Ceglédbercel Község Önkormányzatának Lapja Híradó...

16
Híradó CEGLÉDBERCELI Ceglédbercel Község Önkormányzatának Lapja Jótékonysági Svábbál A Ceglédberceli Né- met Nemzetiségi Kultúr- egyesület 2008. február 2- án rendezte meg első jótékonysági célú sváb- bálját a Művelődési Ház- ban. Az eseményen 180 vendég jelent meg, jelez- ve, hogy a rendezvény célja nagyon sok ceglédberceli lakost ké- pes megmozgatni. A ha- gyományőrző csoportok tagjaival együtt közel 220 fős rendezvény védnöke pedig Ceglédbercel Köz- ség Önkormányzatának Képviselőtestülete volt. A bál a „Vivát Bercel!” indulóval vette kezdetét, ezután követke- zett a magyar himnusz és a magyarországi németek himnusza a Ceg- lédberceli Német Nemzetiségi Fúvószenekar előadásában. Az Egyesü- let nevében Benesch Anita köszöntötte a vendégeket. A kultúrműsor az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intéz- mény 1. és 3. osztályos tanulóinak bájos műsorával kezdődött, melyet Molnár Lászlóné, Rábenspeckné Lőrincz Anna és Hidasi Istvánné állítottak össze. Őket a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Tánccsoport tagjai követték lendületes koreográfiáikkal, melyeket Polónyiné Zsuzsandor Ibolya állított össze. A műsor a – Dr. Karsai Jánosné által vezetett - Ceglédberceli Hagyományőrző Örömcsapat táncaival: egy keringővel és a berceli ugróssal fejeződött be. >>folytatás a 14. oldalon>> Tartalom: Választási tájékoztató 2. Népszavazás 2008. március 9. 3. Ceglédbercel Önkormányzatának 2008. évi költségvetése 4. Szerződést kötöttünk… 13. Jótékonysági Svábbál 14. Nemzetközi Svábbál 2008. 14. A Napsugár Óvoda hírei 15. Katolikus mozaik 15. Tisztelt eb tulajdonosok! 16. 2008. február 28. 2008. március 9-én ORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ NÉPSZAVAZÁS >>részletek a 2. és 3. oldalon>> www.cegledbercel.hu MEGHÍVÓ Ceglédbercel Község Önkormányzata szeretettel meghívja Ceglédbercel Hölgyeit március 8.-án, szombaton a Dózsa György Művelődési Házba, nőnapi ünnepségre. 15 30 –tól vendégvárás, majd 16 00 –tól Gergely Róbert műsora lesz. Mindenkit szeretettel várunk! „FŐZZÜNK JÁTSZÓTERET!” Ezúton felhívjuk a T. Lakosság figyelmét egy ötletes „játékra”, amelynek eredményeként egy szép új játszótérrel lehet gazdagabb telepü- lésünk. A vetélkedőt a DELIKÁT8 marketing csapata hirdette meg idén is, amelynek kereté- ben tavaly már 8 szerencsés település nyert új, európai szabványnak megfelelő játszóteret. Aki szeretne segíteni, annak nincs más dol- ga, mint a megvásárolt termék vonalkódját eljut- tatni az iskolában, az óvodában, a művelődési házban, valamint a polgármesteri hivatalban elhelyezett gyűjtőládák valamelyikébe. Külön kérjük a boltban dolgozók segítségét abban, hogy hívják fel a vásárlók figyelmét erre a lehe- tőségre. Fogjunk össze,hogy esélyünk legyen a legjobb 8 közé jutni! A részletek a www.delikat.hu weboldalon olvashatóak. HAJRÁ CEGLÉDBERCEL! Iskoláért Alapítvány, Óvodáért Alapítvány, Ceglédbercelért Alapítvány, Török József Polgármester

Transcript of Ceglédbercel Község Önkormányzatának Lapja Híradó...

Híradó

CEGLÉDBERCELI

Ceglédbercel Község Önkormányzatának Lapja

Jótékonysági Svábbál

A Ceglédberceli Né-

met Nemzetiségi Kultúr-

egyesület 2008. február 2-

án rendezte meg első

jótékonysági célú sváb-

bálját a Művelődési Ház-

ban. Az eseményen 180

vendég jelent meg, jelez-

ve, hogy a rendezvény cél ja n a gyon sok

ceglédberceli lakost ké-

pes megmozgatni. A ha-

gyományőrző csoportok

tagjaival együtt közel 220

fős rendezvény védnöke

pedig Ceglédbercel Köz-

ség Önkormányzatának

Képviselőtestülete volt.

A bál a „Vivát Bercel!” indulóval vette kezdetét, ezután követke-

zett a magyar himnusz és a magyarországi németek himnusza a Ceg-

lédberceli Német Nemzetiségi Fúvószenekar előadásában. Az Egyesü-let nevében Benesch Anita köszöntötte a vendégeket. A kultúrműsor

az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intéz-

mény 1. és 3. osztályos tanulóinak bájos műsorával kezdődött, melyet

Molnár Lászlóné, Rábenspeckné Lőrincz Anna és Hidasi Istvánné

állítottak össze. Őket a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági

Tánccsoport tagjai követték lendületes koreográfiáikkal, melyeket

Polónyiné Zsuzsandor Ibolya állított össze. A műsor a – Dr. Karsai

Jánosné által vezetett - Ceglédberceli Hagyományőrző Örömcsapat

táncaival: egy keringővel és a berceli ugróssal fejeződött be. >>folytatás a 14. oldalon>>

Tartalom:

Választási tájékoztató 2. Népszavazás 2008. március 9. 3.

Ceglédbercel Önkormányzatának 2008. évi költségvetése 4.

Szerződést kötöttünk… 13.

Jótékonysági Svábbál 14. Nemzetközi Svábbál 2008. 14.

A Napsugár Óvoda hírei 15.

Katolikus mozaik 15. Tisztelt eb tulajdonosok! 16.

2008. február

28.

2008. március 9-én ORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ

NÉPSZAVAZÁS >>részletek a 2. és 3. oldalon>>

ww

w.c

eg

le

db

erc

el.h

u

MEGHÍVÓ

Ceglédbercel Község Önkormányzata

szeretettel meghívja Ceglédbercel Hölgyeit

március 8.-án, szombaton

a Dózsa György Művelődési Házba,

nőnapi ünnepségre.

1530 –tól vendégvárás, majd

1600 –tól Gergely Róbert műsora lesz.

Mindenkit szeretettel várunk!

„FŐZZÜNK JÁTSZÓTERET!”

Ezúton felhívjuk a T. Lakosság figyelmét

egy ötletes „játékra”, amelynek eredményeként

egy szép új játszótérrel lehet gazdagabb telepü-

lésünk. A vetélkedőt a DELIKÁT8 marketing

csapata hirdette meg idén is, amelynek kereté-ben tavaly már 8 szerencsés település nyert új,

európai szabványnak megfelelő játszóteret.

Aki szeretne segíteni, annak nincs más dol-

ga, mint a megvásárolt termék vonalkódját eljut-

tatni az iskolában, az óvodában, a művelődési

házban, valamint a polgármesteri hivatalban

elhelyezett gyűjtőládák valamelyikébe. Külön

kérjük a boltban dolgozók segítségét abban,

hogy hívják fel a vásárlók figyelmét erre a lehe-

tőségre. Fogjunk össze,hogy esélyünk legyen a

legjobb 8 közé jutni!

A részletek a www.delikat.hu

weboldalon olvashatóak.

HAJRÁ CEGLÉDBERCEL!

Iskoláért Alapítvány, Óvodáért Alapítvány,

Ceglédbercelért Alapítvány,

Török József Polgármester

Ceglédberceli Híradó

2.

Helyi Választási Iroda:

Vezetője: Dr. Nagy Lajos jegyző

Helye: Ceglédbercel, Pesti út 61.

Helyi Választási Iroda tagjai:

Balogh Norbert

Beráné Krenács Ildikó

Bujdosó Gyuláné

Ságiné Görög Ilona

Szeidl Józsefné (Hörömpő Veronika)

1.sz. SZAVAZÓKÖR:

Címe:„C” Óvoda Cbercel, Pesti út 168.

