Baja...Talán nem is helyénvaló a kétféle megszólítás, hiszen aki Baján tartózkodik, az...
Transcript of Baja...Talán nem is helyénvaló a kétféle megszólítás, hiszen aki Baján tartózkodik, az...
AUGUSZTUS
19-25.
Bajac s o d á l a t o s
2 0 1 9
2019 Bajána
Fiatalok Éve
Talán nem is helyénvaló a kétféle megszólítás, hiszen
aki Baján tartózkodik, az arra az időre bajaivá válik,
ugyanakkor pedig a helyi lakosok is megérdemlik épp
azt a figyelmes és szívélyes kiszolgálást, ami vendégeinket
megilleti. Csodálatos Baja rendezvénysorozatunknak idén is az a
célja, hogy mindenkiben megerősítse a szeretett városunkhoz való
kötődést. Szívesen megmutatjuk, hogy bővelkedünk kincsekben,
amelyeket boldogan megosztunk bárkivel, aki nyitott szívvel
és lélekkel fogadja. Ízlelje meg idén is a mi Bajánkat!
Kedves vendégeink,
kedves bajaiak!
Fercsák Róbert polgármester
Bócsa Barnabás ügyvezető igazgató
Az igazán jó dolgok az idővel csak még jobbá, éretteb-
bé, kiforrottabbá válnak. Amint igaz ez a jó borra, úgy
tekinthetjük igazságnak a rendezvények esetében is.
Mi, itt Baján ezzel tisztában vagyunk, nem véletlen, hogy több
rendezvényünket is elismerően értékelték szakmai berkekben. És
bár örülünk minden dicsérő szónak, de talán még ennél is fonto-
sabb számunkra az Önök, látogatóink véleménye. Ezért szervezzük
évről évre egyre nagyobb lelkesedéssel és hozzáértéssel azokat az
eseményeket, amelyekről úgy gondoljuk, méltán viszik el városunk jó
hírét a nagyvilágban. Ne hagyják ki idén sem kínálatunkat!
Kedves Barátaink!
CsodálatosBaja2019
Ha itt a május, akkor Baján megkezdődik a turistaszezon! Mi
azonban nemcsak az idelátogatókra gondolunk, hanem azokra a
bajaiakra is, akik büszkék szeretett városuk kulturális és gaszt-
ronómiai értékeire. Programsorozatunk – amely hagyományo-
san a májustól októberig tartó időszakot öleli fel – a Bácskai Kul-
túrpalotában kezdődik, és ezúttal is a képzőművészet kapja a fő
hangsúlyt. A falakra Vincze Zsuzsanna festményei kerülnek fel:
az alkotó Baja Város Mestereként számos műfajban elismert,
ezúttal leginkább ecsetforgatóként ünnepelhetjük.
Csodálatos Baja megnyitó
Bácskai Kultúrpalota
május
17.
Hagyományosan kultúrával nyitjuk a turisztikai évadot
Ember és természet harmonikus kapcsolata a mi városunkban
különösen fontos. Legkedveltebb ünnepeink is valamely termé-
szeti elemhez kapcsolódnak, leginkább a vízhez. Nem kivétel ez
alól a Jánoska-eresztés hagyománya sem, amelynek legszebb
hátterét a mécsesekkel, fáklyákkal megvilágított Sugovica szol-
gáltatja. Nepomuki Szent János szobra feldíszített vízijárműve-
ken ereszkedik a Türr-kilátótól a halászpartig, a hit és a hűség
örök jelképeként. A felvonulás után pedig a hajnalig tartó mula-
tozás sem maradhat el.
Jánoska-eresztés
Szentjánosi kápo
lna,
Hal
ászp
art,
Petőfi-sziget
május
18.
A hallgatag szentet minden évben megünnepeljük
A városunkban több évtizedes hagyományokkal büszkélke-
dő Liszt kórus sikeresen honosított meg egy szakmai körök-
ben is elismertté vált seregszemlét, amelyre mindannyian
büszkék lehetünk. Több mint tíz éve már, hogy a pünkösdi
hétvégére több énekkar – az ország számos pontjáról, de
akár a határokon túlról is – Bajára érkezik, hogy teltházas kö-
zönség előtt mutatkozzanak be műsorukkal. Maga a szerve-
ző és vendéglátó kórus is vadonatúj darabokkal készül erre
az alkalomra, így a színes művészi élmény garantált.
