1

VAGYIM SEFNER

A szerény zseniT U D O M Á N Y O S - F A N T A S Z T I K U S R E G É N Y

KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK

SZERKESZTI KUCZKA PÉTER

KOZMOSZ KÖNYVEKBUDAPEST, 1976

2

TARTALOM

A SZERÉNY ZSENI .............................................................. 5

AZ EMBER, AKI MAGA AZ ÖT NEM, AVAGY EGY JÁMBOR FÉRFIÚ VALLOMÁSA ................................... 28

BEVEZETÉS .................................................................... 29 OTTHONI KÖRÜLMÉNYEK ......................................... 30 TOVÁBBI FEJLEMÉNYEK ............................................ 38 LÁMPA NÉNI .................................................................. 40 ÚJABB FEJLEMÉNYEK ................................................. 47 MARSI-JANCSI ............................................................... 49 A DÍSZ-SZŐR ................................................................... 63 A NAGYPALACK ........................................................... 74 A ZENGŐ EMBER ........................................................... 87 MEGINT ÚJABB FEJLEMÉNYEK ................................ 96 LEVAPO ........................................................................... 99 PIAMŰSZEREL ............................................................. 109 A BOLDOG VÉG ........................................................... 126

A GÖMBÖLYŰ TITOK ................................................... 129

A SORS KÖLCSÖNE ..................................................... 130 A GÖMB MEGJELENIK ............................................... 138 A SZÉPSÉG VILÁGA .................................................... 142 A FŐ ÜVEGVISSZACSERÉLŐ .................................... 148 A GÖMB NEM TÉTLENKEDIK ................................... 152 A NEMES LELKŰ VISSZAADÓ .................................. 154 JURIJ SZAKÍT KIRÁVAL ............................................. 157 TUDOMÁNYOS KONZULTÁCIÓ ............................... 161 FONTOS DÖNTÉS ......................................................... 171 VÁRATLAN VARIÁNS ................................................ 173 PECHES ÉLET ............................................................... 177 LEONCAVALLA, AKI TÁNYA ................................... 180 BESZÉLGETÉS AZ ERDŐBEN .................................... 185 A GÖMB ELTŰNIK ....................................................... 192

AZ ELKÉSETT LÖVÉSZ, AVAGY EGY TAHÓ SZÁRNYAI ........................................................................ 196

BEVEZETÉS .................................................................. 197 TISZTA VIZET A POHÁRBA ....................................... 198 TÁJÉKOZTATÁS .......................................................... 200

3

ALEKSZEJ LEHETŐFI GYERMEKKORA ................. 201 A FORDULAT ÉJSZAKÁJA ......................................... 203 TOVÁBBRA IS SZÁRNYAK NÉLKÜL ....................... 208 A SZÁRNY ..................................................................... 210 TOVÁBBI FEJLEMÉNYEK .......................................... 214 AZ ELKÉSETT LÖVÉSZ .............................................. 218 TALÁLKOZÁSOK ÚTKÖZBEN .................................. 223 TIZENHÉT INTÉZMÉNY ÉS A BEBI .......................... 230 A LÚDHATTYÚ TEKI .................................................. 233 TÁJÉKOZTATÓ ............................................................. 236 FEKVŐFALVI FELMAGASZTALTATIK ................... 237 A HATTYÚ HALÁLA ................................................... 241 A LÚDHATTYÚ ÜGYEI ............................................... 243 VENDÉGEK AZ INTÉZMÉNYBŐL ............................ 245 FEKVŐFALVI ELVTÁRS BUKÁSA ........................... 248 TÁJÉKOZTATÓ ............................................................. 253 BEFEJEZÉS .................................................................... 255 TÁJÉKOZTATÓ ............................................................. 259

4

A SZERÉNY ZSENI

1.

Szergej Kincsev a Vasziljevszkij-szigeten született. Már gyereknek is különc volt. Amikor pajtásai a homokban játszadoztak, homoktortákat és várakat építettek, ő valamiféle érthetetlen gépezetek tervrajzát rajzolgatta a homokba. A második osztályba járt, amikor hordozható készüléket fabrikált össze, amelyet egy kézi villany-lámpa eleme táplált. Ez a készülék bármelyik iskolatársának megjósolta, hány kettest kap majd azon a héten. A készüléket pedagógiaellenesnek minősítették, s a felnőttek elszedték a gyerektől.Az iskola befejezése után Szergej az elektrokémiai technikumba került. A technikumban elég sok csinos kislány akadt, de Szergej valahogy ügyet sem vetett rájuk - talán mert mindennap látta őket.Egyszer aztán júniusban bérelt egy csónakot a kölcsönző állomáson, s a Kis-Néván leereszkedett az öbölig. A Szabad-szigetnél megpillantott egy másik csónakot, amelyben két ismeretlen lány ült: zátonyra futottak, ráadásul eltört az evezőjük, miközben megpróbáltak lekecmeregni a homokpadról. Szergej segített nekik elvergődni a csónakkölcsönzőig, megismerkedett velük, s ezután gyakran meglátogatta őket. A két barátnő szintén a Vasziljevszkij-szigeten lakott, Szvetlana a Hatodik soron, Ljuszja pedig a Tizenegyediken.Ljuszja ekkoriban gépíró-tanfolyamra járt, Szveta pedig már sehol sem tanult: úgy vélekedett, neki bőven elegendő a tíz osztály. Meg aztán tehetős szülei voltak, akik állandóan azt duruzsolták a fülébe, hogy ideje már férjhez mennie, s a lelke mélyén a lány egyet is értett velük. De nagyon válogatósnak bizonyult, s nem akart hozzámenni az első jöttmenthez.

5

Szergejnek eleinte Ljuszja tetszett jobban, de nem tudta, hogyan közelítsen hozzá. A lány olyan szép és olyan szerény volt, s olyannyira zavarba esett mindig, s igyekezett félrehúzódni, hogy Szergej is zavarba esett a társaságában. Szveta viszont vidám, pajkos lány volt, akin mindenkinek megakadt a szeme, és Szergej felszabadultan, elfogódottság nélkül viselkedett vele, bátortalan alaptermészete ellenére.Amikor rákövetkező júliusban Rozsgyesztvenkába utazott a barátjához, kiderült, hogy Szveta szintén ott nyaral egyik rokonánál. Ez véletlen volt, de Szergej úgy vélte, hogy maga a sors. Szvetával mindennap az erdőben kóborolt, s felkeresték a tópartot is. És csakhamar úgy érezte, nem tud Szveta nélkül élni.De Szvetlánának ő nem nagyon tetszett. Szveta túlságosan hétköznapinak találta a fiút. A lány pedig rendkívüli férjről ábrándozott. És az erdőbe meg a tópartra egészen egyszerűen csak azért járt Szergejjel, mert hát valakivel csak el kell tölteni az időt. Ennek ellenére Szergej boldog volt, mert úgy hitte, hogy egy parányit mégiscsak tetszik a lánynak.Egyik este ott álltak éppen a tó partján, s a hold ezüst hídja, mint a sellők szőtte szőnyeg, terült végig a sima vízen. Körös-körül csend volt, csak a csalogányok énekeltek a túlsó parton a vadorgonabokrokban.Milyen gyönyörű és csendes itt! - mondta Szergej.- Hát igen, megjárja - felelte Szveta. - Pompás látvány. De jó lenne letörni néhány orgonát, csak nagyon messze van, ha a parton kerülünk odáig. Csónak meg nincs. És a tavon csak nem sétálhatunk át.Visszatértek a faluba, és mindketten hazaindultak. De Szergej egész éjszaka nem hunyta le a szemét, és mindenféle egyenleteket meg tervrajzokat körmölt egy papírra. Reggel beutazott a városba, és két napig ott is maradt. És valami furcsa csomaggal jött meg.Amikor késő este ismét lesétáltak a tó partjára, Szergej oda is magával cipelte ezt a csomagot. A parton aztán

6

kibontotta, s előszedett két pár különleges korcsolyát, amelynek segítségével siklani lehetett a vízen.- No, vedd fel ezt a vízikorcsolyát - unszolta Szvetlánát. - Ezt csakis neked találtam fel.Felvették a korcsolyát, és könnyedén tovasiklottak a tó vizén a túlsó partig. Amikor elérték a távoli túlsó partot, szakítottak maguknak orgonát, és a két csokorral a kezükben még sokáig siklottak a tó vizén a holdfényben.Ezután minden este lejártak a tóra. A könnyedén sikló vízikorcsolyával ide-oda cikáztak a tó tükörsima vizén, s a korcsolya a vízen csak finom, keskeny nyomot hagyott, amely aztán hamar kisimult.Egyszer a tó közepén Szergej megállt. Szvetlana is lefékezte futását, és melléje kanyarodott.- Tudod, mire gondoltam, Szveta? - kérdezte Szergej.- Nem - válaszolta Szvetlana. - Miről van szó?- Tudod, Szveta én, szeretlek téged.- No, tessék, még csak ez hiányzott! - felelte Szvetlana.- Ezek szerint egy cseppet sem tetszem neked? - érdeklődött Szergej.- Rendes fickó vagy, de nem vagy az ideálom. Én csak egy rendkívüli embert fogok megszeretni. Te pedig hétköznapi vagy, ezt őszintén a szemedbe mondom.- Tudom én, hogy őszinte vagy - felelte szomorúan Szergej.Hallgatagon visszatértek a partra, s másnap Szergej hazautazott. Egy ideig teljesen fel volt dúlva, lefogyott, sokat csatangolt az utcákon, néha pedig kiment a határba, s ott kóborolt. Esténként pedig odahaza szorgoskodott parányi laboratóriumában.Egyszer a Néva-parton a szfinxek előtt összetalálkozott Ljuszjával. A lány megörült Szergejnek, aki ezt nyomban észre is vette.- Mit keresel itt, Szerjozsa? - kérdezte a lány.- Csak úgy sétálgatok. Mégiscsak szünidő van.

7

- Én is csak úgy sétálgatok - mondta Ljuszja. - Nincs kedved kijönni a parkba? - tette hozzá, és elpirult.Kimentek a Jelagin-szigetre, és sokáig sétálgattak a fasorokban. Ezután még néhányszor találkoztak, és együtt bolyongtak a városban. Szerettek együtt lenni.Egyszer aztán Ljuszja ellátogatott Szergejhez, aznap éppen Pavlovszkba készültek.- Micsoda rendetlenség van itt! - jelentette ki Ljuszja. - Csupa készülék meg kémcső… Mire jó mindez?- Csak úgy. Szabad időmben apró-cseprő dol-gokat találok fel - válaszolta Szergej.- Nem is tudtam - álmélkodott el Ljuszja.- Nem javítanád meg az írógépemet? A bizományiban vettem, már elég ócska. A szalag időnként elakad.- Rendben van, majd megnézem.- Ez meg micsoda? - kérdezte Ljuszja. - Miféle furcsa fényképezőgép? Ilyet még soha életemben nem láttam.- Ez egy közönséges FED, csak van rajta egy előtétlencse. Ezt az előtétlencsét mostanában terveztem. Ennek segítségével le lehet fényképezni a jövőt. A gépet a térnek arra a négyzetére irányítod, amelyről tudni akarod, hogy milyen lesz a lövőben, és elkészíted a felvételt. De ez az én előtétlencsém még nagyon kezdetleges, csak három évre előre lehet vele fényképet csinálni, továbbra már nem hord.- De a három év is nagyon sok! Óriási felfedezés!- Még hogy óriási… - tiltakozott Szergej. - Nagyon tökéletlen készülék még ez.- Csináltál már felvételeket? - kérdezte Ljuszja.- Igen. A múltkor kimentem a határba, ott fényképezgettem.Az íróasztal fiókjából elővett néhány kilencszer tizenkettes fényképet.- Nézd csak, itt van ez a nyírfa a tisztáson, először levettem előtét nélkül, úgy, amilyen most. Ezen a felvételen aztán már olyan, mint két év múlva lesz.- Hogy megnőtt - jelentette ki Ljuszja. - És több ága is lett.

8

- Ez pedig három év múlva - mondta Szergej.- De hát itt már nincs rajta! - csodálkozott Ljuszja. - Csak valami rönk, és mellette egy gödör, akár a bombatölcsér. S ott a távolban, nézd csak, katonák rohannak előregörnyedve. És az egyenruhájuk is milyen különös… Semmit sem értek!- Én magam is elcsodálkoztam, amikor előhívtam ezt a felvételt jegyezte meg Szergej. - Bizonyára hadgyakorlatokat tartanak majd ott, erre gondoltam.- Tudod mit, Szergej, égesd el ezt a fényképet. Ez valamiféle hadititok lesz. És ha egyszer ez a kép egy külföldi kém kezébe kerül?- Igazad van, Ljuszja - felelte Szergej. - Ez nekem nem jutott eszembe.Széttépte a felvételt, és bedobta a kályhába, ahol már néhány limlom gyűlt össze, és meggyújtotta.- Így, most már megnyugodtam - mondta Ljuszja. - Most pedig fényképezz le engem, milyen leszek egy év múlva. Itt ebben a karosszékben, az ablaknál.- Az előtét csak a teret veszi le, azt, hogy ott mi lesz. Ha egy év múlva nem ebben a székben ülsz, akkor a képen nem lesz semmi.- Mégis vegyél le engem. És hátha egy év múlva pontosan ezen a napon és ebben a percben itt fogok ülni ebben a karosszékben.- Rendben van - egyezett bele Szergej. - A kazettában éppen maradt még egy felvételre való.És lefényképezte Ljuszját a karosszékben egyéves előretartással.- Gyere, most mindjárt előhívom és kinagyítom - mondta Szergej. - A fürdőszobában ma szabad a kád, senki sem rendezett nagymosást.Bement a fürdőszobába, áttekercselte a szalagot, beletette a kis ebonit tálkába, és előhívta, beletette a fixálóba, majd a fürdőbe, aztán bevitte a szalagot száradni a szobába, ahol az ablakba egy madzagra csipeszekkel felaggatta.

9

Ljuszja megfogta a szalag szélét, és megnézte a legszélső képet. Bár a negatívon elég nehéz eligazodni, de úgy rémlett neki, hogy a karosszékben nem ő ül. Pedig nagyon szerette volna, ha egy év múlva ő ül ott a karosszékben. „Nem, bizonyára mégiscsak én vagyok az - döntötte el, csak rosszul sikerült a kép."Amikor a szalag megszáradt, bementek a fürdőszobába, ahol már égett a kis, vörös lámpa. Szergej a nagyító alá tette a szalagot, meggyújtotta a nagyító lámpáját, s a körvonalak rávetítődtek a fotópapírra. Gyorsan az előhívóba dobta a felvételt. A kép lassan előtűnt. A karosszékben egy ismeretlen nő ült. Ott ült a székben, és egy hatalmas macskát hímezett egy darab anyagra. A macska már majdnem készen volt, csak a farka hiányzott.- Nem én ülök itt - jelentette ki csalódottan Ljuszja. - Valaki egészen más!- Igen, ez nem te vagy - hagyta helyben Szergej. - De nem tudom, hogy kicsoda. Még soha nem láttam ezt a nőt.- Tudod mit, Szergej, most már ideje hazamennem - határozta el magát Ljuszja, - És ha nem akarsz, nem kell eljönnöd hozzám. Az írógépet majd beadom a javítóműhelybe.- Legalább hadd kísérjelek hazáig.- Nem, Szergej, nincs rá semmi szükség. Tudod, én nem akarok beleavatkozni a sorsodba.És elment.„Nem hoznak rám szerencsét a találmányaim" - töprengett Szergej. Fogta a kalapácsot, és pozdorjává zúzta az előtétlencsét.

2.

Vagy két hónappal később Szergej Kincsev a Nagy sugárúton sétált, s az egyik padon megpillantott egy

10

fiatal nőt, s ráismert arra az ismeretlen lányra, akit a fényképen látott először.- Nem tudja véletlenül, hány óra van? - kérdezte tőle az ismeretlen nő.Szergej pontos választ adott a kérdésre, és leült a padra. Beszédbe elegyedtek a leningrádi időjárásról, majd bemutatkoztak. Szergej megtudta, hogy a lányt Tamarának hívják. Többször is találkoztak ezután, s csakhamar úgy alakult a dolog, hogy összeházasodtak. Aztán fiuk született, akit Tamara elnevezett Alfrédnak.Tamara eléggé unalmas asszonynak bizonyult. Különösképpen semmi sem érdekelte állandóan a karosszékben üldögélt, és a szőnyegekre macskákat hímezett, meg hattyúkat, szarvasokat, aztán nagy büszkén felaggatta őket a falra. Szergejt nem szerette. Csak azért lett a felesége, mert Szergejnek volt lakása. Meg azért, mert ő lótenyésztési szakiskolát végzett, s nem akart elkerülni az isten háta mögé, s mint férjes asszonyt, nem küldhették el a városból.Minthogy Tamara unalmas asszony volt, Szergejt is unalmas embernek tartotta, érdektelennek és középszerűnek. Nem tetszett neki, hogy Szergej a szabad idejében feltalálóskodik, ezt ő merő időfecsérlésnek minősítette. Állandóan korholta, amiért minduntalan eltorlaszolja a szobát a készülékeivel és a szerszámaival.Hogy több hely maradjon a szobában, Szergej megszerkesztette a KHAKÁ-t, a Korlátozott Hatósugarú Antigravitációs Készülék Aggregátját. Attól kezdve aztán, hála a KHAKÁ-nak, fent dolgozhatott a mennyezeten. Kiparkettázta a mennyezetet, odaállította az íróasztalát, és áthurcolkodott minden szerszámával egyetemben. Nehogy bemocskolja a falat, amelyen feljárt a mennyezetre, keskeny linóleumcsíkot helyezett el rajta. Most már a szoba odalent az asszony birodalma lett, odafönt pedig Szergej dolgozószobája és laboratóriuma kapott helyet.

