Bét Orim Hírlevél

lII. évfolyam 4-5. szám www.betorim.hu 2008. május-június

Raj Ferenc:

Kedves Barátaim!

Még frissen élnek bennem a Budapesten töltött két hónap szép emlékei és különösen nagy szeretettel gondolok vissza beszélgetéseinkre. Próbáltam szívetekbe vésni a modern zsidóság legfontosabb tanításait és hitelveit. Köszönöm, hogy hallgattatok rám és megnyitottátok előttem lelketeket.

Én, aki mindig nagyobb és népesebb gyülekezeteket szolgáltam pályafutásom alatt, köztetek megtaláltam a kisebb közösségek gyönyörűségeit; példának hoznám fel a velencei Hétvégi Családi Tábor érdekes megbeszéléseit a „szabadság” fogalmáról és a szó érdekfeszítő értelmezéseit a zsidó filozófia és teológia tanításai szerint.

Bét Orim Magyarország legfiatalabb hivatalosan bejegyzett hitközsége és érthetően mi számtalan erőpróbának nézünk elébe. Talán a legfontosabb egy alkalmas helyiség megszerzése, amely otthonunk lesz, egy igazi kulturális centrum mindazok számára, akik a Reform zsidóságon keresztül próbálják megtalálni identitásukat.

Közös terveink szerint késő nyártól egy hosszabb időszakra utaznék Magyarországra, hogy együtt dolgozhassunk álmaink megvalósításán. Mint mindig most is kérem támogatásotokat nemes céljaink elérésének érdekében. Herzl Tivadar mondása adjon inspirációt mindannyiunknak: Ha valóban akarjátok, ez nem csak egy álom!

Szeretettel és barátsággal:

Feri

Magyar cédula a Siratófalból

Jeruzsálemben június 2. és 8. között húsz magyarországi zsidó vezetőrészvételével egy beszélgetés sorozat indult a magyarországi zsidó életjelenéről és jövőjéről. A széleskörű és elmélyült eszmecserét a Jointbudapesti irodájának meghívása tette lehetővé. A Jorge Diener vezetésévelelindított program lehetőséget nyújtott

arra, hogy megismerhessük azegyüttélés, az együttműködés lehetőségeit Izraelben és inspirációt nyerjünkbelőlük saját itthoni társadalmi vállalkozásaink számára.

Az izraeli tapasztalatokat a Jeruzsálemben működő Izraeli Legfelső Bíróság, a Tel-AviviVárosháza és több kutatóintézet ill. a Joint Izraeli Irodájának munkatársaiközvetítették számunkra érdekfeszítő előadások során. Lehetőségünk nyílt -kérdéseinkre is választ kapva - megismerkedni az izraeli társadalmi életrészleteivel és betekintést nyerni a közösségszervezés részleteibe is. Atalálkozók és látogatások hozzájárultak a résztvevők között megindulópárbeszéd kibontakozásához, amelyre bőségesen nyílt alkalom a rendezvénysorán.

Jorge Diener meggyőződése, miszerint a magyarországi zsidó élet jövője azsidó vezetők összehangolt erőfeszítésén múlik, mára valósággá vált. Érdemiés valóságos párbeszéd alapjait raktuk le a jeruzsálemi kerekasztalnál.

Reméljük, hogy a Siratófalnál hagyott kívánságunk valóra válik és új

lendülettel visszatérve Magyarországra megőrizzük a párbeszéd lehetőségét.

Mezei András emlékest

Még arra sem volt időnk, hogy beszámoljunk róla, a Bét Orim vendégül látta a neves költőt, Mezei Andrást, aki saját életművéből olvasott fel részleteket, melyeket többen megkönnyeztek. Pár nappal később döbbenten értesültünk a szomorú hírről. Mezei András haláláról.

Június 13-i megemlékezésünk ötlete pár nappal korábban, a költő temetésen formálódott meg bennünk. Az emlékestet Raj Ferencnek, a Bét Orim jelenleg Amerikában tartózkodó rabbijának levelével nyitottuk meg, amely alább teljes terjedelmében olvasható.

Vári György irodalmár mélyenszántó verselemzéseket rögtönzött tisztelgésül az elhunyt emlékére, Havas Judit előadóművész pedig avatottan tolmácsoltaMezei András költeményeit.

