A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti...

80
TARTALOM Szám Tárgy Oldal Miniszteri utasítások 21/2015. (V. 22.) HM utasítás A béketámogató mûveletekben részt vevõ állomány részletes kategóriába sorolásáról szóló 58/2013. (IX. 20.) HM utasítás módosításáról 403 22/2015. (V. 22.) HM utasítás A védelem terén alapvetõ biztonsági érdeket érintõ, kifejezet- ten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk be- szerzésére, illetõleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.) Korm. rende- let 2. § (3) bekezdés d) pontja szerinti beszerzési eljárás rend- jérõl szóló 12/2015. (IV. 10.) HM utasítás módosításáról 403 23/2015. (V. 29.) HM utasítás Egyes költségvetési tárgyú honvédelmi miniszteri utasítások módosításáról 404 24/2015. (VI. 15.) HM utasítás A Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjérõl 405 25/2015. (VI. 15.) HM utasítás Egyes honvédelmi tárgyú szabályozók módosításáról 427 26/2015. (VI. 15.) HM utasítás A honvédelmi azonosító okmányok kiadására és kezelésére vonatkozó eljárási szabályokról 428 27/2015. (VI. 15.) HM utasítás A Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bi- zottság Magyar Tagozata tagjainak kijelölésérõl 453 M/1/2015. (HK 6.) HM utasítás A területi pótlékról 453 M/2/2015. (HK 6.) HM utasítás A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, továb- bá a végrehajtására kiadott jogi normák egyes rendelkezéseinek a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál történõ végrehajtásá- ról szóló M/2/2014. (HK 2.) HM utasítás módosításáról 453 Államtitkári intézkedések 35/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés A mûveleti beszerzések lefolytatásának rendjérõl szóló 53/2011. (HK 15.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés mó- dosításáról 454 27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés A hivatásos és szerzõdéses állományú altisztek, valamint a le- génységi állományú katonák kérdõíves vizsgálatáról 454 28/2015. (HK 6.) HM KÁT intézkedés A Honvédelmi Minisztériumban a meghagyás elõkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokról 464 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA CXLII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2015. június 30.

Transcript of A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti...

Page 1: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

T A R T A L O M

Szám Tárgy Oldal

Miniszteri utasítások

21/2015. (V. 22.)HM utasítás

A béketámogató mûveletekben részt vevõ állomány részleteskategóriába sorolásáról szóló 58/2013. (IX. 20.) HM utasításmódosításáról 403

22/2015. (V. 22.)HM utasítás

A védelem terén alapvetõ biztonsági érdeket érintõ, kifejezet-ten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk be-szerzésére, illetõleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozósajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.) Korm. rende-let 2. § (3) bekezdés d) pontja szerinti beszerzési eljárás rend-jérõl szóló 12/2015. (IV. 10.) HM utasítás módosításáról 403

23/2015. (V. 29.)HM utasítás

Egyes költségvetési tárgyú honvédelmi miniszteri utasításokmódosításáról 404

24/2015. (VI. 15.)HM utasítás

A Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményigazdálkodásának rendjérõl 405

25/2015. (VI. 15.)HM utasítás

Egyes honvédelmi tárgyú szabályozók módosításáról427

26/2015. (VI. 15.)HM utasítás

A honvédelmi azonosító okmányok kiadására és kezelésérevonatkozó eljárási szabályokról 428

27/2015. (VI. 15.)HM utasítás

A Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bi-zottság Magyar Tagozata tagjainak kijelölésérõl 453

M/1/2015. (HK 6.)HM utasítás

A területi pótlékról 453

M/2/2015. (HK 6.)HM utasítás

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, továb-bá a végrehajtására kiadott jogi normák egyes rendelkezéseineka Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál történõ végrehajtásá-ról szóló M/2/2014. (HK 2.) HM utasítás módosításáról 453

Államtitkári intézkedések

35/2015. (HK 6.)HM KÁT–HVKFegyüttes intézkedés

A mûveleti beszerzések lefolytatásának rendjérõl szóló53/2011. (HK 15.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés mó-dosításáról 454

27/2015. (HK 6.)HM KÁT–HVKFegyüttes intézkedés

A hivatásos és szerzõdéses állományú altisztek, valamint a le-génységi állományú katonák kérdõíves vizsgálatáról

45428/2015. (HK 6.)HM KÁT intézkedés

A Honvédelmi Minisztériumban a meghagyás elõkészítésévelés végrehajtásával kapcsolatos feladatokról 464

A H O N V É D E L M I M I N I S Z T É R I U M H I V A T A L O S L A P J A

CXLII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM2015. június 30.

Page 2: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

Szám Tárgy Oldal

31/2015. (HK 6.)HM KÁT–HVKFegyüttes intézkedés

A Red Bull Air Race Világkupa és kapcsolódó rendezvényekelõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló 18/2015. (HK 4.) HMKÁT–HVKF együttes intézkedés módosításáról 464

9/2015. (HK 6.)HM VGHÁT szakutasítás

A NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról éshatályba léptetésérõl 465

Honvéd Vezérkar fõnöki rendelkezések

110/2015. (HK 6.)HVKF parancs

A 2015. június havi nyomozótiszti készenléti szolgálat ellátá-sáról 466

118/2015. (HK 6.)HVKF parancs

A 2015. évi tisztavatás elõkészítésérõl és végrehajtásáról 466

125/2015. (HK 6.)HVKF parancs

A XIV. Rendõri és Katonai Mesterlövõ Világkupa KatonaiVersenynapjának végrehajtásáról 466

127/2015. (HK 6.)HVKF parancs

A Honvéd Vezérkar fõnökének alárendelt katonai szerveze-teknél a más keresõ tevékenység engedélyezési rendjének fe-lülvizsgálatáról 466

130/2015. (HK 6.)HVKF parancs

A „BRAVE WARRIOR 2015” gyakorlat elõkészítésérõl ésvégrehajtásáról szóló 61/2015. (HK 4.) HVKF parancs módo-sításáról 466

132/2015. (HK 6.)HVKF szakutasítás

A Magyar Honvédség egészségügyi szakterület szakirányítá-sának és vezetésének, valamint a Magyar Honvédségnél foly-tatott tevékenységek egészségügyi biztosításának rendjérõlszóló 322/2014. (HK 12.) HVKF szakutasítás módosításáról 466

122/2015. (HK 6.)HVKF szakutasítás

A Magyar Honvédség Tûzszerész Szabályzata II. rész kiadá-sáról 467

126/2015. (HK 6.)HVKF szakutasítás

A Béketámogató kiképzés kézikönyve kiadásáról 467

113/2015. (HK 6.)HVKF intézkedés

A Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szerve-zeteinek katasztrófavédelmi feladatairól szóló 285/2014.(HK 11.) HVKF intézkedés módosításáról 467

123/2015. (HK 6.)HVKF intézkedés

A honvédelmi ágazatot érintõ válságreagálási intézkedésekkatonai feladatainak végrehajtási rendjérõl 468

13/2015. (HK 6.)HM HVKFH szakutasítás

NATO egységesítési egyezmények nemzeti elfogadásáról éshatályba léptetésérõl 470

14/2015. (HK 6.)HVKFH parancs

A Magyar Honvédség Kiképzési Doktrína 1. kiadásának felül-vizsgálatáról 471

Fõnöki rendelkezések

192/2015. (HK 6.)MH ÖHP intézkedés

A STANAG 2377 EOD (EDITION 3), STANAG 2391 EOD(EDITION 3) és STANAG 2623 (EDITION 1) végrehajtá-sáról 472

193/2015. (HK 6.)MH ÖHP intézkedés

A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MCEOD (EDITION 3) és STANAG 2298 C-IED (EDITION 2)végrehajtásáról 472

205/2015. (HK 6.)MH ÖHP intézkedés

A STANAG 2238 MIL ENGR (EDITON 3) végrehajtásáról473

206/2015. (HK 6.)MH ÖHP intézkedés

A STANAG 2885 MILENGR (EDITION 5) végrehajtásáról473

Szervezeti hírek

MH HKNYP Szolgálati és munkáltatói igazolványok érvénytelenítésérõl 474Helyesbítés 474

402 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 3: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

UTASÍTÁSOK

A honvédelmi miniszter21/2015. (V. 22.) HM

utasításaa béketámogató mûveletekben részt vevõ állomány

részletes kategóriába sorolásáról szóló58/2013. (IX. 20.) HM utasítás módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdése, valamint a külföldi szolgálatot teljesí-tõk egyes járandóságairól szóló 18/2013. (IX. 5.) HM ren-delet 37. § (5) bekezdése alapján a következõ

utasítást

adom ki:

1. §

A béketámogató mûveletekben részt vevõ állományrészletes kategóriába sorolásáról szóló 58/2013. (IX. 20.)HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 1. melléklete az 1. mel-léklet szerint módosul.

2. §

Hatályát veszti az Ut. 1. melléklet 1. pontjában foglalttáblázat E:2 mezõje.

3. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

1. mellékleta 21/2015. (V. 22.) HM utasításhoz

1. Az Ut. 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat H:4mezõje helyébe a következõ mezõ lép:

[(H)

(4.)] „MH Iraki Kiképzés-biztosítóKontingens”

2. Az Ut. 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázatC:10 mezõje helyébe a következõ mezõ lép:

[(A) (B) (C) (D)

(10.)] „MH IrakiKiképzés-biztosító

Kontingens”

A honvédelmi miniszter22/2015. (V. 22.) HM

utasításaa védelem terén alapvetõ biztonsági érdeket érintõ,

kifejezetten katonai, rendvédelmi,rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére,

illetõleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozósajátos szabályokról szóló

228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdésd) pontja szerinti beszerzési eljárás rendjérõl szóló

12/2015. (IV. 10.) HM utasítás módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdése alapján a következõ

utasítást

adom ki:

1. §

A védelem terén alapvetõ biztonsági érdeket érintõ, ki-fejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szántáruk beszerzésére, illetõleg szolgáltatások megrendelésérevonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.)Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés d) pontja szerinti beszer-zési eljárás rendjérõl szóló 12/2015. (IV. 10.) HM utasítás4. §-a a következõ (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdés szerinti indo-kolási kötelezettséget, ha a szerzõdés az annak teljesítésé-re önállóan, alvállalkozó igénybevétele nélkül képes,a Magyar Állam 100%-os tulajdonában lévõ gazdasági tár-sasággal is megköthetõ.”

2. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 403

Page 4: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A honvédelmi miniszter23/2015. (V. 29.) HM

utasításaegyes költségvetési tárgyú honvédelmi miniszteri

utasítások módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdése alapján a következõ

utasítást

adom ki:

1. Az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokrólszóló 1/2011. (I. 11.) HM utasítás módosítása

1. §

Az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokrólszóló 1/2011. (I. 11.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasí-tás) 1–3. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

„1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra(a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelõs miniszter(a továbbiakban: miniszter) közvetlen irányítás alá tartozóközponti hivatalokra, a miniszter alárendeltségébe tartozószervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra(a továbbiakban: KNBSZ), továbbá a Magyar Honvédség(a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiak-ban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. § Ezen utasítás alkalmazásában:1. központosított bevétel:a) a jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó esz-

közben vagy belsõ rendelkezésben a honvédelmi szervezetrészére elrendelt feladatból, szolgáltatásnyújtásból szár-mazó bevétel – így különösen a honvédelemrõl ésa Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrend-ben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló 2011. évi CXIII.törvény 36. § (1) bekezdés g) pontja és (2) bekezdésb) pontja szerinti tevékenységekbõl származó bevétel –,amelyhez kapcsolódó kiadások fedezete költségvetési tá-mogatásból, támogatásértékû bevételbõl vagy a természet-beni ellátás formájában biztosított, és annak honvédelmiszervezet részére történõ visszatérítése vagy visszapótlásaa közfeladata végrehajtása érdekében nem indokolt,

b) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény6. § (3) bekezdés b) pontja szerinti közhatalmi bevétel, idenem érteve a KNBSZ diplomáciai tevékenységébõl viszo-nosság elve alapján más országból származó általános for-galmi adóból (a továbbiakban: áfa) eredõ bevételt,

c) a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévõingóságok és társasági részesedések kezelésének, tulajdo-

nosi ellenõrzésének, valamint az ingóságok hasznosításá-nak, elidegenítésének, átadás-átvételének szabályairólszóló 67/2011. (VI. 24.) HM utasítás szerinti hulladék ésaz inkurrencia értékesítésének áfával csökkentett bevétele,

d) a munkahelyi étkeztetés térítési díjbevételéneka bruttó térítési díj áfájával, az élelmezési pénznorma nettóösszegével és a papíralapú étkezési utalványok visszavál-tási költségével csökkentett összege,

e) a honvédelmi szervezetek szakmai alapfeladatai ellá-tását elõsegítõ tevékenységek szabályairól, valamint a vál-lalkozási tevékenységgel kapcsolatos egyes kérdésekrõlszóló HM utasítás szerinti kiegészítõ és vállalkozási tevé-kenységbõl származó bevétel ott meghatározott része,

f) a Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatásitámogatásokról szóló 19/2009. (XII. 29.) HM rendeletbenfoglaltak kivételével a helyiségek bérbeadásából származóbevételek és

g) a kiegészítõ és a KNBSZ katonai nemzetbiztonságiközfeladatával összefüggõ tevékenységek kivételévelaz alaptevékenységbõl származó minden terven felüli fo-rint- és – az árfolyamnyereség kivételével – devizabevétel,amelyhez kapcsolódó kiadások fedezete az a) pont szerintiközponti forrásból biztosított, és annak honvédelmi szer-vezet részére történõ visszatérítése vagy visszapótlásanem indokolt,

2. visszatérülés: minden, szolgáltatásnyújtásból, értéke-sítésbõl, munkáltatói kölcsönbõl vagy károkozásból szár-mazó bevétel vagy annak azon része, amelyhez kapcsoló-dó kiadások fedezetéül – a honvédelmi szervezet közfel-adata ellátásához – jóváhagyott és felhasznált költségveté-si támogatás és támogatásértékû bevétel visszapótlásaa honvédelmi szervezet közfeladatának végrehajtása érde-kében kötelezõ.

3. § A honvédelmi szervezet az éves intézményi és köz-ponti költségvetési tervjavaslatában, a 4. §-ban foglaltakkivételével – az intézményi költségvetési tervjavaslatokelkészítésének és jóváhagyásának rendjérõl szóló, éventekiadásra kerülõ miniszteri eljárásrendben foglaltak figye-lembevételével – kiadási és bevételi elõirányzatot tervez

a) az alaptevékenységekre – ideértve a honvédelmi szer-vezetek szakmai alapfeladatai ellátását elõsegítõ tevé-kenységek szabályairól, valamint a vállalkozási tevékeny-séggel kapcsolatos egyes kérdésekrõl szóló HM utasításszerinti kiegészítõ tevékenységeket is – és

b) a vállalkozási tevékenységekre.”

2. §

Az Utasítás 5. § (2) bekezdése helyébe a következõ ren-delkezés lép:

„(2) A központosított bevételek átutalása során a közle-mény rovatban fel kell tüntetni a bevétel fajtáját vagy típu-sát, inkurrencia-értékesítés esetén a szerzõdés számát is.”

404 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 5: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

3. §

Az Utasítás 6. §-a a következõ (4a) és (4b) bekezdésselegészül ki:

„(4a) A (4) bekezdés szerinti szöveges indokolásban kikell mutatni:

a) a bevétel jogcímét és nettó összegét, továbbá a bevé-telbõl

aa) központosított bevételként befizetendõ ésab) az elõirányzat-módosításra javasolt intézményi saját

bevételrészösszegét,

b) az a) pont ab) alpontja szerinti intézményi saját bevé-telbõl

ba) a visszatérülés ésbb) a nem visszatérülés

jellegû bevétel részösszegét ésc) a b) pont szerinti terven felüli intézményi saját bevé-

telek tárgyévi teljesítésként elszámolt halmozott összegét.(4b) A honvédelmi szervezet a (4a) bekezdés b) pont

ba) alpontja szerinti bevételt – a honvédelmi szervezetekalapításáról, tevékenységérõl és szabályzatairól szóló HMutasítás szerinti – önköltség-számítási szabályzattal vagyaz értékesítési árat tartalmazó jogszabályi hivatkozássalvagy nemzetközi szerzõdéssel támasztja alá.”

4. §

Az Utasítás 12/A. § (1) bekezdése helyébe a következõrendelkezés lép:

„(1) Az Ávr. 59. § (5) bekezdése szerinti bevételek kivé-telével az intézményi saját bevételek teljesítésének elszá-molására csak az utalványozást követõen kerülhet sor.”

5. §

Az Utasítása) 4. §-ában és 5. § (1) bekezdésében a „2. § szerinti”

szövegrész helyébe a „2. § 1. pontja szerinti”,b) 6. § (5) bekezdés b) pontjában a „passzív idõbeli el-

határolásként számolja el” szövegrész helyébe a „kötele-zettség jellegû sajátos elszámolásként könyveli decemberhónapra”,

c) 7. §-ában a „6. § (4) bekezdése” szövegrész helyébea „6. § (4) és (4a) bekezdése”,

d) 7. § b) pontjában a „368/2011. (XII. 31.) Korm. ren-delet” szövegrész helyébe a „368/2011. (XII. 31.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Ávr.)”,

e) 8. § (1) bekezdésében az „átfutó tételként” szöveg-rész helyébe az „elõlegként”,

f) 8. § (1) bekezdésében az „intézményi saját bevétel-ként” szövegrész helyébe az „intézményi saját bevétel-ként, visszatérülésként” és

g) 9. §-ában a „visszatérüléseket” szövegrészek helyébea „visszafizetéseket”szöveg lép.

2. A kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésérõlés bejelentésének rendjérõl szóló

83/2012. (XI. 16.) HM utasítás módosítása

6. §

Hatályát veszti a kötelezettségvállalások pénzügyi el-lenjegyzésérõl és bejelentésének rendjérõl szóló 83/2012.(XI. 16.) HM utasítás 5. A kötelezettségvállalások bejelen-tésének rendje alcíme.

3. Záró rendelkezések

7. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

A honvédelmi miniszter24/2015. (VI. 15.) HM

utasításaa Honvédelmi Minisztérium fejezet

központi és intézményi gazdálkodásának rendjérõl

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdése alapján – figyelemmel az állami va-gyonról szóló 2007. évi CVI. törvény, az államháztartásrólszóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szólótörvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm.rendelet, valamint a honvédelmi szervezetek mûködésé-nek az államháztartás mûködési rendjétõl eltérõ szabályai-ról szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet elõírásaira –a következõ

utasítást

adom ki:

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 405

Page 6: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

I. FEJEZETÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. §

Ezen utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra(a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a további-akban: miniszter) irányítása alá tartozó központi hivata-lokra, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szer-vezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a to-vábbiakban: KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alátartozó köznevelési intézményre, valamint a Magyar Hon-védség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a to-vábbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. §

Ezen utasítás alkalmazásában kötelezettségek és köve-telések alatt az államháztartás számvitelérõl szóló 4/2013.(I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) alapjánaz ilyen jogcímen a fõkönyvi könyvelésben, a pénzügyi, il-letve költségvetési számvitelben nyilvántartásba vett elõ-irányzatok felhasználására, bevételek elõírására vonatko-zó könyvviteli bejegyzéseket kell érteni, függetlenül azokvégleges vagy nem végleges jellegétõl.

3. §

Ezen utasítás alkalmazásában:1. elõirányzat feletti rendelkezési jogosultsággal bíró

honvédelmi szervezet: az elõirányzat-keretek tervezését,az elõirányzatok felhasználásának irányítását, a költségvi-selõ szervezetek beszámoltatását és az összesített költség-elszámolást végzõ honvédelmi szervezet,

2. eszközök: a 8. pont szerinti készletek és a 15. pontszerinti tárgyi eszközök összessége,

3. életciklus: az az idõtartam, ameddig – rendeltetéssze-rû használat mellett – az eszköz használható, függetlenüla számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban:Sztv.) alapján meghatározott könyv szerinti értéktõl,

4. hadfelszerelés: a honvédelmi szervezetek tevékeny-ségéhez szükséges valamennyi eszköz, amelyet az ipar ésa kereskedelem katonai célokra gyárt, illetve szállít, éspolgári kereskedelmi forgalomba nem, vagy csak különengedéllyel kerülhet, továbbá beszerzését külön jogsza-bály szabályozza,

5. infrastrukturális gazdálkodás: a HM fejezet központigazdálkodása részeként a HM vagyonkezelésében lévõ in-gatlanállomány építés-beruházás útján történõ bõvítésé-vel, üzemeltetésével, fenntartásával, mûködtetésével, õr-zésével, felújításával összefüggõ, valamint az ingatlanoküzemeltetésével összefüggõ környezet- és természetvédel-mi feladatok ellátása, ide nem értve a hadiutak, az Sztv.szerinti egyéb építmények, valamint az ingó vagyoni ele-

mek – így különösen kiképzéstechnikai létesítmények, hír-adó- és informatikai rendszerek, üzemanyag-tárolók – te-lepítésével, fenntartásával, karbantartásával, fejlesztésé-vel, nyilvántartásával kapcsolatos tevékenységet,

6. intézményi gazdálkodás: a honvédelmi szervezet szá-mára jóváhagyott intézményi, központi és fejezeti kezelé-sû elõirányzatokkal, valamint a rendelkezésére bocsátotteszközökkel, humán erõforrással (a továbbiakban együtt:erõforrás) történõ – a honvédelmi szervezet vezetõje egy-személyi felelõsségével történõ – gazdálkodás,

7. keretgazda szervezet: a 16. § (2) bekezdése szerintieljárásrend mellékletében felsorolt honvédelmi szervezetvagy HM szerv, mely végzi a keretgazdai jogkörébe utaltköltségvetési elõirányzatokkal kapcsolatos feladatokat,így különösen az elõirányzatok felhasználásának irányítá-sát, a költségviselõ honvédelmi szervezetek beszámoltatá-sát, valamint a felügyeletet gyakorló honvédelmi szervezetfelé történõ szakmai beszámolást és nagybani költségel-számolást,

8. készlet: az Áhsz. 12. § (3)–(9) bekezdése szerinti vá-sárolt készlet, befejezetlen termelés, félkész termék éskésztermék,

9. központi ellátás: a honvédelmi szervezetek szükség-leteinek központi ellátó szervezet által, természetben tör-ténõ biztosítása,

10. központi ellátó szervezet: az az 1. melléklet szerintihonvédelmi szervezet, amely végzi a központi ellátásbavont hadfelszerelésekkel és tárgyi eszközökkel, szolgálta-tásokkal kapcsolatos nyilvántartási, tárolási, állagmegóvá-si, elosztási, beüzemelési és ellenõrzési tevékenységet,

11. központi költségvetés: a honvédelmi szervezetek ki-emelt feladataihoz, illetve a központi ellátásba vont kész-letek, tárgyi eszközök beszerzéséhez és szolgáltatásokmegrendeléséhez kapcsolódó kiadási és bevételi elõirány-zatok összessége,

12. logisztikai gazdálkodás: a honvédelmi szervezet fel-adatainak végrehajtásához szükséges, a 2. melléklet sze-rinti anyagnemekhez tartozó – ide nem értve a 99 anyagne-met – eszközök és szolgáltatások tervezését, beszerzését,kutatás-fejlesztését (a továbbiakban: K+F), rendszeresíté-sét, üzemben tartását, analitikus nyilvántartási rendszeré-nek kialakítását, nyilvántartását, készletezését, tárolását,leltározását, kezelését, felhasználását, kategorizálását,rendszerbõl történõ kivonását, selejtezését, a kiselejtezetteszközök hasznosítását, megsemmisítését, a veszélyesanyagok kezelését, ellenõrzését, a kapcsolódó szabályo-zók kidolgozását, valamint a felhasználásról történõ elszá-molást magába foglaló tevékenységek összessége, melymagában foglalja a logisztikai gazdasági mûveletek, folya-matok megtervezését, végrehajtását, a fõkönyvi nyilván-tartások megalapozása érdekében vezetett analitikus nyil-vántartások vezetését – ideértve az elõirányzatoknak, a kö-veteléseknek, valamint a kötelezettségvállalásoknak a fõ-könyvi nyilvántartásokban nem szereplõ további részlete-zõ nyilvántartásait is –, valamint a gazdasági eseményekösszességének elszámolását és a beszámolást,

406 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 7: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

13. rendeltetésszerû használat: a hadfelszerelés gyártóidokumentációjában feltüntetett, a gyártó által tervezettcélnak, valamint a rendszeresítésért és az üzemeltetésértfelelõs honvédelmi szervezetek által normával, normatívá-val, illetve tájékoztatóban meghatározott üzemeltetésimódnak megfelelõ használat, üzemeltetés,

14. Tárca Védelmi Tervezõ Rendszer: a honvédelmi tár-ca védelmi tervezõ rendszere felsõ szintû tervezési szabá-lyainak alkalmazásáról szóló 98/2009. (XII. 11.) HM uta-sítás (a továbbiakban: tervezési HM utasítás) 3. § (1) be-kezdése szerinti tervezõ rendszer,

15. tárgyi eszközök: gépek, berendezések, felszerelések,jármûvek, melyek tartósan – közvetlenül vagy közvetet-ten – szolgálják a honvédelmi szervezet tevékenységét,

16. utaltsági rend: a honvédelmi szervezetek feladatai-nak végrehajtásához szükséges infrastruktúra, eszközök,a pénzügyi és pénzügyi-számviteli, valamint egyéb szol-gáltatások biztosítása érdekében az ellátást végzõ, azaz el-látó és az utalt, azaz ellátott honvédelmi szervezetek kö-zött gazdaságossági, célszerûségi szempontok alapján ki-alakított kapcsolatrendszer,

17. vagyongazdálkodás: az ingó és ingatlan vagyontár-gyak vagyonkezelõi jogának a HM javára történõ meg-szerzésével és megszüntetésével, a HM vagyonkezelésé-ben lévõ ingatlanok és ingóságok használatával, hasznosí-tásával, értékének megõrzésével és gyarapításával, vala-mint nyilvántartásával kapcsolatos tevékenységek összes-sége,

18. veszélyes anyag: a kémiai biztonságról szóló 2000.évi XXV. törvény 3–5. §-a alá tartozó anyag,

19. 1+2 éves szakmai és költségvetési terv: a költségve-tési évet követõ három évre vonatkozóan, fejezetszinten– az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény(a továbbiakban: Áht.) 29. §-ában, továbbá az államháztar-tásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)33/B. §-ában foglaltaknak megfelelõen – összeállítotttervdokumentáció.

II. FEJEZETA GAZDÁLKODÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

4. §

A HM védelemgazdaságért felelõs helyettes államtitkár(a továbbiakban: HM VGHÁT) a honvédelemrõl és a Ma-gyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben be-vezethetõ intézkedésekrõl szóló 2011. évi CXIII. törvényegyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011.(XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 8. § (3) be-kezdése szerinti szakmai irányítási feladat- és hatáskörét

a) a gazdálkodással összefüggõ általános szabályozásitevékenység, valamint az erõforrás- és költségvetés-terve-zési, költségvetés-gazdálkodási és beszerzési folyamatokfelügyeletével és koordinálásával összefüggõen a HM

Gazdasági Tervezési és Szabályozási Fõosztály (a továb-biakban: HM GTSZF) fõosztályvezetõje,

b) a vagyongazdálkodással, vagyonnyilvántartással ésa HM tulajdonosi joggyakorlása alatt lévõ társasági része-sedésekkel kapcsolatos feladatok, folyamatok szabályozá-sával és felügyeletével összefüggõen a HM Vagyonfel-ügyeleti Fõosztály (a továbbiakban: HM VFF) fõosztály-vezetõje és

c) az MH logisztikai gazdálkodási tevékenységévelösszefüggõen szakmai felettesként a Honvéd VezérkarLogisztikai Csoportfõnökség (a továbbiakban: HVKLOGCSF) csoportfõnökeútján gyakorolja.

5. §

(1) A gazdálkodás célja a rendelkezésre álló erõforrásokgazdaságos, hatékony felhasználásával a honvédelmi fel-adatok végrehajtásának, valamint a védelmi képességekszinten tartásának és fejlesztésének biztosítása.

(2) A gazdálkodás során biztosítani kell, hogy a honvé-delmi szervezetek

a) rendeltetésszerû feladataikat a haderõfejlesztéssel,valamint a haderõ mûködtetésével és fenntartásával kap-csolatos felsõszintû követelményeknek megfelelõen old-ják meg,

b) képesek legyenek megvalósítani a rendelkezésükrebocsátott erõforrások és költségvetési elõirányzatok terv-szerû felhasználását, az objektumok üzemeltetését, a had-felszerelés használatát, karbantartását és javítását, rendel-tetésszerû használatra alkalmas állapotban tartását, a meg-határozott készletszintek fenntartását, továbbá

c) személyi állománya a megfelelõ összetételben,a szükséges képzettséggel és készséggel, a számára rend-szeresített hadfelszereléssel, az elõírt idõben és helyena feladatok végrehajtására rendelkezésre álljon.

(3) A gazdasági döntéseknél a felhasználandó elõirány-zatokat, a humán erõforráshoz kapcsolódó költségeket,az eszközök és szolgáltatások igénybevételét, valaminta felhasználásra tervezett tárgyi eszközök értékcsökkené-sét is számításba kell venni.

(4) A honvédelmi szervezetek a költségvetés végrehaj-tása során a kormányzati funkciók és szakfeladatok beso-rolását a honvédelmi szervezetek alapításáról, tevékenysé-gérõl és szabályzatairól szóló HM utasításban foglaltakrafigyelemmel, a HM fejezet egységes számviteli politikájá-ról és számlarendjérõl szóló 4/2012. (HK 5.) HM VGHÁTszakutasításban (a továbbiakban: Számviteli Politika) elõ-írtak szerint alkalmazzák.

6. §

(1) A HM fejezetnél a gazdálkodás intézményi, köz-ponti és fejezeti szinten valósul meg.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 407

Page 8: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(2) A gazdálkodás és az ellátás egyes intézményi felada-tai a honvédelmi szervezetek mûködésének az államháztar-tás mûködési rendjétõl eltérõ szabályairól szóló 346/2009.(XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)2. § (4) bekezdésében meghatározott tárgykörökben köz-ponti gazdálkodás és ellátás keretében valósulnak meg.

(3) A fejezeti kezelésû elõirányzatokkal való gazdálko-dás szabályait a fejezeti kezelésû elõirányzatok kezelésé-nek és felhasználásának szabályairól szóló HM rendelet,valamint a fejezeti kezelésû elõirányzatokkal történõ gaz-dálkodás szabályairól és a költségvetési támogatások biz-tosításának egyes kérdéseirõl szóló HM utasítás (a továb-biakban: fejezeti kezelésû elõirányzatokról szóló HM uta-sítás) tartalmazza, melyeket a honvédelmi szervezeteka jelen utasításban foglaltakkal együttesen alkalmaznak.

7. §

A honvédelmi szervezetek részére feladataik végrehaj-tásához a központi gazdálkodás és a központi ellátás köré-be tartozó eszközök és szolgáltatások normák és normatí-vák alapján meghatározott keretek terhére térítésmente-sen, természetben kerülnek biztosításra.

8. §

(1) A tárgyévben a rendelkezésre álló erõforrások ésköltségvetési elõirányzatok alapján elrendelhetõ

a) a HM fejezet hosszú és rövid távú terveiben jóváha-gyottól eltérõ feladatváltozatok végrehajtása,

b) egyes feladatoknak a tárgyévi tervekbõl való törlésevagy

c) új feladat végrehajtása, a szükséges elõirányzat bizto-sítása mellett.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt intézkedéseket a tervetjóváhagyó vagy az általa kijelölt vezetõ rendelheti el.

(3) A gazdálkodás során a honvédelmi szervezet vezetõ-je a tervet jóváhagyó felé szolgálati úton, indokolással alá-támasztva kezdeményezheti az egyes feladatoknak a ter-vekben jóváhagyottól eltérõ változatának végrehajtását, il-letve törlését.

9. §

(1) A honvédelmi szervezetek gazdálkodásuk soránpénzbeli vagy természetbeni támogatást, illetve ajándékot– a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és az MH Egész-ségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK) kivételével –csak a miniszter engedélyével fogadhatnak el.

(2) A honvédelmi szervezetek a részükre felajánlott ésa miniszter által az (1) bekezdés szerint engedélyezettajándékról vagy támogatásról az adományozóval ajándé-kozási vagy támogatási szerzõdést kötnek. Természetbeni

támogatás esetén a szerzõdés tartalmazza annak piaci érté-két is, mely nem lehet „0” Ft.

(3) A támogatásként átvett eszközt a honvédelmi szer-vezet a támogatási szerzõdésben feltüntetett értéken veszinyilvántartásba.

10. §

(1) Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) különbözõalapjaitól pályázati úton kapott támogatásokat és azok fel-használását a honvédelmi szervezetek elkülönítetten tart-ják nyilván.

(2) Az elkülönített nyilvántartás történhet a pályázat, il-letve az odaítélt támogatás felhasználására kötött szerzõ-désben foglaltak alapján, a kedvezményezett honvédelmiszervezet (a továbbiakban: kedvezményezett) kezdemé-nyezésére a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiak-ban: HM VGH) által az elõirányzat-felhasználási keret-számlához kapcsolódóan, az európai uniós programokhozprojektenként nyitott célelszámolási forintszámlán, vagyha a külön számla nyitására vonatkozó elõírás a szerzõdés-ben nem kerül kikötésre, a kedvezményezett fõkönyvikönyvelésében elkülönítési céllal létrehozott azonosító– címrendkód vagy projektkód – segítségével.

(3) A kedvezményezett az EU alapjaitól kapott támoga-tásról és annak felhasználásáról a költségvetési beszámo-lásra vonatkozó szakutasítások alapján külön adatszolgál-tatást készít.

(4) A kedvezményezettnek a kapott támogatással köz-vetlenül a támogató felé, a szerzõdésben meghatározotthatáridõig számol el. A költségvetési beszámolóhoz meg-küldött adatszolgáltatásban szereplõ adatoknak meg kellegyezniük a támogató felé megküldött elszámolásban sze-replõ adatokkal.

(5) Az EU alapjai által kiírt – önrészt is igénylõ – pályá-zatok esetében a pályázó honvédelmi szervezetek a jóvá-hagyott költségvetésük terhére, feladataik átrendezésévelbiztosítják a pályázathoz szükséges önrészt.

III. FEJEZETA HONVÉDELMI SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

1. A honvédelmi szervezetek létrehozása,tevékenysége és megszüntetése

11. §

(1) A honvédelmi szervezetek létrehozására, tevékeny-ségére, átalakítására, megszüntetésére, valamint az Áht.10. § (5) bekezdése szerinti szabályzataira a honvédelmiszervezetek alapításáról, tevékenységérõl és szabályzatai-ról szóló HM utasítás (a továbbiakban: alapítási HM utasí-tás) alkalmazandó.

408 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 9: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(2) Ha a honvédelmi szervezet alapító okiratában az ala-pító rendszeres vállalkozási tevékenység végzését engedé-lyezi – függetlenül a tevékenység végzésének ténylegesmegtörténtétõl –, annak körét a honvédelmi szervezet szer-vezeti és mûködési szabályzata határozza meg. Emelletta honvédelmi szervezet a honvédelmi szervezetek szakmaialapfeladatai ellátását elõsegítõ tevékenységek szabályai-ról, valamint a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatosegyes kérdésekrõl szóló HM utasítás szerinti szabályza-tokkal is rendelkezik.

2. Az intézményi gazdálkodáshoz kapcsolódóvezetõi jog- és hatáskörök

12. §

(1) Az intézményi gazdálkodás vezetése vezetõi, pa-rancsnoki feladat, amely az egyszemélyi vezetõ felelõssé-ge mellett a gazdasági vezetõ, a Korm. rendelet 8. § (1) be-kezdése szerinti esetekben pedig a Korm. rendelet 8. §(2) bekezdése szerinti logisztikai vezetõ és pénzügyi gaz-dasági vezetõ útján valósul meg.

(2) Azon honvédelmi szervezeteknél, melyeknéla Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a gazdaságivezetõi funkciók megosztásra kerülnek,

a) a logisztikai vezetõ és pénzügyi gazdasági vezetõ te-vékenységük során együttmûködnek, vitás esetben tájé-koztatják a szolgálati és a szakmai elöljárót, valamint a hi-vatali felettest,

b) a gazdasági vezetõ részére az Ávr. 12. § (1) és (2) be-kezdésében meghatározott szakképesítési és nyilvántartásikövetelmény a pénzügyi és számviteli szervezeti egységvezetõjével szemben érvényesítendõ, és

c) ha az Sztv. 151. § (1) és (2) bekezdésében meghatáro-zott könyvviteli szolgáltatásokat a HM VGH külön szerve-zeti egysége végzi, e szervezeti egység vezetõjének is ren-delkeznie kell az Ávr. 12. § (1) bekezdése szerinti számvi-teli képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosító enge-déllyel.

