Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz

26
2009 AISZKHÜLOSZ LELÁNCOLT PROMÉTHEUSZ Fordította Trencsényi-Waldapfel Imre SZEMÉLYEK ERŐ ERŐSZAK HÉPHAISZTOSZ PROMÉTHEUSZ AZ ÓKEANISZOK KARA ÓKEANOSZ HERMÉSZ Történik Szküthiában, sziklás vidéken

description

A leláncolt Prométheusz a Prométheusz-trilógiának valószínűleg első darabja. Prométheusz, miután a titánok ellen folytatott harcában Zeuszt segítette, a tüzet és a mesterségeket az embereknek adta, akik így tudtak igazán emberi életet élni. Zeusz, a hálátlan zsarnok ezért a Kaukázus szikláihoz láncoltatta. Hiába akarja azonban meghunyászkodásra rábeszélni Okeanosz isten, hiába fenyegeti Hermész, Prométheusz hajthatatlan marad. Zeusz haragjában az Alvilágra taszítja. Az elveszett két további darabban - A megszabadított Prométheusz ill. A tűzhozó Prométheusz - úgy látszik, Zeusz is, Prométheusz is engedett, Héraklész, Zeusz fia felszabadítja a szenvedőt, s a trilógia az athéni Prométheia ünnep megalapításával, Prométheusznak, az emberekért magát feláldózó, a zsarnoksággal szembeszálló, kultúrát teremtő istenségnek méltó otthonába, Athénba való bevonulásával végződött. Mert Aiszkhülosz, a perzsa háborúk korának, az athéni demokrácia felfelé ívelő szakának fia ilyennek látta Athént, a szabadság védőjének, felelős polgárok közösségének, minden ellentét feloldójának.Merész szóösszetételekben gazdag, robusztus nyelve, erényeikben, bűneikben szinte emberfeletti jellemei, élesen, de sosem egysíkúan ábrázolt alakjai is ennek a küzdelmes és győzelmes kornak kifejezői voltak. Ilyennek látta őt Arisztophanész, aki Békák c. darabjában jellemzi karikírozva, de találóan. Legnagyobb hatása talán Prométheusz-drámájának volt, Shelley Aiszkhülosztól eltérő felfogásban, de őt folytatva írta meg a maga Prométheusz-drámáját.

Transcript of Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz

  • 2009

    AISZKHLOSZ

    LELNCOLT PROMTHEUSZ

    Fordtotta Trencsnyi-Waldapfel Imre

    SZEMLYEK

    ER ERSZAK

    HPHAISZTOSZ PROMTHEUSZ

    AZ KEANISZOK KARA KEANOSZ

    I HERMSZ

    Trtnik Szkthiban, szikls vidken

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 2

    ER A fld hatra mr ez itt, ahol vagyunk, a szktha tj, embernemjrta pusztasg. Hphaisztosz, az rd tartozik, hogy teljestsd, amit red bzott atyd: a meredek sziklhoz lncold ezt a nagy gonosztevt, bilincse elszakthatatlan vas legyen. Hiszen te vagy, kit meglopott, virgodat az embereknek adta, soktud tzed. E bnrt az istenek megbntetik, hogy megtanulja: Zeusz uralmt trni kell, s embert szeretni vgre abbahagyja mr.

    HPHAISZTOSZ Er s Erszak, immr semmi dolgotok, mit Zeusz parancsa rtt retok, kszen ll. De n alig merem, ki isten s rokon, viharcsapkodta sziklafalhoz ktni t, s mgis meg kell tenni, mert atynk szavt ki knnyen venn, slyos bajba jut maga.

    Promtheuszhoz

    Jzan Themisznek nagyralt gyermeke, parancs kt engem, hogy tged megksselek, embertelen szirthez, feloldhatatlanul, hol nem fogsz tbb halandt ltni s hallani, a tz napfny itt aszalja brdet, amg virga hervad, s rlsz, ha mr az jnek tarka kntsbe bujt a nap, s rlsz hajnalban, hogy flszll a dr megint. Kifogyhatatlan knjaid sorvasztanak, s ki megmentd lehet, nem jtt vilgra mg. Embert szeretni erre volt csak j neked! Isten ltedre istenekkel nem trdsz, s az emberekkel tbbet, mintsem kellene. Ezrt m ezt a zord sziklt rizheted, lmatlan llsz, trded be sem hajlthatod, s hasztalan sirnkozol szntelenl, a jajgats meg nem puhtja Zeusz szvt: az j urak mindig krlelhetetlenek.

    ER Akkor mirt idzl s mit sajnlkozol? Az istenektl megvetett istent mirt nem gylld, ki kincsed osztogatta el?

    HPHAISZTOSZ Rokonsg s bartsg mgis nagy dolog.

    ER Elismerem, de ht atyd szavt szabad kevsbe venni? Flelemre ez nem ok?

    HPHAISZTOSZ Knyrtelen vagy s elszntsggal tele.

    ER Mit sem segt siratni t, haszontalan erfesztssel ne trd magad te sem.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 3

    HPHAISZTOSZ Hogy gyllm sajt kezem mvszett!

    ER Mirt gylld? Hiszen beltni egyszer: a szenvedst nem mestersged hozta r.

    HPHAISZTOSZ De mgis, lenne brki ms a mestere.

    ER Csak egy nem terhes: lenni istenek felett kirlynak, s Zeuszon kvl senki sem szabad.

    HPHAISZTOSZ Tapasztalom, s nincs mit mondhatnk ellene.

    ER Mgsem sietsz bilinccsel megktzni t, hogy ttlenl tovbb ne lsson Zeusz atya?

    HPHAISZTOSZ Lthatja mr, hogy kszen ll a karperec.

    ER Tedd ht kezre, s megfesztve izmaid, fogj vasprlyt, szegezd a sziklhoz vele.

    HPHAISZTOSZ Meglesz az is, flmunkt nem csinlok n.

    ER Csapj r jobban, szortsd, ne hagyd lazn sehol, szrnyen ravasz s mg szkni tud, hol senki ms.

    HPHAISZTOSZ E kar szilrdan ll, mozdthatatlanul.

    ER Ksd jl a msikat le, hadd tanulja meg, akrmilyen blcs is, Zeusznl albbval.

    HPHAISZTOSZ Hisz rajta kvl vd nem rhet senkitl.

    ER Most mg tmr vask knyrtelen fogt egy lendlettel verd keresztl mellkasn.

    HPHAISZTOSZ , jaj, Promtheusz, egytt szenvedek veled!

    ER Szabdsz megint, s sznod Zeusz ellensgeit? Ne kelljen egyszer megsiratnod nmagad!

    HPHAISZTOSZ A szemnek elviselhetetlent lthatod.

    ER Azt ltom n, elnyerte ez, mit rdemelt. De szjazd ssze bordit krs-krl.

    HPHAISZTOSZ Kell, hogy tegyem, te mgse srgess ennyire.

    ER Bizony srgetlek n, de mg hajszollak is. Alja lpve hurkold ssze combjait.

    HPHAISZTOSZ Mr ksz a m, s nem is volt sok dolgom vele.

    ER Ersen rakd re szeges bilincseit, e mvedet kemny br tli meg.

    HPHAISZTOSZ Klsdhz mlt minden sz a nyelveden.

