Az Egeszs Varosa

AZ EGÉSZSÉGESEKVÁROSA

Példatörténet az önismeretrol és a lelki formálódásról

Tóth Gábor

Az egeszs varosa.qxd 2010.11.22. 6:58

AZ EGÉSZSÉGESEK VÁROSA

Tóth Gábor

BIK KÖNYVKIADÓBUDAPEST, 2010

Példatörténet az önismeretrol és a lelki formálódásról


Bibliaiskolák Közössége KönyvkiadóSzékhely: 1121 Budapest, Remete út 16/AKiadó és könyvlerakat: 1062 Budapest, Székely B. u. 22. III/7. Telefon/fax: 06-1/267-3947 • 06-20/[email protected] • www.bikkiado.huFelelős kiadó: Szigeti GáborNyomtatás: Reménység Alapítvány, Nágocs ISBN 978-963-7493-77-5


„Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hûségesen hallgatsz, és azt cselekszed, ami kedves

a szemei elõtt, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelését:

egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam,

mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.” (2Móz 15,26)

„Gyógyíts meg engem, Uram, hogy meggyógyuljak!”

(Jeremiás 17,14)


„…hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra!”

(Jer 46,11)

olt egy nagyváros, ahol sokféle ember lakott. Dús-gazdag város volt, impozáns építményeit és díszesoszlopait mesterek alkották. A városhoz tartozó

földterületek igen termékenyek, legelõi zöldek voltak.Madártávlatból szemlélve a város szorgalmas polgáraiderûseknek, életerõseknek látszottak. Egyesek ültettek,mások házat építettek. Folyt a kereskedelem, csörögteka pénzérmék mindenfelé, a házak cirkalmas kapuibanés a forgalmas piacokon.

A város polgárai igen sokfélék voltak, azonban egy-valamiben azonosságot lehetett rajtuk felfedezni: mind-egyikük valamilyen betegségtõl, nyavalyától szenvedett,kivétel nélkül.

Egyesek sántikáltak, másoknak a karja vagy a vállafájt. Sokan voltak, akik homályosan láttak, vagy rosszulhallottak. A bõrbetegségektõl az egyéb ártalmakig min-denféle kór jelen volt a városban. A város elöljáróin szin-tén a betegségek különbözõ fajtái mutatkoztak, ennekellenére mindenki végezte a munkáját, lótott-futott, in-tézkedett, utazott és terveket szõtt. A város lakói talál-kozásaikkor mindig megdicsérték egymás egészséges,erõt sugárzó megjelenését, rámutatva a betegség általnem érintett testrészekre.

A város polgárainak bõséggel megvolt mindenük.Bármit megvehettek, amit szemük-szájuk megkívánt,

7

V


8

dúskáltak a jólétben, de egyre csak azon gondolkodtak,hogyan növelhetnék tovább a fényûzésüket. Korszerûeszközeik kiszolgálták õket, kényelmet biztosítottak szá-mukra, s úgy érezték, semmiben nem szenvednek hiányt.A föld gazdagon termett minden évben, az esõ a megfe-lelõ idõkben megérkezett, és beérlelte a termést.

Terményeikbõl különleges gépeik segítségével külö-nös ízû és illatú anyagokat készítettek, amelyeket élel-miszerként tartottak számon, és elõszeretettel ajánlgat-ták egymásnak. A rokonok és barátok gyakran vendé-geskedtek egymásnál, ahol az ilyen ételek hosszú sorátkínálták a nagy, szépen terített asztalokon. Ilyenkor amegcsapolt hordókból csak úgy ömlött a bor, az asszo-nyok hatalmas korsókban vitték a vendégseregnek. Az if-jaknak barna, sárga és piros színû folyadékokat hoztak,melyektõl hamarosan nagyon vidámak lettek. Egyszóvalzajlott az élet a városban, a gyárak zakatolása, a piacokzsongása és a zene, ének és vigalom hangja messzire el-hallatszott.

A város búzamezõit gyakran bearanyozta a napfény,azonban ez a polgárok szemét sokszor nagyon zavarta, a legtöbben kerülték. Amikor csak tehették, visszavonul-tak sötét, levegõtlen, mesterséges fényekkel megvilágítotttársasági helyeikre, s homályban töltötték életük nagy ré-szét. Munkahelyeiket is zárt helyeken rendezték be, ésmegnyugtatónak érezték, ha végre a homályban lehettek.

A városban sohasem beszéltek betegségrõl. Akineknetán fájdalma volt, azonnal egy kicsiny, színes pasztillátvett ki a zsebébõl, s gyorsan lenyelte, majd sietett to-vább. Ezek a pasztillák minden utca sarkán el voltak he-lyezve egy erre a célra szánt tárolóban, így mindenkibármikor hozzáférhetett rövid idõn belül, ha nem voltnála a szerbõl. A fájdalommentesítõ pasztilla egy külön-


9

leges vegyületet tartalmazott, amely hosszú idõre eltün-tette a fájdalom érzetét. Ezeknek a szereknek és tárolók-nak köszönhetõen nem is érzett fájdalmat senki hosz-szabb ideig, s úgy tûnt, a fájdalom nem is létezik. Voltugyan a városban egy orvos, de a polgárok közül csakigen kevesen és ritkán keresték fel. Ilyenkor a doktor határozottan kijelentette, hogy a polgár egyáltalán nembeteg, és nem is kell többé eljönnie hozzá, hanem csakaz utcai tárolókban elhelyezett pasztillákat kell használ-nia. Az orvos idõnként röplapokat jelentetett meg, ame-lyeken tájékoztatta a városlakókat arról, hogy a város-ban nem fordul elõ egyetlen betegség sem, kivétel nél-kül mindenki egészséges. Ez a hír mindig nagy örömmelöltötte el a polgárokat, s gyakran érezték úgy, hogy en-nél boldogabbak már nem is lehetnének.

