doktori disszertáció dóka krisztina a magyar táncfolklór átalakulása
Transcript of doktori disszertáció dóka krisztina a magyar táncfolklór átalakulása
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
DÓKA KRISZTINA
A MAGYAR TÁNCFOLKLÓR ÁTALAKULÁSA
(1896–1945)
Irodalomtudományi Doktori Iskola
(vezetője: Dr. Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár, az MTA r. tagja)
Magyar és összehasonlító folklorisztika program
(vezetője: Dr. Verebélyi Kincső DSc., egyetemi tanár)
A bírálóbizottság tagjai:
A bizottság elnöke: Dr. Voigt Vilmos DSc., professor emeritus
Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Tari Lujza CSc., egyetemi docens, Dr. Juhász
Katalin PhD.
A bizottság titkára: Dr. Bárth Dániel PhD., habilitált adjunktus
A bizottság további tagjai: Dr. Liszka József PhD., habilitált, Dr.
Lanczendorfer Zsuzsanna PhD. (póttag)
Témavezető: Dr. Verebélyi Kincső DSc., egyetemi tanár
Budapest, 2011
2
Jelen disszertáció egy 2004-ben megkezdett és 2011-ben lezárt kutatás eredménye. A
dolgozatot én írtam, a mástól idézett szövegek pontos forrását minden esetben feltüntettem.
Dolgozatom létrejöttét támogatta az OTKA NK 77922 sz. programja. Az ELTE BTK
Magyar és összehasonlító folklorisztika doktori programján folytatott tanulmányaim ideje
alatt (2005-2008) állami ösztöndíjban részesültem.
3
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a disszertáció létrejöttében
segítettek. Mindenekelőtt köszönöm Verebélyi Kincsőnek és Voigt Vilmosnak a téma
körvonalazásában, az elméleti tájékozódásban és a disszertáció megfogalmazásában
nyújtott segítségét és a dolgozatírás során tanúsított támogatásukat, megértésüket.
Hálával tartozom Felföldi Lászlónak, osztályvezetőmnek az MTA Zenetudományi
Intézetében, hogy biztosította számomra a munkaidőt a forrásfeltárásra és a dolgozat
írására, és hogy konzultációkkal, kritikai megjegyzéseivel, konkrét javaslataival, saját
adatgyűjtéseivel segítette munkámat. Köszönöm Fügedi Jánosnak, hogy szakmai
támogatásával, bizalmával, baráti biztatással segített a dolgozat létrehozásában.
Mindkettőjüknek köszönet, hogy az OTKA pályázattal biztosították számomra a
kutatáshoz szükséges anyagi hátteret.
A dolgozat semmiképpen nem jöhetett volna létre, ha családom minden tagja (férjem,
gyermekeim, szüleim és anyósom) nem nyújt konkrét gyakorlati segítséget. Külön
köszönöm kisgyermekeimnek, Barnabásnak és Mártonnak, hogy megértést és türelmet
tanúsítottak. Köszönöm férjemnek, Molnár Péternek, hogy a hétköznapi teendőket
átvállalva időt biztosított az íráshoz, hogy szakmai beszélgetéseinkkel is segített a dolgozat
megformálásában, és hogy hatalmas segítséget nyújtott a jegyzetek és bibliográfia
elkészítésében.
Köszönettel tartozom a Hagyományok Háza könyvtárosainak. Különösen köszönöm Nagy
Krisztinának, hogy a jegyzetek és a bibliográfia pontosításában is segítséget nyújtott.
Ugyanígy köszönöm a Néprajzi Múzeum munkatársainak, hogy mindig készséggel
segítségemre voltak, annak ellenére, hogy kézirathegyeket kellett megmozgatniuk
számomra.
Továbbá köszönöm egykori tanáraimnak, minden közelebbi vagy távolabbi kollégámnak,
különösen Kővágó Zsuzsának, hogy a konzultációk mellett sokszor csak hétköznapi
beszélgetéseinkben is információkkal szolgáltak, ötleteket adtak és mindenekelőtt
bíztattak.
4
Tartalom
Bevezetés ............................................................................................................................... 7
Terminológiai kérdések ....................................................................................................... 10
A változás/átalakulás fogalmai ........................................................................................ 10
Hagyomány és hagyományápolás fogalmai .................................................................... 14
Folklór – folklorizmus ..................................................................................................... 19
Néptánc – folklórtánc – hagyományos tánc .................................................................... 25
Kutatástörténet ..................................................................................................................... 28
Kutatás és források a 19-20. század fordulóján ............................................................... 28
Kutatástörténet a két világháború között ......................................................................... 32
Történeti keretek .................................................................................................................. 35
A századforduló ............................................................................................................... 36
Világháború, forradalmak ................................................................................................ 38
A két világháború között ................................................................................................. 39
Tánciskolák, tánctanárok, tánckönyvek............................................................................... 43
Tánciskolák városon és falun .......................................................................................... 44
A tánctanárok ................................................................................................................... 46
Tánckönyvek ................................................................................................................... 48
Néptáncbemutatók, mozgalmak .......................................................................................... 51
Néptáncok bemutatása a 19. század végén ...................................................................... 51
Az 1920-as évek magyarországi népművészeti bemutatói .............................................. 52
A Gyöngyösbokréta (1931-1947) .................................................................................... 54
Kutatástörténet ............................................................................................................. 54
Források ....................................................................................................................... 56
Mozgalomtörténet ........................................................................................................ 58
Táncanyag .................................................................................................................... 62
Erdélyi népművészeti bemutatók (1920-1944) ............................................................... 64
Regös cserkészet .............................................................................................................. 67
Hagyományos táncok a 20. század első felében .................................................................. 70
A karikázók...................................................................................................................... 72
Eszközös pásztortáncok ................................................................................................... 74
Az ugrós ........................................................................................................................... 77
Legényes táncok .............................................................................................................. 78
Régi páros táncok ............................................................................................................ 81
A verbunk ........................................................................................................................ 84
A csárdás ......................................................................................................................... 87
Társastáncok ........................................................................................................................ 90
18-19. századi társastáncok ............................................................................................. 92
Kötetlen szerkezetű táncok .......................................................................................... 95
A keringő ................................................................................................................. 95
Polkafélék ................................................................................................................ 97
Kötött csoportos táncok ............................................................................................... 99
Francia négyes ....................................................................................................... 102
A hétlépés .............................................................................................................. 102
Gólya ..................................................................................................................... 104
Krajcpolka (Kreutzpolka) ...................................................................................... 108
Fenyegetős (tréfás polka)....................................................................................... 109
„Hogy a csibe…‖ ................................................................................................... 111
Magyar népies műtáncok ............................................................................................... 113
5
A tánciskolai csárdás ................................................................................................. 116
Magyar szóló és magyar kettős ................................................................................. 117
Sormagyar .................................................................................................................. 120
A 20. századi társastáncok ............................................................................................. 121
Onestep (vansztep) .................................................................................................... 125
A tangó ...................................................................................................................... 127
A foxtrott ................................................................................................................... 128
A „magyar néptánc‖ .......................................................................................................... 131
Néptánc és könyvek ....................................................................................................... 131
Néptánc – színpad – hagyományőrzés........................................................................... 137
Néptánc és film .............................................................................................................. 142
Néptánc és turizmus....................................................................................................... 149
Befejezés ............................................................................................................................ 154
Irodalomjegyzék ................................................................................................................ 158
Források (kéziratok, filmek) .............................................................................................. 185
Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet Kézirattára (AKT) ............... 185
Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívum (EA) .............................................................. 187
Néptáncfilmek 1945-ig .................................................................................................. 190
Függelék ............................................................................................................................ 197
Kinetográfiák ................................................................................................................. 197
Táblázatok ..................................................................................................................... 216
Képek, fotók .................................................................................................................. 221
Kották ............................................................................................................................ 237
6
Martin György, Pesovár Ernő és kutatótársaik emlékének
7
BEVEZETÉS
A 20. század első felének falusi tánckultúrája iránti érdeklődésem két tőről fakadt.
Egyrészt abból a meglátásból, hogy a korszak tágabban értelmezett népi tánckultúrájáról
meglehetősen egyoldalúak az ismereteink, a tánckultúra változásaira vonatkozóan pedig
végképp elnagyoltak. Tudjuk, hogy ez a korszak a magyar táncfolklór nagy átalakulásának
az időszaka. Ám a korabeli kutatás, amely még egykorú szemlélője volt a tánckultúrát érő
változásoknak, mint majd a későbbiekben látni fogjuk, csak a hagyományos formákra
koncentrált. A néptánckutatás 1950-es évektől induló új időszaka is bizonyos értelemben
ezt a szemléletet vitte tovább. A korabeli táncfolklorisztika ilyen irányultságát jól
példázzák Martin György sorai:
„A magyar táncfolklorisztika legsürgősebb feladata a 20. század eleji paraszti
tánckultúra elmerülő emlékeinek minél teljesebb rögzítése... A táncélet és
tánchagyományok jelenkori alakulását, változását csak ebből kiindulva vizsgálhatjuk, s a
tánctörténeti források is csak e néprajzi anyag segítségével válnak értelmezhetővé.‖1
Részben ezzel a szemlélettel függ össze, hogy az ebben a periódusban készült
tánctörténeti összegzésünk az 1880-as évek végével lezárul, hogy a magyar néptánc-
tipológia csak a csárdásig tartó rétegeket, típusokat öleli fel, illetve, hogy a 20. századra
vonatkozóan elsősorban a hagyományos értelemben vett folklórtáncokról vannak
ismereteink.2
Az utóbbi időszakban keletkezett korszakunkra vonatkozó rövid áttekintések ezt az
egyoldalúságot ugyan enyhítették, de a hiányosságokat nem tudták pótolni.3 Ebből az
indíttatásból és a változásokra koncentráló szemlélettel kezdtem el gyűjteni és feldolgozni
a 20. század első felének tánckultúrájára vonatkozó dokumentumokat.
Érdeklődésem egy másik irányból is indult. Archívumainkban őrzött,
kiadványainkban megjelentetett, illetve forráskiadásra szánt „néptánc‖-dokumentumainkat
vizsgálva egyre többször merültek fel bennünk kollégáimmal a kérdések, hogy az adott
táncfolyamat vajon milyen körülmények között került rögzítésre. Ezek a körülmények
hogyan befolyásolták a tánc formai sajátosságait? Egyáltalán hogyan „keletkezett‖ az adott
tánc? Mennyire reprezentálja valóban az adott időszak táncfolklórját, az adott tánctípust?
Sőt: Mennyiben kell a hagyomány helyett tudatos hagyományalkotási folyamatok
1 Martin Gy. 1979d. 523.
2 Pesovár E. 2003a., 2003b.; Martin Gy. 1970-72.
3 Pesovár E. 1998.; Felföldi L. 2009.
8
eredményével számolnunk? A magyar néprajzi kutatás utóbbi évtizedekben
megfogalmazódó hasonló problémafelvetései, illetve általában a történeti folklorisztikai
kutatások, folklorizmus-kutatások, hagyományőrzés/hagyományalkotási folyamatok
vizsgálatai és a változásvizsgálatok eredményei arra sarkalltak, hogy kérdéseket tegyek fel
az eddig magyar néptáncként gyűjteményeinkben őrzött és részben publikált anyagokkal
kapcsolatban.
Ezekből az indíttatásokból fakadóan disszertációmban arra vállalkoztam, hogy a
korszak dokumentumait összegyűjtve és értelmezve „újrarajzoljam‖ a 20. század első
felének népi tánckultúráját. Rámutassak, hogy hogyan szerkesztik meg a kutatás, a
népművészeti bemutatók, a turizmus, a helyi hagyományőrzés a „magyar néptáncot‖ és
ehhez képest milyen lehetett a korabeli falusi tánckultúra. A probléma megközelítéséhez
három irányból közelítettem. Egyrészt megpróbáltam feltárni és bemutatni a korabeli
tánckészlet azon darabjait, amelyeket eddigi kutatásainkból a legtöbb esetben kizártunk,
mondván, hogy ezek nem „néptáncok‖. Másrészt igyekeztem rámutatni az eddig
néptáncként értelmezett táncok/tánctípusok korabeli szerepére és a velük kapcsolatos
hagyományápolási folyamatokra. Harmadszor pedig az utóbbi folyamatok
eredményeképpen létrehozott „néptánc‖-konstrukciók sajátosságait vizsgáltam.
Forrásanyagomat elsősorban a korszakban keletkezett vagy arra egyértelműen utaló
publikációk és archívumi anyagok (kéziratok és mozgóképek) jelentették. Utóbbihoz
feltártam a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumának és a Zenetudományi Intézet
Néptánc Osztályának korszakra vonatkozó kéziratait, valamint az MTA ZTI és a Néprajzi
Múzeum Filmtárát. Az anyag értelmezéséhez használtam még később keletkezett, de
korszakunkra vonatkozó adatközléseket is.
Az elemzésénél a feltárt anyagot sajátosságaiból kiindulva komplex módon
közelítettem meg. Elsősorban a bausingeri kultúrakutatás, a folklorizmus-kutatás, valamint
a történeti folklorisztika, illetve a hagyományos táncfolklorisztika szempontjait is
figyelembe véve a történeti és a kritikai szemléletet egyaránt szem előtt tartva dolgoztam
fel az anyagot.
Korszakhatárként némi vívódás után 1896.-ot és 1945.-öt jelöltem meg. Az
ingadozás oka, az volt, hogy ha az újabb táncdivatok falusi kultúrában való
megjelenésének idejéből indulunk ki, akkor a paraszti polgárosulás kibontakozásának
kezdeteként számon tartott 1880. körül időszak adódik lehetséges korszakhatárként.4 Ha a
4 Ld. Kósa L. 1998.
9
tudományos vizsgálatok látványos elindulását és a tudomány néptánc-képének
megteremtését vesszük alapul, akkor 1890-től, az Ethnographia indulásától, és ezzel a
néptánccal foglalkozó tanulmányok sorozatos megjelentetésétől érdemes indulnunk. Ha a
folklórtáncok nagyközönség előtt való bemutatásából, reprezentációs és turisztikai célú
felhasználásából indulunk ki, akkor a Millennium Éve jelenthet jó kezdőpontot. Végül
utóbbi mellet döntöttem, mivel így egy jól körülhatárolt időszak rajzolódott ki, amelyben
amellett, hogy már a falusi tánckultúra átalakulása, polgárosodása is zajlik, a korabeli
tudomány „néptánc‖-szemléletének kialakulása is jól kitapintható, ugyanakkor a
táncfolklór sokszínű reprezentációja is kibontakozóban van. A vizsgált időszak végének
kijelölése némiképp egyszerűbbnek tűnt. 1945-öt mint történeti fordulópontot a népi
kultúra szempontból is szokás korszakhatárként megjelölni5, ugyanakkor az időpont a két
világháború közötti időszak nagy mozgalmának a Gyöngyösbokréta-mozgalomnak is
lényegében a végét jelenti.6
A vizsgált időszakon belül természetesen adódnak belső fordulópontok. Ilyenek
például az első világháború kezdete, amely általában a falusi közösségek életének
átalakulását, a háborúval a közösségek felbomlását, illetve valamiféle kulturális világlátást
hozott. Mint majd látjuk a tánckultúrára is kihatott. Fontos fordulópont a trianoni
békekötés, amikor új államok keretei közé került a magyar népesség egy része, ezzel új
kulturális helyzet teremtődött. A kisebbségi léttel a közösségek népi kultúrája új funkciókat
kapott (pl. nemzeti identitás kifejezése, protestálás).7 Ugyanakkor a korabeli
magyarországi politika is elkezdi felhasználni céljaira, pl. propagandacélokra a magyar
paraszti kultúrát. Az újabb háború kezdete, illetve a háborúhoz való csatlakozásunk is
természetesen új helyzetet teremtett.
Végül meg kell jegyeznem, hogy a korszakhatárokat szem előtt tartottam a
forrásfeltárásnál és az anyag feldolgozásánál is. Azonban, ahol maga az anyag indokolta,
utaltam a korszakot megelőző, és azt követő jelenségekre is, hiszen az ekkor kibontakozó
folyamatok (pl. a tánckészlet nagyarányú lecserélődése) már korábban megindultak, illetve
egyes jelenségeknél érdemes még az 1945. utáni időszakra is hivatkozni. Különösen a
divattáncok továbbélésével kapcsolatban utaltam az 1950-es, 60-as évekbeli (sőt néha még
későbbi) történésekre is, mivel a korszakunkban megjelenő táncok a nyelvterület egyes
5 Ld. például a Magyar Néprajz legújabb, történeti kötetének periodizációját. (Paládi-Kovács A. (főszerk.)
2009.) 6 1945-ben lényegében megszűnik a mozgalom. Ezt követően már csupán néhány alkalmi megmozdulásról
tudunk. 1947-ben hivatalosan is megszüntetik a Gyöngyösbokréta Szövetséget. 7 A folklór-jelenségek funkcionális kérdéseihez, átalakulásához ld. Bogatirjov, P. G. 1985a.
10
részein csak 1945. után terjedtek el. Emellett akár az új táncok, akár a folklorizmus-
jelenségek továbbéléseire azért is érdemes rámutatnunk, mert ez rávilágít funkcióikra,
illetve a jelenségek hatásaira is.
TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSEK
A változás/átalakulás fogalmai
A magyar táncfolklór 19. század végi, 20. századi átalakulását vizsgálva fölmerülnek azok
a fogalmak, melyek keretében a néprajzi-antropológiai kutatások e folyamatokat
értelmezni szokták.
Az egyik felmerülő talán legtágabb értelmű fogalom a változás. A változás és a vele
rokon értelmű, vagy hozzá kapcsolódó kifejezések (átalakulás, modernizáció, akkulturáció,
polgárosodás stb.) a társadalomtudományok időről-időre középpontba kerülő fogalmai,
melyek különböző tudományos értelmezéseinek bemutatása természetesen túlmutat e
dolgozat keretein. Nem célom e fogalmak különböző tudományos megközelítéseinek, az
egyes tudományok ezekhez kapcsolódó elméleteinek részletes bemutatása, itt csupán az
előkerülő fogalmakat és az ezek kínálta értelmezési kereteket jelezném.
A változás kifejezés alapfogalma a különböző társadalomtudományi kutatásoknak. A
szociológia elsősorban a társadalmi változás kifejezést használja, amely fogalom keretében
azonban nem kizárólag egy szűkebb társadalmi folyamatot ért, hanem ennek tágabb
értelmezésébe beletartoznak a kulturális jelenségek változási folyamatai is.8
A kulturális antropológia szintén foglalkozik a kérdéssel, utal a kulturális jelenségek
folyamatos változására és a nagy átalakulási folyamatokra is.9
Jóllehet a néprajztudomány régóta foglalkozik az egyes néprajzi jelenségek
történetiségével, újak megjelenésével, vagy kikopásával, mégis a kutatást sokáig
elsősorban a jelenségek statikus bemutatása jellemezte. Történt ez annak ellenére, hogy a
népi kultúra nagyarányú, módszeres feltárása, majd első tudományos kézikönyveink
megjelenése idején is már egy átalakuló paraszti kultúrából kellett a hagyományos, vagy
8 A társadalmi változás fogalmának értelmezéséhez és elméleteihez vö. pl. Andorka R. 2003. 90-91., 563-
603. Itt a társadalmi változás „a társadalom szerkezetének, intézményeinek, kultúrájának változása‖
(Andorka R. 2003. 647.) 9 A változás kulturális antropológiai megközelítéséről pl. ld. Hollós M. 2000. 130-140.; Kaschuba, W. 2004.
141-157.
11
annak tűnő elemeket kiválogatni. A magyar kutatásban az 1970-es évek elején bukkan fel
új kutatási irányként a változásvizsgálat, összekapcsolódva a jelenkutatással.10
Ekkortól
indulnak el azok a monografikus falukutatások, melyek már nem egy hagyományos falu
képét akarják megrajzolni, hanem éppen ellenkezőleg a korabeli átalakuló falusi
társadalomról, gazdaságról, kultúráról kívánnak képet adni.11
Ezek a vizsgálatok
elsősorban a hagyományosnak tekintett népi kultúra 1945. utáni, különösen pedig a
kollektivizálást követő átalakulásait igyekeztek nyomon követni, illetve a korabeli falusi
életet leírni. Ez az irányzat azon túl, hogy rámutatott a változási folyamatokra,
egyértelművé tette azt is, hogy a néprajz vizsgálódási kereteibe nem csupán a
hagyományos, tradicionális elemek férnek, hanem az újabb, ha úgy tetszik modern
jelenségek is.
Azt, hogy a népi kultúra, ezen belül a folklór folyamatosan változó, történeti
jelenség, illetve azok rendszere, mára már nem kell hangsúlyoznunk. A magyar népi
kultúra történeti alakulását, korszakait, az egyes korszakokban a népi kultúra (társadalom,
gazdálkodás, életmód különböző területeit, a folklór – ezen belül a díszítőművészet,
költészet, zene, tánc, szokás, hiedelmek) különböző területeinek jellegzetességeit mára
terjedelmes kézikönyv, a „Magyar Néprajz‖ sorozat I./2. kötete mutatja be.12
A könyv
foglalkozik a korszakolás lehetőségeivel, a periodizáció és kronológia elméleti kérdéseivel
is.13
Korszakunk vizsgálata kapcsán felmerülő másik terminus a modernizáció, melyet
hagyományosan különösen a történeti és a szociológiai kutatás használ. Anélkül, hogy a
modernizáció-kutatás különböző irányzatait részletesebben tárgyalnám, csupán annyit
jegyeznék meg, hogy az ilyen jellegű vizsgálódások elsősorban az iparosodás és a
technikai modernizálódás felől közelítettek és folyamatosan tágult a kifejezés egy
szélesebb értelmű gazdasági, társadalmi és kulturális jelenségeket is magába foglaló
fogalommá.
Andorka Rudolf szociológiai kézikönyvünkben a következőképpen foglalja össze az
általa (ily módon tágabban értelmezett) modernizáció elméletének lényegét:
„A modernizáció elmélete abból indul ki, hogy a társadalom négy alrendszerében,
nevezetesen a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a kulturális alrendszerben
párhuzamosan mennek végbe a modernizáció irányába mutató változások. Ezek egymást
10
Zsigmond G. 1972. 11
Bodrogi T. (szerk.) 1978.; Szemerkényi Á. (szerk.) 1980. 12
Paládi-Kovács A. (főszerk.) 2009. 13
Paládi-Kovács A. 2009. 17–38.
12
erősítik, illetve – ha az egyik alrendszerben nem következik be a modernizáció –
meggátolják a többi alrendszer modernizációját. ... A modernizáció a társadalmi jelenségek
számos más területén, többek között a családban és gyermekszámban, az életmódban, a
szabadidő eltöltésében is alapvető változásokat hoz magával.‖14
Itt a modernizáció egy
olyan sokdimenziós fogalomként jelenik meg, amely magába foglalja a városiasodást, az
iskolai végzettség emelkedését, a gyermekszám tervezését, az emberi viselkedés és értékek
megváltozását.15
A modernizáció fogalma különösen az 1990-es évektől került a magyar néprajzi
kutatás szóhasználatába. A fogalom értelmezési keretként való megjelenését példázza a
„Modernizáció és néprajz‖ című konferenciakötet. Ennek bevezető tanulmányait olvasva
egyrészt betekintést nyerünk a fogalom legfontosabb megközelítéseibe, a modernizáció,
illetve a rokon jelenségek néprajzi kutatásának rövid történetébe, majd esettanulmányokat,
konkrét jelenségek elemzéseit is olvashatjuk. A kutatók kísérletet tettek a fogalom
használatára különböző hagyományos és mai néprajzi jelenségeket (gazdálkodás, életmód
egyes területei, egyesületi élet, falusiasodás ma) vizsgálva.16
Ugyanakkor e kötetben
megjelennek a változás és a modern jelenségek irányába forduló néprajzkutatással
szembeni ellenérvek is, melyek jól jelzik egy hagyományos néprajzi szemlélet
modernizációs vizsgálatokkal, illetve a modernizációs jelenségekkel szembeni
idegenkedését is.17
A használható megközelítések között meg kell említenünk az akkulturáció fogalmát,
melynek különböző értelmezéseit találjuk az egyes társadalomtudományi (elsősorban
szociológiai és kulturális antropológiai) írásokban.18
A fogalom különböző
értelmezéseinek közös jellemzője, hogy idegen/külső hatás révén létrejövő átalakulási
folyamatokról beszél, és a kulturális érintkezésre és ennek következtében az egyik kultúra
másik kultúrára gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet. A magyar néprajzi kutatás többek
között e fogalommal jelöli a paraszti kultúrát érő, a különösen a 19. század második
felében és a 20. században kibontakozó nagyarányú átalakulási folyamatot, amelynek
14
Andorka R. 2003. 641-642. A szerző röviden áttekinti a társadalmi változások egyes elméleteit is: Andorka
R. 2003. 90-91., 569-579. 15
Andorka R. 2003. 642. 16
Szűcs A. (szerk.) 1998. Itt a modernizáció és a néprajz kapcsolatáról ld. Fejős Z. 1998.; Wilhelm G. 1998. 17
Ratkó L. 1998. 18
Ezek a meghatározások, pl. az idegen kultúra elemeinek átvételét (Mühlmann, W. E. 1969., Esser, H.
2003.), egy más kultúrát hordozó csoporthoz való kulturális alkalmazkodást (Bodrogi T. 1977., Hettlage, R.
1989.), különböző kultúrájú csoportok találkozásának hatására meginduló változásokat (Spicer, E. H. 1968.),
a hagyományos kultúrának kívülről jövő hatásra történő teljes lecserélését (Siegel, B. J. 1955.)
hangsúlyozzák.
13
keretében zajlik a hagyományos kultúra lecserélése.19
A fogalom kevéssé lett a magyar
néprajzi kutatásban szélesebb körben használatos. Az akkulturáció fogalma és a magyar
népi kultúra 19-20. századi átalakulásának társadalmi-demográfiai, gazdasági és kulturális
keretei, valamint a folyamat főbb vonásai különösen Voigt Vilmos publikációban kerülnek
az előtérbe az 1970-es évektől.20
A vizsgált időszak néprajzi jelenségeinek, átalakulási folyamatainak vizsgálatában
még egy fogalommal kell számolnunk, ez pedig a polgárosulás/polgárosodás fogalma.
Ebből indulnak ki a magyar néprajzi kutatásban különösen Kósa László kutatásai. Kósa a
népi kultúra 19. század végén, 20. század elején zajló nagy átalakulási folyamatait, mint
paraszti polgárosulást jellemzi. Modelljében a hagyományosságot, archaikusságot és a
polgárosultságot jelöli meg két pólusként. Az általa vizsgált időszakban (1880-1920) a népi
kultúrát érő változásokat mint polgárosulási folyamatot, vagyis a két pont között a
polgárosultság felé történő elmozdulást jellemzi:
„Előfeltevésként el kell fogadnunk egy, a polgárosulás megindulása előtti archaikus
állapot meglétét… Mostani tudásunk szerint [erre az állapotra vonatkozóan]
általánosságban a következő fő jellemzőket emelhetjük ki: a szájhagyományban élő
ismeretek (nemcsak a szorosabban vett folklór, hanem a világról alkotott kép és tudás)
elevensége és prioritása az írásos formákkal szemben, az irracionális szokások és
hiedelmek nagy befolyása, életrendet szabályozó ereje, erős társadalmi kötöttségek, a
társadalmi intézmények zártsága, a fogyasztási értékrend hiánya, ami összefügg az önellátó
gazdálkodással, a piacra termelés hiányával, vagy alacsony fokával stb.‖21
Ebben az
értelemben a polgárosulás folyamatában a szóbeliség visszaszorul az írásbeliség javára, az
irracionális szokások szerepe csökken, a társadalmi intézmények zártsága lazul, a
mentalitás átalakul (piacra termelés, vállalkozói mentalitás megjelenése), ezekkel együtt
átalakul az értékrend.22
A változások ilyen megközelítésével a hangsúly a városi, polgári
mentalitás és kultúra megjelenésére, hatására helyeződik, és a kutatás a paraszti kultúra
átalakulási folyamatainak hátterében elsősorban a polgári minták (gazdálkodás, kultúra,
magatartás) átvételét keresi.
Végül még egy a változás-modernizáció-akkulturáció-polgárosodás fogalmainak
tárgyalása közben is felmerült kifejezésre kell utalnunk. Az átalakulás rokon fogalom a
változással, azonban míg a „változás‖ folyamatos alakulást sugall, addig az „átalakulás‖
19
Voigt V. 1978. 604.; Kósa L. 1998. 42. 20
Voigt V. 1974., 1978. 21
Kósa L. 1998. 44-45. 22
Kósa L. 1998. 45.
14
dinamikusabb változást, nagyobb fordulatot, régebbi jelenségek újakkal való nagyarányú
felcserélését jelölheti. Voigt Vilmos a folklór fogalmának értelmezése kapcsán a két
fogalmat a következőképpen különíti el:
„…célszerűnek látszik … megkülönböztetni egymástól az általában vett változás és a
konkrétabban felfogott átalakulás fogalmait. Az utóbbin az olyan változást értjük, amely
stadiális jellegű, vagyis egészen másban folytatódik.‖23
A (társadalmi és kulturális) változás különböző megfogalmazásai és értelmezései
eltérő vonásaira helyezik a hangsúlyt a tradicionális/premodern társadalomból a modern
társadalom és kultúra felé mutató folyamatokban. Ugyanakkor a különböző
megközelítések által felvetett szempontok (folyamatos változás, amelyben vannak kiugró,
dinamikus átalakulással jellemezhető korszakok; az iparosodás és technicizálódás hatása; a
polgári életmód- és kulturális modell követése; a városi/modern kultúrával való találkozás
és a hagyományos kultúra lecserélése; a változások történeti-politikai, társadalmi és
kulturális keretének és hatásainak tekintetbe vétele) különböző dimenzióit világítják meg a
magyar népi kultúra 19. század utolsó harmadában és a 20. század első felében zajló nagy
átalakulási folyamatainak, és segíthetik a korszakunkra vonatkozó feltárt anyag
értelmezését.
Ha a fenti tágabb történelmi, társadalmi folyamatokról egy szűkebb területre, a
kulturális jelenségek átalakulási folyamataira, ezen belül is a népi kultúra változásaira
irányítjuk figyelmünket, egy újabb fogalmi rendszerrel találjuk szemben magunkat, (mely
fogalmak egy része, pl. tradíció/hagyomány) eddigi megközelítéseinkben is felmerültek.
Hagyomány és hagyományápolás fogalmai
Míg a szociológia és más társadalomtudományok elsősorban a társadalmi változás,
iparosodás, modernizáció folyamataira irányították figyelmüket, a néprajzi kutatások
hosszú időn keresztül éppen ellenkezőleg a múlt, a tradíció, az archaikusság felé fordultak.
Ugyanakkor a szociológia modernizáció-modernitás fogalmának sokrétű, komplex és
egymástól eltérő megközelítéseihez hasonlóan a társadalomtudományi (néprajzi-
folklorisztikai) kutatások hagyomány-értelmezése is sokfelé ágazott napjainkra.
Az 1960-as években Németországban (részben a nemzetiszocialista néprajzzal való
szembefordulás révén) megfogalmazódott a hagyomány, illetve a hagyományos néprajz
23
Voigt V. 2001c. 315.
15
kritikája.24
Hermann Bausinger és a tübingeni iskola új értelmezési hálót és új irányokat
jelöltek ki a néprajzi kutatás számára. Bausinger 1961-ben megjelent könyve a
„Volkskultur in der technischen Welt‖ (Népi kultúra a technika korszakában) határozottan
újraértelmezte a népi kultúra fogalmát.25
Bausinger népi kultúra-elméletével számtalan
olyan nézetet megrengetett, melyek a korábbi Volkskunde-típusú néprajzi kutatásoknak
alappilléreit jelentették, így a hagyományos falu mint egységes, önmagában zárt
organizmus képzetét; a produktív, önteremtő, a néplélek által áthatott népi kultúrába vetett
hitet; a technika mint a népi kultúrával élesen szemben álló, azt teljes mértékben
felbomlasztó erő gondolatát stb. Bausinger kritikáját adta azoknak a megközelítéseknek,
melyek a hagyomány lényegét a múlt felé fordulásban látták, és ellentétes fogalomként
értelmezték a divattal, az újítással. A német kutató a kettő éles szembeállítását feloldva a
fogalomhoz új megközelítést adott, amikor a múlthoz való igazodás helyett a továbbadás,
hagyományozás folyamatait hangsúlyozta, illetve a hagyomány egy újabb dimenziójára a
„kötelezőérvényűségre‖ is felhívta a figyelmet:
„A tradíció a népi kultúra korábbi állapotában nem a múlt felkutatását és felszínre
hozását jelentett, hanem folyamatos továbbadást és hagyományozást. A tradíció kötelező
érvényűségét nemcsak a hagyomány hosszú időtartama biztosította, inkább ellenkezőleg: a
hagyomány hosszú láncai a mindig újonnan hagyományozottak kötelező érvényűsége
révén jöttek létre. Azaz az emberek korábban (is) csak egy szűkebb időtartamot láttak át,
amelybe a hagyomány belenyúlt; a tradíció fogalmában a történetiség feloldódott. Sőt azt
is feltételezhetjük, a kötelező érvényű szokások térbeli és társadalmi magja éppoly
lényeges volt, mint az időbeli történeti vonatkozása: ami itt szokásos és amit itt mindenki
csinál, éppoly fontos volt, mint az, hogy mindig is ezt csinálták.‖26
A hagyomány-fogalom az 1980-as évek elején a nemzetközi tudományos
érdeklődésnek is a középpontjába került, a tudományelmélet által is körülírt, ugyanakkor
vitatott, eltérő értelmezésekkel összekapcsolódó fogalommá vált.27
A tradíció/hagyomány-
fogalom előtérbe kerülése tudományelméleti kategóriaként való meghatározásán túl újabb
témakör fölvetését is jelentette (hagyományalkotás, „kitalált hagyományok‖), mely részben
a korábbi hagyományfogalmak kritikáját adta, másrészt konkrét kulturális folyamatokra
24
A hazai kutatásban a „hagyományos néprajz‖ hasonló szemléletű bírálatát (amely a bausingeri felvetésekre
is hivatkozik) és a paradigmaváltási javaslat kapcsán kirobbant vitát ld. Niedermüller P. 1989., 1994. és az
ezekre adott válaszokat. 25
Legújabb magyar nyelvű kiadása Bausinger, H. 1995. (Eredeti német nyelvű kiadás Bausinger, H. 1961.) 26
Bausinger, H. 1995. 93. 27
A fogalom körüli vitákhoz ld. pl. a Markarjan „A kulturális hagyományok kulcsfontosságú elméleti
problémái‖ című tanulmányában (Markarjan, E. Sz. 1987.) megfogalmazott hagyomány-értelmezés által
kiváltott tudományos vitát (Hofer T.-Niedermüller P. (szerk.) 1987. 67-126.)
16
hívta fel a figyelmet (hagyományok megszerkesztése, nemzeti kultúra megteremtése).
Ennek az érdeklődési hullámnak és kritikai szemléletnek az eredményeképpen
tanulmányok, konferenciakötetek, könyvek jelentek meg.28
A kérdéssel kapcsolatos viták, javaslatok iránti hazai érdeklődést jól mutatja az
1987-ben megjelent „Hagyomány és hagyományalkotás‖ című kötet, mely válogatás a
téma nemzetközi szakirodalmából.29
A kötet három fő tanulmányának különböző tudományágakat képviselő szerzői
(Shils, Markarjan, Hobsbawm) különböző szemszögből közelítették meg a hagyomány
fogalmát, és értelmezéseikkel részben a fogalommal kapcsolatos problémákra mutattak rá,
részben új irányt mutattak annak értelmezéséhez.30
Shils írásában a múlthoz való viszony ellentmondásosságára hívta fel a figyelmet:
egyrészt a múlt, valami olyasmit képvisel, melyet túl kell haladni, vagyis ebben az
értelemben negatív színezetű; a másik szemlélet (pl. régi tárgyak értékelése) az előzővel
éppen ellenkezőleg a múltat, a régit mint értéket állítja előtérbe.31
Shils hagyomány-fogalmának kulcsgondolata az átadás folyamata (egyik
generációról a másikra hagyományozás, örökítés). Véleménye szerint az a hagyomány,
amit átadnak és amelyet legalább három generáción keresztül örökítenek. Hagyomány
lehet bármi (tárgy, eszme, gyakorlat, intézmény, épület, táj…) függetlenül attól, hogy
szóban vagy írásban, vagy mely módon történik az átadás, hogy mi a viszony a rációhoz,
az ellenőrzöttséghez, vagy hogy alkotója ismert-e. Az átadás mellett a hagyomány további
jellegzetességeiként az elfogadást, a magától értetődőséget, az elevenséget jelöli meg,
illetve, hogy a hagyomány ugyan a múltból ível át, de a mindenkori jelen része.32
Shils
értelmezésével még egy újabb, számunkra fontos elem jelenik meg a hagyomány-
fogalomban, ez pedig a változás gondolata:
„Még egy rövid – három generációs – átadási lánc során is igen valószínű, hogy a
hagyomány bizonyos változáson megy keresztül. Fő elemei megmaradnak, miközben a
többi eleme megváltozik; attól válik hagyománnyá, hogy a fő elemei a külső megfigyelő
számára megközelítőleg azonosak maradnak a sorozatos átadás, illetve birtoklás egyes
28
Edward Shils 1981., Hobsbawm, E. - Ranger, T. 1983. 29 Hofer T.-Niedermüller P. (szerk.) 1987.; Az 1980-as évektől Magyarországon is kibontakoztak az ilyen
irányú kutatások. Ld. pl. Hofer T.-Niedermüller P. (szerk.) 1988.; Hofer T. (szerk.) 1991. 30
A témának természetesen az itt említetteken túl is hatalmas a nemzetközi és hazai szakirodalma. Ami
indokolja a kötet kiemelését és a három szerző hagyományfogalmainak bemutatását, az az, hogy ezek
(különösen Shils és Hobsbawm megközelítése) mára klasszikus kiindulópontjaivá váltak az ilyen irányú
kutatásoknak. 31
Shils, E. 1987. 15-18. 32
Shils, E. 1987. 30-31.
17
szakaszaiban. A hagyományok átvevői ritkán tudják helyesen megítélni, hogy milyen
hosszú a lánc… Másrészről a hagyomány hatalmas változásokon mehet keresztül, anélkül,
hogy átvevőinek ez különösebben feltűnne. Ők csupán a hagyomány előző tulajdonosaival
való közös származást érzékelik...‖33
A hagyomány ily módon való megfogalmazásával Shils szembefordul azokkal az
elgondolásokkal, amelyek a hagyományt/hagyományozást kontinuitásként és ezzel együtt
valamiféle állandóságként, változatlanságként értelmezték. Megközelítésével nemhogy
kizárná a változások gondolatát, hanem lehetővé teszi a változás-újítás hagyomány-
fogalommal való összebékítését.
Edvard Sz. Markarjan34
hagyomány-értelmezésében, melyet „A kulturális
hagyományok kulcsfontosságú elméleti problémái‖ című tanulmányában publikált (Shils
elméletéhez hasonlóan) szintén központi elem a továbbadás gondolata.35
Markarjan a
kulturális hagyományok megértéséhez egy általános elméleti modellt vázolt fel.
Megfogalmazásában:
„…a kulturális hagyomány nem egyéb olyan társadalmilag szervezett
sztereotípiákban kifejezett csoporttapasztalatnál, amely tér- és időbeli közvetítések útján
különböző emberi közösségekben halmozódik fel és termelődik újjá.‖36
Definíciója az átadás gondolatán túl olyan fontos szempontokat vet fel, mint a
társadalmi és csoportjelleg, a sztereotipizálás, kizárja a hagyományozás által nem
szentesített egyéni gyakorlatokat, ugyanakkor a kulturális hagyomány fogalmába beleérti a
szokások mellett a jogilag szabályozott előírásokat is. Shils-éhez hasonlóan Markarjan
definíciója sem állítja szembe a hagyományt az innovációval, az újító
kezdeményezésekkel, továbbá aláhúzza, hogy ma is vannak hagyományok és a kulturális
hagyomány még ma is „univerzális mechanizmus‖.
Még hosszan sorolhatnánk és bemutathatnánk a különböző nemzetközi és hazai
hagyomány-értelmezéseket, azonban ezek részletes tárgyalása túlmutat dolgozatunkon.37
Ami számunkra fontos ezekben a megközelítésekben, hogy e definíciók egyrészt
nem a múltba helyezik a hagyományt, hanem a mában is zajló folyamatokhoz is köthetővé
teszik (ezzel a megváltozó/megváltozott népi kultúra szférájában is használhatóvá),
valamint nem az újítással, változással szemben fogalmaznak, hanem bevonják ezeket a
33
Shils, E. 1987. 33. 34
Markarjan a tanulmánya megjelenésének idején a kultúra általános elméletével foglalkozó, jelentős szovjet
tudós volt. 35
Markarjan, E. Sz. 1987. 36
Markarjan, E. Sz. 1987. 70. 37
A hagyomány mai hazai megközelítéseit ld. pl. Pozsony F. 2006. 37–48.; Török József szerk. 2007.
18
hagyomány fogalmába. Ily módon ezek az értelmezések ráirányítják figyelmünket olyan
jelenségekre is, amelyeket eddig a régi tradícióra, a hosszú múltra, illetve ennek hiányára
hivatkozva kizártunk a vizsgálatokból. Az elméletek további tanúsága számunkra, hogy
ezek nem értékelőek abban az értelemben, hogy a hagyományt nem mint megnemesített
múltat állítják elénk a gyökértelen modernizációval szembe (de nem is túlhaladásra
érdemes elmaradottságot látnak benne), hanem ehelyett kulturális folyamatokról beszélnek
és ezek megértésére törekednek.
Ily módon a fentiek megerősítenek bennünket abban, hogy az átalakulási
folyamatokat ne csupán a tradíció és modernitás éles szembeállításával értelmezzük,
hanem a jelenségek változó rendszerét próbáljuk meg felfejteni, továbbá, hogy a
hagyományt ne mint önmagában pozitív értékeket hordozót és az újítást mint ennek
felbomlását eredményező (negatív) eseményt jelöljük meg, hanem egy sokszínű átalakulási
folyamatot próbáljunk meg felvázolni.
A hagyomány fogalmának megközelítéseit tárgyalva fölvetődik egy újabb fogalom,
amely részben újabb szempontokat vet fel a „hagyomány‖ vizsgálatában, részben már
átvezet bennünket következő témánkhoz a hagyományőrzés/hagyományápolás
kérdésköréhez. Az Eric Hobsbawm által bevezetett „kitalált hagyományok” terminus a
hagyomány-fogalom bizonyos értelmű kiterjesztését jelenti. Hobsbawm a fogalmat a
modern államok keretében a 19. század végén és a 20. század elején zajló
hagyományteremtési/hagyományalkotási folyamatok és nemzeti szimbólumképzések
vizsgálata kapcsán vezette be. „Tömeges hagyomány-termelés: Európa 1870-1914‖ című
tanulmányában a szerző rámutatott, hogy az első világháború előtti 30-40 évben nagy
lendülettel zajlott Európában a hagyományok állam által kezdeményezett (politikai), illetve
nem formális szervezetektől kiinduló (társadalmi) kitalálása. Míg a hagyomány
fogalmának korábban bemutatott értelmezései többek között a generációkon átívelő
átadásnak és a múlt jelenbe való átnyúlásának szempontjait helyezték előtérbe, addig a
„kitalált hagyomány‖ fogalma rámutat az új gyakorlatok, szokások, tárgyak tudatos
megteremtésére és „hagyományként‖ való bemutatására. Ezek a különböző politikai vagy
nem politikai céllal teremtett hagyományok lehetnek múlékonyak, vagy válhatnak hosszú
időre meghatározó gyakorlattá, mondhatnánk továbbhagyományozódnak. Ezzel a
felmerülnek a „hagyományok‖ felülről jövő kitalálásának, tudatos terjesztésének, vagy
éppen a régebbi tradíciók tudatos felhasználásának, felújításának szempontjait is.
Az utóbbi jelenségekkel (hagyományok tudatos felhasználása, felújítása) eljutottunk
egy kulcsfontosságú témához a hagyományápolás kérdéséhez. Ezen a ponton fontossá
19
válik az előzőekben felvetett tudatos teremtés, felhasználás gondolata is. Ugyanis a
hagyományőrzés/hagyományápolás (akár városi, akár falusi) gyakorlata a közhiedelmekkel
ellentétben nem egyszerűen korábbi generációktól átvett tradíciók őrzését, ápolását jelenti,
hanem olyan összetett, szövevényes folyamatokat, amelyekben a múlthoz valamely módon
köthető (vagy éppen valamilyen céllal kitalált) „hagyományok‖ tudatos megszerkesztése és
„sikeres‖ gyakorlat esetén ezek továbbadása zajlik. A hagyományápolás mint kulturális
jelenség jellegzetességeiről korszakunk falusi tánckultúrájának és a magyar néptánc
reprezentációinak kapcsán még bőven lesz szó. Itt most a fogalommal kapcsolatban egy
munkára szeretnék hivatkozni, mely lényeges szempontokat vet fel a korszak népi
tánckultúrájának értelmezéséhez. Hermann Bausinger már korábban hivatkozott munkája a
„Népi kultúra a technika korszakában‖ külön fejezetet szentel a hagyományápolás
témakörének. Ebben a hagyományápolás megközelítéséhez elemzési szempontokat kínál,
továbbá arra az igen lényeges jelenségre is rámutat, mely szerint a népi kultúrát régóta
befolyásolják/alakítják az őt felfedező, leíró megnyilvánulások, illetve a tudatos ápolására
és felhasználására buzdító mozgalmak.38
Továbbá rámutat, hogy a hagyományápolás maga
is valamiféle tradícióvá lett, hogy a ‖…a népi kultúra megújítása és ápolása bizonyos fokig
természetes beállítódássá vált, s a legtágabb értelemben vett »alkalmazott néprajz« már
régen és sok tekintetben jellemző módon megváltoztatta a nép viszonyát a tradícióhoz és a
hagyományozott kulturális javakhoz.‖39
Folklór – folklorizmus
A népi kultúra felhasználásának gondolata a jelenségek egy másik megközelítési
lehetőségét is kínálja. Ez az értelmezési keret a folklór-folklorizmus fogalompár, amely
egyrészt a már korábban jelzett folyamatoknak más szemszögből való megvilágítását
adhatja, másrészt újabb kérdéseket vet fel.
A folklór fogalmának sokféle értelmezésére itt részletesen nem térek ki40
, csupán a
nálunk használatos legfőbb megközelítésekre utalnék. Folklorisztikai kézikönyvük
bevezető fejezetében Katona Imre definíciója szerint a fogalom alatt a parasztság
38
Bausinger, H. 1995. 96-106. 39
Bausinger, H. 1995. 106. 40
A folklór fogalmának különböző értelmezéseit ld. pl. Tálasi I. (szerk.) 1982. 409-424.; A folklór
fogalmának általános problematikájáról ld. Voigt V. 1965., 2001a. [1979.]; A folklorisztikai
megközelítésekhez ld. még Voigt V. 2001b.
20
kultúrájának szellemi részét szokás érteni, beleértve népköltészetet, népzenét, néptáncot,
népszokást, népi játékot, népművészetet.41
Egy tágabb értelmezésben, Voigt Vilmos meghatározása szerint „folklóron az
osztálytársadalmak elnyomott osztályainak teljes társadalmi tudatát, más szóval teljes
szellemi kultúráját értjük. Ennek megfelelően az uralkodó osztályok körében ismert
mindenféle művészet, tudomány, erkölcs, vallás megfelelőit nevezzük folklórnak.‖42
Az előzőhöz képest az utóbbi felfogás tágabb értelmű definíciót ad, és nem csupán a
paraszti folklórt vonja be a vizsgálódásba.43
Voigt egy újabb megfogalmazásában „a folklór a népi kultúra három összetevője
(anyagi kultúra, szellemi kultúra, népi társadalom) közül az, amely magába foglalja a
társadalmi tudat egészét. Ide tartozik … a népköltészet, népzene, néptánc, népművészet,
néphit és népszokások egésze.‖44
A folklór kifejezést tehát leginkább a nép szellemi kultúrájához kötjük, általános
jellemzőiként leggyakrabban a szóbeliséget-rögzítetlenséget, a variálódást, a
hagyományosságot, a közösségi jelleget, az alkalomszerűséget szokás megjelölni.45
Most térjünk át a folklorizmus fogalmára. Elöljáróban csak annyit jegyeznék meg,
hogy a fogalmat sokan, sokféleképpen értelmezték az utóbbi fél évszázadban. Az
értelmezések körülbelüli kiindulópontjai, hogy a folklorizmus keretében a népi kultúra
(folklór) bemutatásra kerül, vagy valamilyen célokra felhasználják, illetve valamely
megváltozott módon továbbél. Ennél konkrétabban a megközelítésekről majd a
következőkben lesz szó.
Először is meg kell említenünk, hogy az 1960-as évek átalakuló német néprajzi
kutatásában felmerült a folklorizmus-jelenségek újraértelmezésének igénye. Bausinger
1966-ban megjelent „Zur Kritik der Folklorismuskritik‖ (A folklorizmus-kritika
bírálatához) című tanulmányában bírálatát adta a korábbi, a folklorizmust negatív
jelenségként kezelő, azt az eredetiséggel szembeállító megközelítéseknek és javaslatot tett
új szempontok bevezetésére.46
Ennek kapcsán több témánk szempontjából is lényeges
jelenségre hívta fel a figyelmet: 1. Először is véleménye szerint „a folklorizmus a tegnap
41
Vö. Katona I. 1998. 16. 42
Voigt V. 2001a. [1979.] 13. 43
A folklór általános elméletéhez ld. Voigt V. 1972a., 1972b. 44
Voigt V. 1998. 45
Itt most csak röviden utalok rá, hogy korábban (mint Katona Imre definíciójából is kiderül) szokás volt a
népen, a folklór hordozóján, a parasztságot érteni. Ezzel szemben, pl. Voigt definíciója már bevonja a
fogalomba általában a társadalom alsóbb rétegeit. Mára szokás kutatásunkban általában a népen minden
olyan társadalmi csoportot érteni, amely a kultúrát létrehozó folyamatokban nem hivatásszerűen vesz részt. 46
Bausinger, H. 1966. Magyar fordítását ld. Bausinger, H. 1982.
21
néprajzának alkalmazása‖ függetlenül attól, hogy ezt kik közvetítik a kutatók tudományos
munkáikkal vagy a hagyomány ápolói. Továbbá megállapítja, hogy: 2. A folklorizmus-
jelenségeket gyakran nem lehet megkülönböztetni a hagyománytól, az „első és
másodkézből származó hagyományok‖ folyamatosan, kölcsönösen hatottak egymásra,
alakították egymást. 3. Ugyan az üzleti szempontok, egyéni nyereségvágy általános
jelenség a folklorizmus területén, mégsem vizsgálhatjuk e jelenségeket kizárólag az
elüzletiesedés szemszögéből. 4. A folklorizmus/folklorisztikus jelenségek esetében
egyenként kell megvizsgálni a jelenségek funkcióit. Ilyenek lehetnek, pl. a természetes
dolgok iránti szükséglet, az élet „színesebbé tételének vágya‖, a rendező, tagoló funkció. 5.
A folklorizmus-jelenségek bírálata gyakran egyoldalú, nem veszi figyelembe a „tényleges
funkció meghatározta szempontokat és a különböző látószögekből adódó eltolódásokat‖.
Különbséget tehetünk aszerint, hogy kinek szánják a folklorizmust. Ez célozhatja a népet
vagy a felsőbb társadalmi rétegeket. 6. „A folklorizmus a szerepelvárások terméke‖, illetve
„a nép folklorizmusra van ítélve‖. 7. „Ha a folklorizmussal szemben a »tulajdonképpeni
népi kultúrára« hivatkozunk, akkor a népi kultúrát olyan zárt körbe vonjuk be, amelyben
aztán az szükségszerűen a folklorizmus irányába változik.‖ Itt meg lehetne különböztetni
különböző folklorizmus-fokozatokat, a népi kultúra elsődleges formáihoz képesti viszonyt,
eltávolodást, ugyanakkor utal rá Bausinger, hogy a határok igen elmosódottak a „második
jelenlét‖, az ápolt népművészet és a folklorizmus más formái (pl. városi megjelenése)
között. És végül nyolcadik megjegyzése arra utal, hogy a folklorizmus bírálata ugyanabból
fakad, mint maga a folklorizmus (pl. mindkettő a régire, az eredetire való hivatkozást
tartalmazza).
Nálunk az 1970-es évek végén kezdődik meg a folklorizmus-kutatás önálló kutatási
irányként való tudományos megalapozása.47
1978 júliusában Kecskeméten konferenciát
rendeznek a folklorizmus-kérdések megvitatására48
, elkészül a folklorizmus-
bibliográfiája49
. A 78-as konferencián tartott előadásában Voigt Vilmos utalt a hazai
kutatás addig elérte eredményeire és a nemzetközi kutatásra, továbbá javaslatot tett a
fogalom elméleti tisztázására. Voigt folklorizmus-modellje (ma nálunk talán ez a
leggyakrabban hivatkozott megközelítés) szerint a folklór és nem folklór között kétirányú,
kölcsönös kapcsolat áll fenn. Folklorizmusnak nevezzük azt a folyamatot, amely folklórból
indul ki és a nem folklórba tart, ezzel szemben a folklorizálódás ellentétes irányú folyamat,
47
A folklorizmus jelenségek kutatásáról és hazai elméletéről ld. mindenek előtt Voigt V. 1990. 48
Ennek anyagaihoz ld. Verebélyi K. (szerk.) 1978a., 1978b.és Voigt V. 1979. 49
A magyar folklorizmus bibliográfiája I. 1979.
22
amely a nem folklórból tart a folklórba. E folyamatok keretében, pl. a művészetben
stílusok, motívumok, formulák kölcsönös átvétele történik, amely ezek elterjedésével, és
gyakran megváltozásával jár együtt.50
Voigt véleménye szerint folklorizmussal a folklór
önálló kategóriáként való megjelenése óta számolhatunk és a folklór nem folklórban való
megjelenésének nagy történeti folyamatában megkülönböztethetjük a tradicionális
(hagyományos) folklorizmust és a neofolklorizmust. A tradicionális folklorizmus a 19.
századhoz köthető és romantikus esztétikát, művészi továbbfejlődést jelent, kapcsolódik
hozzá a politikai emancipáció gondolata és tartalmi és formai átvétellel jár. Ezzel szemben
a 20. századi neofolklorizmus az avantgarde esztétikához, radikálisan új művészet
megteremtéséhez kapcsolódik, az átvétel esztétikai, elsősorban formai és ritkán tartalmi.51
Az akkori „A folklorizmus egykor és ma‖ című konferencia részben hazai, részben
külföldi előadói foglalkoztak mind a folklorizmus elméleti problémáival, illetve konkrét
jelenségeket, a folklorizmus egyes eseteit is vizsgálták.52
A részben a korszakban tömegesen zajló különböző folkórfesztiválok és mozgalmak
kapcsán fellendülő hazai folklorizmus-kutatás elevenségét jól mutatják a sorra
megrendezett konferenciák, a témák sokszínűségét pedig jelzik az elhangzott előadások
anyagai.53
Az ekkor felmerülő megközelítések között a fogalom elméleti körülhatárolása mellett
megjelent a jelenségek rendszerezésének igénye is. Ezek közül Guszev tipológiai
javaslatára térnék ki, melyet az 1981-ben szintén Kecskeméten ,,A folklorizmus fogalma és
jelenségei‖ címen megrendezett nemzetközi konferencián elhangzott előadásában
fogalmazott meg.54
Guszev szerint a folklorizmus a folklór „adaptációja, reprodukciója,
transzformációja‖, amely folyamatok olyan körülmények között zajlanak, ami különbözik
a folklórt elsődlegesen létrehozó és hordozó közegtől. Felfogásában a folklorizmus mint
társadalmi jelenség akkor jelentkezik, amikor a hagyományos folklór alakulását
„akadályozó objektív körülmények merülnek fel, valamint akkor, amikor a köztudat magát
a folklórt tekinti veszendőbe menő értéknek, a nemzeti kultúra kialakításához vagy
újjáteremtéséhez szükséges forrásanyagnak.‖55
Alapszinten Guszev megkülönbözteti a
mindennapi és ideológiai folklorizmust. „Mindennapi folklorizmus, amely a folklórnak
50
Ld. Voigt V. 1979. 222. és későbbi megfogalmazásait 1987., 1990. 51
Voigt V. 1979. 227. 52
Verebélyi K. (szerk.) 1978a., 1978b. 53
Verebélyi K. (szerk.) 1978a., 1978b., 1981a, 1981b, 1982; Bausinger, H. 1983.; Guszev, V. E. 1983.;
Karnoouh, C. 1983.; Bíró Z. – Gagyi J. – Péntek J. (szerk.) 1987. További tanulmányok a témához: Verebélyi
K. 1997., 2002. 54
Guszev, V. E. 1983. 55
Guszev, V. E. 1983. 440.
23
olyan formáiban nyilvánul meg, amelyek átmenetet képeznek a folklórt alkotó,
természetes, spontán fejlődését és fennmaradását biztosító közegből a folklórt csupán
fogyasztó vagy a rá jellemző körülmények között művelő, szabad időben, szórakozásként
alkalmazó közegbe.‖56
Az ideológiai folklorizmus a társadalmi élet különböző szféráiban
valósul meg és valamely konkrét ideológiai tartalommal rendelkezik. Ez a fajta
folklorizmus lehet filológiai (a folklór gyűjtése, kiadása, felhasználása, pl. szótárakban,
nyelvtanokban), történeti (amikor történeti munkák használják fel a folklórt például a
történelem rekonstruálására), művészeti folklorizmus (pl.a folklór felhasználása a nemzeti
irodalom, zene stb. megteremtésében) vagy pedagógiai folklorizmus (a folklór
felhasználása a gyereknevelésben, oktatásban). Guszev tanulmányában felsorolásszerűen a
következő javaslatot teszi a folklorizmus részletes tipológiai felosztására:
I. A folklórhagyományok transzformációja a mindennapi életben: 1. A mai falu
köznapi folklorizmusa; 2. A munkásosztály köznapi folklorizmusa; 3. Az értelmiség
köznapi folklorizmusa.
II. A folklór transzformációja az amatőr művészeti tömegmozgalomban: 1. A népi
énekesek, zenészek, mesemondók, táncosok által művelt műfajok beépítése a helyi
amatőrművészek műsorába (a klub-tevékenységbe) - ezek az úgynevezett „autentikus‖
folklóregyüttesek; 2. A hagyományos folklórnak már nem élő műfajait rekonstruálják az
amatőr együttesek műsoraiban (ezek az úgynevezett „kísérleti‖ folklóregyüttesek); 3.
Folklóralkotások előadása hivatásos szerzők vagy énekkarok, kórusok vezetői,
koreográfusok feldolgozásában (az úgynevezett „stilizáló‖ folklóregyüttesek).
III.. A folklór transzformációja az állami-társadalmi koncert- és esztrádművészet
rendszerében: 1. Regionális versenyek, szemlék, népművészeti fesztiválok; 2. Specializált
területi, nemzeti vagy állami (országos) folklórfesztiválok; 3. Nemzetközi
folklórfesztiválok; 4. Állami népdal- és néptáncegyüttesek tevékenysége; 5. Hivatásos
„folklór jellegű‖ esztrádegyüttesek tevékenysége.
IV. A folklór tömeges reprodukciója: 1. Nyomtatásban (folklóralkotásokat
népszerűsítő kiadványok, feldolgozások, daloskönyvek, plakátok, reklámkiadványok stb.);
2. Hangfelvételek; 3. Rádió- és televíziós adások; 4. Folklór- és néprajzi-, tudományos
ismeretterjesztő- és dokumentumfilmek.
V. A folklór adaptációja a hivatásos művészet területén: 1. A szépirodalomban; 2. A
zeneszerzés területén; 3. A színművészetben; 4. A filmművészetben.57
56
Guszev, V. E. 1983. 441. 57
Guszev 1983. 441-442.
24
A fogalom és tipológia más megközelítései is felmerültek az 1980-as években a
magyar kutatásában. A „Néphagyományok új környezetben‖ című konferencia-kötet
tanulmányai szintén érintették a fogalmi kérdéseket, a jelenségek területeit és elemezték a
folklorizmus egyes eseteit.58
E kötetben a folklorizmus-jelenségek mérlegelése kapcsán
Bíró Zoltán tett javaslatot a folklorizmus négy alapformájának megkülönböztetésére: 1.
tudományos folklorizmus, 2. reprezentációs folklorizmus, 3. mindennapi folklorizmus, 4.
művészi folklorizmus.59
Tanulmányában Bíró abból indul ki, hogy a folklorizmus olyan
kommunikációs folyamat, mely során a népi kultúra elemei eredeti környezetükből
kikerülve, számukra idegen, új környezetbe kerülnek.60
Bíró osztályozása szerint a
tudományos folklorizmus a népi kultúra feltárása, kutatása révén létrehozott adatközléseket
és feldolgozásokat jelenti. A reprezentációs folklorizmus jelenségeihez sorolja a szerző, pl.
a lakásban elhelyezett népművészeti tárgyakat, a népi kultúra színpadi megjelenítését,
vagyis a népi kultúra elemeinek kiválasztását és saját környezetünkben való elhelyezését,
ahol az elhelyezés fontos motívuma, hogy a megjelenített tárgy vagy jelenség jelképként
szolgál, mégpedig a népi kultúrával való együvé tartozás jelképeként. A mindennapi
folklorizmus fogalmával olyan látszólag változatlanul továbbélő gyakorlatokat,
jelenségeket jelöl (pl. a megváltozott faluban, vagy városba költözött falusiak által
gyakorolt „régi‖ szokásokat, babonás cselekvéseket), amelyek ugyan valóban
továbbműködnek, mivel azonban a cselekvéssor korábbi rendszerjellege megszűnt, ezáltal
ez az eleme valami új, számára idegen környezetbe került. A művészi folklorizmus a
népművészet, népköltészet magas kultúrába való kerülése. (Ezt a jelenséget szoktuk
leggyakrabban folklorizmusnak tekinteni.)
A különféle tipológiák beosztásai részben rokon elgondolásokat tükröznek,
esetenként hasonló kategóriákat adnak (művészeti folklorizmus), máskor azonban a más
szempontokból adódóan e kategóriák keresztezik egymást. Ami miatt azonban érdemesnek
tartottam a tipológiák felvetéseinek bemutatását az, hogy ezzel lényegében
körvonalazódtak azok a szférák, amelyekben a folklorizmus-jelenségek megjelenésével
számolhatunk, valamint a megközelítések maguk is különböző számunkra fontos
58
Bíró Z. – Gagyi J. – Péntek J. (szerk.) 1987. 59
Bíró Z. 1987. Jóllehet a konkrét vizsgálatok alkalmával nehézségekbe ütközünk a folklorizmus-
jelenségeinek ilyen értelmű besorolásakor, maga Bíró is utal az egyes típusok közötti összefüggésekre,
átmenetekre, ugyanakkor az osztályozás számos hasznos szempontot felvet (pl. a kutatás és a folklorizmus
kapcsolatát, a megjelenített népi kultúra jelentés-változtásait, vagy a népi kultúra elemeinek különböző
célokra történő kiválogatásának szempontjait stb.). 60
Bíró Z. 1987. 31. Bíró e definíció megfogalmazásánál Fejős Zoltán tanulmányára (Fejős Z. 1981.)
hivatkozik.
25
jelenségekre utaltak. A különböző felvetésekkel a vizsgált korszak magyar
táncfolklór/folklorizmus-jelenségeinek elemzése kapcsán még foglalkozunk.
Végül annyit jegyeznénk meg, hogy a századvégi folklorizmus-megközelítések
részben egymáshoz hasonló kiindulópontot választottak, valamiféle oppozícióhoz
kapcsolták a fogalmat: folklór – magas kultúra, folklór – nem folklór, folklór – idegen
környezet és utaltak az előzőek utóbbiakba történő átkerülésére, illetve az átvétel –
adaptáció – felhasználás folyamatára. Csak részben történik utalás a folyamatok
kölcsönösségére (pl. Voigt), pedig a kölcsönös kapcsolat, sőt a mélyen egymásba fonódás
igen fontos jelensége a folklór felfedezése óta népi és a magas kultúra kapcsolatának. Mint
láttuk erre, valamint a hagyomány és felújított/ápolt hagyomány elkülönítési nehézségeire
is történt utalás (Bausinger).
Néptánc – folklórtánc – hagyományos tánc
A magyar néptánckutatás több fogalmat használ tárgyának megjelölésére.61
A legfontosabb
előforduló fogalmak: néptánc, népi tánc, paraszttánc, folklórtánc, hagyományos tánc.
A tudományszak 19. századi kezdeteitől gyakorlatilag napjainkig a néptánc volt a
legáltalánosabban használt rendező kategória. Ezt használták első nagy összegzéseink62
és
ez vált központi fogalommá az 1950-es évektől kibontakozó modern magyar
néptánckutatásban. Réthei még könyvében részben tágabban értelmezi a magyar néptánc
fogalmát, a „magyar faj sajátos lejtésmódját‖ érti alatta. Máshol utal a falusi tánckultúrára,
vagy a földműves népességre. A két világháború közötti időszakra általánossá válik az a
szemlélet, mely a fogalmat elsősorban a parasztság, illetve részben a pásztorság
hagyományos tánckultúrájára vonatkoztatja. Ebben a szellemben készült – a korabeli
néprajzi kutatás más területeihez igazodva – A magyarság néprajzának Tánc fejezete. A
szerzők, Gönyey és Lajtha vizsgálatuk tárgyát a következőképpen határozták meg:
„… csak azt öleltük fel, amit az ősfoglalkozások valamelyikét űző, hagyománytartó
nép körében gyűjtöttünk és táncrajzát alaposabban megvizsgálhattuk. A magyar néptáncról
lévén szó, első sorban is elhallgattuk a régi úri táncokat, valamint azokat is, amelyeket
népünk az úri rendtől vett át, de szemmel láthatólag népivé még nem asszimilált. Nem
61
A mai hazai, illetve a nemzetközi terminológiák részletes bemutatására, ezek azonosságaira,
különbözőségeire, ellentmondásaira itt most részletesen nem térek ki. A téma megvitatásának önálló
tanulmányt lenne érdemes szentelni. 62
Réthei Prikkel M. 1924.; Lajtha L. – Gönyey S. 1937.
26
szerepelnek tehát sem a körmagyar, sem a palotás elnépiesedett formái, sem a magyar
keringő, az ujjon forgató táncok egész sora, amely sor végén a táncmesterek tanította mai
modern táncok állanak.‖63
A 20. század második felének kutatása továbbra is elsősorban a néptánc-fogalmat
használja. Ugyanakkor sem a korszak jelentős táncfolklorisztikai kézikönyveiben64
, sem
„A magyar folklór‖ tankönyv tánc-fejezetében, sem a Magyar Néprajzi Lexikonban
(amelyben egyébként találunk népművészet, népszokás, népviselet stb. címszavakat) nem
találjuk a néptánc definícióját. A korszak publikációiban a fogalom keretében a kutatók
továbbra is elsősorban a paraszti közösségek tánckultúrájának hagyományos jelenségeit
vizsgálták, más rétegeket, illetve újabb jelenségeket ritkán vontak be a kutatásba.65
A
kutatások elsősorban a tánckultúra századforduló körüli állapotára koncentráltak, pl.
Martin „A magyar folklór‖ című tankönyvben ugyan nem határozza meg az egyébként
általa a legtöbb esetben használt néptánc kifejezést, viszont a néptánc rögzítésének és
lejegyzésének kapcsán megjegyzi, hogy „a magyar táncfolklorisztika legsürgősebb feladata
a 20. század eleji paraszti tánckultúra elmerülő emlékeinek minél teljesebb rögzítése, mely
főként az első világháború előtt s a két háború között született nemzedékek tánc- és
emlékanyagának összegyűjtését jelenti.‖66
Az 1980-as évek közepén a Brockhaus-Riemann Zenei Lexikonba viszont felvették a
néptánc címszót. A Pesovár Ernő által írt szócikk, azonban már a néptánc-fogalom újabb
szemléletét tükrözi. Megfogalmazásában a néptánc „a tágabb értelemben vett folklór egyik
művészeti ága, melynek tartalmi és formai jegyeit a mindenkori nép fogalmába tartozó
társadalmi rétegek és csoportok változó tudatrendszere és esztétikai normái határozzák
meg.‖67
Pesovár meghatározása nem szűkíti le a kategóriát a parasztságra, hanem egy
tágabb nép-értelmezésre utal, bevonja a folklór fogalmát és jelzi az ide tartozó jelenség
változó voltát. A korábbi felfogásokkal ellentétben nem utal időbeli kötöttségekre (pl. a
századfordulóra, vagy a 2. világháború előtti állapotokra), a „mindenkori‖ kifejezéssel
azonban időtlenné teszi a fogalmat.
63
Lajtha L.-Gönyey S. 1937. 145. 64
Martin Gy. én., Lelkes L. (szerk.) 1980.; Martin Gy. 1979d.; 65
Más rétegek tánckultúrájának vizsgálatára vonatkozó kezdeményezések, pl. Katona I. 1962.; Andrásfalvy
B. 1958. 66
Martin Gy. 1979d. 523. 67
Pesovár E. 1984.
27
A 20. század folyamán a néptánc kifejezéssel párhuzamosan, annak szinonimájaként
használták a publikációk a népi tánc fogalmat, ám utóbbi használata az ezredfordulóra úgy
tűnik visszaszorult. 68
A táncfolklór, illetve folklórtánc terminus is használatos volt a 20. század második
felének táncfolklorisztikai nyelvhasználatában, lényegében szintén a hagyományos
néptánc-fogalommal azonos jelentéstartalommal. A fogalom meghatározására tudtommal
néptánckutatásunk nem vállalkozott, viszont tárgyalása megjelent a korszak
folklórelméletében. Voigt Vilmos „A folklór esztétikájához‖ című könyvében a hivatásos
táncokkal, melyet önálló művészetként, színpadon hivatásos táncosok adnak elő és a
társastáncokkal, melyek „az uralkodó osztályt mozgósítják‖ állítja szembe a
folklórtáncokat.69
Vagyis ily módon a folklórtánc, mint az alsóbb rétegek folklórjellegű
művészetének egy ága jelenik meg, amely különbözik mind a magasabb társadalmi rétegek
(elit) tánckultúrájától, mind a színpadi, hivatásos táncművészet alkotásaitól.
