AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta...

706
AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE. AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET ÁLLANDÓ IGAZGATÓTANÁCSÁNAK MEGBIZÁSÁBÓL IRTA POKOLY JÓZSEF. IV. KÖTET. AZ EGYHÁZI INTÉZMÉNYEK TÖRTÉNETE. BUDAPEST. 1905.

Transcript of AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta...

Page 1: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

AZ ERDÉLYI

REFORMÁTUS EGYHÁZ

TÖRTÉNETE.AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET ÁLLANDÓ IGAZGATÓTANÁCSÁNAK

MEGBIZÁSÁBÓL

IRTA

POKOLY JÓZSEF.

IV. KÖTET.

AZ EGYHÁZI INTÉZMÉNYEK TÖRTÉNETE.

BUDAPEST.

1905.

Page 2: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

ELŐSZÓ.

«Az erdélyi református egyház történeté»-nek mostmegjelent IV. és V. kötetében «az egyházi intézményektörténetét» veszi a szives olvasó. Ez a két kötet, — mely-ben tehát az egyház belső életének múltja foglaltatik, —az egész műnek második része s vele befejezést nyer«Az erdélyi református egyház története».

Page 3: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

TARTALOM.

ELSŐ KORSZAK.

I. Egyházalkotmány és jog.

A) Egyház és állam.

1. A ius reformandi és a négy recepta religio. A róm.kath. vallás egyedül jogosultsága; eretnekség. Régi ésúj hit egy egyházban. A bevett vallások rendszere.A secularisatio, mint annak biztosítéka. Ius reformandi.A református vallás recipiálása. Az állami felügyeletveszélye. Reactio. A negyedik bevett vallás. Ujítási tilal-mak. A jobbágyság szabad vallásgyakorlata. A bevettvallásokon kívüli szekták; szombatosság. Az egyház-politikai alapelvek kijegeczesedése az Approbátákban 1–32

2. A felekezeti egyházak kialakulása. Autonomia. A refor-matio czélja. Az egyház egysége. A bomlás első tüne-tei. Nemzetiségi egyházak. Kisérletek felekezeti egyházalkotására. A felekezeti egyházak kialakulása. A régiegység későbbi emlékei. Róm. kath. autonomia — prot.autonomia. Ius advocatæ. A törvényhatóságok szerepe.Interconfessionális állam 33—63

3. A fejedelem jogviszonya az egyházhoz. A főkegyuri jog.Törekvések ennek fentartására. Superintendens-válasz-tás és megerősítés. Census cathedraticus. A fejedelem,mint a reformatio vezetője. Az interconfessionális államfeje, a maga egyházának főpatronusa. Az orthodoxusfejedelmek. Apafy és a főconsistorium 64—85

B) Egyháziak és egyházi testületek.

4. Az egyháziak jogállása. Az egyházi rend «status» ésnem «ordo». Az egyházi kiváltságok. Az orthodoxuspüspök; választásának módja; primus inter pares.Utban a hierarchia felé 86—105

Page 4: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

VI

Lap5. Lelkipásztor és egyházközség. A protestáns lelkipásztor

az Isten igéjének szolgája. Lelkészválasztás. A «pap-marasztás». A patronus és befolyása a lelkészválasz-tásra. Lelkészi javadalom. A «mester». Fabrica ecclesiæ.Városi egyházközségek. Plebánus és káplán. Első és má-sodik lelkész; «kispap». A. városi magistratus, mint con-sistorium. Külön egyházi consistoriumok. Kiváltságosállásban levő városi gyülekezetek. A «megye». Az egyház-látogatás, mint a gyülekezeti igazgatás kiegészítője 106—138

6. Az egyházmegye. Az egyházi kormányzat legrégibbszerve. A papság egyesülete. Az egyházmegye közigaz-gatási tevékenységének kifejlődése a biráskodásból ésegyházlátogatásból. A partialis. Esperes, jegyző és ülnök-társak. Egyházmegyei háztartás 139—160

7. Az anyaszentegyház. Az erdélyi ref. anyaszentegyháznemzeti egyház. Kezdetben a papság szervezete. A pa-pok kötelesek valamennyien megjelenni a gyűlésekre.A képviselet kezdetei. A szent generális. Püspöki szék.A generális visitatio. A közigazgatás fejlődése 161—178

C) Az egyházalkotmány változása.

8. Independentismus és presbyterianismus. A hierarchicuselemek a róm. katholicismus maradványai. SzilvásujfalviK. Imre támadása. Tolnai D. János és társai. A «Kegyes-ség formulájá»-nak hatása Magyarországon s Erdély-ben. A puritánusok fellépése az egyházalkotmány ellen.Medgyesi Pál presbyterianismusa. A szatmárnémeti zsi-nat. A presbyteresek visszaszoríttatnak. Ujból való fel-lépésük Apafy idejében. Szentiváni János küküllői espe-res. A fehérvári generális zsinat és főconsistorium 179—202

9. Az egyházalkotmány átalakulóban. Az átalakulás jogialapjai és formája. A szent generális és az első ple-num főconsistorium. Az egyháziak és világiak harcza.Kovásznai Benedek. A nagyenyedi politico-ecclesiasticacongregatio. Az első állandó főconsistorium. Ennekhatásköre 203—212

Page 5: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

VII

D) Egyházi vagyon.Lap

10. A közegyházi vagyon. Gilányi-hagyaték. Az egyháziközvagyon első nyomai; Geleji. A török-tatár duláseredménye. Csulai emlékének megrágalmazása. A col-lecta. Tofeus megszerzi a Gilányianum legatumot. Harcza generális eklézsia és a kollégiumok között e hagyatékmiatt. Amstelodámi biblia — amstelodámi pénz. A Gi-lányi-féle hagyaték a főconsistorium kezébe kerül 213—235

II. Kultusz és erkölcsi élet.

11. A kultusz. A róm. Kath. kultusz előbb lutheránussá,majd reformátussá alakul. Az átalakulás conservativtermészetű. Az igehirdetés a pericopa rendszer kere-tében. Kátémagyarázat. Szertartásos ének és a nagygraduál. Az éneklés átalakulása az impressum és azsoltárok utján. A puritanismus hatása. A kultuszalkat-részek elhelyezése. Ünnepek. Sákramentumok kiszolgál-tatása. Templomon kívüli egyházi szertartások 236—253

12. Erkölcsi élet. A hit által való megigazulás tanánakerkölcs-emelő hatása. Csak a protestánsnak növeltnemzedéken látható teljesen. A ref. egyház erkölcsiszigora s kölcsönviszonya az állammal. E viszony, minttársadalomnevelő hatékony eszköz. Az 1619. évi bűn-bánati törvények. Egyházfegyelmi vonások az államitörvényhozásban. Az egyházfegyelmi kánonok. A taní-tás, mint a legjobb nevelőeszköz. Nagy csapások erkölcs-rontó hatása. A ref. egyház által elért eredmények a mult-hoz s a XVIII. századbeli viszonyokhoz hasonlítva 254—269

III. Tanügy és irodalom.

13. Tanügy. Az erdélyi reformatio kezdettől fogva országosérdek gyanánt tekinti a tanügyet. Állami segélylyelgyarapított iskolák. A városi iskolákról általában. Min-den iskola — középiskola. A tanítás czélja. Nevezete-sebb iskolák a XVI. s XVII. században. A kollégium

Page 6: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

VIII

Lapfelállítása. Rendező hatása az egyház összes iskoláiranézve. A kollégium beosztása s tanterve. Változások a be-osztásban s tantervben. A particulák. Apáczai Cs. János sa magyar egyetem eszméje. — A kollégium, mint az ifjuságrespublica litterariá-ja. A kollégium igazgatása. Ifjuságihivatalnokok.Csoportok az ifjuságban. Jótétemények. Kül-földi egyetemek látogatása. Iskolai privilegiumuk 270—298

14. A kollégiumok Apafy idejében. Apafy a Bethlen-kollé-giumot Nagy-Enyedre helyezi át. A kollégiumi gond-nokság kifejlődése. Országos gyűjtés a Bethlen-kollé-gium számára 1665-ben. A professoratus kiegészítése.A kollégium Enyeden véglegesíttetik 1671-ben. Rend-tartási szabályok. A sárospataki vándor kollégium.A három kollégium egyesítésének eszméje. Ellentéteka kollégiumok közt. A coccejánus-harcz. A Bethlen-kollégium belső bajai. A Nadányi-ügy. A kolozsvárikollégium. Viszonya az egyházközséghez. A háromkollégium az egyházi és iskolai közös gondnokság fel-ügyelete alá rendeltetik 1682-ben. A kollégiumok köz-és külön jövedelmeinek kezelése 299—316

15. Népoktatás. Az iskolai oktatás nyelve a latin, — czéljaa classicus műveltség levén: ez a tulajdonképeni nép-oktatást kizárta. A puritánusok a nemzeti nyelv érde-kében izgatnak. A nemzeti iskola, mint népiskola aleánygyermekek számára. Apáczai a nemzeti nyelvűelemi iskoláztatásról, melyet kötelezővé kivánt tenni.Eszméi csak három évtized mulva keltenek visszhan-got. Az 1693. évi enyedi zsinat határozatai 317—322

16. Egyházi irodalom. Az egyházi irodalom, mint a ma-gyar nemzeti irodalom szülő anyja. Bibliafordítások.Káték s Agendák. Polemikus iratok. Baranyai BecsiJános és Laskói Csókás Péter. Szilvási János vitájaEnyedi György unitárius püspökkel. Egyházi irodaloma XVII. században: Bibliai tudományok. Systhematicatheologia. Gyakorlati munkák a theologia köréből.Építő és ájtatossági irodalom. Egyházjogi és egyháztör-ténelmi művek. Bölcsészeti irodalom. Tankönyvek 323—359

Page 7: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

ELSŐ KORSZAK.

1556—1690.

Page 8: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

I. EGYHÁZALKOTMÁNY ÉS JOG.

A) Egyház és állam.

1. A jus reformandi és a négy recepta religio.

Mielőtt a református hitvallás befogadtatott és a refor-mátus anyaszentegyház megalakult volna, a protestantis-mus az ágost. hitvallás és az evang. egyház alakjábanegy sajátos közjogi helyzetet teremtett a maga számára,mely helyzet örökség gyanánt szállott aztán úgy a refor-mátus, mint az unitárius vallásra, illetőleg egyházra is.E helyzet, a bevett vallások egyenjogúságának a rend-szere által, gyökeres szakítást jelent a multtal, a róm.katholicismus által vezetett állami egyházpolitikával.Benne az új kor szellemi szabadságának alaprakása fog-laltatik.

A reformatio előtt a róm. kath. vallás volt az egyedültörvényes vallás és a róm. kath. egyház az államjogilagegyedül jogosult vallási intézmény. A magyar közjog aschismatikusokat még keresztyéneknek sem tekintette;de azért a béke kedvéért eltűrte őket. Eltűrte a zsidókatis, kiknek ezen kétes értékű türelmet anyagiakban drá-gán kellett megfizetniök. De már az «eretnekség», azaz aróm. kath. egyház által kárhoztatott minden vallási irány,a haza- és felségárulással egy kalap alá fogva, mint «hűt-

Page 9: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

4

lenség», fej- és jószágvesztéssel volt büntetendő. Így ren-delték ezt a Mátyás, a II. Ulászló törvényei, a Triparti-tum, sőt még a XVIII. századbeli törvényhozás is, melyIII. Károly idejében, az 1723. évi 9. articulusban a hűt-lenségi bűnt magukban foglaló esetek között felsorolja«a nyilvános eretnekeket, a kik tudniillik a kárhoztatotteretnekséghez ragaszkodnak.»*

A róm. kath. vallás egyedüli jogosultsága a középkoriállami és társadalmi fogalmaknak, rendnek, szükségszerűkövetkezménye volt. Az állami élet teljesen át volt szőve-fonva a vallás intézményeivel és ezen intézmények kö-zött a leghatalmasabb: az egyház, ura és parancsolójaaz államnak, a társadalomnak. A vallás szolgái, az egy-háziak, az állami életnek nemcsak fontos tényezői, ha-nem egyenesen szerves alkotórészei. A rendi államban alegelső rend a főpapság, melynek a törvényhozásban, akormányzásban, a biráskodásban döntő szerepe van, mertaz állam, mint «civitas diaboli», azaz az ördög országa,csak úgy állhat fenn ideiglenesen, ha az Isten országánakéltető elemeit, az ezen ország ügyeinek sáfárai beviszikaz államba s így az ördög munkájának romboló hatásátmérsékelik. Az Augustinus theologiai felfogásán felépültállami és társadalmi rend számos polgárjogi viszonyt

* Corpus Jurisunkban az 1462. évi 2-ik articulus 13. §-a, az1495. évi decretum 4. articulusának 12. §-a, a Werbőczy Hár-mas könyvében pedig az I. rész 14. czíme szól az eretnekségről,mint a hütlenségi bűn esetéről. Utoljára az 1723. évi 9. articu-lus említi még az eretnekséget a nota infidelitas esetei között.Azonban ekkor már mégis más értelme volt az eretnekségnek,mint a reformatio előtt. Csakhogy bármily értelmezése lettlegyen is: az «eretnekség» mégis ott van a hütlenségi esetekközött.

Page 10: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

5

egyenesen az egyház gondviselése alá helyezett, vagyannak teljesen át is engedett, mint p. o. a házasságijogot és nagy befolyást biztosított számára, mint p. o. azörökösödési-, per-, büntetőjog stb. terén.* Ezzel a hely-zettel járt viszont az is, hogy nem csak az egyház fog-lalkozott a polgári viszonylatok rendezésével, hanem azállam is kiterjeszté gondjait az egyházra. Csakhogy avallás és az erkölcsök javára irányuló törvényhozási éskormányzati cselekvények az egyedül elismert vallás-erkölcsi társadalomra, a róm. kath. egyházra vonatkoz-tak. És ez az egyház anyagilag és szellemileg teljesenszámíthatott az államhatalom támogatására, a dús java-dalmakra, a feltétlen oltalomra és elismerésre.

A reformatio kora előtt, már a renaissance idejében,mind szűkebbre szorul az egyházi befolyás a polgáriügyek terén; csakhogy szembetűnően ez csupán az egyházibiráskodásnál észlelhető. A törvényhozásban és kormány-zásban az egyháziak tekintélye változatlan és megingat-hatatlan. De már a reformatióval, a hol ez diadalra jut,az egyház és állam közötti régi viszony gyökeresen át-

* Az egyház nagy szerepének igazolására felemlítjük azokataz ügyeket, melyeket a szokás, majd a törvények is, az egy-házi biróságok elé utaltak. Ezen ügyek voltak I. a hit, a hit-titok és a szentségek körüli ügyek; oly vétségek és büntények,melyek a tettes javítására czélzó egyházi fenyítékek vagy ex-communicatio alá esnek; a hamis eskü és esküszegés bünténye;II. egyházi tized, uzsora, egyháziak s nők megverése, fosztoga-tása, vérontás; III. házassági ügyek s járulékai: gyermekektörvényességének kérdése, hitbér és jegyajándék, hitbiztosíték(donatio propter nuptias), leánynegyed; végrendeletek; özvegyekés gyámoltalan személyek ügyei. Dr. Kolosvári és dr. Óvári:A Magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. Buda-pest, 1890. II. köt. I. fele 114. l.

Page 11: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

6

alakul és a régitől merőben eltérő újabb egyházpolitikainézetek és elvek jutnak diadalra az állami életben. Ez azeset épen Erdélyben is.

A róm. kath. vallás, a maga magát egyedül üdvözítőintézménynek tartó dogmájával, egy oly kizárólagos val-lásalkat, a melynek uralma mellett más vallásos fel-fogásnak létezni s azzal versenyezni lehetetlen. Csakhogya reformatio korában épen a vallás hitczikkelyeinek igaz-sága került vita alá. Az az időpont, a melyben Lutherfellépett, egy átmeneti és minden tekintetben zavaroskorszakot nyit meg a római egyház hittani rendszerében,mely korszak a tridenti zsinat berekesztéseig tart. Igensok sarkalatos hitczikk megtámadtatott a nélkül, hogy azegyháznak erre jogosult képviselete azok orthodoxiájamellett síkra szállott volna. Így aztán az egyház, mintintézmény, fentarthatte ugyan magát, de dogmái nemlévén kellő szentesítéssel ellátva, a kizárólagosság meg-szünt s ugyanazon egyház kebelében az ellentétes dog-mák vallására is tág tér nyílott.

A róm. kath. egyház reformatiójának szüksége általá-nos elismert tény volt. Az új tanok között elég nagyszámmal akadtak olyanok, a melyek az egyház intézmé-nyeinek, külső szervezetének buzgó hívei előtt is igazak-nak, helyeseknek tüntek fel. A reformatio több tételétőlnem csak Verancsics, de még Frater György sem idegen-kedett volna, ha azok az egyház sanctiojában részesül-nek. Épen azért ebben az átmeneti időszakban nem azegyházétól eltérő dogma, hanem az egyház szerveinekbontogatása, képezi az egyház és vallásellenes cselekvényt.Azt tapasztaljuk, hogy Frater György Szántai Istvánt,Honter Jánost, a Barcsay testvéreket, a nagybányai birótegyházellenes cselekvényeikért, de nem a róm. kath. hit-

Page 12: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

7

igazságoktól eltérő tanaikért kivánja büntetni. Még egyszázaddal korábban kínzóeszközökkel is kényszerítették agyanús személyeket, hogy hitökről,meggyőződésökről val-lomást tegyenek. Ellenben most az a felfogás az irányadó,hogy «de internis prætor non judicat», azaz a vallási meg-győződés, a lelkiismeret itélet alá nem vonható. A minekaztán természetes következménye az lett, hogy a régiegyházi formák megtartása mellett szinte az egész egy-ház újhitűvé, azaz protestánssá vált.1

Az új tanok híveinek szaporodása a vallásos öntuda-tot fejlesztette s a hitelvek következetes keresztülvitelétis előmozdította. Az első lépés az volt, hogy az újítóksaját hitelveik szerint kivánták Istent tisztelni, azaz azistentiszteletet átalakították. Itt jutottak először össze-ütközésbe a róm. kath. egyházzal, sőt magával az államitörvényekkel is. Honternek az 1543. évi országgyűlésreidéztetése s a további újítások meggátlására irányuló1545. évi tilalom világosan mutatja ezt a fejlődési mene-tet. Mellette sehol sem látjuk a Luther iratainak el-kobzására, a lutheránusok kikeresésére vagy a witten-bergi próféta s követői felkeresésének, hallgatásának el-tiltására vonatkozó rendeleteket. Tehát mind ez szabadosdolog, csak újítani, a külsőségeken változtatni tilos.Ezek a statusquo fentartására irányuló törvények világo-san mutatják, hogy az új tanok lassanként olyan több-ségre tettek szert, a mely ellen nem tanácsos erősebbenfellépni.2

A reformatio terjedése mind nagyobb mértéket öltvén,

1 Lásd az I. kötetben a gyulafehérvári káptalan magatartá-sáról szóló részt s a következőket 42—7. l.

2 Erd. orsz. gyül. emlékek. I. 217., 218., 238., 382. l.

Page 13: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

8

már nem lehetett az újításokat sem tiltani sokáig. Ámalakítsák át a szertartásokat, a kiknek tetszik; csak azegyházi szervezet egységét ne bontsák meg. Az 1550. évitordai törvény megengedi, hogy kiki azt a hitet — t. i.a régit vagy az újat — kövesse, a melyet akar. Ezen tör-vény gyakorlati következménye gyanánt ott látjuk az1552. évi másik tordai végzést, mely a marosvásárhelyievangélikusoknak templomot ad, szabad vallásgyakorla-tot enged s a régi hitű gyülekezethez és ennek pásztorá-hoz való viszonyát szabályozza. Az evangéliumi hit tehátbefogadtatott, törvényes oltalom alá helyeztetett.*

Ezekkel a törvényekkel az állam eddigi egyházpoliti-kája nagy átalakuláson megy keresztül. A római egyházvallásának egyedül jogosultsága megszünik államfentartómaxima lenni. Sőt a hit, a hittitok kérdése is kivétetikaz egyháziak kezéből, mert többé nem az egyház hatá-rozza meg, hogy mi az igaz hit, minek a vallása és köve-tése engedélyezhető, hanem maga az állam. Azokban atörvényekben benne foglaltatik az az egyházpolitikai elv,a melyet államunk ma is vall, hogy t. i. minden valláskövethető, a melynek követését az állam megengedi. Azállam emancipálja magát az eddigi róm. kath. exclusivegyházi felfogás alól, mely szerint «az eretnekségek bün-tetendők; azt pedig, hogy mi az eretnekség: az egyházszabja meg.» Az állam magát teszi annak illetékes birá-jává, hogy mely hit engedélyeztessék, azaz az egyház ésállam közti viszony kérdésében olyan nagy fontosságú«jus reformandit» az állam a maga kezébe veszi. Ez voltaz első és államjogi szempontból legfontosabb ered-ménye a protestantismus fellpésének és elterjedésének.

* U. o. I. 411—2. l.

Page 14: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

9

A mint a jég meg volt törve, az evangéliumi hit terje-désével és megszilárdulásával kapcsolatosan halad azállam egyházpolitikai álláspontjának teljes átalakulásais. Egyelőre csak a vallásra terjedt ki, tehát a hitczik-kekre csupán. De azután áthatott magára az egyházra,mint a vallási társadalom szervére is, a hol nagyobb ne-hézségekkel kellett megküzdenie. A nehézségeket legfő-képen az okozta, hogy az egyház nem csupán a hivek-nek szervezett egyeteme, nem csupán a Krisztusba oltotttagoknak vagy a pápához ragaszkodó egyéneknek ösz-szessége, hanem anyagi eszközök támogatásával fentartottszervezet és — főleg róm. kath. felfogás szerint — vagyon-jogi alany is. Az egyházi vagyon hovatartozása, esetlegmegosztása, a régi és új hit követőit egyaránt érdekelték.A templomok, az ezekkel járó «fabrica ecclesiæ», a pa-rochia és a parochialis «örökségek», általában az összesegyházi ingók és ingatlanok tulajdonjogának kérdéseszintén beletartozott a «jus reformandi» körébe és annakmegoldásától függött, hogy vajjon a recepfa religiók rend-szeréhez járulni fog-e azoknak a recepta religióknakegyenjogúsága is.

Ferdinánd uralmának kora megakadályozta az erdélyiegyházpolitika rendes fejlődési menetét. Az egyház egy-ségének tana, a melyhez a protestánsok is ragaszkodtak,nehezen volt összeegyeztethető az egyházi vagyon meg-osztásával és a szervezet felbomlásával. Nem is akartaezt egyik fél sem, hanem mindkettő, úgy a régi, mintaz új hit követői, azt szerették volna, ha a régi egy-ség megmarad, de abban az ő vallásos nézetük juturalomra. Azonban az államnak nehéz volt egyelőreakár jobbra, akár balra hajolni. Ennélfogva úgy óhaj-totta az egységet fentartani, hogy az új hit követőit

Page 15: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

10

alája rendelte a régi szervezetnek. Ezt az eljárást az-zal indokolta meg, hogy «a keresztyén hit csak egy»és az ország lakosai csupán a szertartásokra és a szent-ségek kiszolgáltatására nézve térnek el egymástól. Demég sem ez a gyenge s tarthatatlan indok volt a fő,hanem az a másik, hogy az egyház nem csak vallás-erkölcsi intézmény, hanem az állami és társadalmi életkiegészítő alkatrésze, mely egyes intézményei, mint p. o.a szentszékek és a hiteles helyek útján az állami és tár-sadalmi jogrend fentartásához nélkülözhetetlen. Hogy ezvolt a döntő szempont, világosan mutatja az 1555. évimarosvásárhelyi végzés, mely a lutheránus plebánosokatkötelezi, hogy a fehérvári vikárius rendeletére, a köz-hitelű helyek tevékenységi körébe illő mindenneműügyekben — «kivéve a vallás ügyét» — eljárni tartozza-nak. A püspöki székes-egyház jövedelmeinek épségben-tartásáról, valamint a tizedperekben a róm. kath. szent-szék illetékességéről is ugyanezen törvény intézkedett.*

A törvények által teremtett képtelen helyzet, az egyvallás ürügye alatt két olyan ellentétes elemet akart egyszervezetben egyesíteni, mint a protestantismus és a róm.katholicismus, melyek az olaj és víz módjára soha összenem keverhetők, el nem elegyíthetők. Ennélfogva leg-feljebb ideiglenes és kisegítő maradhatott ez az állapot,míglen t. i. a végleges rendezés szüksége bekövetkezhetik.

A kibonyolodás útját a szászok készítették elő, kik már1545-ben megvetették egy nemzetiségi prot. egyháznakalapjait s 1551-ben saját superintendenst is választot-tak maguknak. Az ő példájokat követték a magyarok,kiknek 1555-ben szintén van superintendensök. Így tehát

* U. o. I. 527. I. 539—40. l.

Page 16: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

11

a vallásügyi kiválás megtörtént már, mielőtt az államitörvényhozás e tekintetben elhatározó lépéseket tettvolna. A törvény, mely rendszerint az élet követelményeiután szokott sántikálni, nem nyujt kellő tájékoztatást azerdélyi, ezen korbeli, vallásügyi helyzetre nézve. De ha akülön alakulatokat figyelembe veszszük, semmi kétségünksem lehet az iránt, hogy míg az országgyűlés az egyházegységének fentartása mellett buzgólkodik: a valóság-ban már külön felekezeti egyházi szervek működtek.Mindezt valószinűleg tudta a törvényhozás is. És midőnhallgatólagos magatartása mellett nem siet a régi egy-házi szervezet épségének helyreállítására, ezzel a pro-testáns szervezkedést is elismeri és jóváhagyja. Hallgatá-sában, illetőleg a puszta külső egység fentartására irá-nyuló rendelkezésében benne foglaltatik az a felfogás,hogy a hitvallások kifejlődésének és szervezetalkotásitevékenységének szabad utat kell engedni; tehát tartóz-kodni kell az erőszakosságtól, mely mint róm. kath. egy-házi elv, az eddigi fejlődések útját lerontaná.

Az 1554. s 1555. évi törvényekben foglalt álláspontotcsak oly átmeneti jellegűnek tekinthetjük, a melyet Fer-dinánd uralma erőszakolt az erdélyi rendekre. A mintez uralom nyomása megszűnik, az erdélyi törvényhozása. már 1550-ben megkezdett egyházpolitika útjára tér. Az1556. évi kolozsvári országgyűlés a secularisatio kimon-dásával egy hatalmas lépést tett a recepta religiók egyen-jogúsága felé. Mert a püspökség és a káptalan, a szerze-tes rendek és a konventek megszüntetése teljességgelnem a róm. kath. egyház megsemmisítése, hanem egy-szerűen a kánoni jog és intézményeknek államellenesenható és működő tényezői nyirbáltattak meg az által. Igazugyan, hogy a kánoni jog szerint az egyházra nézve leg-

Page 17: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

12

főbb dolog a «lex dioecesana», vagyis a javadalom, amely nélkül nincs püspök és ha nincs püspök, nincsegyház sem: azonban a protestantismus megtanítottaarra az államot, hogy a kánoni jog nem mindenben felelmeg az életnek. Lehetséges egyház «uri püspök» nélkülés lehetséges egyházkormányzat káptalan nélkül is.

Kétségtelen dolog, hogy a kolozsvári secularisáló or-szággyűlés az erdélyi róm. kath. egyháznak gyökerérevetette a fejszét. De az is épen olyan bizonyos, hogy ezta radikális intézkedést a kánonjog vonta maga után,mely az állami eredetű egyházi javadalmak kizárólagosegyházi természetét vitatva, útját vágta annak, hogy azegyházi organismus tisztán a hivek egyetemén épülhes-sen fel. Erre a rendelkezésre az egyenjogúság szempontjából volt szükség, mert teljesen képtelenség egyen-jogúságról beszélni oly felek között, melyeknek egyike alét fentartásához szükséges anyagi eszközöket az államtólnyeri, hivatalosainak állami befolyást is követel, a másikpedig önerejére van utalva s az állami tevékenységbenvaló részvételtől önkényt félrevonul.

A felekezeti egyenjogúság kérdését még egyetlen államsem oldotta meg olyan találékonyan és egységesen, mintErdély a XVI. században. Az egyenlőség kérdésében azállamnak kell az itélő birónak lenni, mert ha a felekeze-tek jogigényei lesznek a döntő szempontok: a róm. katho-licismus mellett soha más felekezetek nem létezhetnének.A secularisatio tehát nem erőszakos tény, hanem az állam-politikai eszély követelte szükség; az egyetlen mód, amely mellett nem üres ige a tordai országgyűlés által iskimondott elv, hogy t. i. «mindenki azt a hitet követ-heti, a melyet akar, régi vagy új szertartásokkal, csak-hogy az új hit követői ne bántalmazzák a régi hit köve-

Page 18: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

13

tőit.» A magyar állam mai alkotmánya legfényesebbtanúbizonyság a mellett, hogy ilyen elv és az «uri püs-pökök» teljesen összeférhetetlen dolgok.

A secularisatioval lett teljessé az állam «jus refor-mandi»-ja, melynél fogva az állam szabja meg a feltétele-ket, melyek betartása mellett bármely — tehát nem-csak az újabb — felekezeteknek szabad vallásgyakorla-tot enged a maga területén. A róm. katholicismus szerte-len és az állami közérdekkel ellentétben álló igényei,üldözésnek minősítik ugyan ezen eljárást. Azonban egy-általában nem a törvényhozás, hanem a kánoni jog vágtaútját annak, hogy a róm. kath. egyház a protestantismusmintájára berendezze és továbbra is fentartsa a magaszervezetét. Az állami életnek fejlődő életformája és akánoni jog olyan ellentétbe jutottak itten, a mely ellen-tétet ideiglenesen lehet ugyan nivellálni, de megszün-tetni soha. És ha csak az állami érdekek vereségét nemkivánjuk, lehetetlen lesz bármely államnak is elzárkózniaz Erdély-adta XVI. századbeli példa elől. Jól tudjuk,hogy azóta a legtöbb állam egyenesen erre az útra istért és ez által sikerült nekik a felekezeti teljes egyen-jogúság biztosítása is.

Az erdélyi egyházpolitikának első és sarkalatos intéz-kedése tehát az volt, hogy teljesen emancipálta magát aróm. kath. vallási és egyházi befolyás alól. E végbőlösszerombolta azokat az intézményeket, a melyek útjánaz az egyház illetéktelenül belenyúlt az állami és társa-dalmi életbe. Sőt mivel az az egyház százados hagyomá-nyokra és intézményekre támaszkodva, az egyházi ésállami hatáskörök elkülönítésének útját állotta, össze-rombolta magának az egyháznak államellenes kánonjogifundamentumait és oda utasította a római egyházat,

Page 19: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

14

hogy az erdélyi területen, mint tisztán vallás-erkölcsiintézmény szervezkedjék. E czélra kilátásba helyeztetámogatását s az állami oltalmat is. Modern társadalmialapra kivánta helyezni a vallásfelekezeteket, hogy azokhivatásuknak, de csakis ennek élve, a rájuk idegen terü-letről kizárassanak. Midőn idáig eljutott: akkor kimon-dotta a bevett vallások teljes egyenjogúságát is.*

Az erdélyi vallásügyi törvényhozásnak van még egyigen nevezetes mozzanata, melyet szinte úgy tekinthetünk,mint a megvetett egyházpolitikai fundamentumok bizto-sítékát. Ugyanis a történelem tanulsága szerint a törvény-

* A káptalanok secularisálása egyike a modern jogélet leg-fontosabb eredményeinek. Nem egyéb az, mint a mai közjegyzőiintézménynek alapja, mely abban különbözik a korábbi hite-les helyektől, valamint a publicus notariusoktól, hogy mindenizében világi intézmény és teljesen állami eredetű. Igaz ugyan,hogy a káptalanoknak és konventeknek eddig is a királyokadták a hiteles pecsétet s alkalomadtán ők vonták el is, de aközönség számára könnyen hozzáférhető hiteles helyet, vagyhiteles kiadványt, pap és kánoni sanctio nélkül képzelni semlehetett. Az ország nagy birái és az itélő mesterek is birtakugyan hiteles pecséttel, de az ő közremüködésök a mindennapimagánjogi ügyletekre s főleg a szegényebb emberekre nézveszinte hozzaférhetetlen volt. L. M. Tört. Tár 1855. II. köt. Jer-ney értekezését. — A mi az egyházpolitikában egyik leglénye-gesebb mozzanat: az egyházi és állami hatáskörök elválasztása,csak a legujabb időkben lett uralkodó politikai elvvé. A fele-kezeti állam és a «szabad egyház szabad államban»-féle elméletma már alaposan ki van próbálva és a modern törvényhozásEurópa legtöbb államában egyenesen arra az álláspontra helyez-kedett, melyet Erdély a XVII. század derekán elfoglalt. Azállam ekkor sem volt közömbös a vallásfelekezetek iránt, de egyi-ket sem zárta el, hogy a ius advocatiæt igénybe vehesse. V. ö.Erd. orsz. gyül. emlékek II. 79., 82. l. s az Approbáták I. rész.

Page 20: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

15

hozás biztosító intézkedései igen gyakran vereséget szen-vedtek az uralkodók ellentétes törekvései következtében.Az a kor, melybe a reformatio fellépte és megszilárdulásaesik, az európai államok alkotmánya tekintetében úgyszerepel, mint a fejedelmek házi hatalmának, a fejedelmiabsolutismusnak fejlődési kora. Erdélyben ezen törvényekmeghozatalakor az evangéliumi vallás általánosan el voltugyan terjedve, de sem a fejedelem, János Zsigmond, semennek anyja, a kormányzó, nem tartoztak hívei közé.Azért az eddigi vívmányok biztosítása végett nem elége-dett meg azzal az országgyűlés, hogy a securalisált egy-házi javaki a nézve kikötötte, hogy előbbi birtokosaiknakvissza ne adassanak, se profán czélokra ne fordíttassanak,hanem egyszersmind fentartja magának a döntő szót avallási ügyekben. Izabella beleegyezik abba, hogy a val-lás ügyében az történjék, a mit az országrendek jónaklátnak. Ő, mint a fejedelem helyettese, arra nézve teszigéretet, hogy a szász egyházakkal egyetértő magyar egy-házakat védelme és oltalma alá veszi.*

Midőn az evangéliumi hit, az ágostai hitvallás formá-jában, már biztosította a maga létét és teljesen össze-törte az állam középkori egyházpolitikájának kereteit,csakhamar maga is szakadásnak lett kitéve, a mi továbbifejlődésekre szolgált alapul. A helvécziai reformatio tanai

* Az erdélyi országgyűlés jogfentartása különösen az általnyert sulyt, hogy az állam választó monarchia lévén, a vallás-szabadságot mindig feltételek alakjában irhatta a megválasztotturalkodó elé; más oldalról, mint alkotmányos országnak, mód-jában is állott úgy a törvényeknek, mint a választási feltételek-nek betartása felett őrködni. Az uralkodó tehát nem volt souve-rain a vallásügyekben, hanem csakis a ius superinspectiót kép-viselte s a ius advocatiæt kezelte.

Page 21: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

16

elhatottak Erdélybe is. Az országgyűlés, az épen csakmost megszerzett szabad vallásgyakorlat biztosítása ér-dekében, a legújabb törvények alapján, maga gondosko-gik az új tanok megvizsgálása felől. A kezében tartottjus reformandinál fogva nemzeti zsinat tartását rendeliel, országos biztosokat küld ki arra, hogy az evangéliku-sok között feltörő egyenetlenség lecsillapíttassék. A ko-lozsvári zsinat elitélvén a helvét irányú reformatiót, az1558 évi. (márcz.) tordai országgyűlés is kijelenti, hogycsak a lutheránus és a pápista vallás követését engedimeg, ellenben, a sacramentariusok zavart támasztó szek-táját egyenesen eltiltja.

A tordai országgyűlésnek Fejérváron is megújított emetörvénye bizonyságot tesz a felől, hogy Erdély bölcs mér-séklettel haladt a jus reformandi útján és a feltétlenvallásszabadságnak nem volt híve. Az állami érdek nemis engedte volna meg, hogy az eddigi szigorú tilalmatés megkötöttséget egyszerre a minden korlát nélküli val-lásszabadság váltsa fel, a mi tulajdonképen az egyház ésállam teljes szétválasztását, valami «szabad egyház a sza-bad államban»-féle és a jus reformandival ellentétes egy-házpolitikai álláspontot tételezett volna fel.

A református vallás azonban mind erősebben kopog-tatott bebocsáttatásért úgy a társadalomban, mint azállam kapuján. Az 1561. évi medgyesi zsinaton ismétországos biztosok vannak jelen a vallási vitatkozásoknál;ugyanezen évben maga a fejedelem küldi el a külföldiegyetemek elé a vitatkozó felek hitvallási iratait megbirá-lás végett; az 1564. évi. enyedi zsinaton pedig, szinténországgyűlési végzésnél fogva, a fejedelem képe elnököla disputatióban. Az enyedi zsinat után a tordai ország-gyűlés a református vallást elismerte, törvényesítette és

Page 22: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

17

követését szabaddá tette. A receptio egész története arramutat, hogy az államhatalom egész komolysággal láthozzá a nem régiben magára vállalt feladat teljesítésé-séhez, a jus reformandi gyakorlásához. Nem elégszik megazzal, hogy egyszerűen szentesítésével kiséri az eredmé-nyeket, hanem az átalakulás körüli mozgalmakat egyene-sen maga vezeti, szabályozza s végül jóváhagyja. Azon-ban míg idáig jut, igyekszik az eddigi törvényes állapo-tokat fentartani, az újításokat eltiltani és a recepta reli-giók rendszerét megőrizni.*

A református vallás befogadása után hamarosan alá-hanyatlik az országgyűlés eme mérséklő, bölcs tevékeny-sége. A recepta religiók rendszerétől eltévelyedik az or-szággyűlés és megsérti a vallásegyenlőséget is. Az unita-rismus fellépését kisérik ezek a jelenségek, melyek azerdélyi vallásügyet hamarosan rosz hírbe keverik. Azunitarismus megjelenésével egy időben tünnek fel aróm. katholicismus ellen irányuló törvények is, me-lyek azt rendelik, hogy «az afféle egyházi renden valószemélyek, kik a pápai tudományhoz és emberi szer-zéshez ragaszkodtanak és abból megtérni nem akar-

* Az állam, mint felekezeteken felül álló főhatóság, épen aref. vallás befogadásánál jár el a legöntudatosabban. Az ország-gyűlés által elrendelt zsinatok, az ide kiküldött országos bizto-sok, a ius superinspectionis lelkiismeretes gyakorlásáról s az1557-ben megvetett alapok szilárd fentartásáról tanuskodnak.A ref. vallás befogadása nem erőszakkal kikényszerített cselek-vény, de nem is az általános közhangulatnak a saját magajavára való megnyilatkozása, hanem olyan tény, melynek végre-hajtása előtt a közérdek megóvása szempontjából szükséges óv-intézkedések végrehajtattak és csak akkor mondatott ki a recep-tio, midőn kitünt, hogy az a közszükségnek megfelelő és azállami érdekekre veszélytelen.

Page 23: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

18

nak, az ő felsége birodalmából mindenünnen kiigazít-tassanak».

Az unitarismus, mely nem érezte magát biztonságban,míg csak a keresztyénség fejlődésének mindenneműszálai el nem szaggattatnak, s «az uj világi» meg nemszületik: ennek az «uj teremtésnek» érdekében mindenrégit kipusztitani igyekezett. Szinlelt türelmességével,nagyhangú, kenetes, de üres frázisaival igyekezett porthinteni «a tanulatlan község» szemeibe, megtámadván apápasággal való czimborálás gyanújába kevert idősebbtestvéreket is. A fejedelem, ki teljesen az új irányzat háló-jába jutott, egészen magának foglalta le az országrendekszámára biztosított reformálási jogot. Theologiai szenvedé-lyétől vitetve, jelen van a disputatiókban, ő maga vezetiazokat, közbe szól, vitatkozik, birál és elitéli a trinitariuso-kat. Az országgyűlés befolyása teljesen háttérbe szorul. Sőt,hogy a törvényhozás keze megköttessék, az 1568 ja-nuáriusi országgyűlésen meghozatja a szabad igehirde-tést, azaz a korlátlan vallásszabadságot kimondó tör-vényt, mely az evangélium híveinek megendi, hogy «min-den helyökön a prédikátorok az evangeliomot prédikál-ják, hirdessék, kiki az ő értelme szerinti», «mert a hitistennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás isten-nek igéje által vagyon».*

* Nem lehet tagadni, hogy az 1568 januáriusi törvény nem-csak szabadelvü, hanem teljesen ultraliberális is. A benne le-fektetett elv olyan természetű, hogy nemcsak ma, de valószinü-leg minden időkre nézve keresztülvihetetlen. A legszabadelvübbészakamerikai egyesült államokban sincs korlátlan vallásszabadság.Egyénileg hajlandó vagyok elismerni, hogy az a törvény eszményielvet foglal magában, de másoldalról vallom, hogy oly eszményielvet, mely mindörökké, míg az emberek emberek maradnak,

Page 24: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

19

Ezzel a törvénynyel az országgyülés kiadta kezeibőlazt a jogot, melyet 1557-ben magának fentartott volt.1564-ben foglalkozott utoljára a vallásügy fejlesztésével.Azóta se országos zsinatokat nem rendelt, sem biztoso-kat nem küldött, hanem mindent a fejedelemre hagyott.Az országos intézkedések nem a fejlesztés, a rendezéseszközei, hanem a reactio javára működnek. A protes-tantismus ezen kettős intézkedés által nagy veszede-lembe jutott. Egyfelől elveszítette a józan mérséklet kor-látait, a másik oldalon pedig eddigi türelmes és alap-elveinek megfelelő álláspontját elhagyván, nagy gyorsa-sággal rohat a kizárólagos uralom megszerzése felé, amely útjában nemcsak a római katholicismuson, hanemsaját korábbi szülöttein is kegyetlenül átgázolni töre-kedett.

A fejedelem theologus-kedvteléseinek és az országren-dek mérséklő befolyása félretételének káros következ-ményei hamarosan mutatkozni is kezdettek. Először aszabad igehirdetés termette meg a maga keserű gyü-mölcseit. A protestantismus legifjabb ágának olyan ki-növései sarjadzottak ki, az országgyűlés ius reformándija

eszményi is marad, azaz teljesen realisálhatlan; a mi világosbízonyítéka annak, hogy a kik e törvényt hozatták, sem maguk-kal, sem czéljaik és törekvéseikkel, sem koruk viszonyaival ésa társadalmi lét feltételeivel tisztában nem voltak. Hogy nemvoltak az eszmények emberei, azt már a róm. katholikusok,majd a reformátusok zaklatására irányuló törekvések, nemkülön-ben az új hit apostolainak rajongó és phantasticus eszméi iselárulják. Azt felesleges hangsulyozni, hogy e törvény merőbenellentétben áll az erdélyi egyházpolitikának eddig lerakott alap-jaival és hogy a társadalom nagyfokú felkavarására vezetett. Ezvolt az oka is annak, hogy alig két évig volt érvényben.

Page 25: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

20

által nem mérsékelt újítások nyomán annyi részben áb-rándos, részben egyenesen veszedelmes új tudományburjánzott fel, hogy ezt már maga az országgyűlés ismegsokalta. A hat éven keresztül mellőzött joghoz nyulva,azt kívánta az országgyűlés a fejedelemtől, hogy «azmostan támadott eretnekségeket és azok indítóit» bün-tesse meg. A fejedelem kielégítő válasza után a meg-felelő határozat törvénybe is iktattatott, a mivel a kor-látlan igehirdetési szabadság is megszünt és az erdélyivallásügyi törvényhozás a rendes mederbe terelődöttvissza. Az erdélyi törvényhozás ez alkalommal szólottelőször és utoljára az eretnekségről. Maga az a körül-mény, hogy az országgyűlés az unitárius fejedelem ide-jében és az unitarismus virágkorában káromlásoknak éseretnekségeknek nevezi Dávid Ferencz vallásának ve-szedelmes kinövéseit, bizonyságul szolgál a fékevesztettújítási vágy szertelenségeiről, a józan vallásosságot ko-molyan fenyegető bajok nagyságáról, valamint arról,hogy Erdélyben a hittani viták elfajulása idején is atöbbség megmaradt az evangéliumi alapokon és nemkövette vakon sem fejedelmét, sem pedig azt a «csodáségi üstököst», melyről senki sem tudta, hogy vajjon meg-áll-e majd egy ponton valaha s ha meg áll is: vajjonhol áll meg.

Az országgyűlés közbelépése igen kellemetlenül érin-tette úgy a fejedelmet, mint az unitarismus apostolait.Ezek méltatlankodva panaszkodtak külföldi hitsorso-saik előtt szabadságuk megszoritása miatt. A fejedelempedig azzal válaszolt a törvényre, hogy a reformátusokranézve behozta a czenzurát, majd a következő évi or-szággyűlésen azt követelte a rendektől, hogy az unita-rismust becsmérlők ellen büntetést állapítson meg. Az

Page 26: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

21

országgyűlés azonban nem volt hajlandó a fejedelemkivánságát teljesíteni, hanem egyszerűen azt a nevezeteshatározatot hozta, hogy «isten igéje mindenütt szabadonprædicáltassék, a confessióért senki meg ne bántassék».A szabad igehirdetésnek tehát nem kinek-kinek «a magaértelme», hanem a «confessio» képezi a mértékét s ezzelaz unitarismus, mint szintén confessióval biró vallásal-kat, épúgy megnyerte a receptiót, mint a korábbi val-lások.*

János Zsigmond halálával lezáródott a recepta reli-giók sorozata és ezzel befejeztetett az erdélyi reformatiofejlődése is. Mióta a fejedelem a maga kezeihez vette akormányt, a korábbi két vallásfelekezethez még másikkettő járult, t. i. a reformatus és unitárius. Maga a feje-delem mind a négy vallási fokozaton keresztül mentépen úgy, mint a reformatoroknak és az országnak egytekintélyes része. A mint haladt az újítások útján, az

* Az unitarismus receptiója igen sajátos módon, minden hatá-rozott kijelentés nélkül történt. Eddig az 1568. s 1571. évijanuáriusi törvények között válogattunk, hogy tulajdonképen me-lyikben is van benne a receptio. Eleinte magam is az előbbi-hez csatlakoztam, azonban fel kellett adni felfogásomat, mivelaz egy általános igehirdetési szabadságról szól és a vallásosnézetek szabad kifejtésének utját egyengeti, de felekezet szá-mára nincs benne semmi jogi alap. Az 1571-iki törvény márconfessióról, tehát egyszersmind felekezetről is szól és midőn aconfessiót védi, az eddigi összes confessiókra, tehát az unitá-riusra is értelmezendő. — A confessiónak a szabad vallásgyakor-lat alapjává tétele egy igen fontos egyházpolitikai elv, melynélkül vallásfelekezet elismertetésre és állami oltalomra nemszámíthat. Az 1895 : XLII. t.-czikkben is benne foglaltatik, hogyaz állami elismertetés végett bármely újabb felekezetnek be kellmutatnia confessióját.

Page 27: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

22

eddigi confessiókhoz egymásután csatolta az újakat, me-lyek törvényes biztosítékkal eláttatván, megnyerték aszabad vallásgyakorlatot, sőt az egyenjogúságot is. Az akörülmény, hogy a fejedelem egyiknek jobban kedve-zett, mint a másiknak, az egyenjogúságot nem sértette,mivel az egyiknek jutott kedvezmények a többinek sza-bad vallásgyakorlatát nem érintették.

Csak egy ponton szenvedett eddig csorbát a recepta reli-giók egyenjogúsága, t. i. a római katholikusok elnyoma-tásával, kiknek papot sem volt szabad tartani, sempedig vallásokhoz tartozó szertartásokat végezni, vagy akegyszereket és kegyszerfélieket használni. E téren azegyenjogúságot a római katholikus vallású Báthoryakállítják helyre, kik hitsorsosaik számára megszerezték aztaz oltalmat, melylyel az unitarismus fellépése előtt bír-tak és a melyhez a régibb törvényeknél fogva igényükis volt. Az 1566. évi törvények ugyan nem töröltettekel, de végrehajtásuk megakadt a kellő végrehajtási esz-közök hiányával, melyet a római katholikus vallásúuralkodók nem kölcsönöztek a felekezeti türelmetlenség-nek a maguk vallása elnyomására.

A négy recepta religio egyenjogúságának helyreállításamellett még igen fontos az innovatio, azaz a további újí-tás tilalma, a mi megakadályozta, hogy újabb confes-siók keletkezhessenek. 1572 óta gyakran megismételte-tett ez a tilalom, annak jeléül, hogy az újítási hajlammeg volt egyesekben, főleg az unitarismus vezérharczo-sában, Dávid Ferenczben. Az 1578 márczius havábantartott tordai unitárius zsinat a communis profetia be-hozatalával akarta kijátszani az innovatio tilalmát; dekeservesen meglakoltak azok a jámbor atyafiak, kika polgári jogrendet is theologiai kaptafára szerették volna

Page 28: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

23

húzni. Az innovatio tilalma, bár elvileg nem zárta ki,hogy valamely más vallás, például a görög-keleti is re-cipiáltassék, de megakadályozta a recipiált vallások dog-matikus továbbfejlődését, azok kebelében újabb sarkala-tos hitczikkek kifejlesztését.*

A recepta religiók sorozatának lezárása után mintegyötven esztendő múlt el, a míg az egyes felekezetek tör-vényes és államjogilag biztos elnevezése is kialakult. Még1598-ban a római katholikus és evangélikus vallás mel-lett a másik kettő csak úgy említtetik, hogy «az kétreligió, az augustana confession kívül való». Majd 1595-ben névszerint megemlíttetnek a recepta religiók, «tudni-illik catholica sive romana, lutherana, calvinistica etariana». Az 1600. évi léczfalvi tábori gyűlés pedig azutóbbit «unitaria» néven nevezi s ezzel első emlékétnyujtja az unitárius név használatának.

A bevett vallások egyenjogúsága Báthory Zsigmondidejében a jezsuita szerzetrend erőszakos működése foly-tán több izben megzavartatott az által, hogy a többi be-vett vallások papjai helyükből kiűzettek és a hivőkre

* Az innovatio fogalmát a mai államjog nem ismeri ugyana régi alakban és az innovatio tilalma teljesen távol áll azáltalános vallásszabadság elvétől; de ha az elméleti ujításoknaknem is áll ellent az állam, azért gondoskodik másodoldalról, hogya hivők vallásos érzülete durván meg ne sértessék, az egyházaka maguk kebelében a hitelveknek őrei lehessenek és bármelyvallásos irány csak kellő ellenőrzés mellett csinálhasson magá-nak felekezeti propagandát. Azaz tehát a modern államnak ismeg vannak azok az intézkedései, a melyek a változott viszo-nyokhoz képest, egyenértékűek az innovatiót tiltó törvényekkel.De hiányzik nála a felekezetek numerus claususa; bár más oldal-ról tudjuk, hogy az u. n. bevett vallásfelekezetekre nézve hazánk-ban ez is fennáll.

Page 29: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

24

római katholikus prédikátor erőszakoltatott. Holott abevett vallások egyenjogúságának corolláriumát épen azképezte, hogy a község szabadon választhatta a magahitvallását és ennek megfelelően papjait is. Sem a feje-delemnek, sem a földesuraknak nem volt beleszólásijoguk a gyülekezet hitvallási állapotába. A községbenelőfordulható hitvallási szakadással járó kellemetlenségekenyhítésére az 1563. évi törvény azt rendelte, hogy akülönböző hitvallású lelkészek az egy templomot közö-sen és felváltva használhatják. Ezt a rendelkezést az1581. évi kolozsvári országgyűlés oda módosította, hogya gyülekezet hitvallási hovatartozása és ezzel az egyház-községi vagyon tulajdonjoga is a többség szerint igazo-dik.* Az utóbbi rendelkezés, mely az egész fejedelmi kor-szakon keresztül, — Báthory Zsigmond és Básta korátóleltekintve,— mindig érvényben tartatott, arra volt hivatva,hogy a hívek gyülekezeti életének fentartását biztosítsa,de egyszersmind megóvja őket attól is, hogy földesúrivagy fejedelmi önkény megakadályozza szabad vallás-gyakorlatukat. A szabad vallásgyakorlatot az erdélyi tör-vények eleitől fogva kiterjesztették a jobbágyságra is éssoha el nem tűrték, hogy bárminemű magán- vagy köz-jogi igények miatt az megcsorbíttassék. Mig az első val-lásügyi törvények csak általában hangsúlyozzák az egyénivallásszabadság jogát (quisque teneat eam fidem, quamvoluerit, vagy quisque eam quam maluerit religionemamplecti possit), addig később a község joga is elismer-tetést nyer és sem városi, sem falusi, sem szabad, semjobbágyközség között nem létezik különbség. Csak mikor

* A «maior pars» jogáról, mint egyházjogi elvről alább rész-letesebben lesz szó.

Page 30: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

25

a római katholikus reactio, a földesúri jog czimén, erősza-kolni kezdette a jobbágyságra a plebánosokat, ekkor váltszükségessé, hogy a «szegény subditusok» vallásszabad-sága külön és kifejezetten is törvénybe iktattassék.

A jobbágyság szabad vallásgyakorlatát végezetre azApprobata Constitutio is külön szakaszban megerősítette,midőn megállapította, hogy «senki alatta levő községet,jobbágyokat, házok népét, se semminenű rendeket, erő-szak avagy akárminemű büntetésnek is fenyítéke alattmaga religiójára ne kényszerítse, se penig a földesúrmás religión lévén, a falunak vagy városnak templomátel ne foglalja, más religión levő papokat reájok ne vi-gyen, se imponáljon, maga vallásán levő papokkal semmi-nemű alkalmatosságokban való egyházi szolgálatokat necelebráltasson sub pœna flor. 200». (p. 1, t. 1, art. 8.)*

Az innovatio tilalma a négy recepta religio egyenjogú-ságának, de egyszersmind az alkotmánynak is biztosí-tékát képezte. Épen azért vétetett ez olyan szigorúan,

* A szabad vallásgyakorlat kérdésének értelmezésében igenjelentékeny pont a jobbágyok vallásgyakorlata. Tudjuk, hogy amagyarországi első interconfessionalis törvényben, épen mintErdélyben is történt eleinte, csak általánosságban van kimondva,hogy kiki azt a hitet követheti, a melyet akar. I. RákóczyGyörgy a linczi béke utján vitte be kifejezett szavakkal is aCorpus Jurisba a jobbágyok szabad vallásgyakorlatának bizto-sítását. Az ellenreformatio, merőben hamis és embertelen mó-don a földesúri, tehát tisztán magánjogi jogviszonyt a lelkekfelett való uralommá kivánta kitágítani. Az erdélyi vallásügyitörvények liberalismusát már ez a pont is igen előnyösen jel-lemzi és a mellett a protestantismus humánus gondolkozásáraszép világot vet, mikor a gazdaságilag és politikailag szolga-ságra kárhoztatott jobbágyokat legalább Istenhez való viszonyuk-ban szabadokká tette és ez által emberi méltóságukat elismerte.

Page 31: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

26

hogy még az ugyanazon hitvallás keretén belül eső éstisztán academícus jellegű theologiai nézpontokat, illető-leg tanokat és ezek követőit is sujtotta. Téves dologvolna, ha a tilalom minden jelentőségét Dávid Ferenczszemélyével, vagy az unitarismussal kapcsolnék össze,habár bizonyos, hogy a nevezett vezér lelkületében s amondott egyház kebelében előállott változások és ezek-nek megnyilatkozásai voltak az első indító okok. Nemszemélyes ellenszenv, vagy vallás elleni gyűlölség, hanemsokkal inkább az állami közérdek, a polgárság lelkinyugalmának, békességének megóvása volt a tilalomczélja. A szakadatlan vallási viták olyan képet adtak azerdélyi társadalomnak, mint a minő a görögé lehetetta homoousion és homoiousion idejében. Az a «sok esz-telen disputatio, pántolódás», mely «a köznép között,falun, városon, étel-ital között, este-reggel, éjjel és nap-pala hallható volt, az a «sok káromlás és mód nélkül valókárpálódás,» melylyel a prédikátorok a prédikáló székbőlegymást támadták és hallgatóikat táplálták: távolrólsem szolgált a vallásosságnak és erkölcsi komolyságnakemelésére, hanem inkább romlására. A vallás a sok dis-putatiók és kárpálódások közepette teljesen elvesztettedicsfényét, el minden varázsát is, a melynél fogva azegyénnek ez életben vezérlő csillagává, a közerkölcsök-nek őrévé lesz. A népnek a vallási vitákba való bevonásamár többé nem a vallásújítás fejlődésének, hanem egye-nesen hanyatlásának útját jelöli. Ez a decadens irány-zat megkezdődött már Kálmáncsehi fellépésével, devirágkorát az unitarismus napja ragyogása mellett érteel. Eredményeit a paraszt-próféták, a fekete ember fel-lépése, az 1570. év tájbeli «új eretnekségek» és a szomba-tosság jelölik. Épen ezeknek a szomorú eredményeknek

Page 32: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

27

meggátlása, a szertelenségekbe tévelygett s fékevesztetttheologizálás káros következményeinek megakadályo-zása és mindezen irányzatok fölülkerekedésével járó tár-sadalni züllés korlátozása volt az innovationális törvé-nyeknek tulajdonképeni czéljok. Hogy aztán legnagyobbmértékben az unitarismus érezte meg ama törvényeksúlyát: ennek tisztán az illető vallásalkat belső ellen-mondásai és a vezetők kiforratlan volta, az általuk ekkorképviselt, pusztán romboló irányzat volt az oka.

Kezdetben, míg a nép theologizáló szenvedélye le nemhült, az innovatio igen szigorúan érvényesíttetett. BáthoryIstván még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi-dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérőlithurgiával biró medgyesi és beszterczei káptalanok gyü-lekezeteit s ezek papságát az innovatio büntetésével ki-vánja sulytani. Csak akkor állott el szándékától, mikoraz érdekeltek bebizonyították, hogy a reformatio kezde-tétől fogva mindig azokkal a szertartásokkal éltek s hamost változást hoznának be, akkor lennének innováto-rok. Báthory Zsigmond idejében a Formula Concordiæmellett buzgólkodó brassói lelkész, Reiff Dániel, csaktanainak visszavonása és reverzális aláírása által mene-kült meg az innovatio büntetésétől, holott az, a mit őtanított, a külföldi lulherásuknál hamarosan olyan erőshitvallási alappá lett, mint maga az ágostai hitvallás.Még Bethlen Gábor idejében is innovatiónak tekintetetta Formula Concordiæ behozatalának kísérlete és a feje-delem 1615-ben, majd utóbb 1622-ben egyenesen eltil-totta annak, valamint az azon alapuló Hutter-féle dogma-tikának bevételét és használatát.*

* Teutsch D. G. Urkundenbuch I. 275—6., 283—4. l . II. 253—5. l.

Page 33: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

28

A vallásbeli újítások kinyomozása tekintetében az er-délyi törvényhozás nem intézkedett. A törvények a fel-merült ujítások büntetését rendelték el, tehát a külsőcselekvényeken túl, a lelkiismeret vizsgálására és érő-szakolására segédkezet nem nyujtottak. Csak a jezsuitauralom idejében látjuk, hogy 1595 táján, inquisitoriuseljárás is indíttatott az ujítások kikeresésére s a négyrecepta religión kívül állók felkutatására.

A XVI. században még a szombatosság is, mint egyszerüinnovatio tűnik elő a törvényekben, a felekezeti elnevezésés jelleg minden közelebbi megjelölése nélkül. Az 1610. évibeszterczei országgyűlés óta azonban már egyenesenmaga a felekezet szerepel és mint ilyen tiltatík el. Nemazért, mert újít, hanem mivel a recepta religiókon kívülálló szekta, mely mint ilyen, eltiltatik és követői bün-tetés alá vettetnek. Eltekintve a felekezet tanaitól, a me-lyek mindenesetre visszaesést jelentenek a reformatio fej-lődésében, főképen abból a szempontból érdemelnekfigyelmet a szombatosság elleni törvények, hogy bizo-nyos hitelveknek követését, mint államellenes viselke-dést tekintenek. Az állam a maga ius reformandijánálfogva tilalmat állít fel a szombatosságra nézve. És ezt atilalmat nem egyik vagy másik recepta religio kárhoz-tató itéletéből meríti, hanem egyenesen a maga akara-tából, törvényhozásának meggyőződéséből. Ezt a jellem-vonást különösen kell hangsulyoznunk, mivel a közép-kori eretnek-üldöző törvények és a szombatosok ellenirányuló erdélyi határozmányok között ebben van alényeges különbség. Amazokban mindig az a kérdés,vajjon valamely vallásos irány megnyerte-e az egyházhelyeslését, avagy pedig annak kárhoztatását vonta ma-gára, tehát igaz tan-e, vagy pedig eretnekség: itten pedig,

Page 34: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

29

hol négy recepta religio létezvén, valamely különlegesorthodoxiáról szó sem lehet, az jő első sorban és egyedülfigyelembe, hogy a négy recepta religiók sorába tartozik-e,avagy pedig azokon kívül levő szekta. Nem eretnekségtehát a szombatosság. hanem illicita religio, melynekkövetői, akár csak a római birodalomban annak idejé-ben a keresztyének, felkeresendők és megbüntetendők,mivel az állam törvényeivel ellenkező viselkedést tanú-sítanak.

A szombatosságot eltiltó törvények bizonyára nem ütikmeg a szabadelvűség mai mértékét, de mégis nagy hala-dást jelentenek a középkorral s ennek tisztán a rómaikatholikus vallásos és egyházi szempontok által vezetettegyházpolitikájával szemben. A vallások engedélyezésevagy megtürése többé nem a dogma, hanem az államiközérdek szempontjából itéltetik meg. Egyetlen vallásnak,még ha az uralkodóé lenne is az, sincs beleszólása abba,hogy mi lehet recepta religio és mi nem. Az egyházi fel-fogásnak ezen eliminálása egyúttal a vallásos nézpontoktúlsulyának megtörését jelenti és a jelenkor szabadelvűirányzatának első sarkalatos alapvetése, a mely tekin-tetben Erdély az egész művelt világot megelőzte.*

* A szombatosság ellen irányuló törvényhozási és törvény-kezési intézkedések méltatását l. e mű II. köt. 140—2. l. A kita törvények szigora súlyt, az kétségtelenül nem igen mérlegeli,hogy egyházi, vagy állami intentiokból folyik-e az ő szenve-dése. Csakhogy a megsértett jogrend helyreállítására czélzó el-járást sohasem a deliquens szempontjából szokták megítélni.Itten is az a főkérdés, hogy a lelkiismereti szabadságnak miképezi erősebb biztosítékát: az egyházi, vagy az állami szem-pontok tulsulya-e és ennélfogva az egyházi czélzatok által vezetetteljárás-e, vagy pedig a másik.

Page 35: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

30

Az erdélyi egyházpolitika betetőzése az Approbata Con-stitutióban foglaltatik. Nem pusztán az eddig hozotttörvények compilatiója ez a jogi munkálat, sőt sok újelem is van benne: de a felfogás ugyanaz, mely egyszázadon keresztül uralkodó volt; az erdélyi törvényho-zásban. A recepta religiók száma, jogviszonya és egyen-lősége, a recepta religiókon kívül álló szekták eltiltása,a recepta religiók egyes intézményeinek korlátozása, azinnovatio tilalma, a szabad vállásgyakorlat biztosításá-nak módja, stb. mind helyet foglalnak az Approbátákban.Így nevezetesen fentartatik a szombatosság elleni tilaloms az őket sujtó büntetések örök érvényűeknek jelentet-nek ki. Eltiltatik a jezsuita szerzet betelepedése, sőt ajezsuiták bejövetele is. De legfényesebb pont az innovatioújabb szabályozása.

Az Approbata a dogmaticumokat rendkivül szigorral kö-tötte az eddigi confessiókhoz. Kijelenti, hogy a refor-málás vagy variális semmi tekintetben nem terjeszked-hetik ki «a hitnek és vallásnak fundamentumaira s arti-culusaiban való dolgokra». Továbbá, a mi eddig ilyenhatározottan soha sem volt kimondva, megállapíttatik,hogy «a négy recepta religiókon kívül in articulis fideivel religionis se privatus, akárminemű emberek, se peniggyülekezetek innovatiót, se penig szakadozásokat be-hozni, vagy cselekedni ne merészeljenek sub poena notaeinfidelitatis» (p. l., t. l. art. 3.). Azonban még ennél isfontosabb és merőben új intézkedés az, mely az egyház-alkotmányban és a szertartásokban való ujítások módjátszabatosan körülírja, s az ettől eltérő cselekvényeketmint szintén innovatiót bélyegzi és bünteti meg. Mintmár e törvényszakasz létrejötténél említtettük (II. kötet226—229. l.), az itten foglalt intézkedések nem válanak

Page 36: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

31

be az erdélyi vallásügyi törvényhozás eddig követett sza-badabbb irányzatának termékei közé és olyan reactiona-rius természetű rendelkezések azok, a melyeket egyedülII. Rákóczy György absolut hajlamai és a saját egy-házában felmerült kérdésekkel szemben elfoglalt mereválláspontja magyaráznak meg. Azt is tudjuk, hogy az őfejedelemsége letüntével ezek a törvényszakaszok soha-sem vétettek abban a szigorú értelemben, mint a hogya betűk szólanak. A szertartás és egyházalkotmány kö-rébe eső változtatási szándék egyedül csak II. RákóczyGyörgy idejében volt közbüntény és büntetés alá esőcselekvény. Később sehol semmi nyoma annak, hogy apolitikai hatóságoknak vagy az államügyésznek alkalmanyilott volna az ilyen természetű újítók ellen fellépniés őket büntetni, habár azt is tudjuk, hogy egyesek úgya szertartásokban, mint az egyházalkotmányban újítottak,pusztán csak a maguk szakálára, «a közönséges generá-lis gyüléseken» kívül.

A hitvallásokra, a négy recepta religióra, az inno-vatiora stb. vonatkozó állami törvények, főleg a XVII-ikszázadban, a mikor református fejedelmek állottak Er-dély kormányánál, az egyháznak ezen fejedelmekre gya-korolt befolyásánál fogva, mintegy a református egyház-nak is oltalma alatt állottak. Azonban a fejedelmek,uralkodási esküjökhöz híven, sohasem engedtek a ma-guk vallásának olyan befolyást, mely a bevett vallásokegyenjogúságát megzavarhatta és a református vallás-nak uralkodó vallássá válását lehetővé tette volna. Hanem is épen az egyháznak, de maguknak a fejedel-meknek mindenesetre igen nagy érdemük van abban,hogy az uralkodó vallás fogalmát távol tudták tartaniaz alkotmánytól és soha meg nem engedték, hogy saját

Page 37: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

32

egyházuk, az uralkodóra támaszkodva, az egyenjogúsá-got megcsorbítsa s a többi bevett vallásfelekezeteket tör-vényen kívül erőszakai elnyomja.

Ez az állapot mindaddig fenmaradt, a míg Erdélynemzeti fejedelmek kormánya alatt állott. De már Apafyhalála után s a Habsburg-ház uralomra jutásával, a re-cepta religiok egyenjogúságának rendszere a római ka-tholicismus javára felbillent; a bevett vallások rendszerétaz uralkodó és türt vallások rendszere váltotta fel, habára törvények betűi változást nem szenvedtek is.

Page 38: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

2. A felekezeti egyházak kialakulása. Autonomia.

A reformationak feladatát a keresztyén vallásnak, azabba becsuszott bibliaellenes és részint pogány- és zsidóvallási, részint profán bölcsészeti elemektől való meg-tisztítása képezte. Nem új vallást, új hitet hozott, hanema régi, tiszta, de feledésbe ment és emberi találmányok-kal elborított bibliai keresztyénséget óhajtotta helyre-állítani. Épen ezért az egyházat, mint a híveknek társa-dalmi szervezetét csak annyiban érintette, a mennyibenannak a hamis dogmatikai tételek a krisztusi tanokkalellentétes alakot adtak és benne olyan intézményeketlétesítettek, a melyek a tiszta keresztyénségnek vagymegtagadása, vagy legalább is elferdítése folytán kelet-kezhettek. Semmi sem állott távolabb a reformatiotól,mint a «catholica ecclesia» egységének megbontása ésvalamely új egyház alapítása. Hiszen egyik legsarkala-tosabb tana épen Pál apostolnak ama szavain épül:«mert más fundamentumot senki nem vethet azonkivül,a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztusi» (I. Kor.3, 11.). Innen állapította meg az egyháznak tiszta ésbibliai fogalmát is. Hanem igenis azt óhajtotta, hogy arégi egyházból az idegen elemek kiküszöböltetvén, az ősikeretek ősi, azaz evangéliumi tartalommal töltessenek meg.Ezért írta Melanthon az evangéliumi protestantismus-nak egyik legerőteljesebb hitvallása, a schmalkaldi czik-

Page 39: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

34

kek alá, hogy ha pedig a pápa az evangéliumot bevenné,a keresztyénség egységeért és békéjeért, még a pápánaka püspökök felett való «jure humano» főnökeégét is ellehetne ismerni.

Az erdélyi vallásügyek fejlődése is azt mutatja, hogya protestantismus említett jellemvonása itt is feltalál-ható. Teljesen békülékeny szellem járja át az akkori tör-vényhozást, mikor az egyházról határoz. A reformátorokmaguk is, a milyen hévvel törnek a hamisnak itélt dog-mák, vagy a kárhoztatott szertartások ellen, épen olynyugodt s tartózkodó magaviseletet tanusítanak az egy-ház egysége megbontása, illetőleg fentartása kérdésében.A tordai országgyűlés (1554) hivatkozása a keresztyén hitegységére; vagy az 1555. évi marosvásárhelyi végzés, melya káptalan iurisdietioját — excepta causa religionis —a lutheránus plébánusok felett is fentartja; nemkülönbena beszterczevidéki evang. papságnak Bornemisza Pálpüspökhöz intézett irata, melyben a püspök egyházi fő-nökségét elismerik: ezek mind azt mutatják, hogy Er-délyben is meg volt az egyház egységének megőrzésére,fentartására irányuló szándék.

Azonban elég korán tapasztalhatók már olyan jelen-ségek is, a melyek később külön egyház alakulására ve-zettek. Ilyen p. o. a szászságnak tömörülése az 1545. évimedgyesi zsinaton, mely a gyulafehérvári püspökség ésesztergomi érsekség, tehát két róm. kath. diœcesis fen-hatósága alatt álló szász káptalanokat közelebb hoztaegymáshoz. Még jellegzetesebb az, a mit a Honter-féle1547. évi Reformatioban a lelkészi felavatásról olvasunk,t. i., hogy kűlőnbség tétetik az «evangelica ordinatio» ésa pápai papszentelés között, a mi a róm. kath. püspökiconsecratio helyességének és érvényességének megtaga-

Page 40: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

35

dását jelenti.1 Továbbá ilyen természetű volt az is, hogya protestánsok maguknak superintendenseket választot-tak, még mielőtt a gyulafehérvári püspökség, a püspökijavak secularisatiója következtében, megszünt volna.

Ezen superintendens-választásoknál van nehány olyanmozzanat, a melyeknek figyelembe vétele feltétlenülszükséges a prot. egyházi alakulások helyes megértésé-hez. Az első magyarországi protestáns superintendens,Hevesi Mihály, szatmári lelkész, 1551-ben választatottmeg e tisztre. Az ő utódai közül Tordai Demeter és Ká-rolyi Boldi Sebestyén, szintén szatmármegyei lelkészek,amaz óvárii, ez pedig erdődi, illetőleg bélteki, voltak.Sőt harmadik utóda Bogáthi Demeter is szatmármegyei —csengeri — lelkésznek iratik. Az első protestáns zsi-natok között két erdődi és két óvárii zsinat emléke for-dul elő.2 Ha már most tudjuk, hogy Szatmármegye éskörnyékén Kraszna és Középszolnok megyék is, a gyula-fehérvári diœcesisbe tartoztak, s ha 1557-ben Boldi Se-bestyént az erdélyi nationalis synodus végzéseinek alá-irói között látjuk: nyilvánvaló lesz, hogy a mai tiszán-tuli ref. egyházkerületnek magvát a gyulafehérvári püs-pökségnek Meszesen tuli része, azaz az ú. n. tasnádigenerális vikáriatus területe alkotta. A politikai helyzetés a püspökségnek 1544 óta üresedésben létele okozza,hogy a diœcesisnek ezen külön generális vikáriatusaprotestáns módon külön szervezkedik, még mielőtt apüspökség megszünnék. De az összetartozás érzete a se-cularisatio után is még mindig fennáll nála.

1 Teutsch i. m. I. 9., 13. l. Tit I. 3.; III. 6.2 Tóth F.: A helvetiai vallástételt követő túl a tiszai super-

intendentiában élt református püspökök élete. Győr, 1812. 9—36. l.

Page 41: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

36

Időrendben a szászok superintendensválasztása követ-kezik, midőn 1553 febr. 6-án Wiener Pál állíttatik etisztre.* Itt ismét egy olyan területet látunk, mely a re-formatio előtt szorosabban összefüggött és a gyulafehér-vári diœcesis határain belül egy külön igazgatási körtképezett. A szebeni és brassói, eredetileg exempt-káp-talanok 1512-ben helyeztettek csak az esztergomi érsekfenhatósága alá, de ebbe sohasem nyugodtak bele, ésönállóságukat a primás jogigényeivel szemben sikerültis fentartaniok. Voltak azonban bizonyos pénzügyi ter-mészetű kérdések, melyek az egész szász papságot kö-zösen érdekelték, a melyekre nézve valamennyien egy fő,az ú. n. generalis decanus alatt állottak. A generálisdékán a gyulafehérvári püspökség kormányzata alá tar-tozó szász káptalanok felett némi iurisdictióval is birt.Midőn tehát a szászok előbb Wienert, majd Heblert su-perintendenssé választva, egy külön egyházat alkotnak,szintén a püspökség egy eddig is némi különállássalbiró s a generális dékán alá tartozó területén szervez-kednek.

A gyulafehérvári diœcesisnek harmadik, t. i. a fehér-vári vikárius alatt álló része, mely a magyar és székely-földi főesperességeket foglalta magában, a legkésőbbenszervezkedett. De már 1555-ben ennek is volt super-intendense, Tamás, az egykori szerzetes, kit Dávid Fe-rencz követett a hivatalban. Ebből az egyházi szervezet-ből fejlődött ki idővel az erdélyi református és unitáriusegyház.

A protestantismus fellépésével és megerősödéséveljáró ezen egyházi alakulások, daczára annak, hogy új

* Teutsch i. m. II. 3. lap. Fabritius K. i. m. 27. l.

Page 42: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

37

egyházi hivatalt, a superintendensit, állítanak is fel éshárom protestáns superintendentiának vetik meg alap-jait, mégis azt mutatják, hogy a régi egyházi szervezetegységét a lehetőségig fenn kivánják tartani. A háromterület már a reformatio előtt is birt különállással és mostis, legalább egy ideig, csak azon határokon belül maradtaz ujabb szervezkedés, a melyek már a róm. katholi-cismus uralma alatt, történelmi alapokon kifejlődött egy-házi beosztásnak feleltek meg. Nem ismerjük, hogy minőegyházi joghatóságot gyakoroltak ezek az első super-intendensek: azonban annyi bizonyos, hogy sem azegyházlátogatás, sem a partialis szentszékek nem præiu-dikáltak az egyházi egységnek, mert ilyen tevékenység-gel a generális vikáriusok és dékánok is birtak. Csak egypont van, a mely a diœcesis bomlását mutatja, t. i. azordinationak, a papszentelésnek, decentralisatiója,1 mi-után az ordinatio oly püspöki jogot képez a római egy-házban, mely semminemű vikáriusra nem bizható más-képen, mint külön pápai felhatalmazással. És ekkor iscsak felszentelt püspök által gyakorolható. Még a különsynodusok sem rontották az egyház egységét, mert adicecesis kebelében azelőtt tartatott synodus dicecesanamellett, mely synodus generalisnak is neveztetett, voltakpartialis synodusok, azaz egyes egyházvidékek, generálisvikáriusi területek, részleges zsinatai.2

Bármennyire fogyatékosak legyenek is e kor egyház-történelmi forrásai, annyi bizonyos, hogy az egész fe-hérvári dioecesísben, egészen a secularisatioig, a püspök,

1 Wiener Pál ordinatiojáról megemlékezik Siegler i. h. 73. l.Heblereről Archiv. III. 356. l.

2 Fabritius i. m. 25. l. az 1520. évi «generális» synodusról.

Page 43: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

38

illetőleg a káptalan, központot képezett. A marosvásár-helyi (1555) országgyülés a fehérvári székesegyház jöve-delmeit védelmébe veszi, és a tizedügyben keletkezettmindennemű pereket, «iuxta veterem consuetudinem», afehérvári vikárius itélőszéke elé utasítja. Csekély ugyanaz a tevékenységi kör, melyben a káptalan eljár, sőt avallási ügyekben a lutheránus plébánusok ki is vétetnekalóla: de nem szabad azt sem feledni, hogy a reformatioelőtt is aligha fejtett ki, rendes körülmények között szé-lesebb terű munkásságot.

A szászsebesi országgyülésnek a papi javak lefoglalá-sát elrendelő határozata kidobta az egyházi szervezetbőla püspöki megye három területének központját, a püs-pöki hivatalt és a káptalant. Nem szüntettettek ugyan megezen intézmények kifejezetten, de a kánonjog szerintjavadalom nélkül fenn nem állhatván, maguktól megkellett szünniök. Hanem azért a püspökség és káptalanmegszűnése nem vonta maga után a már eddig is különszervezkedett területrészek széthullását, teljes önállósulá-sát. Az eddigi szervezeti kapcsolat emléke, az összetarto-zás érzete továbbra is fenmaradt, hatott és a részeketösszetartotta. Az erdélyi fejedelemség területén levő gyü-lekezetek összesége úgy szerepel, mint egy egyház, mely-ben megvan a közös kapocs is és ez — a confessió.

Az 1557 jun. 13-iki kolozsvári zsinat a tordai ország-gyülés rendeletéből ült össze. Képviselve van benne azegész gyulafehérvári diœcesis. Ott van Boldi Sebestyén,az alsópannoniai superintendens és Horváthi Mihályszilágysági főesperes, a tasnádi generális vikáriátus terü-letéről. Megjelent Hebler Mátyás az erdélyi szász egy-házak superintendense négy dékánnal és számos lelkész-szel a szász generális dekanátus vidékéről. És végül ott

Page 44: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

39

van Dávid Ferencz, az erdélyi magyar egyházak super-intendense hét főesperessel. A jelenlevők, illetőleg alá-irók közül csakis a kalotai főesperes az, a ki eredetilegnem tartozott a gyulafehérvári diœcesishez. És ez azegész zsinat a törvényben nemzeti zsinatnak «nationalissynodus»-nak neveztetik.1 Ilyen alakú összejövetele vilá-gos bizonyítéka annak, hogy a három superintendentiaegynek érzi, egynek tudja magát. De az összejövetel okameg arra mutat, hogy az együvé tartozás kapcsa márnem szervezeti többé, hanem hitvallási; ennélfogva nemorganicus, hanem csak esetleges.

A három superintendentia közül először is az alsó-pannoniai távolodik el a közösségtől. Manapság még is-meretlen események jöttek közbe, melyek ezt a super-intendentiát kiterjesztették a váradi, csanádi és egripüspökség volt területének nagy részére, a melyek tehátnagyon is kiemelték a tasnádi vikáriátus szűk köréből.Az így kibővült superintendentia fentartotta ugyan azerdélyiekkel való összeköttetést, de ennek egyéb oka van,mint az, hogy magva eredetileg a gyulafehérvári diœce-sishez tartozott.2 A szász egyházak superintendentiája ismind jobban önállósul. Mikor Izabella 1557 ápr. 22-én

1 Erd. orsz. gyűl. emlékek II. 78. l.2 Nem tartozik tárgyamra, hogy a mai tiszántúli egyház-

kerület létrejöttével és kialakulásával foglalkozzam, épen azértelegendőnek tartom, ha reá mutatok arra, hogy ennek a kerü-letnek magvát a gyulafehérvári püspökség tasnádi vikáriátusaképezte. Az erdődi és óvári zsinatoknak a temesváriakkal semmi-nemű összefüggését nem ismerem, de ily összefüggést nem isvagyok hajlandó leltenni. A mai tiszántúli kerület Mélius Péterpüspöksége idejében jelentkezik először és szervezését én a Mé-lins munkájának gondolom. Okaimról e helyen — sajnos — benem számolhatok.

Page 45: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

40

az egyes káptalanok régi privilegiumait megerősíti és azegész egyházat oltalmába veszi: ezzel mintegy szentesítiennek az egyháznak önálló, nemzetiségi alapokon valószervezetét.1 Az 1557-iki tordai országgyűlésen ugyaneztörténik a magyar egyházak superintendentiájával is, merta királyné a rendek kérésére ezen egyházak védelmét ismegigéri s a parochiális régi jövedelmeket biztosítja szá-mukra.2

A tordai országgyülés után és a nationalis synodusbefejeztével az erdélyi egyház mind határozottabban kétfélre, erdélyi magyar és erdélyi szász egyházra válik.Ezen egyházi alakulás alapjait az alkotmány adta meg,mely a nemzetek egyenjoguságán épült fel. Amahoz tar-tozott a magyar ajkúak, illetőleg a magyarok és széke-lyek földje, ehhez pedig a szász székek és vidékek. Azerdélyi reformatio egyik vezérharczosának, Dávid Fe-rencznek, midőn püspöksége alatt a református valláselőnyomulása megrendítette a talajt, megfordult ugyanaz agyában, hogy a schweizi reformátió zászlaja alattegyesítse újból a két nemzetiségi egyházat, tehát hogy agyulafehérvári diœcesis egységét lehetőleg állítsa helyre;de midőn túlságos ambitiojának a szászok ellenállásábanlegyőzhetetlen akadálya merült fel, a nemsokára kiéle-sedő felekezeti ellentétek e nemzetiségi egyházak hatá-rait még jobban eltávolították egymástól.3

1 Teutsch i. m. I. 161—5. l. Az itt közölt négy okmány arramutat, hogy valamennyi káptalan kapott hasonló tartalmu véd-levelet, vagyis hogy a királyné egyenkint az összes szász káp-talanokat oltalmába vette. Az egyesítés elismerése a Heblernek1558-ban adott püspöki megerősítésben foglaltatik. U. o. 167—7. l.

2 Erd. orsz. gyűl. emlékek II. 78. l.3 Teutsch i. m. II. 242. l.

Page 46: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

41

A két nemzetiségi egyház területe már kezdettől fogvanem szorosan a nyelvi, hanem a politikai beosztás általvolt megadva. Azért a megyei területen, vagyis a várme-gyékben levő szász gyülekezetek, a magyar egyházhoztartoztak, viszont a szászok földén fekvő magyar, vagy leg-alább is nagyobb részben magyar ajkú gyülekezetek aszász egyház alkatrészét képezték. Amarra példa a sajói éstekei káptalan túlnyomó része, erre pedig a szászvárosi,vizaknai, tordosi stb. gyülekezet. A XVI. században csakkivételesen fordult elő, hogy a szászok földjéről magyar-ajkú egyházközség a magyar egyházhoz csatoltassék.*

Az 1559. évben erőteljesebben fellépő felekezeti ellen-tétek, melyek több, mint egy évtizeden keresztül fokoza-tosan növekedtek, a szász egyházat meglehetősen érintet-lenül hagyták, ellenben a magyar egyházat nagyon ismegviselték. Azonban a multban is tapasztalt irányzat,hogy t. i. az egyház egysége lehetőleg megőrzendő, any-nyira fenmaradt az erdélyiekben, hogy a magyar egyházegységét sem a református, sem az unitárius vallás tá-madása nem tudta egyelőre megbontani. Egy darab ideigúgy látszott, mintha Erdélyben a felekezeti egyházaknaknem lenne jövőjük, hanem az egyházak központi elvét anemzetiség fogja képezni a confessio helyett. Csak 1564-benlátjuk az enyedi zsinatra kiküldött fejedelmi biztosnak,Blandratának, megbizó levelében, hogy a felekezeti egy-ház eszméje felmerül. János Zsigmond ugyanis azt ren-deli, hogy az urvacsora kérdésében a testi jelenlétet ta-nítóknak külön superintendensök legyen és külön válasz-szanak maguknak superintendenst a szellemi jelenlétetvallók is, ha megegyezésre nem juthatnak. Azonban a

* Bod. P. Polikárpus 51. l. s e. kötet 2—3. l.

Page 47: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

42

szervezkedés nem a fejedelmi rendelet értelmében tör-tént, hanem a nemzetiségi határvonalak, a confessio-beli különbség dacára is érintetlenül maradtak. A refor-mátus vallást befogadó tordai országgyülés is így ren-delkezik és az enyedi zsinat utáni egyháztörténelmiemlékek is arról tanuskodnak, hogy a magyar egyháztovább él a maga nemzetiségi, illetőleg politikai keretei-ben.* Az 1566. évi káté a magyar egyháznak kátéja;1567 ben Dávid Ferencz és «az erdélyi magyar egyházakseniorai» nevében kél a «Refutatio scripti Melii» cziműmunka; későbben is az unitárius iratokat «a magyaregyházak egyetértő seniorai» adják ki. Ezen adatok,mindnyájan igazolják, hogy a magyar egyház egységét aconfessióban beállott kétrendbeli változás nem bontottameg. Ugyanezt igazolja az 1568 januári országgyülés is,mely megtiltja a superintendenseknek, hogy a velök el-lenkező hitvallásu lelkészt bántalmazhassák; a mi fele-kezeti egyházak jogosultságának elismerése mellett tel-jesen érthetetlen határozat volna.

Felekezeti egyház alakítására 1571-ben találunk újbólkisérletet, midőn Dávid Ferencz és hitsorsosai különzsinatra gyülnek. Dávid, ki püspökségét valószínűleg ud-vari papságával együtt vesztette el, a hitsorsosok meg-bizására hivatkozik az 1571 szept. 20-iki marosvásár-

* «Ut ecclesiæ Saxonicæ— et qui præsentiam corporis Christiin cœna asserunt, habere possint unum certum superintenden-tem ... rursum qui diversam assertionem ... contendunt, suumhabeant superintendentem» — mondja a fejedelmi megbizó levél.Teutsch I. 187. — A tordai országgyűlés azonban már ilyen külön-válásról nem beszél, hanem a papokat és hiveket biztosítja amás hitvallású egyházi előljáróságuk erőszakoskodása ellen. Erd.orsz. gyűl. eml. II. 231—2. l. E mű I. kötet 159—60. l.

