A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot...

111
A NYUGAT elődje és utódja + FIGYELő 1905. + MAGYAR CSILLAG 1941-1944 összeállította GALAMBOS FERENC

Transcript of A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot...

Page 1: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

A

NYUGAT

elődje és utódja

+

FIGYELő

1905.

+

MAGYAR CSILLAG

1941-1944

összeállította

GALAMBOS FERENC

Page 2: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

Bevezetés.

Jelen munka a Nyugat elődjének és utódjának, az Osvát-féle Figyelőnek és Illyés Magyar Csillag-jának bibliográfiai feldolgozását nyújtja,

A Nyugat századunk első felének döntő súlyú irodalmi fo­lyóirata nem előzmények nélkül lépett a porondra. Az a kör, Osvát és Ignotus vezetésével, amely részben szűknek, részben tágnak érezte "A Hét" kereteit, már a századforduló kezdete óta önálló lapalapítás gondolatával foglalkozott. A terv azon­ban csak 1905-ben válhatott valósággá, ekkor indult meg a Figyelő, Osvát Ernő szerkesztésében, mint havi folyóirat, Mun­katársai között ott találjuk az első Nyugat-nemzedéket úgyszól­ván maradéktalanul. A folyóirat azonban, korában, anyagi fe­dezet elégtelensége miatt nem lehetett hosszú életű. Fenyő Mik­sa írja egyik levelében :"Kezdetben volt a Figyelő. Talán tu­dod, hogy csináltuk. Nyolcan álltunk össze és fizettünk szemé­lyenként 30 koronát s írtuk egy krajcár fizetés nélkül a la­pot. (Jómagam egy harmadrészét a lapnak.)" (László Imre : A Nyugat kérdéséhez. Irodalomtörténet, 1954. 163. l.) A Figyelő 12 szám megjelenése után beszüntette a megjelenését.

A Figyelő megszűnése után két év telt el a Nyugat megindu­lásáig. Munkatársai a Nyugat körül tömörültek és szolgálták a magyar irodalom ügyét halálukig, vagy a lap megszűnéséig.

A Nyugat 1908-tól 1941-ig élt. Megszűnését a második világháború mindenben ellenséget kereső cenzúrája s az a saj­tójogi rendelkezés okozta, hogy a kormányzat a lapengedélyt az engedélyes halálával megvonta. Ez történt a Nyugat eseté­ben is. Babits halálával a Nyugat lapengedélye automatikusan megszűnt és a Nyugat 1941. augusztusi számával beszüntette megjelenését. A Nyugat írói köre azonban nem tudott belenyu-godni a lap megszűnésébe s az írók ösztönzésére Illyés Gyula kért és kapott lapengedélyt. Ennek az alapján indult meg 1941 októberében a Nyugat utódja, a Magyar Csillag.

A Magyar Csillag programmját Schöpflin Aladár vázolta az első számban. A programm először is hódolat volt az előd, a Nyugat előtt. "Egy pásztortűz kialudt - írja Schöpflin -egy másik kigyulladt. Az, amelyik most gyullad ki, azzal aszent elszánással lobbant föl, hogy ugyanúgy fogja megvilágí­tani a magyar elméket és melegíteni a magyar szíveket. Úgy va­gyunk meggyőződve, hogy erre a fényre és melegítésre szükség van, ma talán jobban, mint valaha."

A Magyar Csillag célkitűzéséhez híven világosított és melegített ugyan, fénye azonban nem tudta áttörni az országot fojtogató politika végzetes ködét, melege nem tudott minden szív kérgét felolvasztani. Nem egész három évi működés után a Magyar Csillag is megszűnt - megjelenésének 1944 áprili­sában a németek magyarországi bevonulása vetett véget - és odakerült a Nyugat mellé, a magyar irodalom pantheonjába.

A Magyar Csillag első száma 1941, októberében jelent meg. Az engedély havi folyóiratra szólt és csak 1942. novem­ber 1-től sikerült a lapot kétheti megjelenésűvé átalakítani. Így az 1941. év három száma után az 1942. év 14 számot, az

Page 3: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

II.

1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap.

Jelen munka a Figyelő és a Magyar Csillag anyagát egy kö-.. tetben ugyan, de külön-külön dolgozza fel. Mindkét folyóiratnál külön adja az írói részt és külön a szak szerinti beosztást. A feldolgozás módszerére vonatkozólag a tartalomjegyzék nyújt bő­vebb útbaigazítást.

Az írói részben a szépirodalmi vonatkozású írásműveknél könnyebb tájékozódás céljából az írásmű címe után műfaji jelle­gét zárójelbe tett V = vers, N = novella, T = tárca, Sz* színmű megjelöléssel láttuk el. Ott, ahol a folyóirat egy éven belül két kötetben jelent meg., az évszám után a kötetet is jelezzük I. illetve II. megjelöléssel. Indokolttá tette ezt az is, hogyaz egyes kötetekhez külön tartalomjegyzék készült és a lapszá­mozás kötetenként újra kezdődik.

Page 4: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

A

F I G Y E L Ő

i r c i é s i r á s a

I 9 0 5 .

Page 5: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

Â

F I G T E L Ő

I H Ó I «

Page 6: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-3-

A

Ady Endre : Egy ismeretlen K»rvin-kidex margójára. / T * / 1905» 217-220 1»

" : Harc a nagyúrral, A » / 1905* 329-331 1» " t A Gare de 1»Esten, / V , / 1905» 449-451 1* " t Morituri* / T » / 1905» 633-635 1*

A S E „ /Ady Endre/ : Magyar ciklus, 1905* 261-262 1* Alkalay Ödön : Az ibseni dráma technikájáról. 1905« 526-530 1«

" : Irodalmi irányok. 1905. 537-541 1, - ály* : Grisebach t Schopenhauer* /Uj adatok életéből*/ 1905«

462-463 1,

B.

Ballá Ignác : Dal*16 lányok, / V . / 1905* 376-377 1* Ballá Ignác - Kallós Zsigaond : D*Annunzio# Gábrielé : Jorio

leánya* /Szinmüforditás*/ 1905« 494-525 1» Baring, Maurice s Mahasena. A « / Forditotta Zsoldos Benő. 19^5*

735 1* / - bi— / : Phantasticum az il lustratioban. 1905» 267-269 1« Bibliophil i Insel Verlag* 1905* 78 1« Bion ; Adonis« / V « / Forditotta Hatvány Lajos* 1905* 117-120 1» Biró Lajos ; Elintézett ügyek* 1905* 251-254 1«

" t Szodoma pusztulása. / N « / 1905* 319-324 1 #

" j Németek a Vigszinhézban* 1905* 337-339 1» " : Elintézett ügyek* 1905« 433-436 1«

Borús Ödön t A t é l i tárlat egy művészéről* /Koszta József./ 1905« 54-56 1.

C 6

Cholnoky Viktor : A négy táncosleány. / N » / 1905« 88-98 1* " i Spanyolok AngliábanB / S z , / 1905» 188-191 1» " í Tradició az irodalomban. 1905* 325-328 1» " s Csokonai* 1905« 336-337 1. " i A Bickford szanatórium* / S z a / 1905. 437-

440 1, Clarké, Isabel : Álmok a ködben,/V*/ Forditotta Zsoldos Benő a

1905» 585-586 1* Cowper9 William : A hol ló . A » / Forditotta Zsoldos Benő* 1905»

332-333 1« D •

D'Annunzio, Gábrielé í Jorio leánya*, Fordították Kallós Zsig­mond és Ballá Ignác* 1905* 494-525 1*

E »

e* a* /Elek Artúr/ i Duse Eleonora» Ir ta Haraszti Gyula, 1905* 64-66 1*

" : Uj Poe-ferditások, 1905» 205-208 1. " t Vörös és fekete, /Stendhal regénye Salgó

Ernő fordításában*/ 1905. 339-342 1. " : La Massiéree Jules Leaiaitre színmüve*

1905. 399-402 1»

Page 7: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-4-

e* a. /Elek Artúr/ : Shakespeare Athéni Timenja. Ir ta Sebes­tyén Károly. 1905« 752-753 1«

Eckard, Frederick S* : Az é j . . . / V s / Forditotta Zsoldos Benő* 1905* 334-335 1*

- ek, : Wagner Rákárd szerelmi levelezése, /Könyvisa./ 1905« 66-69 1*

/ - ek* / í Az irodalomtörténet elméletéről. /Értekezések* I r ­ta Szigetvári Iván*/ 1905» 142-145 1»

Elek Artúr : Jakab a fatalista* / W 1905* 7-25 1« " i A szinpad suggestiója« 1905« 111-116 1* " 1 A művész paradoxona» 1905* 221-227 1»

: Stendhal ereklyéi . 1905* 306-318 1* " : Beteg költők. 1905* 441-448 1. " : Mikszáth Kálmán : "Ne okoskodj Pista." 1905* 532-

534 1» " t Poe Edgár, 1905• 703-714 1*

F * F - : Vértesy Jenő költeményei* 1905» 402-403 1* Fenyő Miksa : A csábitó naplója. 1905. 35-40 1*

" í Parittya és lant. 1905* 105-110 1» " t A honszerző0 Regény* Ir ta Herczeg Ferenc. 1905»

265-267 1* " 1 Arany-irodaioa. 1905* 281-287 1« " í Keller-Gottfried-irodaloa, 1905* 366-372 1» " Í Theodor Sttra és Gottfried Eeller levelezése.

1905* 463-465 1. F. K* M* /Frőchlichné Kaffka Margit/ j Apró bűnök. Elbeszélé­

sek* Ir ta Toraay Céci le . 1905« 531-532 1. f » a* /Fenyő Miksa/ : Csizmadia Sándor : Hajnalban. Költemények,

1905* 139-1^1 1. " 1 Nietzsche müveinek tizennegyedik kötete*

1905. 208-210 1* " : Mária Magdolna* Hebbel Frigyestől . /A

Thália előadása./ 1905. 262-263 1. " í Hermáim Siebeck : Goethe als Denker.1905*

749-751 1» F. M* /Fenyő Miksa/ : Herczeg Ferenc : Bizánc. 1905* 57-61 1.

" : Bernd Riza. Szinaü 3 felvonásban. Irta Hauptmann Gerhardt, 1905. 62-64 1.

f* ő» /Fenyő Miksa/ ; Nietzsche levelezésének harmadik kötete. 1905, 74-77 1*

F - ő» /Fenyő Miksa / t Iván Regény a lovagkorból - hat énekben. Ir ta i f j * Ábrányi Kornél. 1905* 394-398 1*

G *

Gaár Ferenc : Andersen, az ember. 1905. 245-250 1. " í Az i f jú Ver la ine 1905* 606-609 1«

Gulyás Pál : Maupassant. 1905. 269-273 1* H •

Hatvány Lajos : Bion : Adonis. /Vzrsforditás*/ 1905« 117-120 1. " : A fehér kövön. 1905. 223-244 1* " : Egy magános emberhez* / V . / 1905» 457 1«

Hope, Laurence : Lalla Radha és a démon* / V . / Forditotta Zsol­dos Benő* 1905. 128-131 1.

Page 8: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-5 -

Huysmans, Joris Kari : A kávéház lélektana* 1905« 572-578 1»

I *

- i e : Herczeg Ferenc : Elbeszélések,, 1905« 73 1* i . b . : Crainquebille, Putois* 19059 274-275 1« - i » - y* í H i l l e Péter összegyűjtött Munkái* 1905* 461-462 1*

J*

Jób Dániel : Farkas, Imre* /Költemények, A "Versek" és a "Volt egyszer egy leány" második kiadása. Ujabb versek,/ 1905« 136-138 1*

" : Élet és irodalom, 1905« 198-202 1, : Harakiri, / W 1905* 297-305 1»

K *

Kabos Ede : Mese a léhütőkről* / N . / 1905» 382-388 1» Kaffka Margit, FB : Jörgné Draskóczy Ilma. 1905- 393-394 1»

" : Levelek a zárdából,, / N , / 1905* 415-432 1» " : Tehát beszélt az asszony..* / N . / 1905, 542-

547 1* Kallós Zsigmond - Ballá Ignác ; D'Annunzio, Gábrielé : Jorio l e ­

ánya, /Szinaüford./ 1905» 494-525 1. Kemény Simon : Érzékiség* / V » / 1905* 458 1,

" : Percek* / V , / 1905* 459 1» " : A babonás, a fenyadt őszi est.*. / V * / 1905«. 715-

716 1, Kerr, Alfréd : Epilógus* 1905* 625-632 1, Kingsley, Charles : A hatom halász. / V « / Forditotta Zsoldos Be­

nő, 1905» 333-334 1. " : Earl Haldan lánya, / V * / Forditotta Zsoldos

Benő. 1905. 586-587 1. " s Sappho. / V . / Forditotta Zsoldos Benő* 1905»

587-588 1. Kosztolányi Dezső : Fast i . /Karácsony* Húsvét, Pünkösd*/ 1905*

648-649 1. K. S. 1 A szinház ördöge, /Szécsi Ferenc vigjátéka, bemutatta a

Vigszinház./ 1905« 203 1. Kuthy Mihály : "Goethe"* /Sein Lében und seine Werke von Dr« A l ­

bert Billschowsky./ 1905. 132-135 1» " í Goethe ellenségeinek táborából. 1905. 183-187 1. " t /Strindberg, August/ : A mennyország kulcsa vagy

Sat« Péter vándorlása a földön, /Szindarab-fo rd , / 1905. 563-571 1.

k - y . : Mesék az i róvi lágból . Ir ta Radó Antal* 1905« 660-662 1.

I .

- 1 - : Králik Lajos : Demosthenes. Dráma, 1905. 460-461 1. - 1 - S Kuruzen-Melodien von Alexander Endrődi, 1905» 751-752 1. / - 1. / : Szabolcska M, Csendes dalok, 1905. 72-73 1«

N .

/Nietzsche, Friedrich/ : A hajnalhasadás első könyvéből. 1905» 736-747 1.

Page 9: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-6 -

0 .

- ó* : Magyar Nyomdászok Évkönyve 1905«, 1905« 77 1* 0» K* /Osvét Kálmán/ : A tudományos regény* 1905* 273-274 1. Osvát Ernő : Motivuaok. 1905» 1-2 1* - ő - a. : Goethes Unterhaltungen mit Friedrich Sorét. 1905.534-

536 1, - őm. : Jókai Mór emlékezete. Irta Beöthy Zsolt. 1905. 658-660 1.

P •

Pállya Márton : Magyar regényekről. 1905. 665-678 1» Panizza, Oscar : Szerelmi dialógus* / S z . / 1905. 717-725 1. Piukovits Iván : Hermán Bang. 1905» 452-456 1»

" t Nietzsche és Wagner. 1905. 486-493» 636-643 1. " t Nietzsche-levelek, 1905. 579-584 1.

R .

Révész Béla : A rab hazamegy, / N . / 1905. 228-232 1. " : Az üvegház lakói* 1905» 650-657 1*

r « f* : A rádzsa és más történetek* Ir ta i f j « Hegedűs Sándor* 1905* 146-147 1*

r* j . s A szentbernáti barátsk* 1905» 210-212 1* r* j * » A kritika kritikája* 1905. 589-590 1. R« M. ; Gervai Dezső : A maharadzsák hazájában* 1905» 145-146 1. Róbert Jenő : A kritika joga. 1905. 41-47 1*

" : Regény és dráma* Í905* 121-127 1. " : Audiencián. / S z . / 1905« 165-176 1, " : Hartlében. 1905« 203-205 1. " : A szerelem rev iz ió ja . 1905. 288-296 1* n 1 Gondolatok a aagyar kultúráról* 1§05* 473-481 1» " : Jegyzetek a naturalizmusról* 1905* 55$-5&2- 1* " t Polémiák, 1905. 726-731 1.

S *

Savoir, Alfréd : Mandzsúriában. /Sz*/ 1905* 350-365 1. /Strindberg, August/ : A mennyország kulcsa vagy Szt# Péter ván­

dorlása a földön* / S z , / Forditották Kuthy Mihály. 1905. 563-571 1*

Sz* a. : Gorkij* 1905* 147-149 1. sz* g* : Mándoky Lajos : Egy. darab é le t Budapestről. 1905. 342-

343 1. sz. gy. : Sainte-Beuve szerelme.. . 1905« 69-72 1« Sz. Gy* : Mecsnikov f i lozóf iá ja* 1905. 48-53 1. Sz. Gy* : Taine "Graindorge F* Tamása'*. 1905- 141-142 1* Sz. Gy. : Mohácsi Jenő 1 Crescens. 1905« 138-139 ! • Szilágyi Géza : Panizza Oszkár. 1905« 26-34, 99-104 1.

" : A gyűlölet könyve, 1905» 177-182 1. " : Marsei l le-i emlék. A . / 1905- 373-375 1. " i Egy é le t tanulságai. /Vámbéry./ 1905* 409-414 1. " í Venus. / V * / 1905« 644-647 1. " s.ArnoHolz. 1905« 732-734 1.

Szini Gyula : Irodalom és ujságirás. 1905» 3-6 1* " t Révész Béla : Uj novellák. 1905* 73-74 1* " : Budapesti glosszák* / T . / 1905* 81-87 1.

: A modern l i ra* 1905» 192-197 1»

Page 10: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-7-

Szini Gyula : Lenau. 1905* 389-392 1. : A szűz* / N , / 1905. 482-485 1.

" : Élők, halottak. /Henri Becque./ 1905« 548-550 1. " i Élők, halottak. /Baumbach./ 1905» 550-551 1. " : Élők, halottaké /D'Annunzio./ 1905..551-552 1.

: A kr i t ikáról , 1905« 601-605 1. " t Ady Endre* 1905« 658 1* " i Egy vadkan naplója. / N * / 1905« 684-688 1.

T •

T* B. : "Miniszterválság". /Bérezik Árpád./ 1905* 136 1. Téglás Béla : Operaház. 1905* 149-150 1.

" í Bohémélet* /Premiere az Operaházban 1905* ápr.27./ 1905« 343-344 1*

Tennyson, Alfréd : Dóra. / V , / Forditotta Zsoldos Benő. 1905. 255-260 1,

Thomas : Péterfy Jenő a katedrán. 1905« 153-164 1. Tóth Wanda : Beteljesedés. / N « / 1905. 679-683 1* Török Gedeon : A kemény Tendovszky. / N . / 1905. 610-624, 689-

702 1»

U ,

- us, : A modem olasz regény, /Bernardo Chiara : I I romanzo moderno./ 1905» 263-265 1.

- us. : A háború az irodalomban* 1905, 398-399 1* - us. : A magyar Trombetti. 1905« 465-468 1. - us , : Thomas de Quincey : Egy ópiumevő vallomásai, 1905» 590-

593 1» Y .

Tartin í Városi esztétika. 1905. 378-381 1. - ym - : Kabos Ede : Az eleven kulcs. Egy szép ördög naplója,

1905, 748-749 1* Z »

Zsoldos Benő : Hope, Laurence : Lalla Radha és a démon, /Vers­fo rd . / 1905» 128-131 1,

" : Alfréd Tennyson : Dóra, /Versford*/ 1905» 255-260 1.

" : William Giwper : A ho l ló . /Versford,/ 1905« 332-333 1.

" : Charles Kingsley : A három halász. /Versford./ 1905, 333-334 1,

" í Frederich S„ Eckard : Az é j . . , /V«rsrerd , / 1905« 334-335 1«

" i Isabel Clarké ; Almok a ködben. /Versford,/ 1905, 585-586 1,

" í, Charles Kingsley : Earl Haldan lánya, /Versford./ 1905. 586-587 1.

" í Charles Kingsley : Sappho, /Versford,/ 1905,587-588 1.

" : Maurice Baring : ííahasena. /Versfcrd./ 1905. 735 1»

Page 11: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

F I G Y E L Ő

Í r á s a i

Page 12: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-9-

I#

S z é p i r o d a l o m .

1,

Magyar szépirodalom •

a./

Versek*

Ady Endre i Harc a nagyúrral* 1905. 329-351 1, " x A Gare de 1»Esten* 1905. 449-451 1*

Ballá Ignác : Daloló lányok, 1905* 576-377 1* Hatvány Lajos : Egy magános emberhez* 1905« 457 1* Kemény Simon : Érzékiség* 1905» 458 1*

" s Percek© 1905« 459 1* " t A babonás, a fonyadt őszi est*.* 1905« 715-716 1.

Kosztolányi Dezső s Pást i . /Karácsony* Húsvét* Pünkösd,/ 1905» 648-649 1*

Szilágyi Géza : Marsei l le- i emlék* 1905* 373-375 1. " . t Venus* 1905. 644-647 1«

b*/

Regény*

Révész Béla.: Az üvegház lakói* 1905© 650-657 1*

c . /

Novellák,

Biró Lajos : Szodoma pusztulása, 1905* 319-324 1» Cholnoky Viktor : A négy táncosleány. 1905« 88-98 1* Elek Artúr : Jakab a fa ta l i s ta . 1905« 7-25 1. Jób Dániel : Harakiri* 1905* 297-305 1. Kabos Ede : Mese a léhütőkről* 1905« 382-388 1* Kaffka Margit, P. : Levelek a zárdából. 1905» 415-432 1*

" : Tehát beszélt az asszony... 1905» 5^2-547 1* Révész Béla : A rab hazamegy* 1905« 228-232 1» Szini Gyula : La parisienne. 1905» 345-349 1»

" : A szüz. 1905* 482-485 1» " : Egy vadkan naplója. 1905« 684-688 1»

Tóth Wanda : Beteljesedés* 1905* 679-683 1. Török Gedeon : A kemény Zendovszky. 1905« 610-624t 689-702 1.

Page 13: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-10-

Tárcák,

Ady Endre : Egy ismeretlen Korvin-kodex margójára. 1905. 217-220 1»

s Morituri. 1905. 635-655 1» Szini Gyula. : Budapesti glosszák., 1905* 81-87 1.

e./

Szinmüvek.

Cholnoky Viktor : Spanyolok Angliában. 1905. 188-191 1. " : A Bickford szanatórium. 1905. 437-440 1.

Róbert Jenő : Audiencián. 1905# 165-176 1.

2.

Angol szépirodalom

a./

Versek ,

Baring, Maurice : Mahasena, Forditotta Zsoldos Benő* 1905« 735 1» Clarke, Isabel : Álmok a ködben. Forditotta Zsoldos Benő. 1905*

585-586 1. Cowper, William t A holló. Forditotta Zsoldos Benő. 1905. 332-

333 1. Eckard. Frederich S: Az éj... Forditotta Zsoldos Benő. 1905*

334-335 1. ; Hope, Laurence ; Lalla Radha és a démon. Forditotta Zsoldos Be­

nő. 1905* 128-131 1. Kingsley, Charles : A három halász. Forditotta Zsoldos Benő.1905»

333-334 1. " : Earl Haldam lánya, Forditotta Zsoldos Beaő.

1905. 586-587 1. " . t Sappho. Forditotta Zsoldos Benő. 1905. 587-

588 1. Tennyson, Alfred : Dóra. Forditotta Zsoldos Benő. 1905* 255-260 1.

3 •

Francia szépirodalom

a./

Page 14: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-11-

Huysmans, Joris Karl : A kávéház lélektana. 190% 572-578 1»

b./

Színművek

Savoir, Alfred : Mandzsúriában, 1905* 550-365 1»

Görög szépirodalom.

Bion : Adonis. /Vers/ Forditotta Hatvany Lajos. 1905. 117-120 1.

5 .

Német szépirodalom.*

Panizza, Oscar : Szerelmi dialógus /Színmű/ 1905» 717-725 1*

6 *

Olasz szépirodalom*

D'Annunzio, Gabriele: Jorio leánya* /Szinmü*/ Forditották Kal­lós Zsigmond és Balla Ignác, 1905« 4-94-525 1«

7 •

Svéd szépirodalom,

/Strindberg, August/ : A mennyország kulcsa vagy Szt. Péter ván­dorlása a földön* /Szinmü./ Forditotta Kut-hy Mihály. 1905« 563-5711*

II*

Irodalomtörténet .

1*

Irodalomelmélet* Általános és összehasonlitó irodalomtörténet

Page 15: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-12-

A« E« : Magyar ciklus, 1905» 261-262 1» Alkalay Ödön t Irodalmi irányok, 1905« 537-541 1« Biró Lajos : Elintézett ügyek» 1905. 251-254 1« 433-436 1. Cholnoky Viktor : Tradició az irodalomban, 1905, 325-328 1, / - ek. / : Az irodalomtörténet elméletéről. /Értekezések, Irta

Szigetvári Iván./ 1905, 142-145 1. Elek Artúr : A művész paradoxona, 1905» 221-227 1.

" : Beteg költők, 1905- 441-448 1. Jób Dániel í Élet és irodalom. 1905« 198-202 1. r* j. i A kritika kritikája. 1905* 589-590 1, Róbert Jenő : A kritika joga. 1905« 41-47 1.

" i Jegyzetek a naturalizmusról, 1905« 553-562 1. í Polémiák. 1905. 726-731 1.

Szemlék* 1905, 79-80, 150-152* 212-216, 275-280, 403-408* 468-472, 593-600, 662-664, 753-756 1,

Szini Gyula : Irodalom és ujságirás, 1905« 3-6 1« : A modern lira. 1905. 192-197 1.

— uso : A háború az irodalomban. 1905« 398-399 1*

2.

Magyar irodalomtörténet

a,/

Általános rész.

A« E, : Magyar ciklus. 1905« 261-262 1. Osvát Ernő : Motivumok* 1905» 1-2 1, Szini Gyula í A kritikáról. 1905« 601-605 1.

w Egyes irók.

Ábrányi Kornél ifj»

F - ő: Iván. Regény a lovagkorból - hat énekben. Irta ifj,

Ábrányi Kornél, 1905«* 394-398 1«

Ady Endre.

Szini Gyula : Ady Endre, 1905- 658 1,

Arany János.

Fenyő Miksa : Arany-irodalom, 1905« 281-287 1«

Beöthy Zsolt. - őm, : Jókai Mór emlékezete, Irta Beőthy Zsolt, 1905, 658-

660 1.

Page 16: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-13-

Bérezik Árpád*

T« B* : "Miniszterválság"* /Bérezik Árpád./ 1905« 136 1*

Csizmadia Sándor«

f* m« : Csizmadia Sándor : Hajnalban. Költemények* 1905* 139-141 1*

*

Csokonai Vitéz Mihály*

Cholnoky Viktor : Csokonai* 1905* 336-337 1«

Endrődi Sándor,

- 1 - : Kuruzen-Melodien von Alexander Endrődi. 1905* 751-752 1*

Farkaa Fala

Pállya Márton Í Magyar regényekről* 1905» 665-67S 1«

Gárdonyi Géza. 0

Pállya Márton 1 Magyar regényekről. 1905» 665-678 1*

Gyulai Pál*

Fenyő Miksa í Arany-irodalom* 1905« 281-287 1*

Herczeg Ferenc*

Fenyő Miksa : A honszerző* Regény* Irta Herczeg Ferenc. 1905* 265-267 1*

F* M» : Herczeg Ferenc : Bizánc. 1905* 57-61 1.

- i* : Herczeg Ferenc : Elbeszélések. 1905* 73 1«

Hegedűs Sándor i f j *

r„ f* : A rádzsa és más történetek* Irta i f j . Hegedűs Sándor*

1905. 146-147 1.

I á nyi Ödön.

Pállya Márton i Magyar regényekről. 1905« 665-678 1»

Jób Dániel..

Jób Dániel : Farkas Imre, 1905« 136-138 1*

Jókai Mór*

- Őm. : Jókai Mór emlékezete. Ir ta Be©thy Zsolt. 1905* 658-'660 1*

Jörgné Draskóczy Ilma*

Kaffka Margit, F. : Jörgné Draskóczy Ilma. 1905» 393-394- 1«

Kabos Ede.

Page 17: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-14-

- ym - : Kabos Ede ; Az eleven kulcs. Egy szép ördög naplója. 1905. 748-749 1. •

Králik Lajos.

- 1 - : Králik Lajos : Demosthenes, Dráma. 1905, 460-461 1«

Lehr Albert ,

Fenyő Miksa : Arany-irodalom, 1905« 281-287 1,

Mándoky Lajos. f

sz, g 0 : Mándoky Lajos : Egy darab é le t Budapestről, 1905, 342-343 1.

Mikszáth Kálmán,

Elek Artúr : Mikszáth Kálmán 1 "Ne okoskodj Pista", 1905, 532-

534 1.

Mohácsi Jenő» * 3

S » . Gy, i Mohácsi Jenő : Crescens. 1905- 138-139 U

Nagy Endre.

Pállya Mártom : Magyar regényekről, 1905. 665^678 1, . 1

Péterfy Jenő.

Thomas : Péterfy Jenő a katedrán, 1905, 153-164 1,

Radó Antal,

k - y , : Mesék az i róv i légból . Ir ta Radó Antal. 1905» 660-662 1*

Révész Béla,

Szini Gyula : Révész Béla t Uj novellák. 1905. 73-7$ ! •

Riedl Frigyes^

Fenyő Miksa : Arany-irodalom. 1905« 281-287 1.

Szabólcska Mihály.,.

/ - I . / : Saabolcska M, Csendes dalok. 1905* 72-73 1*

Szécsi Ferenc.

K, S. j A szinház ördöge. /Szécsi Ferenc vigjátéka, bemutatta a

Yigszinház./ 1905» 203 1»

Szigetvári Iván.

/ - ek, / : Az irodalomtörténet elméletéről, /Értekezések, Ir ta ... Szigetvári Iyán,/ 1905» 142-145 1.

Page 18: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-15-

6 *

Toomay Cécile*

F» K. M* : Apró "bűnök, Elbeszéléseké Ir ta Tormay Céci le . 1905» 551-532 1*

Yértesy Jenő*

P - t Vértesy Jenő költeményei* 1905« 402-403 1*

3 #

Amerikai irodalomtörténet*

Poe» Edgárs

e. a* : "Uj Poe-forditások". 1905* 205-208 1* Etek Artúr : Poe Eggar* 1905* 703-714 1#

4*

Angol irodalomtörténet*

Quincey» Thomas de*

- us. : Thomas de Quincey : Egy ópiumevő vallomásai. 1905* 990-

593 1.

Shakespeare* William 6

e. a. : Shakespeare Athéni Timonja, Ir ta Sebestyén Károly. 1905« 752-753 1*

5 .

Dán irodalom története.

Andersen, H* C»

Gaár Ferenc : Andersen, az ember. 1905« 245-250 1*

Bang« Hermán*

Pikkovits Iván : Hermán Bang* 1905* 452-456 1*

Kierkegaard, Sörén*

Fenyő Miksa : A csábitó naplója. 1905- 35-4-0 1*

Page 19: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-16-

Becque. Henri,

Szini Gyula : Élők, halottak, /Henri Becque,/ 1905« 548-550 1»

Bourget, Paul,

Kerr, Alfred : Epilógus, 1905» 625-632 1.

France, Anatole

Hatvany Lajos : A fehér kövön. 1905* 223-244 1i, b, : Crainquebille, Putois, 1905* 274-275 1»

Lemaitre, Jules.

e* a, : La Massiére, Jules Lemaitre szinmüve, 1905* 399-402 1*

Maupassant, Guy de

Gulyás Pál : Maupassant, 1905« 269-273 1*

Sainte-Beuve

sz. gy. : Sainte-Beuve szerelme.., 1905* 69-72 1*

Stendhal.

e, a, : Vörös és fekete, /Stendhal regénye Salgó Ernő fordításá­ban./ 1905* 339-342 1»

Elek Artúr í Stendhal ereklyéi, 1905* 306-Jffi8 1

Taine, Hyppolit

Sz Gy : Taine "Graindorge F Tamása 1905 141-142 1

Szini Gyula : Élők, halottak, /Baumbach,/ 1905* 550-551 1*

Verne, Jules

O. K.: A tudományos regény, 1905» 273-274 1,

Verlaine. Paul,

Gaár Ferenc : Az ifjú Verlaine, 1905, 606-609 1»

7 .

