5 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és ...
Transcript of 5 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és ...
5
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszék
Kárpátalja története 1919-1939 Tantárgyi jegyzet
Készítette: Szakál Imre
Beregszász, 2013
6
Tartalomjegyzék
Bevezetés ......................................................................................................................3
Kárpátaljai társadalmi politikai viszonyai a hatalomváltást követıen .........................5
A politikai szervezetek tevékenysége Kárpátalján 1919-1938 között..........................12
A kárpátaljai pártok szereplése a választásokon 1919 és 1938 között .........................36
Kárpátalja gazdasági fejlıdése a két világháború között..............................................49
Földreform és telepítési politika az elsı Csehszlovák Köztársaság idıszakában ........59
A Csehszlovák Állam nyelvpolitikai törekvései (1919–1939).....................................73
Az elsı bécsi döntés és annak fogadtatása Kárpátalján................................................83
Felhasznált és ajánlott irodalom ...................................................................................91
7
KÁRPÁTALJAI TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI VISZONYAI A
HATALOMVÁLTÁST KÖVET İEN
Az elsı világháborút lezáró intézkedések nagymértékben átformálták Európa addigi
politikai térképét, és ezek alól területünk sem volt kivétel. 1919. szeptember 10-én Saint-
Germain-an-Lay-ben aláírták azt a békeszerzıdést, amely tartalmazta Ung, Bereg, Ugocsa
és Máramaros vármegyék Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását Podkarpatszka
Rusz néven.1 Ezzel a momentummal egy két évtizeden át tartó korszak indult el Kárpátalja
történelmében. Ezen idıszak alatt a csehszlovák kormányzat által hozott intézkedések
sajátos társadalmi-politikai viszonyokat alakítottak ki Ruszinszkóban.2 E fejezetben
igyekeztünk átfogó képet nyújtani ezekrıl a viszonyokról, valamint a közéletre, és ezen
belül a társadalmi szervezıdésekre gyakorolt hatásukról.
A társadalmi-politikai viszonyok fejlıdése mindig is nagyban függött attól, hogy az
adott vezetés milyen teret, mekkora szabadságot hagyott a különbözı kezdeményezések
kibontakozására. A békeszerzıdés 10. és 13. cikkelyében a prágai kormány kötelezte
magát, hogy autonómiát ad Podkarpatszka Rusznak.3Az 1919. november 8-án kiadott
Generalny Statutum hasonló szellemben rendelkezett: „Csehszlovákia kötelezi magát
létrehozni a Kárpátaljai Ruszin Területet a szövetséges és részvevı nagyhatalmak által
1 FEDINEC CSILLA : Kárpátalja történeti kronológiája 1918-1944, Fórum Intézet, Dunaszerdahely, 2002, 14.
old. 2 Podkarpatszka Rusz megnevezése a köznyelvben. 3 Részlet a békeszerzıdésbıl(Forrás: HALMOSY D.: Nemzetközi szerzıdések 1918-1945,Gondolat
Könyvkiadó, Budapest, 1983, 89.-93. old. ) „10. cikk. Csehszlovákia kötelezi magát, hogy a Kárpátoktól
délre lakó rutének területét a Szövetséges és Társult Fıhatalmak által megállapított határok között a
Csehszlovák Államon belül olyan autonóm egység alakjában fogja megszervezni, amely a Csehszlovák Állam
egységével összeegyeztethetı legszélesebb körő önkormányzattal lesz felruházva… 11. cikk. A Kárpátoktól
délre lakó rutének területének külön tartományi győlése lesz. Ez a tartományi győlés fogja a törvényhozó
hatalmat gyakorolni nyelvi, közoktatási, vallási, helyi közigazgatási és minden olyan egyéb kérdésben,
amelyet a csehszlovák állam törvényei hatáskörébe utalnak. A rutén terület kormányzóját a Csehszlovák
Köztársaság elnöke fogja kinevezni, és ez a rutén tartományi győlésnek lesz felelıs. 12. cikk. Csehszlovákia
egyetért azzal, hogy a rutén terület tisztviselıit a lehetıséghez képest e terület lakosai közül fogják
kiválasztani. 13. cikk. Csehszlovákia a rutén területnek megfelelıen képviseletet biztosít a Csehszlovák
Köztársaság országgyőlésében, amelybe e terület a Csehszlovák Köztársaság alkotmányának megfelelıen
megválasztott képviselıket fog küldeni. Mindazonáltal ezek a képviselık a Csehszlovák Köztársaság
országgyőlésén, a rutén tartományi győlés elé utalt ügyekkel azonos természető törvényhozási ügyekben nem
gyakorolhatnak szavazati jogot.”
8
megjelölt határokon belül mint autonóm egységet a csehszlovák államban és felruházni azt
a csehszlovák állam egységével megegyezı legmesszebbmenı önkormányzattal”.4 A utóbbi
irat jelentıségét tovább növeli, hogy maga a Köztársasági elnök, Thomas G. Masaryk
szövegezte.
Így tehát papíron minden lehetıség megvolt a szabad politikai szerepvállalásra,
azonban a valóság nem ezt tükrözte. November 10-én felállították a Ruszin Autonóm
Direktóriumot, amelynek élére Gregory Zhatkovych ügyvédet nevezték ki.5 Ennek a
szervnek a feladata az volt, hogy az autonómia megvalósításáig irányítsa Kárpátalját.
Azonban tevékenységük nem bizonyult gyümölcsözınek, sem a hın áhított önrendelkezés
irányába nem sikerült elırelépést elérniük, valamint a Podkarpatszka Ruszban kialakult
negatív közhangulaton sem tudtak változtatni. 1920. február 19-én a Direktórium
lemondott.6 A Generalny Statutumot visszavonták, 1920. február 29-én azonban kiadták a
Csehszlovák Köztársaság alkotmányát, amelynek 3.§-a újra biztosította Kárpátaljának a
teljes körő autonómiát az „egységes és oszthatatlan” cseh államon belül. Mindezek mellett
a már a békeszerzıdésben megfogalmazott jogok biztosítását is felvállalta a csehszlovák
vezetés. Valamennyi kisebbségnek biztosították a törvény elıtti egyenlıséget, az azonos
polgári és politikai lehetıségek használatát, valamint a széleskörő nyelvhasználati jogot,
ezzel együtt az anyanyelvi oktatást is. Mindezeken túl lehetıségük volt saját költségükön
jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, nevelıintézeteket létesíteni.
Kijelentették továbbá, hogy „azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny
arányban élnek oly csehszlovák állampolgárok, akik faji, vallási, vagy nyelvi
kisebbségekhez tartoznak, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani
mindazoknak az összegeknek az élvezetébıl és felhasználásából, amelyek a közvagyon
terhére állami, községi, vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékonysági
célokra fordíttatnak.”7 Az ígéretek megvalósítását elıször az 1922. április 26-ig tartó
szükségállapot akadályozta, amelyet a román katonai jelenlét miatt vezettek be, valamint
az ideiglenesen kormányzónak kinevezett Zhatkovych törekvései sem jártak sikerrel,
ugyanis az önrendelkezés ügyében való fellépése Prágában süket fülekre talált. Ezt
követıen 1921 márciusában lemondott posztjáról.8 A következı két évben nem neveztek ki
4 FEDINEC CS.: Iratok a Kárpátaljai Magyarság Történetéhez 1918-1944, Fórum Intézet - Lilium Aurum. Dunaszerdahely , 2001, 58.old. 5 U.o. 17. old. 6 U.o. 7 FEDINEC CS.: i.m., 2001 8 FEDINEC CS.:, i.m., 2002
9
kormányzót a terület élére. Ehrenfeld Péter alkormányzó látta el az irányítási feladatokat.
Az autonómia kérdését tulajdonképpen befagyasztották. Beneš elnök 1921-es látogatása
során kifejtette, hogy ı támogatja az autonómia megszervezését, azonban tényleges
lépések nem történtek.9 Maguk a kárpátaljai pártok is inkább az adótörvénnyel, a
földreformmal, valamint az oktatás kérdéseivel foglalkoztak. Az autonómia kérdése végig
ott lappangott köztudatban, és az idı múlásával egyre hevesebb formában ütötte fel a fejét.
Zhatkovych lemondása után területünk mindig Prágához hő kormányzót kapott, és
mindig volt mellette egy alkormányzó (az esetek többségében cseh nemzetiségő), aki
mintegy ellenırzı szerepet látott el. A közéletben fellépı problémák azonban visszhangot
keltettek a társadalomban, és az önrendelkezés megadása ugyan váratott magára, de a
lényegében liberális csehszlovák politika teret engedett a társadalmi-politikai
önszervezıdéseknek, amelyek ezáltal a legáltalánosabb közéleti szerepvállalássá váltak.
Ezek ténykedését a prágai vezetés nem mindig nézte jó szemmel, azonban minden
körülmények között törekedett arra, hogy Európa felé a jobbik, demokratikusabb arcát
mutassa. Így a különbözı pártok, egyesületek, kulturális körök, érdekvédelmi szervezetek,
ha nem is mindig zavartalanul, de szabadon végezhették munkájukat, és végezték is.
1920 és 1938 között Kárpátalján több mint 200 különbözı szintő és besorolású
szervezet végezte tevékenységét. Ezek tipizálása nem egyszerő, fıleg sokrétőségük miatt.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezek közül csak néhány bírt igazi jelentıséggel a
közéletben. A szervezeteket feloszthatjuk politikai és nem politikai jellegőekre. Ekkortájt
azonban nemcsak a pártok fejtettek ki politikai aktivitást, így annak megítélése, hogy
melyik szervezet vonta ki magát teljesen az ilyen jellegő szerepvállalásból és melyik nem,
ennyi év távlatából igen nehéz. A legkézenfekvıbb tipizálás talán az a hármas osztályozás,
amely egyesületekre és szervezetekre, nemzeti tanácsokra, illetve politikai pártokra osztja
fel a korszakban mőködı organizációkat.
Az elsı csoport – az egyesületek és szervezetek – volt a legnagyobb. E csoport
képviselıi csupán minimális politikai aktivitást fejtettek ki. Pontos számuk meghatározása
is nehéz, hiszen a legnagyobb kulturális szervezetektıl a legkisebb sportegyesületig
rengeteg tartozott ide. Összlétszámuk 160 fölé tehetı. Ehhez a csoporthoz tartoztak a
szakszervezetek, kulturális egyesületek, egyházi körök, diákszervezetek, gazdasági-
érdekvédelmi csoportok, pedagógus szövetségek, nemzeti-érdekvédelmi csoportok. Ezek
közül csupán az utóbbi csoport végzett említésre méltó politikai tevékenységet. A fenti
9 FEDINEC CS.: i.m. 2001, 12. old
10
szervezetek nagyszerő terepnek bizonyultak a párton kívüli közéleti szerepvállaláshoz. A
magyar nemzetiségen belül is többen választották a véleménynyilvánítás, valamint az
érdekképviselet ilyen módját. Így jöhettek létre olyan szervezetek, mint a Magyar
Kultúregyesület, a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre, vagy egyes
pedagógusszerveztek: Szlovenszkói és Ruszinszkói Progresszív Magyar Tanítók
Szövetsége, Podkarpatszka Ruszi Magyar Tanítóegyesület. Az ilyen civil csoportosulások
fıleg a nemzeti nyelv védelméért, a magyar, illetve ruszin nyelvő oktatásért
tevékenykedtek.
A nemzeti-érdekvédelmi csoportosulások egy különleges típusaként beszélhetünk a
nemzeti vagy népi tanácsokról. Létrejöttük az elsı világháború befejezésétıl vette
kezdetét. A Podkarpatszka Rusz területén élı valamennyi nagyobb nemzetiségnek voltak
ilyen tanácsai, amelyek legfontosabb feladatuknak az adott kisebbség érdekeinek védelmét
tartották. A nemzeti nyelv szerepének megırzése, illetve további erısítése, bizonyos
nemzeti jelképek használatának jogáért való küzdelem volt tevékenységük fı tere,
valamint a kulturális egyenlıség elérése az adott náció számára a közélet minden területén.
Több mint huszonöt ilyen szervezıdés mőködött, ezek közül a fontosabbak: Központi
Orosz Népi Tanács, Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács, Csehszlovák Nemzeti Tanács,
Szlovák Nemzeti Tanács, Ruszin Nemzeti Tanács stb. A fenti csoportok sokszor szoros
kapcsolatban álltak bizonyos pártokkal, valamint más érdekvédelmi szervezetekkel. Az
ilyen jellegő együttmőködés nagyban hozzájárult a politikai arculatuk kialakulásához. Egy-
egy nemzetiséget több szervezıdés is képviselt, sokszor nem ugyanolyan célokért küzdve.
Ez fıként az elıbb említett okoknak tudható be, hisz volt olyan csoport, amely erısen
ellenzékbe vonult, de volt olyan is, amelyik a csehszlovák álam támogatására buzdított a
híveit.
A közéletben szerepet vállaló szervezetek közül a legnagyobb figyelem a
különbözı érdekeket képviselı politikai pártokra irányult. Bár ezek csoportja volt a
legkisebb, mégis a legnagyobb hatással voltak az 1920-1938 közötti eseményekre, és e
munka is ezekre a szervezetekre helyezi a fı hangsúlyt. Amikor Kárpátalja Csehszlovákia
kötelékébe került, valamivel több, mint tíz párt mőködött.10 Ezek száma a harmincas
évekre csaknem megduplázódott. A vidékünkön tevékenykedı pártok között többféle
módon is különbséget tehetünk. Megkülönböztethetjük ıket politikai ideológiájuk szerint,
10 BOTLIK J.- DUPKA GY.: Ez hát a hon… tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életébıl
1918-1991, Mandátum-Univerzum, Budapest, 1991. 27. old.
11
vagy aszerint, hogy milyen nemzetiség vagy csoport érdekeit képviselték. Mindezek
mellett azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen csoportok finanszírozták a
mőködésüket, hiszen ez nagyban befolyásolta szerepüket a politika színpadán.
Ideológiai szempontból a kárpátaljai politikai élet sem különbözött sokban az
Európa többi régiójában lévıtıl. Ugyanúgy megtalálhatók voltak a jobbközép polgári
pártok – amelyek fıként egy adott nemzet érdekeiért szálltak síkra –, mint a balközép
szociáldemokrata, valamint munkáspártjai, illetve a kommunista szervezıdések is.
A magyar nemzet csehszlovákiai érdekképviseletét több párt is a magáénak érezte.
A legjelentısebb magyar pártok közé sorolhatjuk az Országos Keresztényszocialista Pártot,
amely 1919 novemberében alakult Kassa és Pozsony katolikus egyesületeibıl, és
hamarosan Kárpátalján is lettek hívei.11 Szintén jelentıs volt az Országos Magyar
Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt, amely 1919. február 27-én alakult. Ez inkább
protestáns irányvonalat képviselı, a gazdálkodók érdekeit magáénak valló tömörülés volt.
Fontos szerepe volt a Ruszinszkói Magyar Jogpártnak, amelyet dr. Korláth Endre alapított
1920 nyarán, amelynek alakuló ülését betiltották, a késıbbiekben azonban folytatta
mőködését. A fenti három párt fejtette ki a legnagyobb magyar ellenzéki tevékenységet.
Egységesen leptek fel a választásokon, valamint a különbözı politikai akcióikat is együtt
szervezték. Az együttmőködés jegyében más ellenzéki szervezetekkel karöltve 1920.
december 7-én megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok
Közös Bizottsága.
A csehszlovákiai magyar egység erısítését célzandó jött létre a Magyar Nemzeti
Párt. Mivel a többi párt keményen állást foglalt valamilyen társadalmi csoport vagy
felekezet mellett, szükségessé vált egy olyan szervezet létrehozása, ami egységesen
képviseli a csehszlovákiai magyarság érdekeit. Így a kisgazdák kezdeményezésére 1925
októberében létrejöhetett a Magyar Nemzeti Párt, amely kinyilvánította, hogy szoros
együttmőködést vállal a többi magyar párttal.12
Természetesen a ruszin/ukrán nemzetnek is megvoltak a saját pártjai, szervezetei.
Úgy az orosz, mint az ukrán irányzat jelen volt politikájukban. Az orosz irányvonalat
képviselte az Orosz Munkapárt, vagy az Orosz Nemzeti Egyesülés (Nyikolaj Oragula
gimnáziumi igazgató vezetése alatt) képviselt. Ezekhez állt közel két cseh politikai párt
orosz szekciója: a Cseh Agrár Párté (Becsinszkij szenátorral az élén) és a Cseh Népi
11 ANGYAL B.: Iratok az Országos Keresztényszocialista Párt Történelméhez., 1919-1936, Forum Intézet –
Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2001. 12 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 154. old.
12
Szocialisták Pártjáé (Vaszilenko vezetésével). Ezek mellett mőködtek még ifjúsági-, diák-
és nıszövetségek is.
Az ukranofil irányzatot a legmarkánsabban az Ungvári Tanítóképzı Szeminárium
igazgatója, a Nemzeti Keresztény Párt vezére, Augusztin Volosin kanonok képviselte és a
vele karöltve mőködı Brascsajko testvérek. Az 1920-ban alakult autonomista Orosz
Földmőves Pártból szervezıdött 1925-ben mint keresztény-klerikális, ukrán irányvonalú,
az autonómiával egyetértı párt. Csekély támogatással bírt, de a csehszlovák Néppárttal
kötött szövetségének köszönhetıen Volosin 1925-ben és 1929-ben is mandátumhoz jutott.
Ezek a kelet-galíciai, szovjet befolyástól mentes, nacionalista ukránok mozgalma felé
orientálódtak és tartották velük a kapcsolatot, de támogatásban részesültek a cseh klerikális
köröktıl is. A párt fı célkitőzései közé tartozott a ruszin nyelv szerepének erısítése, a
ruszin nemzeti jelképek használata, valamint autonómia kivívása. Ennél kisebb befolyása
volt az Ukrán Szociáldemokraták Pártjának Julij Révajjal az élén (e párt ismertebb
vezéralakjai még Husznaj és Kapusztej szenátorok). Ehhez az irányzathoz tartozott a
szélsıségesen nacionalista törekvéső, radikális módszereket alkalmazó Ukrán Paraszt Párt,
melynek vezetıi Iván Bodnárral az élükön a cseh fasiszta Hajda-csoporttal tartottak fent
kapcsolatot.13 Szintén megemlíthetjük a Ruszin Földmőves Pártot, amely a gazdálkodók
érdekeiért küzdött, valamint a Podkarpatszka Ruszi Földmőves Szövetséget, ami a ruszin
pártok összefogásának fontosságát emelte ki.
A polgári pártokon kívül megszervezıdött a kommunista párt is, amelyben jelentıs
számmal voltak képviselve ruszinok és magyarok egyaránt. Több, a magyar kommün
idején is szerepet vállaló kommunista és baloldali szociáldemokrata került ide, akik részt
vettek a helyi kommunista és a vele együttmőködı szakszervezeti mozgalomban. Az 1921
májusában megalakult CSKP nemzetiségi megkülönböztetés nélkül fogta össze
tevékenységüket, de csak 1924-tıl, pártkongresszusi határozatra kezdett odafigyelni a
nemzetiségi problémákra, s foglalkozni a nemzetek önrendelkezési jogaival.14 1919
decemberében alakult meg a Podkarpatszka Ruszi Nemzetközi Szocialista Párt, amely már
nem valamely nemzetiség érdekeit tartotta fontosnak, hanem bizonyos társadalmi
rétegekét, és együttmőködött a prágai kormányzattal. Hasonló ideológiát folytatott
Podkarpatszka Rusz Szociáldemokrata Pártja, amely a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt
13 ZSELICZKY B.: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920-1945, Napvilág Kiadó, Budapest,
1998., 33. old 14 U.o. 31.old.
13
részeként mőködött és 1920. május 16-án alakult15, és ugyan nem a nemzeti értékeket
tartotta elsırendőnek, mégis síkra szállt bizonyos esetekben a ruszinok érdekében, hogy
ezzel is híveket szerezzen.
1920. június 27-30-án a szlovenszkói és ruszinszkói szakszervezetek kassai
tanácskozásán létrejött a Csehszlovák Kommunista Párt.16 1920-ban a Komintern
finanszírozásával alakult meg Ungváron Podkarpatszka Rusz Nemzetközi Szocialista
pártja, mely egy év múlva beolvadt a CsKP-ba. A szervezet nemzetiségi különbség nélkül
tömörítette az ország kommunistáit. Ifjúsági és vörös szakszervezetek tartoztak hozzá.
1924-tıl került be a párt programjába a nemzetek önrendelkezésének elve. A párt tagjai
Kárpátalján fıként a nincstelen rétegekbıl kerültek ki, és mivel a párt nemtetszését fejezte
ki olyan kérdésekben, mint a földreform vagy a pénzügyi reform, a választásokon is
sikeresen szerepeltek területünkön.
A fentiekben felsorolt pártok természetesen indultak a választásokon is.
Csehszlovákiában a választójog általános, közvetlen és titkos volt, követelmény volt a
csehszlovák állampolgárság. A Kárpátalján élı nemzetiségek szemszögébıl hátrányosan
voltak kialakítva a választókerületek, ugyanis egy képviselı vagy egy szenátor
megválasztásához lényegesen több szavazatra volt szükség, mint az ország más területein.
Az elsı választásokat 1924-ben tartották,17 mivel területünkön az 1920-as a szükségállapot
miatt elmaradt. A Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége a választásokon a
Ruszinszkói İslakosság Autonóm Pártjának zászlaja alatt indult, és Korláth Endrét
delegálták a nemzetgyőlésbe, Egry Ferencet pedig a szenátusba. A következı években az
1925-ös, az 1928-as tartománygyőlési választásokon a nemzeti pártok egyre gyengültek, és
a baloldali csoportok kezdtek elıtérbe kerülni. Az 1935-ös választásokon Kárpátalja 9
képviselıt és 5 szenátort delegált Prágába.
A Podkarpatszka Ruszban jelenlévı különbözı szervezetek több kérdésben is
egyetértettek, sıt támogatták is egymást, itt elsısorban azokra a vitás témákra kell
gondolni, amire már utaltunk a fejezet elején. Ezt bizonyítja az is, hogy a választások
idején elég gyakori volt a közös lista több párt esetében. Azonban egyre inkább jellemzıvé
vált a széthúzás, hiszen valamennyi szervezetet hasonló célok vezérelték, viszont másként
kívánták azokat elérni. Így volt megfigyelhetı a fokozatos távolodás a ruszin és magyar
érdekképviseletek között, vagy a baloldali pártok közötti széthúzás. Abban azonban
15 U.o. 16 U.o. 17 Нариси історії Закарпаття Ред. кол. І. Гранчак та ін. «Закарпаття» Ужгород, 1995, 193.ст
14
mindnyájan egyet értettek, hogy Podkarpatszka Rusz a Csehszlovák Köztársaságon belül
fokozottan hátrányos helyzetben van. A társadalmi problémák megoldását – ha ezt
mindegyikük más eszközzel is akarta elérni – elsırendőnek tekintették.
15
A POLITIKAI SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE KÁRPÁTALJÁN 19 19-1938
KÖZÖTT
A fontosabb magyar politikai pártok tevékenysége 1919-1938 között
A 1920-as trianoni békeszerzıdés után kialakult új társadalmi-politikai helyzethez a
Kárpátalján mőködı különbözı politikai érdek-artikulációt végzı szervezeteknek is
alkalmazkodniuk kellett. A két világháború közötti Kárpátalján az elsırendő gondot a
politizálás terén az jelentette, hogy addig nem volt szükségük nemzeti érdekképviseletre,
így egy teljesen új helyzet állt elı, ennek tudható be, hogy a két csehszlovák évtizedre
leginkább az útkeresés volt a jellemzı a magyar pártok részérıl. Egyes kutatások szerint a
kárpátaljai magyar politizálás három periódusa különíthetı el 1918-1938 között:
1) 1919-1920 – a már nem magyar, hanem csehszlovákiai magyar pártok létrejötte;
2) 1920-1927 – az önálló kárpátaljai magyar pártok tevékenységének idıszaka;
3) 1927-1938 – ebben az idıszakban már nem léteztek sajátosan kárpátaljai pártok,
hanem az országos párt kárpátaljai tagozataként mőködtek egészen 1938-ig, a pártok
betiltásáig.
Az idıszak magyar pártjai: a Magyar Jogpárt, İslakosok Autonóm Pártja,
Keresztényszocialista Párt, Kisgazda-, Kisiparos és Földmőves Párt, gyakran fejtette ki
pártszövetségen belül tevékenységet. Valamennyi jobbközép párt volt. Politikusaik – Egry
Ferenc kivételével – politikai pályafutásukat az új állam kötelékén belül kezdték: Árky
Ákos katonatiszt, Hokky Károly és R. Vozáry Aladár tanár, Korláth Endre ügyvéd volt stb.
Podkarpatszka Rusz magyar lakossága 1931-ben 102 144 fı volt, ez az
összlakosság 17,44 %-a, 1930-ban 109 472 fı volt, azaz 15,44 %. Ennek tükrében a
magyar pártok szereplése a választásokon nem mondható rossznak, hiszen 1924-ben 11%-
ot, 1925-ben 11,8%-ot, 1929-ben 11,4%-ot, 1935-ben 10,6%-ot értek el a választásokon,
így mindig volt kárpátaljai magyar képviselı a szenátusban.18
Az új államvezetés programja, valamint a különbözı nemzetiségek közötti viszony
egyre több problémás kérdést szült. Ezekre valamennyi érdekképviseleti szervnek
reagálnia kellett, így a magyarságéinak is.
18 FEDINEC CS.: Magyar pártok Kárpátalján a két világháború között, Fórum Ttársadalomtudományi Szemle 2007/1, 86. old.
16
A problémák megoldását célzó tervek leginkább a politikai pártok programjaiban
vannak jól megfogalmazva. Ezeket, valamint a szervezetek munkájáról tanúskodó
különbözı beadványokat vizsgáljuk meg az alábbi fejezetben.
Az egyik legkorábban alakult, s az egyik legmarkánsabb irányvonalat képviselı
politikai tömörülés a Ruszinszkói Magyar Jogpárt, amelynek vezetıje dr. Korláth Endre, a
korszak egyik legexponáltabb kárpátaljai magyar ellenzéki politikusa volt. A párt hivatalos
lapja a Ruszinszkói Magyar Hírlap volt, amely megjelenésétıl kezdve fokozatosan vált a
magyar nemzet véleményének legnagyobb kárpátaljai megjelenítıjévé. A lapot azonban
megjelenésétıl kezdve cenzúrázták, ez volt ugyanis az egyik feltétele a mőködésének,
valamint magának a párt bejegyzésének is.19
A szervezet megalakulását és fıbb programpontjait 1920 augusztusában jelentették
meg a szervezet lapjában. A párt célja elsısorban a ruszinszkói magyarság politikai,
gazdasági és kulturális érdekeinek megvédésére irányult. Ide tartozott továbbá a magyar
hagyományok és nemzeti érzelmek ápolása, a magyarság érdekeinek érvényesítése a
közéletben, valamint a régió szociális és gazdasági fejlesztése demokratikus eszközökkel.20
A legfontosabb programpontnak a magyarság egy táborba való tömörítését
tekinthetjük. A párt nem kívánt más nemzet ügyeibe avatkozni, azonban kereste az
együttmőködés lehetıségét a többi ruszinszkói párttal. Nem fordított figyelmet sem
felekezeti, sem osztály-hovatartozásra. Legfontosabb céljának a magyarság jogainak
érvényesítését tekintette.
Programja az egyik legkidolgozottabb volt a ruszinszkói magyar pártok között.
Három nagy csoportba győjtötték össze a tevékenységük alapját képezı kérdéseket.
Az elsı a politikai program volt. Ennek fıbb pontjai a következık voltak:
1) az ıslakosság érdekeinek megfelelı autonómia kiépítése,
2) Ruszinszkó etnikai alapú határainak kiépítése,
3) a közigazgatási beosztás igazságos kialakítása a magyarság szempontjából,
4) a vármegyei, városi, községi és egyházi autonómia visszaállítása,
5) a párt szabad érvényesülése a választásokon,
6) az emberi és szabadságjogok teljes mértékő érvényesítése,
7) magyar nyelvő politikai napilap létesítése (Ruszinszkói Magyar Hírlap)21
19 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3. 20 U.o. 21 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3.
17
A párt a gazdaság terén is ki kívánta nyilvánítani véleményét, így több ilyen jellegő
programpontot is megjelöltek. A legfontosabbak közé tartozott a lakásépítés kérdése,
ugyanis több épület is egyre rosszabb állapotba került, elsısorban a városokban.
Követelték az igazságos adórendszert, amely legyen egységes a Köztársaság egész
területén. Fel kívántak lépni a pénzátváltások következtében fellépı esetleges veszteségek
megtérítése, valamint az áruzsora eltörlése és a szabad kereskedelem érdekében. Ezek
mellett szerették volna szorosabbra főzni a kapcsolatot a Magyar Királysággal mind
gazdasági, mind pedig kulturális téren. Elıirányozták a helyes erdıgazdálkodást és
legelıhasználatot, valamint a mezıgazdaság – mint a régió fı gazdasági szektorának –
támogatást. Támogatták továbbá szakszervezetek létrehozását, a kiscégek fejlesztését.22
Programjuk harmadik csoportját a kultúra tárgyköre képviselte. Elsısorban az
iskolák újraindításáért, a nyelvtörvényben foglaltak betartásáért, a kultúregyesületek
szabad mőködéséért, a magyar nyelvő oktatás fejlesztésért kívántak dolgozni.
A Ruszinszkói Magyar Jogpárt érdekes jellemzıje volt az, hogy több szervezetet is
mőködtetett, amelyek a magyarság érdekeinek védelmét voltak hivatottak képviselni. Ez a
tény is kiemelte ıket a többi párt közül. Pontosan négy ilyen szervezetet mőködtettek,
amelyek a párt tagjaiból alakultak.
Talán a legjelentısebb a jogvédı iroda volt, amely a párt ügyvéd tagjaiból tevıdött
össze. Feladata a párt tagjainak képviselete különbözı politikai, közérdekő, magán- vagy
büntetıjogi ügyekben, s lehetıleg az ilyen jellegő sérelmek orvoslása. Amennyiben a
panaszos fél nem tudta anyagilag fedezni az eljárást, a párt ezt magára vállalta.
A második szervezet a szociális ügyi szervezet volt, amely céljának és feladatának
tekintette valamennyi ruszinszkói magyar társadalmi (sport, jótékonysági, közjóléti stb.)
szervezetnek a párt védelme alatt való egyesítését, valamint anyagi támogatását. Szintén
kiemelkedı jelentısége volt a gazdasági szaktanácsnak, amely a tömörülés gazda,
kereskedı, valamint iparos rétegeibıl alakult. Célja az agrár, ipari, valamint kereskedelmi
érdekek összeegyeztetése volt, a csehszlovák törvényekkel való egyetértésben. Feladatának
tekintette továbbá a magyarokat ért gazdasági sérelmek enyhítését. A szervezet szerette
volna növelni az anyaországi pénzintézetek befolyását Kárpátalján.23
A negyedik ilyen jellegő organizációja a pártnak az ún. közmővelıdési szervezet
volt, amely a párthoz tartozó olyan személyekbıl alakult, akik a magyar kultúra valamely
22 U.o. 23 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3.
18
területén fejtettek ki tevékenységet. Célja az volt, hogy a magyar kulturális egyesületeket
egy szövetségbe tömörítse, új szervezeteket alakítson, a már meglévıket pedig, ahogyan a
kiáltványban fogalmaztak: „anyagilag és erkölcsileg támogassák.”24
A párt minden kerületben létrehozta alapszervezetét, és valamennyi kerületben
megjelentek a fenti szervezetek is a magyarság jogainak képviseletében.
1919-ben jött létre az Országos Magyar Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt.
A párt politikai programját és célkitőzéseit három csoportban foglalta össze. Az elsı a
gazdasági követelések csoportja volt. Felszólaltak a földreform, az állattenyésztés
fejlesztése, az erdık kitermelésének szabályozása, valamint szövetkezetek megteremtése
mellett. Fontosnak tartották ezek mellett a szabad kereskedelem, valamint a versenyképes
piac feltételeinek megteremtést, valamint az infrastruktúra fejlesztését.
A második csoportot a politikai vonatkozású kérdések alkották. A párt egyik
politikai célkitőzése tehát a tisztán etnikai alapon meghúzott határok megteremtése volt.
Szintén fontosnak tekintették a régióban élı nációk békés egymás mellett élését és közös
politikai fellépését.
1921-ben jött létre Árky Ákos elnökletével a Ruszin İslakosság Autonóm Pártja,
amely elsıként ért el sikereket a választásokon. Programjukat 1921 márciusában hirdették
meg. Több pontban is hasonlóságot mutatott a Ruszinszkói Magyar Jogpárt célkitőzéseivel.
Fıbb pontok voltak: a ruszinszkói lakosság politikai, gazdasági és kulturális érdekeinek
egyenlı (valamennyi nemzetiségre kiterjedı) és igazságos védelme; a szociális és
gazdasági élet valódi demokratikus alapon való kifejlesztése, a békeszerzıdésben szereplı
jogok demokratikus úton való megszerzése és megvédése. Követelték továbbá a határok
igazságos, etnikai alapon történı meghúzását, a teljes körő vármegyei, városi, községi és
egyházi autonómiát, a hivatalokban ruszinszkói származású tisztviselık alkalmazását, az
emberi szabadságjogok teljes körő biztosítását.