(3) A honvédelmi szervezet vezetõjének feladatszabásaalapján a logisztikai vezetõ felelõs

a) a központi ellátás rendszerébõl a szervezete részére biz-tosított és az intézményi költségvetési elõirányzatai terhérebeszerzett erõforrások gazdaságos, hatékony felhasználásárairányuló tevékenységek megtervezéséért, szervezéséért, irá-nyításáért és szakmai ellenõrzéséért, valamint az azokkalkapcsolatos beszámolási feladatok végrehajtásáért,

b) a beszerzési eljárások elõirányzat-fedezete idõbenirendelkezésre állásának a honvédelmi szervezetek szám-láiról, finanszírozásáról és a pénzkezelési szabályokrólszóló HM utasítás szerinti kezdeményezéséért,

c) az Áhsz. 14. melléklete szerinti részletezõ nyilvántar-tások közül

ca) a Számviteli Politikában meghatározottak alapjánaz elõirányzatok nyilvántartása vonatkozásában az I. pont,

a kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségekesetében a II. pont 4. alpontja és

cb) az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a készle-tek vonatkozásában a VI., VII. és X. pontszerinti logisztikai nyilvántartások vezetéséért.

(4) A pénzügyi gazdasági vezetõ felelõs az Ávr. 9. §(1) bekezdés a) pontja szerinti feladatok végrehajtásáért.A pénzügyi gazdasági vezetõ által vezetett szervezeti egy-ség feladatait, valamint a pénzügyi és számviteli ellátásravonatkozó, a Korm. rendelet 5. §-a szerinti munkamegosz-tás és felelõsségvállalás rendjét a 45–47. § tartalmazza.

(5) A honvédelmi szervezet vezetõjének alapvetõ intéz-ményi gazdálkodási feladatkörébe tartozik

a) a gazdálkodás követelményeinek, aktuális célkitûzése-inek – a rendelkezésre álló erõforrások figyelembevételévelés költségvetési kereteken belül történõ – meghatározása,

b) a honvédelmi szervezet feladatai ellátásához szüksé-ges erõforrások és költségvetési igények felmérése,

c) az erõforrástervek, valamint a költségvetési javasla-tok elkészítése,

d) a rendelkezésére álló erõforrások, valamint a jóváha-gyott költségvetési elõirányzatok szabályozók szerintigazdaságos, hatékony és eredményes felhasználására irá-nyuló intézkedések kiadása és azok végrehajtásának ellen-õrzése,

e) a költségvetési elõirányzat-átcsoportosítási jogkörgyakorlása, továbbá a javaslattétel a hatáskörét meghaladóátcsoportosításra,

f) az intézményi gazdálkodáshoz kapcsolódó, a 3. mel-lékletben felsorolt belsõ szabályozók kiadása,

g) a gazdálkodásról szóló költségvetési zárszámadáshozkapcsolódó adatszolgáltatás jóváhagyásra történõ felter-jesztése,

h) az együttmûködés az ellátó, illetve az ellátott honvé-delmi szervezetek vezetõivel,

i) az eszközök és források év végi értékelése, a behajtha-tatlan követelések minõsítése és

j) a selejtezés, leltározás végrehajtásának elrendelése.(6) A honvédelmi szervezet vezetõje felelõsa) a honvédelmi szervezet tevékenységi körébe tartozó

gazdálkodási feladatok jogszabályokban és egyéb szabá-lyozókban meghatározott követelmények szerinti teljesí-téséért,

b) a honvédelmi szervezet rendelkezésére bocsátott va-gyon rendeltetésszerû használatáért és belsõ szabályozókszerinti nyilvántartásának megszervezéséért,

c) a gazdálkodás jogszabályokban és a jelen utasításbanmeghatározott elveinek érvényesítéséért,

d) a honvédelmi szervezet személyi állományának jog-szabályban meghatározott ellátásáért,

e) a rendelkezésre álló erõforrások figyelembevételévela kereten belüli költségvetés tervezéséért,

f) a költségvetés végrehajtásával és a beszámolássalkapcsolatos feladatok teljesítéséért, a beszámoló tartal-máért, megfelelõségéért,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 409

Page 10: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

g) a hatáskörébe tartozó számviteli, adatszolgáltatásifeladatok végrehajtásáért,

h) az ellenõrzés által feltárt hiányosságok megszünteté-séért és

i) a gazdálkodás során szerzett tapasztalatok felhaszná-lásáért.

13. §

(1) A honvédelmi szervezet vezetõje a honvédelmi szer-vezet gazdálkodási tevékenységének szabályozásáraaz alapítási HM utasítás elõírásai alapján gazdálkodási in-tézkedéseket ad ki. A gazdálkodási intézkedések tartalmielemeit a 4. melléklet határozza meg.

(2) A gazdálkodási feladatok végrehajtásának értékelé-sét a vezetõk évente az egyes vezetési szintenként végre-hajtott vezetõi értekezleten, egység, önálló alegység szin-ten ismertetik.

IV. FEJEZETA GAZDÁLKODÁS FOLYAMATA

3. Erõforrás-tervezés

14. §

(1) Az erõforrás-tervezés célja, hogy a katonai képessé-gek fejlesztéséhez, fenntartásához, alkalmazásához ésesetleges felszámolásához szükséges erõforrás-szükségle-teket megállapítsa, valamint a feladatokhoz erõforrás hoz-zárendelésével biztosítsa azok végrehajthatóságát, az erõ-források felhasználásának átláthatóságát és elszámoltatha-tóságát.

(2) A Tárca Védelmi Tervezõ Rendszere Erõforrás- ésKöltségtervezõ Alrendszerében az erõforrás-tervezési fel-adatok a tervezési HM utasításban meghatározott együtt-mûködési rendben és határidõk betartásával kerülnek vég-rehajtásra.

(3) A kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012.(III. 12.) Korm. rendelet alapján kiadásra kerülõ szabályo-zók határozzák meg a nevesített stratégiai tervdokumentu-mok – így különösen a miniszteri program, a szakpolitikaistratégia és a szakpolitikai program – összeállításáhozkapcsolódó erõforrás-tervezési feladatokat.

4. Az 1+2 éves szakmai és költségvetési terv

15. §

(1) Az Áht. 29. § (2) bekezdése és az Ávr. 33/B. §-a sze-rinti adatszolgáltatások összeállítása és azoknak a minisz-teri jóváhagyást követõen az államháztartásért felelõs mi-

niszter által vezetett minisztérium részére történõ megkül-dése a HM GTSZF feladata. A feladat végrehajtásáhoza HM GTSZF a tervezésben érintett honvédelmi szerveze-tektõl adatszolgáltatást kérhet.

(2) Az 1+2 éves szakmai és költségvetési tervet a HMGTSZF a 14. § (2) és (3) bekezdése alapján kidolgozásrakerülõ szakpolitikai program iránymutatása alapján állítjaössze.

5. Az éves költségvetési javaslat

16. §

(1) A HM GTSZF a költségvetési javaslatot az Áht.29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoknak megfelelõen,valamint az Áht. 13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakfigyelembevételével állítja össze. A tervezés alapjátaz 1+2 éves szakmai és költségvetési terv képezi.

(2) A HM fejezet költségvetési javaslatának összeállítá-sához szükséges adatszolgáltatás rendjét tartalmazó eljá-rásrendet – az Áht. 13. § (1) bekezdése szerint az államház-tartásért felelõs miniszter által meghatározott tervezési el-járásrend figyelembevételével – a HM GTSZF készíti el,és a miniszter aláírását követõen gondoskodik annak ki-adásáról.

(3) A költségvetési javaslat összeállítása soránaz 1+2 éves szakmai és költségvetési terv mellett

a) a HM GTSZF által az Áht. 13. § (1) bekezdése alap-ján kiadásra kerülõ keretszámok,

b) a honvédelmi szervezetek által a tervezési idõszakranyilvántartott kötelezettség- és követelésállomány, vala-mint

c) a munkaköri jegyzékekrõl, az állománytáblákról ésa létszámgazdálkodásról szóló HM utasítás alapján meg-határozott költségvetési létszámkerül figyelembevételre.

(4) A HM GTSZF a költségvetés tervezési folyamatá-ban – a miniszter eseti megbízása alapján – képviseli a HMfejezetet a szakmailag érintett országgyûlési, kormányzatiés egyéb szervezeteknél, valamint más fejezeteknél.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott eljárásrend szerinta honvédelmi szervezetek által nyújtott adatszolgáltatásokalapján a HM GTSZF összeállítja a HM fejezet költségve-tési javaslatát, és azt a miniszter jóváhagyását követõenmegküldi az államháztartásért felelõs miniszter által veze-tett minisztérium részére.

17. §

A HM GTSZF a HM fejezet elõzetes kincstári költség-vetése összeállítása érdekében tájékoztatja a HM VGH-ta HM fejezet költségvetésérõl.

410 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 11: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. A kincstári költségvetésés az elemi költségvetési javaslatok

18. §

A HM VGHa) elkészíti a HM fejezet kincstári költségvetését, és azt

a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részé-re megküldi,

b) összeállítja az intézményi és központi, valamint feje-zeti kezelésû elõirányzatok elemi költségvetési javaslatai-nak elkészítésére vonatkozó feladatokat és követelménye-ket tartalmazó eljárásrendet, valamint a 17. § szerinti adat-szolgáltatás alapján az elemi költségvetési tervezési kere-tek tervezetét – ideértve az engedélyezett költségvetési lét-szám-elõirányzatokat is –, és azokat a miniszter jóváha-gyását követõen kiadja a tervezésben érintett honvédelmiszervezetetek részére,

c) végrehajtja az intézményi és központi elemi költség-vetési javaslatok számszaki és szakmai felülvizsgálatát ésazokat cím-, alcím-szintû, valamint a b) pont szerinti eljá-rásrendben meghatározott részletezettséggel felterjesztijóváhagyásra a miniszter, illetve a jóváhagyási jogkörrelrendelkezõ vezetõk részére, és egyidejûleg tájékoztatásulmegküldi a HM GTSZF részére, valamint

d) az intézményi és központi költségvetési javaslatokjóváhagyását követõen

da) összeállítja a HM fejezet elemi költségvetését, és azta Kincstár részére megküldi, és

db) az intézményi és központi részköltségvetéseket,költségvetéseket a miniszter felhatalmazása alapján a hon-védelmi szervezetek részére legkésõbb a tárgyév március31-ig visszaigazolja.

19. §

A fejezeti kezelésû elõirányzatok elemi költségvetésé-nek összeállítása és jóváhagyása, továbbá az elõirányza-tokkal történõ gazdálkodás és beszámolás az Áht. 28. §(1) bekezdése alapján a fejezeti kezelésû HM utasításbanmeghatározottak szerint, a 18. § b) pontja szerinti eljárás-rendben meghatározott szabályok és követelmények fi-gyelembevételével történik.

7. A költségvetés végrehajtása

20. §

(1) A jóváhagyott elõirányzatokból a miniszter ésa Honvéd Vezérkar Fõnöke (a továbbiakban: HVKF) ré-szére költségvetési mûködési célú támogatás forrással ki-adási tartalék-elõirányzat (a továbbiakban: tartalék) kerülmegállapításra.

(2) A miniszteri és a HVKF tartalékot a HM GTSZFkezeli.

(3) A jóváhagyott tartalék-elõirányzatokról és a felhasz-nálás alakulásáról a HM GTSZF nyilvántartást vezet,mely alapján szükség esetén tájékoztatja a minisztert ésa HVKF-et a beérkezett igényekrõl és tartalékának alaku-lásáról.

(4) A Miniszteri Titkárságra, illetve a HVK LOGCSF-rebeérkezõ igényeket a titkárságvezetõ, illetve a csoportfõ-nök felülvizsgálja, és egyetértése esetén továbbítja a HMGTSZF részére.

(5) A HM GTSZFa) a HM VGH-val és a HVKF tartalék esetében a HVK

LOGCSF-fel együttmûködve felülvizsgálja a pótelõirány-zat-igényt, és javaslatot terjeszt fel a miniszter, illetvea HVKF részére,

b) a tárgyév október 31-ig beérkezett igényekrõla tárgyévre vonatkozó utolsó javaslatot november 15-igterjeszti fel a miniszter, valamint a HVKF részére, amelytartalmazza az addig fel nem használt elõirányzat átcso-portosítására vonatkozó javaslatot is, és

c) a miniszter, illetve a HVKF döntésérõl tájékoztatjaaz igényt beküldõ honvédelmi szervezet vezetõjét ésa HM VGH-t a szükséges elõirányzat-átcsoportosításokvégrehajtása érdekében.

21. §

(1) A HM GTSZF összeállítja és jóváhagyásra felter-jeszti a miniszter részére a HM fejezet Éves BeszerzésiTervét (a továbbiakban: ÉBT), majd a jóváhagyást követõ-en kiadja azt az érintett szervezetek részére. Az ÉBTösszeállításának rendjét a honvédelmi szervezetek beszer-zéseinek eljárási rendjérõl szóló HM utasítást (a további-akban: beszerzési HM utasítás), határidejét az ennek tár-gyában évente kiadásra kerülõ eljárásrend szabályozza.

(2) A HM fejezet beszerzési eljárásai végrehajtásáraa honvédelmi szervezetek a beszerzési HM utasítást alkal-mazzák.

22. §

(1) A költségvetési gazdálkodás sorána) az intézményi költségvetésekben jóváhagyott költ-

ségvetési elõirányzatokkal a honvédelmi szervezet veze-tõje és

b) a központi költségvetésekben jóváhagyott költségve-tési elõirányzatokkal az elõirányzattal rendelkezõ honvé-delmi szervezet vezetõje – a rendelkezési jogosultsággalérintett elõirányzatok vonatkozásában az elõirányzat felettrendelkezési jogosultsággal bíró honvédelmi szervezet ve-zetõjének szakmai irányításával –gazdálkodik.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 411

Page 12: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(2) A költségvetési gazdálkodás keretében a honvédel-mi szervezet vezetõje

a) a honvédelmi szervezet intézményi és központi költ-ségvetési elõirányzatai terhére kötelezettséget vállal,

b) a honvédelmi szervezet bevételeit az intézményi be-vételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HM utasításbanmeghatározottak szerint kezeli, és

c) évközi feladat- vagy szervezeti és létszámváltozásesetén elõirányzat-módosítást kezdeményez.

23. §

(1) Év közben elõirányzat-átcsoportosítás vagy elõ-irányzat-módosítás a honvédelmi szervezetek saját hatás-körû elõirányzat-átcsoportosításának rendjérõl szóló HMutasításban meghatározottak szerint hajtható végre.

(2) A központi gazdálkodást érintõ dologi és felhalmo-zási jellegû évközi elõirányzat-módosítások kezdeménye-zésekor az elõirányzat-módosítást kezdeményezõ honvé-delmi szervezet egyidejûleg felterjeszti az elmaradt feladatvagy a többletfeladat tartalmát.

(3) Az Áht. 33. § (4) bekezdés b) pontja szerinti – meg-állapodáson alapuló – elõirányzat-átcsoportosításokata HM GTSZF koordinálja. Az elõirányzat-átcsoportosításta honvédelmi szervezet a HM GTSZF útján kezdeménye-zi. A HM VGH az elõirányzat-átcsoportosítási javaslatotellenjegyzi, és a megállapodás aláírását, valamint a kor-mányhatározat közzétételét követõen a Kincstár felé intéz-kedik az elõirányzat-átcsoportosítással kapcsolatos fel-adatok végrehajtására.

(4) Az elõirányzat-átcsoportosításta) 250 millió forintig a HM VGHÁT,b) 250 millió forint felett a HM közigazgatási államtit-

kár (a továbbiakban: HM KÁT) engedélyezi.(5) Az elõirányzat-módosítások, valamint elõirány-

zat-átcsoportosítások kincstári bejelentését a HM VGHvégzi.

(6) A fejezet kiadási fõösszegét érintõ kormány-elõter-jesztéseket és jogszabálytervezeteket a kidolgozó a HMGTSZF bevonásával állítja össze.

24. §

(1) A jóváhagyott költségvetési elõirányzatok felhasz-nálásához kapcsolódó költségvetési gazdálkodási felada-tok idõrendi sorrendben a következõk:

a) kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése, amelypénzügyi szakmai feladat,

b) kötelezettségvállalás, amely vezetõi feladat,c) a számla beérkezés utáni felülvizsgálata, ellenõrzése,

amely szakági feladat,d) a teljesítés igazolása, amely szakági feladat,e) számla, számfejtési okmány, egyéb számviteli bi-

zonylatok Ávr. 58. §-a szerinti pénzügyi szakmai ellenõr-

zése, elõirányzat-fedezeti vizsgálata, kezelése, érvényesí-tése, amely pénzügyi szakmai feladat,

f) utalványozás, amely vezetõi feladat ésg) kifizetés, átutalás, amely pénzügyi szakmai feladat.(2) A kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésére

a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésérõl és be-jelentésének rendjérõl szóló HM utasítás (a továbbiakban:ellenjegyzési HM utasítás) alkalmazandó.

25. §

(1) A Kincstár által a HM fejezet címei és alcímei részé-re havonta megnyitott költségvetési elõirányzat-felhasz-nálási kereteket, valamint az Egészségbiztosítási Alapbólfolyósított támogatásértékû bevételeket – a likviditási ésfinanszírozási tervek alapján történõ igénylések figyelem-bevételével – a HM VGH megosztja a központi illetmény-számfejtésben és az intézményi hatáskörben felhasználha-tó elõirányzatok között, és az intézményi hatáskörben fel-használható elõirányzat-felhasználási kereteket a honvé-delmi szervezetek részére kiutalja.

(2) Az intézményi számlavezetést és pénzkezelésta honvédelmi szervezetek a honvédelmi szervezetek szám-láiról, finanszírozásáról és a pénzkezelési szabályokrólszóló HM utasítás, valamint a kincstári számlakezelés éspénzforgalom rendjérõl szóló HM KÁT szakutasítás sze-rint végzik.

8. Költségvetési beszámolás

26. §

Az intézményi költségvetéssel rendelkezõ honvédelmiszervezetek intézményi költségvetési beszámolójuk elké-szítését, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatásu-kat és egyéb könyvvezetéssel kapcsolatos adatszolgáltatá-si kötelezettségeik teljesítését a Korm. rendelet, a 45. §(2) bekezdés i)–k) pontja és a HM VGHÁT által kiadásrakerülõ szakutasítás szerint végzik.

V. FEJEZETA KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁS

EGYES RÉSZTERÜLETEINEK SZABÁLYAI

9. Humán erõforrás képzése

27. §

(1) A katonai állomány humán erõforrás központi kép-zési kiadásait a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfõ-nökség, a kormánytisztviselõk humán erõforrás központiképzési kiadásait a HM Közigazgatási Államtitkári Titkár-ság, Közszolgálati Iroda tervezi.

412 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 13: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(2) A humán erõforrás központi képzés éves kiadásaimegállapításának alapja a HM adott évre vonatkozó hazaiés külföldi beiskolázási terve.

(3) A honvédelmi szervezetek az intézményi képzési ki-adásaikat – a közjogi szervezetszabályozó eszközökbenmeghatározott elõírások és a megadott igények alapján,a személyügyi szerv által elkészített beiskolázási tervnekmegfelelõen – az adott honvédelmi szervezet intézményiköltségvetésében tervezik.

10. Vagyongazdálkodás

28. §

Az ingatlanvagyonnal való gazdálkodás körében a hon-védelmi szervezetek

a) az állami tulajdonú, HM vagyonkezelésû ingatlanok-kal való gazdálkodás, továbbá az ingatlanok hasznosításaés nyilvántartása, valamint a vagyonkezelõ képviselõi fel-adatok ellátása vonatkozásában a Magyar Nemzeti Va-gyonkezelõ Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.) megkö-tött vagyonkezelési szerzõdés ingatlanvagyonra vonatko-zó rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló HM utasítás ésaz ingatlanok nyilvántartásának rendjérõl szóló HMKÁT–HVKF együttes intézkedés,

b) a Magyar Állam tulajdonában és a HM vagyonkeze-lésében lévõ, honvédelmi célra feleslegessé vált ingatla-nok értékesítésének és az értékesítésre nem tervezett feles-leges ingatlanok vagyonkezelõi jogának vagyonkezelésrejogosult más szervek részére történõ átadása, valaminta tulajdonjog ingyenes átruházása elõkészítésének rendjé-rõl szóló HM utasítás,

c) a HM rendelkezésû lakásokkal és lakóépülethez tar-tozó nem lakáscélú helyiségekkel, való gazdálkodás vo-natkozásában a HM által nyújtott lakhatási támogatásokrólszóló HM rendelet és a HM által nyújtott lakhatási támoga-tásokkal összefüggõ feladatok ellátásáról szóló HM utasí-tás és

d) a HM rendelkezésû lakások és lakóépülethez tartozónem lakáscélú helyiségek elidegenítésére a HM rendelke-zése alatt lévõ lakások és nem lakáscélú helyiségek elide-genítésének feltételeirõl szóló HM rendeletalkalmazandó.

29. §

(1) A HM vagyonkezelésében lévõ ingóságok hasznosí-tására, elidegenítésére, átadás-átvételére, továbbá az ingóvagyontárgyak harmadik személy részére történõ haszná-latba adására vonatkozó szabályokat a Honvédelmi Mi-nisztérium vagyonkezelésében lévõ ingóságok és társaságirészesedések kezelésének, tulajdonosi ellenõrzésének, va-lamint az ingóságok hasznosításának, elidegenítésének,átadás-átvételének szabályairól szóló HM utasítás (a to-

vábbiakban: ingóvagyonról szóló HM utasítás) állapítjameg.

(2) Az ingó vagyontárgyak bérbeadásának és értékesíté-sének (a továbbiakban együtt: hasznosításának) bevételei– ideértve a vételárba beszámítandó pályázati biztosíték,elõleg és vételárrészlet, valamint a használati díj és a köt-bér összegét is – az ingó vagyontárgyat számvitelileg nyil-vántartó honvédelmi szervezethez folynak be. A bevételközpontosított bevételként minõsített részét a honvédelmiszervezet egyéb mûködési bevételként kezeli, és ingóva-gyon-hasznosítási bevételként továbbutalja a HM VGHrészére.

30. §

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 22/A. §-a alapján minisztertulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társasági részesedé-sek kezelésének és tulajdonosi ellenõrzésének szabályaitaz ingóvagyonról szóló HM utasítás állapítja meg.

31. §

(1) Az igényjogosult személyi állomány lakhatásánaktámogatása a honvédek jogállásáról szóló 2012. éviCCV. törvény 137–138. §-ában meghatározott természet-beni és pénzbeli támogatások juttatásával és egyéb ked-vezmények érvényesítésével valósul meg.

(2) A lakáscélú vissza nem térítendõ támogatás ésa munkáltatói kölcsön iránti igények fedezetéül szolgálóintézményi kezelésû, központi lakástámogatási elõirány-zatot a HM VGH a HM VFF fõosztályvezetõjének szak-mai felügyelete mellett kezeli.

(3) Az albérletidíj-hozzájárulás, a lakásüzemeltetésihozzájárulás, a lakbértámogatás, a részleges lakásfelújításiátalány, a lakás-karbantartási költségtérítés, a lakáskiüríté-si és cseretérítési díj, valamint a munkáltatói kölcsön ésa vissza nem térítendõ juttatások iránti kérelmek teljesíté-sére szolgáló központi elõirányzatokat, továbbá a HM-etmegilletõ lakáselidegenítési bevételeket a HM VGH a HMVFF-fel egyeztetve tervezi.

11. Logisztikai gazdálkodás

32. §

(1) A logisztikai gazdálkodás rendeltetése, hogy a hon-védelmi szervezetek feladatainak ellátásához szükségeseszközök – ideértve az elhelyezési és egészségügyi szak-anyagokat is –, valamint szolgáltatások megfelelõ idõben,a költségek optimalizálása mellett, a megfelelõ helyen,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 413

Page 14: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

a szükséges mennyiségben és az elõírt minõségben rendel-kezésre álljanak.

(2) A logisztikai gazdálkodás során gondoskodni kella személyi állomány megfelelõ élet- és munkakörülmé-nyeinek kialakításáról és fenntartásáról, a haditechnikaieszközök rendeltetésszerû használatra alkalmas állapot-ban tartásáról, idõszakos ellenõrzései, illetve felülvizsgá-latai idõbeni végrehajtásáról, rendszer- és életciklus-szem-léletû üzemeltetésérõl, azok mennyiségi és értékben törté-nõ folyamatos nyilvántartásáról.

(3) A logisztikai gazdálkodás tervezése, szervezése ésvégrehajtása során a haditechnikai eszközök teljes életcik-lusát átfogó szemlélet, valamint az életciklus-költség-számvetés alapelvei alkalmazandók.

33. §

(1) A logisztikai gazdálkodás központi és intézményiszinten valósul meg.

(2) A HM fejezet logisztikai gazdálkodásának alapvetõszabályait a HM KÁT és a HVKF együttes intézkedésbenhatározza meg.

(3) A HM fejezet logisztikai gazdálkodásának részletesszabályait a HM VGHÁT és a HVK LOGCSF csoportfõ-nöke szakutasításokban határozza meg.

34. §

(1) A HM fejezet logisztikai gazdálkodásának szakmaiirányítását a HM VGHÁT végzi, melyet az 51. §-ban meg-határozott feladatok vonatkozásában a HVK LOGCSFcsoportfõnöke útján lát el.

(2) A logisztikai gazdálkodás megszervezése és végre-hajtása szakmai elöljárói rendszerben történik. A szakmaielöljárók a központi logisztikai feladatokat ellátó szerve-zetek mûködésének rendjérõl szóló HM KÁT–HVKFegyüttes intézkedésben kerülnek meghatározásra.

35. §

(1) A központi logisztikai ellátó szervezetek ellátási fel-adataikat a HVK LOGCSF csoportfõnökének szakmai irá-nyításával

a) az MH Anyagellátó Raktárbázis (a továbbiakban:MH ARB), az MH Katonai Közlekedési Központ (a továb-biakban: MH KKK) és az MH Légijármû Javítóüzem (a to-vábbiakban: MH LéJü) az MH Logisztikai Központ(a továbbiakban: MH LK) parancsnoka szolgálati aláren-deltségében,

b) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest HelyõrségDandár (a továbbiakban: MH BHD) az állandó híradó, in-formatikai és információvédelmi rendszerek üzemeltetési

feladatai vonatkozásában az MH LK szakmai támogatásá-val és

c) az MH EK és – a protokoll- és rendezvényszervezésifeladatok vonatkozásában – az MH BHD önállóanhajtja végre.

(2) A központi logisztikai elõirányzatokat a (3)–(7) be-kezdés szerinti elõirányzatok kivételével az MH LKaz MH ARB-vel, az MH KKK-val, az MH LéJü-vel ésaz MH BHD-vel együttmûködve tervezi.

(3) A Gripen Bérleti Megállapodás programhoz kapcso-lódó elõirányzatokat a HM Hadfelszerelés Fejlesztési Fõ-osztály (a továbbiakban: HM HFF) együttmûködésévela HM VGH tervezi.

(4) A 36. § (3) bekezdése szerinti elõirányzatokat a HMVGH tervezi.

(5) Az egészségügyi eszközök központi logisztikai elõ-irányzatait az MH EK tervezi.

(6) A Gripen Bérleti Megállapodás program kivételévela kiemelt hadfelszerelés-fejlesztési programok elõirányza-tait – a kiadott kereteknek megfelelõen – a HM HFF azMH LK-val együttmûködve tervezi.

(7) A katasztrófa-elhárítási feladatok elõirányzataita HM Tervezési és Koordinációs Fõosztály a katasztrófa-védelmi költségvetési elõirányzatok tervezésérõl, biztosí-tásról és felhasználásáról szóló 61/2010. (V. 20.) HM uta-sítás szerint, az érintett honvédelmi szervezetekkel együtt-mûködve tervezi.

(8) Az MH Összhaderõnemi Parancsnokság (a további-akban: MH ÖHP), az MH EK és az MH LK gazdálkodásitevékenysége ellátása során a Korm. rendelet 7. § (2) be-kezdése szerinti jogköröket az Áht. szerinti középirányítószervként gyakorolja.

36. §

(1) A központi logisztikai elõirányzatok – a (4) bekez-désben felsorolt kivételekkel – a központi logisztikai ellá-tó szervezeteknél kerülnek jóváhagyásra. Ezen elõirányza-tok vonatkozásában kötelezettségvállalásra kizárólaga központi logisztikai ellátó szervezetek parancsnokai jo-gosultak.

(2) A központi logisztikai elõirányzatok felett a (3) ésa (4) bekezdésben meghatározott kivétellel az MH LK pa-rancsnoka gyakorolja a rendelkezési jogot.

(3) A kiemelt hadfelszerelés-fejlesztési programok be-sorolásáról szóló HM utasítás szerinti kiemelt hadfelszere-lés-fejlesztési programok elõirányzatai felett a HM HFFfõosztályvezetõje gyakorolja a rendelkezési jogot.

(4) A központi logisztikai elõirányzatok közüla) a Gripen Bérleti Megállapodással és az ehhez kapcso-

lódó egyéb hazai feladatokkal,b) a K+F feladatokkal,c) a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rend-

szerrel (a továbbiakban: HM KGIR), valamint

414 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 15: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

d) a Katonai Beszerzési Információs Rendszer fejleszté-sévelkapcsolatos elõirányzatok a HM VGH költségvetésébenkerülnek jóváhagyásra, ezen elõirányzatok vonatkozásá-ban kötelezettségvállalásra a HM VGH fõigazgatója jogo-sult.

(5) A központi logisztikai elõirányzatok tervezését ésa szöveges beszámolót a (2)–(4) bekezdés szerinti meg-osztásban az MH LK, a HM HFF és a HM VGH készíti el,a költségvetési beszámolóhoz szükséges adatszolgáltatástaz elõirányzat feletti rendelkezési jogosultsággal bíró köz-ponti ellátó szervezetek végzik.

(6) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak nem érintika honvédelmi szervezet részére jóváhagyott költségvetésielõirányzatok felhasználása során a honvédelmi szervezetvezetõjének kötelezettségvállalási jogköre gyakorlását.

(7) A (1) bekezdés szerinti elõirányzatokat és azok telje-sítését a központi ellátó szervezetek elkülönítetten tartjáknyilván.

(8) Az elõirányzat feletti rendelkezési jogosultsággalbíró honvédelmi szervezet az érintett elõirányzatokról,az azok terhére vállalt kötelezettségekrõl, illetve az azokjavára érvényesített követelésekrõl és azok teljesítésérõlrészletezõ nyilvántartást vezet, melyet legalább havontaaz idõközi költségvetési jelentés összeállítását megelõ-zõen – az utolsó negyedévben november 30-ig – egyeztetaz érintett központi logisztikai ellátó szervezet által veze-tett nyilvántartással.

37. §

A HM VGH állományából a honvédelmi szervezetek-hez pénzügyi és számviteli ellátásra kikülönített gazdálko-dástámogató és pénzügyi ellátó referatúra (a továbbiak-ban: referatúra) elhelyezését, logisztikai támogatásáta munkavégzéshez és a házipénztárak mûködéséhez, vala-mint a biztonságos pénzszállításhoz – a kincstári számla-kezelés és pénzforgalom rendjérõl szóló HM KÁT szak-utasításban meghatározottak szerint – szükséges feltétele-ket a honvédelmi szervezet vezetõje biztosítja a logisztikaiutaltsági rend szerint.

12. Infrastrukturális gazdálkodás

38. §

(1) Az infrastrukturális gazdálkodás körébe tartozika) a honvédelmi feladatok megvalósításához szükséges

ingatlanállomány biztosítása,b) az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetekhez való

utalása,c) az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetek részére

történõ használatba adása,d) az ingatlanok használata és üzemvitele,

e) az ingatlanok üzemeltetése, szolgáltatásokkal valóellátása, fenntartása, karbantartása, állagmegóvása, vala-mint felújítása,

f) az ingatlanok élõerõs és technikai õrzésvédelme,g) az ingatlanok fejlesztése,h) az ingatlanok környezeti állapot-helyreállítása ési) a központi környezet- és természetvédelmi felada-

tok ellátása.(2) Az ingatlanoknak a honvédelmi szervezetekhez tör-

ténõ elhelyezési utalásáról, valamint a honvédelmi szerve-zetek részére történõ használatba adásáról – a HM VGHfõigazgatójának a HM VFF útján elõterjesztett javaslatátfigyelembe véve – a HM szervezetek vonatkozásábana HM VGHÁT, egyéb honvédelmi szervezetek vonatkozá-sában a HVKF dönt.

(3) A Magyar Állam tulajdonában és a HM vagyonkeze-lésében lévõ ingatlanok üzemeltetésére, fenntartására, tár-sasház- és helyõrségiszálló-kezelésére, valamint ezen in-gatlanok õrzésvédelmére és elhelyezési ellátására az egyeselhelyezési feladatok végrehajtásának rendjérõl szóló HMutasítás alkalmazandó.

39. §

(1) Az MH technikai és szervezeti fejlesztéséhez kap-csolódó központi építési beruházási igényeket és az ezek-kel kapcsolatos követelményeket a honvédelmi szerveze-tek szolgálati úton megküldik a HM VGH részére.

(2) A központi építési beruházási terv a fejlesztési igé-nyek és a meghatározott költségvetési lehetõségek figye-lembevételével történõ kidolgozása a HM VGH feladata.

(3) A HM VGH a nemzetgazdasági szempontból ki-emelt jelentõségû beruházások megvalósításának gyorsí-tásáról és egyszerûsítésérõl szóló 2006. évi LIII. törvény1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentõségû építési be-ruházásoknál beruházási javaslatot, a közbeszerzésekrõlszóló 2011. évi CVIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.)meghatározott, az építési beruházásokra vonatkozó, min-denkori nemzeti értékhatár harmincszorosát meghaladóbecsült értékû központi építési beruházásoknál beruházásiprogramot készít. A lakásépítéseknél a HM VGHÁT egye-di döntése esetén a HM VGH beruházási javaslatot vagyberuházási programot készít.

(4) A beruházási programokata) a Kbt. szerinti nemzeti értékhatár 40-szereséig terje-

dõ becsült érték esetén a HM VGH fõigazgató,b) a Kbt. szerinti nemzeti értékhatár 50-szereséig terje-

dõ becsült érték esetén a HM VGHÁT ésc) a Kbt. szerinti nemzeti értékhatár 50-szeresét megha-

ladó becsült érték esetén miniszterhagyja jóvá.

(5) A lakásépítéseket értékhatárra való tekintet nélküla HM VGHÁT hagyja jóvá a beruházási javaslat vagya beruházási program keretében.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 415

Page 16: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

40. §

(1) Az építési beruházások elõirányzatai a fejezeti keze-lésû elõirányzatok között tervezhetõk.

(2) A normatívák, az ingatlan mûszaki állapota alapjánkialakított felújítási szükséglet, valamint a honvédelmiszervezetek által igényelt felújítások, illetve a meghatáro-zott pénzügyi lehetõségek figyelembevételével készültéves ingatlanfelújítási tervet a HM VGH fõigazgatójaa HM VFF útján, a HM GTSZF egyidejû tájékoztatásávalterjeszti fel jóváhagyásra a HM VGHÁT részére.

(3) Az építési beruházások mûszaki-gazdasági doku-mentációinak – így különösen a Mûszaki KivitelezésiTervdokumentáció, tenderterv – kidolgozását, bírálatáta HM VGH végzi a használó honvédelmi szervezetek ésazok szolgálati elöljárói képviselõjének bevonásával.

(4) Az üzembe helyezési eljárás lefolytatásával, az in-gatlan létesítménykezelõnek és üzemeltetõnek, illetvehasználónak történõ átadásával kapcsolatos, továbbáaz üzembe helyezési okmányok és az épület, építményvagy a földterület állományváltozási bizonylatainak elké-szítését a használó honvédelmi szervezet végzi, az azok to-vábbításával kapcsolatos, illetve a részt vevõ honvédelmiés egyéb szervezetek – így különösen a Kincstár, az MNVZrt., a hatóságok és a szakhatóságok – felé irányuló felada-tokat a HM VGH koordinálja.

