A z újszövetségi Szentírás ötödikkönyve az Apostolok Cselekedete.De kik voltak az apostolok? Jézus 12 ta-nítványa, akik ugyanolyan emberek vol-tak, mint mi.

Simon Péter. Ő szólal meg a tanítvá-nyok közül a legtöbbször, hol jól, holrosszul. A Galileai tenger (tónak semnagy) víztükrén éjjelente kivetette a háló-ját, mert nappal nem volt érdemes halász-ni. Pedig kellett a mindennapi kenyér mi-att, a családban sok az éhes száj. S egyszercsak egy furcsa ember ott állt a víz part-ján. Ő sem értette egészen, de a tanítvá-nya lett. Mélységesen mély titok, hogy mitörtént Péter szívében, amikor követnikezdte Jézust. Nem, ezt józan ésszel nemlehet megérteni.

András testvére Péternek. Halász.Szavát se halljuk, de jelen van. Mi történta szívében, hogy elindult Jézust követni?A szótlan András Jézus követője lesz. Ta-lán Péter miatt? Aligha, szakíthattak vol-na. De nincs benne Jézus bizalmi belsőkörében. Nem, ezt józan ésszel nem lehetmegérteni.

János a szeretett tanítvány. Még gye-rek, talán nem is pelyhedzik az álla, aszakállas férfiak között mosolyt fakaszt-hatott mutáló hangja. De komoly gyerek.A főpap ismerőse, rokona? Ki tudja. Apassió zavaros éjszakáján bemehetett afőpap palotájába. Jézus mellett látta a cso-dákat és ismerte az előkelőség palotájá-nak hangulatát. Hogy került Jézus mellé?Hogy lett belőle a „szeretett tanítvány”?Evangéliumában egyszer se mondja ki asaját nevét.

Jakab sem bőbeszédű, de Jézus külön-leges megtiszteltetésben részesítette: Pé-ter és János mellett őt hívta magával amegdicsőülés hegyére, amikor napnál isszikrázóbban ragyogott a világ világossá-ga. Testvérével együtt heves természetű,

egyszer Jézus le is inti őket, hogy vesze-delmes lélek lakik bennük, és az nem jó.

A többi tanítvány? Ne feledkezzünkmeg Lévi Mátéról, a vámszedők munka-társáról, akinek a bőre alatt is pénz lehe-tett, ha úgy szorgoskodott, mint a törpeZákeus. Pénzeszacskók közül felállni ésegy mezítlábas vándorprédikátorhozcsatlakozni? Ki érti ezt? Egészen biztosannem egérlyukas vályogviskóban lakott,egy kis luxust megengedhetett magának.S ott hagyja a pénzt, a jólétet, és hogy fél-ve tisztelik? Kiköpnek mögötte, de ő nemlátja, végül is a szegények titokban irigy-lik a könnyedén szerzett jólétért. S követiezt az egy felöltős Jézust! Ki érti ezt?

Fülöp, aki látni szeretné az Atyát, mégérthető. Ő Istent akarta látni. Nem számít,hogy a Napba sem tudna nézni, de az Is-tent látni akarja. S ő az, aki Natanaelt hív-ja, akinek nem volt jó véleménye Názáret-ről. S Jézus követői lesznek és maradnak.

S még vannak néhányan, akikről nemtudjuk, hogyan kerültek Jézus követőiközé. Ő hívta őket, indultak utána. Miértvoltak Jézus mellett? Ezt ma sem tudni.

S aztán még az ég is leszakadt. Azutolsó vacsora hangulata is furcsa voltegy kicsit, Jézus tanítványainak poros lá-bát mosta és törölgette, közben tanítottaőket az egymáshoz való viszonyulásra.Aztán azok a rejtélyes szavak kenyérrőlés borról. Kicsit elfogódottan énekelték azsoltárokat, majd kimentek az Olajfákhegyére. Éjszaka pihenni kell, még egyideig jól is esik bizalmas baráti légkörbenbeszélgetni a csillagos ég, s az olajfák hal-kan suttogó lombjai alatt. Jézus kérte,hogy virrasszanak vele. Miért? Mi tör-tént? Készül valami? Júdás, az Iskárióteshol van? Lárma: arámi, görög és latin sza-vak keverednek az éjszakában, fáklyákimbolyognak fej magasan a fák között.Kik ezek? Mit akarnak? Rablók? Nekünk

amúgy sincs semmink, mert ha lenne,nem itt, az olajprés-kertben húznánk megmagunkat.

A letartóztatás gyorsan lejátszódott.Júdás csókja kizárta az esetleges tévedést.A következő 72 óra egy borzalom volt. Jé-zust megölték. Ők – János kivételével – akereszt közelébe sem mertek menni. Min-dennek vége. Elég. Ennyi. Szép volt, devége. Borzalom. Meneküljünk! Fusson, kimerre lát! Ezek a római katonák nem is-mernek irgalmat, s a főpapok hatalmamegkérdőjelezhetetlen. A szent epizód-nak vége. Sír és nehéz kő.

De mi ez? Hogy? Feltámadt? Mit be-szélsz? Igen, látni, itt áll. Eszik a sült hal-ból és egy kis kenyeret tör hozzá. Udvari-asan kínálja a kimerült tanítványokat.Csak Péternek kell dadogva felelnie azegylényegű, de háromszor feltett kérdés-re. Ők zavarodottan nyelik a finom sülthalat, és mintha a kenyér se lenne annyiraszáraz, mint lenni szokott. Már tíz napja.Már húsz napja. Nagyon jó vele találkoz-ni. Vele. Semmit nem értenek, de nagyonjó. Ötven nap. Miért hagy el minket? Ezígy nem lesz ám jó. Küldés, de ebbe a po-koli világba? S a tompaság, üresség, féle-lem, elhagyatottság.Az eget kémlelik.

Mégis megtörtént a csoda, a kiszámít-hatatlan. Jött az égi szent láng. Mintha se-besen száguldó szél zúgna, és a különöstüzes nyelvek kiégetik a gyávaságot, két-séget, félelmet, riadalmat, szorongást aszívükből. Isten Fia, Jézus él! Elküldte aLelkét. Ők pedig már életüket sem féltik,tudják, hogy mit kell mondaniuk. Merteljött az égi szent láng.

Olyanok voltak, mint mi. Emberek,egyszerűek, bonyolultak. De ez az égiszent láng még minket is átformálhat. Ígylegyen minden Jézus-követőnek áldottpünkösdi ünnepe!

RIBÁR JÁNOS

Jöjj, égi szent láng!

AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGINGYENES LAPJA

XVIII. évfolyam 2. szám · 2011 pünkösdje

HARANGSZÓ

OROSHÁZI HARANGSZÓ2 2011 pünkösdje

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje…Te nyitod rózsákat meg illatozásra,Néma fülemüle torkát kiáltásra,Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.”

„Kezdetben teremtette Isten az eget és aföldet. A föld még kietlen és puszta volt, sötét-ség volt a mélység színén és Isten Lelke lebe-gett a vizek fölött.”

hogyan annak idején Balassi Bálin-tot versírásra indította a tavaszi vi-

rulás, a természet ébredése ma ugyanúgymegérinti és gyönyörűséggel tölti el azembert. Ámulatba ejt, ahogyan néhánynap alatt színes virágok, a zöld számtalanárnyalatában pompázó friss lombok vált-ják fel a szürkeséget. Árad az illat min-denfelé. A teremtés csodája szinte min-denkit elbűvöl.

[1Móz 1,1]Az Úristen a kietlen, sötét semmiből

hozta elő a világmindenséget, és helyeztebele az embert. Életnek leheletét leheltebele, így lett a legcsodálatosabb teremt-ménnyé: élő lélekké. Lélek… milyenmélységes és egyben magasztos foga-lom… bennünk van, mégis szinte alig is-merjük. Nem ismerjük önnön lelkün-

ket… Nem ismerjük fel a Szent Lélek út-mutatását.

Pedig ha hallgatnánk rá, ha követ-nénk tanácsait, szeretet, türelem és békes-ség lenne minden emberi kapcsolat alap-ja. Képességeit mindenki a legjobban, alegjobbra fordítaná. A közérdek meg-egyezne az egyes emberek érdekével ésminden fejlődés az egész emberiség javátszolgálná. Más rovására senki nem kí-vánna boldogulni… Földünk a boldog-ság bolygója lehetne… Gyermeteg ábrán-dozás? Mesés álomkergetés? Lehet…

A modern kor embere nem a lélekcsendjét keresi, sokkal inkább a világ za-ját.Alélektelen robot, az anyagi javak haj-hászása, s ami még ennél is rosszabb, alelketlenség: a gyengék, sikertelenek, le-maradottak kíméletlen eltaposása, a dur-va erőszak terjed mindenfelé. A vad zsi-vajban nem halljuk meg a Lélek halk sza-vát…

Hivatalos ünnepeink közül eltűntnagypéntek, Jézus szenvedésének és ér-tünk vállalt kínhalálának emléknapja.Évtizedek óta közönséges hétköznapnakminősül. Kevesen, ők is nehézségek áránjutnak el ezen a napon a templomba. Pe-

dig nagypéntek nélkül nem ünnepelhet-jük méltó módon a feltámadást. A szen-vedéstörténet kegyetlen borzalmának át-élése elengedhetetlen az üres sír csodájá-nak, a feltámadás boldog bizonyosságá-nak megértéséhez.

Jézus, mennybemenetele előtt tanít-ványainak megígérte a Szent Lélek eljö-vetelét. Ez a nap, a mi Urunk Jézusmennybemenetelének napja manapságugyancsak nem tartozik a munkaszünetinapok sorába. Szürke hétköznap ez is, pe-dig a Szent Lélek kitöltésének pünkösd-nek – megszentelése, méltó megünneplé-se az ígéret ismeretéből nyeri értelmét.

Isten élő, szent Lelke ma is munkálko-dik közöttünk. Ha figyelünk, hallgatunkszavára, életünk tartalmas, gazdag ésgyümölcsöző lehet. Nem a magunk erejé-ből, csakis a Lélek ereje által! Csak úgy, hahagyjuk, hogy vezessen, irányítson aka-rata szerint. Hogy Isten fiai legyünk, ne evilág rabszolgái! Az ígéret várományosai.Isten gyermekei, akiket az Ő lelke vezé-rel.

A

–

FÜRST ENIKŐ

M ostanában egyre többször gondo-lok arra az időszakra, amikor Istenkegyelméből én álltam, állhattam temp-lomunk oltára előtt, hogy megvalljam hi-temet, és először részesüljek az Úr szentvacsorájában. Nyilvánvalóan a szemé-lyes érintettség az oka annak, hogy gon-dolataim ezen alkalom körül járnak, éstöbb évtizedet átívelve, ma is élénken fel-idézik a múltat. Miért éppen most gondo-lok vissza? Két oka van. Egyrészt az a cso-dálatos isteni kegyelem, hogy elsőszülöttunokám a konfirmandusok között van, amásik ok egyszerű számmisztika, ugyan-is jövő évben lesz 50 éve, hogy mi 38-an,az orosházi evangélikus gyülekezet kon-firmandusai felkészültünk a vallástétel-re, és az ünnepélyes istentiszteleten agyülekezet felnőtt tagjaivá válhattunk.Ez az évforduló közös emlékezésre,együttlétre, hálaadásra hív. Jó lenne újraegyütt lenni mindazokkal, akik akkor Jé-zus Krisztus mellett döntöttek, és elfo-gadták az azóta is naponként megtapasz-talt megváltó szeretetét. Készüljünk mármost a találkozásra Vele és egymással!

A felkészülés része lehet, hogy fel-idézzük azokat az emlékeket, melyek amajd fél évszázaddal ezelőtti konfirmá-ció kapcsán bennünk élnek. Ezúttal én ismegteszem ezt, mégpedig nyilvánosanazért, hogy felrázzuk magunkat és egy-mást az emlékezés, emlékeztetés segítsé-gével.

Emlékezzünk! Fogadalmat tettünk –nem akárkinek, hanem magának az élőIstennek –, amely bármikor számon kér-hető. Egyúttal a fiatalabb korosztály szá-mára lehet tanulságos is az egykori kon-firmálás felidézése, melynek az az üzene-te, hogy mi sem voltunk mások, sem kü-lönbek, sem jobbak, mégis megkaptuk akegyelmet, s nem azért, mert megérde-meltük. Csupáncsak elfogadtuk.

