28028242 Csillagnemzetsegek Solana Napunk Galaktikus Tortenelme
-
Upload
mobydickstar -
Category
Documents
-
view
77 -
download
1
Transcript of 28028242 Csillagnemzetsegek Solana Napunk Galaktikus Tortenelme
Czeizel Beatrix – Greskó Anikó: Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok,
A Tejút galaxis kozmikus történelmének krónikája (részlet)
Angyalok nemzetsége, 153-159. oldal
Solana – Napunk – rövid galaktikus történelme, meséje
A belső utazás egy különös fordulatot vett ezután és egy rendkívüli erejű és nagyon tanulságos
üzenet képsora kezdett kibontakozni.
A minden alkalommal szokásos csillagösvényt követve átutaztunk a Nap Kapujának első
állomásán a 4. dimenzió felsőbb oktávján, amely ez alkalommal egy kicsit marasztalt még bennünket.
Elidőztünk a már jól ismert központi körfolyosó és belső szentély gyönyörű aranyló fényekkel áthatott
szakrális terében. Újra láttuk a 12 kapuból álló körcsarnok aznap különös ünnepi díszekbe öltözött
szépségét, s a kapukban ezúttal megmutatkozott a 12 szoláris arany angyallény, tehát a 12 legfőbb
Mester, akik e szellemi tér beavatott őrzői. Mögöttük pedig a Felemelkedett Mesterek sorakoztak egy
sugárzó gyűrűt formálva.
Majd egészen gyönyörű és szívmelengető érzés voolt meglátni, hogy éppen akkor a Nap
Kapujának középpontjában Rafael Arkangyal állt. Ő az, kinek neve azt jelenti, hogy „akit Isten
meggyógyított”. Az ősi írások és sok médiumi látnok úgy érzékelte, hogy a Nap középpontjában Rafael, e
csodálatos erejű gyógyító Arkangyal áll. S valóban megtudtuk a Galaktikus Krónikákból, hogy Rafael volt
az egyik olyan magas rangú őrzőangyal, aki a Nap Kapujának is védelmezője. Ugyanakkor sok más forrás
Michael Arkangyalt említi és rendeli hozzá a Naphoz. Ezek után lassan fel is tárult előttünk, hogy voltak
olyan világkorszakok a Naprendszer és a Föld történelmében is – például a Lemuriai idők teremtő és
virágzó korszaka -, amikor Rafael állt a Nap Kapujának középpontjában és ő jelezte, őrizte és tartotta
fenn annak a korszaknak a nyitányát, energiáit, sorskérdéseit és fejlődési irányait.
Azután kiderült, hogy az atlantiszi korban egy angyali „stafétabot váltás” következett be az Isteni
Tervet követve, amikor is Michael - Mihály - Arkangyal vette át a Nap Kapujának felügyeletét, vezetését
és a következő világkorszak sorskérdéseinek őrzését is. Ami csodálatos felismerés volt ezek után az az,
hogy most pedig ketten állnak a szoláris templomtér középpontjában, hogy vigyázzák a Felemelkedés
korának életeit! A két energia egyesül, hiszen a végső megváltás életében egyrészt nagyon nagy
szükségünk van a michaeli erőre, fényre, hitre, bátorságra, rendíthetetlen elkötelezettségre és
ugyanakkor a rafaeli kegyelemre, tisztaságra, őszinteségre és hatalmas gyógyító erőre! Ráadásul e két
angyali erő egyesüléséből egy új minőség született, ami még tisztább, igazabb, fénylőbb, mint a
különváló sugarak bármelyike.
(Csak megjegyezzük, hogy Urielről is azt szokták mondani, hogy a Nap kormányzóinak egyike, és
valóban feltűnt egészen tiszta sugárzó tudatossága a 12 kapu egyikében.)
S ekkor a Nap mesélni vágyott nekünk! Még többet megosztani létéről, születéséről, mint
amennyit már idáig is felfedett előttünk!
Ahogy meséltünk erről az első könyvünkben nagyon fontos volt megérteni, hogy a Nap
valójában a Plejádok [Seven Sisters, Hét Nővér – szerk.] spiráljától elszakadt nyolcadik testvér, a
nyolcadik csillaggyermek volt.