Szavazatszámláló Bizottság:

Balogh Mihályné elnök

Herbszt Andrásné helyettes Heim Tamásné tag

Simonné Csontos Margit tag

Póttag: Kürtösi Józsefné

Jegyzőkönyvvezető:

Tátrainé Benkó Mónika

Szavazókörhöz tartozó utcák:

Béke u., Cserői út, Cserőmajor,

Dózsa Gy.u. 37.-73., Ifjúság u.,

Jókai u., Lehel u., Major u.,

MÁV Épületek, Nyárfa u., Szőlő u., Vaspálya u.,Vörösmarty u.

2.sz. SZAVAZÓKÖR:

Címe:

Eötvös József Általános és Zeneiskola

Cbercel, Pesti út 160.

Szavazatszámláló Bizottság: Mátrai Tamásné elnök

Kishonti Brigitta Etelka helyettes

Verseczi Erzsébet tag

Boriné Csatai Erzsébet tag

Póttag: Novák Károly

Jegyzőkönyvvezető:

Herendi Józsefné

Szavazókörhöz tartozó utcák:

Ady Endre u., Bartók Béla u.,

Dózsa Gy.u. 11.-35., 16.-80., Iskola u.,

Kossuth L.u., Mély u., Nagyváradi u., Pesti út 89.-199., 150.-188., Pozsonyi u.

3.sz. SZAVAZÓKÖR:

Címe:

Eötvös József Általános és Zeneiskola

Cbercel, Pesti út 160.

Szavazatszámláló Bizottság:

Volf Mária elnök

Molnár Lászlóné helyettes

Menyhártné Szabó Ibolya tag Szeidl Istvánné tag

Választási tájékoztató

Póttag: Petróné Bori Zsuzsanna

Jegyzőkönyvvezető:

Vargáné Reznák Ágnes

Szavazókörhöz tartozó utcák: Bajcsy Zs.u., Bem J.u., Erkel F.u.,

Radnóti M.u., Dózsa Gy.u. 12.-12/b.

Hunyadi u., Kassai u., Keleti u.,

Kinizsi u., Virág u., Vig u., Rákóczi u.,

Pesti út 124.-148.

4.sz. SZAVAZÓKÖR:

Címe: Régi Óvoda „A” épület

Cbercel,Petőfi u. 8.

Szavazatszámláló Bizottság:

Lieszkovszky Tiborné elnök Kövesdiné Rácz Ildikó helyettes

Szeidl Veronika tag

Duhaj Károlyné tag

Simonné Szeleczki Ildikó tag

Szilágyi Mária tag

Póttag: Kohlmayer Márta

Jegyzőkönyvvezető:

Kassainé Szegedi Ágnes

Szavazókörhöz tartozó utcák:

Árpád u., Dobó K.u., Dózsa Gy.u. 1.-9/b, 4.-10/a. Madách u.,

Pesti út 70.-122. Rózsa u.,

Somogyi B.u., Szél u., Temető u.,

Szövetkezet u., Táncsics M.u.,

Vasút u., Tórét u., Zrinyi u.

Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselőtestületének

3/2008 (II. 28.) ÖK. sz. rendelete

a helyi iparűzési adóról szóló 20/2004. (X. 15.) ÖK. sz. rendelet módosítására

1. §.

20/2004. (X. 15.) ÖK. sz. rendelet 3. §.-a. hatályon kívül

helyezve.

2.§

Ez a rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba.

Ceglédbercel, 2008. február 11.

Török József Dr. Nagy Lajos polgármester jegyző

5.sz. SZAVAZÓKÖR

Címe: Általános Iskola, Cbercel, Petőfi u.1.

Szavazatszámláló Bizottság:

Szegedi Józsefné elnök

Solymári Józsefné helyettes Kassakürtiné Domány Katalin tag

Fecske Zoltánné Dombos Tímea tag

Jegyzőkönyvvezető: Zsadony Lászlóné

Szavazókörhöz tartozó utcák:

Arany J.u., Aranyhegy u., Deák F.u., Homokrész, József A.u.,

Liget u., Petőfi u., Pesti út 1.-87. 2.-68. Tó u., Ságvári E.u.

Csak település címmel és IGAZOLÁSSAL szavazó válasz-

tópolgárok kijelölt szavazóköre a 4.sz. szavazókör. Igazolást

kérelem alapján levélben 2008. március 4.-ig, személyesen

2008. március 7.-én 16 óráig lehet kérni. Mozgóurna csak írás-ban kérhető. Szavazás előtt a Helyi Választási Bizottságtól,

szavazás napján pedig a Szavazatszámláló Bizottságtól kérhető

írásban!

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a népszavazásra az

Értesítőt, valamint a lakcímet tartalmazó (régi típusú) Sze-

mélyazonosító igazolványt vagy lakcímigazolványt és Sze-

mélyazonosító igazolványt, vagy Útlevelét, vagy Vezetői

engedélyt, igazolással szavazók az eredeti Igazolást feltétle-

nül vigyék magukkal. A választással kapcsolatos bármely információ

a www.valasztas.hu internetes oldalon megtalálható.

Helyi Választási Iroda

Tisztelt Választópolgár!

2008. február 22-ig névre szóló „Értesítő”-ben kap

tájékoztatást a névjegyzékbe vételéről. Ha nem kap

„Értesítőt”, a helyi választási irodában – a jegyzőnél

– érdeklődhet annak okáról. Ha a névjegyzékből ki-

maradt, minél előbb kezdeményezze a névjegyzékbe

vételét, mert a szavazás napján erre már nem lesz le-

hetősége!

Az „Értesítő”-ben tájékoztatjuk annak a szavazó-

helyiségnek a címéről, ahol leadhatja szavazatát. Ha a

szavazás napján Ön külföldön tartózkodik, a Magyar

Köztársaság nagykövetségén vagy főkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti névjegy-

zékbe vételét 2008. február 22-ig kérheti személyesen

vagy meghatalmazottja útján a helyi választási iroda

vezetőjétől. Ajánlott levélben is benyújthatja kérelmét

úgy, hogy az 2008. február 22-ig megérkezzen a helyi

választási irodába. A kérelem benyújtásával ne várja

meg az „Értesítő” kézbesítését! A nyomtatvány min-

táját az internetről (www.valasztas.hu) letöltheti, to-

vábbá ott tájékozódhat arról is, hogy mely országok

mely településein van lehetőség a szavazásra.

Ha a szavazás napján Ön Magyarországon, de nem

a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Iga-

zolást személyesen vagy meghatalmazottja útján

2008. március 7- ig kérhet a helyi választási iroda

vezetőjétől. Ajánlott levélben úgy kérhet igazolást,

hogy a kérelem 2008. március 4-ig megérkezzen a

lakóhelye szerinti helyi választási irodába. A nyom-

tatvány mintáját az internetről (www.valasztas.hu)

letöltheti.

Ha Ön mozgásában gátolt, kérésére – Magyaror-szágon –mozgóurnával szavazhat.

FIGYELEM: mozgóurna csak írásban kérhető! Moz-

góurnát a szavazás napja előtt a helyi választási iro-

dától, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság-

tól lehet kérni.

Szavazni csak személyesen lehet. A népszava-

zásra kérdésenként külön szavazólap készül. Érvé-

nyesen szavazni csak az egyik válaszra lehet, az

alatta elhelyezett körbe tollal írt X vagy + jellel!

Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehe-

tő figyelembe.

Az ügydöntő országos népszavazás eredményes, ha az adott kérdésre az ország összes választópolgárának

több mint egynegyede azonos választ ad.

A választópolgárok döntése az Országgyűlés szá-

mára 3 évig kötelező. Ha a népszavazás eredményte-

len, a döntés joga visszaszáll az Országgyűlésre.

A népszavazással kapcsolatos információkat a

ww.valasztas.hu internetes oldalon találhat, illetve

tájékoztatásért a lakóhelye szerinti helyi választási

irodához ,vagy egyéb választási információs szolgá-latokhoz fordulhat

Az Országos Választási Iroda választási információs

szolgálata:

1051 Budapest, Roosevelt tér 1.

Telefon: 441-1999,

Kék szám: (06-40) 200-717

Fax: 441-1617

Levélcím: 1903 Budapest,

Pf.: 314.

