1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb...

47
KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe: A II. fordulóban előtérbe kerülnek a művészetek, irodalommal, filmművészettel, zeneművészettel, képzőművészettel kapcsolatos feladatok várnak rátok. A helyes válaszadásban segítségetekre lesznek az iskolában tanultak, de többször kell majd szakirodalmakban, személyesen, valamint a világhálón is kutatni, hogy sikeresek legyetek ebben a fordulóban. Jó munkát kívánunk Nektek! 1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával is rendelkeznek a szakmai ismeretek mellett, gyakorlatilag bármit képesek megépíteni. Ezért gyakran művészi alkotásnak nevezhető egy-egy épület. Az építész tehát művész, és számtalan gyönyörű példát találhatunk erre a világban mindenhol, a nagyon régi időktől fogva a modern csodákig. A következőkben a világ legszebb palotáit, kastélyait láthatjátok a képeken. A feladatotok egyik része, hogy felismerjétek, melyik épületről van szó, és nevezzétek meg és az országot is, ahol található! A feladat másik részeként írjátok le az építés kezdetének évét, csak hogy a paloták történetébe is beleáshassátok magatokat kicsit! Ez alapján pedig állítsatok fel egy sorrendet az épületek között, a sorszámokat írjátok a táblázat üres négyzeteibe. Az első legyen a legrégebbi! Jól figyeljetek, legyetek pontosak, mert a négy információ együttesen ér majd egy pontot! Név: Ország: Építés kezdete: Név: Ország: Építés kezdete:

Transcript of 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb...

Page 1: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

A II. fordulóban előtérbe kerülnek a művészetek, irodalommal, filmművészettel, zeneművészettel, képzőművészettel kapcsolatos feladatok várnak rátok. A helyes

válaszadásban segítségetekre lesznek az iskolában tanultak, de többször kell majd szakirodalmakban, személyesen, valamint a világhálón is kutatni, hogy sikeresek

legyetek ebben a fordulóban. Jó munkát kívánunk Nektek!

1. FELADAT

Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket

hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával is rendelkeznek a

szakmai ismeretek mellett, gyakorlatilag bármit képesek megépíteni. Ezért gyakran

művészi alkotásnak nevezhető egy-egy épület. Az építész tehát művész, és

számtalan gyönyörű példát találhatunk erre a világban mindenhol, a nagyon régi

időktől fogva a modern csodákig.

A következőkben a világ legszebb palotáit, kastélyait láthatjátok a képeken.

A feladatotok egyik része, hogy felismerjétek, melyik épületről van szó, és

nevezzétek meg és az országot is, ahol található! A feladat másik részeként

írjátok le az építés kezdetének évét, csak hogy a paloták történetébe is

beleáshassátok magatokat kicsit! Ez alapján pedig állítsatok fel egy

sorrendet az épületek között, a sorszámokat írjátok a táblázat üres

négyzeteibe. Az első legyen a legrégebbi! Jól figyeljetek, legyetek pontosak,

mert a négy információ együttesen ér majd egy pontot!

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Page 2: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Page 3: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

Név: Ország:

Építés kezdete:

10

Page 4: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

2. Feladat

A falfestmény leggyakoribb típusa a freskó. A freskó nedves vakolatra készül. Al fresco vagy freskó: régi eljárás, amelynél a hármas rétegeződésű vakolatnak a legfelső nedves mészrétegére festik fel az ugyancsak meszes vízzel kevert festőanyagot, amely aztán kémiailag egyesül a vakolattal. Ez a technika tette lehetővé évtizedes fennmaradásukat. A legkorábbi ismert falfestmények kb. i. e. 1500-ból származnak, Kréta szigetén a knósszoszi palotában találhatók, de Pompeiiből is maradtak fenn kitűnő állapotban lévő freskók.

Híres freskók darabjai összekeveredek! Feladatotok az lesz, hogy illesszétek össze ezeket a képkockákat úgy, hogy a megfelelő számokat írjátok be a táblázat megfelelő helyére! A táblázatot úgy használjátok, mint a freskó térhálóját és segítségként a kezdő darab számát megadjuk! Továbbá határozzátok meg ki festette az adott művet. Így két pontot szerezhettek freskónként!