A városlakók jólétét, boldogságát és egészségét látvaa város vezetõi úgy döntöttek, hogy Egészségesek városá-nak nevezik el a lakhelyüket, és errõl törvényt is hoznak.Nemsokára gyûlésre hívták a lakosokat a fõtérre, hogykihirdessék az új törvényt.

Amikor a sokaság összegyülekezett, a város legfõbbelöljárója szólásra emelkedett, bár jobb lábának gyenge-sége miatt csak az asztalon erõsen megtámaszkodva tu-dott felállni. Így szólt a város polgáraihoz:

– Tisztelt városlakók, kedves polgártársaim! Azértgyûltünk egybe, mert saját szemünkkel látjuk e város jó-létét és fejlõdését. Mindannyian boldogok lehetünk,hogy kezünk munkája nyomán virulnak a mezõk, és te-rem a föld. Egészségesek és életerõsek vagyunk mind-annyian, és mindazt, amit elértünk, magunknak köszön-hetjük! – kezdte beszédét, majd kis hatásszünetet tartott.A tömeg éljenzett, a tapsvihar fülsiketítõ volt. Ezt ki-használva a polgármester gyakorlott mozdulattal elõhú-


zott egy kis fiolát a zsebébõl. Miközben egyik kezével in-tegetve fejezte ki örömét a nép dicsõítése közepette, má-sikkal egy kék pasztillát csúsztatott a szájába, s gyorsanlenyelte. Szinte öntudatlanul tette ezt már hosszú évtize-dek óta. Majd csendre intette hallgatóit, és így folytatta:

– E város a tisztesség, gazdagság, fejlõdés és egészségjelképe, és büszkék vagyunk elért eredményeinkre. Mi-vel tehát városunk ilyen jólétben és boldogságban él, amai naptól fogva Egészségesek városának hívjuk. E névvelkell illetnie mindenkinek, aki beszél róla otthon, a mun-kahelyén vagy a piacokon! Továbbá szintén a mai naptólkijelentjük, hogy semmilyen betegség nincs a városunk-ban, sõt maga a betegség szó sem említendõ. Aki csakmegemlíti e szót, vagy megnevez bármilyen betegséget,akár csak véletlenül is, a városi bíróság elé kerül, és a vá-ros jólétének ellenségévé válik, s ehhez mérten szabjukki a büntetését is. A legszigorúbb ítélet pedig azt az em-bert sújtja, aki a fekete könyvrõl beszél, vagy azt magá-nál tartja – fejezte be mondandóját, kissé felhevülve azutolsó szavak közlésekor.

Kis idõre döbbent csend lett a „fekete könyv” kifeje-zés hallatán. Már jó ideje feledésbe merült, s most egye-sekben felsejlettek a könyvhöz kapcsolódó emlékképek,de ezen nem volt idejük és kedvük most gondolkodni, ígyújra felzúgott a taps, ünnepelték az új törvényt, amellyelteljesen egyetértettek, és vezetõjüket, akit a példaképük-nek tekintettek.

*

Valóban létezett egy fekete könyv, amelyet sok évvel az-elõtt egy városba érkezett ember mutatott meg a polgá-roknak. Az a furcsa idegen nem tartozott a városlakók

10


közé, és azt állította e könyv alapján, hogy a város pol-gárai súlyos betegek, és életveszélyben vannak. Néhá-nyan meghallgatták õt, amint a piacon állva olvasott akönyvbõl, tudatva velük állapotukat és a gyógyulás út-ját. Gyakran hangoztatta: „Beteg a város! Beteg a város,de van gyógyulás mindenkinek! Aki gyógyulni akar,most meggyógyulhat! Jöjjetek gyógyulni, emberek!”Nap nap után rótta az utcákat, tereket, és felhívásokatintézett a polgárokhoz.

A legtöbben azonban kinevették a szavait, és meséneknevezték a felolvasottakat. „Szegény bolond!” – mondo-gatták. Egyeseket csak hidegen hagyott a kiáltó szó, ésoda sem figyeltek a felhívásra, mintha nem is hallanák.Mások ingerülten ûzték el utcájukból az idegent, köve-ket hajigáltak felé, és szidalmazták. Mindez nem tartottsokáig, mert nemsokára feljelentették ezt az embert azelöljárói hivatalban, és a város vezetõi felléptek ellene. A városi testõrség elfogta, és kihallgatták. A város tönk-retételének vádjával illették, majd – mint a békés és bol-dog élet ellenségét – a városi bíróság azonnali hatállyalhalálra ítélte.

Többen észrevették azonban, hogy a fekete könyvethordozó ember sohasem vett pirulát a tárolókból, nemhasználta a fájdalommentesítõ pasztillákat. Gyakranlátták, hogy olvassa a fekete könyvet, és letérdelve be-szél valakihez, pedig láthatóan nem volt a közelébensenki. Amikor megkérdezték, kihez beszél, mindig aztválaszolta: „A fekete könyv tulajdonosához beszélek, a nagy Gyógyítóhoz, aki elküldött ide, hogy tudassamveletek súlyos betegségeteket, és megmutassam a gyó-gyulás egyetlen útját.”

Annak ellenére, hogy a többség kinevette ezt az em-bert, néhányan mégis láttak benne valami figyelemfel-

11


12

keltõt. Úgy érezték, hogy más, mint a város lakói. So-hasem ünnepelte az uralkodót, nem vett részt a homá-lyos helyeken tartott találkozókon, és nem evett a gé-pek által készített élelmiszerekbõl. Sokat tartózkodott a természetben, és gyakran olvasott a fekete könyvbõl.Mindenki látta, hogy másként él és gondolkodik, minta városlakók, de nem értették sem a szavait, sem külde-tése célját.