    ER Te knyeskedj csak, m szememre azt ne vesd, ha bennem tbb a bszkesg s az indulat.

    HPHAISZTOSZ Menjnk tovbb, mr tagjait bilincs kti. (El)

    ER (Promtheuszhoz) Most ggskdj, s az istenek tulajdont az egynapl embereknek osztogasd!

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 4

    Mit tudnak k enyhtni szenvedseden? Hazug nven neveznek gy az istenek: Promtheusz, hisz magad szorulsz tancsra, hogy e mestermbl itt kibontakozni tudj.

    Az Erszakkal egytt el

    PROMTHEUSZ (egyedl) , halhatatlan ther, gyors szrny szelek, forrsok, tenger szmtalan hullmain kel kacaj, te mindeneknek anyja, Fld, s te, mindentlt Nap, tekintsetek rem! isten vagyok s mivel sjtottak istenek.

    Nzztek, milyen gyalzat gytr engemet, vezrednyi idt fogok tszenvedni, az istenek j kirlya tallta ki szgyeneml ezt a bilincset. Jaj, jaj, a jelen s a jv bajokrt shajtozom n, fel fog-e egykor virradni a vgnap e knra?

    Mgis mit beszlek? n mindent tudok elre pontosan, mi lesz, vratlanul nem rhet engem semmi baj, s a rnk szabott sorsot nyugodtan kell viselni, tudva, hogy ers a vgzet, nem harcolhatunk vele. De elhallgatni sem tudom s elmondani sem azt, mi balszerencse rt. Az emberek kedvrt vettem ily igt magamra n: husng szrba tltve loptam el nekik a szikrt, mely minden mestersg mestere, s az emberek minden szksgben segt. Ily bnmrt most bntetsem szenvedem, bilincsbe verve, s nincs fejem felett fedl.

    Hah, hah, mily hang, mily illat szll felm lthatatlan, isteni-e vagy emberi vagy flisteni? Az, ki a fld peremn jn e szirthez, csak nzi szenvedsemet vagy tenni ksz? Isten vagyok, lsd, balsorsban, bilincsben is, Zeusz maga gyll, ms istenek is, haragot tpllnak ellenem k, mind, aki csak Zeusz hzhoz jr, amirt a halandkat szeretem. De, jaj, mi e zaj, mi mozog s kzelt? Keselyk csattognak? Hallom, a lgben lebeg szrnyak susogsa kl. Minden megijeszt, mi jhet mg.

    KAR Tlnk ne flj, mert e sereg barti szvvel kzelt a sziklafalhoz,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 5

    sebesen ver a szrnyunk, br nehezen bocstott tnak atynk, frge szelek suhansa hajtott. Mert vaskalapcs zaja jrta t a barlang regt, s flnk szivem szzi szemrme oszlik, szrnyas szekeren sietek sartlan.

    PROMTHEUSZ jaj, jaj, sokgyerek Tthsznek a lnyai, s az egsz fldet tkarol, soha meg nem nyugv r, keanosz atya gyermekei, lsstok e zord bilincset, amely idelncolt engem e szirthez, llok magas rhelyemen, s nincs, ki irigyli tlem.

    KAR Ltom, Promtheusz, s feketn borul szememre felh tele knnyel, amikor gy kell tgedet ltnom, kvekhez hozz szrad testedet itt eme rt bilincsben. Mert az Olmposzon j urak a kormny, velk j trvny az r: Zeusz szava durva nkny, a rgi hatalmakat eltntette.

    PROMTHEUSZ Szmzne a fld mlyre, azon tl, hol a holtakat rizi Hdsz, Tartaszosz aljn br tartana fogva rkre bilincs, hogy senki, sem isten, sem pedig ember rajtam ne nevessen. Most itt lebegek, s ellenfeleim kromnak rlve kacagnak.

    KAR Ki volna oly kemnysziv az istenek kztt, aki mg nevetni tudna sorsodon? Siratnak is, egyedl Zeusznak tartja konokul mindig a haragot, tle fggenek Uranosz gyermekei, s nem nyugszik, mg szve a bosszura hezik, vagy valamely ravaszabb isten veszi t hatalmt.

    PROMTHEUSZ Egykor, bizony gy van, br e nehz bkly kti gzsba a tagjaimat, rm fog szorulni az gi kirly, mert amaz j tervet tudom n, mely megfosztja hatalmtl. Nem bvl engem mzdes sz,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 6

    fenyegethet, s meg nem rettenek n, titkomat el nem rulom addig, e kegyetlen lncot amg le nem oldja, s meg nem fizet egyszer mltatlanul eltrt knjaimrt.

    KAR Te vakmer vagy, a csaps nem trte meg dacodat, nagyon szabad szavakra nylt a szd. De engemet aggodalom tlt el, remeg szvem, csak a te sorsodat fltem, hogy fog a rvbe hajd rni annyi kn s baj utn? Hisz Kronosz fit megkzelteni nem lehet, a szve hajthatatlan.

    PROMTHEUSZ Jl tudom n, hogy zord s a kezben maga tartja a trvnyt, mgis elbb vagy utbb meg fog lgyulni, mikor baj zdul r, s indulatt mr megzabolzva lpne barti frigyre velem, s kedvemben jrni igyekszik.

    KARVEZET Elttnk nyltan szlj s mindent mondj el neknk, hogy Zeusz bnsnek tged mily bnben tallt, mirt rtt rd ilyen keserves bntetst. Mindezt tudasd velnk, ha nem fraszt a sz.

    PROMTHEUSZ Bizony beszlni rla gytrelem nekem, de ppenoly fjdalmas az, ha hallgatok. Mikor harag tmadt az istenek kztt, s egyms ellen indtottak hbort - Kronoszt akarta trnjrl lednteni egy rszk, hogy kirlyuk Zeusz legyen, viszont nem trtk Zeuszt maguk felett a tbbiek -, akkor, habr az n tancsom volt a j, az gtl s Fldtl szrmaz Titn-fiak nem hallgattak rem, szeld beszdemet megvetve durva gggel azt remlte mind, hogy nyers er hatalmukat megvdheti. De engemet kioktatott anym, Themisz s Gaia - mert egy isten ez, de soknev - jvnkre nzve adott szent jslatot, nemegyszer mondta: nem segt a nyers er, de csellel gyzhetnk hatalmasabbakon. Mindezt hiba mondtam el nekik, nem is figyeltek erre, nem becslve meg szavam. Legjobbnak ily krlmnyek kztt nekem anymnak oldaln llnom mutatkozott s Zeuszt tmogatni, hogyha h, h trsaknt. Tancsaim szerint rejtette Tartarosz mlysgesen stt ln az s Kronoszt

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 7

    s a vle harcolkat el. Teht nekem az istenek kirlya ezt ksznheti, s ily csfosan fizette meg szolglatom! A zsarnoksggal mindig egytt jr e kr: bartaikban sem mernek megbzni k. De mg e krds htra van, mi volt az ok, mirt gytr, megmondom n vilgosan. Alighogy atyja trnjn lt az j kirly, elosztogat mindent az istenek kztt, egyiknek ezt, msiknak azt, megosztozik velk hatalmn, m a sok bajt szenved halandkkal nem gondol, st azt tervezi, hogy elpuszttja ket s j fajt ltet el. S nem mondott ellent ennek senki sem, csak n! Mertem, s az emberfajt ez attl vdte meg, hogy sszetrve Alvilgra hulljanak. Ezrt grbti szenveds a tagjaim, hogy elviselni kn, de knos ltni is. Halandkat szntam meg n, de sznalom nem jut nekem, kegyetlenl bnt Zeusz velem, s most lssa ennek szgyent, ha rm tekint.