Német irodalomtörténet,

Baumbach, Rudolf

Beer-Hoffmann, Richárd

Róbert Jenő : Regény és dráma, 1905, 121-127 1,

Bielschowsky, Albert

Page 20: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-17- '

Kuthy Mihály : "Goethe", /Seine Leben und seine Werke von Dr, Albert Bielschowsky, / 1905, 132-135 1*

Goethe.

f, 1, ! Hermann Siebeck : Goethe als Denker, 1905, 749-751 l f

Kuthy Mihály í :"Goethe", /Sein Leben und seine Werke von Dr, Albert Bielschowsky,/ 1905, 132-135 1,

" i Goethe ellenségeinek táborából, 1905» 183-187 1, - ő, - a, 1 Goethes Unterhaltungen mit Friedrich Soret, 1905,

< 534-536 1,

Hartleben, Otto Erich.

Róbert Jenő ; Hartleben, 1905* 203-205 1,

Hauptmann, Gerhart,

F. M, : Bernd Róza, Szinmü 3 felvonásban, Irta Hauptmann Ger­hart, 1905* 62-64 1,

Hebbel, Friedrich,

f, m, : Mária Magdaléna, Hebbel Frigyestől, /A Thália előadása,/ 1905, 262-263 1,

Hesse, Hermann^

Róbert Jenő : Regény és dráma, 1905» 121-127 l f

Hille. Peter

- i, - y, : Hille Péter összegyűjtött munkái, 1905» 461-462 1,

Holz, Arno,,

Szilágyi Géza : Arno Holz, 1905, 732-734 1»

Keller. Gottfried

Fenyő Miksa : Keller Gottfried-irodalom, 1905« 366-372 1, " : Theodor Storm és Gottfried Keller levelezése,

1905, 463-465 1,

Kerr, Alfred

Fenyő Miksa : Parittya és lant, 1905* 105-110 1,

Lenau, Nikolaus*

Szini Gyula : Lenau, 1905* 389-392 l t

Ohorn, Anton

r. j. : A szentbernáti barátok, 1905. 210-212 1,

Panizza, Oscar

Szilágyi Géza : Panizza Oszkár. 1905. 26-34, 99-104 1*

Page 21: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-18-

Siebeck, Hcrmana,

f, i , s Hermann S.iebeck : Goethe als Denker, 1905, 749-751 1»

Strom, Theodor,

Fenyő Miksa : Theodor Storm és Gottfi ied Keller levelezése, 1905, 463-465 1,

Norvég irodalomtörténet

IbsenA Henrik

Alkalay Ödön : Az ibseni dráma technikájáról, 1905» 526-530 1,

9,

Olasz irodaloatörtéaet,

a,/

Általános rész,

Szini Gyula : Élők, halottak, 1905, 551-552 1, - us, í A modern olasz regény, /Bernardo Chiara : I I romaazo

moderao,/ 1905, 263-265 1,

b , /

Egyes irók,

D'Annunzio, Gábrielé,

Szini Gyula : Élők, halottak, /D*Anauazio,/ 1905, 551-552 1,

10.

Orosz irodalomtörténet,

Gorkija Maxim

Sz, a, : Gorkij, 1905, 147-149 1,

I I I ,

Á l t a l á a o s j e l l e g ű i r á s o k ,

Page 22: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-19-

1,

A könyv,

Bibliophil : Insel Verlsg, 1905, 78 1, « ó, : Magyar N;jondászok Evkönyve, 1905, 77 1»

2,

Sajtó,

Szini Gyula : Irodalom és sajtó, 1905» 3-6 1,

IV ,

F i l o z ó f i a ,

- ély* í Grisebach í Schopenhauer, /Uj adatok é l e t ébő l , / 1905» 462-463 1,

f , mt ; Nietzsche müveinek tizennegyedik kötete, 1905« 208-210 1, f - ö, : Nietzsche levelezésének harmadik kötete, 1905, 74-77 1,

./Nietzsche/ : A hajnalhasadás első könyvéből, 1905« 736-747 1» Piukovits Iván : Bietzsche és Wagner, 1905* 486-493^ 636-643 l f

tt : Nietzsche-1évelek, 1905, 579-584 1, Róbert Jenő : Gondolatok a magyar kultúráról, 1905, 473-481 1, Sz, Gy, : Mecsnikov f i l ozó f i á j a , 1905» 48-53 1, Szilágyi Géza : A gyűlölet könyve, 1905, 177-182 1,

S z o c i o l ó g i a ,

"Róbert Jenő : A szerelem reviz ió ja , 1905, 288-296 1$

VI ,

N y e l v é s z e t ,

- us, i A magyar Trombetti* 1905, 465-468 1,

VII ,

M ű v é s z e t e k ,

1, Szinház,

Page 23: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-20-

Biró Lajos : Németek & Vigssinházban, 1905» 337-539 1» e, a, : Duse Eleonóra, Ir ta Haraszti Gyula, 1905» 64-66 1, Elek Artúr í A szinpad szuggstiója, 1905* 111-116 1, f, n, : Mária Magdolna Hebbel Frigyestől, ' /A Thália előadása,/

1905, 262-263 1,

2,

Képzőmüvé s zet ,

/ bi - / . Phantasticum az illustratiobam t 1905, 267-269 1, Borús Ödön : A Té l i tér la t egy művészéről, /Koszta József,/

1905, 54-56 1, Yartin : Városi esztétika, 1905, 378-381 1,

3, Zenejs

ek, : Wagner Rikárd szerelmi levelezése, /Könyvism,/ 1905» 66-69 1,

Piukovits Iván i Nietzsche és Wagner, 1905» 486-493» 636-643 1,, Téglás Béla : Operaház, 1905, 149-150 1,

" ; Bohémélet, /Premiere az Operaházban 1905, ápr, 27,/ 1905, 343-354 1,

Y H I »

F ö l d r a j z , t ö r t é n e l e m ,

1.

Földrajz, utleirás,

* R, M, : Gérvai Dezső : A maharadzsák hazájában, 1905* 145-146 1

2,

Történelem, é le t ra jz ,

Szilágyi Géza : Egy élet tanulságai, /Vámbéry,/ 1905, 409-414 1,

Page 24: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

M A G Y A R C S I L L A G *

1941 - 1944

Page 25: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

A

M A G Y A R C S I L L A G

I R Ó I •

Page 26: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-23-

A ,

Ambrózy Ágoston i f j . : Úti terv. / V . / 1942. I I . 268 1. Antal László : Európa és a magyar irodalem, Hankiss Jénos

könyve. 1943* I . 180-181 1« A. P. : József At t i la é le te nyomában. Galamb Ödön könyve.

1942.1. 114-115 1. A* P. : A magyar ipar száz éve. Markos Byörgy könyve. 1942»

I I . 301 1. Apollinaire, /Guillaume/ : A Mirebaeu hid* / V * / Forditotta

I l l yés Gyula. 1942. I I . 402 1« Aranyossi Pál : Ember és történelem. Hegel válogatott Írásaié

1943. I . 3H-312 1. Arató András : Fény. Róbert de Traz regénye. 1944. 114-116 1.

" : A halál és tanitványa. Szenczei László regé­nye. i943 . I I , 958-559 1*

" : Zug a fenyves. Komáromi János regénye. 1943* I I . 751-752 1.

Asztalos István : Levél egy régi munástársamnak. 1942.11* 77-81 1.

" : Karácsonyeste. / N . / 1943« I* 660-662 1, Augusztonovicz Elemér : Az istenkeresők. Ferdinandy Mihály

könyve, 1943«I. 566-567 1*

B . •

Babits Mihály : Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc? / V . / 1941* 4 1*

" : Lelkem kiszikkadt mezején... 1941. 4-5 1« " : Hajnali szürkület. / V , / 1941* 5 1» 11 : Vasárnapi csendes eső. /V* / 1941* 6 1* " : Tizenhárom párvers, / V . / 1941. 7 1. " s Özönvizet, kőessőt, üstököst... / V * / 1941*

65 1. " : Furcsa elmenni d é l r e . . . / V . / 1941. 66 1. " : Hányan sirják, panaszolva... / V . / 1941.67 1* " : Piros virágfejek lámpái lengenek... / V * /

1941* 68 1. " : Rossz utakon döcög már velem.. . / V * / 1941.

69 1. " : Hadakozom a vi lággal s i d ő v e l . . . / V . / 1941,

69 1* " : Diákkoromban... / V . / 1941, 70 1. 11 : Világon vaáó bujdosásaimnak... / V * / 1941«

70 1* "• : Nevek, ősök, cinerek. / T . / 1942.1. 1-4 1* •" . : Reggel van, fényes reggel . 1942.1. 193 1« " : Milyen ideges napok... / V . / 1942. I . 194 1*

Bagrjana, Elisabeta : Vidéki ház. / V . / Forditotta Szabó Lő­rinc. 1942. I I . 417 1*

" : Byron palotája Velencében* / V . / Fordi­totta Szabó Lőrinc. 1942. I I . 418 1.

Bakó József : Kigyóbőr* / V . / 1942.11* 350 1* Balassa József : Néhány szó a Sauvageet szótárhofe* 1943*1»

624 1*

Page 27: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-24-

Bálint György : Budapest nem f e l e l . Nagypál István regénye. 1942. I . 58 1,

Balegh József : "Amer Sanctus", Babits a himnusz-f©rditó. 1945« 1» 15-24 1.

" t A nemzeti önismeret eszközei* 1945.11» 616-620 1.

" : A nemzet hire és a nemzeti önismeret* 1944. 125-129 1.

Banó István : Egy magyar szentember. Orosz István önéletraj­za. Kiadta Bálint Sándor. 1943« I . 56 1.

: A régi Sárrét v i lága. Szűcs Sánder könyve. 1943. I* 310-311 1.

Bárdosi Németh Ján©s : Rög és lé lek . / V . / 1941.1. 175-177 1* Bartalis János : így rendel te te t t . . . /V / 1941. 147-148 1.

" : Két vers . 1942. I , 347 1« | " : Köszönöm a nyugalmat, békét . . . A * / 1943*1* i

136 1, ! " t Perszemek. /Az este i t t . Besütő hó* Most

nyugalam. A mező közepében. Orvosság. Ó, ta­vasz van./ 1943. I . 702-704 1.

" ' : Bus magvető. A * / 1944. 341 1, Bartha Dénes : Korszerű történetírás. Sabolcsi Bence : A ze­

ne története. 1941, 231-233 1* Bartók János : Palócz éakodalom. összeáll í tot ta Szántó Fe­

renc, 1942. I I . 121-122 1. Benedek Marcell : Suly alatt a pálma. Liget i Ernő könyve*

1942, I . 183-185 1» " í Racine fordítása közben. 1942, I I , 292-

294 1. " t Örök szomjúság* Raffy Ádám regénye. 1943»

I I , 627-628 1, Berezeli A. Károly : Élni szépenl 1943* I I * 467 1*

" : Csoda. / V . / 1943* I I * 467 1* Berda József : Hajnali erdő. / V , / 1942« I , 283 1.

M . : Tisztálkodás közben, / V . / 1942. I I . 333 1* " : Napsütésben. A * / 1942.11. 334 1. " : Vasárnapi öröm. A * / 1942.11. 334 1, " : Altató vers . i 943 . I I . 614 1. " t Bitang állapot. A * / 1943* I I . 615 1. " : Ámmlat. A . / 1943* I I * 615 1.

Berinkey Irma : örömmel é ln i , Jean Giono regénye, 1942.1, 119-121 1.

" : Virginia Woilf : Roger Bry, a biegraphy, 1943. I* 312-314 1,

Berlász Jenő : I I . Rákóczy György. Kósa Jánes könyve, 1943* I , 178 1,

Bernáth Aurél : Emlékbeszéd a Szinyei-vacsorán, 1942. 1.161-163 1.

" : Jegyzetek Leonarderól. 1943* 1« 200-204 1, " t Emlék Fra Angeliwoval. 1943* I* 468-473 1* " : Vallomás a Balatonról. 1943* I I * 512-514 1. " : Petőfi és Rafael. 1944. 159-162 1.

Bóka László : Ha élni k e l l . A * / 1941 9 1* " : Messze szőke Szajna mellet t , 194Í, 49-51 1, " : Le vent souffle sur la flamme. Edmend Jaloux

uj regénye. 1941. 118-119 1. " : A letchwerth-streeti r e j t é ly avagy az Árpád-ház

t i tka. / T , / 1941, 127 1. " : Katona József, 1941. 144-147 1-

Page 28: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-25-

Bóka László : A magyar r egény előzményei, György Lajos köny­v e . 1941. 226-227 1.

" : Présence et profé t ie , Paul Glaudel könyve. 1941» 230-231 1*

" : Szegény kis barackvirág. Naomi Lane Babson re­génye. 1941. 231 1«

" : Annuska. Tersánszky J, Jenő regénye. 1942. I . 55-56 1.

" : Bukfenc. Marcel Pagnol regénye. 1942. I . 121 1. " : Tán Isten akarta. A . / 1942. I . 235 1, " : Felnőtteknek. Szép Ernő könyve. 1942, I , 313-

314 1. " : Egy magyar nyelvtudós halálára. /Kertész Manó./

1942. I . 315-316 1. " : Adonis siratása. Somlyó György versei* 1942. I I ,

118 1. " : Leányfalu, 1913« szeptember 25. 1942, I I , 219-

221 1* " : Tamási Áron novel lá i . 1942. I I . 237-240 1, " : A lélek panaszaiból. Zelk Zoltán verse i . 1943*

I.-370-371 1» " : Városliget. Fenyő László uj versei , 1943* 1»

498-500 1, " : Iránytű a magyar irodalomban. Kankovich Ferenc

könyve, 1943. I . 564-566 1, " : Elstilyedt Európa. Kosztolányi Dezső uti jegyze­

t e i . 1943, I . 693-695 1* " t Emlék. A * / 1943* 1» 720 1, " : Barátom emlékére. A , / 1943» 1» 720 1* " : Detztor gratiae, 1943. I I * 712-715 1. " : Ady, - Vallomás és emlékirat. 1944. 69-73 1» " : Próza. Kosztolányi Dezső hátrahagyott müveinek

V I I I . és EE. kötete, 1944. 180-181 1, " : Ismeretlen ismerősök. Heltai Jenő karcolatai.

1944, 304-305 1. Boldizsár Iván : A mai magyar f i lmkrit ika. 1942. I . 296-299 1*

" í A korocsai asszony, / N , / 1943* I I * 126-131 1. " 1 : Sárkányfogak között. Nagy Jenő regénye, 1943»

I I . 686-687 1* " : Török Sándor két könyve. Tolvajok. - Bizalmas

vallomások, 1944, 112-114 1. " : Pacsimu, / N , / 1944. 260-263 1»

Borsody István : Középeurópai agrárdemokrácia. 1943* I I * 484-487 1«

" : "Baloldali fasiszták". Carr és könyve. 1944. 104-108 1.

Bortnyik Sándor 4- Rabinovszky Máriusz : Válasz egy kritikára, I944, 247 1,

Buday László : Babits Mihály ősei ről . 1942. I , 331-337 1«

C .

Chénier, André : Utolsó vers , Forditotta I l l y é s Gyula. 1942, I I . 399-400 1,

Csatlós János : A furnesi polgármester, G« Simenon regénye, 1943» I . 316 1.

" : Meddő szüret után, Mollináry Gizella regénye.

Page 29: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-26-

Csécsy Imre : Moszkvai küldetés. J©e E* Davies könyve, 194-3* I I , 620-624 1,

" í Oszthatatlan v i l á g . Wendell Wilkie : Unteilbare Welt. 1943. I I . 242-746 1.

Cseghát József : Láttad-e? / V . / 1944, 88 1. Csernigov : A Deszna strandján. A » / Forditotta Darvas Szi­

lárd. 1943.- I I . 733 1* Csorba Győző : Várlak. / V . / 1942. I , 262 1.

" : Évforduló. A * / 1943* I* 541 1. Csordás Nagy Dezső : Óda. A . / 1943» I* 301 1,

" : Holt testvérem mellett . A * / 1943.11. 667 1.

" : Te szülj vi lágra! A * / 1944, 280 1.

D ,

Dallos Sándor : A kapitány, / N , / 1944. 377-381 1, Darvas Szilárd : KMMMTüí Katakomba. A . / 1943» I I . 123 1»

" » Kéjutazás. A * / 1943. I I * 124 1, " : Személyes ügyben. A * / 1943* I I * 125 1* " . Ponyvaregény. A * / 1943* I I . 732-733 1* " í Csernigov : A Deszna strandiján* A e r s f o r d * /

1943. I I , 733 1« Deme László : Magyar szófejtő szótár. Bárczi Géza könyve.

1943* I* 56-58 1. Devecseri Gábor : Hová lettetek? A * / 1941. 182-183 1.

" t Könnyű dal . A * / 1941. 183 1. " : "A mitosz mitosza". 1941. 211-213 1.

Dudás Kálmán : Bányászok este. A - / 1942, I I , 338 1, : Delelő t á j . A . / W 3 * I I . 261 1.

" í Tanitás, A . / 1943. I I * 649-650 1, " í Tipegés-topogás. A . / 1944. 412 1,

E .

Elek Artúr : Ambrus Zoltán sirja e lő t t . 1942, I . 90-92 1. " t Stendhal Volterrában, 1942. I , 348-356 1, " s Schöpflin Aladár és a Nyugat, 1942. I I . 265-

267 1. " : Reichard Piroska sirjára, 1943* I . 110-111 1, " : A Niebelung dal viszonya a Csaba-mondához. Kal­

lós Zsigmond magyar őstörténeti kutatásai. 1943. I I . 243-246 1.

: Petrovics Elek. 1943, I I . 267-270 1. Erdélyi József : Rege a ha lá l ró l . A * / 1941. 28-29 1*

s T ig r i s . A . / 19^1* 137 1* x Sárgaház, A . / 1941. 137-138 1.

F ,

Faj esek Magda : A magyar versritmika mai állása. 1944, 413-426 1.

Farkas Zeltán : Aba Nóvák Vilmos. 1894-1941. 1941. 123-125 1*

Page 30: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-27-

Parkas Zoltán ; Az uj német építőművészet, 1941* 125-126 1» " : Munkácsy Mihály védelmében. 1941, 230-238 1» " : Patkó Károly emlékkiállítása. 1941* 238-

239 1. " : Varga Nándor Lajos k iá l l í tása . 1941. 239 1» " t Schulek Frogyes centenáriuma. 1942* 1» 62 1* M : A Kut k iá l l í t ása . 1942, I . 62-63 1. " : A kolozsvári Székely és Paál k iá l l í tás* 1942«

I - 63 1« 11 : A világirodalom rmekei képekben* 1942* I*

63 1. " ; Hatvány Perenc kiállí tása* 1942» I* 127-128 1 " : "1942". 1942* I* 128 1* " : Kiál l í tások. 1942. I* 191-192, 1942. I I * 496,

1943* I . 376-377, 442-444, 1943. I I * 694-• 695, 1944* 117-119, 183, 310-311, 438-440 1*

" : Bíró József s Európa festészete. 1942. I . 192 " x A képzőművészeti kri t ika ügye. 1942. I* 252-

253 1. " í Aba Nóvák emlékkiállítás. 1942. I . 253-254 1* " : Beck András József At t i l a érme. 1942. 254 1* " : Márffy Ödön k iá l l í tása . 1942* I* 254 1. " x Vaszary* Petrovics Elek és Kárpáti Aurél szö­

vegével* 1942. 254-255 1. " : Az Uj Művészek Egyesületének k iá l l í t ása .

1942. I* 319-320 1* " x Kassák Lajos : Vallomások tizenöt művészről*

1942. I . 320 1, " : Képzőművészet. 1942. I . 378-380, 1943. I .

116-117, 628-629 1. " : "A magyar művészetért". 1942. I I . 58-60 1. " : Az impresszionizmus kora. Csabai István köny­

ve* 1942. I I * 122-123 1» " : Bernéth Aurél az absztrakt művészetek koráról

1942. I I . 123-124 1. " x Egy üvegfestőmüvész az üvegfestesről. 1942*

I I . 124 1* 1 1 1 Képzőművészeti szemle. 1942* I I . 305-306 1* " x Gróf Batthyány Gyula és Ferenczy Béni í k k i ­

állítása* 1942, I I . 367-368 1. " x A KUT kiá l l í tása . 1942. I I , 368 1, " x Beck András Schöpflin-plakettje, 1942, I I .

369 1. " x A nyomtatott betű művészete* 1942. 11» 369 1* " : Nemzeti romantika. /Lyka Károly könyve./

1942, I I , 426-427 1* " x Középkori budai fejek, /Horváth Henrik köny­

v e , / 1942. I I , 427 1. " x Hekler Antal művészettörténeti tanulmányai.

1942. I I . 497 1* " : Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat

kerámiai k iá l l í t ása . 1943* I * 58-59 1* " x Kiálli tóhelyiségeink kérdése, 1943* I* 59-60 " x Mednyánszky-kiállitás* 1943* I* 184-186 1* " : Tiz írás a nyomdászatról, /Könyvism./ 1943*

I . 186 1* " x Művészet a háborúban. 1943. I , 249-250 1. " x Basch Andor k iá l l í tása , 1943* I* 250 1. " x Istokovits Kálmán k iá l l í tása . 1943» ! • 250-

Page 31: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-28-

Farkas Zoltán : Irodalom* 1943. I . 250-251, 377-378, 1944. 119-120, 184 1.

" t Delacroix naplója, /Könyvism./ 1943« le 314-315 1.

" : A Képzőművészeti Kamara ügye, 1943« 1» 568-571 1.

" : "A magyar képzőművészetért" IV, k iá l l i tása , 1943. I . 698-699 1.

" : Szinyei-Merse Pál , I r ta Hoffmann Edith, 1943, I . 699-700 1,

" í "Karszerü" művészet, 1943« I . 727-730 1, " : A hetvenéves Beck Ö. Fülöp, 1943*11* 54-55 1* " : Hadbav©nult ©lasz művészek k iá l l i tása , 1943*

I I , 55-56 1. " : A klasszicizmus építészete Magyarországén,

/Könyvism,/ 1943, I I . 118-119 1* " : Képzőművészeti ábécék. Elek Artúr és Szőnyi

István könyveiről. 1943. I I * 179-180 1, " : Nemzetibb képzőművészetet!? 1943. I I , 291-

294 1. " : Közösségi érzés a képzőművészetben, 1943*11.

374-375 1* " : Munkácsy-könyvem védelmében, 1943* I I * 375-

376 1, " : Fiatal magyar szobrászok k iá l l i tása . 1943*11.

501-502 1, " : Csopertkiállitásek a Műcsarnokban, 1943. I I ,

564-565 1, " "t Vajda Lajos emlékkiállítása. 1943* I I * 630 1* " j A Képzőművészek Uj Térsaságának k iá l l i tása ,

1943. I I . 630-631 1. " Í A Művészeti Muzeumok Barátainak Társaságának

működése. 1943. I I . 630-631 1* " s A naturalizmus tememőjében. 1943* I I . 759-

760 1, " : Lyka Károly hetvenöt éves, 1944. 117 1» " : Benczúr Gyula emlékkiállítás, 1944. 246-247 1* " : Munkácsy Mihály centenáriuma. 1944« 310 1*

Fenyő László : Agglegények, / V . / 1942, I , 150 1. " : Hamu. / V , / 1943, I* 341 1. " : Szomjúság, / V , / 1943* I , 341 1,

Fodor József : Falusi temető. A * / 1942, I I , 21 1. " : Fák a szélben. A . / 1942. I I , 22 1. " : Erdő. A . / 1942. I I , 22 1. " : Mérlegen. / V . / 1943* I* 189-190 1. " : Mentség, A * / 1943* I* 400-401 1,

Földeák János : Boros éjszaka. A . / 1943* I I - 270-271 1.

H .

Gábor Ignác : Az Edda és a magyar ritmus. 1943* I I * 294-298 1, " í Dialógus a menyekben, /Zrínyi ós Arany,/ 1943»

I I . 451-455 1* Gagybátori E, László : Uj magyar l í r a - németül, Friedrich

Lám : Neue ungarásche Lyrik. 1943» I* 49-51 1.

" : ős-Faust. Forditetta Jékely Zoltán. n J . -w

Page 32: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-29-

Gáspár Zoltán : Budapest akkoriban. Tempefői könyve. 1942. I I , 118-119 1.

" . t A költő és a köztudat. 1942. I I , 381-386 1. Gélléri Andor Endre : Két novella. /A háló, Pandole©n,/1942«

I I . 23-23 1. Genthon István : Exekias mester fazekai. 1942, I I , 178-181 1,

" : A korsó t i tka i , Casella, Alfréd© : I segreti della Giara, 1942. I I . 187-188 1.

" : Amit Ojett i l á to t t . 1943, I I . 329-337 1» Gesztelyi Nagy Zoltán : Újévi vers , 1943, I , 327 1»

" : Al ta tó , A * / 194-3. 1» 328 1. " : Lumpelás után. A * / 1943» 1» 328 1,

Goethe : Epiphanias. Forditotta Szabó LőrinÉ. 1941, 16-17 1, Gömöri Jenő Gy, : Vörösmarty Július Caesar forditása és a

Nemzeti Szinház, 1943, I I . 103-110 1. Gönczy Sándor : Egészségesen távozott, Fertsek Ferenc regénye,

1942. I I . 117 1. GönczynGáb©r : Hajnali csönd. Sztojka László novel lá i . 1942.

I I , 117 1» " : Szürke zsinat. Karczag István könyve. 1942*

I I , 118 1, " : Érés közben. Barát©3 Endre verse i , 1942, I I ,

194 1, " : Séta. I f j , Ambrózy Ágoston versei , 1942, I I .

296-297 1. " t Ének a Dunakorzón, Urbán Ernő verseskönyve,

1942. I I . 297 1, " : Szinészek, Hertelemdy István regójaye* 1942.

I I * 298 1. " 1 Fölszál l a köd. Vidor Miklós verseskönyve,

1942. I I . 364 1* Granasztói Rhimer Pál : Az uj épitőmüvészet Ígére te . 1943* I*

36-42 1. Gulyás Gábor : Asztagok, Kárász József regénye. 1942* I I . 115-

116 1. tt : Férfi ének. / V * / 1944. 196 1. " : Kinek mi köze hozzá* A , / 1944* 196 1*

Gulyás Pál : Biharbojt* A * / 1942* I , 92-93 1» " : Az elmúlás játéka. A , / 1942* I . 93 1» " : Öreg ingaóra. A , / 1942* I . 269-270 1* " : A délibáb változásai, /Oláh Gábor* 1881-1942,/

1942. I I . 93-97 1« " : Amerre a madarak szállnak. . . /Egy fecske. A gon­

dolat. Test és gondolat. Mentse meg egymást mindenki. Szent Antal intésével* Végső i g e . Emlék, Jó lenne lent mélyen.,. Zarándok* Őszi da l . / 1942, I I . 449-450 1,

" : A Múzsához, A * / 1943- I . 212-213 1. " í Főző Péter, A * / 1?43* I* 213-214 1, " : Fr, Schil ler : Görögország is tenei , A e r s f o r d * /

1943, I * 513-516 1, " : A debreceni sebészeti klinika e lő t t . A * / 1943»

I I . 278 1* " : Alvó pékinasok között a tánciskolában. /V./1943*

I I . 278 1, " t Együtt a kis Marossal, A « / 194-3* I I . 450 1, " : Váradi requiem. A * / 194-4, 202-204 1.

Gyárfás Miklós : Alma. A - / 1942. I I . 177 1» " í A megbékélés füvei, 1943, I I . 51$ 1»

Page 33: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-30-

Gyarmathy Erzsébet, I* : Mint jó gyümölcsök,,. / V , / 1943*1* 78 1,

" : Súlytalan, mint gyermekének, 1943« I , 78 1,

" : Annának. A * / 1943* I I * 78 1, : Őszi játék. A * / 1943* I I * 78 1,

" : Szerelem. A * / 1943* I I * 266 1, : Sirató. A * / 1994* 37 1*

" : Mmkulás-várás. A * / 1944. 264 1, " : Anna karácsonyára. A * / 1944. 264 1,

Gyergyai Albert : A német irodalom kincsesháza. Szerkesztette Keresztury Dezső* 1942. I I . 46-49 1,

" : Az elbeszélő. /Schöpflin Aladár./ 1942,11. 26J-265 1.

" : Spi t te ler , 1943. I . 93-100 1, " : Furcsa lány. Komjáthy Aladár novel lá i . 1943*

I * 500-501 1.

H .

Halász Gábor : Beköszöntő egy uj rovathoz. /Mérték - Magyar Csi l l ag . / 1941, 45-48 1.

" : Balzac példája. 1941. 80-85 1* " : Két versesittráma. 1941. 117-118 1. " : Jókai Mór. Sőtér István könyve. 1941, 225 1* " : Magyar viktoriánusok. 1942. I , 26-36, 73-83 1. " : A szenvedélyes olvasó. /Szerb Antal v i l á g i r o ­

dalomtörténete./ 1942. I . 178-180 1« " : Higgy a csodában! Sárközi György verseskönyve.

1942, I , 182-183 1, " t Három külföldi regényről. 1942« I * 240-242 1, " : Az angyali köl tő . 1942, I . 302-304 1. " : A magyar próza könyve, 1» Régi magyar próza.

Szerkesztette Kerecsényi Dezső, 1942, I I . 49-51 1*

" : Évfordulóra, /Babits Mihály,/ 1942.11» 126 1, " : Változatok egy népdalra. 1942,11. 195-199 1* " » Portré és tabló. 1942. I I . 535-337 1. " : Az érzékeny köl tő . /József At t i l a halálának

ötödik évfordulóján./ 1942.11, 373-377 1* " : Babits az olvasó. 1942.11, 461-463 1. " : Turgenyev, 1943. I . 31-34 1, " : Kosztolányi humora. 1943» I* 147-149 1, " : Magyar verssk könyve. Horváth János antológiá­

ba. 1943. I* 241-242 1. ** : A magyarság antik hagyományai. /Könyvism,/

1943. I . 309 1* " : A forradalmak szerelmese. 2gr. Teleki Sándor./

1943. I . 322-327 1. " i Két kiábrándult. 1943* I . 394-400, 474-478 1* " i Az ébredő város, /Egy uj folyóirat margójára./

1943, I * 496-497 1. " : írók az országban, 1943. I * 528-532 1* " : Shakespeare - sorról sorra* 1943*11* 13-17 1* " Í Huizinga, 1943* I I * 505-508 1, " : Glosszák két "korszerű" regényről* 1943*11*

Page 34: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-31-* .

Halász Gábor : A halhatatlan ponyva, 1943» I I - 688-689 1* " : Továbbjutni! 1944, 108-110 1, " : Ortega Y Gasset, 1944, 141-144 1* " i Jean Giraudoux* /1882-1944,/ 1944, 237 1. " : Ferencjózsefi idők, 1944* 270-290 1, " s A til takozó nemzedék, 1944, 430-431 1*

Harsányi Gréte : Kaffka Margit négy l eve l e , 1943»II,99-103 1* Hatky Endre : Ady Endre és a "Holnap" múzeuma Nagyváradon,

1943» I* 302-305 U Hegedűs Zoltán í A rögök alá fordul. / V » / 194-3» 1« 74 1,

" : Banasz, A » / 1944. 157-158 1, " t Kenyérben ér ik . A , / 1944, 158 1. " í Bosszú* A » / 1944. 158 1«

Herczeg János : Ady a délszláv irodalomban. 1944. 234-237 1 0

H. L. : A jó gyilkes* Coolen regénye, 1943» I . 502-504 1, Hoffmann Edith : Antony van Dyck* 1942, I , 94-99 1.

" : Irodalmi és képzőművészeti stíluskritika* 1943. I . 160-164 1,

Honti János : Skót balladák* Somlyó György fordításai . 1943* I . 502 1.