11

Tamara azonban mégis elégedetlen maradt. Most már attól félt, hogy a Házkezelőség tudomást szerez a lakótér megnöveléséről, és ezen túl dupla házbért számítanak fel. Meg aztán nem is tetszett neki, hogy Szergej csak úgy, minden további nélkül a mennyezeten járkál. Szokatlannak találta.- Legalább a felsőfokú képzettségemet tiszteld, és ne mászkálj itt nekem fejjel lefelé - szólt fel neki lentről, a karosszékből. - Minden asszonynak a férje normális ember, nekem meg ilyen sikerületlen jutott!Amikor megjött a munkából (Szergej most ellenőr technikusként dolgozott az Energiaközpontban), sietve bekapta az ebédjét, a falon felsétált a laboratóriumba, a mennyezetre. Néha elment sétálni a városba meg a környékére, csak ne kelljen végighallgatnia Tamara örökös zsörtölődését. Úgy belejött a gyaloglásba, hogy semmiség volt számára Pavlovszkba elsétálni, vagy a Kopasz-fokig.Egyszer a Nyolcadik és a Középső sor sarkán összefutott Szvetlánával.- Férjhez mentem egy rendkívüli emberhez - újságolta el rögtön Szvetlana. - Az én Petyám valóságos feltaláló. Egyelőre helyettes feltalálóként dolgozik a „Mindent a közért" tudományos kutatókombinátban, de csakhamar megkapja az átlagfeltalálói beosztást. Az én Petyámnak már van is egy találmánya, a „Ne lopj" szappan.- Ez meg miféle szappan? - csodálkozott el Szergej.- Az ötlet egészen egyszerű, de hát minden zseniális találmány egyszerű. A „Ne lopj" közönséges mosdószappan, csak a belsejében lemoshatatlan fekete tust tartalmaz. Ha valaki, mondjuk a társbérlő ellopja ezt a szappant, és mosakodni kezd vele, teljesen bemocskolja magát fizikailag és morálisan is.- És ha senki sem lopja el a szappant? - érdek-lődött Szergej.- Ne kérdezz hülyeségeket! - haragudott meg Szvetlana. - Bizonyára egyszerűen irigykedsz Petyára.

12

- Ljuszjával szoktál találkozni? - kérdezte Szergej. - Hogymint éldegél?- Ljuszja úgy él, mint azelőtt. Amikor azt ta-nácsolom neki, hogy keressen magához való rendkívüli embert, és menjen hozzá férjhez, ő csak hallgat. Úgy látszik, vénlány akar maradni.Nem sokkal ezután kitört a háború.Tamarát fiával együtt evakuálták, Szergej Kincsev pedig kiment a frontra. Eleinte a gyalogságnál alhadnagyként szolgált, s a háború végére már főhadnagy lett. Kétszer megsebesült, de mindkét alkalommal szerencsére csak könnyebben. A fronton is törte a fejét mindenféle találmányokon, de nem volt hozzá sem kellő anyag, sem laboratórium, hogy mindet el is készítse. A háború után visszatért Leningrádba, ismét civil ruhába bújt, és dolgozott tovább korábbi munkahelyén, az Energiaközpontban. Nemsokára Tamara is visszaérkezett Alfréd nevű fiával az evakuációból, és az élet folyt tovább a megszokott medrében.Teltek-múltak az évek.

3.

Igen, teltek-múltak az évek.Alfréd nevű fiuk felcseperedett, elvégezte az iskolát, és beiratkozott a szállodai adminisztrátorokat kiképző gyorstalpaló tanfolyamra. Hamarosan elutazott délre, és elhelyezkedett egy szállodában.Tamara változatlanul tovább hímezte a szőnyegekre a macskákat, hattyúkat és szarvasokat. Még unalmasabb és még perlekedőbb lett. Ráadásul megismerkedett egy agglegény nyugdíjas igazgatóval, s most azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja Szergejt az igazgató kedvéért, ha nem tér észhez, és nem hagyja abba a feltalálóskodást.

13

Szvetlana is változatlanul igen elégedett volt a maga Petykájával. Petyának kedvezett a szerencse, már az átlagfeltalálói posztot is elérte. Már négyszögletes kereket is tervezett a kerékpárokra. Szvetlana felettébb büszke volt rá. Ljuszja éppen úgy, mint a háború előtt, a Vasziljevszkij-szigeten lakott. Gépírónő volt a Zongoratartalék-alkatrész vállalat irodájában: itt tervezték és szerkesztették meg a zongorák tartalék alkatrészeit. Ljuszja nem ment férjhez. Gyakran eszébe jutott Szergej. Egyszer látta is messziről, de nem ment oda hozzá - Szergej a Hetedik soron sietett a Baltikum moziba a feleségével. Ljuszja nyomban felismerte a fényképen látott asszonyt.Szergejnek is gyakran eszébe jutott Ljuszja. S hogy minél kevesebbet gondoljon rá, igyekezett minden gondolatát újabb találmányokra összpontosítani. Minthogy azonban semmiféle tudományos rangfokozata nem volt, nem sok jelentőséget tulajdonítottak találmányainak. Nemigen értett hozzá, hogy reklámozza a találmányait, meg aztán nem is nagyon törekedett erre. Mindig úgy vélekedett, hogy a találmányai igencsak tökéletlenek, s nem sok keresnivalója van a nagyokosok között. Egyszer például szerkesztett egy készüléket, a perpatvar-kikapcsolót, s a társbérlet konyhájában állította fel. A készüléken tizenkét fokos skála mutatta a lakók hangulatát, valamint a perpatvar erősségét, ha az kitört. Az első haragos szóra a készülék mutatója remegni kezdett, és fokozatosan előrehaladva a skálabeosztáson mindinkább közeledett a vörös vonalhoz. Amikor elérte a vörös vonalat, a mutató bekapcsolta a perpatvar-kikapcsolót. Halk, lágy zeneszó csendült fel, az önműködő permetező finom Fehér éjszaka márkájú kölni felhőt bocsátott ki, s a készülék képernyőjén egy mulatságosan forgolódó kis emberke jelent meg, és a publikum előtt meghajolva ezt mondta: „Polgártársak, éljetek békében!" Ily módon a perpatvar rögtön az elején félbeszakadt, s a lakásban mindenki hálás volt Szergejnek szelíd kis találmányáért.

14

Szergej még a síkoptikát is feltalálta. Megfelelő módon kikészített egy darab ablaküveget, s az gigantikus módon felnagyította a tárgyakat. Ha a szobája ablakába illesztette ezt az üveget, megfigyelhette a Mars csatornáit, a Hold krátereit, a Vénusz viharait. Amikor Tamara túlságosan sokat gyötörte, Szergej a távoli világokat nézegette és megvigasztalódott.Mindezekből a találmányokból semmiféle gyakorlati haszna nem származott. Csak a gyufával takarékoskodtak valamit. Arról van szó, hogy Szergej feltalálta, hogyan lehet a vizet benzinné változtatni. És minthogy rengeteget füstölt, öngyújtót szerzett be, és a maga készítette benzinnel töltötte meg. Mindent összevéve, az élete nem valami vígan folyt. Tamara is kevés gyönyörűséget szerzett, meg aztán a fia, Alfréd is. Amikor Alfréd megérkezett Leningrádba, túlnyomórészt csak Tamarával társalgott.- No, hogymint éldegélsz? - kérdezte tőle.- Ugyan, miféle élet az enyém… felelte Tamara. - Egyetlen örömöm a művészet. Nézd csak, micsoda szarvast hímezek!- Mint az igazi! - kiáltott fel Alfréd. Valósággal megszólal! És a szarva is micsoda hatalmas. Ha nekem lennének ilyen szarvaim, már sokra vittem volna!- De a te apád nem konyít a művészethez. Ő csak feltalál mindig valamit. Nem sok értelme van az egésznek.- Viszont nem iszik, és ezt értékelni kell - vi-gasztalta vidáman a fia. - Az életben persze nehezen halad előre, de lehet, hogy majd észre tér. Ha nézem az embereket, akik a szállodában szállnak meg, elfog a keserűség apám miatt. Az egyik főanyagbeszerző, a másik külföldi, a harmadik tudományos munkatárs. Nemrég egy docens lakott az egyik luxuslakosztályban. Ő írta Puskin önéletrajzát. Nyaralója van meg autója.- Hogy gondolhatnék én nyaralóra egy ilyen férjjel - pergette a szavakat csüggedten Tamara. - Torkig vagyok vele! El akarok válni tőle.

15

- És kiszemeltél már valakit?- Van itt egy nyugalmazott igazgató. Agglegény. És megbecsüli a művészetet is. Már ajándékoztam neki egy hímzett hattyút, úgy örült neki, akár a gyermek. Az ilyen emberrel még sokra vihetem.- Minek volt az igazgatója? Nem egy szállodának?- Temetőigazgató volt. Komoly, finom ember.- A tisztség kötelez - helyeselt a fia.

4.

Egyszer, júniusban Szergej Kincsev egész este fent dolgozott a mennyezeten, egy új találmányt eszkábált. Nem vette észre, hogy telik az idő, s amikor az órájára pillantott, csak akkor kapott észbe, hogy milyen későre jár. Akkor lefeküdt, de elalvás előtt elfelejtette felhúzni az ébresztőórát, és másnap reggel elaludta a munkakezdést. Úgy döntött, hogy nem is megy be az Energiaközpontba. Ez volt az első és utolsó mulasztása.- A pusztulásba kerget téged ez a sok feltalál-gatás! - mondta neki Tamara. - Még ha valami értelmes dolog miatt mulasztanál, de csak így bele a világba! Az okos emberek pénzt keresnek, földiepret termelnek, de belőled semmi hasznom nincs.- Ne búsulj, Tamara, minden jóra fordul - válaszolta szelíden Szergej. - Nemsokára itt a nyári szabadság, elmegyünk utazni egyet a Volgán.- Kellenek is nekem a te garasos utazásaid! - csattant fel Tamara. - Inkább a saját hátad mögé utaznál, és meghallgatnád, mit mondanak rólad a hátad mögött az emberek. Hiszen mindenki tökkelütött hülyének tart, és csak kinevet.Haragosan levette az egyik cicás szőnyeget a falról, és elviharzott.Szergej viszont ott maradt és töprengett.

16

Sokáig gondolkodott, és aztán úgy döntött, hogy utazást tesz a saját háta mögé, mint ahogyan a felesége tanácsolta.Már régebben feltalálta az ÉSZJEKÉSZ-t, az Észrevétlen Jelenlét Készüléket. Az ÉSZJEKÉSZ működési sugara mindössze harmincöt kilométer volt, messzebb nem terjedt. Szergej mindeddig nem használta az ÉSZJEKÉSZ-t a város lakói életének a megfigyelésére, nem tartotta etikus dolognak bekukucskálni idegen lakásokba, idegen életekbe. Néha azonban ráirányította a készüléket a város határában elterülő egyik közeli erdőre, s megfigyelte, hogyan rak-nak fészket a madarak, és hallgatta éneküket.Most úgy döntött, hogy a városon belül is felhasználja az ÉSZJEKÉSZ-t. Bekapcsolta a telepet, aztán könnyedén, csupán fokozatnyira elfordította a közelbe állító fogantyúját, s a keresőantennát a társbérletének konyhájára irányította. Két szomszédasszony állt a gáztűzhely előtt, és különféle dolgokról fecsegtek. Aztán egyikük megjegyezte:- Tamara megint elment az igazgatójához. Hogy nem sül le a képéről a bőr!- Sajnálom én Szergej Vlagyimirovicsot! - vá-laszolta a másik. - Micsoda jó ember, és a felesége miatt tönkremegy. Pedig milyen okos ember.- Nekem is ez a véleményem - tódította a társa. - Rögtön látni, milyen okos és jóságos ember. Csak nincs semmi szerencséje az életben.Szergej továbbkapcsolt a konyháról, és az antennát az Energiaközpontra irányította. Előbb többször is idegen lakásokba, irodákba, üzletekbe tévedt be, de végül megtalálta a saját hivatalát. A képernyőn feltűnt az a szoba, ahol dolgozott. Munkatársai teáztak, és szendvicset ettek - éppen ebédszünet volt.- Vajon mi történhetett a mi Szergej Vlagyimirovicsunkkal? - mondta az egyik hivatalnok. Olyan rendes és pontos ember, s egyszer csak nem jön

17

be dolgozni! Bizonyára megbetegedett. Telefon sincs a lakásán, nem érdeklődhetünk, mi történt.- Nélküle olyan üres itt minden helyeselt a társa. - Jó ember, az biztos.- Nagyon jó ember - hagyta rá a harmadik. - Csak szegénynek rossz feleség jutott. Tipikus nyárspolgár. Miatta aztán ő sem lát tisztán.Szergej kikapcsolta ÉSZJEKÉSZ-t, és eltöprengett. Ismét eszébe jutott Ljuszja, és nagyon szerette volna látni, ha csak pillanatra is.És ekkor ismét bekapcsolta a készüléket, és keresni kezdte Ljuszja szobáját a Vasziljevszkij-sziget Tizenegyedik során álló ház ötödik emeletén. „Talán már nem is lakik ott? - tépelődött.Talán már régen férjhez ment és elköltözött? Vagy talán egészen egyszerűen csak elcserélte a lakását?"A képernyőn idegen szobák villantak fel, ismeretlen emberek, a térből kiszakított idegen életek darabkái… no, végre megtalálta Ljuszja lakását. A lány nem volt a szobájában, de ez az ö szobája volt. Minden tárgy a régi, s ugyanaz a kép függött a falon. A kis asztalon ott állt az írógép. Szergej megnyugodott. Ljuszja egészen egyszerűen most éppen dolgozik - állapította meg.Ezután a Szvetlana házára irányozta az ÉSZJEKÉSZ-t. Ő vajon hogyan él? Elég gyorsan megtalálta. A lakásban sok új holmi volt, de maga Szvetlana megöregedett, és fényességet jelentő szép neve most valahogy nem illett hozzá. De vidámnak és elégedettnek látszott.Váratlanul felharsant a csengő, és Szvetlana kiment ajtót nyitni.- Isten hozott, Ljuszenyka! Milyen rég nem láttalak! - kiáltott fel Szvetlana.- Csak egy pillanatra ugrottam fel, éppen ebédszünet van jelentette ki Ljuszja, és Szergej meglátta a lányt. Az elmúlt évek alatt ő sem fiatalodott meg, de változatlanul kedves és csinos maradt.

18

A két barátnő bement a szobába, s mindenféléről csevegtek.- Hát még mindig nincs szándékodban férjhez menni? - kérdezte egyszer csak Szvetlana. - Hiszen még találhatsz magadnak egy valamirevaló idősecske férjet.- Nem, én nem keresek senkit sem - válaszolta bánatosan Ljuszja. - Hiszen aki nekem tetszik, az már régen nős.- Még most is arról a Szergejről van szó? - csodálkozott el Szvetlana. - Ugyan mit ettél úgy rajta? Hiszen nincs benne semmi rendkívüli. Az ilyen nem találja fel a puskaport… Igaz, a légynek sem árt. Vízikorcsolyát ajándékozott nekem, emlékszem. Ezen a korcsolyán siklottunk a tavon. A parton csalogányok csattognak, a nyaralókban az emberek alszanak, mi meg a víz színén száguldunk, pompás mulatság volt.- Nem is tudtam, hogy ilyen korcsolyát talált fel - jegyezte meg álmodozva Ljuszja. - Megvan neked ez a korcsolya?- Ugyan hová gondolsz? Az én Petyám már rég kidobta a szemétbe. Kijelentette, hogy az egész nagy marhaság. Hiszen Petya igazi feltaláló, ő csak ért az ilyesmihez.- És Petyának jól mennek a dolgai?- Mint a karikacsapás. Nemrég szerkesztett egy KANI-t. Ez a műszaki gondolkodás merész álma.- Mi az a KANI?- Konzerveket Automatikusan Nyitó Izé, mi lenne más. Ezen túl a háziasszonyoknak és agglegényeknek nem kell kínlódniuk a konzervek kinyitásával.- Neked is van ilyen konzervnyitód? - érdeklődött Ljuszja. - Kíváncsi lennék rá.- Nekem nincs, és nem is lesz. Hiszen öt tonna a súlya, és vasbeton alapzat szükséges hozzá. Meg az ára is borsos, négyszázezer új rubelba fog kerülni.- Akkor hát melyik háziasszony vásárolhat ilyen KANI-t? - csodálkozott el Ljuszja.