Az utóbbi évtizedekben újabb kifejezés került előtérbe a „néptánc‖ fogalom
kiváltására, illetve annak alternatívájaként. A hagyományos (tradicionális) tánc terminus70
a folklórtánc vagy néptánc fogalmaival párhuzamosan él napjaink hazai tudományos
szóhasználatában. A kifejezés az előbbiekkel szemben nem annyira a társadalmi
kötöttségre helyezi a hangsúlyt, mint inkább a tánc életének módjára, a hagyományozás
folyamatára és az ebből adódó sajátosságokra utal. Ugyanakkor ez, a tánckutatás mai
nemzetközi tudományos terminológiájához igazodó szóhasználat (traditional dance)
egyben egy lassan formálódó hazai szemléletváltásra is utal, amely a táncfolklorisztikai
kutatás hagyományos módszereivel szemben az antropológiai megközelítéseket részesítené
előnyben.71
A néptánc/folklórtánc/hagyományos tánc oppozícióiban mint láttuk felmerülnek még
fogalmak. Így a hivatásos tánc, amely a hivatásos táncosok magas művészetbe sorolható
táncalkotásait jelentené. A társastánc, amely a néptánccal ellentétben a magasabb
társadalmi rétegek táncformáit jelenti. A divattánc kifejezés a hagyományos táncokkal
szemben arra utal, hogy ezek rövidebb életűek, illetve újabbak ezekhez képeset.
68
Kaposi E. – Maácz L. 1958. 69
Voigt V. 1972b. 299. 70
Ennek következetes használatával találkozunk például legújabb néprajzi összefoglalásunk tánc
fejezeteiben, itt is a néptánc fogalom alternatívájaként (Felföldi L. 2009.). Egy újabb regionális néptánc-
monográfiánk címében is ez a terminus jelenik meg (Fügedi J. – Takács A. 2005.). 71
A hagyományos tánc és néptánc fogalmának zavarairól ld. még Könczei Cso. 2004.
28
KUTATÁSTÖRTÉNET
Időszakunkra vonatkozóan részletes kutatástörténeti összefoglalás eddig nem készült. Az
egyes kutatók (pl. Gönyey Sándor, Molnár István) tánc vonatkozású életművét, vagy az
egyes nagy összefoglalások kutatástörténeti hátterét sem ismerjük igazán mélységében.
Csupán Réthei Prikkel Marián életéhez és művéhez, A magyarság táncaihoz kapcsolódó
dokumentumok jelentek meg elsősorban Almási Istvánnak, Pesovár Ernőnek és Felföldi
Lászlónak köszönthetően.72
A teljes magyar néptánckutatásról is csak vázlatos
összefoglalások készültek kézikönyveinkhez.73
Jobban állunk a korai publikációk
közreadásával, melyek közül a legfontosabbakat egy, a közelmúltban kiadott
táncfolklorisztikai szöveggyűjteményben olvashatjuk.74
Kutatás és források a 19-20. század fordulóján
Meg kell említenünk, hogy már korszakunkat megelőzően a 18. század végén indult, és
különösen a reformkor időszakától fokozódott a magyar néptánc iránti érdeklődés. A 19.
század első felében a magyar néptánc általános bemutatására is kísérleteket tettek.
Megjelentek Balla Károly „A magyar nemzeti tánczról‖ 75
című írása. Majd Czuczor
Gergely publikált „A magyar tánczról‖ címen.76
Íróink, költőink (Csokonai, Berzsenyi,
Arany) egyes művei is tanúsítják az ilyen irányú érdeklődést. A reformkori sajtóban
olvasható, táncokkal foglalkozó írások pedig a magyar táncok iránti lelkesedést és ezek
nemzeti szintre emelésének gondolatát tükrözik.
A 19. század második felében Zajzoni Rab Istvánnak a hétfalusi borica táncot
bemutató írása (1862)77
megnyitotta a sort a különösen a század végétől gyarapodó egy-
egy különleges táncot bemutató írások előtt. Réső Ensel Sándor 1866-ban megjelent
Magyarországi népszokások kötete78
is helyenként tartalmaz táncra vonatkozó adatokat.
72
Almási I. 1976.; Pesovár E. 1978b., 1979.; Felföldi L. 2010.; Müller A. 2010.; Ld. még Felföldi L.-Müller
A. (szerk.) 2010. 301-352. 73
A magyar néptánckutatás történetének rövid áttekintését ld. Martin Gy.-Pesovár E. 1998. 540-542. A
magyar néptánckutatás irányzatairól, módszereiről időszakunkat érintően ld. Felföldi L. 1997a., 2003.,
2008a. A magyar néptánckutatás történetéhez erre az időszakra vonatkozóan ld. még Morvay P. 1949.;
Maácz L. 1961. 74
Karácsony Z. (szerk.) 2004. 75
Balla K. 1823. 76
Czuczor G. 1843. 77
Zajzoni Rab I. 1862. 78
Réső Ensel S. 1866.
29
A néptáncok bemutatásának történetében fordulópontot jelentenek a 19. század
második felétől megjelenő, a nagyközönség számára íródott ország- és népélet
bemutatások. Orbán Balázs Székelyföldet bemutató kötetei (1868-1873), az „Osztrák-
Magyar Monarchia írásban és képben‖ című sorozat és a Vármegyei monográfiák fontos
forrásai időszakunk táncfolklórjának. Ezek az ismeretterjesztő céllal készült kötetek
számos táncfolklorisztikai szempontból is értékes leírást és illusztrációt tartalmaznak.79
Az
ezekre való hivatkozások meg is jelennek a magyar táncfolklorisztikában, mégis a kötetek
tánctörténeti tanúságainak részletes tudományos feldolgozása még nem történt meg.
A Magyar Néprajzi Társaság folyóiratának, az Ethnographiának 1890-es elindulása a
néptánckutatásban is fellendülést jelentett. A folyóirat a kezdetektől közölt táncokat,
táncéletet érintő és kifejezetten néptánc témájú tanulmányokat, melyek az előzőekben
említett kötetekkel szemben már a tudományos igényű kutatás kibontakozását jelzik. Így
1891-ben jelent meg Borbély Sándor aranyosszéki táncokat bemutató tanulmánya, mely a
táncrendezés, a táncillem leírása mellett magukról a táncokról és ezek táncciklusba
szerveződéséről is szól.80
Ugyanebben az évben jelent meg Pintér Sándornak palóc
szokásokkal foglalkozó tanulmánya, melyben a lakodalmi táncokról is olvashatunk,
valamint a kimuzsikálás szokását bemutató írása.81
Szintén az Ethnographia adta közre
Kolumbán Samu Lozsádról szóló tanulmányát, ahol helyet kap a táncok és táncos szokások
bemutatása.82
Farkas Lajos a kállai kettősről készített részletekbe menő koreográfiai
leírást.83
Horger Antaltól „A hétfalusi csángók boricatánca‖ címen jelent meg igen
részletes néprajzi jellemzés, melyben az alkalomhoz kötött tánc szokáskörülményeiről, a
szokás eszközeiről ugyanúgy részletesen olvashatunk, mint magáról a táncos mozgásról és
a tánc koreográfiai menetéről. Kanyaró Ferenc 1902-ben 18. századi székely táncszókat és
mondásokat tett közzé.84
Balásy Dénes 1910-ben „Régi székely nóták és tánczok‖ címen
adott közre dallamokat és táncleírásokat.85
Kálmány Lajos „Halottas táncz‖ címmel ír
tanulmányt, a fiatal halott kiházasításának és a lakodalom megülésének a szokásáról.86
79
Pl. Az Osztrák Magyar Monarchia köteteiben: Baksay S. 1891.; a vármegyei monográfiákban pl. Lázár I.
1896. 80
Borbély S. 1891. 81
Pintér S. 1891a., 1891b. 82
Kolumbán S. 1894. 83
Horger A. 1899. 84
Kanyaró F. 1902. 85
Balásy D. 1910. Az Ethnographia-tanulmányokon kívül is jelentek meg a századfordulón rövidebb-
hosszabb tánccal (is) foglalkozó írások. Pl. Kovács J. 1901. 86
Kálmány L. 1912.
30
A Millennium környékén a magyar népi kultúra iránti lelkes érdeklődés a néptánc
iránti közfigyelmet és a hagyományos táncok nagyközönség előtti bemutatását is
meghozta. A Millenniumi Faluban és az ezredéves évforduló ünnepségsorozatának
különböző eseményein a néptáncok bemutatása is szerepet kapott.87
A Néprajzi Múzeum kiadványa, a Néprajzi Értesítő (1900-tól), mely ekkor
különösen az anyagi kultúra területén végzett kutatások fóruma, szintén közöl néhány
olyan szokásleírást, melyekben táncokat érintő jellemzéseket is olvashatunk. Ugyanakkor a
kifejezetten tánc- és zenefolklorisztikai írások továbbra is az Ethnographiában kaptak
helyet. A 20. század első éveiben parázs tudományos vita alakult ki a hajdútáncról, mely
jelzi, hogy a leíró jellegű bemutatások mellett jelen voltak a kutatásban történeti és a
táncok eredetét vizsgáló kérdésfeltevések.88
Tudjuk, hogy már ekkor dolgozott nagy
néptánccal foglalkozó könyvén Réthei Prikkel Marián, bencés szerzetes, tanár. „A
magyarság táncai‖ című 1924-ben megjelent művének egyes részei (pl. a táncnyelvvel
foglalkozó fejezet89
) már ekkor napvilágot láttak, illetve a közte és Seprődi János között
zajló levelezésből (1903-1905) is kiderül, hogy Réthei már ezekben az években dolgozott
összefoglalásán. Kettőjük levélváltásai jól mutatják azokat a megközelítésbeli
különbségeket, melyeket később megjelenő publikációik is tükröznek. Réthei Prikkel saját
korának még virágzó, élő táncfolklórjára kevésbé fordított figyelmet (ezt fel is rója neki
Seprődi levelezésükben), a néptánc történeti forrásanyagainak feltárása és a források
tanúságainak összegzése szempontjából azonban nagy jelentőségű műve. Ezzel szemben a
szintén a századfordulótól tevékenykedő zenetudós Seprődi szülőfaluja, a marosszéki
Kibéd 19. század végi táncéletének és táncainak részletes bemutatását adta „A székely
táncokról‖ címen 1909-ben publikált tanulmányában.90
A mai napig különösen hiteles
forrásként számon tartott írás, számos olyan tudományos felfedezést, megállapítást tett a
táncfolklórt illetően, melyet a későbbi kutatások megerősítettek, alátámasztottak. Ilyenek a
táncnévadásra vonatkozó megállapításai, vagy az egyes táncok típusokban való
elkülönítése és a táncciklusba szerveződés leírása. A táncok mozgásanyagáról, menetéről is
részletekbe menő jellemzést adott. Ezek a leírások jól tükrözik, hogy Seprődi valóban
87
Maácz L. 1980. 16. 88
Ld. Réthei Prikkel M. 1905.; Szendrei J. 1905.; Frenkel (Fabó) B. 1905.; Ernyey J. 1906.; Réthei Prikkel
M. 1906a. 89
Réthei Prikkel M. 1906b. 90
Seprődi J. 1909., (Újabb kiadásban: 1974.)
31
szemlélője/résztvevője volt a korabeli Kibéd falusi táncalkalmainak és alapos ismerője a
helyi táncoknak. Seprődi tanítványait is biztatta zenei és táncfolklorisztikai gyűjtésekre.91
Mialatt a tánckutatásban Réthei a történeti forrásokra támaszkodva dolgozott, már
elindult a századfordulón a magyar zenefolklór fonográffal történő rögzítése (Vikár Béla
1896), majd az 1900-as évek elejétől kibontakozott a magyar nyelvterület nagy részét
érintő, kiterjedt népzenegyűjtés. A hangszeres zene vizsgálatát célzó felvételek révén
(Vikár Béla első felvételeit követően) táncfolklorisztikai szempontból is kiemelkedőek
Bartók Béla, Kodály Zoltán, majd Lajtha László kutatásai.92
A korabeli, illetve már nem,
vagy csak alig használatos, de az adatközlőktől még előhívható táncdallamok rögzítésén túl
e kutatások amiatt is fontosak számunkra, mert a gyűjtések alkalmával készült feljegyzések
és a lejegyzett dallamok támlapjai táncneveket, konkrét táncokra vonatkozó
megjegyzéseket, illetve a táncok szokáskörnyezetére történő utalásokat is tartalmaznak. E
források részletes táncszempontú feldolgozása sem történt még meg.93
A századelőn folytak azok az amatőr gyűjtések is, melyek eredményeképpen nagy
számban kerültek valamely falu néprajzát, vagy népi kultúrájának egy-egy területét
bemutató leírások a Néprajzi Múzeum kézirattárába. Ezek között találhatunk táncot,
táncéletet bemutató rövidebb fejezeteket, jóval több azonban a tánchagyományra
vonatkozó elszórt utalás. Különösen gazdag az anyag a szokásleírások révén a lakodalmi
táncok említéseit és rövid bemutatásait illetően. Itt kell megemlítenünk, pl. a Folklore
Fellows magyar szakosztályának gyűjtéseit, melyek szintén tanulságosak szempontunkból.
A 20. század elejének kéziratos anyagaiban táncszempontból terjedelmét és a kutatás
alaposságát tekintve is különösen jelentősek Nagy Czirok László korai, az 1930-as, 40-es
években keletkezett kiskunhalasi táncokra vonatkozó feljegyzései és leírásai.94
A kéziratok mellett mindenképpen említést kell tennünk a századforduló népi
táncokat megörökítő fotográfiáiról, melyek szintén feltáratlan forrásai a
91
Vö. Almási I. 1980. 92
Vikár gyűjtéseihez ld. Sebő F. 2009. Bartók és Kodály kutatásainak táncfolklorisztikai jelentőségéről ld.
Martin Gy. 1983. Kodály hangszeres zenei gyűjtéseinek monografikus feldolgozása: Tari L. 2001a. Bartók és
Kodály munkásságának táncfolklorisztikai vonatkozású dokumentumaiból is közöl: Pávai I. 2008a., 2008b.
Lajtha ilyen irányú munkásságához ld. Pesovár E. 1989.; Dóka K. 2008.; Pávai I. 2009., hangszeres népzenei
gyűjtéseiről vö. Tari L. 1992.; Természetesen folytathatnám a sort, de a három kutató munkásságára
vonatkozó szakirodalmak áttekintésére most nem feladatom. 93
A Kodály-, Bartók- és Lajtha-gyűjtések hangszeres zenei vonatkozásainak részletes feldolgozása
különösen Tari Lujzának köszönhető (Tari L. 1992., 1993., 2001a., 2006., 2007.). Érdemes lenne a
kutatásokat tánc szempontból is ilyen mélységben értékelni. Ld. még a Lajtha-gyűjtések táncfolklorisztikai
tanúságaihoz: Dóka K. 2008. 94
Különösen EA 1809.
32
táncfolklorisztikának.95
Ilyen korai néptáncot ábrázoló fotókat közöl például Réthei Prikkel
is könyvében.96
Jóllehet a néptánc mozgóképen történő megörökítése majd a következő korszak
jellegzetessége lesz (és akként tartja a magyar néptánckutatás is számon), itt szeretném
felhívni a figyelmet arra, hogy már e korszaknak is vannak táncvonatkozású filmes
vívmányai. Az első magyar filmként számon tartott alkotás táncos témát dolgoz fel (A
táncz, 1901.).97
1912-ből már tudunk olyan falusi népéletet bemutató filmről (Mezőkövesdi
lakodalom), amelyen paraszttáncokat is megörökítettek.98
A népzenével ellentétben e korszakban a recens magyar táncfolklór módszeres,
intenzív gyűjtése azonban még nem kezdődött meg. A szélesebb körű néptánc-gyűjtések
majd csak a következő korszakban indultak el.
Kutatástörténet a két világháború között
1924-ben megjelent Réthei Prikkel Marián fentebb említett műve.99
Ugyanakkor ez az
időszak már az élő táncfolklór tudományos felfedezésének nagy korszaka is. Ekkor
kezdődött a táncok filmezése.100
Mint később a filmeket bemutató fejezetben szó lesz róla,
az 1920-as évek közepén elindult a néptáncot bemutató dokumentumfilmek készítése, ám
ezek a felvételek nem maradtak fenn. A ma fellelhető legkorábbi magyarországi
néptáncfilmek 1932-ből származnak Elisabeth Rearicktől és Gönyey Sándortól.101
Az időszakunkban is folyó Kodály-gyűjtések, publikációk és különösen Bartók Béla
és Lajtha László kutatásai továbbra is számos ponton érintkeztek a tánckutatással. Martin
György hívja fel rá a figyelmet, hogy Bartók az 1910-es évek elejétől román gyűjtéseinél
(Máramaros, Hunyad, Bánát) a táncokról komplex, tömör jellemzést készít, melyben
feltünteti a táncosok nemét, a térformát, az összekapaszkodás módját és utalást tesz a
95
Korszakunkra vonatkozó dokumentumok (korai néprajzi gyűjtések kéziratai, fotók) elsősorban a budapesti
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában találhatóak. 96
Réthei Prikkel M. 1924. 86. Nyári tánc Tárkányban (Bihar vm.) paraszt muzsikusok zenéjére; 168. Katonás
„verbung” Kónyban; 171., 176. Arató legények szabad, verbung-tánca Magyarvalkón (Erdély), 207. 210.
211. Lakodalmi tánc Vajdahunyadon 97
Erről a későbbiekben még lesz szó. Ld. „Néptánc és film‖ című fejezetet. 98
Ld. a DVD-mellékleten a 18. számú példát. 99
Réthei Prikkel M. 1924. 100
Ld. K. Kovács L. 1956.; Tari J. 2002. 101 Ezeket a Néprajzi Múzeum, illetve az MTA Zenetudományi Intézet Filmtára őrzi. Ld. A néptáncfilmek
jegyzékét a függelékben.
33
lépésanyagra.102
Bartók a formai sajátosságok leírása mellett foglalkozott a földrajzi
tagolódás kérdéseivel, így megkülönböztette az erdélyi románság tánchagyományának
kisebb dialektusait is, bemutatta a különböző táncok dallamait, részletesen leírta az egyes
táncokat és a különféle táncciklusokat.
Bartók tánc iránti érdeklődéséről tanúskodnak „Miért és hogyan gyűjtsünk
népzenét?‖ című 1936-os írásának kutatásmódszertani javaslatai is:
„… ha tánczenéről van szó, fontos a tánc nevének, a táncmozdulatoknak lehetőleg
pontos lejegyzése, mikor és kik szokták táncolni, ki szolgáltatja a muzsikát, tánc közben a
muzsikával együtt éneklik-e a dallamokat és kik? csak a táncolók, vagy csak a nézők, vagy
valamennyien?‖103
Kodály kutatásainak táncfolklorisztikai feltárása is csak részlegesen történt meg,
pedig gyűjtései, publikációi tanulságosak lehetnek a tánckutatás számára is.104
Kodály
például a hangszeres zene bemutatása kapcsán a táncalkalmakra, a táncok zenekíséretére, a
zenészek és táncosok kapcsolatára is tett utalásokat:
„Hangszeres zenére nézve: hallgató az egész nép. Ott az előadás egyesek, kevesek
dolga. Akár cigány, akár népbeli a zenész: egyedül vagy kevesedmagával áll szemben a
hallgató tömeggel. Nem teljesen passzív a tömeg: erre a zenére járja a táncot és nagyon is
megérzi, ha nem kedvére való módon játsszák. Ellenőrző, válogató, meg tudja
különböztetni a jobbat. 1910-ben mondta egy fiatal falusi cigány Erdélyben: legnehezebb
az öreg székelynek muzsikálni. Ahogy ő kívánja, fiatal cigány nem is igen tudja már.‖105
Tudunk Kodály és a Gyöngyösbokréta-mozgalom kapcsolatáról, Kodály
támogatásáról, a táncok zenekíséretét érintő javaslatairól is.106
Gyűjtési jegyzeteinek,
dallamlejegyzéseinek táncos vonatkozásairól pedig már korábban is esett szó.
A zenetudós Lajtha László a népzenekutatás mellett az 1920-as évektől
bekapcsolódik a tánckutatásba is. A prágai Népművészeti Kongresszuson 1928-ban tánc
témában adott elő „Népies játékok és táncok‖ címmel.107
Prágában megtartott előadását
követően is rendszeresen publikált néptánc témában. Lajtha más tánccal kapcsolatos
publikáció mellett táncszempontból jelentősek a Népzenei Monográfiák sorozatban
megjelent gyűjtések előszavainak és jegyzeteinek anyagai. A szépkenyerűszentmártoni, a
széki és a kőrispataki kötetek a gyűjtések idején még eleven erdélyi paraszti tánckultúráról
102
Vö. Martin Gy. 1983. 17. 103
Bartók B. 1967b [1936]. 592. 104
Ld. Martin Gy. 1983.; Pávai I. 1993.; Tari L. 2001a. 105
Kodály Z. 1937. 61-62. 106
Ld. Pálfi Cs. 1970. 133. 107
Lajtha L. 1929.
34
tudósítanak, helyenként egészen a 19. század végéig visszatekintenek. A monográfiák a
vizsgált falvak, vidékek tánckultúrájára vonatkozóan számos forrás értékű adatot és leírást
tartalmaznak.108
A két világháború között elindult a magyar táncfolklórnak az ország legkülönbözőbb
területeit érintő és sokféle tánctípust felölelő módszeres gyűjtése, publikálása. Ezek az
1930-as évek elejétől fellendülő gyűjtések (szöveges gyűjtések, filmezés, fotózás)
különösen a néprajzkutató Gönyey Sándor nevéhez fűződnek. E táncgyűjtések – mint
később szó lesz róla – sok szállal kapcsolódtak a Gyöngyösbokréta mozgalomhoz (1931-
1947).
Gönyey amellett, hogy kezdetektől filmezte a „bokrétás‖ falvak táncait, tudományos
tanulmányok formájában is publikált e táncok anyagaiból. A 1930-as években sorra
jelentek meg a tiszapolgári csapásolást, az erdőbényei bodnártáncot, a diósjenői
menyasszonyfektető gyertyástáncot, a kun táncokat és a kunszentmiklósi törököst
bemutató írásai.109
A kor neves néprajzkutatói egy rövid időre a Gyöngyösbokréta-műsorok szakmai
ellenőrzése révén kapcsolódtak a tánckutatásba. Ezek az úgynevezett „hitelesítések‖ sorra
megjelentek az Ethnographiában.110
Seemayer Vilmos 1927. és 1934. közötti Borsod, Zala és Somogy megyei gyűjtései
alapján adott közre különféle táncokat, pl. a gyertyástáncot, különféle eszközös ügyességi
táncokat, ugyanakkor polkát és csibetáncot.
Az első nagy, a népi kultúra különböző területeit bemutató néprajzi kézikönyv, A
magyarság néprajza 1937-ben megjelent negyedik kötetében Gönyey Sándor Lajtha
Lászlóval együtt írta a táncfejezetet. A néprajzkutatás más ágaihoz hasonlóan a
tánckutatásban is fordulópontot jelentett a kézikönyv. A fejezet jelentős módszertani
újítása, hogy megírását módszeres gyűjtés és a táncok mozgóképre rögzítése előzte meg, és
hogy az összegzés a filmre rögzített néptánc-anyagról részletes szöveges koreográfiai
leírást adott közre.111
Az 1930-as évek második felében idegen nyelvű írások is ismertetik a magyar
néptáncokat.112
108
Lajtha L. 1954a., 1954b., 1955. Erről ld. bővebben Dóka K. 2008. 109
[Gönyey] Ébner S. 1932.; Gönyey S. 1934., 1935., 1936., 1937. 110
Viski K. 1934.; Fél E. 1937.; Fél E – K. Kovács L. 1937a. 1937b.; Györffy I. 1937. stb. 111
Lajtha L. – Gönyei S. 1937. Gönyey a magyar táncokról önállóan is írt kisebb összefoglalást. Ld. Gönyey
S. 1939. 112
Szendrey Á. 2004. [1936.]; Viski K. 1937.; Rearick, E. 1939.
35
Ugyan a táncos és koreográfus Molnár István tánckutató munkásságának
kibontakozása, összefoglaló, a táncok strukturális elemzését megelőlegező művének
publikálása már a második világháború utáni időszakra esik, de tudjuk, hogy
néptáncfelvételeit már az 1940-as évek elején készítette részben szintén a bokrétás falvak
táncaiból. Molnár már bizonyos területeken és témában (pl. Kalotaszeg és legényes)
intenzívebb gyűjtéseket is végzett.113
És végül meg kell még említenünk, hogy a Lábán-táncjelírás hazai
meghonosításának kezdete korszakunk végére tehető. 114
TÖRTÉNETI KERETEK115
Milyen történeti események, társadalmi, gazdasági folyamatok, kulturális változások adták
időszakunkban a táncfolklór alakulásának kereteit? Milyen körülmények között zajlottak a
19. század végén és a 20. század első felében Magyarországon a vizsgált folyamatok (a
falusi tánckultúra átalakulása, a „magyar néptánc‖ megszerkesztése, a táncfolklór tömeges
és látványos bemutatása)?
A következőkben nem általános korrajzot szeretnék az időszakról adni. Csupán azokat a
jelenségeket emelem ki, amelyek közvetlenül, vagy közvetve befolyásolták a falusi
művelődést. Rá szeretnék mutatni, hogy az ország nagy részén a századforduló környékén
nem egy a külvilágtól elzárt, a városi kultúrától alig érintett paraszti kultúrával
számolhatunk, hanem egy mozgékonyabb, illetve a tömegkommunikációs eszközökkel
kapcsolatba kerülő, a kulturális javak kiszélesedő forgalmában aktívan résztvevő, a modern
tömegkultúrába egyre inkább bekapcsolódó falu képét vázolhatjuk fel.
113
Molnár I. 1947. Erről ld. Karácsony Z. 2009. 114
A magyar származású Lábán Rudolf által 1928-ban megalkotott táncjelíró-rendszer (a Lábán-kinetográfia)
hazai meghonosítása az 1940-es évek első felére esik. 1941-ben utazik Lugossy Emma Németországba, ahol
Albert Knusttól tanulja a kinetográfiát. Hazatérésekor Szentpál Mária is megismerkedik a tánclejegyzés e
módjával, aki 1943/44-ben készíti el édesanyjának, Szentpál Olgának Mária lányok című koreográfiájának
lejegyzését. E lejegyzést az első magyar kinetográfiaként tartjuk számon. Feltehetően ezidőtájt készülnek el
az első, folklórtáncokat megörökítő lejegyzések. Az első néptánckinetográfiát tartalmazó publikáció majd
csak 1947-ben jelenik meg. (Lugossy E. – Gönyey S. (összeáll.) 1947.) 115
A fejezet elkészítésénél a történeti eseményeket illetően és a gazdasági és társadalmi folyamatok
felvázolásánál a 20. századi magyar történelem egyik legújabb összefoglalására támaszkodtam. Ld. Romsics
I. 2005. Ebben bőséges bibliográfia található a további tájékozódásra. A korszak művelődéstörténetére
vonatkozóan ld. még különösen Kósa L. (szerk.) 2000. és Balogh I. 1973. A paraszti kultúra átalakulásának
társadalmi, kulturális tényezőiről ld. Voigt V. 1978.
36
A századforduló
Ismert történeti tény, hogy 1867-ben Ausztria és Magyarország között létrejött a kiegyezés
(1867. XII. tc.). 1867-68 amellett, hogy lényeges politikai és gazdasági változásokat
eredményezett (Ausztriával vám és kereskedelmi szövetség megkötését, egységes
valutarendszert, közös fogyasztási adók bevezetését, stb.), olyan kulturális szempontból
fontos törvényeket is hozott, mint az iskola-törvény (1868. XVIII. tc.), valamint az
általános hadkötelezettség törvénybe iktatása. Az általános tankötelezettség törvénybe
iktatása, az elemi iskolai hálózat kiépítése a századfordulótól az analfabetizmus látványos
csökkenéséhez, az írni-olvasni tudásnak a 20. század elejére az alsó néprétegek között is
egyre általánosabbá válásához vezetett. Az általános hadkötelezettség bevezetése, melynek
értelmében minden egészséges férfi hadköteles és besorozható lett, a népi kultúra
szempontjából szintén jelentőséggel bírt, hiszen a hadsereg, a katonáskodás nagy
tömegeket érintett és hosszú időn keresztül fontos közvetítő csatornáját jelentette a
különböző kulturális javaknak. A kötelező katonaság intézménye a falusi közösségek felé
új szokásokat, szellemi kultúrát, gondolkodásmódokat közvetített.
A századfordulón a gazdaság gyors növekedésének korát éljük. Ekkora tehető nálunk
a modern gyáripar kialakulása (ugyanakkor a kisüzemek egyelőre továbbra is meghatározó
szerepet töltenek be). Az élelmiszer és a malomipar vezető szerepe mellett nő a nehézipar
jelentősége. Fejlett élelmiszeriparunkra intenzív kiviteli tevékenység épült. Ugyanakkor az
ipar elsősorban Budapestre koncentrálódott, illetve nagyon egyenetlen az eloszlása az
ország különböző területei között.
Ugyan a 19. század végén a mezőgazdaság gazdasági szerkezeten belüli túlsúlya
csökkent, azonban ezzel együtt továbbra is ez maradt a magyar gazdaság meghatározó
tényezője. 1910-ben a lakosság 60%-a a mezőgazdaságból élt és a nemzeti jövedelem
44%-át a mezőgazdaság adta. A folyószabályozásokkal nyert földterületek, a vetésforgó
bevezetése, a gépesítés, trágyázás terjedése, általában a mezőgazdaság intenzívebbé válása
következtében a mezőgazdasági termelés határozottan nőtt. A gyümölcs és
zöldségtermelésben meghatározó lett a piacra termelés. Az állattenyésztésben ugyanígy
határozott növekedés, illetve intenzívebbé válás tapasztalható. Amellett, hogy nő az
állatállomány, visszaszorul a rideg állattartás és fajtaváltás zajlik.
Ugyanakkor a növekedés hátterében gazdasági és társadalmi problémák is
lappanganak. Ilyen probléma a mezőgazdaságban az egyenetlen birtokmegoszlás, melynek
37
orvoslására ettől az időszaktól kezdve sorra születnek majd a különböző földreform-
kísérletek.
A különböző társadalmi, gazdasági feszültségek jelenlétét jól jelzi, hogy ebben az
időben indul el a nagyarányú Amerika felé irányuló kivándorlás. Ennek következtében az
1860-as évek vége és 1910-es évek eleje között 1,3 millió magyar hagyta el az országot és
ezek közül mintegy fél millióan tértek vissza.116
Az 1910. évi népszámlálás117
egy vallási és nemzetiségi tekintetben igen heterogén
ország képét mutatja. A lakosságnak kicsivel több, mint fele magyar, a többit (45,5%) a
különböző nemzetiségek teszik ki (románok: 16%, szlovákok: 11%, németek: 10%,
szerbek: 2,5% és rutének: 2,5%). Az itt élők majdnem fele római katolikus (49%), a többi
református (14%), ortodox (13%), görög katolikus (11%), evangélikus (7%), izraelita
(5%), unitárius (0,4%) és egyéb. A 20. század elejére az iparosodás hatására változik a
társadalmi tagolódás, a mezőgazdaságból élők száma határozottan csökken és az iparból
élőké nő. Nálunk is kialakul a modern városi polgárság, ipari munkásság, de a korábbi
társadalmi szerkezet sem tűnt el teljesen, csak módosult.
A társadalmi változások ellenére továbbra is a parasztság a magyar társadalom
meghatározó eleme. Ugyanakkor a paraszti közösségek életmódja, kultúrája is
átalakulóban van, ekkor zajlik a korábbiakban már érintett paraszti polgárosulás folyamata,
melynek keretében a falu hagyományos életmódja és kultúrája átalakul. Ez az átalakulás
tetten érhető a tárgyi kultúrában (pl. viselet, építkezés), ugyanígy a szellemi kultúrában
(népies műdalok terjedése, szórakozási szokások átalakulása, pl. az egyesületek
megjelenése, olvasás terjedése) és a mentalitásban (vállalkozói mentalitás megjelenése).118
A katonáskodással, a kivándorlásokkal, az iskolába járással, a paraszti
vállalkozásokkal, az infrastruktúra fejlődésével határozottan megnőtt a paraszti közösségek
földrajzi mobilitása is, ezzel számukra a világ egyre jobban kitárult számukra, az elérhető
horizontok egyre inkább kiszélesedtek.119
Ez az a korszak, amikor az infrastruktúra és a tömegkommunikáció látványos
fejlődésének lehetünk tanúi. Gyors ütemben épül ki Magyarországon a vasúthálózat, amely
a századfordulóra behálózta az országot. Megindult a modern hajózás, megjelentek a
modern hírközlés eszközei a távíró és a telefon (1881). Puskás Tivadar telefonhírmondója
(a rádió elődje) 1893-tól rendszeresen sugároz műsort.
116
A kivándorlásokra vonatkozóan ld. elsősorban Puskás J. 1982. 117
Ld. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása… 118
A paraszti szórakozás kérdéseit és irodalmát vö. Dóka K. 2007a. 119
A népi kultúra horizontjainak kiszélesedéséről ld. Bausinger, H. 1995. 53-72.
38
A századfordulón a szórakozási kultúra nagyarányú átalakulása zajlik. A sport az
előkelők szórakozásából lassan más rétegekhez is eljut. Megjelenik a labdarúgás,
megtörténik az első nyilvános futballmérkőzés (1897). A századforduló az egyesületek
alapításának kora. A könyv és az újság egyre inkább a falusi emberekhez is eljut.
A kor forradalmi technikai újítása a film. Az első mozgófényképek a Lumière
testvérek ügynöksége révén 1896-ban kerültek Magyarországra. Ekkor a budapesti Royal
Szállóban történik meg az első hazai vetítés. Ugyanekkor a millenniumi ünnepségek
alkalmával elkészül az első magyarországi felvétel, amely Ferenc József látogatását
örökítette meg. 1901-ben forgatják az első magyar filmként számon tartott alkotást,
Zsitkovszky Béla „A táncz‖ című művét. 1912-ben 270 mozi van nálunk, ebből 92
Budapesten. Csak néhány évtized kell hozzá, hogy a mozi eljusson a falusi közösségekhez
is.
Az 1890-es évek közepén Magyarország az 1000 éves múlt megünneplésére, a
„dicső‖ múlt értékeinek felsorakoztatására készült. 1896-ban törvénybe iktatták a
honfoglalás 1000. évfordulóját (VIII. tc.). Az előkészületek és a millenniumi év új
középületeket, az 1000 éves múltat kifejező, ünneplő művészeti alkotásokat, országos
kiállítást, és különböző részben a tömegeknek szánt ünnepi eseményeket hozott az ország
életébe.
Világháború, forradalmak
A „boldog békeidők‖ végét jelentette, amikor az osztrák-magyar trónörökös elleni
szarajevói merényletet követően 1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat
üzent Szerbiának és kezdetét vette az első világháború. A világháború 4 éve a közösségek
életében szűkös gazdasági körülményeket, egyéni tragédiákat, ugyanakkor világlátást is
hozott. A migráció és a katonáskodás mellett a háború is egyik oldalról jelentős
akkulturációs tényezőt jelentett a paraszti kultúra számára, másik oldalról viszont
kiszélesítette a népi kultúra „újításainak‖ lehetőségeit, nagyobb arányban hozzáférhetővé
tették a paraszti közösségek számára más rétegek, közösségek kultúráját.120
Ha a világháborús időszak és az azt követő forradalmi évek (polgári forradalom,
Tanácsköztársaság, ellenforradalom) politikai, gazdasági körülményeit nézzük, akkor
kaotikus állapotokat, széteső gazdaságot, a termelés jelentős visszaesését, növekvő
120
A kulturális javak hozzáférhetőségéről ld. Bausinger, H. 1995. 53-72.
39
inflációt, a közszükségleti cikkek hiányát és ezzel együtt a széles tömegek éhezését,
nyomorgását, általános elégedetlenséget, tiltakozásokat, zavargásokat tapasztalunk. A
forradalmi időszak végét 1920 februárjában a nemzetgyűlés összeülése és 1920
márciusában Horthy kormányzóvá választása jelenti. Magyarország számára az első
világháború teljes lezárását a békeszerződés jelentette, melyet 1920. június 4-én Versailles-
ban a Grand Trianon nevű kastélyban írt alá a magyar küldöttség. A trianoni döntéssel új
állami keretek, területileg és népességszám szempontjából is lényegesen kisebb, etnikai és
kulturális szempontból pedig jóval homogénebb állam jött létre. Az elszakadt területek új
államokba és ezzel részben új társadalmi, kulturális szituációba kerültek, egy eddigiektől
eltérő hivatalos kultúrával kerültek kapcsolatba.121
A két világháború között
Horthy kormányzósága a kezdetben ideiglenesnek vélt megoldás helyett 24 évig tartott. A
korszak hivatalos ideológiájának fő jellemzői a konzervativizmus és tradicionalizmus, a
nemzeti és keresztény értékek előtérbe állítása lettek. A harmincas évekre a náci
Németország és a fasiszta Olaszország erősödő befolyásával, fokozódó antiszemitizmussal
és erősödő jobboldali radikalizmussal is számolnunk kell. A két világháború közötti évek
politikájának végig központi kérdése maradt az elveszített területek visszaszerzése. A
revíziós propaganda jelen volt az oktatás legalsóbb szintjein is és általában a
tömegtájékoztatásban. Mivel a nemzeti értékeket előtérbe helyező korabeli ideológia a
magyar sajátosságokat részben a paraszti hagyományokban találta meg, a korszak
rendezvényeinek, megmozdulásainak állandó kellékévé vált a „magyar népi/paraszti‖
hagyományok felvonultatása, tömeges megjelenítése.
Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági egységének felbomlása és az új határok a
gazdasági viszonyok jelentős változását hozták magukkal. A nyersanyagforrások jelentős
részét elveszítettük, a vasúthálózatnak csak a 38%-a esett határainkon belülre. Ugyanakkor
az elsősorban Budapest-központú feldolgozóipar jelentős része nálunk maradt. A
szántófelületek aránya nőtt, a réteké, legelőké csökkent. Az ipar területén fellendülés volt
tapasztalható, nő a nemzeti jövedelmen belül való részesedése. Ezzel együtt a
mezőgazdaság részesedése csökkent, de még mindig ez volt a legjelentősebb ágazat. A
121
Ennek hatásaira, illetve az ezzel kapcsolatban felmerülő „bonyolult akkulturációs problémák‖-ra Voigt
Vilmos is felhívja a figyelmet (Voigt V. 1978. 605.).
40
birtokmegoszlás továbbra is kedvezőtlen, általában a mezőgazdaságban a háború előtti
viszonyok konzerválódásáról, stagnálásról beszélhetünk. Viszont a gépesítés továbbra is
folytatódik és a mezőgazdaság az exportnak még mindig vezető ágazata.
A háború végére kialakult gazdasági válságot, az államháztartás hiányait, az ismét
növekvő inflációt a Horthy-kormány különböző intézkedésekkel próbálta enyhíteni. A
különböző lépések (új pénznem bevezetése, adóemelés, állami alkalmazottak elbocsájtása,
Népszövetségi kölcsön, költségvetési megszorítások, beruházások) végül a 20-as évek
végére pénzügyi stabilizációt eredményeztek. Ugyanakkor 1929-ben kezdetét vette a
gazdasági világválság. Ez nálunk legmélyebben a mezőgazdaságot sújtotta, és
eladósodáshoz, a mezőgazdaság növekedésének megtorpanásához és gabonaválsághoz
vezetett. Az 1931 közepére elmélyült válság elsősorban nem a felsőbb társadalmi rétegek
helyzetén rontott, hanem az alsóbb rétegeket, a munkásságot, parasztságot, kisiparosokat
érintette. A világgazdasági válság megszűnésével a 30-as évek közepétől ismét javulnak a
gazdasági feltételek, az agrárpiac fellendül, hitellehetőségek javulnak, a kormány
gazdasági intézkedéseket foganatosít, mely az évtized második felétől újabb fellendüléshez
vezet. Az ipar, kereskedelem, szolgáltatások növekedő tendenciát mutattak, ezzel együtt a
mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemből visszaesett.
Az 1920-as új határokkal változtak a demográfiai viszonyok és módosult a
foglalkozásszerkezet is. A parasztság aránya az össznépességben csökkent, ugyanakkor
még mindig a lakosság többségét tette ki. 1920. és 1941. között mintegy 4,5 millió
földművelésből élő van Magyarországon. Az egyenlőtlen birtokmegoszlás, az életképtelen
kisbirtokok magas száma és a földnélküliség továbbra is probléma. A helyzet megoldására
a Horthy-korszakban is többször napirenden van a földreform, melyek elsősorban a
nincstelenek földhöz juttatását segítették volna elő (1920. XXXVI. tc. és 1940. IV.tc.).
Ugyan Budapest lakossága dinamikusan nő, de az ország lakosságának majd 2/3-a
még ekkor falun él, emellett külterületen lakik a népesség 19%-a. A tanyasi lakosság
száma ekkor közel másfél millió.
Az infrastruktúra század elején megindult modernizációja a két világháború között
ismét lendületet kap. Új gőzmozdonyokkal, egy-egy vonal villamosításával,
villamosmozdonyokkal zajlik a vasút fejlesztése. A gépjárművek száma lassabban, a
motorkerékpároké gyorsabban nő. Megjelennek az autóbuszok, elindul Budapestről a
rendszeres légiforgalom. A villannyal ellátott községek száma háromszorosára emelkedik.
A modernizáció a falvakban is egyre jobban érezteti hatását. Átalakulóban van az
építkezés. A gáz még nagyon kevéssé elterjedt, de a nagyobb falvakba már eljutott a
41
villany, megjelenik a rádió, a mozi. Határozottan átalakulóban van az életmód, a szellemi
kultúra és ezekkel összefüggésben a gondolkodásmód és a normák. Ugyanakkor a
modernizáció természetesen nem egyformán érte a paraszttársadalom különböző rétegeit és
az ország különböző részeit. A tanyasi lakosság van ebből a szempontból hátrányban, nincs
kövezett út, villany.
A népiskolai hálózat századfordulón tapasztalható látványos fejlődése
korszakunkban újabb lendületet kap. A Horthy-rendszer miniszterei, Klebersberg Kunó
(1922-31) és Hómann Bálint (1932-42) az oktatás fejlesztését, ezen belül az alsóbb rétegek
oktatását kiemelt feladatuknak tartották. Megerősítették a kötelező iskolalátogatást (1921.
XXX. Tc.) és hatalmas ráfordításokkal folyt az iskolafejlesztés (1927. VII. tc.), melynek
keretében tanítólakások és iskolaépületek épültek. A rendelkezések és fejlesztések
következtében 1920-ra a hat éven felüli analfabéták száma 15%-ra csökkent, majd 1925-
26-ra 7%-ra. Ezzel a paraszti népesség túlnyomó többsége olvasni-írni tudóvá vált.
Az 1920-as évektől új tantervekkel, tankönyvekkel az oktatás minden szintjén a
tananyag tartalmának megújítása zajlott. A két világháború között a világnézeti nevelés
központi kérdéssé vált. A 30-as évekre a tananyag hungarocentrizmusa és ideologikussága
különösen erőteljes.
Az olvasás mint szórakozási forma jelentősége a két világháború között tovább nő a
parasztság körében.122
A kalendáriumok, újságok, filléres könyvek jelentik a falusi
közösségek fő olvasmányait. Az újság általános népszerűségét jól jelzi, hogy 1938-ban a
posta által terjesztett példányszám több mint 100 millió. Olvasásra a népkönyvtárak,
egyletek, olvasókörök is lehetőséget teremtettek. A különböző egyesületek száma és
jelentősége egyébként is látványosan megnő a falusi közösségekben korszakunk alatt.
Az 1920-as évektől népházak, kultúrházak építésébe kezdenek, mely új helyszínt és
részben új alkalmakat teremt a szórakozásra, művelődésre. Megjelennek az
ismeretterjesztő előadások, különböző tanfolyamok, és a népfőiskolák. Az ilyen
tanfolyamok részben az általános műveltséget, részben konkrét szakismereteket (különösen
mezőgazdasági ismereteket) közvetítettek. A közkönyvtárak tömeges telepítése is zajlik,
ezek száma 1938-ban meghaladta az 5000-et. Az iskolán kívüli nemzeti-vallási nevelés új
fórumai lesznek a cserkész és a levente-mozgalom. Előbbi 1912-től jelenik meg
Magyarországon és a háború után terjed el, utóbbi intézményt 1921.-ben nálunk hozták
létre.
122
Általában a parasztság két világháború közötti művelődéséről részletesen ld. Balogh I. 1973.
42
A falusi művelődés sajátos formái lesznek a népművészeti hagyományőrző
csoportok, amelyek alakulása és tevékenysége majd az 1930-as években egész
mozgalommá szélesül. Az úgynevezett Gyöngyösbokréta-mozgalom nemcsak a falusi
közösségek számára lesz egy adott időszakban meghatározó élmény, hanem a korszakban a
városiak faluról, parasztokról való gondolkodását is határozottan befolyásolta.
Általában a szórakozási kultúra átalakulásában még számolnunk kell a sport és a
turizmus megjelenésével. Ez utóbbi részben a Bokréta következtében megjelent a
falvakban is, de a falusiak utazása, üdülése mint szórakozási forma majd csak 1945. után
vált általánossá. Korszakunkban indul el a rádiózás. Üzembe helyezik az első adókat
(1925: Csepel, 1928: Lakihegy). A 20-as évek végétől hazánkban folyamatosan nő a
készülékek száma. A dinamikus terjedés eredményeképpen és az olcsó néprádiók
megjelenésével a 30-as évektől a falusi közösségek szórakozási kultúrájába is beépül a
rádiózás. Azt is tudjuk, hogy a legnépszerűbb műsorok egyértelműen a cigányzenei, illetve
magyarnóta-műsorok.
Korszakunkban a gramofonnak, a rádiónak és a mozinak is köszönhetően virágkorát
éri a magyarnóta, mely a parasztság zenei kultúrájában is egyre nagyobb jelentőségre tesz
szert. Emellett ugyanezeken a csatornákon falun is terjednek az operett, az újabb tánczenék
és a különböző kuplék.123
A film ugyan még a századforduló vívmánya, de nálunk különösen ekkor indul
diadalútjára. Budapest és a vidéki városok mellett a falvakban is megjelennek az alkalmi
vetítések, és a korszak végére a mozizás a parasztság körében is népszerű szórakozási
formává vált. Ekkorra már a hangosfilm korszakát és a magyar filmgyártás újabb
kibontakozását éljük. A játékfilmekben szereplő színészek, a történetek, a filmek slágerei a
falusi közösségek tagjai számára is ismerősök lesznek. A játékfilmek előtt vetített
filmhíradók amellett, hogy a közönség tájékoztatását célozták, egyértelműen a politikai
propagandát is szolgálták.
A filmhíradók és propagandafilmek közvetve vagy közvetlenül többek között a
revíziós politikát is népszerűsítették, amely végül az 1930-as évek végére realitássá vált.
1938. nov. 2-án az első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta Dél-Szlovákiát.
1939. március 15-én a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára. 1940. augusztus 30-án a
második bécsi döntéssel Észak-Erdély és a Székelyföld lesz újra Magyarország része. 1941
áprilisában pedig Magyarország visszakapta a Bácskát, a baranyai háromszöget és a
123
Az időszakunk tágabban értelmezett népzenéjéről ld. Tari L. 2001b., 2001c.
43
Muraközt. Az elszakadt területek újra Magyarországhoz kerülése, a „magyar világ‖
légköre újabb lendületet adtak az nemzetiségi identitás hangsúlyos kifejezésének és a népi
kultúra éltetésének.124
A második világháborúba Magyarország 1941. június 26-án lépett be, amikor a
Szovjetunió elleni német támadáshoz csatlakozott. A hadi események, a háború gazdasági,
társadalmi hatásai ismét jelentős törést eredményeztek a közösségek életében. Magyar
területeken 1945. április 12-13. szűnnek meg a fegyveres harcok, a párizsi
békeszerződéssel pedig az 1938. előtti államhatárok kerültek visszaállításra.
TÁNCISKOLÁK, TÁNCTANÁROK, TÁNCKÖNYVEK
A tánctanulás falusi/paraszti gyakorlatára vonatkozóan lényegében két összefoglaló,
alapvető írásra támaszkodhatunk. Gönyey Sándor „Tánctanulás falun‖ című 1958-as
tanulmánya a nyelvterület különböző részeiről hoz példákat a tánctanulás alkalmaira,
módszereire, ezeken keresztül általános leírást ad és megállapítja a hagyományos
tánctanulás legfőbb sajátosságait. Tanulmányában röviden kitér a táncmesterek
tevékenységére, a tánciskolák terjedésére, a terjesztett táncokra is.125
Pesovár Ferenc
táncélet könyvében külön fejezetet szentel a tánc hagyományozódásának, az előzőnél
némiképp részletesebben ír a tánctanulás alkalmairól és módjairól, emellett a táncmester
fogalmának alakulására, a táncmesterség hazai történetére is kitér.126
A falusi tánctanárok
tevékenységét egy szűkebb területen, Szatmárban vizsgálta Pesovár Ferenc az 1950-es
években. A falusi táncmesteri gyakorlatnak máig ez az egyetlen elmélyült, módszeres
kutatásokon alapuló feldolgozása.127
A táncmesterség hazai történetével, illetve a magyar
tánckönyvekkel kapcsolatban Kaposi Edit végzett kutatásokat az 1970-es, 80-as
években.128
124
A történeti események befolyásoló hatása jól nyomon követhető, pl. a bukovinai székelyek
tánckultúrájában. Belényesy Márta monográfiájában végigköveti, hogyan változik a bukovinaiak hozzáállása
saját tánchagyományuk bizonyos elemeihez, hogyan értékelődnek fel, illetve szorulnak vissza a tánckészlet
egyes darabjai a politikai, társadalmi változások, a különböző telepítések és más történelmi események
függvényében. (Belényesy M. 1958.) 125
Gönyey S. 1958. 126
Pesovár F. é. n. 127
Pesovár F. 1960a. 128
Kaposi E. 1970., 1973., 1979., 1985., 1987., 1991. A hazai és európai táncmesterség történetéhez ld. még
Simon L. 1988.; Kaposi E. – Kővágó Zs. (szerk.) 1987. 98-109.; Kővágó Zs. (szerk.) 1988. 4., 39-42., 45-46.,
48-50., 52-53., 55-58., 65-66., 74-75., 84-87.; Vályi R. 1969.
44
Tánciskolák városon és falun
Már a reformkorból is vannak adataink jeles színész-táncművészeink tánctanítói
tevékenységére, elsősorban házaknál tartott táncóráira. A tánciskola mint polgári
intézmény megjelenésével azonban nálunk a 19. század közepétől számolhatunk.
A reformkor híres táncművésze, koreográfusa Szőllősy Szabó Lajos 1836-ban
nyitotta meg pesti nyilvános tánciskoláját, emellett azonban magánházaknál is tanított.129
Róka Jani a reformkor másik ünnepelt táncosa 1870-ben nyitotta meg fővárosi iskoláját.130
Ekkor már a fővárosban és a nagyobb városokban sorra alakultak az állandó jelleggel
működő tánciskolák, sőt ezeknek önálló épületek épültek. A század második felében a
mezővárosokban is virágzik a tánciskolai élet. A városi tánciskolák működésére, a
tánctanárok személyére, a tanfolyamok programjaira, tananyagára, tandíjára, résztvevőire
vonatkozóan a helyi lapok tánciskolai hirdetéseiben, beszámolóiban tömegesen állnak
adatok rendelkezésünkre.
A tánciskolák működését a 19. század végétől a korabeli nyugat-európai
gyakorlathoz hasonlóan nálunk is különböző rendeletekkel szabályozták. 1896-ban a
Belügyminisztérium rendeletet adott ki, melynek értelmében „a nyilvános tánctanításhoz
rendőrhatósági engedély szükséges, mely csupán megbízható és kifogástalan előéletű
egyéneknek adható. Olyanoknak, kik szakavatottságukat oklevéllel, vagy akik a M. O. T.
E. [Magyarországi Tánctanítók Egyesülete] részéről kiadott bizonylattal képesek igazolni,
(azok) mások fölött előnyben részesítendők.‖131
Ugyanakkor az engedély nélküli, illetve oklevél nélküli tanítást tiltó újabb és újabb
rendeletek, jól mutatják, hogy a gyakorlatban nem mindig sikerült a rendeletet betartatni.
Forrásaink számos adattal szolgálnak az engedély nélküli tanfolyamok betiltásáról, vagy
más tánctanár engedélyével, oklevelével való tanításról, oklevelek vásárlásáról.
1906-ban újabb rendelet születik, melyben a nyilvános tánctanítást továbbra is
rendőrhatósági engedélyhez kötik, kimondják, hogy az engedély a rendőrhatóság területére
és félévre érvényes, továbbá követelmény a tánctanár személyére vonatkozóan a
megbízhatóság, kifogástalanság, jó erkölcs. Engedélyt azok kaphatnak, akik képesítő
129
Szőllősy tevékenységéről ld. Kaposi E. 1979. 130
Kaposi E. 1970. 180. 131
1897. évi 50.743/1986. sz. közrendelet (idézi Simon L. 1988. 93.)
45
igazolvánnyal, illetőleg oklevéllel rendelkeznek.132
A képzettségüket külföldön szerzők
csak külön belügyminiszteri engedéllyel tevékenykedhetnek.
A századforduló hatósági rendeletei tükrözik az iskolák számának szaporodását és
emellett a hatóságok tánciskolákkal szembeni erkölcsi kifogásait is.133
Jóllehet már korábbról is tudunk táncmesterek paraszti körben való
munkálkodásáról134
, például verbunkot különböző természetbeni ellenszolgáltatásokért
tanító jó adottságú táncosokról és vándor táncmesterekről, azonban a polgári táncdivatokat
és a városi illemet közvetítő, rendszeres, intézményes oktatással a falvakban elsősorban 19.
század utolsó harmadától számolhatunk. Szakirodalmunk visszatérő megállapítása, hogy a
falvakban a tánciskolák nagyarányú terjedésével az 1. világháborútól kell számolnunk,
ugyanakkor a vonatkozó szakirodalmi adatok és az általam feltárt archívumi anyagok
alapján úgy tűnik, hogy a falusi tánciskolák nagyszámú előfordulása és hatása valamivel
korábbra tehető.
A 19. század második felétől az intézményesített táncoktatás fokozatos társadalmi
kiszélesedésével a társadalom egyre szélesebb rétegeit éri el a tánctanulás e formája. A
századfordulóra a falusi népesség közegében (valamivel korábban az iparosok, néhány
évtizeddel később a parasztság köreiben) általánossá válik a tánciskolák látogatásának
szokása. Ugyanakkor a szakirodalmi közlések és kéziratos források alapján jól látszik,
hogy a tánciskolák közvetett úton is hatást gyakoroltak a falusi közösségek életére. A
városban hosszabb-rövidebb időre tartózkodó, pl. ott cselédkedő falusiak látogatói voltak a
város alsóbb rétegeinek működtetett tánciskoláknak és hazatérve „magukkal vitték‖ az ott
tanultakat. A tánciskolák közvetítette táncok, szokások, illem az intézményes keretek
nélkül is terjedt egyik faluból a másikba a falvak közötti kapcsolattartásnak, pl. a szomszéd
falvakba bálozni átjáró fiataloknak köszönhetően. Általában a 19. század végén
megnövekedő földrajzi mobilitás különösen kedvezett a tánciskolai táncok és szokások
terjedési folyamatainak.
A falvakban a századfordulón formálódik az gyakorlat, amelyet mint „falusi
tánciskola‖ különösen a korai táncfolklorisztikai gyűjtéseknek és a későbbi szóbeli
visszaemlékezéseknek köszönhetően jól ismerünk. Ekkor az egy-egy régióban működő
tánctanárok faluról-falura járva kisebb-nagyobb rendszerességgel alkalmi
132
B. M. 1906. évi 25.797. sz. közrendelet 133
„Rakovszky István belügyminiszter rendeletet adott ki a főkapitány számára s fölhívta figyelmét a napról
napra szaporodó tánciskolák erkölcsi szempontból igen kifogásolható működésére.‖ (Kecskeméti Lapok 177.
sz. 3.) 134
Vö. Györffy I. 1955. [1922.]
46
tánctanfolyamokat („tánciskolát‖) tartottak a falvakban. A városi tánciskolai mintára
megszervezett tanfolyamok néhány hétig (leggyakrabban 6-8 hétig) tartottak. Általában a
téli, munkaszüneti időszakban, heti 2-3 délutáni, esti alkalommal leginkább a kocsma,
iskola épületében kerültek megrendezésre. Ezeket az alkalmakat a tánciskolában nem
résztvevő falusiak számára is nyitott hétvégi táncmulatságok (össztáncok) egészítették ki,
illetve a szintén nyitott táncvizsgabálok zárták le.
A városi származású, gyakran a tánctanárok magas száma miatt a városból kiszoruló,
vagy az ipar mellett télen vándor táncmesterként működő vidéki iparosok iskolái mellett
megtaláljuk, az egy-két faluban tevékenykedő helyi tánctanárok tanfolyamait is.
Utóbbiakról tudjuk, hogy sok esetben engedély nélkül tartották tánciskoláikat, melyeket a
hatóságok időről-időre betiltottak.
A tánctanárok
A 19. század utolsó harmadában Magyarországon az egyesületalapítások korát éljük.
Részben e polgári igénynek, részben a tanárok számának erőteljes növekedése és a
nagyszámú tánctanár közötti konkurenciaharc következtében felmerült az igény a tanárokat
összefogó, érdekeiket képviselő egyesület alapítására. Ennek a törekvésnek az
eredményeképpen 1891-ben jött létre és lényegében a második világháborút követő évekig
működött a Magyarországi Tánctanítók Egyesülete.135
Az egyesület tevékenységei között
szerepelt oktatói tanfolyamok rendezése, a vizsgák megszervezése és az oklevelek kiadása;
a Tánctanítók Lapjának, mint szaklapnak a megjelentetése; magyar nyelvű szakkönyvek
kiadása; kapcsolattartás külföldi szervezetekkel; ugyanakkor a nemzeti társastánc ügyének
ápolása, továbbá a tánctanítók szociális helyzetének javítása.136
Az egyesület egyik legfőbb
törekvése az volt, hogy csak tagjai taníthassanak, ezáltal az erőteljes konkurenciaharcban
előnyhöz jussanak.
A táncmesterség intézményesülését jelzi, hogy már az 1860-as években felmerült
nálunk a tánctanár-képzés elindításának gondolata.137
A kezdeményezés Lakatos Sándortól
indult, aki a 19. század második felében országosan ismert táncművész-táncmester és első
magyar nyelvű tánckönyvünk szerzője volt.138
135
A létrehozás körülményeire vonatkozóan ld. Róka P. 1923.; Simon L. 1988. 136
Ld. erről Kaposi E. 1970. 182. 137
Simon L. 1988. 93. 138
Lakatos S. 1871.
47
1898-ból már nyilvántartásunk van az oklevéllel rendelkező táncmesterekről. Ebből
kiderül, hogy a Tánctanítók egyesülete 76 oklevelet adott ki, 64-et vizsga nélkül,
olyanoknak, akik igazolták korábbi több évtizedes tánctanítói tevékenységüket, 12
jelöltnek pedig vizsgáznia kellett.139
A Tánctanítók lapja szerint 1923-ban 310 táncmester
volt Magyarországon.140
1937-es adatok alapján 550 képzett tánctanárt tart számon a
Magyar Tánctanítók Országos Szövetsége, ebből 230 Budapesten lakik.141
1898-ban megalakult a tánctanárképzés hazai intézménye, a Magyarországi
Tánctanítók Képezdéje és elindult az Egyesület szakmai folyóirata a Tánctanítók Lapja is.
A meginduló képzés célja a tánctanítás és táncművészet „egyöntetűleg és egyirányban való
fejlesztése, a táncoktatás módozatának intenzív ismertetése és a grammatikailag való
táncoktatásnak kötelezővé tétele.‖142
A korabeli táncmester-képzés keretében a leendő
tánctanítók elsajátították a különböző alapállásokat, alaplépéseket és ezekből álló
lépésgyakorlatokat, különböző nyugat-európai társastáncokat, magyar műtáncokat. A
táncok mellett szerepelt a képzések anyagában táncelmélet, zeneelmélet, illem. 1898-ban
vizsgaanyag volt a nemzetközi társastáncok közül pl. Menuet a la cour, Menuet a la Reine,
Nagy mazur, Francia négyes, Polonaise, a magyar táncok közül az 1842-es Szöllősy-féle
körmagyar.143
A következő években már külön indul a jelöltek képzése és továbbképző.
Utóbbi táncanyaga pl. 1902-ben: Pavan, Tarantella, Gavott, Mignon.144
A 20. század elején a különböző belviszályok, érdekellentétek következtében sorra
alakultak a különböző tánctanító-egyesületek. Ilyenből 1913-ra 5-öt is alapítottak, amely
saját oklevelet adott ki.145
Míg a tánctanítók száma egyre gyarapodott, a sokféle
egyesületnek, különböző képzéseknek, illetve engedély, oklevél nélküli oktatásnak
következtében nagyon különböző lehetett a városban vagy vidéken tevékenykedő
tánctanárok felkészültsége, illetve a táncfolyamok programja és színvonala. A tánctanárok
eltérő képzettsége mellett a társadalmi közeg sokszínűsége is az oktatott anyag
sokféleségét eredményezte.
A háborús évek után rendezni próbálták ismét a tánctanítók helyzetét. 1921-ben
megalakult a Magyar Tánctanítók Országos Szövetsége (elnöke: Róka Pál, ügyvezető
elnöke: Kovács Tivadar). A Szövetség céljai között szerepelt felsőbb akadémia felállítása,
139
Kaposi E. 1970. 182. 140
Tánctanítók Lapja, 1923. április 141
Tánctanítók Lapja, 1937. április 142
Tánctanítók Lapja 1898. (idézi Simon L. 1988. 94.) 143
Simon L. 1988. 94. 144
Simon L. 1988. 94. 145
Simon L. 1988. 94.
48
továbbá, hogy a képzéshez tanfolyamot csak a Szövetség tarthasson, az állami felügyelet
alatt zajló vizsgáztatás a Szövetség tagjaiból alakult vizsgabizottság előtt történjen, illetve
a tánctanításhoz engedélyt csak a Szövetség tagjai kaphassanak.146
A következő években a
próbálták a tánctanárképzést is szigorítani, így például a tanárjelölteknek középiskolai
végzettséggel kellett rendelkezniük. Emellett 1924-ben sorkerült a korábban kiadott
oklevelek felülbírálatára.147
Tánckönyvek
Az első magyar táncmesteri könyv, Lakatos Sándor „Rajta párok táncoljunk!‖ című
könyve 1871-ben jelent meg.148
Lakatos művét a 19. század végén sorra követték a magyar
tánckönyvek. Lakatos Károly, Lakatos Sándor fia 1880-ban átdolgozva újra kiadta a
könyvet ugyanezen a címen. Ugyanebben az évben jelent meg Müller Lajos szerzőségével
„Az illem- és táncztan egyetemes könyve…‖. 1890-ben kiadták Herczenberger József
„Tánczszalon‖ című művét, majd 1900-ban Mangold Gusztáv írását a „Tánckedvelők
könyve‖ címen.149
1894-ben a Tánctanítók Egyesülete Albert Zorn „Grammatik der Tanzkunst‖ című
könyvét fogadta el tankönyvnek.150
Néhány év múlva azonban Zorn könyve helyett magyar
tánckönyvet vezettek be a táncmesteri képzésben. 1900-tól a Tánctanítók Képezdéjének
hivatalos tananyaga Róka Pál különböző német és francia tánckönyveken alapuló
„Táncművészet tankönyve‖ című műve lett.151
A magyarországi tánctanári képzés
lényegében egészen a második világháborúig Róka Pál tankönyvén alapult.
A könyvben a táncról és a tánctanítóról szóló általános bevezetést a különböző
alapállások, és egyszerű (Plier, Tendre stb.) és összetett mozdulatok (Petit bettements,
Grande battements…) leírásai követik. Ezt a koreográfiai bevezetést követik az illemre
vonatkozó fejezetek, ahol a helyes állásról, helyes járásról, a bókokról, a köszönésről,
illetve általában az illemről (beszédmód, öltözködés) ejt szót a szerző, majd a táncok
alaplépései, az ezekből összeállított lépésgyakorlatok, végül maguknak a táncoknak a
146
Tánctanítók Lapja 1922. febr. 5. 3. (idézi Simon L. 1988. 94.) 147
Tánctanítók Lapja 1924. márc.1. 148
Lakatos S. 1871. A korabeli magyar tánckönyvek feldolgozását ld. különösen Kaposi E. 1985., 1987. 149
Lakatos K. é. n. [1880. k.]; Müller L. 1880.; Mangold G. 1900. A 20. század első felének jelentősebb
tánckönyvei pl. Urbán L. 1906.; Saphir I. é.n.; Róka Gy. 1929. 150
Tánctanítók Lapja 1894. okt. 1. 151
Róka P. 1900.
49
leírásai következnek. A tanított társastáncok között megtaláljuk a különböző történeti
társastáncokat, a kvadrillokat (pl. a francia négyest), a polonaist, a menüettet, a gavotte-ot,
a cotilliont, a mazurt, a keringő különböző fajtáit, a különböző polkaféléket (pl. krajcpolka,
rheinländer polka, a polka mazurka, tréfáspolka, gyorspolka). A tananyag tartalmazza a
próbabálon bemutatásra javasolt táncokat is. A könyv befejező része külön a magyar
táncnak szentel néhány fejezetet. Itt a rövid tánctörténeti bevezetés mellett a 19. század
neves táncmestereiről, ezek koreográfiáiról és életéről is röviden olvashatunk. Róka Pál
könyvének végén a népszerű népies műtáncok (körmagyar, palotás, magyar szóló, magyar
kettős) részletes koreográfiai leírását is közli, és ehhez 34 „magyar tánclépést‖ is közread,
többek között a különböző bokázókét, a hegyezőt, a czifrát, a kis és nagy-harangot, a
kopogót. A csárdás mint kötetlen koreográfiájú, a bemutatott magyar tánclépésekből
felépíthető tánc is szerepel a tankönyvben.
Folklorisztikai tekintetben több szempontból tanulságos a könyvek anyaga. Egyrészt
forrásként szolgál arra vonatkozóan, hogy a tánctanítók milyen táncokat közvetítettek
tanfolyamaikkal a korabeli városi és falusi kultúrába.152
A kor népszerű táncainak további
jelentős forrásai még a tánciskolai hirdetések, az újságok báli beszámolói, és a különböző
visszaemlékezések, korabeli leírások. Ezekből tudjuk, hogy mind a nemzetközi divatot
képviselő társastáncok, mind a magyar népies műtáncanyag a századfordulón közvetlenül a
tánctanítók révén vagy más közvetett módon megjelentek és hosszabb-rövidebb időre
beépültek a falusi közösségek tánckészletébe, illetve táncaiba.
A magyar népies műtáncok megjelenésére, terjedésére elég jó adataink vannak.153
A
mozgásanyag beépülésére vonatkozó módszeres vizsgálatokat azonban csupán Pesovár
Ferenc végzett az 1950-es években, amikor szatmári táncmesterek motívumkészletét
hasonlította össze a Róka Pál-féle tánckönyv „magyar tánc‖-motívumaival, illetve utalt
ezek folklórtáncok mozgáskészletében való előfordulására is.154
A nemzetközi táncdivatot képviselő társastáncok esetében is egyértelműen
tapasztaljuk ezek jelenlétét a korszak falusi kultúrájában. Az egyes táncok megjelenési,
népszerűségi idejéről, beépüléséről, funkcionális sajátosságairól a későbbiekben még
részletesen lesz szó.155
Itt most csupán annyit jegyeznék meg, hogy a tánciskolák által
közvetített táncok a századfordulótól megjelentek a falvakban, ezek 19. századi darabjai
(különösen a polka és a keringő) a századfordulón, a 20. század elejének divattáncai
152
Pl. Róka Pál könyvének falusi használatára vonatkozóan ld. Pesovár F. 1960a. 153
Ld. a népies műtáncok fejezetet. 154
Pesovár F. 1960a. 155
Ld. a társastáncok fejezetet.
50
(különösen a foxtrott és a tangó) pedig a két világháború között nagy hatással alakították át
a falusi táncalkalmak tánckészletét. A kiszoruló régebbi táncrétegek helyébe, a csárdás
mellé beépülve ezek egyrészt úgy tűnik egy időre megnövelték a táncalkalmak
tánckészletének nagyságát, ugyanakkor felaprózták a táncok idejét. Végső soron a csárdást,
illetve a helyi hagyományos táncokat egyre inkább háttérbe szorították, csökkentették a
táncalkalmakon ezekre szánt időt, majd különösen a második világháború utáni
évtizedekben lényegében át is vették a hagyományos táncok helyét és szerepét a falusi
kultúrában.
Arra is bőven vannak adataink, hogy a tánctanárok, tánciskolák által közvetített illem
átformálta nem csupán a táncalkalmak magatartási normáit (táncba hívás, tánc közbeni
viselkedés, tánc megköszönése, viselkedés a szünetben), hanem általában az illemet és
ízlést. A 20. század első felében a falusi táncalkalmakon megjelenő új szokásokat, pl. a
táncra kérésnél a meghajlást, vagy a „Szabad?‖, „Szabad lesz?‖ formulát, a táncos pár
helyre kísérését egyértelműen a tánciskolai közvetítéshez tudjuk kötni. Emellett - ugyan
erre vonatkozóan nincsenek részletes tanulmányok - feltételezéseink szerint hatott a
tánciskolában oktatott illem, pl. a beszélgetési szokásokra, a köszönésre, az öltözködésre.
Végül még utalnunk kell rá, hogy mint szó volt róla, az új táncok divatja vagy az új
szokások természetesen nem csupán a közvetlenül a tánciskola által érintett közösségekben
érvényesültek, hanem különböző közvetítésekkel más falvakban. A tánciskola mint
szórakozási forma (más intézményekkel együtt, pl. katonaság, iskola) általában és nagy
hatással formálták át a korabeli szokásokat.
51
NÉPTÁNCBEMUTATÓK, MOZGALMAK
Néptáncok bemutatása a 19. század végén
Néptáncaink színpadi bemutatásáról már korszakunkat megelőzően is vannak
említéseink,156
így pl. a keszthelyi diákok pásztortánc-bemutatóiról a Georgikon
ünnepségek keretében az 1810-es években.157
Falusi táncosok alkalmi bemutatóira
vonatkozó adataink az 1880-as évek környékén látványosan megszaporodnak. Ebből az
időszakból tudunk erdélyi paraszttáncosaink szerepeltetéséről a Habsburg ház tagjai
előtt158
, székely táncosok verbunk táncáról és a hétfalusiak borica táncáról az Operaház
színpadán a „Viora‖ című balettben, pásztorok néptáncbemutatóiról a debreceni előkelő
közönség számára a Korona Szállóban.159
Míg ezek a bemutatók a magasabb társadalmi rétegek szórakoztatását szolgáltak,
addig folklórtáncaink nagyközönség számára való bemutatása a Millenniumi
Ünnepségekhez kötődik. Maácz László a magyar néptánc színpadi történetét bemutató
írásában hivatkozik arra, hogy a Millenniumi Faluban az egyes vidékeket bemutató
épületegyüttesekben az adott tájról származó falusiakat költöztettek. Ezek
népszokásbemutatóikkal is szórakoztatták a közönséget, illetve táncok bemutatására is sor
került.