Page 48: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

43

helyi zsinat meghivójában. Az unitáriusok ezután is tar-tottak zsinatokat, rostálgatták hitczikkeiket, tanakodtaka vallásuk oltalmazására szükséges teendők felől. 1572és 1573-ból maradt fenn ilyen zsinatok emléke.* Azon-ban ezek nem az «egyház» zsinatai voltak, mert az uni-tárius «egyház» még ekkor nem volt elismerve. Termé-szetesen ezt a megkülönböztetést csupán államjogi szem-pontból lehet tenni, mert tisztán egyházjogi szempontbólazok a zsinatok maguk jelzik, hogy az unitárius egyház,mint a közös confessio által összefüzött és belkörülegszervezett hivek összesége, létezik és működik is. Ugyan-azon elbírálás alá tartoznak ezek a zsinatok is, mint az1559. évi marosvásárhelyi és az 1563. évi tordai refor-mátus zsinatok, melyeknek határozott felekezeti jelle-géhez szó sem férhet. Sőt megtaláljuk az analogiát máraz 1553. évi szebeni, úgy az 1555. évi széki zsinatok-ban is.

A felekezeti törekvések azért még ekkor sem tudták át-törni az állam által elismert és megállapított egyházi kere-teket. A fejedelem és az országgyülés nem ismertek unitá-rius egyházat és unitárius superintendenst. Csak két egy-ház volt: az Alesius által vezetett magyar- és a Hebler,illetőleg Ungler kormánya alatt álló szász-egyház. Azösszes gyülekezetek, minden felekezeti különbségek da-czára is, ebbe a két egyházba tartoztak. Az 1572. évitordai országgyülés világosan különbséget tesz DávidFerencz és a superintendens, azaz Alesius között. Az1573. évi kolozsvári VIII. törvényczikk határozottan két

* Dávid 1571. évi zsinati meghivójában: «authoritate per vosmihi hac in parte attributa». Egyéb zsinatokra nézve l. Prot.Szemle 1898. 296. l. Jakob E. i. m. II. 16. l.

Page 49: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

44

superintendensről beszél. 1574 és 1575-ben, a Dávid Fe-rencz válóperével kapcsolatban, a fejedelmi tábla kétizben is kimondotta az egyházi biróság illetékességét ésDávid Ferencz illetékes biróságául Alesius Dénes super-intendens székét mondja. Az ország legfelsőbb biróságá-nak ez az itélete is bizonyítja, hogy az unitáriusok, sígy maga Dávid Ferencz is, még ekkor a magyar egy-házba tartoztak, és hogy Alesius annak az egész ma-gyar egyháznak a püspöke volt, a melynek élén Dá-vid Ferencz két izben, maga Alesius is most másodszorállott.1

Az 1576-iki medgyesi országgyülés bontja meg a ma-gyar egyház egységét, midőn megengedi, hogy az unitá-riusok abból kiválhassanak és Dávid Ferencz püspökségealatt szervezkedhessenek. Egyszersmind biztosíttatik szá-mukra minden időkre az egyházi különállás, midőn en-gedélyt nyernek arra, hogy Dávid Ferencz után is máspüspököt választhatnak maguknak.2 Így az unitáriusokegyháza az első felekezeti egyház, mely a nemzetiségi

1 Jakab E. i. m. L 213. l. a legnagyobb méltatlankodás hang-ján szól arról, hogy Dávid Ferencz, eme perében, «a törvényesés illetékes egyház birósága elől elvonatott» s ily alapon az el-válási tényt «üldözéssé» bélyegzi. Utána mondják ezt mások is.Ilyen következtetés csakis az erdélyi egyházi ügyek teljes félre-ismerésén alapulhat. Ha más nem, de a fejedelmi itélőtábladöntése birkit is meggyőzhet a felől, hogy Dávid Ferencz ekkornem volt püspök, hanem alá volt vetve az Alesius joghatóságá-nak. Püspöksége és egyházának különválása azonban nem sokárabekövetkezett. Ker. Magvető 1885. XX. 366., 369. l.

2 Erd. orsz. gyűl. emlékek II. 577. Kanyaró i. m. 214. lap-ján az unitárius egyház különválásának és püspökválasztásiszabadságának minden időkre való biztosítása úgy van felfogvaés magyarázva, mintha Báthory István módot kivánt volna

Page 50: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

45

egyházak kereteit áttöri, a mennyiben az összes unitá-riusokat magában foglalja és az unitárius gyülekezeteket,akár magyar és székely, akár pedig szász területen le-gyenek is azok, az unitárius püspök fenhatósága alávonja az idézett törvény értelmében. Csak a háromszékiunitáriusok képeznek kivételt. Ezek a XVII. század ele-jén a ref. püspök alá tartoznak, papjaik is az által szen-teltetnek.1 Hogy történhetett ez: még mai napig is ho-mályos dolog. Legvalószínűbbnek látszik az a feltevés,hogy az egész Háromszékre kiterjedő közös esperes-ség révén kerültek a ref. püspök alá, a hol aztán ké-sőbb 1618—30 között kelt és később is jóváhagyottfejedelmi rendelkezések következtében 1693-ig meg ismaradtak.

Az 1576. évi medgyesi végzés következtében háromegyház állott elő az erdélyi részekben, melyekhez csak-hamar csatlakozott a negyedik is Báthory Istvánnak1583. évi s a róm. katholikusokat a protestáns egyházihatóságok alól kivevő rendelkezése következtében.2

A négy egyház közül kettő, t. i. az unitárius és a róm.katholikus tisztán felekezeti egyház, míg a másik kettő

nyújtani az unitáriusoknak püspökük (!) letételére. Pedig épenellenkezőleg áll a dolog. Itt nyerik első izben a jogot püspök-választásra. Államjogilag elismert püspökük addig nem levén,nem is lett volna kit letenni.

1 Bod. P. Polikárpus 30. l. közölve Tasnádi Veress Mihály-nak 1614 junius 16-án Márkusfalvi Jakab kőrösi unitárius paprészére kiállított papi bizonyítványa. Ez a bizonyítvány mégKeserűinek 1619. évi «300 puskás apostol kiséretében» végzettegyházlátogatása előtt kelt, tehát a bennfoglalt jogi tényt erő-szakosságból magyarázni nem lehet.

2 Codex Szechenyianus Tom. XI. 211. l. M. N. Muz. Mss.

Page 51: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

46

csak századok mulva vetkőzte le teljesen nemzetiségi jel-lemvonásait. Mellőzve a szász egyház állapotának ismer-tetését: a magyar egyház, még 1576 után is viseli e ne-vet. Hogy meddig neveztetett magyar egyháznak és mikorkezdi meg az «orthodox ecclesia» név használatát: nemlehet pontosan megmondani. A magyar egyház az eddigismert adatokban 1578-ban fordul elő utoljára, az or-thodox egyház nevezetet pedig 1591-ben találjuk először,de még mindig a «magyar» jelzéssel. Ez adat «az ortho-dox magyarok» marosvásárhelyi zsinatáról szól.1

A magyar egyház lutheránusokat és reformátusokat,magyarokat, székelyeket és szászokat foglal magában.Sőt, mint említve volt, Háromszéken unitáriusok isvoltak ennek a magyar egyháznak kebelében. A kétBáthory: István és Kristóf, az ágostai hitvallást tekin-tette ezen egyház hivatalos confessiojának, minthogy az1571 szept. 9-iki medgyesi zsinaton, a mikor Alesius amagyar egyházak püspökévé másodszor is megválaszta-tott, a református lelkészek is aláirtak az ágostai hit-vallást és ennek apologiáját; fentartva az úrvacsora kér-désében eddig elfoglalt kálvini álláspontjukat.2 Való-szinű, hogy Báthory István felfogására tekintettel, későbbaz összes református lelkészek is elfogadták ugyan ilyenmódon az ágostai hitvallást és épen ezért nevezteBáthory Kristóf még 1580-ban is ágostai hitvallásuaknakőket. Ez az elnevezés azonban Báthory Kristóf után el-maradt és az «orthodox» név váltja fel, mely a törvé-nyekben használt calvinianaval egy értékű és 1612-ben

1 Magy. Tört. Tár XVIII. 27. l. és R. M. K. II. 225. szám.2 Teutsch i. m. II. 125. l. Magy. Tört. Tár XVIII. 25., 27. l.

A szilágyi e. m. protocollumában.

Page 52: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

47

úgy magyaráztatik, hogy az a helvetiai confessio. Sőtmár 1588-ban a medgyesi országgyülés, mint az augus-tanán kivül való» egyik confessiot jelzi ez egyházat, me-lyet a rendek 1591-ben, mint «a mi religiónkban valóecclesiát» említenek. Az elnevezéstől eltekintve, a re-formátus egyház mindenekben magyar egyház volt ésmaradt, mely 1693-ig az említett unitáriusokat, 1850-igpedig a sajói és tekei káptalanbeli lutheránusokat ismagában foglalta.1

A két nemzetiségi egyház között 1557 után is találunkmég a régi közösségnek némi nyomaira, azokban a na-tionalis, illetőleg provincialis synodusokban, a melyeketegyütt tartottak. Ilyen nationalis synodusok voltak azok,melyeken a nagy hitviták folytak, p. o. az enyedi (1564),a gyulafehérvári (1568). Provincialis synodus döntöttDávid Ferencz válóperében is 1576-ban, mely BáthoryIstván fejedelem nevével «ex utraque natione» hivatottössze Enyedre. Ilyet hivott Báthory Kristóf is össze aMarkházi Pál házassági perében 1577-ben. Provincialissynodusnak nevezték azt a gyülést, melyen Dávid Fe-rencz 1579-ben elitéltetett. Későbben azonban már nincsprovinciális vagy nationalis synodusról említés. A jezsui-ták elleni küzdelem egyesítette ugyan az összes protes-tásokat, de a bajtársak csak az országgyüléseken és nemvalamely provincialis synoduson találkoztak.2

Míg a magyar egyház idővel teljesen elvetette a nem-zetiségi jelzőt és már a XVIII. századtól fogva állandóanfelekezeti megjelöléssel él: addig a szász egyháznál afelekezeti megjelölés csak kivételesen fordul elő. A nem-

1 Erd. orsz. gyűl. emlékek III. 240., 385. l. VI. 228. l.2 Teutsch i. m. II. 78., 110., 198. 11.

Page 53: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

48

zetiségi jelző ellenben általános. Ennek az az oka, mertnála a felekezet és nemzetiség csaknem teljesen össze-forrott. A magyarok három hitvallás között oszolván meg,idővel a nemzetiség szerinti elnevezés minden jelentősé-gét elvesztette és a felekezeti megoszlás felekezet szerintinevet tette használatossá. Az Approbáta a confessiók sze-rint nevezi az egyes vallásokat. A szász papokról teszugyan említést (p. 2., t. 10., art. 4.), azonban itt nemfelekezeti, hanem nemzetiségi értelemben szól róluk.Azonban a közhasználatban, fejedelmi iratokban, szászegyház, szász papság, szász püspök stb. állandóan elő-fordul.

Volt még egy teljesen nemzetiségi egyház, az oláhegyház. De vallása nem tartozott a recepta religiók közé.Az oláhság nem is alkotott sohasem egységes egyházat,mert több püspökségre volt oszolva, a mely püspökségekközött nem volt semmi közös szervezeti kötelék. Refor-matioja is, mint láttuk, legnagyobb részt csak felületes voltés némely babonás szertartások elhagyásában állott. Ha-bár a vladikák a ref. püspök fenhatósága alá helyeztet-tek is, egyházukat még sem lehet a ref. egyházhoz tarto-zónak tekinteni.*

Mint láthatjuk: az egyházak keletkezésének és kialaku-lásának körülményei között igen tekintélyes szerepe voltaz államnak. Azt mondhatnánk, hogy minden egyesegyházi alakulathoz hozzá járult az állam sanctioja. Deazért ez a körülmény távolról sem arra mutat, minthaaz állam az egyházak belügyeibe befolyt és az egyházjogáltal «ius circa sacra» elnevezéssel összefoglalt jogosít-ványok határát túl lépte volna. Egy cseppel sincs több

* V. ö. E mű II. kötet 164—179; 277—284. lapjait.

Page 54: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

49

az idevonatkozó állami intézkedésekben, mint a iussupramæ inspectionis gyakorlása.

A négy recepta religio egyenjogusága, mint az erdélyialkotmány egyik oszlopa, a fejedelmi korban sértetlenülfenállván az egyes egyházaknak államjogi helyzete ugyan-azon képet mutatja. Ezen egyenjoguság alól a reformátusegyház sem képez kivételt. A fejedelemnek ugyan egyénilegeltérően viselkedtek az egyes felekezetekkel, ezek egyházai-val szemben, csak hogy ez a viselkedés csak annyibangyökerezett az államjogban, hogy ez nem akadályoztameg az uralkodót saját egyháza anyagi és erkölcsi támo-gatásában.

Mint a többi egyházaknál, úgy a reformátusnál is, azállamjogi helyzet részben a reformatio előtti egyház-politikának s közjognak, részben pedig a protestantismuseszméinek behatása alatt jött létre. A mi az utóbbitilleti: az állam szakítva a középkori felfogással, többhitvallásnak s így több egyháznak jogosultságát is el-ismeri, sőt gyakorolja a jus reformandit a szorosabb érte-lemben is egészen addig, mig a recepta religiók sora lenem záratik. De mikor ez megtörtént s a vallásfelekeze-tek egyenjogusága megállapíttatott, az állam mindenikfelekezeti egyházzal szemben épen úgy jár el, mint areformatio előtt a róm. katholikussal.

Itt mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy a róm. kath.egyház a multban autonómiával birt és bir jelenleg is.Feltétlenül hatáskörébe tartozik az egyház hit és erkölcsielveinek, szervezetének, szertartásainak megállapítása,az egyház kormányzása, igazgatása, törvénykezési joga,felekezeti tanügye. Csak egyetlen pontban csorba az auto-nomia, t. i. nem saját kánoni joga szerint állítja hivatalbanagyobb javadalmasait és a legujabb időben középiskolai

Page 55: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

50

oktatására bir az állam nagyobb befolyással. Ez utóbbimegszorítások egészen természetes dolgok és az államieredetű nagyobb javadalmakból és tőkékből, illetőleg ezekhaszonélvezetéből szükség szerint folynak, mint az államönvédelmi jogának következményei.*

Ha a reformatio nem akart új egyházat alapítani:tehát az állam sem kivánta az egyház jogviszonyait aszükségen túl érinteni. Épen azért törvényeiben érintet-lenül hagyta az egyház és egyháziak mind azon kiváltsá-gait, melyekkel a reformatio előtt birtak. A hit és erkölcs-tan elvei, szertartás, szervezet, kormányzat, törvénykezés,tanügy és egyházi vagyon épen úgy megmaradt az egyesegyházak jogkörében, mint a reformatio előtt volt. Csakegy kivétel van. A róm. kath. püspök, káptalan, szerzet-rendek eltöröltettek s ezek javai a fiskusra szállottak.De ezek távolról sem érintik gyökerében az autonomiát,

* Manapság, épen úgy mint harmincz évvel ezelőtt, napi-renden van a róm. kath. autonomia kérdése. Az autonomiáértegyaránt lelkesednek a szabadelvü és klerikális róm. katholikusok,csakhogy különböző szempontból. Azonban lelkesedésök egyaránttárgytalan. A róm. kath. egyháznak megvan most is az ő ter-mészetének megfelelő autonomiája és ha a szabadelvü róm. kath.hivek kívánságának megfelelően alakíttatnék át, ez az egyházelveinek válnék sérelmére. A külső viszonyok, nevezetesen aközjogi helyzet tekintetében pedig csak akkor lehetne a róm.kath. autonomián a klerikálisok kivánsága szerint változtatni,ha az egyház és állam között jelenleg fennálló szoros kötelékekmeglazittatnának, vagyis ha a főpapok stb. állami eredetű java-dalmaikat, közjogi kiváltságaikat vesztenék. E nélkül a kleriká-lisok kivánta autonomia az államot veszélyeztetné. Erdély tudottautonomiát adni a róm. katholikusoknak a XVI., XVII. század-ban. Ma napság sem lehet másképen ilyet adni, csak a régierdélyi minta szerint.

Page 56: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

51

mivel az erdélyi közjog nem zárkózott el az elől, hogy aróm. katholikusoknak is legyen a protestánsokéhoz hasonlópüspökük s e mellett legyen szentszék;1 azonban a különállami javadalmat már megtagadta tőlük. Később még aFerenczrendi szerzeteseket is megtűrte. Csak az «uri püspö-köt», az uri káptalant és a jezsuitákat nem szenvedhette,mivel ezek az állam létét veszélyeztették, vagy a legjobbesetben is megnehezítették a felekezeti egyenjoguság fen-tartását. Ha a XVI. és XVII. század viszonyai közzé gon-doljuk magunkai, be fogjuk látni, hogy a róm. kath.egyházat ért eme korlátozásokkal semmi egyéb nem tör-tént, mint az, a mit egy hazai buzgó róm. kath. egyház-jogász (Konek) így fejezett ki: «ha valahol több államjogielismert vallásfelekezet létezik, ott a kormány méltánkövetelheti, hogy az egyház vezényletéből mind az eltávo-líttassék, mi a többi vallástársulatok békés egymásmellettlétét lehetetleníti.»2 Hogy az erdélyi állam az illető elemekelávolítását nem «követelte», hanem egyszerűen eltávolí-totta maga, — ez a dolog lényegén mit sem változtat.

Az egyházak autonomiájából tehát az állam semmrészt nem követelt magának. Ellenben felruházta őketszámos olyan jogosítványnyal, a minőket p. o. a prot.egyházjog nem is igényel, hanem a melyeket a róm.kath. egyház a rendi államban annak idejében a magaszámára megszerezvén, az állam még most is mint azegyházat s az egyháziakat megilletőknek tekintett.

1 Lásd az 1692—93. évi alkudozásokat e mű. III. kötet 23—4.lapjain. V. ö, Zsilinszky i. m. IV. 33—84. l. Szász Károly Sylloge165—250. l.

2 Dr. Konek Sándor Egyházjogtan kézikönyve VI. kiadás1889. 125. l.

Page 57: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

52

Az egy, egyedűl jogosított egyház helyére lépő négyegyenjogu egyház egymásközötti s az államhoz valóviszonya hozta magával, hogy az egyes egyházak auto-nomiája még sem lehetett olyan tágkörü, mint korábbana róm. katholikusoké volt.1 Az állami jogrend és a pol-gárság békéje megkivánta, hogy az állam a bevett vallá-sok fölé helyezkedjék és mindeniknek túlzott igényeit aköz érdekében, a szükség határáig megszorítsa. Hanemazért az állam egyházvéduri joga, illetőleg kötelessége azaz autonomia megszorításával nem hogy fogyott volna,hanem még inkább növekedett. Négy egyház már mégsem concurrálhatott úgy az állammal, mint hajdan azegy; — ennélfogva eltüntek azok az ellentétek is, melyekaz egyház és állam között a XV. században olyan roha-mosan gyarapodtak. A protestantismus az államnak azegyházi ügyek iránt való érdeklődését sokkal bensőbbé,melegebbé, őszintébbé tette, mint a minő akár Mátyás,akár II. Ulászló és II. Lajos korában volt.2 A vetélytárs-ból munkatárs lett a reformatio eszméi következtében ésezt az állam hamarosan belátta és méltányolta is.

Az egyház és állam közötti viszonyban, ennek kettős

1 Alább arról szólok, hogy a prot. egyházak autonomiája tá-gabb körű volt, mint a róm. katholikusé, itt pedig ezt nevezemtágabb körűnek. Ezen látszólagos ellentét magyarázata abbanvan, hogy a középkorban az egyházi hatáskörbe sok civilis ter-mészetű dolgok is bevonattak. Csakis ezekre nézve tágabb körűa reformatio előtti róm. kath. autonomia a protestánsnál.

2 Az egyházi hatáskör megszorítására irányuló tevékenység,az itt említett időben, a Corpus Juris Hung. majd minden lap-ján feltalálható. V. ö. Kolozsvári S. és Óvári K. A Magyar tör-vényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. Budapest, 1890.II. köt. I. fele 115. l. jegyzet.

Page 58: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

53

ága, t. i. a ius cavendi és ius advocatiæ körében egy-aránt feltalálhatók a régibb elemek s az ujabb alakulá-sok nyomai, melyek mindenik felekezeti egyházzal szem-ben azonosok.

Az állami közérdek megóvására szolgáló ius cavendiválfajai közül csupán a legfőbb felügyeleti jog szerepelebben az időben. De ez is oly enyhe és szabad formá-ban, hogy sok tekintetben még korunkban is mintáulszolgálhatna. Az egykor oly nagy fontosságu legfőbbkegyuri jog, — melyet lehet ugyan az egyházkörüli fel-ségjogok legtöbb megnyilatkozásával együtt az egyháziránti állami gondoskodásból is magyarázni, de azértbenne mégis nagy szerep jut az állami érdekek meg-óvásának, — mely a nagyobb egyházi javadalmasokkinevezésére terjedt ki: az erdélyi közjogban a prot.püspökök és a róm. kath. generális vikárius megerősíté-sében élt tovább. Kegyuraság már nincs benne; de ottvan az egyházi legfőbb tiszt betöltéséhez járuló államimegegyezés. De milyen átalakult formában! Igaz, hogya Báthoryak a prot. püspökökkel szemben a megerősítésijogot oly értelmezéssel gyakorolták, mint a XVIII. szá-zadban a Habsburgok, t. i. csak az a jogosult püspök, aki megerősíttetik:* azonban a többi fejedelmeknél isegészen addig, mig a megerősítés pusztán szokásjogialapokon nyugodott, valamint az Approbáták értelmébenis, a püspöki megerősítés inkább az egyházaknak nyujtottoltalom, mintsem az állami érdekek védelmére gyakorol-tatott. «A kik püspökségre vagy vicáriusságra választatnakaz ő közönséges egyházi gyülekezeteknek tetszéséből és

* Teutsch i. m. I. 204—8. l. Lásd még a következő 4. fejeze-tet is.

Page 59: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

54

végezésektől (mondja az A. C. p. 1, t. 1, art. 9.) azok a feje-delmekből confirmáltassanak.» Itt inkább az egyházakjoga nyer kifejezést, mintsem azok kötelessége. Oly jogo-sítvány van itt kimondva, a melyért Erdély róm. katho-likusai a XVIII. század első felében még nagy erélylyelküzdöttek, míg Bécsből le nem intették őket.1

Az állami érdekek védelmére szolgáló legsulyosabbtermészeti jog, az innovatio tilalma, hasonlóképen inkábbvédelmezte, mintsem korlátolta az egyházi érdekeket.Ha az állam őrködött a felett, hogy a bevett vallásokbanujítás ne legyen, ez az illető felekezeti egyház nyugalmátis előmozdította, mert belső, hitelvi egyenetlenségektőlkeveset kellett tartania. Azok erejét nagyon meg nemzsibbaszthatták. Bár az is igaz, hogy a tudományos-ságnak, a szabad vizsgálódásnak szárnyaira is lánczotrakott e törvény, csakhogy a XVII. századot általábanmint az orthodoxia századát ismerjük és igen kevés olyanjelenséget tapasztalunk benne, — kivétel nélkül mindenfelekezetnél, — mely ha az orthoxiától eltért, többethasznált volna a szellemi szabadságnak, mint a phantas-ticus rajongásnak.2

Igen fontos azt tudnunk, hogy egy olyan állam, mint

1 Veszely K. i. m. TI. 15—30. 11.2 Unitárius részről hevesen szokták ezen tilalmat ostromolni,

mintha bizony e nélkül az u. n. «tiszta unitarismus» a XVI. vagyXVII. században kifejlődött volna. Számos munkás antitrini-tárius író igen nagy buzgalommal dolgozott a külföldön ebbenaz időben a theol. eszmék tisztázásán és azért, bár az innovatiotilalma kezüket meg nem kötötte is, az eredmény semmiképennem az u. n. «tiszta unitarismus». Csakis a XVIII. századrationalismusa tört e téren új utakat és ekkor sem az unitáriu-sok, hanem a trinitáriusok között.

Page 60: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

55

Erdély, melyben négy bevett vallásfelekezet volt, mittett az interconfessionalis viszonyok terén, a vallásibéke fentartására. Manapság részletes és az aprólékos-ságokra is kiterjedő paragraphusokkal bővelkedő inter-confessionalis törvények szolgálnak e czélra. Régen meg-lepően kevés intézkedés volt e téren és mégis a viszonyokaránylag békésebbek voltak, mint ma, a nagy latitudi-narismus idejében.

A felekezetközi békés viszonyok megőrzésének elsőbiztosítékát a fejedelmi választási feltételek és a fejedelmieskü képezte. Báthory Zsigmond korától eltekintve, azösszes választott fejedelmek idejében hathatós biztosíté-kot képeztek ezek, mert a fejedelmek meg akarták tar-tani, a mit egyszer ünnepélyesen fogadtak. Ugy a válasz-tási feltételekben, mint a fejedelmi esküben bennfoglalta-tott, hogy a fejedelem «minden rendeket, személyválogatásnélkül, szabadon megtart religiójukban.» Olykor kifejezéstnyert az is, — a mi különben a feltételek nélkül is meg-tartatott, — hogy a hivatalokra is minden személyváloga-tás és vallásra tekintet nélkül alkalmazza a fejedelem ahaza fiait. De bizonyos arány vagy zárt szám soha megnem állapíttatott. És daczára ennek, egyik felekezet sememelhetett soha jogos panaszt méltatlan mellőztetésmiatt.*

A vallássérelmi ügyek előtt mindig nyitva állott azországgyülés ajtaja. A felekezeti kisebb foku surlódásokbirájává az 1555. évi törvény a vajdákat, a későbbiekpedig a fejedelmeket tették. A gyakori áttérések és tömegesvallásváltoztatás miatt az egyházi vagyon tulajdonjogánakkérdése okozott legtöbb bajt. Azért 1581-ben már meg-

* Appr. Const. II. rész I. czím. A fejedelmi conditiók.

Page 61: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

56

állapíttatott s 1615 és 1630-ban ismételtetett, hogy atemplom, parochia, iskola és jövedelmeik azt a felekeze-tet illetik, a melyik a községben nagyobb számmal van.A felbecslésre, valamint más felekezetközi surlódások el-igazítására a négy recepta religióból kiküldött biztosokvoltak hivatva. Az Approbáta e rendelkezést állandósítottas 1791-ig fentartotta jogi érvényében. A lélekszám meg-apadása miatt templomát stb. vesztett egyházközségetköteles volt a templomot elnyert más felekezetü egyház-község az új építkezésben, lélekszám arányában, támo-gatni. Igy a «maior pars» jogának érvényesülése terheketis rótt a győztes többségre.

A templomfoglalás és erőszakos térítés szigoru bünte-tés alatt tiltatott.* Az egyháziak is hivatal- és becsület-vesztés terhe alatt köteleztettek, hogy más egyház val-lási ügyeibe ne avassák magukat. Azonban az áttérés,vegyes házasságok s az ezekből született gyermekek vallá-sának kérdése törvényhozásilag nem volt rendezve. Azáttérés, minden formaságok nélkül, bárkinek is szabad-ságában állott. A vegyes házasságok megkötésére nézvea szokásjog azt a gyakorlatot fejtette ki, hogy itt mindig avőlegény papja az illetékes. A gyermekek vallására vonat-kozólag az volt az elv, hogy azok nemök szerint követikszüleik vallását. Végül az egyházi biráskodásban, főleg aházassági pereknél az alperes törvényszéke volt jogo-sult a per felvételére és lejáratására. Magában Erdélybenolyan megszorítás nem fordult elő, mint a partiumban

* Bethlen Gábor idejében 1000 mfrt birság szabatott ki1624 ben. Erd. orsz. gyűl. emlékek. VIII. 236. l. Az A. C. azon-ban az 1591. évi törvényhez csatlakozva, 200 frtban állapítottameg a büntetést. p. I., t. l. a. 8.

Page 62: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

57

Váradra, Debreczenre és Borosjenőre nézve, hogy róm.kath. pap lábát sem tehette be a városba.1

Még egyetlenegy pont volt, a melyen az állam legfőbbfelügyeleti, illetőleg védekezési joga érvényesült. Neveze-tesen az egyháziak tulkapásai ellen szokásban volt a feje-delemre appellálni (appellatio tamquam abusu). A törvé-nyek ugyan csak az egyházi szolgálat ürügye alatt lappangójobbágyfiak visszakövetelésére nézve rendelkeznek az egy-házi jogtalan itélet s a megtagadott perfelvétel felebbe-zéséről, illetőleg a polgári törvényszék elé viteléről,2 dea gyakorlatban gyakran fordult elő eset, hogy a fejedelemreappelláltak a felek sérelmes itéletek ellen s a fejedelemnyujtott nekik jogorvoslatot. Azonban ez már csak szokás-jogilag fejlődött ki és rendes körülmények között nem igenterjedt tovább a perujítási engedélynél (novum cum gratia).

Nem tartozott ugyan szorosabb értelemben véve azius cavendi körébe, de mégis itt említhetjük meg, a holtkézről szóló régi törvények fentartását. Ingatlanokat semajándék, sem hagyomány formájában nem lehetett hagyniaz egyházakra örök jogon. Sőt e tilalom odáig ment,hogy még az egyháziak után, ezek megszakadása eseténsem örökölte ingatlanait az egyház, hanem a törvénygondoskodott róla, hogy azokat kik válthassák magukhoz.Az intézkedéseknek magyarázata abban van, hogy azegyházi ingatlanok adó- és köztehermentességet élveztekés így azoknak szaporodása a polgárságnak nagyobbmegterheltetését vonta volna maga után.3

1 A. C. p. I., t. I., art. 11. L. még Erd. orsz. gyűl. emlékekIII. 240., 386. l.

2 A. C. p. I., t. VI. art. l.3 U. o. p. I., t. VI., art. 2.

Page 63: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

58

A jus cavendinél nagyobb szerepet játszik az államegyházvédjoga, mely egész odáig kiterjedt, hogy azállam a sacrákban is intézkedett s a vallásosság és köz-erkölcsiség megóvása végett, a szorosan vett egyházi tevé-kenység körébe is beleelegyedett.1

A szabad vallásgyakorlat biztosításán kivül az állammegvédelmezte az egyházakat a kebelökben felmerülhetőschismák és mozgalmasabb szertartás- és alkotmány felettivitáktól. Az innovatiót, mint hűtlenséget büntette, aszertartás és alkotmány terén keletkezett egyenetlenségekmeggátlása végett pedig az állami karhatalom támoga-tását is az egyház rendelkezésére bocsátotta. Védte azegyházi vagyont az elidegenítés, az egyháziakat szabadal-maik megsértése ellen.2 Az egyházi hatósági határozatok-nak érvényt szerzett s e végből az egyházi látogatóságotszükség esetében védlevéllel, de ezenkivül mindenkor«brachiummal» is ellátta, hogy az egyházlátogatósághatározatainak a polgári hatóság karhatalmával érvénytszerezzen. A brachium tevékenységében legjellegzetesebbaz egyházi fegyelem gyakorlásának biztosítása, a mikorpénzbirság, kaloda, fogság büntetések is az egyház ren-

1 A sacrákban való intézkedés az ünnepek megszentelését, atemplombajárás kötelezettségét stb. irta elő és lényegében nemegyéb, mint a hivek kényszerítése vallásos kötelmeik teljesíté-sére. A. C. p. I., t. I., art. 12. V. ö. Erd. orsz. gyűl. emlékekVII. 512. l., XII. 372. l., XIV. 215. l. Már súlyosabb termé-szetűek azok a törvények, a melyek a házasságkötés engedélye-zésével, vagy az egyházlátogatás elrendelésével foglalkoznak.I. h. VII. 255. l. XIII. 373. l. Azonban ezek inkább az egy-házak kérésére és javára hozottak, mintsem megszorítására éssérelmére.

2 A. C. p. I. tit. I, art. 7., 8., 9., 10.; tit. V., VI.

Page 64: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

59

delkezésére állottak a rendes egyházkövetés megtagadói-nak engedelmességre szorítása czéljából.*

Az ius advocatiæ egyes esetei a megfelelő helyekenlevén ismertetve, itten különösen arra a sajátságos maga-tartásra kell reá mutatni, a melylyel a politikai hatósá-gok, — a vármegyék és székek, — e téren az egyházzalszemben viselkedtek. Erdély régi alkotmányában a köz-igazgatási tevékenység mintegy maga fejlesztette ki magát,minthogy a köztörvényhozás aránylag keveset foglalko-zott az állami hatalom ezen ágával. Ennélfogva az iusadvocatias gyakorlásának legjellegzetesebb rendezését ésképét is a vármegyei statutumokban s a székek consti-tutioiban találjuk fel, melyeket ottan nem a fejedelmiakarat, de nem is az egyháziaknak valamely illetéktelenbefolyása, hanem egyenesen a vallásos korszellem s főlega református felekezetnek az egyházi és polgári hatóságkölcsönviszonyára vonatkozó tanainak a közgondolko-zásba való átmenetele hozott létre.

Ha a marosszéki 1610—1718. évekből való constitutió-kat megtekintjük, ezek az Approbata és Compilata Consti-tutiók mintájára úgy vannak berendezve, hogy mindjártaz első rész az egyházi dolgokról, «de rebus ecclesiasticis»,szólnak. Rendelkeznek az egyháznak vagyonkezelésénekellenőrzéséről, a hűtlen kezelés megtorlásáról, az egyháziközmunkák végeztetéséről, a papok fizetésének kiszolgál-tatásáról és felhajtásáról, a partialis visitatio alkalmával

* U. n. visitatorium mandátumot, minden felekezet részére,nagyszámmal találhatni a gyulafehérvári káptalan Lib. Regiusai-ban. A brachiumról és működéséről az egyházlátogatósági jegyző-könyvek nyujtanak felvilágosítást. V. ö. Kolozsváry-Óvári i. m.I. 42. l.

Page 65: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

60

eszközlendő végrehajtások foganatosításáról, a patronusok-nak kötelességük teljesítésére szorításáról, a papság oltal-máról stb.* Ezek a rendelkezések olyan természetüek, hogytöbb részükben egyenesen egyházi törvényeknek is be-válnának, midőn p. o. előírják, hogy az egyházi vagyon-kezelő gondnokok, vagyis egyházfiak miképen kötelesekszámot adni évenkint az általuk kezelt javakról, hogyankell a papbért, a kepét összegyűjteni és kiszolgáltatni apapnak. Mintha csak Kálvin felfogása lebegett volna avármegyei és székbeli hatóságok előtt: oly szépen különválasztják az egyházi munkakört az egyházra vonatkozóvilági ügyekről. Azokban a papság legyen a foglalatos,de ezeket a polgári hatóság köteles ellátni.

Az egyházi igazgatásbeli jórend fentartása végett apolgári hatóság még külön büntető hatalmat is biztosítaz egyházközségi képviseletnek, melynek rendelkezéseiellen a vármegye, vagy a szék törvényes székei elé lehetfelebbezni, hol az ilyen ügyek a legrövidebb perfolyamatszerint látandók el. Gondoskodik arról, hogy mindig azisten tisztessége legyen az első. A közmunkáknál is azegyház dolga megelőzi a faluét vagy a földes urét.Küküllő vármegye 1610. évi statutuma határozottan el-rendeli, hogy «ha mikor az egyházfiak Küküllő vármegyé-ben, akármelyik falunak lakosit arra alkalmatos és illendőidőben közönségesen az Ecclesiának dolgaira hivják,»tehát «senki el ne merje vesztegleni, hanem kiki a magatehetsége szerint elhagyván és félre tevén mind maga,mind földesura dolgát és egyéb akármely prætextusokat,tartozzék jelen lenni.»

Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályainak gyüjte-

* Kolozsváry-Ovári i. m. I. 39—44. l.

Page 66: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

61

ménye elég tiszta képet nyujt arról, hogy a polgári ható-ságok ebben az időben első rangú kötelességüknek tekin-tették az egyházi érdekeknek védelmét és e részbenigazán nem is úgy jártak el, mint az egyháztól idegentestület, hanem mintha egyszersmind egyházi hatóságokis lettek volna. Az állami törvényhozásban rendezett,aránylag csekély számú ügytől eltekintve, bátran mond-hatjuk, hogy az ius advocatiæ gyakorlásának eseteit atörvényhatósági jogalkotás szabályozta. Érdekes jelenség,hogy épen ezen gyakorlatnak megfelelően, valamintMagyarországon, úgy Erdélyben is, a törvényhatóságoknem egyszer közvetlen érintkezésbe léptek az egyház fő-kormányzó testületével, hogy egy és más függőben levő,vagy olyan sérelmes intézkedések rendezését előmozdít-sák, a melyek ellen vagy az egyháziaknak, vagy pedig avilágiaknak kifogásaik volsak. Igy történt p. o. az 1643.évi marosvásárhelyi generális zsinat alkalmával is, mi-kor a székely nemesség a keresztelésre, esketésre, teme-tésre, egyházkövetésre, a paráznaság büntetésére, a szent-egyház erdeje feletti biráskodásra, kepetartozásra, a job-bágynak iskolázásra vonatkozó sérelmeit, kifogásait aszent generális elé terjesztette s azzal e kérdésekbenegyezkedett.*

Az akkori államjogi fogalmak, melyek az országos köz-vagyont és az adókat s más jövedelmeket a fejedelemrendelkezése alá bocsátották, nem adtak módot arra, hogyaz állam az egyházakat, felekezeti különbség nélkül,anyagilag is segélyezze. A mi segélyezés, adományok stbtörténnek, csekély kivételtől eltekintve, mindig a fejede-

* Sárospataki füzetek 1857—8. 972. l. 1858—9. 481. l. Udvar-helyi i. m. prot. I. 19—25. l.

Page 67: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

62

lem vallásán levő egyház és egyházi intézmények javáraesnek. Az állam maga többet nem tett, mint hogy az egy-házakat javaikban, mindennemű támadások ellen védel-mébe vette s számukra a jogsegélyt biztosította. Az egy-házi javakra nézve az állam főtulajdonjogot nem igényelts így a védelmet sem ebből a szempontból nyujtotta.Az 1556. évi áprilisi kolozsvári országgyűlés ama kijelen-tése, hogy az egyszer Istennek szentelt javakat profánczélokra fordítani nem szabad: ha nem épen minden leg-kisebb részében is, de megtartatott Erdélyben a későbbiidőkben is. A róm. kath. püspöki, káptalani s szerzetesijavak secularisatioja nem a főtulajdonjognál, hanem azuratlan jószág háromlása elvénél fogva jutnak a kincs-tárra. És a későbbi fejedelmek sok és nagy adományaiépen ezen secularisatióból veszik nagy részben forrásukat.

Az egyház és az állam közötti viszony itt vázolt képé-ből az tűnik ki, hogy az állam a négy recepta religiófelekezeti egyházaival szemben a kellő önvédelmet és azokszámára a szükséges jogsegély és védelem nyujtását épenúgy gyakorolta, mint a reformátió előtt az egyedül jogo-sított róm. kath. egyházzal szemben. De mert a prot.egyházak nem léptek fel azzal az igénynyel a polgári éspolitikai jogok terén, mint egykor a róm. katholikus: épenezért az érdekellentétek sem tünnek annyira szembe;a mi a kölcsönös viszonyt bensőbbé tette, az állami véde-kezés eszközeinek élét tompítá, ellenben az állami védelemnyujtást hatékonyabbá tette. A jus placeti alkalmazásánakeltűnése csak részben róvható fel annak a körülménynek,hogy a prot. egyházak nem függenek külföldi főtől, mígmásfelől azonban a bizalom megnyilatkozása is benn-foglaltatik az okok között. A protestantismus természe-tének megfelelő egyházi autonomia épen úgy tiszteletben

Page 68: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

63

tartatott, mint a róm. kath. egyházé, habár azt képzeltisteni jogok nem vették is úgy körül, mint emezt. Hogyaz egyházi törvényhozás szabadsága sértetlenül fen-maradt, hogy a püspökök választását az állami befolyásnem korlátozta: ezekben is megláthatjuk a négy receptareligió egyenjoguságával létesült interconfessionalis állambizalmának gyarapodását. A legfőbb kegyuri jogból igenkönnyen válhatott volna Erdélyben fejedelmi püspökijog, mint a protestáns német államokban, azonban ez azinterconfessionalis állam jellegével, mely a «cuius regio,eius religio» elvének alkalmazását kizárta, sehogy semférhetett össze.

Erdély valtásügyi viszonyainak fejlődése tehát nemcsak a vallásszabadságnak, hanem az egyházi intézmé-nyek szabadságának is kedvezett. Kifejleszté a négyrecepta religio egyenjogusága mellett a négy receptaeklézsiát és adott ezenfelül mindenik egyháznak olyanautonomiát, a mely az iura divinák által körülsánczoltróm. kath. egyházénál sokszorosan szabadabb. Ezt aszabad autonomiát még a róm. kath. egyház is élvezteErdélyben, minthogy a szabadság legfőbb korlátjától, apüspöki joghatóság kánonjogi bilincseitől, ez az egyházis megszabadult. Ha történtek egyes esetek, főleg a refor-mátus egyházban, melyek az autonomia korlátozásátmutatják: itten sem az államjog, hanem a fejedelmihatalom volt az ok, mely hatalom a hitsorsos egyházzalszemben nem tudta mindig megtalálni a főpatronusi ésfejedelmi jogviszony kellő határát. Egyébképen Erdélybevett vallásfelekezeteinek egyházai nem csak teljes jog-egyenlőséget, hanem teljes autonomiát is élveztek.

Page 69: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

3. A fejedelem jogviszonya az egyházhoz.

Miként a protestáns egyházaknak államjogi helyzete,épen úgy a fejedelmeknek ezen egyházakhoz s így a refor-mátus egyházhoz való jogállása is, a régi egyházjogi viszo-nyokból indult. A XVI. század egész folyamán ingadozikez a jogállás. A fejedelmek csak nagy nehezen tudnakkibontakozni a régi kánonjogi felfogás köréből és mégnehezebben azon példák befolyása alól, a melyeket anémetországi protestáns egyházak szervezete mutatott.Végre a XVII. században, az orthodoxus fejedelmek egészhatározottsággal reá lépnek arra az útra, a melyet egyinterconfessionalis állam feje autonomiával biró egyhá-zakkal szemben egyedül követhet. Igaz ugyan, hogy egyesfejedelmek ekkor sem tudták mindig kellőleg betartaniaz egyedül helyes utat, hanem az ő tévedéseik már a ki-fejlődött jogállás határainak megrongálását nem tudtákelőmozdítani.

Midőn Zápolya János királylyá választatott és koro-náztatott, őt is megillették mind azok az egyházkörülifelségjogok, a melyeket a magyar államjog a magyarszent korona viselőjéhez fűz. Ő is gyakorolta a legfőbbkegyúri jogokat s élt az ú. n. egyházvédjoggal is. Püspö-köket, érsekeket nevezett ki. Ezeket, valamint más, általakinevezett nagyobb egyházi javadalmasokat birtokába

Page 70: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

65

helyezte az illető egyházi javadalomnak.* Oltalmába vetteaz egyházat, az egyháziakat s ezek mindennemű jogaita világiak erőszakosságaival szemben. Bár országrészeidővel kisebb területre szorult, de ez a körülmény az őkirályi jogainak teljességét nem érintette. Épen olyankirály volt ő a saját országrészén, mint Ferdinánd amagáén. Királyi hatalmát fiára, János Zsigmondra, az«electus rex»-re is átörökítette, ki alatt Erdély és a par-tium már nem «országrész», hanem egy teljesen különés önálló állam.

János Zsigmond kiskorúsága idejében anyja, Izabella,gyakorolta a királyi jogokat kormányzó és gyám minő-ségében. Püspököt ugyan nem nevezett ki soha. De mármaga ez a körülmény, valamint az is, hogy a gyulafehér-vári püspökség javadalmát Statileo halála után ideiglene-sen a kincstár bevételeihez csatolta, világosan mutatja,hogy élt a legfőbb kegyúri joggal. Hiszen az egyházi java-dalmaknak nem csak betöltése, hanem ürességben hagyása,ideiglenesen más czélokra fordítása, sőt eltörlése isbenne foglaltatnak a legfőbb kegyúri jogban. Hanem haa püspökséget nem töltötte be, azért positiv irányban isgyakorolta a legfőbb kegyúri jogot, apátoknak, prépos-toknak, kanonokoknak kinevezésével, javadalmazásával, amire a gyulafehérvári káptalan secularisatiojáig számospéldát mutatnak emlékeink.

* János király több püspököt nevezett ki, de ezek közűl egysem nyerte meg a pápai consecratiót, mivel a pápa Jánost1528-ban átokkal sujtotta s így törvényes királynak sem ismerteel. Püspökei: Czibak Imre váradi, Frater György hasonló-képen váradi, Brodarich István előbb pécsi, majd váczi, StatileoJános gyulafehérvári püspök, Frangepán Ferencz kalocsai érsek,később még egri püspök is.

Page 71: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

66

A legfőbb kegyúri jog mellett ott látjuk a maga régialakjában s teljes épségében a fejedelem egyházvédjogátis. Ezen jogból kifolyólag Izabella épen úgy védelmérekél az egyházi személyeknek, az egyházi javadalmaknak,az egyházi biráskodásnak, mint korábban férje s ezt meg-előzőleg a régi magyar királyok tették volt. S ha Jánoskirály azt mondja, hogy e jog gyakorlása az ő királyiméltóságához fűződő kötelesség:Izabella viszont kijelenti,hogy elődeinek, t. i. Magyarország régi dicső királyainaknyomdokait kivánja követni, mikor az egyházat s egyhá-ziakat oltalmába veszi.1

A most érintett két jog közül az elsőnek, t. i. a legfőbbkegyúri jognak gyakorlására, avagy csak arra is, hogy aváltozott viszonyokhoz képest miképen alakuljon az, aprotestantismus nem nyujtott, de nem is nyujthatottalkalmat. Az ágostai hitvallás befogadása nyomon követia secularisatiót és így a nagyobb egyházi javadalmakmegszünvén, arról már szó sem lehetett, hogy azok vala-mely módon az új hit hivatalbeli főnökeinek adományoz-tassanak. Mindazonáltal a régi legfőbb kegyúri jog némiemlékének látszik az 1556. évi (ápril) kolozsvári ország-gyűlés ama határozata, mely azzal a kifejezett óhajtássalbocsátja a püspöki, káptalani és szerzetes javakat a kincs-tár kezébe, hogy azok jövőben is Isten dicsőségére for-dittassanak s hogy belőlök a királyné főleg tanügyi czé-lokra adományokat, alapítványokat rendeljen.2

1 János királynak s Izabellának a szász papok védelmére ki-adott okleveleit lásd Teutsch G. D.: Urkundenbuch der evang.Landeskirche A. B. in Siebenbürgen. Hermanstadt, 1862. I. köt.155., 159. s köv. lapjain.

2 E kivánság teljesítését illetőleg lásd I. kötet 93. l. JakabElek: Dávid Ferencz emléke. Kolozsvár, 1879. II. rész 15—17. l.

Page 72: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

67

Ha az idők folyamán figyelemmel kisérjük, hogy milett a legfőbb kegyúri jogból, azt tapasztaljuk, hogy azrégi kánonjogi alakjában végleg megszünik. Helyébe egymásnemű kegyuraság lép, melyet röviden úgy jellemez-hetnénk, hogy a fejedelem, kegyúri kötelezettségek éskülön jogok nélkül, adományokkal s alapítványokkal gaz-dagítja a maga egyházát — a kincstári javakból. Előfor-dul ugyan, hogy a fejedelem nem csak a maga egyházátdotálja, de ez — a mennyiben nem országgyűlési határo-zaton alapul — csak nagy ritkán, kivételesen történik.Az egyszer fundált javadalmak azonban más hitű feje-delmek idejében is rendszeresen kijárnak az illetőegyházközségnek, iskolának, papnak, tanítónak vagyispotálynak stb.

Egészen más képet mutat azonban az egyházvédjogkésőbbi története. Mert a protestáns egyházaknak, ha nemvoltak is úri püspökei, káptalanjai, konventjei, prépostjai,apátjai, de voltak másnemű egyházi szervei, testületei,személyei, a melyek valamennyien igényt tartottak azállam oltalmára s így a végrehajtó hatalom oltalmazótevékenységére. Az egyházvédjogot tehát a hitvallás-vál-toztatás semmiben sem érinti. Ha megnézzük Izabellának1550-ben a beszterczei káptan oltalmára kiadott levelét,azt fogjuk tapasztalni, hogy az lényegében, sőt szavaibanis megegyezik ugyancsak Izabellának 1559-ben (jul. 10.) azevangélikus szász «klérus» részére adott oltalomlevelével.*

Pedig, mint láttuk, e két közeleső dátum között történik

Veszely Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok. Kolozsvár,1860. I. kötet 187. lap.

* Teutsch G. D. i. m. I. kötet 159. l. s Das Zehntracht etc.Schässburg, 1858. 148., 153. lap.

Page 73: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

68

az a nagy fontosságú esemény, hogy a róm. kath. egyházfelbomlik és helyét csaknem teljesen elfoglalja az evan-gélikus egyház.

Ha a legfőbb kegyúri jogot a hitvallás-változtatás, t. i.a róm. katholikus hitü egyház helyébe ágostai hitvallásúevangélikus egyháznak helyezkedése teljesen átalakítja,szinte megsemmisíti: addig ugyancsak a hitvallás-vál-toztatásnak az egyházvédjogra külsőleg egyelőre épensemmi befolyása nincs. Az egyházvédjogot ugyanis nemlehet önmagában mint tisztán kánonjogi jogosítványtfelfogni. Annak alapja az a fejedelmi kötelesség, hogy azország alkotmányát megtartsa s ebben az alkotmánybanminden egyes országrendnek saját külön jogosítványaisértetlensége felett is őrködjék. Így a fejedelemnek azegyháziak privilégiumait, mint meglevő, fennálló s álla-milag is elismert szabadalmakat kellett oltalmazniok.A szabadalom tartalma a kánonjog és a magyar államjogkölcsönös közreműködésével állapíttatott meg mindenidőben. Ezért van az, hogy pl. Izabellának 1556 utánkelt oltalomlevelei az egyháznak s egyháziaknak szaba-dalmait teljesen azon alakban tüntetik fel, a melyet azokközvetlen a reformatio kora előtt s alatt nyertek. Hogymi az egyházi privilégium tartalma: azt később fogjuklátni. Itt elegendő annak megállapítása, hogy a fejedel-mek egyházvédjoga sértetlenül szállott át a róm. katho-likus korból a protestáns korba és a recepta religiókrendszerének kifejlődésével egyaránt kiterjed mindenfelekezetü bevett egyházra.

Még Izabella és János Zsigmond korában gyakrantalálunk arra hivatkozást, hogy a fejedelem, a maga egy-házvédjogának gyakorlásában a régi fejedelmeket, kirá-lyokat követi. Ez által olybá tüntetik fel e jogot, mintha

Page 74: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

69

a fejedelemre nézve tényleges, valamely az elődöktőlleszármazó, felekezeti jogosítvány volna. A minthogytényleg a magyar királyok az egyházvédjogot kizárólago-san csakis a róm. kath. egyház és vallás érdekében gya-korolták. Így az nem a vallásnak, az egyháznak általá-ban, hanem csak egy felekezetnek és egy felekezeti egy-háznak a javára szolgált s az uralkodót ennek az egyház-nak védurává tette. Míg ellenben később a ius advocatiæmindig úgy szerepel, mint fejedelmi kötelesség, melyet amindenkori uralkodó nem az ősök példáját követve,hanem az alkotmány és saját esküje értelmében teljesít.Így az egyházvédjogról a sajátos felekezetiesen vallásoselemek lehullanak s előttünk áll az interconfessionalisállam felekezeteken felül álló fejedelmének azon kötele-zettsége, hogy alattvalóinak lelkiismereti szabadságátmegvédelmezze. A lelkiismereti szabadságban természe-tesen benne foglaltatik a vallásgyakorlattal összefüggőmindennemű, államilag elismert, intézmény jogviszonyai-nak sértetlen fentartása is.

A Báthoryak oltalomlevelei, de még inkább azok azoklevelek, a melyekkel a XVII. század fejedelmei az espe-reseket és püspököket, felekezeti különbség nélkül ellát-ták, hogy a maguk egyházi hivatalát akadály nélkül folytat-hassák, világosan mutatják, hogy az egyházvédjog gyakor-lásának formája ugyan a régi, de a forrás, melyből evédjog származik, teljesen megtisztult a felekezetiességegyoldalúságától.*

* A Báthoryak korából kelt oltalomleveleket lásd Teutschi. m. I. kötetében. U. n. mandata visitatoria találhatók az erdélyifejedelmek Liber Regiusaiban; p. o. Kistarjáni Márton lemhényiplébános és róm. kath. esperes részére 1607-ből IV. k. 39. l.;Toroczkay Máté unitárius püspök részére 1613-ból VII. k. 2. l.;

Page 75: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

70

A püspöki és káptalani javak secularisatiójának nemcsak a püspöki hivatal és a nagyobb egyházi javadalmasállások megszünése s ezzel a régi legfőbb kegyúri jogelenyészése volt a következménye, hanem mindezekkövetkeztében más, nehéz egyházjogi problémák is kerül-tek felszinre. Ezen problémák sarkköve az egyházi hata-lom (a «potestas ecclesiastica») birtokának a kérdése.

Könnyű volt azt mondani, hogy ne töltsük be az eddigipüspöki állást, hogy világiasítsuk annak jószágát, de nehe-zen lehetett eligazítani azt, hogy mi történjék azokkal ajogokkal, melyeket eddig a püspök gyakorolt az egyház-zal szemben. A kánoni jog értelmében a püspök az egy-házi hatalom birtokosa. Az igének hirdetése, a kegyszerekkiszolgáltatása, az egyházi juridictio minden ága a püspökszemélyéhez kötött egyházi hatalomban leli a maga jog-alapját. A kánonjogi felfogásban felnövekedettek előttérthetetlen volt, hogy lehessen pap, végezhessen lelkiszolgálatokat, létezzék egyházi törvényszék s gyakoroljaaz egyházi biráskodást püspök nélkül, a püspöktől leszár-maztatott jogalap nélkül. Azért jutottak nálunk is arraa gondolatra, a mi Németországon, a német evangélikusegyházakban hamarosan tért hódított, hogy t. i. a püs-pöki állás megszüntével annak nem csak javai, hanemjogai is a fejedelemre szállottak.

Előkészítette ennek a gondolatnak kifejlődését az akörülmény, hogy Erdélyben tényleg már 1542 óta nemvolt püspök és a püspöki szék üresedése idejében nemcsak a püspöki javadalmat, hanem a püspöki renddel

Beke György unitárius püspök részére 1642-ből XX. k. 114. l.;Apáczai Kelemen marosi ref. esperes részére 1648-ból XXIV. k.40. lap. stb.

Page 76: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

71

járó némely jogosítványokat is hatalmába vette a fejede-lem. Ugyanis a papok megerősítéseért járó ú. n. taxaconfirmationalis, nemkülönben a püspöki fenhatóságelismeréséül s a püspöki oltalom fejében fizetett évicensus cathedraticus (cathedraticum), mint püspöki jöve-delmek, a fejedelmi kincstárba folytak, s így a megerősí-tést is a fejedelem végezte, kiadván a taxa megfizetésefejében a hivatalban megerősítő oklevelet. Ebből a körül-ményből egy új kegyúri jogot formált a gyakorlat a feje-delem részére, t. i. a plébániák feletti fejedelmi kegyura-ságot, mint ezt János Zsigmondnak a dipsei lelkész szá-mára kiadott megerősítő okiratában látjuk.* De még fon-tosabb eredmény volt az, hogy az ilyen kezdeményezésselmeg volt törve az út ahhoz a felfogáshoz, hogy a püspökihatalom a fejedelemre szállott (systhema et ius episcapale),tehát az egyházi hatalom is a fejedelemé. Mielőtt azon-ban tovább mennénk, már itt reá kell mutatnunk arra,hogy jó ideig nem tudtak megállapodni benne, vajjon afejedelmet csak az igazgatás, avagy a biráskodás és tör-vényhozás körül is megilleti-e az egyházi hatalom s hamegilleti: milyen mértékben és formában?

A róm. kath. egyház felbomlása és az evangélikus egy-háznak megalakulása után abban az iratban találjuk fela fejedelemnek a püspöki jog, illetőleg az egyházi hata-lom birtoka iránti igényét, melylyel Hebler Mátyást, azevangélikus szász egyház püspökét Izabella 1558-ban hi-vatalában megerősíti.

Minden esetre figyelmet érdemel az a körülmény, hogya fejedelem a protestáns püspököt nem nevezi ki, hanem

* Teutsch G. D i. m. I. kötet. 1560. febr. 7. Gyulafehérvártkelt oklevelében.

Page 77: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

72

a már megválasztott püspököt erősíti meg. Á protestánspüspök választása tehát — hogy úgy mondjuk — «akánonok szerint», azaz szabadon történik. Így választat-tak meg: Wiener Pál, Hebler Mátyás, ama bizonyosTamás, a magyar egyház első püspöke, kiről nevénéltöbbet alig tudunk, Dávid Ferencz, majd Alesius Dénes stb.A szabad választás ugyan nem zárta ki, hogy esetleg afejedelem akarata is érvényesüljön benne, mint pl. DávidFerencz másodszori megválasztásakor 1564-ben az enyedizsinaton, vagy 1579-ben Hunyadi Demeter püspökkétételekor valószinüleg történt. Azt is látjuk, hogy a vá-lasztás maga teljes jogczím volt az egyház szemében aprotestáns értelemben vett püspöki jogok gyakorlásá-hoz. Ezt bizonyítja az is, hogy Hebler Mátyás, ki az1557 januáriusában tartott szebeni zsinaton választa-tott püspökké, még megerősítése előtt lelkészeket avat,a mit a püspöki állással járó jognak tekintettek az egy-koruak.* De hogy a fejedelem másképen gondolkozott,azt világosan mutatja az a megerősítő diploma, melyetHebler kapott.

A megerősítő okmány tartalma azt a felfogást tükröz-teti vissza, — bár határozottan ki nem fejezi — hogy azúj püspöki hatóság jogalapja a fejedelemnek, mint ilyen-nek rendelkezésén nyugszik. Azaz a fejedelem az őt meg-illető püspöki jogokat, bizonyos területen, reá ruházzaa megválasztott püspökre, a ki tehát joghatóságát ezenátruházás alapján birja.

A királyné a püspöki megerősítő irat indokolásában akövetkezőket mondja: Miután az ország és az alattvalók

* Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. III. k.356. lap.

Page 78: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

73

gondja és védelme az ő tiszte, azért kötelességének tartja,hogy az országban levő egyházi gyülekezeteket, ezekneklelkipásztorait, egyházi szolgáit, kiknek nincs püspökükés érsekük, védelmébe fogadja, előmenetelükről, üdvös-ségükről gondoskodjék s ügyeljen, hogy azok között sza-kadások és az igaz egyházi dogmák megrongálása elő neforduljanak. — Vagyis az uralkodó, ki addig, míg azegyháznak róm. kath. értelemben vett püspökei voltak,csupán az egyház külső állapotának, javainak, jogainakmegvédelmezését tartotta feladatának, most már az igazhit védelmét és a schisma eltávoztatását is kötelességé-nek ismeri. Hogy ezen kötelességének megfelelhessen,«számot vetve a jelennek és á szükségnek kivánalmai-val», a szász egyházak megválasztott «superintendensét»,a szebeni plébánust, kegyelmesen elfogadja superinten-densül és megerősíti.

Ime a fejedelem felfogása: püspök nem létében azegyházkormányzás gondja, — testiekben és lelkiekben —a fejedelemre szállott, ki az így reá háramlott jogokgyakorlását a választott, de általa elfogadott s megerő-sített superintendensre bizza. Hogy az egyházi hatalomcsakugyan a fejedelemre szállott, még azzal is kimutatja,hogy az egyházi joghatóság gyakorlása végett a superin-tendens oldala mellé birótársakul a szebeni káptalant,illetőleg ennek tagjait rendeli.

Még jobban kitünik a fejedelemnek az egyházi hata-lom átszállásáról táplált véleménye, ha látjuk, hogy asuperintendensre és káptalanra ruházott jogok tulajdon-képen a róm. kath. püspöki jurisdictio alkotórészei.Ugyanis teljes hatalommal ruházza fel a superinten-denst, hogy papokat szenteljen, az egyházi ügyekre fel-ügyeljen, az evangeliummal és az Úr által rendelt

Page 79: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

74

sákramentomokkal ellenkező tanokat («mint a minő asákramentáriusoknak naponkint növekedni kezdő tudo-mánya,») megitélje, megbirálja, megjavítsa, az isten-teleneket és bűn által beszennyezetteket az egyházrégi kánonai szerint megbüntesse, az egyházból min-dennemű botrányokat eltávolítson, a vakmerők ellenaz egyházi fegyelmet gyakorolja. Utasítja egyszersminda közhatóságokat, hogy a superintendenst ezen jogok-nak gyakorlásában ne háborgassák, ne akadályozzák, sőttámogassák; az engedetlen lelkészeket megzabolázzáks ha megintetvén sem engedelmeskednének, javaikat afiskus számára foglalják s őket magukat az egyházi kö-zösségből, azaz a hivatalból, vessék ki.

A mi már most a nagy általánosságban kifejezett kö-vetkező tételek tartalmát illeti, hogy t. i. «az egyháziügyekre felügyeljen» és hogy «mindent a mi egyházitiszthez tartozik, végezzen», azaz hogy miben áll az egy-házi biráskodás s mi tartozik az új szentszékek elé: aztaz egyes káptalanoknak adott oltalom-levelekben talál-juk részletezve. Ezek szerint a szentszéki biráskodástárgyai: végrendeletek, egyházi javak, püspöki lakok,özvegyek és kiskoruak ügyei; de legfőbbképen a házas-sági ügyek». Ezen ügyek helyes megítélése végett tanu-kul megkeresett, illetőleg megidézett világiak tartoznaka szentszékek előtt megjelenni.

A fejedelem által a superintendensre átruházott jo-goknak hosszú ismertetésére csupán azért van szüksé-günk e helyen, hogy világosan kitünjék belőle, hogymindazok a jogok, melyek így átruháztatnak, a róm. kath.püspöki jogok, az egyházi hatalom teljessége. Mikortehát ezeket a fejedelem átruházza, ezen tényében bennefoglaltatik az a felfogás, hogy azok most — püspökök,

Page 80: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

75

érsekek nem létében — a- maguk összességében a feje-delmet illetik.1

Ezeket mutatja a Heblert megerősítő diploma. Ésjogunk és okunk van feltételezni, hogy nemcsak a szá-szok püspökének, hanem a magyar egyházakéinak is ígyadta át a királyné a püspöki joghatóságot. Az a körül-mény, hogy 1559-ben a hunyadi esperességben esperes-ségi szentszék működik házassági ügyben,2 arra mutat,hogy ezen iurisdictiót fejedelmi átruházás alapján kap-ták, mivel a reformatio korát megelőzőleg, mint archi-diaconatus, ilyen joggal nem birhatott.

A fejedelemnek superintendens-megerősítő ténykedé-sére, tehát ezzel együtt arra a felfogásra nézve is, hogy azegyházi hatalom s a régi püspöki jogok a fejedelmetilletik, még később is találunk példát. Sőt ez a példa afejedelemnek püspöki jogát még tágasabb körünek mu-tatja. Ugyanis, midőn Hebler Mátyás meghalt, BáthoryIstván fejedelem nemcsak, hogy maga hívja fel «tanács-urainak tanácsából» a szász evangélikus egyházat püs-pökválasztásra, nemcsak hogy képviselteti magát apüspökválasztó zsinaton, de beleavatkozik a választásbais, midőn három jelöltet kiván maga elé terjesztetni, kikközül ő válaszszon, midőn így teljesen magának akarjafentartani, hogy püspököt tegyen s midőn végre UnglerLukácsot csak ideglenes minőségben («durante bene-placito nostro») erősíti meg a püspökségben, azzal akifejezett szándékkal, hogy esetleg később majd alkal-masabb püspököt fog találni vagy itthon, vagy külföldön.3

1 Teutsch G. D. i. m. I. kötet 167—8. l.2 Jakab Elek i. m. II. rész 5—9. l.3 Teutsch i. m. I. kötet 201—9. l., II. kötet 129—138. l.

Page 81: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

76

Ugyancsak hasonló gondolkozást és eljárást találunkBáthory Kristófnál is, ki Alesius Dénes elhunyta után1577. junius 2-ára Enyedre hivja össze a reformátusegyház papjait, hogy püspököt válaszszanak. Igazában őis azt akarja, hogy «az elhunyt püspök helyére egymagyar és tudós férfiut jelöljön ki» a zsinat, mert hatá-rozottan kijelenti, hogy «mindazonáltal nem akarjuk,hogy a választás a mi szavazatunknak és jóváhagyá-sunknak mellőzésével történjék».* A zsinaton meg-választott Sándor András megerősítéséről nem maradtfenn okmány, de a fejedelem idézett szavai kizárjákazt a felvételt, hogy Sándor András ilyet ne kapottvolna.

Miután Izabella és a Báthoryak korában egy és ugyan-azon eljárást látjuk a protestáns püspökök megerősítésekörül, ebből arra a következtetésre kell jutnunk, hogyErdélynek XVI. századbeli fejedelmei úgy fogták fel aprotestáns egyházakhoz való viszonyukat, hogy ezekkelszemben az egyházi hatalom, mint a megszüntetettróm, katholikus püspökség örököseire, ő reájuk szállottáltal. Vagyis tehát a fejedelem ezek szerint a protestánsegyházaknak s így a református egyháznak is legfőbbpüspöke, a ki azonban püspöki joghatóságát az ő bele-egyezésével választott s épen ezért általa megerősített sátruházott hatáskörben valódi püspöki jogokkal ékesí-tett «superintendensek» utján gyakorolja.

Hogy a fejedelmek a maguk egyházkörüli jogát való-ban püspöki jognak tekintették és tartották, azt nemcsak azoknak természete és gyakorlási módja mutatja,hanem határozott kijelentésben is előfordul. Igy Báthory

* Magyar Történelmi Tár XVIII. kötet 25—6. l.

Page 82: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

77

Zsigmond a kerzi evang. lelkész és tanító ügyében, kiketGerendi István főúr meggyilkolásával gyanusítottak, avizsgálatot azzal a kijelentéssel bizza az evangélikuspüspökre, hogy az egyházi személyek felett való birás-kodás azt illeti, de rögtön hozzá teszi, hogy a végsőitéletet hozzá — a fejedelemhez — terjeszsze fel, mint aki ebben az országban a legfőbb püspöki hatalmatbirja.*

A fentebbiekből elég világosan kitünik, hogy a XVI.századbeli fejedelmek az egyházi hatalmat, «püspökijog» czímen, maguknak követelték s mint ilyet gya-korolták is. E tekintetben tehát az erdélyi fejedel-mek és a protestáns egyházak viszonya hasonlit ahhoza viszonyhoz, a melyben a németországi evangélikusegyházak a fejedelmekhez állottak. De csak hasonlít.A különbség már első szempillantásra is feltünik.És ez a különbség oly lényeges volt, hogy már aXVII. század folyamán teljesen száműzi az erdélyi egy-ház és államjogból a püspöki jognak és rendszerneknemcsak nevét, hanem még emlékezetét is.

A németországi protestáns egyházak államjogi hely-zetére s így a fejedelmekhez való viszonyára döntő be-folyású volt az az elv, mely az első speieri birodalmigyűlés óta általános elfogadtatásra talált s az 1555. éviaugsburgi vallásbékében törvényes szentesítést is nyert,melyet röviden így fejezünk ki, hogy «cuius regio : eius

* Teutscht G. D. i. m. I. kötet 232—3. l. «Ultimamque sen-tentiarn ad nos, qui praecipuum in hoc regno episcopatum pos-sidemus, suis modis transmissis.» Megjegyzendő, hogy ez okirat1585 jul. 6-án kelt, tehát abban az időben, mikor a BáthoryZsigmond kiskorusága alatt működő kormány tisztán protes-tánsokból s főleg reformátusokból állott.

Page 83: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

78

religio.» Ez az elv biztosította az állam egy vallású vol-tát s az egy vallás sorsát a fejedelem kezébe tette le.A fejedelemnek a confessióra gyakorolt ezen nagy be-folyása, — a mi tulajdonképen nem más, mint hogy aius reformandi fejedelmi joggá lesz — okvetlen magaután vonta, hogy a fejedelem az egyházi hatalmatis, — «püspöki jog» czímen — kezeihez vegye. Az egy-házi hatalom gyakorlására a fejedelem, a maga absolutfejedelmi hatalmából felállítja a consistoriumot, minttanácskozó s intézkedő szervet s kinevezi a közvetlenhelyi igazgatás és felügyelet végzésére a superintenden-seket és generalsuperintendenseket. Ezekben az egy-házakban nincs egyházi hatóság, vagy szerv, a mely bár-mily saját joggal birna. Minden jog az egyházban afejedelemé.

Ezzel a jogi helyzettel szemben éles ellentétben állaz erdélyi vallásügy fejlődése s egyházi kialakulása. Azellentét sarkpontja abban a tényben van, hogy Erdély-ben a «cuius regio: eius religio» elv mindjárt kezdet-ben elvettetett s a ius reformandi nem a fejedelemnek,hanem az országgyűlésnek a kezeibe került. Ez pedigmegint azért történt így, mert Erdély alkotmányosállam volt s így a confessiók bevétele vagy elvetésejogát nem engedhette a fejedelemnek, holott Német-országban, az absolut hatalommal birt fejedelemségek,herczegségek, grófságok területén az a jog mást, mint afejedelmet, semmiképen nem illethetett meg. EgyenesenErdély alkotmányos állam jellegének kell tulajdonítanunka ius reformandinak állami és nem fejedelmi joggá téte-lét, mert hiszen látjuk a gondoskodást, hogy magánsze-mélyek s így a fejedelem is, mint magánbirtokos vagymint a kincstári javak haszonélvezője, semmiképen ne

Page 84: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

79

állhassanak a vallás szabad gyakorlatának útjába. A cuiusregio: eius religio elvvel éles ellentétben arra töreke-dett az erdélyi törvényhozás, hogy még a földesuri jo-got is korlátok közé szorítsa annyiban, hogy az semmi-esetre se válhassék a jobbágyok lelkiismerete feletti ura-lommá.1

Míg a «ius reformandi»-t az országgyűlés a maga ha-táskörébe vonja s nem engedi át a fejedelemnek, addig azegyházigazgatás tekintetében semminemű intézkedéseketnem tesz. Az egyházi hatalomnak főképen ez a részetehát az, a mely püspöki jog czímen a fejedelmek ke-zébe kerül.

A dolog természete hozza magával, hogy ha a fejedel-met püspöki jog illeti meg, mely az egyház igazgatásáraterjed ki: akkor azon szerepnél fogva, melyet a fejede-lem az állam törvényeinek, tehát így a törvényhozás iusreformandi-ja következtében létre jött törvényeknekvégrehajtásánál betölt, csak egy vallású államban tart-ható szétválasztva a fejedelmi és országgyűlési jogkör.Csakugyan János Zsigmond korában az 1564. évi enyedizsinat után, melyen a király képe még egyenesen azországgyűlés rendelkezése következtében vesz részt, las-sankint a fejedelem a reformálási jogot magához kezdivonni.2 A fejedelem zsinati szerepléseiben lehetetlenséglévén az érdeklődő egyén és a fejedelem személyét egymás-tól elkülöníteni, viselkedése mélyen belevágott az ország-

1 Erre nézve lásd: Erdélyi országgyülési emlékek II. kötet343., 374, 541. l., III. kötet 157. l. V. ö. Approb. Constit. pars I.tit. l. artic. 8.

2 Lásd a ius refprmandi fejlődését az 1. fejezetben, a 18—19. lapokon.

Page 85: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

80

gyűlés reformálási jogkörébe, a mennyiben maga szá-mára foglalta azt. De ezzel természetesen a vallási ésegyházi ügyek rendes fejlődésének épenséggel nemtett szolgálatot s főleg az ő szereplésének tulajdonít-ható, hogy utána a Báthoryak a iura circa sacra kö-rén túlmenőleg szintén igényt formáltak a iura in sac-ris-hoz.

A mint a recepta religiók rendszere kifejlődött, hama-rosan kitünt, hogy a fejedelmek püspöki joga ezzel arendszerrel sehogy sem fér össze. Hiszen a fejedelema négy bevett vallás közül csakis egynek lehet híve.Miképen gyakoroljon tehát püspöki jogokat a többi há-rommal szemben. A szerzett tapasztalatok arra indítot-ták az országgyülést, hogy mind erősebben hangsúlyoz-zák a bevett vallások szabadságát és jogegyenlőségét.És mikor a XVII. században, mindjárt ennek elején,elérkezett az idő, hogy ez a szabadság és jogegyenlő-ség, emberileg lehető tökéletes formában, valóra is vált,úgy szólva önmagától elenyészik a fejedelmek püspökijogigényének nemcsak gyakorlása, hanem emlékezeteis, hogy helyet adjon a fejedelem legfőbb felügyeletijogának, a ius supremæ inspectionis-nak.

A legfőbb felügyeleti jog, mint a fejedelemnek azállami érdekek megóvására s ebben a felekezetközi egyen-súly fentartására is irányuló joga, a bevett vallások so-rozatának bezáródásától fogva kezd határozottabb alak-ban fejlődni. Az innonvatiót tiltó törvények végrehajtásamár nem a püspöki jogból, hanem a legfőbb felügyeletijogból folyik. De hogy a püspöki jog és a legfőbb fel-ügyeleti jog közötti különbség még nem ment be a köz-gondolkozásba, azt világosan mutatja a fejedelmeknekamaz — és pedig olykor az országgyűlés jóváhagyásával

Page 86: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

81

is találkozó — eljárása, hogy egyoldalúlag értelmezettpüspöki jogukat egyik felekezetnek javára, a másik nyil-vánvaló hátrányával alkalmazták. Csakis Báthory Kris-tófnak és különösen Zsigmondnak a róm. katholikusoks a jezsuiták érdekében elkövetett erőszakosságai érleltékoda a közgondolkozást, hogy a fejedelemnek egy, négybevett vallással biró, interconfessionalis államban fele-kezeteken felül emelkedő államfőnek kell lenni.

Ezen felfogásbeli változásnak megfelelően változik azegyes egyházak püspökeinek megválasztásánál követetteljárás és megerősítésének jelentősége is. A XVII. szá-zadban a fejedelmeknek nincsenek olyan igényeik, hogya zsinat kandidáljon s majd ők választanak. A megerő-sítés sem jár püspöki jogoknak átruházásával és épenazért nem is ideiglenes jellegű. Igaz ugyan, hogy egyesreformátus fejedelmek a református püspökválasztó zsi-nattal olykor olyan módon tudatták a választás leendőeredménye iránti óhajukat, mely szelid nyomásnak bát-ran nevezhető, de már más felekezettel szemben nemjártak így el. Különben is a fejedelem a maga óhajánakkifejezésével egyáltalában nem akadályozta a választásszabadságát.

A fejedelmek püspöki jogáról táplált felfogás eltüné-sének tehát első következménye a püspökök szabad vá-lasztása lett. A szabad választás a szó szoros értelmébenveendő t. i., hogy a fejedelem, mint ilyen, a választásnálsem kijelölési, sem kijelöltek közül való választási igény-nyel fel nem lép. Ez az állapot, különösen azokkal akövetelményekkel szemben, a melyeket főleg a Báthoryaka püspök-választó zsinatokkal szemben tápláltak, nem-csak határozott haladást, hanem egészen más minőségűjogállapotot is tüntet fel.

Page 87: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

82

A további következmény még inkább kedvez az egy-ház autonomiájának és a fejedelem felekezetek fölöttiállását még élénkebben tükrözi vissza. Ugyanis a szabadválasztással kapcsolatban megnyilatkozik az a tény,hogy a püspöki joghatóság minden egyes bevett egyház-ban, magától az egyháztól származik. Igaz ugyan, hogymagában az egyházban eddig is ez volt a felfogás, de avalóságban mégis szemben találta az magát a fejedel-mek püspöki igényeivel.

Hogy pedig tényleg a választással együtt járt a hata-lom átadása is és így bebizonyosodott, hogy az egy-házi hatalomnak tényleges birtoka magánál az egyház-nál van, — a mi más szavakkal azt jelenti, hogy az egy-ház autonomiával bir —: ezt legjobban az tükrözteti vissza,hogy a megerősítés elvesztette feltételes és ideiglenesjellegét. Ez az állapot leghívebben épen az ApprobataConstitutiókban nyer kifejezést. Szinte imperativ ter-mészetű az a rendelkezés, mely a fejedelmeknek a XVI.században táplált püspöki igényeivel szemben azt mondja,hogy «a kik a püspökségre vagy vikáriusságra választat-nak az ő közönséges egyházi gyülekezeteknek tetszések-ből és végzésekből, azok a fejedelmektől confirmáltas-sanak».*

* Approb. Constit. pars I. tit. l. artíc. 9. «A négy receptareligiók közül a (felül megnevezett) reformata evangelica, luthe-rana vagy augustana, unitaria vagy antitrinitaria religion levők-nek tulajdon püspökjük, maguk vallásán levők legyenek, acatholikusoknak vagy pápistáknak pedig vicariusok, kik az őreligiojok és inspectiojok alatt az egyházi rendekre vigyázzanak,mindazonáltal az eleitől fogván observáltatott usus szerint, a kikpüspökségre vagy vicariusságra választatnak az ő közönségesegyházi gyülekezeteknek tetszésekből és végzésekből, azok a

Page 88: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

83

Ha a most elmondottakhoz hozzá veszszük azt, hogya megerősítéssel nem püspöki jogok adatnak és ruház-tatnak át, hanem az a püspöki teljes joghatóság gyakor-lásának külső biztosítékait, vagyis az ú. n. secularebrachiumot szolgáltatja a püspöknek: világosan ki fogtünni, hogy a megerősítés lényegileg megváltozott jelen-tőséggel bir s e változás nem jelent kevesebbet, mint-hogy a fejedelem többé nem képzeli magát az egyházaklegfőbb püspökének, hanem olyan államfőnek, a kitvalamennyi bevett vallásfelekezettel és felekezeti egy-házzal szemben a legfőbb felügyeleti jog illet meg.

A fejlődés menete tehát az, hogy eleinte, egészen aXVII. század elejéig, a fejedelem minden egyháznaksummus episcopus-a, vagyis legfőbb püspöke gyanántkiván szerepelni, míg a XVII. századbeli fejlődés a feje-delem és az egyházak közötti képzelt s a folyton fej-lődő autonomiával ellentétes püspöki jogot megszün-teti, illetőleg fejedelmi legfőbb felügyeleti joggá változ-tatja át.

A mit a fejedelemnek az egyházhoz való jogállásárólelmondottunk, tulajdonképen minden felekezeti egyházras így a reformátusra is vonatkozik. A református egy-házzal szemben gyakorolták a XVI. század fejedelmei asummus episcopus jogait s a XVII. században az ú. n.orthodoxus fejedelmek saját orthodoxa ecclelsiájuk felettis csak a legfőbb felügyeleti joggal éltek.

fejedelmektől confirmáltassanak (non obstantibus tamen regnilegibus ac usu roboratis consuetudinibus), melyek szerint minda püspökök, mind esperestek a visitatiok állapotjában procedál-janak, kiki a maga inspectioja alá bizattatott. és ez ideig obser-váltatott usus szerint.»

Page 89: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

84

A XVII. szazad orthodoxus fejedelmei, a mint bőke-zűbb főpatronusok voltak a református egyházzal szem-ben, mint a többiekkel, a mint az egyházi védjogbólfolyó kötelezettségeiket is hathatósabban érvényesítet-ték annak az egyháznak javára: így kétségtelen az is,hogy a református egyház kevésbé érezte az ő legfőbbfelügyeleti joguk gyakorlásának terhes következményeitis, mint a többiek. Mind ez igen természetes dolog,habár a jogegyenlőséggel nem fér is össze. Hiszen afejedelem az egész ország fejedelme volt ugyan, de mégiscsak egy egyház híve. Mentségükre azonban elmondhat-juk, hogy ha a kedvezmények osztogatásában különbségettettek is a különböző egyházak között, de indokolatlanjoghátrányt egyre sem zúdítottak.

Hogy a fejedelmek az ő legfőbb felügyeleti jogukatsaját egyházukra is kiterjesztették s azzal is éreztettékalkalom adtán, erre nézve elég mindazokat felidéznünk,a miket a presbyterián és puritán küzdelmekkel kapcso-latban a két Rákóczy Györgyről elmondottunk.1 Itt csakazt kell hangsúlyoznunk, hogy saját egyházukkal szem-ben elfoglalt állásuk sohasem a fejedelem summusepiscopatus-ából, hanem teljesen a legfőbb felügyeletijogból folyik.

Általában elmondhatjuk, hogy a református egyház-zal szemben a hitsorsos fejedelmek nem helyezked-tek a püspöki jog álláspontjára. Ha történt is p. o.Apafy fejedelem idejében ilyen kisérlet,2 az egyháznakvilági és egyházi tagjai módját találták annak, hogy afejedelmet az ő alkotmányos fejedelmi jogkörének az

1 Lásd jelen munka II. kötetében a 182—198. s 211—38. l.2 U. o. II. kötet 286—9. l.

Page 90: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

85

egyházi autonomiával való összhangban tartására reábirják.

A fejedelemnek a református egyházhoz való jog-viszonyról, a mint ez végleg kifejlődött, azt mondhatjuktehát, hogy ő főpatronus, az egyházvédjog és a legfőbbfelügyeleti jog gyakorlója, de sem az állami, sem azegyházi jognál fogva külön, az ő fejedelmi állásáhozkötött egyházi jogosítványnyal és hatalommal nem bir.

Page 91: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

B) Egyháziak és egyházi testületek.

4. Az egyháziak jogállása.

Miképen az «ingyen kegyelemből, hit által megigazu-lást» alapdogmája a protestáns hitvallásra, épen olyanátalakító hatással volt az egyetemes papság behozatala,azaz a papirend megszüntetése, a protestáns egyházi szer-vezetre, az egyház alkotmányára nézve. Az egyház, mely-nek épülete a hierarchia és csak tölteléke a hivők, nemmaradhatott abban az állapotban, mihelyt a reformatiomegszüntette a papirendet s az egyházat a Krisztusbabeoltott igaz hivők egyetemévé tette s ismertető jeléül azige igaz hirdetését és a sákramentumok helyes kiszolgál-tatását jelölte meg. Az egyház többé nem épület, nemkeret, hanem egy élő test, melynek feje a Krisztus, tag-jai pedig a Krisztus tagjai: a hivők.

A tapasztalat és a köztörténelem bizonyítja azonbanazt is, hogy az eszmény és a gyakorlat között mindigkülönbség van. A római kovásztól sem a, hittant, sem aszertartásokat, sem az egyházi szervezetet nem lehetettolyan könnyen megtisztítani, hogy ezek evangéliumelle-nes alkatelemei azonnal elt-njenek. És ez nem csak ter-mészetes, de egyszersmind előnyös volt sok tekintetben.A mult mindig köti az embert, a társadalmat és a mult-tal való teljes szakítás lehetetlen.

Az egyháziak még a reformatio után is külön rendet:

Page 92: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

87

egyházi rendet (ordo ecclesiasticus) képeztek. Ennek azegyház iránt való általános tiszteleten kívül legfőbbképenaz volt az oka, hogy a lutheri, de különösen a kálvinireformatio szerint, a külön tanítói hivatalra, a papságra,nem csak hogy szüksége van az egyháznak, hanem ezenhivatal egyenesen isteni rendelésen alapul. A papságmegbecsülése, kiváltságainak fentartása tehát az Isteniránti engedelmesség és tisztelet kifolyása. A papság azigének hirdetője, a sákramentumok kiszolgáltatója, akulcsok hatalmának kezelője, az egyházi szertartásokvégzője és pedig mindezeket jogosan csak is a papságvégezheti. Így kívánja ezt a jó rend; — mondja Luther.Így rendelte maga az Isten, állítja a II. helvét hitval-lás * (XVIII. fej. l. §.)

Az így hirdetett elméleti tanoknak az lett a következ-ménye, hogy a protestáns papság is megnyerte az állam-tól azon kiváltságok legnagyobb részét, a melyeket akánonjog követelései alapján a r. kath. papságnak azalkotmányban biztosított. Erdélyben ugyanazon kiváltsá-gokkal birt a r. kath. papság, mint az anyaországban. Azállami elkülönülés e tekintetben egyelőre semmi változ-tatást nem hozott létre. A reformatio folyama pedig aztmutatja, hogy az új egyház minden tekintetben a régi-nek helyére kivánt szállani, a mennyiben dogmatikustanai azt nem ellenzik s így a protestáns papság, az alkot-mányban a papságnak biztosított előjogokat a maga ré-

* A második helvét hitvallás XVIII. része szerint: «Az Istenaz Eklésiának gyüjtésére, avagy építésére és annak igazgatásáraés megmaradására, mindenkor élt egyházi szolgákkal és mégmost is él azokkal, és ezután is fog élni, míg a földön lészenEklésia ... Senki pedig az Egyházi szolgálatnak tisztit magá-nak nem foglalhatja» stb.

Page 93: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

88

szére megkövetelte s az állam meg is adta. A protestánsvezető államférfiak a maguk egyházának papságát nemcsak alsóbb társadalmi fokon állónak nem tekintették ar. kath. papságnál, sőt csakis ezeket tartották igazi pa-poknak, olyanoknak, kik Isten s a Jézus Krisztus ren-deleteinek minden tekintetben megfelelnek.

