböztetni azt, amit elismerhetünk a

népnél működő tényleges jogszokásnak, attól, ami csak a nép vágyát és véleményét

alkotja.”493 Emellett hangsúlyozta a nyelvhasználat, valamint a jogi közmondások gyűjtése

szükségességét, s Réső Ensel Sándor könyvéből meg is kezdte a jogszokások hatalmáról,

erejéről szóló közmondások kigyűjtését.494

490 Kohler, 1897: 427. o.491 A lekérdezések eredményeit két részben – tíz évvel Kohler halála után – Leonhard Adam és Erich Schulz–Ewerth tette közzé „Das Eingeborenenrecht” cím alatt (1929/30). 492 Hóman Bálint: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919. M. Néprajzi Társ. 85. l. – Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin, 1922. Vereinigung Wissenschaftl. Verleger. 128. l. Ismertetés. Történeti Szemle 1922: 176., 178. o.493 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 395.494 „A jogszokások nem olyan formulázott és megszabott tételekből állnak, mint az írott törvények, ezeket csak olyan élettények tanulmányozásából vonhatjuk le, amelyekben a nemzeti jogi öntudat megnyilatkozik. Fontosak a nép idevágó jogi mondásai és szólásai, közmondásai. Fontosak nyelvi szempontból a nép által használt kifejezések is.” OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 399. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások. Pest, 1867

123

3.4.2. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családjog és öröklési jog köréből

Tagányi könyvében a családi és nemzetségi életet irányító (1.), a halottkultuszhoz

kapcsolódó (2.), valamint az örökösödést szabályozó jogszokásokat (3.) tárgyalta. Az

egyes témáknál a „legősibb formák”, megnyilvánulások feltárására, ezek jelenkori

kapcsolatának felismerésére törekedett, rámutatva a nép életében még meglevő olyan

jelenségekre, melyek régi jogszokás emlékét őrzik.

Az első kérdéskör a házassági jog területét öleli fel (pl. kivel szabad házasságot

kötni, kivel nem; milyen korban szoktak házasságra lépni; van-e nőrablás, nőszöktetés,

ismerik-e a válást). A házasságkötés ősi formájaként a nőrablást veszi alapul, melynek egy

kulturáltabb fokozataként tekint az erőszakot mellőző nővásárlásra. Bizonyítja, hogy a

honfoglaló magyarok nemcsak a nővásárlás szokását, de annak török elnevezését (kalim) is

ismerték. Könyvének egyik legtöbbet hivatkozott, leginkább elterjedt megállapítása a

menyasszony szó eredetének magyarázata (menyétprémes ruhával fizet a vőlegény apja a

leányért), s a nővásárlás emlékét idéző szertartások (pl. menyasszonytánc) és kifejezések

(eladó leány) bemutatása. A második és a harmadik kérdéskör a család és a nemzetség

életét szabályozó jogszokásokat öleli fel: leírja az atyai hatalom terjedelmét, a levirátus és

a vőség intézményét, a megtelepedés két típusát: a házközösségi és a nemzetségi szervezet

nyomait. Itt kell megjegyezni: Fél Edit jelentősnek tartotta, hogy Tagányi a levirátus

kérdését vizsgálva az özvegyasszonyok státusával is foglalkozott művében, különösnek

tartotta viszont, hogy nem vette észre a szororátus intézményét.495

Negyedikként a halotti szertartások és jogszokások rendjét vázolva szól Tagányi az

elhunytak tiszteletéről, ellátásáról, a halotti torról. A halotti áldozatokkal kapcsolatban leírt

magyarázatát azonban később nyelvtudósok – elsőként Pais Dezső – megcáfolták.496

A tűzhelykultusz nyomait mutatja ki Tagányi Szent István törvényeiben, s kitér a házi

vallás reprezentációinak egyéb formáira, mint az ősök, valamint a házi bálványok

tiszteletére. A vér szerinti és az „utánzott vagy mesterséges” rokonságról adott leírása, a

témában megfogalmazott kérdései, kutatási programja („a családi viszony megvilágítására

fontos volna a különböző fel- és lemenő és oldalági rokonsági fokozatoknak teljes nyelvi

anyagát a reá vonatkozó szólásokkal összegyűjteni”497) Fél Edit révén mára

495 Fél Edit: Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkeszetette: Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 346. o.496 Pais Dezső: Megtorol. Magyar Nyelv 1922: 160–162. o.497 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 33. o.

124

társadalomnéprajzi alapvetéssé lett. Ugyanígy azok lettek a nő családba fogadásáról, a

házközösségről és a nemzetségi rendszerekről, a komaságról (Tagányinál „lelki

rokonság”), az örökbefogadásról, a nevelőatyasági rokonságról, testvérré fogadásról,

tejtestvérségről, vértestvérségről Tagányi által írottak.

A hetedikként feldolgozott kérdéskör az öröklési jog területét öleli fel. Az ősjogi öröklésre,

végrendeletekre, a nők öröklésére, a fiági öröklésre vonatkozó megállapításai máig

kiindulópontjai az e területeket felölelő kutatásoknak.498 Ebben a fejezetben közli a

törvénytelen gyermekek jogállására, továbbá a gyámság és gondnokság intézményére

vonatkozó kutatási eredményeit.

A fentiekben röviden ismertetett kérdésekből is látható, mennyire szerteágazó

területeket dolgozott fel Tagányi mindösszesen nyolcvanöt oldalon. Bár néhány

részletkérdést is kidolgozott, az egyes kérdésköröket inkább általánosan, a fontosabb

(jog)intézményekre, szertartásokra, jogszokásokra fókuszálva mutatta be. Könyvének

értékét az adja, hogy a hazai (jog)történeti irodalomban teljesen elhanyagolt kérdéseket

vetett fel és részben tisztázott is. A magánjog egyes területeinek európai összehasonlító

vizsgálatával olyan témákhoz jutott el (endogámia-exogámia, háztartás vagy házközösségi

szervezet, szülők és gyerekek közötti viszony, levirátus, örökösödési szokások, gyámság és

gondnokság), melyek a nemzeti történetírás figyelmét addig teljességgel elkerülték.499

3.4.3. A program visszhangja, értékelése

Az elsősorban problémafelvetésre szánt, alapos néprajzi, nyelvészeti és jogtörténeti

szaktudással megfogalmazott gyűjtési program a recenziók szintjén minimális visszhangot

kapott. A Társadalomtudományban 1921-ben megjelent könyvismertetésében Hübner Emil

(1879–1956) jogtörténész is konstatálni volt kénytelen, hogy a könyv „az első időben,

amikor a forradalmak után irodalmunk újra lélegzethez jutott, szinte észrevétlenül került a

tudományos könyvpiacra”.500 Trianon után pedig Tagányi könyvének interpretációiban új

hangsúlyok jelentkeztek. Maga Hübner is az írás pillanatában még fel sem merült

szempontból tartotta fontosnak a hazai élő jogszokások gyűjtését: „a különböző idegen

befolyások alatt nagyon is megromlott magyar társadalmi és jogi viszonyokat, a nemzeti

498 Mindenekelőtt Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 2003: 707–775. o.499 Csíki Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig). Néprajz egyetemi hallgatóknak. 29. Debrecen, 2003: 22. o.500 Hübner Emil: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családi és örökjog köréből. Ismertetés. Társadalomtudomány 1921: 607–611. o.

125

életet az igazi magyar faji sajátosságok és jelenségek felhasználásával fejleszthessük és

építhessük ki”.501 Még erősebben mutatkozott meg ez a szempont Zayzon Sándor502

Századokban megjelent ismertetésében: „Tagányi könyvének örömmel kell eltöltenie

minden tudóst, kutatót, de lehetetlen, hogy egyszersmind fájdalommal ne töltse el annak

látása, mennyire nem törődtek hazánkban a nép lelkének és szokásainak megismerésével.

Az eső fejezet bő forrást tár fel előttünk, közölve mindazon munkáknak rövid jellemzését,

melyekben az európai nagy nemzetek tudósai ismertetik az egyes népek jogszokásait, s

melyek rengetegében csaknem nyomtalanul elenyészik hazánké. Amíg szerzőnk tanúsága

szerint más államokban a kormány buzgó támogatása mellett folytak a kutatások, addig

lehetséges volt, hogy nálunk a Felvidéken a csehek, Délvidéken pedig a szerbek vegyék

kezükbe az ez irányú kutatások megkezdését nem csekély támogatására hazánk ellen

irányuló propagandájuknak.”503 Bár Zayzon egy-egy példát is felemlített fejezetenként, a

tudományos szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyta.

Hübner, aki egyébként egyedüliként közölt ismertetést a könyv magyar kiadásáról,

annak tudományos jelentőségét is mérlegelte. Megítélése szerint a program jelentősége

„néprajzi szempontból: a magyar faji jellemvonások, ősszokások kiderítése, magyarázata;

jogtörténeti szempontból: a mai élő jog gyökerének, a jogfejlődés útjának kimutatása; a

magyar jogérzék hatalmas ereje mutatkozik meg ezekben az élő jogszokásokban;

művelődéstörténeti szempontból: hogy a régi természetes és durva szokások a kultúra

befolyásával mennyire szelídültek s a jogeszmék átalakítására s fejlődésére pl. a keresztény

eszmék befolyása a szokásjogok útján mily nagy jelentőségű; végül az összehasonlító

jogtudomány szempontjából kiderítése annak, mi az eredeti és idegen befolyás eredménye,

mily érintkezések befolyásolják a társadalmi eszméket”.504 Hübner „az élő szokásjogok”

(Tagányinál jogszokások) gyűjtéséhez elengedhetetlennek tartotta a „történeti

szokásjogok” ismeretét, üdvözölte Tagányi felhívását a falusi nép jogait és kötelezettségeit

szabályozó urbáriumok, összeírások, falutörvények, gazdasági utasítások kiadására.

Véleménye, hogy ez elengedhetetlen a teljesen elhanyagolt magánjogtörténet műveléséhez,

és az eredményes munka érdekében a történeti szokásjogi anyag közzétételének

párhuzamosan kell folynia az élő szokásjogok gyűjtésével. Tagányi munkájának

jelentőségét abban látta, hogy az inkább csak a közjogtörténetként művelt jogtörténetet („a

501 Uo.: 607. o.502 Zayzon Sándor: Karl Tagányi: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Ismertetés. Századok 1922: 670–672. o. 503 Uo.: 671.o. 504 Hübner Emil: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családi és örökjog köréből. Ismertetés. Társadalomtudomány 1921: 607–608.o.

126

magyar köztörténeti forrásanyag jó része közzé van téve”), „különösen a családi és az

örökjog történetét” gazdagította teljesen új szempontokkal, forrásokkal, „valóságos

kismonográfiákkal”.505 Értetlenül állt azelőtt, hogy mindezt miért nem a hazai jogtörténet-

írás vállalta fel: „Tagányi munkáját nemcsak mint az előttünk álló nagy horderejű

tudományos vállalkozás előkészítőjét kell értékelnünk, hanem jog- és

művelődéstörténetünkre kiválóan fontos dolgozatot is, amely hézagot pótló. Jellemző a

magyar tudományos viszonyokra, hogy ennek az értékes munkának egy egészen más

tudományág kutatóinak egyesülése és tervezgetéseiből kellett testet öltenie. Reméljük,

azonban, hogy a gyűjtés és feldolgozás munkájánál a jogtörténetírók is odaállnak Tagányi

oldalához, akikre kétségtelenül vezető szerep vár ennek a nagyjelentőségű munkának az

irányításánál.”506 Hübner hiányosságként említette, hogy Tagányi nem tárgyalta a személyi

jogot („érdekes volna tudni, mily jogszokások vannak a méhmagzattal s általában a

terhességgel kapcsolatban, valamint az újszülöttek jogviszonyait illetően”), valamint, hogy

nem foglalkozott az ún. jogi szimbólumokkal, amelyeknek nagy szerepe van a

szokásjogokban. Hübner szerint ez utóbbit rögtön orvosolni szükséges: „A jogi

szimbólumok a gyűjtésnél feltétlenül felveendők minden kérdéssel kapcsolatban, mert ezek

az illető jogintézmények eredetére, magyarázatára elsőrangú támpontokat nyújtanak.”507

Tagányi az „élő, megíratlan, jogi alakba nem öntött jogszokások, jogi szertartások és

jelképek” gyűjtésére hirdetett programot, ezért volt tényszerű Hübner azon megállapítása,

hogy Tagányi csupán néhány kérdésnél emlékezett meg ezek jelentőségéről.508 Tagányi

jegyzetanyagának tanulsága szerint a kéziratban maradt kötelmi jogi részben – mely

értelemszerűen a processzuális jelképek igazi terepe – foglalkozott részletesebben a jogi

szimbólumokkal. A jogi szimbólumok kutatása klasszikusan német nyelvterületen is a

jogtörténethez kötődő jogi néprajzból különült el, kezdetben jogi archeológiaként, később

jogi ikonográfiaként, illetőleg jogi kultúrtörténetként művelten. 509

505 Uo.: 609. o.506 Uo.: 611. o.507 Uo.: 610. o. 508 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919: 3. o.509 A Rechtsarchäologie fogalmát Karl von Amira használja először 1913-ban megjelent munkájában, majd az osztrák Balt és a német Schwerin dolgozza ki programját részletesebben. Tagányi ismerte Amira műveit. Korai írásaiban Schwerin megfogalmazta, hogy a jogi néprajz túllépett a néprajz keretein, amikor a tanulmányozott dolgok körébe bevonta a jogélet eszközeit és gyakorlatát (Schwerin, Claudius: Volkskunde und Recht. In: Die Volkskunde und ihre Beziehungen zu Recht, Medizin, Vorgeschichte. Berlin, 1928). Schwerin később a népi jogélet tárgyainak, eszközeinek vizsgálatát a jogi archeológia hatókörébe utalta, míg a szokások jog által befolyásolt területét a jogi néprajzhoz. Véleménye szerint ez a szétválasztás nem szeparálja a kutatás tárgyait, és nem tételez speciális kutatást, csak a terminológiai tisztánlátást célozza egy olyan területen, amelyet már nagyon bonyolult volt kutatni (Schwerin, Caudius: Volksrechtskunde (Folklore juridique). In: Deutsche Landesreferate zum II. Internationalen Kongreß für Rechtsvergleichung im Haag.

127

A Katholikus Szemlében Lukcsics József ismertette a „tudományos világunkban

általánosan méltatott Tagányi Károlynak […] évtizedek óta folytatott megfigyeléseinek és

adatgyűjtésének érett gyümölcsét”, annak német kiadása kapcsán.510 Fontosnak tartotta

kiemelni, hogy Tagányi Mattyasovszky Miklós nyomdokain haladva, azt kiegészítve

fogalmazta meg „szokásjogi összefoglalóját”. Lukcsics rövid recenziója azért érdemel

figyelmet, mert első lenyomata egy Tagányi kapcsán máig létező értékelésnek,

nevezetesen, hogy amivel Tagányi foglalkozott, az valamiféle egzotikum, érdekesség. A

szerző szerint Tagányi „a családjogi jogszokások bűvös világát tárja fel”, „a magyar

családi élet jogszokásaiba lépten-nyomon beleszövi a világ minden népe [sic!], néptörzse

hasonló szokásainak magyarázó ismertetését”. A Tagányi által a különböző finnugor és

török-tatár népek511 szokásjogáról olvasójára zúdított rendkívül gazdag anyag a szerző

szándékai szerint a magyar jogszokásokat, jogéletet volt hivatva megvilágítani. Ennek az

egyetemes, összehasonlító – tegyük hozzá, rendkívüli felkészültséget, hatalmas

forrásismeretet igénylő – megközelítésnek nagy része volt abban, hogy megkezdett

munkájára a mai napig kuriózumként tekintenek, s kevesen vállalkoztak folytatására.

Hóman Bálint és Pais Dezső a német kiadást követően közölt könyvismertetés

apropóján Tagányi tudós pályája iránti tiszteletüket fejezték ki.512 Pais a Magyar Nyelvben

vont mérleget Tagányi tudományos pályán töltött negyven évéről: „Főhivatását ő mindig

az ősi magyar jogi, társadalmi és gazdasági élet felderítésében látta. De az idevágó

történeti adatok magyarázata, megértése végett szinte páratlanul széles körben a

legaprólékosabb lelkiismeretességgel kutatta át az egész magyar történeti fejlődést és az

ezzel kapcsolatba hozható egyéb történelmek adatkészletét. Azon kívül központi problémái

megfejtése kedvéért behatolt a történelem határtudományainak mindegyikébe, a

1937; uő.: Volksrechtskunde und rechtliche Volkskunde. In: Studi di storia e diritto in onore di Enrico Besta, Milano, 1939). A jogtörténeti ikonográfia egyik megalapítója a grazi egyetem jogtörténész professzora, Gernot Kocher. L. Gernot Kocher: Zeichen und Symbole des Rechts. Eine historische Ikonographie. München, 1992. A hazai termésből: Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe. Budapest–Pécs 2004.; Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok. Szerkesztette Mezey Barna. Budapest, 2006. 510 Lukcsics József: Ungarische Bibliothek. Für das Ungarische Institut an der Universität Berlin. Herausgeben von Robert Gragger. Erste Reihe. 3. Tagányi, Karl, Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin und Leipzig, 1922. Vereinigung wissenschaftlicher Verleger. Frommannsche Buchdruckerei (Hermann Pohle) in Jena. N. 8–r. 2 levél. 128 lap. Ismertetés. Katholikus Szemle 1922: 446–447. o.511 Pl. mordvinok, vogulok, szamojédok, karjalaiak, észtek, votjákok, zürjének, permiek, cseremiszek, csuvasok, baskírok, jakutok, kirgizek, burjátok.512 Hóman Bálint: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919. M. Néprajzi Társ. 85. l. – Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin, 1922. Vereinigung Wissenschaftl. Verleger. 128. l. Ismertetés. Történeti szemle 1922: 175–180. o.; Pais Dezső: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész: A családjog és öröklési jog köréből. Néprajzi könyvtár Új folyam 1. füzet. Bp., 1919. A Magyar Néprajzi Társaság kiadása. 85. l.. Ismertetés. Magyar Nyelv 1922: 175–178. o.

128

kialakultakba és kialakulóban lévőkbe egyaránt: anyagot és szempontot nyert vagy adott

mindenütt.”513 A jogszokásgyűjtő programról szólva hangsúlyozta, hogy abban szerzője

határterületen mozog: a hazai és külföldi történelem, jogtörténet, társadalomtudomány,

közgazdaságtan, nyelvészet nyújt segítséget Tagányi számára „egy olyan alap

megteremtésében, a melyiken a legbiztosabb és legcélszerűbb megfigyelő pontokat

foglalhatja el a hazai néprajz egyik kevéssé ismert területének felkutatására”.514 A

nyelvtudomány szempontjából különösen jelentősnek tartotta Tagányi dolgozatait,

melyekben szavak, kifejezések és „egyéb nyelvi alakulatok” egész sorát tisztázta adataival

és értelmezéseivel. Pais szerint Tagányi azzal gyakorolt legnagyobb hatást a nyelvészetre,

valamint az újabb nyelvész nemzedékre, hogy újabb és újabb történeti forrásokat vont be

nyelvtörténeti kérdések tisztázásába: „Főképpen az ő példáin ismertük fel, hogy történeti

kútfőkbe beágyazott nyelvtörténeti adatokat nem szabad lakóhelyükből kiszakítva

vizsgálgatni.”515 Szintén Tagányi érdemeként értékelte, hogy munkássága révén a

történettudomány egyre jobban megbecsüli a nyelvtudomány eredményeit, s módszertani

szempontjai közé szervesen beilleszti a nyelvtudomány tanulságait, mivel Tagányi

jogszokásgyűjtő munkája nyelvészeti szempontból igen értékes észrevételek, és adatok

egész sorát foglalja magában. Pais várakozását fejezte ki az iránt, hogy mielőbb

megjelenhessenek azon fejezetek, amelyek a vagyon- és kötelmi joggal, továbbá a

közigazgatási joggal és végül a büntetőjoggal foglalkoznak. Elismerte Gragger Róbert

fáradozását, mellyel lehetővé tette Tagányi művének német kiadását: „Egyik

legszerencsésebben megválasztott száma ez annak a vállalatnak, amely bizonyságot akar

nyújtani arról, hogy a magyar tudomány legutóbbi zord időkben is lépést tart a

külföldivel.”516

Míg Pais Tagányi könyvének nyelvtudományi hozadékát hangsúlyozta, Hóman

Bálint a Történeti Szemlében a jogszokásanyag összegyűjtésének történettudományi

fontossága mellett érvelt: „Tagányi történeti érdeklődésből kiindulva, a középkori magyar

jogintézmények vizsgálata során jutott el a jogszokások tanulmányozásához. A külföldi –

nevezetesen a jogszokások gyűjtésében elöljáró orosz és jelenkori primitív népek

jogszokásaival foglalkozó angol és német – szakirodalom történetileg értékesíthető

eredményei s a magyar etnológiai kutatások során esetlegesen megvilágított jogszokások

513 Pais Dezső: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész: A családjog és öröklési jog köréből. Néprajzi könyvtár Új folyam 1. füzet. Bp., 1919. A Magyar Néprajzi Társaság kiadása. 85. l. Ismertetés. Magyar Nyelv 1922: 175–176. o.514 Uo. 176. o.515 Uo.516 Uo.

129

az egész szokásanyag összegyűjtésének történettudományi fontosságáról győzték meg. S

az indítványt kísérő érdekes és értékes tanulmányban is a történettudomány szempontjából

igyekszik értékesíteni a már ismert anyagot.”517 Hóman szerint Tagányi könyve a magyar

jogtörténeti irodalom alapvető monográfiája, kutatástörténeti bevezetője „bámulatos

bibliográfiai ismerettel és alapos szaktudással megírt irodalmi kalauz. A legapróbb

részletekig kiterjeszkedő, egzakt forráskutatáson alapuló, de mindig egyetemes

szempontból kiinduló s a magyar történettudomány szükségletét szem előtt tartó,

összehasonlító történeti módszer adja meg Tagányi művének az értékét”.518 Külföldön a

Zeitschrift für finnisch–ugrische Sprach- und Volkskunde öt évvel a könyv német kiadását

követően, 1927-ben közölt rövid recenziót a műről.519 A recenzens, Uno Holmberg nagyra

értékeli a magyarok „régi jogszokásait” megvilágító összehasonlító munkát. Bár néhány

ponton nem ért egyet állításaival, mégis reméli, hogy akadnak követői Tagányinak, akik

majd folytatják a finnugor népek szociológiai vizsgálatát ezen a területen.520 Az idegen

nyelvű kiadás, és tudományos értéke ellenére jelentős visszhangot nem váltott ki Tagányi

műve. Mostanáig a kéziratok közül is csupán egy érdeklődő levél került elő Norvégiából:

Erik Solem, aki lappok jogszokásait kutatta, számolt be arról, hogy a kötet számára is

számos újdonságot feltáró irodalmi kalauz.521

3.4.4. Tagányi Károly a Magyar Néprajzi Társaság élén (1920–1924)

Tagányit élete utolsó négy és fél évében az a megtiszteltetés érte, hogy betölthette a

Magyar Néprajzi Társaság elnöki tisztségét. A társaság már egy évvel az Erdészeti

oklevéltár megjelenését követően, 1897-ben tagjai sorába invitálta őt.522 Ez egyrészről 517 Hóman Bálint: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. A családjog és öröklési jog köréből. Budapest, 1919. M. Néprajzi Társ. 85. l. – Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin, 1922. Vereinigung Wissenschaftl. Verleger. 128.l. Ismertetés. Történeti szemle 1922: 175–176. o.518 Uo.: 176.o.519 Holmberg, Uno: Tagányi, Karl: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Zeitschrift für finnisch-ugrische Sprach- und Volkskunde. 1927: 231–232. o.520 „Ausgesprochen Gedanken nicht in allen punkten, z.b. in der frage des Matriarchats bei den Wotjaken, beipflichten, ist ihm doch für seine arbeit hohe anerkennung zu zollen. Hoffentlich erhält die soziologische Forschung über die fiugr. Völker in bandiger Zukunft Mitarbeiter, die dem von diesem, bereits dahingeschiedenen forscher gewiesenen Wege folgen.“ Holmberg 1927: 121.o. 521 Quart. Hung. 2278. 122. 1924-es keltezésű, kézzel írott német nyelvű levél Norvégiából. Erik Sorem, aki a lappok jogszokásait kutatja, beszámol arról, hogy nagy érdeklődéssel olvasta a könyvet, és néhány részletkérdésben további forrásmegjelölést kér.522 OSZK Kt. Quart. Hung. 2288. 309. Hivatalos kinevezéseim 1879-től. A Magyar Néprajzi Társaságban (MNT) elnyert választmányi tagságról Szalay Imre, a társaság elnöke 1897. február 17-én kelt, kézzel írott levelében értesíti Tagányit: „A MNT választmánya megbízásából van szerencsém Uraságodat értesíteni, hogy társaságunk 1897. évi január 24-dikén tartott választmányi ülésén Uraságodat egyhangúan választmányi

130

valódi fordulat volt Tagányi életében – ahogy arra Zsigmond Gábor is felhívta a

figyelmet523–, amennyiben egy addig háttérbe húzódó tudós nyugdíjazását követően

felkarolt egy gyakorlatias ügyet, és élete utolsó négy és fél évét elnökként, a „háború és a

forradalmak nyomán válságba sodródott” Néprajzi Társaság újjászervezésének

szentelhette.524 Másrészről Tagányi életművét egészében szemlélve, elnöki programját

gondosan szemügyre véve, a társaság elnöki teendőinek ellátása nem járt együtt egy új

tudományos koncepció megalkotásával és érvényesítésével. Az elnök személyével

kapcsolatos kételyekről Solymossy Sándor, a társaság alelnöke így szólt nekrológjában:

„Midőn Társaságunk elhunyt nagy tudósunkat elnökének kiszemelte, sokan csodálkoztak a

választáson. Nem aktív jellem, nem reprezentáló tehetség; elvont tudós, akinek

tudományos súlya, tekintélye rendkívüli ugyan, de passzív jellem, nem kifelé élős, így a

Társaságnak a külvilággal szemben nem alkalmas képviselője.”525 Véleménye szerint ezek

a félelmek nem igazolódtak be, „új szellemi vezérével” a társaság és a néptudomány is

„televény alkotó erőt nyert”.526

A kéziratok között található feljegyzésekből kitűnik, hogy Tagányi a tőle

megszokott alapossággal, kitartással vetette bele magát a társaság elnöki teendőinek

ellátásába. Csiszolgatta a társaság alapszabályát,527 gondosan előkészítette beszédeit,528

intézte a „tengődésre kárhoztatott” társaság ügyes-bajos dolgait (befizetések fogadása,

visszaigazolása, levelezés stb.). Mindez – az utókor egybehangzó értékelése szerint –

csupán a túléléshez volt elég.529 A vezetőségnek sikerült ugyan a társaságot megmenteni az

összeomlástól, de évekig anyagi nehézségekről, a tagság elérhetetlenségéről szólnak a

beszámolók. Az Ethnographia a magas nyomdaköltségek miatt csak késve, redukált

ívszámmal jelenhetett meg, és – Tagányi megfogalmazásában – „legnagyobb

tagjává választotta; midőn erről Uraságodat örömmel értesíteni szerencsés vagyok, egyszersmind kérem arra, hogy nagybecsű munkásságával társaságunkat támogatni szíveskedjék.” 523 Zsigmond Gábor: Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette. Gondolat, Budapest, 1977: 335. o.524 A Magyar Néprajzi Társaság 1920. március 31-én tartott közgyűlésen elnökké választják. In: Ethnographia 1920: 133. o. Társasági ügyek. Jegyzőkönyv a Magyar Néprajzi Társaságnak 1920. évi március hó 31-én du. 5 órakor a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósági tanácstermében tartott XXXII. rendes évi közgyűléséről.525 Solymossy Sándor: Tagányi Károly ravatalánál elmondott beszéd. Ethnographia – Népélet 1923–24: 190. o.526 Uo.527 OSZK Kt. Quart. Hung. 2294. 278–285., 286–299. (2294 Vegyes jegyzetek. A magyar néprajzi társaság alapszabályai. Kelt 1910. március 30-án. Jelzet: 278–285. Nyomtatott füzet T. K. bejegyzéseivel. A magyar néprajzi társaság alapszabályai 1922. Kelt Budapesten 1922. évi március 29-én. Jelzet: 286–299. )528 Elnöki megnyitók: Ethnographia 1921: 147–148. o., Ethnographia 1922: 115–119.o., Ethnographia 1923–24: 53–54.o. Továbbá OSZK Kt. Quart. Hung 2294.529 Bartucz Lajos: Dr. Bartucz Lajos ügyvezető alelnök beszámolója a MNT elmúlt ötven esztendejéről. Ethnographia 1940: 11. o.; Ortutay Gyula: Hetvenéves a MNT. Ethnographia 1959: 539. o.; Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest, 1989: 347. o.

131

veszedelemként” a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának elhelyezését sem

sikerült megoldani. A korszak eredményei között tarthatjuk számon a társaság új

szakosztályi folyóiratainak – a Föld és Ember, valamint a Társadalomtudomány (1921) –

megjelenését. Bár a folyóiratok elindítása nem Tagányihoz nevéhez köthető, és anyagi

bázisukat sem a társaság teremtette elő, mégis ezek megjelenése – illetve Tagányi

személye és elnöki programja – „a rokon tudományokkal” való szorosabb kapcsolatról

tanúskodott. 1922 márciusában elhangzott elnöki megnyitójában így fogalmazott:

„Néprajzi tudományos kutatásaink előmozdításában, most már, még a távolabbi rokon

tudományokra is inkább számíthatunk. Egy idő óta ugyanis általában észlelhető, hogy az

egyes szaktudományok eddigi merev szakszerűsége és zárkózottsága mindinkább enyhülni

kezd. Mindenik most már sokkal szívesebben keresi föl a többi tudományokkal határos

mezsgyéket, mert csakugyan éppen e különböző érintkezési pontok azok, melyek ma a

leggazdagabb tudományos eredményeket szolgáltatják. A szaktudományokat kezdi már

mindinkább áthatni az a bölcsészetibb fölfogás, hogy nem pusztán önmagukért vannak,

hanem hogy a többi tudományokat is kölcsönösen támogassák, ami aztán a saját

szaktudományuk mélyebb kiaknázása mellett, eddig alig sejtett összefüggések

fölfedezésére, egyetemesebb szempontokra képesíti.”530 Apró eredményként értékelhető –

ami talán Tagányi családi kapcsolatainak is köszönhető volt –, hogy a napi sajtóban

sikerült megjelentetni a társaság felolvasásainak meghívóit, beszámolóit.531

530 Ethnographia 1922: 116. o.: Tagányi Károly elnöki megnyitója. 531 Társasági ügyek. Ethnographia 1922: 123. o. Tagányi nyilatkozata a felolvasások meghívóinak közzétételéről: „A Néprajzi Társaság ülésén sem magam miatt foglalkoztam a magyar sajtó hibájával. Régen panaszkodunk már egymás között, hogy tudományos törekvéseink a napi sajtónál nem találnak kellő támogatásra és megértésre. Igaz, hogy ma ők is küzdenek súlyos technikai akadályokkal, ámde mellőzésünk fő okát mégis a tudományosságról való lekicsinylő felfogásában keresem, amely már néhány évtized óta dívik. Tudjuk, hogy ez nemzetközi jelenség. Azokból az ócska élcekből és leszólásokból keletkezett, melyeket a napi sajtó és a mögötte álló szépirodalom munkásai az összes akadémiák és tudományos társulatok rovására űznek főleg bosszúból az érdemelt vagy nem érdemelt kritikákért és mellőztetésekért. Különösen Franciaországra gondolok, mikor ezeket mondom. Nem csoda, hogy ez a felfogás a mi tudományosságunk rovására nálunk is elterjedt, pedig a szabadságharc elbukása után, az 1850-es, 60-as évek sajtójának nagyszerű vezérei mindnyájan tudták, mivel tartoznak a nemzeti kultúra legfontosabb ágának, a hazai tudományosságnak. Jól értsen meg, kérem. […] Mi, a középkori barátok, a tudomány egyszerű munkásai, nem kívánunk se személyes dícséreteket, se vállveregetést. Erre a hazai kultúrának semmi szüksége. Megelégszünk azzal, sőt nagy hálára leszünk kötelezve, ha felolvasásra szóló meghívóinknak mindenkor helyet adnak és azután a felolvasás megtörténtét legalább egyszerűen regisztrálják. Ez lenne az első lépés és már ennek az egy lépésnek is sokféle eredménye lenne. A tudósokra és a közösségre buzdító hatást gyakorolna, a zsurnalisztikára pedig jótékony reflexet vetne. Eszem ágában sincs a szépirodalmat megsérteni, de mi is megérdemelnénk, hogy ugyanannyit írjanak rólunk, mint egy regényről vagy premierről. Szerintem kultúránk fölénye és európai hivatása egyedül képes visszaszerezni nekünk azt, amit a balsors elragadott tőlünk. A sajtónak pedig jobban meg kell becsülnie minden erőfeszítést, amely a nemzeti kultúra céljait szolgálja.” (Világ 12. évfolyam 71. szám Budapest, 1921. április 3. vasárnap: 2. o.)

132

Tagányi elnöki tevékenysége kapcsán Magyar Kázmér „önzetlen fáradozásról és

tapintatos működésről”532 beszél. Valóban, Tagányi a legapróbb ügyek intézésében is részt

vett (filléres tagdíjak érkeztek a címére: ezeket könyvelte, visszaigazolta), elnöki

megnyitóiban alapos körültekintéssel, felkészüléssel emlékezett meg az esedékes

évfordulókról, és személyes érdeklődését csak kivételesen helyezte előtérbe.533 A saját

magát is visszahúzódóként jellemző534 Tagányi számára a Néprajzi Társaság elnöki széke

nem, vagy nem elsősorban a „társadalmi érzékenysége” vezérelte gyakorlati cselekvés

színtere,535 s csak részben osztom Kósa László véleményét, mely szerint az immár

nyugdíjas tudós tekintélyéhez még hiányozó közéleti pozíciót volt hivatott pótolni az

elnöki szerepvállalás.536 Sokkal inkább volt ez lehetőség tudományos munkájának további

folytatására: kényszerű nyugdíjazása után a komoly anyagi gondok közt élő Tagányi

számára a Magyar Néprajzi Társaság – nehéz helyzete ellenére – lehetőséget, keretet

biztosított megkezdett programja folytatásához.537

Az Erdélyi–Tagányi vitát követően – néhány, a Magyar Nyelvben megjelent rövid

közlemény s Szily Kálmánnak írt köszöntő kivételével538 – 1917-től kizárólag a

társasághoz köthető folyóiratokban jelentek meg Tagányi publikációi.539 Ezek egyike a

Társadalomtudományban közzétett Vázlatok a régibb Árpád-kor társadalomtörténetéből 532 Ethnographia 1922: 127. o.533 Ethnographia 1922: 117–118. o. Vö.: Hajnal István: Írástörténet az írásbeliség felújulása korából (1921) című írásának méltatása.534 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278 . 142. 1921. április 10. Kézzel írott levél. „Csupán tegnap jutott kezemhez a Világ ápril 3-iki száma amely rólam való szeretetreméltó megemlékezését hozza. Fogadja kérem legmelegebb köszönetemet és hálámat, különösen azért a kedves gyöngédségéért, mellyel tudományos munkásságomat, egyéni nyomorúságaim és gyarlóságaim mellett is, olyan megértően méltányolni szíves volt. Mert hiszen a tudománynak azért is jelképe a bagoly, mivel neki nincsen nagyon ínyére: a nappali közszemlére állíttatás. De ebből is látszik, hogy Igen Tisztelt Uram született interviewer, aki az éles és biztos látáson kívül még az átérzés finomságával és melegségével is rendelkezik. Még egyszer, feleségem (aki egyébiránt a hírneves írónak, hírlapírónak, Vadnay Károlynak unokahúga) nevében is, hálás köszönetemet ismételve. A legszívélyesebb üdvözlettel vagyok Készséges híve. T. K.”535 Zsigmond Gábor: Az ősi társadalom magyar kutatói. 1977: 335–336. o.536 Kósa László: A magyar Néprajzi Társaság története 1889–1989. Budapest, 1989: 57. o.537 Pl. a Magyar Néprajzi Társaság segítséget nyújtott Tagányinak könyve terjesztésében. EAD–11. NT iratai 1920. Ebben az időszakban Takáts Sándorhoz írott leveleiben barátját néprajzi témák (pl. néptánc) levéltári anyagainak felkutatására, s a társaság folyóirataiban való közzétételre bíztatja, valamint rendszeresen felhívja figyelmét néprajzi közleményekben fellelhető adatokra (pl. OSZK Kt. Levelestár Tagányi –Takátsnak. 24. 1923. febr. 21. Levelezőlap a parlamenti könyvtárba címezve: „Egyúttal vagyok bátor figyelmedbe ajánlani Sz. Györffy István: Nagykunsági krónika. Karczag 1922. Nyomtatta és kiadta Nagy és Kertész könyvnyomdája. Az egyetlen ethnographus, aki levéltári aktákból különösen kis városok levéltáraiból dolgozik, és ebben pompás dolgot írt a Sárrét régi szilaj pásztorairól, halászairól, a rétesemberekről különösen az I. II. fejezetben, de a többi sem érdektelen.”) 538 Tagányi Károly: Bua és Bucna. In: Emlék Szily Kálmánnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökének 80. születésnapja alkalmából. Budapest 1918: 81–84. o.; uő.: Magyarok Istene. Magyar Nyelv 1924: 82. o.; uő.:Tömény. Magyar Nyelv 1924: 137. o.539 Tagányi Károly: Történelmi helynévmagyarázatok. Néhány besenyő helynévről. Föld és Ember 1922: 229–234. o.; uő.Vázlatok a régibb árpádkor társadalomtörténetéből. Társadalomtudomány 1922: 214–227. o.; uő.: A honfoglaló magyar nemzetségek 108 számáról. Népélet, 1923–24: 129–131. o.

133

(1922). Ezen írásában Tagányi még egyszer összefoglalta a korszak társadalmára

vonatkozó nézeteit.540 Alphons Dopsch 1912-ben megjelent, a Karoling-korszakot

átértékelő munkája nyomán – érzékelve az okleveles anyag és a külföldi eredetű, 11.

századi törvények terminológiájának következetlenségeit, illetve korlátait a társadalom

ábrázolásában – arra a következtetésre jutott, hogy a korszak társadalmának felrajzolása

meg sem kísérelhető.541 Bár ebben a tanulmányában, s a halála után megjelent A honfoglaló

magyar nemzetségek 108 számáról című írásában is támaszkodni kívánt a néprajz és a

„összehasonlító etnológiai jog- és társadalomtudomány”542 „bizonyító erejére”, láthatóan a

hagyományos történetírói paradigmához kanyarodott vissza: „ha mégis valami gazdaság-

vagy társadalomtörténeti analógiára van szükségünk, óvatosságból nem elégedhetünk meg

többé merő állításokkal, hanem lehetőleg az eredeti, kritikailag megrostált forrásokig kell

visszamennünk”.543 Egyetérthetünk Csíki Tamás felvetésével: Tagányi ekkorra talán

felmérte, hogy fiatalkori célkitűzéseivel, az európai tudományos áramlatok, illetve a 19.

századi pozitivista társadalomtörténet-írás adaptációs kísérletével, s ezzel párhuzamosan a

nemzeti tematikával való szakításával véglegesen elszigetelődött, és ezért fordult ismét a

hagyományosabb történetírói módszerek felé.544

3.4.5. A program folytatása

A Tagányi-program megjelenését követően, – pozitív visszahngok ellenére, nem indult

meg „a hazai élő jogszokások gyűjtése”. Szilágyi Miklós jogosan feltételezi, hogy Tagányi

túl korán, „egy ennyire nagyszabású terv kivitelezésére alkalmatlan időpontban jutott el a

megfogalmazásig”. Ennek fényében Tagányi kortársai és közvetlen „utódai” a gyűjtési

feladatok azonnali megkezdésére való felhívást nem, csupán azt a – Szilágyi által is

lényegesnek ítélt – tanulságot érzékelték a programban, hogy az élő jogszokásokban,

valamint a „»nép« mindennapi életéről valló archivális forrásokban további, a 540 OSZK Levelestár Tagányi – Takáts Sándor képviselőházi főlevéltárnoknak Budapest 1923. márc. 20. 25. „[…] Most a Társadalomtudomány folyóirat és majdan fordításban az Ung. Jahrbücher számára átdolgozom Erdélyivel való polémiámat persze minden polémia elhagyásával és új adatokkal és szempontokkal fölfrissítve. Ebben a hónapban jelenik meg az első közlemény és még kettő lesz. Azon kívül helynévmagyarázatokkal foglalkozom a Föld és Ember folyóirat legújabb számaiban és még írok neki egy párat. A nyáron szeretnék megírni még vagy két tanulmányt (egyiket végre valahára székfoglalóul), mert már a könyökömön jön ki, mint azt az V. kerületben mondják […]”.541 Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyságról Magyarországon. Budapest, 2005: 14. o.; Csíki Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig). 2003: 22. o.542 Tagányi Károly: A honfoglaló magyar nemzetségek 108. számáról. Népélet, 1923–24: 129., 131. o.543 Tagányi Károly: Vázlatok a régibb árpádkor társadalomtörténetéből. Társadalomtudomány 1922: 215. o.544 Csíki Tamás: Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig). 2003: 22. o.

134

jogtörténetben hasznosítható adalékok rejteznek”.545 A népi társadalom kutatásáról írott

összegzéseiben nagyra értékelte Tagányi munkáját az „utódok” közül Fél Edit, aki azt írta,

hogy a régi szerzők közül talán Tagányi volt az egyetlen, aki a népi társadalom jelenségeit

olyannak látta, amilyenek azok valójukban voltak.546 Negyedszázaddal a program

meghirdetését követően rögzítette, hogy az a „mai napig sem veszített semmit sem

időszerűségéből, sem jelentőségéből. Ha a Néprajzi Társaságtól kiadott kérdőíve csak

valamelyest meghallgatást talál, egész népi társadalomkutatásunk másként alakulhatott

volna.”547 Papp László 1948-ban megjelent kutatástörténeti áttekintésében – kiemelve

Tagányi munkájának egyedülálló és különleges voltát – korainak és romantikusan

merésznek minősítette a próbálkozást, „amelyet Tagányi a magyar jogtörténeti és néprajzi

adalékokban rejlő elemeknek egymással és a különböző népek jogszokásaival való

összevetése terén végzett, mielőtt a tulajdonképpeni rendszeres gyűjtőmunka megindult, s

így megfelelő nyersanyag Tagányi rendelkezésére állott volna”.548

Arra a kérdésre, hogy miért nem kezdődött el hazánkban Tagányi felhívását

követően a jogszokások gyűjtése, természetesen többféle válasz adható. Papp László a

magyar népi jogéletkutatásról írott összefoglalásában néprajzosaink „jogásziatlan”

szemléletét okolta: „hogy népéletünk jogi mozzanatainak megismerésére a néprajz

oldaláról csak szórványos és – Tagányit s egy-két próbálkozót kivéve – szerfölött

szűkszemszögű, a racionális elemektől távolálló törekvések mutatkoztak, annak okát

legfőképpen abban kereshetjük, hogy általában hiányzott a szakszerűséget képviselő, azaz

jogászi indíttatás. Olyasféle, közelebbről tekintve ugyan sokkal súlyosabb eset ez, mintha a

zenei néphagyományok felkutatását és gyűjtését a zenei alapismeretekben járatlanok

végeznék. Jogászi felkészültség nélkül a sokarcú és elmosódó, szakadozott szélű jog

jelenségei közt tájékozódni, azokat kiválogatni természetesen vajmi nehéz.”549 Sárkány

Mihály a társadalom-néprajzi kutatás hazai történetét áttekintő összegzésében – Tagányi

programját ugyancska nagyra értékelve – két lényeges tényezőt emel ki, melyek

meghúzódhattak a visszhangtalanság hátterében. Az egyik a magyar néprajztudomány

szemléletváltása: „Tagányi annak a generációnak volt a tagja, amely […] az etnológiaként

felfogható tudományok között még nem vont áthághatatlan korlátokat, magyar és más

545 Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest 2000: 696. o.546 Fél Edit: A magyar népi társadalom életének kutatása. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2001: 366. o.547 Uo.: 346. o.548 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. 1948: 2. o.549 Uo.: 3. o.

135

népek kutatását nem szakította el egymástól, megismerésben az összehasonlításnak

juttatott nagy szerepet. Sőt, Tagányi annak sem látta fontosságát, hogy különbséget tegyen

nép és fölötte álló társadalmi rétegek között a tradíciók történetét nyomozva – túljutva

ezzel a népi és régi leegyszerűsítő azonosításán. A két világháború közötti időszak azonban

[…] a befelé fordulás időszaka a magyar néprajztudományban, amikor a magyar és

egyetemes néprajz mindinkább eltávolodik egymástól.”550 Másik tényezőként Tagányi

„kivételes, a továbbiakban ilyen mélységben senki által el nem sajátított történeti

forrásismeretét” jelöli meg.551

Az elmaradt érdeklődés lehetséges okai közt tarthatjuk számon, hogy csak a kötet

első része került nyomtatásban kiadásra. Az Ethnographiaban megjelent, a német kiadásról

szóló rövid hírben Solymossy Sándor még optimista volt: „várakozással nézünk Tagányi

művének második része elé, mely teljessé tenné a magyar szokásjog rendszerének

feldolgozását”.552 A folytatás azonban elmaradt. Tagányi könyve megjelenését követően

természetesen tovább dolgozott, további fejezetekhez gyűjtött anyagokat, és könyve

befejezését is megfogalmazta. 1924. szeptember 9-én bekövetkezett halála után azonban a

nagyon rossz anyagi körülmények között élő özvegye553 a hagyaték eladására kényszerült,

melynek megvásárlója a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára volt.

Az intézmény a katalogizálást követően 183 darab 16–19. századi iratot jutatott vissza a

Levéltár számára, melyeket „a néhai Tagányi Károly orsz. főlevéltárnok annak idején az

Országos Levéltár egyes gyűjteményeiből tudományos használatra kiemelt”.554 A hagyaték

többi része – köztük a jogszokásgyűjtés kézirata – máig az OSZK Kézirattárában található.

A Quart. Hung. 2278. Tagányi Gyűjtemény. Jog és szokásjog. Ősi jogi és

szokásjogi általánosság – bibliográfia. Hazai jog és jogszokások. Birtok – büntető –

házassági és kötelmi jog. A Magyar jog külföldi hatása című dossziéban a megjelent

családjogi és öröklési jogi fejezetek jegyzetei, kéziratai, korrektúrái mellett borítékokba

rendezve sorakoznak a tervezett folytatás anyagai, melyek szerint Tagányi további három

részhez gyűjtött anyagokat. Ezek munkacímei: (1) II. Dologjog, vagyonjog, vagyonjogi

550 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. Magyar néprajz VIII. Társadalom. Budapest 2000: 39–40. o.551 Uo.: 40. o.552 Ethnographia 1922: 110. o.553 Tagányi korábbi munkahelye, a Magyar Királyi Országos Levéltár nehéz körülményei miatt Tagányi Károly főlevéltárnok özvegyét 2000000 korona temetési segélyben részesítette (MOL 11/1925). Később az özvegy kórházi ápolási díja kifizetését kérte a Levéltártól, de kérvénye jóváhagyását már nem élte meg, 1927. április 12-én az I. számú női klinikán meghalt, „hozzátartozók híján” a levéltár nem tudta kiutalni a jóváhagyott összeget. MOL 763/1927.554 MOL 976/1926.

136

igazság szokásai, birtokjog;555 (2) III. Kötelmi jog;556 és végül (3) IV. Büntetőjog, perjog,

kiegyezési rendszer.557 Az egyes borítékokban található, a leltározás során sorszámozott,

különböző méretű papírlapokra írt jegyzetek többségén a tervezett témához kapcsolódó

szakirodalmi „leltárt”, hivatkozásokat olvashatunk. A pontos forrásmegjelöléseket – főként

a külföldi irodalom esetében – jegyzetek, idézetek egészítik ki. A megjelent könyv első

részét ismerők számára nem meglepő a feldolgozott külföldi szakirodalom lenyűgöző

sokszínűsége: évkönyvek, forrásközlések, jog-, társadalom- és gazdaságtörténeti

folyóiratok a német, orosz, angol, horvát, francia, olasz stb. nyelvterületekről. Mára inkább

csak érdekesség, nem közvetlenül hasznosítható információ, hogy Tagányi legtöbbször

megjelölte, melyik hazai könyvtárban lelhető fel az adott kiadvány. Rendkívül széles kört

ölel fel a vonatkozó hazai szakirodalom feldolgozása is (a folyóiratok közül pl.

Archaeologiai Közlemények, Budapesti Szemle, Ethnographia, Keleti Szemle, Magyar

Nyelv, Nyelvtudományi Közlöny, Magyar Nyelvőr, Századok, Turán). Az értékítéletekkel

tűzdelt szakirodalmi hivatkozások mellé minden fejezethez eredetmagyarázatokkal ellátott

szójegyzékeket készített, szépirodalmi utalásokat gyűjtött, valamint – a jelenkutatás szép

példájaként – újságkivágásokat csatolt.558 A jegyzeteket tartalmazó borítékokra felírta,

hogy mely résztémákhoz gyűjtött anyagokat. Ezek a – sajnos ceruzával készített, egyre

halványuló – feljegyzések tartalomjegyzék benyomását keltik. E „témajegyzékeknek” nagy

jelentőséget tulajdonítok (4. számú melléklet): egyrészt kiolvasható belőlük, hogy Tagányi

milyen témákat vont be jogszokásgyűjtő programjába (ez kiváló kiinduló pontot vagy

irányt jelenthet a saját útját, témáját is kereső hazai jogi néprajz számára). Másrészt a

jegyzetanyag részleges vagy teljes közzétételének kulcsát is ebben látom. Erre a vázra

fűzhető fel az óriási jegyzettömeg, mely ugyan fejezetenként eltérő kidolgozottságú, mégis

a témavázlat segítségével, valamint a feljegyzések „műfaji” besorolásával (javaslatként: 1.

bibliográfia-források, 2. szómagyarázatok és 3. cédulák – ez utóbbi kategóriába sorolnám a

kidolgozott, megírt részeket) könnyen átláthatóvá, s ilyen módon könnyen használhatóvá

tehető. Tulajdonképpen a megjelent első, családjogi és öröklési jogi rész is egy rendkívül

sűrű, s egyúttal gazdag példatár, melynek értékét a feldolgozott hatalmas forrásanyag adja,

s ugyanez vonatkozik a kéziratos jegyzetanyagra is.

555 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278.438-as boríték, benne jegyzetek 439–616-ig.556 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 1367-es boríték, benne 1368–1591-ig, valamint jelöletlen boríték benne jegyzetek 1194–1366-ig.557 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 618-as boríték, benne jegyzetek 766–894. További jegyzetek bíróságok, perjog.558 Sajnos az újságkivágások többségéről nem tudható, hogy honnan való, csak kivételesen látszik a fejléc (pl. Oláh kaláka. Honderű 1846. II.: 370. o.; Pesti határjárás. Pesti Napló 1862: 3822. o.)

137

Bárhogy is alakul a jogi néprajz magyarországi sorsa – remélhetőleg legalább

kisebb fórumok, egyesületek létrejönnek művelésére, s oktatása is lassan helyet kap a

néprajzi, jogi vagy akár a szociológiai képzésben –, feltételezhető, hogy a nemzetközi

trendek ellenére idehaza határozottan történeti tudomány marad. Így Tagányi –

oldalszámra pontos, rendkívül széles anyagot felölelő – színes közlései kiváló kiinduló

pontjai lehetnének egy-egy mai feldolgozásnak is. Fentiekben leírtakra figyelemmel

mindenképp a tematikus közzétételt tartanám ésszerűnek, amennyire lehetséges, felosztva

egy-egy tematikus bibliográfiára, illetve a nem publikált forrásokat, a gyakran előforduló

nemzetközi összehasonlításokat, kidolgozott fejezeteket tartalmazó jegyzetanyagra. A

megjelent családjogi és öröklési jogi rész példáit, hivatkozásait – legalább bevezetésként –

előszeretettel használják a témában megjelenő, mindenekelőtt jogi és néprajzi művek. Ez a

tény a kéziratban maradt fejezetek leendő feldolgozása vonatkozásában támpontot

jelenthet. Jómagam a hagyaték feldolgozása során már megkezdtem a – nem ritkán

ceruzával írt, kritikus állapotban lévő – jegyzetek elektronikus rögzítését. A tervezett

fejezetek tartalmának bemutatásakor lábjegyzetekben közlöm néhány cédula tartalmát. A

példák kiválasztásánál a fő szempont annak láthatóvá tétele volt, hogy milyen

kidolgozottsági szintű feljegyzések találhatók az egyes tartalmakon belül (az idézetek utáni

szám a kézirattári jelzet).

A kéziratban maradt részek közül a legkidolgozottabb és egyben legterjedelmesebb

a Büntetőjog, perjog, kiegyezési rendszer559 fejezet. Klasszikus, ma már egyértelműen a

jogtörténet területéhez kötődő témákat dolgozott ki, mely során számba vette a büntetési

nemeket és az egyházi büntetéseket. „Nyomdakészek” a magánharcról, a vérbosszú

történetéről és a tetemre hívásról megfogalmazott jegyzetei.560 Vizsgálatába vonta az egyes 559 Három boríték: 617-es, 618-as, 895-ös; Büntetőjog 895-ös boríték, benne jegyzetek 896-tól 1148-ig.560 „Tetemrehívás (franciául biére). (Nouvelle Revne Historique de droit francais et étranger XXIX. 1905 évfolyam 415–424. o.) G. Testand bírálata Chr. Villads Christensen könyvéről (A Zeitschrift der Savigny Stiftung Germ Atheil. XII. 1901 évfolyam 399. lapján is bírálják e munkát.), Baarepróven dens Historie og Stilling I Fortidems Rets-og Naturop fattelse (A tetemrehívás története és helye a jogról és természetről való régi fölfogásban).– Kóbenhaon (det nortiske Forlag) in. 8. 1900. 289. lap. Tetemrehívás a középkorban az istenítélet egy neme, mely szerint a gyilkost áldozata hullájához helyezték és neki kezét kellett rátenni, ha a sebek megváltoztak vagy vérezni kezdtek (ementatio), akkor bűnös volt, ha nem, akkor ártatlan. Szerző nem találja nyomát a tetemrehívásnak a görögök, rómaiak, arabok, germánoknál. Legelőször a XII. században találkozik vele Arthur és a Kerek asztal lovagjai regényében, melyek Bretagne-ben keletkeztek. Valószínűnek tartja (bár határozottan nem meri állítani), hogy ez az intézmény kelta eredetű. Elveti Brunner véleményét (Deutsche Rechtsgeschichte II. 404/5), hogy a tetemrehívás jóval régebbi intézmény volna az Arthur mondakörnél. Eredetileg nem is istenítéleti próba, csak később válik azzá. Visszautasítja Dahn Felix tanát is, hogy a tetemrehívás germán eredetű lett volna, mikor az legelőször a XII. századi francia költeményekben tűnik föl. Szerző szerint e szokás pogány eredetű babona, de az egyház a XII. század közepétől magáévá tette, mert ebben az Isten csodatételét látta, az egyház dicsőségére és a bűn megtorlására. Így terjed el e szokás előbb Franciaországban, Németalföldön, Németországban, Angliában s végül Olaszországban. Tagadja, hogy Klodvig rendeletében, mely a száli törvényekhez van csatolva, a tetemrehívás nyerne alkalmazást. A német tudósok közül Philipps, Schulte, G. Waitz és Brummer istenítéletnek mondják

138

büntetésekhez kapcsolódó szertartásokat és szimbólumokat is. A büntetéshez és általában a

peres eljárásokhoz kötődő babonák bemutatása561 már inkább a jogi néprajz tematikájába

illeszkedik. Részletesen foglalkozott a sértetti fogalommal: több jegyzetében vázolt fel

történeti ívet arról, hogy a közösségi sérelmek milyen lépésekben redukálódtak az egyénre

úgy a sérelem, mint a büntetés terhe vonatkozásában. Ennek kapcsán számos példát

gyűjtött a közösség (község) megsértésére, eseteket hozott, melyekben az egyes

személyeket más hibájáért, cselekedetéért vonták felelősségre. Gazdag példatárat állított

ezt, Konrad Mauer és Planck azonban ezt tagadják. Amazok a bizonyítás módjának, ezek nem. Végül Lehmann a tisztító eskü egy nemének hiszi. A renaissance tudósai mindent elkövettek, hogy a tetemrehívás nyomait a görög és a latin szerzőkből kimutassák, de sikertelenül. Sok jurista a középkorban s a XVI., XVII. szban a reformációban ellenezte és elítélte ennek alkalmazását az igazságszolgáltatásnál, mert tévedésekre vezethet. Németországban 1669-ben Pomerániában alkalmazták utoljára, de a nép a XVIII. század közepéig. Csehországban 1494–1509 közt általánosan el van terjedve. Szerző szerint még tovább élt a szlávoknál és a magyaroknál. A székelyek csak Mária Terézia alatt hagytak fel vele végleg. A délszlávok most is használják, 1894-ben Bosznia és Hercegovinában még megvolt, s Krajnában is dívik. Angliában a nép közt dívott, de Skóciában rendkívül el volt terjedve még a 19. század elején. Sőt Durhamban ma is megvan az a szokás, hogy aki a halottas házba megy, mindegyik megérinti a testet azt bizonyítva ezzel, hogy a halottnak sohasem kívánt rosszat. Dániában a XVI–XVII. században dívik, Norvégiában még 1845-ben is. E szokás hanyatlása összefügg az orvosi tudomány előhaladásával. Az orvosok 1600-tól folyton küzdöttek e szokás ellen. Észak-Németországban a középkorban nem az egész holttestet, hanem csak egyik kezét, néha füstön aszalt kezét használták, sőt megelégedtek a kéz viaszmodelljével is. Mindez lehetővé tette, hogy a tetemre hívást sok év múlva is használhatták. Pattetánál (196–202. l.).” 849–851. „Új Magyar Múzeum 1858. I. 189–199. Tetemrehívás vagy halálnyitásról értekezik Balássy Ferenc. Ezeket a székelyeknél eltiltják az erdélyi 1594. és 1649. törvények. A meggyilkolt holttestét addig el nem temették, amíg azon helynek vagy falunak lakói, hol a hulla találtatott, a tetemnél meg nem jelentek, a gyilkost meg nem nevezték, vagy pedig kezüket a halott fejére téve meg nem esküdtek, hogy ők nem részesek a gyilkosságban. Ki esküt tenni vonakodott, vagy keze alatt a testből a vér megindult, azt vétkesnek nyilváníttatott s mint gyilkos kiadattatott. Ezt bizonyítja az 1669iki törvény. Udvarhelyszék 1740. évi 16. statutuma eltörli a tetemfelszabadítást, melyet bírságul az eltemetési engedélyért fizettek, a megölt ember javaiból. Balássy azt hiszi, hogy ennek lennie kellett a régi magyaroknál is, mert hiszen az 1594. és 1649. törvények szerint a tetemrehívás nem csak a székelyeknél, de az erdélyi magyaroknál is divatban volt.” 850. 1609–35. „Szlavónia s Horvátország statutumai szerint IV. Contra stigas proceri debet domini Vicebanus et vicecome Varastiensis ex officio. X. szerint strigas, sagas et veneficas ubiris inregno hoc degantes et repertas rucolae eorumnem locrum libere captinare et ad dominos eorum locorum libere captivare et ad dominos eorum terrestes deducere, qui ecesdem sub ammissione patibulorum pro demerit punire possunt ac valeant. 1595 medgyesi zsinat végzései (J. Benkő Collectan. Mos.) szerint »Quicumque reconferunt ad magos et veridicos auxuilium at levammer morb alicuino ab ippis petentes debent privari usu coenae Dominicae; si autem pastores sur faciant amoveantur ab officio per mentem coram senioribus communitatis et a Capitulo vigna officiantur poena flor. 10« „A büntetőjog végett különösen át kell nézni Szegedy Tyrociniumát mert tele rendkívül érdekes magyarázatokkal, analógiákkal és adatokkal. Már Kovacich (Suppl ad Vestig Com Burae 1798 I. 155) tudja hogy V. István alatt a gyilkost nem idézik perbe, atyafiai egyezkednek a vérdíjért. Kállay Ferenc akadémikus (Tudománytár. Buda 1835. évfolyam VI. kötet 66–75.) már világosan utal (Törvények és szokások historiai hasonlatosságai némi tekintettel Magyarországra) arra, hogy az egyezkedés a vérdíj, a vérbosszú következése volt. (68) Ezen vérbosszúra köteleztetésből lehet mind nálunk, mind más nemzeteknél azon sok törvényeket kimagyarázni, melyek a vérengzés esetében a megsértett vérrokonokkal való egyezkedésről szólanak (Lan. Decr. I. Art 9. Alberti decr art 27Matth. Decr 6. art 55 Vlad Decr I. Art. 74. Tripart. II sit 55). Bonfini (LVI Dec. 4fol 629) is említi mint a régi magyar törvényt, mely Mátyás törvényeiben úgy fejeztetett ki »in sententia capitali convictus tribuo apud indicem detineatur concordiae causa qua non succedente adversario tradatur cuins est caput vel bona aligere« I. Lipót is 1701. aug. 11. rendeletében a halálra ítéltnek 3 napot adott Istennel való megbékélésre s azután kell az ítéletet rajta végrehajtani. 774.; Mózes rendeli (4. M. 30. 19–31) vérért bosszút álló a gyilkost halálra vigye, amint ütött, ő is úgy üttessék. Vérbosszúra Ábrahám korából (119. 14, 14–7.), de 6 város szolgált asylummul a zsidóknál (M. 35. 9–15) a nem szándékos gyilkosoknak. 744.; A beduinoknál a vérbosszú ötven évig is eltart, mert a pénzbeli egyezséget gyalázatosnak tartják Herbelot szerint. Durckhard szerint a vérdíj a wahabiaknál 100 anyateve.; Ad vérbosszú: Kemény comes és Óváriak

139

össze a holtak és az állatok perbe fogásáról, megbüntetéséről, ad absurdum halálra

ítéléséről. Városi jogkönyvekből, oklevelekből, újságkivágásokból gyűjtött példákat a

megszégyenítő büntetésekre.562 Figyelmet szentelt a büntetőeljárásra (elévülés, büntetés

enyhítésének szabályai), a hamis tanúzás megítélésére, s általában az egyes

bűncselekmények közösség általi értékelésére (egyházellenes kihágások, sírok feldúlása,

holtak bántalmazása, elöljáróság elleni sérelmek, községi alkalmazottak kihágásai,

gyilkosság, lopás, rablás, tolvajlás, lókötés, gyújtogatás). Máig újdonságként hat a fejezet

közti pör 1285 s fogott bírák egyezsége önkéntes fogság Századok 1892: 49. 783.”Dr Lindner Roland a vérbíróság jelképére, a szepesi és erdélyi szászoknál vörös köpenyt viseltek. N. Szebeni városi tanácsosok mikor bíráskodtak Századok 1885. 58–64.” „(288)Minden szabadnak jogában állott, minden okozott kárért a testen, becsületen és birtokon bosszút állani a magáinak segélyével, ha a compositiót el nem fogadta. Vagyis büntetlenül háborút kezdhet ellensége ellen (ez a Fachverrecht=faida). Ugyanolyan háború volt ez is, mint amit király viselt és ez is véget ért békekötéssel. Először a szabadok fachverrechtje szűnt meg, ezután a nemeseké és a fejedelmeké. Északon legtovább a szabadoknál tartott, mivel itt a compositiók határozatlanabbak voltak, és a bíróság ezeket inkább csak ajánlotta (289) semmint megítélte, avagy a felek megelégedtek azzal, a bíróságnak bejelenteni, hogy mibe egyeztek meg. Grimm 288, 289.” 829; „Kohler kritikája Timon művéről ZfvRw XIX. 441–442. a vérbosszút és a compositiót teljesen bebizonyítva látja. Szent László azon törvényéből, hogy a bíró a felek viszájába háborúságába ne avatkozzék, csak ha a felek hozzájárulnak.” 829; „Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft XV. 1901. 133.o. A montenegróiaknál „sanguis lavat sanquinem“ – a vérbosszú kötelező. A sértett fél hozzátartozói nem nyugosznak, míg meg nem bosszulták. Ha a vérontást el akarják kerülni, akkor a vétkes szülői az áldozat szülőivel 7 napi fegyverszünetet köt. Ez alatt a vétkes 12 női családtagot választ, akik csecsemőjükkel együtt, sírva és jajveszékelve kérlelik az áldozat családfőjét. Ez az előtte térdelőket felállásra bírja s megöleli a kisdedeket. (134) Aztán az áldozat hozzátartozói 24 ítélő bírót neveznek meg (dobri ljudi) s megállapítják az ítélet idejét és helyét. A bíróság a vádlott kihallgatása után ítél. Az ítélet bizonyos fokban megméri az áldozat értékét, öreg, családapa, legény, vagy gyermek volt-e, s megállapítja a vérzések számát. Az agyonütések száma 12 vérzés, s mindenik vérzés 12 zechino arany. Kisebb sebeknél 2–4–6 bíró is elég s minden 3–6 vérzésre 1 vérzés meg 6 zechinóra van megszabva. A vérbosszú (pokora) a kibékülésnek megkövetelésének szertartása, nálunk hasonló Nagy Kázmér lengyel király törvényében levővel ZfvRw XXXIV.322–325. XV. 216. Mint válik a népjogi, szokásjogi büntetőjog államivá.” „Hauck II.7. Midőn Pippin kibékült ellenfelével, midőn barátságába fogadta, jelképül köppenyéből kihúzott egy szálat és azt a földre dobta, ezzel akarván jelezni, hogy vele szemben minden gyanút elfelejtett.” „Hauck II. 370. A frízeknél ha valakit zavargásban megöltek, a gyilkost a következőképp nyomozták ki. Az, akinek a vérdíjhoz joga volt, 7 embert vádolhatott a gyilkossággal, mind a hétnek külön-külön 12–12 emberrel esküt kellett tennie, hogy ártatlan. Azután a vádlottakat templomba vezették, hogy itt bűnösségük vagy ártatlanságuk kiderüljön. Az oltárra két tiszta gyapjúba vesszőt helyeztek el, melynek egyike kereszttel volt ellátva. A pap, vagy ennek hiányában egy ártatlan gyermek fölvette az egyik vesszőt, mialatt a jelenlevők Istent hívták segítségül, adja tudtukra, vajjon az esküt letett 7-en igaz esküt tették. Ha a kereszttel jelölt vesszőt emelték föl, akkor ártatlanok voltak. De ha a másik vesszőt emelték föl, akkor a bűnöst tovább kellett nyomozni. Minden esküt tett vádlott akkor egy vesszőt jelölt meg a maga tulajdonjelével, melyeket aztán újra tiszta gyapjúba csavarva az oltárra helyezték. Erre a pap egymás után húzta ki a vesszőket, és aki utóljára maradt, az volt a bűnös.” 894.561 „Witsen hollandi tudós, Nagy Péter cár tanítója 1672. művében hollandusul (147) az osztjákokról azt írja, hogy ha valakire gyanújuk van medveszőrt, adnak neki, meg lévén győződve, hogyha bűnös az illető, akkor az erdőben a medve megtámadja és szétszaggatja. A medveszőrön kívül kést, nyilat vagy fejszét adnak a gyanúsítottaknak abban a hitben, a ki bűnös létére azt elfogadja, attól a szerszámtól fogja veszedelem érni. Ez lesz halálának eszköze. (370) Pallas 1773–76. III. 55 írja hogy az osztjákok pereik eligazítására maguk közt fogott bírákat vesznek, fogadnak. (377) Bjeljavszkij 1833. évi utazásában írja, hogy az osztják jurta közepén soha ki nem alvó tűz ég. Nyelvtudományi Közlöny 1899. XXIX. Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága.”914.562 „1092 Szabolcsi zsinat Sz. László I. 25. cikke. A vasárnapok és ünnepnapok s a böjtök meg nem tartását és a halottnak nem a templomhoz viteléért kiszabott 12 napi kenyéren és vizen való böjtölést büntetést kalodában (in cippo) rendelte elszenvedni. Ez a legelső esete a kalodának.” 755. „1644 Utasítás Derencs (Nyitra) vára részére az ottani váruraktól, a vár körül lévő sáncokon által se be se ki senki se mászkáljon, aki

140

címébe is felvett kiegyezési rendszer vizsgálata: történeti példákkal támasztotta alá, hogy a

kiegyezés és a kárpótlás – szemben a büntetésekkel – sok esetben, különösen a testi

sértések esetén a konfliktusok egyedüli hatékony megoldásának bizonyult. Érdeklődése

kiterjedt a megbékélést szentesítő gyakorlatokra is (pl. békepohárivás).563 Adatokat gyűjtött

marginális csoportok (csavargók, koldusok, „iszákosok”, szerencsejátékosok, kurvák stb.)

megítéléséről, s bemutatta, hogy milyen változásokon ment keresztül az öngyilkosság

megítélése (állítása szerint a Biblia, s így kezdetben az egyház sem tekintette bűnnek az

öngyilkosságot; azonban a megítélés változásával Európa-szerte előtérbe kerültek a holttest

elkülönítésével, az öngyilkos hozzátartozóinak büntetésével kapcsolatos jogszokások).564

A fejezet perjogi részében különböző bíróságokról (pl. vándorbíráskodás, vének,

szomszédok bírósága, utcák bírósága, nemzetségek bírósága), ezek „eljárásrendjéről” (pl.

idézés,565 bűnjelek értékelése, bizonyítás, vallatás, istenítélettel rábizonyítás), a nyomozás

meg merné cselekedni, annak olyan büntetése legyen, hogy csináljanak egy fábul való szamárt, s üljön rajta addíg, amíg a kapitány parancsolja s ítéli. Héderváry család Oklevéltára II. 263.” 757 „Komáromban a megbotozott vagy egyébként megvert asszonyok, leányok fejére a hóhér szalmakoszorút vetett, és azután kivesszőzte őket a városból örökre. Budapesti Hírlap 1910: 2. innen a mondás megkötöm a koszorúdat. 856” „(II. 233.) 1743 Kőszegen egy boszorkányt halálra ítéltek, a kivégzés napján azt a magistratus elébe hozatta a biró s újra előadta, hogy halálra ítéltetett és ki fog végeztetni, és úgy a pálcát kettétörvén lábához hajította, melyre a börtönőr így a vasat levévén, a bíró a hóhért kiáltotta s annak kezébe adta. (II. 241.) 1777-ben a hóhér conventiója szerint valamely öngyilkos kiviteléért 2 frtot kapott, árnyékszék tisztogatásáért 50kr, kutyák, macskák és más állatok kiviteléért stb. ló-kivitelért stb. (II. 247.) még az 1830-as években is állot a pellengér, 1827-ben (253) egy nőt gúnyirat miatt pellengérre állítottak. (II. 256.) 1841 pellengért lerombolták Chernel K.–Kőszeg”836. 563 „Kolosvári Óvári (Kolosvári–Óvári (szerk.) A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. I. kötet: Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai. Budapest. MTA, 1880.–B. Sz), azt hiszik Corpus Statut II.1. 6. lap 2. jegyzet, hogy nálunk a szerzett közjogi irányú gondolkozásánál fogva a kiegyezést jobban korlátozta, mint a germánoknál. Európában dívott az egész középkoron, sőt azon túl is. Nem egy bizonyos nép vagy kor sajátja a rendszer, hanem csak bizonyos kultúrfoknak, a jogi gondolkozás és társadalmi fejletlenségből magyarázzák, hogy a jogrend ellen irányított cselekmények elsősorban a felek szabad egyezkedésére bízattak. Csak ha a felek kiegyezni nem tudtak vagy nem akartak, akkor vették az államhatalmat igénybe. Mentül inkább kidomborodott az állam közjogi eszméje, a bűnténynél is jobban előtérbe lépett a közjogi elem, szemben a magánjogi elemmel. K. O. a hűbéri rendszernek tulajdonítják, hogy nálunk az olyan bűntényekben is engedtek kiegyezést, amelyeket a XI. századi törvények közbüntetéssel sújtottak. SZ. I.13–16.25.32.33. Szent László I.32.II.1.III.18.1351 :9.1435 :5.1439 :31, 1447 :34, 1471 :28, 1486 :51,55, 1492 :74, 82. 1513 :38, 1655 :26 HámK.II.55. Az emberölésre tekintet nélkül a szándékosságra már az 1471: 28 halálbüntetést szab, ha a tettes rokonaival ki nem egyezett, de az 1486 :51, 1492 :82 az ex animo deliberato praeconcepta malicia emberölést, azaz gyilkosság esetén az egyezkedést kizárja. Különben az emberölésre egyáltalán ezen törvények is éppen úgy, mint a HK I.15. II.r.42. III.5. és az 1563 :38 a halálbüntetést fentarták, csakhogy az utóbbi törvény az amino deliberato commissum homici diumnál is újból helyt ád az egyezkedésnek.” 867. 564 „Sem az ó testamentomban, sem az evangéliumokban nem találjuk legkisebb elítélését az öngyilkosságnak. A keresztény morál tehát ennek elítélését a pogányságtól kölcsönözte. A görög bölcsészetben a sztoikusok helyeselték, a phythagoreusok és Plato elítélték. Archiv f. Religionswissenschaft 1906. XX. 316–318.” 93.565„Šuffly Századok 1906: 293–312. Az idéző pecsétet szláv jogszokásokból eredezteti nálunk, és hogy a billog eredetileg nem pecsét de jelvény volt tulajdonjeggyel ellátva. De hiszen tulajdonjegyeket, billogokat már hozhattunk magunkkal. A bélyeg szót a töröktől vették át a szlávok, a rovás meg magyar szó, melyet tőlünk vesznek át. Sőt maga mutatja ki, hogy Dalmáciába is magyarok honosították meg az idéző pecsétet. 919. Šuffly Századok 1906: 308.l. 37. jegyzetben idéz adatokat, hogy az idéző pecsét még a XIX. században is használatos volt, Hornyik szerint Kecskemét 1824. évi statútuma, Tömörkény (Pesti Hírlap 1905

141

gyakorlatáról, s az ítélkezést övező babonákról készített összegzést.566 A fejezetre

vonatkozó szómagyarázataiban figyelmet szentelt a tájnyelvi változatoknak,567 s

szépirodalmi utalásokat gyűjtött az egyes témákhoz.568 A büntetőjogi jegyzetek között a

germán, szláv, finnugor és török–tatár népek mellett – angolszász irodalom alapján –

nagyszámú példát hoz az egyes afrikai törzsek jogszokásairól is.