Sokfelé találunk utalásokat az Ezredéves Ünnepségekhez kapcsolódó szokás- és
táncbemutatókra, ugyanakkor ez az anyag még csak részben feltárt. A millenniumi
rendezvények táncos vonatkozásaira legtöbb információval Kővágó Zsuzsa
mozgalomtörténeti munkája szolgál.160
Egy az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi
Falujának előkészítéséről szóló tudósításból a következőket tudjuk meg:
„… a csárda. Debreceni minta szerint épült, debreceni az építője, debreceni a
szakácsnéja, a paprikása, a kenyere, sőt még a cigánya is. A fészerben lesznek a
156
Általában a néptánc színpadi bemutatásának történetéről ld. Maácz L. 1980. 157
Erről és a színpadi néptánc korai történetéről ld. Morvay P. 1956. 158
Az ezzel kapcsolatos idézetet ld. A néptánc és turizmus című fejezetben. 159
Ld. Pávai I. 1998. 8-11.; Maácz L. 1980. 15.; EA 3472.130-134. 160
Kővágó Zs. – Kővágó S. 2001. 26.
52
parasztmulatságok, lagzik, búcsúk, kukoricahántás, házfölszentelés, tánc, s a mi
mulatságuk csak van a jó falusiaknak.‖161
Egy másik tudósítás már a lezajlott bemutatókról számol be:
„A sváb búcsú. Torontál megye svábjai…V. 21-én a kiállítás falujában búcsút
tartottak, hogy bemutassák a fővárosi közönségnek, miképpen mulat a délvidéki svábság
búcsú napján… Délután nagy licitáció indult meg, ki legyen a táncban a fortencer, s hogy
ez micsoda nagy sor, legjobban az bizonyítja, hogy a jécsaiak előtáncos bokrétáját Gerhard
Mihály 550 forintért, a tószögiekét Mutter János 530 forintért váltotta meg. A fortencerek
azután a két legszebb lánnyal megnyitották a táncot, s a búcsúsok késő estig rúgták a
port.‖162
A fentieken kívül a „kállai kettős‖ bemutatására is vannak adataink. Maácz László
utalt arra, hogy az utóbbi tánc kötött formája éppen erre a bemutatóra vezethető vissza.163
A budapesti millenniumi rendezvények mellett tudunk vidéki ünnepségekről is. Arra
vonatkozóan is van információnk, hogy az ekkor rendezett falusi ünnepségeken is
szerepeltek táncos összeállítások. Kaposi Edit 1940-es évekbeli gyűjtései alapján
megemlíti, hogy „egész Bodrogközben emlegetik a »millennáris majálisokat« (1896),
amikor betanult táncokat adtak elő a szabadtéri színpadokon. A „magyar kettőst‖, a
„palotást‖, a „körmagyart‖ és a „virágtáncot‖ tanították be erre az alkalomra.‖164
Az 1920-as évek magyarországi népművészeti bemutatói
A 20. század elejének néptáncos, népművészeti megmozdulásairól szórványos
információnk vannak.165
1920. után viszont a Horthy-korszak légköre kedvezett a falusi
népművészeti bemutatóknak. Ezekre mint a Gyöngyösbokréta-mozgalom előzményeire
Gönyey Sándor hívta fel a figyelmet kéziratában.166
Ilyen jellegű esemény volt 1924-ben Nagykállón a kállai kettős bemutatása. A
rendezvény amiatt fontos számunkra, mert a korabeli újságcikkek és az Ethnographiában a
bemutatóról megjelent beszámolók révén jól nyomon követhető a tánc
161
Idézi Kővágó Zs. – Kővágó S. 2001. 26. Az idézett műben további forrásközléseket is találhatunk az
1880-as, 90-es évek néptánc-vonatkozású bemutatóiról. 162
Új Idők, 1895. június 30. 545-546. (idézi Kővágó Zs. – Kővágó S. 2001. 26.) 163
Maácz L. 1980. 16. 164
Kaposi E. 1999. 23. 165
Kővágó Zs. – Kővágó S. 2001. 166
EA 5771. Gönyey kézirata a Gyöngyösbokrétához hasonló európai (finn, osztrák, svéd) hagyomány-
bemutatókra is felhívja a figyelmet.
53
megszerkesztésének, „felújításának‖ folyamata, ezzel összefonódva a néprajzi érdeklődés
kibontakozása. Tudunk arról, hogy a Néprajzi Múzeum szakemberei a faluba utaztak a
bemutató hírére, és arról is, hogy a táncról fotókat készítettek, sőt készültek a
filmezésére.167
A korszakból tömegével kerültek elő adatok néptáncok szerepeltetésére a falusi
népművészeti bemutatókon. 1925-ből tudunk a Sopronban rendezett versenyről, melyen
kapuvári táncosok lakodalmas jeleneteket és táncokat mutattak be, a szanyi legények
verbunkot és dust, a kapuváriak „páros verbunkot‖ táncoltak. Az Ethnographia erről is
beszámolt, sőt tudunk arról is, hogy is, hogy a rendezvényről és más bemutatókról
filmfelvétel is készült.
Ezeken a népművészeti bemutatókon, falunapokon feltűnnek a törökkoppányiak
lakodalmi táncai, a kiskunhalasiak verbunkja, kondástánca és vőfélytánca, a mádi szüreti
ünnepen az erdőbényeiek bodnártánca, Karád 800 éves fennállásán a karádi kanásztánc,
rezgős és más páros táncok.168
Tudjuk, hogy az ilyen bemutatók egy részén jelen voltak a
néprajzos szakemberek. Gönyey kéziratából pedig kiderül, hogy több bemutatón filmet is
készítettek, így a kapuvári, kaposvári és kiskunhalasi ünnepségeken. Gönyeynek tudomása
volt ezekről a bemutatókról, több esetben konkrétan utal is rá, hogy ezeken részt vett. Ez
abból a szempontból érdekes, hogy 1930-ban Paulini Bélát, akit akkor a budapesti
gyöngyösbokrétás bemutatók szervezésével megbíztak, Györffy István Gönyeyhez
irányítja. Utóbb kész listát adott Paulininek az olyan falvakról, amelyekből érdemes
táncosokat meghívni Budapestre. Gönyey a korabeli találkozásra így emlékezett vissza:
„[Györffy István] a sorok írójához [Gönyey Sándorhoz] vezette Paulinit, hogy a
legújabb vizsgálatai szerint adjon utasítást arra nézve, hogy bemutatás céljából hol találhat
élő népviseletet, jó népi táncokat és népszokásokat. Az első programban szereplő
községeket felsoroltam neki és ő ki sem kellett menjen a helyszínre, hanem telefon útján
kereste fel a községek vezetőit, akik gondoskodta az első csoportok összeállításáról.‖169
A fentiek jó megvilágítják azt a kapcsolódást, ami a 20-as évek népművészeti
bemutatói és a későbbi Gyöngyösbokréta-mozgalom között van. Példánk arra is rámutat,
ahogy a kutatás, a tömegkultúra, a népművelés, a helyi hagyományőrzés egymással sok
szálon összefonódott. Egy-egy falu néprajzi-néptáncos felfedezése az egykorú
dokumentumok révén (sajtó, néprajzi szakmunkák, fotó, film stb.) jól nyomon követhető,
167
Farkas L. 1895.; n.n. 1924.; Nyírvidék 1924. jan. 6.-febr. 8. 168
Ld. EA 5771. 2-4.; Pálfi Cs. 1970. 118. 169
EA 5771. 5.
54
ezeken keresztül pedig az is, ahogyan a népi kultúráról (népszokások, viselet, néptánc)
alkotott képeket megszerkesztik és terjesztik a különböző csatornák. 170
A Gyöngyösbokréta (1931-1947)
Időszakunk népi kultúrájának egyik legnagyobb hatású jelensége a folklórmozgalmak
kibontakozása. Mint az előző fejezetben láttuk, már az 1920-as évektől tudunk az egyre
szaporodó falusi népművészeti bemutatókról. Igazán nagy, látványos fellendülést e téren a
Paulini Béla nevéhez fűződő Gyöngyösbokréta-mozgalom jelenti, amely mint később
részleteiben is látni fogjuk erőteljesen meghatározta korának általában a hagyományról,
szűkebben a népszokásról, népviseletről, néptáncról való szemléletét, és mélyen
befolyásolta maguknak az érintett közösségeknek is a saját kultúrájukról való
gondolkodását.171
Az 1945. utáni korszak folklórmozgalmai részben a Paulini-féle
kezdeményezés folytatásának tekinthetőek.
KUTATÁSTÖRTÉNET
Már többször szó esett róla, hogy a korabeli néprajzi kutatás aktív érdeklődést mutatott a
bokrétás táncok iránt. Tulajdonképpen az „élő‖ paraszti tánckultúra felfedezése és
feltárása, a táncfolklorisztikai gyűjtések megindulása is részben a mozgalomhoz köthető.
Azt is egyértelműen látjuk, hogy nemcsak a korabeli közvéleményt, hanem a
néprajztudomány néptáncképét is alakította a Gyöngyösbokréta bemutatókon reprezentált
táncanyag. Mint korábban említettük, többek között a bokrétás tapasztalatokra
támaszkodva készítik el Gönyey és Lajtha a Magyarság Néprajzának Tánc fejezetét. A
szövegesen leírt táncok között ott találjuk a bokrétás táncokat, így a palóc vőfélytáncot,
kazári dunnatáncot, kiskunhalasi kondástáncot, verbunkot, Bene Ádám táncát, a
tiszapolgári csapásolást és a cigándi keménycsárdást.172
Az 1940-es években a Néptudományi Intézet népi táncok kutatásához készített
kérdőíve tartalmaz gyöngyösbokrétás csoportok működésére vonatkozó kérdéseket. Az 50-
170
Erre ld. például a Boldog község néprajzi, turisztikai stb. képének megkonstruálásáról szóló kiállítást
(Fejős Z. 2005.). 171
Tudunk róla, hogy voltak a Gyöngyösbokrétával egy időben zajló magyarországi kezdeményezések is. Ld.
pl. a „Magyar Búzavirág‖ nevű bemutatókat vagy a Fóti Faluszínpadot. 172
Lajtha L. – Gönyey S. 1937. Ezzel egy időben Györffy István művelődési programjában foglalkozik a
Gyöngyösbokrétával mint jelenséggel és leginkább hiteltelensége miatt bírálja (Györffy I. 1939. 78-80.).
55
es évek gyűjtései még folyamatosan hivatkoznak a Bokrétára, a gyűjtők felkeresik a volt
bokrétás vezetőket, szervezőket.
A Gyöngyösbokréta-mozgalom történetéről az első rövid összegzést Gönyey Sándor
készítette173
, aki maga is aktív szervezője, szakmai tanácsadója, támogatója volt a
mozgalomnak, és a mozgalom idején a falusi csoportok táncainak rögzítésében,
feltárásában és publikálásában vezető szerepet töltött be.
Egy időben egyre kevesebb utalás történik a Gyöngyösbokrétára. Az elszórt adalékok
mellett majd Pálfi Csaba kutatásaival kerülnek újra előtérbe a témával kapcsolatos
vizsgálatok. Részben a Gönyey-féle kézirat felhasználásával, illetve a bemutatók
forrásainak részletes feldolgozásával készíti el Pálfi Csaba a mozgalom történetét bemutató
nagy összefoglaló tanulmányát.174
Az írás máig a legfőbb hivatkozási alap a
Gyöngyösbokréta, illetve általában a néptáncmozgalom korai történetével kapcsolatban.
Ugyanakkor a tanulmány egyes, mára már a tudományos köztudatban és az oktatásban is
elterjedt kijelentései (pl. a táncok színpadi megjelenítésére vonatkozóan) határozottan
újragondolandóak.175
Pálfi összefoglalásában nem végezte el a csoportok által előadott
táncanyag elmélyült vizsgálatát. A kecsetkisfaludi Bokréta történetét feldolgozva azonban
már részletesen foglalkozott a csoport alakulásán és történetén túl magukkal a
megjelenített táncokkal, forrásaikkal, keletkezésükkal, formai sajátosságaikkal.176
Ugyanebben az időben a színpadi néptáncok kutatása is érinti a Gyöngyösbokrétát.177
Utalnunk kell arra is, hogy a 20. század második felében Pálfi kecsetkisfaludi írása
mellett jelentek meg időnként más bokrétás csoportok történetéről is általában kevéssé
részletes adat- és részben forrásközlések.178
A Gyöngyösbokréta iránti érdeklődés az
ezredfordulón újra lendületet kapott, a mozgalom társadalmi hatásai, illetve
Gyöngyösbokréta mint a korszak átalakuló tánckultúrájának egyik tényezője érdekli a
kutatókat.179
173
Gönyey S. é. n. (EA 5771) (A kéziratot tartalmazó archívumi dosszién az „1957. után‖ megjegyzés
olvasható). 174
Pálfi Cs. 1970. A mozgalomról ekkor ld. még Volly I. 1977.; Ujváry F. 1984. 175
A mozgalommal kapcsolatos tanulmányok és források válogatott és szerkesztett közreadása az internetes
Folkszemle folyóiratban folyamatban van (Dóka Krisztina – Molnár Péter 2011.). 176
Pálfi Cs. 1981. 177
Ld. Maácz L. 1980. 18-24. 178
Debreczeni L. 1956.; Töreki I. 1981.; Ujváry F. 1982.; Lele J. 1984.; Kocsmár Gy. 1987.; Hajdú K. 1991.;
Kenyéri K. 1998.; Tóth F. 2000; Tóth J. 2000.; Karácsony Z. 2002.; Kántor M. 2004.; Koloszárné Fábián M.
2006.; Kiss J. 2009. 179
Egy 2009-ben rendezett konferencián („Perspektívák az új évezredben a táncművészetben, a
táncpedagógiában és a tánckutatásban. II. Tánctudományi Konferencia a Magyar Táncművészeti Főiskolán‖ -
Magyar Táncművészeti Főiskola. Budapest, 2009. november 6.) két előadás is elhangzott a témát érintően:
Dóka Krisztina: Gondolatok a magyar táncfolklór akkulturációjáról; Kovács Henrik: A Gyöngyösbokréta-
56
Végül meg kell jegyeznem, hogy a Gyöngyösbokréta-mozgalom idején és a későbbi
időszakokban a bokrétás falvakban gyűjtött, archívumainkban található és időről-időre
publikált táncanyagok és szakirodalmi feldolgozások forráskritikai megközelítése
(különösen a folyamatban lévő forráskiadások, pl. Ugrós monográfia-sorozat kapcsán)
megkerülhetetlen feladata mai tánckutatásunknak.
FORRÁSOK
A Gyöngyösbokréta-mozgalom történetével kapcsolatban számos forrásra
támaszkodhatunk. Ezek részben az élénk néprajzi érdeklődésnek, részben a korszakban
kibontakozó tömegkommunikációs forradalomnak köszönhetően nagyon sokfélék és
informatívak. Kézirattáraink (pl. a Néprajzi Múzeum és az MTA Zenetudományi Intézet
kézirattárai) jelentős számú Gyöngyösbokréta-mozgalommal kapcsolatos anyagot őriznek.
Különösen nagy jelentősége van az egykori néprajzi jelentéseknek, a bemutatókról, vagy a
falvakban végzett gyűjtésekről készített beszámolóknak, a felkért néprajzkutatók által
elkészített hitelesítéseknek. Ezek részben kéziratban maradtak, illetve nagyszámban
jelentek meg a korabeli néprajzi érdeklődést is tanúsítva az Ethnographiában.180
A Gyöngyösbokréta-mozgalom által közvetített népművészeti anyagról gazdag
fényképes dokumentáció is ránk maradt a korai néprajzi fotózásnak, különösen pedig
Gönyey Sándor gyűjtőtevékenységének köszönhetően. A bemutatók során készített
táncokat megörökítő fotók mellett számos viseletet, szokásokat, hangszereket rögzítő képet
is találunk. Ezek elsősorban a Néprajzi Múzeum Fotótárában találhatóak. Emellett a
korabeli sajtó, különösen a mozgalom hivatalos újságja, a Bokrétások Lapja szintén
rengeteg fotót közölt a bemutatókról. A helyi néprajzi gyűjtemények, sőt a családi
fotógyűjtemények máig feltáratlan forrását jelentik a mozgalom fényképes
dokumentációjának.
mozgalom hatása a kor táncművészeire és társadalmára. 2010-ben Kovács Henrik – Megyeri István:
Népnevelés a néptánc eszközeivel - népművészet és a Gyöngyösbokréta ideológiája c. előadása foglalkozott a
témával (A hagyományos tánckultúra metamorfózisa a 20. században c. tudományos szimpózium. Magyar
Táncművészeti Főiskola – MTA Zenetudományi Intézet – MTA Neveléstörténeti Albizottság – ELTE
Neveléstudományi Doktori Iskola. Magyar Táncművészeti Főiskola. Budapest, 2010. június 11.). A
Folkszemle 2011-ben két részben a Gyöngyösbokrétával kapcsolatos írásokat és forrásokat ad közre. (Dóka
K. – Molnár P. 2011.) 180
Bátky Zs. 1933.; Fél E. 1937.; Györffy I. 1937.; Fél E. – K. Kovács L. 1937a.; Gönyey S. – Szendrey Á.
1937.; Gönyey S. 1938a.; 1938b.; 1938 c.; Szendrey Á. 1938.
57
Az 1930-as évek legelejétől folyik a gyöngyösbokrétás csoportok táncainak
mozgóképen való rögzítése is.181
1931-ben készül el a „Magyar táncok és népszokások‖
című film Paulini Béla rendezésében. Gyöngyösbokréta-vonatkozású felvételeket készít az
amerikai Elisabeth Rearick az 1930-as évek legelején.182
A Gönyeytől fennmaradt
legkorábbi, 1932-ből származó némafilmek a bokrétás falvak táncait mutatják be és a
táncok módszeres dokumentálásáról tanúskodnak, így a Kunszentmiklós, Bugac,
Nagykálló, Váralja, Cigánd, Derecske, Buják, Szenyér, Boldog, Érsekvadkert táncait
megörökítő felvételek.183
Az 1940-es évek elejétől Molnár István is felveszi a Bokrétában szereplők táncait is
(pl. 1941-44-ben Csíkszenttamás, Hosszúhetény, Inaktelke, Gyimesközéplok,
Szatmárököritó, Mezőkomárom, Kalocsa táncait).184
A mozgalom megszűnte után is folyik még a bokrétások táncainak, részben a
bemutatók anyagának rögzítése. Ilyen anyagot filmez 1945. után Gönyey Sándor és
Molnár István mellett Lugossy Emma, Szentpál Olga, Morvay Péter. Az 1940-es évek
végi, 1950-es évekbeli monografikus gyűjtések (bodrogközi, somogyi, Szabolcs-szatmár
megyei gyűjtések) szintén figyelmet fordítottak a gyöngyösbokrétás hagyományra. Pálfi
Csaba 1968-ban igyekezett a kecsetkisfaludiak teljes bokrétás repertoárját filmre venni és a
táncok keletkezésére vonatkozóan szöveges adatokat is gyűjteni, ezzel lehetővé téve a
táncanyag értelmezését. A falu gyöngyösbokrétás hagyományairól szóló tanulmányában
ezt a táncanyagot részletesen bemutatja és kinetográfiával közli.
A dokumentációs céllal készült néprajzi felvételek mellett – mint még részletesen szó
lesz róla – feltűnnek a gyöngyösbokrétás csoportok például a korabeli magyar és külföldi
filmhíradókban és turisztikai filmeken.185
A Magyar Bokréta Szövetség folyóirata a Paulini Béla által szerkesztett Bokrétások
Lapja (1934-1939. 1-6. évf.), amely részben a szervezőknek, részben a mozgalom
résztvevőinek írásait és kisebb részben hivatásos kutatók cikkeit adta közre, nemcsak a
mozgalomtörténethez fontos forrásunk, hanem az eszmei, ideológia háttér és a mozgalom
181
A mozgalom filmezésének történetéhez ld. a Keszi Kovács Lászlóval 2007-ben készült „Riport Keszi
Kovács Lászlóval. Filmes néptáncgyűjtők‖ című interjút. Szakértő: Tari János, operatőr: Nemes Tibor,
rendező: Silló Sándor, forgatás ideje: 2007. 05. 17. (Krámos Zsolt – Szabó Gyula – Tari János (összeáll.)
2008.) 182
Rearick a hazai szakirodalom ismerete (különösen Réthei Prikkel könyvére támaszkodva) és
magyarországi tapasztalatai alapján írja összefoglalását Dances of Hungarians címmel, amelyben bokrétás
táncokat közöl és említést tesz a mozgalomról. (Rearick, E. C. 1939.) 183
Ld. a DVD-melléklet 01-03. példáit. 184
Ld. a DVD-melléklet 08-17. példáit. 185
Ld. a DVD-melléklet 18-26. példáit és a korabeli magyar filmhíradók anyagát
(www.filmhiradok.nava.hu).
58
folklórszemléletének megértése szempontjából is kiemelt jelentőségű. 1940-től a
Hagyomány Szava a mozgalom hivatalos folyóirata, mely szintén Paulini Béla
szerkesztésében és kiadásában 1944-ig havonta jelent meg összesen 44 számmal.
A korabeli műsorokon fellépő csoportokról, repertoárjukról a Bokrétások Lapján
kívül a korabeli műsorfüzetek és plakátok is tájékoztatnak. A nyomtatott sajtó mellett az
ekkor fellendülő tömegmédiák, a rádió, a mozi szintén nagy figyelmet fordítottak a korszak
fontos budapesti ünnepi eseményeinek számító Gyöngyösbokréta-bemutatókra, és részben
a vidéki fellépésekre. A korabeli Bokréta-bemutatókról rádiófelvételek is készültek, pl.
tudunk az 1932-ben Budapesten a Városi Színházban tartott bemutató közvetítéséről.
1935-ben a cigándiak műsorát, a Győr környéki bokrétásokat és a tardiak bemutatóját
közvetítette a rádió.186
Az 1936. júniusi budapesti Városi Színház-beli Gyöngyösbokréta-
bemutatót az angol rádió187
, ugyanebben az évben a Városi Színházban augusztusban
rendezett bemutatót a párizsi rádió közvetíti. 188
1937-ben Hosszúhetényből jelentkezett a
rádió.189
MOZGALOMTÖRTÉNET
A Gyöngyösbokréta-mozgalom története eltekintve a korábban már ismertetett
előzményektől 1931-ig vezethető vissza. 1931. augusztus 18-20. között került sor az első
„Gyöngyösbokréta‖ néven megrendezett budapesti bemutatóra.
1934-ben megalakult a Magyar Bokréta Szövetség, amely a bokrétás csoportokat
szervezte szövetségbe és szabályozta működésüket.190
Elnöke Paulini Béla volt. A
Szövetség alakulására vonatkozóan 1934. XI. 15-én született meg a Vallás és Közoktatási
Minisztérium rendelete. Az 1934-es alapszabályhoz képest 1935-ben módosítások
történtek (160716-1935. VII/B.M. rendelet), melynek értelmében a korábban alkalmi
csoportként működő helyi Gyöngyösbokréták szervezett testületekként működtek a
továbbiakban alapszabályzattal, választmánnyal és tagdíjfizetéssel. Nem mellékes
körülmény, hogy a nyilvános szereplést a továbbiakban a Szövetség engedélyéhez
186
Pálfi Cs. 1970. 140. 187
Ujváry F. 1984. 28. 188
Pálfi Cs. 1970. 140. 189
Pálfi Cs. 1970. 140. 190
A mozgalommal kapcsolatos rendeletekről és iratokról ld. Debreceni L. 1956.
59
kötötték.191
Mint említettük 1934-től megjelent Paulini Béla szerkesztésében a mozgalom
folyóirata.
Az első bemutatót követően, amikor Gönyey Sándor javasolta a falvakat a budapesti
előadáshoz, nagy lendülettel indult meg a falusi csoportok kívülről jövő és helyi
szervezése. Mint a budapesti Szent István Ünnepségekhez kötődő Gyöngyösbokréta-
bemutatókon résztvevő csoportok száma, a bemutatók több napossá és több részessé
válása, majd a szaporodó vidéki bemutatók is jelzik, a mozgalom egyre terjedt. Végső
soron az ország minden tájáról csatlakoztak falusi csoportok.192
Az 1931-től induló bemutatók legfőbb programját az augusztus 20. környéki Szent
István napjához fűződő Városi Színházban tartott előadások adták. 1931. augusztus 18-án
14 község (250 résztvevő) fellépésére került sor 2 előadásban kb. 5000 néző előtt Paulini
Béla rendezésében.193
Az 1932. évi bemutatón 18 falu csoportja szerepelt 4 előadásban.194
1933 augusztusában a Labriora Színházban 24 község bemutatójára került sor.195
1934-ben
a Szent István napi ünnepségek keretében megrendezett előadáson már 34 csoport vett rész
9 előadásban mintegy 20.000 néző előtt. Az előadáshoz ötnyelvű műsorfüzet készült.196
1935-ben ugyanígy az augusztus 20. környéki ünnepségeken 42 falu mutatkozott be 10
előadással. Budapesten 1936. augusztus 14. és 25. között 55 község 5 turnusban szerepelt.
1937-1938. augusztusában szintén megrendezték a Szent István-i Ünnepségek
Gyöngyösbokréta-bemutatóját. 1939 augusztusában már a felvidéki falvak bokrétás
csoportjai (Kéménd, Martos, Bart, Komáromszentpéter, Irsa, Nagyhind) is részt vehettek
az előadásokon.197
1941 augusztusában a Városi Színházban és a Margitszigeti Szabadtéri
Színpadon rendezték az utolsó teljes bemutatót a Szent István-i ünnepségek keretében.198
1942-ben a bevonulások és Horthy halála miatt már csak részlegesen sikerült a
megtervezett programokat megtartani.199
1943 augusztusában került sor az utolsó Szent
István-ünnepségekhez kapcsolódó bemutatóra. Az 1944-re meghirdetett bemutató
elmaradt.200
191
Ujváry F. 1984. 23. 192
Ld. a bokrétás falvak listáját a függelékben. 193
Vö. Ujváry F. 1984. 10-15. 67. (plakát) 194
Vö. Ujváry F. 1984. 15-16. 195
Vö. Ujváry F. 1984. 17. 196
Vö. Ujváry F. 1984. 18-21. 197
Vö. Ujváry F. 1984. 41-43. 198
Vö. Ujváry F. 1984. 47. 199
Ujváry F. 1984. 48-49., Hagyomány Szava 1942. 9. sz. 1. 200
Ujváry F. 1984. 49., Hagyomány Szava 1944. 8. sz. 1.
60
A nagy augusztusi bemutatók mellett tudunk más alkalmibb budapesti
gyöngyösbokrétás előadásokról is, pl. Júniusi hetek (1935. 1936.). 1937. május 19-én az
olasz királyi pár bevonulása alkalmából a Szent György téren tartanak bemutatót 32 község
részvételével.201
Vidéki bemutatók zajlanak falusi „Bokréta Ünnepségek‖, „Bokréta Napok‖,
„Bokréta estek‖ keretében. 1937-ben például Bokréta-napot rendeznek Tápén (március
21.), Boldogon (április 4.), Bátán, Géderlakon (május 9.), Galambokon (május 17.),
Maconkán (május 22.), Mezőkövesden (május 27.), Koppányszántón (június 6.), Csurgón
(június 13.), Bujákon (június 20.), Hortobágyon a Hídi vásár keretében (június 22.),
Szentistvánon (június 27.), Mikóházán (július 4.), Atkáron (július 11.), Bugacon (július
17.), Kiskunhalason (július 25.), Szeremlén (szeptember. 1.), Siófokon (szeptember 5.),
Hortobágyon (szeptember 7.), Kalocsán (szeptember 8.), Kunszentmiklóson (szeptember
12.), Szanyban (szeptember 19.), Alsóbereckin (szeptember 26.).202
Mint látjuk, heti
rendszerességgel követik egymást az ország különböző bokrétás falvaiban az ilyen helyi
bemutatók.
Az egyes ünnepi időszakokhoz kapcsolódóan nagyobb vidéki rendezvények
keretében is felléptek bokrétás csoportok. 1934 áprilisában Gödöllőn a kastély
lovardájában tartanak népművészeti bemutatót Boldog, Bocsárlapujtő, Buják, Galgahévíz,
Isaszeg és Szada részvételével.203
Fellépnek még csoportok a „Hegyaljai Héten‖
(Sárospatak, 1934 ősze), a „Balatonvidéki Bokréta‖ című rendezvényen (Balatonfüred,
1935 szeptembere), Kunszentmiklóson pásztorbemutató keretében (1935. szeptember), a
„Magyar Farsang‖ című rendezvényen (Gyöngyös, 1935. február), a „Magyar Karácsony‖
című rendezvényen (Győr, 1936.), „Magyar Pünkösd‖ keretében (Vác, 1937.), a „Magyar
kenyér ünnepén‖ (Szeged, 1937.), „Magyar Szüreten‖ (Eger, 1937.).204
A hazai fővárosi és vidéki bemutatók mellett a bokrétások külföldi szerepléseiről is
tanúskodnak forrásaink. 1934 júniusában Bécsben léptek fel Kunszentmiklós,
Koppányszántó, Szakmár, Szentistván gyöngyösbokrétás csoportjai.205
1935 júliusában
Londonban a Nemzetközi Néptánc Bemutatón 18 magyar bokrétás vett részt (3
galgahévizi, 1 koppányszántói, 1 kalocsai, 1 mezőkövesdi, 3 cigándi, 3 bátai, 1
hevesaranyosi, 5 szanyi bokrétás). A táncosokon kívül a Fesztiválra utaztak a Bokréta
201
Ujváry F. 1984. 35-36., Bokrétások Lapja 1937. június, 2. 202
Ld. Pálfi Cs. 1970. 140. 203
Vö. Ujváry F. 1984. 18. 204
Vö. Pálfi Cs. 1970. 140. 205
Pálfi Cs. 1970. 140.
61
Szövetség és a Magyar Néprajzi Társaság küldöttei is.206
1936 júliusában Hamburgban 52
ország részvételével rendezték meg a „Freude und Friede‖ elnevezésű nemzetközi
fesztivált. Erre Magyarországról Homokmégyről, Boldogról, Mikófalváról, Derecskéről,
Hosszúhetényből, Tardról és Váraljáról utaztak bokrétás táncosok.207
1938 júniusában
ugyanitt szerepelt 12 pár táncos Érsekcsanádról, Nagybaracskáról és Szeremléről. 1937
májusában Cannes-ba utaztak Karád, Mezőkövesd, Egerbocs bokrétás táncosai. 1939-ben
Bruxelles-ben léptek fel a karádi táncosok.208
Magyar gyöngyösbokrétások részvételével
1942 áprilisában Bécsben tartottak népművészeti bemutatót sebesült német katonák előtt,
ahol részt vettek a magyarok mellett román, szlovák, osztrák és német csoportok is.209
A visszacsatolásokkal megkezdődtek a trianoni döntéssel korábban elcsatolt
területeken rendezett Bokréta-napok (1939. Kassa, 1941. Szabadka). 1943 januárjában
erdélyi, februárjában délvidéki, erdélyi, 1943 szeptemberében felvidéki több állomásos
turnét szerveztek részben a helyi csoportokkal.
Ugyanekkor sorra hozzák az újonnan Magyarországhoz visszakerült területek
csoportjait a magyarországi bemutatókra. Például 1940 decemberében „Gyöngyösbokréta
karácsonya erdélyiekkel‖ címen rendeznek Budapesten bemutatót.
A második világháborúval nem szakadt meg teljes mértékben a bokrétás csoportok
tevékenysége.210
1945. után még tudunk néhány alkalmi megmozdulásról. 1946 nyarán
Zsámbokon Bokréta-nap keretében a Bokréta Szövetség újjá alakult.211
Ugyanebben az
évben Aszódon egy népművészeti kiállításon Galga-menti bokrétás csoportok léptek fel.212
Ez év szeptemberében Budapesten a Városi Színházban Országos Parasztnapokat
szerveztek, ahol együttesek léptek fel.213
1948. március 20-án, Budapesten Volly István
rendez műsort „Felszállott a páva‖ címen gyöngyösbokrétás csoportok részvételével. 1948-
ban végül a Magyar Bokréta Szövetséget rendeletileg feloszlatták.214
206
Ujváry F. 1984. 25., Bokrétások Lapja 1935. augusztus 3-7. 207
Ujváry F. 1984. 30-31., Bokrétások Lapja 1936. július-augusztus 4., Pálfi Csaba 1970. 140. 208
Pálfi Cs. 1970. 140. 209
Pálfi Cs. 1970. 140., Ujváry F. 1984. 25. A bokrétás újságok írtak (sokszor több oldalas képes
beszámolókkal) ezekről az utazásokról. A családi fényképgyűjteményekből és irattárakból a legutóbbi időkig
kerültek elő mint féltett relikviák korabeli fotók, újságcikkek a külföldi (és hazai) fellépésekről. A külföldi
bemutatók mára különösen becses dokumentumai a korabeli külföldi filmhíradók beszámolói. Ld.
www.filmhiradok.nava.hu. 210
A második világháború végén már nem Paulini Béla a mozgalom irányítója. Ekkorra nem élt. Feleségével
1945. január 1-jén Bajon öngyilkosok lettek. 211
Ujváry F. 1984. 50., Pálfi Cs. 1970. 129. 212
Vö. Ujváry F. 1984. 50. 213
Ujváry F. 1984. 51., Képes Új Szó 1946. szeptember 15. 214
BM 482. 098/1948. IV. 3. rendelet (Ujváry F. 1984. 51.)
62
TÁNCANYAG
Fontos problémája a mozgalom történetének, hogy hogyan értékeljük azt a „folklórt‖, amit
a Gyöngyösbokréta-mozgalom közvetített a nyilvánosság felé különösen a falusi
értelmiség és valamelyest a korabeli néprajzi kutatástól befolyásolva.
Ha csupán magát a bemutatók anyagát nézzük, több megállapításunk lehet a
mozgalom és az egyes csoportok repertoárjával kapcsolatban. Először is mindenképpen
beszélhetünk a táncfajták sokszínűségéről és arról az általános beállítottságról, hogy a
táncokat valamely szokás keretében illik bemutatni.
A bemutatott táncok a magyar táncfolklór legkülönbözőbb rétegeiből kerültek ki.
Megtaláljuk az énekes leánykörtáncokat (csirajazás, férctánc, futó, karikázó, lépő,
pilikézés, szegélytánc, tüskömugrás), az eszközös táncokat és pásztortáncokat (csikóstánc,
gulyástánc, kampóstánc, kanásztánc, kisszéktánc, sapkatánc, seprűtánc, üvegcsárdás), az
ugrós táncokat (ugrós, dus, pajtástánc, háromugrós, mars), a legényeseket (tempótánc,
legényes), a régi páros táncokat (lassú), verbunkokat (Bene Ádám tánca, csapásolás,
csűrdöngölő, hatoztatás, verbunk) és nem utolsósorban a csárdás különböző változatait
(átvetős, csalogatós,csapós csárdás, lippentős, mártogatós, buktató, szatmári csárdás).
A fenti „hagyományos‖ táncok mellett megtalálhatóak a kötött szerkezetű polgári
jellegű táncok is. Ilyenek a borozdánfutó (Józseffalva), csörgőpulka (Szany), virágtánc
(Pusztafalu), gólya (Csurgónagymarton). Kötött népies műtánc-koreográfiák voltak a
repertoárban, pl. a keménycsárdás, kállai kettős, a fergeteges.
Ha a forrásokban előforduló táncemlítéseken végigtekintünk, megállapíthatjuk, hogy
a hagyományos táncok esetében leggyakrabban a csárdás bemutatására került sor. Ezen
nincs mit csodálkoznunk, hiszen közismert, hogy a csárdást egyrészt a reformkor óta mint
nemzeti táncot tartja a közvélemény számon, másrészt a 19. század végének parasztosodó
falusi kultúrájában a parasztosság egyik jellemző kifejezője. Ugyanakkor korszakunkban
ez a folklórtáncok közül az a táncfajta, amely még a korabeli falusi táncéletben élő,
szórakozó táncként szerepelt.
Egyes különleges táncok esetében tudjuk, hogy csak néhány adatközlő tudta
eltáncolni, hogy nem a közösség tudását képviselte, vagy mert már kikopott, vagy más
rétegnek a tánckultúrájához kötődött (pl. a pásztortáncok: kampóstánc stb.). Mint majd
később látni fogjuk, nagyon sokszor valamiféle felelevenítés, felújítás követhető nyomon.
A táncok egy része pedig valamiféle megkoreografált anyag volt, amely nem, vagy csak
63
érintőlegesen a helyi kultúrából származott (pl. a kun legényes). Ezekről a folyamatokról a
későbbiekben még szólunk.
A táncok mellett jelentős az egyes szokások színpadi megjelenítésének gyakorlata.215
Ezek között hangsúlyos helyett foglal el a lakodalom egyes mozzanatainak és a különböző
lakodalmi táncoknak a bemutatása. Utóbbiak közül előfordultak a dunnatánc,
koszorúköszöntő tánc, a menyasszonyfektető gyertyástánc (árgyilustánc, gyertyástánc),
menyasszonytánc, menyecsketánc, szakácsnék tánca. A lakodalom mellett kedvelt téma
volt a fonó és különböző farsangi szokások és játékok, az aratóünnep. Megjelenítésre
kerültek betlehemes játékok, karácsonyi köszöntő, regölés, háromkirály-járás, májusjárás,
kiszejárás, pünkösdi szokások, szüreti jelenetek stb. Itt találjuk azoknak a kalendáriumi
szokásokat és dramatikus szokásanyagot, amelyek a későbbiekben, mint „népszokások‖
váltak ismertté és folklorizmus-jelenséggé.
Itt kell megjegyeznem, hogy sokszor nem is tudjuk, hogy a forrásokban szereplő
elnevezés mit takar, máskor csak valószínűsíteni lehet a táncot vagy szokást, kevesebb
esetben vannak konkrét információink. Szerencsénkre – mint már szó esett róla – a
Gyöngyösbokréta-mozgalom időszaka egybeesik a korai táncfilmezés kibontakozásával. A
tudományos filmezés elindulásával és a filmhíradók korszakával számos táncról vannak
felvételeink.
Különösen tanulságosak azok az esetek, amikor magának a táncnak a keletkezéséről
is alapos leírásaink vannak. A csoportok repertoárjának megszerkesztéséről sok szórványos
adatot találunk archívumainkban, így például a táncok kiválogatására, a mozgásformák
összegyűjtésére, a koreografálásra vonatkozóan. Ebből a szempontból egyik legértékesebb
dokumentumunk Németh Lili bárónő visszaemlékezése a szatmárököritói bokrétás csoport
megalakulásáról és a tánc kialakításáról.216
Itt jól egyértelműsíthető Németh Lili egyéni
kezdeményezésének és koreográfusi ambícióinak jelentősége. (Ezekkel a tényezőkkel más
csoportok alakulásánál és anyagával kapcsolatban is komolyan számolnunk kell.) A
később fergetegesként ismertté vált tánc esetében jól látszik, ahogyan Németh Lili részben
egy idősebb generációtól ellesett mozgásanyagból, illetve ennek az anyagnak a benne való
lecsapódásából és más forrásokból származó népies motívumokból kötött koreográfiát állít
össze, amelyet mint saját hagyományuk állított színpadra.
Ehhez hasonlóan a táncfolklór hagyományos rétegeiből táplálkozó táncok között is
szép számmal ismerünk olyanokat, amelyek valamely megszerkesztett, kötött formában
215
A népi kultúra színpadi megjelenítésének kérdéseihez ld. Bogatirjov, P. G. 1985c. 216
AKT 416.
64
kerültek a közönség elé. Pálfi azon megállapításával – miszerint a táncokat zömében
autentikus formában adták elő – szemben a filmfelvételek (és a szöveges gyűjtések) igen
nagy hányada arról tanúskodik, hogy jellemző volt a táncok mozgásanyagának, a
motívumok sorrendjének a rögzítése. A Bokréta felújított, megszerkesztett táncainak helyi
„hagyományként‖ való beépüléséről egyértelmű és tömeges adataink vannak a 20. század
második feléből.
Erdélyi népművészeti bemutatók (1920-1944)
A magyarországi Gyöngyösbokréta-bemutatókkal párhuzamosan ebben az időszakban
tudunk a néptánc (népviselet, népdal) megőrzésére, megjelenítésére irányuló más
kezdeményezésekről is. Így a magyarországi mozgalommal egy időben Erdélyben is
folynak hasonló megmozdulások.217
Az első világháború után Nagyszebenben részben a helyi szászok hasonló
tevékenységének hatására, hagyományfeltáró kezdeményezések indulnak a magyarság
körében is. A városiak (elsősorban értelmiségiek) falujárások keretében ismerkednek a
falusiakkal, gyűjtik, rajzolják, fényképezik a falu számukra értékes, népinek tekintett
értékeit, viseletét, házait, templomait.218
A 20-as évek második felében Székelyudvarhelyen ugyanilyen irányú szellemi
pezsgés tapasztalható. A helyi értelmiség többek között Haáz Ferenc Rezső és tanítványai,
valamint Haázt követve Vámszer Géza járják a környező falvakat és néprajzi
anyaggyűjtésen és a népi kultúra megörökítésén fáradoznak.219
Ebben az időben Csíkszeredában hasonló események zajlanak. Ezek kezdeményezője
Domokos Pál Péter, aki Vámszer Géza visszaemlékezései szerint „mint csíki (csobotfalvi),
sok embert ismert és már addig is sok faluban „szőttes-bált‖ rendezett.‖220
Az ilyen szőttes
bálokkal Domokos Pál Péter és a helyi értelmiség a székely viselet megőrzésére,
felelevenítésére igyekezett rávenni a fiatalságot.
Hasonló indíttatásból kezdik el szervezni Csíkszeredán az Ezer Székely Leány-napot.
1931-ben (vagyis az első magyarországi Gyöngyösbokréta-bemutatóval egy évben) június
217
Természetesen tudunk más határainkon túli ilyen magyar kezdeményezésekről, de ezekre ezúttal nem
térek ki. A szlovákiai magyar népművészeti mozgalmakról, pl. Liszka J. 2002. több helyen különösen 151-
156. 218
Vámszer G. 1976. 41. 219
Vámszer G. 1976. 41. 220
Vámszer G. 1976. 42.
65
7.-én Csíksomlyón Domokos Pál Péter kezdeményezésére megszervezik a rendezvényt.221
Ennek szervezői Domokos Pál Péter mellett a Szociális Testvérek Társasága és a Katolikus
Nőszövetség, a rendezvény támogatója pedig az akkori csíksomlyói házfőnök P. Takács
Gábor is. Egy korabeli tudósítás így számol be az eseményről:
„A magyar népviseleti akció Erdélyben június hó 7-én fordulóponthoz érkezett.
Hosszú, fáradságos és sokszor csaknem meddőnek látszó előkészítő munkálatok után, a
Missziós nővérek Csíksomlyón és Csíkszeredán sikerült népviseleti ünnepélyt rendeztek. A
csíksomlyói »Ezer székely leányok napja« a magyar nemzeti viselet feltámadásának
ünnepe volt! A szokásos úrnapi körmenet messze kimagaslott az egyházi események
sorából azáltal, hogy azon a székely leányok, a missziós nővérek - első sorban Stettner
Andrea testvér – buzdítására, falujuk népi viseletébe öltözve jelentek meg, virágos kertté
varázsolva a poros utcákat is. A gyönyörűséges körmenetben 42 falu leányai vonultak fel,
nemcsak Csíkból, hanem a távolabbi megyékben fekvő székely falvakból is.‖222
Az Ezer Székely Leány-nap megfogalmazott céljai voltak a magyarságtudat, a
katolikus hit és erkölcs erősítése, a székely népi kultúra (népviselet, népművészet, néptánc)
felemelése, ápolása. Jól tükrözi ezt a célkitűzést a rendezvény 1931-ben megfogalmazott
jelmondata:
„Hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk.‖
Az indíttatások között ott található az igyekezet is, hogy a különböző városokban
szétszóródott cselédlányokat identitásuk, otthonról, falujukból hozott kultúrájuk
megőrzésére késztessék.223
A korabeli sajtó beszámolói szerint 1932. május 29-én az ünnepi szentmisét
követően népművészeti bemutatót tartottak. Ennek keretében a csoportokat Domokos Pál
Péter mutatta be, a különböző falvakból érkezett lányok pedig előadták táncaikat, dalaikat.
Ezt követően Csíksomlyóról Csíkszeredába vonultak, ahol részt vettek az úrnapi
körmenetben.224
A következő években készült fotográfiák már „kész‖ néptáncbemutatókról
tanúskodnak, ahol viseletes lányok és legények színpadon mutatják be műsoraikat.225
A következő években sorra megrendezett Ezer Székely Leány-napokat 1935. után a
hatóság betiltja, majd 1940-ben Erdély visszacsatolásával újra megrendezik. A román
221
Az Ezer Székely Leány-napokról ld. Bándy M.-Vámszer G. 1937. 19.; Vámszer G. 1976. 43.; Vofkori Gy.
249–251. 222
A Székelyföld virágai. Pásztortűz. 1931. 15. sz. július 26. 223
Vö. Mohay T. 2009. 167–168. 224
Az Ezer Székely Leánynap Csíksomlyón. Erdélyi Lapok. Nagyvárad, 1932. 108. sz.,119. sz. 225
Ld. a fotókat a függelékben.
66
kommunista diktatúra éveiben ismét elmarad az esemény megrendezése, és csak a
romániai rendszerváltást követően indul újra.
Az 1920-as évektől a székely városokban fellendülő néprajzi érdeklődéssel
párhuzamosan a székely falvakban a tanítók a kézimunkaórákon a „régi székely‖ hímzést
és szövést tanítják, „eredeti‖ magyar népdalok terjesztésén fáradoznak és székely táncokat
tanítanak. E táncok bemutatására, pl. a különböző iskolai ünnepélyek teremtettek
alkalmat.226
Hogy mik jelenthetett az akkori tanítóknak a „székely tánc‖ arra utalhat, pl. az
az anyag, amely 1937-ben Bándy Mária és Vámszer Géza könyvében gyakorlati tanítási-
terjesztési céllal megjelent.227
A népies műtáncokat és polgári táncokat tartalmazó könyv
hasonló karakterű anyagot terjesztett, mint a Magyarországon ugyanebben az időben
megjelent, Elekesné Weber Edit által összeállított „Magyar táncok. Vezérkönyv a magyar
tánc tanításához‖ című kötet.228
„A székely táncok‖ című könyv egyrészt lenyomata lehet a
korszak iskolában, közművelődésben terjesztett „népi táncainak‖. Sejthető, hogy falusi
tanítók, tánctanárok használták is a könyvet tananyagként és terjesztették ezt az anyagot a
korabeli falusi kultúrában.229
Az Ezer Székely Leány-nap mellett más 1930-as évekbeli székelyföldi színpadi
néptáncbemutatókról is tudomást szerezhetünk Bándy Mária és Vámszer Géza írásából:
„Hogy pedig színpadra alkalmazva szépek és értékesek ezek a táncok, azt már láttuk
»szőttes bálok« alkalmával, az udvarhelymegyei kecsetkisfalusi (Satul-Mic) táncosoknál, a
»kecseti kaláká«-nál, akiknek vezetője Kiss István, református lelkész, vagy Csíksomlyón
(Şumuleu) a Szoc. Missziós Nővérek által rendezett »Ezer székely leány napok«
műsorában és akkor is, amikor a három székely vármegye Udvarhely (Odorhei),
Háromszék (Treiscaunei), Csík (Ciuc) 1933 augusztus havában együtt szerepelt a
Sepsiszentgyörgy-i (Sft. Gheorghe) kiállításon, ahol Csík vármegye Dr. Hirsch Hugóné
rendezésében ezekből a táncokból mutatott be néhányat, egy ősrégi székely lakodalom
keretében, az esti szabadtéri előadáson.‖230
226
Vámszer G. 1976. 43. 227
Bándy M. – Vámszer G. 1937. 228
Elekesné Weber E. 1935. 229
Erre vonatkozó konkrét adatom, csak az 1945. utáni időszakból van a bukovinai székelyek
hagyományőrzéséből. 230
Bándy M.–Vámszer G. 1937. 18-19.
67
Regös cserkészet
A 1920-as, 30-as évektől a különböző ifjúsági mozgalmakban (cserkészet, katolikus és
református ifjúsági egyletek, az egyetemi kollégiumok) a népi kultúra felé fordulás
tapasztalható. E mozgalmak, csoportosulások egy része a folklóron belül a néptánc iránt is
érdeklődést mutatott. Különösen a regös cserkészet története tanulságos ebből a
szempontból számunkra.231
Az 1908-ban Angliából induló cserkészmozgalom hatására Magyarországon 1911.
körül jelennek meg az első csoportok. Az 1920-as évek elején Karácsony Sándor nevéhez
fűződően indul el a cserkész-mozgalmon belül egy népi irányzat (regös cserkészet, regös
mozgalom), amely a népi kultúra őrzését és terjesztését tűzte ki célul. A regösök a
népdalok, játékok, táncok és népköltészet ápolására vállalkoztak.
Az indulás éveiről egy későbbi visszaemlékezésben a következőket olvashatjuk:
„1921 és 22 nyarán két egymást követő turnusban hirdetett és tartott országos jellegű
vezetőképző tábort ez az új szellemű csoportosulás a dunavecsei szigeten. … A tábor
parancsnoka Karácsony Sándor… Ezek a táborozók lettek az első önkéntes propagátorai a
Bartók-Kodály gyűjtötte népdaloknak.‖232
„A következő években, 1923-ban, 24-ben, 25-
ben egymást érték Pest környékén és a tiszamenti falvakban szervezett, falu mellé telepített
nyári táborok, ahol a fenti elvek alapján barátkozott városi és falusi ifjúság. A városi
ifjúság nemcsak a falusi ifjúsággal barátkozott, hanem magával a faluval, a falusi, paraszti
életformával is megismerkedett. Poroszló, Olcsvaapáti, Vezseny. A Pest környéki csiki
pusztát külön említjük, mert itt az 1. számú csapat tagjai vendégtábort rendeztek a
meghívott parasztgyerekeknek… 1926 telén mentünk először az akkori Ötházhutára (most
Mátraszentimre), az ország legmagasabban fekvő falujába kéthetes téli táborba.
…rászoktunk a tanyázásra, aztán a gazdák (főleg fiaik-lányaik) visszaadták a látogatást.
Részt vettek beszélgetéseinken. Közösen nótáztunk. A kedvükért bábjátékoztunk,
bemutatták táncaikat, játékaikat. Együtt táncoltunk, játszottunk, tanítottak,
tanítottunk…‖233
231
Általában a regös cserkészetről ld. pl. Gergely F. 1989.; A néptáncok népfőiskolákon való terjesztéséről
is vannak adataink. Tudjuk, hogy Molnár István is tanított az 1940-es évek első felében néptáncot ezek
keretében és, hogy ez az anyag terjedt is a korabeli néptáncmozgalomban és falusi hagyományőrzésben.
1943-ban az érdi népfőiskolán jelent meg táncával a lőrincrévi születésű Karsai Zsigmond képzőművész, a
népművészet mestere. 232
Jánosi Sándor kiadatlan kéziratából idézi Bardócz-Tódor A. 1997. 165. 233
Ld. Bardócz-Tódor A. 1997. 165.
68
Az 1920-as évek második felétől terjed a regölés, a regösök rendszeres falujárása,
mely célja a falusiakkal való találkozás, a népi kultúra megismerése és a népművelés volt.
A Vezetők Lapjának 1927-ben megjelent egyik számából már arról értesülünk, hogy
néhány éve folyik a regösök falujárása:
„A regösök cserkészfiúk, akik csoportosan keresik fel az egyes falvakat, összegyűjtik
a falu apraja-nagyját és mesélnek nekik. Minden csapatnak van egy körzete, azzal tartja
fenn az összeköttetést. Valamelyik nyáron indult meg a regösség, mégpedig vándorlások
útján… Ki a falvakba! Mesélni, nótákra tanítani, játékokra tanítani a falusi fiúkat, de nem
átplántálni a városi cserkészetet.‖234
1934-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletileg is támogatta
falujárást és népművelő tevékenységét. 1939-ben került a mozgalom élére a néprajzos
Morvay Péter, aki a regös-tevékenységek országos megszervezésén és irányításán túl,
szakmai segédletekkel is elősegítette a regös munkát, így a népi kultúra gyűjtését, pl.
különböző segédanyagokkal, útmutatókkal, és a terjesztést különböző kiadványokkal.235
Az általa szerkesztett Regös kalendárium bevezetőjében Morvay a következőképpen
fogalmazta meg a mozgalom céljait:
„A nagy cél, amit a regös cserkészet sokoldalú tevékenységével a maga módján
szolgálni óhajt: az egységes öntudatú és műveltségű nemzeti társadalom kialakításának
szolgálata. Ennek megfelelően a regös cserkész legfőbb feladatai: 1. Megismerni,
megszeretni és összegyűjteni a magyar népnek azokat az életmódbeli és művelődési
kincseit, amelyek az egyetemes magyar műveltségnek is értékei, s amelyeket a
cserkészetben is hasznosítani lehet. 2. Terjeszteni a népi és nemzeti műveltséget és
öntudatot a falusiak, elsősorban a falusi fiatalság között. 3. Népszerűsíteni és terjeszteni
ugyanebből a célból a népi műveltség értékeit a cserkészetben és az egész magyar
társadalomban. ... A teljesen átélt, vérré vált nemzeti kultúra s a regölés gyakorlati
módszereiben való jártasság teszi a regös cserkészt alkalmassá arra, hogy a magyar dal,
mese, tánc, játék varázsszereivel végbevigye a nagy varázslást: a széttagolt magyar
társadalom összeregölését...‖236
A trianoni döntéssel elkerült területek visszacsatolásával a mozgalom tevékenysége
kibővült az elszakadt területek bejárásával, az összetartozás érzésének erősítését célzó
tevékenységekkel. Az 1940-es évek elején például Bácskába indultak regösök, akik az oda
234
Vezetők lapja 1927. 4. sz. idézi Bardócz-Tódor A. 1997. 164. 235
Ld. pl. Morvay P. (összeáll.) 1943. 236
Morvay P (összeáll.) 1943. o. n.
69
telepített bukovinai székelyek között végeztek részben néprajzi jellegű kutatásokat, részben
konkrét gyakorlati segítséget is nyújtottak az ott élőknek. A bácskai táborra való
visszaemlékezésekben a következőket olvashatjuk:
„Rendeztünk 7 nyilvános tábortüzet a Hadikvárai és Temerini közönségnek.‖237
„A
nótákon és tábortüzi számokon kívül, szerepeltek a tábortüzeken komoly előadások is, pl.:
»Mit jelent az hogy magyar vagyok?«. Regöseink bejárták Temerint, Boldogasszonyfalvát,
Szentandrást, Ókért, Máriamajort. Itt alkalomszerűen több családot felkerestek,
tanulmányozták életkörülményeit, szokásait, nyelvét, viseletét.‖238
– „A tábor
munkarendjében szerepelt a telepesek házainak látogatása, a velük való beszélgetés,
mezőn, udvarban, úton-útfélen, játék a gyermekekkel, labdarugó mérkőzések a
leventekorúakkal, magyar dal, magyar tánc az iskolában, móka és komoly megbeszélések a
tábortűznél.‖239
Mint láttuk a regösök népi kultúrával való megismerkedésén túl a programok,
útmutatók, visszaemlékezések tükrében egyértelmű az a szándék, hogy a falusiak figyelmét
felkeltsék saját kultúrájuk iránt, sőt „visszaadják‖ nekik a népi kultúrát, és küzdjenek a
falvak „elsekélyesedése‖ ellen. A cél a népi kultúra megmentése, megőrzése és ebben az
értelemben a modernizálódó, popularizálódó falusi kultúrával szembeni küzdelem volt:
„dalolni lassan elfelejt a magyar falu, de fújja a slágereket, kendőt kötni szégyell a magyar
lány, de előszeretettel viseli a svájcisapkát, a selyemharisnyát, és táncolja a tangót‖.240
A slágerek „pótlására‖ sorra adták ki az újabb és újabb népdalgyűjteményeket és
terjesztették ezek dalait. Az átalakuló falusi tánckultúrával szemben pedig a „népi tánc‖
ügyét karolták fel. Hogy milyen táncokat jelentett ez és milyen forrásokból táplálkozott azt
csak sejtjük a leírások, visszaemlékezések alapján. A már korábban említett Jánosi Sándor
visszaemlékezéseiből például tudunk a népi estek programjáról és az ott előadott táncokról:
csűrdöngölő, sapkatánc, seprűtánc, dobogós, juhásztánc, szatmári, alföldi, kákicsi és
somogyi, kanásztánc, kisszéktánc, párnatánc, törökös, süveges, Ábi-Bábi, páros dobogós,
kun legényes, verbunk, köröstárkányi ugrós, kállai kettős.241
Jóllehet a regösök célja az
„eredeti‖, hiteles néptáncok megtanulása és bemutatása volt, a különböző
visszaemlékezésekből sejtjük, hogy ezek a „népi táncok‖ részben a bokrétás táncokból
237
Bácskai cserkészkaláka (Morvay P. (összeáll.) 1943. o. n.) 238
Morvay P. (összeáll.) 1943. o. n. 239
Morvay P. (összeáll.) 1943. o. n. 240
Morvay P. (szerk.) 1941. 9. 241 Bardócz-Tódor A. 1997. 165-167. Ezen kívül a regöscserkészet és a néptáncmozgalom kapcsolatáról ld.
Jánosi S. 1990.; Maácz L. 1979., 1980., Kardos D. L. 1987. Mint látjuk a felsorolásban feltűnnek a
gyöngyösbokrétás bemutartókról ismert táncok is.
70
származhattak, illetve a korai gyűjtők, koreográfusok (pl. Molnár István) összeállításai
lehettek, illetve annak „hagyományozásai‖. Ezek a „mereven egyszerű‖242
táncok kevés
számú, sztereotipizált motívumokra épülő, motívumok és a térformák tekintetében kötött
koreográfiák lehettek, melyek a mozgalmon belül hagyományozódtak és alakultak.243
A
táncok eredetének valószínűleg többnyire maguk a táncosok sem voltak tudtában.
Keveset tudunk a mozgalom szűkebb értelemben vett népi vetületéről. A
következőkben idézett visszaemlékezés rámutat, hogy a regös mozgalom, hogyan adott
indíttatást a táncok felújítására és utalást találunk benne a Gyöngyösbokréta előtti korszak
népművészeti bemutatóira és arra, hogy maga a Bokréta-mozgalom, illetve Paulini is
épített ezekre az előzményekre:
„Ezek a regösök járták az országot. Keszler Antal nevű pap megszervezte a
fiatalságot. Megkért három öreget, hogy tanitsák a fiatalokat, Vámos Jóska bácsit, Molnár
Józsefet és Szalai Andrást kb. 25-26-ban. ... Paulini felfigyelt rájuk, utána hamarosan
Pestre kerültek./‖ 244
És végül mindenképpen hivatkoznunk kell arra a szórványos (de valószínűleg nem
egyedülálló) adatra, amely arra vonatkozik, hogy cserkészek tevékenységének
köszönhetően került valamely tánc egy falu kulturális életébe. Pálfy Gyula Vajdakamarás
tánckultúrájával foglalkozó tanulmányában utal arra, hogy a sapkatánc kötött koreográfiája
valószínűleg cserkészek közvetítésével került a 40-es évek elején az erdélyi mezőségi falu
tánckultúrájába.245
HAGYOMÁNYOS TÁNCOK A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN
Mely táncokat találjuk a korabeli falusi kultúrában? A táncfolklorisztika a következőkben
tárgyalt táncokat tekinti hagyományos értelemben néptáncnak, vagy folklórtáncnak. Ezek
gyűjtésére, vizsgálatára koncentrált a kutatás a legutóbbi időkig. Az 1950-es évektől a
vizsgálatok célja e táncok kontextusának, zenei és formai sajátosságainak megállapítása,
történeti fejlődésük felrajzolása, táji elterjedtségük meghatározása volt. Ezek jelentették a
magyar néptánc-tipológia246
alapját, mely az európai táncdivatokra, hazai történeti
242
Maácz L. 1965. 243
Maácz L. 1980. 22. A regöscserkészek táncos repertoárjához pl. ld. EA 14971. 6. 244
AKT 580. 31. 245
Pálfy 1988. 266. 246
Martin Gy. é. n.
71
adatokra és a tánczene történetére vonatkozó ismeretekből és a gyűjtött táncok
sajátosságaiból kiindulva lényegében egyenes vonalú fejlődését, egymás utániságát rajzolta
fel a folklórtáncoknak. A kutatás az 1940-es évek végi és 50-es évektől folyó módszeres
gyűjtésekre, a hagyományos táncok nagyarányú feltárásának, rögzítésének eredményeire
támaszkodva és részben a korai gyűjtésekre kitekintve egy leíró, általános tipológiát adott
meg. Ezek a típusleírások meghatározták a táncok különböző (zenei, formai, funkcionális)
sajátosságait, utaltak a táncok történeti távlataira és helyenként, alkalmanként
megállapítást tettek ezek 20. századi alakulására. Az általános típusleírások láthatóan
kimerevítették a „magyar néptánc‖ képét és a századelő tánckultúrájának rekonstrukciójára
vállalkozó kutatás által létrehozott tipológia valamelyest azt sugallta, mintha e táncok
képviselnék a 20. század középső harmadának falusi spontán táncéletét is. Ugyanakkor a
táncélettel foglalkozó, egyes régiók tánckultúráját bemutató vagy egy-egy tánctípust
vizsgáló tanulmányok gazdag adalékokkal szolgálnak a folklórtáncok népszerűségi,
kikopási idejére, általában kontextuális sajátosságaira vonatkozóan is.
A kutatás ilyen iránya elsősorban Martin György nevéhez fűződik, de a magyar
néptánckutatás 20. század második felében dolgozó szakemberei mindannyian részt vettek
e rendszer egyes részeinek kidolgozásában, fejlesztésében. A gyűjtések, elemzések és
rendszerezések eredményeképpen gyakorlatilag az 1970-es évekre készen állt, amit magyar
néptánctipológiának nevezünk. Ehhez számos ponton szolgáltatott a későbbi kutatás is
adalékokat, de a tipológia módosítására, kiegészítésére vagy átértékelésére azóta sem
vállalkozott senki.247
Az ezredvég kutatásai vagy a rendszer elemeit finomították, vagy
más utakon (regionális kutatások, egyéniségkutatás stb.) jártak.
A kutatás másik irányát Pesovár Ernő történeti vizsgálatai jelentették, ahol Pesovár a
történeti és recens anyagra, mint forrásokra támaszkodva próbálta meg a magyar néptánc
múltját, rétegeit felvázolni.248
Ez az irányzat a hagyományos folklórtáncok, illetve
általában történeti táncok vizsgálatára vállalkozott, a magyar táncok
művelődéstörténetének elsősorban 1890. előtti korszakát tárgyalta. Pesovár Ernő részben a
Réthei Prikkel Marián által feldolgozott történeti anyagra, részben újabb, főleg levéltári
források feltárásának eredményeire támaszkodott. Ennek eredményeképpen született meg
szintén az 1970-es évekre a magyar tánc történeti rétegeinek rendszere.
247
Martin Gy. é. n. 248
Pesovár E. é. n. Ez a kutatás az európai tánctörténeti, művelődéstörténeti kutatások eredményeit, a
történeti táncdivatokra vonatkozó megállapításait tekintette kiinduló pontnak.
72
A két rendszer bizonyos helyeken utal egymásra, vannak közös pontjaik, más
helyeken azonban egymástól függetlenül halad. E történeti kutatásokra, illetve a
típusleírásokra az egyes táncok vizsgálata kapcsán fogok ugyan utalni, ám ezek leírására
részletesen nem térek ki. Ezekről a lábjegyzetekben megadott szakirodalomban bőven
lehet tájékozódni. E kutatások anyaga, sok helyen és széles körben publikált.
A következőkben a táncok 20. század eleji életének eddigi szakirodalmi
megállapításaira és az egykorú forrásokra támaszkodva, arra keresem a választ, hogy a
hagyományos néptáncként számon tartott táncok milyen szerepet tölthettek be a korszak
népi táncéletében. Éppen ezért nem térek majd ki zenei, formai, funkcionális leírásokra,
ezeket ismertnek tekintem.
Megpróbálom viszont körvonalazni a források és publikációk alapján az egyes
táncfajták népszerűségi idejét, általában a korabeli táncéletben elfoglalt helyét, illetve
foglalkozom kikopásuknak, felújításuknak vagy átalakult továbbélésüknek kérdéseivel. Az
egyes táncfajták tárgyalásánál a Martin-féle tipológiát vettem alapul, attól némely esetben
eltértem, ha az anyag úgy kívánta. Ezekre az adott helyen teszek utalást.
A karikázók
A karikázók (énekes leánykörtáncok)249
a gyűjtések nagyarányú megindulásának idejére
földrajzi értelemben is és a táncéletben betöltött szerepüket tekintve is a perifériára
szorultak. Ezek nagyarányú kikopási folyamatát „diagnosztizálta‖ a kutatás.250
A 19.
századra vonatkozóan a szakirodalom a magyar nyelvterületen általános elterjedtségét
feltételezi a karikázóknak.251
Mint tánctípus a magyar tánchagyományban a 20. századra
már csak a nyelvterület északi, déli részén, illetve Erdélyben szórványosan volt
megtalálható.252
A 19. század második feléből szemléletes leírásaink vannak a táncra vonatkozóan,
melyek a tánc ekkori népszerűségét tanúsítják:
249
A magyar énekes leánykörtáncok összefoglalása, összehasonlító elemzése, történeti és nemzetközi
kapcsolatainak, rokonságának bemutatása: Martin Gy. 1979a. A leánykörtáncok történeti bemutatását ld.
Pesovár E. 2003a. 15–22. 250
Énekes leánykörtáncok népszerűségi idejére vonatkozóan ld. Baksay S. 1891. 128.; Berkes E. 1969. 128-
139.; Hegedűs L. 1955. 119-123.; Kaposi E. – Maácz L. 1958. 25-26.; Maácz L. 1954. 40-43., 52-53.; Martin
Gy. 1979a. 33., 133., 196., 1988. 259.; 1990a. 281-282.; Pesovár F. 1990a. 213., 229.; Takács A. 2000. 20. 251
Martin Gy. 1979a., 1990a. 282. 252
Martin Gy. 1979a. 27.
73
„Az ünnepek délutánjait a fiatalság mindenütt játékkal, tánczczal tölti. Néha a
korcsma udvarán tánczol, de a legáltalánosabb a pázsiton (játszó) mulatás, hol labdáznak,
futkároznak… Az alsó dunamelléki magyarság körtáncza érdekes látvány. A hány leány és
új menyecske a faluban, sokszor százával is, kéz kezet fogva karikába áll s dalolva lejt
jobbról balra. A dal rendszerint lassú magyar. Újabb-újabb dalok kerülnek föl, míg végre a
közelben álldogáló legénység rájok rohan, a koszorút széttépi, a dal s vele a táncz is frissbe
csap át.‖253
Az énekes leánykörtánc 19. századi végi életére vonatkozó képi forrásunk az
Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben Tolna megyéről szóló fejezetében közölt
kép, mely a sárközi játszón körben táncoló leányokat ábrázol.254
A források alapján úgy tűnik, hogy a századfordulón a nyelvterület déli és északi
részén a karikázó még általános volt.255
A két világháború közötti adataink egyrészt még a
tánc életéről, máshol viszont már határozott kikopásáról tanúskodnak. Az énekes
leánykörtáncoknak két világháború közötti életére, nagyvárosi környezetben való
továbbélésére utal Volly István leírása:
„A karikázás mint kedves színfolt, felcsillan még Budapesten is, a Keleti pályaudvar
környékén, meg a Népligetben, ahol a falusi cselédlányok szórakoznak. Tehát még itt sem
mondanak le kedvelt vasárnap délutáni karikázásukról. Ha már énekelni kezdenek a
magyar lányok, tétlenül nem maradnak, mozognak, illegnek, s csakhamar karikáznak…‖256
A falusi közösségekre vonatkozó adataink többsége szerint az első világháború utáni
évekre a tánc népszerűsége már határozottan alábbhagyott. A 20. század közepére
lényegében már a tánc teljes kikopásáról tanúskodnak leírásaink. Ez a kikopási folyamat
természetesen nem egyszerre zajlott a nyelvterület különböző részein. Az ötvenes évek
gyűjtései a déli körtáncdialektus257
területén még jól gyűjthetőnek, rekonstruálhatónak
nevezik az anyagot. Martin az északi karikázó terület bemutatásánál a karikázó divatjának
szórakozási funkciójú továbbéléséről, az 1950-es évekig tartó egyenletes intenzitásáról
beszél.258
Néhány településre vonatkozóan vannak leírásaink a tánc 1950-es, 60-as
évekbeli népszerűségéről, mulatsági funkciójáról.259
Ugyanakkor a továbbélésre vonatkozó
253
Baksay S. 1891. 128. 254
OMM Írásban… XII. 277. Ld. a függelékben. 255
Martin Gy. 1979a. 33. 256
Volly I. 1944. 37. (Martin szerint a leírás az 1930-as évekre és a Pest környéki falvakból kikerülő
cselédekre vonatkozik. Vö. Martin Gy. 1979a.) 257
Itt és a következőkben is Martin dialektus-beosztását tekintem kiindulópontnak. Általában a
dialektusokról ld. Martin Gy. é. n. A karikázó dialektusok meghatározását pedig: Martin Gy. 1979a 258
Martin Gy. 1979a. 133. 259
Pl. Hegedűs L. 1955. 119-123.; Maácz L. 1954. 53.; Martin Gy. 1988. 259.; Varga Gy. 1955.
74
források már a tánc tudatos ápolásáról, másodlagos életéről tanúskodnak (pl. Kalocsa-
vidék, Galga mente).
Az énekes leánykörtáncok kikopásával párhuzamosan jelennek meg a tánc ápolására
és reprezentációjára irányuló törekvések. Találkozunk vele az 1920-as évek népművészeti
bemutatóin, majd különösen a Gyöngyösbokréta-mozgalomhoz kötődően éli a tánc
reneszánszát. Ez a tudatos továbbéltetés és színpadra állítás alkalmat teremtett a néprajzos
szakembereknek, hogy fényképen, filmen rögzítsék a táncot, illetve arra késztette őket,
hogy a falvakban járva a táncra vonatkozó szöveges információkat is gyűjtsenek.