TISZTA HANGOK, NEMES DALLAMOK
Bácskai Kultúrpalota
május
25.pünkösdváró kórusfesztivál
Idén új elemmel is bővül kínálatunk: a klasszikus muzsika ked-
velői örvendhetnek, mivel nyár elején városunkba érkezik a vi-
lághírű Kronberg Akadémia fiatal tanáraiból nemrég megalakult
vonósnégyes. William Hagen (hegedű), Mairéad Hickey (hege-
dű), Timothy Ridout (brácsa) és Ivan Karizna (cselló): impozáns
nemzetközi névsor, a minőség és a virtuozitás garanciája (meg-
lepetésvendég felbukkanását sem zárhatjuk ki!). A világ nagy
koncerttermei után Baján, a Bácskai Kultúrpalotában. Klasszi-
kus értékek és világzene: nemcsak vájtfülűeknek ajánljuk!
VONÓSNÉGYES KONCERT
KLASSZIKUSOKKAL A VILÁG KÖRÜL
Bácskai
Kul
túrp
alot
a
június
5.
Kis szerencsével június közepén nálunk már tombol a nyár,
a napsütésben pedig nincs is jobb, mint víz mellett tölteni az
időt. Kezdjük a szezont idén is egy vidám, színes, fergeteges
fesztivállal, sok játékkal, zenével és természetesen szabad-
téri programokkal. A fiatalok évének jegyében nyilvánvaló,
hogy a legtöbb program ez alkalommal nekik szól, de min-
denki más is találhat kedvére való szórakozási lehetőséget
akár a Sugovica partján, akár a víziszínpad mellett.
Szezonnyitó fesztivál
Víziszínpad, Sugovica szabadstrand
június
14-15.
Nyár, napsütés, zene és szórakozás!
A római számok ismerői rögtön rávághatják: jövőre jubileum!
Így igaz, de addig sem tétlenkedünk, hiszen kedvenc étkünk,
a hamisítatlan és szerencsére hamisíthatatlan bajai halász-
lé minden évben megérdemli a méltó ünneplést. Tehát július
közepén hagyományosan előkapjuk a bográcsokat, felhív-
juk a barátokat, és az előre lefoglalt asztaloknál főzünk egy
mennyei halászlét, amelyből szívesen megkínálunk bárkit,
aki arra jár. Ilyenkor minden bajai hazatér, hiszen számunkra
ez a kisváros a világ közepe.
XXIV. Bajai Halfőző Fesztivál
Szentháromság té
r, P
etőf
i-szi
get, belváros
július
11-14.
Igazi hungarikum rotyog a bográcsokban!
Augusztus 20-a, az államalapítás, Szent István királyunk és
az új kenyér ünnepe igen közel áll hozzánk. Szeretjük ezt a
napot is tartalommal, együttléttel, szórakozással tölteni. A
Petőfi-szigetben ilyenkor a négylábúaké a terep: lovasok és
fogathajtók vágtatnak gyönyörű paripákon. Este a víziszín-
pad kínál feledhetetlen programot a Luciano Pavarotti Emlék
Mesterkurzus résztvevőinek gálakoncertjével, klasszikus
slágerekkel, majd tűzijátékkal. Az ünnep mindenkié!
Bácskai Lovasnap és gálakoncert
Petőfi-sziget, Víziszínpad
augusztus
20.
Délelőtt lovak vágtáznak, este muzsika hangjai szállnak.
Ha augusztus vége, akkor Budapesti Operettszínház! A Petőfi-szi-
get ismét benépesül és élettel telik meg, a színpadon pedig pará-
dés szereposztásban látható a tavalyi évad egyik sikerdarabja,
az Apáca Show! Szente Vajk rendezésében új tartalommal telik
meg az egykori sikerfilm, amelyben Deloris Van Cartier kaszinó-
énekesnő alaposan felbolydítja a zárda és az apácák életét – ez
utóbbiakról ráadásul kiderül, hogy nem is annyira visszafogottak,
ahogyan azt első pillantásra hinnénk. Lendületes muzsika, remek
alakítások: igazi támadás a rekeszizmok ellen!