19

- Istenem, milyen értetlen vagy! - kiáltott fel Szvetlana. - Nem kell minden háziasszonynak megvásárolnia ezt az Izét. Egy városban elegendő egy darab. Majd valahol felszerelik a város központjában, mondjuk a Nyevszkij proszpekten. És ott fog működni a VEKNI, a Város Egyetlen Konzervnyitó Izéje. Ez nagyon kényelmes lesz. Mondjuk, vendégek érkeznek hozzád, és ki kell nyitnod a sprotnikonzervet. Nem kell hozzá sem konzervnyitó kés, sem fizikai erőkifejtés. Egyszerűen fogod a konzervdobozt, leszaladsz az utcára, elutazol a VEKNI-hez, leadod a dobozt az átvevőben, fizetsz öt új kopejkát, és nyugtát kapsz róla. Az átvevő ráragaszt egy cetlit a konzervdobozra, és ráállítja a futószalagra. Te meg beülsz a váróterembe, kényelmesen elhelyezkedsz egy fotelban, és végignézel egy kisfilmet a konzervekről. Rövidesen szólítanak az ablakhoz, te felmutatod a nyugtát, s nyomban megkapod a nyitott konzervdobozt, és szép nyugodtan hazamehetsz a Vasziljevszkij-szigetre. Hát nem pompás?- És igazán megvalósítják ezt a tervet? - kérdezte Ljuszja.- Petya reméli - felelte Szvetlana. De az utóbbi időben sok ellensége akadt, rosszindulatúak az emberek. Nem engedik, hogy megvalósítsa a találmányait. Nyilván irigykednek rá. Petya azonban senkire sem irigy, mert tudja, hogy rendkívüli ember. És igazságos. Egy feltalálót különösen tisztel, azt, aki feltalálta és bevezette az „Idd a fenékig" dugóhúzót.- Mi ez az „Idd a fenékig"?- Hát igazán nem tudod, hogyan húzzák ki mostanában a vodkásüvegek dugóját? Az üvegen van egy puha fémből készült kupak, s rajta egy kis fogantyú. Ha a fogantyút megrántjuk, a fémkupak leszakad, és a palack kinyílik. És ezzel a kupakkal már nem lehet becsukni, ha akarod, ha nem, fenékig kell innod. Ez szintén a műszaki gondolkodás hatalmas mérföldköve.

20

- A vízikorcsolya nekem jobban tetszik - je-lentette ki álmodozóan Ljuszja. De szeretnék a fehér éjszakákon végigsiklani az öböl vizén!- Ugyan mire lenne jó neked ez a korcsolya? - nevetett fel gúnyosan Szvetlana. - Petyának meg nekem ingyen sem kéne.Szergej kikapcsolta az ÉSZJEKÉSZ-t, és ismét eltöprengett. És valamit kiötlött.

5.

Még aznap este Szergej Kincsev a vén bőrönd mélyéről előhalászta a saját vízikorcsolyáját. Aztán teleeresztette vízzel a fürdőkádat, és kipróbálta a korcsolyát. Még nem veszítette el azt a képességét, hogy fennmarad a víz színén, és éppen olyan pompásan siklott, mint sok-sok évvel ezelőtt.Ezt követően késő éjszakáig dolgozott a labo-ratóriumában, és még egy pár korcsolyát készített Ljuszja számára.Másnap, vasárnap Szergej reggeli sétára indult, s amikor hazaért, Tamarát már nem találta otthon. A falról még egy szőnyeg hiányzott, amely szarvast ábrázolt. Tamara elvitte ajándékba a nyugalmazott igazgatónak.Szergej felvette szürke öltönyét, s a két pár vízikorcsolyát újságpapírba csavarta. Aztán zsebre vágta a permetezőt és egy-egy palack FEFEFOFÓ-t (Felületi Feszültséget Fokozó Folyadékot). Ha valakinek a ruháját bepermetezték ezzel a folyadékkal, az illető fennmaradt a vízen.Aztán kinyitotta a nagy szekrényt, ahol legjobb találmányait őrizte, és kivette a TERMOSZ-t (Teljesen Egyedi Rendeltetéssel Működő Okos Szerkezet). Ezen a készüléken annak idején nagyon sokat törte a fejét, és legfontosabb találmányának tartotta. Két évvel ezelőtt fejezte be, de még egyszer sem működtette. Az igazság az, hogy a TERMOSZ vissza tudta adni az ember

21

fiatalságát, de Szergej ezekben az években egyáltalán nem kívánta vissza az ifjúságát: hiszen akkor vissza kellett volna adnia Tamarának is a fiatalságát, és kezdhette volna elölről az életet. Neki pedig tökéletesen elegendő volt ennyit együtt leélni Tamarával. Azon kívül az is aggasztotta, hogy a szerkezet rendkívül sok energiát fogyaszt. A TERMOSZ bekapcsolása esetén a nagy energiafogyasztás kozmikus méretű jelenségeket szülne, és Szergej nem tartotta magát olyan fontos személyiségnek, hogy ilyesmit előidézzen.Most azonban, mindent mérlegelve és megfontolva, úgy döntött, hogy működésbe hozza a készüléket. Fogta a TERMOSZ-t meg a két pár korcsolyát, és eltávozott hazulról.Végigsétált az utcájukon, és csakhamar kiért a Vasziljevszkij-sziget Középső sugárútjára. Az Ötödik sor sarkán a Csemegeáruházban vett egy üveg pezsgőt meg egy doboz desszertet, és ment tovább. Amikor odaért a Tizenegyedik sorra, lefordult a Középső sugárútról, és csakhamar ott találta magát Ljuszja háza előtt. Felbaktatott az ismerős lépcsőkön, és becsengetett: két hosszú és egy rövid.Ljuszja nyitott ajtót.- Adj' isten, Ljuszja! - mondta Szergej. - Milyen rég nem láttuk egymást!- Nagyon régen! - felelte Ljuszja. De én mindig vártam, hogy egyszer majd betoppansz. És most itt vagy.Bementek Ljuszja szobájába, inni kezdték a pezsgőt, és visszaemlékeztek a rég történtekre.- Ó, de jó lenne, ha még egyszer fiatal lehetnék, és újrakezdhetném az életet! - kiáltott fel váratlanul Ljuszja.- Mi sem könnyebb ennél - mondta Szergej, és kitette az asztalra a TERMOSZ-t. Akkora volt, mint egy táskarádió. És egy elég vastag zsinór lógott ki belőle.

22

- A hálózatról működik? És nem csapja ki a biztosítékot? - érdeklődött Ljuszja. - A házunkba nemrég vezették be a kétszázhúsz voltot.- Nem, a TERMOSZ nem a hálózatról működik - válaszolta Szergej. - Ehhez sok ezer dnyeperi vízi erőmű sem lenne elég. Közvetlenül a Nap táplálja. Nyisd ki, légy szíves, az ablakot.Ljuszja kitárta az ablakot, s Szergej kilógatta az ablakon a vezetéket, amely kicsinyke kis tükörben végződött. Úgy állította a tükröt az ablakpárkányra, hogy az egyenesen a Napra irányuljon.Aztán odalépett a TERMOSZ-hoz, és megnyomott rajta egy gombot.A szerkezetben valami sisteregni kezdett, a Nap fénye nyomban halványabb lett, mint a villanykörte, ha a hálózatot nagy terhelés éri. A szobában alkonyodni kezdett.Ljuszja odalépett az ablakhoz, és kitekintett a városra.- Szergej, mi történt? - álmélkodott. - Mintha napfogyatkozás lenne. Az egész Vasziljevszkij-sziget elsötétedett. És távolabb is mintha alkonyodna.- Mindjárt bealkonyodik az egész Földön, a Marson és a Vénuszon - felelte Szergej. - A szerkezet sok energiát fogyaszt.- Egy ilyen készüléknek a tömeggyártását biztosan nem szabad elkezdeni - jegyezte meg Ljuszja. - Ha mindenki vissza akarná hozni az ifjúságát, állandóan sötétség lenne.- Igen, így van - válaszolta Szergej. - Ezt a készüléket csak egyszer és egyedi célból lehet bekapcsolni. Csakis neked meg magamnak terveztem. Most pedig üljünk le, és várjunk nyugodtan.Ott ültek a kopott plüssdíványon, fogták egymás kezét, és vártak.Odakint és a szobában egyre sötétebb lett. Az utcán az autók már bekapcsolták a fényszórójukat.- Szinte hihetetlen, hogy déli egy óra van - szólalt meg álmodozva Ljuszja. - Olyan különös…

23

- Hát igen, ez nyilván különös - felelte Szergej. - Nekem nem különös, de mindenki más bizonyára különösnek találja. Nagyon sok energia kell ahhoz, hogy az ember visszanyerje az ifjúságát.Közben köröttük egyre sötétebb lett, mintha leszállt volna az éjszaka. A városban kivilágosodtak az ablakok négyszögei, felgyúltak az utcai lámpák. A szobában már egészen sötét volt. Csupán az ablakpárkányon levő tükörből a TERMOSZ-ig vezető zsinór szikrázott kékes fénnyel. Remegett és kígyózott, mint valami gumicső, amelyben szédületes sebességgel áramlik valamiféle folyadék.A készülékben valami váratlanul kattant egyet, és a homlokzatán kinyílt egy négyszögletes kisablak. Zöld fénycsóva lövellt elő belőle. Mintha mindkét végét levágták volna, ott függött a levegőben. Holmi anyaghoz volt hasonlatos, de fényből állt. A fénynyaláb növekedni kezdett, már a falig ért, ahol egy kép függött, amely tölgyfa alatt egy disznót ábrázolt illusztráció volt ez Krilov meséjéhez. A disznó azon nyomban malaccá változott, a lombos tölgy pedig vékony facsemetévé.A fénynyaláb lassan és bátortalanul pásztázta végig a szobát, óvatosan tapogatózva kereste Ljuszját és Szergejt. Ott, ahol rávetődött a tapétára, az ócska, kifakult tapétacsíkok visszanyerték eredeti színüket, olyanok lettek, mint új korukban. A komódon szundikáló vén, szürke kandúr apró kiscicává változott, és rögtön elkezdett játszadozni a farkával. A fénysugár útjába tévedő légy azonnal bábbá alakult át, és lehullott u padlóra.Végül a fény közeledett Szergejhez és Ljuszjához. Végigsiklott fejükön, arcukon, lábukon és egész testükön. A fejük fölé két fénylő fénykör kerekedett, mint a szentek dicsfénye.- Jaj, csiklandozza a fejemet! - nevetett Ljuszja.- Nem baj, tűrd csak nyugodtan! - nyugtatta Szergej. Az ősz hajszálak nyerik vissza eredeti színüket. Az én fejemet is csiklandozza.

24

- Jaj! – kiáltott fel Ljuszja. - A számban meleget érzek!- Biztosan van aranykorona valamelyik fogadon jegyezte meg Szergej.- Csak kettőn - mondta Ljuszja.- Az ifjú fogaknak nincs szükségük a koronára, és azok porrá omlanak szét - magyarázta Szergej. - Fújd ki a port.Ljuszja kerekre formálta a száját, mint a tapasztalatlan dohányosok, és kifújta szájából az aranyport.- Úgy érzem, mintha a dívány felemelkedne velünk - jegyezte meg váratlanul Ljuszja.- A rugók egyenesednek ki. Hiszen könnyebbé váltunk. Az utóbbi években jócskán meghíztunk.- Igazad van, Szerjozsa helyeselt Ljuszja. - Most egészen könnyűnek érzem magamat. Olyannak, mint húszéves koromban.- Pontosan annyi éves is vagy - jelentette ki Szergej. - Visszatértünk az ifjúságunkba.Ebben a pillanatban a TERMOSZ váratlanul megremegett, bődült egyet, és felvillant. Eltűnt, és csak egy maréknyi kék hamu maradt a helyén. Körös-körül világosodni kezdett. Az autósok kikapcsolták a fényszórókat, az utcai lámpák kialudtak, az ablakok is lehunyták villanyfényes szemüket már nem volt szükség a világiasra. A Nap ismét bőségesen ontotta júniusi fényét.

Ljuszja felállt, megnézte magát a tükörben, s elmosolyodott.- Menjünk sétálni valahová, Szerjozsa - kérte. - Például a Jelagin-szigetre.Szergej a hóna alá kapta a csomagot, amelyben a két pár vízikorcsolya volt, kézen fogta Ljuszját. kiléptek a lakásból, és könnyeden leszaladtak a lépcsőn, ki az utcára. A Középső sugárúton utolérték a villamost, amely már elindult a megállóból, s kimentek a parkba.

25

Sokáig sétáltak a fasorokban, felültek a ringlispílre meg a hintára, és kétszer ebédeltek a büfében.Amikor leszállt a csendes fehér éjszaka, és a park elnéptelenedett, kisétáltak az öböl partjára. A tengeren szélcsend uralkodott, a távolban, a Szabad-szigetnél kis hajó vitorlája fehérlett. A víz bársonysima volt.Épp a legalkalmasabb idő mondta Szergej, és kibontva a csomagot, elővette a vízikorcsolyákat. Segített Ljuszjának felkötni a korcsolyát a szandáljára, aztán saját maga is felvette a korcsolyát.Ráálltak az öböl vizére, és könnyedén tovasiklottak rajta. Túljutottak a vitorlásokon, ahol a hajósok szélre vártak, integettek nekik, majd maguk mögött hagyták a Szabad-szigetet is, s kiértek a nyílt vízre. Sokáig száguldottak a tágas víztükrön, aztán Szergej váratlanul megállt. Ljuszja is lefékezte futását, és melléje kanyaro-dott.- Tudod, mire gondoltam, Ljuszja… - kezdte bátortalanul Szergej.- Tudom - felelte Ljuszja. - Én is szeretlek téged. Most már mindig együtt maradunk.Megölelték, megcsókolták egymást, és visszaindultak a part felé.Közben feltámadt a szél, és nagy hullámokat görgetett. Egyre nehezebb lett a vízen siklani.- Mi lesz, ha elesem, és elmerülök a vízben? - kérdezte Ljuszja.- Mindjárt intézkedem, hogy ne süllyedjünk el - nevetett Szergej.Elővette a zsebéből a permetezőt és a palackot, amelyben FEFEFOFO volt (Felületi Feszültséget Fokozó Folyadék), és a folyadékkal bepermetezte a Ljuszja meg a maga ruháját.- Most akár rá is ülhetünk a hullámokra - mondta Ljuszjának.Rátelepedtek a hullámokra, mint valami kristálypadra, összeölelkeztek, és a hullámok partra vitték őket.

26

POLGÁRTÁRSAK!KÉSZÜLJETEK FEL A CSODÁLATOS

TALÁLMÁNYOKRA!

1963

27

AZ EMBER, AKI MAGA AZ ÖT NEM, AVAGY EGY JÁMBOR FÉRFIÚ

VALLOMÁSA

Meseregény

28

BEVEZETÉS

Irodalmi bátorságra kapva, kedves olvasóim, elmesélem önöknek életem igaz történetét. Életrajzom egyes tényeit jogukban áll fenntartással fogadni, mert azok még űrrepülésünk, elektronikánk és pszichoterápiánk korában is a csodával határosak. De ez már önökre tartozik, hisznek-e nekem vagy sem, az én dolgom az, hogy szépítgetés és titkolódzás nélkül beszámoljak önöknek, mi is történt velem.Mindent elmondok, hogyan esett meg valójában, és csupán a szereplő személyek nevét hallgatom el, hogy egyeseknek ne szálljon fejükbe a dicsőség, mások pedig ne sértődjenek meg. Saját valódi családnevemet sem árulom el. Az igazság az, hogy a főnökeim és munkatársaim tisztelnek, s attól tartok, nemrég kialakult életem megrendülne, ha a környezetem tudomást szerezne arról, miféle kalandokba keveredtem. Néhány településnek, amelyekkel emlékezésem összefügg, kitalált nevet adok, nehogy lakói követelésekkel lépjenek fel velem szemben.Utónevemet nem titkolom el. A nevem Sztyefan, azaz az ógörögben Sztephanosz, ami „koszorút" jelent, vagy „megkoszorúzottat". De csak a személyi igazolványomban áll Sztyefan, a mindennapi életben mindenki Sztyepan Petrovicsnak hív.

