Horváth Ákos

Baráth Tibor: Kelet-Európa fogalma a modern történetírásban

A magyar történet helye az egyetemes történetben

Baráth Tibor, történész Alsólendván született 1906. augusztus 19-én. 1929-ben

Szekfű Gyula tanítványaként doktorált a budapesti tudományegyetemen. 1932-1939 között a

Nemzetközi Történettudományi Bizottság másodtitkára, 1934-1939 között pedig a Magyar

Intézet titkára volt Párizsban. 1940-1944 között a kolozsvári tudományegyetem magyar

történelem tanára. 1944-45-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyetemekkel

foglalkozó osztályát vezette. 1946-tól Párizsban, majd 1952-től Kanadában élt. Montrealban a

Center of Printing Industry Administration igazgatóhelyettese, majd később könyvtáros volt.

Az 1940-es évek elején írt műveiben szélsőjobboldali eszmék érvényesültek.

Az 1937-re datálható művét egy problémafelvetéssel kezdi a szerző. Ahogy azt

írja, új úgynevezett történeti műszók jöttek divatba az elmúlt néhány évben. Olyanok, mint

például: Nyugat-, Kelet-, Közép-, Észak-Kelet-, Dél-Kelet-, Kelet-Közép-Európa, Dunatáj,

Duna-völgye. Ezek egy adott történelmi jelenség térhez való viszonyát próbálják kifejezni, és

arra figyelmeztetni, hogy egy-egy jelenség vagy jelenségcsoport mélyebb értelmét akkor

találjuk meg, ha a szűk nemzeti kereteken túl egy nagyobb történeti táj perspektívájába

helyezzük. De ez felvet egy problémát. Hol van egy történeti táj határa? Mik az ismertető

jegyei? Hogyan illeszkedik be egy-egy nemzet vagy nép története egy ilyen tájba? A történeti

tájak földrajzi, néprajzi, politikai és kulturális tényezők által kialakított természetes

tájegységek, melyek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, de ezeknek csak részei az

országok vagy tartományok, de az adott történeti tájhoz viszonyítjuk ezek fejlődését. Ahogy

az író fogalmaz: „A részek szerepe a táj értelmében nem egyéb, mint azok hivatása.”

A szerző véleménye szerint időszerű még Salamon Ferenc 1873-as állítása, mely szerint a

magyar történelem nincs eléggé beillesztve az európai történelembe. A századforduló

környékén kidolgozott kísérletek a magyar történetet idegen tájakon mutatják be.

1

Horváth Ákos

Az úgynevezett nyugatos történetírók Európát egyetlen történeti tájnak fogják fel, elsősorban

Nyugat-Európát tekintik lényegesnek, főként Franciaországot. A nyugatos történetíró számára

az a fontos, hogy egy adott nemzeti fejlődés, hogy viszonyul a francia fejlődéshez, számára a

sajátos nemzeti vonás vagy tájkarakter nem jelent semmit. Ez a szemléletmód megjelent

itthon is, de a magyar történet behelyezése az európai történetbe e módon nem valósítható

meg.

A nyugatos szemléletmódhoz hasonlóan a keletes sem helytálló. A keletes történetszemlélet

szerint a nyugatossal ellentétben, ami lassú emelkedést lát, a keletes fokozatos dekadenciát,

már Szent István óta, jelszava: „Keletre magyar!” Kirostálja a magyar értékeket, és ázsiai

részünket keresi.

A harmadik ilyen történetszemléleti táj Közép-Európa, mely főként a német történettudósok

által kedvelt. Közép-Európa bizonytalanul körülírható táj, lehet nagyobb vagy kisebb

kiterjedésű is, sokak szerint akár Belgiumtól a Balkánig is terjedhet. De igazából

Németországhoz kapcsolják, mivel egyes történetírók úgy vélik, hogy a németek tanították

meg az itt élő népeket a műveltségre és, hogy a magyar történelem a német történelemben

játszódik le. Természetesen ez alapján sem mutatható be a magyar történet.

A Kelet-Európa kifejezés valószínűleg a 19. század közepén jöhetett létre, de a

századfordulón még alig használatos. Mindössze három történeti tanszék viseli ekkor a nevét,

egy Berlinben, egy Bécsben és egy Prágában. Az első világháború után megváltozott a

helyzet, mert rájöttek arra, hogy fontos e területen élő népek múltjának tanulmányozása. Így

egymás után jöttek létre az ezzel a területtel foglalkozó történeti intézetek, vagy nevezték át

magukat, így például Londonban is. A kifejezés lassan elfogadott lett.