Tudjuk, megtanultuk, hogy a konfir-máció latin szó, amely megerősítést je-lent. Megerősítését annak a hitvallásnak,melyet keresztelésünk alkalmával szüle-ink, keresztszüleink tettek. Van a megerő-sítésnek egy másik, mélyebb értelmezéseis. A konfirmációra készülő fiatal a felké-szülés során olyan lelkierőt kaphat, amire

a felnőttként élt keresztyén életben szük-sége lesz. A legfontosabb és leginkábberőt adó az első alkalommal megélt úrva-csoravétel, annak áldása, megszabadító,felszabadító csodája.

Istennek hála, szüleim, keresztszüle-im betartották a keresztelésemkor tett fo-gadalmukat. Isten áldja őket ezért is halóporaikban! Keresztyén családban nevel-kedtem, boldog gyermekkorom volt an-nak dacára, hogy az egyház üldözése, ahívő emberek kigúnyolása velejárója voltannak a kornak. Ösztönösen éreztem,hogy az igazság az, amiről otthon és atemplomban hallok. Nem zavart meg azúgynevezett „kettős nevelés”, amit a mikorosztályunkra rásütöttek. Nem voltamezzel egyedül. Azokban az időkben éven-ként 40 körüli létszámú konfirmandus-csapat állt az oltár előtt.

Elérkezett hát az az idő, amikor a hitdolgában saját lábamra kellett hogy áll-jak, és szüleim után most már magam isfelelősen döntsek Jézus Krisztus követésemellett.

Elkezdődött a konfirmációs felkészí-

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

„Először lépek oltárodhoz”

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 3

tés. Akkor nem kellett „gyűjteni” a kon-firmandusokat. Édesanyám ment, és fo-gadalmához híven felíratott a csoportba.Így tett a többi szülő is. Lehet, hogy egy-két eltévedt báránykának utána is men-tek a lelkészek. Közel egy tanítási évigminden szombat délután ott voltunk agyülekezeti házban lévő lelkészi hivatal-ban (mostani levéltár). Nem nagyon fér-tünk, de nem volt bővebb helye akkor azegyháznak. Eszünkbe sem jutott hiá-nyozni vagy késni. Egyik társunk az úttö-rőőrsi gyűlésről úgy rohant és esett be azutolsó pillanatban, hogy még a vörösnyakkendőt is a nyakában felejtette. Atöbbiek szóltak neki, hogy talán inkábbvegye le.Az is jellemző volt, hogy az isko-lai programokat szándékosan ütköztet-ték az egyházi alkalmakkal. Ilyen időketéltünk.

Fürst Ervin nagytiszteletű úr készítettbennünket a konfirmációra. A másik cso-porttal Koszorús Oszkár esperes úr fog-lalkozott. Ervin bácsi szigorú, nagy tudá-sú, rendkívül jólelkű ember volt. A tiszte-letet, szeretetet a nélkül kapta meg, hogyazt elvárta volna. Ma sem tudom megfej-teni, mi volt a titka. A felkészítő foglalko-zásokon tanultunk, énekeltünk, imád-koztunk, és nem volt számunkra unal-mas, mert a lelkész olyan érdekesen be-szélt, hogy minden alkalommal tele vol-tunk élménnyel, és közben szinte észre-vétlenül megértettük a lényeget. Hogyanlehet egy kiskamasszal elfogadtatni,hogy ő is bűnös, hogy ő is rászorul a bűn-bocsánatra, amit alázattal el lehet fogadniIsten kezéből? Ezt én saját magamonmegtapasztaltam. Így utólag értem megaz akkor történteket. Konfirmációm előttelrendeztem apróbb vitás dolgomategyik osztálytársammal. Jó érzés voltmegbékülni, megbocsátani.

Fürst Ervin nagytiszteletű úr életébenis határkő volt a mi konfirmációnk. Mivoltunk az utolsó konfirmanduscsoport-ja, mivel az akkori politikai hatalom nyo-mására „leparancsolták” a szószékről,nyugállományba küldték. Könnyesszemmel vett búcsút tőlünk.

Otthon szüleim is gondoskodtak anagy eseményre való méltó felkészülés-ről. Ez külsőségekben és lelkiekben ismegnyilvánult. Nagylányos, fehér kosz-tümöt kaptam – Édesanyám munkáját di-csérő rakott szoknyával. Édesapám, akicipészmester volt, saját kezével készítettszámomra gyönyörű hófehér ünneplőci-pőt. Annak ellenére, hogy szegény vilá-got éltünk, a lányok mindannyian új fe-hér ruhát, a fiúk sötét öltönyt – legtöbbenéletük első öltönyét – kaptak az ünnepialkalomra. Ez is jelezte, hogy minden csa-lád milyen fontosnak tartotta ezt az ünne-pet.

A lelki felkészítés még nagyobb hang-súlyt kapott. Sokat beszélgettek velem azotthoniak, főleg Édesanyám a hitbéli dol-gokról. Lehet, hogy most ebben az enge-dékeny korban keménynek tűnnek a sza-vak, de bizony azt tanította, hogy Úrva-csorát csak az vehet, aki felkészült arraúgy, hogy azt hittel veszi, őszintén meg-bánta bűneit és nincs harag a szívében.Nálunk a családi szokás az volt, hogy úr-vacsorás istentisztelet előtt bocsánatotkértünk egymástól, megcsókoltuk egy-mást, így indultunk a templomba. Ez tör-tént számomra első alkalommal a konfir-mációm előtt is.

Elérkezett a nagy nap. A rendbenmegtartott vizsgatételt követően vasár-nap boldog büszkeséggel sorakoztunklelkészeink után, hogy a déli bejáratonünnepélyesen bevonuljunk a feldíszítetttemplomba. Ilyenkor is, mint akkoribanminden ünnepen, zsúfolásig telve voltaka templompadok. Felemelő érzés volt, sén valami szent kábulatban éltem végigaz istentisztelet eseményeit. Megvallomőszintén, hogy konkrét dolgokra nememlékszem. Az ősi liturgia azóta sem vál-tozott, ma is ugyanaz. Az úrvacsora véte-lekor nagyon izgultam, annak áldásátcsak később éltem, értettem meg. JézusKrisztus akkor és ott úgy ölelt magához,hogy én fel sem fogtam. De magáhozölelt, és azóta sem enged el.

Azóta még volt néhány emlékezeteskonfirmációs ünnep az életemben. Gyer-

mekeink konfirmációját még Édesanyámis megérhette. Súlyos betegségből épültfel arra az alkalomra, és lelke megnyugo-dott unokái hitvallását hallva, hogy jó he-lyen tudhatja őket. Ezt éreztem én is. Ke-resztyén nevelésük ezzel ugyan nem feje-ződött be, de ettől kezdve a felelősségmegosztódott, és az ő vállukra is került.Meghatott hálát éreztem Isten iránt. Ha-sonló érzések töltöttek el akkor is, amikorevangélikus iskolánk első konfirmandu-sai az oltár elé álltak. A könnyeimmelküszködtem, és közben nagyon hálásvoltam Istennek, hogy annyi küzdelemután sikerült őket Jézus Krisztushoz te-relni. Ezután már az ő esetükben is a fe-lelősség első sorban az övék: hol töltik azéletüket, majd az örök életüket – Krisz-tustól távol vagy Vele.

Mire ez az írás megjelenik, az idei kon-firmáció ünnepi istentisztelete után va-gyunk. Mégis aktuálisnak érzem, hogybefejezésül megszólítsam mindazon fia-talabb és idősebb testvéreimet, akik bár-mikor és bárhol konfirmációs fogadalmattettek.

Először is Isten áldása kísérje azokat afiatalokat, akik a közelmúltban térdeltekaz Úr oltára előtt. Evangélikus Énekes-könyvünk soraival bátorítom őket:

[EÉ300]

Végül szeretettel kérek mindenkit, nehagyjuk el egyházunkat és annak fejét,Jézus Krisztust. A szent fogadalom örök-érvényű, nemcsak egy tetszés szerint ér-telmezett időszakra vonatkozik. Az Úrjé-zus sem hagy el minket, hűsége minden-kit hűségre hív:

[Jel 2,10] Ezaz ige áll konfirmációs emléklapunkon.

„Meg-hallgatta fohászkodásod! Indulj, lépj bátran,kis sereg! Kit Isten Lelkével megáldott, A hitharcában nem remeg. Elszántan küzd, s hacélba fut, Jézus nyújt néki koszorút!”

„Légy hű mindhalálig, ésneked adom az élet koronáját.”

JANTOS ISTVÁNNÉaki 1962-ben

Keresztes Ilonakéntkonfirmált

Könyvet írt a kisfiú, aki járt a mennyországban

Különös, túlvilági élményben volt része Colton Burpónak, miután félrediagnosztizálták az orvosok a vakbélgyulladását. Az akkornégyéves fiú végül a klinikai halál állapotába került, ami után visszatérve azt mesélte, a mennyországban járt. A megdöbbent szü-lőknek elmondta, hogy találkozott Jézussal és a dédapjával, valamint a soha meg nem született nővérével is, akivel édesanyja az őszületése előtt egy évvel vetélt el. Ami ebben a legkülönösebb, hogy anyja vetéléséről senki sem mesélt Coltonnak.„Nagyon különleges pillanat volt, amikor elmondta, találkozott a nővérével” – mesélte az apa. A szülőket Colton azzal győzte megteljesen, amikor elmesélte: látta őket, ahogyan érte imádkoztak. „Még a feleségem sem tudta ilyen részletesen leírni, hogyanimádkoztam”.A család úgy gondolta, nagyszerű lenne, ha mindenki tudna arról, hogy szeretteink várnak ránk, és ezért Colton beszámolója alap-ján megjelentettek egy könyvet. A ma már 11 éves Colton mennybéli élménye azóta olyan népszerű lett, hogy a könyv már hetekóta vezeti a New York Times bestseller-listáját is.

(Forrás: Internet Life News, 2011. március 24.)

E gyik vasárnap igen megcsappant atemplomlátogatottság, szinte aligvoltunk tizenöt fölött, amire azt mondjákviccesen, illetve egyszer azt mondták,hogy többen vannak a kocsmában, mintitt. Mindjárt átmegyek, és ott fogok pré-dikálni, gondoltam magamban. Aztán el-képzeltem, hogyan is csinálnám. A füstöskocsmában csak a plazmatévé panorámi-kus monitorja világított. Páran lehettekfogyasztók, imitt-amott egy-egy hango-sabb szó is elhangzott. Egy Bucegi sörtkértem, poharat is hozzá, aztán leültem atévével srégvizaví egy székre. Unottanbámultam a focimeccset, mert nem ismer-tem a csapatokat, nem is értek a focihoz.Valaki odaült mellém. Kivel tart? Kérdez-te. Fel sem néztem, úgy válaszoltam: a ké-kekkel. A kékek a pirosakkal játszottak,valami ilyen szintem megy nálam a foci.Jó csapat. Hörgött az arcomba egy közép-korú férfi, akinek leheletéből éreztem,hogy egy monopol és minimum egy sörután van. Vizenyős, savószínű szemekkelmeredt rám, talán arra kereste a választ,mit is keresek én itt a kocsmában, talánvalami egyebet akart kérdezni, majd vé-gül is tekintete a Bucegi sörre esett és apohárra, hiszen nem szokás pohárból in-ni a sört, csak üvegből, mert az a vagány.A poharat csak az urak használják. Gon-dolhatta. Kér egy pohárral? Kérdeztem.Neeeeeehhhmm. Köszönöm. Mondta ésa kezében levő sörre mutatott. Nekemvan. Csak a poharat nézte? Igen. Bólin-tott. Olyan úri dolognak találja? Megintbólintott. Pedig nem vagyok úr. Nekünk,keresztényeknek, tudja, egy urunk van,és az Jézus Krisztus. Mindig is mondom,amikor azt hallom, hogy egy asszony úgybeszél a férjéről, hogy „az uram”. Erre fel-kapta a fejét. Én a poharamba kortyoltam.Mintha üvegpohár tört volna szét a ce-mentpadlón, úgy csengett Jézus Krisztusneve a kocsmában. Megint belebámul-tam a plazmába. Nem szólt semmit. Tud-ja, én is hívő ember vagyok. Mondta. S te-kintete összetalálkozott az enyémmel.Tudom, feleltem. Azért vagyunk itt. Áhh,nem érti ezt maga! Sóhajtott és beleivottaz üvegbe. Én nem szoktam Bucegit inni.Mert? Nem szeretem. De a Buceagot is-meri? (Eredetileg Bucegi az is, vagy ké-sőbb Carpati, csak becézték.) Pillanatrameghökkent, ahogy az ismerős szót hal-lotta, de nem sör, hanem valami más, demi is? Ismerem. Felelte. De még nem tud-ta hová is tegye a kifejezést. Segítettem.Emlékszik, a régi teherautó. A csőrös, sö-tétkék. Hát persze! Kiáltott fel, s örömé-ben megveregette a vállam, mintha kis-