29

OTTHONI KÖRÜLMÉNYEK

Sztyefannak (azaz Koszorúnak) csupán eljövendő vigasztalásomul neveztek el. Az igazság az, hogy a bátyám a békés 1913-as esztendőben született, és megtermett külseje, valamint harsány hangja következtében atyám ötlete nyomán Viktornak, azaz Győzőnek keresztelték el. A szüleim úgy vélekedtek, hogy Viktor nagyra hivatott gyermek, s híres tudós lesz belőle, és ebben egy cseppet sem csalatkoztak. Én az első világháború hevében születtem, ráadásul az 1916-os szökőévben, és ez semmi jóval nem kecsegtetett. A szüleim azonnal ráhibáztak, hogy nem sok jó származik belőlem. Atyám a Leonyid nevet tartogatta számomra, amelynek jelentése „oroszlánhoz hasonlatos", de születésemkor semmiféle hasonlóságot az oroszlánhoz sem erkölcsit, sem testit - nem fedeztek fel rajtam. Állandóan betegeskedtem, sivalkodtam, és egyáltalán az sem volt biztos, életben maradok-e vagy sem. Éppen ezért atyám úgy határozott, hogy a Sztyefan nevet kapom a keresztségben, így is lőn, amiért is a pópának baksist kellett adni az f betű miatt, mert a Sztyefan az külföldi név. Atyám rólam való gondoskodásában úgy vélekedett: ha már az ifjabb gyermeke ifjontan elhalálozik, akkor mégse köznapi emberként tegye ezt, hanem „Megkoszorúzottan". Ha pedig mégis megmaradok, akkor a későbbiekben ez a név vigasztal majd meg az élet örvényeiben és hányódásaiban. És majdan a temetésemkor sem szükségeltetik külön költeni koszorúra, mivel én magam vagyok a Koszorú.Megkérdezhetik, miért alakult ez így: dúlt az első világháború, minden férfi katona, az én atyám pedig a hátországban azzal foglalkozik, hogy nevet találjon ki a

30

fiának. Az igazság az, hogy bár atyám, Pjotr Prohorovics testi és szellemi ereje teljében leledzett, de születésétől fogva a jobb kezéről hiányzott egy ujj, s ezért nem találták alkalmasnak katonai szolgálatra.Ez a picinyke hiányosság nem akadályozta atyámat abban, hogy ne csattogtassa szélsebesen a számológépet, és ne adja vissza pontosan a pénzt. Könyvelő pénztárosként különféle kis magánvállalatoknál dolgozott - nagyvállalat nem volt a mi kis városunkban. Erről jut eszembe, városunknak is kitalált nevet adok: Szülőbúcsúvár. Annak jeléül, hogy ott születtem, és ott is kívánok búcsút venni az élettől.A forradalom után atyám megmaradt a maga foglalkozásánál, csak ezután állami vállalatoknak dolgozott, s nem cári bankókkal volt dolga, hanem szovjet bankjegyekkel. Ha jól emlékszem, a függönygyár könyvelésén dolgozott, majd a szeszgyárban, utána egy ideig munka nélkül maradt, majd a malomkombinátban helyezkedett el. Sajnos sehol sem tudott tartósan megkapaszkodni, pedig szeszes italt nem ivott, a szakmáját pompásan ismerte, és munkájában is feddhetetlenül tisztességesnek találtatott.Az volt a nagy hibája, hogy szeretett mesélni olyasmiről, ami nem esett meg vele, és nem is eshetett meg, s rettenetesen haragudott azokra, akik kételkedni merészeltek. Főként vadászhistóriákat mesélt, amelyekben mintegy ő játszotta a főszerepet, ugyanakkor egész Szülőbúcsúvár tudta, hogy világéletében nem volt a kezében puska, annál is inkább, mivel a jobb kezéről éppen az az ujj hiányzott, amellyel elrántják a ravaszt. Atyám agyonuntatta hivatalnoktársait a történeteivel, s minden kételkedőt személyes ellenségének vélt, nem állt vele szóba, munkájában mindenféle hiányosságokat fedezett fel, sőt a főnökségnél panaszkodott is rá. Éppen ezért ha valamelyik könyvelésen munkába állt, ott csakhamar általános perpatvar kerekedett, amelynek

31

középpontjában ő maga állt, s végül is kénytelenek voltak lemondani szolgálatairól. Ám elbocsátásul mindenütt kiváló minősítést adtak neki, minthogy, ismétlem, pompásan értette a dolgát.Otthon atyám szintén szívesen ismételgette va-dászmeséit. Anyám teljesen a befolyása alatt állt, így aztán soha egyetlen bíráló megjegyzést nem tett. Viktor bátyám mindig diplomatikusan adta a lovat atyám alá, és udvarias ábrázattal faggatózott, hogyan is történt a dolog és egyáltalán. Éppen ezért atyám és rávaló tekintettel anyám nem is sejtették, mi lakozik Viktor lelkében. Velem az atyám hűvösen bánt. Haragudott rám, mert nem kecsegtettem semmiféle reménnyel, meg azért is, mert nagyon szerettem az igazságot.Emlékszem, amikor meg tanultam olvasni, egyszer a padláson ráakadtam a forradalom előtti Nyeva egyik kötetére, és lecipeltem a szobába. Felkeltette az érdeklődésemet egy egész oldalas illusztráció, amely havas tájat ábrázolt, ahol egy elejtett medve hevert. A vad körül néhány tekintélyes személy állt fényűző vadászöltözékben, az egyik vadász háttal fordult a nézőknek, s a jelekből ítélve a medve bőrét mustrálta. A kép alatt a szöveg így hangzott: „Őfelsége Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg vadászkíséretével a med-vevadászaton."- Papa, miért áll minden bácsi arccal felénk, ez az egy meg hátat fordít nekünk? - kérdeztem atyámat.Atyám belemélyedt a rajzba, majd csendesen megszólalt:- Az a szerencsém, hogy a művész így örökítette meg ezt a vadászt. Ha megrajzolja az arcát is, akkor felismerik és letartóztatják a cári családdal való kapcsolatai miatt. Tudd meg: ez a férfi én vagyok. Mert én öltem meg ezt a medvét.- Papa, egyedül ejtetted el a medvét? - álmélkodtam.- Igen, egyedül. Emlékszem, jól emlékszem az esetre. Maga a nagyherceg hívott meg erre a vadászatra, és én megöltem a fenevadat. De a medve elejtését a

32

nagyhercegnek tulajdonították, engem pedig behívtak a Téli Palotába, beválasztottak az elnökségbe, és megajándékoztak egy nagykabátra való szövettel.- Papa, nem félelmetes dolog medvére vadászni? - faggatóztam tovább.- Nem, én egy cseppet sem féltem. Megvolt a magam módszere. Megvártam, amíg nagy hó hull, aztán sítalpakon odaférkőztem a barlangjához. Bátran bedugtam a síbotot a barlangba, és felébresztettem a medvét. Az félálomban semmit sem sejtett és kimászott, ekkor aztán ráakaszkodott a kutyám, hogy elvonja rólam a figyelmét. Ekkor lőttem én. Egyetlen pontosan célzott lövés, és a fenevad elterül, leteríti a bátor vadász golyója.- Papa, és a kutya hogyan jutott oda a mély hóban? Te sítalpakon, és a kutya?- A kutyának is csináltam sítalpakat. Nagyon sebesen tudott rajtuk közlekedni.- És hány sítalp kellett a kutyának, kettő vagy négy?- Kettő - felelte atyám. - Kettő tökéletesen elegendő.A cári udvarba való meghívásban és a medvében egyáltalán nem kételkedtem, de a sítalpakon közlekedő kutya felkeltette a gyanúmat, s nem is azonnal, hanem egy-két nap múltával részletesebben elgondolkodtam a dolgon. A kétkedés férge beférkőzött gyermeki elmémbe, s hogy agyoncsapjam ezt a férget, úgy határoztam, kísérletet végzek házőrző ebünkön, Gömböcön: megpróbáltam rákötözni saját síléceimre. Ám Gömböc, aki soha senkit meg nem ugatott még, és rendkívül szelíd jószág volt, ez alkalommal megdühödött, még meg is harapott. Amikor közöltem atyámmal a kísérlet eredményét, ő is megdühödött rám.- Micsoda pimasz és kishitű vagy! - kiáltott fel. - Hogyan merészelsz kételkedni a szavaimban? Ma nem kapsz édességet!

33

Egy másik alkalommal atyám arról mesélt, hogyan vadászott hiúzra - szintén saját módszere szerint. Mint ismeretes, a hiúz mindig zsákmánya nyakára ugrik. Atyám törülközőt tekert a nyakára, föléje pedig apró szemű halászhálót. Puska helyett pedig pisztolyt vitt magával. Bement az erdőbe, és megállt egy fa alatt. A hiúz megpillantotta a fegyvertelen embert, s lecsapott a könnyű zsákmányra. Körmei beleakadtak a halászhálóba. Atyám előrántotta zsebéből a pisztolyt, és az őrjöngő fenevad homlokának szegezte. Egyetlen lövés, és a hiúz kimúlt.A farkasokra szintén egyéni módszerrel vadászott. Ha megtudta, hogy valahol feltűnt egy farkascsorda, puskával és kétágú létrával felfegyverkezve nyomban odaindult. Amikor rátalált a farkascsordára, kicsalogatta az erdőből. A farkasok loholtak utána abban a reményben, hogy szétmarcangolhatják és felfalhatják, atyám pedig kifutott a síkságra, egyetlen szempillantás alatt felállította a kétágú létrát, s felszaladt a legfelső fokára. A farkasok lent tolongtak, igyekeztek felkapaszkodni a létra fokain, s ő sorra mindet leterítette, míg végül az egész farkascsorda ott nem hevert: a halálos ólom végzett velük.Minden ilyen históriát először készpénznek vettem, de két-három nap múlva elkezdtem kételkedni. S újabb néhány nap elteltével rájöttem, hogy mindez nem igaz. S akkor ezt közöltem is atyámmal, mire ő megharagudott. Anyám pedig azért haragudott rám, mert megharagítottam atyámat. Anyám mindig Viktort állította elém példaképül, aki sohasem felesel a szüleivel.És egyáltalán, minden reményük Viktor volt, rólam pedig atyám egyszer úgy nyilatkozott, hogy én magam vagyok az öt NEM. Fogott egy papírt, és írásban is megmagyarázta, hogy milyen vagyok:

- ügyes - értelmes

34

NEM - kiváló - szerencsés - szép

A legszomorúbb az egészben az, hogy ez az öt NEM valóban illett is rám, s jól tudtam, hogy nagyobbfajta siker és eredmény nemigen vár rám az életben. Eszem ágában sem volt, hogy tudós legyek, mint Viktor, s nem építgettem nagy terveket. Igyekeztem minél jobban tanulni, hogy legalább e tekintetben ne keserítsem el szüleimet, s ez nagy általánosságban sikerült is. Hátrányos tulajdonságaim ellenére kitűnő volt az emlékezőtehetségem.Talán csak a jó emlékezőtehetségben ütöttem Viktorra és jó tulajdonságaira. Ő is mindent igen könnyen megjegyzett. így aztán, hogy minél hamarabb eljusson a tudós pályára, a városi könyvtárból tudományos műveket kölcsönzött ki, és komoly szavakat tanult meg belőlük. Az otthoni életben gyakran fejezte ki magát ezekkel a szavakkal, ami megkönnyítette életét, és megörvendeztette szüleit.Például amikor anyánk ránk szólt: „Fiúk, aprítsatok egy kis fát!" - Viktor így felelt: „a poligám antropomorfizmus és az epidemikus geocentrizmus mai szintje termodinamikus démonizmust, valamint elektrosztatikus dualizmust kelt bennem, s ez kizárja a favágást."Atyám és anyám büszkén összenéztek, örültek Viktor tudományos jártasságának, s csak engem küldtek ki fát vágni. Én pedig a ház körüli munkákat nagy buzgalommal végettem, hogy legalább így enyhítsem a bennem lakozó öt NEM- et.Időközben azonban a szomorú hír, hogy én magam vagyok az öt NEM, hamarosan elterjedt egész Szülőbúcsúvárban: mert minden képessége ellenére Viktor képtelen volt lakatot tenni a szájára. A szomszédok sajnálkozva méregettek, az iskolában némelyik társam még gúnyolt is ezzel az öt NEM-mel,

35

úgyhogy néha verekedésbe kellett bocsátkoznom. Így például a padtársam, Toszja, életemben először légyottra hívott a városi parkba, a bejárattól jobbra a negyedik hársfa alá. Ám amikor a pontosan megjelölt időpontban megjelentem, Toszja nem volt ott. Viszont a fán gubbasztó öccse, akivel Toszja megbeszélte az ügyet, leöntötte a fejemet oldott ragasztó és tinta keverékével, s ráadásul orvosi klistély gumiját használta e célra. S amikor a fejemhez kaptam, a szomszédos filagóriából előrontott majdnem az egész osztály, s kollektíve kinevettek.Néha otthon is kaptam eleget, különösen azokban a napokban, amikor kétkedni merészeltem atyám históriáiban. De otthon, mint mondani szokás, még a falak is segítenek. És nekem a szó szoros értelmében segítségemre voltak a falak.Az az igazság, hogy azokban az években nem lehetett tapétát kapni az üzletekben, s amikor a régi, a forradalom előtti tapétánk teljesen kifakult és levedlett, atyám valahonnan sok tekercs plakátot szerzett, amelyek még a cári időkből maradtak meg. És velük tapétázta ki a szobákat. A gyerekszobára sok ilyen felvágatlan tekercs jutott, s mindegyiken tizenhat reklámszöveg állt. Valamennyi hirdetés egy gyönyörű lányt ábrázolt, aki bájos mosollyal tekintett alá a nézőre, azaz személy szerint rám. A szépséges teremtés fél kézzel a vállára omló aranyszőke haját igazgatta, a másik keze pedig egy üvegcsét tartott. A kép alatt hatalmas aranybetűkkel ez állt:

ENGEM SZERESS!

Alatta kisebb betűkkel a reklámszöveg:

A lányok és asszonyok minden kölnivíz közüllegfőképpen szeretik az

„Engem szeress!"kölnit.

36

Finom és tartós illataa virágzó rétekre emlékeztet,

ízléses csomagolása és elfogadható árapótolhatatlanná teszi kölninket.

MINDENÜTT csak a mi márkánkat kérje:„Engem szeress !"

Császári és királyi szállítócégBlanchard és Fiai

A szövegre nem különösebben figyeltem fel, de gyakran elgyönyörködtem a leányzóban, amikor is a szívem egyszerre megkönnyebbedett és felvidámodott. A szoba mind a négy faláról ez a lány nézett rám. Mindegyik arcképe olyan méretű volt, mint amilyen hirdetéseket manapság a villamoson ragasztanak ki, s összeszámoltam: a szobában pontosan 848 arckép volt. Ha az „Engem szeress!"-re néztem, azon töprengtem, léteznek-e ilyen szép lányok az életben, s ha igen, vajon kihez mennek feleségül. Egy ilyen lányért én is tűzbe-vízbe mentem volna - ahogy neki tetszik.

37

TOVÁBBI FEJLEMÉNYEK

Akkoriban az iskola kilenc osztályból állt. Viktor csak nyolc osztályt végzett, úgy döntött, a kilencediket elhagyja; hogy minél előbb belevethesse magát a tudományba. Szüleink fenntartás nélkül helyeselték az ötletét, s elhelyezték Leningrádban, ruhával látták el, s odaadták összes készpénzüket. Viktortól hamarosan levél érkezett. A következő formájú és tartalmú:

BEJELENTÉS

Pjotr Prohorovics polgártársnakMarija Vlagyimirovna polgártársnőnek

Alulírott ezennel bejelentem és megerősítem tisz-teletemet tisztelt szüleim felé, s tudomásukra hozom azon közlésemet, miszerint szerencsésen szándékomban áll energetikus főlaboránsként elhelyezkedni a Fiziológiai és Filológiai Tudományos Intézetben, ahol is szándékomban áll meredeken emelkedni a tudományos ranglétrán, s ahol közreműködésemmel tetemesen haladni és fejlődni fog a tudományos munka.Bejelentésem második felében szeretném kijelenteni, hogy az urbanizáció és polimerizáció körülményei közt a hibridizáció és szinkronizáció megköveteli az amoralizációt és meliorizációt, mivel kapcsolatban kérek sürgősen reagálni 50 (ötven) rubel elküldésével a 86. sz. postahivatalba poste restante.

Az önök tehetséges fiaViktor

38

Szüleim nagy nehezen előteremtették a kért összeget, és elküldték Viktornak. Egészében véve a levél jobb kedvre hangolta őket. Anyám szívesen felolvasta a szomszédoknak, akik dicsérték bátyámat a tudományáért, s szemrehányóan és sajnálkozva tekingettek rám.Csakhamar befutott még egy „bejelentés", aztán egy harmadik és negyedik. Odahaza egykettőre szűkiben lettünk a pénznek. Hogy tőlem, mint felesleges szájtól megszabaduljanak, s hogy legalább egy kissé megtöltsék a házi kasszát, szüleim ideiglenes munkát találtak számomra.És bár csak ideiglenesen helyeztek el, a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy nem térek vissza egyhamar a szülői házba. Amikor kiléptem a szobámból, még egy utolsó pillantást vetettem a 848 példányban a falon díszelgő ismeretlen szépség egyik képére. „Engem szeress! - olvastam keserűen az aláírást, és arra gondoltam: Egy ilyen szépséget, mint te vagy, mindenki megszeret, de ki szeret meg engem, aki maga vagyok az öt NEM?" Ezekkel a gondolatbeli szavakkal meghajoltam előtte, és könnyekkel a szememben kiléptem a szobából.Be kell vallanom, hogy szüleimtől búcsút véve, nem éreztem kellő bánatot. Igencsak ekeserítettek anyám korholásai és atyám hazugságai. Ám elbúcsúzva hazug atyámtól, vajon sejtettem-é, hogy oly eseményekbe gabalyodom, amelyekről ha híven beszámolok, megkockáztatom, hogy még nagyobb hazug hírébe keveredem!

