ORSZÁGISMERTETÉSORSZÁGISMERTETÉS

OLASZORSZÁGOLASZORSZÁG

Az olasz jogrendszer áttekintő bemutatása – különös tekintettel a társaságokatAz olasz jogrendszer áttekintő bemutatása – különös tekintettel a társaságokat érintő rendelkezésekreérintő rendelkezésekre

2006. május2006. május

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés..........................................................................................................................................1II. Közigazgatási jog...........................................................................................................................1III. Társasági jog................................................................................................................................2

III. 1. A részvénytársaság (“società per azioni” -Spa)................................................................2III. 2. A betéti részvénytársaság (“società in accomandita per azioni” - Sapa)......................8III. 3. A korlátolt felelősségű társaság (“società a responsabilità limita” - Srl).......................9III. 4. A külföldi társaságok olaszországi fióktelepei................................................................11

IV. Versenyjog és antitröszt.............................................................................................................11V. Követelések behajtása.................................................................................................................12VI. A magyar bírósági ítéletek elismerése Olaszországban..........................................................14VII. Csődjog......................................................................................................................................15

VII. 1. Felszámolás ......................................................................................................................16VII. 2. A kényszerigazgatással végrehajtott felszámolás .........................................................17VII. 3. A csődegyezség ................................................................................................................17VII. 4. A válsághelyzetben lévő nagyvállalkozások rendkívüli igazgatása ............................18VII. 5. Ellenőrzött igazgatás .......................................................................................................18

VIII. Adójog......................................................................................................................................19VIII. 1. Az IRE.............................................................................................................................19VIII. 2. Az IRES...........................................................................................................................21VIII. 3. Az IVA.............................................................................................................................22

IX. A kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó rendelkezések Olaszország és Magyarország között.................................................................................................................................................23X. Munkajog.....................................................................................................................................24XI. Bevándorlás és kvótarendszer...................................................................................................28XII. A magyar állampolgárok ingatlanszerzése Olaszországban................................................29XIII. Ipari tulajdonjog.....................................................................................................................30

I. Bevezetés

Az olasz jogrendszer alapját az alkotmány, a négy klasszikus törvénykönyv és az utóbbi húsz év során alkotott terjedelmes különös jogi szabályozás képezi. Az egyes speciális jogterületeket szabályozó különös jogi normák között jelen vannak egyrészt az olasz nemzeti jogalkotás termékei, másrészt tekintettel Olaszország európai uniós tagságára, a közösségi jogból eredeztetett jogforrások is.Az olasz Alkotmány – mint legfőbb szintű jogszabály -, 1948. január 1-én lépett hatályba és az olasz jogrendszert átható alapvető normák foglalatát adja. A szabályozás kiterjed többek között az olasz állam és a régiók legfőbb szerveinek létrehozására, összetételére, hivatali rendjére és hatáskörére, tartalmazza továbbá az olasz jogrendszerben érvényesülő értékeket és alapelveket, valamint a jogalkotás során irányadó célkitűzéseket. A közönséges jogszabályok nem ronthatják le az alaptörvényben foglaltakat, és az alkotmány rendelkezései csak speciális jogalkotási eljárás útján módosíthatók, amely biztosítja a széles körű konszenzust.Az Alkotmány mellett kiemelkedő jelentősége van a törvénykönyveknek, amelyek egy-egy nagyobb jogterület átfogó szabályozását tartalmazzák. A négy klasszikus kódex a Polgári Törvénykönyv, a Polgári Eljárásjogi Kódex, a Büntető Törvénykönyv és a Büntető Eljárásjogi Kódex, de az utóbbi években további törvénykönyveket is megalkottak. A Polgári Törvénykönyv becikkelyezésére 1942-ben került sor, azóta számos módosításon ment keresztül. Tartalmazza a személyekre, a tulajdonra, a kötelmekre, a szerződésekre és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat, és biztosítja a jogvédelmet. Az elmúlt húsz év során ezen túl számos további jogszabályt fogadtak el, amelyek vagy a törvénykönyvekben foglaltak részletes kifejtését tartalmazzák, vagy korábban nem szabályozott témaköröket érintenek. A különös jogszabályok széles területet ölelnek fel, a pénzügyi közvetítéstől az antitrösztig, a banki-hitelezési és biztosítási tevékenységtől az adó- és közigazgatási jogig. Jelentős azoknak a jogszabályoknak a száma is, amelyeket a közösségi jog végrehajtása céljából bocsátottak ki (pl. közösségi irányelvek implementálása, stb.). A közösségi jog közvetlenül hatályos rendelkezései értelemszerűen a közösségi jogi jogelveknek megfelelően érvényesülnek.

II. Közigazgatási jog

A közigazgatási jog tárgya a közigazgatás eszközrendszerének és tevékenységformáinak szervezése, valamint a közigazgatási szervek és más jogalanyok egymás közötti viszonyainak szabályozása mind a közigazgatási hatósági jogkörök gyakorlása, mind a polgári jogra jellemző eszközök, alakzatok alkalmazása során. A közigazgatási jog magában foglalja a településrendezési és az építési jogot, a bevándorlás, a távközlés, a régiók és a helyi szervek jogi szabályozását, a gazdasági közjogot, a közbeszerzést, stb. A közigazgatási jog szabályozza a közigazgatási szervek tevékenységét és ezen szervek, valamint az állampolgárok (a közigazgatási jog szakkifejezésével élve az “egyének” - “privati”) egymás közötti viszonyait. A hatalommegosztás elvének fényében a közigazgatási – vagy eredeti nevén végrehajtó – hatalom az anyagi eszközök és a személyek igazgatását jelenti a törvényben foglalt közérdekű célok megvalósítása érdekében. Ezen célok eléréséhez a közigazgatási szervek olyan eszközökkel rendelkeznek, amelyek a magánszemélyek viszonyában jellemző intézményekkel ellentétben lehetővé teszik más jogalanyok alanyi jogi helyzetének - jogainak és kötelezettségeinek - egyoldalú, hatósági megváltoztatását. Ezek az eszközök többnyire az ún. közigazgatási aktusokban nyilvánulnak meg, amelyek tovább csoportosíthatók szűkebb értelemben vett közigazgatási aktusokra és határozatokra. A határozatok fontos jellemzője, hogy közvetlenül közösségi célokat szolgálnak, a kibocsátó közigazgatási szerven túlterjedő érvényességgel rendelkeznek és akaratnyilatkozatnak minősülnek.

1

A közigazgatási szervek tevékenysége ugyanakkor meghatározott korlátoknak van kitéve, amelyek az olasz jogrendszer sajátosságaihoz kapcsolódnak. Ilyen a legalitás alkotmányos elve, amelynek értelmében a közigazgatási szervek csak a törvényben foglalt és tipizált közigazgatási aktusokat bocsáthatnak ki (“típuskényszer elve”), és csak a törvényben meghatározott célok elérése érdekében járhatnak el (“célhoz kötöttség elve”). A jogrendszer ezen elveinek megsértése a jogszabálysértő közigazgatási aktusokkal szembeni bírósági fellépés lehetőségét vonja maga után.Az olasz közigazgatási bíráskodás a kettős joghatóság elvének fényében szerveződik. Ennek következtében a rendes bírósági szervek (a polgári bíróságok - “Tribunali Civili” és a polgári fellebviteli bíróságok - “Corti d'Appello Civili”) rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy az alanyi jogok sérelmét érdemben megállapítsák és a jogellenesnek talált közigazgatási aktus alkalmazását a konkrét esetben kizárják; míg a közigazgatási bírósági szervek (a regionális közigazgatási bíróságok - “Tribunali Amministrativi Regionali” és az Államtanács - “Consiglio di Stato”) feladata a jogos érdekek sérelmének tényleges megítélése - kivéve a kizárólagos joghatóságra tartozó kivételes eseteket -, és a jogellenes közigazgatási aktusok megsemmisítése.

III. Társasági jog

Az olasz jogban a kereskedelmi vállalkozásoknak alapvetően két formája létezik, a személyegyesítő társaság (“società di persone”) és a tőkeegyesítő társaság (“società di capitali”). A személyegyesítő társaság lehet 1. egyszerű társaság (“società semplice”), 2. közkereseti társaság (“società in nome collettivo”) vagy 3. betéti társaság (“società in accomandita semplice”), míg a tőkeegyesítő társaság lehet 1. részvénytársaság (“società per azioni”), 2. betéti részvénytársaság (“società in accomandita per azioni”) vagy 3. korlátolt felelősségű társaság (“società a responsabilità limita”). A felek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen társasági formát választanak, feltéve, hogy a törvény egy adott tevékenység folytatásához nem követel meg meghatározott formát. A személyegyesítő társaságok és a tőkeegyesítő társaságok közötti alapvető különbség a tagok társasági tartozásokért vállalt felelősségében rejlik. Míg a személyegyesítő társaságok tagjai korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a vállalkozás hitelezői irányában, a tőkeegyesítő társaságok saját vagyonukkal tartoznak felelősséggel, így a tagok felelőssége kizárólag vagyoni hozzájárulásuk erejéig terjed. A tőkeegyesítő társaságok tehát különös figyelmet érdemelnek, hiszen teljes vagyoni autonómiával rendelkeznek, amit a törvény által nekik tulajdonított jogi személyiség is megerősít. A következőkben az egyes tőkeegyesítő társaságokkal foglalkozunk részletesen.

III. 1. A részvénytársaság (“società per azioni” -Spa)

Alapvető jellemzők

Az olasz polgári törvénykönyv értelmében a részvénytársaságok két fő jellegzetességgel rendelkeznek. Az első, hogy a részvénytársaság saját vagyonával felel a társasági tartozásokért, vagyis a tagok kizárólag vagyoni hozzájárulásuk erejéig felelnek. A második, hogy a társasági vagyonból való részesedést részvények testesítik meg, amelyek részvénybizonylat formájában kerülnek kibocsátásra. Míg az első sajátosság megkülönbözteti a részvénytársaságot a betéti részvénytársaságtól, ahol egy vagy több tag korlátlanul felel a társasági tartozásokért, addig a második jellemvonás elkülöníti a korlátolt felelősségű társaságtól, ahol a tagok vagyoni részesedését nem a részvények, hanem az üzletrészek fejezik ki.A részvénytársaságok lehetnek ún. zárt körben vagy nyilvánosan működő részvénytársaságok, attól függően, hogy részvényeik bekerülhetnek -e nyilvános forgalomba. A részvénytársaság a legelterjedtebb társasági forma. A részvénytársaságok fontos előnye, hogy felvételt nyerhetnek az olasz tőzsdére, amennyiben teljesítik az ehhez szükséges egyéb feltételeket.

2

A részvénytársaságok alapítása

A részvénytársaságok alapításához két lényeges elem szükséges: a) a létesítő okirat (“atto costitutivo”) kibocsátása és b) a cégnyilvántartásba (“registro delle imprese”) történő bejegyzés.

a) A létesítő okiratot és a hozzá kapcsolódó, a társaság szervezetének részletszabályait tartalmazó statutumot (“statuto” - alapszabály) közokiratba kell foglalni, amelyhez közjegyző közreműködése szükséges. A részvénytársaság alapítása történhet szerződés vagy egyoldalú aktus formájában, attól függően, hogy a társaságot egy vagy több részvényes hozza létre. Több részvényes kétféle eljárás keretében alapíthat részvénytársaságot: 1. szimultán alapítással – egyedüli részvényes csak így alapíthat társaságot -, vagy 2. nyilvános jegyzés útján. Szimultán alapítás esetén az alapítók egyidejűleg elfogadják a létesítő okiratot, és lejegyzik a teljes alaptőkét. Ezzel szemben a nyilvános jegyzési eljárás meglehetősen összetett. Az alapítók a létrehozni kívánt társaság legfőbb jellemzőit tartalmazó tervet készítenek, amely azt a célt szolgálja, hogy a nyilvánosság körében vagy meghatározott számú meghívott közreműködésével gyűjtsék össze a jegyzett tőkét. A terv magában foglalja a megalapítani kívánt társaság célját, a jegyzett tőkét, továbbá a létesítő okirat és a statutum legfontosabb rendelkezéseit. A létesítésű okirat kibocsátása az eljárás végső fázisát jelenti.

A polgári törvénykönyv pontosan meghatározza a létesítő okirat kötelező tartalmi elemeit. Ennek értelmében a létesítésű okirat tartalmazza:

1. a részvényesek és az alapítók (ha vannak) adatait, továbbá az általuk lejegyzett részvényeket;

2. a társaság nevét, székhelyét, az esetleges képviseleteket; a társaság nevét szabadon lehet meghatározni, azonban fel kell tüntetni, hogy a társaság részvénytársasági formában működik; a társaság székhelyének megnevezése azért fontos, mert ez alapozza meg a cégbejegyzésre illetékes hatóságot;

3. a társaság célját, vagyis azt, hogy milyen üzleti célok érdekében alapítják a társaságot;4. a jegyzett tőke és a befizetett tőke összegét;5. a kibocsátott részvények számát és névértékét, a különleges jogokat biztosító

részvényeket, ha vannak, továbbá a részvények kibocsátásának és átruházásának módját;6. a pénzbeli hozzájárulás és az esetleges apport (természetbeni hozzájárulás) mértékét;7. a nyereség részvényesek közötti felosztására vonatkozó szabályokat; amennyiben erről

nem rendelkeznek, a polgári törvénykönyvben foglalt szabályok érvényesülnek;8. az alapítók számára biztosított speciális kedvezményeket;9. a választott vállalatirányítási formát, az igazgatók számát, hatáskörét, a társaság jogi

képviseletére jogosult személyek megjelölését;10. a felügyelő bizottság tagjainak számát;11. az első igazgatósági tagok, felügyelő bizottsági tagok megjelölését, továbbá ahol

szükséges, a számviteli ellenőrzést végző könyvvizsgáló megjelölését;12. a vállalkozást terhelő társaságalapítási költségek teljes összegét;13. azt, hogy a társaságot határozott vagy határozatlan időre hozzák -e létre, határozott időre

történő alapítás esetén a visszafizetésre vonatkozó határidőket.A felsorolt kötelező tartalmi elemek többsége szerepelhet akár a statutumban is, ha azonban a létesítő okirat és a statutum között ellentmondás áll fenn, a létesítő okirat élvez elsőbbséget.

A jegyzett tőke minimuma a részvénytársaságok esetében 120.000.000 euró, feltéve, hogy a különös jogi szabályozás nem követel meg ettől magasabb tőkeminimumot, mint pl. a bankok és egyéb pénzügyi intézmények esetén. Az eredeti részvényeseknek az alaptőke egészét le kell jegyezniük. A jegyzés során a részvényesek nyilatkozatot tesznek vagy kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy a lejegyzett részvényeknek megfelelő értéket a társaság rendelkezésére bocsátják. A vagyoni hozzájárulás lehet pénzbeli vagy természetbeni hozzájárulás (apport). A

3

részvénytársaságok esetében nincs lehetőség munkavégzés vagy szolgáltatásnyújtás formájában történő hozzájárulásra. A létesítő okirat kibocsátását megelőzően a pénzbeli hozzájárulás legalább 25%-át - egyoldalú aktussal történő alapításkor annak egészét - szolgáltatni kell, míg a természetbeni hozzájárulást és az átengedett követeléseket teljes mértékben rendelkezésre kell bocsátani. Ezek utóbbiak értékét az illetékes bíróság elnöke által kijelölt szakértő állapítja meg. A speciális üzleti céllal létrehozott részvénytársaságok esetében fontos, hogy a vonatkozó különös jogszabályok által megkövetelt engedélyeket és egyéb feltételeket is teljesítsék.

b) A létesítő okirat kibocsátásánál eljárt közjegyző a szükséges iratokat továbbítja a cégbejegyzésre illetékes irodához - a cégjegyzéket a kereskedelmi kamarák (“Camera di Commercio”) vezetik -, és kérelmezi a cég bejegyzését. Amennyiben a közjegyző vagy az igazgatóság tagjai húsz napon belül nem terjesztik elő a kérelmet, a társaság költségére a bejegyzést bármely részvényes kérelmezheti.Amennyiben a benyújtott dokumentumok a formai előírásoknak megfelelnek, az illetékes szerv a céget bejegyzi. A részvénytársaság a cégbejegyzés időpontjától létezik, megszerzi a jogi személyiséget, és jogosult harmadik személyekkel jogviszonyokat létesíteni.

A társaságalapítás költségei várhatóan a következőket foglalják magukba:– közjegyzői költségek;– a cégjegyzékbe történő bejegyzés költségei;– regisztrációs adó;– a társasági adószám kibocsátásának költsége.Mindehhez járulnak az esetleges ügyvédi és más szakértői (pl. könyvelői) költségek.A társaságalapítás várható időtartama nagymértékben függ a társaságalapítás választott helyétől. Legalább négy-hat hét szükséges ahhoz, hogy a vállalkozás teljes körűen megkezdhesse működését.