pajtások lettünk volna. Hogyne, már azanyatejjel magamba szívtam, hogy kellvezetni meg szerelni. Felcsillant a sze-mem. Persze, volt benzines is belőle, deott, ahol én voltam katona, még dízel vál-tozata is volt. Egy hatötvenes traktormo-tor volt benne. Azt hiszem, szovjet mintá-ra másolták le. De erre már nem emlék-szem. Jaj, mennyi napraforgót meg búzáthordtam én avval! Sokat vezettem olyat.Tudja, még a kollektív idején. Emlékezettvissza. Mosolyogtam. Hagytam, hogybeszéljen. Maga traktorista? Igen. Az va-gyok már vagy Isten tudja hány éve. Örü-lök, hogy összetalálkoztunk. Igen? Igen.Feleltem. Tudja, a fiam az olyan kíváncsitermészetű, és egy alkalommal mezőgaz-dasági gépek mellett mentünk el és meg-kérdezte, hogy az mi. Mondom, szénafor-gató. És az ott mi rajta? Kardántengely. Ésaz mire jó? Hát, azt egész pontosan nemtudom, de azt viszont igen, hogy miértnevezik kardántengelynek. Megelége-dett avval a válasszal. Tudja, kezdtem, én

nem tanultam gépészetet. Kevés mecha-nikai ismeretem van. A Buceagról juteszembe, hogy annak is volt az alján egykardántengely, ami hátul egy dobba fu-tott. Amikor gyerek voltam, mindig nagyérdeklődéssel figyeltem, ahogy a kardánforog, és ott, abban a titokzatos dobbanvalamit csinál, de nem tudtam, hogy mit.Később elmondták, hogy az a kiegyenlí-tő, vagyis differenciálmű. Ahogy a szakikmondják. A motor tengelyét összeköti ahátsó tengellyel a kardán. Mert ott hátulis kell ám az erő. Kell összekötőnek len-nie. Még jó, hogy van Összekötő. (A be-szédben ugyan nem lehet nagybetűt érzé-keltetni, de igyekeztem nagyobb hang-súllyal mondani az Összekötő szót.)Ami-kor az autó fordul, akkor a belső kerekekszinte állnak, vagyis kevesebb utat tesz-nek meg, mint a külsők. A kiegyenlítő át-teszi a motorról a nyomatékot a kerekek-re, és kiegyenlíti, hogy a nyomatékugyanakkora maradjon, a fordulatszámviszont különböző. Belekortyoltam a sör-

be. Közben a traktorista bólogatott. Csaktud akkor valamit a mechanikáról. Csakvázlatosan. De elég is, gondolom, nemkell nekem mindenhez érteni. Tudja, er-ről a kardánról jut eszembe, meg a ki-egyenlítő szerkezetről, hogy végül is ma-ga említette, hogy hatötvenes motor vanbenne, de mit ér a lóerő, ha nincs a kereke-ken? Erre való a nyomaték. Én is ezt szok-tam mondani. Mit ér a nagy, erős hit, hanincs a kerekeken, ha nincs az életbeapplikálva? Szándékosan használtam ezta félromán kifejezést. Most már deren-gett, miért is beszélek Buceagról, kardán-ról, kiegyenlítőről. Maga mondta, hogyhívő ember. Nem igaz? Bólintott. Olyan,mint amikor beindítjuk a traktort, a mo-tor jár, de egyelőre nem sok hasznát vesz-szük, mert a kerekeket nem forgatja, mígnincs a sebességváltó üzemeltetve. Sebes-ségbe rakva. Mondtam hétköznapi nyel-ven. Tudja, most pünkösd jön. S a sörös-üveggel a templom felé mutattam. Ottminálunk. És azt ünnepeljük, hogy Isten aSzentlelket elküldte nekünk. Vagyismondjam úgy: sebességbe akar raknibennünket, hogy ne csak a motor járjon,hanem a kerekek is forogjanak. Fordulja-nak. Tudja, Jézus Krisztus szeretne a kor-mánynál ülni. Bólogatott. Mit csináljunk,ez van. Sóhajtott. Mit csináljunk? Ismé-teltem meg a kérdést. El kell engedni akuplungpedált és elindul. Nem nyomnikell, erőlködni, hanem a kuplungpedáltvisszaengedem, ez igazán nem megeről-tető. Hagyom, hogy Isten szeressen. Mo-solygott. Kicsit zavarta ez a traktoros ha-sonlat. Megittam a sörömet. Kezet nyúj-tottam. Szótlanul szorította meg a kezem,csak én mondtam búcsúzóul, hogy Istenáldja. Isten neve ugyan gyakran van ittemlegetve ezek között a falak között, denem ebben az összefüggésben. Ezt én istudtam. A traktorista másnap felült a hat-ötvenesre. A kocsifeljárón hörgette a dí-zelt néhány percig, mögötte, mint valamióriáspók, a permetezőszerkezet csápokraemlékeztető karjai. Mielőtt felengedtevolna a kuplungot arra gondolt: lehet,hogy bolond ez a pap egy kicsit, de azértérdekes, amit mondott. Azzal gázt adottés fekete füstfelhőt hagyva maga után ki-ment a földekre.

HORVÁTH CSABAevangélikus lelkész

(Fazekasvarsánd)

OROSHÁZI HARANGSZÓ4 2011 pünkösdje

Jézusról a kocsmában

ÁLDOZATI VASÁRNAP2011. JÚNIUS 12-ÉN!

E gy fénykép ürügyén próbálom sza-vakba, mondatokba terelni gondo-lataimat. Egy régi tablókép keretbe fog-lalt reprodukcióját szeretném újra bemu-tatni az olvasónak, amely egy ideje azevangélikus gyülekezet levéltárábanvendégeskedik, akár csak jómagam, ami-kor éppen a kutatóasztal mellett foglalokhelyet.

Az említett csoportképen az evangéli-kus egyház hivatalnokai láthatók, akiketa templom 100 éves jubileuma (1886) ide-jén örökített meg a fotográfus. Ez a felvé-tel, ha megjelenik az Orosházi Harang-szóban, nem először kerül az érdeklődőkszeme elé, mivel Veres József Orosházá-ról szóló ismert könyvében

már közzétette, de hát ennek is 125 éve.Ezt követően könyvének második kiadá-sában (1934), valamint az első kiadás 100.évfordulójára (1987) a Bibliotheca Bekesi-ensis sorozatának 28. kötetében (3. ki-adás) szintén szerepel a felvétel, akárcsakaz Orosházi Evangélikus Egyházközségrészére készített 500, sorozaton kívülipéldányban, de mindenkor a nevek képalatti felsorolása nélkül.

Veres József könyvének első, 1886-oskiadása a leggazdagabb, tizenhét egész-oldalas melléklettel jelent meg. Ebben akiadásban a község elöljárósága, az Ipar-testület elöljárósága, az evangélikus egy-háztanács két különböző időszakból valócsoportképe is helyet kapott.

Levéltári forrásokból tudjuk, hogy azevangélikus egyháztanács kezdetektőlfogva közös tanácskozást tartott a községelöljáróságával a község tanácstermében,egészen 1862-ig. Az 1862. május 21-énkelt jegyzőkönyv egyik passzusából aváltoztatás okára is fény derül: „Mivel apresbitériális ülések újabb időkig a hely-ség házánál szokott tartása a helység ér-demes elöljáróit ügyvitelükben tartóztat-ja, az egyház tanácskozásainak illetékte-len kihallgatása pedig az önkormányzattisztaságának meg nem felel.”

„Végeztetik: hogy a jövőben a presbi-

tériális gyűlések a helybeli reáliskolábantartassanak olyformán mégis, hogy azok-ra a helység érdemes elöljárósága meghí-vassék.”Atablókép végül is hasznos kité-rőhöz, az egyháztanács közel 150 év előttianyagának megismeréséhez vezetett.

Visszatérve eredetileg vállalt felada-tomhoz, hogy a levéltárban őrzött tabló-képet bemutassam, következzék az evan-gélikus egyház 125 év előtti hivatalnokai-nak csoportképe, ezúttal neveik felsoro-lása mellett.

(Orosháza.Történeti és statisztikai adatok alapján 1886)

VERASZTÓ ANTAL

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 5

ÁLDOZATI VASÁRNAP HARANGJAINKÉRT2011. június 12-én, pünkösd vasárnapján

Az Orosházi Evangélikus Egyházközség Presbitériuma és Képviselő-testülete

Az ajánlatok 1,5-1,7 millió forint közötti összegre szólnak, ehhez kérjük mindenki rendkívüli segítségét.Adományaikat 2011. június 12-én vagy június 13-án, a 10.00 órakor kezdődő istentisztelet alkalmából az oltárelé állított asztalon legyenek szívesek elhelyezni. Természetesen köszönettel vesszük azt is, ha valaki korábban

vagy utána adja be, juttatja el adományát a Lelkészi Hivatalba.

A 2011-es esztendő igéjével köszöntjük minden Kedves Testvérünket:„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Rm 12,21)

Szeretnénk, ha újra szólnának a harangjaink!

ÁLDOZATI VASÁRNAPOThirdet meg nemes célra: a sok használat miatt elnémultak harangjaink,

csapágyat kell cserélni, felújításra szorulnak.

Az egyházközség vezetősége

Múltidéző

Bottánszki János, Podsztrelen György, Pandur Pál, Tomcsányi József, Brósz János,Keller József, Erős Sámuel // Csonka János, Kovács István, Supkégel István,

Bertalan István, Jankó György, Kocsondi József, Rédei Ritter János, Varga István,Sass István // Kovács János, Gólián Mihály, Tavaszi János, Harsányi Sándor,

Veres József, Klár Béla, Freitag János

OROSHÁZI HARANGSZÓ6 2011 pünkösdje

E rős vár a mi Istenünk! Tisztelettelköszöntöm az evangélikus gyüle-kezet minden jelenlévő tagját, kedvesvendégeinket! Ismét itt állunk egyháztör-téneti emlékparkunkban, Orosháza városés az evangélikus egyházközség alapítá-sának évfordulóján. Először 1994-ben, a250 éves Orosháza életre hívásakor gyü-lekeztünk össze és helyeztük el az ősökemlékét idéző márványoszlopot. Ma, azújratelepülés 267. évfordulóján, az isten-tisztelet után pedig azért jöttünk ide,hogy tizenhetedikként beiktatott egykorilelkészünknek, Gyöngyösi Vilmosnak ésMolnár Imre tanítónak emlékkövét avas-suk fel. Az idei esztendőben, a városala-pítás napján, április 24-én van húsvét, fel-támadás ünnepe, ezért egy héttel előbb,ma, virágvasárnapon gondolunk hitüketvédő evangélikus elődeinkre.

Az első Orosházát az 1241-es tatárjá-rás pusztította el, a második 1595 körüllett néptelen, majd másfél évszázadig la-katlan pusztasággá vált ez a vidék.

A megyenagyságú birtokot báró Har-ruckern Ferenc, Békés vármegye főispán-ja örökölte, aki toborzóbiztosaival csakegy nemzetiségű és egy vallású munka-erőt keresett földjei megművelésére. Ígyvolt ez Orosháza esetében is.

Veres József, régi jeles esperes-lelké-szünk, a legnagyobb magyar falu króni-kájának avatott írója és alapos ismerője az1882-es Orosházi Újság hasábjain közzé-tette című írását, amely arrólszól: 1743 őszén az evangélikus vallásukmiatt sanyargatott Tolna vármegyeiZombán élő magyarok miként készülőd-tek elhagyni lakhelyüket, hogy aztán1744. április 24-én megalapítsák Oroshá-zát. A korabeli állapotok érzékeltetéséreVeres József írásából idézem az egyik idősbölcs ember szavait:

– szólt meghatot-tan a házigazda, az áttelepülők egyik ve-zetője. S útnak indultak az evangélikushitüket féltő zombai magyarok. Rájuk ésaz orosházi nép előtt mindig tekintéllyelbíró lelkészekre, tanítókra emlékezünk.