1.) …. Adógaras című freskója Brancacci- kápolna, Firenze

Page 5: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

2

Festőművész neve:

2.) …Siralom (Krisztus gyásza) című freskója, Scovegni kápolna, Padova

2

Festőművész neve:

Page 6: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

3.) … Az athéni iskola, Vatikán

4

Festőművész neve:

Page 7: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

4.) … Az utolsó ítélet című freskó, Sixtus- kápolna, Vatikán

8

Festőművész neve:

Page 8: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

5.)… Theophilius fiának feltámasztása Brancacci-képolna, Firenze

9

Festőművész neve:

10

Page 9: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

KONTRAPOSZT/ GOUACHE/ AKVARELL/ KROKI/SKICC

/KOLLÁZS/ MONOTÍPIA/ MONTÁZS/ ATELIER/ VITRÁZS/

SGRAFFITTO/KAKIEMON/ TEXTÚRA/ FAKTÚRA/

MINIATÚRA/KARIKATÚRA/ TORZÓ/

3. FELADAT

A művészet egy összetett rendszer, mely sokszor érthetetlen a kívülállók számára.

Számos olyan szakmai fogalom és kifejezés létezik, melyeket már kezdetben is

ismertek és jelenleg is használnak. Hoztunk nektek pár olyan kifejezést, melynek

első olvasatra nem biztos, hogy könnyen értelmezhetőek egy laikus számára, de

érdemes lesz tudomást szereznetek róluk!

A pontszerzéshez a táblázatban üresen maradt mezőket kell kitöltenetek

helyes definíciókkal és fogalmakkal! Minden jó megoldás egy pontot ér!

A kimaradt fogalmakat egy csokorba gyűjtöttük nektek több társukkal

együtt, hogy legyen miből válogatnotok. Találjátok meg melyek lesznek

azok, amik bekerülnek a táblázatba helyes megfejtésekként, valamint a

táblázatban már meglévő adatok magyarázatát írjátok be a legegyszerűbb és

leglényegretörőbb módon a teljesség igénye nélkül!

Görög szóból származik, az

emberi test, illetve mozgásának

ábrázolására vonatkozó

kompozíciós elv. Lényege, hogy

a csípő, illetve a vállak vonala a

mozgás során ellentétes irányt

vesz fel.

Page 10: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Büszt

Latin eredetű szó, tárgyak,

műalkotások felületének a

kivitelezéséből (anyag

sajátosságai és megmunkálási

módja, ecsetkezelés és

festékhasználat) fakadó és a

látványt is nagymértékben

befolyásoló sajátos mód és

minőség.

Francia eredetű szó, vízfesték,

amelynek színei az

adalékanyagok folytán nem

keverednek egymással.

Intarzia

Francia szó, hevenyészett vázlat,

gyors vázlat. A művész a

megfestendő kép témájáról

alkotás előtt készíti.

Biszter

Francia eredetű szó, jelentése

műterem, műhely

Paszpartú

Page 11: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Sfumato

Díszítmény külső vagy belső

falfelületen, a vakolat felső

rétegének visszakaparásával

készül

Európában is elterjedt egyszerű

virágmintájú japán

porcelándíszítő stílus, máz feletti

díszítési eljárás, jellegzetessége az

élénk árnyalatok.

12

Page 12: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

4. FELADAT

Albrecht Dürer születésének 550. évfordulóját

ünnepeljük idén, aki a korai reformáció

Bajorországának egyik legkiemelkedőbb művésze,

a német reneszánsz legismertebb képviselője

hazájában és külföldön egyaránt. Műveinek

legjelentősebb részét portrék, oltárképek és más

vallásos témájú festmények adják. A reneszánsz

festészet stílusjegyei közé tartozik a

perspektivikus ábrázolás; élénk, gazdag színvilág

megjelenése, valamint fontossá válik a mozgás és

az érzelmek természetességének visszaadása.

Nagyon érdekes ezeket a jegyeket megismerni a

képeken, és rácsodálkozni, hogy egy-egy irányzat

mennyire felismerhető a művek alapján. Most

lehetőségetek lesz belekóstolni ebbe, és kicsit más szemmel figyelni a művészetet.

Az alábbiakban alkotásokat láttok majd, amelyeket a számokhoz kell

kapcsolnotok a stílusirányzatok és a festő nemzetisége alapján. A számokat

írjátok a festményeken található négyzetbe, az alkotó nevét pedig az alattuk

levő mezőbe!

Page 13: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 14: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 15: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

10

Page 16: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

5. FELADAT

Vetélkedőnk második fordulóját, a hagyományokhoz híven a művészeteknek

szenteljük, ám nem szabad megfeledkeznünk az alkotásokat; tudományos, kulturális

vagy történelmi témájú gyűjteményeket bemutató intézményekről, a múzeumokról

sem, melyek építészetileg maguk is esztétikai, művészeti értéket képviselnek. Ebben

a feladatban csokorba gyűjtöttünk nektek párat a leghíresebb múzeumokból, hogy

ez által kicsit bepillantást nyerjünk kialakulásuk történelmébe.