Azok a történészek, akik elkezdtek foglalkozni ezzel a történeti tájjal, azt kifogásolták, hogy

ennek a területnek a története hiányzik az egyetemes történelemből, és számára igazságot

követeltek.

A szerző felveti a kérdést, hogy mégis hol vannak ennek a területnek a határvonalai.

Természetesen nem beszélhetünk vonalszerű határokról, így inkább zónákkal lehet körülírni.

Nyugatról a németek, kelet felől az oroszok, északról a Balti-tenger, délről pedig a Földközi-

tenger a nagy elválasztó határ. Ezen a területen élnek litvánok, lettek, észtek, lengyelek,

csehek, szlovákok, osztrákok, magyarok, oláhok, szlovének, horvátok, szerbek, bolgárok,

albánok és görögök, nem is említve a már többé-kevésbé eltűnt népeket.

2

Horváth Ákos

Kelet-Európa kialakulása arra az időre esik, amikor a bizánci, német és római birodalmak

megpróbálták saját felügyeletük alá vonni a területet. A bolgárok tették meg az első lépést,

megalkotva a 8. században a balkáni szlávokkal a bolgár nemzetet, beépülve a bizánci

kultúrába. Majd létrejött a mai Ausztria elődje a magyarok elleni védekezések szempontjából.

I. Henrik (919-936) és I. Ottó (938-973) alatt hatalmassá fejlődött a német birodalom, mely

fokozatosan terjesztette ki határait északkelet és kelet felé, folyamatosan legyőzve a cseheket,

a magyarokat és a lengyeleket. Ezt lehet tekinteni az első Drang nach Ostennek, melyet

kihasznált a Szentszék is, mely sorra léptette be ezeket a népeket a keresztény

kultúrközösségbe. A magyar és lengyel állam megszervezésében a nemzeti dinasztia, az

Árpádok és a Piastok óriási szerepet játszottak. A nyugatosok Kelet-Európát a Nyugat

produktumának tekintik, úgy gondolják, hogy az úgynevezett „barbár népek” szerepe passzív

ezen államok létrejöttében. Biztos, ami biztos, hogy a 10-11. században a Visztula és a Duna

táján már megszervezett, keresztény államok vannak, Kelet-Európa megszületett. A 11-14.

század során hozzácsatlakozott a területhez a Baltikum, a Balkán és Moszkva is.

Megemlíti a szerző a szerinte legreálisabb beosztást Kelet-Európa történetére. Az első kor a 9-

11. század, Kelet-Európa államainak születése. A második periódus a 11-18. század, a terület

államainak fejlődése, a különböző nagy birodalmak uralma a térségben. A harmadik kor a 18.

század végétől 1917-18-ig tart, amikor a nemzetiségi mozgalom következtében feloszlanak

ezek a birodalmak, és Kelet-Európa újra megjelenik.

Kelet-Európa egész történelme során politikailag nyugati és keleti hatalmak nyomása alatt

állt. A fő cél a nagy birodalmak közötti biztonságos elhelyezkedés volt, a kelet-európai

országok e hatalmak külpolitikája ellen saját erejük egyesítésével védekeztek. Ezt belső

szolidaritásnak nevezi a szerző. Úgy gondolja, két olyan mag van a területen belül, ahol a

kelet-európai államok csoportosulni tudtak. Az egyik a Kárpát-medence, a másik pedig a

Visztula völgye. Ez a két terület alsó és felső Kelet-Európára osztja a térséget. De ezen a két

területen elhelyezkedő állam, azaz Magyarország és Lengyelország, is egymásra van utalva a

nagy birodalmak ellen. Társadalmilag és gazdaságilag a terület el van maradva Nyugat-

Európától, Kelet-Európai sajátságokról beszélhetünk.

A Kárpát-medence államalapítás céljára ideális terület, de nyitott nyugati és déli irányba. A

Dunatájon élő népek saját érdekeik védelmében egymáshoz kell, hogy kapcsolódjanak a mag,

azaz a Kárpát-medence körül, ezt a történetírás „dunai eszmének” nevezi. Ennek

3

Horváth Ákos

megszervezésén királyaink sokat fáradoztak, méghozzá eredményesen. Dél felé hódító,

nyugat felé dinasztikus politikát folytattak uralkodóink. 1526 után Magyarország elvesztette

kelet-európai pozícióját, a dunai táj vezetése Ausztria kezébe került. A Habsburgok a keleti

ügyeket másod- és harmadrendű feladataik közé sorolták, első volt számukra a nyugati

hódítás, mellyel magukra haragították a franciákat is, akik eddig a dunai népek természetes

szövetségeseinek számítottak. Ezen felül még a Habsburgok belpolitikája bomlasztotta a

„dunai eszmét” is.