E-mail: [email protected] Web: www.valasztas.hu

2008. március 9-én ügydöntő országos népszavazásra kerül sor a következő kérdésekben:

• „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben

megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?”

• „Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-

szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne

kelljen vizitdíjat fizetni?”

• „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató

hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?”

3.

Ceglédberceli Híradó

Népszavazás 2008. március 9. Az Országos Választási Iroda közszolgálati tájékoztatója

Ceglédberceli Híradó

4.

Ceglédbercel Község Önkormányza-tának Képviselő-testülete a helyi önkor-mányzatokról szóló 1990. évi LXV. tör-vény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) és 69. § (1) és a Magyar Köztársaság 2008. évi költ-ségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény alapján Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2008. évi költségve-téséről – mely tartalmazza határozatuk alapján a Ceglédberceli Német Kisebbsé-gi Önkormányzat 2008. évi költségvetését is - az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1.§ A rendelet hatálya Képviselő-testületre és annak bizottságaira, a polgár-mesteri hivatalra és az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre terjed ki.

2. § (1) Az államháztartási törvény 67. § (3) bekezdés alapján a címrendet a (2)-(4) bekezdés szerint állapítja meg. (2) Az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként mű-ködő intézmények – külön-külön – alkot-nak egy-egy címet. (3) A polgármesteri hivatal igazgatási kiadása önálló címet alkot. (4) A polgármesteri hivatal költségvetés-ében szereplő – nem intézményi – kiadá-sok külön-külön címet alkotnak.

A költségvetés bevételei és kiadásai 3. § A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az Intézmények költségvetését

498.146 eFt BEVÉTELLEL 498.146 eFt KIADÁSSAL

ezen belül: 245.463 eFt SZEMÉLYI

JUTTATÁSSAL 75.665 eFt MUNKÁLTATÓT TERHELŐ JÁRULÉKKAL

állapítja meg.

Az Önkormányzat bevételei 4. § A 3. §-ban megállapított bevételi főösszeg szakfeladatonkénti megbontását az I. számú melléklet tartalmazza.

Az Önkormányzat kiadásai 5. § A Képviselő-testület a 2008. évi kiadási előirányzatokat a II. számú mel-léklet szerint állapítja meg. 6. § A Képviselő-testület a 2008. évi

felújítási előirányzatot 0 eFt összegben állapítja meg. 7. § A Képviselő-testület a 2008. évi felhalmozási kiadásokat 1.800 eFt ösz-szegben állapítja meg. 8. § A Képviselő-testület a 2008 évi hi-teltörlesztési kötelezettséget 0eFt összeg-ben állapítja meg.

Általános és céltartalék

9. § A Képviselő-testület az önkormány-zat általános tartalékát 3.464 eFt összeg-ben hagyja jóvá, mely összeg tartalmazza a Helyi Kisebbségi Önkormányzat 955 eFt általános tartalékát is.

10. § Képviselő-testület az önkormány-zat céltartalékát 45.283 eFt összegben, a II. sz. mellékletben felsorolt célokra álla-pítja meg.

11. § A Képviselő-testület 2008.évi költ-ségvetés önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenkénti (címenkénti) kiadási előirányzatait, vala-mint az intézményi támogatásokat a VIII. sz. melléklet szerint állapítja meg. 12. § A Ceglédbercel Önkormányzatának Képviselő-testülete a címek közötti átcso-portosítás jogát, valamint a kiemelt elő-irányzatok módosítási jogát fenntartja. 13. § A 217/1998. /XII. 30./ Korm. ren-delet 29. §-a szerinti mérleget a III. szá-mú melléklet tartalmazza. 14. § A 217/1998. /XII. 30./ Korm. ren-delet 29. § 1. bekezdésében foglaltaknak megfelelően a szakfeladaton biztosított létszámot a VI. számú melléklet tartal-mazza.

Több éves kihatással járó feladatok

15. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban és a szöveges indokolás-sal a IV sz. melléklet szerint fogadja el.

(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a pol-gármester kötelezettséget vállalhat.

Európai Uniós projektek

16. § Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit, kiadá-

sait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájáruláso-kat IX. sz. melléklet tartalmazza.

II. A 2008. évi költségvetés

végrehajtásának szabályai

17. § Az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az elő-irányzat felhasználási ütemtervet a VII. számú melléklet szerint fogadja el a Kép-viselő-testület.

18. § A ceglédberceli Önkormányzat a költségvetési évet követő két év várható előirányzatait, valamint a költségvetési év folyamatait és áthúzódó hatásait – a gaz-dasági előrejelzéseket figyelembe véve – az V. számú melléklet szerint állapítja meg.

19. § (1) Az állampolgárok élet- és va-gyonbiztonságot veszélyeztető elemi csa-pás, illetőleg következményeinek az elhá-rítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költ-ségvetése körében átmeneti intézkedést hozhat, amelyről a Képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzat-ok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendelet-ben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet az önkormányzat SZMSZ-ében meghatá-rozottak szerint.

20. § (1) A Képviselőtestület által jóvá-hagyott kiemelt előirányzatokat vala-mennyi költségvetési szerv, intézmény köteles betartani. Az előirányzat túllépés felelősségre vonást von maga után.

(2) A polgármester köteles vizsgálatot elrendelni az intézményvezetővel szem-ben, amennyiben a kiemelt előirányzatot túllépi.

Záró rendelkezések

22.§ (1) A rendelet 2008. január 01-jén lép hatályba. (2) Ceglédbercel Község Önkormányza-tának a 2007. évi költségvetésről szóló 2/2007.(III. 10.) ÖK. sz. Rendelete a róla készült Költségvetési Beszámoló alapján a Zárszámadási Rendelet elfogadásával veszíti hatályát. Ceglédbercel, 2008. február 11.

Török József Dr. Nagy Lajos

polgármester jegyző

2/2008. (II.28.) ÖK. sz. RENDELET Ceglédbercel Község Önkormányzatának

2008. évi költségvetéséről

Ceglédberceli Híradó

5.

Szakfeladat Bevételi jogcím Előirányzat

Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Alkalmazottak térítése 509

Összesen: 509

Önkormányzat igazgatási tevékenysége Bérleti díj 3 050

Átvett pénzeszköz lakosságtól 9 000

Átvett pénzeszköz alapítványtól 600

Diszkont kincstárjegy értékesítésének többletbevétele 2 556

Telek és földterület értékesítés 2 000

Összesen: 17 206

Helyi kisebbségi önkormányzat igazgatási tevékenysége Átvett pénzeszköz 400

Összesen: 400

Város és községgazdálkodás Földterület bérbeadás 200

Összesen: 200

Települési vízellátás Vízdíj 35 441

Összesen: 35 441

Köztemető fenntartása Sírhelymegváltás 960

Temetőhasználati díj 840

Összesen: 1 800

Önkormányzati feladatra nem tervezhető elszámolások Magánszemélyek kommunális adója 6 000

Iparűzési adó 19 500

Gépjárműadó 17 000

Önkormányzati lakások lakbére 793

Egyéb sajátos bevételek 811

Állami hozzájárulás 328 183

Összesen: 372 287

Finanszírozási műveletek egyéb elszámolása Diszkont kincstárjegy értékesítése 31 509

Összesen: 31 509

Alapfokú zeneoktatás Térítési díj 560

Összesen: 560

Védőnői szolgálat Eü. finanszírozás 6 026

Összesen: 6 026

Anya-, gyermek és csecsemő védelem Eü. finanszírozás 215

Összesen: 215

Állategészségügyi feladatok Szolgáltatás díja 1 846

Összesen: 1 846

Szennyvízelvezetés és kezelés Szolgáltatás díja 26 603

Összesen: 26 603

Települési hulladékok kezelése Szolgáltatás díja 650

Összesen: 650

Művelődési Ház tevékenysége Szolgáltatás díja 2 394

Összesen: 2 394

Közművelődési könyvtár Szolgáltatás díja 500

Összesen: 500

Összesen 498 146

Bevételi főösszesítő (adatok ezer forintban számolva)

Intézményi működési bevételek 73 553

Telek és földterület értékesítés 2 000

Sajátos bevételek 1 604

Költségvetési támogatás 328 183

Adóbevételek 42 500

Értékpapír értékesítése 31 509

Többletbevétel 2 556

Átvett pénzeszközök

- Országos Egészségbiztosítási Pénztártól 6 241

- Lakosságtól 9 000

- Alapítványtól 600

- Önkormányzattól 400

ÖSSZESEN: 498 146

Bevételek (adatok ezer forintban számolva)

5.