A két világháború között a budapesti Bokréta-bemutatókon kívül is turisztikai
látványossággá vált a tánc. Egyik korabeli filmhíradós felvételünk, arról árulkodik, hogy a
Szekszárdra érkező filléres gyors utasait a sárközi lányok karikázójukkal fogadják. A
díszes viseletbe öltözött lányok nagy tömege hatalmas körökbe állva, táncolva, énekelve
szórakoztatta a korabeli utazóközönséget.260
Az énekes leánykörtáncok bemutatókon való megjelenítése, színpadra kerülése új
funkciókat hozott a tánc életébe (pl. ünnepi, reprezentációs, turisztikai, identitást kifejező,
esztétikai). Ugyanakkor e bemutatók a leánykörtáncok másodlagos, átalakult továbbélését
is hozták.
Azt is látjuk, hogy a tudatos hagyományápolásra való törekvés sok helyen néhány
évtizedig nem csupán a színpadi, hanem a szórakozó, báli funkcióban való továbbélést is
elősegítették.261
A korábbi rituális funkciók kikopásával a szórakozási funkciónak és a
színpadi megjelenítéshez és hagyományőrzéshez kapcsolódó újabb funkcióknak
köszönhető az énekes leánykörtáncok tartósabb továbbélése a 20. században.
Eszközös pásztortáncok
Az eszközös pásztortáncok262
tárgyalásakor elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy
forrásaink egy részében nem egyértelmű, hogy eszköz vagy eszköz nélküli változatokról
van-e szó. Általában ez a helyzet a kanásztánc, gulyástánc, juhásztánc stb. megjelölésű
260
Ld. a DVD-melléklet 21. példa. (www.filmhiradok.nava.hu) 261
Vö. Hegedűs L. 1955. 262
Az eszközös pásztortáncokról általában ld. Kaposi E. – Maácz L. 1958; Pesovár F. 1969., 1990b.; Martin
Gy. 1979d. 489-493. A lakodalomhoz kötődő ügyességi táncoknak és zenéjüknek máig egyik legfontosabb
forrása a Magyar Népzene Tára III. A és B Lakodalom kötetei (Kiss L. (sajtó alá rendezte) 1955., 1956.). Az
eszközös táncok előfordulására, mozgásanyagára, zenéjére, 19. század végi, 20. század eleji életére
vonatkozóan fontos forrás: Seemayer V. 1935. A tánctípus nemzetközi párhuzamaihoz ld. elsősorban Martin
Gy. 1979d. 489-493.; Wolfram, R. 1951. 166-173.; Oetke, H. 1982.
75
táncokkal, ahol nincs arra vonatkozó leírásunk, hogy milyen volt a konkrét mozgás. A népi
tudat ezeket a táncokat úgy tűnik egyként is kezeli, ahogy ezek népi elnevezései is
mutatják.263
Az eszközös táncok spontán életére vonatkozóan egészen a második világháború
előttig szép számmal állnak egykorú források rendelkezésünkre.264
Ezek a táncok
elsődleges funkcióban, pl. bottal, fokossal, kampóval járt formái elsősorban a
pásztorsághoz kötődnek. Az ilyen táncok életére világít rá Nagy Czirok László 1930-as
évekbeli kiskunhalasi gyűjtése: „Kettős kanásztánc. A régi pásztorok, különösen a
kondások kedvelt tánca. Néha vigasságok alkalmával is előadták, (bemutatták), nemcsak
kedvtelésből a pusztán. A táncot bemutatták külön-külön és érzékelhetőleg
megmagyarázták: Sózó László 61 éves földmunkás és Nagy Apáti Gergely 58 éves
földmunkás, volt pásztor, kanász emberek, kiskunhalasi lakosok 1933/34-ben. A
pusztában, gyerekkorukban tanulták. A tánc dalszövege ez: Megismerni a kanászt...‖265
Ez utóbbi dallam széles körben elterjedt volt időszakunkban nem csupán a
kanásztánc, hanem általában ugrós típusú táncaink kíséreteként. Kodály egy 1935-ös Vas
megyei gyűjtése alkalmával, nemcsak a dallamot örökítette meg, hanem a táncra
vonatkozó információkat is rögzített.266
Az ilyen pásztortáncok eszközös és eszköz nélküli változatainak hagyománya jól
kitapintható még a második világháború előtti időben is. Eszközös táncaink paraszti körben
való használatára különösen a lakodalom alkalmához kötődően vannak bőségesen
adataink, ugyanakkor e táncoknak a két világháború közötti időben egyértelmű kikopása is
tapasztalható. Az eszközös ügyességi táncok seprűvel, bottal és üveggel járt változatai a
20. század közepére a falusi közösségek aktív hagyományából már jórészt eltűntek,
ugyanakkor még az idősebb generációktól jól gyűjthetőek voltak. E táncok egykori
szélesebb körű, általános elterjedtsége és szerepe a karikázókkal ellentétben a 20. század
első felében is jól kirajzolódik.
Az eszközös táncok színpadi megjelenítése régi múltra tekint vissza. Ezeknek a 20.
század második felébe is átnyúló népszerűsége nagymértékben összefügg a tánc színpadi
bemutatásával és tudatos hagyományápolásával. Az ilyen típusú táncok rekonstruálása és
263
A népi nyelvhasználatban, pl. a kanásztánc egyszerre jelölheti az ugrós eszköz nélküli változatát és az
eszközöset. Pesovár egy „típusba‖ is sorolja ezeket, amikor kanásztánc-ugrós táncstílusról beszél. 264
Ld. pl. EA 175. 1809. 2547. 3075. 5374. 265
EA 1809. 17. 266
Bartók A 1146. (http://db.zti.hu/nza/br.asp)
76
megszerkesztése, illetve színpadi népszerűvé válása jól tetten érhető időszakunkban. A
bemutatás továbbélésre gyakorolt hatását is nyomon tudjuk követni.267
A pásztortáncok 19. század végi bemutatásáról Ecsedi István révén szemléletes
leírásunk van:
„A pásztorok táncművészetüket Debrecen város közönségének is bemutatták, midőn
1884 téli vásárja utáni kedden nagy bált rendeztek Debrecennek egyik előkelő
vendéglőjében a »Korona« szállóban. Ezt a bált már jóelőre nagy érdeklődés előzte meg,
az ujságok hónapokkal azelőtt felhivták a közönség figyelmét »A párját ritkító
mulatságra«. Az egyik lap igy harangozza be a bált: "Ez a táncvigalom ősrégi szokásu
magyar és fesztelen mulatság leend...‖268
A tánctípus népszerűségének nagy lendületet adtak a két világháború közötti időszak
hagyományőrző megmozdulásai is. Az 1920-as évek falusi bemutatóin már feltűnnek a
somogyi eszközös táncok, pl. a törökkoppányi kanásztánc. Az eszközös ügyességi táncok a
Gyöngyösbokréta-mozgalom idején a bokrétás csoportok repertoárjának kedvelt táncai
lettek. Ez természetesen összefügg azzal is, hogy e táncok a hagyományos táncéletben is
részben szórakozó, részben ügyességet bemutató funkciót töltöttek be, így könnyen helyet
kaptak a színpadi műsorokban is. Virtuóz, látványos jellegüknél fogva a színpadi
előadások kedvelt műsorszámaivá váltak. Az eszközös pásztortáncokat már korai filmjeink
is megörökítették. Gönyey Sándor fennmaradt legkorábbi 1932-es filmjén, pl. a
kunszentmiklósi gulyástáncot rögzítette.
A tánc megkonstruált, kötött formáit a falusi táncosok bemutatóin már korán
megtaláljuk. Pl. a Somogy megyei karádi kanásztánc esetében ez a folyamat az 1930-as
évektől jól dokumentált. Az ekkor tudatosan megszerkesztett és rögzített kanásztánccal a
karádiak állandó résztvevői voltak a két világháború közötti budapesti és vidéki
népművészeti bemutatóknak és tudunk a karádiak külföldi fellépéséről is (1937. május
Cannes – a mezőkövesdiekkel és az egerbocsiakkal együtt).269
A karádi kanásztánc esetében az is a szemünk előtt zajlik, ahogyan ez a közösség
emblematikus táncává vált, illetve már a két világháború között is a legkülönbözőbb
csatornákon terjedt, bekerült más falvak repertoárjába is. A kanásztánc a korabeli városi
hagyományápolásnak, pl. a regös cserkészek repertoárjának is részévé lett.
267
Az eszközös táncok korai színpadi megjelenítéséről: Morvay P. 1956. 268
EA 3472. 130. 269
Pálfi Cs. 1970. 140.
77
Az eszközös pásztortáncoknak, mint látványos, reprezentatív táncoknak a
hagyományőrzésben, illetve a színpadi néptáncművészetben betöltött kiemelt szerepe
egyértelműen kitűnik mind az archívumi anyagokból és publikációkból, mind akár még a
napjainkban is rögzíthető falusi hagyományőrző műsorokból.
Az ugrós
Ugrós típusú táncaink270
az előzőekben tárgyalt eszközös pásztortáncokkal szoros
rokonságban állnak. Pesovár Ernő e tánctípust az eszközös változatokkal együtt
kanásztánc-ugrós táncstílusként tartja számon. Az ugrós eszköz nélküli változatainak 20.
századi jelentősége hasonló az eszközös ügyességi táncokéhoz, bár elterjedtsége
korlátozottabb.
Előfordulása a 20. század közepén elsősorban a dunai dialektus nyugati és déli
területeihez köthető, az északi területeken és a középső dialektusban szórványosan fordult
elő, az erdélyi dialektusban a tánc legényes táncokkal rokon formái találhatók meg szintén
szórványosan. Az ugrósok különböző táji típusairól általában elmondhatjuk, hogy a 20.
század első felére már egyértelműen háttérbe szorultak hagyományos táncaink újabb
típusai (különösen a csárdás) és az újabb táncdivatok mellett.271
Az ugrós táncok esetében nyomon követhető a 20. század első felében az a folyamat,
mely során az általános szórakozó funkciójú tánc, lakodalmi, ünnepi tánccá, illetve a
közösségi repertoárból kiszorulva a lakodalmak bemutató funkciójú táncává vált.272
A 20.
század közepe tájától egyértelműen kikopott a paraszti közösségek szórakozó táncai közül.
Bizonyos területeken ekkor még a táncgyűjtések során sikerült ugrós táncokat rögzíteni, a
táncéletben betöltött perifériális helyzete azonban ezekben az esetekben is egyértelmű.
Ennek nem mond ellent, hogy más részről viszont egy-egy területen egyes helyi változatai,
jóllehet erősen megkopott formában és korlátozott funkcióban (és valószínűleg részben a
270
Az ugrós táncokról általában ld. elsősorban Kaposi E. – Maácz L. 1958.; Martin Gy. 1964a.; Martin Gy.
1979d. 493-497. A tánctípus nemzetiségi kapcsolatairól és nemzetközi párhuzamaihoz ld.: Martin Gy.
1964b., 1978.; Martin Gy. 1979d. 493-497; Lányi Á. – Olsvai I. (szerk.) é. n.; Tóth, Š. 1967. 271
Az ugrós táncok népszerűségi idejére, valamint funkciójára vonatkozóan ld. Pesovár F. 1990a. 240-243.,
1990b. 321.; Felföldi L. 1990. 259.; Martin Gy. 1979d. 493-497.; Pesovár E. 1990a 348-349. Az ugrós
táncok elterjedtségéhez, egy-egy területen való előfordulásához, valamint táncéletben betöltött szerepéhez ld.
Martin Gy. 1990b. 391-429. Az ugrósok egy-egy közösség 20. századi táncéletében betöltött szerepéhez vö.
Pesovár F. 1960b.; Jakab I. 1955. 120-127.; Hegedűs L. 1955. 117-123; Maácz L. 1954. 42-43. 49.; Martin
Gy.–Pesovár E. 1954.; Berkes E. 1969. 140–150. 164–168., ; Martin Gy. 1971. 737-744., 1988.; Pálfy Gy.
1984.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Felföldi L. 1980.; Ratkó L. 1996. 272
Vö. Pesovár E. 1983.; Pesovár F. 1990a. 243.; Martin Gy. 1979d. 493.; Pesovár E. 1990a.; Andrásfalvy B.
1958.
78
hagyományőrző mozgalmak hatásaként), elsősorban lakodalmi menettáncként még a 20.
század második felében is megtalálhatóak.
Az ugrós táncok különböző táji típusai - noha kisebb jelentőséggel, mint az eszközös
táncok -, de szintén szerepet kaptak a hagyományőrzésben. Mivel e táncok már a 20.
század első harmadában is területileg korlátozottan és szórványosan fordultak elő, így
könnyen válhattak egy-egy vidék, illetve közösség táncos identitásának kifejezőjévé.
Gondolok itt elsősorban az ugrós különböző típusainak folklorizmus-jelenségként való
továbbélésére a rábaközi, somogyi, sárközi, kalocsa-vidéki falvak kultúrájában. Az ugrós
táncok tudatos ápolására példa a sárközi ugrós, a kalocsai mars vagy a rábaközi dus,
melyek továbbélését a hagyományőrzés segítette. Míg az előzőeknél a szó szorosabb
értelmében vett ápolásról, továbbéltetésről van szó, addig a tápéi oláhos esetében, pl.
egyértelmű az utólagos felújítás folyamata.273
Az oláhos előfordulása e közösség
táncéletében a tánc „felfedezése‖ idején már egyedi eset, melyet részben maga a
néptánckutatás, részben a tudatos hagyományápolás emelt újra közösségi szintre, ezzel a
tánc a falu önmagáról kialakított képének, illetve „kifelé‖ reprezentált tánchagyományának
szerves részévé válik. Az ugrós tudatos hagyományőrzése, ápolása, illetve mint pl. Tápé
esetében látjuk rekonstruálása mellett találunk példát a tánc megkonstruálására is. Ilyen
például a „kun legényes‖-ként filmre rögzített kunszentmiklósi tánc, melyet valószínűleg a
gyöngyösbokrétás csoport számára Paulini Béla javaslatára (más források szerint
személyes közreműködésével) állítottak össze.274
Legényes táncok
A legényes táncok (ide értve az erdélyi gyors és lassú legényeseket és az erdélyi
verbunkot)275
a 20. század első felének magyar táncfolklórjában regionálisan korlátozottan
elterjedtek. E tánctípusok, altípusok formai, funkcionális szempontból egymással
összefonódó változatait az erdélyi dialektusban találjuk. A gyors és lassú legényesek
különböző típusai elsősorban Közép-Erdélyben (Kalotaszeg, Mezőség, Maros-Küküllő
köze) és az ezekkel határos területeken fordultak elő. Az ugrós, a legényes és a verbunk
273
Vö. Martin Gy. 1971. 274
Vö. Martin Gy. 1980., 1990b. 411-412. Ld. a Kun legényes fotót a függelékben és a táncot a DVD-
mellékleten (03. sz. példa). 275
Az erdélyi gyors és lassú legényesek és az erdélyi verbunk típus- és altípus-leírásait ld. különösen Martin
Gy. 1979d. 497-508. Általában az erdélyi legényes táncokhoz ld. elsősorban Kaposi E. – Maácz L. 1958.;
Martin Gy. 1990b.; Martin Gy. 2004.
79
között formai-zenei szempontból átmenetet képviselő erdélyi verbunkok szórványosan a
közép-erdélyi, kalotaszegi, mezőségi területen és jellemzőbben a Székelyföldön voltak
megtalálhatóak. Az erdélyi dialektusban folklórtáncaink új táncstílus a nyelvterület többi
részeihez képest lényegesen később jelent meg, és hatása a nyelvterület központi részeihez
képest korlátozottabban érvényesült.276
E területen a régi réteg egyes táncainak tartósabb
továbbélését, illetve regionálisan és típusokban is tagolt, sokszínű hagyományát „fedezte
fel‖ a 20. század közepének tánckutatása.
A páros táncok mellett a régi réteg egyéni férfitáncainak is még spontán gyakorlatát
találta az 1940-es évek elején a korabeli kutatás (ld. pl. Molnár István kalotaszegi
gyűjtéseit). A források e táncoknak a 20. század második felére átívelő, tartósabb
továbbélését is tanúsítják.277
A legényes táncok esetében különösen jól dokumentálható az a folyamat, ahogyan
változott funkciójuk, a táncéletben betöltött szerepük a tánc közösségi kultúrából való
kikopásával. A kutatások tanúsága szerint az erdélyi legényesek a 20. század elején még
általánosan ismertek, szórakozó funkciójúak, tánckezdő szerepűek, a közösség aktívan-
kollektív és produktív hagyományait278
jelentik. Az egyéni férfitáncok páros táncokkal
szembeni fokozatos háttérbe szorulásával e táncok a táncszünetek és lakodalmak táncai
lettek, majd improduktívvá válva végleg kikoptak a táncéletből.
A legényes táncok különböző típusainak (erdélyi gyors és lassú legényesek, az
erdélyi verbunkok) továbbélésében is nagy szerepe volt ezek művészeti, folklorisztikai
felfedezésének. Leglátványosabb e felfedezési folyamat a székely verbunk (csűrdöngölő)
esetében.279
Tudjuk, hogy az 1800-as évek végén a „Viora‖ című balett előadásában
székely verbunk bemutatására is sor került. Erről Seprődi írásában a következőket
olvashatjuk:
„Hogy [a csűrdöngölőnek] a köztudatban Udvarhelyszék egyetlen lelőhelyül
szerepel, leginkább néhai Szabados Károly zeneszerzőnek köszönhetjük, a ki a 80-as
években »Viora« czímű ballettjébe ezt a tánczot felvette s hogy annál igazabb legyen a
táncz, két udvarhelyszéki székellyel, a boldogfalvi és bögözi bíróval járatta el a budapesti
opera színpadán. A két felcziczomázott székely atyafi képmása annak idején a Vasárnapi
276
Vö. Martin Gy. 1990b. 430–451. 277
Ezek népszerűségi idejére, táncéletben betöltött szerepére, valamint kikopására vonatkozóan ld. Pesovár
F. 1990a. 243.; Martin Gy. 1990b. 433-436.; Sümeghy V. 1944. 65.; Kallós Z. 1964.; Kallós Z.–Martin Gy.
1970.; Karsai Zs. – Martin Gy. 1989.; Martin Gy. 1979d. 508-518.; Karsai Zs. 1955. 129-130., 1958. 117-
125.; Martin Gy. 2004.; Pálfy Gy. 1987., 1988. 278
Az népi kultúra aktívan-kollektív, passzívan-kollektív, produktív és improduktív jelenségeiről ld.
Bogatirjov, P. G. 1985b. 279
A csűrdöngölőhöz ld. Maácz L. 1958.
80
Újságban megjelent s a Csűrdöngölő név mindenütt ismert lett; de ez a kirándulás, ha
dicsőséget hozott is Udvarhelyszéknek, semmi hasznára sem volt magának a táncznak. A
két atyafi ugyanis, mikor a nagy zenekar megszólalt és húzni kezdte a Csűrdöngölő
zenéjét, meg se tudott mozdulni a helyéből. Nem megijedésből, hanem azért mivel a zenére
rá sem ismert, nem hogy tánczolni tudott volna rá. Otthon Bögözi Ádámbá egészen
másképp húzta, mint az a 60 tagú zenekar. Hosszas biztatásra aztán, hogy szégyenben ne
maradjanak, vittek véghez olyan ugrálást és szökdösést a közönség előtt, a miből haza jőve
lassanként egész iskola fejlődött, a mely ezt a túlzást és torzítást még jobban
kifejlesztette.‖280
1920. után (a történeti eseményekkel szoros összefüggésben) a tudatos
hagyományőrzés, és az erősödő etnikai, identitáskifejező funkciók is egyértelműen
szerepet kaptak a legényes és az erdélyi verbunk tartósabb továbbélésében.281
E táncok
megjelentek az 1940-es években a Gyöngyösbokréta színpadán is. Így tudunk a
csíkmenaságiak, csíkszenttamásiak, kecsetkisfaludiak, kideiek csűrdöngölőjéről.282
A helyi hagyomány és a tudatos hagyományőrzés, felújítás vagy éppen
megszerkesztés sok szálon való összefonódását jól nyomon követhetjük a székely
„csűrdöngölő‖ esetében.
A székely verbunkkal szemben az erdélyi legényes felfedezése későbbre tehető. A
kalotaszegi legényest az 1940-es évek elején a Gyöngyösbokréta-mozgalom magyarországi
bemutatója és az erdélyi népművészeti bemutatók tették ismertté. Az inaktelki figurás
esetében jól dokumentált az a folyamat, ahogy a tánc a 20. század elejétől a helyi
tánckészletből fokozatosan kiszorult, a szünetek bemutató tánca lett, majd onnan is
kikopott. Ezzel egy időben a helyi Gyöngyösbokréta-csoport repertoárjába kerülve újabb
megerősítést kapott, melynek keretében az 1930-as években született generáció is felfigyelt
a táncra és tudatosan újratanulta.283
A legényeseknek és erdélyi verbunkoknak a két világháború közötti tudatos helyi
hagyományőrzésével és színpadi bemutatásával egy átalakult továbbélése következett be,
reprezentatív, identitáskifejező, turisztikai, esztétikai stb. funkciói váltak uralkodóvá.
És végül még egy folyamatra kell rámutatnunk. A kikopás, a néprajzi felfedezés és a
hagyományőrzők színpadára kerülés mást is eredményezett. Egyes táncosok, akik a tánc
kikopása, divatjának elmúlása idején felvállalták a tudatos ápolást, a közösség egyre
280
Seprődi J. 1909. 328-329. 281
Lásd például az inaktelki figurás példáján: Karácsony Z. 2002. 282
Vö. Pálfi Cs. 1970. 147-157. Ld. pl. a csíkszenttamási verbunkot (DVD-melléklet 16. példa). 283
Vö. Karácsony Z. 2002.
81
inkább passzív férfitánc-tudásával szemben aktív tudásukkal a tánc specialistájává váltak.
Ezek a közösségük egykori tudását aktívan képviselő falusi táncosok a tudomány és a
hagyományőrzés által megerősítve falujuk táncos előadóiként, táncos egyéniségeiként
emelkedtek ki.284
Ennek a folyamatnak az elejét itt kereshetjük a két világháború közötti
időben. Ekkor fedezik fel, pl. Mátyás István kalotaszegi paraszttáncos férfitánc-tudását, aki
aztán a kalotaszegi legényes emblematikus alakjává vált.285
Régi páros táncok
A csárdás előtti korszak páros táncai a legényes táncokhoz hasonlóan az erdélyi
dialektushoz kötődnek.286
E területen a csárdást megelőző páros tánc-kultúra részben a
csárdás zenei és formai vonásaival ötvöződve287
korszakunkban már kikopóban lévő, de
még tetten érhető hagyományt képviselt.288
20. század második felére átnyúló továbbélésük
egyértelműen a hagyományápoló mozgalmaknak is tulajdonítható.
A régi páros táncok régiesebb változatai (lassú sétáló páros táncok) korszakunkban
csak szórványosan fordultak elő, ezek jelenlétére Közép-Erdélyből (Mezőségen), illetve a
magyar nyelvterület keleti széléről (pl. a gyimesi csángók kultúrájából) vannak adataink. A
vonuló karakterű, illetve lassú lépő páros táncok egyes változatairól, így a lozsádi lassúról
a 20. századra csak az írásos forrásokból vannak adataink.289
A lassú lépő táncok egykori
népszerűségére utal még a székelyföldi, illetve ezzel határos területeken a lassú páros
táncok régies zenei anyaga (jártatós), a korai táncfolklorisztikai művek, illetve a néprajzi
gyűjtések szóbeli adatközlései.290
A Mezőségen élő régies lassú páros táncok (a szakirodalomban lassú cigánytánc
néven számon tartott változatok) a 20. század közepére a közösségek tánckultúrájából
jórészt kikoptak, ekkor már csak alkalmi jelleggel fordultak elő, anyaguk az idősebb
generációk emlékezetéből volt előhívható. Szórványos jelenségként értelmezhető a széki
tánchagyományban e tánctípus más területekhez viszonyított hosszabb továbbélése. A 20.
284
A táncos egyéniségek bemutatását ld. Felföldi L. – Gombos A. 2001. 285
’Mundruc’ tánctudását Martin György egy egyéniségmonográfiában dolgozat fel. (Martin Gy. 2004.) 286
A tánctípusról ld. elsősorban Martin Gy. 1979d. 508-518. 287
A régies táncanyag és az új csárdásdivat összefonódásáról ld. Pesovár E. 1990b. 381-382. 288
A régies páros táncok népszerűségi idejére, az egyes közösségek táncéletben betöltött szerepére
vonatkozóan ld. Seprődi J. 1909. 326-332.; Sümeghy V. 1944. 63.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 204-205.
212-217.; Pálfy Gy. 1988. 266-271.; Péterbencze A. 1989. 15-16., 22-24.; Zsigmond J. 1996. 189-190.;
Karsai Zs. – Martin Gy. 1989. 20.; Jánosi J. 2004.; Pálfy Gy. 2001. 293. 289
Kolumbán S. 1894. 290
Pl. Seprődi J. 1909. 326.
82
század második felében is tapasztalható népszerűsége összefügghet a székiek tudatos
hagyományőrző tevékenységével.291
A régiesebb zenei és táncanyagnak az újabb csárdásdivattal való összefonódása a
századfordulón jól dokumentálható. Seprődi János a marosszéki Kibéd 19. század végi
tánchagyományát bemutatva még mint új jelenséget írja le a csárdásdallamok és a csárdás
mint táncnév megjelenését:
„Ami pedig a Lassú csárdás elnevezést illeti, ezt egészen újabb keletűnek kell
tartanunk, a mely nem is talál erre a tánczra s legfennebb csak félreértéseket szülhet. A
kibédi nép ugyanis s mondhatjuk vele együtt Marosszék és a többi székelység jórésze azt a
tánczot nem ismeri. Az a lassú táncz, melylyel a kibédiek rendes táncza kezdődik, sem
zenéjében, sem mozdulataiban nem azonos a Lassú csárdással. Benne a párok nem oldalt
mozognak, mint az úri tánczban, hanem hátrafelé megy a lány s utána a legény; az egész
haladás pedig körben történik, jobbról balra. A legény apró lépésekben mintegy jártatja a
tánczosát (innen a Jártatós elnevezés). … A zenéje ennek a táncznak lassú időmértékű, 2/4
vagy 4/4 ütemben mozgó dallam, aránylag kevés czifrázattal. Hangulata fájdalmas,
szomorú; erre czéloz a keserves és zöld keserves elnevezés. Ezt a tánczdallamot, ép ugy,
mint a táncz mozdulatait, semmi közelebbi összefüggésbe nem lehet hozni az ismert tipusu
lassú csárdás dallamokkal. Hogy mégis ezzel a névvel is nevezik újabban, az az oka, hogy
ezt a tánczot lassú csárdás dallamra is lehet járni s a fiatalabb czigányok erre a tánczra
csakugyan egy-egy ismert lassú csárdás dallamot kezdtek felkapni… A 33 éves Muszka
Károly, pl Kéry Gyula dallamát (Udvaromon van egy magas eperfa) húzta bele a
fonográfba Jártatós táncz képpen. Igen, mert ő - a mint egyik falusi ember találóan
megjegyezte - már nem muzsikás, hanem zenész; s csakugyan igy is kiáltotta bele a nevét a
fonográf XIX. sz. hengerére. Muszka Károly már ugynevezett modern falusi czigány, a kit
2-3 falu messzeségre elvisznek, sőt néha napján Parajdra is felkerűl, a hol már uraknak
muzsikál s nem tánczot, hanem bált. Az 50 éves László Illyésnek már csak a fiával
történhetik ilyesmi. Ő maga már kivénült, hogy új dolgokon kapkodjon; ezért megmaradt a
régi mellett, s azokat a lassú csárdásokhoz egyáltalában nem hasonlítható dallamokat
húzza, melyeket Muszka Károly is tud, de nagyobb zajjal, mint eredetiséggel.‖292
A régies páros táncok másik típusának a forgós-forgatós táncoknak („marosszéki‖)
jelenléte a 20. század első felében szintén területileg korlátozottnak mondható. A tánc
századfordulón való szórakozó funkciójú használatára, spontán szerepére szintén Seprődi
291
A táncról vö. Sümeghy V. 1944.; Novák F. 2000. A hagyományőrzésről ld. Martin Gy. 1982. 292
Seprődi J. 1909. 326.
83
idézett tanulmánya a bizonyíték. A 20. század közepén még megtaláljuk aktív
hagyományát, azonban ekkorra már a tánc tudatos ápolásával is számolnunk kell.
A trianoni döntés és a nyelvterület keleti részének (ezen belül a Székelyföldnek)
Romániához csatolása egy látványos mozgalom elindulását eredményezte. Az 1920. után
kibontakozó székely hagyományápolás felfedezte a székely táncokat, a forgatóst
(„marosszékit‖) és a székely verbunkot. A korabeli hagyományalkotás keretében
felújították, részben megkonstruálták a „marosszéki‖-t, amely akkor (és később is)
tánctanárok, tanítók, helyi értelmiségiek közvetítésével falun is terjedt.293
A tánc korai
megszerkesztésére példa a kecsetkisfaludi csoport forgatós tánca, amelyet Kiss Istvánné, a
helyi lelkész felesége „Székely lakodalom‖ című összeállításához koreografált egy 1931-es
székelyudvarhelyi népművészeti bemutatóra.
Az 1930-as években Domokos Pál Péter által szervezett „Ezer Székely Leánynap‖ –
mint már szó esett róla – a székely táncok és viselet látványos tömeges felvonultatását
jelentette. A „marosszéki‖ tánc mint „tananyag‖ terjedt a két világháború között Bándy
Mária és Vámszer Géza 1937-es gyakorlati célú, népszerűsítő kiadványának közvetítésével
is.294
Az 1940-es évek elején a visszacsatolás és a Gyöngyösbokréta-mozgalomhoz
csatlakozás adott újabb jelentős lökést a székely falvak hagyományápoló tevékenységének.
A Gyöngyösbokréta-műsorok keretében a különböző falvak táncosai a férfitáncok mellett
bemutatták forgós-forgatós páros táncaikat is.
293
A székely táncok tudatos ápolásáról és terjesztéséről a két világháború közötti erdélyi népművészeti
mozgalmak kapcsán már esett szó. 294
Bándy M. – Vámszer G. 1937. (A kecsetkisfaludi anyag már szerepelt a kiadványba, majd ezt követően
még más későbbi tánckönyvekben is.)
84
A verbunk
Új stílusú férfitáncunkra, a verbunkra295
vonatozó adataink már a 20. század legelején is a
tánc kikopásának folyamatáról tanúskodnak. A hagyományos táncaink korábbi rétegéhez
tartozó eszközös pásztortáncoknál és az ugrósoknál ugyan még aktívabb a hagyománya, de
a csárdás századfordulós uralkodásához képest ez a táncfajtánk már kevésbé népszerű
ekkor.
A verbunk egyik altípusa, a körverbunk a magyar nyelvterületen a 20. század első
felében korlátozottan elterjedt.296
Területei a Kisalföld (Rábaköz-Csallóköz), a Kiskunság
és az észak-keleti országrész (Bodrogköz, Hegyköz) valamint Erdély. A Kiskunságban
valamint a Bodrogközben és Hegyközben a körverbunknak már a két világháború között
előforduló változatairól is tudjuk, hogy a hagyományápolással összefüggő tudatos felújítás
és szerkesztés eredménye. Általában a körverbunk esetében jól nyomon követhetjük a
rekonstruálás, sőt konstruálás folyamatait.297
A halasi kunverbunk rekonstruálásáról/konstruálásáról Nagy Czirok László kézirata
tájékoztat bennünket, aki a táncot a kiskunhalasi gyöngyösbokrétás csoportnak az 1930-as
évek közepén szerkesztette meg:
„Kunverbunkos. Ezt a régi szép vitézi táncot 1933/34-ben megpróbáltam előkotorni
a feledés ásott vermei széléről, mivel az öregek számos helyen és alkalommal beszéltek
róla. Németh B. Mihály, id. Cseri Gábor, Modok Sándor, a még ma is élő Hatházi Sándor
(verbunkos őrmester fia) és még néhány öreg férfi és nő kb. egyformán adták elő, hogy
régi ünnepély és lakodalmi alkalmakkor kb. a 70-es évek elejéig táncolták a férfiak. Kb. 8-
10 ember kellett, hogy jól sikerüljön.- Az itteni szájhagyomány szerint a halasi Bessenyey
Gergely ... rendezésében Ferenc császár koronázásakor bemutatták a huszárok (halasiak
is). Bármint igyekeztem a táncmenetet és figurákat csak halványan és nagy vonalakban
lehetett már összeállítani; azt is táncszakértő (tánctanitó) segítségével. Kifundáltuk, hogy a
Bihari féle »Koronációs magyar« dallamára mehetett a tánc koronázáskor. … Addig
mesterkedtünk, hogy 15 férfival itt az összeállított kunverbunkot betanítottuk s elő is adtuk
úgy itt, mint Budapesten. Nagy hatást értünk el. Vőfélyes Kis Lajos és Kósa József 80-as
évekbeli 7 vármegyében híres halasi vőfélykedők még tudták a tánc menetét… Táncunk
295
A verbunkról mint tánctípusról általában ld. Pesovár E. 1990b.; Martin Gy.-Pesovár E. 1998. 578-586.; A
tánc történetére vonatkozóan ld. Lányi Á. – Martin Gy. – Pesovár E. 1983. 296
Körverbunkra vonatkozóan ld. mindenekelőtt Lányi Á. – Martin Gy. – Pesovár E. 1983. 297
Lányi Á. – Martin Gy. – Pesovár E. 1983. 112. 114.
85
menete nagyjából egyező a kunszentmiklósival. Néhány táncfigurát sikerült ellesnem az
emlitett vőfélyektől még gyermekkoromban. A tánc részletes leírását annakidején
beküldöttem a Néprajzi Múzeumnak, de mivel egyéni felfogás is van közte és benne, –
nagyobb értéke nincsen!‖298
A 19. század végével kikopott kunverbunkkal ellentétben a rábaközi körverbunkok
esetében a két világháború között még valamelyest spontán életére is vannak adataink.299
Réthei Prikkel Marián 1927-es könyvében a kónyi verbunkot saját megfigyelései alapján
írja le:
„…ha kivonatosan, ha kissé megkopottan is, de még katonás formájában táncolják a
verbunkost ünnepi alkalmakkor (pl. búcsún a templom előtt) Győr megyében Kóny és
Sopron megyében Fertőszergény községekben.‖300
A fenti adataink és még sok más forrás arra utal, hogy a körverbunk a Rábaközben
ekkor még valamiféle aktív hagyomány, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy már a
Gyöngyösbokrétát megelőzően, az 1920-as években is voltak népművészeti-turisztikai célú
bemutatók a Rábaközben és ezek alkalmával a verbunkot is előadták.301
A Gyöngyösbokréta 30-as, 40-es évekbeli bemutatóin a rábaköziek is szerepeltek
többek között verbunk-táncukkal (Kapuvár, Vitnyéd, Csorna, Szany). A körverbunk ekkor
„felszínre került‖ anyagát a korai filmek is megörökítették, és Gönyey és Lajtha Tánc
fejezete is bemutatta.302
A verbunk szóló formájának korlátozott elterjedtségét, a tánctípus tánckészletből
való erős kikopását tapasztaljuk a 20. század első felében.303
Első világháború körüli
divatjára még vannak adataink a nyelvterület különböző részeiről.304
A tánctípus nagyobb
népszerűsége a 20. század közepére elsősorban a Felső-Tisza vidéki területhez kötődött,
népszerűségének csökkenését, funkcionális átalakulását és kikopását e területen még jól
dokumentálta a kutatás. A Szabolcs-Szatmár megyei monografikus kutatásról Martin
298
EA 1809. 26-27. 299
A kisalföldi verbunkok 1940-es évek eleji előfordulására vonatkozóan adatokat ld pl.: EA 3271.; EA
3316.; EA 3327.; EA 3331.; EA 3332; EA3356. 300
Réthei Prikkel M. 1927. 170. 301
Ld. EA 5771. 3. 302
Ld. a függelékben a néptáncfilmek jegyzékét és a DVD-mellékleten a kónyi verbunkot (13. példa). 303
A verbunk egyes közösségek táncéletében betöltött szerepére, táncéletből való kikopására vonatkozóan ld.
Molnár István 1947. 368.; Györffy I. 1955. 167-175.; Martin Gy. – Pesovár E. 1958.; Pesovár F. 1954. 8.,
1960a. 321-322.; Martin Gy. 1988.; Pálfy Gy. 1991. 48.; Takács A. – Fügedi J. 1992. 19-20; Ratkó L. 1996.
159-160., 249-257.; Takács A. 2000. 37. 304
Nógrád: EA 1216.; Bars: EA 1073.; Komárom EA 1511.; Fejér EA 1669.; Galga-mente EA 5419.; Abauj:
EA 5834.
86
György és Pesovár Ernő által írt beszámolóban a verbunk népszerűségével és funkciójával
kapcsolatban a következőket olvashatjuk:
„A gyűjtött táncoknak 20%-a (200 tánc) tartozik ebbe a kategóriába, melyek
körülbelül 50 helységből származnak. A tánctípus az északkelet-magyarországi
táncdialektus egész területén elterjedt és ismert. Változatos elnevezései: csárdás egyedül,
csapásolás, verbunk, magyar verbunk, sarkantyúzás stb. mellett legáltalánosabb, hogy
egyszerűen csárdásnak nevezik, és nem vonnak különösebb határt a férfiszóló és a páros
tánc között. A férfiszóló lényegében hármas funkciójú: egyrészt a spontán kocsmai
férfimulatságok mulatsági tánca, másrészt a páros táncot megelőző tánckezdő szóló
szerepét tölti be. A harmadik, egyúttal legkésőbb kialakult funkciója, amikor táncközi
szünetekben, mint mutatványos szórakoztató tánc jelenik meg…‖305
A szóló verbunk a 19-20. század fordulóján még báli-mulatsági funkcióban
megtalálható, ugyanakkor a második világháború felé közeledve egyre inkább már csak
alkalmi, táncszüneti, lakodalmi funkcióban szerepelt. 20. századi továbbélésével
kapcsolatban megjegyezi a szakirodalom, hogy a népies műtáncok divatja (elsősorban a
magyar szólóra) a szóló verbunk népszerűségét és továbbélését is elősegíthette, ennek
mozgás- és zenei anyagára is hathatott. A kutatás feltételezi a tánciskoláknak a tánc
továbbélésére, valamint mozgáskincsének átalakulására gyakorolt hatását. Különösen a
szatmári területre vonatkozóan vannak részletes adataink a verbunk és a népies műtáncok
kölcsönös egymásra hatásáról.306
A tánciskolai hatás mellett itt is számolhatunk a két világháború közötti
hagyományőrző mozgalmakkal. Így például a tánc- és zenefolklórjuk révén ismertté vált
szatmárököritóiak verbunkját már a gyöngyösbokrétás bemutatók alkalmával
megtekinthette a közönség. Verbunkot mutattak még be többek között a bodrogköziek
(Alsóberecki, Cigánd), galga-mentiek (Bag, Galgahévíz) bokrétás csoportjai.
A tudatos megszerkesztés folyamatai a verbunk esetében különösen áthatották a
tánctípus 20. századi történetét. A folklórmozgalmak és a tánckutatás egyértelműen
elősegíthették a helyi változatok 20. századi továbbélését.
305
Martin Gy. – Pesovár E. 1958. 430. 306
Vö. Martin Gy. – Pesovár E. 1958. 430-431.Pesovár F. 1960a.
87
A csárdás
A már fentebb tárgyalt tánctípusoknál hivatkozott komplex leírásokhoz hasonló, a csárdás
egyes altípusait, regionális változatait bemutató részletes összefoglalás eddig nem
készült.307
A csárdás esetében a 19. század végén és a 20. század első felében a magyar
nyelvterület egészét érintő általános elterjedtséggel és általános szórakozó jelleggel kell
számolnunk.308
A táncfolklórban az 1800-as évek második felében népszerűségének
csúcsára jutó csárdás a nyelvterület nagy részén a fentebb tárgyalt és a táncéletben kisebb
szerepet játszó, alkalmi jellegű, vagy már csak szórványosan előforduló tánctípusokkal
szemben még a 20. század elején is egyeduralkodó.
Ezzel kapcsolatban azonban mindenképpen utalnunk kell egy általános európai
folyamatra. A nemzeti kultúrák megalkotása idején a korábbi történeti folyamatokból és az
egyes táncformák, műfajok térbeli, időbeli fáziseltolódásaiból adódóan Európa különböző
részein különböző táncformák voltak népszerűek. A nemzeti törekvések keretében az
egyes államokban ezeket az etnikusnak értelmezett táncformákat emelték ki (mintegy
merevítették meg), és ezekből teremtették meg saját nemzeti táncaikat.309
(Ennek a
folyamatnak az eredményeképpen alakult ki nálunk a 19. század első felében a verbunk és
a csárdás nemzeti hagyománya.) Ugyanakkor a nemzetivé váló táncok visszahatottak a
táncfolklór alakulására is.310
A csárdás uralkodó jellegére utalnak korabeli kéziratos forrásaink századfordulóra
vonatkozó megjegyzései, mint „egyedüli táncuk a lassú és friss csárdás‖, „13-14-ben
leginkább magyar csárdás járta a mulatságban.‖311
. Ugyanakkor a századforduló leírásai is
említenek a csárdás mint „fő tánc‖ mellett a táncalkalmakon szerepet játszó más táncokat
is: „Legkedvesebb táncuk a csárdás. Tánczolják még a polkát és a valtzert is, de ezeket
307
Az egyetlen a csárdás általános tipológiai bemutatását elvégző munka, Karácsony Zoltán népszerűsítő,
oktatási célra készült írása. Ld. Sulinet Digitális Tudástár Néptánctípusokat bemutató anyaga. (Karácsony Z.
2005.) 308
A csárdásról mint tánctípusról és történetéről ld. Pesovár E. 1990b., 1997a.; Szentpál O. 1954.; Martin Gy.
1977a., 1984.; Martin Gy. – Pesovár E. 1958.; Pesovár E. 1967a., 1978., 1980b., 2003a., 2003b.; A csárdás
nemzetiségi, közép-kelet-európai kapcsolataihoz ld. Martin Gy. 1964b. 309
Erről ld. Pesovár E. 1967b.; 1980a. 310 Erre vonatkozóan ld. Pesovár Ernő megállapításait: „… három táncstílus volt az [kötött csoportos páros
táncok, improvizatív páros táncok, kör- és füzértáncok], mely a XVIII. század végétől egyre erőteljesebben
érvényesülő nemzeti törekvéseknek sodrában alapja lett a további differenciálódásnak. A táncban is
megfogalmazódó nemzeti ideál a táncfolklórnak ezeket a formáit szentesítette vagy alakította a maga
eszményképének megfelelően. Így aztán a folklór további fejlődésére is jelentős mértékben rányomta a
bélyegét a XIX. század nemzeti karaktert formáló korszaka.‖ (Pesovár E. 1967b. 42.) Itt egyben utalnék a
tánctörténetben a magas/elit kultúra és a táncfolklór folyamatos kapcsolódására, amelyről a későbbiekben a
polgári táncok tárgyalásánál még bővebben lesz szó. 311
Kiskunság EA 87., Heves EA 812; Tiszaigar EA 2589.
88
ügyetlenebbül járják‖312
(Dunántúl); „Természetesen fő a csárdás és csak néha hallani egy-
egy »czeppedlit«, hopsz-polkát, melyet a világlátottabbak, mesterlegények tánczolnak
vagy szintén világlátott lányokkal vagy néha a falusi »úri Kisasszonyokkal«.‖
(Baranya)313
; „A csárdás a fő, de azért járnak más »német tánczot« is.‖ (Győr vm.)314
.
Egy múlt század végi lakodalom-leírásban, pl. a következőket olvashatjuk: „Járják a
ropogós csárdást. Előveszik a régi táncokat is. Igy a magyarkeringőt, magyarkettest,
zölderdőt, ritkabuzát és a kacsingatót. Néha egy-egy ügyes és erős legény eltáncolja a
kanásztáncot.‖315
A csárdás táncéletben betöltött központi szerepére még az 1930-as évekből származó
leírásaink is utalnak.316
Az ebben az időben keletkező első ismert néptáncfilmek az idősebb
adatközlőktől gazdag változatait rögzítették a táncnak. Ugyanekkor a polgárosultabb
területeken a csárdás háttérbe szorulásának folyamata már erre az időre vonatkozóan is
nyomon követhető.317
A néptáncgyűjtések dokumentumaiban és a szakirodalomban már ebben az időben
gyakoriak az utalások arra, hogy a legfiatalabb generáció tánca már erősen megkopott,
leegyszerűsödött, illetve sok esetben az újabb táncokat előnyben részesítve nem táncolnak
csárdást.318
Evvel kapcsolatban érdemes idéznünk a néprajzkutató, Györffy Istvánnak
1922-ben megjelent sorait:
„…vanszteppet és tuszteppet és simmit tanítanak már vidéken is a »tánc- és
illemtanár« - ok s a régi csárdás, verbunkos, csűrdöngölő stb. lassanként feledésbe mennek.
Csárdást ugyan mellesleg járnak még most is az országban, de ez a mai csárdás nagyon
312
EA 1925. 1. 313
EA 2165. 20. 314
EA 1324. 315
EA 3075. 316
Pl. „egy táncot ismertek‖ (Szakmár 1930-as évek EA 155); „Legjobban szeretik a csárdást járni.‖
(Szabolcs EA 1046.); „majdnem kivétel nélkül a csárdást táncolták‖ (Békés EA 1119.); „Természetesen
majdnem kizárólag a csárdás járja.‖ (Komárom EA 1088.) 317 Ez nem mond ellent annak, hogy a csárdás jóllehet megkopott formájában, de még a 20. század végén is
része a falusi lakodalmi táncrepertoárnak. 318
A csárdás 19. század végi, 20. század eleji divatjára vonatkozóan ld. többek között Borbély S. 1891. 90.,
129., 244; Kolumbán S. 1894. 253.; Lázár I. 1896. 520-521.; Horger A. 1899. 114.; Kovács J. 1901. 459-
461.; Seprődi J. 1909. 326-327.; Balásy D. 1910. 173.; Katona I. (szerk., sajtó alá rendezte) 1991. A tánc 20.
századi népszerűségéről általában ld. Györffy I. 1983. 458-460. [1922]; Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 139-
144.; Pesovár F. 1990a.; több helyen történeti anyagra hivatkozás is; Martin Gy. 1990b.; Martin Gy. –
Pesovár E. 1998. 577-589., Egy-egy vidékre vonatkozóan ld. többek között Faragó J. 1946. 8.; Maácz L.
1954. 38-53; Martin Gy. – Pesovár E. 1954.; Pesovár F. 1954. 7., 18.; Lajtha L. 1955. 9-10.; Jakab I. 1955.
119-127.; Martin 1988.; Hegedűs L. 1955. 120-122.; Karsai Zs. 1955. 126-130.; Belényesy M. 1958. 89-
109.; Pesovár F. 1960a. 314-321.; Kallós Z. 1964. 244.; Berkes E. 1969.; Martin Gy. – Pesovár E. 1958. 427.
432-436.; Martin Gy. 1971. 748.; Péterbencze A. 1989. 16.; Pálfy Gy. 1991. 48-49.; Zsigmond J. 1996. 190.;
Ratkó L. 1996. több helyen, de első sorban 217-232.; Takács A. 2000. 41–46.; Jánosi J. 2004. 18-26; Martin
Gy. 2004.; Felföldi L. 1983.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Felföldi L. 2008b. 1079-1091.
89
egyszerű, azok a szép figurák, melyek régen változatossá tették, lassacskán lemaradtak
róla.‖319
A csárdás továbbélésével kapcsolatban érdemes idéznünk Pesovár Ferenc szatmári
1950-as évekbeli tapasztalatait:
„...néhány évvel ezelőtt még igen nagy szerepe volt a csárdásnak a táncalkalmakkor.
A mai napig találunk a fiatal generáció között olyanokat, akik a csárdást jól táncolják. Nem
az általánosan elsekélyesedett, hanem a mozgásanyagában figurálisan gazdag csárdásra
gondolunk. Sőt, vannak egyes motívumtípusok, amelyek elsősorban a fiatalok lábán élnek
(kopogó, „dübögő‖ mozdulatok). Amellett, hogy korábban a polgári, később a modern
divattáncokat ismerték és táncolták, a hagyományos csárdással állandóan éltek. Az utóbbi
időben többször megfigyeltük, hogyha mulatságok alkalmával a túlnyomórészben modern
társastáncok között felcsendült egy csárdás, sokszor fergeteges figurázást kezdtek, de már
nem mindenki, hanem néhány hevesebb temperamentumú hagyományőrző legény. Ez
különösen mindig fokozódott a bálok éjfél utáni hangulatában.‖320
A verbunkhoz hasonlóan a csárdás esetében is számolnunk kell a 20. század elejétől
a tánciskolákban oktatott táncok (a „csárdás‖ és más népies műtáncok) továbbéltető,
ugyanakkor átalakító, egységesítő hatásával. Így például a már hivatkozott szatmári kutatás
egyik fontos tanúsága volt a népies műtáncoknak a csárdás divatra is gyakorolt erőteljes
hatásának és a tánciskolai táncoknak a helyi hagyománnyal való összefonódásának a
tudatosítása.321
Itt kell megjegyeznem, hogy a tánc elterjedésének és kikopásának idejében tájanként
lényeges eltéréseket tapasztalhatunk.322
Ugyanakkor, amikor a nyelvterület központi részén
a 20. század közepére a csárdás már határozottan kiszorult a fiatalabb generációk
tánckészletéből, ezzel egy időben máshol (pl. gyimesi csángók) a tánckutatás a csárdásnak
virágkorát feltételezi.
A csárdás a 19. század második felében a legfőbb szórakozó tánc. Időszakunkban a
fiatalok általános szórakozó táncrepertoárjából folyamatosan kiszorulva elsősorban a
lakodalmak táncává válik, és ezzel szerepe az ünnepi funkció felé tolódik el. Legtovább
319
Györffy I. 1983. 458. [1922] 320
Pesovár F. 1960a. 314. 321
„...a félnépi táncmesterek egész sora rendszeresen tanítja a túr-táncok mellett a vidék jellemző csárdását.
A maga nemében virtuóz műtánc, a magyar szóló pedig részben termékeny talajra talált a még viruló
tánckultúrába, és polgárjogot nyerve, népszerűségével hozzájárult a hagyományos férfiszóló élettartamának a
meghosszabbításához, ezenkívül a férfiszóló és csárdás motívumkincsének gazdagításához.‖ (Martin Gy. –
Pesovár E. 1958. 427.) 322
Az erdélyi dialektusra vonatkozóan a széki és a gyimesi táncéletben a csárdás megjelenését nagyon
későre, csak az 1960-as évekre teszik a publikációk. (Martin Gy. 1979d. 512.)
90
mint zenei és táncos anyag a – valószínűleg részben a gazdasági funkciója miatt hosszan
továbbélő – menyasszonytánc keretében maradt fenn.
Fontos jelenség a körcsárdás mint forma megjelenése, és széles körben való
elterjedése. A csárdás páros formáinak leegyszerűsödésével párhuzamosan látjuk, hogy a
körben, összekapaszkodással járt forma, a körcsárdás (körcsárdás, négyeselés, négyesölés)
egyre nagyobb szerepet kap. Elterjedését erőteljesen elősegítette a fiatalabb nemzedékek
tánckészségének jelentős csökkenése.323
Ennek következtében a körcsárdás szerepe a 20.
század elejétől fokozatosan nő, és a csárdás típusán belül a 20. század közepére különösen
nagy jelentőségre tesz szert.324
A csárdás esetében is már a 20. század első harmadától számolnunk kell a
hagyományőrző mozgalmak továbbéltető, átalakító, archaizáló, vagy mint korábban is
láttuk tudatosan szerkesztő, rekonstruáló/konstruáló és ezzel együtt megmerevítő
hatásával. Az így megkoreografált, a Gyöngyösbokréta-csoportok műsorain megjelenő
műcsárdás jellegű kötött folyamatok, táncok pedig néhány évtizeddel később „helyi
folklórrá‖ avatódnak. Ezt a folyamatot követhetjük végig, például a cigándi keménycsárdás
esetében.325
TÁRSASTÁNCOK
A magyar néptánc eddig kidolgozott táji-történeti tipológiája326
a csárdás tárgyalásával
lezárul. Népi tánckultúránk újabb polgári jellegű táncairól, illetve a népies műtáncokról
nincs részletesebb rendszerezésünk és leírásunk. Hogy e táncok tárgyalását is szem előtt
tartották a korábbi kutatónemzedékek, jól példázza Martin György egy 1977-es írásában
felvázolt kiadási tervezete. Martin a hat kötetes egy-egy történeti tánctípust közzétevő
forráskiadási tervben az utolsó kötetben tárgyalandó táncok között ilyen jellegű
táncanyagot is megjelöl:
„[A VI. kötet] tánckultúránk összképe és interetnikus kapcsolatai szempontjából
fontos, de a szűkebb törzsanyagon kívüli alkalmi vagy regionális műfajokat és típusokat
ölelné fel: a szertartásos, rituális lakodalmi és dramatikus táncokat, a táncos
323
Vö. Martin Gy. 1979a. 240-243. 324
Az ezredfordulóra, amikorra a páros forma erőteljesen kiszorult már a lakodalmi repertoárból is, sok
esetben csak a körcsárdás őrzi a csárdás egykor igen népszerű, és a magyar táncfolklór igen hosszú korszakát
meghatározó emlékét. 325
A tánccal kapcsolatban ld. elsősorban Kaposi E. 1999. A táncot ld. a DVD-mellékleten (04. példa) 326
A magyar néptánctipológia legalaposabban kidolgozott változatát ld. Martin Gy. – Pesovár E. 1998.
91
társasjátékokat, a szomszédos népek tánckincséből asszimilált kölcsönzéseket és a régibb
történeti társastáncok folklorizált típusait.‖327
Ugyanekkor az egy-egy közösség vagy terület tánchagyományával foglalkozó
kutatások általában nem tudták megkerülni, hogy ha legalább csak említés szintjén is, de
szót ejtsenek az újabb táncáramlatokról. Emellett van néhány regionális monográfiánk,
melyben az újabb, polgárias divatokat képviselő táncok is részletes bemutatásra
kerültek.328
Így Martin a gyimesi csángók tánckészletének egy harmadik rétegét is
megjelöli, és ezzel kapcsolatban a következőket írja:
„A harmadik, legfiatalabb táncréteget a kötött szerkezetű közép-európai, németes,
polgári eredetű páros táncok jelentik: a háromsirülős, az egytoppantós, a háromtoppantós, a
hétlépés, a Balánkáé, a csoszogtatós, a porka, a talján porka és sebese, a moldvai és a
porkája, a sánta németes és a sormagyar.‖329
Pesovár Ernő Vas megye tánc- és zenei monográfiájának bevezetésében a
következőket fogalmazza meg az újabb táncok tárgyalásával kapcsolatban:
„…fokozott mértékben kell foglalkoznunk azokkal a polgári és idegen eredetű
táncokkal, melyek stílusjegyeik alapján részben vagy egészben elhatárolhatók ugyan a
magyar néptánc történetének és alakulásának fő vonulatától, de a táncéletben betöltött
szerepük egyértelműen jelzi, hogy szerves részei tánckultúránknak.‖330
A kötetben a szerző egyértelműen utal rá, hogy a néptánc fogalom kitágított
értelmezésére van szükség.331
Ugyanitt a két régebbi táncréteg mellett már egy harmadikat
is megjelöl: „a polgárosulás jegyében elterjedt és a tánciskolás gyakorlattal közvetített
idegen eredetű társastáncok, illetve az ezekkel rokon karakterű, szomszéd népi kapcsolatra
utaló táncok…‖332
. Pesovár továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy szükség van ennek a
rétegnek a további differenciálására, és hogy a különböző rétegek és típusok közötti
kölcsönhatásokra is ki kell térnie a kutatásnak.333
Mely táncok tehát ennek a polgári jellegű rétegnek a tagjai? A magyar népi
tánckultúra vizsgált időszakán belül két nagy hullámát különböztethetjük meg az újabb
327
Martin Gy. 1977b. 174-175. 328
Ilyen munkák: Belényesy M. 1958.; Berkes E. 1969.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970.; Martin Gy. – Takács
A. 1981.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988.; Takács A. 2000.; Fügedi J. – Takács A. 2005. A polgári
jellegű táncok zenéjével részletesebben foglalkozik: Kiss L. 2000.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988.;
Tari L. 1999. 329
Martin Gy. 1990b. 447. Vö. még: Martin Gy. – Kallós Z. 1970. 224-226. 330
Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 11. 331
Erre vonatkozó újabb, ugyanilyen javaslat: Könczei Cso. 2004. 332
Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 11. 333
Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 11.
92
táncdivatoknak. Az első a 18-19. századi társastáncok és a népies műtáncok, a második a
20. századi modern társastáncok divatja.
18-19. századi társastáncok
Tudjuk, hogy az egyes európai történeti táncdivatok334
a magyar népi tánckultúrában már
korábban is folyamatosan éreztették hatásukat. A nemzetközi divatok hullámai az európai
történésekhez illeszkedően a magyar néptánc-történetben is nyomon követhetőek. 335
Pesovár Ernő az egymást követő újabb divatáramlatok tánckultúrára gyakorolt hatásával,
illetve folklorizációjával kapcsolatban a következő megállapításokat teszi:
„…amíg a történelmi társastáncok e korábbi formái teljes egészében felszívódtak
tánckultúránkban, vagy jelentős mértékben asszimilálódtak, addig a 18–19. sz.-i polgári
társastáncok zömét (keringő, mazurka, sottis, a polka különböző változatai stb.) a
folklorizálódás kezdeti stádiumában örökítették meg az elmúlt évtizedek gyűjtései.‖336
A polgári jellegű legújabb rétegre – ha szórványosan is, és anélkül hogy e téma
részletesebben kidolgozásra került volna – már korábban is utalt a kutatás.337
A magyar
paraszti tánckultúrában a polgári, városi jellegű táncok nagy tömegben elsősorban a 19.
század utolsó harmadától jelentkeztek.338
Ekkor az elit kultúrában egymást követő,
egymástól többé-kevésbé elkülönülő táncdivatok a táncfolklórban összetorlódva, sok
esetben differenciálatlanul jelentkeztek. A két régebbi réteggel (régi réteg, új stílus)
összehasonlítva kirajzolódnak a népi tánckultúra újabb korszakának főbb vonásai. Ennek
leglényegesebb jellegzetességei a polgári, városi táncdivatokhoz való közvetlenebb és
gyorsabb igazodás, ebből fakadóan a korábbi korszakokkal ellentétben a tánckészlet
nagyobb változékonysága, illetve később lecserélődése, a kötött csoportos táncok, majd a
legújabb kötetlen szerkezetű modern társastáncok elterjedése, általában a páros táncok
334
Általában az európai tánctörténethez ld. elsősorban Sachs, C. 1937., újabban: International Encyclopedia
of Dance. egyes történeti táncokra vonatkozó szócikkei (Cohen, S. J. (szerk.) 1998.) A magyar néptánc
történeti rétegeihez: Pesovár E. 2003a., 2003b. A társastáncokról a magyar paraszti tánckultúrában: Pesovár
E. 1965., 1982.; Dóka K. 2005.; Kavecsánszki M. 2007. 335
Vö. pl. Pesovár E. 1965. 159. 336
Pesovár E. 1982. 337
Pl. Belényesy M. 1958.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970.; Halmos I. – Lányi G. – Pesovár E. 1988.;
Andrásfalvy B. 1971. 338 Tanulmányomban most a történelmi társastáncok korábbi hullámaival nem kívánok foglalkozni. Most
csak a korszakunkat érintő, a népi tánckultúrában a 19. század második felétől jelentkező újabb áramlatokat
tárgyalom.
93
egyeduralomra jutása és más táncműfajok (leánykörtáncok, egyéni férfitáncok) teljes
kiszorulása, az intézményes (tánciskolai) oktatás meghatározó szerepe.
Természetesen a legújabb táncok ebben az esetben sem a korábbiak teljes eltűnésével
jelentkeztek. Mint már a régi és új stílusréteg korábban bemutatott táncainál is láttuk, most
is tapasztalható, hogy az egyes régebbi hagyományokat képviselő táncok továbbélnek, a
korábbi - elsősorban páros - tánchagyományok bizonyos szinten összeépülnek az újjal. Míg
a régi réteg páros táncainak a csárdással való zenei, formai egymásra épülése még
egyértelműbb - láttuk ezt például az erdélyi dialektus párostáncai esetében -, addig a 19.
század végének újabb táncdivatjai már inkább a korábbi táncok lecserélődését
eredményezték. Ugyanakkor azonban mégis valószínűsíthetünk a legújabb divattáncok és a
régebbi páros tánc-hagyomány (elsősorban a csárdás) között bizonyos összefonódást.
Gondolunk itt például a modern társastáncok összefogódzásának megjelenésére a
csárdásban, vagy a legújabb szalonzenék hagyományos táncok kísérőzenéjeként való
megjelenésére.
Forrásainkban a népi tánckultúra újabb, polgárias korszakának jelentkezését
különösen az 1800-as évek utolsó harmadától tudjuk jól nyomon követni. Móricz
Zsigmond gyűjtési megfigyelései között a 19. század végi, 20. század eleji szatmári
táncéletre vonatkozóan a következőket olvashatjuk:
„Már a bilétás bálnak van rendező bizottsága, nyomtatott meghívója, rendezői
jelvénye és este 9 óra felé gyűlnek a táncra, mint az urak. … Csárdás járja, bár a tour tánc
se ismeretlen, s a csűr felgirlandozva, zöld-ágazva bálterem lesz valójában, mikor körbe-
körbe kalamajkáznak polkát, mazurt, valcert járnak, amit tánctanítóktól tanultak ám.‖339
Hogy a hagyományosan értelmezett és a korabeli néprajzi szakirodalomban
„reprezentált‖ táncokon túl más is előfordult a 20. század eleji paraszti tánckultúrában,
amelyeket szándékosan zárt ki a kutatás, jól példázzák Gönyey és Lajtha „A magyarság
néprajza‖ táncfejezetében olvasható sorai:
„A magyar néptáncról lévén szó, első sorban is elhallgattuk a régi úri táncokat,
valamint azokat is, amelyeket népünk az úri rendtől vett át, de szemmelláthatólag népivé
még nem asszimilált. Nem szerepelnek tehát sem a körmagyar, sem a palotás elnépiesedett
formái, sem a magyar keringő, az ujjon forgató táncok egész sora, amely sor végén a
táncmesterek tanította mai modern táncok állanak.‖340
339
Katona I. (szerk., sajtó alá rendezte) 1991. 333. 340
Lajtha L. – Gönyei S. 1937. 145.
94
A polgári táncok első nagyobb hullámának a magyar paraszti kultúrára leginkább
hatást gyakorolt táncai a keringő és a polka. E táncok népi tánckultúrában betöltött
jelentőségével kapcsolatban Pesovár Ernő a következő megállapításokat teszi:
„A polka s a vele rokon karakterű páros táncok (keringő, mazurka, sottis) jelentős
szerepet játszottak a közép-európai paraszti tánckultúra átalakulásában, a viszonylag
egységes, polgárosult táncstílus kialakulásában.‖341
A keringő és a polka változatainak nagy hatását és a magyar nyelvterületen általános
elterjedtségét tükrözik a 19. század végének, 20. század elejének leírásai és a későbbi
gyűjtések tanúságai.342
E két táncon kívül ezek számtalan más táncokkal összefonódott és
rokon változatát (pl. mazurka, galopp) is megtaláljuk a korszak magyar népi
tánckultúrájában.
Érdemes idéznünk Móricz Zsigmondnak a Szatmár vármegye monográfiájában
megjelent a századforduló szatmári népéletére vonatkozó leírásából, amely mind e táncok
előfordulására, mind azok közvetítőire utal:
„Az aratási vasárnapokon gyakran van kaláka, a mi azt jelenti, hogy ha egy gazda
egy nap alatt le akarja aratni a búzáját, összehíjja kalákára az egész falu legény- és
lányfiatalságát. Ezek vasárnap hajnalban leszedik az egész termést. A gazda délutánra
czigányt fogad nekik, bort hozat, kalákabált rendez, a hol reggelig tánczolják a ropogós
csárdást. Ma ugyan már sűrűn járják a falukat a »tánczmesterek« s azóta divatja van a
polkának, valczernek, - sőt a bosztonnak is.‖343
A 19. századi társastáncok két fő típusa a keringő-félék (egyszerű motívumkincsű ¾-
es forgó táncok) és a polka-félék (egyszerű motívumkincsű 2/4-es forgó-ugró táncok). E
két tánctípus kötetlen szerkezetű formái mellett megtaláljuk szabályozott változatait is.
341
Pesovár E. 1982. 342
Ld. a polka fejezet lábjegyzeteit 343
Katona I. (szerk., sajtó alá rendezte) 1991. 350.
95
KÖTETLEN SZERKEZETŰ TÁNCOK
A keringő
A keringő344
¾-es forgó karakterű páros tánc, mely a 18. század végén Európa-szerte
elterjedt volt. Történeti előzményeiként a leggyakrabban a Drehert, Ländlert, a Steirischt és
az Allemandot nevezi meg a tánctörténeti szakirodalom. A keringő legelterjedtebb típusa a
valcer, mely az 1780-as évek táján indult Európában „diadalútjára‖ és az európai
tánctörténet egyik legnagyobb hatású divattánca lett. A keringő 20. századi változatai és
rokon típusai, pl. az angol keringő és a boszton.
A valcer a 19. század végén és a 20. század első felében a magyar nyelvterületen a
paraszti tánckultúrában általánosan elterjedt.345
A polka-félékkel szemben a keringő
különböző változatai, történeti típusai úgy tűnik hosszabb időre gyökeret vertek a magyar
népi tánckultúrában. Ezek különféle típusait különböző nyugati, illetve németes
dallamokra táncolták. A keringőt általában keringő, valcer, valc, történeti előzményeit
németes, német tánc, ländler, länderisch stb. néven találjuk meg korszakunk népi
tánckultúrájában.
A keringőt megelőző, vele történetileg összefonódó táncokra (pl. Langaus, Ländler,
német tánc, Steirisch) a 18. század vége óta vannak utalásaink a magyar tánctörténetben.
Újabb típusának (valcer) folklorizálódására és magyar falusi tánckultúrában való széles
körű elterjedtségére a 19. század végéről, 20. század első feléből tömegével vannak
adataink.346
Az egyszerű motívumkincsű, kötetlen szerkezetű, ¾-es metrumú, negyedes
344
A keringő történetéhez ld. Sachs, C. 1937. elsősorban 427-434., Norlind, T. 1943.; Wolfram, R. 1951.
146-149.; Szentpál O. 1956.; Goldschmidt, A. 1967.; Oetke, H. 1982.; Boronkay A. (a magyar változatot
szerk.) 1983-85. II. köt. 284-285. a keringő és a kapcsolódó szócikkek; Strobel, Desmond F. 1998a. Magyar
vonatkozásaihoz Pesovár E. 1982c. 345
A keringő és a vele rokon tánctípusok előfordulására vonatkozó adatközléseket ld. Katona I. (szerk., sajtó
alá rendezte) 1991. 350.; Pesovár F. 1990a.; Martin Gy. 1990b. az egyes táncdialektusok és aldialektusok
leírásánál: Mezőség, Székelység, Barcaság-Hétfalusi csángók, bukovinai székelyek; Seprődi J. 1909. 325-
326.; Balásy D. 1910. 298.; Lajtha L. – Gönyei S. 1937. 139., 145.; Bándy M. – Vámszer G. 1937. 17.;
Faragó J. 1946. 11.; Pesovár F. 1954. 9.; Jakab I. 1955. 120.; Gönyey S. 1958. 142-143.; Pesovár F. 1960a.
317-318.; Maácz L. 1954. 37-39. 43-51.; Lajtha L. 1955. 9-10.; Martin Gy. 1988. 259; Szentpál O. 1956. 75-
76.; Belényesy M. 1958., elsősorban: 91-92., 97-98., 101-114.; Berkes E. 1969. 162-163., 166.; Kallós Z. –
Martin Gy. 1970. 224., 230.; Andrásfalvy B. 1971. 92-93.; Halmos I. – Lányi G. – Pesovár E. 1988.
elsősorban 33.; Karsai Zs. – Martin Gy. 1989. 18. 20-21.; Péterbencze A. 1989. 19. 21-22.; Pálfy Gy. 1991.
48.; Karácsony 1993. 152-156.; Zsigmond J. 1996. 189-190.; Ratkó L. 1996. több helyen, elsősorban: 257-
261.; Jánosi J. 2004. 26.; Martin Gy. 2004. pl. 70.; Felföldi L. 1983. 392-393., 399., 2008b. 1079. 1088.;
Felföldi L. – Martin Gy. 1978. ; Dóka K. 2005., 2007b. 66.; Kavecsánszki M. 2008. 66-68. 346
Ld. pl. EA 1925. (Korábban a Csárdás-fejezetben idézve); EA 3075. 12.; EA 3356. 5.; EA 4442. 15.; EA
8087.
96
alaplüktetésű forgó páros táncot kötetlen térformában és kötött körformában is megtaláljuk
a korszak népi gyakorlatában.
Paraszti körben való elterjedése elsősorban a 19. század végéhez kötődik. Seprődi
János marosszéki tanulmányában a valcer századfordulón való megjelenéséről,
közvetítőiről és egyúttal a tánc korabeli funkciójáról, életéről is tájékoztat bennünket:
„A valczer egészen újabbkori idegenség. A kibédiek, városban szolgáló legények és
leányok révén, most kezdik megismerni, s eddigelé még nem annyira járják, mint inkább
verekednek benne. Ugyanis a legnagyobb rész nem tudja tánczolni, s ha valamelyik hánya-
veti természetű ráerőlteti a czigányt, mindjárt kész a háborúság… A kibédi legény és leány
lábai alatt furcsán elváltozik a valczerlépés; a vályogvető vonója a sima valczer-
melodiákra czifrázat-fodrokat vet; de egyik sem ment át állandóan a vérébe s ezektől a
sima lépésektől és sima melodiáktól függetlenül megőrizte a maga igazi népi tánczait.
Ezeket a maga tánczait állandóan és mindig járja, a többieket pedig, ez idő szerint még a
valczert is, csak ritkaságból, mutatványképpen.‖347
A 20. század első felében a magyar nyelvterületen a valcer fokozatosan
beilleszkedett a helyi tánckészletekbe, általánosan elterjedt, a csárdással egyenrangúvá
válva helyet kapott a szórakozó funkciójú táncok között.348
A két világháború közötti
időszakra vonatkozóan forrásaik arra utalnak, hogy a valcer a foxtrottal (egyes helyeken
belépő) és a csárdással táncciklust alkotva jelentette a falusi tánckészlet fő szórakozó
táncait. Egy 1943-as Fejér megyei (pázmándi) lakodalom leírásában a következőket
olvashatjuk:
„Már táncol az egész vendégsereg: öregek is... Három tánc járja: csárdás, belépő,
amit olykor egész ugrálva, polkaszerűen táncolnak s valcer. Régen: csárdás és németes
(polka) divatozott. Mindig csárdás – belépő - valcer és csárdás követi egymást, azután
szünet, ekkor az öregek, násznagyok dalolnak. Az egész lakodalom szigorúan kötött
paraszti szokásával szinte ellentétesnek látszik nemcsak az emberek felvilágosodott
gondolkodásmódja (...) hanem az énekelt dallamanyag is. Csupa műdal, sláger, s régiként
népszínműdal! Egészséges - bár új stílusú népdal alig-alig akad.‖349
A valcer kikopása a 20. században folyamatosan tapasztalható, de a falusi báli,
lakodalmi táncrepertoárban még az ezredfordulón is megtalálható. A keringő későbbi 20.