A feladat első felében írjátok a múzeumokat ábrázoló kép melletti üres

mezőbe a képen látható múzeumok nevét és a város/település nevét is ahol

a múzeum található. Ha ezzel végeztetek, a feladat második felében, a

táblázat alatt felsorolt állítások betűjét írjátok be a múzeumokat ábrázoló

kép melletti üres mezőben elhelyezett négyzetbe. Legyetek nagyon

körültekintők, mivel csak akkor jár pont, ha mindhárom információ helyes!

(múzeum neve, város/település neve és a helyes betű együttese ér 1 pontot)

Page 17: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 18: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 19: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 20: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

A. Az épületegyüttest maga Michelangelo Buonarotti tervezte.

B. Gyakran a világ első múzeumjaként szokták emlegetni, melynek kurátora és

alapítója egy hercegnő volt.

C. A világ egyik legrégibb és legismertebb képtára eredetileg királyi

festménygyűjtemény volt. Az épület neoklasszicista, olyan művek találhatók a

gyűjteményben, mint Velázquez - X. Ince pápát ábrázoló műve, vagy Hieronymus

Bosch - Gyönyörök Kertje című triptichon festménye

D. Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma

E. A megnevezés valójában egy öt múzeumból álló területet jelöl, a világörökség

részét képezi

F. Alapításuk időrendjét tekintve Európa harmadik nemzeti múzeuma.

G. Alapítása összefonódott a Medici család nevével.

H. A világ legrégebbi Szabadtéri múzeuma

I. A modern és kortárs művészeteknek állított ikonikus múzeumot sokan a modern

kori építészet legkiválóbb alkotásaként tartják számon.

J. Egy Hans Sloane nevű orvos végrendelete és magángyűjteménye indította el híres

a múzeum megalapítását. Érdekesség: a belépés díjtalan.

K. Ebben a múzeumban van kiállítva a Mona Lisa is, a világ leglátogatottabb

múzeuma.

Page 21: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

L. Hatalmas területén található múzeum, skanzen, középkori monostor romjai,

régészeti feltárások és egy emlékmű melyet az ország 1000. évfordulójára

emeltettek.

M. Az épület korábban hátrányos helyzetű gyermekek fogászati klinikájaként

üzemelt.

13

Page 22: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

6. FELADAT

Hajao Miyazaki

A „japán Walt Disney”-ként emlegetett neves művész,

alkotó, rendező idén január 5-én ünnepelte 80.

születésnapját.

Ő az animációs filmkészítés egyik nagymestere! Legfőbb

tulajdonsága munkáinak, hogy gyönyörű, egyedi és érdekes

képekkel dolgozik. Karaktereinek jellemei mindig

kidolgozottak, ritkán sorolhatók be egyértelműen gonosznak

vagy jónak. Történetei túlszárnyalnak a képzelet világán, és

nem csak a gyerekeket szólítják meg, hanem tanulságosak a gyermeklelkű felnőttek

számára is. Miyazaki meggyőződése, hogy az animációnak nincsenek korlátai, általa

beléphetünk egy olyan világba, ami csak az álmainkban létezhet. Épp ezért annyira

emlékezetesek a filmjei. Szereplői, főképp a természetfelettiek, fittyet hánynak a

fizika összes törvényére. Fontosnak tartotta és szabályként követte a kézi rajzolás

elvét, így igen kevés számítógépes eljárást alkalmazott.

„Az animációs film a mozi kezdeteivel egyidőben indult történetében két

olyan figura van, akit e művészethez való hozzájárulása mindenki más fölé helyez. Az egyikük Walt Disney, a másik pedig Hayao Miyazaki.” (John

Lasseter).

Page 23: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Ebben a feladatban különböző szereplőket emeltünk ki nektek a teljesség

igénye nélkül a japán mesevilágból. Miyazaki két ismertebb történetéből

válogattunk. Kíváncsiak vagyunk, tudjátok - e kik voltak azok az élő

színészek, akik megszemélyesítették a karaktereket? Töltsétek ki a

táblázatot a hiányzó adatokkal, de vigyázzatok, mert egy szinkronhang, akár

több szereplőnek is kölcsönözte a hangját! A helyes megoldások soronként

érnek egy pontot!

Szereplő Japán hang Angol hang

Fiatal Sophie

Chihiro(Sen)

Howl

Haku

Calcifer

Puszták Boszorkánya

Jubaba

Arcnélküli

Breki/ Aogareu

Page 24: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Mesebeli Ki-Kicsoda?

A feladat második felében neveket és leírásokat találtok a szereplőkről,

írjátok be a szabad mezőkbe, hogy kire gondolunk, és ki volt Ő.

Egy 18 éves kalapkészítő lány, aki egy

átok miatt öreggé változik.