Kihallgatásán alig egy tucat városlakó volt jelen,azonban rájuk nagy hatást tett ez az esemény. A városvezetõje, aki egyben bíró is volt, fenyegetõen megkér-dezte az idegentõl a büntetés kiszabása elõtt:

– Mi a neved? Õ szelíden felelte: – Küldött vagyok. – Miért jöttél ebbe a városba? – kérdezte a bíró. – Én csak egy ember vagyok – válaszolta az idegen –,

akit azért küldtek, hogy ha valaki beteg, az ismerje felbetegségét és keresse a gyógyulás útját. Ti mindannyianbetegek vagytok, de nem keresitek a gyógyulás útját. Énis beteg voltam, és már ismerem a gyógyulás útját,amely ebben a fekete könyvben van megírva.

Ekkor a vezetõk hadonászni kezdtek, és egymást túl-harsogva üvöltötték:

– Mi nem vagyunk betegek, hanem egészségesek va-gyunk! Te magad vagy a beteg, aki tönkreteszed a városta hazugságaiddal és ezzel a fekete könyvvel! Kérdezdcsak meg az orvosunkat, van-e beteg a városban?!

A küldött így felelt: – Az orvosotok azt mondja nektek, amit hallani akar-

tok. Én az igazi Orvosról beszéltem nektek, de ha nemakartok meggyógyulni, betegek maradtok. A pasztillái-tok nem gyógyítanak meg titeket, csak hamis nyuga-


lomban tartanak, mert elveszik a fájdalmat, de a beteg-ségetek csak növekszik. Aki valóban egészséges akarlenni, ebbõl a fekete könyvbõl megtudhatja, hogyangyógyulhat meg a halálos betegségébõl – szólt nyugodt,mégis határozott hangon, majd hozzátette: – A nagyOrvos nemsokára meglátogatja ezt a várost.

Az utolsó szavakat már szinte nem is hallották a ve-zetõk, mert minden irányból rárontottak a küldöttre,ütni-verni kezdték, a fekete könyvet pedig azonnal atûzbe dobták.

Másnap végrehajtották a büntetést. Erre az esemény-re már többen kíváncsiak voltak. Hallották és nem felej-tették el a küldött utolsó szavait:

– Uram, gyógyítsd meg õket, mert súlyos betegek! Szavai még hosszú hónapokig visszahangoztak né-

hány polgár lelkében, s most, az új törvény kihirdetése-kor újra elõkerültek az emlékek és a kérdés: vajon mi le-hetett abban a fekete könyvben?

A városlakók többsége azonban az idegen halála utánmegnyugodott. A város élte tovább megszokott életét:az emberek bicegtek a munkahelyeikre, a gyengén látóktapogatóztak a falak mellett. A homályos helyeken foly-tatódtak a nagy összejövetelek, és a gépek ontották akék, zöld, sárga és piros krémekkel megtöltött élelmisze-reket. A tárolók hamar kiürültek, és menetrend szerintérkezett az újabb pasztillaszállítmány az üzembõl.

13


„Megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért,

békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyultunk meg.”

(Ésa 53,5)

törvény kihirdetése után két hónappal váratlanesemény történt. Ismét megjelent egy ember avárosban, akit senki sem ismert. Termete, külle-

me, arcvonásai, járása mind egészen más volt, mint azEgészségesek városa lakóinak. Ahogy belépett a városka-pun, és végigment a fõtéri piac portékái mellett, azonnalfelfigyeltek rá, és egymás között suttogni kezdtek a pol-gárok: „Ki lehet ez az ember?” Teltek-múltak az órák, ésa különleges idegen csak csendben ment a város utcáin,mosollyal üdvözölve a városlakókat. Az arcáról sugárzónyugalom és béke mint valami jó illat hömpölygött vé-gig az utcákon. Az emberek csoportokba verõdve kezd-ték követni, kíváncsian várva a történéseket. Néhányanhangosan odakiabáltak neki:

– Ki vagy te, idegen, és honnan jöttél?De õ csak haladt tovább, minden utcát végigjárva,

mindegyikük szemébe nézve. Igen, a tekintete tisztavolt és õszinte. A legtöbben nem bírták elviselni ezt a te-kintetet, és elfordították fejüket, amikor egy pillanatra a szemébe néztek. Mintha a lelkükbe látott volna. Békésarcán mély szomorúság is tükrözõdött, ahogy egyre többutcát végigjárt. Hosszú órák teltek el, és a kíváncsiság a tetõpontjára hágott a városban. Mindenki szólt az is-

14

A


merõseinek, így hamarosan nagy tömeg követte az ide-gent. A város elöljáróihoz is eljutott a hír: egy furcsa uta-zó van a városban, aki csendben végigmegy az utcákon.Kimentek hát megnézni õt az elöljáróság tagjai is.

Az utazó, miután csendben végigjárta a várost ésmegnézett minden utcát és embert, megállt a nagy fõté-ren. Hatalmas tömeg gyülekezett már körülötte, a városapraja-nagyja ott állt kíváncsian. Feszült, várakozással éstürelmetlenséggel telt csend lett a fõtéren. Mindenki aztkérdezgette: „Kicsoda ez az ember?”

A titokzatos idegen ekkor felnézett az égre, s többenúgy látták és hallották, mond valamit az ég felé. Az elöl-járóság tagjai sietve próbáltak utat törni a tömegben,hogy üdvözölhessék a vendéget. Ahogy a tömeg utatnyitott nekik, a bicegõ vezetõk a sokaság elé jutottak.Lépteik azonban lassulni kezdtek, s arcukra döbbenet ésfélelem ült ki. Ekkor mindenki figyelme újra az utazóraterelõdött, akinek a kezében ekkor már egy ismerõskönyv volt. A fekete könyv.