41. §

(1) A HM fejezet központi környezet- és természetvé-delmi feladatai – így különösen a nemzeti programok, álla-mi felelõsségi körbe tartozó kárelhárítási és kármentesítésifeladatok, egyes program- és célfeladatok – elõkészítésétés teljesítését a HM VGH tervezi, szervezi, és központi el-látási rendben hajtatja végre.

(2) A részben vagy egészben uniós forrásból megvaló-suló projektek elõkészítését és teljesítését a HM VGH ter-vezi, szervezi, és hajtja végre. A beruházásokkal kapcsola-tos feladatokat a HM VGH végzi.

(3) A HM vagyonkezelésében lévõ ingatlanok környe-zeti állapotfelmérését és vizsgálatát, valamint – a jogsza-bályokban rögzített szintû – környezeti helyreállításáta HM VGH a használó honvédelmi szervezettel együttmû-ködésben végzi.

(4) Az (1)–(3) bekezdésbe nem tartozó, mûködési, fenn-tartási és kiképzési körbe sorolt környezet- és természetvé-delmi feladatokra a HVK LOGCSF központi logisztikaielõirányzatot biztosít, amely a központi ellátó szerveze-teknél kerül jóváhagyásra. Ezen elõirányzat vonatkozásá-ban az MH LK parancsnoka gyakorolja az elõirányzat fe-letti rendelkezési jogosultságot.

(5) A honvédelmi szervezet által megvalósuló intézmé-nyi környezet- és természetvédelmi feladatokat a honvé-delmi szervezet az intézményi gazdálkodáshoz biztosítottelõirányzatok terhére hajtja végre.

VI. FEJEZET

KÖZPONTI GAZDÁLKODÁSI ÉS ELLÁTÁSIFELADATOK, A KORM. RENDELET

5. §-A SZERINTI,A PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI SZAKTERÜLETEN

MEGVALÓSULÓ FELELÕSSÉGVÁLLALÁSÉS MUNKAMEGOSZTÁS

13. A költségvetési gazdálkodással,valamint a pénzügyi és számviteli ellátással kapcsolatos

feladatok

42. §

A HM VGH végzi a költségvetési gazdálkodás, vala-mint a pénzügyi és számviteli szaktevékenység fejezetiszintû irányítását, a honvédelmi szervezetek 44. § szerintiközponti illetmény- és bérgazdálkodásával kapcsolatosfeladatokat, továbbá a Korm. rendelet 2. § (4) bekezdésa) pontja szerinti központi pénzügyi és számviteli ellátást.

43. §

A fejezeti szintû költségvetési gazdálkodás rendszeré-ben a HM VGH fõigazgatója feladat- és hatáskörében

a) ellátja a HM állami vezetõinek, a kabinetfõnöknek,a HVKF-nek, az MH ÖHP, valamint az MH LK parancs-nokának pénzügyi szaktanácsadói és a HM fejezet jogsza-bályban meghatározott költségvetési, pénzügyi és számvi-teli szakmai felügyeleti feladatait,

b) elõkészíti a hatáskörébe tartozó, a honvédelmi szer-vezetek költségvetési gazdálkodását szabályozó jogszabá-lyokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket és belsõrendelkezéseket,

c) elõkészíti az 5. § (4) bekezdése szerinti – a leltározásiés leltárkészítési, az értékelési és a selejtezési szabályzato-kat, valamint a bizonylati rendet és a kormányzati funkció-kat, szakfeladatokat tartalmazó – HM VGHÁT szakutasí-tást és annak módosításait,

d) az ellenjegyzési HM utasítás szerint gyakorolja a kö-telezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzésének jogkörét,

e) a 23. § szerinti eljárásrend figyelembevételével elõ-terjeszti a miniszteri vagy ennél magasabb hatáskörbe tar-tozó költségvetési elõirányzat-módosítási, -átcsoportosí-tási javaslatokat,

f) összefogja és pénzügyi-számviteli szakterületen irá-nyítja a fejezeti kezelésû elõirányzatokkal való gazdálko-dási tevékenységek végrehajtását,

g) a honvédelmi szervezetekkel együttmûködve javas-latot tesz a költségvetési maradványok felhasználására,

h) szervezi, szabályozza és irányítja a költségvetéspénzügyi lebonyolításával összefüggõ kincstári tevékeny-séget, kezeli a fejezeti, az elsõdleges és másodlagos kincs-tári számlákat,

416 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 17: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

i) megosztja a kiadási elõirányzatok teljesítéséhez szük-séges havi támogatási kereteket, és azokat kiutalja a hon-védelmi szervezetek részére,

j) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerintösszeállítja a Magyarország központi költségvetésérõlszóló törvény szerkezeti rendjének megfelelõ részletezett-ségû költségvetési beszámolót és a költségvetési zárszám-adáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, továbbá az idõköziköltségvetési és mérlegjelentéseket,

k) végzi a Nemzeti Támogató Rendszer keretében ellá-tandó pénzügyi feladatok szakmai felügyeletével kapcso-latos tevékenységeket,

l) elöljárói kontrollként végzett felügyeleti szakellenõr-zés keretében végrehajtja a KNBSZ és az MH EK pénz-ügyi és számviteli tevékenységének meghatározott idõsza-konkénti vizsgálatát, és

m) összeállítja és karbantartja a honvédelmi szervezetekpénzügyi és számviteli ellátási-utaltsági rendjérõl szólóHM VGHÁT szakutasítást.

44. §

A központi illetmény- és bérgazdálkodás, valaminta személyi juttatások elõirányzataival történõ központigazdálkodás és ellátás keretében – figyelemmel a személyiállomány jogállásához kapcsolódó egyes jogszabályi ren-delkezésekben, valamint a központosított illetményszám-fejtés szabályairól szóló Korm. rendeletben foglaltakra –a HM VGH

a) a honvédelmi szervezetek bevonásával tervezi a sze-mélyi állomány illetményének, illetményen kívüli pénzbe-li járandóságainak és azok járulékos kiadásainak költség-vetési elõirányzatait,

b) végzi az illetmény- és bérszámfejtést, -folyósítást,a kapcsolódó adó- és járulékelszámolást, -bevallást és -be-fizetést,

c) gazdálkodási kereteket állapít meg az egyes illet-ményhez kötõdõ és illetményen kívüli pénzbeli juttatások-ra felhasználható elõirányzatokból, valamint

d) végzi a válságkezelõ és béketámogató mûveletek ke-retében mûködõ katonai szervezetek és egyéni beosztástbetöltõk, valamint a katonai képviseletek NATO, EU ésönálló nemzeti beosztást betöltõ állománya pénzügyi biz-tosítását.

45. §

(1) A Korm. rendelet 2. § (4) bekezdés a) pontja szerinti,a könyvvezetéssel, a pénzügyi ellenjegyzéssel, a pénzfor-galom lebonyolításával és a beszámolással kapcsolatosközponti ellátás keretében a munkamegosztás és felelõs-ségvállalás a (2) és (3) bekezdés szerint történik.

(2) A referatúrák az ellátásra kijelölt honvédelmi szer-vezetek, valamint a honvédelmi szervezetek pénzügyi és

számviteli szervezeti egységei a saját szervezetük és az el-látott honvédelmi szervezetek vonatkozásában

a) az ellenjegyzési HM utasítás alapján rögzítik a köte-lezettségvállalást a HM KGIR-ben,

b) a beérkezett szállítói számlákkal a honvédelmi szer-vezetek számláiról, finanszírozásáról és a pénzkezelésiszabályokról szóló HM utasításban meghatározottak sze-rint járnak el, majd a számlát kontírozást követõen rögzítika HM KGIR-ben,

c) a honvédelmi szervezetekhez befolyó bevételeketrögzítik a HM KGIR-ben,

d) a kincstári kivonatot és a hozzá kapcsolódó számlá-kat a bizonylati rendben elõírtak szerint iktatják,

e) a pénzforgalommal kapcsolatos vegyes és helyesbítõkönyveléseket kezdeményezik a HM KGIR-ben,

f) a honvédelmi szervezetek számláiról, finanszírozásá-ról és a pénzkezelési szabályokról szóló HM utasítás sze-rinti eljárásrendnek megfelelõen adatszolgáltatást teljesí-tenek a HM VGH részére a kincstári körön kívülre irá-nyuló nagy összegû forintban, valamint a devizában terve-zett kifizetésekrõl,

g) a honvédelmi szervezetek számláiról, finanszírozásá-ról és a pénzkezelési szabályokról szóló HM utasítás sze-rint összeállított likviditási terv alapján a HM VGH-tólközvetlenül igénylik a havi támogatási elõirányzat-fel-használási keretet,

h) összeállítják a költségvetési zárszámadáshoz kapcso-lódó adatszolgáltatást, és azt a honvédelmi szervezet veze-tõjének aláírását követõen a 26. § szerinti HM VGHÁTszakutasításban foglaltak alapján terjesztik fel,

i) közvetlen adatszolgáltatást nyújtanak a HM VGH ré-szére az intézményi elemi költségvetési beszámolóhoz ésaz idõközi költségvetési és mérlegjelentésekhez, valamint

j) biztosítják az intézményi költségvetési beszámoló ésaz idõközi költségvetési és mérlegjelentések analitikusalátámasztottságát.

(3) A HM VGH könyvvezetési és pénzügyi ellenjegy-zési feladatok végrehajtását, valamint a pénzforgalom ke-zelését és lebonyolítását végzõ szervezeti egységei

a) a kötelezettségvállalásoknak a (2) bekezdés a) pontjaszerinti rögzítését követõen a HM VGH jogkörébe tartozókötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzése soránaz ellenjegyzési HM utasítás alapján járnak el,

b) a szállítói számláknak a (2) bekezdés a) pontja szerin-ti rögzítését követõen a kontírozás összefüggéseit ellenõr-zik, hiba esetén közvetlenül intézkednek a (2) bekezdésszerinti szervezeti egységek felé annak javítására, majdvégrehajtják az üzemgazdasági szemléletû könyvelést,

c) elõkészítik, majd végrehajtják az utalást,d) a kincstári kivonat alapján végrehajtják a pénzforgal-

mi könyvelést és a kivonatot elektronikus úton közvetle-nül megküldik a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységekrészére,

e) a (2) bekezdés c) pontja szerinti rögzítéseket ellenõr-zik és végrehajtják a könyvelést,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 417

Page 18: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

f) a (2) bekezdés szerinti szervezeti egységekkel egyez-tetve végrehajtják az átkönyveléseket, a vagyonváltozástérintõ és a pénzforgalomhoz kapcsolódó soron kívüli, ha-laszthatatlan helyesbítõ könyveléseket,

g) a (2) bekezdés f) pontja szerint megküldött forma-nyomtatványt az ellenõrzést követõen megküldik a Kincs-tár részére,

h) végzik a házipénztár, valutapénztár, kifizetõhelykönyvelését a HM KGIR-ben,

i) a honvédelmi szervezeteknek a 46. § 15. pontja sze-rinti feladatokra vonatkozó kezdeményezése alapján– a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjérõlszóló HM KÁT szakutasításban foglaltak szerint – rende-zik az intézményi kincstári kártyával kapcsolatos admi-nisztratív feladatokat,

j) a (2) bekezdés g) pontja szerinti igények felülvizsgá-latát követõen a honvédelmi szervezetek részére kiutaljáka havi támogatási elõirányzat-felhasználási kereteket, és

k) a Korm. rendelet 17. §-ában meghatározottak szerintösszeállítják az intézményi elemi költségvetési beszá-molót, továbbá az intézményi idõközi költségvetési ésmérlegjelentéseket.

46. §

Az ellátott honvédelmi szervezetek vonatkozásábana referatúra, valamint a pénzügyi és számviteli ellátástvégzõ honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteliszervezeti egysége – ideértve a válságkezelõ és béke-mûveleteket támogató kontingensek állománytáblájábanrendszeresített pénzügyi és számviteli szervezeti egysége-ket is –

1. az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezetek ve-zetõit folyamatosan és rendszeresen tájékoztatja a költség-vetési pénzügyi lehetõségekrõl, a szakterületet érintõ ren-delkezésekrõl,

2. az ellátott személyi állományt szükség szerint tájé-koztatja a rájuk vonatkozó és a szakterületet érintõ rendel-kezésekrõl, döntésekrõl,

3. szervezi és vezetõje végzi a költségvetési gazdálko-dás pénzügyi gazdasági vezetõ hatáskörébe tartozó szakte-rületi feladatait,

4. nyilvántartja és kezeli a honvédelmi szervezet hatás-körében felhasználható gazdálkodási kereteket, költségve-tési elõirányzatokat,

5. együttmûködik a logisztikai, továbbá az egyéb, erõ-forrás-gazdálkodásban érintett szervezeti egységekkelvagy honvédelmi szervezetekkel,

6. véleményezi a szolgálati elöljáró vagy a felügyeletiszerv vezetõje hatáskörébe tartozó és a szakterületet érintõpénzügyi jellegû beadványokat, kérelmeket,

7. vezetõje állandó tagként vagy állandó meghívottkéntrészt vesz a honvédelmi szervezet gazdálkodási bizottsá-

gában, ha a honvédelmi szervezetnél gazdálkodási bizott-ság kerül felállításra,

8. vezetõje részt vesz a személyi állomány pénzbeli já-randóságainak megállapítására vonatkozó, valamint a gaz-dálkodási tárgyú – egyedi és normatív jellegû – vezetõi in-tézkedések, parancsok elõkészítésében,

9. számvetést készít az elõirányzat-felhasználási keretigény összeállítása érdekében a helyi gazdálkodási körbetartozó pénzügyi jellegû várható kiadásokról és bevéte-lekrõl,

10. összeállítja az intézményi szintû költségvetési elõ-irányzatok tervezésére és módosításra vonatkozó javasla-tokat,

11. vezetõje gyakorolja az ellenjegyzési HM utasítás-ban meghatározott kötelezettségvállalások pénzügyi el-lenjegyzésére vonatkozó jogköröket,

12. közremûködik a kártérítési és kártalanítási ügyekrendezésében,

13. koordinálja a bevételek beszedését és végrehajtjaazok minõsítését, kezeli a terven felüli bevételeket az in-tézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HMutasítás szerint, összeállítja az elõzõ évi költségvetési ma-radvány jóváhagyására vonatkozó felterjesztéseket,

14. teljesíti és elszámolja a központi befizetési kötele-zettségeket,

15. végzi a honvédelmi szervezet intézményi kincstárikártyával történõ ellátásával kapcsolatos feladatokat – ígykülönösen az igénylést, módosítást és megszüntetést –a 45. § (3) bekezdése szerinti szervezeti egységgel együtt-mûködve. Az igénylést és megszüntetést a honvédelmiszervezet vezetõjének aláírását követõen közvetlenül kül-di meg a HM VGH részére, és az igénylés visszaigazolásátkövetõen értesítik a jogosultat az intézményi kincstári kár-tya átvételérõl,

16. felszámítja, nyilvántartja és kezeli a jogszabályok-ban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben és belsõrendelkezésekben meghatározott pénzügyi kereteket,

17. a készpénzfizetési számlákat kiegyenlíti, biztosítjaa vásárlási elõlegeket és végrehajtja azok elszámoltatását,

18. intézményi szintû pénzügyi és számviteli belsõszakellenõrzést hajt végre, és

19. a honvédelmi szervezetek számláiról és a pénzkeze-lési szabályokról szóló HM utasításban meghatározottakszerint mûködteti a házipénztárt, valutapénztárt és a pénz-társzolgálathoz tartozó kifizetõhelyet.

47. §

(1) A HM VGH a feladat- és hatáskörébe tartozó szak-mai kérdésekben közvetlen adatszolgáltatást kérhet a hon-védelmi szervezetek pénzügyi és számviteli szervezetiegységeitõl.

(2) Az adatszolgáltatást a pénzügyi és számviteli egysé-gek a honvédelmi szervezet vezetõjének egyidejû tájékoz-tatása mellett teljesítik.

418 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 19: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

14. A HM HFF központi gazdálkodási feladatai,hatás- és jogköre

48. §

A HM HFFa) végzi a kiemelt hadfelszerelés-fejlesztési programok

tervezését és a végrehajtási feladatok koordinálását, az ez-zel összefüggõ beszámolási feladatokat, és

b) biztosítja az MH technikai korszerûsítésével össze-függõ fejlesztési javaslatok, döntések elõkészítését, a hon-védelmi szervezetek kapcsolódó haditechnikai, mûszakitájékoztatását.

15. A HM VGH központi logisztikai gazdálkodássalösszefüggõ feladatai, hatás- és jogköre

49. §

A HM VGH végzia) a haditechnikai K+F tevékenység tervezésével és

végrehajtásával összefüggõ feladatokat,b) a HM fejezet haditechnikai export-import tevékeny-

ségének ellátásával összefüggõ feladatokat,c) a hadfelszerelés rendszeresítésérõl és rendszerbõl tör-

ténõ kivonásának rendjérõl szóló HM utasítás szerintiRendszeresítési Bizottság tevékenységének szervezését,koordinálását, üléseinek elõkészítését, dokumentálását,a Rendszeresítési Bizottság titkári feladatait,

d) a rendszerben tartási idõ meghosszabbításával kap-csolatos egyes eljárási feladatokat,

e) a hadfelszerelések minõségbiztosítását és rendszerta-núsítását, az egységesítési és szabványosítási tevékenységfejezeti szintû feladatait,

f) a fejezeti szintû termékkodifikációs tevékenység fel-ügyeletével, a Magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda mû-ködtetésével összefüggõ feladatokat, valamint

g) a katonai vám- és határforgalmi feladatok ellátásávalösszefüggõ feladatokat.

50. §

A HM VGHa) gondoskodik a fejlesztési eredményként keletkezett,

mûszaki szellemi tulajdonról, intézkedik a szolgálati talál-mányok oltalom alá helyezése érdekében, szabadalmazta-tási jogokat gyakorol a szolgálati szabadalmak és haszná-lati mintaoltalmak felett, tárolja a gyártmánydokumentáci-ókat, ellátja azokkal az érintett honvédelmi szervezeteket,

b) végrehajtja a beszerzett hadfelszerelés mûszaki meg-felelõségi vizsgálatait, a rendszeresítéshez elõírt haditech-nikai ellenõrzõ vizsgálatokat, továbbá országos hatáskör-rel végzi a hadfelszerelésnek minõsülõ eszközöket érintõ

kisugárzásvédelmi, TEMPEST és elektromágneses össze-férhetõség – EMC – vizsgálatokat,

c) végzi a hadfelszerelés központi beszerzésével össze-függõ minõségbiztosítási feladatokat, a STANAG 4107alapján jelentkezõ állami minõségbiztosítási feladatokat,továbbá a NATO Szövetséges Minõségbiztosítási Kiad-vány – NATO AQAP – normatív dokumentumainak valómegfelelõségük alapján vizsgálja, értékeli és tanúsítjaa hadfelszerelési szállítók minõségirányítási rendszereit,

d) végzi a nemzeti katonai szabványosításhoz kapcsoló-dó fejezeti szintû feladatokat, koordinálja a NATO mûsza-ki egységesítési tevékenységének nemzeti feladatait, ellát-ja az érintett honvédelmi szervezeteket a szükséges szab-ványügyi dokumentumokkal, valamint

e) végzi a feleslegessé vált hadfelszerelések hatástalaní-tásának mûszaki irányítását, a hatástalanításban részt ve-võk szakmai alkalmasságának minõsítését és a hatástalaní-tás igazolásának kiadását.

16. A HVK LOGCSF feladataia logisztikai gazdálkodás területén

51. §

(1) A HVK LOGCSF csoportfõnöke – a HM VGHÁTszakmai felettesi irányítása mellett – szakmailag irányítjaaz MH katonai szervezetei logisztikai gazdálkodását, vala-mint végzi a HVKF által megszabott célok eléréséhezszükséges logisztikai feladatok koordinációját.

(2) A HVK LOGCSF1. csoportfõnöke szakmailag irányítja az MH mûködé-

séhez szükséges logisztikai szükségletek, valamint a kato-nai feladatok ágazati erõforrás-szükségletébõl adódó költ-ségvetési elõirányzatok tervezését,

2. a tervezés folyamatában egyezteti a Honvéd VezérkarHaderõtervezési Csoportfõnökséggel (a továbbiakban:HVK HTCSF) a katonai képességtervezõ szervezetek általmeghatározott igényeket, valamint a honvédelmi szerve-zetek részére megfogalmazott feladatok logisztikai erõfor-rás-szükségletét, összeveti azokat az MH költségvetési le-hetõségeivel, továbbá javaslatokat dolgoz ki az igények ésa lehetõségek összhangjának megteremtésére, és azokatfelterjeszti a HM GTSZF-en keresztül a HM VGHÁTrészére,

3. elõkészíti az MH katonai szervezeteinek logisztikaitevékenységére vonatkozó HVKF szintû döntéseket,

4. elemzi és értékeli az MH katonai szervezetei logiszti-kai költségvetési gazdálkodásának hatékonyságát, nyo-mon követi az elõirányzatok felhasználását, szükség sze-rint intézkedik a kötelezettségvállalással nem terhelt elõ-irányzatok átcsoportosításának kezdeményezésére,

5. megadja a tervezõ szervek részére a HVKF által meg-határozott prioritásokat a védelmi feladatok logisztikaibiztosítása érdekében, javaslatot tesz a HVKF által tá-masztott iránymutatások és a hadmûveleti követelmények

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 419

Page 20: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

alapján a szervezetszintû éves beszerzési tervek elkészíté-séhez,

6. az MH LK, az MH ÖHP, valamint az MH EK adat-szolgáltatása alapján elemzi és értékeli az MH logisztikaigazdálkodásának helyzetét, felülvizsgálja az MH LK ésaz MH ÖHP gazdálkodási hatáskörébe utalt katonai szer-vezetek által összeállított szöveges beszámolókat, és meg-küldi azokat a HM VGH részére,

7. csoportfõnöke meghatározza az MH különleges jog-rendre vonatkozó igényeit, felügyeli és koordinálja a kü-lönleges jogrendre vonatkozó igények MH szintû terve-zését,

8. kidolgozza, és csoportfõnöke kiadja a HM fejezet bé-keidõszaki és különleges jogrendre vonatkozó logisztikaiutaltsági rendjét, biztosítja annak naprakészségét,

9. összesíti és felterjeszti a különleges jogrendre vonat-kozó igényeket a HM VGHÁT és a HM Védelmi Hivatalrészére,

10. csoportfõnöke felügyeli és koordinálja honvédelmiszervezetek szakanyagokkal való ellátását,

11. kidolgozza a készletképzés követelményeit a szö-vetséges és nemzeti hadmûveleti követelmények alapján,valamint a mûveleti tapasztalatok felhasználásával,

12. csoportfõnöke szakmai irányítási jogkörében kiadjaa logisztikai részterületek szabályait tartalmazó szakutasí-tásokat,

13. csoportfõnöke javaslatot tesz a haderõ-alkalmazáslogisztikai támogatási elveinek és követelményeinek ki-alakítására, ezzel összefüggésben a mûködés logisztikainormáival, normatíváival kapcsolatos követelmények ki-alakítására,

14. csoportfõnöke meghatározza az eszközök nyilván-tartásával kapcsolatos logisztikai ágazati követelménye-ket, logisztikai szakmai felügyeletet gyakorol az eszköz-nyilvántartás, -értékelés, -leltározás, valamint a selejtezésvonatkozásában,

15. végzi a HVKF tartalékkal kapcsolatos igények nyil-vántartását, csoportfõnöke javaslatot terjeszt fel felhasz-nálásra a HVKF részére, és továbbítja a jóváhagyott igé-nyeket a HM GTSZF részére, valamint

16. csoportfõnöke végrehajtja a hadfelszerelés rendsze-resítésének, alkalmazásba vételének és kivonásánakMH szintû felügyeletét.

17. Az MH LK logisztikai gazdálkodási feladatai

52. §

Az MH LK parancsnoka – a HVK LOGCSF csoportfõ-nöke szakmai irányításával – a katonai képességek fejlesz-tését tervezõ szervezetekkel együttmûködve, az MH egé-szére kiterjedõ hatáskörrel szakmai elöljárói jogkörébenfelügyeli az egészségügyi szakanyag-gazdálkodás kivéte-lével a logisztikai gazdálkodás folyamatát.

53. §

(1) Az MH LK a központi logisztikai költségvetési elõ-irányzatokkal történõ gazdálkodás során

a) összeállítja az MH LK rendelkezési jogkörében lévõközponti logisztikai keretek költségvetési javaslatánakszöveges és számszaki mellékleteit az évente a miniszteráltal kiadásra kerülõ eljárásrend szerint,

b) összeállítja, illetve pontosítja az MH logisztikai téte-leire vonatkozó ÉBT-t, amelyrõl elõzetesen, a szolgálati útbetartásával tájékoztatja a központi ellátó szervezeteket,

c) a (köz)beszerzési eljárások elõkészítése és a szakmaikövetelménytámasztás kialakítása érdekében tájékoztatjaaz érintett szakmai szervezeteket a központi feladatokrólés az azokhoz tervezett elõirányzatokról, és

d) összeállítja a hatáskörébe utalt központi logisztikaielõirányzatok költségvetési javaslatát központi logisztikaiellátó szervezetenkénti bontásban, és azt a HVK LOGCSFútján megküldi a HM GTSZF-nek.

(2) A központi feladatokhoz kapcsolódóan és a közpon-ti ellátás keretében az MH LK feladata

a) a hadfelszerelés-fejlesztési programok tervezése ésvégrehajtása a kiemelt hadfelszerelés-fejlesztési progra-mok, valamint a K+F feladatok kivételével,

b) az állománytáblás technikai eszközök beszerzésénektervezése és végrehajtása a kiemelt hadfelszerelés-fejlesz-tési programokba tartozó technikai eszközök kivételével,

c) az állománytáblás technikai eszközök ipari szintûnagyjavítása és rendszerben tartási idejének meghosszab-bítása, valamint

d) a hadfelszerelések rendszeresítésével és rendszerbõltörténõ kivonásával kapcsolatos feladatok ellátása, idenem értve a Rendszeresítési Bizottság titkári teendõit.

54. §

(1) Az MH LK parancsnoka az intézményi logisztikaielõirányzatokkal történõ gazdálkodás során irányítjaa szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezete-ket, és végzi a HVKF közvetlen szolgálati alárendeltségé-be tartozó szervezetek szakmai felügyeletét.

(2) Ennek során az MH LKa) felülvizsgálja a katonai szervezetek által felterjesz-

tett elõirányzat-átcsoportosításokat, melyeket továbbíta HM VGH részére,

b) felülvizsgálja a katonai szervezetek által kezelt logisz-tikai elõirányzatokról összeállított intézményi logisztikaiköltségvetési tervjavaslatokat, valamint szöveges és szám-szaki beszámolókat, melyeket alcímre összesítetten a HVKLOGCSF-en keresztül terjeszt fel a HM VGH részére,

c) elemzi és értékeli a katonai szervezetek által felter-jesztett rendszeres jelentések alapján az elõirányzat-fel-használásokat, szükség szerint beavatkozási javaslatot ter-jeszt fel a HVK LOGCSF részére, és

d) összeállítja a HVK LOGCSF által elrendelt jelenté-seket.

420 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 21: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(3) A (2) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekébenaz MH LK parancsnokának szolgálati alárendeltségébetartozó katonai szervezetek és a HVKF közvetlen szolgá-lati alárendeltségébe tartozó szervezetek adatszolgáltatástteljesítenek az MH LK részére.

55. §

Az MH LKa) elõkészíti a logisztikai gazdálkodás részletes és tech-

nikai szabályait meghatározó szakutasításokat, valamintaz MH ÖHP-val együttmûködve végzi a logisztikai jellegûalap- és pótnormák megállapítását, elõkészíti a normák ki-fizetésének szabályozását,

b) elemzi a logisztikai erõforrás-gazdálkodás hatékony-ságát,

c) a tervezés során részleteiben egyezteti a HVKHTCSF-fel a katonai képességtervezõ szervezetek általmeghatározott igényeket és az MH EK-val, valaminta HVK LOGCSF-fel a honvédelmi szervezetek részéremegfogalmazott feladatok logisztikai erõforrás-szükségle-tét, továbbá összeveti azokat az MH költségvetési lehetõ-ségeivel, valamint javaslatokat dolgoz ki az igények ésa lehetõségek összhangjának megteremtésére, és azokata HVK LOGCSF részére felterjeszti,

d) végzi a beszerzések tervezésével és végrehajtásávalösszefüggõ feladatait a beszerzési HM utasítás szerint,

e) végzi az MH ÖHP koordinálásával, a szövetségesiszerepvállalásból eredõ válságreagáló, béketámogató éshumanitárius mûveletek, a terrorizmus elleni küzdelem,a fegyverzetellenõrzés központi logisztikai támogatási fel-adatai végrehajtásának irányításával, valamint a két- éstöbboldalú megállapodások megkötésével összefüggõközponti logisztikai feladatokat,

f) végzi a költségvetésében jóváhagyott elõirányzatok,valamint a rendelkezési jogosultságába tartozó központilogisztikai elõirányzatok vonatkozásában az elemi költ-ségvetési javaslathoz és a zárszámadáshoz kapcsolódószakmai adatszolgáltatást, vezeti az elõirányzatokkal kap-csolatos operatív nyilvántartást, és

g) parancsnoka irányítja a katonai szervezetek logiszti-kai gazdálkodási hatáskörébe tartozó eszközei nyilvántar-tásával, értékelésével, selejtezésével és leltározásával kap-csolatos tevékenységeket.

56. §

Az MH LK parancsnokaa) kidolgozza a logisztikai gazdálkodással kapcsolatos

szakmai követelményeket,b) javaslatot tesz a hadfelszerelés teljes életciklus-me-

nedzsmentjével kapcsolatos szakmai feladatok ellátásánakszabályozására,

c) kidolgozza a hadfelszerelés technikai kiszolgálásá-nak elveit,

d) elõkészíti az anyaggazdálkodás – ide nem értveaz egészségügyi szakanyagokkal való gazdálkodást – ésa technikai biztosítás MH szintû szabályozását, a katonaiszervezetek számára meghatározza a gazdálkodás részle-tes szakmai követelményeit,

e) tervezi, szervezi és irányítja a beszerzett, valamintaz ideiglenes használatra tervezett hadfelszerelések, mun-kaeszközök csapatpróbáinak végrehajtását,

f) tervezi, szervezi és irányítja a honvédelmi szerveze-tek szakanyagokkal való ellátását – az egészségügyi szak-anyagokkal való ellátás kivételével –, a szaktechnikai esz-közök és anyagok technikai kiszolgálását, javítását és javí-tófelszereléssel való ellátását,

g) gyakorolja az állománytáblás haditechnikai eszköz-,valamint a hadinormák alapján megalakított hadianyag-készlet selejtezésére, továbbhasznosításra való elõkészíté-sére, megsemmisítésére, valamint ártalmatlanítására vo-natkozó jog- és hatásköreit,

h) alárendelt szervezetei vonatkozásában javaslatot ter-jeszt fel a HM fejezet békeidõszaki és különleges jogrend-re vonatkozó logisztikai utaltsági rendje kidolgozásáhoza HVK LOGCSF részére,

i) felterjeszti – az egészségügyi szakanyagok kivételé-vel – a HVK LOGCSF részére az MH különleges jogrend-re vonatkozó igényeire vonatkozó javaslatokat, és

j) felel az MH külföldi és hazai, valamint a Magyaror-szág területén történõ külföldi katonai csapatmozgásokközlekedési biztosításáért, az MH szállítmányainak kísé-réséért, a polgári közlekedési szervekkel és hatóságokkalvaló együttmûködéséért.

18. Az MH ÖHP logisztikai gazdálkodási feladatai

57. §

Az MH ÖHP parancsnoka1. a HVK LOGCSF csoportfõnökének szakmai irányítá-

sa és az MH LK parancsnoka szakmai elöljárói iránymuta-tása alapján tervezi a szolgálati alárendeltségébe tartozókatonai szervezetek logisztikai támogatását,

2. javaslatot tesz az MH LK részére az ellátásban alkal-mazott normák és normatívák képzésére,

3. saját és szolgálati alárendeltjei vonatkozásában fel-méri és – az MH LK-n keresztül – megküldi a beszerzési ésfejlesztési igényeket a szakterületileg érintett HM szervekés honvédelmi szervezetek részére,

4. összeállítja a saját és a szolgálati alárendeltségébe tar-tozó katonai szervezetek szervezetenkénti és összesítettintézményi költségvetési javaslatait, továbbá a honvédel-mi miniszter által az MH katonai szervezetei részére jóvá-hagyott összesített költségvetés alapján visszaigazoljaa szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekrészére az éves intézményi költségvetéseket,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 421

Page 22: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

5. operatív nyilvántartást vezet a szolgálati alárendeltsé-gébe tartozó katonai szervezetek logisztikai költségvetésielõirányzatairól, értékeli és elemzi azok logisztikai gaz-dálkodását,

6. végrehajtja a honvédelmi szervezetek saját hatáskörûelõirányzat-átcsoportosításának rendjérõl szóló HM utasí-tásban meghatározott, hatáskörébe tartozó elõirányzat-módosításokat,

7. szükség szerint kezdeményezi – a HVK LOGCSFegyidejû tájékoztatásával – a HM VGH-nál a saját hatás-körû elõirányzat-átcsoportosítást meghaladó elõirányzat-átcsoportosításokat,

8. összeállítja a saját és a szolgálati alárendeltségébe tar-tozó katonai szervezetek által kezelt logisztikai elõirány-zatokról a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást,és azt az évente kiadásra kerülõ eljárásrendben meghatáro-zottak szerint – a HVK LOGCSF-en keresztül – felterjesztia HM VGH részére,

9. megküldi – az egészségügyi szakanyagok kivételé-vel – az MH LK részére a saját és a szolgálati alárendeltsé-gébe tartozó katonai szervezetek különleges jogrendre vo-natkozó igényeit,

10. végzi a nemzetközi válságkezelõ és békemûveletek-ben tevékenykedõ katonai szervezetek közvetlen logiszti-kai támogatását,

11. részt vesz a beszerzett szakanyagok és szaktechnikaieszközök csapatpróbájának elõkészítésében és lebonyolí-tásában, valamint a rendszeresítéshez kapcsolódó egyébfeladatok logisztikai támogatásában,

12. koordinálja az MH ÖHP és a szolgálati alárendeltsé-gébe tartozó katonai szervezetek mûködéséhez szükségeslogisztikai szükségletek, valamint a katonai feladatok ága-zati erõforrás-szükségletébõl adódó költségvetési elõ-irányzatok tervezését,

13. ellátási felelõsségi körében felügyeli a szolgálatialárendeltségébe tartozó katonai szervezetek saját hatás-körû beszerzéseit,

14. az MH ÖHP és a szolgálati alárendeltségébe tartozókatonai szervezetek vonatkozásában – az egészségügyiszakanyagokkal való ellátás kivételével – javaslatot ter-jeszt fel a HM fejezet békeidõszaki és különleges jogrend-re vonatkozó logisztikai utaltsági rendje kidolgozásáhoza HVK LOGCSF részére, és

15. irányítja a szolgálati alárendeltségébe tartozó kato-nai szervezetek logisztikai gazdálkodási hatáskörébe tar-tozó eszközei nyilvántartásának, értékelésének, selejtezé-sének és leltározásának tevékenységeit.

19. A központi logisztikai ellátó szervezetekgazdálkodási feladatai

58. §

(1) A központi logisztikai ellátó szervezetek a gazdál-kodási feladataik végrehajtása során elõirányzataik fel-

használását a 35. § (1) bekezdése szerinti szakmai irányí-tási rendben végzik.

(2) A központi logisztikai ellátó szervezetek hajtjákvégre

a) a hatáskörükbe utalt eszközök és anyagok beszerzé-sét és a szolgáltatások biztosítását,

b) – az MH EK kivételével – a központi logisztikai gaz-dálkodás során az MH LK, valamint a HM HFF által bizto-sított tervezési adatok, szerzõdések alapján a kapcsolódóellenõrzési, bevételezési, kifizetési feladatokat,

c) az anyagok, valamint a technikai eszközök átvételé-vel, értékelésével, készletezésével, fejezetszintû központi,valamint a központi készleteket érintõ intézményi nyilván-tartásával, tárolásba helyezésével vagy kiadásával, kar-bantartásával és frissítésével, állagmegóvásával, idõsza-kos felülvizsgálatai végrehajtásával, rendeltetésszerûhasználatra való alkalmassága fenntartásával és honvédel-mi célra feleslegessé nyilvánításának elõkészítésével, azelszámolásokkal, az ártalmatlanítással kapcsolatos felada-tokat,

d) a HM vagyonkezelésébe tartozó, honvédelmi célrafeleslegessé vált ingó vagyonelemek kezelésével kapcso-latos hatáskörükbe tartozó feladatokat, a veszélyes anya-gok mûszaki ellenõrzését, laboratóriumi és szavatosságivizsgálatokat, valamint a kijelölt veszélyes anyagok,a hadfelszerelés tárolásközi kiszolgálását és

e) a kommunikáció technikai feltételeinek biztosítását,a távközlõ hálózat üzemeltetését és felügyeletét, valaminta részükre meghatározott egyéb feladatokat.