Hölderlin* 1943« 1« 721-725 1» Hubay Miklós ; A megváltó mutatvány. 1941. 184-189 1* Hunyady István : Egyszerűség dicsérete* A » / 1945»H« 337 1« Hunyady Sándor : Bizsu és F i f i * / N . / 1942. I* 85-88 1,

" : Vallomása, / T , / 1942* I I . 285 1*

I .

I . Gy* i Az uj Sauvageot* 1943* 1« 440 1* I l l é s Endre : Kártyavár. 1941, 19-28 1*

" : A fogadás* / N . / 1942, I , 20-24 1* " : Személyeskedők és pökhendiek, 1942. I , 167-

170 1* " : A professzor* /N* / 1942. I I * 159-163 1» " : Schöpflin Aladár. 1942* I I * 250-252 1. " : A tölgyerdőre épült város* 1943* 1« 9-13 1*

: Té l i nap, / N * / 1943, I . 75-77 1» " : A legszerényebb szinész* /Szerémy Zoltán,/

1943» 1» 408-411 1. " : A párbaj* / N . / 1943. 1» 509-513 1. " : Móricz Zsigmond* 1943» I I * 1-3 1* " : Az árnyék* / N . / 1943» I I , 657-661 1. " : Örökségünk, 1943* I I * 709-711 1» " : A gyáva. / N * / 1944. 249-252 1,

I l l é s Endre - I l l yés Gyula - Kodolányi János - Márai Sándor -Tamási Áron - Veres Péter - Zilahy Lajos : E-gyüttes vallomás. 1943. I . 573-574 1,

I l lyés Gyula : Széchenyi. A - / 1991» 1 1» " t Naplójegyzetek. 1941, 97-106, 1943» I . 174-

176, 230-233, 306-308, 365-368, 430-431, 553-557, 747-750 1*

" : Falu az éjben. A » / 1941* 190-191 1» " : Őszi erdőben. A » / 1941* 191 1* " í Talpak, A * / 1942. I , 43 1* " : Máglya* A . / 1942. I . 100 1* " t Pihegő. A » / 1942. I* 100-101 1, " t Próba halál . A . / W 2 * I . 101 1* " : Mint a darvak, / N . / 1942. I* 229-235 1* 271-

Page 35: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-32- j I l l yés Gyula : A betegség értelméről, 194-2, I . 329-330 1, ;|

" x Száz év múlva, A * / 1942, I I , 11-12 1, \ n i Ami megmarad, A . / 1942, I I , 12 1, \ " t Talnai erdő, A * / 1942, I I , 98 1, " : A tolnai kék szöllőhegyek alján, / T , / 1942, í

I I . 173-176 1, l " : Egy nap, 1942, I I , 206-212 1, \ " x Schöpflin Aladár ünnepére. 1942, I I , 249 1« f " x Első állomás, /Magyar Cs i l l ag , / 1942, 11,309- ;

314 1, " : I l l yés Gyula : Ronsard x Kertet, házat, ha-

zá t , , , /Versford./ 1942, I I , 398 1« j " t Racine : Egy keresztény panasza amiatt, hogy j

magában ellentmondásokat tapasztal, /Versford,/ 1942, I I , 398 1,

n x Voltaire : Lullin-né asszonynak, /Versford,/ 1942, I I . 399 1#

" t André Chénier t Utolsó vers , /Versford,/ 1942* I I * 399-400 1.

" t Mallarmé t Tengeri szé l , A e r s f o r d , / 1942, I I , 400 1.

" t Laforgue : Panaszdal az elfeledett halottakról, A e r s f o r d , / 1942. I I , 401 1,

" í Apollinaire x A Mirabeau hid, A e r s f o r d , / 1942, I I , 402 1,

" x Felébredek. A * / 1942. I I , 471-474 1, " x Csak ne kell jen halálba menni, A * / 1942,11,

474-473 1* x Egy kis szé l , A * / 1942,11, 473 1*

" x Ujitó halál . A * / 1942,11, 475-476 1. " x Fájdalom, A * / 1942, I I , 476 1* " x 1943« I943- 1« 1-2 1, " x Vonatból, A * / 1943« I* 35 1* " » Kipróbáltátok magatok,,. A * / 1943* I* 35 1* M : Hidi vásár. A * / 1943« I* 35 1« " : Petőfi* Százhuszadik születése napján, A « /

1943. I . 66 1. " x Egy elfeledet t nagy előd, vagy a rágalmazás

iskolája, 1943. I . 101-105 1« " x LátTény. A . / 1943. I . 159 1* " x Mariska hazát választ, / N . / 1943* I* 390-393 1. " x Magyarságunk és idegenségünk, 1943» 1« 494-

496 1, " x Németh László Debrecenben. 1943* I* 613-614 1, " x A tű foka, / S z . / 1943* 1« 637-659 1* " x Verses útinapló, /A simontornyai vasut-hidra,

Egy másik hidra, A lélekharangra, A szöllőhegy-re menet, A Cinvára. Egy öreg béresre, A hegyi temetőre, A pannon lé lekre , Philipp© Scolari di Ozora szellemének. Játékszer. Egy különös kasra, A szegényekre. Száraz számvetés, A gye-rekekse. Mentség./ 1943* I I * 18-24 1,

" x Örök éjszakában. A * / 1943» I I * 95 1« M x Ma egy éve. A * / W 3 * I I * 95 1* " x Megmentett é l e t . A * / 1943» I I * 96 1, " x Csillagok, A * / 1943. I I . 96 1* " t Isten forró agyában. A * / 1943*11* 97 1* " x Jó ha lá l t . A * / I943. I I * 97 1* " x Kórházban, ha.inal e l ő t t . A . / 1943* I I * 98 1.

Page 36: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-33-

I l lyés Gyula : Babits igaza. 194-3. 11« 121-122 1* " i öt régi vers* /Lehet még... A tájban... Kap­

csok, Körülvettelek, . . Az előbbi magyarázata*/ 194-3. I I - 231-232 1,

" : "Korforduló"* 1943- I I * 290 1. " : Seb* A « / 1943« I I * 34-8-34-9 1* " : Novemberi kertben, / V , / 1943* I I * 349-350 1*

1 Kalicka. A * / 1943* I I . 351 1* " : Éjszaka, szél* A * / 1943. I I * 351 1* " : Hunok Parisban. / R , / 1943* I I . 414-421, 472-

480, 529-539. 603-614, 723-732, 1944. 38-46, 89-99, 145-157, 211-223, 281-291 1«

" t Hirünk a világban. 1943, I I * 633-636 1, 1944« 313-319 1«

" : Hét alkalmi vers* / Egy j ó l - t e l t légiriadó után a Ferenc hegyen. Halottak napja* Egy különös ré­szegségre. Egy emlékre. Rózsák korai hóban* Móricz Zsigmond emlékkönyve* Válasz egy kérdő levé l re* / 1943*11. 679-682 1*

" x Ady* 1944, 57-58 1. " : Elsülyedt jövő. A * / 1944* 57 1* " : Magányos angyaló A * / 1944, 57 1* " : A bolygón.. . A * / 1944* 351 1.

Isdai Péter : Álom* Kaffka Margit kiadatlan elbeszélései«1942* I I * 42-44 1*

" : Öreg ember szerelme. Rudnóy Teréz r génye»1942* I I * 488-489 1«

J •

Jammes, Francis t Nagyon kivánom,,, A * / Forditotta Radnóti Miklós, 1943* I I , 192 1,

" : Mint egy lármás bogár, . . A * / Forditotta Radnóti Miklós. 1943« I I . 193 1«

Jankovich Ferenc : Széchenyi emlékezete* A * / 1941. 78-79 1* " : Emlékül. A * / 1941. 79 1* " : Három cs i l l ag , 1941, 220 1* " t Tavaszi fény. A * / 1942. I I , 281 1, " : Julián üzenete. A * / 194-2. I I * 281 1.

: Március, A * / 1943* I* 317 1* " t Hőskor, Berezeli A. Károly válogatott ver­

se i . 1943. I* 438 1. " j Moliére "Tartuffe"-jéből. / F « r d . / 1943*11.

210-213 1. " : Hangok estje* A * / 1943* I I * 481 1* " : Vásári ricsaj* A * / 1943* I I * 481 1* " : Szüret e lő t t . A * / 1943* I I * 482 1, " : Szinek vetélkedése. / V * / 1943* I I * 482-483 1

Jékely Zoltán : Anteus* A * / 1941. 163-164 1* " : Takarodó* A * / 1942. I . 219 1* " t Elégia. Jankovich Ferenc versei* 1942, I , 311-

312 1* " : Szenvedések mámora, Derzsi Sándor versei* 1942,

I , 366-367 1, " : Disputatio corporis* et animae. A , / 1943« I*

600 1* " t Geo emléke. A * / 1943* 1« 600 " : Szenttelen szonett* A . / 1945. I . 601 1*

Page 37: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-34-

Jékely Zoltán : Két szonett a magyar irodalom zivataros esz- ' tendeiből. /Íj 1943« I . 746 1.

" : Viharvirág. A # / 1943. I I . 146 1. " : Virágvasárnap. A * / 1943. I I * 146-147 1, " : Kirándulás. A * / 1943* I I * 388-391 1*

Jócsik Lajos : A keleteurópai irodalom. 1942. I . 9-18 1. " : Kései nekrológ P* F, halálára* 1942, I I , 233-

236 1, " ï Zilahy ajándéka, 1942, I I , 285-286 1, ; " t Hosszufejü városiak, rövidfejü falusiak, 1942»

I I , 287-290 1, j " : Uj materializmus f e l é . 1943« I . 42-46 1, ; " : A szlovák irodalom. Sziklay László könyve,1943, •

I , 242-245 1, " : Ortegával a kezemben, 1943* I* 297-301 1*

Joó Tibor : Irányitett tudomány, 1941. 62-64 1, " : Európa története, fi., A. L, Fischer könyve, 1942,

I , 122-124 1, Î " : A rokokő, 1943* I * 25-30 1,

Juhász Géza î Tükör, A * / 1942, I I , 342-343 1* Juhász Gyula \ Az ótestamentomból. A , / 1942. I I » 139-140 1, j

\ K , \

Kádár Brzsebet t A diófa, / N , / 1941, 91-96 1, 1 " s Szánjatok kősziklák, Bajkó Erzsébet regénye,

1941, 223 1* " : Alkonyattól hajnalig, Nadler Pálma regénye,

1941, 223-224 1, ] " : Három év, Bohuniczky Szefi regénye, 1942, I . i

56-57 1* j " : A csoda, Beezássy Judit regénye. 1942, I ,

117-118 1, " : Árvácska. Móricz Zsigmond regénye, 1942» I ,

180-182 1. " : Márai Sándor két könyvéről. 1942, I . 358-

360 1, " t A felesége m története. Füst'Milán regénye. •

1942. I I , 111-113 1* j " : Lányok, Henry de Montherlant regénye, 1942,

I I . 119-120 1. " : Férfiak, / N , / 1942. I I , 315-326 1, > " : A tragikus város. / T , / 1943* I * 196-199 1* " » Lányaim, Németh László könyve, 1943* I* 234-

236 1, " í Eeirta, / N , / 1943* I . 342-348 1, j " : Emberek -sorsok, Kassák Lajos novellás köte­

t e , 1943* I I * 111-112 1. " í Anyám. Bibó Lajos regénye, 1943* I I * 113-114 1 " í A besúgó, / S z , / 1943* I I . 133-145 1* " : Kegyetlenség, / N , / 1943* I I * 262-266 1, " : Az örökös. Georges Simenon regénye, 1943» I I »

495-497 1* " : A francia festők k iá l l i tása . 1943* I I * 502-

504 1. " : A s e l l ő . / N , / 1943* I I * 515-520 1, " t Százötven év rajzai a Fővárosi Képtárban.

1 A i l 7 -r- -~ ~ ~

Page 38: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-35-

Kádár Erzsébet : Kelemen Emil és Rozs János képei. 194-3* I I * 631-632 1*

" i Szinház. 194-3« I I . 690-691 1. " : Fertéjos Deák Boldizsár memóriáiéja, Bánffy

Miklós könyve. 1943. I I * 750-751 1* " : A csendháborító. Leonid Szelevjev regénye.

1944. 53-54 1. " J Sarjú. Jean Giono regénye, 1944, 241-242 1,

Kállai Ernő : Őszinte beszámoló egy beszélgetésről, /Szalay Lajos. / 1942. I , 44-52 1,

" : A kritikus nagy bűnéről és a kritika' feladatá­r ó l , 1942, I . 176-177 1*

Kallimachos : A siron tu l . A * / Forditotta Szabó Lőrinc. 1941, 16 1,

Kálnoky László x Szanatóriumi elégia . A - / 194-3» 1« 463-467 1. " í Eoilogus, A « / 1943« 1« 726 1, " : Férfikor. A » / 1943» I I * 132 1*

I Nyárutó, A » / 1943* I I * 403 1* : Nagy t é l i t á j . A * / 1943. I I . 722 1.

" t Reménytelenül, 194-3» I I * 722 1, " : Kövérek a fürdőben. A * / 1944, 320 1.

Karalijcsev, Angel : Bolgárok fö ld j e . / T . / 1942. I I , 415 1. Kardos László : A barlanglakó üzenete. Salamon László verse i .

1941. 221 1» Karinthy Gábor : Hajnali bucsu. A * / 1943* I . 199 1* Károlyi Amy : Pázsiton. A » / 1943« I . 92 1*

" ; I f jú halottak. A * / 1943» I * 92 1* " % Hazatérés. A « / 1943* I . 9.2 1*

Kárpáti Aurél : Krúdy Gyula "Hárem király" regénye, 1944, 47-49 1*

Kassák Lajos : Tavasz, A , / 1943* I . 403 1. " : Bizonytalanság. A * / 194-3« I* 40£ 1, " : Márciusi veszedelem. A . / 1943« I* 404 1, " : Érintem a köntösét. A . / 1943* I * 407 1* " : Utak az erdőn át . A , / 1943- I I . 153 1» " : Rózsafüzér, A * / 1943* I I * 153 1« " : Magányos fa a parton. A « / 194-3* I I . 154- 1. " : A sziget elindul. / V . / 1943* I I * 154 1, " s Föld, pára. / V . / 1943. I I . 155 1. " t Csokorba kötött szalag. A « / 1943* I I * 508-

509 1* Magyarázható vers, A . /1943* I I . 509 1*

" : Sok-sok gyerek. A , / 1943« I I . 509-510 1. " t Csavargók. A « / 1943* 11» 511 1. " í Elhanyagolt kertek. A « / 1944. 5 1« " - J 2£ró akkord. A « / 1944, 6 1. " í Balga kefekötő. A * / 1944. 6 1« " í A fekete ég alat t , / N . / 1944, 207-210 1«

Kelemen János : Tervek, azn utolsó évek* /Móricz Zsigmond./ 1942, 11.212-215 1*

Kemény Lajos x Szabó Lőrinc, /Ra jz . / 1943* I I * 59 1» Képes Géza : De jön az álom, A * / 1941. 90 1.

" í Az asszony és az idegen. Mika Waltari regénye, 1942* I . 121-122 1.

" : Az olasz irodalom kincsesháza. Szerkesztette Ru-zicska Pál , 1942. I * 367-369 1*

" : Filmek. /Halálos csók. A harmoncadik. Eltévedt emberek. Egy csók az é l e t . / 1942» I I , 431-454 1.

Page 39: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-36- :!

Képes Géza : Filmek. /Alkalom, Szerelem a vérpadig. Az utolsó pil lanat , A nap hőse, A kútásó leánya,/ 1943« I . 119-122 1,

" í Egy nyelvtudós emlékezete, 1943« I - 278-279 1- | j Epigrammák, A - / 1943* 11» 422 1,

M Í Koskenniemi, 1943« I I# 595-599 1. Kerecsendi Kiss Márton : Révedező, A . / 1942. I , 72 1*

" s Csillagos ég. Marconnay Tibor uj versei , 1942, I . 118 1.

" t Holdvarázs, Mátyás Ferenc verse i . 1942, I . 118-119 1,

Kerecsényi Dezső í Irodalomtörténeti jelenségek, 1941, 192-198 1« Kerékgyártó Elemér : Féja Géza irodalomszemlélete, 1942. I I * 484-

486 1, Kerényi György t Kié a magyar népdal? 1941* 61-62 1,

" t /Disputa/ 1942. I , 52-53 1* Keresztury Dezső t A színikritikus a sz inikr i t ikáról . 1941» 107-

111 1. " : Kettős magányban. A . / 1942. I , 65-66 1. " t Szinházi bemutatók, 1942. I , 124-127, 185-

191 1* " ; Ifjúság. A * / 1942. I , 213 1» " : Tavasz f e l é . A * / 1942. I . 213 1« " í Kodolányi János t Istenek. 1942, I , 238-240 1, " : Szinhéz, 1942. I . 249-252, 316-319» 371-376,

1942, I I . 54-57, 689-690 1, " t I l l é s Endre i Zsuzsa, 1942, I , 309-311 1» " : Balassi Bálint, Eckhardt Sándor könyve, 1942»

I , 361-362 1, " : Erdély magyar egyeteme, /Könyvism,/ 1942, I .

363 1* " : Egy pesti népfihez. A . / 1942. I I , 82 1, " : Egy neogentry ifjúhoz. A » / 1942. I I , 82-83 1.

: É j . / V . / 1942. I I . 83 1» " í Katona József, Waldapfel József könyve, 1942.

I I . 244-245 1, " : A színikrit ikus, 1942. I I , 258-261 1, " $ Balatoni pásztor. A * / 1942, I I , 284 1» " : Az ujabb magyar irodalom története. 1942, I I ,

351-355 1. " : Késő ősz. A . / 1942, I I . 460 1» " : Hauptmann, 1942,. I I . 493-495 1* " : A lángeszű józanság földjén, / T , / 1943. I* 87-

91 1. " : Tegnap, Kolozsvári Grandpierre Emil regénye,

1943. I . 107-110 1, " : Az árnyak völgyében, Thurzó Gábor regénye,

1943. I . 113-114 1. " : Elmondhatatlan, A * / 1943« 1« 128 1, " : Sötét vonaton, A « / 1943. 1» 128 1,

: Fagy. A « / 1943. I . 129 1* " t Egy bölcsen gyűjtő Írónak. A » / 1943« I . 129 1. " t Zalai vásár. A . / 1943« I . 130 1. " : A mellékmondat védelmében, 1943, I . 358-364 1, " í Egy dunántúli fes tő . /Egry József./ 1943. I .

402-405 1. " : Hajnal. A « / 1943. I . 590 1, " : Egy-két napra... A « / 1943. I . 591 1, " t Egy alkotó történetíró. Szekfü Gyula 60—ik szü-

Page 40: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-37-

Keresztury Dezső : Emlék. A»/ 194-3« 11« 4-04 1* " : Nyár. /V«/ 194-3« II• 404 1. " : Az ismeretlen Balassi Bálint. Eckhardt Sándor

könyve. 1943« II. 489-490 1. " : XVI. századi magyar orvosi könyv* /Varjas Bé­

la./ 1943. II. 490-491 1. " : Pirandello az Uj Magyar Szinházban, 1943. II*

5OO-5OI 1« /Maeterlinck/: Palleas és Melisande. Keresztury Dezső forditása. Keresztury Dezső : Hirünk a világban. 1943« H« 636-640 1*

" í Két nagy rendező halálára. /André Antoine^ Max Reinhardt./ 1943. II. 691-694 1,

" i Harsányi Zsolt. 1943. 11« 747-750 1* " : Ady. 1944. 58-68 1.

Kéry László : A modern angol irodalom története* 1890-1941. Dr* Biró Lajos Pál könyve. 1942. II. 51-53 1.

" ; Az angol irodalom kincsesháza. Szerkesztette Halász Gábor, 1942. II. 240-242 1,

Kiss Dezső : Az orosz rejtély. 1944, 254-259 1« Kiss Tamás : Alföldi este. A»/ 1943» 1« 486-487 1. Kodolányi János : Nyulcsánk meg a Jajgató. 1942. II* 127-135 1«

" ; Néhány megjegyzés Márai röpiratáról, 1942* II* 437-449 1.

" s Levél a szerkesztőhöz. 1943« I* 492-494 1, Kolozsvári Grandpierre Emil : Bucsu a valóságtól, /N./ 1941, 9$

165-175 1, " : Dramaturgiai vázlatok, Staud Géza

könyve, 1942, I, 113-114 1. w

í Csonka emlék* /N./ 1942. I* 140-145 1*

" x Huszonkét év. 1918-1940, Mikó Imre könyve* 1942, I. 363-364 1,

" : Kaland a géppel, /N./ 1942, 11*269-280 1,

" » Az első birodalom, /N,/ 1943« I. 191-195 1«

" í A mennybeli kalandor. Horváth Béla összegyűjtött versei: Hol vagy te nép? 1943» I. 237-240 1,

" x Küzdelem az epikával. Jegyzetek a Halálfiairól. 1943» 1» 581-590 1.

" x Ellenmondások játéka, /Szerb Antal x A királyné nyaklánca,/ 1943« I. 750-754 1.

" x Nagy vállalkozások kora, Féja Géza könyve. 1943» II. 171-173 1.

" x Pongyolaság mint eszmény. 1943» 11« 298-299 1»

" : Komor idők* /N,/ 1943* II, 569-580 1,

" x Harc a boldogsággal, /N*/ 1944, 79-88 1,

Komjáthy Aladár x Megbékélten az őszben. /TB,/ 1942« I, 18 1, " : Üdvözülés, A«/ 194-2, I* 19 1, " x Zuhansz, életem* A«/ 1942« I* 19 1» " x Egy elköltözötthöz. A»/ 1942. I. 146 1, " x A világ fecsegése, A«/ 1942. I. 146 1* " : Magasba nézve, 1942* I, 146 1, " x Könyörgés és válasz* /V./ 1942, I* 226-227 1» " : Tavasz, sebekkel. A»/ 1942, I* 227 1» " X Siron túlról* A*/ 1942, II, 5 1-

Page 41: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-38-

Komjáthy Aladár : Lovak és emberek, A*/ 1942. II, 158 1, " : Kinai költők. A*/ 1942, II, 158 1. " : Egy mosoly vigasza. A*/ 1942, II. 464 1.

Komlós Aladár : Aki Vajda Jánosért és Tolnai Lajosért harcolt. Palágyi Menyhért, mint a "Nyugat" úttörőinek kritikusa. 1943. I. 542-549 1»

Komor András s Prokop ur és az illatok. /N,/ 1943. II* 662-667 1. " : A Munkácsy Mihály emlékkiállítás, 1944, 373 1. " t t Kiállítások, 1944, 373-375 1*

Kosztolányi Ádám : A házasság regényes életrajza, Ráth-Végh Ist­ván könyve. 1942, II. 53-54 1,

" t Az utolsó akkord. Barát Endre regénye. 1942. II. 186 1.

Kovács Endre : Kapaszkodók, Bakó József regénye, 1943, II, 178 1, " : Taposóka, Kádár Lajos regénye. 1943« II* 559-560 1«

Kovács Imre : Lakodalom. 1943, I. 731-739» 1943* II* 25-34 1» " i Kitenyésztett társadalom. 1943. II, 544-553 1,

Kovalovszky Miklós : Özvegy Ady Endréné első levele. 1942. I, 236-237 1.

" : A falu küldötte. Mátyás Ferenc regénye,1942. II, 361-362 1.

" : Ady Endre, önképzőköri tag. 1943, I. 165-173 1*

" í A bál udvarában, Gellért Sándor versei, 1943. I* 183-184 1.

" í Ady, a diák-költő, 1943. 1« 533-541 1, " t Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Ko­

zocsa Sándor. 1944. 305-306 1. Kőműves Imre : Rum-dal. /V,/ 19444 130 1,

" : Hajnal előtt. A*/ 1944. 130 1* Krúdy Gyula : Ady Endre éjszakái. /R./ 1944, 74-78 1,

L .

Laczkó Géza : Mivel gyógyítják a kutyaharapást? /N./ 1943* I* ! 669-672 1.

" s Az arc. /N./ 1943* II* 468-471 1, " i Illatos levélke, /N«/ 1944, 265-268 1.

Lafargue : Panaszdal az elfeledett halottakról, A*/ Fordította Illyés Gyula. 1942. II. 401 1.

Lajtha László : A magyar néptánc, 1942. I, 67-71 1. " : Liszt és a modern zene, 1943, I, 480-486 1. " s Gondolatok a népkulturáról. 1943* II* 156-164 1,

Lám Leó : Az Officina kétnyelvű klasszikusai, 1943. II* 174-178 L " : Séták a római Magyarországon, Révay József köbyve,

1944, 366-967 1, Lengyel Balázs : Tiz esztendő. Szabó Pál regénye, 1944, 367 1*

" í Heten vagyunk. Oláh Gábor regénye. 1944, 431-433 1*

Létay Lajos : Bucsu, A*/ 1943* I* 84 1, t Elégia, A*/ 1943. I* 85 1.

" : Már egyre vékonyabb szál. A./ 1943« II* §80 1, Lovass Gyula t Márai Sándor két könyvéről. "Az igazi" - "Ég és

föld", 1942, I, 357-358 1, " : Folyam, Thyde Mennier regénye, 1942*11, 362-363 1, " : Bolond kisváros, Molter Károly könyve, 1943, I.

Page 42: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-39-

Lovass Gyula : Húshagyókedd, Tatay Sándor regénye, 1943« 11» 238-239 1«

M : A regény és a társadalom, Roger Cail lois : Puis-sance du román, 1943, I I , 371-374 1«

" t Babits, a tanulmányíró, 1943» I I * 600-602 1» Luby Margit, Benedekfalvi t A legendába te t t Köcsön, / T » / 1942,

I I . 226-232 1, " t A pásztor társadalmi é l e t e , 1943« I .

220-229 1» " * A felebaráti kötelesség, / T * / 1943»

I , 740-745 1, Lukács László : Egy késesbolt e lő t t . A * / 1942, I . 338 1 .

" : Csillagcsók. A « / 1943« 1« 256 1, " s Vadviz. Kovai Lőrinc regénye. 1944. 368-369 1,

M ,

/Maeterlinc/ : Palleas és Melisande. Forditotta Keresztury De­zső. 1943« I I * 522-528 1,

Makay Gusztáv : Üdvözlégy szabadság. Erdélyi f i a t a l költők anto­lógiája . 1942. I I , 182-183 1.

" í Isten vel rd , Kakuk Marci! 1942. I I . 480-484 1, : A kritikus halála, / T , / 1943» I* 412-414 1,

" : Szenteleky Kornél irodalmi levelezése, 1943.11, 233-236 1.

" t Facipő, Oravecz Paula regénye. 1943« I I - 239-241 1 .

" : örökség. Erdélyi József versei . 1943, I I , 428-431 1,

" . A házsongárdi fö ld , Jékely Zoltán kisregényei, 1943* I I , 626-627 1 .

" : A kastély árnyékában, Wass Albert könyve. 1944. 51-53 1«

" 1 A lázadás regénye, 1944, 357-363 1. Mallarmé : Tengeri szé l , /V»% Forditotta I l l y é s Gyula. 1942, I I ,

400 1, Márai Sándor : A kassai polgárok, / S z , / 1942. I . 207-212 1,

" 1 Bizánc, / N . / 1942, I , 321-329 1.» " : Éjszaka, /N* / 1942, I I , 136-139 1« " t A "Füveskönyv"-ből, 1943« 1« 445-449, 602-605 1« " : Próza, /Kinában, Haj, A ki rá ly . Védőbeszéd. An-

gyalolk , / 1943. I I , 717-723 1, Máté Iván : Vox clamantis in deserto. Egy 125 éves évfordulóra,

/Berzeviczy Gergely./ 1943« I I . 279-289 1. Mátrai László t Tndomány és irodalom, 1942. I . 102-105 1« Mátyás Ferenc : Té l i falu. Keszthelyi Zoltán verse i . 1941, 221 1.

" : Visszafojtott lé lek . Lukács László verse i , 1941. 220 1,

" : Ördögnyelv, Berda József verse i , 1942, I , 243 1, u x Szegény ország* Bárdosi Németh János verse i ,

1942, I , 243 1 , " ; Látomás. A * / 1942, - I I , 280 1, " 1 Féltékenység, A * / 1944 * 223 1* " : Szép szivárvány. A * / 1944, 224 1, " í Gyáva vezeklés. A * / 1944. 224 1.

Mikes Margit : Egy régi tükör e lő t t . A * / 1942. I . 356 1. " 1 & rw*Tifl Á P - a l a t t . / V . / 1 T T ^ SP8 1 .

Page 43: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-40-

Mohácsi Jenő : 1841. szeptember 21-én. / T , / 1941. 30-33 1. ' Molière : "Tartuffe"-jéből. Forditotta Jankovich Ferenc. 1943»

I I . 210-213 1» Molnár Ákos : Bernadette» Franz Werfel regénye. 1942» I I . 363-

364 1. " : Ami elveszet t . Mauriac regénye. 1943. I . §04-303 1>

Molter Károly : Fajankó, /FT,/ 1942, I I . 409-414 1. Móricz Virág : Édesapám,, 1942. I I . 332-333 1*

" : Karácsonyi k ísér le t , / N . / 19+3* I » 137-145 1. " i Életet adni. / N * / 1944, 399-4-11 1.

Móricz Zsigaond : Az ujak. / T . / 1941. 8-9 1, " i Ficfás Tiszaháton, ahol gyermek voltam. / N , /

1942. I I . 1-5 1«

Nagy András i Verseiből, /Épitőéllványok. Károli Gáspár, Ke­nyér./ 1944. 205-206 1*

Nagy István : Miki és a bűntársak, / N , / 1942, I , 276-283 1, " j Vallat az ifjúság. / T . / 1942* I I . 141-146 1« " t Csak egy vénasszony miatt, / N . / 1943, 1« 673-

680 1, " í A csomag, / N » / 1943, I I » 4-12 1.' " t Vallásvizsga. / N . / 1943. I I . 192-206 1. " t Földönfutók. Kovai Lőrinc regénye, 1943- I I » 236-

238 1. " : Nul-nul a Mihályék javára, / N , / 1944, 17-25 1.

Nagy Lajos : Öregek, / N . / 1941, 149-154 1, " : Gyepsor. Veres Péter könyve, 1942, I . 54-55 1» " í Máglyák Firenzében, Barabás Tibor könyve. 1942. I ,

245 1. " : A természet az ember igájában, Sztrókay Kálmán köny«:

ve , 1942, I , 245-246 1. " : Megbeszélik a balesetet. / N , / 1942. I I . 13-21 1, | " í Magyar föld - magyar nép. Győrffy István könyve,

1942. I I . 109-111 1» " : Az ember és a számok, Sztrókay Kálmán könyve, 1943»

I » 373-374 1. " : Szűk esztendő. Veres Péter könyve, 1943. I , 757-

759 1. - i " : Válságos l e lk i élmények, Gartner Pál könyve. 1943- 1

I I , 310-312 1. " : A lázadó ember, / N , / 1943« I I » 457-465 1« " : A történet szintere. / N . / 1943» I I » 668-678 1, " : Az ember tanul. / N , / 1944, 542-350. 1»

Nagy Péter : A skótok királya. La Varende regénye, 1943« I * 52 1. M t Két Széchenyi-könyv. Széchenyi napjai, Szerk. Csery*;

Clauser Mihály. - Széchenyi István és Waldstein János kele t i utazása 1830-ban. 1943» I » 52-54 1.;

" : Tompa Mihálv 1943» I » 558-563 1» " : Szinház. 1943» I I » 561-564 1, " : P. Brisson : Molière, Sa v i e , son oeuvre. 1943*

I I . 754-756 1. " : A "Nemzeti forradalom" - belülről , H. de Monther-

lant : Le 'Solstice de Juin, 1944* 370-371 1» Nagy Zoltán : Ének a temető kapujában. / V . / 1§41. 85 1,

« . A V > K l ^ f i * c c í r r ^ o l . . / V - / I d i l l . 1 ÍL* 1 -

Page 44: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-41-

Nagy Zoltán : Az istenek élnek, /Ébredés, Himnusz, Istenek és hangyák. Az Istenek kert je, Mezők zenéje. Esti dal, A koszorú,/ 1942, I , 164-166 1,

Nagypál István : A köl tői mü halhatatlansága* F, X, Salda tanul­mánya, 1941, 119 1*

" í Betelt a föld hamissággal. Mollináry Gizella re­génye. 1942, I , 314-315 1*

" : A feudalizmus kialakulása Magyarországon, Szent-miklósy Lajos könyve, 1942* I I , 299-300 1,

" í Örök szinház. I f j . Horváth István könyve, 1942, I I , 301-302 1.