Erdélyben a protestáns egyházak alkotmányának sebben és ezen kívül a papság állásának kialakulásáraigen jelentékeny tényező volt az, hogy a reformatio elő-ször a szászok között hajtatott végre. A szász papság éskáptalanok számos kiváltsággal voltak felruházva egy-házi s részben polgári tekintetben, mely kiváltságaikata reformatio után is megtartották. Izabella, János Zsig-mond, a Báthoryak megerősítik kiváltságleveleiket, vé-dik őket szabadságaik birtokában fejedelmi hatalommal,az országos törvény erejével, még saját világi hiveik erő-szakoskodása ellen is. Minthogy náluk a hitelveken kívüla szervezeten alig történt valami változás az egyháziéletben: haladásukkal, intézményeikkel a szervezkedés-ben és jogállásban a magyarok és székelyek között végbement reformationak is például szolgáltak. Még mielőtt aprotestantismus a magyar ajkuak között szervezkedettvolna, a szászkáptalanok, melyek a hitvallás változtatás-sal minden egyéb nélkül is teljesen végrehajták a refor-matiót, a fejedelem által eddigi jogállásukban többszörö-sen biztosítottak. A szász papok állampolgári jogállásaaztán egyszersmind a magyar és székely papra is irány-adó volt; itten sem lehetett eltéréseket létesíteni. Annálinkább lehetett a protestáns papság a róm. kath. papságkiváltságainak örököse, mivel a papi kiváltságokat aTripartitum világosan előírta. Tehát mint más polgá-rok jogállását, épen úgy szabályozta ez a nagy kodex

Page 94: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

89

a protestáns papság jogállását is. A pap akár róm. kath.,akár protestáns: állampolgári tekintetben ugyanazon jo-gokkal bir. Kivételt az oláh papok képeznek, mivel azoláh nép nem alkot egyenjogú nemzetet s külön vallásacsak «propter bonum pacis» türetik el.

A Tripartitum és az egyes privilegiumok alapján állan-dosult aztán az erdélyi protestáns papságnak polgári jog-állása is. Így mindenek előtt a recepta religiók papjaimindannyian nemesi előjoggal birnak, még ha jobbágyszármazásuak lennének is.1 A nemesi jogok tehát reájukis mindenben kiterjednek. Egyik legfőbb kiváltságuk azadómentesség. A census cathedraticust és a taxa confir-mationist sem állami adó czimén fizették, hanem ez apüspöknek járt és a püspöki javak secularisatiójával ju-tott a fejedelem kezébe. Mint már láttuk ezen fizetésekalól a magyar és székely protestáns papság hamarosanfel is mentetett és a szászokon, meg róm. kath. plébáno-sokon is csak azért maradt meg, mivel az előbbiek nagydézma jövedelmet élveztek s tőlük a püspökség jussána fejedelem csak is ezen censust és taxát kapta; az utób-biak pedig, akik az öreg miséből, keresztjárásból, purga-toriumból, lelkek szabadításából és érdemek osztogatásá-ból régi jövedelmeiket most is veszik», ezen jövedelmekretekintettel köteleztettek a census fizetésére.2 A szász pa-pok ezen kívül, 1558 óta, még egy terhes közszolgálatraköteleztettek dézmajavadalmuk sértetlen élvezete miatt,t. i., hogy a tábori lövegek, ágyuk, társzekerek fuvaroz-tatása az ő dolguk volt.3 Azonban rendkívüli adózás ese-

1 Approbata; Constitutiones p. I. tit. 6. art. l.2 Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 289—90. l.3 U. o. II. 104. l.

Page 95: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

90

tében, minden vallásfelekezet papjait meg lehetett adóz-tatni, a mint ez a róm. kath. egyház uralma idejében, amohácsi vész előtt is szokásos volt s a mi bár ritkán,ezután is előfordult. Főleg 1658—62 táján látjuk apapok ezen rendkívüli adózását.

A nemesi jogokon túl még az a kedvezményük is volta papoknak, hogy hadakozásra, katona-állitásra nem kö-teleztettek és a szász papok említett szolgáltatásán kívülsemminemű haditerhekkel nem terheltettek. Paróchiálisházaik s más egyházi épületeik nemesi telkeknek tekin-tettek s ennélfogva beszállásolás és más efféle terhek alólis mentesítettek.

A papság külön rendi jogából folyt még az is, hogyélvezték a privilegium fori-t, melynélfogva ellenük perelnicsakis saját egyházi hatóságuk előtt lehetett.1 Ez termé-szetesen csupán a személyes, illetőleg bünügyekre vonat-kozott, mivel a dologi keresetek pap alperes ellen is, mái-régi törvényeknél fogva, a polgári biróságok elé tartoztak.

A pap bárminemű ügyben nem volt köteles megesküdni,hanem vallomása igazságának bizonyítása végett lelki-ismerete tisztaságára hivatkozott. Még a fejedelemnekteendő hódolati eskű alól is mentesek voltak egészen1659-ig. Tanunak megidéztetve nem voltak kötelesekmegjelenni, hanem saját egyházi hatóságuk előtt tettekvallomást2 s az így igazoltatott.

Igen fontos kérdés az, hogy miképen állott a dolog apapság országgyülési részvételével, miután a róm. kath.papság nemcsak állampolgári tekintetben képezett külön

1 Teutsch: Urkundenbuch der ev. Landeskirche A. B. inSiebenbürgen. I. 232. l. V. ö. AC. p. V. ed 46.

2 U. o. I. 227., 235. l.

Page 96: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

91

rendet, hanem egyenesen országrend is volt. Ha tudjuk,hogy a püspökök és érsekek, mint a főpapi rend tagjai,az alsó klerus képviseletében pedig a káptalanok és egyeskonventek megbizottai birtak üléssel a törvényhozásban,ellenben másnemű egyházi képviselet ott nincs: természe-tesnek fogjuk találni, hogy a protestáns papság képviselőiaz országgyülés rendes alkotó elemei nem lehettek. Káp-talanaik és konventjeik nem voltak (a szász káptalanok csakfőesperességek — «capitula ruralia» — voltak) püspökeikközül pedig egyik sem volt az országgyülési tagságra ésfőrendiségre jogosított erdélyi róm.kath. püspök jogutódja.A püspökség, mint láttuk, eltöröltetett s a püspöki jogoka fejedelemre szállottak. Tehát épen az a régi alkotmány,mely a protestáns papságnak is megadta a tulajdonképenipapi rendiséget és papi privilegiumokat, állotta útját or-szággyülési rendes tagságuknak, hogy t. i. azt, mint arégi egyház örökösei igényelhessék. Azonban az erdélyialkotmány mégis módját tudta annak ejteni, hogy a pap-ság képviselői az országgyülésen megjelenhettek és leg-alább az egyházi s vallásügyek tárgyalásában részt vehet-tek. Többször van annak emlékezete, már a XVI. század-ban, hogy az egyházi rend képviselői az országgyülésen je-len vannak. Mint a jezsuitákat kitiltó 1588 évi országgyü-lés adataiból ismerjük,* mindjárt a tárgyalások kezdetén—«szokásszerint» — felszólíttattak az egyházi rend képvi-selői, hogy kivánságaikat adják elő. A tárgyalásokon areformátus, a lutheránus és unitárius egyház képviselőiott vannak, a református és unitárius püspökök hosszasbeszédeket tartanak; beszél a tanácskozás folyamánKoppányi Orbán enyedi református esperes is és midőn

* Erdélyi országgyűlési emlékek III. 248. l.

Page 97: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

92

hat napi ellentállás után végre Báthory Zsigmond bele-egyezését adja a jezsuiták kitiltásába, a két szónokló püs-pök köszönetet mond az országrendeknek. — Vannakadataink, hogy a fejedelmek felhivják a lutheránus püspö-köt, hogy nehányad magával az országgyülésen megjelen-jen. Ott látjuk 1580-ban* Ilosvay Benedeket, a gyula-fehérvári református plébánost, a mint ellentmond az or-szágrendek egy tekintélyes része ama javaslatának, hogya szász papságtól a ¾ dézma elvétessék, illetőleg azokis egy quarta dézmajövedelemre szorítassanak.

Ezen példák világosan mutatják, hogy az egyháziak kép-viselői az országgyülésen részt vettek. Tekintettel arra,hogy hivatalánál fogva ehez személyes joga nem volt egyikprotestáns lelkésznek, esperesnek vagy püspöknek sem,továbbá az egyházi rendet nem illette meg, mint a vár-megyéket a követküldés joga: a részvételt egyedül a feje-delmi meghivó levél, a regális, alapján gondolhatjuk.A XVII-ik század második feléből tényleg maradt is fennilyen regális, a miből azt következtetjük, hogy az egyháziakképviselői mint regálisták vettek részt az országgyülésen.A fontosabb állami közhivatalokban levő egyéneken kívüla tekintélyesebb urak szoktak regálist kapni. De még aXVIII-ik század folyamán is, mikor pedig az erdélyi or-szággyülések szilárdabb alakot nyernek, tapasztaljuk,hogy a regálist az uralkodó csak ahhoz intézi, a kihezakarja. Ebből aztán azt is megmagyarázhatjuk, hogymiért nem lettek a protestáns püspökök az országgyülésrendes és állandó tagjai és miért maradtak ki 1691 utánteljesen az országgyülésekből.

Ha tehát az alkotmány nem engedte is, hogy a protes-

* U. o. I. 150. l.

Page 98: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

93

táns egyháziak, kik sem az erdélyi róm. kath. püspök,sem a káptalanok s konventek helyére nem succedáltak,ezen a jogon országgyülési tagsággal birjanak, azért azalkotmány keretén belől, az önálló fejedelemség korában,az egyháziak részt vesznek az országos törvényhozásban.A püspökök természetesen ezek között szerepelnek. Deazért az alkotmány vagy a gyakorlat semmi különösebbrendi jelleget nem biztosított a püspökök számára.

A papsággal járó rendi kiváltságok tulajdonképen nemcsak a papokat illették, hanem általában az egyháziakat(ecclesiastici) is, mely fogalom a tényleges papi hivatal-ban működő, vagy időközben vacans, de más polgári élet-pályára át nem lépett papokon kívül, magában foglaltaa tanárokat, kántorokat, tanítókat, sőt a tanulókat is. Eznem volt uj fogalom, mivel hasonló felfogás már aXV. század derekán is törvényes alappal birt s a tanulókis az egyháziak közé soroltattak.* A papságra való fölava-tás, protestáns felfogás szerint, nem adván eltörölhetet-len rendi jelleget, a kiváltságokat az egyházi csakis mintilyen élvezhette, tehát a pályát és hivatalt elhagyván elis vesztette. De azért arra még sem találunk esetet, hogya jobbágy-fiuból lett pap, papi jellege megszüntével, is-mét a jobbágy sorba lépett volna vissza, avagy gyermekeit,mint jobbágyokat visszakövetelték volna, habár védel-mükre ez időben még semmiféle törvény nincs is.

Az egyházi immunitás személyes lévén, nem volt át-örökíthető sem. Azonban épen ezen tulajdonságánál fogva

* Corpus Juris Hungarici 1458. évi 10. t.-cz. A Gerendi Istvánmeggyilkoltatásával vádolt kerzi pap és tanító ügyében tisztázótanuképen szereplő gyulafehérvári tanulók 1587-ben, mint egy-házi személyek vétetnek számba. Orsz. levéltár Gyulafehérvárikápt. osztály. Lymbus.

Page 99: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

94

hatott arra, hogy a papok fiaikat többnyire papi pályáraneveltették. Az oly gyakori «pastoris» (röviden «P.») jelzőmutatja, hogy a papság succrescentiája legfőbbképen apapi családokból került ki és nem egy olyan ároni nem-zetség volt közöttük, melynek fiai évszázadokon át papok-nak neveltettek. Habár különben — a szászokat kivéve —a papok nem is részesültek fényes anyagi ellátásban, deez a privilegium sajátos nimbussal vette körül a mégkülönben érdemetlen papot is. Az a tisztelet és tekintély,melyben részesültek, az ige sáfárainak szólott és meg-magyarázzák előttünk azt, hogy a középkorban, külön el-törölhetlen jelleg nélkül is, ki kellett volna fejlődnie apapság rendi kiváltságainak.

A protestantismus, a mint a papságot nem tekintette«ordo»-nak, azaz külön rendnek: úgy ennek kebelében semismert hierarchiai fokozatokat. Az egyház igazgatása meg-kívánta ugyan, hogy legyenek különböző hivatalok, (p. o.püspök, esperes, jegyző, assessor), de épen azért a hivata-lok betöltői nem is egyebek, mint egyházi hivatalnokok,officialisok, kiknek személy szerint semmi különös kivált-ságuk, vagy joghatásuk nincs. Az egyházi hivatalosok, vagyhivatalnokok ismertető, jellemző sajátosságai nem a sze-mélyeké, hanem a hivataloké. Azonban a különböző egy-házi hivatalnokok között mégis különös figyelmet érdemel apüspök, az egész anyaszentegyház képviselője, kire magasállása, az egyházirend külön jogosítványánál fogva mégisoly jelleget nyomott, mely őt lelkésztársai közül kiemelte.

A református egyház legelső hivatalos személye a püs-pök. Hogy az egyháznak püspöke legyen, az ország tör-vényei által biztosíttatott.* A recepta religiók közül csu-

* Approbatæ Constitutiones pars I. tit. l. art. 9.

Page 100: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

95

pán a róm. kath. egyháznak kellett püspök helyett viká-riussal megelégedni; tehát annak a religiónak, melynekegész egyházi szervezete a püspökön s a püspöki hatal-mon épült fel. Már pusztán az a körülmény, hogy aprotestáns egyházak számára püspök engedélyeztetett,ellenben a róm. katholikusnak nem: mutatja azt, hogya kétféle t. i. protestáns és róm. kath. püspök között ön-magában is, de az erdélyi állam közjoga szempontjábólis lényeges különbség van.

A ref. püspök nem hierarchiai fokozat, nem bir különegyházi hatalommal, «hanem csupán sorrendben elsőbbmásoknál»* t. i. a többi papoknál. Ez a legfőbb különb-ség közte és a róm. kath. püspök között egyházi jog szem-pontjából. De nincs is neki sem püspöki beneficiuma azegyházban, sem külön közjogi rendi állása az államban.Ez különbözteti meg a róm. kath. püspöktől közjogi szem-pontból. Tehát a ref. püspök nem kánonjogi, hanemevangéliumi és etymologiai értelemben «püspök», «epis-copus», «superintendens» vagy «superattendens», illetőleg«inspector» és mint ilyen nyerte meg a magyar közjogsanctioját is, úgy a multban, mint jelenben. (Ma sem fő-rend, hanem csak a főrendiház tagja, míg a róm. kath.püspök főrend is.)

A hazai reformatio kezdetben nem fogadta el a «püspök»(episcopus) elnevezést, mivel ahoz olyan kánonjogi foga-lom volt csatolva, mely evangéliumellenesnek találtatott.A magyar közjog is a kánonjogi fogalom szerint accep-tálván a püspökséget, a secularisatio után a «püspök» el-nevezés az állami törvényekbe ütközőnek tetszett mind-addig, míg az emberek reá nem jöttek, hogy a püspök-

*A Geleji-féle 91. kánon szerint.

Page 101: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

96

fogalom tartalmát nem kell okvetetlenül a kánonjogbankeresni, hanem az sokkal tisztábban és eredetibb alak-ban található fel az új-szövetségben; míg be nem látták,hogy episcopus, superitendens, inspector tulajdonképenegyértelmű kifejezések, melyeknek a magyar nyelvbena püspök szó felel meg. Így már a XVI. század utolsónegyedében magyarul használtatik a püspök elnevezés,habár a latinos-görög episcopust csak a XVII. századbanveszik is alkalmazásba a superintendenssel felváltva.Csak Geleji Katona István él állandóan az episcopus szó-val is.

A XVI. század közepén, mikor az erdélyi protestantis-mus nemzeti egyházakba tömörülése megkezdődik, még —következetesen használván e szót — «superintendensök»van a protestánsoknak. Ezek a superintendensek már kez-dettől fogva az összes lelkipásztorok által választattak.A választásnak ez a módja a XVII. században államitörvénynyel is megerősíttetett és biztosíttatott, t. i., hogya választás az illető egyházak «közönséges egyházi gyü-lekezetek tetszésekből és végzésekből»* legyen. De ugyan-csak kezdettől fogva ott látjuk a fejedelmi megerősítéstis, melynek első okmánya 1558-ból maradt fenn. A feje-delemnek püspök megerősítési jogáról szólva elmondot-tuk, hogy Izabella mily értelemben fogja azt fel és mi-képen magyarázza azt Báthory István.

A fejedelmi megerősítésről szólva, mint sajátságostüneményt kell fölemlítenünk, hogy erdélyi ref. püspökötmegerősítő diploma egyetlen egy sem maradt fenn. A feje-delmi liber regiusok fentarták unitárius, — tiszántuli ref.püspökök megerősítésének emlékét, de erdélyi református

* Appr. Const. i. h.

Page 102: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

97

püspökét nem. Bod Péter a XVIII. században szintén aztmondja, hogy az 1749—1760. évek között hivatalosko-dott Borosnyai L. János az első «diplomaticus» püspö-künk.1 A XVI. században a diploma aligha maradhatott ela róm. kath. Báthoryak alatt és amikor annak erejére, ajezsuiták működése között, a püspöknek és az egyháznakis szüksége volt. Azonban már a XVII. században, mikor1605-től 1690-ig ref. vallásu fejedelmek ülnek Erdélytrónján, könnyen megmagyarázhatjuk a diploma elma-radását, mint a melynek oltalmára szükség nem volt s amelyben esetleg foglalt ius cavendi-t a fejedelem egyéb-képen is bőségesen tudta volna érvényesítem.

A fejedelmi diploma elmaradása helyett a fejedelmiconsensusnak másnemű és pedig az egyház önállóságárakevésbé kedvező jelenségével találkozunk a XVII. századfolyamán, t. i. a fejedelmi akarat érvényesülésével a püs-pökség betöltésénél. Így látjuk, hogy Keserüi D. János,Gelei K. István, Csulai György, három egymásután követ-kező püspök, Bethlen Gábor, és a két Rákóczy idejében,1618—1660-ig a fejedelem udvari papjai voltak; aminemcsak az illető személyek jelességéről, hanem a feje-delemnek a választásra való befolyása mellett is tanus-kodik. Sőt a XVII. században már nyoma van annak is,hogy nemcsak a fejedelem, hanem a világi urak is be-folytak a püspökválasztásra. Csulaira «nemcsak a papokadták egytől egyig a magok értelmeket, hanem a neme-sek, urak is mindnyájan és a fejedelem is minden különb-ség nélkül.»2 Veresmarti Gáspár, Kovásznai Péter válasz-tásánál a világiak is jelen vannak. Tiszabetsi Gáspár a

1 Bod Péter Polikarpus 203. l.2 U. o. 91. l.

Page 103: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

98

papok által választatik, de a választást a «fejedelem is,a református főbb urakkal együtt», helyben hagyta smegerősitette.1 Ez időben (1673) már kezdetét veszi asupremum consistorium első kialakulása, s Tiszabetsiválasztásának helybenhagyása mintegy mutatja nemcsakműködését, hanem a generalis synodushoz és egyházhozvaló viszonyát is. Tofeus megválasztásánál pedig egye-nesen a fejedelem óhajtása győzött, a generalis synodustetszése felett, mivel ennek kiszemelt embere SzentgyörgyiDávid küküllővári pap s esperes volt, de a kit a fejedelemtetszéséért könnyü szerrel elejtett.2

A püspök, mint oly egyházi hivatalos, ki nem a régiegyházból vétetett át, de a ki mégis részben a róm. kath.püspöknek megfelelő helyet foglalt el kerülete élén, —hatáskörét sem a multból örökölte, hanem azt számárarészben a fejedelmi megerősítő levél, részben és pedignagyobb részben, a gyakorlat fejtette ki. Állása igen sok-ban hasonlit a róm. kath. egyházbeli püspöki generálisvikáriuséhoz, mint a ki a püspöki megye igazgatását, azegyházi biráskodást teljesen úgy vezethette, mint a püs-pök, de nem saját jogán, hanem a püspök által való ki-neveztetésnél fogva. Minthogy a protestáns felfogás apüspöki spiritualis jogok tulajdonképeni birtokosának alelkészeket tekintette : a protestáns püspök a lelkészekáltal választatva, mintegy ezek egyeteméből vette delegáltegyházkormányzati és törvénykezési hatalmát. Innen őaz összes lelkészek képviseletében valóban úgy tünt föl,mint az egyház legfőbb kormányzója, de a ki ezzel a jog-

1 U. o. 95., 99., 105. l.2 Hermányi D. József: Nagyenyedi Democritos és Heraclitos

Mss az Erd. Múzeum könyvtárában.

Page 104: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

99

gal nem saját jogán, hanem megbizás következtében bir.A fejedelmi megerősítés, vagy elfogadás, a választáshozabban a viszonyban áll, hogy a hatalmat a választás adjaugyan, de a hatalom gyakorlásához az engedélyt, vagy alehetőséget — a fejedelem.

Minthogy az uj egyház törzse, közepe az egyházme-gyék és ezek esperesei voltak, az esperesek sajátságosállást foglaltak el a püspökökkel szemben. Ők csak kisebbkörök megbizottai voltak ugyan, de megbizatásuk jog-forrása hasonlóképen a lelkészek püspöki jogából fakadt.Mint legeredetibb alkatelemei az egyházigazgatásnak,nem annyira alatta, mint mellette állottak a püspöknek,úgy hogy a püspök kormányzati cselekvényei érvényéheza seniorok beleegyezése volt szükséges. Az összes seniorok,bár külön-külön területekről választva, de összeségükben,mint seniorum-collegium szintén az összes papság meg-bizottai voltak és így az esperesek kollégiuma ugyanazonjogokkal bir, mint a püspök. A püspök csak elnök, elnökeennek a kollégiumnak, a melynek egyes tagjai felettugyan felügyeletet gyakorol, őket ugy esperesi, mint lel-készi minőségükben ellenőrzi, de a mely a maga egészé-ben a püspök felett felügyeleti, sőt fegyelmi joggal is bir.A püspöknek minden cselekvényéhez a seniorok hozzá-járulása adja meg a sanctiót. A zsinaton, az egyházláto-gatásnál, a törvényszéken ott vannak mellette az espere-sek, vagy ezek kollégiumának képviselői.

Ily körülmények között érthető, hogy úgy az egyesesperesek, valamint ezek testülete, a püspökkel szem-ben bizonyos mértékig concurráló állást foglaltak el sviszont. Mindkét fél hivatalos hatalmát a másik rovásáraterjeszteni igyekezett. Ungvári János püspökké válasz-tásakor, 1599-ben, hozott püspöki utasítás már önmagá-

Page 105: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

100

ban is arra törekszik, hogy a püspöki hivatal tevékeny-sége korlátoztassék, hogy a püspök egyházi hatalommáne fejlődhessék. Ezen utasítás tartalma még világosabbanmutatja ugyanezt. Lelkére kötik, hogy a «nehéz causákba»önmagától ne cselekedjék, hanem a seniorok közül három-mal vagy kettővel közölje a dolgot; a pásztorok collocá-lásában a seniorok szabadságát ne rontsa; a seniorokportióját a törvénytételben és divortiumokban, a harmad-részt, t. i. a régi szokás szerint megadja, seniorokat azecclesia válaszszon, a kit akar, szabadságában legyen; akit az ecclesia választ ő kegyelme recipiálja és megerő-sítse stb.1

Mivel ezen 1599. évi adatot megelőző saját egyházjogiemlékünk nincs a seniorok és a püspök egymáshoz valóviszonyára nézve, az unitáriusok püspökmegerősítő diplo-mája alapján azt következtetjük, hogy a püspök a senio-rok kijelölésének jogát magának szerette volna fentar-tani.2 A tiszántúli egyházkerületben ugyanazon időtájbana generális synodus választotta az egyes egyházmegyékespereseit is, a mi ezek megbizását, a püspökével, egyen-joguvá tette.3 Hogy az erdélyi egyházban az esperesekegyházmegyénként választattak, ezt a XVII. század kö-zepe felé a választásra kiterjeszteni megkisérelt püspökibefolyás és ezenkívül egyéb adatok is igazolják. Ígytehát itt az esperes a maga külön jogát a püspökkel

1 Bod Péter Polikarpus 49. l.2 Ker. Magvető 1892. (XXVII.) 87. l. «dantes et concedentes

eidem omnimodam plenariamque protestatem atque auctovitatemubivis per Transylvaniam religionem suam profitendi, senioreseligendi» stb.

3 Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyh. ker. tör-ténetéhez. I. 13., 15. s köv. l.

Page 106: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

101

szemben fentarthatta. A Ruberiana kánonok szerint is,«a püspök semmit az ő maga indulatjából ne próbáljon,főképen a nehéz dolgokban, hanem az anyaszentegyház-beli főesperesekkel (cum collegis seniorum) kegyesentanácskozzék.»*

A Ruberiana kánonok még püspöki vizsgálatot nememlítnek, hanem csak esperesit, melynek a generáliszsinatot meg kell előznie. Az Ungvárinak adott utasítás-ban sincs még erről szó, habár az 1577. évi tordai ország-gyűlés Thorday Andrásnak a generális visitatio jogátmegadta. Ugyancsak ezek a kánonok az espereseknek azexmittálás, a törvénykezés, házassági elválasztás jogátadják, de kikötik, hogy az ő gondviselésök alatti prédiká-torokon ne uralkodjanak, mint a kegyetlen tyranusok,mert ők is csak prédikátorok.

A püspöknek joga az esperesekkel, főleg ezek kollé-giumával szemben, valóban csak az elnökségre szorítko-zott, úgy hogy a püspök alig tekinthető másnak, mint örö-kös elnöknek. Így fogta fel a németországi prot. egyház-jog is a superintendensek szerepét. Az egyházi iurisdictiofolyása megkivánván a fellebbezési hatóságokat, az esperesés egyházmegyei assesorok az első, a püspök és az egy-házmegyei esperesek a második fokozatot alkották. Ottaz esperes, itt a püspök az elnök.

A püspök hivatalos hatalmának emelkedése rendszerintaz erőteljesebb és hierarchikus hajlamu püspökök sze-mélyével áll összefüggésben. Így látjuk a Szilvásujfalvi-féle mozgalmat Hodászi Lukács idejében, s a presbyteria-nus törekvéseket Geleji püspöksége alatt, mint a neve-

* Canones Ruberiani C 34. l. Bod P. Hist. Ecclesiastica Hung.II. 382—7. l.

Page 107: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

102

zettek tulságosan kifejtett hierarcha törekvéseinek ellen-zékét föllépni. Geleji püspöksége elején találjuk azt azintézkedést, hogy az atyafiakat az esperes és a püspökdislocálhatja, helyéről elmozdithatja, vagy helyén meg-tarthatja az illetőnek, vagy gyülekezetének akarata elle-nére is. A püspöki és seniori hatalom itten már egészena róm. kath. püspök dislocalási jogára emlékeztet. Teháta hierarchiai szellem, melynek erőteljes megnyilatkozásaeddig nem észlelhető, most követelőleg lép előtérbe. Denemcsak az egyházközségek és papok jogai csorbittat-nak és az esperesé emelkedik, hanem az esperes mel-lett,— sőt mondhatjuk felette —a püspökség kiemelkedé-sét is látjuk. Eddig az espereseknek saját diœcesisökbenjoguk volt a lelkészeket «collocálni» azaz a még fel nemavatott lelkészeket egyik, vagy másik gyülekezetbe kibo-csátani, vagy nem. De «dislocálási» joguk: azaz a márordinált lelkészeket egyik gyülekezetből a másikba helyezninem volt. A collocálásban velök a püspök nem concur-rálhatott. (Ungvári p. 3; Eub. 39.) Ellenben most a püs-pök és esperes dislocálhatnak; de természetesen az esperescsak a maga diœcesisében, a püspök pedig az egészanyaszentegyházban. A ki ezen dislocátiónak engedel-meskedni nem akar: az egész ország területére nézvehivatalától megfosztatik. Tehát nem degradáltatik, ha-nem csak «officio priváltatik».*

Jellemző a püspöki s vele általában a hierarchiai hata-lom fejlődésére az, hogy a dislocatio alapjául a papokengedelmességi esküje szolgál. Az egyházi hivatalosokkala püspök és az esperesekkel szemben a lelkészek enge-

* Az 1633. évi enyedi zsinat l. végzése szerint. Benkő Synop-sis. Révész Figyelmező 1872. 77—8. l.

Page 108: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

103

delmességet fogadtak (obedientia) és igy, ha nem voltakhajlandók rendelkezéseiknek engedni, mint esküszegőkletétettek. A püspöki tekintély emelkedésére mutat azis, hogy az évenkénti egyházlátogatás ideje két évre ter-jesztetett, az ordinandusokra nézve az egyházmegyeielővizsgálat behozatott, a püspöknek a privata ordina-tio (magán papszentelés) megengedtetett.* Az évi láto-gatásnak kétévenkéntivé változtatásával mintegy kü-lönbség tétetett a püspöki és esperesi visitatio közötts kifejezést nyert az, hogy a püspök sok dolgokkalelfoglalt egyházkormányzó. Az egyházmegyei tentame-nek (próbavizsgák) eredménye a lelkészek képzettségiszinvonalát emelte, de az esperesek collocálási jogátszűkité és főleg azt eredményezte, hogy a generáliszsinatbeli censura, mintegy az ordinatio kiegészítő részelett s pro forma tartatott. A püspök privata ordinatiójapedig, a mely eddig ismeretlen dolog volt, a püspökötmintegy az egész egyház fölé emelte. Igaz ugyan, hogymár Ungvári Jánosnak megengedte az egyház, hogy gene-rálison kivül is ordinálhasson, «de ne magánosan, az őkegyelme házánál», hanem, ha olyan casus occurál, melymiatt nem halasztathatik, — az ő maga diœcesisét con-vocálja olyankor». Tehát itt az ordinatio nem magános,hanem gyűlésben, papok gyűlésében történik, a mikorkivételesen egy diœcesis képviseli az egész egyházat.Mert a papok ordinatiója az egyház joga, tehát az egészegyházat alkotó egyháziak gyűlésében van helye. Mostmár a püspök magánosan is ordinálhat, csak az van ki-kötve, hogy ne gyakran történjék, nehogy a magán ordi-

* Az 1633. évi 2. és 4. végzés s az 1634. évi marosvásárhelyizsinat 2. sz. határozata. Benkő Synopsis i. h.

Page 109: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

104

natio a nyilvánost elnyomja. Tehát az ordinatio joga,mint püspöki jog tünik fel, melynek gyakorlásához csu-pán az ünnepélyesség végett kivántatik meg a publicitás.Csak a presbyterianismus visszahatása után lett köteles-ségévé a püspöknek, hogy a magán ordinatiót mellőzzeés közzsinaton kivüli felavatást egy-két közelebbi szom-széd esperesnek és azok szolgatársainak behivott gyüle-kezetében végezze. (Geleji 93. kánon).

Hogy a seniorok választására minő befolyást nyert apüspök, azt már a megfelelő helyen láttuk (1639: 4). Denem kevésbé fontos az ugyanazon 1639. évi marosvásár-helyi zsinaton hozott ama végzés sem, hogy «megengedia szent synodus, hogy az ecclesiák pénzéből a püspök,mint plenipotentiarius, úgy viseljen gondot a négy osko-lákra u. m. a sepsi-szt-györgyire, kézdi-vásárhelyire, ud-varhelyire s hátszegire». Az 1641. évi kolozsvári zsinat(2. p.) az ujra vétekbe esett eklézsia követőnek másod-szori reconciliatióra bocsátását a püspök engedélyéhezköti. Az egyházi fegyelem ilyen formán nemcsak, hogya gyülekezet és gyülekezeti papság kezéből kivétetett,hanem egyenesen a püspök kezébe jut az absolutio joga.Még jobban igazolja ezt az 1642. évi enyedi végzés,(2. p.) mely az esperest első izben 24 frt birság, máso-dik izben már hivatalvesztés terhe alatt tiltja attól, hogya nagyobb bűnös papoknak s mestereknek megbocsásson sőket felmentse a püspök tudta s beleegyezése nélkül. Ál-talában ezek az 1641. évi punctumok az egyháziakat igenkemény pénzbirságos fegyelem alá fogták s az espereseks a püspök jármába hajtották.

A püspöki hatalomnak túltengését igen jellemzően vilá-gitja meg az az eset, hogy 1638-ban Geleji püspök aküküllői szentszék egy itéletét hatályon kivül helyezte

Page 110: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

105

és az elutasitott felperesnek, «privata auctoritate» per-ujitást engedélyezett.*

A püspöki és általában az egyházi hatalomnak tulten-gése, mely az egyház igazgatásából a hiveket teljesenkizárta, minden egyházi hatalmat a papság, majd foko-zatosan az esperesek s végül a püspök kezeibe igyekezettjuttatni: ez idézte föl ama nagy visszahatást, mely apresbyterianusok küzdelme név alatt ismeretes és a melyközel egy félszázadon keresztül állandó izgatottságbantartotta az egyházat.

* A küküllői egyh. megye legrégibb protocollumából 1638jun. 25-iki. dátummal. Geleji levele Deési István espereshezMohai Sándor ügyében.

Page 111: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

5. Lelkipásztor és egyházközség.

Az egyháznak az államhoz és a fejedelemhez való ésfentebb vázolt viszonyából, nem különben a papnak sajá-tos dogmatikus és rendi jellemvonásából fejlődött ki azerdélyi protestáns egyházaknak az az alkotmánya, melyeta már említett határok között, autonomnak és hierarchi-kusnak (prot. értelemben) mutat fel a XVI. és XVII. szá-zad egyháztörténelme. Az autonomiának, a kezdetbenerőteljesen mutatkozó fejedelmi jus episcopale daczárais, fejlődni kellett ott, hol három különböző egyház egyemberöltön keresztül idegen vallású fejedelem fenható-sága alatt élt. A hierarchikus szellem pedig elkerülhe-tetlen volt az egyháziak részére fentartott rendi jogo-sítványok mellett.

Az egyházalkotmány az egyház területi beosztása éstagozatához képest bizonyos fokozatokat mutat, melyekaz egyházközség, az egyházmegye és az anyaszentegyház(újabban egyházkerület). Ezeknek a fokozatoknak egy-máshoz való viszonya és az igazgatásnak az egész egy-házra kiterjedő módja adta meg az egyháznak a hier-archikus jellemvonást, mivel maga az alap, az egyház-község, ilyennel eleitől fogva soha sem birt. Azt tapasz-taljuk, hogy hazánkban a reformatio leginkább az egyház-községet alakította át, de a magasabb egyházhatóságifokozatokon a papság egyházirendszerű jellegével, mond-

Page 112: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

107

juk: a magyar felfogásnak a papságra vonatkozólag aTripartitumban lefektetett eszméjével — nem tudottmegbirkózni. Az egyházközségbe bevitte a demokratikuselemet, mely onnan — a városokat kivéve — eddig tel-jesen hiányzott. Sőt többet tett, mivel magyar földön atulajdonképeni politikai községi életnek, minő a rendi-ség mellett jobbágy községekben nem is fejlődhetett, areformatióval kialakuló egyházközségi élet vetette megalapját. Ez legfőbbképen Erdélyben tűnik ki, hol a föl-desúri jognak oly tág értelmű kifejlődését, mint az anya-országban létesült idővel, az országos törvényhozás anemesség, polgárság, szabad parasztság (darabont szé-kely) és jobbágyság teljesen egyenlő vallásszabadságánakbiztosításával mindjárt kezdetben megakadályozta. E te-kintetben épen a református egyházat illeti a kezdemé-nyezés érdeme, mint a melynek törvényesítésével mon-datik ki ez elv. Az unitarismus pedig még erősebbenfokozta e szabadság biztosítását. Miglen végre az összesprotestánsoknak a róm. katholikus visszahatással szem-ben való védekezése, mint a vallásszabadság legfontosabbalkatrészét állítja előtérbe.*

Az erdélyi protestáns egyházak alkotmánya kezdetbenszinte úgy hasonlított egymáshoz, mint egyik tojás amásikhoz. Legtöbb eltérést a szászoknál találunk, hol agenerális dekánság, a brassói és szebeni dekanátusokképezték az eltéréseket. Mindenik egyházban a lelkészés az egyházközség mutatják a reformatio átalakító hatá-sának legnevezetesebb jeleit. A lelkész az egyházközség-

* Az általános, tehát a jobbágyokra is kiterjedő vallásszabad-ság több ízben kimondatott az országgyűléseken s így iktatta-tott be az Approbátákba is. Pars I. tit. l. art. 8.

Page 113: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

108

ben és az egyházközséghez való viszonyában, egyházirendhez tartozása jellemvonásából alig érvényesíthetvalamit. Hogy ő egyházi rendű ember, az a külső ható-ságoknál és saját felettes hatóságainál tűnik ki. Odahaza,gyülekezetében lelkitanító, hivatalnok, egyházi hivatal-nok, de nem rend. Az egyházközség pedig erkölcsi ésjogi személylyé lesz, holott azelőtt csak vagyonösszeg ésesetleges szám. «fabrica ecclesiæ» és «parochiani» volt.Most már az egyházi vagyon a gyülekezeté, a pap a gyü-lekezeté, az egész egyházközség a gyülekezeté, melyösszességében olyan jogokkal is bir, melyekkel esetlegkorábban, egyes tagja, mint jobbágy, semmi esetre sembirt: tulajdon joggal a gyülekezeti vagyonra. Ha koráb-ban az egyházközség parochia volt, melynek főalkotórészét a templom (ecclesia) képezte, úgy hogy parochialehetett hivek nélkül is, az esetleges hivek a parochuséivoltak, az ő gondozottjai («curati»): most a hivek alkot-ják a parochiát akár templom nélkül is; a hiveknek vanpapjuk és nem a papnak hivei.

Az egyházközségek a róm. kath. egyházjog fejlődéseszerint, mint plébániák, a püspöki székhely parochiájá-ban, kerületében, keletkezve, szoros összefüggésben voltaka püspöki székhelylyel s hivei olybá tekintettek, mint apüspök gondozása alatt állók, a kiket azonban a püspökparochianus clerusa által lelkipásztorok A reformatió-val ezen felfogás teljesen elenyészik és az egyházközségönálló jelentőséget nyer. A plébániák, vagyis az egyház-községek, a hiveknek azok a helyi szervezetei, a melyekaz isten igéje hallgatása, a sákramentumok vétele végettegyesültek. Ezek a tulajdonképeni eklézsiák, melyekbe azegyházi hivatal viselői a fenti cselekmények rendes vég-zésére beállíttatnak. Isten országának terjedése, építése

Page 114: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

109

a czél és ennek első és legfontosabb munkásai az igénekszolgái, a «ministerek». A hit által való megigazulástana mely belső, subjectiv hitet követel, az egyháznakfundamentumává épen azt a szervezetet tette, mely ezenhit élesztésére, ápolására, fentartására a legközvetleneb-bül szolgál. Az egyház hitének elfogadását követelő róm.katholicismus természetesen igen könnyen tehette azegyház alapjává a püspöki hatalmat, mint a melynekfeladata a hiveket az egyházban bent is megtartani;azonban a protestantismus a külső keretnek ezen meg-tartása helyett a lelki hozzátartozásra, a hiveknek aKrisztussal való személyes egyesítésére fektetvén afősulyt, mellőzni is volt kénytelen azt az alapot, melycsak a szervezethez, azaz az egyedül üdvözítő egyházhozköt és fel kellett állítani azt a másikat, mely a hiveketa gyülekezeti közösségben, az ige hirdetése és befogadásaáltal, a Krisztussal való egyesülésre vezeti.

A prot. egyházban így a gyülekezet, illetőleg ennektársadalmi szerve, az egyház külső organismusának isalapeleme, fundamentuma lett. Az egyházközségek csaka jó rend fentartásáért egyesülnek egymással kisebbés nagyobb csoportokba és ezek felett állítatnak felkisebb és nagyobb hatáskörű hivatalosokat, a kik a köz-felfogás szerint csakis egyháziak lehetnek. Az egyházvalódi életet csupán az egyházközségekben él. Századokmultak el nálunk, míg az egy nagyobb testbe összefoglaltegyházközségek egy magasabb, bizonyos tartomány, vagyország határára is kiterjedő egyházi életet kezdenekélni.

Épen a hit által való megigazulás alapdogmája hoztalétre a prot. és róm. kath. egyházközség között az elsőnagy különbséget, t. i. a lelkészválasztási szabadságot.

Page 115: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

110

A szászok az Andreanum alapján, — egyes városok különprivilegiumnál fogva, — birtak ugyan ezen joggal a refor-matio előtt is: azonban e jog, mint patronatus, alá voltvetve a püspök jóváhagyásának; tehát a gyülekezet sza-badsága nem volt feltétlen még itt sem. A legtöbb egy-házközségbe pedig a püspök rendelt plebánust, kit át ishelyezhetett. A protestáns gyülekezet, a vallás szabadgyakorlatát biztosító törvények erejénél fogva, magaválasztja mindenütt a maga lelkészét. Főleg a reformá-tus, majd az unitárius hitvallás feltünésével látjuk erő-sen hangsulyozva, hogy a lelkész ugyan szabadon hirdet-heti «kiki a maga értelme szerinti» az isten igéjét, de agyülekezet tetszésétől függ, hogy vajjon veszi-e azt, azazmegtartja-e a lelkipásztort.* A János Zsigmond alattitörvények vannak kiváltképen a gyülekezeti szabadságezen szellemében tartva, mikor még a nagyobb egyház-test egysége nem kivánta meg az alkotó gyülekezetek egyhitvallását.

Az egyházközség ezen szabadságából nem csak azkövetkezett, hogy kinevezésnek, dislocatiónak nem volthelye, és hogy a magánkegyuraság is megszünt, hanemegyuttal az is, hogy az egyházközség lelkipásztori hiva-tala nem töltetett be állandóan, hanem csak egy évre,melynek végével a lelkész bucsúzni tartozott, a község-nek pedig jogában volt a gyakorlat által meghatározottidőn belől a lelkészt meg-, vagy meg nem marasztani.Hogy pontosan mely időtájt és mily alapokon jött létrea papmarasztás ezen gyakorlata, azt nem tudjuk meg-határozni; azonban a János Zsigmond alatti törvényekkelez kétségtelenül a legszorosabban összefügg.

* Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 343. l.

Page 116: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

111

Mivel hazánk ezen időben három fejedelem fenható-sága alatt élt, az egyházi viszonyok is különbözőképenalakultak ki az egyes részekben. Erdélyről szólva megkell említenünk azt, hogy a papoknak kinevezése, illető-leg megerősítése a püspök dolga levén s erről a fejede-lemre szállván, mindaddig és ott, a meddig és a hol con-firmationalis taxa volt fizetendő, a lelkészek évenkéntiváltozása még sem lehetett szokásos. Csak mikor a dija censussal együtt eltöröltetett, a mi nagyjában összeesikaz egyházközségnek a lelkész megtartására vagy elbocsá-tására adott joggal, következhetett be az évenkénti pap-marasztás is, úgy hogy ennek eredetét 1560—70 közöttkell keresnünk.

Azonban a papválasztás szabadságának még mindigvolt ekkor is egy korlátja, t. i. hogy csak alkalmas sze-mély volt pappá választható, a ki t. i. a megfelelőképesítettséggel birt. Ezen a ponton érintkezett az egy-házközség legelsőbben is a felsőbb egyházi hatóságok-kal, mivel a képesítésnek megitélése azokhoz tartozott,azok vizsgálták meg a lelkész képzettségét s azok hatal-mazták fel a lelkészi szolgálatok végzésére. És a lel-kész megmaradása a gyülekezetben szintén függött né-mileg a felsőbb egyházi hatóságoktól, a mennyiben azfegyelmi vétség esetében, nem csak attól az egyház-községi lelkészi hivataltól, hanem általában a papság-tól is megfosztotta. Ezen két korláttól eltekintve az egy-házközség papválasztási szabadsága teljes; sőt tekintvea papmarasztás intézményét, még némileg túltengő isvolt.*

* A gyülekezet paprnarasztási, illetőleg elbocsátási jogát azország törvényei is biztosították. Így ment be még a Compila-

Page 117: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

112

A mely lelkész már egyszer megnyerte és birta a lel-készi jelleget, azaz ordináltatott (s le nem tétetett) sza-badon volt választható bármelyik gyülekezetbe. A pap-marasztás hozta magával, hogy némely lelkész egészéletét vándorlásban tölté az ország egyik határától amásikig, valamint hogy egyes egyházközségekben minden2—3 évben más-más lelkipásztor volt. Természetesen azis előfordult, hogy egy-egy lelkész ugyanazon gyüleke-zetben 2—3 ízben is hivatott meg lelkipásztornak. A melyszabadság eleinte a hitvallás, a lelkiismereti szabadságérdekében adatott a hiveknek, abból önkény lett, melymár nem a pap hitvallását, hanem kedves vagy kedvet-len egyéniségét, szónoklási, társadalmi modorát, nemegyszer erkölcsi szigorát vagy könnyelműségét tette birá-lat tárgyává. És alig mutatja valami jobban az eszményés a valóság ellentétét, mint a papmarasztás gyakorlata,mely a lelkiismereti szabadságból egy, a lelkiismerettelsemminemű összefüggésben sem álló önkényt, az istenigéje méltóságából, annak szolgái megalázásában, az igemeg nem becsülését eredményezte, midőn a papot csa-ládostól vándorútra kényszeríté. Azonban az is igaz, hogyezt az egykoruak egészen természetes dolognak tartották;ebben nőttek fel, ebben vénültek meg, s így ha a lelké-szek nem egyszer panaszkodnak is hallgatóik háládatlan-ságáról, mégis igen csekély intézkedés van, mely ez ön-kénynek határt szab.

Az alatt a tíz év alatt, melyben a vallásos reformoktartják izgatottságban Erdély lakosainak lelkületét, a mely

tákba is a p. I. t. l. art. 3-ban foglalt intézkedés, mely «a patro-nusnak és populusnak nagyobb részének akaratját» teszi dön-tővé a papmarasztásban.

Page 118: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

113

alatt születik meg a papmarasztás intézménye is, con-fessionalis kötelékek az egyes egyházközségek közöttúgyszólván nem is állnak fenn. Csak midőn a prot. egy-házak hitvallások szerint teljesen elkülönülnek, akkorjő elsőben is figyelembe, hogy az egyházközség melyikfelekezeti egyház kötelékébe tartozik. Akkor mondatik kiaz is, hogy (1581) az egyházközség hitvallási hozzátarto-zása felett a lakosság többségének (maior pars) akaratahatároz, a mi a gyülekezeti hitegység megőrzése szem-pontjából volt kivánatos.1

A gyülekezeti hitegység a prot. egyházközség egy má-sik sajátos jellemvonásával, t. i. a gyülekezeti egyház-vágyon tulajdonjogával áll szoros összefüggésben. Az egy-házi vagyonról fenmaradt az a kánonjogi felfogás, hogyazok Istennek vannak szentelve, Isten dicsőségére ren-delve, tehát mintegy az Istenéi. Ezért mondá már az1556. évi (ápril) kolozsvári országgyűlés, hogy «az egyszerIstennek szentelt dolgokat profán czélokra fordítani nemszabad.»2 E tekintetben az egyházközségi egyházi va-gyonra nézve nem is volt semminemű eltérő vélekedés.Az egyszerüen «egyházi vagyon», «szent dolog». De annálfontosabb kérdés volt az, hogy minő kultusz czéljaira for-díttassanak, mily felekezeti egyház javára szolgáljanakazok. Fontos volt pedig azért, mivel ezen vagyon álla-gához tartozott a parochia, schola, a fabrica ecclesiæ, «aparochialis örökségek» stb.

A reformatio első időszaka a kérdést úgy igazította el,hogy az egyházi vagyon azon kultusz czéljait szolgálja,

1 Erdélyi országgyűlési emlékek III. 157. l.2 U. o. I. 577. l. V. ö. Appr. Const. Pars I. tit. l. art. 10. és

Pars I. tit. 5. art. l.

Page 119: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

114

melynek a gyülekezeti tagok hivei. Tekintettel azonbanarra, hogy különböző kultuszt követhetnek a hivek, a több-ség hozzátartozása lett az irányadó, mely alól csak cse-kély kivételt találunk.

De a magán kegyuraság alá tartozó plébániáknál aföldesur egymaga concurrálni látszik az egész jobbágy-gyülekezettel, mert hát az ő földén áll a templom, paro-chia, az ő földéből vannak a fekvők, ő építtette a tem-plomot stb. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényazonban minderről semmit sem tud és erősen tiltja, hogya gyülekezet lelkészválasztási szabadságába bárki is erő-szakosan beleavatkozzék, tehát, hogy pátrónusi jog czi-men az egyházi vagyon felekezeti rendeltetésébe rendel-kezőleg beleavatkozzék. És ezzel szünt meg Erdélyben amagán kegyuraság, ennek praesentálási joga a prot. egy-házakban.

Igaz azonban más oldalról az is, hogy a földesurnakmégis csak nagy befolyása maradt az olyan egyházközsé-gekre, melyeknek hivei tulnyomólag az ő jobbágyaivoltak. Tényleg volt neki arra ereje, hogy jobbágyait amaga meggyőződésére vonja, hogy neki tetsző hitvallásupapot vigyen a gyülekezetbe s ezt az eddigi egyházi köte-lékektől elszakítsa. De ennek jogi alapja nem volt és haa jobbágy ellentállt: a törvény az ő oltalmára kelt ésmegvédelmezte ura lelkiismereti zaklatása ellen és azegyházi vagyon élvezetében.*

Az erdélyi törvényhozás tehát mindjárt első időszaká-ban a vallásváltoztatást nemcsak egyéni cselekmény-nek tekintette, hanem a mennyiben az tömeges volt,olyannak, a melynek közjogi és vagyonjogi következmé-

* Appr. Const. Pars I. tit. l. art. 8.

Page 120: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

115

nyei is voltak, a mennyiben az egyházközség felekezetihovatartozására és az egyházi vagyon felekezeti tulajdon-jogára is kihatott. A XVIII. század végéig fenmaradt ezaz állapot, azzal a különbséggel, hogy ezen században aróm. katholicismus érdeke szerint a ius maioris partis holérvényesnek tekintetett, hol pedig eltiltott, tehát a róm.kath. önkény által szabályoztatott.

A mi közelebbről az egyházi vagyon kezelését illeti: aprot. gyülekezetben is fenmaradt a különbség a lelkészijavadalom és az u. n. templom-vagyon között. Amaz ajavadalmasnak haszonélvezetébe ment át, ki felszedte,illetőleg a helyi szokásnak megfelelően használta, élvezteazt. Az utóbbi ellenben a gyülekezet megbizottjánakkezelésében állott.

Az egyházi javadalom fő alkotó eleme, a lakáson kivül,városi helyeken leginkább pénz, dézma, a vidéken földaz u. n. parochialis örökség volt. A föld mellett esetlegdézma, szolgáltatások a hivek részéről és stóla. A paro-chialis örökség természetesen állandó volt, a mennyibena parochiális belsőség után eső külsőkből: szántóföld,kaszáló (széna fü), legeltetés és faizás jogából állott.Ennek nagysága megtartására a lelkész, gyülekezet ésfelsőbb egyházi hatóság egyaránt gondot viselt. Dézmáta lelkész csak dézmaköteles hivektől élvezhetett rend-szerint, azonban későbben idegen helyek dézmái rendel-tettek egyik másik egyház lelkésze, iskolája részére, vagypedig a dézmából bizonyos összegü járulék. Egész dézmátcsupán a szászföldi lelkészek élveztek. De már JánosZsigmond megkezdette s a Báthoryak folytatták, hogy adézma egy negyedét a plébánostól bérbe vették. A ref.lelkészek közül tehát csakis a szászföldön levő gyüleke-zetek lelkészei kaptak egész dézmát; míg a többi dézmá-

Page 121: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

116

sok ennek csak bizonyos hányadát t. i. negyedét vagytizenhatodát, a szerint, a mint élvezték volt ezt még aróm. kath. időben a plébánosok.1

Minthogy a püspöki dézmát a fejedelem élvezte és aföldesuraknak, ha akarták, bérbe is adta, a lelkész amaga dézmáját a fejedelem, vagy földesur dézmálásaidején szedette be. Az eljárást a fejedelem által kiadottdézmálási utasítás szabta meg, a mely a lelkészek szá-mára elég kedvezményeket foglalt magában. A földesurnem egyszer a lelkésztől quartáját is kibérelte és hosszuidőn át csak a bért fizette, mi a bér és a ténylegesdézmarészlet érték-különbségénél fogva nem volt épenmindig előnyös a lelkészre nézve. A városi hatóság sok-szor kibérelte a lelkész dézmáját, a mikor rendszerint aplébános összes járandóságát pénzül kapta a várostól.Kolozsvár jegyzőkönyveiből tudjuk, hogy Dávid Ferencz-től a dézmát a város megváltotta. Szászvároson BuzásBalázs 100 forint bérért engedte át a dézmát a városnak,a minek következtében több mint száz éven keresztül alelkészek nem tudtak magához a dézmához jutni.2

A hivek szolgáltatása rendszerint csak a vidéken, falusigyülekezetekben fordul elő s legnagyobb szerepet aszékelyföldön játszott, hol a föld mellett épen ez képeztea lelkész jövedelmét. A fő szolgáltatás a párbér termé-szetü kepe, mely, úgy látszik, ősi alakjában áll fenn mégma is, mikor mindenki, kinek 10 kalongyája terem, eb-

1 Az egyházi javadalmak biztosítását országos törvények fog-lalták magukban. Lásd: Erdélyi orsz. gyűlési emlékek III. 129.,157 l. Appr. Const. I : 1 : 10. és I : 5 : l.

2 Jakab Elek: Kolozsvár története II. 216—7. l. Archiv d.Vereins f. sieb. Landeskunde N. f. XV. 273—4., 515—4. l.

Page 122: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

117

ből kettőt a papnak és egyet a mesternek tartozik adni.A kepe-rendszer mindig tekintettel volt a szegényebb ésaz elaggott hívekre, kikkel szemben a kepekövetelés isalacsonyabb volt. A különböző területeken a kepe külön-bözőleg alakult, de párbér természetét megtartotta. A ter-mény-kepén kiül fa- és bor-kepe is szerepel. Egyéb szol-gáltatások a szántás, némi fuvar, kézi napszám stb. vol-tak még egyes helyeken.

A stóla nagy területi átlagokban ugyanaz és aránylagelég csekély összegü volt. Igy a székelyföldön a keresz-telésért egy tyuk s egy kenyér, az esketésért «a mintalkudhattak»; temetésért 24 denár stb.

Erdélyben nem találunk olyan különös lelkészi java-dalmakat, mint a királyhágontuli rész némely vidé-kein, de azért itt is megvoltak a sajátosságok, melyekközül elég, ha felemlítjük, hogy Marosszéken, Szent-simon, és Geges környékén szokásban volt almafát hagyo-mányozni a lelkésznek, mesternek vagy az eklézsiának,melynek termése az illető jövedelmét képezte — ha ésa mig volt.*

A lelkész mellett szerepel már a XVI. században alegtöbb egyházközségekben a tanító, ki egyszersmindkántor is, kinek neve rendszerint «mester». A nőtlentanitó a lelkésztől asztalt kapott, azonkivül ő is nyertkepét, mely a papi kepe fele szokott lenni; kapott didac-trumot, kakast és ha egyszersmind ő volt a harangozóis, ezért pénzt.

A templomvagyon a gyülekezetti megbizottak kezelésealatt állott és pedig olyannyira ezeké alatt, hogy a lelkész-nek a felügyeleten kivül semmi egyéb beleszólása nem

* A marosi egyházmegye legrégibb protocollumából.

Page 123: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

118

volt. A számoltatás a gyülekezeti bizalmi férfiak, esetlegaz egyházi felsőbb hatóság dolga.*

A templom fentartása volt a templomvagyon czélja.Ide értetett a templomi felszerelés, szószék, székek, ideaz urvacsorai pohár, kelyhek, tányér, kannák s ide aharangok is. A templom, mellett igen fontos szerepe volta czinteremnek, azaz a templomot körülvevő kerítésneks a rajta belül levő üres térségnek, mely némileg erősségetis képezett s ha emelkedett helyen s erősebb kőkerítéssels időközi lakásra alkalmas helyiségekkel volt felszerelve,várnak, kastélynak is (Dés, Marosvásárhely, Nagyenyed)neveztetett.

A XVI. században, sőt még a XVII-ikben is, az oly sürünlakott székelyföldön ritkaság számba ment az olyan egy-házközség, mely egyetlen politikai községet foglalt magá-ban. Többnyire több falunak volt egy temploma, a mikora templommal biró hely a mater ecclesia volt, a hozzá-tartozók pedig a filiák. Együtt megyének neveztettek,megkülönböztetésül a falutól. Volt megye, mely 5—7falut is foglalt magában, mely faluk közül egyik-másikbana r. kath. világból még kápolna is állott fenn. Az ilyenmegyékben rendszerint minden faluban volt a templom-nak földje. A templom-földeken kivül, a mennyiben ezekjövedelme a templom és czinterem építésére elegendőnem volt, a hivek még meg is adóztatták magokat azonkivül, hogy a kézi és igás napszámokat a — rendszerint —szerződésben meghatározott arányban szolgáltatták, úgy

* Nagyon érdekes képet mutat az egyházközségi vagyonkeze-lésről a nyárádszentannai megyebirói számadáskönyv, mely1627-től foglal magában adatokat. L. Magyar Protestáns egyház-történeti Adattár 1902. 30. s köv. l.

Page 124: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

119

hogy mindig meg volt állapítva, hogy a czinterem keríté-séből melyik falu melyik részt tartozik megépíteni ésrendben tartani.1

Az egyházközség anyagi ügyeinek élén a vidékenegyházfiakkal találkozunk, kik az egyes falukban, úgymint a több filia s egy materből álló megyékben is,megyebiráknak neveztetnek. Ők kezelték a templompénzét s egyéb vagyonát. De ezenfelül ők gondoskodtaka pap és mester bérének kellő időben való beszolgálta-tásáról is. Falu helyeken a bért a pap és mester többnyireszemélyesen vették kézhez az egyes hivektől, de van arrais eset, hogy az egyháznak az egészet összegyüjtve szolgál-tatták át az illetőknek.2 Az egyháznak «quasi ecclesias-ticusoknak» tekintettek és némi közteher alóli mentessé-get is élveztek.3

Sok helyen találhatni, hogy az egyházközségnek belsőés külső telkei vagy felesen vannak, úgy hogy azokatjobbágyoknak adják ki haszonbérbe, vagy pedig egyene-sen jobbágy telkei is vannak. Igy az egyházközség mintegyföldesuri jogokat is gyakorolt. Ezek a jobbágyak az egy-házközségnek járó tartozásokon kivül még az egyházlátoga-tás alkalmával az esperesnek 1—1 frt fizetéssel tartoztak.

A városi egyházközségek eleitől fogva különböztek afalusiaktól belső szervezet tekintetében és más egyébképenis; mi a város alkotmányával, illetőleg privilegiumá-val, anyagi s szellemi és egyéb viszonyával áll összefüg-

1 Lásd a Berekereszturi deliberatumot Tört. Tár 1885. 785. l.2 Egyházfiak tételéről az országos törvényhozás is rendelke-

zett. Appr. Const. Pars V. ed. 51.3 A megyebiráknak s egyházfiaknak a fejedelmek hadmentes-

séget biztosítottak hivataloskodásuk idejére.

Page 125: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

120

gésben. Erdélyben a nagyobb városok, a székelyföldieketkivéve, szász telepítésüek voltak s így a szászok jogaivalis birtak. Azonkivül még megtartották azt a szerepet is,hogy a körülöttük elterülő faluknak, illetőleg vidéknekélete bennök összpontosult. Az erdélyi ref. városi gyüle-kezetek, azonkivül hogy a vidéknek központjai, szellemitekintetben vezérei, világító lámpásai lettek, még egyébsajátságokra is tettek szert.

A városok, privilegiumaiknál fogva, a szabad lelkész-választás jogával birtak már a pápás időben is és pap-jaikat csak megerősítés végett praesentálták a püspöknek.Ezen felül maga a városi communitas nemcsak hogyegyszerüen praesentáló patronus volt, hanem a gyüleke-zeti vagyonnak tulajdonosa is. A patronatusi köteles-ségekből kifolyólag a communitas gondoskodott minden-nemü egyházi szükségletekről. A communitas pedig amaga kis és nagy tanácsa és hivatalosai utján müköd-vén, az egyházi vagyonnak kezelése és a praesentatiois a tanács kezében volt. Igy maradt ez a reformatioután is.

A protestánssá lett városi gyülekezet lelkészeit a tanácsválasztotta és esetleg a fejedelem megerősítése alá ter-jesztette fel.* A hivek nagyobb száma több lelki gondo-zást igényelt, mig a város jogiszemély szerű egységévela gyülekezet egysége járt együtt. Ezért a városi gyü-lekezetnek rendesen egy főpapja volt, ki plébánosnakneveztetett. Ez volt a tulajdonképeni pap, a parochi-alis jogok birtokosa. Mellette működtek a káplánok,

* A szász földön lakó papok fejedelmi megerősítés alá tar-toztak. Több ily megerősítő okmány található Teutsch Urkunden-buch I. kötetében.

Page 126: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

121

vagy hitszónokok. A reformatio első századában még a ref.és unit. egyházban is feltalálható ez a megkülönböztetés.

A főtemplommal szemben a többi templomok és kápol-nák csak kisegítő szolgálatot teljesítettek, hogy a hivekájtatosságukat könnyebben végezhessék. Bennük rendesena plébános segédei végezték az istentiszteletet, kik akkorneveztettek különösebben káplánoknak, ha valamelykápolnához csatolt jövedelem képezte alapjavadalmukat.Különben rendszerint prædicatoroknak hivták őket. Bár-hány templom lett légyen is: azok egy és ugyanazon fő-templomhoz, illetőleg gyülekezethez tartoztak. A kápláno-kat a plébános a pápás időben maga választotta magamellé, de már a reformatio korában a magistratusnak isvolt beleszólása. A magistratus választja és elbocsátjaa praedicatort. Azonban a plébános nem volt könnyenelmozdítható és rendszerint csak akkor változott, ha magais akart.

A plébánosnak és káplánjának javadalma helyenkintkülönböző módon szolgáltatott ki. A rendes különbségetaz képezte, hogy vagy meg volt határozva, hogy melykápolnának vagy oltárnak jövedelmét veszi a káplán,1

vagy az összes javadalmat a plébános élvezte és a káplá-nokat ő tartotta.2 Kolozsvárt míg az egész egyház unitá-rius volt, egy plébános mellett 4 praedicator működött;ezenkivül mivel a szentpéteri — külvárosi — gyülekezetkülön plébániát alkotott, ennek külön plébánosa volt.

1 Szászvároson a plébános vette az egész dézsmát, az egyikkáplán a szent Katalin, a másik pedig a Mindenszentek oltárá-nak jövedelmét. L. Archiv N. P. XV. 273., 785., 464—5. l. stb.

2 Ez volt az eset Kolozsváron, a hol azonban a dézma bér-lete fejében a városi tanács átvette a káplántartást. Lásd JakabElek i. m. II. kötetében a megfelelő helyeken, főleg 215—8. l.

Page 127: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

122

Gyulafehérvárott 1580. tájt Ilosvay Benedek volt a plé-bános és mellette 2—3 káplán működött.

Kolozvár példájából látjuk, hogy a plébános főjövedel-mét, a dézmát, a város azon feltétellel bérelte ki, hogyprédikátorokról ő fog gondoskodni. Mikor 1571 --72 tájtDávid Ferencz anyagi zavarok közé jutott, a város fel-ajánlotta neki, hogy vegye vissza a dézmát, de fizesse akáplánokat. Ugyancsak Kolozsvárt látjuk azt is, hogyegyik-másik káplánnak meghatározott utczaszeri jövedelmevolt, t. i. ez vagy amaz utcza párbérszerü fizetése, ez vagyama káplán tartására szolgált.*

A székely városokban is megvan a plébános és káplánés pedig a város nagysága szerint a káplánok száma vál-tozó. Marosvásárhelyt 2—3 káplán volt, mig Sepsiszent-györgyön, Kézdivásárhelyen 1—1, Székelyudvarhelyen hol1, hol egy sem, hanem csak maga a plébános látta el ahivek lelkigondozását. Ez a külsőleg róm. kath. intézmény,a XVI. századból még a XVII-be is átment, de ezutánváltozni kezdett.

Már a XVI. század végén teljesen eltünik a plébános-nak káplántartási joga. A tanácscsal együtt és így közö-sen töltik be a kápláni állást s közösen bocsátják is elállásából a káplánt. A városi tanácsnak a választásbavaló befolyása mindig jobban erősbödik, úgy hogy a plé-bános csak megkérdeztetik. Ennek következtében a be-állított káplán sulya, tekintélye is növekedik, úgy hogylassanként a parochiális jogok már a plébánost és a káp-lánt egyaránt illetik. Ez nem a plébános jogán, hanemsaját jogán végzi a lelkipásztorolás és igehirdetés összesteendőit. Ezzel úgyszólván a plébános és a káplán között

* Egyházfiui számadások a városi levéltárban.

Page 128: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

123

való jogi különbség is elenyészik. Mindössze a fizetésbelikülönbségek maradnak fenn, a melyekhez járul az anya-könyvvezetés, a kor stb., a melyek alapján egyik pap első-nek, a másik másodiknak stb. neveztetik, vagy néha ott, holkét pap volt, az egyik nagy, a másik kis pap nevet viseltleginkább azon okból, hogy fizetése az utóbbinak kisebbvolt s így az állásra is ifjabb egyén választatott meg.A kis papot rendszerint succesio még nem illette a XVII.században a nagy, vagy első papságra, úgy hogy a nagypap változása esetén ennek helyére más nagy papotválasztottak. Természetesen előfordult azért az az esetis, hogy a kis pap választatott meg nagy pappá, sőt eset-leg valamely jeles rector is.

A ref. egyházban a plébános és káplán közötti viszonyátalakulására lényeges befolyással volt az a körülményis, hogy a XVII. század elején több olyan városi gyüle-kezet keletkezett, hol az unitárius egyház volt tulajdon-képeni utódja a róm. katholicismusnak, a hol tehátaz egyházközségi folytonosság nem volt fentartható, ígyp. o. Tordán, Désen, Kolozsvárt. Főleg a kolozsvári,1608 tájt alakult, de ettől fogva rohamos gyorsasággalfejlődő ref. gyülekezetnek volt e tekintetben irányadó be-folyása. Itt a plebánosság, főtemplom, templomvagyon,parochialis jövedelmek mind az unitáriusok kezében vol-tak és maradtak, úgy hogy a ref. egyház teljesen uj ala-pítás volt, mely a régi róm. kath. egyházközséggelsemminemü összefüggésben nem alhatott. Az óvári, tehátzárdai templom volt első temploma és az első időkbencsak egy papja volt. Majd a papok száma 2-re, azután3, sőt 4-re emelkedett. De ezek közül egyik sem voltplébános, hanem a legidősebb, ki többnyire egyszersmindkolozskalotai esperes is volt, viselte az első papi czimet;

Page 129: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

124

a többi pedig 2-ik stb. pap, megválasztásuknak sorrendjeszerint. Ez a példa aztán majd mindenütt követésre talált.Igy látjuk, hogy Szászvároson is 1630 körül megszün-tetik a káplánságot s Nádudvari Gergelynek NádudvariAndrás már nem káplánja, hanem «collegája».* Csakoly helyeken maradt még meg a nagy és kis papközötti különbség, hol az utóbbi jövedelme nem voltvalami nagy s így nem lehetett arra számítani, hogyhuzamosabb ideig helyben marad. Igy p. o. Fogarason,Sepsiszentgyörgyön, Nagyenyeden, Désen kis pap méga XVII. század végén is szerepel, pastor secundariusnéven.

A papok különben a legtöbb helyen már a XVII. szá-zadban egyenjoguak fizetés tekintetében is, kivéve ott,hol külön alapítás szolgált fizetéseik alapjául. Igy Kolozs-várt egyenlő fizetése volt mind a 4 papnak, ellenbenFogarason, Szászvároson a régi különbségek még mainapig is fentartották magukat.

A városi hitegységnek megszüntével a városi magistra-tus egyházi befolyása is módosult, avagy egyenesen megis szünt. A magistratus tagjai természetesen a legtekinté-lyesebb polgárok soraiból választatván, nagy befolyássalbirtak ugyan az egyházközség ügyeire, csak hogy eztmár nem magistratualis jellegök, hanem különbeni tekin-télyűk folytán gyakorolták. Kolozsvárt egészen 1638-ignem is voltak reformátusok a városi magistratus tagjai,tehát nekik egy egészen külön szervről kellett gondos-

* A szászvárosi ref. ecclesia története 1726-ig. Írta NádudvariPéter. Mss. Erd. Muz. gr. Kemény J. kézirati gyűjteménye. Collec-tio Minor. Ms. Hist. Tom. XXVI. nro 5. Erdélyi Prot. Közlöny1876. 20—22. l.

Page 130: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

125

kodniok az egyházi ügyek vezetése végett, mit az u. n.consistoriumban, a presbyterium erdélyi ősében találtakfel. Ennek consistoriumnak a tekintélyesebb városi ref.polgárok voltak tagjai s azonkivül a lelkészek. Ennekállott aztán a hatáskörében a lelkészek választása, marasz-tása és elbocsátása is. A consistorium eme vonása arramutat, hogy mintegy a városi magistratus örököséültekintetett, annak jogait vette át. Jellemvonásai: az ön-kiegészítés, a hivek összesége megkérdezése nélkül valóintézkedés stb. ugyanerre mutatnak.*

A hitegység megszünése mindenütt magával hozta azegyház ügykezelésének a polgári ügyvezetéstől való el-választását, de csak ott vezetett teljes elválasztásra, a holkülönböző hitvallásu gyülekezetek lelkészszel rendezked-tek be p. o. Kolozsvárt, Tordán a XVII. században. Ellen-ben a hol egyszerüen más hitüek is voltak a városon,illetőleg annak magistratusában, ezeknek eliminálásá-val mégis csak a tanács kezében volt a vezető szerep.Igy p. o. Marosvásárhelyen, Désen, Szászvároson, Déván,Nagyenyeden stb.

Hasonló alakulást mutat a városi egyházközség vagyonihelyzete is, mely a viszonyok szerint megfelelő változá-sokon megy át, mig a városi és egyházi község egysé-géből, a különválás után, a külön egyházi szervezetmegvalósul. A hitegység esetében a protestantismus alap-

* Egyházunkban a kolozsvári egyházközségnek volt legelőszöra városi magistratustól független consistoriuma. Ilyennel bírtrnár ujból való megalapítása óta. Utána Fogarason találunkconsistoriumot 1620—29 tájt. A consistorium működését ennekjegyzőkönyvei mutatják a legvilágosabban. L. erre nézve a ko-lozsvári consistorium jegyzőkönyvét Tört. Tár 1896. 419. l. Prot.Közlöny 1895. 46. s köv. l.

Page 131: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

126

elvének megfelelően, a külegyházi és polgári ügyek s va-gyon kezelése teljesen együtt van. Ez volt Erdélyben isaz első kezdet, melyet a különböző confessiók fejlődésemegzavart ugyan a vagyonkezelés tekintetében, de a iusadvocatiae, azaz az egyháznak adandó seculare brachiumszempontjából még sem érintett.

Az egyházi vagyont, mint a gyülekezet tulajdonát, ahitegységet megőrizett városban a magistratus kezeli.A kezelésre külön hivatalnokokat, egyházfiakat (vitrici,æditui) állít be, kik mindennemű egyházi közjövedelmetbeszednek és elszámolnak. Ezeknek működése azonbancsak a fabrica ecclesiæ-re vonatkozik s így csakis azonjövedelmek forognak kezükön, a melyek a templom épü-letével, felszerelésével s karbantartásával járnak. Ígykezelésök alatt állanak a róm. kath. korból fenmaradt sleltározott egyházi felszerelések, melyek már nem hasz-nálhatók (keresztek, monstransok, papi ruhák, missalékstb.), a harangozásból és templomi sirhelyekért folyójövedelmek, ingatlanok jövedelmei, melyek között leg-gyakoribb városhelyeken a templom körüli boltok bére.A kiadások rendszerint kicsinyek, mint p. o. harangolaj,kötél stb., fontosabbak a javítások, építések.*

A lelkészkedő papság, tanítók s tanulók ellátásárarendelt jövedelmek, sokszor még a fundáltak is, több-nyire a városi hivatalosok által kezeltetnek. Kevés az, amit a plebános vagy pap, vagy iskola közvetlenül veszfel a jövedelmi forrásból. Így pl. a dézmabeli plébániaijövedelmet a város bérli s az ő dézmásai szedik fel. Ha,mint Kolozsvárt, dézma rendeltetett az iskolára, ezt a

* Az egyháznak számadásai teljesen egyenlő képet mutatnakKolozsvárt, Marosvásárhelyt vagy Fogarason.

Page 132: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

127

várost szedi be és sáfár polgárai számolnak róla, az isko-lára tett kiadások szerint. A marosvásárhelyi iskoláraadott cameraticum is a város kezébe folyt s ez fordítáaz iskolára, mivel egyéb fedezetlenül maradt szükségeitis ő teljesítette. Csak az alapítványi pénzjövedelmek,melyek személyiek voltak, jutottak közvetlenül a pap,tanító kezéhez. Így pl. a dési plebános és rektor az akná-ról nyert 1000, illetőleg 600 kősó árát kezeikhez kapták.Ezek nem kerültek a városi közpénztárba.

A városokban tehát egyelőre az egyházfiak csupán atemplomvagyon kezelői voltak, de még ők is a magistra-tus által bízattak meg e teendők végzésével. És ez ígymaradt néhol még a XVII. század közepén túl is. Ellen-ben, a hol ez a szakadás miatt nem volt lehetséges, mintKolozsvárt, ott az egyházi vagyonkezelésnek más módjajött létre.

Mindjárt kezdettől fogva, hogy a kolozsvári ref. egy-ház megalakíttatott, külön consistriuma és ez által meg-bizott külön vagyonkezelői voltak. Minő volt első szer-vezete: azt nem tudjuk. Bizonyára voltak az egyháznakkülön inspectorai, vagy kurátorai, külön consistoriumaés számvevői. Ezek a szervek vezették úgy az egyház-községnek, mint az ezzel legszorosabban összeforrottkollégiumnak anyagi ügyeit. Sőt minden valószinűségszerint még a XVII. század dereka előtt ők intézték tel-jesen az iskola belső szellemi ügyeit is, ők voltak az isko-lai gondnokság is.

A XVII. század 30-as éveiben kezdődik meg, hogy mégoly helyeken is, hol a hitegység fennállott, a várositanácstól teljesen külön szervezet állíttatik az egyház-község élére. Az első ilyen esettel Fogarason találko-zunk, hol az egyházi ügyeknek nagyobb rendbe vétele

Page 133: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

128

végett Bethlen Gábor inspectorokat állít be az egyház-községbe, kiknek kötelességök az egyház ügyei felettőrködni.*

Az inspectorok, vagy kurátorok alkalmazása az elsőlépés a polgári és egyházi község ügykezelésének elvá-lasztására, a mikor nem a magistratus többé az egyház-község szellemi és anyagi ügyeinek legfőbb őre és keze-lője, hanem az e czélból beállított külön egyházi szerv.A fogarasi első inspectorok, kik közül kettő fő, kettőpedig ezeknek alárendelt «biró» volt, kettős szereppelbirtak, t. i. mint vagyonkezelők és a szellemi életre fel-ügyelők. Ez utóbbi tekintetben azonban épen nem akálvini presbyteriumot képviselik, hanem csak össze-kötő kapcsok az egyházi és világi hatóság között az egy-házi fegyelem gyakorlásához szükséges karhatalom kinye-rése végett. Az egyházi fegyelem gyakorlása még mindigtúlnyomólag a lelkész kezében van, ki ezt az isten igé-jénél fogva reá ruházott kulcshatalom erejével kezeli.De egyuttal, tekintve hogy a lelkész is gyarló ember ésezen hatalomnak kezelése igen sok visszásságra adottalkalmat, azért az inspectoratus, mely a század derekánkibővíttetett már és számos mellék egyházi tisztviselővelgyarapíttatott, a kulcshatalom gyakorlásában a presbyte-rium szerepét veszi fel; mire legnagyobb hatással azekkor folyó presbyterianus küzdelmek voltak. Fogaras,mint a fejedelemasszonyok birtoka, 1631-től LoránttfyZsuzsánna kezeiben lévén, főleg az öreg Rákóczy Györgyhalála után a presbyterianismus melegágya, székhelye lett.

* Bethlen Gábornak Fogarason 1629 febr. 23-án kelt rende-lete, rnelylyel az egyháznak két «főbirót» és két «substitutusbírót» rendel, — a nevezett egyházközség levéltárában.

Page 134: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

129

Nagyban előmozdította még e szerepét az is, hogy Foga-ras távol eső fekvésénél fogva egyházmegyéhez nem tar-tozott s így canonica visitatio sem működhetvén benne,az esperesi vizsgálat alatt álló gyülekezetek egyházfegyel-mezési eljárása itt nem volt gyakorolható.

Az egyházi fegyelem gyakorlása ebben a korban mégigen nagy jelentőséggel birt. Gyakorlása a jó rend és azigehirdetés sikereinek biztosító eszköze gyanánt tekinte-tett. Kezelése azokon a városi helyeken, hol a magistra-tus volt az egyházközségi előljáróság is, rendszerint úgytörtént, hogy a lelkész vagy valamelyik világi tag fel-jelentése folytán ismeretessé vállott esetre a magistratusszabta ki a büntetést; végrehajtásról azonban közvetle-nül csak testi fenyíték esetében gondoskodott. Az egy-házi büntetés: az egyházkövetés, csak akkor szorult különvégrehajtásra, ha a vétkes vonakodott. Az urvacsorátólvaló eltiltást, a tisztes temetés megvonását hasonlóképena városi magistratus mondotta ki, természetesen a pap-sággal együtt, ennek panaszára, előterjesztése, javaslataalapján, de ő maga ügyelt fel arra is, hogy az megtör-ténjék. Az absolutiót a tisztán egyházi büntetések alól isnem az egyházi hivatalnokok, a papok, adták, hanem aző előterjesztésökre a magistratus.

Ott, a hol consistoriumok létesültek, a büntetést ezekmondották ugyan ki, de végrehajtás végett, a mennyi-ben karhatalomra volt szükség, a világi hatóságot keres-ték meg. Így elrendelték az urvacsorától, a templom-ból kitiltást, az egyházkövetést és a mennyiben a vétkesvonakodott a megsértett egyház kiengesztelésétől, avilági hatóságtól kért brachiummal jártak el ellene. Olybűnesetekben, melyek a polgári büntető törvényekbeütköztek, egyenesen a világi hatósághoz fordultak. És a

Page 135: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

130

hatóság köteles volt nekik a jogsegélyt megadni, abüntetést kiszabni, mivel ellenkező esetben az egy-házi hatóság a fejedelemhez fordult, ki aztán a végre-hajtásra a hatóságot büntetés terhe alatt utasította.Különben is az állam büntető törvényhozását telje-sen uralták az egyházi felfogás elvei.*) Ennek nyomá-ban ott voltak még aztán a törvényhatósági statutu-mok is, melyek gondjukat hasonlóképen kiterjesztettékaz erkölcsi életre és a közerkölcsiség és vallásosságvédelméről a magok rendelkezéseivel is gondoskodtak,kiterjesztve azt az egyházközségek s a papok védel-mére is.

Már az eddigiekből is látszik, hogy a városi és falusiegyházközségek között lényeges különbség állott fenna reformatio után is, épen úgy, mint a reformatioelőtt. De a különbség megvan a két idő között is. Ea különbség a reformatio előtt csupán a városi patrona-tussal függött össze, de ebből az az exemptio is követke-zett, hogy az ilyen egyház az archidiaconatusba nem istartozott. A patronatusi jog a városi privilegiummalállott összefüggésben. Ez a privilegium és a pápás idő-beli exemptio a reformatio után is megtartotta hatályát.Egyelőre csak az ily «civitates», privilegialis városokbirtak ezzel, majd mikor az alkotmány egyes helyeknekújabb mentességeket adott (taxáshelyek), ezek is igényel-ték maguknak a mentességet.

Mint ismeretes, a ref. egyházban még a legújabb idő-kig is voltak különös és kiváltságos helyzetben levővárosi egyházközségek, melyek közönségesen püspökivizsgálat alatt állóknak neveztetnek és jellemző tulaj-

*) Lásd alább a 12. fejezetet.

Page 136: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

131

donságuk az, hogy nincsenek az esperes egyházlátogatá-sának alávetve, hanem bennük a püspök gyakorolja acanonica visitatiót. A püspöki vizsgálat alatti egyházakmultja egészen a pápás korba nyulik vissza és összefüg-gésben áll a városi privilegiumokkal, a város patrona-tusával.

A későbbi külön helyzetnek legelső oka az volt, hogya város, mint az egyházi ügyek vezetője, kezelője, nemállott semmiféle politikai vagy egyházi felsőbb hatóság-nak alatta, hanem épen úgy, mint a megyék: közvet-lenül a fejedelemnek voltak alárendelve. Szabadalmaiknem engedték azt, hogy felettük az esperes felügyeletetgyakoroljon, tőlük számon kérje az egyházközség vagyo-nát, egyházkörüli eljárásukat stb. Nem egyházi tekin-tetben volt meg a mentességük, de politikai különálló-ságuk menté fel őket az egyházmegyei joghatóság alól.Ellenben lelkészeik alatta állottak a rendes egyházihatóságnak, mely alól magukat nem volt joguk kivonni.A szabad városok után a taxás helyek is erre az álla-potra törekedtek és mikor a XVII. században már con-sistoriumokat állítanak fel saját kebelükben, habár elesettis az ok, mely miatt addig egyházlátogatásnak nem vol-tak alávetve, a consistoriumban újabb okot találtak azegyházközségek, mivel ekkép ők szervezve voltak, nemúgy, mint a falusi gyülekezetek.

Az ilyen egyházközségek már a XVII. századbannagyra voltak eme jogukkal. Így pl. Patai Máté nagy-enyedi pap és egyházmegyei esperes nem tudta keresz-tül vinni, hogy a városi egyházközséget, mely még ebbenaz időben (1660 tájt) a várossal össze volt forrva, meg-vizsgálhassa. Hasonlóképen látjuk, hogy Apáczai Kele-men marosszéki esperes engedélyt kér a marosvásárhelyi

Page 137: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

132

tanácstól, hogy az egyházközséget megvizsgálhassa. Denem nyerhette meg.1

Hogy mégis az ily egyházak se legyenek felügyeletnélkül, azért a püspöki vizsgálatnak vettettek alá, mi aXVII. században rendszerint úgy történik, hogy a püs-pök meglátogatván évenként egy-egy egyházmegyét, azily helyeket jelölte ki a vidéki papság összejövetelére sígy ez alkalommal szerzett meggyőződést az illető egy-ház állapotáról is. Ily egyházak voltak a XVII. század-ban Kolozsvár, Dés, Fogaras, Marosvásárhely, Nagy-enyed, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásár-hely, Déva, Szék, Ilyefalva. Mig Gyulafehérvár, mintfejedelmi és püspöki székhely is, minden visitatio alólmentes volt. A XVIII. században Kolozsvár már azt iskövetelte magának, hogy őt a püspök sem látogathatjameg, mivel közvetlenül a fejedelemnek, illetőleg a con-sistoriumnak volt alávetve.2 A XVII. század folyamánmég effélének semmiféle nyoma nem található, hanemcsak annak, hogy esperes bennük nem visitál. Némelyegyházközségek ezek közül, már nagyságuknál fogva is,szinte rendes esperesi székhelyek voltak s mivel mégebben a korban az egyházlátogatást az esperes szemé-lyesen teljesítette kísérőivel, így itten már azért sem volt

1 Erd. Muz. gr. Kemény-féle kézirattár. Coll. Mai. XXIII13. sz. Marosvásárhelyi egyházi levéltár.

2 Lásd az V-ik kötet függelékét. A kolozsvári egyházmegye1874. évi emlékiratának a fejedelmi korra való hivatkozása tévedé-sen alapul. Abból a tényből, hogy 1683-ban Kolozsvárt főconsisto-riumi gyűlés tartatott, bajos dolog azt következtetni, hogy Kolozs-várt a generális visitatiót a fejedelem maga hajtotta végre. HátGyulafehérváron, Nagyenyeden és Fogarason, hol szintén tar-tattak eféle főconsistoriumi ülések?

Page 138: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

133

egyházlátogatás. Azonban az ilyen egyházközség is azegyházmegye kebelében és területén feküdt, a minekvilágos nyomait látjuk abból, hogy az illető községekvagyoni följegyzései az egyházlátogatási jegyzőkönyvben,illetőleg vagyonlajstomban (conscriptionale protocollum)bent foglaltatnak pl. a széki, dési, udvarhelyi egyház-megyében, de a látogatás még ott sincs, — ha espe-resi hely volt az illető — a hol nem volt privilegialishely a város pl. Küküllővárt, mely 1629—48. esperesiszékhely.

A városi egyházakat tehát így csakis papjaik közvetí-tették az egyházegyetemmel, mivel a püspöki látogatáscsak ideiglenes és ritkán történő volt és rendszeres vizs-gálattal nem járt, hanem inkább az egyháziak erkölcsiéletére s a vidéki gyülekezetekben netalán felmerültegyes bajok eligazítására vonatkozott.

Ellenben a falusi gyülekezetek rendes, évenkénti egy-házlátogatásnak voltak alávetve és ez az egyházlátogatáskötötte össze egy testté az egyházmegyebeli gyülekezete-ket, ez intézte el a felsőbb jóváhagyást vagy rendelkezéstigénylő ügyeket. Egyházmegyei gyüléseken való gyüleke-zeti képviseltetés s gyülekezeti ügyeknek ide vitele azegész XVII. század folyamán nincs gyakorlatban.*

A falusi egyházközségek gyülekezeti élete tehát nemolyan befejezett, mint a városiaké. Az esperesi egy-házlátogatás, mint főhatósági ellenőrzés, kiegészíti azt.Hogy mennyire kiegészíti, azt legfőbbképen az egyházifegyelem gyakorlásánál látjuk. Ugyanis az egyházi fegye-lem alapja a kulcsok hatalma. Ez Luther és Kálvin

* Kivételt képeznek az affiliatio és anyásítás, melyek a par-tiális és generális zsinat elé tartoztak.