Titokzatos és rejtőzködő varázsló, aki a

Puszták Boszorkánya elől menekül.

Tűzdémon, aki navigálja a palotát,

benne ég egy varázsló szíve, mely néha

kéken világít.

Jubaba

Madárijesztő, akit elvarázsoltak

Haku

Heen

A fentebb részletezett két mese címeire vagyunk kíváncsiak, amelyek

további egy plusz pontot érnek együtt!

17

Page 25: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

7. FELADAT

Az opera olasz eredetű szó, dalművet jelent (másként: dramma per musica). Vokális-hangszeres drámai színpadi műfaj, melyben a szerepeket éneklik. Az opera három-négy, ritkábban egy, kettő vagy ötfelvonásos, többnyire nyitánnyal kezdődik.

A 16. század ismert műfaja, a hangszerkísérettel ellátott egyszólamú ének, a monodia egyre bővült rövidebb drámai jelenetekkel (intermezzo), míg a század végére létrejött az első mai elemeket is magában foglaló operaelőadás.

A soron következő feladat világhíres operákhoz, mint színművekhez fog

kapcsolódni! A feladat első részében az operák egyik áriájának

szövegrészleteit láthatjátok. Kutassátok fel az operában szereplő ária címét,

az opera nevét és a mű szerzőjét. A három helyes információ ér egy pontot!

A szövegrészleteket olasz nyelven olvashatjátok, hisz ez az opera nyelve!

Természetesen ezek közül soknak magyar átirata is készült. Ajánljuk, hogy

hallgassátok is meg az áriákat és meglátjátok, milyen sokat ismertek!

Ária szövege Ária címe Opera címe Szerző

„La donna è mobile

Qual piuma al vento

Muta d'accento

E di pensiero …”

„Non più andrai, farfallone

amoroso,

notte e giorno d'intorno

girando;

delle belle turbando il riposo

Narcisetto, Adoncino

d'amor… „

Page 26: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

„Nessun dorma, nessun

dorma

Tu pure, o, Principessa

Nella tua fredda stanza

Guardi le stelle che tremano

D'amore e di speranza…”

„Libiamo ne' lieti calici,

che la bellezza infiora;

e la fuggevol ora

s'inebriì a voluttà.

Libiam ne' dolci fremiti …”

„Largo al factotum della

città.

Presto a bottega che l'alba è

già.

Ah, che bel vivere, che bel

piacere

per un barbiere di qualità!

…”

„Hazám, hazám, te

mindenem!

Hisz mindenem neked

köszönhetem.

Hazám, hazám, te

mindenem!

Rajtad előbb kell, előbb

segítenem.

Szegény hazám, te

mindenem!... „

„E lucevan le stelle

E olezzava la terra

Stridea l'uscio dell'orto

E un passo sfiorava la rena

…”

Page 27: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

„Madamina, il catalogo è

questo

Delle belle che amò il padron

mio;

un catalogo egli è che ho

fatt'io;

Osservate, leggete con me.

…”

„L'amour est un oiseau

rebelle

Que nul ne peut apprivoiser

Et c'est bien en vain qu'on

l'appelle

S'il lui convient de refuser

…”

„Vous qui faites l'endormie

N'entendez-vous pas, O Catherine, ma mie, Ma voix et mes pas? ...”

Page 28: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

A feladat második részében, az előbbi opera színművek szereplőit vélhetitek

felfedezni. Nincs más teendőtök, mint hogy nevezzétek meg, melyik

operában bukkannak fel az adott karakterek. Írjátok be az üres mezőbe az

opera címét!

SIEBEL :

MARULLO:

FIORELLO:

BARTOLO:

TIMUR:

15

Page 29: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

8. Feladat

Tóth Árpád (1886-1928) jelentős magyar költőnk, műfordítónk. A világképének megfelelően a meghatározó műfaj az elégia. A hangnem, a hangfekvés pedig a borongásé. Kevés magyar költő kategorizálható olyan jellegzetes szókinccsel, mint Tóth Árpád: bús, lomha, méla. Stílusára a szecesszióval rokonított impresszionizmus a jellemző, a világ állóképekben való megragadásának igénye. Babits Mihály így emlékezett meg róla: „ Ő érezte a csöndet maga körül, s küzdelem nélkül mondott le a dicsőségről, mint annyi minden másról. Verseskönyvei ritkásan jelentek meg: halk és gyengéd hangja szinte elveszni látszott az erőt és termékenységet harsonázó újabb hangok között.”

A következőkben Tóth Árpád költeményeivel ismerkedhettek meg, azonban a verscímeket képek formájában adtuk meg nektek. Feladatotok az lesz, hogy megfejtsétek, melyik vers címét takarhatja a képrejtvény! Minden verscím egy pontot ér!