I. sz. melléklet Költségvetés 2008

Egyes központi költségvetési forrásokból származó támogatások 2008. évben

Egyéb címen 164 008 265

Szociális címen 24 915 913

Közoktatási címen 131 564 033

MINDÖSSZESEN: 320 488 211

Támogatások részletezése:

Támogatási jogcím 2008 évre Mennyiségi egység Mutató Fajlagos Összeg (Ft)

1.a. Település-üzemeltetési, igazgatási és sportfeladatok fő 1430 6 437 860

1.b. Közösségi közlekedési feladatok fő 515 2 318 530

5. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok fő 3800 182 400

10. a. Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok fő 1135 5 109 770

A települési önkormányzatot megillető, a településre kimutatott SZJA 8 %-a Ft 42 130 374

B III. A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklé-

se Ft 107 829 331

Egyéb címen: Összesen 164 008 265

9. Pénzbeli szociális juttatások fő 23 072 750

II. 2. Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása 1 843 163

Szociális címen : Összesen 24 915 913

Támogatási jogcím 2008. évre

Mennyiségi

egység 2007/2008 2008/2009

2008. éves

mutató Fajlagos Összeg (Ft)

Óvoda

15.2. A 2007. évi költségvetési törvény alapján

15.2.(a3) 1. nevelési év fő 28 2 550 000 3 910 000

15.2.(a4) 2-3. nevelési év fő 118 2 550 000 19 040 000

15. a A 2008. évi költségvetési törvény alapján

15.a(3) 1-2 nevelési év fő 98 2 550 000 6 715 000

15.a(4) 3. nevelési év fő 52 2 550 000 4 250 000

Általános iskola

15.2. A 2007. évi költségvetési törvény alapján

15.2.(b1) 1. évfolyam fő 32 2 550 000 3 060 000

15.2.(b2) 2-3. évfolyam fő 76 2 550 000 9 350 000

15.2.(b3) 4. évfolyam fő 35 2 550 000 5 100 000

15.2.(b4) 5. évfolyam fő 48 2 550 000 5 440 000

15.2.(b5) 6. évfolyam fő 40 2 550 000 5 270 000

15.2.(b6) 7-8. évfolyam fő 69 2 550 000 10 370 000

15. b. A 2008. évi költségvetési törvény alapján

15.b(1) 1-2. évfolyam fő 66 2 550 000 3 230 000

15.b(2) 3. évfolyam fő 39 2 550 000 2 380 000

15.b(3) 4. évfolyam fő 37 2 550 000 2 720 000

15.b(4) 5-6. évfolyam fő 83 2 550 000 4 760 000

15.b(5) 7-8. évfolyam fő 72 2 550 000 5 355 000

Alapfokú művészetoktatás

16.2. A 2007. évi költségvetési törvény alapján

16.2.1. Zeneművészeti ágon, egyéni foglalkozás keretében

16.2.1.(1) Minősített intézményben fő 61 105 000 4 270 000

15.e A 2008. évi költségvetési törvény alapján

15.e(1) Zeneművészeti ág előképző, alapképző és továbbkép-

ző évfolyama fő 65 2 550 000 1 190 000

6.

Ceglédberceli Híradó

I/a sz. melléklet Költségvetés 2008

Támogatási jogcím 2008. évre Mennyiségi

egység 2007/2008 2008/2009

2008. éves

mutató Fajlagos Összeg (Ft)

16.5.2.a Pedagógiai módszerek támogatása: minősített alap-

fokú művészeti oktatás zeneművészeti ágon fő 65 51 000 1 105 000

Napközis/tanulószobai, iskolaotthonos foglalkoztatás

16.5. A 2007. évi költségvetési törvény alapján

16.5.a Napközis vagy tanulószobai foglalkozás fő 43 23 000 659 333

15.g A 2008. évi költségvetési törvény alapján

15. g(1) 1-4. évfolyamos napközis foglalkozás fő 30 2 550 000 255 000

15.g(2) 5-8. évfolyamos napközis/tanulószobai foglalkozta- fő 16 2 550 000 85 000

Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelése,

oktatása 8 544 000

Gyógypedagógiai nevelésből visszahelyezettek

16.4.1.b A 2007. évi költségvetési törvény alapján fő 2 144 000 192 000

16.2.1.b A 2008. évi költségvetési törvény alapján fő 4 144 000 192 000

Beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető, és nem visz-szavezethető tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos

nevelési igényű gyermekek, tanulók

16.4.1.d és e A 2007. évi költségvetési törvény alapján fő 43 192 000 5 504 000

16.2.1.d A 2008. évi költségvetési törvény alapján fő 40 192 000 2 560 000

Viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezet-hető tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési

igényű gyermekek, tanulók

16.2.1.e A 2008. évi költségvetési törvény alapján fő 2 144 000 96 000

Nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai nevelés, iskolai oktatás 18 180 000

16.7.a A 2007. évi költségvetési törvény alapján (Óvoda) fő 142 45 000 4 260 000

16.7.a A 2007. évi költségvetési törvény alapján (Iskola) fő 265 45 000 7 950 000

16.3 A 2008. évi költségvetési törvény alapján (Óvoda) fő 143 45 000 2 145 000

16.3 A 2008. évi költségvetési törvény alapján (Iskola) fő 255 45 000 3 825 000

Támogatási jogcím 2008. évre Mennyiségi

egység 2007/2008 2008/2009

2008. éves

mutató Fajlagos Összeg (Ft)

A helyi önkormányzatok közoktatási célú normatív, kö-

tött felhasználású támogatása

I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 479 700

I.1. Pedagógus szakvizsga, továbbképzés

2007/2008-as tanév (Óvoda) fő 12 11 700 93 600

2007/2008-as tanév (Iskola) fő 29 11 700 226 200

2008/2009-es tanév (Óvoda) fő 12 11 700 46 800

2008/2009-es tanév (Iskola) fő 29 11 700 113 100

Szociális juttatások egyéb szolgáltatások 5 846 000

17.1. kedvezményes óvodai, iskolai étkezetés

a 2007. évi költségvetési törvény alapján fő 77 55 000 2 823 333

17.1. a A 2008. évi költségvetési törvény alapján fő 77 55 000 1 411 667

17.1. b Kiegészítő hozzájárulás rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 5. évfolyamos általános iskolai

tanulók ingyenes étkeztetéséhez. fő 4 16 000 64 000

17.2. Nappali tanulók tankönyvellátásának támogatása

17.2. a Tanulók ingyenes tankönyvellátása fő 125 10 000 1 250 000

17.2. b Általános hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához fő 297 1 000 297 000

Óvoda összesen: 40 460 400

Iskola összesen: 85 257 633

Szociális összesen: 5 846 000

Közoktatás címen mindösszesen: 131 564 033

7.

Ceglédberceli Híradó

2008. évi költségvetés - kiadások (adatok ezer forintban számolva)

8.