Az egyik tanítványunk megkérdezte egyszer, hogy „ és mit csinált a Nap a Plejádokban?”
Feltettük hát ezt a kérdést mi is a Nap szívében megállva ekkor ebben a gyönyörű Arkangyali
jelenlétben...
S ez a világ most olyan mélységben vágyott megnyílni, ahogyan eddig még sohasem, hogy egy
korábban hiányzó láncszem ékességét varázsolja a megértés palástjára!
Engedtessék meg most nekünk, hogy tudva, hogy ő valójában a Plejádok hét nővérének
nyolcadik testvére nyolcadik testvére egy picit antropomorfizáljuk a történetet, vagy gondolkodjunk
archetípusokban! Vissza kell térnünk oda, abba az álomképbe, amikor a nyolcadik gyermek megszületik
egyazon csillagmederben, a fényspirálra fűzött csillaggyöngyszemek sorában Atlasz és Pleioné
otthonában.
Ez egy kicsit olyan, mint amikor, egy szülői csillagpárnak már van leánya és bár boldogságuk
teljes, mégis úgy várnának már egy fiút nyolcadiknak!
Váratlanul megértettük, hogy valójában így van, ugyanis a nyolcadik csillag, a legifjabb gyermek
– egy Napfivér. Egy Napfivér, aki egy fiúcska csillagként születik és eredendően a Solana névre
kereszteltetik. Ha folytatjuk ezt az emberi szavakkal gondolkodó képsort, Solana kicsit lányos fiú, feminin
energiákkal, hiszen nővéreitől és Pleioné-tól tanult szeretni. De mint egy égi áldásként érkezett
örömforrás, talán ő volt a leginkább dédelgetett, legmélyebben szeretett, kicsit elkényeztetett Napfivér,
akit minden nővére mélységesen szeret, kiszolgál, táplál és a csillagpár maga is odaadó örömmel fogad.
Majd pedig ugyanilyen nagy komolysággal készítik elő őt a sorsára, a feladatára, ami
természetesen nem lehetett más, mint hogy apja nyomdokaiba lépjen. Ő Atlasz, aki a világot tartja a
vállain, a világegyetemet támasztja meg erős karjaival. Így hát, Solanának is ez lett volna az Isteni Sorsa –
vagyis, hogy tartsa tovább majd Atlasz után a világegyetemet az örök egyensúly bizonyosságával. Így
hangzik tehát Solana születésének galaktikus mítosza!
Majd pedig az történt, hogy a Plejádok nagy létspiráljának ívén, ahol Alcyone központi
fénypontja körül egyre táguló létkörökben a Galaktikus Éjszaka és a Foton öv korszakai váltották
egymást más-más tanulási feladatot prezentáltak a csillaggyermekek számára. Amikor is egy soron
következő Vízöntő világkorszakban – ugyanis az analógiákat követve Solana egy Vízöntő jegyű gyermek
lenne – váratlanul úgy dönt, hogy esze ágában sincsen csak megállni szilaj erőben, soha el nem gyengülő
egyensúly örök mértékével, és apja nyomdokait követve vállára venni a világot! Hanem az ő
csillaggenezise kamaszkorában úgy dönt, hogy megszökik a feladat elől. Hatalmas tüzek ébredtek ifjú
lelkében, amely óriási napviharokat kavart, miközben duzzogott magában, hogy már pedig ő nem
hajlandó követni ezt az utat, szabad akar lenni és saját maga dönteni a sorsa felett!
Pedig csodálatos magántanárokat kapott Betelgeusé-ról, Mintakáról stb., az Orion tanító
Angyalainak személyében, és még sok más helyről érkeztek nagy mesteri bölcsek, hogy egyre jobban
felkészítsék őt a nagy sorsra! De ahogy beleéreztünk a lényébe látszott, hogy egyáltalán nem érzi át a
jelentőségét, vagy az értékét annak, hogy ily kiváló szellemi tanítók keresik fel, hogy beavassák a
legcsodálatosabb misztériumokba, amelyekre szüksége lehet annak a roppant szellemi erőnek a
kiműveléséhez, amellyel világokat lehet majd megtartani az Isteni egyensúly fényében. Azonban ifjonti
lelke forrong és lázad szüntelenül, és nem hagyja nyugodni a vágy, hogy ki akarja próbálni önmagát,
szabad akar lenni, egyszerűen nem akar ott állni a világ végezetéig, az idők végezetéig és tartani,
összefogni a részeket egyetlen egységbe, hanem meg akarja találni önmagát a saját maga által választott
próbák útjain keresztül.