Page 139: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

134

szerint a gyülekezetet illeti, míg a II. Helv. Conf. szerint,a lelkipásztorokat, a kik a gyülekezettel együtt tartoznakabban eljárni; A reformatio kezdetén, a róm. kath. szo-kásoknak megfelelően, a lelkész egyedül gyakorolta azegyházfegyelmet. Excommunicált, egyházkövetésre itélt,eltiltott a templomtól és úrvacsorájától, a miből igensok «inconvenientia» származott. A világi hatóság lettvolna hivatva az itéletet végrehajtani, a mi azt jelenti,hogy jobbágyokkal szemben a falusbiró adta a brachiu-mot. Minthogy pedig ezen eljárás mellett az egyház-fegyelem komolyságát veszedelem fenyegette, mert pl.az egyházhelyes, vagy kisbirtokos nemessel és betelepedettpolgárral szemben a falusbiró el nem járhatott, ezért aXVII. század elejétől az a gyakorlat jött szokásba, hogya lelkész maga nem szabhat ki egyházi fenyítékeket.Úgyde mellette nem volt oly egyházi testület (presby-terium, consistorium), melyre ezt a lelkészszel együttállandóan bizni lehessen. Azért az egyházlátogatóságkezébe került, mely esperes, jegyző, assessorokból állottés a vármegyei hatóság részéről kirendelt seculare bra-chium, (vármegye embere,) állott mellette.

Így az egyházközségi életet, mintegy kiegészíti a ca-nonica visitatio, mint a gyülekezeti egyház fegyelemgyakorlója. E minőségéhen rendesen megkérdezi, hogynincs-e a gyülekezetben botránkoztató életű ember:parázna, lopó, gyilkos, részeges, vagy a ki ilyeneket befo-gad. Nem dolgozott-e valaki ünnep vagy vasárnapon?Van-e, ki templomba nem jár, úrvacsorájával nem él?Van-e, ki «szombat ülő, zsidózó» ember? De ezekenfelül épen a kálvini presbyteriumnak megfelelőleg azegyházfegyelmet a lelkészre, mesterre s ezek családjárais kiterjeszti és ezek erkölcsi magaviselete felől a gyüle-

Page 140: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

135

kezetet kérdezi meg. A hallgatók erkölcsi s vallásos kihá-gásai megbüntetéséről a seculare brachiummal együttintézkedik a visitatio, míg az egyháziakat vétségökértmeginti, vagy ha az nagyobb volna, az egyházmegyeizsinatra idézi, sőt esetleg állásából is felfüggeszti a jövőzsinatig.*

Az egyházi fegyelmen kívül kiegészíti a visitatio afalusi egyházközségi életet még a tekintetben is, hogya meghozott intézkedéseknek, melyeket a községi elől-járóság nem tudott foganatosítani a maga határozatá-val, intézkedésével, a seculare brachium közbelépésé-vel sulyt és nyomatékot ad, azok végrehajtásáról gon-doskodik.

Ezeken túl terjedőleg az egyházlátogatás az egy-házközségi életnek már nem kiegészítője, hanem fel-ügyelője.

A gyülekezetnek adott ezen jogosítványokból önkénytkövetkezett, hogy a magánjogi patronatus, mint egyház-jogi jogosítvány, kánonjogi alakjában megszünvén, mintkötelezettség sem maradhatott fenn reáljogi formában,t. i. úgy hogy a patronust «fundus, dos, ædificatio» stb.kötelezze. Csakhogy a patronatus sokkal erősebben gyö-kerezet a magyar közjogi viszonyokban, semhogy telje-sen el lehetett volna törülni, meg lehetett volna szün-tetni. Átalakult tehát más formába, melyben a régibőlmég mindig vannak elemek, de azért mégsem a régitöbbé.

A patronusnak egyik legjellemzőbb tulajdonsága az,hogy ő hitsorsos. A nem hitsorsos földesúr nem is

* E tekintetben az udvarhelyi egyh. megye jegyzőkönyvei-ben találhatók a legrészletesebb utasítások.

Page 141: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

136

patronus, semminemű patronusi jogai és kötelezettségeinincsenek. Azonban ez az alaptétel sok változáson ésalakuláson ment idővel keresztül, úgy hogy ref. egyhá-zunkban még mai napig is van reál teher gyanánt abirtokhoz tapadó patronatus. A dolog megértése végetttudnunk kell azt, hogy tulajdonképen a patronatusbanlevő kötelezettségek kétfelé oszthatók, azaz két elemetfoglalnak magukban. Az egyik részt a dost, azaz a fize-téshez való hozzájárulás foglalta magában, míg a másika fundust és az ædificatiót. Amaz évről-évre járó, emezállandó természetű patrocinium. Hogy valaki patronus-nak tartassék és az alább ismertetendő patronusi joggalbirjon, ahhoz mindenek előtt a hitsorsosság az, a mimegkivántatott; de ezen felül a «dos» is. A dosnak nagy-sága részben a patronus bőkezűségétől függött, de mini-malis határa mégis meg volt állapítva, t. i. hogy még ajószágtalan nemes ember se vonhatja ki magát a papbérfizetése alól, hanem fizetni tartozik. A fizetés minimumaegy közönséges jobbágy fizetése.* A maximuma termé-szetesen nem volt meghatározva. Olykor igazán fejedelmipatrociniumokkal találkozunk; pl. Küküllővárt a Rédeiekudvarából a prédikátor 100 frtot, 100 kalangya buzát,100 veder bort, a Küküllőn levő malomtól sabbathalét,két hízott makkos ártányt és négy bárányt kapott. Ezen-kívül természetesen élvezte a parochiális örökséget s ahivek szolgáltatásait és a stólát. Az efféle jövedelmek

* Véleményem szerint Dósa Elek — i. m. 186. l. — nemhelyesen vonja az AC. Pars V. ed. 46-ot «a patronus» fogalmánakmagyarázatába. — A marosszéki constitutio 15 kalongya mi-nimális fizetésre kötelezi a patronust. Kolozsvári-Óvári CorpusStatutorum I. 43. l.

Page 142: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

137

azonban tisztán a patronus jó tetszésétől függöttek és ígyidővel változhattak vagy meg is szünhettek pl. más vallásúpatronus alatt. Kivételt csak az képezett, ha valaki örökidőre s a birtokosra tekintet nélkül rendelte kiadatni apatrociniumot, a mikor az reál teherré vállott. Ámbárilyen reálterhű patronatus is elég gyakran fejlődött azidők folyamán, de könnyen el is enyészett azon esetben,mikor a birtok a fiscusra szállott és az ezen kikötés nél-kül adományozta tovább a birtokot.

A patronus kifejezés az erdélyi jogban nem egyház-jogilag vétetett, hanem egyjelentőségű volt a földesurral.A földesúrnak tehát fennállott az a kötelezettsége, hogya hitsorsos lelkésznek fizessen. De ezenkívül fennállottmég az is, hogy a birtokán levő bármely felekezetitemplomot építeni segítsen. Nem hárult ugyan teljesenreá a teher, de tartozott ebben birtoka arányában résztvenni. Ha ki ezt nem cselekedte volna, erővel is reákényszeríttetett.

Viszont a hitsorsos patronusnak joga volt beleszólania papválasztásba, a pap marasztásba, úgy hogy a községa patronus nélkül el nem járhatott semmi tekintetben.Nem a patronus választja ugyan a papot, hanem a köz-séggel együtt választja. De mivel ő volt az erősebb fél,mégis leginkább az ő akarata érvényesül. A patronusnakezenkivül, ha a gyülekezet lelkésze nem valódi nemesember és maradékok nélkül elhalálozva ingatlant hagymaga után, joga van a hagyaték becsárának az egyházszámára való letétele után, ezen örökséget magához vál-tani.* De mindezeknél nagyobb joga is fejlődött idővel a

* A patronusokról intézkedett az AC. I : 1 : 3, 8; I : 5 : 1;I : 6 : 1, 2; — C. C. I : 1 : 3.

Page 143: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

138

patronusoknak, mely őket az egyház közkormányzatábanvaló részvételre jogosította. Ugyanis az Aprobáták (I : 1 : 3)szerint a fontosabb egyházi reformok kérdésében akárszertartásiak, akár szervezetiek legyenek is azok, mindenegyes vallásfelekezetnek papsága csakis a maguk religió-ján levő főmagistratusoknak és patronatusoknak egyenlőtetszésekből járhatott el. Ebből fejlődött ki idővel a fő-consistorium.

Page 144: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

6. Az egyházmegye.

Az egyházmegye mai egyházjogunk szerint több egy-házközségnek az egyházi közigazgatás, kormányzás ésrendtartás czéljából egy «felsőbb hatósággá egyesülése.»(Et. 34. §.) A XVI. század végén és a XVII. század elejénmég nem annyira az egyházközség, mint inkább a lelki-pásztor volt a fontosabb elem és ezeknek egy fensőbbhatóság, az esperes alatt való egyesülése az egyházmegye.A róm. kath. archidiaconatus fogalma még mindig fen-tartja magát, t. i. hogy az archidiaconus a papság fel-ügyelője, feje, ezeket rendben tartja, ezeket látogatja stőlük veszi jövedelme egy részét is. Ennek felel meg azerdélyi ref. első kánonos könyv, — a Tasnádi Veres Mihályféle kánonok 37-ik articulusa, midőn elrendeli, hogy min-den egyházmegye esperesei egy bizonyos katalógusba írjákfel az alattok való prédikátorok nevét, hogy az esperesekközött zavar ne legyen és kiki csak azokat igazgassa, kikneki alája vettettek.* A lelkész tehát a fő, erre terjed kielsőben is a senior felügyelete és csak azután jön az egy-házközség, melyről a lelkész neveztetik.

Mint már említettük, az egyházközségek csupán azegyház-látogatásnál fogva függtek össze az egyházmegyé-vel. Ellenben a lelkészek összesége alkotta az egyház-megyei hatóságot. Az ő gyűlésök, a synodus partialisaz, mely legteljesebb képviselete az egyházmegyének, a

* Bod Péter Historia Eccl. Hung. II. 382. l.

Page 145: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

140

melynek képében viszont, bizonyos esetekben a consisto-rium, azaz a papság képviselete, jogosított eljárni. A papa gyülekezetben, az egyházközségben, bármily fontos sze-mélyiség legyen is: állása jellemét legteljesebben az egy-házmegyében mutatja meg. Itt már ő nemcsak igehirdető,nem csak lelkipásztor, hanem az egyházi rend tagja, —rend (status). A gyülekezet választja ugyan, de az egyházirend képviseletének — első sorban a seniornak — joga aztmegengedni, hogy valaki lelkészszé választassék. Ő az, kimegengedi, hogy a gyülekezet választottja egyházköz-ségét elfoglalhassa. Ő az, ki a megválasztottat a gene-ralis synodusra felavatás végett viszi. Ő az, ki a papfelett felügyeletet gyakorol otthon, gyülekezetében azegyház-látogatás alkalmával és biráskodik a partialissynoduson. Az esperes őrködik, hogy a pap megkapjafizetését, a papi fizetést ne csonkítsa, hogy az előd ki-elégítése előtt az állást el ne foglalja, hogy a papi fize-tést csonkító, ki nem szolgáltató egyház papot ne kap-hasson. Ugyan ezek a mesterre is állanak. Az esperesezen teendői pedig tulajdonképen az egyházmegyei pap-ság összeségének a teendői, mivel őt a papság választjaa jórend fentartása, a papság kormányzása s felügyelete,a papság érdekeinek megvédelmezése végett. A seniortehát a papság képviselője, védelmezője.

Az egyházmegyének ezek szerint nem csak igazgatásapapuralmi, hanem maga az egyházmegye mindenestőlfogva papuralom. Ezen vonása onnan származott, hogya papság rendi jelleme és az archidiaconatusi kormány-zat a r. kath. egyházból a magyar törvényeknek meg-felelően, illetőleg a protestantismus papi fogalmánakmegfelelő változtatásokkal, egyszerüen átvétetett.

Az egyházmegye csakis mint a papok gyűlése, vagy

Page 146: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

141

a papok képviselete létezik. Tulajdonképeni teendője azegyházi vagy papi iurisdictio gyakorlása, mely a Tripar-titum és a Corpus Juris szerint a papság felett való birás-kodást és a világiakra vonatkozó egyházi törvénykezéstfoglalja magában, vagyis más szavakkal, az egyházmegye-mint hatóság: «szent-szék.» E nemű minőségében mind-azon ügyeket intézte, melyek a törvénynél fogva a szent-székek elé rendeltettek. A hit és erkölcs körüli ügyek,egyháziak felett való biráskodás, az egyházi vagyon, aházassági ügyek és járulékai közül a gyermekek törvényes-ségének kérdése: ezek voltak a szentszék jogkörébe tar-tozó dolgok még a XVII. században is.

Az egyházi törvénykezés kezelése az egyházmegyét,mint egyházi biróságot, inkább az egyes hívekkel fűzteössze, mintsem az egyes egyházközségekkel. A híveka szentszék elé tartozó ügyeikben közvetlenül az egy-házmegyei hatóságtól függöttek, mely függés, tekintvea szentszékek jogkörének még mindig eléggé kiter-jedt voltát, nem is épen valami ritka összeköttetésteredményezett. Az egyházmegyei hatóságnak bíróságitermészetéből folyt az is, hogy még az egyházközségiügyekkel is inkább mint biróság foglalkozott, nem pedigmint administrativ hatóság. Ha p. o. két szomszédosegyházközség közös lelkészt tartva, illetőleg egy megyétképezve, a terhek viselésére nézve egymással meg tudottegyezni: az egyesség legfölebb azért került az egyház-megyei hatóság elébe, hogy hitelesítessék s jövőre valófenmaradásához a kellő nyilvánosság megadassék, denem úgy, hogy a felsőbb jóváhagyást igényelte volna.Építkezések, cserék, átalakítások nem terjesztendők feljóváhagyás végett, hanem csak a szükséghez képest mutat-tatnak fel a megfelelő okmányok, ha t. i. az eset vitássá

Page 147: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

142

válott s bíráskodás alá kerűlt. Ellenben ha az egyességmegbontatott, vagy nem is sikerült azt megkötni vala-melyik fél túlkövetelése, vagy csekély hozzájárulásikészsége miatt, az ügy azonnal peressé vallván, a szent-szék benne, mint egyházi vagyont illetőben döntött, ille-tőleg biráskodott.*

Az egyházmegyei hatóságnak a mai administratióhozlegközelebb álló teendője az egyházmegyei látogatás volt.De hogyha ezt a cselekményét is jól megvizsgáljuk, aztfogjuk látni, hogy az sem egyéb, mint annak megvizs-gálása, hogy az egyházközségben nem merült-e fel olyügy, mely az egyház bírói beavatkozását igényli. Midőna lelkipásztor, tanító s ezek családja, valamint a hallgató-ság magaviseletéről tudakozódik, az egyházlátogatás bíró-sági minősége egészen világos lesz. Az egyházi vagyont isazért veszi számba, hogy valami nem idegeníttetett-e eljogtalanul az egyházi személy, hallgatók vagy valamikülső ember részéről és nincsen-e szükség az illetőt ité-letesen a restitutióra kényszeríteni.

Az egyházmegye közigazgatási tevékenysége a lelké-szekre vonatkozó hatásköréből fejlődött ki. Ennek ottvan az első nyoma, mikor az esperes még felavatás előttmegengedheti valamely lelkésznek a működést (exmisio)és mikor tanítót engedélyez a gyülekezet számára. Tekin-tettel arra, hogy a lelkészek felett való felügyelet az egy-házmegye hatáskörébe tartozott, hamarosan kifejlődöttaz esperesi consensus és dimissio, melyeknél fogva bár-mely egyházközségnek, mielőtt lelkészt hívott, illető-

* A különböző egyházmegyei és községi levéltárakban nagyszámmal maradtak fenn ilyen okmányok, melyek az anya ésfiók — illetőleg társegyházak viszályára vonatkoznak.

Page 148: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

143

leg beállított volna, az esperes jóváhagyását kellett ki-nyernie, nehogy letett, vagy felfüggesztett egyén helyez-tessék hivatalba. Különösen szükség volt a consensusraa más diœcesisből, vagy kerületből jövő papokkal szem-ben, kik csakis úgy alkalmaztathattak, ha rendben levődimissionalisukat vagy commendatoriájukat az esperes-nek bemutatták. Így az esperes a megyéjéből távozó lel-késznek, ha ellene jogerős itélettel kiszabott büntetés fennnem forgott, vagy ha kereset alatt nem állott, dimissiona-list — elbocsátó levelet — adott.* Idővel a consensusbólkifejlődött a dislocatio, a papoknak más gyülekezetbe valóát helyezése, a mi az egyházmegyei hatóságnak egyikrendes foglalkozása lett s tavaszi gyűlései, melyeken adislocatio történni szokott, helyosztó gyűlést nevet isnyert némely helyen.

Különösen az erélyes Geleji püspöksége óta tapasz-taljuk, hogy az egyház s így az egyházmegye adminis-trativ teendői szaporodnak, az egyházközségi indepen-dentia mind többet és többet veszít jellegéből. Az 1633. évienyedi zsinat rendeli először, hogy a superintendensnekés seniornak legyen hatalma az atyafiakat azon gyüleke-zetekben megtartani, hol azok munkája hasznosnak lát-szik, még ha azok kedvezőbb meghívást kaptak volna is.A papokat helyükről elmozdíthatják és oda helyezhetik,a hol hasznosabban szolgálhatnak. Az engedetlenek, mintesküjöket megszegők és csak saját javukat nézők, hiva-taluktól teljesen, az egész ország területére nézve, meg-fosztassanak. Ugyanezen zsinat az egyházmegyéket ú. n.tentamen tartásra utasította, azaz hogy a felavatandókatelőzetesen gyűléseiken megvizsgálják és csak azokat alkal-

* Lásd a Canones Ruberiani 13. és 18. végzését.

Page 149: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

144

mazhassák a generálisig s csak azokat hozhassák felava-tásra, kik a tudományban és erkölcsökben már megvizs-gáltattak.1

Az istentiszteletre vonatkozó tilalmak, mint a temp-lomon kivül való keresztelés, a keresztelés halogatása,temetésnél a rithmizálás, a sok prédikálás, a túlságbavitt harangozás eltiltása felett való felügyelet, mint amely dolgok csak lassan távolíthatók el a közszokásból,nem a biráskodás, hanem az administratio cselekvényeilettek, melyeknek foganatosításáról az egyházmegye gon-doskodott.2

Az 1642. évi enyedi zsinaton találkozunk először egy-házmegyei pénztárral, mikor elrendeltetik, hogy mindenegyházmegyének záros szekrénye legyen pénzeinek és leve-leinek tartására. A pénztárról ugyanezen zsinat különösmódon gondoskodott, midőn egy 20 pontu fegyelmi sza-bályzatot hozott a lelkészek ellen, melyek mindenikepénzbüntetést állapít meg. Azonban a gyakorlatban ezenpénzbüntetéseknek úgy moralis, mint gazdasági tekintet-ben czélszerűtlen volta hamarosan kitűnvén, már az1646. évi enyedi zsinaton a pénzbüntetés teljesen el istörültetett.3

Az egyházközségek gazdasági ügyei felett az egyház-megye felügyelő és számvételi hatóságát az 1643. évimarosvásárhelyi zsinat állapítja meg, midőn concreteset alkalmával kimondja, hogy régi szokás szerint, azegyház erdejéből az egyháznak a faluval együtt «Ecclesiahíre nélkül is» eladhatnak öt, hat, vagy tíz szálat is,

1 Révész. Figyelmező 1872. 76. l.2 U. o. 89. l.3 U. o. 473—5. l.

Page 150: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

145

«de valami nagy darabot, vagy számos szekér fát espereshíre nélkül el nem adhatnak, sőt arról is a mit eladta-nak, az espereseknek a brachium előtt tartoztanak számotadni az esküdt emberek a visitatiónak idején.»* És való-ban az 1648. év-tájt a küküllői egyházmegye protocol-luma mutatja, hogy a felhasznált, vagy elhelyezett tőkék-ről a visitatio rendszerint számot vesz. Csakhogy még eza rendelkezés is az egyházi vagyon felügyelete felőlfentebb mondottak fogalma alá esik, miután a rendszeresegyházközségi számadások, melyek költségvetéssel vagya nélkül, az egyházi bevételek és kiadásokról rendszeresképet nyújtanának, nem csak itt, de még a polgári köz-ségekben és vármegyékben sem képezik hatósági felül-vizsgálat tárgyát, hanem mint egyszerűen kebli ügyektekintetnek, a melyek tekintetében a megbízottak csupánmegbízóiknak felelnek. Az egyháznak is nem az egyház-megyének, vagy a visitatiónak, hanem az egyházközség-nek tartoznak számadással, a mit a község megbizottaielőtt teljesítenek. Az egyházmegye említett számoltatásanem a folyó bevételek és kiadásokra, hanem az egyházivagyon állagát képező tőkékre vonatkozik, akár adakozás,hagyomány, vagy eladásból keletkeztek is azok.

Midőn az 1646. évi enyedi zsinaton a presbyteriumfelállítása elhatároztatott, ezzel sem volt czélba véve azegyházközség és egyházmegyék közötti viszonynak meg-változtatása, azaz az egyházközségeknek az egyházmegyeikormányzatba való befolyásának biztosítása, hanem csupánaz egyházközségi egyházfegyelem gyakorlására megfelelőszerv beállítása. Azonban ez az intézkedés csak nehány

* Az udvarhelyi egyházmegye jegyzőkönyvében I. 19—25. l.V. ö. Erd. orsz. gyűl. emlékek XI. 200. l.

Page 151: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

146

hetet ha élt, mert a közvetlen reá következő szatmárné-meti zsinat, 6-ik kánona s így ennek nyomán a Gelejikánonok 99-ik articulusa is, azokat jogi hatályuktól tel-jesen kivetkőztették.

Általában véve az egyházmegyei igazgatás jellemérevonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy abban ugyan-azon vonásokat találjuk fel, mint a polgári közkormány-zatban, a megyék és székeknél. Itt is a biráskodási ügyeknem csak túlnyomóak, hanem szinte el is nyelik a vár-megye tevékenységét. A közigazgatásban aránylag igenkevés a teendő és a mi van, az sem igen fordul a gyűlésihatóság elé, hanem a megfelelő közegek által a hely-színén szokott végrehajtatni. A mint a községekneknincsen rendes háztartásuk, nincsen az egyházközségek-nek sem és ennél fogva a mint a vármegyei hatóságnaknincs erre vonatkozó ténykedése, alig van valami az egy-házmegy ének. is.

Az egyházmegyének rendes (ordinarius) hatóságát azegyházmegyei vagy partialis zsinat alkotta, mely az egy-házmegye összes lelkészeiből állott. Még mielőtt errenézve valamely ismeretes közhatározat lett volna, agyakorlat már behozta, hogy azon minden lelkész bünte-tés terhe alatt köteles volt megjelenni. A kik valami ok-nál fogva elmaradtak, az esperesnél vagy előzetesen, vagyutólagosan ki kellett, hogy mentsék magukat. A partialiszsinat ambulans természetű volt: bejárta az egész egy-házmegyét, most ez, majd ama községben tartatván meg.Az ellátás terhe azonban csak annyiban nehezedett azegyházközségre, hogy illendő árért köteles volt asztalrólgondoskodni. Eleinte kiki saját maga látta el magát apartialis gyüléseken, majd asztalpénzt (mensaria) voltakkötelesek összeadni a megjelent atyafiak. Különös gond

Page 152: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

147

volt arra, hogy a helybeli atyafi túl ne terheltessék.Kánon védelmezte a helyi lelkészt attól, hogy tiszttársaifel ne éljék és egy-egy partialis anyagilag tönkre netegye. A kit akart, asztalához meghívott, de senki semkövetelhette, hogy ő is a megtiszteltek közé tartozzék.Az ezen viszonyokból felmerülhető kellemetlenségekokozták épen azt, hogy a saját zseben való zsinatolásróla közös asztalra tértek át, hol az egész atyafiság együttétkezett. Természetesen a leleményesség így is meg-könnyítette a szent fraternitás dolgát, mert eltekintveattól, hogy egyik-másik egyházközség ingyen gazdálkodottnekik, ezen kivül az esperes mindig tekintettel volt afolyó ügyekre, a folyamatba indított perekre, a mikor sor-ban o]y gyülekezetekre került a gyűlésezés, hol valamelymódosabb peres személy pere gyors elintézését igényelte, amikor természetesen a közös asztal költségei sem rugtakvalami magasra. Akárhányszor megtörtént, hogy valamelyhatalmas patronus vagy patrona egyenesen meghívta asynodust, hogy az ő vendégei legyenek. Hogy ez az el-járás az igazságszolgáltatás ügyét, ha épen meg nemhamisította is, — mit feltenni nem akarunk — de elősem mozdította: az könnyen elgondolható.

A partialis a szükséghez képest többször, vagy kevesebb-szer tartatott. A semipartialisok, mikor csak valamelyikvidék, — az egyházmegye egy járása — hívatott össze,valamint a szükséghez képest tartott consistoriumok,nem különben még maga az egyházlátogatás is, melysokszor székezéssel volt egybekötve, a partialisok tartá-sára hátrányos hatással voltak, Ezért az 1634. évimarosvásárhelyi generális zsinat a partialisokat szabá-lyozta s számukat legalább háromban állapította meg,megengedvén, hogy a szükséghez képest többet is tart-

Page 153: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

148

hassanak.* A rendes határidők márczius és novemberelső fele és a generalis zsinat előtti idő, a pünkösticsonkahét, voltak.

A partialis zsinat istentisztelettel kezdődött, melyet azatyafiak felváltva, sorrendben végeztek, kötelessége lévéna kijelöltetek,hogy a cœtust «sua docta et elaborata concioneexornállya sub pœna flor 3.» Mindenkinek meg kellettjelenni már a beszédre, hogy midőn az istentiszteletvégeztével a templomból távozva, a partialis rendes he-lyére, — paplak vagy iskola — átmentek és a katalógusfelolvastatott, ennek olvasásán ott legyenek. Továbbávégig ki kellett tartaniok a gyűléseken is és különösentiltva volt, hogy senior híre nélkül akár a házból is afaluba vagy városba távozzanak.

Az egyházmegyei gyűléseknek tárgyai a generális zsi-nat végzéseinek kihirdetése, végrehajtása-, 1633. óta azelőzetes papi vizsgálat megtartása-, a lelkészek erkölcsi-és hit élete ellen felhozott panaszok elintézése, fegyelmiügyek, — a lelkész-alperes ellen beadott keresetek, egy-házi vagyon feletti viszályok, végül a leggyakoribb éslegfontosabb dolgok: a házassági pereknek elintézésevoltak. A partialis zsinat túlnyomó birói foglalkozásátmutatja már elnevezése, a «szentszék» is, mely alattper eminentem biróságot kell érteni, továbbá ugyaneztmutatja a szentszékek múltja is, minthogy közigazgatásiügyekkel a kánonjog szerint sem a múltban nem foglal-koztak, de nem foglalkoznak e korban sem.

A közigazgatási tevékenység körében tehát csupán a

* Ezen marosvásárhelyi zsinat végzéseit lásd a görgényi e. m.jegyzőkönyvében I. 332. l. Összefüggnek velök a Benkő Synop-sisában levő constitutiók is. Révész Figyelmező 1872. 77. l.

Page 154: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

149

közzsinati végzések kihírdetése és végrehajtása marad,mely utóbbi, ha nem papra vonatkozott, akkor az espe-res által a helyszínén hajtatott végre, ha ugyan az érde-keltek a közzsinattól közvetlen értesítést nem nyertek ésmaguk végre nem hajtották. Továbbá a lelkész-választáskörüli ügyek említhetők itt fel, mint az előzetes vizsgálat,az exmissio, vagy dislocatio stb. — Egyebet alighatalálunk e körből. Hanem annálinkább a birósági ha-táskörből. Azonban meg kell még emlékeznünk a parti-alis zsinatok statutum alkotásáról is, a melynek bár aXVII. század végéig nem sok példáját látjuk, de ténylegmég is fennállott, működésben volt az. A statutum alkotása Tripartitum szerint minden testületnek joga, csakhogya felsőbb hatóságok által alkotott jogszabályok tartalmaáltal annyiban kötve van, hogy azokkal ellenkező statu-tum nem alkotható.* Ezt kellett megtartani a partialiszsinatoknak is. A partialis zsinat is corporatio, tehát többmint biróság, mint szék, mely itéletekkel foglalkozik: őjogalkotó is. Csakhogy e működése igen-igen szűk körű.Szűkkörűnek kellett lennie már azért is, mivel működésekét legfontosabb tárgyára, a papság személyi, hivatalosés fegyelmi ügyeire, továbbá a házassági ügyekre nézvea generális zsinat hozta meg a szabályokat s itt nekiteendője alig van egyéb, mint a szükséghez képest ismé-telni a kánonokat. A mi kevés közigazgatási tevékenységevolt, arra nézve is vagy a kánonok, vagy a generalisvisitatio rendelkezései, a milyenek az ilyen alkalommal,mint jogszabályok, alkottatni szoktak, voltak az irányadók.Innen van az, hogy egy-egy partialis statútum igazánalig mond valamit. P. o. az 1665. évi küküllői egyház-

* Hármaskönyv III. rész 2. czim.

Page 155: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

150

megyei statutum tiltja vasárnaponként a vadászást, azifjuság tánczolását és a tánczos társasjátékot; megrendeli,hogy a papok istentiszteletkor és általában a templom-ban bő, köpenyszerű tógát viseljenek és végül, hogy asenior tudta nélkül más egyháznak, mint a melybenszolgálnak, magukat le nem kötelezhetik.1

De nem lehet még egy dolgot figyelmen kívűl hagy-nunk, mint a mely úgyszólván szinte elvette az alkalmata partialistól a statutum alkotására. Ez pedig az, hogynem csak az országgyűlésnek voltak számos, az egyháziéletbe vágó intézkedései, törvényei, hanem még a megyeihatóságok is foglalkoztak ily tárgyakkal.2

Így aztán természetes, hogy az egyházmegyei hatóság-nak alig maradt valami ügy, a melyben neki magánakkellett volna statutumot hozni. Fontos semmi esetresem. A kálvini egyházfelfogás, mely az egyházat és álla-mot egy patriarchalis egységbe olvasztotta össze, teljesmértékben megvalósult Erdélyben, midőn az egyház magacsak a saját, tisztán egyházi körében és pro foro internojár el; ellenben minden oly ügy, mely a polgári hatóságbeavatkozását igényli, — ide számíttatván még az egy-házi vagyon, a papi fizetések stb. is, mint a melyek nemaz egyházi rend rendelkezése alatt állanak — nemcsakhogy ezen hatóság által végeztetik, hanem jogviszonyaiis ez által szabályoztatnak. Az egyházi és állami hatás-körök eme szétválasztása, az egyházról való theocraticusfelfogás mellett, a melyhez még a papismusból fenma-radó hierarchia is járult, tulaj donképen egyháznak, egy-házinak csupán a papokat, a templomot és a közvetlenül

1 A küküllői egyházmegye legrégibb jegyzőkönyvéből 106. l.2 Lásd fentebb az 59—61. lapokat.

Page 156: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

151

ezekhez tartozó dolgokat tekintette, ellenben minden másmár a «világi» jelző fogalma alá esett.

A partialisnak biráskodására visszatérve, az épen mostemlített felfogás sajátos következménye gyanánt kell ki-emelnünk azt is, hogy tulajdonképeni perjog, vagy pereseljárás az egyháznak egyik forumán sem fejlődött ki.A kánoni jogot nem fogadták el; új eljárást a szentírás-ból meg nem állapíthattak. Azért, mivel maga perfolya-mat, — de nem egyszersmind a per tárgya is — világijellegű, tehát a közönséges perjogi formák voltak alkal-mazásban. A biróságra nézve egyházi elvek voltak azirányadók; de már a határidők, perbeli személyek kép-viseltetése, kereset, pergátló és ügydöntő kifogások, felleb-bezés, perújításbeli jogorvoslások szabályai stb. a polgáriper jogból vétettek át. Azonban tekintettel a polgári pereseljárás vontatottságára és másfelől a házassági perekbenfenforgó magasabb ethicai szempontokra, olykor perjog-beli intézkedéseket tesz maga az egyház is, p. o. hogy«per non venit» sententiát a partialis nem mondhat, dehárom terminusnál tovább az ügyet nem is halaszthatja.*

Az egyházmegye hivatalosai is mindnyájan a róm. kath.archidiaconatusból nőttek ki. Így természetesen tulajdon-képen egy rendes hivatalnok volt, t. i. az archidiaconus,ki a hazai jog szerint a fejedelem által neveztetett ki.Azonban a protestantismus ez útról hamarosan letért.A szász káptalanok már eleitől fogva maguk választottákdékánaikat. A magyar egyházban pedig a reformatióvalaz első lépés az volt, — mint Dávid Ferencz emlékül fen-hagyta — hogy a csehek módjára, az atyafiak választák

* Az 1634. évi marosvásárhelyi zsinat 6., 7. végzése. BenkőSynopsis. Révész Figyelmező 1872. 77. l.

Page 157: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

152

az esperest, a ki nem is neveztetett többé archidiaconus-nak, hanem seniornak. A seniornak ilyen szabad válasz-tása egészen a XVII. század közepéig, Geleji püspökségekoráig, meg volt.1 Az 1639. évi marosvásárhelyi zsinatrendeli el először, hogy «meghalt senior helyében püspökhíre, engedelme nélkül, ha hivattatik is, senki ne men-jen. A meghalt senior helyében akarván mást választani,előre a voxokat két atyafiak által küldjék a püspökhöz.»2

A Geleji kánonok a püspök beleegyezése mellett a többiesperesek beleegyezését is igénylik a választás érvényé-hez. A megválasztott senior a püspöktől már a XVI. szá-zadban megerősíttetett. Felavatása a generalis synodusontörtént, ünnepélyes szent eskü letétele után, kéz fel-tétellel.3

Minthogy a partialis synodus első sorban szentszék, —az egyházi biráskodás pedig megkívánta, hogy a birás-kodás birótársaknak, assessoroknak alkalmazásával tör-ténjék és hogy a határozatok és ítéletek feljegyeztes-senek: rendes assessorok és jegyzők választattak a syno-duson a kebli atyafiak közül, kik feleskettetvén, a senior-ral együtt alkották az egyházmegye tisztikarát, azaztulajdonképeni biróságát. Tehát az egyházmegye első ésősi tisztségei az esperes, az assessorok és a jegyző. Eze-ken kívül gondnokok, pénztáros, ellenőr, ügyész, előadókstb. egyáltalában nincsenek, mivel a gondnokot a hier-archiai szervezet még be nem vette; a mi kis pénze

1 Bod Péter Polikarpus 50. l. V. ö. Révész Figyelmező 1872.8. l. 1624. évi enyedi zsinat 2. végzése felhatalmazta a désiegyházmegyét, hogy seniort válaszszon magának.

2 Benkő Synopsisa. Révész Figyelmező 1872. 81. l.3 Bod P. Polikarpus 50. s az 56. kánon szerint.

Page 158: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

153

volt az egyházmegyének, azt az esperes, vagy jegyzőőrizte, a többi, ma meg levő hivatalokra pedig szükségegyáltalában nem volt, mert még a házasság védői intéz-mény sem ismeretes, a XVIII. század előtt egyházunkban.

Az említett tisztikar, habár eredeténél fogva inkábbbirói collegium, az egyházi igazgatásnak is élére került.Az egyházlátogatáskor az esperessel jelen kellett lenni ajegyzőnek, hogy a szükségeseket jegyzékbe vehesse, —jelen nehány assessornak is, mert az egyházlátogatóságnem annyira felügyelő hatóság, mint inkább ambulansbiróság. Minthogy az egyházmegyei tisztikar tagjai akiválóbb, a tanúltabb papok közül választattak: szavuk,véleményük súlylyal bírt a gyűlésben is. Tehát gyűlésenkívül is őket hívta magához a senior., valahányszor súlyo-sabb esetekben kellett intézkednie, a mikor véleményök-kel magát is fedezve tudta.

Az egyházmegye élén álló senior semmiféle rendi foko-zattal nem bírt a többi papok felett, minthogy ilyet a ref.egyház nem is ismert; de még a róm. kath. hierarchiá-ban is az archidiaconátus nem rend, csak hivatal. De azaz állás, melyre az atyafiak bizalma a seniort emelte,saját jog és hatáskörrel bírt, a mely a betöltőre szállottáltal. Így a senior tekintélylyel bírt az egyházmegyében,sőt hatalommal is úgy az atyafiak felett, mint a máremlített egyházi fegyelem gyakorlási módnál fogva, méga hívők felett is. A mi igazgatás és kormányzásszerűcselekmény csak előfordúlt az egyházmegyei életben, aza senior feladata volt mind. A kánonok csak azt kíván-ják, hogy az atyafiakat is, főleg ezek tekintélyesebbjeit hall-gassa meg. De mint a polgári kormányzatban ez időbena hivatalos személyiség, mint egyes hatóság, többnyire ahelyszínén maga igazítja a teendőket, hasonló képen jár

Page 159: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

154

el a senior is, de a már említett segédkezés alkalmazásá-val. A birósági ügyekben ő elnök s az assessorokkalegyütt itél, de az igazgatásban már csak véleményükethallgatja meg. Az évenkénti egyházlátogatás és az éven-ként háromszor tartott partialis synodusok mellőzhetővétették a gyakori kiszállásokat, annyival inkább pedig,mivel az egyházközségi élet kevésbbé volt bonyolult ésnagyobb függetlenséggel is bírt, mint manapság, a fel-sőbb hatóságoktól.

A seniorság azonban lényegesen különbözött az archi-diaconusságtól, mert nem annyira kitüntetés, jövedelem,mint inkább hivatal és kötelesség volt. Nem jártak velefekvők, nem cathedraticum és más nemű, tizedbeli stb.jövedelmek. Az állás megkívánta az egyházmegyébenvaló lakást, az állandó jelenlétet. Az enyedi egyház-megye seniora nem lakhatott Háromszéken. A rómaiegyházban ez másképen volt, mert az archidiaconusságinkább jövedelemre alapul szolgáló czím volt s így lehe-tett Kolozsvári Péter törpényi plébános az Erdélyen kívülfekvő Ugocsának is főesperese, mert a jövedelmeket azértélvezhette, ha oly messze lakott is. Azonban a ref. seniorsem ingyen szolgálta egyházát. Ha nem voltak fundáltjövedelmei, voltak sportulái, napdíjai stb., főleg a birás-kodásból befolyó díjakból járó rendes hányadai. Ezek azesperességet még kívánatossá is tették és nagy részben emiatt kellett a XVII. század közepén a választáshoz apüspöki beleegyezés s a seniorum collegium jóvá hagyása.Kissé tágabb lelkiismeret mellett a házassági biráskodásigen jövedelmező «üzletté» is vállhatott a kapzsi se-nior kezében. Azonban a kor jellemzésére felemlíthet-jük más oldalról azt is, hogy a mennyire a seniorokneveit ismerjük, ezek csaknem kivétel nélkül külföldön

Page 160: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

155

járt, tudós, gyakran irodalmilag is működő jeles férfiakvoltak s papi státusunkban a demagogiának semmi nyoma.

A házassági s általában egyházi törvénykezés díjai, afejedelmi tábla, vármegyei biróság és káptalani kiadvá-nyok mintájára, határozott összegben voltak megállapítva.A birósági tarifa ezen megszabását a jogszolgáltatás érdekekívánta meg. A megállapítás generális zsinatból történts minden egyházmegyében kötelező volt. Jelleme ugyanaz,mint a polgári birósági taxáké, t. i. hogy még a lélekzetvételt is megfizettették. Az első ismert ilyen taxa-szabály-zat, mely «Observationes consistorii ecclesiastici» czímetszokott viselni, a XVII. század derekáról való s valami26-féle czímen számít fel díjakat a biróságnak, illetveegyes tagjainak.1

A díjak egyrésze tisztán az esperesnek, másrésze ajegyzőnek esett. Amaz rendszerint a per kezdetbeli cselek-vényekkel (p. o. pecsétváltás), az utóbbi az irásbeli mun-kákkal áll Összefüggésben. A perbeli cselekvényekkel, vala-mint az itélettel összefüggő díjak az esperes, assessorok,jegyző között oszlottak meg. A XVI. század végén s aXVII. század elején, mikor még nyilvánvaló házasság-törés (manifestum adulterium) esetében a partialis (alszék)itélete nem is volt felebbezhető, a divortiumért az alszé-ken fizetett dij ⅓-a a püspököt illette (rettegi kánon).2

Idővel a díjak mind jobban csigáztattak, úgy hogy míg aXVII. század derekán a seniornak pecsét váltásért kétdénár járt, a XVIII. század elején ez már 14 dénár lett.

1 Ezen «Observationes consistorii ecclesiastici» minden egy-házmegyei birósági protocollumban feltalálható. Rokonságbanáll az Appr. Const. IV. részének végén látható tarifával.

2 Benkő Synopsisa. Révesz Figyelmező 1872. 7. l.

Page 161: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

156

Minthogy ha az ügy felebbeztetett és az itélet megváltoztat-tatott, változtak a díjak is: így az egyházmegyék jöve-delme, főleg a senioré, a püspökével szemben csökkent.Ezért erősen küzdött az egyházmegye a hivatalból valófelebbezés ellen s még az 1676. évi gyulafehérvári zsinatis azt határozza, hogy «a partialis deliberatumát el leheta püspök eleiben vinni, de nem azért, hogy finalis sen-tentiát pronunciáljon.»1

A kánonok szerint a papokra s mesterekre kiszabottbirságok egészen az esperest illették. Ezért a «pœnábaincurráló» egyháziakat az esperes idézte meg a szentszékelé s ő volt ellenök a közvádló. A visitatióból és törvénybőlszármazó jövedelmeknek csak fele illette az esperest, felepedig a birótársaké volt. Ezeken kívül még voltak egyébpœnák és mulcták is, melyeknek mind sajátos megoszlásitermészetük volt. De azért ha ezeket is figyelemmel kisér-jük: végeredményül csak azt mondhatjuk, hogy az egy-házi tisztviselők ily czímű jövedelmét a régi fundált javakhelyett egy még veszedelmesebb váltotta fel. Amaz a birtok-szomjat, a kapzsiságot növelte csupán, ez pedig igen alkal-mas volt a lelkiismeret megrongálására, a közerkölcsiség,a jogrend megbontására. De e tekintetben az egyház csakugyanazon hajóban evezett, mint a polgári hatóságok,mivel ottan sem voltak rendszeres fizetések, hanem csakkiszállásokért járó, birságokból és törvénykezésből folyódíjak. Főbiró, alispán, vármegyei assessorok s jegyzőképen olyan javadalmazási forrásra voltak utalva, mint azesperes, assessorai s jegyzője.2

1 U. o. 478. l.2 L. Szolnok-Doboka vármegye monographiája I. kötetében

«A vármegyei intézmény története Erdélyben» czímű dolgozatomat.

Page 162: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

157

A mint többször említettük, a canonica visitatio és apartialisok mellett nem igen sok teendő maradt mégfenn, a melyek a közigazgatásban elintézésre vártak. Hailyen, az egész egyházmegyének tudtára adandó dologmerült fel időközben, valamint mikor a rendes zsinat-tartás ideje elérkezett, akkor látjuk megindulni a régiközigazgatásnak olyan fontos eszközét a «currenst.» Azesperes, az összes atyafiakhoz szóló levélben elmondja atudnivalókat, p. o. a püspök, vagy generalis synodusnakhalasztást nem tűrő rendeletét, vagy a legközelebbi parti-alis helyét, idejét és aztán a levelet körútra indítja egyház-megyéje papsága mellett. Az akkori postai és közlekedésiviszonyok mellett ez az eljárás a közigazgatáshoz szorosanhozzá tartozott. Nagy egyházmegye, mint p. o. a szolnok-dobokai, vagy később a széki, a marosi, 2—3 cursusravolt beosztva és 2—3 currens indíttatott meg benne,hogy gyorsabb legyen az értesítés. A currens hátára sor-ban fel voltak jegyezve a cursus eklézsiái. A vételt elis-merni s a következő helyre küldeni a pap kötelessége;maga az elvivés legtöbb helyt a tanítót vagy egyházfitterhelte. Ha a currens valakinél elveszett, vagy fenakadt,szigorú büntetésben részesült az illető.* Hogy a curren-sek egy, e czélra rendelt egyházi jegyzőkönyvbe beje-gyeztessenek: az még nem volt szokásban, mivel azokúgy sem foglaltak magukban megtartandó rendelkezése-ket. Csak a közigazgatási eljárás fejlődése és tökéletese-désével kezdődött meg a currensek protocollálása.

* A currens vételének feljegyzését az 1681. évi tordai zsinat iselrendeli. Benkő Synopsisa. Püspöki és esperesi currensek olvas-hatók a Prot. Közlöny 1886. évf. 428—9. lapjain. — A currensrevonatkozó első szabályzat a Ruberiani Canonesben (32. c.) ta-lálható.

Page 163: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

158

Az egyházmegyei hatóságnak, illetőleg esperesnek ősiteendője tulajdonképen az egyházlátogatás, a canonicavisitatio. Czélja a gyülekezeti lelkipásztorok, valamint azegyházi vagyon felett felügyelni. E végből a r. kath. archi-diaconusnak kötelessége lett volna a gyülekezeteket és plé-bánusokat sorra látogatni. Csakhogy ő ezt nem tette, ha-nem csupán az archidiaconusi javadalmat szedte fel. Mosta reformatióval az archidiaconusok ezen joga a seniorokraszállott és az egyház, valamint tanban, úgy e téren, aa szervezetben is reformálta a hibákat. Az esperes nemkap külön esperesi javadalmat, hanem igenis köteles azegyházlátogatást végezni, minden évben felkeresvén areája bízott lelkészeket és ezek gyülekezeteit, azaz meg-vizsgálni évenként egész egyházmegyéjét. Ő a vizsgáló,ehát épen ezért ő nem is vizsgáltatik.

A vizsgálat teljesítése az esperes joga. Azonban, mintaz egész egyházalkotmányon, úgy itt is átlátszik márhomályosan, hogy az egész kormányzás nem egy vagymás hivatalnoké, renddé, hanem az egyházé. Ez abbannyer az egyházlátogatásnál kifejezést, hogy a seniorassessor társaival visitál. Küzd tehát, és pedig mégmindig diadalmasan, a róm. kath. felfogás a protes-tánssal, mert a Ruberiána kánonok szerint az egyház-látogatás arra vonatkozik, hogy az esperesek «alattoklevő papokat meglátogassanak, kémleljenek minden esz-tendőben az ő igaz hitük szerint.»

A papság és mesterek megvizsgálása lévén a czél,eleinte csak röviden kérdezték meg a gyülekezet tagjai-tól, hogy meg vannak-e elégedve a pappal, deákkal, vagyvan-e és micsoda kifogás ellenök. A felelet jegyzőkönyvrevétetett, hogy jövőre is bizonyságul szolgáljon és hogyannak alapján a szükséges intézkedés megtétessék. Idővel

Page 164: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

159

ezek a kérdések részletesebbekké lettek s az egyházláto-gató számára előírattak. Kiterjeszkedvén az istentiszteletkörében végzendő összes cselekményekre, a társadalmiéletre, a családra, a rektornál az iskolában való forgoló-dásra is.* Kérdő pontok tétettek fel, a melyekre adottfeleletek külön-külön vétettek jegyzőkönyvre.

* Az udvarhelyi egyházmegyében használt kérdőpontok közül18 vonatkozott a papra, 5 a mesterre, 4 a papnéra és mester-nére, 15 pedig a hallgatókra. Ilyen kérdések a papról: l. prédi-kálja-e az Istennek igéjét szorgalmatosan? 2. A próféták, apos-tolok, evangelisták igéit hirdeti-e? 3. Ezekkel ellenkező uj tudo-mányt nem hirdet-e? 4. Vasárnapokon kétszer prédikál-e? 5. Köz-napokon kétszer harangoztat-e és a szomoru időkhöz illendőkönyUjtestamentumból? 7. Maga dolgaiért emitt-amott járván, azIstennek szent szolgálatját nem mulatja-e el? 8. Kiszolgáltatja-ea keresztséget, tart-e ahhoz illendő tanítást a keresztség előtt;templomban keresztel-e? 9. Kereszteletlen gyermek nem halt-emeg az ő keglme gondviseletlensége miatt? 10. Az urvacsorájáthatszor esztendőnként kihirdeti-e, egy héttel előre közhírréteszi-e, tanít-e szép előkészítő prédikáczióval az előtt; valakit, akit az előtt meg nem intett, az Ur asztalától nem pirongat-eel? 11. A leányokat tanítja-e? 12. Halott temetésekre elmegyen-es a hol kivántatik prédikál-e? 13. Betegeket látogat s vigasz-tal-e? 14. A házasulókat kihirdeti-e, templomban esketi-e meg;egyenetlen házasokat, ugymint igen vénet vagy ifjat nem köt-eegybe? 15. A templomból valakit maga authoritásából nem tilt-eki? 16. Nem részeges és kevély-e? Ruházatjában magát illet-lenül nem viseli-e? Felső ruha nélkül tomplomba s temetésremegyen-e? 17. Nem tánczoló, szitkozódó, esküvő vagy fesletterkölcsü-e? 18. Nem tartja-e gyanus személyekkel barátságát;vasárnapokon ide-amoda nem jár-e, vagy nem dolgoztat-e? —Examen de Pastrice (et uxore Rectoris): l. Prédikátornéhoz illendőszelídséggel viseli-e magát? Nem háborgó, veszekedő, házalóvagy bemondást hordó-e? 3. Nem szitkozódó, feslett erkölcsü-e,nem tartja-e ilyennel barátságát? 4. Templomba eljár-e; él-e

Page 165: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

160

A hívek erkölcsi s hitéletére vonatkozó visitatio tulaj-donképen subsidiarius jellegű a lelkész kulcshatalmamellett, melynek hogy nagyobb nyomaték adassék ottvolt a seculare brachium.

urvacsorával? Látta e kegyelmetek tánczolását? Tubákos vagydohányos-e? De Rectore: l. Eljár-e templomba, s a harangozás-ban függ-e a prédikátortól? 2. Tanít-e; urvacsorával él-e?3. Nem részeges, átkozódó, házaló-e? Guzsalyosba, korcsmábanem jár-e? 4. Tánczolását, ugrálását, gyanus barátkozását nemlátták-e? 5. Prédikátorával szép békességben él-e; becsületétmegadja-e kegyelmeteknek; nem pipázó vagy portubákos-e? stb.

Page 166: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

7. Az anyaszentegyház.

Mint általában a tanban, úgy a szervezet kérdésébenis a protestantismus magát a tiszta keresztyénség örökö-sének tartotta. Az egyháztól nem szakadt el, sőt ellen-kezőleg, az igaz egyház nála élt, miután azt a pápaságvisszaéléseitől megtisztította. Azért az egyházi intézmé-nyeket nemcsak kisebb részeiben, hanem általánosság-ban is megtartotta nálunk, úgy a mint a történelem fo-lyamán kifejlődött, eltávolítván belőle a szentírássalellenkező kinövéseket, visszaéléseket. Református őseinkmagukat «katholikusoknak» tartották s nevezték,* az igazikatholikusoknak, de a kik nem rómaiak, nem pápások.Így egyházuk is a «catholica sancta mater ecclesia»,csakhogy a lélekbeli közösséggel megelégedve, a földiszervezet részleteinek területi határait egy-egy országvagy nemzet határain nem terjesztették túl.

A református egyház Erdélyben a tartományi határo-kon belől kerekíttetett ki és a mint már előadtuk, saját-ságos fejlődési menetén keresztül haladva, az unitáriu-soknak 1576-ban történt kiválása után, mint «az er-délyi magyar egyház» örököse, nem szoros confessionális

* Az egervölgyi hitvallás ezíme «Confessio catholica». Az anti-trinitarius harczok idejében a reformátusok mindig katholiku-soknak nevezik magukat. Lásd a gyulafehérvári tíz napos dispu-tatio mindkét leirását.

Page 167: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

162

határok között, hanem egyéb, csupán a történeti multáltal indokolt keretben él és működik. Hogy kebelébenlutheránusok és unitáriusok, sőt a görög-keleti ritushozhajló, félig református oláhok is megférnek az ortho-doxusokkal, annak oka az, mivel bár az egyház az üdvreprædestináltak összesége, de azért a látható egyházbana hitre prædestináltak és kárhozatra fenhagyottak, ahívők és hitetlenek, minden körülmények között úgyisfenmaradnak egymás mellett. Habár a református val-lás az igaz vallás, az orthodox tan: de a kik nem vall-ják is teljesen, sőt még ha ellene mondanak is, a meg-térés-, az igazság elismerésének reményében abban meg-hagyandók.

Azonban a református egyház a maga teljességébenmég sem folytatása a római katholikus egyháznak, ille-tőleg az erdélyi országos egyház, az erdélyi római katho-likus püspöki megyének. Ez nemzetiségek szerint kétdarabra szakadt. A magyar rész pedig először a politikaibeosztás szerint, ismét kettőre, t. i.: a tulajdonképenierdélyire és a partiumira; viszont az erdélyi, államibeavatkozás nyomán, confessio szerint reformátusra ésunitáriusra. Alig húsz esztendő lefolyása alatt megyvégbe e változás, mely a protestantismus elveinek, főlega láthatatlan egyház igazán katholikusságának tana ha-tása alatt a látható egyház területi kialakulására hatóösszes tényezőknek jogosultságát érvényre juttatja apápai circumscriptionalis bullák felett. A helyi, a láthatóegyházi testek alakító erői: a nemzetiség, a politikai vi-szonyok és a confessio.

De ha ennyiben érvényesült is a protestáns felfogás,ott maradt és megmaradt a successio. Bármint darabol-tatnak is a látható egyház földi szervei, ezeknek minde-

Page 168: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

163

nikét ugyanazon jogok illetik, mint a római katholikusegyház megfelelő alkatrészeit, tehát a seniorátusok egybizonyos körét, a superintendentiát, egy valamely részterületen az egyházat, mint a római katholikus püspökimegyét. Ez ugyan sohasem volt világosan kifejezve, demég mai napig érezteti hatását a kerületek autonomiá-jában az egységes magyar református egyházzal szem-ben, a mi nemcsak ezen kerületek egykori különállásá-ban, hanem ezen különállás okában, a püspöki diœcesisutánzásában is leli magyarázatát. Még a tiszáninnenikerület esperességeinek 1735-ig való különállása is kap-csolatos ezzel a ténynyel, miután épen a «püspöknek»,mint olyannak nem létezésén alapult. És ezért nem jö-hetett létre minden kisérletek daczára sem, egész alegújabb időkig, valamely nagyobb egyházi test, mint azegyházkerület, habár akár a török hódoltság alattiak,akár az erdélyi fejedelemség alatt állók, akár a királyterületén lakók megtehették volna egymás közt. Püspökimegyénél nagyobb egyházi testet a magyar törvény nemismert.

A mai protestáns egyházalkotmánynak főjellemvonása,a democratismus, t. i. az alsóbb elemeken felépült felsőbbhatóságok fokozatos keletkezése, teljesen hiányzik azelső egyházi szervezetből. Az nem alulról felfelé épült,hanem felülről lefelé, akár a római katholikus egyház-ban, hol a püspök az egyház. Azonban annyi különbségmég is van, és ez lényeges, hogy a protestantismus általelismert püspöki jogok birtokosai: a papság, a magaösszeségében veszi át az egyház kormányzatát. Ugyan-csak a papság az, mely a maga kebeléből superinten-denst választ magának.

Geleji aristocratico-democraticusnak nevezi ezt az egy-

Page 169: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

164

házi szervezetet. Ez talál is annyiban, hogy a papságtúlnyomó részvételénél fogva aristocraticus, a mennyi-ben a világiak szinte kizáratnak belőle; democraticuspedig azért, mert mégis csak az összes papság választjaa püspököt, az összes papság képezi a generalis zsinatotés intézi az egyház mindennemű ügyeit, Felülről lefeléépül az alkotmány azért, mivel alapja a generalis syno-duson összegyülekezett egész papság, melynek az egyház-megye, vagyis partiális synodus csak a jó rendtartás vé-gett beállított alantas közegét képezi; végül az egy-házközség, mint olyan, az egész szervezetre nézve kor-mányzati szempontból nem is létezik, annak csakispapja számít az egyházi szervezetben.

Az egyház, bármennyire ellenkezett is ez a protes-tantizmus alapelveivel, szervezetében tulajdonképen azegyházi rend szervezete. Nem annyira az összes egy-házi ügyek czélszerűbb intézésére, mint inkább az egy-házi renddel járó rendi kiváltságok és az egyházi rendettörvény (állami törvény) szerint megillető jurisdictioczélszerűbb gyakorlására szolgáló tagozat; akár csak arómai katholikus egyházban. De tekintettel az egyház-községnek jogi életére: ebből a helyzetből az is követ-kezik, hogy az egyház igazában bifurkált szervezettelbir és kettős életet él, t. i.: az elsőt, mint a híveknekösszesége az organizált egyházközségekben és a máso-dikat, mint a papságnak összesége, a felsőbb egyháziszervezetben. A kettő közötti összeköttetés szervezetilegigen laza, mivel a pap a felsőbb hatóságokban nem gyü-lekezetét képviseli, hanem saját jogán, saját magát. Ésez a laza összeköttetés is az egyházközség nagy inferiori-tására mutat, mivel az egyetlen kapocs, mely a canonicavisitatióban áll fenn, az egyházközségtől semmiben sem

Page 170: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

165

függő, nála nélkül létre jött viszony. Mert bár az egy-házközség választja, de azért nem ő küldi ki a partiá-lisba és a generálisba a papot; tehát a pap, kit a papokegyeteme tett pappá, választ saját magának, az egészpapi rendnek, de egyszersmind az összes gyülekezetek-nek is felügyelőket, kormányzókat, birákat: espereseketés püspököket.

A községeknek papválasztási, a papoknak esperes éspüspök választási joga daczára az egyházkormányzás ésaz egész egyház alkotmánya hierarchikus. Így fogadtaazt el a pápás időben a Corpus Juris, a Tripartitum ésígy hagyta azt helyben a Helvetica Confessio. Istenijogon birja és követeli magának a papság ezt a jogot.És ez a legfontosabb vonás a református hierarchiában.Mert hogy a kánonjogi hierarchiai fokozatok mellőztet-tek: ez a hiererchiának ilyen voltán épen olyan kevesetváltoztatott, mint az, hogy a beállított magasabb tiszt-viselők, választás útján jutnak hivatalukba és nem kine-vezés által. Mindenesetre érdekes jellemvonása a kor-nak, hogy ezt az állapotot a papság — a vallás igazságai-val, a szent könyvvel, az őskeresztyénség szervezetével,nemkülönben a külföldi református egyházak eltérő alkot-mányával is ismerős papság — védi, oltalmazza és a vilá-giak részéről jövő befolyás, majd ellenhatás alakítja át.

Az egyház legteljesebb képviselete, a papság egyete-mének gyűlése, a generális zsinat, mely 1623-ig min-den évben kétszer, attól fogva pedig évenként egyszertartatott.* A zsinat tárgyai az egyházi törvényhozás,

* Az 1623. évi marosvásárhelyi zsinat határozata. BenkőSynopsis. Révész Figyelmező 1872. 8. l. Még az 1620. évi enyedizsinat a kétszeri zsinattartást meghagyta. A téli zsinat rend-

Page 171: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

166

papok megvizsgálása és felavatása. A két rendes tárgymellett ott szerepel még az egyházi törvénykezés, melyeta generális zsinat alkalmával végeznek, de nem a zsinat,hanem a püspök és a «seniorum collegium», azaz a con-sistorium, az egész egyháznak szűkebb körű képviselete.

A zsinatnak ilyen összealkotása és működése teljesenazt a képet mutatja, mint mikor a római katholikuspüspök papjait évenkinti zsinatra hívja össze, melyentörvények hozatnak és papok avattatnak. A szentszéktermészetesen ekkor is működhetik ugyan, de mert tagjaitöbbnyire a cathedrális egyház helyén laknak, működhe-tik időközben is; a mi már a református egyházban csakúgy volt lehetséges, ha minden szükséges alkalomra aconsistorium összehivatott. Sajátságos módon hasonlít azsinat még a római katholikus püspök által tarthatólelki gyakorlatokhoz is, melyekre a megyés papság összeszokott gyűjtetni. Csakhogy a gyakorlat nem az elmél-kedésre, imádkozásra, hanem a tanulásra, a tudománybelikészültségre és polemikus harczkészségre vonatkozott.Az évi papi vizsgálatok úgy tartattak, hogy a jelöltekkelszemben bármelyik erre felszólított papnak ellenvetéseketkellett tudni tenni. Ezért a vizsga tételei előre meghir-dettettek s minden papnak kötelessége volt arra előké-szülni, hogy netalán ellenvetésre, kérdéstételre vagy vé-delemre felhivatván, kellőleg meg tudjon felelni.

Az egyháznak ezen generális zsinatán minden pap,minden mester, sőt a theologiát tanuló nagyobb diákokis kötelesek voltak megjelenni. Az esperes szedte őket

szerint Marosvásárhelyt, január hó első felében, vízkereszt nap-kor tartatott, a nyári pedig Nagy-Enyeden, szentháromság vasár-nap utáni második vasárnapon.

Page 172: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

167

számba s vitte a zsinatra s az ülésezések alkalmával iső ügyelt fel reájuk. A szükséghez képest idővel megálla-píttatott, hogy hány lelkész hagyható otthon, a kik azsinat ideje alatt, a környékbeli gyülekezetekben, a szük-séges templomkívüli lelkészi teendőket, főleg a kereszte-lést és esketést elvégezzék. Az 1635. évi enyedi zsinatszerint minden tíz papból legfeljebb kettő hagyható ott-hon, kik a partialis synoduson jelöltettek ki és azutána hazatérő lelkészek által gyülekezeteikben közhírré té-tetett, hogy generális zsinat idejében kihez kell fordul-niuk sürgős egyházi szolgálat végeztetése végett.*

A papság összeségének ezen összejövetele olyan sajá-tos zsinati jelleget mutat, a minek protestans elvi fun-domentomai nincsenek. A papság rendi jogaival és egy-házkormányzó hatalmával függ össze, habár a zsinatonezen kormányzatból egyebet a püspökválasztásban valórészvételénél nem is gyakorolt. Mindaddig, míg az összespapság tartozott megjelenni a zsinatokon, nincs is semminyoma annak, mintha ez a hierarchikus egyházi szerve-zet a protestáns elveknek valaminemű befolyást enge-dett volna. Midőn a zsinat képviseleti jelleget öltött,már ez nagy lépés volt előre és pedig ez a képviseletelvének az alkalmazása. A képviselet alkalmazásánaknémi elemeivel már 1620-ban is találkozunk, midőnmeghatároztatott, hogy a háromszéki egyházakból az es-peresek mintegy a papság harmadával compareáljanak anyári synodusra, télben pedig bizonyos delegátusokkal.A XVII. század második felében lett állandó gyakor-

* Canones Ruberiani 33. c. Az 1620. évi enyedi, az 1634. évimarosvásárhelyi zsinat végzései Benkő Synopsisában. V. ö. a93. canonnal. Lásd még Lampe-Ember i. m. 718—19. l.

Page 173: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

168

lattá, hogy minden egyházmegyéből csak bizonyos dele-gátusok mennek a generális synodusra az esperesselegyütt, vivén magukkal az ordinálandókat is.

A generalis synodus rendje hasonlított a patrialiséhoz.Istentisztelettel kezdődött a szentháromság utáni máso-dik vasárnapon. Hétfőn a felavatandók vizsgálata vettekezdetét, melyet a püspök nyitott meg és néhány kérdésfeltétele után valamelyik esperesnek vagy később ren-desen egy theol. professornak adván át az elnökséget,mialatt a vizsgálat tovább folyt a nagy közönség jelen-létében, a consistorium félrevonult s mint szentszék (fő-szék) hozzákezdett egyházi birósági teendőinek elvégzésé-hez. A vizsgálat és birósági ügyek külön tárgyalása után avizsgálatot sikerrel kiállottak felavatása következett és atovábbi tárgyalások folyamán közérdekű határozatok ho-zattak, melyek szemben a pontokban foglalt s a rendbe-állított kánonokkal, egyszerűen delibrátumoknak nevez-tettek vagy constitutio névvel jelöltettek. Ezek a constitu-tiók a kánonok kiegészítésére, pótlására szolgáltak. A ká-nonok közül a Ruberiánák* a szathmárnémetiek s majd1649 óta szinte a legújabb időkig a Geleji-félék szere-pelnek. Ezeket egészítették ki a közben hozott consti-tutiók.

A generális zsinat és a püspöki szentszék egymáshozvaló viszonyáról meg kell jegyeznünk, hogy bár a szent-szék a közsinatból félrevonulva tanácskozott, azért azmégis a generális alkatrésze volt. Egyházjogunk a püs-pöki iurisdictiót nem vette át és a szentszéket nem úgy

* Igy neveztettek az 1606 jul. 2-iki marosvásárhelyi zsinatonTasnádi Veres (Ruber) Mihály püspök elnöklete alatt hozottkánonok.

Page 174: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

169

tekinti, mintha abban az alszéken az esperes, a főpapiszéken a püspök itélne, az assessorok pedig egyszerűen atanácskozáshoz oda vont egyének volnának votum consul-tativummal: hanem a püspöki jogok az egész papsággalközösek lévén, a biróság tagjai a papok delegátusai —mindannyian birák. Csak a jó rend hozta ezt be, mivela biráskodás az összes papságot megilleti, de viszont ajogszolgáltatás rendje megkivánja, hogy ne határozatlanszámú s tumultuáris gyülés, hanem egyes beállitott asses-sorok, birák foglalkozzanak az itélethozatallal. Ezért afőpapi szék nem külön intézmény a XVII. században,hanem magának a generális zsinatnak része. Az alpapi-széknek, vagyis helyesebben a partiálisnak itéleteivelmeg nem elégedő fél a generálisra appellál, mely kifeje-zés csak ritkán cseréltetik fel a «püspök uram elé», vagy«püspök uram székire» való appellálás jelzésével. A Ge-leji-kánonok ugyan erősebb, illetőleg a rendi fokozatokkalbiró hierarchiára emlékeztető kifejezéssel, az esperesekés püspökök törvényhatóságáról beszélnek; de itt áll az,hogy a «potiori fit denominatio», mivel az esperesekrendesen a partialis synodusok, a püspök pedig a gene-rális helyett szoktak említtetem. Hanem azért nyílvánkitűnik, hogy a joghatóság nem az egyesnél, hanem atestületnél van. A köz nyelvhasználat természetesen mégjobban megőrizte a régi pápás időbeli szólásmódokat,de ez még nem jelenti a jogi tartalmat. Ha például afelperes így kezdi allegatióját: «azért kellett N.-t esperesuram színe elé czitáltatnom» stb., ez még korántsem foglalaz egyházi iurisdictióról fennálló protestans tanfogalom-mal ellenkező tartalmat magában, mert az csak arra vo-natkozik, hogy az esperesnek mint birósági elnöknekpecsétjével történt az idézés s az esperes az elnök. Már

Page 175: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

170

a megszólítás rendszerint szabatosabb: «Tisztelendő es-peres uram és az szentszéknek több vigyázó assessori»,stb. Ugyanez áll a püspök székéről. Azonban — mint azmár említtetett — a szentszék idővel, lassanként elkü-lönül a generálistól annyiban, hogy időközben is tart-ható és ezért úgy tünik fel, mintha az egyházban különintézmény s biróság gyanánt működnék. Geleji már1638-ban megteszi a különbséget, hogy a peres félnekszabadon hagyandó, hogy az ő püspöki székéhez, vagypedig a generális zsinathoz felebbezzen.»1

A XVII. század első felében mutatkozó és folyton erős-bödő hierarchiai fokozati törekvések a biráskodást a köz-igazgatástól elkülöníteni akaró irányzatukkal csak arendes, az állami életben is tapasztalható fejlődési fo-lyamatot mozdították elő. Ugyanis a XVI., XVII. szá-zadban tapasztaljuk, hogy a vármegye területén a biró-ságok kezdenek kialakulni és a vármegyei rendes con-gregatiókból külön testületté válni. Külön biróság csaka róm. katholikus egyházban és az országos nagy birósá-goknál volt még csupán; mindkét helyen a személyesiurisdictióból fejlődve. Az alsóbb hatóságok birósága nemvolt külön testület. De azzá kezd lenni, még pedig acongregatio iurisdictiójának eszmei fentartásával, mintannak delegátiója.2 Ha az egyházi biróság a hierarchiairendi törekvések nyomán indul is a különállás felé, idő-

1 Mohai Sándornak 1638 jun. 25. engedett perujítás okiratá-ból a küküllői egyh. megye levéltárában «Liber ei relinquaturappellare sive sedem nostram episcopalem, sive nostrum con-ventum generalem».

2 Lásd «A vármegyei intézmény története Erdélyben» cz.dolgozatomat Szolnok-Doboka vármegye monographiájának elsőkötetében.

Page 176: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

171

vel, mikor a törekvések teljesen hajótörést szenvednek,megmarad ugyan különállásában, de nem a rendi, ha-nem a delegált iurisdictio alapján.

Az egyház másik ténykedési köre gyanánt a gene-rális visitatiót kell felemlítenünk, de a mely még jobbanmagán viseli a pápás nyomokat, mint a generális zsinat.A római katholikus püspök — bár kötelessége – tulaj-donképeni canonica visitatiót nem végez, hanem bérma-útjában keresi fel az egyes gyülekezeteket. A reformatiofelelevenítette teljesen a canonica visitatiót és nem elé-gedvén meg az esperesi látogatással, a püspököt is egyház-látogatásra kötelezte. Ez az egyházlátogatás ma — bár apüspök végzi — mégis az egész egyházkerületé, mert leg-főbb czélja az, hogy a kerület a püspök által tapasztalthiányok megszüntetése felől intézkedjék. Tehát a püs-pök mintegy a kerület kiküldöttje, de a mely kiküldetésneki, épúgy mint az esperesnek, állandóan hivataláhoztartozik.

Azonban az erdélyi református egyház ezen korábannem egészen így áll a dolog. A generális visitatió nem-csak püspöki kötelesség, hanem püspöki jog is. Sőt nem-csak hivatalos állásából folyik, hanem egyenesen iuris-dictiójával áll összefüggésben. Sehol sem áll a reformá-tus püspök oly közel ahhoz, hogy hierarchiai rendi foklegyen, mint az egyházlátogatásnál. De ezen hierarchiaiszinezetnek ma már csak annyi nyoma van az erdélyistatutumokban, hogy a püspök jogai között ott áll: bár-hová egyedül is kiszállhat s a hová kiszáll, ott a gyű-lésen elnököl s a pap engedélyének kikérése nélkül isten-tiszteletet is végezhet.

Hogy a generális visitátió az egyház jogkörébe tar-tozik: az abban nyert kifejezést, hogy a püspök nem

Page 177: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

172

egyedül végezte (92. canon), hanem «két-három magamellé vett s az egész egyházat képviselő esperes társa-ságában.» De a püspöknek különös állása mégis kitüntabból, hogy a látogatásnak egyik tárgyát az esperesekegyházainak meglátogatása képezte, a mikor a hivekaz esperes, mint lelkész, felől kikérdeztettek; valamintabból is, hogy e visitálás közben «neki, mint a többiegyetemes visitatoroknak hatalom adatik, hogy a nyil-vános nősparáznaságban, vagy gyilkosságban, vagy vala-mely épen akkor elkövetett gonosz tettben bűnösnekbizonyultakat, ha csak elegendő jótállókat és kezeseketnem állítanak, legyenek azok lelkészek vagy tanítók, aszent korona itéletéig bebörtönöztesse». Általában min-den ügynél, mely a visitatió körébe tartozik, a püspökszemélye úgy előtérbe állíttatik, hogy mellette a közegy-házi képviselet szinte eltörpül.

A generális visitatiónak sajátságos természete van,mely az esperesi visitatiótól megkülönbözteti. És ezabban áll, hogy míg az utóbbinál egyenlő súly van fek-tetve a lelkészek, a gyülekezeti tagok vallási és erkölcsiéletére, valamint a gyülekezeti vagyon épségére: addiga püspöki látogatás csaknem kizárólag a papságra ter-jed ki. A vizsgálat székhelye az esperes székhelye, hováa lelkészek behivatnak. Itt a lelkészeket az esperes, mintilyen, az esperest pedig a lelkészek magaviselete felőlkérdezi ki a püspök. Ez a főtárgy, mely mellett mellé-kesen megkérdeztetnek a lelkészek gyülekezeteik vallás-erkölcsi és anyagi viszonyai felől, hogy nincsenek-e pa-naszaik, nehézségeik. A püspök más gyülekezetet, mintaz esperesét, közvetlenül nem vizsgál, hanem csak. úgyközvetve szerzi meg azokról a szükségesnek látszó tájé-kozást. Van még a püspöki látogatásnak egy pontja,

Page 178: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

173

mely a nagyobb iskolák megvizsgálására vonatkozik,miután az esperes hatósága alá csak a közönséges falusivagy népiskolák tartoztak.

Ezen egyházlátogatásokat a községbeli hivek is fel-használták és elintézendő ügyeiket a visitatió elé terjesz-tették. Ha p. o. a partialis nem engedélyezte a társ egy-házak elválását, a filia anyásítását, a hivek a gen. vi-sitatióhoz fordultak, ha ez időnyereséget jelentett szá-mukra. Minthogy a közigazgatás tökéletlensége melletta hatóságok fokozatainak megtartása sem volt még el-engedhetlen szabály, azért megtörtént az is, hogy a gen.visitatió első fokban intézkedett oly ügyekben, melyekappellatiokban kerülhettek volna eleibe. Sőt a közelgőgen. visitatió előtt maga a partiális nem egy ügyet ha-lasztott a visitatióra elintézés végett.

A generális visitatio, legalább eleinte, épen úgy minta partialis visitatio, egyszersmind biróság is volt. A par-tialis végzéseit, itéleteit hozzá terjesztették s ő revidiálta,helybenhagyta vagy feloldotta azokat. Ezen kívül mégszinte concurrált is a partiálissal, a mennyiben az általamegállapított szabálytalanságok esetében az ügyet nemutasította a partialis elé, hanem a kisebb jelentőségűeketazonnal ellátta, a nagyobbakat pedig a generális syno-dus elé utalta, a mivel tulajdonképen nem felsőbb fokúhatóság elé utasítás czéloztatott, hanem csak a biróságplenuma elé terjesztés.

A közigazgatási ügyek tekintetében a generális visi-tatió csakúgy mint az esperesi, eljárt, azzal a különb-séggel, hogy nem épen a helyszinén. De így is elmond-hatni azt, hogy egyik főfeladata volt a felügyeleten kívüla közigazgatásnak localis s finalis elvégzése. Ezért kerüloly kevés közigazgatási ügy az egyházi gyűlések elé.

Page 179: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

174

A generális visitátió, a hatásköröknek a régi korbanvaló elmosódottságánál fogva, nem csak közigazgatásidolgokkal foglalkozott a felügyeleten kívül, nem csak apartiális synodussal concurrált, hanem concurrált magá-val a generalis synodussal is. Ezt nem csupán a törvényke-zésre értjük, a melynél még a biróságok elkülönülnikezdő functiojára hivatkozhatnánk, hanem magára ajogalkotásra. Nem hozott ugyan kánonokat, mivel ezekalatt sajátos formába öntött s terjedelmesebb szabály-gyüjteményt értünk, hanem igenis hozott constitutiókat.

Ha megnézzük némely generális visitátió deliberatu-mait, úgy fogjuk találni, hogy csak a czím s a keletke-kezés körülményeinek megjelölése mutatja meg, hogynem zsinati határozatokkal van dolgunk. Geleji KatonaIstván idejében is keletkeztek már ilyen deliberatumok,de még inkább későbben. A püspök által adott «respon-sák», melyek egyes kétes jogi esetben az esperesnek saz egyházmegyének adattak, mint a római pápák «dic-tata»-i feljegyeztettek s szinte kötelező szabályt alkottak;egyik egyházmegye protocollumából a másikéba iratak.Csulai, majd még inkább Veszprémi püspök korábanvalóságos egyetemes, vagy közérvényű conclusumok ishozattak. Igy látjuk 1697-ben, az udvarhelyi generálisvisítátióban, hogy az independeskedő atyafiak ellen, apüspök megtalálásának módjáról, a partiális megvendége-léséről, a supplantálókról, papok ruhájáról, a partiálisjövedelme szétosztásáról a templomi székekről hozattakvégzések. 1709-ben az udvarhelyi pap az ottani iskolaegyik kurátorává tétetett stb.*

* Ilyen természetű deliberatiók, responsák, observatiók leg-nagyobb számmal az udvarhelyi egyházmegye két legrégibb

Page 180: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

175

Az ily visitatió alkalmával tett deliberátumok oly-kor a generális synodus elé is terjesztettek és ott utó-lag jóváhagyattak. Igy az 1694 marosvásárhelyi zsinatvégzései között olvassuk, hogy «a széki tractusba esettvisitatió deliberatuma confirmáltatik minden tractusokranézve, úgy hogy valaki azzal nem fog élni, deponálta-tik». A nevezett széki végzés pedig főleg az esketés, azegyházi fegyelem gyakorlása és a visitatió költségeirenézve hozott határozatokat.*

Az elmondottakból kitünik, hogy a generális visitatióaz egyháznak egy sokkal bővebb hatáskörű szerve volt,mint ezt ma gondolnók, s mint a minő ma is. Termé-szetesen a fő ez él a felügyeletnek gyakorlása és pedig alelkészek felett való felvigyázás, az egyházmegyei kor-mányzat rendben vitelének ellenőrzése; de e mellett úgytekinthető, mint a generális eklézsiának, azaz a szentsynodusnak képviselete, mely részben a kánonok alap-ján, de részben a gyakorlatban kifejlődött eljárásnálfogva, melyet a gen. synodus hallgatólag elfogad, kiter-jeszti működését a tényleges közigazgatásra, a törvény-kezésre, sőt még a törvényhozásra is. Ez a jellemvonás,melyet az esperesi látogatásnál hasonlóképen feltalálunk,az egyházmegye határai között, nem a mai szigorubbformai érzék szempontjából itélendő meg s nem tekint-hető a hatáskör átlépésének, hanem egyszerűen azon fel-fogás eredményének, hogy a püspök, illetőleg esperes, a

jegyzőkönyvében találhatók, Geleji korától egészen Veszprémipüspökségéig.

* Benkő Synopsisa. A széki e. megyében esett generális visi-tatio deliberatuma ma is meg van ezen egyházmegye legrégibb(1622-ben kezdődő) jegyzőkönyvében.

Page 181: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

176

törvény szerint mellé rendelt assessorok hozzájárulásá-val, joggal bir rendelkezni a közdologokban. A mi manap-ság az egyházmegyei tanács és közgyűlés, az igazgató-tanács és kerületi gyűlés viszonyában látható, ugyanaztkell feltalálnunk a XVI—XVII. század consistoriumainakés synodusainak viszonyában. Hogy ma törvény alapjánrészletesebben van szabályozva ez a viszony, ellenbenrégebben a szokás, a gyakorlat adta a szentesítést: ezépen nem lényeges különbség. Hasonlóképen nem az sem,hogy most a tanácsok egy meghatározott helyre gyűlnekössze az elnökség meghivására, régebben pedig inkábbaz egyházlátogatás alkalmával működtek. Sőt az utóbbiannyi előnynyel birt a mai felett, hogy az autopsia s aviszonyoknak alapos helyszíni megvizsgálása s a közvet-lenség a sikeres intézkedést biztosította.

***

Ha az egyház ezen első kormányformáját szemügyreveszszük, nem tagadhatjuk, hogy benne a protestáns fel-fogás erősen össze van keverve a róm. kath. álláspont-tal. Az egyháznak a papok által való igazgatása, az egy-házközségeknek és általában a hiveknek a kormányzás-ból kizárása, az egyházi törvényhozásnak a papság na-gyobb (generalis) vagy kisebb (partialis) köre számáravaló lefoglalása, az esperesek és püspökök kezébe a hi-vek, sőt a lelkipásztorok felett is adott nagy fenyítőhatalom: mind a régi kovásznak a maradványa. Hogyez nálunk így történhetett, ezt egyenesen a magyarreformatiónak sajátságából lehet kimagyaráznunk, melyegyfelől elfogadta a papság polgári rendi kiváltságát, fen-tartá teljesen a külön egyházi törvénykezést és elfogadtaazokat az egyházi kereteket is, melyekben a pápaság

Page 182: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

177

alatt élt az egyház. De azért igazságtalanok volnánk, habe nem látnók azokat a változásokat is, melyek az egy-házkormányzatban a reformatio által létesültek. Meg-szünt mindenütt a felső fokozatokban a rendi hatalom.Az egyház igazgatása csak a papok kezében volt s ennél-fogva aristocraticusnak nevezhető (akár csak a presby-teri igazgatás), de democraticus elemek sem hiányoz-nak, mivel esperes, assessorok, püspök stb., mindnyájana papság választása következtében és azzal a hivataloshatalommal birtak, melyeket az reájuk ruházott. Ezértméltán volt aristocratico-democraticusnak nevezhető eza kormány forma. De azért a hierarchicus jellemvonás-tól még sem menekedhetett meg, mert a papi rendenépült fel a hivek kizárásával.

A mi az esperesi és püspöki hatalom működését illeti,erre azt kell megjegyeznünk, hogy bármennyire növe-kedett is, soha sem jutott odáig, hogy valami módonaz átruházottságot tagadta s a ius propriumot az illetőkszámán, mint rendi fokozatot megillető jogot, követeltevolna. Az egyház érdekében növekedett a hivataloshatalom is, mivel épen ebben az időben a reformá-tus egyház roppant nagy erővel terjeszkedett az unitá-rismus és róm. katholicismus rovására, mi azoknakvisszahatását idézte elő. Ily körülmények között az egy-ház érdekében helyesnek látszott, hogy az egyházi hiva-talosok nagyobb hatalommal ruháztassanak fel, főleg atekintetben, hogy az alkalmas helyekre megfelelő egyé-nek állíttassanak. Bár mennyire ellenkezik is a disloca-lás alkalmazása a szigorúbb értelemben vett protestánsegyházkormányzati elvekkel: mégis tény, hogy egyhá-zunknak mai napság a legtöbb helyi sérelmei épen amiatt támadnak, hogy a kormányzó hatóságnak nincs

Page 183: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

178

joga a megfelelő egyéneket az alkalmas helyekre állítaniés még inkább abból, hogy nincs hatalma az alkalmat-lanokat eltávolítani. A római egyháznak ez egyik főerőssége. A mi felfogásunk szerint azonban inkább aközjónak kell ideiglenes kellemetlenségeket elszenvedni,mint sem eltürhetlen zsarnokságot nyakunkra venni.

De a XVII. században még egészen másképen értel-mezték és alkalmazták ezen jogokat. Az évenkénti pap-marasztás mellett a dislocatio nem is volt olyan sérel-mes, sem a gyülekezetre, sem a lelkészre. Ezenkívül areformatióról való ama felfogásnak, hogy t. i. az egy-házjavítás és nem elszakadás a régi egyháztól, mégekkor meg volt az a hatása is, hogy lehetőleg kevés vál-toztatással akarták az egyházat inkább dogmaticumai-ban, mint formáiban átváltoztatni. S mellettük állt az atény, hogy az Úr úgy sem adott egyházi igazgatási for-mát, hanem az épen azon 3—4 első század alatt fejlő-dött, melynek mint természetes és apostoli fejlődésnekdogmáit is átvitték.

A presbyterianismus részéről jövő ellenhatás átalakí-totta ugyan az erdélyi ref. egyház szervezetét, de nem akivánt irányba, hanem a consistorialismus felé.

Page 184: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

C) Az egyházalkotmány változása.

8. Az independentismus és presbyterianismus.

A magyarországi és erdélyi reformatiót általában erősconservatismus jellemzi az egyház alkotmányi és a litur-gialis téren. Igen sok hasonlóságot találunk nála annaka nemzetnek — az angolnak — a reformátiójával, mely-hez állama alkotmányában is annyit hasonlit. — Hazánköt százados életében a keresztyénség (ennek akkor ural-kodó alakja a r. katholicismus) teljesen összeforrt azállam alkotmányával. Az egyház nemcsak a lelkiekbenvaló sáfárkodásra hivatott intézmény, hanem az államiszervezetnek kiegészítő szerves alkatrésze lett, a melyrea törvények és törvényes intézmények egész serege vonat-kozott, illetőleg volt felépítve. A reformatiónak pedigegyik alapgondolata az volt, hogy ő nem akar a régialappal szakítani, hanem csak a meglevőt, de megrom-lottat megjavítani. Ezért a prot. egyházak is Werbőcziés a Corpus Juris alapjára állottak és szervezetökben ésliturgiájukban épen úgy meghagytak mindent, a mi aszentirással nem ellenkező, mint az egyházi és állam-közti viszonynak régi törvények által szabályozott alap-jában. Midőn tehát nálunk a reformatió beköszöntött ésalig egy negyed század alatt erőteljes gyökereket vert, azegyház szerepéről való felfogás csak annyiban változott,

Page 185: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

180

a mennyiben a dogmaticumok a reformatio jelleménélfogva ezt szükségessé tették.

Mindenesetre jellemző, hogy sem Wittenbergnek semkésőbb Heidelbergnek nem lett semmi hatása a magyar-országi prot. egyház alkotmányára; pedig ifjaink a refor-matio kezdetétől fogva kerek száz esztendőn keresztülezt a két egyetemet látogatták, a hol a két prot. egyházsajátos és jellemző szervezetét oly alakban és teljesség-ben kifejlődve láthatták magok előtt, a minőhöz hasonlótodahaza teljesen hiába kerestek volna. 1610-ben vanelső nyoma, hogy Szilvásujfalvi Imre a fennálló egyház-szervezetet megtámadta. A támadás szelleméről az 1610.évi váradi zsinaton megállapitott pontozatok a «Assertio-nes orthodoxas de potestate ecclesiastica»* adnak felvilá-gosítást. Azokból láthatjuk, hogy a püspöki és esperesihivatal szentirás ellenes volta s a kulcsok hatalmának agyülekezetet képviselő presbyteriumok kezébe való bevi-tele képezték Szilvásujfalvi tanait. A támadás azonbankevés követőre akadván, Szilvásujfalvi börtönnel, majdszámüzetéssel büntettetvén, az egyház szervezete min-den változás nélkül továbbra is a régi, a XVI-ik szá-zadbeli alapokon maradt meg, úgy a mint azokat Méliusaz Articuli Maioresben lefektette.