Kisebb terjedelmű a Dologi jog, vagyonjog, vagyonjogi igazság szokásai,

birtokjog569 fejezet. Kiindulópontként itt jogi fogalmakat definiál (pl. dologi jog, birtokjog,

tulajdon), számba veszi a tulajdonszerzés módjait („foglalás, birtokbavétel és egyes

Karácsonyi szám 43 Régi dolgok) szerint a 40-es évekig tartott. De tévesen azt tartja, hogy már elvesztette jelvény jellegét önállóan nem használják. Fenét nem! Van olyan eset is, hogy már elveszti jelvény jellegét.” 918–919. 566 Újságkivágás Tudomány és irodalom rovat. Küffer Béla: Vándorbíráskodás a magyar királyok alatt. (Küffer Béla a képviselőház főkönyvtárnoka, Tagányi tarokkpartnere. – B. Sz.) – „Küffer Béla nem ismeretlen a Magyar irodalomban, mert részint francia fordításai által gyarapította tudományos irodalmunkat s eredeti munkákkal figyelmeztet külföldi tudományos és jogszokásokra, részint mint a képviselőház fáradhatatlan és igen érdemes főkönyvtárnoka, gondot és buzgalmat nem kerülő szorgalommal a parlament óriási könyvtárába rendszert és lelket hozott.” Aláhúzva: „Bonfini adata […], szerinte Zágrábban a főurak királyi ítélőszéket kívántak. Akik e törvényszék elé lépnek, egy lándzsa alá állítatnak és az ügynek mindkét felől való előadása után, akinek fejére a lándzsa lebocsáttatik, az halálra van ítélve, és legott kivégeztetik.” 887. 567 Például: „Szentesen mikor a bíró kihirdeti ítéletét s a fél nem nyugszik meg benne, nem azt mondja, hogy fellebbezett, hanem „Nem állok neki”. A Közlő azt hiszi hogy ez is abba a kategóriába való mikor a nép urasan beszél (Nyelvőr 1908: 374), holott ez a békebíróság ősi ítélkezésére utal vissza.” 633. „Véren érték vagyis in flagranti kapták ma is mondják a tolvajról Zalában. Eleinte csak a gyilkosságra alkalmazták, hol vér folyt, aztán mindenszerű gonoszságra, mint az in flagrantis eredetileg gyújtogatásra (flagrare) vonatkozott (M. Ny. 1914: 233–234). 639; 617-es boríték, felirat rajta ceruzával: „busit= kéréssel háborgat; (4) díj=díjára jutott; dúl, dúló, dúlság – oldalt feljegyzés: tolvaj kiáltás nyomkövetés falu egyetemleges felelősége, dulás, vérbosszú kiegyezés; (5) faluköltés = falu fölköltése nyomozáskor Hszék; (6) feleltetés, felelet = tanúvallatás székely; (13) istenbántó = olyan kedvelt személyt kit senki se büntet ha törvénybeütközőt tesz Dráva mell.; (14) kalák = ellopott marha visszaszerzéséért előre adott pénz; (24) leveles = ki csínyt tett, hibás valamiben; (32) rossztevő = gonosztevő; (36) tarisznya = tarisznyára mérik a halat; (37) napot tesznek = kitűznek, törvényt tesz = ítél; tisztaság = székbírság mellyel a törvényszék illetékessége ismertetik el; (39) törvény = törvényszék 2.) szokás, természet, föladta a törvényre = feljelentette, míg a törvény állott = míg a per tartott, törvénytévő = ítélő; (42) virág = rossz következmény”; „betette a negyvent = panaszt tett a bírónál Zemplén; leveles = ki csínyt tett, rossz fát tett a tüzre, hibás valamiben. Vigyázz magadra, leveles vagy!, tisztaság = székbíróság, mellyel a törvényszék illetékessége ismertetik el. Háromszék.” 1514.568 Pl. „Jókai 96 köt 83. szerint József császár a közpénztárak sikkasztóit, nem tekintve magas állásaikra, családi fényes neveikre, Bécs piacán pellengérre állíttatta.” 759; „Dante Kegyeletnek nevezte az ártatlanokat is sújtó öröklött vérbosszút.” 760. „Jókai Mór XXI Hangok a vihar után A varchoríták elbeszélésben (75) a varchoríták ősi szokásáról, a tetemrehívásról, melyet Jókai Zomotornak vagy halálugrásnak nevez. Magát a szertartást a 78–79. lapon itt már megmondja, hogy egy asszony tetemre hívja férje gyilkosát, és a gyilkos érintésénél a hulla vére felszökell a sebből.” 644; „Két fiát megölték, Ki ölé meg és miért? Ha megölték Ki ölé meg és miért? Ha megölték: nincs ki vért kívánjon vérért?” Arany Toldi (1846) (VII 8.) 650.; Jókai Mór. XIV. Az Aranyember I. 78. Az öngyilkostól Bellovárytól megtagadta az esperes a tisztességes eltemetést, a hullát a városi nyúzó, a hullahordó szekéren vitte ki és a temetőárokba bekaparta egy simára letaposott gödörbe. 667; „Destructio: Jókai Mór: XXXV. Szélcsend alatt elbeszélések sorozatában, A debreceni kastély elbeszélésben Igyártó Mihály, tanácsos a városból való számkivetésre, házának lerombolására ítéltetett. Jókai leírja a lerombolás mikéntjét. Lakóházát a hóhér rombolta szét legényeivel, kútját betömték, tűzhelyét eloltották. Szárnyas, lábas marhái, a házőrző kutyán kívül megöletett, élő fái kivágattak, házhelyet egy zsák darált sóval behintették. Az egészet a hóhér hajtotta végre legényével (24) (128 + köv ll) legelőször nagy pöröllyel megüté a ház kapuját, bálványát, szemöldökfáit és szegletköveit jeléül annak, hogy e ház pusztulásnak van átadva. A lerombolásnál jelen volt a magistratus. (922)” 569 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 438-as és 256-os boríték.

142

elsajátítás és jegyei, talált dolog, kincslelet”), majd történeti példákon keresztül mutatja be

ezek előfordulását, jelentőségét. Széleskörű adatgyűjtést folytatott a tulajdonjegyekről, a

földesküről, a határjelekről570 (az állófáról, a lófők, koponyák határjelekkénti

alkalmazásáról). Részletesen ismerteti továbbá egy kecskeméti városi jegyzőkönyv

kompolásra (a föld felhányása határul) vonatkozó adatait 1749-ből, több helyről említ

példát a határjárásra, a húsvéti dűlőkerülésre. Jogesetekkel igazolja, hogy a tulajdonjegyek

a bíróság előtt is betöltötték funkciójukat. A fejezeten belül gyűjtötte egybe a

földközösségre, valamint a hozzá kapcsolódó jogszokásokra vonatkozó újabb anyagait.

Jegyzeteinek példaanyaga kiterjed az ősi szerzett birtok és a közbirokosság intézményére

(közös birtoklások előfordulása, osztás, közös művelés, művelésből kivonás,571 közös erdő,

közös gazdálkodás, mezei munkák, közös földek öröklése, adóterhek felosztása, a kiválás

és felvétel rendje).572 Adatokat gyűjtött a böngészés, a vadászat, a halászat jogszokásaira,

továbbá a kalákára.

A harmadik a Kötelmi jog573 jogszokásait bemutató fejezet, amely a büntetőjogi

jegyzetanyaghoz hasonló, nagyobb terjedelmű irategyüttes. Jegyzeteit itt a különböző

szerződéstípusok (pl. adásvétel, kölcsön, zálog, csere, bérlet, ajándékozás, tartási

570 „A pásztorcserény előtt álló állófa rendeltetése uaz, mint a halászok őrfája.” 603. „Wundt: Die magische Festigung des Besitzes – a birtokbavevés külső jeleiről.” 603. „A határjárás emlékezetessé tétele. 612; Csitáron (Nyitra) határkő lerakása (MNYőr 1900:140) 613; A húsvéti határkerülés székelyföldön 614; Húsvéti dűlőkerülés (Ethn. XI. 268–269) 615.” „erdő tulajdonlás, határjárás székelyeknél, Bogáth” 467–473. Vö: Takács Lajos: Határjelek, határjárás a feudális kor végén Magyarországon. Budapest, 1987

571 „Raffay (Raffay Sándor: A böjt. Atheneum 1902 XI. 506.) – bár nem tudja az eredetét – a tabut összeveti egy érdekes selmeczi diákszokással, hogy valaki tempusnak nyílvánít valamit, amit a maga számára fenn kíván tartani. Ezzel a tempussal lefoglalta azt úgy, hogy ahhoz nyúlni, azt eltulajdonítani nemcsak nem szabad, de nem is tisztességes. Amint a selmeczi diák a tempussal, a zsidó a kódessel, az arab a harammal, azt a szigettenger lakója ma is a tabuval különíti ki a közhasználatból (tabu az elhalt háza, hagyatéka, eledele, tabu a király, az előkelők, az áldozat, a templom, a pap, az isteneknek felajánlott étel stb.). Ilyen kikülönítés a közhasználatból lehetett bár más jelentőséggel a zsidók úgynevezett jubileumi évben és amikor minden hetedik évben parlagon helyezték földjeiket illetőleg gabonát közjóra, majd a szegényeknek hagyták.” 463572 „Alsó-Fehérben a hagyomány szerint, ha valamelyik nyílföld haszonélvezője haldoklott, a jogigénylők tömegesen vonultak ki ekéjükkel, hogy mihelyt a halál a nyilat gazdátlanná teszi, ekéjük beakasztásával nyomban birtokba venni igyekezzenek.”601.573 Három boríték: 1367-es boríték, valamint jelzet nélküli boríték benne jegyzetek 1194-től, 1368-as boríték. Szógyűjtés az 1368-as borítékon, benne jegyzetek 1477-től. Tagányi szógyűjtése 1368-as borítékon: „bokor = halász szövetkezet, felekezet, kötés; derékpénz = tőkepénz; drincs = csere (székely); előpénz = foglaló, megelőz = fogl.; fakszió, fasszió = szerződés Kún Majsa; felelet = föltétel, foglalóbor = megkötés után ivás; tőkés halász = halászati jogot bérlők egyike; halászbíró = halászatvezető; hopsa, hapsa = közösen vágott marha; imád = kér, kínál,ajánl; megimád = megkínál (elővételi jog!); eliszik = eljegyez (elitták Katit Vas); keze fogója = vevője árunak, kérője leánynak; kisbíró = halászbokor legifjabb tagja – functioi; kormányos = mezei munkások vezetője; kötés = egyezség, alku, szerződés; lakás = céhgyűlés; medem = földért járó haszonbér Hétfalu; potomok = szolgálmányok melyeket a felesek és harmadosok a gazdának a föld megmunkálásán kívül teljesíteni tartoznak Békés, Bereg; rovás = jegy; szer = közösség, szerbe állani = összeállni; szerbe ütnek marhát = társaságban közösen vesszük meg a marhát s mindenki megfelelő részt kap ilyenkor; ezt a részt, mely sorshúzás útján jutott, szernek hívják.”

143

szerződések, szolgálati szerződések, legeltetési szerződések) szerint gyűjtötte,

csoportosította. Figyelme kiterjedt a „szerződéses ígéretekre” (mai fogalommal:

előszerződésekre), a szerződéskötés szertartásaira, a színlelt szerződésekre, a tanúk,

kezesek szerepére, a foglaló, a bánatpénz, a kézizálog és kényszerzálog, valamint az elálló

móring intézményére. Az adásvételen belül részletesen foglalkozott az ingatlanok

– mindenekelőtt a föld- és a lakóingatlan – értékesítésével,574 ezek országonként különböző

jogszokásaival, és a lóvétellel.575 A „szolgálati szerződések” között a cselédek,

napszámosok felfogadásával, alkalmazásával kapcsolatos jogszokásokat veszi számba

(adatsorokat gyűjtött a napszámbérek alakulásáról, különösen az erdélyi területekről). Ez

az a fejezet, amelyben behatóan foglalkozott a jogi szimbólumokkal: a „jogi”

formalizmusnak nemcsak a manifesztációit írta le, hanem a tőle megszokott hatalmas

forrásbázissal dolgozott, és kiváló intuícióval értelmezte ezek – tegyük hozzá – időben

gyakran változó tartalmát.576 A vonatkozó szakirodalom teljességre törekvő feltárásával

– gyakorlatilag egy külön tanulmányra való anyagot gyűjtve a témához – tárgyalja az

Ukkon pohár (Szent Miklós pohara) használatát, jelentésváltozatait. Az áldomás

kérdésének – mely máig a jogi néprajz egyik klasszikus témája –, s ugyanígy a

kézfogásnak szintén nagy figyelmet szentel. Ugyanitt tárgyalja a vásárokkal kapcsolatos

jogszokásokat, a szavatosság tartamát és szertartásait, az adósság, a kamat jogszokásait.577

A közel ezer, különböző terjedelmű578 jegyzet mellett a jogszokásokról írott könyve

befejezését579 is megfogalmazta, melyben összegezte a jogszokáskutatás célját, valamint

részletes útmutatást adott a gyűjtésre vonatkozólag.580 A kidolgozott „kérdőpontok” alapján 574Példák: „Megimádni Győri statútum (1672). Ha valaki szőlőjét el akarná adni, mindenekelőtt a szomszédokat tartozik megimádni a hegymesterek által (megkínálni). M. Nyelv 1910:182.” 1396; „valakinek megvételre kínál valamit = imád valakit valamivel a Szigetközben (Győr) NYŐR 1911: 284” 1400; „Délszlávoknál földeladásnál az eladó egy csomó füvet tép ki és a vevőnek nyújtja (ugyanígy a germánoknál, a rómaiaknál, és a görögöknél is).” 1394.575 A lóeladás kapcsán részletesen foglalkozik a szavatosság kérdésével, az alkudozás menetével. „Tehén, ló adásánál a farkér külön fizetség jár – (borravaló).” 1412. 576 Témák, amiket Tagányi a jogi szimbólumok kapcsán részletesen kidolgozott: Germán és orosz jogi szimbólumok. 1587; Tagányi jegyzetei Thümmelről (Aus der Symbolik des altdeutschen Bauernrecht. Hamburg, 1887); Kereszt elhelyezése foglalóul. 1557; Előpénz, Szent Miklós pénze. 1575; Kezességnél a kéz használata. 1395; Babyloni jog formalizmusok 1415; Wolf, F: Ein Beitrag zur Rechts-Symbolik aus spanischen Quellen. 1430; A zöld ág , a gally, mint jelkép.1436; A vér szerepe a szerződéskötésnél. 1409.577 „Dareste I. 267. Tárnoki jogból. Érdekes Pest városi jogszokás, hogyha az adós nem fizet, akkor házából egy darab fát vagy követ kivesznek, s arra ráírják a helyet, keltet, az összeget, mellyel adós és a felek nevét borítékba teszik és átadják a hitelezőnek. Ki egy év egy nap múlva a bíróhoz viszi, aki felbecsülteti a házát, ha 15 nap alatt nem fizet az adós, a ház a hitelezőé.” 1424578 A3-as mérettől az egy mondatos utalást tartalmazó cetliig.579 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 377-es boríték. Jog és szokásjog. Benne Jogszokások befejezése. 435, 436, 437. Háromoldalnyi, hosszában félbehajtott papírlap, jobb oldalán főszöveggel, a bal oldali hasábon jegyzetek, módosítások. Betűhív leírás. 580 A jogszokások befejezésének teljes szövege (Bognár Szabina: Tagányi Károly. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről – a jogszokásgyűjtés tudományos programja. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Szerkesztette:

144

a válaszok begyűjtésénél elsősorban „kipróbált néprajzi tudósaink kutatásaira” számított,

de igénybe kívánta venni a Folklore Fellows osztály tagjait is („társulatunknak ezt a

legújabb szervezetét, amely népünk hagyományait oly rendkívüli buzgalommal és annyi

szép sikerrel rendszeresen gyűjti”). Ezen kívül a jogi karokhoz és jogakadémiákhoz kívánt

fordulni: „azzal a kérelemmel, hogy egy-egy jogtanárt jelöljön ki és bízzon meg, aki a

jogász fiatalságot, a kérdőpontok alapján, a hazai jogszokások gyűjtésére beoktassa, hogy

azután ki-ki vidéken a nép körében gyűjthessen, és a szerzett anyagot az illető jogtanár

illetőleg főiskola útján társulatunkkal közölje.” Annak érdekében, hogy a gyűjtés „még

behatóbb, objektívebb és egyetemesebb lehessen”, azokat is bevonta volna a munkába,

akik „hivatásuknál fogva a népet legjobban ismerhetik”. Tagányi három minisztérium

közreműködését tervezte igénybe venni: „Folyamodnunk kellene a nagym. Igazságügyi

minisztériumhoz, hogy a vidéki járásbíróságokat és a kir. közjegyzői hivatalokat; a nagym.

Belügyminisztériumhoz, hogy a főszolgabírói és jegyzői hivatalokat utasítsa, és a nagym.

Vallás- és Közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy az összes felekezetek lelkészségeit

fölkérje arra, hogy a hazai jogszokások gyűjtése céljából szerkesztendő kérdőpontjainkra,

illetőleg mindegyik a maga hatáskörébe eső kérdésekre nézve részletes feleletet adni

szíveskedjék.” Gyűjtésre invitálta az ügyvédi kart is, „melynek tagjai annyira közel állnak

az ügyes-bajos nép bizalmához”. A kutatás földrajzi terjedelmét illetően hangsúlyozta,

hogy elsősorban a magyar nép jogszokásainak összegyűjtése a cél, de éppen azért, hogy a

magyar jogszokásokat minél alaposabban megismerhessük, okvetlenül szükséges a

kutatások nemzetiségekre való kiterjesztése is: „Mert hiszen az e téren megnyilvánuló

kölcsönhatásokat a nemzetiségeinkbe olvadt magyarságnak és viszont, a magyarságba

olvadt nemzetiségeknek jogi felfogását csakis a teljes anyag alapján leszünk képesek

megismerni és megkülönböztetni. Sőt a jogszokások gyűjtése végett, föl kellene keresnünk

a kivándorolt magyarságot is, a társországokban, a monarchia másik államában, külföldön,

a tengereken túl is. Mert régi igazság az, hogy a kivándorolt nép, különösen ott, hol

nagyobb csoportokban megmaradhat, egykori hazájának régi szokásait és hagyományait

nagyobb kegyelettel szokta megőrizni, de sőt új hazájában, bizonyos kedvező körülmények

között, néha még olyan hagyományokat újít föl, amelyek a régi hazában már régóta

megszűntek.”

Tagányi országos, meglehetősen nagy volumenű gyűjtést vizionált, ahogy az a

jogszokásgyűjtés kapcsán más országokban – köztük, mint láttuk szomszédaiknál is –

megvalósult. Álláspontja szerint a gyűjtések szükségességét a könyvében megfogalmazott

Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 307–308. o.)

145

kérdések, példák és magyarázatok kellőképpen indokolják. A meginduló gyűjtések várható

néprajzi hozadékát abban látta, hogy „népünk megismerését egy új oldalról tenné

lehetővé”. Ezen kívül a nyelvészet számára „új nyelvkincseket volna hivatva föltárni”,

egyúttal a „jogtörténeti társadalom- és gazdaságtörténeti kutatásainknak új, történelmi

kútforrást fogna megnyitni; a modern közgazdaságra s a tételes jogtudományra nézve

pedig, legalábbis egy, a népre vonatkozó eddig ismeretlen adatgyűjteményt jelentene”. A

tudományos célokon túli „gyakorlati célt”, azaz a jogszokások gyűjtésének

jogalkalmazásban való felhasználását nem zárta ugyan ki, azonban – inkább csak

lehetőségként említve – nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.581 Felhívása mind

céljaiban, mind módszereiben tudományos program volt, hiszen a hazai élő jogszokások

gyűjtésével a néprajz, a nyelvészet, a jog-, a társadalom-, és a gazdaságtörténet számára

egyaránt új forrásokat kívánt felkutatni.

Tagányinak nemcsak a jogszokásokról írott könyve maradt befejezetlenül,

akadémiai rendes székfoglalója ügye is elhúzódott 1924 nyaráig.582 Általánosságban

elmondható, hogy szinte egész életét anyaggyűjtéssel töltötte, és felkészültségéhez képest

keveset publikált. Kortársai közül többen hálásan emlékeztek a „csendes főlevéltárnokra”,

aki „gazdag gyűjteményének adatait szívesen bocsátotta komoly kutatók rendelkezésére,

akik így oly anyaghoz is hozzájutottak, amely nála nélkül rejtve maradt volna előttük”.583

Lenyűgöző kézirathagyatékában – még ma, idestova száz év elteltével is – számos

iratcsomó vár az utókor értő feltárására. A megjelent családi jog és öröklési jog mellé épp a

hazai jogi néprajz szempontjából lenne jelentős feldolgozni a hagyatékban található

további fejezeteket – melyek többet ígérnek egy izgalmas, tudományos kalandnál –, hiszen

a mai magyar jogi néprajz talán abban a legerősebb, amiben Tagányi programindítóként a

leggyengébbnek mutatkozott: a fogalmak helyes használatában. A jelenkor legnagyobb

581 „De valljon mindez csakis éppen a tudományt értékelné? Ahol népünk legfontosabb jogviszonyai, sőt egész jogi érzése és fölfogása fognak föltárulni, – abból a gyakorlat emberei, a törvényhozók ne meríthessenek tanulságot? Hiszen mindenkinek, Ki hivatása szerint emberekkel foglalkozik, legyen az költő, művész, tudós vagy államférfiú, ahhoz, hogy valami maradandót teremthessen, mindig le kell szállni újra, meg újra a néplélek kifürkészhetetlen mélységeibe, ott hol a jelen minden érzése, gondolata, s életszükséglete visszhangra talál, ahol titkon a jövő végzetes fonala szövődik és ahol a múltat, az ősök hagyományait őrzik.” A jogszokások befejezésének zárógondolata.582 Tagányi akadémiai rendes tagsági székfoglalójának megírásán 1924. szeptember 9-én bekövetkezett haláláig dolgozott. A töredékesen fennmaradt kéziratot Holub József, aki Eckhart Ferenccel, Hóman Bálinttal és Szekfű Gyulával együtt gyakran felkereste Tagányit az Országos Levéltárban, 1938-ban a Szent István Emlékkönyvben megjelent tanulmányában felhasználta. Kiadására azonban csak 1993-ban került sor. (Varga István: Tagányi Károly akadémiai rendes tagsági székfoglalójának kézirattöredéke. In: Szomszédaink között Kelet-Európában. 1993: 19–26. o.)

583 Holub József: Tagányi Károly. Századok 1924: 833–834. o., „Nagy tudásának, elmélyedő kutatásainak gyümölcseiből azonban csak kis töredék volt az, amit közreadott vagy azok előtt feltárt, soha el nem felejthető beszélgetései során, akiket bizalmára méltatott.”

146

hiányossága viszont éppen a Tagányi által példaértékűen művelt, hatalmas forrásismereten

alapuló, összehasonlító, a jelenkutatást a történetivel ötvöző szemlélet.

147

4. BRUCKNER GYŐZŐ (1877–1962) „FOLKLORE A JOGTÖRTÉNET

SZOLGÁLATÁBAN”

Tagányi felhívására, bár nem indult meg a jogszokások gyűjtése, új kutatási programok

azonban megfogalmazódtak. Bruckner Győző – aki 1923–1945-ig a Miskolci

Jogakadémia dékánja volt584 – az általa indított első vidéki jogtudományi folyóiratban, a

Miskolci Jogászéletben közreadott A magyar jogtörténetírás folklore-isztikus hiányai című

tanulmányával (1926)585 hívta fel a figyelmet a jogtörténetírás szolgálatába állítható

néprajzi források, „jogi vonatkozású néphagyományok” fontosságára. Bruckner elsősorban

német (Künssberg és Markgraf586) és francia (Jobbé-Duval587) kutatások alapján – mintegy

a jogtörténetírás új irányaként – tekintett a „néprajzi módszerrel kutató jogtörténetre”.588

Általánosan elmondható, hogy ebben az időszakban a hazai kutatásokra legnagyobb

hatással Eberhard von Künssberg néprajz és jogtörténet lehetséges találkozási pontjait

vizsgáló tanulmányai voltak. Künssberg szerint, – aki először használta a „Rechtliche

Volkskunde” megjelölést a jogtörténet és a néprajz határterületének megjelölésére – a

néprajznak, mint önálló tudománynak a felvirágzása kellett ahhoz, hogy a jogtörténészek

és néprajzosok által vizsgált terület, a jogszokások kutatása kibontakozhasson.589 A jogi

néprajz kutatási területét 1925-ben akként jelölte meg, hogy ide tartozik a népi

hagyományok, a mondák, a közmondások, a jogi szokások, a babonák és a „jogi

régiségek” (a jogi szimbólumok, mértékek, számolóeszközök, a birodalmi ékszerek,

büntető- és kínzóeszközök, házjegyek, bíráskodási helyszínek, határkövek) kutatása, illetve

584 Bruckner Győző történet-, jogtörténet- és egyházjogíró. Középiskolai tanulmányait a felsőlövői, késmárki és soproni evangélikus líceumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen végezte. Tanári pályáját 1902. október 1-jén kezdte az eperjesi evangélikus kollégiumban, majd 1903–1920-ig az iglói evangélikus főgimnáziumban tanított. 1910-ben az eperjesi evangélikus jogakadémia magántanára lett. Egyetemi magántanári képesítést szerzett 1914-ben. 1920. szept. 1-jétől az Eperjesről Miskolcra menekült jogakadémia nyilvános rendes tanára lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1926-ban levelező tagjai sorába. Választotta. 1923–1945-ig a miskolci jogakadémia dékánja. (Stipta István: Bruckner Győző, a miskolci jogakadémia dékánja. In: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919–1949. Miskolc, 1996: 21–22. o.)585 A Miskolci Jogászéletben megjelent terjedelmesebb vagy jelentősebb cikkek különlenyomatait a Miskolci jogászélet könyvtára sorozatban külön is kiadták (Stipta 1996: 23. o.). Így a A magyar jogtörténetírás folklore-isztikus hiányai tanulmány is megjelent a Miskolci jogászélet könyvtára sorozat 13. füzeteként. 586 Künssberg, Eberhard: Rechtsgeschichte und Volkskunde. In: Die Volkskunde und ihre Grenzgebiete. Jahrbuch für Historische Volkskunde. Berlin, 1925. 67–125., 314–327. o.; Markgraf: Überbleibsel älterer Rechtsbräuche in der Gegenwart. Mitt. d. Vereins f. sächische Volkskunde 1912. 16. évfolyam587 Jobbé-Duval, Emile: Essais de folklore juridique et d’ Historie générale du Droit. Paris, 1920.588 Bruckner Győző: A magyar jogtörténetirás folklore-isztikus hiányai. Különlenyomat a Miskolci Jogászélet 1926. évi V. számából. Miskolci jogászélet könyvtára 13. Miskolc 1926: 5. o.589 Künssberg 1925: 69. o.

148

annak vizsgálata, hogyan él tovább a „régi” jog a népi emlékezetben.590 Bruckner 1926-ban

megjelent munkájában Künssberg írásai és további nemzetközi szakirodalom alapján

jelölte ki azokat a „folklore-néprajz” területeket, melyek segítségével „mélyíthetjük

jogtörténeti ismereteinket, és a jogi élet egész új beállítását nyerjük”.591 Ezek közé

tartoznak a népköltészet és népszokások emlékei, melyekből a „jogtörténész ősi

jogintézmények életére és kialakulására megbízható új támpontokat nyer”. Bruckner

szerint a népmesékben sokszor igen értékes jogi gondolatok rejlenek, és jelentőségük oly

nagy, hogy idegen jogok recepcióját is elősegíthetik. A mondák jogi jelentőségét

hangsúlyozva pedig a jogvédelemről, az adományozásról, a bűntényekről és a jogi

műemlékekről szólók forrásértékét emelte ki. Felvetette továbbá a család-, dűlő- és

helységnevek jogi értelmezésének lehetőségét. Ennek klasszikus példájaként a soltész szó

magyarázatát adta, utalva korábbi, A soltészség intézménye a Szepességen című

tanulmányára (Budapest 1913).

Szintén a német kutatásokhoz (Graf, Dietherr, Koehne, Seiler, Osenbrüggen592)

kapcsolódva szólt Bruckner a közmondások jogtörténeti jelenségéről, mint amelyek a „nép

élénk jogi érzékéről tesznek tanúbizonyságot, és bőséges jogi anyagot nyújtanak”.593

Véleménye szerint az „egyszerű nép” szereti a közmondásokat, és a bennük rejlő

jogelveknek – melyek gyakran a Sachenspiegel illetve a Schwabenpiegel, valamint a római

jog hatását tükrözik – feltétlenül aláveti magát. Példákat is hozott, melyeket csak a

„folklorista jogtörténész” érthet meg (a „nem ijed meg a maga árnyékától” közmondás

kapcsán a nép árnyékkal kapcsolatos hiedelmeit párhuzamba állította számos forrással,

amelyek arról számoltak be, hogy az árnyékot halálbüntetéssel sújtották).

A következő forráscsoport a népszokások, népünnepélyek (paródiák) és

gyermekjátékok jogi vonatkozásai. Bruckner ezekhez kapcsolódóan elsősorban a

különböző rendszabályzatok, városi jogkönyvek és statútumok népszokásokat szabályozó

rendelkezéseit említette, valamint olyan eseteket hozott, amikor a népszokás (szokás)jogot

keletkeztet (pl.: a szepesi lövészkirály kiváltságai, a Hildesheim-i májusi grófavatás).594

590 Künssberg 1925: 69. o.: Ezt a tág feladatmeghatározást a szerző későbbi munkáiban jelentősen korlátozta (In:Handwörterbuch der Rechtswissenschaft, IV. 647. o.). Itt Künssberg a jogi néprajz feladataként a népi jogélet formáinak kutatását és a jogszokások vizsgálatát jelölte meg, melybe nem tartoznak bele például a népi büntető eszközök. 1936-ban megjelent könyvében („Rechtliche Volkskunde”) Künssberg közel kétszáz oldalon keresztül tárgyalta a népi jogéleti jelenségeket; ezt a kiadványt éppúgy tekinthetjük a német jogszokások „korpuszának”, mint ahogy Tárkány Szücs Ernő írását a magyar jogszokások tekintetében.591 Bruckner Győző: A magyar jogtörténetírás folklore-isztikus hiányai 1926: 3–4. o.592 Graf–Diether: Deutsche Rechtsprichtwörter, 1964.; Koehne: Handverkerrecht in Sprichwörtern. Vierteljahrschrift für Soz. Und W. G. 1919.; Seiler: Deutsche Sprichtwörterkunde 1922.; Osenbrüggen: Die deutsche Rechtsprichtwörter. 1876.593 Bruckner 1926: 5. o.594 Bruckner Győző: A magyar jogtörténetirás folklore-isztikus hiányai 1926: 6–7. o.

149

Bruckner különbséget tett magán- és közjog jogszokásai között: közjogi példaként a

koronázást említette olyan területként, ahol „élesebb körvonalakban emelkedtek a jogi

tartalommal bíró népszokások”, s megemlékezett ezek nép közt élő paródiáiról is (pl.

lövészkirály intézménye, a pünkösdi királyválasztás), melyeket „jogi vonatkozású és

tartalmú” népszokásoknak tekintett.595 A gyermekjátékok „folklorista jogtörténeti”

jelentőségéről szintén német példa – Künssberg kutatásai596 – nyomán tett említést.

A babonák jogi vonatkozásainak számbavételére Bruckner külön fejezetet szánt.

Véleménye, hogy a magánjog, a közjog, a nemzetközi jog, valamint a büntetőjog

(különösen a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás) az a terület, ahol „burjánzik a babona”.

A jogrend hol tűri, hol tiltja a babonákat. Sommás megállapítása szerint amennyiben

érdekében áll, támogatja, lehetőséget nyújtva arra, hogy „a nép legkülönbözőbb

jogügyleteket a babona szálaival hálózza be, hogy a jogügylet babona segítségével

biztosíttassék”.597 Példaként a föld varázserejét (földesküt – is-iuramentum supra terram,

újszülött földre tételét) és a büntetések végrehajtásához kapcsolódó babonákat (kiátkozást,

elbűvölés eseteit, a boszorkányperek anyagait) említette. Konklúziója, hogy a babona a

jogtörténetírás „dús forrása”, s mivel a hatóságok a babonát hol statútumokkal, hol

erőszakkal próbálták elnyomni, gazdag forrásanyag maradt fent a babonák jogi

vonatkozásairól. Szintén – a fentebb már említett – német kutatókra támaszkodott a

jelvények (szimbólumok) jogtörténeti és „folklore-isztikus” jelentőségét elemezve. A

középkori jogi szimbólumokra hozott példái között azonban már akadtak magyar

vonatkozású adatok is, elsősorban a selmeci, a pozsonyi, a budai és a szepesi jogkönyvek

szabályanyagából.598 Karakteres (jogi) szimbólumok övezték például a borkimérés jogát,

valamint a pallosjogot. Bruckner egyaránt utalt a Roland-szobrok, útszéli keresztek, kövek

különböző jogosultságokat hirdető szimbolikájára, valamint a büntető- és kínzóeszközök,

szégyenfák, szégyenkövek alkalmazását övező jelképrendszerre. Megemlékezett a

szimbolikus büntetésekről, mint a „csúfondáros adóslevelek, gúnyképek és gúnyiratok”

(mint korabeli „banki adós listák”) alkalmazásáról, s „a jó ízlés érdekét” szem előtt tartva

csak utalásszerűen mutatta be alkalmazásuk gyakorlatát.599

595 Uo.: 8. o.596 Künssberg: Rechtbrauch und Kinderspiel 1920. In: Sitzungberichte der Heidelberger Akademie der Wissenschaften.597 Bruckner 1926: 8. o.598 A témáról részletesebben ír Bruckner tanítványa, Váczy Péter: A városi könyvek jogtörténeti fontossága. 1929.599 Bruckner Győző: A magyar jogtörténetírás folklore-isztikus hiányai 1926: 13–14. o.

150

Bruckner mindössze tizennégy oldalnyi programindítójában a „néprajzi módszerrel

kutató jogtörténet” kutatási tárgyaként a jogszokást és a népszokást jelölte meg: „A

jogszokás és népszokás párhuzamosan kiegészítik egymást, sőt idő folyamán nemegyszer

történt, hogy egymásba olvadnak, és csak nagy nehezen bogozható ki, hogy melyik

fejlődött ki a kettő közül hamarabb. Jogszokásból népszokás válhatik, ha jogi életünk a

jogszokást elrejti, de a nép mint népszokást fenntartja. Ez esetben a népszokás azonban

rugalmasabbá válik, sőt elveszti sokszor minden jogi vonatkozását is, és csak egyes szavak

emlékeztethetnek a jogszokás jellemző vonásaira. De viszont a fordított eset is

előfordulhat, hogy a népszokás jogszokássá lesz, amint ezt a szégyenkövek tárgyalásánál

láthattuk.”600 Tagányi munkáját olyan kísérletként említette, amely „kellő néprajzi és jogi

megvilágításba helyezte népünk jogszokásait”, de mivel nem talált követőkre – konstatálta

Bruckner –, a jogtörténeti problémák néprajzi szempontú megközelítése teljesen hiányzik a

hazai jogtörténetírásból. Bruckner szerint a néprajzi módszerrel kutató jogtörténet

különösen az írott forrásokkal nem dokumentált korszakok jogéletének feltárása során

hozhat új eredményeket. Ehhez a témához kapcsolódó írása Az ősmagyar jogélet, mely

„egy készülő nagyobb munkának egyik fejezeteként” jelent meg 1934-ben, szintén a

Miskolci Jogászéletben. A szerző ebben – főként Tagányi írásaira támaszkodva – az

„ősmagyarok jogi életének” egyes intézményeit jellemezte.601 Elsősorban családjogi

témákat érintett: a korlátlan „családapai hatalmat”, a nővételt, a levirátus intézményét, de

kitért az ingó vagyon fogalmának kialakulására is. Példáin keresztül azt emelte ki, hogy

egyes, bizonyíthatóan régi jogszokásokon alapuló intézményeket – mint például a

levirátust vagy az ingó vagyon (sátor, marha, prém, fegyverzet stb.) családon belüli

vagyonközösségét – Szent István szüntette meg törvényeivel. A rövid írás nem szólt arról,

hogy a „nagyobb munka” az ősmagyar jogélet további intézményeit, vagy más időszak

jogéletét hivatott-e bemutatni, így Az ősmagyar jogélet is csupán egy újabb torzóval

gyarapította a népi jogélet kutatását. Bruckner kizárólag (jog)történeti irányultságú

programja még Tagányi kezdeményezésénél is kevesebb visszhangot kapott, hatása csak

évekkel később, a tanítványi köréhez tartozó Vladár Gábor munkásságában érhető tetten.602

600 Uo.: 14. o.601 Bruckner Győző: Az ősmagyar jogélet. Miskolci Jogászélet 10. évfolyam 1-2. szám. 1934. január-február 6. o.602 Vladár Gábor: A jog elhajlása az élettől. (Az Országos Nemzeti Klubban 1938. február 23-án elhangzott előadás.) Az Országos Nemzeti Klub kiadványai 17. szám, 1938: 1–19. o.

151

5. SZENDREY ÁKOS (1902–1965) A NÉPI TÁRSADALOM ÉS JOGSZOKÁSOK

A Tagányi programját övező teljes hallgatásból Szendrey Ákos etnográfus „magános

buzgólkodása”603 jelentett kitörési pontot, aki Tagányi felhívására és a külföldi – főként a

németországi – néprajzi kutatások nyomon követésével megkezdte hazánk területén a népi

jogszokások gyűjtését és rendszerbe foglalását. Először – Tagányi munkáját mintegy

kiegészítve – a közigazgatás népi intézményeiről, tisztségviselőiről közölt áttekintő,

adatösszesítő tanulmányt 1929-ben.604 Ebben felvázolta a falusi közigazgatás szervezetét, s

az abban ténykedő személyek feladatkörét. Munkájában nagyban támaszkodott kiadatlan

levéltári anyagokra, ugyanakkor hangsúlyozta „a nép tudatában lévő íratlan anyag”

forráspótló szerepét, begyűjtésének halaszthatatlan feladatát. A különböző tisztségek

gazdag tárházát mutatta be (pl. pajtabíró, szűrűbíró, csűrbíró, fűbíró, határbíró), melyek a

helyi szükségletekből kialakulva szokássá, majd törvénnyé lettek. Ezzel párhuzamosan

utalt arra a folyamatra, hogy az állami közigazgatás kiterjesztésével ezek a tisztségek

megszűntek, vagy teljesen átalakultak, feladatkörük beszűkült: „Éppen ez az egyik igen

fontos oka a gyűjtésre való felhívásnak, mert a régi, törvénybe be nem vett hivatalok,

feladatok eltűnnek, s az emlékezetből is kimennek.”605 A magyarság néprajza IV. kötetében

– Szendrey Zsigmonddal közösen – Törvényes élet cím alatt mutatta be többek között a

bíróválasztás, határjárás, megcsapatás, mustrálás jogszokásait. Rövid áttekintésükben

utaltak arra az intézményesülési folyamatra, amikor a gazdasági, társadalmi és politikai

élet közigazgatási jellegű tisztségeket teremtett. 606

Szintén hangsúlyosan jelent meg a népi közigazgatás Szendrey Ákosnak a

székelység jogszokásairól 1930-ban közreadott tanulmányában.607 E rövid írás inkább

tekinthető igényes ismeretterjesztésnek, mint tudományos cikknek, jelentősége mégis

abban áll, hogy egy népcsoportra vonatkozólag – inkább a speciális intézményeket

kiemelve – foglalta össze a jogszokásokat. „Nagymagyarország délkeleti sarkában fekszik

a természeti szépségekben gazdag Székelyföld, minden ízében eredeti népével, a

603 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. 1948: 2. o.604 Szendrey Ákos: A közigazgatás népi szervei. Népünk és Nyelvünk 1929. 23–38., 92–103. o.605 Uo.: 101.o. A tanulmány végén Szendrey zárógondolata valószínű nyomdatechnikai okok miatt lemaradt: „S ha ezen célból va…”.606 Szendrey Zsigmond–Szendrey Ákos: Törvényes élet. In: A magyarság néprajza. IV. Szerkesztette: Bátky Zsigmond–Györffy István–Viski Károly. Budapest, 1933–37: 240. o.607 Szendrey Ákos: A székelység jogszokásai. Levente. A Leventeegyesületek Hivatalos Lapja. 9. évfolyam 1930: 428–429. o.

152

székelyekkel. […] Hegyes-völgyes hazájukba zárkózva, külön nemzetté kovácsolódtak,

sajátos jogi intézményeket fejlesztettek ki s ezeket 1848-ig pontosan meg is őrizték.”608

Szendrey mindenekelőtt a székelyek személyes szabadságáról szólt, s ennek legfontosabb

intézménye, az önkormányzat (a székek) működését bemutatva ismertette a törvénykezés

rendjét. Példákat hozott arra, hogy egy-egy „érdekes közigazgatási szokásból” miként lett

törvény, s mint egy régi „közigazgatási jogszokás” maradványáról szólt a „húsvétszombati

határjárásról”, mely „csak jókedvű szokás már, régen azonban hatósági vezetéssel ekkor

újították meg a határhalmokat, tisztították meg a forrásokat, s könyörögtek áldást a földre

és vízre”.609 Ősi eredetű székely jogszokásként említette a tetemrehívást és halálújítást.610

Szendrey az ősi székely birtokról és örökösödési jogról szólva mutatta be a székely

földközösség intézményét, s azon belül a nyilazás rendszerét; a „székely örökség –

haereditas pure siculica” tartalmát, s a „sajátos székely öröklési jogintézményeket”, mint a

„fiúleánnyá” nyilvánítást, valamint a „magvaszakadt székely” szomszédainak öröklését. A

szerző szerint a székelyek „összes jogszokásainak” sajátossága, hogy annak sosem a

székely ember egyedül, hanem az „egész székelység a megtestesítője”.611 A székelyek –

mint közösség – jogszokásainak már Tagányi is különös jelentőséget tulajdonított, s bár

pontról-pontra ugyanazokat a kérdésköröket dolgozták fel, teljesen más módszerrel nyúltak

a forrásokhoz, s így következtetéseik is gyakran különböztek. Tagányi a jegyzeteiben

nyomtatott és levéltári források alapján, minden esetben kiterjedt nemzetközi

összehasonlításban (például Josef Kohler kutatásaira támaszkodva mutatta ki a fiúleánnyá

nyilvánítás német gyökereit)612 vázolta fel az intézmények történetét. Szendrey

megközelítésének a székelység jogszokásairól írott cikk az ékes lenyomata: a jogszokások

alatt a többi népszokáshoz hasonlóan, korábban virágzó, az élet minden területén

érvényesülő, erős magatartásszabályozó normákat értett, melyek az idő múlásával

megváltoztak, eltűntek: „A római jog átvétele, a népi jogi formáknak a »romanisták«-tól

való elhanyagolása, a régi határok felbomlása, az iparűzés szabadsága és fejlődése a mi

népi jogszokásainkra olyan romboló hatásúak voltak, hogy mi már csak nyomorúságos,

608 Szendrey Ákos: A székelység jogszokásai 1930: 428. o.609 Erről külön cikket is közöl: Levente 1927. ápr. 15.610 „Ha valakit megöltek s a gyilkost kinyomozni nem tudták, a halott rokonainak kívánságára a helység minden lakójának a halott elé kellett járulnia s kezét a halott fejére téve megesküdnie, hogy sem a gyilkost nem ismeri, sem ő maga nem bűnös a gyilkosságban. A bíróság pedig azt nyilvánította bűnösnek, aki az esküt letenni vonakodott, vagy akinek a keze alatt a halott sebének vére megindult. Ez volt a tetemrehívás, és így újította meg a gyilkos a halált.” Szendrey 1930: 428. o.611 Szendrey 1930: 429. o.612 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. Kötelmi jog 1376-os boríték. 1377-es lap. Kohler kutatásai a családszervezetről, s a fiúleányság intézményéről.

153

lecsonkult maradványairól beszélhetünk. Ezért szükséges, hogy a meglévőket

összegyűjtsük és vizsgálat alá vegyük.”613

Szendrey Künssberg 1925-ben megjelent cikke nyomán 1936-ban a kutatások

tárgyát, célját meghatározó programindítót is megfogalmazott Néprajz és jogtörténet

címmel: „A népi jogszokások gyűjtése, rendszerezése mindenütt gazdag és értékes területe

a néptudománynak. A jogszokások kihatnak a nép egész életére, annak minden mozzanatát

szabályozzák. Aki ezeket nem tartja be, azt a közösség megbünteti, vagy pedig az illető

már eleve túlteszi magát a közösség keretein. A népi jogszokások értéke azonban nem

marad meg a néptudomány keretében, hanem hasznos segítője a jogtörténetnek is. A régi

jogi élet, jogi berendezés, jelképek hatósági jelentőségüket elveszítve, a nép körében éltek

tovább, s ezek a jogi régiségek sokszor csak a néprajz segítségével fejthetők meg.”614 A

jogszokások forrásait két csoportba sorolta: „írott szokásjogok” (pl. urbáriumok) és „íratlan

jogszokások” (ide tartoznak például a szertartások és jelképek, hagyomány útján átörökített

jogi tartalmú emlékek, népszokások). Szendrey szerint a jogszokások sokszor „egészen

kivetkőztek eredeti jellegükből, pusztán játékokká, szórakozásokká váltak, eredeti

értelmük kihámozása nem egyszer igen nehéz feladat”.615 Ide sorolta a népköltészet

emlékeit: a jogi vonatkozású népmondákat (többségében eredetmondák, jog-óvómondák,

jogi emlékekhez, helyekhez, jogi személyekhez fűződő mondák),616 a szólásokat és

közmondásokat, továbbá a gyermekjátékokat is.

A népi büntetőszokások első összegzésével szintén Tagányi közreadott munkáját

egészítette ki 1936-ban.617 Példákon keresztül mutatta ki, hogy a bűn (vétek) a nép körében

azon magatartások összessége, melyet a közvélemény elítél, s ez nem esik egybe a

bűncselekmény fogalmával: „Véteknek számít és a közvélemény megrovását váltja ki

minden illetlen, helyhez, emberi méltósághoz nem illő viselkedés: a ház tisztátlansága,

rendetlensége, a tiltott munkanapok megszegése, hiúság, gőg, tiszteletlenség az

idősebbekkel szemben, trágárság, káromkodás, részegség, pletykaság s általában a szokás

be nem tartása.”618 A bűn megítélése „nehezen illeszthető rendszerbe”, a közvélemény a

hely, a személy, az időpont stb. alapján differenciál (Szendrey egyik példája az asszonyok

kocsmába járása, melyet mindenkor súlyosabban ítéltek meg, mint a gazdák

613 Szendrey Ákos: Népi jogélettel kapcsolatos szövegrészletek. Etnológiai Adattár 13389. Kézzel írott jegyzet614 Szendrey Ákos: Néprajz és jogtörténet. Ethnographia 1936: 144–150. o.615 Uo.: 144. o.616 A felosztás Künssbergtől való – B. Sz.617 Szendrey Ákos: Népi büntetőszokások. Ethnographia 1936: 65–71. o.618 Uo. 65. o.

154

részegeskedését). A bűn megtorlását a közösség feladataként írta le, melyet az a saját

eszközeivel valósít meg (pl. szapulás, kinézés, rokkakivetés, kitáncoltatás).

Szendrey interpretálásában a nép jogszokásgyűjtése egy gazdag, érdekes adattárrá

redukálódott. Ahogy azt Sárkány Mihály jellemzi: összeállításból feltűnően hiányzik

Tagányi történeti következetessége és kritikai szelleme”.619 Sárkány azt is megállapította,

hogy Szendrey a magyar nemzetiségi szervezet emlékeit kutatva teljesen figyelmen kívül

hagyta Tagányi eredményeit, nevesül, hogy Tagányi különbséget tett az egy telken, egy

fedél alatt élő, és a külön telken, egymás közelében élő rokoni csoportok között. Szilágyi

Miklós véleménye szerint Szendrey kísérletei alig jelentettek többet a jogi vonatkozású,

népéleti adalékokban rejlő, jogtörténeti érdekű forrásanyag jelentőségének ismételt

hangsúlyozásánál. Ki kell azonban ezt egészítenünk Szendrey munkáinak erényével: azzal,

hogy műveibe jogtörténeti szakmunkák eredményeit is integrálta. Bár ezeket hivatkozások

nélkül tette, jogtörténeti tájékozódása – melynek nyomait recenziókban is fellelhetjük620 – a

jogban kialakított fogalmi rendszerek értelmező átvételével egy világos, jól átlátható

logikai rendben adta közre a népi büntető szokásokra vonatkozó adatait. Mindazonáltal

Szendrey Ákos sokkal inkább a magyar néphit, s kevésbé a népi jogélet kutatójaként vált

(külföldön is) ismertté.

A jogi és vallási néprajz kutatása között persze párhuzam is vonható. Kósa László a

magyar néprajz tudománytörténetéről írott művében a néprajzon belül kialakult ágazati

kutatások ismertetésénél úgy emlékezik meg a népi jogélet kutatásáról, mint amely a

vallási néprajzzal párhuzamosan indult meg,621 és mint ami nem sok mindenre jutott.

Német nyelvterületeken – ahol a vallási és jogi néprajz is intézményesült – a párhuzam

még inkább tetten érhető. Nemcsak a kutatás tárgyának közös eredete, a vallási és jogi

normákat ötvöző ősállapot (jogelméleti terminussal: jog előtti normativitás622), de a

kutatások témaválasztása is hasonló. Ahogy a vallási néprajz azt vizsgálja, hogy az

egyházak hivatalos gyakorlatának, kultúrájának valamennyi eleme megegyezik-e a hívők

hitében, tudatában, szertartásaiban megnyilvánuló jelenségekkel, ugyanúgy a jogi néprajz

is a jogrendszer elemeinek érvényesülését, továbbélését kutatja.

619 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. Magyar néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000: 39. o.620 Szendrey Ákos: Puetzfeld, Carl: Deutsche Rechtssymbolik. Berlin, 1936. Ismertetés. Néprajzi Értesítő 1939: 401–402. o.621 Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest, 1989: 223. o.622 Boros László: Jogi alapismeretek. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1998: 12. o.

155

6. A „FÉNYKOR” – NÉPI JOGÉLETKUTATÁS 1939 ÉS 1948 KÖZÖTT

6.1. Györffy István és az Országos Táj- és Népkutató Intézet

Tagányi kezdeményezése – mint láttuk, néhány elszórt kísérletezéstől eltekintve – jó ideig

nem talált követőkre. A népi jogélet kutatása csak az 1930-as évek végén indult meg

programszerűen, a Györffy István vezette Országos Táj- és Népkutató Intézet623 keretein

belül. Az intézetet Györffy István néprajzi tanszékéhez kapcsolódóan 1939 januárjában

hívták életre. Előzménye a Táj- és Népkutató Központ volt, mely ugyan meglehetősen

rövid ideig (két hónapig) létezett, de céljaiban, vezetésében és eredményeiben a különböző

tudományterületeket integráló, a korabeli sajtó megfogalmazását idézve valódi

„tudományos paradicsom” volt. A központ és az általa generált együttműködések

ösztönzőleg hatottak a népi jogéletkutatás programjának megfogalmazására, a gyűjtések

elindítására.

A Táj- és Népkutató Központot a „falu, nép, környezet és gazdaság

tanulmányozásának és kutatásának megszervezése és intézményes előmozdítása céljából” a

m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete hívta életre 1938 októberében.624

Feladata a táj- és népkutatás előkészítése és szervezése volt, irányítását egy hármas

bizottság látta el: gróf Teleki Pál vallás- és közoktatási miniszter elnöklete alatt Györffy

István egyetemi tanár, etnográfus és Magyary Zoltán, a közigazgatási jog professzora. E

személyek már a központ létrehozását megelőzően „tudományos kapcsolatban” álltak

egymással.625 Györffy és Teleki kapcsolata korábbról, ifjúkori barátságukból eredt, míg

Magyary Zoltánt – munkáját, mindenekelőtt a két évvel korábban, a tatai járásban a

Magyar Közigazgatástudományi Intézet égisze alatt megvalósult kísérleti programját

elismerve – a miniszter invitálta a bizottságba.

A tatai járásban 1936 nyarán megkezdett „ténymegállapító felvétel” elsődleges

célja a közigazgatás és az emberek viszonyának, a közigazgatás eredményességének

felmérése és fejlesztése volt. Magyary kiindulópontja, és egyben a legfőbb elvárás az volt,

hogy a professzionalizálódó közigazgatás működése során ne sértse a közigazgatási

jogszabályokat: „Ez a fejlődés fokozatosan odavezetett, hogy a közigazgatás jogszerűsége,

a helyett, hogy egyik szempont lett volna, a legfőbb, sőt egyetlen szemponttá lett, és a

623 Budapest IV., Szerb utca 23.624 28.220/1938–IV. sz. rendelet A Táj- és Népkutató Központ ideiglenes szervezeti szabályzata tárgyában. Budapesti Közlöny 233. szám. 1938. október 19.625 Magyary Zoltán: A Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának története. Különlenyomat a Közigazgatástudomány 1939. évfolyamának I. számából. 1939: 2. o.

156

tudomány sem elégedett meg azzal, hogy a közigazgatás minden működésében van jogi

elem (pl. a hatáskör), hanem azt hirdették, hogy a közigazgatás jogi funkció.”626 Magyary

azt hangsúlyozta, hogy a közigazgatás az emberekért van, működésének célja a

szükségletkielégítés kell, hogy legyen. A jog csupán eszköz, forma és keret; míg a valódi

tartalom a teljesítmény és az eredmény.627 Vizsgálati módszerként Magyary mindenekelőtt

a statisztikai adatgyűjtést és feldolgozást jelölte meg, csak a „quantitatio módszerét”

tartotta alkalmasnak arra, hogy az azonos jogszabály alapján az életben található

különböző megoldásokat összehasonlítsa és értékelje.628 A Magyar Közigazgatástudományi

Intézet irányításával zajló vizsgálatokat a gyakorlatban Kiss István tanügyi fogalmazó,

Magyary „jobb keze” vezette. A rendkívül sokirányú vizsgálatba különféle szakemberek

kerültek bevonásra: a tizennégy fős munkacsoportnak tisztiorvos, geográfus, szociográfus,

etnográfus, mérnök és történész tagja is volt.629 Kiss István visszaemlékezése szerint

Magyary gazdaságföldrajzi szakértőket Teleki Páltól, néprajzosokat pedig Györffy

Istvántól kért és kapott. Teleki Elek Pétert, Györffy pedig Gunda Bélát és Fél Editet

ajánlotta (Fél Editnek első munkái közé tartozott a tatai programban való részvétel).630 A

tatai kutatások összesített eredményei kisebb dolgozatokban és két terjedelmes

„ténymegállapító tanulmányban” láttak napvilágot (A közigazgatás és az emberek és a

Szociális vármegye).631

A kutatástörténeti áttekintések nem sorolják a népi jogéletkutatás körébe a Magyary

szülőföldjén végzett felmérést, eredményei között azonban – különösen a helyi

közigazgatás működésére, valamint a népesség gazdasági helyzetére vonatkozóan –

számos, a jogi néprajz szempontjából releváns megállapítást találunk.632 Ha céljában nem 626 Magyary Zoltán: A ténymegállapító módszer a közigazgatásban. In: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Magyary Zoltán és Kiss István. Budapest, 1939: 22. o.627 Uo.: 23. o.628 Uo.: 373. o.629 Uo.: 16. o.630 Saád József: Beszélgetés dr. Kiss Istvánnal a Táj- és Népkutató Központról. In: „A cselekvés állama” dr. Kiss István emlékkötet. Szerkesztette: Szűrös Éva, Miklóssy Endre, Kemény Bertalan, Simon Tamás. Budapest, 2006: 131. o.631 Magyary Zoltán–Kiss István: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Budapest, 1939; A szociális vármegye. A Komáromvármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet működése. Budapest, 1941. Az MKI 33. sz. kiadványa.632 Pl.: „[…] a törzsöröklési rendszer csak egyes (német) községekben dívik és nem általános. Így mivel az egyes örökösök egymás között a hagyatéki eljárás idejében osztályt tenni nem tudnak, az amúgy is apró birtoktagokat még jobban eldarabolják. Ennek következményeként a telekkönyvbe és a nyilvántartásokba ezek az adatok kerülnek be. Ezeken az egészen apró földrészleteken rendesen gazdálkodni nem lehet, ezért a hagyatéki eljárás befejezése után az örökösök között létrejön a megegyezés, amit már nem jelentenek be a nyilvántartó hatóságoknak, illetve hivataloknak. Néha az is megtörténik, hogy az egészen apró birtoktesteket még így sem lehet gazdálkodásra alkalmas módon elosztani, amikor is a tulajdonostársak egymás közt akként egyeznek meg, hogy évenként felváltva használják az így rájuk szállott birtokot.” Magyary Zoltán–Kiss István: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Budapest,

157

is, de eredményeiben és a tudományokat szintetizáló törekvéseiben633 a nép jogéletét

vizsgáló kutatások között ez a felmérést is feltétlenül érdemes megemlíteni.

Ugyanez a tudományokat szintetizáló törekvés érhető tetten a Táj- és Népkutató

Központ megalapításában, mely hatalmas sajtóvisszhangot keltett: létrejöttét a bal- és

jobboldali sajtó egyaránt üdvözölte. A központ céljai között szerepelt, hogy a harmincas

évek végére elterjedt falukutatás munkáját irányítsa, szervezze, s képzést biztosítson a

falukutatásba bekapcsolódott fiatal értelmiségieknek.634 Györffy a központ megalakulásáról

a Magyarországban megjelent, Féja Gézának adott interjújában az új magyar értelmiség

kinevelésének szükségességét hangsúlyozta: „a középosztály jó része rosszul ismeri, vagy

pedig egyáltalában nem ismeri a népet. Ezeresztendős szakadék van a magyar életben: a

török s az ugor, a nemes és a jobbágy, az úr és a paraszt között. Ezt a szakadékot akarjuk

eltüntetni. – Miben látja a professzor úr a szakadék eltüntetésének módszerét? – A népi

nemzeti nevelés megvalósításában. […] A néprajznak be kell vonulnia minden iskolába, a

nemzeti műveltség alapvető tantárgyai közé.”635 Az interjú további részében Györffy

beszámolt arról, hogy a Táj- és Népkutató Központban ő vezeti majd a néprajzi kutatást, s

célja, hogy az új intézet kutatóinak segítségével megírja a „népi tudás összefoglaló

monográfiáját”.

1938. november 21-én – öt héttel megalakulása után – a központ kiállítást rendezett

a Károlyi-palotában, ahol bemutatták a tatai járásban, a kunmadarasi vidéken, valamint a

Magyar Közigazgatástudományi Intézet által a magyar városokban végzett korábbi

kutatómunka eredményeit. Térképek és diagramok formájában a nyilvánosság elé tárták

továbbá az első bécsi döntés előkészítésével kapcsolatos felvidéki anyagokat is, bár Kiss

István visszaemlékezése szerint csak néhány térkép (köztük a nagy vihart kavart részletes

nagybirtok-térkép)636 készült közvetlenül a kiállítás céljára. A magyar vidék szociális

problémáit, a súlyosodó földkérdést, valamint a közigazgatás reformjának szükségességét

bemutató kiállítás – köszönhetően a nagy sajtóvisszhangnak is – hatalmas közönségsikert

aratott. „A közönség nagy érdeklődéssel látogatta, és az első hét végén megállapítható volt,

hogy a magyar értelmiség és középosztály a kiállítás anyagát, bár az csak térképekből és

1939: 124. o. 633 Saád József: Magyary Zoltán. Budapest, 2000: 60. o.634„Új magyar értelmiséget nevelő intézet születik. A magyar táj- és népkutató intézet abból a felismerésből születik, hogy fontos minden élet, minden rög, ami magyar. Számba kell venni minden bajt, minden betegséget s nyilván kell tartani minden erőforrást, minden értéket.” Féja Géza: Új magyar értelmiséget nevelő intézet születik. Magyarország, 1938. október 11. kedd: 7. o.635 Féja Géza: „Lélekben néppé legyünk.” Beszélgetés Györffy Istvánnal, a magyar néprajz professzorával a Táj- és Népkutató Intézetről. Magyarország, 1938. október 21. péntek: 5. o. 636 Saád József: Beszélgetés dr. Kiss Istvánnal a Táj- és Népkutató Központról. In: „A cselekvés állama” dr. Kiss István emlékkötet. Budapest, 2006: 143. o.

158

grafikonokból állott, megértette és hírét vitte. […] Az eredetileg 5000 példányban

nyomtatott katalógus elfogyott, és további 5000-re volt szükség” – írta

visszaemlékezésében Magyary.637 A nagy érdeklődésre tekintettel az eredetileg december

8-áig tervezett tárlatot – Teleki hozzájárulásával – egy héttel, december 15-éig

meghosszabbították. Magyary visszaemlékezése szerint azonban a miniszter később

kifogást emelt a kiállítás – különösen annak két terme: 1. az Új agrárpolitika, valamint az

5. Az ingótőke urai címet viselő anyag – ellen, és lemondásra szólította fel Magyaryt,

egyidejűleg utasította, hogy a kiállítást december 10-én zárassa be. Ennek érdekében az

1938. december 9-én kelt 30.240/1938.–IV. számú rendeletével a Táj- és Népkutató

Központ (ideiglenes) szervezeti szabályzatát váratlanul hatálytalanította, s a központ

megszüntetésével egyidejűleg a kiállítást is bezáratta.638 A Magyar Távirati Iroda 1938.

december 12-én délután fentiekkel összefüggésben rövid hírt adott ki: „Már a múlt hét

szerdáján, azaz december 7-én Györffy István egyetemi tanár megbízatott azzal, hogy a

szorosan vett táj- és népkutatás munkáját tovább vezesse. Tekintettel arra, hogy Györffy

professzor tanszékén kívánja ezt a munkát vezetni, a szervezeti szabályzat feleslegessé

vált.”639 A központ így – Györffy István néprajzi tanszékéhez kapcsolódóan – már 1939.

januárjában újjáalakulhatott Országos Táj- és Népkutató Intézet néven, ahol az általános

szociográfiai érdeklődés mellett a legjelentősebb szerepet immár a néprajzi gyűjtés

kapta.640

637 Magyary Zoltán: A ténymegállapító módszer a közigazgatásban. In: A közigazgatás és az emberek ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Budapest, 1939: 6. o.638 A szintén nagy sajtóvisszhangot és parlamenti vitát indukáló bezárást Magyary és később Kiss István részletesen dokumentálta. Magyary intézetének folyóiratában, a Közigazgatástudományban próbálta meg tényszerűen felvázolni a Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának történetét (Magyary, 1939); Kiss István évtizedekkel később az Ethnográfiában tett közzé a Központ és a kiállítás történetét bemutató tanulmányt. (Kiss István: Visszaemlékezés a Táj- és Népkutató Központ kiállítására. Ethnographia, 95. évfolyam 4. szám 1984: 605–627. o.); ugyanő a központtal és a kiállítással kapcsolatos anyagokat, közte a gazdag sajtóanyagot, a parlamenti felszólalások szövegeit és a kérdéssel kapcsolatban Magyary Telekinek címzett, illetőleg Teleki Szily Kálmánnak írt emlékeztetőjét (Pro Memoria). és elhelyezte az ELTE Jogtudományi Kar Államigazgatási Jogi Tanszék Magyary-archívumában, valamint a kiállítás katalógusát az ELTE Egyetemi Könyvtárában. 639 Magyary 1939: 8. o.640 Kósa László: Táj- és Népkutató Központ. In: Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1982: 146–147. o.

159

6.2. Az Országos Táj- és Népkutató Intézet munkacsoportja a népi jogszokások és joghagyományok összegyűjtésére

A visszaemlékezések szerint Györffy István 1939 elején – Papp László és Bónis György

részvételével – kis munkacsoportot hívott életre, hogy megindítsa a „magyar népi

jogszokások és joghagyomány összegyűjtésének rendszeres munkáját”.641 Szilágyi Miklós

kutatástörténetet is feldolgozó összegzésében azonban felveti a kérdést, hogy a program

csakugyan Györffy István kezdeményezése-e – mint ahogy arról később a részvevők

egyöntetűen megemlékeztek –, figyelemmel arra, hogy Györffy munkásságában csupán

apró történeti forrásközleményekben van nyoma a népi jogélet részletei iránt való

érdeklődésnek.642 Arról a gondolatról, melyet a kiváló néprajzos Györffy A néphagyomány

és nemzeti művelődés643 című könyvében fejtett ki – nevesül, ahogy az élet minden

területén a népi kultúra szilárd talapzatára kell helyezkedni, így a „igazi nemzeti”

jogrendszer esetében is –, Szilágyi végül arra következtetett, hogy az integráns része

Györffy „a néphagyományon felépíthetőnek gondolt egészségesen magyar nemzettudat-

koncepciójának”, így nem lehet kétséges, hogy a feladat terve valóban Györffytől

eredeztethető.644

Györffy könyve óriási visszhangot keltett. Alapállítása az volt, hogy nincs elavuló

hagyomány, az élet minden területén föllelhetők a kívánatos megújulás népi előzményei.

Kósa László szerint ez nem csupán az értelmiség szociális érzelmű széles körének

elképzelésével vágott egybe, hanem a kormányzat bizonyos törekvéseivel is találkozott:

„Reformokra biztatást láttak benne, persze más-más nézetben és mértékben, és védekező

eszközként fogták kézbe, mint ahogy szerzője tudatosan annak is szánta a német birodalmi

terjeszkedés ellenében.”645

A munkacsoport tagjai közül Papp Lászlót (1903–1973) Bátky Zsigmond ajánlotta

Györffy figyelmébe. Papp Hajdúszoboszlón született, középiskoláit Pécsett és Szegeden 641 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest, 1948: 5. o.642 Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest, 2000: 697. o.; Népi jogi adalékokat közlő Györffy írások például: Egy régi jogszokás a Nagykunságban. Ethnographia 1921: 136. o.; Bihar vármegye rendszabályai a kondásokra. 1787. Néprajzi Értesítő 1926: 94. o.; Erdélyi szász falubilyogok. Néprajzi Értesítő 1927: 116–118. o.; Jászkun malomtörvény. Ethnographia 1933: 65–66. o.; A házak építési regulája 1802-ből. Ethnographia 1938: 323. o.643 Budapest, 1939.644 Szilágyi 2000: 697. o.645 Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Gondolat, Budapest, 1989: 206. o.

160

végezte. A Kecskeméti Református Jogakadémia hallgatója volt, 1927-ben a szegedi

Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi, majd néprajzi, régészeti és

művészettörténeti bölcsészetdoktorátust.646 Elsőéves joghallgató korától kezdve a

kecskeméti városi múzeumban és könyvtárban dolgozott, majd 1927-ben a Magyar

Nemzeti Múzeumban töltött fél évet, ahol Bátky Zsigmond irányítása alatt a Néprajzi Tár

rendezési munkálataiban vett részt. Elsősorban a történeti néprajz érdekelte: a kecskeméti

viselet múltját, a régi birtokviszonyokat kutatta. Emellett régészeti feltárást is végzett,

három, a török korban elpusztult falut ásatott Kecskemét környékén. Miután a kecskeméti

Katona József Múzeumban az előzetes ígéretek ellenére nem véglegesítették, 1931

októberében Budapestre költözött, ahol bírói-ügyvédi szakvizsgát tett. 1936-ban Teleki Pál

megbízása alapján lehetőséget kapott arra, hogy ismét múzeumban tevékenykedhessen: az

akkor épülő keszthelyi Balatoni Múzeumban kapott állást. Egy évvel később ez az állása

megszűnt, így 1937-től visszatért Budapestre, ahol ügyvédi gyakorlatot folytatott. Györffy

felkérésére e munkája közben kapcsolódott be 1939-től a népi jogszokások és

joghagyományok gyűjtésére létrejött munkacsoport tevékenységébe.

A munkacsoport másik tagja Bónis György (1914–1985) volt, aki szintén jogász

végzettséggel rendelkezett. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán

végezte, 1936-ban szerzett doktorátust. Egyik professzora Eckhart Ferenc volt, aki

másodéves joghallgató korától kezdődően felkarolta a rendkívül tehetségesnek tartott

Bónist. Eckhart – aki már 1911-ben, egyetemi tanulmányai befejezését követően a bécsi

Staatsarchiv munkatársa volt – Tagányi Károly tanítványaként maga is az okleveles anyag

vizsgálatát tartotta elsődlegesnek, melyben a jogfejlődés, a jogszokások és a joggyakorlat

társadalmi összefüggéseit is kereste. Kortársai a „levéltári kutatás mesterének” tartották,

munkássága jellemzőjeként Horváth Attila jogtörténész az összehasonlító módszer

alkalmazását, az alapos levéltári forráskritikát és az okleveles anyag minden korábbinál

szélesebb körű felhasználását emelte ki.647 Tagányi nyomán – a korszakban egyedüliként –

jogtörténeti és egyetemes történeti előadásaiban hangsúlyt fektetett a magyar–szláv

kapcsolatok pozitív oldalainak feltárására is.648 Bónis népi jogéletkutatás iránti

érdeklődésének jelei korai recenzióiban találhatók meg: a Századokban közölt ismertetést

Riasanovsky mongol törzsek szokásjogáról írott monográfiájáról, valamint a német népi

646 Életrajzi adatok: Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyománykutatás történetéhez. Cumania 14. Kecskemét 1997: 214–215. o.647 Horváth Attila: Eckhart Ferenc. Jogtörténeti Szemle 1986: 92–94. o.648 Uo.: 93. o.

161

jogéletkutatás két meghatározó személyisége, Eberhard von Künssberg és Claudius von

Schwerin jogtörténeti munkáiról.649

A harbini jogi fakultás tanáraként tevékenykedett Riasanovsky mongol törzsek

szokásjogáról írott munkáját Bónis rendkívül alaposnak értékelte, s a magyar jogtörténeti

kutatás szempontjából is jelentősnek tartotta: „[…] a világtörténelemre valamikor döntő

hatással volt mongol nép a legújabb időkig megőrizte azokat a társadalmi állapotokat,

melyek között Európa népei sok évszázaddal ezelőtt éltek. Ezekre az ősállapotokra

vonatkozólag a mongol törzseknél részletes szokásjogi szabályok maradtak ránk,

melyekből a mi ősi jogrendszerünk homályos kérdéseire és a későbbi intézmények

eredetére nézve becses tanulságokat vonhatunk le.” Recenziójában Bónis összevetette a

magyar és a mongol szokásjog intézményeit, amelyekben összehasonlító jogtörténeti

analógiákat talált. Ismertetése végén leszögezte, hogy a mongol szokásjog megismerése

önmagában nem ad biztos eredményeket: „A velünk valaha is érintkezésben volt összes

nemzetek jogrendszereinek összehasonlító vizsgálata azonban komoly adatokkal pótolná

az első századainkra vonatkozó bizonyítékok hiányát, megvilágítaná intézményeink

eredetét, és eloszlatna sok ma is uralkodó jogtörténeti tévedést.”650

Künssberg könyve nyomán Bónis a dűlőnévkutatás kínálta lehetőségeket értékelte.