    KARVEZET Az ksziklbl vtetett, s a szve vas, ki t nem rzi slyos szenvedsedet, Promtheusz, ezt ne lttam volna br soha, de lttam, s szvembe szrt a fjdalom.

    PROMTHEUSZ Bartaimnak gytrelmes ltvny vagyok.

    KARVEZET De mondd, nem tettl semmi mst ezen kvl?

    PROMTHEUSZ Azt, hogy vgrjt ne sejtse senki meg.

    KARVEZET Ilyen betegsg ellen mily gygyrt tallsz?

    PROMTHEUSZ Az emberek lelkbe loptam vak remnyt.

    KARVEZET Szegnyeknek nagy kincset adtl evvel is.

    PROMTHEUSZ S adtam hozz mg lngszem tzet nekik.

    KARVEZET Ht most a tz az egynaplk birtoka?

    PROMTHEUSZ s mindenfle mestersgre ez tant.

    KARVEZET Ez volt teht a bn, amrt Zeusz tgedet...

    PROMTHEUSZ ...gy knoz, s meg nem laztja lncaim.

    KARVEZET S knszenvedsednek hatra szabva nincs?

    PROMTHEUSZ szab hatrt csak, Zeusz, ha gy tetszik neki.

    KARVEZET s tetszik- majd? Van remny? Nem ltod t, hogy tvedtl? S hogy tvedtl, kimondanom nem kellemes nekem, s neked kn hallani. De hagyjuk ezt, inkbb feloldozst keress.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 8

    PROMTHEUSZ Knny annak, kit baj nem rt, a szenvedt a biztos partrl blcs szavakkal inteni. Magam tudom legjobban, mit kvettem el, amit tettem, megtettem, most is vllalom: az emberek prtjt fogtam s elbuktam n. De mgse vrtam bntetseml, hogy itt gnek tr sziklk kztt sorvadjak el, magnyos ormon, mit szomszd se ltogat. De mr a meglev bajrt ne srjatok, inkbb a fldre szllva halljtok szavam, s a vges-vgtelen jvbe lssatok. Higgytek el nekem, higgytek el, ha most velem szenvedtek egytt, egyre vndorol s hol itt lakik, hol ott keres tanyt a baj.

    KAR Hvsodnak szvesen tesznk eleget, Promtheusz! Mr frge kocsinkat s az theri plyt, hol a sas szll, kecsesen szkell lbbal elhagyjuk s megllunk e kves talajon. Mondd el neknk minden bajodat legellrl.

    KEANOSZ (fellp) Hossz utakat jrva be, hozzd ime eljvk n is, Promtheusz, sasparipmat nem zablval, csak gondolatommal irnytom. Mert tudd meg, a sorsod nekem is fj. Rokonom vagy, ez is mr elegend, de a vr ktelkn tl nincs senki, akit tbbre becslni tudnk nlad. Mg megtudod: ez nem res fecsegs, hi hzelgs, de val, nosza ht, mondd, mit tudok n segteni? s nem fogod azt mondhatni, hogy l igazabb hived keanosznl.

    PROMTHEUSZ Mi ez megint? Ht eljttl hozzm te is, hogy szenvedseim tanja lgy? Hogyan merted hullmaid s a kvel nmagt beboltoz barlangot hagyni el, s a vas szlanyjt, e fldet ltogatni? Hogy balsorsomat lsd s egytt szenvedj velem? Ht nzd e ltvnyt: az, ki Zeusz bartja volt s egykor hatalmrt egytt kzdtt vele, miatta mily knok kztt vergdik itt.

    KEANOSZ Ltom, Promtheusz, s tancsra ksz vagyok, javad keresve, br fortlyos vagy te is. Ismerd meg tenmagad s vltoztass elveden, mert vltozott az r az istenek fltt.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 9

    Ha mindig ily konok s lesre fent szavak replnek ajkadrl, brmily magasban l, meghallja Zeusz, s kl benne j dh ellened, mihez kpest gyerekjtk e mostani. Benned, szegny, sznjk a rgi indulat, s azt keresd, e knoktl hogy menteslj. gy gondolod taln, avult e blcsessg, igazsg mgis, , Promtheusz, s az marad, hogy gy jr az, ki nyelvt meg nem fkezi. Mgsem szeldlsz, nem volt mg elg a baj, ahhoz, mi mris rt, jabbakat kvnsz. Ha elfogadsz engem tantmesterl, nem rgsz tovbb az sztkn, beltva, hogy zsarnoknak nem kell tettrt felelnie. n elmegyek most s kisrletet teszek, taln ki tudlak knjaidbl vltani, csak csendesedj le, s ne vtkezzk a szd. Vagy nem tudod, ki blcsebb vagy mindenkinl, a nyelvelsnek hogy kijr a bntets?

    PROMTHEUSZ Irigyellek, ha nem helyeznek vd al csupn azrt, hogy nvelem trdni mersz. Hagyd abba mr s tbb ne is gondolj velem, engesztel szavadra gysem enged . Vigyzz magadra, bajt ne lss utad miatt.

    KEANOSZ Sokkal jobban trdsz msokkal, mint magad sorsval; nem szavad, tetted mutatja ezt. De vissza nem tarthatsz te engem, indulok, s bzva bzom abban, hogy megadja Zeusz nekem, hogy bntetsedet feloldja mr.

    PROMTHEUSZ Dicsrlek rte s abba nem hagyom soha, jindulatban nincs nlad hiny, de ne fradj gyemben mgse, mert haszontalan minden fradsgod, brmennyit fradozz. Bkben lj, tlem tvol tartvn magad. Mert n azrt, hogy engem balszerencse rt, nem kvnom, hogy msok bajba jussanak. Nem n, hisz pp elgg fjdalmas nekem testvrem sorsa, Atlasz, ki napnyugat vidkein megllva g s fld oszlopt hordozza vlln, mint irtzatos terhet. A Fldnek szrnyszltt fit, Kilikia barlangjnak lakjt egykor, szzfej szilaj Tphnt is sznakozva lttam n: legyzetett, ki minden istennel dacolt. Szz torkon t sziszegve szllt a borzalom, flelmes fnyt villmlott mindegyik szeme, s mr kszen llt Zeusz trnjt elpuszttatni. De jtt s eltallta Zeusz ber nyila,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 10

    a villm, mely leszllva tzlngot lehelt, s elhallgattatta felfuvalkodott szavt, mert thatolt a tz a belsrszeken, s hamvba roskadott a lzad er. s most, akr a dgtetem, haszontalan, tengerszoros partjra vetve nylik el, az tna slyosan flje tornyosul, magas hegyormon l s izz vasat ver ott Hphaisztosz, s innt tr egykor majd el a tzfolyam, kegyetlen foggal falva fel a termkeny Sziclin a tg mezt. Lngot lihegve hord a szl tzes nyilat, ept okdva ily vihart kavar Tphn, br villmval Zeusz sznn gette mr. Tapasztaltl te is sokat, nem is szorulsz tancsaimra, mentsd, ahogy tudod, magad, nekem pedig sorsom ki kell mertenem, mg Zeusz haragja ellenem lecsillapul.