A Plejádok csillagrendszerén belül Meropé a Vízöntő lány, Solana pedig a Vízöntő fiú.
Megjegyeznénk itt, hogy ez azt is jelenti, hogy a Vízöntő Napjegy, illetve akár a Vízöntő aszcendens is
bizonyos szempontból utalhat Solana lázadására! Jelzi, hogy az illető lelkében hasonló őskódok rejlenek
és hajlamos erre a szabadságvágyból táplálkozó lázadásra. Sőt egy olyan érdekes dologra hívták fel a
figyelmünket, hogy ha az illető születési képletében a Nap oppozíciójában áll a Spicával, vagy Alcyone-
nal, akkor ez szintén utalhat az angyali sors és szolgálat elleni lázadásra. Mivel a Spica Mérleg 23°
közelében áll, ezért a Kos 23° közelében lévő születési Nap is Solana lázadását tükrözi. Ahogy Alcyone
Bika 29°és Ikrek 0°05’ között áll, az ezzel oppozícióban lévő Skorpió 29° körüli Napjegy is erre utalhat. A
lázadó angyalfi, aki nem kívánja apja nyomdokait követni és egyszerűen kilép a neki szánt sorsmederből,
elmenekül a nem kívánt feladat terhe elől. Tehát egy Kos és egy Vízöntő lázadó energiája is tükrözheti
Solana válaszútját.
Folytatva a galaktikus mese valós történetét, Solana háborgó lelkének viharai hatalmas
naptüzekben, szélvészekben törtek a felszínre, amelyet nap, mint nap táplált álmodozó szívének sok-sok
vágyképe olyan világokról, izgalmas kalandokról, amelyek őt tükrözhetnék, és ahol nem neki kell
táplálnia egy statikus világmindenség ijesztő képzetét.
Míg egy ponton – az akkori Vízöntő világkorszak idején – a lázadás belső tüze olyannyira
felgyorsítja a keringését, hogy lendületet vesz és egyszerűen kirepíti magát a korábbi spirális füzér neki
szánt pályájáról. Szinte maga is alig meri elhinni, hogy terve sikerrel járt, hogy mégis „világgá mehetett”
és semmi nem tartotta őt vissza, egyetlen atyai kéz sem húzta vissza, hanem egyszerűen szabaddá lett!
Öröme határtalan, teremtő vágya végtelen kút, hátra se néz csak követi álmai oly sokszor
előrefestett lábnyomait. Egy külön világot akar teremteni, saját úton akar járni. ...
És ekkor egy nagyon fura dolog történik. Ugyanaz, amit a fejezet elején idézett írásból is
átérezhetünk megrendítő plasztikussággal, hogy „bár az angyalok halhatatlanok, de amikor a kard eléri a
mellkasát és megszökik abból a fény a seben át, bár az begyógyul, de az angyallény óriási energiát
veszít”! Abban a pillanatban ugyanis, ahogy Solana duzzogva, dühvel és a saját útjának teremtési
vágyával, a „nem vagyok hajlandó feláldozni mindent ezért a szolgálatért” érzésével kitépi magát a
Plejádok spiráljának vonzásából, egyszer csak mintha a szívéből kiszakadna valami, és hatalmas fényt
veszít. Tehát energiát veszít lénye sugárzó erejéből és zuhanni kezd. Egy hatalmas fekete örvény
szippantja magába. Sodródni, zuhanni kezd ellenállhatatlanul, mint hogy ha egy fekete, sötét szakadék
rántaná magával. ...