347
Seprődi J. 1909. 325-326. 348
Vö. Faragó J. 1946. 11.; Pesovár F. 1954. 9.; Jakab I. 1955. 120.; Maácz L. 1954. 37-43.; Lajtha L. 1955.
9-10.; Martin Gy. 1988. 259.; Belényesy M. 1958. pl. 104.; Berkes E. 1969. 163.; Kallós Z. – Martin Gy.
1970. 230.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 33.; Pálfy Gy. 1988. 268.; Péterbencze A. 1989. 23.;
Balázs L. 1994. 61.; Zsigmond J. 1996. 189-190.; Ratkó L. 1996. pl. 218. 232. 349
EA 4442. 15.
97
századi rokon típusainak (angol keringő, boszton) magyar népi tánckultúrában való
előfordulására szintén vannak adataink, de ezek lényegesen szórványosabbak.
A keringő különböző változatai a 20. században a magyarországi nemzetiségek
körében is népszerűek voltak. A magyarországi németek tánckincsének a polka mellett a
valcer a másik legfontosabb darabja.350
Polkafélék
A polka cseh eredetű, élénk 2/4-es tánc, mely 1840. körül meghódította Európát. A tánc
terminológiája vitatott eredetű (polka ’lengyel nő’ vagy pulka ’fél, fél lépés’ szavakból
származhat).351
19. századi széles körű európai elterjedtségét ismerjük a nemzetközi
táncszakirodalomból.352
A polkafélék különböző változatai elsősorban polka, polyka, porka, pulka, pulkatánc,
pulyka néven fordulnak elő forrásainkban. A tánc a századfordulón az egész magyar
nyelvterületen általánosan elterjedtek volt.353
Forrásaink tanúsága szerint széles körű
elterjedtsége elsősorban a tánciskoláknak köszönhető, de közvetítették a különböző
nemzetiségek (különösen a németek), a katonáskodó férfiak, a falusi közösségek hosszabb,
rövidebb ideig városban élő (pl. itt szolgáló) tagjai és a falusi értelmiség.
A tánchoz fűződő dallamok elsősorban idegen eredetű műdalok (német eredetű,
illetve általánosan ismert közép-európai dallamok).354
A polka kötetlen szerkezetű szabályozatlan térformában vagy kör formában járt
változatait és kötött szerkezetű, kontratánc jellegű formáit (pl. Kreutzpolka) is megtaláljuk
350
Vö. pl. Kiss Gáborné 1997. 418-428. 351
A polka történetére és nemzetközi párhuzamaira vonatkozóan ld. elsősorban: Sachs, C. 1937. 434-436.,
Norlind, T. 1943.; Wolfram, R. 1951. 150-155.; Goldschmidt, A. 1967. 60. 99. 177. 211. 224. 230. 235. 238.;
Oetke, H. 1982. 261-276. még több helyen; Strobel, Desmond F. 1998b.; Magyar vonatkozásaihoz: Tari L.
2002.; Szentpál O. 1956.; Pesovár E. 1981., 1982. 352
Ld. az előző lábjegyzetet. 353
A polka-félékről (beleértve a kötött szerkezetűeket is) a magyar nyelvterületen általában ld. MNL polka és
hozzá kapcsolódó szócikkek.; A polka előfordulására vonatkozó adatközléseket ld. Lázár I. 1896. 521.;
Seprődi J. 1909. 325.; Balásy D. 1910. 298.; Seemayer V. 1935. 115.; Bándy M.– Vámszer G. 1937. 17.;
Sümeghy V. 1944. 63.; Faragó J. 1946. 11.; Molnár I. 1947. 428-435.; Pesovár F. 1954. 9., 1960a. 317-318.;;
Jakab I. 1955. 119-124.; Gönyey S. 1958. 142-143.; Andrásfalvy B. 1958. 92., 1971. 92-93.; Maácz L. 1954.
37-43.; Szentpál O. 1956. 75.; Belényesy M. 1958. 91-92. 135-138. (még több helyen); Karsai Zs. 1958. 121-
122.; Berkes E. 1969. különösen 162-173.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 204-205., 224-228 v. 230.; Halmos
I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 33.; Karsai Zs. – Martin Gy. 1989. 18-21.; Péterbencze A. 1989. elsősorban
18-22.; Takács A. 2000. 17. 47.; Jánosi J. 2004. 18-21., 128-161.; Fügedi J. – Takács A. 2005.; Felföldi L.
1983. 392-393., 2008b. 1079-1088.; Ratkó L. 1996.; Kavecsánszki M. 2008. 3.; Martin Gy. 1990b. (Dél-
Dunántúl, Csallóköz-Szigetköz, Nyírség, Mezőség (Szék), Székelység, Barcaság, hétfalusi csángók, Gyimesi
csángók, Bukovinai székelyek) 354
A polka-félék dallamairól ld. Kiss L. 2000. 206-216.; Tari L. 1999. 270-273.
98
korszakunk tánchagyományában, és szórványosan a 20. század második felében. Kötetlen
szerkezetű formáira vonatkozó korabeli forrásaink és későbbi gyűjtéseink egyaránt
egyszerű motívumkincsű páros táncról tanúskodnak, amely 2/4-es motívumok homogén
sorozatából áll.355
1941-ben Molnár István Budapesten filmfelvételt készített a gyöngyösbokrétás
bemutatóra érkező csíkszenttamásiak táncairól.356
Az ekkor rögzített táncok között a polka
is szerepelt. A film értékes korai dokumentuma a tánc korabeli falusi változatának.357
A polka más tánctípusokhoz hasonlóan a nyelvterület különböző részein eltérő
időben és különböző változatokban jelent meg. A magyar népi tánckultúrában való
elterjedését forrásaink alapján a 19. század utolsó harmadára tehetjük. Bizonyos
területeken viszont adataink szerint csak a két világháború között jelent meg. A tánc a
századfordulón egy időre a csárdáshoz hasonló népszerűségre tett szert.358
Amint már
láttuk a keringőnél és a csárdásnál idézett forrásokban is, a polka ezekkel együtt ekkor a
táncalkalmak törzstáncát jelentette.359
A polka általában néhány évtizedre kapott helyet a
közösségek szórakozó funkciójú táncai között. Rövid divatját követően úgy tűnik, hogy
viszonylag gyorsan kikopott a 20. század elején, első felében a közösségek
tánckultúrájából.
A tánc népszerűségi idejére és kikopására vonatkozóan érdemes idéznünk Seprődi
János sorait, aki marosszéki tanulmányában a polka-félék egyik típusát a czeppeli-t is
megemlíti:
„A felülről vagy idegenből került tánczok közt legnagyobb szerepe a czeppelinek
van. Marosszéken ez a gyorspolkaszerű táncz sohasem volt olyan népszerű, mint
Udvarhelyszéken és Háromszéken. Kibéden ma már tán nem is tudják; legalább a mai
divatos tánczok között nem találtam. De gyermekkori emlékeim szerint a 70-es, 80-as
években ott is mindennapos volt; a nevét és emlékét pedig most is őrzik.‖360
Néhány esetben tudunk a polka helyi tánckészletbe való tartósabb beépüléséről, sőt a
helyi táncok mozgásanyagával való összefonódásáról. Martin a gyimesi csángók
tánckészletével kapcsolatban a következőket írja:
355
Ld. a függelékben a polkakinetográfiákat. 356
ZTI Ft. 10. 357
Ld. a Csíkszenttamási kinetográfiát a függelékben és a DVD-mellékleten 14. példa. 358
Korabeli forrásait ld., pl. EA 1809. 8-10.; EA 1925. 1.; EA 2165. 20.; EA 2547. 2. 359
Martin utal rá, hogy Erdélyben a polkának gazdag, improvizatív helyi változatai alakultak ki. (Kallós Z. –
Martin Gy. 1970. 228.) 360
Seprődi 1909. 325.
99
„A polka, sebes polka vagy németes kötetlen formájú páros tánc, úgy állnak fel, mint
a csárdásnál és ebben is hármat szoktak sirülni; a zenész előtti ropogtatásra is sor kerülhet;
több dallama van; elég gyakran előfordul; nem tartozik a szorosan vett aprók táncfüzérébe;
motívumkincse rokon a sebes magyarossal és a csoszogtatóssal.‖361
Egyes közösségek esetében a polkafélék még a 20. század közepén is szerepeltek a
helyi tánckészletben.362
A polka különböző továbbélő változatait megtaláljuk a 20. század
második felében olyan tánchagyományaikat tudatos őrző közösségek kultúrájában, mint pl.
a mezőségi Szék, a gyimesi csángók, vagy az áttelepült bukovinai székelyek. A polkafélék
megtalálhatók a magyarországi németek, szlovákok, szlovének, horvátok, románok
tánchagyományában is.363
KÖTÖTT CSOPORTOS TÁNCOK
A korábbiakban már a polkafélék kapcsán szó esett a kötött szerkezetű és szabályozott
térformájú társastáncokról. Az e csoportba tartozó táncok részletesebb tárgyalása a magyar
néptáncról szóló összegzésekből, tipológiai leírásokból szintén jórészt kimaradtak. Ennek
legfőbb indoklása, hogy a szabályozott szerkezetű táncok, más „idegen‖ eredetű táncokkal
együtt úgymond kimaradtak a magyar néptáncok „főáramából‖, szerepük időleges és
korlátozott volt:
„… áttekintésünk nem terjedhet ki arra a heterogén, különböző eredetű táncanyagra,
melynek képviselői a magyar tánctörténeti fejlődés főáramán kívül maradva nem épültek
be szervesen tánckincsünk általános törzsanyagába. Olyan jövevény táncokról van szó,
amelyek – mivel rövidebb ideig volt szerepük a táncéletben – nem vagy alig hasonultak,
illetve csupán egy-egy népcsoportra korlátozódott használatuk. Ilyenek például a nyugati
eredetű táncos társasjátékok, a céhes eredetű bodnártánc, a közép-európai jellegű
szabályozott szerkezetű páros táncok, a népies műtáncok, továbbá némely keleti és déli
magyar népcsoport tánckincsébe beszűrődő újabb balkáni lánctáncok.‖364
Ugyanakkor a kutatás e táncokat egy-egy közösség tánckészletében kisebb-nagyobb
számban és eltérő jelentőséggel megtalálta, leírásukra az egyes közösségek, népcsoportok,
361
Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 228. 362
Vö. pl. Berkes E. 1965-ös szalvóniai lakodalomleírását (Berkes E. 1969. 164–168.) 363
Polka nemzetiségi előfordulásához ld. Keszler M. 1967., 1973.; Kiss Gáborné 1971., 1997.; Felföldi L.
1997b., 1997c.; Pálfy Gy. 1997.; Pesovár E. 1997b. 364
Martin 1990b 279.
100
tájak tánckultúráját bemutató monográfiákban is sor került.365
Mivel e táncok a polgári
ideálhoz a tánckultúra területén is igazodni akaró parasztság jellegzetes táncai, és az ilyen
táncok nagyszámú megjelenése fontos jellegzetessége időszakunknak, így ezek rövid
bemutatását is fontosnak tartom.
Először is le kell szögeznünk, hogy a különböző csoportos, kötött szerkezetű, illetve
térformációs táncok régóta jelen vannak az európai tánctörténetben.366
E csoportot
képviselik a különböző 17-18. századi kontratáncok, quadrillok és a 19. századi kötött
polka-változatok is.367
A különböző térformációs táncok összefonódásainak és
szétválásainak eredményeképpen számtalan variációjuk jött létre e táncoknak. Ezek újabb
és újabb változatai egy-egy divathullámnak köszönhetően széles körben terjedtek el
Európában. Az ilyen típusú táncok egy-egy divatja bennünket is elért és különböző
csatornákon keresztül eljutott a falusi közösségekhez is.
A magyar népi tánckultúrában a 19. század végén és a 20. század első felében
fellehető, szabályozott szerkezetű csoportos táncok történeti szempontból nem alkotnak
egységes tömböt. Ezek az európai tánctörténet egymást követő korszakainak különböző
hullámait képviselik. Míg azonban ezek a táncdivatok az elit rétegek kultúrájában egymást
követve, egymástól jobban elkülönülve jelentkeztek, addig a paraszti kultúrában
„megkésve‖, időbeli eltolódással és egymással összetorlódva jelentek meg. Így a magyar
paraszti tánckultúrában a századforduló divatos táncai között együtt szerepelt a francia
négyes és a polka- és keringő-félék kötött szerkezetű, szabályozott térformájú
változataival.
E táncok a legkülönbözőbb közvetítő csatornákon kerültek népi tánckultúránkba.
Legfőbb közvetítői a táncmesterek voltak. Ugyanakkor vannak köztük valószínűleg
elsősorban a velünk élő más nemzetiségek közvetítésével hozzánk jutó népi karakterű
táncok, ilyen például az erdélyi dialektus területén szélesebb körben elterjedt hétlépés.368
Szerkezeti kötöttségeik révén e táncok elütnek a néptánctörténetünk hosszú korszakát
meghatározó individuális jellegű, improvizatív férfi- és páros táncainktól. Gönyey Sándor
és Lajtha László erre az eltérésre, „idegenségre‖ figyelt fel és ennek kapcsán utalt ezeknek
365
Vö. Belényesy M. 1954.; Berkes E. 1969.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár
E. 1988.; Takács A. 2000.; Martin Gy. – Takács A. 1981.; Fügedi J. – Takács A. 2005. 366
Az Európában a 17. századtól népszerűvé váló kontratáncokra és a későbbi tánctörténeti korszakok
szabályozott szerkezetű és térformájú polgári társastáncaira vonatkozóan ld. Boronkay A. (a magyar
változatot szerk.) 1983-85. I. köt. 356-357. contredanse szócikk; Pesovár E. 1980a.; Sachs, C. 1937. 414-
424., 436-441.; 367
Vö. Sachs, C. 1937. 368
Az ide tartozó táncoknak fontos forrása az 1930-as évek gyakorlati célú kiadványa Bándy Mária és
Vámszer Géza könyve. (Vámszer G.–Bándy M. 1937.)
101
a táncoknak a korlátozott szerepére és alkalmi jellegére „A magyarság néprajzának‖ Tánc-
fejezetében:
„…úgy látszik, hogy éppen a vegyes-páros-táncok körébe szivárgott a legtöbb idegen
hatás. Elszórva még ma is előbukkannak különböző vidékeken: lancier, lengyel mazur, pás
de quatre, polka, keringő stb. De ezek idegenszerűségüket mindvégig megtartották és a nép
is más, sajátos, többnyire idegenszerű nevekkel (cepeli, landaris, padra Kati = pas de
quatre stb.) különbözteti meg a maga hagyományos magyar táncától.‖369
Az ilyen csoportos táncok közül nálunk különösen a kötött polkafélék váltak
közkedveltté, melyek a 19. század utolsó harmadától, a kötetlen keringő és polka divatjával
együtt jelentek meg a falusi közösségekben. Ezek előfordulására a 20. század első felében
bőven vannak adataink, ugyanakkor ezek a szabályozott formák korlátozott elterjedtségét
és fentebb már említett alkalmi szerepét is mutatják.
A kötött csoportos táncok gazdag variációit találta meg az 1940-es évek elején a
tánckutatás a gyimesi csángók tánckészletében. 1941-ben Molnár István filmet is készített
a gyimesközéplokiak kötött táncairól, ezeknek később „Magyar tánchagyományok‖ című
könyvében részletes leírását is adta.370
A kötött szerkezetű táncok gazdag változatait dokumentálta az 1940-es évek
közepének tánckutatása a bukovinai székelyek tánchagyományban is.371
A hagyományos
táncok nagy tömbjétől elütő táncok, mint a bukovinai székelyek, a gyimesi csángók, vagy a
székiek fentebb említett táncai, éppen különlegességük révén kerülhettek a helyi
hagyományalkotási folyamatokba, lettek alkalmasak a közösség önkifejezésére,
„hagyományainak‖ bemutatására. Ugyanez a különlegesség avatta ezeket a táncokat már
korszakunkban az egyes közösségek emblematikus táncaivá. A hagyományőrzés áramába
kerülő kötött csoportos táncok átalakult továbbélése még a 20. század második felében is
tapasztalható volt.372
A következőkben a korszakunkra vonatkozó forrásokból kiindulva a vizsgált
időszakban a magyar nyelvterületen szélesebb körben előforduló kötött szerkezetű
táncokról szeretnék szót ejteni.373
369
Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 139. 370
Molnár I. 1947. 428-432. Ld. a DVD-melléklet 11. példa. 371
Szentpál M. (összeáll.) 1951.; Belényesy M. 1958.; Kiss L. 2000. 372
Berkes E. 1969.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988.; Fügedi J. – Takács A. 2005. 373
Itt elsősorban a korszakunkból származó forrásokra szeretnék támaszkodni, ezek tanúságait levonni. A
táncok részletes forrásfeltárása, a következő korszakból származó adatok összegyűjtése és ezek alapján a
táncok részletes bemutatása kívül esik e munka célkitűzésein, egy következő összegzés feladata.
102
Francia négyes
Az európai tánctörténetben jóval korábban népszerű francia négyesről tudjuk, hogy
Magyarországon a 19-20. század századfordulóján még szerepel a tánciskolai
repertoárban.374
A tánc népi közegben való előfordulására vonatkozóan szórványosan
vannak csak adataink, azonban ezek a nyelvterület legkülönbözőbb pontjairól kerültek
elő.375
Forrásaink a táncot egyértelműen a tánciskolához kötik, spontán mulatsági
funkcióban való előfordulására alig vannak adataink.
A francia négyessel ellentétben más szabályozott szerkezetű táncok esetében már
egyértelműen a folklorizálódásnak lehetünk tanúi. A magyar paraszti tánckultúrában
korlátozottabban elterjedtek, viszont egyes területeken - különösen az erdélyi dialektusban
– egyértelműen folklorizálódtak a polka-félék, illetve a németes kötött páros táncok egyes
darabjai, így a hétlépés, négyes, hatos, nyolcas vagy a gólya. Ezek a szabályozott táncok
valószínűleg a nemzetiségi kölcsönhatásoknak is köszönhetően terjedtek és már a 20.
század első felében is központi szerepet játszottak egyes közösségek táncéletben.
A hétlépés
A hétlépés (Siebenschritt) Európában széles körben elterjedt német eredetű páros tánc.376
A
német nyelvterületen kívül előfordul az olasz, horvát, magyar, román, cseh, szlovák,
lengyel, svéd, dán, finn, észt folklórban.377
A tánc a magyarországi németek
tánchagyományának elterjedt darabja.378
A hétlépés és a németes kötött táncok darabjai a 19. század folyamán (nemzetiségi ,
főként német-szász közvetítéssel) kerülhetettek a magyar népi tánckultúrába, azonban
vannak adataink tánciskolai közvetítésükre is.379
374
Vö. Róka P. 1900.; Gönyey S. 1958. 142.; Pesovár F. 1960a. 317., 1990a. 210.; Felföldi 2008b. 1087-
1088. 375
Györffy I. 1955. 175.; Jakab I. 1955. 124.; Belényesy 1958. 103., 138.; Takács A. 2000. 14.; Felföldi L.
1983. 392.; Fügedi J – Takács A. 2005. 376
A hétlépés történetéhez és nemzetközi párhuzamaihoz ld. Wolfram, R. 1951. 159-161.; Goldschmidt, A.
1967. 270.; Oetke, H. 1982. 269-272. 291.; Zoder, R. 1950.; Magyar vonatkozásairól rövid összefoglalás:
Martin Gy. 1969. 406-408., 1979c. 377
Vö. elsősorban az előző lábjegyezet szakirodalmaival. 378
Vö. Kiss Gáborné 1971. 96-97., 1997. 422-424.; Keszler M. 1973. 81. 379
Pl. AKT 378.; Belényesy M. 1958. 108.
103
A hétlépés és a vele rokon mozgásanyagú táncok helyi kultúrába való beépülésére
elsősorban Erdélyből Kalotaszegről, Mezőségről, Székelyföldről, a Maros-Küküllő
vidékről és a gyimesi csángók tánchagyományából vannak adataink.380
A tánc leggyakoribb előforduló elnevezése a hétlépés, mely a német terminológia
(Siebenschritt) tükörfordítása. A név előfordul hétlépetű, hétléptű, hétlépésű alakban is. A
tánc megtalálható még a hozzá énekelt dal szövege után „Az ajtóig meg vissza‖, „Le
Cibénbe, le, le, le‖ vagy „Egy-a-kettő-három-négy‖ megnevezésekkel. Ez utóbbi szintén
egybevág a német szöveggel: „Ein, zwei, drei, vier…‖.
A táncra vonatkozóan néhány egykorú dokumentum is rendelkezésünkre áll. A
hétlépés korabeli formája és a későbbi gyűjtések által rögzített anyag lényegében azonos.
Önállósult egyrészes formáját és több táncból álló ciklusát is ismerjük. Utóbbi pl. hétféle,
hétfélés néven fordul elő forrásainkban.
A hétlépést kötött szerkezettel, párban, zárt összefogódzással, szabályozott
térformában (körben) járják. A párok egymás mögé, oszlopos formában egy köríven
sorakoznak fel.381
A tánc egy kétrészes táncszakasz sorozatos ismétléséből áll. Az
ismétlődő szakaszban az előre-hátra mozgó lépő részt követi a köríven való páros forgás. A
táncot általában ugyanazzal a németes, Európában általánosan elterjedt dallammal, illetve
ennek rokon változataival kísérik.382
Népszerűsége változó volt, egyes közösségek esetében tudunk alkalmi jellegéről,
rövid idejű divatjáról383
, máshol folklorizálódásának, hosszabb életének lehetünk tanúi. A
hétlépésről és táncciklusban előfordulásáról tanúskodik Bándy és Vámszer könyve, amely
nemcsak dokumentálta, hanem már az 1930-as években maga is terjesztette a táncot.384
A tánc táncciklusba kerülésének klasszikus példája a széki tánchagyomány385
, ahol
Sümeghy Vera az 1940-es évek első felében a porkát és a hétlépést a helyi táncrendben
figyelhette meg:
380
A hétlépésre vonatkozó adatközléseket ld. Bándy M. – Vámszer G. 1937. ; Sümeghy V. 1944. 63.; Faragó
J. 1946. 10.; Molnár I. 1947. 428-435.; Belényesy M. 1958. 108. 114.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 224-
227.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár F. 1988. 30.; Pálfy Gy. 1988. 268. 271.; Karsai Zs. – Martin Gy. 1989.
18. 21.; Péterbencze A. 1989. 19-24.; Dóka K. 2007b., Varga S. 2009.; Elterjedtségéhez vö. még Martin Gy.
1990b.; Pesovár F. 1990a. 196-197. (Kalotaszeg, Mezőség, Maros-Küküllő-vidék, Székelység, gyimesi
csángók; Szórványos adatok: Veszprém, Tolna, Baranya, Hajdú, Vas) 381
Ld. a DVD-melléklet 15. példa. Az 1941-es csíki felvételen egy párt vett filmre Molnár, de a tánc
csoportos formában való táncolása egyértelműsíthető a forrásokból és a hazai és a nemzetközi anyagból is. 382
Dallamáról ld. Kiss L. 2000. 208.; Tari L. 1999. 269-270. 383
Vö. Faragó J. 1946.; Pálfy Gy. 1988. 268. 271.; Péterbencze A. 1989. 19. 21–22. 384
Bándy M. – Vámszer G. 1937. 15., 21–31. 385 Későbbi gyűjtések alapján Martin a széki változatról részletes jellemzést ad: „A hétlépés vagy saptye pas
a táncciklus porkát követő záró tánca. A német eredetű, de szélesebb körben elterjedt, Erdélyben is gyakori
táncot Széken szintén csak néhány évtizede ismerik. Első dallama a német Siebenschritt változata, s ehhez
104
„Farsangkor, lakodalomkor »lassú«-t, »magyart« és csárdást járnak. Egyéb
alkalommal hétléptű és polka, újabban, sajnos a »gólya« is szerepel a táncrendben.
Közülük az első három eredeti magyar tánc. A hétléptűt és a polkát a szászoktól
tanulhatták. (Szék eredetileg bányaváros volt. Sóbányáiban sok szász dolgozott.) A román
uralomnak legfeljebb csak annyi hatása mutatkozik, hogy a hétléptűt ma is septye pas-nak
mondják, bár a románok azt sosem járták.‖386
A hétlépés 1940-es évek eleji mezőségi előfordulására utal Faragó József
pusztakamarási tanulmánya is.387
Bizonyos területeken (pl. korabeli forrásaink alapján a
Székelyföldön és Gyimesben) a hétlépés vele rokon karakterű táncokkal táncfüzért alkotva
fordult elő.388
A hétlépés ilyen formáját rögzítette filmen Molnár István az 1940-es évek
elején a csíkszenttamásiak és a gyimesközéplokiak repertoárjából.389
A hétlépés és rokonai a hagyományőrző mozgalmak megindulása idején bizonyos
területeken még népszerűek voltak. Egyes közösségek esetében ez a tánc is bekerült a
hagyományőrzők repertoárjába. Előfordult színpadi produkcióként, pl. az 1940-es évek
elején a Gyöngyösbokréta-mozgalom budapesti bemutatóin (Csíkszenttamás,
Gyimesközéplok). A hétlépés a helyi táncok régiesebb típusai mellett például a széki
folklorizmus részévé is vált.
Gólya
Az erdélyi dialektusban a hétlépéssel, illetve változataival gyakran összefűzve jelent meg a
gólya. Ugyanakkor, míg az előbbi magyar népi tánckultúrában való előfordulására csak
igen szórványosan vannak adataink, addig a gólyára vonatkozó rengeteg adatközlés a tánc
általános elterjedtségéről és divatjáról tanúskodik.
újabban egy másik, románoktól kölcsönzött, periodikus felépítésű dallamot is kapcsoltak. … A hétlépést a
porkánál kialakított oszlopos rendben, a napiránnyal ellentétesen, lassan haladva táncolják. Az egyöntetű,
kötött felépítésű tánc két motívum kombinációjának többszöri ismétléséből áll: kissé rézsútos oldaltfogással
hátra s előre négyet-négyet lépegetnek s ezt zárt, gyors négylépéses jobbra páros forgás követi. Az előre-
hátra haladó lépéseket néha szemben kétkézfogással is járják s csizmaveréssel, a nő kar alatti kiforgatásával
is megcifrázzák.‖ (Martin Gy. 1981. 623.) Ld. a függelékben a gyimesi és a csíkszenttamási kinetográfiát. 386
Sümeghy V. 1944. 63. 387
Faragó J. 1946. 8-10. 388
Táncciklusba rendeződésről tanúskodnak a későbbi gyűjtések is. Ilyeneket talált a kutatás Székelyföld
különböző részein, a bukovinai székelyek körében, Kalotazsegen és a Mezőségen. Több részes vidékenként
változó darabokból álló füzérük négyes-hatos-nyolcas (négyes, egy-a-kettő), hétféle, tizenkétféle stb.
neveken fordul elő. A 20. század közepén a hagyományos táncok közé ékelődve szerepeltek a táncalkalmak
táncrendjében. 389
A gyimesi csángók táncfüzérét a későbbi kutatás „aprók‖ neven dokumentálta. Ennek rokon felépítésű
németes darabjai: a háromsírűlős, egytoppantós, háromtoppantós, hétlépés, Balánkáé. A táncok részletes
leírást ld. Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 218-227. Vö. a DVD-melléklet 11. példa.
105
A feltehetően német eredetű, kötött szerkezetű csoportos páros tánc Európában
nagyobb területen elterjedt. Német-osztrák rokonságát megtaláljuk Reidlinger Schottisch
(Ausztria), Lüdere Polka (Svájc), Hackenschottisch, Kuckuckspolka elnevezésekkel.390
Rokon típusait a német nyelvterületen kívül megtaláljuk Hollandiában, Dániában
(Hamborg Skotsk, Amerikans Polka, Ben ud i Haven), Svédországban (Tantoli).391
A gólya a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt és igen népszerű volt a 20.
század első felében.392
A tánc a leggyakrabban gólya/gólyás, gólyatánc/gólyástánc,
emellett virágtánc, amerikáner, kacsingató/kacsingatós neveken fordult elő a magyar
nyelvterületen. A táncra vonatkozó források tanulsága szerint ebben az időszakban
előfordult a rendszeres táncalkalmakon (vasárnapi tánc), illetve a lakodalomban.
Megtaláljuk a Dunántúlon, a Felföldön, az Alföldön, Kalotaszegen, Mezőségen,
Székelyföldön, a Maros-Küküllő vidéken, Bukovinában. Táncolták a magyarországi
szlovákok és németek is.393
A táncfolklorisztikai szakirodalom elterjedését helyenként az
Amerikából hazatérő kivándoroltakhoz köti.394
A gólya azonban a legkülönbözőbb
csatornákon terjedt (közvetlen népi átvétellel, városban munkát vállaló falusiakkal, a
katonaságból hazatérőkkel, a falusi iparos rétegen keresztül, falusi értelmiségiek,
különösen a tanítók révén), népszerűvé válása egyértelműen köthető a falvakban
tevékenykedő táncmesterekhez.395
Terjedhetett egyes nyomtatásban megjelent és a falusi
környezetben is felbukkanó tánckönyvek révén is.396
Leggyakoribb kísérődallama, mely nálunk „Gólya, gólya, sárga lábú (hosszú lábú)
gólyamadár‖ refrénnel fordul elő, Amerikában és Európában általánosan ismert (John
Brown’s body).397
Nálunk a táncot kísérő dallamhoz különböző (gyakran tréfás, időnként
obszcén) szövegek kapcsolódnak, ezeket többnyire éneklik is tánc közben. Ilyen széles
390
Goldschmidt, A. 1966.; Oetke, H. 1982. 259-260. 391
Vö. Wolfram, R. 1951. 152-153. 392
A gólyáról rövid összefoglalás: Martin Gy. 1979b. A gólyára vonatkozó adatközlések: Bándy M. –
Vámszer G. 1937. 17. 81-82.; Sümeghy V. 1944. 63.; Faragó J. 1946. 9-10.; Maácz L. 1954. 38.; Vargyas L.
1954. 274.; Jakab I. 1955. 124.; Belényesy M. 1958. 49. 92. stb.; Andrásfalvy B. 1958. 92.; Pesovár F.
1960a. 317-318.; Berkes E. 1969. 162. 164. 166.; Pálfy Gy. 1988. 268. 271.; Karsai Zs. – Martin Gy. 1989.
18-21.; Péterbencze A. 1989. 19-23.; Nagy J.-Pálfy Gy. 1989. 785.; Takács A. – Fügedi J. 1992. 22.;
Zsigmond J. 1996. 191.; Ratkó L. 1996. 161.; Kaposi E. 1999. 23.; Darmos I. 2006. 42-43.; Takács A. 2000.
45-47.; Vavrinecz A. 2000. 323.; Jánosi J. 2004. 18-21.; Fügedi J. – Takács A. 2005.; Dóka K. 2007b. 66.;
Jánosi J. 2008. 33., 44., 76.; Varga S. 2009. Elterjedtségéhez ld. még: Martin Gy. 1990b. (Nyugat- és Közép-
Dunántúl, Kalotaszeg, Mezőség, Marosszék, Székelység, Barcaság, hétfalusi csángók ) 393
Szlovák előfordulásához ld. Pesovár E. 1997b. 386.; Magyarországi német változataihoz vö. Kiss Gáborné
1971., 1997. 422. 441-442.; Keszler M. 1973. I.köt. 80. 84-85. 394
Vö. Pesovár F. 1990a. 197. 395
Vö. Maácz L. 1954. 38.; Belényesy M. 1958. 135-138.; Pesovár F. 1960a. 317., 1990a. 210.; Takács A. –
Fügedi J. 1992. 22.; Darmos I. 2006. 42-43. stb. 396
A gólya szerepel pl. Bándy Mária és Vámszer Géza könyvében is. (Bándy M. – Vámszer G. 1937. 81-82.) 397
Martin Gy. 1979b. 288.
106
körben elterjedt szövegek: „Elfogyott a mákos rétes/tészta, megmaradt a tál…‖, „Az én
apám disznó pásztor, fia vagyok én…‖, „Százhúsz éves öregapám most házasodik…‖,
„Marcellának udvarol egy szép csinos legény…‖ , „Gólya madár mit vétettem én
életemben…‖, „A konyhában a nagysága maga mosogat‖ stb. A szövegek állandó refrénje:
„Gólya, gólya, sárga lábú gólyamadár‖ (vagy: hosszú lábú gólyamadár), melyről a tánc
leggyakoribb elnevezését (gólya/gólyás) kapta.
A gólya kötött szerkezetű és kötött térformában egy meghatározott dallamra
táncolták. A tánc a fenti 4/4-es dallamhoz, illetve ennek egyes egységeihez igazodik. A
párok köríven oszlopos formában állnak fel, a táncosok bal válla néz a kör középpontja
felé és az egész kör lassan balra kering. Kézfogással, egymás mellett elhelyezkedve
táncolják a párok. Koreográfiájában kétrészes táncszakasz ismétlődik: 1. lépő rész, a párok
előre-hátra haladása a körív mentén, 2. a férfi a nőt a karja alatt kismértékben jobbra, balra
forgatja, majd kifordítja. Gyakoribb változataiban a két rész 4 ütem terjedelmű és a
táncszakasz 1 dallam hosszúságú, ritkábban előfordul, hogy az első lépő rész és a második
forgató rész is csak 2 ütemes, ilyenkor az egy dallam alatt a táncszakasz kétszer ismétlődik.
Forrásaink a magyar nyelvterületen a tánc 19. század végével induló terjedését
tükrözik. Bodrogközből van arra vonatkozó adatunk, hogy 1896-ban a virágtánc (gólya) a
„millenáris majális‖-on a magyar kettőssel és palotással a falusiaknak „betanított‖ táncként
szerepelt.398
A gólya a 20. század elejétől valószínűleg a tánciskolai közvetítésnek is
köszönhetően széles körben terjed, nagy népszerűsége a két világháború közötti időszakra
tehető.399
A tánc népszerűségi idejére vonatkozóan is támpontot ad Faragó József
tanulmánya, melyet – ha a gólyára vonatkozó gondolatmenetet nem is tartjuk teljes
mértékben meggyőzőnek – mégis érdemes idéznünk, mert felhívja figyelmünket az újabb
táncok hagyományozására, lehetséges közvetítő csatornáira és divatjának hullámzására:
„A következő táncnak, a gólyának érdekes története van. Ha a fiatalabbakat – például
a 17 éves Molnár Sándort – megkérdezzük, jóllehet 6 éves korától kezdve mindig a
táncban, bálban forgolódott, a gólyát csak 4-5 évesnek mondja, s még azt is közli, hogy
1940-41 táján báldi nagyfiúk honosították meg Kamaráson. Sándor édesanyja azonban,
Molnár Berta néni, s ennek testvére, Zsuzsa néni, s más meglett korúak is azt állítják, hogy
a gólya már »az ő idejükben«, 1925 táján ismert volt. A szálak végül néhai Sasa naccsága,
a nemrég meghalt Ugron Jenő földbirtokos feleségéhez vezetnek, aki az említett időben a
táncot az iskolában tanította a fiatalságnak. Hogy ő honnan tanulta, azt természetesen nem
398
Kaposi E. 1999. 23. 399
Vö. Belényesy M. 1958. 108.; Faragó J. 1946. 9.; Pálfy Gy. 1988. 268.
107
tudhatni. Ekkortájt a kamarási táncba a közeli Báldból is eljárogattak a legények, a gólyát
ők is megtanulták, s falujukban meghonosították. Történt közben, hogy Kamaráson a gólya
valamiképpen, ismeretlen ok miatt, elfelejtődött. 1940-41-ben a báldiak, akik 15 éven át
őrizték, visszahozták. Ezért aztán a fiatal Molnár Sándornak és társainak, akik a
negyedszázaddal ezelőtt történtekről mit sem tudnak, a gólya új, annakelőtte ismeretlen
táncként mutatkozott.‖400
Zsigmond József marosmagyarói leírásában a tánc 1930-as évekbeli falusi
használatára és a táncalkalom során betöltött szerepére, valamint a 20. század második
felében való kikopására vonatkozóan a következőket olvashatjuk:
„… [a gólya nevű táncban] párosan táncolnak, de a párok egymást követve
körbehaladnak a táncteremben… A harmincas évek derekáig minden tánc alkalmával
egyszer-kétszer közszeretettel táncolták, azután teljesen kimaradt, és a mai fiatalok már
nem is ismerik.‖401
A gólya tánckészletbe való beépüléséről tájékoztatnak bennünket Sümeghy Vera
széki táncokat bemutató, korábban idézett sorai.402
E táncot is megörökítetté korai
filmjeink. Gönyey Sándor boldogi, Molnár István kalotaszegi (türei) változatait rögzítette a
táncnak az 1930-as évek végén és a 40-es évek elején.403
A második világháború környékén már a tánc kikopásával kell számolnunk.404
Ugyanakkor e tánc is bekerült a hagyományőrzők repertoárjába. A gólya a falusi
népművészeti bemutatóknak kedvelt produkciója volt a 20. század első felében.
Találkozunk vele az 1930-as, 40-es évek gyöngyösbokrétás műsoraiban is
(Csurgónagymarton: gólya; Sióagárd: gólyatánc, gólyás; Pusztafalu: virágtánc).405
400
Faragó J. 1946. 9. 401
Zsigmond J. 1996. 191. 402
Ld. a hétlépésről szóló fejezetben 403
Ft. 357.; Ft. 18. Ld. a DVD-melléklet 09. példa. 404
Ugyanakkor, pl. Szlavóniából, vagy az erdélyi dialektusból a gólya népszerűségéről még tudunk az 1960-
as, 70-es évekből is. (Berkes E. 1969. 162.; Péterbencze A. 1989. 20.) Találunk arra is utalást, hogy a gólya a
felnőttek tánckészletéből kikerülve, visszaszorul a gyerekek tánchagyományába. (Belényesy M. 1958. 104.
156.) 405
Ld. türei gólya-kinetográfiát a függelékben. Egyes erdélyi falvakban (Csíkszentdomokos, Györgyfalva,
Jobbágytelke, Nyárádmagyarós) a gólya a 20. század második felében is része a falusi hagyományőrző
csoportok repertoárjának. A tánc ezredfordulóig nyúló továbbélése mindenképpen a tudatos
hagyományőrzésének is tulajdonítható. A Nyárád menti falvakban pl. a tánc még a 20. század utolsó
harmadában is előfordul báli szórakozó táncként.
108
Krajcpolka (Kreutzpolka)
Kötött szerkezetű és térformájú, német eredetű polkatípusú páros tánc. Egy dallam
terjedelmű kötött kompozíció, amelynek egységei illeszkednek a kisebb zenei
egységekhez. A táncszakasz két részből épül fel: első koreográfiai egység egy lépő,
figurázó rész, melyet a másodikban felvált a polkaforgás. Ismert párcserélős és párcsere
nélküli változata is. A német szakirodalom az 1880-as évek elejéhez köti a tánc
keletkezését. Európában nagyobb területen elterjedt, megtaláljuk a német nyelvterületen,
Dániában, Hollandiában.406
A magyarországi németek tánchagyományában széles körben
népszerű.407
A krajcpolka más polkafélékhez hasonlóan elsősorban német, illetve a nyugati
területeken osztrák közvetítéssel kerülhetett hozzánk. Századfordulós tánciskolai
terjesztéséről tanúskodik pl. Róka Pál tánckönyve. A két világháború között megjelent
leírása Bándy Mária és Vámszer Géza „Székely táncok‖ című könyvében is.408
Nálunk
leggyakrabban német nevén, illetve annak elferdített változataival fordul elő (krajcpolka,
krejcpolka, krejszpolka, krájszpolka, krácpolka).
Elterjedésére a 19. század második felétől vannak adataink, nagyobb népszerűsége a
századfordulóra tehető.409
A krajcpolka használatát forrásaink gyakran a tánciskolai
bálokhoz kötik, de számos adatunk van a századelőn szórakozó funkcióban báli,
lakodalomi használatára is.410
Egyes változatait még a 20. század második felében is
megtaláljuk.411
Előkerült a Dunántúlról (pl. Vas, Szlavónia, Somogy, Fejér), az Alföldről
és a székelység tánchagyományából is. Más hasonló karakterű táncokkal együtt elsősorban
a két világháború között divatossá váló újabb modern társastáncok szoríthatták háttérbe.
A tánc kíséreteként használták a „Zöld erdőben jártam virágok (ibolyák) között‖
kezdetű németes műdalt. Erre vonatkozóan korai szöveges gyűjtéseinkben is találunk
406
Vö. Wolfram, R. 1951. 153.; Goldschmidt, A. 1967. 230.; Oetke, H. 1982. 261.; Zoder, R. 1950. 407
Vö. Kiss Gáborné 1971. 97., 1997. 422–443. 408
vö. Róka Pál 1900. 124–125. Tánciskolai terjesztésére 20. század első feléből ld. AKT 286. 13.; AKT
318.; AKT 350.; AKT 449.; AKT 507.; AKT 609.; AKT 953.; AKT 234. stb.; Bándy M. – Vámszer G.
1937. 32-39. 409
A krajcpolkára vonatkozóan ld. Bándy M. – Vámszer G. 1937. 32–39; Maácz L. 1954. 37., 39.; Belényesy
M. 1958. 91., 100–101., 109., 114.; Berkes E. 1969. 162. 8. sz. tánc; Dánielisz E. 1976. 149.; Felföldi L.
1983. 399.; Pálfy Gy. 1984. 1032.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 30-33. 19–20. tánc; Kaposi E.
1999. 47.; Ld. még a következő jegyzetekben. 410
AKT 248.; AKT 267.; AKT 294.; AKT 234… 411
Vö. Berkes E. 1969. 162.; Halmos I. – Lányi Á. –Pesovár E. 1988. 32–33.
109
utalást. A dal kezdősora alapján hívták a táncot zöld erdőnek, zöld erdő-polkának. A dal
korabeli feljegyzését megtaláljuk Bartók Béla 1918-as újszászi gyűjtésében.412
Fenyegetős (tréfás polka)
Németes, játékos-pantomimikus kötött szerkezetű polka-jellegű páros tánc.413
Ismerjük
nagyobb európai elterjedtségét (német-osztrák, cseh, szlovák, román, délszláv, magyar).414
A fenyegetőst a magyar nyelvterületen a feltételezhető német-osztrák közvetítés mellett a
táncmesterek is terjesztettek a 19-20. századfordulóján.415
A tánc tréfás polka néven fordul
elő Róka Pál tánckönyvében416
, de a „Székely táncok‖ című 1937-es könyvben szintén
megjelent. Még a két világháború között is szerepelt a modern társastáncok mellett a
tánciskolák programjában.417
Népszerűsége elsősorban a századfordulóra tehető, de
változatai részben a népművészeti mozgalmaknak köszönhetően még a 20. század második
felében is előkerültek.418
Elterjedésére szórványosan ugyanakkor szinte az egész magyar
nyelvterületről vannak adataink, a Dunántúlról (Zala), északról (Csallóköz, Szatmár), az
Alföldről (Kiskunság), Székelyföldről, és a bukovinai székelyek tánchagyományából.419
A
tánciskolai közvetítés miatt feltételezhetjük egykori általános divatját. A székely
tánchagyományból vannak adataink arra, hogy egy polgári táncokból felépülő táncciklus
(hetes, hétféle) egyik darabjaként táncolták.420
Változatainak általánosan elterjedt
elnevezései: fenyegetős, fenyegetős polka. Előfordul még tréfás polka, toppantós,
huncutka, fenyegetős-tapsikolós neveken, vagy pl. német szövege után mindefiszele-trapp-
tropp (Mit den Füssen trapp, trapp, trapp).421
A székelyek körében a fenyegetős
412
BR 11306. Ld. a függelékben Bartók lejegyzését. A táncról csak a 20. század utolsó harmadában készültek
felvételek. Ld. a függelékben egy ilyen késői vasi felvétel kinetográfiáját. 413
A pantomimikus-tréfás táncokról a német nyelvterületen és nemzetközi párhuzamaihoz ld. Wolfram, R.
1951. 164–173. 414
A tánc változatait, rokonságát a német tánchagyományban pl. Fingertanz, Fingerpolka, Klatschtanz,
Klatschpolka, Judenpolka stb. neveken találjuk. Német változataihoz ld. Wolfram, R. 1951. 154–155., 164–
165.; Goldschmidt, A. 1967. 256., 262., 275.; Oetke, H. 1982. 261. 265–267. 415
Táncmesteri közvetítésről vö. még Pesovár F. 1960a. 317–318.; Tánciskolai népszerűségéről tanúskodnak
a korabeli tánciskolai hirdetések is. 416
Róka P. 1900. 132. 417
Vö. Belényesy 1958. 149. 27. lj. 418
Így például napjainkig szerepel a csíkszentdomokosi (Csík), vagy a bukovinai székelyek táncos
hagyományőrző műsorokban. 419
Elterjedtségéhez vö. Bándy M. – Vámszer G. 1937. 21–39; Martin Gy. 1990b. 443.; Martin Gy. 1977c.;
Kaposi E. – Maácz L. 1958. 86–87.; Belényesy M. 1958. 135–138. és még több helyen; Fügedi J. – Takács
A. 2005. 22–23.; AKT 634.; AKT 155.; AKT 278.; AKT 173.; AKT 187.; AKT 933.; AKT 443.; AKT 455.;
EA 1809.; 420
Vö. Belényesy M. 1958. 92.; Bándy M. – Vámszer G. 1937. 21–31. 421
Vö. Belényesy M. 1958. 150. 77. lj., 153. 11. lj.
110
változatának dallamára a „Hadd el te, kicsike…‖, vagy „A láboddal topangass, a kezeddel
csatogtass…‖ kezdetű szövegek változatait éneklik és e szövegkezdetetekkel is számon
tarják a táncot.422
Bartók „A magyar népdal‖ című írásában egy 1907-es felsőiregi (Tolna megyei)
gyűjtése alapján közölte a táncdallam egyik változatát és a tánc szöveges leírását adta.423
A fenyegetős polka lényeges eleme a játékos, parodisztikus fenyegető mozdulat (a
tánc elnevezése is erre utal), mely páros forgással váltakozik. Zenéje kötött, németes
Közép-Európában általánosan ismert dallam.424
Korai leírásaink és későbbi
filmfelvételeink a tánc többféle változatát mutatják. A tánc kötött szerkezetű, a zene
egységeihez igazodnak a koreográfiai egységek. A tánc egyes változataiban - mint fentebb
már volt szó róla - a dallamot éneklik is tánc közben. Ilyen szövegek a már említett Hadd
el te, kicsike… és változatai. A tánccal rokonságot mutat a Csallóközben elterjedt Miska
zsidó néven ismert ugyanilyen karakterű pantomimikus tánc.425
A fenyegetős változatai a
német nemzetiség mellett ismertek a szlovák, a román és a délszláv tánchagyományban
is.426
422
Szövegéhez ld. pl. Bándy M. – Vámszer G. 1937.; Belényesy M. 1958. 150. 77. lj. 423
Ld. a függelékben a Bartók-lejegyzést. Vö. Bartók B. 1967a. 238., 278. 216. sz. dallam és jegyzete 424
A bukovinai fenyegetős tánc dallamról, illetve párhuzamairól ld. Kiss L. 2000. 208.; Tari L. 1999. 270. 425
A táncról ld. Takács A. 2000. 426
Vö. szlovák változataihoz Bartók B. 1967a. 278. a 216. sz. dallam jegyzete. A román előforduláshoz Ld.
Timár S. 1955. 139–140. Délszláv párhuzamait ld. Borbély J. 1962. 183–184. A tánc német nemzetiségi
előfordulásaihoz és rokonságához ld. Kiss Gáborné 1971., 1997. 430–434.; Keszler M. 1973. 82.
111
„Hogy a csibe…‖
Németes, kötött szerkezetű, játékos-pantomimikus páros tánc, melynek rokonsága (a kötött
szerkezetű tapsos táncok) nagy európai elterjedtséget mutat. A különböző tapsos polkáknak
a tréfás, fenyegetős táncokkal összefonódva sokféle variációja jött létre.
A tapsos
pantomimikus táncok különböző változatait megtaláljuk Közép-Európában, német-osztrák
területen, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Svédországban, Norvégiában.427
A szóban forgó táncot nálunk általában Hogy a csibe..., csibetánc néven találjuk
meg, mely megnevezés a tánchoz kapcsolódó dal szövegére utal.428
Előfordul még a
tapsipolka elnevezés is.429
A „Hogy a csibe…‖ a magyar nyelvterület nyugati és északi részén közismert volt az
első világháború környékén430
, változatai eddigi ismereteink szerint elsősorban a
Dunántúlról (Rábaköz, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér) és Északról
(Pozsony, Komárom) kerültek elő. Szórványosan vannak adataink az Alföldről is.431
A
csibetánc, ahogy erre a földrajzi elterjedtsége is utal különösen német-osztrák közvetítés
révén kerülhetett hozzánk, emellett a 20. század elején a tánciskolák is terjesztették.
Előfordulására számos forrás áll rendelkezésünkre. Seemayer Vilmos dunántúli 1920-as,
30-as évekbeli gyűjtései alapján részletes leírását is adta.432
A tánc motívumaiban és szerkezetében, térhasználatában és zenéjében is kötött,
kísérő dallama a nálunk „Hogy a csibe…‖ kezdetű szöveggel ismert németes dallam.433
Az
előforduló változatoknál általános, hogy a tánc közben éneklik a dallamot. Ennek
általánosan elterjedt szövege az említett szöveg különböző variációi:
427
A pantomimikus-tréfás táncokról általában ld. Wolfram, R. 1951. 164–173.; A csibetánccal rokon
karakterű tapsos táncok elterjedtségéhez ld. Wolfram, R. 1951. 154-155., 164-173.; H. Oetke 1982. 261.,
265–266.; Zoder, R. 1950. Klatschtänze. 428
Vö. Bartók-lejegyzésével a függelékben 429
Vö. Fügedi J. – Takács A. 2005. 22. 430
vö. Vargyas L. 1954. 274. 431
A csibetánc előfordulására vonatkozó adatokat vö. Bartók B. 1967a. 247. 253. sz. dallam; Seemayer, V.
1935. 115.; Kiss G. 1937.; Gönyey S. 1939. 854.; Lugossy E. – Gönyey S. (összeáll.) 1947. 35–38.; Maácz L.
1954. 38.; Morvay P. 1954. 14.; Jakab I. 1955. 124.; Belényesy M. 1958. 108.; Kaposi E. – Maácz L. 1958.
85.; Pálfy Gy. 1984. 1032.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 30., 33. 18. sz. tánc; Takács A. 2000.
47.; Fügedi J. – Takács A. 2005. 22., 212-216. Kéziratos forrásai: AKT 160.; AKT 169.; AKT 194; AKT
224.; AKT 242.; AKT 286. stb. 432
Seemayer V. 1935. 115. 433
A dallamra vonatkozóan ld. Bartók B. 1967. 247. a 253. sz. dallam és jegyzeteit; Kerényi Gy. 1961.
Függelék II.
112
„Hogy a csibe, hogy?/Hát az ára hogy?/ Mit kérdezi mi az ára,/ Belévágom a
markába.‖434
„Hogy a csibe, hogy?/Három forint húsz! Három forint húsz a csibe ára/Rácsapom az
asztalára.‖435
Az egy dallamstrófa hosszúságú kötött kompozíció két részre tagolódik. Az első
pantomimikus részben a táncosok egymás tenyerébe csapva alkudozást mímelnek, a
második részben mindketten egy egész fordulatot tesznek, vagy egyes változatokban a férfi
kifordítja a nőt.436
Gönyey 1939-ben a táncot a következőképpen írta le:
„A csibetáncban a csibére alkudozó, egymás tenyerébe csapogató vásárosokat
utánozzák. Váltólépésben közelednek egymás felé, ütemesen csapkodnak egymás
tenyerébe, végül a nőt a férfi megforgatja.‖437
A táncról tudjuk, hogy helyet kapott a paraszti közösségek táncalkalmain,
ugyanakkor a legtöbb adat arról tanúskodik, hogy rövid ideig maradt népszerű.438
Divatja
elsősorban az első világháború előtti időre tehető. Seemayer az 1930-as évek elejére
(Somogyra és Zalára) vonatkozóan közvetve már a tánc kikopására utalt.439
Néhány helyen
– valószínűleg a népművészeti mozgalmakkal is összefüggésben – még a 20. század
második felére vonatkozóan is tudunk tartósabb továbbéléséről.440
A „Hogy a csibe...‖
párhuzamait megtaláljuk a magyarországi németek és románok folklórjában is.
Az eddig bemutatott, Európában elterjedt németes kötött csoportos táncok mellett
még szórványosan előfordultak a magyar paraszti tánckultúrában, pl. a tapsospolka, vagy a
suszterpolka különböző változatai.
A polgári jellegű táncok egyes darabjai esetében tapasztaljuk ezek nagyobb mértékű
folklorizálódását és ezzel összefüggésben hosszabb ideig való továbbélését. Emellett mint
láttuk a polgárias táncréteg egyes kötött táncai is bekerültek a hagyományos táncok mellett
434
1910. Nagymegyer, Komárom. (Bartók B. 1967a. 247. 253. sz. dallam) 435
Ebben a formájában ld. Seemayer V. 1935. 115–116. A „rácsapom‖ helyett általános a „leteszem az
asztalára‖ szöveg (ld. pl. Lugossy E. – Gönyey S. 1947. 38.) 436
Ld. kinetográfia a függelékben. A tánc rokonságába tartozik pl. a bukovinai székely anyagban a
„csattogtatós‖ nevű tánc (Belényesy M. 1958. 108.). A német nemzetiség körében általánosan ismert tapsos
polkák (Patsch-Polka) mozgásanyagukban az egymás tenyerébe csapással e tánccal is rokonságot mutatnak.
Ilyen karakterű táncok pl. a Patsch-Polka baranyai változata (Kiss Gáborné 1997. 432.), vagy távolabbi
rokonai a Judenbub, a Patsch-Galopp a tolnai és baranyai németeknél (Kiss Gáborné 1997. 430–431.).
Nemzetközi párhuzamaihoz ld. még Keszler M. 1973. 82–83. 437
Gönyey S. 1939. 854. 438
Vö. Maácz L. 1954. 38.; 439
Seemayer V. 1935. 115. 440
Ld. pl. vásárúti, jókai (Pozsony) előfordulásokat (Fügedi J. – Takács A. 2005. 22.; Takács A. 2000. 47.) és
a Vas megyei továbbélést (Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár F. 1988.)
113
a helyi hagyományőrzés repertoárjába. Továbbá látjuk, hogy a hagyományőrzéssel
összefüggésben e táncok is kezdenek „hagyományos‖ színezetet ölteni, réginek,
archaikusnak érzi a közösség őket. Ez a folyamat figyelhető meg például a bukovinai
székelyeknél, akik éppen tánckincsük polgári rétegének darabjaiban látták saját
„bukovinaiságuk‖, „székelységük‖ lényegét. Ez a tudatos felújítás, őrzés és
„hagyományosítás‖ már az 1940-es években tetten érhető. Az identitáskifejező,
identitásjelző funkciónak az előtérbe kerülése természetesen a telepítésekkel is összefügg.
Magyar népies műtáncok
A magyar tánctörténetben a 18-19. századi nyugati, illetve németes, közép-európai
táncdivatok mellett, a nemzeti kultúrák megalkotása idején nálunk is megindult a magyar
népies műtáncok megteremtésének mozgalma.441
Ennek keretében a népies műzenei
darabokhoz hasonlóan a 19. században nagy számban jelennek meg a különböző népi
karakterű magyaros táncok.442
A népies műtánc-divat kibontakozását a szakirodalom
elsősorban a Körmagyar megalkotásához és ismertté válásához köti.443
A Szőllősy-Szabó
Lajos által 1840-ben Rózsavölgyi Márk zenéjére komponált körmagyart 1845-ben Kilányi
Lajos teszi közzé „A körtánc‖ című művében, mely nagy hatást gyakorolt korának
tánckultúrájára. A 19. század folyamán a magyaros műtáncstílus jegyében sorra alkotják a
szerzők a népies műtánc-kompozíciókat. E népies stílus egyik hullámaként kerül a csárdás
is a korabeli báltermekbe.444
A népies műtáncok megjelenési idejük és a csárdással és a verbunkkal való
összefonódásuk révén kapcsolódnak az új stílushoz. Ezeknek az új magyar táncstílus
kialakulására gyakorolt hatását ismerjük a szakirodalomból. Ugyanakkor ezek
elterjedésének második hulláma a 19. század végétől elsősorban a tánciskolák
megjelenéséhez köthető. A 19. századi nemzeti karakterű népies műtáncok megléte és
paraszti körben való terjedése jellegzetes jelensége korszakunknak.
441
Népies műtáncokról rövid összefoglalásokat ld.: Pesovár F. 1980b. és a hozzá kapcsolódó címszavak;
Népies műtáncokat tartalmazó korabeli tánckönyvek pl. Lakatos S. 1871.; Róka P. 1900.; Elekesné 1935. ;
Ezeknek a tánckönyveknek az anyagával részletesen foglalkozik: Kaposi E. 1970.; Pesovár F. 1960a. A
népies műtáncokról általában ld. még: Réthei Prikkel M. 1924.; Haraszti E. 1937.; Lajtha L. – Gönyey S.
1937. elsősorban 89.; Szentpál O. 1954.; Kaposi E. – Maácz L. 1958.; Pesovár F. 1990a. 210–211.; Pesovár
E. 1990b. 363., 387., 1998. 577–579. 442
Ezt tükrözi a reformkori sajtó is. Vö. Martin Gy. – Pesovár E. 1998. 540. 443
vö. Szentpál O. 1954.; Pesovár E. 1980d.; Pesovár E. 2003b. 444
Erről ld. elsősorban Szentpál O. 1954.
114
A magyar népies műtáncok hasonló életet éltek a népi kultúrában, mint a korábban
tárgyalt nemzetközi divatokat képviselő társastáncok. Közvetítő csatornáik (tánciskola),
paraszti közösségekben való népszerűségi idejük (19. század második fele, 20. sz. eleje) és
nem utolsósorban szerkezeti kötöttségük révén kapcsolódik a két csoport. A népies
műtáncok az európai táncdivat különböző hullámaihoz köthető történeti és polgári
társastáncokhoz hasonlóan jelentős hatást gyakoroltak a magyar paraszti tánckultúrára.
E csoportot a korábban bemutatott táncokkal az is összekapcsolja, hogy előzőeket,
például a polkát, és a keringőt is a nemzeti tánc megteremtésének szándéka hozta létre. A
népi karakterű tánc létrehozása, illetve a népi táncok mintául, forrásként való felhasználása
is az európai irányt követte. Emellett a táncok megalkotásának a módja, a szerkesztési
elvek is a nyugati sémákhoz igazodtak. A magyaros népies műtáncok a táncmesterek
tudatos táncalkotó tevékenységével keletkeztek, elterjedésük pedig egyértelműen a
tánciskoláknak köszönhető. A rájuk vonatkozó adatok az egész nyelvterületről
előkerültek.445
A népies műtáncok 19. század végén betöltött szerepére vonatkozóan érdemes
idéznünk Seprődi János marosszéki tanulmányából:
„A két első név [körmagyar, sormagyar] egyet jelent; töredéke ez annak a 40-es
években mesterségesen csinált magyar táncznak, mely azóta sokszor összemérte erejét a
francia négyessel, a melyet csak a legutóbbi években is próbáltak feléleszteni, de úgy
látszik kevés sikerrel. A nép közé ez a táncz még az időben, népszerűsége kezdetén került
le. Zenéjéből is, a táncz mozdulataiból is, valószinűleg eleitől fogva csupán egyes részletek
jutottak le a nép közé, de általános népszerűségre ezek a részletek sem tudtak jutni; ma is
csak egyesek kuriozum képpen, társaik mulattatására járják. Mindenesetre érdekes
tünemény e táncz fennmaradása a nép között, de az igazi népi tánczoknak sem zenéjén,
sem mozdulatain nem lehet észlelni a legcsekélyebb hatását sem. A nép úgy bánt ezzel is,
mint valamely idegenséggel, a maga tánczától külön, elválasztva tartotta és kezelte.‖446
445
Az egyes táncdialektusok és aldialektusok táncanyagának a bemutatásánál a népies műtáncok hatására is
utal: Martin Gy, 1990b.; A népies műtáncok helyi tánckultúrára gyakorolt hatásáról, illetve az egyes
műtáncdarabok előfordulásához ld.: Kovács J. 1901. 461.; Seprődi J. 1909. 325.; Balásy D. 1910. 298.;
Seemayer V. 1935. 115–116.; Bándy M. – Vámszer G. 1937. 17.; Molnár I. 1947. 428-435.; Pesovár F. 1954.
8-9.; Martin Gy. – Pesovár E. 1958. 430-432.; Hegedűs L. 1955. 118.; Pesovár F. 1960a.; Kallós Z. 1964.
245.; Maácz L. 1954. 36-39., 52.; Martin Gy. – Pesovár E. 1954. 67. 147.; Belényesy M. 1958. több helyen;
Berkes E. 1969. 155.; Kallós Z. – Martin Gy. 1970. 224–230.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. több
helyen; Ratkó L. 1996. elsősorban 261–262.; Takács A. 2000. 45–49.; Jánosi 2004. különösen 130–161.;
Felföldi L. 2008b. 1088.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Pálfy Gy. 2000. 328-344. 446
Seprődi J. 1909. 325.
115
A népies műtáncok szakirodalomban és a gyűjtések során előkerülő és úgy tűnik
legáltalánosabban elterjedt, legnagyobb hatású darabjai a magyar szóló, a magyar kettes, a
különböző kötött műcsárdások, a palotás és a sormagyar voltak. Ezek a táncok szerepeltek
a századforduló táncmesteri könyveiben, és fontos szerepet töltöttek be a tánciskolákban a
20. század első felében oktatott táncok között. E darabok közül egyes táncok is elterjedtek,
megjelentek a paraszti gyakorlatban, de a hagyományos táncokra (a verbunkra és a
csárdásra), ezek mozgásanyagára447
és stílusára gyakorolt hatásuk is jelentős. Ugyanakkor
tudunk a fordított irányú folyamatról is, amikor a táncmesterek merítettek a táncfolklórból,
sokszor maguk is a helyi közösségek tagjai. A népies műtáncok és a folklór összefonódása
jól dokumentálható a 20. századi paraszti tánckultúrában.
A népies műtánc-anyag részletes áttekintése még nem történt meg.448
Ezek
népszerűsége a 19-20. századfordulójához és a 20. század első feléhez kötődik, de
továbbélésükkel még a 20. század második felében is számolhatunk. A népies műtáncok
között találunk szóló és csoportos formákat is. Ezek eredeti (tánciskolában tanított) formáit
a formai-szerkezeti kötöttség jellemzi. Az egyes magyar népies műtánc-darabok
előfordulásáról tudunk a magyarországi nemzetiségek tánchagyományában is.
Ezek mellett vannak adataink még a körmagyar449
, a palotás450
és még sok más
kevéssé ismertté vált népies műtánc (pl. vigadó451
) 20. század eleji tánciskolai tanítására,
vizsgabáli bemutatására is, viszont úgy tűnik ezek inkább megmaradtak a tánciskolai
keretek között.
447
A magyar népies műtáncok mozgásanyagát, motívumait ld. Róka P. 1900. 172–183.; Réthei Prikkel M.
1924. 112–113.; Pesovár F. 1960a.; 1980c. és hivatkozott szócikkek. 448
A Gyöngyösbokrétás csoportok repertoárjához ld. Pálfi Cs. 1970. 449
A Szőllősy-féle körmagyarról általában ld. feljebb. Táncmesteri változatát vö. Róka P. 1900. 194-201.;
Körmagyarra való utalásokat ld. Seprődi J. 1909. 325.; Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 139., 145.; Gönyey S.
1958. 142-143.; Pesovár F. 1960a. 317-318.; Felföldi L. 1983. 392–393.; 2008b. 1088.; Pálfy Gy. 2000. 328.
A csoportos tánc bonyolult szerkesztése, nagyobb terjedelme úgy tűnik, hogy kevéssé kedvezett a tánc népi
használatának. Irodalmunk és forrásaink arra utalnak, hogy a tánc megmaradt a tánciskolai keretek között. 450
A palotásról általában ld. Pesovár F. 1981.; Réthei Prikkel M. 1924. 54–56., 216. A palotás táncmesteri
formájához ld. Róka Pál 1900. 190–192.; A palotásra mint tánciskolai táncra és a vizsgabálok bemutató
táncára számos adatunk van. Népszerűségét a korabeli tánciskolai hirdetések is tanúsítják. A palotásra
vonatkozó adatközlések ld. Réthei Prikkel M. 1924. 216.; Balásy D. 1910. 297-298.; Lajtha L. – Gönyey S.
1937. 139-145.; Morvay P. 1954. 14.; Belényesy M. 1958. 161.; Pesovár F. 1960a; Halmos I.– Lányi Á. –
Pesovár E. 1988. 53.; Felföldi L. 1983. 392–393.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Pálfy Gy. 1984. 1032.;
Nagy J. – Pálfy Gy. 1989. 785.; H. Bathó E. 1998. 208.; Kaposi E. 1999. 23.; Darmos I. 2006. 42–43.; Jánosi
A. 2004. 18. 21.; A palotás terminológia csárdásra vonatkozó előfordulásáról is tudunk: vö. Pesovár F. 1981. 451
Róka P. 1900.; Réthei Prikkel M. 1924. 216.
116
A TÁNCISKOLAI CSÁRDÁS
E témát már korábban a csárdás bemutatása kapcsán érintettük. A csárdás mint népies
műtánc történetére vonatkozóan jelentős szakirodalom áll rendelkezésünkre.452
Itt
részleteiben a történeti kérdésekre nem térek ki, most csupán néhány a táncfolklórral
összefüggő jelenségről szeretnék szót ejteni.
Tudjuk, hogy a századforduló és a 20. század tánciskolai tananyagában a nemzetközi
divatokat képviselő társastáncok mellett más népies műtáncokkal együtt a csárdás is
szerepelt. Erről tanúskodnak az újságokban közzétett tánciskolai hirdetések, a vizsgabálok
beszámolói, az egykorú kéziratos források és a későbbi visszaemlékezések is.453
A korabeli táncmesteri könyvek külön fejezetet szenteltek a táncnak. Ezek a csárdás-
leírások amellett, hogy táplálkoztak a korszak népi gyakorlatából, minden bizonnyal
előírásként (receptként) is működtek. A mozgásanyagra, motívumokra, a táncszerkesztésre
vonatkozó tudást a tánctanárok a falusi közösségekhez közvetlenül is eljuttatták. A
tánciskolában tanított csárdásanyaggal kapcsolatban érdemes idéznünk Róka Pál
könyvéből a táncról szóló részt:
„A csárdás két részből áll: lassú és gyors csárdásból. Az elsőt lassú andalgó
lépéssekkel táncolják, míg a második részt gyorsan figurákkal. Határozott sorrendje a
lépéseknek nincs és táncolhatja kiki ugy a mint ügyessége és jókedve megengedi. Az első
résznél táncos és táncosnő egymással szembe állva két kezet nyujtanak egymásnak. A
lassú csárdás lépései lehetnek; andalgó, ingó, bokázó, tétovázó, bölcső, kettőző, czifra
bokázó stb. melyeket a tánczolók felváltva táncolhatnak. A kartartása pedig: vagy kétkezet
nyújtanak a párok egymásnak vagy jobb kézzel derékon fogja táncosnőjét, bal kezét
csípőre teszi. Olykor felváltja táncos a karját s egy felet fordulva bal karral veszi derékon a
táncosnőjét. A második rész a gyors csárdás, melynek lépései: kisharang, kettőző, cifra,
kopogós, páros forgó, magány fogó stb. Kartartás pedig: táncos mindkét kézzel derékon
fogja táncosnőjét. Kis harangnál elengedi s egymástól eltávolodnak, majd cifra és kettőző
után táncos igyekez táncosnője után s ha sikerül, s őt elfogja, többszöri páros forgó
következik.‖454
452
Ld. különösen Szentpál O. 1954. 453
A csárdás falusi tánciskolában való oktatására vonatkozóan tömegesen vannak forrásaink. A szakirodalmi
adatközlések és a korszakra vonatkozó archívumi kéziratok (EA, AKT) nagyon nagy számban tartalmaznak a
tánciskolai csárdásra utalásokat, hosszabb-rövidebb leírásokat. Ezek hosszú sorolásától itt most eltekintünk. 454
Róka P. 1900. 188.
117
A táncmesteri tevékenységre vonatkozó forrásokból és irodalomból tudjuk, hogy a
tánctanárok igyekezetek falusi tartózkodásaik idején a helyi csárdás anyagot megfigyelni
és alkalomadtán abból meríteni. A közvetlen kapcsolódás különösen a kontár, paraszti
táncmesterek esetében egyértelmű, akik egyszerre voltak a helyi mozgásanyag ismerői és a
„hivatalos‖, tánciskolai csárdásanyag közvetítői.
A műcsárdások terjedéséről, illetve ilyenek színpadi célokra való koreografálásáról
tanúskodnak a Gyöngyösbokréta-mozgalom bemutatói is. Erre utalnak közvetve a bokrétás
műsorokon előforduló egyes táncnevek és ezt tükrözik a csoportokról készült
táncfilmek.455
A néptánc-szakirodalom leggyakrabban a tánciskolai csárdás helyi páros táncok
mozgásanyagára gyakorolt sematizáló hatására hívja fel a figyelmet. A csárdás
gyöngyösbokrétás műsorokon történő stilizáló-semitizáló megjelenítésével kapcsolatban a
néprajzkutató, Viski már a Bokréta fénykorában kritikát fogalmazott meg:
„Hagyománygyilkolás minden avatatlan beleszólás: Azt hiszem, hogy ennek az
avatatlan avatkozásnak kell rovására írnunk az a sok »jó magyar csárdást« is, ami már-már
elárasztja az egész bokrétát, a maga kéterű vizével, mondhatni vizenyőjével: lassúval meg
a sebessel… [A csárdás], amivel a táncmesterek a magyar táncot el szokták intézni a
tánciskolában: két kéz a lány derekán, két kéz a fiú vállán s ha lassú: két lépés jobbra, kettő
balra, ha sebes: ennek csak a fele. Ezt az ízetlen, lelketlen tornagyakorlatot, aminél a
tornaórabeli »nyakhajlítás előre« vagy »törzshajlítás hátra« is különb mutatvány,
legjellemzőbben a bokrétabeli matyó gyerekek szokták bemutatni, megcsúfolásaként
minden magyar táncszellemnek.‖456
MAGYAR SZÓLÓ ÉS MAGYAR KETTŐS
A népies műtáncok közismert darabjai voltak a magyar szóló és páros formája a magyar
kettős. A magyar szóló457
a 19. század elejének nemzeti karakterű, bemutató jellegű szóló
férfitánca. Első magyar tánckönyveink rögzíteni igyekeztek a tánc (illetve általában a
„magyar tánc‖) motívumait. Lakatos Sándor és Lakatos Károly ezek számát 32-ben
határozták meg: 1. bokaütés, 2. lejtő, 3. hegyező, 4. négyes, 5. emelgető, 6. kihányó, 7.