    KEANOSZ De azt, Promtheusz, nem tagadhatod te sem, beteg lleknek hogy beszd az orvosa?

    PROMTHEUSZ Ha sz a szvhez lgyan s idben r, s erszakosan nem kezel dagadt dht.

    KEANOSZ A tettre ksz jszndkban mgis milyen hibt tallsz? Vilgosts fel engemet!

    PROMTHEUSZ Felesleges munkt s knnyelm jszvet.

    KEANOSZ Ha ms bajom nincs, ezt mg elviselhetem, mert j ltszatnl jobb a gondolat, ha j.

    PROMTHEUSZ Kitnik mg, hogy ez rm illik pontosan.

    KEANOSZ Vilgosan beszlsz, hogy menjek mr haza.

    PROMTHEUSZ Nehogy rszvted mg meggylltt tegyen.

    KEANOSZ Annl, ki trnszkre mostansg kerlt?

    PROMTHEUSZ rizkedj attl, hogy dht magadra vond!

    KEANOSZ Sorsod, Promtheusz, ln tantmesterem.

    PROMTHEUSZ Ht menj, siess s tartsd meg szjrsodat.

    KEANOSZ Mr indulok, nem vrva biztatsodat. A szles, gi t fnyes port veri fel szrnyval lovam, s rl, hogy otthonos istllban fognak pihenni tagjai. (El)

    KAR Siratlak n, slyos a sorsod, Promtheusz, veled rzek, s szemeimbl patakokban fakadozva hull a knnyem mosogatva hamvas arcom. Nem irigyel rte senki,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 11

    hogy a rgi istenekhez kimutatva Zeusz a ggjt maga szabta rd e trvnyt.

    Egsz vidknket a jajsz bejrja, a panasz vreidrt s magadrt zg, ami volt, a bszkesgtek, odalett a szp dicssg, Nyugat is miatta gyszol, s a te knodat megosztjk a magasztos zsinak terein lak halandk,

    Kolkhisz fldje szz laki, harcban kik meg nem remegnek, harci npe Szkthinak, kik tanyznak a fld szln, Maitisz tava mellett,

    rja np, Arsz virga, kik Kaukzus kzelben sziklavrban fenn lakoznak, hsi hadsereg, rchegy drdt zgva ragadnak.

    Egyetlen ms titnt lttunk leigzva idig ilyen szttrhetetlen rcktelekkel, az isteni Atlaszt, aki vlln tartja a vgtelenl nehz terhet, az g meg a fld tengelyt s nyg alatta.

    Morajlik a tenger, hullmai bgve verdnek a parthoz, felnyg a mlysg, a fld le mlyn Hdsz fortyog feketn, s nygnek a szent folyamok forrsai fj jajjal.

    PROMTHEUSZ (hossz sznet utn) Ne higgytek, hogy nhitt dacbl hallgatok, de szvemet mardossa a felismers, mert ltnom kell, hogy nvelem hogy bntak el. Ez j istensgeknek itt pedig ki ms szerzett hatalmat s tekintlyt, ht nem n? De errl hallgatok, hisz tudjtok ti is. Elmondom inkbb azt, a balga emberek mily sok csapst megrtek, mg rtelmet n adtam nekik s hogy sszel lni tudjanak. Haland embereknek ezt fel nem rovom, csak ismerjtek meg ti jszndkomat. Elbb, ha lttak is, hiba lttak k, s amit hallottak, azt sem rtettk, akr az lomkpek, ltk vgig letk,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 12

    mindegy volt minden, tglbl a nap fel nem tudtak rakni hzat s megmunklni ft, de fldbe stk magukat, mint a serny hangyk, barlang zugban, hol nem jr a nap. Nem ismertk a tl s illatos tavasz s a term nyr szilrd ismertetjelt, terv nlkl vgeztk minden munkjukat mindaddig, mg n nem mutattam meg nekik a felkel s letn csillagkpeket. Okoskodsuk legjavt, a szmot is javukra feltalltam s a betvetst, s a Mzsk anyja lett a h Emlkezet. Elszr n fogtam jromba barmokat, igt s a terhet hordva hogy rabszolgaknt az embertl a slyos munkt tvegyk, szekr el a hmot kedvel lovat befogtam, s arra bszkk most a gazdagok. Fel nem tallta tengert szeldel hajk vitorlaszrnyt sem helyettem senki ms. Ki feltalltam ennyi eszkzt emberek javra, most magamnak egy j tletem sincs, mely e rm szakadt bajbl kimentene.

    KARVEZET Mltatlanul szenvedsz, cserbenhagyott az sz, llsz tveteg, mint rossz orvos, mikor beteg, csggedt vagy s tancstalan, mert nem tallsz gygyrt, amellyel orvosolhatnd magad.

    PROMTHEUSZ Mg jobban elcsodlkozol, ha megtudod, hogy n agyaltam mg kis sok mesterfogst. A legnagyobb j mindezek kzl: ha kr tmad meg embert, nem volt orvossg sehol, mit enni vagy inni vagy mit kenni kell, de gygyszer hjn sorvadoztak, mg csak n meg nem mutattam, hogy kevernek balzsamot, minden betegsg ellen mst s mst gygyszerl. Megllaptottam sokfle jslatot, n vlasztottam szt elszr, hogy melyik lom vlik valra, mit jelentenek a hangok s az tkzben tallt jelek. s n mutattam meg horgaskrm sasok rptt, mikor baljslat vagy kedvez, melyiknek mily szoksa van s termszete, harcban melyik madr melyik madrral ll, s melyik melyikkel fr meg bkessgesen, a sma belsrszeket megnzni jl, az istenek milyen szn ept s milyen mj tarkasgt s szp arnyt kedvelik. Az ldozat nehz mvszetre n vezettem r az embert, zsrral eltakart forgcsontot s a vgtagot hamvasztva el,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 13

    a tz titkos jelre nyitva r szemk. Elg ez is mr. S fld alatt rejtzkd, az emberek hasznra vl kincseket, rezet, vasat, s ezstt s aranyat ha n meg nem lelem, ki hozta volna fel nekik? Tudom jl, senki, kr tovbb beszlni is. Tudd meg teht, egy rpke sz mindent kimond: ember minden tudsa ntlem val.

    KARVEZET Ne nzd mrtk felett az ember javt, trdj sajt bajoddal, gy remlhetem, hogy majd bilincseid lehullanak s megint albbval magnl Zeusznl sem leszel.

    PROMTHEUSZ A vgzetet beteljest Moira ms sorsot szabott ki rm, ezernyi szenveds rn leszek csak n e lncoktl szabad. A vgzet ellen nem segt mesterfogs.

    KARVEZET Ki szabja meg teht a vgzet tjait?

    PROMTHEUSZ Moirk s Erinnszek, kik nem felejtenek.

    KARVEZET Ezeknl Zeusz is gyengbbnek mutatkozik?

    PROMTHEUSZ A vgzetet bizony ki nem kerlheti.

    KARVEZET Ms vgzet is van, mint hogy uralkodik?

    PROMTHEUSZ Ne krdezz, mert jvjt fel nem trhatom.

    KARVEZET Szentsges titkot riz rejtelmes szavad.