És ott, ebben a zuhanásban ez a szegény Napfivér megéli a mi felejtés fátylunkra emlékeztető
amnéziát is. Az egyik pillanatban még egy nemes, gyönyörű küldetésre kiválasztott és a beavatása útját
élő csillagherceg, majd a következő pillanatban a sorsát elveszítő és a sötétség mélységei felé zuhanó
létező lesz! Aztán valahogy ez a szédítő zuhanás mégis lelassul és ott, a 4. dimenzió létsíkján
megkapaszkodik és megáll az égbolt feketeségében nyílt szakadék terében. Egy nagyon furcsa
létállapotba jut ez a csillag. Egy hihetetlen mély magány és egyedüllét lesz úrrá rajta. A sorsavesztett, az
önmaga által száműzetésre ítélt létező újra ébred benne. ... Szinte sírnivaló volt így látni Solanát végül!
Ekkor egy nagyon mély szomorúság és fájdalompalástot vont a válla köré és az egész léte köré.
Ez a palást teremtette meg a 4. dimenzión működő felejtés fátylát. Ez Solana felejtése!
El akar felejteni mindent, mert ha már nem lehet a része annak, aminek korábban volt, akkor
igazán felejteni akar és felejt is. ...
Döbbenetes volt belülről átélve meglátni, hogy ez a felejtés fátyol teremtette az asztrálsík
palástját is először, ami eredendően tele volt Solana bánatával. Talán neheztelésével, dühével,
indulataival, ambícióival, forradalmiságával is, amit őt annak idején útnak indította.
Ezután hosszú-hosszú kozmikus időn át borul rá a felejtés fátyol – mondjuk, eltelik 11.000 év.
Fontos tudnunk, hogy a Plejádok csillagkötelékében Solanának jóval kevesebb volt a Galaktikus
Éjszakában töltendő „ideje”, de ahogy átzuhant ezen a féreglyukszerű fekete örvényen és a 4.
dimenzióra huppant, ott már a sötétség és felejtés korszaka, vagyis a Galaktikus Éjszaka 11.000 éve zárta
be őt. Amikor saját maga is egy borzalmas rémálmot álmodik a felejtés ködében bolyongva, elveszítve a
hazavezető útját.
És akkor az első ébredéskor, amikor a Foton öv első ébresztő sugarai újra elérik őt, elérik a
tudatosságát és kicsit megmelengetik kihűlő szívét, akkor kezd csak ráébredni arra, hogy mi is történt
vele valójában. Akkor kezd újra emlékezni arra is, hogy van egy kötelék, amely őt egykor egy magasabb
dimenziósíkhoz és egy sokkal magasabb rendű célhoz kapcsolta!
De a szabad akaratát érvényesítve választott sorsát már nem léphette át, a választott utat már
nem törölhette ki az emlékezetéből. Itt kellett folytatnia létét, ahová zuhant.
Azonban a kegyelem és megbocsátás Isteni fénye eléri őt, és elkezdi kiépíteni a hidat az ő igazi
csillagotthona, csillagbölcsője – a Plejádok felé!
Így akkor megszületik 11.000 év után először a Plejádokbeli csillagbölcsője felé, a szülői pár és a
leánytestvérei felé a csillaghíd, mint a csillagsugarokból font fényszálak finom szövedéke.
Természetesen a szülői pár elfogult, megértő szíve és nővérei is megbocsátották a legkedvesebb
és a legkisebb testvérüknek ezt a forradalmi lázadást, és együttérző, gyöngéd csillagöleléssel el is
indítanak egy-egy gyönyörű fénysugarat mindegyik csillagpont felől, amelyek összekapaszkodva egy
különleges hidat szőnek a már különálló, és önálló létezéssé lett világ felé. Ez volt az a pillanat, amikor a
Galaktikus Tanács is elfogadta Solana létét, és átírva az Isteni Terv lépéseit, újrafogalmazta sorsát.
Ez a csillag tulajdonképpen Kegyelmet kap és egy nagy lehetőséget!
Ezzel a kegyelmi pillanattal kezdődik meg a Naprendszer genezise.
Leírhatatlanul gyönyörű érzés volt szinte Solana szívébe bújva átélni belülről minden teremtő
mozdulatát, és érezni azokat az álmokat, amelyekből a bolygók megfogantak, mielőtt még felhelyezte
volna őket sorban a saját ölelésének, szeretetvonzásának orbiszába!
Átélhettük hát, ahogy Solana emlékeiből harmadik dimenziós bolygókat gyúr maga köré – talán
a testvéreire emlékezik bennük és általuk!