A hallgatóság soraiban Mezei Gábor, a költő fia képviselte eltávozott barátunk családját.

Raj Ferenc: Gondolatok barátomról

Mezei Andrásról

Olyan nehéz Mezei Andrásról múlt időben írni. Nem is tudok, mert nem is lehet. Lelki szemeim előtt mindig ott fog állni lobogó hajával és jóságos angyali mosolyával. András és én a hetvenes évek legelején találkoztunk Budapesten. Eredetileg az izraeli héber irodalom iránti szeretetünk hozott össze bennünket, amikor az Európa Kiadó minket kért fel egy regény lefordítására. Ebből a tervből ugyan nem lett semmi, de jó barátok lettünk. András sokszor látogatott meg bennünket Népszínház utcai otthonunkban, ahol különösen élvezte a három éves Zimra és a két éves Gábor társaságát.

Az élet elragadott családomat és engemet Amerikába és hosszú évtizedeken

keresztül nem is hallottunk egymásról. 2004. nyarán egy rövid látogatásra Londonból Budapestre repültem és a mellettem ülő útitárs, egy fiatal magyar üzletember, miután megtudta, hogy rabbi vagyok egy könyvet húzott elő aktatáskájából és mondta: „Ezt a könyvet, ami a magyar Holocaust 60. évfordulójára jelent meg különösen figyelmébe ajánlom. Az illusztrációk művésziek, de Mezei András költeményei teszik ezt a művet örök értékűvé.”

Persze, hogy megvettem a könyvet, még írtam is róla amerikai templomom hírlevelében, de mivel az első próbálkozás sikertelen volt, barátommal, Andrással nem léptem kapcsolatba.

Isten útjai kifürkészhetetlenek! Csak egy pár héttel ezelőtt április végén véletlenül találkoztunk a József körúton. Először elmentünk egymás mellett, de mindketten hátrafordultunk. Néztük egymást egy pár másodpercig; és hihetetlen ugyan, de rögtön felismertük egymást. Összeölelkeztünk, és mint a múltban András megcsókolt és huncutul azt mondta: „Édesem, te semmit sem változtál.” Ezen persze mi jót nevettünk.

Találkozásunkat követően hosszú órákat töltöttünk együtt, egy alkalommal meghívott Párizsi utcai irodájába, amikor legszebb verseit olvasta fel nekem. Minden érdekelte: amerikai politika, reform zsidóság, de mindennél jobban gyermekeim élete. Ő is büszkeséggel beszélt családjáról és barátairól. Bosszantotta a magyar zsidó élet merevsége és egy fiatal barátja érdekében kérte segítségemet. Örömmel elfogadta a Bét Orim gyülekezet meghívását és egy felejthetetlen előadást tartott a Holocaust Napja alkalmából. Beszédében, többek között, emléket állított azoknak az egyszerű magyar embereknek is, akik még az iszonyat és üldöztetés óráiban megvédték zsidó honfitársaikat.

András sohasem veszítette el hitét: sem az Istenben, sem az emberi jóságban. Írásaiban és még utolsó, Bét Orimban tartott előadásában többször hangsúlyozta: „Isten Auschwitzban nem halt meg.” A magyar zsidóság tragédiájának 60. évfordulójára összeállított könyvnek is ez a végső üzenete: „Az életek legutolsó ezredmásodperceiből pattintott fényben a tények hitelével egybeálló szavak és képek foglalatában mutatjuk fel: az ember jó. A szépség misztériuma életet és halált magába foglaló isteni kategória. Az etosz is onnan származik, mert aki megjárta a poklot az nem akar gyűlölni többé. Az nem küldhet soha másokat a pokolba.”

Kedves Barátom András! Léch bö-sálom, nyugodj békében!

Zsidó élet, saját számlára

Június 20-án az izraeli politika és közélet “fenegyerekére”, Tomi Lapidra emlékeztünk. Ö volt az izraeli magyar származású “humorista-maffia” utolsó képviselője– az író Efraim Kishont és a két karikatúrista, Kariel Gárdos és Jakov Zeev szintén elmúlt években hunyt el. Lapid 1931-ben született Újvidéken. Édesanyjával Budapesten élte túl a vészkorszakot. 1948-ban alijázott, már az államalapításkor az izraeli hadseregben harcolt. Újságíróként, majd televíziós médiaszemélyiségként vált híressé, és ezt a népszerűséget felhasználva vált politikussá.