Vers címe:

Page 30: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Vers címe:

Vers címe:

Vers címe:

Page 31: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Vers címe:

Vers címe:

Vers címe:

Vers címe:

Page 32: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Vers címe:

Vers címe:

Vers címe:

12

Page 33: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

9. FELADAT

Janikovszky Éva 95 éve, 1926 áprilisában született

Szegeden. Szülőházát még most is megtalálhatjátok a

városban. Keressétek fel, ha arra jártok! Az ifjúsági- és

gyermekirodalom népszerű képviselője volt. Művei,

amelyek a felnőtt-gyermek kapcsolatot ábrázolják, sajátos

mindennapi élményeivel és konfliktusaival együtt,

örökérvényűek. A világ persze változik körülöttünk, de a

mai kor szülötte is ugyanúgy megtalálja benne önmagát és

a szüleit, mint az, aki 40 éve olvasta. Írói világa

összetéveszthetetlen, amelyben helyet kap a humor,

őszinteség, barátság, játék és család. Gyermekeknek és

felnőtteknek egyaránt kellemes perceket szerez szavaival,

és az illusztrációk, Réber László munkái, pedig ezeket tökéletesen kiegészítik.

A továbbiakban egy kvízre invitálunk Titeket, amelynek kérdései az írónő

egyik legismertebb műve, a Kire ütött ez a gyerek? eseményeire

vonatkoznak. A három válaszlehetőség közül, válasszátok ki a helyes

megfejtést, és jelöljétek x-szel.

1. Milyen volt a mesélő, amikor

még kicsi volt?

Aranyos és szőke és beszédes

Okos és kedves és szép

Kedves és figyelmes és szorgalmas

2. Nagymamája szerint kire

hasonlít a főhős?

Szakasztott olyan, mint az apja.

Olyan, akárcsak az anyja.

Olyan, mintha csak önmagát látná.

Page 34: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

3. Többek között, mit írt anyukája

egy füzetbe, amikor hősünk még kicsi volt?

Mikor aludta először végig az éjszakát.

Mikor ivott először bögréből.

Mi volt a kedvenc játéka.

4. Hová tették a főszereplő első

tipegőcipőjét?

Véletlenül kidobták lomtalanításkor.

A nappaliba, hogy mindenki láthassa, aki vendégségbe jött.

Édesanyja ágya fölé helyezték.

5. Milyen jelzőket kap hősünk,

amióta megnőtt?

Tehetséges, szorgalmas és jófej.

Nyegle, ütődött és idétlen.

Sportos, jóképű és kedves.

6. Mit csinált hősünk ahelyett,

hogy a leckéjét írta volna délután?

Hosszasan beszélgetett Borinkával telefonon, közben rajzolgatott.

Egy füzetbe zeneszöveget írt, a ceruzahegyezés közben szemetelt, ezért

felporszívózott.

Zenét hallgatott, képeslapgyűjtemény-tartót készített, és felhívta egy osztálytársát.

7. Mikor gondolkodik hősünk a

jövőjén általában?

Akkor, amikor éppen megkérdik, hogy mi lesz, ha nagy lesz?

Akkor, amikor leül tanulni.

Akkor, amikor elalvás előtt fekszik az ágyában.

Page 35: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

8. Mit csinálnak hősünk barátai, akik igazából vannak, csak a

felnőttek nem hisznek a létezésükben?

Általában semmit, csak rendetlenséget, mint hősünk.

Otthon ülnek görbe háttal a rossz levegőn, és naphosszat bőgetik a magnót.

Egész délután bandáznak a téren, ahova hősünket nem engedik el a szülei.

9. Nagypapája szerint mi baja van

ennek a gyereknek?

Az a baja, hogy nem sportol.

Az a baja, hogy nem érdekli semmi.

Az a baja, hogy ideges.

10. Mire vágyik hősünk, mit mondjanak majd szülei

ismerősei vele kapcsolatban?

Micsoda sikerek! Bárcsak az én fiam lenne!

Szinte hihetetlen! Büszkék lehetnek rá!

Olyan jó, mint az anyja, és okos, mint az apja! Ez ám a nagyszerű gyerek!

10

Page 36: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

10. FELADAT

Az emberiség már 75000 évvel ezelőtt rájött a sütés-főzés fortélyaira. Ételei ezáltan

nem csupán finomabbakká, de könnyebben megrághatóvá is váltak, ennek

következtében nem volt szükség olyan erős, nagy rágóizmokra, az így

„felszabadult” helyet pedig agyunk térfogatának növekedésére tudtuk felhasználni.