59. §

A központi logisztikai ellátó szervezetek az ellátási kö-rükbe utalt katonai szervezetek logisztikai szakanyaggaltörténõ ellátásának biztosítása során

a) jelentést készítenek az MH LK részére az év sorána katonai szervezetek által benyújtott eszköz- és szolgálta-tásigényekrõl,

b) rendszeresen tájékoztatják az MH LK-t a központiraktári készletek helyzetérõl, és

c) végrehajtják a beruházások aktiválását.

60. §

A költségvetési év során a központi logisztikai ellátószervezetek a központi logisztikai elõirányzatokra vonat-kozóan

a) nyilvántartásukba felvezetik a központi logisztikaielemi költségvetési elõirányzatokat, és folyamatosan rög-zítik a felhasználásokat,

b) analitikus és fõkönyvi nyilvántartást vezetnek a köz-ponti logisztikai elõirányzatok év közbeni módosításairól,

c) a beérkezõ számlákat a HM KGIR-ben rögzítik, utal-ványozzák és kifizetésre feladják a HM VGH felé,

422 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 23: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

d) a negyedéves mérlegjelentésekhez adatszolgáltatástnyújtanak a HM VGH felé,

e) átveszik – a HM VGH együttmûködésével – a köz-ponti logisztikai költségvetés terhére beszerzett eszközö-ket és készleteket, a szolgáltatásokat fogadják, végrehajt-ják az eszköznyilvántartó programban történõ bevételezé-seket,

f) a központi logisztikai elõirányzatok felhasználásáról– az elõirányzatok feletti rendelkezési jogosultsággal bíróHM szerv és honvédelmi szervezetek által meghatározottrendszerességgel – adatszolgáltatást nyújtanak, valamintidõszaki szakmai számszaki beszámolót készítenek, ame-lyet a 35. § (1) bekezdésében szereplõ megosztás szerintszolgálati úton felterjesztenek az MH LK, illetve a kiemelthadfelszerelés-fejlesztési programok elõirányzatait illetõ-en az MH LK-n keresztül a HM HFF részére,

g) a szakmai felelõsségi körük szerint végzik az egész-ségügyi eszközök és szakanyagok biztosításával kapcsola-tos feladatok végrehajtásának tervezését, szervezését,

h) ellátják a hatáskörükbe tartozó vagyon-nyilvántartásifeladatokat, és

i) végzik a bevételekkel kapcsolatos feladatokat az in-tézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szólóHM utasítás, valamint az egyéb vonatkozó szakmai szabá-lyozók alapján.

20. A honvédelmi szervezetek feladataiaz utaltsági rendszerben

61. §

(1) Az egyes logisztikai gazdálkodási területek esetébenaz önálló gazdálkodás feltételeivel nem rendelkezõ, ellá-tott honvédelmi szervezet a 4. mellékletben meghatározottanyagnemek, szaktevékenységek vonatkozásában az azzalrendelkezõ, ellátó honvédelmi szervezethez kerül utalásra.

(2) Ha a honvédelmi szervezet vagy valamely szervezetiegysége az ellátást szervezetileg biztosító honvédelmiszervezettõl távol települ, ahhoz a honvédelmi szervezet-hez kerül utalásra, amely az ellátást a leggazdaságosabbmódon tudja biztosítani.

(3) Utaltsági rendszerben szervezhetõ meg azoknaka honvédelmi szervezeteknek az egyes szakanyagokkal,szolgáltatásokkal való ellátása is, amelyek rendelkeznekgazdasági szervezettel, azonban a gazdálkodás egyes rész-folyamatai, azok technikai lebonyolítása a gazdaságosságkövetelményének figyelembevételével nem teszik indo-kolttá a teljes körû önálló gazdálkodást.

(4) A logisztikai utaltsági rend a HM fejezet egészéreanyagnemenként és szaktevékenységenként határozzameg az ellátó és ellátott honvédelmi szervezetek kapcso-latát.

(5) Az ellátó honvédelmi szervezeta) felelõs a természetbeni ellátás költségére vonatkozó

információk folyamatos biztosításáért az ellátott honvé-delmi szervezetek részére,

b) a természetben nyújtott ellátásra vonatkozó adatokatellátottanként elkülönítetten tartja nyilván, és

c) felelõs a vagyonában nyilvántartott és az ellátott hon-védelmi szervezet részére biztosított eszközök és készle-tek értékeléséért, leltározásának végrehajtásáért.

(6) Az ellátott honvédelmi szervezet biztosítjaa) a tervezéshez, ellátáshoz, beszámoláshoz szükséges

adatszolgáltatást az ellátó honvédelmi szervezet részére,b) a részére kiutalt logisztikai erõforrások gazdaságos

felhasználását, rendeltetésszerû használatát, karbantartá-sát, technikai kiszolgálását, tárolását, tárolóhelyi nyilván-tartását, megõrzését, az ellátó honvédelmi szervezet általvégrehajtott leltározás során azok rendelkezésre állását és

c) az ellátó honvédelmi szervezet gazdálkodási intézke-désében az ellátott honvédelmi szervezetekre vonatkozóelõírások teljesülését.

(7) Az a honvédelmi szervezet, amely valamely szakte-vékenységi területen utalásra került, az adott szaktevé-kenységre vonatkozóan költségvetési elõirányzatot nemtervezhet.

VII. FEJEZETAZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI

BELSÕ KONTROLLRENDSZER ÉS A HM KGIR

62. §

A honvédelmi szervezet vezetõje a honvédelmi szerve-zet mûködésének folyamataira és sajátosságaira tekintettela honvédelmi szervezetek operatív belsõ kontrolljai rend-szerének kialakításáról, mûködtetésérõl és fejlesztésérõlszóló HM utasításban foglaltak figyelembevételével köte-les kialakítani, mûködtetni és fejleszteni a szervezet állam-háztartási belsõ kontrollrendszerét, amely az operatív bel-sõ kontrollok rendszerébõl, valamint az operatív tevé-kenységtõl szervezetileg és funkcionálisan független ál-lamháztartási belsõ ellenõrzésbõl áll.

63. §

(1) A gazdálkodást érintõ információáramlást a HMKGIR biztosítja.

(2) A HM fejezet információs rendszerét és az informá-cióáramlást úgy kell kialakítani, hogy az 5. § (3) bekezdé-sében meghatározott információk a honvédelmi szervezetvezetõje, illetve a döntéshozó rendelkezésére álljanak.

(3) Az információs rendszer kialakításakor biztosítanikell, hogy az alapadatot a keletkezés helyén, bizonylatalapján rögzítsék. Az adatok bevitelének, módosításának,lekérdezésének, megtekintésének, elemzésének lehetõsé-

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 423

Page 24: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

ge a hozzáférési jogosultságoknak megfelelõen kerül biz-tosításra.

(4) A HM KGIR rendeltetése a HM fejezet gazdálkodásiterületei jellemzõ adatainak egységes rendszerben történõés egységes szempontok szerinti gyûjtése, tárolása, feldol-gozása és értékelése, továbbá a fejezet gazdálkodása átlát-hatóságához, folyamatos kontrolljához, a kontrollingtevé-kenységhez, a belsõ, a felügyeleti és a külsõ ellenõrzések-hez szükséges adatszolgáltatás biztosítása. A HM KGIRrendeltetését és feladatait részletesen a HM KGIR-rõlszóló HM utasítás szabályozza.

(5) A HM KGIR felsõszintû szabályozását és fejlesztéseelõkészítésének koordinálását a HM Kontrolling Fõosz-tály látja el.

(6) A HM KGIR üzemeltetési feladatait a HM VGHaz érintettekkel együttmûködve végzi.

(7) A honvédelmi szervezetek logisztikai gazdálkodásáttámogató információs rendszer kialakításának szakmai kö-vetelményeit a HVK LOGCSF határozza meg.

VIII. FEJEZETA KNBSZ ÉS AZ MH EK GAZDÁLKODÁSÁNAK

SAJÁTOS SZABÁLYAI

64. §

(1) A KNBSZ és az MH EK költségvetési gazdálkodá-sának megszervezésére az Áht. és végrehajtási rendeletei,valamint a védelmi ágazat mûködését szabályozó törvé-nyek és végrehajtási rendeletek mellett az alaptevékenysé-gükre jellemzõ speciális ágazati törvények és végrehajtásirendeletek alkalmazandók.

(2) A KNBSZ gazdálkodásának sajátos szabályaita Korm. rendelet határozza meg. A KNBSZ részére béke-idõszakban központi ellátás keretében a KNBSZ és az MHegyüttmûködésének szabályairól szóló HM utasítás sze-rinti anyagok, eszközök, valamint szolgáltatások kerülnekbiztosításra.

(3) A KNBSZ fõigazgatója a KNBSZ részletes gazdál-kodási szabályait saját hatáskörben állapítja meg.

(4) Az MH EK gazdálkodására az MH EK gazdálkodá-sának szabályairól szóló HM utasítás alkalmazandó.

(5) A (2)–(4) bekezdés szerinti szabályozókban megha-tározott eltérõ szabályok mellett az (1) bekezdés szerintihonvédelmi szervezeteknek a HM fejezet központi gazdál-

kodási és ellátási rendjétõl való eltérését a gazdálkodásrészterületeit szabályozó HM utasítások tartalmazzák.

IX. FEJEZETZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

65. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

66. §

Ezen utasítás hatálybalépését követõ 30. napig a HVKLOGCSF kidolgozza a 33. § (2) bekezdése szerintiHM KÁT–HVKF együttes intézkedést.

67. §

Hatályát veszti a Honvédelmi Minisztérium fejezet köz-ponti és intézményi gazdálkodásának rendjérõl szóló89/2011. (VIII. 4.) HM utasítás.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

1. melléklet a 24/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

Központi ellátó szervezetek

1. A központi logisztikai ellátó szervezetek a követke-zõk:

1.1. MH Anyagellátó Raktárbázis1.2. MH Katonai Közlekedési Központ1.3. MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség

Dandár1.4. MH Egészségügyi Központ1.5. MH Légijármû Javítóüzem

2. Központi pénzügyi, számviteli és infrastrukturális el-látó szervezet:

2.1. HM Védelemgazdasági Hivatal

424 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 25: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

2. melléklet a 24/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

Anyagnemek és anyagnemkódok

A B

1. Anyagnem megnevezése Anyagnem kódja

2. Hagyományos fegyverzet és rakétatechnika 10

3. Optikai és helyzetmeghatározó rendszerek 11

4. Híradó – állandó híradás 12

5. Informatika – szoftver 13

6. Repülõtechnika 14

7. Harcvezetési rendszerek 15

8. Felderítõ 16

9. Elektronika, híradó – tábori híradás 19

10. Élelmezés 21

11. Ruházat, irodaszer 22

12. Üzemanyag 24

13. Egészségügy 26

14. Közlekedés 28

15. Páncélos- és gépjármûtechnika 29

16. Kiképzéstechnika 30

17. Számítás-, ügyvitel- és nyomdatechnika – hardver 31

18. Humán (kulturális) 32

19. Mûszaki 33

20. Vegyivédelmi 34

21. Mérésügy 35

22. Térképészet 36

23. Elhelyezés 38

24. Pénzügyi dologi 41

25. Ajándéktárgyak 42

26. Szerszámok, szerszámgépek 43

27. Pénzügyi és számviteli 99

3. melléklet a 24/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

A honvédelmi szervezetek gazdálkodással összefüggõ szabályzatai

1. A honvédelmi szervezet Szervezeti és Mûködési Szabályzata2. A honvédelmi szervezet gazdálkodási szabályzatai, központi elõirányzatokkal és fejezeti kezelésû elõirányzatokkal

történõ gazdálkodás esetén külön-külön szabályzat3. A honvédelmi szervezet (köz)beszerzési szabályzata (ha az erre vonatkozó rendelkezéseket a gazdálkodási szabály-

zat nem tartalmazza)4. A honvédelmi szervezet államháztartási belsõ ellenõrzési kézikönyve, mely kiegészítéseket tartalmaz a Honvédel-

mi Minisztérium fejezet egységes államháztartási belsõ ellenõrzési kézikönyvéhez5. A honvédelmi szervezet mûködése során keletkezett veszélyes hulladékok kezelésének, tárolásának és nyilvántar-

tásának rendje6. Az objektumon belüli rend és tevékenység szabályai, az elhelyezési körlet õrzésének, a be- és kilépések, az anyag-

szállítások rendjének elõírásai

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 425

Page 26: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

7. Éves és havi munkatervek8. Bizonylati Album és a bizonylatok útja9. Önköltség-számítási szabályzat (rendszeres bevételszerzõ tevékenység esetén)10. Vállalkozási szabályzat (vállalkozási tevékenység folytatása esetén)11. Operatív Belsõ Kontrollok Rendszere Szabályzat

4. melléklet a 24/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

Az Ávr. 13. § (2) bekezdése alapján kiadásra kerülõ gazdálkodási intézkedésekben szerepeltetendõtartalmi elemek

A B C D

1. Tartalmi elem megnevezése Intézményi KözpontiFejezetikezelésû

2. A költségvetési gazdálkodáshoz – így különösen a tervezéshez,végrehajtáshoz, beszámoláshoz – kapcsolódó jog-, feladat- éshatáskörök – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés,teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás – és azokdokumentálásának részletszabályai

X X X

3. Gazdálkodási jogkörök, a jogkörök átruházása, ha ezeketaz SZMSZ vagy a hatásköri jegyzék nem tartalmazza

X X X

4. Gazdálkodási bizottság létrehozása esetén annak tagjai, feladatai,üléseinek gyakorisága

X X X

5. A humán erõforrással történõ gazdálkodás szabályai X

6. A beszerzések, beruházások, felújítások, a javítás és karbantartásfolyamatánakHM utasításban, illetve tárcaszintû belsõ rendelkezésben nemszabályozott kérdései

X X

7. Az eszközök analitikus nyilvántartásának HM utasításban, illetvetárcaszintû belsõ rendelkezésben nem rendezett szabályai

X X

8. A használatra kiadott tárgyi eszközök kezelõinek HM utasításban,illetve tárcaszintû belsõ rendelkezésben nem szabályozott általánosfeladatai

X

9. A bizonylatok kezelésének, feldolgozásának, az ehhez kapcsolódóhatáridõkHM utasításban vagy tárcaszintû belsõ rendelkezésben nemszabályozott kérdései

X X

10. A pénztárszolgálat mûködésének HM utasításban és tárcaszintûbelsõ rendelkezésben nem rendezett szabályai, ideértvea készpénzelõleg felvételének rendjét is

X

11. A pénzügyi és számviteli szervezeti egység és az egyébszakterületek közötti együttmûködés rendje a költségvetéstervezése, végrehajtása – ideértve az elõirányzat átcsportosítás ésmódosítás kezdeményezését is –, finanszírozása és elszámolásaterületén

X X

12. A belföldi kiküldetések elrendelésének és elszámolásának rendje X

13. A gépjármûvek igénybevételének rendje X

426 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 27: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A honvédelmi miniszter25/2015. (VI. 15.) HM

utasításaegyes honvédelmi tárgyú szabályozók módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdése alapján a következõ

utasítást

adom ki:

1. Az egyes társadalombiztosítási nyilvántartásiés adatszolgáltatási feladatokról szóló

79/2004. (HK 23.) HM utasítás módosítása

1. §

Az egyes társadalombiztosítási nyilvántartási és adat-szolgáltatási feladatokról szóló 79/2004. (HK 23.) HMutasítás 6. § (2) bekezdésében a „terhességi-gyermekágyisegély” szövegrész helyébe a „csecsemõgondozási díj”szöveg lép.

2. A belföldi reprezentációról szóló83/2004. (HK 24.) HM utasítás módosítása

2. §

A belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.)HM utasítás

a) 1. mellékletében foglalt táblázat 6. sorában a „GáborDénes Elektronikai Mûszaki Szakközépiskola és Kollégi-um” szövegrész helyébe a „Kratochvil Károly HonvédKözépiskola és Kollégium”, valamint

b) 2. mellékletében foglalt táblázat 11. sorában az„A HM Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatá-rozott felsõszintû vezetõi és munkaértekezletei” szöveg-rész helyébe az „A HM Szervezeti és Mûködési Szabály-zatában meghatározott felsõszintû vezetõi és munkaérte-kezletei, a HM Kabinetfõnök által tartott heti vezetõi érte-kezlet, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenn-tartói Testületének kéthetente megtartásra kerülõ ülése”szöveg lép.

3. A védelmi képesség-fejlesztési feladatok programozotttervezésérõl és végrehajtásáról szóló

113/2007. (HK 20.) HM utasítás módosítása

3. §

A védelmi képesség-fejlesztési feladatok programozotttervezésérõl és végrehajtásáról szóló 113/2007. (HK 20.)

HM utasítás 9. § (2) bekezdés c) pontjában a „HM TKF”szövegrész helyébe a „HM HPF” szöveg lép.

4. A Magyar Honvédség vezetését biztosító ügyeletiés készenléti szolgálatok mûködésérõl szóló20/2007. (HK 4.) HM utasítás módosítása

4. §

A Magyar Honvédség vezetését biztosító ügyeleti és ké-szenléti szolgálatok mûködésérõl szóló 20/2007. (HK 4.)HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 16. §-a a követke-zõ (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A VBTCS kirendelésére a HVKF – az MH KÜ út-ján – intézkedik. A VBTCS tagjaira, valamint részletes fel-adataira a HVKF külön parancsban intézkedik.”

5. §

(1) Az Utasítás 16/E. § (1) bekezdés a) pontja helyébe akövetkezõ rendelkezés lép:

(Ennek érdekében:)„a) a HM TKF állományából – ideértve az MH BHD a

HM TKF-hez vezényelt állományát is –,”(1-1 fõ riasztó-értesítõ készenléti szolgálatot lát el.)(2) Az Utasítás 16/E. § (4) bekezdésében az „Az érintett

fõosztály és HM szervezet” szövegrész helyébe az „Azérintett fõosztály, HM szervezet és katonai szervezet” szö-veg lép.

6. §

Hatályát veszti az Utasítás 16/D. § (4) bekezdése.

5. A Honvédelmi Minisztérium felsõszintû vezetõiés munkaértekezleteinek rendjérõl szóló

92/2010. (X. 22.) HM utasítás módosítása

7. §

A Honvédelmi Minisztérium felsõszintû vezetõi ésmunkaértekezleteinek rendjérõl szóló 92/2010. (X. 22.)HM utasítás 7. § (4) bekezdés g) pontja helyébe a követke-zõ rendelkezés lép:

(A közigazgatási koordinációs értekezlet résztvevõi:)„g) a HM Védelemgazdasági Hivatal, a HM Beszer-

zési Hivatal, a HM Védelmi Hivatal, a HM HatóságiHivatal és a HM Nemzeti Rendezvényszervezõ Hivatalvezetõi,”

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 427

Page 28: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. A kormányzati szolgálati viszonyban állókcafetéria-juttatásáról szóló

10/2014. (II. 14.) HM utasítás módosítása

8. §

A kormányzati szolgálati viszonyban állók cafetéria-juttatásáról szóló 10/2014. (II. 14.) HM utasítás 11. §(4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(4) Az iskolakezdési támogatást a 2. melléklet szerintiformanyomtatvány alkalmazásával június 1-jétõl szeptem-ber 15-ig lehet igényelni, mely határidõ jogvesztõ. Ha azoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekmár nem tanköteles, csatolni kell a jogosultsági feltételekmegállapítására alkalmas iskolalátogatási igazolást, mely– amennyiben az igénybejelentés idõpontjában még nemáll rendelkezésre – szeptember 30-ig pótolható. Az igény-bejelentést a munkáltatói jogkört gyakorlóhoz kell benyúj-tani, aki engedélyezi, vagy a jogosultsági feltételek hiá-nyában elutasítja azt. Az igénybejelentésben szereplõgyermekenkénti összegek nem haladhatják meg a nyilat-kozatban szereplõ összeget.”

7. A személyi állomány társadalombiztosításipénzügyi ellátásának

egyes személyügyi és pénzügyi feladatairól szóló67/2012. (HK 12.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

módosítása

9. §

A személyi állomány társadalombiztosítási pénzügyi el-látásának egyes személyügyi és pénzügyi feladatairól szó-ló 67/2012. (HK 12.) HM KÁT–HVKF együttes intézke-dés 15. és 16. pontjában a „terhességi gyermekágyi se-gély” szövegrész helyébe a „csecsemõgondozási díj” szö-veg lép.

8. Záró rendelkezések

10. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

A honvédelmi miniszter26/2015. (VI. 15.) HM

utasításaa honvédségi azonosító okmányok kiadásáraés kezelésére vonatkozó eljárási szabályokról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet2. § (5) bekezdés c) pontja alapján a következõ

utasítást

adom ki:

1. Az utasítás hatálya, értelmezõ rendelkezések

1. §

Ezen utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztéri-umra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a to-vábbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozószervezetekre, a miniszter irányítása alatt álló központi hi-vatalokra, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, továb-bá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonaiszervezeteire, ezek személyi állományára, az önkéntes tar-talékos katonákra és a nyugállományú katonákra.

2. §

Ezen utasítás alkalmazásábana) azonosító okmányok: a honvédségi szolgálati igazol-

vány, a kormánytisztviselõi igazolvány, a közalkalmazottiigazolvány, a katonai nyugdíjas igazolvány, az ideiglenesszolgálati igazolvány, a hatósági és ellenõri igazolvány,továbbá a személyi igazolójegy és a hadrakelt fegyvereserõk sebesültjei és betegei helyzetének javítására vonatko-zóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény(a továbbiakban: I. Genfi Egyezmény) hatálya alá tartozó– egészségügyi és egyházi személyek részére kiadásra ke-rülõ – „személyazonossági igazolvány”,

b) honvédségi igazolvány: a honvédségi szolgálati iga-zolvány, a kormánytisztviselõi igazolvány, a közalkalma-zotti igazolvány, a katonai nyugdíjas igazolvány, az ideig-lenes szolgálati igazolvány, valamint a hatósági és ellenõriigazolvány.

2. Általános rendelkezések

3. §

(1) A honvédségi szervezeteka) a hivatásos és a szerzõdéses állomány, az önkéntes

tartalékos katonák, valamint a honvéd tisztjelöltek és hon-véd altiszt-jelöltek részére – a szolgálati és állományvi-

428 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 29: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

szony igazolására szolgáló – „Honvédségi Szolgálati iga-zolvány”-t,

b) a nyugállományú katonák részére a jogálláshoz kap-csolódó jogosultságok, továbbá az egyenruha viselésérevaló jogosultság igazolását szolgáló „Katonai nyugdíjasigazolvány”-t és

c) a honvédségi szervezeteknél kormányzati szolgálatiés közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatottakrészére az MH személyi állományába tartozás igazolásátszolgáló „Honvédségi Kormánytisztviselõi igazolvány”-tvagy „Honvédségi Közalkalmazotti igazolvány”-t (a to-vábbiakban együtt: munkáltatói igazolvány)adnak ki.

(2) A honvédségi szervezet az általa a biztonsági okmá-nyok védelmének rendjérõl szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm.rendelet 1. számú melléklet III. fejezetében a HM és az MHkijelölt szervezetei által folytatott hatósági, szakhatósági,ellenõri, felügyeleti jogkör gyakorlására kijelölt állományarészére a hatósági, szakhatósági, ellenõri, felügyeleti tevé-kenység végzésre való jogosultság igazolására és tanúsítá-sára szolgáló „Hatósági és ellenõri igazolvány”-t ad ki.

(3) A Honvédség tényleges katonaállományát a külön-leges jogrend idõszakában, valamint a Magyarország terü-letén kívüli szolgálat teljesítése és nemzetközi szerzõdésalapján teljesített szolgálat teljesítése idõszakában az azo-nosítás és segítségnyújtás biztosítása érdekében személyiigazolójeggyel kell ellátni.

(4) A különleges jogrend idõszakában, valamint a Ma-gyarország területén kívüli szolgálat teljesítése és nemzet-közi szerzõdés alapján teljesített szolgálat teljesítése idõ-szakában a sebesültek és betegek felkutatására, felszedé-sére és szállítására vagy a betegség megelõzésére alkalma-zott személyzet, valamint az egészségügyi alakulatok általalkalmazott személyzet, továbbá az úgyszintén a fegyve-res erõkhöz tartozó tábori lelkészek (a továbbiakbanegyütt: egészségügyi és egyházi személyek) részére a spe-ciális státuszuk megkülönböztetésére szolgáló „személy-azonossági igazolvány”-t kell kiadni.

3. A honvédségi igazolvány kiadása

4. §

(1) A 3. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti igazolvá-nyokat elsõ alkalommal az állományba vétel, kinevezés,próbaidõ kikötése esetén – kormányzati szolgálati és köz-alkalmazotti viszony keretében foglalkoztatottak kivételé-vel – a próbaidõ leteltét követõen, a 3. § (1) bekezdésb) pontja szerinti okmányt a katonai nyugdíjas igazolvány-ra való jogosultság elérését követõen kell kiadni.

(2) A honvédségi szervezet a szolgálati igazolványideiglenes helyettesítése céljából „Ideiglenes szolgálatiigazolvány”-t ad ki

a) annak a hivatásos, szerzõdéses vagy önkéntes tartalé-kos állományú katonának, akinek szolgálati igazolvánnyal

történõ ellátása az állományba vétel napján – a kiadás fel-tételeinek hiánya miatt – nem történik meg,

b) az önkéntes tartalékos katonák részére, a próbaidõidõtartamára a szerzõdés aláírását követõ 15 napon belül,a végleges szerzõdés megkötéséig, de legfeljebb 14 hóna-pig terjedõ idõtartamra,

c) a hivatásos és szerzõdéses katonának a próbaidõ idõ-tartamára, vagy

d) ha hivatásos, szerzõdéses állományú és önkéntes tar-talékos katonának részére kiadott honvédségi igazolvá-nyokon feltüntetett adatokban, szolgálati jogviszonybanváltozás következett be, továbbá ha az igazolvány elve-szett, megrongálódott, megsemmisült, vagy érvényességiideje lejárt az új szolgálati igazolvánnyal történõ ellátásig.

4. A honvédségi szolgálati és munkáltatóiigazolványok

5. §

(1) A honvédségi szolgálati és a munkáltatói igazolványa) az ISO 7810 szabványnak megfelelõ, ID-1 méretû,

többrétegû, melegen laminált mûanyag kártya, mely a biz-tonsági okmányok védelmének rendjérõl szóló 86/1996.(VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatá-rozott „B” okmányvédelmi kategóriába került besorolásra,

b) színe a hivatásos katonák esetében zöldesbarna, aszerzõdéses katonák esetében kék, az önkéntes mûveleti ésönkéntes védelmi tartalékos katonák esetében egymástóleltérõ árnyalatú lila, a honvéd tisztjelöltek esetében sár-gásbarna, a honvéd altiszt-jelöltek esetében zöld, a kor-mánytisztviselõk esetében szürke, a közalkalmazottak ese-tében pedig sárga,

c) elõlapja tartalmazza a honvédségi adatkezelésrõl, azegyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsola-tos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. éviXCVII. törvény (a továbbiakban: Haktv.) 41. § (2) bekez-dés a)–c) és f)–g) pontja szerinti adatokat az érvényességiidõ és a Haktv. 10. melléklet a)–e) és h)–k) pontja szerintiadatok kivételével, és

d) hátlapja tartalmazza a Haktv. 41. § (2) bekezdésc) pontjának második fordulata szerinti érvényességi idõt,a d)–e) és h) pontja, továbbá a Haktv. 10. melléklet e) ésh) pontja szerinti adatokat.

(2) A honvédségi szolgálati és munkáltatói igazolvá-nyok megfelelnek a hadifoglyokkal való bánásmódra vo-natkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyez-ményben foglalt elõírásoknak (a továbbiakban: III. GenfiEgyezmény).

(3) A honvédségi szolgálati és munkáltatói igazolvá-nyok jogosítanak a honvédségi gyógyintézmények, kultu-rális és sportlétesítmények szolgáltatásainak igénybevéte-lére, nem jogosítanak az MH objektumaiba történõ belé-pésre, és nem helyettesítik a belépési engedélyeket.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 429

Page 30: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

5. Katonai nyugdíjas igazolvány

6. §

(1) A katonai nyugdíjas igazolványa) az ISO 7810 szabványnak megfelelõ, ID-1 méretû,

többrétegû, melegen laminált mûanyag kártya, mely a biz-tonsági okmányok védelmének rendjérõl szóló 86/1996.(VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatá-rozott „B” okmányvédelmi kategóriába került besorolásra,

b) színe barna,c) elõlapja tartalmazza a Haktv. 42. § (2) bekezdés a)–b)

és e)–g) pontja szerinti adatokat az érvényességi idõés a Haktv. 10. melléklet a)–e), valamint h)–k) pontja sze-rinti adatok kivételével, és

d) hátlapja tartalmazza a Haktv. 42. § (2) bekezdésb) pontjának második fordulata szerinti érvényességi idõt,a c)–d) pontja, továbbá a Haktv. 10. melléklet e) ésh)–i) pontja szerinti adatokat.

(2) A katonai nyugdíjas igazolványa) az MH objektumaiba történõ belépésre nem jogosít,

a belépési engedélyeket nem helyettesíti,b) jogosít a honvédségi gyógyintézmények, kulturális

és sportlétesítmények szolgáltatásainak igénybevételé-re, és

c) nem helyettesíti a nyugdíjfolyósító szerv által a tár-sadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. éviLXXXI. törvény 79. § (1) bekezdése szerint kiadott iga-zolást.

6. Ideiglenes szolgálati igazolvány

7. §

(1) Az ideiglenes szolgálati igazolványa) fekvõ formátumú, 115?80 mm méretû, sarokgömbö-

lyített, az elõoldalán irideszcens nyomattal ellátott, önta-padós fóliával leragasztott, papíralapú okmány, mely abiztonsági okmányok védelmének rendjérõl szóló86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletébenmeghatározott „B” okmányvédelmi kategóriába került be-sorolásra,

b) elõlapja tartalmazza a Haktv. 43. § (2) bekezdésa) pontjában meghatározott adatokat a születési idõ kivéte-lével, valamint a 43. § (2) bekezdés b)–g) pontja szerintiadatokat, és

c) hátlapja tartalmazza a Haktv. 43. § (2) bekezdésh)–j) pontja, továbbá a Haktv. 10. melléklet e) pontja sze-rinti adatokat.

(2) Az ideiglenes szolgálati igazolványa) jogosít a honvédségi gyógyintézmények, kulturális és

sportlétesítmények szolgáltatásainak igénybevételére, ésb) az MH objektumaiba történõ belépésre nem jogosít,

a belépési engedélyeket nem helyettesíti.

7. Hatósági és ellenõri igazolvány

8. §

(1) A hatósági és ellenõri igazolványa) az ISO 7810 szabványnak megfelelõ, ID-1 méretû,

többrétegû, melegen laminált mûanyag kártya, mely a biz-tonsági okmányok védelmének rendjérõl szóló 86/1996.(VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatá-rozott „B” okmányvédelmi kategóriába került besorolásra,

b) színe piros,c) elõlapja tartalmazza a Haktv. 44. § (2) bekezdés

a) pontja – a b) pontban meghatározott adatokat az aláíráskivételével –, valamint a c), az f)–g) és az i)–j) pontja sze-rinti adatokat, és

d) hátlapja tartalmazza a Haktv. 44. § (2) bekezdés d)–e)és h) pontja szerinti adatokat, továbbá a Haktv. 10. mellék-let h) pontja szerinti adatot.

(2) Az igazolványt a hatósági, szakhatósági, ellenõri,felügyeleti tevékenységet gyakorló személy köteles meg-õrizni és eljárása során magánál tartani.

(3) Az igazolványt a kirendelõ hatóság, az ügyfél, to-vábbá a hatósági, szakhatósági, felügyeleti vizsgálat tûré-sére kötelezett vagy a hatósági, szakhatósági, felügyeletivizsgálattal érintett személy kérésére fel kell mutatni.

8. Személyi igazolójegy

9. §

(1) A személyi igazolójegya) 36 mm?26 mm méretû, átlója mentén kettéosztott, sa-

rokgömbölyített, rozsdamentes acéllap,b) elõlapja tartalmazza a Haktv. 45. § (2) bekezdés

a) pontja szerinti adatokat a birtokos nevének kivételével,valamint a b) és a c) pontban meghatározott adatokat, és

c) hátlapja tartalmazz a Haktv. 10. melléklet a) pontjaszerinti adatokat.

(2) A személyi igazolójegyet a személyügyi szervigényli.

9. Az azonosító okmányok kezelésével, valamintkiadásával kapcsolatos szabályok

10. §

(1) Az azonosító okmányok elõállítási költségei azMH-t terhelik.

(2) Elsõ alkalommal, valamint a honvédségi igazolvá-nyokon feltüntetett adatok változása esetén, továbbá az ér-vényességi idõ lejárta miatt szükségessé vált okmánycsereesetén a személyi állomány tagját és a nyugállományú ka-tonát térítésmentesen kell a honvédségi igazolvánnyal el-látni.

430 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 31: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(3) A honvédségi igazolványok a személyi állománytagjának vagy a nyugállományú katonának felróható el-vesztése, megrongálódása vagy megsemmisülése esetén aszemélyi állományt vagy a nyugállományú katonát az újokmány elõállítási költségének és az eljárás költségeinek amegtérítésére kell kötelezni.

(4) A honvédségi igazolványok elõállítási költségérevonatkozó adatokat az MH Hadkiegészítõ és KözpontiNyilvántartó Parancsnokság Katonai Okmánykezelõ Iroda(a továbbiakban: Okmánykezelõ Iroda) által évente már-cius 1-jéig a Honvédelmi Közlönyben közzétett tájékozta-tója tartalmazza.

11. §

(1) A honvédségi igazolványok a rajtuk feltüntetett idõ-pontig vagy azok visszavonásáig érvényesek.

(2) A honvédségi igazolványt be kell vonni a szolgálativiszony megszûnésekor vagy megszüntetésekor, továbbáha az elveszett vagy eltulajdonított igazolvány elõkerült,és ha a honvédségi igazolvány (3) bekezdés szerinti cseré-je válik szükségessé.

(3) A honvédségi igazolványt ki kell cserélni, ha azazon feltüntetett adatokban, szolgálati jogviszonyban vál-tozás következett be, továbbá ha megrongálódott, vagy ér-vényességi ideje lejárt.

(4) A hatósági és ellenõri igazolványt le kell adni, ha ahatósági, szakhatósági, ellenõri, felügyeleti jogkört gya-korló személy e tevékenységre jogosító engedélye lejárt,tevékenységét befejezte, vagy ha más beosztásba került át-helyezésre. Ezekben az estekben a hatósági és ellenõri iga-zolványt be kell vonni.

(5) A személyi állomány tagja vagy a nyugállományúkatona köteles a honvédségi igazolvány megrongálódását,elvesztését, eltulajdonítását, megsemmisülését és az iga-zolványban feltüntetett adatokban bekövetkezett változástényét legkésõbb 3 munkanapon belül bejelenteni az állo-mányilletékes parancsnok, illetve a személyügyi szerv,nyugállományúak esetében a lakóhely szerint illetékes ka-tonai igazgatási szerv részére és ezzel egyidejûleg a sze-mélyügyi szerv vagy a lakóhely szerint illetékes katonaiigazgatási szerv az új igazolvány kiállítását kezdeményez-ni. A honvédségi igazolvány érvényességi idejének lejár-tát honvédségi szervezet, a nyugállományú katona eseténpedig a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szer-vezet kíséri figyelemmel a Haktv. 41. § (5) bekezdése, il-letve a Haktv. 42. § (6) bekezdése szerinti nyilvántartásalapján.

(6) A honvédségi igazolványok eltulajdonítása, elvesz-tése, megsemmisülése esetén az Okmánykezelõ Iroda gon-doskodik az okmányok érvénytelenítésérõl.

(7) A honvédségi igazolványokat le kell adni a kibocsá-tó szervezetnek, ha a személyi állomány tagja szolgálativagy állományviszonya, illetõleg jogviszonya megválto-zik, megszûnik, vagy megszüntetésre kerül.