Ceglédberceli Híradó

Szakfeladat Jogcím Előirányzat

Kisegítő mezőgazdasági szolgálat Személyi juttatás 1 215

Munkáltatót terhelő járulék 386

Dologi 581

Összesen: 2 182

Közutak, hidak üzemeltetése Dologi 1 417

Összesen: 1 417

Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Dologi 450

Összesen: 450

Önkormányzat igazgatási tevékenysége Személyi juttatás 60 560

Munkáltatót terhelő járulék 16 719

Dologi 27 464

Pénzeszköz átadás 11 995

Tartalék:

Általános 2 509

Céltartalék

Játszótér kialakítás önereje 1 168

Útépítés önerő 39 341

Tiszteletdíj különbözetből 774

Nyárfás újratelepítés 3 000

Katasztrófa-keret 1 000

Összesen: 164 530

Helyi kisebbségi önkormányzat igazgatási tevékenysé-

ge Tartalék 955

Összesen: 955

Önkormányzatot ellátó kisegítő szolgálat Személyi juttatás 9 453

Munkáltatót terhelő járulék 3 012

Dologi 1 396

Összesen: 13 861

Máshová nem sorolható szervek tevékenysége Dologi 1 071

Összesen: 1 071

Város és községgazdálkodás Személyi juttatás 55

Munkáltatót terhelő járulék 18

Dologi 258

Összesen: 331

Települési vízellátás és vízminőség védelem Személyi juttatás 10 255

Munkáltatót terhelő járulék 3 259

Dologi 10 070

Beruházás 1 200

Összesen: 24 784

Köztemető fenntartása Dologi 2 500

Összesen: 2 500

Közvilágítás Dologi 11 300

Összesen: 11 300

Óvodai nevelés Személyi juttatás 44 816

Munkáltatót terhelő járulék 14 271

Dologi 7 937

Összesen: 67 024

Általános iskolai oktatás Személyi juttatás 78 374

Munkáltatót terhelő járulék 24 454

Dologi 15 344

Összesen: 118 172

II. sz. melléklet Költségvetés 2008

9.

Ceglédberceli Híradó

Sajátos nevelési igényű tanulók ált. isk. oktatása Dologi 4 300

Összesen: 4 300

Alapfokú zeneoktatás Személyi juttatás 8 304

Munkáltatót terhelő járulék 2 688

Dologi 730

Összesen: 11 722

Általános iskolai napközi otthoni ellátás Személyi juttatás 8 626

Munkáltatót terhelő járulék 3 220

Dologi 110

Összesen: 11 956

Foglalkozás-egészségügyi ellátás Dologi 300

Összesen: 300

Védőnői szolgálat Személyi juttatás 5 214

Munkáltatót terhelő járulék 1 724

Dologi 839

Összesen: 7 777

Anya-, gyermek- és csecsemővédelem Személyi juttatás 81

Munkáltatót terhelő járulék 26

Dologi 384

Összesen: 491

Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Dologi 2 700

Összesen: 2 700

Állategészségügyi ellátás Dologi 1 846

Összesen: 1 846

Rendszeres szociális pénzbeli ellátások Munkáltatót terhelő járulék 60

Szociálpolitikai juttatások 1 335

Összesen: 1 395

Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeni ellátás Szociálpolitikai juttatások 4 299

Összesen: 4 299

Munkanélküli ellátások Szociálpolitikai juttatások 540

Összesen: 540

Eseti pénzbeli szociális ellátás Szociálpolitikai juttatások 2 259

Összesen: 2 259

Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátás Szociálpolitikai juttatások 2 160

Összesen: 2 160

Szennyvízelvezetés és kezelés Személyi juttatás 11 989

Munkáltatót terhelő járulék 3 747

Dologi 6 539

Beruházás 600

Összesen: 22 875

Települési hulladékok kezelése Dologi 900

Összesen: 900

Művelődési Házak tevékenysége Személyi juttatás 5 416

Munkáltatót terhelő járulék 1 728

Dologi 5 079

Összesen: 12 223

Közművelődési könyvtár Személyi juttatás 1 105

Munkáltatót terhelő járulék 353

Dologi 368

Összesen: 1 826

Összesen 498 146

Kiadási főösszesítő a 2008. évi költségvetéshez (adatok ezer forintban számolva)

Személyi juttatás 245 463

Munkáltatót terhelő járulék 75 665

Dologi 103 883

Pénzeszköz átadás, támogatás

- átadott pénzeszköz 11 995

- szociálpolitikai támogatás 10 593

Általános tartalék 3 464

Céltartalék 45 283

Beruházás 1 800

Összesen 498 146

I. Működési kiadás 473.758 Bevételi forrás:

Intézményi működési bevétel 62.314

TB. támogatás 6.241

Állami támogatás 317.590

Sajátos bevétel 1.604

Telek és földértékesítés 2.000

Adóbevételek 42.500

Átvett pénzeszközök 10.000

Értékpapír értékesítés 31.509

Ebből:

Általános tartalék: 3.464

Céltartalék 45.283

II. Rendszeres pénzbeli és

eseti pénzbeli ellátás

10.593 Normatív állami támogatás 10.593

III. Pénzeszköz átadás Intézményi működési

Működésre 8.845 bevétel 9.439

Felhalmozásra 3.150 Többletbevétel 2.556

IV. Beruházás 1.800 Intézményi működési bevétel 1.800

Kiadás főösszege 498.146 Bevétel főösszege 498.146

Mérleg (adatok ezer forintban számolva)

Megnevezés 2008. 2009. 2010.

Kishaszonjármű 600 --- ---

Munkagép 1.200 1.200 ---

Összesen 1.800 1.200 ---

Többéves kihatással járó feladat előirányzata éves bontásban

(adatok ezer forintban számolva) az Ámr. 29.§(1) bek. g) pontja alapján

A munkagép és tartozékai vásárlása miatt Önkormányzatunkat a folyó évet követően még a 2009. évben 1200 e Ft fizetési kötelezettség

terheli.

10.

Ceglédberceli Híradó

III. sz. melléklet

IV. sz. melléklet

Költségvetés 2008

Költségvetés 2008

Az Ámr. 29.§(1) bek. H) pontja alapján a működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok bemutatása tájékoztató jelleggel mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen, egyensúlyban.

BEVÉTEL 2008. 2009. 2010. Önkormányzat működési bevétele

73.553 77.231 81.092

Sajátos folyó bevétel 3.604 3.600 3.550 Értékpapírból származó 34.065 34.000 32.000 Helyi adó 42.500 43.500 45.000 Állami hozzájárulás 328.183 338.028 348.169 Átvett pénzeszköz 16.241 16.250 10.000

Összesen: 498.146 512.609 519.811

KIADÁSOK 2008. 2009. 2010. Személyi juttatások 245.463 252.827 257.883 Munkáltatót terhelő járulékok 75.665 77.935 79.493 Dologi kiadások 103.883 109.077 114.531 Átadott pénzeszköz 11.995 11.995 11.995 Társadalom és szociálpoliti-kai juttatások

10.593 11.122 11.679

Tartalék 48.747 48.453 44.230 Felhalmozás (felújítás, beru-házás)

1.800 1.200 0

Összesen: 498.146 512.609 519.811

Gördülő tervezés 2008-2010

(adatok ezer forintban számolva)

Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.tv. 71. § 3. bekezdése írja elő, hogy a költségvetési évre és az azt követő 2 évre a költségvetés várható előirányzatai lebontásra kerüljenek. A BEVÉTELI előirányzatok meghatározása:

Önkormányzat igazgatási tevé-kenysége

19 fő Alapfokú művészetoktatás 3 fő

Kisegítő mezőgazdasági tevé-kenység

1 fő Napközi otthoni ellátás 3 fő

Önkormányzati intézményeket ellátó kisegítő szolgálat

14 fő, ebből

9 fő közhasznú foglalkoztatott, 2 fő közcélú munkát végző

Védőnői szolgálat 3 fő

Települési vízellátás és vízminőségvédelem

6,5 fő Szennyvízelvezetés és kezelés 7 fő

Óvodai nevelés iskolai előkészítés 21.25 fő Művelődési Ház 2,75 fő

Általános iskolai oktatás 29 fő Könyvtár 0,5 fő

Összesen: 110 fő, melyből

11 fő közfoglalkoztatott

Éves létszámkeret

A 2008. évi költségvetés kiadási előirányzataihoz tartozó engedélyezett létszámadatok bemutatása az Ámr. 29. § (1) bek. f) pont, valamint az Áht. 69.§ alapján:

Megnevezés Jan. Feb. Márc. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szept. Okt. Nov. Dec. Össz.