455
Ilyen műcsárdás volt a szatmárököritói fergeteges, amelyet Németh Lili bárónő koreografált részben a
helyi csárdásból merítve, de a kor divatos népies műtáncanyagára is támszkodva. Ld. DVD-melléklet 12.
példa. 456
Viski K. 1934. 415–416. 457
A magyar szólóról általában ld. Réthei Prikkel M. 1924. 112–113.; Pesovár F. 1960a.; 1980c.
118
kígyó, 8. csillag, 9. gyilkos, 10. füzér, 11. mérges, 12. rózsa, 13. kettős kígyó, 14.
csalogató, 15. sétatoppantó, 16. sarokcsúszó, 17. nagyharang, 18. csizmadiás (vulgo:
hátrahányó), hátravágó, 19. rezgő, 20. féllábsodró, 21. lábgyorsaság, 22. lábujjhegyezés,
23. kakasugrás, 24. kígyó (lábujjhegyen), 25. kisharang (sürgető), 26. olló, 27.
ujjhegyforgó, 28. sebes forgás, 29. felugró (sarokösszeütéssel), 30. szapora, 31.
lábcsúsztató (vulgo: lábhadarászás), 32. dobogó.458
A fentiekre azért is érdemes
odafigyelnünk, mert a motívumok elnevezései mint forrásainkból, illetve általában a 20.
századi gyűjtésekből kiderül hosszú időre beépültek a paraszti táncterminológiába.
A magyar szóló figuráit mint magyar tánclépéseket és a tánc kötött koreográfiáját
terjesztették a 20. század második felének tánckönyvei, tanították ezeket a tánctanárok,
illetve a figurák alapján ő maguk is összeállítottak ilyen szólótáncokat. A „magyar tánc
lépéseinek‖ részletes leírását adta Róka Pál széles körben használatos tánckönyve is, illetve
közölt „magyar magánytánc‖ elnevezéssel egy kötött magyar szóló koreográfiát.459
A magyar kettős460
a magyar szólóhoz hasonlóan, a fenti motívumokból összeállított
páros népies műtánc-koreográfia volt, melynek különböző összeállításait szintén
terjesztették tánckönyveink. Róka Pál könyvében461
egy lassú és gyors részből álló kötött
koreográfiát közölt. Az egy párra összeállított koreográfiában pontosan meghatározta a
motívumokat, azok sorrendjét, a zenéhez való igazodást, a párok térbeli elhelyezkedését és
páros viszonyát. A magyar kettős a két világháború közötti tánckönyvekben is felbukkan,
terjeszti Elekesné 1935-ös könyve is.462
A magyar szóló és magyar kettős figuráinak és különböző összeállításainak
tánciskolai tanítását és széles körben való terjesztését egyértelműen tanúsítják a
tánckönyveken túl az újságokban megjelent tánciskolai hirdetések, beszámolók és a
tánciskolai közvetítésre vonatkozóan egykorú feljegyzéseink és paraszti
visszaemlékezéseink is. E táncok terjedése az intézményes kereteken kívüli tanulásnak is
köszönhető.
A táncok kísérő zenéje elsősorban a „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs‖
szövegkezdetű dal, mely különösen népszerű folklorizálódott műzenei eredetű darab volt a
magyar nyelvterületen a 20. század első felében. Ugyanakkor tudjuk, hogy a Ritka búza
dallama a szóló verbunk és ritkábban a csárdás zenekíséreteként is szolgált. A magyar
458
Pesovár F. 1980c. 459
Róka P. 1900. 172-185. 460
A magyar kettősről általában ld. Pesovár F. 1980d. 461
ld. Róka P. 1900. 185-188. 462
Elekesné 1935. 107-109. Elekesné tevékenysége révén ez az anyag eljuthatott az elemi iskolai oktatásba
is.
119
szóló zenéje és maga a tánc is összefonódott a szóló verbunkkal és a csárdással.463
A
verbunk és a magyar szóló fogalma is keveredett a paraszti tudatban. Ugyanígy a (magyar)
kettes és a csárdás fogalmának keveredésével is találkozunk.
Mint Pesovár Ferenc kutatásaiban rámutatott maguk a figurák is folklorizálódtak és
beépültek a verbunk és a csárdás mozgásanyagába.464
Ezen túl a magyar szóló
hozzájárulhatott a szóló férfitánc népszerűségéhez, illetve a páros forma (magyar kettős)
pedig a páros verbunk mint forma alakulásához.465
A magyar szóló funkciójára vonatkozóan ennek alkalmi jellegére és táncalkalmak
szüneteiben, valamint a lakodalomban bemutató szerepben való előfordulására utalnak
leggyakrabban forrásaink. Ugyanakkor vannak adataink a tánc szórakozó funkciójára is.466
A népi gyakorlatban magyar szóló és ritka búza elnevezéssel elsősorban szóló,
bemutató funkciójú változatokat találunk. A páros formát (kettős, magyar kettes, időnként
szintén ritka búza) csoportos formában körben vagy sorban táncolták.
A magyar kettős és a magyar szóló népi közegben való előfordulására elsősorban a
Dunántúlról (Vas, Somogy, Sárköz, Duna mente), a Felföldről (Csallóköz, palóc terület,
Bodrogköz, Hegyköz) és az Alföldről (Pest környék, Szabolcs, Szatmár, Nyírség, Hajdú-
Bihar, Kiskunság, Csongrád) vannak adataink.467
Szórványosan találunk utalások az
erdélyi területről is (Kalotaszeg, Mezőség, Bukovina).468
A két tánc nagyobb népszerűsége a magyar paraszti kultúrában különösen az első
világháború környékére és a két világháború közötti időszakra tehető. Faragó József már
korábban idézett mezőségi tanulmányában a magyar kettős 1940-es évek eleji életére és
hagyományozására is szolgál adalékokkal:
463
Erre vonatkozóan módszeres kutatást eddig csak a szatmári falvakban végzetek. Ugyanakkor tudunk a
verbunk és magyar szóló (zenei, táncos) összefonódásáról, pl. a decsi verbunk esetében is. A magyar szóló
helyi férfitáncokra gyakorolt hatása, illetve a tánc folklorizálódása során keletkezett egyéni
férfitáncváltozatok újabbkeletűsége még a későbbi kutatás kérdése. Itt csak fel szeretném arra az eshetőségre
hívni a figyelmet, hogy bizonyos esetekben a szóló verbunkként beazonosított táncok között esetleg a magyar
szóló folklorizálódott változataival is számolhatunk, amelyeknek egy korábbi egyéni férfitáncanyaghoz való
kapcsolódása kérdéses. 464
Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 89.; Martin Gy. – Pesovár E. 1958. 430–431.; Martin Gy. 1990b. 417.
Pesovár F. 1960a. Ld. függelékben a műtáncelemek-táblázatot. 465
Martin 1990b. 418. A magyar szóló és a hagyományos táncok összefonódására vonatkozóan elsősorban a
szatmári területről vannak módszeres kutatásaink. Pesovár Ferenc kutatásai során részletesen
összehasonlította a századforduló táncmesteri szakkönyveit, a szatmári táncmesterek által tanított anyagot és
a helyi hagyományos táncok mozgáselemeit. Az általa feltárt összefüggéseket jól szemlélteti a
tanulmányában publikált táblázat. 466
A nyírségből ismerjük a tánc nőválasszal, illetve táncosztással összekapcsolódó változatait is. Vö. Ratkó
L. 1996. 261–262. 467
Magyar szólóra és a magyar kettősre vonatkozó adatközléseket ld. Pesovár F. 1954. 8–9.; Maácz L. 1954.
38.; Pesovár F. 1990a. 210–211.; Martin Gy. 1990b. 417.; Ratkó L.1996. 160–161.; Pálfy Gy. 2000. 328.;
Kaposi E. 1999. 25.; Dóka K. 2002. 468
Ld. Faragó J. 1946. 10.; Belényesy M. 1958. 101., 114–115.
120
„Molnár Berta néni még két olyan táncot említ, amelyeket az ő nagylánykorában a
fiatalok igen kedveltek, de amelyek azóta nyomtalanul eltűntek. Egyik a magyar kettős, a
másik a hét lépés. Az elsőnek a forrása [Ugron Jenő földbirtokos feleségéhez] »Sasa
nagysága«…‖469
Gönyey Sándor Viski Károllyal 1936-ban Boldogon örökítette meg a táncot.470
A magyar szólót megtaláljuk a szlovák táncfolklórban is (Nógrád, Solt-vidék,
Borsod-Abaúj, Zemplén). A páros formára vannak adataink a magyarországi német,
szlovák, román tánchagyományból.471
SORMAGYAR
A népies műtáncokra vonatkozó anyagokban találunk utalást a magyar kettőssel
összefonódó sormagyarra is.472
A sormagyart más népies műtáncokkal együtt terjesztették
a tánciskolák és a 19. század végi és a 20. század első felének tánckönyvei (pl. Róka P.
1900., Elekesné 1935.).
A kollektív páros táncot szabályozott térfomában, kötött szerkezettel, egyöntetűen
táncolták. A népi gyakorlatra vonatkozó forrásainkban a sormagyar formája és fogalma
keveredik a körmagyarral, attól nehezen elválasztható.
A táncra vonatkozó említések az egész magyar nyelvterületről előkerültek Vastól,
Baranyán, Szatmáron, a Mezőségen és a Székelyföldön át egészen Gyimesig.473
Ugyanakkor a táncra utaló források egyértelműen tanúsítják ennek az improvizatív jellegű
táncokkal szembeni alkalmi használatát, bemutató szerepkörét és rövid életét. Bándy és
Vámszer könyve, Molnár (majd Martin) leírásai ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a
sormagyart más polgári jellegű táncokkal füzérszerűen összefűzve táncolták.474
A sormagyar 1940-es évek elejebeli gyimesi előfordulásához és a tánc
mozgásanyagához, menetéhez egyik legfontosabb forrásunk Molnár István könyve és
1941-es filmje.475
Molnár kötetében részletes szöveges leírást is ad a táncról.476
469
Faragó J. 1946. 10. 470
Ft. 357.; Ft. 21. 471
Kiss Gáborné 1997. 442-443.; Pesovár E. 1997b.; 472
A sormagyar (sortánc) korabeli táncmesteri formájához ld. Róka P. 1900. 188-189. Ld. kinetográfiáját a
függelékben. 473
Seprődi J. 1909. 325.; Bándy M. – Vámszer G. 1937. 17.; Molnár I. 1947. 407., 428-435.; Morvay P.
1954. 14.; Kallós Z. – Martin Gy 1970. 224.; Halmos I. – Lányi Á. – Pesovár E. 1988. 30-31.; Jánosi J. 2004.
18., 21., 130-161.; Felföldi L. 2008b. 1088. 474
Vö. Bándy M. – Vámszer G. 1937. 17.; Molnár I. 1947. 428–435.; Martin Gy. – Kallós Z. 1970. 224; 475
Molnár I. 1947. 407., 428–435.
121
Végül a sormagyar mezőségi előfordulására, 20. század közepi népszerűségére
vonatkozóan idézzünk Kallós Zoltán tanulmányából, melyben a tánc helyi változatának
mozgásanyagával kapcsolatban is némi eligazítást kapunk:
„A kevésbé jelentős, ritkábban, alkalmilag előforduló, kihalófélben levő táncokat is
megemlítjük a teljesség kedvéért. Ilyen volt a gyéren előkerülő, valószínűleg polgári
eredetű, kötött szerkezetű „magyar sor" (sormagyar), melyben kettőt léptek előre, kettőt
hátra, s akkor kifordult a leány is, a legény is. Kézenfogva haladtak körbe.‖477
A 20. századi társastáncok
Ugyanígy elsősorban a tánciskolákhoz köthető a társastáncok újabb hullámának a
megjelenése. Meg kell jegyeznem, hogy ezeket, illetve a 19. századi társastáncokat is
sokféle névvel jelölték a paraszti közösségekben. Általános volt pl. az úri tánc, a belépő,
belépős tánc, a túltánc/túrtánc elnevezés.478
A 20. századi nyugat-európai és amerikai divattáncok elterjedtségéről, népszerűségi
idejéről, illetve általában a tánckultúrára gyakorolt hatásáról már jóval töredékesebbek,
mozaikszerűbbek az ismereteink.479
Ezek megjelenése a paraszti közösségekben az első
világháború körüli időszaktól dokumentálhatóak. E táncok megjelenését és a kor
néprajzkutatójának a népi tánckészlet modernizálódása feletti „megbotránkozását‖ jól
tükrözik Györffy 1922-ben megjelent sorai:
„Szűkebb hazámban, a Nagykunságon jártam a minap s úgy jött sora, hogy egy
túrkevei lakodalomba kerültem. Az etnográfus mindig el van készülve, hogy a civilizáció
valamelyik újabb vívmánya felüti fejét a jó vidéken, s legfeljebb egy mély sóhajtással veszi
tudomásul, hogy megint egy lépést tettünk a »nyugati civilizáció« felé. Ami azonban a
túrkevei lakodalomban látható volt, az már olyan megbotránkoztató haladást mutatott,
hogy sóhajtással nem lehetett napirendre térni fölötte: Kuthen ivadékai azon módon
csizmában, nyakkendő nélkül onestepet és tuszteppet táncoltak.‖480
476
Martin György 1969-es gyimesi gyűjtésének publikálásakor utal rá, hogy lényegében a Molnár által leírt
formában rögzítette filmre újra a táncot. (Martin Gy. – Kallós Z. 1970. 224.) 477
Kallós Z. 1964. 245. 478
Utóbbit a szakirodalomban előforduló vélekedéssel ellentétben nemcsak a Felső-Tisza vidéken használták.
Az elnevezés a tour-szóból ered. A táncmesteri gyakorlat tour-táncnak nevezte az olyan táncokat, amelyben a
párok körben helyezkedtek el és a köríven haladva táncoltak. 479
A modern társastáncok egy adott területen való általános elterjedtségét jól példázzák a Vajdasági
Magyarok Néprajzi Atlaszának modern társastáncokra vonatkozó térképei. (Papp Á. szerk. 2002.) 480
Györffy I. 1955. 167.
122
Zsigmond József marosmagyarói írása is felhívja figyelmünket a divattáncok
terjedésére az 1930-as évek falusi kultúrájában. A szerző falubeliként saját ifjúkori
élményei alapján ad hiteles képet a két világháború közötti maros-menti táncéletről, és
szemléletes képet fest az új társastáncok hagyományos páros táncok közé épüléséről és
szokás-kontextusukról:
„Magyarón a táncrendet párnak nevezik, mely pár a régi szokás szerint a szaporának
nevezett fordulóval kezdődött, ezt követte a lassú, amit táncdalok dallamára táncoltak,
melyben a legények hangosan énekeltek, majd még egy szapora és befejezésül a karcsas
volt. A harmincas évek közepe táján divatba jöttek az ún. »úritáncok«: a valcernek
nevezett keringő, a siminek nevezett cselszton, foxtrott, a rumba és a tangó. Ezt kezdetben
egyik cigányprímás családjánál, meglehetős titoktartás mellett tanították egyes
legényeknek, akik fizetségül füstölt disznóhúst, szalonnát és egy-egy véka gabonát vittek,
kezdve a 1909-béli legényekkel. A táncosházakban is bizony több esetben verekedésre is
sor került, amikor a legénysereg esetenként két pártra szakadt: egyik kiáltotta »Húzzad a
simit!«, a másik még hangosabban »Húzzad a szaparát!« A hagyományos népi táncok
mellett majd csak az 1936-ban fölépített kultúrházban ismerték el hivatalosan és sorolták
táncrendbe: keringő, simi-foxtrott, rumba, tangó és végül a csárdás.‖481
Faragónak a mezőségi Pusztakamarás tánchagyományát bemutató munkájában egyes
társastáncok (valcer, polka, tangó, foxtrott, boszton) két világháború közötti előfordulására
és ezek 40-as évek eleji táncéletben betöltött szerepére találhatunk utalásokat. Azért is
tanulságos a tanulmányból idézni, mert a leírás rámutat arra a fontos szempontra, hogy a
falusi társadalom különböző rétegeit időbeli eltéréssel érik el az új táncdivatok, illetve
hogy ezeknek a meghonosítói gyakran az iparosok. Arra is találunk utalást, és erről
máshonnan is bőven vannak forrásaink, hogy a táncdivatok beépülése nem volt
konfliktusnélküli, hanem ezek használatát a táncalkalmakon állandó verekedések kísérték:
„…a nagyszámú idegen vagy modern táncról kell megemlékeznünk, amelyek közül
Kamaráson a tangó, polka és foxtró az ismeretesebbek. Néha bosztont meg valcert is
táncolnak, különösen olyankor, ha idegen van jelen, s kéri — vagy ha nem kéri, hadd lássa,
hogy ők nemcsak »parasztosan« tudnak táncolni. Úri táncoknak nevezik ezeket,
olyanoknak, amelyeket leginkább az ipahosok kedvelnek. Ez az »ipahos« a nemiparosok
gúnyolódása egy egykori kovács nyomán, aki az r hangot nem tudta ugyan kiejteni, de
annál gyakrabban hangoztatta, hogy az ipahos az mégis csak ipahos és nem pahaszt. A
481
Zsigmond J. 1996. 189–190.
123
modern táncoknak csakugyan nem túlságosan nagy a jelentőségük a falu táncéletében. Már
a cigányokkal is baj van, mert mindenikre csak egy-két dallamot tudnak, néha még egyet
sem. Ezt kell változtatniok, de készségük hamar kimerül, s így a párban az úri táncok
nagyon kevés időt kapnak. Nem is tudja mindenki őket, s ezért a falu közepén lakó
műveltebbek a falu szélén és a határban lakó régimódiakkal néha összekocolódnak.‖482
Érdemes még elidőznünk a forrásnál, mert a táncok terjedésével, közvetítőivel,
hagyományozásával és használatukkal kapcsolatban is tanulságokat tartogat:
„A falu közepét – e kifejezésnek inkább a képes értelmére gondoljunk, jóllehet a
jelölés sok ténybeli valóságot is tartalmaz – az iparosfélék, a világlátottak jelentik, akik
szolgálat, inaskodás, katonáskodás alkalmával városra is elvetődtek, s a modern táncok
megtanulására, gyakorlására több alkalmuk kínálkozott. E táncok nem-ismerése nem
szégyen. A cigány a csárdásból vagy bármelyik táncból minden átmenet, szünet nélkül
szokott egy más táncdallamba kezdeni. Ilyenkor, ha modern tánc következik, a táncolók
egyszerre megritkulnak, legtöbben félreállnak. A bátrabbak – ha nem is tudják –
ottmaradnak, botladoznak egy darabig. Ha semmiként nem megy, nevetnek, és ők is
félrevonulnak.
A modern táncok tudása különben is nagyon viszonylagos. Sok legénynek jó a
ritmusérzéke, úgy mozog a zenére, ahogy tud. Fő az ügyes mozgás; még szinte dicsőség is,
ha az egyéniségét sikerül belevinnie. A lánnyal szemben még kevesebb a kívánalom: úgy
mozog, ahogy a legény irányítja, vagy rángatja. A modern táncok a bálban már régebb
kedveltek. Táncba csak mostanában kerültek, miután a fiatalabb táncos nemzedékek is
átélték azokat az alkalmakat, melyek e táncok elsajátítására segíthették őket. Legtöbb
esetben a világlátás, járás-kelés. A lányok városon szolgáltak, a legények szintén. Vannak,
akik inaskodtak, ismét mások, akik több évi olasz fogságot szenvedtek, ott tanultak
táncolni. Sütő András, Trucza János és Szász Ferenc meglett embereket a modem táncokat
meghonosítók közül név szerint is megemlíthetjük. A Székely-család 11 nagylegény-
nagyleány tagja közül nem kevesebb, mint 9 a világlátott. Bukaresttől a külföldi
országokig végtelen sok volt a tánctanulási alkalom, olyan sok, hogy lehetetlen volna
valamennyi szál lelkiismeretes nyomon követése és felgombolyítása. Akad ezenkívül egy-
két olyan alkalom, amely az itthoni tanulást is lehetővé teszi. Az öreg Vaszi cigány szerint
a mostani megletteket annakidején ő tanította az úri táncokra.‖483
482
Faragó J. 1946. 10-11. 483
Faragó J. 1946. 11.
124
És végül általában az „úri‖ táncok terjedésével, tanulásával kapcsolatban Faragó a
következő történetet meséli el. A történet egyben adalékkal szolgál a falusiak úri
táncokhoz fűződő élményeiről, illetve általában a régi világhoz fűződő nosztalgiájukról:
„A legmaradandóbb és legemlékezetesebb nyomot azonban mégis a báróék egyik
régi kertésze jelentette a tánchagyomány modernizálásában. A már említett Molnár Berta
néni öreg anyja, a 68 éves Némethi Máriskó néni vezet vissza bennünket a 90-es évek
tájára, 17-18 éves leánykorába. Volt abban az időben a palotában (így nevezik a
kamarásiak a bárói kastélyt), néhai Kemény Gyula báró és Kemény Anna bárónő
szolgálatában két belső inas. Isten tudja, hova valók, de az biztos, hogy jóképűek és jó
táncosok lehettek. Volt az uradalomban egy kertész úr is (nevét a hagyomány, akárcsak az
inasokét, szintén eltemette), annak meg két lánya. Ezek is táncos lábúak, mint Kamaráson
(erről tanúskodik a több évtizedes tapasztalat) a kertészlányok általában. Sem a lányok,
sem a belső inasok nem tudtak — vagy nem akartak — »parasztosan« táncolni s ezért
megfogadták az öreg János cigányt, akinek Hátár volt a csúfneve s az egész éjtszaka húzta
nekik a kertész házában. A táncokra a falu legügyesebb legényei és leányai — köztük
Máriskó néni is — hivatalosak voltak. Esténként az inasok mindig utánuk jöttek, mert a
tánc vacsora után kezdődött. Ezeken a gyakran ismétlődő éjtszakai mulatságokon tanulták
meg a falu fiataljai az akkori úri táncokat s tovább adták, hogy ezáltal a talaj lassanként
véglegesen megpuhuljon a modern táncok befogadására. Máriskó néni életében ezek az
éjtszakák az élet legszebb, legboldogabb óráit jelentették. Igaz, sok mindenre nem
emlékszik már, hogy mi volt és mi történt, legfeljebb arra, hogy a táncok is, az inasok is
nagyon-nagyon szépek voltak. Vég nélkül, lelkesen áradozik, s közben becsmérli a mostani
kamarási táncokat, amelyek élményvilágában messze a kertész házában tanultak alatt
maradnak.‖484
A fenti írások és általában forrásaink is arról tanúskodnak, hogy a valcer és a polka
és más 19. századi társastáncok századvégi, 20. század eleji népszerűségét a népi
táncéletben a táncok újabb divathulláma követte az első világháború után. Ekkor jelent
meg a falusi táncéletben a onestep, a foxtrott, a tangó, a boszton, vagy a rumba.
Végül meg kell jegyeznem, hogy jóllehet e modern divathullám táncainak magyar
népi kultúrában való megjelenése a nyelvterület központi részein az első világháború
484
Faragó J. 1946. 11-12.
125
körüli időszakra tehető, ugyanakkor az erdélyi dialektus területén tudunk ezek késői, 1950-
es évek körüli fölbukkanásáról.485
ONESTEP (VANSZTEP)
Páros ütemű, kötetlen szerkezetű, egyszerű motívumkincsű, „indulószerű‖ gyors páros
tánc, mely az amerikai táncok 20. század eleji moderntánc-hullámával került Európába.
Megjelenése 1910. körülre tehető. Elődje a twostep, későbbi rokona a foxtrott. 486
A onestep magyar népi tánckultúrában való előfordulására bőven vannak adataink, és
ezek a nyelvterület legkülönbözőbb részeiről kerültek elő.487
A táncra vonatkozó
ismereteink alapján nagyobb elterjedtségét és népszerűségét a két világháború közötti
időszakra tehetjük.
Tudjuk, hogy a onestep az első világháború alatt kedvelt volt a katonák között. A
tánc európai megjelenéséhez képest már tíz éven belül vannak adataink ennek magyar
kisvárosi, sőt falusi környezetben való felbukkanására. Terjedése közvetlenül az első
világháború körüli időkre tehető. A tánc közvetítői elsősorban a tánciskolák és emellett
különösen a katonáskodó férfiak, valamint a falusi iparosok, helyi értelmiség lehettek.488
A
közösségeket kiszolgáló zenészek szintén fontos közvetítői voltak a modern tánczenéknek
és mint láttuk maguknak a táncoknak is.489
A tánc terjesztői között természetesen itt
485
Erre vonatkozóan vannak adataink, pl. saját jobbágytelki (marosszéki) kutatásainkból (Dóka K. 2009.), és
erről tájékoztat bennünket a mezőségi területre vonatkozóan Kallós Zoltán is: „Válaszúton a
tánchagyományok még viszonylag elevenen élnek, néhány évvel ezelőtt a hagyományos táncokon kívül mást
még alig jártak. A modern társastáncok 10–15 éve kezdtek elterjedni, állandósulásuk pedig csupán 4–5 éve
történt. Emiatt egyes hagyományos táncok — különösen a férfitáncok — lassan kiszorulnak a táncrendből.‖
(Kallós Z. 1964. 236.) 486
Onestepről (és a twostepről) általában ld. Sachs, C. 1937. 445-446.; Boronkay A. (magyar változatot
szerk.) 1983–85. III. kötet 18. onestep szócikk, 558. twostep szócikk; Cohen, Selma Jeanne (szerk.) 1998. VI.
köt. United States of America szócikk 243. 487
A onestep és twostep magyar népi tánckultúrában való előfordulásához vö. Bándy M. – Vámszer G.
1937.; Maácz L. 1954. 38.; Györffy I. 1955. 167., 1983. 458.; Belényesy M. 1958. 55., 106., 153., 157.;
Gönyey S. 1958. 142.; Pálfi Cs. 1970. 116.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Felföldi L. 1983. 392–393., 399.;
Pálfy Gy. 1984. 1026., 1032., 2000. 337–338.; Martin Gy. 1988. 230–232., 1990b. 443.; Nagy J. – Pálfy Gy.
1989. 785.; Pesovár F. 1990a. 210.; Ratkó L. 1996. 190. 257-–259.; H. Bathó E. 1998. 203–208.; Kaposi E.
1999. 47.; Darmos I. 2006. 42–43.; Jánosi J. 2004. 26. 488
A onestep és más modern táncok tánciskolai oktatására vonatkozóan vö. még Pesovár F. 1990a. 210.: „Az
első háború után [a falusi táncmesterek] tanították az újabb társastáncokat, a charlestont, rumbát, onestepet
(one step), majd a tangót és a foxtrottot is. A magyar táncok közül pedig a palotásokat, a magyar kettőst, a
magyar szólót és gyakran a csárdást is.‖ 489
Ld. korábbi idézeteinket, pl. Faragó J. 1946. Vö még Ratkó L. 1996. 190.: „A geszterédi magyar prímás
például katonáskodása idején sok olyan magyar nótát, túltáncot tanult, amit a falujában akkor még nem
ismertek. Így tanult meg, és vitt haza falujába többek között valsztepp- és foxdallamokat is. A prímások
gyakran nagyobb községekbe, esetleg városba bálazni járó legényektől tanulták el az új túltáncok dallamait,
126
vannak a világlátott falusiak, akik a városban, fővárosban megtanulták a táncot, és otthon
megtanították a falubelieknek. Egy szatmári férfi Martin György 50-es évekbeli
gyűjtésében a onestep két világháború közötti tanulására így emlékezett vissza:
„A táncokat legjobban az utcán, házaknál tanultuk, ahol együtt táncolgattunk.
Például a van steppet Palkó Róza, aki Pesten volt, az hozta be divatba, aztat attul tanultam
meg. Dancs Gizit aztán én tanítottam meg.‖490
Másik visszaemlékezésünkben a tánc tanulásáról így számolt be egy 1895-ös
születésű sobri férfi: „Vanszteppet én tanitottam Sobron először 18-ban, pestiektől
tanultam, két unokatestvérem volt itt.‖491
Györffy 1922-es írása az egyik legkorábbi említés a tánc népi használatára.492
A
táncra mint a fiatalok szórakozó táncára az 1930-as években Bándy és Vámszer is utalnak
könyvükben.493
A onestep-et forrásaink gyakran csupán mint tánciskolában tanult, de nem vagy csak
alkalmanként járt táncot említik. Az 1920-as, 30-as évekre vonatkozóan azonban már
adataink vannak arra, hogy a falusi kultúrában a csárdás mellett kedvelt szórakozó tánc.
Más adataink csak az 1940-es évekbeli terjedésről szólnak.
Megtaláljuk báli és lakodalomi szórakozó funkcióban is. A vansztepp név mellett
ennek elferdített névváltozataival is előfordul, így vassztepp, vagy valsztepp, esetleg
valcepp, vanszterp. Előforduló belépő, belépős névváltozatokkal is.494
Noha nagyobb
népszerűsége elsősorban a két világháború közötti időszakra tehető, az erdélyi területről
tudunk a tánc későbbi divatjáról is. A onestep a népi tudatban, kísérő zenéi lévén és
funkcionális szempontból (táncrendben elfoglalt helye alapján) összefonódik később
jelentkező változatával, a foxtrot-ttal.
de az is megesett, hogy egy-egy tánciskolát szervező tánctanár tanította meg a helyi zenekarnak a túltáncok
kísérő zenéjét a tánctanítás előtt pár nappal.‖ 490
AKT 612. 123. 491
AKT 369. Tánciskolán kívüli tanulásával és használatával kapcsolatban ld. még pl. AKT 793.; AKT 234.
30-31.; AKT 851.; AKT 369.; AKT 464.; AKT 591.; AKT 633.; különösen EA 3287. 5. 492
Györffy I. 1955. 167. [1922] 493
Bándy M. – Vámszer G. 1937. 32–39. 494
Ez az elnevezés utalhat általában a társastáncokra, modern táncokra is, vagy valamely más táncra pl. a
onesteppel rokon foxtrottra.
127
A TANGÓ
A dél-amerikai eredetű tánc az 1910-es évek elején különösen lázba hozta Európát.495
A
tangó tízes évekbeli széleskörű nemzetközi és hazai divatja a legkülönfélébb csatornákon
érte el a korabeli magyar falusi kultúrát. Terjedt a tánc az ekkorra igen népszerűvé vált
tánciskolákkal, de emellett sok más módon. Zenéjét közvetítette az 1930-as évektől a falusi
közegben egyre inkább népszerűvé váló rádió. Ezeknek köszönhetően a keringőhöz és a
foxtrotthoz hasonlóan a tangó is széles körben ismert szórakozó tánc lett időszakunkban.496
Lassú, negyedes alaplüktetésű, páros ütemű, kötetlen szerkezetű egyszerű motívumkincsű
lépő táncként terjedt el a népi kultúrában.
Megnevezése a nemzetközi terminológiához igazodott (tangó). Divatjáról tudunk
már a korábban idézett forrásainkból is és a rávonatkozó kéziratokból és
adatközlésekből.497
A tangó a 20. század második felére a népi tánckultúra népszerű tánca
lett, mely a fenti 20. századi társastáncokkal és ezek következő hullámával végül egy-két
évtized alatt kiszorította a csárdást a falusi táncéletből.498
A tánc a magyar falusi
kultúrában még az ezredvég lakodalmi táncrepertoárjában is szerepel.499
495
A tangóról általában ld. Sachs, C. 1937. 445–447.; Boronkay A. (magyar változatot szerk.) 1983–85. III.
kötet 490. tangó szócikk; Azzi, M. S. 1998. 496
A tangó magyar népi tánckultúrában való előfordulásához vö. Pesovár F. 1990a. 210.; Faragó J. 1946. 11.;
Hegedűs L. 1955. 122., 124.; Gönyey S. 1958. 143.; Maácz L. 1954. 38–39.; Belényesy M. 1958. 104–106.,
135–138., 152., 153., 156.; Berkes E. 1969. 163., 167.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Felföldi L. 1983.
399.; Pálfy Gy. 1984. 1032., 1991. 48.; Karácsony Z. 1993. 152–156.; Balázs L. 1994. 61.; Zsigmond J.
1996. 189–190.; Ratkó L. 1996. 163., 218., 232., 257-258.; H. Bathó E. 1998. 203., 208.; Kaposi E. 1999.
24.; Vavrinecz A. 2000. 323., 331-333.; Jánosi J. 2004. 26.; Darmos I. 2006. 42.; Dóka K. 2002.; 2007. 66.;
Kavecsánszki M. 2008. 66–68. 497
A modern táncok második világháborút követő életére és mozgásanyagára vonatkozóan ld. Hegedűs
kalocsai tanulmányát: „A fiatalság jelenlegi tánckincse nagyon szegényes. Bármit húz a zenekar: tangót,
rumbát stb., mindre ugyanazt a pár motívumot járják: lépegetés előre-hátra, kilépés oldalt és esetleg egy
félfordulat. Ez most a csárdás is. A táncok még esetlenebbé váltak a vastagtalpú gumicipő elterjedésével.‖
(Hegedűs L. 1955. 122.) 498
A 20. század második felében betöltött szerepéhez illetve mozgásanyagához ld. a tangót „két lépés balra,
egy jobbra formában táncolják‖ (Berkes E. 1969. 163.) ugyanitt utalás arra, hogy az 1960-as évek
fiatalságának népszerű tánca és ugyanebben az időben menyasszonytáncként táncolták (Berkes E. 1969.
167.). 499
Itt mindenek előtt saját személyes vidéki városi és falusi közelmúltbeli lakodalmi tapasztalataimra
hivatkozhatok.
128
A FOXTROTT
Modern társastánc, amely 1913-14. körül a regtime-ból és a onestepből alakult ki. Páros
ütemű, 4/4-es, közepesen gyors, egyszerű motívumkincsű lépő páros tánc. Később
kialakuló gyorsabb változata a quickstep, lassabb a slowfox. 500
A 20. század első felére vonatkozóan számtalan a fox/foxtrott magyar falusi
kultúrában való megjelenésére utaló adatunk van. Jóllehet ezek az említések a tánckutatás
irányultsága miatt többé-kevésbé esetlegesek, ugyanakkor a tánc általános elterjedtségét és
népszerűségét tanúsítják.501
A táncnak a paraszti tánckultúrából leggyakrabban előkerülő névváltozata, a fox
esetében nem lehet egyértelműen elválasztani a foxtrottot későbbi lassú rokonától a
slowfoxtól. A tánc népszerűségi idejéből, a gyorsabb tempóra való utalásokból, vagy a
táncciklusban való elhelyezkedéséből (gyakran a modern táncok között zárótánc) és az
ezredvég falusi tánckultúrájában előforduló változatai alapján arra következtethetünk, hogy
a táncnak elsősorban gyors változata (foxtrott) lehetett elterjedtebb. Emellett szól az a tény
is, hogy a forrásokból legtöbbször a gyors fox/foxtrott kerül megemlítésre, és csak jóval
szórványosabban a slow fox.
A foxtrott leggyakoribb népi megnevezései a foksz és a foksztrott, emellett
előfordulnak még a belépő, vagy az elferdített változatok a foxtrod, a foxtró, a trott, vagy
tréfásan a „menj el tőlem, jöjj hozzám‖ elnevezések is. A fox-jellegű gyors táncok
megnevezései között találkozunk, pl. az erdélyi dialektusban a dzsessz megjelöléssel is.
A modern táncok korabeli fogadtatásával kapcsolatban számos visszaemlékezésből
előkerül a fox(trott) és a hasonló táncokkal szembeni kezdeti ellenállás.502
A foxtrottról és
500
A foxtrott történetéhez ld. Sachs, C. 1937. 445-446.; Boronkay Antal (a magyar változatot szerk.) 1983–
85. I. köt. 602. foxtrot címszó; Cohen, Selma Jeanne (szerk.) 1998. VI. köt. United States of America szócikk
243. 501
A fox/foxtrott és slowfox magyar népi tánckultúrában való előfordulására vonatkozóan vö. Bándy M. –
Vámszer G. 1937.; Faragó J. 1946. 11.; Maácz L. 1954. 38., 39., 47., 49., 53.; Lajtha L. 1955. 9–10.; Gönyey
S. 1958. 143.; Belényesy M. 1958. 54–55., 156., 104., 106., 110.; Dánielisz. E. 1976. 149.; Pesovár F. 1960a.
321.; Berkes E. 1969. 163., 166.; Pálfi Cs. 1970. 116.; Felföldi L. – Martin Gy. 1978.; Felföldi 1983. 392–
393.; Pálfy Gy. 1984. 1032., 1991. 48., 2000. 344.; Karácsony Z. 1993. 152–156.; Zsigmond J. 1996. 189–
190.; Ratkó L. 1996. 163., 190., 197., 218., 232., 257–258., 260.; H. Bathó E. 1998. 203., 208.; Kaposi E.
1999. 24., 47., 48., 74.; Vargyas L. 2000. 33., 61.; Vavrinecz A. 2000. 323., 331–333.; Tóth J. 2001. 85.;
Dóka K. 2002., 2007. 66–67., 2009.; Kavecsánszki 2008. 67.; Varga S. 2009. Időszakunkra vonatkozóan, pl.
AKT 286.; EA 5419.; EA 5419.; EA 7665. 502
Vö. pl. „Molnár Gábor mátészalkai tánctanár úgy emlékszik vissza tyukodi tanításaira, hogy oda nem
szeretett járni, mert állandóan megzavarták a tánciskola menetét. Megtörtént, hogy a tánciskolában tanítás
közben odament két legény a zenészek elé és csárdást rendeltek, neki pedig megmondták, hogy üljön le, mert
»nem kell fox, csak csárdás«‖ (Pesovár F. 1960a. 321.)
129
más modern táncokról szóló beszámolókban is előkerül a táncok mozgásanyagával, vagy a
szoros összefogódzással szembeni idegenkedés.503
Tudjuk, hogy a foxtrott a két világháború között a tánciskolák állandó és
népszerűtánca volt, amelyet a tánctanárok közvetítettek a falu felé is. Emellett
természetesen ez a tánc is terjedt más csatornákon is. Elterjedésére utalnak a korabeli
források, emellett a tánc és zenéjének továbbélő változatai is.
Korabeli népszerűségére vonatkozóan érdemes idéznünk egy 1939-es kéziratból,
amely egy derzstomaji (Jász-Nagykun-Szolnok) tanítónőtől származik, aki faluja népi
kultúrájának bemutatása kapcsán ír az új táncokról:
„Ma már a ropogós magyar tánc helyett tötyögő foxot, meg simuló tangót járnak. (A
falusiaknak mindig az tetszik, ami divat, vagyis, amit városban látnak.)‖504
Lajtha László kőrispataki gyűjtésének előszavában említést tesz általában a modern
táncokról és az újabb zenei és táncdivatok két világháború közötti terjedéséről. Lajtha
megjegyzése ugyanakkor utal a rádió terjedésére és a falusi tánczenei kultúrára gyakorolt
hatására:
„A jó cigánynak sok darabot kell tudnia, sokféle régi táncnak kell ismernie
muzsikáját. Végül megkívánják, hogy a darabokat régiesen, szépen kolorálva adja elő. Az
ilyen prímásnak nagy a becsülete, híre s tekintélye. Mindez az öreg parasztokra
vonatkozik. A mai fiatalság már csak az újabb csárdásokat kéri. Ezek között nem egy a
műdal. Sajnálatosan vannak falvak, ahol csárdást sem igen táncolnak már. Valcert,
foxtrott-okat kérnek, azt, amit rádióból hallottak. Mostanság idősebb cigány-muzsikusok
között gyűjtve, nem egyszer halottam: »nem játszottam ezt a darabot már negyven
éve…«‖505
A tánc 1930-as, 40-es évekbeli erdélyi előfordulására vonatkozóan már korábban
idéztük Zsigmond József és Faragó leírását. Bőven állnak adatközlések rendelkezésünkre a
foxtrott mint szórakozó funkciójú divattánc falusi tánckultúrában való két világháború
közötti jelentkezésére és egy-két évtizeden belüli általánosan elterjedtségére.506
A tánc
divatjáról még a 20. század második feléből is tömegesen vannak információink.507
503
Ld. pl. „Hogyha a legénnyel táncolt a lány csárdást és egy kicsit odasimult, kikapott ám. Csak úgy volt
szabad táncolni, hogy fogta a vállát és egy kicsit kifelé kellett tartani a farát. Mikor a fox jött, nem is akarták
a parasztlányok táncolni, mert annál nagyon be kellett lépni. (Berzence)‖ (Maácz L. 1954. 47.) 504
EA 7706. 17. 505
Lajtha L. 1955. 9–10. 506
Vö. Faragó J. 1946. 11.; Lajtha L. 1955. 9–10.; Gönyey S. 1958. 143. és a korábbi lábjegyzeteket. 507
Vö. pl. Maácz L. 1954. 39.; Berkes E. 1969. 166. Az erdélyi dialektus területén például a fox más hasonló
jellegű zenékkel összefonódott változatai még a 20. század végén is népszerűek. Például Vavrinecz András
Felső-Maros menti leírásából tudjuk, hogy a 20. század második felében a helyi fox-szerű középgyors-gyors
130
Utalnunk kell még rá, hogy a foxtrott a paraszti kultúrában összefonódott más hasonló
tempójú, páros ütemű, modern táncokkal, így a foxtrott korábbi változatával a onesteppel,
vagy a későbbi divatot képviselő dzsesszel.
A publikációkból, a század első felének gyűjtéseiből, sőt a falusi zenekultúra 20.
század második felében is rögzíthető gyakorlatából is kitűnik a csárdás, a keringő, a tangó
és a foxtrott (vagy a modern tánc-divat más hasonló táncának, pl. onestep, dzsessz)
táncciklusként való összekapcsolódása. Az ezekből felépülő táncciklusokra vannak
adataink Somogytól egészen a Székelyföldig.
Fontos megjegyeznünk, hogy az újabb táncdivatok megjelenése után is láthatóan
továbbélt, illetve újraértelmeződött a táncok ciklussá szervezésének gyakorlata. Így a
keringő (valcer)- tangó – fox (foxtrott) táncciklussá való összekapcsolása egyértelműen a
korábbi, hagyományos mintákat is követi, pl. a tempó fokozásában, vagy a különböző
metrikájú, páratlan és páros ütemű táncok ciklussá szervezésében. Ugyanakkor vannak
példáink ezek sokféle összekapcsolására. A modern táncok egyes darabjai vagy kisebb
ciklussá szerveződő sorozatai helyet kaphattak a hagyományos táncokból álló ciklusba
épülve, de megjelenhettek (pl. a csárdástól) elkülönülő önálló táncciklusként is.508
A leírásokból és a gyűjtött anyagokból egyértelműen kitűnik, hogy a modern táncok
egymással hasonló mozgásanyagú, hasonló tempójú, az elit kultúrában egymást követő
divatokkal jelentkező változatai - így pl. a fentebb említett onestep és foxtrott a népi
gyakorlatban leegyszerűsödött motívumkinccsel, egymással zenében és táncban
összefonódva, terminológiában is keveredve jelentkeztek.509
Ugyanakkor a foxtrott és a
tangó egymástól való megkülönböztetése a dallamanyag, a tempó (és a kíséretritmus)
különbségeiből is adódóan következetes.
A fentebb említett táncok mellett szórványosabb utalásaink vannak még a twostep, a
charleston, a shimmy, a boston, a rumba, majd a swing és a twist előfordulására is.
Ugyanakkor ezek jóval kevéssé terjedtek el és hatásuk is kisebb, mint a keringőé, a foxé és
a tangóé. Utóbbiak hosszú időre beépültek a falusi kultúrába. Jelentkezésük a 19. század
(negyed=108-134) lépő páros táncot dzsessznek hívták, és fox, charleston és más divatos slágereket
játszottak zenekíséreteként.
E táncok esetében más modern táncokhoz hasonlóan az egyéb közvetítő csatornák mellett mindenekelőtt az
aktuális tánczenei divattal tudatosan lépést tartó cigány- és parasztzenészek közvetítésével kell számolnunk. 508
A táncciklus átalakulásáról ld. Martin Gy. 1970. 509
Pl. a 20. század második felében a Nyárád mentén onestep illetve dzsessz nevek alatt, vegyes, különböző
eredetű és zenei divatokat képviselő, nemzetközi és magyar szalonzenéket magába foglaló tánczenét találunk,
melyre néhány egyszerű lépő-motívumból felépülő táncot táncolnak. A tangó kapcsán ugyanezt a jelenséget
figyelhetjük meg.
131
végére (keringő), illetve a 20-as, 30-as évekre (foxtrott, tangó) tehető, ugyanakkor a
nyelvterület egyes részeinek falusi kultúrájában máig népszerűek.
A nemzetközi divatot képviselő egyszerű motívumszerkezetű, kötetlen páros táncok
népszerűvé válásával párhuzamosan folyamatosan tapasztaljuk a hagyományos páros
táncok, elsősorban a csárdás nagyarányú visszaszorulását. A hagyományos népi táncok
végül csak a 20. század második felére kezdenek el egyértelműen és általánosan kikopni a
helyi tánckultúrákból.
A „MAGYAR NÉPTÁNC‖
Néptánc és könyvek
Az a gondolat, hogy a néprajzi kutatás maga is tevőlegesen hozzájárult a népi kultúra
alakulásához, hogy közvetlen kapcsolat van a népi kultúra és az őt leíró tudomány között
mára úgy tűnik beépült a néprajzi gondolkodásba.510
Vizsgálja a kutatás önmagában a népi
kultúrát bemutató adatközléseket, publikációkat, de foglalkozik azzal is, hogy a néprajz
hogyan formálta a népi kultúráról való gondolkodást, vagy magát a leírt néprajzi
jelenséget.
Tudjuk például, hogy a korai népköltészeti gyűjtemények anyaga újra folklorizálva
beépült a falusi kultúrába, hogy az egyes szokások leírásai az újságokon, ismeretterjesztő
publikációkon és más fórumokon keresztül a közösségekhez eljutva mint előírások kezdtek
működni. Vannak ismereteink az iskolai énektankönyvek és népszerű gyűjtemények által
közvetített népdalok terjedéséről, folklorizálódásáról. Keveset tudunk azonban arról, hogy
a tánccal foglalkozó publikációk mennyire jutottak el falusi közegbe és ezek anyaga a helyi
értelmiségiek révén mennyire épült be a falusi kultúrába.
Mára szokás a népi kultúrát népszerűsítő kiadványokat, sőt a tudományos
publikációkat is folklorizmus-jelenségként értelmezni. A népi kultúra reprezentációinak
vizsgálói tárgyalják a tudományos reprezentáció kérdéseit stb. Ebben a kontextusban a
510
A tudomány és a népi kultúra hosszú távú kapcsolatáról és összefonódásáról vö. Bausinger, H. 1995.:
„…a legtágabb értelemben vett „alkalmazott néprajz‖ már régen és sok tekintetben jellemző módon
megváltoztatta a nép viszonyát a tradícióhoz és a hagyományozott kulturális javakhoz.‖ (Bausinger, H. 1995.
106.)
132
tudomány az a nem folklór, vagy ha úgy tetszik idegen környezet, melybe a folklór/népi
kultúra elemei eljutnak és közegükből kikerülve új tartalmakkal telítődnek.
Különböző előzmények után a 19. és 20. század fordulóján kezdődik meg és válik
egyre intenzívebbé a néptánc tudományos kutatása, feltárása. Magát a kutatás történetét
már korábban részletesen tárgyalom, e fejezetben arra fókuszálok, hogy a néptáncot
bemutató más reprezentációk (film, színpad, turisztikai bemutatók) mellett a tudomány
milyen képet rajzolt a „magyar néptáncról‖, illetve hogy hogyan alakult ez a kép?
Első megjegyzésünk, hogy a legkorábbi publikációk mind a különlegeset, az eltérőt,
a „pompásat‖ (Bausinger) keresték a falusi tánckultúrában. Nem a szokványosat, az
általánosat igyekeztek megragadni, hanem különleges táncokat kerestek (pl. halottas tánc,
borica tánc, kállai kettős)511
, vagy egy-egy vidék tánchagyományában a sajátosat próbálták
megragadni512
.
Ekkor ezek a kutatások még inkább szűkebb néprajzi/tudományos érdeklődést
tükröztek. A két világháború között elsősorban két „nagy‖ összefoglalás határozta meg a
magyar néptáncról való tudományos és közgondolkodást. Az egyik Réthei Prikkel Marián
1924-es, a magyar néptánckutatás alapjait megteremtő összegzése513
, és a másik pedig „A
magyarság néprajzának‖ Tánc-fejezete. Mindkettő hatalmas anyaggyűjtésen alapult és a
„magyar néptáncot‖ igyekezett megjeleníteni.
Réthei a 19. század végének millenniumi légkörében a történeti emlékeket
összegyűjtve a magyar (nép)tánc nagy történelmi tablóját vetíti elénk. Felveti a magyar
táncok „ősi egységének‖ gondolatát, felvázolja ennek az egységnek a felbomlását, a
„nemes tánc‖ és a „paraszttánc‖ szétválását és a csárdással a báltermekbe a magyar táncok
„diadalmas visszatérését‖. Ugyanakkor az az elgondolása, hogy a néptánc kifejezi a
magyar nép jellembeli sajátosságait, a „komolysággal párosult élénkséget‖, a „kihívó,
dacos büszkeséget‖, harciasságot, nyíltságot, bátorságot, „szilajságot‖.514
Réthei általában
a magyar néptánc „sajátos lejtésmódját‖ igyekszik meghatározni. Megállapítja, hogy a
magyar férfi, ha nővel áll párba a nőt egyik kezével derékon karolja, a másik kezét a
csípőjére teszi, eközben a nő egyik kezével a férfi vállát vagy karját fogja, a másik kezével
a szoknyáját, köténye szélét vagy kendőjét. A férfi kihúzza magát „délcegen
fölegyenesedve‖ táncol. Ír a férfi „lejtőlépéseiről‖, a „magyarosan stilizált járásról‖, a
511
Kálmány L. 1912.; Horger A. 1899.; Horger tanulmányának előzménye: Zajzoni Rab I. 1862.; Farkas L.
1895.; n.n. 1924. 512
Pl. Borbély S. 1891.; Pintér S. 1891a., 1891b.; Baksai 1891.; Kolumbán S. 1894.; Lázár I. 1896. 513
Réthei Prikkel M. 1924. 514
Réthei Prikkel M. 1924. 31.
133
toppantásokról, bokázásokról, a sarkantyúpengetésről. A férfi „a zene ritmusára majd
lábujjheggyel, majd sarokkal, sőt esetleg felváltva is, két helyen érinti a földet‖, szökell,
„egyet-egyet fordul, ujjaival pattint, a tenyerébe csap, karjaira, combjaira, vagy …
csizmaszáraira üt, örömében fel-felrikkant és röviden (párszor) kopog, dobog … velejár
felső testének ődöngése, illegetése, riszálása‖.
Réthei részben megfigyeléseire, benyomásaira, és különösen a történeti leírásokra és
ábrázolásokra hagyatkozva vázolta fel a „magyar néptánc‖ általános képét. Ugyanakkor
felhívta a figyelmet a néptánc táji eltéréseire és az összegyűjtött történeti anyagra és
megfigyeléseire támaszkodva kísérletet tett az osztályozásra és az egyes táncfajták
leírására. Elsősorban tartalmai szempontokat figyelembe véve a magyarság táncait a
különleges magyar táncok, jelképes és játékos táncok, katonatáncok, vidéki táncok, alkalmi
táncok, magyar műtáncok csoportjaiba sorolja.
Az 1930-as években Gönyey és Lajtha táncfejezete egy új képet vetít elénk, amikor
Réthei inkább historizáló táncképe helyett az élő magyar népi tánckultúrára hivatkozik.
Határozott körvonalakkal rajzolja meg az „élő‖ magyar néptáncot, amely lám a
Gyöngyösbokréta révén már a nagyközönség számára is hozzáférhető, ismert jelenség.
Hogy mely településekből lettek bokrétás falvak az részben a néprajzkutatók ajánlásaitól is
függött.515
Ugyanakkor tudjuk, hogy az 1930-as években Gönyey is nagyrészt a Bokréta-
mozgalom által a figyelem középpontjába került táncokat filmezte, gyűjtötte, közölte és
részben erre az anyagra alapozva írták meg Lajthával a szóban forgó táncfejezetet. Itt
Réthei benyomásokon alapuló, általánosító néptánc-képe helyett már a konkrét, rögzített,
egy-egy táncfajtát reprezentáló táncfolyamatok részletekbe menő (akár rekonstruálható!)
szöveges leírását adták. Gönyeyék leírása lényegében felöleli a magyar néptánc főbb
típusait. Általánosan jellemzik a táncok főbb fajtáit, majd néhány konkrét helyi változat
leírását adják. A táncokat rendszerezve elsősorban formai jegyeket figyelembe véve a
következő csoportokba sorolják a táncokat: 1. ősi körtánc (itt az énekes női körtáncok és
néhány gyerekjáték leírást kapjuk); 2. „férfiak egyes tánca‖ – ezen belül beszélnek a
pásztortáncokról (berzencei kanásztánc, marcadópusztai kanásztánc, karcsai kanásztánc,
mikófalvi juhásztánc, magyar szóló/magyar tánc Tunyogról) –; 2. „botostánc‖ (gerjeni,
kiskunhalasi botos pásztortánc, porcsalmai botoló); 3. „katonatáncok, verbunkosok‖
(kalotaszegi figurás, aranyosszéki legényes, sárvásári csürdöngölő – vagyis ide sorolja a
későbbi kutatások által a verbunkos hagyománynál régebbinek értelmezett férfitáncokat is,
515
A tudomány és mozgalmak összefonódásáról már sok helyen volt szó. Itt csak alá szeretnénk húzni, hogy
ebben az időszakban maga a néprajz tevőlegesen is alakította a helyi népi tánckultúrát.
134
tiszapolgári csapásolás, kunszentmiklósi verbunk) és 4. „vegyes páros táncok‖ (itt
részletesen csupán az erősen stilizált cigándi keménycsárdást mutatják be).
Ha a táncfajták bemutatásának arányait megnézzük, akkor egyértelműen az ősinek
tartott női körtáncok és a különböző férfitáncok felé billen a mérleg. Ez annál is
tanulságosabb, mivel tudjuk, hogy a tanulmány születésének idején a páros tánc
(elsősorban a csárdás) az uralkodó műfaj. Forrásaink alapján az énekes női táncok már
kikopóban vannak, a szóló férfitáncok és eszközös táncok is a táncélet perifériáján
helyezkednek el, ezzel szemben a páros táncok uralják a táncéletet. Ugyanakkor Gönyeyék
az ősinek érzett karikázóra, a virtuóz (és a színpadon is rendszeresen bemutatott) eszközös
táncokra és a szóló férfitáncokra helyezték a hangsúlyt, ezekben látták meg a magyar
néptáncot legjobban reprezentáló típusokat.
Ebben a bemutatásban is olvashatunk a magyar néptánc főbb sajátosságairól,
melyeket más népek táncaival való összehasonlítások révén fogalmaznak meg a szerzők.
Véleményük szerint a nyugat-európainak tartott jellegzetességekkel (nyersesség, a hosszú
lépésekkel való táncolás, a mozdulatok eltúlzása, a nők magasra ugratása, a nő pörgetése,
eldobása) szemben nálunk a férfi rugalmasan, délcegen táncol, a páros táncokban kis
lépések vannak, nincs magasba ugratás és a férfi többet táncol és hevesebben.516
Általában
nincsen táncainknak „szigorúan megszabott koreografikus rendje. Nincsen táncfiguránk,
amelyet ezernyi apró részletben meg ne változtathatna az, aki járja. Nincsen magyar tánc,
amelyet táncosa kétszer egymásután egyformán tudna eljárni.‖517
Időszakunk végére kirajzolódik a magyar néptánc tudományos képe, melyben a
legsajátosabbnak vélt vonások pl. a kötetlenség, az improvizáltság (mint a szabadság
kifejezői), a férfi délcegsége és virtuozitása, a nő szemérmessége és visszafogottsága
lettek.
A tudomány képe ugyan sok szempontból egybevág a két világháború közötti
„színpadi‖ néptánc-megjelenítésekkel (pl. a szóló férfitáncok és eszközös táncok
népszerűsége, virtuozitása; a női körtáncok egyöntetűsége, szertartásossága), ugyanakkor a
csillogó ünnepi díszben táncoló pár, a széles, látványos mozdulatokkal mulató, táncszókat
csujjogató férfiak sztereotípiái már inkább a turisztikai kép sajátosságai, illetve
elvárásai.518
516
Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 145-146. 517
Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 146. 518
Sejtjük, hogy a már régóta népszerű népszínművek parasztábrázolásainak stilizált mozdulatai, ábrázolási
kliséi is tetten érhetőek a néptánc két világháború közötti tömeges színpadi megjelenítésében. Gondoljunk
csak arra, hogy a Gyöngyösbokréta-mozgalmat irányító Paulini Béla maga is foglalkozott népszínművek
135
Egy sajátos műfaja is megjelent a néptáncok publikációinak, ezek pedig a gyakorlati
célokra készült népszerűsítő néptánc-kiadványok. A 19. század végi, 20. század eleji
magyar tánckönyvek ezek előzménye, ugyanakkor míg a századforduló táncmesteri
könyvei a kor divatos táncait és a tánciskolai szokásokat, polgári illemet, és csak részben a
népies műtáncokat terjesztették és különösen a hivatásos tánctanároknak szóltak, addig a
népi tánc-kiadványok a magyar néptáncokat (vagy annak vélt táncokat) akarták terjeszteni,
és elsősorban a falusi és városi értelmiségieket célozták. Közös a két műfajban, hogy
mindkettőben helyet kaptak a magyar népies műtáncok. A néptánc-kiadványokban ezek
először tulajdonképpen a néptánc valamiféle szinonimájaként szerepeltek, majd ezek
helyét fokozatosan átvette az „eredeti‖ paraszttáncok bemutatása.
A néptánc-könyvek műfajának kialakulása és az ilyen könyvek terjedése nálunk az
1930-as évekre tehető. Ezek két világháború közötti legismertebb darabjai Elekesné Weber
Edit „Magyar táncok. Vezérkönyv a magyar tánc tanításához‖ és Bándy Mária és Vámszer
Géza „Székely táncok‖ című könyvei voltak.519
Ezeknek a könyveknek felvállalt célja volt,
hogy a magyar, illetve székely népi vagy népies (a kettő közötti határt nem igazán
érzékelték a szerzők) táncokat terjesszék.
A testnevelő tanárok képzésével és gyerekek testnevelésével és tánctanításával
foglalkozó Elekesné első 1935-ös könyve még elsősorban a századfordulón terjesztett
népies műtáncok jegyében fogant. Még ott találjuk könyvében a „magyar tánclépéseket‖,
és a táncmesteri könyvek olyan darabjait, mint a körmagyar, a palotás, a magyar kettős, a
csárdás.520
Későbbi 1947-es könyvében már megtaláljuk a magyar néptánc (részben a
Bokréta által felszínre hozott) sokféle típusát, a karikázókat, az üveges táncot és sok más
eszközös táncot, a csárdás sokféle helyi változatát, a különböző verbunkokat és a
folklorizálódott társastáncokat.521
Bándy Máriáék „Székely táncok‖-könyve már a néptáncok jóval alaposabb
ismeretéről tanúskodik. A könyv hátterében ott van a 20-as évek, 30-as évek elejének
székely tánc-mozgalom. Jó ideje székely táncosok lépnek fel a népművészeti bemutatókon,
háziipari kiállításokon, folynak a szőttes bálok, elindult az Ezer Székely Leány napja.
Ugyanakkor a mozgalom kiszélesedéséhez maga a könyv is egyértelműen hozzájárult. A
színpadra állításával, rendezett parasztszereplőkkel népies darabokat, és minden bizonnyal e tapasztalatai is
meghatározóak voltak a táncos produkciók színpadi beállításainál. 519
Bándy M. – Vámszer G. 1937.; Elekesné Weber E. 1935. 520
Elekesné Weber E. 1935. 521
Elekes Istvánné [W. E.] 1947. Elekesné könyvének anyagai a mai napig felbukkan az iskolai
néptánctanításban.
136
szerzők a könyv bevezetőjében is a székely táncok terjesztését és bemutatását jelölik meg
legfőbb céljukként:
„Hisszük azt, hogy eljön még az az idő, amikor nagy városaink színpadjain
szerepelni fognak ezek a [székely] táncok, mert elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy méltó
helyet foglalnának el a híressé vált »Gyöngyös bokrétá«-ban is, a sok és változatos magyar
tánc között.‖522
Bándy Mária és Vámszer Géza könyvükben a „székely táncok‖ részletes szöveges
koreográfiai leírását adták kottákkal, rajzokkal. Nagyobbrészt a kor népszerű
folklorizálódott társastáncait (pl. gólya, kezes, polka, ceppel, általában a „hétfélét‖ mint a
polgári táncok füzérét) mutatatták be, másrészt viszont a hagyományos értelemben vett
néptáncok is megjelentek könyvükben, így a marosszéki vagy a csürdöngölő. A korai
székely mozgalom darabjait, pl. a kecsetkisfaludiak repertoárjának táncait is felvették
tánckönyvükbe és ezzel egy egyre bonyolodó folklorizálódási-refolklorizálódási folyamat
bontakozott ki.
A különböző adatközlések, tudományos publikációk és gyakorlati tánckönyvek
használatára vonatkozóan nem túl sok információ áll rendelkezésünkre. A kállai kettős
esetében konkrétan tudjuk, hogy a tánc rekonstruálásban szerepe volt Réthei Prikkel 1924-
es könyvének. A könyvet megjelenésekor a „Nyírvidék‖ című helyi lap ismertette. Még
ugyanebben az évben valószínűleg az újságcikk révén a nagykállói tanító felfigyelt a táncra
és elkészítette kállai kettős koreográfiáját, amelyet megtanított a községben.523
És hogy
lássuk, hogy milyen sok szállal is fonódik is össze a kutatás és a hagyományápolás: Már
korábban utaltam rá, hogy már a felújítás idején a budapesti Néprajzi Múzeum
szakemberei ellátogattak a faluba a bemutató örömére és tervezték a tánc filmen való
rögzítését is. Ezt követően a kállai kettős sorra jelent meg a különböző népszerűsítő és
tudományos igényű publikációkban.524
Elekesné és Bándyék könyve eredetileg is gyakorlati céllal készült. Ugyanakkor ezek
használatáról sincs túl sok információnk. Vannak rá adataink, hogy használták ezeket a
falusi értelmiségiek az iskolai és iskolán kívüli tánctanításban. Ha szórványosak is ezek –
különösen a kutatás hiányából adódóan –, biztosak lehetünk benne, hogy e könyvek
eljutottak falusi környezetbe.525
Azt is sejtjük, hogy Elekesné könyvének anyaga például a
522
Bándy M. – Vámszer G. 1937. 8. 523
n. n. 1924. 117. 524
Bándy M. – Vámszer G. 1937.; Elekesné 1935.; Lajtha L. – Gönyey S. 1937. 525
Az 1950-es évek elejére vonatkozóan vannak konkrét adataink arra, hogy a bukoviai székelyek
„hagyományőrzése‖ táplálkozott Bándy és Vámszer könyvéből. (AKT 454. 455.)
137
pedagógus-képzésen keresztül is terjedhetett és talán már ebben az időben
el/visszajuthatott a falusi kultúrába.
Néptánc – színpad – hagyományőrzés
A hagyományos táncok színpadszerű526
megjelenítése hosszú múltra tekint vissza. Ennek
történetéről születettek is összefoglalásaink.527
E fejezetben nem a korszak valamennyi
néptánccal kapcsolatos színpadi megjelenítését szeretném összefoglalni. Nem foglalkozom
sem a hivatásos táncosok, sem a városi amatőr/műkedvelő táncosok néptáncos
előadásaival.528
A témának csupán egy, megközelítésünk szempontjából fontos, szűkebb
szeletét tárgyalom. Vizsgálódásom tárgyát a folklórtáncok (vagy „annak szánt‖ táncok)
paraszti előadókkal való színpadi megjelenítései képezik.
A néptáncok színpadi bemutatásának történetéről már korábban, a népművészeti
bemutatókkal és mozgalmakkal foglalkozó fejezetben részletesen volt szó. Akkor csak
érintőlegesen tettem említést arról, hogy hogyan is nézett ki maga a színpadi megformálás.
Nézzük meg részletesen, hogy milyenek is voltak maguk ezek a színpadi produkciók,
melyek voltak a megjelenítés sajátosságai és milyen hatást gyakorolhattak ezek a
megfogalmazások a falusi kultúrára?
Először is utalnom kell rá, hogy a néptánc színpadi bemutatásának kérdései
természetesen nem választhatóak el élesen sem a könyvön keresztül történő terjesztés, sem
a filmes megjelenítés, sem a turizmus kérdésétől. Hiszen a Gyöngyösbokréta-bemutató
vitte színpadra a néptáncokat és népszokásokat, ugyanakkor ezek turisztikai célt szolgáltak,
de tudományos megfigyelés tárgyává is váltak, és szerencsénkre a bemutatókat sok esetben
filmen is rögzítették.
Mint korábban részletesen volt róla szó, korszakunkban a falusi táncosok, csoportok
színpadi megjelenítésének, általában bemutatóinak főbb állomásait a millenniumi
fellépések, a 20-as évek falusi népművészeti bemutatói, a Gyöngyösbokréta-mozgalom és
az ezzel egy időben, részben ettől függetlenül zajló más bemutatók jelentették. A tömeges
megjelenítés egyértelműen a Bokréta-bemutatókhoz köthető.
526
A továbbiakban színpad alatt nem csupán a valóban épített színpadon zajló megjelenítéseket értem, hanem
bármely olyan formát, amikor a folklórtánc megalkotásának elsődleges funkciója nem a szórakozás, vagy
valamely a hagyományos közösségben betöltött funkció, hanem a bemutatás, a közösségen kívül esők
számára a tánc (általában reprezentatív) megjelenítése. 527
A téma összefoglalásait Ld. különösen Maácz L. 1980.; Pesovár E. 1998.; Kővágó Zs. – Kővágó S. 2001 528
E téma korszakunkra vonatkozó feldolgozását ld. Kővágó Zs.-Kővágó S. 2001.
138
A korai (Gyöngyösbokréta-bemutatók előtti) színpadi formákról nem maradtak ránk
ezek részletes vizsgálatát lehetővé tevő dokumentumok, felvételek. Ezzel szemben a
gyöngyösbokrétás fellépésekről korabeli filmek állnak rendelkezésükre, továbbá a későbbi
néprajzi érdeklődésnek köszönhetően a műsorok keletkezése elég jól dokumentált.
Először is milyen hagyományanyag került színpadra?
A színpadra kerülés már önmaga szelekciót jelentett a faluban előforduló vagy
valamikor gyakorolt és a fellépés céljából valamilyen módon felújított táncokból. Emellett
konkrétan a bemutatás céljára is szerkesztettek táncokat. A kiválasztás és megformálás
folyamatai jól megfogható törvényszerűségek szerint történtek.
A színpadra került anyagokat vizsgálva úgy tűnik, hogy a bemutatott táncok sokszor
nem a falusi tánckultúra korabeli aktív tánckincsét vonultatták fel, hanem annak
megszerkesztett és határozottan archaizáló képet mutatták.529
Az archaizáló-historizáló
törekvések elsősorban a műsorok összeállítóitól, a mozgalmak szervezőitől származtak, de
mint szemléletet maguk a falusi hagyományőrző közösségek is magukévá tették. A
Gyöngyösbokréta-bemutatók a helyi tánckultúráknak sokszor régi vagy annak vélt elemeit
állították színpadra, és ebben az összefüggésben valami minél régebbi (vagy annak tűnik),
annál inkább alkalmasabb volt a bemutatásra, „a népi‖ reprezentálására. Ez a törekvés a
bemutatásra „érdemes‖ táncok, szokások kiválasztásánál is megnyilvánult, de ennek
eredménye az is, hogy a már a helyi tánckészletből kikopott táncokat felelevenítették. Az
1920-as évektől jól dokumentálhatóan tömegesen készültek a különféle népművészeti
bemutatókra a régi táncok felújításai.
A felújítás keretében a közösségi tánckultúrából már kikopott vagy a táncélet
perifériájára szorult táncok tudatos újratanulása, rekonstruálása zajlott.530
Ily módon a
közösségek tánc- és szokáshagyományának olyan régies elemei is megjelentek (és
továbbéltek), mint egyes alkalomhoz kötött táncok, pl. a menyasszonyfektető gyertyástánc,
az énekes női körtáncok, vagy eszközös táncaink különböző változatai. Általános jelenség
volt, hogy ezekhez a felújításokhoz az idősebb, gyakran a tánc szempontjából már nem
aktív generációk segítségét vették igénybe.
A felújítás, felelevenítés minden tánctípusnál jól nyomon követhető. Még a verbunk
és csárdás esetében is egyértelműen tetten érhető. Szöveges archívumainkban rengeteg
adatot találunk arra vonatkozóan, hogy ezeket, illetve általában a hagyományos táncokat a
529
Az archaizálással kapcsolatban meg kell említenünk, hogy Bausinger utal rá, hogy a hagyományőrzés
velejárója a népi kultúra múltbeli formái és képei iránti orientálódás. (Bausinger, 1995. 95. 116-123.) 530
A hagyományápolásban megnyilvánuló felújító törekvésekről ld. Bausinger, H. 1995. 100-101.
139
Gyöngyösbokréta „hozza újra divatba‖.531
Megfogalmazódik, hogy „Paulinival jön vissza
újból a verbunk meg a csárdás‖532
. Vagy az 1945. utáni gyűjtésekben: „A volt
bokrétatagok tudnak táncolni, akiket az öregek tanítottak‖.533
Ezek és az ezekhez hasonló
rengeteg utalás, illetve a felújítások részleteiről szóló beszámolók mind mutatják azt a
folyamatot, ahogyan az 1930-as évek modernizálódó népi tánckultúrájában a falusiak a
hagyományos táncok felé fordultak és ezek „újratanulására‖, felelevenítésére törekedtek.
Ezeknek a felújításoknak pedig az elsődleges célja a felújított táncok színpadra állítása
volt.