(8) Az ideiglenes szolgálati igazolványt le kell adni a ki-bocsátó szervezetnek, ha a hivatásos, szerzõdéses vagy ön-kéntes tartalékos katona honvédségi szolgálati igazol-vánnyal került ellátásra.

(9) A személyi állomány tagja vagy a nyugállományúkatona halála esetén az érintett személy honvédségi iga-zolványának leadása érdekében a személyügyi szerv vagya lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv intéz-kedik.

(10) A személyi állomány tagja vagy a nyugállományúkatona által leadott honvédségi igazolványokat a visszavé-telt követõ 15 munkanapon belül vissza kell juttatni a ki-bocsátó szervezetnek.

(11) A személyi igazolójegyet a különleges jogrendmegszûnését követõen, valamint a Magyarország területénkívüli szolgálat teljesítése és nemzetközi szerzõdés alap-ján teljesített szolgálat befejezését követõen 30 napon be-lül le kell adni, és azt az érintett személy személyi anyag-gyûjtõjében kell elhelyezni.

(12) A bevonásra került honvédségi igazolványokat aszigorú számadási kötelezettség alá esõ bizonylatokra vo-natkozó elõírásoknak megfelelõen kell megsemmisíteni.

12. §

Az Okmánykezelõ Irodaa) ellátja az azonosító okmányok beszerzésével és elõál-

lításával, nyilvántartásával, kiadásával, érvénytelenítésé-vel, valamint a leadott, bevont okmányok megsemmisíté-sével kapcsolatos központi feladatokat,

b) gondoskodik az azonosító okmányokkal történõ ellá-tás, valamint az azok cseréjének megszervezésérõl és vég-rehajtásáról,

c) biztosítja a honvédelmi szervezetek igényei alapjánaz azonosító okmányokkal történõ ellátás folyamatos-ságát,

d) a rendelkezésre álló adatok alapján ellenõrzi az iga-zolványon feltüntetésre kerülõ adatok valódiságát ésa megnevezett személyek jogosultságát,

e) ellátja az azonosító okmányok kiadásának, kezelésé-nek szakmai felügyeletét,

f) az információs önrendelkezési jogról és az informá-ciószabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a további-akban: Infotv.), a Haktv. és a szigorú számadási kötelezett-ség alá esõ bizonylatokra vonatkozó elõírásoknak megfe-lelõen vezeti az azonosító okmányok központi nyilvántar-tását.

13. §

(1) Az azonosító okmányok helyi kezeléséért, nyilván-tartásáért az állományilletékes katonai szervezet személy-ügyi szerve, valamint a Magyarországon kívüli szolgálat-teljesítésre tervezett személyek esetében a külföldi szolgá-

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 431

Page 32: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

lat teljesítését koordináló szerv vagy személy (a továb-biakban együtt: személyügyi szerv) a felelõs.

(2) A személyügyi szerva) gondoskodik az azonosító okmányok elkészítéséhez

szükséges adatok felvételérõl és az Okmánykezelõ Irodá-hoz történõ megküldésérõl,

b) az adatok hitelességét igazoló közokiratok, okiratokalapján igényli az azonosító okmányokat az Okmánykeze-lõ Irodától,

c) a szigorú számadási kötelezettség alá esõ bizonyla-tokra vonatkozó elõírásoknak megfelelõen tárolja, nyil-vántartja, kiállítja az ideiglenes szolgálati igazolványokat,és az okmányok sorozatszáma szerint megküldi a birtoko-sok adatait az Okmánykezelõ Iroda részére,

d) aláírás ellenében átadja az igénylõ névjegyzék irattáripéldányán az arra jogosult személyeknek az azonosító ok-mányokat, és azokról a Haktv. 41. § (5) és a 42–43. § (4)bekezdése szerint nyilvántartást vezet a szigorú számadásikötelezettség alá esõ bizonylatokra vonatkozó elõírások-nak megfelelõen úgy, hogy az okmányok az érintett részé-re történõ átadása visszamenõleg igazolható legyen,

e) az azonosító okmány kiadásakor tájékoztatja a birto-kost a megõrzéssel és a kezeléssel kapcsolatos szabályok-ról, valamint a bejelentési, visszaszolgáltatási és térítésikötelezettségrõl,

f) bevonja az érvénytelen, megrongálódott azonosítóokmányokat, továbbá az elhalálozott személy honvédségiigazolványát – beleértve az ideiglenes szolgálati igazolvá-nyokat is –, valamint azon személyek honvédségi igazol-ványát, akiknek méltatlanság okán megszûnt a használatravaló jogosultságuk, és megsemmisítésre megküldi azokataz Okmánykezelõ Iroda részére,

g) a honvédségi igazolványok elvesztésérõl, eltulajdo-nításáról, megrongálódásáról vagy megsemmisülésérõl,valamint az elveszett okmányok megtalálásáról jegyzõ-könyvet készít, és megküldi az Okmánykezelõ Iroda ré-szére,

h) a személyi igazolójegyet a különleges jogrend idõ-szakában, valamint a Magyarország területén kívüli szol-gálat teljesítése és nemzetközi szerzõdés alapján teljesítettszolgálat befejezését követõen elhelyezi az érintett sze-mély személyi anyaggyûjtõjében, vagy intézkedik annakaz állományilletékes katonai szervezet személyügyi szervrészére történõ megküldésére, és

i) az adatok hitelességét igazoló okmány alapján azOkmánykezelõ Irodától igényli az 1949. augusztus 12-énkötött Genfi Egyezmények hatálya alá tartozó okmányo-kat.

(3) Ha a személyi állomány tagját a beosztásából, állá-sából felfüggesztették, az azonosító okmányait be kellvonni. A bevont okmányt a személyügyi szerv a felfüg-gesztés idejére elhelyezi az érintett személyügyi anyag-gyûjtõjében. Ha az eljárás nem jár a jogviszony megszün-tetésével, a felfüggesztés megszüntetésérõl való tudomás-szerzést követõ elsõ munkanapon a személyügyi szervgondoskodik a visszavont okmányok érintett részére törté-

nõ visszaadásáról, illetve ha a visszavonás ideje alatt bekö-vetkezett ok miatt a honvédségi igazolvány cseréje válikszükségessé, gondoskodik annak cseréjérõl.

(4) A lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerva) az adatok hitelességét igazoló okmány alapján az Ok-

mánykezelõ Irodától igényli a katonai nyugdíjas igazolvá-nyok kiállítását, cseréjét, valamint pótlását,

b) az arra jogosult személyeknek aláírás ellenében átad-ja a katonai nyugdíjas igazolványokat, és azokról a szigorúszámadási kötelezettség alá esõ bizonylatokra vonatkozóelõírásoknak, valamint a Haktv. 42. § (6) bekezdésénekmegfelelõen nyilvántartást vezet úgy, hogy az okmányokaz érintett részére történõ átadása visszamenõleg igazol-ható legyen,

c) az igazolvány kiadásakor tájékoztatja a katonai nyug-díjas igazolvány birtokosát az igazolvány megõrzésévelés kezelésével kapcsolatos elõírásokról, illetve a bejelen-tési, visszaszolgáltatási és térítési kötelezettségrõl,

d) a katonai nyugdíjas igazolványok elvesztésérõl, eltu-lajdonításáról, megrongálódásáról és megsemmisülésérõl,valamint az elveszett igazolványok elõtalálásáról jegyzõ-könyvet készít, és megküldi a Okmánykezelõ Iroda ré-szére, és

e) bevonja az érvénytelen vagy megrongálódott katonainyugdíjas igazolványokat, az elhalálozott személy katonainyugdíjas igazolványát, valamint azon személyek katonainyugdíjas igazolványát, akiknek méltatlanság okán meg-szûnt a használatra való jogosultságuk, és megsemmisítés-re megküldi azokat az Okmánykezelõ Iroda részére.

14. §

(1) A személyi állomány tagja és a nyugállományú kato-na a részére kiadott honvédségi igazolványt köteles meg-õrizni és jogszerûen használni.

(2) A személyi állomány tagja a szolgálatteljesítés sorána szolgálati és állományviszonyának, illetve jogviszonyá-nak igazolása céljából az igazolványát a személyazonosítóigazolványával együtt köteles magánál tartani és felszólí-tásra az arra jogosult személy részére felmutatni.

(3) A nyugállományú katona jogállásához kapcsolódójogosultságok igénybevétele, valamint egyenruha-viselésesetén a katonai nyugdíjas igazolványát a személyazono-sító igazolványával együtt köteles magánál tartani és fel-szólításra az arra jogosult személy részére felmutatni.

(4) Az azonosító okmány másra át nem ruházható, letét-be nem helyezhetõ, biztosítékul nem adható és nem fogad-ható el.

(5) A személyi állomány tagja a részére kiadott honvéd-ségi igazolványán feltüntetett érvényességi idõ lejártárólköteles tájékoztatni az állományilletékes személyügyiszervet.

432 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 33: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

10. Honvédségi igazolványok igénylésére és kiadásáravonatkozó részletes eljárási szabályok

15. §

(1) A hivatásos, szerzõdéses, önkéntes mûveleti és vé-delmi tartalékos katonák, honvéd tisztjelöltek és altiszt-je-löltek, a kormánytisztviselõk és közalkalmazottak igazol-ványát az 1. melléklet, a nyugállományú katonák igazolvá-nyát a 2. melléklet, a hatósági és ellenõri tevékenységetvégzõk igazolványát a 3. melléklet szerint a 4. mellékletszerinti Igazolvány Igénylõ Lap alkalmazásával kell igé-nyelni az Okmánykezelõ Irodától.

(2) Az okmányigényléshez szükséges IgazolványIgénylõ Lapokat az Okmánykezelõ Irodától kell igényelni,az okmányigényléshez kizárólag az Okmánykezelõ Irodaáltal megküldött Igazolvány Igénylõ Lapokat lehet fel-használni.

(3) A honvédségi igazolványok – az MH Hadkiegészítõés Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka ál-tal minden év március 1-jéig közzétett, az OkmánykezelõIroda igazgatási szünetére vonatkozó közleményében fog-lalt idõszak kivételével – az igénylés beérkezésétõl számí-tott 30 munkanapon belül kerülnek kiállításra.

(4) A (3) bekezdésben foglalt ügyintézési határidõ indo-kolt esetben, az MH Hadkiegészítõ és Központi Nyilván-tartó Parancsnokság parancsnoka által, az irányadó határ-idõ lejárta elõtt egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meg-hosszabbítható. Az igénylõ katonai szervezeteket az ügy-intézési határidõ meghosszabbításáról írásban értesítenikell.

(5) A személyügyi szerv és a lakóhely szerint illetékeskatonai igazgatási szerv a honvédségi igazolványok elõál-lításához szükséges idõ, valamint az igazgatási szünet fi-gyelembevételével tervezi és igényeli azok cseréjét.

(6) Az Okmánykezelõ Iroda a honvédségi igazolványo-kon feltüntetett érvényességi idõ lejártát 90 nappal meg-elõzõen kezdeményezett igényléseket teljesíti, kivéve aMagyarország területén kívüli szolgálatteljesítésre terve-zett személyek részére történõ igénylést. A Magyarországterületén kívüli szolgálatteljesítésre tervezett személyekrészére már a tervezés idõszakában meg kell igényelni akiutazás teljes idõtartalmára érvényes azonosító okmányo-kat.

16. §

(1) A személyügyi szerv és a lakóhely szerint illetékeskatonai igazgatási szerv

a) az elsõ okmányigénylés alkalmával az 5. melléklet-ben meghatározott Kitöltési Útmutató alapján kitöltiaz Igazolvány Igénylõ Lapot,

b) névváltozás esetén új Igazolvány Igénylõ Lapot ter-jeszt fel az ellátásra kerülõ személy aláírásmintájának vál-tozása miatt,

c) a kártyaalapú igazolványok igényléséhez, valamintaz igazolvány elsõ ellátást követõ valamennyi újabbigénylés esetében, az 5., 6. § és 8. §-ban felsorolt okmá-nyok tekintetében – külön-külön a hivatásos, a szerzõdé-ses, a katonai nyugdíjas, a honvéd tisztjelölt és altiszt-je-lölt állomány, az önkéntes mûveleti tartalékos és az önkén-tes védelmi tartalékos állomány, továbbá a hatósági és el-lenõri igazolványok esetében külön-külön okmánytípu-sonként – a jelen utasítás mellékleteiben meghatározottakszerint névjegyzéket készít és terjeszt fel,

d) az igénylõ névjegyzéket minden esetben két példány-ban készíti el, és annak egy példányát, a fényképet, továb-bá szükség esetén az Igazolvány Igénylõ Lapot egyidejû-leg kísérõirat csatolásával felterjeszti az OkmánykezelõIrodához,

e) minden egyes okmányigénylés alkalmával új fényké-pet küld az Okmánykezelõ Iroda részére, és

f) az „Azonnal!”, „Sürgõs” és „Rövidített határidõvel”kezelési jelzéssel ellátott ügyiratot megindokolja az igény-lõ névjegyzéken, hogy annak a jelen utasításban meghatá-rozott ügyintézési határidõtõl való eltérése miért indokolt,ennek hiányában az Okmánykezelõ Iroda figyelmen kívülhagyja a kezelési utasítást.

(2) Az önkéntes tartalékos állomány esetében az igazol-vány igénylõ névjegyzékén, valamint az IgazolványIgénylõ Lapon kizárólag az érintett önkéntes tartalékosjogviszonyához tartozó rendfokozatot kell feltüntetni, ésaz önkéntes tartalékos jogviszonyra utaló jelzést kell al-kalmazni, amely az önkéntes mûveleti tartalékosok eseté-ben: ömt., az önkéntes védelmi tartalékosok esetében: övt.

(3) Amennyiben az igazolványigénylés alanyának csa-ládi és utóneve szóközökkel együtt meghaladja a harminckaraktert, az igazolványigénylõ névjegyzéken, valamintaz Igazolvány Igénylõ Lapon is aláhúzással kell megjelöl-ni az igazolványon rögzíteni kívánt nevet.

(4) Az igazolványok kiállításához szükséges fényképe-ket a 34. §-ban meghatározottak szerint kell elkészíteni.

(5) Az érvénytelen vagy megrongálódott igazolványo-kat, valamint az elhalálozott személy igazolványát a sze-mélyügyi szerv és az lakóhely szerint illetékes katonaiigazgatási szerv bevonja, és a bevont igazolványokat ok-mánytípusonként külön-külön jegyzéken a bevonás oká-nak pontos megjelölésével, a 6. melléklet szerinti mintá-nak megfelelõen, a bevonást követõ 15 napon belül, soro-zatszám szerint megsemmisítésre megküldi az Okmányke-zelõ Iroda részére.

17. §

(1) Érvénytelen az azonosító okmány, haa) a jogviszony és az állományviszony megszûnt vagy

megváltozott,b) megrongálódott, azt meghamisították, illetve az azon

lévõ adat megváltozott,c) az Okmánykezelõ Iroda visszavonta,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 433

Page 34: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

d) az érvényességi ideje lejárt,e) a használatára jogosult meghalt,f) elvesztését, megsemmisülését vagy eltulajdonítását

bejelentették, valamint ha azt a hatóság bevonta, vagybüntetõeljárásban tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalta,vagy

g) megszûnt a használatra való jogosultság.(2) Érvénytelen az ideiglenes szolgálati igazolvány az

(1) bekezdésben meghatározott eseteken túl, ha a jogosultállandó honvédségi szolgálati igazolvánnyal került ellá-tásra.

(3) Az azonosító okmányokat a személyügyi szerv, va-lamint az illetékes katonai igazgatási szerv bevonja:

a) az érintett utolsó jogviszonyban vagy munkában töl-tött napján,

b) okmánycsere esetén az új azonosító okmány egyidejûkiadásával vagy

c) az azonosító okmány érvénytelenségét eredményezõ,az (1) bekezdés a), d), e), g) pontjában meghatározott ese-tekben.

(4) A bevonásra került azonosító okmányokat a sze-mélyügyi szervnek vagy a katonai igazgatási szervnek abevonást követõ 15 napon belül meg kell küldenie az Ok-mánykezelõ Iroda részére.

(5) Az azonosító okmányok bevonása és határidõbentörténõ megküldése a személyügyi szerv és a katonai igaz-gatási szerv vezetõjének felelõssége.

18. §

Az azonosító okmányok kiállítását kizárólag írásos pa-rancs, határozat vagy más közokirat alapján lehet igényel-ni. Az adatok és adatváltozások bejegyzésének hitelessé-géért a személyügyi szerv és a katonai igazgatási szerv ve-zetõje a felelõs.

19. §

(1) Amennyiben az Okmánykezelõ Irodához beérkezõazonosító okmányokra vonatkozó igénylés nem felel megaz utasításában foglalt feltételeknek, az OkmánykezelõIroda a kiállítást akadályozó körülmény, továbbá hiányegyidejû megjelölésével határidõ tûzésével hiánypótlásraszólítja fel az igénylõ szerv vezetõjét.

(2) A hiánypótlási kötelezettség teljesítését követõen azigénylést az Okmánykezelõ Iroda teljesíti.

(3) A hiánypótlásban felsorolt személyek okmányellá-tása érdekében a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelé-si Szabályzata Ált/40 (a továbbiakban: Ált/40) 90. pontjaalapján, a személyügyi szerv vagy a katonai igazgatásiszerv a hiányzó dokumentumokat oly módon küldi meg,hogy az a hiánypótlásra felszólítás aláírásától számított30. napig érkezzen be az Okmánykezelõ Irodához. Ez a ha-táridõ egy alkalommal – indokolt esetben és kizárólag a

személyügyi szerv, katonai igazgatási szerv írásbeli kérel-me alapján – 15 nappal meghosszabbítható.

(4) Amennyiben a hiánypótlásra nyitva álló határidõeredménytelenül telik el, az MH Hadkiegészítõ és Köz-ponti Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka az igénylõszervezet vezetõjét írásban tájékoztatja annak elmaradásá-ról, továbbá a hiányos okmányigénylés tárgytalanná nyil-vánításáról. A parancsnoki tájékoztató levél megküldésé-vel egyidejûleg az Okmánykezelõ Iroda törli az érintettekokmányigénylését.

20. §

A 3. § (1) bekezdésében meghatározott igazolványokataz alábbi esetekben kell igényelni:

a) elsõ ellátás,b) rendfokozat változása,c) állományviszony változása,d) katonai nyugdíjas igazolványra jogosulttá válás,e) igazolvány elvesztése, eltulajdonítása, megrongáló-

dása, megsemmisülése,f) névváltozás,g) igazolvány érvényességi idejének lejárta,h) honvéd tisztjelöltek tisztté és a honvéd altiszt-jelöltek

altisztté avatása, vagyi) ha az igazolvány gyártáshibás.

11. Katonai nyugdíjas igazolvánnyal történõ ellátásés igénylés eljárási szabályai

21. §

(1) A katonai nyugdíjas igazolvány igényléséta) a katonai nyugdíjas igazolványra jogosulttá válást

megelõzõen az állományilletékes katonai szervezet sze-mélyügyi szerve a kiadás esedékességét megelõzõen, azigazolványok elõállításához szükséges idõ, valamint azigazgatási szünet figyelembevételével tervezi és igényeliazok cseréjét, és

b) a katonai nyugdíjas igazolványra jogosulttá válástkövetõen a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatásiszerv hajtja végre.

(2) Katonai nyugdíjas igazolvány igénylése során a16. § szerint kell eljárni.

(3) A katonai nyugdíjas igazolványt a 2. melléklet sze-rint kell igényelni.

(4) A katonai nyugdíjas igazolványra vonatkozó igény-lésen minden esetben fel kell tüntetni az érintett személyegyenruha-viselésre való jogosultságát.

(5) A felmentési idõ utolsó napján vagy a munkában töl-tött utolsó napon az állományilletékes katonai szervezetszemélyügyi szerve a katonai nyugdíjas igazolvány kiadá-

434 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 35: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

sával egyidejûleg a honvédségi igazolványokat bevonja,és azokat 15 napon belül az Okmánykezelõ Irodának meg-küldi.

22. §

(1) Ha a katonai nyugdíjas igazolványra jogosult írás-képtelen, cselekvõképtelen, vagy a jelen utasítás hatályaalá tartozó ügykörben cselekvõképességében korlátozott(a továbbiakban: cselekvõképességében korlátozott), ne-vében törvényes képviselõje jár el. Az igényléshez kötele-zõen kitöltendõ Igazolvány Igénylõ Lapot a törvényesképviselõ írja alá, és csatolja a feljogosító okmány hitelesí-tett másolatát. Az Igazolvány Igénylõ Lap aláírásával atörvényes képviselõ egyidejûleg nyilatkozik az azon fel-tüntetett adatok valódiságáról.

(2) Cselekvõképtelen, illetve cselekvõképességébenkorlátozott személy esetén a katonai nyugdíjas igazolványhasználatával, birtokban tartásával kapcsolatos kötelezett-ségek a törvényes képviselõt terhelik.

(3) Az írásképtelen nyugállományú katona katonainyugdíjas igazolványának aláírás rovata bejegyzést nemtartalmaz.

(4) A cselekvõképességet nem érintõ támogatott döntés-hozatal hatálya alá tartozó személy esetében a támogatótaz eljárásba be kell vonni.

12. Okmánykezelésre, nyilvántartásra vonatkozóelõírások

23. §

A személyügyi szerv az elveszett, eltulajdonított, meg-rongálódott és megsemmisült igazolványokról, illetveaz elveszett igazolványok elõtalálásáról, az okmány ér-vénytelenítéséhez szükséges, 7. melléklet szerinti jegyzõ-könyvet veszi fel. A személyügyi szerv a jegyzõkönyv egypéldányát, valamint amennyiben feljelentés történt – arendõrségi jegyzõkönyv másolatát – az OkmánykezelõIroda részére megküldi.

24. §

Az Okmánykezelõ Irodaa) a biztonsági okmányokra vonatkozó elõírások betar-

tásával gondoskodik a visszaküldött honvédségi igazolvá-nyok megsemmisítésérõl, és

b) gondoskodik az okmányok hatálytalanításáról, amegküldött jegyzõkönyvek alapján az elveszett, eltulajdo-nított, megsemmisült igazolványokról szóló közlemény-nek a Honvédelmi Közlönyben történõ közzétételérõl.

13. Ideiglenes szolgálati igazolvány igényléséreés kiadására vonatkozó részletes eljárási szabályok

25. §

(1) Az ideiglenes szolgálati igazolványt az állományil-letékes katonai szervezet személyügyi szerve negyedéven-te, a következõ negyedéves szükségletnek megfelelõen, azigényelt darabszám megjelölésével igényli az Okmányke-zelõ Irodától.

(2) Az ideiglenes szolgálati igazolványt az állományil-letékes katonai szervezet személyügyi szerve saját hatás-körében adja ki és vonja vissza. Az ideiglenes szolgálatiigazolványt az állományilletékes katonai szervezet sze-mélyügyi szerve tölti ki, és adja át aláírás ellenében az arrajogosult személy részére.

(3) Az állományilletékes katonai szervezet személyügyiszerve a megküldött ideiglenes szolgálati igazolványokata 8. mellékletben meghatározott okmánynyilvántar-tás-minta szerint, sorozatszám alapján, folyamatos sorszá-mozással tárolja, tartja nyilván és állítja ki a szigorú szám-adási kötelezettség alá esõ bizonylatokra vonatkozó elõ-írásoknak, valamint a Haktv. 41. § (5) bekezdésében meg-határozottaknak megfelelõen úgy, hogy az okmányok azérintett részére történõ átadása visszamenõleg igazolhatólegyen.

(4) A fel nem használt ideiglenes szolgálati igazolvá-nyokat és a hozzájuk tartozó takarófóliákat zárt helyen,vas iratszekrényben kell tárolni.

(5) Szervezeti változás, illetve szerv vagy szervezetmegszûnése esetén a katonai szervezet a fel nem használtideiglenes szolgálati igazolványokat kísérõjegyzék kísére-tében köteles visszaküldeni az Okmánykezelõ Iroda ré-szére.

26. §

(1) Az ideiglenes szolgálati igazolványt kizárólag köz-okiratok, okiratok alapján kék golyóstollal, nyomtatott be-tûkkel kell kitölteni, kivéve az Okmánykezelõ Iroda által,saját hatáskörben kiállított ideiglenes szolgálati igazol-ványt.

(2) Az ideiglenes szolgálati igazolvány elsõ oldalánlévõ rovatokat az alábbiak szerint kell kitölteni:

a) az igazolvány elsõ oldalát egy 3 hónapnál nem régeb-bi, fedetlen fõvel, köznapi vagy hadi- (gyakorló) öltözet-ben készült fényképpel kell ellátni,

b) a próbaidõ okán ellátásra kerülõ személyek esetén3 hónapnál nem régebbi, fedetlen fõvel, civil ruházatbankészült fénykép használható,

c) a „név/rendfokozat” rovatot értelemszerûen kell ki-tölteni,

d) a hivatásos katona/szerzõdéses katona/önkéntes tar-talékos katona feliratok közül a birtokos állományviszo-nyának megfelelõ feliratot kell aláhúzni,

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 435

Page 36: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

e) az „érvényes” rovatba a teljes év, hónap, nap feltünte-tésével az igazolvány érvényességének kezdõ és befejezõdátumát kell bejegyezni, és

f) az ideiglenes szolgálati igazolvány elsõ oldalának ki-töltését követõen az okmányhoz mellékelt biztonsági önta-padó fóliával csak az igazolvány elsõ oldalát kell leragasz-tani.

(3) Valamennyi okmányhoz egy darab biztonsági fedõ-fólia tartozik, a fólia más célra nem használható fel.

(4) Az ideiglenes szolgálati igazolvány hátsó oldalánlévõ rovatokat az alábbiak szerint kell kitölteni:

a) a „születési év, hó, nap” rovatban a születési évet ésnapot számmal, a születési hónapot betûvel kell jelölni,

b) a „kiállító szervezet megnevezése” rovatban fel kelltüntetni az okmányt kiállító honvédségi szervezet megne-vezését; a rovat kitöltésénél a honvédségi szervezet Ala-pító Okiratban meghatározott hivatalos rövidítése alkal-mazható,

c) a „kiállítás idõpontja” rovatban fel kell tüntetni az ok-mány kiállításának idõpontját, amely meg kell hogyegyezzen az érvényességi idõ kezdetével; a kiállítás évétés napját számmal, a kiállítás hónapját betûvel kell jelöl-ni, és

d) az okmány kitöltését követõen az igazolványt a„P. H.” rovatnál a személyügyi szerv által használt, kismé-retû körbélyegzõ lenyomatával kell ellátni.

27. §

(1) Az ideiglenes szolgálati igazolványt az Okmányke-zelõ Iroda által a katonai szervezet részére biztosított ok-mánykontingensbõl az állományilletékes személyügyiszerv saját hatáskörben adja ki és vonja vissza.

(2) Az elõzõ hónapban kiadásra került ideiglenes szol-gálati igazolványok adatait a 9. mellékletben foglaltaknakmegfelelõen minden hónap 10. napjáig, külön állomány-csoportonkénti bontásban – hivatásos, szerzõdéses, ön-kéntes mûveleti tartalékos és önkéntes védelmi tartalé-kos – kell megküldeni az Okmánykezelõ Iroda részére.

(3) Az ideiglenes szolgálati igazolványt az állományil-letékes honvédségi szervezet személyügyi szerve a 13. §(2) bekezdés f) pontjában foglaltaknak megfelelõen az ér-vényességi idõ elteltével bevonja, majd megsemmisítéscéljából, a 6. mellékletnek megfelelõ névjegyzék kíséreté-ben – a bevonás okának pontos megjelölésével – mindenhónap 10. napjáig megküldi az Okmánykezelõ Iroda ré-szére.

(4) A kiállítás során rontott ideiglenes szolgálati igazol-ványokat a helyben felfektetett okmánynyilvántartásba bekell jegyezni. Az igazolványbevonás idõpontja, oka rovat-ba a rontott bejegyzést kell tenni.

(5) A rontott ideiglenes szolgálati igazolványra vonat-kozó adatokat a (3) bekezdésben meghatározottak szerintmeg kell küldeni az Okmánykezelõ Irodának.

(6) Az ideiglenes szolgálati igazolvány helyben vezetettnyilvántartásba a bevonás oka rovatba az alábbi bejegyzé-sek tehetõk:

a) lejárt,b) rontott,c) elveszett, ellopták,d) szolgálati viszony megszûnt,e) névváltozás vagyf) végleges igazolvány kiadása.(7) Az elveszett, eltulajdonított és megsemmisült ideig-

lenes szolgálati igazolványokról, illetve az elveszett ideig-lenes szolgálati igazolványok megtalálásáról az okmányhatálytalanításához szükséges személyügyi szerv – a7. melléklet szerinti – jegyzõkönyvet vesz fel. A személy-ügyi szerv a jegyzõkönyv egy példányát, valamintamennyiben feljelentés történt – a rendõrségi jegyzõkönyvmásolatát – megküldi az Okmánykezelõ Irodának.

(8) Az elvesztett, ellopott ideiglenes szolgálati igazol-vány pótlásáról – szükség esetén – az állományilletékeshonvédségi szervezet személyügyi szerve gondoskodik.

28. §

(1) Az ideiglenes szolgálati igazolvány érvényességiideje – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivételek-kel – legfeljebb 6 hónap.

(2) Az önkéntes tartalékos katonák esetében az ideigle-nes szolgálati igazolvány érvényességi ideje a véglegesszerzõdés megkötéséig, de legfeljebb 14 hónapig állapít-ható meg.

(3) A közkatonák ideiglenes szolgálati igazolványánakérvényességi ideje legfeljebb 1 év.

(4) Az a közkatona, aki a Magyarország területén kívüliszolgálatteljesítésre tervezett, ideiglenes szolgálati igazol-vánnyal nem látható el, részére az állományviszonyánakmegfelelõ honvédségi szolgálati igazolványt kell kiadni.

(5) Az ideiglenes szolgálati igazolvány elsõ oldalánlévõ név/rendfokozat rovatba az érintett nevét követõen

a) szerzõdéses pályakezdõ esetén a pályakezdõ tisztvagy pályakezdõ altiszt vagy

b) közkatona esetén a közkatonaszöveget kell bejegyezni.

14. A Magyarország területén kívüli szolgálatot teljesítõszemélyek személyi igazolójeggyel

és személyazonossági igazolvánnyal történõ ellátása

29. §

(1) A Magyarország területén kívüli és nemzetközi szer-zõdés alapján teljesített szolgálat során az OkmánykezelõIroda által kiadott – a III. Genfi Egyezmény elõírásainakmegfelelõ – szolgálati és munkáltatói igazolványokat kellhasználni.

436 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 37: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

(2) Az Okmánykezelõ Iroda a speciális státusz megkü-lönböztetésére szolgáló, I. Genfi Egyezmény szerinti „sze-mélyazonossági igazolvány”-t (a továbbiakban: személy-azonossági igazolvány) kizárólag az egészségügyi és egy-házi személyek részére állít ki a 10. melléklet szerint meg-küldésre kerülõ igényléseknek megfelelõen.

(3) A személyazonossági igazolvány adattartalmát ésstilizált rajzát a 11. melléklet tartalmazza.

(4) A Magyarország területén kívüli és nemzetközi szer-zõdés alapján teljesített szolgálatra kiutazó állomány ré-szére a (2) bekezdésében foglalt személyek kivételévelcsak személyi igazolójegyet kell igényelni és kiállítani.

(5) A külföldi szolgálatteljesítés idõszakára kiállításrakerülõ okmányokkal történõ ellátás érdekében az okmányadattartalmát képezõ, a vércsoportra és az RH-faktorra vo-natkozó adatokat a Magyar Honvédség EgészségügyiKözpont elektronikus formában, közvetlenül csak a Kato-nai Okmánykezelõ Iroda részére bocsátja rendelkezésre.

30. §

(1) A Magyarország területén kívüli szolgálatteljesítés-re kijelölt személyi állomány személyi igazolójegyeinekés személyazonossági igazolványainak igényléséért, vala-mint a megigényelt személyi igazolójegyek és személy-azonossági igazolványok szolgálatteljesítés befejezésétkövetõ elszámolásért, elszámoltatásáért a kijelölt személy-ügyi szerv a Magyarország területén kívüli szolgálatra ter-vezett személyekre vonatkozó, az adatok hitelességét iga-zoló okiratok, közokiratok alapján elkészített, a 10. mel-léklet szerinti névjegyzéket – már a tervezés, felkészítésidõszakában –, legkésõbb a 15. § (3) bekezdésében megha-tározott ügyintézési határidõ betartásával megküldi az Ok-mánykezelõ Iroda részére.

(2) Az Okmánykezelõ Iroda részére elektronikus, vala-mint papír alapon megküldött ügyirat és névjegyzék egy-ben személyi igazolójegy, az egészségügyi és egyházi sze-mélyek esetében személyazonossági igazolvány igénylés-nek is minõsül.

(3) Az önkéntes tartalékos katonák igénylését különnévjegyzéken – állományviszony megjelölésével – kellmegküldeni az Okmánykezelõ Iroda részére.

(4) A névjegyzékhez kapcsolódó ügyirat tartalmazza atervezett parancsnok, valamint a személyügyi kérdésekértfelelõs személy nevét, elérhetõségét, a kiutazás, valamint avisszaérkezés várható idõpontját.

(5) A kijelölt személyügyi szerv az igénylõ névjegyzé-ket elektronikus úton az MH Intraneten, valamint nyomta-tott formában, az Ált/40 elõírásainak megfelelõen megkül-di az Okmánykezelõ Iroda részére.

(6) Az elektronikus névjegyzék összeállításához szük-séges etalon file mintáját az Okmánykezelõ Iroda a kontin-

gens összeállításában érintett szervezetek részére elektro-nikusan rendelkezésre bocsátja.

(7) A kiutazásra tervezett állományban bekövetkezõszemélyi változásokról az Okmánykezelõ Irodát folyama-tosan írásban tájékoztatni kell a változások pontos megje-lölésével.

(8) A megküldött adatok alapján, a kiutazásra tervezettállomány elõzetes okmányrevízióját követõen a szükségesszolgálati és munkáltatói igazolvány igénylésekrõl az Ok-mánykezelõ Iroda írásban tájékoztatja az igénylõ személy-ügyi szervet. Ezt követõen a szolgálati vagy munkáltatóiigazolvánnyal történõ ellátás a jelen utasításban meghatá-rozottak szerint történik.

(9) A külszolgálat ideje alatt a honvédségi igazolványo-kon feltüntetett adatokban bekövetkezõ adatváltozás, to-vábbá megrongálódás, elvesztés vagy megsemmisülésesetén új honvédségi szolgálati vagy munkáltatói igazol-ványt kell igényelni az Okmánykezelõ Irodától. Az egész-ségügyi és egyházi személyek adatváltozása esetén a szol-gálati és munkáltatói igazolvány igénylésével egyidejûlegrészükre a személyazonossági igazolványt is meg kell igé-nyelni.

31. §

(1) Az egészségügyi és egyházi személyek személyazo-nossági igazolvánnyal történõ ellátásnak feltétele, hogy azadott személy a külföldi szolgálatteljesítés teljes idõtarta-ma alatt rendelkezzen a viselt rendfokozatának megfelelõ,érvényes honvédségi munkáltatói vagy szolgálati igazol-vánnyal.

(2) Az egészségügyi és egyházi személyek részére ki-adásra kerülõ személyazonossági igazolvány két példány-ban készül, az egyik példányt a kiutazó állomány személy-ügyi koordinálásáért felelõs vezetõje a helyszínen kezeltszemélyi okmányok között tárolja, a másik példányt, illet-ve a személyi igazolójegyet aláírás ellenében kell kiadni azállomány részére.

(3) Az egészségügyi és egyházi személyek részére ki-adott személyazonossági igazolvány elvesztése esetén azérintett jogosult a kiutazó állomány személyügyi koordi-nálásáért felelõs vezetõje által tárolt másodpéldány hasz-nálatára is.

(4) A személyi igazolójegy és a személyazonossági iga-zolvány másra át nem ruházható.

(5) A szolgálatteljesítés befejezését követõen a szemé-lyi igazolójegyeket az állományilletékes katonai szervezetszemélyügyi szerve részére át kell adni, és azt a személyianyaggyûjtõben kell tárolni.

(6) A külszolgálat befejezését követõen a személyazo-nossági igazolvány mindkét példányát a személyügyiszerv az Okmánykezelõ Iroda részére visszaküldi.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 437

Page 38: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

32. §

(1) Az állományilletékes katonai szervezet személyügyiszerve

a) a Haktv. 45. § (4) bekezdésében meghatározottaknakmegfelelõen nyilvántartást vezet az állományába tartozószemélyek részére kiadott személyi igazolójegyekrõl, és

b) bevonja az érvénytelen, megrongálódott személyiigazolójegyeket, és megküldi azokat az OkmánykezelõIroda részére.