APÁCA SHOW
Pető
fi-s
zige
t
AUGUSZTUS
23-25.
Szuperprodukció csodás természeti környezetben
ILLUSZTRÁCIÓ
Mindig a természetből indulunk ki, és oda is térünk vissza.
Követjük az évszakok körforgását, ősszel pedig a termést
ünnepeljük, amely táplál és életet ad. Ezen a rendezvényen
tudjuk igazán megmutatni, mennyire büszkék is vagyunk
értékeinkre, ennek jegyében pedig megrendezzük az első
Baja-Gemenc Nemzetközi Halászléfőző Kupát. Bízunk benne,
hogy sokan kedvet kapnak a főzésre, a napot pedig egyik
legnépszerűbb és legrégibb zenekarunk, a 25 éves Bad
Times együttes jubileumi koncertjével zárjuk.
Bácska Kincsei Természeti Napok
Petőfi-sziget
szeptember
6-7.
Ízlelje meg vidékünk kincseit!
Vadonatúj eleme városunk kínálatának a Nemzeti Lovasszínház
produkciója. A Petőfi-szigeti nagyszínpad szeptemberben is be-
népesül: a teátrum igazi ősbemutatóval érkezik Bajára, olyan
előadással, amelynek szinte biztos, hogy minden slágerét jól is-
merjük. A szabadság vándorai című zenés darab ugyanis Dem-
jén Ferenc dalaira épül, bár a történetnek nincs köze a népszerű
énekeshez, az életérzés azonban ismerős lehet. Nagyszabású
produkcióra számíthatunk, a csodás természeti környezetben
színészek és lovak harmonikus összjátékának lehetünk tanúi.
A SZABADSÁG VÁNDORAI
Pető
fi-s
zige
t
szeptember
13.
Népszerű művészek, ismert slágerek
Mi történik, ha keresztezzük az operairodalom legnagyobb
hatású darabjait az egyik legnépszerűbbnek tartott zongorá-
val? És mi várható akkor, ha mindezt két olyan, nemzetközi
hírnévnek is örvendő magyar sztár teszi, mint Balázs János
zongoraművész és Miklósa Erika operaénekes? Nem kell so-
kat találgatni: biztos, hogy ilyen koncepció mellett felejthe-
tetlen estére van kilátás. Balázs János az utóbbi évek állandó
bajai fellépője, teltházas koncertjei zajos sikert aratnak. Biz-
tos, hogy ezúttal sem okoz csalódást.
ZongOpera
Turisztikai Központ
szeptember
26-27.
Virtuóz produkció, világszínvonalon
Kisváros vagyunk, kisebb lehetőségekkel, ezért számunk-
ra minden kulturális program felértékelődik. Az Oroszlán utcai
színházterem csodás pillanatok őrzője, élmények, emlékek
kötnek oda minket. Számos országos hírű sztár is megfordult a
színpadán, a helyi társulatok pedig állandó otthonuknak tekintik
az épületet. Bőven megérett már az idő a felújításra, a munká-
latok után korszerű, kényelmesebb intézmény várja a közönsé-
get. Az örömteli eseményt pedig mindannyian együtt, nagysza-
bású színházi gálával ünnepeljük.
Színházi gála
Városi S
zính
ázte
rem
október
11.
A színház az élet tükre – és a művészeté
A programok főszervezője a Baja Marketing Kft.
Baja Marketing Kft.
6500 Baja, Szentháromság tér 3.Telefon: 36 79 420 811
E-mail: [email protected]
Bácskai Kultúrpalota
6500 Baja, Szentháromság tér 3.Telefon: 36 79 321 341
E-mail: [email protected]
Turisztikai Központ
6500 Baja, Petőfi-sziget 11.Telefon: 36 79 320 144
E-mail: [email protected]
Tourinform Iroda
6500 Baja, Szentháromság tér 11.Telefon: 36 79 420 792
E-mail: [email protected]
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
AUGUSZTUS
19-25.
„Egész évbenBaja!”