    PROMTHEUSZ Msrl beszlj inkbb, nem rkezett el az id, hogy ezt kimondjam; annl jobb, minl nagyobb homlyba burkolom, csak gy leszek a knoktl s e rt bilincsektl szabad.

    KAR Zeusz a vilg ura, csak ne szlljon szembe velem hatalommal, s n soha el ne mulasszam az isteneket jmbor lakomn ldozattal engesztelni atym, keanosz partjai mellett, nyelvem is rzm a bntl, vltozatlan gy maradjon letem folysa.

    des a lt, ha remny btort mindig, amg lsz csak, a jkedv fnyes rmmel a lelkedet lteti, m tjr a hideg, hogyha tgedet elnzlek, te szegny, marcangol a kn, mert nagyon elbizakodtl, s Zeuszt nem flve az embert tlbecslted, , Promtheusz. Kedvesem, hol a hla? Sehol se leled fel azt, ki segthet. Aki egy napig l, az ember? Elfeleded, milyen , tehetetlen, ertlen, halovny, akr az lom,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 14

    vakon l, a sttnek a foglyaknt. Emberi szndk meg soha nem histhat Zeusz tervbl semmit.

    Sorsod erre tantja meg azt, aki lt, szegny Promtheusz. Hanem egykoron n daloltam ms neket is, lakodalmadon ott, hol a frd meg a nszra kszen az gy vrt, amikor kifizetve a vpnzt, hugomat bevezetted, Hsziont, a kzs kerevetre, s hitvesed lett .

    I fellp, tehn-alakban, homlokn szarvval, riadt tekintettel

    I Mily fld ez? A npe milyen? Kit kell ltnom e szirthez ktve, amint r szl ostora csap? Mi a bn, amirt szenvednie kell? Bjdosva hov tvedtem el n, nyomorult lny? Jaj, jaj, fulnkot engedett belm a bgly, s Argoszt ltom megint, a Fld szlttt, ezerszem psztoromat, segts meg, , Zeusz! Kzeleg, lnokul emeli rm szemt, hiba halt meg, fld be nem fogadja, feljn az Alvilgbl, s engemet z, akr a kutyk a vadat, a parti homokon tova tlen-szomjan.

    A zene szl, megktve viasszal a ndszl altat dallamokat susog. De jaj, de jaj nekem, mg hova visznek el ttalan tjaim? Micsoda bn az oka, hogy jrmod alatt kell gytrdnm, Kroniosz? Sorsom a szenveds, mert bgly z, s a rettegs elvette mr az eszemet, s te knzol.

    Vagy elgjek a tzben, vagy betakarjon a fld, vagy a tengeri szrnyek el vess, ezt az egy kegyelmet meg ne vond uram! Elg e bolyongsbl nekem, szenvedtem sokat, s nem tudom, hol fogok enyhlst tallni. A szarvat visel lny szava eljut-e hozzd?

    PROMTHEUSZ Mr hogyne hallgatnm e bgly-zte lnyt, ki Inakhosznak sarja? Megszerette Zeusz, de most a vgelthatatlan bujdosst rknyszerti Hra istenn dhe.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 15

    I Te ki vagy s honnan ismered apm nevt? Mondd meg ezt nekem, szegnynek! Te magad is szenvedsz, de te engem, a szenvedt, gy, ahogy illik, nevezel meg, s a nyavalyt, amivel az isten sjtott gy, hogy e vndor sztn z tova engemet folyton, jaj!

    Nyargalva jttem n ide, hesen, csfosan ugrndozva, mire Hra haragja knyszert. De kiket sjt itt a sors kivlem is ppen ilyen bajokkal? Mondd az igazat, tudasd velem, mi vr rem mg, mi szenveds, van- remny a gygyulsra? Mondd, ha brmit is tudsz, fennszval, hogy hallja a bujdos leny.

    PROMTHEUSZ Mit tudni vgyol, elmondom vilgosan, nem burkolom talnyba, egyszer legyen a sz, bart ha krdez. Embernek tzet ki fldre hozta, m Promtheuszt ltod itt.

    I Az sszes emberek javra vlt e tett, szegny Promtheusz, ht mirt e bntets?

    PROMTHEUSZ Ezrt panaszkodtam, most hagytam abba csak.

    I Nem mltatsz arra ht, hogy vlem is kzld?

    PROMTHEUSZ Csak mondd, hogy tudni mit kvnsz, s megtudhatod.

    I Ki az, ki sziklhoz szegezte tagjaid?

    PROMTHEUSZ Zeusz tervt hajtja vgre Hphaisztosz keze.

    I S mik voltak bneid, hogy rtk gy fizetsz?

    PROMTHEUSZ Hallhattad: erre nzve nincs tbb szavam.

    I Akkor tudasd a rgen szenvedvel ezt: bolyongsom vgre hol s mikor jutok?

    PROMTHEUSZ Tudsnl tbbet r a nem tuds neked.

    I Ne titkold mgse, mit kell mg killanom.

    PROMTHEUSZ Nem rzm n fltkenysgbl titkomat.

    I Mirt ksel teht mindent kimondani?

    PROMTHEUSZ Mert fltelek, hogy szved megszakad bele.

    I Csak addig flts, amg nem bntasz meg vele.

    PROMTHEUSZ Ha knyszertsz, beszlni kell, figyelj teht.

    KARVEZET Ne mg! Hiszen szvesen hallannk mi is a lny sajt szjbl szenvedseit.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 16

    Engedd, mi eddig rte, mondja el maga, a folytatst utna tled tudja meg.

    PROMTHEUSZ Illik, hogy teljestsd, I krsket, hisz k atyd nvrei, s klnben is, sorsunkat elsiratni akkor rdemes, hozz ert mertennk brmily nehz, ha az, ki hallja, egytt knnyezik velnk.

    I Nem is tudok nektek szt nem fogadni n. Nyiltan beszlek, mindent megtudtok teht, br fj arrl mg szlnom is, hogyan szakadt rem az istentl kldtt vihar s hogyan rontotta el szp termetem kegyetlenl, Mert ltomsok ltogattak jszaka lenyszobmban s rbeszlve szltak gy, hizelked szavakkal: , boldog leny, mirt maradnl szz tovbb, mikor neked a legdicsbb nsz juthat osztlyrszedl? Szivben hordja Zeusz a vgy nyilt, s eped szerelmedrt, Zeusz gyt, gyermekem ne merd kevsbe venni; menj ki csak, Lern krl, hol mly a f, s apd nyjt legeltetik, ott oltsa szomjt rajtad Zeusz tekintete. Ily lmok ltogattak minden jszaka, mg egyszer rszntam magam jelenteni apmnak jszakim rettegseit. Pth s Ddna jshelyre kld sok hrvivt kitudni istenk szavt, hogy mit beszljen s tegyen kedvk szerint. De visszatrve rthetetlen jslatot, ktrtelmt, homlyosat hoztak csak k. Vgl vilgosan beszl szzatot hall Inakhosz, mely flrerthetetlenl gy hangzik: engem hztl ldzzn el, vilg vgre bujdokoljak hontalan, ha nem kvnja, hogy Zeusz tzszem nyila egsz nemzetsgt egyszerre irtsa ki. Igy megfogadva Loxiasz tancsait, elz s bezrja ajtajt, habr sem n, sem nem gy akarta: tenni kell, amit hatalmas gyepljvel Zeusz kiknyszert. rtelmem s termetem rgtn megvltozott, szarvat hord homlokom, s a lgy cspse olt vad szenvedlyt belm szkellni nyugtalan. gy rtem el Kerkhneia kellemes vizt s Lern forrst; rizm, a Fld fia, Argosz legeltetett, a vad termszet, srre ntt szemekkel lesve lpteim, amg a sors megfosztja t vratlanul az lettl, de engemet bgly-fulnk

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 17

    hajszol tovbb a fldn, isten ostora. Most mr tudod, mi megtrtnt. Ha ismered jvmet is, kimondhatod, kmletes szavak hazugsggal ne enyhtsk, hiszen a mesterklt beszdnl nincs nagyobb csaps.