(2) A személyi igazolójegyek kezelésére, valamint ki-adására vonatkozóan a 14. § (2) bekezdését kell megfele-lõen alkalmazni.

15. Különleges jogrend idõszakában a honvédekszemélyi igazolójeggyel

és személyazonossági igazolvánnyal történõ ellátása

33. §

(1) A 2. § (4) és (5) bekezdése, a 9. § (2) bekezdése, to-vábbá a Hakt. 45. § (1) bekezdése alapján a különlegesjogrend idõszakában a honvédeket személyi igazoló-jeggyel, valamint az egészségügyi és egyházi személyeketaz I. Genfi Egyezménynek megfelelõ személyazonosítóigazolvánnyal kell ellátni.

(2) A különleges jogrend idõszakában az állományille-tékes személyügyi szerv, valamint az Okmánykezelõ Irodaaz (1) bekezdés szerinti okmányokkal történõ ellátást a29. § (1)–(4) bekezdése, a 30. § (1) bekezdés a)–c), e)–f) ési) pontja, a 31. § (1)–(6) bekezdése és a 34. § (1) és (2) be-kezdése alapján hajtja végre.

16. A fényképre és az aláírásmintára vonatkozószabályok

34. §

(1) Az Igazolvány Igénylõ Laphoz csatolni kell azigénylõ névjegyzéket, valamint egy darab digitális vagyegy darab fizikális fényképet, amely megfelel az igazol-ványkép feltételeinek és minõségének. A fénykép nem le-het 3 hónapnál régebbi, továbbá a katonát az igénylésnekmegfelelõ rendfokozattal, fedetlen fõvel, köznapi vagygyakorló öltözetben ábrázolja. E követelményeknek megnem felelõ fénykép csatolása esetén a katonát fel kell szólí-tani új fénykép csatolására, a felszólításban tájékoztatnikell a követelményekrõl. A fénykép elõállításának költsé-gei a katonát terhelik.

(2) Az arckép katonák esetén a mellzseb felsõ vonaláig,fehér vagy világos háttér elõtt ábrázolja a személyt. Azarckép civil állomány esetében mellvonalig fehér vagy vi-lágos háttér elõtt ábrázolja a személyt.

(3) A digitális felvételnek minimum 1600?1200 pixelméretû, 72 dpi felbontású „jpg” kiterjesztésû file-t kell– állománycsoportonként lehetõség szerint külön adathor-dozón vagy egy adathordozón, de kizárólag állománycso-portonként elkülönített mappában megjelölve az igénylõnévjegyzék számával – megküldeni. A digitális képet tar-talmazó file elnevezésének minden esetben az ábrázoltszemély személyazonosító jelének kell lennie.

(4) A fényképek elektronikus úton – MH Intraneten –történõ megküldésére csak az MH Hadkiegészítõ és Köz-ponti Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokának írásbe-li engedélyével és feltételeinek betartásával kerülhet sor,melynek jelen utasításban foglalt indokoltságát az érintetthonvédségi szervezetnek írásban meg kell jelölnie.

(5) A papírképre vonatkozó feltételek:a) a fénykép méretének 3,5?4,5 cm-esnek és fényesnek,

nem raszteresnek kell lennie úgy, hogy a fej a középpontbanlegyen,

b) a fényképnek fekete-fehér, illetve a színes képek ese-tében is kontrasztos, világos háttér elõtt kell készülnie, és

c) a fénykép hátoldalán fel kell tüntetni az érintett sze-mély személyazonosító jelét.

(6) A fényképekkel szemben támasztott további köve-telmények:

a) keret nélküli, szembenézõ felvételû fénykép szüksé-ges, a szembenézõ felvétel azt jelenti, hogy az illetõ egye-nesen a kamerába néz, és nem tekint semmilyen másirányba, és

b) azok a fényképek, amelyeken napszemüveg vagyegyéb, az arcot eltakaró viselet van, nem elfogadhatóak,hacsak nem orvosi elõírásra viselik.

(7) Az Igazolvány Igénylõ Lap hátoldalán található ke-ret a tulajdonos aláírása részére mezõt, az igazolvány leen-dõ birtokosának a személyügyi szerv jelenlétében szemé-lyesen kell aláírnia. Az aláírás egyik irányban sem léphetki a megrajzolt keretbõl, és nem is érintheti azt. Az aláírástnem tartalmazó vagy hibásan aláírt igénylõ lap eseténaz igazolvány kiállítása nem lehetséges.

(8) Az Igazolvány Igénylõ Lap aláírásával az érintetthozzájárul, hogy az MH által a részére kiadott igazolvá-nyokon a fényképe, illetve az aláírásmintája felhasználásrakerüljön.

(9) Névváltozásnál minden esetben új IgazolványIgénylõ Lapot kell kitölteni.

(10) A fizikális, illetve a digitális feldolgozásra alkal-matlan fényképéket és Igazolvány Igénylõ Lapokat az Ok-mánykezelõ Iroda hiánypótlásra felszólítással visszaküldiaz igénylõ szervezetnek.

(11) Az Okmánykezelõ Iroda adatbázisában, okmányo-kon történõ rögzítése céljából tárolt fényképek további fel-használása:

a) a Haktv. 46. §-ában, továbbá – ha törvény eltérõennem rendelkezik – az Infotv.-ben meghatározottaknakmegfelelõen,

b) az érintett személyes írásbeli kérésére, illetve írásbelihozzájárulásával vagy

438 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 39: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

c) elhunytak esetében kegyeleti eljárásban való felhasz-nálás céljából, a lakóhely szerint illetékes katonai igazga-tási szerven keresztül, az elhunyt hozzátartozója írásbelikérelmére, illetve hozzájárulásávaltörténhet.

17. Okmánykezelõ Iroda felügyeleti tevékenysége

35. §

Az Okmánykezelõ Irodaa) az adatok valódiságának és a megnevezett személyek

jogosultságának megállapítása céljából felszólíthatja azállományilletékes katonai szervezetet, illetve a lakóhelyszerint illetékes katonai igazgatási szervet okirat vagy másirat bemutatására,

b) dönt az azonosító okmányok kiadásáról, kiadásánakmegtagadásáról, valamint az okmányok visszavonásá-ról, és

c) ellátja az azonosító okmányok kiadásával és nyilván-tartásával kapcsolatos tevékenységet, szakmai felügye-letet.

18. Adatkezelésre és adatszolgáltatásravonatkozó szabályok

36. §

(1) A személyügyi szerv, valamint a lakóhely szerint il-letékes katonai igazgatás szerv az érintettet az adatkezelésmegkezdése elõtt tájékoztatja, hogy az adatkezelés hozzá-járuláson alapul vagy kötelezõ.

(2) Az érintettet az adatkezelés megkezdése elõtt egyér-telmûen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésé-vel kapcsolatos minden tényrõl, így különösen az adatke-zelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adat-feldolgozásra jogosult személyérõl, az adatkezelés idõtar-tamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat.A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezelés-sel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetõségeire is.

(3) Kötelezõ adatkezelés esetén a tájékoztatás megtör-ténhet a (2) bekezdés szerinti információkat tartalmazójogszabályi rendelkezésekre való utalás nyilvánosságrahozatalával is.

19. Átmeneti rendelkezések

37. §

(1) Az utasítás hatálybalépését megelõzõen kiadott azo-nosító okmányok, személyazonossági igazolványok, vala-

mint az önkéntes tartalékos állomány részére kiállított iga-zolások az érvényességi idejük végéig, bevonásig vagy je-len utasítás szerinti azonosító okmányokra, valamint sze-mélyazonossági igazolványokra történõ kicseréléséig ér-vényesek és használhatók.

(2) Az utasítás hatálybalépését megelõzõen kiadott„MH-K” jelzésû honvédségi nyugdíjas igazolványok be-vonásig vagy az utasítás szerinti katonai nyugdíjas igazol-ványokra történõ kicseréléséig érvényesek és használ-hatóak.

(3) A korábbi adattartalommal kibocsátott – hivatásos,szerzõdéses, katonai nyugdíjas, ideiglenes szolgálatiés közalkalmazotti munkáltatói – igazolványok a Haktv.-ben meghatározott igazolvánnyal történõ lecserélésig to-vább használhatók.

(4) Az Okmánykezelõ Iroda 2015. évi igazgatási szüne-tére vonatkozó közleménye az ezen utasítás hatálybalépé-sét követõ 15 napon belül kerül közzétételre.

(5) A 41. § b) és c) pontjában foglalt intézkedések alap-ján kiadott Igazolásokat a Haktv.-ben meghatározott iga-zolványok kiadásával egyidejûleg be kell vonni, és megkell küldeni az Okmánykezelõ Iroda részére.

20. Záró rendelkezések

38. §

(1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –a közzétételét követõ 15. napon lép hatályba.

(2) A 15. alcím különleges jogrend kihirdetésérõl szólódöntés hatálybalépésekor lép hatályba.

39. §

Hatályát vesztia) a személyügyi okmányok és nyilvántartási iratok ke-

zelésének rendjérõl szóló 145/2002. (HK. 1/2003.)HVK SZÜCSF intézkedés 24. pontja, valamint a 23., 24.és 25. számú melléklete,

b) a Magyar Honvédség önkéntes mûveleti tartalékosállománya ideiglenes okmánnyal történõ ellátásának sza-bályozásáról szóló 162/2013. HVK SZCSF intézkedés,

c) a Magyar Honvédség önkéntes védelmi tartalékos ál-lományába jelentkezõk és tartozók ideiglenes személy-ügyi eljárás rendjének részletes szabályozásáról szóló114/2010. HVK SZCSF intézkedés 11. pontja és

d) az ideiglenes szolgálati igazolvány kiadásáról nyil-vántartásáról szóló 283/29/MH KIAK intézkedés.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 439

Page 40: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

1.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

VJE

GY

Kig

azol

ván

yig

ényl

éséh

ez

......

......

......

......

......

......

....*

állo

mán

yvis

zon

yúré

szér

e

Fsz

.S

ZT

SZ

Csa

ládi

ésut

ónév

Sze

mél

yiaz

onos

ító

Ren

dfok

ozat

**R

endf

okoz

atba

,be

oszt

ásba

hely

ezés

idej

e***

Igén

ylés

oka

Kia

dott

igaz

olvá

ny

szám

aát

vevõ

1.50

0000

1M

inta

Pet

ra27

3010

1231

4õr

nagy

2013

.01.

01.

elsõ

ellá

tás

2.50

0000

2D

r.M

intá

cská

néM

inta

Esz

ter

Vio

lett

a17

3010

1231

4zá

szló

s20

13.0

1.01

.ál

lom

ányv

iszo

ny-

vált

ás

Meg

jegy

zés:

*=

hiva

táso

s,sz

erzõ

dése

s,ön

ként

esm

ûvel

etiv

agy

véde

lmit

arta

léko

s,ho

nvéd

tisz

tjel

öltv

agy

honv

édal

tisz

t-je

lölt

,kor

mán

ytis

ztvi

selõ

,köz

alka

l-m

azot

tszö

vegr

észe

kki

tölt

ése

köte

lezõ

!M

egje

gyzé

s:**

=ho

nvéd

tisz

tjel

ölte

kés

alti

szt-

jelö

ltek

eset

ében

üres

enke

llha

gyni

!M

egje

gyzé

s:**

*=

köza

lkal

maz

otta

kes

etéb

ena

beos

ztás

bahe

lyez

és,k

aton

ákes

etéb

ena

rend

foko

zatb

alé

pés

idej

étke

llbe

írni

!A

külö

nböz

õál

lom

ányv

iszo

nyba

tart

ozók

igaz

olvá

nyát

külö

nné

vjeg

yzék

enke

llig

énye

lni!

Csa

tolv

a:...

......

......

dbfé

nyké

p...

......

......

dbIg

azol

vány

Igén

ylõ

Lap

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

440 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 41: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

2.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

VJE

GY

Kig

azol

ván

yig

ényl

éséh

ez

Nyu

gáll

omán

yúk

aton

ákré

szér

e

Fsz

.S

ZT

SZ

Csa

ládi

ésut

ónév

Sze

mél

yiaz

onos

ító

Ren

dfok

ozat

Kat

onai

nyug

díja

sig

azol

vány

rava

lójo

gosu

ltsá

gke

zdet

e

Egy

enru

havi

selé

sére

jogo

sult

(IG

EN

/NE

M)*

Igén

ylés

oka

Kia

dott

igaz

olvá

ny

szám

aát

vevõ

1.50

0000

01M

inta

Pet

ra27

3010

1231

4al

ezre

des

2013

.01.

01.

IGE

Nel

sõel

látá

s2. M

egje

gyzé

s:*

=a

meg

fele

lõsz

öveg

rész

kitö

ltés

ekö

tele

zõ!

Csa

tolv

a:...

......

......

dbfé

nyké

p...

......

......

dbIg

azol

vány

Igén

ylõ

Lap

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 441

Page 42: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

3.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

VJE

GY

KH

atós

ágié

sel

len

õrii

gazo

lván

yig

ényl

éséh

ez…

……

……

……

……

……

……

…*

Fsz

.S

ZT

SZ

Csa

ládi

név

Utó

név

Sze

mél

yiaz

onos

ító

Ren

dfok

ozat

**B

eosz

tásb

ahe

lyez

ésid

eje

Igén

ylés

oka

Hat

áskö

rre

vona

tkoz

ójo

gsza

bály

ihi

vatk

ozás

***

Hat

áskö

rgy

akor

lójá

nak

meg

neve

zése

****

Kia

dott

igaz

olvá

ny

szám

aát

vevõ

1.50

0000

1M

inta

Pet

ra27

3010

1231

4al

ezre

des

2013

.07.

01.

elsõ

ellá

tás

Az

igaz

olvá

nyfe

lmut

atój

ajo

gosu

lta

77/2

012.

(X.2

7.)

HM

utas

ítás

alap

ján

adat

véde

lmie

llen

õrzé

siés

adat

véde

lmiv

izsg

álat

ijo

gkör

tgya

koro

lni.

HM

Hat

óság

iH

ivat

al

2. Meg

jegy

zés:

*=

aki

állí

tand

óig

azol

vány

meg

neve

zése

köte

lezõ

enki

tölt

endõ

(pl.

Épí

tésü

gyiH

atós

ágiI

gazo

lván

y).

Meg

jegy

zés:

**=

korm

ányt

iszt

vise

lõk,

ille

tve

köza

lkal

maz

otta

kes

etéb

ena

jogv

iszo

nytk

ellb

eírn

i.M

egje

gyzé

s:**

*=

Hat

áskö

rG

yako

rlój

ának

meg

neve

zése

max

imum

25ka

rakt

erle

het.

Meg

jegy

zés:

****

=H

atás

körr

evo

natk

ozó

jogs

zabá

lyih

ivat

kozá

sm

axim

um25

0ka

rakt

erle

het.

Akü

lönb

özõ

ható

sági

ésel

lenõ

riig

azol

vány

okat

külö

nné

vjeg

yzék

enke

llig

énye

lni!

Csa

tolv

a:...

......

......

dbfé

nyké

p...

......

......

dbIg

azol

vány

Igén

ylõ

Lap

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

442 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 43: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

4. melléklet a 26/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

IGAZOLVÁNY IGÉNYLÕ LAP

Elsõ oldal

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 443

SZEMÉLYI AZONOSÍTÓ

HT SZ KT KA NY

MT VT TJ AJ HE

Igen Nem

IGAZOLVÁNY IGÉNYLŐ LAP

Családi név:

Utónév:

Születési név:

Anyja neve:

Születési helye:

Rendfokozat:

Rendfokozatba / beosztásbalépés időpontja:

FÉNYKÉPHELYE

(Csak a központi okmánykezelőszerv helyezheti el a fényképet!)

Állományviszony

Egyenruha viselésére jogosult

(Csak katonai nyugdíjas igazolvány igénylése esetén kell kitölteni!)

Page 44: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

Hátsó oldal

444 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Fenti aláírásom megadásával tudomásul veszem, hogy adataim ahonvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek

teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. éviXCVII. törvény alapján kerülnek felvételre és tárolásra az Okmánykezező

Iroda adatbázisában, ezzel egyidejűleg hozzájárulok, hogy fényképemés aláírás mintám a részemre kiállításra kerülő honvédségi igazolványaimon

feltüntetésre kerüljön.

Jel Igazolványszáma Kiadva Bevonva Bevonás

oka

Igazolványra vonatkozó adatok(Csak a központi okmánykezelő szerv töltheti ki!)

Kérjük, hogy aláírása egyik iránybase lépjen ki a keretből, sőt ne is érintse azt!

Tulajdonos aláírása

Page 45: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

5. melléklet a 26/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

Kitöltési útmutatóaz Igazolvány Igénylõ Laphoz

1. Igazolvány Igénylõ Lapot kell kitölteni minden igazolvány elsõ igénylése esetén.2. A kitöltést kizárólag hiteles személyazonosítására alkalmas közokiratok (pl. személyazonosító igazolvány, lakcí-

met igazoló hatósági igazolvány) alapján a személyügyi szerv végzi az érintett személy jelenlétében.3. A nyomtatványt kék golyóstollal, nyomtatott betûkkel kell kitölteni.4. A „családi név”, „utónév”, „születési név”, „anyja neve”, „születési helye” rovatokat értelemszerûen, személyazo-

nosító igazolványon szereplõ adatokból kell kitölteni.5. A „személyi azonosító” rovatba a lakcímet igazoló hatósági igazolványon szereplõ 11 jegyû számsort kell rögzí-

teni!6. A „rendfokozat” mezõben értelemszerûen a katonák, valamint a nyugállományú katonák rendfokozatát kell feltün-

tetni.7. „Rendfokozatba/beosztásba lépés idõpontja” mezõ kitöltésekor a katonák és nyugállományú katonák esetében a vi-

selt rendfokozatba lépés idejét (az igényelt rendfokozatra vonatkozó dátum), a kormánytisztviselõk és közalkalmazottakesetében az adott beosztásba történt kinevezés idõpontját kell feltüntetni.

8. Az igénylõ személy állományviszonyát az alábbi rövidítéseknek megfelelõ rovatba tett „X” jelöléssel kell megje-lölni.

HT = hivatásosSZ = szerzõdésesKT = kormánytisztviselõKA = közalkalmazottNY = nyugdíjasMT = önkéntes mûveleti tartalékosVT = önkéntes védelmi tartalékosTJ = honvéd tisztjelöltAJ = honvéd altiszt-jelöltHE = hatósági és ellenõri tevékenységre kijelölt állomány9. Az „egyenruha viselésére jogosult” rovatot csak és kizárólag a katonai nyugdíjas igazolvány igénylése esetén – az

erre vonatkozó parancs alapján – kell kitölteni.10. Az igénylõ laphoz a 35. §-ban meghatározottak szerint csatolni kell 1 db fizikális vagy 1 db digitális, 3 hónapnál

nem régebbi, a viselt rendfokozatnak megfelelõ, fedetlen fõvel, köznapi vagy gyakorló öltözetben készült fényképet, di-gitális kép esetben „jpg” kiterjesztésû file kell, hogy legyen. Állománycsoportonként lehetõség szerint külön adathordo-zón vagy egy adathordozón, de állománycsoportonként elkülönített mappában kell megküldeni. A digitális képet tartal-mazó file elnevezése minden esetben az ábrázolt személy személyazonosító jele legyen. Papíralapú kép esetében az érin-tett személyazonosítóját fel kell tüntetni a fénykép hátoldalán.

11. Az igénylõ lap hátsó oldalán található – „Szolgálati igazolványra vonatkozó adatok” – mezõket az OkmánykezelõIroda vezeti, ide adatot a személyügyi szervnek nem szabad beírni!

12. Az igénylõ lap hátoldalán egy keret található a tulajdonos aláírása részére. Az igazolvány leendõ birtokosának aszemélyügyi szerv jelenlétében személyesen kell aláírni az igénylõ lapot. Az aláírás egyik irányban sem léphet ki a meg-rajzolt keretbõl, sõt nem is érintheti azt! Az aláírást nem tartalmazó vagy hibásan aláírt igénylõ lap esetén az igazolványkiállítása nem lehetséges.

13. Az igénylõ lapokat kísérõirattal és névjegyzékkel az Okmánykezelõ Iroda részére kell felterjeszteni annak figye-lembevételével, hogy az igazolvány elõállításának idõtartama várhatóan 1 hónapot vesz igénybe.

14. Az elsõ igénylést követõen az igazolványok cseréjéhez – a névváltozás esetét kivéve – az adatok változása eseténúj igénylõ lapot kitölteni nem kell. A további igénylés (a megváltozott adatok), illetve – szükség esetén – az új fényképmegküldése kísérõirattal és névjegyzékkel történik.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 445

Page 46: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. melléklet a 26/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

KATONAI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE . sz. példányNyt. szám:

NÉVJEGYZÉK………………. * igazolványok visszaküldéséhez

Fsz. Igazolvány sorozatszáma Családi és utónév, rendfokozat** Bevonás oka

1. H 000000 Minta Petra õrvezetõ jogviszony megszûnt

2.

Megjegyzés: * = hivatásos, szerzõdéses, önkéntes mûveleti vagy védelmi tartalékos, honvéd tisztjelölt vagy honvédaltiszt-jelölt, kormánytisztviselõ, közalkalmazott, katonai nyugdíjas, hatósági és ellenõri igazolványok, továbbá ideigle-nes szolgálati igazolvány. A megfelelõ szövegrész kitöltése kötelezõ!

Megjegyzés: ** = a visszaküldésre kerülõ igazolványon feltüntetett adatok (név, rendfokozat) kerüljenek rögzítésre.Az igazolványokat okmánytípusonként, külön névjegyzéken kell visszaküldeni!

Csatolva: ............... db igazolvány

Helyõrség, dátum

aláírásbeosztás megnevezése

Készült: ** példánybanEgy példány: ** lapÜgyintézõ (�):Kapják: 1. sz. példány: MH HKNYP Katonai Okmánykezelõ Iroda

2. sz. példány: Irattár

446 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 47: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

7. melléklet a 26/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

KATONAI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE . sz. példány

JEGYZÕKÖNYV

Készült: ÉV/HÓ/NAP a …………………………………………………………………… (szervezet megnevezése)Jelen vannak: bizottsági elnök

bizottsági tagbizottsági tagérintett

Tárgy: ….…… sorozatszámú szolgálati/munkáltatói igazolvány megrongálódása, megsemmisülése, elvesztése, eltû-nése*

*A megfelelõ rész aláhúzandó!

Érintett adatai: név, rendfokozat, születési év, hó, nap, anyja neve

Bizottság elnöke: tájékoztatja a jelenlevõket, hogy a jegyzõkönyv felvételére a honvédségi azonosító okmányokkiadására és kezelésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 26/2015. (VI. 15.) HM utasítás 23. §-ában meghatározot-tak okán kerül sor.

Érintett személy közlése:Minta János õrmester a ……….. sorozatszámú szolgálati/munkáltató igazolványom elvesztésérõl*, megrongálódásá-

ról*, megsemmisülésérõl* az alábbiakat nyilatkozom:*A megfelelõ rész alkalmazandó!………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

Bizottság észrevétele, javaslata:**A felsorolt lehetõségek közül a megfelelõ változatot kell alkalmazni!

1. A Bizottság Minta János õrmester jelentését tudomásul veszi. A Bizottság az érintett bejelentését meghallgatta,a körülményeket megvizsgálta, és megállapította, hogy nevezettet a szolgálati/munkáltatói igazolványának elveszté-séért*, megrongálódásáért*, megsemmisüléséért* felelõsség nem terheli.

*A megfelelõ rész alkalmazandó!

A Bizottság elrendeli, hogy a személyügyi referens intézkedjen nevezett személy igazolványának MH Hadkiegészítõés Központi Nyilvántartó Parancsnokságnál történõ érvényteleníttetésérõl, valamint új szolgálati/munkáltatói igazol-vánnyal történõ ellátásáról.

2. A Bizottság Minta János õrmester jelentését tudomásul veszi. A Bizottság az érintett bejelentését meghallgatta,a körülményeket megvizsgálta, és megállapította, hogy nevezettet a szolgálati/munkáltatói igazolványának elvesztéséértfegyelmi felelõsség terheli.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 447

Page 48: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A Bizottság megállapította, hogy nevezett személy a honvédségi azonosító okmányok kiadására és kezelésére vonat-kozó eljárási szabályokról szóló 26/2015. (VI. 15.) HM utasítás 10. § (3) bekezdése alapján az igazolvány elõállításiköltségét köteles megtéríteni.

A Bizottság elrendeli, hogy a személyügyi referens intézkedjen nevezett személy igazolványának MH Hadkiegészítõés Központi Nyilvántartó Parancsnokságnál történõ érvényteleníttetésérõl, valamint új szolgálati/munkáltatói igazol-vánnyal történõ ellátásáról.

A Jegyzõkönyv tartalma az elhangzottakkal mindenben megegyezik.

Kmf.

........................................................ ........................................................

Bizottság elnöke Bizottság tagja

........................................................ ........................................................

Bizottság tagja Érintett

Parancsnoki záradék:

Helyõrség, dátum

........................................................parancsnok

Készült: 3 példánybanEgy példány: ** lapÜgyintézõ (�):Kapják: 1. sz. példány: MH HKNYP Katonai Okmánykezelõ Iroda

2. sz. példány: Érintett3. sz. példány: Irattár

448 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 49: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

8.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

IDE

IGL

EN

ES

SZ

OL

LA

TI

IGA

ZO

LV

ÁN

YN

YIL

NT

AR

S

Idei

glen

essz

olgá

lati

igaz

olvá

nysz

áma

SZ

TS

ZB

irto

kos

neve

,

rend

foko

zata

Sze

mél

yiaz

onos

ító

Áll

omán

yvis

zony

*Ig

azol

vány

kiad

ásán

akid

õpon

tja

Igaz

olvá

nyér

vény

essé

géne

kvé

ge

Tul

ajdo

nos

aláí

rása

Bev

onás

oka,

idõp

ontj

a

MH

HK

NY

PK

aton

aiO

kmán

ykez

elõ

Irod

ának

meg

küld

ve

(nyt

.szá

m)

I-00

0000

5000

0001

Min

taP

etra

õrve

zetõ

1730

1011

234

ÖM

T20

13.0

4.08

.20

13.1

0.08

.…

……

……

……

Vég

lege

sok

mán

yki

adás

a20

13.1

0.08

.1-

1/20

15.

Meg

jegy

zés:

*=

hiva

táso

s(H

T),

szer

zõdé

ses

(SZ

E),

önké

ntes

mûv

elet

itar

talé

kos

(ÖM

T),

önké

ntes

véde

lmit

arta

léko

s(Ö

VT

),m

egfe

lelõ

szöv

egré

szki

tölt

ése

köte

lezõ

!

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 449

Page 50: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

9.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

VJE

GY

Kid

eigl

enes

szol

gála

tiig

azol

ván

yel

szám

olás

ához

……

……

év…

……

…h

ónap

kia

dot

tid

eigl

enes

szol

gála

tiig

azol

ván

yok

ról…

……

……

..*ál

lom

ányv

iszo

nyú

akré

szér

e

Fsz

.Ig

azol

vány

szám

aN

évR

endf

okoz

atS

zem

élyi

azon

osít

óK

iadá

sid

õpon

tja

Érv

énye

sség

iidõ

idõp

ontj

a

1.I-

0000

00M

inta

Pet

raõr

veze

tõ27

3010

1231

420

13.0

1.01

.20

13.0

6.30

.2.

Meg

jegy

zés:

*=

hiva

táso

s,sz

erzõ

dése

s,ön

ként

esm

ûvel

etit

arta

léko

sva

gyön

ként

esvé

delm

itar

talé

kos.

Am

egfe

lelõ

szöv

egré

szki

tölt

ése

köte

lezõ

!A

külö

nböz

õál

lom

ányv

iszo

nyba

tart

ozók

idei

glen

essz

olgá

lati

igaz

olvá

nyel

szám

olás

át,k

ülön

névj

egyz

éken

kell

meg

küld

eni!

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

450 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 51: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

10.m

ellé

klet

a26

/201

5.(V

I.15

.)H

Mut

asít

ásho

z

KA

TO

NA

IS

ZE

RV

EZ

ET

ME

GN

EV

EZ

ÉS

E.s

z.pé

ldán

yN

yt.s

zám

:

VJE

GY

KM

agya

rors

zágo

nk

ívü

lisz

olgá

latr

ate

rvez

ett

szem

élye

ksz

emél

yiig

azol

ójeg

y,va

lam

int

szem

élya

zon

ossá

giig

azol

ván

yig

ényl

éséh

ez*

Fsz

.S

ZT

SZ

Csa

ládi

ésut

ónév

Sze

mél

yiaz

onos

ító

Any

jane

veT

AJ

szám

Ren

dfok

ozat

Ala

kula

tE

gész

ségü

gyi/

Egy

házi

szem

élye

k**

1.50

0000

0M

inta

Pet

ra27

3010

1231

4M

inta

Giz

ella

8508

5085

0õr

veze

tõM

HH

adki

egés

zítõ

ésK

özpo

nti

Nyi

lván

tart

óP

aran

csno

kság

egés

zség

ügyi

2.50

0000

1M

inta

Pét

er17

3010

1231

4M

inta

Em

ese

8508

5085

0zá

szló

sM

HH

adki

egés

zítõ

ésK

özpo

nti

Nyi

lván

tart

óP

aran

csno

kság

Meg

jegy

zés:

*=

azön

ként

esm

ûvel

etié

saz

önké

ntes

véde

lmit

arta

léko

sál

lom

ányb

ata

rtoz

ókig

ényl

ését

külö

nné

vjeg

yzék

enke

llfe

lter

jesz

teni

.M

egje

gyzé

s:**

=cs

akés

kizá

róla

geg

észs

égüg

yi,i

llet

veeg

yház

isze

mél

yek

eset

ében

kell

am

egfe

lelõ

szöv

egré

sztk

itöl

teni

.Kit

ölté

shi

ányá

ban

azeg

észs

égüg

yi,

ille

tve

egyh

ázis

zem

élyz

etsz

emél

yazo

noss

ágii

gazo

lván

nyal

nem

kerü

lell

átás

ra.

Hel

yõrs

ég,d

átum

aláí

rás

beos

ztás

meg

neve

zése

Kés

zült

:**

péld

ányb

anE

gypé

ldán

y:**

lap

Ügy

inté

zõ(�

):K

apjá

k:1.

sz.p

éldá

ny:M

HH

KN

YP

Kat

onai

Okm

ányk

ezel

õIr

oda

2.sz

.pél

dány

:Ira

ttár

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 451

Page 52: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

11. melléklet a 26/2015. (VI. 15.) HM utasításhoz

SZEMÉLYAZONOSSÁGI IGAZOLVÁNY

1. ábra: Személyazonossági igazolvány stilizált rajzának elõ és hátoldala

A személyazonossági igazolvány angol és magyar nyelven tartalmazza:a) az igazolvány megnevezését,b) az igazolvány birtokosa nevét,c) az igazolvány birtokosa rendfokozatát,d) az igazolvány birtokosa saját kezû aláírásmintáját,e) az igazolvány birtokosa arcképmását,f) az igazolvány birtokosa születési idejét,g) az igazolvány birtokosa szolgálati vagy munkáltatói igazolványszámát,h) az igazolvány kiállításának dátumát,i) az igazolvány érvényességi idejét,j) az igazolványt kiállító szervezet megnevezését,k) a vörös kereszt emblémáját,l) Az igazolvány birtokosa Magyarország állampolgára. Tagja a Magyar Honvédség Reguláris haderejének. Az iga-

zolvány birtokosa egészségügyi/egyházi személyzet tagjaként, a hadrakelt fegyveres erõk sebesültjei és betegei helyze-tének javítására vonatkozóan, Genfben 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény által biztosított védelemben részesül./The holder of the present ID Card is the citizen of Hungary and member of the regular Hungarian Defence Forces. Theholder of the present ID Card is protected by Geneva Convention for the Amelioration of the Condition of Wounded,Sick and Shipwrecked Members of Armed Forces at Sea. Geneva, 12 August 1949.

452 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 53: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A honvédelmi miniszter27/2015. (VI. 15.) HM

utasításaa Magyar–Orosz Kormányközi Hadisírgondozó

Vegyes Bizottság Magyar Tagozata tagjainakkijelölésérõl

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 36. § (2) bekezdés d) pont-ja, valamint a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl,valamint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedé-sekrõl szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezései-nek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. ren-delet 2. § (5) bekezdése alapján – figyelemmel a kormány-közi vegyesbizottságok tagjainak és tisztségviselõinek ki-jelölésérõl szóló 2118/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat,valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszor-szági Föderáció Kormánya között a háborúkban elesett ka-tonák és polgári áldozatok emlékének megörökítésérõl,valamint sírjaik jogi helyzetérõl szóló Megállapodás, vala-mint az ezzel kapcsolatos pénzügyi finanszírozásról ké-szített Jegyzõkönyv jóváhagyásáról szóló 2158/1996.(VI. 25.) Korm. határozatra – a következõ

utasítást

adom ki:

1. §

(1) A Magyar–Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Bi-zottság Magyar Tagozatának (a továbbiakban: Magyar Ta-gozat) elnökéül Kun Szabó István vezérõrnagyot, a Hon-védelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) társadalmikapcsolatokért felelõs államtitkárát jelölöm ki.

(2) A Magyar Tagozat elnökhelyettesi feladatainak ellá-tására dr. Töll László ezredest, a HM Társadalmi Kapcso-latok és Háborús Kegyeleti Fõosztály (a továbbiakban:HM TKHKF) fõosztályvezetõjét jelölöm ki.

(3) A Magyar Tagozat tagjai a honvédelmi tárca képvi-seletében:

a) Siklósi Péter, a HM védelempolitikáért és védelmitervezésért felelõs helyettes államtitkára,

b) dr. Balogh András József ezredes, a HM Jogi Fõosz-tály fõosztályvezetõje és

c) Maruzs Roland alezredes, a HM TKHKF, KatonaiHagyományõrzõ és Háborús Kegyeleti Osztály osztályve-zetõje.

(4) A Magyar Tagozat tagjai a társtárcák képvisele-tében:

a) Szûcs Szergej, a Külgazdasági és Külügyminisztéri-um Oroszország Fõosztály fõosztályvezetõ-helyettese és

b) Prutkay János, a Belügyminisztérium Önkormány-zati Gazdasági Fõosztály, Vagyongazdálkodási és Telepü-lés-üzemeltetési Osztály ügyintézõje.

2. §

Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.

3. §

Hatályát veszti a Magyar–Orosz Kormányközi Hadisír-gondozó Vegyes Bizottság Magyar Tagozata tagjainak ki-jelölésérõl szóló 6/2013. (I. 21.) HM utasítás.

Dr. Hende Csaba s. k.,honvédelmi miniszter

A honvédelmi miniszterM/1/2015. (HK 6.) HM

utasításaa területi pótlékról*

A honvédelmi miniszterM/2/2015. (HK 6.) HM

utasításaa honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény,

továbbá a végrehajtására kiadott jogi normákegyes rendelkezéseinek

a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál történõvégrehajtásáról szóló M/2/2014. (HK 2.) HM utasítás

módosításáról*

* Az utasítást az érintettek külön kapják meg.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 453

Page 54: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

ÁLLAMTITKÁRI INTÉZKEDÉSEK

A Honvédelmi Minisztériumközigazgatási államtitkárának

és a Honvéd Vezérkar fõnökének35/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF

együttes intézkedésea mûveleti beszerzések lefolytatásának rendjérõl szóló

53/2011. (HK 15.) HM KÁT–HVKF együttesintézkedés módosításáról*

* Az együttes intézkedést az érintettek külön kapják meg.

A Honvédelmi Minisztériumközigazgatási államtitkárának

és a Honvéd Vezérkar fõnökének27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF

együttes intézkedésea hivatásos és szerzõdéses állományú altisztek,

valamint a legénységi állományú katonák kérdõívesvizsgálatáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, továb-bá a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint akülönleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végre-hajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. §(1) bekezdés 9. pontja és 11. § (1) bekezdés 11. pontjaalapján a következõ

együttes intézkedést

adjuk ki:

1. Általános rendelkezések

1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Mi-nisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért fele-lõs miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tar-tozó központi hivatalokra, a miniszter közvetlen aláren-deltségébe tartozó szervezetekre, és a Magyar Honvédség(a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiak-ban együtt: honvédségi szervezetek) terjed ki.