Az elöljárói hivatal tagjai bizonytalanul néztek egy-másra, de tudták: ugyanazt a könyvet látják, amelyetnéhány éve már elégettek. Ahogy az idegen szemébenéztek, hasonlóságot fedeztek fel közötte és a korábbiküldött között. De ennek az embernek a fellépése méghatározottabb, egész lénye ünnepélyesebb volt. Ez egy-szerre váltott ki a vezetõkbõl félelmet, indulatot és tisz-teletet.

Feszült pillanatok következtek. Úgy tûnt, senki semmeri köszönteni vagy távozásra szólítani a vendéget. A törvény szerint a fekete könyv birtoklása halálbünte-téssel járt a városlakók számára, azonban a törvény nemrendelkezett arról, hogy mit tegyenek egy jövevénnyel.Néhány városlakó, akire nagy hatást tettek a régebbi

15


küldött szavai, elõrefurakodott. A tömeg morajlását egyhang törte meg:

– Láttam e város polgárait – szólt az idegen, és végig-pásztázta szemével a sokaságot.

A város vezetõje ekkor, mintegy felocsúdva, emelthangon megkérdezte:

– Ki vagy te, jövevény, és miért jöttél a városunkba?Megzavartad a rendet, és e boldog város fényességétmegtörted a mai napon! Adj mindezekre magyarázatot!– mondta emelt hangon, és az elöljáróság tagjai egyetér-tõen bólintottak.

Az utazó azonban így folytatta:– Pontosan hét évvel és tizennégy nappal ezelõtt eb-

ben a városban meghalt egy egészséges ember. A bete-gek ítélték el.

A városlakók zavartan néztek egymásra, és a vezetõkegyre kényelmetlenebbül érezték magukat a tömegelõtti tehetetlenségükben. Az elmondott szavak egyér-telmûvé tették számukra, hogy az idegen is azért jött,amiért korábban a küldött.

A város vezetõje újra feltette a kérdést:– Kicsoda vagy te, és miért jöttél a városunkba? Nem

tudod, hogy ennek a városnak törvénye van arról, hogyaki a fekete könyvet magánál tartja, annak a városi bíró-ság elé kell állnia?

Ebben a pillanatban az egyik polgár elõrelépett és ígyszólt:

– Én tudom, ki vagy te! A sokaság felháborodva fordult a megszólaló felé. Õ

azonban nem ijedt meg, és így folytatta: – Szeretném tudni, mi van abban a fekete könyvben!– Honnan veszi a bátorságot, hogy ilyet mondjon? –

hullámzott végig a sokaságon a kérdés. Ez idõ alatt a ve-

16


zetõség gyorsan megtanácskozta, hogy az idegent hala-déktalanul el kell távolítani. Elküldtek valakit a várositestõrséghez, hogy azonnal vonuljanak a fõtérre. Az uta-zó ekkor megszólalt:

– Azért jöttem ide, hogy tudassam veletek: súlyos be-tegek vagytok. Nem vagytok egészségesek, sem boldo-gok, amint a vezetõitek mondják. Az orvosotok is becsa-pott benneteket. Mindannyian betegek vagytok, és hanem akartok meggyógyulni, a betegségeitekben is hal-tok meg, mégpedig hamarosan. Azért jöttem, hogy meg-gyógyítsam azokat, akik betegek.

A sokaság ingerülten kiabálni kezdett: – Mi nem vagyunk betegek, egészségesek vagyunk!A város egyik elöljárója ekkor gúnyosan megszólalt,

egyik kezével hátramutatva: – Vándor, hát nem hallod, mit mond a nép? Õk

egészségesek, nem betegek. Azért jöttél, hogy meggyó-gyítsd az egészségeseket? Mi mindannyian boldogok ésegészségesek vagyunk, de a te beszéded miatt megintfelfordulás lett a városban. Bajt hoztál ránk, menj el in-nen, és hagyj minket békén! Neked is jobb lesz, és ne-künk is békésebb!

E szavakat hallva egy polgár – aki korábban jelen volta küldött tárgyalásán – a tömeg elé lépve így szólt:

– Nem! Tanító, maradj itt közöttünk, és beszélj ne-künk a betegségeinkrõl és a gyógyulásról! Én nem aka-rok meghalni! Szeretnék meggyógyulni, és ha te aztmondod, hogy betegek vagyunk, biztosan igazad van!

Azután halkabban megkérdezte: – Ugye te vagy a könyv tulajdonosa, Tanító? A Tanító az ember szemébe nézett és azt mondta: – Igen, én vagyok. Ha meg akarsz gyógyulni, jöjj kö-

zelebb, és megteszem, amit kérsz.

17


Ekkor a kérdezõ könnyekre fakadt, és odafutott a Ta-nítóhoz. Hosszú évtizedek óta nem láttak már városla-kót sírni. A sírás híre lassan terjedt a nagy tömegben,majd a hullámzó, felháborodott morajlást ünnepélyescsend követte. A Tanítóhoz járuló ember hálával és bol-dog örömmel borult annak lábához. Láthatóan erõs éspirospozsgás lett, boldogan mozgatta a kezét, amellyelmár évek óta nem tudott dolgozni. Ez a jelenet azonbanhidegen hagyta a jelenlévõket, sõt sokan gyûlölködve szi-dalmazták õt.

Már közeledtek a katonák, s ez megnyugtatta az ide-ges és türelmetlen vezetõket, akik fioláik és pasztilláikután kapkodtak az egyre hosszabbnak tûnõ álldogálásközepette.

A város vezetõje ekkor dühösen megkérdezte:– Mi a neved?A tanító a vezetõre nézett, aki azonban hamar elfor-

dította a fejét, mintha a katonák közeledését figyelné. A Tanító megszólalt:

– Én vagyok a ti gyógyítótok. Én vagyok a te gyógyí-tód. Ha akarod, most meggyógyulhatsz.

A városvezetõ érezte, hogy ezek a szavak egészen aszívéig jutnak. Ökölbe szorította a kezét, és idegesen fel-csattant:

– Meddig hallgatjuk ezt tovább? Meddig tûrjük ezt amegaláztatást?