Kanizsai Pálfi János volt az első, a dunántuli vidéke-

* Lampe-Ember i. m. 339. s köv. l. Megvan a Teleki-téká-ban Marosvásárhelyt is. Az independentismus ezen támadásamég nincs kellőleg tisztázva egyháztörténeti irodalmunkban.Ennek legfőbb oka a források hiánya. Szilvásujfalvinak bizo-nyára több elvtársa is volt, mert különben érthetetlen lenneilyen erős támadás egy ember ellen. Két ilyen elvtárs nevétismerjük is. Az egyik Czeglédi János, a másik Szegedi Dánielvolt. L. Sárospataki füz. 1857—8. 169., 178—9. l.

Page 186: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

181

ken, ki a gyülekezetek körében (1616—32.) a presby-teriumokat kálvini, illetőleg a heidelbergi mintára életbe-léptette.1

De ez az irányzat még akkor nagyobb hódításokat nemigen tudott-tenni. Azonban a 30-as évek végén egy olyannagy mozgalom indult meg, mely közel félszázadon ke-resztül izgatottságban tartá a ref. egyházat és az erdélyiref. anyaszentegyház alkotmányának lényeges átalakulá-sához vezetett.

Arról a presbyterianus és puritanus mozgalomról vanszó, melynek megindítása Tolnai Dali János nevéhez fű-ződik. Tolnai és társai eszméiket Angliából hozták, hola magyarországihoz sok tekintetben hasonló egyházkor-mányzati és liturgiálig viszonyok uralkodtak és a hol aXVII. század elején az ú. n. anglikán egyház kormány-zata és szertartásai ellen egy nagyon éles és radikálistámadás, az independentismus és puritanismus keletke-zett. Míg korábban a külföldön járt ifjak előtt az ottani ésa hazai egyházi viszonyok között levő különbség fel semtünt, most mikor ennek a támadásnak közepében talál-ták magukat, hamarosan meglátták a hasonlóságot, ille-tőleg különbséget és a harczok által felizgattatva, ők isa szentirás-ellenesnek tartott régi hagyománynak kiirtá-sára törekedtek.

Tolnai D. János és társainak 1638-ban Londonban kö-tött szövetsége, melynek okmánya «Kegyesség formulája»czimet viselt,2 a magyar- és erdélyországi református egy-házak és iskolák reformálását tűzte ki feladatául. Az inde-pendens eszmék hatása alatt elsőben is a püspökök és espe-

1 Protestáns Szemle 1892. 419. s köv. l., 1901. 202. s köv. l.2 Sárospataki füzetek 1857—8., 169—70. l.

Page 187: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

182

resek hivatalának megszüntetését vették tervbe; a puri-tanismus befolyására pedig a szertartásokat akarták mó-dosítani. Mindezen törekvések alá megfelelő dogmatikaialapot is igyekeztek helyezni, hogy eljárásukat, czéljaikatindokolják és az eddigi törvényes rendet és meggyökere-zett szokásokat, mint iráselleneseket mutatták fel. Honiegyházukat az angollal, főleg épen a puritánus szertar-tásokat követő independens gyülekezetekkel összehason-lítván, azt teljesen elvilágiasultnak és benső kegyesség-nélkülinek találták. Ennek a világiasságnak megszüntetése,a kegyes indulatoknak minden téren: istentiszteleten,gyüléseken, magaviseletben való diadalra juttatása lett afőczél. A püspökök és esperesek, a generalis és partialissynodusok — szerintök — csakis az administratióval foglal-koznak, de a benső keresztyén élet megelevenítésére mitsem tesznek. Az az egyházi fegyelem, melyet a püspöks esperesek gyakorolnak, nem az igazi. Irásellenes zsar-nokság az, ha az alattuk levő lelkipásztorokat kínzás ésbörtönbüntetéssel akarják a kegyes élet és jámborságútjára vezetni, vagy ott megtartatni. Általában elhanya-golják a kegyesség forrásait. Keveset foglalkoznak a szent-irással, ritkán fordulnak és csak sablonosan könyörgé-seikkel az Istenhez; a templomi istentisztelet gépies el-végzésével akarták papi kötelességeiket letudni, de az-után mitsem gondolnak azzal, hogy a hiveket otthon,házaikban is kegyes, vallásos életre szoktassák. Szóval apuritán és independens angoloknál ezen időben meg-szokott és otthonos igen sok jó mellett, rengeteg arro-gantiát és álszenteskedést is magán hordó pietistikus törek-vések vezették őket reform vágyaikban, melyeknek meg-valósításához az egyház meglevő szervezetének felforgatásaés szertartásainak reformálása volt kiszemelt eszközük.

Page 188: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

183

A szövetséges társak egyike, Kecskeméthy Miklós,hazájába visszatérvén, a társulat világboldogító terveit sszándékát elárulta. Erre a tiszáninneni és túli kerületekDebreczenben (1638. szept.) zsinatot tartván, kijelentet-ték, hogy a külföldi tanulókat csak úgy alkalmazzákegyházi szolgálatra, a kimenőket pedig csak úgy bocsát-ják el, ha magukat irásban kötelezik, hogy «az egyházbarégóta bevett sarkalatos keresztyén hitágazatok, szertar-tások, gyakorlat és a sakramentumokra nézve magánutons önhatalmulag mások botrányára változtatást vagyújitást» nem tesznek.* Tolnai és társai leginkább ezenkét kerületből valók lévén, azért csakis itten találunkilyen erősebb készületet ellenük. De hogy az «össze-esküvés» hire Erdélyben is nyugtalanságot okozott, azteléggé elárulja a püspöknek, Gelejinek, azon nagy mun-kája elé irt előszava, mely 1638 szeptember havábanhagyta el a sajtót s a fejedelemnek ajánltatván «Præco-nium Evangeliumi» cz. alatt a lelkipásztorok számáraegy a pericopák szerinti prédikácziós könyvvel kivántszolgálni. A mű ajánló levele a lelkipásztori hivataljellemével, az igehirdetés módjával, de azon kívül egye-nesen a magyar viszonyokkal is foglalkozik, midőn rövi-den elmondja a magyarországi reformatio történetét ésaztán igazolja a magyar egyházakban szokásos s meg-gyökerezett egyházi hivatalokat. Ugyanazon szempontbólbeszél a püspök, az esperesek jogosultságáról, szükségé-ről s evangeliumi voltáról, mint a Hodászi Lukács ésTasnádi Mihály idejében Váradon (1610) készített «Asser-tiones orthodoxæ de potestate ecclesiastica». Lehetetlenfélreismerni a czélzatot, melylyel az újitók szándékai

* U. o. 171. l.

Page 189: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

184

ellen a régi, meglevő alapokat védelmezi, igazolja márjó előre, mielőtt azok tényleg támadtattak volna.

Tolnai János már az 1638. évben hazajött és elsőbenis egy körutat tett Magyarországi keleti részében, a Tisza-vidékén s Erdélyben, hogy egyfelől tájékozódjék a teen-dők felől, másfelől, hogy a róla elterjedt rosz hireketmegczáfolja, magát a valóságban, eszméinek megnyilat-kozását életében bemutassa, elvtársait összeszedje s főlega világi elemet magának megnyerje. Különösen az utóbbisikerült neki.1 «Angyali kegyességnek és szentségnekábrázatában mutatá fel magát», «Öltözködésében, szoká-saiban, tartásában, szavaiban, kifejezéseiben, hossza-dalmas könyörgéseiben, a rendes lelkészekre nem ritkánfelerőszakolt, föllengzve emléből mondott, már rég beta-nult szekeres prédikáczióiban, maga volt a megtestesültkegyesség».

A világiak előtt folyton a papok hanyagságáról,restségéről, rendetlen életéről beszélt s azoknak világiszorgoskodását keményen megrovogatta.2 «Nagy szána-kozással siránkozék az egyház zürzavarán: rá hosz-szú könyörgései, mindenhol tartott házi tanításai, sze-meinek forgatag jártatása, kezeinek terjengetése általcsodálandóvá tette magát». «Ő nem csodálkozik, — mondáottan-ottan — hogy a magyar nép a vétekben annyiraelmerült, miután látja az egyházi szolgák gondatlanságáts romlott erkölcseit.» És csakugyan, midőn Tolnai Jánosa fejedelem által a sárospataki iskola igazgatójává nevez-tetett ki és az iskola egyházi előljárói előbb reversalistakartak tőle venni, Tolnai az iskolának zemplénvidéki

1 U. o. 174. l.2 U. o. 175. l.

Page 190: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

185

világi patronusaiban már védőkre talált.* «Tolnai azértpuritán — magyarázza az ellenkező esperes és papoknaka zempléni alispán, — mert tisztább életet kiván élni.»Szemökre veté az akadékoskodóknak, hogy ők Tolnai éstársai ellen azért viseltetnek gyűlölséggel, mert ezek«magukat egészen Istennek szentelték, ellenben ők magoka világi dolgokban forgolódván, hivatalukban kelleténélrestebbül forgolódnak».

Tolnai Jánost a fejedelem kegye a sárospataki iskolaélére állítván, a puritánok úgy tekintették ügyöket, mintnyertest, melynek teljes diadala csak idő kérdése. Épénazért el is bizták magukat és saját jótetszésükből sokoly dolgot kezdeményeztek, melyeknek az egyházi felső-ség rendeletéből lehetett volna csak történniök. Számosjó szándék és nemes törekvés volt ugyan bennük, de olyformában nyilatkozott meg, mely közfelháborodást kel-tett ellenök. P. o. a nemzeti nyelvnek hangoztatása, azerre való nagyobb súlyfektetés kivánalma dolgában olyelvet mondottak ki, mely csak két század mulva öltötttestet. A protestáns szabadelvüség dolgában is úttörők-nek tekinthetők annyiban, hogy lelkiismeretüket holmimegszokott sablonok által nem engedték megköttetni.Igaz ugyan, hogy nem valloták Horatiussal «hanc veniampetimus, damusque vicissim».

A puritanismus fészke Tolnai Jánossal, tehát Sáros-patakon, azaz a tiszáninneni vidéken volt. Úgy tetszik,mintha Geleji őt Erdélytől távol óhajtotta volna látni.Ott próbáltatik ki a veszedelem; de a védekezés azértErdélyben is folyt. «Mert Tolnai Jánosnál — mondjaGeleji — nagyobbak is vannak, csakhogy azok okosbbak

* U. o. 345. l.

Page 191: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

186

ő nálánál s hallgatnak; lehető, hogy alattomban animál-ják».1 A «nagyobbak», kikre itt Geleji czéloz: MedgyesiPál és Bisterfeld voltak, kik közül az első nem titkol-hatta, hogy a püspöki igazgatással ő is elégedetlen s akálvini presbyterium felállítása érdekében buzgólkodott;az utóbbi pedig Medgyesi törekvéseivel határozottanrokonszenvezett.2

A sárospataki puritánusok első ujítása a tankönyvekkörül volt. Tolnai a Keckermann logikáját kiküszöböltes helyette Ramus Péter dialectikáját tanította; a theolo-giát Amesius szellemében adta elő; a latin nyelvvel ke-vesebbet törődött s a zsoltárokat is magyarul énekel-tette, az ifjuság között pietista gyakorlatokat hozott be.Ezenkívül természetesen a püspöki s esperesi tiszt ellenieszméinek igyekezett minél nagyobb elterjedést bizto-sítani.

Még mielőtt a tiszáninneni vidékeken kitört volna Tol-nai ellen a zivatar, Geleji előre igyekezett biztosítani amaga egyházát. Mivel az 1638. évi antipuritánus zsinat-ról az erdélyieket a tiszavidékiek nem értesítették-arra őket meg nem hittak, tehát most az erdélyiek ismagukban járnak el. Az 1639 junius 3-ára összehivottmarosvásárhelyi zsinaton a rendes folyó ügyeken kívültöbb oly kánont is hoznak, melyek egyenesen a puritá-nusok ellen irányulnak. Az Alvinczi-féle latin grammati-kának kinyomatása és a Keckermann-féle logikának aparticulákban való kötelező használata elrendeltetik.

1 U. o. 179. l.2 Geleji levele I. Rákóczy Györgyhöz az Uj Magyar Muzeum-

ban 1859. IX. évf. I. köt,3 U. o. 1640 szept. 21-ről.

Page 192: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

187

A papoknak meghivásához a senior és püspök beleegye-zése szükséges föltételül jelöltetik meg. Az esperes-válasz-tásban a püspöknek közvetlen felügyeleti jog adatik. A püs-pöki hatalom növekedését előmozdítja az is, hogy az egy-házi közpénzek kezelésére teljhatalommal ruháztatik fel.1

Mikor az 1640. évben a Tiszán-innen Tolnai újításai márnagyobb zajt idéztek elő, Geleji azonnal készen van azegyház álláspontjának megállapításával a vitás szertar-tási kérdésekre nézve is. Az 1640. junius 18. gyula-fehérvári zsinat ismétli azt a rendelkezést, hogy senki .seniora hire s engedelme nélkül, hivatal mellett is, máseklézsiába ne menjen! Továbbá megállapítja, hogy «Com-mendatoria nélkül senkit sem kell recipiálni se eklézsiá-ban, se oskolában». Majd intézkedik a keresztelés, eske-tés, temetés és urvacsora szertartásairól s a halálraitéltek végső vigasztalásáról. A keresztelés és esketésszükség esetében templomon kivül is lehet. Az urvacsoraijegyek pedig a szent vendégség után senkinek elfogyasz-tásra nem adhatók.2

Erdélyben a fontosabb kérdések, melyeket a puritánokfeszegettek, már zsinatilag el voltak döntve, mikor aTiszamelléken még vitatkoztak azok felett. Legnagyobbboszuságot azzal okozott Tolnai, hogy a Keckermann lo-gikáját önhatalmulag mellőzte. Tolnai István pataki lel-kész, az iskola helyi felügyelője, miután a vakmerő puri-tanusokkal nem birt, a fejedelemhez fordult. Ez Gelejiés a professorok tanácsát is kikérte, kik Tolnai Jánosönkényes eljárását mindnyájan elitélték. Az erdélyi püspök

1 Révész Imre: Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező1872. 76. l. Benkő Synopsisa.

2 U. o. 80—1. l.

Page 193: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

188

Tolnai János eltávolítását ajánlá, mire a fejedelem ishajlandónak mutatkozott.1

A református egyházban megindult ezen zavar az ellen-ség, t. i. a r. katholikus- és jezsuita-párt malmára hajtá avizet, mely kárörömmel mutatott reá a protestantismusgyöngeségére, folytonos újítási vágyára. A jezsuiták azon-nal penna hegyére vették és «religiónk gyalázatjára for-dították a dolgot, scissióra magyarázván azt». Rákóczyhamarosan közbe lépvén, Váradon 1640 novemberében akét Tolnait s a tiszántúli és erdélyi papok közül többe-ket összehivott s a dolgot alaposan meghányván-vetvén,kijelenté Tolnai Jánosnak, hogy «ha akar hasznosantanítani a pataki iskolában, mint anyjától, az ecclesiátóls pataki ministerektől dependealni: jó; ha hol pedignem akarja, töltse ki esztendejét s akár hová menjen!» 2

Tolnai engedelmességet fogadott ugyan, de mert nembirta megtartani, azért az iskolát odahagyta.

Tolnai Jánosék fellépése azonban nem maradt hatásnélkül. Igazuk volt a tekintetben, hogy a papság meg-lehetősen elmerült a világi dolgokba. A só valósággalmegizetlenült. Természetesen olyan modorban, mint őkakarták, nehéz és veszedelmes lett volna a javítás; deannyi tény, hogy a létező bajokra a figyelmet felhívták.Az 1641. évi kolozsvári zsinat inkább csak a világi egyé-nek felett gyakorlandó egyházi fegyelem, az egyházköve-tés részleteivel foglalkozik, de már a következő évbena Nagy-Enyeden tartott zsinat 20 pontu fegyelmi tör-vénye alkotott egyenesen a lelkészek és családtagjaik

1 Sárospataki füzetek 1857—8. 179. l. Prot. Egyházi és Isko-lai Lap 1875. 1388. l.

2 U. o. 1443. l.

Page 194: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

189

magaviseletének szabályozására van szánva s abban szi-gorú pénzbirság, — 3—24 frtig — volt kiszabva az egyestilalmak ellen vétőkre. Az esperes, a lelkész hivataloskötelességei, a papok, papnék s gyermekeik s a rektorokmagaviselete, ruházata, mulatsága, egyházi jellegükkelmeg nem férő foglalkozásaik mind büntetések, birságokkirovásával szabályoztattak.* A pénzbirság, mint igenérzékenyen sujtó eszköz, alkalmasnak látszott a hivatalo-sok fogyatkozásainak megjobbítására, azonban a baj mégismélyebben gyökerezett, sem hogy ilyen eszközökkel meglehetett volna gyógyítani. Sőt a pénzbirságok még azimmoralitas terjesztői is voltak. Ezért már négy évmúlva a pénzbirság teljességgel töröltetett.

A puritanus eszmék, bár elég hívei akadtak, mégisnehezen hódítottak a nép conservativ természete követ-keztében, mely az egyszer megszokott szertartások meg-változtatásától rendszerint idegenkedni szokott. De azoka gondolatok és javaslatok, melyeket a puritánusok han-goztattak, nem voltak mindannyian elvetendők. Az er-délyi egyház fejének, a rengeteg gyakorlati képességek-kel megáldott Gelejinek, volt elég érzéke ahhoz, hogy ahasznosokat, a jókat kiválogassa és meghonosítsa, habára puritánok nyegle túlzásait gyűlölte is. Így ugyancsakaz 1642 jun. 29. nagyenyedi zsinat behozta az isten-tiszteletbe a bibliaolvasást, «a többi református nemze-tek szokása szerint», hogy t. i. minden nap délelőtt azimádság után egy ó-testamentomi, délután pedig egy új-testamentomi fejezet, minden magyarázat nélkül, felol-vastassék. 1643-ban a marosvásárhelyi zsinat «a franczianótákra írott zsoltárok» éneklését, — egyelőre ugyan-

* Révész Figyelmező 1872. 83. l. Benkő Synopsisa.

Page 195: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

190

csak hétköznapokon — megengedi, a mi által a gráduál-nak és általában a szertartásos éneknek az istentiszte-letből való eltünését, szóval az egész szertartás átalakí-tását indítja meg. A komolyabb egyházias élet fellendítésevégett az ifjúság és nép szokásos, vidám, — bár olykordurva — mulatozásait, a farsangolást, a kakaskirálytételt stb. eltiltják, a mivel már az angol puritanismuskomor erkölcsi felfogása kezd előtérbe tolulni. Azonbanviszont a puritánusukkal szemben a keresztség fontossá-gát védik, midőn 1642 elrendelték, hogy a ki újszülött-jét 3—4 nap alatt meg nem keresztelteti, minden szent-ségtől (templom, úrvacsora) eltiltatik. Holott a puritánoka keresztséget szinte feleslegesnek tarták a keresztyénszülék gyermekeivel szemben, mivel «ha a gyökér szent,az ágak is szentek.»1 Tehát oly tant hirdettek, melybena socinianusokhoz igen közel estek. Az egyesek önkényesszertartásváltoztatásaival szemben az 1644 enyedi zsinatelrendelte, hogy a ceremoniák egyformájuak legyenekés egy közönséges Agenda irattassék.2

Míg az 1644—45. évi háborúk tartottak, addig azújításokban is némi szünet s az egyház belső bajai-nál egy kis csönd állott be. Tolnai János, mint azifjú Rákóczy Zsigmond tábori papja, el volt foglalva ésnem tudott eszméi érdekében nagyobb tevékenységetkifejteni. De ugyanazon idő alatt történt a puritanis-mus és independentismus mellett a presbyterianismushatalmasabb fellépése és előtérbe nyomulása is, a melymozgalomban már nem Tolnai János, hanem MedgyesiPál, a fejedelemasszony udvari papja és Bisterfeld, a

1 U. o. 1877. 340. l.2 U. o. 1872. 473. s köv. L. Az 1642—44. évi zsinatok

Page 196: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

191

professor, viszik a főbb szerepet,* kiknek tekintélye ésérvei előtt maga a hatalmas Geleji is meghajlik.

Az kétségtelen, hogy Medgyesi Pál, mióta a fejedelmiudvarba került (1638), a puritanismussal rokonszenve-zett, Tolnai János ügyének pártfogója volt. Vele sokbanegyetértett Bisterfeld, a kinek viszont Rákóczy Zsigmond-nál volt nagy befolyása. És így lesz előttünk érthető,hogy míg a fejedelem rajta van, hogy Tolnai állásátólelmozdíttassék, addig fia pártfogásába veszi és papjáváteszi őt. Azonban Medgyesi nem mindenben osztozottTolnai nézeteiben, habár egyes szertartási kérdésekben(p. o. az úrvasoránál az «elemek» felemeltetése) a puri-tanizmusra emlékeztető elveket vallott is. Medgyesi Pálnem volt independes és nem volt puritánus: ő presbyte-rianus volt, ki a mellett azonban egyes puritán szoká-sokat igyekezett meghonosítani.

Az independentismus az egyes gyülekezeteket olyan ön-álló és egymástól független egyházi szerveknek tekintette,melyek ügyeiket úgy az anyagiakban, mint a lelkiekbenegymástól függetlenül, végérvényesen, minden felsőbbhatósági beavatkozás nélkül intézik. Az independenseknélcsak gyülekezeti hatóságok voltak, de gyülekezeten kívülie-ket s felettieket el nem ismertek. A gyülekezet ügyeitannak megfelelő szerve, a presbyterium, intézi és ennyibenaz independensek tágabb értelemben a presbyterianus egy-házalkotmány hívei, de a gyülekezetekből már nagyobbegyháztesteket nem hajlandók felállítani igazgatás, kor-mányzás és rendtartás czéljaira. A presbyterium a gyüleke-zettel választja, fizeti, utasítja s el is bocsátja a papot, tel-

* Geleji levele I. Rákóczy Györgyhöz 1640 szept. 26. UjMagyar Muzeum i. h.

Page 197: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

192

jes szabadon. Intézi az anyagi ügyeket, melyekbe semmihatóságnak, magának a papnak sincs semmi beleszó-lása. A presbyterium gyakorolja az egyházi fegyelmetaz egész gyülekezet és így a pap felett is. Intézkedéseivégérvényesek, ellenök jogorvoslatnak helye nincs. Ilyenindependenseknek tartják Tolnait és közelebbi elvtársait,kik a szertartásokban követett s teljesen az angol inde-pendensek mintájára végzendő rendszeres újításaikértpuritánusoknak is neveztetnek.

Medgyesi presbyterianismusa másféle. Ő azt óhajtja,hogy az egyházi fegyelem gyakorlása magoknak a hívek-nek, illetőleg ezek választott képviselőinek kezeibe tétes-sék le és ne a papság kollégiumánál legyen. Mindengyülekezetben presbyterium alakítandó, mely egyházieszközökkel őrködjék a gyülekezeti tagok erkölcsi és val-lásos magaviselete felett. Azonban a gyülekezeti pres-byteriumoknak felállításával a gyülekezetek nem lesznekegymástól és minden felső hatóságtól függetlenek. A gyü-lekezetek kisebb és nagyobb köre felett szükség van ha-tóságokra. Csakhogy ezek ne csupán papokból, hanemegyenesen a gyülekezeti presbyteriumok kiküldött kép-viselőiből álljanak, a gyülekezetek szabadságának, tevé-kenységének oltalmára és ne elnyomására szolgáljanak.A püspöki és seniori hivatal ugyan megmaradhatnakmint emberi rendelések, de az isteni eredetű presbyte-riumnak hátrányára nem szolgálhatnak. A püspöki névmaga egyházainkban nem alkalmas, hanem a süperinten-dens igen, mely nem egyebet, mint állandó, örökös, zsi-nati præsességet jelöl.*

Ha jól szemügyre veszszük Medgyesi álláspontját, azt

* Dialogus politico-ecclesiasticus 109. s köv. l.

Page 198: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

193

fogjuk találni, hogy ő a skót és holland egyházalkotmá-nyokat tartotta szemei előtt és a magyarországit úgy kí-vánta átalakítani, hogy az egyházmegyei és kerületi köte-lék nem kormányzati, hanem csak tanácsadó, intő sfigyelmeztető jelleggel birjon. A zsinat határozatai csakannyiban kötelezők, a mennyiben a gyülekezetek elfogad-hatónak találják; de nem úgy, mint a képviselők több-sége által hozott megállapodások.1

A presbyteriumok felállítása érdekében folyt küzdel-mek, viták és tanácskozások nem állanak előttünk tisztaképben, mivel azok a legnagyobb valószínűség szerintszemélyes beszélgetésekben tárgyalhattak az irányadó svezető férfiak, főleg Geleji és Medgyesi, illetőleg Bister-feld között. De az eszme hovatovább jobban éredett.Mikor Tolnai János és hívei a puritanismus túlhajtottköveteléseivel 1646-ban a nyilvánosság elé léptek,2 Er-délyben már teljesen el volt egyengetve a presbyteriu-mok és a diaconatus felállításának útja. Az egyházalkot-mány fejlesztése azt az irányt mutatja, hogy az esperesiés püspöki hivatalok fentartásával és a papokból állózsinat meghagyásával, a gyülekezeteknek nagyobb sza-badság engedtetik. A gyülekezetekbe beállítandók vol-tak a presbyterek, az egyházi fegyelemnek, az egyházközségi vagyon kezelésének gyakorlása végett, továbbáa diaconusok, mint a gyülekezeti szegényügy vezetői,kezelői. A magyar és külföldi ref. egyházalkotmányösszeolvasztásának ezen szerencsés tervezetéhez vaj-jon hozzá volt-e kapcsolva a világiaknak a zsinatokba

1 Isteni és Istenes zsinat. L. ismertetését a Sárospataki füze-tek 1857—8. 352—4. l.

2 Sárospataki füzetek 1862. 354. l.

Page 199: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

194

való bevezetése is: ezt egyelőre nem tudjuk megmon-dani.1

Míg így Erdélyben a presbyteriumok behozatala ésfelállításának útja szerencsésen előkészíttetett, TolnaiJánosék megmozdultak és a gönczi zsinaton, 1646 jan.16-án puritanus kivánságaikat, mint egyházi statutumotösszefoglalták. Ennek hírére egyszerre felzúdult ellenüka régi rendtartás és gyakorlat pártja és a tokaji (1646febr. 14) kis zsinaton Tolnai esperesi és lelkészi hivata-lától felfüggesztetett s ügyének megvizsgálása a márekkor tervbe vett nagy nemzeti zsinatra halasztatott.2

Az egyháznak békéje egyszerre fel lett dúlva a puritá-nok túlzásai és háboruja által. A fejedelem a veszélylecsillapítására 1646 jun. 10-re szatmárnémeti városábanemzeti zsinatot hívott össze, melyen a két tiszai kerü-let s az erdélyi egyház jelentek meg. A zsinat elnökeépen Geleji István, az erdélyi püspök lett.

A szatmárnémeti zsinattal a presbyterianismus ügye ki-esett a tisztán egyházi természetű kérdések köréből. A feje-delmi beavatkozás nem csak az egyház főpatronusának,hanem egyszersmind a monarchának beavatkozása is volt.Így lett az egyházkormányi és autonom úton eligazítandóügyből egyházpolitikai kérdés, mely a fejedelmet, mintolyat, tanácsurait s végül az állami törvényhozást isfoglalkoztatta.

1 Geleji nyilatkozataiból kitetszik, hogy ő a tényleg meglevőegyházi szervezet fentartásával akarta befogadni a presbyteriumo-kat, mint helyi igazgatási egyházszervekot. Medgyesi a Dialo-gusban említi ugyan, hogy a presbyteriumok követeket külde-nek a zsinatra, azonban ez csak mint ismertetés tekintendő,Geleji ezt aligha fogadta el.

2 Sárospataki füzetek. 1862. 354. l.

Page 200: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

195

A presbyterianus eszmék fejlődési útja nyomát kö-vetve bátran állíthatni, hogy a fejedelmi beavatkozásnélkül átalakították volna az erdélyi református anya-szentegyház hierarchikus egyházalkotmányát demokrati-kus szellemben, vagyis zsinat- presbyterivé tették volna,mielőtt az anyaországbeli testvérek egyházi szervezete alegcsekélyebb változást is szenvedett volna. A szatmár-németi zsinatot megelőző erdélyi mozgalmak s az enyedizsinat határozatai kétségtelenné teszik ezt. Azonban,mint Geleji mondja: «Nagyságos fejedelmünk előtt apresbyterium felállítása nálunk nemcsak nehéznek, delehetetlennek látszott.»* És ez döntött az egyházkor-mányzati kérdésekben.

A szatmárnémeti zsinat után, akár a Geleji-féle káno-nok létrejöttét, akár az ezzel összefüggésben jelentkezőpresbyterianus mozgalmakat nézzük, kerek tizenöt esz-tendő leforgása alat ez az ügy állandóan egyházpolitikaitermészetű marad. Az öreg Rákóczy György aggságosko-dása, az ifjabb Rákóczy György üldözésekre hajlandóellenszenve, Barcsay Ákosnak politikai tekintetek általvezetett pártoló magatartása, végül Kemény János ésApafy Mihály békéltető törekvései: ezek egyike sem egy-házi, hanem egyenesen egyházpolitikai szempontból nézteés tárgyalta a presbyterianismus ügyét.

Már láttuk az egyház külső eseményeinek ismerteté-sénél, hogy az államfők minő álláspontot foglaltak elebben az ügyben és láttuk, hogy ezen állásfoglalás ter-mészetéhez képest mikép nyomatik el, majd miképenemelkedik fel s jut uralomra s végül miképen szoríttatikismét vissza a presbyterianismus. Ez eszmének külső tör-

* Geleji a szatmárnémeti zsinat végzéseinek előszavában.

Page 201: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

196

ténete inkább Erdélyben jár nagyobb hullámcsapásokkal,hol maga az eszme belső fejlődése aránylag kevés nyo-mot hagyott maga után. Az alatt az idő alatt, mígII. Rákóczy György szinte tűzzel, vassal üldözi az inde-pendensnek vélt presbyterianusokat, bizonyára Erdély-ben aligha lehetett volna bármit is tenni az eszme fejlő-désére. A mi e tekintetben történik, az öreg fejedelem-asszony birtokain, Sárospatakon és környékén, LórántffyZsuzsánna és ifjabb fia, herczeg Rákóczy Zsigmond párt-fogása és védelme alatt jött létre. Medgyesi Pálnak, anagy presbyteres apostolnak művei ezek, melyeket apresbyteriumok érdekében írt: a «Dialogus politico-ec-clesiasticus», a «Rövid tanítás a presbyteriumrób és az«Isteni és istenes zsinat». A presbyterianusoknak BarcsayÁkos idejében bekövetkezett diadala mutatja, hogy Med-gyesi művei Erdélyre sem voltak hatás nélkül.

Barcsay rövid uralkodása alatt sikerült a presbyterianu-soknak teljesen fölülkerekedni és a püspökös igazgatástteljesen szétrobbantani. A visszahatás, mely fellépésüknyomában mutatkozik, még hevesebb, mint a püspökösök-nek erőszakossága volt. A nagy visszaható erő arról tesztanubizonyságot, hogy a presbyteres eszmék teljesen át-meg átjárták az egyháziak lelkét és csak a fejedelem és avilági hatóságok hatalma tartotta azokat eddig zár alatt. Deviszont ennek a heves visszahatásnak a nyomában annyiféktelenség, annyi rombolás mutatkozott, hogy a vezető-kön kívül még a mérsékeltebb elemek is megsokalták ésvisszaszorítását az egyház érdekében szükségesnek vél-ték. Kemény János, maga is «püspökös protestáns», újbólmegszilárdította a régi egyházigazgatást. De azért az 1661április 31-diki marosvásárhelyi zsinaton már nyoma vanannak, hogy a régi püspökös rendszer nem oly merev

Page 202: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

197

többé, mint a két Rákóczy alatt volt. A zsinat 4. számúhatározata* azt rendeli ugyan, hogy a «prebyterianis-musból származott egyenetlenség eltöröltessék és legyenegyformán az ecclésiai igazgatás»; de nyomban hozzáteszi: «csakhogy nem mások elnyomattatásokkal, meg-fojtásokkal, gyalázatjokkal». Eme határozatban benne fog-laltatik a presbyterianismusnak, mint egyházalkotmányirendszernek gyakorlati elvetése, de egyszersmind föl-található ugyanannak, mint eszmének elismertetése. Két-ségtelenül az idők változásának és a közfelfogás módo-sulásának nyomait kell eme végzésben látnunk.

Apafy fejedelemsége idejében a világiaknak mind na-gyobb és nagyobb befolyása az egyházi ügyekben a papságvisszaszorítását és ezeknek a presbyterianus eszmék feléhajlását eszközölte. Az eddigi sulyos püspöki kormányzatazonban, bár a papságra nézve legalább annyi vigasztalás-sal járt, hogy tőlök kerül ki, az ő megbizásukon épül fel,erejéből fokozatosan veszít a küriarchicus szellem javára.A fejedelem és tanácsosai lesznek az egyháznak legfőbbigazgató testülete, mely a generalis szent synodust amaga fenhatósága alá hajtja. A papság ezen új, nagyonis aristckratikus kormányzattal szemben, a nép s a presby-teriumok felé veté tekintetét, hogy azokban találja megkellő támaszát a világi urak pápasága ellen. A presbyteri-anismus eszméi oly erős gyökeret vernek a papság kebe-lében, hogy 1668-ban a «püspökös» Veresmarty Gáspár-nak, a «presbyteres» Kovásznai Pétert választják utód-jává az erdélyi püspöki székre.

Kovásznai Péter puritanus és presbyterianus törekvé-seiért 1655-ben váradi papságából letétetett, sőt fogsá-

* Bod Péter Polikarpus 96. l.

Page 203: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

198

got is szenvedett. II. Rákóczy György erős reversalismellett bocsátotta szabadon és a tiszántúli egyházkerületis csak így fogadta be újból kebelébe s bocsátotta beismét a váradi parochiába. Nevét már ezen szenvedéseés ezek a körülmények is általánosan ismertté s a presby-teresek körében rokonszenvessé tették. Azután nagy ér-demeket szerzett az ú. n. váradi biblia kinyomatása, majdmegmentése körül. Ő volt, a ki a nyomtatásra felügyelt;ő volt a ki 1660-ban a várfeladási szerződésben biztosí-totta a nyomda és nyomtatványok szabad elszállítását.Mikor a nyomdát Váradról Kolozsvárra költöztette, ittis az ő felügyelete alatt fejeztetett be a nyomtatás. Nagytekintélyben álló jeles férfiú volt tehát, a ki reversaliaután felhagyott ugyan presbyterianus eszméi terjesztésé-val, de szivében sohasem szakított azokkal. Ezt jól tudtaaz erdélyi papság is. És bár még csak nyolcz év óta voltKovásznai Erdélyben, az enyedi zsinat, melyen a feje-delem képviseletében a kollégium két kurátora: BethlenJános és Bánffy Zsigmond voltak jelen, nagy lelkesedés-sel «közönséges akaratból» püspökké választotta. A zsinatbizonyára nemcsak a jeles férfiút, hanem a szivébenpresbyterianus papot is nézte benne, mint a kitől az egy-házalkotmány reformját is remélte. Kovásznai érzelmei-ben nem is csalódott. A püspökséget nem is akarta elfo-gadni s abban «kedve ellen» erősíttetett meg. E mellett«oly conditióval vette fel a püspökséget, sok maga men-tegetéte után, hogy attól esztendő mulva, ha maga fogjakivánni, elbocsátassék».* Nem nehéz fölismernünk ebben a«conditióban» Kovásznainak presbyteres felfogását, melya püspökséget ideiglenes elnökségnek tekinti, a minő el-

* U. o. 99. l.

Page 204: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

199

nökség a külföldi holland és skót református testvérek-nél is szokásban van. Maga Kovásznai is azt írja — bármás ügyben — Teleki Mihálynak, hogy a püspökség őtmeg nem változtatta, — marad a ki volt.*

Alig hunyta be szemeit Veresmarty Gáspár és velemajdnem egy időben a püspöki igazgatás másik nagyoszlopa, Dadai János küköllői esperes: a presbyterianis-mus fellépésének több jelenségét tapasztalhatjuk. Kovász-nai püspökké választása mellett ott látjuk, hogy Dadai-nak is a presbyteres Szentiváni János, vámosgálfalvi paplesz utódja, kinek első gondja is az, hogy a presbyteriu-mok szervezését megindítsa. Mindjárt esperessége elsőévében, 1668-ban, saját gyülekezetében állit fel presby-teriumot. «Mivel a nemesi rend — úgy mond — szereti,javalja: azt mondja; de ajogván a sokféle vallású deri-soroktól, nem vevé fel most elsőbben, jövendőre igérvénmagát, azért a szegény paraszti rend közül választanakhét egyházi szolgákat». A mint saját egyházával rend-ben volt, esperesi hatalmát és befolyását felhasználva,egyházmegyéje papságát is hasonló eljárásra igyekezettrá venni. A Kovásznait megválasztó és őt is esperessé-gébe beiktató enyedi zsinatról hazatérve, sorra járta me-gyéje gyülekezeteit s buzdította a világi uraktól félő pap-jait. Majd hogy annál inkább neki biztassa őket: 1668novemberében a maga egyházközségébe hívta össze apartialis synodust és itt a kész intézményeken mutattabe az eredményt, a mit presbyteriumával az egyházigaz-gatás és egyház fegyelem terén, rendszeres catechisatió-jával pedig az ifjak s öregek öntudatos református hitekifejlesztésében elért. A példa minden rábeszélésnél job-

* Protestáns Közlöny 1891. 22 l.

Page 205: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

200

ban hatott. A következő 1669. év novemberében tartottpartiális zsinat alkalmával a küküllői egyházmegyének30 egyházközségéből már 26-ban volt presbyterium és arendszeres catechisatio is be volt azokba vezetve.1

Hogy a küküllői egyházmegyén kívül a többiek, vagylegalább közülök egyik-másik, merészkedett-e a refor-mok ezen útjára lépni: adatok hiányában nem tudjukmegmondani. Az bizonyos, hogy a presbyteres Ko-vásznai nem gördített akadályokat a presbyterium ok fel-állítása elé. De annál inkább akadtak mások, papokés még inkább világiak, a kiket a fenti eredményekmegdöbbentettek. Az egész egyház, maga a papság is,két táborra szakadt. «Episcapalis» és «presbyteriális»lett a pártok jelszava, melyeknek hangoztatásával támad-tak egymás ellen «az együgyű hallgatók nagy botránko-zására».

A vitatkozások és czivódások mindjobban elmérgesít-vén a kedélyeket, Apafy fejedelem 1671 október 3-áraösszehivja Fehérvárra «mindkét statusban levő igaz val-lásunkat promoveálni tiszta szívből igyekvő megért el-méket a presbyteriumnak megrázogatására.»2 Ez a gyü-lés az első ismert főconsistoriumi ülésezés, melylyel azerdélyi református anyaszentegyház reá lépett arra azútra, melyet az Approbaták kijelöltek volt, s a melyenkétszáz esztendőn keresztül meg is maradt.

Az első főconsistoriumi gyülés párhuzamosan tartatotta generális synodussal. Amott a világi urak, itt pedig a pa-

1 A küküllői egyházmegye 1668-ban kezdett 2-ik protocol-luma, melybe a protocollumot kezdő s a presbyteriumokat fel-állító Szentiváni János jegyezte fel az illető adatokat.

2 Protestáns Közlöny 1883. 244. l., 1894. 293. l. 1893. 182. l.

Page 206: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

201

pok voltak jelen. Minthogy a fejedelem czélja a presbyteri-anusok «leültetése» volt, a zsinat többségét pedig presby-terianusnak lehet tartanunk: azért a két párhuzamos gyü-lés mintegy farkasszemet nézett egymással és több pont-ban eltérő álláspontot foglalt el. Az ellentétekről és a gyü-lés lefolyásáról itt nem fogunk szólni. Csak azt említjükmeg, a mi a presbyterianismusra vonatkozik. A presby-terianusok elleni küzdelemre a világi urak jól felszerelvejelentek meg. Teleki Mihály, a fejedelem mindenható mi-nisztere, szántai Pócs István huszti paptól szerzett rész-letesebb informatiót a presbyterianismusról s módjábanvolt úgy az ellenesek, mint a pártolók álláspontjávalmegismerkedni. Paræus és Csulai írásai egyfelől, Medgyesiés Tolnai Jánosnak Voëtius Gisbert utrechti tanárral foly-tatott levelezései másfelől adták a kellő tájékoztatástA végeredmény az volt, hogy a világiak a prebyteriánu-sok ellen foglaltak állást.1

Apafy fejedelem a generális zsinathoz írt levelében meg-említve az egyházban kitört viszályt, kijelenté, hogy «amely kánonokat keresztyéni ecclésiák és azok gondviselőicsináltak, azokat minden részben megtartsák sub pœnaperpetuse depositionis; senki egyik a másikat mocskosszóval ne illesse sub eadem poena, egymás ellen ne pre-dikáljanak, sőt a kétfelé szakadást importáló kétfelé né-zegetésekről is le tegyenek, hanem a Christusban egy-más szeretetével éljenek».2 A fejedelmi irat által keltettfélreértések eloszlatása után a generális zsinat ki is mon-dotta, «hogy afféle Presbyterianus, Episcopalis nevezge-tés, a mely különözésre és szakadásra nyit utat, ne hal-

1 U. o. 1893. 182—3. l.2 A széki egyházmegyének 1622-ben kezdődő jegyzőkönyvéből.

Page 207: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

202

lattassék az Ecclesiában; hanem mindnyájan az egyes-séget s egyenességet kövessék, mint azon egy Krisztustagjai szeretettel».*

Ezen generalis zsinat és főconsistorium után nem isadott többé sok gondot az egyház vezetőinek a presby-terianismus. Az egyházi főhatalom a főconsistorium ke-zébe kerülvén, nem is volt többé tanácsos a presbyteriumfeszegetése. Itt-ott hangzik még egy-két évtized után isaz «episcopalis» és «presbyterialis» jelszó; de csak mintelszigetelt jelenség. Egyszer-kétszer találkozunk indepen-denskedő atyafiakkal; azonban ezek is már nem annyiraindependens elvüek, mint engedetlenkedő, rakonczát-lan egyének, kik hetvenkedésökben ki-ki találták ejteniszájukon, hogy ők sem seniorral, sem püspökkel, sempartiálissal, sem generálissal nem gondolnak. Rendesenmeg is bánták hányavetiségöket. Megbüntetésükkel nemegyházjogi elv sujtatott, hanem az egyházi jó rend szi-lárdíttatott meg. De azért a presbyterianus mozgalommég sem tünt el nyom nélkül. A XVIII. század ele-jén egész anyaszentegyházunkban felállított gyülekezeticonsistoriumok a presbyterianismus eredményei.

* Bod Péter Polikarpus 103. l. Hist. Ecclesiastica Hung. II.407. l.

Page 208: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

9. Az egyházalkotmány átalakulása.

A presbyterianismus támadása erősen megrázta a ref.egyház hierarchicus atkotmányát. A Geleji-féle kánonokugyan látszólag azt mutatják, hogy a papuralom híveigyőztesen kerültek ki a nagy alkotmányjogi harczból. Sőtabban állítólag nem hiányoznak az olyan elvek sem, amelyek egyenesen a püspökös igazgatás erejének fokozó-dására engednek következtetést*: de ez csak csalódás,mely a betü téves értelmezésén, és a tényekben nyilvá-nuló magyarázat figyelmen kívül hagyásán alapul. Ma-guk a kánonok is egy oly tényező hatása alatt alkot-tattak meg, a milyen eddig az egyházalkotmánybanismeretlen volt és a mely tényezőnek nagy hatalma a99-ik kánonban kifejezésre is jut. E tényező: a világiak.

A presbyteriánusok voltak azok, a kik először han-

* Kovács Albert: Egyházjogtan, különös tekintettel a magyarprotestáns egyház jogi viszonyaira. Budapest, 1878. I. kötet173—80., 194—6. l. Szerző a magyar prot. egyházalkotmányismertetésénél rendszerint csak azokat a nagyobb kánongyüjte-ményeket veszi figyelembe, a melyek az egyes egyházak meg-szilárdulása idejében végrehajtott codificatio eredményei. Azon-ban ha ezen nagyobb gyüjteményeket összehasonlítjuk az ezekszerkesztésekor felhasznált régebbi, kisebb kánonokkal, úgy fog-juk találni, hogy semmi uj dolog nincs bennök. Igy p. o. azerdélyi ref. püspök hatalmának sokkal erőteljesebb nyilatkoza-taira találunk az 1646 előtti zsinati végzésekben, mint a Geleji-féle kánonokban.

Page 209: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

204

goztatták a világiak jogait s helyet követeltek számukraaz egyházigazgatásban. Az ő mozgalmuk hozta be avilági elemet az erdélyi egyház kormányzatába is. Denem olyan alakban, mint ők óhajtották. A helyi gyüle-kezetek túlsúlya és ezekben a világi presbyterek ható-sága helyett a központi kormányzás erejének növekedéseés e központban épen a presbyteriumok ellen irányulóvilági befolyás érvényesülése, diadala következett be.

Az Approbátákban a világi uraknak: a «magok religió-ján levő fő magistratusoknak és patronusoknak» egy-házkormányzati befolyás biztosíttatott és a kollégiumokélére, azoknak «mind külső és belső állapotjára» fel-ügyelő egyházi és világi «bizonyos főinspectorok» ren-deltettek, (p. I. t. l. art. 3.; tit. 10., art. 2.) II. RákóczyGyörgy uralkodása alatt tényleg látjuk is, hogy a kánondaczára, a papi hatalom, a püspöki jogkör sokat veszít;de annál többet nyernek az orthodoxus fejedelem, ennektanácsurai, a magistratusok és patronusok. Csulai márfelényi hatalommal sem rendelkezett, mint nagy elődje.Utódai pedig még kevesebbel, mint ő.

A főmagistrátusok és patronusok számára az Appro-bátákban biztosított jog csak ideiglenes és alkalmi ter-mészetű volt, ha t. i. a papság az egyház igazgatása ésszertartásai kérdésében, mint «az hallgatókkal és külsőrendekkel köz-, avagy azokra is nézendő dolgokban»akarna «reformálni». Tehát ezen törvénykönyv a világiakszámára nem biztosított állandó befolyást az egyházügyeire, kebelükből nem szervezett állandó egyházkor-mányzati szervet. De mégis megadta a módot arra, hogyők legyenek az egyház legfőbb hatósága. A kollégiumokszámára rendelt gondnokság pedig megmutatta a formát,a melyben ezt a hatóságot majd szervezni is lehet.

Page 210: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

205

A Barcsay alatt uralomra jutott, de Kemény Jánosáltal újból visszaszorított presbyterianismus Apafy ide-jében újból emelgetvén fejét, alkalmat szolgáltatott afejedelemnek, hogy az általuk feszegetett alkotmányiés szertartási kérdések rendezésére összehívja a vi-lági urakat és az egyház vezetőit. Ez a fejérvári gyű-lés, melyben a két státus, t. i. az egyházi és világi,külön ülésezett, igen nagy fontosságú a reformátusegyház alkotmánya történetében. A világi uraknak ezenösszegyülekezése tulajdonképen nem egyéb, mint azelső teljes egyházi főtanács (supremum consistoriumplenum), melynek élén maga a fejedelem áll, éspedig még ez alkalommal egyenesen fejedelmi minő-ségében.*

A generális zsinat, a mennyire tehette, védelmezte amaga jogait. A fejedelmi kivánságok, melyek az urakgyüléséből küldettek át a zsinathoz, a zsinat határozataialapján lettek «constitutiókká». Az ismételt jegyzékvál-tás mutatja, hogy Apafy s vele együtt az urak is, szintereá akarták kényszeríteni a zsinatra a maguk akaratát.Az egyházi rendnek eddigi jogaira való hivatkozása men-tette meg a zsinatot attól, hogy a fejedelmi hatalomnakaz egyház beléletebe való benyulása érvényesüljön, — éseszközölte, hogy a világi urakat is a rendelkezés teréről

* Salamon József: De statu ecclesiæ evangelico-reformatæ inTranssilvania Commentatio. Kolozsvár, 1840. 126—31. l. DósaElek: Az erdélyhoni evangelico-reformátusok egyházi jogtana.Pest, 1863. 23—8. l. Mindkét szerző mellőzi a supremum consis-torium plenum megalakulásának történetét s magát az 1682-benfelállított állandó főtanácsot is hiányosan ismerteti. Ez külön-ben munkájok czéljából folyik, melynél fogva nem történetetakartak adni, hanem a tényleges jogállapotot ismertetni.

Page 211: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

206

az együttes tanácskozás és közös megállapodásban nyil-vánuló végzés alkotás útjára visszaterelje.

Bár első ízben történt még, hogy a világiak gyűléseérintkezésbe lépett a generális synodussal, de már ekkoris kitünt, hogy ennek az érintkezésnek gyakoribbá váltaesetén a papiság tekintélye és hatalma alá fog szállani sa világiak lesznek az egyház kormányzói. A coccejanis-mus ügyében tartott (1673 jun. 16.) radnóti gyűlés mára dogmatikai kérdésekben is meghátrálásra szorította apapságot, melynek megadta ugyan a ténykérdés felettiitélkezés jogát, de a bűnösség mértékének, illetőleg abüntetés kiszabásának megállapítása a világi urak ke-zébe került. A papság már ez alkalommal teljes vere-séget szenvedett.*

Mindkét gyűlés Kovásznai Péter püspöksége idejébentörtént és az eredményekre nézve nagy befolyással voltKovásznai magatartása, ki mint presbyterianus, nemigen tette ki magát a papság hierarchikus igényeinekmegvédelmezéseért, miután elvileg úgyis ellensége voltezeknek. Sőt az utóbbi gyűlésen, a coccejanismus kér-désénél, ő maga is inkább az urak pártjához szított,mint a kik nem látták oly sötétnek a coccejanusok vét-két s azért ezeket lehetőleg megmenteni igyekeztek ascholasticusok theologiai dühétől.

A világi urak, kik közül az Approbáták rendelkezéseértelmében, a kollégiumok mellé kurátorok állíttattak, akollégiumok kormányzása terén még jobban visszaszorí-tották az egyháziakat. A kollégium még Geleji idejébena püspök legfőbb felügyelete alatt állott. Vagyonát is ő

* Zoványi Jenő: A Coccejanismus története. Budapest, 1890.131—3. l.

Page 212: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

207

kezelte. De Apafy uralkodása alatt a kollégium és gene-rális zsinat között úgyszólván minden összeköttetés meg-szakadt. A püspököt az Approbáták meghagyták a kol-légium felügyelői tisztében, csakhogy Veresmarti Gás-pár már választás útján jutott be a gondnokságba.Kovásznai és Tiszabetsi foglalkoznak ugyan a kollégiumiügyekkel, de nem kurátori minőségben. A kollégiumokszinte függetlenek lettek a szent generálistól és csakkurátoraiknak engedelmeskedtek. Ügyeiket a fejedelem,tanácsurai és a kollégiumi világi kurátorok igazgatták.Ez a függetlenségi hajlam odáig ment, hogy a profes-sorok a püspök és esperesek tudta s megkérdezése nél-kül bocsátották ki deákjaikat papságra. Az 1674. évienyedi zsinat egyfelől megkivánja azt, hogy az udvari,vagy rendes papságra menő deákok mutassák be a pro-fessorok consensusát a püspöknek és esperesnek, de másoldalról azt is elrendeli, hogy «a mig rendes, köteles,jó életű, tiszta tudományú ministerek találtatnak, addigaz ő megvettetésekkel deákok a papságra fel ne vétesse-nek». A kollégiumi kurátorok és a papság között mároly erős volt az ellentét, hogy az 1678-iki marosvásár-helyi zsinat megtiltja a püspöknek, hogy az enyedi kol-légium leveleit a kurátorok kezébe bocsássa. Az egyházirend jogait erélyesen védő Tofeus pedig még csak gon-dolni sem akart a kollégium ügyeivel, ha már egyszer apapokat annak felügyeletéből és igazgatásából kiszorí-tották a világi kurátorok.

Az egyháziak és a világiak közötti ellentét mellettmég egy körülmény hatott zavarólag az alkotmányikérdések tisztázására, t. i. a fejedelemnek önkénykedé-sekre hajlandó természete, melynél fogva, nem számolvaazzal, hogy ő mint fejedelem, egészen más szerepet tölt

Page 213: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

208

be, és mást mint az egyház fő pátrónusa, — elég gyakranfejedelmi hatalmával kivánt befolyni az egyház ügyeinekrendezésébe. Az ebből származható veszedelem, valamintaz egyházi és világi elem kibékítésének szüksége, terem-tette aztán meg az első állandó egyházi főtanácsot, melyaz 1682. évi nagyenyedi gyűlésen, hol a generális zsinatés a világi urak ismét összegyűltek, megalkottatott.

Az 1682. évi enyedi gyűlés, mely tulajdonképen azegész egyház papi és világi képviselőinek közös ülése,tehát egy teljes főconsistorium volt, a kollégiumi gond-nokság intézményéből kiindulva, egy vegyes kurátorátustállított fel egyháziakból és világiakból az egyházi ésiskolai ügyek legfőbb vezetésére. A tíz tagból álló és aparitás elvei alapján összeszerkesztett kurátorátus teen-dőit a nevezett gyűlés 7. számú végzése 5 pontban fog-lalja össze. Ezek szerint az újonnan felállított kurátorá-tus kötelessége, hogy l. az eklézsiák és kollégiumokjavait, jószágait és akárminemű jövedelmeit hitelesenvegyék kézhez; 2. tegyenek azokról az eklézsiák és kol-légiumok hasznára szolgáló jó dispositiót; 3. rendelje-nek az eklézsiáknak, kollégiumoknak és jószágoknak isjavára s emlékezetes hasznára szolgáló vicze-kurátorokatés tiszttartókat, kik által a dolgokat és jókat is folytas-sák és procuráltassák emlékezetes haszonnal; 4. azeklézsiáknak kivántató segítséget és a kollégiumok mindépítésbeli, mind pedig az ifjúság rendes correctióját ésinstructióját szép renddel disponálják s procurálják;5. holott pedig occurrálhatnak vagy az eklézsiák, vagya kollégiumok, vagy pedig a megírt ecclesiasticum bonu-mok iránt holmi difficultások, mely feljebb való inspectióvagy judicium discretióját kivánhatják, azokat ő kegyel-mek együtt számbavevén, cum necessariis eorundem

Page 214: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

209

requisitis, a jövő országgyűlésének alkalmatosságakor, ami Kegyelmes Urunk ő Nagysága és vallásunkon levőstátusok eleiben reportálják és ezekről kivántató dispo-sitiót sollicitáljanak. Ez után is pedig a derekasb diffi-cultások iránt ehez tartsák magokat.*

Ezzel az utasítással és munkakörrel ellátva indult megaz állandó főconsistorium működése az egyházban. Túl-nyomólag anyagi kérdésekről van ugyan szó az utasítás-ban, de az anyagi ügyek rendezése mégis csak oly ter-mészetű, mely kormányzati teendőkkel is jár. Valóban afőconsistorium már az első pillanattól fogva kormányzóegyházi hatósággá lett. Megmaradt ugyan a generáliszsinat hatásköre a tisztán egyházinak tartott ügyek-ben ; de ezektől eltekintve, minden másban ott van afőconsistorium keze. A két főconsistorium, t. i. az állandóés teljes közül az előbbi még ekkor csak úgy tünik fel,mint az utóbbinak végrehajtó közege. A fejedelem éstanácsurainak tekintélye mellett a tíz tagból álló állandófőtanács, vagyis gondnakság, nem is lehetett nagyobbhatáskörü. De mert az állandó főtanács ezen másodrendűszerepe főleg a fejedelem főpatronusságától függött :ennek megszüntével már meg volt adva a lehetőség,hogy első helyre emelkedjék. Ha tagjai a legtekintélye-sebb hitsorsosokból állíttatnak össze: akkor az állandófőtanács vezetője a teljes főtanácsnak is és ezt egyszerűena maga tevékenysége nyomatékosabbá tétele végett hasz-nálja fel és nem utasítások kérése végett kérdezi meg.

* L. Papp Miklós: Történeti lapok 1874. 413—4. l. JakabElek közlése után. A szöveg igen roszul van visszaadva a hely-telen olvasás miatt. A határozatok eredetije a Bethlen-kollégiumlevéltárában.

Page 215: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

210

Jellemző dolog, hogy az első állandó főconsistoriummeghatározott számú (10) tagokból és a paritás elve alap-ján szerveztetett. Oly elv mind a kettő, a mely nagyjelentőséggel bír, igen szükséges a gyakorlatban, de amelyről később megfeledkeztek. A világi urak ebben azidőben sokkal jobban ismerték a vallás tanait, az egyházügyeit, mint manapság. Állandóan foglalkoztak azokkalés nem csak ötletszerüleg. Hanem azért kétségtelen, hogya benső egyháziasság, a gyülekezeti élet, az ezek akadá-lyozására vagy emelésére szolgáló tényezőket még semismerték olyan alaposan, a közvetlen gyakorlat és tapasz-talat alapján, mint az egyháziak. Ez a körülmény az, amely indokolttá, sőt nélkülözhetetlenné teszi a paritáséletbeléptetését. Egyházunk vezetői, minden külön theo-riák nélkül, helyes érzékük és tapintatuk által vezetve,reá jöttek ezen elemi követelményre és meg is tartottákmindaddig, míg a gubernium rendelkező, parancsolószelleme az egyházigazgatás természetét ferde iránybanem terelte. A tagok határozott számának megállapításais igen bölcs rendelkezés volt. A teljes főtanács, amennyiben tanácskozó, rendelkező hatóság: még lehethatározatlan számból álló. De már a közvetlen igazgatás,a végrehajtások foganatosítása, csakis úgy lehet egész-séges, ha az e végből felállított hivatalos szerv önállós független tagjai határozott számban vannak, tehátnem hullámzó s kiszámíthatatlan tagokból áll. A kor-mányzás állandóságának s benne a folytonosság meg-őrzésének egyik kelléke ez.

Mint a gondnokságból álló ezen állandó főconsistoriumutasításának 5-ik pontjából látható: a teljes főconsis-torium, mely még ugyan ebben az időben nem ezen anéven neveztetik, hanem mint politico-ecclesiastico con-

Page 216: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

211

gregatio jő elő, fentartotta magának azokat a dolgokat,«melyek feljebb való inspectio, vagy iudicium discretió-ját kivánhatják.» így látjuk, hogy épen ezen enyedi fő-tanácsülés foglalkozott a kollégiumnak Gyulafehérvárravaló visszatelepítésével, a fehérvári, enyedi, kolozsvárikollégiumok igazgatásának módjával, a Gilányi-hagyatékmegosztásával, az ecclesiasticus fundusok természetével,az egyháziak quartájával, a Bethlen János-féle legátum-mal, az oláh püspökség ügyével, a deákok viseletével.A fogarasi és kolozsvári teljes főconsistoriumi ülésekbenezen és hasonló természetű tárgyakon kivűl előfordul azegyházi nyomdának, a biblia kinyomatásának, a fehér-vári és enyedi kollégiumok összeolvasztásának, az egy-házi és iskolai tőkék elhelyezésének ügye. Az 1689. évifogarasi teljes főconsistoriumi ülésen még a heterodoxiá-val vádolt atyafiak büntetése is előfordul.*

Az egyházigazgatásba tehát a főconsistorium rendsze-resen beillesztetik. Bizonyos ügyek, a melyek ecclesias-tico-politicai természetűeknek neveztetnek, ennek a fő-consistoriumnak hatáskörébe tartoznak. Általában véveazt mondhatjuk, hogy a főconsistorium hatósága kiter-jed minden tárgyra, melyet a törvények nem szorosab-ban vett egyházi ügyeknek tekintenek. Ennélfogva tehátkivétetnek alóla és a generális zsinathoz tartoznak alelkészek megvizsgálása, felavatása, ezek rendes fegyelmiügyei, a dogmaticumok, a házassági biráskodás. De máraz itéletek végrehajtása, mint karhatalmat igénylő tény-kedések, a politico-ecclesiastica commissio s a seculare

* Erdélyi Prot. Közlöny 1874 238. l. Zsilinszky M.: A ma-gyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai IV. kötet. Budapest,1897. 9—18. l.

Page 217: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

212

brachium teendői. Ezért a zsinat által kiszabott itéletetezek felülvizsgálhatják és enyhíthetik is, ha túlszigorunaktalálják.

Elvonva már az egyházigazgatásban előforduló teen-dők közül azokat, melyek a zsinatéi, fenmaradnak a fő-consistorium számára: a kollégiumok összes szellemi ésanyagi ügyei, az egyházi vagyon s ennek hováfordításakérdése, a ius advocatiæ s annak esetleges irányitása, afegyelmi büntetések foganatosítása.

Nincs ugyan és teljesen sohasem volt megvonva ahatár a generális zsinat és a főconsistorium teendői kö-zött : de már ebben az első korszakban is látszik, hogya főconsistorium, mely az Approbáták előtt hírből semlétezett, felibe kerül a zsinatnak s az egyházigazgatás-nak olyannyira első szerve lesz, hogy a generális zsinat-tal is rendelkezni fog. A kormányzat bifurcatiója nemhoz létre két egyenlő felet, hanem egy felsőbb és egyalantasabb hatóságot teremt. A főconsistorium első szer-vezkedése még arra mutat, hogy megtalálták a helyesutat, a melyen a netalán felmerülhető ellentéteket kilehet egyenlíteni. Igy p. o. az állandó főtanácsban aparitás, a teljes főtanácsnál pedig a generális zsinatnakés a világi uraknak paralell, vagy többször együttesülésezése, alkalmas volt arra, hogy az újonnan felállítottegyházi szerv egészségesen illesztessék be az egyház tes-tébe. Mint a jövő korszakban látszik: ez a helyes elren-dezés hamarosan eltünt az egyházból. A két főconsis-torium közül az állandó maradt fenn s ez aztán, mintaz állami főhivatalokat betöltő ref. egyéneknek, főurak-nak gyűlése, a ref. egyháznak guberniumává vált.

Page 218: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

D) Egyházi vagyon.

10. A közegyházi vagyon. Gilányi hagyaték.

Egyházi közvagyonról, hár ilyennek kellett előbb islenni, Geleji István idejéig határozott tudomásunk nin-csen. Hogy a generális ecclesiának közszükségletei vol-tak, az nyilvánvaló. De, hogy azt honnan fedezték, arrólforrásaink hallgatnak. Különben ezek a szükségletekalig ha rúgtak nagyobb összegre és így vagy a válóperekdíjaiból eszközölt levonásokból, vagy pedig collectábólfedezték azokat.

Az első nagyobb összeg, mely a generális eklézsia,illetőleg a püspök kezébe került, Bethlen Gábornak agyulafehérvári kollégium építésére hagyott 6000 frtnyiés a kollégium fentartására rendelt 20,000 frtnyi hagyo-mánya volt. Azonban bár ez az egyház kezelése alá ke-rült is, mégis meghatározott rendeltetéssel birt. E 26,000forint Bethlen István kezeinél maradt, míg a fejedelem-ségről le nem mondott, azután Rákóczy Györgyhöz ju-tott, ki az építkezésre szánt részletet a rendeltetés sze-rint használta fel, a többitől pedig a kollégium fentar-tási szükségletére kamatot fizetett, mig nem Bethlen Ist-ván 1636. évi támadása következtében a püspökkel1638-ban el nem számolt s a generális eklézsiát részintkészpénzben, részint birtokban ki nem elégítette.

Azonban Geleji korában az egyháznak több oly kiadá-

Page 219: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

214

sát s költségét látjuk, a melyek arra utalnak, hogy egye-sek adakoztak közegyházi czélokra is és így a püspökkezénél a kollégiumi tőkéken kívül is voltak pénzek.Geleji korában a generális egyház is küldött alumnuso-kat a külföldre, kiket ő látott el költséggel. Ezen felülegyes particulákat is segélyezett és pedig, mint az 1639.évi marosvásárhelyi zsinat határozataiból látjuk, egy-szerre négyet is, a mi nem csekély költséget igényelt.Hogy honnan vette Geleji ehhez a pénzt, azt ki nemmutathatjuk. Mindenesetre ajándékok, adományok s ha-gyományokból, mivel az ezen időben már szokásos papis mesteri collecta fejenkint alig tett ki 15—30 dénárt,mi a zsinati asztaltartás költségére is könnyen felment.Bod Péter a Bethlen Gábor hagyatékára utal, mely azeklézsia közczéljaira is szolgált volna, melyet Geleji «ren-des utakon és módokon szaporgatott; hol a Velenczébe,Bécsbe, Lengyelországba kereskedő társaságnak s holmásoknak adta ki». Azonban eltekintve attól, hogy Beth-lennek a közegyházi szükségletekre tett hagyományárólnincs tudomásunk, más oldalról lehetetlen, hogy az alegfelebb 21,000 frtnyi összeg, melyet Geleji RákóczyGyörgytől 1638-ig átvett, 11 év alatt 75,000 frtra szapo-rodhatott volna. Már pedig tanuvallomások adatai kész-pénzben ennyi összegről és nagy számú arany s ezüstértéktárgyakról tesznek említést.*

Ezen közvagyon a kollégium és az eklézsiák pénzevolt együtt. Külön-külön mennyi volt egyiké, vagy má-siké, az nem tudható. Így szállott át a vagyon Csulaikezeihez, ki Gejejinek utódja lett s kiről Bod Péter aztírja, hogy «kevesebb gondot tartott az Ecclesiákra, mint

* Bod Polikarpus 88. l. Tört. Tár 1890. 181—2. l.

Page 220: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

215

a maga marad ványaira».1 Hogy mennyiben indokolt ezítélet, arról nem szólunk, de tény az, hogy Csulait, mintnagy szerzőt, csereberélőt mutatják a fehérvári káptalanprotocollumai és számos hitelezéséről maradtak fennadatok. Azonban a generális eklézsia soha sem lépett felpanaszszal ellene. Pedig számadásokat kellett vezetnieés a generálisnak még életében és pedig 1659-ben el-számolt.2

Az 1658—60. év reá, valamint az egyházra s iskolákrais igen végzetes volt. A török-tatár pusztítás elől futvamenekült és Erdélyen kivül halt meg. Az egyházi ésiskolai közvagyonnak pedig egy részét — Bod szerint —a fejedelmek ragadták el, más részről azonban biztosanállíthatjuk, hogy a török-tatár pusztításnak lett áldozatavagy közvetlenül, vagy pedig úgy, hogy az adósok mentekteljesen tönkre. Csulai özvegye, Tisza Erzsébet, ki Erdély-ben maradt, 1661-ben a nála levő egyházi javakat lelki-ismeretesen átszolgáltatta a szent generális megbizott-jainak.3 Azonban tényleg merültek föl hiányok az elszá-molás alkalmával, úgy hogy e miatt fia, ifj. Csulai Györgyés veje Szárászi András 6218 frt 10 dénárral maradtakadósok atyjuk helyett, melyre nézve az egyezség közöt-tük és az eklézsia között 1676-ban úgy jött létre, hogyaz 1659—60. évi veszedelmes időkre tekintettel kerek4000 frtot követelt az egyház s a többit elengedte.4 Azígy áthárult adósság felhajtása felől az egyház magát

1 Bod i. m. 89. l.2 Prot. Közlöny 1886. 414. l.3 Orsz. levéltár. Kincstári osztály. Gyulafehérvári káptalani

levéltár. Prot. Beszerményi 74. l.4 Prot. Közlöny 1886. 414. l.

Page 221: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

216

kötvénynyel és birtokok lekötésével biztosította. Így bát-ran mondhatjuk, hogy Csulai kezén az egyház vagyoná-ból mi sem veszett el.

Csulai haláláig az egyház és a kollégium tőkéi egy-aránt a püspök kezelése és gondviselése alatt állottak.1659-ben a generális eklézsia számoltatja Csulait, sőt1664-ben is azt látjuk, hogy az egyház lelkészi tagjaivégzik a számadási ügyek rendezését. Azonban az a va-gyon, mely a török s tatár pusztításból megmaradt, többénem került püspöki kezelés alá. A kollégium kurátoraitették reá kezüket és mert a kollégium helyreállítását,felvirágoztatását tekintették a legsürgősebb szükségnek,a legfontosabb egyházi érdeknek, az összes jövedelmeketezen czélra fordították. A közegyházi szükségletekkelpedig senki sem törődött. A ministerium teljesen elvesz-tette eddigi tőkéit és jövedelmeit. Úgy, hogy míg koráb-ban ezen közpénztárból nyerték a szegényebb papokfizetéspótlásukat, most már collectából kellett ezen szük-ségletet fedezni. Az egyház vezetői és a kollégium kurá-torai között hosszas vetekedés volt a közvagyon felhasz-nálási módjára nézve s 1669-ben abban állapodtak meg,«hogy a mi eddig elkölt ám legyen, de az ekkori conclu-sum után ha valamely olyan adósságok bejönnek, azok-nak fele az eklézsia számára fordíttassék«. Hogy a kurá-torok mennyire nem tárták meg az egyezséget, az kitünikabból is, hogy csak 11 óv után és ekkor is különös czél-zattal kezdenek tudakozódni a felől, hogy «adjunk-epénzt ki az eklézsia számára és hogy mennyit kellessékadni». Az egyház ilyen körülmények között fordult aztána collectához.

Még az 1676. évi gyulafehérvári zsinat azon panasz-kodott, hogy az eklézsiának nincs semmi készpénze és

Page 222: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

217

hogy ilyenre tegyen szert elhatározta, hogy «egyszeresztendőben publicáltassék mindenütt a közönséges eccle-siai előfordulható szükségekre való adakozás, hadd lehes-sen a püspöknek kezét valamire vetni, midőn ide s tovavalami szükséges expensák kivántatnak». Három év lefor-gása után azonban az egyház már egy igen tekintélyesvagyonnak jutott birtokába, melynek egyes alkatrészeitmég mai napig is élvezi. Ez a vagyon az u. n. Gilányihagyaték, melyet Tofeus püspök erélye tartott meg azegyháznak.

Berniczházi Gilányi Gergely, I. Rákóczy Györgynek,majd Apafy Mihálynak konyhamestere, miután gyermekeinem voltak, tekintélyes vagyonáról úgy rendelkezett, hogyaz unokaocscsére, Hujetner Jakabra, ennek magtalanhalála esetében pedig a ref. egyházra szálljon. Első vég-rendeletében (1658 junius 13.) az egyház mellett a ko-lozsvári és gyulafehérvári kollégiumoknak s a nagyszom-bati ref. iskolának is hagyományokat rendelt. Másodikvégrendelete, mely 1667 junius 27. kelt, csak a generáliseklézsiáról beszél. Végrendeletei megkészítése alkalmávalgondoskodott arról is, hogy nejei — az első végrendeletkészítésekor Bodoni Zsuzsánna, a második kelte idejébenApafy Anna — szintén beleegyezzenek abba. AzonbanGilányi, majd Hujetner Jakab magtalan halála után,Gilányiné, Apafy Anna, a fejedelem nővére, reá tettekezét a hagyatékra és egyáltalában figyelmen kivül hagyta,hogy néhai férjének végrendelete van, melynek értelmé-ben a hagyaték az egyházé.

De az egyház, a fejedelem beavatkozása folytán, az ezidőben épen ürességben álló püspöki székre egy nagyerélyű és rettenthetlen bátorságú férfiút, a fejedelem ud-vari papját, Tofeus Mihályt ültette, a ki legelső köte-

Page 223: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

218

lességének tartotta az egyház érdekeinek megvédését,a neki rendelt hagyaték megszerzését. Alig, hogy meg-választatott püspökké az Alvinczen, 1679 junius 4. tar-tott generális zsinaton, harmadnap, hogy hazatért, fel-szólította Apafy Annát, hogy az egyház igazát adja ki.Az özvegy a hagyaték fejében 26,000 frtot kinált holmiadóslevelekben, de Tofeus ezt nem fogadta el, hanem afejedelemre appellált, kérve, hogy a ref. vallású tanácsirendű és más főurakkal vétesse igazításba a dolgot,minthogy ezek az országgyűlésen épen együtt voltak.De a fejedelem nem igen unszolta hugát, ez pedig nemvolt magától hajlandó a békés egyezségre. És mikor To-feus ismételt folyamodást terjesztett a fejedelem elé, eza püspököt a törvényre utasította.

Tofeus belátta, hogy a perlekedés útja hosszadalmas,vagy a mint Mikes mondá neki: «törvénynyel későnnyer meg, ha nyer is kegyelmetek valamit». A melletttartott a biráktól is, kik «jobb részint adversariusok»voltak s a magunk felei is irigylék e sok jót az ecclesiá-nak». Mind a mellett, bár mindenki tanácsolá, hogyfogadja el az özvegy által felajánlott 26,000 frtot, nemment bele az egyességbe, hanem elhatározta, hogy nema táblai perlekedéssel, hanem más úttal nyúl hozzá;«ecclesiai auktoritással, mint a régi ecclesiákat pusztítócsászárok ellen az akkori püspökök».

Nagy elhatározás volt ez a püspök részéről és úgy azeszmének megfogamzása, mint kivitele és eredményeegyaránt a legjellemzőbb az akkorbeli vallásos érzületrenézve. Ő maga «kemény szavu» ember volt, ki személy-válogatás nélkül rótta meg a bűnöst és a kinek beszédétfélelmes tisztelettel hallgatta a fejedelem és egész kör-nyezete. «A szólások formái a melyekkel élt, hathatósak

Page 224: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

219

voltak, mint a vasszegek; érezhetőleg szúrosok; mostis az olvasó érzi azoknak ösztönző erejöket; hát mikorszólotta élő nyelvvel az Istennek ez a nagy embere?»A mint elhatározta, úgy is cselekedett. A fejedelemhezment és kérvén, hogy a ref. főurakat hivassa be, ezekjelenlétében «egy valóságos declaratiót tett ő Nagyságaelőtti».

Előadta az egyház szégyenteljes szegény állapotát,mely annál érezhetőbb, mivel 75 év óta a reformátusoké«a primátus», mert az övék volt a fejedelem és mindezek daczára «3 pénz érő ezüstje nincs, sőt csak egypénze is nincs, hanem egy Tatárországból a raboktólkihozott czondorlott tarisznyához hasonló rosz vászonszennyes zacskója, abban holmi szakadozott levelek ...Azonban annyi a sok szükölködő minister és háza népe,hogy csak Isten tudja. Kinek saruja nincs, kinek nadrágja,kinek öve, kinek semmi köntöse, semmi költsége; kinek fele-sége, gyermeke otthon mezitelen és éhen haló». Ezt a szo-morú állapotot látva és megszánva Gilányi Gergely, ígyhagyta volt vagyonát az eklézsiára, melyet azonban a feje-delem testvérnénje elfoglalt, hatalmasan elvette nem gon-.dolván sem Istennel, sem a fejedelem intésével. Ezt a «rette-netes erőszakos sacrilegiumot semmi vallás Erdélyben amaga feleiben el nem szenvedné ... de ihol ez ellensenki csak meg sem motszan. Nagyságod a nénjének fa-veál, ezek az urak mind egyig egy asszonynak ily gonoszcselekedetei mellé szítanak.» Pedig mindnyájukat azerdélyi eklézsia szülte ... «soha az Isten ezt tibennetekbüntetlen nem hagyja: pogányban is iszonyú hidegségvolna ez. Azért tehát mert az asszony, az ő anyja, azegyház ellen vétkezett és mert «az eklézsiának, mintanyának vesszeje is vagyon: azzal nyúl engedetlen leá-

Page 225: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

220

nyához.» A püspök kijelentette, hogy másfél, vagy kéthét múlva összegyüjt kétszáz papot és erre az asszonyratörvényt tétet és «Isten bizonyságom kegyelmes uram,hogy a holt testének kell megfizetni a mit most elevenenmeg nem ád. Mert ki predikál, órái, rithmizál, énekelneki, holott egy pap, egy deák, egy falusi mester nincsErdélyben, a kit meg nem bántott, sértett, keserítettvolna e nagy erőszak tétellel.»1

Bizony e szólások formái, melyekkel élt, hathatósakvoltanak, mint a vasszegek. Ezeknek a fejedelem s atanács urak sem állhattak ellent. Gilányiné egyességrelépett az egyházzal és a hagyaték nagyobb részét, a minta püspök kívánta volt, ki is bocsátotta kezéből.

Mennyi volt ez a hagyaték, ma meg nem állapítható.Bod Péter készpénzben 15,000, értéktárgyakban 10,000frtra teszi. De még ezekhez fekvőségek is járultak, minta borosbocsárdi, karulyfalvi, magyarfrátai, felsőfentősi,nagykörtvélyesi, magyarköblösi, cserneki, sárdi részbir-tokok, Gyulafehérvárt és Kolozsvárt egy-egy ház stb. éstöbb rendbeli követelés.2

1 Bod P. i. m. 115—28. l.2 Gilányi Gergely utolsó végrendeletét a legszorgosabb kuta-

tások után sem sikerült megtalálnom. Ma csak az első, az 1658jun. 12-én kelt végrendelet ismeretes. Tekintettel arra, hogyGilányi szorgalmas szerző ember volt, joggal feltehetjük, hogymásodik végrendeletében még nagyobb hagyaték felől rendelke-zett, mint az elsőben. Ennek főbb tételei a következők: egyfehérvári kőház két szőlővel, egy sárdi nemesi ház két szőlő-vel, egy kolozsvári belfarkas-utczai ház, Felsőfentős 2000 frt,Nagy-Körtvélyes 2500 frt, Karulyfalva 2000 frt összegben inscri-bálva, Magyarköblös és Csernek-falvak fele, Onoka és Puszta-Almás; továbbá pénz 500 tallér, 1400 frt, 1000 arany; végüljobbágyok és ingóságok. Az egész érték, mely felől 1658-ban

Page 226: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

221

A nagy hagyaték azonban, mint Tofeus előre is meg-mondotta, némi irigységet és egyenetlenséget is szült azegyházban, főleg a generális eklézsia és kollégium (t. i.a nagyenyedi) között, melynek kurátorai részt kivántakbelőle, holott az eklézsia erre nem volt hajlandó.

Az egyház úgy vélte, hogy a hagyaték egészen őt illeti;szükölködő egyháziak s tanítók felsegélésére fordítandóaz. A kollégium elégedjék meg a maga vagyonával ésazzal, a mit az egyháztól is elkobzott. Ha a kollégium-hoz nincs az egyháznak köze, ne legyen az egyházvagyonához sem. Így gondolkozott Tofeus és vele aszent generális.

Tofeus a Gilányi hagyatékot, főleg ennek ingóságaitátvevén, az 1680. oki Fejérvárott tartott generális zsina-ton az egyháznak mindenről beszámolt és a köz tulajdo-nába bocsátott mindent, miről nyugtát is kapott.* A va-gyon egy részét a tizenhat esperesség «per sortitionema maga szent társaságának ususára leválta, továbbá egyaranyos kannát, egy aranygyűrűt, egy kanavász szoknyát

végrendelkezett, az ingóságokon kívül, legalább 40,000 frtot, tehátmai értékben mintegy egy millió koronát képviselt. — Gilányimásodik nejével, Bodoni Zsuzsannával kölcsönös szerződésesvégrendeletet csinált. Ez az ő második végrendelete. MinthogyBodoni Zsuzsannát túlélte, ennek vagyonát is ő örökölte. Igyjutott a Tofeus által is emlegetett vajdaszentiványi jószághozés másokhoz is. Halálakor hagyatékában volt még Kolozsvárvárosnak a hídkapunál levő malma is, melyet a város neki9000 frtban elzálogosított. Az adósleveleken elhelyezett követelé-sek összegét azonban megközelítőleg sem lehet megállapítani. —A felsoroltakból is világos, hogy a hagyaték jóval nagyobb volt,mint Bod Péter hallomás után írja. i. m. 128. l.

* Koncz József: Tofeus Mihály erdélyi ev. ref. püspök élete.Kolozsvár, 1893. 22—25. l.

Page 227: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

222

vállastól, feketét, valami kötőket és egyebeket is s ismétkét gyöngyös pártákat» Tofeusnak ajándékozott. A töb-binek kezelése a püspökre bizatott s azok megőrzés vé-gett neki átadattak.3

Minthogy a kollégium kurátorai számot tartottak aGilányi-hagyatékra, most már másképen kezdtek beszélnia püspökkel és az egyházzal és másképen gondolkoztaka Csulai-féle pénzekről is. A mint értesültek a felől, hogya fejérvári zsinat a hagyatékkal úgy bánik, mint a melyteljesen az egyházat illeti és már felosztásába is bele-ment, azonnal irtak a püspöknek és espereseknek, hogy

* U. o. 24. l. A küküllői egyh. megye jegyzőkönyvében (II. k.86. l.) megtaláltam, hogy mi jutott ennek az egyházmegyéneka fejérvári sorsvetésből. Jutott pedig a következő jegyzék szerint:«egy szép szüniegg a' Haranglábi csecsemő Reformata Ecclesiá-hoz, És onnat Desfalvára is szolgáló Ministernek pénz flor 10 =tiz forintok ég 10 = tiz köböl búza, a' szentiváni asztagból»melyet Vásárhelyre be fognak szállítani. A partiális, avagy atársaság közönséges hasznára sors szerint ezek a jók jöttenek:1 egy pár gyöngyházas pistoly tokostól; 2. két darab vászon,egyik fejéritett 14 sing, a másik nem, 15 singh; 3. egy vastagvászon abrosz; 4. egy viselős férfiunak való gyolcsingh; 5. egyveresses vászon kendő; 6. egy leánykának való roszas ing; 7. egyrosz szakadozott abrosz; 8. egy sáhos abrosz; 9. egy durva szöszkendő; 10. egy darab patyolat; 11. egy reczés gyolcs viselt elő-ruha; 12. egy vászon lepedő; 13. egy varrott gyolcs lepedő;14. valami hitván posztó szélyek; 15. zacskóban valami dirib-darab rókalábak, egy vaspánt, egy kis tányér karika. — Énne-kem Szentiváni Jánosnak adatott T. Püspök uram egy fejéresreczés abroszt és egy kis himes párnahéjat, egy asztalkeszkenőt. —Ezeken kívül a societasnak pia ac prudens dispositiójára ésdispensálására adtának ő kegyelmek flo. 20 = husz forintokat.» —A küküllői egyh. megye eladta a részére jutott ingóságokat sazokért 30 frt 52 dénárt vett be.

Page 228: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

223

akár csak a deczemberben tartandó országgyűlésig ha-laszszák el az arról való rendelkezést. De a generáliszsinat még csak nem is válaszolt, hanem később, egy hómulva, jelentette ki a püspök a kurátorok előtt, «hogy hamikor az Urak arról kérdést tesznek, akkor ő megfeleli».Azért a kurátorok az 1680 deczemberében tartott ország-gyűlés alkalmával sürgetve kérik a fejedelmet, hogytanácsosaival határozzon: «ha azokban a jókban vagyon-evalami része a scholáknak és püspök úrral is abban va-lami jó rendelést kell tétetni».

Azonban Tofeust nem volt könnyű megnyerni az osz-tozkodásnak. Nem tudta elfelejteni, hogy az egyháziakatmiképen túrták ki a kollégium ügyeinek vezetéséből.Azért bár az 1679. júniusi országgyűléskor tartott fő-tanácsi ülés neki rendelést tett, hogy «a kollégium igaz-gatásában Püspök úr is több Ecclesiastikus Curatorokkalmegegyezett értelemmel és szép correspondentiával fára-dozzanak», «a püspök cathegorice declarálta magát, hogya kollegium dolgaiba teljességgel nem avatja magát éssemmihez nem is szól». A püspök ezen érthető maga-tartása most arra a nyilatkozatra vitte a kurátorokat,kik eddig mindig a püspök nélkül, sőt ellenére kormá-nyoztak, hogy ők a püspök nélkül mit sem igazíthatnak.Kérik tehát a fejedelmet s az urakat, hogy e tárgyban isintézkedjenek.

Sőt most már megemlékeznek a Csulai-féle pénzekrőlis, melyek a kollégium és eklézsia között megfelezendőklettek volna, de a melyekből 1669-ig az egyház egy kraj-czárt sem látott. De nem látott azután sem, mivel ezévben azt határozták ugyan, hogy «ami addig elkölt, ámlegyen, de a mi ezután ezen pénzből bejő, az osztassékkét felé», csakhogy soha e határozat nem foganatosítta-

Page 229: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

224

tott, hanem a pénzt továbbra is a kollégium alkurátorai,Lipcsei György és Szabó Keresztély kezelték, úgy hogyaz egyháznak perselypénzekből kellett kasszát csinálnia.Bezzeg most, már adakozókká váltak a kurátorok éshatározatot kivánnak az iránt, hogy «adjunk-e pénzt kiaz Ecclesia számára és hogy mennyit kellessék».

A kurátorok által felvetett eme difficultasokat a con-sistorium elhalasztotta. Még a következő 1681. évbensem vétettek ezek tárgyalás alá, úgy hogy 1682 márcziu-sában a kurátorok ismét sürgetni kezdik a fejedelmetés tanácsurakat, hogy «a Csulaitól deveniált pénzeket ésa Gilányi-féle bonumokat vennék számadásba s tennéksequalissá mind a két féle proventust». Ekkor már afejedelem bizonyos határidőt tűzött ki ezen és más fen-forgó egyházi közügyek elintézésére és mivel a nagy-enyedi kollégium épületeire nézve ott a helyszinéntartott szemle után szükséges intézkedések is fenforogtak,összehivta 1682 decz. 9-re Nagy-Enyedre a ref. vallásúurakat, a püspököt, az espereseket, professorokat, atekintélyesebb papokkal s középiskolai igazgatókkalegyütt. Ez a gyűlés az a nevezetes «politico-ecclesiasticacongregatio generalis»,* mely mint a főconsistoriumelső megjelenése szerepelt eddig egyházunk történetében.

Mielőtt az enyedi politico-ecclesiastica congregatioösszejött volna, már nagyrészben el volt döntve a Gilá-nyi-hagyatékból származó készpénz sorsa. A püspök nemvolt hajlandó az egyházi czéloktól elvonni, a kurá-torok pedig nem akarták egészen az egyháznak engedni.Így merült fel az eszme, hogy abból 10,000 forint=2500

* Salamon i. m. 128. l. Dósa Elek: Az erdélyhoni evangelico-reformátusok Egyházi jogtana. Pest, 1863. 23. l.