A33. kő Gyöngyösi Vilmos lelkészünkemlékét idézi, aki Güttler Vilmosként lát-ta meg a napvilágot, 1915. január 21-én,Miskolcon. Édesapja elesett az első világ-háborúban, édesanyja, kinek családi ne-vét később felvette, nevelte nagy szeretet-tel és gondossággal. Fiatal korában négyévre apai nagyszüleihez került Sziléziá-ba, ahol az evangélikus egyház ifjúságimunkája igen nagy hatást gyakorolt rá. Aközépiskola elvégzése után elhívást ér-zett a papi életpálya iránt. 1934-ben be-iratkozott a soproni teológiára, ahol ko-molyan vette tanulmányait, 1939-benvégzett. Magyarbólyban, Győrben, Sop-ronban, majd Budapesten volt segédlel-kész, 1941-től a budapesti német gyüleke-zet beiktatott lelkésze. UgyanakkorGyőrben házasságot kötött Farkas Judit-tal, s öt gyermekük született (Krisztina,

Vilmos, István, Béla és Judit). A másodikvilágháború idején tábori lelkész is volt,majd 1945-ben megválasztották buda-pest-józsefvárosi parókusnak. Innen ve-zetett az útja Orosházára.

Kovács Andor 44 évi orosházi szolgá-lat után, 1946 nyarán visszaadta lelkét Te-remtő Urának. A megváltozott körülmé-nyek között, az ereje teljében lévő FürstErvin igazgatólelkészre és az idősödőHorémusz Pálra hárult a szerteágazó pa-pi munka. Az egyházközség vezető testü-letei úgy határoztak, hogy pályázat útjántöltik be a megüresedett állást.A18 jelent-kező létszáma a próbaszónoklatok, visz-szalépések és a presbitérium döntéseután három főre csökkent. Atemplombanmegtartott lelkészválasztó közgyűlésen1369 szavazatból Gyöngyösi Vilmos ka-pott 742, Kálmán Lajos 355, NikodémuszJános 272 voksot, így Gyöngyösi Vilmost– ahogy a korabeli jegyzőkönyv rögzítet-te – „életfogytig” választották orosházilelkésznek.

Az alvégi parókia lelkészlakás céljairateljesen alkalmatlan volt, ugyanis KovácsAndor esperes 1939-ben Zombai utcai sa-ját házába költözött, a gyülekezet bérbeadta az épületet. Előbb a határőrség veze-tői lakták, majd 1944 ősze után az evan-gélikus gimnázium internátust rendezettbe, tantermet, tanári lakást alakítottak ki.Miután a felújítás akadozott – bár a gyü-lekezet sok pénzt összeadott és kölcsön-zött az egyháznak – az új lelkész és csa-ládja a Győry Vilmos tér 1. sz. alatti épü-letben kapott egy háromszobás lakást.

A lelkésziktató ünnepi közgyűlést1948. június 6-án tartották meg, zsúfolttemplomban. Ordass Lajos püspök vé-gezte a beiktatást, mint írják, „lélekemelőünnepség” keretében. Személyesen üd-vözölte az új lelkészt dr. Keken András, apesti egyházközség, dr. Mády Zoltán, azEvangélikus Missziói Egyesület nevében,táviratot küldött Darvas József újjáépítésiminiszter is, aki sok szállal kötődött egy-házközségünkhöz.

1948 nyara tragikus időszak volt, agyülekezet anyagi helyzete állandóanromlott, a hanyatlás folytatódott. Álla-mosították az evangélikus gimnáziumot,az egyházközség elemi iskoláit, ahova az1947–1948-as tanévben 769 növendékiratkozott be. Örömteli eseményeket aSréter Ferenc, Balikó Zoltán és a JózsaMárton által tartott evangelizációk jelen-tettek, amelyek megmozgatták a gyüle-kezetet.

A mi apáink

„Hagyjuk el ezt a mimostani falunkat, ha fáj is szívünknek, keres-sünk új hazát, ahol ha megtesszük kötelessé-günket a földesúr, a haza irányában, legyenszabad megtennünk a mi jó Istenünk irányá-ban is. Csak találunk széles e magyar hazábanhelyet, ahol tanyát verhetünk. A munkátólegyikünk sem fél, a becsületes életet eddig isgyakoroltuk: szorgalmas, becsületes embermegél mindenütt Isten áldása után. Költöz-zünk más földesúr birtokára, aki testünkkelegyütt nem akarja lelkiismeretünket is leköt-ni. Szabad jobbágyok vagyunk… S amint föl-emelkedett helyéről, meghatott arccal, villogószemmel, felemelt homlokkal folytatta… Istenszavát hallom az ég zengésében, Istenem sza-vát értem lelkiismeretem szavában, s ennek az

isteni szónak engedelmeskedve fogadom, hogyvallásomat sem csábítás, sem fenyegetés miattmeg nem tagadom. Elvehetik tőlem erőszakkalminden vagyonomat, üldözhetnek, keseríthet-nek zaklatással, bemocskolhatják becsületesnevemet, elűzhetnek kedves szülőföldemről,ahol apám, anyám, testvéreim, gyermekeimtetemei nyugosznak, de hitem drágább min-dennél. Inkább ragaszkodom vallásomhoz,mint birtokomhoz, inkább követem Istenem-nek, mint az embereknek szavát, inkább ve-szítsem el a földet, mint a mennyországot. Is-ten engem úgy segéljen”

Gyöngyösi Vilmosraés Molnár Imrére emlékezünk

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 7

Gyöngyösi Vilmos fontosnak tartottaa kiscsákói leányegyház gondozását,több ízben szót emelt a takarékosság mel-lett. Az egyre növekvő köztartozások ki-egyenlítése céljából a kedvező kamatozá-sú ökumenikus kölcsön felvételét ajánlot-ta. Miután a kötelező egyházi adót felvál-totta az önkéntes egyházi hozzájárulás,az áldozatkészség a negyedére esett visz-sza.ANőegylet, az Ifjúsági Egyesület ren-dezzenek ünnepélyeket, a harangozókinduljanak el házról házra adományokatgyűjteni, javasolta egy presbiteri gyűlé-sen Gyöngyösi Vilmos.

Aszomorú valóság az volt, hogy a régiegyházfenntartók alól kicsúszott a talaj,őket is megfosztották vagyonuktól, azegyházközség 200 holdnál több földjét el-vesztette, ami jelentősen hozzájárult mű-ködésének korlátozásához. 1951-re oda-jutott az Orosházi Evangélikus Egyház-község, hogy már a lelkészek megélheté-sének biztosítása is komoly fejtörést oko-zott. Bár az elvégzett munka mai szem-mel nézve is dicséretes, hiszen 168 ke-resztelés mellett 63 esküvőről és 135 kon-firmandusról adnak számot a jelentések.

Gyöngyösi Vilmos bizonyára vissza-vágyott a fővárosba, hiszen Fürst Ervinigazgatólelkész bejelentette a presbitéri-umnak, hogy 1952. április 12-én leveletkapott, amelyben Gyöngyösi nagytiszte-letű úr közölte, hogy lemond orosházi ál-lásáról, mivel a budapest-fasori gyüleke-zet lelkészévé választotta. A jegyző-könyvből olvashatjuk, hogy szolgatársa,Horémusz Pál „testvéri szeretettől átha-tott beszéddel búcsúztatta”. Tehát nemegészen négy esztendő után GyöngyösiVilmos visszament a fővárosba, ahol 1954–1955-ben esperesi tisztséget is viselt.1957-ben német származására hivatkoz-va kérte Martin Niemöllert, a Német Pro-testáns Egyházak Tanácsának helyetteselnökét, aki a külügyekkel foglalkozott,hogy a Hessen és nassaui evangélikusgyülekezetbe mehessen. Az állami szer-vek 1958-ban engedélyezték azt, hogy őés családja a Német Szövetségi Köztársa-

ságba távozhasson. 1963-ig a Frankfurtam Main-i Háromkirályok barokk tem-plom lelkésze volt, majd 10 esztendeig apályaudvari negyedben található Fehér-asszony templomban szolgált, 1978-tólkórházi lelkész lett. Gyöngyösitől szár-mazik a 17. századi énekszerző, PécseliKirály Imre:című egyházi énekünk német nyersfordí-tása, amelynek énekelhető szövegét Die-ter Trautwein tette le az asztalra. Gyön-gyösi Vilmos nyugdíjas éveit Rüssels-heimban töltötte, ahol 1995. június 9-énhalt meg, néhány hónappal 80. születés-napja után. Német nyelvű gyászjelenté-sén az alábbi szép igét magyarul is ki-nyomtatták:

[Zsolt 119,81]

A 34. emlékkő Molnár Imre tanítóraemlékeztet bennünket, s most idézek:

–szólt róla a legnagyobb elismerés hangjántanítótársa, Zatykó Mihály.

Molnár Imre a Veszprém vármegyeiDabronyban született 1877. november 5-én, Molnár Péter kisbirtokos és Sikos Esz-ter gyermekeként. Szülőfalujában végez-te az elemi iskolát, a négy gimnáziumotpedig a soproni líceumban, ahol Kapi Bé-la, a későbbi püspök is osztálytársa volt.Tanítói oklevelet a soproni evangélikustanítóképzőben szerzett. Az orosházievangélikus egyházközségnél 1898 szep-

tembere óta működött, mint kántortaní-tó. Tanítói munkája mellett írt verseket ésegyházi énekeket, németből fordítottaHeine dalait. Megírta és önálló kötetbenkiadta és

cí-mű munkáit. Ez utóbbit a helyi evangéli-kus iskolák is használták. Rovatvezetőjeés állandó írója volt az Orosházi Evangé-likusok Lapja címűcikksorozatának.

A háború kitörésekor bevonult Nagy-váradra, a 4. honvéd gyalogezredhez. El-ső vonalban harcolt az orosz, majd azolasz fronton, ahol megbetegedett, 1916márciusában szabadságolták.

A Torkos Kálmán utcai iskolában taní-totta a 4. osztályos fiúkat. Elődje CsonkaJános volt, utóda Orbán János. Hosszabbideig jegyzője volt az egyházközségnek,kétszer választották meg igazgatótanító-nak, iskolájában rendszeresen tartott bib-liaórákat. Sok esztendeig könyvtárosavolt az Orosházi Kaszinónak, három évigszerkesztette az Orosházi Közlönyt, taní-tótársai bizalmából a Békési EvangélikusEgyházmegye Tanítóegyesületének alel-nöki tisztségét is viselte.

1922-ben feleségül vette PodsztrelenGyörgy tanító lányát, a zongoratanárnőJuliannát (őt még sokan ismertük), gyer-mekük nem született.

1931. február 9-én halt meg tüdőgyul-ladásban, teljesen váratlanul, alig töltöttebe 53. születésnapját. Temetésén hatal-mas részvét nyilvánult meg. Mindháromorosházi lelkész – Kovács Andor, KálmánRezső és Horémusz Pál –, valamint Bar-tos Pál szarvasi tanügyi alesperes szolgáltbúcsúztatásán. Vörös márvány síremlékeazAlvégi temetőben máig megtalálható.

Ma Gyöngyösi Vilmos lelkész és Mol-nár Imre tanító emlékkövével gazdagod-tunk. Mindkettőjük neve legyen áldott!

Paradicsomnak te szép élő fája

„A te igédben van az én re-ménységem.”

„Míg állok az elárvult tanteremben, elébemtűnik Molnár Imre, a tanító. Szeretettől su-gárzó alakja betölt mindent. Megnyílik ajka,szelíden ömlik róla a szó hitről, reménységről,szeretetről. Majd kicsap a lelkesedés tüze, el-lenállhatatlanul ragad magával és sorra fel-pattannak előttünk a boldog jövendő kapui.Míg így szórja a magot a fejlődő lelkekbe,mennyi gond emészti, hogy azokból jó gyü-mölcs teremhessen! Míly féltő szeretettelápolta, óvta a reábízottakat, hogy belőlük a jö-vő számára erős törzsek, egyházat és hazátszilárdan együvé kapcsolódó pillérek fejlődje-nek. Isten és Haza! E két cél lebegett folytonelőtte. Ha olykor csüggedés szállta meg, ezadott neki mindig új erőt a küzdelemre”

Akeresztyén egyház rövid történeteAz orosházi evangélikus egyház története

Egyháztörténeti képek

Elhangzott 2011. április 17-én.

KOSZORÚS OSZKÁR

E lénekelték a zsoltárokat… énekrőlvan szó, de ez azért nem mulatósének, nem Lagzi Lajcsi, hanem zsoltár. Ittelsősorban hálaadás, istenmagasztalás,az egyiptomi rabszolgaságból szabadu-lás emlékére énekeltek, s az ének mindigemelkedettebbé teszi a lelket.