A rekonstruálás módjainak a skálája igen széles lehetett kezdve attól, hogy az
idősebbektől a divatja múlt táncokat tudatosan újratanulják, vagy az öregek táncaiból egyes
„régi‖ motívumokkal felfrissítik a táncaikat, egészen addig, hogy az emlékezetből hívtak
elő mozgásformákat, amelyből valamiféle táncot szerkesztettek. Különösen az utóbbi
esetben pedig közel kerültünk egy újabb jelenséghez a szerkesztés kérdéséhez.
A konstruálás (szerkesztés) az a folyamat, amely során a műsorok összeállítói a helyi
hagyományokra hivatkozva színpadi „néptáncokat‖ hoztak létre. Először is le kell
szögeznünk, hogy a rekonstrukció (felújítás) és a konstrukció (megszerkesztés) nem
választható el élesen egymástól. A felújítás és a megszerkesztés bonyolult folyamatát
nyomon követhettük a kiskunhalasi verbunk és vőfélytánc esetében.534
Egyértelműen
„szerkesztett néptánc‖ volt a gyöngyösbokrétás kunlegényes vagy a szatmárököritói
fergeteges. Utóbbi keletkezésének részleteit is ismerjük Németh Lilinek a bokrétás csoport
egykori vezetőjének visszaemlékezéséből.
A fentiek mellett arról is tudunk, hogy a táncok „betanítói‖ műsoraikat más falvak
anyagával, vagy megszerkesztett népies műtáncokkal is igyekeztek változatosabbá tenni.
Például a karádi bokrétás csoport saját hagyományos táncait vitte színpadra „vegyesen a
bokrétavezető által gyűjtött és színpadra betanított anyaggal. De másvidéki táncokat is
átvettek; így ismerték meg például Karádon az Andocson szokásos mártogatóst‖535
. A
csoportok vezetői kiegészíthették, a műsorok anyagát a „népi táncokat‖ népszerűsítő,
gyakorlati célú kiadványokból is.536
Ugyanakkor annak ellenére, hogy a tudatos szerkesztésnek és idegen anyag színpadra
állításának is tanúi lehetünk, egyértelműen tetten érhető valamiféle hitelességre törekvés.
531
AKT 80. 532
AKT 453. 37. 533
AKT 255. 534
A kiskunhalasi vőfélytáncot ld. a DVD-mellékleten (05. példa). 535
Maácz L. 1954. 52. 536
Pl. Elekesné W. E. 1935.; Bándy M. – Vámszer G. 1937. Ezekről korábban részletesen volt szó.
140
Ez az igény igen látványosan megnyilvánult, például azokban a törekvésekben, amikor
néprajzos szakembereket kértek meg a színpadra tett anyagok minősítésére,
„hitelesítésére‖. Illetve az is nyomon követhető, hogy a néprajzosok a faluban végzett
gyűjtéseik alapján, maguk is ajánlottak helyi, igazi népi, hiteles és jól színpadra állítható
hagyományanyagot.537
Az „igazi magyar népi‖ mint címke védjegyévé is vált a
gyöngyösbokrétás bemutatóknak és azt is látjuk, hogy ezt mint marketingfogást tudatosan
használták is Pauliniék bemutatóik reklámozásakor.538
A kiválasztás szempontjai közé tartozott a látványosság, a színpadra alkalmazhatóság
is. Ebből a szempontból úgymond a legszínpadképesebb táncok, pl. az eszközös táncok
voltak, amelyek a falusi közösségek életében korábban is ügyességi-bemutató funkciót
töltöttek be. Ugyanakkor például az eszközös táncok népiességükkel, a korabeli divatos
táncoktól való erőteljes eltérésükkel a közönség egzotikum-keresését is kiszolgálták.
Ugyanígy egzotikusak lehettek a korabeli nézők számára az énekes leánykörtáncok, vagy a
különböző alkalomhoz kötött táncok, pl. menyasszonyfektető gyertyástánc.539
További, a közönség (és a szervezők) igényeihez igazodó törekvés volt, hogy minél
változatosabbak legyenek az összeállított műsorok. Ezért minél többféle tánc felkutatására,
illetve színpadra állítására törekedtek a műsorok összeállítói. Igyekeztek lehetőleg időről-
időre újabb és újabb műsorokkal megjelenni, hogy a gyakori ismétléseket elkerüljék.540
A fenti szempontok szerint a színpadra kiválogatott anyag ugyanakkor a hagyomány
kanonizálását is magával hozta. A falusiaknak a szakemberek és a szervezők, illetve a más
együttesek által bemutatott táncok kijelölték, hogy mi a megőrzésre és továbbörökítésre
érdemes. Ezzel a közösségi hagyományok elemeiből szelektáltak, egyeseket kiemeltek,
mások pedig háttérbe szorítottak. Emellett a kiválogatás a nagyközönség számára is „a
magyar népi tánc‖ körvonalazását jelentette.
Ezzel összefüggésben utalnom kell arra is, hogy a szelekció és a színpadra kerülés az
emblematikussá válás lehetőségét is hordozta. A kiválogatott, különleges, egy-egy
közösségre jellemzőnek tartott táncok egyes közösségeknek jelképeivé váltak, így lett a
karádi kanásztánc a karádiak, a kunszentmiklósi törökös a kunszentmiklósiak, vagy az
ököritói fergeteges a szatmárököritóiak jelképe. És a sort még sorolhatnám.
.
537
Erről a kutatástörténetben már volt szó. Ld. az ottani hivatkozásokat. 538
Ez egyértelműen kiderül a korabeli plakátokról és a Bokrétások Lapjában megjelent reklámokból. 539
Ld. DVD-melléklet 07. példa. 540
Az 1950-es évek tánctípusok sokszínűségét megmerevítő néptánc-képe, minden bizonnyal az ily módon a
Bokréta által „felszínre hozott‖ egy időbe sűrített hagyomány-megjelenítésekre is támaszkodott.
141
Mi történt az így kiválogatott és gyakran felújított anyaggal?541
Először is jól nyomon követhető, hogy a táncokat tudatosan próbálták valamilyen
módon színpadra állítani. A színpadi megformálás különböző formáinak előképei az
iskolai színjátszásban éppúgy keresendők, mint a népszínművek előadásaiban és a 19.
század végétől kibontakozó falusi amatőr színjátszásban.
Általános megoldás volt a hagyomány valamiféle dramatizálása, amelynek
leggyakoribb eszközét a táncok szokáskeretbe (pl. lakodalom, fonó) illesztése. Emellett
találunk példákat arra is, hogy egy ballada, vagy színjáték szolgált a műsor keretéül.
A Gyöngyösbokréta-bemutatókkal párhuzamosan zajló, az 1920-as, 30-as évektől
szaporodó erdélyi bemutatók esetében is nyomon követhető a szokáskeretbe illesztés
hagyománya. Láttuk ezt pl. a Bándy Mária és Vámszer Géza által megidézett 1930-as
évekbeli erdélyi színpadi táncos bemutatók esetében. A Gyöngyösbokréta-műsorok
jelentős részében is a táncok valamilyen szokás (esetleg történet) keretében kerültek
színpadra. Mint Pálfi Csaba tanulmányának a bokrétás műsorokra vonatkozó kimutatásából
is kitűnik, a bemutatók jelentős része jelenített meg valamely szokást vagy játékot.
Különösen kedvelt témáját jelentették a műsoroknak az aratás, a fonó, vagy a lakodalom.
Ezek mellett a törekvések mellett ugyanakkor a színpadi megformálás más eszközei
is megjelentek. Maga Pálfi is felhívja a figyelmet, hogy Paulini a bemutatók előtt a
táncokat és dalokat a színpadhoz „egyengette‖. Ahogy írja, „később maga is, de a helyi
vezetők is jobban »színpadra alkalmazták« a szokásokat… Főleg hatásosnak ítélt
mozdulatokat, rikoltozást, vagy viseletmódosítást engedtek meg, vagy
kezdeményeztek.‖542
A javasolt „módosítások‖ részben származhattak magukból a helyi szokásokból, de
még inkább feltételezhetjük, hogy ezek sok esetben más forrásból eredtek, pl. a
népszínművek hagyományaiból. Gondoljunk csak arra, hogy a falusiak ekkorra már
ismerősek a népszínművek világában (ekkorra a falusi színjátszásnak is már komoly
hagyományai vannak), illetve a táncokat színpadra állító Paulini maga is rendezett
korábban is műkedvelő falusiakkal színi előadást.543
A széles kargesztusok, a csujogatások,
a parasztosnak vélt viselkedés részben kellékeivé is váltak a bemutatóknak és mélyen
beépültek a közgondolkodásba is. Ezek sokszor mára már felfejthetetlen rétegeit jelentik a
541
Itt részletesen a viseletek, szokások kiválogatását és megszerkesztését nem tárgyaljuk, ez egy másik
vizsgálat tárgyát képezheti. 542
Pálfi Cs. 1970. 120-121. 543
Tudjuk, hogy 1929-ben Paulini rendezésében a csákvári parasztegyüttes a Háry Jánost mutatta be
Budapesten a Nemzeti Kamara Színházban és a Magyar Színházban. (Ld. Pálfi Cs. 1970. 118-119.)
142
megjelenített folklórnak, amelyekről nem is tudjuk, hogy valóban a korabeli táncos
viselkedés velejárói voltak, vagy csupán a színpadi megoldások eredményeképpen
terjedtek, és valószínűleg a hagyományőrzés tovább is éltette őket.
A színpadra alkalmazásnak ennél sokkal direktebb módjait is tükrözik a korabeli
felvételek. A szakirodalom lépten-nyomon hangoztatja, hogy a Gyöngyösbokréta eredeti
néptáncokat adott elő változatlan, vagy kissé színpadra alkalmazott formában. Ugyanakkor
az archívumi anyagokból egyértelműen kiderül, hogy (mint fentebb szó volt róla) sokszor
konkrétan a bokréta-bemutatókra megszerkesztett táncokat adtak elő.544
Továbbá azt is
látjuk, hogy sok esetben a rögtönzött folklórtáncokat is megkoreografált formában vitték
színpadra. Egyes esetekben a táncok térformáját rögzítették, más esetekben viszont annak
is tanúi lehetünk, ahogy a táncok motívumait, azok sorrendjét meghatározták. Ezekről a
gyakorlatokról mind a korabeli filmek, mind a mozgalomról szóló későbbi
megemlékezések árulkodnak.
A színpadi merev formák azonban nemcsak a koreográfusok és szervezők ilyen
irányú törekvéseit bizonyítják, hanem azt is jelezhetik, hogy megjelenített tánc nem a
közösség aktív-kollektív tudását jelenti, hanem valami felújított passzív, vagy éppen
„kitalált hagyományt‖.
Néptánc és film
Több okból érdemes elidőznünk a néptánccal kapcsolatos filmezés 1945. előtti
korszakánál.545
Először, mert a korai filmek egy olyan korszak táncait rögzítették,
amelyekről eddig elsősorban csak a későbbi visszaemlékezések, illetve hangsúlyosan a
második világháború utáni táncgyűjtések anyagait visszavetítve nyertünk képet. Ezzel
szemben, pl. a kevésbé feldolgozott korai néptánc-filmek egykorú tanúi korszakunknak,
amelyek alapján a korabeli folklórtáncokról, konkrét mozgásanyagukról, formai
sajátosságaikról közvetlen információink vannak. Másodszor a film egy másik
megközelítésben a néptánc reprezentációinak egyik területe, amely tükrözi a korszak
néptánccal kapcsolatos elképzeléseit, elvárásait is. Harmadszor pedig a film és a mozi egy
olyan lehetséges közvetítőcsatorna, amelyen keresztül ezek az elvárások közvetlenül is
eljutottak a faluba.
544
Ld. pl. az ököritói fergetegest. 545
A magyar néprajzi filmezés történetéről ld. újabban Tari J. 2002; A népélet bemutatásáról a magyar
némafilmeken ld. Flórián M. 1992.
143
A hagyományos táncainkat megörökítő filmfelvételek lényegében három főbb
csoportba sorolhatóak: 1. a tudományos céllal készült néptáncokat megörökítő filmek
(dokumentumfilmek); 2. filmhíradók és különböző propaganda-filmek; 3. játékfilmek.
Ezek közül mennyiségi és tudományos szempontjából is a legjelentősebb az első csoport.
A filmhíradók felvételei is meglepően sok táncfolklorisztikai vonatkozású anyagot
tartalmaznak. A játékfilmek vagy közönségfilmek csupán alkalmi kellékként használták fel
a néptáncot.
A magyar táncfilmezés történetének kezdetét 1901.-re tehetjük. Ekkor készült el
Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula „A táncz‖ című filmje. (Ezt a filmet egyben az első
önálló magyar némafilmként tartjuk számon.) A film illusztrációnak készült az Uránia
Tudományos Ismeretterjesztő Társaság előadásához. A némafilmen történelmi
társastáncokat (pl. allemande, gaillarde, gavotte) és népies műtáncokat (palotás,
körmagyar, csárdás) mutattak be a kor népszerű színészei, táncosai. E filmen olyan
korabeli hírességek szerepeltek, mint Márkus Emília, Blaha Lujza, Fedák Sári. Maga a
mozgókép nem maradt fenn, csak az újságokban megjelent fényképek és a film forgatásán
készített felvételek, amelyekből annak idején képeslapokat készítettek.546
A legkorábbi, magyar folklórtáncokat megörökítő máig fennmaradt felvételeink a
korabeli filmhíradók és turisztikai propagandafilmek. Az első ilyen felvételeink az 1910-es
évekből származnak. A korabeli falusi népéletet bemutató felvételeken a népi életképek
között táncos jeleneteket is láthatunk. Az általam ismert legkorábbi ilyen, máig fennmaradt
felvétel egy 1912-es Mezőkövesdi lakodalmat megörökítő film, melyet az amszterdami
holland filmmúzeum őrzött meg. A film a mezőkövesdi lakodalom különböző mozzanatait
mutatja be, és a lakodalmi képek között rövid időre egy-egy táncos jelenet is látható.
Díszes viseletbe öltözött férfiak nagy csoportja énekelve mulat, majd rögtönzött csoportos
férfitáncuk látható, ahol a férfiak kisebb-nagyobb csoportokba összekapaszkodva
táncolnak.547
1932-ben készült az a valószínűleg szeremlei életképeket megörökítő felvétel,
melyen sétáló, templomba igyekvő, majd a mise végén a templomból távozó embereket és
vasárnap délután szórakozó falusiakat, udvarló legényt, beszélgető lányokat és csárdást
táncoló párokat örökített meg.548
546
Molnár I. 2000. 547
Ld. http://www.filmmuseum.nl (Holland Filmmúzeum). DVD-melléklet 18. példa. 548
Ld. http://www. britishpathe.com (Brit Filmmúzeumban). DVD-melléklet 22. példa.
144
Az 1920-as évek második felétől sorra készültek a falusi népéletet bemutató,
Magyarországot népszerűsítő kisfilmek, melyeknek állandó jelenetei között ott szerepeltek
a szabadban táncoló-mulató falusiak. Ilyen filmek az 1927-es „Peasant Wedding in
Hungary‖, melyen táncoló rábaközieket láthatunk; az angol filmhíradó 1931-es filmje az
„A wedding in Hungary‖, mely (ismét) mezőkövesdi lakodalmat mutat be. Az 1930-as
években készült Magyarországot népszerűsítő kisfilmek a „Sunday in Budapest‖ (1935), a
„Bada i Buda‖ (1936) és a „Rural Hungary‖ (1939) a főváros és a vidék nevezetességei
között néptáncos jeleneteket is bemutatott. (Ne feledjük, hogy ez a Gyöngyösbokréta-
bemutatók időszaka.) Az angol filmhíradó filmje, a „Hungarian Dances in Paris‖ (1937) a
párizsi nemzetközi világkiállítás színpadán fellépő magyar táncosokat örökített meg.549
A magyar filmhíradók is bemutattak már az 1920-as években népélet-jeleneteket. Így
tudunk, pl. egy 1926-os kecskeméti szüreti mulatságot, mulatozókat, táncoló párokat és
cigányzenekart megörökítő felvételről.550
Az 1930-as években a magyar filmhíradóknak rendszeres szereplői lettek a
gyöngyösbokrétások. A filmhíradók időről-időre beszámoltak a bokrétás falvak
népművészeti bemutatóiról, láthatta a közönség a viseletnapokról, szokásbemutatókról,
falusi táncbemutatókról készült felvételeket. Táncukkal feltűnnek a filmeken, pl. Bugac,
vagy Szakmár bokrétásai.551
Az 1920-as évek közepén indult el folklórtáncaink dokumentációs céllal való
rögzítése is. Az első magyar néptáncfilmeket forrásaink szerint 1926-ban Gönyey Sándor
készítette, és tudjuk, hogy ezt követően is készített felvételeket a 20-as évek második
felében, ám ezek nem maradtak fenn.552
Az 1930-as évek elejéről Elisabeth Rearicktől és
Gönyey Sándortól maradtak ránk táncos dokumentumfelvételek. A néprajzkutató, filmes
Keszi Kovács László a vele készített interjúkban a korai filmezések történetére, hátterére
emlékezett vissza.553
Az ő elbeszélései hívták fel figyelmet, pl. Rearick filmjeire, vagy
Gönyey és Rearick együttműködésére és általában a magyar néprajzi filmezés kezdeteinek
körülményeire, hátterére.
549
DVD-melléklet 19. 20. 23. 24. 26. 25. 550
MFI 143. 551
1936. V. MFI 639. Magyar Világhíradó 4. Bugac. A hazánkba érkező idegenek újabban rendszeresen
felkeresik a kecskeméti határ romantikus pusztáját.; 1940. VII. MFI 854. Magyar Világhíradó. Tíz éves a
bokréta. A Magyar Bokréta Szövetség jubiláris népi bemutatója Szakmáron; 1942. november MFI 979.
Magyar Világhíradó 2. /Népi esküvő Érsekcsanádon/ stb. 552
Gönyey maga számol be kéziratában arról, hogy az 1920-as évek közepén több falusi népművészeti
bemutatón filmezett. (EA 05771) 553
Ld. a „Riport Keszi Kovács Lászlóval. Filmes néptáncgyűjtők‖ című interjút. Szakértő: Tari János,
operatőr: Nemes Tibor, rendező: Silló Sándor, forgatás ideje: 2007. 05. 17. (Krámos Zsolt – Szabó Gyula –
Tari János (összeáll.) 2008.)
145
Az amerikai Elisabeth Rearick az Illinois állambeli Deanville főiskola hallgatójaként
az 1930-as évek legelején érkezett Magyarországra, ahol Gönyey kíséretével több faluban
készített néprajzi dokumentum-felvételeket. Ezekből a felvételekből készítette el 1932-ben
a „Glimpses of Rural Hungary‖ című filmjét. A filmen a már jól ismert jeleneteket látjuk
viszont, mezőkövesdi, boldogi, csömöri, érsekvadkerti, őrhalmi életképeket, utcán sétáló,
templomba siető embereket, ünnepi viseletet, vasárnapi utcaképeket, játszó, táncoló
falusiakat.554
Rearick magyarországi tapasztalataitól, élményeitől inspirálva később
könyvet is írt a magyar néptáncokról, amely 1939-ben jelent meg „Dances of Hungarians‖
címen.555
Keszi Kovács László elbeszéléseiből úgy tudjuk, hogy Gönyey Rearick
filmfelvevőjét vásárolta meg. A fennmaradt Gönyey-filmek tanúsága szerint a kutató 1932-
től már rendszeresen filmez táncokat.556
Az sem véletlen, hogy ez az idő egybeesik a
Gyöngyösbokréta indulásával, hiszen tudjuk, hogy Gönyey a Gyöngyösbokréta-mozgalom
egyik segítője és „filmese‖. Gönyey (Keszi Kovács segítségével) a budapesti fellépések
közötti időben a falusi csoportokat a Néprajzi Múzeum udvarán és más helyszíneken filmre
vette. Ezen kívül a falvakba is elment filmes gyűjtéseket készíteni, és a Néprajzi Múzeum
kézirattára az ekkor végzett szöveges gyűjtésekről is tanúskodik. Összességében a
felvételeket számba véve is jól látszik, hogy leggyakrabban a bokrétás falvak táncai
kerültek rögzítésre. Gönyey néptáncfilmjein sorra láthatjuk Kunszentmiklós, Bugac,
Cigánd, Kiskunhalas, Törökkoppány, Őrhalom, Szada, Nagyréde, Galgamácsa, Kazár,
Bag, Tard, Gyöngyöshalász, Tura, Somogyudvarhely táncait.557
Csak néhány olyan falu
bukkant fel a gyűjtésekben, amely mostani tudásunk szerint nem volt a Gyöngyösbokréta
Szövetség tagjai. A részben a Gyöngyösbokréta-bemutatókra megkoreografált táncokat,
részben improvizált táncfolyamatokat rögzítő felvételek ugyan igen rövidek, ugyanakkor
Magyarország területének jelentős részét lefedik és hagyományos tánctípusainkat is
átfogják. A szűkebb értelemben vett táncfolklór szinte minden táncfajtáját bemutatják a
felvételek (karikázók, eszközös táncok, ugrósok, verbunk, csárdás, néhány alkalomhoz
kötött tánc és dramatikus tánc). Ugyanakkor az egykorú, illetve az időszakra vonatkozó
dokumentációból tudjuk, hogy a táncok egy része már ekkor is felújított, illetve
rekonstruált. És azon sem csodálkozunk, hogy a filmek egy „régi‖ tánchagyomány
554
A Gyöngyösbokréta-bemutatóknak köszönhetően ezekben az években indult el a magyarországi szokások,
néptáncok, viseletek iránti szélesebb körű nemzetközi érdeklődés. 555
Rearick, E. C. 1939. 556
Gönyey Sándor 1945. előtti néptáncfilmjeit ld. a függelékben a korai filmek jegyzékében. 557
1945. után még néhány évig filmez Gönyey (ld. a filmek jegyzékét a függelékben) és az ekkori
anyagokban is még valószínűleg szerepelnek az egykori bokrétások.
146
megörökítésére törekedtek, és nem rögzítették a korszak falusi tánckultúrájában már jelen
levő divatos táncokat.
Az 1940-es évek elején Gönyey mellett más kutatók is megkezdték a néptánc
mozgóképes rögzítését. Tudjuk, hogy Keszi Kovács László már az 1930-as évek elejétől
segédkezett Gönyey mellett a gyöngyösbokrétás csoportok filmezésében.558
1942-ben már
önállóan készít táncfilmet a Borsa-völgyi kutatások keretében Kolozsborsán.559
Ezt a
felvételt a későbbiekben sorra követték Keszi Kovácsnak más néprajzi témájú filmjei
mellett táncokat megörökítő felvételei.
Szintén az 1940-es évek elejétől filmezett és gyűjtött Molnár István. Gönyeyhez
hasonlóan ő is részben a gyöngyösbokrétás csoportok táncainak megörökítésén fáradozott,
ugyanakkor már más falvakban és területeken is végzett feltáró munkát. Míg Gönyey rövid
filmjegyzeketeket készített, úgy hogy sok falu táncait rögzítette, általában mindről csupán
egy-egy felvételt készítve, addig a táncos-koreográfus Molnár intenzívebben
tanulmányozta egy-egy tánc formáját, mozgásanyagát. Így például Kalotaszegre utazva
több faluban és több táncostól vett fel legényes táncot.560
1945. után Gönyey és Molnár is
még néhány évig folytatta a filmezést. Keszi Kovács táncfilmes munkássága pedig a
kolozsborsai filmet leszámítva már elsősorban a második világháború utáni időszakra esik.
A néptáncokat megörökítő dokumentumfilmezés 1945. előtti korszakából meglepően
gazdag ma is megtekinthető és tanulmányozható filmanyag maradt ránk. Gönyey filmjei
(az 1932 és 1945 közöttiek) 22 faluból Somogytól Zemplénig több mint félszáz
táncfelvételt tartalmaznak. Molnár István 1941-től filmez, felvételei ma 19 falu 52 táncát
őrzik. Molnár Kalotaszegen több faluban is járt, és 8 legényes-felvételt sikerült rögzítenie.
Kettőjük gyűjtéseinek eredményeképpen Vas megyétől Csíkig vannak felvételeink, melyek
főbb tánctípusaink mindegyikéből rögzítettek táncfolyamatokat. A karikázók, ugrósok,
eszközös táncok, legényesek, forgós-forgatós táncok, verbunkok és csárdások mellett
Molnár István filmjein polgári táncokat is láthatunk. A filmek a folklórtáncok tudatos
tudományos feltárásáról tanúskodnak és folkórtáncaink még típusokban és változatokban
gazdag anyagát tárják elénk, ugyanakkor mint szó volt róla, a táncok egy része már a
filmezések idején is a hagyományőrzés révén került a kutatók elé, más részük azonban még
aktív hagyományról tanúskodik.
558
„Riport Keszi Kovács Lászlóval. Filmes néptáncgyűjtők‖. Szakértő: Tari János, operatőr: Nemes Tibor,
rendező: Silló Sándor, forgatás ideje: 2007. 05. 17. (Krámos Zsolt – Szabó Gyula – Tari János (összeáll.)
2008.) 559
Kolozsborsai táncok. (Krámos Zsolt – Szabó Gyula – Tari János (összeáll.) 2008.) 560
Ilyen felvétel pl. a DVD-melléklet 08. példája.
147
A táncfolklorisztikai szempontból forrásértékű filmek harmadik csoportját a korabeli
játékfilmek jelentik. Ezek a felvételek nem tudatos tudományos rögzítés eredményei,
hanem a film történetét valamilyen módon illusztráló, sokszor csak villanásnyi táncos
jelenetek. Ennek ellenére mind a táncfolklór szempontjából, mind mint folklorizmus-
jelenségre érdemes röviden kitérni ezekre is.
Tudjuk, hogy a korszak játékfilmjei több esetben dolgoztak fel valamilyen népi
kötődésű témát (pl. népszínművet), vagy falusi környezetben (is) játszódó történetet. Az
ilyen játékfilmeknek lehetnek néprajzi szempontból forrásértékű jelenetei, melyek között
találunk paraszti, falusi előadók által bemutatott táncjeleneteket is. Ilyen a csak
töredékesen fennmaradt „A bor‖ című film, mely 1933-ban Gárdonyi Géza azonos című
műve nyomán készült. A filmről visszaemlékezésekből úgy tudjuk, hogy Alsónémediben
forgatták és az itteniek verbunk-táncát is felvették.561
A korai filmek közül az egyik legjelentősebb alkotás Georg Höllering „Hortobágy‖
című filmje. Az osztrák filmrendező 1934-ben kereste meg Móricz Zsigmondot, hogy írjon
történetet a részben már korábban felvett Hortobágy életét dokumentáló filmfelvételeinek
keretbe foglalásához. Ekkor írta meg Móricz Höllering képeinek ismeretében a „Komor ló‖
című novelláját. A film zenéjének megírásához Höllering a zeneszerző, Lajtha Lászlót
kereste meg. A „Hortobágy‖ mára legendássá vált jelenetei a híres hortobágyi számadó
Czinege János és más helyiek mulatását rögzítették. A felvételek dokumentum-értékű korai
filmes forrásai a népzene- és néptánckutatásnak, melyen láthatóak nótát húzató, szólóban
mulató, táncoló férfiak és az őket kísérő zenészek. Höllering filmje a vidék korabeli
csárdás-anyagának is ritka értékes dokumentuma.
Míg a „Hortobágy‖ című film valahol a dokumentumfilm és játékfilm határán
helyezkedik el, addig a következő filmek már egyértelműen a közönség szórakoztatására
készültek. Az 1937-es „Noszty fiú esete Tóth Marival‖ című film báli jelenetében
valószínűleg kalocsai vagy kalocsa-vidéki paraszttáncosokat is láthatunk. Az egy évvel
később keletkezett „Gyimesi vadvirág‖ (1938) című alkotás, amelynek főszereplői Tolnay
Klári és Mály Gerő voltak, szintén tartalmaz folklorisztikai jelentőségű jeleneteket.
Ráthonyi Ákos egyébként néprajzilag nem túl hiteles filmjének képkockái megörökítették
a helyi hangszereket, zenét és táncokat is. Rodriguez Endre „Kalotaszegi Madonna‖ (1943)
című alkotása korának híres kalotaszegi cigányprímását, Varga Ferenc „Csipás‖-t
561
AKT 118.
148
szerepeltette, és egy rövid jelenet erejéig a színészekkel együtt csárdást táncoló kalotaszegi
paraszttáncosokat vonultatott fel.
Az 1930-as évek elejétől készült filmek népművészetükről híres vidékeken,
falvakban játszódtak (Boldog, Kalocsa, Kalotaszeg, Székelyföld). A Trianont követő
visszacsatolások idején a történeteknek kedvelt helyszínei lettek a visszakerült területek. A
felvételeken látható parasztszereplőkről kevés tudásunk van, de sejthető, hogy sok esetben
helyi bokrétásokat is felkértek a történetek „illusztrálásához‖.562
Ezek a közönségfilmek a filmhíradókhoz hasonlóan széles tömegekhez eljutva
formálták a városiak mellett maguknak a falusiaknak is a népi kultúráról való
elgondolásait, „saját‖ kultúrájukhoz való viszonyukat.563
A hagyományőrző
mozgalmakhoz hasonlóan a filmek egy része is közvetve vagy közvetlenül a népi kultúra
értékelésére, megőrzésére, ápolásra (is) buzdított. Ugyanakkor azt is sugallták, hogy mi és
milyen az a hagyomány, amit őrizni, bemutatni kell.
A fenti folklórtáncokat megörökítő korai mozgóképfelvételek attól függően, hogy
milyen céllal készültek (dokumentációs, turisztikai, művészi) eltérő funkciók hordozóivá
tették a néptáncot. A tudományos felvételek a maga minél nagyobb változatosságában
akarták rögzíteni, leírni, megőrizni és sokszor gyakorlati célokat is szem előtt tartva,
továbbéltetni a folklórtáncokat (ld. pl. Molnár István kutatói, koreográfusi, táncos és
pedagógus-tevékenységét). A turisztikai felvételek néptáncainkat ünnepi viseleteinkkel,
látványos ünnepi szokásainkkal együtt mint valamiféle exotikus és rusztikus
látványosságot kínálták a külföldi és hazai turistáknak. Az ily módon itthon és külföldön
reklámozott „vidéki Magyarországhoz‖ kötelező kellékként hozzá tartoztak népi táncaink
is. A két világháború közötti magyar játékfilmek részben mint művészi eszköz használták
népművészetünket, népszokásainkat, néptáncainkat, ugyanakkor e képsorok a kor
ideológiájának, politikai propagandájának is hű tükrözői, így pl. a revíziós törekvések
népszerűsítésének is eszközei voltak
562
Pl. valószínűleg A „Noszthy fiú esete…‖ című filmben. 563
Tudjuk, hogy a két világháború között a falusi közösségek átalakuló szórakozási kultúrájában jelentős
szerepet kap a mozi is. A korabeli nagy számban készülő, népszerű játékfilmek a városi és falusi
filmvetítések révén gyorsan ismertté váltak a paraszti közösségekben is. A falusi mozizási szokásokkal csak
az utóbbi időben kezdett foglalkozni a kutatás. (pl. Faár T. 2007.)
149
Néptánc és turizmus
Ha a néptánc reprezentációit tárgyaljuk, mindenképpen ki kell térnünk egy igen izgalmas
jelenségre, mégpedig a néptánc és turizmus kapcsolatára.
Az utóbbi évtizedek néprajzi-antropológiai kutatásai fokozott figyelmet fordítottak a
turizmusra mint kulturális jelenségre. Az antropológiai kutatások vizsgálták a turizmusnak
mint (különösen a 2. világháború után) nagy népességmozgásokat előidőző folyamatoknak
a hatásait. A különböző kultúrák érintkezéséből fakadó negatív hatásokat
(környezetkárosítás, etnikai, kulturális konfliktusok, a helyi kultúrák elüzletiesedése), vagy
a pozitív hatásokat (pl. kedvező gazdasági folyamatok, vagy a helyi kultúrák felvirágzása).
A vizsgálatok másik irányát jelentik a kultúrakutatás azon megközelítései, amelyek a
turizmus történetét, régi és mai formáját, a hátterében meghúzódó motivációkat, az
utazások motívumait vizsgálják. A folklorizmus-kutatások szintén szentelnek figyelmet a
turizmussal összefüggő jelenségeknek.564
A turizmus mint kulturális rendszer vizsgálata különösen az 1980-as évektől
bontakozott ki a hazai kutatásban. Ennek keretében foglalkoztak a tánccal összefüggő
jelenségekkel, például a táncházi turizmussal565
, ugyanakkor eddig keveset tudtunk a
folklórtáncoknak a 20. század első felében kibontakozó turisztikai célú felhasználásáról.
Tudtommal a korszakra vonatkozóan a téma egyetlen érintőleges tárgyalását Pálfi Csaba
Gyöngyösbokréta-tanulmányában olvashatjuk.566
A néptánccal való találkozás és az utazás hosszú távú kapcsolatairól már eddig is
voltak ismereteink. Az idegen utazók magyarországi úti beszámolói értékes korai forrásait
jelentik a magyar tánctörténetnek, és tanúsítják az utazók helyi táncok, mint látványosság
iránti érdeklődését.567
A néptáncok turisztikai-reprezentatív bemutatásának egyik korai
forrása az a leírás, amely egy a Habsburg-ház tagjainak tartott néptáncbemutatóról szól. A
„Marosvidék‖ című újság 1881-ben számolt be arról, hogy nyárád-menti és maros-menti
különböző nemzetiségek néptánc- és viseletbemutatót tartottak Görgényben az uralkodói
ház tagjai előtt. A forrás számtalan tanúsággal szolgál, így érdemes a szövegnél
hosszabban elidőznünk. A beszámolóból egyrészt kiderül, hogy különböző falvakból
különböző nemzetiségű táncosokat hívtak össze a bemutató céljából, illetve azt is
564
Vö. pl. Dömötör T. 1969. 565
Szabó Z. 1998.; Stein K. – Varga S. 2010.; Molnár P. 2005. 566
Pálfi Cs. 1970. 567
Ld. pl. Edward Brown (1667.), Robert Townson (1793.), Richard Bright (1818.), Elizabeth Mazuchelli
(1881.), Margaret Fletscher (1892.) magyar táncokra vonatkozó leírásait. Vö. Haromy J. 1956.
150
megtudjuk, hogy az előkelő vendégek nem csak a táncok iránt érdeklődtek, hanem
viseletdarabokat is vásároltak.568
Fontos megemlítenem, hogy a szöveg konkrét történeti
folklorisztikai adatokkal is szolgál a korszak népi táncaira.
„Rezső [Rudolf] trónörökös be kívánta mutatni Ferenc Ferdinánd főhercegnek a
görgényvidéki népviseletet, népszokásokat, tánczot. Már előzetesen ismertette a magyar,
szász és román ruházatot, sőt megrendeléseket is tett némely ruhanemek beszerzésére
unokatestvére F. F. főherceg részére… A tett intézkedések folytán okt. 9-én korareggel
már jelentkeztek is a falusi előljárók a járás első tisztviselőjénél, … az összes táncospárok
a község nagy vendéglőjében gyülekeztek össze, hol étel és ital volt megrendelve
számukra. A népmulatság d. e. 11 órára volt előírva … a »Szálljon áldás« [osztrák
himnusz] melódiája mellett bevonuló tánczospárok négy csoportban , párosával
előléptettek s az erdőigazgató és szolgabíró által együttesen megállapított helyekre
sorjában – arcvonallal a kastély homlokzata felé felállottak. Az első csoport a jobbágytelki,
hodosi és ehedi székely tánczospárok, a másodikat a gernyeszegi megyei magyar, a
harmadikat a petelei szász és a negyediket a görgény-hodáki román párok alkották… így
elég lett téve a trónörökös legmagasabb óhajtásának [a nemzetiség képviselete
tekintetében]… Midőn a trónörökös együttesen megjelent, az összes jelenlévő közönség
hatalmas éljenzésben tört ki. Az udvarmester által adott jelre a népmulatság elkezdődött.
Először a székelyek perdültek tánczra. A trónörököspár közelebb lépett a székely
népviseletben mozgó élénk csoporthoz s Teleki Samu grófot – országos képviselőjüket –
magához szólítván, magyarázatot kért a bemutatott táncok – s némely székely szokásokról.
A székelyek észrevévén a legmagasabb érdeklődést, ki is tettek magukért. Legkivált egy
néhány jóravaló legény rakta ki ügyesen a tempót, s amúgy csattogott az összeütött tenyér,
megveregetett hosszú-szárú csizma és aczélzott csizma sarok a sok veregetés és bokázás
következtében. Körösy szolgabíró intésére a gernyeszegiek is belevegyültek a székelyek
közé s még csak most kezdődött igazán a »csürdöngölő«, ha a kiszabott idő nem
parancsolja elő a szász táncospárokat Ő fenségük kegyes szine eleibe. A Petele nagy
községből megjelent szász tánczospárok lassú keringővel, folytatva rezgő – azután
mazurka – végül sebes polkával mutatták be szokásos tánczaikat…‖569
568
Habsburg Rudolf néprajzi érdeklődését jól ismerjük. Ő volt az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és
képben sorozat szerkesztőbizottságának az elnöke és védnöke. 569
Idézi Pávai I. 1998. 8-11.
151
Turisztikai látványosságként szolgáltak az 1896-ban a Millenniumi Falu bemutatóin
szerepelő folklórtáncok is.570
Az 1920-as évekbeli egyre szaporodó falusi népművészeti
bemutatók elsősorban szintén a falvak turisztikai vonzerejét kívánták erősíteni. Korabeli
forrásaink (pl. a sajtóban megjelent beszámolók) tanúsítják a két világháború között az
ilyen falunapok, kultúrnapok szokásának általánossá válását.571
Ezeknek a népművészeti
bemutatóknak a népviselet, népszokások bemutatása mellett fontos kelléke volt a táncok
szerepeltetése. Ettől az időtől tudunk, pl. a rábaközi falvakban a búcsú és ahhoz
kapcsolódóan a körverbunk turisztikai látványossággá válásáról.572
A Gyöngyösbokréta-bemutatók 1931-es elindulása új jelenséget jelentett a magyar
„néptánc-turizmus‖ történetében. Míg korábban a táncosok szerepeltetése inkább alkalmi
jelenség volt, addig a budapesti Gyöngyösbokréta-bemutatók rendszeres, tömeges
idegenforgalmi célú megmozdulásokat jelentettek. Az augusztus 20. környéki Szent István
Napi Ünnepségek alkalmával 1931. és 1944. között minden évben nagy számban utaztattak
paraszttáncosokat Budapestre. A Városi Színházban rendezett szokás- és táncbemutatókat
különböző tömegkommunikációs eszközökön keresztül élénk propaganda, széles körű
reklámtevékenység kísérte: újságcikkek, nyomtatott programok, rádió közvetítések,
filmhíradók. A Gyöngyösbokréta-bemutatókkal a programok anyagi támogatói és
szervezői a folklórt (a népi ének-tánc-viselet bemutatókat) látványosan bekapcsolták a
modern kultúripar573
gépezetébe.
Pálfi Csaba az 1931-es első bemutató megszervezésének hátteréről így ír:
„A világválság egyre nagyobb méreteket ölt, a valutaszerzés lehetősége csaknem az
idegenforgalomra korlátozódik. Irigyelt hely Olaszország, Svájc és Ausztria, ahol kellő
nevezetesség, ünnepi alkalom, idegenforgalmi vonzerő áll rendelkezésre. Nyilván ezek a
példák is szerepet játszhattak abban, hogy Kovácsházy Vilmos székesfővárosi tanácsnok a
nemzeti ünneppé emelt Szent István-napi ünnepség fényét is egy aránylag olcsó
idegenvonzó eseménnyel kívánta emelni, s ezért a csákvári »Háry János« rendezőjeként
ismert Paulinival eredeti parasztcsoportok néptáncbemutatójára vállalkozott. A főváros
szervezésében zajlott le tehát Budapesten az első »Gyöngyösbokréta« bemutató…‖574
A bemutatók turisztikai funkciói még világosabban kirajzolódnak, ha arra
gondolunk, hogy a rendezvények támogatói között a különböző a minisztériumok mellett
570
Ld. EA 5771.; Maácz L. 1980. 571
A 20-as évek falusi népművészeti bemutatóiról ld. Pálfi Cs. 1970. 116. 572
Vö. Lányi Á – Martin Gy. – Pesovár E. 1983. 39., 40., 57.; EA 5771. 1-3. 573
A kultúripar kifejezést és kritikai megközelítését ld. Horkheimer M. – Adorno, Th. W. 1990. 574
Pálfi Cs. 1970. 119–120.
152
ott volt a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal.575
A bemutatókról a turisták tájékoztatására és
a bemutatók népszerűsítésére több nyelven programfüzetek jelentek meg, amelyekben az
érdeklődők a bemutatók részletes programjait olvashatták, színes brossúrák készültek,
például a tízesztendős Gyöngyösbokrétáról.576
A gyöngyösbokrétás csoportok és általában a falusi együttesek nemcsak a fővárosban
tartottak bemutatókat. Már volt szó a vidéki fellépésekről, falunapokról, amelyek komoly
turisztikai vonzerőt jelentettek. Az ilyen eseményeknek a táncos bemutatók mellett
rendszeres programjaivá váltak a látogatókkal való közös táncolások, bálok. Egy bugaci
turisztikai eseményt megörökítő 1936-os filmhíradó-felvételen, melynek feliratából
megtudjuk, hogy „a hazánkba érkező idegenek újabban rendszeresen felkeresik a
kecskeméti határ romantikus pusztáját‖, például jól látszik, hogy a program során a
vendégeket is megtáncoltatják. Azt is tudjuk, hogy a falvakban megnyíló népművészeti
házak a helyi tárgyi hagyományok mellett néptánc-bemutatóknak és az érdeklődők
számára megrendezett népi táncos mulatságoknak is helyet adtak. Egy 1932-es filmfelvétel
megörökítette, ahogy Szekszárdon a filléres gyors utasait körtáncukkal fogadták a viseletes
sárközi lányok.577
A Gyöngyösbokréta-előadások azonban nem csupán a bemutatókat szemlélő
városiak, külföldiek számára jelentettek turisztikai élményt. Magának a mozgalomnak az
elindulásában, a helyi csoportok alakulásában is fontos motívum volt, az a lehetőség, hogy
a csoporthoz tartozó falusiak, Budapestre, Magyarország más tájaira, sőt esetenként
külföldre is utazhattak.578
Az ily módon megjelenő, bemutatókhoz, fesztiválokhoz
kapcsolódó turizmus, amely már mai értelemben modern szórakozási forma döntő
fontosságú élményforrást jelentett a falusiaknak.579
Erről tanúskodnak a Bokrétások
Lapjában megjelent képes beszámolók, a néprajzkutatók által rögzített későbbi
575
Vö. Pálfi 1970. 135. 576
Paulini B. 1940. 577
Ld. DVD-melléklet 21. példa. 578
A bokrétás táncosok külföldi szerepléseiről is maradtak ránk filmfelvételek. Például egy 1937-es film a
táncosok franciaországi fellépését örökítette meg. Ld. DVD-melléklet 25. példa. 579
„A kislányok pünkösdöltek. Én meg halottas énekeket énekeltem. 15 évvel ezelőtt voltunk fent a rádióban,
a stúdióban. …. El is mehettünk mi akkor Pesten mindenhová. … Aki kicsit világibb volt, olyanokat szedtek
össze.‖(AKT 464.) „Akkor volt jó, mikor bokrétában jártunk. Három napszámnak megfelelő napi dijat és
teljes ellátást adtak. … Hogy a férjemmel oda voltunk Pesten ketten, abból a pénzből vettem egy pár
lagosszáru csizmát, az is megérte nekem, hogy olyan helyen jártam, amit más meg sem álmodna: az olasz
király fogadásán, meg Vácon, meg máshol máskor is.‖ (EA 5834. 4.) A falusiak turisztikai tevékenységének
kibontakozását más előzmények mellett különösen itt a Gyöngyösbokréta-mozgalomban kereshetjük.
Ugyanakkor a modern értelemben vett turizmus falun majd csak a szocializmusban vált általános jelenséggé.
153
visszaemlékezések, és nem utolsósorban a falusiak háztartásaiban őrzött fényképek az
utazásokról, vagy a szintén féltve őrzött távoli fellépéseikről beszámoló újságcikkek. 580
A külföldi utazás élményére és annak falubeli visszhangjára is utalnak Kaposi Edit
1949-es bodrogközi tapasztalatairól írt sorai:
„A környékbeli szereplések híressé tették Cigándot. A legnagyobb dolog mégis a
londoni szereplés volt. Az 1935 júliusában Londonban tartott »Fok Dance Festival«-en 18
bokrétás képviselte Magyarországot. Cigándról a … 20 éves Terjék János és a két 18 éves
leány: Herczik Eszter és Gönczi Erzsébet voltak a kiválasztottak. János egy
szólóverbungot, majd Eszterrel a keménycsárdást, végül a két leánnyal az átvetőst /vagy
konyhatáncot/ járta. Londonban két nap alatt a keménycsárdás dallama: a »Szárnya
szárnya, szárnya a madárnak...« lett a Festival slágere. … Igen nagy esemény volt ez a
londoni út a cigándi legény életében... Erre még ma is büszke minden cigándi.‖581
A turisztikai funkció, illetve a széles körű társadalmi érdeklődés egyértelműen a
falusiak saját folklórja iránti érdeklődésének a kibontakozásához is vezetett. Hogy a
mozgalom az akkori falusi kultúrát ebbe az irányba mozdította, jól látszik a falusi
csoportok tömeges alakulásából is. Azt is tudjuk, hogy a bemutatók továbbéltették,
felújították a helyi „hagyományokat‖ és a kutatás és a népművészeti mozgalmak számára
hozzáférhetővé tették az egyes falvak tánckultúráját. Ugyanakkor ez a fajta széles körű
turisztikai felhasználás láthatóan elüzletiesedéshez, kommercializálódáshoz is vezetett.
Ezzel összefüggő problémákat már a mozgalom kibontakozásakor is felvetettek kritikusai,
a népi kultúrát féltő néprajzkutatók, értelmiségiek. Viski Károly a Gyöngyösbokrétát bíráló
írásában a következőket írja:
„A Bokréta virágait és »gyöngyeit« egyre nagyobb buzgalommal mintegy hivatalból
kezdik formálni falusi irodákban, tantermekben, idegenforgalmi boltokban, egyes
ügyosztályokban; nyesik, fényesítik, drótra kötözik, idegen szirmokat aggatnak rájuk,
fokozódó hévvel, hogy maholnap annak a falunak a szelleme sem ismer rájuk, aki
termelte.‖582
A táncok ilyen szellemű tömeges felhasználása, „kiárusítása‖ hatására elinduló
negatív folyamatokra a szervezők, Pauliniék is felfigyeltek. Mivel úgy gondolták, hogy a
bemutatók védjegye éppen a (feltételezett) autentikusság és természetesség, így próbálták a
580
A népművészet ápolásának, a fesztiválokra utazásnak és turizmusnak az összefüggéseire Bausinger is
rávilágít. A dalos ünnepségek kapcsán felhívja rá a figyelmet, hogy az ezekre történő utazás nem
mellékjelenség, hanem az ilyenfajta rendezvények fontos motívuma. (Bausinger, H. 1995. 63.) 581
AKT 234. 582
Viski K. 1934. 410.
154
saját, néptáncról alkotott képükkel összeegyeztethetetlen, vagy ízléstelennek vélt
megoldásokat megelőzni, vagy kivetetni a programokból. Ez törekvés, a részben a
turisztikai, gazdasági, másodlagos felhasználásból adódó negatív jelenségek megelőzése, a
bemutatók anyagának ellenőrzése vezetett ahhoz, hogy néprajzkutatókat is bevontak, mint
hitelesítőket a csoportok és anyagaik kiválogatásába.583
Más kérdés, hogy e kísérlet
lényegében sikertelen lett, a hitelesítések félbeszakadtak, és nem bontakozott ki ilyen
értelmű hosszabb, lényeges hatással bíró együttműködés.
A néptánc mint turisztikai látványosság megformálódása jól nyomon követhető a
bemutatók felvételein, a sajtó anyagaiban, a népi kultúrát népszerűsítő kiadványokban, a
különböző reklámanyagokban. Ez a turisztikai kép csillogó ünnepi viseletben táncoló,
vidáman, felszabadultan mulató, lépten, nyomon ünneplő (farsangi, lakodalmi, fonóbeli
jeleneteket előadó) parasztok sztereotípiáját közvetítette. A források azt is tanúsítják, hogy
a „magyar néptánc‖ ebben az időben az országimázs részévé vált, különösen a már
korábban említett külföldiek számára készített, Magyarországot népszerűsítő, a turizmus
fellendítését célzó propagandafilmek révén.584
BEFEJEZÉS
Végül vázlatosan tekintsük át vizsgált időszakunk „táncfolklórjának‖ történetét.585
Az 1890-es években elindult a magyar néptánc módszeres tudományos igényű
leírása. Ugyanekkor a századfordulón megjelent reprezentatív kötetek (az „Osztrák-
Magyar Monarchia Írásban és Képben‖ című sorozat, és a „Vármegyei monográfiák‖
kötetei) és a millenniumi ünnepség rendezvényei a nagyközönségnek is bemutattak
folklórtáncainkból.
Ez az a korszak, amit a magyar táncfolklorisztika a paraszti tánckultúra virágkorának
tart. A századforduló Magyarországában egyes vidékeken, közösségekben a népi
583
Erről a Gyöngyösbokréta-fejezetben bővebben van szó. 584
Ld. film fejezet 585
Általában a magyar folklór ilyen szellemű áttekintését ld. Voigt V. 2001d. A népi kultúra e korszakainak
értelmezéséhez is támpontokat ad Hofer T. 1975. A magyar tánctörténet művelődéstörténeti szempontú
összegzését ld. elsősorban Pesovár E. 2003a., 2003b.; Felföldi L. 1999a., 1999b., 2000a., 2000b., 2001a.,
2001b. A magyar néptánckutatás történetének rövid áttekintését ld. Martin Gy. 1979d. 477-480. A magyar
néptánckutatás irányzatairól, módszereiről időszakunkat érintően ld. Felföldi L. 1997a., 2003., 2008a. A
magyar néptánckutatás történetéhez erre az időszakra vonatkozóan ld. még Morvay P. 1949.; Maácz L. 1961.
A vizsgált időszak legfontosabb táncfolklorisztikai műveinek szöveggyűjteménye Karácsony Z. (szerk.)
2004.
155
„táncművészet‖ kivirágzásának lehetünk tanúi.586
Ezzel egy időben (mint a polgári táncok
és a tánciskolák terjedése kapcsán láttuk) már folyamatban van a falusi tánckultúra
polgárosodása, modernizálása. Az egyre mozgékonyabbá váló, sokszínű kulturális
hatásoknak, újításoknak kitett paraszti kultúrában a korszak végére már kirajzolódtak egy
egységesülő, polgárias, kevésbé jellegzetes paraszti tánckultúra körvonalai is.
A
századfordulón egyszerre volt jelen „a hangsúlyozottan parasztos‖ és egy „semleges‖,
„polgárias‖ népi tánckultúra.587
Ez utóbbiról lényegesen kevesebbet tudott a tánckutatás.
Ennek világához hozzátartoztak a falvakban is megjelenő hivatásos tánctanárok, a polka és
a keringő és más divatos táncok, a polgári külsőségekkel megrendezett táncalkalmak.
Az első világháború emberi tragédiákat, a falusi közösségek bomlását ugyanakkor
fokozott mobilitást és világlátást is hozott. A katonáskodók révén más újításokkal együtt a
modern táncok is lassan megjelentek a változó népi tánckultúrában.
A két világháború között új korszak indult a táncfolklór történetében. E korszak
különösen nagy hatású jelensége a folklórbemutatók tömegessé válása, a népművészeti
mozgalmak kibontakozása volt. Az 1920-as és különösen az 1930-as évektől a magyar
néptáncok bemutatására irányuló mozgalmak kibontakozását is tapasztaljuk és a
folklórtáncok megmentését, felújítását, rekonstruálását célzó törekvések látványos
indulását követhetjük nyomon.
Az igazi fellendülést e téren a Paulini Béla nevéhez fűződő Gyöngyösbokréta-
bemutatók (1931-1944) jelentették. Az értelmiség azon törekvése, hogy a századforduló
még virágzó, ekkorra azonban eltűnőben lévő néptánckultúráját megmentse; az Európa
más országaiban zajló hasonló kezdeményezések; 1920. után a határokon kívül kerültek
identitáskeresése és protestálása; Magyarországon a Horthy-korszak ideológiája és
propagandája; a turisztikai célok kiszolgálása, a „Vidéki Magyarország‖ imázsának a
megteremtése mind hozzájárultak egy sokszínű folklórmozgalom kibontakozásához,
amelyben ezek a különböző indíttatások és funkciók mélyen összefonódtak,
összemosódtak. Ugyanekkor a Bokréta-bemutatók a fővárosi színpadi előadások, a vidéki
táncos rendezvények és az ezekről beszámoló tömegkommunikációs eszközök révén
meghatározták koruk „magyar néptánc‖ (sőt „magyar paraszti kultúra‖) szemléletét.
586
Úgy tűnik, hogy ahogyan „kialakulnak a közvélemény által máig »népviseletnek« ismert színpompás,
tájanként igen változatos ünneplő öltözetek‖ (Hofer T. 1975. 402-403.), ahogyan egyre több ünnepi
reprezentációs tárgy kerül a parasztháztartásokba, és megjelenik a parádés szoba, ugyanúgy a tánckultúra
tájilag elkülönülő színes formáinak kialakulásának is tanúi lehetünk. 587
Hofer Tamás a népművészet megközelítéséhez, a népi kultúra történeti jelenségeinek értelmezéséhez
három „kulturális típust‖ fogalmaz meg. Az első a „régi jobbágyparaszti‖, a második az „új, virágzó,
hangsúlyozottan parasztos‖, a harmadik pedig egy „semleges‖, polgárias‖. (Hofer T. 1975.)
156
Befolyásolták a tudomány táncfolklór-képét, ugyanakkor utóbbi is visszahatott a népi
tánckultúrára. Ezek egyúttal meghatározták a nagyközönség és maguknak a falusi
közösségeknek is a saját (tánc)kultúrájukról való gondolkodását.
A Gyöngyösbokréta előadásai során bemutatásra kerültek a paraszti tánckultúra 19.
század végi, 20. század eleji virágkorának sokszínű táncai, az énekes leánykörtáncok, az
eszközös ügyességi táncokat, a verbunk, a csárdás és az alkalomhoz kötött táncok
(különösen például a lakodalmi táncok). Ezek azonban csak részben voltak az élő népi
tánckultúra régies darabjai.
Ha a korszak különböző reprezentációit nézzük, akkor a kutatás, a mozgalmak, a
turizmus, a tömegkommunikáció egymással összefonódó, egymást befolyásoló tudatosan
megszerkesztett néptánc-képeit látjuk. Ezeknek a képeknek a kialakításában lényeges
folyamatok voltak a tánckészlet bizonyos darabjainak kiválogatása (a szelekció), az
archaizáló törekvések, a régi táncok tudatos újratanulása, a rekonstrukció különböző
módjai, bizonyos táncok tudatos megszerkesztése, az esztétizálás, helyenként a stilizálás.
Az így kialakított és különböző csatornákon megjelenített „magyar néptánc‖ (amely kép
kiinduló pontját jelentette a későbbi kutatásoknak is) a fenti törekvések révén sajátos
viszonyban áll a korabeli népi tánckultúra forrásokban kirajzolódó képével.
A néptáncok megmentésére irányuló mozgalmak kibontakozása, a bemutatók
tömegessé válása éppen akkor történik, amikor a hagyományos táncok többsége
látványosan kiszorult a táncéletből. A falusiak két világháború közötti tánckultúrájából már
eltűntek, illetve a táncélet perifériájára kerültek a szűkebb értelemben vett (és a színpadon
bemutatott) folklórtáncok többsége. Részben már szintén kikopóban voltak a századforduló
divatos társastáncai (pl. a polka, vagy a keringő). Úgy tűnik a csárdás továbbra is a falusi
táncalkalmak egyik uralkodó táncát jelentette. Emellett azonban megjelentek az 1910-es,
20-as évek nemzetközi divatját képviselő társastáncok is (pl. onestep, a tangó, a foxtrott)
is. Az 1930-as, 40-es évektől ezek egyre népszerűbbek lettek és a korábbi táncok
kiszorulásával a csárdás mellett általános szórakozó tánccá váltak.
Ily módon a 20. század első felében egyre messzebb került egymástól a kifelé
reprezentált „archaikus ízű‖, „egzotikus‖ néptánchagyomány és a faluban valójában
gyakorolt polgáriasabb népi tánckultúra. A „valóság‖ és a bemutatás között feszülő
ellentmondás jellegzetes jelensége lett a korszak tágabb értelemben vett népi
tánckultúrájának.
157
És végül meg egy fontos megjegyzés. Hogyha a „magyar néptánc‖ tudományos,
művészeti-mozgalmi, turisztikai, tömegkommunikációs megszerkesztésének, a különféle
hagyományápolási folyamatoknak a végeredményét nézzük, akkor látjuk, hogy ezek
indították el a magyar táncfolklór gyűjtéseken alapuló módszeres tudományos feltárását,
jelentették nagy reprezentatív bemutatásaink alapját, teremtették meg nemzetközi rangú
néptáncgyűjteményünk alapjait, táplálták a későbbi mozgalmakat és ezeknek köszönhető,
hogy van ma néptáncoktatás a magyar művészeti iskolákban, hogy a Magyar
Táncművészeti Főiskolán néptánc-képzések folynak, hogy van városi folklórmozgalom,
hogy ma is működnek falusi hagyományőrző együttesek, és hogy a folklórtáncok szellemi
kulturális örökségvédelméről beszélhetünk.
158
IRODALOMJEGYZÉK
A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása I-VI. köt. Budapest, Magyar
Királyi Központi Statisztikai Hivatal. 1915.
Almási István
1976 Réthei-Prikkel Marián levelei Seprődi Jánoshoz. Nyelv- és irodalomtudományi
közlemények, 20. évf. 199–203.
1980 Kocsis Lajos századeleji népzenegyűjtése. Zenetudományi Írások, 271–291.
Andorka Rudolf
2003 Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris.
Andrásfalvy Bertalan
1958 Uradalmi cselédek és pásztorok tánchagyománya Tolna és Somogy megyében.
Tánctudományi Tanulmányok 1958, 89–94.
1971 A Tolna és Baranya megyében élő székely telepesek tánchagyománya.
Táncművészeti Értesítő, 3. sz. 89–94.
Azzi, Maria Susana
1998 Tango. In Cohen, Selma Jeanne (szerk.) International Encyclopedia of Dance.
VI. köt. New York – Oxford, Oxford Univesity Press, 91–94.
Baksay Sándor
1891 Magyar népszokások. In Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. VII.
köt.Magyarország II. Budapest, Magyar Királyi Államnyomda, 73-148.
Balásy Dénes
1910 Régi székely nóták és tánczok. Ethnographia, XXI. évf. 42–47., 172–174., 296–
300.
Balázs Lajos
1994 Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson.
Bukarest, Kriterion.
Balla Károly
1823 A magyar nemzeti tánczról. Tudományos Gyűjtemény, VII. köt. 125–132.
Balogh István
1973 A parasztság művelődése a két világháború között. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Bándy Mária – Vámszer Géza
1937 Székely táncok. Cluj [Kolozsvár], Minerva.
159
Bardócz-Tódor András
1997 Regőscserkészet és néptáncmozgalom a két világháború között. In Maróti Andor
– Rubovszky Kálmán – Sári Mihály (szerk.): A magyar felnőttoktatás története
konferencia dokumentumai. Debrecen, 1997. október 6-8. Budapest, Magyar
Művelődési Intézet, 164–167.
Bartók Béla
1967a A magyar népdal. In Szőllősy András (közreadja): Bartók Béla összegyűjtött
írásai. Budapest, Zeneműkiadó, 101–350. [1924]
1967b Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? In Szőllősy András (közreadja): Bartók
Béla összegyűjtött írásai. Budapest, Zeneműkiadó, 581–596. [1936]
Bátky Zsigmond
1933 Gyöngyösbokréta. Ethnographia, XLIV. évf. 179-180.
Bausinger, Hermann
1961 Volkskultur in der technischen Welt. Stuttgart, W. Kohlhammer Verlag.
1966 Zur Kritik der Folklorismuskritik. In Bausinger, Hermann (szerk.): Populus
Revisu.s Tübingen, 61-75.
1982 A folklorizmus-kritika bírálatához. In Verebélyi Kincső (szerk.): Az újrarajzolt
nép. Hermann Bausinger válogatott tanulmányai. Fordításgyűjtemény. Budapest,
ELTE – Bölcsészettudományi Kar – Folklóre Tanszék, 79–95.
1983 A folklorizmus fogalmához. Ethnographia, XCIV. évf. 434–440.
1995 Népi kultúra a technika korszakában. Budapest, Osiris.
Belényesy Márta
1958 Kultúra és tánc a bukovinai székelyeknél. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Berkes Eszter
1969 A szlavóniai magyar népsziget tánchagyományai. Tánctudományi Tanulmányok
1967–1968. 127–196.
Bíró Zoltán – Gagyi József – Péntek János (szerk.)
1987 Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből.
Bukarest, Kritérion.
Bíró Zoltán
1987 Egy új szempont esélyei. In Bíró Zoltán – Gagyi József – Péntek János (szerk.)
Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből.
Bukarest, Kritérion, 26-48.
Bodrogi Tibor (szerk.)
1978 Varsány. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához.
Budapest, Akadémiai Kiadó.
Bodrogi Tibor
1977 Akkulturáció. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. I. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 55-56.
160
Bogatirjov, Pjotr Grigorjevics
1985a A morva-szlovák népviselet funkciói. In Verebélyi Kincső (szerk.): Folcloristica
8. A néphagyomány alakulása. Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 91–181.
1985b Aktívan-kollektív, passzívan-kollektív, produktív és improduktív néprajzi tények.
In Verebélyi Kincső (szerk.): Folcloristica 8. A néphagyomány alakulása.
Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 206–208.
1985c A népi színjátszás esztétikán kívüli szerepe. In Verebélyi Kincső (szerk.):
Folcloristica 8. A néphagyomány alakulása. Budapest, ELTE BTK Folklore
Tanszék, 209–217.
Borbély Jolán
1962 Egy horvát tánctípus magyar kapcsolatai. Tánctudományi Tanulmányok 1961-
1962. 137–195.
Borbély Sándor
1891 Az aranyosszékiek táncza. Ethnographia, II. évf. 243–246.
Boronkay Antal (a magyar változatot szerk.)
1983–85 Brockhaus–Riemann Zenei Lexikon I–III. Budapest, Zeneműkiadó.
Cohen, Selma Jeanne (szerk.)
1998 International Encyclopedia of Dance. I-VI. köt. New York – Oxford, Oxford
Univesity Press.
Czuczor Gergely
1843 A’ magyar táncról. Atheneum, Új folyam, I. köt. 109–119.
Dánielisz Endre
1976 Munkavégző táncszokások Bihardiószegen. Néprajzi Dolgozatok 1976. 147–150.
Darmos István
2006 Füzér táncai és táncélete. Sárospatak, magánkiadás.
Debreczeni László
1956 A „Gyöngyösbokréta‖ aktáiból. Táncművészeti Értesítő 1956. 99–104.
Dóka Krisztina – Molnár Péter
2011 A „Gyöngyösbokréta‖. In Folkszemle.
http://www.folkradio.hu/folkszemle/main.php 2011. 05. 30. 22:47. (szerkesztés
alatt)
161
Dóka Krisztina
2002 Tánc egy parasztcsalád életében a két világháború között a kecskeméti
tanyavilágban. (szakdolgozat, Magyar Táncművészeti Főiskola)
2005 Polgári társastáncok. In Sulinet Digitális Tudástár. A magyar néptánc típusai.
http://sdt.sulinet.hu/Player/default.aspx?g=4be3bab7-48ef-4f77-9370-
cfda7e0ef7a5&v=1&b=2&cid=a827c5cf-5709-49f1-80fe-a29e4b2782fc.
2010.05.30. 20:30.
2007a Szabadidő – szórakozás – paraszti kultúra. In Ambrus Vilmos – Schwarz
Gyöngyi (szerk.): Változó Folklór. Tanulmányok Verebélyi Kincső tiszteletére.
Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 13–27.
2007b Paraszti táncterminológia – Táncos tudat. In Barna Gábor – Csonka-Takács
Eszter – Varga Sándor (szerk.): Tánchagyomány: Átadás és átvétel. Tanulmányok
Felföldi László köszöntésére. Szeged, Néprajzi és Kulturális Antropológiai
Tanszék, 53–82.
2008 Az erdélyi táncfolklór Lajtha László írásaiban. In Tisztelgés Lajtha László emléke
előtt. Zenetudományi konferencia és hangverseny a zeneszerző születésének 115.
és halálának 45. évfordulója alkalmából. Budapest, Lajtha László Alapítvány.
(CD)
2009 „Már mi hoztuk bé divatba…‖. Egy marosszéki falu táncéletének átalakulása a
XX. században. In Felföldi László – Müller Anita (szerk.): Hagyomány és
korszerűség a néptánckutatásban. Pesovár Ernő emlékezete. Budapest, MTA
Zenetudományi Intézet, 59–80.
Dömötör Tekla
1969 Folklorismus in Ungarn. Zeitschrift für Volkskunde 65. 21–28.
Elekes Istvánné [Weber Edit]
1947 Magyar néptáncok. I. köt. Budapest, szerzői kiadás.
Elekesné Weber Edit
1935 Magyar táncok. Vezérkönyv a magyar tánc tanításához. Budapest, szerzői
kiadás.
Ernyey József
1906 A hajdútáncz szláv szempontból. Ethnographia, XVI. évf. 307–317.
Esser, Hartmut
2003 Akkulturation. In: Schäfers, Bernhard (szerk.) Grundbegriffe der Soziologie.
Opladen, Leske – Budrich, 1-5.
Faár Tamara
2007 A mozi a falusi társadalomban. Első Század, VI. évf. 1. sz. 46–74.
[Fabó] Frenkel Bertalan
1905 Hajdútáncz és régi magyar táncz. Ethnographia, XVI. évf. 365–372.
Faragó József
1946 A tánc a mezőségi Pusztakamaráson. Erdélyi Néprajzi Tanulmányok 7.
Kolozsvár, Bolyai Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke.
162
Farkas Lajos
1895 A „kállai kettős‖. Ethnographia, VI. évf. 288–297.
Fejős Zoltán
1981 A kultúraõrzés és a folklorizmus. In Verebélyi Kincső (szerk.): A folklorizmus
fogalma és jelenségei. Előadások II. Budapest, Népművelési Intézet, 13–23.
1998 Modernizáció és néprajz. In Szűcs Alexandra (szerk.): Hagyomány &
modernizáció a kultúrában és a néprajzban. A Budapesten 1994. augusztus 31. és
szeptember 2. között megrendezett Fiatal Néprajzkutatók IV. Konferenciájának
előadásai. Budapest, Néprajzi Múzeum, 7–19.
2005 Boldog/képek. Budapest, Néprajzi Múzeum.
Fél Edit – K. Kovács László
1937a Az őrhalmi (Nógrád m.) ―Bokréta‖ hitelesítése. Ethnographia, XLVIII. évf. 98–
100.
1937b Az apátfalvi „bokréta‖. Ethnographia, XLVIII. évf. 307–308.
Fél Edit
1937 A karádi Gyöngyös bokréta hitelesítése. Ethnographia, XLVIII. évf. 499–500.
Felföldi László – Gombos András (szerk.)
2001 A népművészet táncos mesterei. Budapest, Európai Folklór Intézet –
Hagyományok Háza – MTA Zenetudományi Intézet.
Felföldi László – Martin György
1978 Táncélet, néptánc és népzene. In Juhász Antal (szerk.): Sándorfalva története és
népélete. Sándorfalva, Sándorfalva Nagyközség Tanácsa, 341–364.
Felföldi László – Müller Anita (szerk.)
2010 Hagyomány és korszerűség a néptánckutatásban. Pesovár Ernő emlékezete.
Budapest, MTA Zenetudományi Intézet.
163
Felföldi László
1980 Táncélet. In Bálint Sándor (szerk.): A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete
III. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978, 2. sz. Szeged, Móra Ferenc Múzeum,
907–922.
1983 Adatok Hódmezővásárhely tánckultúrájáról. In Dömötör János–Tárkány Szücs
Ernő (szerk.): Kiss Lajos Emlékkönyv. Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhely
Városi Tanácsa, 379–401., 429–430.
1990 Alkalomhoz kötött táncok. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar Néprajz. VI.
köt. Népzene – néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 251–263.
1997a A funkció vizsgálata a magyar néptánckutatásban. Tánctudományi Tanulmányok
1996-1997. 101–108.
1997b A magyarországi délszláv népek tánchagyománya. In Felföldi László–Pesovár
Ernő (szerk.): A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. (Második,
javított kiadás). Budapest, Planétás, 349–355.
1997c A maros menti szerbek táncairól. In Felföldi László–Pesovár Ernő (szerk.): A
magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. (Második, javított kiadás).
Budapest, Planétás, 356–378.
1999a Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 1. Budapest, Kossuth,
269–274.
1999b Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 2. Budapest, Kossuth,
275–284.
2000a Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 3. Budapest, Kossuth,
289–294.
2000b Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 4. Budapest, Kossuth,
271–281.
2001a Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 5. Budapest, Kossuth,
256–263.
2001b Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 6. Budapest, Kossuth,
242–250.
2003 Gondolatok az összehasonlító módszerről. Zenetudományi Dolgozatok 2003.
487–496.
2008a A strukturális szemlélet a magyar néptánckutatásban. Ethnographia, CXIX. évf.
1–22.
2008b Táncos örökség. In Tóth Ferenc (szerk.): Makó néprajza. Makó, Bába, 1073-
1093.
2009 Tánc. In Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz. I.2. köt. Táj, nép,
történelem. Budapest, Akadémiai Kiadó, 463-476, 623-628.
2010 Réthei Prikkel Marián és Seprődi János levelezése. 1903. november – 1905
január. In Felföldi László – Müller Anita (szerk.): Hagyomány és korszerűség a
néptánckutatásban. Pesovár Ernő emlékezete. Budapest, MTA Zenetudományi
Intézet, 321–343.
Flórián Mária
1992 A népélet ábrázolása magyar néma játékfilmekben. In Mohay Tamás (szerk.):
Közelítések. Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60.
születésnapjára., Debrecen, Ethnika, 323-336.
164
Fügedi János – Takács András
2005 A Bertóké és társai. Jóka falu hagyományos táncai. Dunaszerdahely–Budapest,
Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya–MTA Zenetudományi
Intézete.
Gergely Ferenc
1989 A magyar cserkészet története 1910-1948. Budapest, Göncöl.
Goldschmidt, Aenne
1967 Handbuch des deutschen Volkstanzes. Berlin, Noetzel.
Gönyey Sándor – Szendrey Ákos
1937 A "Gyöngyös Bokréta" újabb hitelesített számai. A maconkai és kazári "bokréta".
Ethnographia, XLVIII. évf. 303–307.