Page 230: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

225

arany, a biblia kiadására fordíttassák, mi által mind kétérdeknek elég fog tétetni. Ugyanis biblia volt ugyanelég forgalomban, de csak a váradi nagy folio kiadás,melynek magánhasználata sok nehézséggel járt. Az ú. n.kisded formáju, azaz nyolczadrétű biblia, a mely utol-jára Leydában 1648-ban nyomattatott volt, annyira el-fogyott már, hogy a legnagyobb igyekezettel sem lehe-tett találni. Teleki Mihály nem csak Erdélyben, hanema partiumban lakó pap-ismerőseinél is éveken át kere-sett ilyen «kisded formában való magyar bibliát», deezek sem maguk nem szolgálhattak, sem másoknál nemtalálhattak.1 Ezt általában az egyház «nagy kárának»tartották és meg voltak győződve, hogy ilyet ide hazanem, hanem csakis Belgiumban lehet újra nyomatni.

A kiadásra, mint Horthi István n.-bányai pap, ké-sőbb erdélyi püspök, 1678-ban számítja, vagy 5—600tallér lett volna szükséges. Nem is valami nagy összeg,mivel a váradi bibliának kinyomatásához s a nyomdafelszereléséhez annak idejében maga Bethlen István isadott körül belől ennyit és I. Rákóczy György s másokadományából sokszorosan több összeg gyűlt össze.2

Azonban, bár az adakozási kedv most sem hűlt ki egé-szen, még sem indultak meg a világi pátrónusok, hogya szükséges összeget a magukéból hozzák össze, hanema mint az egyház megszerezte a Gilányi-hagyatékot, errevetették szemüket. A fejedelem, a patronusok és a szentgenerális 1681-ben megegyeztek, hogy a generális eklé-zsia pénzén betüket hozatnak s a leydai mintára itthonkinyomatják a bibliát. A fejedelem és tanácsurak bizto-

1 Prot. Közlöny 1894. 393—4. l.2 Bod P.: A szent bibliának históriája Szeben, 1748. 151. l.

Page 231: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

226

sító iratot is adtak Tofeusnak, hogy a mit az eklézsiapénzéből a sz. biblia kinyomatására költ, azt acceptáljákés azért sem neki, sem maradékinak semmi bántódásas károsodása nem lesz.1

A biblia kiadására 2500 aranyat szántak, mely összegetTofeus, míg a kinyomatás előkészületei megtétetnek, azországnak adott kölcsön s innen 1682 deczemberébenkapott vissza, mikor is azt az enyedi generális congre-gatio rendelkezése alá bocsátotta. De a pénz ismét kezei-hez került vissza, mivel a kiadás munkája halasztást,majd idővel formát is változtatott.2 Az 1684. évig nemtörtént intézkedés, akkor pedig azt határozták, hogy akülföldön nyomattassék ki a biblia. Ezen határozatnakmegfelelőleg, minthogy 1684-ben a fejedelem egyházi éspolitikai ügyekben Kolozsvári István n.-enyedi tanártkülföldre, Berlinbe küldte, Tofeus a 2500 aranyat, afejedelem rendelete értelmében, Bethlen Gergely foga-rasi főkapitánynak adta át, ki gondoskodott arról, hogyez összeg kereskedők útján küldessék Belgiumba.3 Csak-ugyan el is küldetett a pénz, de mivel eközben TótfalusiK. Miklós a bibliát, épen a kivánt formában, a magaköltségén kinyomatta, addig, a míg a pénzről rendelkezéstörténik, Kolozsvári István Ansler amsterdami bankár-nál helyezte el, hol egészen 1695-ig kamatozott, míglenhaza hozatott.

Az 1682. évi enyedi congregatio tehát ezen, a bibliakiadására szánt összeggel nem foglalkozott, hanem mi-után a Gilányi-hagyaték még ezen kívül tekintélyes ösz-

1 Koncz J. i. m. 30—2. l.2 U. o. 33—4. l.3 Prot. Közlöny 1874. 238. l.

Page 232: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

227

szegből állott, ezen maradékra terjesztette ki figyelmét.A politico-ecclesiastica congregatio a kollégiumi kuráto-rok álláspontjára helyezkedve elrendelte, hogy a Csulai-féle és más közpénzek egyenlő arányban való felosztásárarégebben hozott határozatok tartassanak meg; az eklé-zsiák és kollégiumok számára tett legatumok, az azokranézve tett testamentaria dispositio szerint dividáltassa-nak, a hagyatékbeli falvak és portiók jövedelméből pedigaz urbariális registrum szerintiek az egyházközségekgyámolítására fordíttassanak, közmunkájuk, dézmájuk és«majorkodtatásuk haszna» pedig a kollégiumoké legyen.—Ugyancsak ez a congregatio állította az összes egyházakés kollégiumok élére az öt világi és öt egyházi tagbólálló főcuratorátust, mely az összes közpénzeket kezei-hez vegye s abból a szükségletek szerint segélyezze úgya gyülekezeteket, mint a kollégiumokat.1

Ezen intézkedés arra lett volna hivatva, hogy az egy-ház és iskola korábbi egységét helyreállítsa, de azértlehetetlen volt eltitkolni, hogy a Gilányi-hagyaték fele-részének a kollégiumok számára való megszerzése a fő-czél. Sőt a mi még bántóbb volt az egyházra nézve, azabból állott, hogy legalább ezen vagyonát tekintve, avilágiak gondnoksága alá helyeztetett, úgy hogy mostmár nem csak egyes fontosabb ügyekben függött a vegyesbizottmánytól, hanem az állandó kormányzatban is ottvolt a világiak keze.

Ilyen dolgot azonban könnyebb volt elhatározni, mintkeresztülvinni. Tofeusnak keze erősen tartotta a Gilányi-hagyatékot és abból sem a fejedelem akarata, sem Beth-

* A nagyenyedi Bethlen-kollégium levéltárában. Eredeti ok-mányok I. köt. 38. szám.

Page 233: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

228

len Miklós okossága nem volt képes kivenni. A papságmint egy ember állott püspöke mellett. Úgy hogy mikorez meghalt, a még meglevő készpénzt és értékes ingósá-gokat mind ott találták hagyatékában, onnan vette átnyugta mellett a sz. generális és így szolgáltatta HorthiIstván püspök kezébe, a kinek adatott át megőrzés vé-gett az amsterdami 3500 arany letétkötvénye is.1

A fejedelem 1683 decz. 1-én Tofeushoz irott levelében,melylyel a Kolozsvárt decz. 7-én tartandó újabb congre-gatióra meghivta, a huzódozó püspöknek «kegyelmesenintimálja, javalja és parancsolja, hogy úgy alkalmaztassamagát, hogy az egyháziak részéről difficultás ne talál-tassék». «Egyébiránt is tudva legyen, kegyelmeteknél —irja tovább — a scholákat az ecclesiákkal egynek tart-juk, nem is separáJjuk. Szükség, hogy az ecclesiai jóktransferáltassanak a scholákhoz is, mely másképen nemis lehet.» De a püspök máskép gondolkozott. Ha a kol-légiumok mellett az egyházak mostoha gyermekké lettek,most már majd csak megélnek maguk is.2 A püspök felésem ment a kolozsvári terminusnak, hanem csak espereskollegái jelentek meg. Ő otthon tartá pénzes zacskóit ésőrizte az egyház számára.

Különben Tofeus mentségére fel lehet még azt ishoznunk, hogy nemcsak egyszerűen az egyház érdekeitviselte szem előtt, hanem jól látta azt a nyomorultgazdálkodást is, melyet a fejedelem, illetőleg öt zsarolós rabló környezete folytat. Tudta, hogy a kollégiumoknakvolna még elég vagyona és a hiányt a szegény gyüleke-zetek károsítása nélkül is pótolhatnák a patronusok, ha

1 Koncz J. i. m. 26—7. l.2 Prot. Közlöny 1874. 12. l.

Page 234: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

229

inkább szívükön viselnék a közügyet. Ime az enyedikollégiumnak járó debreczeni taxát nem egyszer a feje-delem vette fel, igérvén, hogy megadja a kollégiumnak;de nem adta. Máskor a debreczeni kollégium számáraaz enyedinek járó taxából rendelt beneficiumot, de igé-rete daczára sohasem pótolta helyre. A kolozsvári kollé-giumnak járó Bethlen Gábor-féle 300 forintos monostoriharminczadbeli-, a Brandenburgi Katalin-féle 900 forintoskolozsvári harminczadi, tehát fiscalis jövedelem 1659óta nem szolgáltattatott ki. Sőt hiányosan adták aBarcsay-féle 1600 frtot, a Bornemissza Anna-féle 100 fo-rintos máramarosi «isten sava»-félét, és az Apafy-ren-delte 30 köböl búzát sem szolgáltatták ki. Tudta, látta,hogy innen van a hiány és ezért kellene a Gilányiánumotis «æqualissá» tenni. Tudta, látta azt is, hogy azoknaka «vallásunkon levő főrendeknek», kik oly készségesénszavazzák meg az egyház vagyonát a kollégium szá-mára, egy része szipolyozza a fejedelmet, kilesi gyöngepillanatait, midőn tenyérnyi papirra irt folyamodvá-nyaikkal egy-egy részjószágot, falut vagy uradalmat kérN. K. V. V. = «Nagyságod kegyelmes válaszát várva». Innenszármazik a kincstár üressége, az egyházi és iskolaijavadalmai megrövidülése és ezen kapzsisággal együttnő az a szükkeblűség, mely már bibliára sem áldoz,kollégiumra sem ad szivesen, hanem azért az idegenpénz idefordításához szívesen hozzájárul.

Apafy korát, mint udvari pap, apróra ismerve, prédi-kálta már előbb is hatalmas szavával: «bizony rá-mára vonszon az Isten benneteket, ha most nincsen issenki, a ki megbüntessen. Valami rossz alávaló deákok-ból, tetves, tudatlan mendikánsokból urakká, nagy em-berekké, öt-hat esztendő alatt országbiráivá lesztek;

Page 235: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

230

gazdagságot, pénzt, jószágot, köntöst, tisztet, becsületetannyit ad az Isten, hogy sem magatok, sem más nemreméllette volna, huztok, vontok magatoknak, uratoknak.De meghigyjétek, hogy bizony megitél az Ur Isten ben-neteket» ...1 Ilyennek látta ő korát és épen azért nemakarta elvesztegetni azt, mit oly kínos keservesen ka-part ki egyháza számára.

A Gilányiánum legatum későbbi sorsáról annyit tu-dunk, hogy az 1695-ig a generális eklézsia kezelése alattállott teljesen. 1695-ben azonban az amsterdami pénznéven ismert része a főkurátorátus kezelésébe ment át,míg az ingatlanok a püspök ellátására fordíttattak; atöbbi ingóságok pedig idővel elköltettek.

Horthi István püspök 1684 ben Tofeus özvegyétől, KunÉvától, az értéktárgyakon kívül négy zacskó pénzt vett át.Azonban a zacskók tartalmáról nincs tudomásunk. A nálalevő pénzből 2000 forintot a szászsebesieknek adottkölcsön, mely összeg 1718-ban az egyház és kollégium kö-zötti osztozkodás idejében az egyház javára számíttatott.Még Tofeus adott volt 156 aranyat 1684 febr. 23. Ko-lozsvári István külföldi utiköltségére a fejedelemnekkölcsön, mely összeg azonban soha meg nem téríttetett.2

Hogy a többi pénz mennyi volt és miképen kezeltetett,azt nem tudjuk. Azonban látjuk, hogy egyes egyházak,illetőleg ezek papjai, rendszeres segélyt élveztek belőle,

1 A szent Soltárok Resolutiója. Kolozsvár, 1683. 82, 109. l. Apafyudvaráról s felcseperedett bizalmasairól jellemző képet adnak úgyBethlen Miklós, mint Cserey Mihály. Székely Lászlóról l. BethlenÖnéletírását I. 390. l. Vajda Lászlóról és Naláczi Istvánról u. o.482. l. V. ö. Erd. orsz. gyül. emlékek XIV. 47. l. Pofeusról Beth-len M. i. m. I. 391. l. Lásd még Cserey Historiáját 125—6. l.

2 Koncz J. i. m. 26—7. l. Egyh. ker. levéltár 1815. 140. sz.

Page 236: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

231

míg mások csak ideiglenesen segélyeztettek. Így látjuk,hogy a kissolymosi lelkész évi 10 frt, a nagyajtai évi20 frt, a bözödi egyház 10 frt, a s.-szentkirályi 20 frt,az új székelyi 8 frt, a musnai 6 frt évi segélyt élvezetta Gilányiánumból.1

Már Veszprémi István püspök idejében az amsterdamipénz kamataihoz is hozzá nyult az egyház, úgy hogy az1697. évi számadások szerint Kolozsvári István profes-sor, Bajcsi András esperes és Veszprémi püspök külön-böző alkalmakkal 1927 f. 50 d. vettek abból kezükhöz.Azonban a püspök kezében volt még a Tofeustól Hor-thira s ettől Veszprémire maradt pénzből is. Ebből adotta püspök 1530 frtot Bethlen Miklós főgondnok kezeihez1692-ben. A nála levő egyéb pénz és ingóság, melyről1709-ben adott számot a sz. generálisnak, 3414 frt 53 krttett ki; de már ebben benne foglaltatik a Bethlen Mik-lósnak s a gyulafehérvári kollégiumnak adott 1582 frtés a ref. statusnak a gyulafehérvári templom építéséreadott 886 frt is. Úgy hogy az amsterdami pénzen kívül6038 frtot találunk így feljegyezve az egyháznál.2

A Veszprémi kezén levő pénznek legnagyobb részeazonban elkallódott. Maga a püspök egy nagy tudomá-nyú és tiszta jellemű férfiú volt, de családi életébenszerencsétlen. Neje igen gyenge s könnyelmű nő volt,—leánya Judith és veje pedig folyton zsarolták és a gon-dozása alatt álló egyházi pénzekből s mindenéből ki-foszták, úgy hogy késő gyámoltalan vénségében a főcon-sistorium gondnokot (Pósaházit) rendelt neki, ki tisztes

1 L. Az udvarhelyi egyh. megye protocollumát. II. köt.2 Tört. Tár 1899. 149. l. Egyház ker. ltr. 1815. 140. sz. Prot.

Közlöny 1895. 15. l.

Page 237: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

232

ellátásáról gondoskodjék, javait, jövedelmeit felszedjes leányától megvédje. Rosz életű leánya a főconsis-torium rendeletéből még börtönbe is vettetett, mertmásképen nem tudták tőle az egyház javait megoltal-mazni.*

Már Veszprémi püspöksége idejében alig volt pénze azeklézsiának a Gilányiánum ingóságaiból, az amsterdamipénzen kívül. Csak az mentette meg, hogy Bethlen Mik-lós és a többi főurak szép szóval körülvették Veszprémits a kötvényeket tőle kezökhöz vevén, a pénzt, melyakkor 11,533 frt 20 d. tett ki, Amsterdamból hazahozat-ták s ez összeget aztán Bethlen Miklós, más közpénzek-kel, a kollégiumi tőkékkel együtt a szász városokbanhelyezte el kölcsön gyanánt. Minthogy így a pénz kiesettaz eklézsia kezelése alól s a főgondnokok szabados dis-positiója alatt állott, a generális eklézsia beleegyezésenélkül eljárt püspököt az 1695. évi küküllővári zsinatigen keményen megtámadta. A szegény püspök, ki aligmenthette magát, kérve-kérte a zsinatot, hogy legyenelnéző iránta. És a zsinat elnéző is volt, és tekintettelarra a kényszerhelyzetre, melybe az urak hozták a püs-pököt «sokszori erőszakos parancsolatukkal, keményenfenyegetőző commissióikkal», kijelentette, hogy «nemcrimináljuk ő kegyelmét, noha nem javaljuk kiadását».Elhatározta, hogy a főkurátorok eljárása ellen a káptalanelőtt protestál, a megfelelő fenyegető levelek és biztosítóiratok hitelesen átirattassanak és hogy a főkurátorokáltal tett igérethez képest a papok, mesterek, egyházak,iskolák szükségei összeiratván, ezekre minden évben a

* Hermányi D. József: Erdélyi ref. püspökök élete. — Fő-consist. prot. I. 1711. 13., 1712. 5., 16.

Page 238: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

233

megfelelő összeg a generálisra megkivántassék és ittkiosztassék.1

A mit tehát Tofeus és Horthi püspökök idejében avilági kurátorok nem tudtak kivinni, megtették a szegényügyefogyott Veszprémi alatt. Az egyház ismét szegénynyélett, a mi annál érezhetőbb volt, mert épen ez időbenkezdődött meg a buzgó r. kath. Apor István kincstárnokrészéről a ref. egyházak és iskolák kamarai javadalmaellen intézett támadás, mikor az eddig élvezett kincstárijavadalmak egy része elvonatott. A Veszprémi kezeinélvolt kevés pénzt részben a kurátorok vették el, részbena püspök familiája tékozolta el. Nem maradt más, minta Horthi által Szászsebesbe kiadott 2000 frt. Sőt mégaggasztóbbá vált az egyház helyzete az által, hogy Beth-len Miklós egyáltalában nem akart számot adni a keze-lése alatt levő pénzről, úgy hogy a ref. urak káptalanelőtti tiltakozással kényszerítették számadásra,2 mi 1697-

1 Hermányi i. m. «Ezt a Veszprémi István püspököt vettevolt reá Bethlen Miklós, hogy consentiálna és subscribálna azamsterdami pénznek behozásában, melyet Bethlen Miklós atoroczkai jószágra s grófi titulusra és a Miklósi kastélyra el-költe s meg nem fizette, mely subscriptióért Veszprémit igenkeményen szembe fogák a papok egy generális synodusban, demidőn magát nem menthetné monda: «Kedvezzen kegyelmetekénnekem, mert a gutta ujjonnan megüt engemet.» (Ezt atudós embert elsőben ütötte meg a guta az udvarhelyi prédikálószékben, könyörgés közben, de azután püspökséget is ért s viseltis 25 esztendeig.) — Mely szavára felele Eszéki István, igenkemény ember: «Ütötte volna meg kegyelmedet ez előtt tizen-két esztendővel, hogy ne metszette volna meg kegyelmed azErdélyi Eccláknak torkát» stb.

2 Egyház ker. ltr. 1815—140. sz. Csegei Wass György naplója247. l. Tört. Tár 1899. 137. s köv. l.

Page 239: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

234

ben meg is történt és Bethlen nem csak a felmentvénytnyerte meg, hanem a kezelés tovább is nála maradt. Deez az egyházat nem nyugtatta meg. Mikor 1703-banBethlen Miklós a «Noé galambjá»-ért a császár fogságábakerült, az az évi enyedi zsinat azt határozta, hogy «GrófBethlen Miklós úrtól ő nagyságától háládatossággalvennők, ha életében reménységet nyujtana az irántihogy hol és micsoda állapotban marad az ő Nagyságaholta után az Ecclesiáknak és kollégiumoknak pénze sha egyszersmind az iránt assecurálna bennünket».1

Bethlen Miklós ellen igen nagy volt az elkeseredés azegyháziak körében. Azzal vádolták, hogy saját czéljairahasználta fel az egyház pénzét, «a toroczkói jószágra sgrófi titulusra és a miklósi kastélyra költöttet».2 Mi alattBécsben fogságban volt, több ízben keresték fel az egy-ház nevében, hogy hol van az egyház pénze és hogy aszász városokon elhelyezett kapitálisokból mennyi illetia ministeriumot s mennyi a kollégiumot.3 Bethlen Mik-lós elhalt, de az egyház nem tudott belenyugodni abba,hogy a közösen kezelt pénzből a folyton szükségben levőkollégiumok szükségletei miatt a szegény papoknak ésmestereknek majdnem mi sem jut. Sürgették a közös tőkékmegosztását, míglen végre 1717-ben, br. Wesselényi Istvánfőgondnokságában, az be is következett és a közegyháziszükségletekre az akkori 55,000 frtnyi tőkéből 15,000 frtszakíttatott ki.4 De az egyház itt sem nyert sokat, mivela folyton növekvő egyházi közigazgatási szükségletek, a

1 Benkő J.: Synopsis.2 Hermányi i. m.3 Prot. Közlöny 1881. 175., 190. l.4 Egyh. ker. ltr. 1717. 3. sz. V. ö. e mű jelen kötetének

20. fejezetével.

Page 240: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

235

főconsistorium hivatalnokai, az ágensek, ebből fizettek sebből telt ki a száma nélküli sok «discretio» is és meg-honosíttatott az a mai napig is fennálló eljárás, hogy azanyaszentegyház összes administrationális szükségleteiaz egyházi közpénztárt terhelik s alóla a kollégiumokmentesek. A szegény ministerium segélyezésére szántGilányiánumból így lett administrationális közkassza afőkonsistorium, tehát nem a szent generális kezelése alatt.A szent generális teljesen elvesztette kezeiből, a püspökijavadalmazásra szánt ingatlanokon kívül, a Gilányiánu-mot. Újból ott állott már 20 év után, a hol 1676-ban.hogy a szent generalis közszükségleteire a perselypénzek-ből kellett alamizsnát gyüjtenie.

A Gilányiánum végsorsa különben az anyaszentegy-ház egész multbeli pénzkezelésének legjellemzőbb képétnyujtja. Egyes nagy erélyű és buzgó egyháztagok éspüspökök kitartása és áldozatkészsége következtében azegyház nagyobb vagyonösszegekre tett szert. De ezekhamarosan elmállottak, mert egyfelől az egyháziak nemmindig válottak be alkalmas pénzkezelőknek s a szer-vezet sem engedte meg a kellő ellenőrzést, másfelőlpedig az urak, kik olykor-olykor lángoló buzgóságukáltal tünnek ki — lanyhább idők következvén, — vagyCsáki-szalmájának nézték a közvagyont, vagy pedigkedvencz eszméik szerint használták fel azt. Különösena bifurkált egyházigazgatás is oka volt annak, hogyegyik sem bízott a másik félben, de még sem gyakorol-hatott kellő ellenőrzést és a mellett mindenik a másikellenére igyekezett eljárni. Így veszett, kallódott az egy-ház közvagyona.

Page 241: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

II. KULTUSZ ÉS ERKÖLCSI ÉLET.

11. A kultusz.

A reformatio hazánkban a lutheri irányzattal kez-dődött, mely a schweizihoz képest úgy tanban, mintkultuszban conservativ jellemű. A magyar protestantis-musnak a hazai ősi egyházpolitikai helyzethez valóalkalmazkodása nagy mértékben befolyt arra, hogy a lu-theranismus conservativ jellemvonása még akkor is meg-maradjon a kultuszban, midőn már tanban a schweizireformatio talajára lépett át a magyarság zöme. Csak aXVII. század elején merül fel a puritán kálvinismus éscsak a század második felében diadalmaskodik teljesenErdélyben, épen úgy, mint p. o. lutheránus szász test-véreinknél a «formula concordiæ» szintén ekkor találtbe fogadtatásra.

A lutheri reformatio szerint az egyház a szentek tár-sasága, hol az Isten igéje igazán prædikáltatik és he-lyesen osztatnak ki a sákramentumok. Az egyháznakezen fogalma volt döntő a kultusz berendezésében is.Az istentisztelet fő alkotó elemei: az igének anyanyel-ven való hirdetése és a sákramentumoknak hasonló mó-don való kiszolgáltatása. Ezekhez járul az imádság és azének. Egyéb elem az istentiszteletben helyet nem foglal-hat. Az istentisztelet helye is megfelelő. Csak egy oltárra

Page 242: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

237

van szükség és a képek közül is csupán a bibliai tár-gyúak hagyhatók meg. Az ünnepeket szintén a bibliaialap jellemzi, tehát a vasárnapon és az Úr Jézus Krisz-tus és a Szentlélek ünnepein kívül Mária és az apostolokünnepei maradhatnak meg. Az ó-testamentum alapjánbenmaradt az istentiszteletben a zene, a gyertya, papiruha, de mindez egyszerűsítve, az érzékkápráztató pompamellőzésével.

Mint Németországban, úgy voltak mindezek hazánk-ban is, a kálvinismus felléptéig. Erdélyben a kálvinis-mus pár évvel későbben tünvén fel, mint az alföldön ésa Tisza vidékén, a lutheri kultusz is tovább tartott. Azóvári 1554. évi zsinat, mely az oltárok eltávolítását meg-engedi, csak tíz évvel később mutatja hatását Erdély-ben is. A szászok ugyan már 1545—1550-ig reformáljáka templomot, de a magyar és székely földön később kerülerre a sor. 1556/57-ben alakul át Kolozsvárt a temploma lutheri felfogásnak megfelelőleg és csak 1563-4-benköveti ezt a Kálvin szerinti berendezkedés. Kolozsvárután indulnak a többi helyek a vármegyéken és a székelyszékekben. De a kegyelet sok helyen hosszas ideig ked-vez a régi kultuszhoz tartozó tárgyaknak, úgy hogy p. o.az orgona Marosvásárhelyt, a ferenczrendiek templomá-ban, a század végén is megvan, ostyasütőket, képeket,r. kath. papi ruhákat és misekönyveket még a XVII. szá-zad elején is találunk a székelyföldi ref. egyházak lel-táraiban.

A kultusznak schweizi mintára való elrendezéséreHuszár Gál az első, ki Zürichből Agendát kér, melyAgenda 1559-ben Kolozsvárt is kinyomattatik, a mikormég a kultusz külsejében lutheránus, a mit Heltai Agen-dájának ugyanezen évben megjelent II. kiadásán kívül a

Page 243: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

238

templomi számadások is igazolnak. 1563-ban adja kiMélius az ünnepi prédikácziókhoz mellékelt Agendáját,1570 körül Károlyi Péter a «Bonus Pastor» czímű Agen-dáját,1 melyek az istentiszteletet és ennek helyét teljesenkálvinivá alakítják át Erdélyben is.

Az erdélyi ref. kultusz ettől fogva nem sokban külön-bözött a külfölditől. A templomi ékességek letétettek, azorgona elnémult, gyertya, oltár mellőztetett,2 az úrvacsoraegyszerű kenyérrel, a keresztség egyszerűen vízzel szol-gáltatott ki a templomban és az igehirdetés a központihelyet foglalta el. Azonban szertartásainknál mégis vantöbb olyan jellemű tulajdonság, mely ezen első század-ban fordul elő és később mellőztetett. Ilyen p. o. a peri-copák megtartása, a szertartásos ének használata, a térdhaj-tás és térdelés szokása, melyek csak később maradtak el.

Az igehirdetés sokáig megtartá a pericopa rendszert.Mélius magyar predikácziói, akit postillanac is hivnak»,vezetik be a pericopás predikácziós könyveket. Erdélyiref. egyházunkban predikácziós könyvről 1638-ig, a Geleji-féle Praecium Evangeliumig nincs tudomásunk. Ezen ha-talmas két kötet a pericopákat dolgozza fel, jeléül annak,hogy megelőzőleg és ezen időben is, ehhez kellett mago-kat lelkészeinknek tartaniok. Hiszen Geleji a papság szá-mára használandó és követendő prédikáczió-gyűjteménytakart adni és így a tényleges szokásnak megfelelően kel-lett eljárnia.

1 L. Lampe-Ember; Hist. eccl. ref. in Hungaria et Transsil-vania 112—6., 701—7. l. R. M. K. I. 37., 54. szám.

2 Gyertyát az esteli istentiszteleteknél, különösen a nagy-pénteki vigiliánál még a XVII. században is használnak gyüle-kezeteink; de tisztán csak világítási czélokra. L. alább a248. oldalon levő jegyzetet.

Page 244: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

239

Az első támadást nálunk a puritánusok intézték apericopa-rendszer ellen, követelve annak elhagyását.Nagy megbotránkozást is támasztottak kivánságukkal ésfőleg gúnyolódásaikkal, melyeket a pericopák ellen intéz-tek, «száraz malom»-nak nevezvén a minden vasárnaprarendeltetett evangeliumot, «melyeket régi jámbor tanítódoktorok bevöttek és javallottak».*

A puritánusok támadásai folytán a pericopa-rendszerlassanként kiment szokásból, úgy hogy SzatmárnémetiMihály «A négy evangyelisták szerint való Dominica»czímű», 1675-ben megjelent munkájában szükségesneklátja magát mentegetni és a pericopákat különös védel-mébe venni, műve igazolása végett. A vasárnapokra el-rendelt textusok rendszeres használata azonban már ide-jét múlta és így Szatmárnémeti Mihálynak nem is igenakadt utánzója. A szabad textus használata állandóvá lett.

Azonban az istentiszteleti igehirdetésnek másik tárgyaa káté-magyarázat, mely tulaj donképen szintén igehirde-tés, csakhogy a káté tárgyai és sorrendje által meghatá-rozott formában, a vasárnapokhoz szorosan tartotta startja ma is magát. A heidelbergi káténak 52 úrnapravaló beosztása még a XVI. századból való és belőle azegyes úrnapok délutánjaira szabott részlet oly annyiramegtartatott, hogy mellettök és miattok az énekesköny-vekbe is az 52 napra beosztott ú. n. katechismusi éne-kek vétettek fel. A káté-magyarázatra már a XVI. szá-zadban és a XVII. elején nagy súlyt fektettek, míg végrea szatmárnémeti zsinat 12-ik végzése és a Geleji-féle ká-nonok mindenütt kötelezővé tették annak magyarázatátúgy a felnőttek számára a vasárnap délutáni istentiszte-

* Révész J.: Figyelmező 1874. 27—8. lap.

Page 245: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

240

leteken, mint az ifjúság számára, az istentisztelet utániú. n. katechismusi órákon.

A hatvanas évek zavaraiban a káté-magyarázat meg-lehetősen általánosan kezdett kimenni a szokásból, mígvégre az 1671. okt. gyulafehérvári zsinat Apafy fejedelemhatározott kivánságára újból kimondotta a Geleji káno-nok értelmében a kötelező magyarázat.* Ettől fogvagyakran látjuk, hogy a káté-magyarázat, főleg Erdélyvisszacsatolása idejében és után, a r. katholikus reactioés térítési buzgalom feltünésével, erőteljesen szorgalmaz-tatik. A magyarázat megkönnyítésére jeles munkát írt,de latin nyelven Szatmárnémeti Mihály «Dominica Cate-chetica» czímen, mely még a XVIII. században is hasz-náltatott, míglen a Stehelin-féle «Katechismusi házi-kincs » czímű testes munka magyar fordítása a gyakor-latból ki nem szorította.

A szertartásos énekek hasonló sorsban részesültek,mint a pericopák. Eleinte használják őket és a protes-táns kultusznak megfelelő átalakulást nyer a r. kath.énekeskönyv, az ú. n. graduál. De hogy a graduálnakerős küzdelmeket kellett kiállani, a reformatio fellépésé-vel egy időben meginduló prot. vallásos, illetve ének-költészet termékeivel, azt világosan mutatja az a körül-mény, hogy a graduál ok csak írásban maradtak fenn sterjedtek tovább, ellenben a megindult új énekköltészettermékei nagy számmal nyomattak ki az ú. n. impres-sumokban. A Szegedi Gergely-féle, később Gönczy Györgyáltal bővített énekeskönyv annyira uralta az énekügy

* Az 1671. évi gyulafehérvári generális zsinat tárgyalásairóla széki egyh. megye legrégibb jegyzőkönyvében fenmaradt ada-tokból.

Page 246: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

241

terén a helyzetet, hogy a református egyházban mellettemás énekes meg sem állhatott s alig is próbálkozott.Igaz, hogy bele felvétettek az énekköltészet akkori leg-jelesebb termékei s így alig lehetett volna más értékesgyűjteményt létrehozni. A Duna és Tisza vidékén, vala-mint Erdélyben, az impressum nevű énekes könyv vittea vezérszerepet. Uralma oly erős, oly általános volt, hogymég az unitárius, sőt még a szombatos énekeskönyvek-nek alapja is a Szegedi Gergely-féle énekeskönyvben ta-lálható fel.

Az impressum nagy elterjedését és uralma okát leg-főbbképen abban kell találnunk, hogy benne gyülekezetienekek foglaltattak. Ha a protestáns graduál a pap éskántor, illetőleg a chorus által énekelendő, gyakran vál-togató (responsorius) énekeket átvette s magyar nyelvrefordította a róm. kath, graduálból és ha ez által fentar-totta a róm. kath. kultusz azon fogyatkozását, melya híveket passivitásra kényszeríti az istentiszteletben:nyilvánvaló, hogy a graduál jelentőségének alább kellettszállani azon protestáns elv alapján, mely a híveknekaz istentiszteletben tevőleges részt kivánt biztosítani. Azimpressumok nagy száma, gyakori kinyomtatása, nemcsak a magyar prot. énekköltészet termékenységének,hanem sokkal inkább a protestantismus gyülekezeti elvediadalának következménye.

A protestáns graduált egészen, az impressumoknakpedig egy tekintélyes részét a r. kath. énekirodalom ter-mékei alkotják. Mellettök leginkább zsoltár paraphrasi-sok, szabadon költött hymnusok, alkalmi énekek fog-lalnak helyet. A protestáns graduálnak és impressumok-nak különös becsét azonban első sorban nem tartalmuk,hanem az a körülmény adja meg, hogy magyar nyelven

Page 247: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

242

vannak írva. A latin nyelvű, a nép előtt érthetetlen észenei részét kivéve élvezhetetlen egyházi énekek min-denki által érthető, használható alakban jelennek meg.Még azokat az énekeket is, melyek nem a gyülekezetszámára voltak írva, a gyülekezet énekelhette és így aszertartásos elemet az énekekből úgyszólván nem is adogmatikai felfogás, nem is egyházhatósági intézkedés,hanem maga a nép kezdi fokról-fokra kiszorítani. Az ú. n.liturgiális ének csak idegen nyelven tartható fenn, merta népnyelv használata által maga a nép is bevonatik azéneklésbe s így a gyülekezet szétrontja a magán, a vál-togató vagy felelgető éneklés szertartási formáit.

A XVII. század elején egy új énekes könyv jelenikmeg a magyar ref. istentiszteletben, t. i. a Zsoltár : «Dávidkirálynak 150 zsoltári.»* Nyomában nagy forradalomkeletkezett a hazai énekügy terén. Hiszen énekelhettékeddig is a zsoltárokat, de ezek az ú. n. «Psalmusok»,csak szabad fordítások, illetőleg a zsoltárbeli gondolatalapján írt hymnusok voltak. Most maga a zsoltároskönyv, a biblia ó-testamentumi részének ezen kiváló köl-tészeti gyűjteménye, jelenik meg a magyar nép előtt,magyar nyelven, meglehetős hű fordításban, de költőialakban és saját dallamokkal. Szenczi Molnár Albertnekezen fordítása és kiadása egyszerre azt a jelentőségetnyerte a magyar nép és theologusok nagy részénél, amit Marot és Beza fordításai Genfben: a templombancsak isten igéje hangozzék, úgy prédikáczió, mint énekalakjában.

* A Clement s Beza-féle zsoltár-fordítás magyar átdolgozásaSzenczi Molnár Alberttől, 1607-ben jelent meg először Herborn-ban. R. M. K. I. 407. szám.

Page 248: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

243

Azonban a Dávid-féle zsoltárok diadalra jutásánakvolt egy nagy hátráltatója, t. i. a graduál, illetőleg a ref.egyházban még mindig erős hierarchiai szellem, melymint az egyház alkotmányban, úgy a kultuszban is apapi tekintély, a papi befolyás emelésén fáradozott ésúgy találta, hogy a szertartásos ének mellett a pap sze-repe kiemelkedőbb, mint ha az ének tisztán gyülekezetiénekké lesz. Ide járult még Bethlen Gábor fejedelem mű-vészetkedvelő lelkülete is, melyből kifolyólag nagy elő-szeretettel csüggött a ref, kultuszmód élénkebbé tételén.Ezt inkább lehetett a szertartásos énekek meghagyása ésfejlesztése mellett elérni, mint a gyűlekezeti ének általá-nossá tételével. Bethlen Gábor ezen felfogásának és lel-kületének lehet tulajdonítani az «öreg graduál» létrejöttét,mely már Bethlen életében ott pompázott fényes bekötésűtáblájának ezüst kapcsaival a gyulafehérvári székesegy-ház éneklőkara pulpitusán. De mire nyomtatásban isnapvilágot látott, a gyülekezeti ének, főleg a Dávid-félezsoltárok használata, általánossá lett. A puritanismusellenállhatatlan erővel terjesztette a zsoltárokat, úgyhogy már 1643-ban kánonnal kellett a graduál védel-mére kelni. A marosvásárhelyi generális zsinat első vég-zése szerint «a franczia nótákra írott zsoltárokat avagycsak hét köznap lehet egyszer s máskor énekelni.»*

A szatmárnémeti zsinat (XI. végzés) a három énekes-könyvet egyenrangba helyezi és a Geleji-kánonokban(98. C.) még jobban látható az előhaladás, midőn a zsol-tárok használatát egyenesen az úrnapi istentiszteletek-kor írja elő. Alig egy évtizeddel később már azt tapasz-taljuk, hogy a papság a szertartásos énekeket nem sze-

* Benkő Synopsisában s utána Révész Figyelmező 1872. 474. l.

Page 249: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

244

reti. A Szebenbe bezárt és II. Rákóczy Györgytől ostro-molt Barcsay fejedelem környezetében levő egyháziakközött nem akadt, a ki a passiót tudná vagy akarná el-énekelni. A világiak ugyan még óhajtják a régi szertar-tásos énekeket hallani, de azok használata lassankint ki-vész, úgy hogy csak nagy ritkaság gyanánt maradt fennegy-egy graduálbeli éneknek, p. o. a nagypénteki passió-nak éneklése napjainkig is. A graduál nem is ért el többkiadást az elsőn kívül és az erdélyi ref. egyházban az1675-ik évben jelenik meg a graduál után az első, mel-lette a második énekeskönyv, a mely azonban már az ú. n.impressum, a Szenczi Molnár Albert-féle zsoltárokkal.1

A Szenczi Molnár Albert-féle zsoltárok befogadásánakjelentékeny akadályát a franczia nóták képezték, me-lyekre voltak írva és a melyektől a magyar éneket féltet-ték. És diadalát tulajdonképen annak köszönheti, hogy apuritanismus, bár egészében vereséget szenvedett is, deeszméivel mégis teljesen átalakította az egyház közfel-fogását az egyházalkotmány, a dogmatika, a kultusz sígy legközelebb az éneklés tekintetében is. Azonban aza puritanus felfogás, mely a graduált kiküszöbölte és afranczia dallamokat a ref. egyházba bevezette, távolrólsem vádolható azzal, mintha a magyar nemzeti dalla-moknak megrontója lett volna.2 Hiszen a graduál dalla-

1 M. könyvszemle 1882.2 Kanyaró Ferencz: «Az unitáriusok Magyarországon» cz.

műve 139. lapján, jegyzetben a következőket mondja e zsoltár-fordításról: «Szenczi Molnár Alberté a kétes dicsőség, hogyfranczia énekeivel ősi szép dallamainkat enyészetre bocsátotta.»Vajjon a Bogáthi által fordított zsoltárok régi magyar dalla-mait a reformátusok bocsátották-e enyészetre? S azok megőrzé-sének elmulasztásáért kik a felelősök?

Page 250: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

245

mai a régi gregorián énekeskönyvéi voltak és nem magyarnemzeti dallamok. E mellett figyelmet érdemel az is,hogy a presbyterian-puritánus mozgalom egyenesen nem-zeti jellegű volt. Nyelvben, érzületben a latin és koz-mopolita irányzattal szemben a magyarságot istápolta,sőt egyrészt egyenesen ezért is üldöztetett. Medgyesiés még inkább Apáczai János mutatják nekünk leg-világosabban, vajjon a puritanismust érheti-e a leg-kisebb vád is a nemzetietlen irányzat előmozdítása miatt.Végül nem kell felednünk, hogy az eredeti magyar ének-verseket és dallamokat magában foglaló impressumot aDávid-féle zsoltárok teljességgel ki nem szorították, sőtazok növekedtek, gyarapodtak, egészen a XIX. századelején bekövetkezett énekeskönyv-megujitásáig, a mikormár az új század emberei fordultak el a nemzeti dal-lamoktól.

Az erdélyi ref. kultuszban a pericopák és szertar-tási ének mellett jellemző a térdepelés megtartása is.Az imádságot térdelve mondották, ama szentírási helyalapján, hogy az Úr Jézus Krisztus nevére meghajolminden térd. És ha a templomi ülőhelyek szaporításá-val a térdeplés szokása a nép közül kiment is, a papok,a tanítók még mindig térdepelve mondották el a templomikönyörgéseket. Az 1638-ik évi enyedi generális zsinatmeghagyja, hogy «a pásztorok a kathedrán kívül mindenkönyörgés mondáskor letérdepeljenek, úgy a deákok is,mind öregek, mint aprók».*

A régi ref. istentisztelet nagyon hasonlított beosztás-ban róm. kath. istentisztelethez. Csak a mise maradt kiaz alkotó részek közül, melynek helyét a prédikáczió

* Benkő Synopsisa. Révész Figyelmező 1872. 80. l.

Page 251: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

246

foglalta el. A közönséges istentisztelet a pap imádságá-val kezdődött, ki a templomba bejövén, az úr asztalánálletérdepelve hangosan imádkozott a gyülekezet s a magabűneinek bocsánatáért, mely imádkozást az úri imádságzárt be. Azután a pap megkezdte az antiphoniás éneketmelyre a chorus felelgetett. Majd a rendes gyülekezetiének következett, melynek végeztével a pap énekelveolvasta el a vasárnapi evangéliumot, mely után a chorusénekelt. Erre responsorium következett a gyermekek ésa chorus részéről. Most jött a szent beszéd, melyet apap imával, versiculus és benedictio éneklésével fejezettbe a chorus kisérete mellett. Urvacsora osztáskor, vagybűnbánati héten a litánia is nagy szerepet játszott.1

Az öreg graduál korába az istentisztelet ilyen alakjamég mindig fennállott, de aztán annak eltünésével las-sanként a mai formájára alakult át. Agendáink nem elégrészletesek ahhoz, hogy az átalakulás módozatait, vala-mint az egyes különösebb istentiszteleti alakokat is meg-ismerjük belőlük, de már a XVII. század vége felé elütő azistentisztelet formája az ősitől.

Igen jellemző, hogy már a XVII. század derekán túl, aza gyakorlat, hogy a pap imádsága nyitja és fejezi be azistentiszteletet, annyira kiment nemcsak a közszokásból,hanem az emlékezetből is, hogy a puritánusokhoz és aCoccejanusokhoz számítható Csengeri István, mint egyúj eszmével állott elő azzal az indítványával, hogy apap imádsága legyen az istentisztelet kezdete és vége.2

1 A XVI. századbeli magyar protestáns liturgiára nézve lásdSzathmáry József értekezését a Protestáns Szemlében 1892. 326. l.

2 L. Csengeri István hosszas fejtegető levelét Dadai János kü-küllői espereshez Pápai P. Ferencznek a gyulafehérvári kollégium-ról írt rövid történeti művében, a Bethlen-kollégium levéltárában.

Page 252: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

247

Bármennyire is buzgólkodott eszméje mellett, az újabbszokás nem tudott azzal kibékülni. Az istentiszteletekkor már énekléssel kezdődött, énekléssel végződött ésa központ, t. i. az igehirdetés elé s után sorakoztak azimádságok.

A puritánismustól némely ferdeségek és némely jódolgok is jöttek be a ref. kultuszba, a melyek közülazok idővel korlátoztattak, ezek pedig kifejtettek. Ilyenferdeség volt a terjengő, hosszadalmas, szabad imádságok, a melyek kellő ihlet nélkül, felettébb kedvezőtlenhatással voltak az istentisztelet komolyságára és építőhatására. Apafy fejedelem kezdeményezésére ezen imád-kozási mód el is tiltatott és közönséges templomi imád-ságos könyvek bevétele s használata rendeltetett el,* ami megszüntette ugyan az előbbi fogyatékosságot, de atemplomi könyörgésekbe gépiességet hozott be. Külön-ben ezen gépiesség a puritanismus fellépése előtt mégáltalánosabb volt, mivel az imádságok elő voltak irva ésugyanazon napon minden gyülekezetben egy és ugyan-azon imádság mondatott el. (47. C.)

Az istentisztelet új alkotó része a biblia olvasás és ma-gyarázás lett a XVII. század közepe táján. Ugyanis a pu-ritánusok, a külföldi példák után indulva, nagyobb súlytfektettek a bibliára, mint eddig. Sürgették, hogy általá-ban a hétköznapi istentiszteleteken, a délelőtti és utánikönyörgés végeztével, egyes fejezetek állandóan és foly-tatólagosan olvastassanak fel. Ezt aztán az enyedi (1642.)s a szatmárnémeti zsinat (7. végzés) és a Geleji káno-nok (48. C.) is előírták. De nem volt elegendő a bibliaolvasás, hanem bevétetett a rendszeres biblia-magyarázat

* A forrásra nézve lásd a 240. lapon levő jegyzetet.

Page 253: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

248

is, mely a rendes egyházi beszéd mellett hamarosan nagyjelentőségre emelkedett és más oldalról a szabad textusválasztás útját is előkészítette. (41. C.)

Az istentiszteletek elrendezése tekintetében a Gelejikánonok a magyar ref. egyházban eleitől fogva bevettés megtartott szokást erősítették meg. E szerint hétköz-napokon, hetenként négyszer (Hétfő, Kedd, Csütörtök,Szombat), délelőtt hat órakor és délután két órakor egy-szerűen éneklés, könyörgés és biblia olvasásból állóistentisztelet tartatott. Vasárnap délelőtt és délután,Szerdán és Pénteken délelőtt egyházi beszéd. A kétutóbbi nap délután könyörgés volt az ének mellett azistentisztelet tárgya (42. C). Vasárnap délután az isten-tisztelet befejezésével az ifjaknak kátémagyarázatot tar-tott a lelkész (50. C). A hetenkénti négy prédikáció azegész XVII. század folyamán állandóan megmaradt.

A sátoros ünnepeket a puritánusok támadásai daczárais fentartotta egyházunk (51. C). Elismerték ugyan, hogyezek a bibliában nem rendeltetnek, azonban mint «ke-gyes egyházi s nemsokára az apostolok kora után, desokkal előbb a pápaság kezdeténél, keletkezett» szoká-soknak megőrzését szükségesnek mondották. A háromsátoros ünnep alkalmával, valamint a quadragesima (=bőjtfő) vasárnapon, a Xl-ik úrnapon és advent első va-sárnapján: tehát évenként hatszor, az úrvacsora is kiszol-gáltattatott (60. C), bűnbánati hét előzvén meg az úr-vacsora kiszolgáltatását, midőn bűnbánati beszédek éskönyörgések tartattak és bűnbánati énekeket énekeltek.*

* A sátoros ünnepeket Erdélyben, különösen a székely földön,három napon keresztül ünnepelték s ünneplik ma is. Az 51. kánonugyan két napra korlátolta az ünnepet, hanem rendelkezésé nem

Page 254: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

249

A sákramentumok kiszolgáltatása tekintetében eleitőlfogva az volt a gyakorlat és utóbb szabály, hogy azcsak gyülekezetben, illetőleg templomban történhetik.A Tasnádi-féle kánonok (2. C.) a keresztségről azt rendeli,hogy a papok azt «alkalmatos időben az templomban ki-szolgáltassák». Hasonlókép az úrvacsoráról is, melyrenézve évenként a hatszori kiszolgáltatást állapítja meg.Az utóbbi alól csupán betegség esetében volt kivétel,mikor az úrvacsorát a beteghez el lehetett vinni, de ittis gyülekezetben, tehát nem egyedül a betegnek kellettkiszolgáltatni (11. C). Azonban már a keresztség kiszol-gáltatásánál a gyakorlatban eltértek a szabálytól. A pát-ronusok nem igen voltak hajlandók új szülötteiket atemplomba küldeni és idővel nemesi előjogot csináltakabból, hogy a keresztelést a pap, házukhoz menve, vé-gezze.

A puritánok épen ezen szokás ellen intézték leg-hevesebb támadásukat; azonban a patrónusok ellenállá-sán minden jó törekvés meghiusult. A Geleji kánonok(55. C.) rendszerint a templomot jelölik meg a keresz-telés helyéül, de megengedik, hogy rendkívülileg: «szük-ség, halálos betegség vagy üldöztetés esetén» akár melytisztességes helyen s bármely időben meglehet és kell akisdedeket keresztelni.

A keresztség kérdésében még a puritánusok fellépése

tudott megbirkózni a népszokással, illetőleg népjellemmel. V. ö.Kozma Ferencz: Székely föld közgazdasági és közművelődésiállapota. Budapest, 1879. 93. l. — A róm. katholicismus korá-ból egészen a XVII. század közepéig fenmaradtak a karácsonyiés nagypénteki vigiliák is. L. Magy. Prot. egyháztörténeti adat-tár. 1902. 31. s köv. lap. Az egyházi törvények erről a nép-szokásról tudomást sem vettek.

Page 255: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

250

előtt folytak némi viták arra nézve, hogy mikor kell aztkiszolgáltatni. Bár a ref. hittudat nem tulajdonított akeresztségnek büntörlő hatályt, de a benne, mint sákra-mentumban való részesedést nem tartotta közönyösnek.Azért kívánták, hogy minél előbb történjék a keresztelés.Az erdélyi ref. kánonok igen gyakran sürgetik, hogy akeresztséget nem kell halogatni és büntetéssel fenyege-tik azt a lelkészt, kinek hanyagsága, mulasztása miatt(55. C.) a kisded kereszteletlenül hal meg. Az 1642. évienyedi zsinat szerint a szülőket arra kell buzdítani,hogy új szülötteiket három vagy négy napos koruk-ban kereszteltessék meg, mert különben, mint Krisztusszentségeinek megvetői, minden szent dologtól (ab omniisacro) eltiltatnak.1 Midőn e miatt, főleg a székelységen,nagy elégületlenség támadt és az 1643. évi marosvásár-helyi zsinat elé a világiak egyéb sérelmeikkel ezt is fel-terjesztették, a.z egyház fentartá előbbi határozatát,mivel szerinte a halogatás a sákramentum megsértésé-nek a jele és ha a sákramentum hiánya nem árt is agyermek lelki üdvének, de megvetése árt a megvetőnek.Különben is, mondja a zsinat: «a gyermekeknek keresz-teletlenül nevelések rész szerint az anabaptistáknak, rész-szerint pedig a socinianusoknak tévelygéséhez közelít».2

És csakugyan az utóbbi egyik főindok volt a kereszteléssürgetésében, mivel az unitáriusok, kik a keresztségneksemmi jelentőséget nem tulajdonítottak, a keresztségetrendszerint a serdült vagy felnőtt korra halasztották.Hatásuk e tekintetben oly nagy volt, hogy a kánonok

1 Benkő Synopsisa. Révész Figyelmező 1872. 473—4. l.2 Az udvarhelyi e. m. jegyzőkönyve I. köt. 19. l. V. ö. Szé-

kely oklevéltár VI. 146—8. l.

Page 256: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

251

daczára fenmaradott a hasonló szokás a reformátusok-nál és még mai napság is gyakran feltalálható.

A XVII. század ötvenes éveiben, főleg Medgyesi Pál éspresbyteriánus társai indításából, az úrvacsora szertar-tása körül indult egy igen heves küzdelem a Tiszavidé-ken, Sárospatakon és környékén, de a melynek hullám-csapásai Erdélybe is eljutottak. A harcz az ú. n. «primaelevatio» kérdése körül folyt. A puritánusok pápistásszokásnak, az áldozat fogalma becsempészésének állítot-ták, ha a lelkész a szereztetési igék elmondásakor akenyeret és bort kezeivel felemeli. A régi gyakorlat, va-lamint az Articuli Maiores 7. czikke,1 a jegyek kétszerifelvétele mellett szólott és így Erdélyben, mint újítás,csak lopva érvényesülhetett a puritánus felfogás és nyíl-tan csak Fogarasban, Lorántffy Zsuzsánna birtokán voltgyakorlatban. II. Rákóczy György, Csulai, a püspök, sőtmaga Bisterfeld is oknélküli zavarkeltésnek tarták avitát2 s ezért a fejedelem és a püspök az ilyen újítást,sőt a felette való vitát is, megakadályozták.

A rendes istentisztelet körén kívüli szertartások közülcsupán az esketés és temetés fordul elő, a mennyiben aconfirmatio még nem volt gyakorlatban. A kánonokszükségesnek mondák ugyan (62. C), hogy az úrvacslo-rával első izben élni szándékozóknak életök, erkölcsökés vallási ismeretkörük megvizsgáltassék, de sajátos egy-házi szertartás ezen vizsgálattal nem volt összekötve;

1 Kiss Áron: A XVI. században tartott magy. ref. zsinatok569. l. L. még «Ultimus conflictus»: a fogarasi egyh. községanyakönyvében. V. ö. Sárospataki füzetek 1857/8. 361—5. l.R. M. K I. 933. az.

2 Tört. Tár 1889. 479. l.

Page 257: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

252

nem még akkor sem, ha maga a vizsgálat a lehető leg-nagyobb ünnepélyességgel tartatott meg, mint az öregRákóczy György két fiáé 1638-ban.

A mi az esketést illeti, annak szertartási része, a mainap is szokásos imák, intőbeszéd és esküformából állott.A többi reá vonatkozó szabályok már a házasságkötésjogi oldalát illetik.

A temetés kezdetben a lehető legegyszerűbb szertartásmellett folyt le. Harangzugás, éneklés, mellőztettek ésegyszerű könyörgésből állott a szertartás. A temető helye,az Articuli Maiores szerint,* a városon kívül és semmiesetre sem a templom sírboltjában vagy czintermébenlegyen. Azonban ezen puritán felfogás hamarosan meg-változott. A temetés, melynél az elhunyt iránt család-tagjai az utolsó kötelességet teljesítik, olyan termé-szetű, mely igen alkalmatos arra, hogy benne az el-hunyt iránti szeretet, kegyelet a puritán felfogás szigorukorlátait ledöntse. Szokásba jött a harangozás, mely-ben idővel minden mértéket mellőztek. A több harang-gal való, gyakori és hosszas harangozás divattá, járvány-nyá lett, úgy hogy több izben kellett az egyházi ható-ságnak a túlzás korlátozására kánont alkotni, míg végre aGeleji kánonok (76. C.) a közönséges halott feletti haran-gozást négyszer engedték meg s hosszaságukat is meg-szabták. Hasonlóképen túlságba mentek a halotti szer-tartásokban is. Az egyszerű imát hosszadalmas könyörgés,többszörös temetési egyházi beszéd, dicsérő gyászszónok-latok az ú. n. oratiók és verses bucsuztatók, a rhitmi-zálás, váltották fel. Ebben is mértéket igyekeztek tartaniaz egyházi szabályok, megállapítván, hogy kit illet egy,

* Kiss Áron i. m. 592. l. Révész Figyelmező 1872—78. l.

Page 258: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

253

két, három vagy négy prédikáczió, egy-két oratio. (76. C).A rhitmizálást pedig keményen tiltották a jó ízlést sértő,gyakran otromba verselés és tartalom miatt, mely inkábbmegbotránkoztató, mint kegyeletes indulatot gerjesztetta műveltebb hallgatókban.1 Azonban ez a köznép tet-szését legjobban megnyerte és olyannyira kedveltté lett,hogy három század minden egyházi tilalma sem voltképes kiirtani.

A temetés szertartásában csakis a jámbor, vagy meg-javult emberek részesültek. A bűnbánat nélkül elhaltgonosztevők, kiközösítettek és törvényesen kivégzett egyé-nek, elrettentő példa gyanánt, minden egyházi szertar-tás nélkül és félreeső helyen temettek el, mint a r. kath.egyház ma is teszi az öngyilkosokkal. Ezt nevezték«szamár temetés»-nek.2

A ref. egyházi kultuszban a XVII. század vége feléáltalában a puritánismus követelményei kezdenek érvé-nyesülni és a temetési szertartásoktól eltekintve, az egy-szerűség minden téren hódit.

1 Benkő Synopsisa. Révész Figyelmező 1872. 80. l. V. ö. Pre-conium Evang. II. 812. l.

2 A «szamár-temetés» a 67. kánon által törvényesíttetett azzalaz indokolással, hogy «a megátalkodott bűnösök, avagy csakezzel is elrémíttessenek». Miképen használta fel Tofeus e fenye-getést a Gilányi-hagyaték megszerzésénél l. Bod P. Polikarpus.124—5. l. s fentebb 218—20. l.

Page 259: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

12. Erkölcsi élet.

A protestantismus, valamint a hitéletben, úgy az erkölcsitéren is megujhodást hozott magával. Bármennyire gu-nyolták legyen és gunyolják még mai napig is róm. katholi-kus részről a hit által való megigazulás dogmáját: ebbena keresztyén világ erkölcsi ujjászületésének alapjai vannaklerakva. Hit által, — egyedül hit által és nem cselekedetek-ből, — kegyelemből és nem érdem szerint, várja a protes-táns a maga üdvösségét Istentől. Ha ez a hit nem élő,hanem holt volna, azaz valaminek az elhivésében, p. o.az egyház által megállapított hittételek vak elfogadásá-ban állana : akkor igenis veszedelmes volna az az erkölcsiéletre. De a protestantismus szerint a hit egy gyümölcsfa,melynek «jó» voltát gyümölcsei, a jó cselekedetek bizonyít-ják. Az a fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatikés tüzre vettetik. A protestáns hite él és a jó cselekede-tek gyümölcsét termi. Az ilyen hit az, mely üdvözít.És pedig üdvözít maga a hit, de nem a cselekedetek. Azérzület a fődolog és nem a tettek. Jó érzületből roszcselekedet sohasem származhatik. De a mi látszólag,cselekedet szerint jó : eredetére nézve lehet a legroszabb.Épen ennek tudata vezette a reformátorokat arra, hogy acselekedetek érdemszerző voltát a legerősebb kisértetekközött is tagadják.

Kétségtelen dolog, hogy a hitnek, a keresztényi érzü-letnek, ily tiszta és magasztos felfogása, mely a reformá-

Page 260: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

255

torok előtt csak az evangéliumokban található, nagyonmagas fokú erkölcsi belátást, mély és tiszta vallásosságotkiván. És bizonyos az is, hogy a pápistaság emlőin felnőttnemzedék előtt, mely bőjttel, alamizsnálkodással, olvasópergetéssel és bünbocsánat adó czédulkák vásárlásávalkereste lelke üdvösségét, nagyon is idegen, érthetetlenmódon hangzottak a protestantismus evangéliumi köve-telményei. Annyit még könnyen megjegyzett magának,hogy az eddigi jó cselekedetek, melyek külsők, gépie-sek, érzelemnélküliek voltak, mit sem érnek: de máraddig nem tudott felemelkedni, hogy szert tegyen arra abenső, igazi hitre, mely nem teheti, hogy jót ne csele-kedjék. Ez magyarázza meg azt az erkölcsi zürzavart,illetőleg laza erkölcsiséget, mely a reformatio első idő-szakában egész Európaszerte, minden népnél, mindentársadalmi osztálynál otthonos és a mely — BornemiszaPéter tanusága szerint — még az egyháziak körében isfeltalálható.1*

Hazánkban volt még az elmondottakon kivül egy máskörülmény is, mely nagyon ingadozóvá tette az erkölcsifelfogás komolyságát. Ez nem egyéb, mint a társadalmiegyensulynak ama felbillenése, mely a szerencsétlen mo-hácsi csata után bekövetkezett. A társadalomnak magáthelyreállítani törekvő erélye, melyet inkább physiologiai,mint ethikai tekintetek vezettek és vezetnek mindenha,az alsóbb társadalmi osztályokból nagy számmal emelt felolyanokat, kiket ezen emelkedés aztán elszédített, helyesitéletüktől, erkölcsi komolyságuktól megfosztott. A «homonovus»-ok parvenu szelleme már magában is veszedel-

* Bornemisza Péter: Ördögi kisértetekről, avagy röttenetesutálatosságáról ez megfertezett világnak. R. M. K. I. 148. sz.

Page 261: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

256

mes a társadalom erkölcsi komolyságára nézve. És méghozzá: az akkori politikai helyzet olyan természetű volt,a mely igen könnyen kerítőjévé lett a higgadtabb, a meg-állapodott jellemeknek is, a gyöngék és felkapottak közülpedig valóban seregestől szedte áldozatait.

Nem mondhatnók tehát, hogy a protestantismusnakvalami könnyü dolga volt hazánkban, midőn az erkölcsiujjáteremtés munkájára vállalkozott. Nem csak a hagyo-mányos római kovászszal, nem csak a fékevesztett indu-latokkal, hanem a társadalmi és politikai viszonyok általmegingatott lelkekkel is meg kellett küzdenie. Ha a pro-testans egyház nem tanító-egyház, akkor reá nézve anagy feladat örökre megoldhatatlan marad. De mert elsőgondja is a reája bizottaknak tanítása, nevelése volt: aligfogott hozzá a második nemzedék neveléséhez, már ismeglátszik müködésének üdvös hatása. Balassa Menyhértmég az első nemzedékhez tartozott, de azok a nagy számufőurak, kik Báthory Zsigmond parancsára 1594-benKolozsvárt a hóhérbárd alá hajtották fejüket, már pro-testáns szülőktől származtak. Politikai pártos az is,ezek is: hanem a két kategória között ég és föld különb-ség van.

Általánosan ismeretes, hogy a reformatio által életrekeltett felekezeti egyházak közül épen a református egy-ház volt az, mely az egyházias és erkölcsileg tisztaéletre a legnagyobb sulyt fektette. A kálvini egyházfoga-lom volt ennek az oka, mely szerint az egyház az üdvreprædestináltak összessége. Az ilyen egyháznak köteles-sége, hogy maga között tisztátalanságot, bünt lehetőlegne türjön. A megátalkodottakat, mint fekélyes tagokat,az ige erejével messe le az egyház testéről. Erre a kul-csok hatalma adja meg a jogosultságot, melyet Krisztus

Page 262: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

257

az egyháznak adott. Kálvin Genfben, a kulcsok hatalmá-nak gyakorlása végett, külön egyházi szervet — presby-teriumot — állított fel, mely az ige fegyvereivel rendel-kezett. A hol ezen szellemi eszközök nem voltak elegen-dők: ott a világi hatóság kardja jött mozgásba.

Az erdélyi református egyház az erkölcsi élet istápolá-sában teljesen a mester nyomdokain haladt. Tanított,intett, buzdított, dorgált, büntetett, csak hogy javítsonés az ártalmas tényezőktől az egyházat megtisztítsa.Csak egyben nem követte Kálvint: a presbyteriumokatnem akarta befogadni. De már az egyház és állam köl-csön viszonyát teljesen kálvini szellemben fogta fel ésmikor vezetővé lett Erdélyben, az államot genfi mintára,az egyház munkatársává tette az erkölcsi élet istápolásá-ban. Az erdélyi törvényhozást a XVII. században ugyan-azon erkölcsi szigoruság jellemzi, mint a ref. egyház káno-nait, vagy szentszékeit. Az egyházi és világi törvény-hozás határai összefolynak a közerkölcsiséget illető kér-désekben, úgy hogy az állam nem kevésbbé támogatja azegyházat a tulajdonképeni egyházi fegyelem gyakorlásá-ban, mint a hogy az egyház a maga szellemi eszközeivelis segít az államnak a szorosabb értelemben vett crimina-litások megfékezésében.*

Az állami törvényhozás nem csak a gyilkosokat, a lopó-kat, a hatalmaskodókat, álpénzverőket büntette, hanemsujtoló karját megérezték a paráznák, a káromkodók,szitkozódók, ünneprontók és templomkerülők is. Viszontaz előbb említettek épen úgy az egyház censurája aláestek, mint az utóbbiak. És ebben a kölcsönösségben van

* L. Az Approbaták valláserkölcsi ezikkeit összevetve a 43.,44. Geleji-kánonnal.

Page 263: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

258

valami uj dolog, a mi a róm, kath. világban nem volt.A gyónás minden nyilvános és titkos bünöket az egyházmegitélése alá juttatott ugyan és az egyház a maga fegyel-mezési eszközeivel igyekezett az erkölcsöket is javítani:csakhogy a gyónás pecsétje egyuttal őrt állt a nyilvános-ság beavatkozásával szemben s így az egyházi censurá-nak kifelé csak esetleg volt hatása. Sőt a színleg muta-tott töredelem, az ugyan így teljesített elégtétel, me-lyeknek igaz voltát az egyetlen tanu, a pap, megitélniképtelen, magával hozván a feloldozást; ez a vezeklésieljárás többet ártott az erkölcsi tisztaságnak, mint a meny-nyit használt. A bünös ujból vétkezett, mert biztos voltaz egyházi feloldoztatás felől. Csak a polgári hatóságtólkellett tartania. És ha ez elől elrejthette bűnét, akkornyugodt volt, mert Istennel szemben megnyerte a bün-bocsánatot. Tehát az egyház és állam között az erkölcsiélet emelésében, — habár mindkettő munkált is rajta amaga módja szerint, — nem volt semmi érintkezés, nemvolt összhang, de annál inkább lehetett ellentét. Igytehát a kálvini egyházfegyelmi eljárás a közerkölcsiségjavításában már ezen egyöntetű s összhangzó közremű-ködés által is előnyösen hatott. Lehetetlenség volt, hogyoly egyén, ki gyilkosság miatt a törvények és a jog szerintis halált érdemelt: az egyház által, holmi mellékes tekin-tetekért feloldoztassék s büne sulyától felmentetvén, azállami jogszolgáltatás rendjében való hit és bizodalommegingattassék.

A Bethlen Gábor idejében hozott 1619. évi májusitörvények általános bűnbánatot rendelnek az országban.Intik és büntetéssel kényszerítik az embereket, hogy «azegyházi rendeknek jó intéseket a penitentia tartásról,mindenütt szorgalmatosan megtartsák, megfogadják és

Page 264: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

259

mentől nagyobb buzgósággal az isteni szolgálatbankönyörgések és imádságok templomokban celebrálásá-ban józan és ártatlan élet mellett minden rendek el-járjanak.»

A nevezetes főünnepeket, a vasárnapot mindenki tartsameg «sem maga, sem szolgája, sem jobbágya azon anapon a dologra ne kényszeríttessenek; menyegzők, semegyéb lakodalmak akkor ne celebráltassanak, útra is senkine induljon, hanem ha bizonyos elmulhatatlan ok kény-szerítené, sőt akkor sehol a vásárok praedicatiók végéigmeg ne szabadíttassanak, sem bort délesti praedicatiovégéig ne áruljanak». «A lélekkel való szitkozódás min-denütt megtiltatik.» A czégéres vétkekben szántszándék-kal élő emberek, úgy mint gyilkos, házasságtörő, Istennevét szidalmazó, tolvaj, orv, bűbájos s több efféléhezhasonló, a tisztviselőktől személyválogatás és kedvezésnélkül, a bűnök szörnyű volta szerint, valamit érdemel-nek, megbüntettessenek és birsággal sehul tisztek vesz-tése alatt vétkeseket meg ne szabadítsanak. A nőtlenszemélyek is ne birsággal, hanem vesszőzéssel büntettes-senek és annak utána az ecclesiát tartozzanak meg-követni stb.1

Ezek a törvények eléggé mutatják, hogy a közmondá-sos kálvini puritanismus mily mértékben hódított azállamban az erkölcsi vétségek megítélésénél. Az Approbá-tákban is benfoglaltatnak az ünnepek megszentelésérevonatkozó határozatok, melyekben még «a szőlőszedésekis az ünnepnapokon megtiltatnak», valamint ott van akáromkodás tilalma is.2

1 Erdélyi orsz. gyül. emlékek VII. 512—3. l.2 Approb. Constit. Pars. V. ed 34., 51. l.

Page 265: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

260

Ha megnézzük a törvényhatósági szabályrendeleteket:ezekből ugyanazon felfogás tünik szemeink elé. Ünnepek sbőjt megülése, templomba járás rendeltetnek, szitkozó-dás tilalmaztatik, a közerkölcsiség védelmére egyházijellegű rendelkezések hozatnak. A közrendészeti intézke-dések egy tekintélyes része, mint p. o. a fényűzési, ven-dégeskedési s játék-tilalmak, lakodalmi szabályzatok, amulatságok korlátozása, a guzsalyosok megrendszabályo-zása, zene és tánczolási tilalmak stb. hasonlóképen ugyan-azon forrásra vezethetők vissza.1

Az állami és köztörvényhatósági rendelkezések szigorú-ságából önként következik, hogy az egyház követelményeimég keményebbek voltak. A kánonok — az egyházi tör-vényhozás belső kötelezettségénél fogva — első sorbanis az egyháziakkal szemben állították fel a maguk szigoruszabályaikat. A ki a só, a hegyen épített város, a világítógyertya szerepére hivattatott, annak mindenkit meg kellelőznie a tiszta, egyszerű s puritán életben. A több ide-vonatkozó szabályokat mellőzve, elegendő lesz reá mutat-nunk az 1642. évi enyedi zsinat határozataira, a melyek20 pontban csak is az egyháziakkal szemben felállítotttilalmakra vonatkoznak.2 A ki egyházi személyekhez nemillő öltözetet hord, p. o. bársonyt, vagy ahhoz hasonlót,nyest kalpagot stb., ezek vétessenek el tőlük. Ugyanezenbüntetés érje a papok feleségeit, ha köntöseiket arany,ezüst kapcsokkal czifrázzák, vagy nyakokba gyöngyöket,csattokat raknak, vagy a közdivatútól eltérő csizmákatviselnek. A kik egymás közt veszekednek, vásárolt bortkorcsmán kimérnek, vendégségekben hegedűn vagy czite-

1 Dr. Kolozsvári és dr. Óvári: Corpus Statutorum I. kötet.2 Révész Figyelmező 1872. 83—4. l. Benkő Synopsisa.

Page 266: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

261

rán játszanak, a kik tánczolnak, akár a pap, akár a fele-sége, a kik bűbájoskodnak, a kik vasárnapokon vagyünnepnapokon egyházukat elhagyják, vagy ugyanilyennap magán dolgaik miatt útra mennek, pénzbirsággalbüntettetnek. A pénzbírság 3—24 frt összeg között vál-takozik. A kánonok szigora a feleség, vagy a gyerme-kek mindennemű hibájáért is magát a papott tette fele-lőssé, sőt büntette, ha csak maga nem kérte megbün-tetésöket.

Az egyházi fegyelem gyakorlása azonban kétélű fegy-ver. Könnyen megsebezheti azt is, a ki kezeli. Épenazért nagy körültekintést igényel annak alkalmazása.Attól, hogy a hivek a fegyelem miatt elidegenednek azegyháztól és máshoz fognak átlépni: ebben az időbenmég nem igen kellett tartani. Az egyház fegyelmezéseelől nem lehetett menekülni. Az Approbáták megengedikés teljesen szabaddá teszik ugyan az áttérést,* hanem aki egyházkövetés elől akart más egyházba szökni, aztmindaddig előbbi egyházához kötözték, míg a fegyelmibüntetést ki nem állotta. Ekkor aztán szabadon elmehe-tett ugyan, de igen kevesen éltek e szabadsággal. Nemebben volt tehát a veszedelem, hanem a könnyelműkezelésben, mely erkölcsi erejétől fosztaná meg az egy-házi fegyelmet. A derűre-borúra alkalmazott excommuni-catio nyomában épen ama közönyösség következnék,mintha excommunicatio nem alkalmaztatik. E mellett azexcommunicatio, illetőleg reconciliatióhoz igen közel állaz a pápista gondolat is, hogy az illető most már elegettett bűneiért s így azok súlya sem a földön, sem a jövőéletben nem nyomhatja. De meg az egész egyházi fegye-

* Approb. Const. Pars. I. tit. 5. art. 4.

Page 267: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

262

lem tulajdonképen nem egyéb, mint egyházi eszközökkelvégzett erkölcsrendészet, mely a büntetéstől való félelemerejével hat. Ha pedig valósággal ilyen hatású: akkormagasabb erkölcsi szempontokból értéktelen és egyene-sen evangélium ellenes.

Az egyházi fegyelem gyakorlásából eredhető bajoknakazzal akarta elejét venni az egyház, hogy nem bizta aztaz egyes papokra, nem a falusi presbyteriumokra sem,hanem felsőbb hatóságilag kezelte az egyházmegyén, azesperes, a partialis visitatio és partialis zsinat által.A 44. kánon szerint «bármely egyes személynek, legyenaz akár csak egy közönséges lelkipásztor, akár több egy-házaknak felügyelője, hivatalvesztés terhe alatt nem sza-bad senkit, még a legbűnösebbet sem a szentségektőlönhatalmulag eltiltani, annyival inkább ünnepélyes átko-zódással kiközösíteni, valamint a bűnbánót az egyházbaismét visszavenni: hanem mind a kisebb, mind a nagyobbkiközösítésre, valamint a feloldozásra a zsinatnak legyenjoga és hatalma».

Kétségtelen, hogy ezen intézkedéssel a tulajdonképeniegyházi fegyelmezés igen sokat nyert. Nagyobb körül-tekintéssel és ritkábban alkalmaztatott, a mivel nyoma-téka, súlya is nőtt. De viszont a kisebb és gyakoribbesetek megfeddésére nem volt alkalmatos eszköz azegyház kezében. A bűnösöknek magánúton és nyilvá-nosan való megfeddése annyi kellemetlenséggel járt azévenként marasztott lelkipásztorra nézve, hogy a legtöbbszivesen elállott tőle. A közerkölcsiség nem állott ugyanaránylag roszabb lábon akkor, mint ma; hanem azérzék mégis tompább volt. Megrovandó esetek elég gyak-ran fordultak elő s így egy év is bőségesen elég voltarra, hogy a lelkipásztor a gyülekezet egy tekintélyes

Page 268: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

263

részét maga ellen igerelje. Akkor aztán szekérre rakhattaholmiját, családját s mehetett másik egyházközségbe, haesztendeje letelt.

Így lett mind általánosabbá a seculare brachium, azaza világi karhatalom igénybe vétele. Kevésbé alkalmaztákaz excommunicatiót, de annál gyakrabban a kézi kalo-dát és a vesszőt. Az egyházlátogatás alkalmával ki-adott kisebb vétkeseket nem egyházi fenyítékkel, hanemderessel stb. büntették. Egyik szélsőségből a másikbaestek. Mert az bizonyos, hogy sem a deresnek, sema kézi kalodának nem volt valami nagy erkölcsképzőereje.

Tudta ezt maga az egyház is. Épen azért nem isannyira a kulcsok hatalmával, vagy a hatóság karhatal-mával, mint inkább a tanítással kivánta hiveit a lelkiek-ben és erkölcsiekben gyarapítani. A katechismus-tanításjátszik e téren nagy szerepet, mely a protestantismusfellépése után örvendetes és hatalmas fellendülést mutat.Nagy számmal keletkeztek a könnyen érthető és tanításraalkalmas katechismusok, melyeknek tanítása és magya-rázása a lelkipásztorok tiszte. Első ismert kánonos köny-vünkben, a Canones Ruberiani-ban, az ifjúság katechisá-lása a lelkész kötelességei közé van iktatva. Ezt a kö-telességet később is gyakran tartják a kánonok az egy-háziak elé, a mi ha bizonyos részben annak is a jele,hogy egyesek elmellőzték a katechisatiót, de másfelőlmutatja, hogy az egyházi hatóság annál nagyobb figye-lemmel őrködött betartása felett. A szatmár-németi zsinatépen a káté tanítása czéljából kívánja a leány, — vagymint nevezi, — a nemzeti-iskolák felállítását. Püspök-nek, zsinatnak, fejedelemnek, majd a főconsistoriumnaknagy gondja volt arra, hogy a katechisatio gyakorlata

Page 269: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

264

meg ne szünjék, a hol pedig mégis megszünt, újra föl-vétessék.

Azonban a tanításbeli buzgalom, az egyházfegyelemgyakorlása és a világi hatóság karhatalmi segédkezésesem volt. arra elegendő, hogy az emberekből angyalo-kat formáljon. Bizonyára sok fogyatkozás maradt mégaz emberekben, az egyházban és a társadalomban.A korviszonyok is olyanok voltak, a melyek mellettaz egyháznak nem csak a rendes emberi gyarlóságok-kal kellett megküzdenie, hanem ezeknek fokozott jelen-ségeivel.

Básta korának borzalmai oly nagy mértékben meg-ingatták a társadalom egyensulyát, hogy egy emberöltő-nek minden szigorúsága sem volt alkalmas annak helyre-állítására.

Elképzelhetjük, hogy minő hatással voltak azok aközerkölcsiségre, ha látjuk, hogy a törvényhozásnakrendkivüli rendszabályokat kellett életbe léptetni méga «papok, mesterek, deákok és egyéb egyházi rendek»ellen is,* kik hivatásuk határain kívül «a dulók, kóbor-lók, fosztok, kapdosók és hatalmaskodók közé elegyí-tették magukat, avagy maguknak példát vévén azok-tól, dúltak, fosztottak, kóborlottak, kapdostak és min-den hatalmaskodást, gonoszságot cselekedtek». Ha csak«némelyek» voltak is ilyenek, mégis elég jellemzőfényt vetnek az egész társadalom életére. Minő lehe-tett a többi társadalmi osztályok erkölcsi állapota, hamagára a papságra, az egyházi rendre is eláramlott agonoszság.

És még ki sem pihenhette az ország a Básta-kora

* Erd. országgyűlési emlékek V. 499. l.

Page 270: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

265

iszonyú szenvedéseit, a mikor jött a Bocskay-féle háború.Erre nemsokára Báthory Gábor erkölcstelen uralmakövetkezett, melynek romboló ereje a társadalom leg-felsőbb osztályaiból elemi, erővel hatott az alsób-bakra is.

Az egyesek czégéres erkölcstelen élete mentséget talált afejedelem magaviseletében. Bethlen Gábor kénytelen voltdrákói szigorhoz nyúlni, hogy a baj tovább harapódzásátmeggátolja. Báthory Gábornak udvari papjáról, RettegiJánosról is, mint csaló, kapzsi emberről szólnak a szászévkönyv irók, ki hatalmas bőjti prédikácziókban mosdattaugyan felséges fejedelme fejét, de a szász polgároknakaz ő őrizete alá helyezett arany és ezüst portékáit nem

átalotta eltulajdonítani.*

Bethlen Gábor és I. Rákóczy György uralkodása alattjött csak magához a társadalom. Mindkét fejedelemszigorú puritán erkölcsi élete és hasonló jellemű püs-pökeik, az ambrosiusi lelkű Keserűi és a rettenthetetlenGeleji István munkássága megtisztították az egyházbelihivek életét a reájuk tapadt erkölcsi szennytől. Igaz azis, hogy ezen idő alatt nagyobb belső háború, vagy pusz-títóbb elemi csapás sem érte az országot és nem ingattameg a nagy fáradsággal helyreállított rendet. Geleji kér-lelhetlen üldözője volt az «erkölcstelen ministereknek ésmestereknek», de szemei meglátták a világiak fogyatko-zásait is. Gyulafehérváron nem lehetett olyan kihágás,melyet ő meg ne tudott volna s a melynek megorvoslá-sára tüstént lépéseket ne tett volna, mivel nézete szerint,csak egynekelnézésével is «nagy alkalmatosság ada-

* Kraus G.: Siebenbürgische Chronik. Bécs, 1862. I. 7. l.Erd. ogy. eml. VII. 102. Jósikáné, VI. 316. Tört. tár. 1883. 512.

Page 271: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

266

tik s tágas ajtó nyittatik a gonoszságnak szabados csele-kedetire.»*

Azonban a 30—40. év alatt elért szép eredményeket,mint vihar a pelyhet, úgy söpörték fel az 1657—61. évekeseményei.

A rettenetes tatárfogság, a szakadatlan belháború,a törökök s tatárok pusztítása nem csak kincsekben,emberekben, hanem jó erkölcsökben is kifosztotta a kisErdélyt. Mélységes erkölcsi háttérbe enged bepillan-tanunk az 1659. évi küküllővári zsinat ama határozata,hogy «annis 1657 et 1658 mensibus Julii et Septembris»,sokan vitettek pogányok rabságára; arra nézve az1606-ban csinált 29-ik kánont kell observálni. Legalábbis három esztenteig kell várakozni utánuk s ha az alattsemmi sem hallatik felőlük, az itthon maradt részekmásodik házasságra mehetnek; ha kik pedig azon köz-ben megesnének, kövessenek ecclesiát a külső büntetésekvégrehajtása után. De az ilyenek is várakozzanak háromesztendeig».

Az 1657—61. évek után sohasem tért többé vissza arégi szigorú erkölcsi élet. Nem volt ugyan a közélet fes-lett; de nem is volt olyan puritán tisztaságú, mintBethlen és Rákóczy idejében. A válóperek száma a feje-delmi kor végeig folyton gyarapodik és inkább nős-paráznaság, mint hűtlen elhagyás a kereset oka. Az1688. évi fej érvári szent generalis egyik határozata ked-vezőtlen világítást vet magára a papságra is, midőn ígyrendelkezik: «a papok sok erkölcstelensége miatt gya-láztatik az ecclesia: azért a seniorok vigyázzanak azerkölcstelen papokra, hogy a Cánonok szerint bánhassék

* Irodalomtörténeti közlemények 1894. 342. l.

Page 272: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

267

velek püspök Urunk».* Apafy uralkodásának másodikfele a szakadatlan udvari cselszövények, az egyes urakkapzsisága, féktelenkedése miatt megrontotta a felsőbbosztályok moralitását s innen árasztotta aztán alább isa bajt. A papság és a világi urak közötti folytonos ver-sengés megbénította az előbbiek munkáját. Igaz ugyan,hogy Apafy idejében is hozatnak törvények a valláserkölcsi élet oltalmára: azonban ezeknek, a végrehajtáslanyhasága miatt, már kevés foganatjuk volt. Semmi sembizonyitja ezt inkább, mint az a körülmény, hogy a többifejedelmek sohasem adtak ki oly nagy számmal, u. n.mandatum visitatoriumokat, mint Apafy. A mikor avilági hatóságokat szinte erővel kellett hajtani az államiegyházvédjog egyik alkatrészének gyakorlására: akkormár a lelkek nagy változásokon mentek keresztül, amelyek az egyháziasság rovására fejlődtek ki.

Egyházunk mindenesetre nagy buzgalommal töltöttebe az erkölcsi téren is nemes hivatását. Nehéz viszonyokközött sokszor fentartotta, vagy ha rendkívüli eseményekteljesen felforgatták volna, hamarosan helyreállította akellő rendet, erkölcsi komolyságot. Nem volt, de nem islehetett arra ereje, hogy minden egyes egyént erkölcsieszménynyé képezzen: de mégis azt tapasztaljuk, hogy afejedelmi kor Erdélye eszményi magaslaton állott aXVIII. század Erdélyével szemben. Szigorú szemüveggelnézve az eseményeket, meglátjuk a hibát, a foltokat ottis, a hol talán még ingyen sem keresnők. Hanem mihelytleteszünk a hozzánk, emberekhez, sehogy sem illő álta-lános mérték használatáról és megelégszünk a megelőzőés következő állapotok összehasonlításából kitünő követ-

* Benkő Synopsisa.

Page 273: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

268

kezmények felkeresésével, akkor bizonyára mások lesz-nek eredményeink, jobbak, kedvezőbbek.

Az az óriási erő, melyet Erdély, a protestáns Erdély,a magyar nemzeti és alkotmányos érdekek megvédel-mezésében kifejtett, a legvilágosabb tanúbizonyság azerkölcsi alapok átlagos szilárdsága mellett. Az a komoly-ság, melylyel ennek megőrzésére törekedett, munkált: afelfogás nemességét, tisztaságát mutatja. A kedvezőtlenesetek jelleme és száma pedig a békés fejlődés menetétzavaró események következménye. És bármily erősekvoltak is ezek a zavaró események, az erkölcsi élet átlagakedvezőbb a fejedelmi korban, mint azt megelőzőleg,avagy azután. Báró Apor Péter a XVIII. században vissza-siratja a régi erkölcsöket, az ősi, tisztes, egyszerű éstiszta állapotokat. A korviszonyok ismerői előtt világo-san áll, hogy ez nem a mindennapi mult-dicsőités.

Ha azokat az eszközöket veszszük figyelembe, melyek-kel egyházunk az erkölcsi élet javításán dolgozott: két-ségtelen, hogy közülök csak a tanítás bir absolut becs-csel. A fenyíték nyomában járó és a fegyelmen felépülőerkölcsiség nem elég tiszta és tökéletes. De azért a fenyí-téknek rendkívüli jelentősége van, mint nevelő, mintszoktató eszköznek. Nem hiába és oknélkül mondja abibliai koronás bölcs, hogy «a ki megtartóztatja az ő vessző-jét, gyülöli az ő fiát». (Példab. 13., 24.) Az egyházláto-gatósági jegyzőkönyvek tanúbizonysága szerint, az egy-ház nagy haszonnal forgatta az ő vesszőjét. A XVII. szá-zadban még nagy ritkaság számba mennek azok a pana-szok, melyek a XVIII. században majd mindenütt elő-fordulnak, hogy t. i. a hallgatók a templomot nem gya-korolják, kivált mives napon, úgy hogy néha egy hétenkétszer-háromszor is elmúlik az isteni tisztelet, mert

Page 274: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

269

senki nem megyen a templomba; vannak káromkodóemberek, vannak vasárnapot tánczolással megrontók,vannak tisztátalan személyek, házfelverők, dézmát eltar-tók, botránkoztatók, gyilkosok, prédikátort meglövésselfenyegetők stb.*

A XVII. század utolsó negyedében szakadatlanul tartóbizonytalanság s ingadozó politikai helyzet nem voltalkalmas arra, hogy a XVIII. századra olyan állapotbanhozza át az egyházat, mint a minőben a század derekánvolt. De még az ekkori állapot is eszményi ahhoz képest,melyet a XVIII. század erkölcsrontó közviszonyai terem-tettek.

* Peteki egyházlátogatás 1718-ban. Az Udvarhelyi e. megyejegyzőkönyvéből. III. 185—8. l.