Véleménye szerint a dűlőnévkutatás és a jogtörténet közös anyagát a jogi vonatkozású

helyek nevei és a jogi jelentésű helynevek adják. Künssberg meglehetősen széles kört

felölelő vizsgálatai kapcsán Bónis a kutatás nehézségeire utalt, hangsúlyozta, hogy nagy

óvatossággal és körültekintően kell egy első hangzásra jogi vonatkozású helynevet

értelmezni: „a szó kialakulását, a helyhez fűződő mesés [mondák – B. Sz.] és történeti

adatokat gondosan mérlegelve lehet csak dűlőnevekből következtetéseket vonni”.651

Künssberg a közjogi, a nemzeti hovatartozásról, a kiváltságos helyzetről, a községi életről,

a közbirtokosságról, a föld rendeltetéséről, a földesúri viszonyról, a hivatalokról és

tisztségekről, a céhek létezéséről tanúskodó dűlőneveknek, továbbá az egyházi birtokok

nevei közül azoknak tulajdonított jelentőséget, melyek a hely rendeltetését tüntették fel. A

világiaké közül pedig azoknak, amelyek a szerzés módjára, a rájuk nehezedő

649 Bónis György: Riasanovsky, V. A.: Customary law of the Mongol tribes: Mongols, Buriats, Kalmucks. Harbin, 1928. (Memoirs of the Faculty of Law in Harbin, 8.) Századok 1933: 326–329. o.; uő.: Künssberg, Eberhard von: Flurnamen und Rechtsgeschichte. Weimar, 1936. Századok, 1938: 399–400. o.; uő.: Schwerin, Claudius von: Grundzüge der deutschen Rechtsgeschichte. München, Leipzig, 1934. Századok, 1938: 70–72. o.650 Bónis György: Riasanovsky, V. A.: Customary law of the Mongol tribes: Mongols, Buriats, Kalmucks. Harbin, 1928. Századok 1933: 329. o.651 Bónis György: Künssberg, Eberhard von: Flurnamen und Rechtsgeschichte. Weimar, 1936. Századok 1938: 400. o.

162

szolgáltatásra, a birtokos nevére, a feltűnően nagy vagy alacsony árra, vagy a körülöttük

zajló pereskedésre utaltak. Ezeken túl fontosnak tartotta a bíráskodással, illetőleg az ítélet

végrehajtásával kapcsolatos szóösszetételeket, a bűncselekményekre vonatkozó utalásokat.

A mű kapcsán azonban Bónis figyelmeztetett: „ezek a nevek adnak legtöbb táplálékot a

képzeletnek, ám ugyanakkor a romantikus következtetésnek is”. Véleménye, hogy a

jogtörténet szempontjából ezek értéke „a kuriózumnál valamivel magasabban” van, s

osztotta Künssberg megállapítását, hogy a jogtörténet többet segíthet a dűlőnévkutatásnak,

mint fordítva. Ami miatt mégis tanulságos lehet a dűlőnévkutatás felvetése, az Bónis

szerint az, hogy Künssberg a magyar jogtörténészek számára is példát nyújthat „a határos

tudományokban: nyelvészetben, néprajzban, történelemben való elmélyedésre”, és

„felébresztheti a [magyar jogtörténészek] lelkiismeretét az új irányok: jogi folklóre,

archeológia és névkutatás megmutatásával”.652

Bónis Schwerin jogtörténeti munkája kapcsán is elsősorban annak gyümölcsöző

szemléleti újdonságát emelte ki: „amit Schwerintől megtanulhatunk és feltétlenül meg is

kell tanulnunk, az a többi, határos és rokon tudományok irodalmának és eredményeinek

bámulatos ismerete, a jogfejlődésre hatással volt tényezők (szellemiek és gazdaságiak)

mesterien tömör vázolása és az elbeszélésnek a nemzeti történelem egészébe mint háttérbe

való beleágyazása.” Bónis szerint a segédtudományok felsorolásában az új kutatási utak

(jogi archeológia, néprajz, földrajz, összehasonlítás) méltánylása mutatja, hogy állandó

keresés és haladás jellemzi a német szakirodalmat. Következtetése, hogy enélkül a hazai

jogtörténet sem teljesedhet ki: „sem a történettudomány megállapításaitól elzárkózó jogi

szemlélet, sem a magyar jogrendszer sajátosságait ignoráló szellemtörténet nem oldhatja

meg az anyaggyűjtés, problémafelvetés és a korral összhangban álló feldolgozás terén

előttünk álló óriási feladatokat”.653

A Györffy-féle munkacsoport égisze alatt Bónis György és Papp László

programindítókat fogalmazott meg. Ezekben hangsúlyosan jelent meg nagyra értékelt

mesterük jogi hagyományok gyűjtését célzó programja, valamint Györffy azon álláspontja,

mely szerint a hivatalos, a törvényekben és jogszabályokban megjelenő jog idegen, nem

magyar jog, és éppen ezért nem képes irányítani és szabályozni az életet, amely ettől

különbözik.654 Bónis 1939-ben, a Magyar Szemlében adta közre Magyar népi jog című

652 Bónis György: Künssberg, Eberhard von: Flurnamen und Rechtsgeschichte. Weimar, 1936. Századok 1938: 400. o.653 Bónis György: Schwerin, Claudius von: Grundzüge der deutschen Rechtsgeschichte. München, Leipzig, 1934. Századok 1938: 72. o.654 „Ahhoz, hogy a jogalkotás a nép között élő jogra épülhessen, előbb alaposan meg kell ismerni azt: ez a szokásjog – melyben a nép jogrendszere függetlenül él a tételes törvénytől – mai napig sincs írásba foglalva,

163

írását, melynek sokat idézett kezdő mondatai az alábbiak: „Az élő jog birodalmának

nemcsak olyan előkelő lakói vannak, mint a törvény, a rendelet vagy a bírói ítélet. A tételes

jog és a hivatalos szokásjog rétegén túl is van egy szabálycsoport, amelyet maga a nép tart

fenn és vall magára kötelezőnek. Ez a csoport, mondhatnók jogrendszer, rendkívül szívós,

mert a legjobb esetben megtűrt, kisegítő a hatalom joga mellett, de sokszor annak kifejezett

tilalma ellenére él tovább. Ha egy jogelv be tud jutni ebbe a kevésbé előkelő körbe,

megállotta az élet próbáját, pedig ezen sokszor a legszebb törvények is elbuknak.”655 Ez a

rendszer – írja Bónis – teljesen ismeretlen, ráadásul mivel írásba foglalva nincsen, és nem

egységes, nem nyilvános (kihirdetés, kikényszerítés nem áll mellette), feltárása nem

egyszerű feladat. Györffy nyomán hangsúlyozta, hogy nemzeti kötelesség ezek

megismerése, mert a „megújhodás” csak a régiből lehetséges: „ez a megismerés ma lét és

nemlét kérdése is, hiszen nemzeti különállásunkról mondunk le, ha régi magyar

jogfelfogásunkat nem iktatjuk ismét birtokába”.656 A munka elvégzésétől többféle hasznot

remélt: „más oldalról ismerjük meg a magyar népet, a hagyományból jobban elénk tűnik

jogunk múltja, jogtudományunk magyarabbá lesz”.657 Bár elsősorban a „falu lakosságára”

gondolt, programcikkében nem értelmezte leszűkítően a nép fogalmát: „kisemberekről”

beszélt, akikhez még a közössége hagyományait ismerő gazdaember és munkás is

hozzátartozik. A jogi hagyományok szerepét is kiterjesztően határozta meg, azoknak

törvénymagyarázó, törvénypótló és törvényrontó szerepet egyaránt tulajdonított: „a jogi

néphagyomány is alkalmazza, kiegészíti vagy kiszorítja a tételes jogot”.658

Bónis programja kiterjedt a jogérvényesülés vizsgálatára is: „a hagyománykutatás

feladata lenne megállapítani és térképre felvinni egy konkrét jogszabály hatályának

területét – nem a tételes jog, hanem a valóságos elterjedés szerint.”659 Gondolatmenetét

illusztrálandó, példákat elsősorban a tatai járásban végzett kutatómunka eredményeiből

hozott. A munka megindításának szükségességét indokolva jelezte, hogy német és francia

területeken százéves hagyományokat tudhat maga mögött a jogi néprajz, kiemelte továbbá

az olasz példát, ahol 1934-ben folyóiratot alapítottak a földművelők jogszokásainak

feltárására, és ezzel egyidejűleg az igazságügyi minisztériumon belül külön osztályt hoztak

sőt összegyűjtve sem, pedig az önkéntes vállalás folytán ennek sokkal nagyobb életkormányzó ereje van, mint a tételes törvénynek, melyet a nép – ha egyáltalán ismeri paragrafusait – csak kényszerűségből követ vagy tűr el. Mivel pedig a tételes törvény nem az ő szokásjogán épül fel, sőt azt figyelembe sem veszi, ellenséges szemmel nézi és a felsőbb társadalmi réteg, az urak fegyverének tartja, mely ellene irányul.” Györffy István: Néphagyomány és nemzeti művelődés. Budapest, 1939: 22. o.655 Bónis György: Magyar népi jog. Magyar Szemle, 1939: 121. o.656 Uo.: 122. o.657 Uo.658 Uo.: 125. o.659 Uo.

164

létre a jogszokások gyűjtésére. A hazai próbálkozások közül Mattyasovszky kutatásait

említette, és elismerőleg szólt Tagányi Károly „hatalmas jogtörténeti felkészültséggel”

megfogalmazott – sajnos, csak a magánjog egy részére vonatkozó, a „jogszokásgyűjtés

előkészítésére” felhalmozott – anyagáról. A munkálatok megindításához személyi- és

anyagi támogatást tartott szükségesnek, úgy vélte, megfelelő számú munkatárssal össze

lehetne állítani a kérdőívet, majd ennek alapján feldolgozni az ország egyes községeit.660

Papp László az Ethnographiában megjelent tanulmányban, valamint a Magyar

Életben közreadott programindítójában szintén „Györffy tanításának szellemében”661

foglalta össze nézeteit. Amellett, hogy a jogi népszokások gyűjtésének szükségességét

hangsúlyozta, a gyűjtés elveire és módszereire is javaslatokat vetett fel a tervezgetés idején

született korai írásaiban. A jogszokásokról mint „népi hagyományvilágunk

legelhanyagoltabb csoportjáról” szólt, melyek gyakorlati jelentőséggel is bírnak. A korszak

tételes jogának jogforrási hierarchiájában a törvény és rendelet után a törvény erejű szokást

is felsorolta, hozzáfűzve, hogy a korszakban hatályos szabályozás szerint „a helyi és

különszerű szokásokat csak akkor kell bizonyítani, ha a bíróság nem ismeri azokat”.662

Papp érzékelte, hogy a gyakorlatban a népi jogszokást ritkán vették figyelembe az

ítélkezésnél, de a korszak népi jogélet kutatásának megértése szempontjából fontos, hogy a

népi jogszokásokra a tételes jog jogforrásként tekintett, így a törvénykezésben való

felhasználásuk legalább teoretikusan biztosítva volt. A nép jogi életviszonyainak normái

Papp meghatározása szerint többszörös rétegződésűek: nagy részük lényegében

megegyezik az állami szabályozással, de van egy réteg, mely ellentétes azzal, s egy

részükre „felsőbb rendelkezést nem találunk”.663 A népi jogszokás a szerző összegzésében

„a folklore anyaga, a szellem terméke, de magjában nem a képzelet és érzésvilág

szüleménye, hanem a reális életé, a mindennapi szükségleteké, a család, a vagyon, a munka

mozzanataié, a személyi és anyagi érdekek kapcsolatában és szembenállásában.

Legnagyobb részben teljesen beleolvad az anyagi kultúrába, amelyeknek funkcióit

elsősorban a jog irányítja, korlátozza, máskor pedig elválaszthatatlan az illem, az erkölcs s

a társas élet egyéb szabályaitól s igazában ezekkel együtt alkot egységes képet.”

Ezekből a korai definíciós kísérletekből kirajzolódik, hogy a kutatók érzékelték: a

jogszokások az erkölcs és illem szabályaival átfedésben léteznek, és a gazdasági életre, a

mindennapi szükségletekre gyakorolt erősebb befolyásuk ad esetenként nagyobb súlyt

660 Bónis György: Magyar népi jog. Magyar Szemle, 1939: 126. o.661 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest, 1948: 6. o.662 Papp László: Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Ethnographia 1939: 69. o. 663 Uo.: 70. o.

165

létezésüknek. A jogszokások állami joghoz való viszonyáról pedig azt állapították meg,

hogy többségük megegyezik a tételes jog szabályaival. Ez a megállapítás a későbbi

értékelésekben gyakran elsikkadt, s az az érzés alakulhat ki az olvasóban, mintha a kutatók

a jogszokásokat az állami joggal szemben létező, érvényre juttatandó normacsokornak

tekintették volna. Ez a meghatározás egyébként kizárólag Györffy programadójában

szerepelt így. Ugyanott fordult elő egyedüliként, hogy a jogszokásokat kevéssé pontosan,

az előzményekre tekintet nélkül, szokásjogként jelölte meg a szerző. Ez a gondolatmenet

azonban az idegen joggal szemben, egy nagyobb egység részeként a parasztság

szokásjogán nyugvó magyar törvények iránti igényt fogalmazott meg.664

Papp programadójában párhuzamba állította a vallási és jogi normákat: ahogy a nép

hitvilágában együtt él – és megfér – a tételes vallási elem az ősi hiedelmekkel (sőt a szerző

szerint a kettő együtt alkot „tökéletes egészet”), ugyanúgy a népi jogélet „időállóbb”

normái és a tételes jogi normák kölcsönösen támogathatják egymást. Papp nem látott

lényeges különbséget a két „jog” formalizmusában. Ha mégis valami eltérés mutatkozik,

az abban áll, hogy a népi jogi élet hatványozottabban van formákhoz kötve: például a

szerződésnél mellőzhetetlen a kézfogás, még ha az a tételes jog szempontjából közömbös

is. A megindítandó kutatások kapcsán a jogi néprajz elsődleges feladataként azt jelölte

meg, hogy tisztázza, miből áll a „nép jogi műveltségállománya”. A kutatásoknak ki kell

terjedniük a gazdasági és szociális háttér, valamint a táji, földrajzi adottságok vizsgálatára,

a partikuláris jogterületek népi szokásjogának felkutatására, a különböző foglalkozási

ágakban kialakított szabályrendszerekre. Künssberg és Szendrey kutatásaira hivatkozva

szólt „a folklore egész anyagában” (a népköltészetben, a közmondásokban és szólásokban,

a gyermekjátékokban, az ünnepi szokásokban) rejlő, a „jogszokások létét igazoló”

adalékokról. A „távolabbi eredet- és kapcsolatkérdések” megoldását a néplélektan mellett

az etnológiától várta, miközben rögzítette, hogy ezen a területen „Tagányi előtt és óta

semmi sem történt”.665 Papp, ahogy későbbi munkáiban is, a tételes jog rendszereit hívta

volna segítségül666 a jogszokások rendszerezésére. Az általa javasolt vizsgálatok

kiterjednének a közjog (azon belül a közigazgatási és büntetőjog), valamint a magánjog

minden területére, de különösen a családi- és kötelmi jog népi szabályaira. A kutatások

664 “Viszont azzal a ténnyel, hogy idegen törvénykönyveket egyszerűen magyarra fordítunk s az ország törvényhozóival jogerőre emeltetünk, magyarságunkat ássuk alá, nem is beszélve arról a kárról, amit az idegen törvények alkalmazhatósága jelent a magyar életre nézve.” (Györffy István: A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Budapest, 1939: 23. o.)665 Papp László: Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Ethnographia 1939: 75. o.666 „Szerintünk munkánk rendszeresen el sem végezhető, ha az általános jogtudomány felállította csoportokhoz nem ragaszkodunk.” (Papp László: Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Ethnographia 1939: 75. o.)

166

Papp szerinti módszere kizárólagosan empirikus: „a kérdőívek nem éppen közkedvelt

segítségét” kell igénybe venni. Ez esetben – mint írja – Tagányi feldolgozása a személyi és

örökjog területén megkönnyítheti a munkát. A magánjogi kodifikáció küszöbén a

gyűjtések azonnali elindításának szükségességét hangsúlyozta, s Györffy „rövidesen

megjelenő” munkájára utalva szólt a magyar néphagyományokon alapuló megújulás

lehetőségéről.667 A népi jogszokásokat Papp szerint a jogfejlesztésnél, a jogalkalmazásnál

és új jogintézmények létesítésénél is figyelembe kellene venni.668 Mindez nemcsak a

jogrendszer magyarabbá tételét szolgálná, hanem egyidejűleg a helyes jog és az

igazságosság eszményének érvényre jutását, valamint a jogélet, a jogrendszer szociálisabbá

válását is elősegítheti.669

A programcikkekben megfogalmazott célok egy része megvalósult. A Györffy

vezette munkacsoport hamarosan kibővült, Fél Edit és Szendrey Ákos is bekapcsolódott a

munkába, majd kicsit később csatlakozott Viski Károly (1883–1945)670 és Hofer Miklós

táblabíró is.671 Munkatervet dolgoztak ki a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi

Intézetében,672 és sor került egy általános kérdőív összeállítására, amely a tervek szerint

egy, az egész országra kiterjedő kutatás alapjául szolgált volna. A kérdőív a Tagányi által

megfogalmazott kérdőpontok, és René Maunier: Introduction au folklore juridique című

1938-ban Párizsban megjelent673 művében található kérdőív alapulvételével készült; 95

pontból állt, ezen belül négy részre oszlott: (I.) család- és öröklési jog, (II.) dologi jog,

(III.) kötelmi jog, és végül (IV.) büntetőjog. Kiegészült továbbá egy nyolc pontból álló

bevezető résszel, mely vázlatos útmutatást tartalmazott a gyűjtőmunka menetére. Az

útmutató lehetőséget nyújtott a válaszadóknak arra, hogy a kérdőív valamennyi, vagy csak

667 „Az újabb és újabb törvényjavaslatokba igen sok és fölösleges tisztán eszmei és idegen vonás került. Sohasem adódik többé alkalom olyan gyökeres felfrissítésre és tisztogatásra, mint ami most itt áll előttünk. A népi hagyományból kivehető és felhasználható anyagot be kell illesztenünk itt is, másutt is, legalább egy-egy tartóoszlopként a magyar jog nagy épületének megújításához.” (Papp László: Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Ethnographia 1939: 77. o.)668 „Ami élő jogunkban magyar, amit ehhez jogtörténetünk a múltból gyakorlati használhatósággal kimutathat, tökéletesen egészíti ki a nép jogi hagyományainak anyaga, jogfejlesztésnél, jogalkalmazásnál a népi jogelveknek, szabályoknak vizsgálata, jogintézményeknek létesítésénél a népi életformáknak, kívánalmaknak minél hathatósabb figyelembe vétele.” (Papp László: Népi szemlélet: magyarabb, szociálisabb jog. Magyar Élet 1939, 4. évfolyam, 7. szám: 12. o.) 669 Uo.670 Viski Károly korábban egy rövid közleményben hangsúlyozta a népi jogéletkutatás jelentőségét. Viski Károly: A Bírópecsét. Egy Árpád-kori jogszokás emléke. In: A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára 4. Szeged, 1930.671 EA 13332: 64. o.; Vö: Tárkány Szücs Ernő: Dr. Hofer Miklós halála. Néprajzi Hírek 1976: 59. o. Hofer Miklós Hofer Tamás néprajzkutató édesapja. (Szilágyi Miklós szóbeli közlése.)672 Bp., VIII., Múzeum körút 6–8.673 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 210. o.; A kérdőívet Bónis kisebb változtatásokkal megjelentette. (Bónis György: 1. sz. kérdőív a magyar jogi néphagyományok összegyűjtéséhez, 1939.)

167

egyik-másik fejezetére, esetleg csak egyes kérdésekre adjanak „lehetőleg részletesen

fogalmazott” feleletet. A gyűjtőknek közölniük kellett a falu nemzetiségére, nemesi vagy

jobbágyi eredetére, a társadalmi, vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat, továbbá az a

kívánalom is rögzítésre került, hogy tegyenek különbséget régi és új szokások között,

jelöljék meg a változások időpontját és a szokások indokait. A leendő gyűjtők

nyilvántartására jelentkezési lapokat szerkesztettek, amelyben a személyi adatokon (név,

foglalkozás, hivatali beosztás, pontos cím) túl a néprajzi tájékozottságra is rákérdeztek (az

ország melyik vidékét ismeri jól, hol folytatott hosszabb ideig gyakorlatot).

Györffy a kezdeményezéshez – ahogy korábban Mattyasovszky is – az Igazságügyi

Minisztérium támogatását kérte. A miniszter a felkérés nyomán 1939. július 22-én –

hangsúlyozva a célkitűzés fontosságát – felhívást adott ki: „A nemzet békés alkotmányos

fejlődése csak akkor nyugszik biztos alapokon, ha a jogalkotók és jogalkalmazók

megismerik a nemzeti lelket, amely nemcsak írott törvényekben, hanem jogszokásokban és

néphagyományokban is megnyilatkozik.”674 Helyeselte, hogy a jog hivatalos művelőit

vonják be a jogi szokások és néphagyományok gyűjtésébe: „Mert amennyire nagy

jelentősége van a jogi néphagyományok objektív tudományos megismerésének, épp

annyira veszedelmes lehet, ha ilyen hagyományok gyűjtésével és közlésével joghoz nem

értő vagy korai általánosításokra hajlamos egyének foglalkoznak.” A hatóságok és

köztestületek vezetőit felszólította, hogy hívják fel az igazságügyi alkalmazottak figyelmét

a gyűjtés közérdekű jelentőségére, és támogassák az akciót, mindenekelőtt a kiküldött

gyűjtők felvilágosításával, az iratokba való betekintés engedélyezésével.

A minisztérium ekkor még csak kívülről segítette a Néprajzi Intézet

kezdeményezését. Elvállalta a gyűjtők szervezését, de a szakmai irányítást az intézet

végezte: „A gyűjtésre vállalkozók adataikat közvetlenül a Néprajzi Intézetnek küldjék

meg, az Intézet számukra minden szükséges felvilágosítást meg fog adni, és a

közreműködésért kiadandó anyaggyűjteményeiben köszönetet fog mondani.” A miniszteri

felhívás és annak mellékleteként a Néprajzi Intézetben összeállított kérdőív minden

járásbíróságra eljutott. Ennek ellenére a gyűjtésre mindössze negyvennégyen jelentkeztek

(ezek közül négyen ügyvédek, négyen ügykezelők voltak, a többiek bírók vagy bírósági

fogalmazók). Hofer Miklós jelentésében jegyezte meg: „nem mindig fogadták a kérést

azzal a megértéssel az igazságügyi hatóságok, mint amire számítottak: sokan arra

674 MOL K 579 IM 30. 051/1939. IM. első felhívása. Idézi Kőhegyi–Nagy 1997: 211. o.

168

hivatkoztak, hogy az alkalmazottak a gyűjtőmunkában elfoglaltságuk miatt nem tudnak

részt venni.”675

Györffy István 1939 októberében váratlanul meghalt. Halála után az Országos Táj-

és Népkutató Intézet vezetését Eckhardt Sándor, a francia nyelv és irodalom egyetemi

tanára vette át.676 Papp László és Bónis György visszavonultak – Papp ügyvédként

praktizált, Bónis György segédfogalmazóként nyert alkalmazást a kultuszminisztériumban,

és jogtörténeti egyetemi magántanár képesítésére készült. A minisztérium a Néprajzi

Múzeumhoz fordult szakmai segítségért, amely nem kívánt bekapcsolódni a kutatásokba, a

Teleki Intézet pedig csak egy külön státus biztosítása esetén tudott volna ténylegesen részt

venni a munkában. A gyűjtők verbuválása után – először részben, később teljes egészében

– koordinálásuk, irányításuk és a gyűjtés szakmai gondozása is az Igazságügyi

Minisztériumra maradt.677

A Györffy által kezdeményezett gyűjtés első szakasza az életre hívó halálával

szükségszerűen lezárult. Bár a programindító írások Bónis György és Papp László neve

alatt jelentek meg, azok nagyban Györffy István gondolatainak, programjának lenyomatai

voltak. Hofer Miklós visszaemlékezése szerint Bónis Magyar Szemlében megjelent cikke

egy 1939. május 26-án Györffy, Bónis, Papp és Hofer részvételével zajlott megbeszélés

eredményeként született meg.678 A mozgalom történetére visszatekintő Bónis is úgy

emlékezett vissza a cikk születésére, hogy ő ott és akkor Györffy nézeteit vetette papírra:

„A tanítvány itt a mester gondolatait fejezte ki, az ő általános tanítását vetítette a jog

síkjára.”679 Bónis – ahogy tanítványainak többsége is – rendkívüli tisztelettel emlékezett

professzorára: „Aki személyesen érintkezett Györffyvel, nap mint nap meggyőződhetett

róla, hogy népünk nagy ismerője és szerelmese mérhetetlenül gyűlölte a nemzeti létünket

fenyegető német imperializmust. A német szellem uralma ellen a paraszti műveltség

kincseivel felszerelten vette fel a harcot. […] Györffy sugallta és szeretettel támogatta a

népi jogszokások gyűjtésére vonatkozó kezdeményezést, és a jogi néphagyományt

meghatározó cikk egy bekezdését logikusan be tudta illeszteni a munkájába.”680 E tisztelgő

sorokat Bónis 1956-ban vetette papírra, azonban korábban, Györffy halála előtt már 675 MOL K 579 I.M. 59.296/ 1939.676 MOL K 579 I.M. 52.881/ 1939.677 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 212.o.678 Hofer Miklós: Jogi néphagyomány-gyűjtés és -ismeret. – Egyben Tárkány Szücs Ernő: „Mártély népi jogélete” című művének ismertetése. (Régi Magyar Jog, jogtörténeti és népi jogi tanulmányok, szerkeszti Bónis György, kiadja a kolozsvári egyetem jogtörténeti szemináriuma, 1. füzet, Kolozsvár, 1944. 148 oldal.) Magyar Jogi Szemle 1944: 523. o. 679 Bónis György: A népi jogszokáskutatás mérlege. Kézirat. MTA Néprajzi Kutatóintézet Könyvtára, 1956: 2. o. 680 Bónis György: A népi jogszokáskutatás mérlege. Kézirat. 1956: 2. o.

169

egyszer megtagadta a Magyar Szemlében megjelent az írását. A fiatal jogtörténészt a

gyűjtések megindulásának évében, 1939-ben behívták katonának. Bónis felkészülve a

legrosszabbra, „szellemi végrendeletet” hagyott hátra kedves professzorának, Eckhart

Ferencnek. A gyűjtőútján, a Garam-mentén tartózkodó Bónis Újbarson, 1939. szeptember

1-jén kelt géppel írott levelében feltárta kutatási koncepcióját: pontosan hol, milyen

területen és meddig jutott, merre akar tovább lépni.681 Legújabb tapasztalataira hivatkozva

ebben írta le „végrendeleti végrehajtójának”, hogy megtagadja újabb cikkét, a Magyarabb

jog felé-t,682 mint „nem gyakorlati jelentőségűt”: „A jog fogalma nem sokat számít nekünk

(Professzor Úr akkoriban is mondta), a magyar jog pedig utolsó rendű szempont a szociális

és praktikus jog mellett. […] A szokásjog alapján a magyar jog újjáépítése az én

garamvölgyi tapasztalataim szerint utópia. Igaz, hogy ez a vidék már haladott és nem

lehetetlen, hogy sokkal konzervatívabb helyeken lehet még találni a magyar jog

maradványaiból. Mindamellett sem a faluval való közvetlen érintkezést nem bántam meg

egy percig sem, sem pedig a magyar jog kiépítésének célját nem adnám fel: csakhogy

ennek egyetlen útmutatója a jogtörténet lehet. Az is csak annyiban, hogy jelen szükségletei

válogassanak használható intézményei közül.” A jogszokásgyűjtés – írja Bónis – „igen

alkalmas dolog arra, hogy a törvény-előkészítés megismerje a gyakorlatot, az ifjú jogászok

pedig a falut, ezért feltétlenül folytatni kell: Arra kérem Professzor Urat, tegye lehetővé ezt

a vezetése alatt álló proszeminárium tagjai között, ha arra sor kerülne. Talán a legjobb

lenne, ha az erre vonatkozó jegyzeteim Györffy professzor úrhoz kerülnének. Azonban úgy

látom, hogy a jogtörténet lényegeset nem meríthet ebből a munkából. Ezért csak egy

pontban kellene a kapcsolatot megtartani velük, hogy ti. az országban szétszórt okleveles

anyagról (családi, községi iratok!) feljegyzéseket készítsenek. Ezt a kérdést az Ig. Min.

éppen kihagyta a kérdőívből, de egy új szövegezésnél jogaihoz kell juttatni.”

6.3. „Prokrusztész–ágy” – a népi jogéletkutatás kormányprogrammá válik

681„Kedves Jó Professzor Úr! Nem szeretném, ha esetlegességek zavarnák meg azt a célkitűzést, melyet Professzor Úr irányítása mellett magam elé állítottam. Ezért arra kérem, vegye pártfogásába a következő félbemaradt terveket és gondolatokat, hogy ha én valamilyen okból már nem tudnám azokat kidolgozni, a bennük rejlő bármilyen kis érték mások munkájában éljen tovább…” A „szellemi végrendeletet” B. Kállay István bocsátotta rendelkezésemre, irattárából. A teljes levél a 6. számú mellékletben olvasható. A végrendelet több részletét korábban német nyelven Zlinszky János publikálta a Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte 1987-es évfolyamában (487–494. o.). 682 Bónis ilyen cím alatt nem adott ki cikket, valószínű, a nem sokkal korábban megjelent Magyar jogi néphagyományokra gondolt (Magyar Szemle, 36. 1939. június 6. szám). Papp Lászlónak 1941-ben jelent meg egy írása Magyarabb jog felé cím alatt.

170

Antal István, az igazságügyi tárca államtitkára az Országgyűlés Képviselőháza előtt 1939.

november 23-án elmondott költségvetési beszéde során683 ismertette a jogi

néphagyományok gyűjtése érdekében megindult munkát. Hosszasan beszélt arról, hogy a

jogalkotást a „nép szelleméhez és lelkiségéhez” kell igazítani, a korszellemnek

megfelelően „a magyar nép kifogástalan jogérzékét” mint a „kis nemzet” egyik

legfontosabb értékét tüntette fel. A beszéd óriási sikert aratott, folyamatosan egyetértő

bekiabálások és tapsviharok szakították meg. „Nincs nagyobb veszedelem, t.

Képviselőház, egy kis nemzet számára, mintha a nemzet életviszonyainak, szociális és más

problémáinak fejlődését idegenből lemásolt és idegen szellemiségnek megfelelő

jogszabályok Prokrusztész-ágyába akarnánk beszorítani (Úgy van! Úgy van! – Taps!), és

nem volna nagyobb merénylet a magyar nép egyénisége és léte ellen, mintha idegenből

lemásolt jogi és társadalmi intézmények erőszakolásával őseredeti mivoltából akarnák

kiforgatni e nemzetnek csodálatos szellemiségét és minden időkben páratlanul ható és

működő jogalkotó és nemzetszervező géniuszát […].” E szellemben a miniszter elrendelte

„az ország különböző vidékein a magyar nép lelkében a jogszokásról és a jogi

hagyományokról, jogi intézményekről, általában a jogszabályokról és az életviszonyok jogi

szabályozásáról kialakult felfogásoknak és hagyományoknak összegyűjtését”, mert ez –

így Antal –„értékes útmutatóul és irányításul szolgál abban a tekintetben, hogy a kezünk

alól kikerülő jogszabályok ne légüres térben mozogjanak, vagy még inkább, hogy idegen

szellemiség lelkületéből fakadjanak, de a magyar nép őseredeti jogalkotó és államszervező

lelkületébe eresszék le gyökerüket”.

A népi jogéletkutatás kormányprogrammá válásával a kutatási célok más elemei

kerültek előtérbe. A hivatalos álláspont képviselői, Antal István igazságügyi államtitkár,

Vladár Gábor és Hofer Miklós a jogpolitikai, jogalkotói szempontok fontosságát emelték

ki;684 további célként pedig a „magyarságtudomány birtokállományának” gazdagítása

szerepelt. A népi jog jogalkalmazásban való felhasználása már a századforduló

kodifikációs törekvéseitől kezdve folyamatosan jelen volt a politikai életben. Vladár Gábor

– az igazságügyi kodifikáció vezéralakja – egyike volt azoknak, akik ennek fontosságát

mindenkor hangsúlyozták. Vladár – a Miskolci Jogászélet egykori munkatársa,685 kúriai

tanácselnök, majd igazságügyminiszter – az Országos Nemzeti Klubban 1938. február 23-

án tartott előadásában a népi jogot akként jellemezte, mint ahol a „jog az élettel

683 MOL K 579 Jogi népszokások gyűjtése 1938–1948. I. IM 33.704/1940., illetve az 1939. évi július 10-re hirdetett Országgyűlés Képviselőházának naplója. 3. kötet. Budapest 1940: 372–373. o.684 MOL K 579 IM 33.704/ 1940: 2–3. o.685 Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919–1949. Miskolc 1996: 151. o.

171

legteljesebb összeforrottságban jelentkezik”, ezért ismerete elengedhetetlen a

jogszabályalkotás és a jog továbbfejlesztésének szempontjából.686 1939-ben tartott

akadémiai székfoglalójában687 a jogszabályalkotó munka módszerének ismertetésekor

második munkafázisként jelölte meg annak vizsgálatát, hogy a „tervezett szabályozás

összhangban lesz-e a nép, a magyarság gondolat- és érzésvilágával”.688

A miniszter 1940. július 25-én újabb felhívást bocsátott ki,689 amellyel a

telekkönyvi betétszerkesztő bírákat kívánták a jogi néphagyományok gyűjtési munkájába

bekapcsolni. Úgy vélték, hogy a betétszerkesztők közvetlen kapcsolatban állva a falusi

lakossággal, mélyebben megismerhetik a nép gondolkodását, szokásait, hagyományait, s

egyúttal „könnyebben megfigyelhetik, összegyűjthetik jogi vonatkozású szokásait, a

néplélek jogi vonatkozású megnyilvánulásait”.690 Az első gyűjtések tapasztalatai alapján

sor került a korábbi szakmai elvárások módosítására. A 95 kérdőpont mindegyikére vagy

egy-egy fejezetére válaszoló nagy terjedelmű, tudományos felkészültséggel összeállított

munka mellett a felhívás a „helyszíni munka során ellesett vagy kinyomozott egyes

adatok” összegyűjtését is szorgalmazta. A kérdőív már csak „tájékoztatni kívánt arról,

hogy milyen kérdések merülhetnek fel és milyen adatok feljegyzésére volna szükség”. A

gyűjtési munkát a felhívás közvetlenül a minisztérium felügyelete alá helyezte. A

jelentéseket a rendelet ügyszámára hivatkozva, írógépen írva, két példányban a

miniszternek kellett felterjeszteni, s a szakmai kérdéseikkel a gyűjtők – a „szolgálati út

mellőzésével” – a Néprajzi Intézet mellett a minisztériumhoz is fordulhattak. A rendelet

felhívta a járásbírósági elnökök figyelmét, hogy a gyűjtésre vállalkozókat a rendelkezésre

álló minden eszközzel támogassák munkájukban. A második felhívásra ismét kevesen

jelentkeztek, ezért a gyűjtők támogatására a miniszter utasítást adott ki az igazságügyi

hatóságok vezetői számára.691 A vártnál kisebb érdeklődés miatt 1942-ben harmadszor is

köriratot adott ki a miniszter.692 A többszörös ösztönzés hatására 1939 júliusától 1943.

június haváig Papp László összegzése szerint „82 gyűjtőtől összesen 113 elkülönített részre

oszló 95 darab jelentés érkezett a m. kir. Igazságügyminisztériumba”.693

A beérkezett anyagok feldolgozása újabb megoldandó feladatot jelentett a

minisztérium számára. Az Országos Táj- és Népkutató Intézet 1941-ben még készséggel

686 Vladár Gábor: A jog elhajlása az élettől. Az Országos Nemzeti Klub Kiadványai 1938: 10. o.687 Vladár Gábor: Visszaemlékezéseim. Püski. Budapest, 1997: 263–266. o. 688 Uo.: 264. o.689 MOL K 579 Jogi népszokások gyűjtése1938–1948. IM. 33.704/ 1940. I. M. III. számú, második felhívás.690 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez 1997: 212. o.691 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 212. o.692 Uo.: 213. o., MOL 579 IM 71.729/ 1942. I.M. I. sz. harmadik felhívás.693 EA 13.300. Papp László jelentése (töredék), a folytatás EA 13.332 dr. Bana István (?) gyűjtése.

172

vállalkozott arra, hogy a gyűjtést és feldolgozást egy jogszokásgyűjtő tanfolyam

megrendezésével támogatja, a jelentések szakszerű feldolgozását azonban nem tudta

felvállalni.694 A tanfolyam munkatervét a minisztérium elfogadta, megvalósítását pedig

költségvetéséből támogatta, a gyűjtőmunka irányításának, a beérkezett anyagok

feldolgozásának kérdése azonban ezzel még nem oldódott meg. Hofer Miklós kilencpontos

munkatervében azt tanácsolta, hogy egy „alapos néprajzi ismeretekkel bíró” embert önálló

minisztériumi előadóként bízzanak meg a gyűjtők munkájának segítésével, irányításával,

valamint az anyag feldolgozásával. Hofer javaslatot tett a kérdőív átdolgozására is, mert

szerinte az első változat sok olyan néprajzi kérdést tartalmazott, amely a jogi

néphagyományok kutatása szempontjából gyakorlati jelentőséggel nem bírt, általa

lényegesnek ítélt kérdések viszont hiányoztak a kérdőívből.695 Szükségesnek tartotta a

gyűjtők anyagi támogatását is: egyrészt a helyszíni munkával kapcsolatos kiküldetési

illetmények biztosítását, másrészt az „kiváló gyűjtők” külön jutalmazását. Bónis György

véleményét is kikérte, aki egy hat pontból álló munkatervvel válaszolt. Első helyen azt

javasolta, hogy a minisztérium költségvetésében önálló összeget különítsenek el erre a

célra („amely minden formaság nélkül költhető el, legalább 5000 pengő”), és a

minisztériumban egy állandó referenst bízzanak meg a gyűjtés irányításával. Erre

legalkalmasabbnak Viski Károlyt vagy Szendrey Ákost tartotta. Bónis munkatervéből

kitűnik, hogy a gyűjtés irányításában nagy szerepet szánt kívülálló szerveknek és –

mintegy alapozásként – elengedhetetlennek tartotta a jogi néprajzi irodalom

összefoglalását és tanfolyam megtartását.696 Bónis soraira reagálva Hofer megjegyezte,

hogy – professzori teendői mellett – Viskit legfeljebb tanácsadóként vehetnék igénybe,

Szendrey közreműködésétől pedig nem remélt különösebb eredményt. Az összegyűjtött

anyag feldolgozására az igazságügyi miniszternek Hofer végül „Papp László budapesti

ügyvédet, a jogtudományok és a néprajz-tudomány tudorát” ajánlotta, mert „nincs más

694 MOL K 579 IM 1697. 9510/1941. A tanfolyamot – a következő munkatervvel – egy hetesre tervezték: A táj fogalma, Település (Kádár László egy. m. t.), Népcsoportok és kölcsönhatások (Gunda Béla muz. tv.), Nemzetiségek (Rónai András egy. tan.), Tárgyi néprajz (Tálasi István tanár), Szellemi néprajz, Népművészet (Viski Károly egy. tan.), Népzene (Bárdos Lajos zeneakad. t.), A népi jogszokáskutatás története (Bónis György egy. tan.), Népi jogszokás, Népi jogéletkutatás (Papp László ügyvéd), Magyar néplélek (Karácsony Sándor egy. m. t.) Szociográfia, Néplélektan (Mády Zoltán tanár), A néprajzi kutatás módszere (Viski Károly egy. tan.), A Néprajzi Múzeum megtekintése (Domanovszky György muz. ig.). Első közlés: Kőhegyi – Nagy 1997: 213. o. 695 „Az úrbéri, közbirtokossági vagy községi javak használatával kapcsolatos, a vásárokon, piacokon kialakult jogi szokások, az állatkereskedelemre (szavatosság), mezőgazdasági kisiparra, házi iparra, a közös munkára társulásokra, a kalákára és a hozzá hasonló munkákra, a közös gazdasági munkaszerződésekre, a mezőgazdasági munkások, hónaposok, summások, aratók, konvenciós cselédek jogi helyzetére és viszonyaira vonatkozó, több-kevesebb jogi tartalommal bíró szokásoknak és még sok minden – a kérdőívből hiányzó kérdéseknek – a kérdőívbe beiktatására nagy szükség volna.” MOL K 579 IM 17492/ 1943.696 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 213. o.

173

magyar ember, akinek ilyen kétféle képesítése volna és Papp László a jogi

néphagyományok kutatásának a fanatikusa”.697

6.4. Papp László (1903–1973)

Az igazságügyminiszter 1943-ban valóban Papp Lászlót bízta meg „a jelentések

összefoglaló ismertetésének megírásával”.698 Papp a következő évben készült el az

összegzéssel,699 ez azonban nem felelt meg a megbízásnak, mert az a gyűjtött anyag

tudományos feldolgozásáról szólt. Papp szerint azonban a feldolgozandó jelentések „a

gyűjtők személye, szakképzettsége, általános műveltsége, a kutatások tárgyköre, területe,

időtartama, intenzitása, rendszere és módszere tekintetében nagymértékben szerteágazók, s

ennél fogva igen különböző értékűek is”, ezért csupán mint első próbagyűjtés eredményeit

tartotta értékelhetőknek azokat.700 A gyűjtések értékelését Papp több mint félszáz oldalon, a

gyűjtők név szerinti bontásában, személyenként készítette el. Az értékelésben szerepelt a

gyűjtő foglalkozása, továbbá, hogy hol, melyik jogterületről, milyen részletességgel és

milyen módszerrel gyűjtött.701 A munka alapjául a Pázmány Péter Tudományegyetem

Néprajzi Intézetének 1. számú kérdőíve szolgált.702 A beküldött anyag alapján Papp

697 MOL K 579 IM 17443/1943., valamint Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén. Forrásközlés. II. Studia Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1998: 213–214. o.698 Kőhegyi–Nagy 1998: 215. o., MOL K 579 IM 17443./1943.699 EA 13300 Papp László jelentése (töredék), a folytatás EA 13.332 dr. Bana István (?) gyűjtése. 700 MOL K 579 IM 11290/ 1944 és EA 13.300: 1. o.701 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén. 1998: 216–217. o.: A gyűjtők „előképzettsége”: 22 bíró, 14 betétszerkesztő bíró, 5 kir. ügyész, 7 bírósági fogalmazó, 3 telekkönyvvezető, 10 betétszerk. telekkönyvvezető, 5 bírósági segédhivatalnok, 6 betétszerk. segédhivatalnok, 1 kir. közjegyző, 2 ügyvéd, 1 más fogalmazáskarbeli tisztviselő, 4 joghallgató, 1 lelkész, 1 községi jegyző. A jelentések 137 község, továbbá 10 járásbíróság, 3 vármegye, 5 táj területére vonatkoztak: a legtöbb gyűjtés Zala, Borsod, Heves és Bars megyékből érkezett. Az Alföld különböző részeire 24, Dunántúlra 36, Felföldre 26, Kárpátaljára 5, Székelyföldre 9 jelentés vonatkozott. Az anyag 85%-a a magyarság, a többi a német, román, ruszin, szlovák, vend, cigány nemzetiségűek jogi szokásait ismertette. A gyűjtők túlnyomó részben egy vagy több egymás közelében fekvő községet vizsgáltak. EA 13.300. 1–5. o.702 Papp három csoportba sorolta a gyűjtőket az alapján, hogy a 95 pontból álló kérdőív hány kérdésére válaszoltak („a” betű a kérdőív minden pontjára válaszolt; „b” a kérdőív csak egy részével foglalkozott; „c” csak szórványosan közölt adatokat). Mindössze 13 olyan jelentés érkezett be, mely a kérdőív mind az öt fejezetére (családi, örök-, dologi, kötelmi, büntetőjog) teljes részletességgel válaszolt, további 20 ugyan nem válaszolt minden fejezetre, de a kiválasztott fejezeteken belül minden kérdést érintett; 50 jelentés pedig csak szórványosan közölt adatokat. A gyűjtés módszerére vonatkozóan a 113 önálló részre oszló jelentésből 34-nek az anyagát szolgáltatta a beküldő közvetlen személyes tapasztalata, ismerete alapján; 44 1–2 adatközlő, 18 3–5 adatközlő, 7 jelentés 5-nél több adatközlő bevonásával készült (10 esetben nem tudni, honnan merítették ismereteiket). Az adatközlők „kikérdezésére” vonatkozóan nem volt semmiféle iránymutatás. Teljesen esetleges volt, ki hogyan végezte: pl. Mezei János joghallgató Nógrád megyében „beállt a paraszti munkaközösségekbe, aratási, cséplési munkát végzett, s eközben a legteljesebb közvetlenséggel jutott anyagainak birtokába”. EA 13.332. 24. o.

174

tizenegy gyűjtőt talált azonnal alkalmasnak,703 további harminchárom gyűjtőről pedig azt

írta, hogy „megfelelő képzéssel és begyakorlással gyűjtésre alkalmasakká válhatnának”. A

gyűjtőkhöz személyes útmutatást intézett, amelyeket a minisztériumon keresztül ki is

postáztak.

Jelentése harmadik részében áttekintette a kutatástörténeti előzményeket,

megfogalmazta a népi jogéletkutatás célját, és új gondolatokat vetett papírra a kutatások

módszereire vonatkozóan. A népi jogéletkutatás célja szerinte „a jogi tartalmú népi

társaséleti jelenségek közül a gyakorlatilag hasznosítható jelenségek feltárása”.704

Álláspontja, hogy a népi jogéletkutatás tárgyköre és törekvései részben azonosak a jogi

néprajz (rechtliche Volkskunde, folklore juridique) elnevezés alatt külföldön, a néprajz

önálló ágaként művelt tudománnyal. A jogi néprajz a nép jogi vonatkozású szokásait

kutatja, azokat, „amelyeknek szülőanyja, vagy legalább, az állami jogrendszer elemeinek

változása után is, hagyományos megőrzője maga a nép”.705 A jogi néprajz és népi

jogéletkutatás különbségét abban látta, hogy míg a jogi néprajz a „tiszta néprajznak lévén

ágazata, nincsen tekintettel cél, vagy hasznossági szempontokra, felölel olyan területeket

is, amelyeknek gyakorlati jogi értéke egyáltalában nincsen s parányi jelenségeknek

aprólékos elemzésében is feladatát látja”, addig a népi jogéletkutatás „a jogalkotó és

jogalkalmazó érdeklődési körén belül figyelembe vesz bizonyos gyakorlati, hasznossági

szempontokat is”. A szerző összevetette a népi jogéletkutatást a „társadalomrajzzal” és a

„társadalomtannal”, amelyeknek – bár szükségképpen a tárgykörébe tartozik a jogi

vonatkozású jelenségek vizsgálata – „azonban sem céljuk, sem eszközeik nem engedik,

hogy bizonyos általános vonatkozásokon túlterjeszkedjenek, a részletekbe kifejezetten

jogászi szemmel tekintsenek”. Összességében tehát a népi jogéletkutatás „a jog

szemüvegén át” végzett néprajzi és „népi társadalomrajzi” kutatás, amelyben helyet

kapnak a jogalkotás és jogalkalmazás gyakorlati, hasznossági szempontjai is. Módszerét

tekintve a népi jogéletkutatás eszközei azonosak a „néprajzi, népi társadalomrajzi és a

néplélektani kutatómunka” módszereivel. A szerző konklúziója, hogy a népi jogéletkutatás

és az annak alapján kialakuló „népi jogéletrajz” nem illeszthető be egyik más tudományág

keretébe sem. Papp elkészítette még a kérdőív egy részének módosított példányát is –

703 Gyűjtésre alkalmas jelentkezők névsora. In: Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 216. o.704 EA 13.332. 60. o.705 EA 13.332. 60. o.

175

ebben helyet kaptak a Hofer által javasolt kérdések –, és egyúttal kilátásba helyezte a teljes

átdolgozott kérdőív benyújtását.

Nagy Janka Teodóra értékelése szerint a gyűjtés 1943-mal lezáruló szakaszát Papp

László próbagyűjtésnek tekintette, „erőfelmérésnek egy nagyszabású módszeres szakmai

gyűjtés előtt”. A Papp grandiózus tervvel állt elő: az országot a negyvenhét vidéki

törvényszék területének megfelelő gyűjtési körzetre kívánta osztani, élükön alkalmas

bírákkal; ügyészek végezték volna a gyűjtésre jelentkezők nyilvántartását, az egyéni

gyűjtési területek kijelölését, a gyűjtők segítését, valamint a minisztériumban is létrejött

volna egy, a munka egészét irányító, a gyűjtési eredményeket nyilvántartó és feldolgozó

központi szerv. Elképzelése azonban teljesen alkalmatlan időpontban fogalmazódott meg.

„A jelentés 1944 márciusában íródott, néhány héttel a német megszállás előtt, a felvázolt

nagyszabású tervvel szemben a valóság: a háborús helyzetben az igazságügyi hatóságok az

alapvető feladatokat is alig tudták ellátni, gyűjtésre jelentkező pedig csak elvétve akadt.”706

6.5. Kutatótáborok, kiszállások (1939–1944)

A Táj- és Népkutató Intézet 1939-től kutatótáborokat, kiszállásokat szervezett a népi

jogélet feltérképezésére. Ezek a gyűjtőutak – annak ellenére, hogy alig tesznek róluk

említést a falukutatást és a népi szociográfia történetét áttekintő művek – integráns részei

voltak a korszak falukutató mozgalmának.707 A munkacsoport tagjai közül Bónis György a

Garam völgyében végzett kutatásait követően a kolozsvári Ferenc József

Tudományegyetem jogtörténeti szemináriuma keretében hozott létre kutatóbázist a népi

jogélet vizsgálatára. Fél Edit a Komárom megyei Martoson folytatott kutatásokat, Papp

László 1939 nyarán egy kiskunhalasi kutatócsoportot vezetett, 1940-ben pedig a

Tiszaháton kezdeményezett gyűjtést, amely a háború miatt hamarosan félbeszakadt.

6.5.1. Bónis György jogtörténeti szemináriuma

1939–40-ben Bónis György a Garam völgyében végzett kutatásokat. A gyűjtés

eredményét „Györffy kívánsága folytán az egykekérdés köré csoportosítva”708 1941-ben a

706 Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyomány-kutatás történetéhez. 1997: 217. o.707 Paládi-Kovács Attila: A társadalomtudományok és a falukutatás. In: Tárgyunk az időben. Ethnica, Debrecen. 2002: 32. o.708 EA 13.332. 59. o.

176

Társadalomtudományban publikálta.709 Kiinduló tézise, hogy „az egyke orvoslására az

egyke szokásjogának ismerete nélkül nem gondolhatunk”. Az 1. számú kérdőív

segítségével kilenc község710 házassági és öröklési szokásait vizsgálta, és hat pontból álló

javaslatot dolgozott ki arra nézve, hogy a jogi szabályozás segítségével hogyan lehet gátat

szabni az egykézésnek. A mai modern jogelvek oldaláról szemlélve gondolatai rendkívül

radikálisak voltak: az átörökítési korlátozástól (csak az örökíthesse át a birtokot, aki

hozzájárul a nemzet szaporodásához), a „fajtagadás” bűntettének megfogalmazásáig (a régi

magyar vértagadás analógiájára, amelynek büntetése a súlyos szabadságvesztésen túl a

teljes jószágvesztés volt).

Bónist 1940-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Jogtörténeti

Tanszékének vezetőjévé választották, itt szervezett szemináriumot a jogi néphagyományok

gyűjtésére. A gyűjtések 1942 nyarán indultak meg711 az Erdélyi Tudományos Intézet és a

m. kir. Igazságügyi Minisztérium támogatásával. Kalotaszeg mintegy 35 falujának

jogszokásait, azok térbeli és időbeli változásait kívánták feltérképezni, különös hangsúlyt

fektetve arra, hogyan érintkeznek egymással a magyar és a román nép jogszokásai.712 A

gyűjtés irodalmi felkészüléssel kezdődött: összegyűjtötték a Kalotaszegre vonatkozó

szakmunkákat, régi urbáriumokat, publikált feljegyzéseket. A gyűjtők önállóan dolgozták

fel az általuk kiválasztott községekről szóló irodalmat: megismerkedtek a községek

történeti és társadalmi viszonyaival, gazdasági helyzetével és a statisztikai adatokkal. Ezt

követően a kalotaszegi viszonyoknak megfelelően közösen egészítették ki az általános

kérdőívet. A kutatómunkát lényegében a kiegészített kérdőív alapján végezték. Minden

egyes kérdésről 3–4 helybelit kérdeztek meg, majd ugyanennyivel „ellenőriztették a kapott

adatok helyességét, ezzel egyúttal felmérve a közvéleményben betöltött szerepüket és

előfordulásuk gyakoriságát”.713 Ezután a község elöljáróit kérdezték meg a „leszűrt adatok

és jogelvek felől, és összekeresték a szükséges írásbeli anyagot (végrendeletek,

709 Bónis György: Egyke és jogszokás a Garamvölgyén. Társadalomtudomány, 1941: 287–309. o.710 Alsófegyvernek, Alsószecse, Barsbaracska, Bori, Hontfüzesgyarmat, Hontkiskér, Marosfalva (egybeépült Újbarssal), Mohi, Nemesoroszi.711 A gyűjtők: Dobos László (Bogártelke, Nyárszó, Sárvásár, Magyar-Bikal); Kovács Bálint (Sztána, Kispetri, Körösfő); Oriold Béla (Sztána, Középlak); Jégh Károly (Zsobok, Ketesd); Gányi György (Körösfő); dr. Szathmáry Balázs és dr.Steffler Sándor (Zentelke, Kalotaszentkirály); Báthory Zoltán (Bábony); Demkő Jenő (Farnason); Molnár István (Nagypetri); Tárkány Szücs Ernő (Kalotadamos, Jákótelke, Kalotaszentkirály, Váralmás, Körösfő, Mákófalva, Inaktelke, Magyarkapus); és Prehoffer Elemér, aki az okleveles anyagokat és az anyakönyveket kutatta. (Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 1944 július, 9. évfolyam 7.szám: 395. o.)712 A kalotaszegi gyűjtések célkitűzéseit Dobos László, a szeminárium egyik hallgatója ismerteti (uő: A jogi néphagyomány gyűjtéséről. Március, 1943. májusi szám.); a gyűjtés módszerét Tárkány Szücs Ernő mutatja be: A kalotaszegi népi jogélet-kutatás. Néprajzi Értesítő, 1943: 253–254. o. 713 Tárkány Szücs Ernő: A kalotaszegi népi jogélet-kutatás. Néprajzi Értesítő, 1943: 254. o.

177

szerződések, periratok stb.)”. A gyűjtők „valamely központi helyen” hetente találkoztak az

esetlegesen felmerülő problémák tisztázására. A gyűjtött anyag rendezése a kérdőív

beosztása szerint történt. A gyűjtők egy-egy községben 40–50 „jól összeválogatott

helybelitől” szerezték adataikat: „Nem elveket kérdeztek tőlük, hanem eseteket boncoltak

fel kellő részletességgel, és olyan nyelvezettel jegyezték le őket, ahogyan hallották.” Az

anyagokat a közlők nevének és adatainak feltüntetésével nyolcad ívnyi papírokra jegyezték

fel. A kutatás érdekes mozzanata, hogy a népi jogélet kutatásával párhuzamosan a jogi

múlt tárgyi emlékeit is gyűjtötték: „a munkában résztvevő egyetemi hallgatók

végigkutatták a házak, a csűrök és színek padlásait, és megvásárolták mindazt, ami mint

tárgyi hagyaték adatot jelent a magyar parasztság jogi életének történetében (földmérő

láncok, földmérő kockák, nyilak, adószedőrovások stb.)”. A gyűjtött anyagot a jogtörténeti

szeminárium könyvtárában helyezték el, és nem sokkal a gyűjtés befejezése után több

kisebb-nagyobb elemző munkát is készítettek. A publikálók közül már ekkor látványosan

kitűnt írásaival Tárkány Szücs Ernő joghallgató.714

Visszaemlékezése szerint még gimnazistaként kezdte meg gyűjtéseit Tárkány Szücs

Ernő szülővárosa, Hódmezővásárhely külterületén, Mártélyon.715 Munkája a kolozsvári

egyetem jogtörténeti szemináriuma által tervezett, a jogi néphagyománygyűjtés

eredményeit publikáló sorozat első köteteként jelent meg 1944-ben: „A világháború

tetőpontján a kolozsvári egyetem jogtörténeti szemináriumának kiadásában új sorozat indul

Jogtörténeti és népi jogi tanulmányok címmel.”716 Az induló sorozat céljaként Bónis

elsősorban a jogtörténet művelését jelölte meg, másodsorban pedig a jogi

hagyománygyűjtés szolgálatát: „az új tudományágnak kiforrásához nagyon is szükséges,

hogy az egyes falumonográfiák, módszertani vélemények és majdan összefoglaló művek

napvilágot lássanak.”717

Tárkány Szücs könyve bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy az anyag

feldolgozásánál elsősorban „jogi szempontok” voltak az irányadók. Az 1. számú kérdőív

alapján gyűjtött anyagot a tételes joggal összehasonlítva, ennek szellemében tette közzé.

Részletesen elemezte a nép viszonyát a tételes joghoz, megállapította, hogy az „életrend

törvénye” Istentől származik. Az írott törvény és annak perbeli érvényesítése idegen a

714 Ebben az időben született írásai: Jogszokásgyűjtés Kalotaszegen. Kolozsvári Szemle, 1943: 64–70. o.; Jogi elemek a kalotaszegi népmesékben. Kolozsvári Szemle 1943: 137–145. o.; A kalotaszegi népi jogéletkutatás. Néprajzi Értesítő, 1943: 253–254. o.; Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 1944: 379–400. o.; A juhtartás népi jogszabályai Bálványosváralján. Erdélyi Múzeum Évkönyve, 1944: 464–475. o.; A bálványosváraljai falukutató tábor néprajzi munkája. Néprajzi Értesítő, 1943: 253. o..715 Tárkány Szücs Ernő tudományos önéletrajza. Budapest, 1981. október 31. MTA Levéltár 2640/3. 716 Bónis György: Előszó. In: Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 1944: 3. o.717 Uo.

178

néptől: „a törvény erőszak rajtuk, más közösség akarata, amit lehet hajlítani, és tisztán

személyekben jelentkezik, viszont a szokásjog szellemi erő, ami mindenkinek a

műveltségébe beleolvad.”718 Aki Mártélyon a törvényeket nem tartotta be, csak világi

értelemben volt bűnös, de isteni értelemben nem, aki pedig a szokások ellen vétett, azt

Isten büntette meg. Így volt lehetséges az, hogy az urasági erdőkben lopni, dohányt

csempészni, kocsmában verekedni nem számított bűnnek. A jogszokás a nép számára

ugyanolyan, mint a többi szokás, ezért a kutató feladata, hogy különbséget tegyen köztük.

Tárkány Szücs ebben az írásában a Mártélyon fellelhető jogszokásokat két nagy csoportra

osztva tárgyalta: emberi élethez fűződő jogszokások és a vagyonnal kapcsolatos

jogszokások.

A kötetet a neves jogtörténész, Degré Alajos – aki Bónissal egy időben pályázott a

kolozsvári katedrára – ismertette a Századokban.719 Degré szerint a népi jogszokások

feltárása éppúgy része a néprajznak és a tételes jognak is, mint a jogtörténetnek,

„eredményeit mindhárom tudományág kíváncsian várja és azoktól számos probléma

megoldását reméli, de épp ezért igen magasak a kutatóval szemben támasztott

követelmények is, mert a néprajz módszereit kell alkalmaznia, a tételes jogot és a

jogtörténetet pedig egyaránt jól kell ismernie”.720 Degré értékelte azt, hogy a szerző

részletesen ismertette a község mai helyzetének történeti előzményeit és jelenlegi

társadalmi és vagyoni viszonyait, lehetőséget adva olvasójának, hogy a közölt

jogszokásokat, társadalmi és vagyoni helyzethez viszonyíthassa. Pozitívumnak tekintette

továbbá, hogy Tárkány Szücs nem elégedett meg a népi jogszokás közlésével, hanem

jegyzetekben hasonlította össze azokat az élő tételes magánjog és a magánjogi

törvényjavaslat szabályaival, s esetlegesen a régi joggal is. Hibaként rótta fel azonban,

hogy a szerző túl nagy teret szánt a vidék középkori és hódoltsági birtoktörténetének

bemutatására, de „elfogy a lélegzete” a 18. századi levéltári adatok közlésére.721 Degré

fontosnak tartotta Tárkány Szücs terepmunkájának azon eredményét, mely szerint a

mártélyi gazdák örökléskor a fiúkat előnyben részesítették, szemben „a közvetlen

718 Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 1944: 46. o.719 Degré Alajos: Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Századok 1944: 566–568. o.720 Uo.: 566. o.721 „Kár, hogy ennek a résznek aránylag kevés köze van a jelenlegi mártélyi lakosság kialakulásához és így jogszokásaik megalapozásául nem szolgálhat. Éppen annál a résznél, ami bennünket legjobban érdekelne, a jelenlegi telepnek hódmezővásárhelyi tanyákból és a közeli Károlyi-uradalom majorsági birtokáról kitelepült (vagy inkább kitelepített) zselléreiből és cselédeiből való kialakulásánál T.-nek elfogy a lélegzete, és javarészt csupán szájhagyományra, valamint Hódmezővásárhely feldolgozott történetére hivatkozhat. Jobb lett volna akár az egész középkori és törökvilágbeli birtoktörténet elhagyásával a XVIII. század közepétől fogva a volt földesúr, valamint Hódmezővásárhely levéltárában található adatokat közölni.” Degré 1944: 567. o.

179

gyűjtéssel nem foglalkozó” Mattyasovszkyval, aki szerint e tájékon az egyenlő osztály elve

uralkodott.722 Degré megítélése szerint a könyv legérdekesebb része a mártélyi nép

általános jogi szemléletéről szóló fejezet, melyben Tárkány Szücs a nép törvény iránti

bizalmatlanságáról szólt. Ebben, bár ismert tényekről számolt be, mégis igazolta azt, hogy

a falusi nép nem azért nem bízik a törvényben, a bírói ítéletekben, mert közvetlen kára

származik belőlük, hanem „mert a jogszabályok is, az igazságszolgáltatás is figyelmen

kívül hagyja a nép szokásait és jogi meggyőződését”.723 A bíráló pozitívan értékelte

Tárkány Szücs munkáját, aki – tegyük hozzá – később maximálisan bizonyította, hogy

érdemes volt a beléplántált bizalomra: „sok kérdésről jól tájékoztat, reményt ad arra, hogy

a szerző fiatalon elindulva, a népi jogszokásgyűjtés terén még nagy eredményeket fog

felmutatni, az új sorozat további füzeteit pedig most már alapos igényekkel várjuk.”724

A népi jogéletkutatók közül Papp László az Etnhongraphiában ismertette Tárkány

Szücs Ernő Mártély népi jogszokásairól írott munkáját.725 Papp több ponton is hibát vélt

felfedezni: a település, az alig „évszázados múltú” Mártély szerinte nem különösen

alkalmas kutatási hely, használhatóbb anyagot nyújtott volna valamelyik ősibb településű

anyaközség. Az „emberi élethez fűződő jogszokások” meghatározás a bíráló szerint kissé

bizonytalan, s úgy értékelte, hogy „a jól megrajzolt társadalmi keret után meglehetősen

túltengnek a »tiszta« folklorelemek, a népi illemrajz, a népi köz- és magángazdálkodás

jelenségei, ami mind szűkre szabottan a tulajdonképpeni tárgy hátteréül, értelmezéséül,

színezéséül kell, hogy szolgáljon”.726 Ennek kapcsán Papp a népi jogélet avatott

kutatójaként központi kérdéskört érintett: mitől jogi tulajdonképpen egy szokás?

Véleménye, hogy a fiatal kutatónak inkább csak a vagyoni és öröklési jogi kérdéseknél

sikerült kidomborítania a szokások jogi jellegét, különösen ott, ahol a gyakorlat, a

jogszokás ellentétes a tételes joggal.

A disszertációmban számba vett kutatásoknál – Mattyasovszkytól Tárkány Szücs

Ernőig – vissza-visszaköszön ez a felvetés. Papp természetesen nem adhatott örökérvényű

választ a kérdésre, gondolatmenete itt nagyjából megtorpant annak rögzítésénél, hogy

egyáltalán nem egyszerű megvonni a határt, „hol kezdődnek és hol végződnek a szorosabb 722 „Ez nagyjából csakugyan így is van a zselléreknél, de a gazdák a fiúkat mindig előnyben részesítik még ma is, régen pedig a leánynak egyáltalában semmi földet nem juttattak. Minthogy azonban a zsellérek természetesen sokkal többen vannak, Mattyasovszky pedig csak a statisztikából indult ki, elkerülte figyelmét a mártélyi gazdák jogszokása, bár célja épp az ingatlanöröklés szabályainak felderítése lett volna.” Degré 1944: 567. o. 723 Degré 1944: 568. o.724 Uo.725 Papp László: Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 1944. Ismertetés. Ethnographia 1944: 174–175. o.726 Uo.: 175. o.

180

értelemben vett jogproblémák”.727 Más cikkeiben ennek megválaszolására a jogászi

tárgyismeretet híva segítségül: a tételes jog, valamint a jogtörténet fogalmirendszereinek,

szabályainak ismeretét. A rendezőelvet a gyűjtésnél s az adatok közzétételénél egyaránt a

jogban kikristályosodott struktúrák jelentették nála. Paládi-Kovács Attila hívja fel a

figyelmet arra, hogy néhány évvel később Fél Edit épp azt emelte ki pozitívumként

Tárkány Szücs Ernő mártélyi munkájából, hogy bár abban a jogi szempontok elsőségét

hangoztatta, „mégis erről sok helyen megfeledkezni látszik, és az olvasó tiszta néprajzi

közlést olvashat. Ő az első, magát nem néprajzosnak nevező gyűjtő, aki alaposan

megvizsgálta a család és a nagycsalád mibenlétét, belső szervezetét, bomlási maradékait

vagy bővülési lehetőségeit a vőség és örökbefogadás útján. Fejtegeti a vő szerepét, a

családelnevezéseket, majd a műrokonságot is.”728 Szintén Paládi-Kovács hangsúlyozza

Papp kérdőívre vonatkozó megjegyzésének fontosságát: „A szerző az anyaggyűjtésnél és

feldolgozásnál jelentős kihagyásokkal, annak a kérdőívnek a mentén haladt, amelyet a

Györffy István körül jogászokból és néprajzosokból kialakult munkaközösség ideiglenes

használatra állított össze, de sok egyéni gondolattal pótolta annak hiányosságait.” A

kérdőív a kezdetektől „inkább csak tájékoztatásul szolgált”, az egyes gyűjtéseknél – úgy

Kalotaszegen, mint Mártélyon – a helyi sajátosságok figyelembe vételével átdolgozásra

került. Ezzel párhuzamosan zajlott – mindenekelőtt Bónis, Hofer és Papp részéről – az

eredeti, 1. számú kérdőív tökéletesítése.

A kérdőív lokális sajátosságokhoz való igazítása – s tegyük hozzá, részleges

alkalmazása – bonyolítja az olyan országos lefedettségű történeti statisztikai elemzések

megvalósítását, amelyre elsőként és eddig egyetlenként – Baross János század eleji

öröklési jogi gyűjtése kapcsán729 – Faragó Tamás vállalkozott. Nagyban támogatja viszont

a helyi sajátosságok bemutatását, melynek egyik legkiválóbb példája épp a fiatal Tárkány

Szücs Mártély jogéletéről írt kismonográfiája. Ha valamit sajnálhatunk a kérdőív

folyamatos módosításával, átalakításával kapcsolatosan, az az, hogy ez a munka legkésőbb

1948-ban abbamaradt. Nagy Janka Teodóra kutatásai bizonyítják, hogy az eredeti kérdőív

– megszövegezése után több mint fél évszázaddal is – hasznos segítője lehet a népi jogélet,

a jogszokások vizsgálatának.730 727 Uo.728 Fél Edit: A magyar népi társadalom életének kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve, Néptudományi Intézet, Budapest. 1948: 10. o., Idézi Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 866. o.729 Faragó Tamás: Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt. In: Történeti demográfiai 2006–2008. Budapest, 2008.730 Vö: Nagy Janka Teodóra: Büntetőjogi néphagyományok és -szokások. In: Múlt és jelen Bölcskén. Szerkesztette Szabó Géza. Bölcske, 1994: 261–284. o.

181

Bónis György rövid kolozsvári tanszékvezetősége idején két sorozatot indított

útjára: a Jogtörténeti és népi jogi tanulmányok mellett az Erdélyi perjogi emlékek

jogtörténeti forráskiadvány–sorozatot. Bár mindkettő torzóban maradt, része annak a

tudományos koncepciónak, amit a fiatal, mindössze huszonöt éves jogtörténész

mesteréhez, Eckhart Ferenchez írt levelében összegzett. Az utókor egyöntetű értékelése

szerint Bónis György elsősorban a jogtörténet művelése szempontjából tulajdonított

jelentőséget a jogszokások gyűjtésének. Eckhartnak írt levele alapján ezt kiegészíthetjük

azzal, hogy a jogszokásgyűjtésnek elsősorban a fiatal jogászok képzésében juttatott volna

szerepet. A jogszokások jogalkalmazásban való felhasználásával kapcsolatosan kezdetektől

szkeptikus volt, s a jogszokásgyűjtés jogtörténeti jelentőségét is sokkal inkább az írott,

szokásjogi emlékek feltárásában látta. A későbbiekben kidolgozott tudományos programja

a törvény és szokás kapcsolatának jogtörténeti vizsgálatát állította középpontba, „persze

nem agitátori céllal”.731

6.5.2. Fél Edit – társadalomnéprajz és jogszokásgyűjtés

Fél Edit (1910–1988) Györffy István és Bátky Zsigmond tanítványaként kapcsolódott

be a Magyary Zoltán által szervezett tatai kutatásba. Bátky szülőfalujában, Kocson

megtelepedve folytatott vizsgálatokat. Az volt a feladata, hogy „egy társadalmi rétegek,

vagyoni rétegek, társadalmi csoportok szerint tagolt állapotrajzot” készítsen.732

Kutatómunkájának eredményeit a Közigazgatás és az emberek egy fejezetében, valamint

731 Lásd: Bónis György: Törvény és szokás a Hármaskönyvben. Kolozsvár, 1942. Később: uő.: Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog. Budapest, 1972. „Fel szerettem volna ugyanis dolgozni a törvény és szokás viszonyát a renaissance-ig, vagy talán mindmáig. Tartalomra való tekintet nélkül, csak azt vizsgálni, mikor első jogforrás a törvény, mikor a szokás. Revideálni kellene (szerintem) Illésnek azt a nézetét, hogy a törvényeket külön akarták gyűjteni, s a szokásokat is, de csak utóbbi lett valóssággá a Tr-ban. Ebben is sok törvény van! Az egyházi anyagokon sok (pirossal is kiemelt) utalás van arra, hogy a magyar jog a külföldi ember szemében mindig szokás, legalább a középkor első századaiban. Azt is ide kellene venni, miért statútum a tv Werbőczynél. Egyáltalán hogyan tör be a decretum, ez a jövevény a magyar jogba, és szorítja ki a szokást! A Ferdinánd-kori túlzott törvényalkotás konjunktúrája a következő századra volt szokásjog, a XVIII. századi bírói szokásjogra, majd a tv végleges győzelme a reformkorban: mind izgalmas kérdések. Végigvonulna ezeken a magyar lélek kérdése (cikkem!) azzal a megfigyeléssel együtt, amit egyik cédulára kiírtam talán Vécsey emlékbeszédéből, hogy (Kölcsey, Kossuth szerint) az országgyűlési tárgyalásokon mennyi meddő dolog történik. Ezzel szemben a szokás praktikus és lehiggadt voltát kell kiemelni. Elhajlás a magyar lélektől: elhajlás a szokástól! Szóval kritikai szemmel a szokásjog-romantika történeti megalapozása lenne ez (persze nem agitátori céllal)!” (Bónis György levele Eckhart Ferencnek. 6. számú melléklet.)732 Fél Edit: Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 380. o.; Fél Edit 1936 nyarán három hetet töltött Kocson, majd oda télen további két hétre visszatért.(Magyary Zoltán–Kiss István: Közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Budapest, 1939: 20–21. o.)