Sokan az öklüket rázva kiáltották: – Nem tûrjük tovább! Vigyék el!A Tanító ekkor fellépett a fõtér lépcsõire, és hangosan

beszélni kezdett a csendesedõ sokasághoz:– Én vagyok e fekete könyv tulajdonosa. Amit a kül-

dött mondott nektek, az mind igaz. Én küldtem õt. Timind betegek vagytok. Nézzetek magatokra! Súlyos be-

18


19

tegségekkel élitek az életeteket, és azt hiszitek, egészsé-gesek vagytok! Aki ma felismeri, hogy beteg, jöjjönhozzám, és én meggyógyítom, nem hal meg a betegsé-ge miatt!

Döbbent csend lett. Ekkor a tömegben néhányan abeteg testrészeikre néztek. Majd keservesen sírni kezd-tek õk is. Kifutottak a tömegbõl, az elöl álló, gyógyultember mellé álltak. Most már látták és tudták, hogybetegek. Sohasem éreztek ilyet. Eddig azt hitték, hogyegészségesek, mert a vezetõik gyermekkoruk óta eztmondták nekik. Most azonban ráébredtek: becsaptákõket. A polgárok közül néhányan könnyes szemmel aGyógyítóhoz mentek, aki néhány szót mondott nekik,majd megérintette a beteg testrészt, és meggyógyította.

Valódi öröm és boldogság költözött az emberek szívé-be, és a gyógyultak örömmel és vidáman ölelték megegymást. Úgy látták, mintha egymás testvérei lenné-nek, és látták a másik gyógyult ember arcán az élet ésegészség jeleit. Emlékeztek rá, hogy a küldött arca isilyen volt, pont ilyen. Bõrük rózsás lett, testük mozgé-kony és erõs, és lelkükben valami újat éreztek, amit ed-dig nem tapasztaltak. Csodálkozva kérdezték a Gyógyí-tót, aki azt mondta:

– Gyermekeim, amit éreztek, ez a szeretet, amelyetén adtam nektek, és amely titeket is összeköt ezentúl.

A gyógyultak a vezetõk elé álltak, és fioláikból azelöljárók elé szórták a pasztillákat:

– Ti azt mondtátok, hogy egészségesek vagyunk, deez hazugság! Ezek a pasztillák nem gyógyítanak, nincsszükségünk rájuk!

A többiekhez fordulva pedig ezt mondták: – Mi meggyógyultunk, láthatjátok! Ti is mindannyian

betegek vagytok, és a városunk vezetõi is betegek! Hát


nem látjátok? Nézzetek magatokra és egymásra! – rá-mutattak a vezetõ beteg lábára, a másik elöljáró kezénlévõ fekélyes foltokra, és a többiek betegségeire. A veze-tõk megilletõdve nézték magukat és a népet, de beteg-ségnek nyomát nem látták. Erre még idegesebbek let-tek, és felhevülve kiabálták:

– Miért engedjük tovább ezt a megszégyenítést ésgúnyolódást, emberek? Azonnal vessünk véget ennek amegalázó zsinatolásnak, büntessük meg a rend és a bol-dogság ellenségét!

A városi testõrség elfogta a Tanítót. A gyógyultakazonban a fekete könyvet lapokra szedve elosztották egy-más között, majd hazamentek.

A Tanítót azonnal kihallgatta a városi bíróság, de õnem felelt a kérdéseikre. Egyetlen mondatot mondottcsak, a bíróra és a legfõbb elöljáróra tekintve:

– Ha nem tartanátok magatokat egészségesnek, megtudnálak gyógyítani benneteket is. Így azonban, mivelegészségesnek gondoljátok magatokat, a betegségetekmegmarad, és a halálotokat fogja okozni.

Ekkor a város bírója intett, és azonnal meghozta azítéletet. A Tanítót az Egészségesek városa legfõbb ellensé-geként elítélték, majd az ítéletet másnap végrehajtották.Utolsó perceiben sokan látták, ahogy szenvedéseit szelí-den és panasz nélkül tûri, és gyakran felfelé nézve beszél.Az a hír terjedt, hogy az Atyjához beszél, aki elküldte õt,de senki sem értette ennek a jelentését. Utolsó monda-taira sokan emlékeztek késõbb is: „Ne féljetek a szenve-désektõl, hanem azoktól féljetek, akik becsapnak benne-teket. Aki engem követ, az valóságosan egészséges lesz.”

A legtöbben nem is törõdtek ezzel az eseménnyel,ki-ki bicegett és botorkált tovább az utcákon. Ám többvároslakó, aki személyesen jelen volt a Tanító ítéletének

20


végrehajtásán, észrevette, hogy testrészeinek egyike-má-sika talán beteg lehet. Erõsödött bennük a tudat: való-ban nem egészségesek. Döbbenettel szemlélték magu-kon a betegségre utaló jeleket, és ahogy megértették ál-lapotuk súlyosságát, sírva fakadtak. Sokan csatlakoztakaznap és késõbb is a gyógyultakhoz, a vezetõség mindenfenyegetése ellenére.

A város vezetõsége a Tanító halálát követõen törvény-be iktatta: „A fekete könyv lapjainak birtoklóira szigorúés soron kívüli bírósági ítélet vár, emellett továbbra is ti-los a betegség szónak és válfajainak puszta említése is.Megerõsítjük: a város polgárai egészségesek, és minden-ki, aki ettõl eltérõt mond vagy tanít, a városi bíróság elékerül, javait, ingóságait pedig elkobozzuk. Büntetés vármindenkire, aki a város jólétének és a polgárok boldog-ságának útjába áll!”

A gyógyultak kis közösségei minden tiltás ellenéreszaporodtak és növekedtek. Arcuk, termetük és járásukegészséges, életerõs volt, tekintetük sugárzott, szavaikkedvesek voltak. A városlakók észrevették ezt, de csakkevesen ébredtek rá saját betegségükre.