Életem legnagyobb hiányérzete, hogya zenét csak passzívan élvezem. Hallga-

tom CD-n, a Bartók Rádióban, vagy aMezzo csatornán, ahol még nézni is le-het… de magam nem merek közösségelőtt egyedül énekelni. Pedig a zene és azének a lélek balzsama, akkor is, ha csakhallgatjuk, de akkor különösen, ha ma-gunk is gyakoroljuk.

A tanítványok emelkedett, ünnepé-lyes hangulatban vannak. Egy nemzet

számára rendkívül fontos saját történel-mének ismerete. Mindenképpen tanulbelőle, sőt a legjobban abból, mert vagysiratja a múltját, vagy büszkén meséligyermekeinek.

A zsidók a mai napig nagyon büszkékarra, hogy az Isten választotta Mózes ve-zetésével lerázták magukról az egyipto-mi rabszolgaság igáját. A megalázó rab-

A tanítványok fogadkozása, de más a lényegMt 26,30–35

OROSHÁZI HARANGSZÓ8 2011 pünkösdje

szolgaság igáját. Mózes 2. könyve erről aforradalmi megszabadulásról beszél,elég részletesen. Izrael népének ez vallásiés nemzeti ünnepévé lett a nagy honfog-lalás után, amikor Jozsúé (Mózes utódja)segítségével elhelyezkedtek a szentföl-dön, a hazájukban.

A pászkavacsorán erre emlékezett ésemlékezik minden zsidó család, büszkénmesélve el a történetet, hogy Mózes ho-gyan harcolta ki a fáraónál a megszaba-dulást, igaz, Isten segítségével, aki a tízcsapással egy kicsit serkentette az egyip-tomi fáraó eszét. S ezen a vacsorán a zsidócsaládokat a mai napig büszkeség tölti el,hogy létszámunkat tekintve kis nép va-gyunk, de választottságunk nagy néppétett minket. A vacsora az öröm, a büszke-ség jegyében telik el. Emelkedett a lélek,zeng a zsoltár.

Ebben a hangulatban mennek ki azOlajfák hegyére a tanítványok is Jézussal,lelkükben ott a hála, a büszkeség, a nem-zeti öntudat, az emelkedettség, és az ez-zel együtt járó jókedv.

És Jézus ezt elrontja. Már az Olaj-fák hegyén vannak, a hangulat jó, amikorJézus így szól hozzájuk! Nem a levegőbe,hanem hozzájuk: „Mindnyájan megbot-ránkoztok bennem ezen az éjszakán,mert meg van írva: megverem a pásztortés elszélednek a nyáj juhai.” Zakariásprófétát idézi Jézus.

Az ünnepi hangulat kipukkad, és

mint mindig, most is Péter szólal meg el-sőnek, hevesen tiltakozva: ha mindenkimegbotránkozik is benned, én soha… énaztán nem… olyan nincs… erről szó semlehet.

Eszébe sem juthat, hogy néhány óramúlva a főpap udvarában háromszoro-san tagadja meg Jézust. Akkor sem hisziel, amikor Jézus ezt mondja neki a szentpillanatban: Bizony mondom neked, akakas előtt háromszor tagadsz meg en-gem…

A Bibliámba ezen a helyen – nem tu-dom, mikor – beírtam egy lakonikusmegjegyzést, így függőlegesen, a lap szé-lére, és van benne némi szomorúság: Jé-zusnak mindig igaza van. Pedig Péter ittés most a halálra is készen áll, már mond-ja is válaszként Jézusnak: Ha meg kell ishalnom veled, akkor sem tagadlak meg.Nem, nem, soha. A többi tanítvány semakart lemaradni a hűségnyilatkozatban,róluk csak ennyit olvasunk a szent szö-vegben: „ugyanígy beszélt a többi tanít-vány is”.

Sopánkodhatunk, hogy milyenek ésilyenek vagyunk. Vagy esetleg mi márnem is fogadkozunk, mert elsöpört ben-nünket a korszellem. Az ostoba korszel-lem. S a korszellem gazdája röhög raj-tunk. A sok ostoba hitetlenen, akik buk-dácsolnak lefelé a lejtőn, a kárhozat felé.De ne sopánkodjunk, hanem hegyezzükfülünket, mert Péter apostol és a többiek

valamit nem hallottak meg. Valami na-gyon fontosat. Azt, hogy Jézus már itt ki-jelenti, hogy „feltámadok”. Amegbotrán-kozást magyarázó zakariási idézet utánez hangzik el: „De miután feltámadtam,előttetek megyek Galileába”. Itt és mostcsak a lényeget emeljük ki, csupaszítsukle a jézusi mondatot a legfontosabbra:„feltámadok és előttetek megyek”.

Könyörögjünk azért, hogy mi ne árul-juk el, ne tagadjuk meg, ne vessük meg Jé-zust, mert annak végzetes vagy végzeteslehet a következménye. Júdás sorsa is-mert és riasztó: elment és felakasztottamagát az áruló. Becsavarodott. Öngyil-kosságot csak megbomlott elmével lehetelkövetni. Júdás szánalomra méltó, sor-sából tanulni kellene, hogy mi ne tagad-juk meg, vagy ne áruljuk el Jézust.

S ami a legfontosabb: Jézus feltámadtés előttünk megy. Ezért ma is idézendőhíres mondása, amit tizenkétszer olva-sunk a Szentírás újszövetségi részében.Tizenkét hónap, tizenkét felszólítás. Kö-vess engem! Beírtam a Google-ba ezt afelszólítást, csak ezt, hogy „kövess en-gem” – és tizenkét találat volt!

Az Úr tizenkétszer adta: Kövess en-gem! Mert Jézus feltámadt és előttünk jár!Ez a lényeg! Minimum havonta egyszermegszólít minket: kövess engem! Ez a lé-nyeg! Ámen!

akkor

RIBÁR JÁNOS

„Istent dicsérjük mindennap,neved magasztaljuk örökké.”

Időskori betegségek és kezelési lehetősége-ik

Egészséges táplálkozás ésa cukorbetegség megelőzése

A régi orosházi városkép

[Zsolt 44,9]

yugdíjasegyesületünk tagjai fontos-nak tartják a gyülekezetükhöz való

tartozást, igénylik a közösségi életet.Orosháza város és evangélikus egyház-községünk alapításának 267. évforduló-jára emlékeztünk a virágvasárnapi isten-tiszteleten, majd egyháztörténeti emlék-parkunkban. Kegyelettel álltunk meg azújonnan elhelyezett két kő előtt, amellyelegy régi lelkészünk és tanítónk emlékétidéztük.

A húsvét előtti nagyhéten nem tartot-tunk összejöveteleket, lelkileg készül-tünk a feltámadás ünnepére. Nagypénte-ken délelőtt áhítattal figyeltük az Evan-gélikus Hittudományi Egyetem hallga-tóinak passiójátékát, akik hitelesen örökí-tették meg Jézus szenvedését és kereszt-halálát.

Nagyszombaton este többen jelen vol-tunk a templomunkban megtartott fú-

vószenekari hangversenyen. Az idei esz-tendőben húsvét ünnepe és a városalapí-tási évforduló egybeesett. Április 24-éndélután a város képviselő-testülete temp-lomunkban tartotta meg közgyűlését,ahol kitüntetéseket nyújtott át dr. DancsóJózsef polgármester.

Arendszeresen megtartott klubfoglal-kozások és az istentiszteletek mellett két

eseményt említünk meg az elmúlt rövididőszakról. Vendégünk volt dr. Soós Ti-bor belgyógyász és röntgen szakorvos,aki

címmel tartott előadást, dietetikus fele-sége, Éva pedig az

címmel tájékoz-tatta tagjainkat. Sok hasznos tudnivalóttartalmazó előadásaikat élénk érdeklő-dés kísérte. Egyesületünk tagjai több kér-dést tettek fel, amire a meghívottak kész-séggel válaszoltak.

Ugyancsak szépszámú érdeklődő je-lenlétében tartott vetített képes előadástKoszorús Oszkárcímmel, aki évtizedek óta gyűjtögeti azegykori Orosházát ábrázoló képeslapo-kat és fényképfelvételeket, amelyek meg-örökítik a már részben lebontott jelentő-sebb épületeket.

Hamarosan itt van pünkösd, Szentlé-lek eljövetelének ünnepe, az egyház szü-letésnapja. Minden Kedves Olvasónknakáldott pünkösdi ünnepeket kívánunk!

N

KOSZORÚS OSZKÁRNÉ

Fénysugár-híradó

Illu

sztr

áci

ó

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 9

M eggyőződésem, hogy egy közös-ség életében mérföldkövet és zsi-nórmértéket jelent a lelkészváltás.

, hiszen egy új lelkész min-dig új színt hoz magával, s aki elmegy, aznéhány rá jellemző sajátosságot el is visza közösségből. Néhány dolog átalakul ésnéhány dolog ugyanúgy – vagy még job-ban – megy tovább.

, mert le lehet mérni egy közösség érett-ségét, Krisztushoz és igéhez kötöttségét.

Nagyon fontos dolog ez, mert ilyen-kor kiderül, hogy a távozó lelkész mikéntvégezte szolgálatát. Ha – Isten szemében– jól, akkor a közösség megértette, hogy alényeg sohasem a lelkész személye, ha-nem Jézus Krisztus, aki a lelkész szemé-lyétől függetlenül élő Úrként jelen van agyülekezetben.

Pál apostol is erről tett bizonyságot aKorinthusi levélben:

[1Kor 2,2]Mindig úgy készültem, hogy egyetlen

igehirdetésem se rólam szóljon, hanemarról, Aki elküldött. Nem én vagyok ésvoltam a fontos a gyülekezet életében, ép-pen ezért a szolgálatomat mindig meg-próbáltam a Pál apostoli alázattal végez-ni:

[1Kor 3,6–7]Meggyőződésem, hogy Isten a jövő-

ben – a „régi” és új lelkészek által is – nö-vekedést akar a gyülekezetben!

Alapvetően jól éreztem magam Oros-házán. Ennek egyik fontos oka az volt,hogy nagyon jó lelkészi közösségbenszolgálhattam. Sajnos nagyon ritka, hogyilyen jó és szeretetteljes kapcsolat van egytöbb lelkészes helyen, az ott szolgáló lel-kipásztorok között. Az elmúlt időszak-ban egyszer sem volt köztünk még egyösszezörrenés sem, viszont annál többbeszélgetés, egymás segítése, megerősí-tése.

Különösen igaz ez Ribár János esperesúrra, akinek a szeretetét nagyon is érez-tük – remélem, ő is a mi részünkről. Ren-geteget tanultam tőle, sokat kaptunk em-berileg és lelkileg a szolgálataiból és a kö-zös beszélgetésekből. Tudom, mennyiresajnálja a távozásunkat, de biztos vagyokbenne, hogy a testvéri –„atyai-fiúi” kap-csolat megmarad köztünk.

Ennek ellenére a távozás mellett dön-töttünk, s ez nem személyek miatt tör-tént. Akik jól ismernek, tudják, hogylegalább egy esztendeje nem éreztem ma-gam a helyemen Orosházán. Ezt nem ma-gánemberként, hanem lelkészként érez-tem. Nem többre vagy jobbra vágytam –ilyen soha nem volt bennem, nem von-zottak címek és rangok – hanem másra,olyan területre, amely jobban illik a sze-mélyiségemhez, ahol jobban meg tudomvalósítani azokat az elképzeléseimet,amiket 21. századi lelkészként helyesnektartok.

Ebben a helyzetben érkezett egy vá-ratlan hívás Budapestről: egy most indu-ló, közel 800 gyermeket és 100 pedagó-gust (dolgozót) alkalmazó oktatási köz-pont, a pestszentlőrinci Sztehlo GáborEvangélikus Óvoda, Általános Iskola ésGimnázium lelkészének hívtak, azzal afeladattal, hogy alakítsam és formáljamennek a közösségnek a lelki életét.

Most indul minden, s – Isten igéjéhezkötött lelkiismerettel – teljes szabadsá-gom van, hogy miként hangzik el azevangélium, miként próbálom meg elérnia fiatalok és a dolgozók szívét. Megtart-hatok mindent, amit bármely másik egy-házi iskola – akár, amit Orosházán láttam–, de kötöttségek nélkül kezdhetek telje-sen új dolgokat is. Nincs tradíció, bátranlehet új utakon elindulni.

Ez óriási feladat és még nagyobb fele-lősség, hiszen sokan most fognak előszörtalálkozni a keresztyénséggel, ezért nemmindegy, hogy miként élik majd meg.Feltett szándékom, hogy az evangéli-umot őszintén, határozottan, mai, mo-dern módon vigyem közel hozzájuk.