Speciális részvényfajták

A közönséges törzsrészvények mellett lehetőség van olyan részvények kibocsátására, amelyek speciális jogokat hordoznak. Mindez a létesítő okirat kibocsátásakor vagy annak módosításával lehetséges. A jog széles körű szabadságot biztosít a társaságok számára, tilos azonban olyan részvények kibocsátása, amelyek többszörös szavazati jogot biztosítanak. A speciális részvények lehetnek elsőbbségi részvények - ezek valamilyen gazdasági előnyt biztosítanak a tulajdonosnak (pl. az osztalék felosztásakor vagy a cég felszámolásakor történő elszámolásnál) -, megtakarítási részvények - ezek szavazati jogot nem, de valamilyen gazdasági előnyt biztosítanak (megtakarítási részvényeket csak tőzsdére bevezetett társaságok bocsáthatnak ki), vagy dolgozói részvények - amelyek a nyereség felosztásakor, az alaptőke egyidejű felemelésével bocsáthatók ki.

A részvények átruházása

A részvények átruházásakor elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy milyen részvénnyel állunk szemben. A részvényeket legtöbb esetben a részvénybizonylat testesíti meg. Az ilyen okairatba foglalt részvények kétféleképpen ruházhatók át:– a részvény hiteles forgatásával, melyet közjegyző, vagy a külön jogszabályban erre feljogosított

más személy (pl. részvényügynök) gyakorolhat;– az igazgatóság tagjai által végzett kettős feljegyzéssel, melyet egyrészt a részvénybizonylaton,

másrészt a részvénykönyvben tüntetnek fel.Amennyiben részvénybizonylat kibocsátására a törvény értelmében nincs lehetőség (elektronikus értékpapírok), az átruházás az átruházó és a részvényt megszerző nevének a részvénykönyvbe történő bejegyzésével történik. Mivel a tőzsdére bevezetett társaságok nem bocsáthatnak ki részvénybizonylatot, esetükben a részvényátruházás egy elektronikus központi igazgatási

4

rendszeren keresztül történik. Ennek alapvető elveit a CONSOB - az olasz értékpapírpiac szabályozásáért felelős közhatóság - határozza meg. A bemutatóra szóló részvények egyszerűen a részvénybizonylat átadásával ruházhatók át.Az átruházást korlátozhatja, ha létesítő okiratban vagy a statutumban elővásárlási jogot kötnek ki, vagy a részvényátruházást előzetes hozzájárulástól teszik függővé.

A részvényesek jogai és kötelezettségei

A részvényesek jogait és kötelezettségeit a polgári törvénykönyv, a létesítő okirat, a statutum és az ez utóbbi alapján elfogadott közgyűlési határozatok szabják meg. A legfontosabbak a következők:– szervezeti jogok (szavazati jog a közgyűlésen, információs/vizsgálati jogok, a közgyűlési

határozatok megtámadásának joga);– vagyoni jogok (osztalékjog, likvidációs hányadhoz való jog);– jogok, melyek vagyoni és szervezeti jogosítványokat egyaránt tartalmaznak (opciós jog,

részvények ingyenes megszerzése, a tőke visszavonásának joga);– a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásának alapításkori kötelezettsége;– kiegészítő szolgáltatás teljesítésének kötelezettsége (kizárólag akkor, ha a statutumban ezt

kifejezetten előírják).A részvényesi jogok és kötelezettségek egy része a birtokolt részvények arányában (pl. osztalékjog, likvidációs hányadhoz való jog, szavazati jog), míg más része egyenlően illeti meg a jogosultakat (a közgyűlésen való részvételhez való jog).

A részvénytársaságok szervezete

A részvénytársaságok szervezetében a 2005-ös társasági jogi reform jelentős változásokat hozott. A részvényesek három vállalatirányítási forma közül választhatnak: a) a hagyományos rendszer, b) a dualista rendszer és c) a monista rendszer. Minden olyan esetben, amikor a statutum eltérően nem rendelkezik, a hagyományos rendszer kerül alkalmazásra.

A) A vállalatirányítás hagyományos rendszere

A részvénytársaságokat hagyományosan háromszintű szervezeti rendszer jellemzi. A legfontosabb szervek, melyek valamennyi részvénytársaság esetében szükségképpen jelen vannak, a következők:

a) a közgyűlés (“assemblea dei soci”);b) az igazgatóság (“consiglio di amministrazione”);c) a felügyelő bizottság (“collegio sindacale”).

a) A közgyűlés

A közgyűlésnek döntéshozó funkciója van a részvénytársaság életében jelentős döntések meghozatala során (mérleg elfogadása, statutum módosítása, a társaság székhelyének áthelyezése külföldre, stb.) A közgyűlés dönt a törvény vagy a létesítő okirat által kizárólagos hatáskörébe utalt kérdésekben. A rendes közgyűlésre tartozó kérdések attól függően változnak, hogy a társaság a vállalatirányítás mely formáját alkalmazza. A rendes közgyűlést az igazgatóság tagjai hívják össze, évente legalább egyszer.

b) Az igazgatóság

A hagyományos rendszerben a vállalat vezetése az igazgató (“consiglio unico”) vagy az igazgatók kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az igazgatóság rendelkezik azokkal a hatáskörökkel, amelyek a társaság üzletvezetésének irányításához szükségesek. Tagjai ellátják a társaság jogi képviseletét és személyes felelősségük körében gondoskodnak a közgyűlési határozatok végrehajtásáról. Több

5

igazgató ún. igazgatóságot alkot (“consiglio di amministrazione”). Az igazgatóság tagjai az üzleti célok elérése érdekében tevékenykednek. Jogkörük a következőkre terjed ki: – döntés a vállalat vezetésére vonatkozó valamennyi olyan kérdésben, amelyet a törvény nem utal

a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe;– a társaság jogi képviselete;– a közgyűlés összehívása és napirendjének meghatározása; a közgyűlési határozatok

végrehajtása; a törvénysértő vagy a statutummal ellentétes közgyűlési határozatok megtámadása;

– vállalati könyvek vezetése, mérleg-tervezet előkészítése;– a vállalat érdekeire nézve sérelmes döntések végrehajtásának megakadályozása, a káros

következmények csökkentése vagy kiküszöbölése.

c) A felügyelő bizottság

A felügyelő bizottság a társaságon belül működő ellenőrző szerv, amely ellátja a vállalatvezetés felügyeletét és biztosítja a vállalat tevékenységének a törvénnyel és a statutummal való összhangját. Feladata a részvénytársaság igazgatásának és működésének ellenőrzése. Zártkörű részvénytársaságok esetében a felügyelő bizottság három vagy öt rendes tagból áll, akik lehetnek akár részvényesek akár kívülállók. Ezentúl további két helyettes felügyelő bizottsági tagot is kell jelölni. A nyilvános részvénytársaságok szabadon határozzák meg a felügyelő bizottsági tagok számát, azzal a megszorítással, hogy legalább három rendes és két helyettes tagot kell választani.Ami a tagok képesítési követelményeit illeti, a törvény értelmében legalább egy rendes és egy helyettes tagot az igazságügy minisztérium által vezetett könyvvizsgálói névjegyzékbe felvett személyek közül kell választani.

A fenti szervezeti rendszer a társaságok nagy részénél kiegészül a külső könyvvizsgáló személyével. A társasági jogi reform értelmében ma már a zártkörű részvénytársaságok esetében is előírás, hogy az éves beszámoló ellenőrzését külső könyvvizsgáló végezze. A könyvvizsgáló feladata a társaság könyvvezetésének folyamatos, de legalább negyedéves ellenőrzése, valamint annak igazolása, hogy az éves mérleg és a számlakönyvek egymásnak megfelelnek, és összeegyeztethetők a jogszabályokkal. Az első külső könyvvizsgálókat a létesítésű okiratban kell megnevezni, ezt követően a közgyűlés a felügyelő bizottság javaslatára választja őket, három éves időtartamra.

B) A dualista és a monista vállalatirányítási rendszer

A hagyományos rendszer mellett két további vállalatirányítási forma is lehetséges. Amennyiben a statutum a dualista rendszer alkalmazásáról rendelkezik, a társaság szervei a közgyűlés (“assemblea dei soci”), az ügyvezető bizottság (“consiglio di gestione”) és a felügyelő bizottság (“consiglio di sorveiglianza”). Míg az ügyvezető bizottság hasonló funkciókat lát el, mint a hagyományos igazgatóság, addig a felügyelő bizottság szélesebb jogkörökkel rendelkezik a hagyományos rendszer felügyelő bizottságához képest. A vállalatvezetés általános ellenőrzése mellett megilleti az ügyvezető bizottság tagjai jelölésének és visszahívásának, valamint a mérleg elfogadásának a joga is. Kizárólag a felügyelő bizottság jogosult keresetet benyújtani az ügyvezető bizottság tagjainak felelősségre vonása iránt. A közgyűlés hatásköre így a felügyelő bizottság tagjainak jelölésére és visszahívására, a felügyelő bizottsági tagok felelősségre vonására irányuló eljárás megindítására, a külső könyvvizsgálók jelölésére és a nyereség felosztására korlátozódik.A monista rendszer alkalmazása esetén a fő szervek a közgyűlés (“assemblea dei soci”), az igazgatóság (“consiglio di amministrazione”) és a belső ellenőrző bizottság (“comitato per il controllo sulla gestione”). A számviteli ellenőrzést változatlanul külső könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég végzi. A vállalat vezetését az igazgatóság látja el. Az igazgatóság tagjainak meg kell felelniük a törvény által előírt függetlenségi követelményeknek. A felügyeletet a belső

6

ellenőrző bizottság gyakorolja, amelynek tagjait a független igazgatósági tagok közül kell választani.

A részvénytársaságok adózása

A részvénytársaságokat számos adóbevallási- és közvetett ill. közvetlen adófizetési kötelezettség terheli. A közvetlen adók tekintetében a társaságok jövedelemadóját, az IRES-t kell megemlíteni, amellyel az adójogi fejezet keretében foglalkozunk részletesen. Ami a közvetett adókat illeti, a legfontosabb adóteher a társaságok által bonyolított ügyleteket terhelő forgalmi adó. Erre szintén a későbbiekben térünk ki.

A részvénytársaságok megszűnése és a végelszámolás

A részvénytársaság megszűnik: – ha a létesítő okiratban foglalt határidő lejár; kivéve, ha a rendkívüli közgyűlés – megfelelő

többséggel - az időtartam meghosszabbítása mellett dönt;– ha a társaság célja megvalósul vagy annak megvalósítása lehetetlenné válik; feltéve, hogy a

közgyűlés nem határoz a létesítő okirat megfelelő módosításáról;– a közgyűlés működésképtelensége vagy folyamatos nem-működése miatt (pl. annak

köszönhetően, hogy a részvényesek rendszeres távolmaradásukkal akadályozzák a társaság rendes működéséhez szükséges döntések meghozatalát);

– ha az alaptőkét leszállítják a törvényi jegyzett-tőke minimum alá, és egyidejűleg nem döntenek a tőke-emelésről;

– ha harmadik személy kifogása folytán a visszalépő társsal nem lehet elszámolni tőke-leszállítás útján;

– a közgyűlés döntése alapján;– minden olyan egyéb esetben, amikor a statutum vagy a törvény így rendelkezik.

Az említett megszűnési okok fennállása nem eredményezi automatikusan a társaság végelszámolás alá kerülését, ehhez alakszerű, jogi nyilvánosságot szerzett megerősítésre van szükség. Az igazgatósági tagok kötelesek haladéktalanul megállapítani a megszűnési ok meglétét, és az erről szóló nyilatkozatot bejegyeztetni a cégnyilvántartásba; a késedelem vagy az esetleges mulasztás az igazgatósági tagok személyes és egyetemleges felelősségét alapozza meg a társaságnak, a tagoknak, a társasági hitelezőknek és a harmadik személyeknek okozott károk tekintetében. A döntés időpontjától az igazgatósági tagok továbbra is jogosultak a társaság igazgatására, azonban ezt a jogot csak a társasági vagyon teljességének és értékének megőrzése céljából gyakorolhatják: valamennyi intézkedésnek a végelszámolást kell szolgálnia. A végelszámolás szakasza csak azután nyílik meg, hogy az igazgatósági tagok vagy a közgyűlés valamely megszűnési ok fennállását megállapítja, és az erről szóló igazolást a cégnyilvántartásba utólagosan bejegyzik.A végelszámolókat a közgyűlés jelöli ki, egyben megállapítja díjazásukat, a döntéshozatal módját, képviseleti jogkörüket, és meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek mentén a végelszámolást le kell folytatni. A végelszámolók belső végelszámolási mérleget készítenek, amely tartalmazza az eljárásra vonatkozó valamennyi fontos információt. Elsőként a társasági hitelezőket kell kielégíteni, csak ezt követően lehet felosztani a fennmaradó aktív vagyont a társaság tagjai között. A végelszámolók kötelesek a társasági könyveket a cégnyilvántartást vezető szervnél letétbe helyezni, és egyúttal kérelmezni a társaság cégjegyzékből való törlését. A társaság ettől fogva számít megszűntnek. A kielégítetlen társasági hitelezők a törlés ellenére is érvényesíthetik követeléseiket egyrészt az egyes tagokkal szemben – addig az értékhatárig, amelyben a tagok a társasági vagyon felosztása után részesedtek -, másrészt a végelszámolókkal szemben, ha a kifizetés elmulasztása nekik felróható. Ha mindez nem vezet eredményre, a hitelezők a társaság megszűnésétől - rendszerint törlésétől - számított egy éven belül kérhetik a társaság felszámolását.

7

III. 2. A betéti részvénytársaság (“società in accomandita per azioni” - Sapa)

A betéti részvénytársaság tulajdonképpen részvénytársaság, amelyet azonban módosít a korlátlan felelősségű tagok jelenléte. A társaságban kétfajta részvényes van jelen. Egyrészt vannak társak, akik korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasági tartozásokért és akiket a törvény erejénél fogva megillet az igazgatói tisztség (“soci accomandatari”), másrészt vannak korlátolt felelősségű társak (“soci accomandanti”), akik kizárólag vagyoni hozzájárulásuk erejéig felelnek és nem tölthetnek be igazgatói funkciót. A társaság vagyonából a részvényeseket megillető részesedést itt is a részvények testesítik meg. A kétféle tag jelenléte nem jelenti különböző részvények kibocsátását. Ez a társasági forma a gyakorlatban kis jelentőséggel bír, ugyanis a felelősség magas szintje miatt a gazdasági szereplők nem szívesen választják ezt a formát, még akkor sem, ha a törvény az igazgatói tisztség révén jelentős befolyást biztosít az ügyvezetés felett.

A betéti részvénytársaságok szabályozása tekintettel van a korlátlan felelősségű tagok társaságban elfoglalt sajátos helyzetére. Valamennyi külön nem szabályozott kérdésben a részvénytársaságokra vonatkozó rendelkezéseket kell háttérszabályként alkalmazni. A betéti részvénytársaságok alapítására és a vagyoni hozzájárulásra vonatkozó szabályok szinte teljesen megegyeznek a részvénytársaságnál leírtakkal, azzal az eltéréssel, hogy a létesítő okiratban meg kell jelölni a korlátlan felelősségű tagokat is. A társaság elnevezésében szerepeltetni kell legalább egy korlátlan felelősségű tag nevét, és fel kell tüntetni a betéti részvénytársági formára való utalást. Amennyiben a létesítő okirat eltérően nem rendelkezik, a korlátlan felelős tagokat határozatlan időre megilleti az igazgatói funkció, és terhelik őket mindazok a kötelezettségek, amelyek a részvénytársaság igazgatósági tagjaira vonatkoznak. Az igazgatói tisztség csak a rendkívüli közgyűlés döntésével vonható vissza, ehhez valamennyi korlátlan felelős tag hozzájárulása szükséges – gyakorlatilag vétójoggal rendelkeznek. A tisztség megvonása egyúttal a korlátlan felelős tagság elvesztését is jelenti. Amennyiben a tisztség megvonására jogos ok nélkül kerül sor, az igazgató kártérítésre jogosult.A betéti részvénytársaságban egyedüli korlátlan felelős tag is szerepelhet. További korlátlan felelős tagok a létesítő okirat módosításával jelölhetők, ehhez a rendkívüli közgyűlés jóváhagyása kell. A korlátlan felelős tagok felelőssége harmadik személyek irányában azokért a társasági tartozásokért áll fenn, amelyek tisztségük időtartama alatt keletkeztek, és akkor szűnik meg, ha a tisztség megszűnését a cégnyilvántartásba bejegyzik; az új tagok felelőssége ebből következően csak a tisztség elfogadását követően keletkezett társasági tartozásokért áll fenn. A korlátlan felelős tagok felelőssége szubszidiárius annyiban, hogy a hitelezők elsőként a társasági vagyon terhére követelnek kielégítést, és csak ezt követően léphetnek fel az egyes tagokkal szemben.

A betéti részvénytársaságok szervezetét illetően meg kell említeni, hogy a társaságok a hagyományos vagy a dualista rendszer alkalmazása mellett dönthetnek. Mindkét esetben a rendkívüli közgyűlésre tartozik a korlátlan felelős tagok jelölése és visszahívása. A létesítő okirat módosításához szükséges mind a rendkívüli közgyűlés, mind valamennyi korlátlan felelős tag hozzájárulása. Ha a döntés a felügyelő bizottság tagjainak jelölésére vagy visszahívására, ill. az igazgatósági tagok felelősségre vonásának kezdeményezésére vonatkozik, a korlátlan felelős tagoknak nincs szavazati joguk. A társaság ellenőrző szerve a felügyelő bizottság, ami hagyományos rendszer esetén “collegio sindacale”, dualista rendszer esetén “consiglio di sorveglianza” formájában működik.