182

később önálló tanulmányban tette közzé Kocs 1936-ban cím alatt.733 Sárkány Mihály a

hazai társadalomnéprajzi kutatásokat elemezve szól arról, hogy a társadalmi vonatkozások

indulásától fogva jelen voltak Fél Edit munkáiban, de azok igazán hangsúlyosan csak a

kocsi kutatások során, az arról készült monográfiában jelentkeztek.734 Maga a szerző is

kocsi gyűjtőútja kapcsán hangsúlyozta a társadalomnéprajzi szempont újdonságát: „A

néprajzi leírás hagyományos témakörei előtt a kötet a falu társadalmának, rétegződésének,

antropológiai és demográfiai viszonyainak áttekintésével indul, és külön fejezet

foglalkozik a családszervezettel, a községgel mint közösséggel és a közigazgatással.

Mintegy a társadalomnéprajz témakörei itt integrálódnak a népi műveltség többi

jelenségének leírásához, sőt válnak viszonyítási alappá azok elrendezésében.”735

Fél Edit a Györffy által életre hívott munkaközösség tagjaként részt vett az 1.

számú kérdőív megszövegezésében, és már 1939 tavaszán gyűjtésbe kezdett a Komárom

megyei Martoson. Kisebb megszakításokkal – 1940-ben ösztöndíjasként Franciaországba

utazott, de a világháború miatt viszontagságos úton, hamarosan hazatért – több mint négy

éven keresztül folytatott társadalomnéprajzi kutatásokat a községben. Gyűjtése

eredményeit több tanulmányban tette közzé. Sárkány Mihály megítélése szerint ezek közül

két témakör: a társasmunkák bemutatása736 és a nagycsalád feldolgozása737 a későbbi

kutatásokra is nagy hatást gyakorolt „a téma korábban ismeretlen elmélyültségű és

szakszerűségű kidolgozásával”.738 Ezeken túl a népi jogéletkutatás szempontjából különös

jelentőséggel bír a szintén ebben az időszakban közreadott, a tulajdonjegyekről írott

gazdag adatközlése.739 A tulajdonjegyek vizsgálata – különösen az állatjelek és a házjegyek

– az európai jogi néprajz talán egyik legkidolgozottabb részterülete (egyes szerzők a

graffitiket is ide sorolják), s hazánkban is komoly tradíciói vannak kutatásának. Gyűjtésük

szükségességét idehaza – nem elsőként és nem egyedüliként – már Tagányi Károly is

733 Fél Edit: Rövid leírás Kocsról. In: A Közigazgatás és az emberek. Magyary Zoltán–Kiss István. Budapest, 1939: 77–92. o.; Fél Edit: Kocs 1936-ban. Budapest, 1941.734 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2001: 53. o.735 Fél Edit: Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 381. o.736 Fél Edit: A társaságban végzett munkák Martoson. Néprajzi Értesítő 1940: 361–381. o.737 Fél Edit: Nagycsalád és jogszokásai Martoson. Társadalomtudomány 1943: 408–437. o.; uő.: Egy kisalföldi nagycsalád társadalom-gazdasági vázlata. A marcelházi Rancsó–Czibor család élete. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 3. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Érsekújvár, 1944; uő.: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 2. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Budapest, 1944; uő.: A vagyon és tulajdon Martoson. Társadalomtudomány 1944:1–35. o.738 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2001: 53. o.739 Fél Edit: Adatok a tulajdonjegyekhez. Előzetes jegyzetek a ruhajegyekről. Néprajzi Értesítő 1940: 386–395. o.

183

felvetette. Kéziratainak tanúsága szerint Tagányi nemcsak a tulajdonjegyek gyűjtésének

tulajdonított jelentőséget, hanem figyelme kiterjedt a tulajdonjegyek bíróság előtti

bizonyító erejének, valamint a megváltoztatásukhoz, megsemmisítésükhöz kapcsolódó

jogszokások vizsgálatára is. Balassa Iván szerint a tulajdonjegyek kérdését Fél Edit vetette

fel először.740 Valóban, tanulmányában a leendő gyűjtők figyelmét Fél Edit fel kívánta

hívni „egy eddig észre nem vett jelenségre”, a tulajdonjegyek közül a ruhajegyekre (a

ruhajegy szót a szerző a Nógrád megyei Őrhalom község népi nyelvkincséből emelte át),

melyek a nemzetközi szakirodalomban is csak elvétve tűnnek fel, a magyar szakirodalom

pedig meg sem említi azokat.741

A martosi nagycsalád jogszokásairól közzétett munkájában a népi jogéletkutató

munkacsoport tagjai által a kutatások céljaként megfogalmazottaktól Fél Edit részben

elhatárolódott.742 Nála a nagycsalád jogszokásainak vizsgálata kizárólag szaktudományos,

„etnológiai” szempontokat szolgált: „A szakirodalomban ez az első kísérlet, mely ilyen

irányú anyag gyűjtését és feldolgozását foglalja magában. […] mind a nagycsalád, mind

pedig jogszokásai körébe tartozó hagyományok gyűjtésében és feldolgozásában etnológiai

és csak etnológiai érdekű szempontok vezettek. A jogtudomány szempontjait nemcsak e

téren való járatlanságom, de célkitűzéseim, felállított problémáim alapján is teljességgel

figyelmen kívül hagytam.”743 Célkitűzésének megfelelően a gyűjtött anyag közzétételében

sem követte szolgaian a tételes jog rendszerét. A kutatás eredményeit három kérdéskör

köré csoportosítva tette közzé: nagycsalád (családi elnevezések, kapcsolatok, korhatárok,

házassági kapcsolatok, vőség, gyermekek helyzete stb.); a vagyon és a tulajdon jogszokásai

(családi vagyon, magánvagyon, munka, örökösödés, tulajdonjegyek, közös tulajdon,

szellemi tulajdon, talált tárgyak, csere, kölcsön, ajándék, részesedés, adásvétel, zálog,

móringlevél, végrendelet); végül pedig a Martoson fellelhető büntetőjogi népszokások

740 Balassa Iván: Fél Edit emlékezete. In: Emlékezés Fél Editre. Szerkesztette: Fülemile Ágnes és Stefány Judit. Budapest, 1993: 20. o.741 Fél Edit: Adatok a tulajdonjegyekhez. Előzetes jegyzetek a ruhajegyekről. Néprajzi Értesítő 1940: 386. o.742 „Papp László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest, 1941 című munkájával, anyagát illetően helyenként megegyezik az enyém, problematikánk és célkitűzéseink azonban alapjukban eltérnek egymástól, amennyiben őnála a kiindulás és végcél elsősorban jogászi. […] A mostanában gyakorta idézett Györffy István kezdeményezte népi jogszokásgyűjtő szemináriumban én is részt vettem. Az onnan kiinduló Bónis György és a most idézett Papp László vonatkozó munkásságát természetesen a legnagyobb figyelemmel kísérem. E két szerző elősorban jogi irányú és szemléletű dolgozataiból igyekszem hasznomra fordítani mindazt, ami néprajzi szempontjaim kiegészítésére szolgálhat abban a hitben, hogy egy végső szintézisben a most két irányban haladó, talán nem is annyira gyűjtések, mint inkább feldolgozások, egymás hasznos kiegészítéséül fognak szolgálni.”(Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 27–28. o.)743 Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 27. o.

184

(lopás, verekedés, gyilkosság, tanúzás, sértés, szitok, eskü, átok, adott szó, fogadalom, bűn,

büntetés, kitagadás, harag, megbékülés stb.). A feldolgozott témák közül kitűnt

újdonságával a szellemi tulajdon kérdésének legalább utalás szintű megjelenítése. Fél Edit

bizonyítékokat talált a parasztság körében a szellemi tulajdon fogalmának létezésére,

meghatározására. „Az én kalapomma ne köszönjön más!” szólás szerint ha valaki tud egy

mesét vagy nótát, az neheztel érte, ha más eltanulja tőle, és az ő nevének említése nélkül

adja tovább.744

Fél Edit nemcsak a nagycsalád jogszokásairól közölt szakszerű feldolgozásával tett

sokat a népi jogéletkutatásért. Hasonlóan mérföldkő e témában A magyar népi társadalom

életének kutatása (1948) című, tudománytörténeti jelentőségű műve, melynek talán

legnagyobb erőssége, hogy nemcsak a néprajzra szorítkozik, de széles kitekintéssel építi be

mindenekelőtt történészek, jogtörténészek, régészek munkáit is. Helyzetértékelésében Fél

Edit az előzmények számbavételénél – mondhatjuk: elsőként, és sokáig egyedüliként –

ismerte fel Tagányi kutatásainak, jogszokásgyűjtő programjának jelentőségét. Úgy vélte,

„talán Tagányi volt a régebbi szerzők közül az egyetlen, aki a népi társadalom jelenségeit

olyanoknak látta, amilyenek azok valójukban voltak”,745 s elismerően szólt Tárkány Szücs

Ernő mártélyi tanulmányáról is.746

Sárkány Mihály szerint Fél Editet inkább „a letűnő világ foglalkoztatta”, a változásokat

inkább csak regisztrálta, s a változások mozgatóinak feltárása helyett az európai

összehasonlítást tekintette feladatának „ezzel a társadalmi intézményeknek a néprajz egyéb

tanulmányozott tárgyaihoz hasonló kultúrtörténeti vizsgálatát tűzve napirendre”.747 Ugyanő

állapítja meg, hogy bár Fél Edit munkáival számos kérdésben új alapokra helyezte a

néprajzi kutatást, újító törekvései „végül egy szaktudomány keretein belül maradtak”.748

Így járt el Fél Edit a népi jogszokások gyűjtése kapcsán is: új téma újszerű, ugyanakkor

igényes kidolgozásával talán néhol tényleg „időtlen”, „egyenes útján” haladt. A

jogszokások vizsgálata a kezdetektől tisztán néprajzi program volt nála, mentesen

bármiféle jogi, politikai szempontoktól. Ha a jogi néprajz hagyományait, kútfőit keressük

Magyarországon, azt Fél Edit módszerében és tematikájában is letisztult dolgozataiban

744 Uo.: 64. o.745 Fél Edit: A magyar népi társadalom életének kutatása. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 2001: 366. o., Részletesebben Tagányi munkájáról uo.: 346–347. o.746 „Ő az első magát nem néprajzosnak nevező gyűjtő, aki alaposan megvizsgálta a család és nagycsalád mibenlétét, belső szervezetét, bomlási maradékait vagy bővülési lehetőségeit a vőség és örökbefogadás útján. Fejtegeti a vő szerepét, a családelnevezéseket, majd a műrokonságot is.” uo.: 333. o.747 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2001: 52. o.748 Uo.

185

lelhetjük fel. Rendkívül fontos ezt mindaddig hangsúlyozni, míg evidenciává nem válik:

sem a szekszárdi jogi néprajzi konferencia felhívásában, sem megvalósult programjában

nem esett szó Fél Editről, pedig ő az a kutató, aki, miközben az 1930-as évek végén részt

vett a népi jogszokásgyűjtés programjának kidolgozásában, az első kérdőív

megszerkesztésében, majd ugyanebben az időszakban – egy rendkívül érzékeny témát

vizsgálva – gyűjtőútra indult a Csallóközbe, mindvégig egy jól körülhatárolható

tudományos koncepció keretein belül maradt.

6.5.3. Papp László kiskunhalasi kutatótábora

Papp László vezetésével látott munkához a kiskunhalasi kutatócsoport, melyen belül egy

kisebb jogszokáskutató csoport is működött. A gyűjtést az 1. számú kérdőív segítségével

végezték, az eredményeket Kiskunhalas népi jogélete cím alatt Papp László foglalta össze,

mely a Magyar Táj- és Népismeret Könyvtára sorozat részeként jelent meg 1941-ben. Papp

a könyvet Györffy István professzor emlékének ajánlotta.

Papp szerint a magyar népi jogéletkutatás „arra kíván fényt deríteni, hogy milyen

terjedelmű, tartalmú és színezetű népünk jogi műveltségállománya”.749 Kutatási célként a

társadalomrajz, a néprajz és a jogtörténet szolgálatát együttesen jelölte meg: „A munka

eredménye elsősorban is társadalomrajzi képet nyújt, a népi jogi hagyomány, a folklór

kutatáskörébe is vág, de sűrű az érintkezés a jogtörténet kérdéseivel is. Az egyes

jelenségek eredete pedig váltakozva deríthető fel az etnológia és jogtörténet

segítségével.”750 Antal István igazságügyi államtitkár 1939. november 23-án elhangzott,

korábban már idézett beszédére reagálva – melyben a jogszokáskutatás törvény-

előkészítési és igazságügyi-végrehajtási szempontú jelentőségét hangsúlyozta –

lehetségesnek tartotta bizonyos gyakorlati célok figyelembe vételét, de leszögezte:

„Természetesen igen nagyarányúvá kell fejlődnie annak a kutató- és gyűjtőmunkának,

amely ebben a vonatkozásban gyakorlati eredményeket szül. Ez a gyakorlati cél teszi a

népi jogélet kutatójának munkáját különösen felelősségteljessé, valóban jelentős lévén,

hogy a vizsgálódások eredménye hű legyen.”751 A kutatás akkor lehet megbízható, ha a

kutató „szigorú lelkiismeretességgel és sokszorosan” ellenőrzi az adatok megbízhatóságát,

és „feltétlenül tartózkodnia kell az egyéni eltérések figyelembe vételétől”.752

749 Papp László: Kiskunhalas népi jogélete. A Magyar Táj- és Népismeret Könyvtára. Budapest, 1941: 3. o.750 Uo.: 3.o.751 Uo.: 7. o. 752 Uo.

186

A kiskunhalasi kutatásban a néprajzi jelleg a domináns. Papp a népi jogszokást a

folklór anyagának, a reális életviszonyokból eredő hagyománynak tartotta. A

jogszokásokat a tételes joghoz való viszonyuk alapján öt csoportba sorolta. A legnagyobb

csoportot a tételes joggal egyező szabályok alkotják, a második csoport a tételes jogtól

tévesen eltérő szabályok.753 A jogszokások harmadik csoportját adják a tételes joggal

tudatosan ellenkező szabályok.754 Negyedikként az életviszonyok tételes jogtól nem érintett

szabályait,755 ötödikként pedig a „hajdani jogi érvényükből lesüllyedt szabályokat,

cselekvésmódokat”756 jelölte meg a szerző. A kutatás eredményeit – melyekben a kérdőívre

adott válaszokon túl nagyban támaszkodott az egyes témákhoz kapcsolódó levéltári és

nyomtatott forrásokra – jogágak szerinti bontásban ismertette. A családi jog területén a

párválasztás szempontjainak bemutatására, a házassági akadályok, a leánykérés, a

komendálás, a móringadás, és a kézfogó ismertetésére tért ki. Az öröklési jogon belül a

végrendelkezés, a fiági öröklés, a leányág kiházasítása, a betudás, a haszonélvezet és a

hitvestársi öröklés kiskunhalasi jogszokásait ismertette, ezt követően a dologi és kötelmi

jog népi intézményeit vette számba.

Papp könyvét a Századokban Bónis György ismertette:757 „P. könyve első

eredménye annak a mozgalomnak, amely 1939 óta Tagányi Károly eszméinek

megvalósítására törekszik. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről szóló tanulmány (1919)

nemcsak jogfejlődésünk ködös kezdeteit világosította meg páratlan értékű összehasonlító

anyag segítségével, hanem a jogtörténet íratlan forrására; a népi hagyományra is irányította

a figyelmet. Az »élő« anyagot mégis csak húsz évvel a program elhangzása után kezdte

gyűjteni a boldogult Györffy István körül alakult kis közösség. P. az úttörők között volt,

számos cikkben körvonalazta a mozgalom célkitűzését, és ő alkotta meg az első

monográfiát is.” Bónis úgy értékelte, hogy a célkitűzés és az érdeklődés köre is lényegesen

tágult Tagányi óta: nemcsak az „íratlan törvények”, a jogszokások feldolgozását, s nem is

csak a „hagyományban gyökerező jogi műveltség” feltárását vállalta Papp, „hanem a népi

közösségnek és az állami jogrendszernek egymáshoz való viszonyát is megvizsgálja”,

értékes segítséget nyújtva a gyakorlati jogéletnek és a jogfejlesztésnek egyaránt.758 Bónis a

753 „Vélt népi szabályok, jogi babonák, helytelen tudás szülte szabályok”: pl. a halasi nép úgy véli, hogy a köteles rész mértéke a teljes hagyaték egyhatoda, s ha a végrendelet ettől el nem tér, semmiképpen nem lehet megtámadni. Uo.754 Pl. a leánygyermek kevesebbet kap a vagyonból, szántásnál rá lehet menni a szomszéd földjére.755 Pl. az eljegyzés központi mozzanatai, a kaláka munka ingyenessége. 756 Pl. megállapodásnál kézfogás.757 Bónis György: Papp László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest 1941, Orsz. Táj- és Népkutató Intézet. 72. o. (A magyar táj- és népismeret könyvtára 2.). Századok 1943: 522–523. o. 758 Uo.: 522. o.

187

jogi hagyományok feltárásának történeti jelentőségét hangsúlyozta. Viskire utalva

rögzítette, hogy – túljutva a természettudományos módszereken – a néprajztudomány is

egyre inkább történetivé válik. Következtetése, hogy így a jogi néprajz is – „melynek a

hagyományok felkutatása a szellemi része” –, értékes segítője lehet a jogtörténetnek. Papp

dolgozatában is üdvözölte az erős történeti érdeklődést, „melyet egyébként az 1745-i

redemptióra szívesen hivatkozó kunsági nép tárgyalásánál nem is nélkülözhetne”. Záró

gondolatában hangsúlyozta, hogy Györffy is a történeti előzmények feltárásában látta a

jogszokásgyűjtés feladatát, s reményét fejezte ki, hogy a jogi hagyománygyűjtés mozgalma

a Papp László által kijelölt úton haladva a néprajz és jogtörténet számára egyaránt értékes

eredményeket fog szolgáltatni.

6.6. Vita a Társadalomtudomány hasábjain

Papp Kiskunhalasról írott könyve nyomán 1942–43-ban vita kezdődött a népi jogélet

kutatásáról a Társadalomtudomány hasábjain, a Figyelő rovatban. Mint fentebb láttuk,

Papp könyvének bevezető lapjain igyekezett a kutatás célját és módszereit meghatározni.

Ezt bírálta Szabó Imre (1912–1991) a Néprajz, jog, szociológia759 című írásában. Szerinte a

Papp által a népi jogéletkutatás számára kijelölt jogászi cél, néprajzi módszer, valamint a

gyűjtött anyag jogrendszer tagozódásnak megfelelő felosztása módszerbeli és szemléleti

zavart tükröz. A recenzens szerint néprajzi jogkutatásnál nem lehet a felosztási szempontja

a tételes és íratlan jog különválasztása, esetleg párhuzamba vagy szembeállítása. Szabó a

„néprajzi jogszemlélet” feladatát és szempontjait is másban látta: „fel kell fednie azokat a

szerkezeti és funkcionális elemeket, amelyek par excellence népi eredetűek, s amelyek egy

népi kultúrát, tárgyit és szellemit egyaránt, bizonyítanak és mutatnak be.” Véleménye

szerint az mellékes, hogy a néprajzi elemek a jog melyik részében jelennek meg.760 Bírálta

Papp adatkezelési módszerét is, amely „alig egyéb szorgalmas adatgyűjtésnél”761, s úgy

vélte, nem volt elég szigorú a szelekció. Papp a nyersanyagot a maga rendezetlenségében

hagyta, meg sem kísérelte a felhozott anyag rendezését, az azonos néprajzi elemek

összevonását, fontosságuk és értelmük szerinti tárgyalását.762 A kritika a kérdőívet is

érintette: a kérdések összeállítása azt mutatja, hogy a válaszok pozitív vagy negatív volta

egy feltételezett pozitív vagy negatív állapotot van hivatva bizonyítani. Végül a 759 Szabó Imre: Néprajz, jog, szociológia. Társadalomtudomány 1942–43: 423. o.760 Uo.: 423. o.761 Uo.762 Uo.: 424. o.

188

szemléletbeli zavar elkerülésére a kutatások más tudományterületbe való ágyazását

javasolta: „Néprajz és szociológia, népi jogéletkutatás és jogszociológia, pontosabban a

jogszociológiai kutatás közt az érintkezési felület nagy, és bizonyos néprajzi jelenségek

megértése csak vagy elsősorban társadalmi vonatkozások feltárásával lehetséges, ahogy

fordítva is. […] A szociológia síkja szélesebb és a segítségével feltárt összefüggések

nagyobb jelentőségűek.”763 Tehát egy szociológiai kutatás teljesebb képet nyújtana a népi

jogéletről és Szabó szerint szemléletbeli változás is szükséges: nemcsak azt kell vizsgálni,

melyek azok a jogszokások, jogi jelenségek, amelyek a néptől erednek, hanem a

szociológiai kutatás segítségével a jogalakulási és működési folyamat teljességét kellene

vizsgálni „abból a célból, hogy a társadalmi hatóerőket felfedje”, illetve azt, hogy

mennyiben fejeződik ki az adott társadalmi helyzet az adott jogrendben. Kívülállóként

Szabó Imre sokkal világosabban látta az útját, feladatát, módszerét és céljait kereső

jogszokásgyűjtés fogalmi hiányosságait, s megoldási javaslata szerint a kutatásokba

világos fogalmi rendszert a jogszociológia, illetőleg általánosabban a szociológia hozhatna.

Hofer Miklós nem tartotta megalapozottnak a bírálatot. Szerinte helyesen járt el

Papp, amikor a gyűjtött anyagot a jogtudomány általánosan elfogadott rendszere szerint

csoportosította, és az élő állami jogszabályokhoz viszonyította. A legfontosabb célnak

maga is a jogszokások rendszerben történő gyűjtését tartotta. Egyetértett Pappék előre

meghatározott céljával, az egész ország területére kiterjedő, „tárgyilagos, minden

melléktekintet nélkül dolgozó, lelkiismeretes munkával”764 hatalmas, jól kezelhető

adattárban gyűjtsék össze a népi jogszokásokat, a jogi néphagyományokat, hogy „abból az

adattárból megismerhessük népünk jogi műveltségállományát és egy-egy felmerülő,

szabályozandó kérdésben könnyűszerrel megismerhessük népünk felfogását”. Helyesen

járt el tehát Papp, mivel a gyűjtésnek előre meghatározott egységes elvek, módszerek és

beosztások szerint kell történnie, hogy a gyűjtött anyag kezelése, áttekintése és adattárba

illesztése könnyebb legyen. Leszögezte, hogy a „jogi népéletkutatásnak elfogulatlan,

elsősorban kifejezett jogászi szaktudással összegyűjtött megbízható adatokra van

szüksége”,765 a szintézis majd csak később következhet. Úgy vélte, hogy néprajzi

szempontok csak másodlagosak, és ezek figyelembevételével nem állapítható meg a népi

jogéletkutatás módszere és célkitűzése.

A vitában Papp László részben módosította véleményét: „Távolról sem a néprajz

számára kíván ez a gyűjtő- és kutatómunka adalékokat szolgáltatni. A kiindulás és a végső 763 Uo.: 425. o.764 Hofer Miklós: Népi jogéletkutatás – levél a szerkesztőhöz. Társadalomtudomány, 1943: 271. o.765 Uo.: 272. o.

189

cél is elsősorban jogászi. Az itt munkálkodó előtt legfőképpen jogpolitikai, törvény-

előkészítési szempontok lebegnek.”766 Elismerte a munka újszerűségéből adódó

módszertani hiányosságokat, tévedéseket, és remélte, hogy a jövőben „jóhiszemű

hozzászólások” és termékenyítő vita folytán sikerül ezeket kiküszöbölni, mert „a népi

jogéletkutatás nem néprajz, nem társadalomrajz, sem a jogtörténetnek mellékhajtása, ha

mindjárt eredményei kisebb-nagyobb mérvben el is helyezhetők e tudományágak egyik-

másikán belül, össze is olvadnak anyagával. Az önállóság igényével lép fel s talán ki is

alakul belőle egy új tudáság.”767

Bónis György hozzászólásában szintén „alakulóban lévő tudományágról beszél”,768

majd megkísérelte a gyűjtőmunkát a „tudományok általános rendszerében” elhelyezni. A

munka tágabb keretének ő a néprajzot tekintette, mivel ezt igazolták a külföldi törekvések

is (rechtliche Volkskunde, folklore juridique, folklore giuridico stb.). A jogi néprajz a

néprajz részeként, annak felosztását követve osztható fel a jogélet tárgyi emlékeinek és

jogi vonatkozású szellemi jelenségeinek gyűjtésére. Az első a jogi régészet, a második

pedig a jogi néphagyományok gyűjtése. „A jogi hagyománygyűjtés másodsorban arra

törekszik, hogy a jogtörténet számára megvilágítson olyan kérdéseket, amelyek az írott

emlékek alapján ma már meg nem oldhatók.”769 Azt hangsúlyozta, hogy a jogi

hagyománygyűjtés nem a „népiség divatjának” kíván hódolni, ellenkezőleg, eredményeit

maradandóbban szeretné a jogfejlődésbe építeni. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a fent

vázoltak alapján a jogi hagyománygyűjtés módszere csak néprajzi és történeti lehet,

azonban nem lehet meg más rokontudományok segítsége nélkül. „De bármilyen szélesre

nyitja is horizontját, tisztában kell lennie azzal, hogy ha a népi társadalom leírásához lát,

szociográfiát művel, ha az adott jelenségeken túlmenően általános összefüggéseket keres a

jog és a jogon kívüli tényezők között, jogszociológiát űz, végül ha a tételes jog

fejlesztésének célzatával egyes modern törvények hatását kísérleti alapon vizsgálja, a

jogpolitika szolgálatában áll. Ezek a tárgybeli bővítések pedig már módszerbeli

változásokat kívánnak, és az eredeti célkitűzést elhomályosítják.”770

Viszontválaszában Szabó Imre részben újrafogalmazta a népi jogéletkutatás

tudományterületekhez való kapcsolását. Egyértelműen jogpolitikai hatókörbe utalt minden

olyan próbálkozást, mely a jogszabályalkotás befolyásolását célozta. Tisztelettel vette át

766 Papp László: Népi jogéletkutatás. A szerző észrevételei Szabó Imre bírálatára. Társadalomtudomány, 1943: 276. o.767 Uo.: 278. o.768 Bónis György: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány, 1943: 279. o.769 Uo.: 280. o.770 Uo.: 281. o.

190

„Bónis professzor” érvelését, mely szerint az új diszciplína módszere csak néprajzi és

történeti lehet, és megismételte a korábbi cikkében állítottakat, mivel „a néprajzi jogkutatás

szabadon szárnyal a jogi határok felett”, ezért szerinte nem lehetséges a jogrendszer

kategóriáit a gyűjtött anyagra kényszeríteni.

Életműve egészét szemlélve Szabó álláspontja a (jog)szociológia előzményektől

független újrapozícionálásának lenyomata volt, s bár felosztása világos és tiszta (a „népi

jogéletkutatás néprajz a jog területén; a jogszociológia, szociológia a jog területén”), a népi

jogéletkutatás inkább csak ürügy volt számára a (jog)szociológia újrahangolt feladatainak

kifejtésére.771 Ebben a vitában jelent meg szélesebb nyilvánosság előtt először, hogy a népi

jogéletkutatás „az önállóság igényével lép fel”. Ez az „igény” határozta meg Papp László

későbbi tevékenységét: mindent megtett azért, hogy módszertanilag is megalapozza az új

tudományt, s 1948-ban két kiadványban tette közzé a népi jogéletkutatás történeti és

módszertani útmutatóját.

6.7. Összegzés és remények

A népi jogélet kutatása a növekvő tudományos érdeklődés ellenére nem tudott kiteljesedni.

A háborús helyzet ellehetetlenítette a gyűjtéseket, ráadásul a már meglévő anyag nagy

része is elkallódott. A Bónis György vezette jogtörténeti szeminárium gyűjtései az egyetem

Szegedre történő áttelepítése során elvesztek. A minisztériumba érkezett jelentéseket pedig

1944-ben az apparátus részleges kitelepítése során Szombathelyre szállították, s ott egy

részük elpusztult. A gyűjtések két meghatározó személyisége – Papp László és Bónis –

ennek ellenére nem vesztette kedvét. Remélték, hogy a tragikus események csak rövid

időre szakították félbe a megkezdett munkát, és az eddigi gyűjtések – mintegy főpróbaként

– sok tanulsággal szolgálhatnak a jövőbeli gyűjtésekhez. Az Igazságügyi Minisztérium

gyűjtésben vállalt szerepét két irányból kritizálták: egyrészt túlzott átpolitizáltságot,

másfelől nem megfelelő támogatottságot emlegettek. Papp tovább dolgozott a népi

jogéletkutatás céljának, módszerének pontosításán. 1948-ban két kiadványban tette közzé

771 Szabó Imre: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány 1943: 483. o.

191

eredményeit. A magyar népi jogélet kutatása megfogalmazta a népi jogéletkutatás célját,

ismertette az eddigi gyűjtéseket, valamint részletesen elemezte a népi jogéletkutatás

viszonyát a különböző tudományterületekhez. A népi jogéletkutatás céljaként a „jogi

tartalmú és jelentőségű népi társaséleti külső tényeknek s a velük kapcsolatos belső, lelki

és szellemi megnyilvánulások” feltárását jelölte meg. Ebben látta azt a „véglegesnek látszó

feladatkört”, melyhez a népi jogélet kutatása a „legutóbbi időkben jutott”. 772 Bírálta a

néprajzi kutatókat, mert nem fordítottak kellő figyelmet a jogszokások gyűjtésére, s

véleménye szerint ezért nem alakulhatott ki hazánk területén a jogi néprajz. Kivételként

említette Tagányi Károly és Szendrey Ákos munkáit. Úgy vélte, hogy akik rajtuk kívül

mégis erre a területre „tévedtek”, azokból hiányzott a „szakszerűséget képviselő, azaz

jogászi indíttatás”, amely elengedhetetlen a népi jogéletkutatás helyes műveléséhez. A jogi

ismeretek pedig szerinte nélkülözhetetlenek a gyűjtésnél, mert a népi jogéletkutatás bár

túllép a jog dogmatikus fogalmán, mégis „a jog felől indul, problémáit a jog veti fel”.773 Az

anyag rendezésére Papp egy három kérdéskörből álló sémát dolgozott ki, mely már nem a

tételes jog rendszerének szolgai átvétele.774 Az első, az általános kérdéskör, melyben a jog,

a törvény, a szokás, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás általános kérdései kapnak

helyet; a második a magánjogi kérdéskör, ahol a személy, a személy és a dolgok (javak,

vagyon) kapcsolata, a gazdasági forgalom és a munka kérdéscsoportjai, a család (családi

személyi és anyagi kötelmek) és az öröklés kérdéscsoportjai szerepelnek. Végül a

harmadik a büntetőjogi kérdéskör, mely a bűn fogalmára, a személyi és vagyoni javak

védelmére, az ellenük irányuló támadások megtorlására terjed ki. Ez az új felosztás

nemcsak elmozdulás a Pappnál korábban egyeduralkodó, az eredményeket minden áron a

jogtudomány, azon belül is a tételes jog rendszeréhez kapcsoló törekvéstől, hanem az

addigi gyűjtések tanulságait, eredményeit maximálisan integráló rendszer. Tulajdonképpen

ezek azok az általánosan meghatározott kérdéskörök, melyeknél a jogszokásgyűjtés

eredményeket mutatott fel. Arra a kérdésre, hogy kik és hogyan végezzék a népi

jogéletkutatás munkáját, Papp a következő választ adta: „a legfiatalabb

jogásznemzedéknek egyenesen kötelességévé kellene tenni, hogy a szóban levő

kérdésekkel foglalkozzék; a római jogi ismeretekkel legalábbis egyenlően fontos, hogy a

mindenkori legfiatalabb jogásznemzedék, a magyar parasztság tényleges

életberendezésével […] a saját szakszempontjain keresztül megismerkedjék. A rendszeres

kutatómunka azonban még inkább a jogban gyakorlati tapasztalatok útján is jártas 772 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. 1948: 1. o.773 Uo.: 7. o.774 Uo.: 9. o.

192

szakemberekre hárul.”775 A joghallgatók gyűjtésbe való bevonása már Tagányi

publikálatlan zárógondolataiban is szerepelt, nagyobb nyilvánosság előtt elsőként Viski

Károly vetette fel.776 Bónis György – Eckharthoz írt levele tanulsága szerint – a

jogszokásgyűjtés legfontosabb hozadékának tekintette, hogy a gyűjtések révén a hallgatók

tapasztalatokat szerezhetnek, megismerkednek a faluval.

A kutatások módszerét Papp László a Vezérfonal a népi jogélet kutatásához című

írásában egységesítette. A Munkamód fejezetben, gyakorlati útmutatást adva a kutatás

lefolytatásához,777 újabb definíciót fogalmazott meg a népi jogéletkutatásra, mely az új

sémához hasonlóan tekintettel van a megvalósult gyűjtések tapasztalataira: „a magyar

paraszttársadalom életfolyamataiban, jogi szempontok szerint, közvetlenül végzett

kutatómunka […] munkamódjában a leíró nép- és társadalomrajz, a szociológia és a

lélektan kutató útjai és eszközei találkoznak, a feladatok sajátságainak megfelelő

egybeolvadásban.”778 Minden részletre kiterjedően meghatározta a „tervszerű”

jogéletkutatás menetét. A „vizsgálódási egység” megválasztásától kezdve, a megismerés

legfontosabb lépcsőit aprólékosan kidolgozva adta közre útmutatóját.779 A környezet, a táj,

a társadalom általános leírásának fontosságát hangsúlyozó „vezérfonal” több ponton

hasonlóságot mutat a Bodor Antal által összeállított, a falukutatóknak szánt

vezérfonallal.780 Ez alátámasztja azt az elsőként Paládi-Kovács Attila által megfogalmazott

állítást, hogy a népi jogéletkutatás az 1930-as években nemcsak gyakorlatával (az erdélyi

és a kiskunhalasi kutatótáborok is falukutató táborok voltak, melyeken belül kisebb

jogszokásgyűjtő munkacsoport tevékenykedett), de eszméivel, elméletével és

módszertanával is a falukutató mozgalom része volt.781 Az általános útmutatóhoz csatolva

adta közre Papp átdolgozott, 578 kérdésből álló kérdőívét, melynek használatát egy újabb

részletes leírással segítette. Az adatszolgáltatók megfelelő kiválasztása, a releváns

viselkedésminták felsorolása, az eddigi gyűjtések során felmerült problémák felelevenítése

mind a jövőbeli gyűjtések pontosságát, egyöntetűségét hivatottak szolgálni. Papp minden

sorát áthatotta a téma iránti elkötelezettség, ha úgy tetszik „fanatizmus”. Különösen

775 Papp László: A magyar népi jogélet kutatása. 1948: 15. o.776 „Az élő jogszokásaink összegyűjtésére kétségkívül a joghallgató ifjúság van elpecsételve.” Viski Károly: A Bírópecsét. Egy Árpád-kori jogszokás emléke. In: A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára IV. Szeged, 1930: 15. o.777 Papp László: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Budapest, 1948.778 Papp László: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Budapest, 1948: 3. o.779 Uo.780 Bodor Antal: A falukutatás vezérfonala. Magyar Társaság Falukutató Intézete. Budapest, 1935781 Paládi-Kovács Attila: A társadalomtudományok és a falukutatás. In: Tárgyunk az időben. Ethnica. Debrecen, 2002: 19–39. o.

193

körültekintő munkát várt el a gyűjtőktől: nemcsak a jelenségek leírását, de azok ok- és

célszerűségi indokainak, erkölcsi megítélésének feltárását is célul tűzte ki. Ahogy Tagányi,

ő is programjába emelte a népi jogérzet vizsgálatát, s ennek egy lehetséges módjaként a

szólások gyűjtését jelölte meg. A jogéletkutatás tárgykörébe tartozónak tartotta ezen kívül

a jelképes mozdulatok és cselekvések megfigyelését, a „tárgyi jelképek” (pl. jószág, ház,

tulajdonjegyek) gyűjtését, a jogügyletekről készült írások, bírósági és közigazgatási iratok,

valamint „a költészet helyben élő s a nép által szívesen hallgatott termékeinek, meséknek,

mondáknak, példabeszédeknek jogi tartalmú és tendenciájú anyagának”782 vizsgálatát is.

Papp „vezérfonala”, és annak részeként kiadott kérdőíve az első gyűjtési tapasztalatok

alapján kiérlelt tájékoztató, a gyűjtések tervezésétől az eredmények dokumentálásáig

kidolgozott pontos útmutató. Szervezeti kérdéseket is érintett, a Néptudományi Intézetet

tartotta alkalmasnak a gyűjtések koordinálására, de az Igazságügyi Minisztériumnak is

jelentős szerepet szánt a szervezésben abban, hogy a „magyar népi jogéletkutatás az ország

minden táján meginduljon és végbemenjen”.783

Papp útmutatását a gyakorlatban is kipróbálták, kibővített kérdőíve segítségével

gyűjtötte adatait Bónis György tanítványaival Tápén 1948. szeptember 1. és október 15.

között, immár a szegedi egyetem berkein belül. A tápéi gyűjtés gazdag kéziratos anyaga a

Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárába került – ennek egy részét használta fel Börcsök

Vince a tápéi jogi néphagyományokról írott dolgozatában,784 illetve Tárkány Szücs Ernő a

jogi népszokásokról írt monográfiájában –, de azt csak közel ötven évvel később publikálta

Nagy Janka Teodóra és Kőhegyi Mihály.785 Az alföldi gyűjtések sajátosságait az egyik

legelkötelezettebb gyűjtő, Tárkány Szücs Ernő foglalta össze 1948-ban megjelent, A népi

jogéletkutatás problémái a Nagyalföldön című cikkében.786

Bónis és tanítványa, Tárkány Szücs Ernő a gyűjtések újraindítása mellett a

kutatások továbbvitelét biztosítandó, (nem tudományos igényű) helyzetelemzéseket is

782 Papp László: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Budapest, 1948: 3. o.783 Uo.: 20. o.784 Börcsök Vince: A falu közigazgatása, a lakosság jogtudata és jogi szokásai. In: Tápé története és néprajza. Tápé, 1971: 243–255. o. 785 Az Etnológiai Adattárban EA 2133. számon őrzött 7 lapon, 267 cédulán és 1 rajzon nyilvántartott anyagot a szerzők két tanulmányban tették közzé. Kőhegyi Mihály és Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés.) I. In: Studia Ethnographicae 1. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1995: 195–249. o.; Uők: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés.) II. In: Studia Ethnographicae 1. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1998: 185–235.o.; Később Tárkány Szücs Ernő hagyatékából előkerült további harmincöt, addig ismeretlen, a tápéi gyűjtés anyagait tartalmazó cédula; Uők: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés.) III. In: Studia Ethnographicae 4. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 2003: 233–245. o.786 Tárkány Szücs Ernő: A népi jogéletkutatás problémái a Nagy-Alföldön. In: Az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve I. Szeged, 1948: 302–311. o.

194

közreadtak a Tornyai Társaság Szemléjeként megjelent, Tárkány Szücs által szerkesztett

hódmezővásárhelyi lapban, a Puszták Népében. Tárkány Szücs Ernő továbbra is a

kiegészítésre, reformokra szoruló, jórészt kodifikálatlan magánjog alapjáról kiindulva, az

állam szerepét hangsúlyozta: „Jog és társadalom viszonyának reálissá válása nemcsak

társadalmi feladat, hanem állami is. […] Demokráciában […] jogunknak a társadalom

igényeibe, szokásaiba, hagyományaiba kell gyökerezni és szociálissá kell válnia, hogy a

magyarságot a kizsákmányolás és kiuzsorázás minden formájától megmentse.”787 Tárkány

Szücs tulajdonképpen itt fejtette ki álláspontját a Társadalomtudomány hasábjain

kibontakozott vita főbb kérdéseiben. Véleménye, hogy a magyar jogszokások

összegyűjtése érdekében a jogászoknak két tudomány anyagához és módszereihez kell

fordulniuk: a néprajzhoz és a társadalomtudományhoz, mely alatt gyakorlatilag a

szociológiát értette. Míg a néprajz „a népi kultúra jogi anyagát” hivatott felszínre hozni,

addig a szociológiai vizsgálatok a „jogi szükségletekre és a jogpolitikai szempontokra

terjednének ki”.788 Mindezt a falukutatókon is számon kért tudományosság igényével

tartotta kivitelezhetőnek, „hiszen a szociológia lassan azzá a tudománnyá válik, amelyet

tanulmányok nélkül is mindenki ismerni vél, aki néhány falukutató író könyvét

átlapozza”.789 Publicisztikájában végül egy válogatott szakemberekből álló jogpolitikai

intézet felállítása mellett érvelt, melynek egyszerre lenne feladata a jogfejlesztés, a jogi

műveltség színvonalának emelése, egyúttal „tájegységenként rendszeresen figyeltetné a

nép jogi életét, gyűjtené a jogszokásokat és lecsiszolná a magyar jog és a társadalom

viszonyában jelentkező súrlódásokat”.790

Bónis György teljesen más alapokról indulva, rendkívül szofisztikált jogtörténeti

műveltségét latba vetve sorakoztatta fel érveit arról, hogy „az épülő magyar

demokráciában” milyen jelentőséggel bírhat a népi jog.791 A korábbi cikkében

megfogalmazottakra utalva bírálta az előző korszak jogalkotását, mert az nem tartott

kapcsolatot a magyar parasztság jogi felfogásával: „az 1920–44 közötti jogalkotás

elszakadt mind a magyar múlttól, mind a magyar néptől; ez természetes is volt, mert egy

túlhaladott gazdasági és társadalmi rendet mesterségesen konzerváló rezsim nem is

alkothatott a nép szemléletének megfelelő jogot.”792 Véleménye szerint demokráciában a

jogalkotás terén is – természetesen nem változatlanul – a nép felfogásának kell érvényre

787 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jog és magyar társadalom. Puszták Népe, 1946. 1. évfolyam 1. szám : 21. o.788 Uo.: 20. o.789 Uo.: 21. o.790 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jog és magyar társadalom. Puszták Népe, 1946. I. évfolyam 1. szám 22. o.791 Bónis György: Népi szemlélet és jogalkotás. Puszták Népe 1948: 15–23. o.792 Uo.: 20. o.

195

jutnia. Az addigi kutatásokat áttekintve három jól elkülöníthető célt azonosított: a

jogtörténet íratlan forrásainak feltárását, a néprajztudomány gazdagítását, egyúttal a „népi

szemlélettől elszakadt jogalkotásnak” a magyarság mindennapi szükségleteihez,

meggyőződéséhez igazítását. Szerinte az elmúlt kilenc esztendő kutatásai az első két

ponton sikereseknek bizonyultak, a harmadik célt azonban nem sikerült megvalósítani.

Reményét fejezte ki, hogy a „népuralom rendszerében” a kutatások tovább folyhatnak, a

korábbi eredmények hasznosulhatnak. Ennek elsődleges terepe nem a jogalkotás, sokkal

inkább a jogászképzés: „a népi jogélet megismerésének elsőrangú gyakorlati fontossága

van a jogászhivatás megbecsülése és az életre készülő jogászifjúság szempontjából. […]

Induljanak el a jog gyakorlati művelői és tanulói az alföldi magyar falvakba, ismerjék meg

a magyar paraszt emelkedett erkölcsi és jogi felfogását, mélyedjenek el a szokásjogában

kifejeződő gondolatvilágban s akkor hiszem, hogy mindhalálig hű munkásai lesznek az

épülő magyar demokráciának.”793

A népi jogéletkutatás két tekintélyes szereplője a két cikkében életjelet adott

magáról a háború után: az események értelmező szemlélőiként, a lehetőségekhez mérten,

egy vidéki városi lapban próbálták a jogszokásgyűjtés programját az új rendszerrel is

elfogadtatni. Közülük a tapasztaltabb Bónis a rendszer hibáira is reflektált. A korszak

jogszolgáltatásába berobbant „laikus elemek” (a népbíróságoknál és az ún. uzsorabírósági

különtanácsokban) a magukkal hozott, jogerővel felruházott „népi jogi

meggyőződésükkel” tálcán kínálták volna a népi jogélet megismerésének hangoztatását.

Ennek kapcsán azonban Bónis – hallgatva lelkiismeretére – a hivatásos jogászok elméleti

és gyakorlati tudásának nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta, melyre szerinte éppen olyan

szükség van, mint egy sebészeti műtétnél az orvos tudására, vagy egy híd építésénél az

építész felkészültségére.794 Nem csoda, hogy nézetei a hivatalos fórumokon nem talált

meghallgatást.

6.8. Jogszokásgyűjtés az egri jogakadémia Szociográfiai Intézetében

Ebben az időszakban alakult újabb műhely a népi jogszokások gyűjtésére az egri

jogakadémián, hivatalos nevén a Magyar Katolikus Jog- és Államtudományi Karon. Az

1947. év elején megnyílt Szociográfiai Intézet célkitűzéseit az igazgató, Csizmadia Andor

jogtörténész négy pontban fogalmazta meg az intézet első, A szociográfiai alapismeretek

793 Uo.: 21. o.794 Uo.: 22. o.

196

vázlata című kiadványában. Elsődleges célként a népi jogszokások gyűjtését, a nép jogi

meggyőződésének tanulmányozását, továbbá annak vizsgálatát jelölte meg, hogy „a

jogszabályok miképpen mennek teljesedésbe az életben, s így az életviszonyok javítása

milyen jogi reformokat tesz szükségessé”.795 A kutatások a különböző tudományágak

képviselőinek bevonásával az egyes községek (városok), községcsoportok jogi, társadalmi

és gazdasági viszonyait voltak hivatva feltárni úgy, hogy a kutatások eredményeit a

„gyakorlati élet is érvényesíthesse”.796 Az intézet – alapítói szándékai szerint – egyben az

északi vármegyék (Heves, Borsod, Zemplén, Abaúj és Nógrád) „állami és társadalmi

berendezkedéséről”, gazdasági és kulturális életéről rendelkezésre álló adatok

nyilvántartója, de adatgyűjtése kiterjed a „nem magyar szuverenitás alatt élő magyar

etnikumra” is.797 Csizmadia Andor a kutatások támogatására képzést hirdetett, heti egy

órában Bevezetés a népi jogkutatásba, heti két órában Szociográfia címmel.

Az új intézet első kutatótáborának helyszíne a Heves megyei Pétervására lett, ezzel

együtt megindult a barkók, „a palócság e legkeletebbre nyúlt ága” népi szokásjogának

összegyűjtése, illetőleg az intézet egyik tanítványa elkezdte a mezőkövesdi házközösség

szokásanyagát s ezzel kapcsolatban a matyók „népi szokásjogát”gyűjteni.798 „Csizmadia

Andor munkaközössége”799– melynek tagja volt többek között Kulcsár Kálmán és Tóth

Zoltán György – a Magyar Táj- és Népkutató Központ által meghirdetett gyűjtésre Barkó

községek cím alatt küldte be jelentését az Igazságügyi Minisztériumba, ami azonban eltűnt.

A barkók körében végzett kutatás egyes eredményeit Tóth Zoltán György 1947-ben kiadott

A barkók öröklési jogszokásai című könyvéből ismerhetjük meg. A szerző jogász, 1945-

ben doktorált a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. Egy év egri aljegyzősködést

követően, 1946 végén került tanársegédként a jogakadémia magánjogi tanszékére, ahol

édesapja, Tóth József a közigazgatási jogi tanszéket vezette.800 Tóth Zoltán György könyve

bevezetőjében a „jogi néphagyományok és népi jogszokások felkutatását” szorgalmazta.

Kiindulópontja, hogy ezek inkább a jórészt kodifikálatlan magánjogban, főleg a kötelmi,

családi és öröklési jog területén „élnek és érvényesülnek”, s ezért „a népi jogkutatás

számára itt nyílik a legtágabb tér”.801 Röviden számba vette a hazai kutatókat –

Mattyasovszky Miklóstól Fél Editig –, akik „a népi jogkutatás korszerű jelentőségét

795 Csizmadia Andor: A szociográfiai alapismeretek vázlata. Eger, 1947: 29. o.796 Uo.: 29. o.797 Uo.: 30. o.798 Uo.: 30. o.799 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 1981: 852. o.800 Veres Gábor: Népi jogszokások kutatása Heves megyében. Agria 1997: 499., 507. o. 801 Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger, 1947: 5. o.

197

felismerték”, és felsorolta a „francia népi jogkutatás”, a „folklore juridique” emblematikus

alakjait.802 Tóth Zoltán – saját kiadásában megjelent – könyve első fejezetében a barkó

néprajzi csoportot jellemzi, ezt követően mutatja be öröklési szokásaikat: „Mindaz, amit

eddig etnográfiai vonatkozásban a barkókról elmondtunk, már jórészt tűnőben van; de

nincsen tűnőben a barkó-néplélek, amelyet az etnográfia tükrében tanulmányunk

bevezetéseként bemutatni törekedtünk. Ez a barkó néplélek nyilatkozik meg népi

jogéletében is, amelynek egy szűkebb körét, az öröklési szokásokat tárgyaljuk.”803 A

tanulmány erőssége, hogy bár egy lokális közösségnek – a jogszokásokon belül szintén

csak egy szűkebb terület –, az öröklési jogszokások vizsgálatára vállalkozott, figyelme

kiterjedt a nemzetközi, elsődlegesen francia kutatásokra, valamint a fogalmi

meghatározásokra is.804 A szerző szerint a barkók között feltérképezett öröklési

jogszokások sajátosságait egy összehasonlító vizsgálat még pontosabban leírná, ehhez

azonban a népi jogéletkutatásnak az ország valamennyi tájegységére és népcsoportjára ki

kellene terjednie: „Kecsegtető feladat volna ez népi jogkutatóink számára, magánjogunk

korszerű kodifikációjának küszöbén.”805

A Szociográfiai Intézet Pétervására (1948) után Ivádon (1949) szervezett

falukutatást. Pétervásárán Csizmadia Andor mellett Tóth Zoltán György jogakadémiai

tanársegéd, valamint a joghallgatók közül Kulcsár Kálmán, Acsády György és Rácz

Gabriella volt a jogszokásgyűjtő munkacsoport tagja. Ivád községben Csizmadia Andor,

Acsády György, Kulcsár Kálmán és Urbán Miklós végzett adatgyűjtést.806 A gyűjtőmunka

eredményei azonban már nem jelenhettek meg: a katolikus jogakadémia 1949-ben

megszűnt, a munkaközösség feloszlott, a diákok más-más egyetemeken fejezték be

tanulmányaikat. Az Ivád és Pétervására jogéletről összegyűjtött anyagot Csizmadia Andor

csak évtizedekkel később publikálta.807

802 „A népi jogszokások felkutatása és rendszeres feldolgozása külföldön külön tudományággá fejlődött […] A francia népi jogkutatás több mint százéves múltjára mutat a Code Populaire hatalmas anyaga, amelyet a francia folkloristák és jogászok összegyűjtöttek. A folkloristák sorában Michelef (1837), Sébilott, Gaidoz, van Gennep, Saintyves nevét – a jogászok sorában Beugnof (1828), Chassan, Laboulage, Esmein, Girard, Chérnon, Jobbé-Duval nevét találjuk, mint akik a »folklore juridique« úttörőinek tekinthetők.” (Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger, 1947: 5–6. o.)803 Uo.: 19. o.804 Szokás, népszokás. Jogszokás, szokásjog fejezet. (Uo.: 20–23. o.)805 Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. 1947: 6. o.806 Csizmadia Andor: Ivád község és az Ivádiak a feudális kor hanyatló szakaszában. Nemzetiségi és birtoktörténeti kép. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 8. szám 1979: 31. o.807 Csizmadia Andor: Ivád község és az Ivádiak a feudális kor hanyatló szakaszában. Nemzetiségi és birtoktörténeti kép. 1979: 5–34. o., Uő: Ivád jogélete. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 9. szám. Eger, 1979: 34–61. o., Uő: Pétervására jogéletéből. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 11. évfolyam 1983: 64–81. o.

198

Az új intézet kiadványai kapcsán a népi jogélet kutatói ismét tollat ragadtak.

Tárkány Szücs Ernő lapjában, a Puszták Népében hívta fel a figyelmet Csizmadia

kötetére,808 Tóth Zoltán György könyvét pedig az Ethnographiában ismertette. Mészáros

Lászlóra, a kalotaszegi kutatás aktív résztvevőjére hárult a feladat, hogy a Puszták

Népében bemutassa a barkók öröklési szokásait tárgyaló kismonográfiát. Tárkány Szücs

szakmai szempontok mentén ismertette Tóth Zoltán kötetét, felvázolta a belőle kirajzolódó

általános tendenciákat, kiemelte az újdonságokat. A szerzőn számon kérte az

összehasonlítást, s úgy vélte, túl nagy vonalakban mutatta be a barkók öröklési

jogszokásait, így néprajzi és jogi szempontból egyaránt fontos részletek maradtak el.

Hiányolta továbbá, hogy nem szentelt kellő figyelmet a jogszokások földrajzi változásaira,

és a barkóknak a területükön kívül élőkkel való kapcsolatára. Zárógondolatában

reményének adott hangot, hogy a barkók jogi életének „további szelvényei is napvilágra

kerülnek”.809 Mészáros László Tóth könyvét „a felszabadulás óta megindult első tényleges

gyűjtőmunka” eredményeként jellemezte. Hangsúlyozta, hogy a felszabadulás óta

nehezebb feladat előtt áll a népi jogéletkutató, mint annak előtte, mivel az egész magyar

társadalom, így a jog is gyökeres változáson ment keresztül, és ez a változás a

„tudományunk számára érdekes és a változás-kutatás számára értékes elindulási alap

adatait nehezebben megközelíthetővé tette”.810

A „felszabadulás” valóban gyökeresen átalakította a jogrendszert, új apparátusok

jöttek létre a jogrend biztosítására, melyek segítségével a totalitárius állam jogrendje –

minden korábbit megdöntő gyorsasággal – hatolt be a hétköznapokba. Nemcsak a

gyűjtések körülményei és a jogszokások változtak meg radikálisan, a megvalósult

kutatások eredményei is csak több évtizedes késéssel láthattak napvilágot.

808 Tárkány Szücs Ernő: Csizmadia Andor: A szociográfiai alapismeretek vázlata. (Eger, 1947). Ismertetés. Puszták Népe 1948 ősz. 3. évfolyam 3. szám. 1948: 227. o. Az Ethnographiában a Szociográfiai Intézet megalakulásáról név nélkül jelent meg egy tudósítás. Ethnographia 1947: 343. o.809 Tárkány Szücs Ernő: Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger, 1947. Ethnográfia 1947: 230.o.810 Mészáros László: Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger 1947. Ismertetés. Puszták Népe 1948. június. 3. évfolyam 2. szám. 1948: 150–151. o.

199

„A jelen valóságának mint a jogi szabályozás legfontosabb kontextusának elfogadásával arról sem feledkezhetünk meg, hogy e kontextus »közállapotaink«, jelenünk egésze történeti folyamatok terméke, ezek ismerete nélkül tehát nem megérthető.”811

7. NÉPI JOGÉLETKUTATÁS 1948 UTÁN

7.1. A népi jogéletkutatás ideológiakritikája

A népi jogélet kutatásának a „népuralom rendszerében” nem volt helye. A mindent

átható ideológia természetesen a jogtudományt sem kerülhette el, sőt, a jog terrénuma

elsődleges fontosságúnak minősült. Egyrészt a szocialista jogfelfogás – amely jognak

kizárólag az állam által alkotott szabályokat tekintette – egyeduralmával elvi alapont

kérdőjeleződött meg a népi jogéletként kutatott jelenség létjogosultsága, másrészt, mivel az

előző rendszerben a népi jogéletkutatás támogatásra talált, sorsa azonnal megpecsételődött.

Kezdetben a Savigny-féle történeti jogi iskola marxi bírálatának kötelező

adaptációja tette nyilvánvalóvá, hogy a népi jog, valamint a történeti jogi iskola módszere

és szemlélete nem lehet része az új (jog)tudományos koncepciónak.812 A történeti jogi

iskola az „álhistorizmus” bélyegét kapta.813 Savigny kodifikációellenessége ebben az

értelmezésben a „kapitalista viszonyok gyors fejlődésének akadályozója”, az pedig, hogy

Savigny minisztersége alatt mégis fejlődés mutatkozott, annak az ékes bizonyítéka, hogy

„egy ilyen hatalmas erőt, amit a termelési viszonyok fejlődése jelent, nem lehet még a

Volksgeist cégére alatt működő államgépezet segítségével sem megállítani”.814 Méltatlan a

Volksgeist (népszellem) kezelése is, mely ebben a kontextusban „mitikus, a romantikus

reakció terméke”, s elkerülhetetlenül a nácizmusba torkollik.815 Miután Marx „lerántotta a

811 Kulcsár Kálmán: Útravaló. Jogtörténeti szemle 1. évfolyam, 1. szám. 1986: 5. o.812 „A XIX. század elején a kapitalizmus fejlődését az ideológiai harcok bonyolultsága, összefonódása jellemezte. Alapos tudásra volt szükség ahhoz, hogy valaki ebben az elméleti hínárban eligazodjon, minden szálat a maga lényeges jellegzetességében ismerjen fel. A proletariátus későbbi nagy tanítójának, Marxnak már ekkor, pályája kezdetén zseniális meglátásai voltak, ő már ekkor, hegeliánus korában a későbbi nagy rendszerébe szervesen beilleszkedő alapvető megállapításokat tett. […] éles szemmel bírálta Marx a korabeli reakciós porosz állam ideológiáját, s ennek egy részét, a történeti jogi iskolát.” (Kulcsár Kálmán: Marxizmus és a történeti jogi iskola. Jogtudományi Közlöny 1955: 65. o.)813 „A jog területére érve, alapul véve azt a tételt, hogy a jogtudomány fontos része a felépítménynek, és az alapja szolgálatára hivatott, a történeti jogi iskola helyét is könnyen megtaláljuk a reakciós porosz állam ideológiai szövevényében, éspedig kétségtelenül az álhistorizmus bélyegével, objektív rendeltetését tekintve, feudális viszonyok és a reakciós porosz uralkodó osztályok érdekeinek védelmében.” (Uo.: 68. o.)814 Uo.: 69. o.815 Uo.: 72. o.

200

hazafias, történelmi ideológiai leplet a porosz állam elnyomó testéről”, és egyidejűleg a

„történeti iskola gyakorlati tevékenysége ellen is küzdött”, nem maradhatott el az eszmék

hazai viszonyokra való alkalmazása sem.816 A történeti jogi iskola magyarországi hatásait a

cikk szerzője, a fiatal Kulcsár Kálmán ekkor csak vázlatosan, a kiegyezés korára,

különösen Zlinszky Imre munkásságára redukálva tárgyalta.

Kulcsár Kálmán a ciszterci rend egri Szent Bernát Gimnáziumának 1946-ban

történt elvégzését követően előbb a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem

Közgazdaságtudományi Karán, majd egy év után – a különbözeti vizsgát letéve – az egri

jogakadémián folytatta tanulmányait. Joghallgatóként bekapcsolódott a Csizmadia Andor

vezette népi jogéletkutatásba is. 1953-tól Szabó Imre akadémikus – aki Kulcsár és mások

visszaemlékezése szerint is „politikai felfogása ellenére nagy és átfogó tudással

rendelkezett”817 – vezetésével jogelméletből aspiránsi tanulmányokat folytatott az ELTE

Állam- és Jogtudományi Karán. Szabó Imréről a mai jogelméleti irodalom – képességei és

szaktudása elismerése mellett – „defensor dogmatis”-ként emlékezik meg,818 aki az 1945

utáni korszakban gyakorlatilag egy személyben reprezentálta a jogelméletet, sőt a

jogelmélet központi „ideológia-karbantartó szerepe” miatt az egész jogtudományt, és ebből

következően jelentős szerepet töltött be a tudománypolitika intézményeiben is.819 1945

előtti írásaiban a fiatal Szabó Imre a jogszociológia pozícióit kereste, s egyúttal a korszak

„időszerűtlen jogtudományának” gyengeségeit kritizálta. Ebbe a sorozatba illeszkedett

Papp László kiskunhalasi könyvéről írott, az előző fejezetben részletesen elemzett bírálata

is.820 Szilágyi Miklós szerint Szabó egyedüliként adott hangot kétségeinek a

jogszokásgyűjtés eredményeinek a jogalkotásban és jogalkalmazásban való

816 Uo.: 79–80. o.817 Kulcsár Kálmán: Kanadai napló. Egy nagykövet feljegyzései. Századvég Kiadó, Budapest, 2005: 5. o.818„Defensor dogmatis: a dogma védelmezője. A cím kétféleképpen érthető: a (szocialista) jog dogmatikájának, illetve a (Marxra mutogató) szocialista dogmáknak a védelmezőjeként. Kétségtelen, hogy Szabó Imre munkásságában mindkettő jelen van. A szocialista jog, amint nyilvánvalóvá vált, hogy az állam és a jog elhalásával kecsegtető kommunizmus lidércfényként mindig előtte lebeg, de el sosem tudja érni (legfeljebb kihirdetni), saját dogmatika kidolgozásához látott. Ez bizonyos szubsztanciális (pl. a hatalom egysége vagy a társadalmi tulajdon kiemelt helye) és formális tételek (pl. a jogi norma szerkezete vagy a jogági tagozódás) hirdetésében nyilvánult meg, ami megfelelő kritika és vita tárgyává tehető. Ha még van értelme, akkor ez a kritika elvégezhető. A marxista–szocialista dogmák kérdése az ideológia szférájába vezet el. Itt a kérdés úgy fogalmazható meg, vajon a radikális marxista kritikai filozófia alkalmas-e egy pozitív jogelmélet megalapozására. A marxista dogmák védelmezőjeként Szabó Imre éppen erre tesz kísérletet: arra, hogy jogelméletet építsen az alap–felépítmény tételére.” (Szabó Miklós: Defensor dogmatis. Szabó Imre jogontologizáló kísérlete. Jogelméleti Szemle 2003/4. http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html.)819 Fleck Zoltán: Szocialista jogelmélet és szociológia. Jogelméleti Szemle 2003/4. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html.820 Szabó Imre: A jogszociológia munkaköre. Korunk, 10. évfolyam 1. szám 1935: 809–815. o.; uő: Az időszerűtlen jogtudomány. Korunk 1938: 615–618. o.; uő: Szellemtudomány és pozitivizmus. Korunk 1940: 529–534. o.; uő: Néprajz, jog, szociológia. Társadalomtudomány 1942: 422–427. o.; uő.: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány 1942: 483–485. o.

201

alkalmazhatósága kapcsán.821 Bírálata ugyanakkor „tapintatos”, Bónis tekintetében

„empatikus” és szaktudományos érvekkel alátámasztott volt, amellyel a népi jogéletkutatás

számára közfigyelmet és definíciós kényszert hozott.

A marxista jogszemlélet „hivatalos” fellépése azonban nem sokkal ezután

hangnem- és hangsúlyváltással járt.822 A népi jogéletkutatás kapcsán a tanítványra, Kulcsár

Kálmánra hárult a feladat, hogy egyértelművé tegye a hivatalos álláspontot. A

megsemmisítő kritika legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem látta vagy ha látta, akkor

nem láttathatta, hogy a bírálat kereszttűzében álló – Györffy kezdeményezte – program

lényegében a nácizmus fenyegető térnyerésével szemben fogalmazódott meg. Az 1956

utáni hivatalos ideológiával összhangban Kulcsár Kálmán egy, 1961-ben megjelent

írásában a népi jogéletkutatás mozgalmát hungarocentrikusnak, nacionalistának

bélyegezte:823 „A népi jogélet kutatásának társadalmi tartalma, nemkülönben szellemi

összetevői is azt mutatják, hogy a nemzeti és romantikus felfogású népi jognak ilyen

összekapcsolása Magyarországon is a nacionalizmus egyik megnyilatkozási formája

volt.”824 A mozgalom feladatmeghatározása kapcsán – ahogy Szabó is – túlzónak ítélte a

jogpolitikai szempontok hangsúlyozását. További szakmai hibaként értékelte, hogy a

kutatók leszűkítették a nép fogalmát a parasztságra, melyet „az osztályszempontok

mellőzésével egységesnek fogtak fel”.825 Ezen felül a jog területére vetítették, egyúttal

abszolutizálták az idegen és a magyar népi mesterséges szembeállítását, ezzel együtt nem

ismerték fel és „elleplezték az elnyomók és elnyomottak ellentétpárját”.826

Az új marxista–szocialista dogmatika alapjain még karakteresebben jelentek meg

az amúgy ténylegesen jelentkező terminológiai bizonytalanságok. Ebből a megközelítésből

egyértelmű, hogy amit a kutatók a népi jog fogalmán értettek, az voltaképpen nem jog.827

Kulcsár tényszerű megállapítása volt, hogy bár az egyes kutatók többféleképpen is

definiálták a népi jog fogalmát, a gyűjtéseknél végképp elmosódtak a fogalom határai. Ez a

fogalmi bizonytalanság egyrészt a gyűjtések során előfeltevéseken alapuló szelekciót

821 Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest, 2000: 697.o.822 „1945 azonban nemcsak a »polgári« jogelmélet képviselői számára jelentett korszakhatárt, hanem a hazai marxista jogszemlélet »hivatalos« fellépésének is a dátuma. Az eleinte tanúsított, másokkal szembeni tapintatosságot és empátiát igen hamar fölváltotta az ön- és céltudatos hangnemben fogalmazó, egyetlen igazságot ismerő retorika.” (Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz: A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról. Világosság 45. évfolyam, 4. szám. 2004: 7. o.) 823 Kulcsár Kálmán: A népi jog és a nemzeti jog. MTA, Az Állam és Jogtudományi Intézet Értesítője, 1961: 167. o.824 Uo.: 185. o.825 Uo.: 178. o.826 Uo.: 179. o.827 Uo.

202

idézett elő: azokra a szabályokra irányította a figyelmet, amelyek a fennálló jogrenddel

szembenálltak. Másrészt a fogalom meghatározatlansága folytán a jogszokások valójában

nem különültek el az összes többi szokástól. A bíráló úgy vélte, hogy ténylegesen nincs is

olyan ismérv, amely a jogszokásokat a többi szokástól megkülönböztethetné.828 Attól, hogy

a jogtudat kifejeződik bizonyos szokásokban, azok még nem lesznek jogszokások.

Konklúziója, hogy nincs elkülönülő népi jogélet, a jogtudat vizsgálata maximum az

általában vett jogéletkutatással lehetne azonos, amely azonban még hallgatólagosan sem

tartalmazhat jogpolitikai szempontokat.

Nem vitatható, hogy Kulcsár a népi jogéletkutatást a korszak dogmatikájában

elhelyező megnyilatkozásai is tartalmaztak a népi jogéletkutatást előrevivő

megállapításokat. Azonban a pozíció, amiből megfogalmazta álláspontját, nemcsak a

mondanivalót determinálta, de a felvetett kérdésekről való érdemi vita lehetőségét is

kizárta. A gyűjtések gyakorlatilag teljesen megszűntek, csupán helyi kiadású néprajzi

monográfiákban (Orosháza és Tápé) jelentek meg tanulmányok a népi jogélet

kutatásáról.829 A hivatalos álláspont módosítására – a rendszer sajátosságainak megfelelően

– csupán önkritika formájában kerülhetett sor, ez azonban csak közel két évtized elteltével

következett be.

7.2. „Enyhülés”, népi jogéletkutatás és jogszociológia

Kulcsár Kálmán 1974-ben közreadott könyvében a társadalom és a jog kapcsolatát

elemezve adott áttekintést a „népi jogkutatás” hazai történetéről.830 Úgy vélte, Györffy torz

képet adott az osztályviszonyokról, amikor azt állította, hogy a nép azért látja az

államjogban az urak fegyverét, mert az idegen, nem pedig magyar szokásokat tükröz.

Hiába volt jó szándékú a mozgalom, ha az a népen csak a parasztságot, jogon pedig

legtöbbször csak a régi jogszabályok maradványát értette. A programadókban

megfogalmazottak Kulcsár szerint aktuálpolitikai szempontokat szolgáltak, és

mesterségesen elválasztották a jogot az államtól. Magyar, s egyúttal kelet-közép-európai

sajátosságként tekintette, hogy a jog és az élet viszonya, a helyes jog kérdése, „a 828 Uo.: 180. o.829 Hajdú Mihály és Kovács Ferenc: Népi jogélet. In: Orosháza néprajza. Szerkesztette: Nagy Gyula. Orosháza, 1965: 161–191. o.; Börcsök Vince: Szeged-Alsótanya közigazgatásának és népi jogszemléletének kialakulása. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1968: 131–139. o.; uő.: A falu közigazgatása, a lakosság jogtudata és jogi szokásai. In: Tápé története és néprajza. Szerkesztette Juhász Antal. Tápé, 1971: 243–255. o.830 Kulcsár Kálmán: Népi jogkutatás Magyarországon és a jogszociológia. In: uő: Társadalom, politika, jog. Gondolat. Budapest, 1974: 210–230. o.

203

hétköznapi élet normateremtő valósága és a jogalkotás létrehozta norma” összefüggése,

konfrontációjának lehetősége a jogi népszokások kutatásában merült fel. Úgy ítélte meg,

hogy a jogi szabályozás pótlására, korrekciójára keletkezett vagy a jogi szabályozás

figyelmen kívül hagyásával életben maradt normáknak – köztük a jogi

néphagyományoknak – jelentőségük lehet a jogérvényesülés folyamatában.831 Ez pedig már

a marxista szociológia részeként útjára indult jogszociológia vizsgálati területével is

egybevág, a helytelen elméleti kiindulópontok pedig nem lehetnek akadályai annak, hogy

az a jogi néphagyományok elemzésével foglalkozzon.

Kulcsár népi jogot negligáló korábbi álláspontjának változásáról tanúskodik az

1978 szeptemberében Valóságban megjelent cikke832 is, amelyben beszámolt az 1978

augusztusában Budapesten tartott Összehasonlító Jogi Világkongresszusról. Ennek egyik

szekciója „mintegy a probléma tudományos és gyakorlati fontosságának elismeréséül”833 a

jog etnológiai vizsgálatával foglalkozott. A szerző arról tudósít, hogy világszerte fokozódó

érdeklődés mutatkozik a primitív, törzsi társadalmak és a fejlődő országok átalakuló

viszonyai iránt, melynek következtében óriási fellendülés figyelhető meg a jog etnológiai

vizsgálatában. Az etnológiai jogtudomány fontos sajátosságának tekinti a jog fogalmának

kiszélesítésén és a jogrendszer pluralitásának feltételezésén túl a tradicionális

társadalmakhoz való kötődést. Ezzel a kikötéssel a szerző lehetségesnek tartja akár etnikai,

akár vallási szubkultúrák jogéletének vizsgálatát. Úgy véli, hogy az állami jogtól

különböző vagy azzal szembenálló magatartási norma vagy normarendszer léte logikailag

nem csupán ahhoz a feltételezéshez vezethet, hogy az állami jogrendszer mellett más

jogrendszer is él a társadalomban. Az emberi magatartást a jogiak mellett más normák is

alakítják. Az előbbi csupán része az utóbbinak, ezért – írja Kulcsár – nem állíthatjuk, hogy

minden hatékony magatartásszabály jogi norma lenne.834 Elfogadhatónak tartott „egy

másik hipotézist”, hogy „az etnológiai megközelítésnek – integrálva azt a jog valósággá

válásának folyamatát vizsgáló kutatásokba – bizonyos perspektívát adjon”.835 Ennek

szellemében párhuzamot vont a két világháború közötti Magyarországon – és általában a

kelet-közép-európai országokban – a jogpolitikai törekvésekkel párosult népi

jogszokáskutatás, valamint Etiópia között, ahol hiába vezettek be egy professzionálisan

megszövegezett polgári törvénykönyvet, az a gyakorlatban az ellenállás miatt sohasem

831 Kulcsár Kálmán: Népi jogkutatás Magyarországon és a jogszociológia. 1974: 223. o.832 Kulcsár Kálmán: A jog etnológiai kutatásának problémája – ma. Valóság 1978/9: 1–11. o. 833 Uo.: 1. o.834 Uo.: 4. o. 835 Uo.

