Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó.pdf

8/17/2019 Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó.pdf

1/202


2/202


3/202

Tartalomjegyzék

EGYKETTŐHÁROMNÉGYÖTHATHÉTNYOLC


4/202

M. C. Beaton


5/202

Agatha Raisin és az elkóboroltúrázó


6/202

A fordítás alapjául szolgáló mű:M. C. Beaton: Agatha Raisin and the Walkers of Demble

Copyright © 1994, 2010 by M. C. BeatonHungarian translation © Szűr-Szabó Katalin, 2012

© Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012

Felelős kiadó: Kepets András

Felelős szerkesztő: Münz András

ISBN 978-963-254-447-2


7/202


8/202

EGY

AGATHA RAISIN A NAPFÉNYT FIGYELTEa londoCityben levő irodája falán.

A sugarak besütöttek a redőny résein át, és ahogy a naejjebb ereszkedett, a hosszú fénycsíkok – Agathmunkanapja napórájaként – is lefelé araszoltak a falon.

Holnap vége az egésznek, a PR-munkatársként előiszabott penzumának, és végre visszatérhet a costwold

Carselyban levő otthonába. Nem szívesen állt újmunkába. A taposómalomtól távol, nyugdíjban töltött rövdő alatt mintha kiszállt volna belőle az a hajtani akarámi ahhoz kell, hogy ügyfelei érdekében hírverésre vegyá az újságírókat és a tévétársaságokat.Bár maradt még benne annyi a régi rámenősségéből é

íméletlenségéből, hogy sikeres legyen, hiányzott a falu éiányoztak a barátai. Kezdetben, amikor el tudozabadulni, még néhány hétvégén visszajárt, de ondonba való visszatérést kísérő szívfájdalom olyan naolt, hogy az utolsó két hónapban maradt, ahol volt, é

étvégéken is dolgozott.Kezdetben azt hitte, hogy újonnan felfedezett barátkozá

ehetsége a Cityben sem hagyja cserben, csakhogy munkatársai jobbára fiatalok voltak, akik jobban szerettegymás közt lenni ebédidőben és munka után is. Fiatarátja, Roy Silver, aki annak idején beugratta, hogy hónapot a Pedmans ügynökségnél robotoljon, az utób


9/202

dőben szintén kerülte; azt állította, „olyan elfoglalt”, hoggy italra vagy akár egy kis beszélgetésre sem tud beülele.Agatha felsóhajtott, és az órára pillantott. A Na

Hírharsonától egy újságírót vitt el vacsorázni és néhá

alra, hogy egy új popsztárt reklámozzon, akit Jeff Loonn] hívtak, bár az igazi neve Trevor Biles [2] volt, és Agathseppet sem repesett a rá váró estéért. Keserves doloolt egy olyan alakot reklámozni, mint Jeff Loon, aki cingáattanásos fiú volt, csatornaszagú lehelettel. De a hang

gynevezett ír kocsmai tenor volt, és nemrégiben réomantikus kedvencekkel, csupa nagy sikerű számmelent meg a lemezpiacon. Szükség lett arra, hogy mázínben fessék le, s Közép-Anglia kedvencévé emeljékiért odavannak a papák és a mamák.

egkézenfekvőbb módszernek az kínálkozott, hogy min

ávolabb tartsák a sajtótól, és csatasorba állítsák AgathRaisint.

Agatha bement a mosdóba, fekete kisestélyibe búmihez gyöngysort csatolt fel, hogy az ügyfe

megállapodottságát hivatott elképzelést erősítse. Még ne

smerte az újságírót, akivel találkozója volt, bár egyet mást kiderített róla: Ross Andrewsnak hívták, és egykor evű volt a szakmában, de élete delén túl a kulturáovatba száműzték. Az idősödő újságírókat gyakraektették el a társasági vagy a kulturális vagy, ami méosszabb, az olvasói levelek rovataiban.

Úgy volt, hogy a Cityben találkoznak. A Fleet Street már


10/202

múlté volt, a szerkesztőségek mind átköltöztek az Eandre.Agatha abban maradt Ross-szal, hogy a City Ho

árjában találkoznak, és ott is vacsoráznak; a konyhűrhető volt, és az ablakokból szép kilátás nyílt a Temzére

Agatha ide-oda forgolódott a tükör előtt. Nemrégiben vuhája gyanúsan szűk lett derékban. A sok, hivatalosalszámolható ebéd és vacsora, gondolta. Amint vissza

Carselyba, ledolgozza a súlyfelesleget.Amikor végigsétált az előcsarnokon, Jock, a port

daugrott, hogy ajtót nyisson. – Jó éjt, Mrs. Raisin uvolázta behízelgő mosoly kíséretében, és amint Agathallótávolságon kívül ért, a bajusza alatt hozzátette:

Átkozott vén banya! – Agatha ugyanis egyszer ráförmedt:Ha maga portás, akkor nyissa ki előttem ezt az istenverjtót, valahányszor meglát! Ugorjon! – A lusta Jock e

osem bocsátotta meg.A zömök, harcias, rövid frizurás, maciszemű és formá

ábú Agatha a szálloda felé sétált a hazafelé siető, egyyérülő tömegben.A hotel csak néhány utcányira volt. A napfényről belépv

örülölelte bárjának félhomálya. Bár még sosem látta RoAndrewst, nagy tapasztalata révén azonnal kiszúrta. Ugy

férfi sötét öltönyt, inget és nyakkendőt viselt, ajságírókra jellemző lezsersége rögtön elárult

Kopaszodott, de megmaradt haja gyanúsan fekete voék szeme vizenyős, kövér képe közepén pacaként viríto

z orra. Valaha jóképű lehetett, gondolta Agatha, ahogelé tartott, de a sok éve tartó kemény italozá


11/202

etörölhetetlen nyomot hagyott rajta.– Mr. Andrews?– Mrs. Raisin. Szólítson csak Rossnak. Rendeltem e

alt, és a számlájára írattam – közölte vígan a férfi. Amúgy is a cége fizeti.

Agatha eltűnődött rajta, milyen sok újságíró ért ahhoogy hamis éttermi számlát állíttasson ki olyan ügyfelerhére, akiket el kellett volna vigyen vacsorázni, csakhog

meghívásokra sosem kerül sor, a pénzt pedig szépesebre teszi. Amikor viszont más fizeti a cechet, szemm

áthatólag nem ismer mértéket.Bólintott, leült a férfival szemben, majd intett a pincérne

s rendelt magának egy gint tonikkal. – SzólítsoAgathának.

– Hogy mennek a dolgok a Hírharsonánál? – kérdezztán, mert tudta, időpocsékolás az üzletről beszélni, am

z újságíró úgy nem érzi, elég italt döntött magába, hogelköhögjön pár sort.– Ha engem kérdez, leáldozóban van az egész – fele

Ross borúsan. – Az a baj, hogy ezek az újsütetű újságíróem ismerik a dörgést. Frissen kikerülnek az istenver

médiaiskolákból, és közel sem jöhetnek hozzánk, akik aját erőnkből kapaszkodtunk fel. Visszajönnek elyszínről azzal, hogy „Ó, hát igazán nem faggathattam férje most halt meg”, vagy valami hasonló baromságga

Mire én azt szoktam mondani: „Tudod, fiam, az én időmbeímlapsztori lett belőle, és fenébe az érzésekkel!” A

karják, hogy szeressék őket. Egy jó riportert sosezeretnek.


12/202

– Milyen igaz – vágta rá Agatha mély átéléssel.A férfi intett a pincérnek, és rendelt magának még eg

whiskyt vízzel, anélkül hogy megkérdezte volna Agatháér-e valamit.– Akkor ütött be a krach, amikor az újságok irányítás

önyvelők, ágrólszakadt, féltékeny fószerek kezébe adtákik megnyirbálták a kiadásainkat, és minden filléreuzakodnak. Tudja, még emlékszem…Agatha mosolygott, és kikapcsolt. Hányszor volt m

asonló helyzetben, és hallgatott hasonló panaszáradatoHolnaptól szabad lesz, mint a madár, soha többé nem jö

ssza dolgozni, reklámszakemberként semmiképpen semladta a saját PR-cégét, hogy korábban nyugdíj

mehessen, visszavonulhasson a Cotswoldsba, Carsealvába, amely lassanként puha fészekként simult alHiányzott a falu, a Carsely Hölgyegylet, a lelkészlakban

sésze tea melletti csevegés, a falu békés élete. Vigyázoogy az arcáról ne tűnjön el az odaadó csodálat, miközbe

Ross tovább jártatta a száját, és Agatha gondolatai zomszédja, James Lacey körül forogtak. Amikor utoljáraaluban járt, megittak egy pohárral, de a barátságumeghittsége odalett. Agatha azt bizonygatta magánaogy már elszállt a vele kapcsolatos ostob

megszállottsága, mégis milyen jól szórakoztak nyomozáözben!Ross felemelte a kezét, hogy újabb italt rendeljen, Agath

zonban megelőzte, és határozottan javasolta, hogy inkáb

gyenek.Bementek az étterembe. – A szokásos asztala, Mr


13/202

Raisin – vezette őket egy ablak melletti asztalhoz őpincér.

Volt idő, merengett Agatha, amikor dagadt a keble attóogy a főpincérek felismerik és a nevén szólítják, mert e

mutatta, milyen messzire jutott a birmingham

yomornegyedből, ahol felnőtt. Manapság már perszenki sem használta a „nyomornegyed” szót. Belvárosnaevezték, mintha a szépítéssel le tudnák mosni a mocskoz erőszakot és az elkeseredést. A naiv emberbarátozegénységről gajdoltak, pedig senki sem éhezett, kivévz öreg nyugdíjasokat, akik nem voltak elég keményeogy kiköveteljék a nekik járó segélyeket. Magának

éleknek a nyomora volt ez, ahol a képzeletet erőszakodeók, ital és drogok tüzelték.– Az öreg Chalmers, amikor visszajöttem Bejrútból, a

mondta: „Egy ilyen ravasz és kemény vén rókát, mint t

Ross, nem rabolnak el.”– Szent igaz! – helyeselt Agatha. – Mit szeretne inni?– Nem bánja, ha én választok? A hölgyek szerinte

emmit sem tudnak a borokról – jegyezte meg Ross, amAgatha úgy fordított le, hogy a hölgyek olcsó lőrét vagy fveg bort rendelnek, vagy valami elfogadhatatlan vacko

Úgy sejtette, Ross a második legdrágább bort rendmajd, mivel mohó, de nem akar annak látszani, és nem évedett. A hasonszőrűekhez illően olyan ételt választomit a pozíciójához illőnek tartott, és nem olyat, aminek azét is élvezte volna. Csak belepiszkált, és láthatóan inkáb

vacsora végén esedékes konyakra meg arra vágyoogy valaki szedje le az egész drága szemetet. Ezért aztá


14/202

lig nyúlt a csigához, az azt követő báránybordához, majdépviselőfánkhoz.Konyak mellett Agatha fáradtan az üzletre tért. Úgy írta

eff Loont, mint egy „rendes fiút, aki a popzene világábz egyetlen tisztességes ember”, és aki odaadóan szere

z anyját, a két öccsét. Mesélt a nemsokára megjelenemezéről. Fényképeket és sajtóanyagot adott át.

– Tudja ám, hogy ez egy nagy rakás szar – mosolygott Ross fátyolos tekintettel. – Utánajártam ennek a Joonnak, és priusza van, mármint rovott múltizonyítottan kétszer is követett el testi sértést. Akkor me

miért terjeszti róla a hazugságot, hogy az anyja szoknyájál?Eltűnt a kellemes, középkorú nő, akinek Ross Agath

megismerte, és egy kemény vonású, szúrós tekintesszony nézett vele farkasszemet.