Bevételi előirányzat

Saját bevét 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 268 9 274 111 222

Átvett pénzügyi eszközök 520 520 520 520 1 120 520 520 920 2 520 3 520 3 520 1 521 16 241

Átengedett bevétel 1 000 1 000 3 500 4 000 5 000 3 000 2 000 2 000 6 000 4 000 3 500 7 500 42 500

Állmi hozzájárulás 39 183 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 26 000 29 000 328 183

Bevétel összesen 49 971 36 788 39 288 39 788 41 388 38 788 37 788 38 188 43 788 42 788 42 288 47 295 498 146

Kiadások

Személyi juttatás 27 273 19 500 19 500 19 500 23 190 19 500 19 500 19 500 19 500 19 500 19 500 19 500 245 463

Járulékok 8 724 5 952 5 952 5 952 7 421 5 952 5 952 5 952 5 952 5 952 5 952 5 952 75 665

Dologi kiadások 8 657 8 657 8 657 8 657 8 657 8 657 8 656 8 657 8 657 8 657 8 657 8 657 103 883

Pénzeszköz átadás 1 849 1 849 1 849 1 849 1 849 1 849 1 849 2 249 1 849 1 849 1 849 1 849 22 588

Beruházás 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 1 800

Általános tartalék 3 318 680 3 180 3 680 121 2 680 1 681 1 680 7 680 6 680 6 180 11 187 48 747

Kiadás összesen: 49 971 36 788 39 288 39 788 41 388 38 788 37 788 38 188 43 788 42 788 42 288 47 295 498 146

Előirányzati ütemterv 2008. évre (adatok ezer forintban számolva)

A KIADÁSI előirányzatok meghatározása:

11.

Ceglédberceli Híradó

V. sz. melléklet

VI. sz. melléklet

VII. sz. melléklet

Költségvetés 2008

Költségvetés 2008

Költségvetés 2008

Intézmény Kiadás

Bevételek Önkormányzati

hozzájárulás Eltérés Állami hozzájárulás és

OEP-től átvett Saját bevétel

Bevétel

összesen

Szolgáltató intézmény

Kisegítő mezőgazd. 2 182 2 182 -2 182

Közutak, hidak üzem. 1 417 1 417 -1 417

Karbantartó műhely 13 861 13 861 -13 861

Települési vízellátás 24 784 35 441 35 441 0 10 657

Temető 2 500 1 800 1 800 700 -700

Állategészségügy 1 846 1 846 1 846 0 0

Szennyvízkezelés 22 875 26 603 26 603 0 3 728

Települési hulladék 900 650 650 250 -250

Szolg.int.Összesen 70 365 0 66 340 66 340 18 410 -4 025

Óvoda

Óvodai nevelés 67 024 40 460 40 460 26 564 -26 564

Óvoda összesen 67 024 40 460 0 40 460 26 564 -26 564

Iskola

Általános iskolai oktatás 118 172 69 150 69 150 49 022 -49 022

Sajátos nevelési igényűek 4 300 8 544 8 544 4 244

Alapfokú zeneoktatás 11 722 6 565 560 7 125 4 597 -4 597

Napközi otthoni ellátás 11 956 999 999 10 957 -10 957

Iskola összesen 146 150 85 258 560 85 818 64 576 -60 332

Művelődési ház

Művelődési ház 12 223 5 110 2394 7 504 4 719 -4 719

Könyvtár 1 826 500 500 1 326 -1 326

Művelődési ház összesen 14 049 5 110 2 894 8 004 6 045 -6 045

Önkormányzat

Önkormányzat összesen 200 558 203 596 93 928 297 524 170 276 96 966

Összesen 498 146 334 424 163 722 498 146 285 871 0

Intézmény Kiadás

Bevételek Önkormányzati

hozzájárulás Eltérés

Állami hozzájárulás és

OEP-től átvett Saját bevétel

Bevétel össze-

sen

Önkormányzat 200 558 203 596 93 928 297 524 170 276 96 966

Önkormányzati igazgatás

Önkorm. igazgatási tevék. 164 530 17 206 17 206 152 747 -147 324

Kisebbségi Önk. igazg. tev. 955 555 400 955 0

Önkorm. feladatra nem ter. 186 147 44 104 230 251 230 251

Finansz. műv. egyéb elsz. 31 509 31 509 31 509

Saját vagy bérelt ingatlan h. 450 509 509 59

Város és községgazdálkod. 331 200 200 131 -131

Máshová nem sorolh. szerv 1 071 0 1 071 -1 071

Közvilágítás 11 300 0 11 300 -11 300

Önk.ig. összesen 178 637 186 702 93 928 280 630 165 249 101 993

Egészségügy 0

Védőnői szolgálat 7 777 6 026 6 026 1 751 -1 751

Anya-, gyermek-, cs.véd. 491 215 215 276 -276

Eü. ellátás egyéb(ügyelet) 2 700 0 0 2 700 -2 700

Munkaegészségügy 300 0 0 300 -300

Eg.ügy összesen 11 268 6 241 0 6 241 5 027 -5 027

Szociális

Rendsz szoc pénzbeni ellátás 1 395 1 395 1 395 0 0

Rendsz gyerm pénzb ellátás 4 299 4 299 4 299 0 0

Munkanélküli ellátások 540 540 540 0 0

Eseti pénzb szoc ellátás 2 259 2 259 2 259 0 0

Eseti pénzb gyermvéd ell. 2 160 2 160 2 160 0 0

szoc. Összesen 10 653 10 653 0 10 653 0 0

Ceglédbercel Önkormányzat intézményeinek 2008. évi finanszírozottsága

(adatok ezer forintban számolva)

12.

Ceglédberceli Híradó

VIII. sz. melléklet Költségvetés 2008

Megnevezés

Bevétel Kiadás

Támogatást biztosító meg-

nevezése

Támogatás

összesen

Előbbiből terv

évi támogatás

Terv évet megelőző

kiadás Terv évben

További

években

Önkormányzaton belül megvalósuló projektek

Óvodai játszótér kialakítása KMOP 1.168 0

Önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez

hozzájárulás

Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer ISPA 1.521 3.150

Ceglédbercel Önkormányzat 2008. évi Európai Uniós projektjei

(adatok ezer forintban számolva)

Hulladékkezelési közszolgáltatás esetében

a díjszámítás alapja:

Tárolóedény térfogata * egységnyi hulladékkezelési díj * heti

ürítések száma * 52 hét = éves díj

Számlázással kapcsolatos információk A közszolgáltatás díját havonta utólag számlázzuk, kiegyenlítése

a számla mellett található csekken történik. A számla átutalással

is teljesíthető, melyről az Ügyfélnek saját pénzintézeténél kell

megbízást adnia.

A hulladékkezelési díj fizetésének szüneteltetése

Lehetőség van a települési hulladék kezelésére nyújtott közszol-

gáltatás keretében a hulladékkezelési díj fizetésének szünetelteté-

sére, ha az ingatlan 60 napnál hosszabb ideig lakatlan. Ebben az

esetben kérjük, hogy a tulajdonos vagy igénybe vevő távollétének

időtartamát előzetesen, írásban Társaságunknak jelezze.

Hulladékgyűjtő edényzet helyes használata:

Kérjük, ne tömörítse bele a hulladékot a gyűjtőedénybe, mert így egy része benne maradhat és nem üríthető ki. A gyűjtőedény ak-

kor telt meg, mikor a perem szintjéig tölti meg hulladékkal, de a

fedele még lecsukható. Az edényzet tetejére helyezett zsákok

tartalma többlet hulladéknak minősül, annak gyűjtését az emblé-

más zsák szolgálja. Ezért kérjük, ne tegyen további zsákokat a

nyitott fedelű gyűjtőedényre, emblémás zsákban helyezze ki eseti

többlethulladékát.

Emblémás zsák

Az emblémás zsák használata: a fehér színű emblémás zsákok a

szabványos gyűjtőedény mellé kitett eseti többlethulladék tárolá-

sára szolgálnak. Kérjük csak kommunális hulladékot tegyenek a zsákba, építkezési hulladék befogadására nem alkalmas.

A hulladék elszállításának, ürítésének és ártalmatlanításának költ-

ségei beletartoznak a zsák árába, mely 250 Ft+ÁFA/db egység-

áron vásárolható meg az alábbi kereskedelmi egységekben:

Kofi üzletház-Harmónia vegyesbolt - Cb, Iskola u. 28.