21


„Könyörülj rajtam, Uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem, Uram,

mert megháborodtak csontjaim!” (Zsolt 6,3)

emsokára a város vezetõje belehalt súlyos beteg-ségébe, és a város új vezetõt választott. Az újelöljáró azonban látta, hogy a város megosztot-

tá vált, és egyre többen nézegetik-vizsgálgatják betegtestrészeiket. Bár betegségre utaló jeleket õ maga nemlátott a városban, így gondolkodott: „A városnak a bé-kesség és az egység az érdeke, így mindenki kövesse sa-ját meggyõzõdését, és rend, békesség lesz a városban.”

Ezt hamarosan törvénybe is iktatták, így ki-ki meg-gyõzõdése szerint élhetett. A legtöbben továbbra semérezték magukat betegnek, és lenézték azokat, akik –ahogyan õk mondták magukról – a nagy Gyógyító ta-nításait követték.

A gyógyultak eleinte kisebb csoportokba tömörültek,majd – a törvény szigorának megszûnése után – nagyközösséget hoztak létre, és meghatározták mûködésükalapjait. Gyakran tanácskoztak és érveltek egymás kö-zött egészségrõl, betegségrõl, erkölcsrõl és hitrõl.

Ahogy telt-múlt az idõ, a gyógyultak közössége nagy-ra nõtt. Egyre többen csatlakoztak hozzájuk, azonbannem mindenki gyógyult meg, aki közéjük járt. Néhá-nyan nem szabadultak meg a betegségeikbõl, de rend-szeresen látogatták a közösségi alkalmakat, és tagokká,sõt idõvel tanítókká is váltak. Az elkövetkezõ hónapok

22

N


és évek alatt a gyógyultak közössége hasonlóképpen be-teges lett, mint az Egészségesek városa polgárai. A közös-ségbe azért elbicegtek, elbotorkáltak, a nagyot hallók ésa világtalanok is eljártak, azonban az állapotuk nem ja-vult. Ezt a helyzetet eleinte furcsállták, azonban a tagokmegnyugtatták egymást: „Mi egészségesek vagyunk,már meggyógyultunk, biztosan nem lehetünk betegek,hiszen a gyógyultak közösségéhez tartozunk!”

Egyszer a gyógyultak közösségének egyik elöljárójaszólásra emelkedett, bár jobb lábának gyengesége miattcsak az asztalon erõsen megtámaszkodva tudott felállni.Már egy ideje fájt a lába, ezért a szomszédjától kért párfájdalommentesítõ pasztillát, mert az urnákhoz nem voltszabad odamenniük a közösség tagjainak. Titokbanezekbõl szedegetett, hogy fájdalmai megszûnjenek. Kis-sé bizonytalanul állva ezt mondta:

– Testvérek! Mi gyógyultak vagyunk, mert a nagy Ta-nító meggyógyított bennünket! Kijelenthetjük, hogyEgészségesek városának az a része, amely nincs itt jelen,mind beteg, és a betegségeiben fog meghalni, ahogynagy Tanítónk mondta!

Ekkor kis hatásszünetet tartott. A tagok hangos„ámen”-nel bátorították a folytatásra.

– Mi azonban, akik a beteg és nyomorult városlakók-tól eltérõen teljesen egészségesek vagyunk, meg kell erõ-södjünk abban, hogy a nagy Tanító velünk van! Hûsé-gesen követjük a parancsait, és nem vegyülünk össze anyavalyás és beteg városlakókkal, akik méltatlanok a nagy Tanító magasztos üzenetének képviselésére. Õknem akarnak meggyógyulni, de mi meggyógyultunk!Ezért ezentúl nevezzük el magunkat hivatalosan Egészsé-gesek Közösségének, mert ezt a nevet megérdemeljük! Mél-tók vagyunk e névre, mert mi mások vagyunk, kiválasz-

23


tottak és gyógyultak! Mindenki más, aki nem gyógyultmeg, betegnek számít, így a várost, amelyben kénytele-nek vagyunk élni, mától kezdve Betegek városának fogjukhívni. Alkossunk szabályt, hogy aki nem így beszél a kö-zösségrõl és a városlakókról, azt a közösségünk vezetõtestülete elé visszük, és nem lesz része a közösségünknektöbbé!

A javaslatnak mindenki örült, teljes egyetértéssel fo-gadták. A szavazatok begyûjtése után még egyéb szabá-lyokat is megszavaztak a tagok, amelyek a mûködésüketrészleteiben is meghatározták. Pontos szabályokat alkot-tak a közösséghez tartozásról, az étkezésrõl és a minden-napi élet egyéb területeirõl is.

*

Idõvel az Egészségesek Közössége tovább növekedett, azon-ban egyre többször alakultak ki nézetkülönbségek kö-zöttük, amelyekben a gyülekezet vezetõ testülete hozottdöntést. A vezetõ testület tagjait minden tag tisztelte,példának tekintette. Õk voltak az egészség és a hit jel-képei, és egyre inkább õket szemlélték és követték. A tes-tület tiszteletre méltó tagjainak véleménye uralkodóvávált a közösségben, és minden döntési helyzetben a nagyTanító véleményeként fogadták el a testületi döntést.Idõvel a vezetõi testületben is ellentétek, pártok alakul-tak ki, így a döntéseket ki-ki a befolyásolás különbözõmódszereivel próbálta a maga javára fordítani.

Néhány év alatt az Egészségesek Közösségében csak igenkevesen nem szenvedtek valamilyen nyavalyától, de atagok között igen erõsen élt a meggyõzõdés, õk teljesenegészségesek. A Betegek városának lakóitól elszigeteltenéltek, önálló szabályok szerint, de idõnként bementek

24


25

a városba. Sok-sok könyvük jelent meg, szabályzatokkal,gyûjteményekkel és egyéb kötetekkel együtt, melyeketa tagok üdvözöltek, elõszeretettel forgattak, és beszélge-téseiken gyakran hivatkoztak a bennük található isme-retanyagra.