– Elég abból a rizsából is, amivel eddig etetett, szívemörmögte Agatha. – Jól tudja, miért hívtam meg. Ha nekart semmi jót írni Jeffről, akkor minek jött ide, magcsmány gödény? És mondok még valamit: szarok rá, m. Egyszerűen csak nem akarom többé látni a rond

ajtáját. Csámcsog és vedel, mint egy lecsúszott újságírmert az is, és halálra untat a nagyságáról szóló, kétes hiteörténetekkel, aztán meg van pofája azt mondani, hogy Jegy szélhámos? És maga micsoda? Egyébként pedigíárosoknak nem szokásuk az árulkodás, de én szakítokagyományokkal! A szerkesztője szó szerint visszahall

majd az összes sztoriját, és mellékelem hozzá a ma esogyasztása cechjét is!


15/202

– Egy szavát sem fogja elhinni!Agatha az ölébe fektetett szalvéta alatt keresgélt, é

lőhúzott egy kicsi, de használható magnót. – Mosoérek! Ez itt a Kandi Kamera!Ross kényszeredetten elmosolyodott. – Aggie, Aggie!

ette a kezét Agatháéra. – Hát nem érti a tréfát? Perszogy egekbe dicsérem Jeffet!Agatha a számlát kérte. – Fütyülök rá, hogy mit ír.Ross Andrews villámsebesen józanodott ki. – Nézz

sak, Aggie…

– Én magának Agatha vagyok, vagy, hogy most olyan jmegismertük egymást, Mrs. Raisin is megteszi.– Nézze, ígérem, hogy jót írok.Agatha aláírta a kártyával fizetett számla elismervényét

Megkapja a szalagot, amint elolvastam a cikkét – jelenteti, és felállt. – Viszlát, Mr. Andrews.

Ross Andrews a bajsza alatt káromkodott. Még hogy PRemélte, soha többé nem hozza össze a sors egy AgathRaisin-félével. Úgy érezte, rögtön elsírja magát. Hol vannmár azok az idők, amikor a nők nők voltak!

Ó MESSZIRE TŐLE szó szerint ugyanezt gondolta Jeffrenson is. Gloucestershire szívében, Demblásárvárosában a tanterem végében üldögélt – ott tartottá

Dembley Túraegyesület heti egyszeri gyűlését –, zeretőjét, Jessica Tartinckot nézte, aki az egyesület előeszélt. Nem volt baja a feminizmussal, és Isten a tudója,

ők egyenlősége volt minden vágya, de miért kell úgltözniük és viselkedniük mint a férfiaknak?


16/202

Jessicán farmer és kívül hordott férfiing volt. Tudósokellemzően sápadt volt – Oxfordban angol irodalombólcuaude diplomázott –, és hosszú, fekete, egyenes száaját kibontva viselte. Pompás, nagy és kemény melle vo

A combja kicsit vaskos, és a lába sem jó, de azt mind

adrág takarta. Jeffhez hasonlóan ő is a heözépiskolában tanított. Mielőtt valami úton-módoinevezte magát a túraegyesület vezetőjének, a csopoeszédes, ártalmatlan emberek gyülekezete volt, aklvezték a hétvégi kirándulásokat.

De Jessica nagy örömmel akasztotta össze a bajszátelybeli földbirtokosokkal, akiket úgy utált, mint a bűnGyakran megfordult a gloucesteri irattárban, térképek fölöörnyedt, és olyan – az idő homályába veszett – szolgalm

ogokat ásott elő, ahol az utat már rég bevetettéabonával.

Amikor néhány hónapja megérkezett az iskolábessica azonnal keresett egy Ügyet. Egyébként is sokszondolkodott nagybetűsen. A Dembley Túrázókról eanárnő társától, Deborah Camdentől hallott, asszahúzódó természetű, szőke hajú lány volt, és fizik

anított. Jessica azonnal megtalálta az Ügyét, és szinillanatok alatt, anélkül hogy a többi túrázó észrevetolna, hogyan, kezébe vette az irányítást. Fel sem merenne, hogy a buzgalom, amivel magánterületeken zolgalmi utakat keres számukra, keserűségből éigységből, valamint, akárcsak korábbi „tiltakozása

lkalmával – Greenham Commonban az atomerőműv


17/202

llen kampányolt –, abból a vágyból fakadt, hogy másokoralkodjon. Jessica nem talált hibát Jessicában, és ez vlegnagyobb erőssége. Áradt belőle a magabiztossá

Politikailag helytelen volt ellentmondani neki. Amikor gazi túrázók, akik csak egy nyugalmas kirándulás

ágytak, otthagyták az egyesületet és a helyükre olyanoéptek, akiket a saját képére faragott, Jessicának könnyement, hogy az uralma alatt tartsa őket. Deborah-n kívül egőszintébb bámulója Mary Trapp volt, egy sovánmorózus lány, hatalmas lábakkal. Ott volt még KevHamilton, egy hivatásos skót, aki kizárólag skzoknyában járt, és viccekkel traktált mindenkit agyományos fukarságáról, és aki azt állította, hogy egelföldi faluból származik, holott Glasgow-ból jött. Rajtívül a csoporthoz tartozott Alice Dewhurst, egy irdatlaőszemély irdatlan hátsóval, aki a korábbi Greenha

Common-i időkből ismerte Jessicát. Alice barátnőjGemma Queen, egy cingár, vérszegény eladólány neeszélt sokat, kivéve, ha egyet kellett értenie Alicijelentéseivel. Végül volt még két férfi, Peter Hatfield erry Brice, akik a dembleyi Rézkanna vendéglőbeincérkedtek. Mindketten soványak, szótlanok és nőieseoltak, szerettek egymás között viccelődni és gúnyosaevetgélni.Jessica ma különösen magával ragadó volt, mert fri

sákmányt talált. Volt egy régi szolgalmi út, ami egaronet, Sir Charles Fraith birtokán vezetett át. Jessi

maga mérte fel a terepet. Az utat teljesen bevetettéessica saját kezűleg írt Sir Charlesnak, és közölte, ho


18/202

ét hét múlva szombaton átmasíroznak a földjén, és ellen semmit sem tehet.Deborah hirtelen azt érezte, hogy magasba emelkedik

eze. – Igen, Deborah? – kérdezte vékony fekezemöldökét felvonva Jessica.

– N…nem m…mehetnénk legalább e…egyszgyszerűen csak sétálni, ahogy régen tettük? – dadog

Deborah. – Olyan jó mulatság volt, amikor az öreg Mones vezetett minket! Piknikeztünk, meg ilyesmi…A Jessica arcán feltűnő dölyfös kifejezés láttán elhalt

angja.– Ugyan már, Deborah, ez nem vall rád! Ha ne

ennének az olyan túrázó csoportok, mint a miéngyáltalán nem lennének szolgalmi utak.Az egyik Jessica előtti alapító tag, Harry Southe

satlakozott váratlanul: – Igaza van. Most szombaton Sto

azda földjére megyünk vissza. Egy hónapja puskávergetett el minket, és néhány hölgy megijedt.– Jobban mondva, maga ijedt meg – torkolta le gőgöse

essica. – Rendben van. Bocsássuk szavazásra. Mozombaton Stone gazda földjére menjünk vagy sem?Hű vazallusai számbeli fölénye folytán az ő javára dőlt el

zavazás. Még Deborah-nak sem volt annyi bátorságogy tiltakozzon, és amikor a gyűlés után Jessica átkarovállát és megölelte, úgy érezte, hogy kételyei eloszlana

s szokásos szolgai rajongása visszatér.

LÉRKEZETT A VÁRVA VÁRT PÉNTEKI NAP. AgathRaisin az íróasztalát rámolta le. Gyermeteg vágy fogta


19/202

ogy megnehezítse az őt felváltó munkatárs dolgát, éörölje az irodai noteszéből az összes kapcsolaelefonszámát, de aztán sikerült erőt vennie magán. Az ajúloldaláról behallatszott a titkárnője hangja: boldog kis daúdolt. Rövid itt tartózkodása alatt Agatha három titkárn

s „elfogyasztott”. A jelenlegi, Bunty Dunton, nagydarab, edélyű vidéki lány volt, akinek olyan vastag volt a bőr

mint egy rinocéroszé, ezért Agatha gyakori, heveühkitörései látszólag leperegtek róla. De még sosem látlyan boldognak, mint most.Minden rendbe jön, ha visszatér Carselyba, gondo

Agatha. Ott népszerű.Nyílt az iroda ajtaja, és Roy Silver sompolygott be. A haj

selével hátrasimította, és most lófarokba kötve viselte. Allán pattanás virított, és egy ejtett vállú, felhajto

mandzsettájú zakó lógott rajta. Széles selye

yakkendőjén különféle vad, fluoreszkáló minták ütöttégymást, és kiemelték az arca egészségtelen fakóságát.– Akkor hát indul? – kérdezte menekülésre készen.– Jaj, üljön már le, Roy! – kérte Agatha. – Hat hónap

agyok itt, és szinte alig találkoztunk.– Hisz maga is tudja, Aggie, hogy rengeteg a dolgo

Ahogy magának is. Mire jutott a Jeff Loon megbízással?– Sínen van – feszengett Agatha. Nem értette, ho

eszíthette el ennyire a fejét. Valójában fel sem vette, amz a patkány mondott. Csak véletlenül a táskájában mara

magnója, és elővette, míg Ross elmerülten magár

encegett, és az ölébe rejtette, a szalvéta alá, hogászedje.


20/202

Roy leült. – Szóval már indul is Carselyba. Tudja, Aggzt hiszem, megtalálta a helyét.– A PR-ban? Felejtse el!– Nem, én Carselyra értettem. Sokkal kellemesember, amikor ott él.

– Ezt meg hogy érti? – csattant fel Agatha. Felkapott öfésre emelt egy ezüst papírvágó kést, amit éppen

öbbi holmija közé készült dobni az íróasztalán levobozba.Roy összerezzent, de határozottan folytatta. – No

Aggie, ki merem jelenteni, hogy igen sikeres volt, hoztaégi formáját, félelmet keltve uralkodott, meg minden. Ézonban már hozzászoktam a Falusi Aggie-hez, a tea, ütemények és a szomszédok viselt dolgairól pletyká

Aggie-hez. Fura, de még az egyházközségben törtéyilkosság sem hozta úgy ki magából a vadállatot, mint

R.– Felette állok a kicsinyes konfliktusoknak – jelentette

Agatha, és érezte, ahogy a forróság a nyakáról kezd felfeúszni az arcára.– Valóban? – Roy kezdett nekibátorodni: Agatha mé

emmit sem vágott hozzá. – És mi a helyzet a titkárnőiveKönnyek árjával küszködve vágtattak át a személyzetire, éis szívüket zokogva öntötték ki Mr. Burnham hetvenentis mellkasán. És Emma Rothszal, a női konfekcióiporonázatlan királynőjével?– Mi lenne? Elintéztem, hogy többhasábos cikket hozz

e róla a Telegraph!– De azt mondta a vén csoroszl ának, ho ú zab


21/202

mint egy disznó, és vásári kacatot gyárt.– Ami igaz is. És visszavonta tőlünk a megbízását? Nem– Nem szeretem ilyennek látni – fészkelődött Roy. egyen jó kislány, és menjen vissza Carselyba, és hagyt ezt a csúnya Londont. Csakis a maga érdekéb

mondom.– Miért van az – kérdezte higgadtan Agatha –, hogy a

sakis a mi érdekünkben mond valamit, mindig valamosszindulatú megjegyzést tesz?– Nos, valamikor barátok voltunk… – Roy az ajtó fe

etette magát, és kimenekült.Agatha az ajtóra meredt, amely mögött Roy eltűnt, és

záját kicsit eltátotta. A férfi utolsó mondata megijesztettAz új Agatha barátokat szerzett, és nem elveszítette őkeondont és a londoni életet hibáztatta a magányosságáés meg sem fordult a fejében, hogy a régi szokásaib

isszasüppedve kezdte ismét elidegeníteni magától ambereket.Az íróasztalán volt egy kozmetikumokkal és kölnikkel

gyfelei termékeivel – teli doboz. Eredetileg haza akarinni, de most kiszólt: – Jöjjön csak be egy pillanatrunty!A titkárnője üde, kozmetikázatlan arccal, mezítláb é

okáig érő fehér vászonszoknyában viharzott be. – Tessétolta elé a dobozt Agatha. – Ez a magáé.– Ó, hálás köszönet! – ragyogott Bunty. – Igazán kedve

Mindent becsomagolt, Mrs. Raisin?