" : Harangos kut. Darvas József regénye, 1943* 1« 114-115 1»

" : Magyar őstörténet, Szentmiklósy Lajos könyve, 1943. I . 436-437 1,

" i Az Edeszek, / N » / 1943. I I * 226-230 1, Németh László : Széchenyi Döblingben, 1941, 129-136 1«

" í Fantomok e l len . 1942. I . 215-219 1. : Mély magyarság, 1942, I , 257-262 1.

M í Móricz Zsigmond s & Betyárok, 1942, I I . 99-104 1, " : A megőrző megőrzése. 1942, I I , 204-205 1. " í Tamási "játékai", 1942, I I , 403-407 U " l Cs, Szabó László, a tanulmányíró, 1942, I I , 451-

457 1* s Népi i r ő , 1943. 1« 3-8, 67-749 131-136 1*

" : Verselő gyerekek. 1943« I . 269-277 1* " : Madáchot olvasva. 1943* I I * 441-450 1, " : Ady ünnepére. 1944, 121-122 1,

0 *

Országh László : Grey Eminence : Aldous Huxley legújabb könyvéről 1943* I I * 50-51 1*

Ortutay Gyula : A magyar paraazttársadalom. Erdei Ferenc könyve, 1942, I , 364-365 1.

" t Bakos József munkája. Nagy magyar értékeink vedel mében és szolgálatában, 1942, I , 365 1*

" i Áj falu zenei é l e te , /Könyvism./ 1942» I . 365-366 1,

" : A primitív népek költészete, /Könyvism./ 1943* I* 54-56 1,

" : Parasztok, Szabó Zoltán gyűjteménye, 1943* I* 177 178 1.

" : Orbán Balázs, 1943. I* 328-340 1. " : Paul Arma francia dalkiadványai. Collsction du

Sextant. 1943. I I * 117-118 1, " : A szegény asszony é l e t e . Eiss Lajos könyve, 1943*

I I , 371 1* " : Fogyó legelőkön. Benedekfalvi Luby Margit könyve.

1943. I I . 436-437 1* " : Győrffy István összegyűjtött munkái. 1943* I I *

491-4^2 1, " i Megtanulok lat inul, Révay József könyve, 1943*11»

492 1. " : A vallás vi lágtörténete, /Juhász Vilmos : Megvál­

tás f e l é , / 1943. I I * 626 1, " í Folklóré de Francé. 1943* I I * 752-753 1*

Page 45: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-42-

Osvát Kálmán í Előfutamok : Osvát aletrajzhoz. 1944. 331-341 1. 1

Ottlik Géza : Az ónszemüveg. / N . / 1943» I I » 272-277 1* " : Pangásos papi l la . /IT./ 1943. I I . 405-4Q9 1» " í Hajnali háztetők. / N * / 1944. 321-329» 383-396 1.

Örkény István : Vendégek. / N , / 1943» I » 280-283 1. örley István : A "Cseresznyés" és Keresztury Dezső kritikája.1942.

I . 173-173 1. " í Az első ebéd* / N , / 1942, I I , 84-91 1. " : Róza leányasszony. Ignécz Rózsa regénye, 1942.11*

113-115 1» " i Farkasok. Bénffy Miklós novel lá i . 1942. I I . 343-

344 1* " t Magyarországi kaland* Hunyady Sándor novellái.1943*

I . 48-49 1. " ; Két asszony. Thury Zsuzsa regénye, 194-3* I* 112-

113 1* " : Irodalom a szinházban, Szinikritikusainl vizsgája

a Méreg nézőterén, 1943* I* 215-218 1, " t A mezők áldása, Bartalis János összegyűjtött versei.

1943, I* 618-620 1, " t Té l i szivárvány. Jankovich Ferenc regénye. 1943*1*

621-623 1. " : Kosztolányi olvasása közben* 1943, I I . 423-428 1» " : A templomrabló, Sőtér István regénye. 1944. 49-

51 1» " 1 Klasszicizálódás vagy utvesztés. Márai Sándor : S i ­

rály, 1944. 175-179 1* " í Szegények* / N * / 1944, 197-202 1, " : Apátlan évek* Thurzó Gábor novellái* 1944. 305-304 1 " í Szinház, I944. 371-373 1«

P ,

Pákozdy Ferenc ; Köd, / V . / 1942, I I . 172 1* Pálos Tibor : Két ütközet közt, A » / 1942, I I , 338 1, Pap Károly : Álom, / N . / 1944. 192-195 1* Passuth László : Riccardo Bacchelli. 1941. 228-229 1»

" . : Széljegyzetek egy indexhez, 1943» I I , 346-347 1» " x Lyra hispánica. Gáspár Endre és Pál Endre spanyol

versfordításai. 1944. 435-438 1. Pátzay Pál : Őszinte levél a művészet igazáról . 194-2. I . 106-109 1,

" : Szobrászatunk magyarsága és európaisága* 1943* I » 415-425 1.

Perkátai László : Száműzött idő. Friss Endre uj versei* 1942, I . 244 1,

Péter András : Babits szeme* 1943. I I * 149-152 1. Petrovics Elek : Ferenczy Károlyról* 1942. I , 339-346 1.

" : Egy kimúlt képtár emlékezete, 1942» I I , 167-172 1, Pilinszky János 1 Miféle fö lda la t t i harc? A * / 1943» I* 680 1*

" : Te győzz le engem. A « / 1943* I I » 12 1* Propertius : Tithonus boldogsága* A * / Forditotta Szabó Lőrinc,

1941. 16 1,

R •

Rába Gvö

Page 46: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-43-

Rába György : A régi kertben. A * / 1943» I . 164 1. M ; Nevesincs. Végh György mesekönyve. 1943, I , 439-,

440 1. 1 " • " : Dávid és Bó l i á t . Antal Gábor versei és műfordítá­

sai . 1943. I . 502 1, Racine : Egy keresztény panasza.amiatt, hogy magéban ellentmon­

dásokat tapasztal, / V . / Forditotta I l l y é s Gyu­la , 1942, I I , 398 1.

Radnóti Miklós : Harmadik ecloga. /V«V 1941. 177 1. " : Életen tu l , halálon innen. Perkátai László uj

verse i , 1942. I , 119 1, " t Délután* Kőműves Imre uj versei , 1942, I , 367 1. " í Nyugtalan őszül, A * / 1942, I I . 91-92 1. " : Októbervégi hexameterek, / V , / 1943, I , 13 1, M t Hasonlatok, A * / 1943* I* 13 -14 1* " : Ha.rámfigyelsz. A * / 1943* I * 14 1, " t Francis Jammes : Nagyon kivánom... A e r s f e r d , /

1943* I I * 192 1, " t Francis Jammes : Mint egy lármás bogár, , . A « r s -

ford i tás , / 1943. I I . 193 1« " : Rainer Maria Rilke : A f i u . A « r s f o r d , / 1943»

I I * 193.1. " : Mint észrevételnül. A * / 1944. 26 1, " : A félelmetes angyal. A * / 1944. 27 1. " : Kaffka Margit, 1944. 100-103 1.

í Kolumbusz, A * / 1944. 329 1* " : Ifjúság. A * / 1944, 330 1. " t Egy hülyéhez, gyermekkori barátomhoz. 1944,

330 1. " » Fenyves Sándor, + 1944» 375-376 1,

Razcvetnikov, Aszen : A • l ,Szikrák l ,-ból. A * / Forditotta Szabó Lő­r inc, 1942, I I , 416*1,

M ; A napraforgó. A * / Forditotta Szabó Lőrinc, 1942. I I . 416-417 1.

Rédey Tivadar : Színikritika vagy színházi riport? 1941. 207-209 1.

" : Magányos tornyok, csonka várfalak, Babits Mihály hátrahagyott verse i , 1942, I . 38-43 1.

" t Schöpflin szerepe irodalmi kritikánkban, 1942» I I , 253-257 1.

" : Herczeg Ferenc ünnepén, 1943* I I * 364-366 1, Remenyik Zsigaond : Bölöni Farkas Sándor. 1943» I I . 249-260 1. Rilke, Rainer Maria : A f i u . A * / Forditotta Radnóti Miklós,

1943. I I * 193 1* Rónay György : Talán. A - / 1941. 155 1*

" i Bizony. A * / 1941. 155 1* " : Valda János- Bóka László könyve. 1942. I , 112- •

113 1* " : örök barátaink. Szabó Lőrinc kisebb műfordításai,

1942, I . 151-156 1, M : Huszonnyolc. A * / 1942, I , 220 1. " : Havas éjszakák. Végh György verse i . 1942, 1,243-

294 1, " J Hátsó lépcső. Palotai Boris novellái* 1942, I ,

244-245 1. " : Jegyzetek József At t i l a sírjánál, 1942» I . 360-

361 1. " : Este Szárszón. A * / 1942» I I . 76 1. " : Három köl tő . Cs» Szabó László könyve, 1942**11.

1 r\ri ^ „ _

Page 47: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-44-i i

Rónay György i Levéltöredék barátnémhoz, A # / 1943« I , 30 1» " : Meglódult c s i l l ag , Hunyady István verse i , 1943«

I . 184 1, " t Jules Supervielle, vagy a v i lág meséje, 1943, I ,

290-296 1. " : Sötét vi lág* Tolnai Lajos önéletrajza* 1943* I*

368-370 1* " t Gellérthegyi óda* A * 7 194-3» 1« 478-#79 1» " : Kültelki dicsőség* A * / 1943« I , 683-686 1* " : Nyersmérleg* Szentimrei Jenő válogatott versei*

1943. I I * 47-49 1« " t Egy falusi plébános naplója* Georges Bernanos re­

génye, 1943« I I . 51-53 1» " t A hid panasza* Csorba Győző versei , 1943. I I *

117 1. " : Féja Géza magyar irodalomtörténete. 1943* I I *

304-309 1* " : Sinka István, 1943* I I * 366-369 1* " t Lovass Gyula halálára* 1943« 11« 4-35 1» " : Lucifer. EV./ 1943» I I « 465-466 1* " í Sazavak! Szavak! A * / 1943* I I * 466 1* " : Szamosháti ősz* Hegedűs Zoltán verse i . 1943» 11»

494-495 1. " : A magyar szellem felszabadulása* Farkas Gyula

könyve. 1943« I I * 555-558 1* " : A szerelem angyalai* A « / 1944, 122 1, " : A l i r a , , válsága n . 1944, 426-430 1* " : Gorgo mereng. Képes Géza verse i . 1944* 433-434 1.

Ronsard ; Kertet, házat, h a z á t , A * / Forditotta I l l y é s Gyula. 1942. I I . 398 1.

Ruzicska Pál : Benedetto Croce József A t t i l á r ó l , 1943* H » 741-742 1,

" : Francesco Petrarca daloskönyve* Sárközi György fordítása, 1944* 238-239 1» •

S *

Salamon Ernő : Verseiből. /1912-1943,/ Vásárhelyi temetőben* Kancsi dal gyermekeknek* Add vissza nékik! Di-dergető, 1944, 163-165 1*

Sándor Kálmán : Lexikon és enciklopédia, 1943» I I * 114-117 1, " t Dialektikus lélektan és nevelés. 1943« 11,492-

494 1. " t Kispolgári mitológia. Széljegyzetek egy olasz

sebész könyvéhez* 1943« 11« 753-754 1. Sárkány Oszkár : Diákok modern irodalmáról, 1941* 127-128 1*

" : Csokonai. Tápay-Szabó László könyve, 1941* 226 1*

" : A románok története* Szerkesztette Gáldi Lász­ló és Makkai László, 1941. 227-228 1*

" : Végzetes ifjúság. Philippe Hériat regénye. 1941, 229 1*

" : La Pharisienne. Francois Mauriac uj regénye* 1942* I* 248 1,

Sárközi"György •: Csiki este, A « / 1941« 34 1, " i Szikla. A » / 194-1» 34 1* " • ifi T/í-X Ar / írvJil -rr~ 1

Page 48: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-45-i

Sárközi György : Mint Gulliver. A * / 1942» L. 24 1« : November. A * / 1942. I . 25 1»

" : Őszirózsa. A * / 1942. I . 25 1« " : Té l i ébredés. A * / 1942. I . 214 1, " í Esőcseppek, A * / 1942. I . 214 1. " i öt vers , /Nemere, - Nyári ég, zivatar e lő t t .

Egy forradalmárhoz. Ölt , öregség,/ 1943« I I * 207-209 1,

" : ki igazi halál . A * / 1944, 252 1. w" : Betegek. A * / 1944, 252 1, " : Parancs. A * / 1944. 253 1* " í Betegágyból, A * / 1944. 253 1«

Schiller,, Fr» : Görögország Is tenei . A « / Forditotta Gulyás Pál . 1943« I* 513-516 1,

Schöpflin Aladár t Magyar Csil lag, 1941. 2-3 1, " : Szinházi bemutatók, 1941, 56-60, 1 1 9 - 1 2 3 , 233-

237, 1942. I . 59-62, 302-305 1. " : A mesélő t o l l . Gárdonyi József könyve, 1941,

224-225 1. " : A szomszédság nevében. Nagy István regénye,

1942, I , 115-116 1, n : Játik a függöny mögött. Bárdos Artúr könyve,

1942, I . 376-377 1. " : Móricz i r ó i magatartása. 1942. I I . 222-225 1.

: Szinház, 1942, I I . 245-248, 427-431, 490-493» 1943, I . 117-119» 245-249, 374-376, 440-442, 505-508, 624-628, 697-698, 761-763» 1943*11. 499-500, 628-630» 756-759» 1944, 54-56, 181-182, 243-246, 308-309 1,

" : Tamási Áron : Csalóka szivárvány, 1942, I I , 365-367 1-

" : György barát, Voinovich Géfca regénye. 1943* I* 46-48 1 .

" : Hegedűs Lóránt, 1943« I* 105-106 1. " : Asszonyok Ady körül. 1943. I* 125-127 1« " : Néma hegedű. Kárpáti Aurél könyve, 1943* I .

623-A24 1. " : Tömörkény. 1943. I . 701 1, " t Láz. Bokay János novelláskönyve. 1943. I I . 1D-

111 1. " t Földi Mihály. 1943. I I * 554-555 1* " : A szinház műhelytitkai. Bárdss Artúr könyve.

1944, 182-183 1. " $ Petőfi és Ady. 1944. 233-234 1 .

Somlyó György : Felszin és mély. A * / 1943* I I * 89 1. " : Apám regénye, Pola Gauguin könyve, 1943* I I * 560-

561 1, Soós László : öreg orvos. / N . / 1943. I . 714-720 1, Sőtér István : Az utolsó k i sé r le t . Németh László regényciklusa,

1942. I* 157-160 1, " : Szerelmes fö ldra jz . Szabó Zoltán könyve, 1942» I I ,

44-45 1* " ; Babits Mihály : A második ének. 1942. I I . 104-107 1 " j Szinházi esték, Bisztray Gyula könyve, 1942. I I .

184-185 1, " : Németh László tanulmányai, 1942. I I . 344-350 1, " í Olymposzi szinház, / N , / 1943« I . 205-212 1, " : A mráciusi barátság, 1943« I* 318-321 1, " : Válasz egy margójegyzetre. 1943» I . 615-617 1,

Page 49: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-46-

Sőtér István : öregség, / N , / 1943» I I . 79-89 1» " : Eric Knight : This abeve a l l . 1943. I I . 180-182 1. " : Hold és hárs, Takáts Gyula verse i . 1943, I I , 241-

242 1, " : A tenyérjós. / N , / 1943. I I . 338-347 1« " : Csodák és kinok, Komjáthy Aladár ve rse i . 1943, I I ,

369-370 1, " : Két iskola. /A párisi École Normálé Superieure és

a budapesti Eötvös Kollégium,/ 1944, 28-37 1, Szabó László, Cs, : A székelyek. 1941, 10-15 1,

" : Erdély. /Könyvism,/ 1941. 56 1. " : Vita helyett köszönet. 1941, 116 1, " í Kozma Miklós, 1942. I* 37 1« " : Márciusi szé l , 1942. I . 129-136 1. " : Nagy népek hivatása. 1942. I . 284-295 1, " : Montaigne kora. 1942. I I , 6-11 1, " : Mátyás bölcs-je, Jósika sírhelye. 1942. I I .

66-75 1. " ' i Az érett Dickens. 1942, I I . 147-157 1» " : Hunyady Sándor. 1942. I I . 282-283 1. M : /A bolgár irók Budapesten,/ Üdvözlés, 1942,11.

414 1. " : Harmonc esztendő, 1943. I , 349-358 1, " í Uton és itthon. 1943, I . 426-429 1, " : Napfoltok. 1943, I , 488-491 1. "• t Harminc esztendő, 1943«. 1« 381-389. 456~4629

517-527.1. " : Földrengésben, / T * / 1943* 1« 550-552 1. M : Pásztorének. / N . / 1943* I . 592-599 1* " t Irodalom, 1943, I , 611-613 1* " í A sziv t i tka i , /T* / 1943« I - 663-66? 1. " : Goethe-napló, 194-3* I * 687-690 1.

: Napfoltok. / T * / 1943* I I . 35-38 1, " : Márai Sándor : Füveskönyv. 194-3* I I * 43-45 1, " j Három szerelem, 1943* I I * 313-327, 393-403 1, " : H» Troyat Dosztojevszkij könyve, 1943* I I *

. 431-435 1. " 1 Conrad Ferdinánd Mey'er, a köl tő . 1943* I I ,

591-594 1* " : Gyűlölet, / N , / 1943* I I . 641-649 1* " : Orpheus nyomában* Radnóti Miklós müforditásai.

1944, 111-112 1* «" : A zsámoly* /N* / 1944* 131-139 1*

1 1 • t Ódon Erdély, /T* / 1944, 185-191 1*' Szabó Lőrinc : Kallimachos : A siron tu l . /Versford./ 1941* 16 1,

" : Propertius : Tithonus boldogsága. /Versford«/1941* 16 1*

" : Goethe : Epiphanias* /Versford./ 1941, 16-17 1* " : Wordsworth, W* s A Westminster-hidon* /Versford*/

1941* 17-18 1* " : Émile Verhaeren : Az előre* /Versford,/ 1941**18 1. M 1 Intelem, A * / 1942* I* 137 1. * : Szakítás. / V , / 1942. 1*137 1* " : Titkos követelés. A * / 194-2* I* 138-139 1* " : Álmok* A * / 1942* I* 139 1» " : Arckép, Szapáry Péter. A * / 1942, I* 139 1» M t Kelet és kikele t . Koratavaszi utazás Bulgáriában.

1942* I* 263-269 1* " ; Tóth Árpád, a versfordító, 1942. I , 299-302 1,

Page 50: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-47-

Szabó Lőrinc : Közel és nesszé. A * / 1942. I I * 26-27 1* 1

" : A földvári vadgesztenyéiákhoz, A * / 1942» I I . 27 1.

" ; Valami f á j t . A * / 1942. I I . 28 1. " ; Bucsu Móricz Zsigmondtól. 1942. I I . 189-19§ 1» " : Bucsu Weimartól, / T » / 1942. I I . 387-397 1» " i Aszen Razctvetnikov : A "Szikrák"-ból. A e r s -

fo rd . / 1942. I I , 416 1. " : Aszen Razcvetnikov : A napraforgó. /Versi©rd./

1942» I I , 416-417 1. " í Blisabeta Bagrjana : Vidéki ház* A e r s f o r d . /

1942, I I , 417 1* " í Elisabeta Bagrjana í Byron palotája Velencében,

A e r s f o r d . / 1942« I I . 418 1. " : Tóth Árpádról. 1943. I* 253-255 1* " í Az i f jú Kheiron dala. A * / 1943» I * 450 1, " t Pillanatok, / V * / 1943* I * 450 1, " 5 Séta közben, / V » / 1943» I* 951 1« " : Szerelmes június, / V , / 1943, I . 451 1, " : Oh, Nizza, tenger! A * / 1943* I * 452 1. " : Embertelen szépség. A - / 1943* I* 452-453 1, " : A hunyt szem balladája, / V . / 1943« I . 453-454 1. " : Az Isten darabkái. A - / 1943* I . 455 1. " i Nincs rá időm. A * / 1943* I* 575 1-rt : Káprázat, A * / 1943* I * 576 1. " . A költő és a földiek, A « / 1943* I* 576-577 1» " : A földgömb, A * / 1943* I * 578-579 1* " s A siker szégyene. A . / 1943* I* 579-580 1, " : Babits műhelyében. 1943» I I . 701-708 1»

Szabó Zoltán : A "Falusi krónika". Veres Péter könyve, 1942. I , 304-308 -1.

" í A sajtó meg a könyv. 1942. I I . 28-40 1» " í Kalauz az "összes müvekhez", /Móricz Zsigmond,/

1942. I I . 216-219 1* " : Kosztolányi az újságírásban. 1942« I I . 465-

470 1. " : Amerikai magyarok nyomában, Máthé Elek könyve,

1943* I . 178-180 1, " : Kodolányi János : Holdvilág völgye. 1943« I *

432-436 1. " : Mü helyett az ember. Tamási Áron : "Virrasztás",

1943, I I - . 39-42 1. ~ " ; Egy hajdani napló. 1943* I I * 90-94 1, " x Aa első háborús remekmű. 1943* I I . 185-192 1, " : Egy skandináv utazó magyar filmekről i r napló­

jában, 1943. I I * 352-363 1«, " t Korunk könyve. Márai Sándor': Vasárnapi krónika,

1944« 170-174 1« Szabolcsi Bence : A magyar népzene nyomában kelet f e l é , 1942»

I . 221-225 1* " t Kodály Zoltán hatvan éve. 1942» I I , 419-

420 1. " : Reinitz Béla. /1878-1943*/ 1943*11* 624-

625 1* Szauder József t Mai olasz elbeszélők, /Könyvism,/ 1942, I I ,

120-121 1. " : .Imago. Carl Spit teler regénye, 1942. I I . 489-

490 1, " : Lövik Károly. 1943. I . 754-757 1.

Page 51: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-40-.

Szávai Nándor J A "besurranok, Georges Simenen regénye, 1941, ' 230 1,

Szegi Pál : Debreceni festők. 1941, 126 1. " : Fecskevirág, / V * / 1942, I I , 407-408 1 ?

" : öt festő és egy szobrász gróf Teleki Éva művészeti intézetében, 1943. I . 629-631 1,

" : Ceruzasorok Krúdy Gyuláról* 1943* I* 691-693 1, " : Beszélgetés egy virággal , 1943* I . 713 1. " : Szabó Lőrinc. 1943* I I . 57-63 1* " : Gáborgáni Szabó Kálmán. 1944. 311-312 1.

Szemlér Ferenc : Te, A * / 1943* I I . 3 1» Szentimrey Jenő : A herceg testőre* - Cs* Szabó László "Széke­

lyek" c. cikkéhez, 1^41, 111-116 1. " ; Termés. 1943. I* 155-158 1, " : A mezők áldása, Bartalis János összegyűjtött

versei . 1943« I . 621 1, " : R. Berde Mária : A hajnal emberei, 1943, I I ,

683-686 1. Szentiványi Kálmán : Megy a nyár. A * / 1943* I I . 455 1«

" í Az állomáson. A . / 1943* I I * 456 1, " : Nyárvégi es te . A . / 1943. I I * 456 1.

Szentkuthy Miklós : A mitosz mítosza. /Kerényi Károly ujabb v a l ­lástörténeti munkái./ 1941, 86-90 1,

" : Mozart. 1756-1791* 1941. 156-163 1» " : "A mitosz mitosza". 1941. 213-215 1* " : Babits Mihály Sophokles forditása* 1942* I ,

109-112 1, " : Szerelmes versek. Világirodalmi antológia

két ezredév költészetéből. 1942. 369-371 1* " : Szabó Lőrinc, 1943, I I * 66-77 1* " í Baudelaire. 1944. 297-302 1,

Szerb Antal : "A mitosz mitosza". 1941. 209-211 1, " : Mai magyar költők* /Vajthó László. / 1941. 218-

219 1. " : Fák és gyümölcsök, Rónay György regénye. 1942* I*

116-117 1* j " i Tengertánc. Örkény István m v e l l á i . 1942. I , 117 lJ " : Sikon. Govrik Elemér verse i , 1942. I I , 54 1* " : Govrik Elemér* 1942. I I , 294-295 1* " : Fodor József összes verse i , 1942« I I * 359-361 1* " : I I , Rákóczi Ferenc, Zolnai Béla könyve* 1943* I .

309-310 1. " : Sik Sándor í Esztétika* 1943* I , 563-564 1. " : A biborbanszületett, Passuth László regénye,1943*

I I , 49-50 1. " : Gogoly, 1944. 225-232 1*

Sziget i József : A 20. század feladata, K. v* Neergaard könyve* 1943. I . 497-498 1*

" l Nehéz idők, Ch* Dickens, regénye, 1943, I* 567-568 1.

Szolnoki István : Két világháború között. Major Róbert könyve, 1942. I , 246-247 1*

" : A tízparancsolat a közéletben. /Könyvism,/ 1942* I I * 298-299 1.

" : A Micui-ház* Oland D. Russel könyve* 1943» I* 245 1,

" : Robespierre, Fr* Sieburg könyve. 1943* 1» 696-697 1»

" : Korunk társadalmi válsága* W* Röpke könyve, "1 f \ li "7 *r-f- 1 P .

Page 52: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-49-

Szelneki István": Természet és társadalom, Szemelvények Diderot müveiből, 1944, 116-117 1.

" ; Európa egységéről, Montesquieu-forditások, 1944. 369-370 1,

Szöllősy András : "Kodályt ünnepeljük", 1992. I I . 477-479 1« Szőnyi Kálmán : Szomjúhozom. Kálmán Torna László verse i . 1942«

I I , 297-298 1. " : Vásott kölykök, Jean Cocteau regénye, 1943. I .

51-52 1, " : Gyászoló kőművesek. Herceg János novel lái , 1943,

I I . 309-310 1, " : Éjfély kisasszony. Lovaszy Márton regénye«1943.

I I , 370-371 1. Szűcs László István : Nagyot-látó, nagyet-halló közönség, 1942,

I I , 327-331 1*

T .

Takáts Gyula : Zápor, Tatay Sándor regénye. 1941. 117 1« " : 5SM^¥¥NSpitM" Niebe. Erdélyi József könyve. 1941.

219 1* " : Vád helyet t . Dudás Kálmán verse i , 1942, I , 242-

243 1, " : F i lozóf ia , / V . / 1942, I , 275 1. " : Légy áldott . / V . / 1942. I I , 458-459 1. " : Könyörgő, A * / 1942. I I , 459 1« " : Vándorút. Lovász Pál verse i . 1943. I , I83 1. " : Gyümölcs, Hármath Imre verse i . 1943, I , 439 1» " t Vizén, A * / 1943« I I . 521 1,

Tamási Áron . Ezüst egér, 1941. 71-78 1. " : Levél Erdélyből, / T , / 1942, I I . 61-64 1. " : Bolondos jégvirág. / N , / 1943. I . 61-65 1, " : Vil4é és holdvilág. / N , / 1944. 1-4 1, « ,

Tatay Sándor : A betű ö l . / N , / 1942. I I , 339-342 1, Tersánszky J, Kenő : alkonyat f e l é , / N , / 1941, 139-142 1. Thury Zsuzsa : Két é l e t . Ignácz Rózsa két kisregénye, 1944, 240-

241 1. " : Thury Zeltán. I943. I I . 581-587 1.

Thurzó Gábor : Csendes é l e t , Zilahy Lajos könyve. 1941. 221-223 1 " j Gulácsy Irén, vagy a siker utja. 1942, I , 147-

150 1. " t Tövis és- borostyán, Howard Spring regénye, 1942. I

247-248 1, " : Don Quijote Németországban, /Hauptnamn,/ 1942,11,

421-425 1. " : Mire a fák megnőnek, Wass Albert regénye, 1942,11,

486-488 1, : Egy város eltűnik, / T . / 1943- i . 286-289 1*

* " í Apátlan évek, / N , / 1943. I . 705-713 1* " : Elszántak, Nyirő József elbeszélései. 1943» 1*759-

760 1, " t Harsányi Lajes összes verse i . 1943» I I * 45-47 1» " : E.T„A. Hcffaanmról, 1943» I I * 300-304 1. " j Szinház. 1943. H « " 437-440 1. " s Ah King, W. Semerset Maugham hat elbeszélése,1943»

I I , 497-499 1* Toldal&ghy Pál : Arckép a XVII, századból. A * / 1942.1. 83-84 1»

Page 53: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-50-Tolnai Gábor : Arany János ismeretlen levele* 1941* 36 1* '

" : A költő hagyatéka* /Juhász Gyula,/ 1941* 52-56 1. " t Két száműzött* 1941. 199-202 1. " 1 Reményik Sándor, 1941* 216-217 1. " : Nagy Lajos kora* Dercsényi Dezső könyve* 1942*11,

185-186 1* Török Sophie : Veszendő életedben,.* A * / 1942* I* 5-6 1*

" : Mint könnyű-könnyű pára.. . A * / 1942* I* 6 1» : Se* Angliát , som Göröghont.. * A * / 1942* I* 7 1*

" : Nélküledj, nélküled! / V , / 1942* I* 8 1* n : özvegy! A * / 1942* I * 164 1. n : Mint kagyló a gyöngyöt.. , A * / 1942. I , 165 1» " t Mennyit utaztál! A . / 1942. I* 166 1* " i A második ének, Babits Mihály kiadatlan mesedrámá­

ja , 1942. I , 199-205 1. " ; Nálad a mérték... / V * / 1942, I . 206 1* " : Csak'fáj, A * / 1942. I I , 64 1, " i Keretek közt* A . / 1942* I I * 64 1. " í 1942* 1942, I I * 65 1.

Tüz Tamás*: Törvény szerint. A * / 1943, 1» 146 1. " i Nem porlad el* A - / 1943* I* 146 1* " : így futnak á t . . . A . / 1944, 397-398 1.

V ,

Vágó Márta í Szonett, A * / 1943* I* 606 1, " : Az eltávozotthoz. A * / 1943. I . 606 1,

Vajda Endre : Betévedt Európába. Mollináry Gizella könyve, 1942. I . 58-59 1*

" : Aá-állatkereskedő» Devecseri Gábor verses komédiája. 1942. I I , 183-184 1.