Csak a magyar hivatástudat révén valósulhatott meg az, hogy 1867-től

Magyarország ismét nagyhatalmi pozícióra tehetett szert. Ebből és a későbbi történésekből

adódóan a Dunatáj magja a régi helyén van ismét, a Kárpát-medencében. A mű további

részében a szerző Lengyelország szerepéről ír Kelet-Európában.

4

Horváth Ákos

Baráth Tibor: „Kárpát-Európa” vagy „Kelet-Európa”?

Baráth Tibor e művében Gál István Magyar Nemzetben megjelent Közép-Európától

Kárpát-Európáig című cikkével foglalkozik, pontosabban azzal, hogy, mely kifejezés lenne a

legmegfelelőbb a Dunavidékre.

Gál István arra a megállapításra jut, hogy a Dunai Európa vagy a Kelet-Európa az

a kifejezés mely magyar szempontból használható lenne. Az egyik nyugat a másik pedig kelet

felé ölel egybe nagyobb területet, de, ahogy a szerző fogalmaz: „minket a magyar

államszervezés szempontjából nemcsak a Fekete-erdő környéke nem érdekel, de a Dévényen

túli rész sem”. Viszont a Kelet-Európa fogalmába a nyugati történetírók beleértik

Oroszországot is, így ez nem annyira megfelelő, mint a Kárpát-Európa megnevezés, a szerző

is ez mellett foglal állást.

Baráth Tibor nagyrészt egyetért Gál István nézeteivel, de a megnevezésben nem feltétlenül.

Több dolgot kifogásol a Kárpát-Európa kifejezésben. Véleménye szerint túl szűk ez a

fogalom, és pont az marad ki belőle, ami a legfontosabb. Szerinte nem állíthatjuk azt, hogy a

magyar érdekek az államszervezés szempontjából nem terjednek túl a történelmi határokon

és, hogy ezek a területek közömbösek lennének a számunkra. Úgy gondolja nem szabad

megfeledkeznünk sem a nyugatról, sem a keletről minket körülvevő népekről, hiszen ezek

nyomása alatt álltunk mindig a történelmünk során. Szóval szerinte meg kellene maradnunk a

Kelet-Európa kifejezésnél, hogy el ne feledkezzünk ezekről a minket körülvevő népekről.

A másik ok, amiért kifogásolja a kifejezést az, hogy ebből a fogalomból így kimarad a Balkán

északi fele, mely évszázadokon keresztül szerves része volt a birodalmunknak. Baráth még

mindig azon a véleményen van, hogy a Kárpátokat arra használjuk, hogy Kelet-Európát két

részre osszuk, melyet előző írásában részletesen említett. Így ő megmaradna, a Dunai táj,

vagy Ady Endre Dunatáj kifejezésénél. Még egy utolsó megjegyzése van ezzel kapcsolatban.

Úgy gondolja, hogy a külföldi emberek fejébe nehéz új fogalmakat beültetni, nem célszerű az

eddig tudományosan helytállt Kelet-Európa és Dunatáj fogalmakat kiverni a nyugatiak

fejéből.

5

Horváth Ákos

A munkája végén még megemlíti, hogy dűlőre kellene jutni ezen kifejezésekkel

kapcsolatban, el kellene dönteni, hogy mely történeti tájon élünk, hova tartozunk, nyugathoz,

vagy kelethez, hol van a pontos helyünk Európában.

6

Horváth Ákos

Felhasznált irodalom

Baráth Tibor: Kelet-Európa fogalma a modern történetírásban, in: Helyünk Európában I. –

Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon (szerk.: Fábri Anna), Budapest, 1986.,

Magvető Könyvkiadó, 390-404. o.

Baráth Tibor: „Kárpát-Európa” vagy „Kelet-Európa”?, in: Helyünk Európában I. – Nézetek és

koncepciók a 20. századi Magyarországon (szerk.: Fábri Anna), Budapest, 1986., Magvető

Könyvkiadó, 506-508. o.

7