Pártja, a liberális, centrista Sinuj (jelentése: változás) egyik fő célja a polgári házasság és válás bevezetése volt, de felléptek az állami bürokratizmus leépítéséért, a szombati tömegközlekedés általános bevezetéséért, a kisebbségek és a nők jogaiért, a zsidóságon belüli pluralizmus elismeréséért. Ez utóbbi a konzervatív és reformzsidó közösségek (máig nem létező) egyenlő jogait és állami támogatását jelentené.

Ellenfelei vallásellenesnek állították be, pedig, ahogy egy interjúban frappánsan megfogalmazta: „Én is zsidó életet akarok élni, de nem mások számlájára.” Többször hangsúlyozta, nem a vallás, a vallásosság, hanem az ortodox vallási pártok túlzott politikai befolyása ellen lép fel: “Nem próbálunk meg gátat vetni a vallásosságnak, csak nem megyünk bele abba, hogy a  Jóisten nevében kihasználják a nem vallásos embereket. A Jóisten nem egy pénztárnok.” Magyarországon idén járt legutóbb, immáron nem aktív politikusként, hanem mint a Jad Vasém képviselője, a Világ Igazai díjak átadásakor.

Két, Tomi Lapiddal készült korábbi interjú itt olvasható:

http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00267/38611.html

http://www.szombat.org/2007/080605ElhunytTomiLapid.htm

Reformzsidó „zsebtábor” Velencefürdőn

Tempójában és hangvételében tipikus reformzsidó „zsebtáborba” vihettem másfél éves Áron fiamat és a férjemet májusban Velencefürdőre, Sziklai Éva kertjébe: az eredetileg Szarvasra meghirdetett háromnapos táborból végül egynapos kiruccanás lett, ami a Bét Orim Közösség több tagjának is éppen a megfelelő időtöltésnek bizonyult, időtartamára és a Budapesttől való távolságára nézve egyaránt.

Amikor a célnapon Raj Ferenc reform-rabbinkkal együtt emberséges időpontban, 11 óra magasságában megjelentünk a velencefürdői kertben, a hangulat a már

említett reformzsidó szellemben és a praktikum jegyében folyt: a kasrut szabályainak szigorú szem előtt tartása mellett pulykaragu készült bográcsban, amelynek előkészítését olyan gyakorlott zsidó háziasszonyok vállalták magukra, mint Maros Jutka, avagy Gergely Klári. Szem nem maradt szárazon, amikor Jutka mikroszkopikus méretűre darabolt vöröshagymakockái a bográcsban landoltak, és ez nemcsak a zöldség egészséges kigőzölgésének volt köszönhető, hanem a precíziós technológiának is, amelynek látványával Jutka megajándékozta a léha szemlélődőket a munkaasztal körül. Mert persze lézengtek úgynevezett „munkaszervezők” is szép számmal, akikre – talán – minden valamire való zsidó közösségben szükség van. Ezek az illetők legtöbbször rém szellemesek és kempingágyban fekszenek, mialatt a többiek verejtékes munkával főznek és gereblyéznek, innen lehet őket felismerni.

Néhányan a szorgalmasak közül arra a felismerésre jutottunk, hogy a lenyírt fű zsákba gyűjtéséhez minimum három értelmiségi nőre van szükség: egy tartja a zsákot, egy pakolja a füvet, a harmadik pedig konstruktív kritikával illeti, majd fürge mozdulatokkal kiveszi, és utána visszapakolja az egészet. Műalkotásunkat, a bezsákolt füvet végül legfeljebb térplasztikának használhattuk fel, mert a szorgos pionír férfiak ezalatt bőséges mennyiségben összegyűjtötték a szomszéd lomtalanításból a fát a tűzgyújtáshoz. Miközben nőként ily módon alul maradtunk (persze, csak képletesen), a tűz körül erősen megnőtt az Áronkoncentráció, amely annak volt köszönhető, hogy fiaink is eljöttek velünk szép számmal, akiket hogyan, hogyan nem, erősen zsidó érzelmű szüleik szinte kivétel nélkül Áronnak neveztek el még annó.