39

LÁMPA NÉNI

Szülőbúcsúvár a Tisztelet folyó partján fekszik, s nyolc kilométerrel lejjebb, a folyó mentén állt a hajdani földesúr, Monsieur Bonzsúr majorsága. A forradalom után a földesúr elmenekült, s a föld a parasztoké lett, a nagy urasági ház pedig, amely a festői szépségű dombon emelkedett, a járási oktatási osztály birtokába ment át. Úgy tervezték, hogy a múltba merült földesúri világot bemutató rezervátum-múzeumnak rendezik be. De az oktatási osztálynak egyelőre nem volt anyagi kerete idegenvezetőkre meg a múzeum fenntartására, így aztán az épületet szerény díjazás ellenében egy éltesebb korú, Olimpiáda Benediktovna nevű asszony őrizte. A környék falvaiban és a városban azonban csak úgy ismerték, mint Lámpa néni.Lámpa néni régimódian gondolkodott, még franciául is tudott, de ennek ellenére egyáltalán nem volt ellenforradalmár. Sőt mivel a forradalom előtt Monsieur Bonzsúrnál családi nevelőnőként szolgált, így részben ő is szenvedett a földesúri önkénytől, s ezzel is volt magyarázható bogarassága.Anyám egy nyári napon vitt el Lámpa nénihez. Megállapodtak abban, hogy segítek a háztartásban, amiért is cserében ellátást kapok, valamint tíz rubelt havonta, de ezt az anyám kapja kézhez, az én közbejöttöm nélkül. A szóbeli megállapodást megkötve anyám eltávozott, s búcsúzóul a lelkemre kötötte, hogy viselkedjem illedelmesen, és a lehetőséghez képest minél ritkábban mutassam ki a NEM-jeimet.- Jeleket láttál már? - kérdezte gyakorlatiasan Lámpa néni, amikor anyám kilépett az ajtón.- Miféle jeleket? - csodálkoztam.

40

- Miféléket? Hát a legközönségesebbeket! - magyarázta Lámpa néni. - Például mégy az úton, és szembejön veled valamelyik szent, sárkány vagy bármi más.- Nem, ilyen jeleket nem láttam vallottam be becsületesen. - És ez rossz?- Rossz. Nekem olyan segítségre lenne szükségem, aki látott jeleket, hogy aztán ketten nézzük őket, és osztozzunk az élményekben… no, nem baj, hátha megtanulod még.De aztán mégsem tanultam meg jeleket látni. Ennek ellenére Lámpa néni majdnem mindennap látott jeleket. Egyikkel-másikkal még el is beszélgetett franciául, a gyakorlat kedvéért, nehogy elfelejtse ezt az idegen nyelvet. Eleinte kissé furcsán éreztem magamat, amikor váratlanul egyszer csak elkezdett beszélgetni ki tudja, kivel, s átnézett a fejem fölött, de aztán ezt is megszok-tam.Egyébként Lámpa néni jóságos lélek volt. Soha nem szidott össze, vasárnaponként adott húsz kopejkát mozira (azon a pénzen felül, amit anyámnak folyósított), én meg valamilyen alkalmi autóval beutaztam Szülőbúcsúvárba, s egymás után néztem Mary Pickford, Harry Piel és Monty Banks filmjeit. Maga Lámpa néni nem járt moziba, minthogy a jelek tökéletesen felérték bármilyen filmmel.A munkával nem terhelt meg túlságosan. Az volt a kötelességem, hogy vele együtt etessem a tyúkokat, szétválasszam a kakasokat, ügyeljek, nehogy a macskák elorozzák a kiscsibéket, nehogy a kutyák megkergessék a macskákat, és hogy egyáltalán fenntartsam a békés együttélést a tyúkok, macskák és kutyák között.Az az igazság, hogy Lámpa néni imádta az állatokat, pontosabban szólva a kutyákat és macskákat. Az egész járásból összegyűjtötte és napi háromszori élelemmel látta el őket, sőt fedelet is nyújtott nekik - hála a hajdani földesúri háznak, hely volt bőven. Védenceit nem rendes nevükön hívta, hanem hangzatos nevekkel illette

41

őket, s tőlem is azt követelte, hogy minden új macskát és kutyát az új nevén nevezzek. Emlékszem, voltak neki Melódia, Prelúdium, Rapszódia, Elégia és Álmodozás nevű kutyái; volt ott egy Gyémánt meg egy Topáz nevű eb, valamint Akkord és Rekord. Mostanában a rádióknak és lemezjátszóknak adnak ilyen szépséges neveket, de akkoriban még nem létezett semmiféle rádiótechnika, úgyhogy Lámpa néni nyugodtan ráaggathatta ezeket a neveket á kutyáira.A macskák szintén művészi neveket kaptak: Margarita, Josephine, Kleopátra, Magdaléna, Demimondén, Melankólia. Nem érte mellőzés a kandúrokat sem. Volt ott Valentyin, Konsztantyin, Dékán, Rektor, Fazon, Szezon. Nem jegyeztem meg valamennyi kutya- és macskanevet, minthogy Lámpa néninek tizenkilenc kutyaszemélye volt (az ő kifejezése szerint), és a macs-kanépség is felülmúlta a negyven főt.Bizonyára már felébredt a kíváncsiságuk: hogyan tarthatott ennyi állatot ez a szegény, magányos asszony? Honnan vette hozzá a pénzt? Már említettem, hogy sok tyúkot is nevelt. A hajdani földesúri kocsiszínt rendezte be tyúkólnak, s a takarmányt a környékbeli parasztoktól vette. A tojást meg a tyúkokat Szülőbúcsúvárban értéke-sítette, s a kapott pénzből pompásan ellátta a kutyákat meg a macskákat. Tyúkfarmja után nem vetettek ki rá adót, minthogy Lámpa néni a szellemi munka hadirokkantjának minősült, aki a földesúri igába nyomorodott bele.Életünk nyugodtan telt-múlt, meghíztam, megerősödtem. A kutyák és macskák között néha-néha kirobbanó ellentéteket békés úton elsimítottam, soha nem folyamodtam testi fenyítéshez, sőt még a hangomat sem emeltem fel. Általában minden élőlényt tisztelek, s ennek megfelelően ők is szerettek.Mindegyik kutyának és macskának külön lelkivilága volt, különböző erényei és fogyatékosságai. A kutyaszemélyek közül különösen kitűnt egy piciny eb, amely az Abrakadabra névre hallgatott, és a rattlerek

42

fajtájából származott. Lelkiismeretes és alkotó módon gyarapodó kutya volt. A kandúrok mind ellustultak a bőséges táplálkozástól, Abrakadabra azonban naponta körbelihegte a földesúri ház szobáit, nincs-e valahol patkány. Ezt a körjáratot a megelőzés érdekében tette, a valóságos zsákmány reménye nélkül, minthogy a patkányok már rég megszöktek innen a rengeteg macska miatt. Azon felül Abrakadabra úgy vélte, hogy az élelmét kockázat útján kell megszereznie, nehogy elveszítse vadászösztönét. Éppen ezért néha húst csent el a macskáktól, néha pedig a kutyák részére fövő húst ragadta el a tűzhelyről, amikor Lámpa néni kitette a lábát a konyhából. Mielőtt felugrott a tüzes platnira, kiment a folyó partjára, az agyagos meredélyre, mancsát belevájta a nedves agyagba, hogy az teljesen elborítsa. Aztán a hátára fordult, és a mancsait felfelé tartotta, hogy az agyag rászáradjon. Ily módon tűzálló csizmái keletkeztek. Ekkor aztán felmászott a tűzhelyre, fürgén félreráncigálta a serpenyő fedelét, ügyesen kihalászott egy darab húst, aztán a fedőt ismét a helyére tolta vissza, mintha mi sem történt volna. Azért emlékezem meg ilyen részletesen erről az Abrakadabra nevű kis ebről, mert a további fejlemények kirobbanásában gyutacsul szolgált.

Nyári életem békés nyugalmát csupán egyetlen esemény szakította meg.Egyszer, amikor Lámpa néni nem volt otthon, a hajdani földesúri majorság udvarára betévedt egy cigányasszony.- Téged hogy hívnak, kisfiú? - kérdezte, - mire megmondtam a nevemet.- Akkor hát éppen te kellesz nekem, Sztyopocska - örvendezett a cigányasszony. - Az előbb találkoztam a gazdasszonyoddal, azt mondta nekem: „Keresd meg Sztyopocskát, és mondd meg neki, adjon oda neked két tyúkot, egy feketét meg egy kendermagost. A szerencsés jósolásért adom neked."

43

Ezt a cigányasszonyt még soha életemben nem láttam, de nyomban hittem a szavainak. Hiszen Lámpa néni nemcsak úgy vaktában ajándékozott neki két tyúkot, hanem konkrétan meg is jelölte: egy kendermagost meg egy feketét. Éppen ezért segítettem megfogni a tyúkokat a cigányasszonynak, aki be is dugta mind a kettőt a zsákjába.Aztán így szólt a cigányasszony: - Most meg neked jósolok, de teljesen ingyen. Nyújtsd ide a bal kezedet.És akkor a következőket jósolta nekem:- A vonalak azt mutatják, hogy nagyon hiszékeny vagy, és már nemegyszer szenvedtél emiatt, s talán még ma is megszenvedsz. A jövőben pedig még sokkal nagyobb kellemetlenségek várnak rád e téren, még talán tömlöc is. Végső soron azonban éppen hiszékenységed miatt fordul majdan jobbra a sorod. Azon a napon, amikor hinni fogsz abban, amiben egyetlen épeszű ember sem hisz, és a lehető legbolondabb lépésre szánod el magadat, éppen azon a napon érnek véget kudarcaid, és megtalálod a boldogságot a káró dámával.Imigyen szólván a cigányasszony eltűnt, mintha soha nem is járt volna ott, s nekem szinte úgy rémlett, álmodtam az egészet. Másfelől mégsem volt álom, mert két tyúk hiányzott.Amikor Lámpa néni hazatért, és közöltem vele, hogy maradéktalanul teljesítettem utasításait, és odaadtam a két tyúkot, ő haragra gerjedt, s azt mondta, hogy hagytam magam becsapni, és hogy gyengeelméjű vagyok. Ottlétem alatt most először állított a sarokba, ahol egy óra hosszat álldogáltam, és elmélkedtem az emberek fortélyosságáról és csalárdságáról. Miközben ott álltam a sarokban, arra a következtetésre jutottam, hogy bár a cigányasszony rászedett a tyúkokkal, alapvetően mégis igazat mondott: hiszékeny voltam, s emiatt kellemetlenségbe sodródtam, hiszen ő maga is megjósolta. Az is átfutott az agyamon, hogy ha jóslata

44

igaznak bizonyult a mai napra, akkor talán valóra válnak hosszú távú prognózisai is.

Amikor beköszöntött a tél, szüleim nem vittek haza, hanem úgy rendelkeztek, hogy továbbra is dolgozzam Lámpa néninél, s a városi iskolából átírattak a falusiba. A tanítás után láttam neki mindig kötelességem teljesítésének, élelmet hordtam a tyúkoknak, segítettem a kutyák és macskák táplálásában, szabad időmben pedig az Abrakadabra nevű eb társaságában végigkó-boroltam a hatalmas földesúri ház hideg szobáit, s megbámultam a falon függő arcképeket. Sok szép nő akadt köztük, de egyik sem vetekedhetett az „Engem szeress!"-sel, amely a szülői házban ékesítette szobám falát. Néha belepillantottam az óriási tükrökbe, amelyek az ablakok közt lógtak, s elszomorodva állapítottam meg, hogy engem, aki maga vagyok az öt NEM, nem szeret meg egyetlen lány sem, s ha majd felnövök, nem szeret meg egyetlen nő sem, s ha már egészen felnőtt leszek, nem szeret meg egyetlen asszony sem. Ha majd meghalok, s ha van pokol, s én ott fogok égni, nem szeret meg egyetlen ördöglány sem, és ha van mennyország, és én odajutok, akkor nem szeret meg egyetlen angyalka sem.Aztán tavasz lett.Egyik vasárnap reggel a folyó felől hallatszó lármára ébredtem fel. Megkezdődött a jégzajlás. Sietve megreggeliztem, leszaladtam a domb tövébe, és bámultam az úszó jégtáblákat.A majorság felől váratlanul haragos macskanyávogás és csaholás hallatszott. Megfordultam, és észrevettem, hogy Abrakadabra egy darab hússal a szájában üget a folyó felé, mögötte pedig a Prelúdium, Elégia, Melódia nevű kutyák rohannak, utánuk az Akkord nevű eb, a Konsztantyin, Szezon és Rektor nevű kandúrok, mögöt-tük pedig két macska, Josephine és Melankólia. Megértettem, hogy nagy baj lehet, ha Abrakadabra ellen összefogott a kutya- és a macskatársadalom.

45

A kibékítés érdekében egy lépést sem tehettem, mert Abrakadabra rémületében máris ráugrott a part közelében úszó egyik jégtáblára, arról a másikra, a másodikról egy harmadikra. A kutyák, macskák megnyugodva hazakullogtak.Amikor láttam, hogy az ebet a jégtáblán egyre lejjebb sodorja az áramlás, ráeszméltem, hogy odavész, ha bajtársi módon nem sietek a segítségére. Egyik jégtábláról a másikra ugrálva megközelítettem. Az egyik helyen elvétettem az ugrást, s megfürödtem a jeges vízben, de sikerült felkapaszkodnom a következő jégtáblára; s csakhamar odaértem Abrakadabrához, aki még most is a foga közt szorongatta a darab húst. Csak amikor a karomba vettem, akkor ejtette ki a húst a jégre, és kezdett panaszosan vonítani.Körülnéztem, és megláttam, hogy a földesúri ház eltűnik a folyó kanyarulatában. Körös-körül csupa jégtábla volt, s a folyó sebesen sodort bennünket, ki tudja, hová.

46

ÚJABB FEJLEMÉNYEK

Csak estefelé szedtek le bennünket a jégtábláról, amikor egy nagyobbacska falu mellett úsztunk el, amelyet jelképesen Mentőfalvának nevezek el. Útközben úgy átfáztam és elgémberedtem, hogy az ájulás környékezett. Az emberekkel, akik megmentettek, közöltem Lámpa néni címét meg az én otthoni címemet, és utána elvesztettem az eszméletemet. Befektettek a helybeli kórházba. Amikor vagy két hét múlva magamhoz tértem, az ápolónő elmesélte, hogy amíg öntudatlanul ott feküdtem, Abrakadabra egész idő alatt nem mozdult az ágyam mellől. Csak amikor Lámpa néni megérkezett, ő hurcolta el erőnek erejével.Az is kiderült, hogy közben atyám is meglátogatott. A betegeknek elmondta néhány vadászkalandját, mire mindegyiknek felszökött a láza, úgyhogy az orvosok megkérték atyámat, fejezze be látogatását. Sértődötten utazott el.A híreket meghallgatva ismét elvesztettem az eszméletemet, újabb két hónapra. Rövidre fogva, az egész tavaszt végigbetegeskedtem, meg a nyarat meg a telet is, és csak a csodával határos módon maradtam életben. Úgy vélem, hogy ha csupán egy betegség kínozott volna, minden bizonnyal elpatkolok. De egyszerre három betegség gyötört: agyhártyagyulladás, torokgyík és kétoldali tüdőgyulladás. Amíg ezek a betegségek egymással viaskodtak, hogy melyik küldjön a másvilágra, én fogtam magamat, és észrevétlenül meggyógyultam.Amikor kitavaszodott, a főorvoshoz megérkezett vendégségbe a testvére, Andrej Andrejevics. A Krímből jött, ahol egy gyerektelep vezetője volt. A főorvos

47

nagyon szeretett, és azt javasolta Andrej Andrejevicsnek, hogy vigyen magával a Krímbe, ott aztán véglegesen talpra állhatok és megerősödhetem. Andrej Andrejevics elbeszélgetett velem, végighallgatta a történetemet, s felajánlotta, hogy tartsak vele. Örömmel beleegyeztem, de becsületesen figyelmeztettem, hogy én olyan ember vagyok, aki maga az öt NEM. Ennek ellenére kijelentette, hogy a telepen ennek semmi jelentősége nincs, hiszen ott olyan gyerekek is vannak, akik maguk az ötven NEM, és mégis kutyabajuk, jól megvannak.Nem sokkal ezután Andrej Andrejeviccsel fel-kerekedtem Mentőfalvából, és elutaztunk a Krímbe.