    KAR jaj, ne, ne beszlj! mg soha nem kellett fleimmel ily klns szavakat befogadnom, vagy ltnom ilyen szrny ltvnyt, szenvedi, szgyeli, rettegi lelkem, fjdalom jghideg le jr t. sors, sors, borzalom ltni is azt, mi bteljesedett In.

    PROMTHEUSZ Pedig korn sirnkozol s mris remegsz. Vrj mg, mg azt is megtudod, mi htravan.

    KARVEZET Beszlj s ne titkolzz. A nagybetegnek is knnyebb, ha tudja, mit kell mg szenvednie.

    PROMTHEUSZ Knnyen beteljeslt, amit kivntatok elbb: mit szenvedett s hogyan szegny leny idig, elbeszlte nektek maga. Halljtok most a tbbit is, mi szenvedst kszt el szmra Hra bosszuja. S te, Inakhosz lenya, jl figyelj rem, most megtudod, hogy meddig kell bolyonganod. Elszr is fordulva Napkelet fel elrsz a fldre, melyet fel nem szntanak, tallkozol kbor szkthkkal is, fonott kasokban laknak k, jl grdl kocsin, s jbl kilnek messzerppen nyilat. Ne menj kzel hozzjuk: szedd a lbadat, a tenger-csapkodta sziklapart fel siess. Bal kz fell a vas-kovcs khalpszokat tallod, mde tlk rizkedni kell, vendghez durva np, kegyetlen emberek. A Hbrisztsz folyhoz rsz: e nv tall, bel ne lpj, tkelni rajta nem lehet, amg csak el nem rsz a Kaukzushoz s a legmagasabb ormot meg nem ltod: ott mg kis forrs a nagy foly. A csillagok szomszdsgban kelj a hegygerincen t s dl fel haladj, a frfit megvet Amaznok hadt tallod, egykoron Themiszkrt lakjk majd Thermdn krl, hol Szalmdsszosz ble ellensgesen fogad hajt s hajst, akr a mostoha. Ez asszonynp megmondja majd, hogy jutsz tovbb. Amerre szk kaput nyitott a tengerr, a kimmer fldszoroshoz rsz, btran haladj

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 18

    el ott s a Maitiszt keresztlgzolod. Az tkels emlke majd rkre l az emberek kztt: a Boszporosz neve innt ered. S te mgy tovbb s elhagyod Eurpa fldjt s zsiba rkezel. Az istenek kirlya nem srtett-e meg minden jogot? Magnak megkivnta ezt a fldi lnyt, s hazjbl kildzi. Szegny leny, bizony kegyetlen vlegny jutott neked, hisz gy tekintheted, hogy az mg csak nyitny, mit eddig elmondtam neked.

    I jaj nekem!

    PROMTHEUSZ Mris keservesen jajgatsz, de mit teszel, ha megtudod, hogy mennyi baj van htra mg!

    KARVEZET Ht mg tbb szenvedst is jsolhatsz neki?

    PROMTHEUSZ Csapsoknak vihar-kavarta tengert.

    I Mirt is lek gy, nem jobb-e hirtelen levetni itt e zord ksziklrl magam, hogy lent a mlysg minden szenveds ell megvjon engem? Jobb egyszerre halni meg, mint elszenvedni naprl napra j csapst.

    PROMTHEUSZ Nehz is volna elviselned gy az n balsorsomat, ki meg se halhatok soha, habr ez hozna knjaimra enyhlst. Az van kiszabva rm, hogy vget akkor r a gytrelmem, ha Zeusz hatalma elbukik.

    I Az is lehet, hogy Zeusz se lesz mindig kirly?

    PROMTHEUSZ rlsz, gy gondolom, ha ezt megrheted.

    I Mr hogyne! Hisz Zeusz mrte rm e szenvedst.

    PROMTHEUSZ Ht emlkezz szavamra, mert beteljesl.

    I Kirlyi plcjtl t ki fosztja meg?

    PROMTHEUSZ Meggondolatlan tervekkel sajt maga.

    I Hogyan? Tudasd velem, ha szlni nem tilos.

    PROMTHEUSZ Oly nszra lp, amit meg kell majd bnnia.

    I Istenn lesz a vlasztott, vagy fldi n?

    PROMTHEUSZ Ne krdezzl, beszlnem errl nem szabad.

    I S kirlyi szkbl e n forgatja ki?

    PROMTHEUSZ Ez szlni fog fit, ki atyjnl nagyobb.

    I s nincs, ki elhrtsa ezt a vgzetet?

    PROMTHEUSZ Csak n, ha nem leszek bilincsbe verve mr.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 19

    I S ki oldja meg bilincseid, ha tiltja Zeusz?

    PROMTHEUSZ A vgzet ez: ki gykodbl szrmazik.

    I Hogyan? Fiam lesz az, ki tgedet felold?

    PROMTHEUSZ Utdod a tizenharmadik izen.

    I Rejtelmes jslatod mg most sem rthet.

    PROMTHEUSZ Ne krdezskdj balsorsod fell tovbb.

    I Mit egyszer mr igrtl, tlem meg ne vond.

    PROMTHEUSZ Az egyiket megadhatom kett kzl.

    I Nevezd meg ket, s hadd vlasszak magam.

    PROMTHEUSZ Vlassz teht: azt mondjam, hogy mi szenveds vr mg red, vagy azt, ki old fel engemet?

    KARVEZET E lnynak mondd az egyiket s engem se nzz mltatlannak, hogy megjelentsd a msikat. Hogy meddig bujdosik mg, azt mondd meg neki, nekem nevezd meg azt, ki tgedet felold.

    PROMTHEUSZ Ha unszoltok, nem ellenkezhetem, s amit akartok tudni, fennszval kimondom n. Elszr ht, I, kalandos tjaid beszlem el s te vsd szived tblira. Ha tlptl a kt fldrszt hatrol vizen s a tzszem Kelet fel haladsz, tkelsz a tenger habjain, s megrkezel a Gorgk sk fldjre Kiszthn alatt, ahol tanyzik Phorksz hossz let hrom lenya, egy fog, kzs szem hattylenyok, ott a nap se st soha, s az jszakt be nem ragyogja holdsugr. Nem messze hrom szrnyas nvrk lakik, hajukba kgykat fon Gorgk, elll a szvvers az emberben, rjuk ha nz. Vigyzz teht magadra, va intelek, s figyelmeztetlek egy ms borzalomra is. A megnylt orr griffeket kerld ki, Zeusz dhs kutyit s az egyszem lovas arimaszposzok hadt; az alvilgi rv mellett, aranypatak krl tanyznak k. Kzel ne menj! A messzesgben vr a fld, ahol stt npet tallsz a Nap forrsa s az Aithipsz foly krl. A part mentn haladj, amg a vzesst elred: ott Biblosz hegyormrl a szent Nlus foly des vizt hmplygteti. tjt kvesd s Neiltisz deltjba jutsz, a vgzet rendelse az, hogy ott, I, nagy vrost rakjatok, te s utdaid.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 20

    Ha mg nem oszlott el benned minden homly, krdezd meg jra, hogy vilgosan megrtsd, van rr idm, tbb is mint kellene.