204

érvényesülhetett, „nem vált belőle élő jog”.836 A Kulcsár által Etiópiával kapcsolatban

említett jelenség máig a „folk law” legnépszerűbb kutatási terepe. A keret, ahol Kulcsár

Kálmán szerint a népi jogélet kutatása helyet kaphat, sőt gyakorlatilag értékelhető

fontossággal bírhat, az, ahol „beilleszkedik a joghatékonyság jogszociológiai értelmű

problémájának kutatásába, miközben specifikusan etnológiai jellege mindinkább

elhalványul”.837 Kulcsár úgy látta, hogy a jövőben a hagyományos értelemben vett jogi

etnológiai megközelítés egyre inkább integrálódik egy általánosabb jogszociológiai

elméleti, fogalmi és módszertani rendszerbe, amely a jog életének, a jog realizálódásának

teljességét kívánja megragadni: „A történeti tényezők változása következtében tehát a

kezdeti jogi etnológia, amely századunkban egyre inkább jogi antropológiává formálódott,

napjainkban és még inkább a jövőben a jogszociológia részévé válik.”838

Az itt vázolt szemléletváltás óriási jelentőségű a hazai népi jogéletkutatás

szempontjából. Kulcsár Kálmán mindent meg is tett a megvalósításáért, a népi jogélet

kutatását fokozatosan beillesztette a hazai jogszociológia történetébe. Ezzel egyidejűleg

lehetővé tette, hogy Tárkány Szücs Ernő – több évtizedes gyűjtőmunkával a háta mögött –

1981-ben megjelentethesse a magyar jogi népszokásokról írott 900 oldalas monográfiáját839

a Társadalomtudományi Könyvtár sorozatban. Kulcsár 1997-ben közreadott

jogszociológiai tankönyvében a jogi népszokások kutatását már a „legsajátságosabb

magyar jogszociológiai kísérletként” jellemzi.840 Ezzel a tananyagot képező kutatástörténeti

áttekintésébe a jogi néphagyományok kutatását, ha érintőlegesen is, de beemelte. A

későbbi kutatástörténeti áttekintések számára fontos szempontokat kínál továbbá annak

elemzésével, hogy miként nyert teret a jog társadalmi szemlélete és a jogi pluralizmus a

szocialista normativizmussal szemben. Ezzel a hazai népi jogéletkutatásban sötét foltként

jelentkező, máig kevéssé feldolgozott időszakhoz (1948–1968) adhat támpontokat, persze

azzal a kiindulóponttal, mely szerint a jogi népszokások gyűjtése a hazai jogszociológia

része. Ez a megközelítés azonban korántsem egyeduralkodó. Paládi-Kovács Attila

egyenesen „jogba ütköző kisajátítási kísérletnek” nevezi a néprajzi eredményeknek a

„szociológia vérszegény hazai történetébe” történő átemelését.841

836 Uo.: 3. o.837 Uo.: 7. o.838 Uo.: 10. o.839 „Lényegében a már gyűjtött anyag rendszerezése, a korábbi írások kritikai elemzése és a jogszociológia hazai megerősödése tette lehetővé azután a nyolcvanas évek elejére e kutatási irány legfontosabb hazai és jelentős nemzetközi figyelmet is kiváltó munkájának, Tárkány Szücs Ernő összefoglaló monográfiájának megjelenését.” Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Kulturtrade kiadó. Budapest, 1997: 80. o.840 Uo.: 75. o.841 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bőv. kiad. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 867. o.

205

Kulcsár Kálmán revideálta a történeti-jogi iskolával kapcsolatban kifejtett korábbi

véleményét is. Ennek egyik lenyomata az útjára induló Jogtörténeti Szemléhez – immár a

Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyetteseként – írt Útravalója.842 Itt Savignyt

idézte, aki a világ első jogtörténeti folyóiratához (Zeitschrift für geschichtliche

Rechtswissenschaft, 1815) megfogalmazott bevezetőjében vetette papírra az alábbi

mondatot: „a történelem az egyedüli útja annak, hogy saját állapotunkról valódi

ismereteket nyerhessünk.” Kulcsár hiábavalónak értékelte a magyar jogfejlődésben

megnyilvánuló „görcsös törekvést” a múlttal való szakításra, hisz a jogi szabályozásban és

a bírói gyakorlatban visszatérően jelen vannak „a korábbi jogfejlődés elemei, jogi

kultúránk történeti fejlődésének következményei”. Zárógondolatként annak a kívánságának

adott hangot, hogy a „megújhodott jogtörténetírás” megadhatja majd az aktuális jogi és

társadalomépítő feladatokhoz az „oly régen várt tudományos segítséget”.843

Természetes és üdvözlendő, hogy a szocialista normativizmus bebetonozott

bunkeréből ki-kitekintgető jogtudomány elsődlegesen az 1945 előtt indult, és a hivatalos

jogtudománnyal szemben működő tudósok rehabilitálását végezte el elsőként (a

jogszociológia oldaláról mindenekelőtt Somló Bódog, Pikler Gyula és Horváth Barna

kapcsán), és csak ezután foghatott hozzá a szocialista jogtudomány átfogó értékeléséhez, a

hozzá való viszony kialakításához. Ez a folyamat ha nem is gyorsan, de zajlik. A népi

jogélet kutatása kapcsán sem hallgatható el a hivatalos (jog)tudomány akadályozó szerepe,

mely kitörölhetetlenül része a hazai kutatástörténetnek. A korszak részletes értékelésével, a

viszonyítási pontok kijelölésével még adós a (jog)tudomány, mindenesetre úgy tűnik, ezt

nem, vagy nem egyedül a tekintélyét vesztett és saját szerepét épp újraértelmező

jogelmélet fogja elvégezni. A népi jogélet kutatása szempontjából jelentősebb kérdésnek

tartom a jogszociológiához való viszony tisztázását. A jogszociológia kezdetei a jog és

társadalom közti szakadék felismerésére nyúlnak vissza. Angolszász területen született

meg a jog kettős természetűként való feltételezése, amely szerint egyrészt jognak kell

tekintenünk mindazt, amit az állam jogszabályként kibocsát (law in books), másrészt azt,

ami a gyakorlatban ténylegesen megvalósul (law in action).844 A századforduló környékén

megszületett a jog kettős természetűként való felfogásának kontinentális változata is. A

disszertációm bevezetőjében is említett Eugen Ehrlich, a német jogszociológia nagy alakja

a történeti jogi iskola hagyományaihoz kapcsolódva kétféle jogi normát különböztet meg: a

döntésre szolgáló normákat, amelyeket az állami szervek, különösképpen a bíróságok 842 Kulcsár Kálmán: Útravaló. Jogtörténeti Szemle 1. évfolyam, 1 szám. 1986: 3. o. 843 Uo.844 Boros László: Jogi alapismeretek. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1998: 22. o.

206

alkalmaznak a jogviták eldöntése során, és az élet valós kötelékeiből származó

szabályokat, amelyek az élet olyan tényeiből, kötelékeiből fejlődnek ki, mint a család, a

falusi közösségek, a gazdasági élet stb. Ehrlich szerint az emberi magatartást elsősorban ez

utóbbiak irányítják.845

A jogszociológia alapproblémáját létrejöttétől kezdve a szélesen értelmezett

joggyakorlat és jogszabály közti eltérés adja. Nem kétséges, hogy ehhez hasonló

ellentmondást fedeztek fel a népi jogélet kutatói is, amikor az élő jogot népi jogként, az

írott jogot pedig a nép jogérzékétől távol eső, éppen ezért csak rákényszerített jogként

értelmezték.846 Meggyőződésem, hogy a jog pluralitásának és társadalmiságának

jogszociológiai elismerése biztos elméleti alapokkal szolgálhatna a népi jogéletkutatás

számára. Fontos azonban felhívni a figyelmet a mondat feltételességére, hiszen a népi jog

kutatói elméleti megalapozásért sosem fordultak, nem is fordulhattak a jogszociológiához.

Kulcsár Kálmán jól érzékeli, hogy Roscoe Pound elmélete – mely szerint a jogszabályi

anyag növekedése, a túlszabályozottság csökkenti a jog hatékonyságát – fontos

kiindulópontja lehet a népi jogszokások vizsgálatának. Pound véleménye szerint éppen a

jogi szabályozás növekvő mennyisége, áttekinthetőségének rohamos csökkenése ad

lehetőséget egyrészről a korábbi, megszokott szabályozás fennmaradására, másrészről a

hagyományos cselekvésminták, az életviszonyokat – különösen az elemi viszonyok

területén – egyszerűbben és néhány alapvető értéket megtestesítő módon szabályozó

szokásrendszerek továbbélésére. Érdekes látni, hogy még a weberi jogfelfogás – mely a

jogfejlődésben a jog folytonosan racionalizálódó és formalizálódó tendenciáit látja – sem

zárja ki a kevésbé racionális elemek létezését.847 Webernél ezek az „antiformális” elemek

minden jogágban megjelennek (pl. a kötelmi jogban a „Treu und Glauben”, a kölcsönös

bizalom, az üzleti tisztesség). A szociológia büszkén vállalt empirizmusát a jogszociológia

is magáévá tette, így nem csoda, hogy előzményként tekint a népi jogélet kutatására, mely

az egyetlen olyan kísérlet volt, amely empirikus módszerekkel kívánta a jogéletet

feltárni.848 A jogszociológia elméleti kiindulópontja alapján természetszerűen jutott arra a

felismerésre, hogy a népi jogéletkutatás mozgalma része előtörténetének. A baj nem ezzel

van. Sokkal inkább azzal, hogy a beemelés kimerült a kutatástörténet vázlatos átvételében.

Nem került sor a kutatástörténet újabb eredményeinek integrálására sem, és még nagyobb

845 Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Budapest, 1997: 53. o.846 Uo.: 78. o.847 Kulcsár Kálmán: Utószó. A jogi népszokások kutatása és a jogszociológia. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások, 1981: 839. o.848 Kulcsár Kálmán: Népi jogkutatás Magyarországon és a jogszociológia. 1974: 201. o.

207

hiányosság, hogy a kutatások publikált és kéziratban maradt eredményei teljesen kívül

maradtak a jogszociológia érdeklődésén.

7.3. Az ideológiakritika bírálata

Varga Csaba – visszatekintése szerint – Tárkány Szücs Ernőt megismerve, „az üldözött és

ügye iránti tiszteletteljes rokonszenv” keltette fel érdeklődését a jogi népszokások

vizsgálata iránt.849 Találkozásaik nyomán figyelemmel kísérte az Európa-szerte e témában

megjelent publikációkat, s hogy felhívja a szakma figyelmét a diszciplínára, több

ismertetést közölt: az 1970-es évek közepétől egy átfogó francia értékelésről, valamint egy

román és egy szerb jogi néprajzi opuszról tett közzé recenziót.850 A román Vulcănescu –

aki Tárkány Szücs Ernő meghívására 1975-ben részt vett a budapesti finnugor

kongresszuson851 – munkáját ismertetve Varga röviden áttekintette a magyar előzményeket.

Rögzítette, hogy a mozgalom átfogó, a tudományos és a tudományon kívüli szempontokat

összefogó értékelése még várat magára, s ugyanez a helyzet más szocialista országokban

is. Ezért tulajdonított különös jelentőséget Vulcănescu szocialista irodalomban úttörő

írásának, mely a néprajz, a jogtörténet körén túl „egyes tételes jogtudományi ágak

figyelmére is érdemesnek mutatkozott”.852 A román jogi népszokások kiváló kutatója „a

közös gondokra is tekintettel” annak hivatkozási alapja, példája lett, hogy a szocialista

irodalom sem nélkülözheti a jogi etnológia tanulságait.853 Kristić 1979-ben Belgrádban

megjelent könyve kapcsán pedig Varga azt vázolta fel, miként hasznosította a szerb

tudomány az 1970-es évek végén „az empirikus jogszociológiában fordulópontot jelentő”

Valtazar Bogšić eredményeit.854

849 Varga Csaba: Jogi néprajz – az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokásvizsgálatok lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009: 28. o.850 Varga Csaba: Vulcănescu: Etnologie juridică. Bucuresti, 1970. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1973: 659–660. o., uő.: J. Poirier: The Current State of Legal Ethnology and its Future Tasks. International Science Journal, 1970. 3. szám 476–494. o., Ismertetés. Jogi Tudósító, 1974: 8–10. o., uő.: Đ. Kristić: Pravni običaji kod Kuča. Analiza relikata (metodologija) prilozi za teoriju običajnog prava. Beograd, 1979. Ismertetés. Állam- és jogtudomány, 1980: 762–764. o.851 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bőv.kiad. Akadémiai kiadó, Budapest, 2003: 872. o.852 Varga Csaba: Vulcănescu: Etnologie juridică. Bucuresti, 1970. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1973: 696. o.853 Uo. Lásd még: Tárkány Szücs Ernő: Vulcănescu, Romulus: Ethnologie juridică (Jogi etnológia) Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucuresti, 1970. 339. o. Ismertetés. Ethnographia, 1975: 201–203. o.854 Varga Csaba: Đ. Kristić: Pravni običaji kod Kuča. Analiza relikata (metodologija) prilozi za teoriju običajnog prava. Beograd, 1979. Ismertetés. Állam- és jogtudomány, 1980: 762. o.

208

Varga Csaba „Tárkány Szücs Ernővel folytatott baráti diskurzusok nyomán,

munkássága elismertetésének jogtudományi segítése jegyében”855 1981-ben a

Jogtudományi Közlöny hasábjain közzétette Népi jogszokástól a jogi népszokásig című

cikkét. A cikk a jogi néprajz marxista bírálatát elemezve felvetette annak

megkérdőjelezhetőségét, hogy a modern államiságnak és modern formális jognak olyan

jelentőséget kellene tulajdonítani, „hogy a megelőző évezredek fejlődésének jelenségeiből

s összefüggéseiből érdektelenként minden kiszoruljon, ami nem ezek előképéül szolgált,

nem ezek számára készítette elő az utat”.856 Úgy vélte, amennyiben el is fogadjuk a modern

formális jognak az állammal való összefonódását, ebből a kapcsolatból nem kizárólagosan

következik, „hogy e kapcsolat fennállta egyszersmind a jogtudományi vizsgálódás abszolút

elhatárolási kritériuma” is legyen. Elemzése szerint a szocialista jogelmélet azért fordult

egyértelműen szembe a népi jogélet kutatásával, mert a jogi néprajz olyan időben került a

magyar jogelméleti gondolkodás érdeklődési körébe, amikor a szocialista jogelmélet még

„a saját intézményi berendezkedés teoretikus megalapozásával viaskodott, s így a múlttal

legfeljebb csak mint a nem szocialista kortársi irányzatok közvetlen történeti előzményével

került kapcsolatba”.857 A cikk jelentősége, hogy egyes terminológiai bizonytalanságok

kiküszöbölését célozta, és több, valóban újszerű javaslatot tartalmazott. A szerző a

jogszokást, mint az „államiasított” jogon kívülit jellemezte, melynek feladata jogi funkciók

betöltése ott, „ahol a történelmi fejlődés logikájából vagy specifikus történelmi okokból

adódóan az állami és jogi szervezés hiányzik (1), és/vagy a szervezés alacsony szintjéből,

érdektelenségéből következően számottevő egységgé szerveződő társadalmi csoportokig

nem hatol le (2), illetőleg ennek tényleges funkcióbetöltést eredményező gyakorlattá

tételében szenved kudarcot.”858 Varga szerint az első két esetben önálló kultúráról van szó.

Ez az angolszász irodalomban primitív jogként megjelenő képződmény, melynek ősi és

mai megjelenési formáit a jogi antropológia és/vagy a jogi etnológia vizsgálja: „Eszerint

szubkultúrává az állam és jog kudarcát jelző szokás is csak annyiban válik, amennyiben

viszonylagos történelmi különállását feladva egészében abba integrálódik, annak a

gyakorlati megvalósulásában mutatkozó változatává korcsosul.”859

Varga megközelítésében a népi jogszokás és jogi népszokás közötti különbség

alapja egyrészt időbeli, másrészt e szokáscsoport valóságban betöltött szerepéhez köthető.

A jog területének határait az állami elismerés gyakorlata jelöli ki: a hatalom 855 Varga Csaba: Népi jogszokástól a jogi népszokásig. In: uő: A jog mint folyamat. Budapest, 1999: 121. o. 856 Uo.: 122. o. 857 Uo.: 123. o.858 Uo.: 133. o.859 Uo.

209

érvényesíthetőségének körén belül ez tetszőleges, a hatalom gyakorlásában szerepet játszó

megfontolásoktól függ. Ezzel szemben a jogszokást a gyakorlat jelöli ki: „noha

természetszerűleg ez is manipulálható, a közösség mindenkori spontaneitása mégis

mindenkor adott”. Varga jogi népszokás alatt az állami jog hiányát pótló szokást ért, amely

időben korábbi és szerepe jelentős. Népi jogszokás alatt pedig azt, amikor az „állami és

jogi szervezés a kérdéses funkciókat már teljességgel átveszi, betölti, s csupán ennek

keretében, a maradványaiban még élő (nép)szokás összetevőjeként, mint az állami és a jogi

szervezés kiegészítője, színezője – esetleg csak jelképes jelentőséget hordozó tartalommal

– él tovább.”860 A szerző némi öniróniával utal arra, bárhogyan is fogjuk fel a jog (értve

alatta szokásjogot és írott jogot861 egyaránt), jogszokás és jogi szokás kapcsolatát, illetőleg

ennek történelmi változását, egy biztos: egyik sem fogható fel határozott körvonalú

tömbként.862

860 Uo.: 134. o. 861 Vargánál a szokásjog az “államiasított” jog összetevője, mint a jog fejlettebb állapotának, az ún. alkotott-írott jognak a.) történeti előzménye, majd b.) kerete, végül c.) kiegészítője. (Uo.:: 133. o.)862 Varga Csaba tekintélyes jogelméleti munkásságában a jogi néprajz, etnológia és antropológia művelése nem Tárkány Szücs Ernő megsegítésére korlátozódik. Az évek során – mindenekelőtt Leopold Pospíšil jogantropológus hatására – a kutatásokat támogatandó, a jogantropológia hazai elméleti megalapozásában jelentős eredményeket ért el. Vö: Varga Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. Budapest, 2004.

210

„Az országos méretű közösségi forma lazább szerkezetű, az állam tehát kevésbé kapcsolja közvetlenül magához az egyént. Annál inkább épül az bele kis, őt egészében magába ölelő társadalmi alakulatokba."863

8. IMREH ISTVÁN (1919–2003) „FÖLDKÖZÖSSÉGTŐL A FALUKÖZÖSSÉGIG”

A hazai élő jogszokások gyűjtéséről című Tagányi–kötet megjelenésekor született Imreh

Istvánról a népi jogéletkutatás elemzése során mindenképpen meg kell emlékezni.

Remekmívű forrásközlései, s az azokhoz írott európai kitekintésű tanulmányai jelentik azt

az alapot, mely révén a legrövidebb áttekintésekben is szerepelnie kell nevének és

legfontosabb munkáinak (A székely falutörvények, 1947; A rendtartó székely falu, 1973;

A törvényhozó székely falu, 1983). Ahogy Tagányi Károly, Fél Edit és Tárkány Szücs

Ernő munkásságának (utóbbi fiatalkori munkáiból mindenekelőtt a Mártély jogéletét

bemutató kismonográfiájának) mérföldkő szerepet tulajdoníthatunk a népi jogélet

kutatásában, ugyanígy hozzájuk mérhetőnek tekinthetjük Imreh István szerepét is.

Mindenekelőtt ő volt Tagányi programjának legautentikusabb folytatója. Nemcsak Tagányi

jogszokásgyűjtő programjának elemeit valósította meg a székely falutörvények

közzétételével és erdélyi jogszokásgyűjtő munkáival, de a földközösségre vonatkozó

kutatások is – eltekintve a Molnár Erik–féle munkacsoport ideológiai indítatású

munkáitól864 – egyedül benne találtak követőre. Tárkány Szücs Ernő amellett, hogy Imreh

István eredményeit maximálisan integrálta a Magyar jogi népszokások anyagába, sokat tett

azért, hogy azokat a szakmai közönség is megismerhesse.865 Fontos szempont, hogy Imreh

István munkássága kapcsán betekintést nyerhetünk az erdélyi jogélet kutatásába, mely – a

fentebb már említett – Vulcănescu hatására már az 1970-es évek elejétől nagyobb teret

kapott, s melynek eredményei feltétlen beépítendők a népi jogéletkutatás hazai történetébe.

A Sepsiszentkirályon született Imreh István 1938-ban fejezte be középiskolai

tanulmányait Brassóban, de érettségi vizsgát csak 1940-ben, a második bécsi döntés után 863 Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983: 26.o.864 Pl.: Varga János: A földközösség megerősödése és bomlása valamint Székely György: A földközösség szerepe az osztályharcban. Mindkét írás: In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon. Budapest, 1958865 Tárkány Szűcs Ernő: Székely falutörvények. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Imreh István. Erdélyi Tudományos Intézet, 40 l. Kolozsvár, 1947. Ismertetés. Ethnographia, 1948: 205–206. o.; uő: A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Imreh István. Kriterion, Bukarest, 1973. 340 l. Ismertetés. Ethnographia, 1975: 463–464. o.; uő.: Imreh István: Erdélyi hétköznapok. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1979. 346 l. Ismertetés. Ethnographia, 1980: 595–596. o.; uő.: Évszázados falutörvényeink. Ismertetés. Honismeret, 5. szám, 1983: 3–5. o.

211

tehetett. Ezt követően beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem

Közgazdaságtudományi Karára, ahol a második világháború idején szerzett oklevelet.866 Az

egyetemen hallgatója volt Bónis Györgynek, és részt vett a magántanárként időnként

Kolozsvárra látogató Bibó István jogbölcseleti szemináriumának munkájában is.867 Itt

kapcsolódott be a Venczel József vezette bálványosváraljai falukutató tábor munkájába,

melynek eredeti célkitűzése az volt, hogy a falu múltjának és jelenének tanulmányozásával

körvonalazzák az erdélyi agrártelepülések korszerűsítésének lehetőségét. A falukutató

táborban végzett munkáról – mely rendkívül nagy hatással volt Imreh későbbi

munkásságára – a fiatal közgazdász egy kolozsvári diáklapban, a Márciusban közölt

beszámolót.868 A bálványosváraljai falukutató tábor ötvözte a magyarországi falukutató

mozgalom klasszikus értékeit, eredményeit a szociológus Dimitrie Gusti módszertanával.

Ez a szerencsés találkozás egy átfogó, a történelmi előzményeket is integráló

közgazdaságtani és szociológiai vizsgálatot eredményezett. A bálványosváraljai falukutató

tábor égisze alatt egy kisebb jogszokáskutató csoport is működött, melynek tagja volt

Tárkány Szücs Ernő is. Kettejük ismeretsége innen eredt.

A visszaemlékező Benkő Samu szerint Imreh István érdeklődése a

bálványosváraljai falukutató tábor hatására fordult a történelmi kérdések irányába. Még

egyetemi hallgatóként – mint az Erdélyi Tudományos Intézet ösztöndíjasa – felkereste

Kolozsváron az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát, Sepsiszentgyörgyön pedig a Székely

Nemzeti Múzeum Kézirattárát, hogy tanulmányozhassa az erdélyi (különösen a

székelyföldi) falu írásos emlékeit.869 A háború után az Erdélyi Tudományos Intézetben

helyezkedett el kutatóként. 1946-ban az akkor indult kolozsvári irodalmi és kulturális lap,

az Utunk tizenkettedik számában publikálta Napszámosság vagy részesség? A

törvényhozás és az erdélyi szakember felelőssége című írását, melyben az élő szokásjog és

a tételes törvény ellentmondásaira próbálta felhívni a döntéshozók figyelmét.870 A román

földművelésügyi tárca ugyanis új rendeletben szabályozta a részesgazdálkodás rendjét, s

ezzel – írta Imreh – a „mezőgazdasági munkarendben az eddig szinte kizárólag szokásjogi

szabályok által rendezett viszonyokat az államhatalom tételes jogi szabályozása váltotta 866 Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár, 1999: 5–12. o.867 Uo.: 5. o.868 Imreh István: Közgazdászok Bálványosváralján. Március 1943: 11–12. o.; uő.: A bálványosváraljai falukutatás. Korunk, 1967: 1190–1197. o.869 Benkő Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár, 1999: 6. o. 870 Imreh István: Napszámosság vagy részesség. Utunk, 12. szám. 1946: 6. o.

212

fel”.871 A miniszteri rendelet napszám fizetését írta elő, bérmunkára cserélve az addig

általánosan elterjedt a részesmunkát. A szerző hiányolta az előzetes tudományos felmérést

a törvényalkotás folyamatában: „Szükségesnek látjuk a részesgazdálkodás fogalmának

megvilágítását, annál is inkább, mivel a mezőgazdasági munkaviszonyok feltárására

hivatott kutatómunka ezzel a kérdéssel napjainkig igen keveset foglalkozott.” Írását

tudománypolitikai követelmények megfogalmazásával zárta: „Napjainkon túlmenően

mindazok, akik sorsuknál, képzettségüknél, hivatásuknál fogva felelősei az ország

gazdasági jólétének, vagy a szóban forgó réteg problémáival szemben nem közömbösek, a

mezőgazdasági munka- és bérleti viszonyok feltárásával és megismertetésével tartoznak.

Egyedek és intézmények számára is elodázhatatlan feladat a rendelkezésre álló idő alatt a

kérdés olyan értelmű tanulmányozása, amely segítségére siethet a törvényhozásnak, főleg a

lokális, regionális sajátosságok kibontásával. Választ kell adni arra a kérdésre, hol, hogyan

és milyen tényezőkre kell tekintettel lennie a törvényhozásnak, hogy céljait elérhesse.”872

Ez a rövid, aktuálpolitikai kérdésekre reagáló írás már jelezte azt a kutatói törekvést, amely

rövid idő múlva a székelység jogéletét, annak történelmi intézményeit és forrásait teszi

vizsgálat tárgyává.873

Az első, e témában megjelent forrásközlése a Székely falutörvények,874 amely

eredetileg a Kelemen Lajos–emlékkönyv számára készült, de végül nem tisztelgő írásként,

hanem önálló, negyvenoldalas füzetként került kiadásra.875 Imreh ebben öt falutörvényt tett

közzé: Alsócsernáton 1665., 1666. és 1716. évi törvényét, Kisborosnyó 1724. évi, valamint

Szotyor 1727. évi törvényét.876 Bevezető tanulmányában azt a folyamatot mutatta be, 871 Uo.: 6. o.872 Uo.873 Imreh István ebből az időszakból származó, a népi jogéletről szóló további írásai: Székely közbirtokosságok. In: Szülőföldünk. Sepsiszentgyörgy, 1944: 48–66. o.; uő.: A vagyonszerzés megítélése Sepsibodokon. In: Társadalomtudomány és politika, 1946: 157–166. o.874 Imreh István: Székely falutörvények. Kolozsvár, 1947. 875 „A kommunista párt vezetőjének személyi kultuszát építő, a tudomány részletkérdéseibe is beleszóló művelődéspolitika nem tűrte el, hogy egy hetvenéves régi vágású tudóst tanítványai, barátai emlékkönyvvel tiszteljenek meg, következésképpen meghiúsult a kötet kiadása. A könyv gondozói annyit még elértek, hogy az elkészült tanulmányok egyenként, önálló füzet formájában megjelenjenek.” (Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. 1999: 10. o.)876 Ezt megelőzően is adtak már ki a székely községek birtok- és gazdálkodási viszonyait, igazságszolgáltatási és közigazgatási rendtartásait dokumentáló falutörvényeket. A Székely Oklevéltár köteteiben hatot, Barabás Samu oklevéltárában négyet, az Erdészeti Oklevéltárban Tagányi Károly további nyolcat, a Corpus Statutorumban hatot, illetőleg Szádeczky-Kardoss Lajos Udvarhely vármegye monográfiájában négyet. Az összesen huszonnyolc közzétett falutörvény mellett ismert volt a kutatók előtt, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Levéltárában további negyven falutörvény található, ebből azonban harmincöt a háború alatt – Zalaegerszegen, 1945 márciusában – megsemmisült. Imreh István a megmaradt öt falutörvényt tette közzé. (Tárkány Szücs Ernő: Székely falutörvények. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi. Imreh István. Erdélyi Tudományos Intézet, 40 l. Kolozsvár, 1947. Ismertetés. Ethnographia, 1948: 205–206. o.)

213

ahogy a faluközösségek kialakulása során létrejöttek a különböző gazdálkodási közösségek

(legelő, erdő, kaszáló és rét), és ezek közös szabályok iránti igényére válaszul születtek

meg a falutörvények (az első Gyergyófalué és Zaláné 1581-ben, az utolsó Középajtáé,

Baróté és Szárazajtáé 1775-ben).877 Az Imreh által közzétett falutörvények a székely

faluközösség jogintézményeinek újabb emlékeit tárták fel (pl. a nyomkövetés, a bikahozás,

a határpásztorság kapcsán).878 A falutörvények tulajdonképpen az ún. „fogott közbírák”

jogmegállapításait rögzítették, akik nemes emberek voltak, sohasem falubeliek és három-

ötfős tanácsban jártak el.

Imreh István az Erdélyi Tudományos Intézet megszüntetését követően, az 1948-as

tanügyi reform során a Bolyai Tudományegyetemen tanító magyar állampolgárságú

tanárok eltávolítása után különböző oktatói megbízatásokat kapott az egyetemen. A

közgazdaságtudományi karon gazdaságtörténetet és statisztikát, a jogtudományin

jogtörténetet tanított, majd 1950-től az újkor és a legújabb kor történetének előadója lett a

történettudományi fakultáson.879 Ebben az időszakban – a marxizmus–leninizmus

ideológiájának egyeduralma idején – Erdély sajátos helyzetéből fakadóan magyar történész

csak gazdaságtörténeti kérdéseket vizsgálva léphetett a nyilvánosság elé. Benkő tényszerű

korrajza szerint: „Magára adó történész ebben az időben különben is köztörténettel vagy

éppen politikatörténeti kérdésekkel nem foglalkozhatott, ha nem akart szembekerülni

lelkiismeretével. Imreh István a korszaknak ezekkel a kihívásaival meg tudott birkózni,

mégpedig gerincroppanás nélkül.”880 Imreh tulajdonképpen ekkor fordult a

gazdaságtörténeti kutatások felé881, Erdély gazdasági életének korábban teljességgel

ismeretlen tartományait tárta fel.882 Tudományos pályája egészében jelentkező törekvése

lett, hogy a székelység múltját, és azon belül a székelyföldi falusi írásbeliséget sok új adat

közzétételével, elméletileg jól megalapozott magyarázatokkal mutassa be.883

Az 1950-es évektől – ahogy hazánkban – a román történetírásnak is támogatott

témájává lett a földközösség kérdésköre. 1958-ban Henri H. Stahl tollából kerül ki a román

faluközösségek monográfiájának első kötete, melyet további kettő követett. Ezek a

877 Uo.878 Uo.: 206. o.879 Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár, 1999: 10. o.880 Uo.881 Imreh István: Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest, 1956 882 Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár, 1999: 11. o.883 Uo.: 12. o.

214

kutatások Erdély területét csak részlegesen érintették, ezért Imreh István tervbe vette az

erdélyi földközösség és faluközösség történetét feldolgozó szintézis létrehozását.884 A

megjelent résztanulmányok bevezető soraiban a román földközösség-kutatásokat

felvillantó tiszteletköröket követően Tagányihoz nyúlt vissza. Áttekintést adott az

aranyosszéki földközösség formáiról, a bogáthi „szabad földről”, és a hurkalyuki társaság

még 1933-ban is működött veteményes (káposztás-, kender-) földjéről (ez még a 20.

század elején is szántóközösségként funkcionált, tehát nem volt azonos az Erdélyben

általánosan elterjedt legelő-, rét-, vagy erdőközösséggel).885 Wellmann Imre – aki a

legtöbbet tette a hazai agrártörténet-írás historiográfiájának kidolgozásáért – egy késői, az

Ethnographiában megjelent írásában, miközben áttekintette az elmúlt száz esztendő

tudományos termését, párhuzamba állította Tagányi Károly és Imreh István munkásságát:

„Közel egy évszázaddal ezelőtt méltán lehetett fölfedezésként értékelni, ahogy Tagányi

Károly a magyarországi földközösség hajdani meglétét az ismeretlenség homályából a

napvilágra hozta. Napjainkban Imreh továbbhaladva ugyancsak már-már veszendőbe ment

nagy értékű kútfőegyüttest óvott meg a fenyegető enyészettől, tett hozzáférhetővé és

beszédessé. A székely falutörvények, faluközösségi rendtartások és jegyzőkönyvek tiszta,

közvetlen sugárzással világítanak be a közösségi életet élő falusi nép mindennapjának

mélyébe, közzétételük és feldolgozásuk új, egyedülálló szilárd alapvetés további

agrártörténeti kutatásaink számára. Egész bizalommal reméljük teljessé tevő folytatását

Imreh művének, melyben a múltba néző tudomány eredményességének a földközösségtől a

faluközösségekig kitáruló fejlődése megragadóan, történelmet és néprajzot egyképp

gazdagítva tetőződik.”886

Miután Romulus Vulcănescu 1970-ben megjelentette jogi etnológiai monográfiáját,

a romániai magyar tudományos élet is zöld utat kapott a népi jogélet vizsgálatára.887 Balás

Éltes András a székelység jogéletét feltárandó, 1972-ben gyűjtési felhívást tett közzé: „A

székelység mindmáig számtalan ősi vonást megőrzött népi jogéletéről van szó, melyet a

884 Imreh István: Földközösség Aranyosszéken. Korunk, 1976: 120–123. o.885 Uo.: 122–123. o.; uő.: Földközösség Aranyosszéken. In: Erdélyi hétköznapok 1750–1850. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Bukarest, 1979: 19–24. o. Vö: Tagányi Károly: Az első foglalás szabályozása az aranyosszéki Bogáthon. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894: 325–330. o. 886Wellmann Imre: Földközösségtől faluközösségig – kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh Istvánig. Ethnographia, 1989: 299. o. 887 Ebben az időben keletkezett népi jogi írások: Kresz Mária: Nyíljegyek Nyárszón. Tulajdonjegyek és a földközösség emléke egy kalotaszegi faluban. Néprajzi Értesítő, 1975: 139–153. o.; Marcu L. – Negot V.: Vechi obiceiuri juridice în Depresiunea Buzaelor. (Népi jogszokások Bodza-vidékén.) In: Aluta VI–VII. Studii şi comunicări – Tanulmányok és közlemények. Sepsiszentgyörgyi Múzeum. Szerkesztette: Székely Zoltán–Gazda Klára–Kovács Sándor–Kozák Albert. Sepsiszentgyörgy, 1974–1975: 171–196. o.

215

mind jobban előtérbe kerülő írott, ún. tételes jog rohamosan szorít vissza.”888 A szerző a

„népi jogélet vizsgálatának” néprajzi, történelmi, jogtörténeti, és „közvetlenül jogi

vonatkozású” jelentőséget tulajdonított. Rövid cikkében olyan több száz éves

intézményeket mutatott be, melyek nyomokban még a hetvenes években is fellelhetők

voltak. Egyik példája a tízesek – mint a gyalogság (gyalogok rendjének) 12. századtól

kezdve létező szervezeti formája –, melynek 1970-es évekbeli feladata az volt, hogy

egymást felváltva végezzék el a falura háruló közmunkákat. Ez a szerző szerint világos

példája annak, hogy a népi jogfelfogását tükröző formák – gyakran bármiféle külső

támogatás nélkül – akár évszázadokig is fennmaradhatnak. A székelység büntetőjogi

felfogásának sajátosságaként utalt arra, hogy a becsületsértést lényegesen nagyobb bűnnek

tartják az emberölésnél, s az önbíráskodást általában jogosnak tekintik. Balás Éltes András

s a népi jogélet kutatói szinte mindannyian fokozott érdeklődéssel fordultak a rendkívül

sok archaikus vonást hordozó székelység népi jogszokásai felé, mivel a szabadság, a

kiérlelt önigazgatás (ha úgy tetszik autonómia) mindenkor vonzó, hálás kutatási témának

bizonyult. B. Kállay István jogtörténeti előadásaiban nemzetközi (mindenekelőtt japán)

példák nyomán – szemben a közigazgatással – a jogéletkutatás elsődleges tárgyaként tekint

az önigazgatásra. Ebben a megközelítésben – mint ideáltípusnak – különös jelentőségük

van a székely falutörvényeknek, faluközösségi határozatoknak. B. Kállay felvetése egy

eddig kevéssé hangsúlyozott, lehetséges kutatási perspektíva a népi jogéletkutatás

számára.889

Imreh István 1973-ban újabb forrásgyűjteményt tett közzé A rendtartó székely falu

címmel, melyben több száz, a 18–19. századból származó egyedi esetre vonatkozó

faluhatározatot adott közre.890 A kiadott forrásokat több tízezer eseti döntésből válogatta

össze. Törekvése, hogy a jövőre vonatkozó, „elvi álláspontot” tartalmazó határozatokon

keresztül ne csak a faluközösség jogalkalmazásáról, de egyúttal a jogalkotás folyamatáról

is képet adjon. Tette ezt egy olyan időszakra vonatkozóan, amikor a székely

önkormányzati rendet és szokásjogot a Habsburgok korszerűsítő és központosító

törekvései a maguk képére próbálták formálni. A tárgyuk szerinti csoportosításban közzölt

faluközösségi határozatok az élet szinte minden területére kiterjedtek: a „közre”, az

önkormányzatokra, a falusi szervezetre vonatkozó rendelkezéseken túl vissza-visszatérően

888 Balás Éltes András: A székelység népi jogéletéről. Múzeumi Kurír 9. szám. 1972: 30. o.889Vö.: Kocsis Gyula: Önigazgatás, közigazgatás. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi- Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2000: 585–598. o. 890 Imreh István: A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából. Bukarest, 1973.

216

szabályozták a gazdasági kapcsolatokat és a családi életet is. Bevezető tanulmányában a

szerző azt a folyamatot mutatta be, ahogy a szokásjog, s benne a faluközösségi határozatok

megpróbálták a hagyományos rendet megvédeni a külső kényszerekkel szemben. Szintén

Imreh István kutatásai hoztak felszínre egy nagyon érdekes vizsgálati anyagot. 1823-ban

Keresztúr-szék „cirkuláló biztosai” a falvakat bejárva a lakosságtól arról kértek

tájékoztatást, hogy ott kit tartottak bűnösnek, vétkesnek, és az egyes cselekményekért

milyen büntetés járt. Harmincnyolc községből gyűjtöttek be adatokat egy tizennégy pontos

kérdőív alapján. A válaszokból jelentés készült, melyekből kiolvasható, hogy a falvak lakói

milyen „bűnös cselekedeteket” tartottak számon.891 Szintén az 1970-es években jelenhetett

meg Imreh Istvánnak a csángó Szeszka Erdős Péterrel készített interjúja is a szabófalvi

jogszokásokról, mely a témában az egyik leggyakrabban hivatkozott írása lett.892

Túl a hatvanon adta ki Imreh István az 1973-ban megjelent könyve „párját” A

törvényhozó székely falu (1581–1847) címmel, melyben a szélesen értelmezett jog

nézőpontjából dolgozta fel a székely falvak történetét.893 Az önmagukat szabályozó és

igazgató 16–19. századi székely faluközösségek a társadalmi rétegződésüket tükröző falusi

önkormányzataikon keresztül egy keményen szervezett, szigorú rendszabályokkal

körülbástyázott rendszert alakítottak ki. Ez sem kerülhette el azonban az országos

törvényalkotás hatásait. A külső, „idegen” jog behatolása viszont egy időszakra még

szorosabbra zárta a rendszert, ahogy szerző hangsúlyozta, hogy a válaszként megerősődő

konzerválási törekvések egyben az értékőrzést, s egyáltalán az élet lehetőségének

megőrzését is szolgálták. Az átmenet, átalakulás során még karakteresebben

körvonalazódnak azok a szabályok, melyeknek egy része népi jog, s melyek az élet minden

lényeges momentumát áthatották. Ahogy a tételes jogban, úgy itt is a szankciókból és a

(jog)esetekből rajzolódik ki a szabályok valódi tartalma. Imreh István tolmácsolásában a

szabályozási rendszer megbonthatatlan egységként él: részét képezik az írott

falutörvények, határoztatok éppúgy, mint a vallási és erkölcsi szabályok.

Véleményem szerint Imreh István példaértékű munkáiból általános tanulságul

szolgálhat a népi jogéletkutatás számára a vizsgálati egység megválasztása, valamint az

891 A lista: részegeskedés, verekedés, káromkodás, tolvajkodás, kóborlás, erdő- és határprédálás, templomkerülés, házasságrontás, paráznaság és hitetlenül élés. (Imreh István: Ősök és erkölcsök Keresztúr-fiúszékben. A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve. Csíkszereda, 1974: 191–204. o., idézi: Tárkány Szücs 2003: 784. o.)892 Imreh István–Szeszka Erdős Péter: A szabófalvi jogszokásokról. In: Népismereti dolgozatok. Szerkesztette Kós Károly és Faragó József. Bukarest, 1978: 195–207. o. 893 Imreh István: A törvényhozó székely falu (1581–1847). Bukarest, 1983.

217

általa mesterien kidolgozott komplex szabályozás bemutatása.894 Imreh István

félreérthetetlenül érzékelteti: „a falutörvény szülőföldje: a kis tömbökre tagozódott

közösségekkel teli világ”.895 Meggyőződésem szerint nem véletlen, hogy a népi

jogéletkutatás hazai történetére visszatekintve, nem annyira a vágyálom kategóriájába

sorolható országos vizsgálatok, hanem sokkal inkább a kisebb léptékű, az egy-egy

közösség jogéletének feltérképezését célul tűző kutatások lehettek szakmailag is sikeresek.

Mindenképp ezek közé sorolom Tárkány Szücs Ernő mártélyi és Fél Edit martosi

vizsgálatait – e kutatóknak, ahogy Imreh Istvánnak, sikerült a közösség életét szabályzó

komplex normarendszert bemutatni.

894 Vö.: Imreh István: Székelyföldi paraszti jegyzőkönyvek pásztorlási határozatai 1717–1928. Agrártörténeti Szemle 1959: 161–190. o.; uő.: Ősök és erkölcsök Keresztúr-fiúszékben. In: A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve 1974. Csíkszereda, 1974: 191–205. o.; uő.: Szabadság, önrendelkezés, jogalkotás a székelyeknél. Korunk, 1983: 71–76. o.; uő.: Az erkölcsi normák és más szabályok megszegői Kászonban (1650–1750). Társszerző: Pataki József. Művelődés, 1991: 30–32. o.; uő.: A székely faluközösség alkonya. Magyar Tudomány 1993: 256–266. o.; uő.: A természeti környezet oltalmazása a székely rendtartásokban. In: Európa híres kertje (Történeti ökológiai tanulmányok Magyarországról). Budapest, 1993: 122–140. o.; uő.: Szociálpolitika a rendtartó székely faluban. Művelődés, 1996: 19–21. o.; uő.: Udvarhelyszék legrégebbi falutörvénye. Székelyföld, 1997: 70–75. o.; uő.: A koronkaiak pere. In: Szabó István Emlékkönyv. Szerkesztette Rácz István. Debrecen, 1998: 354–391. o.; uő.: Rendtartó önigazgató közösségek a Székelyföldön. In: Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerkesztette Tusor Péter, Rihmer Zoltán, Thoroczkay Gábor. Budapest, 1998: 457–487. o.; uő.: Jogi népszokások szépirodalomban és szaktudományban. A Hét, 13. 3. 1982: 9. o.; uő.: A Kalotaszegi rendtartó falu. Kalotaszeg, 1992: 4. o.; uő.: Falutörvények, rendtartások. Rubicon, 1992: 14–16. o. 895 Imreh István: A törvényhozó székely falu (1581–1847). Bukarest, 1983: 26. o.

218

„Ottbenn tanácskoztak a szalonban, Szűcs Bandinak még a köszönése is olyan ünnepélyes volt, mintha kondoleálni vagy kérőbe jött volna. Eszter az üvegajtón át kihallott egy-két szót. – Ez megint egy tipikus szűcsbandis fantazmagória – csapott föl a József hangja. – Neked, József, minden fantazmagória, amit nem te kezdeményezel – dünnyögte Bandi.”896

9. TÁRKÁNY SZÜCS ERNŐ (1921–1984) „A JOGI NÉPSZOKÁSOK KORPUSZA”

Tárkány Szücs Ernő felmenői hódmezővásárhelyi parasztok voltak, apja, id. Tárkány

Szücs Ernő, ismert helybeli ügyvéd, anyja Banga Ida.897 Tárkány Szücs Ernő a vásárhelyi

református Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, ahol tanára, Tálasi István, az ELTE

tárgyi népprajzi tanszékének későbbi professzora, volt rá nagy hatással. Középiskolásként

részt vesz a Márciusi Front helyi szervezetének megalapításában, mindössze tizenhat éves,

amikor a Baranya megyei Czúnban, majd Hódmezővásárhelyen, valamint a mellette fekvő

Mártélyon terepkutatást végez: „azt igyekeztem felkutatni, hogyan élnek az emberek jogi

ügyekben a meglévő szabályokkal, mi a véleményük ezekről, vannak-e jogi

népszokásaik.”898 A gimnázium elvégzését követően a kolozsvári Ferenc József

Tudományegyetemen lett joghallgató, ahol néprajzot, szociológiát és történelmet is

hallgatott mindenekelőtt Bónis Györgytől, Gunda Bélától, Haáz Ferenctől, K. Kovács

Lászlótól, Venczel Józseftől és Viski Károlytól.899

1941-ben egyik évfolyamtársával elnyerte az egyetem jogtörténeti pályadíját A

székely bírói szervezet című tanulmányával. „Ez a siker és Viski Károly biztatása bátorítást

adott arra, hogy a jogi néprajz körébe tartozó eredményeinkről Bónis Györgynek, a

jogtörténet professzorának beszámoljunk, aki ettől kezdve irányította, anyagilag,

erkölcsileg támogatta munkánkat. Hofer Miklós táblabíró segítségével azt is sikerült

elérnie, hogy a kolozsvári járásbírósághoz díjnoknak kinevezzenek és szolgálattételre az

egyetemre rendeljenek át. Ez a joggyakorlatom a jogi népszokásokkal való

896 Németh László: Égető Eszter. 1. kiadás. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1956: 530. o. 897 Az életrajzi adatok Katona Imre által írt nekrológból, a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára Tárkány Szücs Ernő néprajztudós és felesége, Bihal Ella néprajzkutató irataihoz készített mutató bevezetőjéből, valamint az MTA Levéltárában található önéletrajzából valók. Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.–Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia, 1985: 377–381. o. Tárkány Szücs Ernő tudományos önéletrajza. Budapest, 1981. október 31. MTA Levéltár 2640/3.898 Tárkány Szücs Ernő tudományos önéletrajza. Budapest, 1981. október 31. MTA Levéltár 2640/3. Németh László Égető Eszter című regényében Szűcs Bandi néven szerepelteti Tárkány Szücs Ernőt, így a korszakba ágyazottan olvashatunk cserkész éveiről, a népi írókhoz való viszonyáról.899 Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.–Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia, 1985: 377. o.

219

foglalkozásomat megkönnyítette.”900 1942–44 között – immár Bónis tanársegédjeként –

tagja lett annak a tizennégy főből álló kutatócsoportnak, amely Kalotaszeg népi

jogéletének feltárására vállalkozott, illetőleg részt vett a Venczel József vezette

bálványosváraljai falukutatásban. A fiatal Tárkány Szücs Ernő életének erről a szakaszáról,

időbeosztásáról, a kutatások ütemezéséről részletesen tájékozódhatunk a fentebb már

idézett – elsőként Nagy Janka Teodóra által feldolgozott – levéltári csomókból, ahol

fellelhetők „Tárkány Szücs Ernő betétszerkesztő díjnok” útiszámlái és tevékenység–

kimutatásai.901 A kutatótáborok munkájáról beszámolókat tett közzé a Néprajzi

Értesítőben,902 s ekkoriban (1942-től) lett tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak is.

Kutatásai első eredményeit a kolozsvári Hitel, és az abban az időben Csizmadia Andor

által szerkesztett Kolozsvári Szemle hasábjain tette közzé.903 Ezek közül kiemelkedő

Erdély öröklési jogszokásairól írott cikke, melyben az akkor még mindössze huszonhárom

éves joghallgató „régi jogi kútfők” alapján adott áttekintést az örökösödési jogi

szabályozás alakulásáról, miközben nem feledkezett meg azon források bemutatásáról,

amelyek a különböző népcsoportok öröklési gyakorlatára vonatkoztak. Ezt követően

egybevetette Baross és Mattyasovszky felméréseit az 1941–44 között Bónis György és

Venczel József vezetésével megvalósult falukutatások eredményeivel. A századforduló

öröklési jogi gyűjtéseinek hibáiként említette, hogy azok leginkább „statisztikai

tájékoztatásokat nyújtottak az egyes szokások elterjedéséről az állam területén belől”, s így

azok „a relációk”, amelyek a szokások fennmaradását biztosították (pl. gazdasági okok),

csak érintőlegesen jelenhettek meg ezekben a felmérésekben. „Ma már látjuk, hogy a

szokások funkciójának ismerete nélkül értékelésüket nem végezhetjük el, s nem jelölhetjük

meg szerepüket a családok, nemzetségek s nagyobb közösségek életében.”904

A jogszokások helyi társadalomba ágyazottságára, lehetséges funkcióinak

körülírására – s egyúttal a jogszokásokkal szemben érvényre juttatatott központi

900 Tárkány Szücs Ernő gépiratos önéletrajza az MTA Néprajzi Kutatóintézet irattárában 1975. május 18-i keltezéssel. Idézi Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban 2003: 864–865. o.901 MOL IM K 579/ 15.417.; valamint: „1942-től kezdve minden szabadidőmet az erdélyi és a hódmezővásárhelyi jogi népszokás kutatásoknak szenteltem (pl. Székelyföld, Mezőség). Párhuzamosan a hazai és a külföldi szakirodalmat tanulmányoztam és eredményeimet folyamatosan publikáltam.” MTA Levéltár902 Tárkány Szücs Ernő: A bálványosváraljai falukutatótábor néprajzi munkája. Néprajzi Értesítő, 1943: 253. o.; uő.: A kalotaszegi népi jogélet-kutatás. Néprajzi Értesítő, 1943: 253–254. o. 903 Tárkány Szücs Ernő: Jogszokás-gyűjtés Kalotaszegen. Kolozsvári Szemle 1943: 64–70. o.; Uő.: Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 1944: 379–400. o.; uő.: Jogi elemek a kalotaszegi népmesékben. Kolozsvári Szemle, 1944: 137–145. o.; uő.: A juhtartás népi jogszabályai Bálványosváralján. Erdélyi Múzeum. 1944: 464–475. o.904 Tárkány Szücs Ernő: Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 1944: 392. o.

220

szabályozás negatív hatásaira – egyik konkrét példája az egyenlő öröklés, melynek

következményeit a bírói és az árvaszéki gyakorlat szemszögéből elemezte. Bemutatta,

hogy az örökösök számát kiterjesztő egyenlő osztály miként erősített fel olyan társadalmi

problémákat Erdélyben, mint a születéskorlátozás, a kivándorlás, egyúttal a föld

„tőkeképes népek kezére juttatása”.905 Paládi-Kovács Attila több mint fél évszázaddal

később is nagyra értékeli, hogy a 23 esztendős Tárkány Szücs „milyen távlatosan

gondolkodott a magyarságot súlyosan szorongató nemzetpolitikai kérdésekről”.

Meggyőződése, hogy „ezekhez a reális, nagyon is húsbavágó gondokhoz nem ér fel az az

ideologikus indíttatású kritika”, amit a népi jogéletkutatók felfogását értékelve Kulcsár

Kálmán is képviselt. 906

Tárkány Szücs 1944-ben megjelent, Mártély népi jogéletét bemutató önálló

kötetében – melynek első kéziratát önéletrajza tanúsága szerint húszévesen készítette el 907

– szintén Mattyasovszky eredményeinek korlátozott használhatóságáról szólt, s e

munkájában sem sikkadtak el az aktuális társadalmi problémák. A bíráló Degré Alajos

szerint a kötet „határozott haladást jelent” az első ilyen tárgyú munkához, Papp László

Kiskunhalas népi jogéletét bemutató tanulmányához képest. A fejlődést mindenekelőtt

abban látta, hogy Tárkány Szücs Ernő nem elégedett meg pusztán a népi jogszokások

közlésével, hanem azokat jegyzeteiben össze is hasonlította az élő tételes magánjoggal, a

magánjogi törvényjavaslat szabályaival, valamint a régi joggal.908 Degré szerint a könyv

legérdekesebb fejezete a mártélyi nép általános jogi szemléletéről szóló rész: „Igen szépen

fejti ki, hogy a nép kétféle törvényt ismer. Az egyik az Isten törvénye, amely az élet

rendjét, az állandóságot adja és amely a beszéddel együtt ivódik az emberbe. »Ez a

szokásokban nyilvánul meg. Benne élünk, ellene tenni nem lehet. Aki mégis túlteszi magát

rajta, Isten büntetése alá esik. A másik törvényt a városi urak csinálták, személyes jelenség,

amely hasa alá akarja fogni a világot.« Ezt csak azért kell teljesíteni, mert különben

büntetés jár, de ennek megsértése (pl. dohánycsempészet, falopás az erdőből, a parti

birtokosnak állami engedély nélküli halászata) semmiképpen sem erkölcstelen, sőt néha

dicsőség. Ez az okfejtés ismert tényekről számol be […], mégis igen hasznos, mert azt

igazolja, hogy a falusi nép nem azért nem bízik a törvényben, nem azért tartja sokszor

igazságtalannak a bírói ítéleteket, mert közvetlen kára származik belőlük, hanem mert a

905 Uo.: 400. o.906 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 868. o.907 Tárkány Szücs Ernő tudományos önéletrajza. Budapest, 1981. október 31. MTA Levéltár 2640/3.908 Degré Alajos: Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Századok 1944: 566. o.

221

jogszabályok is, az igazságszolgáltatás is figyelmen kívül hagyja a nép szokásait és jogi

meggyőződését.”909 Megfigyeléseinek Tárkány Szücs Ernő is nagy jelentőséget

tulajdonított, ezt jelzi, hogy könyvének vonatkozó részét Tárkány Szücs külön is

megjelentette.910

Az egyetem második világháború végi áttelepítése folytán Tárkány Szücs Ernő

Szegeden fejezte be tanulmányait, ahol továbbra is aktívan résztvett a Bónis vezette

gyűjtésekben. 1948-ban jogi doktorátust szerzett. 1945 és 1949 között

Hódmezővásárhelyen volt ügyészségi megbízott, ügyvédjelölt. 1946-tól a Tornyai

Társaság titkáraként szerkesztette annak folyóiratát, a Puszták Népét.911 Itt jelentette meg a

népi jogéletkutatás új rendszerbe integrálását célzó írását,912 valamint recenziókkal próbálta

tájékoztatni a tudományos közvéleményt az újabb eredményekről.913 Ezek a rövid cikkek,

egy helyi lapban írt apró, témába vágó közleménye,914 továbbá az alföldi jogéletkutatásról

közölt beszámolója915 a magyar jogéletkutatás egy szakaszának lezárását jelentették. Ezzel

együtt új fejezet kezdődött Tárkány Szücs életében is.

1950-ben Budapestre került, ahol a közigazgatásban helyezkedett el. 1950-től 1957-

ig a Belkereskedelmi Minisztérium Tüzép Főigazgatóságának jogi előadója volt. 1953-ban

feleségül vette a szintén vásárhelyi származású néprajzost, Bihal Ellát. Ugyanebben az

évben jogtanácsosi képesítést szerzett, majd 1957 és 1974 között a Nehézipari

Minisztérium jogi osztályának munkatársa, 1967-től vezetője lett, irányításával készítették

elő a bánya-, gáz-, és villamosenergia törvényeket. A bányajog európai hírű szakemberévé

képezte magát, társszerzője volt a három kiadást megélt Magyar bányajog című

tankönyvnek. E témában oktatói tevékenységet is folytatott a Tatabányai Bányászati

Technikumban (1963–68) valamint az ELTE TTK Földtani Tanszékén (1970–73). Jogászi

909 Uo.: 568. o.910 Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogszemlélete. Hajnalodik, 1944: 209–212. o.911 A Puszták Népe 1946 szeptembere és 1948 novembere között negyedévente jelent meg. Illyés Gyula szociográfiája volt a példa, nemcsak címében, de műfajában is. A lap „új műfajt teremt, egyszerre riport, regény, társadalomleírás és – líra”. (Puszták Népe Repertórium. Szerkesztette Péter László. Szeged, 1981.). Tárkány Szücs Ernő személyes emlékei a folyóiratról: „Szerkesztettem a Puszták Népét…” Néhány emlék a vásárhelyi folyóirat történetéhez. Csongrád Megyei Hírlap, 1981. szeptember 8. 4. o.912 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jog és magyar társadalom. Puszták Népe, 1946: 17–22. o.913 Tárkány Szücs Ernő: Székely falutörvények. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Imreh István. Erdélyi Tudományos Intézet, 40 l. Kolozsvár, 1947. Ismertetés. Ethnographia, 1948: 205. o.; uő.: Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger. 1947. Ethnographia 1947: 230. o.; uő: Csizmadia Andor: A szociográfiai alapismeretek vázlata. Eger, 1947. Puszták Népe 1948: 227–228. o.914 Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi halálos ítéletek 1753-ban. Vásárhelyi Független Újság, 1947. február 27.915 A népi jogéletkutatás problémái a Nagy-Alföldön. Az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve I. Szeged. 1948: 302–311. o.

222

tevékenységét számos díjjal ismerték el.916 Bányajogi munkásságát természetesen

összekapcsolta a jogszokáskutatással, több tanulmányban foglalkozott a bányajog egyes

jogtörténeti kérdéseivel, valamint a bányászathoz kapcsolódó jogszokásokkal.917

Budapestre költözése után tíz évvel jelentkezett először terjedelmesebb, néprajzi

(pontosabban történeti-néprajzi), s egyben a népi jogélet kutatásához is kapcsolódó

publikációval. 1961-ben önálló könyvben foglalta össze a vásárhelyi paraszti

végrendeletek néprajzi-jogtörténeti tanulságait, s egyúttal közzétett negyvennyolc

végrendeletet is.918 Oszthatjuk Paládi-Kovács Attila véleményét: valóban csodálatra méltó,

hogy felelős hivatali beosztásban is publikált megkerülhetetlen néprajzi dolgozatokat.919 A

Vásárhelyi testamentumok kötetével „Tárkány-Szücs olyan irattípust vont be a történeti-

néprajzi vizsgálódásba, amelyet előtte érdemben nem vizsgálták. Jobbágyi végrendeletek

olyan tömegben azóta sem kerültek elő, mint a vásárhelyi Testamentom-könyvből,

amelynek két kötete 477 végrendeletet őrzött meg az 1730–1796 közötti évekből.”920 A

páratlan irategyüttes ismert volt a kutatók előtt, feldolgozására azonban azt megelőzően

nem került sor: „Vásárhely szülötteként Tárkány Szücs Ernő volt az a kutató, aki ezt a

feladatot kitűnően elvégezhette. Szeremlei Samu és Kiss Lajos – mintha csak tudták volna,

hogy jönni fog – ráhagyták ezt a jogtörténeti felkészültséget is igénylő, elemző,

rendszerező munkát, noha a kéziratot maguk is forgatták, tudtak róla.”921 A szerző a

végrendeletekből, a helyi levéltárban fellelt vagyonleltárakból, atyafiságos

megállapodásokból, becsű-jegyzőkönyvekből, valamint más forrásokból megrajzolta a 18.

századi Hódmezővásárhely társadalomképét.922 Egy-egy végrendelet forrásként is

értelmezve, nemcsak az örökhagyók szándékait tárja fel, hanem vagyoni helyzetüket is

maradéktalanul, „leltárszerű hitelességgel adja vissza”.923 Belőlük megismerhető a

gazdálkodás, az öröklés rendje, az özvegyek jogai, a hagyományozás mögött rejlő okok,

916 A bányászat, a nehézipar, földtani kutatás kiváló dolgozója (1958, 1962, 1976), a Munka Érdemrend kitüntetettje (1960).917 Tárkány Szücs Ernő: Magánjogi elemek régi bányajogunkban. Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat. 1968: 423–428. o.; uő.: Privatrechtliche Elemente des alten ungarischen Bergrechtes (1854–1944). In: Die Entwicklung des Zivilrechts in Mitteleuropa. Budapest, 1970: 259–269. o.; uő.: Jogi szokások a bányászatban. Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat, 1978: 278–282, 352–354, 418–423. o.918 Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961919 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 869. o.920 Uo.: 869. o.921 Uo.922 Katona Imre a kötetről közölt recenziójában részleteiben ismerteti, milyen új adalékokkal szolgálnak a végrendeletek a korabeli társadalmi viszonyok elemzéséhez. (Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Ismertetés. Ethnographia, 1961: 635–639. o.)923 Wellmann Imre: Történeti irodalom. Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Ismertetés. Századok, 1967: 316–317. o. Vö: Bónis György ismertetése: Acta Ethnographica 1962: 218–220. o.

223

szándékok, a „végrendeletkészítés normái és formái”. Nem mellékesen a testamentumok

szövegei számos jogszokást rögzítenek, melyek jó része a végrendelet érvényesülését volt

hivatva biztosítani. A testamentumok kutatását Tárkány Szücs később országosra bővítette,

s újabb jobbágy-végrendeleteket tartalmazó dolgozatokat közölt az Agrártörténeti

Szemlében és az Ethnographiában.924

A szakmai elismerés azonban féloldalas maradt. Tárkány Szücs Ernő még 1956-ban

pályázott először jogtörténetből rendes aspirantúrára.925 Kérelmét az állam- és

jogtudományi aspiránsfelvételi bizottság 1958 májusában tárgyalta. A bizottság „azt az

álláspontot alakította ki, hogy nevezett publikációi inkább néprajzi és nem annyira

jogtörténeti jellegűek, ezért az általa kutatott terület és aspirantúrájának ügye nem a

magyar jogtörténet és nem a jogi tudományok szerves körébe tartozik. […] E kérdésben

Tárkány Szücs Ernő Szabó Imre elvtárssal, a II. osztály akkori titkárával is folytatott

beszélgetést. Szabó elvtárs kifejtette, hogy nevezetnek az ún. »népi jogéletkutatás« terén

végzett munkássága fokozat odaítélésére nem alkalmas, hogy továbbá a népi jogéletkutatás

jogtörténeti disszertáció írásához sem látszik megfelelő tárgykörnek. Szabó elvtárs

javasolta Tárkány Szücs Ernőnek, hogy szorosabban vett jogtörténeti témával

foglalkozzék, és ilyen téren elért bizonyos eredmények után vesse fel az aspirantúra

kérdését.”926 Tárkány Szücs az eljárást igazságtalannak tartotta, több kérvényt fogalmazott

meg az MTA főtitkárának, melyekben beszámol arról, hogy 1953 óta kutatja a vásárhelyi

parasztok végrendeleteit, s ezért 1955-ben az Akadémia kutatási prémiumban is

részesítette, valamint, hogy tanulmányaival is előrehaladt, 1956-ban az orosz nyelvvizsgát

is letette. A feljegyzések tanúságai szerint kérvényei az Akadémia különböző osztályai

között vándoroltak. A Vásárhelyi testamentumok megjelenését követően Erdei Ferenc, az

MTA főtitkára 1961. július 12-én a következő feljegyzést küldte Kónya Sándor

szaktitkárnak: „A mellékelt levelet aláíró Tárkány Szücs Ernő egy nagyon szép munkát írt

a XVII–XIX. századi hódmezővásárhelyi végrendeletekről. Én ezen annyira

megörvendeztem, hogy elismerő levelet írtam neki, mit sem tudván az ő aspiránsi bajairól.

Most pedig a levélben foglalt nyilatkozatot kéri tőlem. Légy szíves, nézz utána, hogy áll ez

924 Tárkány Szücs Ernő: A deficiens jobbágy végrendelete a XVIII–XIX. században. Agrártörténeti Szemle,. 1966: 401–431. o.; uő.: Makói parasztok végrendeletei. Ethnographia, 1974: 493–512. o.; A hazai végrendelet kutatásról, s benne Tárkány Szücs Ernő szerepéről: Horváth József: A magyarországi végrendelet-kutatás történetének vázlata, különös tekintettel a jogtörténeti kutatásokra. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009: 266–279. o.925 Felvételi kérelem. 1956. július. 16. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő jogtudományi aspirantúra 3174/7.926 Kónya Sándor szaktitkár feljegyzése Erdei Ferenc főtitkár elvtársnak. Budapest, 1961. szeptember 14. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő jogtududományi aspirantúra 3174/7.

224

tulajdonképpen.” Tárkány Szücs Erdei elismerő soraira írt válaszában valóban arra kérte a

főtitkárt, hogy igazolja: tudományos munkássága jogtörténeti jellegű.927 Kónya válaszában

beszámol az 1956-os sikertelen jelentkezés okairól, és Halász József Tárkány Szücs Ernő

munkásságát elismerő, támogató sorait mellékelve928 javasolja, értesítsék, hogy felvételi

kérelmét 1962-ben a téma pontos és körültekintő megválasztásával újból nyújtsa be.929

Tárkány Szücs a lehetőségekkel élve, 1962. szeptember 1-től 1965. augusztus 31-ig volt

hivatalos aspiráns, képzési témája: „A magyar jobbágyság öröklési, ezen belül főleg

végrendelkezési kérdései a XVIII. és a XIX. század viszonylatában.” A fennmaradt

dokumentumokban nincs nyoma, hogy Tárkány Szücs kezdeményezte volna kandidátussá

minősítését, azonban Csizmadia Andor húsz évvel később, a Magyar jogi népszokásokról

adott bírálatában leírja, hogy Tárkány Szücs aspiránsi tanulmányai befejezését követően a

Vásárhelyi testamentumok kandidátusi disszertációként való elfogadását kezdeményezte,

amit a jogi szakbizottság elutasított.930 Ugyanerről a munkáról megfogalmazott bírálatában

Kulcsár Kálmán megjegyzi, hogy a jelölt „már két évtizeddel ezelőtt alkotott és

megjelentetett olyan munkát, amely minden vonatkozásban megfelelt volna a kandidátusi

cím elnyeréséhez szükséges követelményeknek, gondolok itt a Vásárhelyi testamentumok

című könyvére”.931 Az elszórt utalásokon túl nincs nyoma annak, hogy egyáltalán elindult-

e a kandidátussá minősítési eljárás.

Tárkány Szücs aspiránsi évei alatt, 1965-ben adta közre A jószágok égetett

tulajdonjegyei Magyarországon című, két részletben megjelent dolgozatát. Ebben kb.

tízezer tulajdonjegyet elemezve tárta fel a jószágjegyek hazai történetét, szerepét, külön

foglalkozott a vármegyék jeleivel és az adminisztráció szerepével. Jószágjegyekkel

kapcsolatos kutatásait két német nyelvű dolgozatban is közzétette.932 Munkája első

927 „Főtitkár Elvtárs! Nem okoz Önnek külön gondot, ha megkérem: sziveskedjék a Tudományos Minősítő Bizottságnál igazolni, hogy az Ön véleménye szerint tudományos munkásságom jogtörténeti jellegű?” MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő jogtududományi aspirantúra 3174/7. 928 Halász József röviden áttekintve Tárkány Szücs addigi publikációit, elhatárolja a népi jogélet más kutatóitól: „Mártély abban különbözött a korabeli hasonló irányú kutatásoktól, hogy a szerző észlelte a falvak osztályrétegződését és ki is fejezte az észlelt gazda-zsellér ellentétet.”929 Kónya Sándor szaktitkár feljegyzése Erdei Ferenc főtitkár elvtársnak. Budapest, 1961. szeptember 14. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő jogtudományi aspirantúra 3174/7.930 Csizmadia Andor véleménye Tárkány Szücs Ernő Magyar jogi népszokások című munkájáról. MTA Levéltár 2640/3.931 Kulcsár Kálmán véleménye Tárkány Szücs Ernő Magyar jogi népszokások című munkájáról. MTA Levéltár 2640/3.932 Tárkány Szücs Ernő: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon I–II. Ethnographia 1965: 187–199, 359–410. o.; uő.: Eingebrannte Eigentumsmarken des Viehs in Ungarn. Acta Ethnographica, 1968: 225–264. o.; uő.: Ortbestimmende (administrative) Viehbrandzeichen in Ungarn. In: Viehwirtschaft und Hirtenkultur. Hrgs. von László Földes. Budapest, 1969: 417–438. o.

225

nemzetközi elismeréseként 1964-ben a berlin-dahleni Zentralstelle für Personen- und

Familiengeschichte levelező tagjává választották.

Ebben az időszakban egyre sűrűbben jelentkezett jogi néprajzi publikációkkal.

1967-ben a Párizsban megjelenő Ethnologica Europeana hasábjain országonkénti

bontásban közölt kutatástörténeti áttekintést az európai jogi néprajz eredményeiről,

módszereiről. A kutatások tapasztalatai alapján egyúttal újrafogalmazta a jogi néprajz

feladatát és áttekintette módszereit.933 Meghatározásában a jogi néprajz tárgykörét képezik:

a jogszokások, jogi hagyományok és ezek tárgyi anyaga.934 A jogi néprajz népfogalmának

kiterjesztését szorgalmazta, amelybe beleértette a parasztságot, a kereskedőket és a

munkásságot is. Úgy vélte, hogy a jogi néprajz elsősorban a jogszokásokat kutatja, és csak

másodsorban azt, ki él vele: „a jogi néprajz népfogalmába azok tartoznak, akik

házasodnak, örökölnek, végrendelkeznek, üzleteket kötnek, közös gazdaságot folytatnak

stb., de az állami előírásokat csak annyiban tartják be, amennyiben ezt feltétlen meg kell

tenniük, egyébként meg saját kisebb közösségeik szokásai szerint élnek.”935 A jogi néprajz

a jog fogalmát kiterjesztően értelmezte, azt társadalmi termékként fogta fel. Elismerte,

hogy a jogszokást a többi szokástól egy fikció különbözteti meg, nevezetesen annak

feltételezése, hogy vannak emberi viszonylatok, melyek általában tükröződnek a jogban,

vagy amelyekre a jog normákat szokott előírni. Hangsúlyozta, hogy a jogszokások

fogalmát nem lehetséges leszűkítően, csak az állami joggal ellentétes, attól független

szabályokra érteni, „mert az állam által elismert jogszokások forrása is a létrehozó

közösség”.936 Tárkány Szücs szerint a jogi néprajz tárgya markánsan elhatárolható. Az

állami normák létrehozásával és alkalmazásával a jogtudomány foglalkozik, a

társadalomban játszott konkrét szerepükkel a jogszociológia, mindezek történeti

viszonylatban való kutatása pedig a jogtörténet feladata. „Minden egyéb forrásból

származó emberi magatartás vizsgálata, amelyet a társadalom meghatározott közössége

elismer és szokásszerűen követ, feltéve, hogy az a fikció alkalmazásával kialakított jogi

területre esik, a jogi néprajz feladatát képezi.”937 A szerző szerint ugyancsak a jogi

néprajznak kell foglalkoznia „az emberek jogtudatában még létező, gyakorlattá, az

életviszonyokban tényekké azonban már nem váló és csak folklorisztikus termékekben (pl.

933 Tárkány Szücs Ernő: Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Ethnologica Europeana. Párizs, 1967: 195–217. o., magyarul: uő.: Az európai jogi néprajz eredményei és feladatai. Létünk, 1976: 86–107. o. Újraközlés: Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. Szerkesztette: Alison Dundes Renteln–Alan Dundes. New York–London 1994: 161–186. o. 934 Tárkány Szücs Ernő: Az európai jogi néprajz eredményei és feladatai. Létünk, 4. évfolyam 1976: 98. o.935 Uo.: 99. o.936 Uo.: 100. o.937 Uo.: 100–101. o.