A gazdaságban az ipari és a mezıgazdasági termékek összhangba hozását;
igazságos, és a Köztársaság többi területével egységes adórendszer felállítását; olcsóbb
hozzáférést a vetımaghoz és mezıgazdasági gépekhez; a fuvarárak csökkentését; szabad
dohánytermesztést és gyümölcsszesz-termelést. Lakások építését, munkásjóléti
intézmények felállítását; az útlevélkényszer feloldását; a törvények anyanyelven való
kihirdetését, valamint a hivatalokban minden nemzetnek a szabad nyelvhasználat
24 U.o., 1920. aug. 18.
19
biztosítását. Valamennyi nemzeti érzésének szabad ápolását, anyanyelvi oktatást; nemzeti
iskolák felállítását.25
A Ruszinszkói İslakosság Pártja volt az egyik elsı olyan magyar párt, amely
hajlandóságot mutatott a többi Ruszinszkóban mőködı párttal való együttmőködésre.
A fentiekben felsorolt magyar politikai szervezetek programjain jól látszik, hogy
több kérdésben is megvolt az egyetértés, és céljaik sok esetben azonosak voltak. A közös
pontokat több síkon is észre lehet venni, elıször is politikai síkon. Valamennyien fıként a
határkérdéssel, az elmaradt választások miatti politikai érdekképviselet hiányával, a
megígért jogok meg nem adásával foglalkoztak. Sérelmezték, hogy az autonómia még
mindig nem került megvalósításra, illetve az új közigazgatási rendszer is kihívta
nemtetszésüket.
Gazdasági téren a közös pontot fıként az adórendszer elítélése jelentette.
Megemlíthetjük továbbá a helytelen gazdaságpolitikát, amelyet valamennyien
kifogásoltak. Nehezményezték, hogy több ágazatot is elhanyagolt a prágai
gazdaságpolitika. Felléptek a szakszervezetek megalakítása, valamint a munkások számára
történı lakásépítések érdekében.
Kulturális téren az anyanyelvi oktatás, illetve a nemzetiségi nyelveknek a
hivatalokban való szabad használata jelentette a közös nevezıt. Mindannyian újabb és
újabb magyar kulturális szervezet létrehozására és a meglévık támogatására törekedtek,
minél több magyar nyelvő, fıként közép- és szakközépiskola megteremtésére.
Azonban az ellentétek is fellelhetık voltak, ugyanis valamennyien arra törekedtek,
hogy saját zászlajuk alatt tömörítsék a magyarságot. Ez talán a Ruszinszkói Magyar
Jogpártnak sikerült a legjobban, betudható ez annak, hogy az anyaországból érkezı
támogatások tetemes része ide folyt be,26 valamint vezetıjük, dr. Korláth Endre jól hatott a
tömegekre (bírálói pedig bıven akadtak, még a magyar ellenzék soraiban is), illetve az sem
utolsó szempont, hogy a párt újsága az egyik legnagyobb példányszámban megjelenı
politikai hetilap volt. A politikai szervezetek között azonban a tagokért vívott harc még
jobban elmélyítette az ellentéteket, amelyeket még más kérdések is növeltek, így a
magyarság érdekképviselete lényegesen nehezebb volt.
A magyar pártok között feszülı ellentétek feloldására tett fontos lépés volt az 1920.
november 30-án létrejött Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége. Ezt az
25 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1921. aug. 13. 26 FEDINEC CS.: i.m., 2001 12. old.
20
szervezetet a Ruszinszkói Magyar Jogpárt hívta életre, csatlakozott hozzá a régió két
tradicionálisnak nevezetı politikai tömörülése, az Országos Keresztényszocialista Párt és
az Országos Magyar Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt. A szervezet vezetıje dr.
Korláth Endre lett. Az egyesülésre elsısorban azért volt szükség, hogy ezáltal is erısítsék a
magyar érdekek képviseletét. Ám a fúzió nem volt teljes mértékben zökkenımentes. A
keresztényszocialisták, valamint a kisgazdák is vallottak a Jogpárt által szélsıségesnek
tartott nézeteket. A Keresztényszocialista Párt elsısorban keresztény eszméket valló
tömörülésként nemcsak magyar nemzetiségő tagokat fogadott soraiba. Így a Kárpátalján
élı többi nemzettel való szoros együttmőködés volt egyik fı célja, amitıl ekkortájt még
mind a Jogpárt, mind a kisgazdák ódzkodtak. Ellentétet jelentett a Kisgazdapárt és a
Jogpárt között az, hogy míg az elıbbi elsısorban a falusi néprétegek érdekeit képviselte,
addig az utóbbi kimondottan a városi polgárság soraiból győjtötte tagjait. Az egyesülés
azonban mégis létrejött, s a cél elérése, mely nem volt más, mint „… olyan összefüggést
teremteni, mely tömegének súlyával ne csak kérni, hanem követelni is tudja nemzeti
jogainak elismerését és érvényesítését…” 27, sikerülni látszott.
Az újonnan létrejött egyesülésnek természetesen megvolt a saját politikai
programja, amit szeretett volna minél hamarabb véghezvinni. Célkitőzéseik alapját a már
fent említett kérdések képezték. Egy kérdés kiemelkedı szerepet kapott, és sokkal
markánsabban jelent meg, mint az eddigiekben, ez pedig nem volt más, mint az autonómia.
Az az autonómia, amit már többször is megígért a prágai vezetés, azonban megvalósítására
érdemleges lépéseket nem tett. Elsırendő feladatának tekintette a szervezet – a
podkarpatszka ruszi magyar egység megteremtése mellett – az önrendelkezés kivívását
demokratikus eszközökkel, a Csehszlovák Köztársaság törvényeinek tiszteletben
tartásával. Autonómia-tervezetük nem volt, arra hivatkoztak ugyanis, hogy Beneš államfı
ígéretet tett annak megalkotására, s majd Ruszinszkó lakossága népszavazással dönt, hogy
milyen típusú önrendelkezést preferál. Nem kértek a ruszin pártokkal való
együttmőködésbıl sem, mivel nem tekintették alkotmányosan megalapozottnak a
Podkarpatszka Ruszban mőködı pártok tevékenységét, hiszen a politikai szerepvállalás
választások híján nem volt megvalósítható. Nem zárkóztak el azonban a késıbbi közös
fellépéstıl.28
27 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. december 15. 28 U.o.
21
A közös lépések ideje pedig hamarabb jött el, mint ahogyan azt a magyar pártok
vezetıi gondolták. Már 1922 tavaszán egy közös nyilatkozatot adtak ki a nagyobb
ruszinszkói politikai tömörülések az autonómia ügyében. Kifejtették álláspontjukat, mely
szerint a kormány programja nem biztosítja a terület számára az autonóm jogokat, amelyek
a békeszerzıdések és a Generalny Statutum értelmében jártak volna. Véghezvittek ugyan
bizonyos gazdasági, szociális és kulturális beruházást, azonban az intézkedések nem
terjednek ki az önrendelkezési jogra. Nehezményezték továbbá, hogy ki vannak zárva a
politikai képviseletbıl, ugyanis még mindig életben van a rendkívüli állapot, és nem
tartottak választásokat. Mindezek mellett követelték egy szojm összehívását, amely ellátná
a terület irányítását, illetve sérelmezték a ruszin népcsoport kettéválasztását. Ugyan
válaszul nem hajtott végre érdemleges lépéseket a csehszlovák kormány, a nyilatkozat
jelentısége mégis kiemelkedı, hisz az elsı olyan megnyilvánulása volt ez a podkarpatszka
ruszi politikai szervezeteknek, amelyhez nemzetiségtıl és ideológiától függetlenül
valamennyi párt a nevét adta, úgy a ruszin, mint a magyar, valamint a német és a zsidó
nációk képviselıi.29
A következı momentum, amely a kárpátaljai magyar szervezetek egységét hivatott
erısíteni, az 1923 májusában Munkácson megrendezésre került Magyar Nemzeti
Kongresszus volt. Az eseményen képviseltette magát az összes ruszinszkói magyar párt,
valamint a Zipser Deutsche Partei, amely a német ajkú kisebbség érdekeit védte, továbbá a
szlovenszkói magyarság képviseletében megjelent Petrogalli Oszkár, a Prágai Magyar
Hírlap fıszerkesztıje.30 Elsısorban a kisebbségeket veszélyeztetı kérdésekrıl esett szó.
Valamennyi párt sajátos megközelítésbıl vizsgálta a problémás pontokat, és ez alapján
fejtették ki véleményüket. Nagy port kavart Korláth Endre, a Ruszinszkói Ellenzéki
Magyar Pártok Szövetsége vezetıjének beszéde. Ebben elmondta, hogy nem ruszin, hanem
ruszinszkói autonómiára van szükség, tehát nem támogatja sem ı, sem szervezete a ruszin
kisebbség önálló autonómista törekvéseit. Szólt arról a széthúzásról, amely az általa
vezetett szövetségen belül megy végbe. Ezért meglátása szerint elsısorban az egyre inkább
szociáldemokrata irányba húzó munkásság, valamint a saját érdekvédelmi szervezeteket
alakító, ahogyan ı nevezte, „zsidó vallású magyarság”31 okolható. Megfogalmazta
továbbá, hogy elsıszámú célkitőzésük ezek után is a magyar nyelv és kultúra védelme,
29 U.o., 1922. március 29. 30 FEDINEC CS.: i.m., 2002, 111. old. 31 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. május 10.
22
valamint a régió gazdasági fejlesztése. Ez utóbbival kapcsolatos azon követelések sora,
amelyet a kongresszuson jelen lévı pártok egyhangúan elfogadtak. Ezek a következık
voltak:
1) ugyanolyan termelési és értékesítési feltételek biztosítása, amelyek a Köztársaság
többi részén is adva vannak;
2) szabad, és mindenki számára nyitott, valamint versenyképes piac biztosítása;
3) a Podkarpatszka Rusz, valamint a többi csehszlovák terület közötti díjtételek
kiegyenlítése.
4) egységes adórendszer bevezetése
5) az ipari és mezıgazdasági cikkek állami szállításának mértéke legyen arányos a
lakosság számával.32
A gazdasági követelések mellett szintén fontos helyet foglalt el az oktatás
helyzetének kérdése. Ezt a legátfogóbban Hokky Károly, a Keresztényszocialsta Párt
vezetıje vázolta beszédében. Kifogásolta, hogy egyre inkább visszaszorul a magyar nyelvő
elemi, valamint óvodai oktatás. A középiskoláknak pedig egyre kevesebb hányadában
használják a magyar nyelvet, olyan szakiskolák pedig már alig vannak, amelyek
anyanyelven biztosítanának képzést.
Arra hivatkozott, hogy a Saint Germain-en-Lay-i békeszerzıdésben biztosítva van a
kisebbségek jogainak védelme, amelyhez hozzá tartozik az anyanyelven történı oktatás is,
hisz e nélkül rendkívül nehéz egy nemzet fennmaradása.33
Mindezek a tervezetek és programok azonban nem érhették el céljukat, amíg a
pártok nem vehették ki részüket az ország politikai életébıl, ehhez azonban szükség volt a
választások megrendezésére. Így mindaddig nem volt tapasztalható elırelépés sem
társadalmi, sem gazdasági, sem pedig politikai problémák megoldása terén, amíg
Podkarpatszka Rusz nem tudott képviselıket delegálni a szenátusba, illetve a parlamentbe.
Az elsı választást a területen 1924-ben rendezték meg. Ekkor már feloldották a
rendkívüli helyzetet, és megfelelı politikai légkör alakult ki az esemény megrendezéséhez.
A Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége a választásokon a Ruszinszkói
İslakosság Autonóm Pártjának zászlaja alatt indult, arra hivatkozva, hogy ily módon
igyekszenek szorosabbra főzni a magyar egységet. Vállalkozásuk tulajdonképpen
sikeresnek mondható, hisz az egyetlen olyan magyar tömörülés volt, amelynek sikerült
32 U.o. 33 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. máj. 10.
23
képviselıt delegálnia a szejmbe és a szenátusba. Összesen 28 113 szavazatot sikerült
szerezniük, ez elegendı volt ahhoz, hogy képviselınek Korláth Endrét, szenátornak pedig
Egry Ferencet delegálják.34 A választási eredményekkel azonban korántsem voltak
megelégedve. Korltáth Endre így nyilatkozott az eredményekrıl: „A jelenlegi választási
eredménynek egyáltalán nem tudok örülni, mert a lezajlott választás során olyan elemi
erıvel tört ki a népelkeseredés, hogy az végzetessé lehet az itteni egész berendezkedésre és
könnyen forradalmivá válhatik, pedig forradalmakból nekünk már épp elég volt.”35 Ezt a
nyilatkozatot valószínőleg az a tény szülte, hogy a kárpátaljai szavazatok többségét a
Csehszlovák Kommunista Párt szerezte meg, ezáltal egyértelmővé vált, a baloldali
gondolkodás vezetı szerepet játszik a régió lakosságának körében. Azonban miután
sikerült képviselıket juttatni a törvényhozásba, megteremtıdhettek a feltételek a sikeres
politizálásra Podkarpatszka Rusz számára is.
Így Ruszinszkó és a magyarság mindennapjait meghatározó problémák a prágai
vezetés elé kerülhettek. Mindkét politikus már elsı beszédében tolmácsolta a régió
követeléseit a törvényhozás irányába. Elsısorban nehezményezték azt, hogy az autonómia
még mindig nem jött létre, követelték az podkarpatszka ruszi vezetés azonnali leváltását,
szojm felállítását, felvetették az állampolgári ügyek rendezetlenségét, a nehéz gazdasági
helyzetet, a vallási élet kuszaságát, valamint követelték, hogy a közigazgatás és a
kormányzat „adassék az ıslakosság kezébe”.36
A kérések azonban sok esetben zárt ajtókra találtak. Mindeközben pedig a
magyarságon belüli széthúzás egyre nagyobb méreteket öltött, és a Ruszin Ellenzéki
Magyar Pártok Szövetsége már nem volt képes ellátni feladatát az egység megteremtésére
nézve. Egyre inkább érett a helyzet egy új, az eddiginél szorosabban egyesített magyar
politikai tömörülés létrehozására.
A helyzet enyhítését célozta az 1925. január 6-én elfogadott érsekújvári
egyezmény, amelynek értelmében létrehoztak egy pártközi Vezérlı Bizottságot. Az
egyezményt aláírták az Országos Keresztényszocialista Párt, az Országos Kisgazda Párt, a
Ruszinszkói Magyar Jogpárt, a Zipser Deutsche Partei, illetve a Ruszinszkói Ellenzéki
Magyar Pártok Szövetségének képviselıi. Azonban ez az intézkedés sem hozta meg a várt
eredményt.37
34 Нариси історії Закарпаття i.m.. 193.cт. 35 FEDINEC CS. i.m., 2002, 139. old. 36 Kárpáti Híradó, 1924. ápr. 11. 37 FEDINEC CS. i.m., 2002, 144. old.
24
Az 1925. április 5-én megjelent Ruszinszkói Magyar Hírlap hasábjain a
Keresztényszocialista párt vezetıi, Szilassy Béla és Szentiványi József a Ruszinszkói
Ellenzéki Magyar Pártok Szövetségéhez fordultak, hogy szükség van egy egységes magyar
pártra, ugyanis egyre inkább a széthúzás lesz úrrá a politikai életen: „… egy elnyomott
nemzet csak úgy védekezhet sikeresen a hatalom napról napra megújuló támadásai ellen,
ha egységes vezetésnek veti alá magát” – mutattak rá a cikkben.38
A kezdeményezést hamar siker koronázta, ugyanis 1925 szeptemberében egész
Kárpátalján megjelentek a felhívások a Magyar Nemzeti Párt megalakításával
kapcsolatban.39 1925. október 18-án pedig már a párt programját olvashatták a lapokban.
Legfontosabb céljuknak a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság érdekeinek képviseletét,
valamint egy szervezetbe való egyesítését tekintették. Ezek mellett szerették volna
mozgósítani a politikailag inaktív magyarságot. Programjukat a következı pontokban
fogalmazták meg:
1) A magyarság teljes politikai egységére való törekvés.
2) Gazdasági érdekvédelmi szervezetek létrehozása és mőködtetése.
3) Harc a nemzeti és kulturális elnyomás ellen, a Csehszlovák Köztársaság
törvényeinek teljes tiszteletben tartása mellett.
4) A jelenlegi kormányzó többség és a kormány megbuktatása minden
demokratikus eszköz felhasználása révén.
5) Egyetértésre törekvés más kisebbségekkel, közös politikai harc; autonómia
megszerzése Szlovenszkó és Ruszinszkó részére.40
Az új párt hamarosan a legnépszerőbb magyar politikai tömörülés lett
Podkarpatszka Ruszban, és úgy az 1925-ös, mint az 1929-es választáson sikerült
képviselıket, valamint szenátorokat delegálnia.41
A párt politikai aktivitását támasztja alá az a felhívás, amivel az 1926-ban kiadott új
nyelvtörvényre reagált. Felhívta a magyar lakosság figyelmét, hogy a törvény adta
jogukkal minden körülmény között éljenek, különös tekintettel a bírósági tárgyalásokra,
amennyiben pedig valakit valamilyen sérelem ér, forduljon a párthoz, ami teljes körő
segítséget igyekszik nyújtani.42
38 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1925. ápr. 5. 39 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 154. old. 40 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 41 Нариси історії Закарпаття i.m. cт 194.. 42 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1926. április 18.
25
A Magyar Nemzeti Párt úgy szeretett volna eredményeket elérni, hogy feltételekhez
szabta a kormány támogatását. E feltételek közé tartozott többek között az, hogy minden
kisebbségek ellen irányuló kormányzati intézkedést azonnal be kell fejezni, nemzeti
egyenjogúságnak kell érvényesülni. Kijelentették, hogy kizárólag polgári kormányt
hajlandóak támogatni. Követelték a Magyar Nemzeti Párt bevonását a pártközi parlamenti
bizottságba, az autonómia azonnali kiépítését, az állampolgársági ügyek rendezését, a
földosztás igazságos végrehajtását. Ezekbıl a követelésekbıl természetesen engedniük
kellet, hiszen a prágai vezetés mindezt nem valósíthatta meg, a párt pedig nem szeretett
volna kiszorulni a törvényhozásból, így szükség volt a kompromisszumokra.
Ugyanerre volt szükség a Podarpatszka Rusz területén élı többi nemzettel is,
elsısorban a ruszinokkal. Erre való törekvésüket bizonyítja az, hogy a Központi Orosz
Nemzeti Tanácsnak a nagyzsupa létrehozása elleni tiltakozó kiáltványához csatlakozott
mind a Magyar Nemzeti Párt, mind a Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége.
Így ír errıl a Ruszinszkói Magyar Hírlap: „… megyünk velük a közös szabadságért, mint
ıseink… ha a ruszin nemzeti tanács kimondja a cselekvést, mi ott leszünk, mert kényszerít
az élet, s cselekedni fogunk, mert cselekednünk kell.” 43
Természetesen a ruszin és a magyar politikusok közötti ellentétek nem múltak el,
hiszen mindannyian a saját nemzetük által vezetett autonómiát szerettek volna
megteremteni oly módon, hogy abba a másik náció vezetıinek minél kevesebb
beleszólásuk legyen. Így néhány közös interpellációt és hangzatos kiáltványt leszámítva, az
ellentétek továbbra is léteztek, és a revíziós törekvések erısödésével egyre nagyobb
mértéket öltöttek, ezáltal jócskán megnehezítve Podkarpatszka Rusz amúgy is kényes
helyzetét.
Az 1930-as években új témák kerültek terítékre. Kárpátaljáról a törvényhozásba
delegált politikusok az autonómia már egy évtizede húzódó kérdése mellett fıként az
állampolgárság megadásával, valamint a keserves helyzetben lévı ruszinszkói
mezıgazdaság problémájával foglalkoztak. Grosschnid Géza szenátor az állampolgárság
megadásával kapcsolatban nyújtott be interpellációt, amelynek fontossága abban rejlett,
hogy valamennyi kárpátaljai párt csatlakozott hozzá. Így volt ez Füssy Kálmán szenátor
javaslata esetén is, amely a rendkívül rossz helyzetben lévı mezıgazdaság megsegítését
irányozta elı.
43 U.o., 1927. feb. 27.
26
Ruszinszkóban a Magyar Nemzeti Párt, a prágai törvényhozásban pedig elsısorban
Korláth Endre képviselı, valamint Hokky Károly szenátor végzett jelentıs munkát.
A Magyar Nemzeti Párt ungvári választmánya 1933-ban egy sor követelést intézett
a kormányhoz. Ebben kérték a moratórium kiterjesztést Kárpátalján a kisiparosokra és
kiskereskedıkre, valamint a csıdtörvény felfüggesztését, hivatkozva a rossz gazdasági
helyzetre. Követelték a szociális terhek revízióját, a kamatterhek csökkentését, valamint az
árvíz, illetve más elemi csapások által sújtott területek azonnali segélyben való
részesítését.44 Követelésük nagy részét teljesítették a csıdtörvény eltörlése kivételével,
viszont a kért segélyeket az állam hamarosan folyósítani kezdte. Infrastrukturális
fejlesztések sora kezdıdött el, amelyet valamennyi politikai képzıdmény kedvezıen
értékelt. A kívánt autonómia megvalósítása továbbra is késett, annak ellenére, hogy a
kárpátaljai képviselık és szenátorok állandó javaslataikkal és interpellációikkal bombázták
a törvényhozást, azonban csak további ígéreteket és kifogásokat kaptak válaszul.
Míg Prágában az autonómiát igyekeztek kieszközölni, addig régiónkban továbbra is
jellemzı volt a széthúzás. Ezen igyekezett enyhíteni folyamatosan a Magyar Nemzeti Párt.
1935-ben a Kárpáti Magyar Hírlap oldalain fordult a „zsidó vallású magyarokhoz”, hogy
térjenek vissza a közös politizálás talajára, s a Magyar Nemzeti Párton belül egyesülve
lépjenek fel a magyarság érdekéért. „Térjetek vissza abba az ıslakó közösségbe, amely a ti
éltetıtök is” – hangzottak a buzdító szavak 1935 májusában.45 A párt célja ezáltal nem
csupán a magyar egység létrehozása volt, hanem a közelgı választásokra szerette volna
megerısíteni pozícióit. Ám a zsidó kisebbség igyekezett kerülni a közösködést egy olyan
párttal, amit az a Magyar Királyság támogatott, amelynek társadalmában egyre erısebb lett
az antiszemitizmus.
Az 1936-os évben felmerült egy újabb fordulat lehetısége a csehszlovákiai magyar
politikában, ugyanis február 28-án Pozsonyban a szlovenszkói és a kárpátaljai magyar
pártok tárgyaltak egy egységes magyar párt létrehozásáról.46 Ezt a gondolatot a Korláth
Endre köré csoportosuló politikusok nem helyeselték. A Kárpáti Magyar Hírlapban így
adnak hangot véleményüknek: „Ezt a bevált rendszert, mint amilyen a mi
pártszövetségünk…, nem lenne célirányos felcserélni olyan rendszerrel, amely esetleg
eredményeiben és következményeiben elszigetelhetné a magyarságot az ıslakos
44 Kárpáti Magyar Hírlap, 1933. júl. 9. 45 U.o. 1935. május 16., 2. old. 46 FEDINEC CS.:, i.m., 2002, 252. old.
27
polgártársaitól való együttmőködéstıl. Kárpátalja autonómiáját csakis az ıslakos egység
harcolhatja ki.” 47
A fenti kijelentések ellenére az 1936. június 21-én Érsekújváron megalakult
Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt (Egyesült Magyar Párt)
alelnöke Korláth Endre lett. A párt célja: harcolni Szlovenszkó és Kárpátalja
függetlenségéért oly módon, hogy minden nemzetnek legyen lehetısége az
önkormányzatra. Négy alapelve volt a pártnak: nemzeti eszme, keresztény valláserkölcsi
szemlélet, szociális igazságosság, demokrácia.48 Tevékenységüket azzal kezdték, hogy egy
feljegyzést nyújtottak át Milán Hodža miniszterelnöknek a kárpátaljai magyarság
panaszaival.49 Mőködésüket a kormányzat nem nézte jó szemmel, több győlésüket is
betiltották, a párt több tagja ellen is bírósági eljárást indítottak.
Az Egyesült Magyar Párt célkitőzései között elıkelı helyet foglalt el a magyar
nyelvő oktatás kérdése. Errıl tanúskodik az 1937 szeptemberében Beregszászon tartott
kárpátaljai kerületi nagygyőlés, amelyen Hokky Károly szenátor hívta fel a figyelmet arra,
hogy több mint háromszáz magyarajkú pedagógusra lenne szükség Kárpátalján, a
tanárképzéssel foglalkozó intézetek zömében azonban nem a magyar nyelvet használták.
Ez a politikai tömörülés is szívügyének tekintette az autonómia kivívását, errıl jól
tanúskodik dr. Korláth Endrének, a párt alelnökének a prágai nemzetgyőlésben mondott
beszéde. Felszólalásában a prágai kormány „adósságait” több pontban foglalta össze, ezek
közé tartoztak a békeszerzıdésben kikötött kisebbségi jogok, a nemzetközileg szavatolt
autonómia, valamint az önkormányzat Szlovenszkó részére.50 Az Egyesült Magyar Párt
ilyen megnyilvánulásaira azonban a válasz továbbra is csupán a már évekkel azelıtt
megígért új nemzetiségi törvény (statútum) kihirdetése idıpontjának újabb elhalasztása
volt.
A kárpátaljai belsı politikai széthúzáson is igyekezett az új magyar párt erıt venni.
Ezt akár sikeresnek is mondhatjuk, hiszen az 1935 májusában megrendezett választásokon
a kárpátaljai magyar szavazók 94,8% a párt mellett tette le voksát. Sietve ki is jelentették a
kárpátaljai magyar lapokban, hogy a régió magyarságának egyetlen és hivatalos
képviselıje – a választások eredményeinek értelmében – az Egyesült Magyar Párt.51
47 Kárpáti Magyar Hírlap, 1936. január 17. 48 U.o., 1936. június 22. 49 U.o. 50 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. márc. 30. 51 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. jún. 3.
28
Elırelépés történt a Csehszlovák Köztársaság területén élı más nemzetekkel való
kapcsolattartás terén is. 1938. július 1-én – számol be róla a Kárpáti Híradó – az Egyesült
Magyar Párt és a Szepesi Németek Pártja képviselıinek Pozsonyban tartott közös ülésén
egy nyilatkozatot fogalmaztak meg Milan Hodža miniszterelnök irányába, amelyben
sérelmezték, hogy még nem készült el a nemzetiségi törvény. Elhatározták továbbá, hogy
folytatják a harcot az autonómiáért. 52
A ruszinokkal való együttmőködés terén azonban jelentıs hiányosságok voltak
tapasztalhatóak. „… az autonómiával kapcsolatban továbbra is ragaszkodunk ahhoz az
álláspontunkhoz, hogy az autonómia minket is megillet, mert a békeszerzıdés szerint ez
nem csak a rutén nép kiváltsága, hanem a Kárpátok alatt lévı – többségében rutén
területen élı – többi népnek is joga. E megvalósítandó autonómia keretében meg fogjuk
találni a megegyezést a rutén néppel”53 – hangzott Korláth Endre beszéde, ami többé-
kevésbé vázolja a két nemzet közötti ellentétek mibenlétét. Azonban a mondottak azon
része, miszerint „megtalálják a megegyezést a rutén néppel”, már a beszéd elhangzásakor
sem bírt erıs alappal, hisz az 1938-as évre teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét
nemzetiség képviselıi eltérıen képzelik el területünk további sorsát. A müncheni
egyezmény aláírásával (1938. szeptember 29-30.) az ellentétek már csillapíthatatlanná
váltak. 1938. szeptember 4-én megalakult az Ukrán Nemzeti Tanács, október 7-én pedig a
Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a magyar nemzet csehszlovákiai képviseleti szervének
tekintettek. Az októberi komáromi tárgyalásokon már ez a tömörülés képviselte régiónk
magyarságát.
Ezekben a hónapokban a közélet alakulását talán a Kárpáti Magyar Hírlapban 1938
októberében megjelent írás jellemezte legjobban: „Kárpátalja közélete egyre zajosabb,
bonyolultabb. A lakosság a legnagyobb bizonytalanságban éli napjait, megállt a gazdasági
vérkeringés, megállt az üzleti forgalom, senki sem tudta, mit hoz a holnap, milyenek
lesznek Kárpátalja határai”54
A politikai pártok, köztük a magyar tömörülések munkájának az 1928. október 27-
én Kárpátalja élére került Avgusztin Volosin október 29-ei rendelete vetett véget,
amelyben betiltotta a szervezetek mőködését.55 Mőködésüket a politikai szervezetek majd
52 Kárpáti Híradó, 1938. júl. 2. 1. old. 53 U.o., 1938 július 1. 54 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. okt. 7. 55 СТРЕЧО П.: Карпато-Українська Держава, Львів, репринтне видання, „За вільну Україну”, 1994, cт.
67.
29
csak az 1938. november 2-i elsı bécsi döntés után, a Magyar Szent Korona Fennhatósága
alatt kezdték meg újra.
Amint a fentiekbıl láthatjuk, a kárpátaljai magyar politikai pártok széleskörő
tevékenységet folytattak a csehszlovák érában. Munkásságuk a politikai, gazdasági,
valamint kulturális kérdésekre egyaránt kiterjedt. Mindeközben több tényezı is nehezítette
fellépésüket, gondolhatunk itt a magyarságon belül dúló ideológiai vagy néha felekezeti
feszültségekre, vagy a prágai kormány állandó halogatására. Mindent egybevéve, a
magyar politikai szervezetek kisebb-nagyobb eredményeket elérve – amelyek talán a
ruszin pártokkal összefogásban nagyobbak is lehettek volna – megfelelıen szolgálták a
magyarság érdekeit a közel két évtizedes csehszlovák uralom alatt.
A ruszin érdekvédelmi szervezetek szerepvállalása a közéletben 1919 és 1938 között
Az 1918-1938 közötti idıszakban Podkarpatszka Rusz területén a ruszin nemzetiség élt a
legnagyobb létszámban. Természetesen ennek a nációnak is megvoltak a saját társadalmi
és politikai szervezetei. Alapvetı különbségként tüntethetı fel a ruszin és a magyar
érdekképviseleti szervezıdések között, hogy az elıbbi nemzetnek nagyobb tapasztalata
volt a kisebbségi szerepet illetıen. Tehát míg a magyar nemzetnek csupán ekkor kezdtek el
kialakulni az ilyen jellegő organizációi, addig a ruszinoknak már volt jól bejáratott
érdekképviseleti mechanizmusuk.
Itt azonban érdemes megállni, ugyanis maga a ruszin nemzet léte vagy nem léte
vitás kérdésként él (fıleg napjainkban) a köztudatban. Az egyik felfogás szerint a ruszin
egy külön nemzet (nyelvében, kultúrájában az ukrántól és az orosztól kellıképp
különbözı), addig a másik felfogás szerint az ukrán nép egy etnikai alcsoportja. A
probléma a tárgyalt idıszakban is fennállt, ugyanis a népcsoporton belül voltak (viszonylag
kevesen), akik ruszinoknak vallották magukat, valamivel népesebb csoportot alkottak az
ukrán és az orosz érzelmőek. Ez a probléma már alapjában feltételezi, hogy széthúzás volt
a lakosságon belül.
Alapvetıen három irányzat különíthetı el a ruszin lakosság politikai irányultságát
illetıen. Az elsı ilyen az orosz irányultság, követıi a russzofilek. Ennek képviselıi arra
igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy a ruszin nép az orosz nemzet része, és összorosz
30
egységre kell törekedni. Erısítette e meggyızıdésüket az a tény is, hogy politikai
szerepvállalásukat elsısorban a Szovjetunióból érkezı pénzekbıl finanszírozták.56
A másik irányvonalat az ún. ukranofilek képviselték. A legfontosabb képviseletei
szervük a Központi Orosz Népi Tanács volt. Jelentıs szerepet játszott mőködésükben az
Amerikai Egyesült Államokban élı ukránok anyagi és erkölcsi támogatása, valamint az
ukránság kijevi vezetıihez is szorosan kötıdtek. Céljuk a ruszin autonómia megszerzése
volt, egy kárpátukrán állam létrehozása.
A harmadik csoportot azok a ruszin politikusok képezték, akik közvetlenül az elsı
világháború befejeztével kifejezték elkötelezettségüket Magyarország irányában, ám
jelentıségük nem volt túl nagy a ruszinszkói politikai életben, ugyanis számuk egyre
csökkent. Szerepük akkor növekedett, amikor a revíziós törekvések erısödni kezdtek, és a
magyar kormányzat – fıként népszerőségének növelése érdekében – finanszírozni kezdte
fellépésüket a közéletben.57
Amint láthatjuk, az ideológiai elkötelezettség mellett nagyban meghatározta a
társadalmi-politikai szervezetek mőködésének irányát a finanszírozás forrása. A politikai
problémáknak a széthúzásból adódó különbözı értelmezése igencsak megnehezítette a
nemzetiség érdekeinek képviseletét. Az új államalakulathoz való csatlakozás pedig
lehetıséget adott arra, hogy mindegyik irányzat kibontakozhasson, és az ígért autonómiát a
saját érdekei szerint valósítsa meg.
Említést kell tennünk a legjelentısebb politikai szervezetekrıl, amelyek a
ruszinokat voltak hivatottak képviselni a társadalmi élet különbözı szintjein.
1919-ben jött létre a Kárpátaljai Földmőves Szövetség. A párt politikai programját
és célkitőzéseit három csoportban foglalta össze. Az elsı a gazdasági követelések csoportja
volt, egyúttal – mezıgazdasági érdekvédelmi szervrıl révén szó – a legterjedelmesebb is.