Az iskolalelkészi szolgálat mellett aPestszentlőrinc–Pestszentimrei Evangé-likus Gyülekezetben is várnak feladatok,Győri Gábor lelkész úr mellett. Különöröm számomra, hogy nem szakadok el agyülekezeti lelkészi feladatoktól.

Néhány tárgyalás, megbeszélés és amár elvégzett közös munka alapján lá-tom, hogy egy olyan csapatba megyek,amelyben igazi testvéri közösségbenszolgálhatok.

A családom élete is szépen rendező-dik: Gabi az új evangélikus iskolában fogfőállásban etikát és éneket tanítani, vala-mint kórust szervezni és vezetni. Flórátörömmel fogadják egy Budapesthez kö-zeli – a református egyház fenntartásábanlévő –, fogyatékosokat ápoló otthonban,így továbbra is gyakran haza tudjuk vinniőt. Laurát és Timit várják az iskoláik.Mindezek mellett 10 év távollét – és folya-matosan 200 kilométer távolság – utánközel leszek szüleimhez és testvéreim-hez, így sokkal többet tudunk találkozni,mint az utóbbi időben.

Köszönöm mindazok szeretetét, akiktámogattak, és persze a kritikákat is, mertazokból még többet tanultam. Kérem agyülekezetet, hogy fogadja nyitott szere-tettel azt, akit az Úristen utánam ide fogküldeni!

Isten áldása legyen a gyülekezet éle-tén!

Mérföldkő

Emellett egy váltás mindig zsinórmértékis

„Mert úgy határoz-tam, hogy nem tudok közöttetek másról, csakJézus Krisztusról, róla is mint a megfeszített-ről.”

„Én ültettem, Apollós öntözte, de a növe-kedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít,aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten,aki a növekedést adja.”

DEÁK LÁSZLÓ

Lelkészváltás: mérföldkő és zsinórmérték

Elköszönünk

Szeretettel közöljük a testvérekkel,hogy Deák László lelkésztestvérünkutolsó orosházi istentiszteletét2011. július 3-án, vasárnap 10.00órai kezdettel tartja az evangélikustemplomban. Tekintettel arra, hogya hónap első vasárnapja, ünnepeljükaz oltári szentséget is, azaz úrvacso-rai istentisztelet lesz. (rj)

Régi-új igazgatólelkész

Közöljük az Orosházi Harangszó gyülekezeti újság kedves olvasóival, és az egyházközség érdeklődő tagjaival, hogy 2011. június 1-jétől az Orosházi Evangélikus Egyházközség új igazgatólelkésze Ribár János esperes. Az esperesi szolgálat terhe mellett ezt a fel-adatot az új (régi) igazgatólelkész, e sorok írója, 2012. augusztus 31-éig tölti be, ha Isten engedi.Az igazgatólelkész-váltás oka, hogy Deák László lelkésztestvérünk iskolalelkészi szolgálatot vállalt Pestszentlőrincen, és ezt az újszolgálatát 2011. augusztus 31-én kezdi meg. Deák László lelkész (és családja) életére, valamint szolgálatára az új helyen Isten áldá-sát kérjük. (rj)

OROSHÁZI HARANGSZÓ10 2011 pünkösdje

S okféle furcsaság van. Egy-egy gyü-lekezet életében különösen is. Van-nak örömteli események és sajnos kelle-metlen fordulatok. Örömteli, ha szépensikerülnek és látogatottak az alkalmak,kellemetlen, ha egy szeretett lelkész más-hová távozik. Ám mérhetetlenül veszé-lyes és már-már szinte sátáni, ha valaki aKrisztus Jézusba vetett hitét lelkésztől te-szi függővé.

Ha egy lelkész szubjektív és objektívokok miatt úgy dönt, hogy máshol, másgyülekezetben vagy intézményben szán-dékozik folytatni a szolgálatát, akkor aztaz ittmaradóknak szomorú lélekkel ésalázatosan tudomásul kell venni, áldástkell kérni az életére, de a gyülekezetet, Is-ten nyáját elhagyni nemcsak nem szabad,hanem egyenesen tilos. Vagy ha mégis eztörténik, akkor ott alaptalan és komolyta-lan volt az istenhit. Nem jó fele nézett azillető, mint Péter a vízen járva. Amíg azÚr Jézusra nézett, könnyedén lépkedett avízen. Amikor a veszélyes hullámokatkezdte látni, azonnal süllyedni kezdett(Mt 14,22kk).

Az egyház Krisztus teste (vö. 1Kor 12),és abban sohasem a lelkész a legfonto-sabb tag, hanem Krisztus, aki a fő… és azösszes többi tagjának tudomásul kell ven-nie a maga helyét és szerepét a szent testnagy szövetében. Nem a lelkész, de mégcsak nem is a tisztségviselők a legfonto-sabbak, hanem egyedül és kizárólag Jé-zus Krisztus.

Isten egyháztörténelmi módszere,hogy generációnként többször is változ-nak a lelkészek egy-egy gyülekezetben,

de e változások miatt lázongani és elége-detlenkedni Isten-ellenes vétek. Termé-szetesen soha nem könnyű a búcsú, és lel-kileg megráz minket minden radikálisváltozás, de egyetlenegy vonatkozásun-kat semmiképpen nem befolyásolhatja,méghozzá a Krisztus Jézushoz való vi-szonyunkat.

Senki ne játsszon az üdvösségével! Havalaki addig komolyan vette az igehall-gatást, a szentségek ünneplését, annakbármilyen változás bekövetkezte után isígy kell tennie. Vagy a hite személyhezkötődő luftballonjelenség volt, és akkornem vezetett volna üdvösséghez, vagykomoly és Szentlélek által ébresztett volt,és akkor semmiféle külső változás nembefolyásolhatja.

Értelmetlen és káros az olyan beszéd,hogy egy gyülekezeten belüli személyiváltozások után valaki fennhangon azthirdesse, hogy nem lép be többé a temp-lom kapuján. Érvényesnek tekintjükilyen esetben az Úr Jézusnak azt a szavát,amely így szólt:

[Mt 12,36–37]A gyülekezeti élet nem más, mint Is-

ten igéjének rendszeres hallgatása és aszentségekkel való élés rendezett formá-ja. Isten igéjének hallgatása egyúttal azünnepnap megszentelése, amely Istenparancsa szerint kötelező az üdvössé-günk miatt, és a szentséggel (úrvacsora)élés pedig a communio (közösség) átélése

elsősorban Jézus Krisztussal, másodsor-ban a hitben testvérrel.

Szenteld meg az ünnepnapot! „Emlé-kezzél meg a nyugalom napjáról, és szen-teld meg azt!” (2Móz 20,8 – 5Móz 5,12-ben Isten megismétli ezt az igét). Ez a hí-res és örök modern tízparancsolat harma-dik parancsolata, és éppen annyira köte-lező és életbevágó, mint a levegővétel.Ahogy levegővétel nélkül meghalunk, Is-ten parancsolatai nélkül elkárhozunk.Ebből a zsákutcából csak a bűnbocsánatvezet ki bennünket. Az egy nagyon fon-tos külön fejezet, hogy ha egyszer felfe-deztük, hogy vétkeztünk Isten szentrendje ellen, akkor Jézus Krisztushoz for-dulhatunk bűnbánattal és az őszinte bűn-bánatra Krisztus Urunk válasza az, hogya „te hited megtartott téged.” Jézus gyak-ran használta ezt a fordulatot, de ez a hitsohasem emberekhez, mindig és kizáró-lag Hozzá kötődött.

Az egyház és annak részei, vagyis agyülekezetek sohasem püspökök, lelké-szek, felügyelők, tisztségviselők, presbi-terek magánügye, hanem egyedül és ki-zárólag a Szentlélek műve. Ha valaki egygyülekezet kapcsán emberre néz, és em-beri változások miatt kijelenti, hogy nemvesz részt benne tovább, akkor a hite nemélő, Szentlélektől ihletett hit volt, hanemcsak divatjelenség, szubjektív függőség-ben.

Soha nem emberre kell nézni! EgyedülJézusra! Az Ő keresztjére! Emberek jön-nek és mennek, Isten ügye örök! Senki nejátsszon az üdvösségével!

„De mondom nektek, hogyminden haszontalan szóról, amelyet kimon-danak az emberek, számot fognak adni az íté-let napján: mert szavaid alapján mentenek fel,és szavaid alapján marasztalnak el téged.”

RIBÁR JÁNOS

Senki ne játsszon az üdvösségével!Az egyház nem a lelkészek magánügye

Békéscsabán látható az első köztéri Luther-szobor

Evangélikus Élet hetilapunk május 15-ei számában első oldalon olvasható a hír, hogy „Köztéren el-sőként Répcelakon: bronz Luther-szobor Vasban”. Ha ez a cím arra vonatkozik, hogy Vas megyé-ben az első köztéri Luther-szoborról van szó, akkor lehet helyes a hír, de ha az egész országra vo-natkozik, akkor – sajnos – nem. Ugyanis az első köztéri Luther-szobrot Békéscsabán állították fel azEvangélikus Gimnázium nemes épülete előtt, átlósan szemben az evangélikus kistemplommal. Ezta mellszobrot, amely méreteit tekintve jóval nagyobb egy emberi mellkasnál, 1998-ban készítetteaz 1951-es születésű Széri-Varga Géza helyi szobrászművész, akinek az ismertetőjében szerepel is„köztéri művei” felsorolásban ez az alkotás: (bronz portré, 1998, Békéscsaba).Akár a ma is élő, több kitüntetéssel, elismeréssel rendelkező szobrászművész maga is tiltakozhatnaa hetilapunk címoldalán megjelenő téves hír ellen, de bizonyosan nem fogja megtenni. Nekünkkötelező helyette is megszólalni, elmondani, hogy 1998-ban a békéscsabai evangélikus gimnázi-um akkori igazgatója, Dr. Nánai László idején született meg ez az alkotás, és az említett évben, aballagás alkalmával került leleplezésre. Ez a nagyméretű szobor hivatalos jegyzékekben is szerepel,tehát nem negligálható a tény, hogy Répcelakon nem az első Luther-szobor került felállításra. Arépcelakiak legyenek büszkék arra, hogy szobrot állítottak Luther Mártonnak, a történelmi ténytpedig alázatosan el kell fogadni. Az igazság sosem ünneprontó. Csak alázatra tanít.

Luther Márton

(rj)

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 11

E rős vár a mi Istenünkkel szoktunkköszönni egymásnak mi, evangéli-kusok. Talán megszokásból nem gondol-juk át, hogy mit is mondunk. Sokszor belesem gondolunk, hogy ez a köszönés mitfejez ki, milyen nagy biztonságot nyújtszámunkra. A mi Istenünk mennyi bajtólóv meg bennünket! A 46. zsoltár szavai-ban nagy erő van. Elődeink többszörmegtapasztalhatták, hogy az ellenség el-len milyen védelmet jelentenek a várfa-lak. Nem volt egyszerű elfoglalni a vára-kat, hacsak a bent lévők fel nem adták időelőtt. A régi várak szép megjelenítői a mihitünknek.

Egy ilyen régi várhoz, az Orosházától100 km-re lévő Solymos várhoz (más né-ven solymosi várhoz) kirándultunk. Avár a Maros partján,Aradtól 32 km-re fek-szik. Ide egynapos kirándulást szervez-tünk 2011. május 14-én, két kisbusszal ésegy személygépkocsival.

Az útra eljöttek hittanosok, ifjúsági ésfelnőtt gyülekezeti tagok. Szülők és nagy-szülő is volt közöttünk.

Igeolvasással kezdtük utunkat, az Út-

mutató szerint:

[Zsolt 119,109]A 100 km-es utat a határátlépéssel

együtt két és fél óra alatt tettük meg. Avárról annyit kell tudni, hogy 1272–1275között emeltette Pál szörényi bán. Azerősség volt magyar, török, német kézen,és most már 91 esztendeje a románokhagyják lassan összedőlni, hogy ne ma-radjon emlékeztető az 1000 éves magyarmúltról.

A várhoz 30 perc alatt értünk fel. Azemelkedő nem volt túlontúl meredek,mert egy 67 éves nagymama is meg tudtamászni. A várból nagyon szép a kilátás. Adéli oldal nagyon meredek, hiszen nemmessze folyik a Maros. A rémisztő mély-ség és közöttünk néhol csak pár centi volta távolság. A fiatalabbakat gyakran kel-lett figyelmeztetni, hogy nem menjenektúl közel a várfal széléhez.