Tehát a saját emlékeiből összegyúrja a Naprendszer egészét – s ahogy egy kisfiú rakja össze
óriási örömmel maga körül a hatalmas vasút ívét és mozdonyait -, ő is pályára állítja emlékeit. Egy új
világot teremt magának, de természetesen – ahogy senki – ő sem kerülheti el a sorsát, hiszen végül
ugyanazt kell tenni, mint Atlasznak. Tartja a Naprendszert egymaga, összefogja, harmóniába rendezi,
értelmet ad létének és őrzi minden létező sorsát, aki később helyet kér az általa teremtett világok
élettereiben!
De végülis a Kegyelmi pillanattal egy sokkal magasabb rezgésű, nemesebb út indul el, mint
ahová a zuhanása után érkezett. Ezért a Galaktikus Tanács elküld egy angyali hierarchiát, egy mesteri
csoportot, hogy Solana lelkét és a belőle álmodott világokat a Beavatás és a lélekfejlődés legmagasabb
bölcsessége útján vezessék. Így született meg a Nap Kapujának templomtere. Akkor érkezett meg Rafael,
azután Michael Arkangyal, akik felszentelik Solana létét.
Új tudatossága által újrarendezi a bolygókat, mindegyiket felruházza különböző szellemi
minőségekkel, sőt sokukat igen gazdag életlehetőségekkel is. A Naprendszer így megkezdi útját! ...
Azonban mindebből megérthettük azt is, hogy a Naprendszer világa, Solana birodalma, olyan
lelkeket gyűjt és vonz magához a rezonanciák örökérvényű elve alapján, akik valamilyen módon lázadó
lelkek lehettek maguk is. Egyrészt, az útjukat elhagyó angyallények találhattak otthonra, illetve Rafael
jelenlétéből is tudhatjuk, hogy eredendően a Föld – ami egyébként a Maya csillagtestvérnek lehetett a
Naprendszerbeli tükre -, egy gyógyító csillagtérnek és egy bolygótérnek az egymásra vetüléséből
született. Tehát a Naprendszer és ezen belül a Földbolygó különösen, egy kollektív gyógyító élettér,
mégpedig azokat az emberlelkeket gyógyítja, és igyekszik visszavezetni az útjukhoz, akik eltévelyedtek és
megtagadva sorsukat elveszítették eredendő küldetésül belső hangjait, bármely csillagnemzetséghez
tartoznak is gyökereik.
Még ha ez nem is könnyű tükör, azt kell mondanunk, hogy szinte minden földlakó sorsában
valahol megbújik egy nagy lázadás emléke, amikor ki-ki letért arról a sorsösvényről, amely számára
rendeltetett. Ezért vagyunk éppen itt, keresve közösen a Megváltás lehetőségét, remélve, hogy egy
közös álom hídján mindannyian megtaláljuk a hazavezető ösvények lámpásait, amelyek minden
hazavágyakozó lelket a maga csillagbölcsői felé emelhetnek!
Talán mindenki mást is megráznak ezek a felismerések, és az a még sokkal mélyebb bizonyosság,
hogy hihetetlenül fontos, hogy a Nap csillaglénye visszakapja a feladatát és az ő csillagszívében egyesülő
ember- és csillagszíveink visszatérhessenek eredendő sorsunk életmedrébe! Talán még mélyebben
megértheti minden fényküldött, hogy Solanának és a hozzá kapcsolódó Naprendszer lényeinek milyen
végtelenül fontos a Felemelkedés folyamata – ráadásul éppen egy Vízöntő világkorszakban, amellyel
meg kell gyógyítanunk egy egykori vízöntői lázadást. Mert ez a bolygószintű dimenzióváltás fogja azt
jelenteni, hogy Solana az egész Naprendszerrel együtt újra visszafűződhet a Plejádok csillagspiráljára –
újra hazatérhet testvérei körébe sorsát végül mégis beteljesíteni!
Ez egy hihetetlenül komoly átrendeződés és egy gyönyörű záróakkordja ennek a hosszú
fejlődéstörténelemnek, amit bejáratunk itt – együtt és egymásért! ...
Most pihenj meg egy kicsit és csak figyelj mélyen befelé, hiszen a szavakon túli csend most is tele
van üzenetekkel, csak engedd, hogy elérjen! ...