Felszólaltak a földreform, az állattenyésztés fejlesztése, az erdıipar kitermelésének
szabályozása, valamint szövetkezetek megteremtése mellett. Kinyilvánították azon
véleményüket, mely szerint Podkarpatszka Rusz gazdasági fejlıdése szempontjából nagy
elırelépést jelentene új gyárak, illetve bányák megteremtése, valamint a már meglévık
további fejlesztése. Fontosnak tekintették a szabad kereskedelem, valamint a versenyképes
56 Нариси історії Закарпаття i.m. ст. 186. 57 Нариси історії Закарпаття i.m. ст. 186.
31
piac feltételeinek megteremtést, ezek mellett az infrastruktúra fejlesztését, amelynek terén
a régió az utolsók között volt a Köztársaságban.58
A követelések második csoportját néhány politikai vonatkozású kérdés tisztázása
képezte. Az egyik ilyen volt Podkarpatszka Rusz határainak tisztázása, ugyanis mint arra
már az elızıekben utaltunk, a ruszin népcsoport egy része Szlovenszkó területéhez került.
A párt egyik politikai célkitőzése tehát a tisztán etnikai alapon meghúzott határok
megteremtése volt. Szintén fontosnak tekintették a régióban élı nemzetek békés egymás
mellett élését és közös politikai fellépését, ahogyan a kiáltvány fogalmaz: „… testvéri
együttélése Podkarpatszka Rusz minden nemzetiségének, a győlölet politikájának
megszüntetése.”59 Megfogalmazták igényüket a sajtó- és gyülekezési szabadságra.
A harmadik csoportra összpontosították talán a legkevesebb figyelmet, mégis meg
kell említenünk a szervezet vallási követeléseit, amelyek törzsét a lelkiismereten alapuló,
szabad vallásgyakorlás képezte.
Amint láthatjuk, a párt programja nem kötötte ki pontosan, hogy melyik nemzet
érdekeit képviseli, azonban tagjainak döntı többsége a ruszin nép soraiból került ki.
Vezetıje Joszip Kaminszkij volt. Társadalmilag a párt bázisát elsısorban a kis- és
középparasztság képezte. Lapjuk a „Карпатський Вісник” volt.
1923-ban a párt az Autonóm Földmőves Szövetség nevet kapta, ezzel akarták
kifejezésre juttatni, hogy tevékenységük elsırendő célja az autonómia kivívása.
Rendszeresen nyújtottak be tiltakozó elıterjesztéseket a kormány elé, elsısorban a
földreformmal, valamint a cseh hivatalnokok túlzott számával kapcsolatban.
A 20-as évek második felében egyre inkább másodrendő szerepet kapott a
földmunkások érdekeinek védelme, és inkább koncentráltak az intelligencia maguk mellé
állítására, valamint a saint-germain-i szerzıdésben ígért jogok megszerzésére. Egy idıben
megfigyelhetı volt a magyar kormánnyal való kapcsolatok erısödése is.
A ruszinszkói lakosság körében folytatott tevékenysége jónak értékelhetı olyan
szempontból, hogy a választások során általában ez elsı három podkarpatszka ruszi párt
között szerepeltek. Az elsı, 1924-es választásokon 9,4%-ot sikerült szerezniük, így egy
szenátort, valamint egy képviselıt sikerült delegálniuk a prágai törvényhozásba. 1925-ben
a szavazatok 7,4%-t, 1929-ben a 8,6%-t szerezték meg.60 Ezekbıl az adatokból kitőnik,
58.Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 18. 59 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 18. 60 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 193.
32
hogy népszerőségük valamelyest csökkent, azonban mindig sikerült képviseltetni magukat
a nemzetgyőlésben, illetve a szenátusban.
A párt nem mőködtetett különbözı szervezeteket (szakszervezetek, ifjúsági,
kulturális stb.), aktív kapcsolatban állt azonban a Duchnovics Társasággal, és igyekezett
aktív propagandát folytatni a lakosság körében. Ezek mellett próbált kapcsolatot
fenntartani különbözı ifjúsági és társadalmi szervezetekkel. Fokozatosan vált így
parasztpártból a ruszinság egyik legnépszerőbb ellenzéki pártjává.
A Kárpáti Földmőves Szövetség hívta életre 1922 januárjában a Földmővesek
Autonóm Pártját, amelyhez csatlakozott a Kárpátorosz Munkáspárt, valamint a szintén
ruszin többségő Paraszt Párt. Ez volt az elsı jelentısebb párttömörülés, amely a ruszinok
érdekeit hivatott képviselni. Létrehozását elsısorban az indokolta, hogy a különbözı
ellentétek megnehezítették a pártok munkáját.61
Némileg más irányvonalat képviselt az 1920-ban alapított Kárpátorosz Munkáspárt,
amelynek a vezetıje a galíciai származású Andrej Gagatko volt. A párt programja sok
pontjában kötıdött a Csehszlovák Népi Szocialista Pártéhoz. A Munkáspárt levelezésébıl
kiderül, hogy elég szoros szálak főzték egymáshoz a két szervezetet, amelyek nemcsak
ideológiai, hanem anyagi indíttatásúak voltak.62 A fı céljuk a munkásrétegek politikai
aktivizálása volt. Az „egyszerő nép érdekeit” 63 igyekeztek képviselni – hangzott a párt
programjában. A szervezet azonban nem minden esetben tartotta magát a hangzatos
propaganda szövegeihez. Tevékenységük másik dimenzióját a földreform kérdése képezte.
Véleményük szerint „a föld azt illeti, aki megmőveli” .64 Ez a párt képviselte talán
legmarkánsabban a russzofil irányvonalat, szívesen látták volna Kárpátalját az orosz
földekhez csatolva. Vezetı rétege fıként orosz emigránsokból alakult, mégis jelentıs
számú ruszin is a szervezet tagjának mondhatta magát. A párt hivatalos lapja a Russzkaja
Zemlja volt.
Jelentıs hatással voltak a kárpátaljai lakosságra a különbözı baloldali pártok, így a
Csehszlovákiai Kommunista Párt, valamint a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt.
Kiterjedt szervezethálózatot mőködtettek, valamint erıs propaganda-tevékenységet
folytattak, aminek hatására rendszeresen ık vitték el a ruszin szavazatok nagy részét.
Igyekeztek hatással lenni a ruszinszkói földmőves, illetve munkáspártokra, amirıl
61 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 185.. 62 KTÁL, Fond 1145, op. 1, nr. 19. 63 Нариси історії Закарпаття, i.m. ст. 185. 64 U.o. cт. 186..
33
levelezésük jól tanúskodik.65 Mivel tevékenységük leginkább az osztály- és nem a
kisebbségi érdekek érvényesítésére irányult, ezért programjuk részletes kifejtése munka
során nem feladatunk.
Annál inkább meg kell azonban említenünk az 1920. március 19-én létrejött Ruszin
Néppártot, amelynek vezetıje Avgusztin Volosin lett. A párt fı célkitőzései közé tartozott
a ruszin nyelv szerepének erısítése, a ruszin nemzeti jelképek használata, valamint
autonómia kivívása. Ez egy tipikusan ukrán irányultságú párt volt, amely rendkívül szoros
kapcsolatokat ápolt a Központi Orosz Népi Tanáccsal (Центральна Русcька Народна
Рада). Indokolta ezt az is, hogy mindkét szervezet legfıbb támogatója az Amerikai Ruszin
Nemzeti Tanács volt.
Itt kell beszélnünk a Központi Orosz Népi Tanácsról (a továbbiakban KONT),
amely ugyan nem pártszervezet, mégis az egyik legjelentısebb ruszin érdekképviseleti
szerv volt a Csehszlovák Köztársaságban.
A KONT 1919. május 8-án alakult Ungváron Anton Beszkid elnökletével, az
alelnök Avgusztin Volosin lett. A szervezet elsı lépése az volt, hogy bejelentették a régió
önkéntes csatlakozását a Csehszlovák Köztársasághoz. Legfontosabb motivációjuk az volt,
hogy meg akarták valósítani a békeszerzıdésben ígért autonómiát a saját érdekeik szerint.
Ebben segítségükre volt Gregory Zhatkvych, aki az Amerikai Ruszin Nemzeti Tanács
nevében Prágában folytatott lobbytevékenységet. Errıl tanúskodik az 1919. október 10-én
Volosinhoz intézett levele, amelyben beszámolt Prágában Masaryk elnökkel, valamint
Svehla belügyminiszterrel folytatott megbeszéléseirıl, amelyeket sikeresnek ítél meg.
Elérte, hogy ígéretet tegyenek: ıt nevezik ki a Podkarpatszka Ruszt vezetı direktórium
élére, valamint a ruszinság széleskörő kedvezményeket kap az oktatásügy, a szabad
nyelvhasználat, valamint az önrendelkezés kialakítása terén. Továbbá tudatta, hogy erıs
propaganda folyt Prágában a tevékenysége ellen elsısorban az oroszbarát elemek, valamint
a szlovák radikálisok részérıl.66
Zhatkovych tevékenysége a kárpátaljai ruszinság érdekében nem csupán politikai
jellegő volt. Tájékoztatta az amerikai ruszin szervezeteket „a kárpátaljai ruszin testvéreik” 67 sanyarú helyzetérıl és támogatásukat kérte. Ez meg is érkezett 1919 novemberében
600 000 korona formájában – aminek nagy részét a KONT politikai akcióira fordította.68
65 Fond 1134, op. 1, nr. 3. 66 Fond. 1134. op. 1, nr. 19. 67 U.o. 68 U.o.
34
Azonban ezzel a ruszinok segítése nem maradt abba, a késıbbiekben további segélyek
érkeztek Kárpátaljára különbözı formában. Zhatkovychnak sikerült is egy évre
Podkarpatszka Rusz kormányzójává válnia, ez idıszak alatt a KONT igen aktív
tevékenységet folytatott. Elsısorban a falusi rétegek körében kezdik terjeszteni
ideológiájukat. „...Falusiak, ti vagytok a mi reményünk! Ismerjétek meg jogaitokat! Elég az
elnyomásból!”, „Minden igaz ruszin csatlakozzon a Központi Orosz Népi Tanácshoz!” –
ilyen hangzatosabbnál hangzatosabb mondatok voltak olvashatók a szervezet plakátjain és
szórólapjain.69 Megfogalmazták követeléseiket is, amelyek egyben a szervezet
programjának is tekinthetık. Követelték:
1) a kárpátaljai ruszin népnek a wilsoni elvek alapján járó jogokat;
2) az etnográfiailag ruszin akta területek egységét és tejes önrendelkezését;
3) ruszin bizottságok felállítását valamennyi ruszinlakta területen;
4) követelték minden olyan nemzetközi vagy belföldi fórumon való szabad
részvételt, ahol a ruszinsággal kapcsolatosan döntések születnek.70
Miután azonban 1921-ben Zhatkovych kormányzó lemondott, egyre kevesebb forrást
találhatunk, amely a KONT tevékenységére utalna. 1921 decemberében ugyanis a
csehszlovák hatóságok betiltották mőködésüket, majd csak 1923-ban hallatnak újból
magukról, azonban számottevı tevékenységet nem fejtettek ki egészen 1926-ig. Ez a
néhány év kihagyás magyarázható talán azzal is, hogy Zhatkovych távozásával az amerikai
ruszinok figyelme is kisebb mértékben fordult a térség felé.
1926. február 8-án tartották meg ülésüket Ungváron, ahol tiltakozásukat fejezték ki
a négy nappal korábban kiadott nyelvhasználati törvény ellen, ugyanis az kisebbségi
nyelvnek nyilvánította a ruszint, holott azt államnyelvvel egyenrangúnak akarták
elismertetni.71 Felhívták az összes ruszin politikai szervezetet, hogy egységesen lépjenek
fel „a ruszin lakosság nyelvi jogainak védelmében”.72
Ettıl jelentısebb mozzanat volt, amikor 1926. február 16-án a KONT újabb
kiáltványt bocsátott ki, melyben tiltakozott a tervezett nagyzsupa létrehozása ellen. Az
esemény jelentısége abban rejlett, hogy a kiáltványhoz csatlakozott az összes ruszin párt, a
jelentısebb magyar pártok, valamint a ruszinszkói görög katolikus egyház is. A KONT
plakátokkal és szórólapokkal hívta fel a lakosság figyelmét egy tiltakozó nagygyőlés
69 U.o. 70 U.o. 71 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 150-160. old. 72 Fond 1134. op. 1., nr., 3.
35
megszervezésére.73 Azonban az érdeklıdés jóval kisebb volt, mint ahogyan azt elızetesen
várták. Ebbıl is látszik, hogy az érdekvédelmi szervezeteknek nem csupán a prágai
kormányzat zárt ajtóival, hanem a kárpátaljai lakosság politikai passzivitásával is meg
kellet küzdeniük.
Szintén a közigazgatási reformtervezet elleni tiltakozásuknak adtak hangot a ruszin
pártok Avgusztin Volosin által megfogalmazott memorandumukban. Ebben követelték egy
szojm összehívását, Podkarpatszka Rusz élére egy háromtagú direktórium felállítását,
valamint az etnikai határok pontos megállapítását. Ehhez is csatlakoztak az ellenzéki
magyar pártok, azonban nem értek el átütı sikert, a prágai törvényhozás elutasította.74
Az 1920-as évek végére egyfajta közeledés volt megfigyelhetı a ruszin és a magyar
pátok között, ám ahogy egyre égetıbbé vált az autonómia kidolgozásának kérdése, annál
inkább vált egyértelmővé, hogy mások a felek elképzelései. Ezt csak erısítették a magyar
kormányzat egyre erısebb revizionista törekvései, amelyekben a kárpátaljai magyar pártok
szívesen szerepet vállaltak. Ezt bizonyítja a 30-as évek több dokumentuma és újságcikke
is.
1933. június 1-én a KONT és a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozata
egy közös körlevélben csatlakoztak az országos revízióellenes akcióhoz, és erre szólították
fel Podkarpatszka Rusz lakosságát. 1935-ben a KONT kinyilvánította, hogy ık a
Csehszlovák Köztársaságban élı ruszin nemzetiségőek legfıbb képviselıi és mindaddig,
amíg nem mőködik szojm Kárpátalján, kötelességüknek érzik munkájukat, és minden
ellenük irányuló intézkedést Podkarpatszka Rusz ellen irányulónak nyilvánítanak.75 Egyre
jellemzıbbé vált a szervezetre, hogy folyamatosan vitték a törvényhozás elé az autonómia
ügyében támasztott követeléseiket.
Ilyen volt az 1936 júliusában elfogadott memorandumuk. Ebben követelték, hogy
minden hatalom Podkarpatszka Ruszban menjen át a kormányzó kezébe; a ruszin nyelv
legyen a hivatalos nyelv; kezdjék meg az elıkészületeket a szojm megválasztására,
valamint csatolják Szlovenszkótól Ruszinszkóhoz az ottani ruszin területeket.76
Ez a memorandum az eddigiekhez hasonlóan nem járt olyan sikerrel, ahogyan azt
várták. A kormány ezt is visszadobta, hivatkozva arra, hogy a terület nem elég felkészült
az autonómia megvalósítására.
73 U.o. 74 Fond 1134. op. 1, nr. 15. 75 U.o. 76 Fond 1134. op.1, nr. 15.
36
Lényegesen nagyobb jelentısége volt az 1936. november 28-án valamennyi
kárpátaljai ellenzéki párt által elfogadott autonómia-tervezetnek, amelyet a KONT
dolgozott ki, és annak képviselıi adtak át Milan Hodža miniszterelnöknek 1937
márciusában.77 „Az egységes állásfoglalás megtörtént!” – így írt a Kárpáti Magyar Hírlap
a „történelmi jelentıségő tény”- ként aposztrofált eseményrıl. Ez egyedülálló volt a maga
nemében, hisz politikai irányultságtól függetlenül valamennyi nemzeti-érdekvédelmi
szervezet a nevét adta hozzá.
Maga a tervezet hét nagyobb részbıl állt. Az elsıben általános határozatok kaptak
helyet. Szó volt benne a teljes autonómiáról, amely a csehszlovák állam kötelékén belül
alakult volna meg. A határrendezés kérdésérıl, amelyrıl a szojm döntött volna.
Megfogalmazták benne a csehszlovák kormánnyal közös ügyeket, úgymint:
állampolgárság kérdése, külügy, hadügy, pénzügy, kereskedelem, közlekedés, valamint a
vámok megszabásának ügye. Kinyilvánították továbbá azt az óhajukat, hogy a hivatalos
nyelv az orosz legyen, a kisebbségi nyelvek pedig legyenek szabadon használhatóak. A
régió fıvárosa legyen Ungvár.
A második részben a közös ügyekben való döntések módjáról írtak.
A harmadik részben a törvényhozó hatalomra, tehát a szojmra vonatkozó
határozatok kaptak helyet. A szojm hivatalos nyelve az orosz lett volna, évente kétszer
üléseztek volna nyilvánosan.
A negyedik egy állandó bizottság jogairól értekezik, amelynek a feladata a szojm
szerepének átvétele lett volna bizonyos helyzetekben.
Az ötödik rész rendelkezett a végrehajtó hatalomról, amely élén a kormányzó állt
volna.
A hatodik rész a pénzügyekrıl, elsısorban a közös ügyeket fedezı kvótákról
rendelkezett, a hetedik pedig egy minisztériumról a prágai kormányban, amelynek feladata
a podkarpatszka ruszi szojm és a prágai törvényhozás közötti kapcsolattartás lett volna.78
Azonban azon kívül, hogy a közéletben az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó
kérdés volt a csehszlovák uralom alatt eltöltött két évtized folyamán, és valamilyen ideig-
óráig tartó összefogást teremtett a pártok között, jelentıs hatása nem volt. Ugyanis amilyen
77 Fond 1134. op1. nr. 21. 78 U.o.
37
lendülettel vitték a KONT tagjai Prágába a rendeletet, Milan Hodža miniszterelnök olyan
lendülettel vetette azt el.79
Az alkotmánytervezet kudarca végérvényesen elválasztotta a ruszin és a magyar
pártokat. Az elıbbiek egyre inkább saját, kimondottan ruszin autonómiára törekedtek, az
utóbbiak pedig a revízióban látták régiónk boldogulását. Erısítette a KONT pozícióit az,
hogy az Amerikai Ruszinok Szövetsége biztosította ıket arról, hogy mindent megtesznek
annak érdekében, hogy Kárpátalja ne kerüljön ismét magyar kézre.80
1938 márciusában az Autonóm Földmőves Szövetség felszólította az összes ruszin
parlamenti képviselıt, hogy „egyesítsék valamennyi autonóm erıt” és lépjenek fel a
KONT autonómiatervezetének elfogadása mellett. Ezt a felhívást az Autonóm Földmőves
Szövetség, valamint a KONT közös konferenciáján egy nyilatkozatban is megerısítették,
amelyben kinyilvánították, hogy követelik a már tizennyolc éve meg nem adott jogokat, és
ezekért a Központi Orosz Népi Tanácsnak kötelessége fellépni, valamint hogy az
önrendelkezés formájáról tartsanak népszavazást. Ezt támasztotta alá a továbbiakban a
KONT októberi kiáltványa, amelyben szintén hangoztatták a népszavazás fontosságát,
továbbá szót emeltek a terület oszthatatlansága mellett.
Az autonómia létrehozásának érdekében az ukrán és az orosz orientáltságú
szervezetek is hajlandóak voltak közeledni egymáshoz, ennek eredményeképpen alakult
meg 1938. október 8-án a Podkarpatszka Ruszi Nemzeti Tanács.81 Ennek elsı feladata az
volt, hogy személyeket jelöljön a leendı autonóm podkarpatszka ruszi kormányba.
Indítványukat ezúttal elfogadták, és 1938. október 11-én engedélyezte a csehszlovák
kormány Podkarpatszka Rusz autonómiáját, valamint kormány felállítását Bródy András
vezetésével. Sikeresnek tőnhetek ugyan az autonómia iránti törekvések, azonban
feltehetıen a prágai kormányt a müncheni konferencia által kialakított helyzet sarkalta
lépésre, és nem a szervezetek tevékenysége. Az autonómia kihirdetése után is, a különbözı
politikai irányultságok közötti ellentétek ismételten jelentıs visszahúzó erıt jelentettek. Ezt
bizonyította, hogy a KONT-ból kivált a Központi Ukrán Nemzeti Tanács Avgusztin
Volosin vezetésével. Ezek után a KONT elsısorban az orosz irányultságot képviselte, az új
szervezet pedig az ukrán orientáció mellett korteskedett. Utóbbi ideológiáinak
megvalósításához nagyobb teret kapott 1938. október 26-án, amikor is Avgusztin Volosin
79 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. április 80 Fond. 1134. op. 1. nr. 17. 81 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 294. old.
38
lett Podkarpatszka Rusz kormányának vezetıje, Bródy Andrást ugyanis letartóztatták,
mivel azért lépett fel, hogy Ruszinszkó hovatartozásáról népszavazás döntsön.82A
kárpátaljai közéletben teljes volt a zőrzavar, s a Belvedere palotában hozott ítélet még
inkább megosztotta a politikai vezetést és a lakosságot, melynek nagy része, így a ruszinok
többsége is üdvözölte a Magyarországhoz való visszacsatolást, a Volosin-kormány
azonban minden eszközzel azon volt, hogy megırizze hatalmát, már-már diktatórikus
vezetést kialakítva. A rend csupán 1939. március 19-én állhatott helyre83, amikor a magyar
honvédség teljes egészében befolyása alá vonta Kárpátalja területét. Ezek után területünk
ruszin érdekképviseleti szervei természetesen továbbra is szerepeltek a közéletben,
azonban az új vezetéssel új problémák is jöttek, és a programjaikon, céljaikon eszerint
kellett változtatniuk, és maghatározniuk mőködésük új irányvonalát.
Amint a fenti fejezetekbıl is kitőnik, a Kárpátalján közéleti szerepet vállaló
politikai szervezetek célkitőzései végeredményben azonosak voltak, legyen szó akár
magyar, akár ruszin nemzetiségrıl. Alapvetı célja mindannyiuknak az autonómia
megszerzése volt, a térség gazdasági stabilitásának megteremtése, illetve a kisebbségek
számára nemzetközileg szavatolt jogok érvényesítése. A különbségeket épp e célok
elérésének módja jelentette, hisz a magyarok képviselıi értelemszerően az anyaországgal
való kapcsolatok erısítésére törekedtek, ahogy azt is meg lehet érteni, hogy a ruszin pártok
fı célja a saját autonómiájuk megszerzése volt. Szintén fontos szerepet játszott a
szervezetek politikai irányvonalának meghatározásába a „szponzor” személye.
Gondolhatunk itt a magyar kormánytól, vagy akár az Amerikában élı ruszinoktól érkezı
pénzekre, amelyek erısen befolyásolták a szerveztek mőködését. Ennek a széthúzásnak a
megléte – amely nem csupán nemzetek közötti, hanem esetenként náción belüli is lehetett
– nehezítette leginkább az eredményes politikai szerepvállalást. Az évek folyamán egyre
inkább kikristályosodott, hogy a kérések a prágai kormányzatnál túl sokszor találtak süket
fülekre ahhoz, hogy elérjék az együttmőködést. Ahogyan erısödtek azonban a magyar
revíziós törekvések, valamint ahogyan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a ruszin nép
politikai vezetıi kizárólag ruszin autonómiát akarnak, úgy csökkent a megegyezés
lehetısége. Amíg Prágában és Kárpátalján arról vitáztak, hogyan valósítsák meg az
autonómiát, addig Bécsben magasabb szintő nemzetközi érdekek döntöttek a terület
sorsáról, amelybe sem a magyar, sem a ruszin nemzet kárpátaljai képviseleti szerveinek
nem volt beleszólásuk, ahogyan annak következményeibe sem. 82 СТРЕЧО П.:i.m. ст. 67.. 83 Kárpátaljai Közlöny, 1939. március 20.
39
40
A PODKARPATSZKA RUSZI PÁRTOK SZEREPLÉSE A
VÁLASZTÁSOKON 1919 ÉS 1938 KÖZÖTT
Az érdekvédelmi szervezetek munkájának tanulmányozásakor nem hagyhatjuk figyelmen
kívül a választásokon való szereplésüket. Az alábbi fejezetben igyekeztünk rávilágítani a
választásokat megelızı propagandára, valamint a választási eredmények értelmezésére is
törekedtünk.
A csehszlovák idıszakban Podkarpatszka Rusz területén 1924-ben egy
nemzetgyőlési pótválasztás, 1925-ben egy elırehozott nemzetgyőlési választás volt, 1928-
ban és 1935-ben tartománygyőlési választásokat, míg 1929-ben és 1935-ben
nemzetgyőlésit tartottak. Tehát a pártoknak hat megmérettetéssel kellett szembenézniük.
Csehszlovákiában arányos, listás választási rendszer volt, és a mandátumokat fennmaradó
szavazatok esetén kettı vagy három körben osztották ki. Podkarpatszka Ruszban a két
világháború között a szavazásra jogosultak száma 245 ezer és 285 ezer között mozgott, a
részvételi arány pedig szinte mindig 80% fölött volt, így az általában kilenc-tíz képviselıi
hely kiosztása esetén egy mandátum megszerzéséhez kb. 27-30 ezer szavazatra volt
szükség.
Mint arról már volt szó, az 1922. április 26-ig életben lévı különleges állapot miatt
Podkarpatszka Ruszban nem tarthatták meg a nemzetgyőlési választásokat, így azt 1924
tavaszán pótválasztások formájában ejtették meg. Természetesen az eseményt nagy
elıkészületek elızték meg a helyi pártok részérıl, hiszen ez volt az elsı lehetıségük, hogy
a prágai törvényhozásban képviseltethessék magukat. A választásokon végül tizenhárom
párt indult, elsı ránézésre ez soknak tőnhet, a korszak területünkre vonatkozó politikai
viszonyait figyelembe véve azonban átlagosnak nevezhetı. Ahogyan az egyik korabeli lap
fogalmazott: „Podkarpatszka Rusz a politikai pártok eldorádója”.84 A magyar
nemzetiségőeket a Ruszinszkói Magyar Jogpárt és a Ruszinszkói İslakosok Autonóm
Pártjának közös listája, valamint a Köztársasági Magyar Földmőves Párt, illetve a
Független Magyar Szociáldemokrata Párt képviselte. A ruszin pártok az 1921-1923-as
évek folyamán többször próbáltak egyességre jutni, ezt célozta például 1922-ben a Kárpáti
Földmőves Szövetség megalakítása,85 valamint annak a három ruszin kongresszusnak az
84 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. aug. 14. 1. old. 85 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 185.
41
összehívása 1924-ig, amelyek célja a pártok összefogásán keresztül „a demokrácia alapján
Ruszinszkót jobb és boldogabb élet felé irányítani”.86 Ezeken a kongresszusokon
elsısorban a Kárpátorosz Köztársasági Pártnak (Agrárpárt) volt befolyásoló szerepe.
Azonban a választásokig nem született megállapodás, így öt87, sıt az ukranofil színezető
kampányt folytató Podkarpatszka Ruszi Szociáldemokrata Pártot is figyelembe véve, hat
párt tekintette alapvetı szavazóbázisának a ruszinságot.
Szintén képviseltette érdekeit a választásokon a zsidó népcsoport a Zsidó
Néppárton és a Zsidó Demokrata Párton keresztül. Továbbá, amint az Új Közlönyben88
folytatott kampánytevékenységébıl kiderül, a Podkarpatszka Ruszi Polgári Párt is
alapvetıen a zsidó iparos és kereskedı rétegre alapozta szereplését. A pártok sorából már
csupán a Csehszlovák Kommunista Párt hiányzik, amely azon kevesek közé tartozott,
amelyik kampányát nem a kisebbségi sérelmek orvoslásáról szóló ígéretekre alapozta,
hanem elsısorban általános jóléttel kecsegtette a szavazóközönséget.89
A kampány már 1924 telének végén elkezdıdött, és egyáltalán nem volt
csöndesnek nevezhetı. Gyakran egész sajtóhadjáratok kerekedtek a választási
propagandából. Megállapítható, hogy a közös listán induló magyar pártok elsısorban a
városi polgárság szavazataira számíthattak, és kampányukban is elsısorban ezt a réteget
célozták meg, mindamellett nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy nemcsak a magyarság,
hanem valamennyi ruszinszkói ıslakos nemzet érdekeit képviselik sikerük esetén.90
Szintén a városi polgárságot szerette volna megnyerni magának a Polgári Párt is, így heves
sajtóhadjárat indult az Új Közlöny és a Ruszinszkói Magyar Hírlap hasábjain egymás
lejáratását célzandó.
Ezzel szemben a ruszin pártok – függetlenül attól, hogy ukranofil, vagy russzofil
színezetőek voltak – elsısorban a földmőves réteget, illetve a munkásság bázisát keresték
propagandájukkal. Így a szavazatokért a Kommunista Párttal és a szociáldemokratákkal
voltak komoly versenyben.
1924. március 16-án nyitották meg a szavazóurnákat. Az eseményt ugyan nagy
várakozás elızte meg, ám ahogy az egyik kormánypárti lap írta: „a választások a pálinka és
86 Ruszinszkói Magyar Hírlap 1923. június 26., 3.old. 87 Kárpátorosz Munkapárt, Kárpátorosz Köztársasági Földmőves Párt, Ruszin Paraszt Párt, Autonóm
Földmőves Szövetség, Orosz Néppárt. 88 Új Közlöny, 1924 február - március 89 Munkás Újság, 1924 február - március 90 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1924 február – március
42
a hallatlan demagógia jegyében zajlottak”.91 Összesen 254 200 szavazat oszlott meg a
pártok között és kilenc mandátumot osztottak ki. A Csehszlovákiai Kommunista Párt 100
242 szavazatot kapott, ami 39,4 %-nak felelt meg, ezzel is bizonyítva, hogy a
Kominternnek sikerült a legtöbb pénzt fektetnie a kampányba, így négy mandátumot
szereztek. A törvényhozásba Mondok Ivánt, Gáti Józsefet, Nikolaj Szedorjakot és Emanuil
Safrankot delegálták. Szép eredményként lehetett elkönyvelni, hogy a magyar pártok
egyesülése 28113 szavazatot győjtött, ez a szavazatok 11%-át jelentette, és egy
mandátumot kaptak, amelyet Korláth Endre használhatott fel. A Podkarpatszka Ruszi
Szociáldemokrata Párt, mint a legnépszerőbb csehszlovákiai párt kárpátaljai szervezete, a
harmadik helyen végzett, lényegesen kevesebb szavazatot kaptak azonban, mint a
kommunisták, 20998-at (8,4%) ami csupán egy mandátumhoz volt elég, képviselıjük
Jaromir Nečas lett. Szintén egy mandátumot szerzett a Ruszin Földmőves Párt 8,3%-kal, a
Kárpátorosz Munkapárt 7,9%-kal Gagatko Andrijt delegálta, valamint a Köztársasági
Földmőves Párt 6%-kal.92
A fent vázolt eredményekbıl is jól kitőnik, hogy a podkarpatszka ruszi társadalom
kevésbé volt fogékony nemzeti ellenzék munkájára, és sokkal inkább szavaztak bizalmat a
látszólagos anyagi biztonságot ígérı, és az autonómiáért versengı nemzeti pártokkal
szemben alternatívát kínáló kommunistáknak. Másrészt ha összevetjük a magyar és a
ruszin pártok szereplését, azt tapasztaljuk, hogy míg a magyar nemzetet egy nagy egységes
párt képviselte, addig a másik nemzetet öt különbözı párt. Ezzel magyarázható, hogy a
ruszin szavazatok elaprózódtak. Olyan szempontból sikeresnek lehet értékelni a
megmérettetést, hogy a Ruszinszkóban élı nagyobb nemzetiségeknek sikerült
képviselethez jutniuk a törvényhozásban.
1925. október 16-án feloszlatták a csehszlovák törvényhozás alsó- és felsıházát, és
a választásokat 1925. november 15-re tőzték ki.93 A pártokat viszonylag felkészületlenül
érte a helyzet, és nem kis gondjukba került a jelölılistákat összeállítani. A következı
nemzetgyőlési választásokra némileg megváltozott a politikai helyzet. A Magyar Nemzeti
Párt megalakulása után most még nagyobb tömbben összpontosult a magyar
képviselıbázis, azonban a helyi képviselık munkássága már elveszítette kárpátaljai
jellegét, és irányvonalukat sem tudták függetleníteni a felvidéki magyar vezetıktıl. Ez
91 Idézi a Prágai Magyar Hírlap, 1924. március 18. 2.old. 92 Карпаторусский Выстникъ, 1924. III. 18. ст. 1. 93 FEDINEC CSILLA : i.m.155. old.