– Már csak pár dolog hiányzik.Agatha maciszeme elveszettséget és sebezhetőség


22/202

ugárzott. Még mindig Roy megjegyzései foglalkoztatták.– Tudja, mit? – szólalt meg Bunty. – Ma a kis kocsimm

öttem fel Londonba. Ha becsomagolt, kiviszem addingtonra.– Köszönöm – rebegte Agatha alázatosan.

Így aztán Bunty vitte ki az állomásra a szokatlansendes és háttérbe húzódó Agathát.– A Cotswoldsban lakom – mesélte magától Bunty.

Persze, csak hétvégeken jutok haza. Csodás heiburyben élünk. Ön meg Moreton-in-Marsh közelében. ét közben otthon vagyok, keddenként elkísérem mamátiacra.Be nem állt a szája, Agatha meg közben arra gondo

milyen magányos volt a londoni tartózkodása alatt, émilyen könnyű lett volna összebarátkozni a titkárnőjével.

Amikor kiszállt a Paddington előtt a kocsiból, így szólt

Megvan a címem, Bunty. Ha úgy érzi, kedve van benézgy ebédre, vagy csak egy kávéra, kérem, jöjjön el.– Kösz – mondta Bunty. – Viszlát!Agatha a vonathoz kutyagolt, és a mellette levő ülést

lfoglalta a dobozaival. Amikor kigördült a szerelvényorsítani kezdett, majd apránként elhagyta London

assan és hosszan beszívta a levegőt. Maga mögött hagyzt a másik Agathát.

CARSELYBAN A HOSSZÚ, SIVÁR TÉLés a hideg, esőavasz után szikrázott a nap, és az Orgonás dűlő, ah

Agatha háza is állt, hű volt a nevéhez; súlyos fehémályvaszín és lila fürtök illatoztak mindenfelé. Látta, ho


23/202

ames Lacey kocsija az ezredes háza előtt parkol, észíve dalolni kezdett. Magának bevallotta, hogy hiányzoames, ahogy persze mindenki más is Carselyban, tetozzá szigorúan. Doris Simpson, a takarítónője, a

Agatha távollétében a két macskájáról gondoskodott, m

este az érkezését, és barátságos mosollyal várta épcsőn.

– Újra itthon, Agatha! – üdvözölte. – Kész a kávé, és ezép szelet marhahúst vettem vacsorára.– Köszönöm, Doris – hálálkodott Agatha, és eillanatra hátrébb húzódott, hogy szeretettel járathassa ekintetét a házán, amely barátságos állatként gubbasztoúlyos zsúpfedele alatt. Aztán bement, ahol a macskűvös fogadtatásban részesítették; macskamód nereszkedtek le oda, hogy elragadtatással fogadjanak egazdit, akinek több belátása is lehetett volna, mint hog

magukra hagyja őket.Doris behozta Agatha dobozait, a kis előszobában tet

e őket, aztán a konyhába ment, és kávét töltött Agathának– Meg is feledkeztem a kertről – szörnyedt el Agatha.iztos szörnyen elhanyagolt.– Szó sincs róla! A hölgyegylet tagjai felváltva gyomláltas Mr. Lacey is nagyon sokat dolgozott benne. Ugyagyan, Agatha, most meg mi a baj?Agatha ugyanis sírva fakadt.Kivett egy keze ügyében levő zsebkendőt, és harsánya

eletrombitált. – Boldog vagyok, hogy itthon lehetek

motyogta.– London má’ csak ilyen – bólogatott nagy bölcsen Dor


24/202

Sosem tesz jót az embereknek. Berttel néha felmegyüevásárolni. Nagy a tömeg meg a lökdösődés. Örülünogy visszajöhetünk ide, ahol békesség van.A takarítónő tapintatosan elfordult, amíg Agath

sszeszedte magát.

– Szóval mi újság a faluban? – kérdezte Agatha.– Örömmel mondhatom, hogy nem sok. Azt hiszem, széyugalmas időszaknak nézünk elébe. De van valamjdonság! Túraegyesület szerveződött.– És ki vezeti?– Mr. Lacey.Agatha hirtelen feszengve gondolt az üzleti ebédektől é

acsoráktól támadt hájrolnira a hasán.– Szeretnék belépni. Hogy lehet?– Szerintem nem kell különösebben belépni. Fö

anákozunk a Harvey bolt előtt vasárnap ebéd után, úgy f

gy tájban. Mr. Lacey vezeti a gyalogtúrát a mezőkön ámesél a növényekről meg effélékről, és kicsit a heörténetéről is. Világéletemben itt éltem, oszt mennmindent nem tudok!

– A földbirtokosokkal nincs bajuk?– Errefelé nincs. Lord Pendlebury emberei tisztá

endesen tarcsák az utakat, ki is táblázzák. De Mr. Jacksoirtokán meggyűlt a bajunk. – Mr. Jacksonnazámítógépes bolthálózata volt, és vett a környéken egagy földterületet. – A kijelölt úton haladtunk, oszt az útoeresztben egy lelakatolt kapuhoz értünk, ami mögött Har

Carter, Jackson intézője állt puskával a keziben. Aszontakarodjunk a földjükről.


25/202

– De hát ezt nem teheti meg!– Nem, de Mr. Lacey aszonta, hogy olyan sok szép he

an, nem éri meg ölre menni. Miss Simms pedig a lelkér meg a felesége füle hallatára megmondta Carternek, msinájjon a puskájával és hova dugja. Azt sem tuttam, hov

újjak szégyenemben!– Túrázás – morfondírozott Agatha. – Igazán érdekes.

Ma péntek van. Vasárnap viszontlátja majd Jamest, hlőbb nem tudja felhajtani.

MÁSNAP REGGELROY SILVER belépett Mr. Wilsoodájába. Azon törte a fejét, miért hívták be szombatoolgozni.A Pedmans ügynökség feje, Mr. Wilson az íróasztalán

lt, előtte kiterítve a Napi Hírharsona.– Látta a ma reggeli újságot? – kérdezte Royt.

– A Napi Hírharsonát? Még nem.– A mi Mrs. Raisinünknek ismét sikerült. Nagyszerű ci

eff Loonról, ami mint ingyen reklám, felbecsülhetetlrtékű. Istenem, ha képes egy olyan pöcsöt reklámoz

mint Jeff Loon, akkor bármire képes! Loon a maga ügyfeolt, és amikor semmire sem jutott vele, átadtuk Mr

Raisinnek.– Tudni sem akart róla senki – védekezett Roy.Mr. Wilson ránézett az aranykeretes szemüvege fölött.– Nem hibáztatom. Szerintem a PR-ban senki se

épes ilyen fegyvertényre. – Hátradőlt a székében. – A

ittem, a legnagyobb barátságban van Mrs. Raisinnel.– Ú is van.


26/202

– Észrevettem, hogy kerülte, míg nálunk dolgozoHallottam, amikor egyszer elhívta magát munka után ealra, és maga a legsutább kifogással bújt ki a meghíválól.– Biztos rosszul hallotta. Imádom Aggie-t !

– Tudja, szeretném, ha a közelébe férkőzne annak őnek. Szeretném, ha pénzről, nagyon sok pénzről mesélneki. Még az üzletbe is hajlandó vagyok partnerkéevenni. Ő választhatja meg az ügyfeleit. Engem needvel, de ha maradt még valami barátság maguk között

– Sok – erősítette meg buzgón Roy.– Oké, akkor menjen le hozzá. Ne kapkodja el. Niettesse. Keresse meg a módját, hogy tudisszacsábítani.– Esetleg a jövő hétvégén?– Addig üssük a vasat, míg meleg.

– Persze, persze! Máris indulok.Roy hazavágtatott, hogy becsomagoljon a hétvégér

ztán taxival a Paddingtonra ment. Nem hívta fel Agathmert attól félt, egy másik hétvégét ajánl majd, vagy elküldiúsba. Ha egyszerűen csak beállít, nem fog útilaput kötnialpára, okoskodott.

HA JAMES LACEY azon a szombat estén a VöröOroszlánban lett volna, ahol végül Roy ráakadt Agathárkkor az asszony biztosan azt mondja Roynak, hogy kopjo

e. De Agathát ideges várakozással töltötte el a gondola

ogy vasárnap viszontlátja Jamest. Még az ösztövér Rársasá a is azt elentette, ho nem esik kísértésbe, ho


27/202

isajátítsa magának az ezredest. – Meglep, hogy egy voarát ennyire nálam akarja tölteni a hétvégéjét – mondarátságtalanul –, de gondolom, el kell viselnem, hoglvisel. Készüljön fel rá, hogy a holnapi nap megerőlte

esz. Ami azt illeti, halálra fogja unni magát, és meg

rdemli. Holnap reggel templomba megyünk, utána pedCarsely Túrázókkal hosszú és egészséges gyaloglás v

ánk.– Pontosan erre van szükségem – lelkendezett Roy, éehízel ően mosol ott. – Kér mé e italt, A ie?


28/202


29/202

KETT

IR CHARLES FRAITH a dolgozószobájában, aóasztalánál ült, és ismét a Dembley Túrázóktól érkez

evélre pillantott. Miss Jessica Tartinck volt az aláírója, ésangvétele – enyhén szólva – harcias volt. „Magurisztokraták azt képzelik, hogy maguké a vidék”, hangzoz egyik mondat. – De hát így is van – mormolta maga eir Charles. – Ez a föld mindenesetre az enyém. – Újbó

evélbe mélyedt, amiben az állt, hogy van egy régi szolgalmt a földjén keresztül, amit a levél írója vékony, szaggatoonallal jelölt be a térképbe. Sir Charlesnak ez még soseűnt fel. Nem volt kifogása az ellen, hogy használják, eöld kivételével. A vonal egy ponton egy olajrepcefölderesztezett. Ezek a régi szolgalmi utak eredetileg, özépkorig visszanyúlva az iskolába, a templomba vagy

munkába vezető ösvények voltak, és nem arra szolgáltaogy városiak nehéz bakancsban masírozzanak rajtuk.Sir Charles baronet volt, aki egy nagy, viktoriánus, ez

old jó minőségű szántóföld fölött uralkodó udvarházba

akott. Bár már a harmincas évei derekán járt, még nőtleolt. Nett kis férfi, finom szálú, világos hajjal és jámbonom arccal. Időnként három személyiség csatározoenne. A szókimondó, jobbára szívélyes vidéki földesúrki szeret nyers vicceket és szójátékokat mondani. Akos entellektüelé, aki sosem emlegette, hogy Cambridgen kitüntetéssel diplomázott történelemből, és azé


30/202

artózkodó emberé, aki nem igazán bízik senkiben, és nezereti, ha bárki is túl közel kerül hozzá.Hervatag nagynénjével, néhai édesanyja testvérével, e

izonyos Mrs. Tassyvel élt egy fedél alatt, aki jóllehzórakozott természetű volt, a házában rendezett partiko

ljátszotta a háziasszony szerepét, egyébként pedemigen folyt bele másba. A házvezetés terhe néhdesapja inasának, Gustavnak a vállát nyomta. Gust

még mindig „komornyiknak” nevezte magát, bár sökkenő számú személyzet korában már inkább há

mindenes volt, aki – ha igény támadt rá – könnyű ételeks főzött, megrendelte az élelmiszert és a bort, élkalomszerűen kertészkedett vagy elvégezte ázimunkát, ha valamelyik falubeli bejárón

megbetegedett. Nem volt régi bútordarab – még csak tvenes évei elején járt –, és gondosan titokba tartott

melyik országból származik. Okos, élénk kifejezésű arcalett-táncoshoz illő alakja és apró fekete szeme volt.Hangtalanul lépett be a szobába, és rakni kezdett a tűzr

mert kint hűvösre fordult az idő. Sir Charles odanyújtottaevelet. – Mit gondol erről, Gustav?