A részvénytársaságokra vonatkozó általános szabályok mellett a betéti részvénytársaságoknál sajátos megszűnési okot képez, ha valamennyi igazgatósági tag tisztsége egyidejűleg megszűnik. A gyakorlatban a társaság akkor szűnik meg, ha a tagokat 180 napon belül nem helyettesítik, vagy a helyettesek a tisztséget nem fogadják el. Ha az igazgatók tisztsége egyszerre megszűnik, a felügyelő bizottság ideiglenes igazgatót nevez ki, aki kizárólag a rendes gazdálkodás körébe tartozó intézkedéseket teheti meg, és nem minősül korlátlan felelős tagnak.

8

III. 3. A korlátolt felelősségű társaság (“società a responsabilità limita” - Srl)

A korlátolt felelősségű társaság fontos sajátossága, hogy – ahogyan a részvénytársaságoknál is láthattuk – a társaság saját vagyonával felel a társasági tartozásokért, míg a tagok csak vagyoni hozzájárulásuk erejéig tartoznak felelősséggel. A tagok társasági vagyonból való részesedését itt nem a részvények, hanem az üzletrészek testesítik meg. A korlátolt felelősségű társaság kibocsáthat kötvényeket, ehhez azonban a statutum kifejezett rendelkezése szükséges. A kötvényeket csak minősített befektetők (pl. bankok) jegyezhetik le, a nyilvánosság számára közvetlenül nem lehet kötvényt bocsátani.Ez a társasági forma a kis- és középvállalkozások, valamint a családi vállalkozások számára kedvező, mert a felelősség korlátozására kerül sor.

A korlátolt felelősségű társaságok alapítása

A korlátolt felelősségű társaságok alapítása a gyakorlatban kevés eltérést mutat a részvénytársaságokéhoz képest. A részvénytársaságokhoz hasonlóan a korlátolt felelősségű társaságot is meg lehet alapítani szerződés vagy egyoldalú aktus útján, kétlépcsős eljárásban: 1. a létesítő okirat elfogadása, 2. a cégnyilvántartásba történő bejegyzés. A részvénytársaság nyilvános jegyzésére vonatkozó szabályok itt értelemszerűen nem alkalmazhatók.A létesítő okirat kötelező tartalmi elemeit ez esetben is a törvény határozza meg. Ezek a következők:

1. az üzletrész-tulajdonosok adatai;2. a társaság neve, székhelye, az esetleges képviseletek székhelye – a társaság nevében fel kell

tüntetni a korlátolt felelősségű társaság megjelölést;3. a társaság célja, vagyis az, hogy milyen üzleti céllal hozzák létre a társaságot;4. a jegyzett tőke és a befizetett tőke összege;5. valamennyi üzletrész-tulajdonos vagyoni hozzájárulása, valamint az esetleges

engedményezett követelések és vagyontárgyak értéke;6. az üzletrész-tulajdonosokat megillető részesedés (üzletrész);7. a társaság működésére vonatkozó szabályok, ideértve a vállalatirányításra és a társaság

képviseletére vonatkozó szabályokat;8. a vállalatirányítással és a könyvelés ellenőrzésével megbízott személyek megjelölése;9. a vállalkozást terhelő társaságalapítási költségek teljes összege.

A törzstőke minimuma a korlátolt felelősségű társaságok esetén 10.000 euró. A vagyoni hozzájárulás lehet pénzbeli befizetés, vagy amennyiben a statutum ezt lehetővé teszi, bármely más vagyoni értékkel bíró dolog, továbbá - a részvénytársasággal ellentétben - munkavégzés vagy egyéb szolgáltatás is.A létesítő okirat kibocsátását megelőzően a pénzbeli hozzájárulás legalább 25%-át - egyoldalú aktussal történő alapításkor annak egészét - letétbe kell helyezni az új társaság bankszámláján. Újdonság, hogy ezt az összeget helyettesíteni lehet azonos vagy nagyobb értékre kiterjedő biztosítással vagy bankgaranciával. Amennyiben az üzletrész-tulajdonos a pénzbefizetéssel késlekedik, vele szemben speciális intézkedések alkalmazhatók. A természetbeni hozzájárulást már kezdetben teljes mértékben rendelkezésre kell bocsátani. Ennek értékét szakértői jelentés vagy könyvelői-, ill. könyvvizsgálói beszámoló határozza meg, vagyis a szabályok kevésbé szigorúak a részvénytársaságokhoz képest. Ha a hozzájárulás munkavégzés vagy szolgáltatás formáját ölti, ennek értékét biztosítással vagy bankgaranciával kell biztosítani.

A társaság tagjainak részesedését az üzletrész testesíti meg, amely azonban nem jelenhet meg sem részvény, sem más forgalomképes bizonylat formájában. Az üzletrész-tulajdonosok a kapcsolódó

9

vagyoni és szervezeti jogokat üzletrészeik arányában gyakorolják, az üzletrészek értéke - a létesítő okirat eltérő rendelkezése hiányában - arányos a vagyoni hozzájárulás mértékével. A létesítő okirat egyes üzletrész-tulajdonosoknak a vállalatvezetést vagy a nyereség felosztását érintő különleges jogokat is biztosíthat.

Az üzletrészek átruházása

Amennyiben a létesítő okirat másként nem rendelkezik, az üzletrészek mind élők közötti jogügylet, mind öröklés útján szabadon átruházhatók, ill. átszállhatnak. A létesítő okirat előírhat elővásárlási jogot, az elidegenítést előzetes engedélyhez kötheti, továbbá ki is zárhatja az üzletrészek elidegenítését. Az átruházás a társasággal szemben az üzletrész-tulajdonosok könyvébe történő bejegyzéstől érvényes. A hitelesített aláírásokkal ellátott ügyletet közjegyző útján a cégnyilvántartásba is be kell jegyezni. Az átruházás harmadik felek irányában ettől az időponttól hatályos.

A korlátolt felelősségű társaság szervezete

a) A taggyűlés (“assemblea dei soci”)

A korlátolt felelősségű társaság tagjai szabadon határozhatnak arról, hogy hogyan osztják meg a feladat- és hatásköröket az egyes társasági szervek között. A törvény értelmében a taggyűlés dönt:– a létesítő okiratban kizárólagos hatáskörébe utalt kérdésekben;– azokban a kérdésekben, amelyeket a törzstőke legalább egyharmadával rendelkező ügyvezető(k)

vagy társasági tag(ok) előterjeszt(enek);– minden esetben a következő kérdésekben:

– az éves mérleg elfogadása és a nyereség felosztása;– ha a létesítő okirat így rendelkezik, az igazgatók jelölése;– a felügyelő bizottság tagjainak és elnökének, valamint a külső könyvvizsgálónak a

jelölése;– a létesítő okirat módosítása;– mindazon döntések, amelyek a társaság üzleti célját lényegesen érintő ügylet megkötését

érintik, vagy a tagok jogaiban jelentős változást eredményeznek.

b) Az ügyvezetők (“consiglio di amministrazione”)

Ha a létesítő okirat eltérően nem rendelkezik, a társaság vezetését maguk a tagok látják el. Ha az ügyvezetéssel több személyt bíznak meg, ezek tanácsot alkotnak. Az ügyvezetők rendszerint az üzletrész-tulajdonosok közül kerülnek ki, őket határozatlan időre a taggyűlés nevezi ki. A szerződési szabadság elve értelmében az ügyvezetők bármely olyan feladat ellátásával megbízhatók, amelyet a törvény nem utal a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe. A társaság vezetését elláthatja egyetlen ügyvezető, több ügyvezető együttesen – tanácsban -, vagy több azonos jogkörben eljáró ügyvezető külön-külön. Az ügyvezetők kívülállók irányában ellátják a társaság képviseletét is.

c) A felügyelő bizottság (“collegio sindacale”) és a külső könyvvizsgálók (“revisore”)

A létesítő okirat rendelkezhet felügyelő bizottság vagy külső könyvvizsgáló jelöléséről. A felügyelő bizottság jelölése kötelező, amennyiben a társaság törzstőkéje a 120.000 eurót meghaladja, vagy a társaság éves forgalma vagy mérete a törvényben foglalt határt meghaladja.

10

III. 4. A külföldi társaságok olaszországi fióktelepei

Az olasz polgári törvénykönyv lehetővé teszi, hogy a külföldön bejegyzett vállalkozások egy vagy több, állandó olaszországi képviselettel rendelkező fióktelepet létesítsenek.

Az olaszországi fióktelep felállításához a következő dokumentumok szükségesek:– az anyavállalat közgyűlésének (vagy más, hatáskörrel rendelkező társasági szervének)

döntéséről készült jegyzőkönyv, amely rendelkezik az olaszországi fióktelep felállításáról, annak székhelyéről, vezetőjének személyéről és hatásköréről. A jegyzőkönyvet le kell fordítani olasz nyelvre, és az illetékes bíróság előtt eskü alatt tanúsítani kell. Az okiratot a Hágai Egyezmény alapján kibocsátott hitelesítési záradékkal (“Apostille” - “Tanúsítvány”) kell ellátni.

– nyilatkozat arról, hogy a fióktelep vezetője elfogadja a megbízását (ezt a fenti határozat is tartalmazhatja);

– az anyavállalat olasz nyelvre lefordított, hitelesített, és az illetékes bíróság előtt eskü alatt tanúsított létesítő okirata.

Az említett dokumentumokat olasz közjegyzőhöz kell benyújtani, aki a szükséges alakszerűségek alkalmazásával kérelmezi a fióktelep bejegyzését a cégnyilvántartás illetékes helyi kirendeltségénél. Az olasz fióktelep működésének tényleges megkezdéséhez további formai követelmények is szükségesek, úgymint a számlakönyvek megnyitása, az adószám (“partita IVA”) és az adóazonosító jel (“codice fiscale”) kibocsátása, valamint az esetleges speciális tevékenységek gyakorlásához szükséges hatósági engedélyek és hozzájárulások beszerzése.

Valamennyi fióktelep alá van vetve a cégiratok nyilvánosságára vonatkozó olasz jogszabályoknak. Mindemellett, a külföldi vállalkozások kötelesek nyilvánosságra hozni a fióktelep vezetőjének - vagyis a cég állandó olaszországi képviselőjének - az adatait és az őt megillető hatásköröket is. A fióktelepek kötelesek továbbá betartani a társaságok könyveire és üzleti levelezésére vonatkozó olasz jogszabályi követelményeket.

A megfelelően megalapított fióktelep nem képez az anyavállalattól elkülönült egységet, az anyavállalat közvetlenül felel a fióktelep által folytatott valamennyi tevékenységért. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az anyavállalat korlátlanul felelős a fióktelep vezetője által vállalt kötelezettségekért, ami nem kívánt kötöttséget jelenthet a fióktelep számára. A fióktelep alapítása azonban feltétlen szükséges, amikor csak az anyavállalat rendelkezik az adott tevékenység gyakorlásához szükséges követelményekkel – mint pl. a banki vagy biztosítási tevékenység esetében, ahol az olasz jog által előírt tőkeminimum meglehetősen magas.

IV. Versenyjog és antitröszt

Az olasz piacgazdaságot a vállalkozás- és a verseny szabadsága hatja át, amelyet az olasz alkotmány 41. cikkében kifejezett vállalkozásalapítási szabadság elve alapoz meg. Mivel a szabad verseny és a vállalkozási szabadság egyben az Európai Közösség egyik alapvető célkitűzése is, ezen elvek megvalósulását a közösségi jog is biztosítja. Az olasz nemzeti hatóságok és a közösségi szervek között sajátos feladatmegosztás érvényesül: a vállalkozások több tagállam piacára kiterjedő versenyellenes-magatartását az Európai Bizottság hivatott kontrollálni. Ezzel szemben azok a versenyellenes-magatartások, amelyek közösségi relevanciával nem rendelkeznek, az olasz nemzeti versenyjog hatálya alá tartoznak. Ezen magatartások ellenőrzésére speciális antitröszt szabályozás került elfogadásra (L. 287/1990), amely lefedi mindazokat a területeket, amelyek nem tartoznak a közösségi jog hatálya alá.

11

Az olasz jogi szabályozás értelmében a versenyt csak jogszabály útján lehet korlátozni, amennyiben a korlátozás hiánya a nemzetgazdasági érdekek sérelmével járhat. A korlátozások három lehetséges formát ölthetnek: a) közigazgatási ellenőrzések (engedélyek megszerzéséhez szükséges elő követelmények, kormányzati engedélyek, egyes vállalkozások tevékenységének kormányzati kontrollja); b) jogszabályi korlátozások (pl. az eladót terhelő versenytilalom a vállalkozási tevékenység átruházását követően); c) a szerződési autonómia körében lefektetett szerződéses korlátozások.

A versenyellenes magatartások három kategóriába sorolhatók:– vállalkozások közötti megállapodások, amelyek célja vagy hatása a szabad verseny kizárása,

korlátozása vagy lényeges torzítása;– erőfölényes helyzettel való visszaélés;– a vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával létrehozott koncentráció (két vagy több

vállalkozás között). Ez utóbbi terület a koncentráció-kontroll hatály alá tartozik. Az antitröszt-szabályok helyes alkalmazását a független Versenyhatóság felügyeli, amely hatáskörrel rendelkezik a versenyellenes magatartások kivizsgálására, eljárás lefolytatására és a jogsértő magatartások szankcionálására.

V. Követelések behajtása

A végrehajtható okiratok

Végrehajtási kényszer alkalmazásának kizárólag akkor van helye, ha van olyan érvényes végrehajtható okirat, amely valamely határozott, folyósítható (vagyis meghatározott értékű) és esedékes követelésre vonatkozik. A polgári eljárásjogi kódex nemrégiben módosított 474. cikke értelmében a végrehajtható okirat lehet:– bírósági ítélet vagy olyan egyéb bírósági határozat, amelyet jogszabály kifejezetten

végrehajthatónak minősít (pl. a fizetési meghagyás - “decreto ingiuntivo”);– váltó, más hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, vagy olyan okirat, melyet jogszabály ezekkel

azonos módon végrehajthatónak nyilvánít;– közjegyzői okirat, a törvényben arra feljogosított közhivatalnok által kibocsátott okirat, továbbá

pénzkövetelések vonatkozásában a hitelesített magánokirat.

Bírósági ítélet és fizetési meghagyás

A végrehajtható okiratok között a törvény elsőként említi a bírósági ítéletet, amely rendes bírósági eljárás eredményeképpen kerül kibocsátásra. Az eljárás célja a követelés fennállásának és tartalmának megállapítása, valamint az adós teljesítésre kötelezése. A gyakorlatban azonban a hagyományos bírósági út meglehetősen idő- és költségigényes, ezért a hitelezők igyekeznek a gyorsabb és kevésbé megterhelő eljárási módozatokat igénybe venni. Gyakran alkalmazott megoldás a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló eljárás. A fizetési meghagyás olyan fizetésre - vagy dolog kiadására - kötelező végzés, amelyet a bíró a hitelező kérelmére bocsát ki az adós terhére. A meghagyás akkor bocsátható ki, ha a törvényben foglalt speciális feltételek fennállnak, vagyis a követelés meghatározott összeg vagy meghatározott mennyiségű helyettesíthető dolog átadására, ill. egy adott ingó dolog szolgáltatására vonatkozik. További feltétel, hogy a követelés írásbeli bizonyítás útján bizonyítható legyen. Ebben a tekintetben megfelelő írásbeli bizonyítéknak minősül:

– a magánokiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállalás vagy fizetési ígéret;– a távirat;– a könyvelési iratok hiteles kivonatai;

12

– bizonyos esetekben a joggyakorlat a kereskedelmi számlákat is elfogadhatónak tekinti.A fizetési meghagyásban a bíró felhívja az adóst, hogy meghatározott határidőn belül - általában negyven nap - teljesítse vállalt kötelezettségét (pl. fizessen ki egy adott pénzösszeget, vagy adjon át egy meghatározott ingó dolgot). A meghagyással szemben az adós határidőn belül kifogással élhet. A törvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a kérelmező külön kérelmére a fizetési meghagyást azonnal végrehajthatóvá nyilvánítsák - ebben az esetben nem kell kivárni a negyven napos határidőt, míg az adós fizet vagy kifogást emel. Az azonnali végrehajtást kérelemre el kell rendelni, ha a követelés váltón, bankcsekken, több személyre kibocsátott csekken, tőzsdei elszámolási bizonylaton vagy közjegyzői, ill. a törvényben arra feljogosított közhivatalnok által kibocsátott egyéb okiraton alapul. Az azonnali végrehajtást a bíró – mérlegelési jogkörében - engedélyezheti, ha a késedelem súlyos sérelem bekövetkezésével fenyeget.

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok behajtása

Amennyiben a követelés hitelviszonyt megtestesítő értékpapír formáját ölti (váltó, bankcsekk, stb.), az értékpapír a benne foglalt követelés esedékessé válásától kezdve végrehajtható, és a behajtásra irányuló intézkedések azonnal foganatosíthatók, fizetési felszólítás (“precetto”) útján.