A rövidke hegyi túra után ebédünketelfogyasztottuk és lementünk a Maros-partra, amely mind a mai napig szabályo-zatlan.

Ezután ellátogattunk a néhány kilo-méterre lévő Máriaradnára, ahol egy ró-mai katolikus kegytemplom áll, amelyetnem rég bazilika rangjára emeltek. Szá-munkra az ott található kegyesség idegenvolt. Evangélikus szemmel a Bibliáhozragaszkodva nem elfogadható a szentektisztelete, de ott az idegenben, az ortodoxtengerben ez a templom egy kis magyarszigetként emelkedett ki. Lippán az 150éves uralomról beszélt nekünk a törökbazár megmaradt épülete. A több mint

100 éves vashíd mérnökeink tudását di-cséri, hiszen ezt is mi építettük, 1896-ban.

Ahazafelé vezető út viszontagságosrasikerült, mert a személykocsival egy kisműszaki probléma adódott, amelyet egyvelünk levő, autószerelő végzetséggel is

rendelkező hamar orvosolt. Anagyváros-ban, Aradon mégis sikerült szétszakadnia konvojnak, így csak a határon találkoz-hattunk ismét, de megvártuk egymást,hiszen úgy az igazi a közösség, ha a baj-ban is segítjük egymást, és nem hagyjuksorsára a másikat. Mi védhet meg minket:a régi vagy az új technika? Mert hol is a„vár” igazi ereje? Gárdonyi óta tudjuk aválaszt: a falak ereje nem a kőben van, ha-nem a védők lelkében.

Mit tanultunk ezen az úton? Magyartörténelmet, amelynek tanulsága, hogyössze kell fogni a nehézségben, és támo-gatni kell egymást az Istenben való bizo-dalomban, mert csak ez tartja meg azegyént és a közösséget is a történelem vi-harai közepette.

„Életem folyton veszélybenvan, törvényedről mégsem feledkezem meg.”

LACZKI JÁNOS

Ifjúsági kirándulás PartiumbaAvagy hogy jutottunk el az Erős várba?

Nyári programok a leánygyülekezetekben

Az alábbi felsorolásban szerepelnek azon programok, amelyeket a gyülekezet szervez, vagy amelyekre többeket eljuttatunk. Eze-ken kívül lesznek más alkalmak is, de azokra egyénileg történik a jelentkezés és az eljutás.1. Szentetornyai hittanos gyermekhét június 27-étől július 1-jéig: az igei vezérfonal a „Gyermekek a Bibliában” téma lesz. A részt-vevők többsége halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyermek. A tábor bejárós, szállásköltség nincs. A munkatársak között leszolyan, aki az anyagyülekezetből segít, mint missziós munkatárs, lesz pedagógus segítő, s lesz még helyi segítő, aki 5 éve maga isrésztvevő volt. Az igei alkalmak mellett tervezünk kézműves foglalkozást és kirándulást is.2. Lucfalvi EKE gyermekhét július 10-étől július 15-éig: ide 12 év alatti hittanosokat viszünk.3. Kardoskúti falunap július 16-án, 10.00 órakor (Az időpont még változhat.) ünnepi ökumenikus istentisztelet a kardoskúti evan-gélikus templomban.4. Országos cigánymissziós „Közös asztal”-konferencia Sárszentlőrincen, július 29-étől augusztus 2-áig: ezen a konferencián ci-gány és nem cigány felnőttek vesznek részt.5. Piliscsabai EKE ifjúsági csendeshét a junior ( ) korosztály számára, augusztus 1-jétől 6-áig.6. Piliscsabai EKE ifjúsági csendeshét a szenior ( ) korosztály számára, augusztus 15-étől 20-áig.7. Piliscsabai EKE felnőtt hitmélyítő hét augusztus 22-étől 27-éig, hitben járó felnőttek részére.Sok gyülekezeti fiatalt és felnőttet próbálunk eljutatni ezekre az alkalmakra. Magam is részt veszek majd több rendezvényünkön,de nem tudok mindenhova eljutni, egyéb szolgálati teendők miatt.

12 és 18 év közötti18 és 30 év közötti

LACZKI JÁNOS

OROSHÁZI HARANGSZÓ12 2011 pünkösdje

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

L assan eljött az utolsó hét, az utolsóosztályfőnöki óra, s a ballagás, ami-kor már nem lehetett nem gondolni aszép emlékek, a boldog együtt töltött időmellett az elkövetkező próbákra, melye-ket mindenkinek egyedül kell kiállnia.Reméljük, sikerült annyi tudást, tapasz-talatot, erényt elraktározni diákjainknak,hogy az elegendő legyen minden meg-mérettetésben. Számukra eddig ez az is-kola volt a kicsiny és a nagyobb emberiközösségek találkozásának színhelye,ahol nem csak a tanítási órák ismereteiformálták őket. Az iskola ennél távlato-sabban készít fel. Átadja a szaktudomá-nyok életkorra szabott tárházát. De ennéltöbbet is ad: az intellektuális és érzelmi,lelki erőfeszítésekben megformálódik éstudatosodik a keresztyén értékrend, melytudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Hogymajd évek, évtizedek múlva is – túl az is-kola tér- és időbeli határain – biztosantudjanak választani, s ez kifogyhatatlanlelki tartalék maradjon. Az iskolán ke-resztül indul a gyermek a nagyobb világfelé: a város és az egyház, a haza és anagyvilág irányába.

2011. április 30-án 38 maturandus in-dult így felvértezve evangélikus gimná-ziumunkból a nagyobb világ felé:

Ágoston Ádám GergőBalogh RolandBuica KrisztinaCsizmadia Béla

Farkas Ábel LászlóGavallér Ákos

Glembóczki AlettaGombos Petra

Kis MátéKiss Anita

Kovács PetraPalacsik Kinga

Patai ÁdámSzabó DéliaTóth EszterTóth Zita

Valaczkai Adrienn Emese

Albert AttilaBacsa Bettina Krisztina

Csermák BettinaCsmela EditDénes Lilla

Gonda NikolettHegyi ViolettaHorváth TímeaKovács Adina

Mazurák ZoltánNagy DávidNagy TamásOláh GáborPajkó László

Rusznák EdinaSalap NikolettSzakál Édua

Szíjgyártó ÁdámTiba BoglárkaVigyikán Péter

Zsiga Zsolt

A 12. évfolyam diákjai nevében Pala-csik Kinga (12/6) búcsúzott:

„Búcsú és köszönés az élet, / Szünte-len utazik a lélek” – szól egy dal. S e na-pos, esős áprilisi délelőttön eszembe jut-nak ezek a szavak. Bizony, mi is tovább-utazunk a távoli, ismeretlen jövő felé.

12 évvel ezelőtt léptünk ebbe az isko-lába. Tulajdonképpen életünk nagy ré-szét e falak között töltöttük. Minden év-ben érdeklődéssel néztük a szalagavatósműsorokat, a ballagást, és vártuk ezeknekaz eljövetelét. Tavaly nagy feladatot telje-sítettünk: elballagtattuk az akkori tizen-kettedikeseket, feldíszítettük az iskolát.Végzős barátainkat komolynak, érettnekláttuk, s reméltük, egy év múlva mi isilyen felkészültek leszünk, felnövünk azélethez. Most pedig itt állunk a nagy meg-mérettetés küszöbén, hiszen hétfőtől kez-dődik az érettségi vizsgaidőszak.

Mint Ottlik Géza című

művében is kifejti, az iskola egy forduló-pont az ember életében, egy bizonyos ha-tár, hiszen fegyelmet és helytállást köve-tel meg a diákoktól. Mi ezt egy barátsá-gos, családi környezetben élhettük meg.Tanárainknak, osztályfőnökeinknek kö-szönettel és hálával tartozunk. Ők taní-tottak meg mindarra, amit most tudunk,ők faragtak embert belőlünk. S nem tud-juk, hogy fejezzük ki hálánkat mindazért,

amit kaptunk tőlük. Köszönettel tarto-zunk az óvó néniktől kezdve a tanító né-nikig mindenkinek, aki az élet alapvetődolgait tanította meg nekünk, mint azírás, olvasás, számolás. Felsős tanárainkfelkészítettek minket a gimnáziumbanránk váró kötelezettségekre. Az utóbbi 4,illetve 6 év sok munkát hozott. Azért,hogy ezeket véghez tudtuk vinni, az isko-lát, tanárainkat illeti a köszönet. Hálásakvagyunk türelmükért, kitartásukért és ta-nácsaikért. Csak annyit mondhatunk: kö-szönjük!

Minden dolog, aminek kezdete van,véget is ér. Elbúcsúzunk hát. S visszagon-dolván az itt hagyott évekre, a szürke hét-köznapokra is, a kirándulásokra, a sport-és DÖK-napokra, a színházi előadásokra,a versenyekre, a szalagavatóra vagy aszerenádra, szerencsésnek érzem ma-gam, hogy ide járhattam, s gondolom, eztvalamennyi végzős nevében mondha-tom, hisz olyan tapasztalatokkal gazda-godtunk, amelyek segítenek majd elin-dulni életutunkon. Engedjék meg, hogygondolataimat Szabó Pál soraival zárjam:

Isten velünk, viszontlátásra!

A 11. évfolyam búcsúzóbeszédét OláhÁgnes (11/4) mondta el:

12/6

12/4

Osztályfőnök:Görbicsné Szente Judit

Osztályfőnök:Csicsely Szilvia

Kedves Szüleink, Tanáraink,Vendégeink, Diáktársaink!

Iskola a határon

„Eddig csak álmodtunk, terveztünk még,most valóra válhat minden, ami szép.

Az élet, a munka tárt karokkal vár,s hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.”

Ballagás a gimnáziumban

OROSHÁZI HARANGSZÓ 2011 pünkösdje 13

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Kedves Ballagó Diákok, Tisztelt Tanárok,Szülők és Ünneplő Közösség!

„… nincsen szebb kora azemberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azonláncok, melyek akkor köttetnek, nem szakad-nak el örökké, mert nem a világban kerestünkmég akkor barátokat, hanem a barátainkbanleltük fel az egész világot”

Felnőtt önma-gam minden sikerét, elért eredményét a csalá-di házon kívül azoknak köszönöm, akik ember-ré formáltak. Hitet adtak, erőre szoktattak,nem kíméltek, maximális eredményt követel-tek (…) büszke magyarrá alakítottak. Hogyezért valamilyen módon kifejezett hála jár, azmár nevelésük következménye.”

Kedves Tanítványaink!

Kedves Szülők!

Kedves 12/4!

Zsiga Zsolt

Engedjék meg, hogy Kölcsey Ferencgondolatával köszöntsem a végzős diá-kokat, az őket ballagtató osztályfőnökö-ket, szülőket, vendégeket, iskolánk vala-mennyi tagját:

.A mai nap egy ünnep, amit igyekez-

tünk külsőségekben is megmutatni. Érte-tek gyűltünk egybe, értetek öltöztettükdíszbe az iskolát, nektek szólt a ballagásidal.

Beszédem elején rövidke időutazásrahívlak benneteket, mely során felidéző-dik bennetek a régmúlt egy fontos esemé-nye: az iskolában eltöltött első nap. Gon-doljátok el, mekkora utat tettetek meg azóta; mi mindent éltetek át, tapasztaltatokmeg; mennyit formálódott személyisége-tek, míg öntudatos nagykorúvá váltatok.

Kicsit irigykedve, mégis féltő szem-mel nézünk rátok. Mától egyre inkábbmagatokra kell támaszkodnotok, új aka-dályokat kell átlépnetek.

A diákévek alatt igazi közösségé for-málódtatok, hisz összekovácsolt benne-teket a mindennapok öröme, bánata, a si-ker és a kudarc, az áhítatok csöndje és azistentiszteletek meghitt pillanata. Az osz-tálykirándulások hangulata, vidámságais hozzájárult ahhoz, hogy baráti társa-sággá váljatok, s a továbbiakban is öröm-mel gondoljatok egymásra.

Ne feledkezzetek meg tehát e szépidőszakról, s azokról az emberekről sem,akik nevelni és tanítani akartak bennete-ket: osztályfőnökeitekről, s tanáraitokról.Bízom abban, hogy Szabó Magda gondo-latai rátok is érvényesek: „

A 11. évfolyam nevében kívánom,hogy életetek úgy alakuljon, ahogy sze-retnétek! Ne felejtsétek el: bármihez isfogtok, ha hittel teszitek és teljes szívvel,akkor sikerülni fog. Isten áldjon bennete-ket utatokon, és őrizzen meg titeket az Őkezében!