A tagok és a vezetõk külleme, arca, járása, ereje márnem volt olyan, mint régen, amikor a nagy Tanítóval ta-lálkoztak. Egyre jobban hasonlítottak a város lakóihoz.Gyakran hangoztatták egészséges voltukat, ezért a vá-roslakók számára is feltûnõvé, sõt visszataszítóvá vált abüszkeségük. Sokan fordultak el a városlakók közül is,ha látták õket, ahogy büszkén vonulnak, bicegnek az ut-cákon, piacokon, csoportokba verõdve. Tekintetük ho-mályos, mozgásuk is bizonytalan volt, hasonlóan a várostöbbi polgárához. Sokuk zsebében újra fiolák voltak, sõta tagok egymás között ezeket titokban adták-vették.

A közösség az idõ elõrehaladtával számos tanítás ésszabály terén megosztottá vált, és e belsõ viszály fenn-maradt hónapról hónapra, évrõl évre. A közösség tagjaiegyre betegebbek és gyengébbek lettek, de amikor rá-kérdeztek az elöljáróknál, miért érzik magukat erõtlen-nek, a vezetõk szigorúan néztek rájuk, és azt mondtáknekik: „Ti egészségesek vagytok, nincs betegségetek,menjetek békével, és éljetek a szabályaink szerint!”

*

Néhány hét múlva a közösség egyik összejövetelére vá-ratlanul vendég érkezett. Egészséges járására és arcáraazonnal felfigyeltek, s megilletõdötten, csodálkozva éskíváncsian fürkészték a látogatót. Sem az üdvözlés, semaz étkezés pontos szabályait nem vette figyelembe. Azösszejövetel végén felállt, és így szólt hozzájuk:


26

– Pontosan hét évvel és tizennégy nappal ezelõtt eb-ben a városban meghalt a nagy Tanító. A betegek ítél-ték el.

A teremben síri csend lett. Majd az egyik elöljárómegkérdezte:

– Ki vagy te és miért jöttél e közösségünkbe? Megza-varod a közösség rendjét tetteiddel és szavaiddal. Vagynem tudod, hogy nekünk szabályaink vannak, és azokatte most áthágtad?

A tagok helyeslõn bólintottak, és kíváncsian várták aválaszt a titokzatos vendégtõl. Õ így válaszolt:

– Én egy küldött vagyok. Azért jöttem e városba,hogy tudassam veletek a nagy Gyógyító üzenetét: ti issúlyos betegek vagytok. Nem vagytok egészségesek,sem boldogok, ahogyan a vezetõitek mondják. Mind-annyian betegek vagytok, és ha nem akartok meg-gyógyulni, betegségeitekben is haltok meg. Azért jöt-tem, hogy átadjam a gyógyulás üzenetét nektek. Aki be-teg, és a nagy Gyógyítóhoz megy, az meggyógyul.

A vendég elhallgatott, és reménykedve várta a jelen-lévõk válaszát.

– Mi nem vagyunk betegek, a betegek kint vannak avárosban! – kezdték mondogatni egyre hangosabban a testvérek. – Õket keresd meg, és nekik beszélj, ne ne-künk, mert mi egészségesek vagyunk! Minket a nagyTanító már meggyógyított! De azt sem tudjuk, hogy kivagy te, aki betegnek tartasz minket! Elõször tartsd be aszabályainkat, és utána közénk tartozhatsz és beszélhetsza közösségünk elõtt!

Egyre többen unszolták a vezetõség tagjait, hogy te-gyenek valamit az idegen eltávolítására.

A küldött végignézett rajtuk, mintha keresné azegészségeseket. De a tekintetek egészen homályosak


voltak, sok betegség és nyomorúság sújtotta a közösségtagjait.

Ekkor elõvett egy fekete könyvet. Ismerõs volt ez a könyv mindenkinek. Akkor néhány

embernek a lelkében felderengett a pillanat, amelyetévekkel azelõtt élt át a nagy Tanítóval. Egyesek lassanfelnéztek a jövevény fénylõ arcára, és érezték, hogy újraátjárja értelmüket, szívüket az élet és egészség árama.Egymás után sírva fakadtak, és kezükbe temették arcu-kat. A vezetõk egy része értetlenül figyelte a történése-ket, mások gondolataikba mélyedtek.

A küldött így szólt: – A fekete könyv tulajdonosa küldött engem, és azt

üzeni: betegek vagytok. Súlyos betegségekkel élitek azéleteteket, és azt hiszitek, hogy egészségesek vagytok.Aki ma felismeri, hogy beteg, jöjjön a nagy Gyógyító-hoz, ismerje el a betegségét, mert Õ meggyógyítja aztaz embert, és nem hal meg a betegsége miatt.

Néhányan azonnal letérdeltek. Másokat feldühített eza jelenet, ingerülten elhagyták a termet, és soha többetnem tették be a lábukat oda.

Sokan maradtak még a teremben, akik emlékeztekarra, amikor a nagy Tanító elõször beszélt nekik a fõté-ren. Igen, akkor valóban egészségesek voltak. Magukranéztek, és ugyanazt látták, mint akkor: súlyos betegek,pedig azt hitték, hogy már egészségesek. Ránéztek akönyvekre a polcokon, és ott volt a fekete könyv is, mel-lette az Egészségesek Közösségének szabályzata és egyébkönyvek, kiadványok. A teremben csak azok maradtak,akik felismerték, hogy súlyos betegek. Elõvették a fiolái-kat, és a pasztillákat a földre szórták.