43
elsısorban abban nyilvánult meg, hogy a Szent-Ivány József által kitőzött politika egyrészt
azt célozta, hogy adjanak fel a radikális ellenzékiségbıl, és a magyar politikusak legyenek
kompromisszum-képesebbek a prágai vezetés irányában. Másrészt, míg a Korláth – Árky –
Egry képviselte irányvonal ıslakos, nem csupán magyar összefogást hirdetett, addig a
Szent-Ivány-féle elzárkózott az ilyen jellegő közös érdekképviselettıl.94 Ezek az ellentétek
a jelölılista összeállításánál is problémákat szültek. Csak a sokadik jelölıkongresszuson
született döntés, amelynek értelmében Korláth Endrét újra a lista elején szerepeltették. A
Magyar Nemzeti Pártot ezért több támadás is érte, ugyanis többen úgy vélekedtek, hogy
Korláthék radikálisabb ellenzékiségével több szavazót is elveszíthetnek, elsısorban a
földmővelı magyarság körébıl, így erısítik az Agrárpárt és az autonóm Földmőves
Szövetség Bázisát.95 Október 31-én déli 12 óráig állíthattak listákat a pártok, és ezúttal 12
érdekvédelmi szervezet jelezte indulási szándékát a megadott idıpontig. A ruszin pártok
újra széles skálán sorakoztak, a politikusok nagyrészt ugyanazok maradtak, mint egy éve,
azonban új, vagy újjá alakult pártok színeiben mérették meg magukat. A Köztársasági
Földmőves Párt és az Autonóm Földmőves Szövetség összetételében és listájában is
maradt a régi,96 megjelent a Keresztény Néppárt Avgusztin Volosin vezetésével, valamint
a Nemzeti Szocialista Párt, amely a korábbi Kárpátorosz Munkapárt vezetıjét, Gagatkó
Andrijt helyezte listájának élére. A magyar pártok a Szepességi Német Párttal összefogva
„Gazdák szövetsége, német iparos párt, a szlovenszkói németek és magyarok nemzeti
pártja”97 néven nyújtották be listájukat. Újra reprezentálta magát a zsidóság is, a Zsidó
Párt és a Zsidó Közgazdasági Párt listáin. Természetesen nem maradt ki az indulók sorából
az elmúlt választáson nagy sikereket elkönyvelı Kommunista Párt, valamint a
szociáldemokraták sem, valamint újabb baloldali szervezetként jelölılistát nyújtott be a
Független Kommunista Párt is. Ezek mellett két új pártot is számon tartottak, az egyik a
Nemzeti Demokrata Párt volt, a másik pedig az Iparosok és Kereskedık Pártja.98
A kampányra kevés idı jutott, a szavazatokért azonban igyekeztek minél
hatékonyabb propagandát folytatni a pártok. A magyar pártszövetség a német
érdekképviselettıl várta a sikert, a listájukon Szabó Lajos római katolikus lelkészt második
94 ANGYAL B.: Érdekvédelem és önszervezıdés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetébıl
1918–1938, Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta – Dunaszerdahely, 2002. 106. old. 95 Új Közlöny, 1925. okt. 31. 1. old. 96 U. o.,1925. okt. 21., 3. old. 97 Új Közlöny, 1925. okt. 31., 3. old. 98 Kárpáti Híradó, 1925. okt. 31. 1. old.
44
helyen jelölték, amivel klerikális vonalon is igyekeztek megerısíteni szavazóbázisukat.
Továbbá voltak ugyan ellentétek Egry Ferenc korábbi szenátor és a párt vezetısége között,
ám Egry politikai népszerősége úgy a sajtóban, mint a közvéleményben mindig töretlen
volt, így a szenátori listán ı kapta az elsı helyet.
A Köztársasági Földmőves Pártnak, valamint a Kurtyák-féle Földmőves
Szövetségnek elsısorban a kommunistákkal – ahogyan Kaminszki pártjának hivatalos
lapjában említik, a „városi huligánok pártjával” 99 szemben kellet versengeni a
szavazatokért. Errıl tanúskodik a Карпаторусский Выстникъ-ben októberben megjelent
cikk, amely a kommunistákat a földmővesek ellenségének nevezi.100 De hasonló
hangvételő cikkek jelentek meg a Русский Выстникъ-ben is, melyet a Kurtyák-párt
indított, itt az Agrárpárt ellen is gyakran publikáltak és vezetıjét, Kaminszkit az ellenlábas
sajtóorgánummal szemben nem az „egyetlen ıszinte és tisztességes kárpátoroszként”
tüntetik fel.101 Azonban ezen a két párton kívül más nemigen tudta megırizni
népszerőségét a ruszinok között, amit a választási eredmények tükröztek is.
1925 novemberében az eredmények leginkább még mindig az egy évvel korábbi
politikai közvélekedésre utaltak. Ezúttal 10 mandátumot osztottak ki, és összesen 245 743
személy szavazott. A Csehszlovák Kommunista Párt újra magasan nyert területünkön
30,8%-kal és Gáti Józsefet, Mondok Ivánt és Nikolaj Szedorjakot delegálták a
törvényhozásba. Az Agrárpárt lényeges megerısödése volt megfigyelhetı, hiszen most
14,2%-ot kapott, a magyar pártok 11,8%-ot értek el, és újra Korláth Endre kapta a
mandátumot. Az Autonóm Földmőves Szövetség a voksok 11,6%-át kapta és Kurtyák
Ivánt delegálta. A szociáldemokraták visszaestek egy év alatt, ezen a választáson csupán
7,6%-ot értek el, és képviselıjük újra Jaromir Nečas lett. Érdekes színfoltként tőnt fel
kárpátaljai politika színpadán a Keresztény Néppárt Avgusztin Volosin vezetésével, aki be
is jutott a törvényhozásba.102
Érdekes megvizsgálni a három legnagyobb városban a szavaztok eloszlását.
Ungváron a kommunisták 2115 szavazatot kaptak, rögtön utánuk a Magyar Nemzeti Párt
jött 2105 szavazattal, majd a szociáldemokraták 1209 szavazattal. Munkács városában
magasan nyertek a magyar pártok 2073 vokssal, ıket követték a kommunisták 1814
99 Карпаторусский Выстникъ, 1925. X. 31, ст. 1. 100 U.o., 1925. X. 16, ст. 3. 101 U.o., 1925. X. 26. ст . 1. 102 ANGYAL B.: Érdekvédelem és önszervezıdés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetébõl
1918–1938, Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta – Dunaszerdahely, 2002. 127. old.
45
szavazattal, valamint mindkét zsidó párt 1000 szavazat fölött végzett. Természetesen ez a
végeredmény elsısorban az etnikai összetételbıl eredeztethetı. Beregszászi adatok csupán
a járási eredményekkel együtt találhatóak, így is érdekesnek bizonyulnak azonban. A
kommunisták 6678 szavazatot szereztek, míg a magyar pártok mindössze 6464-et, ami azt
jelenti, hogy a kárpátaljai nagyobb magyar városokhoz viszonyítva a Nemzeti Párt itt
szenvedte el a legnagyobb vereséget.103 A járásokban jelentıs volt az Autonóm Földmőves
Szövetség és az Agrárpárt sikere, valamint a kommunistáké.104 Ez is azt bizonyítja, hogy a
Magyar Nemzeti Párt programja elsısorban a nemzetiségi sérelmek megoldásának, az
autonómia mihamarabbi megszerzésének szentelt elsırendő szerepet, ami a városi
polgárság körében népszerőbb volt, mint vidéken, ahol a földmőves pártok, valamint a
kommunista párt agrárreformra, és a gazdasági problémák enyhítésére tett ígéretei nagyobb
érdeklıdést váltottak ki a szavazóközönségbıl. Emellett azt is figyelembe kell vennünk,
hogy a német nemzetiség Kárpátalján szinte csak a városokban élt, így a magyar
pártszövetség azon lépése, hogy a németekkel indított közös listát, sikeresnek mondható.
Míg köztudott, hogy a ruszinság nagy része földmővelı volt, így a körükben népszerőséget
elérni kívánó pártnak elsısorban az agrárjellegő kérdésekkel kellett foglalkoznia.
A következı megmérettetésre a lehetıséget egy újabb belpolitikai fordulat hozta.
1928. július 1-vel, elsısorban a Szlovák Néppárt nyomására,105 új közigazgatási rendszer
bevezetésére került sor a Csehszlovák Köztársaságban, és így Podkarpatszka Ruszban is.
Eltörölték a nagymegyéket, és a tartományi területi elrendezés lépett életbe. Az országon
belül Podkarpatszka Rusz külön tartományt alkotott. A járási beosztás változatlan maradt.
Egészen az ország felbomlásáig, tehát még több mint tíz évig ez a területi elrendezés
maradt érvényben. A tartományok szők hatáskörrel rendelkeztek, és a törvény értelmében a
képviselı-testületeiknek csupán kétharmad részét választották, a többit a kormány nevezte
ki. Ez biztosította a mindenkori kormány befolyását. Kárpátalján a tizennyolc képviselıbıl
12 került választás útján a testületbe. Csehszlovákiában 1928. decemberében 2-ra írták ki a
tartományi és a járási választásokat.106 A tartományi választásokon a részvétel jogát a 24.
év betöltéséhez kötötték. Vidékünkön 13 listát állítottak, és mivel élhettek, többnyire éltek
is a listakapcsolás lehetıségével. Újonnan induló pártként meg kell említenünk a
Trudovaja, vagy Munkapártot, a többi tizenkét párt ugyanaz volt, amelyek 1925-ben is
103 Új Közlöny, 1925. november 17. 1. old. 104 A többi város és járás választási eredménye a függelékben található. 105 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 182. old. 106 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 184. old.
46
indultak. A választási hadjárat kevésbé sikerült hevesre, mint három évvel korábban, a
kommunisták, a szociáldemokraták és az agrárpártok is az eddig jól bevált szövegekkel
kampányoltak. A Magyar Nemzeti Párt ezúttal a németek mellett az Országos
Keresztényszocialista Párttal indított közös listát. Elsıszámú jelöltjük Siménfalvy Árpád,
kampányuk alapja pedig a meg nem adott autonómia követelése volt. Emellett minden
eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek az ıslakos egységre: „Az országos és járási
képviselıtestületekben megpróbáljuk ellensúlyozni a „Hátrább az ıslakossággal” politikát
és odakiáltjuk: „ne tovább!”. A mi programunk: az egységes ıslakosság érdekeinek
védelme” 107 - hangzott el a párt munkácsi nagygyőlésén 1928 novemberében. Maga
Korláth Endre nemzetgyőlési képviselı is segítette a kampányt. A Kárpáti Híradóban
1928 novemberében megjelent egy beszéde, amelyben kifejtette, hogy nagyobb szükség
van az ellenzékiségben való politizálásra mint addig bármikor, és hogy a Nemzeti Párt nem
államellenes politikát folytat, hanem az ıslakók érdekében tevékenykedik.108 A magyar
részrıl határozottabb hangvételő kampány hozott is néhány százalékot az addigi évekhez
képest.
Kárpátalján az agrárpárt elıször aratott gyızelmet: 23,11%-ot elérve megelızte a
korábbi évekhez képest nagyon visszaesett kommunistákat, akik csupán a szavazatok alig
egyötödét szerezték meg (21,10%), így mindössze két mandátumot szereztek. Az agrárpárt
kapcsolta listáját további 5 kormánytámogató párt listájával, és közösen szereztek 5
mandátumot.109
Területünkön a magyar pártok a szavazatok 13,5%-át tudhatták magukénak, majd a
Kurtyák vezette Autonóm Földmőves Szövetséggel kapcsolták listájukat és három
mandátumot szereztek. Magyar részrıl Hokky Károly az Országos Keresztényszocialista
Párt jelöltjeként, míg Siménfalvy Árpád a Magyar Nemzeti Párt tagjaként lett képviselı. A
magyar pártszövetségre legtöbben a Beregszászi járásban (34,79%), Munkácson (26,84%)
és Ungvárott (27,18%) szavaztak. A beregszászi járásban a 21 083 szavazatból 7338
szavazatot kaptak a magyar pártok, a második helyen végzett kommunisták csupán 5288-
at, míg az agrárpárt mindössze 2931-et. Az ungvári járásban a 17 042 szavazatból 2981
jutott a magyar pártoknak és 2802 a kommunistáknak, a munkácsi járásban hasonló arányú
gyızelmet értek el a magyar pártok.110 A jó szereplés köszönhetı többek között az
107 Kárpáti Híradó, 1928. nov. 27., 1. old. 108 U. o., 2.old. 109 Kárpáti Híradó 1928. dec. 4., 1. old. 110 U. o., dec. 6., 1. old.
47
erıteljesebb propagandának, valamint annak, hogy most a keresztényszocialistákkal együtt
sikerült listát indítaniuk. Ezen a választáson a ruszin autonómista pártok nem voltak
túlzottan sikeresek: úgy Kurtyákék, mint Volosinék csak kevés voksot kaptak, a
listakapcsolás lehetıségével élve azonban mandátumhoz juthattak. Ezek mellett a
Ruszinszkói Szociáldemokrata Párt, a cseh Iparosok és Kereskedık Pártja, valamint a
Köztársasági Zsidó Párt is kapott egy-egy mandátumot.
A tartományi választások külön érdekessége, hogy ugyan a kommunisták még
mindig jelentıs szavazóbázist tudtak megmozgatni, mégis vereséget szenvedtek, valamint
az is megfigyelhetı, hogy lényegesen szorosabb eredmények születtek az eddigi
választásokhoz képest. Ez elsısorban annak tudható be, hogy a listakapcsolás intézménye
által több párt választotta az együttes választási küzdelmet, mint eddig. Továbbá
feltételezhetı, hogy a helyi társadalom politikai gondolkodása is érettebb lett az elızı
évekhez képest.
A következı képviselıházi választásokat 1929. október 27-én tartották. 266 324-en
járultak a szavazóbizottságok elé, és voksaik alapján újra az Agrárpárt végzett az elsı
helyen 29,07%-kal. A második helyen az Autonóm Földmőves Szövetség köré tömörülı
ruszin pártok végeztek 18,2 %-kal, a kommunisták az addigi évekhez képest gyengén
teljesítettek, és a harmadik helyet foglalták el 15,24%-kal. A magyar pártszövetség 11,43
% szerzett, ezzel tartva az eddigi évek szintjét. A legtöbben természetesen a Beregszászi
járásban (33,05%), Munkácson (25,89%), valamint Ungváron (24,66%) támogatták.111
Külön érdekessége a magyar eredményeknek, hogy szavazatai 2:1 arányban oszlottak meg
a városok és a falvak között.112 Ez nagyon erıs városi támogatottságra utal. Az 1930-as
népszavazás alapján Ungváron a magyarok a lakosság mindössze 18,44 %-át alkották.113
Ez két dologra is utalhat: egyrészt, hogy a magyar kampány más nemzetiségőeket is
megérintett. Másrészt viszont igazolhatja azokat a vádakat, amivel a korabeli sajtó a
népszámlálást illette, azaz a magyarság népesebb, mint ahogy az a statisztikákban
szerepelt. Érdemes ezek mellett külön figyelmet szentelni ruszin pártok összefogásából
adódó sikerükre.
1935. május 19-én tartották hosszú ideig az utolsó nemzetgyőlési választásokat
Csehszlovákiában. Kárpátalja kilenc képviselıt és öt szenátort választott. A Magyar
111 Új Közlöny, 1929. október 29., 1. old. 112 ANGYAL B.: i. m., 169. old 113 Magyar statisztikai közlemények: Az 1938. évi felvidéki nép-, földbirtok és állatösszeírás, Budapest, 1939.
48
Nemzeti Párt újra a Szepességi Német Párttal indított közös listát, az Országos
Keresztényszocialista Párt külön indított listát. Ahogyan a Kárpáti Magyar Hírlap
fogalmazott: „a választásokon a pártszövetség két pártja egymás mellett, de külön listán
indul a választásokon”.114 A ruszin pártok külön autonómista blokkban indultak Kurtyák
Iván vezetésével, csupán Fenczik Sztepán pártvezér nem csatlakozott a blokkhoz, így a
szavazatok újra megoszlottak az autonómisták között. Listájukat Bródy András és Demkó
Mihály vezette, míg a szenátusi listát Földesi Gyula, a Русский Выстникъ fıszerkesztıje
vezette.115 Ezek mellett az Autonóm Földmőves Szövetség a Szlovák Néppárttal is
választási szövetségre lépett. A nemzetgyőlési választásokat minden addiginál nagyobb
szabású kampány elızte meg, ugyanis néhány nappal késıbbre tőzték ki a tartományi
választásokat, így összekapcsolódott a két választási hadjárat. A Magyar Nemzeti Párt
igyekezett kihasználni, hogy a Cseh Agrárpárt és a kommunista párt elsısorban a ruszinság
szavazataira számított, és igyekezett megszólítani azokat a magyarokat, akik addig ezeket a
pártokat támogatták.116 Az egyébként is ingatag helyzetben lévı kormánypártoktól is
igyekeztek szavazókat elhódítani: „…a sérelmeket … a kormánypártoknak nem is volt és
ezután sem lesz módjukban orvosolni, vagy elintézni, mert teljes mértékben attól a
kormánypolitikától függnek, melynek elıre kiszabott útjait nem szabad keresztezniök… ez a
kormánykoalíció gazdasági kátyúba tolta mindnyájunk szekerét és otthagyta” – volt
olvasható a Kárpáti Híradó hasábjain a választási kampány közepén.117
A Szláv Autonómista Blokk (ahogyan a választási listában szerepelt), mint a másik
nagy podkarpatszka ruszi ellenzéki párt, igyekezett más nemzetek körében is bebiztosítani
szavazatait, valamint egyezségre törekedett a Magyar Nemzeti Párttal. A választások elıtt
egy felhívást tettek közzé, amelyben a ruszin irányítású autonómia esetén a magyar és a
zsidó polgároknak teljes egyenjogúságot ígértek.118 Ezt a magyar pártszövetség rendkívül
pozitív gesztusként értékelte.119 Az új színezető kampány pedig meghozta a sikert az
autonómista blokknak.
A választáson 12 párt indult. A kommunisták hosszú idı után ismét megszerezték a
gyızelmet (25,61%), ezt elısegítette az Agrárpárt belsı meggyengülése, amely még így is
114 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. május 2., 2. old. 115 Русский Выстникъ, 1935. V. 3. ст . 1. 116 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. 52. szám., 1. old. 117 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 13. 3. old. 118 Русский Выстникъ, 1935. V. 23., ст . 3. 119 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. máj. 24. 3. old.
49
19,6%-ot győjtött. Harmadik helyen az Autonomista Blokk (14,85%), negyediken a
magyar pártszövetség, amely a 11. számú listával indult, ötödiken az Országos
Keresztényszocialista Párt (11,05%) végzett. A magyar pártok ismét a Beregszászi
járásban (27,09%), Munkácson (21,50%) és Ungváron(26,11%) szerezték a legtöbb
szavazatot. Azonban a kommunisták még így is megelızték a magyar pártokat
Beregszászban és a járásban egyaránt, Ungváron úgyszintén, míg az Ungvári járásban
Kurtyákék blokkja csaknem 2000 szavazatkülönbséggel verte a mezınyt. Munkácson és a
Munkácsi járásban szintén a kommunisták bizonyultak erısebbnek.120 A magyar pártok
valamivel gyengébben szerepeltek ezen a választáson, ha azonban a keresztényszocialista
szavazatokat is idevesszük, akkor nem mondható rossznak az eredmény.
Egy hét múlva a tartománygyőlési választásokra került sor. Tulajdonképpen a
kampány le sem állt. Érdekessége ennek a választásnak, hogy rekordmennyiségő,
tizenkilenc párt indított jelölteket. Ezen a választáson nyilvánult meg addig legerısebben a
podkarpatszka ruszi ellenzék összefogása. A pártlapokban sem azt hangoztatták
elsısorban, hogy rájuk, hanem hogy a ne a kormánypártokra szavazzanak. „Ha az
ellenzéki polgári pártok lehengerelik a cseh agrár többséget, akkor hozzá tudnak jutni a
cseh gazdaság boszorkánykonyhájához, és meg tudják akadályozni, hogy az a cseh agrár
érdekeket szolgálja… saját háztartásunk…az ellenzék hatásos ellenırzésének legyen
alávetve. Ezért kell mindenkinek az ıslakos ellenzék listáival szavaznia!” - buzdította a
Kárpáti Magyar Hírlap az olvasókat 1935 májusában. Ebbıl a kiragadott cikkrészletbıl is
kitőnik a kampány egyik fontos eleme, amely nem csupán az ellenzéki pártokra volt
jellemzı, ez pedig az ország, és különösen Podkarpatszka Rusz rossz gazdasági
helyzetének hangsúlyozása, amiért az ellenzék természetesen a kormánykoalíciót tette
felelıssé. A ruszinszkói ellenzék összefogásának következı lépése sokkal jelentısebb volt,
mint maga a kampányhadjárat, ugyanis a Magyar Nemzeti Párt és az Országos
Keresztényszocialista Párt külön listán indult (elıbbi a 27-es, utóbbi a 30-as számú
listával), listáikat kapcsolták, valamint ehhez társult még a 28-as számú listával fellépı
Autonóm Földmőves Szövetség. A Magyar Nemzeti Párt igen tekintélyes neveket
sorakoztatott fel listáján.121 Az addig is tartományi képviselıként mőködı R. Vozáry és
Siménfalvy mellett az országos politikától már visszavonult dr. Korláth Endre és Egry
Ferenc is felkerültek a listára.122 Az OKP listáját Ortutay Jenı görög katolikus fıesperes és
120 Új Közlöny, 1935. máj. 22, 1. old. 121 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935 máj. 22., 2. old. 122 U. o.
50
beregszászi városbíró vezette. Az autonóm földmővesek listáját Bencze György, a párt
elnöke vezette.
A választásokon végül a Kommunista Párt bizonyult a legerısebbnek több mint
74 358 szavazattal, míg a második helyen az Autonóm Földmőves Szövetség végzett
25 902 szavazattal, a harmadik pedig a Magyar Nemzeti Párt lett 24 618 szavazattal.123
Podkarpatszka Ruszban ekkor 44 765 választásra jogosult magyar volt,124 és a magyar
pártok 37 931 szavazatot kaptak. Az addigi évekhez képest ez azt jelentette, hogy a magyar
szavazótábor körében nıtt a népszerőségük, valamint valószínősíthetıen plusz
szavazatokat szereztek azzal, hogy két külön listán indultak.
Érdekes megvizsgálni a nagyobb városokban született eredményeket. Ungváron
szintén a kommunisták lettek az elsık, második helyen a Republikánus zsidók, kereskedık,
polgárok és iparosok szövetsége végzett, harmadik lett a Magyar Nemzeti Párt. Munkácson
alig száz szavazattal nyertek a kommunisták az MNP elıtt, harmadik az iparos és
kereskedı szövetség lett. Beregszászon szintén ez volt az elsı három, azonban a MNP-t
arányaiban itt kevesebben támogatták.125
A kommunisták újabb sikert könyvelhettek el, jelentıs momentum azonban, hogy a
Magyar Nemzeti Párt és az Autonóm Földmőves Szövetség népszerősége nagyot nıtt, és
megelızte az Agrárpártét (természetesen ehhez nagyban hozzájárult a rossz gazdasági
helyzet). Ha az autonómista pártok szavazatait összeadjuk, akkor nyugodtan ki lehet
jelenteni, hogy a podkarpatszka ruszi szavazók többsége ezt a politikai irányvonalat
képviselte.
A kárpátaljai pártok két világháború közötti választási szereplései
kiegyensúlyozottnak mondhatóak, ám ez nem egyenlı a sikerességgel. Jellemzı az
autonómista pártokra, hogy a közös fellépés hiányában szétaprózták a szavazóbázist, és a
parlamentbe bekerülve sem sikerült az együttmőködés. A 1935-ös választások során már
közeledtek egymáshoz az álláspontok, azonban ennek kiforrására már nem volt lehetıség,
ugyanis 1938-ban közbeszólt a világpolitika alakulása.
Az 1919-1938-as csehszlovák éra alatt területünk társadalmi-politikai élete
gyökeres változásokon ment keresztül. Az új rend, és annak intézkedések új színezetet
adtak a régió közéletének. Ezek az intézkedések – gondolhatunk itt a nyelvrendeletre, a
123 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 27., 1. old. 124 FEDINEC CS.: i. m. 2002, 242. old. 125 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 28., 1. old.
51
földreformra, az autonómia meg nem adására stb. – igen élénk politikai tevékenységet
váltottak ki. Ennek köszönhetıen nagyon színes lett a társadalmi-politikai szervezetek
palettája. Úgy a magyarságnak, mint a területen élı többi nemzetnek (oroszoknak,
ukránoknak, németeknek, zsidóknak, stb.) megvoltak a saját érdekképviseleteik, valamint a
saját céljaik. Ezek a célok mind, szinte azonos problémás kérdések köré csoportosultak,
megoldási módozataikról azonban már eltértek a vélemények. Egyetértés született a
gazdaság fejlesztése, az etnikai határok igazságos meghúzása, valamint az autonómia
kérdésében, azonban hogy milyen módon legyen sikeres a szerepvállalás, arról nem.
A magyar szervezetek alapvetı célja volt az anyaországgal való kapcsolatok
szorosabbra főzése. Ezt indokolta az is, hogy a magyar kormány több ízben is nyújtott
támogatást a magyar kisebbséget képviselı pártoknak, elsısorban a Társadalmi
Egyesületek Szövetségének Központján, valamint a külügyminisztériumon keresztül. Így
örömmel vállaltak szerepet a revíziós törekvésekben, és egyre inkább szorult háttérbe
politikájukban a csehszlovák kormánnyal való megegyezésre törekedı vonal. Mindezzel
együtt a csehszlovák éra két évtizede alatt igyekeztek minél sikeresebben képviselni a
magyarság érdekeit, annak ellenére, hogy néha felekezeti és ideológiai alapú ellentétek
dúltak soraikban.
A ruszin társadalmi-politikai szervezıdések végig törekedtek a csehszlovák
állammal egyetértésben létrehozandó autonómiára, amelynek leginkább ruszin arculatot
szántak, így fenntartásokkal fogadták a hasonló jellegő magyar törekvéseket. Jelentıs
problémának számított a ruszin nemzet képviselete számára, hogy egyre inkább
eluralkodott a politikai erık széthúzása. Fokozatosan erısödött az orosz és az ukrán
orientáció ellentéte, amely nyelvi különbségekbıl alakult ki (az orosz irányultság az orosz
nyelvet, míg az ukrán orientáció az ukrán nyelvet tartotta helyesnek a ruszinság számára),
késıbb leginkább a támogató személye határozta meg politikai szerepvállalásuk irányát.
Ugyan az autonómia megszerzésének kérdésében egyetértettek a magyar és a ruszin
pártok, azonban ténylegesen a két évtized folyamán egy ruszin önrendelkezésrıl volt szó.
A 30-as évektıl, a magyar revíziós törekvések erısödésétıl kezdve egyre nyilvánvalóbbá
vált, hogy egy ruszin autonómia kialakítását preferálják, ezzel a magyar és ruszin
együttmőködés esélye szertefoszlott.
A pártoknak a kárpátaljai lakosság támogatásáért folytatott küzdelme sok esetben
sikertelen volt, ami talán éppen az ellentétek meglétének tudható be, hisz a ruszin és a
magyar pártok néhány esetet kivéve nem tudtak egyezségre jutni. A prágai törvényhozásba
is csupán minimális számban jutottak, és az együttmőködés itt sem ment. A késıbbiekben
52
pedig erre nem is kerülhetett sor, hiszen a terület sorsáról nem ruszinok és nem is
magyarok, hanem német és olasz döntıbírák ítélkeztek.
A pártok tevékenysége természetesen nem csupán a parlamenti munkára
korlátozódott. Kiemelt jelentısége volt a szavazóbázis megszerzésének és megtartásának,
amely az 1919 és 1938 között rendezett nemzetgyőlési és tartományi választásokon olyan
pozícióba állíthatta a képviselıket, ahol azok már valóban az érdekvédelemmel
foglalkozhattak. Podkarpatszka Ruszban az ellenzéki-autonómista pártok mellett a
szavazólistákon megtalálhatóak voltak a kommunista, szociáldemokrata, valamint
centralista pártok is. Míg a nemzeti irányvonalú ruszin és magyar ellenzéki pártok
kampányukat az autonómia meg nem adására, valamint a különbözı nemzeti sérelmekre
alapozták, addig a többi párt elsısorban a gazdaság helyzetének javítására tett ígéretekkel
szerzett szavazókat. A választási eredményeket megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy az
utóbbi volt a sikeresebb. Azonban azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a magyar
pártok valamint az ellenzéki ruszin párok valamennyi megmérettetésen kiegyensúlyozott
eredményeket hoztak, sıt bizonyos esetekben még az elvárások fölött is teljesítettek. Ha
pedig azt vizsgáljuk, hogy hányan szavaztak az ellenzéki, tehát az autonómiát követelı
pártokra, akkor azt láthatjuk, hogy igenis felvették a versenyt a baloldali és centralista
szervezetekkel. A két évtized alatt, azonban a különbözı törekvések ellenére, egyszer sem
sikerült egy igazán erıs ellenzéki blokk létrehozása, amely az egyes nemzeti ellentéteket
áthidalva képviselte volna Kárpátalja lakosságának érdekeit.
A téma objektív kezelése nem egyszerő feladat, hisz nehéz eligazodni a pártok és
más társadalmi szervezetek szerepvállalásának irányvonalát illetıen ennyi év távlatából oly
módon, hogy tekintettel legyünk valamennyi befolyásoló tényezıre. Mindezek mellett meg
kell említeni a kellı mennyiségő forrásanyag hiányosságából eredı, valamint a nyelvi
nehézségeket, amelyek hátráltatják egy ilyen jellegő téma alapos tanulmányozását.
Remélhetıleg a nehézségek ellenére is, a munkának sikerült átfogó képet nyújtania a
kárpátaljai közélet egy kis, de annál fontosabb szegmensérıl, amelyet ugyan
elhomályosítanak a második világháború alatti, és az azt követı történések, mégis
vidékünk történelmének egy fontos epizódja.
53
Kárpátalja gazdasági fejlıdése a két világháború között
1.1. Gazdasági regeneráció az elsı világháború után.
Az alábbi fejezetben megpróbálom feltárni a Csehszlovák gazdaságra jellemzı
folyamatokat a Trianoni békekötéstıl, az elsı bécsi döntésig tartó idıszakban. Ezen
folyamatok ismerete elhanyagolhatatlan témám tárgyalásához. Igyekszem rávilágítani arra,
hogyan épült fel az újonnan született állam a világégés romjaiból. Milyen gazdasági
megoldások vezettek ahhoz, hogy egy évtizeddel a Párizs környéki békék után a közép-
kelet–európai régió egyik legdinamikusabban fejlıdı országa lett. A cseh érát rendkívüli
módon jellemzı reformokról, illetve ezek hatásáról a fejlıdés irányvonalára. Végül szót
ejtek a harmincas években bekövetkezett hanyatlás okairól, és következményeirıl.
Az 1914 és 1918 közötti elsı világháború után a nagyhatalmak az Osztrák-Magyar
Monarchia felosztásával teljesen átrajzolták Európa politikai térképét. Az újonnan alakult
államok közé tartozott az egykori cseh királyságból, és a szlovák, magyar, valamint rutén
lakta területekbıl létrehozott Csehszlovák Köztársaság. Amelynek határain belül több mint
három millió német, egy millió magyar, és közel fél millió ruszin élt. Az elsı elnök Tomáš
Masaryk lett, 1920-ban megszületett az alkotmány is.126
Az ország legelsı feladata az új politikai és gazdasági rendszer megszervezése lett.
Azonban ez nem volt kivitelezhetı egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy
Csehszlovákia valamint Ausztria együttesen a háború elıtti nemzeti jövedelem 75
százalékát tudhatták magukénak. A legnagyobb érvágást a kereskedelem illetve a korábban
oly jól mőködı gazdasági kooperáció teljes hanyatlása jelentette. Nevezhetjük ezeket a
momentumokat az újrakezdés keserő és kikerülhetetlen velejáróinak, a leküzdésük azonban
nem kis erıfeszítéssel járt. Szintén gondot jelentett a gazdasági regeneráció szempontjából
az a tény, hogy a kor közgazdászai hiába hajtogatták a dunai államok közötti kooperáció és
kereskedelem elkerülhetetlen voltát, a háború által felszított nemzeti érzelmek átnéztek a
racionálisnak mondható megoldásokon. Az 1922. évi genovai konferencia egyértelmően
leszögezte: „a világháború okozta területi változásoknak a lehetı legkisebb mértékben sem
szabad a kereskedelem mőködésének normális feltételeit megváltoztatniuk.” A hatalmak
kifejezetten támogatták az utódállamok közti gazdasági kooperáció felújítását. A
békeszerzıdések lehetıséget nyújtottak arra, hogy Ausztria, Magyarország és
Csehszlovákia maguk döntsék el, fenn akarják-e tartani a vámközösséget, a pénzügyi
126
DIÓSZEGI I., HARSÁNYI I., KRAUSZ T., NÉMETH I.,: 20 . századi egyetemes történelem 1890-1945 , I. kötet, Korona kiadó Budapest, 1997, 220-221. old
54
együttmőködés valamilyen új formáját.127 Eleinte az országok rá voltak kényszerülve az
egymás közötti kereskedelemre, de ez a Monarchia romjai alól való kikerülést célzó nyílt,
és erısen külkereskedelemre épülı gazdaságpolitika következtében egyre inkább csökkent.
Ebben a folyamatban Csehszlovákia élenjáró volt. Közvetlenül a háború után az ország
kivitelének még mintegy a fele, Ausztriáénak 42 százaléka irányult a szomszédos dunai
országokba. 1924-ben a csehszlovák kivitelnek csupán 37, 1929-re pedig 32 százaléka, az
osztráknak ugyanekkor 34 százaléka ment a szomszédba. Ez a folyamat a harmincas
években folytatódott. A Monarchia egykori országainak egymás közti kereskedelme a
háború elıttinek egynegyedére, késıbb egyötödére csökkent.128
Komoly problémát jelentett az Osztrák-Magyar Monarchián belül létezı
munkamegosztás és erıs szakosodás miatt egyes ágazatok hiánya. Ezeket elsısorban
nyugatról érkezı árucikkekkel igyekeztek pótolni, valamint a hiányzó ágazatok utólagos
kiépítésével. A harmincas években gabona- és lisztszükségletének Csehszlovákia több mint
a felét, Amerikából szerezte be, továbbá hozzálátott saját gabonatermesztésének
fejlesztéséhez, saját malomipara kiépítéséhez.