    KARVEZET Ha tudsz a lnynak ennl tbbet mondani, mit elhallgattl bujdossrl imnt, beszlj. De hogyha mindent elmondtl neki, igreted megtartva mr neknk felelj.

    PROMTHEUSZ tjnak vge hogy mi lesz, hallhatta mr. De hogy ne higgye ezt res beszdnek, m elmondom azt is, eddig mit szenvedett, szavamnak ezzel adhatok nagyobb hitelt. De mgis tugorva szmos rszlett, a bujdoss vgt beszlem el csupn. Midn Molossziba rkeztl, a sk vidkre, hol Ddna dombja van, s ahol a jsligetben Zeusz Theszprtosz szke ll, a tlgyfk suttogsa rthet beszd, e fk nyiltan megszltottak tgedet, s nem titkolzva, Zeusz jvend hitvest magasztaltk benned - ne hzelegne ez? Innt a bgly z tovbb, a partszegly mentn, Rhenak szles blt rted el s vihar sodort megint a szrazfld fel. Jegyezd meg jl: az eljvend nemzedk ez blt itt In tengernek hvja majd bolyongsodra emlkeztet jell. Neked pedig bizonysgul szolglhat ez, hogy lelkem messze nz, tvol jvbe lt. Hol abbahagytam, visszatrek most oda: a lnynak s tinektek egy a vlaszom. A fld szln egy vros ll, Kanbosz az, a Nlus-torkolat s a gt ahol vonul. Ott Zeusz kijzant megint, s szeld keze rinti tested, gy ltet beld magot, s ha megszld fiad, nevt errl veszi, a stt br Epaphosz, ki ott arat, ahol fldjt a Nlus rja ntzi. Utna mg t nemzedk kvetkezik, amg Argoszba visszatr tven leny, hogy vrrokonnal nszt ne kelljen lnik. Mohn vadsznak rjuk, mint galambra lyv, s mr-mr elrik ket, mde nem veti isten zskmnyul mgse szzi testket. A krknek Pelaszgiban oszt hallt az jben ber lnyok vakmer keze, az lettl sajt mtkja fosztja meg mindet, vr festi meg ktl gyilkukat. Ellensgemnek adjon Kprisz ily kegyet! Csak egy leny szivben bred vonzalom,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 21

    ez megkimli frjt s kt rossz kzl inkbb vlasztja azt, hogy gyva n legyen, mintsem kezt gyilkossggal szennyezze be. Argosz kirlyi vre tle szrmazik, de mindezt elsorolni sok sz kellene. E nemzetsgbl majd egy hres hs ered, nagy nyllv, ki egykor engem is felold e szrny kn all, amint anym, Themisz, az agg Titn-leny jsolta meg nekem. Hogy s mikor fog teljeslni jslata, sok szt kvnna, s gysem mond neked sokat.

    I Iszony, iszony bell get a lz, az rletes kn jra elvesz, lass tzzel a fulnk get, mellemben remeg szivem ver, szemeim kimeredve forognak, mint a veszett eb irnytalanul tovasodrdom, nyelvem bna lett, dadog szavaim elhalnak mr tok hullmai htn. (El)

    KAR Az lehetett csak a blcs, az, ki elszr eszvel megfigyelte s nyelvre is vette a szt, hogy rokonsgot keresni a hasonlk kzt a legjobb, kit bszkv tett vagyona, vagy ki szrmazsa miatt kevly, avval a nszt ne kivnja a nincstelen.

    , soha, , soha ne lssatok engem Zeusz nyoszolyja fel kzeledni, isteni Moirk, nl senki ne krjen az giek kzl. Ltom csak s beleborzadok, Hra milyen kegyetlenl ldzi ttalan ton e szzi lenyt, It.

    Ha illik az hozzm, ki nszra hv, flelem nlkl kvetem t, hatalmasabb isten ne vesse rm szemt, e kzdelem remnytelen, s kittalan az ilyen t, nem tudom, mi sorsra jutnk, Zeusz ell mi rejtene, nincs menedk sehol sem.

    PROMTHEUSZ Br fennhjzik mg ma Zeusz, elbb-utbb alulra fog kerlni; mris tervezi a menyegzt, amely miatt vratlanul trnszke megdl, s hatalma elbukik. Az tok teljesl, melyet fira szrt Kronosz, midn az si trn gazdt cserlt. Tancsot adni egy isten sem tud neki,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 22

    hogy lesz buksa elkerlhet, csak n. De n tudom, csak ljn ht tovbbra is btran kirlyi szkben s ha mennydrg, magt elbzva rzza csak tzes nyilt. Mert semmit nem hasznlnak mindezek neki, csfos buksa fel nem tartztathat. Hisz nmagval szemben llt fel maga legyzhetetlen s csods ellenfelet, ki villmnl hatalmasabb tzet tall fel s a mennydrgsnl thatbb robajt, tenger fell a fldet renget szigonyt, Poszeidn bszke fegyvert morzsolja szt. Ily bajba jutva megtanulja Zeusz, milyen Klnbz a szolgasg s uralkods.

    KARVEZET Te Zeuszt, ahogy kivnod, gy gyalzhatod.

    PROMTHEUSZ Csak azt mondom, mi teljesl szivem szerint.

    KARVEZET Ht vrhat, hogy Zeusz fl ms r kerl?

    PROMTHEUSZ Gytrelmeimnl slyosabbak rik t.

    KARVEZET A flelem nyelved hogy nem bntja meg?

    PROMTHEUSZ Mitl flhetne az, ki nem hal meg soha?

    KARVEZET De htha mg nagyobb knokkal sujt red?

    PROMTHEUSZ Legyen: nem rhet semmi kszletlenl.

    KARVEZET Az blcs, ki Adraszteit mindig tiszteli.

    PROMTHEUSZ Tiszteld, imdd, hdolj be minden r eltt, de n nem tartom tbbre Zeuszt a semminl. Uralkodjk, s ahogy kivnja, gy tegyen, mr gysem ll az istenek felett sok. De ltom ppen jnni ott Zeusz hrnkt, az j uralkod serny szolgja ez, j hreket hozott alighanem neknk.

    HERMSZ (a sznre lp) Csps beszd blcs, ki szembeszllni mersz az istenekkel, emberek kedvbe jrsz, s tzet loptl nekik - hozzd beszlek n. Atym parancsa az, hogy add tudtra, mily nsztl remled, hogy hatalma megtrik. De szl vilgosan s ne szj talnyokat, ne knyszerts engem, Promtheusz, kt utat egy kldetsben tenni, hisz belthatod, hogy Zeusz ilyesmitl nem lgyul el soha.