A gasztronómia, (régi szép magyar szóval: ínyesség) a művészetek közül a leginkább

„múlandó” alkotások tárházát foglalja magába, ám a létjogosultsága

megkerülhetetlen, mivel az étkezés létszükséglet. Ráadásul az esztétikus, finom étel

boldogságot okoz fogyasztójának. Már az ókori Egyiptomban több mint 16 féle

kenyeret sütöttek, gyümölcsöt aszaltak, sört és bort készítettek! Mezopotámiában és

Indiában úgy gondolták, hogy az édes ételek az istenek eledelei. A fűszerek értéke

gyakran az aranynál is drágább volt, akár háborúk is kitörtek az értékes

termőterületek fennhatóságáért, külön fűszerkereskedelmi útvonalak épültek rá és a

világ leggazdagabb vállalatai nőttek ki a tengeri kereskedelmükből. A cukor

elterjedése után több száz évvel később is a gazdagok kiváltságának számított, így

nem csoda, hogy az édességek még a mai napig is a legkulinárisabb élvezetnek

számítanak. A desszert szó már a 14. században kialakult, a francia desservir szóból

származik, ami az asztal letisztítását jelentette, mivel ezeket az ételeket az összes

többi fogás után, külön tálalták. Színes, csodás, esztétikus kialakításuk, apró

méretük jelzésértékű, már-már státuszszimbólum, mely jelzi, ezek az ételek igazi

különlegességek, melyekből akár egy falat is elegendő, hogy ízével katarzist okozzon

a szerencsés elfogyasztójának.

A feladatban különböző nemzetek jellegzetes édességeit, desszertjeit

láthatjátok. A desszerteket, édességeket ábrázoló képek melletti üres

mezőbe írjátok be azok neveit és az ország nevét is ahonnan származik! Ezt

követően az alatta lévő leírások betűjeleit párosítsátok a desszertekhez, az

üres mezőben elhelyezett négyzetbe írjátok be a hozzájuk passzoló leírás

betűjelét. Legyetek rendkívül figyelmesek, mert két sütemény neve,

származási ország neve és a helyes betűjele ér egy pontot! Ha valamelyik

hibás már nem jár a pont.

Page 37: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

I

Page 38: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 39: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 40: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 41: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 42: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

Page 43: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

A. Az őszi napéjegyenlőség, egy mellékbolygó imádata, az azon élő jáde nyúl és az aratás ünnepe

hogyan kapcsolódik egy édességhez? Majd’ 3000 évet kell visszautaznunk a történelemben, hogy

kiderítsük, minden esetre, az erre az alkalomra készített sütemény csodálatos, aranybarna és a

teteje gyönyörűen díszített, írásjegyekkel, jókívánságokkal vagy gyakran épp a földönkívüli

nyuszival!

B. Ez az igazán mutatós, ínycsiklandó kalácsféleség a zsidó nagymamák sütőtudásának csodás

eredménye, még a kalács neve is a nagymamát jelent szláv nyelveken! A zsidó hagyományban

minden szombat ünnepnap, ilyenkor barheszt, egy magos, kelt tésztájú étel is mindig kerül az

Page 44: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

asztalra. Na de mi van, ha nagy ünnep van? Ekkor jöttek a képbe a nagyik akik megsütötték az

azóta egész Amerikát meghódító csokoládés csodát!

C. A neten sok videó kering erről az újkeletű ázsiai édességről, már azt jó nézni, ahogy felvágják

egy késsel. A pillekönnyű tészta úgy remeg akár a kocsonya, de nyugodjatok meg, az íze egyáltalán

nem hasonlít! Nincs benne semmi töltelék, nincs rajta máz, semmi dekor, cicoma csak a lágy,

puha, krémsajtos tészta!

D. Egy híres és eszméletlenül drága magániskoláról kapta a nevét ez az édesség, mert a suli

krikettmeccsein szolgálták fel. Általában pohárban tálalják, elkészítése pofonegyszerű, de igen

esztétikus látvány: tejszínhab, összetört habcsók és gyümölcs!

E. Egy grófról kapta nevét ez a desszert, hogy pont melyikről a családból, az már a homályba

vész, egy biztos: szerette a finom ételeket! A gróf családja nevét viseli egy rostélyos is, ám ez a

csodás és elegáns torta az, ami igazán híressé vált! Nincs egységes recept, de így is megismerni

száz másik sütemény közt is! A tetején lévő fondant-nal és csokival rajzolt pókhálószerű minta az

egyik ismertetőjele. Négy-öt diós vagy mandulás piskótaréteg, vajas-vaníliás krémmel töltve, néha

egy kis amarettoval vagy kávéval, kávélikőrrel is megízesítve. Oldalát tört mandula, dió vagy

mogyoró díszíti.