A váltó esetében ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a követelést a váltón feltüntetett határidőn belül nem teljesítik, a kényszervégrehajtást közvetlenül le lehet folytatni. A váltó kifizetését először alakszerű fizetési felszólítással kell kérni. Ha a bejelentéstől (“notificazione”) számított tíz napon belül nem kerül sor kifizetésre, az adós vagyona zár alá vonható, és kényszerértékesítésnek van helye. A bankcsekk esetében hasonló az eljárás. Ha a követelést nem fizetik ki a csekken feltüntetett határidőn belül, a kifizetést fizetési felszólítással kell követelni. Amennyiben a felszólítás bejelentésétől számított tíz napon belül kifizetés nem történik, az adós vagyona zár alá vonható, és kényszerértékesítésre van lehetőség.

Az adósi késedelem

A követelések behajtása körében említést kell tennünk az ún. “adósi késedelem” jogintézményéről. Itt végrehajtható okiratról nem beszélhetünk, azonban az adósi késedelemhez fűződő jogkövetkezmények valamennyi bírósági útra tartozó eljárást megelőzően érvényesülnek. Az adós késedelembe esésének feltétele a hitelező írásbeli felhívása, amelyben felszólítja az adóst a fennálló kötelezettségek teljesítésére. A felhívást úgy kell eljuttatni, hogy a küldemény kézbesítésének időpontja egyértelműen bizonyítható legyen. A polgári törvénykönyv értelmében nem szükséges a késedelembe esés, ha:

– a kötelezettség jogellenes magatartásból származik;– az adós írásban nyilatkozik, hogy nem kíván teljesíteni;– a kötelezettség határidőre szól, és a szolgáltatást – kifizetést - a hitelező székhelyén kell

teljesíteni.Az adósi késedelemhez a törvény a hitelező számára kedvező joghatásokat fűz. Ezek a következők:

– esedékessé válik a késedelmi kamat - amennyiben a felek eltérően nem állapodnak meg, a törvényes kamatnak megfelelő mértékben;

– az elévülés megszakad;– az adós köteles megtéríteni az ezt követően felmerült esetleges károkat;– az adósra száll a szolgáltatás lehetetlenülésének kockázata.

A szerződés teljesítését elősegítő egyéb eszközök

A törvény által biztosított lehetőségek mellett léteznek olyan speciális biztosítékok is, amelyek a vonatkozó szerződésbe illeszthetők, és növelik a vállalt kötelezettségek teljesítésének valószínűségét. Ezek a járulékos kikötések vagy a teljesítés biztosítékául szolgálnak, vagy az

13

esetleges károk bekövetkezése esetére tesznek lehetővé könnyebb és gyorsabb kielégítést. A felek kiköthetnek pl. foglalót (“caparra confirmatoria”), bánatpénzt (“caparra penitenziale”), vagy alkalmazhatják az ún. “büntető klauzulát” (“clausola penale”), melynek célja, hogy nem teljesítés esetére előzetesen meghatározzák a kárátalányt. További speciális garanciát jelenthetnek a dologi- és a személyi biztosítékok. Míg első esetben ingó vagy ingatlan vagyontárgyak szolgálnak biztosítékul, a második esetben harmadik alanyok személyes vagyona ad garanciát. Dologi biztosítékok a kézizálogjog (“pegno”) és a jelzálogjog (“ipoteca”). Míg a kézizálogjog ingó vagyontárgyakra alapítható, és a teljesítésig a dolog hitelező birtokába kerülését eredményezi, addig a jelzálogjog ingatlan vagyontárgyakra vagy ingatlanra vonatkozó jogokra alapítható, és nem jár birtokátszállással. Mind a kézizálogjog, mind a jelzálogjog harmadik személyek dolgán – jogán - is fennállhat. A személyi biztosítékok között említést érdemel a kezesség (“fideiussione”), az önálló kezesség (“garanzia a prima richiesta”) és az egyetemes kezesség (“fideiussione omnibus”). Az önálló kezesség jellegzetessége, hogy a kezes - rendszerint bank vagy hitelintézet - a kedvezményezett hitelező egyszerű felhívására, kifogás érvényesítése nélkül fizet az adós helyett. Ezzel szemben egyetemes kezesség esetén a kezes egy hitelintézet irányában nyújt garanciát, az adós és a hitelintézet között fennálló finanszírozási viszonyból származó valamennyi - előre meg nem határozott - követelés tekintetében.

VI. A magyar bírósági ítéletek elismerése Olaszországban

A magyar bírósági ítéletek - és egyéb bírósági határozatok - olaszországi elismerését elsődlegesen a Tanács 44/2001/EK rendelete szabályozza, amely rendelkezik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. A szabályozás a polgári- és kereskedelmi ügyekben hozott határozatokra vonatkozik, de nem terjed ki az adó-, a vám- és a közigazgatási ügyekre. A személyállapottal kapcsolatos kérdések, a házassági vagyonjog, a végrendelet és az öröklés, a csődeljárás, a kényszeregyezség, a társadalombiztosítás és a választott bíráskodás körében hozott határozatok szintén nem tartoznak a rendelet hatálya alá. A rendelet egyszerű és egységes eljárást vezet be a tagállamokban hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására. Az elismerés tekintetében a szabályozás két fő vezérelv mentén szerveződik: egyrészt bármely tagállamban hozott határozat valamennyi más tagállamban külön eljárás nélkül, automatikusan elismerést élvez, vagyis a magyar bírósági határozatokat Olaszországban közbenső eljárás nélkül el kell ismerni; másrészt, ha a határozat elismerését mégis jogvita tárgyává teszik, az érdekelt fél a rendeletben foglalt speciális eljárás keretében kérheti annak megállapítását, hogy a másik tagállam bírósága által hozott határozat elismerhető. A határozat akkor nem ismerhető el, ha:

1. az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes az olasz közrenddel;2. a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy

azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá;

3. összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti jogvitában Olaszországban hozott határozattal;4. összeegyeztethetetlen más tagállamban vagy harmadik államban, azonos jogalapból

származó, azonos felek közötti eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat a címzett tagállamban (azaz Olaszországban) az elismerés feltételeinek megfelel.

Az olasz hatóság a magyar bírósági határozatok érdemi felülvizsgálatára semmilyen körülmények között nem jogosult.Ami a külföldi határozatok végrehajtását illeti, a rendelet kimondja, hogy valamely tagállamban hozott és ebben az államban végrehajtható határozatot más tagállamban akkor hajtanak végre, ha azt

14

bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánították. Az erre vonatkozó kérelmet a rendelet mellékletében szereplő listán megjelölt bírósághoz vagy hatáskörrel rendelkező hatósághoz kell intézni. Az érintett szerv a kérelemhez csatolt dokumentumok alakszerűségi követelményeit vizsgálja, ha ezek fennállnak, a határozat végrehajthatóságát nyomban kimondja. Amennyiben a felek a döntéssel szemben jogorvoslattal élnek, a rendeletben foglalt további követelmények vizsgálatára kerül sor, amelyekre hivatkozással a jogorvoslati kérelem elutasítható vagy a végrehajtást kimondó határozat visszavonható.

A fent említett lehetőség mellett szólnunk kell az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendeletéről is, mely a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról rendelkezik, és az előbbi rendelettől függetlenül alkalmazható. A szabályozás folytán lehetővé válik, hogy a más tagállamban hozott határozatok, bírósági egyezségek és közokiratok a végrehajtás szerinti tagállamban bármely közbenső eljárás nélkül elismerést és a végrehajtást nyerjenek. A rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó határozatokra, bírósági egyezségekre és közokiratokra terjed ki, 2005. október 21-étől kell alkalmazni.A követelés akkor tekinthető nem vitatottnak, ha a) annak fennállását az adós a bírósági eljárás során kifejezetten elismerte; b) a bírósági eljárás során az adós a követeléssel szemben nem emelt kifogást; c) kifogást emelt ugyan, de ezt követően nem jelent meg, illetve nem képviseltette magát a bírósági tárgyaláson; d) a követelést közokiratban kifejezetten elismerte.Amennyiben a nem vitatott követelésről szóló határozat a rendeletben foglalt előfeltételeknek megfelel (6.cikk), azt kérelemre a származási tagállamban (esetünkben Magyarországon) európai végrehajtható okiratként kell hitelesíteni.A hitelesítést követően a határozatot a többi tagállamban (esetünkben Olaszországban) a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségessége és az elismerés megtámadhatóságának lehetősége nélkül el kell ismerni és végre kell hajtani. A végrehajtási eljárásra az olasz jog lesz az irányadó és az Olaszországban hozott határozatokkal megegyező feltételeket kell alkalmazni.

VII. Csődjog

A vállalkozási tevékenység gyakorlása során a vállalkozó kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem tudja kielégíteni fennálló tartozásait, és átmenetileg vagy tartósan fizetésképtelenné válik. A kereskedelmi vállalkozások esetében ez különösen problematikus lehet, hiszen a vállalkozó vagyonkezelési tevékenysége jelentős számú hitelező sérelmével járhat. A jogrendszer ezeknek jogalanyoknak a védelmét szolgálja, amikor lehetővé teszi az eljárást a vállalkozások teljes vagyonára vezetett végrehajtás keretében, és egyben biztosítja, hogy valamennyi hitelező egyenlő elbánásban részesüljön a követelések kielégítése során.

Jogi szempontból a fizetésképtelen helyzet akkor áll fenn, ha a vállalkozó már nem képes megfelelően teljesíteni pénzügyi jellegű kötelezettségeit. A fizetésképtelenség lehet tartós vagy átmeneti. Az ismétlődő nem teljesítés mellett a fizetésképtelen helyzetre utalhat az adós menekülése, fellelhetetlensége, az üzlethelyiségek bezárása. Az olasz jogrendszer - a gyakorlati szükségletektől és az egyes vállalkozási kategóriáktól függően - különböző eszközöket nyújt a beavatkozásra. Az eljárások (ún. “fizetésképtelenségi eljárások”) elsődleges célja, hogy az adós teljes vagyonát végrehajtás alá vonják, és ezáltal kielégítsék az összes hitelezőt. A beavatkozásra akkor kerülhet sor, ha az érintett kereskedelmi vállalkozás meghaladja a kisvállalkozás kereteit, és a már említett fizetésképtelen helyzetben van. Az olasz jogban a “fizetésképtelenségi eljárások”-nak öt formája létezik:

1. a felszámolás (“fallimento”);2. a kényszerigazgatással végrehajtott felszámolás (“liquidazione coatta amministrativa”);3. a csődegyezség (“concordato preventivo”);

15

4. a válsághelyzetben lévő nagyvállalkozások rendkívüli igazgatása (“l'amministrazione straordinaria delle grandi imprese in crisi”); és

5. az ellenőrzött igazgatás (“l'amministrazione controllata”) - amely azonban csak 2006. július 16-ig alkalmazható, tekintettel arra, hogy az intézményt a D.lgs. n. 5/2006 hatályon kívül helyezte.

VII. 1. Felszámolás

A “fizetésképtelenségi eljárások” között elsődleges szerepe van a felszámolásnak. A felszámolás olyan bírósági eljárás, amelynek keretében az adós teljes vagyonát végrehajtás alá vonják. A felszámolási eljárás kiterjed a polgári törvénykönyvben előírt formában megalapított valamennyi társaságra, amennyiben az kereskedelmi tevékenység folytatására jött létre, és meghaladja a kisvállalkozások kereteit. Ha az egyéni- vagy közös vállalkozás valamilyen okból beszünteti vállalkozási tevékenységét, a fizetésképtelenség megállapításának a cégnyilvántartásból való törlését követő egy éven belül is helye van, feltéve, hogy a fizetésképtelenség a nyilvántartásból való törlést megelőzően, vagy attól számított egy éven belül következett be. Ez megakadályozza, hogy a fizetésképtelen adós a vállalkozási tevékenység megszüntetésére hivatkozással vonja ki magát a csődbejelentés alól.

A felszámolási eljárás vonatkozásában a D.L. 5/2006 rendelet a közelmúltban jelentős változtatásokat vezetett be, alkalmazkodva a változó gazdasági és jogi környezethez. A korábbi szabályozás elsősorban hitelezővédelmi célokat szolgált, és a felszámolással a vállalkozások fizetésképtelenségét szankcionálta úgy, hogy az adóst megfosztotta vagyonától és különböző személyes korlátozásoknak vetette alá. Az új szabályozás ezzel szemben a kis- és középvállalkozásokat védi, és erre tekintettel egyszerűsítette a felszámolási eljárást. Bővült azoknak az alanyoknak a köre, akikre nem terjed ki a felszámolás. Nem vonhatók eljárás alá azok a társaságok, amelyek esetében a vállalati eszközökbe fektetett tőke nem éri el a 300.000 eurót, vagy ahol az utolsó három évre vonatkoztatott átlagos bruttó árbevétel nem éri el az évi 200.000 eurót (ezen értékhatár alatt a vállalkozás kisvállalkozásnak minősül). A mezőgazdasági vállalkozások, az állami szervek és a kézművesek szintén ki vannak zárva a felszámolási eljárás hatálya alól. Nem lehet felszámolási eljárást indítani továbbá akkor sem, ha a lejárt és kifizetetlen tartozások összege nem haladja meg a 25.000 eurót. Az új szabályanyag nagymértékben megváltoztatta az eljárásban résztvevők szerepét is. Az eljáró bíró elvesztette korábbi irányító funkcióját, feladata, hogy biztosítsa a jogszabályok betartását és az eljárási követelményeknek való megfelelést. Ezzel szemben a főszerepet a hitelezők kapják. Szintén kulcsszerepe van a felszámolónak. A szabályozás a közösségi joggal összhangban nagy figyelmet fordít a termelési egységek megőrzésére és a vállalkozások fizetőképességének helyreállítására, ezzel biztosítva nagyobb vagyoni biztonságot a hitelezők számára.A felszámolás alá került vállalkozás számára lehetővé válik a fennmaradó tartozások alóli mentesülés a “hitelmentesítés” újonnan bevezetett intézménye keretében. A kedvezmény nem a társaságot, hanem kizárólag a természetes személyeket illetheti meg, ha nem késleltették a felszámolási eljárás megnyitását és az eljárás során mind az eljárásban résztvevő szervek, mind a hitelezők irányában együttműködő magatartást tanúsítanak. További feltétel az eljárási költségek megfizetése. A “hitelmentesítés” nem terjed ki a tartási- és életjáradéki kötelezettségekre, a jogellenes tevékenységekből származó követelésekre és a fizetendő bírságokra sem.

A fizetésképtelenség megállapítását több különböző jogosult kezdeményezheti. A leggyakoribb eset, hogy egy vagy több hitelező fordul a bírósághoz a vállalkozó fizetésképtelenségének megállapítása érdekében. A követelések fennállását ilyenkor a hitelezőknek kell bizonyítaniuk, még akkor is, ha a bíróság valamennyi esetben köteles vizsgálatot lefolytatni ebben a kérdésben. Maga

16

az adós is előterjeszthet kérelmet a fizetésképtelenség megállapítására; egyúttal köteles három könyvelési időszakra visszamenőleg benyújtani az összes könyvelési dokumentumot és mindazokat az iratokat, amelyek saját tevékenységére vonatkoznak, ideértve az összes hitelező megnevezését tartalmazó listát is. A bíróság a fizetésképtelen helyzet objektív fennállását ezek alapulvételével állapítja meg. Az ügyész szintén előterjeszthet kérelmet, ugyanakkor a reform megszüntette a hivatalból eljárás lehetőségét. Ha a bíróság megállapítja a törvényben foglalt követelmények fennállását, a fizetésképtelenséget ítéletben mondja ki. Egyben kijelöli az eljáró bírót és a felszámolót, kötelezi a fizetésképtelen adóst valamennyi szükséges könyvelési dokumentum benyújtására, meghatározza a követelések bejelentésére rendelkezésre álló határidőt és a követelések fennállását vizsgáló tárgyalás időpontját. Ami a felszámolás személyes következményeit illeti, a reform eltörölte a személyes szankciók jelentős részét, és megszüntette a rehabilitáció intézményét. A tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát ezentúl csak az eljáráshoz szükséges mértékben lehet korlátozni, ugyanez vonatkozik a fizetésképtelen adós levelezésének átvizsgálására. Ami a vagyoni következményeket illeti, az anyagi javak kikerülnek az adós birtokából, és elveszti az ezek feletti rendelkezési jogot. A fizetésképtelenség megállapítását követően végzett valamennyi rendelkezési cselekmény harmadik személyek irányában hatálytalan. A felszámolási eljárás alatt az adós vagyonához került vagyontárgyak szintén felszámolás tárgyát képezik. A fizetésképtelenség megállapítását követően az adós cselekvő vagyona értékesítésre és felosztásra kerül. A vállalkozási tevékenység ennek ellenére is folytatható, ha ez hozzájárul a felszámolás eredményességéhez. A társaságok felszámolása kapcsán a reform szintén módosításokat vezetett be, ami a korlátlan felelős tagok helyzetét érinti. Ennek értelmében a közkereseti társaságok felszámolása valamennyi tag felszámolását vonja maga után, míg a betéti részvénytársaságok felszámolása a korlátlan felelős tagok (“soci accomandatari”) felszámolását eredményezi. A betéti társaságok felszámolásának következménye valamennyi korlátlan felelős tag, továbbá azon korlátozottan felelős tagok felszámolása, akik ügyvezetési feladatokat láttak el, ill. a társaság nevében tárgyalásokat folytattak vagy üzletet kötöttek (nem tartoznak ebbe a körbe a speciális megbízás alapján végzett egyszeri ügyletek).