2. A katonai pályára lépõ, szolgálati viszonyt létesítõ al-tiszti és legénységi állomány motivációjának és annak vál-tozásának felmérése és folyamatos elemzése érdekébenkérdõíves felmérést kell végezni.

3. A kérdõíves felmérés végrehajtásért a honvédségiszervezetnél humánszolgálati feladatokat végzõ, a szerve-zet vezetõje által kijelölt személy a felelõs (a továbbiak-ban: felelõs ügyintézõ).

2. Belépési kérdõív

4. A belépési kérdõívet az 1. melléklet tartalmazza.5. A felelõs ügyintézõ a belépési kérdõívet egy boríték-

kal együtt átadja a szerzõdéskötés napján a honvédek jog-állásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban:Hjt.) 32. § (3) bekezdése szerint szerzõdéses szolgálati vi-szonyt létesítõ altiszti és legénységi állományú-, illetve aszolgálatteljesítés elsõ napján a Hjt. 32. § (1) bekezdése) pontja szerint hivatásos szolgálati viszonyt létesítõ al-tiszti állományú katonának (a továbbiakban: belépõ).

6. A felelõs ügyintézõ tájékoztatja a belépõt arról, hogya) a HM folyamatos felmérést végez arról, milyen motí-

vumok alapján, és kik választják a katonai pályát;b) a felmérés önkitöltõs kérdõívvel történik ésc) a kérdõív kitöltése név nélküli, és hozzávetõlegesen

10 percet vesz igénybe.7. A kitöltés után a belépõ lezárt borítékban adja át

a kérdõívet a felelõs ügyintézõnek.

3. Kilépési kérdõív

8. A kilépési kérdõívet a 2. melléklet tartalmazza.9. A felelõs ügyintézõ a honvédelmi szervezet személy-

ügyi szervétõl kapott értesítés alapján tájékoztatja a pálya-elhagyási kérdõív kitöltésének lehetõségérõl azokat a hi-vatásos és szerzõdés altiszti, valamint szerzõdéses legény-ségi állományú katonákat, akiknek a szolgálati viszonya aHjt. 59. § (1) bekezdés d) pontja, 59. § (2) bekezdés a), d)vagy e) pontja alapján szûnik meg (a továbbiakban: a ki-lépõ).

10. A kilépési kérdõív kitöltése önkéntes.11. A felelõs ügyintézõ tájékoztatja a kilépõt arról, hogya) a HM folyamatos felmérést végez, melynek célja a ki-

lépõk véleményének megismerése a katonai szolgálatról,annak körülményeirõl, a szolgálatból való kilépés okairól;

b) a felmérés önkitöltõs kérdõívvel történik ésc) a kérdõív kitöltése önkéntes, név nélküli, és hozzáve-

tõlegesen 10 percet vesz igénybe.12. A felelõs ügyintézõ minden kilépõnek kötelezõen

felajánlja a kérdõív kitöltésének lehetõségét, és törekedniekell arra, hogy minél több katona vállalja a válaszadást.

13. A kitöltés után a kilépõ lezárt borítékban adja át akérdõívet a felelõs ügyintézõnek.

454 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 55: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

4. Közös rendelkezések

14. Belépési kérdõívet 2015. július 1-jén és azt követõ-en belépõknek, kilépési kérdõívet a 2015. július 1-jén ésazt követõen kilépõknek kell átadni.

15. A belépési és kilépési kérdõív érvényesen kitöltött-nek minõsül, ha a kérdéseknek legalább a felét megvála-szolták.

16. Az érvényesen kitöltött belépési és kilépési kérdõ-ívek adatait a felelõs ügyintézõ 5 napon belül rögzíti – fel-dolgozás céljából, a 3. melléklet szerinti tartalommal – azösszesített táblázatban, az MH Hadkiegészítõ és KözpontiNyilvántartó Parancsnokság által a HM Költségvetés Gaz-dálkodási Információs Rendszer zárt hálózatán üzemelte-tett weboldalon.

17. A HM Humánpolitikai Fõosztály (a továbbiakban:HM HPF) a felelõs ügyintézõk által rögzített adatokatösszesíti és elemzi. Az elemzés alapján jelentést készít ésterjeszt fel a negyedévet követõ hónap végéig a HM köz-igazgatási államtitkára, valamint a Honvéd Vezérkar fõnö-ke részére.

18. A belépési és kilépési kérdõívnek a munkaerõ-piacihelyzet, a szolgálati körülmények, valamint a szociális el-látórendszer változásaihoz igazodó gondozása a HM HPFfeladata.

19. A kitöltött kérdõíveket a felelõs ügyintézõ a kitöltéstkövetõ 1 évig megõrzi, ezt követõen az ügyviteli szabá-lyok szerint megsemmisíti.

5. Záró rendelkezések

20. Ez az együttes intézkedés a közzétételét követõ 8.napon lép hatályba.

21. Hatályát veszti a szerzõdéses katonák kérdõívesvizsgálatáról szóló 94/2004. (HK. 23.) HM HP HÁT intéz-kedés.

Dr. Dankó István s. k.,közigazgatási államtitkár

Dr. Benkõ Tibor vezérezredes s. k.,Honvéd Vezérkar fõnöke

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 455

1. melléklet a 27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF intézkedéshez

BELÉPÉSI KÉRDÕÍV

A B

1. 1. altiszt

2. legénységi

A B C D E

2. Milyen okok, szempontok alapján döntött úgy, hogykatona lesz? (minden pontra kérünk választ!)

egyáltalánnem igaz

inkábbnem igaz

inkábbigaz

teljesmértékben

igaz

1. biztos munkahely és megélhetés

2. családi hagyomány

3. elõmenetel, karrier lehetõsége

4. érdekes, izgalmas feladat

5. étkezési támogatás

6. étkezési lehetõség

7. haditechnika iránti vonzalom

8. jó munkakörülmények, környezet

9. korszerû felszerelések, eszközök

10. katonai élet iránti vonzalom

11. kiszámítható munkaidõ

Page 56: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B C D E

2. Milyen okok, szempontok alapján döntött úgy, hogykatona lesz? (minden pontra kérünk választ!)

egyáltalánnem igaz

inkábbnem igaz

inkábbigaz

teljesmértékben

igaz

12. korábbinál magasabb jövedelem

13. közösséghez tartozás

14. külföldi munka/szolgálat lehetõsége

15. lakhatási probléma megoldása

16. munkahely közelsége

17. nem talált a szakmájában állást

18. nem talált egyáltalán, semmilyen munkát

19. tanulás, szakmai fejlõdés lehetõsége

20. természetbeni juttatások köre

21. vezetõvé válás lehetõsége

22. egyéb, éspedig: ……………………….

A B

3. A katonai szolgálat vállalása elõtt, Ön: (csak egy válasz lehetséges!)1. tanult, alapfokú okt. intézményben

2. tanult, középfokú okt. intézményben

3. tanult, felsõfokú okt. intézményben

4. állandó munkahelye volt

5. alkalmi munkahelye volt

6. vállalkozó volt/vállalkozása volt

7. munkanélküli volt hónapig

8. egyéb, éspedig:……………………….

A B

4. Honnan értesült az önkéntes katonai szolgálatvállalás lehetõségérõl/kik tájékoztatták elõször?(csak egy válasz lehetséges!)

1. A toborzók tájékoztatták

2. Az alakulattal vette fel közvetlenül a kapcsolatot

3. Egyéb, Magyar Honvédség /HonvédelmiMinisztérium rendezvényen

4. A szervezetnél dolgozó családtag útján

5. A szervezetnél dolgozó ismerõs útján

6. A KatonaSuli Program keretében

7. Egyéb, éspedig:……………………….

A B

5. Mennyi idõ telt el jelentkezése és a MH-be bekerülése között?(csak egy válasz lehetséges!)

1. 1–2 hónap

2. 2–3 hónap

3. 3–6 hónap

4. több hónap

456 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 57: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B C D E

6. Az ön1. neme nõ férfi

2. kora év

3. legmagasabb iskolai végzettsége

3.1. 8 általános

3.2. szakiskola, szakmunkásképzõ

3.3. szakközépiskola

3.4. gimnázium

3.5. technikum

3.6. felsõfokú technikum, fõiskola

3.7. egyetem

3.8. egyéb, éspedig: ……………………….

4. nyelvtudása

4.1. alapfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

4.2. középfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

4.3. felsõfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

A B

7. Az ön állandó lakóhelye:1. Budapest

2. megyeszékhely

3. város

4. község, falu

5. tanya

6. egyéb, éspedig:……………………….

A B

8. Ezen helyen Ön1. tulajdonos

2. bérlõ

3. családtag

4. albérlõ

5. egyéb, éspedig: ……………………….

A B

9. Kivel él egy háztartásban?1. egyedül él

2. szüleivel

3. férjével/feleségével/ élettársával

4. egyéb, éspedig: ……………………….

5. Kérjük. jelölje, ha férje/felesége/élettársa is az MH/HM,vagy annak háttérintézménye állományában van:

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 457

Page 58: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B

10. Hány gyermek eltartásáról gondoskodik (saját háztartásban, vagy fizet utánagyermektartást)?

A B C D E

11. Korábban teljesített katonai szolgálatot? (több válasz is jelölhetõ)

1. nem

2. igen, mint sorkatona ideje: év

3. igen, mint szerzõdéses katona ideje: év

4. igen, mint hivatásos katona ideje: év

5. igen, mint önkéntes tartalékos katona ideje: év

A B C D E

12. Esetleges korábbi szolgálata alatt vett résztkülszolgálatban?

igen: nem:

13. Kérjük, hogy amennyiben a témával kapcsolatban egyéb észrevételei merülnek fel, ossza megvelünk azokat.

Válaszait köszönjük!

458 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 59: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

2. melléklet a 27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF intézkedéshez

KILÉPÉSI KÉRDÕÍV

A B C D E F

1. 1. altiszt hivatásos szerzõdéses

2. legénységi

3. rendfokozata

A B C D E

2. Milyen okok, szempontok késztették arra, hogy katonaiszolgálatát megszüntesse (minden pontra kérünk választ!)

egyáltalánnem igaz

inkábbnem igaz

inkábbigaz

teljesmértékben

igaz

1. családi, magánéleti okok

2. nem világosak az elõmenetel feltételei

3. nem lehetséges az elõmenetel

4. munkával, feladattal való elégedetlenség

5. nem, vagy nem megfelelõen támogatott az étkezés

6. nem megfelelõ étkezési körülmények

7. nem megfelelõ szervezettség

8. nem megfelelõ munkakörülmények

9. nem elégséges felszerelés, egyenruha

10. csalódott a katona-életben, a szakmában

11. a munkaidõ nem kiszámítható/ a leterheltség nagy

12. magasabb fizetés, jövedelem lehetõsége

13. nem megfelelõ/szûk körû természetbeni juttatások

14. szüksége van a leszerelési segély összegére

15. a feladathoz, vagy leterheltséghez képest alacsonyilletmény

16. egészségi, fizikai állapot romlása

17. rossz viszony a bajtársakkal, nem megfelelõ emberikapcsolatok

18. rossz viszony az elöljáróval

19. nincs mód a külföldi szolgálatra

20. nem megfelelõ lakhatási körülmények

21. nem megfelelõ lakhatási feltételek

22. bejárással, utazással kapcsolatos problémák (idõ)

23. bejárással kapcsolatos költségek

24. az eredeti szakmájában talált munkát

25. külföldi munkalehetõség

26. nincs lehetõség továbbtanulásra

27. nincs lehetõség szakmai fejlõdésre

28. egyéb, éspedig: ……………………….

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 459

Page 60: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B C D E

3. Milyennek ítéli meg az Ön alakulatánál az alábbiakat? nagyonrossz

inkábbrossz

inkábbjó

nagyonjó

1. A tisztek viszonyát a legénységhez?

2. Az altisztek viszonyát a legénységhez?

3. Altisztek, tisztek egymáshoz való viszonyát?

4. A régebben szolgálók viszonyát az újakhoz?

5. Az Ön személyes viszonyát elöljárójával?

6. A bajtársaival, közvetlen kollegáival való viszonyát?

7. egyéb, éspedig: ……………………….

A B C D E

4. Megbánta-e, hogy katonai szolgálatot vállalt? igen: nem:

A B C D E

5. Ha Ön hivatásos katona, szolgálati viszonya (csak egy válasz lehetséges)

1. közös megegyezéssel

2. lemondással szûnik meg.

A B C D E

6. Ha Ön szerzõdéses katona, szolgálati viszonya (csak egy válasz lehetséges)

1. közös megegyezéssel

2. lemondással

3. próbaidõ alatt

4. a szerzõdésben foglalt idõ lejártával szûnik meg.

A B C D E

7. Hivatásos/szerzõdéses jogviszonyban (jelenleg) eltöltöttidõ.

év hónap

A B C D E

8. Korábban teljesített katonai szolgálatot? (több válasz is jelölhetõ)

1. nem

2. igen, mint sorkatona ideje: év

3. igen, mint szerzõdéses katona ideje: év

4. igen, mint hivatásos katona ideje: év

5. igen, mint önkéntes tartalékos katona ideje: év

A B C D E

9. Külszolgálaton részt vett? (több válasz is lehet)

1. Jelen jogviszonyában igen alkalom

2. Korábbi jogviszonyban igen alkalom

460 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 61: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B C D E

10. Az ön1. neme nõ férfi

2. kora év

3. legmagasabb iskolai végzettsége

3.1. 8 általános

3.2. szakiskola, szakmunkásképzõ

3.3. szakközépiskola

3.4. gimnázium

3.5. technikum

3.6. felsõfokú technikum, fõiskola

3.7. egyetem

3.8. egyéb, éspedig: ……………………….

4. nyelvtudása

4.1. alapfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

4.2. középfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

4.3. felsõfokú nyelvtudással rendelkezik nyelvbõl

A B

11. Az ön állandó lakóhelye:1. Budapest

2. megyeszékhely

3. város

4. község, falu

5. tanya

6. egyéb, éspedig:……………………….

A B

12. Ezen helyen Ön1. tulajdonos

2. bérlõ

3. családtag

4. albérlõ

5. egyéb, éspedig: ……………………….

A B C D E

13. Az ön szolgálati helyének és állandó lakhelyének távolsága. km

Amennyiben a szolgálati helye és a lakhelye nem azonos, milyen gyakran jár haza?

1. naponta

2. hetente

3. havonta kétszer

4. havonta

5. ritkábban

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 461

Page 62: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A B

14. Kivel él egy háztartásban?1. egyedül él

2. szüleivel

3. férjével/feleségével/élettársával

4. egyéb, éspedig: ……………………….

5. Kérjük. jelölje, ha férje/felesége/élettársa is azMH/HM, vagy annak háttérintézménye állományábanvan:

A B

15. Hány gyermek eltartásáról gondoskodik (saját háztartásban, vagy fizet utánagyermektartást)?

A B C D E

16. Ajánlaná másoknak a katonai szolgálatot? igen: nem:

A B C D E

17. 1. Tervezi, hogy szerzõdésesként visszatér azMH/HM szervezetébe?

igen: nem:

2. Önkéntes mûveleti tartalékos szolgálatot vállal? igen: nem:

3. Önkéntes mûveleti tartalékos szolgálatotvállalna-e?

igen: nem:

18. Kérjük, hogy amennyiben a témával kapcsolatban egyéb észrevételei merülnek fel, ossza megvelünk azokat.

Válaszait köszönjük!

462 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 63: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

3. melléklet a 27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF intézkedéshez

Az összesítõ táblázatban rögzítendõ adatok

1. A belépési kérdõívek esetében az alábbi kérdésekre adott válaszokat kell rögzíteni:1. Állománycsoport (altiszt/legénységi);2. Milyen okok, szempontok alapján döntött úgy, hogy katona lesz?3. A katonai szolgálat elõzménye;4. Honnan értesült az önkéntes katonai szolgálatvállalás lehetõségérõl/kik tájékoztatták elõször?5. Mennyi idõ telt el a jelentkezése és a MH-be bekerülése között?6. A válaszadóa) neme;b) kora;c) legmagasabb iskolai végzettsége;d) nyelvtudása;7. A válaszadó lakóhelye;8. A lakáshasználat módja;9. A válaszadó kivel él egy háztartásban?10. Gyermekek száma, akiknek eltartásáról gondoskodik;11. Korábbi szolgálatteljesítés, ill. annak idõtartama;12. Külszolgálat;Az 1–12. kérdéseknél a válaszokat skálákon kell bejelölni, vagy igen/nem-es válaszokat, ill. számot kell megadni, pél-

dául a gyermekek számát;13. Egyéb észrevételek szabadszöveges formában.

2. A kilépési kérdõívek esetében az alábbi kérdésekre adott válaszokat kell rögzíteni:1. Állománycsoport (altiszt/legénységi; hivatásos/szerzõdéses), rendfokozat;2. Milyen okok, szempontok késztették arra, hogy katonai szolgálatát megszüntesse?3. Munkahelyi kapcsolatok (tisztek, altisztek legénység, elöljáró);4. Megbánta-e, hogy katonai szolgálatot vállalt?5. A hivatásos szolgálati viszony megszûnésének, megszüntetésének módja;6. A szerzõdéses szolgálati viszony megszûnésének, megszüntetésének módja;7. A jelenlegi jogviszonyban eltöltött idõ;8. Korábbi szolgálati jogviszonyok;9. Külszolgálat;10. A válaszadóa) neme;b) kora;c) legmagasabb iskolai végzettsége;d) nyelvtudása;11. A válaszadó lakóhelye;12. A lakáshasználat módja;13. A szolgálati hely és az állandó lakhely távolsága, hazajárás gyakorisága;14. Kivel él egy háztartásban?15. A gyermekek száma, akiknek eltartásáról gondoskodik;16. Ajánlaná-e a katonai szolgálatot másoknak?17. a) Tervezi-e, hogy szerzõdésesként visszatér a MH/HM szervezetébe?b) Önkéntes tartalékos szolgálatot vállal?c) Önkéntes tartalékos szolgálatot vállalna-e?Az 1–17. kérdéseknél a válaszokat skálákon kell bejelölni, vagy igen/nem-es válaszokat, ill. számot kell megadni, pél-

dául a gyermekek számát;18. Egyéb észrevételek szabadszöveges formában.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 463

Page 64: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A Honvédelmi Minisztériumközigazgatási államtitkárának

28/2015. (HK 6.) HM KÁTintézkedése

a Honvédelmi Minisztériumban a meghagyáselõkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos

feladatokról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, továb-bá a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint akülönleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végre-hajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. §(1) bekezdés 1. és 2. pontja, 63. § (1) bekezdése alapján akövetkezõ

intézkedést

adom ki:

1. Az intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra(a továbbiakban: HM) terjed ki.

2. A HM tekintetében a meghagyás elõkészítésével ésvégrehajtásával kapcsolatos feladatokat a HM Közigazga-tási Államtitkári Titkárság Közszolgálati Iroda irodaveze-tõje látja el (a továbbiakban: Irodavezetõ).

3. Az Irodavezetõ 2015. május 29-ig meghagyási jegy-zéket, illetve a hadkötelezettség bevezetését követõenmeghagyási névjegyzéket készít.

4. Ez az intézkedés az aláírását követõ napon lép ha-tályba.*

Dankó István s. k.,közigazgatási államtitkár

* Az intézkedés aláírásának napja 2015. május 28.

A Honvédelmi Minisztériumközigazgatási államtitkárának

és a Honvéd Vezérkar fõnökének31/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF

együttes intézkedésea Red Bull Air Race Világkupa és kapcsolódó

rendezvények elõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló18/2015. (HK 4.) HM KÁT–HVKFegyüttes intézkedés módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, vala-

mint a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, vala-mint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinekvégrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet6. § (1) bekezdése és 11. §-a alapján a következõ

együttes intézkedést

adjuk ki:

1. A Red Bull Air Race Világkupa és kapcsolódó ren-dezvények elõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló18/2015. HM KÁT–HVKF együttes intézkedés (a továb-biakban: együttes intézkedés) az alábbi pontok szerint mó-dosul.

2. Az együttes intézkedés 5. pontja helyébe a következõrendelkezés lép:

„5. A miniszter a 3. és a 4. pontban megnevezett rendez-vények operatív törzsébe a légi és vízi bemutató katonaifeladatai végrehajtásának összehangolt irányítása érdeké-ben legalább 10 fõbõl álló koordináló csoportot delegál.A csoport megalakításáért, feladatának meghatározásáértaz MH Összhaderõnemi Parancsnokság, parancsnoka(a továbbiakban: MH ÖHP) a felelõs.”

3. Az együttes intézkedés 12. pontja helyébe a követke-zõ rendelkezés lép:

„12. A munkacsoport tagjai az alábbi szervezetek veze-tõi által kijelölt személyek:

a) a HVK Vezérkari Iroda (a továbbiakban: HVK VKI),b) a HM Miniszteri Kabinet Sajtó Osztály,c) a HM Nemzeti Rendezvényszervezõ Hivatal (a to-

vábbiakban: HM NRH),d) a HVK Hadmûveleti Csoportfõnökség (a továbbiak-

ban: HVK HDMCSF),e) a HVK Logisztikai Csoportfõnökség (a továbbiak-

ban: HVK LOGCSF),f) a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi

Csoportfõnökség (a továbbiakban: HVK HIICSF),g) az MH ÖHP,h) az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (a továb-

biakban: MH KDK),i) az MH Altiszti Akadémia (a továbbiakban: MH AA)j) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség

Dandár (a továbbiakban: MH BHD),k) az MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH

EK),l) az MH Katonai Közlekedési Központ (a továbbiak-

ban: MH KKK),m) az MH Geoinformációs Szolgálat (a továbbiakban:

MH GEOSZ), ésn) az MH Ludovika Zászlóalj (a továbbiakban:

MH LZ).”

464 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 65: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

4. Az együttes intézkedés 17. pontja helyébe a követ-kezõ rendelkezés lép:

„17. A munkacsoport vezetõje a 16. pont szerinti terve-ket, a „c” pont kivételével, véleményezésre megküldi aRed Bull Air Race verseny igazgatóságának.”

5. Az együttes intézkedés 19. pont a) bekezdése helyébea következõ rendelkezés lép:

„a) bedolgozik a civil szervezetek által elkészítettRBAR-15 rendezvénysorozat programtervezetébe, a vég-leges programtervezetet felterjeszti a HVKF, majd a hon-védelmi miniszter részére,”

6. Az együttes intézkedés 21. pontja a következõ bekez-déssel egészül ki:

„e) elõkészíti a Honvédelmi Minisztérium és az Oster-mann – Forma 1 Kft. közötti együttmûködési megállapo-dást,

7. Az együttes intézkedés 22. pont a) bekezdése helyébea következõ rendelkezés lép:

„a) elkészíti a rendezvény katonai vonatkozású kataszt-rófavédelmi tervét, és jóváhagyásra megküldi a munka-csoport vezetõjének, valamint RBAR-15 verseny igazga-tósága részére,”

8. Az együttes intézkedés 25. pont h) bekezdése törlésrekerül.

9. Az együttes intézkedés 26. pontja a következõ bekez-déssel egészül ki:

„e) részt vesz a RBAR-15 rendezvénysorozat program-tervezetének és háttérokmányainak elõkészítésében és ki-dolgozásában;”

10. Az együttes intézkedés 29. pont a) bekezdése helyé-be a következõ rendelkezés lép:

„a) megszervezi a rendezvény katonai részének egész-ségügyi biztosítását, az Országos Mentõszolgálattal együtt-mûködve,”

11. Az együttes intézkedés 29. pont c) bekezdése helyé-be a következõ rendelkezés lép:

„c) biztosítja a MH részérõl jelen lévõ személyek esetle-gesen felmerülõ kórházi egészségügyi ellátását, és”

12. Az együttes intézkedés 35. pontja helyébe a követ-kezõ rendelkezés lép:

„35. A RBAR-15 rendezvényhez kapcsolódó 4. pontszerinti légi bemutatóhoz szükséges technikai eszközök ésszemélyi állomány felkészítését 2015. április 20-án kellmegkezdeni, a begyakorlásokat a katonai szervezetekhelyõrségeiben az átcsoportosításig végre kell hajtani.”

13. Az együttes intézkedés 36. pontja helyébe a követ-kezõ rendelkezés lép:

„36. A RBAR-15 versenyhez szükséges technikai ésszemélyi átcsoportosítást az érintett katonai szervezetek-

nek 2015. június 20-ig, a légi és vízi bemutatóban résztve-võ katonai szervezeteknek 2015. június 29-ig kell végre-hajtaniuk a kijelölt összevonási körletben.”

14. Az együttes intézkedés 37. pontja helyébe a követ-kezõ rendelkezés lép:

„37. A végrehajtás begyakorlását az RBAR-15 rendez-vény helyszínén 2015. június 21-a és július 3-a között kellelvégezni. A rendezvényen részt vevõ katonai szerveze-teknek 2015. július 10-ig kell végrehajtaniuk a visszacso-portosítást a helyõrségeikbe.”

15. Ez az együttes intézkedés az aláírása napján lép ha-tályba,* és 2015. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Dankó István s. k.,közigazgatási államtitkár

Dr. Benkõ Tibor vezérezredes s. k.,Honvéd Vezérkar fõnöke

* Az együttes intézkedés aláírásának napja 2015. május 28.

A Honvédelmi Minisztériumvédelemgazdaságért felelõs helyettes államtitkárának

9/2015. (HK 6.) HM VGHÁTszakutasítása

NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásárólés hatályba léptetésérõl

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (2) bekezdése alapján,figyelemmel a Magyar Honvédség egységesítési, szabvá-nyosítási tevékenységérõl és a NATO egységesítési doku-mentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra a követ-kezõ

szakutasítást

adom ki.

1. A szakutasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra(a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továb-biakban: miniszter) közvetlen irányítása alá tartozó köz-ponti hivatalokra, a miniszter közvetlen alárendeltségébetartozó szervezetekre, a Magyar Honvédség (a továbbiak-ban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 465

Page 66: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

2. Felkérem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõ-igazgatóját, hogy tegye lehetõvé a szakutasítás végrehajtá-sát szervezete vonatkozásában.

3. A STANAG 4441 (EDITION 2) – ALLIEDMULTI-MODAL TRANSPORTATION OF DANGE-ROUS GOODS DIRECTIVE – AMovP-6 A veszélyesanyagok teljes körû szállítási elõírásai címû NATO egysé-gesítési egyezmény nemzeti elfogadásra és egyidejû ha-tályba léptetésre kerül a következõk szerint:

a) témafelelõs: MH Logisztikai Központ,b) témakezelõ: MH Logisztikai Központ,c) a bevezetés idõpontja: 2015. július 1.,

d) a bevezetés szintje: a szárazföldi haderõ és a légierõ,e) a bevezetés módja: HM védelemgazdaságért felelõs

helyettes államtitkár szakutasítással, eredeti angol nyelven.

4. Ez a szakutasítás a közzétételét követõ napon lép ha-tályba.

Dr. Puskás Attila s. k.,

védelemgazdaságért felelõs helyettes államtitkár

466 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

HONVÉD VEZÉRKAR FÕNÖKI RENDELKEZÉSEK

A Honvéd Vezérkar fõnökének110/2015. (HK 6.) HVKF

parancsaa 2015. június havi nyomozótiszti készenléti szolgálat

ellátásáról*

A Honvéd Vezérkar fõnökének118/2015. (HK 6.) HVKF

parancsaa 2015. évi tisztavatás elõkészítésérõl

és végrehajtásáról*

A Honvéd Vezérkar fõnökének125/2015. (HK 6.) HVKF

parancsaa XIV. Rendõri és Katonai Mesterlövõ Világkupa

Katonai Versenynapjának végrehajtásáról*

* A parancsot az érintettek külön kapják meg.

A Honvéd Vezérkar fõnökének127/2015. (HK 6.) HVKF

parancsaa Honvéd Vezérkar fõnökének alárendelt katonai

szervezeteknél a más keresõ tevékenységengedélyezési rendjének felülvizsgálatáról*

A Honvéd Vezérkar fõnökének130/2015. (HK 6.) HVKF

parancsaa „BRAVE WARRIOR 2015” gyakorlatelõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló

61/2015. (HK 4.) HVKF parancs módosításáról*

A Honvéd Vezérkar fõnökének132/2015. (HK 6.) HVKF

szakutasításaa Magyar Honvédség egészségügyi szakterület

szakirányításának és vezetésének, valamint a MagyarHonvédségnél folytatott tevékenységek egészségügyi

biztosításának rendjérõl szóló 322/2014. (HK 12.)HVKF szakutasítás módosításáról*

* A parancsot és a szakutasítást az érintettek külön kapják meg.

Page 67: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A Honvéd Vezérkar fõnökének122/2015. (HK 6.) HVKF

szakutasításaa Magyar Honvédség Tûzszerész Szabályzata II. rész

kiadásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (2) bekezdése alapjána következõ

szakutasítást

adom ki:

1. A szakutasítás hatálya a Magyar Honvédség (a továb-biakban: MH) tûzszerész szakfeladatokban érintett szemé-lyi állományára terjed ki.

2. A szakutasítás 1. mellékleteként kiadom a „MagyarHonvédség Tûzszerész Szabályzata II. rész” címû szolgá-lati könyvet, melyet az érintettek külön kapnak meg.

3. A szakutasítás egy elektronikus példányát az MH Ki-képzési és Doktrinális Központ feltölti az MH KözpontiDoktrinális Adatbázis állományába.

4. Ez a szakutasítás a közzétételét követõ 30. napon léphatályba.

A távollévõ HVKF helyett:Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,

Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

A Honvéd Vezérkar fõnökének126/2015. (HK 6.) HVKF

szakutasításaa Béketámogató kiképzés kézikönyve kiadásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII törvény 52. § (2) bekezdése alapjána következõ

szakutasítást

adom ki:

1. A szakutasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra,a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tarto-zó szervezetekre, a honvédelmi miniszter irányítása alá

tartozó központi hivatalokra, és a Magyar Honvédségkatonai szervezeteire terjed ki.

2. Felkérem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõ-igazgatóját, hogy tegye lehetõvé a szakutasításban foglal-tak végrehajtását.

3. A szakutasítás 1. mellékleteként kiadom a Béketámo-gató kiképzés kézikönyve címû dokumentumot.

4. A szakutasítás egy elektronikus példányát az MH Ki-képzési és Doktrinális Központ feltölti az MH KözpontiDoktrinális Adatbázis állományába.

5. Ez a szakutasítás a közzétételét követõ 30. napon léphatályba.

A távollévõ HVKF helyett:Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,

Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

A Honvéd Vezérkar fõnökének113/2015. (HK. 6.) HVKF

intézkedésea Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonaiszervezeteinek katasztrófavédelmi feladatairól szóló285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedés módosításáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, vala-mint a honvédelmi ágazat katasztrófák elleni védekezésé-nek irányításáról és feladatairól szóló 23/2005. (VI. 16.)HM rendelet, a Védelmi- és Közigazgatási Csoport és aStratégiai Mûvelet Vezetõ Csoport – KatasztrófavédelmiOperatív Törzs mûködésének egyes szabályairól szóló74/2014 HM KÁT-HVKF együttes intézkedés, valamint aHonvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer Szervezeti ésMûködési Szabályzatának kiadásáról szóló 62/2014.(IX. 26.) HM utasítás alapján az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonaiszervezeteinek katasztrófavédelmi feladatairól szóló a285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedés 2. melléklet 3. pont-ja helyébe a következõ rendelkezés lép:

A Katasztrófavédelmi Operatív Csoportok – KOCS –készenléti szolgálata, 24 fõ:

a) MH ÖHP MVCS-KOCS: 12 fõ

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 467

Page 68: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

b) MH BHD KOCS: 3 fõc) MH EK KOCS: 3 fõd) MH LK KOCS: 6 fõ.

2. Ez az intézkedés az aláírás napján lép hatályba.*

A távollévõ HVKF helyett:Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,

Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

* Az intézkedés aláírásának napja 2015. május 29.

A Honvéd Vezérkar fõnökének123/2015. (HK 6.) HVKF

intézkedésea honvédelmi ágazatot érintõ válságreagálási

intézkedések katonai feladatainak végrehajtásirendjérõl

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, aNATO Válságreagálási Rendszerével összhangban állóNemzeti Intézkedési Rendszer rendeltetésérõl, feladatai-ról, eljárási rendjérõl, a közremûködõk kötelezettségeirõlszóló 278/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet, 8. § (2) bekez-dés d) pontja, valamint a NATO Válságreagálási Rend-szerrel összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszermûködtetésével kapcsolatos feladatokról szóló 20/2014.(III. 21.) HM utasításra figyelemmel az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. Az intézkedés hatálya a Honvéd Vezérkar fõnöke(a továbbiakban: HVKF) közvetlen alárendeltségébe tar-tozó szervekre, valamint a Magyar Honvédség (a további-akban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.

2. Értelmezõ rendelkezések

2. Az intézkedésben alkalmazott fogalmak és rövidíté-sek meghatározását a Nemzeti Intézkedési Rendszer mû-ködtetésével kapcsolatos feladatokról szóló 20/2014.(III. 21.) HM utasítás tartalmazza.

3. A válságreagálási intézkedések katonai feladataivégrehajtásának elvei

3. A katonai vonatkozású válságreagálási intézkedésekbevezetésének, felfüggesztésének, visszavonásának a mi-niszternél, illetve NATO szerveknél történõ kezdeménye-zéséhez szükséges katonai válaszlehetõségek tervezése éselõkészítése a HVKF kizárólagos felelõsségi körébe tar-tozik.

4. A HVK törzsigazgató a HVK döntése értelmébenvégrehajtja az NCRS-ben és NIGY-ben szereplõ intézke-dések bevezetésével, felfüggesztésével, visszavonásávalkapcsolatos katonai feladatokhoz történõ döntések szak-mai elõkészítését és végrehajtását, és ezzel összefüggés-ben koordinálja és összehangolja a Honvéd Vezérkar tevé-kenységét.

5. A NATO Válságreagálási Rendszerbe (NATOCRISIS RESPONSE SYSTEM továbbiakban: NCRS), va-lamint az ahhoz kapcsolódó Nemzeti Intézkedési Rend-szerbe tartozó katonai intézkedések tervezése, bevezetése,végrehajtása, az MH Mûvelet vezetési Rendszerének (a to-vábbiakban: MH MVR) aktivizált elemein keresztül kerülvégrehajtásra miniszteri döntés alapján.

6. A válságreagálási intézkedések kezdeményezése,elõkészítése, bevezetése, felfüggesztése, visszavonása so-rán a NATO szervekkel, szervezetekkel történõ kapcsolat-tartás a katonai képviseleteken keresztül valósul meg.

7. A válságreagálási intézkedések felderítõ feladatainakvégrehajtása a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a to-vábbiakban: KNBSZ) Felderítõ Csoportfõnökség, illetve aKNBSZ fõigazgatója által aktivizált egyéb felderítõ és hír-szerzõ képességek útján valósul meg.

4. Tevékenység a válságreagálási intézkedésekbevezetésének idõszakában

8. Az MH Nemzeti Katonai Képviselet és az MH Kato-nai Képviselõ Hivatal a NATO és az EU intézményeinéllévõ katonai képviseletek, valamint az egyes szövetségesországok vezérkaránál lévõ összekötõk és a kapcsolattar-tásban érintett HM és MH szervek közötti jelentési és in-formációs rendszer mûködtetésérõl szóló 107/2005.(HK 2/2006.) HVKF intézkedésben meghatározott jelen-tési rendben jelentést terjeszt fel az NCRS rendszabályo-kat esetlegesen érintõ tervezési feladatok indulásáról, illet-ve a tervezési folyamat helyzetérõl.

9. Az MH Központi Ügyelet (a továbbiakban: MH KÜ)feladatkörébõl adódóan folyamatosan figyeli a NATO mi-nõsített levelezõ rendszerét, a Szövetséges InformációMenedzser Rendszert (ALLIANCE INFORMATION

468 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 69: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

MANAGEMENT SYSTEM továbbiakban AIMS), vala-mint a NATO válságkezelési alkalmazását (a továbbiak-ban NCRS TA).

10. NATO válságkezelési intézkedést elrendelõ üzenetvétele esetén az MH KÜ jelent a Stratégiai Mûvelet Veze-tõ Csoport – Katasztrófavédelmi Operatív Törzs (a továb-biakban: SMVCS-KOT) parancsnokának és szükség ese-tén javaslatot tesz az SMVCS – KOT aktivizálásra.