226

mese, dal, monda, rege stb.) jelentkező jogi hagyományokkal is”, továbbá a jogszokások és

jogi hagyományok tárgyi emlékeivel.938 A legfontosabb kutatás-módszertani elveket is

rögzítette: „A jogi néprajz jelenségeinek a formáját, az adott község (csoport) kultúrájához

való kapcsolatát (jelentés), az állami normákhoz való viszonyát (használat), végül a

közösség társadalmi-gazdasági alapszerkezetével való összefüggését (funkció) a gyűjtéssel

egy időben, meghatározott helyre és időre korlátozottan kell megállapítani.”939 A

„technikai kérdések” közül Tárkány Szücs a kérdőívekre és a néprajzi atlaszok

készítésének gyakorlatára tért ki részletesebben. Konklúziója, hogy a jogi néprajz

kutatásait a „néprajz általánosan ismert módszereivel” végzi, azzal, hogy a jogi

hagyományok közötti eligazodáshoz biztos jogtörténeti alapokra, a szokások társadalmi

céljainak vizsgálatához pedig a szociológia eredményeinek és módszereinek beható

ismeretére van szükség. Az adatok feldolgozásánál a történeti gyökerek feltárását, valamint

a jelenségek vándorlásának, változásának rögzítését, egyidejűleg nemzetközi

összehasonlítását jelölte ki célul. Az akkor megfogalmazott, máig mértékadó fogalmi és

módszertani alapvetése nagyban hozzájárult az európai kutatások fellendítéséhez is.940 Nem

véletlen, hogy a világszerte folyó népi jogéletkutatásokat bemutató tanulmánykötetébe az

európai kutatások reprezentálására Alison Dundes Renteln és Alan Dundes 1994-ben ezt a

tanulmányt illesztette be.941

Tárkány Szücs Ernő 1970-ben ismét hazai témával jelentkezett: a 19–20. század

fordulóján Szeged környékén élt emberek jogtudatát vizsgálta Tömörkény István novellái

alapján, a szépirodalmi alkotások néprajzi forrásértékére támaszkodva. Tömörkény

sokszereplős, realista novellái Tárkány Szücs szerint kiváló forrásai a népi jogtudat

megismerésének, mert egy jól körülhatárolható közösség életét mutatják be (lokalitás),

továbbá Tömörkény népfogalmába beletartoznak a szegény és gazdag parasztok, a

kisiparosok éppúgy, mint a mezőgazdasági termékeket feldolgozó középipar munkásai és a

kisvárosi értelmiség (társadalmi vertikalitás).942 Cikkében gazdag példaanyagon vázolta fel

a Tömörkény által megrajzolt képet, s ezt összehasonlította mártélyi és kalotaszegi

tapasztalataival. Írásának értékét egyrészt az adja, hogy elsőként dolgozott ki egy olyan

témát, melyet korábban a népi jogéletkutatás területeként többen – köztük mindenekelőtt

938 Uo.939 Uo.: 101. o. 940 Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.–Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia, 1985: 397. o.941 Tárkány Szücs Ernő: Results and Task of Legal Ethnology in Europe. In: Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. 1994: 161–186. o. 942 Tárkány Szücs Ernő: Népi jogtudat Tömörkény István műveiben. Ethnographia 1970: 421. o.

227

Tagányi Károly és Szendrey Ákos – is megjelöltek. Másrészt elemzésének módszertani

következményeit is rögzítette: ha és amennyiben elfogadjuk, hogy a – jelen esetben –

Tömörkény munkáiban jelentkező jogi felfogások azt a jogtudati állapotot jelzik, amelyben

a társadalom abban az időben vagy akár évszázadokkal korábban élt, tevékenykedett,

egyúttal elfogadjuk azt is, hogy a népi jogtudat társadalmilag és történetileg kötött.943

Tárkány Szücs Ernő tanulmányaival lépésenként haladva egy jól körülírható

programot valósított meg, mely fokozatosan előbb nemzetközi, majd hazai szakmai

ismertséget hozott számára. Már elismert szakemberként került 1975-ben a Magyar

Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjához, ahol tudományos főmunkatársként

teljesedett ki tevékenysége.944 Bekapcsolódott a Magyar néprajzi lexikon munkálataiba,

kötetenként 15–20 társadalomnéprajzi szócikket közölt, melyek között megtaláljuk a

bányászélet szokásait és természetesen a jogszokásokat is.945 1976 és 1978 között a Magyar

Néprajzi Társaság tájékoztató folyóiratának, a Néprajzi Híreknek a társszerkesztője lett,

ahol több rövid cikket, beszámolót közölt a népi jogéletkutatásról, valamint egy helyi

kiadvány számára kidolgozta a vásárok jogi népszokásait.946 1977 és 1983 között

lehetősége nyílt, hogy jogi néprajzot oktasson: az ELTE jogi, majd bölcsészkarán, a

néprajzi tanszéken tartott előadásokat a témában. Nemzetközi szerepvállalása is kibővült:

1973-ban két jogi néprajzi előadással vett részt egy chicagói nemzetközi kongresszuson,

1973–77 között szerkesztőbizottsági tagja volt a Dialectical Antropology című nemzetközi

társadalomnéprajzi folyóiratnak, 1975-ben Belgiumban (Liege–Lüttich) a szerelem és a

házasság témakörében tartott jogi néprajzi előadást.947 1978 decemberében részt vett a jogi

népszokások kutatását összefogó nemzetközi szervezet, a Commission on Contemporary

Folk Law megalapításában, mely G. van den Steenhoven intézetéhez (Institute of Folk

Law, Nijmegen, Hollandia) kapcsolódóan jött létre harmincnégy ország száztizenkét

kutatója részvételével, az International Union of Anthropological and Ethnological

Sciences (IUAES) égisze alatt.948 A World Anthropology sorozat Toward a Marxist

943 Uo.: 427. o.944 Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.–Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia, 1985: 379. o.945 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 871. o.946 Tárkány Szücs Ernő: A vásár és jogi népszokásai. In: Vásártörténet – hídivásár. Szerkesztette Szőllőssi Gyula. Debrecen, 1976: 333–376. o.947 Tárkány Szücs Ernő: Die juridischen Volksbrauche der Eheschliessung bei der Ungarn. Acta Ethnographica, 1976: 211–249. o.948 A társaság megalapításáról, jelentőségéről bővebben: Snyder, Francis G.: Anthropology, Dispute Processes an Law. British Journal of Law&Society, 1992/2. A Társaság központja ma Svájcban van: http://www.commission-on-legal-pluralism.ch

228

Anthropology kötetébe készített összefoglaló tanulmányt az európai jogi népszokásokról.949

1980-ban a turkui finnugor kongresszuson tartott előadást, 1981-ben pedig a bécsi

Társadalomtudományi Koordinációs Központ szervezésében Moszkvában vett részt

megbeszélésen a helyi jogi rendszerek kutatásáról.950 A nemzetközi elismeréssel

párhuzamosan végre idehaza is lehetőséget kapott: élete főműve, a Magyar jogi

népszokások reprezentatív monográfia a Gondolat Kiadó Társadalomtudományi Könyvtár

sorozatában, Kulcsár Kálmán méltató utószavával jelent meg 1981-ben, olyan klasszikus

munkák sorában, mint például H. S. Maine Az ősi jog, vagy W. G. Sumner Népszokások

című munkája.951 A vaskos, impozáns kötet bemutatójára Hódmezővásárhelyen került sor

1981. május 7-én.

9.1. Magyar jogi népszokások

A magyar jogi népszokások egy kötetben való összefoglalásával Tárkány Szücs Ernő –

majd negyvenévnyi kutatómunkával a háta mögött is – rendkívül nagy feladatra

vállalkozott. Könyvében – saját levéltári és terepkutatási eredményei, valamint a témához

kapcsolódó, kiterjedt jogi, néprajzi, történelmi szakirodalom mellett – elsőként és sokáig

egyedüliként dolgozta fel az 1930-as évek végén Györffy kezdeményezésére indult

gyűjtőmozgalom fennmaradt anyagait. A rendkívüli vállalkozást nehezítette, hogy plusz

feladat is hárult a szerzőre: egy hosszú évtizedek óta létező kutatási törekvés, irányzat

elfogadtatása a hivatalos tudományossággal. A szerző mindent megtett a sikerért:

munkájának keretet adva ismerteti a témakörben eddig megvalósult kutatásokat,

nemzetközi és hazai törekvéseket, definiálja kutatásának tárgyát. Az adatok kezelésére és

közzétételére megalkotott továbbá egy saját rendszert, amelyben a tételes jog kategóriáit

néprajzi és szociográfiai szempontok mentén formálta át. Ebbe a rendszerbe ágyazva –

elsősorban terjedelmi korlátok miatt az 1700–1945 közötti időszakra leszűkítve – dolgozta

fel a magyar jogi népszokásokat.

Katona Imre opponensi minőségben megfogalmazott véleménye szerint ez az

időhatár egybeesik a magyar etnográfia klasszikus vizsgálódási korszakával.952 Katona

949 Hoffmann Tamás: Tárkány Szücs Ernő tudományos életrajza. Artes Populares. A Folklore Tanszék Évkönyve, 12. Budapest, 1985: 323. o.950 Katona Imre: Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.–Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia 1985: 380. o.951 Tárkány Szücs Ernő részletes publikációs jegyzéke – Serfőzőné Gémes Magda összeállítása – megtalálható: Ethnographia 1985: 381–386. o.952 Katona Imre: Opponensi vélemény Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások c. kandidátusi értekezéséről. Artes Populares. A Folklore Tanszék Évkönyve, 12. Budapest, 1985: 327. o.

229

Imre barátként, a szerző munkájának egyik legjobb ismerőjeként írta, hogy Tárkány Szücs

hatalmas anyagot átfogó szintézisében csupán a harmadát használta fel gyűjtött

forrásainak.953 A jogi hagyomány, jogi népszokások forrásait a szerző valóban nagyon

széles körben határozta meg. A szóbeliségen kívül ide sorolta a családi és községi

levéltárak anyagait, az elöljáróság polgári és büntetőügyekben hozott döntéseit feljegyző

bírói könyveket, a vitás ügyekben kötött megállapodásokat tartalmazó protokollumokat,

atyafiságos jegyzőkönyveket, a kódexszerű feldolgozásokat (falutörvények, városi

statútumok, megyei statútumok, a kisnemesek kontraktusai), belső szabályokat tartalmazó

falukönyveket, a szőlő és kert eseményeit megörökítő hegykönyveket, az ingatlanforgalom

tényeit kimutató ún. földkönyveket, szőlőartikulusokat, erdő-, legelő-, halászati, vadászati,

kerthasználói, vásári, malom- stb. szabályzatokat.954 Szintén Katona Imre értékelése, hogy

míg a néprajz legtöbb szakágazatában a terepmunka során kapott szóbeli közléseken és

egyéb adatokon van nagyobb hangsúly, s a levéltári vagy más történeti források kiaknázása

sokszor inkább csak követelmény, mint megvalósulás, addig Tárkány Szücs Ernő

értekezése a két forrástípus egyenlő felhasználásán alapul.955 Nemcsak a források rendkívül

széles körének bevonása jelentkezik újdonságként. Tárkány Szücs újradefiniálta a kutatás

tárgyát: nemcsak a jogi népszokás fogalmát, de annak terjedelmét, fennmaradásának

törvényszerűségeit is tisztázta. Kiindulópontja, hogy a nép körében szokások formájában

mindig léteztek belső, önálló jogi szabályok, amelyeket mindenki követni tartozott.956

Olyan társadalmilag kötött magatartásformákat vont vizsgálat alá, amelyeket „valamely

viszonylagos belső autonómiát élvező vagy igazgatásilag önálló községben a többség

követett, magáénak vallott abban az időpontban, amelyből a tény származott”.957 Ezek a

szokások – nem ritkán a hatalom befolyása alatt – folyamatosan változnak, s mivel a jogi

szokások mögött szigorú emberi érdekek állnak, ezért lehetségesnek és vizsgálandónak

tartotta az ugyanazon közösségen belül létező csoportok szabályrendszereit.958 A szokás és

a törvény kapcsolatának elemzésekor kiemelte, hogy a jogi népszokás nem törvény, hanem

„alkalmazási esetekben élő szabály”. Oda-vissza mozgást feltételezett a törvények és

szokások között: lehetséges, hogy a jogi néphagyomány egy korábban létezett, de később

már elhalt szabályt jelenít meg, ugyanakkor előfordul a jogi népszokások törvénybe

953 „E teljesítmény becsületére válnék akár egy szűkebb körű kutatócsoportnak is.” (Katona 1985: uo.)954 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Társadalomtudományi könyvtár. Gondolat, Budapest 1981: 23–26. o.955 Katona Imre: Opponensi vélemény Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások c. kandidátusi értekezéséről. 1985: 327. o.956 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 1981: 8. o.957 Uo.: 22. o.958 Uo.: 42. o.

230

kerülése is. Álláspontja, hogy a jogi népszokások létezése független attól, hogy az állami

jog megengedte, megtűrte vagy elismerte azokat. A népszokás jogi tartalmát két – egy

tágabb és egy szűkebb – kritériumhoz kapcsolta: a tágabb az alanyi jog, amit a nép úgy

fejez ki, hogy „ehhez jogom van” vagy „ehhez nincs jogom”; a szűkebb már valamivel

objektívebb kritérium: a szerző tapasztalatai alapján azon „életviszonyok köre, amelyekre

az államok a jogszabályokat rendszerint kiadni szokták”.959

A népszokás és a jogi népszokás között hatásait tekintve is különbséget tett: míg a

legtöbb népszokást ma is fel lehet eleveníteni, addig a jogi népszokások annyira a kialakító

korhoz, a gazdasági és társadalmi viszonyokhoz tapadnak, amelyekben létrejöttek, hogy

azokat már nem lehet életszerűen rekonstruálni. A jogi néphagyományok három

sajátosságát hangsúlyozza: az életteljességet, a történetiséget és az alkalmazkodási

képességet. Az életteljesség alatt azt érti, hogy – a kodifikáció ellenére – ezek fogják át az

életviszonyok teljességét és személyhez kötöttek (ismerői halála egyúttal a hagyomány

elhalását vagy más formában való továbbélését eredményezhette). A jogi hagyományok az

előző korokból mint történeti relikviák maradtak fent. Előfordul, hogy régi állami

törvények élnek tovább bennük, valamint egyházi eredetű jogi népszokások is találhatók

köztük. Az alkalmazkodóképesség több ponton is megnyilvánul. A szokások átvétele nem

egyszerre, változatlanul történik, azok rugalmasan alkalmazkodnak az új körülményekhez,

tartalmukban követik az élet fejlődését: az újabb törvények hatályon kívül helyezett, de

alkalmazásra talált szabályokkal, más országok törvényeinek ismeretével, más népek

szokásaival is bővültek. „Beférkőztek a jogalkotás hézagaiba, kiskapuiba, a túlzott

jogszabályalkotás áttekinthetetlen bürokráciájába, mihelyt az állampolgárok részéről erre

valami érdek, cél, szándék mutatkozott,”960 Tárkány Szücs végső definíciója szerint: a jogi

népszokás „az emberi magatartást befolyásoló, nem az állam, az egyház vagy egyéb

országos szervezet vagy hatalmat gyakorló személy által alkotott és kikényszerített, hanem

a társadalom különböző kisebb-nagyobb közössége vélt vagy létezett autonómiája alapján

a többség közmeggyőződését kifejező, a tényleges gyakorlat folytán belülről kifejlesztett,

megtartott és átörökölt, az emberi társas viszonylatokban, a személyek, az anyagi kultúra

és a közügyek tárgyában (az életviszonyokban) jelentkező érdekeltségek egyeztetésére

szolgált, megtiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó, kötelező és

hagyományos eszközökkel a társadalom részéről kikényszerített szabályt értjük”.961 Bár a

959 Uo.: 27. o.960 Uo.961 Uo.: 41. o.

231

szerző többször hangsúlyozta, hogy ez a definíció nem általános érvényű, s elsősorban a

munkahipotézis céljait szolgája,962 meghatározását máig sokan használják.

A vizsgálat alapvető módszereként „a néprajztudomány adatgyűjtésre kialakult

gyakorlatát” jelölte meg. „Vizsgáltuk a szájhagyomány, a leírások, az okiratok, az egyéb

adatok alapján a bennük felismerhető emberi magatartást. Ezek törvényszerű ismétlődését,

az esetek szövődését, sűrűsödését, a szokásszerűséget a társadalmi elismertség fokától

függően szabályként fogtuk fel, a jogi tartalmat pedig attól tettük függővé, hogy a kérdéses

életviszonyt a tételes jog a kor szintjén, vagy az államok történetileg valaha is tették-e

jogalkotások tárgyává.”963 Vizsgálati keretként, módszerként azt a Kramer: Grundriß einer

rechtlichen Volkskunde964 című művében ismertetett elméletet említi, mely a jogszokásokat

az egyén, „a hagyományosan követett jogi szokást képviselő közösség”, valamint a hatóság

közötti hármas viszonyban vizsgálja.965 Míg vizsgálati módszerként Tárkány Szücs a

néprajz elsődlegességét hangsúlyozta, addig az adatok feldolgozásnál szükségesnek tartotta

más tudományok eredményeinek integrálását, pontos útmutatót adva ezzel a későbbi

kutatásokhoz.

9.2. Gyakorlati szintézis – a népi jogéletkutatás témái Tagányi Károlytól Tárkány Szücs Ernőig

Tárkány Szücs Ernő a részletes bevezetőt követően a külföldi jogi etnológiai irodalomban

általánosan használt hármas felosztásban – de personis, de rebus, de actionibus – mutatja

be a jogi népszokásokat.966 A saját tárgyát kereső jogi néprajz szempontjából rendkívül

hasznosnak mutatkozik annak egybevetése, hogy a téma két meghatározó 20. századi

kutatója – Tagányi Károly és Tárkány Szücs Ernő – milyen kérdéseket vizsgált. Tárkány

Szücs elsőként közel kétszáz oldalon keresztül foglalkozik a „személyt” érintő

jogszokásokkal, a személy és társadalom viszonyával a következő alcímek alatt: lokalitás,

rendiség, osztályok, vallás, nemzetiség, nem, kor, egészségi állapot, családi állás. A

következő nagy kérdéskör nála a „belépés a társadalomba”: itt ismerteti a szüléshez, 962 Vö: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Doktori értekezés tézisei. MTA Néprajzi Kutatóintézet Könyvtárából. Budapest, 1981: 11. o.963 Uo.964 Kramer, K. S.: Grundriß einer rechtlichen Volkskunde. Göttingen, 1974965 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981: 36–44. o.966 „Az adatok feldolgozásánál, a közreadásnál, a fejezetek sorrendjének meghatározásánál a külföldi jogi etnológiai irodalomban ma is használt, a hazai jogtudományban a múlt század közepe előtt alkalmazott hármas felosztás szerint tárgyaljuk a jogi népszokásokat, de mindenképp megtartva az általános etnológiai szemléletet. Így először a személy, a személyiség kérdéseivel foglalkozunk (de personis), majd a vagyonnal, a tárgyakkal (de rebus), végül a perjogból (de actionibus) a szankciórendszert emeljük ki.” (Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Doktori értekezés tézisei. 1981: 10. o.)

232

születéshez, a születésszabályozáshoz, a várandós asszony és a magzat helyzetéhez, a

befogadáshoz, névadáshoz (keresztelő) kapcsolódó jogi szokásokat, az egyházkelőt

(asszonyavatást), a gyermek, a házasságon kívül született gyermek helyzetét, a nemzőtárs

szerepét, a személynevek jelentőségét. Külön részt szentel a körösfői névadási rendszer

leírására. A fejezet lezárásaként ismerteti a nevelés, az avatás, a legényszervezetek

szabályrendszerét. Fenti témakörök nagy része – ahogy arra bírálatában Hübner Emil is

felhívta a figyelmet967 – hiányozott Tagányi megjelent munkájából. Több hasonló részlet

feldolgozását azonban megtaláljuk a tervezett folytatás anyagai között, mint például a

házasságon kívül született gyermekek helyzetét, a személynevek és a társadalomban

elfoglalt hely kérdéskörének jegyzetanyagait.

Tárkány Szücs Ernőnél a következő fejezet tárgya a halálhoz kapcsolódó

jogszokások bemutatása: a gyász, a temetés és a temető rendje, a sírhely, a tor és a halottak

kultusza. Ez a kérdéskör Tagányinál is hasonlóan került kidolgozásra, azzal, hogy jelentős

különbségeket találunk a két elemzés célkitűzését megfigyelve. Míg Tárkány Szücs a

magyar jogi népszokásokat gyűjtötte egybe, addig Tagányi a világ több népénél feltárt

jogszokások szintézisét nyújtotta.968 Tárkány Szücs Személyiség és jogok címen jogi

kérdéseket vesz sorra: a személyiséget, személyiség és közvélemény viszonyát, a

kiemelkedő személyiségeket, a személyiség jogi jeleit és a jogi személy fogalmát. Ezt

követően másfélszáz lapot szentel a házasság jogszokásainak. Először általánosságban

tárgyalja a házasságot: a házasság célját, fogalmát, formáit (a nőrablást, -lopást, -

szöktetést, -vételt, a próbát és cserét), házasságtörést, válást, a második házasságot, a

házasságon kívüli nemi kapcsolatokat, a szexuális vendégbarátság intézményét, végül a

házasság alapelveit. Ezután a párválasztás mikéntje, azaz a megkötöttségek, az endogámia,

a párválasztás alkalmai és a közvetítők szerepe kerül ismertetésre. Kézfogó címén a

jegyesség, a kiházasítás kötelező mértéke, a házassági szerződések, a hitbér (móring)

szerepelnek. Végül a házasságkötés aktusa, a lakodalom jogszokásai, a vendégkör, a

kiházasítási javak, a befogadás, a társadalmi hozzájárulás formái, házassági vagyonjogi

kérdések, az emberré és asszonnyá avatás, s a lakodalom hatósági ellenőrzése kerül

ismertetésre. A folytatásban Család címen előbb a család fogalmát és formáit (kiscsalád,

törzscsalád, nagycsalád, fejlődési tendenciák a családdal kapcsolatban), majd a rokonság

témakörében a vérrokonság kérdését, a rokonság számítását, a nemzetség, a had, a

műrokonság, a lelki rokonság és a sógorság fogalmát ismerteti. A két összegzés 967 Hübner Emil: Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családi és örökjog köréből. Társadalomtudomány 1921. 4: 607–608. o.968 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Budapest, 1919: 47–60. o.

233

egybevetéséből egyértelműen kirajzolódik, hogy a házasság, a család és a szerző által a

későbbiekben tárgyalt öröklési jogszokások (a családi vagyon egyben tartása, a juttatás

kritikus alkalmai, a törvényi öröklés, a végrendelet, a végrendelkezés okai, az öröklési

rendszerek párhuzamos érvényesülése, valamint a hagyatéki eljárás rendje) a

jogszokáskutatás, jogi néprajz kiemelt területeit jelentik.

A Magyar jogi népszokásokban harmadikként következik a tulajdon kérdésköre (a

tulajdon fogalma, a birtoklás, a használat, a vagyon), majd – jogi szakkifejezéssel élve – a

különböző szerzésmódok jogszokásai (elválasztás, gyűjtögetés, idegen joga a terméshez,

vadászat, madarászat, mézrablás, halászat, bányászat, foglalás, átalakítás, találás). Ezt

követően a munkáról ír, melynek a közcélú munka, a magáncélú munka mellett fontos

témája a kölcsönösségen alapuló munka (kaláka) is. Az „árucsere” ismertetésénél jelennek

meg a vásárral kapcsolatos jogszokások (vásárbíróság, vásárnyitás, vásári forgalom, üzleti

szokások). Ezeket a témákat Tagányi a kéziratban maradt Dologjog, vagyonjog,

vagyonjogi igazság szokásai, birtokjog969 jegyzeteiben dolgozta ki, azzal, hogy nála

hangsúlyosabban jelentek meg a közös birtoklás formái.

A feltárt jogi népszokásokból – az egyes jogágakat tekintve – jól látható, hogy

mindkét összegzésben elsősorban a polgári jogi (magánjogi) vonatkozások dominálnak,

azaz főként a személyi jogot, a családi jogot, a házassági vagyonjogot, a tulajdonjogot, a

kötelmi jogot (ezen belül a kereskedelmi jogot) és az öröklési jogot érintik. A kiadásra

került könyvekben kevésbé gazdag a munkajog, a közigazgatási jog és a büntetőjog

szokásanyaga. A közjogi vonatkozásokat ezért mindkét szerző alaposabban

kidolgozandónak ítélte. Míg Tagányi hagyatékában óriási büntetőjogi anyag pihen immár

kilencven éve, addig Tárkány Szücs Ernő elsősorban a népi közigazgatásról tervezett

monográfiájához gyűjtött további adatokat.970 Az egyes foglalkozási csoportok munkajog

területét is érintő sajátos jogszokásainak mindkét kutató nagy jelentőséget tulajdonított.

Ugyanígy mindketten különbséget tettek az alkalmazási kör szerint kisebb közösségekhez

vagy nagyobb tájegységekhez köthető jogszokások (pl. móring), illetőleg országosan is

alkalmazott jogszokások (pl. fiági öröklés) között. Egyaránt figyelmet szenteltek a jogi

népszokásokhoz kapcsolódó kísérő jelenségek vizsgálatának. Ide tartoznak a részben jogi

szándékot kifejező jelzések (pl. kézfogás) és jelek (pl. tulajdonjegy), amelyek a jogi

népszokásokon (vagy jogon) alapuló viszonyokat szimbolizálják. Ugyanígy ide sorolhatók

a kapcsolódó, de nem jogi tartalmú szokások is, valamint a jogi tartalmú közmondások, 969 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 438-as boríték.970 Paládi-Kovács Attila: Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 873. o.

234

szólások. Mindketten észlelték azokat az eseteket is, amikor nem jogi szokáshoz

kapcsolódott jogi népszokás (pl. májusfalopás). A két összegzés pontosan kijelöli a jogi

néprajz klasszikus területeit, kéziratban maradt részeikkel együtt hatalmas forrás- és

tudásbázist jelenthetnek a hazai jogi néprajz számára. Mindezt ki kell egészíteni

természetesen azzal, hogy a bennük lefektetett fogalmak és témák újrafogalmazhatók és

újragondolandók.971

Tárkány Szücs Ernő fantasztikus mennyiségű adatot dolgozott fel a jogi

népszokások címszó alatt. A téma sokfélesége – amellett, hogy szinte az élet minden

területére kiterjed – nem megy a minőség rovására. A szerző tájékozottsága, olvasottsága

minden részterületen lenyűgöző. Azért, hogy mélységében tudjuk értékelni, figyelembe

kell vennünk a mű megszületésének körülményeit. Kényszeresen létrehozott szintézist

figyelhetünk meg, amelynek egyaránt vannak pozitív és negatív következményei: hasznára

válhat bármely kutatási területnek, amely eredményei, módszerei összefoglalására

kényszerül. Egy ilyen szintézis eljövendő kutatások alapjául szolgálhat, az eddigi

eredményeket csokorba szedve felhívhatja a figyelmet az adott területre. Veszélyeket is

rejthet azonban magában, főként akkor, ha egy kutatási terület nem egyszerűen

összefoglalásra, hanem létének igazolására kényszerül. Tárkány Szücs szerencsésen

elkerülte a korábbi évtizedek vitáiban „veszélyes pontként” kialakult kérdésköröket: nem

foglalt állást abban, hogy ez a kutatási terület pontosan mely tudományághoz tartozik

(néprajz – jogtörténet – (jog)szociológia), és nem kívánt egy új kutatási területet definiálni,

hanem mindezen tudományokat érintő, mindegyik számára hasznos témakörről beszélt.

Óvatosan írt a hagyományok esetleges nemzetiséghez kötöttségéről, elutasította, hogy

magyar specifikumról lenne szó; közös európai gyökereket említett, és nem ragaszkodott

az eredmények jogalkotásban való azonnali felhasználásához. A „tudományosságra”

irányuló igazolási kényszer azonban némi zavart, bizonytalanságot okoz, különösen a

kutatási téma és módszer meghatározásában.972

971 Vö: Mezey Barna: Szokásjog és szokás határán: jogszokások. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Budapest, 2009: 13–25. o.; Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szerkesztette: Cseri Miklós–Kósa László–T. Bereczky Ibolya. Szentendre, 2000: 99–120. o. 972 A fennálló bizonytalanság jól látható abban is, hogy a jogi népszokásokról írott összefoglaló, kilencszáz oldalas munka végén a szerző a következő három feladatot jelöli meg, ami a témában még megoldásra vár: elsőként fejezetenként néhány kiemelt példával összefoglalni, hogy a különböző életviszonyokban hogyan tükröződnek a jogi népszokások, másodikként summázni, hogy a bemutatott kutatásoknak milyen tudományos és gyakorlati haszna van, harmadikként megvizsgálni, hogy a szocialista társadalmi és gazdasági viszonyok között alakulhatnak-e ki olyan feltételek, kondíciók, amelyek lehetővé teszik jogi népszokások keletkezését, fennmaradását. Az első két pontra szerintem kielégítő választ találhatunk a könyvben: nem lenne értelme tovább ecsetelni a kutatások tudományos és gyakorlati hasznát és egyes példák kiemelése is további információvesztéshez vezetne. A harmadik kérdésre is találunk válaszokat a könyvben például a

235

A népi jogéletkutatás szempontjából Tárkány Szücs könyvének jelentősége, hogy

egy hivatalosan nem létező, eltemetett kutatási területet ismertetett kilencszáz oldalon

keresztül. A kutatótársak egyenesen a népi jogszokások létének bizonyítékát látták benne.

A szerző mestere, Bónis György ismertetőjében a jogi népszokások korpuszának nevezte a

kötetet. A fennkölt – ugyanakkor az előzmények ismeretében érthető és őszinte –

megjelöléséből érződik, hogy számára teljes elégtételt jelenthetett a könyv megjelenése. 973

A Magyar jogi népszokások szakmai körökben nagy sikert aratott, a gimnáziumi

osztálytárs, Katona Imre szerint több mint harminc ismertetés jelent meg bel- és külföldi

szaklapokban.974 A Magyar Jogász Szövetség Állam- és Jogtörténeti Bizottsága 1981.

december 14-i ülésén Degré Alajos, Bónis György és B. Kállay István méltatták a kötetet.

Bónis referátumát az Ethnographiában,975 B. Kállay István a Magyar Jogban, és egy neves

japán jogi folyóiratban adta közre.976 Varga Csaba a Jogtudományi Közlönyben tette közzé

a korábbiakban már ismertetett, a kutatások jogelméleti megalapozását felvállaló

recenzióját.977 A kötetről megemlékezett minden jelentős tudományos-ismeretterjesztő

folyóirat (a Valóság,978 a Magyar Tudomány,979 a Világosság,980 a Honismeret981), s

Tárkány Szücs tisztelői a határokon túlra is eljuttatták a kötet hírét: Imreh István, Nagy

Olga és Penavin Olga nemcsak egy recenzió erejéig merültek el a jogszokások

gyűjtésében, hanem mindhárman egyedülálló, sikeres kutatási programot valósítottak meg

a témában.982

csúszópénz kapcsán. A szintetizáló törekvés legfőbb veszélye az információvesztés. Szerencsének tartom, hogy ebben az esetben a szerző arányérzékének köszönhetően ez nem következik be, és a népi jogszokásokat a maguk sokszínűségében bemutató, érdekes és informatív könyvet tarthatunk a kezünkben. 973 „A jogi népszokások korpusza, az általam még igen ifjan hangoztatott tétel igazolása. Ezentúl már nemcsak beszélhetünk a jogi népszokásokról, hanem egy kilencszáz lapos kötettel is bizonyíthatjuk létezésüket.” (Bónis György: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Ethnographia, 1982: 158–159. o.) 974 Katona 1985: 380. o.; Rövidebb ismertetések: Magyar Nemzet, 1981. március 1. (Katona Imre); Könyvvilág, 1981. március (F. Hazay Lujza); Kisalföld, 1981. március 14.; Csongrád Megyei Hírlap, 1981. május 1. (Szenti Tibor); Egyetemi Lapok, 1981. május 25.; A MEDOSZ Lapja, 1981. június 16. (Leopold Györgyi); Élet és Irodalom, 1981. augusztus 15. (Varga Domokos); Utazási Magazin, 1981 tél; Kincses Kalendárium 1982 (Császár Nagy László); Békési Élet, 1982. február: 260–262. o. (Szabó Ferenc); Forrás, 1982. március. 88–90. o. (Katona Imre). Forrás: Artes Populares 1985: 386. o.975 Bónis György: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Ethnographia, 1982: 158–159. o.976 B. Kállay István és Szegedi Krisztina: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Magyar Jog, 1982. január: 79–84. o. 977 Varga Csaba: Népi jogszokástól a jogi népszokásig. Jogtudományi Közlöny, 1981. október: 880–886. o. 978 Vekerdi László: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Valóság, 1981. május: 109–111. o. 979 Csillag György: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Magyar Tudomány, 1981. október 792–794.980 Dömötör Tekla: Jog és néprajz. Tárkány Szücs Ernő: Magyar népi jogszokások. (sic!). Világosság, 1981: 786–787. o. 981 Szenti Tibor: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Honismeret, 1982. 4: 54–55. o.982 Penavin Olga: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Üzenet (Újvidék) 1981: 378–380. o.;

236

Monográfiája megjelenése után Tárkány Szücs Ernő tovább folytatta megkezdett

munkáját: „adatokat gyűjtött a mesterjegyek használatára, a mezővárosi kézművesek és

parasztpolgárok XVII–XVIII. századi hivataloskodásai, a települések közötti jogi

kapcsolatok, továbbá a nemzetiségek jogi élete és a temetések jogrendje témaköréből;

összefoglalást tervezett a közélet népi jogszokásairól, és időben vissza akart nyúlni egészen

a honfoglalás koráig, esetleg még azon is túlra.”983 1981-es munkalapja szerint a közélet

jogi népszokásairól folytatott anyaggyűjtést, illetve kéziratot készít a tulajdonjegy-

mesterjegy témában.984 1982-ben – öt hónapot Bécsben töltve – levéltári kutatásokat

folytatott a magyar jogi népszokások történeti rétegeinek, etnikai jellemzőinek

feltárásához: „Rendkívül gazdag összehasonlító keleteurópai anyagot sikerült beszereznem

ausztriai tanulmányutam során és ezeknek a feldolgozása, kiegészítése lesz az elkövetkező

időszak feladata”– írja 1982-es egyéni munkabeszámolójában.985 Ugyanitt tudósít arról,

hogy irányítása alatt Tánczos Rita joghallgató egy Pozsony melletti községekben, valamint

Esztergomban és környékén kérdőívek segítségével jogi népszokásokat gyűjtött.986 1984

tavaszán még elvállalta, hogy a Magyar néprajz sorozat számára megírja a „szokásjogot

érintő fejezeteket”,987 valamint, hogy tovább folytatja a jogi népszokások feldolgozását, s

hangsúlyt fektet az utánpótlás kinevelésére is, 1984 nyarán bekövetkezett halála azonban

megakadályozta tervei megvalósítását. Rengeteg terve, feljegyzése maradt kéziratban.

Tárkány Szücs Ernő tudományos életműve a jogi néprajz számára egyaránt kínál biztos

támpontokat, és – mindenekelőtt cédulakötegei révén – további feladatokat is.

A Magyar jogi népszokások utóéletéhez tartozik, hogy Tárkány Szücs kiadói

nívódíjat kapott. Könyvét a szerző kandidátusi disszertációként benyújtotta a Tudományos

Minősítő Bizottsághoz. Az MTA Néprajzi Kutatócsoportban 1981. október 27-én tartott

házi védés jegyzőkönyve szerint Sárkány Mihály vetette fel, hogy a szerző számára,

Nagy Olga: Egy néprajztudós életművének tanulságai. Korunk (Kolozsvár), 1981. november: 877–888. o.; Imreh István: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. A Hét (Bukarest), 1982. január 15.983 Katona 1985: 380. o.984 Tárkány Szücs Ernő Néprajzi Kutató Csoport Szociálantropológiai Osztály. Munkalap 1981. MTA Néprajzi Kutatóintézet Adattár.985 „A kismartoni levéltárban több napon keresztül kutattam magyar falvak iratanyagában. Ennek során a következő jellegű okiratokat sikerült mikrofilmen megszereznem és magammal hoznom: Alsóőr levéltárából 32 végrendelet és házassági szerződést, a Batthyány levéltárból (Güssing), a Klostermarianberg-i uradalmi levéltárból és a Lutzmannsburg-i községi levéltár anyagából kigyűjtöttem néhány házassági szerződést, hegyközségi regulációt, vadászati regulációt, községi javak kezelésével kapcsolatos szabályozásokat, összesen 110 darab okirat felvételét. Ezek feldolgozása az elkövetkező idők feladata lesz.” Dr. Tárkány Szücs Ernő egyéni munkabeszámoló. MTA Néprajzi Kutatóintézet Adattár.986 Dr. Tárkány Szücs Ernő egyéni munkabeszámoló. MTA Néprajzi Kutatóintézet Adattár.987 Tárkány Szücs Ernő a Magyar Néprajz számára írandó fejezetekkel elkészült, de az a Magyar jogi népszokások egyszerű kivonatolása volt, kivágatok gyűjteménye, s ezt – a szerkesztőbizottság megítélése szerint – halála után tizenöt évvel illetlenség lett volna publikálni. (Szilágyi Miklós szóbeli közlése.)

237

mentesítve őt a kandidátusi fokozat megszerzése alól, a tudományok doktora fokozat

megadását kezdeményezzék.988 A védésre 1983. június 20-án került sor, a bírálók Dömötör

Tekla, Kulcsár Kálmán és Katona Imre egyetértettek abban, hogy a benyújtott munka a

tudományok doktora cím megadására képesíti a szerzőt. A bizottság elnöke Tálasi István,

titkára Hoffmann Tamás, tagjai eredetileg Ferge Zsuzsa és Bónis György, de Bónis helyett

a védésen végül Csizmadia Andor vett részt.989 A monográfia alapján a Tudományos

Minősítő Bizottság gyorsított eljárással, 1983. november 30-án ítélte oda Tárkány Szücs

Ernő számára a „történelemtudományok (néprajz) doktora” fokozatot.990 A bírálók

egységes véleménye, hogy a jelölt életműve úttörő és hézagpótló, nemzetközileg is

elismert munka, Kulcsár Kálmán indoklása szerint: „Tárkány Szücs Ernő munkája

bizonyos értelemben folytonosságot jelent a két világháború között és a második

világháború időszakában kibontakozott ún. népi jogkutató mozgalom törekvései,

eredményei és napjaink kutatásai között. Ő, aki egyetemi hallgató korában jelentős részt

vállalt az egykori mozgalomban, és akinek akkori munkáit már azok a sajátosságok

jellemezték (mint pl. a történeti szemlélet, a jogi népszokások jogtörténeti és

jogszociológiai összefüggésekben való magyarázatra való törekvés stb.), amelyek a bírált

mű erényei is. […] A Magyar jogi népszokások című munka tehát gyakorlatilag negyven

év, bár egyes időszakokban változó intenzitással végezhető és végzett tudományos

kutatásának eredménye.”991

Tárkány Szücs életprogramja, ha óriási késéssel is – fél évvel halála előtt –, végül

külső elismerésben is részesült. A minősítésével, munkásságával kapcsolatos korábbi,

valóban méltatlan eljárásokon az a meggyőződése segítette át, hogy kutatási programja

nem öncélú, a társadalomba ágyazott, történelmileg változó jogi népszokások feltárásával a

köz érdekét kívánta szolgálni. A bírálatokra adott válaszának bevezető soraiban így

fogalmaz: „Kivételes ajándék, ha megadatik valakinek az élettől, hogy élethivatásszerű

foglalkozása mellett évtizedeken keresztül olyan szenvedélyének hódoljon, mely képes

feloldani benne a predestináltság megkötései folytán a mindennapok ellentmondásait és

feszültségeit, de ugyanakkor a köz számára is értéket képvisel. […] A fiatal és matróna

988 MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3. A házi védésen Filep Antal véleményében Papp Lászlóról megemlékezve írja: „Ma látjuk, Papp Lászlóért nekünk kellett volna kinyújtanunk a kezünket, magunk közé kellett volna állítsuk. Akkor talán az ő jogszokás és jogtudat vizsgálatai sem maradtak volna torzóban.” 989 Voigt Vilmos több levélben jelezte a bizottság felé, hogy Bónis messzemenően alkalmas a bírálói feladat ellátására, egészségi állapota maximum a bírálat felolvasásában okozna nehézséget, de a bizottság Csizmadia felkérése mellett döntött. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3.990 MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3. 991 MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3.

238

Égető Eszternek élete folyamán e megnyugvást a mozarti zene okozta. Az én »mozarti

muzsikám« több mint négy évtized óta a jogi népszokások kutatása volt.”992

992 Tárkány Szücs Ernő aspiráns válasza. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3.

239

„Hiábavaló minden anyag amit a civilizáció gyűjt számunkra, az ránk nézve holt betű, ha meg nem értjük. Az értelem pedig érzelmeinktől függ. Azt hisszük csak, hogy értjük.”993

10. ÖSSZEGZÉS, FELADATOK

Tárkány Szücs Ernő 1967-ben megjelent európai kutatástörténeti áttekintésében rögzítette

először, hogy a jogi néprajz több mint egy évszázada jelen van az európai tudományban,

különösen a néprajzban, a jogtörténetben és a társadalomtudományban. A szerző szerint

azonban ezek a már meghatározott tárgykörrel és módszerrel rendelkező tudományok „nem

helyeztek különösebb súlyt az emlőikből táplálkozó új gyermek fejlesztésére. A

néprajzosok nem igényelték a különbségtevést jogi és nem jogi jelenségek között, a

jogászok kifejezetten »fáztak« attól a gondolattól, hogy az állami normák mellett a jognak

egy másik szféráját is elismerjék, amelyet tudományos eszközökkel még kutatni is

szükséges lenne, végül a társadalomtudomány rangon alulinak tartotta, hogy kapcsolatban

álljon egy kialakuló történeti tudománnyal.”994 A senki földjén megtelepedni óhajtó jogi

néprajzról – az új tudományterület sajátosságai mellett – a szerző plasztikus leírása a

sikeresség kerékkötőire is utalt. A jogtudományban a korlátok egy része mára leomlott,

evidenciává lett a jog pluralitásának, társadalmi kötöttségének elismerése. Már nem idegen

az a gondolat, hogy a jogi szabályozás a társadalom értékítéletének egyik kifejeződése.

Megkerülhetetlen emlékoszlopként van jelen a hatályos jogrendszert bírálók korszakokon

átívelő fő érve: amennyiben az nagymértékben eltér a lakosság erkölcsi és jogi

meggyőződésétől, szokásaitól, nem tud érvényre jutni. A jogszociológia fő területeként

tételeződik az egyéni és csoportos jogtudat (jogérzet) és joggyakorlat (jogérvényesülés) –

tegyük hozzá, empirikus – vizsgálata, melyet elsőként és egyedüliként a népi jogéletkutatók

kezdtek meg és műveltek hazánkban. A néprajzban immár a társadalomnéprajz

történetének – és remények szerint jelenének – része a jogi néprajz, s benne változó

hangsúllyal a kutatástörténet művelése is jelen van.995

Megközelítésemben a kutatástörténet – és ezzel együtt disszertációm – elsődleges

célja, hogy a népi jogéletkutatás eredményeinek értékelő felhasználásához támpontokat 993 Tagányi Károly feljegyzése felesége, Vadnay Róza névjegyére. Quart. Hung. 2284. 43.994 Tárkány Szücs Ernő: Az európai jogi néprajz eredményei és feladatai. Létünk, 1976: 86. o.995 A kutatástörténet A jogi néprajz – jogi kultúrtörténet kötet szerkesztőinek megfogalmazása szerint: „a jogi néprajz egyik meghatározó, bár publikációkban alig araszoló témája.” (Mezey Barna – Nagy Janka Teodóra (szerkesztette): Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. 2009: 11. o.).

240

nyújtson. A kutatástörténet – nem kifejezetten szórakoztató, de reményeim szerint nem

öncélú – művelése alapul szolgálhat továbbá azoknak a kutatóknak, akik az

interdiszciplináris megközelítésre készen és felkészülten – remények szerint társadalom-

néprajzi keretek között is – megkezdik a részeredmények és résztanulságok szintetizálását,

elméletképző újragondolását. Itt és most mindenekelőtt az ehhez szükséges alapokat

próbáltam erősíteni Tagányi Károly munkássága kapcsán, de reményeim szerint ezen túl

sikerült legalább felvázolni azt a történeti pályát, mely a huszadik században hazánkban a

népi jogélet kutatóinak osztályrészül jutott. Az itt feltárt új adalékokkal, a nemzetközi

párhuzamok érintőleges bemutatásával éppúgy, mint a népi jogéletkutatás egyéni

tudományos pályákon belüli elhelyezésével a népi jogélet kutatásról kialakult meglehetősen

vázlatos képet próbáltam árnyalni. Mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy az itt bemutatott

„kézről-kézre” járó kutatási tradíció fontos, méltatlanul mellőzött eleme a hazai

társadalomkutatásnak. Ismertetésemben az általam legfontosabbnak ítélt kutatásokat, a

köztük lévő kapcsolódási pontokat mutattam be, így még a bevezetőben kijelölt időhatáron

belül sem került sor minden kutatás bemutatására. Számos néprajztudós munkája nem

került ismertetésre, ezen a téren az alapvetést Szilágyi Miklós és Nagy Janka Teodóra

végezte el.996 Szintén nem esett szó a vajdasági népi jogi vizsgálatokról. Az itt megvalósult

– a bogišići hagyományokhoz jobban kötődő, mindenekelőtt Csányi József és Penavin Olga

által képviselt – kutatások részletes bemutatása külön tanulmányt érdemelne.997 Ugyanígy

nem esett szó az egyházjogi népszokások kutatásáról, melynek programját Erdő Péter

fogalmazta meg hazánkban.998

A népi jogélet kutatási tradíciójának részletesebb megismerése együtt jár az

eredmények, köztük karakterisztikusan az évtizedekre kéziratban maradt feljegyzések

feltárásával, számbavételével. Mattyasovszky és Baross 20. század eleji öröklési jogi

gyűjtései – minden hiányosságuk ellenére – megkerülhetetlen forrásai a korszakkal

foglalkozó társadalomkutatóknak. Faragó Tamás példaértékű történetstatisztikai

996 Nagy Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szerkesztette: Cseri Miklós–Kósa László–T. Bereczky Ibolya. Szentendre. 2000: 99–120.; Szilágyi Miklós: Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000: 693–759. o. 997 Vö: Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Perlak, 1943.; Fél Edit: Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Kézirat gyanánt. Perlak, 1943. 18 lap. Ismertetés. Néprajzi Értesítő 1943: 129. o.; Tárkány Szücs Ernő: Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Perlak, 1943. Kisebbségi Körlevél, 1943: 3–4. szám.; valamint Penavin Olga: A nagycsaládszervezet Szlavóniában (Kórógyon). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1981.998 Erdő Péter: A magyar egyházjogi népszokások kutatása. Vigília 1984: 15–21. o.; uő.: Magyar egyházjogi népszokások: az offerálás. In: Mert azt Isten hagyta…Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerkesztette: Tüskés Gábor. Budapest, 1986: 252–274. o.

241

elemzésével mutatott rá arra, hogy a módszertani hiányosságok miatt korlátozott érvényű

adatok miként ellenőrizhetők más források bevonásával. Ezzel egyúttal új távlatokat nyitott

nemcsak a 19–20. század fordulója öröklési rendjére vonatkozó adatsorok, de általában a

népi jogéletkutatók által gyűjtött adatok felhasználásához is.999

Teljesen más a léptéke, módszertana és célja Tagányi Károly itt részleteiben is

bemutatott jogszokásgyűjtő programjának. Méltatlanul elfelejtett tudósunk ő, akinek

témaválasztása, „stylje” is jóval univerzálisabb volt, mint kortársaié, felfogása nagyban

elütött a korabeli magyar történetírók többségétől. Elsősorban a tisztelet késztetett

munkásságának részletesebb tárgyalására. Tagányi, a munkája iránt elkötelezett tudós, aki a

19. század végén rendkívüli képességekkel és erudícióval próbált meghonosítani több,

Európában szintén abban az időszakban indult kutatási irányzatot. Szerteágazó

próbálkozásai – a modern levéltártani rendező elvek adaptálásától a helytörténetírás

tudományos megalapozásán keresztül a gazdaságtörténet meghonosításáig, valamint az itt

részletesebben tárgyalt, széles nemzetközi kutatástörténeti megalapozású jogszokásgyűjtő

programja – azonban túl korainak bizonyultak, s így sokáig nem akadt követőjük.

Megjelent publikációinak számbavételével, valamint munkássága olyan kevéssé ismert

részleteinek kidomborításával, mint a helynevekről, a magyarosításról folytatott vitája, a

Karácsonyi–Tagányi polémiában kidolgozott érvrendszere, illetőleg a magyar

mezőgazdaság-történet megírását célzó kezdeményezései, nemcsak azt próbáltam

bemutatni, hogy milyen sokrétű kutató volt, hanem azt is, milyen elágazások mentén jutott

el jogszokásgyűjtő programja megfogalmazásához. Legfontosabb újítása, hogy egyre

szélesebb forráskört vont be vizsgálataiba. A részleteiben is bemutatott, a magyar

gazdaságtörténet főbb forrásairól szóló előadása híven tükrözte ez irányú elképzeléseit.1000

Az adatgyűjtést – és levéltárosként az adatok rendezését – mintegy első lépésnek tekintette,

melytől a „tudományos munkafelosztás korában” elkülönül az adatok feldolgozása, az

elemzés. Tiszteletet parancsoló adatgyűjtő és rendszerező munkája, levéltár-ismertetései,

levéltártani elvei nem csak újdonságukkal tűntek ki. Az általa lefektetett alapok – bár

évtizedekkel később és nem közvetlenül az ő munkássága nyomán – idehaza is a levéltártan

legfőbb rendező elveivé lettek. Az adatok feldolgozására tett kísérletei mellett sem

mehetünk el szó nélkül. Kiemelhető az őt az Akadémiába bejuttató A földközösség

999 Faragó Tamás: Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt. In: Történeti demográfia 2006–2008. Budapest, 2008: 81–122. o.1000 Tagányi Károly: A magyar gazdaságtörténet főbb forrásai. Századok 1893: 915–919. o.

242

története Magyarországon, de hasonló jelentőségű az Erdészeti Oklevéltárhoz fűzött

bevezető tanulmánya is.

Megjelenésükkor (1894–1896) Tagányi már egy újabb forrásbázist látott a néprajzi

gyűjtésben. Bár ő maga sohasem művelte, de széles nemzetközi kitekintéssel nyomon

követte a korszakban kibontakozó új tudomány eredményeit, és levéltári kutatásaival

ötvözve építette be azokat munkáiba. Kifejezetten néprajzosok számára megfogalmazott

gyűjtőprogramja, A hazai élő jogszokások gyűjtéséről több évtizedes gyűjtőmunkának

eredménye, melynek csak első két része jelenhetett meg, a tervezett további három fejezet

máig kéziratban maradt. Jogszokásgyűjtő programjában és hagyatékában éppúgy, mint

Tárkány Szücs Ernő megjelent munkáiban és kézirataiban, a jogi néprajz számára biztos

alapokat nyújtó forrásbázist látok, ezért mielőbbi feltárásukat szorgalmazom. A népi

jogélet kutatásától részben elkülönül a két tudós pályájának monografikus feldolgozása,

melyek szintén adósságai a kutatás- és tudománytörténetnek. A Tagányi-életmű

feldolgozóira kiindulási pontként nyitrai kutatások, a töredékesen feldolgozott levéltári

működésének megismeréséhez jó negyvenévnyi mutatókönyv és a mögötte lévő iratok,

valamint az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában lévő hagyaték minél részletesebb

feltárása vár.1001 A Tárkány Szücs Ernő életrajzának megírására vállalkozók az itt érintett

akadémiai levéltári és kutatóintézeti anyagok mellett a család által a Hódmezővásárhelyi

Városi Levéltárban elhelyezett hagyatékban, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok

Történeti Levéltárában kezdhetik meg a kutatást, de – véleményem szerint – mindenekelőtt

az egykori kollégákkal felvett interjúk segíthetnék az életút minél pontosabb

dokumentálását.

A népi jogéletkutatás hazai, Tagányi Károlyt követő időszakának kutatói közül

Bruckner Győző és Szendrey Ákos kapcsán – ebben a kontextusban elsőként feltárt rövid

tanulmányaik: az ősmagyar jogéletről, valamint a székelység jogéletéről1002 részletesebb

ismertetésével – azt próbáltam bemutatni, hogy az elsősorban programindítóként tisztelt

szerzők milyen irányokban indultak el a népi jogélet kutatásában.

Az 1930-as évek végén Györffy István kezdeményezésére megindult, a népi

jogszokások és joghagyományok összegyűjtését célzó program a falukutató mozgalomba

illeszkedett. A Táj- és Népkutató Központ – melynek utódjában Györffy életre hívta

1001 A Magyar Országos levéltárban az 1879–1919 évek mutatókönyvei mikrofilmen kutathatók (MOL 25351–25355). Tagányi hagyaték az OSZK Kézirattárban: Fol. Hung. 1539–1552, 1572, 1573; Quart. Hung. 2248–2294, 2342–2344; Oct. Hung. 781–826.1002 Bruckner Győző: Az ősmagyar jogélet. Miskolci Jogászélet 10. évfolyam 1–2. szám. 1934. január–február: 6–7. o.; Szendrey Ákos: A székelység jogszokásai. Levente. A Leventeegyesületek Hivatalos Lapja. 9. évfolyam 6. szám. Székely szám: 428–429. o.

243

munkacsoportját – 1938-ban a Márciusi Front és a népi szociográfus csoport szétesése után,

a különböző etnográfiai, közgazdaságtudományi, jogi, szociográfiai kutatások integrálására

jött létre.1003 A népi jogélet kutatói a falukutatók nyomdokain haladtak: a kalotaszegi és a

kiskunhalasi kutatótáborok is falukutató táborok voltak, melyek – főként a kutatásokat

irányító Bónis György és Papp László révén – más hangsúlyokat is kaptak. Szembetűnő a

módszerbeli hasonlóság is, amennyiben összevetjük a falukutatás és a népi jogéletkutatás

számára készített útmutató kiadványokat. A falu megismerése című kiadvány 1934-ben

jelent meg; A falukutatás vezérfonalát 1935-ben tette közzé Bodor Antal, melyhez egy

„gigantikus”1004 méretű kérdőív is társult. Szintén 1935-ben látott napvilágot a Falukutató

Intézet kiadásában egy útmutató könyv, a Honismeret könyve címmel.1005 Ezen kiadványok

nyomdokain haladt Papp László, amikor megírta a Magyar népi jogélet kutatása és a

Vezérfonal a népi jogélet kutatásához című könyvét és összeállította 578 pontos kérdőívét.

A Táj- és Népkutató Intézet keretein belül megvalósult interdiszciplináris együttműködések

egyik szép példája a jogszokásgyűjtő munkacsoport működése. A munkacsoport tagjai

munkásságának részletesebb megismerése újabb adalékokkal gazdagíthatná a népi

jogéletkutatás hazai történetét. Különös jelentőséget tulajdonítok Fél Edit szintén kevéssé

feltárt jogszokásgyűjtő vizsgálatainak, meggyőződésem továbbá, hogy az ő

társadalomnéprajzi fogalmi alapvetései nélkül nem lehet meg a hazai jogi néprajz.

A népi jogéletkutatásba bekapcsolódott, illetőleg azt kívülről támogató

jogtörténészek – Bónis György, Csizmadia Andor és Degré Alajos – életművén belül

szintén részletes elemzésre vár a népi jogéletkutatás szerepe. Dolgozatomban a népi

jogéletkutatás történetébe ágyazva csak felvillantani sikerült, hogy a népi jogélet kutatása,

egyúttal az azt művelők támogatása mindhármuk esetén életprogrammá vált. Míg Bónis –

Eckhart tanítványaként – kezdetben Tagányi programjából kiindulva, külföldi

szakirodalom ismertetésével adott jelet ilyen irányú tájékozódásáról, a harmincas évek

végén már meghatározó tagja lett Györffy munkacsoportjának. A romantikus, magyarabb

jog megteremtését célzó törekvésektől – ahogy az világosan látszik ebben az időben

professzora számára írt leveléből – a kezdetektől elhatárolódott, a népi jogéletkutatásnak az

írott források feltárásánál, valamint a szokás és törvény viszonyát tisztázó jogtörténeti

programjában azonban fontos szerepet tulajdonított a jogászképzésben. A rendkívül

tehetséges, ezért tanítványai körében is nagy tiszteletnek örvendő Bónis követője Tárkány

1003 Némedi Dénes: A népi szociográfia. Gondolat. Budapest, 1985: 238. o.1004 Uo.: 62. o.1005 Bodor Antal: A falu megismerése. Budapest, 1934.; Honismeret könyve. Szerkesztette: Bodor Antal. Budapest, 1935.

244

Szücs Ernő, akinek mestere végigkísérte pályáját. 1948 után, majd 1956-ban együtt

próbálták a gyűjtéseket új alapokon újjászervezni. Törekvéseik nem voltak beilleszthetők a

drasztikusan átformált új tudománypolitikai rendszerbe. A három jogtörténész népi jogélet

kutatásban vállalt szerepe, az erre irányuló kutatásaik jogtörténeti munkásságukban való

elhelyezése még tisztázásra vár. Remények szerint ezek a kérdések Bónis György és

Csizmadia Andor esetén a közeljövőben megrendezésre kerülő emlékkonferenciákon

hangsúlyosan megjelenhetnek majd. A népi jogéletkutatás külön fejezete Imreh István

munkássága, aki mindenekelőtt a székely falutörvények, faluközösségi rendtartások és

jegyzőkönyvek közzétételével és feldolgozásával egyedülállóan szilárd alapokat nyújtott a

további jogi néprajzi kutatások számára is.

A népi jogéletkutatás 1945 utáni megítélésében az egyik legfőbb szempont lett,

hogy a korábbi rendszer támogatta a kutatásokat.1006 Disszertációmban az 1948 utáni

korszak bemutatása – annak ellenére, hogy minden eddigi feldolgozásnál részletesebb –

rendkívül vázlatos. A fő tendenciákat jelzi ugyan, de mindenképp szükséges lenne további

források bevonásával, interjúk készítésével árnyalni és egyúttal pontosítani az általam

felvázoltakat. Jól tudjuk, nem csak a népi jogéletkutatás történetében tisztázatlan a

közvetlen elődökhöz való viszony. Fontos lenne, hogy akár jelen disszertáció kapcsán is

körvonalazódjanak az ezzel kapcsolatos teendők. Az 1945 utáni tudománypolitika

akadályozó szerepe kapcsán elsősorban nem az ideológiai akadályok számbavételét

szorgalmazom, sokkal fontosabbnak tartom a jövőbeli kutatások szempontjából annak

feltárását, hogy a rendszer miért nem volt képes integrálni Tárkány Szücs Ernő kifejezetten

interdiszciplináris tudományos vállalkozását. Az az univerzális szemlélet, ami Tagányi

Károly számára egyértelmű – „az egyes szaktudományok eddigi merev szakszerűsége és

zárkózottsága mindinkább enyhülni kezd. Mindenik most már sokkal szívesebben keresi föl

a többi tudományokkal határos mezsgyéket, mert csakugyan éppen e különböző érintkezési

pontok azok, melyek ma a leggazdagabb tudományos eredményeket szolgáltatják”1007 –, fél

évszázaddal később befogadhatatlan volt a tudomány számára. Így Tárkány Szücs Ernő –

aki már a húszas évei elején Mártély jogéletéről írt könyvében jól látta, hogy a népi jogélet

kutatása éppúgy része a jogtörténetnek, a néprajznak, mint a társadalomkutatásnak – alkotó

1006 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mellett működő kulturális elméleti munkaközösség nyilatkozata szerint: „az ilyesfajta elképzelések idealisztikusnak minősülnek, a német faji gondolat veszélyével szemben egy másik, hasonlóképpen romantikus ellenideológia történelmileg egyszer már gyengének bizonyult, s mindez közrejátszhatott abban, hogy az uralkodó politika akkoriban nem egy ponton sikeres kísérletet tehetett a népi írók mozgalmának általában és a népi jogéletkutatásnak különösen a manipulálására, és ezzel saját cél- és eszközrendszerébe való integrálására." Kortárs, 1958: 7–9. o. 1007 Ethnographia 1922: 116. o. Tagányi Károly elnöki megnyitója.

245

ereje teljébe érve annak bizonygatására kényszerült, hogy témája jogtörténeti, majd – nem

dokumentált kanyarok után – a néprajznál horgonyzott le, és néprajztudósként teljesedett ki

hátralévő, meglehetősen rövidre szabott életében. Ferge Zsuzsa hangsúlyozta Tárkány

Szücs Ernő doktori védésén, hogy a Magyar jogi népszokásokban „rendkívül vonzó a

munka interdiszciplináris jellege, etnológia, jog, történelem, szociológia szerves

összekapcsolása”.1008 A jövőbeli kutatások egyik fő kérdése is az, mennyiben sikerül

megvalósítani ezt a számtalan lehetőséget magában rejtő „vonzó” együttműködést,

valamint, hogy létrejön-e egy, a Györffy István által életre hívott munkacsoporthoz

mérhető felkészültségű kutatói közösség.

1008 Ferge Zsuzsa véleménye. MTA Levéltár Tárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3.

246

11. BIBLIOGRÁFIA

ACSÁDY Ignác1893 A magyar mezőgazdaság története. Közgazdasági és Közigazgatási Szemle, 17.

évfolyam 1. kötet. 14–24.1895 A magyar gazdaságtörténet feladatai. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 2.

évfolyam 3. szám 137–158.1896 Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21. Magyar

Statisztikai Közlemények, Új folyam 12. kötet, Budapest

ADAM, Leonhard 1919 Josef Kohler und die vergleichende Rechtswissenschaft. Zeitschrift für

vergleichende Rechtswissenschaft, 37. 1–31. 1920 In Memoriam Josef Kohler. Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft, 38.

1–30.1937 Ethnologische Rechtsforschung. In: Lehrbuch der Völkerkunde. Szerkesztette:

Preuss, Karl Theodor. Stuttgart, 280–306.1958 Ethnologische Rechtsforschung. In: Lehrbuch der Völkerkunde. Szerkesztette:

Adam, Leonhard és Trimborn, Hermann. Stuttgart, 189–207.

ANGYAL Pál1933 A közvélemény-büntetés. A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi

Bizottságának kiadványsorozata, 3. Budapest

BADER, Karl Siegfried 1976 Rechtliche Volkskunde in der Sicht des Juristen und Rechtshistorikers. In: Das

Recht der kleinen Leute. Beiträge zur Rechtlichen Volkskunde. Festschrift für Karl–Sigismund Kramer zum 60. Geburstag. Szerkesztette Köstlin, Konrad és Detlev Sievers, Kai. Erich Schmidt Verlag, Berlin

BALASSA Iván1993 Fél Edit emlékezete. In: Emlékezés Fél Editre. Szerkesztette: Fülemile Ágnes és

Stefány Judit. Budapest, 1993: 17–20.

BALÁS ÉLTES András1972 A székelység népi jogéletéről. Múzeumi Kurír 9. szám. Debrecen, 30–31.

BALOGH Elemér 2003 Utószó. Bónis György: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Osiris.

Budapest. 537–568.

BALT, Hermann 1952 Rechtliche Volkskunde und Rechtsarchäologie als wissenschaftliche Begriffe und

Aufgaben. Schweizerisches Archiv für Volkskunde, 65–82.1994 Folklore Research and Legal History in the German Language Area. In: Folk Law.

Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. Szerkesztette: Alison Dundes Renteln és Alan Dundes. New York–London, 142–151.

247

BÁNKINÉ Molnár Erzsébet2005 Jogszabályok–jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. Konferencia a Kiskun

Múzeumban. Szerkesztette. Kiskunfélegyháza

BARABÁS László1994 Eklézsia-követés a székely „protestáns szentföldön”. Kríza János Néprajzi Társaság

Évkönyve 2. Kolozsvár, 180–197.

BAROSS János 1901 Az öröklési jog kérdései. Magyar Gazdaszövetség Kiadványai 38. Budapest1904 Hogyan öröklődjék a földbirtok. Magyar Gazdaszövetség Kiadványai. Budapest1905 Részleges jelentés az O.M.G.E. által a magyar parasztbirtok öröklési módjaira

vonatkozólag elrendelt adatgyűjtés eredményeiről. Budapest1923 Magyarország földjének nemzetiségi és szociális megoszlása. Budapest

BÁRTH János1997 Kalocsai kontraktusok. Kalocsai Múzeumi Értekezések, 3. Kalocsa

BÁTKY Zsigmond–GYÖRFFY György–VISKI Károly 1940 A magyarság néprajza. I–IV. Szerkesztette. Budapest

BARTUCZ Lajos1940 Dr. Bartucz Lajos ügyvezető alelnök beszámolója a Magyar Néprajzi Társaság

elmúlt ötven esztendejéről. Ethnographia, 60. évfolyam 1. szám: 6–14.

BECK Zoltán1991 A zángózás a jogi népszokások rendjében. Napóra, 19. Békéscsaba, 3. szám 43–45.

BÉKÉSI Géza 1939 Magyar táj és népkutatás. Magyar Élet, 1939. október 7–8.

BELÉNYESY Márta1957 Beregi falutörvények a XVIII. század fordulójáról. Néprajzi Közlemények, 2. 1–2.

szám: 264–281.

BENKŐ Samu1999 A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In: Emlékkönyv Imreh István

születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár, 1999: 5–12. o.

BERNHÖFT, Franz 1878 Ueber Zweck und Mittel der vergleichenden Rechtswissenschaft. Zeitschrift für

vergleichende Rechtswissenschaft, 1. 1–38.

BODOR Antal1934 A falu megismerése. Magyar Társaság Falukutató Intézete. Budapest1935 A falukutatás vezérfonala. Magyar Társaság Falukutató Intézete. Budapest1935 Honismeret könyve. Szerkesztette. Magyar Társaság Falukutató Intézete. Budapest

BOGIŠIĆ, Baltazar

248

1866 O važnosti sakupljanja narodnih pravnih običaja kod Slovena. Književnik, 3. 1–47., 161–241., 408–476., 600–613.

1867 Pravni običaji u Slavena. Zagreb1874 Zbornik sadašnjih pravnih običaja u južnih Slovena. Knjiga prva. Gragja u

odgovorima iz različnih krajeva slovenskoga Juga. Zagreb1984 Pravni običaji u Crnoj Gori, Hercegovini i Albaniji (anketa iz 1873. g.). Crnogorska

akademija nauka i umjetnosti, Titograd

BOGNÁR Szabina2002 Öröklési gyakorlat vizsgálata a századfordulón. Mattyasovszky Miklós és Baross

János gyűjtése. Korall, 2002. szeptember 173–192.2008 Százötven éve született Tagányi Károly. Néprajzi Hírek, 32. évfolyam 2. szám 60–

69.2009 Tagányi Károly. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről – a jogszokásgyűjtés

tudományos programja. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 292–309.

BOLLA Ilona 2005 A jogilag egységes jobbágyságról Magyarországon. Budapest

BÓNIS György 1933 Riasanovsky, V. A.: Customary law of the Mongol tribes: Mongols, Buriats,

Kalmucks. Harbin, 1928. (Memoirs of the Faculty of Law in Harbin, 8.). Ismertetés. Századok, 1933. 67. évfolyam 7–8. sz.: 326–329.

1938 Künssberg, Eberhard von: Flurnamen und Rechtsgeschichte. Weimar, 1936. Ismertetés. Századok, 1938. 72. évfolyam 7–8. sz.: 399–400.

1938 Schwerin, Claudius von: Grundzüge der deutschen Rechtsgeschichte. München, Leipzig, 1934. Ismertetés. Századok, 1938. 72. évfolyam 1–3. sz.: 70–72.

1939 1. sz. kérdőív a magyar jogi néphagyományok összegyűjtéséhez, 1939. 1939 Magyar népi jog. Magyar Szemle, 36. kötet. 1939. június. 6. szám 121–126. 1941 Egyke és jogszokás a Garamvölgyén. Társadalomtudomány, 21. évfolyam 3. szám

287–309.1941 Törvény és szokás a Hármaskönyvben. Kolozsvár1942 Magyar jog–székely jog. Kolozsvár1942 Magyar törvény–magyar lélek. Hitel, 1942. október 410–421. 1943 Népi jogéletkutatás–levél a szerkesztőhöz. Társadalomtudomány, 22. 278–281.1943 Jogtörténet és művelődéstörténet. Magyar Jogi Szemle, 24. 288–293, 341–346.1943 Papp László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest 1941, Orsz. Táj- és Népkutató

Intézet. 72.l. (A magyar táj- és népismeret könyvtára 2.). Ismertetés. Századok, 1943. 77. 7–10. szám 522–523.

1944 Előszó. Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 3–5.1948 Népi szemlélet és jogalkotás. Puszták Népe, 15–23. 1956 A népi jogszokáskutatás mérlege. Az MTA Néprajzi Főbizottsága előtt 1956.

október 18-án tartott előadás sokszorosított szövege. Kézirat. MTA Néprajzi Kutatóintézet Könyvtára

1962 Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Ismertetés. Acta Ethnographica, 1962: 218–220.

1972 Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog. Budapest1982 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp., 1981. 904.p. Ismertetés.

Ethnographia, 93. 158–159.

249

2003 Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Osiris. Budapest

BÖRCSÖK Vince 1968 Szeged-Alsótanya közigazgatásának és népi jogszemléletének kialakulása. Móra

Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 131–139.1971 A falu közigazgatása, a lakosság jogtudata és jogi szokásai. In: Tápé története és

néprajza. Szerkesztette Juhász Antal. Tápé, 243–255.

BOROS László1998 Jogi alapismeretek. Kulturtrade Kiadó. Budapest

BOROVSZKY Samu–SZIKLAY János1898 Nyitravármegye monográfiája. Szerkesztette. Budapest

BRUCKNER Győző1913 A soltészség intézménye a Szepességen. Budapest1926 A magyar jogtörténetírás folklore–isztikus hiányai. Különlenyomat a Miskolci

Jogászélet 1926. évi 5. számából. Miskolci jogászélet könyvtára 13. Miskolc1934 Az ősmagyar jogélet. Miskolci Jogászélet 10. évfolyam 1-2. szám. 1934. január-

február 6–7.1996 A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919–1949. Miskolc

CSÁNKI Dezső1890 Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest1924 Tagányi Károly (1858–1924). Levéltári Közlemények, 2. 205–208.

CSÁNYI József 1943 Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Perlak

CSÍKI Tamás2003 Társadalomábrázolások és értelmezések a magyar történeti irodalomban (1945-ig).

Néprajz Egyetemi hallgatóknak. 29. Debrecen

CSÍKI Tamás–HALMOS Károly–TÓTH Árpád2006 A magyar társadalomtörténet–írás története a kezdetektől napjainkig. Bevezetés a

társadalomtörténetbe. Szerkesztette Bódy Zsombor és Ö. Kovács József. Osiris Kiadó, Budapest

CSILLAG György1981 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Magyar Tudomány, 1981. október

792–794.

CSIZMADIA Andor 1947 A szociográfiai alapismeretek vázlata. Eger1979 Ivád község és az Ivádiak a feudális kor hanyatló szakaszában. Nemzetiségi és

birtoktörténeti kép. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 8. Eger, 5–34.

1979 Ivád jogélete. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 9. Eger, 34–61.1983 Pétervására jogéletéből. Archivum. A Heves megyei Levéltár Közleményei. 11.

Eger, 64–81.

250

CSÓKA J. Lajos1947 Erdélyi László (1868–1947). Nekrológ. Századok, 1947: 356–357.

CSŐSZ Imre1879 A kegyes–tanító–rendiek Nyitrán. Nyitra 1885 Nyitra város közművelődési viszonyai. Nyitra

DARÁNYI Ignác1999 Válogatott dokumentumok. Szerkesztette és a bevezetőt írta Fehér György. Osiris

Kiadó. Budapest

DARIAN-SMITH, Eve2007 Ethnography and Law. Szerkesztette. Aldershot

DÁVID Zoltán1957 Az 1715–20. évi összeírás. In: A történeti statisztika forrásai. Szerkesztette:

Kovacsics József. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest, 145–200.

DEDEK CRESCENS Lajos1898 Nyitravármegye története. In: Nyitravármegye. Magyarország vármegyéi és városai

4. Szerkesztette: Borovszky Samu és Sziklay János. Budapest, 466–680.

DEGRÉ Alajos 1944 Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Ismertetés. Századok, 75. évfolyam

1944: 566–568.1963 Egy XVIII. századi falusi népítélet hagyománya. Ethnographia, 264–267.

DÉKÁNY István1932 Gazdaság- és társadalomtörténet. In: A Magyar történetírás új útjai. Szerkesztette:

Hóman Bálint. Második kiadás. Magyar Szemle Társaság. Budapest. 183–236.

ĐIVANOVIĆ, Stane1987 Baltazar Bogišić (1834–1908). Zbirka Baltazara Bogišića u Cavtatu. Cavtat

DOBOS László1943 A jogi néphagyomány gyűjtéséről. Március, 1943. májusi szám

DÖMÖTÖR Tekla1957 Erscheinungsformen des Charivari in ungarischen Sprachgebiet. Acta

Ethnographica, 6. 73–89.1981 Jog és néprajz. Tárkány Szücs Ernő: Magyar népi jogszokások.(sic). Világosság,

1981: 786–787.