48

MARSI-JANCSI

A gyerektelep egy hajdani grófi kastélyban volt a tenger partján, egy kisváros szélén, amelyet képletesen úgy nevezek: Jancsitengerd. Eleinte csak napoztam a parton, és nagyokat fürödtem, s-amikor ősz lett, járni kezdtem a telep iskolájába. Ideiglenesen a túlkorosok osztályában helyeztek el, azaz a szellemileg visszamaradottak között, de csupán azért kerültem oda, mert egy iskolai évet mulasztottam a betegségem miatt, meg azért, mert annak az osztálynak nem volt teljes a létszáma. A legkülönfélébb gyerekek tanultak ott: velem egyívásúak meg nálam sokkal idősebbek - ők azok közül kerültek ki, akik sokáig kóboroltak az országban. Jól megfértünk egymással, és engem soha senki nem bántott, nem hánytorgatta fel a NEM-jeimet. Szorgalmasan tanultam, úgyhogy csakhamar első lettem mind magaviseletben, mind eredményességben, amiért is példaként állítottak a többiek elé.Egyszer egy magam korabeli fiút hoztak a telepre. A környező hegyekből ereszkedett le, és agyonéhezett állapotban került el a piacra. Ott odalépett a pirogárus asszonyhoz, a polcról leemelt egy pirogot, és fizetség nélkül falni kezdte. Akkor minden kofaasszony el akarta agyabugyálni, de a rendőr közbelépett, s elvitte a fiút a gyermekmenhelyre, onnan pedig a telepre küldték. Itt, mint szellemileg fejletlen gyereket a mi osztályunkban helyezték el. Mellém ültették a padba, s rám bízták, hogy törődjem és a tanításon kívül is foglalkozzam vele, minthogy nem tudott oroszul, mindenki számára ismeretlen nyelvet makogott. Akkor mi a mellünkre mutogatva mondogatni kezdtük a nevünket, mire ő is a

49

mellére bökött és valami olyasmit mondott, hogy Jaanaasi, erre aztán elneveztük Jancsinak.Jancsi felettébb tehetségesnek bizonyult, és már két hét múlva folyékonyan beszélt oroszul. S minthogy a társalgási nyelvre nemcsak én tanítottam, hanem a társaim is, akik között nem egy hajdani csavargó és egykori kiskorú bűnöző is akadt, így aztán Jancsi egyúttal a tolvajnyelvet is elsajátította. Szoba helyett kéglit mondott, láb helyett virgácsot, fiú helyett hapsit és így tovább. Újabb két hét alatt meg tanult olvasni, és napjában egy-két könyvet olvasott el, továbbá minden nagyobb szótárt és lexikont. Hadd jegyezzem meg azt is, hogy mihelyt meg tanult olvasni és írni, kiderült, hogy pompásan ismeri a matematikát, fizikát és kémiát. Csakhamar ő lett az első tanuló, a második helyre szorítva engem. Én azonban egy cseppet sem irigykedtem rá, mivel igen jó barátok lettünk. Jancsi belevaló srácnak bizonyult, mint ahogyan ezt akkoriban mondtuk.Jancsi csak a földrajzhoz nem konyított, s mindnyájan csodálkoztunk, miért nem megy egy ilyen kulturált tanulónak ez a tantárgy. Egyszer a földrajztanár egy hatalmas atlaszt hozott be az órára, s egymás után szólított ki bennünket a katedrához. Mindenkinek meg kellett mutatnia a helyet, ahol született. Én rögtön megtaláltam Szülőbúcsúvárt, a többiek is megközelítőleg rámutattak a pontra, ahol születtek. Amikor Jancsi barátomra került a sor, rámeredt a Szov-jetunió térképére, előbb kissé zavarba esett, majd kijelentette, hogy ő nem itt született.- Ezek szerint külföldi vagy - mosolygott rá a tanító, és nyomban fellapozta Afrika, Ausztrália, majd Amerika térképét. De Jancsi váltig hajtogatta, hogy ő nem itt született.- Úgy látszik, olyan távoli országban születtél, hogy az már nem fért rá a térképre - tréfálkozott a tanító.- A Holdról csöppent ide! - kiáltotta valaki a padból.- A Vénuszról repült ide! - tódította egy másik.

50

- A Marsról pottyant ide! - jelentette ki egy harmadik.Más feltételezést senki sem kockáztatott meg, mivel más égitestet akkor még nem ismertünk.A tanító a padokból felhangzó kiáltások hallatán az atlaszban a csillagos égbolt térképére lapozott.- Lehetséges, hogy valóban valamelyik másik bolygón születtél? - kérdezte tréfából Jancsit.Mire Jancsi az ujjával a csillagos égboltra bökött, és kijelentette:- Azt hiszem, itt, ni.A tanítónak tetszett Jancsi szellemes válasza, de azért beírta neki az elégtelent, és kijelölte melléje a földrajzban legkitűnőbb tanulót, Bice-Kolját. Ez a Kolja sokáig csavargott annak idején, és a földrajzot gyakorlatból tanulta meg, minthogy a vagonok tetején beutazta az egész országot.Ettől a naptól kezdve a barátomat Marsi-Jancsinak csúfolták. Ez annál is inkább helyénvaló volt, mivel az osztályban már ő volt a negyedik Jancsi. Rajta kívül volt már Hiszti-Jancsi, Hapsi-Jancsi és Paci-Jancsi. Csúfnevük következtében egyik Jancsit sem lehetett összetéveszteni a másikkal. Barátom egy cseppet sem haragudott a csúfneve miatt, és készségesen hallgatott rá.A telepről néhányszor írtam a szüleimnek, tájékoztattam őket életem legújabb körülményei felől, de választ nem kaptam. Végre aztán befutott atyám haragos levele, amelyben a miatt dühöngött, hogy a túlkorosok osztályában tanulok mindenféle csavargó banda társaságában, és miközben Viktor bátyám, az istenáldotta tehetség nagy reményekre jogosít fel, én a család szégyene maradtam. „Ne merj a szemünk elé kerülni, amíg le nem vetkőzöd az öt NEM-et!" - fejeződött be az üzenet.Leveléhez atyám mellékelte Viktor legutóbbi levelét, hogy még jobban érzékeljem, milyen mélyre süllyedtem morálisan és szellemileg bátyámhoz képest.

51

BEJELENTÉS

Igen tisztelt Szüleim!

Alulírott kijelentem, és aláírásommal megerősítem, hogy további felemelkedésem a tudományos szférában mélységes sikerrel folytatódik. A rám bízott Terminológiai és Ekvílibrisztikai Intézetben nagy méretekben fog koncentrálódni és konzerválódni a tudományos gondolat, minek következtében tekintélyem görbéje töretlenül ível a magasba.Ugyancsak közlöm önökkel intimen és konzultatíve, hogy a granulált integrálok erotizációja és a konszolidált metamorfózisok pasztörizálása nagy molekulájú atavizmust és aszinkron szeparatizmust, keltett bennem, ami aduiterális anabiózishoz vezethet, valamint invariáns epiteliális amfibrachiszhoz, minek elkerülése végett kérem, sürgősen küldjenek 15 (tizenöt) rubelt a 24. sz. postahivatalba poste restante.

Az önök tehetséges fia Viktor

Atyám szigorúsága igencsak elkeserített, s úgy jártam-keltem, mint akit leforráztak. Amikor Marsi-Jancsi megérdeklődte, mi bajom van, megmutattam neki mindkét levelet. Legnagyobb csodálkozásomra a barátom figyelembe sem vette atyám üzenetét, Viktorra pedig csak egy illetlen szót mondott. Emiatt majdnem összeverekedtem vele, de aztán rájöttem, hogy Jancsi egyszerűen szót tévesztett, mert még nem ismeri jól a földi nyelvet.Mivelhogy nagyon szomorkodtam, a barátom azt mondta, hogy megmutatja nekem a szülői házamat. E célból bevitt a telep fürdőjébe, ahol aznap nem fűtöttek be.Beléptünk az üres gőzfürdőbe. Marsi-Jancsi fogta a mosdótálat, és a csapból teleeresztette hideg vízzel.

52

Aztán mellénye zsebéből előhúzott egy pici üvegcsét, és egy borsószem nagyságú, kék pirulát öntött ki a tenyerébe. Ezt a pirulát bedobta a hideg vizes mosdótálba. A víz zavarossá vált, aztán kocsonyássá, később pedig simává és fénylővé, mint a fém.- Gondolj arra, amit látni szeretnél - utasított Jancsi.És a mosdótálban váratlanul megjelent a szobám, benne pedig atyám és anyám. Atyám egy létrán állt, s anyám csirizzel bekent tapétacsíkokat adogatott fel neki. Szüleim újra tapétázták a szobát, és a 848 „Engem szeress!" ábrázatainak kilencven százalékát már elfödte az olcsó, zöld tapéta. Csak egyetlen vékony csík maradt, ahonnan még rám tekintettek a le nem ragasztott szépségek. Úgy tetszett, az „Engem szeress!" személy szerint énrám néz, s arra kér, ne felejtsem el. Ekkor atyám a falhoz simította az utolsó csík tapétát is, egy ronggyal végigdörgölte, hogy a ráncokat eligazítsa - és mindennek vége volt.- Valósággal újjászületett ez a szoba jelentette ki elégedetten anyámnak, miközben lekászálódott a létráról. - Most már kiadhatjuk, s a pénzt elküldhetjük Viktor fiunknak, a mi büszkeségünknek. Hadd lépkedjen előre még merészebben a tudomány ösvényén!A tény, hogy tapétával ragasztották le az „Engem szeress!" szépségeit, olyannyira elkeserített, hogy Jancsi komolyan aggódni kezdett az egészségemért.- Drága földi pajtikám! - mondta egy ízben. - Mivel vigasztalhatnálak meg? Talán már unod itt az életet a telepen?- Sajnos az én bánatom nem gyógyítható - válaszoltam. A telepen nincs rossz dolgom, a fiúk is nagyon rendesek. Az egyetlen dolog, ami miatt bánkódom, hogy egyik-másik fiú szeret füllenteni. Hiszen te magad is tudod, hogy ha a nevelőtanár este eltávozik a hálószobából, a fiúk olyan kalandokat mesélnek az életükből, hogy én szégyenletemben fülig

53

pirulok. Gyerekkorom óta ki nem állhatom a hazugságokat.- Megpróbálok segíteni rajtad jelentette ki Marsi-Jancsi.Ekkortájt történt, hogy a telep önerejéből kimeszelte a termek mennyezetét. Amikor a hálótermünkre került a sor, és a vederben már feloldották a fehér festéket, Jancsi elővett a zsebéből egy lapos dobozkát, abból pedig valamiféle papírba csomagolt port. Elmagyarázta, hogy náluk a papírkészítésnél használják ezt a port, de hogy milyen célból, én nem értettem. És Jancsi a port beleszórta a festékes vederbe.Alighogy kimeszeltük a mennyezetet, a következő érdekesség derült ki: ettől kezdve valahányszor a kalandjai mesélése közben valaki nem mondott igazat, hálótermünk fehér mennyezete egyetlen pillanat alatt elvörösödött. És minél nagyobb volt a hazugság, a mennyezet annál vörösebb lett, egészen a bíborvörösig. Később, amikor a hetvenkedő ismét igazat szólt, a mennyezet is visszafehéredett. Így aztán a fiúk sokkal többször mondtak igazat.Ami engem illet, én egyetlenegyszer sem késztettem pirulásra a mennyezetet.Egyszer észrevettem, hogy Marsi-Jancsi, akinek az ágya az enyém mellett állt, a matrac alá rejt egy adag kétszersültet, amit reggelire kellett volna elfogyasztania. A kérdésemre, hogy mire kell neki a kétszersült, azt válaszolta, hogy hamarosan haza kell mennie, és éppen ezért tartalék élelmet gyűjt az útra. Hiszen útközben ennie kell.Ettől kezdve én is félretettem neki a reggeli fejadagomat, s a barátomnak csakhamar tekintélyes készlete halmozódott fél.Egyik nap kora reggel Jancsi óvatosan felébresztett, és közölte, hogy itt az ideje: ma elrepül. Akkor a párnámról levettem a huzatot, és beleraktuk a kétszersülteket, majd nesztelenül kimásztunk az ablakon a parkba. Nemsokára felkapaszkodtunk a hegyekbe,

54

majd leereszkedtünk egy lakatlan völgybe, aztán ismét hegynek felmentünk, amelyet benőtt a bozótos. Itt Jancsi megkeresett egy barlangot, amely teljesen észre-vétlen volt kívülről, de mi a bokrokat széthajtva beléptünk oda.A barlang mélyén hatalmas fémszerkezetet pillantottam meg. Tejesköcsög formája volt, csak sokkal nagyobb.- Segíts kigörgetni ezt a közlekedési eszközt - kérte Jancsi. - Benne repülök el.Vállammal nekifeszültem a szerkezetnek, de az meg sem moccant, több tonnát nyomott.- Ó, majdnem elfelejtettem - kapott észbe Jancsi, és valami érthetetlen nyelven néhány szót mondott. A ballon egyszeriben könnyű lett, s minden nehézség nélkül kitoltuk a barlangból.Ott aztán Marsi-Jancsi újabb varázsszót mondott, mire a ballon fedélzetén kinyílt egy kis ajtó. Jancsi bemászott, a párnahuzatból kirázta a kétszersültet egy ládikóba, és becsülettel visszaadta az állami tulajdont képező huzatot. A ballon belseje telides-teli volt mindenféle gombbal, és egy karosszéket is felfedeztem, olyan volt, akár a fogorvosi szék. Aztán barátommal kimentünk a szakadék szélére, egy kis tisztásra, s Jancsi így szólt:- Ha majd beszállok a közlekedési eszközbe, és becsukom magam után az ajtót, akkor görgess engem ide a szakadékhoz, és taszíts le bátran a mélybe. Erre feltétlenül szükség van a felszálláshoz. Ne félj, semmi bajom nem eshet. És nehogy azt higgyék, hogy meghaltam, készítettem egy írást, ezt add oda a telepen. - És a kezembe nyomott egy papírt, amelyen ez állt:

IGAZOLÁS

Eltávozásom miatt senkit se okoljanak. Testi és szellemi erőm birtokában távozom. Szívélyes köszönet a vendégszeretetért.

Marsi-Jancsi, a belevaló srác

55

- Jancsi! - kiáltottam fel izgatottan. - Most, hogy elválunk, mondd meg pontosan: honnan jöttél, és hová térsz vissza?- A te érdekedben nem árulom el - válaszolta a barátom. - Mert ha elhiszed, amit mondok, akkor abba belebolondulhatsz.- Jancsi, csak tán nem vagy angyal? - kérdeztem. - Mert ha angyal vagy, akkor engem megszédíthet a vallás mákonya.- Az tuti, hogy nem vagyok angyal! - kiáltott lel barátom. - Nyugodj meg, angyalok nincsenek, és nem is várhatóak!Beszélgetésünk befejezéséül Jancsi megkérdezett, nincs-e valami kérésem vagy kívánságom. Válaszul a következő kívánsággal rukkoltam elő:- Jó volna, ha tehetséges Viktor bátyám igazán rálépne a tudomány ösvényére! Hadd örvendeztesse meg eredményeivel a szüleimet meg jómagamat is. Ne csalódjunk - sem a szüleim, sem én - a mi tehetséges Viktorunkban!Kérésem hallatára Jancsi, nem tudni, miért, összeráncolta a homlokát, de aztán mégis így szólt:- Nem az első, és nem is az utolsó, ahogy nálatok a Földön ezt mondják… Rendben van, megígérem, hogy a bátyuskád tudományos karriert csinál. Van még valami kívánságod?Ekkor aztán egy összetett kéréssel fordultam Jancsihoz:- Ne betegeskedjenek a szüleim, és éljenek sokáig! Álljon sokáig a szülői ház, ne égjen le se villámcsapástól, se háborútól, se a tűzhely hibájából, nehogy az „Engem szeress!" szépségének a tapéta alatt meghúzódó 848 példánya kárt szenvedjen életem végéig, és még később sem!- Kérésed parancs - felelte Jancsi. - Halljuk a következő kívánságot.- Az utolsó kívánságom így hangzik - kezdtem. - Ha valahol, valamikor valaki kéréssel fordul hozzám, és én

56

azt kérem tőled, teljesítsd ezt a kérést, akkor teljesüljön a kívánságom.- Rendicsek - válaszolta Jancsi. - Tudom, mi lesz ez a kívánság, és szívesen teljesítem.- Honnan tudhatod, amikor még én sem tudom, miféle kérés lesz ez csodálkoztam. Hiszen ezt csak biztonság okából kértem, minden eshetőségre készen.- Én pedig tudom - ismételte Marsi-Jancsi. – És készségesen teljesítem.- És hogyan léphetek veled összeköttetésbe? - kérdeztem.- Nagyon egyszerűen - felelte a barátom. - Oda mégy a telefonhoz, felveszed a kagylót…- És mit mondok a központos kisasszonynak? - szakítottam félbe.- Akkor már nem lesz telefonos kisasszony. Automata központok lesznek. Feltárcsázol tizenegy egyest és utána öt ötöst - nagyon egyszerű számom van, könnyű megjegyezni… no, de ideje elbúcsúznunk.Megszorítottuk egymás kezét, Jancsi bemászott a ballonba, s az ajtó becsukódott utána.A szakadék szélére gördítettem a ballont, és letaszítottam a mélybe, oda, ahol a Fekete-tenger morajlott. A ballon eleinte kőként zuhant alá, de mielőtt belecsapódott volna a vízbe, hirtelen lelassította esését, aztán egy pillanatig függni látszott a levegőben, s utána váratlanul felfelé szárnyalt. Olyan gyorsan tűnt el az égen, hogy még integetni sem maradt időm.Amikor visszatértem a telepre, és megmutattam Jancsi levelét, nem hitték el nekem, hogy elrepült. Mindenki úgy vélte, hogy csak tréfából írta a levelet, ő maga pedig az én tudtommal megszökött a telepről, és végképp csavargásnak adta a fejét. Ennek ellenére azt követeltem, hogy mindenki jöjjön be velem a hálóterembe, és ott hallgassanak végig. Amikor mindent szép sorjában előadtam, a mennyezet egy cseppet sem pirult el, és ekkor a legtöbben elhitték, amit mondtam. De egyesek nem hitték el az egész történetet, csupán

57

addig, hogy Jancsit letaszítottam a tengerbe. Úgy vélték, hogy Jancsi meghibbant, s nekem nem lett volna szabad lelöknöm, mert ő természetesen belefulladt a tengerbe. Hiába magyaráztam, hogy nem fulladt bele, hanem el-repült, a kicsinyhitűek nem hitték el. És megrögzött hazudozónak tartottak, sőt majdhogynem gyilkosnak.Ettől kezdve a gyerekek magatartása gyökeresen megváltozott. Mindenféle kicsinyes kellemetlenséggel gyötörtek. Hol egy döglött egeret fedeztem fel este lefekvéskor az ágyamban, hol kecskebogyókat találtam reggel öltözködés közben a cipőmben. Az életem elviselhetetlenné vált. Nem is annyira ezek a fondorlatok keserítettek el, hanem inkább az a tény, hogy engem, aki gyűlölöm a hazugságot, hazugnak tartanak.Azzal végződött, hogy sértegetőim megnevezése nélkül beszámoltam mindenről Andrej Andrejevicsnek, és bejelentettem, hogy elmegyek a telepről.Ez a jámbor ember végighallgatott, s azt válaszolta, hogy pokoli módon nincs szerencsém. Vigasztalásomul elmondta az ókori görög Polükratész históriáját, akinek kora ifjúságától kezdve pokoli szerencséje volt, de élete végére ez olyan rosszra fordult, hogy elevenen megnyúzták. Andrej Andrejevics szívből kívánta nekem, hogy velem minden fordítva történjen.Aztán a felől érdeklődött, mi kívánok lenni. Azt válaszoltam, hogy foglalkozás tekintetében atyám nyomdokaiba szeretnék lépni, azaz könyvelő lennék. Oktatóm felvilágosított, hogy a telepnek jogában áll tanulóit technikumba küldeni, ahol megkönnyítik számukra a felvételt, és diákszállóban is elhelyezik őket. Mindenekelőtt azonban el kell végeznem a hét osztályt a telepen, s ideiglenesen bele kell törődnöm morális nehézségeimbe, amibe bele is egyeztem.S végül elérkezett a nap, amikor iratokkal és útiköltséggel felszerelkezve elindultam Leningrádba. Zsebemben lapult az írás, az ajánlás a leningrádi négyéves könyvelői-pénzügyi technikumba.