Gustav elővett egy szemüveget, és átfutotta a levelet.assza meg a hülye tyúkot – közölte sommásan.– Valószínűleg nemigen baszható meg, Gustav

élekedett Sir Charles. – Nem haragíthatom magamket, különben az 1980-as, áthaladást biztosító törvézerint panasszal élhetnek, és maga is tudja, ezz

mekkora bajt zúdítanék magamra. Jobb, ha barátságoálaszt írok, nem? Tudja, mit? Ezúttal megkérem őke


31/202

ogy kerüljék meg a szántóföldemet, és meghívom őkzsonnára.– Jobb dolgom is van, mint komcsi rohadékoknak te

elszolgálni – morogta Gustav.– Azt teszi, amit mondok – közölte Sir Charles jámboran

Összetekerte a térképeket, és nekifogott, hoarátságos levelet írjon Ms. Jessica Tartincknak.

A CARSELY TÚRÁZÓKvasárnap Harvey-ék boltja, ostahivatal-vegyesbolt előtt gyülekeztek.Agatha csak Jamest látta.– Hát visszajött – jegyezte meg jámboran a férfi.– Köszönöm, hogy vigyázott a kertemre – hálálkodo

Agatha, és azt kívánta, bárcsak Roy ne követrnyékként.– Nincs mit – felelte James, és a kis csoporthoz fordu

Ott volt Mrs. Mason, a Carsely Hölgyegylet elnöknője, Mimms, az egylet titkárnője, Mrs. Bloxby, a lelké

elesége, a vegyesbolt tulajdonosai, Mr. és Mrs. Harvegy helybeli gazda, Jack Page két tinédzserkoyermekével és ó, borzalom: az idős és állandóa

iránkozó házaspár, Mr. és Mrs. Boggle

[3]

. Bár sütött ap, az idő az évszakhoz nem illően hideg volt, és nyugatozürke felhők gyülekeztek.– Most, mivel ilyen hideg van, a hátsó úton felsétáluord Pendlebury birtokához. Szép út. Megkerüli zántóföldeket, egyébként sem jártunk még rajt

gyáltalán nem megerőltető. Biztosan képesek rá, Mr. Mrs. Bo le?


32/202

– Naná – válaszolta Mrs. Boggle durván. – Valószínűleobban, mint ez a hátulgombolós itt – bökött a hüvelykujjávRoyra.

James nekivágott. Agatha boldogan mellé szegődöolna, de hirtelenjében nem volt mersze hozzá. Inkább M

loxbyhoz igazította a lépteit.– Örülök, hogy újra itt vagy – mondta a lelkész feleség

Szomorú telünk volt. Borzalmas idő. Sematasztrofális, csak végeláthatatlan eső.– Londonban észrevehetetlen az évszakok változása

egyezte meg Agatha. – Látod, mennyit híztam? Taxi nélki sem tettem a lábam, és drága ételekkel tömtem magam– Ezzel legalább olyan jól le tudod adni – biztatta Mloxby. – Képtelen vagyok keresztényi gondolatok

áplálni a Boggle házaspárral kapcsolatban.– Most jöttek el először?

– Igen, és fogalmam sincs, hogy bírják majd végig ngatta a fejét Mrs. Bloxby.

– Ne rohanjanak ilyen fejvesztve! – sivította Mrs. Boggs valamennyien csigalassúsággal araszoltak tovább.– Egy perc, és feladják – sóhajtotta Mrs. Bloxby –, azt

ikövetelik, hogy valaki fuvarozza haza őket, és attól félez a valaki én leszek. Élvezted a londoni életet?– Aggie irtó profi volt – ragadta meg az alkalmat Roy.

obb reklámszakembert még nem hordott a hátán a föld.– És maga szerint utálatosabbat sem – jegyezte me

sípősen Agatha.

– Á, csak vicceltem, drágaságom! Túlságosan komolyesz mindent.


33/202

– Miért van az, hogy ha valaki kegyetlen vagy sérmegjegyzést tesz ránk, rögtön azzal próbálja elkenni, hogCsak vicc volt! Hát már a viccet sem érted?” – elmélkedeennhangon a lelkész felesége. – A minap volt egátogatónk a paplakban, egy asszony, aki azt mondta rám

ogy tipikus lelkészfeleség vagyok, mire mérgesen aeleltem, hogy szerintem nem látszom tipikusan senkineem, ő meg rögtön azt mondta: „Látom, nem érti a viccete olyan undokul, amivel világosan értésemre adta, hog

ámbornak, illedelmesnek, pedánsnak és hervadtnak lá

Na, tessék, nem megmondtam?Mrs. Boggle siránkozó hangja hallatszott. – A szívem, jszívem! Vigyenek haza, mielőtt meghalok!– Mennem kell – sajnálkozott Mrs. Bloxby.De Agatha bánatára James fordult meg. – Ne

maradjon csak. Visszamegyek a kocsimért. Induljana

sak tovább. Ha visszajöttem, utolérem magukat. Hosszú, sportos léptekkel indult el a lejtőn. Megvárták, mMrs. Boggle lihegett és levegő után kapkodott, a férje mezt morogta, hogy mindez az ő lelkükön szárad, amiéyaktörő iramot diktáltak, mert szemernyi tekintett

incsenek az öregekre, és a fiatalok manapság arcátlannzők; elsiklott a tény felett, hogy a tinédzserekeszámítva a társaságban Roy volt az egyetlen, aatalnak lehetett mondani.Miután James felhajtott a dombra és beültette a Bogg

ázaspárt, a többiek folytatták az utat. Északról hűvös sz

erekedett, és megsuhogtatta a fejük fölé hajló frisombot. Tavasziasan zöld és zsen e volt körülöttük a tá


34/202

Rátértek a Lord Pendlebury birtokának szélén kanyarátsó útra. Élénksárga, provence-i színhatású repceföldeözött sétáltak.– Remélem, nem allergiás a repcére, Mrs. Raisin?

iabált oda Mrs. Mason.

– Még csak az kéne! Az ő korában a mi Aggie-emmire sem háklis! – kuncogott Roy, félreérthetetlenájátszva a „rape” szó kettős jelentésére: repce érőszakos nemi közösülés.– Pofa be! – förmedt rá dühösen Agatha.

– Ó, csak tréfa volt – kerülte Roy Mrs. Bloxby tiszekintetét.Hát nem erre számítottam, tűnődött Agatha. Azt hittem

gy merülhetek el Carselyban, mint egy meleg fürdőbeárcsak ne jött volna ide Roy! Mintha a nemszeretenemet hozta volna magával Londonból. Lopva a fiú

illantott. Roy sovány, fakó arcát meggyötörte a hideVajon mi hajtotta ide, törte a fejét Agatha. Naivan előszzt gondolta, hogy Roy megbánta a megjegyzéseit, de ezite megingott. A fiatalember odébb sétált, és Misimmsszel kezdeményezett beszélgetést.– Szóval tényleg leáldoztak a PR-os napjaid? – vet

érdő tekintetet Agathára a lelkész felesége.– Nagyon remélem! – Agatha tekintete elrévedt ranysárga mezők felett, és érezte, hogy ismét elgyöngül,zemét elfutják a könnyek. Lehet, hogy végre itt a klimax

Vagy csak fáradt? – Az utolsó megbízásom maga volt

okol, egy Jeff Loon nevű popsztár. Kénytelen voltaízel éssel rávenni e se fe t a Na i Hírharsonátó


35/202

ogy jót írjon róla.– Talán Ross Andrewst?– Igen!– Ezt a lapot járatjuk. A kulturális rovatban eg

öbbhasábos, magasztaló cikk jelent meg Jeff Loonról. A

műved volt?– Ami azt illeti, igen.Agatha tekintete Roy hátába fúródott. Hirtelen összeá

enne a kép. Nem vette a fáradságot, hogy megvegye apot, de tudta, hogy ez a hosszú cikk nagy hullámokat v

majd a reklámszakmában. Nem volt kétsége afelől, hogyPedmans vissza akarja szerezni. Wilson biztos leküldRoyt, és az utálatos kis görény azzal az ígérettel szállt felonatra, hogy „Ne aggódjon, visszahozom!”.A túrázók kezdtek átmászni egy kerítésátjárón az egy

zántóföld mellett futó sáros ösvényre. Agathán lapos sark

ipő volt, Londonban kellemes volt benne sétálni, didéken semmi hasznát nem vette. Roy papucscipőt visékony zoknival. Miss Simms Doc Martens bakancsot,

Agathának átfutott az agyán, hogy most először lát Carseeányanyjának lábán mást, mint tűsarkú cipőt. R

eletocsogott egy pocsolyába, és rémülten jajdult feVisszafordult, és csatlakozott Agathához.– Hagyjuk ezt a francba – javasolta.De Agatha, aki folyton a fejét forgatta, hátha megpillantvisszatérő Jamest, egyszer csak meglátta magas alakj

z átjárónál, ahogy átkapaszkodott, és kurtán ráförme

Royra: – Ne nyavalyogjon! Nem árt egy kis testmozgás.Aztán ő is beletoccsant e ocsol ába de


36/202

irándulókhoz csatlakozó James láttán elhatározta, houdomást sem vesz róla.– Ez a föld valamikor az egyházé volt – magyaráz

ames. – Később a Hurford-birtok része lett. Lord Hurfohúszas években szerencsejátékon elvesztette a pénzé

s az uradalmat Pendlebury vette meg tőle. Volt ugyan eáza Yorkshire-ben is, de nem bírta az ottani éghajlatot. EPendlebury a jelenlegi Lord Pendlebury édesapja volt. kis kék virág a lábánál, Mrs. Mason, a… – körülnézett

udja valaki a nevét?

– Olyan, mint az istenverte iskolában – morogta Roy.– Veronika – mondta Mrs. Bloxby.– Nagyon helyes – dicsérte meg James, és a hangjáblyan melegség és helyeslés sütött, hogy Agatha rögtölhatározta, hogy vesz egy vadvirág- és növényhatározót,

következő túra előtt tanulmányozni fogja. Kényelme

étára számított a szántóföldek mentén, aztán haza, de áradhatatlan túrázók átvágtak erdőn-mezőn, míg Agathagy megkönnyebbüléssel meg nem pillantotta

emplomtornyot. Most már tudta, hogy egy nagy kört leírvazafelé tartanak, és Carselyhoz közelednek.

James végre odalépett mellé. – Most, hogy visszatéözénk, számíthatunk újabb gyilkosságokra?– Aligha hiszem – felelte Agatha, bár bűntudatosan a

ívánta, bárcsak kinyírnának valakit a faluban, hogamesszel ismét nyomozásba kezdhessenek.James elgondolkodva nézett le rá. Agatha tekintetébe

olt valami szomorúság és elveszettség. James szeretolna ismét a mindenen át ázoló ma abiztos A ath


37/202

iszontlátni. – Mit szólna hozzá, ha egy óra múlva magáémennék – vetette fel váratlanul –, és meginnánk valamit Vörös Oroszlánban?