DUNDES RENTELN, Alison–DUNDES Alan 1994 Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex non Scripta. Szerkesztette.

New York–London

ECKHART Ferenc 1913 Erdélyi László: Az első állami egyenes adó elmélete. Ismertetés. Történeti Szemle,

1913: 439–442.

251

1946 Magyar alkotmány és jogtörténet. Budapest1952 Falu füstje. Jogtudományi Közlöny, 7. évfolyam 258–264.

ECKHART Ferenc–BÓNIS György–DEGRÉ Alajos1951 Magyar állam és jogtörténet. Budapest

ÉGETŐ Melinda1985 Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból. Budapest2004 Vagyon szép szőlőhegyünk… Történeti-néprajzi elemzések közép- és nyugat-

dunántúli magyar nyelvű hegytörvények tükrében, 1629–1846. Documentatio Ethnographica, 21. Budapest

EMBER Győző 1967 A Magyar Történelmi Társulat száz éve. Századok, 101. 6. szám. 1140–1169. 1975 Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974. Levéltári Közlemények, 44. évfolyam,

15–49.

ERDÉLYI László1907 Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben. Különlenyomat a Religioból.

Budapest 1913 Szekfű Gyula: Három nemzedék. Történeti Szemle, 1913: 282–287.1914 Anonymus korának társadalmi viszonyai. Történeti Szemle, 1914. 2. szám: 191–

211. 1914 Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései. 1–6. Történeti Szemle,

1914. 4. szám: 517–561. 1916 Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései. 1–6. Történeti Szemle,

1916. 1. szám: 39–69.

ERDŐ Péter1984 A magyar egyházjogi népszokások kutatása. Vigília, 1984. 49. évfolyam. 1. szám

15–21.1986 Magyar egyházjogi népszokások: az offerálás. In: Mert azt Isten hagyta…

Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerkesztette: Tüskés Gábor. Budapest. 252–274.

ERDŐS Kamill1959 Cigány-törvényszék (Romani-Kris). Néprajzi Közlemények, 203–214. Újraközlés

In: Erdős Kamill cigánytanulmányai. Szerkesztette Vekerdi József. Békéscsaba 1989: 98–105.

FARAGÓ Tamás2008 Demográfia és öröklési rendszer a Kárpát-medencében az első világháború előtt. In:

Történeti demográfiai 2006–2008. Budapest, 2008. 81–122.

FEHÉR György 1999 Bevezetés. In: Darányi Ignác–Válogatott dokumentumok. Szerkesztette és a

bevezetőt írta. Osiris kiadó. Budapest, 15–40.

FÉJA Géza

252

1938 „Lélekben néppé legyünk.” Beszélgetés Györffy Istvánnal, a magyar néprajz professzorával, a Táj- és Népkutató Intézetről. Magyarország, 1938. október 21. péntek: 5. o.

FEKETE NAGY Antal1934 A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Budapest

FÉL Edit1939 Rövid leírás Kocsról. In: A Közigazgatás és az emberek. Magyary Zoltán és Kiss

István. Magyar Közigazgatástudományi Intézet. 30. 2. fejezet, 5. Budapest, 77–92.1940 Adatok a tulajdonjegyekhez. Néprajzi Értesítő, 32. 386–395.1940 A társaságban végzett munkák Martoson. Néprajzi Értesítő, 32. 361–381.1941 Kocs 1936-ban. Magyarságtudományi Intézet. Budapest1943 Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Kézirat gyanánt.

Perlak. 1943. 18. lap. Ismertetés. Néprajzi Értesítő, 1943. 35. évfolyam 129.1943 Nagycsalád és jogszokásai Martoson. Társadalomtudomány, 23. 408–437.1944 Egy kisalföldi nagycsalád társadalom-gazdasági vázlata. A marcelházi Rancsó-

Czibor család élete. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 3. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Érsekújvár

1944 A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Kisalföldi Közlemények. I. sorozat 2. SZMKE Kisalföldkutató Intézet, Budapest

1944 A vagyon és tulajdon Martoson. Társadalomtudomány, 24. 1–3. szám. 1–35.1948 A magyar népi társadalom életének kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve,

Néptudományi Intézet, Budapest. Újraközlés In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette: Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 323–369.

2001 Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. In: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerkesztette: Hofer Tamás. Kalligram Könyvkiadó Pozsony. 2001: 378–393. Korábban: Ethnographia, 51. évfolyam 1991: 168–181.

FILEP Antal1980 Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. In: Magyar néprajzi lexikon, III. kötet.

Budapest, 1980: 489.

FLECK Zoltán2003 Szocialista jogelmélet és szociológia. Jogelméleti Szemle 2003/4. szám.

http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html.2009 Normák és társadalmi gyakorlat. Az etnológiai szemlélet lehetőségei a

jogszociológiában. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009. 73–82.

FÜLEMILE Ágnes–STEFÁNY Judit1993 Emlékezés Fél Editre. Szerkesztette. Budapest

GELENCSÉR József1983 Népi jogélet, népi jogszokások a Káli-medencében. In: Néprajzi gyűjtőúton a Káli-

medence falvaiban. Szerkesztette Lackovits Emőke. Veszprém, 61–72.1985 Az öröklési szokások változása a Káli-medencében. Veszprém megyei Múzeumok

Közleményei, 17. (1984) Veszprém, 643–657.

253

1989–1991 Megszégyenítő büntetések a Káli-medencében. In: Tanulmányok a 125 éve született Sebestyén Gyula emlékére. Szerkesztette: Lackovits Emőke. Veszprém, 48–60.

1992 Egykori büntetésen alapuló népi büntetőszokás, a megégetés. Ethnographia, 103. évfolyam 251–262.

GOMBOCZ ZoltánPolgár. Magyar Nyelv, 1908. 4. évfolyam 279–280.Polgár. Magyar Nyelv, 1908. 4. évfolyam 364.

GLATZ Ferenc1967 A Magyar Történelmi Társulat megalakulásának története. Századok, 101. 1–2.

szám. 233–267.1974 Szaktudományos kérdésfeltevések és történeti-politikai koncepció. A fiatal Szekfű

Gyula bécsi éveinek történetéből. Történelmi Szemle, 1974. 17. évfolyam 3. szám 396-420.

1980 Történetíró és politika. Akadémiai Kiadó. Budapest 1990 Történetírás–korszakváltásban. Gondolat. Budapest

GRIMM, Jacob1899 Deutsche Rechtsalterthümer, Leipzig

GRÜNWALD Béla2001 A régi Magyarország 1711–1825. Osiris Kiadó, Budapest2009 A Felvidék. Politikai tanulmány. Attraktor. Máriabesenyő–Gödöllő

GUNST Péter1961 Acsády Ignác történetírása. Akadémiai Kiadó, Budapest

GYÁNI Gábor–KÖVÉR György 1998 Magyarország társadalomtörténete. Osiris Kiadó. Budapest

GYÖRFFY István1921 Egy régi jogszokás a Nagykunságban. Ethnographia, 33. 136.1926 Bihar vármegye rendszabályai a kondásokra. 1787. Néprajzi Értesítő, 18. 94.1927 Erdélyi szász falubilyogok. Néprajzi Értesítő, 19. 116–118.1933 Jászkun malomtörvény. Ethnographia, 44. 65–66.1938 A házak építési regulája 1802-ből. Ethnographia, 47. 323.1939 A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Budapest.

HAJDÚ Mihály–KOVÁCS Ferenc 1965 Népi jogélet. In: Orosháza néprajza. Szerkesztette: Nagy Gyula. Orosháza, 161–

191.

HALÁSZ Sándor–MANDELLÓ Gyula 1898–1901 Közgazdasági lexikon. Közgazdasági ismeretek tára. Pallas. Budapest

HAMPEL József1894 Műtörténetünk és az ötvösműtárlat. Budapesti Szemle, 1884. 39. kötet 93. szám

293–310.

254

HAMZA Gábor2006 Sir Henry Maine és az összehasonlító jog. In: Mit hoz a múlt? Jog- és

kultúrtörténeti tanulmányok I. Szerkesztette Hamza Gábor és Nótári Tamás. Budapest, 431–451. Korábban: Acta Fac. Pol.-Iur. Univ. Scient. Budap. de Rol. Eötvös nom. 29. 1987. 7–21.

HÁRSFALVI Péter 1965 Törekvések a parasztbirtok „védelmére”. A parasztság Magyarországon a

kapitalizmus korában (1848–1914). Szerkesztette Szabó István. Akadémiai Kiadó. Budapest. 146–183.

HEGYI Imre1975 A népi erdőkiélés jogszokásai (1849–1945). Néprajzi Értesítő, 57. évfolyam 113–

137.1978 A népi erdőkiélés történeti formái. Budapest

Herman Ottó1906 A nyíl. Magyar Nyelv, 1906. 2. évfolyam 199–209.

HERRMANN Antal1907 Másik atyám. Ethnographia, 18. évfolyam. 360.

HOFER Miklós1943 Népi jogéletkutatás–levél a szerkesztőhöz. Társadalomtudomány, 1943. 271–273.1944 Jogi néphagyomány-gyűjtés és -ismeret. Egyben Tárkány Szücs Ernő: „Mártély

népi jogélete” című művének ismertetése. (Régi Magyar Jog, jogtörténeti és népi jogi tanulmányok, szerkeszti Bónis György, kiadja a kolozsvári egyetem jogtörténeti szemináriuma, 1. füzet, Kolozsvár, 1944. 148 oldal.) Magyar Jogi Szemle, 18. szám 523–526.

HOFFMANN Tamás1985 Tárkány Szücs Ernő tudományos életrajza. Artes Populares, 12. 319–325.

HOLMBERG, Uno. 1927 Tagányi, Karl: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn.

Zeitschrift für finnisch-ugrische Sprach- und Volkskunde, 18. Heft, 1–3. 1927. 121.

HOLUB JÓZSEF 1924 Tagányi Károly. Századok, 57. évfolyam 7–10. szám. 833–837.

HÓMAN Bálint 1912 A társadalmi osztályok Szent István államában. In: Békefi-Emlékkönyv. Budapest,

61–80.1922 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. A családjog és öröklési jog

köréből. Budapest, 1919. M. Néprajzi Társ. 85. l. – Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin, 1922. Vereinigung Wissenschaftl. Verleger. 128.l. Ismertetés. Történeti szemle, 11. évfolyam 1–4. szám 175–180.

1924 Tagányi Károly. Ethnographia–Népélet, 1923–24. 189–190.

255

1925 Hóman Bálint beszéde Tagányi Károly r. t. felett 1924 szept. 13-án. Akadémiai Értesítő, 1924. (1925) 213–214.

HÓMAN Bálint–SZEKFÜ Gyula1941 Magyar történet. Budapest, 1941.

HORENCY S. Gyula1885 Észrevételek Tagányi Károly úrnak „Magyarosítás és intelligencia” című cikkére.

Nyitramegyei Közlöny, 1885. 5. évfolyam 28. szám 1885. július 12. 1–2.

HORVÁTH Attila1986 Eckhart Ferenc. Jogtörténeti Szemle, 1. évfolyam 1. szám 92–94.

HORVÁTH Barna1995 Jogszociológia. Osiris Kiadó. Budapest

HORVÁTH Emil1901 Szolnok-Doboka vármegye monográfiája. Erdélyi Múzeum, 18. évfolyam 10. szám

591–593.

HORVÁTH József2009 A magyarországi végrendelet-kutatás történetének vázlata, különös tekintettel a

jogtörténeti kutatásokra. In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009: 266–279.

HÜBNER Emil 1921 Tagányi Károly A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Társadalomtudomány, 4.

607–611.

ILLÉS József1912 A jogtörténeti kutatás módszertani követelései és a vármegyék eredete.In: Concha-

emlékkönyv. Budapest, 134–154.

ILLYÉS Endre1941 Egyházfegyelem a magyar református egyházban (XVI–XIX. század). Debrecen

IMREH István 1943 Közgazdászok Bálványosváralján. Március, 1943: 11–12. 1944 Székely közbirtokosságok. In: Szülőföldünk. Sepsiszentgyörgy, 1944: 48–66.1946 Napszámosság vagy részesség. Utunk, 1. évfolyam 12. szám. 6. 1946 A vagyonszerzés megítélése Sepsibodokon. In: Társadalomtudomány és politika, 1.

1946: 157–166. 1947 Székely falutörvények. Kolozsvár1956 Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest1967 A bálványosváraljai falukutatás. Korunk, 1967: 1190–1197. 1973 A rendtartó székely falu.(Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó

szakaszából.) Bukarest1974 Ősök és erkölcsök Keresztúr-fiúszékben. A Székelykeresztúri Múzeum

Emlékkönyve. Csíkszereda, 1974: 191–204.1976 Földközösség Aranyosszéken. Korunk, 35. évfolyam 120–123.

256

1979 Földközösség Aranyosszéken. In: Erdélyi hétköznapok 1750–1850. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Szerző. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1979. 19–24.

1981 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. A Hét (Bukarest), 1982. január 15.1983 A törvényhozó székely falu. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest.1983 Szabadság, önrendelkezés, jogalkotás a székelyeknél. Korunk, 42. évfolyam 1. sz.

71–76.1987 Székelyek a múló időben. „Nemzet és emlékezet” sorozat. Budapest

IMREH István–SZESZKA ERDŐS Péter1978 A szabófalvi jogszokásokról. In: Népismereti dolgozatok 1978. Szerkesztette Kós

Károly–Faragó József. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1978. 195–207.

IZSÉPY Edit1969 A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez. Századok, 1969. 103.

évfolyam 5–6. szám 1077–1103.

JANKÓ János1895 A földközösség Magyarországon. Recenzió. Ethnographia, 4. évfolyam. 1895. jan–

febr. 1. szám 55–64.

JÁVOR Kata2000 A magyar paraszti erkölcs és magatartás. In: Magyar Néprajz, VIII. Társadalom.

Főszerkesztő: Paládi-Kovács Attila. Budapest, 601–692.

KAJTÁR István2004 Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe. Budapest–Pécs

KAJTÁR István–NAGY Janka Teodóra1999 Gernot Kocher: Zeichen und Symbole des Rechts. Eine historische Ikonographie.

Verlag C. H. Beck. München, 1992. 200 p., 257 kép. Ismertetés. Ethnographia, 110. évfolyam 2. szám 516–519.

B. KÁLLAY István–SZEGEDI Krisztina1982 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Magyar Jog, 1982. január: 79–84.

KÁLMÁN Béla1954 A zángó Biharugrán. Ethnographia, 65. évfolyam 540.

KÁLNOKI KIS Tamás 1977 A környezetvédelemnek is van története – Tagányi Károly válasza egy nemzetközi

kérdőívre. Levéltári Szemle, 27. évfolyam 1. szám 103–106.

KARÁCSONYI János1896 A honfoglalás és Erdély. Katholikus szemle, 1896. 10. évfolyam, 3. szám 456–483.1908 Polgár. Magyar Nyelv, 1908. 4. évfolyam 228–229.1908 Polgár. Magyar Nyelv, 1908. 4. évfolyam 362.1909 Polgár. Magyar Nyelv, 1909. 5. évfolyam 13. 14.1927 Polgár. Magyar Nyelv, 1927. 23. évfolyam 195.

257

KATONA Imre 1961 Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Bp., 1961. 447.p. Ismertetés.

Ethnographia, 72. 635–638.1985 Opponensi vélemény Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások c. kandidátusi

értekezéséről. Artes Populares. A Folklore Tanszék Évkönyve, 12. Budapest, 1985: 327–331.

1985 Tárkány Szücs Ernő (Hódmezővásárhely 1921. 10. 13.– Budapest 1984. 7. 20.) Nekrológ. Ethnographia, 96. évfolyam. 2–3. szám. 1985: 377–381.

KATONA Viktória2009 A magyar népi jogéletkutatás eredményei Papp László műveiben. In: Jogi néprajz–

jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 310–315.

KISS István1984 Visszaemlékezés a Táj- és Népkutató Központ kiállítására. Ethnographia, 95.

évfolyam 4. szám 605–627.

KOCHER, Gernot 1992 Zeichen und Symbole des Rechts. Eine historische Ikonographie. München

KOCSIS Gyula 2000 Önigazgatás, közigazgatás. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő

Paládi Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 585–598.

KOHLER, Josef1886 Zur ethnologischen Jurisprudenz. Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft,

407–429.1897 Fragebogen zur Erforschung der Rechtsverhältnisse der sog. Naturvölker,

namentlich in den deutschen Kolonialländer. Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft, 12. 427–440.

KÓSA László 1982 Táj- és Népkutató Központ. In: Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó.

Budapest, 1982: 146–147.1989 A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest1989 A magyar néprajz a két világháború között – új tudományos célok és gyakorlati

feladatok. Ethnographia, 100. évfolyam 1–4. sz. 342–355.1989 A Magyar Néprajzi Társaság története 1889–1989. Budapest

KOTICS József1993 Csendháborítás vagy a közösség bosszúja? (A charivari szokása Rozsnyó

kézművesközösségében a 19. században.) Néprajzi Látóhatár, 2. 1–2. szám. 153–160.

KOVÁCS Ferenc1901 Tagányi Károly. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1901. 8. évfolyam 1. sz. 49–

50.

258

KOVÁCS István, B.1986 Erkölcs és fegyelmezés a felsővályi egyházban a jobbágyfelszabadítás előtt. A

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. Miskolc, 99–112

KŐHEGYI Mihály–NAGY Janka Teodóra1995 Bónis György és társai jogi népszokás gyűjtése Tápén. I. Forrásközlés. In: Studia

Ethnographicae, 1. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. Szeged. 195–249. 1995 Család- és öröklésjogi népszokások Kapuvárról. Forrásközlés. Soproni Szemle, 49.

4. 339–351. 1997 Adalékok a jogi néphagyománykutatás történetéhez. Cumania 14. Kecskemét, 207–

223. 1998 Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén. Forrásközlés. II. Studia

Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum évkönyve. Szeged. 185–234.1998 Bács–Kiskun megyei jogi népszokások. Forrásközlés és forráselemzés. Cumania

15. Kecskemét, 1998. 349–374.2003 Bónis György és társai néphagyománykutatása Tápén. Forrásközlés. III. Studia

Ethnographicae. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged. 244–245.

KOSÁRY Domokos1957 Bevezető. Agrártörténeti Szemle, 1957. 1. évfolyam 1. szám: 3–8.

KÖSTLIN, Konrad és DETLEV SIEVERS, Kai 1976 Das Recht der kleinen Leute. Beiträge zur Rechtlichen Volkskunde. Festschrift für

Karl–Sigismund Kramer zum 60. Geburstag. Szerkesztette. Erich Schmidt Verlag, Berlin

KRAMER, Karl–S.1957 Bauern und Bürger im nachmittelalterichen Unterfranken. Eine Volkskunde auf

Grund archivalischer Quellen. Würzburg1961 Volksleben im Fürstentum Ansbach und seinen Nachbargebieten (1500–1800).

Eine Volkskunde auf Grund archivalischer Quellen. Würzburg1962 Problematik der Rechtlichen Volkskunde. In: Bayerisches Jahrbuch für

Volkskunde, 50–66.1965 Brauchtum und Recht. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, 2.

kötet 506–511.1967 Volksleben im Hochstift Bamberg und im Fürstentum Coburg. Eine Volkskunde

auf Grund archivalischer Quellen. Würzburg1974 Grundriβ einer rechtlichen Volkskunde. Göttingen1997 Warum dürfen Volkskundler nicht vom Recht reden? Zur problematik der

Reception meines Buches „Grundriss einer rechtlichen Volkskunde” (1974). In: Volkskunde im Spannungsfeld zwischen Universität und Museum – Festschrift zum 65. Geburstag von Hinrich Siuts. Szerkesztette Mohrmann, Ruth–E., Rodekamp,Volker és Sauermann, Dietmar. Münster, Waxmann, 229– 237.

KULCSÁR Kálmán 1955 Marxizmus és történeti a történeti jogi iskola. Jogtudományi Közlöny, 1955. 2. 65–

85.1960 A jogszociológia problémái. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest1961 A népi jog és a nemzeti jog. MTA Állam és Jogtudományi Intézet Értesítője, 153–

193.

259

1974 Népi jogkutatás Magyarországon és a jogszociológia. In: Társadalom, politika, jog. Gondolat. Budapest. 201–231.

1978 Utószó W. G. Sumner: Népszokások. Szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége. Társadalomtudományi könyvtár, Budapest 965–992.

1978 A jog etnológiai kutatásának problémája- ma. Valóság, 21. évfolyam, 1978.9: 1–11.1981 Utószó. A jogi népszokások és a jogszociológia. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar

jogi népszokások. Gondolat. Budapest, 1981: 833–850. Újraközlés: In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Második, bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003: 833–850.

1986 Útravaló. Jogtörténeti szemle, 1. évfolyam, 1. szám. 1986: 5.1989 A modernizáció és a jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest1997 Jogszociológia. Kulturtrade Kiadó. Budapest2005 Kanadai napló. Századvég Kiadó. Budapest

KÜNSSBERG, Eberhard v. 1925 Rechtsgeschichte und Volkskunde. In: Die Volkskunde und ihre Grenzgebiete.

Jahrbuch für Historische Volkskunde. Berlin, 1925. 67–125., 314–327. 1936 Rechtliche Volkskunde. Max Niemeyer Verlag. Halle.

LÁZÁR Vilmos1964 Agrártörténetírásunk helyzete és az Agrártörténeti Bizottság. Magyar Tudomány. A

MTA Értesítője 1964. 1. szám 71. kötet – Új folyam 9. kötet. 21–27.

LEDERER Emma1969 A magyar polgári történetírás rövid története. Budapest

LEHOCZKY Tivadar1881 Beregvármegye monographiaja. Polacsek. Ungvárott

LOSS Sándor2001 Romani Kris a dél-békési oláhcigányoknál. Elmélet és gyakorlat. In: Ius humanum.

Ember alkotta jog. Műhelytanulmányok. Prudentia iuris 15. Bíbor kiadó. Miskolc 9–22.

LOSS Sándor–Szabó Gábor1997 A szokásjog értelme és a hagyományok értéke. Magyar jog, 44. évfolyam 6. szám

347–352.

LOSS Sándor–H. SZILÁGYI István2001 A “cigány per”. Beszélő, 4. szám: 94–100.

LUKCSICS József1922 Ungarische Bibliothek. Für das Ungarische Institut an der Universität Berlin.

Herausgeben von Robert Gragger. Erste Reihe. 3. Tagányi, Karl, lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin und Leipzig, 1922. Vereinigung wissenschaftlicher Verleger. Frommannsche Buchdruckerei (Hermann Pohle) in Jena. N. 8–r. 2 levél. 128 lap. Ismertetés. Katholikus Szemle, 36. évfolyam. 7. szám 446–447.

LUKINICH Imre

260

1918 A Magyar Történelmi Társulat története 1867–1917. Budapest1901 Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I. kötet: A vármegye általános leírása,

múltja és megalakulásának ismertetése. írták Tagányi Károly, Réthy László és Pokoly József. II–VI. kötet: A vármegye községeinek részletes története. Írta Kádár József. Kiadja Szolnok-Doboka vármegye közönsége. Deés, 1901–1903. Ismertetés. Századok, 7. szám 861–866.

MAGYARY Zoltán1939 A Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának története. Különlenyomat a

Közigazgatástudomány, 1939. évfolyamának 1. számából. 1–18. Első megjelenés: Közigazgatástudomány, 1939. 1. 53–70. 1944 Küzdelem a haladásért. In: Saád József: Magyary Zoltán. 2000. 226–228.

MAGYARY Zoltán–KISS István1939 Közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás

közigazgatásáról. Budapest

MAINE, Henry Sumner1997 Az ősi jog összefüggése a társadalomkorai történetével és kapcsolata a modern

eszmékkel. Gondola’96 Kiadó. Budapest

MAKOLDY Sándor1926 A káromkodások elterjedése és büntetése hazánkban. Ethnographia, 37. évfolyam

122–131, 169–182.

MATTYASOVSZKY Miklós 1904 Törzsöröklési jog és törzsöröklési szokás. Budapest 1942 Jogszokások gyűjtéséről. Magyar Gazdák Szemléje, 1942. május–június hó, 136–

139.

MATUNÁK Mihály (SURÁNYI) 1888 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című

cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 8. évfolyam 18. szám 1888. ápr. 29. 2. 1888 Szláv eredetű-e a „Surány”? Nyitramegyei Közlöny, 8. évfolyam, 50. szám 1888.

dec. 2. 1–2.1888 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című

cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 51. szám 1888. dec. 9. 2–3.

1888 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című munkájára (Üzbégh - Szeptenczájfalu). Cikk. Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 53. szám 1888. dec. 23. 2–3.

1888 Pár észrevétel Tagányi Károly „Surányi, Surány nevéről” című cikkére (vége következik). Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 54. szám 1888. dec. 30.

1889 Pár észrevétel Tagányi Károly „Surányi, Surány nevéről” című cikkére (vége). Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 1. szám 1889. jan. 6. 2.

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 3. szám 1889. jan. 13. 1–2.

261

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 5. szám 1889. február. 3. 2.

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 8. szám 1889. február. 24. 2–3.

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 13. szám 1889. március 31. 2–3.

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam, 14. szám 1889. április 7. 2–3.

1889 Észrevételek Tagányi Károly „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 15. szám 1889. április 14. 2–3.

MÉSZÁROS László1948 Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. (Egri Akadémia Jog- és

Államtudományi kar Szociográfiai Intézete. 2. sz. Eger 1947.). Ismertetés. Puszták Népe, 1948. június, 3. évfolyam, 2. szám 150–151.

MEZEY Barna 1996 Magyar jogtörténet. Szerkesztette. Osiris Kiadó. Budapest2006 Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok. Szerkesztette. Budapest2009 Szokásjog és szokás határán: jogszokások. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet.

Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2009. 13–25.

MEZEY Barna–Nagy Janka Teodóra (szerk.)2009 Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a

néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest

MOLNÁR Erik1950 Előszó. In: Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon.

Athenaeum, Budapest, 3–12.

MOLTER Péter1940–41 Falukutatás Bálványosváralján. Hitel 3–4. sz.

MOSIN, Vladimir1954 Izvjestaj o radu na Uredenju Bogisiceva Archiva u Cavtatu. In: Ljetopis

Jugoslavenske Akademije Knjiga 59. Zagreb, 1954: 16–26.

NAGY Imre 1881 Anjukori okmánytár. Második kötet (1322–1332). Szerkesztette. Budapest

NAGY Janka Teodóra 1994 Büntetőjogi néphagyományok és -szokások. In: Múlt és jelen Bölcskén.

Szerkesztette Szabó Géza. Bölcske, 261–284.

262

1995 A jogi népszokásgyűjtés (1939–1948) történetének Jász–Nagykun Szolnok megyei vonatkozási. In: Tanulmányok és közlemények. Szerkesztette: Ujváry Zoltán. Debrecen–Szolnok, 339–345.

1995a Alison Dundes Renteln–Alan Dundes (szerk.): Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. New York–London 1994. 1035.p. Ismertetés. Ethnographia, 106. évf 2. szám 1193-1195.

1996 Alison Dundes Renteln–Alan Dundes (szerk.): Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. New York–London 1994. 1035.p. Ismertetés. Acta Ethnographica Hungarica, 41. 1–4. Budapest. 324–327.

1998 Jogi néphagyományok két gömöri faluban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványa. Debrecen

2000 A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón. In: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szerkesztette: Cseri Miklós–Kósa László–T. Bereczky Ibolya. Szentendre, 99–120.

2002 A tradicionális népi önkormányzatok jogtörténeti vizsgálata a Dél-Dunántúlon – különös tekintettel a föld- és faluközösségek felbomlásának időszakára. Szekszárd

2003 A magyar jogi néprajzkutatás eredményei és alternatívái. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest. 851–863.

2005 A Jászkunság és a jogi népszokásgyűjtés (1939–1948). In: Jogszabályok–jogszokások. Jászkunság kutatása. Bibliotheca Cumanica, 6. Szerkesztette: Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 363–373.

2007 Jogi néprajzi, jogi kultúrtörténeti adatok az áldomáshoz. Jogtörténeti Szemle, Különszám: Justitiától a bírói pálcáig.

2008 Jogélet a két „vész” között. In: Makó néprajza. Szerkesztette Tóth Ferenc. Makó, 816–886.

2009 A jogi néprajz a hazai kutatások tükrében. In: Jogi néprajz–jogi kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 83–95.

NAGY Miklós1937 Takáts Sándor emlékének 1860–1932. A Thallóczy Lajos–társaság kiadványai. 4.

szám. Budapest

NAGY Ödön1993 Népi joghagyományok Havadon. Néprajzi Látóhatár, 2. 4. szám. 21–39.

NAGY Olga1981 Egy néprajztudós életművének tanulságai. Korunk (Kolozsvár), 1981. november:

877–888.

NAVRATIL Ákos1898 Falu- és földközösség: Általános jellemzés. In: Közgazdasági lexikon.

Közgazdasági ismeretek tára. Szerkesztette: Halász Sándor–Mandelló Gyula. Budapest, 620.

NÁNDORFI Károly1888 Még egy kis észrevétel „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című

cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 25. szám 1888. jún. 17. 2.

263

NÉMEDI Dénes 1985 A népi szociográfia 1930–1938. Gondolat. Budapest

NÉMETH Imre 1971 Néprajzi és szociológiai módszerek a szokáskutatásban. In: Népi kultúra–népi

társadalom, A MTA Néprajzi Kutató Csoportjának Évkönyve, Akadémiai Kiadó. Budapest, 13–22.

NÉMETH László1956 Égető Eszter. 1. kiadás. Magvető Könyvkiadó. Budapest

NIEDERHAUSER Emil1995 A történetírás története Kelet-Európában. Budapest

NOVÁK László1983 Móring-móringolás. In: Lakodalom. Folklór és etnográfia, 9. Szerkesztette: Novák László és Újvári Zoltán. Debrecen, 81–88.

ORTUTAY Gyula1959 Hetvenéves a Magyar Néprajzi Társaság. Ethnographia, 70. 532–542.

ORTVAY Tivadar1882 Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Budapest1883 Észrevételek Tagányi bírálatára. Századok, 17. évfolyam 3. szám 288–294.

PAIS Dezső1922 Megtorol. Magyar Nyelv 1922. április–június. 4–6. szám. 18. kötet. 1922: 160–162. 1922 Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész: A családjog és

öröklési jog köréből. Néprajzi könyvtár Új folyam 1. füzet. Bp. 1919. A Magyar Néprajzi Társaság kiadása. 85.l. Ismertetés. Magyar Nyelv, 1922. április–június. 4–6. szám 18. kötet 175–178.

PALÁDI–KOVÁCS Attila1994 Régi hatóságok harca a káromkodás ellen. In: Parasztkultúra, populáris kultúra és a

központi irányítás. Szerkesztette: Kisbán Eszter. Budapest, 173–184. 2002 A társadalomtudományok és a falukutatás. In: Tárgyunk az időben. Ethnica.

Debrecen, 19–39. Eredeti megjelenés: In: A falukutatás fénykora (1930–1937). Szerkesztette: Pölöskei Ferenc. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Budapest, 2002. 42–56.

2003 Tárkány Szücs Ernő helye a magyar néprajztudományban. In: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest, 836–874.

PAPP László1939 Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Ethnographia, 50. évfolyam 68–77.1939 Népi szemlélet: magyarabb, szociálisabb jog. Magyar Élet, 1939. július, 10–12.1940 Népi jogélet, népi jogismeret. Magyar Szemle, 1940. 405–408.1941 Kiskunhalas népi jogélete. Magyar táj- és népismeret könyvtára. Budapest1943 Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány, 1943. 273–278.

264

1943 A népi jogéletkutatás módszeréről. Kérdőív, I. Budapest1944 Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 1944. Ismertetés.

Ethnographia, 55. év. 3–4. szám 174–175.1948 A magyar népi jogélet kutatása. Magyar Népkutatás Kézikönyve. Budapest1948 Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Néptudományi Intézet. Budapest

PÁLÓCZI Horváth András1989 Tagányi Károly (1858–1924). In: Magyar Agrártörténeti Életrajzok R–ZS.

Szerkesztette Für Lajos és Pintér János. Budapest, 373–378.

PAULER Gyula 1882 Megye? Várispánság? Századok, 1882. 3. szám 202–222.

PENAVIN Olga1981 A nagycsaládszervezet Szlavóniában (Kórógyon). Forum Könyvkiadó. Újvidék1981 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Üzenet (Újvidék) 1981: 378–380.

PESTY Frigyes1880 Az eltűnt régi vármegyék. I., II. kötet. Budapest 1882 A magyarországi várispánságok története, különösen a XIII. században. Budapest

PETERCSÁK Tivadar1992 Az erdő az Északi-középhegység paraszti gazdálkodásában (XVIII–. század).

Debrecen1997 A magyar népi erdőbirtoklás főbb típusai a jobbágyfelszabadítás után.

Ethnographia, 108. évfolyam: 205–217.2003 Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves megyében (XVIII–XXI. század). Eger2008 A közbirtokosság. Erdő- és legelőközösségek Észak-Magyarországon. Debrecen

PÓK Attila2001 Utószó. In: Grünwald Béla: A régi Magyarország 1711–1825. Osiris Kiadó.

Budapest, 415–442. POST, Albert Hermann 1867 Das Naturgesetz des Rechts. Einleitung in eine Philosophie des Rechts auf

Grundlage der modernen empirischen Wissenschaft. Brema1876 Der Ursprung des Rechts. Prologomena zu einer algemeinen vergleichenden

Rechtswissenschaft. Oldenburg1894–95 Grundriß der ethnologischen Jurisprudenz, Oldenburg und Leipzig1903 Fragebogen der internationalen Vereinigung für vergleichende Rechtswissenschaft

und Volkswirtschaftslehre zu Berlin über die Rechtsgewohnheiten der afrikanischen Naturwölker. In: Rechtsverhältnisse von eingeborenen Volkern in Afrika und Ozeanien. Szerkesztette S.R. Steinmetz. 11–13.

1894 Grundriss der ethnologischen Jurisprudenz.Oldenburg und Leipzig

POZSONY Ferenc2000 Társadalomnéprajzi eredmények Erdélyben. In: Kriza János Társaság Évkönyve. 9.

Szerkesztette: Keszeg Vilmos. Kolozsvár, 195–215.

265

PRÓNAI Csaba2006 Jogi antropológia és cigánykutatás. Walter O. Weyrauch (szerk.): Gypsy Law.

Berkeley/Los Angeles/London: University of California Press. 2001. Ismertetés. In: Cigány világok Európában. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 490–494.

RÉSŐ ENSEL Sándor1867 Magyarországi népszokások. Pest

RÉVÉSZ T. Mihály1986 Bónis György. Levéltári Szemle, 1986. 2. szám 105–108.

ROTTLER Ferenc 1961 Beiträge zur Kritik der Histographie des frühen Mittelalters. Über die

Geschichtsanschauung László Erdélyis. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinesnsis de Rolando Eötvös nominatae, 3. 121–152.

1977 A magyar polgári történetírás története. Historiográfiai szöveggyűjtemény I–II. Szerkesztette, bevezetővel ellátta. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest

SAÁD József 2000 Magyary Zoltán. Új Mandátum. Budapest2006 Beszélgetés dr. Kiss Istvánnal a Táj- és Népkutató Központról. In:”A cselekvés

állama” dr. Kiss István emlékkötet. Szerkesztette: Szűrös Éva, Miklóssy Endre, Kemény Bertalan, Simon Tamás. Budapest, 130–149.

SÁRKÁNY Mihály2001 A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom.

Főszerkesztő Paládi Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 29–65.

SASHEGYI Oszkár1976 Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903. Levéltári Közlemények 47.

évfolyam 225–250.1978 Az Országos Levéltár személyzeti viszonyai a XX. század elején (1903–1922).

Levéltári Közlemények, 49. évfolyam 25–42.1979 Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974.

Levéltári Közlemények, 50. évfolyam 3–23.

SAVIGNY, Fridrich Carl1814 Von Beruf unserer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. Heidelberg

SCHEPPELE, Kim Lane2004 Constitutional Ethnography. An Introduction. Law & Society Review. 38. évfolyam

3. szám. 389–406.

SCHOTT, Rüdiger1982 Main Trends in German Ethnological Jurisprudence and Legal Ethnology. Journal

of Legal Pluralism, 1982. 20. szám. 37–68. Újraközlés in: Folk Law. I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. Szerkesztette Alison Dundes Renteln és Alan Dundes. New York–London, 1994: 201–229.

266

SCHWERIN, Claudius v.1928 Volkskunde und Recht. In: Die Volkskunde und ihre Beziehungen zu Recht,

Medizin, Vorgeschichte. Berlin1937 Volksrechtskunde (Folklore juridique). In: Deutsche Landesreferate zum II.

Internationalen Kongreß für Rechtsvergleichung im Haag. Szerkesztette Von E. Heymann. Berlin und Leipzig, 141–150.

1939 Volksrechtskunde und rechtliche Volkskunde. In: Studi di storia e diritto in onore di Enrico Besta, Milano, II. 518–535.

SERFŐZŐNÉ Gémes Magda (összeállította)1985 Tárkány Szücs Ernő publikációs jegyzéke. Ethnographia, 96. évfolyam 2–3.szám

1985: 381–386. o.

SIUTS, Hinrich1979 Gedanken zu K.–S. Kramers “Grundriss einer rechtlichen Volkskunde” und der

Bedeutung des rechtlichen Aspekts für die Volkskunde. In: Rheinisch Westfälische Zeitschrift für Volkskunde, 12., 7–15.

SOLYMOSSY Sándor1924 Tagányi Károly ravatalánál elmondott beszéd. Ethnographia–Népélet, 1923–24.

190–191.

SOZAN, Michael1977 The History of Hungarian Ethnography. University Press of America. Washington

STARR, June és GOODALE, Mark 2002 Practicing Ethnography in Law: New Dialogues, Enduring Methods. Szerkesztette.

New York

STIPTA István1996 Bruckner Győző, a miskolci jogakadémia dékánja. In: A Miskolci Jogakadémia

múltja és kultúrmunkássága 1919–1949. Miskolc, 11–44.

SZABADFALVI József2004 Viszony az elődökhöz: A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti

magyar jogbölcseleti gondolkodásról. Jogelméleti Szemle, 2003/4. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html. Újraközlés: Világosság, 45. évfolyam, 4. szám. 2004. o.

SZABÓ Imre 1935 A jogszociológia munkaköre. Korunk, 10. évfolyam 1. szám 1935: 809–815. 1938 Az időszerűtlen jogtudomány. Korunk, 13. évfolyam 7–8. szám 1938: 615–618. 1940 Szellemtudomány és pozitivizmus. Korunk, 15. évfolyam 1940: 529–534. 1942 Néprajz, jog, szociológia. Társadalomtudomány, 22. évfolyam 3. szám 422–427.1943 Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány, 23. évfolyam 483–485.

267

SZABÓ István 1965 A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (1848–1914). Szerkesztette.

Akadémiai Kiadó. Budapest.

SZABÓ László1993 Társadalomnéprajz. Debrecen 2008 Társadalomnéprajzi előadások. In: Néprajz egyetemi hallgatóknak 34. Szerkeszti:

Barha Elek. Debrecen

SZABÓ Miklós2003 Defensor dogmatis. Szabó Imre jogontologizáló kísérlete. Jogelméleti Szemle,

2003.4.; Ugyanez: Világosság, 45. évfolyam 2004/4. szám: 35–48. o.

SZÁDECZKY Lajos1894 Tagányi Károly: Földközösség Magyarországon. Ismertetés. Erdélyi Múzeum,

1894. 11. évfolyam. 9. szám: 640–641.

SZEKFŰ Gyula1931 A katolikus történetírás Magyarországon. In: Magyar Katolikus Almanach.

Budapest 1933 Károlyi Árpád a történetíró. Károlyi Emlékkönyv. Budapest

SZENDREY Ákos 1929 A közigazgatás népi szervei. Népünk és Nyelvünk, 1. 23–38., 92–103.1930 A székelység jogszokásai. Levente. A Leventeegyesületek Hivatalos Lapja, 9.

évfolyam 6. szám. Székely szám 428–429. 1936 Népi büntetőszokások. Ethnographia, 42. évfolyam 65–71.1936 Néprajz és jogtörténet. Ethnographia, 42. évfolyam 144–150.1938 A népi társasmunkák és összejöveteleik. Ethnographia, 49. évfolyam 273–286.1939 Puetzfeld, Carl: Deutsche Rechtssymbolik. Berlin, 1936. Ismertetés. Néprajzi

Értesítő, 31. évfolyam 401–402.

SZENDREY Zsigmond–SZENDREY Ákos 1933–37 Törvényes élet. In: A magyarság néprajza. IV. Szerkesztette: Bátky

Zsigmond– Györffy István–Viski Károly. Budapest, 240–244.

SZENTI Tibor1982 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Honismeret, 1982. 4. 54–55.

SZILÁGYI Ágnes Judit2007 1914–1916. Tagányi Károly vitája Erdélyi Lászlóval a Történelmi Szemlében.

Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban. Palatinus. 70–78.

268

H. SZILÁGYI István1996 Változások a jogi antropológia emberképében. In: Előadások a jogelmélet köréből.

Szerkesztette Szabó Miklós. Miskolc, 281–296.2000 A jogi antropológia főbb irányai. Budapest, új kiadás 2005.2000 Jog és antropológia. Szerkesztette. Budapest2001 Az ember alkotta jog az antropológia tükrében. In: Ius humanum. Ember alkotta

jog. Műhelytanulmányok. Szerkesztette Szabó Miklós. Miskolc, 23–39.2003 Romák közelről. A magyarországi romák jogantropológiai kutatása. Kontroll, 2003.

1. szám: 56–73.2003 A marxista társadalomtudományi fogalmak használhatatlansága. Jogelméleti

Szemle, 2003. 4. szám. http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html.2009 Rokoni kapcsolatok–jogi antropológia és jogi etnográfia. In: Jogi néprajz–jogi

kultúrtörténet. Szerkesztette: Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 63–72.

SZILÁGYI Miklós1983 Jegyzetek a népi jogszokásokról. Múzeumi Kurír, 42. V. kötet 2. szám. 61–64.1988 Ahogyan a törvény megszületett. In: 1888. XIX. törvénycikk a halászatról és

végrehajtási utasítása. (Hasonmás kiadás.) Veszprém, 5–40.1989 Néphagyomány-népi mentalitás – állami igazgatás az orvhalászat tükrében.

Életmód és tradíció, 3. Budapest1994 A szóbeli megállapodás jelentősége a kisújszállási gazdák és alkalmazottaik

munkaszerződésében. In: Parasztkultúra populáris kultúra és a központi irányítás. Szerkesztette: Kisbán Eszter. Budapest, 107–128.

2000 Gazdasági társulások, egyesületek, érdekvédelmi szervezetek. In: Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó. Budapest, 558–584.

2000 Törvények, szokásjog, jogszokás. Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai Kiadó. Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Budapest, 693–759.

2002 Halászó parasztok–halászati vállalkozók. Történeti források és elemzések. Documentatio Ethnographica, 17. Budapest

2005 A nagykunsági helyi jogszolgáltatás szokásjogi alapja. In: Jogszabályok–jogszokások. Jászkunság kutatása. Bibliotheca Cumanica, 6. Szerkesztette: Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 321–336.

2007 Adalékok a háziállatok időleges hasznosításának jogszokásaihoz. Agria. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve 43. Eger, 163–167.

SZKICÓI1888 Néhány észrevétel a Nyitramegye helyneveinek magyarázata című cikksorozatára.

Cikk. In.: Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 7. szám 1888. febr. 12. 2.1888 Néhány észrevétel a Nyitramegye helyneveinek magyarázata című cikksorozatára.

(Folytatás.) Cikk. (Jeskófalu-Bölgyén). Nyitramegyei Közlöny, 1888. 8. évfolyam, 11. szám 1888. márc. 11. 2–3.

1889 Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 8. évfolyam, 10. szám 1889. március 10. 2.

1889 Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 8. évfolyam, 11. szám 1889. március 17. 1–2.

1889 Néhány észrevétel a „Nyitramegye helyneveinek magyarázata” című cikksorozatra. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 8. évfolyam, 12. szám 1889. március 20. 2.

269

SZLUHA Márton2003 Nyitra vármegye nemes családjai. Arcanum, Budapest 2003.

TAGÁNYI Károly1880–1881 Magyarország címertára. I–VII. füzet. Társszerző: Altenburger Gusztáv,

Rumbold Bernát. Budapest1880 Nyitra megye német telepeinek eredete. Századok, 14. évfolyam 1. szám 64–68.1880 Thurzó Szaniszló háztartásáról. Századok, 14. évfolyam 9. szám 751–755.1881 Valami a “comes” szóról. Századok, 15. évfolyam 6. szám 516–519.1882 Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. köt. Ismertetés. Századok,

16. évfolyam 2. szám 156–161.1882 Szolgagyőr I–II. Századok, 16. évfolyam 4–5. szám 312–323. 388–398.1883 Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és

nemesi okleveleknek jegyzéke. Turul, 1883–1886. I–IV. évfolyamában. 13 közlemény. 1886-ban önállóan is megjelent az Országos Levéltár kiadásában: Jegyzéke az országos levéltárban a magyar és erdélyi udv. kanczelláriák fölállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek. Budapest, 1886.

1883 Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle, 35. évfolyam 227–255.

1883 Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Ismertetés. Századok, 17. évfolyam 2. szám 169–174.

1883 Válasz. Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára című cikkére. Századok, 17. évfolyam 3. szám 295.

1884 Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok, 18. évfolyam 6. szám 493–503.

1884 Válasz Hampel József úr czikkére: Műtörténetünk és az ötvösműtárlatról. Budapesti Szemle, 40. kötet 44. szám 172–176.

1885 Dr. Herich Károly: Iparművészeti tanulmányok. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő, új folyam 5. szám 396–397.

1885 Magyarosítás és intelligencia. Nyitramegyei Közlöny, 5. évfolyam 26. szám 1885. június 28. 1–2.

1885 Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő, új folyam 5. szám 238–241.

1885 Apróságok megyénk múltjából. Olaszok az Árpádok alatt Nyitrán. Egy tréfa emléke a XIV. századból. Nyitramegyei Közlöny, 1885. 5. évfolyam 39. szám 1885. szeptember 27. 1.

1886 Jegyzéke az országos levéltárban a magyar és erdélyi udv. kanczelláriák fölállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek. Összeállította Tagányi Károly. Budapest. A Magyar Kir. Országos Levéltár kiadása. 1886.

1887 Salamon Ferencz Budapest története II–III. kötet. Budapest, 1885. Ismertetés. Századok, 21. évfolyam 1. szám 48–71.

1887 Nyitra Hajdan és most. Vasárnapi Újság, 36. szám 1887. szeptember 4. 589–590.1887 Nyitramegye helyneveinek magyarázata. Nyitramegyei Közlöny, 1887. 7. évfolyam

42. sz. 1887. okt. 16. 3.1888 A „Milieu” a Történelemben: Dr. Ratzel Frigyes: A föld és az ember.

Anthropogeographia vagy a földrajz történeti alkalmazásának alapvonalai. Ford. Simonyi Jenő. Ismertetés. Századok, 22. évfolyam 7. szám 659–665.

270

1888 Surányi Surány nevéről. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam, 52. szám 1888. dec. 16. 1–2.

1889 Surányi válaszára és észrevételeire. Nyitramegyei Közlöny, 1889. 9. évfolyam, 2. szám 1889. jan. 13. 2.

1890 A honfoglalás és Erdély. Megvilágításul a székely kérdéshez. Ethnographia, 1890. 1. évfolyam 213–223.

1892 Orosz történetírás 1891-ben. I–II. Századok, 1892. 26. évfolyam, 2–3. szám 145–153., 237–243. o.

1893 A magyar gazdaságtörténet főbb forrásai. Századok, 1893. 915– 919.1894 A földközösség története Magyarországon. Budapest 1894 Vélemény a megyei monographiák tervrajza ügyében. Századok, 28. évfolyam 4.

szám 364–371.1895 Geschichte der Feldgemeinschaft in Ungarn. Ungarische Revue, Budapest, 1895.

15. évfolyam 103–127.1896 Magyar erdészeti oklevéltár. I–III. (1015–1867). Szerkesztette. Budapest1898 Jelentés a nyitramegyei helynévmagyarosítás ügyében. Századok, 1898. 32. 950–

953.1899 Megyei önkormányzatunk keletkezése. Székfoglaló értekezés. In: Értekezések a

történelmi tudományok köréből. 18. kötet. 6. Budapest, 397–413. 1901 Szolnok–Doboka vármegye területének története a honfoglalástól az önkormányzat

behozataláig, a IX. századtól a XIV. századig. In: Szolnok–Doboka vármegye monographiája. Társzerzők Réthy László és Kádár József. Dés, 1901–1905. I. 227–250.

1908 A polgár szó vitájához. Magyar Nyelv, 1908. 4. évfolyam 451–457.1909 Karácsonyi új magyarázata a polgár szó eredetéről I–II. Magyar Nyelv, 1909. 5.

évfolyam 107–117., 153–165.1914 Válasz dr. Erdélyi László megjegyzéseire. Történeti Szemle, 1914. 3. szám: 435–

451.1916 Felelet dr. Erdélyi Lászlónak „Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb

kérdései”-re. 1–3. Történeti Szemle, 1916. 2. szám: 296–320.; 3. szám: 409–448.; 4. szám: 543–608.

1917 A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I–II. rész. Ethnographia, 38. évfolyam 42–58., 196–223.

1918 A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I–II. rész. Ethnographia, 39. évfolyam 24–49., 193–206.

1918 Bua és Bucna. In: Emlék Szily Kálmánnak a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökének 80. születésnapja alkalmából. Budapest 1918: 81–84.

1919 A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I. rész. A családjog és öröklési jog köréből. Budapest

1921 Tagányi Károly elnöki megnyitója a Magyar Néprajzi Társaság 33. évi rendes közgyűléséről. Ethnographia–Népélet, 32. 153.

1922 Történelmi helynévmagyarázatok. Néhány besenyő helynévről. Föld és Ember, 1922. 1. szám: 229–234.

1922 Vázlatok a régibb árpádkor társadalomtörténetéből. Társadalomtudomány, 2. évfolyam 1922. 3–4. szám: 214–227.

1923–24 Tagányi Károly†: A honfoglaló magyar nemzetségek 108. számáról. Ethnographia–Népélet, 129–133.

1924 Magyarok Istene. Magyar Nyelv, 20. évfolyam: 82.1924 Tömény. Magyar Nyelv, 20. évfolyam 137.

271

1957 A régi magyar község az úrbériség rendezéséig. Közreadja Varga István. Agrártörténeti Szemle, 1. évfolyam 8–14.

1977 A földközösség története Magyarországon. In: Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette Zsigmond Gábor. Budapest, 333–380.

TAKÁCS Lajos1987 Határjelek, határjárás a feudális kor végén Magyarországon. Budapest

TÁRKÁNY Szücs Ernő 1943 A bálványosváraljai falukutatótábor néprajzi munkája. Néprajzi Értesítő, 253.1943 A kalotaszegi népi jogélet–kutatás. Néprajzi Értesítő, 253–254.

Jogszokás–gyűjtés Kalotaszegen. Kolozsvári Szemle, 64–70.1943 Csányi József: Alsómuraközi családi jogi néphagyományok. Perlak, 1943.

Kisebbségi Körlevél, 1943: 3-4. szám. 1944 Erdély öröklési jogszokásai. Hitel, 379–400.1944 Jogszokás–gyűjtés Kalotaszegen. Kolozsvári Szemle, 64–70.1944 Jogi elemek a kalotaszegi népmesékben. Kolozsvári Szemle, 137–145.1944 A juhtartás népi jogszabályai Bálványosváralján. Erdélyi Múzeum, 464–475.1944 Mártély népi jogélete. Kolozsvár1944 Mártély népi jogszemlélete. Hajnalodik, 209–212.1946 Magyar jog és magyar társadalom. Puszták Népe, 1946. 1. évfolyam 1. szám 17–22. 1947 Tóth Zoltán György: A barkók öröklési jogszokásai. Eger. 1947. Ethnographia, 2301947 Vásárhelyi halálos ítéletek 1753-ban. Vásárhelyi Független Újság, 1947. február

27.1948 Csizmadia Andor: A szociográfiai alapismeretek vázlata. (Eger, 1947). Ismertetés.

Puszták Népe, 1948 ősz 3. évfolyam 3. szám. 227–228.1948 A népi jogéletkutatás problémái a Nagy–Alföldön. Az Alföldi Tudományos Intézet

Évkönyve I. Szeged. 302–311. 1948 Székely falutörvények. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Imreh István.

Erdélyi Tudományos Intézet, 40 l. Kolozsvár, 1947. Ismertetés. Ethnographia, 59. évfolyam, 14. szám, 1948: 205–206.

1949 Papp László: Vezérfonal Ethnographia, 1949: 344–346.1949 Vásárhelyi halálos ítéletek 1753-ban. Vásárhelyi Független Újság, 1949. február

27.1958 Régi vásárhelyi tulajdonjegyek. Index Ethnographicus, 1958: 210–239.1959 Körősfői „örökségek” tulajdonjegyei. Néprajzi Közlemények, 1959 47–50.1961 Vásárhelyi testamentumok. Budapest1963 H. Spruth: Die Hausmarke. Neustadt an der Aisch, 1960. Ismertetés. Ethnographia,

1963:147-1950.1963 K.S. Kramer: Volksleben im Fürstentum Ansbach und seinen Nachbargebieten

(1500-1800). Würzburg, 1961. Ismertetés. Ethnographia, 1963: 150–153.1965 A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon I–II. Ethnographia, 76.

évfolyam 187–199, 359–410.1965 W. Schönfeld: Körperbemahlen, Brandmarken, Tätowieren. Heidelberg, é.n.

Ismertetés. Ethnographia, 1965: 272–273.1966 A deficiens jobbágy végrendelete a XVIII–XIX. században. Agrártörténeti Szemle,

VIII. 401–431.1967 Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Ethnologica Europeana. Párizs,

195–217.

272

1968 Eingebrannte Eigentumsmarken des Viehs in Ungarn. Acta Ethnographica, 1968: 225-264.

1968 Magánjogi elemek régi bányajogunkban. Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat. 1968: 423–428.

1969 Ortbestimmende (administrative) Viehbrandzeichen in Ungarn. In: Viehwirtschaft und Hirtenkultur. Szerkesztette. Földes László. Budapest, 1969: 417–438.

1970 Népi jogtudat Tömörkény István műveiben. Ethnographia, 81. évfolyam. 421–429.1970 Privatrechtliche Elemente des alten ungarischen Bergrechtes (1854–1944). In: Die

Entwicklung des Zivilrechts in Mitteleuropa. Budapest, 1970: 259–269. 1974 Makói parasztok végrendeletei. Ethnographia, 85. évfolyam. 493–512.1975 Az élő jogi népszokások Európában. Létünk, 5. 3–4. 85–93.1975 A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó

évszázadából. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Imreh István. Kriterion, Bukarest, 1973. 340 l. Ismertetés. Ethnographia, 1975. 86. évfolyam, 2–3. szám 1975: 463–464.

1975 Vulcănescu, Romulus: Ethnologie juridică (Jogi etnológia) Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucuresti, 1970: 339. o. Ethnographia, 86. évfolyam, 1. szám 201–203.

1976 Az európai jogi néprajz eredményei és feladatai. Létünk, 4. évfolyam 86–107.1976 Die juridischen Volksbrauche der Eheschliessung bei der Ungarn. Acta

Ethnographica, 211–249. Franciául: Actes du colloque international. Liege, 1975: 110–126.

1976 Dr. Hofer Miklós halála. Néprajzi Hírek, 5. évfolyam 3–4. szám 59.1976 Prfof. Karl–Sigismund Kramer hatvan esztendős. Néprajzi Hírek, 5. évfolyam 3–4.

szám 10–11.1976 A vásár és jogi népszokásai. In: Vásártörténet–hídivásár. Szerkesztette: Szőllősi

Gyula. Debrecen. 333–376.1976 Jogi néphagyományaink gyűjtése, a magyarországi vendek és a horvátországi

magyarok körében. Képes Magyar Újság (Zágráb), 1976. szeptember 1.1977 K. S. Kramer: Grundriss einer rechtlichen Volkskunde. Göttingen, 1974.

Ethnographia, 503–504.1977 Öt éve halt meg Venczel József. Néprajzi Hírek, 4. évfolyam 3–4. szám 137–139.1977 The Local Legal Coustoms in Europe. In: Sociology of Law and Legal Sciences.

Budapest. 229–235.1978 Bónis György hatvanöt éves. Néprajzi Hírek, 7. évfolyam 3–4. sz. 128–130.1978 Családi jogi népszokások Alsó- Muraközben. Magyar Képes Újság (Zágráb),1978.

szeptember 1.1978 Jogi szokások a bányászatban. Bányászati és Kohászati Lapok. 278–282., 352–

354., 418–423.1978 A kisbíró. Mi volt a tulajdonjegy? Kié legyen a bánatpénz? Kis magyar néprajz a

rádióban. Budapest, 191–221.1978 A Magyar néprajz története–angolul. Néprajzi Hírek, 3–4. sz. 7. évfolyam 119.1978 Párválasztás hajdanában. Hevesi Szemle, 4. szám. 45–51.1979 Living Legal Coustoms of the Common People of Europe. Toward a Marxist

Antropology, 256– 264.1980 Collecting Legal Folk Coustoms in Hungary. Acta Ethnographica, 181– 205.1980 Egy újévi népszokás a Legfelsőbb Bíróság előtt. Múzeumi Kurír, 2; 36.1980 A kézfogóval összefüggő jogi népszokások. Népi kultúra–népi társadalom, 11–12.

119–154.

273

1980 Imreh István: Erdélyi hétköznapok. Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1979. 346 l. Ismertetés. Ethnographia, 91. évfolyam, 3–4. szám 1980: 595–596.

1980 Jogi népszokások parasztságunk öröklési rendjében (1700–1945). Agrártörténeti Szemle, 273– 310.

1980 A jogi népszokások szankció rendszere. Ethnographia, 372–392.1980 Nemzetközi Finnugor Kongresszus Turkuban. Magyar Nemzet, szeptember 12.1980 A temetés jogi rendje. In: Hajdú– Bihar temetőművészete. Szerkesztette: Szőllőssi

Gyula. Debrecen.109–129.1981 Jogi kettősség a hazai nemzetiségek életében. Jog és jogi népszokás. A II.

Békéscsabai Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia előadásai. Budapest– Békéscsaba. 224–236.

1981 Magyar jogi népszokások. Társadalomtudományi könyvtár. Gondolat. Budapest1981 Stammt die ungarische „billogozás” aus dem Finnisch-Ugrischen? In: Congressus

Quintus Internationalis-Fenno-Ugristarum. Turku, 1980: 20-27., Turku, 1981: 106-111.

1981 „Szerkesztettem a Puszták Népét…” Néhány emlék a vásárhelyi folyóirat történetéhez. Csongrád megyei hírlap, 1981.szeptember 8. 4.

1983 A mai magyar jogi népszokások értékelése. Valóság, 9. 71–75.1983 Évszázados falutörvényeink. Ismertetés. Honismeret, 11. évfolyam, 5. szám, 1983:

3–5. o.1983 A jobbágyparaszti földtulajdon néhány problémája. Népi kultúra– népi társadalom,

13. Budapest, 151–172.1984 Jogi népszokások hazánk területén. Békési Élet, 19. 219–227.1987 A jószágellenőrzés égetett jeleinek regionális rendszere Magyarországon. Népi

kultúra–népi társadalom, 14. Budapest, 103–157.1988 Menyasszonytánctól a hálapénzig. Népi jogszokások jelen időben. Délsziget 12.

55–58.1994 Results and Task of Legal Ethnology in Europe. Alison Dundes Renteln – Alan

Dundes (szerkesztette): Folk Law I–II. Essays in the Theory and Practice of Lex Non Scripta. New York–London 1994: 161–186.

2003 Magyar jogi népszokások. 2. bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest

TÉGLÁS István1912 Szégyenkövek és szégyenoszlopok. Ethnographia, 23. évfolyam 223–224.

THALLÓCZY Lajos1896 Horvát szokásjog 1551-1553-ból. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 3. évfolyam

2. szám 142–169.1911 Pauler Gyula emlékezete. Budapest

THIRRING Lajos1947 Község- és helynevek megállapítása és megváltoztatása. Magyar Statisztikai

Szemle, 1947. 5–6. szám. 195–202.

THUNYOGI Szücs Kálmán1942 Mattyasovszky Miklós élete és műve. Magyar Gazdák Szemléje, 1942. május–

június hó, 121–135.

274

L. TÓTH Róbert 1984 Adalékok az Országos Levéltár újjászervezésének történetéhez. Levéltári Szemle,

1–3. szám 179–194.

TÓTH Zoltán György 1947 A barkók öröklési jogszokásai. Eger

VÁCZ Elemér1935 A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle Repertóriuma. Budapest

VARGA Csaba 1973 Vulcănescu: Etnologie juridică. Bucuresti, 1970. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1973. 4.

szám 659–660.1974 J. Poirier: The Current State of Legal Ethnology and its Future Tasks. International

Science Journal, 1970. 3. szám 476–494. Ismertetés. Jogi Tudósító, 1974. 19–20. szám 8–10.

1980 Đ. Kristić: Pravni običaji kod Kuča. Analiza relikata (metodologija) prilozi za teoriju običajnog prava. Beograd, 1979. Ismertetés. Állam és jogtudomány, 1980. 4. szám. 762–764.

1985 Antropológiai jogelmélet? Leopold Pospíšil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása. Állam és Jogtudomány, 3. szám: 528–555.

1994 Jogi elméletek, jogi kultúrák. Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből. Budapest

1981 Népi jogszokástól a jogi népszokásig. Jogtudományi Közlöny, 1981. 10. szám 880–886. Angolul: From Legal Customs to Legal Folksways. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae, 25. 1983. 3–4. szám 454–459.

1985 Antropológiai jogelmélet? Leopold Pospíšil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása. Állam és Jogtudomány, 1985. 3. szám: 528–555.

1999 A jog mint folyamat. Osiris Kiadó. Budapest.2009 Jogi néprajz–az elméleti gondolkodás nézőpontjából. (A jogi népszokásviszgálatok

lehetséges teoretikus hozadékáról.). In: Jogi néprajz – jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 26–46. ue. Társadalomkutatás, 26. 2008. 3. 275–298.

R. VÁRKONYI Ágnes1969 Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században. Századok, 1969. 5–

6. szám 939–988.1973 A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I. A pozitivista

történelemszemlélet Európában és hazai értékelése 1830–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.

VARGA István1957 Tagányi Károly: A régi magyar község az úrbériség rendezéséig. Közreadja,

bevezetővel ellátta. Agrártörténeti Szemle, 1. évfolyam 1957. 8–14.1993 Tagányi Károly akadémiai rendes tagsági székfoglalójának kézirattöredéke. Glatz

Ferenc (szerk.): Szomszédaink között Kelet–Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Budapest, 19–26.

275

VEKERDI László1981 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Valóság, 1981. május: 109–111.

VENCZEL József1980 Az önismeret útján. Tanulmányok az erdélyi társadalomkutatás köréből. Kriterion.

Bukarest1993 A falumunka útján. –álogatott írások. Az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület

Kiskönyvtára, I. Székelyudvarhely–Budapest

VERES Gábor1997 Népi jogszokások kutatása Heves megyében. Agria, 33. 487–511.2009 Adatok a népi jog Heves megyei kutatástörténetéhez. In: Jogi néprajz- jogi

kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történelemtudományok köréből. Szerkesztette Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 280–291.

VISKI Károly 1930 A Bírópecsét. Egy Árpád-kori jogszokás emléke. In: A Szegedi Alföldkutató

Bizottság Könyvtára 4. Szeged

VLADÁR Gábor1938 A jog elhajlása az élettől. (Az Országos Nemzeti Klubban 1938. február 23-án

elhangzott előadás.) Az Országos Nemzeti Klub kiadványai 17. szám, 1938: 1–19.1997 Visszaemlékezéseim. Püski. Budapest

VOIGT Vilmos1999 Egy klasszikus, egy ismeretlen, sok megoldatlan feladat. Száz éve lett egyetemi

tanár Herrmann Antal Kolozsvárott. In: Cigány néprajzi tanulmányok 8. Tanulmányok Herrmann Antal emlékére. Szerkesztette Bódi Zsuzsanna. Budapest, 1999: 55–64.

WELLMANN Imre1937 Mezőgazdaságtörténetünk új útjai. In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése

hatvanadik fordulójának ünnepére. Budapest, 1937. 664–714.1944 Parasztnépünk múltjának feltárása. Hitel, 4. 125–143. 5. sz. 296–316.1962 Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről. Agrártörténeti Szemle, 4. évfolyam 1–

2. szám. 293–336.1967 Tárkány Szűcs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 196. Ismertetés.

Századok, 101. évfolyam 1–2. szám. 316–318. 1989 Földközösségtől faluközösségig – kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh

Istvánig. Ethnographia, 100. évfolyam 278–299. 1999 Néprajz és gazdaságtörténet. In: Wellmann Imre: 18. századi agrártörténelem.

Válogatás Wellmann Imre agrár – és társadalomtörténeti tanulmányaiból. Miskolc, 57–68.

ZAYZON Sándor 1922 Karl Tagányi: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn.

Ismertetés. Századok, 56. évfolyam 670–672.

276

ZIEGERT, Klauss – PLETT, Konstanze 1982 Empirische Rechtsforschung zwischen Wissenschaft und Politik: zur Problemlage

Rechtssoziologie. Auftragforschung kolloquim im Max–Plans –Inst.

ZIMMERMANN, Werner G.1962 Valtazar Bogišić 1834–1908. Ein Beitrag zur südslavischen Geistes- und

Rechtsgeschichte im 19. Jahrhundert. Veröffentlichungen des Instituts für Europäische Geschichte, Mainz

ZLINSZKY János1987 György Bónis (1914–1985). Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte,

1987. 487–494.

ZSIGMOND Gábor1973 Henry S. Maine és Pulszky Ágost. Ethnographia, 84. évfolyam 1–2. szám. 115–

123. 1976 Lánczy Gyula és a századvégi evolucionista társadalomkutatás válaszútjai.

Ethnographia, 1976. 87. évfolyam 1–2. szám. 237–253.1977 Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette. Gondolat, Budapest1989 A Magyarországi Néprajzi Társaság megalakítása és Katona Lajos. Ethnographia,

100. évfolyam 1–4. szám 195–217.

Szerző nélkül:

A magyar mezőgazdasági történeti bizottság ülése. Köztelek, 1893. november 11. 633–636.

A magyar mezőgazdaság története. Hazánk, 1894. január 4. csütörtök, 9–10.

A tudomány egyszerű munkása... Tagányi Károly a magyar sajtóról és a nemzeti kultúra megbecsüléséről. Világ 12. évfolyam 71. szám Budapest, 1921. április 3. vasárnap 2. lap

A történeti Magyarország városainak és községeinek névváltozatai az Országos Községi Törzskönyvbizottág iratanyaga alapján (1898–1913) KSH. Budapest, 1997.

Felhasznált források:

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi LevéltáraTárkány Szücs Ernő néprajztudós és felesége, Bihal Ella néprajzkutató iratai4b., 4c.,11b., 12c., 13a-b., 22., 26., 32.,33., 36.,75., 78.,108., 110., 31/III.dosszié

B. Kállay István IrattáraBónis György (1914–1985) „újbarsi szellemi végrendelete”

Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai AdattárEA 13300 Papp László jelentése a jogi néphagyományok kutatásáról.EA 13332 dr Bana István (?) gyűjtése; valójában Papp jelentésének folytatása.EA 13389 Szendrey Ákos: Népi jogélettel kapcsolatos szövegrészletek. Kézzel írott jegyzet.

277

EA 001191 Bónis György jogszokásgyűjtése TápénHerman Ottó hagyaték, Tagányi Király Herman Ottónak írt levelei EA 4336, EA 4350, EA 5127Néprajzi Társaság iratai: EAD–11. NT iratai 1917, 1920–1924.

Magyar Országos LevéltárMOL IM K 579 1697 és 1698-as csomó „Népi jogéletkutatás 1939–48. I–II.

Tagányi Károly levéltárnokkal kapcsolatos anyagokMOL I–42/1884 MOL II–5/1884MOL II–10/1885MOL II–1/1888MOL I–85/1912MOL 11/1925MOL 976/1926MOL 763/1927MOL 1064/1917MOL K 148–1890–4399 (1885–550)

MTA LevéltáraTárkány Szücs Ernő (1921. okt. 13.) 2640/3.Tárkány Szücs Ernő jogtudományi aspirantúra 3174/7.

MTA Néprajzi Kutatóintézet AdattáraTárkány Szücs Ernő gépiratos önéletrajza 1975. május 18-i keltezéssel.Tárkány Szücs Ernő Néprajzi Kutató Csoport Szociálantropológiai Osztály. Munkalap 1981.Tárkány Szücs Ernő egyéni munkabeszámoló 1982

Országos Széchenyi Könyvtár KézirattárOSZK Kt. Quart. Hung. 2288. Tagányi Gyűjtemény. Tagányi Károly személyére vonatkozó okiratok.OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. Tagányi Gyűjtemény. Jog és szokásjog. Ősi jogi és szokásjogi általánosság–bibliográfia. Hazai jog és jogszokások. Birtok–büntető– házassági és kötelmi jog. Magyar jog külföldi hatása. OSZK Kt.Quart. Hung. 2294. Tagányi Gyűjtemény. Vegyes jegyzetek.

OSZK Levelestár Fond XI/973. Tagányi Károly–Thallóczy LajoshozOSZK Levelestár Tagányi Károly–Takács Sándorhoz

Tagányi hagyaték az OSZK Kézirattárban:Fol. Hung. 1539–1552, 1572, 1573; Quart. Hung. 2248–2294, 2342–2344;Oct. Hung. 781–826

278

12. MELLÉKLETEK

1. melléklet: Tagányi Károly műveinek jegyzéke. Összeállította Bognár Szabina.

2. melléklet: A Közgazdasági Lexikon (Budapest, 1898–1901) címszavai, melyekhez

Tagányi Levéltári források cím alatt tematikus segédletet készített, a Tagányi

bibliográfia melléklete. Forrás: OSZK Kt. Quart. Hung. 2286.

3. melléklet: Tagányi Károly tervezete A magyar mezőgazdaság történetének

megírása (1893). Forrás: OSZK Kt. Fol. Hung. 1547. 10–23.

4. melléklet: Tagányi Károly A hazai élő jogszokások gyűjtéséről című könyve

kéziratban maradt folytatásának témajegyzéke. OSZK Kt. Quart. Hung. 2278.

5. melléklet: Miniszteri felhívások. Forrás: OL K 579 IM 30.051/ 1939.I.M. és

33.704/ 1940.I.M.

6. melléklet: Bónis György (1914–1985) „újbarsi szellemi végrendelete” Újbars,

1939. szeptember 1. este. Forrás: B. Kállay István Irattára.

279

1. melléklet

Tagányi Károly (Nyitra, 1858. márc. 19. – Budapest, 1924. szept. 9.) műveinek

jegyzéke

Tagányi Károly történész, levéltáros bibliográfiájának összeállítását születésének

150. évfordulójára emlékezve, 2008-ban kezdtem meg. Kiindulópontként a szerző által

készített – az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában lévő hagyatékában fellelhető – két jegyzék szolgált. Az egyik „Tagányi Károly nyug. országos főlevéltárnok tudományos

művei és dolgozatai” cím alatt (OSZK Kézirattár Quart. Hung. 2286. 51–52.) az 1880–

1919 közti időszakból, időrendi sorrendbe rendezve hetven tételt tartalmaz. A másik,

„Irodalmi munkásságom” című lista két részre osztható. Az első rész egy korábban

keletkezett, tematikusan rendezett (heraldika, gazdaságtörténet, monográfia, kultúrtörténet,

bírálatok), az 1881–1896 közti időszakból huszonöt tételt tartalmazó lista (OSZK

Kézirattár Quart. Hung. 2286. 15–16.), a második, sokszor nehezen olvasható rész (OSZK

Kézirattár Quart. Hung. 2286. 17–46.) pedig Tagányi által írt folyóiratcikkek, lexikon

címszavak felsorolását tartalmazza. Ezeket a listákat egészítettem ki saját gyűjtésemmel.

Legjobb szándékaim ellenére a most közreadott jegyzék két folyóirat esetében

hiányos. Tagányi 1894 és 1901 között szerkesztette a Magyar Gazdaságtörténelmi

Szemlét,1009 irodalmi munkásságának összegzésekor a fent említett két listában leírja, hogy

a lapban 190 kisebb-nagyobb cikket és közleményt jelentetett meg. Mivel a cikkek

körülbelül kétharmada név nélkül jelent meg, a Szemléről készített repertóriumok jóval

kevesebb cikket jelölnek meg Tagányi írásaként. Az OSZK Kézirattár Quart. Hung. 2286.