VII. 2. A kényszerigazgatással végrehajtott felszámolás

Ez az eljárás kizárólag a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokra alkalmazható - pl. biztosító társaságok (“compagnie assicurative”); bankok; befektetési társaságok (“società di investimento “) -, mivel összeomlásuk jelentős negatív kihatásokkal járhat. A vonatkozó szabályok alkalmazásához számos előfeltétel fennállása szükséges. A fizetésképtelenség mellett követelmény, hogy a jogi normák vagy közigazgatási aktusok olyan mértékű sérelme álljon fenn, amely a vállalkozás rendellenes működését eredményezi, vagy hogy közérdekű okokra hivatkozással valamely közigazgatási szerv megtámadhatatlan határozatban rendelje el a vállalkozás megszüntetését. Az eljárás keretében a vállalkozó jogait egy közhivatalnok gyakorolja, aki teljes jogkörben rendelkezik a vállalkozás vagyonával és ellátja a vállalat igazgatását.

VII. 3. A csődegyezség

A csődegyezség lehetővé teszi az adós számára, hogy a hitelezőkkel kötött megállapodásban rögzítse mindazokat a feltételeket, amelyek mellett lehetséges az összes hitelező kielégítése anélkül, hogy felszámoláshoz kelljen fordulni. Az eljárásra csak a fizetésképtelenség bírói megállapítását megelőzően van mód. A csődegyezség iránti kérelem megengedhetőségéhez szükséges, hogy a kérelmező kereskedelmi vállalkozó (“imprenditore commerciale”) legyen, aki létezését fenyegető válság- ill. fizetésképtelen helyzetben van. A vállalkozó köteles saját adósi helyzetére vonatkozó

17

fizetőképesség helyreállítását célzó programot (“piano di risanamento” - a továbbiakban “reorganizációs program”) készíteni, amely vagylagosan tartalmazza a tartozások átütemezését ill. a követelések kielégítését; az egyes hitelezők hitelezői osztályokba sorolását jogi helyzetük és egynemű gazdasági érdekeik figyelembevételével; továbbá az egyes hitelezői osztályokat érintő körülményeket. Lehetőség van arra is, hogy a vállalkozó a tartozások átütemezésére vonatkozó programmal együtt egy adóügyi egyezségre vonatkozó programot is előterjesszen, és meghatározott feltételek fennállása esetén kezdeményezze az adószerveknél fennálló tartozások akár részletekben történő kifizetését.Ellentétben a felszámolási eljárással a csődegyezséget előterjesztő adós megtartja a jogot vagyonának kezelésére és tovább folytathatja üzleti tevékenységét – igaz a kijelölt bírósági megbízott ellenőrzése mellett; a rendkívüli vagyonkezelői intézkedésekhez általában bírói felhatalmazás szükséges, azonban lehetőség van egy adott értékhatár meghatározására, amely alatt nem kell bírói engedélyt kérni. A fennálló jogviszonyok változatlanul hatályban maradnak.

VII. 4. A válsághelyzetben lévő nagyvállalkozások rendkívüli igazgatása

Ez az intézmény csak a válsághelyzetben lévő nagyvállalkozásokra alkalmazható, feltéve, hogy fennáll a gazdasági egyensúly helyreállításának konkrét lehetősége. A cél itt is a hitelezők kielégítése, amelyhez szorosan kapcsolódik a vállalati tevékenység és a munkaszerződések ellenőrzése, figyelemmel kísérése. A beavatkozásra akkor van mód, ha az érintett vállalkozás magánvállalkozás, nem minősül kisvállalkozásnak, alkalmazottainak száma eléri vagy meghaladja a 200 főt (korábban 300 főt), és olyan mértékű adóssággal rendelkezik, amely kiteszi aktív vagyonának, valamint a legutóbbi könyvelési időszakban teljesített eladásokból, üzleti tevékenységből származó jövedelmének legalább kétharmadát. Azt, hogy fennáll -e a gazdasági egyensúly helyreállításának konkrét lehetősége, az ipari minisztérium (ministero delle attività produttive) állapítja meg.

VII. 5. Ellenőrzött igazgatás

Az ellenőrzött igazgatás intézménye csak 2006. július 16-ig alkalmazható. Ez az intézmény az átmeneti nehézséggel küzdő adóst segítette azzal a céllal, hogy elkerüljék a fizetésképtelenséget, feltéve, hogy fennáll a vállalkozás helyreállításának tényleges lehetősége. A tartozások teljes kielégítésére az adós jelentős haladékot kapott a hitelezőktől (a két évet azonban nem haladhatta meg), míg a vállalkozás tovább folytathatta tevékenységét az adós irányítása alatt, egy kijelölt megbízott ill. közvetlenül a bíró ellenőrzése mellett. Az elsődleges cél tehát nem a felszámolás, hanem a vállalkozás reorganizációja volt.

2001. május 1-én Olaszországban is hatályba lépett a Tanács 1346/2000/EK rendelete a fizetésképtelenségi eljárásról, amely választ ad számos olyan kérdésre, amely az egyes országok területén tevékenykedő különböző nemzetiségű személyek viszonyainak elkerülhetetlen, és egyre növekvő fejlődéséből ered. A rendelet hatálybalépése előtt a felszámolási eljárást szabályozó kétoldalú megállapodások voltak alkalmazandók. Jelenleg a közösségi jogszabályt kell alkalmazni minden olyan esetben, amikor a vállalkozás “fő érdekeltségének központja” a Közösség területén van. A rendelet értelmében a fizetésképtelenségi eljárás megnyitását kimondó valamennyi határozat automatikus elismerést nyer az összes többi tagállamban, feltéve, hogy azt az arra illetékes bíróság hozta.

18

VIII. Adójog

A pénzügyi politika meghatározása az olasz alkotmány értelmében a törvényhozó hatalmat, vagyis a parlamentet illeti. A nemzeti jogforrások mellett azonban az adójogi szabályok között kell említenünk a közösségi jogi és a regionális rendelkezéseket is. A szabályozás kiterjed az adókötelezettséghez kapcsolódó lényegi kérdésekre, az adó megállapítástól kezdve az adóbehajtáson át az eseteges szankciók alkalmazásáig. Felöleli egyrészt az adófizetőket terhelő kötelezettségeket, másrészt kijelöli a pénzügyi igazgatási szervek jogkörét. Az olasz jogban a fizetési kötelezettségek adók (“imposta”), járulékok (“tassa”) és hozzájárulások (“contributo”) formáját ölthetik. Jelenleg öt különböző adófajta létezik:

1. a jövedelemadó (“imposta sul reddito” – IRE);2. a társaságok jövedelemadója (“imposta sul reddito delle società” – IRES);3. a forgalmi adó v. hozzáadott értékadó (“imposta sul valore aggiunto” – IVA);4. a szolgáltatásokat terhelő adó (“imposta sui servizi”); és5. a fogyasztási adó (“accisa”).

A továbbiakban az első három, egyben legfontosabb adófajtával foglalkozunk részletesen.

VIII. 1. Az IRE

A közvetlen adókra vonatkozó szabályokat egységes szerkezetbe foglalva a D.P.R. 917/86 (TUIR - “Testo Unico delle Imposti sui Redditi”) tartalmazza, amely kiterjed egyrészt az IRE, másrészt az IRES szabályozására. A rendelkezések az utóbbi időben jelentős módosításokon mentek keresztül.A jövedelemadó jelenlegi formája, az IRE, a legutóbbi adójogi reform következtében váltotta fel a korábban alkalmazott IRPEF-et (“imposta sul reddito delle persone fisiche” – természetes személyek jövedelemadója). Az IRE az olasz adórendszer legfontosabb bevételi forrása. Legfontosabb jellemzője, hogy:– individuális;– közvetlen;– progresszív; és– a jövedelmet terheli.Individuális, mert az egyéni adófizetőket - természetes személyeket - sújtja, figyelembe véve személyes körülményeiket és speciális helyzetüket is; ez az adóalapot csökkentő és a kiszámított adót csökkentő tényezők (“deduzioni” - “detrazioni”) rendszere útján jut kifejezésre. Közvetlen, mert a jövedelmet keletkezésének pillanatában terheli, nem pedig akkor, amikor az egyik jogalanytól a másikhoz kerül - ahogyan a közvetett adók, pl. az áfa esetében. Progresszív, mert az adóköteles jövedelem növekedésével arányosan nő az adóteher mértéke; ezt az eltérő jövedelemsávokhoz tartozó differenciált adókulcsok fejezik ki. Az IRE végül az adófizetők jövedelmét, nem pedig a vagyonát terheli; az adó lényegében az adófizető éves vagyongyarapodására terjed ki. A természetes személyek bárhol előállított jövedelmük után adóznak, míg a nem rezidensek kizárólag az ország területén előállított jövedelem után tartoznak adókötelezettséggel. A TUIR 23. cikke határozza meg, hogy mit kell az ország területén termelt jövedelemnek tekinteni.

Az IRE számításakor az adófizető által a vonatkozó adóévben előállított bruttó bevételt (“reddito complessivo”) kell alapul venni. Ide tartoznak:– a függő munkaviszonyból származó jövedelmek, ideértve a bérből, fizetésből származó

jövedelmet;– az önálló munkavégzésből származó jövedelem, amely a szabadfoglalkozásúak (pl. művészek,

szellemi foglalkozásúak) jövedelmét jelenti;

19

– tőkejövedelmek, ideértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokból vagy a tőkeegyesítő társaságokban fennálló társasági tagságból származó osztalékot és kamatot;

– a vállalkozások kereskedelmi tevékenység gyakorlásából eredő jövedelmei; – a termőföldből és az ahhoz tartozó telekből származó bevételek;– az egyéb jövedelmek, vagyis minden olyan adóévben elért jövedelem, amely nem tarozik a fenti

kategóriák egyikébe sem.

A bruttó jövedelemmel szemben lehetőség van meghatározott költségek elszámolására. A csökkentő tényezők közül a legfontosabbak:– az “első lakás” vásárlásával összefüggésben fizetett éves törlesztő részlet;– társadalombiztosítási-, egészségbiztosítási hozzájárulások; – egyházi intézmények számára nyújtott ingyenes adományok;– az elvált házastársnak biztosított időszakos juttatás;– kiegészítő biztosítások.A költségek elszámolása után további csökkentésekre ad lehetőséget az ún. “no tax area” és a “family area”. A “no tax area” keretében az alkalmazotti munkaviszonyban állók, a nyugdíjasok, a vállalkozók és az önálló foglalkoztatásból élők tarthatnak igényt levonásra, meghatározott paraméterek alapján. Míg az alkalmazotti munkaviszonyban állók nagyobb, a vállalkozók és az önálló foglalkoztatásból élők kisebb mértékű kedvezményekre jogosultak. A “family area” körében nyújtott kedvezmények a családi körülményekre figyelemmel biztosítanak könnyítéseket. Ennek keretében a törvény meghatározott mértékű kedvezményre jogosítja az adófizetőt, amennyiben eltartott családtagjai között szerepel:– a házastárs;– háromévesnél idősebb, nem fogyatékos gyermek;– háromévesnél fiatalabb gyermek;– fogyatékos gyermek;– az első gyermek, amennyiben az egyik szülő hiányzik;– további családtagok. A levonások után kapjuk meg az adóköteles jövedelmet. Az adóreform értelmében a 2005-ös évre vonatkozóan négy adósáv került megállapításra, amelyekhez növekvő adókulcsok tartoznak.

Jövedelemsáv Adómérték

26.000 euro alatt 23%

26.000 – 33.500 euro 33%

33.500 – 100.000 euro 39%

100.000 euro felett 43% Az így megállapított összegből le kell vonni a vonatkozó korrekciós tényezőt,a következőképpen:

Jövedelemsáv Korrekciós tényező

26.000 euro alatt 0

26.000 – 33.500 euro 2.600

33.500 – 100.000 euro 4.610

100.000 euro felett 8.610

20

Fontos kiemelni, hogy a 2005-ös évet követően csak három adókulcs kerül alkalmazásra, így a negyedik jövedelemsáv és az ahhoz tartozó adómérték kiesik.

Az így megkapott számított adóból további kiadások és költségek számolhatók el. Ezek:– az orvosi ellátás költségei;– az első lakáshoz jutás érdekében felvett jelzálogkölcsönt terhelő kamatok;– az életbiztosítások és balesetbiztosítások biztosítási díja;– oktatási költségek;– temetési költségek;– a non-profit szervezeteknek (onlus) felajánlott ingyenes adományok.A fizetendő adót a költségek levonása után fennmaradó összeg adja meg.

Az ún. “védelmi záradékra” tekintettel jelenleg lehetőség van arra, hogy amennyiben az így megállapított adófizetési kötelezettség kedvezőbb, az új szabályok helyett a 2002-es, vagy a 2003/2004-es évekre megállapított adókulcsokkal számítsák ki a fizetendő adót.

VIII. 2. Az IRES

A 2003-as adójogi reform jelentősen megváltoztatta a társaságok jövedelemadózását érintő szabályokat is. Az új rendelkezések 2004. január 1-én léptek hatályba. A legnagyobb újítást az új társasági jövedelemadó (IRES - “Imposta sul reddito delle società”) bevezetése jelentette, amely a korábbi adót (IRPEG – “Imposta sul reddito delle persone giuridiche” – a jogi személyek jövedelemadója) váltotta fel.Az adó passzív alanyai nem változtak, így az adó továbbra is az Olaszországban honos tőkeegyesítő társaságokat terheli, de nem terjed ki a személyegyesítő társaságokra. Ezzel szemben Olaszországban elért jövedelmük után IRES-kötelesek a nem Olaszországban honos társaságok és szervezetek, függetlenül attól, hogy tőkeegyesítő-, vagy személyegyesítő társaság formájában működnek. Az adómérték jelenleg 33 %, amely megfelel az európai átlagnak. Az adóreform jelentős fordulatot hozott a társaság és az egyes társasági tagok pénzügyi viszonyai tekintetében. A korábbi adóztatási rendszer szerint a társasági nyereség után az a társaság adózott, amely a nyereséget előállította. Másodsorban a tagokat is adókötelezettség terhelte, azonban ők adójóváírásban részesültek. Az új szabályozás értelmében a törvényben meghatározott alanyok - így a honos tőkeegyesítő társaságok és a nem honos szervezetek – által felosztásra került nyereség ki van véve az adókötelezettség alól. A mentesség az osztalék összegének 95%-áig terjed ki. Ha az osztalék jogosultja IRE-köteles adóalany, a felvett osztalék összegének 60%-a mentesül az adókötelezettség alól. Ha az osztalékjogosult nem rendelkezik minősített részesedéssel, 12,5%-os adólevonásra kerül sor. Ha a jogosult nem honos társaság, az adólevonás mértéke 27%.Az új rendszer szerint a részvételi jogok elidegenítéséből származó bevételek – ha meghatározott feltételeknek megfelelnek -, 2006-ban 91%-ban, 2007-től kezdve pedig 84%-os mértékben ki vannak véve az adókötelezettség alól. A természetes személyek által elért bevételek után a mentesség 60%.Az újítások között jelentős a vállalatcsoportok számára biztosított opcionális adórezsimek bevezetése. A vállalatcsoportok választhatnak a nemzeti- vagy a világszintű összevont társasági adóalap, és az “átlátható adózás” rendszere között. Az említett intézmények alkalmazási köre az ellenőrzött vállalkozásokban fennálló részesedés mértékétől függ. Amennyiben a vonatkozó százalékarány meghaladja az 50%-ot, a két konszolidációs rezsim valamelyikét lehet választani (nemzeti vagy világszintű összevont társasági adóalapot, attól függően, hogy az összevonással érintett társaságok hol rendelkeznek honossággal), míg ellenkező esetben, ha a szálalékarány 50%-nál kevesebb, de 10 %-nál nem kevesebb, az „átlátható adózás” mellett lehet dönteni.

21

Míg a két konszolidációs rezsim esetén az adóteher egyetlen alanyra - az ellenőrző társaságra -nehezedik, amely „összegyűjti” a csoporthoz tartozó valamennyi társaság (az ellenőrzött társaságok) pozitív és negatív eredményét, addig az „átlátható adózás” esetén az adó a jövedelmet előállító alany helyett a vállalatcsoportban résztvevő összes vállalkozást sújtja, amelyek arányosan viselik az adóterhet. Amennyiben a társaságok az “átlátható adózás” mellett döntenek, jövedelmük (vagy veszteségük) a részvényesek szintjén kerül megadóztatásra (levonásra), függetlenül a tényleges nyereség felosztásától. Alkalmazásának előfeltétele, hogy a társaság valamennyi részvényese Olaszországban adóköteles devizabelföldi társaság legyen, és mindegyikük legalább 10%, de legfeljebb 50%-os részesedéssel rendelkezzen. A jogi szabályozás a felosztott osztalék után teljes adómentességet biztosít azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az “átlátható adózás”-t választják, ezzel szemben a rendes adóelbíráslás alá eső társaságokat 95%-os adómentesség illeti a bruttó osztalék után. Szintén új jelenség az ún. „thin capitalization” intézményének szabályozása, amely korlátok közé szorítja a minősített társasági tagok vagy velük azonos megítélés alá eső felek által szolgáltatott vagy garantált befizetések után fizetett kamatok levonását. A levonás „debt-equity ratio”-ja 4:1-hez, ami a befizetés és az érintett társasági tagra vagy félre eső számviteli vagyon arányára vonatkozik.