– Boldogan – lelkesedett Agatha.– Természetesen a barátját is hozza el.

– Ó, ahhoz ő túl fáradt lesz – tiltakozott Agatha. Roy csazért jött le hozzá, mert Wilson ráparancsolt. Nem foglrontani az estéjét.A duzzogó Roynak tehát meghagyta, hogy tévét nézze

míg hazajön.

Aztán lázasan keresgélt a ruhatárában, hogy olyan csinoolmit vegyen fel, amiben mégsem látszik túlöltözöttneMindent szűknek érzett. Ruhákat, blúzokat és szoknyákángatott magára, és végül, az utolsó pillanatban egényelmes, régi tweedszoknyánál és egy szvettern

maradt. Az élet megint csupa izgalom és szín lett! Ittho

olt.A francba Londonnal!

DEBORAH CAMDEN végiggyalogolt a hosszú feljárómely Sir Charles Fraith házához vezetett. Jessi

áparancsolt, hogy járja végig a túraútvonalat, és alaposallenőrizze, de Deborah nem akart egymagzembekerülni egy dühös földbirtokossal vagy vadőrrel, égy döntött, kevésbé ijesztő, ha előbb becsönget a házbs elmagyarázza, miért van itt. Barfield House – pítészeti remekekért rajongók szemében – talá

salódásnak számított. Még csak viktorián


38/202

ísértetkastély sem volt. A hatalmas udvarházlközépkori stílusban, kicsit William Morrisra emlékeztetőpítették osztott táblás ablakaival, amelyek üvegézikrázott és meg-megcsillant a napfény.Az ajtó masszív volt, fémszögekkel kivert. Debor

élénken nézett körbe, nincs-e valamerre egy kisebb éevésbé félelmetes bejárat, de semmit sem látott. Oldalt,alon egy villanycsengőt pillantott meg. Megnyomta, és vár

Fekete öltönyt, fehér inget és egyszerű selyeyakkendőt viselő férfi nyitott ajtót. Mákos haja, apró fekezeme és széles szája volt. Egykedvűen fixírozta Deboraa lány mégis restelkedni kezdett, hogy olcsó holmik

isel.– Igen? – kérdezte a férfi.– Sir Charles Fraith itthon van?– Ki keresi?

– A Dembley Túrázók képviseletében jöttem. – Deborelső ajka fölött keskeny verítékréteg fénylett.– Ki az, Gustav? – szólt ki valaki.A férfi megfordult, és higgadtan válaszolt:– A Dembley Túrázóktól valaki, uram.Gustav félrehúzódott, és a helyét Sir Charles foglalta

Hunyorogva nézett Deborah-ra. – Hiszen maga egy kislánNagydarab, izmos pasasra számítottam, nagy, bivalyerőakancsban. Jöjjön be!Deborah belépett a tágas, tölgyfa burkola

lőcsarnokba. A templomi mennyezetekhez hasonlóa

ából ácsolt és boltíves, bordázott mennyezetről egitömött jávorszarvasfej nézett le rá. Sir Charles bevezet


39/202

lányt a szalonba, amelyben vörös és krémszínárpitozású Chippendale bútorok álltak, a kandallóbaagy lánggal lobogott a tűz, a falakat ugyanolyan faburkolorította, mint az előcsarnokban, és a hosszú, kazettáblakokból kilátás nyílt a parkra, ahol szarvasok cikáztak

ák között.– Hozzon teát! – parancsolta Sir Charles a háttérb

ébláboló Gustavnak.Gustav hangtalanul előrébb lépett, felkapott e

ahasábot a kandalló melletti kosárból, és túlzott hévvajította a tűzre, majd kiment a szobából.– És most, Miss…?Deborah kézfogásra nyújtotta sovány kezét. – Debor

Camden vónék. Örvendek.– Én úgyszintén. Kérem, foglaljon helyet. Üljön csak evelet kaptam Ms. Tartincktól, és most küldtem el

álaszt. A szolgalmi út egy szakasza egyenesen az egyöldemen halad át. Van azonban egy szép kis út, ammegkerüli ugyanazt a szántót. Ha azzal is megelégszenezívesen látom a társaságot uzsonnára.– Nagyon kedves magátó’ – lelkendezett Debora

Kezdett ellazulni. Sir Charles szelídnek és ártalmatlannűnt, és Jessica igazán nem utasíthatott vissza egy ilyeagylelkű meghívást.Sir Charles rámosolygott. Rendes lánynak látta Deboraakinek sűrű, fakószőke haja volt, amit kissé ódivatúa

ullámokba és huncutkákba bodorított. Az arca szokatlan

ápadt, majdnem vértelen, és nem festette ki magát. Feholt a szempillája, a szeme világoskék, vékony az alakj


40/202

apos a melle, és olcsó műszálas blúzt, szoknyát, valamiinyúlt gyapjúkardigánt viselt. A rövid szoknya alól kivillaosszú lába és csontos, dudoros térde, amit Sir Charl

zgatónak talált.– Ez a Ms. Tartinck félelmetes hölgynek tűnik – jegyez

meg a házigazda.– Ó, dehogy! Drága teremtés, és borzasztóan műve

Hozzám hasonlóan tanít, és sokkal jobb iskolában aphatna állást, mint a dembleyi középiskola – dicsér

Deborah.De egy előkelő gimnáziumban nem ő lenne a kakaetve a tyúk a szemétdombon, gondolta magában S

Charles, hangosan azonban csak ennyit mondott. – Nos, hDembley Túrázók önhöz hasonlóak, Deborah, nagy

dám napjuk lehet.– A földbirtokosokkal kapcsolatban kicsit felcsapna

öztünk az indulatok – jegyezte meg kérdezetlenDeborah.

– Miért?– Mert… úgy érezzük… a vidék mindenkié kellene ho

egyen.– De ha mondjuk ez a birtok nem lenne az enyém, éem én igazgatnám, akkor mi történne vele? Mostanábaenki sem engedhet meg magának ekkora földekeelparcellázva eladnák egy beruházónak, és puff, mádalenne a vidék egy újabb darabja. A beruházók me

gazi hiénák. Nem akarok keménykedni, mert nem vagyo

emény ember, Deborah. Lágy a szívem, mint a vaj. Dzemet szúrt, hogy néha lakótelepeken át is vezetne


41/202

zolgalmi utak, maguk mégsem követelik, hogy a sorházaertjén át túrázzanak, vagy igen?– Neem. De nem gondolja, hogy egyenlőtl

ársadalomban élünk, ahol egy önhöz hasonlónak sok jumásoknak meg nagyon kevés?

– Ami azt illeti, nem gondolom.– Ó!Nyílt az ajtó, és Gustav lépett be egy teáskészlet

oskadozó tálcával.– Mi ez, ember? – háborodott fel Sir Charles. – Tor

agy teasüteményt nem is hozott?– Máris – felelte Gustav.Letette a tálcát egy alacsony asztalra Deborah és S

Charles közé, a kandalló közelében.– Lehetek én a háziasszony? – affektálta Deborah.Gustav égnek emelte a tekintetét, és hallhatóan enn

mormolt, mielőtt kiment volna: – Uram, irgalmazz!Deborah szörnyű kínban elpirult. – Mi rosszat mondtam

Csak azt akartam kérdezni, kitölthetem-e a teát.– Úgy van, és töltse csak ki nyugodtan. Oda se figyelj

Gustavra. Flúgos.Gustav süteménnyel tért vissza. Olyan gyorsan térü

ordult, hogy Deborah arra gondolt, számított rá, hogy SCharles majd süteményt kér, és a tálat az ajtó előtt hagytGustav kirázott egy szalvétát, és Deborah ölébe terítettMinden egyes mozdulatából áradt a megvetés.

Deborah érezte, hogy remegni kezd a keze, és a

allhatóan ennyit mondott csak: – Talán inkább Gustavnaellene felszolgálnia.


42/202

– Tegye a dolgát, Gustav!Deborah azt mormolta, hogy igen, tejjel és cukorral ké

majd megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Gustav újfeávozott.

– Meséljen magáról – biztatta Sir Charles. – Mit tanít?

– Fizikát.– Milyen okos!– Nem annyira ész kérdése – szabadkozott Deborah.s ritkán van szerencsém okos tanítványhoz. De ez

második tanári állásom. Lehet, hogy jövőre odébbállok eázzal.– És van olyan gyerek, akivel meggyűlik a baja?– De mennyire! Volt egy nagyon utálatos fiú, Elvis Blacolyton gúnyolódott rajtam és összetört mindent. Dessica beszélt a szüleivel. Fogalmam sincs, mit mondekik, de a fiú azóta olyan, mint a kezes bárány.

Sir Charles lassanként megbánta, hogy uzsonnára hívmeg magához a Dembley Túrázókat. Gyorsan erősödenne a meggyőződés, hogy Jessica pontosan olyaémes nőszemély, mint amilyennek a levele nyomán tűn

De Deborah-t megkedvelte. Tetszett a lány ártalmatlasöndes modora, sápadt, színtelen külseje. És elsősorba

térde. Minél többet mesélt az iskolai életéről, annobban feloldódott, és csak akkor pillantott az órájármikor Gustav megint bejött, és teljesen feleslegesen mégy hasábot dobott a tűzre. A lány azt mondta, most mssza kell mennie.

– Hazaviszem – ajánlotta fel Sir Charles.– Ugyan, szükségtelen – hárította el Deborah, és mag


43/202

rezte Gustav fekete szemét. – Lent hagytam a kocsimat a parkkapunál. És tényleg szeretek gyalogolni.Sir Charles vele együtt állt fel.– Adja meg a számát – mondta. – Ezt meg k

smételnünk.

Deborah a táskájában kotorászott, míg papírt és tolalált. Lefirkantotta a telefonszámát.– Kikísérem a kisasszonyt – jelentette ki Gustav.Gustav kitárta előtte a masszív faajtót. Deborah behúznyakát, amikor elment mellette, de a férfi hirtele

megszólalt. – Ne élje bele magát semmibe Sir Charlesszapcsolatban. Nem a maga fajtájának való. Ne próbáátenni a mohó kis kezét, és többé ne lássuk a birtokon.Deborah válaszolni sem tudott, annyira megfélemlítettefelé sétált a felhajtón, az arca égett szégyenében. Csz vigasztalta, hogy Jessica nemsokára megtanítja ma

Gustavot kesztyűbe dudálni.

A DEMBLEY TÚRÁZÓK aznap este becsődültek yűléseikhez használt kis tanterembe. Jessica kipir

zgalmában. Felállt, és gúnyos hangon olvasta fel SCharles levelét. – Mintha egy uzsonnával le lehetenyerezni minket! – jegyezte meg végül, majd Deborah-illantott. – Ellenőrizted ma az útvonalat?– Nem egészen – állt fel Deborah. – Előtte becsengetteházba, Sir Charles pedig meghívott teára, és igaz

agyon kedves volt. Nagyon vár minket, Jessica.