Az újrarendezés további gazdasági ellentmondása a pénzügyi nehézségekben, a
gyakori válságokban mutatkozott meg. Tüneti kezelésnek idılegesen az infláció és a
költségvetési deficit is megtette, ám ezek a háború utáni években elszabadultak, és a még
friss állam vezetés hibáin, és az ebbıl kialakult borús közhangulaton csak rontottak. Ezáltal
nehezítették a konszolidációt, ami pedig a békeszerzık leghıbb vágya volt. A gazdasági
élet bizonytalansága, a termelés és a fogyasztás visszaesése sem a befektetési, sem a
megtakarítási kedvet nem növelték meg. A hitelintézetek betétállománya a húszas évek
közepén is csak 10-12 százaléka volt a háború elıtti állománynak. A kezdeti nehézségek
ellenére Csehszlovákia volt a régió egyetlen olyan országa, amelyik nem sodródott az
államcsıd szélére. Ennek okairól, valamint a válságot elkerülı gazdasági megoldásokról a
késıbbiekben még lesz szó.
1.2 A csehszlovák gazdaság fejlıdése 1920 és 1938 között
Minden kezdet nehéz. Közhely ugyan, de igaz a szituációra. Új állam, új vezetés, új
gazdasági struktúra, csak a gondok a régiek. Nem voltak irigylésre méltó helyzetben az új
vezetés emberei, hiszen egy világégés romjaiból kellett egy jól mőködı országot
létrehozniuk. Jól lehet meg voltak a történelmi alapok egy virágzó gazdaság felépítésére,
hisz mint korábban már volt szó róla komoly részesedésre tett szert Csehszlovákia az
127HANÁK P.: Trianon-egy széttört régió nyomorúsága, Rubicon, 1990, 10. évf. 9-10. sz. 10.old. 128 U.o. 11. old.
55
egykori Osztrák-Magyar Monarchia nemzeti jövedelmébıl. Az ipari kapacitásának 70
százaléka, a szénlelıhelyek 80 százaléka, a cukorgyártás négyötöde, a bányászat és
kohászat több mint fele, a textil- és vegyipar mintegy háromnegyede koncentrálódott az
utódállamban.129 Valamint az a tény sem elhanyagolható, hogy a békeszerzıdéseket –
amikre talán jobban illik a „békediktátum” jelzı – megalkotó nagyhatalmak érdekét egy
erıs közép-európai állam szolgálta, így nem szenvedett hiányt az ország a nemzetközi
támogatásokból sem.130 A helyzet viszont továbbra sem bizonyult egyszerőnek, és meg
kellett küzdeni a gazdasági építés útjának buktatóival.
Az elsı néhány év gazdasági útkereséssel zajlott. Helyre kellett állítani a gazdasági
berendezkedést. Meg kellett határozni, milyen úton menjen végbe a rekonstrukció, milyen
irányvonalat kövessen a fejlıdés.
A kezdeti nehézségeket azonban hamar siker követte. A többi közép- és délkelet-
európai országtól eltérıen számottevı sikereket ért el a stabilizáció éveiben.131 1925-re a
gazdasági termelés megkétszerezıdött, az 1919-es szinthez képest. A 20-as években
átlagosan 6 százalékkal nıtt a bruttó nemzeti össztermék. Ezzel a térség
legdinamikusabban fejlıdı országának számított, valamint a világ tíz, legtöbb ipari
terméket kibocsátó állama között említették. Ez elsısorban annak köszönhetı, hogy az
ország meglátta a régió kínálta lehetıségeket, valamint célszerően használta fel az ıt
megerısíteni kívánó nagyhatalmak segítségét. Pótolta a hiányzó gazdasági ágazatokat,
megfelelıen fektetett az ipar és a mezıgazdaság fejlesztésébe. A kereskedelemben úgy a
kivitel, mint a behozatal terén, egyre inkább a nyugat felé való nyitás volt jellemzı. Ez
gyümölcsözınek bizonyult. Emellett a tradicionális közép- és kelet-európai partnerek
megléte is jócskán hozzájárult a nemzeti jövedelem növekedéséhez.
A gazdaság szerkezetén belül eleinte egyenlı szerepet vállalt az ipar és a
mezıgazdaság. Az 1920-as években a mérleg nyelve már a szekunder szektor felé billent
38 százalékos részesedéssel az össztermelésbıl.132 Ezzel együtt az agrár szektor termelése
is nıtt. Az ipari fejlıdés gyors üteme – amely 1913-tól, 1929-ig több mint 70 százalékos
növekedést produkált – jelentette a gazdaság igazi húzóerejét. A leggyorsabban fejlıdtek,
és a legjobb termelési mutatókkal rendelkeztek a tradicionális ágazatok, úgymint a textil-,
az üveg- és kerámiaipar. Szintén jó eredményeket ért el a kohászat és a gépgyártás.
129 PALOTÁS E.: Kelet-európa története a 20. század elsı felében, Osiris kiadó, Budapest 2003, 265.old. 130 HORVÁTH CS.: Az újkor és a XX. század története, Pécs 1999, 181-182. old. 131 Л.И. ЗУБОК: Всемирная история, Москва, ст. 82. 132 PALOTÁS E.: I.m. 266. old.
56
A csehszlovák gazdaság jellemzıje volt a nagy tıkekoncentráció. Kiemelkedı volt
a jelentısége a nagy ipari és finánctıkének, ami eleinte Franciaországból és Angliából
áramlott be. A késıbbiekben nıtt a cseh területeken az osztrák és a német, a szlovák
területeken az osztrák és a magyar beruházások szerepe. A külföldi tıke egyre intenzívebb
beáramlásával megnövekedett a nagyvállalatok szerepe. Az 1930-as ipari összeírás szerint
a munkaerı 21,7 százaléka ilyen, 500 fınél több munkást foglalkoztató vállalatoknál
dolgozott. 133 A vas- és acéliparban volt legerısebb a jelenség. A ágazat 64 százaléka volt
külföldi kézben, valamint 90 százaléka összpontosult kartellekben.134
A felhalmozott tıke 7-8 nagyobb bank kezében tömörült. Ezek között a legnagyobb
Živnosterká Banka volt. A másik nagy befolyással és tıkekoncentrációval rendelkezı bank
a Agrarni Banka volt, amelynek létrehozását az 1922 október 7-én kormányra jutó Švehla-
kabinet szorgalmazta, amelynek egyik célkitőzése a agrárszféra megerısítése, és
versenyképessé tétele volt.135 A Csehszlovákia befektetéseinek nagy hányada a környezı
országokba irányult. Fıleg Magyarország, Ausztria, Jugoszlávia és Lengyelország piacán
jelent meg a csehszlovák tıke.
A mezıgazdaságban a nagybirtokok voltak elterjedve. 1 166000 hektárnyi
termıföld 4881 birtok között oszlott meg. A termıföldek részaránya magasabb volt a
szlovák területeken. Ennél a pontnál szót kell ejtenünk az akkoriban a térség több államára
is jellemzı földreformról, ami talán Csehszlovákiában volt a legsikeresebb. A reform
lényege a kisebb mérető birtokok megteremtése volt. A nagybirtokostól elvett földet
szétosztották, a korábbi tulajdonost pedig kártérítéssel próbálták engesztelni. Így a kis- és
középbirtokok arányának megnövekedése lett jellemzı. A végeredmény azonban egy újabb
nagybirtokrendszer kialakulása lett, hiszen a hitelintézetek visszavették a kölcsönöket
visszafizetni képtelen parasztoktól a földeket, így újra egy szőkebb réteg kezében
összpontosulhattak. Azonban itt már megteremtıdtek a feltételek az agronómia legfrissebb
szabályai szerint zajló mővelésre.136 A fejlıdés lényege, és a reform sikere tehát ebben a
folyamatban lelhetı fel. Ezzel együtt folyt a termelı és értékesítı szövetkezetek kiépítése,
amelyek száma a 20-as évek második felére meghaladta a tizenegyezret. A szövetkezetek
133 U.o.ст. 83. 134 PALOTÁS E.: I.m. 266. old. 135 DUŠAN K.: Szlovákia története, Kalligram, Pozsony 2001, 251. old. 136 NIEDERHAUSER E.: Kelet-Európa története, Hisrtória – MTA Történelem-tudományi Intézet, Budapest 2001, 225. old.
57
föderációkba tömörültek, ezek összefogására 1921-ben megalakították a Szövetkezeti
Központot, aminek gazdaság-politikai befolyása egész mőködése során számottevı volt.137
A gazdaság fejlıdésének egyik gátló tényezıjének nevezhetjük azt a momentumot,
hogy a termelı egységek nagy része az Osztrák-Magyar Monarchia 52 milliós felvevı
piacára épült. Az utódállam ehhez képest rendkívül szők térséget jelentett. Így a gazdaság
két lehetıség közül választhatott. Vagy a termelési struktúra átalakításával, vagy pedig az
export nagy mértékő növelésével lehetett megoldani a problémát. Végül is a
külkereskedelemben rejlett a helyzet kulcsa. Nehézkesen ugyan, de egyre inkább nıtt a
kivitel és a behozatal jelentısége, hiszen már nem csak a hiányzó nyersanyagok pótlása,
hanem a termékfölöslegen való túladás is motiválta a gazdaság e részének fejlesztését. Így
nıhetett a export mértéke két és félszeresére, az import pedig kétszeresére.
Egyszer minden sikertörténet véget ér. Nem történt ez másként Csehszlovákia
esetében sem. A világgazdasági válság ugyanis nem kerülte el Közép-Európa e virágzó
gazdaságát sem, sıt a régióban ezt az országot érintette a legérzékenyebben, úgy
gazdasági, mint társadalom-politikai szempontból. A válság hatására beszőkült a
külkereskedelem célterülete. Drasztikusan esett a korona értéke. A munkanélküliek száma
meghaladta a hétszázezer fıt. A mi óriási szám a 20-as években nyilvántartott adathoz
képest. A hanyatlás 1933-ban tetızött, de ezután már nem sikerült a teljes talpraállás.
Emellett egyre inkább árnyékot vetett a csehszlovák politikai életre a nyugati szomszéd –
Németország egyre nyilvánvalóbb erısödése és hatalmi tervei. Ezek a tervek a csehszlovák
szempontból tragikusnak nevezhetı müncheni konferencián sikeresen teljesültek, ezzel egy
idıre megpecsételıdött az ország sorsa, s a gazdaság terén végzett szárnyalása ily módon
ért véget.
Kárpátalja mezıgazdaságának helyzete 1920 és 1938 között
Az alábbi fejezetben megpróbálom bemutatni az 1920 és 1938 között fennálló
gazdasági helyzetet Kárpátalján. Igyekszek szót ejteni az összes jelentısebb és a vidékre
jellemzı ágazat gazdaságban elfoglalt helyérıl, és a bennük végbemenı változásokról.
Megpróbálok rávilágítani a gazdaság menetét meghatározó tényezıkre.
A munkám során korabeli jegyzıkönyveket, és statisztikai adatokat használtam fel
a téma minél hitelesebb feltárásához. Bár nyelvi korlátok nehezítették munkámat,
megpróbáltam a legobjektívebb képet nyújtani a fellelt adatokról. Az a szempont sem
137 PALOTÁS E.: I.m. 266. old.
58
elhanyagolható, hogy a csehszlovák kormány által készítetett dokumentációk nem biztos,
hogy minden esetben fedik a valóságot, így igyekeztem minél tárgyilagosabban elmélyülni
a témában.
A feltárt adatok alapján az derült ki, hogy a térség elmaradottsága a cseh
területekhez képest jelentıs volt. Ez egyébként a szlovákok lakta térségekben is
megfigyelhetı volt. Szlovákiában 25-30 százalékkal, Kárpátalján 30-40 százalékkal voltak
alacsonyabbak a mutatók, mint az országos átlag.138 Ez valószínőleg annak volt betudható,
hogy a Csehszlovák Köztársaság megalkotásakor, egymástól gazdasági potenciál és
fejlettség szerint eltérı országrészeket kapcsoltak össze, és ezek felzárkóztatása idıigényes
folyamat. Így sem Szlovákia, sem a témának alapul szolgáló Kárpátalja nem rendelkezett a
cseh területekhez hasonló adottságokkal. Mindezek mellett be kell ismerni, hogy a
befektetések nagy része leginkább a cseh részekre folyt be, ahol az ország nagyobb ipari
gócai voltak. Ennek ellenére a fejlıdést indukáló folyamatok, és ezek eredményei itt is
érzékelhetınek bizonyultak a gazdasági és társadalmi élet több területén is.
A korszakban a domináns szektor minden szempontból a mezıgazdaság volt. A
Kárpátalján mőködı üzemek nagy hányada a mezıgazdaság által elıállított termékek
feldolgozására volt hivatott. Az újrakezdés nehézségei itt is több momentumban
megnyilvánultak, hiszen hiányzott a kooperáció a korábban összetartozó országrészekkel.
Megemlíthetjük itt az eddig az agrártermelésbıl oroszlánrészt vállaló Alföldtıl való
elszakítást, vagy a korábban biztos felvevıpiacnak számító Galícia Lengyelországhoz
csatolását. Problémát jelentett ezek mellett az értékesítés szervezetlensége. Több példa van
rá, hogy a fent említett nehézségek miatt a cseh kereskedık rendkívül olcsón jutottak hozzá
a kárpátaljai termékekhez, majd azokat a központi részeken a sokszorosáért adhatták el.
Vidékünk termelıinek pedig nem volt más választása, hisz másként nem tudtak volna
túladni az árujukon.139 Ezek mellett a cseh intézkedések nagy része nem aratott osztatlan
sikert és többen fenntartásokkal fogadták azokat. Amint a korabeli magyar sajtó
hasábjairól, valamint magyar írók munkáiból kiderült, sokan úgy tekintettek egyes
gazdaságot szabályozó rendeletekre, mint olyanokra, amik a magyarság egységét
hivatottak gyengíteni. Azonban ezeket figyelembe véve sem lehet elvitatni azt a fejlıdést
ami a korszakban végbement.
138
Л.И. ЗУБОК: I.m. ст. 84. 139 BOTLIK J.: Egestas Subcarpatica, Adalékok az Északkeleti-felvidék és Kárpátalja XIX-XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000. 178. old
59
A téma tárgyilagos szemléletéhez fontos tudnunk, hogy Kárpátalja milyen – a
gazdasági termeléshez elhanyagolhatatlan – készletekkel rendelkezett. Kezdjük a
földkészletek mennyiségével. A mezıgazdasági minisztérium 1923-ban készített felmérése
alapján 220 203 hektár mezıgazdasági haszonfölddel rendelkezett a terület. Ez az összes
földterület 17, 40 %-át tette ki, ami az ágazat jelentıségét tekintve elég alacsony volt.140 Ez
a szám 47, 32% volt a cseh területeken. A kárpátaljai haszonföldek 58%-át vetették. Az
eredményes gazdaságpolitika hatására 1927-ben már 273 449 hektár lett a megmővelhetı
szántók területe.141 A maradék parlagon hevert. 1923-ban 176,00 hektár kaszálót és
192 412 hektár legelıt tartottak nyilván, ez terület 28%-val volt egyenlı. A régióban
fıként a gabona félék (búza, rozs, zab), valamint a kukorica termesztése élvezett
elınyöket. Az utóbbi elsısorban a ruszin lakta területek sajátossága volt.142 A
zöldségtermesztéshez több helyütt is kedvezıtlenek voltak a viszonyok, elsısorban a
hegyvidéki jelleg miatt. A korszakban termesztettek dohányt a mezıkaszonyi és a
nagyszılısi járásba. A terméket a Munkácson dolgozták fel.143 A ilyen jellegő, különösebb
tradícióval és jelentıséggel nem bíró növénytermesztési ágazatok a cseh érában sem
kaptak nagyobb teret, mint az eddigiekben. Zöldséget csupán 810 hektáron, dohányt pedig
mindössze 350 hektáron termesztettek.144 A gyümölcstermesztésre nagyszerő természeti
feltételek voltak adottak, azonban az ültetvények megsínylették a világháborút, valamint
nem részesültek kellı gondozásban sem. Szintén nehezítette a gazdák helyzetét az a tény,
hogy nem létezett helyi gyümölcsfeldolgozó üzem, így az ország belsı területeire került az
áru, elég alacsony áron.
Amint korábban már volt szó róla, a mezıgazdasági haszon földek területe az
ágazat jelentıségéhez képest kicsinek mondhatóak. Ebbıl kifolyólag válhatott az
állattenyésztés a vidék húzóágazatává. Ezt még szintén elısegítette a jó minıségő kaszálók
és hegyi rétek megléte. A csehszlovák mezıgazdasági minisztérium 1930-ban végzett
felmérése alapján az ágazaton belül a szarvasmarha tenyésztés volt a legnépszerőbb közel
200 000 állatot tartottak nyilván, sertés állt a második helyen, ebbıl csaknem 130 000
példányt jegyeztek.145 Szintén népszerő volt a juh- és a baromfitenyésztés. A juhtenyésztés
azon kevés ágazatok egyike volt, amely sikeressége csökkent a Csehszlovák idıszakban.
Az elsısorban hegyvidékekre korlátozódó állomány száma egy évtized alatt 26,5%-kal
140 KTÁL. Fond 26 op.2 nr. 430 141 Fond 26, op.2 nr. 553 142 HUBAI I.: Adatok Kárpátalja gazdasági földrajzához (1919-1939). Munkács, 1940. 20-21.old 143 Fond 63, op. 3 nr. 55 144 HUBAI I. I..m. 21. old. 145 Fond 26, op. 2 nr .430
60
esett vissza.146 Az idıszakban nagy tradíciója volt a lótenyésztésnek, elsısorban Ungvár és
Munkács vidékére volt jellemzı.147
Ipar és kereskedelem Kárpátalján 1920 és 1938 között.
Mivel a mezıgazdasági termelés volt az elsıszámú, ezért az ipar létesítményei is az
agrár szektor által elıállított termékek feldolgozására szakosodott. Így az élelmiszeriparnak
volt elsısorban jelentıs szerepe. Ezen belül is a tejipar volt a vezetı ágazat. 1936-ban 14
tejüzem mőködött, amik évente 17 000 hektoliter tejet bocsátottak piacra. Ezen kívül 8 vaj-
és 4 sajtgyár mőködött. A fent említett üzemeket két nagyobb tejszövetkezett tartotta a
kezében.148
Meg kell említenünk a malomipart, ami elsısorban a síkvidékre volt jellemzı, a fı
gabonatermı települések körzetében. Északabbra vízimalmok is megtalálhatóak voltak. Az
ágazat sokszor küzdött nyersanyaghiányban, így hiába számláltak 1931-ben több mint 60
hengermalmot, ezek közül mégis csak 17 állított elı 100 mázsánál több lisztet.149 Így a
malomipar csak helyi jelentıségő maradhatott. Az üzemek 69%-a volt bérüzem, és 13%-a
kereskedelmi tulajdonú.
A szeszipar jelentısége nem volt túlzottan jelentıs. A vidéken 19 ipari szeszfızde
mőködött, ezek száma 1930-ra ötre csökkent. Mőködött több kisebb pálinka és likır
elıállító üzem. A Csehszlovák uralom idején leginkább a sörfızés termelése növekedett
számottevıen, habár Kárpátalján csak egyetlen sörfızı üzem mőködött İrhegyalján. Ez
1922-ben több mint 21 ezer liter sört gyártott, ez a szám a 30-as évek elejére 32 ezerre
emelkedett.150 Ezzel ellentétben hanyatlásnak indult, a már tradicionálisnak számító
borászat, ugyanis a cseh vezetés elsısorban a sör elıállítását ösztönözte. Az ágazat
visszaesését az is elısegítette, hogy a csehszlovák hatóságok nem szankcionálták
megfelelıen a borhamisíást, ami ebben az idıben már-már üzemi méreteket öltött, így
csıdközeli helyzetbe sodort több szılısgazdát.151
Az élelmiszeripar fejlıdését a Csehszlovák uralomban eltöltött két évtized alatt
talán legjobban a foglalkoztatottsági mérıszámok tükrözik. Míg 1921-ben 8878 munkás
dolgozott az ágazatban, addig 1930-ban már 11 929 foglalkoztatottat jegyeztek.152 Ez közel
146 HUBAI I.: I.m.: 22.old 147 А.В. ПОПОВ: Карпаторуськоє достіженія, Мукачево 1930. ст. 148 HUBAI I.: I.m.: 21.old 149 U.O.: 32-34. old. 150 U.o. 151 VOITH GY.: 20 év története, Munkács 1939. 143-144. 152 HUBAI I.: I.m.: 32-34
61
háromezer új munkahely kilenc év alatt, ez semmiképp sem elhanyagolható szempont a
prágai kormány gazdaságpolitikájának megítélésekor.
Kárpátalján természetesen az élelmiszer-elıállításon kívül az ipar más ágazatai is
fellelhetıek voltak ebben az idıszakban. Az iparban ekkor a lakosság 11%-a dolgozott,
legnagyobb részük a faiparban, hisz a természetföldrajzi adottságok lehetıvé tették az
ágazat fejlıdését. Kárpátalja területének közel 48%-át borították erdık. Egy 1923-as
csehszlovák rendelkezés értelmében az erdıterületek 55%-a került állami tulajdonba, 30%
volt a magántulajdonú erdık részesedése.153 Az erdıgazdaságok irányítását három
erdıigazgatás látta el, az ungvári, a bustyaházai és a rahói. Mindhárom a prágai központi
igazgatóság alá tartozott. Összesen 336 000 hektáron folyt a kitermelés. Ennek mértéke
olyan szintő volt, hogy az 1920-as években az erdıvel borított területek mérete több mint 5
ezer hektárral esett vissza. Egyes adatok szerint, ez a szám a 20 ezret is meghaladta.154
A korszakban a fafeldolgozás terén fejlıdés következett be. Errıl tanúskodik az
Ungvári erdıgazdálkodási igazgatóság által készített felmérés melynek alapján kiderül,
hogy míg Kárpátalján 1920-ban 39 fafőrésztelep üzemelt, addig az ezek száma az 1930-as
évekre már 50 fölé emelkedett.155 Ezek mellet Dolhán, Perecsenyen, az Ungi járásban,
Munkácson és környékén is több fafeldolgozó, valamint bútorgyártó üzem mőködött. A
nem állami tulajdonú egységeket néhány nagyobb cég tartotta a kezében. Ilyenek voltak a
Latorica Gazdasági és Ipari Rt., a Szolyva Rt., a Nasici Fafeldolgozó Rt., valamint a
külföldi tıkét képviselte a svájci érdekeltségő Holzindustrie und Holzerverwertung.156 Az
ilyen nem állami tulajdonú üzemek jelentıs mértékő technológiai fejlıdést hoztak
magukkal.
Kárpátalja legnagyobb hagyományokkal rendelkezı ipari létesítménye az
aknaszlatinai sóbánya volt. Állami monopólium volt a sóbányászat. 155 000 tonna sót
hoztak a felszínre átlagban. Ennek 28%-át Kárpátalján és Szlovákiában, a maradék 72%-ot
Csehországban használták fel.157 Az aknaszlatinai sóból nem exportáltak, teljes egészében
Csehszlovákiában kelt el, hisz az ország teljes szükségletét kielégítette.
Ha bányászatnál tartunk, meg kell említenünk néhány kisebb jelentıségő
létesítményt is vidékünk területén. Vasércbánya mőködött Bilkén, színesfémre, valamint
153 Fond 26. op. 2 nr.469 154 HUBAI I.: I.m.: 24.old 155 Fond 26. op. 2 nr. 469 156 BOTLIK J.: I.m. 195. old 157 HUBAI I.: I.m.: 38. old
62
aranyra bukkantak Nagymuzsaly illetve Bene körzetében.158 Ungvár és Nyéresháza
körzetében kıbányák mőködtek. A fellelt vasércet néhány helyi kisebb kohóban dolgozták
fel, és elsısorban mezıgazdasági eszközöket készítettek. Azonban a fémipar kellı
támogatás nélkül nem tudta megırizni versenyképességét.
A hatalomváltás éveiben a terület szinte minden nagyobb városában mőködtek
tégla- és tetıcserépgyárak, amelyek jelentısége az 1922 és 1928 között végbement
nagyarányú állami építkezések hatására megugrott. Nemcsak a már létezı üzemek
termelése mutatott egyre növekvı tendenciát, hanem új létesítmények létrejötte is erısítette
az ágazat helyzetét szőkebb pátriánk iparában. A 30-as években bekövetkezı gazdasági
válság, és az emiatt fokozatosan leálló építkezések lenyomták az ágazat ázsióját.
Szót kell ejtenünk a Kárpátaljai bel- és külkereskedelemrıl. A két kereskedelmi
központ Ungvár illetve Munkács volt, a többi város jelentısége nem volt számottevı. A
belsı kereskedelem elsısorban a piacokon zajlott le. Ami a külkereskedelmet illeti, a
terület két olyan árucikkel rendelkezett, ami megállhatta a helyét nemzetközi piacon is. Az
egyik a só volt, a másik a fa. Mint már korábban esett szó róla az aknaszlatinai sót az
országon belül használták el, így maradtak a Kárpátok erdıségeibıl kinyert faanyag,
valamint a fafeldolgozó üzemek termékei amit piacra dobhattak. A termelés azonban
visszaesett a magas szállítási díjak, illetve a vámok miatt. Ezek mellett meg kell
említenünk a gabona importot, ami elengedhetetlenné vált, mivel a vidék nem volt képes
magát ellátni.159
Amint a fentiekben összefoglalt gazdasági helyzet is tükrözi, az 1920és 1938
közötti idıszak Kárpátalján három részbıl tevıdik össze. Az elsı a gazdasági útkeresés és
regeneráció idıszaka, a második a stabilan fejlıdı gazdaságé, a harmadik pedig egy
válságperiódus, ami még több évig sújtotta vidékünket.
A feltárt adatok alapján kijelenthetjük, hogy a Csehszlovák kormány igyekezett a
saját képére formálni a Kárpátalján lezajló folyamatokat, ezzel együtt elısegítve eddig
tradicionálisnak nem nevezhetı ágazatok fejlesztését, illetve meghonosítását. Emellett
megfelelı hangsúlyt fordított a már nagyobb múlttal rendelkezı szektorok támogatására,
ezáltal elıirányozva a stabil gazdasági struktúrát. Negatívumként említhetjük egyes
ágazatok leépítését, valamint a nem megfelelı támogatottságot. A Csehszlovák érában
158 BOTLIK J.-DUPKA GY. : Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján, Budapest, 1993 159 BOTLIK J.: I.m. 196. old
63
Kárpátalja gazdasági helyzetével kapcsolatban leginkább a kiegyensúlyozott jelzıt
használhetjuk, amelyre a vidék történetében csak ritkán volt példa.
64
Földreform és telepítési politika az elsı Csehszlovák Köztársaság idıszakában
A földreform általános jelensége volt az elsı világháborút átélt Európának.
Csehszlovákia sem kerülhette ezt meg. Viszonylag korán, már 1918. november 9-én
elfogadta a törvényhozás a nagybirtokok zár alá helyezését elıíró törvényt.160 Ennek
menete ugyan gyors volt, de a döntéshozatalt több tényezı nehezítette. A koalíciós
kormányban két párt volt, melyek nagy lendülettel vetették magukat a földbirtokreformot
övezı vitákba. Az egyik a Csehszlovák Agrárpárt, a nagybirtokok felszámolását, de
elsısorban a korábban császári kézben lévı birtotkok mihamarabbi szétosztását preferálta,
illetıleg hangoztatta azt a követelést is, mely szerint az 1620-as fehérhegyi csatát követıen
zömében német földbirtokosok által tulajdonolt cseh-morva földek visszatérhetnek jogos
gazdáikhoz a csehekhez. A másik párt a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt volt, mely
kihasználta, hogy az 1917-ben Oroszországban gyızı, és államszervezı elvvé váló
bolsevizmus eszmei térhódítása nem hagyta érintetlenül az új létrejött csehszlovák államot
sem, s az egyébként is egyre növekvı elégedetlenségnek a bolsevista ideológia utópiája
táptalaja lett. Onnantól kezdve pedig, hogy földet követelı néptömegek megsejtették, hogy
problémáikat és követelésüket a csehszlovák törvényhozás elıtt kommunikálni kész
politikai szervezetek léteznek, elszántságuk csak méginkább erısödött. Bár az Osztrák-
Magyar Monarchia széthullását követıen gazdaságilag a legjobb mutatókkal Csehszovákia
rendelkezett,nem volt gazdaságföldrajzi szempontból (sem) koherens egész, így míg a
cseh-morva területek a volt Monarchia ipari potenciáljának 70 %-val bírt, addig a szlovák
területeken a lakosság 60 %-a élt mezıgazdaságból, a gazdasági helyzet pedig a
Csehszlovák Állam mozaikjába legkevésbé illeszkedı Ruszinszkóban volt a legégetıbb.
A döntéshozók két nagy csoportja feszült tehát egymásnak, s míg az Agrárpártiak
Csehszlovákia nagy középosztályának sorait (meg persze szavazóbázisukat) szerették
volna bıvíteni nagy- és középparaszti birtokosokkal, addig a szociáldemokraták állami
tulajdonban gondolkodtak. Mindazonáltal mindkét fél egyetértett abban, hogy a háborús
veteránok, légionáriusok számára is nagyszerő lehetıséget jelenthet a földreform. A
korszak német és magyar ajkú ellenzéke mindig is hangsúlyozta a földreform
nemzetiségpolitikai színezetét. Ezzel szemben a Köztársaság intézményei és több történész
is tagadja ezt, és egyszerő gazdasági és szociális intézkedéssorozatként tekintenek a
jelenségre. Bármelyik állítást is fogadjuk el, tény, hogy a leginkább a német, illetve a
160 SIMON ATTILA : Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között, Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorja, 2008. 30. old.
65
magyar ajkú birtokosok sínylették meg a sok esetben kártérítés nélkül végrehajtott
intézkedéseket. Azonban ez nem is lehetett másként, tekintve, hogy kezükben volt a
földterületek nagy része. Azonban ha e két nemzetiség szempontjából nézzük a
földreformot, akkor pedig az körvonalazódik, hogy a magyar, adott esetben német
nemzetiségek vezetı elitjének egzisztenciája került veszélybe, vagy kényszerültek
optálásra, így kerülhet az immáron kisebbségben lévı magyarság is olyan helyzetbe, hogy
gyakorlatilag új, érdekartikulációra képes elitet kell kitermelnie.
A döntéshozatal gyors volt, melynek a több oka is lehetett. Egyrészt az 1918-ban a
Karel Kramař által veztett koalíciós kormányra jelentıs baloldali nyomás nehezedett,
mindazonáltal a Kelet-Közép-Európában egyre érezhetıbben jelentkekokzı bolsevik
hullámot is le akarták csillapítani. Másrészt a nagybirtokok szétosztása jelentısen
meggyengítette azt a zömében német, magyar területeken magyar vagy magyarul beszélı
birtokos réteget, amely az újonnan létrejött Csehszlovákia területén korábban nemcsak a
gazdasági, de a politikai elitet is jelentette. Harmadrészt a paraszti lakosság nagymértékő
földéhsége, és ezt a társadalmi igényt nagyszerően felismerı, és politizálásában késıbb
kamatoztató Csehszlovák Agrárpárt földbirtokreform melletti erıs kiállása is jelentıs
tényezık voltak.161
A földreform végrehajtó testülete 1919-tıl 1935-ig az Állami Földbirtokreform
Hivatal volt (SPU) amely közvetlenül a minisztertanácsnak volt alárendelve, és rendkívül
széles jogkörrel rendelkezett.1919 és 1926 között Karel Viskovsky, 1926 és 1935 között
Dr. Jan Vozelinek irányította, 1935-tıl a földbirtokreform lebonyolítása, és a hivatal is
átkerül a Földmővelésügyi Minisztérium hatáskörébe. Prágában, Plzenben, Mlade
Boleslavban, Hradic Kraloviban, Ceske Budojevicében, Brnoban, Olmützben, Pozsonyban,
Zvolenben, Kassán és Ungváron álltak fel a regionális hivatalok, ezen kívül kifejezetten a
kolonizációval foglalkozott a pozsonyi székhelyő Telepítési Hivatal.
1919. április 16-án fogadták el a törvényt, amely elrendelte a 150 ha-nál nagyobb
mezıgazdasági terület, vagy a 250 ha-nál nagyobb összterülető birtokok lefoglalását.
Podkarpatska Rusban is felállították a Földosztó Bizottságokat, Ungvár, Munkács, Técsı
és Beregszász központokkal.162 Ezt követıen 1920. szeptember 1-jén adták ki azt a
rendeletet, amelynek értelmében Podkarpatska Rus területén „minden haszonélvezı,
birtokos, társtulajdonos, állampolgárságra való tekintet nélkül, kilencven napon belül
161 Vö. SIMON ATTILA : i. m. 31. old. 162 BOTLIK JÓZSEF: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján I. kötet. Magyarok, ruszinok, csehek és ukránok, Nyíregyházi Fıiskola – Veszprémi Tanárképzı Fıiskola, Nyíregyháza, 2005. 177–244 old.
66
köteles bejelenteni 150 ha-nal vagy 260 kat. holdnál nagyob földterületét” A késedelmet
jelentıs büntetéssel torolták meg, 50 000 korona pénzbírság,163 vagy egy hónap elzárás járt
érte. 164 Érdemes megjegyezni, hogy mint a rendelet szövegébıl is látszik állampolgárságra
való tekintet nélkül volt kötelezı a szabályozás mindenkire, míg 1920-ban a csehszlovák
állampolgárságot még sokaknak nem sikerült megszerezniük, ami például kizáró ok
lehetett bizonyos tisztségek betöltésekor.
Ezzel a rendelettel kezdetét vette a földbirtokok lefoglalása, felmérése, szétosztása.
Amelybıl egy rendkívül hosszan elhúzódó folyamat lett és soha nem fejezıdhetett be.