Page 275: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

III. TANÜGY ÉS IRODALOM.

13. Tanügy.

A protestantismusnak az általános müvelődésre gya-korolt befolyásában kiváló szerepet játszik a tanügyfellendítése. Mindkét alapelve, — a hit által való meg-igazulás és a szent-írásnak egyedül hitszabályozó volta, —egyaránt kötelességévé tette azt, hogy a tanügyre nagysúlyt fektessen. Győzelmét iskoláinak köszönhette és kö-szönheti ma is.

Az erdélyi protestantismus is megtette e tekintetben amaga kötelességét. Midőn 1556-ban a püspöki, káptalani éskonventi jószágok secularisatiója kimondatott: az ország-gyűlés ezeket továbbra is egyházi, — főleg iskolai czé-lokra szánta.* A magyar reformatio bajnokai is azt sür-

* Erd. orsz. gyül. emlékek I. 577. l. Quia plurima bona etiura possessionaria haereditatesque alie sunt in hoc regno, quealias ad monasteria et ecclesiarum usum per maiores nostroscollate fuerunt, quum autem mandatum extet, ut res semel Deodicate in profanos usus converti non debeant, ob hoc rogantregnicole dominum Locumtenentem, velit talia bona et iurapossessionaria hereditatesque ad manus fidelium dispensatorurnassignare, interius quoad præfate Maiestates divina ope hocregnum intraverint et proventus talium bonorum reservent.Super quibus tandem sue Maiestates deliberent, quos in sacros

Page 276: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

271

gették, hogy a szerzetesek, apáczák, kanonokok s püspökökjavadalmai «az Úr egyházának épületére» a lelkipász-torok, tanítók és iskolák tartására fordíttassanak.* Azon-ban, mint a külföldön, úgy nálunk is, egyelőre csak kevésrész jutott ezen r. kath. egyházi javakból arra a czélra,a mire a reformátorok óhajtották. De mégis jutott ésmindig több-több jutott.

Isabella és János Zsigmond, az országos rendek kéré-sére négy iskolának vetették meg alapját. A kolozsvári,vásárhelyi, váradi és gyulafehérvári iskolák a seculari-zált egyházi javakból, kincstári jövedelemből alapíttattak,vagy gyarapíttattak. Több iskola is keletkezett még ké-sőbb, melyeknek fentartási főforrása az egyes fejedelmek-nek az országos kincstár terhére tett alapítványai vol-tak. Főleg a XVII. században látjuk, hogy ha nem isépen az összes volt egyházi javak, de azokat megközelítőtekintélyes összeg fordíttatott az államkincstárából okta-tási czélokra.

A fejedelmek rendszerint csak a maguk vallásán lévőfelekezetek iskoláit dotálták és csak a maguk felekezeteszámára alapítottak iskolákat. Minthogy az iskola min-denestől fogva egyházi intézmény, az egyház kiegészitőrésze, «veteményes kertje» volt: így az iskoláknak tettalapitványok az egyháznak adottak gyanánt tekintettek.A Báthory István által alapított kolozsvári jezsuita kollé-giumon kivül, mely eleitől fogva önálló jogi-személy gya-nánt szerepel, a többi iskolák a helybeli egyházközséggel

usus scholarumque instructionem convertantur.» V. ö. U. e. műII. 60., 79., 89. l.

* Kiss Á.: A XVI. száz. ref. zsinatai 176. l. a debreczeni hit-vallásban; U. o. 604. l. az Articuli maiores 67. czikkében.

Page 277: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

272

szoros összefüggésben voltak és annak vallásváltoztatásaesetében hitvallási hozzátartozásuk is megváltozott. Ígylett a kolozsvári iskola lutheránusból reformátussá, majdunitáriussá és a reformátusoknak csak akkor keletkezettitt újabb iskolájuk, mikor egyházközségük is feléledt aXVII. században. A gyulafehérvári iskolával ugyanez azeset, csakhogy mikor Báthory István a gyulafehérváriunitárius egyházközséget szétrobbantja, az iskola ismétreformátussá lesz.

A fejedelmi alapításu iskolák a XVI. században tulaj-donképen már megvoltak, mint városi iskolák. Az államitámogatás csak növelte, nagyobbította őket. Minden va-lamire való városban volt iskola. De ezek nagyobb jelen-tőségre csak akkor vergődtek, mikor a fejedelem, vagymagánosok által segélyeztetve nagyobb számú tanuló-sereg és tanerő alkalmazására is képesíttettek. Fokozatoknem igen voltak közöttük eleinte, hanem a tanítósze-mélyzet száma és a tanítók képzettsége szerint tanítottakegyik vagy másik iskolában többet, mint a többiekben.Főiskolát akart ugyan már János Zsigmond is alapítaniSzász-Sebesen, de ebben korai halála megakadályozta.A Báthory István által alapított kolozsvári jezsuita-aka-démia természete olyan volt, hogy ez a többi, többnyireprotestáns középiskolákkal összeköttetésben nem áll-hatott.

A reformátusoknak iskoláiról még csak megközelítőadatot sem lehet felmutatni a XVI. századból, miveliskola volt mindenütt, hol a község, vagy földesur áldozat-készsége ilyet létesített. És ezek az iskolák egytől-egyigtöbbek voltak a mai elemi iskoláknál, a mennyiben atanító bennök latin nyelvet, grammatikát, syntaxist, eset-leg rhetorikát, poetikát stb. is tanított. A hol iskola volt

Page 278: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

273

és tanulók akadtak, a trivium és quadrivium mindenüttfennállott.1

Azonban voltak mégis kiemelkedőbb iskolák, melyekmár több tanerővel dolgoztak, a melyeknek élén a rector,e mellett lector és collaboratorok állottak. Ilyenek csakvároshelyeken fordulhattak elő, hol több költség állottrendelkezésre az iskola czéljaira. Az ilyen helyeken márnem csak a rendes középiskolai képzést adták meg, ha-nem tanítottak philosophiát s theologiát és papokat, tanitó-kat is képeztek.

A XVI. századból erdélyi.ref. anyaszentegyházunknaknem maradtak fenn kánonai. Minden valószínüség szerinta tiszántuli testvérek kánonaival, az Articuli Maiores ésMinoressel éltek és innen vették az iskolákra vonatkozószakaszokat is. A Articuli Maiores 65. kánona szerint«elsőben a nyelvek ismerete, latin s görög nyelvtan (ahollehet zsidó is) logica, dialectica és más, a theologia isme-retére megkivántató tisztességes tudományok tanittassa-nak, azután a hittudomány, a szent-irás görög és latinnyelven adassanak elő az ifjuságnak». Tartassanak vizs-gálatot az iskolatanítók iskoláikban és rendezzenek gyak-ran iskolai vitatkozásokat.2

Ez volt a tanítás czélja a XVI. században és erre töre-

1 Ez a körülmény magyarázza meg azt a jelenséget, hogysokszor jelentéktelen helyeknek «hires» iskolájáról beszél a tör-ténetírás. Csak egyet említek fel, t. i. az unitáriusok «hires»válaszuti iskoláját, hol állítólag a «comœdia valaszutiana» -t,vagyis az ú. n. debreczeni disputatiót is szinpadra vitték s mintiskolai drámát adták elő. Válaszút akkor is csak egy jelenték-telen falu volt, mint akár ma is; iskolája falusi iskola. És mégislehetett hires, ha hires tanítója volt.

2 Kiss Áron i. m. 602. l.

Page 279: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

274

kedtek a mi iskoláink is. Természetesen a zsidó nyelvismeretét s a theologiai tudományokat csak oly helyekenlehetett az ifjusággal közölni, hol az elemibb ismeretektanítására a rendes igazgatón kivül megfelelő segéderőis állott rendelkezésre. Iskoláink közül a kolozsvári, maros-vásárhelyi, dési, gyulafehérvári, nagyenyedi, a fogarasi,szászvárosi és a dévai állottak azon a magaslaton, hogyezen kivánalomnak megfelelhessenek. De ezek közül iselvesztettük a kolozsvárit és désit, melyek helyett csaka XVII. században keletkeztek ujabb iskoláink a nevezettvárosokban; csakhogy már ekkor a gyulafehérvárinak kollé-giumi rangra emelkedésével, a theologia tanítása csakisitt virágzott addig, mig mellette több kollégium nem ke-letkezett.

Az unitárius dagály megszünésével, a XVI. századutolsó három tizedében Marosvásárhelyt, Gyulafehér-váron, Nagy-Enyeden, Szászvároson, Fogarason, Déván,Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásár-helyt voltak nevezetesebb iskoláink, melyek közül a kételső emelkedik ki különösebben, mint a melyeknek élénkitünő tanárok állottak és a melyek theologiát is oly fokontanitottak, hogy innen külföldi egyetemre, vagy pedigegyenesen papságra is mehettek ifjaink. A marosvásár-helyi iskola egyik nagynevű tanárának Laskói CsókásPéternek «Speculum Exilii» cz. 1581. megjelent vaskostheologiai műve,* mely részlet-előadásait foglalja ma-gában, bizonysága annak, hogy a theologia elég alapos-

* Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár II. 163. szám. E munkaa systhematica theologia körébe tartozó monographia, mely az«igaz imádság» lényegét fejtegeti. Főleg a róm. katholikusok,de részben az unitáriusok ellen is irányul.

Page 280: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

275

sággal és részletességgel taníttatott ez iskolában. BaranyaiDecsi Czimor János, Laskói Cs. Péter utóda, csak emelteez iskolának szinvonalat. A gyulafehérvári iskolában pedigelőbb Ilosvai Benedek, majd Zsigmond Dávid voltak ajeles igazgatók, kik bizonyára a marosvásárhelyivel egyszinvonalon tartották ezt az intezetet. A többi iskolákrólnagyon keveset tudunk s csak sejtjük, hogy ezek a theo-logiai fokozatig képezték az ifjuságot.

A XVII. században keletkezik a kolozsvári iskola, mely1656-ból már mint kollégium szerepel. Ugyanezen idő-tájt alakul a dési «gymnasiurn». Nemsokára találjuk ahátszegi iskolának első biztos nyomait. 1662-ben a gyula-fehérvári kollégiumnak Nagy-Enyedre költözésével, azenyedi iskola ebbe beleolvad. Majd a gyulafehérvárinaküresen maradt helyére a sárospataki költözvén, itt isegy kollégium támad. Így a XVII. század utolsó negye-dében három kollégium és egy egész sereg gymnasiumi.szerű iskola áll egyházunk rendelkezésére, mert már azemlítetteken kivül több oly iskola is volt, mely a falusiegyszerü iskolák szinvonalán túl kiemelkedett, mint p. o.a küküllővári, bánffyhunyadi, ilyefalvi, széki stb. Azon-kivül minden község, hol csak tanító volt, már tulajdon-képen egy csonka kis gymnasiumot tartott, mely a tanítóbuzgalmához képest 1—2 3 osztályiyal is birt. Továbbámeg kell még arról is emlékeznünk, hogy Lugoson,Karánsebesen, Gyulafehérvárt és Fogarason reformátusoláh iskolák is voltak, melyek hasonlóképen 3—4 gym-nasiális osztályiyal birtak, sőt még némi fogyatékostheologiai, illetőleg papképzést is nyujtottak.

Az egyes iskoláknak egyáltalában nem voltak szigo-ruan elhatárolt vonalai a fokozatokat illetőleg. Az elemiiskola és gymnasium, a gymnasium és főiskola meglehe-

Page 281: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

276

tősen összefolytak egymásba. Különösen áll ez a XVIszázadban és a XVII-ben a gyulafehérvári kollégiumfelállításáig, mikor ez a többiek közül kimagasolvána theologiai képzést csak itt lehetett teljesen befejezni.A kollégiumnak ezen kiemelkedése folytán a többi isko-lák — mígnem egyesek kollégiummá lettek, — parti-culák maradtak, azaz részleges tanintézetek, a kollégium-tekintetvén teljes iskolának. De a gyulafehérvári kollé-gium keletkezéséig particulák nincsenek, hanem leg-felebb a tanár neve vonza a tanulót valahová és a tanáregyéni tehetségei teszik az iskolát olyanná, melyben amás iskolában tanulmányait befejezett ifjú még halad-hatott.

A kollégium megalakulásáig rendszerint külföldön jártifjak lettek a nagyobb iskolák tanítói, de azután már akollégiumokból is hoztak iskola-igazgatókat. A particulákélén, hol domidoctusokat, hol pedig academicusokatlátunk váltakozni. Összhang, illetve egyöntetüség semvolt a tanmenetben, míg a kollégium nem szerepel éscsak ennek alakulása után látjuk a Geleji kánonokbanazt az intézkedést, hogy a tanítók «az elemi iskoláktantárgyait úgy oszszák be, hogy azokból a tanítványoknagyobb iskolákba, elméjük magasabb művelésére sze-rencsésen előbb léphessenek». A marosvásárhelyi iskolaszabályai között is olvassuk 1655-ből, hogy a rectornakbizonyos leczkéi legyenek, melyek a kollégiumnak subor-dináltassanak, hogy a midőn innen oda deák menend,akadály nélkül tudhassák, melyik classisba kell állítani,Mindazonáltal a jó ingeniumokat taníthatja az iskola-mester itt is a feljebbvaló disciplinákra».* Azonban

* Koncz József: A marosvásár helyi koll. története. 79. l.

Page 282: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

277

olyanféle rendszeresebb szabályzatnak, az egész kerületrekiterjedő részletesebb tanrendszernek, mint a minőt1648-ban, a tiszáninneni kerület hozott,1 Erdélyben aXVII. században nem akadunk nyomára.

Azért a kollégium fölállításának kétségkívül rendezőhatása lett a particulákkal szemben, tanrendszer, osztály-beosztás, tanmenet tekintetében is. A kollégiumból aparticulák élére kikerült rectorok, kik már a kollégium-ban, mint præceptorok, vagy lectorok működtek, a veze-tésük alá került intézetet a jól ismert példa szerint ren-dezték classisokba és a kollégiumokban használt könyve-ket, auctorokat tanították. Különben is a megszokottkönyvek mellőzése úgy tekintetett, mind a jó rend ellenikihágás és mint láttuk, Sárospatakon Tolnai D. Jánosépen a Keckermann logicájának mellőzésével zudítottafel maga ellen a vihart, mely őt ezen állásából távozásrakényszerítette.2 Nemcsak a tanrendszer, osztálybeosztás,könyvek, hanem még a törvények is átszármaztak a kollé-giumtól a particulákra, úgy hogy a gyulafehérvári kollé-giumnak Alsted, Bristerfeld, Piscator bejövetele előtti ésezenprofessorok által átdolgozott törvényeit, épen a maros-vásárhelyi, szászvárosi, székelyudvarhelyi particulák törvé-nyei tartották fenn számunkra.3 A kisebb particulák, mintpéldául a fogarasi, azt dolgozták át összébb vont alakba.4

P. Szathmári Károly: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-fő-tanoda tört. 12. l.

1 Sárospataki füzetek 1862. 445. s köv. lap.2 U. o. 1857/8. 177. s köv. l.3 Koncz J. i. m. 564. l. Békefi Rémig: A marosvásárhelyi

ev. ref. kollégium törvényei 5—10. l.4 L. a fogarasi iskola törvényeit az illető egyházközség levél-

tárában.

Page 283: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

278

Iskoláink belső tanügyéről épen a kollégium alaku-lása, illetőleg a németországi professorok bejövetele utánbirunk részletesebb ismerettel. Részint az adatok fenn-maradása, részint a kollégium rendező tekintélye az oka,hogy itt már nem tapogatózanak, mint korábban.

A kollégium számára az 1630. évi törvény négy pro-fessort szánt; azonban csak az a három maradt, kiketBethlen Gábor behivott. A XVII. században a kollégiumprofessorainak száma sohasem emelkedett négyre. A pro-fessorok a főiskolában (schola publica) tanítottak, theo-logiai, philosophiai és philologiai tárgyakat. Hallgatóik-kal együtt ők, a professorok, alkották a főiskolát, melyalatt aztán a classisokba osztott gymnasium volt, élén aprofessorok közül választott tanvezető tanárral (pädago-garcha) és az egyes osztálytanítókkal. Így a kollégiumkét főrészre oszlott t. i. főiskolára (schola publica) ésgymnasiumra (pädagogium). Az egyes particulákban tehátcsakis gymnasium volt. De azért mint a marosvásár-helyi idézett 1655. évi conplanatió igazolja, a particulákjelesebb növendékeit a rector a theologiában is oktat-hatta, a mennyiben a particula legfelsőbb 4-ik osztályá-ban, a rhetorika, logika és theologia képezték a tan-tárgyakat.1

A főiskola tulajdonképen theologiai akademia volt, mely-ben a philosophia és philologia csak a theologia kedvé-ért taníttatott, a mint a radnóti zsinat is kivánja 1673-bant. i. hogy «olyan philosophia tanítassék, mely ancilláljona theologiának.2

1 Koncz J. i. m. 89. l. Békefi R. i. m. 38—9. l.2 Prot. Közlöny 1889. 344. l. A radnóthi zsinat végzései.

Közli Zoványi Jenő.

Page 284: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

279

Alsted terve szerint az egy éves theologiai tanfolyam-nak tárgyai lettek volna, az egyik theol. professor általtanítva, az ó- és új-szövetségi exegesis, a vitás helyek,illetőleg kérdések «nyomós tárgyalásai»; a másik profes-sor előadásában pedig a dogmatica (a loci communes).Ezen előadásokat kiegészítik a hetenkint tartandó vitat-kozások, megírt és előadott értekezések, — oratiók ésgyakorlati szónoklatok. — A philosophiai tanfolyamhárom évre terjed s tárgyai a logika, metaphysika, phy-sika, mathematika, — az egyik professor által előadva,míg a másik a héber s görög nyelvet, valamint a latinoratoriát adná elő. A disputatiók és oratiók természete-sen itt is nagy szerepet játszanak.

A főiskolai tanulók publicusoknak azért neveztettek,mivel az előadás, melyet hallgattak, nyilvános előadás volt.Ruházatukról tógátusoknak is hivták őket. Felvételök atörvények aláírásával és a megtartásra való kézbeadássaltörtént. Akademiai szabadsággal birtak a leczkék meg-választásában és nem is voltak napi két leczkeóránáltöbbre kötelezve. Kötelességük volt a vasárnapi prédiká-cziókra eljárni, a választott leczkéket hallgatni, kijelöl-tetvén, a vitatkozásokon mint felelő szerepelni, külön-ben pedig részt venni és sor- szerint opponálni. Ezenkivüla tisztességes élet, a törvényeknek való engedelmességköttetett szivökre.

A gymnasium, vagy pädagogium öt osztályra volt osztva.Az egész felett a tanítás menetére, rendjére, a professorokközül választott padagogarcha ügyelt fel. Később Alstedhalála s Piscator távozása után academicusok alkalmaz-tattak pädagogarchának. Az osztályok vezetésére egy-egykülön tanerő, rendesen akademicusok állíttattak, kikközül a három első t. i. 1—2—3 osztályok vezetői, (az

Page 285: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

280

osztályok felülről számíttatván), rectornak, a másik kettőpræceptornak neveztetett.

A pädagogium tananyaga a heidelbergi káté, a számtanés zene és a legterjedelmesebb és legfőbb: a latin ésgörög nyelv. Osztályok szerint a legfelső, azaz az akkorielső (rhetorikai) osztályban a nagyobb káté, a logika sza-bályai s azok analytikai és synethetikai alkalmazása agyakorlatban, a rhetorika szabályai s rhetorica variatio,hetenkint négy stylusgyakorlattal, megállapított rend-ben: rövid beszéd, latin fordítás magyarról latinra ésviszont, vers és görög gyakorlatok a görög nyelvtan teljesbefejezésével. Latin és görög szónoki és költői művekfejtegetése. A második, vagyis pœtikai osztályban a na-gyobb káté, a logika és rhetorika elemei, Cicero és Horatius,új-szövetség olvasása és fejtegetése görög nyelven, latinismétlés és hetenkint a következő írásbeli gyakorlatok:fordítás latinra és magyarra, variatio grammatica, vers,diktált tárgyakról. — A harmadik syntacticai osztály arövidebb kátét tanulja, a latin grammatikát befejezni, avariatio grammaticát folytatja, Fordítási styl-gyakorlato-kat készít, a görög nyelvtanból declinatiót és coniugatióttanul és olvas. Itt kezdődnek a pœtica elemei. Terentiusolvastatik s latin párbeszédek tartatnak. — A grammaticainegyedik osztályba a rövid káté, latin grammatika, latinnomenclatura, a grammatica variatio kezdete, Terentiusfordítása és igen rövid írásbeli gyakorlatok diktálás után.Az ötödik osztály, az abecedariusok, tanulnak irni olvasnilatinul, declinatiót s conjugatiót és latin szavakat.*

* Ez az első részletes tanterv egyházunkban, a melyet magátha ismerjük is, arról már nem rendelkezünk adatokkal, hogyvajjon be is tartatott-e. E tanterv «A gyulafehérvári főiskola

Page 286: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

281

A latin nyelv elemeit Alstedius munkáiból (Latinumin nuce id est rudimenta lexici latini, Gyulafehérvár,1635.; Grammatica latina, Gyulafehérvár, 1635., 1642.)Molnár Gergely grammatikájából és Comenius Januá-já-ból tanulták. Auctorok közül leginkább Terentiust, Cice-rot, Horatiust, Vergiliust használták. Rhetorikai, poetikaikönyveket Piscator írt a megfelelő osztályok számára(Rudimenta rhetoricæ, 1635, Artis poëticæ præcepta, 1642,Eudimenta oratoriæ 1645.). A görög nyelvtant KároliPéter, majd Alstedius könyvéből tanulták. HasonlóképenAlsted írt héber és chald grammatikát is, mely azonbancsak a particuláknál taníttatott a classisokban azok szá-mára, a kiket a rektor erre elég érettnek talált.

A gymnasiumi osztályok száma idővel a kollégiumok-ban változott. Így már a kolozsvári kollégiumnál hatosztályt látunk, t. i. a rhetorikai, poëtikai, syntactikai,etymologiai, rudimentalista és elementarius osztályokat.1

Így volt ez a gyulafehérvári iskolában is Basiere s talánmár Bisterfeld idejében is. A gymnasium két részre sza-kíttatott, t. i. elemi iskolára 2 osztálylyal és a trivium-nak megfelelő gymnasiumra 4 osztálylyal, melyek Beth-lenen Miklós szerint a syntaxis, poesis, rhetorika éslogika voltak, a grammatika az elemi iskolában taníttat-ván.2 A hat osztály az egész századon keresztül meg-maradt, csak a nevekben fordul elő változás, a mennyi-ben vannak oratorok, poëták, syntaxisták, etymologisták,

törvényei» czímen kiadatott az Erdélyi Protestáns Közlönyben1872. 28. s köv. l. és a Történeti Tárban 1879. 797. l. Feldol-gozta Stromp Apáczai Cseri János, mint pädagogus ez. művé-ben 28. l.

1 Fekete Mihály: A kolozsvári kollégíum története 32. l.2 Bethlen Miklós Önéletírása. I. 239. l.

Page 287: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

282

rudimentisták és parvisták. A két alsó osztály tanítójap. o. a XVII. század közepén collaboratornak, a többieképræceptor publicusnak, később valamennyi præceptornévvel neveztetik.

Változás állott be a schola publicában is, a mennyibenAlsted halála után két, Piscator távozása után csak egyprofessor volt a theologiai és philosophiai tárgyak elő-adására, egészen a kollégiumnak 1658-ban bekövetkezettpusztulásáig. Hasonlóképen állott a dolog a kolozsvárikollégiumban, mely e rangra Apáczainak odahelyezésévelemelkedett, ki mint theol professor szerepel 1656 óta.A theologia professor mellett, mint Kolozsvárt, úgy való-szinűleg Gyulafehérvárt is, a philosophia egy részét vala-melyik rector tanította.1 De hogy a tanfolyamban is ésa tantárgyakban is állott volna be változás, arról nincsadatunk. A főiskola elvégzése azután is négy év alattvolt lehetséges. Csakhogy mégis meglátszott a professo-rok hiánya, mert sem a philosophiai tárgyak nem tanít-tattak a régi terjedelemben, sem a héber nyelv tanulásanem fordul elő Alsted halála után, úgy hogy a gyula-fehérvári kollégiumot e tekintetben az unitariusok kolozs-vári kollégiuma túlszárnyalta, hol e nyelvet is folytontanították.2

A particulák tanterve, mint említve volt, lényegilegmegegyezett a kollégium pädagogiumáéval, sőt annál mégtöbbet is foglalt magában, a mennyiben philosophiát, sőttheologiát is tanítottak bennök. A theologia nem csaképen a fundamentális kérdésekre szorítkozott, hanemesetleg rendszeres dogmatikai előadások is voltak, mint

1 Fekete M. i. m. 31. l.2 Apáczai Cseri János említi Encyclopædiájában.

Page 288: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

283

Marosvásárhelyt Fogarasi Mátyás idejében, ki AmesiusMedulláját magyarázta az iskola 4-ik osztályában és ahéber nyelv elemein kívül Dávid zsoltárait is exegetálta.*

A lényeges eltérés a partikulák és a pädagogium kö-zött csak az osztályok, illetőleg a tanerők számában állott.A pädagogiumban öt, majd hat tanerő alkalmaztatott,míg a partikulákban rendszerint kevesebb: három, négyvagy öt. A hány tanerő, ugyanannyi osztály is volt.Csakhogy épen azért az osztályokat nem is az évenkéntelvégzendő tananyagbeli pensum választotta el egymás-tól, mint ma, hanem egy és ugyanazon tanító alatt levőegy és ugyanazon osztály alsóbb és felsőbb fokú tanuló-kat foglalt magában. A tanuló tehát két, sőt több évig isjárt egy és ugyanazon osztályba, ugyanazon tanító kezealá, ki azután a tanulókat tehetségük és készültségükszerint vezette, évhez nem kötötten, a tudományokbantovább és mikor az ő osztályának tananyagát, ki egy, kikét év alatt, elvégezte, úgy léptette elő felsőbb osz-tályba.

Így lehetséges az, hogy míg Marosvásárhelyt négy,Székelyudvarhelyt három, Fogarason öt osztály volt körül-belül egy időtájban, a tanuló ifjú mindenik particulábaneljuthatott a képzettség ugyanazon fokához, ha csakmaguk a tanítók kellő képességekkel birtak a particulák-ban általán végezni szokott tananyag sikeres tanítására.Az osztályok kevesebb vagy több száma rendszerint nemjelentett alsóbb vagy magasabb fokot, hanem egyszerűenkevesebb vagy több anyagi erőt és ennek megfelelölegkevesebb vagy több tanerőt. Az iskola rectora és gond-noksága, a rendelkezésökre álló erőhöz képest, két vagy

* Koncz József i. m. 89. l. Békefi R. i. m. 39. l.

Page 289: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

284

több collaboratort is állítottak be olyan tanulókból, kikmár a gymnasiumot végezték, de theologiát hallgattak arectortól. A rector és collaboratorok száma szabta megaz osztályok számát, mely ha kevés volt, a kezdőket nemis osztották be osztályba, hanem képzettebb gymnasis-ták, poëták vagy rhetorok, mint magán tanítók, tanítot-ták őket. Így p. o. 1662-ben Marosvásárhelyt nincsenekelementariusok vagy parvisták, holott a kollégiumbanilyenek képezték a legalsó osztályt.* Itt ezek számáranem jutott collaborator, tehát magán tanítók tanítottákaz elementariusokat, három-négyesével egy-egy. Különbena magán tanítók munkássága rendszerint az osztályoknövendékeire terjedt ki.

A particulák között még az sem képezett fokozati kü-lönbséget a XVII. század végéig, hogy rectoraik acade-mikusok voltak-e vagy domidoctusok. II Rákóczy Györgykoráig a városi iskoláknak rendszerint academicus rec-torai voltak, de a nevezett fejedelem megnehezítvén akülföldi egyetemek látogatását, a városi iskolák élére isdomidoctusok kerültek, a mi különben Apáczai virágzásakorában épenséggel nem is volt semmi hátránynyal, sőt1656 után néhány éven át örvendetes emelkedést tapasz-talhatni a particulákban. A XVII. század vége felé újbólnagyon sokat adnak arra, hogy a particulákat academicu-sok végezzék és ettől fogva az ilyen particulák fölényeshelyzetben levőnek is tekintettek a többiekkel szemben.

A particulák (illetve gymnasiumok) tananyagában Co-meniusnak, illetőleg Apáczainak fellépése némi válto-zást hozott magával. A nevezettek a reáliákra nagyobbsúlyt kivántak fektetni és tényleg fektettek is. Azonban

* Koncz J. i. m. 88—9. l.

Page 290: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

285

utánuk nem volt, a ki munkájukat folytassa, eszméiketátértse és így egyéb különbséget alig látunk, mint a his-toriának és geographiának a tankeretben való szereplé-sét mely tárgyak leginkább a nemesség kedvéért vétettekbe s a melyeket a kollégiumokban a professor tanitott.*

Apáczai mélyreható változásokat óhajtott létrehoznitanügyünkben. Encyclopädiája, kolozsvári beköszöntőbeszéde és Barcsay fejedelemhez egy egyetem fölállításairánt benyujtott terve mutatja, hogy nem csak általábana tanügy emelésén, a kollégiumnak egyetemmé fejlesz-tésén kivánt munkálni, hanem a mi ezeknél még fonto-sabb, az egyoldalú humanista képzést általánossá kivántakifejleszteni, hogy az alaki képzettség mellett az emberilélek reális ismeretekkel is megtöltessék, tartalmilag isgyarapittassék. A trivium-szerű gymnasiumot ő is meg-tartandónak véli ugyan, de alapokat kivan ennek raknia hazai nyelven való tanulással és az összes tudományokencyclopädicus megismerésével. A nyelvekben való ala-pos bevezetés után a trivium tárgyai mellett a realiákatés a philosophiát is végig tanulnák az ifjak, hogy az-után az egyetemi fakultásokon adatni szokott szak-tudományokban alaposan kiképezzék magukat. Apáczainézete szerint mindezt ugyanazzal az anyagi erővel, amelylyel a gyulafehérvári kollégium fentartatott, el lehe-tett volna érni, még pedig úgy, hogy az összes tudomá-nyokra teljesen kiképzett szakerők állottak volna rendel-kezésre. Az egyetem fölállításáról írott tervezetébenrészletes számítással mutatja ki, hogy a kollégium fen-tartási költségei, melyek akkor csak a theologiai s az elő-

* Protestáns Közlöny 1886. 65. l. Czegei Wass György nap-lója 4. l.

Page 291: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

286

készítő philosophiai szakra és trivialis gymnasiumra for-dítattak, egy teljes egyetem fentartását is fedeznék.*

Azonban Apáczai eszméi vele együtt mentek a sirba.Erdély három egyenrangú középiskolát tartott fenn nagyköltséggel és Kovásznai püspök, a nagy terhek láttára,ismét szóba hozta a teljes academia, azaz egyetem föl-állítását; de eszméje semmi visszhangot nem keltett. Azidők, melyben a tervek fölmerültek, szomorúak és nyo-mottak voltak. A haza léte forgott koczkán és a fegyve-rek zaja között csakugyan hallgattak a múzsák. A háromiskolának összeolvasztását a patakinak ideiglenessége, amásik kettőnek helyeiken való meggyökerezése nehézzétette. Az egyház régi pénzalapjainak egy része veszendőbement. A fejedelmi kincstár pedig nem birta úgy, minta Rákóczyak idejében, hogy a kollégium vagyoni hiányaitpótolja. Azonfelül veszedelmesnek is látszott, hogy azintézetek mind egybevonassanak, mert így egy csapásrameg is semmisíthetők. Továbbá voltak, kik az egyetemszabadabb szellemétől, valamint olyanok, kik általában amegszokottnak változtatásától féltek. Szóval az egyetemlétesítésének voltak akadályai és a létesítés iránti vágy ésszükségérzet nem volt oly erős, hogy ezen akadályokatlegyőzze. Ez a legfőbb oka annak, hogy egyes nagy lel-keknek magasabbra néző eszméit a kortársak föl nemkarolták, hanem tanügyünket abban az alakban hagyták,a mint azt a három német professor megépítette volt,azaz a Sturm-Trotzendorf-féle rendszer alapján, melybea reáliáknak csak igen kevés tér nyílott. Ez is főleg Co-menius hatása alatt.

* Hegedüs István Apáczai Cseri János pädagogiai munkái58—61., 102. s köv. l.

Page 292: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

287

Ha az iskolát, mint intézményt nézzük, itt első sorbanaz tűnik szemünkbe, hogy annál nem a hely a lénye-ges, hanem a tanítók és tanulók társasága. A Sturm ésTrotzendorf-féle felfogás nyer itt is érvényesülést, midőnaz iskolát egy oly respublicának tekintik, mely a tanítókés tanulók összetartozóságán épül fel. Szellemi és anyagiügyeit is ezek közösen intézik. Ezért mondhatja FogarasiMátyás marosvásárhelyi rector is, hogy ő az iskola alattnem a tanítók és tanulók társasága számára tulaj donképkijelölt, rendelt helyet érti, hanem annak a társaságnakmegfelelő szervezetét, rendjét.* Ezért vándorolhatnakaz iskolák más helyre, de mégis megtartják eredeti he-lyökről nyert nevöket.

Mai viszonyok között természetesen legjellemzőbbnekaz ifjúság sajátos részvételét találjuk a szervezetben. Azifjúság köréből tanerők, rendfentartók, vagyonkezelők,számadók választatnak. Az iskola képviseletében gyakranők, illetőleg képviselőik szerepelnek vagyonjogi kérdések-ben a polgári hatóság előtt. Kérnek, marasztalnak vagytávozásra kényszerítenek tanárt, iskolai hivatalnokot stb.Szóval a mindenkori ifjúság részleges tulajdonosa ésrendezője az iskolai ügyeknek. Nemcsak bizonyos helyre,bizonyos személyekhez tanulás végett gyűlt ifjak ők,hanem egy szervezett társaság, mely ugyan az iskolánakcsak egyik fele, de a tanárokkal majdnem egyenjogú fele,mely, a mi a tanulást és magaviseletet illeti, a másik alávan ugyan rendelve, de a maga belső köztársasági életé-ben önjogú.

Az egyes iskolák közül azonban főleg a három kollé-giumnál tapasztalható ez a helyzet. A többi iskolák, a

* Koncz József i. m. 82. l.

Page 293: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

288

partikulák erősen annak a ténynek a befolyása alatt maradtak, hogy ők tulajdonképen városi iskolák voltak,melyeknek szükségleteiről eredetileg a város közönségegondoskodott és a minek következtében a communitásaz iskola belügyeire, szervezetére, tanrendszerére is be-folyással volt. Ezért a városi támogatástól független min-den vagyon, alapítvány vagy adomány egyúttal arra isszolgált, hogy ezek tekintetében az iskola önállósága isnövekedjék és a várostól való függése csökkenjen. Ígylátjuk ezt a kolozsvári iskolánál, hol a városi tanácsfogadja fel, a plébános megkérdezése mellett, a tanítót;az egyháznak és sáfár polgárok által kezelteti és szolgál-tatja ki az iskolai jövedelmeket, rendezkedik az iskolaépülete karbantartásáról, az oktatási czélokra szolgálóhelyiségek felhasználásáról, fegyelmet gyakorol az ifjúságfelett stb.* Így volt ez az evangélikus, a református kor-szakon keresztül és így ment át az unitarismus korára.De azután idők folyamán az iskolai javak tulajdonjogaa tanítók és tanulók társaságából álló iskolára megy átlassanként és ezzel gyöngül a polgári communitás be-folyása és végre az iskola autonom szervvé lesz, melycsak az egyháznak, saját anyjának, áll fenhatósága alatt.Hasonlót tapasztalhatunk a többi iskoláknál is, melyeknem alapítványi, hanem városi eredetűek.

A Bethlen-kollégium fejedelmi, országos alapítás. A nagyalapítónak az volt a czélja, hogy Erdély tanügyét vele

* Az ide vonatkozó adatok Kolozsvár város tanácsánakjegyzőkönyveiben, számadásaiban nagy számmal fordulnak elő.Jakab Elek Kolozsvár története cz. műve II. kötetében többilyen adatot közöl is az iskolai s tanügyi viszonyok ismer-tetésénél.

Page 294: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

289

és általa újjá szülje, sőt újjá szülje a protestáns tan-ügyet, hogy az sikerrel mérkőzhessek meg a főurak ésnagyobb nemesség gyermekeit magához vonzó és róm.katholikussá tevő jezsuita iskolákkal. Ezért hozatott abbakülföldről tudós professorokat, kik nevökkel is fényt de-ritenek az intézetre, de a külföldi protestáns intézetekszínvonalára is emelik azt.

Az Alsted tervei szerint berendezett kollégium pæda-gogiai, didactikai oldalának bővebb ismertetése a neve-léstörténet körébe való. Tényleg hozott magával új elve-ket és módszert, bár aligha olyanokat, mint a minő-ket Bethlen kivánt. De hozott szervezetileg új formá-kat is, a schola már fentebb említett fogalmának meg-felelőleg.

Ahogy Alsted tervezte ezt a kollégiumot: a curatora-tus, professoratus és ifjúságból állott volna. A curatora-tus a külső rendre, a tanárok és tanulók kötelességtelje-sítésére és az iskolai vagyon állományára ügyelt volnafel. A professoratus végzi a tanítást, vezeti az ifjúságszellemi életét és felügyel magaviseletére; tehát tanügyiés fegyelmi kormányzó tevékenységet folytat. Az ifjúságtanul, részben tanít, erre kiválasztott egyénei által ren-det tart és az iskolai javaknak s jövedelmeknek az ifjúsá-got illető részére nézve, a két felettes hatóság által meg-állapított módon, maga végzi a kezelést.

Az Alsted-féle tervek közül a curatoratus nem úgyvalósult, a hogy czélba volt véve. A legfőbb kurátor aa fejedelem, a tényleges kurátor pedig a püspök volt1653-ig, a mikor Daniel János személyében találkozunkaz első világi és nem hivatalból való kurátorral. Qusestornem állíttatott be, hanem az egyház és kollégium tőke-pénzeinek kezelését Geleji püspök, egy erre a czélra felvett

Page 295: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

290

kurátorral (Váradi Miklós)1, az ingatlanokét pedig, mintaz általános földesúri szokás volt, tiszttartókkal végez-tette s általa szolgáltatta ki a professorok vagy præcep-torok javadalmát s az alumniákat. Questor nemlétébena professorok felügyelete is elmaradt a vagyonkezelés-nél. Bár fontosabb alkalmakkor, mint a Bethlen-féletőke-legátum elszámolásánál, ott találjuk őket, mégis tud-juk, hogy később zokon vették, hogy az iskola vagyoná-val, még az alumneumokkal sem rendelkezhettek szaba-don.2 És mint a vagyoni ügyekben, épen úgy rendelkezettGeleji püspök egyéb tekintetben is. Főleg midőn a pro-fessorok, a helyett, hogy szaporodtak volna, fogytak.A megszaporodott teendőket két, majd egy professor nembirván meg, a püspök a fegyelemre, a pädagogium belsőtanmenetére, a jótétemények kiosztására és az ifjúság ke-zén álló jövedelmek kezelésére is közvetlenül befolyt,azokban intézkedett.3

Idővel az Approbáták (I : X : 3.) meghozatala után fel-állított curatoratus úgy szerepelt, mint a mai előljáróság.Sőt professorok beállítására is volt joga. 1682 óta pedigezen curatoratus kibővítve, az egész egyháznak és iskolá-nak főconsistoriumává lett és minden gyülekezetet, kollé-giumot, particulát a maga fenhatósága alá vont, úgy hogye miatt is már feladatai sikeresebb megoldása végett,helyi külön curatoratusokra lett szüksége, melyek azon-ban csak a közvetlen felügyeletet gyakorolták, a főfel-

1 Bethlen Miklós i. m. I. köt. 147. l.2 Geleji levelezése I. Rákóczy Györgygyel. L. Uj Magyar

Muzeum 1859. X. kötet.3 U. o. és Irodalomtörténeti közlemények 1891. évfolyam.

Geleji levelei.

Page 296: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

291

ügyelet, de egyszersmind a végleges intézkedési jog is afőconsistoriumnál maradván. A helyi curatoratus vagyconsistorium több helyen már eddig is megvolt s ígyilyenek egyszerűen alárendeltettek.

Ezek a localis curatoratusok, a helyi viszonyokhozképest különböző módon folytak be az iskola vezeté-sébe, úgy a főconsistorium felállítása előtt, mint után.A rendes dolog az volt, hogy a helyi magistratus azegyháziakkal intézkedett az iskola összes ügyeit ille-tőleg, a tanítóknak s tanulóknak csak a szorosabb érte-lemben vett tanügy és az iskolai belső respublica ügyeimaradván fenn. Így volt ez Kolozsvárt az első, az ősi, azunitáriusokra szállott iskolával, így Marosvásárhelyen,Szászvároson, Nagyenyeden mielőtt a kollégium ide tele-píttetett volna és így a legtöbb helyen. Másutt, hol a hit-egység hiánya a városi magistratust elvonta a felekezetiiskolától, mint a XVII. században alakult kolozsváriiskolánál, majd kollégiumnál, így Székelyudvarhelyen is,az ottani egyházközség consistoriuma, a helyi papsággal,volt az iskola közvetlen főhatósága. Nagyobb, fiscalitás-természetű helyeken, pl. Fogarason, a birtokos tisztjei ésa lelkipásztorok, később helyi gondnokokkal együtt ké-pezték az előljáróságot.

A tanintézetek közvetlen belső ügyvezetése a tanárokkezében állott. Gyulafehérváron a tanárok senatust, isko-lai tanácsot alkottak, melynek csakis tanár lehetett tagja.Feladata e tanácsnak a belkörű administratio: a classi-sok beosztása, a classis tanítók felfogadása és kijelölése,a hiányzó professori állás betöltéséről javaslattétel, azifjúság jutalmazása és büntetése, iskolai jótéteményekodaitélése s elvonása, az iskolai nyomtatványok feletticensura stb. Élen a rector állott, ki egészen élethosszig

Page 297: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

292

választatott eleinte; később 1671 után a professorokközött évenként sorra ment a rectorság. Mikor egy tanárvolt (Bisterfeld, Basire, Vásárhelyi Péter), ez volt a rectoris és egyszersmind a senatus is, csakhogy a gondnokságiintézmény felállításával már a gondnokok is bevonattaka tanácsba.

A kollégiumnak két belső hivatalnoka volt, a rector éspædagogarcha. Amaz az egész intézet, de főleg a pub-lica schola ügyeit vezette, az utóbbi pedig a pædagogiumtanítását és gyakorolta a classisok felett a felügyeletet.Amaz hivatva volt a publica professiók, ez pedig agymnasiális oktatás tekintetében őrködni az intézet szel-lemi egysége, a tanítás összhangja, rendje, valamint azifjúság munkálkodása, magaviselete és az intézetheztartozandósága felett.* Particulákban az esetleges pub-licumokat a rector adta elő, ki a gymnasialis classi-sok felett úgy a rector, mint a pædagogarcha tisztétteljesítő.

Az ifjúság egy respublicát alkotott úgy a kollégiumok-ban, mint a particulákban, mely a Wittenbergből hozottősi szokás szerint, cœtusnak neveztetett és az önmagaáltal választott ifjúsági tisztviselők által kormányoztatott.A cœtust a kollégiumokban tulajdonképen a tógatuspublicusok, azaz a papi pályára készülő felsőbb tanu-lók alkották. A particulákban pedig ide tartoztak a classi-calis deákok is a syntasisig bezárólag. Ezeknél az inté-zeteknél is voltak már, mint említtetett, rendszerinttógátusok, kiket a rector magán úton, de publice, azaz

* L. a gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen főtanoda törvényeitTört. Tár 1879. 797. l. V. ö. az 1671. évi szabályzattal Prot.Közlöny 1886. 64., 76. s köv. l.

Page 298: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

293

előadásszerüleg, a philosophiában és theologiában kép-zett ki, aztán præceptorokul, collaboratorokul alkalma-zott, az ifjúság pedig hivatalra választott.

Ifjúsági hivatalnokok voltak: az ősi senior, a contrascriba, az œconomus. A két első hivatala előbb egy-egy,majd félévig tartott; az œconomusság, mint terhes tiszthetenkint sorra járt. A senior bizonyos közjavakra, főlegaz ifjúság fentartására szolgálókra, ügyelt fel, jövedelme-ket, adományokat, alapítványokat kezelt, a miben nekia contrascriba segédkezett, de őt ellenőrizte is. A seniorezen kívül közvetlenül felügyelt az ifjúság magavisele-tére. Az œconomus főleg az iskola tisztaságára, a leczkékszorgalmas látogatására, az intézet éjjeli zárvatartásáraés a reggeli felkelés jelzésére volt rendelve.

Rajtuk kívül voltak még különös ifjúsági tisztségek, me-lyek vagy megtiszteltetés számba jöttek s előnynyel jártakpl. a bibliothecarius-, explorator-, præbitor-, szakács-, aprimariusok hivatala; vagy sorrend szerinti, esetleg bün-tetésből kiszabott kötelességek, mint a vigilség. A biblio-thecarius az intézet könyvtárát kezelte; a præbitor azifjak járandóságait, főleg a czipót szolgáltatta, osztottaki; az explorator azon alkalmakat szemelte ki a város-ban, mikor az ifjúság énekkara némi jövedelemre tehe-tett szert; a primariusok szobalátogatók, az ifjúságitörvényszék (sedes) assessorai voltak a senior és a contra-scriba mellett; a szakács a közfőzésre ügyelt fel és be-szedte, kiadta ennek díját, a vigil pedig arra vigyázott,hogy éjjelenként rendetlenség ne forduljon elő s általá-ban az éjjeli őr szerepét tölté be az iskolában. Az ifjúságszámára szánt és rendelt collatiókat a patronusoktól azifjúság kiküldött képviselői gyüjtötték össze. Ilyenekügyeltek fel a tizedek beszedésénél, kicséplésénél, a szü-

Page 299: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

294

retelésnél is stb. Szóval az ifjúság úgy erkölcsileg, mintgazdaságilag, egy bizonyos körben, saját szervezettel biróköztársasági életet élt.

A felügyelet tekintetében voltak még szobafőnökök;a tanításnál pedig az úgynevezett magántanítók szere-pelnek, mely utóbbiak 3—5 kis tanulónak tanulásáraügyeltek fel, őket kikérdezték, útbaigazították és tőlüknémi támogatást nyertek anyagiakban. Ifjúsági egyletcsak egy volt, a cantus, melynek tanítója a præses, vagykántor volt. Az erdélyi iskolákban a «kántor»-ság nemvolt külön ifjúsági, pl. primariussághoz hasonló tiszt,mint Debreczenben.

Az ifjúság kebelében külön osztályok, csoportok vol-tak, melyek vagy a tanulás, vagy a jótétemények szerintkülönültek el. A publikusok voltak a nagy diákok: azakadémikusok. A kis tanulók: classicalis diákok vagy gym-nasisták néven neveztettek. A papi pályára készülő pub-likusok: a tógatusok, mivel a tóga felvételére köteleztet-tek. Viselték-e már 1682 előtt, bár valószinü, de nem bizo-nyos? Hanem ekkor a tógaviselés kötelezővé tétetett, shogy annál könnyebben megszokják: egyesek és az inté-zet, azaz a kollégium pénztára viselte az első tóga csinál-tatása költségeit. Az úrfiak nemcsak tógát nem viseltek,sőt az intézetben sem laktak benn. A kint lakóknak, főlega kint lakó publikusoknak neve extraneus. Voltak olyankintlakók is, kiknek bent nem jutott hely, de azért jó-téteményre aspiráltak, ezek az ú. n. expectánsok.

Jótétemény tekintetében két csoport van, t. i. alumnu-sok és expectansok. Azok teljes ellátást élveznek, ezekpedig mig alumnusokká lesznek, csak czipót kapnak.Az alumnusok patronusokról neveztettek el, ha magánpatronus adta, vagy alapította a maga nevére az alum-

Page 300: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

295

neumot; különben csak egyszerüen alumnusok voltak.Legnevezetesebb alumnusok a Bethlen kollégiumban aprincipisták, az a 20, illetőleg 40 tanuló, ki a BethlenGábor alapítványából tartatott és ruháztatott. Voltak még«város deákjai» is, kiket a városi polgárság sorban főzés(coquia) vagy közkonyha útján tartott el, és a kik atemplomban, díj nélkül, a polgárok temetésénél pedigfejenként 10—15 dénárért tartoztak énekelni. Ezek méga szünidőben is ott maradtak és ezért remanenseknekneveztettek.*

Az iskolai jótétemények csekély volta egyfelől, de apatronusok iránt való hála másfelől, volt szülőoka kétiskolai intézménynek, a maig is fennálló legatiónak és anem oly rég megszünt supplicatiónak. Az első inkábbaz ifjak segélyezésére szolgált, a mennyiben a háromsátoros ünnep alkalmával az ifjak, rendszerint párosá-val, az egyes patronusokhoz kiküldettek, itt prédikáltakés a patronus által megajándékoztattak. A patronusokrequirálása azonban az iskolának is hozott jövedelmet,melylyel az ifjak a seniornak számoltak el. A supplicatio:segély-kéregetés az iskola számára a módosabb egyház-tagoktól, a patronusoktól.

A tógátusok közül kerültek ki a kisebb városi vagynagyobb falusi gyülekezetek tanítói, a kik a tanítóságotarra használták, hogy külföldi egyetemek látogatásárapénzt gyűjtsenek. A jelesebb vagy vállalkozóbb szelleműifjak itthon a theologiát bevégezve, külföldre indultak,vagy az egyház, vagy a fejedelem, vagy egyesek költsé-gén. A kiknek nem akadt olyan patronusok, ki összes

* Az ifjúság beléletére nézve l. a különböző intézetek tör-vényeit.

Page 301: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

296

költségeiket fedezze, iskolamesterséggel vagy supplicálás-sal forintonként, talléronként gyüjték össze a szükségespénzt. A kit patronus küldött ki, kötelezte magát, hogymint akadémikus visszatérve, patronusának fog bizonyosideig szolgálni az egyházban vagy iskolában. Erre egy-házi törvény is kötelezte őket, valamint arra is, hogyaz orthodoxus tantól nem fognak eltérni.

A külföldi egyetemek közül a XVI. században a witten-bergit, a XVII. század elején a heidelbergit, majd 1622után kevesen az angol és a legtöbben a hollandi egye-temeket, főleg az utrechtit látogatták. 1650-től fogvaII. Rákóczy György alatt meg volt nehezítve a külföldrejárás. Apafy alatt ismét szabad lett ugyan, de már ekkornem mentek olyan tömegesen és meglehetősen is szét-oszlattak az egyetemeken, mivel a gyászévtized általmeghatott külföld fellelkesülvén, számos egyetemen léte-sített stipendiumot a magyar ifjak számára. Ettől fogvainkább a stipendiumokra, mint a patrociniumokratámaszkodva mennek ifjaink külföldre, főleg Schweizbaés Németországba.

Azonban az ifjúság nagyobb része a kollégiumból rek-torságra ment és innen, vagy egyenesen a kollégiumból,papságra. Ezek a domidoctusok, a kik között azért nemegy kitünősége volt egyházunknak, habár a legjelesebbpapok s tanárok többnyire akadémikusok voltak és azakadémikusok rendszerint előnyben s tekintélyben része-sültek a domidoctusok felett.

Az iskola és az egész tanügy az egyházhoz tartozik,az egyház kiegészítő alkatrésze. Épen azért birja az egy-ház kiváltságait is. Az iskola, akár kollégium, akár par-ticula, akár egyszerű falusi iskola legyen is, illustris,azaz nemes, nemesi prærogativával bir. Birtoka, javai

Page 302: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

297

adómentesek, épületei hadi beszállásolás alól mentek, meg-bántása, javainak elfoglalása vagy letartóztatása: hatal-maskodás és mint ilyen büntettetik. A tanárok, tanítók éstanulók, még a legkisebbek és a jobbágy gyermekek is,míg iskolások, nemesi szabadsággal, sőt többel: egyháziszabadsággal birnak; sem adózni, sem katonáskodni nemtartoznak. A tanulóval szemben elkövetett hatalmasko-dást, még ha jobbágy eredetű is az a tanuló, a nemesélő vagy holtdíján való elmarasztalással büntették.*

Az iskolának, tanárok, tanítók s tanulóknak ezenkiváltságai még a reformatio előttről származnak ugyan,de van azért Erdélyben valami, a mi az iskolának külö-nös becsét mutatja ez időben t. i. az, hogy a jobbágy-fiúkat az iskolából a földesúr meg nem tartóztathatja,tehát hogy a jobbágyok számára az iskolázást és a fel-jebb haladást törvény teszi lehetővé. A papság számáraBethlen Gábor által 1629 adott egyetemes nemesítés, mely-nek érvénye egészen II. József idejéig kétségbe sem vo-natott, számos jobbágyot és ezek leszármazóit emelte anemesség közzé és ez által a haza ezen fentartó eleménekfelfrissítéséről, emeléséről gondoskodott. Az az általáno-san vallott elv, hogy a nemesség szaporítása a közmivelt-ségnek, a nemzeti szellemnek és alkotmánynak javáraszolgált, mutatja azt, hogy minő jótékony hatást gya-koroltak ama törvények az erdélyi állam életére. Az isko-láztatást megkedvelték az emberek; a tanultság és mű-velődés terjedt s meggyökerezett az a még máig is meg-levő szokás, hogy — különösen székelyföldön — minden3—4-ik férfi legalább is egy-két évet töltött a kollégium-

* Approbatæ Constit. P. I. t. 5, art. 5; t. 6, art. l. V. ö. ekötet 5. fejezetével, 143. l.

Page 303: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

298

ban. Erdélyben a köznép mai napig is más szemmelnézi az iskolát, az iskoláztatást, mint Magyarországon ésnagyobb becsben és tekintélyben részesíti a tanult ésművelt embert; következésképen inkább is óhajtja, hogyfia olyan legyen. Legerősebben a székelységnél vert ez asajátság gyökeret, mi összefüggésben állhat a nemzetifejedelemség alatt megnyirbált ősi székely szabadságromlásával s a szabadság visszaszerzésének vágyával.A mult időkben, valamint ma is, a székely föld adjaErdélynek a legtöbb papot, tanárt, tudományos embert.

Page 304: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

14. A kollégiumok Apafy idejében.

A gyulafehérvári kollégium az 1658. évi tatár pusztí-tás után négy évig, úgyszólván — nem létezett. Pro-fessorai nem voltak, mert egyetlen professora BasireMagyarországba, majd Angliába távozott. Ifjuságánakegy része pedig Kolozsvárt húzódott meg. Már pedigezen kor felfogása és protestáns tanintézeteink szerve-zete szerint épen a professorok és tanulók szerves egészealkotta a kollégiumot.

Minthogy a gyulafehéri kollégium állami alapítás és aref. anyaszentegyháznak egyetlen valóban közös tulaj-dona volt és e mellett még akkor igazában az egyetlenvalódi kollégium: a mint a hadi zaj csak némileg is csilla-pult, első teendőnek tartotta úgy az egyház, mint a feje-delem és a patronusok serege, hogy azt helyreállítsák.Különösen Bethlen János, Apafy kanczellárja és a nagynevű kollégium-alapító fejedelem távoli rokona volt az,a ki a kollégium mielőbbi rendezését elengedhetetlenszükségnek tekintette. Az ő sürgetésére történt, hogy mégjóformán ki sem takarodott a török az országból, Apafyintézkedett, hogy a kollégium megkezdhesse működését.Minthogy Gyulafehérvár egy romhalmaz volt s bennea kollégium épülete is pusztaság, Apafy Bethlen Jánostanácsára, 1662 október 6-án a kocsárdi táborban keltrendeletével a kollégium ideiglenes helyéül Nagy-Enye-det jelölte ki és rector professorul Vásárhelyi Pétertállította élére, mint a ki Barcsay által Kolozsvárra ne-

Page 305: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

300

veztetett ki a kollégium professorául.1 Nagy-Enyedenés környékén volt a kollégium törzsbirtoka. Itt a város-ban voltak némely házai, melyekhez Apafy rendeletébőlmég mások is szereztetvén (Váradi ház), a kollégiumvalami nehezén elhelyeztethetett. Nehézséget leginkábbaz okozott, hogy Nagy-Enyed városa nem szívesen láttaa kollégiumot, mint a melytől most nem régiben,II. Rákóczy György idejében (1658), nyert nemesi sza-badságát féltette.

Az ideiglenes kollégiumnak, ideiglenes volt szervezeteis. Egyelőre kurátorai nem voltak, hanem vagyoni ügyek-ben a fejedelem s tiszttartója, valamint az egyetlen pro-fessor rendelkezett a kollégiumi vagyonkezelő ispánnal.A szellemi ügyek, az egész iskola be és elrendezése, azosztályok fölállítása, a tanrendszer megállapítása pedigaz egyetlen professor kezére bizatott. Az 1662 október30-án kelt fejedelmi rendelet, mintegy a professor «pri-vilégiuma», mert a tanügyben szabad kezet, a városiakbántalmazásai s akadékoskodásai ellen oltalmat, fizetésbenpedig gyors s közvetlen kiszolgáltatást biztosít számára.2

Vásárhelyi Péter érdemesnek is bizonyult ezen «privi-légiumra», mert nagy erélyével egy év leforgása alattnagyjában már berendezte a kollégiumot. Az egyes osz-tályok már beállítva, rendben működtek a præceptorokalatt, a philosophiát és theologiát hallgató ifjúságot pe-dig maga oktatta. Ezen rendezési és tanítási működésénkívül, — tehát, hogy a kollégiumot teljesen újból szer-

1 P. Szathmáry Károly: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története 76—77. l.

2 U. o. 78. l. Apafy Liber Regiusa XXVII. köt. 579. l. Az or-szágos levéltárban. Kincstári osztály, Gyulafehérvári káptalanilevéltár.

Page 306: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

301

vezte s annak ő volt professora és pædagogarchája is —egyszersmind ő volt a főkurator, az egyetlen activus kurá-tor, kinek kezén forgott a kollégium összes pénzkezelése.Kurátor, gazdagondnok, igazgató, tanvezető tanár, szer-vező volt egy személyben. De mindennél több gondot, bajt,kellemetlenséget okozott neki a nagy enyediek ellenségesmagatartása. Ő maga is e miatt panaszkodott legjobban.A kollégiumot, mint szemefényét tekintette az erdélyiref. status és épen azért szinte vetekedtek abban a ne-mes munkában, hogy az ifjuságot minél jobban ellás-sák. Mindjárt a letelepedés évében Apafy folyósította a20 principista beneficiumot. Az 1665 év folyamán, amájus hóban tartott fehérvári országgyülésen a ref. or-szágrendek közül is kiki meghozta a maga áldozatát.1

A fejedelem után mindjárt első helyen áll a tudományok-nak s tanügynek nagy barátja Bethlen János, ki egymaga10 alumnus ellátására tett alapítványt, melyet később, el-halta után, (1678.) neje Fekete Klára, még 3 alumnussalnövelt. Bánffy Zsigmond 4 alumnust, Macskási Boldizsár,Teleki Mihály, Bánffy Pál szintén 4—4, Kemény János.Nádudvari András 3—3, Belényesi Ferencz 2 CzegeiWas György, Keresztesi Ferencz, Béldi Katalin 1—1alumnus tartásának gondját vették magukra. Mások ki-sebb összeggel járultak az ifjak köztartásához és voltak,kik a kollégium közönséges szükségeire adakoztak, mintRhédei Ferencz és Zólyomi Miklós évi 100 frtot, BánffyZsigmondd pedig a bibliotheka fentartására szentkirályibirtoka majorkodtatása tizedét rendelte.2

1 Erdélyi országgyűlési emlékek. XIV. 98. l.2 Pápai Paris Ferencz: Illustris Collegii Albano-Enyediensis

Origo et Progressus. Mss.

Page 307: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

302

A professorok számát is hamarosan emelni kellett,mert Vásárhelyi már alig birta az emberfeletti munkát.Így lett kollégája 1664-ben Enyedi Sámuel orvos-doctor,1661 előtt nagyváradi iskola-igazgató, majd huszti pap,ki a philosophia tanítását és pædagogarchatust vette át.További könnyítés volt az iskola ügyében az is, hogy1665-ben Apafy 4 főgondnokot rendelt az iskola éléret. i. Bánffy Zsigmondot, Bethlen Jánost és az egyháziakközül Veresmarty Gáspár püspököt és Dadai János kü-köllői esperest, kiknek felügyelete most már a szellemiügyekre is kiterjedt, míg a vagyonkezelést 2 algondnokra,Fábián István és Lipcsei Györgyre ruházták. A közvetlenpénztári kezelést egészen 1671-ig egy professor vezette.

Vásárhelyinek 1666 május 15-én történt halála után,a fejedelem mit sem gondolva azzal, hogy már kurátoraivannak a kollégiumnak s hogy az egyház is megkérde-zendő volna a theol. professori állás betöltésénél, telje-sen önkényesen Nadányi Jánost, nejének atyafiát, ültettea megüresedett professori székbe. Ezen eljárása kettősszerencsétlenség lett a kollégiumra nézve, mert a cura-toratuot is megbántotta vele, más oldalról Nadányibanolyan embert helyezett a theol. professori kathedrára, aki kitünő képzettségű, jeles tudós volt ugyan, de semelőadásaiban sikert, sem pedig rectori minőségében ren-det elérni, illetőleg fentartani nem tudott. Hamarosankitünt a választás szerencsétlensége, midőn 1668-banegy harmadik professori állás is szerveztetett s erre aszintén nagy tudományú cartesianus philosophus, deösszetérhetetlen és erőszakos jellemű Csernátoni Pálválasztott meg. Csernátoni a mathematikát és histo-riát adta előbb elő, de csakhamar kiszoríttota Enyedita philosophiai tanszékről és a pædagogarchátusból is,

Page 308: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

303

úgy hogy Enyedi egy év mulva jónak látta a czivódásokelől nyugalmasabb állásba, az alvinczi parochiára vonulni,hol 1671-ben el is halt. Ezután Csernátoni Nadányivaltüzött össze. A curatoratus előtt ennek elégtelen voltáthangoztatta és kivitte, hogy az ürességben álló harma-dik tanszékre egy theol. professor állíttassák és Nadányia logica és héber nyelv tanítására szoríttassék. A theolo-giai tanszéket, a jeles coccejanus Csengeri István, előbbBarcsay, majd Apafy udvari papja, fogarasi lelkész, fog-lalta el, de a kit roppant munkássága és elfoglaltsága,mert a professorságon kívül enyedi pap, egyházmegyeiesperes, generalis nótarius és inspector professor is volt,hamarosan megtört és két év mulva sirba fektetett. «Méga fejedelemséget is elvállalná, ha adnák», volt róla ajellemző közmondás.* Nem is csoda, ha sok foglalatos-sága terhe alatt idő előtt összeroskadt. De azért halálaigen nagy veszteség volt- Az ifjuság, különösen a theolo-giát tanuló rész, mely attól is félt, hogy ismét Nadányilesz a professor, «bontakozni készült». De a fejedelem ahozzá folyamodókat megnyugtatta, hogy új professor-ról fog gondoskodni. Utódja a szintén coccejanus DeésiMárton, a vásárhelyi egyház jeles képzettségű ifjú papjalett, kivel Csernátoni jóban volt és együtt munkálkodtakNadányi állásának minél tövisesebbé tételén.

Közben elérkezettnek látták az egyház vezérférfiai,hogy a kollégium ideiglenességének megszüntetésérőltanácskozzanak. A presbyterianismus által újból felkel-tetett zavar lecsillapítása végett 1671 október 3-án Fehér-várra összehívott politica-ecclesiastica congregetio az egy-

* Hermányi Dienos József: Nagyenyedi ekklézsiának pap-jai. Mss.

Page 309: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

304

házi ügyek elintézése után, a fejedelem jelenlétében ta-nácskozott, hogy a kollégium Enyeden maradjon; hogya curatoratus kibővíttessék; az összes szellemi ésanyagi ügyek ennek kezébe helyeztessenek s ez meg-felelő, állandó rendtartást is dolgozzon ki a kollégiumszámára. A hely tekintetében még végleges döntés nemtörténik, de egyebekben intézkedtek. Minthogy Csen-geri rector-professor pénzkezelő gondnoksága némikárral járt az intézetre, azért a vagyonkezelés mindenága a világi vicekurátorra bizatott. Így bővíttetett ki acuratoratus Bethlen Miklós, Rhédei Ferencz és MacskásiBoldizsárral, mely alkalommal a rég elhalt két egyházigondnok helyébe is «nehány» egyházi férfiú beválaszta-tott. Azonban bár egyháziak is voltak gondnokok, a kollé-gium vezetésében ezek háttérbe szorultak s előbb BethlenJános, majd fia Bethlen Miklós lett a legfőbb vezető,szinte teljhatalmú dictator a kollégiumi ügyekben. A rend-tartást a curatoratus még 1671 október folyamán elkészí-tette és életbe is léptette.1 A legfőbb gondot ebben arrafektette, hogy a professorok között a békességet fentartsa,az egyenetlenséget megszüntesse, sőt lehetőleg elejétvegye. Azért állapította meg rangsorozatukat, a helyet-tesítési eljárást, a közös tanácskozásokban követendőrendet.

Megállapíttatott, hogy a rector hivataloskodása egy évigtart és a professorok felváltva viselik. Hatásköre főleg azifjak fölvételére és kibocsátására terjed ki, de mindenbentanártársaival egyetértésben járjon el és ha egyenetlenségjön létre közöttük, végleg a curatoratus döntsön. A pæda-gogarchatust állandóan Csernátoni töltse be. Rangban a

* Protestáns Közlöny 1886. 64. l.

Page 310: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

305

theologiai professor az első, utánna jön a philosophiaiés históriai professor s végül a logica és philologia ta-nára, de az elsőség azért mégis a rectort illeti meg. El-rendelték a tanítandó tárgyakat, s hogy az ifjuság mi-képen hallgassa azokat. Az órák s osztályok beosztásábana tanári kar szabadon járhat el. Az ifjuság felvétele, se-gélyezése, a magaviselet felett való őrködés módja, mindszabályoztattak. Sőt ugyanekkor a kollégium tisztartójaszámára is külön utasítást készített a gondnokság.

A kollégium ezen rendezésével szinte egy időben tör-tént, hogy Magyarországon a sárospataki főiskolát BáthoryZsófia és jezsuitái elüldözték helyéből. Az erdélyi fejede-lem s főurak elhatározták, hogy a bujdosó tanárok éstanulóknak szállást adnak s őket Gyulafehérvárra, aBethlen-kollégium hirtelen kitatarozandó romlott épüle-tébe helyezzék el. Hamarosan gondoskodtak fentartásuk-ról is és mint 1665-ben az enyedi, úgy most 1671 asárospataki kollégium segélyezésére tettek állandó aján-latokat a patronusok. 1672 februárjában meg is érkezetta sárospataki ifjuság Pósaházi és Buzinkai tanárok veze-tése alatt, s néhány hó leforgása után tűrhetően el ishelyeztetett.1

Most már három kollégium volt Erdélyben: a nagy-enyedi, a kolozsvári és a gyulafehérvári. Ellátásuk nagyteherrel nehezedett a patronusok vállaira és épen ez agondolat indította arra Kovásznai püspököt, hogy a há-rom kollégiumot összeolvasztva, egy akadémiát, azaz egye-temet kellene fölállítani.2 Annyi költséggel ez lehetsé-

1 U. o. 1891. évfolyam. Kovásznai Benedek levelei TelekiMihályhoz.

2 U. o.

Page 311: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

306

gesnek is látszott és a szükséges tanerő javarésze is ren-delkezésére állott, mivel a három kollégiumban már mostis 6 professor volt. A három kollégium középiskolai osz-tályainak összevonásával igen könnyen lehetett volna alétszámot 8—10-re fölemelni és a mellett egyéb meg-takarításokat is lehetett volna elérni. Azonban számosakadályai voltak a kollégiumok összeolvasztásával járóakadémia fölállításának. A Bethlen főiskola külön alapí-tásu természetétől eltekintve, a sárospatak-gyulafehérvári-ról úgy hitték, hogy csak igen rövid ideig fog itt maradniés hamarosan visszatérhet; továbbá egy másik ok volt akét gyulafehérvári kollégium tanárainak eltérő szellemeis, a mi hamarosan viszályokat idézett elé az egyházkebelében. Hiszen eddig az egy nagyenyedi kollégiumtanárainak torzsalkodásai is sok kellemetlenséget okoztak.Mi lenne még, ha az eltérő szellemű Pósaházi és Buzinkaiis idejönnének? Az egy intézetben levő sok professorabban az időben szinte kész és örökös harczot jelentett,s boldog volt a kolozsvári kollégium, hol ilyen baj nemfordult elő.

Az új és a régi gyulafehérvári kollégium tanárai kö-zött kitört harcz a coccejanismusnak és a cartesianis-musnak Enyedre való bejutásából s ottani uralmából kö-vetkezett. Nem deríthető ki, hogy minő szerepe volt eviszály előidézésében Nadányinak, ki kollegáival nem ér-tett egyet és a ki épen azoktól s azok miatt az ifjuságtólsokat szenvedett. Tofeus Mihály udvari pap, kiről épen akollégium egyik főkuratora, Bethlen Miklós mondja, hogy«fellázasztá» a fejedelmet saját theologiai álláspontjamellett, bizonyára hatása alatt állott a fejedelemnek ésnejének is, kiknek igen roszul esett, hogy Deési és kü-lönösen Csernátoni roszul bántak Nadányival. Tofeust

Page 312: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

307

még, mint a régi alapokhoz ragaszkodó férfiut, bántottaaz is, hogy a kollégium ügyeit az egyháziak teljes kizá-rásával, a világi kurátorok intézik és ezek is csak úgytartanak rendet, hogy mellettök a tanári kar kebelébenlevő viszálykodás hatása alatt az ifjuság is teljesen el-vadult. A coccejanismus ügyében döntő radnóti zsinatona papság és világiak állásfoglalása nem pusztán a theo-logus és laicus felfogás által van indokolva, hanem szá-lai messze benyultak a kollégium szervezetébe, vezeté-sébe is. Így akarta a papság a professorok feletti itélke-zéssel magának régi jogait részben visszaszerezni ésviszont a világi urak, főleg a kurátorok, a maguk befo-lyását védelmezték azon a gyülésen a professorok oltal-mazásában. A coccejanismus, mely egyes, a socinianis-musra emlékeztető tanain és a politikai magistratustérintő tételein kívül, csak annyiban lehetett aggályos,mivel követői a régi s megszokott utakról letértek: akollégiumi kormányzat kérdésében felmerült ellentétekfolytán élesedet ki annyira, hogy szinte országos ügygyélett. A kolozsvári kollégiumra is kiterjesztetvén a táma-dás, Deési Márton ellen 35. Pataki István ellen 9, Cser-nátoni ellen 10 vádtételt hoztak össze ellenfeleik, melyekazonban igen kevés erősséget foglaltak magukban a táma-dásra.1

Az ügy elintézésére csakhamar 1673 junius 16-áraRadnótra egy közzsinat hivatott össze.2 A zsinat a márgyakorlatba meglehetősen át is ment szokásnál fogva, —a mi különben némileg az Approbátákra (I. l. 3.) is támasz-

1 Protestáns Közlöny 1894. 190—1. l.2 A radnóti zsinat végzéseit közétette Zoványi Jenő u. o.

1889. 344., 362. l.

Page 313: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

308

kodhatott, — abban állapodott meg, hogy az ügyet azegyháziak és világiak közösen döntsék el. A döntés előttdisputa tartatott, a melyben a vádlottak védekezéseiketelőadván, meggyőzhették a világiakat, hogy egyáltalábannem tanítanak holmi felforgató tanokat, a melyek inno-vatio vádjával volnának sujthatók. A zsinat azonban na-gyon is kemény volt, mert ezt a theologus szenvedélysugalta. Deési tanári állásától elmozdíttatott, de papiminősége azon feltétel alatt meghagyatott, ha téves né-zeteit nem terjeszti. Pataki Istvánt meghagyták ugyanállásában, de tőle reversalist követeltek. Csernátoni car-tesianus filosofiáját azonban nem bántották. «Taníthatja sa kinek nem tetszik, irhat ellene». Hunyadi Pál, ki szin-tén beleelegyedett a dologba, állításait szószékből vissza-vonta.

A zsinati itélet az urak tetszését sehogy sem nyertemeg. Hiszen a vádlottak — úgy találta a zsinat is —csak «holmi szólások formáiban követték a Coccejus ér-telmét», de azok a hitnek fundamentumos ágazataira kinem terjedtek és semmi olyas botránkoztatást nem sze-rezhettek volna. Azért az urak, kiki az ő alumnusát,Bethlen János Csernátoni Pált, Kapi György DeésiMártont, Bánffy Dénes Pataki Istvánt vette védelmébes mentette ki az itélet sulya alól.*

Sokat tett a viszály békés lecsillapítására KovásznaiPéter püspök «okos és csendes igazgatása is». A cocceja-nismus ugyan továbbra is fennmaradt, élt, sőt irodalmi

* Bethlen Miklós Önéletírása I. 426. l. Bod Péter Polikarpus102. l. V. ö. Hist. Eccl. Hung. II. 275. l. Az egészre nézve l.Zoványi Jenő: A coccejanismus története. Budapest, 1890. cz.jeles monographiáját. V. ö. II. köt. 287. lap.

Page 314: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

309

vitára is adott alkalmat, de az egyház békéjét többé fölnem zavarta.

Alig csillapodott le a coccejanimus által támasztottvihar, midőn újabb kellemetlenségek zavarták meg akollégium nyugalmát. A tanárok között levő ellenségesviszony nem maradt titokban az ifjúság előtt sem, mely-nek éles szeme úgy is hamar észreveszi az ilyeneket.És itt maguk a professorok is szinte keresték az alkal-mat, hogy ezt nyilvánosságra hozzák. Csernátoni épennem az az ember volt, ki érzelmeit titkolja. Sőt való-színü, hogy még abban is része volt, hogy az ifjúságNadányi ellen, kit a radnóti zsinat után talán még denun-tiálással is gyanusított, igen roszul viselte magát. Kü-lönben is az ifjuság ebben az időben, a kor szelleménekmegfelelőleg, nagyon is durva és kicsapongásokra haj-landó volt. Már 1673-ban merültek föl Nadányi és azifjúság között kellemetlenségek, melyeket a gondnoki karszept. 29-iki enyedi gyűlésében csak félig tudott orvo-solni. Azután még nagyobb zavarok támadtak és semDeési, a rektorprofesszor, sem Csernátoni a kollega, nemsiettek lecsillapításával.

Apafy az ifjúság zavargásainak ismétlődését és erős-bödését — nem is épen ok nélkül — úgy tekintette,mint a mely a professorok elnézése, sőt ösztönzése mel-lett s a gondnokság tudatával is folyik. És ebben hatá-tározottan az ő személye és fejedelmi rendelkezése ellenjövő tüntetést látott s úgy értelmezte a dolgot, «minthaNadányi uram azért persequáltatnék, hogy ő általa col-localtatott abban a hivatalban.»* Nagy munkájába kerültBethlen Jánosnak, míg a fejedelmet lecsillapíthatta, mert

* Erdélyi Protestáns Közlöny 1871. 134. l.

Page 315: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

310

az olyan haragra lobbant a kurátorok ellen, hogy Beth-len Miklósnak «botozást igért miatta.»1 Az 1674. juniusiországgyűlés alkalmával tartott főconsistorium is igye-kezett a fejedelmet kibékíteni, Nadányinak «ő kegyelmé-nek széptudománya megismertetett és az ő kegyelmeellen való insolentiáért, egyébiránt igen jó indulatu, jóerkölcsű három ifjú ideig való eliminatióval castigálta-tott, kiki hogy ő kegyelmét exprecálják, ínponáltatott».De a fejedelem, ki tudta, hogy az ifjúság insolentiá-ját minő okok mozdították elő, nem volt megelégedveaz itélettel. Előbb újabb gyűlésre akarta hívni a főcon-sistoriumot, de Bethlen János kérésére és figyelmezteté-sére belátván azt, hogy ha fejedelmi hatalommal lép föla helyett, hogy mint főpátronus szerepeljen, ebből ké-sőbb az egyházra nagy bajok származhatnának, elállotte tervtől. Azonban Deési és Csernatoni professzorokat, ahárom kicsapott ifjút és az ifjúság nagy részét magáhozidézte jul. 30-án Fehérvárra «ad audiendum verbum» éshatalmas dorgatoriumban fejezte ki elégedetlenségét.2

Az ilyen fajta ifjúsági zavargások természetesen igenrosz hatással voltak az ifjúság erkölcsi magaviseletérenézve. Ezután majd minden két évben fordult elő hasonlójelenség. 1676-ban a rhetoristák lázadtak föl LadivérIllés classis præceptor ellen s ablakon kivetéssel fenye-gették. Még a különben kedvelt Csernatoni sem birt velők,hanem kénytelen volt engedni és a prasceptort eltávolí-tani, a mi a professori tekintélynek és iskolai rendneképenséggel nem vált előnyére.3 Majd 1680-ban fegyveres

1 Bethlen Miklós i. m. I. 426. l.2 Protestáns Közlöny 1891. 240. l.3 Csegei Wass György naplója 5. l.

Page 316: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

311

zendülés és összecsapás folyt a polgárok és diákság kö-zött, a mikor Apafy személyesen ment el, meghíván a ku-ratorokat is, rendet csinálni.*

Midőn Nadányi János 1678-ban megvált az intézet-től és Csernátoni 1679-ben meghalt, többé nem igen for-dult elő összetűzés a professoratus kebelében, sem pediga professorok és tanulók között nem merült fel kelle-metlenség. A Nadányi helyére megválasztott KolozsváriIstván, a Csernátoni után következő Pápai Páriz Fe-rencz, Deési Mártonnal együtt igen jó békességben éltekegymás között és különösen az új professorok tapintataaz ifjúságot is kellőleg tudta mérsékelni.

A Bethlen-kollégium mellett ez időben még két kol-légium, azaz oly tanintézet állott Erdélyben, hol a felsőbbtanulmányok a közül theologia, philosophia, historia, ma-thesis, logica, physica és lingua sacra is taníttatott t. i.a kolozsvári, a gyufehérvár-sárospataki.

Az utóbbi mint gyulafehérvári kollégium, egy fél-századik szerepel egyházunk és tanügyünk történetében.Ideiglenes jellege hozta magával, hogy közel tíz évenát, az alább említendő iskolaügyi reformig, úgyszólvánegész szervezete csak a professorok és tanuló ifjúságiskolai hivatalai által volt képviselve. Saját külön vagyon-nal nem birván, csak egyes patronusok — első sorbana fejedelem — kegyes adományaiból élt s hogy magátjobban fentarthassa, ifjai által az egyes patronusokataz ünnepek alkalmával adománygyűjtés végett meg-látogatta.

A kolozsvári iskola, mely Apáczai Cs. János nagy-sikerü működése, Lórántffy Zsuzsánnának 1600 forintos

* Protestáns Közlöny 1896. 161 l.

Page 317: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

312

és Barcsay Ákosnak évi 1600 forintnyi fiscalis alapítványaáltal emelkedett kollégiumi színvonalra, lassanként méltóés erős versenytársa lett a Bethlen főtanodának. Köz-ponti helyzete, kitünő tanárai, az akkor gazdag egyház-községgel való szerves kapcsolata mind magasabbraemelték. A Gyulafehérvárról menekülő ifjúságnak ide-sereglése is növelte azt az intézetet, melynek élén Apafytrónraléptekor két professor, Porcsalmi András, a tulaj -donképeni kolozsvári és Vásárhelyi Péter a gyulafehér-vári professorok állottak. Vásárhelyi Péternek s vele azifjúság egy részének Nagyenyedre távoztával Tolnai F.István kézdivásárhelyi pap választatott professorává,majd 1668-ban Porcsalminak kolozsvári lelkészszé tör-tént megválasztása után Pataki István lett a máso-dik tanár, kik közül az előbbi theologiát s logicát,az utóbbi pedig philosophiát, phisicát és nyelvekettanított.*

A kolozsvári kollégium szervezete lényegesen eltérta másik kettőétől. Alapíttatása, mint particulának majd-nem összeesik az egyházközségnek alapításával, a mi aXVII. század elején Báthory Gábor idejében történik.Az egyházközség különös helyzete hozta magával, hogyneki, mint olyan — eleinte túlnyomóan unitárius —városban létezőnek, hol a reformátusok a város igazga-tásából s javaiból teljesen ki voltak zárva, különálló szer-vezete fejlődjék. Az egyházközség élére állított külön cu-ratoratus kezelte s vezette úgy az egyházközségnek, mintaz iskolának ügyeit is. E szervezet I. Rákóczy Györgyalatt szabatosabb alapba öntetett és az egyház és iskolaélére 14 kurator s ezekből egy-két személy állíttatott

* Fekete Mihály: A kolozsvári ev. ref. főtanoda tört. 34. l.

Page 318: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

313

külön a rendes és rendkívüli jövedelmek kezelésére és ezconsistoriumnak neveztetett.

A mint az egyház és iskola szervezete, úgy voltakösszeforva jövedelmeik is; habár egyes alapítványok azegyház, mások az iskola, ismét mások közös czélra tétet-tek: de mert az iskola úgy tekintetett, mint a gyülekezeté,azért alapítványai nem kezeltettek külön, hanem egyközös kasszába folyt be az összes jövedelem s abbólfedeztetett minden szükséglet. Ugyanaz a consistoriumkezelte a vagyont, választotta a papot, a rectort, vagyprofessort. Gyülekezeti és iskolai rendtartásukat is ma-guk a consistoriumban állapították meg. Szóval a kolozs-vári egyház és iskola, illetőleg kollégium egészen máshelyzetben volt, mint a többiek, mert felettük úgy apüspöknek, mint a fejedelemnek csak főfelügyeletük voltés kebli gondnokaik igazgatták Őket teljesen. A consis-toriumban világiak, papok és professorok voltak és aszűkebbkörü vagyonkezelést is ezek képviselői végezték.*

A kollégiumnak ezen szervezetében az 1682. évbenlényeges változás állott be. Az eddig különálló háromkollégiumot a nagy egyedi politico-ecclesiastica generaliscongregatio, azaz a főconsistorium, egy egységes vezetésés felügyelet alá helyezte. Így az eddig alkalmilag és adhoc működő főconsistoriumnak egy állandó, központiszerve volt, t. i. a curatoratus, mely «a mi kegyelmes Urunkés az tanácsi renden kívül» Bethlen Miklós, Macskási Bol-dizsár, Keresztesi Sámuel, Pekri Lőrincz, Lázár Imre, a püs-pök Tofeus Mihály, Sóthi János, Debreczeni Mihály, NémetiMihály és Eperjesi Mihályból állott, — 5—5 tag válasz-tatván mind a secularis, mind az ecclesiasticus státusból.

* Erdélyi Protestáns Közlöny 1874. 52. l.

Page 319: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

314

Az új-intézmény működését hamarosan meg is kez-dette és már a következő évben ott látjuk a curatorátustKolozsvárt, hogy ennek az egyháznak és iskolának összesvagyoni viszonyát számba és rendbe szedje.1 De meglát-szik ez más tekintetben is, a mennyiben a professorokválasztása most már mindenütt ettől a curatorátustólfügg, a melyben a fejedelem szintén mint tag szerepel.Mindjárt az 1683. deczemberében Kolozsvárt tartott fő-consistoriumi ülésnek meghagyja Apafy, hogy a BuzinkaiMihály halálával megüresedett gyulafehérvári egyik tanáriállás betöltéséről gondoskodjék. A fejedelem különbennehezen tudván lemondani arról a felfogásáról, hogy őaz egyházban is fejedelem, a curatorátustól nem láttaszívesen, ha nélküle intézkedik s így midőn az 1684-benKolozsvárt harmadik tanszéket is állított és ezt Szat-márnémeti Sámuellel be is töltötte, komolyan megnehez-telt érte.2

A kollégiumok történetében ugyancsak az 1682.enyedi főconsistorium azon intézkedése is figyelmet ér-demel, hogy meghatározta a Bethen-kollégium véglegeshelyét, illetőleg elhatározta, hogy az Enyedről Gyula-fehérvárra helyeztessék vissza. Nem ment épen mindennehézség nélkül a dolog, mivel a kollégiumnak márEnyeden is elég építkezése volt, Gyulafehérvárt pedignem volt annyi hely, hogy ott mind a két kollégium el-férjen. Ezenkívül felmerülhetett sokak előtt, hogy Enyedfélreesőbb helyzeténél s azon körülménynél fogva, hogya kollégium birtokai is ott vannak, bátorságosabb és al-kalmasabb hely, mint Gyulafehérvár. Ily nézeten volt

1 Erdélyi Protestáns Közlöny 1874. 52., 63. l.2 Protestáns Közlöny, 1890. 222. l.

Page 320: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

315

Bethlen Miklós, Barcsay Mihály, Alvinczi Péter, BethlenPál, a főrendek és a papság többsége, míg Rhédei Fe-rencz, Teleki Mihály, Bethlen Gergely, Bethlen Elek,Tofeus a püspök, Sóthi János a dési esperes és két máspap, Gyulafehérvárra szerették volna visszavinni a kollé-giumot. A voxok miatt «holmi kemény szók interveniá-lának mind az urak s püspök uram részéről, melytőlmegijedvén nyavalyás pap uraimék, csak egynéhányanmaradának, kik voxukat meg nem másolták.»* Így mentaztán határozatba, hogy a kollégium költözzék visszaGyulafehérvárra, mihelyt «a pataki titulussal élő fehér-vári deákok redealnak» t. i. Sárospatakra, hová egy ré-szük már ez évben el is költözött. Azonban a véglegeselköltözés elmaradt s minthogy a fenti határozatnakezen feltétele be nem következett, azért az 1683. évikolozsvári főconsistoriumi gyűlés ama határozata is, hogyBuzinkai halála után a fehérvári és enyedi kollégiumokegybehozassanak, nem valósulhatott. Buzinka helye 1682-ben Komáromi Istvánnal betöltetvén, a gyulafehérvárikollégium, egészen 1718-ig külön fönnállott, mígnem lakó-helyéről elüzetve, Marosvásárhelyt telepedett meg s azottani iskolába teljesen beolvasztatott.