" : József At t i l a Ars poeticája, 1942, I I * 377-381 1, " : Vallomások és bábjáték. Szstnkuthy Miklós könyve*

1943. I* 181-183 1* " : Az Alföld csendjében. Gulyás Pál összegyűjtött versei

1943, I I . 165-170 1. " : Lángoló napok. Szemlér Ferenc verse i . 1944. 434-

435 1* Vargyas Lajos : Hagyomány és kultúra* 1943* I I * 378-387 1. Vas István : Eötvös József öregkora* 1941, 178-182 1*

" t Vérszinü most a v i l á g . A * / 1942. I , 156 1. " : Bocsáss meg. Nadányi Zoltán válogatott verse i . 1952,

I , 312-313 1* " : Kosztolányi Dezső : Ábécé, 1942* I I , 40-42 1* " S Te mondj el engem! Rónay Byörgy versei* 1942» I I ,

295-296 1, : A boa etetése. / V . / 1943. I* 153-154 1*

" : Boldog hiradás, A . / 1 9 4 3 . - I I . 260 1* " : A nyár műhelye* A * / 1943* I I * 588 1. " : Őszi stancák* A * / 1943*11* 588-590 1* " t Szivtelen búcsúztató. A * / 1943* I I * 509 1* " : Menedék. A * / 1944. 268-269 1« ••

Veres Péter : Parasztfeministák a faluban, 1941. 37-44 1. " : A végnélküli per: kié a föld? 1941, 202-207 1* " : Szótárszerkesztők figyelmébe* 1942* I , 171-172 1. " : Béke és szolgálat. 1942, I , 195-198 1* " t Parasztok, paraszti irók és Móricz Zsigmond* 1942,

21, 200-203 1,

Page 54: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-51-

Veres Péter s "Bérharces" munkásmozgalom vagy "államépitő" szocia* lizmus, 1943« I . 257-268 1.

" í Jegyzetek. 194-3* I . 609-611 1. " : Népi szociálpolit ika avagy a gyermekágyas asszenyok

táplálása a falusi közösségben. 194-3* I I * 540-54-3 1.

" : Egyenes beszéddel. 194-3* I I * 651-656 1. " í Olvasás közben. 194-3« I I * 734-737, 1944. 166-169 1. " : Az i ró pol i t ikája . Márciusi front és népi irodalom,.

1944. 7-16 1. " : Jellem és társadalom. H@rt Dezső könyve. 1944. 306-

307 1* " : Zárt tárgyalás. 1944. 352-356 1.

Veress Sándor : Bartók Béla hegedűversenye. 1944. 292-296 1» Verhaeren, Érnile : Az előre, / V * / Forditetta Szabó Lőrinc, 1941»

18 1. Vészi Endre : Már nem a szel id béke, . . / V * / 1943* I , 725 1,

" : Az idő most megérik. / V . / 1943» I I . 471 1, Vidor Miklós : Őszváró, A . / 1943. I I . 224-225 1*

" t Távolodó barát. A * / 1943* I I * 225 1. " í Október. A . / 1944. 1J9-1§0 1. " . Ágnes, szélben. A * / 1944, 140 1.

Vikár .Béla : A magyar nemzeti versidomról, 1943* I* 681-685 1» " t Hangsúly és ritmus. 1943« I I * 214-224 1.

Vincze László : Az i f jú Ferenc József. Angyal Dávid könyve, 1943* I , 54 1.

" : Erdélyi szászok és magyarok, Pukánszky Béla köny­v e . 1943, I . 372-373 1.

" : A magyarság őstörténete. Szerkesztette Liget i Lajos. 1943. I I , 242-243 1,

" : Magyarország története. Török Pál könyve. 1943» I I . 436 1.

" í Táncsics Mihály : Életpályám, 1943* I I . 487-4891. " 1 Európa varietas, Szepsi Csombor Márton utleirá-

sa» 1943. I I . 625-626 1, " : Ember és gép. Oswald Spengler könyve. 1944. 307-

308 1. " : Bölöni Farkas Sándor munkái. 1944. 364-365 1,

Voltaire : Lullin-né asszonynak A * / Forditotta I l l y é s Gyula, 1942. I I , 399 1.

W »

Weöres Sándor : Emlékezés a gyermekkori tájra, A » / 1942. I , 88-89 1.

n i Nem nyúlsz le értem... A . / 1942, I . 89 1, " : A Venus bolygóhoz. A - / 1942, I . 228 1. -" : A lányokhoz. A . / 1942, I I , 146 1.

: Számadás.. A * / 1943- I* 389 1* " : Beteg unokahugómnak» A * / 1943* I * 667 1. " : Mint vérző medve. A * / 1943* I* 668 1. " : Valaha ültem Verával. A « / 1943* I . 668 1. " : Háromrészes ének. /V,/ 1943« I I . 410-413 1. " : Emlékezés Babits Mihályra. 1943« I I . 715-716 1. " : Teljes vo l t az álomom. A * / 1944. 99 1. " i Másvilág szélén. A * / 1944. 99 1. " : Barátos Endre + 1944, 238 1.

Page 55: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

• - 52 -Wordswor15hj W„ ; A Westminster-hidon. A « / Forditotta Szabó Lő­

rinc, 194-1, 17-18 1,

T ,

- y , : Gépmüvészetek, Kil ián Zoltán könyv©, 194-2, I , 366 1,

Z »

Zelk Zoltán : Vártam, A . / 1942, I , 295 1* " : Mint gyermek... A * / 194-2, I I , 470 1, " 8 A szép ha lá l ró l . A * / 194-5« I I . 327-328 1. '•' : Másfél esztendő. A * / 1944, 16 1.

Zilahy Lajos t Bucsu a fáktól . A . / 1943. I I * 738-740 1, Zsigmond Ede : Szemérem, A * / 1943- I , 86 1,

" : Csend. A . / 1943« I . 86 1, " : Parancs, A * / 1943. I . 86 1»

«

Page 56: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

A

M a g y a r C s i l l a g

i r á s a i

Page 57: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-54-

I .

,-S z é p i r e d a l o m ,

1,

M a g y a r s z é p i r o d a l o m ,

a./

Vers ek ,

Ambrózy Ágoston i f j * ; Út i terv, 1942, I I * 268 1. Babits Mihály í Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc? 1941* 4 1,

n t Lelkem kiszikkadt mezején,•« 1941« 4-5 1* " : Hajnali szürkület, 1941, 5 1, '* s Vasárnapi csendes eső*,. 1941* 6 1* " t Tizenhárom párvers, 1941. ? 1. " t özönvizet^ kőessőt, üstököst,,, 1941* 65 1* " : Furcsa elmenni Dél re , . , 1941» 66 1» " t Hányan sirják, panasaolva,., 1941* 67 1. " s Piros virágfejek lámpái lengnek... 1941, 68 1. " : Rossz utakon döcög már velem,. , 1941* 69 1* " t Hadakozom a vi lággal s i d ő v e l , , . 1941, 69 1* " : Diákkaromban.., 1941. 70 1. " s Világon való bujdosásaimnak,.. 1941* 70 1* " : Reggel van, fényes reggel* 1942. I . 195 1« " : Milyen ideges napok. 1942, I* 194 1.

Bakó József : Kigyóbőr. 1942, I I . 550 1* Bárdosi Németh János : Rög és lélek* 1941, I , 175-177 1» Bartalis János : így rendel te te t t , . , 1941, 147-148 1.

" t Két vers* 1942* I , 547 1» " : Köszönöm a nyugalmat, békét , , , 1943» 1» 136 1* " : Porszemek, /Az este i t t* Besütő hó* Most nyuga­

lom, A mező közepében. Orvosság*., Ó, tavasz van! 1943* I* 702-704 1,

" : Bus magvető... 1944. 341 1. Berezeli A, Károly í Élni szépen! 1943» I I . 467 1» Berda József : Hajnali erdő, 1942, I . 283 1*

" í Tisztálkodás közben, 1942. I I . 333 1* " : Napsütésben, 1942, I I . 334 1* " j Vasárnapi öröm. 1942, I I . 334 1. " : Altató vers . 1943, I I . 614 1, M : Bitang állapot, 1943» 11» 615 1* " i Ámulat. 1943. 11» 615 1*

Bóka László : Ha élni k e l l , 1941. 9 1» " 1 Tán Isten akarta. 1942, I . 235 1* " : Emlék* 1943, I . 720 1* " : Barátom emlékére. 1943» I * 720 1,

Cserhát József : láttad-e? 1944. 88 1. Csorba Győző : Várlak. 1942. I . 262 1,

Page 58: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-55-

Csordás Nagy Dezső : Óda. 194-3* I , 301 1, " : Holt testvérem mellet t , 1943. I I , 667 1« " : Te szülj vi lágra! 1944, 280 1,

Darvas Szilárd : Katakomba, 1943, I I . 123 1» " : Kéjutazás. 1943, I I . 124 1,

• " . : Személyes ügyben. 1943. I I . 125 1. " í Ponyvaregény. 1943. I I , 732-733 1.

Devecseri Gábor : Hova lettetek? 1941. 182-183 1. " : Könnyű dal. 1941, 183 1«

Dudás Kálmán : Bányászok este. 1942, I I , 338 1, n : Delelő t á j . 1943* I I - 261 1, " : Tanitás, 1943. I I . 649-650 1, " : Tipegés-topogás, 1944, 412 1,

Erdélyi József j Rege a halá l ról , 1941, 28-29 1, " : T ig r i s , 1941, 137 1. " i Sárgaház, 1941, 137-138 1.

Fenyő László : Agglegények, 1942. I , 150 1, " s Hamu, 1943. I . 340-341 1, " " j Szomjúság, 1943. I . 341 1,

Fodor József : Falusi temető. 1942, I I , 21 1, " í Fák-a szélben, 1942, I I , 22 1,

•" : Erdő, 1942, I I , 22 1, " : Mérlegen..1943. I . 189-190 1, " t Mentség. 1943. I , 400-401 1,

Földeák János : Boros éjszaka, 1943. I I , 270-271 1. Gesztelyi Nagy Zoltán : Újévi vers , 1943, I , 327 1.

" i Al ta tó , 1943. I . 328 1. " -í Lumpolás után. 1943. 1. 328 1,

Gulyás Gábor : Férfi ének, 1944, 196 1, " í Kinek mi köze hozzá... • 1944, 196 1.

Gulyás Pál : Biharbojt. 1942, I . 92-93 1. " t Az elmúlás játéka, 1942, I . 93 1* " i öreg ingaóra. 1942. I,.269-270 1» " : Amerre a maradak szál lnak, .« /Egy fecske, A gon­

dolat, Test és gondolat. Mentse meg egymást mindenki. Szent Antal intésével. Végső i g e , Em­lék, Jó lenne lent mélyen,.. Zarándok,'Őszi da l . / 1942. I I , 949-450 1,

" : A Múzsához, I943. I , 212-213 1« -" : Főző Péter. 1943. I . 213-214 1, " : A debreceni sebészeti klinika laboratóriuma e-

l ő t t , 1943, I I . 278 1. " r Alvó pékinasok között a tánciskolában, 1943«. I I .

278 1, " : Együtt a kis Marassál, 1943. 11« 450 1, " : Váradi requiea. 1944. 202-204 1.

Gyárfás Miklós J Alma, 1942. I I . 177 1. " ; A megbékélés füvei, 1943« I I * 514 1,

Gyarmathy Erzsébet, I , : Mint a jó gyümölcsök. 1943* I* 78 1. " : Sulytanán, mint gyermekének, 1943*1»

78. 1, " : Annának, 1943. I I * 78 1. " : Őszi játék, 1943. I I . 78 1* " . : Szerelem, 1943* I I * 266 1.

: Sirató. 1944, 37 1» " : Mikulás-várás, 1944, 263-264 1. " Anna karácsonyára. 1944, 264 1.

Hegedűs Zoltán : A rögök alá fordul. 1943« I . 74 1, " : Panasz. 1944, 157-158 1.

Page 59: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-56-

Hegedüs Zoltán : Bosszú. 1944. 158 1» Horváth István ; Tát©k-kereső. 1944, 191 1, Hunyady István : Egyszerűség dicsérete. 1943» i l » 337 1» I l l y é s Gyula : Széchenyi. 1941. 1 1.

w : Falu az éjben* 1941, 190-191 1. " : Őszi erdőben. 1941. 191 1. " : Talpak. 1942. I . 43 1. " t Máglya, 1942. I . 100 1, " : Pihegő. 1942, I . 100-101 1* " t Próba halál , 1942. I , 101 1, " : A betegség értelméről, 1942, I , 329-330 1, " : Száz év múlva, 1942, I I , 11-12 1, " : Ami megmarad. 1942, I I , 12 1. " : Tolnai erdő, 1942, I I , 98 1, " : Schöpflin Aladár ünnepére, 1942, I I , 249 1, " i Felébredek, 1942. I I . 471-474 1. " : Csak ne kell jen halálba menni, 1942, I I , 474-475 1, " í Egy kis szé l . 1942, I I , 475 1« " 1 Ujitó halál , 1942, I I , 475-476 1,

: Fájdal©m. 1942. I I . 476 1. " í Vonatból. 1943, I . 35 1* " : Kipróbáltátok magatok... 1943. I* 35 1» " : Hidi vásár, 1943. I . 35 1* " : Pe tő f i . Százhuszadik születése napján, 1943. I ,

66 1. : Látvány. 1943. I , 159 1»

" í Verses útinapló. /A simontornyai vasut-hidra. Egy másik hidra. A lélekharangra, A szöllőhegyre me-ment, A Cincára. Egy öreg béresre, A hegyi teme­tőre . A pannon l é l ek re , / 1943» 11» 18-21 1,

" : Verses útinapló. /Philippo Scolari di Ozora sze l ­lemének. Játékszer. Egy különös kasra. A szegényeké­re . Száraz számvetés, A gyerekekre. Mentség./ 1943. I I . 22-24 1.

" : örök éjszakában. 1943. I I * 95 1. " t Ma egy éve, 1943« I I , 95 1» " í Megmentett é l e t , 1943* I I . 96 1, " : Csillagok, 1943« I I , 96 1, " : Isten forró agyában, 1943* I I • 97 1* " : Jó halál t . 1943. I I . 97 1* " : Kórházban, hajnal e lő t t , 1943* I I * 98 1,

*" : öt régi vers , /Lehet még.., A tájban... Kapcsok. Körülvettelek. . . Az előbbi magyarázata,/ 1943,11» 231-232 1.

" ; "Kor fordu ló1943« 11» 290 1, " : Seb. 1943. I I * 348-349 1» " : Novemberi kertben. 1943« I I . 349-350 1. " : Kaliczka, 1943» I I * 351 1. " : Éjszaka, szé l . 1943* 11« 351 1. " 1 Hét alkalmi vers . /Egy j ó l - t e l t légiriadó után a

Ferenc-hegyen, Halottak napja. Egy különös részeg­ségre. Egy emlékre. Rózsák korai hóban, Móricz Zsigmond emlékkönyve. Válasz egy kérdő l e v é l r e . / 1943. I I . 679-682 1.

" : Elsülyedt jövő. 1944, 57 1. " : Magányos angyal. 1944, 57 1, " : A bolygóm,.. 1944, 351 1,

Jankovich Ferenc ; Széchenyi emlékezete, 1941. 78-79 1* " : Emlékül. 1941. 79 1* " t Tavaszi fény. 1942. I I . 281 1.

Page 60: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-57-

Jankovich Ferenc : Március* 194-3« I . 317 1« " : Hangok estije* 194-3« 11« 4-81 1. " : Vásári r icsa j . 1943» 11« 4-81 1. " j Szüret e l ő t t . 1943, I I , 482 1» " : Szinek vetélkedése. 194-3« 11« 4-82-483 I .

Jékely Zoltán : Anteus, 1941, 163-164 1« " : Takarodó. 1942, I* 219 1* " : Disputatio corporis et animae. 1943* I * 600 1, " : Geo emléke. 1943. I* 600 1, " : Szenttelen szonettek. 1943. I . 601 1. " : Két szonett a magyar irodalom zivataros esztendei­

ből , 1943« I , 746 1, " : Váharvirág, 1943* I I . 146 1, " : Virágvasárnap, 1943* 1943. I I . 146-147 1. " t Kirándulás. 1943« I I . 388-391 1.

Juhász Géza : Tükör, 1942. I I , 342-343 1. Juhász Gyula : Az ótestaaentomból. 1942« I I . 139-140 1. Kálnoky László : Szanatóriumi elégia, 1943. I , 463-467 1.

" : Epilógus, 1943, I . 726 1, : Férfikor. 1943. I I * 132 1.

" : Nyárutó. 1943* I I . 403 1* " t Nagy t é l i t á j . 1943. I I * 722 1. " : Reménytelenül* 1942. I I . 722 1. " : Kövérek a fürdőben, 1944, 320 1.

Karinthy Gábor : Hajnali bucsu. 1943« I . 199 1. Károlyi Amy t Pázsiton. 1943« I* 92 1,

" : I f jú halottak, 1943, I . 92 1, " í Hazatérés, 1943« I . 92 1.

Kassák Lajos : Tavasz. 1943. I . 403 1* " t Bizonytalanság, 1943. I* 40£ 1, " : Márdusi veszedelem. 1943« I . 40ft 1, " : Érintem a köntösét. 1943. I . 404 1. " t Utak az erdőn át . 1943« I I , 153 1* " : Rózsafüzér. 1943* I I . 153 1. " í Magányos fa a parton, 1943, I I . 154 1, " ; A sziget elindul. 1943* I I . 154 1. " : Föld, pára, 1943. I I . 155 1-" : Csokorba kötött szalag. 1943« I I . 5 08-509 1. " : Magyarázható vers , 1943. I I . 509 1, " : Sok-sok gyerek, 1943. I I . 509-510 1, " : Csavargók. 1943, I I , 511 1, " : Elhanyagolt kertek. 1944. 5 1. " Í Záró akkord. 1944, 6 1, " : Balga kefekötő, 1944, 6 1.

Képes Géza : De jön az álom. 1941, 90 1, " 1 Egy nyelvtudós emlékezete. 1943* I . 278-279 1* " : Epigrammák, 1943» I L 422 1,

Kerecsendi Kiss Márton : Révedező. 1942. I , 72 1» Keresztury Dezső : Kettős magányban, 1942» I , 65-66 1,

" : Ifjúság. 1942, I , 213 1« " : Tavasz f e l é , 1942. I . 213 1. " : Egy pesti népfihez. 1942. I I , 82 1. " í Egy neogentry ifjuEoz. 1942. I I . 82-83 1. " : Éj , 1942. I I , 83 1. " : Balatoni,pásztor. 1942. I I . 284 1, " : Késő ősz, 1942. I I . 460 1. " : Elmondhatatlan. 1943* I . 128 1» " : Sötét vonaton. 1943. I . 128 1. 1 1 : Fagy. 1943* I . 129 1.

Page 61: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-58-

Keresztury Dezső : Zalai vásár. 1943. I. 130 1* " t Hajnal, 194-3* I. 590 1, " í Egy-két napra... 1943. I. 591 1. " : Emlék. 1943* II. A-04 1. " i Nyár. 194-3. II* 404 1.

Kiss Tamás : Alföldi este. 194-3. I. 486-487 1* Komjáthy Aladár : Megbékélten az őszben.-1942. I. 18 1,

" : Üdvözülés. 1942. I, 19 1. " í Zuhansz, életem. 1942« I. 19 1. " í Egy elköltőzötthöz, 1942. I. 146 1. " : A világ fecsegése. 1942, I. 146 1. " * í Magasba nézve, 1942, I, 146 1. " 1 Könyörgés és válasz. 1942. I, 226-227 1« " 1 Tavasz, sebekkel. 1942, I, 227 1. " 1 Síron túlról. 1942* II, 5 1* " i Rimbaud, 1942, II..5 1« " : Lovak és emberek. 1942, II, 158 1, " 1 Kinai költők, 1942, II, 158 1, " • í Egy mosoly vigasza.,1942, II. 464 1, " : Gyóntató éjszaka. 1942. II. 464 1.

Kőműves Imre: Rum-dal, 1944, 130 1» " t Hajnal előtt* 1944* 130 1*

Létay Lajos : Búcsú. 1943. I* 84 1* rt

: Elégia* 1943* I* 85 1* " í Már egyre vékonyabb szál. 1943» II* 580 1,

Lukács László í Egy késesbolt előtt, 1942. I* 338 1« " : Csillagcsók, 1943, I, 256 1*

Mátyás Ferenc : Látomás, 1942, II, 280 1* " : Féltékenység, 1944, 223 1» " : Szép szivárvány. 1944., 224 1, M

: Gyáva vezeklés. 1944, 224 1* Mikes Margit : Egy régi tükör előtt, 1942, I. 356 1*

H

": A néma ég alatt, 1943. II* 528 1. Nagy András : Verseiből* /Épitőállványok, Károli Gáspár* Kenyér/-

1944* 205-206 1. Nagy Zoltán j Ének a temető kapujában, 1941. 85 1*-

" t A bölcsesség dala, 1941* 142-143 1* " : Az istenek élnek, /Ébredés, Himnusz. Isten és han­

gyák. Az Isten kertje* Mezők zenéje, Esti dal* A koszorú,/ 1942, I* 164-166 1*

Pákozdy Ferenc : Köd* 1942, II, 172 1* Pálos Tibor : Két ütközet közt* 1942, II* 338 1* Pilinszky János : Miféle földalatti harc? 1943* I* 680 1,

" : Te győzz le engem, 1943* II- 12 1, Rába György : A régi kertben, 1943» I* 164 1* Radnóti Miklós : Harmadik ecloga, 1941, 177 1*

" t Nyugtalan őszül. 1942. II, 91-92 1» " t Októbervégi hexameterek. 1943* 1» 13 1* " í Hasonlatok. 1943» I* 13-14 1, " : Ha rám figyelsz. 1943* I* 14 1* " í Mint észrevételnül. 1944. 26 1* " : A félelmetes angyal. 1944, 27 1, " : Kolumbusz. 1944, 329 1« " : Ijuság, 1944. 330 1* " : Egy hülyéhez, gyermekkori barátomhoz. 1944*330 1.

Rónay György : Talán, 1941, 155 1» " : Bizony, 1941, 155 1» " t Huszonnyolc, 1942, I, 220 1, " : Este Szárszón. 1942. II, 76 1* Levéltöredék barátnémhoz. 1943. I. 30. l.

Page 62: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-59-

Rónay György : Gellérthegyi óda, 1943* I, 4-78-979 1. " : Kültelki dicsőség. 1943. I, 685-686 1. " I Lucifer. 1943. II. 465-466 1. " : Szavak! Szavak! 1943. II, 466 1. " : A szerelem angyalai. 1944. 122 1.

Salamon Ernő : Verseiből, /1912-1943./Vásárhelyi temetőben. Kancsi dal gyermekeknek. Add vissza nékik! Di-dergető, 1944, 163-165 1.

Sárközi György : Csiki este. 1941. 34 1, " $ Szikla. 1941. 34 1. " : Kilátó. 1941, 35 1. " í Mint Gulliver, 1942, I, 24 1, " : November. 1942. I. 25 1. " í őszirózsa. 1942. I, 25 í. " $ Téli ébredés. 1942. I, 214 1. " : Esőcseppek. 1942, I. 214 1. " i öt vers. /Nemere. Nyári ég, zivatar előtt, Egy

forradalmárhoz, ölt, öregség,/ 1943. II. 207-209 1 " : Az igazi halál. 1944, 252 1. " t Betegek, 1944, 252 1, " • i Parancs. 1944. 253 1*

: Betegágyból. 1944, 253 1. Somlyó György : Felszin és mély. 1943. II. 89 1» Szabó Lőrinc : Intelem. 1942, I, 137 1.

" í Szakitás, 1942, I, 137 1. " : Titkos követelés. 1942. I, 138-139 1. " : Álmok, 1942. I, 139 1. " t Arckép, Szapáry Péter. 1942. I, 139 1* " : Közel és messze. 1942, II. 26-27 1. " : A földvári vadgesztenyefákhoz, 1942. II, 27 1. " rValami fájt. 1942, II, 28 1.

: Az ifjú Kheiron dala. 1943. 1« 450 1, " : Séta közben, 1943. I, 451 1, " : Szerelmes Június. 1943. I. 451 1, " : Oh, Nizza, tenger! 1943» I. 452 1. " : Embertelen szépség. 1943» I* 452-453 1* " t A hunyt szem balladája, 1943. I. 453-454 1, " í Az Isten darabkái. 1943, I, 455 1. " í Nincs rá időm, 1943» I. 575 1* " t Káprázat. 1943. I. 576 1. " : A költő és a földiek. 1943. I. 576-577 1. " ; A földgömb. 1943. I. 578-579 1.

- : A siker szégyene, 1943« I* 579-580 1, Szegi Pál : Fecskevirág. 1942. II. 407-408 1.

" : Beszélgetés egy virággal, 1943« 1« 713 1* Szemlér Ferenc : Te, 1943. II. 3 1» Szentiványi Kálmán : Megy a nyár, 1943« II. 455 1.

" : Az állomáson. 1943« II, 456 1. " : Nyárvégi este. 1943« II. 456 1.

Takáts Gyula : Filozófia. 1942« I. 275 1* " : Légy áldott... 1942, II, 458-459 1. " : Könyörgő. 1942, II. 459 1. " : Vizen, 1943. II. 521 1.

Toldalaghy Pál 1 Arckép a XVII. századból. 1942, I. 83-84 1, " í- Jöjj, hosszú tél! 1942, I, 84 1,

Török Sophie : Veszendő életedben,,, 1942. I, 5-6 1. " t Mint könnyü-könnyü pára... 1942, I, 6 1. " : Sem Angliát, sem Göröghont... 1942. I, 7 1» " : Nélküled, nélküled! 1942. I. 8 1, Özvegy. 1942. I. 164. l.

Page 63: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-60-

Töfcök Sophie : Mint kagyló a gyöngyöt.. . 1942. I . 165 1. " : Mennyit utaztál! 1942, I . 166 1. " : Nálad a sér tek. . . 1942. I . 206 1. " í Csak fád. 1942. I I , 64 1, " ; Keretek közt. 1942, I I . 65 1.

: 1942. 1942, I I . 65 1, Tüz Tamás : Törvény szerint. 1943» I * 146 1,

" : Nem porlad e l , 1943. I* 146 1.-" : így futnak á t . . . 1944, 397-598 1.

Vágó Márta : Szonett. 1943. I . 606 1. Vas István : Vérszinü most a v i l á g . 2942. I . 156 1.

" x A boa etetése. 1943. I , 153-154 1, : Boldog hiradás, 1943, I I . 260 1,

" : A nyár műhelye. 1943* I I , 588 1. " ; Őszi stancák. 1943, I I * 588-590 1. " : Szivtelen búcsúztató. 1943. I I , 590 1, " : Monádok. 1944.' 268-269 1,

Vészi Endre : Már nem a szel id béke., , 1943, I , 725 1« " : Az idő most megérik, 1943» I I , 471 1.

Vidor Miklós : Őszváró. 1943, I I . 2-24-225 1, " : Távolodó barát, 1943. I I , 225 1. " x Október. 1944, 139-140 1, " : Ágnes, szélben. 1944« 140 1,

Weöres Sándor : Emlékezés a gyermekkori tájra, 1942, I , 88-89 1* " : Nem nyúlsz le értem... 1942, I , 89 1, " : A Venus bolygóhoz, 1942, I , 228 1. " : A lányokhoz. 1942. I I , 146 1.

: Számadás. 1943. I , 389 1. " : Beteg unokahugomnak, 1943. I . 667 1. " : Mint vérző medve, 1943, I . 668 1, " ; Valaha ültem Verával. 1943, I , 668 1. " : Háromrészes ének, 1943. I I . 410-413 1, " 8 Teljes vo l t az álmom. 1944, 99 1, " : Másvilág szélén. 1944. 99 1.

; Széltornya. 1944, 381-383 1. Zelk Zoltán : Vártam. 1942. I . 295 1.

n : Mint gyermek.., 1942. I I . 470 1, " : A szép halá l ról , 1943. I I . 327-328 1, " : Másfél esztendő. 1944, 16 1,

Zilahy Lajos j Bucsu a fáktól , 1943. I I * 738-740 1. Zsigmond Ede : Szemérem. 1943, I . 86 1,

" : Csend. 1943- I . 86 1, -" 8 Parancs. 1943« L 86 1,

b . /

Regényék*

I l l y é s Gyula : Hunok Parisban. 1943, H « 414-421, 472-480, 529-539, 603-614, 723-732, 1944. 38-46, 89-99, 145-147, 211-223, 281-291 1,

Krúdy Gyula : Ady Endre éjszakái. /Rész le t , / 1944, 74-78 1,

C /

Novellák,raj zok.

Page 64: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-61-

Balázs Sándor : Nyanya. 194-3. 1» 150-153 1. Boldizsár Iván : A kéracsi asszony. 1943* I I . 126-131 1.

" : Pacsiau. 194-4. 260-263 1, Dallos Sándor : A kapitány. 1944. 377-381 1. Gelléri Andor Endre. : Két novella. /A háló. - Pnndoleon./1942.

I I . 23-25 1. Hunyady Sándor : Bizsu és F i f i , 1942. I . 85-88 1. I l l é s Endre : A fogadás. 1942. I . 20-24 1.

" : A professzor. 1942. I I . 159-163 1. : Té l i nap. 1943. I . 7^-77 1.

" : A párbaj. 1943. I . 509-513 1. " : Az árnyék. 1943. I I . 657-661 1, " i A gyáva. 1944. 249-252 1.

I l l yés Gyula : Mint a darvak. 1942. I . 229-235 1. 271-275 1. " : Mariska hazát választ . 1943. I . 390-393 1.

Kádár Erzsébet : A diófa. 1941, 91-96 1, " : Férfiak. 1942. I I . 315-326 1. " : Herta. 1943* I* 342-348 1,

: Kegyetlenség. 1943. I I * 262-266 1. •M : A s e l l ő , 1943* 11» 515-520 1,

Kassák Lajos : A fekete ég a la t t , 1944, 207-210 1, Kodolányi János i Nyulcsánk aeg a Jajgató. 1942, I I . 127-135 1* Kolozsvári Grandpierre Eail : Bucsu a valóságtól, 1941.165-175 1

" : Csonka eal k„ 1942. I . 140-145 1, " : Kaland a géppel, 1942. I I , 269-MHE

280 1. " : Az első birodalom, 1943, I , 1 9 1 -

195 1* " : Komor idők, 1943. I I , 569-580 1, " $ Harc a boldogsággal. 1944, 79-88 1

Komor András : Prokop ur és az i l l a tok . 1943, I I . 662-667 1. Laczkó Géza : Mivel gyógyitják a kutyaharapást? 1943« 1« 669-

672 1, " : Az a r c 1943. I I . 468-471 1* " : I l l a tos levélke. 1944, 265-268 1.

Márai Sándor : Bizánc, 1942, I , 321-329 1* " : Éjszaka, 1942, I I . 136-139 1* M : Próza. /Kinában, Haj, A ki rá ly . Védőbeszéd, An­

gyalok,/ 1943, I I , 717-723 1* Molter Károly : Fajankó, 1942. I I . 409-414 1, Móricz Virág : Karácsonyi k isér le t , 1943« I . 137-145 1«

" : Életet adni. 1944. 399-411 1* Móricz Zsigaond : Ficfás Tiszaháton, ahol gyermek voltam, 1942,

I I , 1-5 1* Nagy István : Miki és a bűntársak, 1942. I , 276-283 1.

" t Csak egy vénasszony miatt, 1943» I* 673-680 1. " ; A csomag, 1943* I I * 4-12 1. " : Vallésvizsga, 1943« I I . 192-206 1, " : Nul-nul a Mihályék javára. 1944, 17-25 1*

Nagy Lajos t öregek, 1941. 149-154 1. " í Megbeszélik a balesetet. 19^2. I I . 1 3 - 2 1 1* " : A lázadó embsr. 1943« I I . 457-465 1. " : A történet szintere. 1943. I I . b68-678 1. " * Az emb r tanul, 1944. 342-350 1.