F. Gyakorlatilag egy nyárias túrótortára hasonlít, de a túró helyett krémes ricottát használnak.

Általában kandírozott gyümölcsökkel díszítik, oldalát pedig zöld marcipánréteggel vonják be,

piskótáját frissen facsart gyümölcslével keverve lágyítják. Receptje egészen a 10. századig

vezethető vissza!

G. Rizspuding? Tejberizs? Valószínűleg ez az étel az őse. Fahéj, vagy kakaó helyett viszont

kókusz, kardamom, mazsola, sáfrány, kesudió, pisztácia, mandula ízesíti ezt az egzotikus, könnyed

desszertet.

H. Ha voltatok már a balkáni országokban nyaralni, ne adj isten Görögországban biztos

találkoztatok ezzel a fincsi, de nagyon édes süteménnyel, bár itthon is egyre gyakrabban látni,

hogy árusítják ezeket a mézben tocsogó, diós (ritkábban pisztáciás) kis trapézra vágott csodákat,

melyeket a réteslapra emlékeztető rétegelt tésztával tartanak össze. Nyilván nem szóltam el

magam, nem a Balkánról és nem is Görögországból származik az édesség.

I. Neve azt jelenti magyarra fordítva: „dobj fel”, ami nem véletlen, mert kávé és kakaó is van a

süteményben, szóval találó a név. Babapiskótát áztatunk espresso kávéba, mascarpone-ból készült

vaníliás-cukros krémmel kenjük meg a piskótákat, tetejét kakaóporral szórjuk meg, majd lehűtjük.

J. Hazánkban i népszerű tortatípus, lehet neked is volt már ilyen ízű szülinapi tortád! Csokis

piskóta, cseresznye vagy meggy, tejszínes krém, oldalán csokireszelék, tetejét díszítésül

cseresznyeszemekkel, meggyszemekkel dekorálják. Egy területről kapta a nevét, pedig nem onnan

származik a torta, bár abból az országból!

K. Kecses kis sütemények, melyeket kagyló alakúra készítenek, tésztájukat citromhéjjal,

mandulával vagy dióval, esetleg gesztenyével ízesítik (bár mára már kismillió változata létezik a

receptnek) és általában tea mellé fogyasztják, sőt gyakran bele is mártják a teába, hogy még

puhább legyen!

Page 45: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

L. Sok vékony piskótalap közé mézes-diós krém kerül, majd a tetejére is tört diót tesznek. Nem,

nem a Marlenka, az ennek a sütinek az örmény verziója, amit egy cseh cég dobott piacra.

M. Egy fánk, amit habzsákon nyomnak a forró olajba, majd még frissen kisütve, cukorba

forgatnak. Millió féle ízesítése létezik, a pisztáciástól a csokival töltöttik, de az eredeti a porcukros

és csokoládés mártogatóssal kínált édesség. Eredete igen ködös, egyesek szerint Kínából csenték a

receptet az onnan hazaérkező kereskedők, mások szerint pásztorok találták ki a receptet, hogy

gyorsan, tűz fölött elkészíthető étellel tudják pótolni a kenyeret.

N. Két finom csokis piskóta közt egy réteg baracklekvár, az egész csokibevonattal borítva. Régen

csak a cukrász nevét viselő hotelben árusították és pereskedés volt a kizárólagosságért ám mára

világhírű és mindenhol megtalálható édességgé vált. Az eredeti tortaszeleteket a cukrász (és hotel)

nevét tartalmazó csokipecséttel díszítették, hogy ezzel is éreztessék: EZ az igazi!

O. A 2010-es évekre lett nagyon divatos, világszerte ismert édesség. Eredetére vonatkozóan

rengeteg teória van, egészen a 8. századig visszavezethető ennek a színes kis süteménynek a

története. Egy biztos, rengeteget változott az elkészítése, kinézete, receptje az évek, évszázadok

során. Mai ismert formája a talppal egymásnak fordított, mandulás habcsók, melyet édes krémmel

ragasztanak össze és csodás pasztellszínekkel teszik igazán látványossá az összképet.

P. Egy nagyon távoli hely édessége, eredetén vitatkozik a két távoli szomszédos ország, úgyhogy a

válaszotokban mindkettőt elfogadjuk majd. Nevét egy világhírű orosz balerináról kapta, állítólag

ott jártakor neki szolgálták fel először ezt a csodás édességet. Habcsókból szinte tortát

formáznak, melyre tejszínhab kerül és erdei gyümölcsök.