58

Nem részletezem, milyen élmény volt ez a gyönyörű város, ahol életemben először jártam. Erről többet és szebben írtak az orosz irodalom klasszikusai meg néhány modern író. Ami engem illet, simán felvettek az első osztályba. A vizsga nem volt nehéz, mivel kevesen jelentkeztek az iskolába. Sikerült elhelyezkednem a diákszállóban is, ahol kaptam egy ágyat.Nekifogtam a tanulásnak, és atyámat levélben tájékoztattam az életemben bekövetkezett változásról. Csakhamar megkaptam a választ, amelyben helyeselte választásomat. Azt tanácsolta, tanuljak szorgalmasan, hogy legalább jó előmenetelemmel próbáljam feledtetni az öt NEM-et. A továbbiakban arra célzott, hogy bár most az a szerencse ért, hogy egy városban lakhatom Viktorral, nehogy eszembe jusson őt felkeresni, és foltot ejteni rajta környezetének szemében. Leveléhez atyám mellékelte Viktor legutóbbi „bejelentését", hogy én is örüljek a sikereinek.

Igen tisztelt Szüleim!

Ezennel bejelentem, hogy alkotó kutatásaim igazi eredményeket szültek. Kéretik csatlakozni diadalomhoz és velem együtt énekelni a diadalmas szerelem dalát! A közelmúltban volt szerencsém tényleges frigyre lépni az önfeledten belém szerelmesedő Perspektíva Sztyepanovnával, az antropofágia közismert professzorának, a Melankólia és Izlésterápiai Intézet animális lingvisztika és koreográfia közismert tanszékvezető professzorának a lányával, mely tényleges morganatikus frigyet a tartósság kedvéért Perspektíva és én bejelentettük a kerületi anyakönyvvezető előtt is, valamint a pravoszláv és katolikus templomban, továbbá a mecsetben, zsinagógában és buddhista szentélyben.Az ünnepélyes tényektől letaglózottan a professzor lakószobát ajánlott fel, hogy tehetségem a magasba szárnyalhasson, s elkötelezte magát, miszerint

59

segítségemre lesz a tudományokban való előrehaladásomban, hogy leányának férje méltó legyen őhozzá.P. S. Tekintettel arra, hogy a pirotechnikai geoszinklinációk és az idioszinkronizált tripanozómák jelenlegi tendenciája myokardinális inflációra vallanak, valamint figyelembe véve azt is, hogy a konvergáló inkunábulumok és pszichomotorikus konstansok a turbulencia háromfázisos varikozitását követelik meg, 50 (ötven) rubelt küldök személyi kiadásaikra és szórakozásaikra.

Az önök tehetséges fia Viktor

Meg kell vallanom, nem mindent értettem tehetséges bátyám levelében, de a fő dolog világos lett: szilárdan rálépett a tudomány ösvényére, s most már nyugodtan alhatok miatta. Marsi-Jancsi becsületesen megtartotta a szavát!Három tanulmányi év alatt nem mulasztottam egyetlen előadást sem, s újabb és újabb osztályba lépve, az igyekvő tanuló hírnevét érdemeltem ki. Életem nyugodtan telt-múlt, semmiféle furcsa esemény nem történt velem. Szabad időmben tudományos-fantasztikus regényeket olvastam, néha moziba mentem, mégpedig egy Szima nevű iskolatársnőmmel együtt, aki felkeltette az érdeklődésemet. Néha meghívott magukhoz, ahol gramofonra táncoltunk. Szülei jó szemmel nézték kapcsolatunkat, és lányuk vőlegényének tekintettek.Egyszer aztán levél érkezett atyámtól, aki közölte velem az örvendetes hírt, hogy bátyám engedélyezte: meglátogathatom. Atyám nagy gondosan különféle utasításokat adott levelében, hogyan kell majd viselkednem Viktoréknál a vendégségben: ne maradjak egy óránál tovább; ne tegyek fel tudományos kérdéseket, mivel én úgysem konyítok a tudományhoz; ne fújjam ki hangosan az orromat; ne egyek túl sokat, és

60

ne igyak túl sok bort; ne menjek ki a vécére, és még egy sereg útmutatást, amiket én maradéktalanul tudomásul vettem.Előzetesen felhívtam telefonon a bátyámat, s a megbeszélt időben pontosan megjelentem. Egy tekintélyes szobalány nyitott ajtót, és a szolidan berendezett dolgozószobába vezetett. A falon ott függött Stephenson, Pasteur, Lomonoszov és sok más tudós meg feltaláló arcképe, közöttük lógott tehetséges bátyám hatalmas mellképe. Maga Viktor egy hatalmas íróasztal mögött ült, előtte vaskos tudományos könyvek hevertek, s ő ezekből írogatott ki valamit aranyhegyű töltőtollal gyönyörű szép fényes papírra.A tudományos alkotás processzusától elbűvölten Viktor nem vett észre rögtön. Ám amikor észrevett, felelősségteljesen elmosolyodott, s néhány kérdést tett fel életemmel kapcsolatban, s elégedettségét fejezte ki szerény sikereim miatt.Aztán a szobalány kivezetett a tiszta konyhába, ahol az asztalon egy palack Benediktin likőr és egy tányér harapnivaló várt. Felhajtottam egy kupica likőrt, s haraptam hozzá a pompás marinírozott gombából, minekutána a szobalány átvezetett a szalonba. Ide követett a bátyám is, és újabb néhány kérdést tett fel tapintatosan, amelyek nem álltak összefüggésben a tudománnyal. A neje, Perspektíva Sztyepanovna szintén a szalonban tartózkodott. Szép kék pizsama volt rajta, s kecses külföldi pózban félig ült, félig feküdt a heverőn. A társalgásba nem avatkozott bele, minthogy születése óta süketnéma volt, de nevetni tudott, és néha kellemes kacajjal fűszerezte beszélgetésünket. Aztán felkelt, a zongorához lépett, és néhány zengzetes akkordot csalt elő a hangszerből.Hamarosan véget ért a látogatási időm. Búcsúzáskor a bátyám további szerény sikereket kívánt, s kijelentette, hogy ezen túl negyedévenként felkereshetem. Távoztam, és közben teljesen elbűvölt az önálló lakás

61

meg a tudományos légkör, s türelmetlenül vártam legközelebbi látogatásomat.Ám sajnos csakhamar váratlan esemény szakította meg életem kellemes szakaszát.

62

A DÍSZ-SZŐR

Mivel a négyéves könyvelői és pénzügyi technikum szorgalmas és igyekvő tanulójának számítottam, a harmadik év befejezése után ingyenes beutalást kaptam az általános típusú szanatóriumba, amely százhúsz versztára feküdt Leningrádtól. A szanatóriumban volt biciklikölcsönző is, és én csakhamar elsajátítottam a biciklizés tudományát. Kihasználva a jó időt, gyakran hajtottam végre egyéni bicikli-kirándulásokat.Az egyik ilyen kellemes barangolás során lefordultam az országútról, és elég sokáig pedáloztam az ismeretlen erdei úton, majd befordultam egy ösvényen. Csakhamar egy tisztásra értem, amelynek közepén kunyhó állt, körülötte veteményeskert. Minthogy igen forrón tűzött a nap, és már régóta kínzott a szomjúság, odamentem a kunyhóhoz, és bekopogtattam.- Nincs itthon a gazda - válaszolt bentről egy férfihang.- Nem számít - feleltem. - Kérek szépen egy kis vizet.Léptek hangzottak fel, s az ajtó hamarosan kinyílt. Egy kéz nyúlt ki, benne egy bögre víz. De micsoda kéz! Emberi kéz volt ugyan, de hosszú és zöldes színű szőrzet fedte. Ájulás környékezett, de nehogy megsértsem a szolgálatkész férfiút, megittam a vizet. Ám amikor visszaadtam a bögrét, véletlen és ügyetlen mozdulattal feltártam az ajtót.Előttem egy emberi lény állt, arca idősebb emberi ábrázat volt, de teste többi részét teljességgel és maradéktalanul sűrű szőr borította. Ruhát nem viselt, hiszen a szőrtakaró sűrűségét tekintve a lénynek nem is volt szüksége ruhára. Eszembe jutottak a mindenféle

63

legendák az erdei manókról, s hátrahőkölve majdnem lebukfenceztem a tornácról.- Ne féljen tőlem - szólalt meg a lény. - Én éppen olyan ember vagyok, mint ön. Jöjjön be velem a szobába, és vázlatosan kifejtem, mi is a helyzet velem kapcsolatban.Kissé bátortalanul követtem a pitvaron át a szobába. Úgy rémlett, az egész csak valami álom. Ám a lény teljesen normálisan leült egy székre, s kijelentette, hogy Valentyin Valentyinovics a neve.A továbbiakban aztán Valentyin Valentyinovics előadta egyedi történetét.Kora ifjúsága óta egy gyógyszertár vezetője volt, és mindig elkeserítette, hogy semmivel sem tud segíteni a kopasz embereken, akik valamiféle hajnövesztő szerért fordultak hozzá. Az a sok szabadalmazott balzsam, amit az újságok hirdettek időnként, egyáltalán nem használt, mivel mindet sarlatánok gyártották. A haj újra kinövesztésének nem volt igazi gyógyszere. Valentyin Valentyinovicsnak dús sörénye volt, de együtt érző lélek lévén, szívből sajnálta a kopaszokat, s haragudott is az orvostudományra, amely nem nagyon iparkodott megoldani ezt a problémát. És hosszas töprengés után sikerült kizárólag a saját esze segítségével felfedezni a gyógyírt a hajnélküliség ellen. Éjszakánként foglalkozott ezzel a tudományos problémával, mindenki elől titkolva, nehogy kinevessék kudarc esetén. Sok év telt el így, s közben a megfeszített szellemi munka következtében ő maga is megkopaszodott, ám végül elkövetkezett a nagy nap, amikor rátalált a hajnövesztő szer pontos és megbízható képletébe. A képlet alapján összeállított egy belsőleg használandó port, amelynek a „Szőr-Progresszív" nevet adományozta.S bár a képlet helyességéhez kétség nem férhetett, a „Szőr-Progresszív"-et a gyakorlatban kellett kipróbálni. Valentyin Valentyinovics természetesen úgy döntött, hogy saját magán próbálja ki a készítményt. Éppen ezért évi rendes szabadságát kivéve, még egy hónap fizetés

64

nélküli szabadságot kért, s ideutazott ebbe az elhagyatott erdei kunyhóba. Úgy remélte, innen már dús hajzattal tér vissza a gyógyszertárba és a nagyvilágba, s bejelentheti az emberiségnek a hatalmas orvosi győzelmet. Már jó előre örült annak, mekkora örömét szerez a világ kopaszainak, akiknek ezzel a találmánnyal visszaadja hajdani szépségüket.Valentyin Valentyinovics bevette a „Szőr- Progresszív" port, s várta az eredményt. Az eredmény már a harmadik napon megmutatkozott: a kísérleti alanynak kihullott az utolsó pár szál haja is. Ám rögtön ezután kezdett nőni az új haja. De nemcsak a fején, hanem egyenletesen az egész testén, s nem tudni, miért, zöldes színben. Voltaképpen ez már nem is hajnak számított, hanem szőrzetnek, de azért a tapintása puha és selymes volt. Néhány nap múlva a szőr olyan sűrű és hosszú lett, hogy Valentyin Valentyinovicsnak immár nem volt szüksége ruházatra. Levetette hát a ruháját, s minthogy a kunyhó távol esett a lakott településektől, s nem járt arra egy látogató és járókelő sem, senkit sem ijesztett el, kivéve a házigazdáját, az erdészt. Az erdész szerette az itókát, s amikor megpillantotta a gyógyszerészt új köntösében, úgy vélte, csak mámorában látja így, s hogy kigyógyítsák a delírium tremensből, öntudatosan jelentkezett a körzeti kórházban, ahol kezelésbe is vették.A „Szőr-Progresszív" furcsa hatása eleinte elkeserítette Valentyin Valentyinovicsot. Úgy érezte, romba dőlt élete álma. Ám mégis azzal vigasztalta magát, hogy a por hatása két hónapra szól, s azután a szőrzet kihull. És bár nem ajándékozhatja meg a világot az új készítménnyel, de a kudarca is titokban marad, s döntetlen eredménnyel térhet vissza a városba. Éppen ezért a kétségbeesést lírai szomorúság váltotta fel. így aztán könnyed bánatossággal várta a határidő közeledtét, amikor kihullik zöldes szőrzete, s közben néhány napig a környező erdőben bolyongott, gombát, valamint bogyókat gyűjtött.

65

Csakhamar felfedezte, hogy a szőr kényelmesebb a ruhánál, mivel nem akadályozza a mozgásban, és pompásan óvja a testet a hőségtől. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a szőrzet a hidegtől is nagyszerűen megóvja. Egyszer, amikor egy felhőszakadás utolérte, egy cseppet sem ázott át, mert az eső patakokban lefolyt a szőrzetén, nem jutott el a bőréig. Amikor az eső elállt, Valentyin Valentyinovics megrázta magát, és teljesen száraz lett.És villámcsapásként hasított bele a gondolat: amit ő kudarcnak vélt, voltaképpen óriási felfedezés. Gondolatban már ahhoz az aranyásóhoz hasonlította magát, aki az aranyrögök kutatása közben végeláthatatlan platinaérre bukkant.Ráeszmélt, hogy a civilizáció új korszaka nyílt meg. Az emberek neki, Valentyin Valentyinovicsnak köszönhetik, hogy ezen túl már nincs szükségük ruhára. Elegendő lesz bárkinek minden két hónapban bevennie a „Szőr-Progresszív"-et, és saját szőrzetében járhat, nem lesz szüksége sem alsóneműre, sem ruhára. A higiéni-kus, könnyed, bolyhos szőrzet megóvja az embereket a hőségtől és hidegtől. Az emberiség kiadásai kolosszálisán megcsappannak. A korábban ruhára költött összegeket az emberek ezen túl kulturális szükségleteikre fordíthatják. A mezőgazdaságban fordulat következik be: nem kell vetni sem gyapotot, sem lent; a hajdani ipari növényekkel bevetett földekbe búza és gabonaféleségek kerülnek, s az emberiség egyszer s mindenkorra biztosíthatja a kenyérgabona-készletét. Nem lesz szükség a textil- és ruhagyárakra, a kötszövő üzemekre, s a felszabaduló termelési épületeket használják majd fel más iparágak fel-lendítésére. A vádászok is megszabadulnak fáradságos munkájuktól, nem kell vadászniuk az állatokra. Mert kinek lesz akkor szüksége róka vagy hódprémre – kérdezhetjük -, ha mindenki maga lesz hód és ezüstróka?