Ezután következett az igazgatói kö-szöntés, amely szólt a tanítványokhoz, aszülőkhöz és a tanárokhoz:

Amikor az ember életében helyet, élet-módot, közösséget változtat, általábankétféle erő vonzásába kerül. Az egyik amegtartás, a múlt szép emlékeivel tartjafogságában. A másik az új, ismeretlen ho-rizontok, kihívások erejével indítja új pá-lyák felé. Most, a ballagás napján, a közösörömben, egymástól való búcsúzásbanne csak visszatekinteni tudjatok az elmúltévekre, hanem engedjétek életetekbenmunkálkodni Istent, hogy Ő nyisson, Őmutasson nektek utat, amelyen járnotoklehet és amelyen járnotok kell!

Tudom, vegyes érzelmek vannakmost a lelketekben, a szabadság öröme ésa várakozás szorongása. Örültök, mertvégre megszabadulhattok minden eddigikötöttségtől. A felelések, a dolgozatok iz-galmas emlékekké szelídültek, éppúgy,mint a csínytevések. Nagyon várjátokmár, milyen lesz az a másik élet, ami ez-után következik, ahová belépni készül-tök.

Mit idéz fel bennünk a visszatekintés?Mit kaptatok, mit szereztetek az itt eltöl-tött évek alatt? Kutassátok fel azoknak anapoknak, heteknek az élményét, amikormég csak ismerkedtetek egymással, az is-kolával, amelyben ma már oly otthono-san mozogtok. Idézzétek fel, mennyi is-meret és milyen nagy emberi tudás vettkörül benneteket! Kedvetek, szorgalma-tok, akaratotok szerint csiszolódtatok, fé-nyesedtetek magatok is. Reménykedembenne, hogy magatokkal viszitek a tudás,a tanulás, a szorgalmas munka tiszteletétés a tudományok iránti alázatot.

Jó visszagondolni a kezdetekre, ami-kor ismerkedtetek egymással, az iskolá-val, próbára tettétek tanáraitok türelmét,szeretetét, megértését, szigorát.

4, 6, 12 év! Van, akit a felnőtté válásévei, másokat egész gyermekkoruk ide-köt annak minden örömével és gyötrel-mével. Az évek múlásával egyesek le-morzsolódtak, de a többség vette az aka-dályokat. Most itt vagyunk, együtt: még-is sikerült! Ám még van miért küzdeni,hátra van az érettségi.

Ez a rövid hét a búcsúzás hete. Bú-csúztatok szerenáddal az osztályfőnök-

től, a tanáraitoktól, vidám ballagással adiáktársaktól, az óvodásoktól. A mai napa legnehezebb. Tudom, milyen nehéz azosztályfőnök számára az utolsó csengő-szó előtti néhány perc, amikor végignézaz osztályán, és eszébe jut, hogy milye-nek is voltak diákjai 6, 4 vagy 2 esztendő-vel ezelőtt, mennyit változtak, mit ért elvelük az évek során. Ilyenkor szokta elfe-lejteni a rossz emlékeket, a dorgálásokat,és ezek az utolsó percek, amikor még né-hány kedves, biztató szó erejéig csak ővan és az osztálya.

Önök 4 vagy 12 évvel ezelőtt azzal aszándékkal bízták ránk a gyermekeiket,hogy a keresztyén értékekkel gyarapít-suk ismereteiket és segítsük jellemük ésszemélyiségük kibontakozását. Magamés kollégáim nevében elmondhatom,hogy legjobb tudásunk szerint arra töre-kedtünk, hogy közreműködésünkkel el-sajátítsák azt a krisztusi alapokon nyug-vó tudást és világlátást, amelyre épülhetaz életük. Ma visszaadjuk Önöknek im-már felnőtté vált gyermekeiket. Köszön-jük, hogy megértették és támogatták aziskola nevelőmunkáját. Úgy érzem, hogyazért, amilyenek lettek ezek a fiatalok, samilyen lesz az életük, abban közös a fe-lelősségünk.

Az iskola hagyományait követvemegköszönöm különösen sok és szívesenvégzett szolgálatát, bizalmát, hűségét, azosztályfőnöki nevelőmunka segítésétKisné Károlyi Mariannának (12/6), Tibá-né Hamvasi Zsuzsannának (12/4), vala-mint Albert Ferencnének a Szülői Vá-lasztmányban végzett szolgálatát.

„Ilyenek voltunk, és marad egy jel, /Amit itt hagyunk, ha indulni kell.” – éne-keltétek tegnapelőtt az erkélyem alatt.Megkérdeztem tőletek, mi az a jel, ami ittmarad tőletek. „A tablónk! Olyan gyö-nyörű lett” – hangzott Lilla válasza. Vanmás is: „Kedves, szeretetreméltó társa-ság, a maguk erényeivel és persze hibáik-kal, változatos érdeklődési körökkel ésugyanilyen változó tanulási kedvvel. Azelmúlt majd másfél év nagyon gyorsanelrepült, talán azért is, mert jól érzem ma-gam köztük és velük.” Ezeket a szavakatosztályfőnökük mondta rólatok. És mostkövetkezzen az a felsorolás, ami a legki-válóbb eredményeiteket tartalmazza:

az Orosházi KyokushinKarate Szabadidő Kör versenyzője. 14éve foglalkozik a karatéval, 2009 nyaránvizsgázott az első mesterfokozatára, ez-zel ő lett sportága legfiatalabb mestere

’

OROSHÁZI HARANGSZÓ14 2011 pünkösdje

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Orosházán. Versenyeredményei alapján aMagyar Junior Kyokushin Karate váloga-tott tagja. Kiemelkedő sporteredményei:ötszörös korosztályos Magyar Bajnok, aHolland Bajnokság 1. helyezettje, Diák-olimpiai Bajnok, az Osztrák Nyílt Bajnok-ság 1. helyezettje. 2010-ben a Fehér J. Ist-ván és Flór László Örökös Vándordíjat,amely a város legeredményesebb fiatalsportolójának jár, az adományozás elbírá-

lására jogosult bizottság ifj. Zsiga Zsoltrészére ítélte oda. A 2011. év is szép sike-reket hozott számára. A hollandiai Hágá-ban március 20-án rendezett Nyílt Kyo-kushin Karate Európa-bajnokságon 1. he-lyezést ért el. Három héttel később Szen-tesen, az Utánpótlás és U20-as KarateEurópa-bajnokságon aranyérmet szer-zett. Sporteredményei mellett az OrdasLajos Országos Retorikaverseny 2. helye-zésével is büszkélkedhet, melyet 2009-ben ért el.

szavalóversenyeken értel rangos helyezéseket. Kitűnő tanulmá-nyi eredménye szorgalmának, akaratá-nak és céltudatosságának gyümölcse.

nagy akarattal és elszánt-sággal készül jövendő életére. Jeles tanul-mányi eredménye szép érettségit jelez.

nem a tanulásban jeleske-dett. Az ő tehetsége abban van, hogy lel-kes és másokat is kész lelkesíteni. Jó példaerre a klubban végzett szolgálata.

Nektek több adatott, többet is vár-tunk-várunk tőletek. Már az idő is több,amit velünk és egymással töltöttetek. 12éve vagytok egymásnak osztálytársai.

Kérdésemre, hogy ti milyen jelethagytok magatok után, Adrienn aztmondta: „Itt hagyjuk a testvéreinket.” Ésvalóban: hét családdal nem szakad meg akapcsolat, ennyi testvért hagytok ránk.De van még más is: 8 nyelvvizsga, 16 elő-rehozott érettségi, köztük nem egy 90%feletti eredménnyel. A 12. évet 3 tanulózárja kitűnő eredménnyel: Gombos Petra,Palacsik Kinga és Tóth Eszter.

Ezen kívül még sok-sok versenyen je-leskedtetek:

BMX országos ifjúságibajnoki címet szerzett.

megyei németverse-nyen „örökös” 2. helyezett, német vers-és prózamondó versenyen 1. és 2. helyenvégzett.

tehetsége a sportban nyil-vánult meg: 8 éve kézilabdázik eredmé-nyesen.

a Tótkomlóson megrende-zett Területi Angol Versmondó Verse-nyen 1. helyezést kapott 2008-ban és2009-ben. Bibliaismereti Versenyen csa-patával több évben ért el 1. helyet.

a Német Kisebbségi Ön-kormányzat által szervezett szavalóver-senyen 2., a Magyar Kultúra Napján meg-rendezett Kölcsey szavalóversenyen 2. és3. lett. Az Úr érkezése szavalóversenyen,2010-ben a Bessenyei Társaság különdíjátkapta szép versmondásáért. Több évigjátszott színjátszó körben. Számos emlé-kezetes előadás részese volt, rendszere-sen szerepelt az aszódi színjátszó-találko-zókon. Orosháza lakossága a városi ren-dezvények műsorközlőjeként vagy eskü-vők szavalójaként találkozhatott vele.2010 nyarán – Gombos Petrával együtt –montenegrói nyaraláson vett részt, mely-re az iskola terjesztette fel.

Tizenegyedikes társatok Szabó Mag-dát idézte: minden sikert, elért ered-ményt a családi házon kívül azoknak kö-szönheted, akik emberré formáltak. Hitetadtak, erőre szoktattak, nem kíméltek,maximális eredményt követeltek. Ezértvalamilyen módon kifejezett hála jár.

Tudjuk, hogy a pedagógus munkájá-nak gyümölcse nem egy nyáron érik be. Atürelem a mi egyik legfőbb erényünk,megvárjuk, míg beérik a gyümölcs. Ad-dig is gyönyörködünk az érésében.

Nehéz, de örömteli feladat volt a bal-lagó diákokat idáig eljuttatni. Milyengyorsan eltelt ez a 6 év! A 4 év még gyor-sabban. Köszönöm a tartalmas, türelmes,következetes munkát, mindazt a törő-dést, szeretetet, aggódást, amit a diákoktőletek kaptak. Köszönöm a diákoknakevangélikus hagyományokhoz méltó ne-velését, tanítását. Minden kollégám sokattett azért, hogy a végzős diákok sikerrelvegyék a következő akadályt, az érettsé-git.

Csodálatos az ember. Benne, általa ésérte valósult meg Isten országa. Ehhezkaptatok talentumot. Ebből fakad felelős-

ségetek e teremtett világért és önmaga-tokért.

Ne sodródjatok el a tömeggel, ne té-vedjetek sehova nem vezető utakra. Igen-is mondjatok nemet a világ csábításaira,legyen biztos értékrendetek, szilárd aka-ratotok és céljaitok, ne csak céltalanul le-begjetek a világban. Olyan életet éljetek,amelyben büszkék vagytok arra, hogyide járhattatok. Az itt megszerzett tapasz-talatok és tudás, megkapott értékrendalapján tudnotok kell döntést hozni,hogy melyik életet válasszátok. Kívánomnektek a helyes döntés bölcsességét, a rá-találás örömét és boldogságát!

Kívánom nektek, hogy a vizsgákonhelytálljatok!

A sikeres érettségi vizsgákon túl mit iskívánhatnék még? Azt, hogy tudjátok azÚristentől kapott talentumokat úgy for-gatni, hogy azzal önmagatok, szerettei-tek, drága magyar hazánk és Jézus Krisz-tus egyháza javát és jó előmenetelét szol-gáljátok.

Augustinus gondolatát fogadjátokmég el útravaló gyanánt:

Isten áldja meg az iskolánktól búcsúzófiatalokat, és őrizze meg őket az élet küz-delmeiben, igaz emberségben, az Isten ésa felebarátok iránti szeretetben.

Most egyenként szólítalak bennete-ket. Ajándékot nyújtunk át, melyet a Ma-gyarországi Evangélikus Egyház küldnektek. Varga Gyöngyi ÁldáskönyvétGáncs Péter elnök-püspök, a Déli Egy-házkerület püspöke, Fabinyi Tamás, azÉszaki Egyházkerület püspöke, Ittzés Já-nos a Nyugati Egyházkerület püspöke,Pröhle Gergely, országos felügyelő küldinektek.

A másik ajándék a Luther-rózsa kitű-ző. Viseljétek ezt büszkén, hirdetve, hogyevangélikus gimnáziumba jártatok!

Horváth Tímea

Dénes Lilla

Nagy Tamás

Kedves 12/6!

Balogh Roland

Glembóczki Aletta

Szabó Délia

Tóth Eszter

Palacsik Kinga

Kedves Ére