Ekkor megszólalt a küldött: – Sokan közületek valamikor egészségesek voltak, de

27


újra megbetegedtek. Mindennap újra kérnetek kell a gyógyulást, és a nagy Gyógyító megadja nektek –mondta ünnepélyesen, majd így folytatta: – Mától kezd-ve a Tanító új nevet ad nektek: az Atya gyermekeineknevez benneteket, mert sírtatok, és elismertétek, hogybetegek vagytok. Azt üzeni: maga az Atya szeret titeket,és az õ szeretetét adja nektek. Ha mindennap kéritek agyógyulást tõle, úgy, ahogyan a fekete könyvben olvas-sátok, veletek lesz mindennap, a város utolsó percéig,amely hamarosan elérkezik. Nemsokára újra eljön hoz-zátok, és magával visz benneteket az õ országába, aholnincs betegség, fájdalom és halál.

A testvérek szívbõl felelték: – Ámen!A küldött nemsokára elment, bár marasztalták.Azon a napon sokan végleg elhagyták betegségeiket,

és soha többé nem akartak más vezetõt, mint a Tanítót– az õ szavát akarták hallani, vele akartak lélekben beszél-getni, és semmi mást nem akartak olvasni, mint a feketekönyvet. Sokan voltak, akik véglegesen meggyógyultak,és sohasem estek vissza betegségeikbe.

28


„Feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazság napja,

és gyógyulás lesz a szárnyai alatt…” (Malak 4,2)

városban tovább folyt az élet. Madártávlatbólnézve a szorgalmas polgárok derûsnek, életerõs-nek látszottak. Ültettek, házat építettek, folyt

a kereskedelem, csörögtek a pénzérmék mindenfelé, aházak díszes kapuiban és a forgalmas piacokon. Néhányvároslakó azonban felismerte beteg voltát, megszaba-dult betegségébõl, és csatlakozott az Atya gyermekei-nek közösségéhez.

Hét év elteltével egy reggel váratlanul hatalmas tûz-oszlop jelent meg a város szélén, és áthaladt a városon.Az emberek rémülten próbáltak menedéket keresni azolthatatlan tûz elõl, de nem volt menekvés. A lángnyel-vek a város minden zugába becsaptak, hamuvá tették a hatalmas épületeket. A kibírhatatlan forróságban a vá-ros rövid idõ alatt megsemmisült. Sokáig gomolygott afüstfelhõ az elhamvadt város fölött, amirõl csak azok ta-núskodhatnak, akiket közvetlenül a pusztító tûzoszlopmegjelenése elõtt egy titokzatos látogató egyenként ki-hívott a városból. Tekintete tiszta, megjelenése ünnepé-lyes, arca fényes volt. Végigjárta a város utcáit, és ráné-zett az övéire. Egy fekete könyv volt a kezében. Az Atyagyermekei azonnal megismerték, és követték õt – ettõlkezdve mindig vele jártak, bárhová ment.

29

A


KÖNYVAJÁNLÓ

A Bibliaiskolák Közössége Könyvkiadó

és a Spalding Alapítvány kiadványai

• Legkedvesebb bibliai történeteim – az Ószövetségbõl

Mészáros Katalin illusztrációival (kemény táblás album,

216 oldal, 43 színes, egész oldalas illusztrációval, 2790 Ft)

• Ellet Joseph Waggoner: Az örömhír (232 oldal, 1300 Ft)

• Ellen G. White: Krisztus példázatai (316 oldal, 1500 Ft)

• Dr. Elden M. Chalmers: Az agy csodálatos öngyógyító

képessége (200 oldal, 1250 Ft)

• Dr. Calvin L. Thrash – dr. Agatha M. Thrash:

Jó hír a cukorbetegségrõl – Meglepõ tények, természetes

gyógymódok (232 oldal, 1250 Ft)

• Dr. Agatha M. Thrash – dr. Calvin L. Thrash:

A magasvérnyomás-betegség természetes gyógymódjai

– Mini szakácskönyvvel. 2. kiadás (188 oldal, 1250 Ft)

• Sonnleitner Károly: Közösség (80 oldal, 500 Ft)

• Jerry A. Moon: Az isteni háromság tanításának története

az adventmozgalomban (80 oldal, 490 Ft)

• C. Mervyn Maxwell: Mondd el a világnak! A hetednapi

adventisták története (320 oldal, 1300 Ft)

• Tóth Gábor: Az elõkészület mint legfontosabb életelv

az utolsó napokban (48 oldal, 350 Ft)


• Vankó Zsuzsa: A bibliai tanítások rendszere (332 oldal,

1500 Ft)

• Tonhaizer Tibor: Egyetemes vallástörténet. 2., javított

kiadás (328 oldal, 2500 Ft)

• Vankó Zsuzsa: „Kit küldjek el…?” (236 oldal, 1380 Ft)

• Tóth Gábor: Az egészségügyi munka és a bibliai

evangelizációk összekapcsolásának elméleti háttere és gyakorlati

lehetõségei. Összegzõ tanulmány (28 oldal, 350 Ft)

• Tóth Gábor (szerk.): Eljött az idõ? A hús és az egyéb

állati eredetû termékek fogyaszthatóságának összegzõ kritikai

áttekintése (24 oldal, 350 Ft)

• Ha szép a gyermek… Biblia-tanulmányok óvodásoknak

(52 oldal, 500 Ft)

• Fehér János: Nemzetközi húskrízis. Húsételek a „maradék”

asztalán – meddig? (104 oldal, 650 Ft)

A KÖNYVEK MEGVÁSÁROLHATÓK

ÉS MEGRENDELHETÕK

A BIBLIAISKOLÁK KÖZÖSSÉGE KÖNYVKIADÓNÁL:

1062 BUDAPEST, SZÉKELY B. U. 22. III/7.

TELEFON/FAX: 06-1/267-3947, 06-20/379-6020

[email protected] o www.bikkiado.hu


Az Egeszs Varosa

Documents

Transcript of Az Egeszs Varosa