Q. Egyszerű és nagyszerű édesség! Kockára vágott, extracsokis sütemény, melegen, tejjel vagy

kakaóval a legfinomabb, de sokszor fagylalttal is tálalják. A legenda szerint egy véletlennek

köszönhető a süti receptje. Egy feledékeny szakács hibájából jött létre, aki elfelejtett sütőport

tenni a csokitortába.

R. Lágy vaníliás krém, melynek tetejét flambírozó pisztollyal aranybarnára pirított roppanós

karamellréteg díszít, amit kiskanállal törnek be étkezéskor. Az étel receptje igen régi, de az 1980-

as években éledt újra, azóta meghódította a világot. Elkészítésének az a titka, hogy a kis

szufléformákba töltött krémet egy forró vízzel teli mély tepsibe kell tenni és lassú lángon szinte

főzni kell a sütőben. A cukrot azért nem ekkor helyezik rá a tetejére, mert az alacsony hőfok miatt

az nem karamellizálódna, így jött a képbe a mini-heggesztőre emlékeztető flambírozó pisztoly.

S. Csoki csokival! Neve dandártábornokot jelent, ami az ország egyik elnökére utal, aki valóban

tiszt volt, mielőtt politikai pályára adta volna a fejét. Ez volt az első kampány az országban, ahol

nők is szavazhattak és ezeket a finomságokat árulva próbálták pénzzel támogatni a kampányt. A

bonbon olyan jól sikerült, hogy az óta is nemzeti édességnek számít, sőt Eduardo is megnyerte az

elnökválasztást!

T. Eredetileg csak Karnevál (farsang) idején készítették ezt a ricottával töltött ropogós, krémes

finomságot, ám annyira jól sikerült, hogy nem bírták ki, hogy csak egy évben egyetlen napon

egyenek ilyen finomat, így manapság -ebben az országban- minden cukrászdában rálelhetünk erre

a finomságra.

Page 46: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

U. Ezt a pofonegyszerű édességet akár egy ABC polcán is elcsípheted, de az otthon elkészített

verziónak nincsen párja! Gyakorlatilag két omlós ostya, ami közé egy réteg karamell kerül. Forró

kávéval vagy kakaóval fogyasztva az igazi!

V. Szultánkenyérnek is nevezik. Ragadós zselészerű állaga miatt porcukorba, vagy

kókuszreszelékbe szokták forgatni, gyakran rózsavízzel ízesítik, emiatt színe pirossá válik, de

rengeteg ízű és színű változatban készítik

W. Egy híres prímásról kapta a nevét ez a finom, csokoládés szelet.

X. Úgy tartják talán a világ legnépszerűbb édessége, érdekes módon hazánkban egyáltalán nem

elterjedt. A datolyás édes, ragacsos piskótát whiskey-vel és tejszínnel gazdagított karamell szósszal

öntik le, gyakran egy gombóc vaníliafagyival a piskóta tetején. Egy büszke nemzet, büszke

édessége, ám a legenda úgy tartja valójában nem is ők, hanem két kanadai tiszt fejéből pattant ki a

recept!

12

Page 47: 1. FELADAT...1. FELADAT Az építészet az építés tudománya, aminek nyomán a legkülönbözőbb épületeket hozza létre az emberiség. Az építészek, ha kellő fantáziával

KerekEmese 2020/2021 – II. forduló Csapat neve: Csemete Beküldési határidő: 2021.02.05. Iskola címe:

11. Feladat

Idei kreatív feladatunkat a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázata ihlette, ahol

Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényéhez készítettek fiktív élettörténeti

tárgyakat a pályázók. A múzeum felhívását és a pályázat feltételeit itt olvashatjátok:

https://pim.hu/hu/tanulas/iskolaknak/palyazat/edesanna . Fiktív élettörténeti

tárgy alatt értünk minden olyan tárgyakat, melyek sűrítve hordoznak komplex

jelentéseket (emberi sorsokat, társadalmi viszonyokat, stb.). Életünk teljessége

megjelenhet egy pár elnyűtt cipőben, döntéseink egy összetekert újságpapírban,

amin csak a cím olvasható: „A trónörökös párt meggyilkolták”.

Most arra kérünk titeket, hogy válasszatok ki egy általatok kedvelt novellát,

és olvassátok el! Majd a novellából emeljetek ki egy fiktív élettörténeti

tárgyat, amit megelevenítetek, vagyis elkészítetek. Fotózzátok le az

elkészített tárgyat, és mellékeljetek hozzá egy leírást, mely tartalmazza: hogy

miért választottátok ezt a novellát és tárgyat, miért fontos a műben szereplő

személy életében, esetleg mit szimbolizál.

20

Összes pont: 141 pont/

A jól végzett munka után pihenjetek egy kicsit, hamarosan érkezik az újabb

feladatsor