1932-bıl származó adataink tanúsága szerint a földosztásra kijelölt területek mindössze
18,83 %-a került lefoglalás alá. Ezen a 238 908 ha területen, melybıl 45 379 ha volt a
földmővelésre alkalmas terület, kezdték meg a földosztást.165 (lásd.: 1. számú melléklet)
Tekintve, hogy ezt követıen a földreform folyamatában nem történt jelentıs változás, ezt
végleges adatnak tekinthetjük. Érdemes megfigyelni, hogy az Ilosvai, Munkácsi és
Beregszászi járások földterületein ment végbe a legnagyobb mértékben a földosztás, ennek
valószínőleg az volt az elsırendő oka, hogy ezeken a területeken mőködött a régió
legnagyobb birtoka a Schönborn-Buckheim uradalom, melynek késıbbi sorsa még sok
vitát kiváltott.
A földosztás, 1931-es állapota szerint 258 települést és egyes a hivatalos
csehszlovák statisztika szerint 107,166 az általunk talált levéltári dokumentumok szerint
legalább 121 földbirtokost érintett.167 Legjelentısebben a Schönborn-Buckheim uradalmat
(közel 130 idetartozó településen zajlott földosztás, a Beregszászi az Ilosvai és a Munkácsi
járásokban), a Teleki-latifundiumot (az Ilosvai járás keleti, az Ökörmezıi járás nyugati
részén), Virányi Sándor (az Ungvári járásban és a Técsıi járás déli részén) , Odeschalchi
Zoárd (Antalócz, Köblér, Tiszasalamon környéke az Ungvári járásban) , Nemes József (a
Beregszászi járás központi része), Braun Zsigmond( a Nagyszılısi és Beregszászi
járásokban), Atzél László (a Nagyszılısi járás keleti része) és a Lónyayak ( Beregszászi
163 Egy kat. hold földért 500 korona jóvátétel járt a tulajdonosnak, tehát 100 holdnyi föld ára lett volna a büntetés. 164 Kárpátaljai Területi Állami Levéltár (KTÁL) Fond 36. Op. 1. od.zb. 13. 1–2. lap 165 VOŽENÍLEK, JAN: Predbežné výsledky Československé pozemkové reformy. Země Slovenská a Podkarpatoruská. Praha, 1932, st. 510–511. 166 Statistické tabulky. Výměra zabrane půdy a počet jejích vlastníků. Pozemkova reforma Ročnik XVI. Čislo 3. v Praze v květnu 1935 str. 39. 167 KTÁL, Fond: 36., op. 1, od. zb. 527. 55–67.lap
67
járás nyugati része, a magyar–csehszlovák határ mentén) illetve az egyházi felekezetek
földjeit érintették.168
A földek zárolását követıen a helybeli lakosság jelentkezhetett a jegyzınél, vagy az
adott terület Földosztó Bizottságánál, és igényt nyújthatott be valamilyen mérető
földterületre. A KTÁL iratanyagában rengeteg ilyen igénylılappal találkozhatunk, ezekbıl
megtudhatjuk, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe az igényléseknél. Ezek az
igénylılapok egyoldalas cseh nyelvő nyomtatványok voltak, melyen ki kellette tölteni a
megfelelı rubrikákat. Érdekesség, hogy míg cseh nyelvőek voltak az igénylı által
megválaszolt kérdések, addig voltak esetek, amikor a kérelmezı a válaszokat anyanyelvén
(magyarul, ruszinul) írta fel. Figyelembe vették a foglalkozást, az életkort, családi
állapotot, a gyerekek és a munkaképes családtagok számát, a saját birtokolt földet, az
állatállományt, mennyi területet kér az igénylı, milyen tevékenység céljából kéri, illetve
rendelkezik-e valamilyen katonai érdemmel. 169 Láthatjuk tehát, hogy a hivatalos
igénylılapon nem kellett feltüntetni a nemzetiséget, pedig a leggyakoribb támadás azért
érte a földreformot, hogy nemzetiségi szempontokat is figyelembe vettek. Azonban
nyilvánvaló, hogy egyes esetekben az igénylılap kitöltésekor használt nyelvbıl
nyilvánvalóan kiderült a nemzetiség, másrészt arra is volt példa, hogy utólag jelölték a
hivatalokban az igénylılapon felírták ceruzával, hogy milyen nemzetiségő volt a
kérelmezı. A levéltári adatok tanúsága szerint azonban nagyon pontosan tartották nyilván
az igénylık nemzetiségét, és a földosztást követıen is feljegyezték a nemzetiségi
megoszlást.
A zár alá kerülı földterületek egy részét azonban az úgynevezett kolonizációs alap
rendelkezésére bocsátották, mely területeken 1923-tól a telepítések megtörténtek. Mielıtt
megpróbálnánk részleteiben tárgyalni a telepítéspolitika kárpátaljai vonatkozásait, érdekes
lehet figyelmet fordítanunk a kolonizáció fogalmára. Az értelmezı szótár szerint
betelepítést, gyarmatosítást jelent. Pont a gyarmatosítás értelmezése miatt inkább a
telepítés kifejezést alkalmazzák a vonatkozó szakirodalomban. A korszakban fıként a
politikai érdek határozta meg a fogalom értelmezését, ily módon a kárpátaljai magyar
ellenzékiség a csehszlovák „gyarmatosítás” eszközeként és kisebbségpolitikai
intézkedésként helyezték el retorikájukban. A hivatalos csehszlovák iratokban a következı
definíciót olvashatjuk: „A kolonizáció a jelenlegi szükségletek szerint a földbirtokok
kiutalását jelenti, önellátó, vagy kiegészítı gazdaságok létrehozását, a helyi és más
168 Uo. 55–67. lap 169 KTÁL, Fond 36. Op. 1, od. zb. 13. 23. lap
68
igénylık erkölcsi és gazdasági szükségszerőség alapján történı földhöz juttatását jelenti.” 170 Tehát alapvetıen gazdasági szerepet szántak retorikájukban az intézkedéssorozatnak,
mint az 1925-ös dokumentumból kiderül, egy évtizeddel korábban kiemelik a földosztás
egyéb jellegét is, miszerint a telepítések fontos feladata „…Podkarpatska Rus belsı
politikai és társadalmi konszolidációjának elısegítése”171
Az elsı Csehszlovák Köztársaság kárpátaljai telepítéspolitikájával kapcsolatban
nem csupán a kolonizáció fogalmának értelmezése vitatott. Az alapkutatások híján még a
telepítések alatt érintett települések száma is kérdéses. Botlik József az 1938-as nép-
földbirtok és állatösszeírásra hivatkozva 11 kolóniát nevez meg könyvében,172 Simon
Attila szintén 11 településrıl ír 173, míg a régió történelmét feldolgozó legújabb monográfia
15 településrıl beszél. Egy, a csehszlovákiai földreformot összegzı tanulmány szerint,
mely a Pozemkova reforma címő lap hasábjain jelent meg 15 kolonizáció által érintett
településrıl beszélhetünk.174 A KTÁL eddig áttekintett anyagai alapján 1923 és 1930
között tizenkét településen folytattak ún. csoportos betelepítést. Az elsı telepet 1923-ban a
Csap melletti birtokon Sztrázs néven hozták létre, ahová 21 telepescsalád érkezett. Ezt
követıen hozták létre a Bátyú melletti Szvoboda telepet, ahová 66 telepescsalád
költözhetett be. 1924-ben Gát környékén 13 család kapott földterületet, 1926-ban
Hunyaditanya vagy Hedzespusta néven létrejött kolónia 25 család új otthona lett,
ugyanebben az évben Sárosorosziba 5 családot telepítettek, szintén 1926-ban
Pusztakerepec településen 14175 család jutott termıföldhöz. 1927-ben jött létre Újbótrágy
kolónia 31 telepes családdal, majd 1927-ben Bótrágyba költöztettek 41 telepescsaládot.
1929-ben Beregdédába 3, míg 32 telepes család érkezett Beregsomba, 1930-ban Eszenybe
költöztettek 5 családot, majd a késıbbiekben további 16 családot telepítettek le.176 Egy
másik forrásunk pedig megnevezi, hogy 1930-ban Tiszaújhelyen alapítottak kolóniát (a
forrás szerint Novo Selo, Tiszaújlak mellett).177 Az ide telepített családok számát egyelıre
nem ismerjük. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a közigazgatásilag Szvoboda
településhez tartozó Nagybakos és Kisbakos településekrıl, mint külön telepekrıl
170 KTÁL, Fond 36. Op. 1. od. zb. 1796, 14. lap 171 KTÁL, Fond 36, Op. 1, od. zb. 527. 1–3. lap 172 Botlik József: Egestas Subcarpathica. Adalékok az Északkeleti-Felvidék és Kárpátalja XIX-XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000. 181. old. 173 Simon Attila: i.m. 166. old. 174 Stav kolonisace koncem r. 1934. Pozemková reforma, Ročni XVI. Čislo 3., v Praze v květnu 1935. 175 Forrásunk Pusztakerepec esetében 12 családot közöl, azonban a dossziéból hiányzik egy lap, föltételezhetı, hogy hiányzik a felsorolás folytatása, a szakirodalom ezen település esetében 14 családról tesz említést. 176 KTÁL, Fond: 36, op. 1, od. zb. 527. 43–54. lap, 67–75. lap 177 KTÁL, Fond: 36., op. 1, od. zb. 1796. 14. lap.
69
számolnak be egyes csehszlovák források illetve találtunk utalásokat arra nézve is, hogy
Bátyú településre is érkeztek telepesek.178 Nagybakos és Kisbakos esetében
föltételezhetıen nem beszélhetünk külön kolóniáról, a Szvoboda telep kiépítését tárgyaló
számos forrás alapján, itt egy telepes faluról kell beszélnünk. Sajnos egyelıre ezekre a
településekre vonatkozóan még nem bukkantunk rá a betelepítettek névsorára, azonban
annyi föltételezhetı, hogy nem csupán az általunk közölt településeken történt kolonizálás,
ráadásul a régióval foglalkozó szakirodalom, a jelen felsoroláson túl, megjelöli Újverbıcöt,
Újaklit, Oroszgejıcöt, Tasnádtanyát, mint a telepítések helyszínét. Az Földmővelésügyi
Minisztérium és az Ungvári Földreformhivatal dokumentumai értelmében az 1930-as évek
második felében további tervszerő betelepítésre került volna sor, melyet a ruszinság
földszükségleteinek kielégítése céljából és a „paraszti birtokok további kialakítása”
érdekében tartottak fontosnak.179 1933-ban született dokumentumban arról olvashatunk,
hogy Oroszvölgy, Verbıc, Nagydobrony, Szvoboda, Beregszász, Beregvégardó, Akli,
Eszeny, Bátyú, Szerednye, Bégány, Gecse, Papi földterületein került volna sor telepesek
javára történı földosztásokra.180 Egy 1936-ban kelt jelentés értelmében pedig
Pusztakerepec, Eszeny, Nagydobrony településeken kívül a Szernye-mocsár területén
folytathatnának telepítéseket, elsısorban Csikósgorondon és Nyárásgorondon, mely
földterületeket 1955-ig a Latorca részvénytársaság bérelte, a telepítésekre a bérleti
szerzıdés lejárta után kerülhetett volna sor.181
Bizonyos levétári források alapján azt mondhatjuk, hogy a kolonizációs tervekben
szereplı településeken valóban történtek telepítések, azonban ezek nem csoportosan, és
nem minden esetben államilag, hanem ún. magántelepítések formájában zajlottak. A
letelepítések szervezésének szempontjából a kolonizációt menetét két szakaszra tudjuk
elkülöníteni. Ezek közül az elsı az úgynevezett állami telepítések voltak182, a másik a
pedig a magánkolonizáció. Ezek mind idıben mind a telepítést végzı szerv tekintetében
különbséget mutatnak. Az eddigi forrásaink alapján elmondható, hogy Podkarpatska Rus
területén a csoportos telepítések 1923 és 1931 között végbementek, míg a
magánkolonizáció elsısorban a 30-as évek jellegzetessége volt. Míg a csoportos
kolonizációt állami hivatalok végezték,mint arra már fentebb utaltunk, addig a
magánkolonizációt, nem állami szervek közvetlen bevonásával, de az állami szervek
178 KTÁL Fond 36, op. 1. od. zb. 376 . 7-29. lap 179 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 14. lap. 180 KTÁL, Fond: 36, op. 1, od. zb. 527. 43–54. lap, 67–75. lap 181 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 23. lap. 182 Vö. Simon Attila i.m.
70
felügyelete mellett hajtották végre. Egy 1936-os forrás, ilyen, magánkolonizáció által
érintett települések közé sorolja Aklit, Fancsikát, Verbıcöt, Tiszaújhelyet, Beregszászt,
Ardót. 183 A szakirodalommal összevetve feltételezhetjük, hogy az Akli környezetében
folytatott telepítések során jött létre Újakli település. Ardó alatt a korszak statisztikai
kiadványai értelmében Beregvégardót értették184, mely földterületein Tasnádtanyát hozták
létre. Verbıc mellett végzett telepítések pedig a késıbbi Újverbıc, napjainkban Puskina
település létrehozását jelentették.185
A kárpátaljai telepítések kapcsán felmerül több olyan kérdés, melyekre a jelenlegi
vonatkozó szakirodalomból nem kaphatunk választ. Ezek közül fontos foglalkoznunk
azzal, hogy honnan, és milyen nemzetiségő telepesek érkeztek Podkarpatska Rus síkvidéki
területeire, illetıleg milyen létszámban. Egyelıre nem bukkantunk olyan forrásra, amely
közölné a betelepítettek pontos számát, a családok esetében a férj család és utónevét és a
feleség utónevét jelölték meg csupán186 Az iratokból azonban kiderül, hogy 1923 és 1930
között tehát legalább 263 családot telepítettek magyarlakta területekre, akiknek nemcsak a
pontos számuk, de az etnikai megoszlásuk is kérdéses. A köznyelv a telepesek által lakott
területeket „cseh kolóniáknak” nevezte, azonban joggal feltételezhetı, hogy a valóság ettıl
lényegesen árnyaltabb képet mutatott. A kolonisták nemzetiségi megoszlása vizsgálatakor
célszerő különbséget tennünk a csoportos és a magántelepítések között. Egy 1922
áprilisában kelt rendelet értelmében a hivatali helyek legalább 50 %-át légionáriusok187
számára kell fenntartani.188 Ebbıl arra következtethetünk, hogy az elsı kolóniák lakossága
elsısorban cseh illetve szlovák volt. Ilyen tipikusan Sztrázs, Szvoboda, Bátyú Gát. Ezek
közül Szvoboda a legnagyobb légionárius kolónia volt a Csehszlovák Köztársaság
területén189, több forrásunk is közli a kolónia lakosságának nemzetiségi összetételét, mely
az 1931-es népszámlálási adatok tükrében a következıképp alakult: a 909 fıs
összlakosságból 450 cseh, 7 szlovák, 184 ruszin, 281 magyar, 1 lengyel.190 Jelentıs
forráscsoport tanúsága szerint azonban nem elsısorban cseh illetve szlovák nemzetiségőek
183 KTÁL Fond 36., op. 1. od. zb. 1796. 23. lap. 184 Statistický lexikon obcí v Podkarpatsé Rusi vydán Ministerstvem Vnitra a Státitním Úřadem Statistickým na základě výsledků sčítání lidu z 15. února 1921, v Praze 1928 185 Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra. Szerk.: Fedinec Csilla, Vehes Mikola – Budapest: Argumentum, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010, 65. old. 186 KTÁL Fond: 36, Opisz: 1. Od.zb.: 527 1-3. lap. 187 Az Osztrák-Magyar Monarchia orosz hadifogságba került cseh illetve szlovák nemzetiségő katonái, akik cseh illetıleg csehszlovák légiókat hoztak létre 1916 és 1917 folyamán, melyek az orosz polgárháborúban is részt vettek, a független Csehszlovák Állam létrehozásához szükséges katonai erıt biztosították. 188 KTÁL, Fond 36, op. 1. od. zb. 215. 12. lap. 189 Simon Attila: i.m. 278. old. 190 Deset roků kolonisačni práce legionařů na podkarp. Josef Kápar, in Legionařsky, 69. szám, 1 oldal, 1933. augusztus 31. vö. Simon Attila i.m. 99. old. és Kárpátalja 1919-2009, im. 65. old.
71
voltak a betelepített földmővelık, hanem a prágai kormányzat politikájában fontos szerepet
szántak a ruszin telepítéseknek. Egy 1925-ben a Prágai Állami Földhivatal által kiadott
rendeletben találkozhatunk néhány erre vonatkozó érdekes momentummal. A forrás
egyrészt beszámolt a telepítések addigi helyzetérıl, továbbá felhívta a Földosztó
Bizottságok figyelmét arra, hogy milyen magas a ruszin nemzetiségő földigénylık száma.
A következıképpen rendelkeznek ezzel kapcsolatban: „A kolonizáltak fele cseh és azonos
részben kiválasztott, megfelelı ruszinság legyen…” továbbá „ Ösztönözni fogjuk a
ruszinságot, hogy észrevegyék ezt a cseh kérést…” és ugyanitt megmagyarázzák a
rendelkezés okát is: „A ruszinok elégedetlensége megnehezíti a cseh hatalom
irányításának felállítását, különösen a kolonizálni kívánt területeken”.191 Ezt követıen ezt
az elvet követték is, ugyanis egy 1933-as jelentés beszámolt arról, hogy a betelepítettek
55% ruszin, míg 45%-uk csehszlovák192 nemzetiségő.193 A magán-kolonizációval
kapcsolatos források pedig csak ruszin nemzetiségő betelepülıkrıl beszélnek. Az Ungvári
Földhivatal 1936. október 17-én kelt dokumentuma, mely a kolonizáció további
lehetıségeirıl számol be, részletesen ír a ruszin lakta hegyvidék nehéz gazdasági
körülményeirıl, mely következménye vagy az elvándorlás, vagy pedig az alföldi
területeken történı letelepedés. Beszámol arról, hogy 1935. október 1-ig 1245 kérelem
érkezett be hozzájuk elsısorban a volóci, perecsenyi, técsıi és huszti járásokból,
földigénylés ügyében, ezen kívül a magánkolonizáció során 1935-ig Akli, Fancsika,
Verbıc, Tiszaújhely, Beregszász és Ardó térségében 1300 kataszteri hold föld kiosztása
történt meg ruszin telepesek számára. 194
Az Állami Földhivatal ungvári kerületi irodájának 1934. december 31-ei keltezéssel
ellátott jelentése 29 podkarpatska rusi, többségében magyarlakta településén195 1925 és
1931 végzett földosztás nemzetiségi vonatkozásairól számol be, mely értelmében a földet
kapottak közül 5 cseh család, 579 magyar család, 537 ruszin család és 18 zsidó család
jutott földhöz. Ezeknek az adatoknak elsısorban a korszak magyar ellenzékiségének heves
tiltakozása mond ellent, ugyanis folyamatosan arra apelláltak, hogy a magyar
nemzetiségőeket hátrányosan érinti a földosztás.
191 KTÁL, Fond 36, op. 1, oOd.zb. 527. 1–3. lap 192 Valamennyi népszámlálási összesítıben, illetve hivatalos iratokban is a „csehszlovák” nemzetnévvel találkozunk, mely a cseh és a szlovák nép egyenlıségét és összetartozását volt hivatott jelképezni, a valóságban azonban sem az egyenlıség nem érvényesült, sem az egység nem valósult meg. 193 KTÁL, Fond 36, op. 1, od. zb. 1129. 2–9. lap. 194 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 23. old. 195
72
Megvizsgálva a forrásaink által említett települések nemzetiségszám változásait
1921 és 1931 között, melyeken csoportos vagy magán kolonizáció ment végbe, arra az
eredményre juthatunk, hogy 18 település esetében közel 1500 fıvel növekedett a ruszinság
száma és
Akárcsak a telepesek nemzetiségi hovatartozására vonatkozóan, úgy telepek
kiépítésével kapcsolatosan is kevé az információnk, azt feltételezhetjük, hogy a földosztás
által érintett településekhez tartozó különálló tanyákon kezdték meg az építkezéseket. A
létrehozott település méretétıl függıen az vagy részét képezte közigazgatásilag egy addig
is létezı falunak (Gát, Sárosoroszi) vagy külön közigazgatási egységként jelent meg
(Szvoboda) Eddig fellelt forrásaink Sztrázs, Szvoboda és Gát esetében nem közlik a kiutalt
területek nagyságát. A többi település esetében elmondható, hogy településenként jelentıs
eltérések is megfigyelhetıek voltak a kiosztott földterületek méretét tekintve.
Hunyaditanyán 16,2 kat. hold, Sárosorosziban 52,2 kat. hold, Pusztakerepecen 14 kat.
hold, Újbótrágyon 29 kat. hold, Bótrágyon 41 kat. hold, Beregdédában 16,9 kat. hold,
Beregsomban 27,7 kat. hold Eszenyben 42,4 kat. hold jutott átlagosan egy családnak.196 A
hivatalos csehszlovák közlemények 14,9 ha-ban nevezik meg a Podkarpatska Rusban
átlagosan egy kolonistára jutó földterület méretét.197 Az építkezéseket a csehszlovák állam
támogatta, elsısorban építkezési kölcsönökkel, ugyanis nemcsak földterülethez kívánták
juttatni a telepeseket, de egzisztenciájukat is meg kívánták alapozni.198 Az Állami
Földreformhivatal dokumentumaiból kiderül, hogy egy szabvány telepes ház felépítésének
értéke 52 000 csehszlovák korona volt A ház állt egy konyhából, egy szobából, egy
elıszobából és egy kamrából, összterülete 41 m2 volt.199 Elsısorban az 1930-as évek elsı
felébıl szaporodik meg azon források száma, melyek a kolóniák gazdálkodásával,
fejlesztésével foglalkoztak. Ez azzal magyarázható, hogy a világgazdasági válság
jelentısen érintette a telepeket is, mely nehézségekre próbáltak megoldást találni. A
telepesfalvak fejlesztési tervei három fı problémakört érintenek: a mezıgazdasági
fejlesztést, az ipari fejlesztést és a kulturális fejlesztést.
A mezıgazdasági fejlesztés tekintetében a talajjavító és lecsapoló munkálatok
kaphattak kiemelt finanszírozást Csehszlovák Állam. Egy1932-es jelentésbıl, melyet az
Állami Földhivatal számára készítettek Ungváron, kiderül, hogy elsısorban az árpa, rozs,
196 Uo. 43–54. lap, 67–75. lap 197 Stav kolonisace koncem r. 1934. Pozemková reforma, i.m. 198 Uo. 1–3. lap 199 Fond 36. Op. 1. od.zb. 527. 141. lap.
73
búza, kukorica, dohány és cukorrépa termesztését támogatta a szaktárca a kolóniákon. 200
Ezt a mezıgazdasági termesztéstaz 1920-as évek végén elsısorban a talajjavító
munkálatok és a megfelelı mennyiségő vetımag hiánya nehezítette. Elıirányoztak a
kolóniákon jelentıs mértékő gyümölcsfa-telepítéseket is, 3000 gyümölcsfa telepítését
helyezték kilátásba 1933 januárjában Beregsom, Sztrázs, Pusztakerepec, Sárosoroszi,
Tiszaújhely, Hunyaditanya és Eszeny falvakban.201 Ezen kívül az állattenyésztés
fellendítése érdekében a takarmánynövények vetésterületének növelését is finanszírozni
kívánta az illetékes hatóság.202
Ami az ipart illeti elsısorban kézmőipari és mezıgazdasági termékeket feldolgozó
komplexumok létrehozását támogatták a kolóniákon. Úgy a mezıgazdaság, mint az ipari
létesítmények esetében javasolt a földmővelésügyi tárca a szövetkezetek létrehozását és
mőködtetését.203 Forrásaink tanúsága szerint a kolóniákon szeszfızı és dohányfeldolgozó
üzemet hoztak létre, ezeken kívül a tejfeldolgozó üzemek létrehozását preferálták.204
Ahhoz, hogy az elıirányozott gazdasági fejlesztések anyagilag hasznosulni
tudjanak az államigazgatás biztosítani kívánta a kolóniák bekapcsolását Podkarpatska Rus
kereskedelmi vérkeringésébe. Ennek következtében jelentıs összegeket fordítottak az
általában nehezen megközelíthetı, elzárt telepek fıúthálózatba való bekapcsolására. Ily
módon próbáltak infrastrukturális fejlesztésekkel összeköttetést teremteni Sztrázs kolónia
és a Chlumec - Sajószentkirály - Csap fıútvonal között, Hunyaditanya és a Macsolából
Gecsébe tartó útvonal között. Szvoboda és Bótrágy mentén egy új fıútvonalat kívántak
építeni, melybe Beregsom és Újbótrágy is bekapcsolódhatott.205
A források tanúsága szerint külön figyelmet szenteltek a telepesfalvak kulturális
fejlesztésére, iskolák, sıt ipari és mezıgazdasági szakközépiskolák létesítésére206
Találhatunk arra vonatkozó említéseket is, hogy vándorkönyvtárakat is mőködtettek,
kifejezetten a kolóniák szükségleteit kielégítendı, elsısorban mezıgazdasági témájú
könyvekkel felszerelve.207 A viszonylag széles spektrumú fejlesztési tervek azonban
nem minden esetben hozták meg a várt sikert. Néhány titkos jelentése, illetve egy-egy
kolónia szövetkezetétıl az Állami Földhivatalhoz érkezett panaszlevelekbıl arra lehet
következtetni, hogy a világgazdasági válságon kívül egyéb problémákkal is küzdöttek a 200 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 527. 76-77. lap. 201 U.o. 77. lap. 202 U.o. 203 U.o. 75-76. lap. 204 U.o. 205 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 527. 100.lap 206 U.o.. 1-3. lap. 207 U.o.85.lap.
74
telepesek, illetve az ı egzisztenciájukat megalapozni kívánó hivatalok. 1933 áprilisában
készült jelentés szerint, melyet az Ungvári Földreformhivatal készített a kolóniák
gazdasági helyzetérıl egy prágai rendelkezésre reagálva, mely kérte a kolóniák anyagi
lehetıségeinek felmérését, kiderül, hogy bár a földosztás folyamán a
kedvezményezetteknek nyilatkozni kellett vagyoni helyzetükrıl, illetve arról, hogy milyen
mértékig tudnak befektetni a kapott földterületbe, azonban a valóságban ezzel a vagyoni
fedezettel az ide érkezı telepesek nem rendelkeztek. Ez jelentıs kiesést jelentett a
finanszírozó hatóságnak, illetve megnehezítette a telepesek számára az építkezési hitelek
visszafizetését.208 A hitel-visszafizetések problémáját igazolja az a levél is, melyet egy
telepes, bizonyos Arnošt Hosa, mint a bótrágyi kolónia gazdasági szövetkezetének
képviselıje írt 1930-ban. Ebben nehezményezi, egy átlagos telepes 30–50 ezer korona
adósággal volt terhelve az építkezési kölcsön fejében, és 15–20 ezer korona egyéb
adóssága is volt.209 A gazdasági válság idején ezekbıl a kölcsönökbıl elengedtek,
kedvezıbb kamatokat számítottak fel. 210Bár a földosztás során mindig hangsúlyozta a
prágai vezetés azt az elvet mely szerint telepítések során elınyt élveznek azok, akik
rendelkeznek bizonyos mezıgazdasági tapasztalattal, az földhöz juttatottak által kitöltött
kérdıívekbıl azt láthatjuk, hogy a korábban földmőveléssel foglalkozó telepesek aránya
nem volt magas.211 Különösen igaz ez a hegyvidéki területekrıl érkezı ruszin telepesekkel,
akik esetében elıfordult, hogy el is hagyták rövid idın belül a kiosztott földbirtokot.212
Amikor ilyen esemény történt, arra mindig érzékenyen reagált a közvélemény, különösen a
magyar ellenzék.
A téma körvonalazásának szempontjából fontos megnézni, hogyan reagált a
közvélemény a telepítésekre, és fıként magyar közvélemény, hisz elsısorban magyarlakta
területeket érintettek az intézkedések. Nagyon élesen bírálta a telepítések folyamatát az
ellenzéki magyar sajtó. A Határszéli Újságban 1927-ben így olvashatunk a telepítésekrıl: „
a kultúránkra és nemzeti egyenlıségünk meggyöngítésére irányuló tendencia egyre
erısödik…. az iskolatörvény, a telepítéstörvény, az agrártörvény, az adótörvény minden
finesze, ami benne van a törvénykönyvben ezt a célt szolgálja”213 Ugyanitt olvashatjuk az
következı, ironikus megjegyzést: „természetesen nem a történelmi országuk földjét adják
208 U.o. 82. lap. 209 KTÁL, Fond 36, op. 1., od. zb. 1129. 2–9. lap. 210 Fond 36, opisz 1, od. zb. 527. 75. lap. 211 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 162. 6-47. lap. 212 Újabb adatok az alsókerepeci földosztás történetéhez. Ruszinszkói Magyar Gazda 1928. január 8. 2. évf. 2. szám. 3. old. 213 SZÜLLİ GÉZA: Helyzetünk nem jobb, de rosszabb, Határszéli újság 1927. január 9. 2. old.
75
nekik. Az nem arra való. Itt van Szlovenszkó és Ruszinszkó. Az Isten is arra teremtette ezt a
földet, hogy cseh telepesek boldog hazája legyen… „214. A Kárpáti Híradó szintén ezt az
irányvonalat képviseli, Kékedy Gábor 1927-ben így írt a földreformról: „..földek, állami
állások idegen kézbe adása csak azt célozza, hogy a gazdaságilag lehetetlenné tett
ıslakosság pusztuljon el, vagy vándoroljon el”215
Azonban pozitív észrevételek is érkeztek a kolonizációval kapcsolatban, a Keleti
Újság 1926októberében (ide nem kell az évszám után pont, mert birtokos eset) megjelent
számában Kovács Béla cikkében szerepel, hogy a „falvakra a cseh–magyar barátság, a
szerelem és a koccintás jellemzı.”216
Nagyon szemléletesen foglalta össze Korláth Endre képviselı 1930-ban a
csehszlovák szenátusban elhangzott beszéde a telepítésekrıl és a földreformról alkotott
magyar véleményt: „A Schönborn uradalmat nagyszerő taktikával sikerült a Živnobankkal
társult svájci érdekeltség kezére juttatni és így 35–90 évig várhatunk (m?)rég, amíg itt
földreformról tárgyalhatunk. Ezzel a taktikával Gát, Jánosi, Ardó, Beregszász, Kígyós,
Nagybeteg, Beregujfalu, Dercen, Fornos magyar községek továbbá, Alsó- és Felsıremete
Bárdháza, Míkarja orosz községek estek el jogos földreform ígényeiktıl. A máltai
lovagrendnek adták a Telekék dolhai 60. 000 holdas erdejét. Ez a Ruszinszkói földreform
másodig nagy áldása. A harmadik áldás azt a 16 maradékbirtokost érte, akik közül 14
cseh, 1 ukrán és 1 nagyorosz nemzetiségő.
A negyedik áldás ama telepesek fejére szálljon, akiket a földreform jóvoltából a történelmi
országokból telepítettek hozzánk nyilván azért, mert sem a ruszin, sem a magyar nem akart
földet és szívesebben megy Belgiumba, Kanadába, Argentínába. A magyarság, feltéve,
hogy a község elégszámu agrárpárti igazolványt fogyaszt – csinálhat legelıbérlı družstvo
és ha még jut valahol egy kis darab föld, úgy arra kihajthatja a marháját, de ismétlem,
csak agrárpárti igazolvánnyal. Arról egyáltalán beszélni sem lehet, hogy a földreform a
magyarság számára, a legcsekélyebb elınyt, kedvezményt hozta volna meg, sıt
helyzetünket csak megnehezítette.”217 A fent idézett szövegek jól mutatják, hogy a
magyarság az etnikai terület megbontását, és a nemzet pozícióinak gyengítését látta a
telepítésekben, illetve nehezményezték a magyar földigénylık számára történt juttatások
kis mértékét. Nyilvánvalóan jelen volt a Prágához hő politikai képviselet is, amely a
214 Negyven cseh családot akarnak betelepíteni Romániábó, Határszéli újság 1927. május 8. 2. old. 215 KÉKEDY GÁBOR: A Verchovina nyomora, Kárpáti Híradó, 1927. június 22. 216 EGRY FERENC: Cseh–magyar barátság falun, Ruszinszkói Magyar Gazda 1926. október 24. 217 www.psp.cz/eknih/1930ns/ps/stenpt/index.htm/ – Korláth Endre felszólalása a Csehszlovák Szenátusban , letöltve: 2010. 11. 27.
76
Köztársaság vezetésének szócsöveként a telepítések mezıgazdasági mővelés
szempontjából hasznos oldalát hangsúlyozták.
Fontos utalások találhatók magyar földmővelık és a közéjük érkezett telepesek
viszonyára a korabeli Kárpátalját rendkívül szemléletesen bemutató szociográfiában,
melyet Balogh Edgár „sarlós”218 társaival készített. „A Retek géppel dolgoztat mindent, és
napszámosokat a hegyekbıl hoz” – panaszkodik a számára kimondhatatlan nevő cseh
birtokosra az izsnyétei földmővelı.219 Ezzel a magyar parasztember korabeli nyomorúságát
kifejezı mondattal érdemes egy nagydobronyi asszony által mondottakat szembeállítani:
„Összetörött a kerekünk múltkor, és a legionista meglátta. Adott kölcsönbe egyet, és
eldicsekedett, hogy magyar leányt vett el Bátyúból. Hát nem tehetnek ık sem róla, hogy
közénk kerültek.”220 A fenti két idézet jól jellemzi azokat az ellentétektıl feszülı
hangulatot, mely a magyar közösségbe érkezı telepeseket körülvették. Egyesek saját
megélhetésük veszélyét látták a kolóniákban, mások belátták, hogy nagypolitika esetleges
szándékaiért nem az átlagember a felelıs, esetleg nem tudatos eszköze annak.