Büszkén néztük tehát a sok Áronkát (valamint Ábelt és Benjámint) a tábortűz körül mi, boldog szülők, miközben Raj Feri megtartotta nekünk az első tábori foglalkozást aznap – a tőle megszokott interaktív órát pedig nem zavartuk meg holmi hozzászólásokkal, netán kommentárokkal, hanem ünnepélyes csendben hallgattunk, miközben Feri nyájasan próbált bevonni bennünket a nekünk és értünk megtartott foglalkozásba. Végül, gondolta, egyszerű számolási feladattal oldja fel a csendet, és feltett egy egyszerű kérdést: „Herzl konferenciája után mintegy 30-40 évvel – mikor is volt az”? Kétségbeesetten számoltunk és törtük a fejünket, nehogy hülyeséget mondjunk, mert akkor, ugye, vége a világnak. Feri végül megkegyelmezett nekünk és megmondta a választ, amit azt hiszem, tudtunk volna, mégsem mertünk kimondani, de hát ez van, ilyenek vagyunk, ez talán már végig ilyen lesz. Feri a nem túl rózsás helyzetekben a tőle megszokott harcedzettséggel viselte némaságunkat, továbbra is rezzenéstelen mosollyal mesélt nekünk, csak nem tudom, az arcunkra volt-e írva, hogy igen, tudjuk, és értjük, vagy sikerült vele elhitetnünk mégiscsak, hogy egy néma (csőd)tömeg vagyunk? De talán nem. Szeretném azt hinni, hogy nem. Az előadás – mert udvarias (vagy talán porosz oktatási gyökerű) passzivitásunkkal azzá alakítottuk a beszélgetést – egyébként a reform-júdaizmus kezdeteiről és Izrael állam születéséről szólt, majd ezt követte ebéd után egy második „beszélgetés”, amelyhez talán már hozzá is szólt valaki, de lehet, hogy ezt csak álmodtam.

Az ebéd fantasztikus volt, az Áronok nálunknál valamivel cserfesebb új generációja elözönlötte az ebédlővé alakított tornácot, majd megtekinthettük Beni csodálatos nyakékeit és fülbevalóit,

amelyeknek, mint mondta, már az iskolájában is piacot talált. Kiderült, hogy vevővé válni Beninél egyfajta érdem és megbecsült szerepkör, hiszen máskülönben hogyan is biztosíthatná ékszerei fényes utóéletét azok után is, hogy kiadta őket a kezéből? Tehát bocsánatot kértem, ha alkudozni merészeltem, még ha csak elméletben is, és miután feloldozást nyertem, nekiláttam, hogy összeszedjem a (fáradtságtól) rám eső Áronkát és tartozékait, mielőtt az előre haladott délutáni időpont következtében „lejárt” kisfiunkkal fejvesztett menekülésbe kezdünk, a többiekkel együtt, hiszen már eljött az ideje, hogy mindenki visszatérjen a saját életébe.

A Bét Orim idei zsidó családi táborában talán az volt a legnagyszerűbb és legnagyobb dolog, hogy ki-ki a maga ritmusában és saját életfeladatainak ellátása mellett is részt tudott venni benne, elejétől a végéig. Ezt a napot lazán be tudtuk illeszteni az életünkbe, a nap során végigélt programok pedig feltöltöttek energiával és szellemi táplálékkal is szolgáltak. A reformzsidóságnak talán az a legnagyobb kihívása, hogy a modern, mai zsidók igényei szerint formálja a vallást, és ez a vállalás a mi kis közösségünkben, a mi számunkra, ha csak egy napra is, de minden különösebb erőfeszítés nélkül megvalósulni látszott.

A Bét Orim Reform Zsidó Közösség nyári programjai:

További info: www.betorim.hu

Július 4. péntek 18:00Kabbalat Sabbat

Július 11. péntek 18:00

Oneg Sabbat

Július 25. péntek 18:00Kabbalat Sabbat kiselőadással

Augusztus 1. péntek 18:00Oneg Sabbat

Augusztus 8. péntek 18:00Kabbalat Sabbat kiselőadással

Augusztus 15. péntek 18:00Oneg Sabbat

Augusztus 29. péntek 18:00Kabbalat Sabbat kiselőadássalRaj Ferenc vezetésével

Hírlevelünka MAZSÖK és a MAZSIHISZ

támogatásával készült