– Szóval a nagy ember meguzsonnáztat, te pedátraarcot csinálsz és lapítasz? Micsoda nyuszi vag


44/202

Deborah! – gúnyolódott Jessica. – Nekem kellett voldamennem!Jeffrey Benson, Jessica szeretője váratlanul Debor

édelmére kelt. – Rendes fickónak tűnik. Észtességesen válaszolt, Jessica. Nem tudom, a többi

ogy vannak vele, de azt hittem, a saját örömünkrándulunk.Az egyik pincér, Terry Brice oldalba bökte a barátjá

Peter Hatfieldet, és felvihogott. – A változatosság kedvéégyszer minket is kiszolgálhatnak.Alice Dewhurst dörgő hangja hallatszott: – Benne vagyo

essica, hogy összeakasszuk a bajszunkat öldbirtokosokkal, és senkitől sem csinálok a nadrágombDe ez az ember vette a fáradságot, hogy ilyen kedveevelet írjon, és cserébe csak meg kéne kerülnünk egzántóföldet, így nem látom be, mire a nagy felhajtás.

– Ezelvi kérdés – szögezte le Jessica. Felvonta vékozemöldökét. Még most is bízott benne, hogy leveri

ázadást. – Nem hiszem el, hogy annyira elbűvenneteket egy jelentéktelen arisztokratával folytatoeázgatás, hogy emiatt hagyjátok, hogy ezt megússza?– Nem’tom, mi bajunk vele – vélekedett Kelvin HamiltoA Fe’fődön enné’ demokratikusabban gondókozun

s…– Kímélj meg a skót idillről szóló meséidtől! – szakítot

élbe Jessica. – Mind tudjuk, hogy Glasgow-ból származeltehetően egy prolinegyedből…

– Te rohadt kurva! – üvöltötte Kelvin. – Menj magaorkig vagyok veled! – azzal dühöngve távozott. Nyomába


45/202

ínos csend támadt.Mary Trapp felállt, és megvetette nagy lábát. – Tudo

essica, senki sem nevezett ki a kirándulók vezetőnőjévHa annyira rajta vagy, hogy bajt keverj, én nesatlakozom. – Jessica elkeseredetten hallotta, hogy

öbbiek egyetértően hümmögnek.Ekkor a kedvenc témájáról kezdett szónokolni,

gyenlőségről és a feminizmusról, Marxtól és Simone deauvoirtól vett idézetekkel tűzdelte meg szövegét.

ekintete villogott, és pompás látványt nyújtott, de eszédét jeges hallgatás fogadta.– Rendben – mondta végül, és dühös tekintet

égighordozta az egybegyűlteken. – Akkor majd émegyek! És egyenesen átvágok a szántóföldön!

AGATHA RAISINNEK nagy kő esett le a szívéről, amikor

ávozó Roy után integetett. Örült, hogy taxit hívott, és neellett kivinnie az állomásra. Már a látványától is kilelte ideg. Vasárnap este kellemesen beszélgetett Jamesszemikor Roy besompolygott a kocsmába, behízelgőeörbevigyorgott, majd kisajátította magának. Azt hajtogatt

mennyire vissza akarja szerezni a Pedmans ügynökséames figyelmét pedig közben más falubeliek kötötték

Agatha hőn remélte, hogy soha többé nem látja Royt.A kirándulás után izomláza volt és minden porciká

ajgott, de meg volt róla győződve, hogy derékban egcipicit lazább lett a szoknyája. El is határozta, ho

ogyókúrázni fog, vagyis rigorózus diétázás helyett inkábevesebb kalóriát eszik.


46/202

Másik elhatározása az volt – újra James közelébe akaérkőzni, bár hogy ez hajtja, még magának sem vallotta b, hogy teljes erőbedobással a Carsely Túrázók ügyeiv

og foglalkozni. Meg kell őket szervezni, gondoltyűléseket kell tartani, plakátokat kell kiragasztani, hog

egközelebb merre kirándulnak, és így tovább. Nem ksak a környéken csatangolniuk. Autóval messzebbre lmehetnének, egy hangulatos vidéki kocsmába

alálkozhatnának, és onnan járhatnának be egy útvonalat.Agatha átment kocsival a moretoni használtköny

ereskedésbe, és talált is egy régi kötetet a különfézolgalmi utakról. Majd lelkesen visszatért a faluba, éátran bekopogott Jameshez.– Ja, maga az, Agatha – hangzott a barátságtaladvözlés –, éppen jól belejöttem az írásba. De azért csa

öjjön be.

Agatha úgy érezte, valami olyasmit kellene momondania, hogy „Ez esetben majd később visszajövök”, dlyan sokáig volt távol, és James olyan régóta írta azt yomorult hadtörténeti könyvet, hogy biztosra vette, egövid megszakítás nem oszt, nem szoroz.– Támadt pár ötletem a Carsely Túrázókkal kapcsolatbaújságolta nagy elánnal, James pedig félreállt, ho

eengedje.– Mint például? – A férfi kikapcsolta a számítógépét.

Kér kávét?– Úgy vélem, kicsit szervezettebbek lehetnénk – fogo

ele tervei ismertetésébe Agatha. – Esetleg autóvmesszebbre is mehetnénk, és onnan indulhatnánk.


47/202

– Tulajdonképpen megtehetnénk – sóhajtott fel James.De szó, ami szó, azon járt a fejem, hogy hagyom agészet.– Miért?– Nem vagyok az a szervező típus.

– A szervezést hagyja csak rám. Annyi a dolga, hogdajön.– Tejjel, cukorral?– Feketén, cukor nélkül – felelte Agatha, és arra gondo

egalább azt megjegyezhetné, hogy szokta a kávét inni.Bevitték a bögréjüket a könyvespolcokkal szegélyeze

appaliba. Agatha rágyújtott, aztán körülnézett, hol amutartó. James felállt, kiment a konyhába, és egy résészealjjal jött vissza, amit letett Agatha mellé. Miéeltenek a nemdohányzók akkora bűntudatot ohányosokban? – merengett Agatha. Manapság m

enki sem tart hamutartót a lakásban.A cigarettafüst a fagerendás mennyezet felé bodorodo

s ott megült. James tekintete úgy követte, mintha evegőszennyezés mértékét latolgatná.

– Szóval mire is gondolt? – kérdezte a férfi. A dűlőútogy kocsi fékezett, mire James olyan reménykedve kapta

ejét az ablak felé, mintha égne a vágytól, hogélbeszakítsák őket.– Mint már említettem, messzebbről is indulhatnánk, ésetleg kiplakátozhatnám, egyet a Harvey-bolt előtt,

másikat a templom hirdetőtáblájára ragasztanám

Megfordul erre néhány turista is, esetleg ők is szívesesatlakoznának. És lehetne tagsági kártya, és tagdíjat


48/202

zedhetnénk.– Tagdíj… hát nem is tudom – hümmögött James.

Minek szednénk? A földbirtokosok nem kérnek pénzt atjárásért. Ezért is nevezik átjárási jognak – magyarázudálékosan.

– A tagdíjból fizetnénk a tagsági igazolványokat. Amberek szeretik, ha ilyen igazolványuk van.– Én nem. Nézze, Agatha, komolyan folytatnom kellene

munkát. Lásson hozzá nyugodtan, nézze meg, mzervezhet, aztán, kérem, tudassa velem.Agatha nyomatékosan lenézett a kávésbögréjére, minth

elezné, hogy nem volt ideje meginni a kávéját, de aztáetette a bögrét, és az ajtóhoz indult. James követte, émikor elhaladt a számítógépe mellett, újra bekapcsolta.Hát ennyi, gondolta magában komoran Agatha, é

ement a házába. A fene essen a túrázókba! Egy autó á

meg mögötte, és amikor megfordult, Bill Wong detekrmester mosolygott rá a sofőrülésről.– Isten hozta itthon! – kiáltotta. Kiszállt, az arca ráncok

zaladt széles mosolyától.– Jöjjön be! – hívta Agatha. – Megkávézunk, és mesélhbűnözésről. Most jártam Jamesnél, de két perc ut

apátra tett.– Á, szóval még mindig tart?– Micsoda?– A James Lacey iránti olthatatlan szerelme.– Ne marháskodjon! Egy kicsit belezúgtam, de az m

ég elmúlt. – Agatha bement a konyhába, és alágyújtott eavíznek. – Most alakult Carselyban a túrázó egyesül


49/202

ames vezeti. Én csak annyit tanácsoltam, hogy kicatyába kellene az egyesületet rázni.– De ugye, nem militáns csoport, Agatha?– Ugyan már! Nyugalmas kis séták, azonban nagyobírverést csinálhatnánk, bevezethetnénk a tagsági könyve

meg hasonlók.– Biztosan megszervezi őket. És milyen volt London?– Borzalmas.– Nem szórakoztatta, hogy ismét az igát húzhatja?– Cseppet sem. Örülök, hogy megint itthon lehetek. Cszért keltette fel az érdeklődésemet a túrázás, mert ellene fogynom.– Ahogy mindnyájunknak – morogta gyászosan Bill, é

égignézett dundi alakján.– És hogy áll a bűnözés?– Csend van, amióta elment. Csak a szokás

eleségverés, szombat esti részegek, betöréseocsielkötések, verekedések. Néhány gyilkosság, demmi izgalmas. – Szeretettel pillantott Agathára. – M

megint detektívesdit szeretne játszani, Agatha. Ne tegyogadja meg a tanácsomat, és maradjon a gyalogtúrákná

Kellemes, nyugodt időtöltés. A túrázás sosem vezilkossá hoz!


50/202


51/202

H ROM

ESSICA ROSSZKEDVŰEN ÜLDÖGÉLT az ágy végébeétfőn este. – Nem tudom, mi ütött abba a kis hülye majo

Deborah-ba – mondta a kedvesének, Jeffrey Bensonnaki a párnának dőlt. – Vagy ami azt illeti, mindnyájatokba.Jeffrey megvakarta szőrös mellkasát. – Ne izélj má

essica. Nem kifogásolom, hogy harcoljunk llenszenves földbirtokosok ellen, de amikor a dísze

ársaság egy tagjába szorult annyi udvariasság, hogedelmes levelet írjon és meghívjon minket uzsonnárkkor hajlandó vagyok ésszerű engedményeket tenni. Éa végig akarsz dübörögni a drágalátos földjén, a francb

s, tedd meg egyedül.– Nem hittem, hogy így cserbenhagysz azok után, amgymásnak jelentünk!– Nálam hiába is próbálkozol érzelmi zsarolássessica. Te mondtad, hogy köztünk csak szex van. Az a beletek, feministákkal, hogy azt képzelitek egyenlőségnea a megvetett férfiak legrosszabb tulajdonságait veszite

el. Talán inkább Deborah-val kellene járnom. Régimódi nellemvonásai vannak.

Jessica undok pillantással meredt rá. – Vigyázz, Jeffrrágám, hogy mit beszélsz. Lehet, hogy az MI5rdekelné, mit keresett nálad az a két ír, akiknek két évzállást adtál…Jeffrey szemébe gyanakvás költözött. – Erről me


52/202

onnan tudsz? Itt sem voltál.– Alice bulija után úgy beszívtál, hogy elhencegtél vel

Akkoriban történhetett, amikor a főutcán felrobbant eomba, és egy gyerek meghalt.– Semmi közük sem volt hozzá. Csak barátok bará

oltak, akiknek éjszakai szállás kellett. És csak két éjszakmaradtak.

– Igen, csakhogy mátósan azt motyogtad, hogy csapámértetek rájuk Írország szabadságáért. – Jessiátravetette a fejét, és felkacagott. Idegesítően színpadiaevetés volt.Jeffrey átvetette magát az ágyon, és az ujjai Jessi

orkára fonódtak. Erős ember volt. Ha feldühödött, egyarna szeme, amivel kancsalított, baljóssá tette arckifejezését. – Ha bárkinek beszélni mersz az írekrő

megöllek! Végeztünk egymással. Pakold össze

uccodat, és reggelre már itt se légy!Jessica a kezére ütött. Villogott a szeme. – Nem ijede

meg tőled!Jeffrey visszaereszkedett az ágyon a sarkára. Erő

meztelen testéből fenyegetés áradt.– Pedig nem ártana, Jessica! Bizony nem ártana.Ez hétfőn este történt.