17–46-os számú listában Tagányi a Szemle ötödik évfolyamáig (1898) írja le az ott

megjelent cikkek címét, így a műveiről készült jegyzékemben eddig az időszakig vettem

fel a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében név nélkül megjelentetett cikkeit (a név

nélkül megjelent cikkeket dőlt betűtípussal jelöltem).

Tagányi leírja, hogy az Erdélyi Híradóban vezércikkeket és tárcákat írt álnév alatt

vagy névtelenül (OSZK Kézirattár Quart. Hung. 2286. 38.). Az 1887 és 1896 között

megjelent, Korbuly József által szerkesztett „politikai, közgazdasági és társadalmi napilap”

számait átnézve több cikkről sejthető, hogy Tagányitól származhat – például a lap első

évfolyamában megjelent, a korszak magyar történetírását erősen kritizáló tárca (A magyar

1009 A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle az interneten : http://kt.lib.pte.hu

280

történetírás titkaiból. Erdélyi Híradó 1888. 1. évfolyam 38. szám 1888. február 12: 1. o.) –

ezeket azonban minden kétséget kizáró „bizonyítékok” híján szintén nem vettem fel a

jegyzékbe. A címeket az eredeti helyesírással szerepeltetem, ez alól kivétel, hogy a

kizárólag nyomdatechnikai okok miatti rövid magánhangzókat hosszúra cseréltem.

1880

Magyarország czimertára. I–VII. füzet. (Kiadja: Altenburger Gusztáv, Rumbold Bernát) Budapest, 1880–1881.

Nyitra megye német telepeinek eredete. Századok 1880. 14. évfolyam 1. szám: 64–68. o.

Thurzó Szaniszló háztartásáról. Századok 1880. 14. évfolyam 9. szám: 751–755. o.

1881

Anjoukori okmánytár. Codex Diplom. Hungaricus Andegavensis. II. kötet (1322–1332). Szerkesztette Nagy Imre. Budapest, 1881. Forrásközlő.

Hattyúffy Dezső: A korai vármegyék és városok címerei. Erdélyi Múzeum, 1880. dec. szám, 1881. febr. szám Ismertetés. Századok 1881. 15. évfolyam 2. szám 184–185. o. (ly.) 4. szám: 372–373. o.(T. K. ly.)

Pecsétnyomók a pannonhalmi régiséggyűjteményből. Archaeologiai Értesítő 1880. 14. évfolyam 1. szám: 219–220. o.

Valami a “comes” szóról. Századok 1881. 15. évfolyam 6. szám: 516–519. o.

1882

Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiaja. I–II. köt. Ismertetés. Századok 1882. 16. évfolyam 2. szám: 156–161. o.

Szolgagyőr I–II. Századok 1882. 16. évfolyam 4. és 5. szám: 312–323., 388–398. o.

1883

Anjoukori okmánytár: Codex Diplom. Hungaricus Andegavensis. III. kötet. Szerkesztette Nagy Imre. Budapest, 1883. Forrásközlő.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Első közlemény. Turul 1883: 84–86. o.

281

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Második közlemény. Turul 1883: 142–145. o.

Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Ismertetés. Századok 1883. 17. évfolyam 2. szám: 169–174. o.

Pesty munkája a várispánságokról. Ismertetés. Budapesti Szemle 1883. 35. évfolyam: 227–255. o.Válasz. (Ortvay Tivadar: Észrevételek Tagányi bírálatára című cikkére.) Századok 1883. 17. évfolyam 3. szám: 295. o.

1884

Anjoukori okmánytár: Codex Diplom. Hungaricus Andegavensis IV. Szerkesztette Nagy Imre. Budapest, 1884. Forrásközlő.

A nyitrai káptalan alapító oklevele. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1884. 4. évfolyam 1. szám. 1884. január 6.: 1–2. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Harmadik közlemény. Turul 1884: 29–37. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Negyedik közlemény. Turul 1884: 68–73. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Ötödik közlemény. Turul 1884: 118–128. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Hatodik közlemény. Turul 1884: 158–165. o.

Styl és történelem. Jegyzetek az ötvösműkiállításról. Századok 1884. 18. évfolyam 6. szám: 493–503. o.

Válasz Hampel József úr czikkére: Műtörténetünk és az ötvösműtárlatról. Budapesti Szemle 1884. 40. kötet 44. szám: 172–176. o.

1885

Dr. Herich Károly: Iparművészeti tanulmányok. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő 1885. Új folyam 5. szám: 396–397. o.

282

Magyarosítás és intelligencia. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam 26. szám 1885. június 28.: 1–2. o.

Mutatvány a szláv civilizációból. Zobor vezér legendája. Mennyit hódított meg megyénkből Árpád? Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam 37. szám 1885. szeptember 13.: 1. o.

Olaszok az Árpádok alatt Nyitrán. Egy tréfa emléke a XIV. századból. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1885. 5. évfolyam 39. szám 1885. szeptember 27.: 1. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Hetedik közlemény. Turul 1885: 29–37. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Nyolcadik közlemény. Turul 1885: 142–145. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Kilencedik közlemény. Turul 1885: 142–145. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Tizedik közlemény. Turul 1885: 142–145. o.

Pasteiner Gyula: A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig. Ismertetés. Archaeologiai Értesítő 1885. Új folyam 5. szám: 238–241. o.

1886

Czimerhamisítás a múlt században. Turul 1886. 4. évfolyam: 103. o.

Egy hamisítás históriája (1130. II. István király Bod és Koros részére). Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 1. szám 1886. jan.6.: 1–2. o.

Egy nyitrai kanonok huszitizmus vádja alatt. Apróságok megyénk múltjából. Csarnok. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 32. szám 1886. aug. 8.: 3. o. (Folytatása és vége a mellékleten.)

A huszita világból. Apróságok megyénk múltjából. Csarnok. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 33. szám 1886. aug. 15. (Mellékleten.)

Jegyzéke az Országos Levéltárban a magyar és erdélyi udv. kanczelláriák fölállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek. Budapest, 1886.

283

Középkori hatalmaskodások. Szalakusz veszedelme. Handlova első telepesei. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 22. szám 1886. máj. 30.: 1–2. o.

A megyénkbeli németek eredete. Mennyit ért egy falu 1335-ben? Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 3. szám 1886. jan. 17.: 1–2. o.

A nádori törvényszék Nyitramegyében (a jobbágyok számának kiszámítása). Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 46. szám 1886. november 14.: 1–2. o.

A nyitrai püspökség kegyurasága. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 44. szám 1886. okt. 31.: 1–2. o.

Nyitramegye föladja főispánját. Egy nyitrai polgár ékszerei. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 42. szám 1886. okt. 17.: 1. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Tizenegyedik közlemény. Turul 1886: 31–35. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Tienkettedik közlemény. Turul 1886: 91–95. o.

Az országos levéltárban őrzött vagy följegyzett hercegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzéke. (A magyar és erdélyi udvari kancelláriák felállításáig.) Tizenharmadik közlemény. Turul 1883: 137–141. o.

Ostromállapot Nyitrán (1402). A zobori apátság hamis okleveleket mutat föl. Egy diplomata a XV. századból. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 27. szám. 1886. júl. 1.: 1. o.

A Zács-féle merénylet áldozata megyénkben. Egy okleveles kuriosum. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1886. 6. évfolyam 2. szám 1886. jan. 10.: 1. o.

1887

A bajmóczi pap kiűzetése. Eszterházy Miklós hatalmaskodása a pöstyéni fürdőben (1617). XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 26. szám 1887 jún. 26.: 1. o.

Boszorkánypör 1616-ban (vége). Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 42. szám 1887. okt. 16.: 1–2. o.

284

A csavoji bányák. A nahácsi Szent Katalin zárda alapítása (1618). Az érsekújvári pasa levele 1669-ből. XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 33. szám 1887. aug. 14.: 1–2. o.

Egy jobbágyház a XVI. században. Tatárjárás 1599-ben. A nyitrai püspökség elzálogosítása (1535). A galgóczi Ferenczrendiek. A holicsi templom. A szakolczai plébánia ügye. Az egyházi tizedek bérlése. XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 25. szám 1887. jún. 19.: 1–2. o.

Egy női szörny. (Liszthi Anna Rozina). Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 35. szám 1887. aug. 28.: 1–2. o.

Egy női szörny. (Vége). Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 39. szám 1887. szeptember 25.: 1–2. o.Érsekújvári vendégfogadó 1620 táján. Boszorkánypör 1616-ban. Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 41. szám 1887. okt. 9.: 1. o.

A Forgáchok pártütése (1548). Egy tervezett jezsuita kollégium Nagy Tapolcsányt (1615). XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 32. szám 1887. aug. 7.: 1–2. o.

Királylátogatások krónikája 1158-tól 1887-ig. Cikk. Név nélkül. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 36. szám. 1887. szept. 3. (Nyitrai királylátogatás alkalmára kiadott ünnepi szám): 1–2. o.

Méregkeverők pöre Nyitrán 1478-ban. Apróságok megyénk múltjából. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 2. szám 1887. jan. 9.: 2. o.

Nemesi fölkelések megyénkben a török ellen. Török világ Nyitramegyében (1584–87.) Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 34. szám 1887. aug. 21.: 1–2. o.

Nyitra Hajdan és most. Vasárnapi Újság 1887. 36. szám 1887. szeptember 4.: 589–590. o.

Nyitra hajdan és most. Tárca. (A Vasárnapi Újságban megjelent cikk lenyomata.) Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 37. szám 1887. szept. 11.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata (folytatása következik). Csarnok. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 42. szám 1887. okt. 16.: 3. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 1. Adamóc. 15. Bajmócska. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 44. szám 1887. okt. 30.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 16. Bajmóc. 25. Behincz Alsó–Felső. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 45. szám 1887. nov. 6.: 2–3. o.

285

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 26. Belesz. 43. Botfalu Alsó-, Felső-. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 46. szám 1887. nov. 13.: 2–3. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 44. Bölgyén. Kis- és Nagy. 60. Csabb –. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 48. szám 1887. nov. 27.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 61. Csácsó. – 76 Csitár. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 49. szám 1887. dec. 4.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 77. Csizóc – 98. Drahócz. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 50. szám 1887. dec. 11.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 99. Drin – 119. Fritz–Lehota. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 51. szám 1887. dec. 18.: 2–3. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 120. Fucin – 136. Hetmény. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 52. szám. 1887. dec. 25.: 3. o.

Protestáns templomok elfoglalása 1646-ig. Nyitramegyei plébánosok 1561-ben. Adatok megyénk múltjához a XVI. és XVII. századból. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 40. szám 1887. okt. 2.: 1–2. o.

A Rajcsányi család czimere. Turul 1887. 5. évfolyam: 115. o.

Salamon Ferencz Budapest története II–III. kötet. Budapest, 1885. Ismertetés. Századok 1887. 21. évfolyam 1. szám: 48–71. o.

Theörök Balázs végrendelete (1604). Paraszt mulatozás a XVI. században. XVI. és XVII. századi adatok megyénk múltjához. Tárca. Nyitramegyei Közlöny 1887. 7. évfolyam 27. szám 1887. júl. 3.: 1–2. o.

1888

Adalék a bakabányai plébánia-könyvtárhoz. Magyar Könyvszemle 1888. 13. évfolyam 1–4. füzet jan–dec.: 326–327. o.

Garai Radoszláv sírkövéről. Archaeologiai Értesítő Új folyam 1888. 8. szám: 402. o.

A „Milieu” a Történelemben: Dr. Ratzel Frigyes: A föld és az ember. Anthropogeographia vagy a földrajz történeti alkalmazásának alapvonalai. Ford. Simonyi Jenő. Ismertetés. Századok 1888. 22. évfolyam 7. szám: 659–665. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 137. Hind. Kis-, Nagy– 155. Jattó. Alsó–, Felső–, Kis–, Nagy–. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 5. szám 1888. jan. 29.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 156. Jeskófalu – 162. Kanyánka. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 7. szám 1888. febr. 12.: 2. o.

286

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 163. Káp – 176. Kocsin. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 11. szám 1888. márc. 11.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 177. Kocur – 187. Koritnó. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 13. szám 1888. márc. 25.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 188. Korláthkő – 210. Küktő. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 15. szám 1888. ápr. 8.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 211. Kürth. Nemes – Puszta. – 242. Lüki. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 16. szám 1888. ápr. 15.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 243. Mácsó – 254. Meracsic. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 17. szám 1888. ápr. 22.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 255. Mezőkeszi – 266. Nadlány. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 18. szám 1888. ápr. 29.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 267. Nagyfalu – 278. Nezsete. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 19. szám 1888. május 6.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 279. Nizsna – 290. Ondrohó. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 22. szám 1888. máj. 27.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 291. Onor – 299. Páruca. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 28. szám. 1888. júl. 8.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 300. Pásztó – 310. Podkilava. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 29. szám 1888. júl. 15.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 311. Podlaksa – 326. Püspökfalu. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 33. szám 1888. aug. 12.: 1–2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 327. Racsic – 339. Ribek. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 36. szám 1888. szept. 12.: 2. o.

Nyitramegye helyneveinek magyarázata. 340. Rippény. Kis-, Nagy-, – 369. Szék. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 37. szám 1888. szept. 8.: 1–2. o.

Surányi Surány nevéről. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1888. 8. évfolyam 52. szám 1888. dec. 16.: 1–2. o.

1889

Adatok a hazai középkori könyvtárak történetéhez. V. A kolozsmonostori konvent könyvtára 1427-ben. Magyar Könyvszemle 1889. 14. évfolyam: 88–91. o. Társszerző Nagy Imre és Schönherr Gyula

287

Surányi válaszára és észrevételeire. Cikk. Nyitramegyei Közlöny 1889. 9. évfolyam 2. szám 1889. jan. 13.: 2. o.

1890

Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza I. kötet. Ismertetés. Századok 1890. 24. évfolyam 6. szám: 499–505. o.

A honfoglalás és Erdély. Megvilágításul a székely kérdéshez. Ethnographia 1890. 1. évfolyam: 213–223. o.

1892

Fejérpataki László: Kálmán király oklevelei. Ismertetés. Századok 1892. 26. évfolyam 8. szám: 683–687. o.

Karácsonyi János: Szent István király oklevelei és a Szilveszterbulla. Ismertetés. Századok 1892. 26. évfolyam 6. szám: 489–496. o.

Orosz történetírás 1891-ben. I–II. Századok 1892. 26. évfolyam 2–3. szám: 145–153., 237–243. o.

Vélemény Makó város címeréről. Turul 1892. I.: 197. o.

1893

A besztercei szószedet kultúrtörténeti jelentősége. Századok 1893. 27. évfolyam 4. szám: 305–327. o.

Egy hamisítvány. Századok 1893. 27. évfolyam 6. szám: 512–514. o.

Középkori adatok építkezésünk történetéhez. Építészeti Szemle 1893. 2. évfolyam 4. szám Budapest, 1893. április 30.: 107–108. o. T. K.

A magyar gazdaságtörténet főbb forrásai. Századok 1993. 27. évfolyam 10. szám: 915–919. o. (Kivonat a Köztelek 1893. nov. 11-i számából.)

Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Von Franz Zimmermann und Carl Werner. Erster Band, 1191 bis 1342. Nummer 1 bis 582. Hermannstadt, 1892. Ismertetés. Századok 1893. 27. évfolyam 1. szám: 41–57. o. (németül Ungarische Revue 1894.)

1894

Borkivitelünk Lengyelországba 1587–1616. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 108–109. o. (tk.)

288

Cigányok mint fejedelmi adomány tárgyai. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 371. o. (tk.)

Az első foglalás szabályozása az aranyosszéki Bogáthon. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 325–330. o.

A földközösség története Magyarországon. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1. 199–238.

A hármasnyomású rendszer behozatala Erdélyben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 21–26. o.

A helynévváltozások tárgyában az Erdélyi Kárpát Egyesület megkeresésére kiküldött bizottság szakvéleménye. Társszerzők: Nagy Gyula és Csánki Dezső. Századok 1894. 28. évfolyam: 166–169. o.

A jobbágytelkek száma 1780 táján. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 371. o. (tk.)

Régi áruforgalmi kimutatásainkhoz. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 369–371. o. (tk.)

Régi gabona és bormértékek. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 107–108. o. (tk.) közli

Tanúvallatás az 1657. évi aratás kezdetéről. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894. 1.: 364–368. o.

Vélemény a megyei monographiák tervrajza ügyében. Századok 1894. 28. évfolyam 4. szám: 364–371. o.

1895

A Balassa névről. Századok 1895. 29. évfolyam: 179. o.

A Bethleni italmérés szabályozása 1641-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 317–318. o. Közli: –a.–o.–

A borbándi szántóföldek kiigazítása és felosztása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 219–228. o. T. K.

Cseh kritika a magyar történetírásról. Századok 1895. 29. évfolyam: 381. o. (t.k.)

Deés városának gazdasági utasítása, 1715. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 131–132. o. T. K.

A deési nemesség és polgárság közti egyezség 1613-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 35–45. o. T. K.

289

A földközösség történetéhez Zomboron. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 291–296. o.

Geschichte der Feldgemeinschaft in Ungarn. Ungarische Revue. Budapest, 1895. 15. évfolyam 103–127.

Halászó gyalom. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 79. o. (t. k.)

Jobbágyok költözése és szökése. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895.: 2. 245–247. o. tk.

A magyar erdészettörténeti kódex. Erdészeti Lapok, 1895. 34. évfolyam 7. szám: 707–743. o.

Magyarország adófizető jobbágyainak kezén lévő szántóföldek, rétek, és szőlők kimutatása az 1780. évi úrbéri tabellák alapján. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 242–243. o. (Kiegészítés: 1897. 4.: 47–48. o. ) tk.

Magyarország ki- és beviteli forgalma az 1752. évben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 356–361. o. Név nélkül

Még valami Páriz-Pápairól. Századok, 1895. 29. évfolyam 2. szám: 178–179. o.

Országos felügyelőség a görög kereskedők fölött. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895 (2): 79–80. o. (i)

Pest városa kétszáz év előtt. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 78–79. o. (T.)

Szarvkő várának bevételei és kiadásai 1448-ból. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 211–215. o.

Tormay Károly statisztikai táblái az 1845–47–es évekről. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 124. o. Név nélkül

Új adat Mátyás király könyvtárának történetéhez. Magyar Könyvszemle 1895. 2. szám: 190. o.

Úrbériség első rendezése 1725-ben Tolnamegye által. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895. 2.: 354–355. o. ab.

1896

Az 1787. évi első népszámlálás eredményei. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 281–282. o. T. K.

Az 1828-iki országos összeírás végleges eredményei. I–II. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 110–117., 206–213. o. T. K.

290

Adatok Deés város földközösségéhez. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 185–202. o.

Erdély közjövedelmei 1586-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 322–326. o. T. K.

Kéve, kereszt, kalangya, kepe. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 363. o. Közli: –a–u.

Magyar Erdészeti Oklevéltár 1015–1867. Budapest, 1896. I–III. kötet

Mezei munkabérek 1828-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 215–216. o. "–y"

A modern erdészeti kultúra keletkezése hazánkban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 125–141. o.

A rettegi nemesség rendtartása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 273–275. o. Közli: –i

Ungvár városának 1593. évi szabályzata. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 3.: 102–109. o. T. K.

1897

Az aranyolvasztás leírása 1705-ből. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 528–529. o. közli:–y

Borkivitelünk Angliába. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 372–373. o. T.

A budai kamarai jószágkormányzóság hivatalai 1686–98–ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 411–419. o. T. K.

A budai kamarai jószágkormányzóság jövedelmei és kiadásai 1686–1700-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 285–297. o. T. K.

Csanád és Kál falu egyezsége a közös határgyepű felől. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 83–86. o.

Erdély áruforgalma 1701-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 383–397. o. T.K.

Erdély és a részek nemessége 1642-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 410–411. o. „–rl–”

Erdélyi ipari és kereskedelmi foglalkoztatási statisztikája 1839-ből. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 365–371. o. Közli: Sz.

Az erdélyi udvari kancelláriai levéltár. 1898. 32. évfolyam 2. szám: 129–138. o.

291

Gabonakiviteli tilalom 1585. és 1587-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 372. o. Sz.

Gömörmegyei juhászok szabadalmai. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 92–96. o. T. K.

Jelentés a társulatnak Sasinek Ferenctől ajándékozott kéziratokról. Századok 1897. 31. évfolyam 7. szám: 646–647. o.

A m. kir. Országos Levéltár ismertetése. Budapest 1897–98. I–III. füzet

A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894–1897. I–IV. évfolyamának tartalma. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 544–550. o. Összeállította.

A magyar udvari kancelláriai levéltár. I–II. Századok 1897. 31. évfolyam 10. szám 939–947. o. 1898. 32. évfolyam 1. szám: 42–56. o.

Magyarország ki–és beviteli forgalma az 1741. évben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 356–361. o. Közli: Sz.

A Moldvából Velencébe hajtott marhák útja 1545 körül. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 316–317. o. "–a–o–"

Morva posztócsinálók letelepedése Puchón (1639). Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 536–537. o. T.

A neoacquistica javak becsütarifája 1696. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 317–320. o. T. K.

Pápa város fölmérése 1555ben s a régi magyar királyi mérték. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 193. o. T. K.

A régi Országos Levéltár. Századok 1897. 31. évfolyam 8. szám: 688–698. o.

Utasítások az erdélyi sókamarák és sókikötők részére 1664/5-ből. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 168–189. o. Közli: –a.o.

Wiener Moszkó: A magyar cukoripar története. Adalék a gazdasági növényipar történetéhez Magyarországban. Ismertetés. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1897. 4.: 89 90 "–a–b"

1898

A 13 szepesi város adója 1450 körül. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 541. o. (Kiegészítés: [Kropf Lajos] Kr. L.: 1899. 6.: 51. o. ) T. K.

Alsó Lendva és Lenti várak udvarbírájának utasítása. 1673. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 97–101. o. T. K.

292

Bánya-csereszerződések 1619–21-ből. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1898. 5.: 93–96. o. név nélkül

Bethlen Gábor szerződése egy török kereskedővel. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 105–106. o. név nélkül

Borkivitelünk Lengyelországba 1637–41-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 113–116. o. T. K.

Brassói papírmalom eladása 1568-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 91–92. o. név nélkül

Cigányok szabadalomlevele Mátyás királytól. 1487. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 187. o. T.

Erdély adózása 1324-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 602–603. o. T. K. Erdélyi főkincstartó 1620-iki utasítása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 41–44. o.

Erdélyi görög kereskedők szabadalomlevelei (1643–78). Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 402–405. o.

Az erdélyi udvari kancelláriai levéltár. Századok 1898. 32. évfolyam 2. szám: 129–138. o.

„Jelentés a nyitramegyei helynév magyarosítás ügyében.” Századok 1898. 32. évfolyam 10. szám: 950–953. o.

Kovacsóczy Farkas 1588. évi gazdasági utasítása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 590–594. o.

A körmöcbányai aranybányaüzem mérlege 1676–98-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 45–46. o. T.

Ló-legeltetési rendtartás 1646-ból. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 214–215. o.

Beczkó város 1634-iki rendtartása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 269–274. o.

Ó-budai apácák 1584-iki utasítása ceglédi tiszttartójuk részére. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 345–347. o. Név nélkül

Pénzverési engedély 1608-ból. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 44–45. o.

Skót kereskedők kibérlik az erdélyi higanyt és viaszt 1624-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 46–47. o. K.

293

Sopron város szántóföldeinek kiosztása 1379-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 506–517. o. Név nélkül.

Szakmutató a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle első ötévi 1894–1898 tartalmáról. Összeállította. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 605–610. o.

Thurzó Szaniszló gróf utasítása galgóczi vámosa részére. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 87–90. o. T. K.

Utasítás rónaszéki sókamara-ispán részére. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 454–458. o.

Vizaknai sóvágás és sószállítás rendje 1639-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898. 5.: 163–165. o.

1899

Az 1610-iki lengyelországi borkivitel történetéhez. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 240. o. T. K.

Az erdélyi kincstár jövedelmei 1725–27-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 51. o. T. K.

Erdélyi vadászati tilalom 1700-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 288–289. o.

Kutatások a gróf Károlyi nemzetség levéltárában. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 390. o. T. K.

Lőcse, Késmárk, Eperjes és Kassa vámmentes árubehozatala 1610-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 284–295. o. T. K.

Marhakivitelünk Velencébe 1514-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 144–149. o. T. K.

Megyei önkormányzatunk keletkezése. Székfoglaló értekezés. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. 18. kötet. 6. Budapest, 1899. 397–413. o. Újraközlés Zsoldos Attila bevezetőjével. In: Pályánk emlékezete. Válogatás az akadémiai értesítő írásaiból. MTA, Budapest 2000: 123–128. o.

A pécsváradi apátság bevételei és kiadásai 1438-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899. 6.: 333–335. o. T. K.

1900

Bajor sörbehozatal 1599-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 334. o. T. K.

294

Borkivitelünk Lengyelországba 1711–35-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 282–284. o. T. K.

Bölények Nádasdy vadaskertjében 1551-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 141. o. T. K.

A faggyú ára 1582-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 282. o. T. K.

Harmincadjaink összes jövedelme és kiadása 1749–54-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 334. o. T. K.

Lóistállók hiánya 1520-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 282. o. T. K.

Lubinai tányércsinálók 1643-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 141. o. T. K.

Magyar vadászó ölyvök és sólymok Belgiumban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 332. o. T. K.

Marhakivitelünk és behozatalunk 1733–37-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 234–236. o. Tagányi K.

A megyei házi pénztárak kiadásai az 1791/2., 1801/2. és 1825/6. években. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 332–333. o. (Helyreigazítás: 382. o.) T. K.

Ónbehozatal 1552-ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 282. o. T. K.

A Rákóczyak regéci üveghutája. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 142. o. T. K.

Tizedkerületek elnevezése a középkorban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 234. o. Tagányi K.

A villa eredete hazánkban (1374.) Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900. 7.: 332. o.

1901

Szolnok-Doboka vármegye területének története a honfoglalástól az önkormányzat behozataláig, a IX. századtól a XIV. századig. In: Tagányi Károly–Réthy László–Kádár József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. Dés, 1901–1905. I.: 227–250. o.

1898–1901-ig szerkesztette a Közgazdasági Lexikon a Levéltári források című rovatát, melyben a budapesti és bécsi levéltárak s kézirattárak gazdaságtörténeti anyagát a Lexikon 91 cikkének tárgyai szerint csoportosította. Két szócikk szerzője u.i. : Erdőközösség. In: Közgazdasági Lexikon I. 1901: 588–590. o. A földközösség Magyarországon. In:

295

Közgazdasági Lexikon I. 1901: 619–620. o. (Közgazdasági Lexikon. Közgazdasági ismeretek tára három kötetben. Szerkesztette Halász Sándor–Mandelló Gyula. Budapest, 1898–1901.)

1905

A Gyulafehérvári Glosszák szerzője. Magyar Nyelv 1905. 1. évfolyam. 3. szám: 130–132. o.

Jelentés a Péczely pályázatról (A magyar jobbágyság története...). Akadémiai Értesítő 1905. 16. kötet: 550–560. o.

1907

Jelentés a Lukács Krisztina pályázatról (A magyar szarvasmarha-kereskedés története.). Akadémiai Értesítő 1907: 754–759. o.

1908

Jelentés a „Szilágyi Sándor alapítványa” kamataiból kitűzött jutalom odaítélése tárgyában. Társszerzők: Borovszky Samu és Fejérpataki László. Századok 1908. 42.: 373–375. o.

A polgár szó vitájához. Magyar Nyelv 1908. 4. évfolyam: 451–457. o.

1909

Karácsonyi új magyarázata a polgár szó eredetéről I–II. Magyar Nyelv 1909. 5.: 107–117., 153–165. o.

1913

Apróbb szómagyarázatok: Új adat a Vörös-gyurkóról. A Kis- és Nagy-sárrét régi neve. Magocs=Magics=Magdolna. Az Achtum = Ajton kiejtés történetéhez. Magyar Nyelv 1913. 9.: 222–223., 430. o.

Gyepü és gyepüelve. I–IV. Magyar Nyelv 1913. 9.: 97–104., 145–152., 201–206., 254–266. o.

Vármegyéink eredetének kérdése. Történeti Szemle, 1913. 2. évfolyam 4. szám: 510–541. o.

1914

296

Jelentés a Gorove-pályázatról (A soltészságok története Magyarországon). Társszerző Békefi Remig. Akadémiai Értesítő 1914: 327–352. o.

Válasz Dr. Erdélyi László megjegyzéseire. Történelmi Szemle 1914. 3. évfolyam 3. szám: 435–451. o.

1916

Felelet Dr. Erdélyi Lászlónak Árpádkori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdéseire. I.–III. Történelmi Szemle 1916. 5. évfolyam 2. szám: 296–320., 409–448., 543–608. o.

1917

A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. I–II. közlemény. Ethnographia 28. szám: 42–58., 196–223. o.

1918

Bua és Bucna. In: Emlék Szily Kálmánnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökének 80. születésnapja alkalmából. Budapest 1918: 81–84. o.

A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. III. közlemény. Ethnographia 29. szám: 24–49. o.

1919

A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. 1. rész. A családjog és öröklési jog köréből. Kiadja a Magyar Néprajzi Társaság. Budapest, 1919. Németül: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Ungarische Bibliothek. Vereinigung wissenschaftlicher Verleger. Berlin und Leipzig, 1922. Részlet: In: A magyar polgári történetírás története II. Historiográfiai szöveggyűjtemény. Szerkesztette Rottler Ferenc. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977: 16–49. o.

1922

Történelmi helynévmagyarázatok. Néhány besenyő helynévről. Föld és Ember 1922. 1. szám: 229–234. o.

Vázlatok a régibb árpádkor társadalomtörténetéből. Társadalomtudomány 2. évfolyam 1922. 3–4. szám: 214–227. o.

297

1924

A honfoglaló magyar nemzetségek 108 számáról. Népélet, 1923–24: 129–131. o.

Magyarok Istene. Magyar Nyelv 1924. 20. évfolyam: 82. o.

Tömény. Magyar Nyelv 1924. 20. évfolyam: 137. o.

1950A földközösség története Magyarországon. Molnár Erik bevezetőjével, Athenaeum, Budapest, 1950

1957

A régi magyar község az úrbériség rendezéséig. Közreadja Varga István. Agrártörténeti Szemle 1. évfolyam 1957: 8–14. o.

1977

A földközösség története Magyarországon. In: Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerkesztette Zsigmond Gábor. Gondolat, Budapest. 1977: 333–381.

A földközösség története Magyarországon. Részlet. In: A magyar polgári történetírás története II. Historiográfiai szöveggyűjtemény. Szerkesztette Rottler Ferenc. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977: 3–15. o.

1978

A földközösség története Magyarországon. Részlet. In: Magyarország története. Történeti olvasókönyv. ELTE, Tankönyvkiadó. 1978: 138–184. o.

1993

Tagányi Károly akadémiai rendes tagsági székfoglalójának kézirattöredéke. Közreadja Varga István. In: Glatz Ferenc (szerkesztette): Szomszédaink között Kelet-Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Budapest, 1993: 19–26. o.

298

2. melléklet

A Közgazdasági Lexikon (Budapest, 1898–1901) címszavai, melyekhez Tagányi

Károly Levéltári források cím alatt tematikus segédletet készített

– a Tagányi bibliográfia melléklete –

Tagányi Károly a Közgazdasági Lexikon1010 számára két szócikket írt: Erdőközösség

(Közgazdasági Lexikon I.: 588–590. o.) és A földközösség Magyarországon címmel

(Közgazdasági Lexikon I.: 619–620. o.). A Lexikon további 91 címszavához állított össze

Levéltári források cím alatt tematikus segédletet:

1. Adótörténet (magyar)2. Államhitel3. Állategészségügy4. Állattenyésztés5. Ártörténet6. Áruforgalom7. Áruhamisítás8. Árvapénzek9. Bankok. Magyar bankügy10. Bányászat11. Biztosítás12. Burgonyatermelés13. Céhek14. Dohány15. Egyházi javadalmak16. Egyházi javak17. Élelmezés18. Építő ipar19. Falu- és földközösség20. Fiume21. Földművelés22. Gazdasági egyesületek23. Gyógyfürdők24. Gyógyszerészet25. Hajózás26. Halászat27. Harmincad28. Házalás és vándoripar29. Háziipar

1010 Közgazdasági Lexikon. Közgazdasági Ismeretek Tára. Három kötetben. Szerkesztették Halász Sándor és Mandelló Gyula. Budapest, 1898–1901.

299

30. Hitelintézet31. Ínségügy32. Ipar33. Iparfejlesztés Magyarországon34. Iparoktatás35. Jobbágyság36. Jószágkezelés37. Jótékonyság38. Kenyér árak39. Kereskedelem40. Kereskedelmi jog41. Kereskedelmi oktatás42. Kereskedelmi szerződések43. Kereskedelmi társaságok44. Kertészet45. Kikötők46. Kiviteli jutalmak47. Kohászat48. Közbiztonság49. Közegészségügy50. Közlekedés51. Közmunka52. Közutak és vámok53. Lottójövedék54. Lőporgyártás55. Malomipar56. Méhészet57. Mértékek és súlyok58. Mezőgazdasági szakoktatás59. Mezőgazdasági termelés60. Monopólium61. Munkabér62. Munkaidő63. Nemesfémek64. Nemesség65. Népesség és népesedés66. Nyugdíjügy67. Pénz- és hitelműveletek68. Pénz- és pénzforgalom69. Pénztörténet70. Posta71. Prostitutió72. Részvénytársaságok73. Selyemtenyésztés74. Sóadó75. Sör és söradó76. Szabadalom77. Szegényügy78. Szesz és szeszadó79. Szőlészet és bortermelés

300

80. Takarékpénztárak81. Telekkönyv82. Település83. Tőzsde84. Úrbér85. Vadászati86. Vám és kereskedelmi politika87. Vámok és vámkezelés88. Városok története89. Vásárügy90. Vízszabályozás91. Zálogházak

301

3. melléklet

Tagányi Károly tervezete a magyar mezőgazdaság történetének megírása

(1893)

OSZK Kézirattár Fol. Hung. 1547. 10–23.

A magyar mezőgazdaság történetének megiratása ügyében a nagyméltóságú földmivelési

minisztérium által összehívott bizottság, f. hó 3-án tartott ülésében kimondotta:

1.) hogy a magyar mezőgazdaság történetéről van szó, nem kútfőkiadásról

2.) hogy annak szigorúan tudományos alapon: a létező levéltári anyag felhasználásával

készült munkának kell lennie.”1011

I. A munka tervezete

Az ideális cél az volna hogy mezőgazdaságunknak egy teljes egységes története irassék

meg, a legrégibb kortól napjainkig.

Azzal azonban mindnyájan tisztában lehetünk hogy ennek a célnak ilyen alakban való

keresztülvitele ez időszerint lehetetlen. Lehetetlen volt a külföldön is, mert ilyen

gazdaságtörténetük idáig más nemzeteknek sincsen. Rogers munkája is, mely e nemben

eddig a legösszefüggőbb s legterjedelmesebb – az angol mezőgazdaság történetét csak

1702-ig vezeti le, jóllehet egész életét annak szentelte. A németeknél is csak egy-egy

korszak gazdaságtörténetét találjuk megirva (például Lamprecht, Inama-Sterneggnél), de

ez csak ritkaság számba megy mert általában véve az egész külföldi gazdaságtörténeti

irodalmát merőben kisebb-nagyobb monográfiák alkotják.

A magyar mezőgazdaság egységes pragmatikus történetének megírása csak a jövő

nemzedékeknek lehet föladata, amikor gazdasági multunk temérdek nagy és apró kérdései

melyek ma még föl sincsenek vetve tisztázva lesznek a levéltárakban lappangó nyers anyag

legnagyobb része pedig statisztikailag földolgozva fog állni rendelkezésre.

Ma még azonban – s ezt egész őszintén kell megvallanunk – igazi gazdaságtörténet helyett,

legföljebb csak olyan formát tervezhetünk, a mi– az előmunkálatok mostani stádiumában,

a rendelkezésre álló időhöz mérten azt legjobban megközelítse. 1011 OSZK Kézirattár Fol. Hung. 1547. 10.

302

Minthogy minden mezőgazdaságtörténet voltaképpen két megkülönböztethető elemből áll:

1.) az általános mezőgazdasági kultúra történetéből, 2.) abból mely a kultúra eredményeit

korrul korra föltünteti. Legcélszerűbb, ha ennek megfelelően a tervezett munkát

kettéosztjuk, mert ez által a nehézségek is könnyebben meg lesznek oszthatók.

Egy teljes pragmatikus mezőgazdaságtörténetnek ugyanis minden időszakkal részletesen

kellene foglalkoznia, míg az általános mezőgazdasági kultúrának tulajdonképpen csak két

korszaka van s a legsürgősebb szükségletnek eleget teszünk ha a meglevő munkaerőt e két

korszak történetének feldolgozására concentráljuk.

a.) Az első: az ősi extenzív gazdálkodás kora, mely mindenütt a neki megfelelő

gazdálkodási rendszereket, mívelési módokat és eszközöket, birtokviszonyokat, a termelők

különböző társadalmi alakzatait s birtoklási formáit hozza létre. Történetének tárgyát tehát

a gazdasági kultúra megalakulása, kifejlése, és fokozatos kiküszöböltetése képezi a

mezőgazdaság minden ágában. Eredete visszanyúlik az őskorba s tulajdonképpen csak ott

ér véget a hol a modern gazdasági kultúra kezdődik.

b.) E másik az intenzívebb gazdálkodás korszaka hazánkban körülbelül a modern magyar

állam megalakulásával: a pragmatica sanctio korával esik össze. Kezdődik az állam

gazdasági politikájával mely az adózási rendszer megjavítása után rátér az urbériség

rendezésére, vizeink szabályozására, a finomabb gazdasági ágak meghonosítására, a

telepítésekre stb. új irány mely csakhamar gazdasági irodalmat, tanügyet és közvéleményt

stb. teremtett. Természetesen ma is él s folyamatosan érvényesül, de mint történelem

legalkalmasabban a jobbágyfelszabadítást kiegészítő földtehermentesítés keresztülvitelénél

s a tagosítások folyamatba vételénél volna lezárható 1867-ben.

2.) A mezőgazdaság történetének másik alkotó elemét: a kétféle mezőgazdasági kultúra

eredményeinek részletezése képezi a melyből tehát az országnak időnkénti gazdasági

helyzetét megismerjük. De magától értetődik hogy ilyen pragmatikus összefüggés csak a

teljes gazdaságtörténetnél képzelhető s mivel arról már lemondottunk, meg kell

elégednünk azzal ha Magyarország koronkénti mezőgazdasági állapotainak egyszerűen

leírását nyújthatjuk abban a teljességben, amennyire csak a rendelkezésre álló anyag

kihasználása lehetséges. Másrészt pedig most csak azok a korszakok jöhetnek tekintetbe,

melyeknél az egész országra kiterjedő gazdaságtörténeti anyaggal rendelkezünk. Ilyen

anyag pedig tényleg csak a XVI. századtól kezdve létezik. Az elébbi korszakokról s

303

különösen a XV. századról vannak ugyan adataink, de azok csupán egyes birtokokról,

uradalmakról maradtak fenn, úgyhogy ha az egész ország gazdasági állapotát akarnók

megismerni, legalább egy évtizedig tartó levéltári kutatást követelne.

Tervezetünk az adott helyzet minden körülményeivel a munkaerővel és idővel az

előmunkálatok hiányával a létező anyag természetével s végül a tudomány

követelményeivel – a lehetőségig igyekszik számot vetni. Elvileg más tervek is birhatnak

jogosultsággal de hogy az előírt feltételek közt kivihetők is lennének, az már más kérdés.

Vegyük csak például a legtetszetősebb tervet: azt, amely a mezőgazdaság egyes ágainak

történetét akarná megíratni. Nem világos-é? Hogy ez azért mégsem volna

mezőgazdaságtörténet, nem az a tökéletes, sem az, amit mi tervezünk, mert hiszen éppen

ezen egyes mezőgazdasági ágak egymásra hatását akarjuk ismerni, amint hogy azok

tényleg a nemzet gazdasági életében egymástól vannak föltételezve. Előbb tehát gazdasági

fejlődésünk általános menetét, irányait kell megértenünk. Mielőtt az egyes ágaiban

tanulmányozhatnónk, nem is szólván arról, mennyivel nehezebbé tenné magának a nyers

anyagnak feldolgozását is, mely ezen ágazatokra osztást szintén nem ismeri.

II. A munka beosztása

E tervezet alapján a munkát a következőképpen oszthatjuk be. Az általános gazdasági

kultúrtörténet két korszaka teljes feldolgozásban két kötetet és a chronológiai rendnek

megfelelően egy első és utolsó, közbül pedig az ország részletes gazdasági leírásai: a XVI.,

XVII. és XVIII. századból fél feldolgozásban három kötetet adnának.

A munka tehát öt különálló kötetet képezne, kettős czimlappal melynek elsején a munka

közös címe: „Magyarország Mezőgazdaságának Története” a másik címlapon pedig az

illető kötet különös címe volna rányomtatva.

1.) Az első kötet mintegy 20–25 ívnyi terjedelemben: „A régi magyar gazdasági élet”

címmel az ősi gazdasági kultúra keletkezését, kifejlését s időnkinti átalakulását fogja

nyújtani, nagyjából például Roscher, Maurer, Hanssen, Paul Viollet, Seebohm vagy

Gomme, Gomre munkáinak mintájára. Kezdve a honfoglaló ősök gazdasági kultúrájának s

az azzal összefüggő jogi szervezetnek valamint a honfoglalást megelőző mezőgazdasági

viszonyoknak ismertetésén – súlypontját az Árpád-kori gazdasági élet ecsetelése fogja

képezni az ország minden vidékének, a mezőgazdaság egész területére kiterjedőleg, azért,

mert e gazdálkodási rendszer az Árpád-korban fejlődött ki egész teljességében. Minthogy

azonban azok az intézmények és állapotok és eszközök melyeket e rendszer hozott létre a

304

XVIII. századig egészben véve alig változtak, sőt gyakran egyikre-másikra nézve, a XV.,

XVI. és XVII. századokból: az Árpád-korinál is sokkal bővebb, körülményesebb adatokkal

találkozunk: szükséges hogy az ősi gazdálkodás nyomait, fejleményeit egészen az újabb

korig kísérjük figyelemmel. Az ősi magyar gazdálkodásnak ezen monographiája tehát

nagyjából áthidalva a XIV–XVII. századot, kapcsolódni fog az utolsó kötettel, amely a

XVIII. század elején keletkező modern gazdasági kultúra történetét fogná nyújtani.

Mellékletei lehetnénk némely táblázatos összeállítások az életárak mértékek és

jövedelmekről stb. becslési tarifák, táblázatok jobbágyszolgálmányokról s a

jobbágytelkeknek vidékenkint különböző egységeiről stb. Mintegy 15–20 olyan melléklet

amelyek a szöveget felvilágosítanák és kiegészítenék. Szükségesek volnának némely

illusztrációk is: régi gazdasági eszközök, épületek s jelenetekről stb., néhány földtérkép a

gazdálkodási rendszerek szemlélhetővé tételére s végül térképek az ország területének

fokozatos kultúra alá vonásáról.

2.) A második kötet a XVI. és XVII. századi dicális adólajstromokat, tizedszámadásokat, a

kiadott török deftereket, s a nevezetesebb uradalmi urbáriumokat dolgozná fel. Címe

volna: „Magyarország mezőgazdasági állapotai a XVI. és XVII. században”. Előszavában

a feldolgozott anyagot s az abban visszatükröződő intézményeket röviden ismertetvén,

mintegy 30–35 íven leírná a birtokviszonyokat, a termelő népességet, annak gazdasági

viszonyait, a termelés eredményeit és viszontagságait stb. időszakonkint, vidékről-vidékre,

s ezeknek alapján aztán az ország általános helyzetét jellemezné. E leírásoknál kénytelenek

vagyunk figyelmen kívül hagyni nagyobb részt Erdélyt, mert arról ezen korbéli adó- és

tizedlajstromok alig vannak fönn. Mellékletei volnának a megyénkint vagy legfeljebb

járásonkint történt összegzések. (Megjegyzendő hogy régen minden megyének 4,

Erdélynek pedig csak 2 járása volt. A tizedjárások azonban ettől eltérőleg a régi egyházi

kerületeknek feleltek meg.)

Szükséges volna néhány térkép is a birtokelosztásról, némely mívelési ágnak, például a

szőlőmívelésnek elterjedéséről stb. mely akkor egészen más volt mint később.

3.) A harmadik kötetet a híres 1715/20-iki országos összeírás feldolgozása képezné, s címe

ehhez képest volna: „Magyarország mezőgazdasági állapotai a pragmatica sanctio

korában”. Az anyag ismertetésére álljanak itt a következők: (Tagányi ide beragasztotta a

Köztelekben megjelent, A magyar gazdaság-történet főbb forrásai címmel tartott

előadásának szövegét. Köztelek 1893: 664. o.)

A feldolgozás, melyre mintegy 35–40 ívet számíthatunk, törvényhatóságonkint s azon

belül egyforma gazdasági kultúrájú vidékenkint eszközölhető. A feldolgozó az egyes

305

községeknek leirásaiból vonná ki az egy-egy ily vidék népességét, gazdasági helyzetét

minden oldalról megvilágító részleteket; mert az hogy e leirást – úgy amint az összeírásban

van – községenkint adja vissza, már a terjedelem s az idő rövidsége miatt sem képzelhető.

Mellékletei természetesen első sorban a megyénként esetleg járásonkint történő

összegzések volnának. De ha valahol, itt van a legnagyobb szükség térképekre a legtöbb

számban. Térkép kell annak a föltüntetésére, hol volt az országban egységes külső

jobbágytelek; hol voltak irtásföldek; térkép a különböző határfelosztásokról, a talajok

termékenységéről, az erők elterjedéséről; stb.

4.) A negyedik kötet az ugyanolyan természetű, ha nem is ily rendszeres, 1720–24-iki

erdélyi összeírásokat dolgozná fel, ugyanazon korból, tehát ezt a címet viselhetné: „Erdély

mezőgazdasági állapotai a pragmatica sanctio korában”. Terjedelemre 30–35 ív lehetne,

ugyanabban a feldolgozásban, ugyanazon mellékletek és térképekkel mint a megelőző

kötet. A négy első kötet tehát a régi magyar gazdasági élet megvilágítására szolgálna, míg

az utolsó

5.) az ötödik kötet a modern magyar gazdasági kultúrának volna szentelve. Tartalmát –

mely valami 35–40 ívet tenne ki – mint már fentebb részleteztük az állam s a nemzet

gazdasági politikájának és az összes modern mezőgazdasági vívmányok

meghonosodásának története valamint a mindezek következtében kifejlődött különböző

birtoklási formák ismertetése alkotná 1867-ig bezárólag. A címe volna: A modern magyar

mezőgazdasági kultúra története. De valamint az első kötet, dacára annak hogy főleg az

Árpád-korra támaszkodik, az ősi gazdálkodás nyomait egészen a XVIII. század közepéig

figyelemmel kísérné – ennek a kötetnek viszont az volna a föladata hogy a modern

gazdasági kultúrának a XVIII. századnál régibb elszigetelt jelenségeire például a gazdasági

irodalomnál a finomabb mívelési és tenyésztési ágaknál is legyen tekintettel. Ez által a

kapcsolata régi s a modern kultúra ismerete közt még bensőbbé válnék. E kötetet

legcélszerűbben egy gazdasági író s egy történész írhatná meg közös erővel.

Ezen öt kötet tehát, ha nem is valamilyen pragmatikus egészet képezne, mégis

mezőgazdaságunk múltjának – a mi viszonyaink közt – eléggé teljes képét nyújtaná, s így

gazdasági fejlődésünk főbb irányainak megállapításával s a legfontosabb kútfők

feldolgozásával e munka, egy termékeny magyar gazdaságtörténeti irodalom

kifejlődésének vetné meg alapját.

III. A munka kivitelezésének kellékei

306

1.) Itt legelőször is a munka költségei lépnek előtérbe. Az egész mű 150–175 nyomtatott

ívet képezne. Ennek nyomtatási költségei – alatt mellékelt ajánlat szerint egy-egy 8-ad rétű

íve, a M. Tud. Akadémia történeti kiadványai alakjában, az ajánlathoz alatt csatolt papíron

600 példányban nyomtatva (ritkított garmoud szedéssel) 22frt 40 ívben.

Minden további száz példánynál 1 frt 35 ívben 600 boríték 9 frt 10 ívben, minden további

száz boríték kerül 1 frt 10??? - a nagyméltóságú minisztérium kiadásában, mert ilyen

munkára privát ember nálunk kiadót nem kaphat.

A térképek tervezését a közlendő adatok alapján – valamint a 2, 3. és 4. kötetek

feldolgozásához szükséges blanketták nyomtatását – a minisztérium házilag

eszközöltethetné s talán tíz rajznak megrajzoltatását is melynek költségei egyébkint

összesen 150 frtnál többre alig rúgnának.

A mi most már az írói tiszteletdíjat illeti ennek a tudományos művek és czikkekért

rendesen fizetni szokott 30–32 frtnál jelentékeny magasabbnak kell lennie. Ugyanis

speciális gazdaságtörténeti írónk alig 1–2 lévén, más írókra is vagyunk utalva nekik

otthonosabb térről csak áldozatok árán vonhatunk el és kényszeríthetünk hogy a kiszabott

határidő rövidsége miatt, minden szabad idejüket ennek a munkának szenteljék.

Ennek alapján, ha más fizetési mód nem volna alkalmasabb nyomtatott ívet 80 frtnál alább

alig számíthatjuk. Méltánytalan volna másrészt a honoráriumnál a feldolgozott művek

szerint tenni különbséget mely magára a munkára nézve is csak relatív, mert a

félfeldolgozásnál óriási terjedelmű anyaggal kell majd meg megbirkóznia.

2.) Ami az egyes kötetek megírásával való megbízásokat illeti, azt személyes természetű

dolog lévén, az albizottság nem tárgyalhatja csakis annak az óhajának ad kifejezést, hogy

minden kötetet lehetőleg egy ember csináljon, mindegyiknek megfelelő történetírói

képzettsége legyen, kivéve az utolsó kötetet melynek megírásánál történészen kívül még

gazdasági íróra is volna szükség.

3.) A munka szellemi részének állandó vezetésére és felügyeletére szerkesztőséget kellene

szervezni. Tagjai – legcélszerűbben azok volnának kik a munka írásával megbízattak.

Kötelezettségükké lehetne tenni hogy minden negyedévben egyszer összejöjjenek, a mikor

is a végzett munkáról jelentést tennének, a teendőket megbeszélnék kívánságaikat

előterjesztenék, s mindezeket jegyzőkönyvbe foglalva azt a nagyméltóságú

miniszériumnak beterjesztenék.

4.) Viszont a minisztérium kiállítási irodájában is kellene szervezni valami közeget mely e

munkának mint szintén kiállítási ügynek adminisztráczionális részével foglalkoznék, s a

mellyel a szerkesztőség folytonos közvetlen érintkezésben állhatna.

307

5.) Végül a mi a munka megjelenését illeti, annak minden lehetőleg az 1896-iki ezredéves

országos kiállítás megnyitásával kell összeesnie. A félfeldolgozású inkább fizikai munkát

kívánó II. III. és IV. kötetekre nézve ezt bizton is remélhetjük, de a komplikáltabb

szerkezetű első és utolsó köteteknél az idő rövidsége szembetűnő. Abban az esetben tehát

ezek egyik vagy netalán bármely más kötet teljesen el nem készülhetne a kiállításig megírt

kéziratnak, mint legalább az illető kötet első része gyanánt okvetlenül meg kell jelennie,

hogy a kiállításon a minisztérium már az egész sorozattal szerepelhessen.

kedden 23. 4 óra (feljegyzés a hátoldalon)

308

4. melléklet

Tagányi Károly A hazai élő jogszokások gyűjtéséről című könyve kéziratban

maradt folytatásának témajegyzéke.

1.) II. Dologjog, vagyonjog, vagyonjogi igazság szokásai, birtokjog1012

98 ősi szerzett birtok, közbirokosság99–101 tulajdon, tulajdonjegyek102–103 határok1013 104–106 foglalás, birtokbavétel és egyes elsajátítás és jegyei1014 108–111 talált dolog, kincslelet112 folyó partjának művelése, ingatlan művelése114–115 idegen földön tett építmény, idegen anyagból előállítás116 servitus szolgalmak, telki szolgalmak117 mezsgyén nőtt fák közösek-e118 vizek fölemelése, eltérítése119 átjáró utak 120–122 folyam víz átadása, böngészés, vadászat123–141 közös birtoklások előfordulása, osztás, közös művelés, közös erővel, közös gazdálkodás, mezei munkák közös földek öröklése, adózás, kiválás, felvétel

290 vadászati, halászati világából

325–326 határsértések, tulajdonjegyek változtatása, megsemmisítése332–335 gyümölcs vagy termények elvitele, elsajátítás, talált dolog 378 bíróság előtt hogyan szerepelnek a tulajdonjegyek, és hogyan bizonyítják valódiságát

2.) III. Kötelmi jog1015

143–159 szerződések, ígéretek, szerződéskötés szertartásai, szerződő felek szerződőközség, álszerződések, tanúk, kezesek, foglaló, kézizálog, kényszerzálog, bánatpénz, elálló móring160 ajándékozás (régi jogban kötelező)162–173 adásvétel, az eladott tárgyak, fizetések, föld adásvétele, elővásárlás, eladók-vevők közötti egyenetlenségeknél választott bírák, közbenjárók, adás-vétel megkötése, babonák, foglaló zálog176 visszaváltási jog 177 csere

1012 OSZK Kt. Quart. Hung. 2278. 438-as boríték. Rajta felirat: Orbánból sok adat.1013 Mellette jegyzet: 392. határkérdésekben földeskü1014 104–115-ig összekapcsolva, a tulajdonszerzés módjai1015 1367-es boríték

309

178–188 bérletek, eltartásra vagy használatra, felelősség 189 letétek191–199 hitelezés, kölcsönzés, zálog, kamat200–226 szolgálati szerződések, felfogadás, napszámos, cseléd

3.) IV. Büntetőjog, perjog, kiegyezési rendszer1016

229–230 Isten büntetése, egyházi büntetések231–234 van-e szokásban bosszút állni, babonák vannak-e, compositiv szertartás mennyisége235 község megsértése238–240 büntettek melyeket csak szokás által büntettek babonából250 személyek büntetése más hibájáért, volt eset rá, hogy holtakat, állatokat büntettek260–271 hogy büntet a nép, pénz – szabadság – testi megszégyenítő büntetés, eltávolítás273–274 elévülés, büntetés enyhítése276–289 egyházellenes kihágások, hamis tanú esküje, papok, egyházszolgák megsértése, templomi szerek lopása, sírok feldúlása, holtak bántalmazása, elöljáróság elleni sérelmek, községi alkalmazottak kihágásai299–308 csavargás, koldulás, iszákosság, szerencsejátékok, babonák, erkölcstelenségek, szüzesség elvesztése, kurvák, természetellenes bűnök313–319 a nép felfogása, szokásai a gyilkosságról, nincs-e szokásban a meggyilkolt rokonainak kiegyezése, a gyilkos fölkutatása, szembesítés, bosszú, gonosztevők, varázslók meggyilkolása, öngyilkosság, gyermekgyilkosság, szülőgyilkosság, szándékos, nem szándékos gyilkosság, kísérlet, fenyegetés320 testi sértések, szokásban van-e a kiegyezés, varázsló, boszorkányperek 321–323 leányok elcsábítása bordélyházakba, szabadságtól megfosztás, erőszak, személyes sértések, rágalmak, szimbolikus bántások mit jelentenek324 gyújtogatás327–331 lopás, rablás, tolvajság, lókötés337 előfordul-e önbíráskodás, magánbosszú, kiegyezés, kárpótlás338–342 bíróságok, vének, szomszédok bírósága, speciális bíróságok, fellebbezési fórumok, felsőbb bíróságok kiszállásai. 346–407 peres eljárás, jogász, közbenjárók, község, mint fél, elévülés, tárgyalás, bizonyítás, vizsgálat, nyomkövetés, a bűnjelet a tolvaj nyakába akasztják, tetemrehívás, tanúskodás, írásbeli bizonyságok, döntés sorshúzással, eskü, bűnjel, babonák, a gonosztevő fölfedezésére, vallatás, istenítélettel rábizonyítás; vannakee kibékülések, ítéletmondás, ítélet következményei, végrehajtás, babonák, ítéletrontók1017”

1016 618-as boríték1017 Oldalt jegyzet 392 - földeskü határkérdésekben.

310

5. melléklet

Miniszteri felhívások1018

1. számú felhívás:

Valamennyi kir. Járásbíróság Elnökének / Vezetőjének!

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete (Bp., VIII.,

Múzeum-körút 6–8.) tervbe vette azoknak a jogelveknek, szokásoknak, eljárásoknak a

felkutatását és megismerését, amelyek a tételes jog mellett vagy esetleg annak ellenére

népünk köztudatában élnek. Evégből egyrészt önként vállalkozó munkatársakat keres,

másrészt pedig a gyűjtéssel foglalkozó kiküldötteinek támogatását kéri.

A Néprajzi Intézet célkitűzését mind általános nemzeti szempontból, mind

törvényelőkészítési és igazságügyi végrehajtási szempontból helyesnek és szükségesnek

tartom. A nemzet békés alkotmányos fejlődése csak akkor nyugszik biztos alapokon, ha

a jogalkotók és jogalkalmazók megismerik a nemzeti lelket, amely nemcsak írott

törvényekben, hanem jogszokásokban és néphagyományokban is megnyilatkozik.

Nagyon helyeslem a Néprajzi Intézetnek azt az eljárását is, hogy amikor jogi szokásokat

és jogi néphagyományokat kíván gyűjteni, általam a jog hivatalos művelőit kivájna a

gyűjtés munkájában való jelentkezésre felhívni. Mert amennyire nagy jelentősége van a

jogi néphagyományok objektív tudományos megismerésének, épp annyira veszedelmes

lehet, ha ilyen hagyományok gyűjtésével és közlésével joghoz nem értő vagy korai

általánosításokra hajlamos egyének foglalkoznak.

Mindezekhez képest örömmel támogatom a Néprajzi Intézet tervét és felkérem

Nagyméltóságodat /Méltóságodat/ Elnök urat is, hogy ezt az akciót tőle telhetőleg

támogatni méltóztassék […] kiküldött gyűjtök felvilágosításával, […] iratokba való

betekintés engedélyezésével, amennyiben nem folyamatban lévő ügy […] és gyakorlati

útmutatás, segítség is adassék.

1018 OL K 579 IM 30.051/ 1939.I.M. 1. sz. felhívás és 33.704/ 1940.I.M. 2. számú felhívás

311

A gyűjtésre vállalkozók adataikat közvetlenül a Néprajzi Intézetnek küldjék meg,

az Intézet számukra minden szükséges felvilágosítást meg fog adni és a

közreműködésért kiadandó anyaggyűjteményeiben köszönetet fog mondani.

[…]

A gyűjtésre jelentkezőket szükségesnek tartom külön is figyelmeztetni arra, hogy

gyűjtésük ne merüljön ki elszigetelt jelentőségű különlegességek, furcsaságok

felkutatásában, sőt ellenkezőleg igyekezzenek minden egyes adatközlésnél annak

felderítésére, hogy a közölt sajátosság mely vidéken, mily mértékben, a lakosságnak

melyik csoportjában vagy pedig talán csak kivételképpen egyeseknél található-e fel,

továbbá olyan esetben, ha a feltárt szokás vagy jogcselekmény az írott törvénytől vagy a

helyi lakósság többségének szokásától eltér, milyen külön tényállás, különleges

körülmények magyarázhatják meg ezt az eltérést.

Bp. 1939. július 22.

2. számú felhívás:

33.704 szám. 1940.I.M.III.

Tárgy: A telekkönyvi betétszerkesztő személyzetnek a jogi néphagyományok gyűjtési

munkájába bekapcsolása

30.051/ 1939.I.M.I. szám alatt már közöltem az igazságügyi hatóságokkal, hogy a

budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete (Bp., VIII., Múzeum-

körút 6–8.) tervbe vette azoknak a jogelveknek, szokásoknak, eljárásoknak a

felkutatását és megismerését, amelyek a tételes jog mellett vagy esetleg annak ellenére

népünk köztudatában élnek. Evégből az említett Intézet önként vállalkozó

munkatársakat keres és kérte az igazságügyi hatóságok támogatását. Arról értesültem,

hogy a betétszerkesztő személyzet több tagjával nem közöltetett. A telekkönyvi

betétszerkesztő személyzet munkájának nagy részét a helyszínen, leginkább falvakban

végzi, a lakossággal állandóan közvetlenül érintkezik, a nép gondolkozását, szokásait,

hagyományait megismerheti és így a nép jogi vonatkozású hagyományait, a néplélek

jogi vonatkozású megnyilvánulásait könnyen megfigyelheti, összegyűjtheti.

312

Kir Járásbírósági Elnök úrnak!

Figyelmeztesse Elnök úr a személyzetet, hogy a kérdőív nem lezárt, csak általános

tájékoztatásul szolgál, mégis a kérdőív nagy terjedelme és a munka újszerűsége senkit

se riasszon vissza a vállalkozástól. Nemcsak nagy terjedelmű tudományos

felkészültséggel összeállított tanulmányok, hanem a helyszíni munka során ellesett,

vagy kinyomozott egyes adatok is igen hasznosak, becsesek lehetnek. A kérdőív csak

tájékoztatni kíván arról, hogy milyen kérdések merülhetnek fel és milyen adatok

feljegyzésére volna szükség.

Akik vállalkoznak, úttörő munkára vállalkoznak. A munka új, régi múltja, kialakult

módszere sem hazánkban, sem külföldön nincsen, azt csak a gyakorlat fogja kialakítani.

A gyűjtési munkát közvetlenül fogom ellenőrizni s ezért – a 30.051/ 1939.I.M.I. számú

rendelettől eltérően – a gyűjtés eredményeiről beszámoló jelentéseket ennek a

rendeletemnek ügyszámára hivatkozva írógépen írva, két példányban közvetlenül

hozzám kell felterjeszteni. Ha a vállalt munkájukkal kapcsolatban a gyűjtésre

vállalkozóknak tájékoztatására van szükségük, a szolgálati út mellőzésével a Néprajzi

Intézethez, vagy hozzám forduljanak felvilágosításért.

Rendelet, kérdőív, jelentkezési lapok kiküldendők, a gyűjtésre vállalkozókat

munkájukban a rendelkezésre álló minden eszközzel támogassa.

1940. július 25.

313

6. számú melléklet

Bónis György (1914–1985) „újbarsi szellemi végrendelete”

Újbars, 1939. szeptember 1. este

Kedves Jó Professzor Úr!

Nem szeretném, ha esetlegességek zavarnák meg azt a célkitűzést, melyet Professzor Úr irányítása mellett magam elé állítottam. Ezért arra kérem, vegye pártfogásába a következő félbemaradt terveket és gondolatokat, hogy ha én valamilyen okból már nem tudnám azokat kidolgozni, a bennük rejlő bármilyen kis érték mások munkájában éljen tovább.

1. Az egyházi bíróságokat illetőleg a külföldi irodalomból az angol túlságosan is ki van dolgozva 1937-ig, a francia és a német csak igen szórványosan. Ezeknek jegyzeteit sárga és zöld gyűjtőkbe helyeztem el. A magyar anyag néhány irodalmi utaláson kívül csak a nyomtatott oklevéltárak egy részének kijegyzése. Hogy mit végeztem el, azt írott mutatókból látni, nagyjából azt mondhatom, hogy a Mon. Strig. és Theiner I. a legnagyobb része az anyagnak. Theiner II. az Egyetemi Könyvtár nálam lévő példányán oldalt meg van jelölve, csak le kell írni, azt is megkezdtem. A továbbiakra nézve a fiókomban lévő katalógus tartalmazza a megnézésre tervezett külföldi irodalom katalógusát /nem teljes és nem is kizárólagos/, valamint egy magyar jogtörténeti bibliográfia kezdeteit. Az angol anyagot selejtezve és beolvasztva talán lehetne ebből együtt egy jogtörténeti kurrens katalógust előállítani. A jelzetek az Egyetemi Könyvtárra vonatkoznak, de rendszeresen csak a B közepéig ellenőriztem, hogy a munkák megvannak-e.

Az adatgyűjtés befejezése után a következő módon gondoltam el a munka megszerkesztését: I. Az e.b. kialakulása általában, röviden elvezetve Kr. u. 1000 állapotáig, illetve VII. Gergelyig. Az első magyar királyok beilleszkedése az európai keretbe: nyomok. II. A pápaság felemelkedése, az egyházjog kialakulása, az e.b. terjeszkedése Európában, 1300-as évekig. Az Árpádkori magyar e. b. szervezete, hatásköre /hatásköri viták!/ és eljárása /a régi zsinati eljárás és fordulat az institutio felé./ III. A pápaság hanyatlásának első fázisa, a pápaellenes reakció az e.b. terén is Európa szerte: Zsigmonddal bezárólag. A hanyatlás második fázisa, az e.b. további megszűkítése a reformációval bez. Ezeknek a koroknak szervezeti és hatásköri küzdelmei /ideértve a pápa bíráskodását is/ a két fázis szerint külön, az eljárás részletesen és az anyagi jogra gyakorolt hatás /ha lehet!/ együtt.

Amennyiben nem akadna olyan, aki a még évekig tartó anyaggyűjtést vállalná, Veszprémi Okmánytár és még néhány kiadvány felhasználásával fel lehetne külön dolgozni a pápa bíráskodását Magyarországon /judicium delegatum, judicium legatarium

314

útján is!/ Erre az elválasztásra magam is gondoltam. Jelenlegi anyagomat itt már jól felhasználhatnák.

2. Több problémafelvető dolgozat maradt még ezen kívül a fiókomban. Mind a régebbi felolvasást /A magyar jogt. problémái/ mind az újabb cikket /Magyarabb jog felé1019 / most már megtagadom, mint nem gyakorlati jelentőségűeket. A jog fogalma nem sokat számít nekünk /Professzor Úr akkoriban is mondta/, a magyar jog pedig utolsórendű szempont a szociális és praktikus jog mellett. „A törvény és magyar lélek”1020 című megkezdett tanulmányom a következő ponthoz irányadó.

3. Fel szerettem volna ugyanis dolgozni a törvény és szokás viszonyát a renaissance-ig, vagy talán mindmáig. Tartalomra való tekintet nélkül, csak azt vizsgálni, mikor első jogforrás a törvény, mikor a szokás. Revideálni kellene /szerintem/ Illésnek azt a nézetét, hogy a törvényeket külön akarták gyűjteni, s a szokásokat is de csak utóbbi lett valóssággá a Tr-ban. Ebben is sok törvény van! Az egyházi anyagokon sok /pirossal is kiemelt/ utalás van arra, hogy a magyar jog a külföldi ember szemében mindig szokás, legalább a középkor első századaiban. Azt is ide kellene venni, miért statútum a tv Werbőczynél. Egyáltalán hogyan tör be a decretum, ez a jövevény a magyar jogba és szorítja ki a szokást! A Ferdinánd kori túlzott törvényalkotás konjunktúrája a következő századra volt szokásjog, a XVIII. századi bírói szokásjogra, majd a tv végleges győzelme a reformkorban: mind izgalmas kérdések. Végigvonulna ezeken a magyar lélek kérdése /cikkem!/ azzal a megfigyeléssel együtt amit egyik cédulára kiírtam talán Vécsey emlékbeszédéből, hogy /Kölcsey, Kossuth szerint/ az országgyűlési tárgyalásokon mennyi meddő dolog történik. Ezzel szemben a szokás praktikus és lehiggadt voltát kell kiemelni. Elhajlás a magyar lélektől: elhajlás a szokástól! Szóval kritikai szemmel a szokásjog-romantika történeti megalapozása lenne ez /persze nem agitátori céllal/!

4. Terveztem egy Werbőczy kiadást, §-számok nélkül, az eredeti nyomán. Minta Woodbine Bractonja. Standard fordítást kellett volna írni hozzá és /ó örök utópia/ eredetkutató jegyzeteket, legalább az utolsó évtizedek bírói gyakorlatából. Ehhez hasonló alakban jelent volna meg egy ”Glossa Tripartiti”, mely a Tr. sorrendjében adta volna a Quadripartitum, Kitonich, Barovius, a fellelhető bírói ítéletek szövegeit is a Novum Tripartitummal bezárólag. A syst. Com. értéktelen anyagában ugyanis megvannak az Observations ad Tr. és a novum Tr. adalékai az Obs.-hoz és az új törvények kivonata a Tr. sorrendjében került volna ebbe a glosszába. Az említett anyagot szüleim átadják Prof. Úrnak. Az 1723. évvel szerintem a Tr. sorrendje már megszűnik jó lenni és az új Curiával kezdődik a modern rendi jog. Ezt is meg kellene írni, főleg a Planum nyomán: még teljesen ismeretlen ez a kor, pedig nagy tévedés ezt a Tr. tételeivel egy kalap alá venni! Az élet sokat alakított már, de nem volt revolúció, mint 48-ban. A XIX. század megint csak érdekes kor, de ehhez még túlságosan elfogultnak érzem magam. Hogy miközben, arra a másik cikkem /Magyarabb jog felé/ jellemző. De a helyszíni tanulmány sok pontban más nézetre hangolt.

5. Terveztem egy Mátyás tanulmányt: erős szellemtörténeti háttérrel, Mátyás egyéniségét kiemelve a renaissance csak német és olasz gyökereire próbáltam volna az ő

1019 Magyar népi jog. Magyar Szemle, 1939: 121–126. o.1020 Magyar törvény – magyar lélek. Hitel, 1942: 410–421. o.

315

örökérvényű tv-ét és reformjait visszavezetni. Ez a tv-szokás dolgozatnak egy része lett volna, kiszélesítve. Középpontjában a Decretum Maius. Szívesen írtam volna, a Mátyás-emlékkönyvbe, ha felkérnek és ha lett volna időm. Jelzem, hogy ez a gondolat még egészen ködös.

6. Az azilum-cikkem példányait szüleim át fogják adni: kérem, legyen oly jó Professzor Úr ezeket a legmegfelelőbb helyre juttatni. Ugyanezt elküldtem Plucknettnek a Speculus számára már hónapokkal ezelőtt, de válasz nem érkezett. Most még kevésbé fog érkezni.

7. A jogszokásgyűjtésre: igen alkalmas dolog arra, hogy a törvényelőkészítés megismerje a gyakorlatot, az ifjú jogászok pedig a falut, ezért feltétlenül folytatni kell. Arra kérem Professzor Urat, tegye lehetővé ezt a vezetése alatt álló proszeminárium tagjai között, ha arra sor kerülne. Talán a legjobb lenne, ha az erre vonatkozó jegyzeteim Györffy professzor úrhoz kerülnének. Azonban úgy látom, hogy a jogtörténet lényegeset nem meríthet ebből a munkából. Ezért csak egy pontban kellene a kapcsolatot megtartani velük, hogy t.i. az országban szétszórt okleveles anyagról /családi, községi iratok!/ feljegyzéseket készítsenek. Ezt a kérdést az Ig. Min. éppen kihagyta a kérdőívből, de egy új szövegezésnél jogaihoz kell juttatni.

A szokásjog alapján a magyar jog újjáépítése az én garamvölgyi tapasztalataim szerint utópia. Igaz, hogy ez a vidék már haladott és nem lehetetlen, hogy sokkal konzervatívabb helyeken lehet még találni a magyar jog maradványaiból. Mindamellett sem a faluval való közvetlen érintkezést nem bántam meg egy percig sem, sem pedig a magyar jog kiépítésének célját nem adnám fel: csakhogy ennek egyetlen útmutatója a jogtörténet lehet. Az is csak annyiban, hogy jelen szükségletei válogassanak használható intézményei közül.

Más tervre most nem emlékszem, hacsak nem arra, hogy szerettem volna a egész magyar jogtörténetet megírni. Ha erre a célra alkalmas segítség lenne, akármilyen kis ötletem, vagy feljegyzésem, nagyon boldog lennék. Kérem Professzor Urat, kezelje az anyagot szeretettel és elnézéssel. Hogy kinek a kezébe kerül, bizonyára bölcs belátása szerint fogja megszabni, csak arra kérem, hogy az ne Murarik Tóni legyen, akiről – most már megmondhatom – ünnepélyes és komoly meggyőződésem, hogy csak szélhámosa a tudománynak. Ezzel a véleményemmel nem is állok egyedül.

Professzor Úrnak végtelen és ezerszer tapasztalt jóságáért még egyszer és utoljára őszinte köszönetet mondva maradok

ragaszkodó tanítványa

Bónis Györgysk.

316