A fentiek ismeretében érdemes tehát megvizsgálni, hogy milyen szerepet foglaltak
el a telepítések Prága vidékünkkel szemben folytatott politikájában. A 1919. szeptember
10-én elfogadott saint-germain-en-laye-i békeszerzıdés értelmében a terület széleskörő
autonómiával felruházva kellett volna, hogy csatlakozzon az új államalakulathoz, ezt az
Antant-hatalmak és a csehszlovák vezetés által kiadott Generalny Statutum, majd az 1920
februárjában kiadott Csehszlovák Alkotmány is megerısítette.221 Azonban az
önrendelkezés megvalósítását folyamatosan késleltették, hivatkozva általában arra, hogy a
területünk lakossága még nem érett meg politikailag az autonóm irányításra. Az
autonómiához való hozzáállása a prágai vezetésnek, beleillett abba a politikába, amit a
Köztársaság egyéb területein is folytatott, és ami az ország integritásának megırzésére
törekedett. Maga ez a törekvés abból eredeztethetı, hogy Csehszlovákia egyfajta
mozaikállamként, eltérı etnikai szerkezető és különbözı történeti fejlıdésen átment, a
kialakult gazdasági térszerkezetet tekintve egymáshoz nem illeszkedı részekbıl állt. Ez
nagyban megnehezítette egy cseh dominanciájú, erıs központi irányítással rendelkezı
állam felépítését, amit egy nem Prágához hő autonóm irányítás valamely területén a
Köztársaságnak csak még tovább bonyolított volna. Ezért a Köztársaság területeinek
218 mi az a sarló 219 Balogh Edgár: Tíz nap Szegényországban, Budapest, Neumann Kht. 2003 220 U.o. 221 FEDINEC CSILLA : A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium-Aurum Kiadó, Galánta–Dunaszerdahely 2002. 14–15. old.
77
egyfajta konszolidációja volt az elsıdleges feladat. Ebben a folyamatban nagyszerő
példaként szolgáltak az Osztrák–Magyar Monarchia ilyen jellegő korábbi törekvései,
amely államban pont a cseh területekhez viszonyultak ilyen módon. Ez a konszolidációs
politika lehetett több csehszlovák intézkedés motívuma, így a csehszlovák hivatalnoki
réteg széleskörő alkalmazásáé magyar és ruszin lakta területeken, egyes nyelvpolitikai
intézkedéseké, oly gyakran végrehajtott változtatásoké a közigazgatási berendezkedésben,
és ebben a sorban el tudjuk helyezni a kolonizációt is. Ezt bizonyítja a már idézett 1925-ös
rendelete az Állami Földhivatalnak, melyben két elvet neveztek meg, amely szellemében a
földosztást és a telepítéseket folytatni kellett. Az egyik a földmővelés fejlesztésének
elısegítése, a másik pedig „…Podkarpatska Rus belsı politikai és társadalmi
konszolidációjának elısegítése”volt.222 Nem véletlen az sem, hogy oly nagy mőgonddal
válogatták a telepeseket „erkölcsi és gazdasági szükségszerőség szempontjából”.223 A
prágai vezetés továbbá elıirányozta, hogy növeljék a ruszin nemzetiségőek arányát a
betelepítettek sorában, ebbıl arra következtethetünk, hogy míg a földbirtokreformmal
gyengítették a ruszinszkói magyar vagy magyarul beszélı (magyarul beszélı, de nem
magyar nemzetiségő alatt a zsidó nemzethez tartozókat értették) birtokos réteget, akik a
társadalmi és politikai elitet képezték, addig a telepítésekkel egy erıs szláv középparaszti
réteget kívántak kialakítani. Továbbá feltételezhetı a törekvések egy olyan iránya is, amely
során a ruszinságot mint helyi, Prágához hő szláv népcsoportot a meggyengített politikai
elit szerepének átvételére kívánták „kinevelni”. A fenti gondolatmenetet támasztja alá
Robert T. Smallbones pozsonyi brit nagykövet, élesszemő megfigyelése is, aki 1922-ben és
1923-ban Podkarpatska Rusba látogatva a csehszlovák vezetés helyi politikájára nézve a
következı észrevételeket tette: „ A csehek kihasználva felsıbbségüket, megpróbálják
„befuttatni” a szláv kisebbséget, tanulva ezt a Birodalom bürokratikus rendszerébıl,
amelyben ezt a szerepet ık töltötték be, megfosztva attól az elınytıl, hogy szabadságukat
kivívhatnák”224. Szláv kisebbségek alatt gondolhatott itt a diplomata a szlovákokra és a
ruszinokra, a birodalom alatt föltételezhetı(en)leg a Monarchiát értette. Egybevág ezzel a
gondolatmenetével egy 1923-ban írt jelentése, melyben így ír: „A csehek azt szeretnék,
hogy a Köztársaság homogén nemzetállam legyen , egy kevés, nem jelentıs kisebbséggel,
mely szétszóródik a történelem és a földrajzi környezet erıi következtében, és mivel a
222 KTÁL, Fond 36, Op. 1, od. zb. 527. 1–3. lap 223 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. x. lap 224 British Documents on Foreign Affairs: Reports and Papers from the Foreign Office Confidential Print. General editors Kenneth Bourne and D. Cameron Watt. Part II. From the First to the Second World War. Series F. Europe, 1919–1939. Editor Christopher Seton-Watson. Volume 1. Central Europe, 1919–1922, University Publications of America, 1990 pg. 380.
78
tények nem egyeznek ezzel a fikcióval, ık feltalálták a „csehszlovák” kifejezést.”225
Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a csehszlovák pusztán gazdaságfejlesztési eszközként
tekintett a telepítések intézkedéssorozatára, abban az esetben el kell mondanunk, hogy nem
vettek figyelembe egy nagyon fontos tényezıt Podkarpatska Rus-ra vonatkozóan, melyet
leír egy népszövetségi diplomata a spanyol Pabló de Azcárte, aki 1923 júniusában
látogatott régiónkba és szögezte le: „nem hiszem, hogy földrajzi vagy népességi
szempontból egységes egészként beszélhetnünk Kárpát-Oroszországról. Földrajzi
tekintetben legalább két teljesen különbözı régióról beszélhetünk: az északi hegyidéi
zónáról és a déli alföldi övezetrıl.” 226 A különbség amelyet Azcárte megjegyez a régió
lakosságának összemosása esetében a telepítések mezıgazdasági szempontból semmiképp
nem érhették el a várt sikert. Joggal feltételezhetı, hogy a csehszlovák vezetés jobban
ismerte ennél (ettıl) a területet, s az intézkedések csupán gazdasági volta jogosan kétségbe
vonható.
Összességében elmondható, telepítések tehát nem csupán gazdasági vagy
kisebbségpolitikai célokkal bírtak, hanem egy olyan egységes politikai irányvonalnak volt
a része, amely a Csehszlovák Köztársaságot kívánta egységessé kovácsolni, illetve
egységét megırizni. A telepítések ebben a folyamatban betöltött szerepét, illetve pontos
lefolyását és eredményeit remélhetıleg a további kutatások segítségével tisztázni tudjuk
majd.
225 British Documents on Foreign Affairs: Volume 2. Central Europe, January 1923–June 1930. pg. 67.
79
A Csehszlovák Állam nyelvpolitikai törekvései (1919–1939)
„Tekintettel arra, hogy Csehországnak, Morvaországnak és Szilézia egy részének népei,
úgyszintén Szlovákia népe saját akaratukból elhatározták, hogy Csehszlovák Köztársaság
név alatt egy egységes, szuverén és független állam létesítése céljából állandó
szövetségben egymással egyesülnek és ezt az egyesülést végre is hajtották, figyelemmel
arra, hogy a Kárpátoktól délre lakó rutén nép ehhez a szövetséghez csatlakozott (…) a
Szövetséges és Társult Fıhatalmak a Csehszlovák Köztársaságot szuverén és független
államként elismerik” – szerepel az 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben
aláírt békeszerzıdésben. Ez és az elsı világháborút lezáró többi intézkedés nagymértékben
átformálta Európa addigi politikai térképét, és ezek alól területünk sem volt kivétel. A fent
említett szerzıdés tartalmazta Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék jelentıs
részének a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását Podkarpatszka Rusz néven. Ezzel a
momentummal egy két évtizeden át tartó korszak indult el Kárpátalja történelmében.
Az elsı világháborút követı határváltozások Kelet-Közép-Európa politika-földrajzi
arculatát jelentısen megváltoztatták. A nagyhatalmi érdekek érvényesítése révén új
államok jöttek létre, amelyek határai nem estek egybe a térség etnikai és nyelvi határaival.
Tomas Masaryk köztársasági elnökkel a Ruszinok Amerikai Néptanácsa már korábban
kötött egy szerzıdést, melynek értelmében a Csehszlovák Köztársaság autonómiát biztosít
a kárpátaljai ruszinoknak az újonnan alakuló állam keretein belül. A nagyhatalmak sem
ellenezték ezt, ugyanis így Csehszlovákia és Románia között létrejött a vasúti
összeköttetés, tehát majdnem tökéletes kisantant-győrő227 jött létre a Magyar Királyság
körül. Podkarpatszka Rusz népe tehát nem dönthetett saját sorsáról, így a következı két
évtizedben a nagyhatalmak politikai játszmájának következményeivel kellett
megküzdeniük.
Podkarpatszka Rusz, a Csehszlovák Köztársaság többi területéhez hasonlóan,
többnemzetiségő volt. A közigazgatási egységként létrehozott négy zsupa (Ungvári,
Munkácsi, Beregszászi, Máramarosi) nemzetiségi viszonyait az 1921-es és 1930-as
népszámlálások adataiból készített táblázat mutatja be:
227 Elıször Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kötött szövetséget az Osztrák-Magyar Monarchia újraalakulása ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is. Ezt a három szövetségest elıször egy magyar újságíró nevezte gúnyosan apró antantnak, amit azonban az érintettek felvállaltak: innen ered a kisantant elnevezés. Francia támogatást élveztek, ugyanis a nagyhatalmi politika képviselıivé váltak a térségben.
80
Nemzetiségi viszonyok Podkarpatszka Ruszban az 1921 februári és az 1930 decemberi
népszámlálás alapján
Létszám (fı) Nemzetiség
1921-ben 1930-ban
Ruszin (nagyorosz, ukrán,
kárpátorosz)
372884 446916
Magyar 102144 109472
Zsidó 80059 91255
Cseh és szlovák 19737 33961
Német 10460 13249
Egyéb 21284 30504
Összlakosság 606568 725357
A fenti adatok is tükrözik a terület nemzetiségi sokszínőségét, ami egyúttal nyelvi
változatosságot is jelentett. A terület lakosságának az igényét anyanyelvének használatára
nem hagyhatták figyelmen kívül az elsı világháborút lezáró rendezések során sem. A
Csehszlovákia kötelékében eltöltött évtizedek alatt a nyelvpolitikával kapcsolatos ügyekre
mindig érzékenyen reagált a közhangulat.
A szabad nyelvhasználat biztosítása elválaszthatatlanul fonódott össze a
nemzetiségek jogainak védelmével, így egy olyan soknemzetiségő ország, mint az Osztrák-
Magyar Monarchia felosztásánál a kérdés fontos szerepet játszott. Már a Párizs környéki
békékben, az új államok státuszának szabályozásával együtt, igyekeztek biztosítani a
nemzetiségeknek a saját nyelvük akadálytalan használatát. Ezt volt hivatott rendezni a
versailles-i békeszerzıdésnek több, Csehszlovákiára vonatkozó cikkelye, így a 86-os is,
amelyben „a Cseh-Szlovák Állam elfogadja azokat a rendelkezéseket (…), amelyeket e
Hatalmak228 a Cseh-Szlovák Államban a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségek érdekeinek
megvédelmezése céljából szükségesnek tartanak.” Ezeket a rendelkezéseket fogalmazták
meg részletesebben a 1919. szeptember 10-én aláírt Saint-Germain-en-Laye-i kisebbségi
szerzıdésben, amely a Csehszlovák állam létrejöttét is szabályozta. A Párizs környéki
békék abból a szempontból is érdekesek voltak, hogy az olyan ügyeket, mint a kisebbségek
jogai (beleértve az anyanyelv használatához való jogot), az elsı világháborúig minden 228 Szövetséges és Társult Fıhatalmak: Amerikai Egyesült Államok, Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán.
81
állam a saját határain belül kezelte, a háború befejeztével viszont nemzetközileg
szabályozták a nemzetiségek jogait.
A szerzıdés több cikkelye szavatolja a csehszlovák állampolgárságú, valamely
kisebbséghez tartozó személy szabad nyelvhasználatát és az államalkotó nemzettel a
törvény elıtt való teljes egyenlıségét. Az anyanyelv szabad használatát a szerzıdés a
magán és üzleti életben, a sajtóban, továbbá a vallásgyakorlás terén is garantálta. Ezek
mellett a hivatali eljárásokra vonatkozólag is tartalmazott a dokumentum elıírásokat,
melyek szerint az államnyelvtıl függetlenül megfelelı könnyítéseket kellett hozni a
kisebbségek számára.
Külön cikkely foglalkozott a nemzetek nyelveinek oktatásban való érvényesítésével.
Biztosították a jogokat a nemzetiségeknek, hogy saját anyagi erıbıl bármilyen szintő
oktatási intézményt létesítsenek és tartsanak fenn, amely az adott kisebbség nyelvén
mőködhetett. Az ország azon részein pedig, ahol nagyobb számban életek valamely
kisebbség képviselıi, a Csehszlovák Állam volt köteles elısegíteni az anyanyelven való
tanulást. Mindezek mellett a szerzıdés azt is tartalmazta, hogy a csehszlovák kormánynak
joga van kötelezni a cseh nyelv tanulását az egész köztársaság területén.
A fenti garanciákon túl a Saint-Germain-i békeszerzıdésben külön hangsúlyt
helyeztek Kárpátaljára, amelynek autonóm státuszt ígértek külön tartományi győléssel. Ez
az autonómia lett volna hivatott a helyi közigazgatás, oktatás és vallás mellett a
nyelvhasználat rendjét is szabályozni.
A nagyhatalmak oldaláról egy másik dokumentum is szabályozta területünk helyzetét
Csehszlovákián belül. Edmond Hennoque francia tábornok, az Antant megbízottja elıbb a
Felvidék elfoglalását irányította, késıbb Podkarpatszka Rusz katonai parancsnoka lett. A
Csehszlovák Köztársaság nevében ı adta ki az ún. Generalny Statutumot.229 Ez az okirat a
Saint-Germain-i békeszerzıdésen alapult, és Podkarpatszka Rusz tervezett
berendezkedését határozta meg. Az autonómia, a saját törvényhozás és a parlamenti
képviselet mellett fellelhetı volt a dokumentumban nyelv témaköre is. Az oktatásban
használatos nyelvekre tért ki külön a kiáltvány. Sürgette a ruszin nyelv tanításának az adott
nemzetiség által lakott területen való kötelezıvé tételét. A magyar és más kisebbség
nyelvére vonatkozóan a békekonferencia határozataira hivatkozott, és biztosította ezek
zavartalan használatát.
229 Általános Szabályzat.
82
A fent bemutatott dokumentumokból tükrözıdik a szövetséges hatalmak felismerése,
hogy Európa felosztása során az etnikai és országhatárok közel sem estek egybe, így több
nemzet egy része került kisebbségi státuszba, és ezek alapvetı jogait biztosítani kellett.
Ezeket a jogokat pedig nem csupán nemzetközi szerzıdésekben, hanem az újonnan
létrejövı országok alkotmányaiban is rögzíteni kívánták.
A Csehszlovák Köztársaság alkotmányát 1920. február 29-én adták ki. Az emberi és
állampolgári jogok általános biztosítása mellett külön kiegészítés vonatkozott a nyelvi
jogokra. Ez a 122. számmal beiktatott törvény a Csehszlovák Köztársaság nyelvtörvénye
néven kerül be köztudatba. A köztársaság hivatalos nyelvének a csehszlovák nyelvet230
nyilvánították. Ez lett a törvényhozás, az állami intézmények és hivatalok nyelve. A
nyelvtörvény elsısorban a kisebbségekre vonatkozóan érdekes számunkra. Ebben
találkozunk elıször az ún. húsz százalékos határral. Ez azt jelentette, hogy abban a bírósági
járásban, amelyben az ugyanolyan, de nem csehszlovák nyelvő állampolgárok részaránya a
legutolsó népszámlálás adatai szerint eléri a 20 százalékot, ott a bíróságok és hivatalok
elfogadhatnak a kisebbség nyelvén beadványokat, és a rendelkezéseket a kisebbség
nyelvén is kötelesek kiadni. A rendelkezés érdekessége, hogy nem közigazgatási
egységekre, hanem bírósági járásokra érvényes, amelyek nem mindig estek egybe, illetve a
bírósági járások hatókörét rendeleti úton lehetett változtatni.
A törvény garantálta továbbá a kisebbségi iskolákban az adott nyelv szabad
használatát, valamint kisebbségek számára létesített kulturális intézmények anyanyelven
való irányítást. Ruszinszkóra a Saint-Germain-i szerzıdéshez hasonlóan, külön
rendelkezések is vonatkoztak. Ezek értelmében „a Ruszinszkó számára létesítendı
országgyőlésnek fenntarttatik a jog, hogy a nyelvkérdést ezen a területen a csehszlovák
állam egységével összeegyeztethetı módon szabályozza”. Rendelkezett emellett arról,
hogy amíg Podkarpatszka Rusz saját törvényhozása nem jön létre, addig az 1920-as
törvény, valamint annak esetleges módosításai szerint kell eljárni. Podkarpatszka Rusz
autonómiája, így saját törvényhozása azonban 1938-ig nem jött létre.
230 Csehszlovák nyelv a törvényig még fogalomként sem létezett. A törvényeket és rendeleteket cseh, valamint szlovák nyelven adták ki. A törvényhozásban a felszólalások során használatos nyelv is elsısorban a cseh volt. A csehszlovák nyelv „megalkotása”, sok késıbbi rendelkezés mellett, a Csehszlovák Köztársaság egységét volt hivatott erısíteni, a szlovák népcsoport ugyanis nehezményezte volna, ha a cseh lett volna a deklarált államnyelv. A helyzet abszurditását bizonyította az 1921. december 20-án kiadott 500. számú törvény, amely fenntartja a csehszlovák nyelv létezését, mindazonáltal elrendeli, hogy a cseh területeken csehül, a szlovák területeken szlovákul adassanak ki rendeletek, folyjék az ügyintézés, miközben hivatalosan ezeken a területeken él az ún. „csehszlovák nyelvő lakosság”.
83
Mindezeken felül a Csehszlovák Alkotmánynak volt egy bekezdése, amelyben az
állami közegeknek az alkotmányban és más törvényekben deklaráltaknál erısebb jogokat
biztosított, amennyiben a közrend és az állam biztonságának védelmérıl volt szó.
A nyelvtörvény alapján a késıbbiekben több olyan rendelet látott napvilágot,
amelyek a nyelvhasználatot szabályozták. Ilyen volt az 1924 januárjában kiadott
kormányrendelet, amely a megyei képviselıtestületek, valamint a megyei és járási
választmányok nyelvhasználatáról rendelkezett. A képviselıtestületek hivatalos nyelveként
az államnyelvet jelölte meg, de bizonyos feltételek mellett lehetıséget adott a kisebbségek
nyelvén való felszólalásra. Itt jött újra elı az a bizonyos 20%-os határ. Annak a területnek
a képviselıi szólalhattak fel a kisebbség nyelvén, amelyben az adott nemzetiség részaránya
elérte a húsz százalékot. A különbözı javaslatokat, kérvényeket, panaszokat is beadhatták
anyanyelvükön, de mellékelniük kellett hozzá a fordítást csehül vagy szlovákul.
Amennyiben ezt nem tették meg, a fordításról a megyei vagy járási hivatal gondoskodott.
Az ilyen beadványokra érkezı, államnyelven íródott válaszokat a kisebbség nyelvére is le
kellett fordítani. A beadványok lefordításáról csak abban az esetben tekinthettek el, ha ez
olyan járási választmányban történt, ahol a nem csehszlovák nyelvőek részaránya
meghaladta a nyolcvan százalékot, és a választmány egyik tagja sem kívánta a fordítást.
Tehát egyetlen választmányi tag kívánsága is elég volt, hogy a beadvány ne csak az adott
kisebbség nyelvén íródjon.
1926. február 3-án került sor az 1920. február 29-ei nyelvtörvény végrehajtási
rendeletének kiadására, amely egyúttal bizonyos pontosításokat, valamint néhány
kiegészítı rendelkezést is tartalmazott. Ezt a nyelvrendeletet azonban a kisebbségek
képviselıivel nem egyeztették, bár Anton Švehla akkori miniszterelnök még
belügyminiszterként ígéretet tett erre. Továbbra is megmaradt a húsz százalékos határ,
viszont nemcsak fizikai, hanem jogi személyeket is kisebbségi státuszúnak nyilváníthattak,
így intézmények és szervezetek is gyakorolhatták a szavatolt jogokat. Emellett a
hivataloknak ettıl kezdve jogában volt szóbeli vagy írásbeli bizonyítékot kérni az ügyféltıl
abban az esetben, ha kétségesnek látszott ahhoz a nemzetiséghez való tartozása, amelynek
nyelvén a beadvány íródott. Ennek pontos rendjérıl a dokumentum nem rendelkezett. Jogi
személyek nyelvi hovatartozásának megítélésénél a bejegyzése nyelvét, valamint az
ügyvitel nyelvét tekintették alapnak. Amennyiben úgy ítélték meg, hogy a fizikai vagy jogi
személy nyelvi hovatartozásáról valótlanul nyilatkozott, akár ezer korona pénzbüntetéssel
is sújthatták.
84
A bíróságokon továbbra is használhatták nemzetük nyelvét a kisebbségek ott, ahol
lélekszámuk elérte a húsz százalékot, azonban ha az ügy más hivatalhoz vagy fellebbviteli
bírósághoz került, amely már nem nemzetiségi területhez tartozott, anyanyelvét az ügyfél
nem használhatta. Emiatt a fellebbezéseknél a nemzetiségek hátrányt szenvedtek, bár
elméletileg járt volna nekik a jog saját nyelvük használatára. Lehetıség volt továbbá a
többnyelvő tárgyalásokra. Ezekre abban az esetben kerülhetett sor, ha a bírósági eljárás
során több nemzetiséghez tartozó terhelt is részt vett. Sok esetben a beadványok, kérelmek
is kétnyelvőek voltak, hiszen az iratok beérkezési jelzése, az okmánybélyeg és a hivatalos
pecsét is államnyelven került az okiratra, míg a tartalmi rész az adott kisebbség nyelvén. A
kisebbségi területeken pedig az állami hivatalok megnevezései is kétnyelvőek, sıt sokszor
három nyelvőek (cseh, ruszin és magyar) voltak.
Külön cikkelyek foglalkoztak a hivatalos okiratok kiadásával, illetve a hivatalos
nyilvántartásokkal. Az anyakönyvi hivatalokban a születési, házassági és halotti
anyakönyvi kivonatokat az állam nyelvén voltak kötelesek kiadni. Csupán az egyházi
testületek és a különbözı egyesületek és társulatok vezethettek kétnyelvő nyilvántartást, és
adhattak ki okiratokat a kisebbség nyelvén, azonban a hivatalos bizonyítványok és
igazolások is kiadhatóak voltak két nyelven.
Szigorú szabályok vonatkoztak az állami alkalmazottak nyelvtudására. Állami
tisztségbe csak olyan személy kerülhetett, aki tökéletesen bírta az államnyelvet. Kivételt
csak olyan hivatalok esetében tettek, ahol szakemberhiány volt, azonban az ide felvett
munkaerınek egy éven belül bizonyítania kellett, hogy az államnyelvet tökéletesen
elsajátította. Mondani sem kell, hogy elég kevés olyan személy volt Podkarpatszka
Ruszban, aki a cseh vagy szlovák nyelvet magas szinten beszélte volna, hiszen 1919-ig
arra nem volt szükség. Azonban azt is magába foglalta a rendelkezés, hogy minden
kisebbségi területen kötelezı olyan hivatalnokokat alkalmazni, akik bírják a terület
kisebbségének nyelvét.
Az 1926-os rendeletben újabb fejezet jutott Ruszinszkónak, és akárcsak az addigi hat
év folyamán, újra az adott rendelkezést nyilvánították érvényesnek a területre, amíg az
autonóm országgyőlés létre nem jön. Emellett a ruszin ellenzékiség soraiban nagy
felháborodást váltott ki, hogy az orosz-kisorosz nyelvet kisebbségi nyelvként kezelte, míg
ık az államnyelvvel való egyenlıségének elismerését kívánták, és az alkotmány ezt a jogot
elvileg biztosította is nekik.
A kisebbségek számára hátrányos volt az is, hogy a törvényhozás a nyelvrendelet
végrehajtásával ugyan megbízta a belügyi, igazságügyi, pénzügyi, ipar-és
85
kereskedelemügyi, közmunkaügyi és közegészségügyi minisztériumokat, de az iskolaügyi,
vallásügyi, népjóléti minisztériumokat és a minisztertanács elnökségét nem. Mindezek
mellett a korszak ellenzéke alkotmányellenesnek tartotta a rendeletet, ugyanis a
Köztársaság alaptörvénye jogot biztosított Podkarpatszka Rusznak, hogy saját területén
önállóan rendelkezzék a nyelvhasználat ügyében, az 1926-os rendelet azonban a prágai
törvényhozástól származott, és Ruszinszkóra is teljes mértékben kötelezı érvényő volt.
1928-ban kiadtak egy, az addigi jogokat és engedményeket erısen megnyirbáló
rendeletet, amely betiltotta a podkarpatszka ruszi nemzetgyőlésben a magyar nyelv
használatát és a magyar felszólalásokat. Ezt követıen a magyar nyelv használata a járási és
települési választmányok szintjére korlátozódott.
A fent sorra vett dokumentumok alapján elmondhatjuk, hogy több olyan nemzetközi
egyezmény volt, amely kötelezte a csehszlovák államot a kisebbségi és nyelvi jogok
biztosítására. Ezt formálisan a csehszlovák alkotmányban és a nyelvi, valamint egyéb
jogokról rendelkezı törvényekben is szavatolták. Nemzetközileg azonban nem ellenırizték
ezeknek a törvényeknek a gyakorlati alkalmazását, ami sokszor távol állt az ideálistól. A
1928-ban kiadott rendelethez hasonlóan más, jelentéktelennek tőnı törvénnyel is
nehezítették a szabad nyelvhasználatot. A korabeli ellenzéki pártok több beadványa,
felhívása is rávilágított a törvények esetenkénti be nem tartására, valamint azok
megkerülésére.
A „húsz százalékos határ” szolgáltatta a legjobb ürügyet a nemzetiségek
nyelvhasználatának korlátozására. Elsısorban a sajátosan végrehajtott népszámlálások
keltettek felháborodást az ellenzéki tábor körében. Az 1921-es népszámlálás során is
panaszkodtak visszaélésekre, ez volt az elsı olyan, ahol a zsidó és a görög katolikus
vallásúakat nem magyarként könyvelték el. Így sokan, akiket addig a magyar nemzet
tagjaként tartottak számon, így a zsidó vagy ruszin nemzet képviselıje lett. A következı,
1930-as népszámlálás során még az elızınél is nagyobb volt a felháborodás. A nemzetiség
meghatározásánál ekkor hivatalosan az anyanyelvet vették irányadónak. A népszámlálást
követıen hónapokig folyt az eredmények felülvizsgálata, amely során több, magát
magyarnak valló zsidó és görög katolikus vallású személyt idéztek be a bíróságokra, amiért
magukat nem a vallásuknak megfelelı nemzetiségőnek vallották. Sok esetben pénzbírságot
is kiróttak.
Szintén lehetıséget adott a húsz százalékkal való manipulálásra az, hogy ezek
bírósági járásokra vonatkoztak, így gyakran elıfordult a járás fennhatósága alá tartozó
terület megváltoztatása. Errıl tanúskodott Siménfalvy Árpádnak, a Magyar Nemzeti Párt
86
képviselıjének felszólalása egy tiltakozó nagygyőlésen, amely a prágai kormánynak egy
járás beosztását megváltoztatni kívánó rendelete ellen zajlott. A Nagyszılısi járás egyes
színmagyar falvait akarták a Beregszászi járáshoz csatolni, ezzel az elıbbi járás magyar
lakosainak száma jelentısen lecsökkent volna – nehezményezte Siménfalvy.
Itt kell megemlítenünk a csehszlovák kormány által vidékünkre betelepített
kolóniákat. A kolonizálást a mezıgazdasági mővelés minıségének és termelékenységének
növelésével indokolták. Az 1920-as évek elején indították meg az intézkedés-sorozatot,
melynek során tizenegy községet hoztak létre szerte Kárpátalján, elsısorban a tiszaháti
vidékeken. A kolóniák lakói kedvezményes áron kaptak földeket, ezen kívül még a
telepesek rendelkezésére bocsátottak tenyészállatokat, egyes források szerint pedig
pénzbeli segélyezéshez is jutottak. A cseh telepeseken kívül ún. légionárius-tanyákat is
szerveztek. A légionáriusok azok a korábban az Osztrák-Magyar Monarchiában szolgáló
katonák voltak, akik dezertálásuk után a csehszlovák hadseregben szolgáltak, és jutalmul
földet kaptak. A helyi lakosság úgy tekintett a betelepítettekre, mint akiket a területileg
egységes magyar és ruszin nemzet szétszabdalása érdekében hoztak be. A betelepített
lakosság legnagyobb része az 1938. november 2-i elsı bécsi döntést követıen visszatért a
cseh, illetve morva területekre. Ezekkel az intézkedésekkel szintén formálták a terület
nemzetiségi képét és a nemzetiségek megoszlási arányát, valamint részben megbontották
az egységes magyar nyelvterületet.
A nyelvpolitika megvalósításának nagyon fontos terepe volt az oktatás, hisz ez
alapvetı feltétele volt valamennyi nemzetiség hagyományai és nyelve továbbvitelének. A
kisebbségekkel való bánásmódot szabályozó dokumentumokban ugyan szavatolták a
kisebbségek oktatására vonatkozó jogokat és kötelezettségeket, azonban ezek
megvalósulása a mindennapi életben nem mindig volt zökkenımentes. Már Masaryknak
Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolása után tartott beszédében is voltak részletek,
amelyek az egyenlı elbánás elvének figyelmen kívül hagyásáról tanúskodtak.
„Mindenekelıtt különbséget kell itt tenni a magyar és egyéb kisebbségek között. A magyar
kisebbség mővelt és elıjogai voltak a többi kisebbséggel szemben…” – mondta. Ezek után
nem volt meglepı a magyar nyelv visszaszorítása az iskolákban. A terület több iskolájában
kétnyelvő tanítás kezdıdött, ami cseh és szlovák tanárok behozatalát, valamint helyi
tanárok tömeges elbocsátását vonta maga után. Annak ellenére pedig, hogy Munkács és
Ungvár magyar lakosságának nagy része kérelmet nyújtott be magyar tannyelvő
gimnáziumok létesítésére, a csehszlovák tanügyi vezetés nem adott engedélyt erre. Csupán
a ruszin gimnáziumokban mőködhettek magyar tannyelvő osztályok, valamint az egyházak
87
kaptak engedélyt magángimnázium üzemeltetésére, amennyiben minden szükséges feltételt
önerıbıl meg tudnak valósítani. 1921-tıl pedig a korábbi Ungvári Magyar Gimnáziumban
nem indult magyar elsı osztály. Az oktatásért felelıs hivatal végül elfogadta az ungvári
magyar közösség magyar nyelvő elemi és középiskolára való igényét, de gimnázium
helyett csupán egy algimnáziumhoz hasonló oktatási intézmény létrehozását engedélyezte.
A magyar kisebbség mellett a ruszin sem volt teljesen elégedett nyelvi jogaival az oktatás
terén, az Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács231 Anton Beszkid vezetésével benyújtott egy
memorandumot, melyben egyetem létrehozását kérték Ungváron, valamint ruszin
tannyelvő iskolák nyitását.
1923-tól vált kötelezıvé minden nem cseh vagy szlovák nyelvő iskolában az
államnyelv oktatása. Megfigyelhetı az a tendencia, hogy a nem cseh vagy szlovák
nemzetiségő szülık is egyre gyakrabban adták gyermekeiket államnyelven mőködı vagy
kétnyelvő oktatási intézménybe, abban bízva, hogy így könnyebb lesz a fiatalok
elhelyezkedése, hisz mint már utaltunk rá, állami munkahelyek betöltésének
elengedhetetlen feltétele volt az államnyelv ismerete. Így történhetett, hogy sok helyen,
ahol bár mőködhetett volna nemzetiségi nyelvő iskola, nem volt rá igény. Egyes helyeken
viszont volt rá igény, mint Munkácson, ahol 1932-ben a szülık kérték a reálgimnázium
magyar tannyelvő tagozatának létesítését, az iskolaügyi minisztérium azonban ezt
elvetette, arra hivatkozva, hogy nincs a célnak megfelelı épület. Tették mindezt úgy, hogy
Munkács lakkosságának 22,5%-a magyar volt (1930-as adat), tehát a 20%-os küszöbrıl
szóló törvény alapján ehhez joguk lett volna.