RENDES TŐLED, hogy befogadtál – mondta Jessica, éörülnézett Deborah apró lakásában. – Nem tudom, tött Jeffreybe. De a férfiak már csak ilyenek.

– Van abban valami, amit mondott – vélte Deborah. Miért ragaszkodsz hozzá, hogy mégis keresztülvidd?


53/202

– Mert Sir Charles képviseli mindazt, ami ellen harcolunA kiváltságokat, az aránytalan gazdagságot és azt, hogmegakadályozzák az embereket abban, hogy élvezzék idék szépségét. De ne vitatkozzunk! – mosolygott éjesen Deborah szemébe. – Feküdjünk le. Jó lenne kor

gyba bújni.– Rendben – sóhajtott fel Deborah. – Előbb főzök e

ávét. Tedd be a holmid a hálószobába.Amint Jessica eltűnt a háló irányában, megszólalt

elefon. Deborah felvette a kagylót.– Jó estét – hallotta Sir Charles Fraith hangját. – Holnste Az aranypolgár t vetítik a művészmoziban. Lennedve megnézni velem, és utána bekapni valamit?– Boldogan – lehelte Deborah a kagylót szorongatv

mialatt azon csodálkozott, hogy akad még ember a földöki nem látta ezt a filmet.

– Mondja meg a címét, és magáért megyek.Deborah idegesen sandított a hálószoba felé. – Ne

majd ott találkozunk. Hánykor?– Fél nyolckor kezdődik. Negyedkor várom a mozi előtt.– Köszönöm, rendben.– Akkor hát viszlát.Deborah máskor erélytelen arcán konok kifejezéss

épett be a hálószobába. – Inkább a kanapén alszom mondta Jessicának. – És szeretem az életterem. Csmost éjszaka alhatsz itt.

Jessica rámeredt, és eszelős dühöt érzett. Mi ütött a

azallusaiba? – Ki hívott?– E barátom – felelte Deborah. – Ra tad kívül is vanna


54/202

még barátaim.– Lefogadom, hogy Jeffrey volt.Deborah nem válaszolt, az arcán a gyöngék és rémülte

endíthetetlen makacssága ült.– Egyszóval tényleg Jeffrey volt – szögezte le Jessica

Mielőtt még belezúgnál abba a semmirekellőbe, jussoszedbe, mit szól majd, ha megtudja, hogy lefeküdtél velezon az estén, amikor Birminghamben járt tanáonferencián.– Ne merészeld! – üvöltötte Deborah, aki fütyült arra, m

ondol majd Jeffrey, de halálra rémült, hogy a dolognaíre megy, és a pletyka esetleg Sir Charles fülébe jut. Úlhomályosította a gondolkodását a félelem, hogy eszébem jutott, hogy az ő világa és Sir Charlesé között alighan átjárás.– Dehogynem! De még mennyire!

– Reggel fel is út, le is út! – sikította Deborah, ettegéstől és a gyűlölettől magánkívül. – Látni sem akarlaöbbé!Ez történt kedden.

KELVIN HAMILTON BOLDOGAN és meglehetőseészegen nyúlt el az ágyban, és nézte, ahogy Jessicevetkőzik. Alig hitt a szerencséjében, amikor a lány kőrönddel felbukkant az ajtaja előtt, és azt állította, hog

mindig is bírta. Egy szempillantás alatt elfelejtette a korábértéseket. Nem lepte meg, hogy a lány nem vis

melltartót, és a melle igazán gyönyörű. Emlékezeteszaká a lesz, ondolta. Amikor Jessica kibú t


55/202

armerjából, és Kelvin meglátta, hogy férfi alsónadrágord, a vágya lelohadt.Jessica bebújt mellé, és Kelvin megpróbált szeretkez

ele, de az igyekezete sikertelen maradt. Miután earabig vergődött a lányon, Jessica undorral rászólt. – A

sten szerelmére, Kelvin, hagyd már abba! Olyan részeagy, hogy nem áll fel. Aludj inkább!Kelvin egy csapásra kijózanodott a hangjából sü

megvetéstől. Jessica nemsokára már halkan hortyogoKelvin viszont csak feküdt, és könnyek csorogtak le

rcán. Belehal a megaláztatásba, gondolta. Szerette volnoltan látni Jessicát. Felébresztette, és ordítozni kezdele.Ez történt szerdán este.

ESSICA AZONBAN NEM ADTA FEL, hogy ingye

zállást találjon. Benézett a Rézkannába, de Peter és Tedegesen sivítottak, mint a felriasztott denevérek, élhátráltak tőle. – Egy centinyi szabad helyünk sincdesem – fogadkozott Terry. – De rohannom ke

Rengeteg a vendég. – Jessica tehát átment AlicDewhursthöz, aki Gemma Greennel lakott együtt.

– Mindig boldogan segítek egy társamon – dörögte Alic, de te is látod, hogy szűken vagyunk, ide már nem fér benki. Próbáltad azt a lököttet?Így aztán Jessica beköltözött Mary Trapphoz, akit titk

megvetett, és csak az vigasztalta, hogy Mary vak imádatt

süngött rajta. Mary még azt is felajánlotta, hozombaton elkíséri a Sir Charles Fraith föld ét átsze


56/202

úrájára.De pénteken Mary gyomorfájásra panaszkodott. Azt

evette magát a fürdőszobába, ahonnan undoríklendezés szűrődött ki.– A te hibád – közölte részvétlenül Jessica.

Összevásárolsz minden szemetet a bioboltban, éezabálsz, mert azt képzeled, csak mert onnan való, myugodtan megeheted. Seggfej vagy.– Hagyj békén – nyögte Mary.– Csak annyira szedd össze magad, hogy holnaljöhess velem – mondta Jessica.– Nem megyek – görnyedt össze Mary.Így aztán Jessica Tartinck hatalmas, szöge

akancsban, rövid farmerszoknyában, ujjatlan blúzban éarciasan villogó tekintettel, egyedül vágott neki az útnazombaton.

GY HÉTTEL KÉSŐBB, hétfőn Jeffrey odament Deboraoz a tanáriban. – Hogy boldogul Jessica?– Nem tudom – válaszolta a lány. – Nem találkoztam ve

Azt hiszem, Maryhez költözött.– A többiekkel ebédelek a Szőlőfürtben – célzott Jeffrtúrázókra. – Akkor majd megkérdezzük tőle.De amikor mind letelepedtek a sörük és a szendvicsü

mellé a Szőlőfürtben, Marytől tudták meg, hogy Jessigyedül indult el a Sir Charles birtokán átvágó túrára, em jött vissza.

– Sir Charles valószínűleg jól megmondta neki a magás Jessica most minket hibáztat – vélekedett Jeffrey.


57/202

udjátok, mennyire szeret duzzogni.– Szemét dög – dörmögte mogorván Kelvin.– Nem igaz! – háborodott fel Mary. – Mi ütött belétezégyelljétek magatokat!– Miért nem mentél vele, Mary? – kérdezte Alice.

– Nagyon rosszul voltam. Ételmérgezést kaptam.– Aggaszt kicsit a dolog – nézett körül a társaságolkerekedett szemmel Peter. – Szegényke benézeozzánk a Rézkannába, szállást keresett. Kidobtaeffrey?– Ki – felelte kurtán Jeffrey. – Veled mi a helyze

Deborah? Nálad nem próbálkozott?– Ti is tudjátok, hogy kicsi a lakásom, és egy ágyam vaszabadkozott Deborah. – Csak egy éjszakára adhatta

zállást.– Mondtam, hogy be kellene fogadnunk – suttog

Gemma.Alice szeme villogott a féltékenységtől. – Nem akar

még egy veszekedést!– Akkor hát mit tegyek? – kérdezte Mary. – Értesítsem

endőrséget?– Jobb, ha nem kezdünk a jarddal – jelentette ki Jeffres megjegyzését általános egyetértő mormogás kísérte.

Majd megkérdezem Jonest, kapott-e hírt róla. – Mrs. Jonz igazgatónő volt.– Én már kérdeztem – mondta Deborah. – Ma reggel. D

em telefonált be, hogy beteg vagy ilyesmi.

– Akkor tán megkérdezhetnéd a barátodat, Sir Charleogy nem látta-e szombaton – javasolta Jeffrey, é


58/202

Deborah-ra pillantott.– Nem a barátom – mormolta Deborah. Nem mesélte

többieknek, hogy randevúja volt Sir Charlesszlvezetes este volt, bár véleménye szerint az, hozázadszor látta Az aranypolgár t és meghívták egy Burg

Kingbe utána vacsorázni, nem egy arisztokratáknzokásos estére emlékeztetett. De Sir Charles kelleme

ezser társaság volt, noha egy szóval sem mondta, hogkar még vele találkozni. Deborah-t ette a fene, ho

elhívja, és most még jó ürügye is volt rá.

– Felhívhatom – jegyezte meg.– Jessicát ismerve az is lehet, hogy már összeállt veleuncogott Peter.– Mindjárt felhívom – mondta Deborah.Odament a sarokban levő nyilvános készülékhez. Gust

ette fel a kagylót. Deborah elfulladt hangon kérte S

Charlest a telefonhoz.– Sir Charles nem tartózkodik itthon – közölte Gustav.– Szeretném megkérdezni, nem látta-e a barátnőme

Miss Jessica Tartinckot?– Nem.Ebben a pillanatban a ház mélyéből, Gustav háta mög

Deborah tisztán hallotta Sir Charles kiáltását: – Ki kereGustav?

– Senki – kiáltott vissza Gustav, és letette a kagylót.Deborah zavart dühvel meredt a kagylóra, aztán lassa

isszatette. A büszkesége megakadályozta abban, hog

lmondja a többieknek, hogy egy háztartási alkalmazoemmibe vette.


59/202

– Nem hallott róla – csak ennyit mondott.Jeffrey meglepetten nézett rá. – De nem látta valamely

adőre vagy kertésze?– Nem – felelte Deborah lehajtott fejjel.– És most mihez fogjunk? – szegezte nekik a kérdé

Alice.– Nem egy rémregényből kölcsönözzük a történetet

gyelmeztette őket Jeffrey. – Ha azt hiszitek, hogy BarfieHouse várbörtönének mélyén senyved láncra verve, nagyoévedtek.

– Lehet, hogy az egésznek semmi köze Sir Charleshozélekedett Gemma. – Manapság a nők mindenfézörnyűségnek ki vannak téve.– A Jessica-félék kirabónak másokat, és nem ők

abóják ki – jegyezte meg Kelvin.Végül abban egyeztek meg, hogy pihentetik a dolg

még pár napig. Néhány itallal később mindannyian biztosették, hogy Jessica azért marad távol, hogy megfizesseekik azért, amiért szembeszálltak vele.

DE ELTELT MÉG KÉT NAP, és a Dembley Túrázyűlést tartottak az iskolában.Jessicának se híre, se hamva nem volt. Jeffrey intéz

eszédet a csoporthoz. – Azt javasolom, hogy találkozzunolnap munka után, menjünk ki oda, és nézzük meg, nekadunk-e a nyomára.– Semmi szükség rá – jelentette ki Mary Trapp.

Meggyőződésem, hogy azért tartja távol magát, home büntessen és me rémisszen minket.


60/202

– Én szerintem meg minek fizetjük a jardot? – morogadul Kelvin. – Híjjuk fel őket!– Nem! – tiltakozott hevesen Jeffrey. – Előbb lássuk, m

utunk egyedül.