Delfin Csemege - Cb, Pesti út 68.

Változatlan munkarend az ünnepnapokon

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hulladékgyűjtő járatokon dol-

gozó munkatársaink minden hétköznapra eső ünnepnapon válto-

zatlan munkarend szerint dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy ameny-

nyiben a járat napja ünnepnapra esik, abban az esetben is helyez-

ze ki gyűjtőedényét, mert a gyűjtőjárat a szokásos rend szerint

elszállítja a hulladékot.

Lomtalanítás - darabos hulladék

Felhívjuk kedves Ügyfeleink figyelmét, hogy az úgynevezett

darabos hulladékoktól (berendezési tárgyak) lomtalanítás alkal-

mával "szabadulhatnak meg". A konténerek, kukák az ilyen hul-

ladék a tárolására nem alkalmasak. Lomtalanítás évente kétszer van, mindkétszer meghirdetésre kerül a helyi médiában. Társasá-

gunk a lomtalanítás keretében veszélyes hulladékot, fertőző és

undorkeltő anyagot, elektronikai cikket, állati tetemet, építési-

bontási törmeléket, zöld hulladékot nem szállít el.

Ezúton is szeretnénk megköszönni együttműködésüket, mellyel

környezetünk tisztántartásához

és tudatos védelméhez járulunk hozzá!

„ÖKOVÍZ” Kft.

Szerződést kötöttünk…

Örömünkre szolgál, hogy községük lakóit is népes Ügyfeleink táborában üdvözölhetjük. A gördülékenyen lezajlott szerző-

déskötés az Önök, illetve a Polgármesteri Hivatal dolgozói aktív részvételének és együttműködésének köszönhető.

Ezúton is köszönjük megelőlegezett bizalmukat, és reméljük szolgáltatásaink színvonalával Mindannyiuk megelégedését és

kényelmét szolgáljuk!

„ÖKOVÍZ” Kft.

Néhány hasznos tudnivaló a hulladékkezelési köztisztasági szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban

13.

Ceglédberceli Híradó

IX. sz. melléklet Költségvetés 2008

A Ceglédberceli Német Nemzetiségi

Fúvószenekar - Szabó Sándor művésze-

ti vezető és Kaposi József zenekarveze-

tő közreműködésével - megnövekedett

létszámmal tett eleget az Egyesület fel-

kérésének. Szebbnél szebb polkákkal és

régi keringőkkel csábították parkettre a táncolni vágyókat. Elhangzottak többek

között: „Egerland, Heimatland”,

„Schneewalzer”, „Der Inselbaum”,

valamint a régi berceli zenészek által írt

darabok is. Hajnalban a vendégeknek

még egy különleges élményben is része

lehetett, amikor a „Bassist-Polka” során

Szabó István tubájával megjelent a kö-

zönség soraiban, miközben a zenekar

többi tagja a színpadon játszott.

A Fúvószenekar hajnali 3 óráig játszott felváltva a Gál László és Szabó Ferenc által

alkotott Nosztalgia Duóval. Ezután a két

zenész még hajnali 5 óráig szórakoztatta a

jelenlévőket lendületes és sokszínű műsorá-

val. Idősek és fiatalok egyaránt megtalálhat-

ták kedvenceiket a régi slágerektől a leg-

újabb zenékig.

A bál bevételét a német nemzetiségi

kultúra támogatására, de elsősorban a

Falumúzeum felújítására szánja Egye-

sületünk. Az igazán tekintélyesnek

mondható bevételt jelenleg az Egyesület számláján helyeztük letétbe, a felújítási

munkálatok megkezdésekor az erre

szánt összeget átadjuk a fenntartónak,

Ceglédbercel Község Önkormányzatá-

nak, melyről természetesen a Kedves

Olvasókat is tájékoztatjuk!

Az Egyesület köszönetét szeretné

kifejezni a rendezvény lebonyolításához

szükséges minden segítségért: az anyagi

és erkölcsi támogatásért, valamint a

felajánlásokért! Több anonim felajánlás is érkezett, ezúton szeretnénk ezeket is

megköszönni! Külön köszönet illeti a

zenészeket, a fiatal táncosokat és szülei-

ket, felkészítőiket, hogy műsorukkal

emelték az est színvonalát! Ezúton sze-

retnénk megköszönni az Egyesület ál-

landó támogatóinak és segítőinek mun-

káját: Farkas Imre, Farkas Imréné, Far-

kas Rita, Farkas Szabolcsné, Fülöp

Lászlóné, Heim Sarolta, Kassakürti

Ágnes, ifj. Plutzer Lénárd, Reményi Ferenc, Ruttner Farm, Senkei Jánosné,

Szabó Lászlóné, Polónyi Péternek a

fotók készítéséért.

Támogatóink:

Birinszki József és családja, Bogyai

Istvánné, Bolyhos és Fiai Bt., Cegléd-

berceli Német Kisebbségi Önkormány-

zat, Cre-Bau Kft., Farkas Imre, Fülöp

Sándor, Gimesi Jánosné, Hochrein Gás-

pár, Ikra Bt., Kaposi József és családja, Kassakürti Mátyás, Koglerné Hernádi

Ágnes, Kovácsné Hochrein Anna,

Kulima Jánosné, Marosi Faiskola, Me-

gyeri István, Mocsári Istvánné, Dr.

Nagy Gábor és Dr. Nagy Gáborné, Pál-

né Baumann Olga, Polónyi Péter és

Polónyiné Zsuzsandor Ibolya,

Rábenspeck József és Rábenspeckné

Lőrincz Anna, Reményi Ferenc,

Schönléber János, Szondi Ferenc és

Szondi Ferencné, Török József, Városi

Zoltán, Versitz György.

Jótékonysági Svábbál

>>folytatás az 1. oldalról>>

Nemzetközi Svábbál 2008

A margitszigeti Termál Hotel épü-letében január 26-án került megrende-

zésre a Budapesti Német Kultúregyesü-

let Nemzetközi Svábbálja. A hagyomá-

nyos kultúrműsort a Szigetszentmártoni

Német Nemzetiségi Tánccsoport adta

elő Rierpl Mónika vezetésével, az igazi

sváb zenéről pedig három zenekar gon-

doskodott: a palotabozsoki Schütz Ze-

nekar, az „Ujflucher Buam” és a ve-

csési Brunner Zenekar.

A Platán teremben a Schütz Zene-

kar közreműködésével a bálozók eltán-colhatták a Gólyatáncot, a Schmied- és

Schuster-polkákat, elhangzott többek

között a „Zillertaler Hochzeitsmarsch”

és az „Alte Kameraden” induló is, valamint sok szép régi polka, keringő és ländler.

A fantasztikus hangulatú bál ráadás-polkákkal és a „Bis bald, auf Wiederseh’n!”

című számmal hajnali 4 óra után ért véget. Ceglédbercelről a Német Nemzetiségi

Kultúregyesület képviselői vettek részt a rendezvényen.

A palotabozsoki Schütz Zenekar

14.