    PROMTHEUSZ Slyos szavad fontoskodssal van tele, az istenek hsges szolgjra vall. Ti bztok abban, jdonslt uralkodk, hogy vratok rendthetetlen ll. De n nem lttam- megbukni mr kt zsarnokot?

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 23

    A harmadik, ki most uralkodik, hamar megszgyenl. Csak nem hiszed, hogy rettegek j istenektl s behdolok nekik? Azt meg nem ri senki. Szedd a lbadat s menj, amerre jttl. Kr krdezned is, egy szval sem tudsz meg tlem tbbet soha.

    HERMSZ Korbban is hasonl bszkesgedrt sjtott ilyen kegyetlen bntets red.

    PROMTHEUSZ Ezt jl jegyezd meg: szolgasorsodrt soha el nem cserlem gytrelmes balsorsomat.

    HERMSZ Beltom n, e ksziklt szolglni jobb, mint Zeusz atyt megbzhat kvetjeknt.

    PROMTHEUSZ A ggre ggnl mltbb vlasz nem lehet.

    HERMSZ gy ltom n, hogy helyzetedre bszke vagy.

    PROMTHEUSZ n bszke? Ltnm br az ellensgeim ilyen bszknek s kzttk tged is.

    HERMSZ Ht azt hiszed, hogy n is rtottam neked?

    PROMTHEUSZ Nyltan beszlek: minden istent gyllk, mert jt tettem velk, s rosszal fizettek k.

    HERMSZ Tapasztalom: betegg tett az rlet.

    PROMTHEUSZ Ha az beteg, ki ellensgt gylli.

    HERMSZ El sem viselhetv tenne j sorod.

    PROMTHEUSZ jaj nekem!

    HERMSZ Jaj? Ismeretlenl hat Zeusz flre ez.

    PROMTHEUSZ Mindenre megtant a vnl id.

    HERMSZ Mgsem tantott jzansgra tgedet.

    PROMTHEUSZ gy szra sem mltatnlak, hisz szolga vagy.

    HERMSZ Arrl mgsem beszlsz, amit Zeusz krdezett.

    PROMTHEUSZ Van is hlra ok, hogy megtegyem neki.

    HERMSZ Mint gyermekkel, flnyesen beszlsz velem.

    PROMTHEUSZ Ht nem vagy gyermek, st annl retlenebb, ha arra vrsz, hogy megtudj tlem brmit is? Lesujthat rm, de nincsen arra eszkze, hogy knyszertsen engem ezt kimondani, mg fel nem oldja tkozott bilincseim. Fellem szrjon kormot br tzes nyila, fehr szrnyt bortsa rm a hvihar, s mindent felkavarhat egy fldinduls, meg nem hajolva rzm titkomat tovbb, mitl kell Zeusz uralmnak megbuknia.

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 24

    HERMSZ Itlj magad, hogy ez javadra vlik-e.

    PROMTHEUSZ Itlem rg s ezen nem is vltoztatok.

    HERMSZ Nzz szembe, balgatag, merj szembenzni mr siralmas helyzeteddel s ahhoz tartsd magad.

    PROMTHEUSZ E rbeszlssel hiba ostromolsz, akr a hab ha zg, nem red el soha, hogy Zeusz nknyt flve gyva n legyek, s krleljem azt, kit megvetek mlysgesen, knyrg asszonyknt magasra tartva kt kezem, hogy oldja meg bilincsemet. Nem n!

    HERMSZ Mr ltom n, hiba itt minden beszd, nem frkzik a szivedhez bkt szavam, te nem puhulsz, miknt a most betrt csik zablt harap s gyepljvel viaskodik. A bszkesg, ha rtelem nlkl marad, ertlen s a semminl tbbet nem r. Vedd fontolra, hogyha nem hallgatsz rem, milyen vihar s bajok milyen hullma fog red szakadni elkerlhetetlenl. Elbb villm tzvel mennydrgs kztt e sziklacscsot sszezzza Zeusz atya, rd omlik az, s kemny karjval tlel, A mlyben tltesz el hossz idt, amg feljssz megint a napvilgra. Zeusz atya szrnyas kopja, vrengz sas tr red, hogy marcangolja tested tpett rongyait, mindennapos vendg gyannt, hivatlanul lopzik hozzd, s mjadbl lakmrozik. Ne is remld, hogy knjaid vgre rsz, amg egy isten nknt nem jelentkezik, hogy felvltson knod helyn, a fnytelen Hdszt s a Tartarosz mlyt kivnva meg. Ezt vve fontolra, dnts, mert nem koholt, res beszd ez, cifra sz, de slya van. Mert Zeusz nyelvt hazugsg nem hagyhatja el, mindent beteljest, amit kimond. Tekints teht krl s e vlemnyhez tartsd magad: az nhittsgnl tbbet r a j tancs.

    KARVEZET Mi gy talljuk, nem beszl Hermsz balul, mikor tancsa az, hogy nhittsgedet vesd flre s kvesd a blcs megfontolst. Jobb szt fogadni: blcs ha tved, szgyen az.

    PROMTHEUSZ Amit ez kijelent, rgen tudom n, de ha ellensg keze mr csapst arra, ki gylli t, nem szgyen. Csak rajta, a ktl villm tze hulljon lngpatakokban,

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 25

    a nagy thert rzzk vad viharok, kavarogjon az g, s rengjen a fld, gykert feltpheti szlvsz, dobjon a tenger tornyos habokat bsz forgatagban a csillagokig, plyjukat sszezavarva. Stt Tartarosz engem nyeljen egszen el, vgzetem rvnyre szllok, de nem fogok ott elenyszni.

    HERMSZ Ily szavakat s ily gondolatot csak az mond, aki meg van zavarodva. De hogy is ne vezetne buksra e gg? Vagy van, mi segthet az rleten? Hanem ti, akik rszt venni bajban vagytok csak itt, vonuljatok el e vidkrl mr sietsen, lelketek hogy meg ne zavarja a mennydrgs, a flet skett.

    KAR Ms szavakat mondj s ha tancsot adsz, olyan is legyen az, hogy elfogadjam, mert e beszd nem helyes s nem esik jl. Hogy lehet ily gonoszul cselekednem? Amit szenved, vele szenvedem el, gyllm azt, aki htelen, nincs semmi, amit jobban vetek n meg e bnnl.

    HERMSZ Emlkezzetek arra, amit mondtam, a romls majd ha utolr, vdat ne a sors ellen emeljetek, Zeuszt ne okoljtok, hogy elre nem ltott bajba sodort, magatok vonttok a vszt magatokra. Tudva, nem is vratlanul estek a romls vgtelenl mly hljba balgatagul.

    PROMTHEUSZ Tbb mr nem sz, de valsg: megremeg a fld, drg az g, s felel a tengeri visszhang, a cikz villmok tze gyl ki, homoktlcsr kavarog, mind egyszerre tmad fel a szl, s ellenirnybl egyms ellen hevesen fjjk hadakozva dhk, sszemosdik a tenger az ggel. Immr bizonyos, hogy engemet r s Zeusztl jn e vsz flelmetesen. Szentsges anym, s magas g, mindent

  • A i s z k h l o s z : L e l n c o l t P r o m t h e u s z

    Oldal: 26

    kzs fnnyel ki bevonsz, ltod, hogyan rt mltatlanul ily sors.

    Promtheusz, a villmtl sjtva, a sziklval egytt a mlysgbe

    zuhan