A gazdasági társaságok minden társasági adóévet követő tíz hónapon belül kötelesek benyújtani az IRES adóbevallást az olasz adóhatóságnak. A társaságokat terhelő adófizetési kötelezettség egyrészt egyenlegre vonatkozó, másrészt előzetes adófizetési kötelezettséget foglal magában. Az egyenlegre vonatkozó adófizetési kötelezettség az előző évben elért jövedelemre vonatkozik, míg az előzetes adófizetési kötelezettség a fizetés évében fizetendő adókat érinti. Ez utóbbi a megelőző évben befizetett IRES adó 99%-ának megfelelő összeg, amelyet két részletben kell befizetni.

VIII. 3. Az IVA

Az IVA közvetett adó, vagyis a fentiekkel ellentétben nem a jövedelemhez, hanem a vagyontárgyak forgalmához kapcsolódik. Az adó a termelés, az árucsere és a szolgáltatásnyújtás valamennyi fázisában keletkezett hozzáadott értéket terheli. Az IVA-ra vonatkozó szabályozás közösségi jogi alapokon nyugszik, a legfőbb rendelkezéseket a D.P.R. 633/72 tartalmazza.Az adófizetési kötelezettség keletkezésének három fontos előfeltétele van:– ingó vagy ingatlan vagyontárgyak átruházására, ill. szolgáltatásnyújtásra kerül sor ellenérték

fejében (tárgyi feltétel);– az ügyletet vállalkozási tevékenység keretében, vagy önálló művészeti, szakmai tevékenység

kifejtése keretében bonyolítják (alanyi feltétel);– az átruházó ügyletre vagy szolgáltatásnyújtásra Olaszország területén kerül sor (területi feltétel).Az adófizetési kötelezettség kiterjed a behozatalra is. Az adót ebben az esetben az köteles megfizetni, aki a behozatalt bonyolítja.

A vagyontárgyak átruházása magába foglal minden olyan visszterhes ügyletet, amelynek célja a tulajdonjog átruházása, továbbá felöleli a használati jogok alapítását vagy átruházását is, bármilyen jellegű vagyontárgyra vonatkozóan. Azok az ügyletek, amelyek tárgya pénz- vagy pénzben kifejezett követelés átruházása vagy vállalat elidegenítése, nem tartoznak az IVA hatálya alá. A szolgáltatásnyújtás körébe tartozik valamennyi visszterhes ügylet, amely vállalkozási, szállítási, megbízási, fuvarozási, ügynöki, közvetítői, letéti, stb. szerződésen alapul. Az adófizetési kötelezettség a rendszeres kereskedelmi és mezőgazdasági vállalkozási tevékenységet folytatókra terjed ki, és akkor is fennáll, ha a tevékenységet ténylegesen nem vállalati formában végzik. A művészeti és szakmai tevékenységet folytatók akkor kötelesek IVA-t fizetni, ha a tevékenységet rendszeresen, önálló munkavégzés keretében vagy természetes személyeket tömörítő “egyszerű társaság” formájában folytatják.

22

Az adó alapját az az ellenérték képezi, amelyet az átruházó ill. a szolgáltatást nyújtó részére a szerződés értelmében kell fizetni. Ez magában foglalja a szerződés teljesítéséhez szükséges terheket és költségeket is.

Ami az adómértéket illeti, három adókulcs létezik. Az IVA rendszerint az adóalap 20%-a. A széles körű fogyasztásra szánt termékek és szolgáltatások esetében az IVA 10%, míg az elsődleges szükségleteket szolgáló javak és szolgáltatások 4%-os adóteherrel bírnak.

Valamennyi adófizetési kötelezettség alá eső ügyletről számlát kell kiállítani („fattura”), amely több formát ölthet („nota, conto, parcella”, stb.) A számlát dátummal és folyamatos számozással kell ellátni, a kötelező tartalmi elemeket a vonatkozó jogszabály taxatíve felsorolja. Az adóköteles személy a kibocsátott számlát köteles - számsorrendben és utalva a kibocsátás dátumára - tizenöt napon belül feljegyezni a megfelelő jegyzékbe („registro delle fatture”). Az IVA elszámolására és befizetésére ennek alapján havi rendszerességgel kerül sor.

A kis adóbefizetők részére a törvény könnyítéseket biztosít, és lehetővé teszi az egyszerűsített könyvelést. Kis adóbefizetőknek minősülnek azok a szolgáltatásnyújtási céllal létrehozott vállalkozások, művészeti és szakmai tevékenységet végzők, egyéb céllal létrehozott vállalkozások, amelyeknek az előző naptári évben elért forgalmuk nem haladja meg a törvényben foglalt mértéket. Ezek az adóbefizetők az említett számlázási és regisztrációs kötelezettséget egy egyszerűsített eljárás útján teljesíthetik (“bollettario madre e figlia”), továbbá dönthetnek amellett, hogy az elszámolási és befizetési kötelezettséget nem havi, hanem háromhavi rendszerességgel teljesítik.

Szintén könnyítést élveznek a kiskereskedők („commercianti al minuto”), akik nem kötelesek számlát adni, ha a vásárló az ügyletkötés pillanatában azt nem kéri. Ezeket az ügyleteket a törvény által előírt egyéb bizonylatok útján kell dokumentálni („ricevuta fiscale” és „scontrino fiscale”). Az ügyletből származó ellenértéket ebben az esetben is fel kell jegyezni a megfelelő jegyzékbe („registro dei corrispettivi”), azonban itt a véghezvitt ügyletekből eredő egységes napi tétel összegét kell feltüntetni. A feljegyzést a dolog átruházásától ill. szolgáltatásnyújtás esetén az ellenérték átvételétől számított első munkanapon belül kell eszközölni.

IX. A kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó rendelkezések Olaszország és Magyarország között

A kettős adóztatás elkerülése érdekében Magyarország és Olaszország között kétoldalú egyezmény van hatályban, amelyet hazánkban az 53/1980. (XII. 12.) MT rendelet1 hirdetett ki. Az egyezmény a jövedelem- és vagyonadók körére terjed ki, ideértve az ingó vagy ingatlan vagyon elidegenítéséből származó jövedelem utáni adókat, a vállalkozások által fizetett munkabérek teljes összege utáni adókat, valamint az értéknövekedési adókat is. Az egyezmény mind a természetes személyek, mind a jogi személyek által fizetendő adókra kiterjed, feltéve, hogy az államok egyikében, vagy mindkét államban illetékességgel rendelkeznek. Olaszországban vagy Magyarországon illetékességgel az rendelkezik, aki lakóhelye, állandó tartózkodási helye, üzletvezetésének helye vagy más hasonló ismérv alapján adóköteles. Az egyezmény külön rendelkezéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy meghatározott forrásból származó jövedelmek mely országban kerülnek megadóztatásra (pl. ingatlan vagyonból származó jövedelem, vállalkozási nyereség, osztalék, szabad foglalkozásúak jövedelme, stb.).A kettős adóztatás elkerülése érdekében az egyezmény meghatározza továbbá mind az olasz, mind a magyar állam kötelezettségét. Az olasz állam a következőképpen köteles eljárni: amennyiben az

1 53/1980. (XII. 12.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között Budapesten, az 1977. évi május hó 16. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről

23

Olaszországban illetőséggel bíró személy Magyarországon adóztatható részjövedelemmel rendelkezik, úgy az olasz adóhatóság a jövedelemadó megállapításánál beszámíthatja az adó adóalapjába a magyarországi részjövedelmet. Az így megállapított adóból ezután levonja a jövedelem után Magyarországon fizetett adót, de a levonás összege nem haladhatja meg az olasz adónak azt a részét, amely az említett részjövedelemnek tudható be. Ami Magyarországot illeti: amennyiben a Magyarországon illetőséggel bíró személy rendelkezik Olaszországban adóztatható jövedelemmel, Magyarország ezt a jövedelmet kiveszi az adóztatás alól, de az érintett személy többi jövedelmére vonatkozó adó megállapításnál ugyanolyan adótételt alkalmazhat, mintha az említett jövedelem nem lenne kivéve az adóztatás alól. A magyar adóhatóság továbbá levonja a személy jövedelme után beszedendő adóból azt az összeget, amely megfelel az Olaszországban fizetett adónak.Az egyezmény rögzíti az egyenlő elbánás elvét is, amelynek értelmében egyik állam állampolgárai sem vethetők alá a másik államban olyan adóztatásnak, ill. azzal összefüggő kötelezettségnek, amely más vagy terhesebb, mint az, amelynek a másik állam állampolgárai azonos körülmények között alá vannak vetve.

X. Munkajog

Az olasz jogrendszerben a munkajogviszonyt többszintű szabályozás jellemzi, így a vonatkozó jogi normák között jelen vannak a nemzetközi jogforrások (nemzetközi szerződések, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményei); az Európai Közösség rendeletei és határozatai; a nemzeti jog rendelkezései (Alkotmány, elsődleges és másodlagos jogszabályok, ezek végrehajtási rendeletei); és a szerződéses és szakszervezeti jogforrások (egyéni munkaszerződések és kollektív szerződések). Az elmúlt években az olasz munkajogi szabályozás jelentős változásokon ment keresztül. Említést érdemel az 1996-os “Treu-csomag”, amely szabályozta az ideiglenes munkavégzést, megújította a gyakornoki rendszert és a tanulószerződés intézményét, ösztönözte a részmunkaidős foglalkoztatást, és a fiatalok számára munkaügyi támogatást és szakmai gyakorlati lehetőségeket vezetett be. Ezt követően az ún. “Biagi-reform” hozott jelentős módosításokat, radikálisan átszervezve az olasz munkaerőpiacot. A cél a munkaerő-kereslet és -kínálat találkozásának megkönnyítése és a fekete-munka visszaszorítása volt.

Önálló munka és függő munka

A munkavégzésre irányuló tevékenység számos formát ölthet, és az egyes kategóriák közötti határok gyakran nehezen különíthetők el. Valamennyi kategóriára eltérő normatív szabályozás és adójogi rendelkezések vonatkoznak, ezért a munkajogviszony minősítése alapvető jelentőséggel bír az alkalmazandó norma meghatározásakor. A munkaviszonyt szabályozó polgári törvénykönyv értelmében “függő dolgozó” (“lavoratore subordinato”) az, aki munkáját díjazás fejében a vállalkozó rendelkezésére bocsátja, és a munkát függőségi viszonyban, a vállalkozó utasításai szerint végzi. Ezzel szemben az önálló munkavégzésre irányuló szerződés (“contratto d'opera”, “prestazione di lavoro autonomo”) keretében az egyén függőségi kötelék nélkül vállalja valamely munka vagy szolgáltatás teljesítését. Az önálló munkavégzés és a függő munka közötti elhatárolás nem mindig egyértelmű, a joggyakorlat azonban számos jellemzőt kimunkált a jogviszony természetének meghatározására. A függő munka sajátossága, hogy a munkavállaló teljes mértékben alárendelt a munkáltató utasítási, szervezési, rendelkezési jogának, így különösen: köteles a munkát a munkáltató által meghatározott munkaidőben, a vállalat helyiségeiben, a rendelkezésére bocsátott eszközökkel ellátni; köteles a vállalkozó által kiadott feladatokat elvégezni, távolmaradását vagy betegségét köteles a munkáltatónak bejelenteni; a szabadságot a munkáltató által megjelölt időben veheti ki, stb. Az önálló munkavégzés esetében ezek a korlátozások nem érvényesülnek.

24

Az egyéni munkaszerződés és a kollektív szerződés

A foglalkoztatás feltételeit egyes esetekben közvetlen kormányzati rendelkezések (törvények) szabályozzák, azonban a feltételek legtöbb esetben a felek közötti közvetlen megállapodás – a munkaszerződés – tárgyát képezik. A munkaszerződés lehet egyéni vagy kollektív. Az egyéni munkaszerződés közvetlenül az adott munkavállaló és munkáltató között jön létre, és általában bármely formában megköthető. Bizonyos esetekben a törvény kifejezetten írásbeli formát követel (pl. határozott idejű- és részmunkaidős foglalkoztatás).A kollektív szerződés a munkáltató és az általa foglalkoztatott munkavállalókat tömörítő szakszervezet között jön létre, célja, hogy meghatározza a valamennyi egyéni munkaszerződés esetében irányadó minimum fizetési- és munkafeltételeket. Az egyéni munkaszerződés nem ronthatja le a kollektív szerződésben foglaltakat, azonban megállapíthat attól kedvezőbb feltételeket.

Határozatlan és határozott idejű munkaszerződés

A munkaszerződés általánosan elfogadott formája a határozatlan időre szóló munkaszerződés, azonban az olasz jog meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi a határozott időre szóló szerződést is. Határozott időre a munkaszerződés akkor létesíthető, ha valamilyen műszaki, termelési, szervezési jellegű objektív körülmény vagy helyettesítés ezt indokolja. Az adott körülményt a munkaszerződésben kifejezetten fel kell tüntetni. A tanulószerződés, az alkalmazási szerződés és az ideiglenes munkavégzésre irányuló szerződés nem szólhat határozott időre. A szerződést mindig írásba kell foglalni, és meg kell határozni a munkaviszony időtartamát. Fel kell tüntetni azokat a körülményeket is, amelyek a határozott időtartam alkalmazását indokolják. Írásbeliség hiányában a szerződés semmis, és a jogviszony határozatlan időre szóló munkaviszonynak minősül. A törvény az egyes munkaszerződés-típusok vonatkozásában megállapítja a maximálisan kiköthető határozott időtartamot. A határozott idő meghosszabbítása csak akkor lehetséges, ha az eredetileg megszabott időtartam három évnél rövidebb, és a munkavállaló ahhoz hozzájárul. A meghosszabbításra legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor, ha azt objektív körülmények indokolják, és az eredeti szerződésben meghatározott munkakörre vonatkozik. Az objektív okok fennállását a munkáltató köteles bizonyítani.Ha a munkaviszony az eredetileg meghatározott vagy meghosszabbított határidő lejárta után is folytatódik, a munkáltató valamennyi tovább ledolgozott munkanap után 20%-os, tíz napon túl 40%-os bérkiegészítést köteles fizetni. Ha a szerződés időtartama hat hónapnál rövidebb, húsz nap elteltével, egyébként harminc nap elteltével a szerződés határozatlan idejű munkaviszonynak minősül.

Elbocsátás és végkielégítés

A munkavállalók védelmét szolgálja, hogy a munkáltatók csak számos korlátozás mellett szüntethetik meg a munkaviszonyt. A munkavállalót jogos ok ill. indokolt motívum nélkül nem lehet jogszerűen elbocsátani. Jogos oknak (“causa giusta”) minősül minden olyan súlyos körülmény, amely lehetetlenné teszi - akár ideiglenesen is – a munkaviszony további fenntartását. Ilyen esetben a munkáltató előzetes figyelmeztetés nélkül felmondhatja a szerződést. A gyakorlatban jogos oknak minősülhet a vállalati eszközök és berendezések megkárosítása vagy megsemmisítése, a rendellenes munkahelyi magatartás, a súlyos szembeszegülés a munkáltatóval vagy a munkatársakkal szembeni erőszak. Ezzel szemben az indokolt motívum azokat az objektív felmondási okokat foglalja magába, amelyek a termelő-tevékenységhez, a munkaszervezethez vagy a rendes vállalati működéshez kapcsolódnak (a vállalkozási tevékenység megszüntetése, felszámolás, vállalati átszervezés, stb.). Jogos ok vagy indokolt motívum hiányában a szerződés

25

megszüntetése érvénytelen, és súlyos következményekkel jár a munkaadó számára. A munkáltató a jogellenesen elbocsátott munkavállalót köteles továbbfoglalkoztatni vagy kártalanítani.Az elbocsátásról szóló értesítést mindig írásban kell közölni, a munkavállaló tizenöt napon belül indokolást kérhet a munkaviszony megszüntetésének okairól. Az indokolás kézhezvételétől számított hatvan napon belül a munkavállaló bírósághoz fordulhat az elbocsátással szemben. Ezt megelőzően azonban köteles a szakszervezeti megállapodásban vagy kollektív szerződésben előírt egyeztetési eljárást lefolytatni, vagy a tartományi munkaügyi hivatal (“Direzione provinciale del lavoro”) illetékes békéltető bizottságához fordulni. A munkaviszony megszüntetése esetén a munkavállalót valamennyi esetben megilleti a végkielégítés (“trattamento di fine rapporto”). A végkielégítés mértékét úgy számítják ki, hogy valamennyi gazdasági év végén levonják az éves fizetés 13,5 részének (vagyis 7,40%-ának) megfelelő összeget, majd az így kapott összeget minden év december 31-én felértékelik egy fix 1,5%-os növekménnyel és az Istat (“Istituto nazionale di statistica” – Nemzeti Statisztikai Hivatal) által a megelőző év decemberére vonatkozóan megállapított fogyasztói árindex-növekedés 75%-ával. A végkielégítés követeléséhez való jog öt év alatt évül el.