ISZTA, MELEG ESTE VOLT, amikor ismét találkoztaármilyen össze nem illő társaság volt, Jeffreynek még í

s önkéntelenül szemet szúrt, mennyire nyugodtak éoldogok Jessica nélkül. Túlságosan rájuk nehezedeondolta. Aztán lelkileg összeszedte magát. Máris m

dőben gondol rá. Az aranyló estében kisétáltaDembleyből, és amikor elérték Sir Charles birtokát, Jeffriteregette a „Pathfinder” sorozat nagy topográfiai térképés koszos ujját végighúzta az útvonalon.A csoportra csend szállt. A harcias Jessica vezetés

élkül egyikük sem tudott szabadulni attól az érzéstől, hog

osban járnak. Nagyon csendes, nyugalmas este voGondosan becsukták maguk mögött a földeket elválaszapukat, amiket Jessica nyitva hagyott volna. A nyugato

emenő nap fényénél nemsokára elérték az aranysárgárító repcetáblát.– Nézzétek! – mondta Jeffrey a szántóföld szél

megtorpanva. Jessica – legalábbis azt feltételezték, hosak Jessica lehetett – egyenesen bemasírozott a repcözé. Letiporta és földbe döngölte a virágokat.– Ekkora kárt csak végigugrálva okozhatott! – ámult

Alice.

Libasorba rendeződtek, és Jeffreyvel az élükön követtleta osott ösvén t. A fák fölött, a tábla túlsó vé é


61/202

dalátszott Barfield House zömök épülete.– Itt vége az ösvénynek – szólalt meg Jeffrey. – Találásott itt valamit?Mind köré gyűltek, és lenéztek a kitépett sárga virágok

s a földhalomra.

Kelvin közelebb furakodott, és nagy lábával kapirgáezdte a földet. A földhányásról megindultak a lazöröngyök, és egyszer csak egy bakancsos láb, egy fehakancsos és szőrös láb került elő. Jessica soseorotválta a lábát.

– Ó, istenem! – sikoltott fel Alice. Letérdelt, és kézzezdte ásni a földet. Jessica teste apránként felszínerült. Földtől maszatos arca, semmit sem látó tekinteteyugodt esti égre meredt.Deborah elfordult és hányt, Gemma zokogásban tört

Mary Trapp pedig elájult; groteszk ölelésben összefonódv

uhant a holttestre.Kelvin elhúzta onnét. – Eleget csináltunk. Hívjátok végre

endőrséget. Nem látjátok, hülye seggfejek, homeggyilkóták?

AMINT JESSICA HOLTTESTÉTmegfordították, rögtöiderült, hogy valaki teljes erőből fejbe verte egy ásó éléve

majd nem sok eredménnyel igyekezett eltemetni. Bill Wonaki most türelmesen várt a Jessica testét eltakaró sát

latt az egyik felettese utasításaira – futólag arra gondomilyen érdekes, hogy Agatha visszatér Londonból é

úrázni kezd, aztán meggyilkolnak egy túrázót. A sátrörülvevő lám ák ra o tak a sötétben. A fák közö


62/202

agoly huhogott. A feltámadó szél hullámot vetett epcében. A sárga virágokat fehérre fakította az éles fényWilkes főfelügyelő jött oda Billhez. – Ugye, a házb

yűltek össze?Bill bólintott.

– Lássunk hozzá a kihallgatásukhoz. Amit pillanatnyilaehetett, megtudtuk. Hátulról, nagy erővel ütötték le.

– Jó erős férfi lehetett.– Nem, nő is tehette. Egy lendületes ütéssel. Nehéz vz ásó.

– És kinek van kéznél ásója?– Ezt kell kiderítenünk. Korai még ujjlenyomat ututatni. És a gyilkosság óta, ha valóban szombaton indl, ahogy fenyegetődzött, már esett is.– Mit gondol, Sir Charles zabos lett és kupán csapta?– Tisztább képet alkothatunk róla, miféle ember, h

eszélünk vele. Hallom, az élete keresztje visszatéCarselyba.

– A barátom, Agatha? – vigyorodott el Bill. – Kíváncagyok, mit szól majd ehhez!Wilkes megborzongott. – Eszébe ne jusson elmondani.Gustav az ajtóban fogadta őket. – A kihallgatásra vá

zemélyeket a bálteremben ültettem le.– Ha lehetséges, előbb Sir Charlesszal váltanánk p

zót.– Erre parancsoljanak – hajtott fejet Gustav, ma

zertartásos modorából kiesve odavetette: – De ne tartso

él éjszakát! – A válla fölött hátranézett. – Mi az, Parsons?A rendőrtiszt me fordult. E ma as, sován férfi á


63/202

mögöttük, a karja hajlatára középen nyitott vadászpuskektetett. – Becsuktam a kapukat, Gustav – jelentette. – Dsajtó fel akar jutni a házhoz.– Akkor lője le őket – parancsolta türelmesen Gustav.rre tessék, uraim. – Kitárta Sir Charl

olgozószobájának az ajtaját. Wilkes kicsit tétovázoizonyára azon tűnődött, hogy a sajtó munkatársaina

elövésére adott parancsot komolyan kell-e venni, majd úgöntött, hogy nem.Bemutatkozott, majd Bill Wongot is bemutatta.

Sir Charles egy nagy, bőrborítású íróasztal mögött ült. ezét az íróasztalon nyugtatta, az ujjait szépen összefonts élénk érdeklődéssel függesztette rájuk a tekintetét.– Nos, Sir Charles – fogott bele Wilkes. – Csupéhány kérdésünk lenne. A szántóföldjén talált holttest eg

Dembley Túrázók elnevezésű egyesület egyik tagja. Ú

éljük, hogy múlt szombaton gyilkolták meg, feltehetően élután derekán. Akkor próbált meg átvágni az ön földjéátta az illetőt?– Nem.– Hol volt múlt szombaton?– Londonban. Westminsterben van egy lakásom.– A címe?Sir Charles lediktálta.– Látta ott valaki?– Gustav vitt fel kocsival, és velünk tartott a nagynéném

Mrs. Tassy is.

– Gustavval és Mrs. Tassyvel is beszélnünk kell.– Ann it beszélhet Gustavval, amenn it csak akar. D


64/202

muszáj a nagynénémet háborgatnia? Most pihent le. Namegrázkódtatás érte.

– Esetleg holnapra halaszthatjuk. De okvetlen beszélnüell vele. Mondja el, mit tud a Dembley Túrázókról.– Nem sokat – válaszolta Sir Charles. – Itt egy levél, am

Miss Tartinck írt nekem, és annak a levélnek a másolatmit válaszképpen írtam neki.Mindkettőt behatóan tanulmányozták, majd Wilkes szól

meg: – Ha ilyen kedves meghívást küldött, ön szerint miéött el Miss Tartinck mégis egyedül?

– Ó, erre könnyen válaszolhatok. A túrázók közül elvittemoziba az egyik lányt. Az aranypolgár t néztük me

iszkosul jó film. Látta?– Sokszor.– A lány mellesleg azt mesélte, hogy a többieknek ne

olt ínyére ennek a Jessicának a harcias magatartása, é

zt mondták neki, hogy menjen egyedül.– Szóval tudta, hogy Jessica idejön?– Igen, de a londoni barátaimat akartam meglátogatzért úgy döntöttem, elpárolgok innen.– A barátai neve?– Hasseltonék. De végül mégsem találkoztam velüsős nap volt, így mégis a lakásomban maradtam, és tévéztem.– Tehát nincs olyan tanú, aki igazolhatná, hogondonban volt?– Mondtam már: Gustav és a nagynéném.

– Egy önhöz kevésbé közelálló tanúnak jobban örülnénk– Ú érti, hazudnának a kedvemért? I azán csún


65/202

eltételezés!– Ha lehet, később még beszélünk önnel, Sir Charlesllt fel Wilkes.– Muszáj? Lehetőleg ne tartson egész éjszaka!– Hol találhatta a gyilkos az ásót?

– Igazán fogalmam sincs. Legjobb, ha az intézőmet, Memple-t kérdezi. Dembleyben lakik. – Lefirkantott valamgy cédulára. – A címe és a telefonszáma.Wilkes elvette. – Hol vannak a túrázók?– Azt hiszem, Gustav a bálteremben ültette le őket.

– És miért oda? – kérdezte kíváncsian Wilkes.– Gondolom azért, mert ritkán használjuk.Wilkes még visszafordult az ajtóból. – Melyik túrázót vit

moziba?– Egy helyes lányt, Deborah Camdent.Gustav az ajtó előtt várt rájuk. Végigvezette őket a tága

ongó előcsarnokon, amelyből egy folyosó nyílt, majd kitálőttük egy ajtót. A bálterem is faburkolatos volt, mint agész ház. Középen egy hatalmas Waterford kristálycsillagyogott. A túrázók az ez alkalomra porvédőikt

megfosztott székeken ültek elkülönülten, egy csomóban,enekari erkélyen egy rendőr vigyázott rájuk, egy másik ajtót őrizte.Wilkes Gustavhoz fordult. – Egyenként szeretné

ihallgatni őket. Van valami, amit e célra használhatnánk?Gustav habozott, majd így szólt. – Jöjjön velem, uram.Közvetlenül a bálterem mellett kinyitott egy ajtót. – A ré

dőkben itt hagyták a köpenyeket – mondta. – Megfelel?Wilkes körülnézett. Néhán kár itozatlan szék, az e


66/202

alon egy hosszú tükör alkotta a berendezést, ezenkívsak egy üres, megfeketedett kandalló volt a helyiségben– Meg. Elsőként Deborah Camdent küldje be.– Nekem Sir Charlest kell kiszolgálnom. Hívják be magközölte Gustav.

– Régebben arról álmodoztam, hogy gazdag leszek egyezte meg Bill Wong, miután Gustav távozott – zemélyzetet tartok. De Gustavból kevés is elég, hoájöjjek, a robotok sokkal kellemesebbek.– A cselédséggel kapcsolatos problémák megvitatás

elyett akár hozzá is láthatnánk. Küldje be Deborah-t.Amikor Deborah belépett, Wilkes alaposan szemügyette. Nagyon sápadt volt. Félénk, jelentéktelen kis jószásszegezte magában, és elképedt, hogy Sir Charlesngyáltalán megfordul a fejében, hogy randevúzzon vele.– Ez csupán elsődleges kihallgatás, Miss Camden

magyarázta. – Holnapra be kell hívnunk endőrkapitányságra, hogy hivatalos vallomást tegyen. Msinált múlt szombaton délután?– Vásárolni voltam Dembleyben.– És valamelyik eladó esetleg emlékszik önre?– Nem hiszem. Csak kirakatokat nézegettem. A taná

zetés nem sokra elég.– Honnan ismeri Sir Charlest?– Elküldtek, hogy járjam végig a szolgalmi utat, de ne

zerettem volna, ha rajtakapnak, hogy tilosban járok, ígecsöngettem a házba. Sir Charles meghívott uzsonnár

lkérte a telefonszámomat, aztán randevúra hívott.– E illanat múlva visszatérünk Sir Charlesra. Mit t


67/202

essica Tartinckról?Deborah szemét elfutották a könnyek. – Bárcsak

esztem volna össze vele! – jegyezte meg remegő hango– A szolgalmi úttal kapcsolatban veszekedtek?Deborah némán bólintott.

– Szomorú eset, de kérem, próbálja meg összeszedmagát. Mondja el, mit tud Jessica múltjáról.

Deborah akadozó hangon körvonalazta, amit tudoPéldául azt, hogy Jessica a Greenham Common ell

takozó nők között volt az antinukleáris demonstrác

dején, amikor ott még rakétakilövő bázis működöNéhányszor letartóztatták, mert elvágta a drótkerítéHomályosan nyilatkozott a tanári állásairól, mielőDembleybe költözött.

Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó.pdf

Documents

Transcript of Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó.pdf