Nagypál István : Az Edeszek, 1943- I I . 226-230 1. Ottlik Géza : Az ónsfceaüveg. 1943. I I , 272-277 1«

" : Pangásos papil la . 1943* 11« 405-409 1« " í Hajnali háztetők. 1944. 321-329* 385-396 1,

Örkény István : Vendégek. 1943« I , 280-285 1.

Page 65: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-62-

Crley-István : Szegényeké 1944» 197-202 1« Pap Károly : Alom. 1944» 192-195 1. Soós László t öreg orvos, 1943. I . 714-720 1, Sőtér István : Olymposzi szinház. 1943» I , 205-212 1,

" : öregség, 1943. I I . 79-89 1. ; A tenyérjós, 1943. I I . 338-347 1.

Szabó László, Cs. t Pásztorének. 1943. I , 598-599 1» " t Gyűlölet. 1943» I I . 641-649 1, " t A zsámoly, 1944, 131-139 1,

Tamási Áron : Ezüst egér. 1941» 71-78 1. " : Bolondos jégvirág, 1943« I . 61-65 1* " 1 Világ és holdvilág. 1944, 1-4 1,

Tatay Sándor : A betű ö l . 1942. I I , 339-342 1. Tersánszky J, Kenő : Alkonyat f e l é , 1941, 139-142 1. Thurzó Gábor : Apátlan évek. 1943. I . 705-713 1.

d. /

Tárcák,

Babits Mihály : Nevek, ősök, cimerek, 1942, I . 1-4 1» Bernáth Aurél : Vallomás a Balatonról, 1943. I I * 512r514 1, Bóka László : A letchworth-streéti r e j t é ly avagy az Árpádház

t i tka. 1941» 127 1. Hunyady Sándor : Vallomása. 1942. I I . 285 1. I l l é s Endre : A tölgyerdőre épült város. 1943« I . 9-13 1. I l l yé s Gyula : Baplójegyzetek, 1941. 97-106, 1943* I* 174-176,

230-233, 306-308, 365-368, 430-431553-557, 747-750 1,

M : A tolnai kék szöllőhegyek alján. 1942, I I , 173-176 1.

Jócsik Lajos : Kései nekrológ P,F» halálára, 1942, I I . 233-236 1. Kádár Erzsébet, : A tragikus város, I943, I , 196-199 1. Keresztury Dezső : A lángeszű józanság földjén. 1§43* I* 87-91 1, Kovács Imre : Kitenyésztett társadalom. 1943» I I , 544-553 1* Luby Margit : A legendába te t t Eöcsön, 1942, I I . 226-232 1»

" í A felebaráti kötelesség. 1943* I , 740-745 1* Makay Gusztáv : A kritikus halála, 1943« I * 412-414 1, Márai Sándor : A "Füveskönyv"«ből. 1943* I . 445-449, 602-605 1* Mohácsi Jenő : 1841« szeptember 21.-én, 1941. 30-33 1. Móricz Zsigmond : Az ujak. 1941. 8-9 1, Nagy István : Vallat az ifjúság. 1942. , I I . 141-146 1. Sőtér István : Két iskola. / A párisi École Normálé Superieure

és a budapesti Eötvös Kollégium,/ 1944. 28-37 1. Szabó László, Cs. : Mátyás bölcsője, Jósika sirhelye. 1942. I I ,

66-75 1« " : Uton és itthon, 1943* I * 426-429 1. " : Napfoltok, 1943. I . 488-491 1. " : Földrengésben. 1943. I . 550-552 1. " : Irodalom. 1943- I . 611-613 1, " : A sziv t i tka i , 1943» I , 663-667 1*

: Napfeltok, 1943. I I . 35-38 1. " $ Ódon Erdély. 1944, 185-191 1»

Szabó Lőrinc : Kelet és k ikele t . Koratavaszi utazás Bulgáriában, 1942» I , 263-269 1.

" : Bucsu Weimartól. 1942, I I . 387-397 1. Tamási Áron : Levél Erdélyből. 1942. I I , 61-64 1» Thmrzó Gábor : Egy város eltűnik. 1943. I* 286-289 1.

Page 66: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-63-

« • /

Szinmüvek,

Gábor Ignác : Dialógus a menyekben. /Zrinyi és Arany./ 1943«II» 451-455 1.

I l l é s Endre : Kártyavár. 1941. 19-28 1. „ I l l y é s Gyula : A tü foka. 1943. I . 637-659 1« Márai Sándor : A kassai polgárok. 1942. I , 207-212 1«

2.

A n g o l s z é p i r o d a l o m .

Vers o

Wordsworth, W« : A Westminster-hidon, Fordi ©t*a Szabó Lőrin*. 1941, 17-18 1.

B o l g á r s z é p i r o d a l o m ,

a,/

Vers ek»

Bagrjana., Elisabeta : Vidéki ház, Forditotta Szabó Lőrinc,1942. I I . 417 1,

" : Byron palotája Velencében. Forditotta Sza­bó Lőrinc, 1942, I I , 418 1,

Razcvetnikov., Aszen t A "Szikrák/-ból. Forditotta Szabó Korine, 1942. I I . 416 1.

" í A napraforgó. Forditotta Szabó Lőrinc, 1942, I I . 416-417 1.

b . /

Tárca,

Karalijcsev, Angel : Bolgárok fö ld je . 1942, I I , 415 1»

4-

F r a n c i a s z é p i r o d a l o m .

a,/

Versek,

Page 67: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-64-Chénier, André : Utolsó vers . Fordi tot ta . I l lyés Gyula, 1942, I I ,

399-400 1» Jammes9 Francis ; Nagyon kivánom,,, Forditotta Radnóti Miklós,

1943, I I . 192' 1, " : Mint egy lármás bogár, , , Forditotta Radnóti

Miklós, 1993. I I . 193 1* Iaforgue 1 Panaszdal az elfeledett halottakról, Forditotta I l y -

lyés Gyula, 1942, I I , 401 1. Mallarmé : Tnngeri szél* Forditotta I l l yés Gyula, 1942, I I ,

400 1, Racine : Egy keresztény panasza amiatt hogy magában ellentmendá-

* sokat tapasztal. Forditotta I l lyés Gyula, 1942, I I , 398 1,

Ronsard : Kertet, házat, hazát, , , Forditotta I l lyés Gyula, 1942, I I , 398 1,

Verhaeren, Émile : Az előre , Forditotta Szabó Lőrinc* 1941, 18 1. Voltaire : Lullin-né asszonynak. Forditotta IDllyés Gyula. 1942,

I I . 399 1.

b , /

Szinmüvek, /Maeterlinck/ 5 Pail^as és Melisande, F©rdit©tta Keresztury De­

zső. 1943. I I . 522-528 1, Moliére : "Tartuff e"-;jéből« Forditotta Jankovich Ferenc. 1943.

I I , 210-213 1. «

5.

G ö r ö g s z é p i r o d a l o m ,

Kallimachos j A siron t á l , / V * / Ferditotta Szabó Lőrinő, 1941, 16 1 ,

6,

L a t i n s z é p i r o d a l o m ,

Propertius t Tithonus boldogsága. / V , / Forditotta Szabó Lőrinc, 1941, 16 1 .

7.

N é m e t s z é p i r o d a l o m ,

a,/

Versek.

Goethe : Epiphanias, Forditotta Szabó Lőrinc. 1941, 16-17 1 . Rilke, Rainer Maria : A f i u . Forditotta Radnóti Miklós. 1943.

Page 68: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

8,

O r o s z s z é p i r o d a l o m ,

Csernigov : A Deszna strandján, /Vers , / Forditotta Darvas Szi ­lárd. 194-3, I I . 733 1»

I I .

I r o d a l o m t ö r t é n e t ,

1,

Irodaioaelaélet. Általános és összehasonlitó irodaloatörténet,

Elek Artúr : A Nibelung dal viszonya a Csaba-mondához, Kallós Zsigaond magyar őstörténeti kutatásai, 1943« 11« 243-246 1.

Gábor Ignác t Az Edda ét a magyar ritmus, 1943, I I , 294-298 1. Halász Gábor : A szenvedélyes olvasó /Szerb Antal világirodalom­

története, / 1942, I , 178-180 1, " : Portré és tabló. 1942. I I . 335-337 1.

Herczeg János : Ady a délszláv irodalomban. 1944» 234-237 1* Hubay Miklós i A megváltó mutatvány. 1941, 184-189 1, Jócsik Lajos : A keletnurópai irodalom, 1942, I , 9-18 1. Lovass Gyula : A regény és a társadalom, Roger Cai l lois : Puis-

sance du román, 1943« 11« 371-374 1. Mátrai László : Tudomány és irodalom, 1942, I . 102-105 1« Ortutay Gyula A primitiv népek köl tészete . 1943« 1« 54-56 1* Sőtér István : Válasz egy margójegyzetere, 1943* 1« 615-617 1« Szabó László, Cs, : Harmonc esztendő, 1943« I* 349-358, 381-

389» 456-462, 517-527 U Orpheus nyomában, Radnóti Miklós műforditásai, Szentkuthy-Miklós : Szerelmes versek. Világirodalmi antológia

két ezredév költészetéből, 1942. 369-371 1* Veres Péter : Olvasás közben. 1944. 166-169 1.

2,

M a g y a r i r o d a l o m t ö r t é n e t ,

a,/

Általános rész.

Antal László : Hankiss János : Európa és a magyar irodalom, 1943* I . 180-181 1.

A Q f y + - « o 1 "T A - i U w ~ M. T ; -1 _ _ • _ • i _ / i_ s •»_ 1 a i , a - r - 1 — 1 1 — 1

Page 69: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-66-

Bóka László : A magyar regény előzményei, György Lajos könyve* 1941» 226-227 1*

" : Iránytű a magyar irodalomban* Jankevich Ferenc könyve, 1943» I * 564-566 1,

Elek Artúr : A Nibelünft dal viszonya a Csaba-mondához, Kallós Zsigmond magyar őstörténeti kutatásai, 1943« I I * 243-246 1»

Fajesek Magda s A magyar versritmika mai állása, 1944. 413-426 1« Gábor Ignác : Az Edda és a magyar ritmus, 1943. I I . 294-298 1. Gagybátori E, László : Uj magyar l i r a - németül. Friedrich Lám :

Neue ungnrische Lyrik, 1943, I , 49-51 1 , Halász Gábor /t Beköszöntő egy uj rovathoz, /Magyar Csillag -

Mérték,/ 1941. 45-48 1, " : A magyar próza könyve, 1 . Régi magyar próza. Szer­

kesztette Kerecsényi Dezső.. 1942, I I , 49-51 1 , " t Magyar versek könyve, Horváth János antológiája,

1943* I* 241-242 1. " : A magyarság antik hagyományai, /Könyvism,/ 1943«

I . 309 1« '* t Az ébredő város. /Egy uj folyóirat margójáraó/

1943. I . 496-497 1, " i írók az országban,.1943. I* 528-532 1« " , Továbbjutni! 1944, 108-110 1, " : A til takozó nemzedék. 1944. 430-431 1.

Hoffmann Edith : Irodalmi és képzőművészeti s t i luskri t ika, 1943* I , 160-164 1.

I l l é s Endre i Személyeskédők és pökhendiek. 1942. I . 167-170 1, I l l é s Endre - I l l yé s Gyula - Kodolányi János - Márai" Sándor -

Tamási Áron - Veres Péter - Zilahy Lajos : Együt­tes vallomás. 1943, I . 573-574 1.

I l l yé s Gyula : Első állomás. /Magyar Cs i l l ag , / 1942, I I , 309-314 1,

" : 1943. 1943« I* 1-2 1. Kerecsényi Dezső : Irodalomtörténeti jelenségek, 1941, 192-198 1 , Keresztury Dezső J A színikritikus a szinikritikáról* 1941,107-

111 1, " t A mellékmondat védelmében. 1943* I * 358-

364 1, Kolezsté r i Grandpierre Emil ; Dramaturgiai vázlatok. Staud Gé­

za könyve. 1942, I . 113-114 1, " x Nagy vállalkozások kora, Féja Gé­

za könyve. 1943. I I * 171-173 1» " I Pongyolaság mint eszmény, I943 . I I ,

K 298-299 1* Makay Gusztáv : Üdvözlégy szabadság. Erdélyi f i a t a l költők vers­

antológiája. 1942. I I , 182-183 1, Németh László : Fantomok el len, 1942, I , 215-219 1«

" Mély magyarság. 1942, I , 257-262 1, " í Népi i r ó , 1943« I* 3-B, 67-74, 131-136 1, " » Verselő gyerekek. 1943. I . 269-277 1*

Ortutay Gyula : Bakos József munkája. Nagy magyar értékeink v é ­delmében és szolgálatéban, 1942» I , 365 1*

" : Parasztok, Szabó Zoltán gyűjteménye, 1943* I* 177-178 1,

Passuth László : Széljegyzetek egy indexhez, 1943. I I , 346-347 1, Rédey Tivadar t Színikritika vagy szinházi r iport . 1941» 207-

209 1, Rónay György t F é j a Géza magyar irodalomtörténete. 1943* I I *

304-309 1, " : A magyar szellem felszabadulása. Farkas Gyula

\ l r n n w » . 1 Q/i z t t r - i - r - r - r - ^ .

Page 70: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-37-

Rónay György : A l i r a •Válsága". 1944. 426-430 1, Sárkány Oszkár : Diákok modern irodalmáról. 1941. 127-128 1 . Schöpflin Aladár : Mggyar Csil lag. 1941» 2-3 1, Sőtér István : Szinházi esték. Bisztray Gyula könyve. 1942. I I .

184-183 1. Szabó Zoltán : A sajtó meg a könyv. 1942. I I . 28-£0 1. Szentimrey Jenő : Termés. 1943* I . 155-138 1. Szerb Antal : Mai magyar költők. /Vajthó László . / 1941. 218-2191. Veres Péter : Béke és szolgálat . 1942. I . 195-198 1.

" : Olvasás közben. 19^3. I I . 734-737 1-" t Az i ró poli t ikája. Márciusi front és népi irodalom.

1944, 7-16 1. Vikár Béla : A magyar nemzeti versidomról. 1943« 1« 681-685 1.

" 3 Hangsúly és ritmus. 1943» I I . 214-224 1,

w Egyes irók.

Ady Endre»

Bóka László : Ady. Vallomás és emlékirat. 1944. 69-73 1» Hatky Endre : Ady Endre és a "Holnapi múzeuma Nagyváradon. 1943«

I . 302-305 1« Herczeg János : Ady és a délszláv irodalom. 1944, 234-237 1, I l l yé s Gyula t Ady. 1944. 57-58 1,

•Keresztury Dezső : Ady, 1944. 58-58 1. Kovalovszky Miklós : özvegy Ady Endréné első l e v e l e . 1942, I*

236-237 1* " : Ady Endre, önképzőköri tag. 1943* I* 165-

173 1« " : Ady, a diák-költő, 1943» I » 533-541 1.

Németh László : Ady ünnepére, 1944, 121-122 1, Schöpflin Aladár : Asszonyok Ady körül, 1943« 1« .125-127 1»

" : Petőfi és Ady. 1944, 233-234 1. Ambrózy Ágoston i f i ,

Gönczy Gábor : Séta, I f j , Ambrózy Ágoston versei , 1942, I I * 296-297 1,

Ambrus Zoltán.

Elek Artúr : Ambrus Zoltán sarja e lő t t , 1942. I . 90-92 1,

Antal Gábor*, Rába György ; Dávid és Góliát . Antal Gábor versei és műfordítá­

sai . 1943* I » 502 1* Arany János,

Tolnai Gábor : Arany János iemeretlen l eve l e , 1941» 36 1,

Asztalos István.

Page 71: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-68-

Schöpflin Aladár : Szinház. 194-3« I - 761-763 1»

Asztalos Miklós.

Keresztury Dezső : Szinház, 1942, I » 24-9-252 1.

Babits Mihály*

Balogh József : "Aner Sanctus", Babibts a hinnusz-forditó, 194-3, I . 15-24- 1.

Bóka László : Doctor gratiae, 194-3. I I . 712-715 1, Buday László : Babits Mihály őse i rő l . 194-2, I , 331-337 1. Halász Gábor í Évfordulóra. 194-2, I I . 126 1.

" i Babits az olvasó, 1942, I I , 461-463 1* I l l é s Endre í örökségünk. 1943. I I « 709-711 1* I l l y é s Gyula » Babits igaza, 1943* I I . 121-122 1. Kolozsvári Grandpierre En.il i Küzdelem az epikával, Hegyzetek

a Ea l á l f i a i ró l . 1943« I* 581-590 1. Lovass Gyula : Babits, a tanulmányíró. 1943« I I * 600-602 1, Péter András : Babits szeme, 1943, I I * 148-152 1. Kédey Tivadar : Magányos tornyok, csonka várfalak, Babits Mihály

hátrahagyott verse i , 1942. I . 38-43 1. Sőtér István : Babits Mihály t A második ének. 1942, I I . 104-

107 1* Szabó Lőrinc : Babits műhelyében, 1943, I I . 701-708' 1. Szentkuthy Miklós : Babits Mihály Sophokles fordítása, 1942. I .

109-112 1. Tötök Sophie % A második ének, Babits Mihály kiadatlan mesedrá­

mája, 1942, I , 199-205 1.. Weöres Sándor : Emlékezés iíabits Mihályra, 1943, I I . 715-716 1,

Bajkó Erzsébet,

Kádár Erzsébet : Szánjatok kősziklák, Bajkó Erzsébet regénye, 1941. 223 1«

Bakó József,

Kovács Endre j Kapaszkodók. Bakó József regénye, 1943«.II . 178 1*

Balassi Bálint, Keresztury Dezső : Balassi Bálint. Eckhardt Sándor könyve, 1942,

I , 361-362 1. " 3 Az ismeretlen Balassi Bálint, Eckhardt Sándor

könyve, 1943. I I . 489-490 1.

Bánffy KM8MM.Miklós.

Kádár Erzsébet 1 Fortéjos Deák Boldizsár Memorialéja. Bánffy Mik­lós könyve,

örley István : Farkasok, Bánffy Miklós novel lá i . 1942, I I . 343-344 1,

Barabás Pál .

Keresztury Dezső : Szinház. 1942, I , 371-376 1. Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1942, I I . 302-305 1»

Page 72: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-69-

Barabás Tibor.

Nagy Lajos ; Máglyák Firenzében, Barabás Tibor könyve, 1 9 4 2 . I , 345 1 «

Barát Endre,

Kosztolányi Ádám : Az utolsó akkord. Barát Endre regénye, 1 9 4 2 ,

I I . 1 8 6 1 ,

Barátos Endre.

Gönczy Gábor : Érés közben. Barátos Endre verse i . 1 9 4 2 , I I . 1 8 4 1 .

Weöres Sándor : Barátos Endre + 1 9 4 4 . 238 1 ,

Bárdosi Németh János„.

Mátyás Ferenc : Szegény ország. Bárdosi Németh János versei ,

1 9 4 2 . I . 243 1 .

Bartalis János#

örley István : A mezők áldása, Bartalis János összegyűjtött verse i , 1 9 4 3 - 1 « 6 1 8 - 6 2 0 1 .

Szentiarei Jenő : A mezők áldása. Bartalis János összegyűjtött verse i , 1 9 4 3 « 1 « 6 2 1 1 .

Beczéssy Judit,

Kádár Erzsébet t A csoda, Beczássy Judit regénye, 1 9 4 2 . I . 1 1 7 -1 1 8 1 ,

Bereedek Andrása.

Halász Gábor : Két versesdráaa, 1 9 4 1 , 1 1 7 - 1 1 8 1 »

Berczely A, Károly.. Jankovich Ferenc í Hőskor, Berezeli A. Károly válogatott verse i .

1 9 4 3 , 1 « 4 3 8 1 .

Berda József,

Mátyás Ferenc : Ördögnyelv. Berda József v e r s e i , 1 9 4 2 , I . 243 1 ,

Berde Mária,

Szentiarei Jenő : E. Berde Mária : A hajnal eaberei. 1943« 11» 6 8 3 - 6 ^ 6 1 .

Bibó Lajos, Kádár Erzsébet : Anyám, Bibó Lajos regénye, 1 9 4 3 , I I , 113-114 1 . Keresztury Dezső : Szinház. 1 9 4 2 , I , 371-376 1 . Schöpflin Aladár : Szinház. 1 9 4 4 . 2 4 3 - 2 4 6 1 . Bisztray Gyulafe

Sőtér Istv* 1 9 4 2 . I T

Page 73: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-70-

Bohuniczky Szcf i .

Kádár Erzsébet : Három év. Bohuniczky Szefi regénye. 1942» I . 56-57 1,

Bóka László.

Rónay György : Vajda János. Bóka László könyve. 1942« I* 112-113 1*

Bókay János.

Schöcflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1941. 119-123 " t Szinház. 1942. 11» 490-493 1. " : láz* Bójay János novellás könyve. 194-3« I I .

110-111 1,

Bölöni Farkas Sándor,

Remenyik Zsigmond : Bölöni Farkas Sándor, 1943. I I . 249-260 1, Vincze László : Bölöni Farkas Sándoe munkái. 1944, 364-365 1,

Csery-Olauser Mihály.

Nagy Péter : Két Széchenyi-könyv, Széchenyi napjai. Szerk. Csery Clauser Mihály, stb, 1943« I , 5SHBWM1* 52-54 1.

Csepreghy Ferenc j> ,

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1941. 119-123 1«

Csiky Gergely,

Schöpflin Aladár ; Szinházi bemutatók, 1941, 233-23? 1«

Csokonai Vitéz Mihály*-

Sárkány Oszkár : Csokonai, Tápay-Szabó László könyve, 1941,226 1

Csorba Győző.

Rónay György : A hid panasza, Csorba Győző verse i . 1943« H » 117

1*

Darvas József,

Nagypál István : Harangos kut. Darvas József regénye, 1943« I* 114-115 1,

Schöpflin Aladár : Szinház, 1942, I I . 245-248 1.

Derzsi Sándor,

Jékely Zoltán i Szenvedések mámora, Derzsi Sándor verse i , 1942, I , 366-367 1»

Devecseri Gábor, Vajda Endre : Ál-állatkereskedő, Devecseri Gábor verses komédiá­

ja, 1942. I I , 183-184 1.

Page 74: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-71-

Dudás Kálmán.

Takáts Gyula í Vád helyet t . Dudás Kálmán verse i . 1942. I . 242-243 1,

m

Eötvös József,

Vas István : Eötvös József öregkora. 1941. 1*28-182 1.

Erdélyi Józsefe Jankovich Ferenc i Hárem cs i l l ag . 1941, 220 1. Makay Gusztáv : örökség. Erfélyi József verse i . 1943* I I * 428-

431 1, Takáts Gyula : Niebe, Erdélyi József könyve, 1941, 219 1,

Eckhardt Sándor. Keresztury Dezső : Balassi Bálint, Eckhardt Sándor könyve,

1942. I , 361-362 1. " : Az ismeretlen Balassi Bálint. Eckhardt Sán­

dor könyve, 1943, I I - 489-490 1,

Farkas Gyula,

Rónay György : A magyar szellem felszabadulása. Farkas Gyula

könyve, 1943. I I , 555-538 1.

Féja Géfea,

Kerékgyártó Elemér : Féja Géza irodalomszemlélete, 1942» I I , 484-486 1,

Kolozsvári Grandpierre Emil : Nagy vállalkozások kora, Féja Géza könyve. 1943» I I , 171-173 1-

Rónay György : Féja Géza magyar irodalomtörténete. 1943* I I * 304-309 1*

Felkai Ferenc,

Keresztury Dezső : Szinházi bemutatók, 1942, I , 185-191 1* Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1942» I I , 302-305 1.

Fendrik Ferenc.

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943« I I * 628-630 1.

Fenyő László,

Bóka László í Városliget, Fenyő László uj Versei, 1943» I , 498-500 1» '

Ferdinandy Mihály,

Augusztonovicz Elemér : Az istenkeresők. Ferdinandy Mihály könyve. 1943* I . 566-567 1.

Fértsek Ferenc.

Gönczy Sándor : Egészségesen távozott . Fertsek Ferenc regénye. *1 / - \ J . j—«. —r- -V -1 1 n «1

Page 75: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-72-

Foder JÓZSef 8

Szerb Antal : Fodor József összes verse i . 1942« I I . 359-361 1*

Földi Mihály.

Schöpflin Aladár : Földi Mihály. 1943. I I , 554-555 1.

Friss Endre*

Perkátai László : Száműzött idő, Friss Endre uj verse i , 1942«

I , 244 1*

Füst Milán*

Kádár Erzsébet : A feleségem törtenete* Füst Milán regénye.

1942* I I , 111-113 1.

Galamb Ödön,

. A, P. : Józse f A t t i l a é le te nyomában. Galamb Ödön könyve, 1942*

I . 114-115 1.

galamb Sándor*

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943« I . 245-249 1*

Gárdonyi Géza.

Schöpflin Aladár : A mesélő t o l l . Gárdonyi József könyve, 1941. 224-225 1.

Gárdonyi József, Schöpflin Aladár ; A mesélő t o l l . Gárdonyi József könyve* 1941*

224-225 1,

Gellért Sándor.

Kovalevszky Miklós t A bál udvarában. Gellért Sándor verse i . 1943, I . 183-184 1.

Govrik Elemér. Szerb Antal : Sikon. Govrik Elemér Versei . 1942* I I . 54 1,

" : Govrik Elemér. 1942, I I , 294-295 1-Gulácsy Irén*

• Thurzó Gábor : Gulácsy Irén, vagy a siker utja* 1942* I , 147-150 1.

Gulyás Pál,

Vajda Endre : Az Alföld csendjében. Gulyás Pál össa gyűjtött verse i . 1943, I I . 165-170 1,

György Lajos,

Bóka László : A magyar regény előzményei. György Lajos könyve.

Page 76: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-73-

Hankiss János.

Antal Lás ' ló ; Európa és a magyar irodalom, Hankiss János köny­ve , 19-43. I . 180-181 1.

Hárma th Imre,

Takáts Gyula ; Gyümölcs, Hármath Imre verse i , 194-5, I , 439 1»

Harsányi Lajos,

Thurzó Gábor í Harsányi Lajos összes verse i , 1943, I I , 45-47 1,

Harsányi.Zsolt,

Keresztury Dezső : Szinházi bemutatók, 1942, I , 185-191 " S Harsányi Zsolt, 1943, I I , 747-750 1,

Hegedűs Lóránt,

Schöpflin Aladár : Hegedűs Lóránt, I943. I , 105-106 1,

Hegedűs Zoltán,

Rónay György : Szamosháti ősz, Hegedűs Zoltán versei , 1943,11« 494-495 1«

Heltai Gáspár,

Ortutay Gyula : Heltai Gáspár Bsopusa, 1944, 363-364 1.

Heltai Jenő,

Bóka László : Ismeretlen ismerősök, Heltai Jenő karcolatai, 1944. 304-305 1.

Herczeg Ferenc,

Örley István : Szinház. 1944, 371-373 1« Rédey Tivadar : Herczeg Ferebc ünnepén. 1943« 11« 364-366 1. Schöpflin Aladár : Szinház, 1943« I I . 756-759 .1.

Herczeg János,

Szőnyi Kálmán : Gyászoló kőművesek, Herczeg János novel lá i , 1943. I I . 309-310 1,

Hertelendy István,

Gönczy Gábor : Szinészek, Hertelendy István regénye. 1942.11, 298 1.

Keresztury Dezső : Szinházi bemutatók. 1942. I . 185-191 1, Schöpflin Aladár : Szinház. 1943, I . 505-508 1.

Horváth Béla,

Kolozsvári Grandpierre Emil : A mennybeli kalandor .Horváth Béla összegyűjtött versei : Hol vagy te nép?1943»

Page 77: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-74-

Horváth János.

Halász Gábor : Magyar versek könyve, Horváth János antológiája, 1943, I . 241-242 1,

Hubay Miklós.

Keresztury Dezső : Szinház. 1942. I I , 54-57 1 ,

Hunyady István.

Rónay György : Meglódult c s i l l ag . Hunyady István verse i . 1943«

I , 184 1.

Hunyady Sándor,

örley István ; Magyarországi kaland, Hunyady Sándor novellái , 1943. I . 48-49 1.

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1941. 56-60 1, " : Szinház, 1942. I I , 245-248 1 .

Szabó László, Cs, : Hunyady Sándor, 1942, I I , 282-283 1, Ignácz Rózsa* örley István 1 Róza leányasszony, Ignácz Rózsa regénye, 1942.11,

1 1 3 - 1 1 5 1 -Thury Zsuzsa : Két é l e t , Ignácz Rózsa két kisregénye, 1944, 240-

241 1 , I l l é s Endre, , örley István : Irodalom a szinházban. Színikritikusaink vizsgája

a Méreg nézőterén, 1943« I , 215-218 1. Keres ztury Dezső : I l l é s Endre : Zsuzsa, 1942. I , 309-3H 11 Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1941« 233-237 1*

% Szinház. 1943, I . 245-249 1.

I l l yés Gyula.

Szabó László, Cs, : Márciusi sraél. 1942. I , 129-136 1,

Jankevich Ferenc,

Bóka László : Iránytű a magyar irodalomban, Jankovich Ferenc ,könyve, 1943« I . 564-566 1*

Jékely Zoltán í Elégia, Jankovich Ferenc Versei. 1942. I , 3H-312 1.

Örley István : Tél i szivárvány. Jankovich Ferenc regénye. 1943» I . 621-632 1.

Jékely Zoltán^

Gagybátori E. László ; Ős-Faust, Forditotta Jékely Zoltán.1943, I . 312 1,

Makay Gusztáv : A háasongárdi fö ld . Jékely Zoltán kisregényei, 1943. I I , 626-627 1«

Jókai Mór,

Page 78: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-75-

Sőtér István : A márciusi barátság, 1943» I . 318-321 1,

József At t i la^

A, P* : József Att i la élete nyomában. Galamb Ödön könyve, 1942, I . 114-115 1,

Farkas Zoltán : Beck András József At t i l a érme, 1942, I , 254 1, Gáspár Zoltán x A költő és a köztudat* 1942» I I , 381-386 1. Halász Gábor x Az érzékeny köl tő , /József At t i la halálának ötjö-

dik évfordulóján,/ 1942, I I . 373-377 1. Rónay György : Jegyzetek József At t i la sirjánál, 1942» I , 360-

361 1. Ruzicska Pál í Benedetto Oroce József A t t i l á ró l , 1943» I I , 741-

742 1, Vajda Endre : József At t i l a Ars poeticája. 1942. I I . 377-381 1.

Juhász Gyula.

Tolnai Gábor : A költő hagyatéka, 1941. 52-56 1.

Kádár Lajos,

Kovács Endre : Taposóka, Kádár Lajos regénye. 1943» I I . 559-560 1,

Kaffka Margit, Harsányi Gréte : Kaffka Margit négy lefcele, 1943. I I - 99-103 1» Isdai Péter x Álom, Kaffka Margit kiadatlan elbeszélései, 1942,

42-44 1, Radnóti Miklós x Kaffka Margit. 1944, 100-103 1.

Kállay Miklós,

Keresztury Dezső x Szinház. 1942, I I , 54-57 1»

Kálmán Torna László..

Szőnyi Kálmán : Szomjúhozom, Kálmán Torna László verse i , 1942.

I I . 297-298 1.

Kárász József,

Gulyás Gábor x Asztagok, Kárász József regénye, 1942, I I , 115-116

1.

Karczag István,

Gönczy Gábor : Szürke zsinat. Karczag István könyve. 1942» I I . 118 1.

Kárpáti Aurél, Schöpflin Aladár x Néma hegedű. Kárpáti Anrél könyve. 1943* I *

623-624 1. Katona József, Bóka László x Katona József, 1941. 144-147 1* Keres ztury Dezső x Katona József. Waldat>fel József könyve, 1942,

Page 79: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-76-

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1941«. I 56-60 1.