Rugalmas szerződési típusok

A 2003-ban elfogadott munkajogi reform több új szerződéstípust vezetett be, alkalmazkodva a munkaerő-piac rugalmasságának követelményéhez. A munkaerő-közvetítésre irányuló szerződés kivételével ezek a szerződéstípusok a függő munkaviszonyra jellemző kétoldalú kötelem formájában jelennek meg.

1. A munkaerő-közvetítés (“somministrazione”)A munkaerő-közvetítés biztosítja, hogy a munkaerő szolgáltatására professzionális keretek között kerüljön sor, legyen szó akár határozott, akár határozatlan idejű jogviszonyról. A munkaerő-közvetítés háromoldalú jogviszonyt feltételez, amelynek keretében a közvetítő ügynökséggel szerződő munkavállaló egy harmadik - az ügynökséggel munkaerő-közvetítési szerződést kötött - vállalkozásnál (a továbbiakban: foglalkoztató) végez munkát. A munkavállaló és a foglalkoztató között nem létesül munkaviszony, de a munkavállaló a munkát a szerződés teljes időtartama alatt a foglalkoztató érdekében és utasításai szerint végzi. Ez a formáció kétszeresen is előnyös a foglalkoztató számára; egyrészt meghatározott számú dolgozót úgy alkalmazhat, hogy nem terhelik a munkáltatóra általában vonatkozó kötelezettségek; másrészt, a közvetítő ügynökség megfelelő eszközökkel rendelkezik az alkalmas személyzet kiválasztására. A munkavállaló és a közvetítő ügynökség között függő munkaviszony létesül, amely határozott vagy határozatlan időre szólhat. Az ügynökség és a foglalkoztató között létrejött szerződés szintén lehet határozott vagy határozatlan idejű.

2. Részmunkaidős foglalkoztatás (“lavoro a tempo parziale”)A részmunkaidős foglalkoztatás, amely lehetővé teszi a heti rendes (azaz eltérő törvényi rendelkezés hiányában negyven órás) munkaidőnél rövidebb időtartamú munkavégzést, nemrégiben került újraszabályozásra a 97/81/EC tanácsi irányelv2 implementálása folytán. A vonatkozó rendelet a részmunkaidős foglalkoztatás három formáját különbözteti meg:

– horizontális részmunkaidős foglalkoztatás, amikor a munkaszerződés a napi teljes munkaidőhöz képest rövidebb munkaidőt ír elő;

– vertikális részmunkaidős foglalkoztatás, amikor a munkavégzés napi teljes munkaidőben történik, de az év, hónap vagy hét meghatározott időszakára korlátozódik; és

2 A TANÁCS 1997. december 15-i 97/81/EK IRÁNYELVE az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidos foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról

26

– periodikus részmunkaidős foglalkoztatás, ami az előző kettő kombinációja, vagyis a munkavégzésre az év (hónap, hét) meghatározott időszakában, a napi teljes munkaidőnél rövidebb tartamban kerül sor.

A részmunkaidős foglalkoztatásról szóló szerződést a bizonyítás érdekében mindig írásba kell foglalni. A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló egyszerre több munkaviszonyt is létesíthet; a több részmunkaidős jogviszony így olyan díjazást tesz lehetővé, amely összességében biztosítja a munkavállaló tisztességes megélhetését. A szerződésben meg kell jelölni a csökkentett munkaidőt és az elvégzendő feladatokat. Pontosan fel kell tüntetni a munkaviszony időtartamát és a munkaidő időbeli eloszlását is, napi, heti, havi és éves bontásban. A részmunkaidős foglalkoztatást választó vállalkozások adókedvezményre tarthatnak számot.

3. Tanulószerződés (“apprendistato”)A vonatkozó jogszabály - D.lgs. 276/2003 – a tanulószerződés három formáját különbözteti meg, eltérő mértékben egyesítve egymással a képzést és a munkavégzést. A három formáció a következő: a) tanulószerződés az oktatási-képzési jogosítványok és kötelezettségek gyakorlására; b) szakmai tanulószerződés, amelynek célja a technikai-szakmai ismeretek elsajátítása a munka megismertetése révén; c) a diploma megszerzését vagy a magas szintű képzést célzó tanulószerződés.A tanulószerződés számos előnnyel jár a munkáltató számára, mivel a jogalkotó jelentős pénzügyi- és egyéb kedvezményeket biztosít a tanulószerződést alkalmazó munkáltatóknak.

4. Alkalmazási szerződés (“contratto di inserimento”)Ez a szerződéstípus szintén magában foglal oktatási-képzési elemeket, és célja, hogy az adott munkakörnyezet sajátos körülményeihez igazodó egyedi projektek útján segítse elő meghatározott munkavállalói csoportok munkaerő-piacra történő beintegrálását. Ebben a formában a következő munkavállalók foglalkoztathatók:– a 18-29 év közötti munkavállalók;– a 29-32 év közötti tartósan munkanélküli munkavállalók;– az 50 év feletti nem-foglalkoztatottak;– azok a munkavállalók, akik legalább két évig nem dolgoztak és újra kívánják kezdeni a

munkavégzést;– a súlyos fizikai, szellemi vagy pszichikai fogyatékos személyek; és – azok a nők, akik a női foglalkoztatottság alacsony szintjén álló földrajzi övezetben élnek. Az alkalmazási szerződés időtartama nem lehet kilenc hónapnál rövidebb, és nem haladhatja meg a tizennyolc hónapot.

5. Szakaszos munkavégzés (“lavoro intermittente”)Szakaszos munkavégzés keretében a munkavállaló vállalja, hogy munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére áll. A munkavállalót terhelő kötelezettség itt nem pusztán a munkavégzésben, hanem a folyamatos rendelkezésre állásban nyilvánul meg. A szerződés lehetővé teszi a vállalkozó számára, hogy rugalmas módon rendelkezzen a munkaerővel, és szükségletei szerint rövidebb időszakokra, megszakításokkal vegye igénybe a munkavállalót.A jogi szabályozás a kollektív szerződésre bízza annak megállapítását, hogy milyen esetekben és milyen feltételekkel lehet szakaszos munkavégzésre irányuló szerződést kötni. Szintén kollektív szerződés határozza meg a rendelkezésre állás időtartama alatt a munkavállalónak járó díjazás szabályait.

6. Megosztott munkavégzés (“lavoro ripartito”)

27

A megosztott munkavégzés – más néven “job-sharing” - az Egyesült Államokból származó szerződési forma, de egyre nagyobb teret nyer az európai kontinensen is. A szerződés egyik oldalán a munkáltató, másik oldalán két munkavállaló áll, akik egyetemlegesen felelnek egy és ugyanazon munkavégzési feladat ellátásáért. Valamennyi munkavállaló személyesen és közvetlenül felel a teljes munkavégzési kötelezettség tekintetében. A szerződéstípus előnye, hogy a munkáltató a teljesítést akár az egyik, akár a másik munkavállalótól követelheti, ami jelentős garanciát nyújt a teljesítésre.

7. Alkalmi munkavégzés (“lavoro occasionale”)Alkalmi munkavégzésről akkor beszélünk, ha az ugyanazon munkáltatóval fennálló munkaviszony összesített időtartama egy naptári évben nem haladja meg a harminc napot, feltéve, hogy az érintett naptári évben elért jövedelem nem haladja meg az ötezer eurót.

8. Projekt-munka (“lavoro a progetto”)A projekt-munka lehetővé teszi a folyamatos, összehangolt együttműködést anélkül, hogy függőségi viszony jönne létre a megbízó és a munkát végző személy között. A vonatkozó szerződést írásba kell foglalni. A szerződésben mindig meg kell jelölni egy speciális projektet vagy munkaprogramot, ennek hiányában a jogviszony kezdettől fogva határozatlan idejű függő munkaviszonynak minősül. A projektet vagy munkaprogramot, ill. annak egyes szakaszait a megbízó határozza meg, de az eredmény elérése érdekében a munkát végző szabadon jár el, figyelemmel a megbízó munkaszervezetére. A munkavégzéshez szükséges időt szintén a munkát végző határozza meg. A jogviszony sajátossága, hogy mivel a munkát végző a megbízó termelési szervezetén belül látja el a feladatát, saját tevékenységét szükségképpen hozzá kell igazítania a megbízó szervezeti szükségleteihez.

XI. Bevándorlás és kvótarendszer

A foglalkoztatásra vonatkozó általános szabályok mellett a munkavállalók meghatározott kategóriái esetében sajátos szabályozással találkozunk, melyek különösen a Közösségen kívüli, valamint az újonnan csatlakozott tagállamok munkavállalóit érintik. Míg az Európai Unió régi tagállamainak állampolgárai vonatkozásában a munkavállalók szabad mozgása korlátlanul érvényesül – vagyis az olasz munkavállalókkal azonos elbánást élveznek -, a Közösségen kívüli, valamint az újonnan csatlakozott tagállamokból érkező munkavállalókra eltérő szabályok vonatkoznak. Ezeket a szabályokat egy egységes dokumentum – a d. lgs. 286/1998 – tartalmazza, amely 2002-ben került módosításra. A jelenlegi szabályozás a munkaerő-piacra való belépés előzetes tervezésén alapul. A miniszterelnök háromévente meghatározza a bevándorlási politikára vonatkozó programtervet, amely tartalmazza a munkaerő-beáramlás korlátozására vonatkozó általános kritériumokat. Ennek alapján a miniszterelnök minden évben rendeletben határozza meg azt a maximális kvótát, amelynek keretén belül a Közösségen kívüli, valamint az új tagállamokból származó állampolgárok munkavégzés céljából befogadást nyerhetnek Olaszország területére (itt szó van az alkalmazotti munkaviszony - lavoro subordinato; a szezonális munkavégzés - lavoro stagionato -; és az önálló tevékenység - lavoro autonomo - keretében foglalkoztatottakról egyaránt).

Az a munkáltató, aki külföldi munkavállalóval kíván Olaszországban határozott vagy határozatlan idejű alkalmazotti munkaviszonyt létesíteni, köteles munkavállalási engedély-kérelemmel fordulni a bevándorlásért felelős szervhez (“sportello unico”), amely valamennyi tartományban a prefettura mellett működik.Amennyiben megerősítést nyernek a külföldi munkavállaló számára ajánlott munkavégzési feltételek és ezek összhangban vannak az adott ágazatra alkalmazandó kollektív szerződéssel, a “sportello unico” kibocsátja a munkavállalási engedélyt. Az engedély iránti kérelemhez csatolni kell

28

az alkalmazotti munkaviszony létesítésére irányuló szerződést, amely kifejezetten részletezi a munkavállalás valamennyi feltételét. A szerződést a “sportello unico”-nál kell megkötni, attól a naptól számított nyolc napon belül, hogy a külföldi belépett Olaszország területére. Ehhez kapcsolódik a vonatkozó tartózkodási engedély kibocsátása is.

Az új tagállamokból érkező munkavállalók munkavégzési célú bevándorlását a 2006-os évre vonatkozóan az 51/2006 számú miniszterelnöki rendelet szabályozza. Azok a munkáltatók, akik az új tagállamokból származó (észt, lett, litván, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, magyar) munkavállalót kívánnak alkalmazni, az illetékes “sportello unico”-hoz intézett engedély-kérelmeket 2006. március 3-tól bármely olasz postahivatalnál feladhatják (a Közösségen kívüli munkavállalókra vonatkozó kérelmeket csak meghatározott postahivatalok fogadják el). Jelenleg két típusú kérelem van érvényben, az egyik azon munkavállalók számára, akiket alkalmazotti munkaviszonyban (akár csak szezonálisan is) kívánnak foglalkoztatni, és akikre kiterjed a már említett kvótarendszer, míg a másik a munkavállalók azon speciális csoportjára, akik a meghatározott kvótán felül is bekerülhetnek az olasz munkaerő-piacra (pl. magasan képzett igazgatók, szakemberek; egyetemi oktatók, kutatók; fordítók, tolmácsok; képzett ápolók, stb.- lásd D. lgs. 286/1998, 27. cikk). A kérelmekhez csatolni kell mind a munkavállaló, mind a munkáltató személyazonosító okmányainak másolatát. A munkáltató a munkaviszony létesítését adott határidőn belül köteles bejelenteni az INPS (“Istituto Nazionale Previdenza Sociale” – Nemzeti Társadalombiztosítási Intézet, az INAIL (“Istituto Nazionale per l'Assicurazione contro gli Infortuni sul Lavoro” – a Munkahelyi Baleseteket Biztosító Nemzeti Intézet) és az illetékes Foglalkoztatási Központ részére.

XII. A magyar állampolgárok ingatlanszerzése Olaszországban

Tekintettel arra, hogy 2004. május 1-je óta hazánk is az Európai Unió tagja, a magyar állampolgárok Közösségen belüli ingatlanszerzésére a közösségi jog vonatkozó elvei és szabályai érvényesek. A magyar állampolgárok – ahogyan a többi tagállam állampolgárai is – korlátozás nélkül szerezhetnek ingatlant Olaszországban, az olasz állampolgárokkal azonos feltételek mellett. A külföldieket megilletik továbbá azok a kedvezmények is, amelyeket az olasz állampolgárok igénybe vehetnek (így pl. az első lakáshoz jutás céljából nyújtott kedvezmények az uniós polgárokra ugyanúgy vonatkoznak). Az ingatlanszerzés rendszerint a következő formában történik. A vevő közli az ingatlanra vonatkozó – visszavonhatatlan - vételi ajánlatát az eladóval. Ha az eladó a vételi ajánlatot elfogadja, ennek időpontjától mindkét felet kötik a szerződéses megállapodásban vállalt kötelezettségek, azonban a megállapodás még nem bír az adásvételi szerződés hatályával. A vételi ajánlat eladó részéről történt írásbeli elfogadása az olasz jog értelmében előzetes adásvételi szerződésnek minősül, amely alapján a felek csak kötelezettségeket vállalnak - az eladásra és a megvételre -, azonban a tulajdonjog nem száll át a vevőre. Ehhez utólagos közjegyző előtti aktusra van szükség, az érintett felek részvételével. Ha valamennyi formai követelmény fennáll, az ügyben eljáró közjegyző kezdeményezi az aktus bejegyzését a helyi ingatlan nyilvántartásba, ami hivatalosan is rögzíti a tulajdonjog átszállását. A közjegyző előtti eljárásban a felek nemcsak személyesen járhatnak el; közjegyző által hitelesített különös meghatalmazás útján megjelölhetnek más olyan személyt, aki nevükben és javukra eljár.

Az olasz gyakorlatnak megfelelően a vételi ajánlat előterjesztésével egyidejűleg az ajánlattevő általában foglalót helyez letétbe, amellyel az ajánlat komolyságát megerősíti (“caparra confirmatoria”). Ezt az ajánlat elfogadása esetén folyósítani kell. A polgári törvénykönyv foglalót szabályozó 1385. cikke értelmében a foglalót teljesítés esetén vissza kell fizetni vagy a vételárba be kell számítani. Ha a foglalót adó fél szerződést szeg, a másik fél a szerződéstől elállhat és

29

megtarthatja a foglalót. Ellenkező esetben, ha a foglalót kapó fél tanúsít szerződésszegő magatartást, a foglalót adó állhat el a szerződéstől és követelheti a foglaló összegének kétszeresét. Ha a szerződésszegéssel nem érintett fél különleges teljesítést vagy a szerződés megszüntetését kívánja, a kártérítésre az általános szabályok vonatkoznak.

Ahogyan említettük, az adásvétel végső mozzanatát olasz közjegyző előtti eljárás jelenti. Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a közjegyzői eljárás díja, továbbá az ingatlanadó (amelyet a vagyontárgy értékének százalékában határoznak meg) és az ingatlan átruházással járó bélyegilleték-költségek a vevőt terhelik. Az olasz jogszabályok értelmében valamennyi szerződést regisztrálni kell, amelyhez az ingatlan átruházást terhelő regisztrációs adó kapcsolódik. Az adót a végső adásvételi aktusban kialkudott vételár százalékában határozzák meg.

Az Olaszországban fekvő ingatlantulajdon után ezentúl vagyonadót (“Imposta Comunale sugli Immobili”, I.C.I. - “községi adó”) is kell fizetni, ugyanis a jogi szabályozás értelmében valamennyi ingatlan adóköteles jövedelmet képez. Az adót a személyi jövedelem nagysága és a községi adómérték alapulvételével számítják ki. Bizonyos ingatlanok mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól, a mentességre való jogosultságot a földhivatal (“catasto”) állapítja meg. A községi adót minden évben az adószedő szerv postai számlájára kell befizetni. Az eladó köteles biztosítékot adni arról, hogy az esedékes befizetéseket az adásvétel időpontjáig megfelelően teljesítették.