Szintén jelentıs problémát jelentett a korszakban, hogy nem volt árvaház, ahol a
gyerekek magyar nyelvő tanítása megoldott lett volna. Errıl tanúskodott a Kárpátaljai
Magyar Akadémikusok Egyesülete egyik nagygyőlésének 15 pontból álló okirata. Ebben
kérték egy magyar tanítóképzı felállítását, az ungvári és munkácsi gimnáziumok
visszaállítását, a nem magyar tanerık eltávolítását a magyar oktatásból. Ez utóbbi
probléma nem csak a magyar kisebbség szívügye volt, a teljes podkarpatszka ruszi
pedagógus társadalom kérte a prágai vezetést, hogy a terület iskoláiban helyi tanárok
taníthassanak.
A problematikus kérdések közé tartozott a hivatalos eljárások során alkalmazott
nyelv. Törvényileg ugyan garantálták a szabad nyelvhasználatot az olyan területeken, ahol
az adott kisebbségek létszáma meghaladta a húsz százalékot, ennek ellenére már 1920-ban
231 1918. november 19-én alakult Eperjesen, a felvidéki ruszinság érdekeit kívánták képviselni, támogatták a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolást, továbbá ruszin autonómiát szorgalmaztak.
88
elbocsátották a beregszászi járásbíróság több alkalmazottját, ugyanis nem voltak hajlandók
hőségfogadalmat tenni, ugyanis a hivatal eljárási nyelve nem a magyar lett volna
elsısorban. A törvények értelmében bíróságoknak a magyar nyelvő ügyfeleiket magyar
nyelven kellett volna értesíteni a hozott határozatokról, Ungváron azonban az elsı magyar
nyelvő értesítést csupán 1925-ben adták ki. Ironikus, hogy Korlát Endre képviselı nevére
szólt a háromheti fogházra vonatkozó ítélet, amelyet azért hoztak, mert a vádlott 1922.
augusztus 20-án az ungvári római katolikus templomban társaival elénekelte a magyar
himnuszt.
Az 1926-os nyelvrendelet elsısorban a ruszinság jogait sértette a hivatali eljárások
terén, ugyanis ezt a nyelvet is kisebbségiként kezelték, annak ellenére, hogy az 1919-es
rendezések során a terület hivatalos nyelvének titulálták. Miután betiltották a magyar nyelv
használatát 1928-ban a tartománygyőlésben, a helyzet Podkarpatszka Ruszban csak
romlott. 1929-ben Fekésházy Zoltán, a Magyar Nemzeti Párt képviselıje a Beregszászi
járás képviselı-testületi ülésén az ellen emelt panaszt, hogy a járásban a hivatalok több
esetben a cseh nyelvet használják, annak ellenére, hogy a terület lakosságának döntı
hányada magyar. Hokky Károly interpellációban tiltakozott 1931-ben az ellen, hogy egyes
ungvári bíróságok nem hajlandók a Beregszászi járásból beadott, nem államnyelven íródott
ügyekkel foglalkozni, továbbá, hogy a máramarosi zsupa területén élı román kisebbség
teljességgel meg van fosztva nyelvi jogaitól.
A Podkarpatszka Ruszban történt jogtalanságok híre eljutott a Népszövetséghez is,
ugyanis az Amerikai Ruszin Nemzetvédelmi Tanács petíciót nyújtott be a
békeszerzıdésben és a csehszlovák alkotmányban ígért jogok be nem tartásával
kapcsolatban, ezt azonban nem követte lényegi lépés a Népszövetség részérıl.
A Csehszlovákia kötelékében eltöltött két évtized tehát a megígért jogokért folytatott
harccal telt Podkarpatszka Rusz valamennyi nemzetisége részérıl. Bizonyos területeken
azonban jogaik nem csorbultak. Az utcanévtáblák és a különbözı feliratok, az intézmények
nevei a nemzetiségi területeken mindenhol kétnyelvőek voltak, a boltokban és üzletekben,
amelyek nem állami tulajdonban voltak, a legtöbb esetben a nemzetiségek nyelvén írták ki
a cégtáblákat. Ezek mellett a könyvkiadás sem volt tilos, így a korszak gazdag magyar,
orosz, ruszin, ukrán nyelvő irodalommal rendelkezett. Ezek a momentumok elsısorban a
nemzetiségek képviselıi helytállásának voltak köszönhetıek, és nem a prágai
kormányzatnak. Nem lehet megfeledkezni arról, hogy a békeszerzıdések és Csehszlovákia
alaptörvénye, valamint az ezt kiegészítı rendeletek konkrét jogokat írtak elı, amelyeket az
államnak kellett volna biztosítania. Ez azonban sok esetben nem, vagy csak korlátozott
89
mértékben történt meg. A legjelentısebb jogot, az autonómiát 1938. október 21-ig nem
adták meg a területnek, és az önrendelkezés csupán néhány hónapig létezett. Így
Podkarpatszka Rusz úgy szőnt meg létezni, hogy sosem rendelkezhetett azzal a szavatolt
jogával, hogy a területén élı népek saját maguk dönthessenek nyelvhasználatukról.
90
Az elsı bécsi döntés és annak fogadtatása Kárpátalján
Vidékünk történelmének egyik jelentıs eseménye volt az 1938. november 2-án
meghozott elsı bécsi döntés. Véleményünk szerint az esemény sem a köztudatban, sem az
oktatásban nem kap kellı figyelmet, így a kárpátaljai magyarság nagy részének nemhogy a
megítélése, de még történelmünkben való elhelyezése is gondot okoz. Emellett pedig jelen
van az a vitás kérdés, hogy a döntés meghozatala milyen irányba terelte az kárpátaljai
történelmet. Az hetvenedik évforduló környékén idıszerőnek mondható, hogy a kérdést
közelebbrıl is megvizsgáljuk.
Kutatásunk célkitőzése az volt, hogy átfogó képet mutassunk az elsı bécsi döntés és
következményeinek korabeli megítélésérıl. A munka alapját a Kárpátaljai Területi Állami
Levéltár korabeli sajtóanyagai képezték. Magyar és orosz nyelvő cikkeket egyaránt
feldolgoztunk, a minél hitelesebb véleményalkotás érdekében.
Az elsı bécsi döntés gyökerei a versailles-i békekonferenciáig nyúlnak vissza, ahol
nem sikerült igazi békét kötni, és csak idı kérdése volt, hogy a megcsonkított államok
mikor lépnek fel elvesztett területeikért. Elfogadták a békefeltételeket, de igazából egyik
vezetés sem törıdött bele a rendelkezésekbe. Magyar Királyság, Németország, és a
csalódott Olaszország csak azt várta, hogy mikor vihetik véghez a revíziót. A helyzet az
1930-as évek végére érett meg. A müncheni konferencia csalódást okozott a magyar
kormánynak, mert nem oldódott meg a kisebbségi kérdés. Az ennek záradékaként 1938.
október 9-én elkezdıdött komáromi tárgyalások pedig a cseh, illetve magyar népszámlálási
adatok különbözısége miatt hiúsultak meg. Így a döntés Bécsre és a német-olasz
döntıbírákra maradt. 1938. november 2-án megszületett a döntés a Belvedere-palotában.
Magyar Királysághoz került az akkor már autonóm Szlovákia és Kárpát-Ukrajna déli része,
12 103 km2 mintegy 1 millió lakossal.232
Az elsı bécsi döntés a kárpátaljai magyar nyelvő sajtóban
Az elsı bécsi döntés, mint a vidékünket érintı egyik legfontosabb történelmi
esemény, nagy nyomot hagyott a kárpátaljai sajtóban.
Érdemes figyelmet szentelni a Belvedere palotában született döntés elıtti cikkekre,
amelyekben fény derül arra, hogy milyenek voltak a kárpátaljaiak ambíciói, mik voltak a
céljaik, milyen kapcsolatokat ápoltak az anyaországgal, illetve a csehszlovák állammal.
Képet kaphatunk a kisebbségek közötti helyzetrıl, illetve, hogy mit is vártak a különbözı
nemzetiségek képviselıi 1938. november 2.-ától.
232 Magyar statisztikai közlemények: Az 1938. évi felvidéki nép-, földbirtok és állatösszeírás, Budapest, 1939 21-22. old.
91
Podkarpatszka Rusz akkor élı négy legnagyobb számú nemzetiség – magyar, ukrán
és orosz, szlovák – érdekei és véleménynyilvánítása különbözıképen csapódott le a
különbözı orgánumokban. A területünkön élı nemzetek számára az elsıdleges szempont
az autonómia megszerzése volt. Errıl tanúskodik Hokky Károlynak, az Egyesült Magyar
Párt szenátorának, a Kárpáti Híradóban 1937. július 1.-én megjelent- itt már korábban
elhangzott- kijelentése: „Mi magyarok is kérünk az autonómiából, mert az a Kárpátoktól
délre esı terület népeinek is adatott!”.233 Szintén az autonómiáról ír Szüllı Géza, aki azt
fejti ki, hogy ehhez a Kárpát-medencében évezredes múlttal rendelkezı magyarságnak
joga van a független önrendelkezéshez.234 Ugyanerrıl a témáról értekezik Hokky a július
2.-ai számban, „A magyarok és az autonómia” címő cikkében, amelyben kifejti, hogy a
kisebbségi magyarságnak, ha már el kellett szenvednie az anyaországtól való elszakítást,
küzdenie kell az autonómia megszerzéséért.235(U.o.júl. 2: 2)
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen lehetett a kárpátaljai magyarság és az anyaország
közötti viszony, ha jobban törekedtek az autonómiára, mint az újraegyesülésre. A Magyar
Királyság természetesen nem feledkezett meg az elszakított részekrıl. 1937-ben a magyar
kormány 2 millió pengıs támogatást küldött- jelenti a Kárpáti Híradó236.
Darányi Kálmán miniszterelnök, pedig a magyar kisebbségért való teljes mértékő
kiállásról biztosította a kárpátaljai lakosságot az 1937 októberében megjelent, a Magyar
Királyság és a kisantant országai között kialakult helyzetrıl szóló nyilatkozatában. Ebben a
cikkben találkozhatunk a revízió gondolatával, amely új távlatokat nyitott meg a magyar
kisebbség reményeit illetıen.237 Az ilyen, magyar vezetéstıl érkezı biztató
megnyilvánulások sok esetben hagytak nyomot a kárpátaljai sajtóban. Ilyen volt például a
Kárpáti Híradóban, „ A magyar öntudatért” címmel megjelent cikk is, amelyben a szerzı
megpróbálta felkelteni a nemzeti öntudatot a helyi magyarságban, hangoztatva Trianon
igazságtalanságát, illetve azt a tényt, hogy ha a kárpátaljai magyarság el akarja kerülni a
beolvadást, mindenképp síkra kell szállnia az elvesztett jogokért.238
Az autonómia és a revízió lehetısége mellett a sajtóban világot látott egy harmadik
koncepció. Ez Hodzsa Milántól, a csehszlovák miniszterelnöktıl származott, és nem volt
más, mint az úgynevezett: „Dunai gondolat”. Ez a csehszlovák-magyar testvériség
kialakítását szorgalmazta. Hodzsa komáromi beszédében kifejezésre jutatta azon
233 Kárpáti Híradó, 1937. július 1., 1. old. 234 U.o., 5.old. 235 U.o., 1937. július 2., 2. old. 236 U.o., 1937. július 15. 3. old. 237 U.o., 1937. október 28. 1.old. 238 Kárpáti Híradó, 1937. augusztus 12. 5.old.
92
elképzelését, miszerint a kisebbségek számára a legoptimálisabb lehetıség a csehszlovák
egység építése. Hagyjanak fel az autonómiára való törekvéssel, és próbáljanak meg a
gazdaság minél gyorsabb fejlesztésére koncentrálni.239 A Magyar Élet címő lap a
késıbbiekben többször is publikált a miniszterelnök gondolatával kapcsolatban. Róth Béla
a lap egyik munkatársa cikkében - amit Voith György, a dunai gondolatról írt könyvének
köszönhetıen született - úgy vélekedik, hogy a legfontosabb az összefogás az iparban és a
termelésben, a dunai országok olyan jellegő szövetsége, ami által sikerülhet megfékezni a
nagyhatalmi törekvéseket Közép-Kelet Európában. Ahogyan a cikk szerzıje írja: „…
Hodzsa Milán dr., nagyszerő miniszterelnökünk koncepcióját követve, eljuthatunk a Duna
menti államok olyan szövetségére, amely kizárja a nagyhatalmak terjeszkedését a dunai
régióból.”240
1938-tól egyre inkább érezhetı volt az, hogy valami készül a kisebbségi kérdéssel
kapcsolatban. A sajtóban egyre több teret kapott a téma, valamint a magyar kormány
külpolitikai lépései. Kezdett az is nyilvánvalóvá válni, hogy amennyiben a Magyar
Királyság német segítséggel viszi véghez a revíziót, elkerülhetetlen lesz a háborúban való
részvétel. Más esélyt azonban nem látott a magyar kormányzat. Ezt a helyzetet tárgyalja a
Kárpáti Híradó egyik cikke, amiben elhangzott az a felismerés, amely a bécsi döntés
megítélését végig meghatározza: „… a békéért nagyon nagy árat fizetünk!”.241
Nem elhanyagolható az a propaganda, amit a cseh kormány folytatott, amikor
felismerte, hogy elvesztheti területeit. Az Új Közlöny június 2.-án lehozott cikkében így
olvashatunk a revízióról: „… az egységes nemzet nem tőr idegen befolyást az ország
területén, nem mond le egy talpalatnyi földrıl sem!”.242 Egy héttel késıbb Hodzsa Milán
beszédében olvashatjuk: „… a csehszlovák egységet és a közös, oszthatatlan államiságot
nem engedjük veszélyeztetni.”243 Eduárd Beneš szeptemberi beszédében így fogalmaz:
„Drága cseh nemzetem el nem pusztul, és minden bajból dicsıséggel kerül ki.” Prága tehát
hallani sem akart a trianoni döntés által megszerzett területek elvesztésérıl. Magyar
Királyság pedig mindenre kész volt a kisebbségi helyzet mihamarabbi rendezése
érdekében. Érdekes megfigyelnünk a szlovák fél hozzáállását a kérdéshez. Az Új Közlöny
1938. június 23.-án közzétett egy levelet, amely nagy port kavart, különösen a szerzınek
azon kijelentése, miszerint: „… ti magyarok nem tudtok különbséget tenni a politikai
239 Magyar Élet, 1937. 26. sz., 1. old. 240 U.o., 1937., 32. sz. 1. old. 241 Kárpáti Híradó 1938. szeptember 10. 2. old 242 Új Közlöny, 1938. június 2. 1. old. 243 U.o., 1938. június 9. 2. old.
93
hovatartozás, és a nemzeti megmaradás között.”244 Szlovák részrıl tehát az volt
érzékelhetı, hogy megpróbálták a cseh államon belül megırizni nemzeti identitásukat. Az
orosz és az ukrán nép véleményének alapját az áhított autonómia megszerzése képezte.
Volosinék tudták, hogy revízió esetén elveszhet a remény a függetlenségre. Ilyen
körülmények között várta Kárpátalja népe 1938 ıszét. Mindenki izgatottan figyelte
Komáromot, remélve, hogy itt dıl el a kárpátaljai magyarság sorsa. A tárgyalásokról
folyamatosan érkeztek a hírek. Elıször a magyar kormány ajánlatáról, amirıl a
csehszlovák fél hallani sem akart.245 Mivel egyik fél sem volt hajlandó engedni ezért
október 16.-án a következı hír jelent meg az Új Közlöny hasábjain: „Csütörtökön este 7
óra 20 perckor Kánya Kálmán magyar külügyminiszter közölte a csehszlovák delegáció
tagjaival, hogy a magyar kormány megbízásából a tárgyalások folytatásától elállnak, mert
a csehszlovák delegáció nem képezheti további tárgyalások alapját”.246 A magyarokat
csalódással, a szlovákokat bizakodással töltötte el a tárgyalások megszakadása, bízva a
kedvezı német döntıbíráskodásban. A tárgyalások azonban folytatódtak, döntés mégsem
Komáromban született.
A sajtóban nagy visszhangot kavart 1938. november 2.-a. Már a megelızı napok
híradásaiból is arra lehettet következtetni, hogy nagy volt a feszültség. A német illetve
olasz sajtóban a döntést úgy tüntetik fel, mint a magyar nép részére történı
igazságszolgáltatás, amely a Trianonban született döntés következményeit hozza helyre.247
A kevés fennmaradt újságcikkekbıl arra lehet következtetni, hogy a magyar kisebbség
felszabadulásként értékelte a döntést. Az összes újság hetekig elsı oldalon hozta a
döntéssel kapcsolatos eseményeket. A négy magyar zászlóaljat, és vezetıjüket, Horthy
Miklóst hısnek kiáltották ki. A lakosság november 2.-án a rádiók mellett ülve várta az
események alakulását, és a döntés kihirdetésének pillanatában, örömujjongásban kitörve
vonultak ki az utcákra - tudósít a Kárpáti Magyar Hírlap.248 Kárpátalja magyarlakta
városaiban mindenhol az utcákra kivonulva üdvözölték a magyar seregeket. Ugyanez a
hangulat uralkodott az írott sajtóban is. Szinte kizárólag csak a döntésrıl, a megítélt terület
visszafoglalásáról szóltak a hírek. A döntésrıl így írt az egyik budapesti lap: „Ez az elsı
szög, amit a Trianon nevő szörnyeteg koporsójába ver a magyar nemzet.”249(Magyarság,
1938 nov. 13.: 3) Az elsı bécsi döntés azonban nem csak pozitív reakciókat váltott ki. A
244 U.o., 1938. június 23. old. 245 Új Közlöny, 1938. október 12., 2. old. 246 U.o., 1938. október 16., 3. old 247 Új Magyarság, 1938. november 1. 1. old. 248 Kárpáti Magyar Hírlap, 1941. november 3., 3.old. 249 Magyarság, 1938. november 13. 3. old.
94
Volosin - féle kormány nem volt hajlandó belenyugodni az október 11-én megkapott
autonómia elvesztésébe. Egyes híradások szerint sortüzet adatott le a magyar csapatok
üdvözlésére kivonuló Munkácsi tömegre.250 Volosin Ágoston kormánya ezzel a
politikájával, csak azt érte el, hogy a ukrán és orosz kisebbség saját maga kérte a magyar
államoz való csatlakozást- tudósít az Új Magyarság.251(Új Magyarság, 1938. nov 13.: 3)
A kárpátaljai sajtóban 1938 után még évekig cikkeztek az elsı bécsi döntésrıl.
Elsısorban az évfordulók, nemzeti ünnepek alkalmából publikáltak a neves eseménnyel
kapcsolatban. 1939-ben Kárpátaljai Közlöny elsı számában a szerkesztı ír a húsz év
megpróbáltatásairól, és elırevetít egy közös összefogással felépített jobb jövıt. 252 1941-
ben Kozma Miklós megjelentetett egy cikket a Kárpáti Híradóban, „A történelem
logikája” címmel. Ebben az írásban a magyar történelem fıbb eseményein végigvezetve
próbálta igazolni azt, hogy a bécsi döntés törvényszerőleg bekövetkezett esemény volt,
aminek a történelmi logika alapján meg kellett történnie. 253
A magyar sajtóban mindenütt örömmel és lelkesedéssel emlékeztek az 1938-as
eseményekre. A néha elégedetlenkedı ukrán és orosz lakossággal is megpróbálták
megtalálni a közös hangot. Ilyen irányú volt Siménfalvy Árpád, „Magyar- rutén
sorsközösség” címő írása is, melyben hangot ad azon véleményének, hogy e két náció
sorsa egybefonódott Európa szívében, és a leghelyesebb, ha összefogással építik a jövıt.
Ezáltal elkerülve azt, hogy megismétlıdjön az 1919-es döntés, amely minkét nemzet
érdekeit sértve „nyomorúságos husz évet” hozott.254 Azonban az ukrán és orosz nép
csalódottsága- ahogy azt a késıbbiekben látni fogjuk- továbbra is megmaradt az autonómia
lehetıségének elvesztésével kapcsolatban.
Érzékelhetı volt a kárpátaljai újságírásban a visszacsatolás után az erıs
csehellenesség. Sok cikk látott napvilágot, amelyek a húsz év igazságtalanságát, a
kisebbség elnyomását tárgyalta. Igen radikálisan támadta több ízben a csehszlovák
rendszert a Kárpátaljai Magyar Hírlap. Cikkeiben az elızı érát, úgy jellemezte, mint egy
olyan rendszert, ami a terror eszközével próbálta a kissebségeket beolvasztani a
csehszlovák államrendszer gépezetébe. Ilyen jelleggel íródott Máté-Tırék Gyula
nyugalmazott testırezredes, „Ébredj magyar” címő cikke, amelyben felháborodva ír a
Prágai kormány magyarokkal viselt politikájáról. Felszólítja a magyar nemzetet, hogy ne
250 U.o. 251 Új Magyarság, 1938. november 13. 5.old. 252 Kárpátaljai Közlöny, 1939. július 30. 1. old. 253 Kárpáti Híradó, 1941. március 15. 1 old. 254 Kárpáti Híradó, 1941. március 15. 3. old.
95
elégedjenek meg az elért eredményekkel, addig, míg újra nem lesz nagy és erıs a
magyar.255 Pár héttel késıbb, a lap Rovás nevezető állandó rovatában megjelent egy
szintén csehellenes cikk, amelyben a szerzı a Prágai kormányt úgy állította be, mint a
magyar kisebbséget elnyomó, és a náción belül szakadást szító hatalmat.256) Az elsı bécsi
harmadik évfordulójának apropójából írt cikkek alapvetı vonása továbbra is a magyarság
egységének erısítése volt. „Higgy a magyar jövıben!”- ez volt olvasható a november 3.-ai
számban, emellett szót ejt a szerzı arról, hogy a „h ıs magyar honvédség” hogyan
szabadította fel Kárpátalját a „cseh terror” elnyomása alól.257 A kárpátaljai sajtó
bármennyire is tele volt a cseh kormány ellen íródott cikkekkel, kész tényeket egy esetben
sem tudtak felhozni a vádak bizonyítására, így ezek megmaradtak a magyar egység
erısítésének szintjén. Az a tény sem hanyagolható el, hogy a cseh kormány liberális
politikát folytatott, és elsısorban fejlıdést hozott Kárpátaljára.
A sajtó tele volt olyan cikkekkel, amelyek a döntés óta eltelt idıszakot összegzik,
leírják a hadestek bevonulását, a területek visszacsatolásával kapcsolatos eseményeket.
Ilyen összegzések nagy számban születtek. Ilyenek voltak többek között a Kárpáti
Híradóban évenként megjelenı cikkek, amelyeknek közös vonása a magyar nemzet
dicsıítése volt. Szinte minden ilyen típusú cikkben elhangoztak a „h ıs magyar honvédek”,
valamint a „dicsıséges napok” kifejezések.258(U.o. 1941 márc. 15.:6) Azonban a 1941-es
évektıl megfigyelhetı egy olyan vonal ezekben az írásokban, ami az ukrán és az orosz
nyelvő sajtóban végig jelen volt ezzel a témával kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint
annak a kérdésnek a felmerülése, hogy milyen árat kell fizetni az egységért. Minél
erısebben érezhetı volt a második világháború hatása az országban, egyre többekben
merült fel az, hogy csak eszköz voltunk a német illetve olasz hadipolitika kezében. Erre
utal a Kárpáti Híradóban 1941 szeptemberében megjelent, „Lassan három éve” címő írás,
amelyben a döntés történelmi jelentıségének, valamint az esemény dicsıséges voltának
tárgyalása közben megjelenik a kétség, hogy ennek az ára akár egy újabb háborús vereség
is lehet.259
255 Kárpáti Magyar Hírlap, 1941. október 21., 2. old 256 U.o., november 2. 1. old. 257 U.o., 1941. november 3. 1.old. 258 Kárpáti Híradó, 1941 március 15., 6.old. 259 U.o., 1941, 74. sz. 5. old.
96
Az elsı bécsi döntés a kárpátaljai ukrán, illetve orosz nyelvő sajtóban.
Fontos szólnunk az orosz illetve ukrán nyelvő sajtóban megjelent írásokról, hisz ezek
tükrözik leghitelesebben a ukrán és orosz nemzet érdekeit. Képet kaphatunk arról, hogyan
értékelték az autonómia megszerzését, majd elvesztését. Milyen volt a Volosin Ágoston
vezette kormány véleménye a kisebbségi helyzetrıl, és hogy ık mit vártak a Belvedere-
palotában végbemenı olasz-német döntıbíráskodástól. Majd meg kell vizsgálnunk, hogy
milyen volt a reakciójuk a döntésre, és hogy a késıbbiekben, hogyan tudtak a
következményekhez alkalmazkodni, hogyan fogadták a Magyar Királysághoz való
csatlakozást.
Az ukrán és orosz náció legfıbb célja a Csehszlovákiához való csatolás után az
autonómia megszerzése volt. Mivel ıket nem támogatta egy másik államalakulat, mint a
magyar kisebbséget Magyar Királyság, ezért nemzeti identitásuk megırzésére az egyetlen
mód az autonómia megszerzése volt. Így találkoztak a magyar és az ukrán és orosz
kisebbségek érdekei. Az 1937-es évben több cikk is született melyek a Kárpát-Ukrán
autonómia létrehozásának gondolatával foglalkoztak. Ilyen volt például az 1937
szeptemberében megjelent publikáció, ami az ukrán és a magyar nép történelmének közös
pontjaival foglalkozik és felhívja az olvasó figyelmét a nemzeti öntudat, valamint a közös
nemzeti értékek megırzésének fontosságára.260 Egy másik cikk, azzal foglalkozik, hogy
hogyan lehetne megtalálni a közös pontot a szlovák, a magyar és az ukrán és orosz
kisebbség között, hogy „összefogva a három népcsoport megırizze nemzeti öntudatát”.261
Az 1937-es évben sok hasonló jellegő cikk látott napvilágot, ami az ukrán és a magyar
kisebbséget volt hivatott összekovácsolni az autonómia megteremtésének érdekében.
Az 1938-ban, amikor már esélyt láttak a nagy álom, az autonómia létrejöttére, egyre
inkább gyarapodtak a témával foglalkozó írások. 1938 augusztusában megjelent Hrabár
kormányzó beszéde Kárpátalja függetlenségérıl. Ebben kihangsúlyozta azt a gondolatát,
amit már korábban említettünk, hogy a nemzeti identitás megırzéséhez elengedhetetlen az
önálló rendelkezés lehetısége, legyen szó akár ukránról, akár magyarról, akár
szlovákról.262 Még ugyanebben a hónapban megjelent egy újabb cikk „Útban az autonómia
felé” címmel. Ebben szerepelt a következı kijelentés: „…Kárpátaljának, csak mint
autonóm földnek van esélye a fejlıdésre.”263 Ezekbıl az írásokból is az tőnik ki, hogy a
kárpátaljai ukrán kisebbség legfıbb célja az autonómia kivívása volt. Aminek, mint
260 Народна Сила, 24. вересеня 1937., ст. 2. 261 U.o., 21. жовтня 1937., ст. 3. 262 Нова Свобода, 13. серпня 1938., ст. 4. 263 U.o., 18. серпня 1938., ст. 2.
97
önrendelkezési jognak a gyakorlásával, Kárpátalja új alapokra helyezhette volna a
gazdasági, kereskedelmi, és kulturális fejlıdését. Ennek a reményében folyt ilyen erısen a
kampány az autonómia támogatottságáért.
Azonban Magyar Királyság részérıl fennállt az elvesztett területek visszacsatolásának
gondolata. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen volt a hozzáállásuk az esetleges revízió
bekövetkezéséhez. Hiszen ennek következményei, ellehetetlenítették volna az autonómia
mőködését. A revíziónak, mint lehetıségnek egyre nagyobb térhódításával, lassanként
elveszítették a magyar náció támogatását az önrendelkezésért folytatott küzdelemben. A
sajtóban az ukrán kisebbség nemtetszését fejezte ki a német, illetve olasz szövetség
keresésével kapcsolatban is. 1938 szeptemberében több publikáció is foglalkozik ezzel a
kérdéssel a Nova Szvoboda címő lapban. A „Forró napok Közép- Európában” címő cikk
vezérgondolatát a revízió közeledése adta. Az ukrán kisebbségnek szembe kell néznie a
lehetıséggel, hogy megfoszthatják az autonómia esélyétıl - fogalmaz a cikk.264
Megjelennek olyan értekezések is amelyek már most megfogalmazzák azt gondolatot, ami
a magyar nyelvő sajtóban csak az 1941-es években jelenik meg, hogy a német
szövetségnek nagy ára lehet. Errıl ír az egyik, az elıbb már említett újságban kiadott cikk.
A „Háború, vagy béke?” címmel megjelent publikáció azt taglalja, hogy a magyar
kisebbség ügye, csak eszköz a német hadipolitika kezébe. „Hitler kezében csak eszközként
szolgálnak a magyar nép törekvései az újraegyesítésre” - olvasható a cikkben.265
Felismerték tehát annak a lehetıségét, hogy amennyiben a revízió német segítséggel
történik, a területek fegyver nélküli visszaszerzésének ára egy újabb háborús részvétel
lehet. Ezeket a szempontokat figyelembe véve az ukrán kisebbség még mindig az
autonómia felé való törekvést tartotta a legoptimálisabb lehetıségnek. Itt találkozik az
ukrán és a szlovák érdek, tehát a nemzeti öntudat megırzése a csehszlovák államon
belül.266 Ez a lehetıség kecsegtetıen hatott mindkét náció irányában, és készek voltak a
cseh fél mellett kiállni. Ezt az alkalmat a Prágai kormány felismerve meg is adta az
autonómiát Szlovákiának és Kárpát-Ukrajnának egyaránt. Elıbbinek 1938. október 9-én,
utóbbinak október 11-én.
Az új Kárpát-Ukrajnát kellemetlenül érintette volna a revízió. Ezért Volosinék
mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar törekvések ne járjanak sikerrel.
Azonban a német illetve olasz döntéshozók nem kedveztek az újonnan alakult
264 U.o., 4. вересня 1938., ст. 4. 265 Нова Свобода, 15. вересня 1938., ст. 2. 266 Új Közlöny, 1938. június 23. old
98
autonómiának. Az új határvonal Kárpát-Ukrajnát nagyon nehéz helyzetbe hozta, Ungvár és
Munkács elvesztése hosszú idıre megbénította a gazdasági, kereskedelmi és kulturális
életet. Elveszítette termıföldjeinek nagyobbik részét, s ez késıbb gondokat okozott a
lakosság élelmiszerellátásában. Az újonnan létrejött kárpát-ukrán kormány székhelyét
kénytelen volt áthelyezni Ungvárról Husztra. Az új határokkal megnehezült Kárpát-
Ukrajnának Szlovákiával való kapcsolata is. Az ukrán és orosz nemzet egyre inkább hajlott
a Magyar Királysággal való egyesülésre. Ennek ad hangot az egyik 1939 januárjába
megjelent cikk, amely az ukrán és orosz valamint a magyar kisebbséget egy népnek
nevezi.267( Русский Народний Голос, 22. янв. 1939.: 3). Ez a publikáció is azt jelezte,
hogy az ukrán és orosz nép, ahogyan a Budapesti lapok is írták, készen állt a Magyar
Királysághoz való csatlakozásra. Valószínőleg ennek is köszönhetı volt az, hogy 1939.
március 17-én a magyar csapatok elérve Vereckét, teljes egészében birtokba vették
Kárpátalját, gyakorlatilag fegyveres konfliktus nélkül. Ezzel sikerült megteremteni a
magyar lengyel közös határt.
Az ukrán illetve orosz nyelvő sajtó megvizsgálása után arra a következtetésre
juthatunk, hogy a Kárpátalján élı mindhárom kisebbségnek közös érdeke a nemzeti
identitás megırzése volt. Azonban mindannyian másként képzelték el a probléma
megoldását. Közös pont volt az autonómia megvalósítása, de nem lehetett figyelmen kívül
hagyni a revíziót sem, mint lehetıséget. A magyar és az ukrán illetve orosz sajtó központi
témáját az 1937-1941-es évek alatt a Kárpátalján élı kisebbségek kérdése képezte.
Azonban a kérdés megítélése eltérı volt. Mindkét náció a saját érdekeit helyezte elıtérbe.
A magyar sajtóra nagy hatással voltak az anyaország politikai lépései. A ukrán és orosz,
valamint a szlovák népcsoport pedig a csehszlovák államalakulaton belül próbálták
megırizni a nemzeti öntudatukat. Az ilyen tényezıkbıl adódó problémák alakították a
kisebbségek egymás közötti viszonyát, valamint ezek tették színesebbé a korabeli újságírás
világát. A fellelt cikkekbıl kapott kép jóllehet néha csalóka, a már fent említett befolyásoló
tényezık miatt, mégis jól tájékoztatnak bennünket a korban uralkodó problémákról, és az
elsı bécsi döntés következtében kialakult helyzetrıl, és annak megítélésérıl.
A Belvedere-palotában született döntés megítélése sokat változott az évtizedek
folyamán, az akkorihoz képest. A magyarok felszabadulásként értékelték, Szlovákia egy
fél éven belül kikiálthatta függetlenségét. A Kárpát-Ukrán autonómia elvesztése ugyan
keserőséggel töltötte el az ukrán és orosz kisebbséget, azonban hamarosan önként akartak
267 Русская Правда, 22. января 1939., ст. 3.
99
csatlakozni Magyar Királyságoz. Az ukrán és orosz nyelvő sajtóban 1939 után már szinte
alig írtak a döntésrıl. A magyar sajtóban még évekig publikáltak a magyar területek
visszafoglalásáról. Hamarosan azonban az újságok címoldalára új hír került, ami a
kortársak szerint egyenlı volt a visszacsatolás árával: a háború.
100