Képes Géza,

Rónay "György : Gorgó mereng. Képes Géza verse i . 1944. 453-434 1.

Kerecsendi Kiss Márton,,

Keresztury Dezső : Szinház. 1943. I I , 689-690 1.

Kerecsényi Dezső.

Halász Gábor :• A magyar próza könyve. 1. Régi magyar próza. Szerkesztette Kerecsényi Dezső. 1942. I I . 49-51 1«

Keresztury Dezső. .

•örley István $ A "Cseresznyés" és Keresztury Dezső kri t ikája. 1942. I . 173-175 1«

Kisfaludy Sándor.

Keresztury Dezső I Szinház. 1942. I . 371-376 1.

Kós Károly.

•Schöpflin Aladár t Szinház. 1942. I I . 245-248 1,

Keszthelyi Zoltán.

Mátyás Ferenc : Té l i falu, Keszthelyi Zoltán verse i . 1941. 221 1 »

Kodolányi János,

Keresztury Dezső i Kod©lányi János : Istenek, 19#2. I . 238-240 1.'

Kodolányi Ján©s : Levél a szerkesztőhöz, 1943« I«~ 492-494 1. Szabó Zoltán : Kod©lányi Ján©s : Holdvilág völgye. 1943, I . 432-

436 1. Veres Péter ; Zárt tárgyalás. 1944, 352-356 1»

K©loz£vá.ri Grandpierre Emil,

Keresztury Dezső : Tegnap. K©l©zsvári Grandpierre Emil regénye.

1943. I . 107-110 1.

K©má r©ni Ján©s.

Arató András : Zug a fenyves. K©már©mi Jén©s regénye. 1943, H •

751-752 1.

K©njáthy Aladár.

Gyergyai Albert : Furcsa lány, Komjáthy Aladár n©vellái, 1943» I . 5OO-5OI 1.

Sőtér István : Cs©dák és kinok. K©mjáthy Aladár verse i . i943 . I I .

Page 80: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-77-

Kosztolányi Dezső*

Bóka László : Elsülyedt Európa. Kosztolányi Dezső uti jegyzete i . 1943, I . 693-695 1»

•" i Próza* Kosztolányi Dezső Hátráhagyott müveinek V I I I , és IX, kötete. 1944. 180-181 1.

Halász Gábor : Kosztolányi humora. 194-3. I . 147-149.1. örley István t Kosztolányi olvasása közben, 1943« I I , 423-428 1. Szabó Zoltán ; Kosztolányi az újságírásban, 1§42» I I , 465-470 1, Vas István : Kosztolányi Dezső t Ábécé, 1942, I I , 40-42 1.

.Kovacsóczy Mihály,

I l l y é s Gyula : Egy elfeledet t nagy előd, vagy a rágalmazás isko­lája. 1943, I , 101-105 1.

Kovai Lőrinc,

Lukács László : Vadviz, Kovai Lőrinc regénye, 1944, 368-369 1, "Nagy István : Földönfutók, Kovai Lőrinc regénye. 1943. 11« 236-

238 1,

Kozma Miklós,

Szabó László, Cs, i Kozma Miklós. 1942, I , 37 1,

Kölcsey Ferenc,

Szabó Zoltán : Egy hajdani napló, 1943« I I . 90-94 1.

Kőműves Imre,

Radnóti Miklós : Délután. Kőműves Imre. verse i , 1942, I , 367 1.

Krúdy Gyula,

Kárpáti Aurél ; Krúdy Gyula "Három király" regénye. 1944. 47-49 Szegi Pál : Ceruzasorok Krúdy Gyuláról, 1943, I , 691-693'1.

Liget i Ernő.

Benedek Marcell : Suly alatt a pálma. Lige t i Ernő könyve, 1942,

I . 183-185 1,

Lovass Gyula,

Rónay György : Lovass Gyula halálára, 1943. I I , 435 1.

Lovász Pál,

Takáts Gyula : Vándorút, Lovász Pál verse i , I943. I . I83 1»

Loigászy Márton.

Szőnyi Kálmán : Éjfély kisasszony. Lovaszy Márton regénye, 1943« I I , 370-371 1«

Lövik Károly,

Page 81: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-78-

Lukács László,

Mátyás Ferenc : Visszaf• j te t t l é lek . Lukács László verse i , 1941,

220 1.

Madách Imre,.

Németh László : Madáchet olvasva. 194-3, I I . 44-1-4-50 1,

Márai Sander. Kádár Erzsébet : Márai Sander két könyvéről. 1942, I , 358-360 1, Keresztury Dezső : Szinházi bemutatók, 1942» I . 124-127 1, Kedelányi Jánes : Néfeány megjegyzés Márai röpiratéról . 1942. I I .

437-449 1. Levass Gyula : Márai Sánder két könyvéről, "Az igaz i" - "Ég és

fö ld" . 1942. I , 357-358 1, örley István : Klasszicizálódás vagy utvesztés, Márai Sánder :

Sirá ly . 1944, 175-179 1. Schöpflin Aladár : Szinház. 1942, I I , 490-493 1. Szabó László, Cs, : Márai Sánder : Füveskönyv, I943, I I , 43-45 1, Szabó Zoltán : Ksrunk könyve, Márai Sánder : Vasárnapi krónika.

1944. 170-174 1,

Marconnay Tibor,

Kerecsendi Kiss Márton : Csillagos ég* Marconnay Tibor uj versei ,

1942, I , 118 1,

Marjay Ödön,

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1941, 56-60 1,

Mátyás Ferenc,

Kerecsendi Kiss Márton : Holdvarázs, Mátyás Ferenc verse i , 1942« I . 118-119 1.

Kovalevszky Miklós ; A falu küldötte. Mátyás Ferenc regénye,1942,

I I , 361-362 1,

Mollináry Gizella,

Csatlós János : Meddő szüret utánó M®llináry Gizella regénye, 1943. I* 371-372 1.

Nagypál István : Betelt a föld hamissággal. Mollináry Gizella regénye. 1942, I . 314-315 1.

Vajda Endre ; Betévedt Európába, Mollináry Gizella könyve. 1942. I . 58-59 1.

Melter Károly, Levass Gyula : Belend kisváros. Melter Károly könyve. 1943* I*

760-761 1 . Schöpflin Aladár : Szinház, 1943. I I , 628-630 1.

Page 82: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-79-

Móricz Zsigmond,

Bóka László : Leányfalu, 1913* szeptember 2£. 194-2, I I , 219-221 1* Halász Gábor : Változatok egy népdalra, 1942« I I , 193-199 1« I l l é s Endre : Móricz Zsigmond, 1943, I I , 1-3 1.

"Illyés Gyula : Egy nap, 1942, I I , 206-212 1, Kádár Erzsébet : Árvácska, Móricz Zsigaond regénye, 1942« I , 180-

182 1, Kelemen János : Tervek, az utolsó évek, 1942, I I , 212-215 1, Móricz Virág : Édesapáa, 1942, I I , 332-333 1« Németh László : Móricz Zsigaond s a Betyárok. 1942, I I . 99-104 1,

" ; A megőrző megőrzése. 1942, I I , 204-205 1, Schöpflin Aladár : Móricz i r ó i magatartása, 1942, I I , 222-225 1« Szabó Lőrinc : Bucsu Móricz Zsigmondtól."1942, I I , 189-194 1, Szabó Zoltán : Kalauz az "összes müvekhez". 1942. I I . 216-219 1 . Veres Péter : Parasztok, paraszti irók és Móricz Zsigmond, 1942.

I I . 200-203 1. Nadányi Zoltán,

Vas István : Bocsáss meg, Nadányi Zoltán válogatott versei , 1942, I . 312-313 1.

Nadler Pálma,

Kádár Erzsébet : Alkonyattól hajnalig, Nadler Pálma regénye, 1941, 223-224 1,

Nagy Imre,

Veres Péter : Nagy Imréről szólva, Í943. I . 79-84 1,

Nagy István.

Schöpflin Aladár : A szemszádság nevében. Nagy István regénye,

1942. I . 115-116 1.

Nagy Jenő,

Boldizsár Iván : Sárkányfogak között. Nagy Jenő regénye, 1943 I I .

686-687 1.

Nagypál István.

Bálint György í Budapest nem f e l e l . Nagyfái István regénye, 1942,

I , 58 1.

Németh Johanna,

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943. I . 624-628 1,

Németh László. I l l yé s Gyula ; Németh László Debrecenben. 1943* I . 613-614 1. Kádár Erzsébet : Lányaim, Németh László könyve, 1943« 1» 234—

236 1. Keres ztury Dezső : Szinházi bemutatók, 194-2, I , 124-127 1. örley István : A "Cseresznyés" és Keresztury Dezső krit ikája,

1942. I."l73-175 1. Sőtér István : Az utolsó k isér le t . Németh László regényciklusa,,

Page 83: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-80-

Sőtér István : Németh László tanulmányai. 1942. I I . 344-350 1.

Nyirő József.

Thurzó Gábor : Elszántak. Nyiró József elbeszélései. 1943. I .

759-760 1.

Oláh Gábor.

Gulyás Pál : A délibáb változásai. /Oláh Gábor, 1881-1942./ 1942. I I , 95-97 1.

Lengyel Balázs x Heten vagyunk. Oláh Gábor regénye, 1944, 431-433 1.

Oravecz Paula, Makay Gusztáv t Eacmpő. Oravecz Paula regénye, 1943» I I , 239-

241 1.

Osvát Ernő,

Osvát Kálmán s Előfutamok i Osvát életrajzhoz, 1944, 331-341 .1.

Örkény István,

Szerb Antal : (Eengertánc, Örkény István novellái , 1942, I , 117 1,

Palágyi Menyhért.

Komlós Aladár i Aki Vajda Jánosirt és Tolnai Lajosért harcolt. Palágyi Menyhért, mint a "Nyugat" úttörőinek kritikusa. 1943« L - 542-549 1.

Palotai Boris. Rónay György : Hátsó lépcső. Palotai Boris novel lá i . 1942.1,

244-245 1 . •

Passuth László.

A biborbanszületett. Bassuth László regénye. 1943« I I , 49-5)0 1.

Perkétai László.

Radnóti Miklós s Életen tul , halálon innen. Perkátai László uj versei . 1942. I . 119 1 ,

Petőfi SándT. Bernáth Aurél : Petőfi és Rafael, 1944, 159-162 1, Schöpflin Aladár : Petőfi és idy. 1944, 233-234 1. Sőtér István.t A márciusi barátság. 1943, I . 318-321 1 1

Pintér Jenő.

Keresztury Dezső : Az ujabb magyar irodalom története, 1942.11. 351-358 1 .

Possonyi László.

Page 84: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

Radnóti Mikiós.

Szabó László, Cs. : Orpheus nyomában, Radnóti Miklós műfordítá­sai . 1944-, 111-112 1.

Raffy Ádám, Benedek Marcell : örök szomjúság* Raffy Ádám regénye, 194-3*11©

627-628 1,

Reichard Piroska,

Elek Artúr : Reichard Piroska sirjára, 194-3, I , 110-111 1,

Reményik Sándor,

Tolnai Gábor s Reményik Sándor, 1941, 216-217 1*

Reményik Zsigmond,

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943, I , 440-442 1,

Révay József,

Lám Leó : Séták a római Magyarországon, Révay József könyve,

1944, 366-367 1.

Rónay György :

Szerb Antal : Pák és gyümölcsök, Rónay György regénye. 1942, I . 116-117 1,

Vas István : Te mondj el engem! Rónay György versei , 1942,11, 295-296 1,

Rudnóy Téré z, Isday Péter : öreg ember szerelme, Rudnóy Teréz regénye. 1942,

I I , 488-489 1.. Salamon László,

Kardos László : A barlanglakó üzenete, Salamon László versei ,

1941. 221 1,

Sárközi György,

Halász Gábor : Higgy a csodában! Sárközi György verseskötetek. 1942, I , 182-183 1,

Ruzicska Pál : Francesce Petrarca daloskönyve* Sárközi György fordítása. 1944. 238-239 1.

Schöpflin Aladár, Elek Artmr : Schöpflin Aladár és a Nyugat. 1942, I I . 265-267 1. Gyergyai Albert : Az elbeszélő. 1942. I I , 261-265 1 . I l l é s Endre : Schöpflin Aladár. 1942. I I , 250-252 1. Keresztury Dezső í A színikrit ikus. 1942. I I , 258-261 1, Rédey Tivadar : Schöpflin szerepe irodalmi kritikánkban, 1942.

I I . 253-257 1*

Sértő Kálmán,

Page 85: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-82-

Jankevich Ferenc : Hárem cs i l l ag , 194-1, 220 1.

Sinka István,

Jankevich Ferenc : Hárem cs i l l ag , 1941. 220 1, Rónay György : Sinka István. 1943. I I . 366-369 1,

Somlyó György,

Bóka László : Adonis siratása, Somlyó György verse i , 1942, I I , 118 1.

Honti János : Skót balladák. Somlyó György forditásai . 1943, I . 502 1,

Sőtér István,

Halász Gábor : Jókai Mór, Sőtér István könyve, 1941. 225 1. örley István : A templomrabló. Sőtér István regénye, 1944, 49-

51 1.

Staud Géza,

Kolozsvári Grandpierre Emil : Dramaturgiai vázlatok, Staug Géza

könyve. 1942. I , 113-114 1,

Szabó László„ Cs,

Németh László : Cs, Szabó László a tanulmányíró, 1942. I I . 451-457 1.

Rónay György : Hárem költő, Cs. Szabó László könyve. 1942,11« 107-109 1,

Szabó Lőrinc, Rónay György : Örök barátaink. Szabó Lőrinc kisebb müforditásaii,

1942. 1» 151-156 1, Szegi Pál : Szabó Lőrinc, 1943« I I . 57-65 1« Szentkuthy Miklós : Szabó Lőrinc. 1943. I I , 66-77 1.

Szabó Pál.

Lengyel Balázs : Tiz esztendő. Szabó Pál regénye. 1944, 367 1.

Szabó Zeitén.

Kedolányi János s Levél a szerkesztőhöz. 1943* I* 492-494 1, Ortutay Gyula : Parasztok, Szabó Zoltán gyűjteménye. 1943, I .

177-178 1. Sőtér István ; Szerelmes földrajz . Szabó Zoltán könyve. 1942, I I ,

44-45 1.

Széchenyi István.

Nagy Pét*r : Két Széchenyi-kömyv. 1943* I . 52-54 1, Németh László : Széchenyi Döblingben. 1941, 129-136 1,

Szemlér Ferenc,

Vajda Endre : Lángoló napok. Szemlér Ferenc versei , 1944, 434-

Page 86: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-83-

Szenczei László,

Arató András : A halál és tanitvénya,' Szenczei László regénye. 194-3. I I . 558-559 1.

Szenteleky Kerné 1».

Makay Gusztáv : Szenteleky Kernéi irodalmi levelezése, 194-3,11, 233-236 1.

Szentiarei Jenő,

fíónay György : Nyersaérleg. Szentiarei Jenő válegatett versei ,

194-3« I I * 47-49 1,

Szentkuthy Miklós,

Vajda Endre : Valleaásek és bábjáték, Szentkuthy Miklós könyve,

1943, I , 181-183 1,

Szép Ernő,

Bóka László : Felnőtteknek. Szép Ernő könyve, 1942. I , 313-314 1.

Szepsi Cseaber Márton* Vincze László : Európa varáetas, Szepsi Cseaber Márton útleírá­

sa, 1943. II*- 625-626 1. Szerb Antal, Halász Gábor : A szenvedélyes olvasó. /Szerb Antal világirodalom-

története. / 1942, I . 178-180 1, Kolozsvári Grandpierre Eail t Ellenmondások játéka, /Szerb Antal:

A királyné nyaklánca, 1943« I , 750-754 1,

Sztojka László,

Gönczy Gábor : Hajnali csönd. Sztejka László novellái . 1942. I I , 117 1«

Takáts Gyula,

Sőtér István : Hold és hárs, Takáts Gyula versei , 1943, I I , 241-242 1.

Taaási Áron.

Bóka László : Tamási Áron novel lá i . 1942. " I I . 237-240 .1. Németh László : Tamási "játékai". 1942. I I . 403-407 1, Schöpflin Aladár : Taaási Áron : Csalóka szivárvány. 1942. I I ,

365-367 1 . Szabó Zoltán : Mü helyett az eaber. Tamási Áron : "Virrasztás",

1943. I I . 39-42 1. Tápay-Szabó László. Sárkány Oszkár : Csokonai. Bápay-Szabó László könyve. 1941.226 1.

Page 87: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-84-

Tatay Sándor,

Levass Gyula : Húshagyókedd, Tatay Sándor regénye. 1943*11» 238-239 1*

Takáts Gyula : Zápor, Tatay Sándor regénye. 1941. 1 1 7 1.

Tersánszky J, Jenő.

Bóka László- : Annuska* Tersánszky J. Jenő regénye. 1942» I , 55-56 1 .

Makay Gusztáv : Isten veled, Kakuk Marci! 1942, I I , 480-484 1,

Thury Zoltán,

Thury Zsuzsa : Thury Zoltán. 1943* I I . 581-587 1.

Thury Zsuzsa^

örley István Két- asszony, Thury Zsuzsa regénye, 1943» 1*112-1 1 3 1*

Thurzó Gábor. Keresztury Dezső : Az árnyak völgyében. Thurzó Gábor regénye,

1943. I , 113-114 1. örley István : Apátlan évek, Thurzó Gábor novel lái . 1944. 303-

304 1. Tolnai Lajosr» Koalós Aladár ; Aki Vajda Jánosért és Tolnai Lajosért harcolt,

Palágyi Menyhért aint a "Nyugat" úttörőinek k r i t i kusa, 1943, I , 542-549 1,

Rónay György : Sötét vi lág* Tolnai Lajos önéletrajza, 1943,1* ' 368-370 1,

Toapa Mihály,

Nagy Péter i Toapa Mihály. 1943* I* 558-563 1*

Tóth Árpád. Szabó Lőrinc : Tóth Árpád, a~versfordító, 1942. I , 299-302 1»

" : Tóth Árpádról, 1943* I* 253-255_ 1*

Töaörkény István,

Schöpflin Aladár : Töaörkény, 1943* 1« 701 1.

Török Sándor.

Boldizsár Iván : Török Sándor két könyve. Tolvajok, - Bizalaas

vallomások, 1944. 112-114 1 ,

Urbán Ernő,

Gönczy Gábor : Ének a Dunakorzón, Urbán Ernő verseskönyve, 1942. I I , 297 1*

Page 88: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-85-

Yajda János,,

Komlós Aladár : Aki Vajda Jánosért és Tolnai Lajosért harcolt, Palágyi Menyhért mint a "Nyugat" úttörőinek kritikusa* 194-5« I* 54-2-54-9 1 .

Rónay György : Vajda János. Bóka László könyve. 194-2. I* 112-1 1 3 1.

Vajthó László*

Szerb Antal s, Mai magyar költők, /Vajthó 'László*/ 194-1. 218-219 1*

Vándor Kálmán*

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1942* I I , 302-305 1.

Végh György,* Rába György . Auguste Corbeille csodálatos kalandjai, Végh

György regénye, 194-2, I I * 116-117 1 . " t Nevesincs* Végh György mesekönyve* 194-3, I* 439-

440 1* Rónay György : Havas éjszakák* Végh György versei , 1942. I ,

243-244 1,

Veres Péter.

Nagy Lajos : Gyepsor, Veres Péter könyve. 1942, I , 54-55 1» " : Szük esztendő. Veres Péter könyve, 1943* I . 757-

759 1-Vidor Miklós*

Gönczy Sándor : Fölszáll a köd. Vidor Miklós verseskönyve,

1942. I I * 364 1.

Voinovich Géza,

Schöpflin Aladár : György barát. Voinovich Géza regénye. 1943* I* 46-48 1*

Vörösmarty Mihály, Gömöri Jenő, Gy* : Vörösmarty Jul us Caesar fordítása és a Nem­

zeti S z i n h á L , 1943. I I * 103-110 1.

Waldapfel József*.

Keresztury Dezső : Katona József* Waldapfel József könyve.1942 244-245 1.

Wass Albert;,

Makay Gusztáv : A kastély árnyékában, Wass Albert könyve, 1944. 51-53 1.

Thurzó Gábor : Mire a fák megnőnek, Wass Albert regénye. 1942. I I . 486-488 1,

Page 89: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-86-

Weöres Sándor.

Halász Gábor : Két versesdráma. 1941» 117-118 1«

Zelk Zoltán.

Bóka László : A lélek panaszaiból* Zelk'Zoltán verse i . 194-3* I . 370-371 1.

Zilahy Lajos.

Jócsik Lajos : Zilahy ajándéka. 194-2. I I . 285-286 1, Keresztury Dezső : Szinház. 194-2. I . 371-376 1. Schöpflin Aladár : Szinház. 194-3- I . 624-628, 1944. 54-56 1. Thurzó Gábor : Csendes é l e t . Zilahy Lajos könyve. 1941. 221-

223 !•

3-

A m e r i k a i i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Wilder/ Thornton.

Schöpflin Aladár, : Szinház. 1944. 243-246 1.

Winter, Keith.

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1941. 233-237 1. 4 .

A n g o l i r o d a l o m t ö r t é n e t .

a » /

Általános rész.

Honti János : Skót balladák. Somlyó György fordításai . 1943» I . 502 1,

Kéry László : A modern angol irodalom története 1890-1941. Dr» H.-, ró Lajos Pál könyve. 1942. I I . 51-53 1»

" : Az angol irodalom kincsesháísa. Szerkesztette Halász Gábor. 1942. I I . 240-242 1.

w Egyes irók.

Babson, Lane Naoai.

Bóka László : Szegény kis barackvirág. Naomi Lane Babson regénye. 1941. 231 1.

Byron, lorffl.

Page 90: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-87-

Rónay György : Három köl tő , Cs, Szabó László könyve, 1942. I I . 107-109 í ,

Dickens, Charles. ' v

Szabó László, Cs, : Az érett Dickens, 1942. I I , 147-157 1, Szigeti József : Nehéz idők, Ch, Dickens regény©. 1943, I , 567-

568 1.

G i b b o n ,

Halász Gábor : Két kiábrándult, 1943, I . 394-400» 474-478 1.

Gouriadec,

Schöpflin Aladár x Szinházi bemutatók. 1941. 119-123 1. 1

Greenea Graham.

Halász Gábor : Három külföldi regényről. 1942. I , 240-242 1,

H emingwayf Ernes et .

Halász Gábor : Három külföldi regényről. 1942, I , 240-242 1.

Hutchinson.

Halész Gábor : Három külföldi regényről. 1942. I , 240-242 1,

Huxley, Aédous. Országh László : Grey Eminence, Aldous Huxley legújabb könyvé­

r ő l . 1943, I I , 50-51 1« Keats, John, 1

Rónay György : Három költő, Cs, Szabó László könyve. 1942, I I . 107-109 1.'

Knáght, Eric,

Sőtér István ; Eric Knight : This above a l l . 1943» I I . 180-

182 1. '

Maugham, Somerset W,

Thurzó Gábor : Ah King, W, Somerset Maugham hat elbeszélése. 1943. I I . 497-499 1«

Micheler, Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1941, 1 1 9 - 1 2 3 1.

Shakespeare, William. Gömöri Jenő, Gy. : Vörösmarty Július Caesar fordítása és a Nem

zet i Szinház. 1943. I I , 103-110 1, Halász Gábor : Shakespeare - sorról sorra, 1943, I I . - 1 3 - 1 7 1« Keresztury Dezső : Szinház. 1942, I I , 54-57 1,

Page 91: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-88-

8.

Shaw. Bcrnard,

Thurzó Gábor : Szinház* 194-3. I I , 437-440 1,

Shelley. Percy B,

Halász Gábor : Az angyali köl tő, 1942. I . 302-304 1* Rónay György : Három köl tő . Cs. Szabó László könyve. 1942* I I .

'107-109 1. Spring,, Howard.

Thurzó Gábor : Tövis és borostyán. Howard Spring regénye, 1942.

I . 247-248 1,

Steinbeck. John.

Halész Gábor : Glosszák két "korszerű" regényről. 1943, 11 .687-

688 1 , Swift, Jonathan.

Halászn Gábor : Két kiábrándult. 1943, I . 394-400, 474-478 1.

Woolf, ¥ i rginia .

Berinkey Irma : Virginia Woolf uRoger Fry, a biography, 1943« 1« 312-314 1.

3.

B o l g á r i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Szabó László, Cs. ; /A bolgár irók Budapesten./ Üdvözlés, 1942, I I . 414 1.

6.

C s e h i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Nagypál István ; A költői .mű halhatatlansága. F* X. Salda tanul­mánya. 1941. 119 1 .

7.

D é l s z l á v i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Herczeg János : Ady a délszláv irodalomban. 1944. 234-237 1*

Page 92: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-89-

8,

F i n n i r o d a l o m t ö r t é n e t *

Koskcnnicmi. Veikké Amtero*

Képes Géza : Keskennieai, 194-3. I I . 595-599 1.

Yuoli joki . Hella*,.

Keresztury Dezső í Szinházi bemutatók,. 194-2. I . 185-1§1 1.

Waltari, Mika*

Képes Géza : Az asszony és az idegen, Mika Waltari" regénye* 194-2. I * 121-122 1*

F r a n c i a i r o d a l o m t ö r t é n e t *

Achard* Marcel.

Keresztury Dezső : Szinház. 194-2, I* 371-376 1*

Arland, Marcel,

Makay Gusztáv : A lázadás regénye. 194-4-, 357-363 1*

Balzac,- Honoré de.

Halász Gábor : Balzac példája, 194-1. 80-85 1 ,

Baudelaire* Charles,

Szentkuthy Miklós : Baudelaire. 194-4-, 297-302 1*

Bernanos, Georges,

Rónay György : Egy falusi plébános naplója. Georges Bernanos

regénye, 194-3* I I * 51-53 1*

Bjrabeau, André.

Keresztury Dezső : Szinház. 194-2. I , 24-9-252 1 ,

Bourdet, Edouard.

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók* 194-2, I I , 302-305 1* .

Brisson, Paul.

ífagy Péter : Szinház. 194-3* I I * 561-564- 1 , " : P, Brisson : Meliére, sa v i e dans ses oeuvres,

1943. I I , 754-756 1.

Page 93: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-90-Carco t Francis,

Bóka László : Messze szőke Szajna mellett , 1941. 49-51 1.

Claudel, Paul.

Bóka László : Présence er p r » f e t i e , Paul Claudel könyve, 1941, 230-231 1.

Cacteau, Jean,

Szőnyi Kálnán : Vás»tt kölykök. Jean C»cteau #egénye, 1943« I* 51-52 1.

Canstant, Benjámin.

Szabó László, Cs, : Hárem szerelem. 1943« I I . 313-327*393-403 1,

Dumas, Alexandre, pere.

Halász Gáb«r : A halhatatlan pányva. 1943. I I . 668-689 1,

Dumas Alexandre. f i I s ,

Schöpflin Aladár ; Szinház. 1943, I I , 756-759 1«

Duran, Mjchel.

Schöpflin Aladár : Szinház. 1943« I* 117-119 1*

Gi»n», Jean.

Berinkey Irma : örömmel é ln i . Jean Gi«n« regénye. 1942, 1» 1 1 9 -121 1,,

Kádár Erzsébet : Sarjú. Jea'n Gi«n« regénye. 1944, 241-242 1.

Giraud»uxt Jean. Halász Gábsr : Jean Giraud«ux, /1882-1944./ 19^4, 237 1. Schöpflin Aladár : Szinház. 1943«"i. 117-119 1. Hériat, Philippe. Sárkány Oszkár .Vég le tes ifjúság. Philippe Hériat regénye.

1941* 229 1«

Jal»ux, Edmend,

Bóka László : Le vent s«uff le sur la flamme, Edm»nd Jal«ux uj

regénye. 1941. 118-119 1»

Lafayette, MMe,

Szabó László, Cs, : Hárra szerelem, 1943« I I * 313-327*393-403 1.

La Varende.

Nagy Péter : A skót»k királya. La Varende regénye, 1943. I . 52 1.

Page 94: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

- 9 1 -

Lavedan, Henrit,

Schöpflin A]a dár : Szinházi bemutatók. 1942. I I . 302-305 1 .

Létra z, Jean de.

Schöpflin Aladár : Szinház. 1942. I I . 4-27-431 1.

Malraux,

Halász Gáber : Glesszák két "kerszerü" regényről. 1943. I I .

687-688 1 .

Mauriac, Francois.,

Molnár Ákos i Ami elveszett . Mauriac regénye. 1943« 1» 504-,505 1.

Sárkány Oszkár : La Pharisiennev Francois Mauriac uj regénye. 1942, I . 248 1 .

r Mauricr. Daphne de.

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943« 1« 245-249 1.

Moliére,

Nagy Péter : Szinház, 1943. I I , 561-564 1 , "? : P. Brisstn : Meliére. Sa v i e dans ses eeuvres,

1943, I I , 754-756 1. Schöpflin Aladár : Szinház. 1942, I I , 490-493 1 , Mennier, Thyde, Levass Gyula : Felyam. Thyde Mennier regénye. 1942. I I , 362-

363 1* Montesquieu, Szelneki István : Európa egységéről. Montesquieu-ferditések,

1944, 369-370 1 , Mentherlant. Henri de. Kádásr Erzsébet : Lányek. Hery de Mentherlant regénye. 1942,

I I . 119-120 1 . Nagy Péter : A "Nemzeti forradalom" belülről . H, de Menther­

lant : Le Selst ice de Juin, 1944. 370-371 1«

Mentaigne,

Szabó László, Cs, : Mentaigne kera. 1942. I I , 6 -11 1.

Pagnel, Marcel,

Bóka László : Bukfenc. Marcel Pagnsl regénye. 1942, I . 121 1 .

Prévest. abbé.

Page 95: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-92-

Racine.

Benedek Marcell : Racine forditása közben. 1942. I I . 292-294 1 .

Rostand. Edaond.

Keresztury Dezső : Szinház. 1942. I . 249-252 1*

Saint-Bxupéry, Antoine de -

Suabó Zoltán : Az első háborús reaekaü. 1945« * I * 185-192 1 .

Scraent.. Jean.

Schöpflin Aladár : Szinház. 1944. 308-3©9 1»

Siaenon, Georges.

Csatlós János : A furnesi polgármester. G. Siaenon regénye. 1943. I . 316 1 .

Kádár Erzsébet : Az örökös. Georges Siaenon regénye. 1943* I I * 495-497 1*

Szávai Nándor : A besurranok. Beorges Siaenon regénye. 1941. 230 1,

Stendhal.

Elek Artúr : Stendhal Volterrában. 1942. I . 348-356 1 .

Supervielle, Jules.

Rónay György : Jules Supervielle, vagy a v i lág aeséje. 1943.

I . 290-296 1 ,

Traz, Róbert de -

Arató András : Fény. Róbert de Traz regénye. 1944. 114-116 1«

Tro'yat. H.

Szabó László, Cb, : H. T»»yat Dosztojevszkij-könyve. 1943- I I . 431-435 1*

1 0 . G ö r ö g i r o d a l o a t ö r t é n e-t .

a./

Általános rész.

Láa Leó : Az Officina kétnyelvű klasszikusai. 1943* I I * 174-178 1.

h , /

Esves irók«

Page 96: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-93-

Sophokles.

Schöpflin Aladár : Szinház* 1943. 1« 374-376 1« Szentkuthy Miklós : Babits Mihály Sophokles-forditása, 1942. I,

109-112 1,

11.

Holland irodalomtörténet.

Coolen

H, L. : A jó gyilkos. Coolen regénye, 194-3» I. 502-504 1.