XIII. Ipari tulajdonjog

Az ipari tulajdonra vonatkozó olasz jogi szabályozás a nemzetközi jogi és közösségi jogi rendelkezések fényében került kialakításra. Ezek között kiemelkedik az ipari tulajdon oltalmára létrejött Párizsi Uniós Egyezmény, melynek Magyarország is részese. Az egyezményben kifejezést nyer a viszonosság elve, amelynek értelmében az egyezmény valamennyi részes állama köteles a többi részes állam állampolgárai számára ugyanazt a védelmet és előnyöket biztosítani, amelyeket saját állampolgárai számára biztosít. Az iparjogvédelem hatályos nemzeti szabályait a D.Lgs. 30/2005 (“Codice della Proprietà Industriale” -CPI) tartalmazza.A szabályozás értelmében az ipari tulajdon fogalma körébe tartoznak:– a védjegyek és más megkülönböztető megjelölések (“marchi ed altri segni distintivi”);– a földrajzi árujelzők (“indicazioni geografiche”);– az erdetmegjelölések (“denominazioni di origine”)– a formatervezési minták (“disegni e modelli”);– a találmányok (“invenzioni”);– a használati minták (“modelli di utilità”); – a topográfiai félvezető-termékek (“topografie dei prodotti a semiconduttori”);– a titkos vállalati információk (“informazioni aziendali riservate”); és– az új növényfajták (“nuove varietà vegetali”).

Az ipari tulajdonra vonatkozó jogok szabadalmazás vagy lajstromozás útján, ill. a törvényben foglalt egyéb módon keletkezhetnek. Szabadalmazás tárgyát képezik a találmányok, a használati minták és az új növényfajták, míg a védjegyek, a formatervezési minták és a topográfiai félvezető termékek lajstromozást igényelnek. Az alábbiakban a védjegyekre, az ipari találmányokra, a használati- és a formatervezési mintákra vonatkozó szabályokat ismertetjük.

30

Védjegyek Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó — beleértve a személyneveket —, ábra, kép, alakzat, betű, szám, továbbá az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessen más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A védjegyek gyakorlati jelentősége igen kiemelkedő az olasz kereskedelemben, ugyanis a piacon jelenlévő minden négy termékből három márkajelzéssel van ellátva.Ha a védjegyoltalmat más országban kívánják igénybe venni, három különböző lehetőség is kínálkozik. Egyrészt kérelmezni lehet az érintett ország illetékes hatóságainál a védjegy lajstromozását, másrészt nemzetközi védjegy bejegyzéséért lehet folyamodni, harmadrészt, az Európai Unió tagállamaiban közösségi védjegy bejegyzésére van lehetőség. Az alábbiakban a nemzeti védjegyek lajstromozására vonatkozó olasz szabályokat ismertetjük.

Az a megjelölés részesülhet védjegyoltalomban, amely 1. új (azonos vagy hasonló termékek, szolgáltatások vonatkozásában a piacon még nem ismert), 2. jogszerű (nem ütközik törvénybe, közrendbe, közerkölcsbe, stb.), 3. valós (vagyis nem eredményezi a fogyasztók megtévesztését pl. a termék földrajzi eredete, természete, minősége tekintetében), és 4. megkülönböztető jelleggel bír (nem általános). A védjegy lajstromozását az kérheti, aki azt a termékek előállítása, kereskedelme vagy szolgáltatások nyújtása során használja vagy használni kívánja, akár saját vállalkozása keretében, akár ellenőrzött társaság útján, akár úgy, hogy más vállalkozásnak engedélyt ad a hasznosításra.A védjegyjogosult a védjegyet kizárólagosan használhatja saját termékeinek és szolgáltatásainak megkülönböztetésére, és megtilthatja, hogy azt harmadik személyek - hozzájárulása nélkül – gazdasági tevékenységük körében felhasználják. A védjegyjogosult egyben köteles is a védjegyet használni, vagy annak használatára engedélyt adni, ugyanis ha erre a bejegyzéstől számított öt éven belül nem kerül sor, az oltalom megszűnik.A lajstromozott védjegyek a bejelentéstől számított tíz évig élveznek oltalmat, a jogvédelem azonban további tíz-tíz éves időszakokra korlátlanul megújítható. A védjegyoltalom részben vagy egészben átvihető további termékekre vagy szolgáltatásokra is. Az oltalom megszűnik, ha a védjegy elveszti megkülönböztető jellegét; ha kiderül, hogy nem jogszerű; és ha öt éven belül nem kerül sor a használatára.

Ipari találmányok

Ipari találmányként azok a találmányok szabadalmazhatók, amelyek 1. újdonságtartalommal rendelkeznek (azaz nem tartoznak a technika adott állásához); 2. feltalálói tevékenységen alapulnak (vagyis az adott területen jártas szakember számára a technika adott állásához képest nem nyilvánvalóak); és 3. iparilag alkalmazhatók (vagyis a szabadalom tárgya valamely iparágban – ideértve a mezőgazdaságot is – előállítható vagy felhasználható). Nem minősülnek találmánynak a felfedezések, a tudományos elméletek és a matematikai módszerek; a szellemi tevékenység, játék, kereskedelmi tevékenység céljára szolgáló tervek, elvek és módszerek; a szoftverek; és a közzétett információk (pl. egy könyv tartalma – ezt a szerzői jog védi). Nem szabadalmazhatók azok a találmányok, amelyek közzététele vagy felhasználása közrendbe vagy közerkölcsbe ütközik.A szabadalmi oltalom a szabadalom engedélyezésével keletkezik. A szabadalmi kérelem előterjesztésének joga a találmány szerzőjét, ill. jogutódait illeti. Ebből következik, hogy a szabadalmi kérelmet bárki benyújthatja: olasz állampolgár, külföldi, magánszemély, társaság, egyesület, egyéb szervezet, vagy akár több magánszemély vagy társaság együttesen is. A szabadalmi oltalom húsz évre szól, a határidőt a kérelem előterjesztésétől kell számítani. Az oltalom nem újítható meg, és nincs lehetőség az időtartam meghosszabbítására sem. A

31

szabadalomról le lehet mondani, ebben az esetben az UIBM („Ufficio italiano brevetti e marchi” – Olasz Szabadalmi- és Védjegyhivatal) törli a szabadalmat a szabadalmi jegyzékből.A szabadalmi oltalom biztosítja a találmány kizárólagos felhasználását és hasznosítását Olaszország területén. Ha a szabadalom valamilyen termékre vonatkozik, a jogosult megtilthatja, hogy harmadik személyek az adott terméket engedélye nélkül előállítsák, használják, kereskedelmi forgalomba hozzák, értékesítsék vagy importálják. Ha a szabadalom eljárásra vonatkozik, a jogosult kizárhatja, hogy harmadik személyek az adott eljárást az engedélye nélkül alkalmazzák, vagy az eljárás útján közvetlenül előállított terméket használják, forgalomba hozzák, értékesítsék vagy importálják.A munkaviszony vagy alkalmazotti jogviszony keretében létrehozott találmány hasznosításának joga a törvényben meghatározott esetekben a munkáltatót illeti, azonban a feltalálóként való erkölcsi elismerés a feltaláló jogosultsága. A feltalálót tisztességes díjazás illeti meg.

A szabadalomból eredő kizárólagos jogok fenntartásához két kritérium szükséges: egyrészt az éves díj befizetése, másrészt a szabadalom hasznosítása. A kérelem előterjesztésekor fizetendő és a közzétételi díj magában foglalja az első három évre fizetendő díjat (minták esetén ötévi díjat), ezt követően azonban minden évben éves díjat kell fizetni. Az elmulasztott díj az esetékességtől számított hat hónapon belül bírság terhe mellett pótolható. Befizetés hiányában a szabadalom megszűnik. Ami a szabadalom hasznosítását illeti, fontos, hogy a szabadalom tárgyát képező találmányt az engedélyezéstől számított három éven belül – Olaszország területén - hasznosítani kell. Ennek hiányában kényszerhasznosítási engedély adható ki bármely érdekelt számára, aki erre irányuló kérelmet terjeszt elő. Ellenkező esetben a szabadalom megszűnik.

Használati minta

A jogi szabályozás értelmében használati mintaként szabadalmazhatók azok az új megoldások, amelyek alkalmasak arra, hogy valamely gépnek, géprésznek, berendezésnek, eszköznek vagy általános használati tárgynak különleges hatékonyságot biztosítsanak, vagy azok alkalmazását, működtetését kényelmesebbé tegyék. Az új minták lehetnek különleges szerkezeti megoldások, elrendezések, vagy részegységek konfigurációi, kombinációi.A használati minta kritériumai tehát a következők: fizikai tárgy; új; valamilyen előrelépést jelent egy már létező dolog vonatkozásában; ez az előny technikai-szerkezeti jellegű. Nem minősülnek használati mintának a kémia és az elektronika körében tett felfedezések, ha azok a mechanika területére vonatkoznak.A gyakorlatban sokszor nehézséget jelent, hogy egy adott megoldást találmányként vagy használati mintaként minősítsenek. A bírói gyakorlat szerint rendszerint nem minősülnek találmánynak azok az újdonságok, amelyek már létező termékre vonatkoznak, míg az új termékek esetében elismerik a találmányként történő szabadalmazás lehetőségét.A jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy a találmányra vonatkozó szabadalmi kérelemmel egyidejűleg használati mintára vonatkozó szabadalmi kérelmet is előterjesszenek. Ebben az esetben, ha a megoldás a találmány feltételeit nem teljesíti, de használati mintaként szabadalmazható, ez utóbbi formában nyerhet elismerést. A használati mintaoltalom a kérelem előterjesztésétől számított tíz évre szól.

Formatervezési minta

Formatervezési mintaként valamely termék külső megjelenése lajstromozható, feltéve, hogy új és egyedi jellegű. A formatervezési minta érintheti az egész termék vagy a termék egy részének külső megjelenését, és lehet valamilyen sajátos forma, felszíni struktúra, a terméknek vagy díszítésének anyaga, továbbá vonalak, színek, egyéb összetevők kombinációja. A formatervezési minta a termékek esztétikai megjelenését határozza meg. A termék technikai funkciójából eredő sajátosságok nem képezhetik formatervezési minta alapját.

32

A formatervezési mintát lajstromoztatni kell. A bejegyzést a minta szerzője vagy annak jogutódja kérheti. A munkaviszony keretében előállított minták bejelentésére speciális szabályok vonatkoznak, amennyiben a bejegyzési kérelmet a munkáltató terjesztheti elő.Az oltalom öt évre szól, a határidőt a kérelem előterjesztésétől kell számítani. Az oltalom megújítása további öt-öt éves időszakokra lehetséges, az oltalom teljes időtartama azonban a huszonöt évet nem haladhatja meg.A jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy egyetlen kérelem benyújtásával több formatervezési mintát lajstromozzanak. Ennek feltétele, hogy a minták a formatervezési minták nemzetközi besorolása szerint – amelyet az 1968-as Locarnói Egyezmény állapít meg - azonos kategóriába tartozzanak. Ilyen esetben a lajstromozásra egyetlen eljárás keretében kerül sor, és az illetékfizetés is egységesen történik.A formatervezési mintaoltalom alapján a jogosult kizárólagosan használhatja a mintát, és harmadik személyeknek megtilthatja, hogy azt engedélye nélkül használják. Használat alatt annak a terméknek az előállítását, kínálatát, forgalomba hozatalát, importját, exportját és felhasználását kell érteni, amely a formatervezési mintát hordozza.

A szabadalmi és a lajstromozási eljárás

Valamennyi vonatkozó kérelmet az UIBM-hez, a kereskedelmi kamarákhoz, vagy az ipari miniszter rendeletében meghatározott szervekhez, közhatóságokhoz kell benyújtani. A kérelmezőnek azonosíthatónak és elérhetőnek kell lennie, egyébként a kérelmet nem lehet elfogadni. A jogosult a kérelmet képviselő útján is előterjesztheti, képviselőként azonban csak a szabadalmi szakértők névjegyzékébe (“Ordine dei Consulenti in Proprietà Industriale”) bejegyzett személy járhat el.

Ha a kérelem találmányra vonatkozó szabadalomra irányul, a kérelem tárgyául mindig egy meghatározott találmányt kell megjelölni. A kérelem tartalmazza a találmány leírását, címét, az igénypontokat, egy rövid összefoglalót (kivonat) és a rajzot, amennyiben ez szükséges. A leírásnak kellően egyértelműnek és teljesnek kell lennie ahhoz, hogy azt valamennyi, az adott területen jártas szakember alkalmazni tudja. Az igénypontok határozzák meg a találmányt és a szabadalom alkalmazási körét. Az igénypontok minden egyes eleme rendkívüli jelentőséggel bír, mert ez jelöli ki a szabadalmi oltalom tartalmát. A mintákkal ellentétben a találmányok esetén a rajz benyújtása nem kötelező. Az olasz szabadalmi eljárás sajátossága, hogy a magyar rendszerrel ellentétben nincsen a találmány újdonságára és eredetiségére vonatkozó előzetes vizsgálat.Az UIBM a következőket vizsgálja:– a kérelem formai szabályszerűsége (díjak megfizetése, mellékletek megléte);– a szabadalom tárgyának és címének megfelelősége;– hogy a találmány közzététele vagy felhasználása nem ütközik a közrendbe vagy közerkölcsbe;– a szükséges tartalmi követelmények megléte;– hogy a kérelem valóban egyetlen meghatározott találmányra vonatkozik.A szabadalom engedélyezésére vonatkozó eljárás jelenleg kb. két-három évet vesz igénybe. Amennyiben az UIBM elutasítja a kérelmet, a kérelmező az értesítés kézhezvételétől számított harminc napon belül a Fellebbviteli Bizottsághoz (“Commissione dei ricorsi”) fordulhat, amely ellenőrzést gyakorol az UIBM tevékenysége felett.

A védjegybejegyzés iránti érelem tartalmazza a kérelmező és az esetleges megbízott meghatározását; a védjegy reprodukcióját; és azoknak a termékeknek vagy szolgáltatásoknak a listáját, amelyek megkülönböztetését a védjegy szolgálja. Az érintett termékeket és szolgáltatásokat a Nizzai Egyezményben meghatározott nemzetközi osztályozás szerinti csoportosításban kell feltüntetni.

33

A védjegylajstromozásra irányuló eljárás során az illetékes hatóság elsősorban a formai követelmények fennállását vizsgálja. Elutasítás esetén harminc napon belül lehet a Fellebbviteli Bizottsághoz fordulni. Ha a formai követelmények fennállnak, az UIBM érdemi vizsgálatot folytat le, amelyben vizsgálja a törvényi követelmények fennállását, így a jogszerűséget, az eredetiséget és a valósságot. Ha az érdemi vizsgálat is eredményesen zárul, az UIBM a védjegyet bejegyzi. A bejegyzett védjegy megújítására vonatkozó kérelmet a lejárat előtt egy évvel kell előterjeszteni, de bírság terhe mellett a lejárattól számított hat hónapon belül lehetőség van a megújításra.

34

STUDIO LEGALE SUTTI

Via Montenapoleone 8 20121 Milano Central e-mail: maildesk@sutti.com

Web http://www.sutti.com Tel. +39-02-762041

Fax +39-02-76204805

A Studio Legale Sutti – amely 1993-ban egyesült a jórészt hasonló területen tevékeny Monti & Partners-szel - már majdnem ötven éve van jelen a vállalkozások számára nyújtott jogi szolgáltatások piacán. Jelenlegi tevékenységét négy, egymással szorosan együttműködő osztály útján bonyolítja, úgymint:• Kereskedelmi és Gazdasági Jogi Osztály;• Iparjogi és Versenyjogi Osztály;• Munkajogi Osztály;• Nemzetközi Pénzügyi Jogi és Adójogi Osztály.

A vállalkozások számára nyújtott jogi szolgáltatások a következő fontosabb területeket érintik:• kereskedelmi szerződések megszövegezése;• társasági jog, bankjog, vállalati pénzügyek;• követelések behajtása;• nemzetközi kereskedelem, elektronikus kereskedelem;• kereskedelmi büntetőjog;• vámjog, nemzetközi adójog;• tisztességtelen verseny, antitröszt;• szabadalmak, védjegyek;• társadalombiztosítási és szakszervezeti jog.

Az Iroda milánói székhellyel működik, de számos további kirendeltséggel rendelkezik mind Olaszországban (Róma, Genova) mind külföldön (London, Tokió, Dél-Kelet-Európa). Az Iroda széles körű nemzetközi tevékenységét bizonyítja, hogy a szófiai, belgrádi, bukaresti és zágrábi irodák megnyitása óta működése kiterjed az olasz jog mellett a bolgár, a szerb, a román valamint a horvát jog és igazságszolgáltatás területeire is. A kifejezett jogi szolgáltatások mellett az Iroda teljes körű szabadalmi ügyvivői szolgáltatásokat is biztosít, szabadalmi ügyvivőként elismert szakértők speciális közreműködésével.A nemzetközi kapcsolatok terén rendkívül előnyös, hogy az Iroda munkatársai között számos anyanyelvi (így különösen magyar, angol, német, francia, spanyol, japán, finn, orosz, bolgár, román, szerb) szakember van, amelyhez kiemelkedő gyakorlat társul az anyaországok igazságszolgáltatása tekintetében.

Az Iroda tevékenységére vonatkozó részletes információk a www.sutti.com honlapon találhatók.

Stefano SUTTI, LL.M. Roberto SPELTA, LL.M.

VARGA Erzsébet

35