[Gönyey] Ébner Sándor
1932 A tiszapolgári csapásolás. Népünk és Nyelvünk IV. 77–81.
Gönyey Sándor
1934 Az erdőbényei bognártánc. Ethnographia, XLV. évf. 74–77.
1935 Diósjenői menyasszonyfektető. Ethnographia, XLVI. évf. 116–120.
1936 Kun táncok. Ethnographia, XLVII. évf. 214–218.
1937 Kunszentmiklósi törökös tánc. Ethnographia, XLVIII. évf. 81–82.
1938a A hasznosi (Heves) „gyöngyösbokréta„ hitelesítése. Ethnographia, XLXIX. évf.
225–229.
1938b A diósjenői „Gyöngyösbokréta‖ hitelesítése. Ethnographia, XLXIX. évf. 426–
427.
1938c Az 1938-iki Gyöngyösbokrétáról. Ethnographia, XLXIX. évf. 427–429.
1939 A magyar táncok. In Az ezeréves Magyarország. A Pesti Hírlap kiadványa.
Budapest, 841–858.
1958 Tánctanulás falun. Tánctudományi Tanulmányok 1958. 133–144.
Guszev, V. E
1983 A folklorizmus tipológiája. Ethnographia, XCIV. évf. 440–442.
Györffy István
1937 A Gyöngyös bokréta műsorának hitelesítése. Ethnographia, XLVIII. évf. 97–98.
1939 A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Budapest, Államtudományi Intézet
Táj- és Népkutató Osztálya.
1955 Tánciskola a dűlőúton. In Györffy István: Nagykunsági krónika. Budapest,
Szépirodalmi Kiadó, 167–175. [1922]
1983 A magyar tánc. In Györffy István: Alföldi népélet. Budapest, Gondolat, 458–461.
H. Bathó Edit
1998 Táncalkalmak a Jászságban a XVIII-XX. században. In Ujváry Zoltán (szerk.): A
Jászság a magyar kultúrában (Konferencia, 1995). Jászkunság füzetek 12.
Szolnok, MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testülete, 199–215.
165
Hajdú Katalin
1991 A zsámboki Gyöngyösbokréta. Honismeret 1. sz. 81-84.
Halmos István – Lányi Ágoston – Pesovár Ernő
1988 Vas megye tánc- és zenei hagyománya. Szombathely. Megyei Művelődési és
Ifjúsági Központ.
Haraszti Emil
1937 A tánc története. Budapest, Magyar Szemle Társaság.
Haromy Júlia
1956 Elmúlt idők magyar népi táncai idegen írók műveiben. Táncművészeti Értesítő,
90–98.
Hegedűs László
1955 Kalocsa és környékének táncélete. In Igaz Mária – Morvay Péter – Simon
Józsefné (szerk.): Népünk hagyományaiból. Budapest, Művelt Nép Tudományos
és Ismeretterjesztő Kiadó, 115–124.
Hettlage, Robert
1989 Akkulturation. In Endruweit, Günter – Trommsdorff, Gisela (szerk.): Wörterbuch
der Soziologie. Stuttgart, Ferdinand Enke Verlag, 5–6.
Hobsbawn, Eric
1987 Tömeges hagyomány-termelés: Európa 1870-1914. In Hofer Tamás –
Niedermüller Péter (szerk.): Hagyomány és hagyományalkotás.
Tanulmánygyűjtemény. Budapest, MTA Néprajzi Kutató Csoportja, 127–197.
Hobsbown, Eric – Ranger, Terence (szerk.)
1983 The Invention of Tradition. Cambridge, Cambridge University Press.
Hofer Tamás – Niedermüller Péter (szerk.)
1987 Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, MTA
Néprajzi Kutató Csoportja.
1988 Nemzeti kultúrák antropológiai nézetben. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, MTA
Néprajzi Kutató Csoportja.
Hofer Tamás (szerk.)
1991 Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, Magyarságkutató
Intézet.
Hofer Tamás
1975 Három szakasz a magyar népi kultúra XIX-XX. századi történetében.
Ethnographia, LXXXVI. évf. 398-414.
Hollós Marida
2000 Bevezetés a kulturális antropológiába. Budapest, Szimbiózis. [1995]
166
Horger Antal
1899 A hétfalusi csángók boricatánca. Ethnographia, X. évf. 106–114.
Horkheimer, Max – Adorno, Theodor W.
1990 A felvilágosodás dialektikája. Filozófiai töredékek. Budapest, Gondolat –
Atlantisz.
Jakab Ilona
1955 Sztálinváros-Óváros táncélete. In Igaz Mária – Morvay Péter – Simon Józsefné
(szerk.): Népünk hagyományaiból. Budapest, Művelt Nép Tudományos és
Ismeretterjesztő Kiadó, 118–128.
Jánosi József
2004 Háromszéki táncok. Sepsiszentgyörgy, Kovászna Megyei Művelődési Központ és
a Romániai Magyar Táncszövetség Sepsiszetgyörgyi Fiókja.
2008 Erdővidéki táncélet. (A zenei tanulmányt Szalay Zoltán írta.) Sepsiszentgyörgy –
Budapest, Kovászna Megyei Művelődési Központ – Hagyományok Háza. (DVD
melléklettel).
Jánosi Sándor
1990 Regőscserkészet – néptáncmozgalom. Szín-Kép 1990. január. 3-4
Juhász Katalin
1996 Táncházi folklorizmus-kutatás. Folkmagazin, III. évf. 3. sz. 18.
K. Kovács László
1956 Néprajzi filmezések Magyarországon. Néprajzi Értesítő, XXXVIII. évf. 314–326.
Kallós Zoltán – Martin György
1970 A gyimesi csángók táncélete és táncai. Tánctudományi Tanulmányok 1969–1970.
195–254.
Kallós Zoltán
1964 Tánchagyományok egy mezőségi faluban. Tánctudományi Tanulmányok 1963–
1964. 235–252.
Kálmány Lajos
1912 Halottas táncz. Ethnographia, XXIII. évf. 292–294.
Kántor Mihály
2004 Népművészet. In Nagy István (szerk.): Cigánd öröksége. Cigánd, Cigándi
Önkormányzat, 68–108.
Kanyaró Ferenc
1902 Székely táncszók és elmés mondások a XVIII. századból. Ethnographia, XIII.
évf. 459-463.
167
Kaposi Edit – Kővágó Zsuzsa (szerk.)
1987 Antológia a hazai táncirodalomból 1884-1914. Válogatás a korabeli sajtóból és a
Táncarchívum gyűjteményéből I. Budapest, Magyar Táncművészek Szövetsége.
Kaposi Edit – Maácz László
1958 Magyar népi táncok és táncos népszokások. Budapest, Bibliotheca.
Kaposi Edit
1970 Adalékok az európai és a magyar táncmesterség történetéhez. Tánctudományi
Tanulmányok 1969–1970. 163–194.
1973 Kiegészítő adalékok az európai táncmesterség történetéhez I. Táncművészeti
Értesítő 1973/1. sz. 34–37.
1979 Szőllősy Szabó Lajos élete és munkássága 1803–1882. Tánctudományi
Tanulmányok 1978–1979. 145–187.
1985 A magyar társastánc-szakirodalom forráskritikai vizsgálata I. Tánctudományi
Tanulmányok 1984–1985. 177–193.
1987 A magyar társastánc-szakirodalom forráskritikai vizsgálata II. Tánctudományi
Tanulmányok 1986–1987. 49–75.
1991 A táncmesterség és a 19–20. századi társastánc-kultúra nemzeti vonásai
hazánkban és Európában. In Hofer Tamás (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat.
Tanulmánygyűjtemény. A Magyarságkutatás könyvtára VII. Budapest,
Magyarságkutató Intézet, 105–120.
1999 Bodrogköz táncai és táncélete 1946–1948. Budapest, Planétás.
Karácsony Zoltán (szerk.)
2004 Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. I. köt. Budapest, Gondolat –
Európai Folklór Intézet.
Karácsony Zoltán
1993 Táncok egy inaktelki lakodalomban 1991. szeptember 7-8-án. In Felföldi László
(szerk.): Martin György emlékezete. Visszaemlékezések és tanulmányok
születésének hatvanadik évfordulójára. Budapest, Magyar Művelődési Intézet –
MTA Zenetudományi Intézet, 147–157.
2002 Az inaktelki figurás néprajzi felfedezése. Tabula, 4. évf. 1. sz. 60–69.
2005 Csárdás. In Sulinet Digitális Tudástár. A magyar néptánc típusai.
http://sdt.sulinet.hu/Player/default.aspx?g=4be3bab7-48ef-4f77-9370-
cfda7e0ef7a5&v=1&b=2&cid=a827c5cf-5709-49f1-80fe-a29e4b2782fc.
2010.05.30. 20:30.
2009 Az erdélyi táncfolklorisztikai filmek keletkezéstörténete és kritikai áttekintése. A
kezdetektől 1963-ig. Művelődés LXII. évf. 11. sz. 22–30.
1987 - . Debrecen, Kossuth Lajos
Tudományegyetem Néprajz Tanszék.
.
Karnoouh, Claude
1983 A folklór felhasználásáról avagy a ,,folklorizmus" átváltozásairól. Ethnographia,
XCIV. évf. 442–447.
168
Karsai Zsigmond – Martin György
1989 Lőrincréve táncélete és táncai. Budapest, MTA Zenetudományi Intézet.
Karsai Zsigmond
1955 A lőrincrévi bál. In Igaz Mári a– Morvay Péter – Simon Józsefné (szerk.):
Népünk hagyományaiból. Budapest, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő
Kiadó, 125–132.
1958 Táncalkalmak és táncos szokások Lőrincrévén. Tánctudományi Tanulmányok
1958. 117–132.
Kaschuba, Wolfgang
2004 Bevezetés az európai etnológiába. Debrecen, Csokonai.
Katona Imre (szerk., sajtó alá rendezte)
1991 Szatmári gyűjtés. Gyűjtötte Móricz Zsigmond. 1. köt. Balladák, dalok és versek.
Magyar Népköltési Gyűjtemény, Új folyam XVII. köt. Budapest, Magyar
Tudományos Akadémia – Magyar Néprajzi Társaság.
Katona Imre
1962 Kubikosbálok. Tánctudományi Tanulmányok 1961–1962. 197–207.
1998 A folklór és a folklorisztiak általános problémái. In Voigt Vilmos (szerk.): A
magyar folklór. Budapest, Osiris, 15–37.
Kavecsánszki Máté
2007 Társastáncok a magyar paraszti közösségekben a XIX-XX. században. In Kiri
Edit – Kovács László Erik – Szilágyi Judit (szerk.): Notitiae Iuvenum.
Tanulmányok Ujváry Zoltán 75. születésnapjának tiszteletére. Debrecen,
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat, 129–
142.
2008 A Konyári Sóstófürdő táncélete. In Horváth László (szerk.) Fejértótól
Messzelátó-Sósótóig. Néprajzi tanulmányok Hosszúpályi külterületéről.
Hosszúpályi, Bődi István Falumúzeum, 54–75.
Kenyéri Kornélia
1998 Háry János kalandozásai Csákváron. Honismeret, 1. sz. 61-64.
Kerényi György
1961 Népies dalok. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Keszler Mária
1967 A magyarországi nemzetiségek körében folytatott táncgyűjtésekről.
Táncművészeti Értesítő, 1. sz. 76–90.
1973 Hajós táncai. Tänze aus Hajós. In Lányi Ágoston – Olsvai Imre (szerk.): Sokszínű
hagyományunkból. I–II. köt. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda, I. köt.
75–132., II. köt. 25-58.
169
Kiss Gáborné
1971 A Dél-Dunántúl német tánchagyományai. Táncművészeti Értesítő, 3. sz. 94–102.
1997 A magyarországi német tánchagyomány és forrásai. In Felföldi László–Pesovár
Ernő (szerk.): A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. (Második,
javított kiadás). Budapest, Planétás, 417–448.
Kiss József
2009 A Gyöngyösbokréta történetéből. Matyóföld, 1959-2009. Jubileumi válogatás.
92-99.
Kiss Lajos (sajtó alá rendezte)
1955 Magyar Népzene Tára III/A. Lakodalom. Budapest, Akadémiai Kiadó.
1956 Magyar Népzene Tára III/B. Lakodalom. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Kiss Lajos
2000 A bukovinai székelyek tánczenéje. In Virágvölgyi Márta–Pávai István (szerk.): A
magyar népi tánczene. Tanulmányok. Budapest, Planétás, 195–218.
Kocsmár Gyula
1987 A kustánszegi Gyöngyösbokréta tánccsoport története. Táncművészeti
dokumentumok 1987. 77–79.
Kodály Zoltán
1937 Zene. In: A magyarság néprajza. IV. köt. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi
Nyomda, 9–80.
Koloszárné Fábián Magdolna
2006 Gyöngyösbokrétától a Hanságig. Kapuvári Néptánc története. Kapuvár, Hanság
Néptáncegyüttes.
Kolumbán Samu
1894 Lozsád és népe. Ethnographia, V. évf. 238–254.
Kósa László (szerk.)
2000 Magyar művelődéstörténet. Budapest, Osiris.
Kósa László
1998 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880–
1920). Budapest, Planétás.
Kovács János
1901 Szeged és népe. Szeged ethnographiája. Szeged, Dugonics Társaság.
Könczei Csongor
2004 Amikor a nép táncol, akkor néptáncol? Gondolatok a hagyományos tánckultúra
jelenkori változásairól. In Könczei Adám – Könczei Csongor: Táncház. Írások az
erdélyi táncház vonzásköréből. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság, 86–92.
170
Kővágó Zsuzsa – Kővágó Sarolta
2001 A magyar amatőr néptáncmozgalom története I. A millenniumtól az 1948. évi
Centenáriumi Fesztiválig. Művelődéstörténeti kézikönyv. Budapest, kézirat.
Kővágó Zsuzsa (szerk.)
1988 Antológia a hazai táncirodalomból 1884-1914. Válogatás a korabeli sajtóból és a
Táncarchívum gyűjteményéből II. Budapest, Magyar Táncművészek Szövetsége.
Krámos Zsolt – Szabó Gyula – Tari János (összeáll.)
2008 Keszi Kovács Mozgóképek Megjelent Keszi Kovács László néprajzkutató
születésének 100. évfordulójára. Budapest, Magyar Néprajzi Társaság – Néprajzi
Múzeum – Európai Folklór Intézet közreműködésével. (DVD-ROM)
Lajtha László – Gönyey Sándor
1937 Tánc. In A magyarság néprajza. IV. köt. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi
Nyomda, 85-149.
Lajtha László
1929 Népi játékok és táncok Magyarországon. In Gunda Béla (szerk.): Az 1928. évi
prágai nemzetközi népművészeti kongresszuson benyújtott jelentések a magyar
népművészetről. Budapest, MTA, 52–57.
1954a Széki gyűjtés. Budapest, Zeneműkiadó.
1954b Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés. Budapest, Editito Musica.
1955 Kőrispataki gyűjtés. Budapest, Editito Musica.
Lakatos Károly
é.n. Rajta párok tánczoljunk! Tánckedvelők könyve. Nagykanizsa, Wajdits József.
[1880 körül]
Lakatos Sándor
1871 Rajta párok tánczoljunk! Lakatos Sándor tánczkönyve, mindkét nembeli ifjúság
számára. Nagykanizsa, Wajdits József.
Lányi Ágoston – Martin György – Pesovár Ernő
1983 A körverbunk. Története, típusai és rokonsága. Budapest, Zeneműkiadó.
Lányi Ágoston – Olsvai Imre (szerk.)
é. n. Sokszínű hagyományunkból. I–II. köt. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda.
[1973]
Lázár István
1896 Alsó-Fehér vármegye magyar népe. Nagyenyed, Cirner és Lingner
Könyvnyomdája.
Lele József, ifj
1984 A tápai Bokréta. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1984. 191–218.
Lelkes Lajos (szerk.)
1980 Magyar néptánchagyományok. Budapest, Zeneműkiadó.
171
Liszka József
2002 A szlovákiai magyarok néprajza. Budapest – Dunaszerdahely, Osiris – Lilium
Aurum
Lugossy Emma – Gönyey Sándor (összeáll.)
1947 Magyar népi táncok. 1. köt. Budapest, Budapest Székesfőváros Irodalmi és
Művészeti Intézete.
Maácz László
1954 Somogy táncélete. In Morvay Péter – Pesovár Ernő (szerk.): Somogyi táncok.
Budapest, Művelt Nép, 36–54.
1958 Adalékok csűrdöngölő táncunk ismeretéhez. Ethnographia, LXIX. évf. 609–616.
1961 A magyar tánckutatás múltja és jelene. Néptáncos 9. 38-48.
1965 Táncéletünk problémái. Az amatőr néptáncművészet húszéves útja.
Táncművészeti Értesítő, 3. sz. 5–18.
1979 Az amatőr néptáncmozgalom története. (Rövid áttekintés). In A
néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, Népművelési Intézet,
3-24.
1980 A magyar néptánc színpadi pályafutása a XIX-XX. században. Budapest,
Népművelési Intézet. (3. kiadás)
Mangold Gusztáv
1900 Tánckedvelők tankönyve. Budapest, Ifj. Nagel Ottó.
Markarjan, E. Sz.
1987 A kulturális hagyományok kulcsfontosságú elméleti problémái. In. Hofer Tamás
– Niedermüller Péter (szerk.) Hagyomány és hagyományalkotás.
Tanulmánygyűjtemény. Budapest, .MTA Néprajzi Kutató Csoportja, 67-103.
Martin György – Pesovár Ernő
1954 A kanásztánc, a csárdás, a karikázó, a lakodalmi táncok. In Morvay Péter –
Pesovár Ernő (szerk.): Somogyi táncok. Budapest, Művelt Nép, 58–77., 145–149.,
1 87–189., 205–207.
1958 A Szabolcs-Szatmár megyei monografikus tánckutató munka eredményei és
módszertani tapasztalatai. Ethnographia, LXIX. évf. 424–436.
1998 Tánc. In Voigt Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Budapest, Osiris, 540–602.
Martin György – Takács András
1981 Mátyusföldi népi táncok. Bratislava – Budapest, Madách – Gondolat.
172
Martin György
é.n. Magyar tánctípusok és táncdialektusok. Budapest, Népművelési Propaganda
Iroda.
1964a Motívumkutatás, motívumrendszerezés. A sárközi–dunamenti táncok
motívumkincse. Budapest, Népművelési Intézet.
1964b Magyar tánctípusok kelet-európai kapcsolatai. Nyelvtudományi Közlemények, 21.
67–96.
1969 Egyéni és közösségi formatípusok a népi táncalkotásban. MTA I. osztályának
Közleményei, XXVI. 401–413.
1970 A marosszéki táncciklus. Táncművészeti Értesítő, 1. sz. 103–121.
1971 Adatok Tápé tánchagyományához. Az oláhos és a csárdás. In: Ilia Mihály –
Juhász Antal (szerk.): Tápé története és néprajza. Tápé, Tápé Község Tanácsa, 737–819.
1977a Az új magyar táncstílus jegyei és kialakulása. Ethnographia, LXXXVIII. évf. 31–
48.
1977b A magyar néptánckutatás egy évtizede (1965–1975). Ethnographia, LXXXVIII.
évf. 196–163.
1977c Csángó táncok. In Ortutay Gyula (főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon I. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 454–458.
1978 A magyar és román táncfolklór viszonya az európai összefüggések tükrében.
Művelődés, XXI. évf. 2. sz. 9–13.
1979a A magyar körtánc és európai rokonsága. Budapest, Akadémiai Kiadó.
1979b Gólya. In Ortutay Gyula (főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon II. köt. Budapest,
Akadémiai Kiadó, 288.
1979c Hétlépés. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 536.
1979d Tánc. In Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór. Budapest, Tankönyvkiadó,
477–540.
1980 Kun legényes. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 352–353.
1981 Széki táncok. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon IV. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 618–623.
1982 A széki hagyományok felfedezése és szerepe a magyarországi folklorizmusban.
Ethnographia, XCIII. évf. 73–83.
1983 Bartók, Kodály és a néptánckutatás. Táncművészet, 3. sz. 16–18.
1984 Népi tánchagyomány és nemzeti tánctípusok Kelet-Közép-Európában a XVI–
XIX. században. Ethnographia, XCV. évf. 353–361.
1988 Bag táncai és táncélete. In Korkes Zsuzsa (szerk.): Bag – néprajzi tanulmányok
II. Aszód, Petőfi Múzeum, 119-294.
1990a Körtánc. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz. VI. köt. Népzene –
néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai, 280-295.
1990b Magyar táncdialektusok. In Dömötör Tekla (főszerk.) Magyar néprajz. VI. köt.
Népzene – néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 390–451.
2004 Mátyás István „Mundruc”. Egy kalotaszegi táncos egyéniség vizsgálata.
Budapest, MTA Zenetudományi Intézet – Planétás.
Mohay Tamás
2009 A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány. Budapest,
Nyitott könyv – L’Harmattan
173
Molnár István
1947 Magyar tánchagyományok. Budapest, Magyar Élet.
Molnár István
2000 Az egykori Urániáról. Honismeret, XXVIII. évf. 1. sz. 52–56.
Molnár Péter
2005 A táncház mítosza és valósága: amit a 21. század néprajzosa Széken talál. In.
Feischmidt Margit (szerk.): Erdély-(de)konstrukciók. Budapest – Pécs, Néprajzi
Múzeum – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 123-142.
Morvay Péter (szerk.)
1941 A falu várja a cserkészetet. Budapest.
Morvay Péter (összeáll.)
1943 Regős kalendárium. Budapest, Magyar Cserkészmozgalom.
Morvay Péter
1949 A népi tánc-kutatás két esztendeje. Ethnographia, LX. évf. 387–393.
1954 A tánckataszterről és a táncatlaszról. In Morvay Péter–Pesovár Ernő (szerk.):
Somogyi táncok. Budapest, Művelt Nép, 5–12.
1956 A pásztortánc színpadi pályafutásának kezdete. Táncművészeti Értesítő 1956. 48–
58.
Mühlmann, Wilhelm Emil
1969 Akkulturation. In: Bernsdorf, Wilhelm (szerk.) Wörterbuch der Soziologie.
Stuttgart, Verdinand Enke Verlag, 13–14.
Müller Anita
2010 Réthei Prikkel Marián pápai kötődése. In Felföldi László – Müller Anita (szerk.)
Hagyomány és korszerűség a néptánckutatásban. Pesovár Ernő emlékezete.
Budapest, MTA Zenetudományi Intézet, 345–352.
Müller Lajos
1880 Az illem- és táncztan egyetemes kézikönyve. A legbiztosabb tanácsadó szülők,
nevelők, tanintézetek, tanítók, tanulók és a tánczművészet kedvelői számára.
Budapest, Aigner Lajos.
n.n.
1924 A „kállai kettős‖ felújítása Nagykállóban. Ethnographia, XXXIV-XXV. évf.
117–118.
Nagy Judit – Pálfy Gyula
1989 A tánc és táncélet sajátosságai. In Bakó Ferenc (szerk.): Palócok IV. Rítus és
folklór. Eger, Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága, 777–819.
174
Niedermüller Péter
1989 A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái. BUKSZ
I. évf. 79–84.
1994 Paradigmák és esélyek, avagy a kulturális antropológia esélyei Kelet-Európában.
Replika, 13-14. 89-129.
Norlind, Tobias
1943 Adatok a keringő és a polka történetéhez. In Gunda Béla (szerk.): Emlékkönyv
Kodály Zoltán 60. születésnapjára. Budapest, Magyar Néprajzi Társaság, 189–
194.
Novák Ferenc
2000 Szék táncai és táncélete a XX. század első felében. In Virágvölgyi Márta –
Felföldi László (szerk.): A széki hangszeres népzene. Tanulmányok. Budapest,
Planétás, 29–78.
Oetke, Herbert
1982 Der deutsche Volkstanz I–II. köt. Berlin, Heinrichschofen's Verlag.
Osztrák-Magyar-Monarchia Írásban és Képben. I-XXI. köt. 1886-1901. Budapest, Magyar
Királyi Államnyomda.
Paládi-Kovács Attila (főszerk.)
2009 Magyar Néprajz. I.2. köt. Táj, nép, történelem. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Paládi-Kovács Attila
2009 Források, módszerek, eredmények a népi műveltség történeti kutatásában. In
Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz. I.2. köt. Táj, nép, történelem.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 11–38.
Pálfi Csaba
1970 A Gyöngyösbokréta története. Tánctudományi Tanulmányok 1969–1970. 115–
161.
1981 Kecsetkisfalud a Gyöngyösbokrétában. Tánctudományi Tanulmányok 1980–1981.
317–330.
Pálfy Gyula
1984 Néptánc, táncélet. In Bárth János (szerk.): Kecel története és néprajza. Kecel,
Kecel Nagyközség Tanácsa, 1021–1043.
1987 Egy mezőségi falu táncélete. Tánctudományi Tanulmányok 1986–1987. 261–287.
1988 Egy mezőségi falu tánckészlete. Zenetudományi Dolgozatok 1988. 263–275.
1991 A gömöri Vály völgye táncéletéről és dallamairól. Honismeret, 5. sz. 47–51.
1997 A magyarországi román tánchagyományok. In Felföldi László – Pesovár Ernő
(szerk.): A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. (Második, javított
kiadás). Budapest, Planétás, 410–416.
2000 Túrkeve táncélete. In Örsi Julianna (szerk.): Túrkeve földje és népe III. Túrkeve,
Túrkeve Város Önkormányzata – Túrkevei Kulturális Egyesület – Finta Múzeum,
323–358.
2001 Vajdakamarás táncélete. Néprajzi látóhatár, X. évf. 1–4. sz. 279–312.
175
Papp Árpád (szerk.)
2002 Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Szabadka, Kiss Lajos Néprajzi Társaság.
(CD-ROM)
Paulini Béla
1940 A tízesztendős Gyöngyösbokréta. Budapest, Székesfővárosi Idegenforgalmi
Hivatal.
Pávai István
1993 Kodály Zoltán és a magyar néptánc. Művelődés. XLII. évf. 2. sz. 31-32.
1998 Felső-Maros mente és népzenei hagyományai In Felső-Maros menti népzene.
Görgényoroszfalusi Pilu bandája. Budapest, Fonó Records. 5-16. (CD-melléklet).
2008a Bartók Béla, a népzenekutató. Budapest, Hagyományok Háza.
2008b A népzenekutató Kodály Zoltán. Budapest, Hagyományok Háza.
2009 Lajtha László, a zenefolklorista. Budapest, Hagyományok Háza.
Pesovár Ernő
é.n. A magyar tánctörténet évszázadai. Szöveggyűjtemény. Néptáncpedagógusok
kiskönyvtára. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda. [1972]
1965 Lengyel táncok hatása a reformkorban. Néprajzi Értesítő, XLVII. évf. 159–176.
1967a A csalogatós csárdás. Tánctudományi Tanulmányok 1965–1966. 115–142.
1967b Európai tánckultúra, nemzeti tánckultúrák (Történeti esszé). Táncművészeti
Értesítő, 2. sz. 38–43.
1978 A csárdás kialakulása. Magyar Zene, XIX. évf. 2. sz. 218–224.
1978b Réthei tanulmánya elé… Zenetudományi Dolgozatok 1978. 177–178.
1979 Réthei kéziratos hagyatéka. Táncművészet. IV. évf. 11. sz. 24–25.
1980a Európai tánckultúra – nemzeti tánckultúra. In Lelkes Lajos (szerk.): Magyar
néptánchagyományok. Budapest, Zeneműkiadó, 8–10.
1980b A csárdás kialakulása. In Lelkes Lajos (szerk.): Magyar néptánchagyományok.
Budapest, Planétás, 283–294.
1980c Keringő. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 165.
1980d Körmagyar. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 306.
1981 Polka. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon IV. köt. Budapest,
Akadémiai Kiadó, 258.
1982 Történelmi társastáncok. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon
V. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, 340.
1983 Szertartásos, dramatikus és játékos táncok. In Bodai József (szerk.): Tánckutatás
és tánchagyomány Dél-Dunántúlon. Budapest, 124–129.
1984 Néptánc. In Boronkay Antal (a magyar változatot szerk.) Brockhaus Riemann
Zenei Lexikon. II. köt. Budapest, Zeneműkiadó, 618–619.
1989 Lajtha László a néptánckutató. Vasi Szemle, XLIII. évf. 2. sz.. 238-239.
1990a (A) Régi páros táncok. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz. VI. köt.
Népzene – néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 340–363.
1990b (Az) Új magyar táncstílus. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz. VI. köt.
Népzene – néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 363–389.
1997a A magyar páros táncok. Budapest, Planétás.
1997b A magyarországi szlovákság tánckultúrája. In Felföldi László–Pesovár Ernő
(szerk.): A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. (Második, javított
176
kiadás). Planétás, Budapest, 379–391.
1998 Néptánc. In Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. III.
köt. Kultúra, művészet, sport és szórakozás. Szekszárd, Babits, 568–571.
2003a Tánchagyományunk történeti rétegei. A magyar néptánc története. Szombathely,
Berzsenyi Dániel Főiskola.
2003b A magyar tánctörténet évszázadai. Írott és képi források. Budapest,
Hagyományok Háza. [korábbi kiadás 1972]
Pesovár Ferenc
é. n. A magyar nép táncélete. Tánctanulás, táncalkalmak, táncrendezés. Budapest,
Népművelési Propaganda Iroda.
1954 Tyukod táncai és táncélete. In Szentpál Mária (szerk.): Szatmári táncok.
Néptáncosok kiskönyvtára 9-10. Budapest, Művelt Nép, 5–18.
1960a Táncmesterek a szatmári falvakban. Tánctudományi Tanulmányok 1959–1960.
309–332.
1960b Fejér megyei népi táncok I. Alapi táncok. Alba Regia I. 99–145.
1969 Kanásztánc és seprűtánc – mutatványos táncaink két típusa. Tánctudományi
Tanulmányok 1967-1968. 93–125.
1980a Kontratánc. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 256.
1980b Népies műtáncok. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 719–720.
1980c Magyar szóló. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 501.
1980d Magyar kettős. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. köt.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 489.
1981 Palotás. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon IV. köt. Budapest,
Akadémiai Kiadó, 170–171.
1990a Táncélet és táncos szokások. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz. VI.
köt. Népzene – néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 195–250.
1990b Ügyességi táncok. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz. VI. köt.
Népzene –néptánc – népi játék. Budapest, Akadémiai Kiadó, 319–327.
Péterbencze Anikó
1989 Táncok és táncos szokások Csíkszentdomokoson. A csíki székelyek
hagyományaiból. Jászberény, Déryné Művelődési Központ.
Pintér Sándor
1891a A palócok születése, házassága és halálozása. Ethnographia, II. évf. 97–109.
1891b A kimuzsikálás. (A palóc bosszú.) Ethnographia, II. évf. 295–297.
Pozsony Ferenc
2006 Erdélyi népszokások. Egyetemi jegyzet. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság
– Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Kulturális Antropológia
Tanszék.
Puskás Julianna
1982 Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban, 1880-1940. Budapest, Akadémiai
Kiadó
177
Ratkó Lujza
1996 A tánc mint tradíció a nyírségi paraszti kultúrában. “Nem úgy van most, mint vót
régen…”. Nyíregyháza – Sóstófürdő, Sóstói Múzeumfalu Baráti Köre.
1998 Tradíció és modernitás a néprajztudomány fényében. In: Szűcs Alexandra
(szerk.): Hagyomány & modernizáció a kultúrában és a néprajzban. A
Budapesten 1994. augusztus 31. és szeptember 2. között megrendezett Fiatal
Néprajzkutatók IV. Konferenciájának előadásai. Budapest, Néprajzi Múzeum,
35–40.
Rearick, Elizabeth C.
1939 Dances of Hungarians. New York, Teachers College, Columbia University
Bureau of Publications (Magyar nyelven részletek [2004] A magyarok táncai. In
Karácsony Zoltán (szerk.) Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény I.
Budapest, Gondolat –Európai Folklór Intézet, 282–286.)
Réső Ensel Sándor
1866 Magyarországi népszokások. Pest, Kugler Adolf.
Réthei Prikkel Marián
1905 A hajdútáncz. Ethnographia, XVI. évf. 225–237.
1906a A hajdútáncz eredete. Ethnographia, XVII. évf. 112-119.
1906b A magyar táncznyelv. Magyar Nyelv, 3–16, 59–69.
1924 A magyarság táncai. Budapest, Studium.
Róka Gyula
1929 A tánc alapelmélete. Budapest.
Róka Pál
1900 A táncművészet tankönyve. Elméleti és gyakorlati szaktankönyv. Nagykőrös,
Ottinger Kálmán.
1923 A magyarországi Tánctanítók Egyesületének harminc éves története 1891-1921.
Budapest.
Romsics Ignác
2005 Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris.
Sachs, Curt
1937 World history of dance. New York, W W Norton.
Sándor Ildikó (szerk.)
1996 A betonon is kinő a fű. Tanulmányok a táncházmozgalomról. Budapest,
Hagyományok Háza.
Saphir Imre
é.n. Táncművészet. Budapest.
Sebő Ferenc
2009 Vikár Béla népzenei gyűjteménye. Budapest, Hagyományok Háza.
178
Seemayer Vilmos
1935 Adatok népi táncaink ismeretéhez. Ethnographia, XLVI. évf. 105–116.
Seprődi János
1909 A székely táncokról. Erdélyi Múzeum, XXVI. 323–334.
1974 Seprődi János válogatott írásai és népzenei gyűjtése. (A bevezető tanulmányt írta
Almási István, Benkő András, Lakatos István. A zenei írásokat Benkő András, a
népzenei gyűjtést Almási István rendezte sajtó alá.) Bukarest, Kriterion.
Shils, Edward
1981 Tradition. Chichago, The University of Chichago Press.
1987 Hagyomány. Bevezetés. In Hofer Tamás–Niedermüller Péter (szerk.) Hagyomány
és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, .MTA Néprajzi Kutató
Csoportja, 15-66.
Siegel, Bernard J.
1955 Acculturation: Critical Abstracts, North America. Stanford, Stanford University
Press.
Simon László
1988 Adalékok a magyar táncmesterképzés történetéhez a kezdetektől 1932-ig.
Táncművészeti dokumentumok 1988. 93-100.
Spicer, Edward H.
1968 Acculturation. In: Sills, David L. (szerk.) International Encyclopedia of the
Social Sciences. New York, Macmillan Company – Free Press, 21-27.
Stein Kata – Varga Sándor
2010 A táncházas turizmus hatása Dombostelke társadalmi kapcsolataira és saját
hagyományaihoz való viszonyára.
http://www.folkradio.hu/folkszemle/stein_varga_tanchazasturizmus/ 2011.05.30.
10:25
Strobel, Desmond F.
1998a Walt. In Cohen, Selma Jeanne (szerk.) International Encyclopedia of Dance. VI.
köt. New York – Oxford, Oxford Univesity Press, 359–361.
1998b Polka. In Cohen, Selma Jeanne (szerk.) International Encyclopedia of Dance. V.
köt. New York – Oxford, Oxford Univesity Press, 221–223.
Sümeghy Vera
1944 Széki táncok. Éneklő Ifjúság, III. évf. 6. sz. 63–68.
Szabó Zoltán
1998 „Indulj el egy úton‖. Adatok a táncházas turizmus kérdéséhez. In Fejős Zoltán
(szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Budapest, Néprajzi Múzeum, 169–
182.
Szemerkényi Ágnes (szerk.)
1980 Nógrádsipek. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu mai folklórjához.
Budapest, Akadémiai Kiadó.
179
Szendrei János
1905 A hajdútáncz. Ethnographia, XVI. évf. 362–365.
Szendrey Ákos
1938 Jelentés: Bokréta-program. Kiskomárom, Galambok, Zala m. Ethnographia,
XLXIX. évf. 422–424.
2004 Szimbolikus táncok. In Karácsony Zoltán (szerk.) Magyar táncfolklorisztikai
szöveggyűjtemény I. Budapest, Gondolat – Európai Folklór Intézet, 263–270.
(Eredetileg angol nyelven [1936] Symbolic Dances in Hungarian. Hungarian
Quarterly, Vol.1. 124–135.
Szentpál Mária (összeáll.)
1951 Völgységi táncok. Budapest, Művelt Nép.
Szentpál Olga
1954 A csárdás. A magyar nemzeti társastánc a 19. század első felében. Budapest,
Zeneműkiadó.
1956 Keringő és polka a 19. században. Táncművészeti Értesítő 1956.
Szűcs Alexandra (szerk.)
1998. Hagyomány & modernizáció a kultúrában és a néprajzban. A Budapesten 1994.
augusztus 31. és szeptember 2. között megrendezett Fiatal Néprajzkutatók IV.
Konferenciájának előadásai. Budapest, Néprajzi Múzeum.
Takács András – Fügedi János
1992 Gömöri népi táncok. Pozsony/Bratislava, Madách.
Takács András
2000 Csallóközi néptáncok. Pozsony, Kalligram.
Tálasi István (szerk.)
1982 Néprajzi szöveggyűjtemény I. Budapest, Tankönyvkiadó.
Tari János
2002 Néprajzi filmezés Magyarországon. Budapest, Európai Folklór Intézet.
180
Tari Lujza
1992 Lajtha László hangszeres népzenegyűjtései: 1911-1963. Magyar Zene, XXXIII.
évf. 2.sz. 141–190.
1993 Lajtha László, a palóc hangszeres zene kutatója. Magyar Zene, XXXIV. évf. 1. sz
60–84.
1999 Német eredetű dallamok a bukovinai székely (hangszeres) népzenében.
Ethnographia, CX. évf. 265–280.
2001a Kodály Zoltán, a hangszeres népzene kutatója. Budapest, Balassi.
2001b Népzene, zenetörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 5. Budapest,
Kossuth, 256–263.
2001c Népzene, zenetörténet. In Szentpéteri József (szerk.): Magyar kódex 6. Budapest,
Kossuth, 242–250.
2002 Polka. In Magyar Nagylexikon. 14. köt. Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó,
2006 Bartók’s Collection of Hungarian Instrumental Folk Music and its System. In
Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Tomus XLVII. 47/2.
2006. 141-166.
2007 Bartók Béla magyar hangszeres népzenei gyűjtése és rendje. Bartók Béla
születésének 125. évfordulójára. In Néprajzi Látóhatár 2007. 3-4. sz. 5-37.CD
melléklettel (CD 1-10. sz.)
Timár Sándor
1955 „Zsok‖ Kincigpusztán. In Igaz Mária – Morvay Péter – Simon Józsefné (szerk.):
Népünk hagyományaiból. Budapest, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő
Kiadó, 133–141.
Tóth Ferenc
2000 Táncban élő hagyomány. Budapest, Száz magyar falu könyvesháza Kht.
Tóth József
2000 Zsámboki krónika. Zsámbok.
Tóth, Štefan
1967 A szlovák néptáncok alaptípusai. Tánctudományi Tanulmányok 1965–1966. 197–
216.
Töreki Imre
1981 Szanyi Bokréta. Szombathely, MESZÖV.
Török József (szerk.)
2007 Hagyomány és modernitás. Szeged, Csongrád Megyei Közművelődési,
Pedagógiai és Sportintézmény.
Ujváry Ferenc
1984 Bokréták a Galga völgyében. Gödöllő, Petőfi Sándor Művelődési Központ.
1982 A Gyöngyösbokréta boldogi csoportjának története. Táncművészeti
dokumentumok 1982. 59–95.
Urbán Lajos
1906 Tánc és illem. Kézikönyv a tánctanuló ifjúság részére.
181
Vályi Rózsi
1969 A táncművészet története. Budapest, Zeneműkiadó.
Vámszer Géza
1976 Néprajzi vonatkozású mozgalmak Csíkban a két háború közti években.
Népismereti Dolgozatok 1976. 41–46.
Varga Gyula
1955 Ajaki leánytánc. Budapest, művelt Nép.
Varga Sándor
2009 Tánctörténeti divatok hatása a belső-mezőségi települések tánckészletére.
Művelődés, LXII. évf. 3. sz. 25–29.
Vargyas Lajos
1954 A Somogy megyei táncdallamok. In Morvay Péter–Pesovár Ernő (szerk.):
Somogyitáncok. Budapest, Művelt Nép, 250–275.
2000 Egy felvidéki falu zenei világa – Áj, 1940. Budapest, Planétás – Európai Folklór
Intézet.
Vavrinecz András
2000 Egy Felső-Maros menti prímás – Horváth Elek. In Virágvölgyi Márta – Pávai
István (szerk.): A magyar népi tánczene. Tanulmányok. Budapest, Planétás, 302–
350.
Verebélyi Kincső (szerk.)
1978a A folklorizmus egykor és ma. Előadások I-II. Kecskemét, Bács-Kiskun megyei
Művelődési Központ.
1978b A folklorizmus egykor és ma. Előadások III. Kecskemét, Bács-Kiskun megyei
Művelődési Központ.
1981a A folklorizmus fogalma és jelenségei. Előadások I. Budapest, Népművelési
Intézet.
1981b A folklorizmus fogalma és jelenségei. Előadások II. Budapest, Népművelési
Intézet.
1982 A folklorizmus fogalma és jelenségei. Előadások III-IV. Kecskemét. Erdei Ferenc
Megyei Művelődési Központ
Verebélyi Kincső
2002 Folklorizmusok. In Deáky Zita (szerk.): Ünnepi kötet. Faragó József 80.
születésnapjára. Budapest, Győrffy István Néprajzi Egyesület, 44–52.
1997 A poszt-folklorizmus jelenségeiről. In: Csoma Zsigmond – Viga Gyula (szerk.):
Európából Európába. Tanulmányok a 80 esztendős Balassa Iván tiszteletére.
Budapest–Debrecen, Győrffy István Néprajzi Egyesület, 62–69.
Viski Károly
1934 Gyöngyösbokréta. Magyar Szemle, 409–417.
1937 Hungarian Dances. London – Budapest, Simpkin Marshall Ltd. – Dr. George
Vajna & Co
182
Vofkori György
2007 Csíkszereda és Csíksomlyó Képes Története. Békéscsaba, Typografika
Voigt Vilmos
1965 A néprajztudomány elméleti-terminológiai kérdései. Ethnographia, LXXVI évf.
481-500.
1972a A folklóalkotások elemzése. Budapest, Akadémiai Kiadó.
1972b A folklór esztétikájához. Budapest, Kossuth.
1974 Tegnap, ma és holnap a magyar folklórban (akkulturációs jelenségek
mérlegelése). Hungarológigi Intézet Tudományos Közleményei. VI. évf. 19-20.
sz. 5–20.
1978 Szempontok a magyar folklór akkulturációs vizsgálatához. Ethnographia,
LXXXIX. évf. 604-631.
1979 A magyarországi folklorizmus jelen szakaszának kutatási problémái.
Ethnographia, XC. évf. 219–236.
1987 A neofolklorizmus fogalmának körülhatárolása. In: Voigt Vilmos Modern
magyar folklorisztikai tanulmányok. Debrecen, Kossuth Lajos
Tudományegyetem, 187–194.
1990 A folklorizmusról. Debrecen, Kossuth Lajos Tudomyányegyetem.
1998 Folklór. In Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. III.
köt. Kultúra, művészet, sport és szórakozás. Szekszárd, Babits, 545–561.
2001a Az ókori folklór problémája. In Voigt Vilmos: A folklórtól a folklorizmusig.
Történeti folklorisztikai tanulmányok. Budapest, Universitas, 13–27. [1979]
2001b Folklorisztika egykor és most. In Voigt Vilmos: A folklórtól a folklorizmusig.
Történeti folklorisztikai tanulmányok. Budapest, Universitas, 69–80.
2001c A mai folklór. In Voigt Vilmos: A folklórtól a folklorizmusig. Történeti
folklorisztikai tanulmányok. Budapest, Universitas, 311–317.
2001d A magyar folklór a XX. században. In Voigt Vilmos: A folklórtól a
folklorizmusig. Történeti folklorisztikai tanulmányok. Budapest, Universitas, 319–
341.
Volly István
1944 Népi leányjátékok. Budapest, Pallas.
1977 A Gyöngyösbokréta indulása. Tánctudományi Tanulmányok 1976–77. 343–368.
Wilhelm Gábor
1998 Modernizáció és néprajz: „tartós kapcsolatok‖. In: Szűcs Alexandra (szerk.):
Hagyomány & modernizáció a kultúrában és a néprajzban. A Budapesten 1994.
augusztus 31. és szeptember 2. között megrendezett Fiatal Néprajzkutatók IV.
Konferenciájának előadásai. Budapest, Néprajzi Múzeum, 21–33.
Wolfram, Richard
1951 Die Volkstänze in Österreich und verwandte Tänze in Europa. Salzburg, Otto
Müller Verlag.
Zajzoni Rab István
1862 A csángó borica ismertetése. Ország Tükre 6. 49.
183
Zoder, Raimund
1950 Volkslied, Volkstanz und Volksbrauch in Österreich. Wien, Doblinger.
Zsigmond G
1972 A néprajzi jelenkutatás problémái. Ethnographia, LXXXIII. évf. 378–380.
Zsigmond József
1996 Népi táncok, táncszók, táncbeli szokások és táncdalok. In Zsigmond József –
Palkó Attila: Magyaró néphagyományaiból. Szemelvények. Marosvásárhely,
Mentor, 187–206.
184
FORRÁSOK (KÉZIRATOK, FILMEK)
Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet Kézirattára (AKT)
Jelzet Gyűjtő Vonatkozó helység Dátum
AKT 00080 Jakab Ilona, Berkes Eszter Őrhalom 1951. 09. 08-09.
AKT 00118 Oskó Endréné Alsónémedi 1952.
AKT 00160 Pungor Ervin Gencsapáti 1950.
AKT 00169 Pungor Ervin Rábahidvég 1951.
AKT 00194 Hubay Győző Vérteskethely 1952.
AKT 00224 Csikvár József Vizvár 1953.
AKT 00234 Kaposi Edit (Bodrogköz) 1949.
AKT 00242 Berkes Eszter Mezőfalva, Perkáta, Ecser 1952.
AKT 00248 Mádai Zsuzsa Szenyér 1952.
AKT 00255 n.n. Őcsény é.n.
AKT 00267 Pesovár Ferenc Tyukod 1953.
AKT 00286 Pesovár Ernő Kálmáncsa 1953.
AKT 00294 Maácz László Vízvár 1953. 05. 23.
AKT 00318 Maácz László Csököly 1953.
AKT 00350 Pesovár Ernő Szenna 1953.
AKT 00369 Gábor Anna Sobor 1954.
AKT 00378 Szabó Tivadarné Panyola 1954.
AKT 00416 Németh Lili Szatmárököritó 1956.
AKT 00449 Maácz László Botpalád 1955.
AKT 00453 Éri Istvánné [Borbély Jolán] Hosszúhetény 1957.
186
AKT 00454 Torma István, Végvári Rezső Závod, Majos 1954.
AKT 00455 Martin György Bonyhád 1954.
AKT 00464 Gábor Anna Vitnyéd, Csorna 1954.
AKT 00507 Pesovár Ferenc, Laurenszky Endre Tyukod 1955.
AKT 00580 Gábor Anna Kapuvár 1954.
AKT 00591 Martin György Szabolcs, Tiszanagyfalu 1956.
AKT 00609 Jakab Ilona Kántorjánosi 1957.
AKT 00612 Martin György Tiszaadony 1957.
AKT 00633 Jakab Ilona Tiszarád, Gyüre 1957.
AKT 00793 Papp Zsófia Bátya 1972.
AKT 00851 Pálfy Gyula Mogyoród é.n.
AKT 00953 Pálfy Gyula Ároktő 1980.
187
Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívum (EA)
EA 00087 Zsigmond Konrád A kiskunfélegyházi tanyai paraszt nép. Részletes
néprajzi ismertetés.
Kiskunfélegyháza 1902.
EA 00155 Fél Edit Fél Edit jelentése a Magyar Bokréta Szövetség
számára a Szakmár-i /Pest megye/ bokrétáról.
Bp., 1938. jan. 21.
Szakmár 1938.
EA 00175 Fél Edit Jelentés a Törökkoppányban végzett
tanulmányutról.
Törökkoppány 1937.
EA 00812 Láng Jenő "Táncra huzás" Gyöngyöspatán Gyöngyöspata 1909.
EA 01046 Lakatos Károly Szerelem Tiszaladányba a lakodalomig. Tiszaladány (1948-ban érkezett)
EA 01073 Kótor András Magyar táncok és húsvéti szokások Lekéren. Lekér (1940 körül)
EA 01088 ifj. Dudik László Izsa és népe. Néprajzi tanulmány Izsa 1932.
EA 01119 n.n. Fonóka Szeghalom é.n.
EA 01216 Lengyel Dénes Jeles napokhoz fűződő szokások [Orosz
hadifogságban gyűjtött anyag]
Nógrád, Sály, Hosszúpályi 1916-1924.
EA 01324 Jeremiás Lajos Babonák, táncszók és lakodalmi kurjantások,
szólásmondások stb. Néphagyományi gyűjtés
Győr megyéből.
(Győr vm.) 1915.
EA 01511 Fél Edit A fiatalság társas élete. Gúta 1943
EA 01669 ifj. Rektorisz Lajos Sárbogárd és népszokásai. özv. Prepeliczay
Eleödné urnő jegyzeteiből összegyüjtötte: ifj.
Rektorisz Lajos
Sárbogárd 1921.
EA 01809 Nagy Czirok László IV. Népi táncok Kiskunhalas 1896-1949.
EA 01925 Laszczik Ernő Dunántúli lakodalom (Dunántúl) (XX. század eleje)
EA 02165 Kötse István Nagyfalu és környéke néprajza Siklósnagyfalu (XX. század eleje)
EA 02547 Nagy Czirok László Kiskunhalasi gyűjtés. XII. Népélet - népszokások. Kiskunhalas 1896-1950.
188
EA 02589 B. Bene Zsuzsanna
(Morvay Péter)
Adatok a tiszaigari népi táncok ismeretéhez. Tiszaigar 1950.
EA 03075 Kiss Gyula Esküvő Kutason Kutas, Somogysárd 1941.
EA 03271 Bókon Imre A fiatalság szokásai Fertőrákos?, Hövej Sopron 1943.
EA 03287 Major László A serdülő kor népi szokásai és hagyományai. Gyergyócsomafalva 1943.
EA 03316 Hegedűs Frigyes A serdülő kor élete, népi szokásai és
hagyományai.
Rábacsanak 1943.
EA 03327 Madaras Jenő A fiatalság szokásai Bősárkány 1943.
EA 03331 Nagy Lóránt Rábacsanaki népszokások Rábacsanak 1943.
EA 03332 Németh Vince c.n. Rábapordány 1943.
EA 03356 Görcs Tivadar Falutörténeti és néprajzi jegyzetek Kóny 1943.
EA 03472 Ecsedi István Hortobágy puszta és élete Hortobágy é.n.
EA 04442 Kresz Mária Grisek Mári és Szendrei Gábor lakodalma
Pázmándon, 1943, november 23-án.
Pázmánd 1943.
EA 05374 Gönyey Sándor c.n. Szenna, Gige, Csököly,
Nagybajom
1932.
EA 05419 Gönyey Sándor Galga menti táncok (kézirat), [és egyéb
néptáncgyűjtés más falvakból is]
Kútfej, Tormafölde,
Gáborjánháza, Lipse, Nak,
Galgahévíz, Tura,
Galgamácsa, Zsámbok,
Galgagyörgy, Iklad,
Domony, Becske, Bercel,
Acsa, Kövesd,
Püspökhatvan, Galgaguta,
Hévízgyörk, Bag, Kartal,
1948.
EA 05771 Gönyey Sándor A Gyöngyös-bokréta története h.n. (kb. 1957 után)
EA 05834 Pálfi Csaba Táncélet kutatás Boldog, Zsámbok,
Csermely, Sajóvelezd
1953.
EA 07665 Csokai Imre c.n. Kiskunhalas 1939.
EA 07706 Gál Etelka A női munka és a női sors Derzstomajon Derzstomaj 1939.
189
EA 08087 Bereczki Imre Vegyes néprajzi gyűjtés Magyarnemegye 1941-42
EA 14971 Bereczki Imre Táncra vonatkozó adatokat tartalmazó levelek Dévaványa, Okány, Gyula 1948-1949.
190
Néptáncfilmek 1945-ig MFI = Magyar Filmintézet
ZTI Ft. = MTA Zenetudományi Intézet Filmtára
FILM = Néprajzi Múzeum Filmtára
Készítés
ideje
Gyűjtők Helység Jelzet Tartalom A felvétel
alkalma
Hang és
technikai
megj.
1931. Paulini Béla
(rendező)
n.a. MFI „Magyar táncok és népszokások‖
1932. Elisabeth Rearick
(rendező)
n.a. másolatban
ZTI
„Glimpses of Rural Hungary‖
1932. VIII. Gönyey Sándor Nagykálló
(Budapest)
ZTI Ft. 0002. csárdás idegenben
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1932. Gönyey Sándor Kunszentmiklós ZTI Ft. 0752. eszközös pásztortánc, ugrós, régi páros,
verbunk, rituális
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1932. Gönyey Sándor Bugac ZTI Ft. 0753. ugrós megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1932. Gönyey Sándor Szenna? FILM 075? eszközös, csárdás
1933. Paulini Béla
(rendező)
Szany MFI Szanyi búcsú
191
1934. VII. Gönyey Sándor Váralja ZTI Ft. 0004. eszközös pásztortánc, lánckörtánc megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1934. VIII. Gönyey Sándor Cigánd (Budapest) ZTI Ft. 0001. csárdás idegenben
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1934. VIII. Gönyey Sándor Derecske
(Budapest)
ZTI Ft. 0003. verbunk idegenben
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1934. Gönyey Sándor Kecsetkisfalud
(Debrecen)
FILM 074. verbunk idegenben
megrendezett
felvétel,
összeállítás
1934. Gönyey Sándor Erdőbénye FILM 074. rituális, egyéb
1934. Gönyey Sándor Kiskunhalas FILM 074. rituális, egyéb
1934. Gönyey Sándor Törökkoppány FILM 074. ugrós, rituális
1934. Gönyey Sándor [ismeretlen
csoport tánca]
(Debrecen)
FILM 074. rituális, egyéb
1936. Gönyey Sándor,
Viski Károly
Buják ZTI Ft.
0357/01.
csárdás megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1936. Gönyey Sándor,
Viski Károly
Szenyér ZTI Ft.
0357/02.
eszközös pásztortánc megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
192
1936. Gönyey Sándor,
Viski Károly
Boldog ZTI Ft.
0357/03.
lánckörtánc, idegen eredetű, egyéb.
Magyar kettős, népies műtáncok, gólya
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1936. Gönyey Sándor Porcsalma ZTI Ft. 0751. eszközös (cigány botoló) megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1936. Höllering, Georges MFI Hortobágy
1937. Gönyey Sándor Nagyréde FILM 075. csárdás, rituális
1938. Gönyey Sándor Buják FILM 075. karikázó
1940. Gönyey Sándor Bag FILM 075. lánckörtánc, csárdás, polgári, egyéb
1940. Gönyey Sándor Galgamácsa FILM 075. lánckörtánc, csárdás
1940. Gönyey Sándor Őrhalom FILM 074. lánckörtánc, csárdás
1940. Gönyey Sándor Érsekvadkert ZTI Ft. 0756. Gyertástánc és húsvéti szokások,
rituális, egyéb
funkciós felvétel,
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1940. V. 15 Molnár István Csíktapolca ZTI Ft. 1076. verbunk megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. Gönyey Sándor Bag FILM 073. [rituális, lakodalom]
1941. Molnár István Türe ZTI Ft. 0018. legényes, csárdás, polgári (gólya) megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. Molnár István Porcsalma
(Szatmárököritó)
ZTI Ft. 0007. eszközös (cigány botoló) idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
193
1941. VIII. Molnár István Csikszenttamás
(Budapest)
ZTI Ft. 0009. verbunk, polgári idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. VIII.
18.
Molnár István Csíkszenttamás
(Budapest)
ZTI Ft. 0010. verbunk, csárdás, idegen eredetű:
hétféle, kezes, romános, polka,
hétfélés, hétfélés
idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. VIII.
18.
Molnár István Hosszúhetény
(Budapest)
ZTI Ft. 0005. eszközös pásztortánc idegenben
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. VIII.
20.
Molnár István,
Gönyey Sándor
Inaktelke
(Budapest)
ZTI Ft. 0013. legényes, csárdás idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. X. 5. Molnár István Csíkpálfalva ZTI Ft. 0011. verbunk megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. X. 12. Molnár István Magyarvista ZTI Ft. 0008. legényes megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. X. 12. Molnár István Méra ZTI Ft. 0020. ugrós, csárdás megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. X. 17. Molnár István Gyimesközéplok ZTI Ft. 0019. lánckörtánc, verbunk, polgári
("hétlépés": háromtoppantós,
egytoppantós, háromsirülős, hétlépés,
sormagyar, hosszúléptetű, talján polka,
moldvai, sánta németes
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
194
1941. X. 20. Molnár István Szentegyházasfalu ZTI Ft. 0012. verbunk megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1941. X. 20-
21.
Molnár István Szatmárökörító ZTI Ft. 0014. eszközös pásztortánc, verbunk, csárdás
[kötött gyöngyösbokrétás koreográfiák]
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1940. Gönyey Sándor Érsekvadkert ZTI Ft. 0756. Gyertástánc és húsvéti szokások,
rituális, egyéb
funkciós felvétel,
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1942. Gönyey Sándor Kazár FILM 073. egyéb
1942. K. Kovács László Kolozsborsa FILM 224 régi páros
1942. III. 15. Molnár István Mezőkomárom ZTI Ft. 0006. eszközös pásztortánc, ugrós, csárdás megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
1943. Molnár István Lőrincréve (Érd) ZTI Ft. 0015. ugrós, csárdás idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1943. II. 18. Molnár István Kóny (Érd) ZTI Ft. 0016. verbunk idegenben
megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1943. XI. Molnár István Inaktelke FILM 110. legényes, csárdás
1944. Gönyey Sándor Aszód FILM 074. csárdás, rituális
1944. Gönyey Sándor Galgamácsa FILM 076. csárdás, rituális, egyéb
1944. Gönyey Sándor Gyöngyöshalász FILM 076. lánckörtánc
1944. Gönyey Sándor Kartal FILM 076. verbunk, csárdás
195
1944. I. Molnár István Jegenye ZTI Ft. 0017. legényes, csárdás megrendezett
felvétel
néma/
hangfelvétel
nélkül
1944. I. Molnár István Csíkszenttamás FILM 110. verbunk, csárdás, polgári
1944. VI. 14. Molnár István Kalocsa ZTI Ft. 0021. ugrós, csárdás, polgári (magyar kettős,
"kacsingatós")
megrendezett
felvétel,
összeállítás
néma/
hangfelvétel
nélkül
197
FÜGGELÉK
Kinetográfiák
1. kinetográfia Kanásztánc. Törökkoppány. 1952.
198
2. kinetográfia A kunszentmiklósi kun verbunk motívumai
199
3. kinetográfia A kunszentmiklósi kun verbunk motívumai (folyt.)
200
4. kinetográfia A kunszentmiklósi kun verbunk motívumai (folyt.)
201
5. kinetográfia Cigándi keménycsárdás (részlet). 1946.
202
*
*
6. kinetográfia Ft. 10.5 Csíkszenttamás - polka
203
* *
*
*
7. kinetográfia Ft. 10.5 Csíkszenttamás – polka folyt.
204
*
8. kinetográfia Ft. 10.5 Csíkszenttamás – polka folyt.
205
*
*
9. kinetográfia Ft. 10.5 Csíkszenttamás – polka folyt.
206
10. kinetográfia Ft. 10.5 Csíkszenttamás – polka vége
11. kinetográfia Polka-motívumok. Haraszti, Kórógy. 1960-as évek közepe
207
12. kinetográfia Ft 19.4c Gyimesközéplok háromsirülő
208
13. kinetográfia Ft 19.4c Gyimesközéplok háromsirülő folyt.
209
*
14. kinetográfia Ft 18.1 Türe. Gólyatánc
210
15. kinetográfia Krajcpolka. Szentlászló. 1965.
211
16. kinetográfia Hogy a csibe. Bozzai. 1968.
212
17. kinetográfia Andalgó (népies műtánc-motívum)
18. kinetográfia Hátravágó (népies műtánc-motívum)
213
19. kinetográfia Hegyező (népies műtánc-motívum)
20. kinetográfia Kisharang (népies műtánc-motívum)
214
21. kinetográfia Nagyharang (népies műtánc-motívum)
215
22. kinetográfia. Gyimesközéplok. 1969. sormagyar
216
Táblázatok
1. táblázat Népies műtáncelemek. (forrás: Pesovár F. 1960a. 324-325.)
Molnár Gábor
motívumai
Danda Jenő
motívumai
Róka P. Pál A
táncművészet
tankönyve (1900)
A szatmári néptáncban
előforduló variációk
Emelkedő (1) Ököritófülpös
Könnyű bokázó (2) Urak bokázója
(173.)
Férfi bokázó (3) Bokázó (1) Magyar
magántánc
bokázója (173.)
Női bokázó (4) Hölgyek bokázója
(173.)
Hétbokázó (5)
Kiskörbokázó (6) Körbokázó (2)
Nagy körbokázó
Tyukod (1)
Cifra toppantó (7) Cifra toppantó
(176.)
Kettőző (177.) Ököritófülpös (2),
Tyukod, Győrtelek,
általános
Oldalbokázó vagy
páros oldalverő (3)
Nagyharang
(176.)
Tyukod (3),
Ököritófülpös,
Jánkmajtis, Kölcse
(cigányok táncában
gyakori
Hegyező helyben
(8)
Dupla hegyező (5)
Dupla négyes
Zsarolyán (4),
Nagyecsed, Tyukod
(5)
Dupla hegyező (9) Dupla hegyező,
Hirintázás (6),
Előrevágó (7)
Váltó (179.) Botpalád (6), Tyukod,
Nagyecsed (7)
Négyes csillag (10) Dupla hegyező (8) Négyes csillag
(179.)
Tyukod
Vágó (11) Kettőztető (9),
Dupla olló (10)
Hegyező (175.) Molnár István:
Magyar
tánchagyományok S/9
forma Tyukodról
Hátravágás
együtemre (12)
Hátravágó Keresztező
(csizmadiás)(180.)
Darnó (9), Nagyecsed,
Tyukod, általános
Hátravágás kettőre
(13)
Hátravágás (11) Nagyecsed (10),
Tyukod, Győrtelek,
általános
Előrevágó (14) Tyukod Győrtelek,
általános
Kettős felugró (15)
217
Andalgó (16) Andalgó (174.) Ököritófülpös (11),
Botpalád (12) Tyukod,
általános
Kígyó (17) Kígyózás Kígyó (177.) Tyukod (13)
Olló (18) Olló (175.) Botpalád (14)
Lejtő (19) Körlejtő,
Egyhelyben lejtő
Lejtő (174.)
Kisharang (20) Kisharang Kisharang (176.) Nagyecsed (15, 16),
Botpalád, Panyola,
Tyukod, általános
Dupla toppantó (21) Tyukod (17, 18),
Botpalád, általános
Nagyharang (22) Nagyharang (12) Botpalád (19), Panyola
(20), kispalád,
Győrtelek, általános
Toborzó (23) Előre kiszaladó
(13), Toborzó,
Nagytoborzó
Toborzó (177.)
Tipegő (24)
Átalvetős (14) Tyukod (21),
Győrtelek, Botpalád,
általános
Körhirinta (15) Nyírség: Nyírtura,
Kállósemlyén
Magánforgó négyre
(25)
Magánforgó egyre
(26)
Magánforgó
(182.)
„A következőkben egy táblázaton bemutatjuk Molnár Gábor mátészalkai és Danda Jenő
ököritófülpösi táncmesterek motívumkincsét. Azokat a motívumokat, amelyeket Róka P.
Pál A táncművészet tankönyvében (1900) felsorol és a leírt mozdulatokkal megegyeznek, a
táblázaton jelezzük. … A két táncmester által használt motívum elnevezést tüntetjük fel
(amelyek olykor eltérnek). Róka művében előforduló megegyező motívumokat a szerző
elnevezésével jelöljük (oldalszámmal). A népi elterjedésnél azt a falunevet írjuk le először,
ahonnan a motívum leírását közöljük. Mind a táncmesteri, mind a népi változatok leírása
helyszíni megfigyelés és mozgófilm alapján történt. Azoknak a motívumoknak az
elterjedését, amelyek az eddigi kutatások alapján majdnem mindenütt előkerültek,
„általános" szóval jelöljük.‖ (Pesovár F. 1960a.)
218
2. táblázat A Gyöngyösbokrétás falvak listája
Helység Megye
Algyő Csongrád megye
Alsóberecki Zemplén megye
Apátfalva Csanád megye
Atkár Heves megye
Bag Pest megye
Bácskertes (Kupuszina) Bács-Bodrog megye
Bart Esztergom megye
Báta Tolna megye
Bocsárlapujtő Nógrád megye
Boldog Pest megye
Bugac Pest megye
Buják Nógrád megye
Buzsák Somogy megye
Cigánd Zemplén megye
Csíkmenaság Csík megye
Csíkszenttamás Csík megye
Csorna Sopron megye
Csurgónagymarton Somogy megye
Dercen Ung megye
Derecske Hajdú-Bihar megye
Diósjenő Nógrád megye
Doroszló Bács-Bodrog megye
Egerbocs Heves megye
Érsekcsanád Pest megye
Galambok Zala megye
Galgahévíz Pest megye
Galgamácsa Pest megye
Garampáld Hont megye
Géderlak Pest megye
Gombos Bács-Bodrog megye
Gyimesközéplok Csík megye
Gyöngyöshalász Heves megye
Gyöngyöspata Heves megye
Hasznos Heves megye
Hevesaranyos Heves megye
Hollókő Nógrád megye
Homokmégy Pest megye
Hortobágy Hajdú megye
Hosszúhetény Baranya
Inaktelke Kolozs megye
Izsa Komárom megye
Józseffalva Bukovina
Kalocsa Pest megye
Kalotaszentkirály Kolozs megye
Kapuvár Sopron megye
Karád Somogy megye
219
Kazár Nógrád megye
Kecsetkisfalud Udvarhely megye
Kéménd Esztergom megye
Kide Kolozs megye
Kiskomárom Zala megye
Kiskundorozsma Csomgrád megye
Kiskunhalas Pest megye
Kocsola Somogy megye
Komáromszentpéter Komárom megye
Koppányszántó Tolna megye
Kraszna Szilágy megye
Kunszentmiklós Pest megye
Kustánszeg Zala megye
Lövéte Udvarhely megye
Maconka Heves megye
Martonfa Baranya megye
Martos Komárom megye
Mecsekszabolcs Baranya megye
Mezőkövesd Borsod megye
Mikófalva Heves megye
Mikóháza Zemplén megye
Mohács Baranya megye
Nádasdaróc Kolozs megye
Nagybaracska Pest megye
Nagyhind Nyitra megye
Nagykálló Szabolcs megye
Nagylóc Nógrád megye
Nagyréde Heves megye
Őcsény Tolna megye
Őrhalom Nógrád megye
Perenye Vas megye
Pusztafalu Zemplén megye
Püspökbogád Baranya megye
Rimóc Nógrád megye
Sióagárd Tolna megye
Sellye Baranya megye
Somogyudvarhely Somogy megye
Szada Pest megye
Szakmár Pest megye
Szamosardó Szilágy megye
Szany Sopron megye
Szatmárököritó Szatmár megye
Szék Szolnok-Doboka megye
Szenta Somogy megye
Szentgerice Maros Torda megye
Szentistván Borsod megye
Szeremle Pest megye
Tápé Csongrád megye
220
Tard Borsod megye
Tiszapolgár Hajdú-Bihar megye
Törökkoppány Somogy megye
Tura Pest megye
Uszód Pest megye
Váralja Tolna megye
Vitnyéd Sopron megye
Zsámbok Pest megye
221
Képek, fotók
1. fotó Lakatos Sándor tánckönyve. Rajta párok táncoljunk! (címlap)
222
2. fotó Müller Lajos tánckönyve. 1880. (címlap)
223
3. fotó Róka Pál tánckönyvének címlapja. 1900.
224
4. fotó Elekesné Weber Edit tánckönyve. 1935.
225
5. fotó Elekesné Weber Edit tánckönyvének tartalomjegyzéke. 1935.
226
6. fotó Elekesné Weber Edit tánckönyvének tartalomjegyzéke. 1935. folyt.
227
7. fotó Gyöngyösbokrétások londoni vendégszereplésen 1935-ben. Középen Paulini Béla (Forrás: Pálfi Cs.
1970.)
8. fotó Gyöngyösbokrétások a Halászbástyán (Forrás: Pálfi Cs. 1970.)
228
9. fotó Ezer Székely Leány Napja. Csíkszereda, 1931. (Forrás: Pásztortűz, Kolozsvár, 1931. 15. szám)
10. fotó Ezer Székely Leánynap Csíksomlyón 1933-ban (Forrás: Bándy M.-Vámszer G. 1937. 12.)
229
11. fotó Székely táncosok az Ezer Székely Leánynapon (Forrás: Bándy M.-Vámszer G. 1937. 16.)
12. fotó Sárközségi leányok a játszón‖. Kimnach Lászlótól. (Forrás. Osztrák-Magyar-Monarchia Írásban és
Képben. XII. köt. Magyarország IV. 277.)
230
13. fotó Karikázó. Buják. 1930-as évek. (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
14. fotó Eszközös tánc. Karád. 1930-as évek körül (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
231
15. fotó Legényes. Magyarvalkó. Kalotaszeg. XX. század eleje. (Réthei Prikkel M. 1924.)
16. fotó Kecsetkisfaludi verbunk (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
232
17. fotó Kecsetkisfaludi páros tánc (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
18. fotó Körverbunk. Kiskunhalas. 1933. (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
233
19. fotó Kemény csárdás. Cigánd. 1943. (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
234
20. fotó Kun legényes. Kunszentmiklós. 1930-as évek. (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
235
21. fotó Gólya a lakodalomban Körösfőn. (1941. Erdődi Mihály, Néprajzi Múzeum, NM D 769.)
236
22. fotó Magyar kettőshöz öltözött pár Róka Pál könyvében. 1900.
23. fotó Magyar kettős. Csömör. 1930-as évek. (Lajtha L. – Gönyey S. 1937.)
237
Kották
1. kotta Kanásztánc. (MTA ZTI BR 03502_01)
238
2. kotta Polka-dallam. (Néprajzi Múzeum MH 4107/d)
239
3. kotta Krajcpolka dallama (MTA ZTI BR 11306_01)
240
4. kotta Fenyegetős polka dallam. (MTA ZTI BR 03642_01)
241
5. kotta Csibetánc. (MTA ZTI BR 11731_01)