Apafy uralkodása végéig így maradt a kollégiumokállapota és szervezete. A curatoratus, mely még csakannyiban nem nevezhető «permanens supremum consis-torramnak», mennyiben állandó helye és megfelelő ál-lándó hivatalos irodája s személyzete hiányzik, intéztea kollégiumok összes ügyeit. Intézkedett a jövedelmekfelől s különösen az adóslevelekben elhelyezett pénzekkamataival szabadon rendelkezett. Az egyes kollégiumok

* Csegei Wass György naplója 26. l.

Page 321: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

316

alap- és főjövedelmei nem zavartattak ugyan össze, egyika másik ingatlanaiból, vagy az alkurátorok által kezelttőkéiből nem részesült, hanem a már említett tőkék ka-matait a szükséghez képest azok eredeti tulajdonosáratekintet nélkül utalványozták.

Tanárválasztások és változások, tanügyi és szerve-zeti dolgok, az ifjúság élete s előmenetele fölött valófelügyelet jogát mind-mind ez a curatoratus gyakorolta,csakhogy még akkor inkább saját szemeivel kisérte figye-lemmel a dolgokat, mintsem hivatalos irodából rendel-kezett.

Page 322: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

15. Népoktatás.

Mai értelemben vett népoktatásról a XVI. s XVII. szá-zadban alig beszélhetünk. Sok volt ugyan a falusi isko-lák száma, mert legalább minden második egyházközség-ben, sőt többen is volt alkalmazva tanitó, de azok jóideig inkább latin iskolák voltak, mint nemzeti népisko-lák. Még a XVII. század közepén túl is, «a szép deákitudomán»1 volt az, melyen a gyermek írni és olvasnimegtanult. Az iskoláztatásra ugyan az egyház buzdítottaa szüléket, de mert teljesen önkéntes volt az iskoláztatás:gyermekét leginkább csak az adta a mester keze alá, kijónak látta, a tandíjat nem sajnálta s a ki esetleg továbbis akarta gyermekét taníttatni, fel egész a kollégiumig.

A presbyterián-puritán mozgalmak kora kedvezőleghatott a nemzeti nyelvű elemi iskolákra, mivel a puri-tánusok a latin nyelvnek ellenségei voltak éz az összestanintézetekben a nemzeti nyelvnek szerettek volna tért ésuralmat biztosítani. Az «antikrisztusi nyelv» remekíróitmegvetették és inkább azt szerették volna, hogy a magyarnyelv is oly annyira kiműveltessék, mint az angol, afranczia, a holland stb., hogy nyelvünk irodalma is gaz-dagodjék.2 Csakhogy ezen törekvésük ellentétben állott

1 Csegei Wass György naplója. 4. l.2 Sárospataki füzetek 1857—8. 173. l. «a valódi műveltség-

nek csak egy csöppje is nincs birtokukban s csaknem mindenirodalmat, különösen a latin, mint antikrisztusi nyelv, remek-iróit megvetik».

Page 323: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

318

a kor általános felfogásával, mely az iskolát a latinnyelvért becsülte legtöbbre. A protestantismus aláhanyat-lását féltették a latin nyelv elhanyagolásától, mert,legalább az anyaországban, «minden politikai eljárások,úgy a közönségesek, mint a magánosak, kivált köz ország-gyűléseken, leginkább latin nyelven folytak» és így latinnyelv nélkül a világi életpályákon boldogulni nem lehe-tett; a miért — mond Szilágyi B. István — «a magyarnemes ifjúságnak szinét a jezsuiták kollégiumai nye-lik el.»*

Azonban a puritánusoknak mégis sikerült megértetnia közvéleménynyel annyit, hogy ha a közép és felsőbbiskolák latinsága menthető is: de már az épen semmivelsincs indokolva, hogy a nép fiai, kik hivatalos pályáranem vágynak, a magyar nyelven való írás, olvasás ésszámvetés tanulásától és így általában a tanulástól iselzárassanak. Erdélyben főleg Medgyesi Pár izgatott anemzeti, azaz az anyanyelvű elemi iskola érdekében ésneki lehet legnagyobb részben köszönni, hogy a szathmár-németi zsinat a leányok számára fölállítandó nemzetiiskolákat (5. végzés) engedélyezte s felállításukat el-rendelte.

A magyar nyelvű leányiskolák felállítását azzal in-dokolták, hogy Krisztus országában a nemek közöttsemmi különbség nem létezik és a mint a fiúk számáralatin, úgy a leányok számára nemzeti iskolák állítandók,ha a hely alkalmas volta megengedi. Ugyanezt rendelika Geleji kánonok is (97. C.) azzal a hozzáadással, hogy

* U. o. «A nemes Magyarországon a művelt, különösen latinirodalmi ékesszólásban járatlanok a hivatal s méltóság polczáraegyáltalán nem emelkedhetnek».

Page 324: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

319

ezekben nem férfiak, hanem «szelid, kegyes, tisztes éstudományokban jártas nőket» kell tanítókká tenni.1

A nemzeti iskoláról a szathmár-németi zsinat előttmár az enyedi zsinat is rendelkezett, meghagyván, hogy«a magyar iskolák is az írás és olvasás tanulása végettálljanak fel». Itt nem volt megemlítve, hogy ezek aziskolák leányok számára valók, de következtethető onnan,hogy mint újaknak a felállításáról szól, holott a fiúkszámára már voltak latin iskolák. Azonban nem lehetet-len az sem, hogy a mondott zsinat ezen végzésének isaz lett a sorsa, a mi a másik kettőnek, melyek t. i. apresbyterium és a diaconusság felállítását elrendelik ésa pénzben kiszabandó büntetésnek az egyházban valóalkalmazását «in perpetuum» abrogálják. Azaz későbba nagy felbuzdulást az akadályok lehütötték és az ere-deti czéltól eltérő irányba terelték.

A magyar nyelvű népiskolák felállítását azonban csakideiglenesen lehetett feltartóztatni. Medgyesi tovább isfolytatja ez ügyben izgatását. Comenius János tekintélyeés Apáczai Cseri János munkássága következtében anemzeti nyelv, illetőleg a tanítás észszerűsége márannyit nyert, hogy a tanítás elemeit, az írást és olva-sást, nem latin, hanem magyar nyelven kezdették meg.2

A kollégiumokban is azért állíttatik fel, mint legalsóosztály, az elementariusoké. Falu helyen ez természete-

1 A nemzeti iskolák felállításáról először az 1646 jun. 3-ikenyedi zsinat rendelkezett. Benkő Synopsis, Révész Figyelmező1872. 475. l. A zsinat 2. végzése szerint: «A magyar oskolák is,az irás és olvasás tanulása végett, álljanak fel».

2 Apáczai és Comeniusra nézve l. Stromp László: ApáczaiCseri János mint pædagogus. Budapest, 1898. 110—118. l.Apáczai felfogása az anyanyelvű iskoláról u. o. 61—2., 116. l.

Page 325: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

320

sen még könnyebben ment, mivel a megszaporodott isko-lákat theologusokból lett mesterekkel el nem láthatván,tanítókul olyanok is alkalmaztattak, kik csak a gymnasiu-mot vagy ezt is csak részben végezték el és a kik ezutánmeg is nősültek és eredetileg is gyenge latin tudomá-nyukat elfelejtették. A tanítóság színvonalának alább-szállása a magyar nyelvű tanításnak kedvezett, habármagának a tanításnak épen nem válott előnyére. Hiszensokszor a tanító még csak alig is járt iskolába és nemegy volt, ki saját nevét is csak nagy nehezen tudtapapirra vetni.1

A népiskola eszméje Apáczainál már teljesen kidom-borítva áll előttünk; szinte olyan alakban, mint a miké-pen mai népiskoláink vannak szervezve. Az ú. n. «anyaiiskolás nem a Geleji-féle «schola vernacula» hanem valódinemzeti iskola. Nem csak leányok, hanem fiúk és leányokszámára való és nem csak írás, olvasás, káté, zsoltár, hanemezeken kívül reális ismeretek, különösen az embert kör-nyező természet megismerésére szolgáló tárgyak is tan-anyaga annak. Apáczai ennek megfelelőleg akarta a gym-nasium előkészítő fokát is berendezni, mely a mai pro-gymnasiumul szolgáló kollégiumi elemi iskoláknak feleltvolna meg; azzal a különbséggel, hogy abban a nyelvek,illetőleg a latin nyelv is helyt foglalt volna.2 Kolozsvárt,a mennyiben lehetett, legalább az elementariusok osztá-

1 Jellemző dolog, hogy az egyes egyházmegyei protocollu-rnokban található reversálisok, csekély kivétellel, arról tanus-kodnak, hogy a tanítóknak többnyire rendkivül rosz irásuk volt.

2 Apáczai ide vonatkozó nézeteit Encyclopædiája 10. rész31. fejezetében fejtette ki. Lásd Hegedüs István: Apáczai CseriJános pádagogiai munkái. Budapest, 1899. 57—58. l. Érinti etárgyat az Encyclopædia bevezetésében is. U. o. 31. l.

Page 326: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

321

lyának felállításával ennek megfelelően is járt el1 éstanítványai rendszerét a vidékre is elvitték. Ezek mellettmeg kell még említenünk Apáczainak ama felséges gon-dolatát, hogy az iskoláztatást kötelezővé kivánta tenni.

Azonban sok idő, közel félszázad esztendő telt el addig,míg Medgyesi és Apáczai eszméi anyaszentegyházunkbannémileg testet öltöttek. Az eszme tehát, habár lassan, dehódított. Az 1693. évi nagyenyedi zsinat a vernaculascholák felállítását faluhelyeken újból «szíve szerint»kívánja. A fő dolog most már az elemi iskolában azanyanyelven való oktatás, ellenben a latin tanítása csakmellékes. «A mestereknek imponáltatik — úgymond azsinat — hogy mindenütt magyarul initiálják a tanu-lásra a gyermekeket; azután meg lehet deákul is»Három évvel később egy másik enyedi zsinat azt ren-deli, hogy «olvasásra, írásra, számvetésre taníttassanaka leány gyermekek is. A seniorok reá erőltessék.2

Ezen határozat két nevezetes dolgot mutat, t. i. hogya Geleji-féle «nemzeti iskolák», vagyis leányiskolák, az ő«kegyes, tisztes és a tudományokban jártas» asszony-tanítóikkal csak a papiroson maradtak. Hiszen érthető,hogy megfelelő nőtanitókat is bajos volt kapni, de megaz ilyen iskola helyiségére és egyéb költségére nemigen volt a legtöbb gyülekezetnek anyagi alapja. A másikdolog pedig Apáczai egyik eszméjének, a tankötelezett-ségnek az egyházi hatóság által való elfogadása. Ha aleányokat, illetőleg ezek szüleit az esperesek kötelesekvoltak az iskolázásra reá erőltetni, mennyivel inkább a

1 Fekete Mihály: A kolozsvári ev. ref. főtanoda története 1876.32. lap.

2 Benkő Synopsis.

Page 327: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

322

fiúkat. Így tehát erdélyi ref. Sionunkban már a XVII.század végén ott látunk egy nagy eszmét, Apáczai nemes,a közművelődésre nézve áldásos gondolatának megvaló-sulását, az általános iskolakötelezettséget. Csak egy hiány-zott, a mi különben ma is hiányzik nálunk, t. i. az okta-tás ingyenessége.

A XVII. század tehát az erdélyi ref. elemi oktatás-ügynek történetében két igen nagyfontosságú esemény-nyel végződik, t. i. az anyanyelvnek diadalmaskodásávalaz elemi iskolában a latin nyelv felett és a fiúk ésleányokra kiterjedő általános iskolakötelezettség kimon-dásával. Fájdalom, hogy e két eszme olyan időben kerülturalomra, a midőn egyházunk ereje s fénye erősen lej-tőre jutott. A nemzeti fejedelemség megszünése utánelvesztette a korábbi állami támogatást; az erőhöz jutottróm. katholikus reactio számos egyházunkat megfosztottafiscalis természetű jövedelmeitől; az erőszakos térítő ésfoglaló vallás-politika több egyházközségünket meggyen-gített vagy meg is szüntetett. A Bécsből és a jezsuitabefolyás által dédelgetett oláhság Kolozs, Doboka ésB.-Szolnok vármegyékben sok egyházközségünket szinteaz enyészet szélére juttatott. És végül a róm. katholicis-mus ellen és az anyagi megélhetésért folytatott küzdel-mek annyira lekötötték egyházunk erőit, hogy ama ma-gasztos elvek, bár az életbe teljesen átmentek, nemgyakorolhatták áldásos befolyásukat olyan erővel, mint aminő egyházunk készségéből különben kitellett volna.De még így is dicsősége maradt egyházunknak ez a kétnagy fontosságú újítás, dicső alkotás: magyar nyelvűelemi iskola és általános iskolakötelezettség.

Page 328: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

16. Egyházi irodalom.

Az irodalom mindenha a szellemi élet üdesége,ereje és szabadsága arányában szokott megnyilatkozni:felvirágozni, vagy ellanyhulni. Így tapasztaljuk ezt azegyházi, vagy a theologiai irodalom történetében is. Nagyszellemek, irányadó és környezetükben tevékenyen hatóegyéniségek tisztes száma mellett is lehetséges lanyhairodalmi élet, ha a viszonyok nyomasztók; de a kedvezőkörülmények között ugyancsak annál magasabb fokraképesek azt emelni. Erdélyi református egyházunk theo-logiai irodalma is ugyanezt bizonyítja.

A mint a reformatio betette lábát Erdélybe és ittenerőhöz, szabadsághoz jutott; egy soha nem álmodottmagaslatra emelkedett, ügyszólván egy csapásra felvirág-zott az egyházi irodalom. Kolozsvár s benne Heltai Gáspára központ, a mely körül a legnagyszerübb szellemivirágzás és elevenség tapasztalható. Kolozsvár a XVI.század folyamán a magyar irodalomnak valóságos Athe-næja, honnan, mint valamely világító toronyból, nemcsakErdélyre, de ennek határain túl, a nagy Magyarországlegtávolabbi zugaiba is elterjed, kiárad a világosság avilági és egyházi tudományosság s irodalom téreire.

Az egyházi irodalom első lépései az alapvető munkás-ságnak vannak szánva. Mindenekelőtt az új vallást kel-lett igazolni és pedig abból a forrásból, melyre mintegyedül szabályozóra és egyedüli, mert isteni tekintélyüre

Page 329: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

324

hivatkozott. A bibliának magyar nyelvre való lefordítá-sában, a teljes fordítás megjelenése előtt, Heltai és iro-dalmi környezete munkálkodtak legtöbbet. Egymásutánjelennek meg a Heltai-féle kolozsvári nyomdában : «A bib-liának első része, azaz Mózesnek öt könyve» 1551, melyetHeltai lelkésztársával, Gyulai István magyar prédikátor-ral és a kolozsvári két «scola mester»-rel, Ozorai Istvánés Vizaknai Gergelylyel fordított; «A Jézus Sirach könyvemagyar nyelven» 1551, melyet a Dunántúlról, a tolnaiiskolából, átnézés és kiadás végett Kolozsvárra küldötteka fordítók; «Bölcs Salamon királynak könyvei: I. Pro-verbia, 2. Ecclesiastes, 3. Canticum Canticorum, 4 Sa-pientiæ magyar nyelven» 1552»; «A bibliának negyedikrésze, azaz a prófétáknak írások» 1552; majd némi szü-net után jönnek: «Soltár» 1560, «A Jézus Krisztusnakúj testamentoma» 1562, melynek fordításában István ésLajos mester dési és Egri Lukács kolozsvári predikátoroksegédkeztek Heltainak s végül «A bibliának második része»1565. Ezek szerint tehát Heltai a Krónikák, Esdrás,Nehemiás, Jób és Eszter könyveit kivéve, a teljes szent-írás fordítását kiadta hat darabban, melyek közül azon-ban a Zsoltár és Salamon könyvei nem az eredeti beosz-tás szerint, — mint a bibliának harmadik része — alkotótagjai, hanem külön kötetekben láttak napvilágot.

Hasonlóképen az alapvető munkákhoz kell soroznunka kátékat, melyekkel rendszeresen, de könnyebb modor-ban kivánták a nép és ifjuság elé terjeszteni az új hitigazságait. Heltai Catechismusa 1553-ban jelent meg,melyhez nemsokára sorakozott Batizi András Cathechis-musának II-ik kiadása 1555-ben Hofgréf György ki-adásában. Ellenben Heltai Agendájának két kiadása(1550 és 1559), erkölcsös és vallásos iratai: «A részeg-

Page 330: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

325

ségnek és dobzódásnak veszedelmes voltáról való dialo-gus» 1552. és «Vigasztaló könyvecské»-je 1553, — máraz egyház belső berendezését és a híveknek oktató-tanítóépítését czélozzák.

A protestantismus első irodalmi munkái, mint a fen-tebbiekből látható, teljesen távol állanak attól, hogy azevangeliumnak a róm. katholicismus megtámadásávalszerezzenek diadalt. Az már összeroskadt, hitelét vesztette,tehát az első gond az volt, hogy a romokon új épületemeltessék. Ebben a munkában találta az erdélyi protes-tánsokat Stankárnak, majd Kálmáncsehinek támadása, areformatio talaján fejlődött s a lutheritől eltérő felfogá-sokat érvényesítő törekvése. Ezen támadások eredményea polemicus irodalom megszületése, a melyben Heltaimellett feltűnik Dávid Ferencz, a XVI. századbeli magyarprotestantismus legkitünőbb polemikusa.

Stankár Ferencz ellen Heltai és Dávid írtak egy-egyművet, melyek 1555-ben jelentek meg, amazé «Confessiode mediatore» czímmel Wittenbergben, ezé pedig «Dialy-sis scripti Stancarit» czím alatt Kolozsvárt. UgyancsakStankár ellen foglal állást az «Acta synodi Thordensis» cz.(1558) munka is. Az 1557-ben Kolozsvárt megjelent «Con-sensus doctrinæ de sacramentis Christi» czimű munka,melynek szerzője ismeretlen, már a schweizi reformatios ennek képviselője, Kálmáncsehi és elvtársai ellen vanintézve.

A kálvini irányu reformatio megszületése Erdélybennem igen idézett elő nagyobb irodalmi mozgalmat. Az1559-ben megjelent anonym, részben Dávid Ferencz,részben Heltai Gáspár tollából folyó «Defensio ortho-doxæ sententiæ de Cœna Domini Ministrorum EcclesiæClaudiopolitanæ» czimű munka vezeti be az erdélyi refor-

Page 331: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

326

mátus felekezeti irodalmat, melyet nyomon követ az1559. nov. 1-i marosvásárhelyi zsinat hitvallása, «az úrnakvacsorájáról való közönséges keresztyéni vallástétel».Református részről ezen két nyomtatott munkán kivülcsak Molnár Gergelynek két iskolai kátéja és a heidel-bergi tanároknak a kolozsvári lelkészekhez irott biztatólevele látott napvilágot Erdélyben a kálvinismus védel-mére és megszilárdítása érdekében. A zsinatokon folytdisputák és iratváltások elegendők voltak, hogy az erdélyimagyarság a kálvini felfogás mellé csatlakozzék. A mintaz erdélyi kálvinismus kiindulási pontja, kutfeje Debre-czen volt, úgy annak védelme, egyházi szervezkedése,hitvallása, törvénykönyve és saját szellemű irodalmitevékenysége is Debreczenből indult ki, itt is összpon-tosult és első sorban Melius Péter nevéhez fűződik.

A XVI. század prot. felekezeti küzdelmeiben Debreczena református egyház megvivhatatlan erőssége. Erdélybena reformatio folyama a kálvini irányból hamarosan aSocinus Faustus felfogására térvén át, a mint a refor-mátus egyház megalapításának, úgy megvédelmezésénekterhe is Debreczenre nehezedett. A református egyházérdekeinek s elveinek az unitarismussal szemben valóvédelmezésére Erdélyben mindössze négy munka jelentmeg, t. i. az 1566. évi «Chatechismus», az ugyanazonévi «Sententiae Concors», Tordai András dévai pap irataa Csázmai István által kinyomatott szentháromság gunyolóképek ellen s végül a gyulafehérvári 10 napos hitvitánakHeltai által eszközölt első kiadása 1568-ban. Az erdélyireformátusoknak 1568 után nem is állott nyomda ren-delkezésökre, mivel a gyulafehérvári állami nyomdát1567-ben a fejedelem egyenesen az unitáriusoknak adtaát, a kolozsvári Heltai-féle nyomda pedig tulajdonosa

Page 332: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

327

rendelkezésétől függött, ki 1569-ben hátat fordított azeddig védett kálvini iránynak és a divatos felfogás szol-gálatában kivánta nyomdáját hasznosítani. Mialatt tehátaz unitárius művek egész özönével hagyták el a sajtótErdélyben, a református hit védelme Debreczenre maradt,hol Melius hatalmas művei, az 1567-ben megjelent kéthitvallás, az egyházi törvénykönyv (Articuli Maiores)szilárd fundamentumot képeztek nemcsak a tiszavidékihanem az erdélyi reformátusság védelmére is. Meliustovábbi művei hasonló czélt szolgáltak, valamint CzeglédiGyörgy, Károlyi Péter magyar és latin nyelvű munkái is.De ezek mindannyian kívül esnek a tulajdonképenierdélyi ref. egyház irodalmi működése körén. Ilyen a szószorosabb értelmében 1567 után jó néhány éven keresz-tül nem is létezik.

Az erdélyi reformátusoknak keze kötve volt az unitá-riusok elleni harczban. Sőt János Zsigmond megsokaltaazt is, hogy kívülről védjék őket s ezért hozta be 1570-bena censurát, mely Melius és társainak irodalmi tevékeny-ségét volt hivatva megbénítani. Ekkor Méliusék a kül-földre fordultak és ott nyomatták ki munkáikat. Denemsokára bekövetkezett az unitárismus napjának alá-hanyatlása is. János Zsigmond utódja már nem csak areformátus, hanem az unitárius művekre is behozta acensurát. A gyulafehérvári nyomda, mely valószinülegmár 1570-ben is igen összeroskadt állapotban lehetett,eltűnik a történelem szinpadáról; a kolozsvári Heltai-féle pedig a theologiai polemiák helyett a költői iroda-lom termékei felé fordul és ez által az általános magyarnemzeti kulturának tesz megbecsülhetetlen szolgálatokat.

Az erdélyi reformátusok irodalmi tevékenysége csak10 év mulva kezdődik újból, János Zsigmond halála után,

Page 333: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

328

midőn a kiskorú Báthory Zsigmond idejében reformátustanácsurak viszik a kormányt. Addig Károlyi Péter,Hellopeus Bálint, Félegyházi Tamás irodalmi műveiveltáplálkoznak. De ez alatt a tíz év alatt a helyzet is nagyotváltozik. Újabb ellenség: a jezsuiták tünnek fel Erdélybérczei között, kik az egész protestantismust, unitáriuso-kat, kálvinistákat és lutheránusokat egyaránt fenyegetik.

A marosvásárhelyi iskolának két jeles tanára tűnik kiezen korszakban a református egyházi irodalom terein, kikközül azonban a theologiai irodalomban csupán az egyik,Laskói Csókás Péter munkálkodik, míg a másik, BaranyaiDecsi Czimor János a classica-literatura, a hazai törté-nelem és az egyetemes jogtudomány terén szerez érde-meket. Laskói Csókás Péternek «Speculum exilii» (Brassó,1581) czimű vaskos könyve polemikus-dogmatikus munka,mely főleg a róm. katholikusok, de az unitáriusok ellenis irányul, midőn az igazi imádkozás lényegét magya-rázza. Ezen munka, mely tulajdonképen Laskói Cs.Péternek iskolai előadása alapján készült, inkább azértérdemel kiváló figyelmet, mert arról tesz bizonyságot,hogy a marosvásárhelyi iskola ezen időben magas fokonállott s benne még a theologiai részletkérdések is behatótárgyalásban részesültek és így hivatva van arra, hogyreformátus tanintézeteink szellemi szinvonalának magas-ságáról tájékoztasson bennünket.

Laskói Csókás Péter két polemikus munkájában egye-nesen a jezsuitákat támadja, kiknek működését nem csakvallásilag, hanem társadalmi és állami szempontból isveszedelmesnek tartja. «Theorematum de puro et ex-presso Dei Verbo» stb. Genfben 1584-ben megjelentmunkája, Schreck Farkas kolozsvári jezsuitának Krakkó-ban, 1581-ben, megjelent «Theses de puro et expresso Dei

Page 334: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

329

Verbo» stb. czimű vitatételei ellen van intézve. Laskóie művét fogarassi rectorságában irta és csak azért nyom-tatta pár évvel később a külföldön, mert a censura eztodahaza nem engedte volna meg. Ezen munkájának füg-gelékében «Pigmentum originis sectæ jezsuiticæ» czímmelegy értekezést ad, mely az első munka hazánkban ajezsuita szerzetrend veszélyes működésének feltünteté-sére.

Laskói Csókás Péternek van még egy másik, részbentheologiai, részben philosophiai munkája «De hominemagno illo» stb. czimmel (Wittenberg, 1585), melyrőlnem csak a kortársak, hanem még a XVIII. századbanis nagy elismeréssel nyilatkoztak a szakemberek.

Egyházunknak kitünő, irodalmilag is működött férfiaiközül Ilosvai Benedektől semmi sem maradt ránk ezenkorból. A gyulafehérvári iskola egyik nagynevű tanára,Zsigmond Dávid, mint humanista költő jeleskedett. Theo-logiai kérdésekkel, polemicus modorban az apostata Szil-vási János foglalkozott, kinek egy zsinati beszéde ma-radt fenn 1591-ből. Hasonlóképen fenn van emléke-zete annak, hogy Enyedi György unitárius püspökkelszenvedélyes irodalmi vitát folytatott. Az előbb unitáriuskésőbb református ifjú pap, ki szép tehetségekkel voltfelruházva, visszafelé tette meg azt az utat, melyet Dá-vid Ferencz is megfutott és végül szászvárosi papságaidején, 1595-ben, róm. katholikussá lett és ezen új hité-nek igazolására egy «Antiquitas et perpetua duratio fideicatholicæ» czímű munkát is írt.

Mindössze ennyi az, a mit az erdélyi ref. egyház XVI.századbeli irodalmi életéről mondhatunk. Felettébb so-vány adatok, a melyek nyilván tanubizonyságot teszneka gyors vallásváltozással megzavart közviszonyok hátrá-

Page 335: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

330

nyos befolyásáról, János Zsigmond vallási elfogultságanyomasztó hatásáról s a Báthoriak korában előállott róm.katholikus visszahatás káros voltáról. Pedig jól tudjuk,hogy egyházunknak számos kitünősége volt a XVI. szá-zad utolsó negyedében, kik a wittenbergi egyetemen isjelentékeny szerepet játszottak s itt a hazában előkelőállást foglaltak el az egyházban. Ilosvai Benedek, GöcsiMáté, Tordai Ádám, Tornyai Máté, Ungvári János, Kecs-keméthi B. Balázs, Tasnádi V. Mihály, kik közül 5, egy-házunk püspöke is volt, Joó János, Deési Ambrus, KállaiAndrás, Rettegi János, Koppányi Orbán, ÉrszentkirályiJános stb. mind megannyi jeles egyházi férfiak voltak,kik közül tanuló korában nem egy, mint igen ügyestollforgató s képzett egyén mutatta be magát, de a kikitthonn, a viszonyok nyomása alatt, már nem juthattakoda, hogy irói tehetségüket egyházuk javára is értékesít-sék. E mellett fel kell említenünk azt is, hogy a feleke-zetek közötti szakadatlan belviszályok elég dolgot adtakaz egyház belső építése körül is; így erejök sem voltelegendő az arra különben hivatottaknak, hogy irodal-milag is szolgálják egyházukat.

Az erdélyi ref. theol. irodalom virágzási kora a XVII.századra esik, a mikor a hitsorsos nemzeti fejedelmek-ben kifogyhatatlan bőkezű Mæcenások, az erdélyi szüle-tésű és az anyaországból is a fejedelmek által behívott,pártfogolt, vagy az üldözések elől ide menekült kitünőférfiakban egy nagy tudományú és jeles tollú irói seregmunkálkodnak annak művelésén, magas fokra emelésén.II. Rákóczy György haláláig a legkiválóbb ref. theologu-soknak, úgy szólván, Mekkája, — Apaffy Mihály idejébenpedig valósággal ments-vára volt. A kitünő irók, buzgópártfogók és az érdeklődő nagy közönség ebben a szá-

Page 336: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

331

zadban olyan magas színvonalra emelték az erdélyi ref.theol. irodalmat, hogy a későbbi kor azt meg nem köze-líthette, sőt még mai napig sem érhette el.

Most már nincs szó az egyház és tana ostromlásáról,a védelem szükségszerüségéről. Épen azért az irodalomis főképen tudományos és gyakorlatilag építő iránybanműködik. A megerősödött egyház erejének öntudata nyi-latkozik meg még a polemicus irodalomban is, mely nemoly ádáz és kiméletlen, mint a XVI. században, az uni-tárius harczok idején volt, vagy a minő hangot a Király-hágón túli atyafiak használnak a róm. katholikusok ellenivitatkozásban. Erdélyben nincs számottevő, teljességgelnincs polemisáló róm. katholicismus. A ref. irodalomfoglalkozik ugyan a róm. katholicismus birálatával is, dehangja csak akkor lesz szenvedélyessé, mikor Magyar-országon a protestánsok üldöztetése, a gyász évtized be-következik. Az unitáriusok ellen már több hévvel támad-nak, mert nem hiányzik az ellenfél részéről a kihivás:csakhogy a század vége felé ez a tűz is le lohad s helyetenged a csendesebb, a tárgyilagos birálatnak. Belkörűszenvedélyes irodalmi harczok egyáltalában nincsenek,mert a fejedelmi tekintély és az egyházi hatalom gondo-san őrködnek, hogy az ellentétek nagyra ne fejlődhes-senek.

Az irodalom felvirágoztatásának egyik főeszköze, asajtó, most már szabadon áll a ref. irók rendelkezésére.Bethlen Gábor magas röptű tervének, az egyház és tan-ügy felvirágoztatásának megvalósítása végett és hogy aprotestantismus számára Erdélyben egy hatalmas erős-séget emeljen: épen úgy, mint annak idejében JánosZsigmond, állami költséggel állíttatott fel egy nyomdátGyulafehérváron és ezt a ref. egyház rendelkezésére bo-

Page 337: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

332

csátotta. Ez a nyomda idővel folyton bővült, úgy, hogyvolt idő, midőn három sajtóval is dolgozott és így nyomtaAlsted és Geleji vaskos tómusait, a tankönyveket, vitaira-tokat s az oláh reformatio számára fordított műveket.Ezt a nyomdát 1658 őszén a tatárok pusztították el.

Szorosan véve ugyan nem Erdélyben, de a fejedelem-ség területén s az erdélyi ref. egyház szolgálatában isműködött még a váradi könyvnyomda, melyet SzencziKertész Ábrahám vezetett és a mely a negyvenes évek-ben az öreg Bethlen István költségén fényesen rendez-tetett be. Ezen nyomtatták többek közt a hires váradibibliát is. Ez a sajtó Váradnak török kézre jutása után,a feladási egyezmény értelmében Erdélybe, előbb Kolozs-várra, majd Szebenbe vándorolt és Szenczi Kertész Áb-rahám magtalan halálával a fiskusra szállott. Apafy feje-delem ezt a fiskális nyomdát a kolozsvári és nagyenyedikollégiumoknak ajándékozta s 1668-tól állandóan Ko-lozsvári; is működik az, hol rendszerint egy lelkész fel-ügyelete alatt állott s később mint a generális eklézsianyomdája szerepel.

Gilányi Jakab megvásárolván a Heltai-féle nyomdát,szintén a kolozsvári kollégiumnak ajándékozta azt, melyözv. Székely Lászlóné, Bucsesdi Sára költségén megja-víttatva, a Szenczi Kertész-félével együtt szolgálta azirodalmat.

E két nyomda által Kolozsvár a XVII század végénismét irodalmi központtá lett, mert a nyomdák melletta megfelelő szellemi erő is rendelkezésre állott. Voltugyan 1680 táján Gyulafehérvárt is egy nyomda, de eztApafy az oláh reformatio terjesztése érdekében állít-tatta fel és oláh nyelvű könyveken kivül mást nem isnyomtatott. Kolozsvár elsőségéhez tehát szó sem férhet,

Page 338: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

333

és mikor Tóthfalusi Kis Miklós vette kezelése alá a refor-mátus nyomdákat, ezek az egész magyar birodalom leg-kiválóbb könyvnyomdáivá váltak.

A XVII. századbeli theol. irodalom már oly gaz-dag, hogy róla szakcsoportok szerint is lehet beszélni,habár az ekkori tudományosság még nem volt oly szo-rosan szakszerű, hogy a határvonalakat mindenütt éle-sen meg lehetne vonni. A theologusoknak leginkább asystematicus tudományok: a dogmatica és polemicairánt volt érzékök, a mi az orthodoxia századában eléggéérthető jelenség is; míg a nagyközönséget a gyakorlatitheologia körébe vágó dolgok, főleg az egyházi beszéd,imák, elmélkedések és az építő irodalom vonzotta. Ezérta systematica és practica theologia virágzik leginkább,melyek mellett a bibliai s az egyháztörténelmi munkásságnagyon is háttérbe szorul.

A bibliai tudományok alapja: a biblia, Károli Gáspáráltal teljesen lefordíttatván, újabb biblia fordítási kisér-letek csak elvétve fordulnak elő irodalmunkban. Erdély-ben ilyen kísérlettel nem is találkozunk. Sőt a bibliakiadásának ügye is elég mostoha sorsban részesült.A szükségletet több mint félszázadon keresztül a SzencziMolnár Albert-féle, hannaui és oppenheimi, továbbá aJanseninus-féle amsterdami kiadások fedezték. Azonbanvan még is egy nagyszabású kiadás, t. i. a váradi biblia,melynek létrejöttét részint a fordítás és nyomtatásbelihibák kijavítása, részint pedig az az óhajtás tette szük-ségessé, hogy legyen egy olyan kiadás, mely rövid ma-gyarázatokkal láttassék el, «mint a belga nyelven va-gyon». A magyarázatok alkalmazása miatt aztán a kü-lönben alkalmatlan «öreg formát» kellett a kiadáshozhasználni.

Page 339: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

334

Már az öreg Rákóczy György megkezdette volt ezenkiadás előkészítését, midőn 1638-ban felhívta az egyházespereseit, tudósabb papjait, hogy a Károli-féle fordítástnézzék át, javítsák ki és magyarázatokkal lássák el. Deő nem érhette meg a nyomtatás megkezdését. ÖzvegyeLórántffy Zsuzsánna buzgólkodott aztán tovább, hogy akiadás valósuljon és e czélból Angliából «felette nagysummán» meghozatta a Polyglotta bibliát is. A nyomta-tás költségeit a két Rákóczy György, Lórántffy Zsuzsánna,Bethlen István, Rhédei Ferencz, Barcsay Ákos «fejedelmiemberek», Gyulai Ferencz «és más főemberek és népesecclesiák» viselték. A 10,000 példányra tervezett munkanyomása közben történt Váradnak a török által valóelfoglalása. Kovásznai Benedek, váradi lelkész kieszkö-zölte, hogy a török megengedje a nyomda és a kinyo-mott példányok elszállítását. De azért 4000 példánymégis megsemmisült. A többiek nyomtatása Kolozsvártfejeztetett be 1661-ben.

A váradi bibliát nem lehet egyszerüen új kiadásnaktekinteni. A szöveg mellé csatolt magyarázatok igazábanvéve «magyarázatos bibliává» tették azt, melynek glossáia kor színvonalán álló exegeticai munkásság eredményei.Ez által e biblia-kiadás nagyon is kedvelt volt, úgy amagánhasználatban, mint a szószéken és a tudományosmagyarázat terén. Hanem mégis volt egy nagy fogyat-kozása t. i. az «öreg forrna», a mely miatt nem lehetettkönnyen hordozni és kezelni. Házi és templomi haszná-latra alkalmas volt ugyan, de a XVII. század embereinem csak a templomban hallgatták és nem csak házuk-ban olvasták az Isten írott igéjét, hanem magukkal ishordozták utaikban és útközben, táborozás alatt stb. isforgatták, a mihez már az ivrét kiadás nem volt meg-

Page 340: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

335

felelő. A magyarázatok pedig az új theologiai iskolának,a coccejánusoknak, hívták ki ellenszenvét, mint a kik afordítással sem voltak megelégedve, annál kevésbé a ma-gyarázatokkal.

Főleg a magánosok voltak elégedetlenek a nagy bibliá-val s hamarosan általánossá lett az óhaj, hogy «kisdedformájut» nyomattassanak. Mindjobban erősödvén a vágya kisded formáju biblia birása után, az egyház a Gilányihagyatékból 10.000 forintot azzal a czéllal szakítottkülön, hogy a biblia Hollandiában a kivánt formábankiadassék.*

Míg azonban idehaza ez ügy éveken át húzódott, azalattTóthfalusi Kis Miklós, korábban enyedi theologus és se-nior, majd fogarasi rector, a kit, mivel «eleitől fogva ide-genkedett a belső hivataltól», professor Pápai P. Ferenczarra biztatott, hogy «præter propria studia circumspi-ciálna a typographiákban», (mert prædikátorink Istennekhála elegen vannak Erdélyben, de ilyen ember kelleneigen, a ki nincsen): a ki professora tanácsát megfogad-ván s «egész indulattal a mesterségre adván magát, any-nyira ment, hogy megijedne a mestere is, hogy elvennékenyerét»: hozzáfogott a biblia kinyomtatásához és amaga által öntött betükkel 1685—7-ben önköltségén ki-nyomatta a teljes bibliát 3500, az újtestamentumot 4200,a zsoltárokat szintén 4200 példányban, a kivánt formá-ban. Azonban nagy munkájáért hála és elismerés helyettgúnyt, rágalmat, üldöztetést kellett elszenvednie. Sze-mére hányták, hogy a fordítást csak a maga fejétől javít-gatta s változtatgatta és új orthographiát használ. Még mi-előtt haza jött volna bibliáival, már annyira eláztatták

* Lásd előbb a 276—7. lapon.

Page 341: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

336

irigyei s ellenségei, hogy Teleki kancellár keményen ki-fakadt ellene, mondván: «azt az embert tengerbe kellenevetni, bibliáival együtt». Bibliáit, melyeknek egy részétarany vágással köttette s a ládákban «aranyos biblia»felírással jelölte meg, egy lengyel főúr, mint «arianusbibliákat» elkoboztatta és csak nehezen adta újból tulaj-donosuk kezeihez. Végre haza érkezvén, a bibliák csak-hamar nagy elterjedést nyertek, mivel «ez a biblia olykicsiny hordozható formában, kedves betükkel, tisztavékony papiroson, hiba nélkül vagyon nyomtatva, hogyakkor még az idegen nemzetek is igen csudálták».

De ha a nagyközönség tetszéssel fogadta is Tóthfalusibibliáit, annál kiméletlenebbül támadták némely theolo-gusok. Mindenféle úton módon igyekeztek neki ártani.Némelyeket az bántott hogy «Coccejus uram értelmeszerint nincsen nyomtatva». Másokat a mester hírnevenem hagyott nyugodni. Voltak, a kiket Tóthfalusinak kü-lönben jogosult, de mégis sokszor kihívó önérzete sérte-tett meg. Ő joggal mondhatta ugyan, hogy «soha a re-formátusok ilyen correcta bibliát nem láttanak», joggalvédte kiadását, a maga személyét; voltak is sokan, kikmegbecsülték — az egyház is a generális nyomdájánakkezelőjévé tette, — de ellenségei nem szűntek meg bán-talmazni, miglen a keserüség, a bánat, a sok támadáskorán sírba nem döntötte a századnak ezen európai hírűjeles könyvnyomtató tudósát.

A bibliai kiadások között felemlítendő az oláh nyelvrevaló fordítása, mi már Bethlen Gábor idejében meg-kezdődött ugyan, de csak Rákóczy György utolsó évei-ben készült el s 1648-ban adatott ki. Fordítóinak neveitnem ismerjük. Simon István vladika és Fogarasi Ist-ván lugosi pap voltak bizonyára a főbbek, de sem az

Page 342: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

337

ő működésükről, sem társaikéról nincsenek okmányosemlékek.

A bibliai nyelvészet jóformán csak mint iskolai tan-tárgy szerepel egyházunkban. A mi e tekintetben nap-világot látott, inkább a tanuló ifjúság szükségleteit ki-vánta fedezni, mintsem a tudós világot foglalkoztatni.Alsted 1635-ben írt egy «Rudimenta linguae hebraicae»czímü héber nyelvtant, mely huzamosabb ideig használttankönyv maradt a Bethlen-kollégiumban. Kolozsvárt aXVII. század végén Alting grammatikáját használták,mig Gyulafehérvárt a sokoldalu képzettséggel biró s je-les hebraista Kapusi Sámuel nyomtatott s kézirati műveiforogtak közkézen. Kapusi héber grammatikája csak kéz-iratban maradt, de adott ki tanítványai számára «Bre-viárium biblicum» czímmel egy olvasókönyvet (1699),mely a genesis négy első fejezetét s néhány zsoltártfoglalt magában a szükséges nyelvtani, mondattani stárgyi magyarázatokkal. Továbbá 1698-ban ugyan csakő adott ki egy «Memoriale hebraicum» czímü héberkézi szótárt, melyről szerzője azt állítja, hogy a kiazt könyvnélkül megtanulja, a héber biblia mindenrészét fogja tudni magyarázni, vagy egészben vagy rész-ben. Ez az első mű, mely hazánkban héber betükkel nyo-matott.

A bibliai tudományokról szólva, mindjárt elől említ-hetjük azon két munkát, mely a prot. biblia fordításokjóságának igazolásával foglalkozik. Az egyik DengelegiPéter, alvinczi, majd enyedi lelkésztől a «Rövid ana-tomiai), melylyel «a nagyszombati Káldi György papnaka szentbiblia felől való oktató intése ... minden részé-ben megvizsgáltatik» (Gyulafehérvár, 1630); míg a másikTóthfalusi Kis Miklósnak «Apologia bibliorum», mely-

Page 343: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

338

lyel a Károlyi Gáspár-féle fordításon végzett javításainakhelyességét magyarázza.

A biblia magyarázat elveit Bisterfeld gyulafehérváriprofeszor adja először két rövid papi vizsgai értekezésalakjában 1651 és 1653-ban. Azonban a tudományosexegesis csak lassan tudott magának utat törni nálunk.Leginkább gyakorlati biblia magyarázat alakjában, vagyegyházi beszédbe szőve találkozunk exegesissel, illetőlegennek gyakorlati eredményeivel. Ilyen természeti mun-kák p. o. Milotai Ny. István udvari lelkésztől, «SzentDávid huszadik zsoltárának rövid prédikácziók szerint valómagyarázatja» (Kassa 1620); Kereszturi Pál udvari lel-késztől. «Lelki legeltetés, az az Dávid király XXIII. zsol-tárának magyarázatja» (12. prédikáczió Várad 1645);Szathmárnémethi Mihálytól (kolozsvári lelkész) «SzentDávid Psalteriuma avagy a CL zsoltárnak rövid elosztása,magyarázattya s azokból származott 550 tudományok általvaló megvilágosítása». (Kolozsvár, 1679); Tofeus Mihály-tól (püspök) «A szent Soltárok Resolutioja és azoknak azerdélyi fejedelmi evangelico-reformata udvari szent eccle-siára lélek és igazság szerint való hatása» (Kolozsvár,1683).

Az említett művek közül a Szathmárnémethi Mihályémár a tudományos exegesis czéljai felé törekszik, míg atöbbiek gyakorlati szempontokat követnek. A tudomá-nyos exegesis határait még jobban megközelíti Sár-pataki N. Mihály kolozsvári lelkész, kinek «Nóé Bár-kája» (Kolozsvár 1681) cz. munkája a szentháromság taná-nak igazolására használni szokott szentirati helyeket nagytárgyilagossággal és kora theologiai álláspontjáról igenszép alapossággal magyarázza. Igazi tudós exegeta azon-ban csak egy van ebben a korszakban, annak is a leg-

Page 344: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

339

végén, t. i. Szathmárnémethi Sámuel kolozsvári profes-sor, kinek «Epistola S. Pauli ad Hebraos explicata»(Franeker 1695), «Mózes explicatus» (Kolozsvár, 1696),«Epistola S. Judae explicata» (Franeker 1700) és «Pro-phetia s. prophetæ Zachariæ explieata» (Utrecht 1714)cz. munkái írójuknak alapos és minden részben nagy tudo-mányosságáról tesznek tanubizonyságot. Mint a coccejá-nus theologiának rendületlen híve és művelője, teljesuralmat biztosított ezen taniránynak a kolozsvári kollé-giumban, hol különben is otthonos volt már Pataki Ist-ván professorsága óta. Nagy tudományát a külföld is el-ismerte, a mit nem csak az bizonyít, hogy legbecsesebbművei itt jelentek meg és itt aratták a legtöbb dicsére-tet, hanem az a körülmény is, hogy egyes művei, mintp. o. a héber levél magyarázata, több kiadást is értek.

A bibliai tudományosság eredményei között kell fel-említenünk Lórántffy Zsuzsánnának, a fejedelemasszony-nak, «Mózes és a próféták» (Gyulafehérvár, 1641) czimümunkáját, mely nem egyéb ugyan, mint szentirati helyekanthologiája a ref. hit főbb igazságainak bizonyítása czél-jából összeállítva, de mivel benne az újtestamentomi tan-fogalmak rendszerbe szedett s tárgyak szerint csopor-tosított bibliai idézetekkel állíttatnak elénk: joggal te-kinthetjük e művet az első magyar «bibliai theologiá-nak.» Hasonló természetű lehetett az a másik műve is,melynek csak emlékezete maradt fenn, t. i. «A szentlélekszármazásáról a, a melyet Vamovichi János jezsuita páterRómába is el vitt magával s ott mutatván tudós embe-reknek, azok megdicsérvén «csudálkozának szerzője szépokosságán».

A systhematica theologiában a káték, mint a hittérítés,a vallás-oktatás eszközei, a gyakorlati czélokat szolgál-

Page 345: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

340

ták. Minthogy az iskolákban rendesen a heidelbergi kátéhasználtatott, aránylag kevés tér jutott a kátéirodalomkifejlődésére. Néhány káté még is jelent meg ebben azidőben. Ilyen p. o. Kereszturi Páltól a «Csecsemő keresz-tyén* (Gyulafehérvár 1635.), melyet olybá tekinthetünk,mint az ifju Rákóczyak confirmatiói kátéját, habár a szo-rosabb értelemben vett confirmatiói oktatás és confirma-tió még ebben a korban ismeretlen is. Nevezetes szere-pet vitt a népiskolákban Medgyesi Pál kátéja a «LelkiA-B-C-e, az Christus oskolájában az alsó rendben beállí-tandó csecsemőknek közönségesen» (Gyulafehérvár 1645.),mely négy kiadást ért. Használták Fogarasi Ferencz viz-aknai lelkésznek «Kis keresztyén» (Gyulafehérvár 1645)ez angolból fordított kátéját is. Végül meg kell említenünk,hogy Fogarasi István lugosi pap, oláh nyelvre fordítottas 1648-ban kiadta a heidelbergi kátét és hogy Zilahi Istvánmarosvásárhelyi lelkész magyarra forditá a Kálvin kátéját1695-ben.

A rendszeres hittan köréből összefoglaló dogmatikai,vagy etnikai munkákat nem találunk, hanem inkább csakrészletkérdések foglalkoztatják a tudósokat. Alsted gyula-fehérvári professor, «Prodromus religionis triumphantis»(Gyulafehérvár 1635.) ezímű munkája egy nagyobb sza-bású hittanbevezetését képezi ugyan, de a tárgyaló részekkidolgozásában a halál megakadályozta a nagynevű tudóst.Az óriás terjedelműnek igérkező munka (a Prodromus is1135 l. folio) az antitrinitarismus részéről Crell János esVolkel János által intézett támadások eredménye ugyan,de benne a polemicus élt a rend szeres beosztás s az egészhitrendszerre kiterjedő szerkezet annyira uralja, hogy aztbátran tekinthetjük egy objectiv dogmatika alapvetésének.A rendszeres hittan részletkérdései köréből felsorolhatjuk

Page 346: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

341

Alsted, Bisterfeld, Vásárhelyi Péter, Deési, Márton EnyediIstván, Szathmárnémeti Sámuel professorok elnöklete alatttartott theol. disputatiókat, a melyek az ifjúság tanulás-beli eredményeinek megvilágítására szolgáltak ugyan, deegyszersmind betekintést engednek, a professorok általkövetett felfogás, módszer és terjedelembe, szóval az egésztanrendszerbe is.

Egyik legelső mű a systhematica theologia körébőlDeési István gyulafehérvári paptól «Az igaz szent vallás-nak a természeti okossággal, az mely philosophiának isneveztetik, való szép hármoniája» (Gyulafehérvár 1619.?).Medgyesi Pál udvari lelkésznek két munkája, a «SzentÁgoston vallásai) (Debreczen 1632.) és az «Égő szövétnek,avagy egy nehéz de igen szükséges és hasznos kérdés-nek, (mely az irásnak isteni méltósága felől vagyon) vilá-gos és rövid megfejtése» (Gyulafehérvár 1645.), szinténide sorolható. Ugyancsak két munkával szerepel ApafyMihály Erdély fejedelme is, melyeknek egyike eredeti, amásik pedig fordítás. Amaz «Az egész keresztyéni vallás-nak rövid fundamentumai») Gyulafehérvár 1645), ez pedig«Marcus Friedericus Wendelinusnak a keresztyén istenitudományról irott két könyveit) (Kolozsvár 1674). ZilahiJános zsíbói pap és szilágyi esperes «Az igaz vallásnakvilágos tüköre» czimen írt egy munkát, «melyben az cal-vinista vallásnak tökéletes tiszta igazsága és igen funda-mentumos régisége, minden jó lelkiismeretü embereknekszemek eleibe tétetik.) (Kolozsvár 1672.). Nánási V.Gáborelőbb sárospataki, majd gyulafehérvári diák «Lelki tuda-kozás» czimen a praedestinatió felől irt (Kolozsvár 1675.).Igen érdekes egy kis munka Eszéki István székelyudvar-helyi papnak s esperesnek «Diarium theologicum»-a(Kolozsvár 1675.), melynek czimében azt igéri a szerző,

Page 347: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

342

«hogy a jó igyekezetü ifju hatvan napok alatt az egésztheologiát nem csak megtanulhatja a szerint, hanem val-lását is az ellenkezők ellen oltalmazhatja, azoknak ellen-vetésekre megfelelhet, a szent írást értheti, magyaráz-hatja.» Végül álljon itt megemlitve Pósaházi Jánosnak«Syllabus assertionum, thesium et hypothesium» (Kolozs-vár 1685.) cz. műve, mely tulajdonképen a nagyenyediés kolozsvári coccejánus theologusok ellen intézett vita-irat. A Pósaházi Syllabusa nem maradt ugyan feleletnélkül, mert a jeles ellenfél, Deési Márton, «Summája azPósaházi uram Syllabusára való replicának» czim alattmagyar és latin nyelvü czáfolatot írt ellene, de ez a műnem látott napvilágot s csak kéziratban maradt fenn.Hasonlóképen kézirati mű volt Borosjenői Hegyesi István-nak a coccejánus erdélyi theologusok védelmére írt mun-kája is, de ez ma már kéziratban sem ismeretes. A coccejá-nismussal kapcsolatban a hazai systhematica theologiaiirodalomban mindössze csak egy pár iskolás theol. dispu-tatiót találunk.

A róm. katholicismus ellen intézett polemia ugyan azezen korban megjelent legtöbb műben feltalálható, deazért a rendszeres polemiának aránylag még is kevés terenyílott. Medgyesi Pálnak «A szentatyák Öröme» (Gyula-fehérvár 1640.) czimű műve tulajdonképen azon asztalibeszélgetéseknek, illetőleg ezek tovább fűzésének eredmé-nye, a melyeket Lorántfy Zsuzsánna és környezete Vásár-helyi Dániel «monostori fő jezsuitával folytatott.» Keresz-turi Pál udvari lelkész s professor a «Felserdült keresz-tyén» (Várad 1645.) czim alatt azokat a támadásokatverte vissza, melyeket Hajnal Mátyás jezsuita «Kitettczégér» czimen a «Csecsemő keresztyéni» czimű kátéjaellen intézett. Kézdivásárhelyi Matkó István felsőbányai,

Page 348: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

343

majd zilahi, ó-tordai s kolozsvári lelkésznek SámbárMátyással folytatott hirhedt irodalmi vitatkozásából egymű a «Fövenyen épített ház romlása» (Szeben 1666.),Erdélyben jelent meg. Szathmárnémethi Mihály kolozs-vári lelkész, midőn a sárospataki kollégium tanára volt,az itteni professorok által a jezsuitákkal folytatott vi-tába beleelegyedve írta az «Igazság próbaköve» (Sáros-patak 1669.) és az «Igazság próbakövének nyert peri»czimü polemikus műveit. Az összes polemikus művekközül kitünik hangjának nyugodtsága, érveinek tárgyila-gossága által Tolnai F. István munkája az «Igaz keresz-tyéni és apostoli tudomány s vallás utára vezető és azeltévelyedéstől jó utban hivó kalauz» (Kolozsvár 1679.),melyben a szerző alapos történelmi ismerettel felfegyve-rezve, főleg arra fekteti a súlyt, hogy a róm. katholicis-mus egyes dogmáinak, szertartásainak és intézményeinekkésőbbkori keletkezését s így bibliaellenes voltát kimutassa.Az unitáriusok ellen irányuló, jóval terjedelmesebb ésjelentőségteljesebb vitairodalomnak kiindulási pontjátCsanádi Pál kolozsvári unit. kollégiumi rectornak 1615-ben, Bethlen István kivánságára írt s a Máté evangéliuma28. rész 19. versét magyarázó munkája képezte. Mi voltBethlen Istvánnak czélja ezen kivánsága kifejezésével,azt nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy az unitáriusokaz irántok való jóindulatnak tudták be. Csanádi munkájaVári Alatus János kolozsvári ref. lelkész kezeihez kerül-vén, ő czáfolatot írt reá, melyre Csanádi viszont válaszolt.Ez irásos vitatkozásoknak csak kevés emléke maradt. Deismerjük következményeit, az 1618. aug. 21-iki gyula-fehérvári disputatiót, az ugyanezen évi kolozsvári orsz.gyülés szombatosságellenes határozatait, az unitárius püs-pök, Radecius, apológiáját, az erdőszentgyörgyi «szom-

Page 349: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

344

batos üldöző» zsinatot stb. Tudjuk azt is, hogy épen ezenviták hatása alatt határozta el Milotai, hogy az unitáris-mus fő-fő fegyvertárát, Enyedi György Explicatióit, latinnyelvű műben birálat alá fogja venni. Ugyanezen alapravezethető vissza Szentkirályi Benedeknek, Bethlen Ist-vánné, Csáki Krisztina, alumnusának 1619-ben Marburg-ban megjelent munkája, mely munka «indicatio loco-rum veteris testamenti æternam deitatem íilii et spiri-tus sancti, mysteriumque s. s. trinitatis confirmantiumadversus Georgium Enyedinum instituta» czim alattegyenesen Enyedi említett magyarázata ellen van írva.

Midőn Thoroczkay Máté unitárius püspök Enyedi mun-káját magyar nyelvre lefordította s Bethlen Istvánnak, mintkormányzónak engedélyével 1619-ben kinyomatta, a vitat-kozások még magasabb lánggal csaptak fel. Milotai latinulkezdett művét magyarra fordítva 1622-ben Debreczen-ben kiadta «Speculum Trinitatis, az az Szentháromságegy bizonyos örök Istennek... tekintetes maga kimuta-tásai) czimen, mely munka első sorban Enyedi magyará-zatainak czáfolatául van szánva.

A második összecsapás a Crell-Volkel-féle antitrinita-rius könyvek megjelenése után történt, a mikor Alstedius aProdromus megírásához fogott, Bisterfeld pedig az emlí-tett szerzők czáfolatára a «De uno deo» czimen írt egykiváló munkát, melyet külföldi útjában Leydában adottki. A Crell-Volkel-féle támadásnak s a nyomában nagyraemelkedett unitárius öntudat hazai irodalmi megnyilat-kozásainak hatása megérezhető Geleji István PræconiumEvangeliumának két vaskos tómusában is, habár ezenművet a szerző nem polemicus czéllal irta.

A harmadik-összecsapás az 1641. évben történt, mikora kolozsvári belfarkas utczai ref. templom felavatásakor

Page 350: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

345

ülésező generalis zsinattal kapcsolatban ismét egy nyilvá-nos disputatio tartatott. A disputa eredménye Geleji Ka-tona Istvánnak a «Titkok Titka» (Gyulafehérvár 1645.)czimű munkája, mely úgy tárgyánál, mint tárgyalásimódszerénél fogva egyike a XVII. század legkitűnőbbtheologiai műveinek. A szentháromság tanának védelmé-hez a lehető legszerencsésebben kapcsolja hozzá a kora-beli unitárismus birálatát s mig a ref. vallás ellen intézetttámadásokat nagy tudománynyal és alapossággal vissza-veri, egyuttal kimutatja az unitárismus belső ellentmon-dásait, fogyatkozásait, rendszertelenségét és ezzel egyuttalmegmutatja azt is, hogy az unitárismus csak addig állhathelyt a polemiában, a mig támad, mert ha önvédelemreszoríttatik, szánalmas vergődésnél tovább nem juthat, sbelső tartalom hiányában magától összeroskad egész hit-tani tudománya. Ugyanezen időtájban jelent meg LaskaiJánosnak, Bethlen István ecsedi predikátorának, «Jézuskirályságai» (Várad 1644.) czimű munkája, melyet azértsorozhatunk ide, bár írója nem tartozott is az erdélyiref. egyház kebelébe, mivel a szerző «az erdélyi proselytazsidók» meggyőzésére írta azt.

Apafy fejedelemsége alatt még három polemikus ter-mészetű munka jelent meg az unitáriusok ellen, t. i.Szathmárnémeti Mihálytól: «Az örökké való egy isteniállatban levő három személyeknek mutató tüköre» (Ko-lozsvár 1673), Sárpatakinak a már említett «Nóé Bár-kája» czimű műve és Borosjenői Hegyesi Istvántól a«Kegyességnek nagy titka» (Kolozsvár 1686). De ezek aművek már inkább irenikusok, mint polemikusok. Szer-zőik óvatosan kerülik a keményebb szólásformákat ésés arra igyekeznek, hogy ellenfeleiket megnyerjék. «Egyházban, egy udvarban lakunk — mondja Sárpataki —

Page 351: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

346

sokszor egy tálból, egy pohárból eszünk s iszunk, jövendő-ben egy mennyországban akarunk élni. Miért nem kellenehát egy értelemben lennünk?» A mily ádáz volt a pole-mia 100, 120 évvel korábban, épen oly békéssé vált mos-tan utoljára, az utolsó szóváltásoknál.

A gyakorlati theologiai irodalom még virágzóbb volt,mint akár a systhematicai is. Ennek legfőbb oka az, merta nagy közönségnek ehez volt legtöbb érzéke és épenazért úgy a bibliamagyarázat, mint a dogmatika ésethika ennek a köntösébe öltözködve jelent meg. Sőtmaguk az írók is, kik tudták, hogy közönségük mennyireérdeklődik a napi kérdések iránt, nemcsak szivesebbenválasztották az elmélkedések, olvasmányok s egyházibeszédek könnyebb formáit eszméik terjesztésére, hanemjóformán épen akkor voltak kényelmetlen helyzetben, haesetleg a szigoru tudományos formák között kellett ma-radniuk s nem beszélhettek elég közvetlenül.

A practica theologiának elméleti művelésére aránylagigen kevés példát találunk. Ezen tudományágak még nemigen voltak ekkor otthonosak hazánkban. A homiletiká-nak csak annyi nyoma van, a mennyit az egyházi be-szédre vonatkozólag Geleji a «Præconium evangelium»előszavában elmond. Az ő egyházi beszédei közhaszná-latra és schemául voltak szánva.

Különben is az egyházi beszéd alakja annyira sablon-szerű és megcsontosodott volt, hogy még a XVIII. század-ban is, mint «kánonszerű» emlegettetik a XVII. század-beli prédikálási rendszer. Van ugyan Medgyesi Pálnakmár rendszeres homiletikája is «Doce nos orare, quin etprædicare» (Bártfa 1650) czímmel, de ő ezt akkor irta,illetőleg adta ki, a mikor végleg eltávozott Erdélyből.Hogy használták-e azért az erdélyiek ezt, akár pedig Szi-

Page 352: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

347

lágyi Márton debreczeni professornak «Biga pastoralis »-át:(Debreczen 1684) arról nincsenek adataink. Medgyesiadott ki eucheticát is «Rendes könyörgésnek tudománya»(Bártfa 1650) czím alatt. Ugyanezen időtájban jelent megVáradon két gyakorlati theologiai mű Bucanus Vilmos«Ecclesiastes, seu de methodo concionandi tractatus duo»(1650) és Textoris János «Speculum pastorale»-ja (1651),melyek közül amaz homiletika, ez pedig az u. n. lelki-pásztori gondviselés. Használatuk felől azonban nincse-nek adataink. Nagy Szőlősi Mihály, előbb surányi, majdbujdosó lelkész, 1670-ben Kolozsvárt szintén adott egycura pastoralist «Az Isten házában meggyujtatott s má-soknak világoló, de magát megemésztő lobogó szövétnek,vagy a lelki pásztorságnak tiszta tüköre» czimen.

Az istentisztelettel legszorosabban az ennek rendjétmegszabó agendák és az ottan használt énekesek s mon-dott beszédek függvén össze, mindenekelőtt ezekről kellmegemlékeznünk. Az erdélyi ref. egyház 1621-től fogva,az egész XVII. századon keresztül Milotai agendájáthasználta, melynek első 1621. és ötödik 1680. kiadásaKolozsvárt jelent meg. A szatmárnémeti zsinat általelrendelt közös agendát Geleji elkészítette ugyan, de aznem nyomattatott ki soha. Érdekes jelenség egy, való-színüleg 1678 tájt megjelent agenda, az u. n. «LiturgiaClaudiopolitana» ... «mely szerint az isteni tisztelet akolozsvári orthodoxa ecclesiában ... rendesen gyakorol-tatik.» Tisztán helyi használatra szánt liturgia, melyhezhasonlóról nincs tudomásunk.

Az ének irodalom és énekes könyvek az erdélyi ref.egyházban nem találtak termő talajra. A Keserüi ésGeleji által kiadott «öreg Gradual», melynek függelékéülSzent Dávid zsoltárai is csatoltattak, (Gyulafehérvár

Page 353: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

348

1636), az egyetlen eredeti erdélyi ref. énekes-könyv ki-adás. Sőt a Magyarországon használt énekes-könyv, aGönczi György-féle is, 1680-ban, a zsoltárok külön pedig1681-ben nyomattattak először — tudtunkra — Erdély-ben. Tehát ezen szükségletet mindenesetre az anyaország-ból, főleg Debreczenből kellett ellátniok, minthogy szük-ségleteik voltak s otthon e művek nem nyomattak.

Az egyházi beszéd a XVII. század elején még mindiga pericopákhoz tartotta magát, az az a dominicák sze-rinti predikácziók: a postillák szerepelnek. A dominicalispredikácziók között legnevezetesebb Geleji Katona Ist-ván «Præconium Evangelium»-ja (Gyulafehérvárt 1638,1640), melynek megírásával az volt a szerző czélja,hogy egyházi beszéd irásra maguktól képes lelkészeknekpéldát, a többieknek pedig igehirdetéshez kész, használ-ható anyagot adjon, és végül ezenfelül a puritanismus-nak a pericopák ellen intézett támadásai elé is gátat kí-vánt ezen nagy munkájával emelni. Ugyanilyen czélból,s főleg az ünnepek megszüntetésére törő puritánusokkalszemben írta a «Váltság titká»-t (Várad 1645,1646, 1649),mely három vaskos kötetben ünnepi prédikácziókat foglalmagában s az ünnepi körben az üdvtörténeti eseményekfontosságát fejtegeti. Azonban a puritanismus eszméi,legalább a szabad textust illetőleg, olyannyira jogosultakvoltak, hogy azok hódításainak még Geleji példája semtudott ellent állani. A hódító puritán felfogás úgy elsö-pörte a régi ceremoniákkal együtt «a száraz malmot is», —mint a pericopákat nevezték, — hogy azok hamaro-san kimentek használatból. A század utolsó negyedébenSzatmárnémeti Mihály, kora egyik legelső szónoka, tettkisérletet a pericopák felelevenítésére. Két. munkája:«A négy evangelisták szerint való dominica» (Kolozsvár

Page 354: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

349

1675) és a «Dominicalis Prædikácziók toldalékja» (Kolozs-vár 1686) jelent meg e czélból, melyek kitünő beszédeketfoglalnak ugyan magukban, de a régi «evangeliumokés epistolák» használatát fel nem eleveníthették.

A szabad textusok és alkalmi egyházi beszédek hódí-tása a prédikáczió irodalom kifejlődését nagyban előmoz-dította. Számos kitünő szónokkal dicsekedhetett az erdélyiref. egyház, kiket nagyobbrészt épen ezen szabad tárgyválasztásnak az egyéniség kifejlődésére alkalmas volta szülthires prédikátorokká. Ezek között legelői állt MedgyesiPál, kiről az őt presbyteres elveiért nem kedvelő II RákóczyGyörgy is elismerte, hogy hozzá fogható igehirdető nincsErdélyben. Számos nyomtatott prédikácziói közül főlegazok a hatalmas feddőző, de egyszersmind vigasztaló be-szédek válnak ki, melyeket az 1657—1660-iki szomoruévek alatt tartott. Enyedi F. János kézdivásárhelyi lel-kész 1652-ben Váradon egy kötet bűnbánati prédikácziótadott ki a «Szent életre vágyódóknak» (Várad 1653) czímalatt s «különb-különbféle locusokat egyben válogatván»23 egyházi beszédet ad. Tolnai F. István, ekkor kézdi-vásárhelyi pap, 1663-ban adott ki egy egyházi beszédet,melynek czíme «Haza békessége» és a melynek czélja az,hogy a töröktatár dulta szerencsétlen kis ország egyenet-lenkedő polgárait békességre és a romok felépítésére birja.Bátai György előbb kolozsvári, majd zilahi lelkésztől négyegyházi beszéd jelent meg 1665 s 1666-bani «Az isten-kegyelmében levő ember idvességes életének megisme-réséről», «Az istenfélő ember könyörgésére való válasz-tétel», «Lelki próbakő,» és «Választottak tárgya» czímen.Tolnai Mihály, a kurucz háborukban tábori lelkész, a küz-dők biztatására, de egyuttal a szörnyü kegyetlenkedésekmérséklése végett írta, mondta el s adta ki «Csüggedező

Page 355: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

350

lélek lelki bátorsága», «Haza számkivetett békességénekhelyreállítása» és «Szent had» czímű egyházi beszédeit(Kolozsvár 1673., 1675., 1676.). Szentgyörgyi P. István«Jó cselekedetek gyémántköve» czímmel adott egy pré-dikácziót (Kolozsvár 1678.). Az erdélyi nemzeti fejedelem-ség megszüntekor 1691-ből való kézdivásárhelyi MatkóIstván prédikácziója «Isten haragjának igazat és hitetlentkivágó éles kardja, — melyről tanított az két hatalmasnemzet között támadt hosszas hadakozásnak és vérontás-nak idején.» (Kolozsvár 1691.). Ezen korszak legkiválóbbszónoka volt Nagyari József, a fejedelem udvari papja.«Ez olyan nagy Illjés lelkével biró ember volt, hogy a kiennek prédikállására meg nem tért, könyörgésére, könyv-hullatásra nem indult, megvettetett embernek tartatott.»Erdélynek az ausztriai ház alá bocsátása ügyében foly-tatott alkudozások idején, mint ezen csatlakozás ellen-sége, igen nevezetes szerepet játszott s egyházi beszédeinem kevés mértékben gátolták a szerződés létrejöttét.Összegyüjtött s kiadásra szánt prédikácziói napvilágot nemláthattak ugyan, de azért elkerülték az idő pusztítását.Hatalmas beszédeit olvasva, nagyon is megérthetni BodPéter felsohajtását: «Magyar Ambrosius vagy Tillitsonvolt ez; avagy csak könyveiben lehetett volna megele-venedni.» — Az egyházi beszéd irodalomnál ennek tel-jessége szempontjából — nem szabad felednünk azonirókat sem, kikről, mint gyakorlati biblia magyarázókról,már fentebb volt szó.

A puritanismus hatása alatt az istentisztelet mégkáté magyarázatokkal is bővült. Az ú. n. katechisatio aszathmárnémeti zsinat s a Geleji féle kánonok értelmé-ben minden lelkésznek kötelessége volt. A felserdültifjúság vallásos nevelésére s oktatására volt ugyan szánva

Page 356: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

351

első sorban ez a katechisatio, de egyszersmind arra is,hogy a felnőttek hitük igazságaival megismerkedvén,azokban megtartassanak. Ezért vasárnap délutánonkéntkáté-magyarázat tartatván a szószéken, ennek s az isten-tiszteletnek befejeztével tartatott meg a katechisatio, azifjak kikérdezése s tovább tanítása. A káte-magyarázatszüksége megfelelő irodalmi műveket is hozott létre.Ilyen természetű p. o. Kereszturi Páltól «A keresztségrőlegy prédikáczió» (Várad 1645), továbbá Pósaházi János-tól az «Igazság istápja» (Sárospatak 1669). Amaz keresz-telési beszéd ugyan, ez pedig inkább polemikus mű, deazért abban még is a káté egyik részletkérdése tárgyal-tatik, míg emebben a polemia fundamentumát épen aheidelbergi kátéban foglalt hitczikkek szolgáltatják ésezeknek «felfejtésével oltalmazza a ref. vallást az az ellentusakodó fortélyos patvarkodások ellen, jelesben a melye-ket a nagy Kalauzos könyv hellyel-hellyel elő álla-tott.» — Ezen munkáknál sokkal inkább szolgálja a káté-magyarázat czélját Szatmárnémeti Mihálynak «Domi-nica catachetica» (Kolozsvár 1677.) czímű műve, mely aszerzőnek a közönség előtt tartott kátémagyarázataittartalmazza. Kapusi Sámuel gyulafehérvári professor iskidolgozta a káté magyarázatát és pedig úgy templomi,mint iskolai használatra, azaz prédikácziókban és kér-dés-feleletekben, azonban ezen munkája kéziratban maradt.A templomon kívüli egyházi szolgálat főleg a halotti-beszéd-irodalom terén hozott létre szép eredményeket.Az egyes nevezetesebb halottak felett tartott gyászbeszé-dek, oratiók, versezetek összegyűjtésével és kiadásával veszikezdetét ez irodalmi ág, de már a XVII. század fcözepénodáig fejlődik, hogy egyes szerzők egész kötetet adnakki az általuk elmondott halotti beszédekből, a mely

Page 357: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

352

beszédek a személyi vonatkozásoktól megtisztítva általá-nos becsüek s bárki által használhatók. — Az első na-gyobb gyüjtemény Károlyi Zsuzsánna, Bethlen Gáborné,felett tartott beszédekből van összeállítva «Exequiarumcaeremonialium libri duo» (Gyulafehérvár 1624) czím-mel, melyben Keserüi D. János püspöktől 4, MilotaiIstván udvari lelkésztől és Gyöngyösi András kolozsváripaptól 3—3, Szilvási Márton bánfi-hunyadi, Deési Istvándévai, Keresszegi István zilahi papoktól 1—1 gyászbe-széd van. Közölve vannak még benne a Czeglédi Jánosecsedi, Szikszai János nagy-tályai, Gönczi József nagy-bányai, Alvinczi Péter kassai, Szepsi Mihály szathmáriés Váradi István bodrogkereszturi lelkész (1—1) beszédei.A kötet első fele latin ovatiókat és verseket tartalmaz. —A nevezetesebb halottibeszéd irók között látjuk mégTiszabecsi Tamást, Csulai Györgyöt, Medgyesi Pált, Vár-alljai Lőrinczet, Szathmári Baka Pétert, Eszéki Istvánt,Pocsalmi Andrást, Szathmárnémethi Sámuelt, EnyediIstvánt, Bátai Györgyöt, Szőnyi Nagy Istvánt, Sárpa-taki N. Mihályt, Csepreghy T. Ferenczet stb. Közhasz-nálatra szánva mindössze két halotti beszédgyüjteményjelent meg. Az egyiket Sélyei Balogh István, II. RákóczyGyörgynek fehérvári udvari prédikátora adta ki «Temetőkert» czímen (Várad 1655), majd a másik Szathmár-némethi Mihálytól való s 1683-ban Kolozsvárt jelentmeg «Halotti centuria» czím alatt.

Az egész egyházi irodalomban leggazdagabban azimádságok, elmélkedések és építő olvasmányok vannakképviselve. Egyik másik műnek többféle fordítása, vagytöbbszörös kiadása bizonyságot tesz a közönség szere-tetéről és tanuskodik ugyanannak izléséről is.

Az imádság és elmélkedés irók s fordítók között első

Page 358: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

353

helyen áll Medgyesi Pál, kinek Bayle Lajos után fordí-tott «Praxis Pietatis»-a alig 40 év alatt hét kiadást ért.Másik imakönyve a «Scala coeli», avagy egy nehánybizonyos időkre alkalmaztatott istenes elmélkedések ésbuzgó imádságok (Debreczen 1632), mely első műve enemben, már nem volt annyira felkapott. Igen kedveltékmég Pápai P. Imre «Keskeny út»-ját (Utrecht 1647),mely öt kiadást ért és épenúgy használták mindenfeléa hazában, mint a «Praxis pietatist». Szokolyai Istvánudvarhelyi pap és esperes, tanuló korában Leydábanfordított s adott ki 1648-ban, két imakönyvet, melyszintén több kiadást is látott. Egyik a «Sérelmes lel-keket gyógyító balzsamom», a másik pedig «Az ó testa-mentomi irásokból egybe szedegettetett könyörgések».

Kemény János, későbbi erdélyi fejedelem, 1657-bentatárrabságában irt egy imakönyvet, mely 1659-ben«Gileád balzsamuma» czímen Sárospatakon jelent meg.Enyedi Molnár János, vajdahunyadi lelkész elmélkedé-seket irt és adott ki «Az isten igéretének felnyittatottarany bányája» (Szeben 1665) czímen. Nevezetes művekmég e nemben: Szatmárnémeti Mihálytól a «Mennyeitárház kulcsa» (Kolozsvár 1673), mely kétszer adatottki újra; ifjú Szatmárnémeti Mihálytól a «Szent Dávidpoenitentia tartó zsoltáraiból formált hét könyörgések»(Löve 1697); Pósaházi Jánostól «Sibelius Gáspárnakszent írásból szedegetett könyörgő és hálaadó imádsági»(Kolozsvár 1673); Váradi Belényesi Ferencztől az «Isteneleibe felbocsátandó lelki áldozatok» (Kolozsvár 1670);Szántai Mihálytól «Az urért s hazájokért elszéledett ésszámkivetett bujdosó magyarok füstölgő csepüje» (Ko-lozsvár 1676); Pernyeszi Zsigmondtól «Az idvesség pai-zsa» (Kolozsvár 1676), «A lelki flastrom» (Kolozsvár 1678)

Page 359: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

354

és a «Világi bujdosó életünk kedves uti társa» (Szeben1709); Kun István, szintén világi úrtól való a «Hét napiutitárs» (Kolozsvár 1677), mely 1708-ban másodszor iskiadatott; Pápai P. Ferencz enyedi professortól a DeMoulin után fordított «Pax animae» (Kolozvár 1680) ésa «Pax crucis az az sz. Dávid 150 zsoltári 150 könyör-gésben» (Kolozsvár 1710). Ezeken kivül nagy számmaljelentek még meg imakönyvek és elmélkedések, a szerzővagy fordító nevének megjelölése nélkül is.

Az építő olvasmányok legtöbbnyire a valláserkölcsiérzék fejlesztésére, megerősítésére és a felekezeti öntu-dat ápolására törekedtek. Sokszor nagyon is erős ben-nök a polemia, de ez épen a fenti czél érdekében vanígy. Ilyenek Tolnai István udvari lelkész fordításában«Az witebergai academiának az evangelico religióértszámkivetést szenvedő csehökhez és morvákhoz küldettvigasztalásai) (Gyulafehérvár 1632); Csanaki Máté műve«A döghalálról való rövid elmélkedése» (Kolozsvár 1634);Medgyesi Páltól a «Hétnapi együtt beszélgetések kétösszetalálkozott embereknek» (Debreczen 1637), I. Rá-kóczy György fejedelemnek «a maga fiához való oktatóintése» (Gyulafehérvár 1640); Szalárdi Miklóstól, «Az Is-tennek keresztviselő sziveit az békességgel való türésreindító kevés számú vigasztaló szók» (Gyulafehérvár1643); sélyei Balog István, «Utitárs, a melyben majd min-den alkalmatosságokra tartozó rövid és együgyű tanítá-sok foglaltatnak be» (Várad 1659); Uzoni Balázs bonyhaimester Diest Henrik után kiadott műve, az «Öt simakövekkel felékesített Dávid parittyája», (Gyulafehérvár1658); Matkó Istvántól, a «Kegyes cselekedetek rövidösvénykéje» (Kolozsvár 1666) és a «Kegyes lelkeket idves-ségre tápláló mennyei élő kenyér» (Kolozsvár 1691);

Page 360: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

355

Váradi Mátyás műve, az «Égő szövétnek, avagy ragyogófáklya» (Franeker 1668); Nánási Istvántól a «Szü titka»(Kolozsvár 1670); Marosi István szilágy-bozási paptól a«Füge fészek» (Kolozsvár 1672); Szőnyi Nagy Istvántóla «Martyrok koronája»(Kolozsvár 1675); a «Kegyes lélekvezércsillaga» (Debreczen 1681) és a «Paradicsomi mu-latság». (H. n. 1690); Pataki István kolozsvári theol. pro-fessor fordításában «Ez világ dolgainak igazgatásánakmestersége». (Kolozsvár 1681). Ide sorolhatók mégPápai P. Ferencz «Pax»-aiból a «Pax aulae az az BölcsSalamon regulai»(Kolozsvár; 1696) «Pax sepulchri az azidvességes és igen szükséges elmélkedés arról, miképenkellessék embernek mind keresztyénül élni, mind pedigidvességesen meghalnia. (Kolozsvár 1698).

A gyakorlati theologiának egyházjogi ágában az inde-pendens és presbyteranus mozgalmak egyes monographia-szerü munkálatokat hoztak létre. Rendszeres egyházjog-ról azonban szó sem lehet. A gyakorlati élet szükség-leteit kielégítették a kánonok, főleg a Geleji-féle százaskánontár. Geleji Katona István nagy egyházjogi ismeret-tel birt, a mit kánonai eléggé bizonyítanak és bizonyáravoltak mások is, kik e téren jeleskedtek, de csak kétegyházjogi munkának maradt fenn emlékezete t. i. azApáczai Cs. Jánosénak és a Csengeri Istvánénak, melyekmindenikének «De politia ecclesiastica» volt a czíme ésa melyekről többet nem is tudunk. A kor egyházalkot-mányi mozgalmainak, megismerésére nézve nagy jelen-tőséggel bír Medgyesi Pálnak a «Dialogus Politica-Ecc-lesiastucus» (Bártfa 1650), a «Rövid tanítás a presby-teriumról» (Sárospatak 1653) és az «Isteni és Isteneszsinat» (Sárospatak 1655) czímü művei, a melyek közülaz utóbbi egyházi beszéd alakjában van tartva. Azonban

Page 361: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

356

ezen munkákat inkább lehet exegetico-historiai dolgoza-toknak is, mint egyházjogi rendszeres monographiáknakmondani. Különben is szerzőjük nem tudományos művetakart irni, hanem népszerű módon izgatni a maga pres-byteres eszméi mellett s azért e munkák röpiratszerűek.Hasonlót mondhatunk a Basire Izsák és a sárospatakipresbyteresek között 1656-ban történt vitatkozásról, a«Trium viratus» és «Trecentum viratus et utra» cz. mű-vekről, valamint az ugyanezen évi marosvásárhelyi gene-ralis zsinat elé adott «Pro unitate verae ecclesiae simulac pale publica conservanda» czímű vitatételekről is. —Bársony György váradi czímzetes róm. kath. püspökneka gyász évtized elején megjelent protestáns ellenes röp-irata, a «Veritas toti mundo declarata» (Kassa 1671) egy-házpolitikai természetű lévén, hasonló jelleggel bir amakét czáfolat is, melyet Erdélyből Pósaházi és BethlenMiklós «Falsitas toti mundo declarata» és «Falsitas veri-tatis toti mundo declaratae» czímmel adtak ki. Ugyan-ilyen egyházpolitikai röpirat Bethlen Miklóstól az «Apo-logia ministrorum evangelicorum Hungariae» is. (1677.)Az összes theologiai szakcsoportok közül legmostohábbelbánásban részesült az egyháztörténelem. Pápai P.Perencz «Budus redivivum» (Szeben 1684) czímű műveaz egyetlen, mely e téren megjelent. Kapusi Sámuel is irtugyan «Compendium Historiae Hungarorum Ecclesias-ticae» czímen egy hazai prot. egyháztörténetet, de eznem látott napvilágot és napjainkra csak emlékezetemaradt fenn. Nem hiányzott ugyan az érzék az egyház-történelem iránt, sőt egyes szétszórt nyomok egyenesenarra mutatnak, hogy többen is foglalkoztak forrásokgyüjtésével, de azért a gyüjtésnek még sem lett sok lát-ható eredménye. Milotai Ny. István Mennyei tudomány

Page 362: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

357

szerint való irtoványának, Geleji István a PræconiumEvangeliuma első kötetének, Szatmárnémeti Mihály Do-minicájának előszavában elszórva találhatók hazai prot.egyháztörténeti adatok. Deési István gyulafehérvári,majd enyedi s küküllővári papnak igen becses forrás-gyüjteménye lehetett, melyből egyháztörténelmünk leg-régibb időszakára vonatkozó adatok napjainkra fennma-radtak. Pápai P. Ferencz is foglalkozott források gyűjté-sével, a mit fenti munkáján kívül a enyedi kollégium-nak általa megirt története is igazol. Azonban a forrásokleginkább kéziratban maradtak s nagyrészük így el ispusztult, mielőtt feldolgoztatott volna.

A theologiával oly szoros kapcsolatban álló bölcsészetköréből nehány kisebb mű fennmaradt, sőt ApaczaiCseri János a magyar philosopiának igen széles alapokatrakott. Eltekintve az iskolai disputatioktól, a többi meg-jelent bölcsészeti, művek is az iskola szükségleteit tar-tották szem előtt. Ilyen munkák p. o. a Bisterfeld«Elementa logicæ» (Gyulafehérvár 1635) cz. műve, mely4 kiadást ért, valamint Piscator «Rumenta Rhetoricæ»-jeis. Piscator irt még «Axtis poeticæ præcepta» (Gyulafe-hérvár 1642) és «Rudimenta oratoriæ» (Gyulafehérvár1664) czímen tankönyveket is. A legkitűnőbb egyéniséga hazai bölcsészet irodalom terén e korban Apáczai CseriJános, kinek «Magyar Encyclopediá»-ja Utrechtben, 1653-ban, «Magyar logikácskája pedig 1654-ben Gyulafehérvártjelent meg. «Oratio de studio sapientiæ» (Gyulafehérvár1653) és «Oratio de summa scholarum necessitate» (1656)czímű székfoglaló értekezései, mint kitünő pedagogust,és az akademia felállításának módját és formáját tár-gyazó, Barcsay Ákos fejedelemhez intézett emlékirata,mint nagyszabású tanügyi reformatort mutatják be.

Page 363: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

358

Említést érdemel még Nadányi János enyedi theol. pro-fessor székfoglalója, az «Oratio de augmentis scientia-rum» (Szeben 1666), mely nagy elméleti tudásra mu-tat. Buzinkai Mihály sárospataki, majd gyulafehérváritanár rethorikai, dialectikai és logikai művei Erdélybennem jelentek meg nyomtatásban, valamint nem a Pósa-házi János hasonló szakbeli művei sem, habár ezeketminden valószínűség szerint használták is az u. n. sáros-pataki-gyulafehérvári kollégiumban ... Tolnai F. István1680-ban Ramus Péter nyomán irta meg «Demostratiocompendiosa dialecticæ veræ» czímű tankönyvét. Szatmár-németi Sámuel is adott két művet e nemben, a «Dis-sertatio metaphysica»-t és a «Methaphysica contracta»-t(Kolozsvár 1696), melyek a cartesiánus philosophiánakvoltak útegyengetői.

Igen élénk volt még a szorosabb értelemben vett tan-könyv-irodalom is, mely részint eredeti, részint fordítottmunkákat termelt, részint pedig egyes jelesebb könyve-ket utánnyomva, vagy némileg átdolgozva is adottnapvilágra. Egyházunk felekezeti tanügyének részletestörténetében lehetne helye, hogy ezen szellemi termékekismertetése magának a tanításnak rendszeréről s mód-szerbeli fejlődéséről is tiszta képet nyujtson.

Egy futólagos pillantást vetve egyházirodalmunk tör-ténetére, eredményeire, melyek jóval gazdagabbak, sem-hogy ily rövid és tömör összeállítás azok kincseit feltár-hatná, be kell vallanunk, hogy egyházunk a XVII. szá-zadban igen sokat, igen becseset termelt és oly szépsikert mutat fel, hogy ma is szerencsések, boldogok vol-nánk, ha őseinkkel e téren versenyezhetnénk. A követ-kező korszak évtizedeken át táplálkozott a fejedelmi koremlékeinek gazdag forrásaiból, a rekatholisatióval járó

Page 364: AZ ERDÉLYI - Adatbank.ro · Web viewBáthory István még a szertartásokra is ki akarta terjeszteni, mi- dőn a szebeni és brassói egyházaktól némileg eltérő lithurgiával

359

nyomasztó viszonyok akadályozták meg, hogy a fiak azatyák által vetett alapokon tovább emeljék a dicső épü-letet, a magyar protestáns theologiai tudományosságépületét.*

* Ezen szakasz majdnem teljesen Szabó Károly Régi MagyarKönyvtára s Bod Péter Athenása alapján van egybeállítva. Rész-letes forrás megjelölést azért nem is adok.