Ceglédberceli Híradó

Hamvazószerdával idén már február 6-án elkezdődött a Nagyböjt. Ez a húsvéti előkészület ideje. Bár a böjti fegyelem külső formájában gyökeresen megváltozott az évezredek alatt, de lelki tartalmában megkívánja a bűnbánatot, az őszinte meg-térést és a kiengesztelődést. Magunkra vettük a mulandóság külső jelét, hamuval jelölte meg a pap homlokunkat, hogy lélek-ben teljesen megújuljunk. A böjt nem öncélú cselekedet. Aranyszájú Szent János szerint azért van szükségünk önmegtartóztatásra, mert hibázunk a mértékletesség erényében. Emberszerető és megértő Urunk van. Nem az ételektől való elzárkózást és a böjtöt kéri tőlünk, hanem egyszerűen csak azt, hogy az élet dolgaitól jobban elálljunk, és időnk nagyobb részét töltsük lelki dolgokkal. Szent Ágoston kifogá-solja azok magatartását, akik a húsétel helyett nehezebben elkészíthető, értéke-sebb ételeket hajhásznak. Tévednek az ilyenek, ez nem böjt, csupán a fényűzés megváltoztatása. A Nagyböjtnek vannak szép emlékeket idéző és igazi lelki magasságokba emelő pillanatai. Minden pénteken Krisztus szen-vedésére külön is emlékezünk a keresztút-tal, aki végigment a fájdalmak útján (Via Dolorosa), hogy beteljesítse Mennyei Aty-jának akaratát és kieszközölje számunkra a megváltást. Ezt készíti elő a Virágvasárnap (idén március 16.) is: Jézus bevonulása Jeruzsá-lembe. Mi is hasonlóképpen ünnepelünk, mint a jeruzsálemiek az aznapi első evan-gélium tanúsága szerint, igaz a pálmaágak helyett barkával - de várjuk az Urat. Hamar

átvált a virágvasárnapi liturgia irányultsá-ga, mivel a dicsőséges bevonulás után már a szenvedésre helyeződik a hangsúly, ami-kor felcsendül a passió és kezdetét veszi a Nagyhét. Nagycsütörtökön Jézus az Utolsó Va-csorán elővételezte a kereszthalált: kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöre-tett mint a kenyér, hogy szétoszthassa ön-magát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket. "Ezt cselekedjétek az én emlé-kezetemre" - mindig és mindenhol. A templomban a szentmisén, de a feltámadás-ba vetett hittel élve az utcán, az iskolában, a munkahelyen és leginkább a családban. Nagypénteken nincsen szentmise. Jézus Krisztus halott. Erre egésznapos szigorú böjtöléssel és az esti szertartással (ami nem szentmise) emlékezünk. Szent János passiója után leleplezzük a keresz-tet és megvalljuk, hogy Szent az Isten, erős és halhatatlan. Nagyszombatra teljesedik ki az ünnep-lés, amikor már a feltámadás meghirdetése kerül a középpontba. „Krisztus világossá-ga!” - „Istennek legyen hála!” - énekeljük örömmel a pappal, hiszen ez az örök vilá-gosság még a halál árán is győzedelmeske-dett a sötétség felett. Ez hitünk legfonto-sabb ténye és ezt mutatjuk meg az egész világnak, amikor a feltámadt Krisztust az Oltáriszentségben körmenetben visszük, hogy mindenki részesedhessen áldásából. Ha tehetjük, jöjjünk el a templomba a kereszténység legfontosabb ünnepén és éljük át újra és újra, milyen megnyugtató érzés a feltámadás hitében és Krisztus vilá-gosságában élni. - lá -

Katolikus mozaik

2008. február 2.-án ismét „farsangoltak” a

Napsugár ovisok, immár újra a felújított Mű-

velődési házban. Az óvodások jelmezes

„produkciói”, valamint a két bohóc vidám

műsora reméljük jó szórakozást biztosított mindenki számára, aki részt vett a rendezvé-

nyen. Mivel az Önkormányzat jóvoltából a

települést szolgáló jótékonysági rendezvények

idejére nem kell bérleti díjat fizetni, így az idén

is szép összeg – 400.000 Ft – gyűlt össze a

belépők, a tombolajegyek, zsákbamacskák és a

felajánlott sütemények árusításából. E bevételt

játékok vásárlására fordítjuk. Köszönjük minden résztvevőnek, felajánlónak a hozzájá-

rulást, és segítőinknek - a Szülői Munkaközös-

ség tagjainak – a munkáját, valamint Tuska

Zoltánnak a rendezvényről készült felvételt. Másnap a Kisebbségi Önkormányzat meghívá-

sára a Farsangszoba” műsorában óvodánk

tánccsoportja is szerepelt.

Köszönjük Városi Zoltánnak a remek

felvételeket, amelyeket mindkét napról készí-

tett!

Külön köszönet illeti meg az elmúlt idő-

szakra vonatkozóan a következő felajánlókat is: Fülöp Lászlónak és Kunszenti Mariannak a

nagy mennyiségű papírt, Hochrein Gáspárné-

nak a sváb ruhát, Kékes Györgynek és nejének

az ajándékokat, játékokat, a Pálfi család, vala-

mint Rákosi Adorján és neje nagy összegű

felajánlásait, Szász Ferenc és neje felajánlásait,

Szondi Ferencnek a kosarakat, Vencel Ká-

rolynak a képeslapokat.

Kérjük,

hogy a 2007. évi személyi jövedelemadójuk

1%-ával idén is támogassák óvodánkat!

Alapítványunk neve:

„Ceglédberceli Óvodáért” Alapítvány

Alapítványunk adószáma: 18686957-1-13

Köszönjük!

Az óvoda dolgozói

A Napsugár Óvoda hírei

Pilinszky János:

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek

És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszűnhetett dobogni szíve -

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.

Ceglédberceli Híradó

A Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a katolikus, a református és az evangélikus

egyház a 2008. esztendőt a Biblia évének nyilvánította.4

Ennek kapcsán Bibliaóra és felnőtt katekézis

van minden csütörtökön este 7 órakor a Dózsa György

Művelődési Házban.

Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk színesíteni az alkalma-kat vendég előadók meghívásával.

Minden érdeklődőt szeretettel

várunk, felekezettől függetlenül!

15.

Ceglédberceli HÍRADÓ Ceglédbercel Község

Önkormányzatának lapja

Felelős kiadó:

Apáti Bt., Cegléd, Kazinczy u. 44.

Főszerkesztő: Dr. Nagy Lajos, jegyző Tördelőszerkesztő: Lengyel Ákos

Nyomdai munka:

Apáti Nyomda 2700 Cegléd, Csatorna u. 8.

Tel.: 53/313-565, 30/963-3487

Értesítem a Tisztelt Vásárlóimat illatszer üzletem megújult kínálatáról!

Alfaparf hajfestékek, Ilcsinéni összes terméke, műköröm építéshez

anyagok. A már megszokott hajfestékekkel, rúzsokkal, körömlakkok-

kal, parfümökkel AVON és ORIFLAME termékekkel várom kedves

vásárlóimat. ÖKONET termékek rendelésre.

Edit illatszer Pesti u. 164.

FODRÁSZOKNAK KÜLÖN KEDVEZMÉNY!

Rendelje meg nálunk

2008-ban is

szárnyasait!

Naposcsibe,

előnevelt csirke - fehér

húshibrid

és vegyes hasznosítású.

Tyúk,

előnevelt kacsa,

napos pulyka,

előnevelt pulyka.

Első szállítási hét

március utolsó hete!

Rendelésfelvétel csak

előleg fizetésével érvényes!

Kérem, időben adja

le rendelését!

Ceglédbercel, Vasút u. 18/b.

Táp-terménybolt

Tel: 06-20/41-00-745

Tisztelt eb tulajdonosok!

Ezúton is értesítjük Önöket, hogy Ceglédbercel községben, az alábbi időpontok-

ban kerül sor az ebek kötelező veszettség elleni védőoltására:

március 28. péntek 14.00-17.00, március 29. szombat 9.00-12.00

április 04. péntek 14.00-17.00, április 05. szombat 9.00-12.00

Valamennyi felvezetéses oltás helyszíne a Polgármesteri Hivatal udvarán lesz!

Az eboltás díja: 2.700 Ft/eb

Amennyiben tulajdonában több kutya van, az összes eb oltási díját egy csekken

kell befizetni. Minden 3 hónaposnál idősebb ebet pórázon, lehetőleg szájkosárral

ellátva kell az oltásra felvezetni. A gyorsabb ügyintézés érdekében a kiküldött csek-

keket befizetni, és a szelvényt az oltáskor bemutatni szíveskedjenek. A védőoltás-

hoz kapcsolódóan el kell végezni az ebek kötelezően előírt féregtelenítését is, mely-

nek költségét a helyszínen kell fizetni:

Az alkalmazott gyógyszer adagja: 1 tabletta/10 testsúly kg,

ára: 150 Ft/1 tabletta.

Polgármesteri Hivatal

Hirdessen ön is a Ceglédberceli HÍRADÓ-ban!

Hirdetések

és közlésre szánt cikkek leadási határideje

minden hónap huszadika!