11. Az SMVCS – KOT parancsnok intézkedése alapjánaz MH KÜ jelentést tesz a HVKF és a HVK HadmûveletiCsoportfõnökség (a továbbiakban: HVK HDMCSF) cso-portfõnöke részére, a továbbiakban a HVKF döntése alap-ján értesíti a HM Védelmi Hivatal (a továbbiakban:HM VH) szervezet ügyeletes készenléti szolgálatát, vala-mint a Közigazgatási Döntés-elõkészítõ Rendszeren belülfelállítandó Védelempolitikai Döntés-elõkészítõ Csoportmegalakításáért és mûködtetéséért felelõs fõosztály – HMVédelempolitikai Fõosztály – riasztó értesítõ készenlétiszolgálatát. Az elöljáró döntése alapján az MH KÜ riasztjaaz SMVCS – KOT készenléti szolgálatát.

12. Az SMVCS-KOT az aktivizálása után végrehajtja abeérkezett NCRS üzenetek értékelését. Beazonosítja a vo-natkozó Nemzeti Intézkedések Gyûjteménye (a továbbiak-ban NIGY) rendszabályokat, végrehajtja a HVKF elõzetesszakmai tájékoztatását, javaslatot tesz a Stratégiai MûveletKözpont, a Stratégiai Kidolgozó Csoport (a továbbiakbanSKCS), vagy a Stratégiai Tervezõ Csoport (a továbbiak-ban STCS) megalakítására, valamint szükség szerint azon-nal foganatosítandó rendszabályok bevezetésére, illetve azMH MVR további elemeinek aktivizálására. Elkészíti és aHonvéd Vezérkar (a továbbiakban HVK) törzsigazgató-nak jelenti az intézkedések bevezetésével kapcsolatosStratégiai Katonai Javaslatot, majd annak jóváhagyásaután, a tárcaszintû szabályzók és a kormányszintû doku-mentumok kidolgozása érdekében átadja azt a HM VH-nak.

13. A NATO Reagáló Erõk kötelékébe felajánlott és ki-jelölt készenléti erõk riasztására és aktivizálására vonatko-zó NCRS üzenet vétele esetén, halasztást nem tûrõ esetbenaz SMVCS-KOT parancsnoka saját hatáskörben intézke-dik az érintett katonai szervezetre vonatkozó magyar nyel-vû feladatszabás elkészítésére és a szervezet készenlété-nek fokozására. Ezt követõen a tett intézkedésekethaladéktalanul jelenti a HVKF-nek.

14. A STCS (a 72 órán túli katonai stratégiai szintû ter-vezés) megalakulása után végrehajtja a Stratégiai helyzetÉrtékelését, kidolgozza a Stratégiai Katonai Válaszlehetõ-ségeket, a kialakult helyzetre tekintettel Intézkedéseketkészít és ad ki a közvetlen alárendelt szervezetek részére.Elkészíti és a Honvéd Vezérkar fõnökének jelenti a mûve-letek végrehajtására vonatkozó Stratégiai Mûveleti Elgon-

dolást, majd annak jóváhagyása után, kidolgozza a Straté-giai Mûvelet Tervét.

15. A HVKF együttesen a HM közigazgatási államtit-kárral (a továbbiakban: HM KÁT) intézkedést készít elõaz intézkedések nemzeti bevezetésére és tájékoztatja a mi-nisztert a NATO szervek és parancsnokságok által beveze-tett NCRS intézkedésekrõl. A HVKF közvetlen alárendeltés az MH katonai szervezetei az NCRS-el összhangbanálló nemzeti intézkedések bevezetésével, visszavonásávalkapcsolatos feladataikat a HVKF által jóváhagyott Straté-giai Iránymutatás, vagy Mûveletterv alapján hajtják végre,melyek szükség szerint kiegészülhetnek a fenyegetettség-gel arányos terrorcselekmények elleni védelmi fokozatbevezetésével, az MH MVR további aktivizálásával, illet-ve az MH katonai szervezetei készenlétének fokozásával.

5. Tevékenység a válságreagálási intézkedésekbevezetése után

16. A HVK HDMCSF csoportfõnöke, az MH MVRstratégiai elemein keresztül irányítja a válságreagálási in-tézkedések katonai feladatainak végrehajtását. Végzi a be-vezetett NCRS intézkedésekkel kapcsolatos, NATO irá-nyába megvalósuló kommunikációt és együttmûködést.Folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet. Ahelyzet változásának és az NCRS intézkedéseknek megfe-lelõen Stratégiai Katonai Javaslatokat, Helyzetértékelése-ket dolgoz ki és jelent a HVKF-nek.

17. A HVK Haderõtervezési Csoportfõnökség (a továb-biakban: HVK HTCSF) csoportfõnöke, folyamatosan fi-gyelemmel kíséri a Stratégiai Mûveleti Terv végrehajtásátés a kialakult helyzetnek megfelelõen felülvizsgálja azt. Avégrehajtás során folyamatos elemzõ-értékelõ tevékenysé-get folytat, amivel mérni tudja a terv megvalósulásánakhatékonyságát, illetve meg tudja állapítani a stratégai cé-lok eléréséhez szükséges hatások eredményességét.Amennyiben a helyzetelemzés jelentõs eltérést mutat atervben lefektetett célok és a végrehajtás között, pontosít-ja, aktualizálja azt, illetve javaslatot tesz a terv átdolgozá-sára. Felkészül a következõ tervezõi feladat végrehajtá-sára.

6. A csoportfõnökségek és katonai szervezetekáltalános feladatai

18. A HVK HDMCSF tervezi, szervezi és végrehajtja azMH KÜ, SMVCS – KOT, SKCS, SMK NCRS-el össz-hangban álló nemzeti intézkedésekkel kapcsolatos felada-tokat. kidolgozza az MH MVR mûködtetésének feladatait,meghatározza az SMK mûködésének rendjét.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 469

Page 70: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

19. A HVK HTCSF tervezi, szervezi és végrehajtja azSTCS-k NCRS-sel összhangban álló nemzeti intézkedé-sekkel kapcsolatos feladatait.

20. A HVK illetékes csoportfõnökségei, illetve a meg-határozott alárendelt katonai szervezetek feladatkörüknekmegfelelõen támogatják a honvédelmi ágazatot érintõ vál-ságreagálási intézkedések katonai feladatainak elõkészíté-sét és végrehajtását.

21. A válságreagálási intézkedések katonai feladatai-nak végrehajtásába szükség szerint az MH összes katonaiszervezete bevonható. A feladatok végrehajtásásábanegyüttmûködnek

a) a HVK csoportfõnökségei;b) az MH Összhaderõnemi Parancsnokság;c) az MH Logisztikai Központ;d) az MH Egészségügyi Központ;e) az MH Nemzeti Katonai Képviseletf) az MH Katonai Képviselõ Hivatalg) az MH Geoinformációs Szolgálat;h) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség-

dandár;i) az MH Hadkiegészítõ és Központi Nyilvántartó Pa-

rancsnokság; valamintj) az MH Kiképzési és Doktrinális Központ.

7. Záró rendelkezések

22. Ez az intézkedés az aláírást követõ napon lép ha-tályba.*

A távollévõ HVKF helyett:Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,

Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

* Az intézkedés aláírásának napja 2015. június 8.

A Honvéd Vezérkar fõnök helyettesének13/2015. (HK 6.) HM HVKFH

szakutasításaNATO egységesítési egyezmények nemzeti

elfogadásáról és hatályba léptetésérõl

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (2) bekezdése alapján,figyelemmel az egységesítési, szabványosítási tevékeny-ségrõl és a NATO egységesítési dokumentumok feldolgo-

zásáról és végrehajtásáról szóló 102/2008. (HK 19.) HMutasítás 4. § (2) bekezdés c) és d) pontjára, a következõ

szakutasítást

adom ki.

1. A szakutasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra(a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a további-akban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szer-vezetekre, a miniszter irányítása alá tartozó központi hiva-talokra, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) kato-nai szervezeteire terjed ki.

2. Felkérem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõ-igazgatóját, hogy tegye lehetõvé a szakutasítás végrehajtá-sát szervezete vonatkozásában.

3. A STANAG 2597 (ED1) (RD1) TRAINING INRULES OF ENGAGEMENT /A bevetés/harcérintkezésszabályainak oktatása NATO egységesítési egyezmény(a továbbiakban: NATO egységesítési egyezmény1.) nem-zeti elfogadásra kerül a következõk szerint:

a) témafelelõs: a HM Jogi Fõosztály,b) bevezetés idõpontja: a NATO kihirdetést követõ

12 hónapon belül,c) bevezetésre vonatkozó követelmények: a NATO egy-

ségesítési egyezmény a szárazföldi haderõnél és a légierõ-nél kerül bevezetésre.

4. A STANAG 2369 (ED3) THE NATO EODPUBLICATIONS SET (NEPS) IDENTIFICATION ANDDISPOSAL OF SURFACE, AIR AND UNDERWATERMUNITIONS – AEODP-1, AEODP-2 / Szárazföldi, légiés víz alatti harcanyagok azonosítása és mentesítéseNATO egységesítési egyezmény (a továbbiakban: NATOegységesítési egyezmény2.) nemzeti elfogadásra és egy-idejû hatályba léptetésre kerül a következõk szerint:

a) témafelelõs: az MH Összhaderõnemi Parancsnokság(a továbbiakban: MH ÖHP),

b) témakezelõ: az MH ÖHP,c) bevezetés idõpontja: 2016. június 30.d) bevezetésre vonatkozó követelmények: a NATO

egységesítési egyezmény2. a szárazföldi haderõnél és a lé-gierõnél kerül bevezetésre,

e) fenntartás: az MH 1. Honvéd Tûzszerész és HadihajósEzred által fejlesztett – a tûzszerészeti mentesítési feladatokellátásáról szóló 142/1999. (IX. 8.) Korm. rendeletben meg-határozott feladatok alapján – adatbázis kezelõ és nyilván-tartó programnak a NATO egységesítési egyezmény2. sze-rinti szoftverhez történõ harmonizálását követõen.

5. Ez a szakutasítás a közzétételét követõ napon lép ha-tályba.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

470 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 71: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

A Honvéd Vezérkar fõnök helyettesének14/2015. (HK 6.) HVKFH

parancsaa Magyar Honvédség Kiképzési Doktrína

1. kiadásának felülvizsgálatáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 49. § (1) bekezdése, továb-bá a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint akülönleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végre-hajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 10. §(2) bekezdése alapján az alábbi

parancsot

adom ki:

1. A parancs hatálya a Honvéd Vezérkar fõnöke közvet-len alárendeltségébe tartozó szervezetekre, valamint a Ma-gyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szerveze-teire terjed ki.

2. Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ DoktrínaKidolgozó és Szabályzatfejlesztési Osztály (a továbbiak-ban: MH KDK DKSZFO) osztályvezetõje készítse el aKatonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fõigazgatójának és aNemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Hon-védtisztképzõ Kar dékánjának szóló Honvéd Vezérkar fõ-nökének helyettese általi felkérését a munkacsoporttevékenységében történõ közremûködésre.

3. Az MH KDK kezdje meg a 81-30/2015 nyilvántartásiszámú Magyar Honvédség Doktrína Fejlesztési Terve2015–2018 dokumentum 10. pontjában (a nemzeti katonaidoktrínák jegyzéke) meghatározottak szerint a MagyarHonvédség Kiképzési Doktrína 1. kiadás (Ált. 24) doktrí-na (a továbbiakban: doktrína) felülvizsgálatát.

4. A doktrína felülvizsgálata érdekében az MH KDKvezetésével Doktrína Kidolgozó Munkacsoport (a továb-biakban: DKM) megalakítását rendelem el.

5. A DKM vezetõje: az MH KDK parancsnoka.

6. A DKM vezetõjének kiképzés-szakmai helyettese: azMH KDK Kiképzési Osztály osztályvezetõje.

7. A DKM vezetõjének doktrinális-szakmai helyettese:az MH KDK Doktrína Kidolgozó és SzabályzatfejlesztésiOsztály (a továbbiakban: MH KDK DKSZFO) osztályve-zetõje.

8. A DKM tagjai:a) a HVK Személyzeti Csoportfõnökség,b) a HVK Hadmûveleti Csoportfõnökség,c) a HVK Logisztikai Csoportfõnökség,d) a HVK Haderõtervezési Csoportfõnökség,e) a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi

Csoportfõnökség,f) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítõ Cso-

portfõnökség,g) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és

Honvédtisztképzõ Kar,h) az MH Összhaderõnemi Parancsnokság,i) az MH Kiképzési és Doktrinális Központ,j) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség

Dandár;k) az MH Egészségügyi Központ,l) az MH Altiszti Akadémia,m) az MH Logisztikai Központ, ésn) az MH Ludovika Zászlóalj

kijelölt állománya.

9. A DKM a kidolgozói szakasz feladatainak befejezéseután megszûnik, a további tevékenységeket ismételten azMH KDK DKSZFO hajtja végre.

10. Az MH KDK készítse el a doktrína felülvizsgálatáravonatkozó szinopszist 2015. június 16-ig, amelyben rész-letesen határozza meg a felülvizsgálat ütemezését.

11. Ez a parancs az aláírása napján lép hatályba,* és2015. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,Honvéd Vezérkar fõnök helyettes

* A parancs aláírásának napja 2015. június 8.

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 471

Page 72: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

FÕNÖKI RENDELKEZÉSEK

A Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság parancsnokának

192/2015. (HK 6.) MH ÖHPintézkedése

a STANAG 2377 EOD (EDITION 3),STANAG 2391 EOD (EDITION 3)

és STANAG 2623 (EDITION 1) végrehajtásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (1) bekezdésében ka-pott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egységesítési,szabványosítási tevékenységrõl és a NATO egységesítésidokumentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra, az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. Az intézkedés hatálya kiterjed a Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MHÖHP) és az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekszemélyi állományára.

2. Jelen intézkedésemmel, eredetben, angol nyelven be-vezetem a NATO egységesítési egyezmények nemzetielfogadásáról és hatályba léptetésérõl szóló 10/2015.(HK 4.) HVKFH szakutasítás

a) 11. pontjában hatályba léptetett STANAG 2377 EOD(EDITION 3) – EOD ROLES, RESPONSIBILITIES,CAPABILITIES AND INCIDENT PROCEDURESWHEN OPERATING WITH NON EOD TRAINEDAGENCIES AND PERSONNEL – AEODP-13 (EDI-TION A) címen kiadott NATO egységesítési egyezményt;

b) 12. pontjában hatályba léptetett STANAG 2391 EOD(EDITION 3) – EXPLOSIVE ORDNANCE DISPOSALRECOVERY OPERATIONS ON FIXED INSTALLA-TONS címen kiadott NATO egységesítési egyezményt;

c) 13. pontjában hatályba léptetett STANAG 2623(EDITION 1) – MILITARY WORKING DOG CAPA-BILITIES – AMWDP-1 (EDITION A) címen kiadottNATO egységesítési egyezményt.

3. Az MH ÖHP és alárendelt katonai szervezetei az egy-ségesítési egyezményben foglalt, mûszaki támogatásra ésbiztosításra vonatkozó elõírásokat kötelesek alkalmazni.

4. Ez az intézkedés a közzétételt követõ napon lép ha-tályba és visszavonásig hatályos.

Fucsku Sándor vezérõrnagy s. k.,MH összhaderõnemi parancsnok

A Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság parancsnokának

193/2015. (HK 6.) MH ÖHPintézkedése

a STANAG 2143 EOD (EDITION 6),STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3)és STANAG 2298 C-IED (EDITION 2)

végrehajtásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (1) bekezdésében ka-pott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egységesítési,szabványosítási tevékenységrõl és a NATO egységesítésidokumentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra, az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. Az intézkedés hatálya kiterjed a Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság (a továbbiakban:MH ÖHP) és az alárendeltségébe tartozó katonai szerveze-tek személyi állományára.

2. Jelen intézkedésemmel, eredetben, angol nyelven be-vezetem a NATO egységesítési egyezmények nemzeti el-fogadásáról és hatályba léptetésérõl szóló 11/2015.(HK 4.) HVKFH szakutasítás

a) 13. pontjában hatályba léptetett STANAG 2143 EOD(EDITION 6) – EXPLOSIVE ORDNANCE DISPOSAL(EOD) PRINCIPLES AND MINIMUM STANDARDSOF PROFICIENCY címen kiadott NATO egységesítésiegyezményt, a következõ fenntartással: mivel az MH-banjelenleg 26 mm acéllemez átvilágítási képességû tûzsze-rész röntgen felszerelés van rendszeresítve, ezért a STA-NAG-ben megfogalmazott tûzszerész röntgen felszerelés-sel kapcsolatos 76,2 mm acéllemez átvilágítási képességkövetelményt nem kell figyelembe venni;

b) 14. pontjában hatályba léptetett STANAG 2221 MCEOD (EDITION 3) – EXPLOSIVE ORDNANCEDISPOSAL REPORTS AND MESSAGES – AEODP-6Edition B, Version 1 címen kiadott NATO egységesítésiegyezményt;

c) 15. pontjában hatályba léptetett STANAG 2298C-IED (EDITION 2) – NATO WEAPONS INTELLI-GENCE TEAM (WIT) CAPABILITIES – ACIEDP-02(A)címen kiadott NATO egységesítési egyezményt.

3. Az MH ÖHP és alárendelt katonai szervezetei az egy-ségesítési egyezményben foglalt, mûszaki és C-IED támo-gatásra és biztosításra vonatkozó elõírásokat kötelesek al-kalmazni.

472 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 73: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

4. Ez az intézkedés a közzétételt követõ napon lép ha-tályba és visszavonásig hatályos.

Fucsku Sándor vezérõrnagy s. k.,MH összhaderõnemi parancsnok

A Magyar Honvédség ÖsszhaderõnemiParancsnokság parancsnokának

205/2015. (HK 6.) MH ÖHPintézkedése

a STANAG 2238 MIL ENGR (EDITION 3)végrehajtásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (1) bekezdésében ka-pott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egységesítési,szabványosítási tevékenységrõl és a NATO egységesítésidokumentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra, az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. Az intézkedés hatálya kiterjed a Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MHÖHP) és az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekszemélyi állományára.

2. Jelen intézkedésemmel, eredetben angol nyelven be-vezetem a NATO egységesítési egyezmények nemzeti el-fogadásáról és hatályba léptetésérõl szóló 63/2014.(HK 12.) HVKFH szakutasítás 10. pontjában hatályba lép-tetett STANAG 2238 MIL ENG (EDITION 3) – ALLIEDJOINT DOCTRINE FOR MILITARY ENGINEERINGcímen kiadott NATO egységesítési egyezményt.

3. A STANAG 2238 (ED 3) bevezetésekor a következõfenntartást kell figyelembe venni: az MH szervezeti felépí-tése és feladatrendszere alapján a környezetvédelem és akatonai objektumok fenntartása nem a katonai mûszakiszakcsapatok feladatkörébe tartozik.

4. Az MH ÖHP és alárendelt katonai szervezetei azegységesítési egyezményben foglalt, mûszaki támogatásraés biztosításra vonatkozó elõírásokat kötelesek alkal-mazni.

5. Ez az intézkedés a közzétételt követõ napon lép ha-tályba és visszavonásig hatályos.

Fucsku Sándor vezérõrnagy s. k.,MH összhaderõnemi parancsnok

A Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság parancsnokának

206/2015. (HK 6.) MH ÖHPintézkedése

a STANAG 2885 MILENGR (EDITION 5)végrehajtásáról

A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valaminta különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõlszóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (1) bekezdésében ka-pott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egységesítési,szabványosítási tevékenységrõl és a NATO egységesítésidokumentumok feldolgozásáról és végrehajtásáról szóló102/2008. (HK 19.) HM utasításban foglaltakra, az alábbi

intézkedést

adom ki:

1. Az intézkedés hatálya kiterjed a Magyar HonvédségÖsszhaderõnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MHÖHP) és az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekszemélyi állományára.

2. Jelen intézkedésemmel, eredetben angol nyelven, be-vezetem az egyes NATO egységesítési egyezményeknemzeti elfogadásáról és hatályba léptetésérõl, valamint azEgységes NATO Elõírások elfogadásáról szóló 38/2011.(HK 10.) HVKFH közlemény módosításáról szóló 9/2013.(HK 3.) HVKFH szakutasítás 3. pontjában hatályba lépte-tett STANAG 2885 MILENG (EDITION 5) – EMER-GENCY SUPPLY OF WATER IN OPERATIONS címenkiadott NATO egységesítési egyezményt.

3. Az MH ÖHP és alárendelt katonai szervezetei az egy-ségesítési egyezményben foglalt, mûszaki támogatásra ésbiztosításra vonatkozó elõírásokat kötelesek alkalmazni.

4. Ez az intézkedés a közzétételt követõ napon lép ha-tályba és visszavonásig hatályos.

Fucsku Sándor vezérõrnagy s. k.,MH összhaderõnemi parancsnok

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 473

Page 74: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

SZERVEZETI HÍREK

A Magyar Honvédség Hadkiegészítõ és Központi Nyilvántartó Parancsnokságtájékoztatója

szolgálati és munkáltatói igazolványok érvénytelenítésérõl

IgazolványszámH 043681

H 035373

S 017778

S 038436

N 014078

N 023483

N 012597

N 020190

I - 069675

I - 071784

Sztojanov Nikolett fõhadnagy s. k.,mb. irodavezetõ

Helyesbítés: a Magyar Honvédség egészségügyi szakterület szakirányításának és vezetésének, valamint a MagyarHonvédségnél folytatott tevékenységek egészségügyi biztosításának rendjérõl szóló 322/2014. (HK 12.) HVKF szak-utasítás címe a Honvédelmi Közlöny 2014. évi 12. számában elírás miatt tévesen HVKF intézkedésként jelent meg.

A cím helyesen:

a Magyar Honvédség egészségügyi szakterület szakirányításának és vezetésének,valamint a Magyar Honvédségnél folytatott tevékenységek egészségügyi biztosításának

rendjérõl szóló 322/2014. (HK 12.) HVKF szakutasítás

474 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

Page 75: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 475

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadómegjelentette

A magyar jogtudomány klasszikusai sorozatában

Beöthy Zsigmond

ELEMI MAGYAR KÖZJOG

címû kötetét

Az Elemi magyar közjog – amely az elsõ magyar nyelvû közjogi összegzés – 1846-ban látott napvilágot.Két részre tagolódik: Magyarország polgári alkotmányára és közigazgatására, s ezen belül a 104 paragra-fusra tagozódó institúciók világos szerkezetben, kifejezõ fogalmakkal jelenítik meg az intézményrend-szert. Azért is becses értékû e szintézis, mert a klasszikusan átmeneti, polgári átalakulás elõtti monarchiátmutatja be a szerzõ, Beöthy Zsigmond (1819–1896), aki kezdetben közigazgatási pályán tevékenykedett,majd pályafutását 1883-ban, nyugállományba vonulásakor királyi táblai tanácselnökként fejezte be.Szakirodalmi munkásságáért számos kitüntetésben részesült. E közjogi kuriózumot a magyar jogtörté-net, jogi kultúra iránt érdeklõdõk figyelmébe ajánljuk.

A kötet 142 oldal terjedelmû, ára 800 forint áfával.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetvemegrendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGRENDELÉS

Megrendelem

Beöthy Zsigmond

ELEMI MAGYAR KÖZJOG

címû, 142 oldal terjedelmû kiadványt (ára: 800 Ft áfával) ........... példányban, és kérem, juttassák el alábbicímemre:

A megrendelõ (cég) neve: .........................................................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): .......................................................................................................................................................

Utca, házszám: ................................................................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ..............................................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyen-lítjük ki.

Keltezés: ........................................ ...............................................cégszerû aláírás

Page 76: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

476 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadómegjelentette

Bárd Károly

Emberi jogokés büntetõ igazságszolgáltatás

EurópábanA tisztességes eljárás büntetõügyekben

– emberijog-dogmatikaiértekezés

címû könyvét

A tisztességes eljárás elméleti kérdései és gyakorlati érvényesülése iránt érdeklõdõk elõtt – eddig megjelent köte-tei révén – már jól ismert szerzõ a könyv borítóján ekképpen ajánlja az olvasók figyelmébe tanulmányát:„A könyv írásának kezdetén elsõsorban az foglalkoztatott, hogy mennyiben járulhat hozzá a strasbourgi EmberiJogi Bíróság az európai államok igazságszolgáltatási rendszereinek közelítéséhez. A vizsgálat során aztán olyanalapvetõ kérdésekkel szembesültem, mint az igazságszolgáltatás szerepe a demokráciában, a tisztességes eljárás-hoz való jog helye az alapjogok rendszerében vagy a jogokról való lemondás és annak korlátai. Elsõsorban a stras-bourgi esetjog alapján elemzem a tisztességes eljárás azon elemeit, amelyek értelmezésében mind a mai napig bi-zonytalanság észlelhetõ a magyar joggyakorlatban: mit kíván a bírói pártatlanság, hogyan teremthetõ meg azösszhang a véleménynyilvánítás szabadsága és a bíróságok tekintélyének megõrzése iránti érdek között, mi le-gyen a törvénysértõen megszerzett bizonyítékok sorsa, meddig terjed a hallgatás joga? Nos, ezekrõl a kérdésekrõlszól a könyv. Meg sok minden másról…..”

A kötet 320 oldal terjedelmû, ára 1500 forint áfával.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve meg-rendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGRENDELÉSMegrendelem

Bárd Károly

Emberi jogokés büntetõ igazságszolgáltatás

Európában

címû, 320 oldal terjedelmû kiadványt (ára: 1500 forint áfával) .................................. példányban, és kérem, juttassák elaz alábbi címemre:

A megrendelõ (cég) neve: .........................................................................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): .......................................................................................................................................................................

Utca, házszám: ...............................................................................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ................................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ..............................................................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyenlítjük ki.

Keltezés: ........................................ ...............................................cégszerû aláírás

Page 77: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 477

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadómegjelentette

dr. Kondorosi Ferenc

Jogalkotás a XXI. század hajnaláncímû könyvét

A XXI. század nemzeti jogalkotását minden eddiginél jobban meghatározza a nemzetközi társadalmi és gazdaságikörnyezet, amelynek hátterében az európai integráció hatása, valamint a globalizációs folyamatok húzódnak meg.Az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Unió Alapjogi Chartája vagy az Alkotmányos Szerzõdés alapelvei csaknéhány olyan példája a „nemzetek felett álló jognak”, amelyek a nemzeti jogalkotás tekintetében is iránymutatók le-hetnek.A megjelent kötet – a szakkönyvpiacon hiánypótló jelleggel – tudományos igényességgel, ugyanakkor a gyakorla-ti alkalmazhatóság szándékával mutatja be a XXI. század nemzeti jogalkotásának tendenciáit. A könyv széles körûnemzetközi kitekintést nyújt, amelyben az uniós jogfejlõdés elemzésének központi szerep jut.A kötet szerzõje, a tapasztalt jogtudós és gyakorlati szakember alaptézise, hogy „a jogdogmatikai megfontoláso-kat figyelembe vevõ, minõségi normaalkotás programszerû érvényesítése és a konzisztens, áttekinthetõ jogrend-szer eszményképének követése kedvezõ irányba befolyásolhatja a normák címzettjeinek magatartását, annak ér-dekében, hogy a jog legfõbb, alkotmányos küldetését teljesítse”.A szerzõ részletesen vizsgálja a hatékony jogi szabályozás kulcskérdéseit, a hazai jog, valamint a nemzetközi és azeurópai uniós jog összefüggéseit, eközben mindig kellõ hangsúlyt fektetve korunk demokratikus jogállami alap-értékeire: az emberi jogokra és az alkotmányosságra. Az olvasó bepillantást nyerhet a jogharmonizáció „kulissza-titkaiba”, a biztonság jogalkotásban érvényesülõ tényezõinek problematikájába, valamint polgári jogi és büntetõ-jogi jogalkotásunk legújabb eredményeibe.A XXI. század elejének kodifikációját elemzõ kötet egyszerre tankönyv, olvasókönyv és gyakorlati útmutató.Haszonnal forgathatják a társadalomtudományi karok hallgatói, a közigazgatásban dolgozó szakemberek, a politiku-sok, a média munkatársai és mindenki, aki felelõsséget érez a hazai jogállam, jogrend minõségének javításáért.

A kötet 264 oldal terjedelmû, ára 400 forint áfával.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve meg-rendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGRENDELÉSMegrendelem

dr. Kondorosi Ferenc

Jogalkotás a XXI. század hajnalán

címû, 264 oldal terjedelmû kiadványt (ára: 400 forint áfával) ................................ példányban, és kérem, juttassák el azalábbi címemre:

A megrendelõ (cég) neve: ..........................................................................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): ...................................................................................................................................................................... .

Utca, házszám: ...............................................................................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ................................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ...............................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ...............................................................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyenlítjük ki.

Keltezés: ........................................ ...............................................cégszerû aláírás

Page 78: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

478 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

A MAGYAR KÖZLÖNY LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ

megjelentette

Hargitai József

Jogi fogalomtár

címû kiadványát

A jogi fogalomtár a magyar jog szakmai fogalmainak gyûjteménye és részben magyarázata. Közel 15 000 szócikk-ben, a jogforrásra hivatkozva, tartalmazza a magyar jogban használt fogalmakat, és ahol indokolt, magyarázza a fo-galom jelentésének tartalmát. Átfogja valamennyi jogág, az európai jog, valamint a nemzetközi jog által használtfogalmakat is. Elemzi azokat a fogalmakat, amelyeket a jogágak, valamint az egyes jogágakon belül is, egymástóleltérõ tartalommal használnak (pl. alkalmatlan, elévülés, arányosság, elismerés), vagy azokat a fogalmakat, ame-lyekre nézve több eltérõ tartalmú legáldefiníció is létezik (pl. közeli hozzátartozó, engedélyes, lakóhely). Megma-gyarázza azokat a mozaikszavakat, amelyek EU-csatlakozásunkkal kerültek a jogrendszerbe. („DNS-profil”,„EMOGA”, „EUROPOL”, „FIFO-módszer”, „EINECS” stb.)

A könyv nemcsak a jogalkotóknak és jogalkalmazóknak, valamint a jogi pályára készülõknek hasznos kézikönyv,hanem azoknak is, akik a mindennapi életben szeretnének eligazodni egy szakmai nyelv dzsungelében.

A kiadvány 1712 oldal terjedelmû.

Ára: 1400 Ft áfával.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve megren-delhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

MEGRENDELÉS

Megrendeljük a Jogi fogalomtár címû kiadványt (ára: 1400 Ft áfával) ................. példányban, és kérjük, juttassákel az alábbi címre:

A megrendelõ (cég) neve: .......................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): ......................................................................................................................

Utca, házszám: ........................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ...................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyenlítjük ki.

Keltezés: ………………………………………

………………………………………

cégszerû aláírás

Page 79: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

6. szám HONVÉDELMI KÖZLÖNY 479

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadómegjelentette

a

MAGYAR KORMÁNYPROGRAMOK1867–2002

címû kétkötetes kiadványt.

1867-tõl történelmi hagyomány és a parlamentarizmus lényeges eleme, hogy az országgyûlésnek felelõskormányzat legfontosabb céljait és feladatait cselekvési programba foglalja. E programok átfogó képetadnak egy-egy idõszakban az ország helyzetérõl, politikájának irányáról, célkitûzéseirõl, ezért jelentõstörténelmi, politikai és jogi forrásanyagot képeznek. Keresésük eddig hosszú idõt igényelt, ugyanis ezekaz alapvetõ kordokumentumok összegyûjtve még nem jelentek meg.A hiánypótló mû, amely a Miniszterelnöki Hivatal és az Országgyûlési Könyvtár munkatársainak közös gon-dozásában jelent meg, azért is úttörõ vállalkozás, mert történelmünk utolsó másfél évszázadának kor-mányprogramjait – 2002-vel bezárólag – teljességre törekedve, szöveghûen publikálja a széles körû nyil-vánosság számára.A parlamentben elhangzott és másutt fellelhetõ programszövegek, illetve adataik mellett számos egyébtényanyag (a kormányfõk korabeli fotói, születési–halálozási adatai, a kormányok mûködési ideje, tagjai-nak pontos névsora és a miniszteri változások idõpontjai) is hozzáférhetõ a két vaskos kötetben. A mûhasználatát Romsics Ignác történésznek az összes eddigi magyar kormány mûködésérõl áttekintést nyúj-tó, színvonalas bevezetõ tanulmánya, valamint a kormányprogramok mutatói segítik.A könyv joggal számíthat a közélet szereplõinek, a politikai, jogi és történeti kutatásnak, a felsõoktatásoktatói és hallgatói karának, továbbá a közmûvelõdési intézmények és a nagyközönség érdeklõdésére is.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetvemegrendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGRENDELÉSMegrendelem a

MAGYAR KORMÁNYPROGRAMOK1867–2002

címû kétkötetes, 1728 oldal terjedelmû kiadványt

(ára: 600 Ft áfával) ........... példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre:

A megrendelõ (cég) neve: ..........................................................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): .......................................................................................................................................................

Utca, házszám: ...............................................................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ...............................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ...............................................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ...............................................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyenlít-jük ki.

Keltezés: ........................................ ...............................................cégszerû aláírás

Page 80: A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA NATO egységesítési egyezmény nemzeti elfogadásáról és ... A STANAG 2143 EOD (EDITION 6), STANAG 2221 MC EOD (EDITION 3) és STANAG

480 HONVÉDELMI KÖZLÖNY 6. szám

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadómegjelentette

Zinner TiborMegfogyva és megtörve

címû kötetét

Köztudott, hogy Magyarországon, a XX. század „ötvenes” éveiben, majd a levert forradalmat követõ megtorlás so-rán kihirdetett törvénysértõ ítéleteket, a közel sem független ítészek határozatait a rendszerváltás után semmissényilvánították. A magyar társadalom viszont vajmi keveset tud a különbözõ jellegû jogfosztást szenvedett jogászo-kon kívül arról, hogy forradalmat követõ megtorlás végéig a magyar bírói, közjegyzõi, ügyészi és ügyvédi kart, vala-mint a munkájukat segítõ kollégákat mekkora vérveszteség érte.Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter, 2003 márciusában bizottságot állított fel a legszélesebben értelmezhetõ„harmadik” hatalmi ágban tevékenykedõket ért sérelmek feltárására. A Zinner Tibor vezette kutatócsoport, KahlerFrigyes, Koczka Éva, Pálvölgyi Ferenc és Tóth Béla – kétévi kutatómunkáját összegzõ – jelentésében feltárja egyfelõla Horthy-korszakból a jogszabályi elõzményeket és a korabeli személyzeti politika összefüggéseit, másfelõl az 1944decembere óta folytatott „humánpolitikát”, nyomon követve a magyarországi jogászsággal szembeni infernót, azesetenként miniszterelnöki rendeleteken, törvényeken és különféle szintû párthatározatokon alapult, különbözõjellegû atrocitásokat 1962 augusztusáig.A több ezer jogász és munkájukat segítõ szakapparátusbeli kolléga drámai életútjának – néhol a legapróbb részle-tekbe menõ – feltárásával megírt monográfiából kitûnik, hogy a jogászokat ért sérelmeket nem a sztálini birodalom,hanem a hazai csatlósai, és az õket kiszolgáló nagy tudású jogászok indukálták. Miként nem engedték a végrehajtóés törvényhozó hatalom letéteményesei a Montesquieu-féle elvek megvalósulását? Hogyan torzították el a ma-gyarországi jogászság hivatásrendjeinek összetételét? Milyen beleszólással bírt a politikai rendõrség, majdaz Államvédelmi Hatóság nem csupán a letartóztatottak, hanem a bírói, ügyészi és ügyvédi kar tagjainak életébe?A szerzõk megállapításait, kutatásuk összegzõ tanulságait több mint 1800 jegyzet támasztja alá.

Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve meg-rendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: [email protected]).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGRENDELÉSMegrendelem

Zinner TiborMegfogyva és megtörve

címû, 680 oldal terjedelmû kiadványt

(ára: 1200 Ft áfával) ........... példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre:

A megrendelõ (cég) neve: ............................................................................................................................................................................

Címe (város, irányítószám): ..........................................................................................................................................................................

Utca, házszám: ..................................................................................................................................................................................................

Ügyintézõ neve, telefonszáma: ..................................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) bankszámlaszáma: ..................................................................................................................................................

A megrendelõ (cég) adószáma: ...................................................................................................................................................................

A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállításkor postai utánvéttel egyenlítjük ki.

Keltezés: ........................................ ...............................................cégszerû aláírás

A Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjaSzerkeszti a HM Jogi Fõosztály1885 Budapest, Pf. 25, telefon: 474-1111/222-25, 474-1172A szerkesztésért felelõs: dr. Dankó IstvánKiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6., www.mhk.huFelelõs kiadó: Köves Béla ügyvezetõ

HU ISSN 1218–0378

Nyomtatja: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó15.0835 – Lajosmizse