12,

Német irodalomtörténet,

a./

Általános rész.

Gyergyai Albert : A német irodalom kincsesháza. Szerkesztette Keresztury Dezső. 1942. II, 46-49 1,

b./

Egyes irók,

Goethe,

Gagybátori E. László : ős-Faust, Forditotta Jékely Zoltán, 1943, I. 312 1, ,

Keresztury Dezső : Szinház.. 1942, I* 316-319 1« Szabó László, Cs. : Goethe-napló. 194-3« 1« 687-69U 1.

Grillparzer, Franz.

Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1942« I, 59-62 1.

Hauptmann, Gerhardt.

Keresztury Dezső : Szinházi bemutatók. 1942.-I, 185-191 1. : Hauptmann, 1942, II, 493-495 1.

Schöpflin Aladár : Szinház, 1943« 1« 505-508 1, Thurzó Gábor : Don Quijote Németországban, 1942, II, 421-425 1,

Hoffmann, E.T.A.

Thurzó Gábor : E.T.A. Hoffmann. 1943, II« 300-304 1,

Hölderlin.

Hölderlin, 1943« 1« 721-725 1«

Page 97: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-94-

Meyer, Cenrad Ferdinánd,

Szabó László, Cs.-í Cenrad Ferdinánd Meyer, a köl tő, 194-3, I I* 591-594 1.

Rössner, Manfried,

Schöpflin Aladár :. Szinház, 1944, 181-182 1.

Schil ler , Friedrich,

Keresztury Dezső : Szinház, 1942. I . 316-319 1» Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók. 1942. I , 59-62 1.

" . i Szinház, 1942. I I , 427-431 1, " : Szinház. 1943, I I . -499-500 1,

Spi t te ler , Carl*

Gyergyai Albert : Spi t te ler . 1943» I . 93-100 1, Szauder József ; Iaage, Carl Spit teler regénye, 1942, I I , 889-

490 1.

Werfel. Franz,

Melhár Ikes : Bernadetté, Franz Werfel regénye* 1942, I I , 363-364 1.

13.

N e r v é g i r e d a l e a t ö r t é n e t *

Ibsen, Henrik.

Schöpflin Aladár : Szinházi beautatók. 1941. 119-123 1. " : Szinház, 1943* I* 624-628 1,

14,

O l a s z i r e d a l e a t ö r t é n e t ,

a*/

Általánes rész.

Képes Géza : Az elasz i r»da l»m kincsesháza. Szerkesztette Ruzicska Pál. 1942, I . 367-369 1.

Szauder József : Mai elasz elbeszélők, /Könyvisa./ 1942*11» - 120-121 1.

b . /

Egyes iróít.

Page 98: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-95-

Crocc. 3enedetto«

Huzicska Pál : Benedeeto Croce József A t t i l á ró l . 1945* I I *

Devel l is , Mari*.

Keresztury Dezsó' : Szinházi bemutatók. 1942. I . 185-191 1.

Mas c i . Bernardo.

Sándor Kálmán ; Kispolgári mitológia. Széljegyzetek egy olasz

sebész könyvéhez, 1943. I I . 753-754 1,

Niccodemia Dario.

Keresztmry Dezső : Szinház, 1942. I . 371-376 1.

Ojet t i , Ugo,

Genthon István : Amit Ojetti l á to t t . 1943, I I . 329-337 1.

Petrarca, Francesco.

Ruzicska Pál : Francesco Petrarca daloskönyve. Sárközi György forditása. 1944. 238-239 1.

Pnfcandello, Luigi . Keresztury Dezső : Pirandello az Uj Magyar Színházban, 1943,11,

500-501 1. Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1941, 56-60 1.

" : Szinház, 1943. I . 697-698 1. •

1 5 .

O r o s z i r o d a l o m t ö r t é n e t ,

Dosztojevszkij, Fedor.

Szabó László, Cs. : H, Troyat Dosztojevszkij-könyve, 1943« I I . 431-435 1.

Gogoly1 Nikolaj .

Szerb Antal : Gogoly. 1944. 225-232 1,

Szolovjov, Leonid,

Kádár Erzsébet : A csendháborító« Leonid Szolovjov regénye,

1944, 53-54 1.

Turgenyev, Iván,

Halász Gábor : Turgenyev, 1943* I - 31-34 1.

Page 99: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-96-

16.

S p a n y o l i r o d a l o m t ö r t é n e t .

* Passuth László : Lyra hispánica. Gáspár Endre és Pál Endre

spanyol versfordításai. 1944. 435-438 1.

17.

S v é d i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Strindberg, August.

Schöpflin Aladár : Szinház. 1942. I I . 427-431 1.

18.

S z l o v á k i r o d a l o m t ö r t é n e t .

Jócsik Lajos : A szlovák irodalom. Sziklay László könyve.

1943. I . 242-245 1.

« I I I .

Á l t a l á n o s j e l l e g ű m ü v e k .

1. Sajtó.

m Szabó Zoltán : A sajtó meg a könyv. 1942. I I , 28-40 1.

" i Kosztolányi az újságírásban. 1942. I I . 465-470 1.

Mffi

IV.

F i l o z ó f i a .

Aranyosai Pál t Emb*-r és történele*. Hegel válogatott Írásai . /Könyvism./ 1943. I » 311-312 1. -

Balogh József : A nemzeti önismeret eszközei. 1943» I I . 616-ffi 620 1.

Halász Gábor : Huizinga. I943. I I . 505-508 1. _ " . rt . _ _ _ _.

Page 100: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-97-

Jócsik Lajos : Ortegával a kezemben. 1943* I* 297-301 1« Joó Tibor : A rokokó. 194-3. I, 35-30 1. Lajtha László : Gondolatok a népkulturáról. 194-3, II, 156-

164- 1, Nagy Lajos : Válságos lelki élmények. Gartner Pál könyve, 1943»

II. 310-312 1. Sándor Kálmán : Lexikon és enciklopédia, 1943» II. 114-117 1,

" t Dialektikus lélektan és nevelés, 1943« II, 492-' 494 1,

Szerb Antal : Sik Sándor : Esztétika, 1943, I, 563-564 1, Szigeti József : A 20. század feladata, K, v, Neergaard könyve.

1943* 1« 497-498 1. Szolnoki István : Természet és társadalom. Szemelvények Diderot

müveiből, 1944, 116-117 1. Vargyas Lajos : Hagyomány és kultúra, 1943* II* 378-387 1. Vincze László : Ember és gép, Oswald Spengler könyve. 1944,307-

308 1,

V,

Vallás ,

Devecseri Gábor : "A mitosz mitosza", 1941. 211-213 1» Kerényi Károly : /Disputa/ 1942« I. 52-53 1* Ortutay Gyula : A vallás világtörténete, /Juhász Vilmos ; Meg­

váltás felé./ 1943* II* 626 1. Szentkuthy Miklós Í A mitosz mitosza. /Kerényi Károly ujabb

vallástörténeti munkám./ 1941, 86-90 1. " : "A mitosz mitosza". 1941, 213-215 1.

Szerb Antal : "A mitosz mitosza", 1941» 209-211 1.

VI,

Társadalomtudományok.

1. Szociológia.

Balogh József : A nemzeti önismeret eszközei, 1943* II. 616-620 1.

" ; A nemzet hire és a nemzeti önismeret. 1944. 123-129 1*

Illyés Gyula : Magyarságunk és idegenségünk. 1943* I. 494-* 496 1.

" í Hirünk a világban, 1943» II- 633-636, 1944, 313-" 319 1.

Jócsik Lajos : Hosszufejü városiak, rövidfejü falusiak. 1942. TI. 287-290 1»

"- ; Uj materializmus felé, 1943* I* 42-46 1. Keresztury Dezső : Hirünk a világban. 1943» II, 636-640 1» Kosztolányi Ádám : A házasság regényes életrajza, Ráth-Végh

István könyve,-1942. II. 53-54 1. Luby Margit, benedekfalvi : A pásztor társadalmi élete, 1943»

Page 101: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-98-

Ortutay Gyula : A magyar paraszttársadalom. Erdei Ferenc köny-• ve. 1942, I, 364-365 1.

Szabó László, Cs. : A székelyek. 1941, 10-15 1. " t Vita helyett köszönet. 1941. 116 1.

Szabó Zoltán : A "Falusi krónika". Veres Péter könyve. 1942, I. 304-308 1.

Szentiarey Jenő : A herceg testőre. Cs. Szabó László "Székelyek" c. cikkéhez. 1941. 111-116 1.

Szolnoki István : Korunk társadalmi válsága, W, Röpke könyve. 1943. II. 53-54 1.

Veres Péter t Parasztfeministák a falun, 1941, 37-44 1. " i A végnélküli per : Kié a föld? 1941, 202-2QJ7 1. " : "Bérharcos" Munkásmozgalom vagy "államépitő" szo­

cializmus, 1943. I. 257^-268 1. "• : Népi szociálpolitika avagy a gyermekágyas asszo­

nyok táplálása a falusi közösségben. 1943. II.540-543 1.

" j Jellem és társadalom, Hort Dezső könyve, 1944, 306-307 1,

2,

Politika,

Börsody István : Középeuirópai agrárdemokrácia, 1943. II. 484-487 1.

" : "Baloldali fasiszták", Carr és könyve. 1944, .104-108 1,

Csécsy Imre ; Moszkvai küldetés. Joe E, Davies könyve, 1943,11. 620-624 1,

" : Oszthatatlan világ. Wendell Wilkie: Unteilbare Welt, 1943, II. 742-746 1.

Kiss Dezső : Az orosz rejtély. 1944. 254-259. l.Kolozsvári Grandpierre Emil t Huszonkét év. 1918-1940. Mikó Im­

re könyve. 1942. I. 363-364 1, Szabó László, Cs, : Nagy népek hivatása. 1942, I. 284-295 1. Szolnoky István : A tízparancsolat a közéletben, /Könyvism,/

1942. II. 298-299 1.

Veres Péter : Egyenes beszéddel, 1943* 11« 651-656 I,

3-

Közgazdaság. Máté István : Vox clamantis in deserto. Egy 125 éves évforduló­

ra. /Berzeviczy Gergely./ 1943- II. 279-289.1. Szolnoki István : Két világháború között, Major Róbert könyve.

1942, I. 246-247 1, " ; A Mi«ui ház, Oland D, Russel könyve. 1943,1,

245 1. 4.

Pedagógia,

Keresztury Dezső : Erdély magyar, egyeteme, /Könyvism,/ 1942, I. 363. l.

Page 102: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-99-

5.

Néprajz .

Bánó István : Egy aagyar szentemben?. Orosz István önéletrajza. Kiadta Bálint Sándor. 194-3* I* 36 1.

" . A régi Sárrét v i lága. Szűcs Sándor könyve, 194-3« I , 310 -311 1«

Bartók János : Palócz lakodalom, összeáll í totta Szántó Ferenc, 194-2, I I , 121—122 1,

Kovács Imre : Lakodalom. 194-3« I.*731-739» 1943» I I . 25-34 1. Lajtha László : A magyar néptánc, 1942, I , 67-71 1, Luby Margit, benedekfalvi : A pásztor társadalmi é le t e . 1943*

I . 220-229 1, Nagy Lajos : Magyar föld - magyar nép, Győrffy István könyve,

1942, I I , 109-111 1. Ortutay-Gyula ; Á j falu zenei é l e t e . /Könyvism./ 1942. I , 365-

366 1, " t A primitív népek költészete, /Könyvism,/ 1943.

I . 54-56 1, " i Orbán Balázs, 1943. I . 328-340 1. " X Paul Arma francia dalkiadványai. Collection du

Sextant. 1943« I I . 117-118 1 , " : A szegény asszony é l e t e . Kiss Lajos könyve, I

1943, I I , 371 1. " : Fogyó legelőkön. Benedekfalvi Luby Margit köny­

ve , 1943.-II . 436-437 1. " : Győrffy István összegyűjtött munkái. 1943« I I .

491-492 1, " : Folklóré de Francé. 1943. I I . 752-753 1.

Szabolcsi Bence : A aagyar népzene nyomában kelet f e l é , 1942, I* 221-225 1.

V I I .

N y e l v é s z e t ,

Balassa József : Néhány szó a Sauvageot-szótárhoz. 1943* I* 1

624 1, Bóka László : Egy magyar nyelvtudós halálára, /Kertész Manó,/

1942, I . 315-316 1. Deme László t Magyar szófejtő szótár. Bárczi Géza könyve, 1943*

I , 56-58 1, I . Gy, : Az uj Sauvageot, 1943« I* 440 1, Keresztury Dezső : A mellékmondat védelmében, 1943* I* 358-364 1, Ortutay Gyula ; Megtanulok lat inul . Révay József könyve. 1943*

I I , 492 1, Veres Péter : Szótárszerkesztők figyelmébe. 1942. I . 171-172 1,

V I I I .

T é r n é s z e t t u d o m á n y .

Page 103: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-100-

Nagy Lajos : A természet és az ember. Sztrókay Kálmán könyve, 1942, I , 245-246 1.

" : Az ember és a számok, Sztrókay Kálmán könyve. 1943» I . 373-374 1.

IX,

M ű v é s z e t e k ,

1 . Kép zőmüvé s zet ,

Bernáth Aurél : Emlékbeszéd a Szinyei-vacsorán, 1942* I , 161-163 1.

" : Jegyzetek Leonardóról, 1943. I* 200-204 1» " í Emlék Fra Angelicoval. 1943* I , 468-473 1« " t Petőfi és Rafael. 1944, 159-162 1.

Bortnyik Sándor - Rabinvezky Máriusz ; Válasz egy kritikára* 1944. 247 1*

Elek Artúr s Petrovics Elek, 1943* I I , 267-270 1, Farkas Zoltán : Aba Nóvák Vilmos /1894-1941/ 1941. 123-125 1.

" í Az erdélyi művészeti k i á l l i t á s , 1941. 125 1» " s Az uj lémet építőművészet. 1941* 125-126 1, " : Munkácsy Mihály védelmében. 1941, 237-238 1, " : Patkó Károly emlékkiállítása, 1941, 238-239 1« " : Varga Nándor Lajos k iá l l i tása . 1941, 239 1« " : Schulek Frigyes centenáriuma, 1942, I . 62 1» " : A KUT kiá l l i tása . 1942. I , 62-63 1, " í A kolozsvári Székely és Paál k i á l l i t á s , 1942* I .

63 1« " " : A világirodalom remekei képekben, 1942* I* 63 1* " : Hatvány Ferenc k iá l l i tása . 1942. I . 127-128 1,

j "1942", 1942* I , 128 1 . : Kiál l í tások. 1942* I* 191-192» 1942. " I I . 496» 1943* I* 376-377, 442-444, 1943. I I , 694-695» 1944, 117-119* 1ö3j 310-311» 438-440 1,

" j Biró József j Európa festészete. 1942* I . 192 1. " : A képzőművészeti kri t ika ügye. 1942, I . 252-

253 1 . " : Aba Nóvák emlékkiállítás. 1942, I , 253-254 1, " : Beck András József A t t i l a érme. 1942. I * 254 1. " ; Márffy Ödön kiá l l i tása , 1942, I , 254 1. " t Vaszary, Petrovics Elek és Kárpáti Aurél szöve­

gével . 1942. I* 254-255 1 , " : Az Uj Művészek Egyesületének k iá l l i tása , 1942*

I* 319-320 1. " : Kassák Lajos : Vallomás tizenöt művészről, 1942,

I , 320 1. " : Képzőművészet, 1942. I . 378-380, 1943* I* 1 1 $ -

117, 628-629 1 , " : "A magyar művészetért". 1942. I I , 58-60 1 , " : Az impresszionizmus kora. Csabai István könyve.

1942, I I * 122-123 1, " : Bernáth Aurél az absztrakt művészetek koráról.

Page 104: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-101-

Farkas Zoltán : Egy üvegfestőmüvész az üvegfestésről, 1942.II. 124 1.

" : Képzőművészeti szemle, 1942. I I , 305-306 1. " : Gróf Batthyány Gyula és Ferenczy Béni k i á l l i t á ­

sa, 1942. I I . 367-368 1. i A KUT k iá l l i t ása , 1942, I I . 368 1,

" í Beck András Schöpflin-plakéttje, 1942. I I , 369 1« " : A nyomtatott betű művészete, 1942. I I « 369 1» " : Nemzeti romantika, /Lyka Károly könyve,/ 1942,

I I . 426-427 1. " : Középkori budai fejek, /Horváth Henrik könyve./

1942. I I . 427 1. " : Hekler Antal művészettörténeti tanulmányai. 1942«

I I . 497 1, " : Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kerámi­

ai k iá l l i tása , 1943, I . 58-59 "1. " : Kiállitóhelyiségeink kérdése, 1943, I . 59-60 1. " í Mednyánszky-kiállitás, 1943. I . 184-186 1. " : Tiz irás a nyomdászatról. /Könyvism./ 1943« I »

186 1. " : Művészet a háborúban. 1943, I . 249-250 1, " : Bäsch Andor k iá l l i tása , 1943* I . 250 1. " : Istokovits Kálmán k iá l l i t ása . 1943. I , 250-251 1, " : Irodalom, 1943« I . 250-251» 377-378, 1944, 1 1 9 -

120, 184, 1 , " ; Delacroix naplója, /Könyvism./ 1943. I , 314-315 1 " : A Képzőművészeti Kamara ügye. 1943» I * 568-

571 1 . " í "A magyar képzőművészétért" IV, kiállítása,1943,

I . 698-699 1. " : Szinyei-Merse Pál . Hoffmann Edith könyve, 1943«

I . 699-700 1. " j "Korszerű" művészet. 1943« I « 727-730 1. " : A hetvenéves Beck ö. Fülöp » 1943« I I « 54-55 1« " * 1 Hadba vonult olasz művészek k iá l l i t ása , 1943, I I .

55-56 1, " : A klasszicizmus építészete Magyarországon, /Könyv

ism./ 1943. I I « 118-119 1, " : Képzőművészeti abc-k. Elek Artúr és Szőnyi I s t ­

ván könyveiről. 1943. I I * 179-180 1. " : Nemzetibb képzőművészetet? 1943* I I * 291-294 1. " : Közösségi érzés a képzőművészetben. 1943« II.MßjMii

374-375 1* " : Munkacsy-könyvem védelmében, 1943* I I « 375-376 1. " í Fiatal aagyar szobrásaok k iá l l í tása , 1943* I I «

I I . 501-502 1. " í Csoportkiállitások a Műcsarnokban, I943. I I . 564-

565 1. " ; Vajda Lajos emlékkiállítás. 1943. I I « 630 1» " A Képzőművészek Uj Társaságának k iá l l í tása . 1943.

I I , 630-631 1. " í A Művészeti Muzeumok Barátainak működése, 1943»

I I , 630-631 1. " : A naturalizmus tetetőjében, 1943, I I * 759-760 1. " : Lyka Károly hetvenöt éves, 1944. 117 1. " : Benczúr Gyula emlékkiállítás, 1944, 246-247 1. " : Munkácsy Mihály -centenáriuma. 1§44. 310 1.

Genthon István : Exekias mester fazekai, 1942, I I . 178-181 1, " x Amit Ojett i l á to t t , 1943. I I * 329-337 1*

Granasztói Rhiaer Pál • n i *-nitinM-ü-w**-zo-h i « . ^ . . f . -M/I* -r -ir

Page 105: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-102-

Hoffmann Edith : Antony van Dyck. 1942. I . 94-99 1. " i Irodalmi és képzőművészeti s t í luskri t ika. 194-3»

I , 160-164- 1, Kádár Erzsébet : A francia festők k iá l l i tása . 194-3. I I . 502-

504 1. " : Százötven év rajzai a Fővárosi Képtárban, 1943.

I I , 565-566 1, " : Kelemen Emil és Rozs János képei. 1943, I I . 631-

632 1. Kállai Ernő : Őszinte beszámoló egy beszélgetésről. /Szalay Lajos/

1942, I . 44-52 1. " : A kritikus nagy bűnéről és a kritika feladatáról.

1942, I , 176-1?7 1» Kemény Lajos : Szabó Lőrinc. /Ra jz . / 1943, I I . 59 1, Keresztury Dezső : Egy dunántúli fes tő . /Egry József,/ 1943,1.

. 402-405 1» Komor András : A Munkácsy Mihály emlékkiállítás. 1944. 373 1,

" t Kiál l í tások. 1944, 373-375 1. Pátzay Pál : Őszinte l evé l a művészet igazáról . 194-2, I . 106-

109 1. " : Szobrászatunk magyarsága és európaisága. 194-3« 1»

405-425 1» Petrovics Elek : Ferenczy Károlyról. 194-2. I , 339-34-6 1,

" : Egy kimúlt képtár emlékezete, 1942, I I , 167-172 1.

Radnóti Miklós : Fenyves Sándor + 1944, 375-376 1. Somlyó György s Apám regénye. Pola Gauguin könyve. 194-3« 11» 560-•

561 1. Szegi Pál : Debreceni festők. 1941, 126 1,

" : öt festő és egy szobrász gróf Teleki Éva művészeti intézetében. 194-3» 1« 629-631 1.

" ; Gáborjáni Szabó Kálmán, 194-4, 311-312 1,

2.

Szinház,

Gömöri Jenő, Gy, : Vörösmarty Július Caesar fordítása és a Nem­zeti Szinház. 1943, I I . 103-110 1.

I l l é s Endre : A legszerényebb színész, /Szerémy Zoltán,/ 1943,1. 408-411 1,

Kádár Erzsébet : Szinház. 1943. I I , 690-691 1. Keresztury Dezső : A színikritikus a szinkrit ikáról, 1941, 107-

111 1, " : Szinházi bemutatók. 1942. I . 124-127, 185-191»

1. " : Szinház. 1942, I , 249-252. 316-319, 371-376,

1942, I I . 54-57, 1943. 11« 689-690 1. " : Hauptmann. 1942. I I , 493-495 1,

s Pirandello az Uj Magyar Színházban, 1943, I I , 500-501 1,

! ' : Két nagy rendező halálára. /André Antoine -Max Reinhardt./ 1943. I I . 691-694 1.

Kovalovszky Miklós : Jászai Mari l e v e l e i , Sajtó alá rendezte Ko-zocsa Sándor. 1944, 3^5-306 1.

Nagy Péter : Szinház, I943. I I . 561-564 1, Nagypál István : Örök s inház. I f j , Horvőth István könyve, 1942,

T T . 301 ~^n? 1.

Page 106: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-103-

örley István : Irodaion a színházban. Színikritikusaink vizsgák ja a Méreg nézőterén. 1943, I , 215-218 1.

" : Szinház. 1944, 371-373 1. Rédey Tivadar : Színikritika vagy szinházi riport? 1941, 207-

209 1, Schöpflin Aladár : Szinházi bemutatók, 1941, 56-60, 119-123,

233-237, 1942, I , 59-62? 1942, I I , 302-305 1. " t Játék a függöny mögött. Bárdos Arthur köny­

v e , 1942, I . 376-377 1. " : Szinház. 1;42, I I , 245-248, 427-431, 490-

493, 1943, I . 117-119, 345-249, 374-376, 440-442, 505-508, 624-628, 697-698, 761-763, 1943-I I , 499-500, 628-630, 756-759, 1944, 54-56, 181-182, 24^-246, 308-309 1 .

" : Tamási Áron ; Csalóka szivárvány, 1942, I I , 365-567 1.

" 1 A szinház műhelytitkai. Bárdos Artúr köny­v e . 1944, 182-183 1.

Thurzó Gábor : Szinház, 1943* 11« 437-440 1,

3*

Film, Boldizsár Iván : A mai magyar filmkritika, 1942, I , 296-299 1.

" : A halhatatlan ponyva, I943, I I , 688-6^9 1. Képes Géza : Filmek, /Halálos csók, A harmincadik. Eltévedt

emberek. Egy csók az é l e t . 1942. I I . 431-434 1. " : Filmek, /Alkalom. Szerelem a vérpadig. Az utolsó

pi l lanat . A nap hőse, A kútásó leánya,/ 1943*1. 119-122 1,

Szabó Zoltán ; Egy skandináv utazó magyar filmekről i r napló­jában, 1943. I I . 352-363 1 .

Szűcs László István : Nagyot-látó, nagyothalló közönség, 1942, I I . 327-331 1 .

4,

Zene .

Bartha Dénes 1 Korszerű történetírás. Szabolcsi Bence : A ze­ne története. 1941, 231-233 1.

Genthon István : A korsó t i t ka i . Casella, Alfredo : I segreti della'Giara, 1942. I I , 187-188 1.

Kerényi György : Kié a magyar népdal? 1941, 61-62 1,-Lajtha László : A magyar néptánc, 1942, I , 67-71 1«

" : Liszt és a modern zene, 1943« 1« 480-486 1. Ortutay Gyula í Áj falu zenei é l e t e . /Könyvism,/ 1942, I , 365-

366 1 . " : Paul Ar&a francia dalkiadványai* Colection du

Sextant. 1943, I I . 117-118 1. Szabolcsi Bence : A magyar népzene nyomában kelet f e l é . 1942,

I . 221-225 1 , " • Kodálv Zoltán hatvan éve. 1942, I I . 419-420 1 " : Reinitz Béla, /I878-I943,/ 1943,11.624-625 1,

Page 107: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-104-

Szentkuthy Miklós í Mozart. 1756-1791* 1941« 156-163 1. Szöllősy András : "Kodályt ünnepeljük". 1942.11. 477-479 1. Veress Sándor ; Bartók Béla hegedűversenye. 1944. 292-2§6 1 . - y* : Gépmivészetek. Kil ián Zoltán könyve. 1942. I . 366 1.

X.

F ö l d r a j z , t ö r t é n e l e m .

Földrajz,

Szabó László, Cs. : Erdély. /Könyvism./ 1941. 56 1. Szabó Zoltán : Amerikai magyarok•nyomában. Máthé Elek könyve.

1943. I . 178-180 1.

2,

Történelem.

A. P. : A magyar ipar száz éve. Markos György könyve* 1942.11. 301 1.

Berlász Jenő : I I * Rákóczi György* Kósa János könyve* 1943* I* 178 1 .

Gáspár Zoltán : Budapest akkoriban. Tempefői könyve. 1942. I I * 118-119 1.

Halász Gábor : Magyar viktoriánusok. 1942, I , 26-36, 73-83 1 , " t A forradalmak szerelmese, 1943« I* 322-327 1. " : Ferencjózsefi idők. 1944. 271-280 1 ,

Joó Tibor 1 Irányitott tudomány, 1941. 62-64 1 . " : Európa története, H,A,L, Fischer könyve, 1942, I ,

122-124 1 . Keresztury Dezső" : Egy alkotó történetiró, Szekfü Gyula 60-ik

születésnapja alkalmából. 1943. I , 607-608 1 . " : XVI, századi magyar orvosi könyv. /Varjas Bé­

l a . / 1943, I I . 490-491 1 . Nagypál István : A feudalizmus kialakulása Mag2rarországon»Szent-

miklósy Lajos könyve. 1942, I I * 299-300 1 , " : Magyar őstörténet. Szentmilósy Lajos könyve-.

1943. I . 436-437 1 . Sándor Kálmán : Lexikon és encikloédia, 1943* I I , 114-117 1. Sárkány Oszkár : A románok története. Szerkesztette Gáldi Lász­

ló és Makkai László, 1941. 227-228 1 . Szerb Antal : I I , Rákóczi Ferenc. Zolnai Béla könyve. 1943, I .

309-310 1 , Szolnoki István : Robespierre. Fr. Sieburg könyve. 1943» I.696-

697 1 . Tolnai Gábor : Két száműzött. 1941, 199-202 1 .

" : Nagy Éajos kora. Dercsényi Dezső könyve. 1942, I I , 185-186 1 .

Vincze László : Az if jú Ferenc József, Ángyai Dávid könyve. 1943. I , 54 1 ,

" : Erdélyi szászok és magyarok. Pukánszky Béla könyve* 1943. I , 372-373 1*

Page 108: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-105-

Vincze László : A magyarság őstörténete. Szerkesztette Li­geti Lajos. 1943, II. 242-24-3 1.

" : Magyarország története. Török Pál könyve, 1943. II. 436 1.

" : Táncsics Mihály : Életpályán, 1943. II, 487-489 1.

XI.

Vegyes Írások,

Hibaigazitás. 1942. II. 60 1.- -Magyar Csillag hirei, A - 1941, 64, 240, 1942. I, 64, 1942,11,

498, 1943, I, 186-187, 251-252 1, ' Nemzeti gyász, 1942. II, 125 1.

Page 109: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

Tartalomjegyzék

Figyelő

A Figyelő írói

A Figyelő írásai

1. Szépirodalom1. Magyar szépirodalom

a./ Versekb./ Regényc./ Novellákd./ Tárcák

e./ Színművek2. Angol szépirodalom

Versek3. Francia szépirodalom

a./ Tárca b./ Színmű

4. Görög szépirodalom5. Német szépirodalom6. Olasz szépirodalom7. Svéd szépirodalom

II. Irodalomtörténet1. Irodalomelmélet. Általános és összehas. irodt.2. Magyar irodalomtörténet

a,/ Általános részb./ Egyes írók

3. Amerikái irodalomtörténet4. Angol irodalomtörténet5. Dán irodalomtörténet6. Francia irodalomtörténet

u

7. Német irodalomtörténet8. Norvég irodalomtörténet

Page 110: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

9. Olasz irodalomtörténeta./ Általános részb./ Egyes írók

10. Orosz irodalomtörténetIII. Általános jellegű írások

1. A könyv2. Sajtó

IV. FilozófiaV. SzociológiaVI. NyelvészetVII. Művészetek

1. Színház2. Képzőművészet3. Zene

VIII. Földrajz, történelem1. Földrajz2. Történelem

Magyar Csillag

A Magyar Csillag írói

A Magyar Csillag írásai

I. Szépirodalom1. Magyar szépirodalom

a./ Versekb./ Regényekc,/ Novellák, rajzok

d. / Tárcáke./ Színművek

2. Angol szépirodalom3. Bolgár szépirodalom

a./ Versek b./ Tárca

Page 111: A NYUGAT elődje és utódja FIGYELőmek.oszk.hu/12900/12938/12938.pdfII. 1943. év 24 számot produkált. Az 1944. évi hetedik számmal szűnt meg a lap. Jelen munka a Figyelő és

-108-

4. Francia szépirodaloma./ Versekb./ Színmű

5. Görög szépirodalom6. Latin szépirodalom7. Német szépirodalom8. Orosz szépirodalom

II. Irodalomtörténet1. Irodalomelmélet. Által. és összehas. irodtört.2. Magyar irodalomtörténet

a./ Általános részb./ Egyes írók

3. Amerikai irodalomtörténet4. Angol irodalomtörténet

a,/ Általános részb./ Egyes írók

5. Bolgár irodalomtörténet6. Cseh irodalomtörténet 7. Délszláv irodalomtörténet 8. Finn irodalomtörténet9. Francia irodalomtörténet10. Görög irodalomtörténet

a./ Általános részb./ Egyes írók

11. Holland irodalomtörténet12. Német irodalomtörténet

a./ Általános részb./ Egyes írók

13. Norvég irodalomtörténet14. Olasz irodalomtörténet

a./ Általános részb./ Egyes írók

15. Orosz irodalomtörténet16. Spanyol irodalomtörténet17. Svéd irodalomtörténet18. Szlovák irodalomtörténet

III. Általános jellegű írások1. Sajtó

IV. FilozófiaV. VallásVI. Társadalomtudományok

1. Szociológia2. Politika3. Közgazdaság4. Pedagógia5. Néprajz

,T

VII. NyelvészetVIII. TermészettudományIX. Művészetek

1. Képzőművészet2. Színház3. Film4. Zene

X. Földrajz, történelem1. Földrajz2. Történelem

XI. Vegyes írások