66

Figyelmesen végighallgattam Valentyin Valentyinovicsot, s felcsillantak előttem a jövő fényes képei, amikor az emberiség már a maga egyedi szőrzetébe öltözik. Az a gondolat azonban aggasztott, hogy a ruha mindenkinek lehetőséget ad egyéni ízlése kinyilvánítására, a szőrzetet viselők azonban mind egy szálig hasonlítani fognak egymásra. E kétségemet közöltem Valentyin Valentyinoviccsal.Válaszul elmondta, hogy már ő is gondolt erre. A későbbiekben kidolgozza a „Szőr-Progresszív" hormonális változatát, amelynek segítségével bárki tetszés szerinti színű szőrzetet növeszthet magának. A lányoknak a narancsszínű, rózsaszínű és égszínkék illik, a hölgyek rendelkezésére nagyobb színválaszték áll majd a sárgától és halványlilától a kékesszürkéig és szürkésfeketéig. A férfiak megelégednek a világosszürkével, sötétszürkével és a barnával. Minden szőrzetviselő kéthónaponként váltogathatja takarójának a színét, a divat, avagy egyéni ízlés szerint. Sőt idővel talán azt is sikerül felfedeznie Valentyin Valentyinovicsnak, hogy a szőrzetviselők foltos takarót hordhatnak, ízlésük szerint kombinálhatják a különféle színű foltokat. Mindezeken felül azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a szőrt jól lehet bodorítani, éppen ezért a nők előtt hatalmas tere nyílik az alkotó versengésnek meg az egyéni ízlés érvényesítésének. Igaz, hogy a fodrászok és fodrászatok számát meg kell tízszerezni, minthogy a bodorítás terü-letének megnövekedése következtében sokszorosára nő a megmunkálás ideje.Valentyin Valentyinovics hallgatott egy sort, majd újabb érveket sorakoztatott fel a szőrösítés mellett. Kijelentette, hogy az ügy erkölcsi-etikai oldalát is figyelembe kell venni. Ha majd minden nő egyforma szőrt hord, nem fogják egymásról leirigyelni a ruhákat, mert azok nem is lesznek. Mindenekelőtt a férjes asszonyokon mutatkozik meg ennek áldásos hatása. Hiszen egyesek manapság készek anyagilag tönkretenni

67

a férjüket a divatos rongyok utáni hajszában. A szőrös feleség lesz az ideális hitves.- Igen, most már én is értem, micsoda, jelentős találmány - közöltem új ismerősömmel. - Szinte hihetetlen ez a csoda.- Pedig ez a csoda létezik - tiltakozott méltó-ságteljesen Valentyin Valentyinovics. - Ha meg akar győződni róla, kérem, simogassa meg a hátamat. Ne féljen, simogassa meg bátran. Meggyőződhet szőrzetem valódiságáról.Kissé bátortalanul végighúztam kezemet a hátán. Valóban, a szőr puha és lágy tapintású volt, valódi minőségi szőr.- Pompás szőrzet! - kiáltottam fel. - Értékes ajándékkal lepte meg az emberiséget!- Sajnos ez az ajándék még nem teljes - válaszolta szomorúan Valentyin Valentyinovics. - Még csak saját magamon kísérleteztem, s lehet, hogy nem hisznek majd nekem, sarlatánnak tartanak. Olyan emberekre lenne szükségem, akik készek megismételni magukon a kísérletemet, és megerősítik az eredményeimet. Akkor majd az egész világ hinni fog a „Szőr-Progresszív"-ben, s megkezdődik az emberiség új korszaka.Ezek után merően a szemembe nézett, és kijelentette, hogy már az első pillanatban felfedezte bennem a lelkiismeretes, bátor és progresszív embert, s neki éppen ilyenekre van szüksége. Felajánlotta, hogy vegyek be egy adagot a „Szőr-Progresszív"-ből, s magamon próbáljam ki a szer hatásosságát. Ajánlatát kissé zavartan fogadtam, minthogy előre láttam egynémely nehézségét.- Talán a külseje aggasztja? - kérdezte tapin-tatosan. - Őszintén kijelenthetem önnek, hogy most nem mondható éppen szépnek, de szőrzettel eredeti lesz. Illeni fog önnek ez a zöldes ruházat, amelyet szinte maga az anyatermészet ajándékozott önnek. Gondolja csak meg: hajdan a nemeseknek kék vérük volt, ön

68

pedig, az egyszerű tanuló, maga lesz a zöld Szőr! Mégpedig a tudomány érdekében!Elszégyelltem magamat határozatlanságom miatt. Arra gondoltam, hogy tehetséges bátyám teljességgel a tudománynak szentelte magát, én pedig, aki maga vagyok az öt NEM, még semmit sem tettem a tudomány érdekében.- Rendben van! - jelentettem ki Valentyin Valentyinovicsnak. Ő azonnal átadta nekem a port, amit én be is vettem egy korty vízzel. Aztán siettem vissza a szanatóriumba, de távozásom előtt még megállapodtam Valentyin Valentyinoviccsal: rendszeresen felkeresem magányában, hogy tanulmányozhassa a bennem (jobban mondva rajtam) lezajló változásokat. Búcsúzóul barátságosan megszorította a kezemet, s azt mondta, hogy a Föld lakói hálásak lesznek nekem, s ezért megérdemlem a Dísz-Szőr rangot.Visszatértem a szanatóriumba, s az élet folyt tovább a maga medrében. Sőt másnap reggel még úgy is rémlett, hogy a találkozás Valentyin Valentyinoviccsal csupán szép álom, mert ugyan hogyan válhatnék én, aki maga vagyok az öt NEM, nagyszabású események résztvevőjévé.Ám a következő napon a fejemről nagy intenzitással hullani kezdett a hajam. A kórteremben fekvők felettébb sajnálkoztak emiatt, mert nem tudták, hogy ennek csak örülni kell. Néhány nap múlva aztán kiütköztek az első szőrszálak. Röviden szólva, egy hét múlva egész testemet finom minőségű, hosszú szőr fedte. Oly sűrű és dús volt, hogy a ruhámba már nem fértem bele, de nem is volt rá szükségem. A szőrtakaró nemcsak a hidegtől és melegtől védett meg, hanem pompásan eltakarta azt is, amit el kell takarni. Ennek ellenére az illendőség kedvéért úszónadrágban jártam. Ilyen állapotban látogattam meg Valentyin Valentyinovicsot is: rendkívül örvendezett, hogy a kísérlet sikerült.Sajnos a szanatóriumban nem fogadták kellő méltányossággal az átváltozásomat. Az újat mindig

69

nehéz általánossá tenni, és a szőrzetviselés előnyeit senki sem vette komolyan. Az orvosok úgy vélték, valami szörnyű betegséget kaptam, és mindenféle gyógyszerrel tömtek, egyesek meg nem voltak hajlandók mellettem ebédelni. A kevésbé öntudatos dolgozók még meg is ráncigálták a szőrömet, így győződtek meg annak valódiságáról, minthogy nem hittek a tudományos gondolat e hatalmas vívmányában. A leg- sértőbb azonban az volt, hogy külsőm majdnem mindenkit illetlen kacajra fakasztott, és tömegesen tódultak utánam a bámészkodók, minek következtében meredeken megcsappant az állami szanatórium kultúrfelelősének a tekintélye. Ez a kultúrfelelős és játékmester beduruzsolta az igazgatónak, hogy meg kell tőlem szabadulni. Ekkor az igazgató behívatott a szobájába, s arra hivatkozva, hogy külsőm összeegyeztethetetlen a belső szabályzattal, azt ajánlotta, idő előtt távozzam a gondjaira bízott intézményből.Összeszedtem a cókmókomat, és felkerestem Valentyin Valentyinovicsot. Éppen a bőröndjein ült. Vissza akart menni a városba, és a fogatot várta, amelyik majd az állomásra szállítja. Öltönyt viselt, és szőr nélkül volt, a szőre elhullt, minthogy két hónappal ezelőtt vette be a „Szőr- Progresszív"-et.Beszámoltam neki viszontagságaimról, mire ő vigasztalni kezdett, emlékeztetett arra, hogy a tudományt szolgálom, a tudomány pedig áldozatokat követel. Később arra is célzott, hogy ha majd emlékművet emelnek neki, akkor mellette talán nekem is állítanak egy kisebbfajta szobrot. Szőrösen ábrázolnak majd, s kezemben a tudás fáklyáját tartom.Amikor a kocsi megérkezett, a ló, nem tudni, miért, megbokrosodott láttomra, még ágaskodni is kezdett. A kocsis nagy nehezen rávette, hogy maradjon nyugton, hadd szálljon fel Valentyin Valentyinovics a telegára, és hadd rakja fel a csomagjait. Megengedte, hogy felrakjam a bőröndömet, de megkért, hogy személyem a

70

telega mögött haladjon, nehogy megvadítsam az oktalan állatot.Amikor megérkeztünk az állomásra, és beszálltunk a vagonba, az utasok között hangos elégedetlenség keletkezett. Bár szandált, úszónadrágot és sapkát viseltem, ami félreérthetetlenül ember voltomra utalt, az egyik polgártársnő, akinek a kisgyereke megijedt, és pityeregni kezdett, a távozásomat követelte. Akkor Valentyin Valentyinovics fogta a jegyemet, és visszasietett a pénztárhoz. Visszatérve átadott nekem egy fuvarlevelet és a pénz egy részét.- No látja, máris kiaknázhatja helyzetének előnyeit - jelentette ki. - Mint háziállatnak váltottam fuvarlevelet, így a jegy feleannyiba kerül, mint nekem.Nem volt valami kellemes a poggyászvagonban utazni, mivel ott a mindenféle csomagon és rajtam kívül két kutya is tartózkodott. Hitetlenkedve fogadtak, állandóan megugattak, és mindent elkövettek, hogy belekaphassanak a szőrömbe. Ládákkal és bőröndökkel kellett elbarikádoznom magamat.Amikor megérkeztem Leningrádba, egész sor kellemetlenségem támadt, most nem írom le mindet. Szima, a diáklány, akinek részben tetszettem, gorillának nevezett, s kijelentette, hogy csalódott bennem. Amikor megjelentem az iskolában, senki sem figyelt a tanítóra, mindenki engem bámult. A botrány elkerülése végett kénytelen voltam ideiglenesen felfüggeszteni az előadá-sok látogatását és megvárni, amíg kihullik a szőröm.Pszichológiai segítség végett ellátogattam Viktorhoz, de a bátyám, alighogy meglátta a szőrzetemet, leteremtett. Kijelentette, hogy állati természetem ütközött ki, s megkért, ne jelenjek meg nála ilyen társadalomellenes alakban. Azt a kívánságát is kinyilvánította továbbá, hogy személyes beszélgetésekben és az önéletrajzokban ne tüntessem fel rokonságunkat, s ne vessek rá lemoshatatlan morális árnyékot. Mélyen elszomorodva jöttem el tehetséges bátyámtól, amiért kellemetlenséget okoztam neki látogatásommal.

71

Végül is elvtelen lépésre szántam el magamat, s elmentem Valentyin Valentyinovicshoz, hogy adjon nekem valami szert, amely határidő előtt megszabadít a szőrviseléstől. Ám sajnos a „Szőr- Progresszív" feltalálója beismerte, hogy ilyen szer nem létezik.Beszélgetés közben észrevettem, hogy Valentyin Valentyinovics ismét szőrös, de szomorú. Megkérdeztem, mi bántja, hiszen most már a gyakorlatban is bebizonyosodott a „Szőr-Progresszív" hatása, s most már neki is örvendeznie kellene egyrészt maga miatt, másrészt az egész emberiség miatt úgy általában. Ám válaszul csak keserűen elmosolyodott, és ideges suttogással számolt be felesége ármánykodásairól.Kiderült, hogy a feltaláló felesége, amint tudomást szerzett a „Szőr-Progresszív" tulajdonságairól, a készítményből egyéni hasznot akart húzni. Kényszerítette Valentyin Valentyinovicsot, hogy hagyja ott a munkahelyét, üljön otthon, és szünet nélkül növessze magán a szőrt, amelyet az asszony rendszeresen lenyírt róla juhnyíró ollóval. Megtanulta, hogyan lehet' ebből a szőrből szvettert kötni és kardigánt, amiket aztán eladott a zsibvásáron vagy a bizományiban. Az óriási tudományos felfedezést így lealacsonyította, és aprópénzre váltotta! Azóta sem hallottam semmit Valentyin Valentyinovicsról, sem a „Szőr-Progresszív"-ról.Ami személyemet illeti, nekem a „Szőr-Progresszív" nem sok örömet szerzett. Amikor az előírás szerinti két hónap múltán a szőrzet lefoszlott rólam, és visszanyertem normális szőrzetemet, ismét járni kezdtem a technikumba, de kiderült, hogy nagyon elmaradtam a tanulmányaimban, és nem érdemes folytatnom az iskolát. A technikumból elbocsátottak, kaptam egy igazolást a három osztály elvégzéséről, s a Petrográdi városrész egyik fürdőjében lettem pénztáros. Nem volt nagy a fizetésem, de az állás azzal az előnnyel járt, hogy a fürdőben egy hét négyzetméteres szobát

72

kaptam. A szoba meleg volt, a tökéletes kényelemhez csak az „Engem szeress!" arcképe hiányzott legalább egy a 848-ból, ami a szülői ház tapétarétege alatt nyu-godott.Nemsokára kitört a háború, ahová közkatonaként vonultam be. Kétszer könnyen megsebesültem, de semmiféle különös esemény, azokhoz hasonlatos, amiket leírtam, nem történt velem. Éppen ezért nem írok életemnek erről a szakaszáról, hanem nyomban rátérek a háború utáni évekre.

73

A NAGYPALACK

Miután leszereltek, visszatértem Leningrádba, és ismét pénztáros lettem a fürdőben. A kis szobát, ahol azelőtt laktam, már más foglalta el, de egy másik házban kaptam lakást, szintén a Petrográdi városrészben. A lakás, ahová beköltöztem, csak két szobából állt, az én hat négyzetméteres szobámból és egy huszonkét négyzetméteresből, ahol egy igen rokonszenves házaspár lakott. A férjet Georgij Vasziljevicsnek hívták, és meós volt egy üzemben; már túljárt a negyvenen. A felesége, Marina Vikentyjevna könyvtárban dolgozott, ő is betöltötte már a harmincat. Társbérlőim igen békésen éldegéltek, velem is szívélyesek voltak, úgyhogy a társaságukban egészen elfelejtkeztem arról a tényről, hogy olyan ember vagyok, aki maga az öt NEM. Nagyobb ünnepek alkalmával még meg is hívtak az asztalukhoz.Tetszett nekem, hogy annyira tisztelik egymást. Soha nem veszekedtek, és soha nem láttam őket részegnek, de még spiccesnek sem. Az ünnepek alkalmával az asztalukon ott állt egy palack édes cahors-i vörös bor, ez volt az egyetlen szeszes ital, amit megengedtek maguknak, merthogy a vörös bor jót tesz az emésztésnek. Ám egész este alatt csupán egyetlen pohárkával ittak meg, egyre csak engem kínálgattak, de mivel hozzájuk hasonlóan én sem vagyok italos, én is csak egy pohárkával ittam. Így éltünk barátságban és egyetértésben négy évig.De sajnos elérkezett a nap, amikor akaratom ellenére viszályt és háborgást szítottam a békés család kebelén belül, minek következtében kénytelen voltam

74

botrányosan, sőt könnyű testi sérüléssel eltávozni a lakásból.Elmesélek mindent sorjában.Abban a fürdőben, ahol pénztárosként dolgoztam, igen becsületes munkát végzett egy nyugdíjazás előtt álló idősebb fürdősasszony. Hívták pedig Antonyina Antonovnának. A női első osztályon dolgozott a gőzben, s az volt a feladata, hogy felügyeljen a rendre a vetkőző helyiségben, elszedje a jegyeket, s megmutogassa a vendégeknek, melyik polcra rakják a fehérneműjüket. Rendkívül lelkiismeretes dolgozónak tartották, aki mindig teljesítette az udvariassági tervet.Egy ízben Antonyina Antonovna nem jelent meg a munkahelyén, s később értesítette a főnökséget, hogy súlyosan meghűlt, és az orvos betegállományba helyezte. Mivel tudták róla, hogy magányosan lakik, elhatározták, hogy munkatársai figyelmesek lesznek hozzá, azaz kollektív levelet írnak neki, amelyben mielőbbi felgyógyulást kívánnak, s egyúttal egy élelmiszercsomaggal keresik fel. Rám bízták, hogy átadjam a levelet meg az ajándékot. Az emberekről való gondoskodás társadalmi feladatai mindig rám hárultak azelőtt is, minthogy közismerten agglegény voltam, s sokkal több szabad időm akadt, mint bárki másnak.A legközelebbi munkaszüneti napon reggel bementem a csemegeboltba, ott vásároltam egy kis tortát, egy doboz Vörös pipacs desszertet, valamint néhány narancsot. Aztán elindultam megkeresni a címet, amely a levélen állt.Antonyina Antonovna nyitott ajtót. Amikor elmagyaráztam jövetelem okát, az asszonyt mélységesen megindította az emberről való gon-doskodás, és meghívott, igyak meg a társaságában egy csésze teát. Mint kiderült, különálló lakása van, amely egy szobából, egy előszobából és egy konyhából áll. Ez csak egy része volt egy nagyméretű lakásnak, amelyet kétfelé, sőt háromfelé választottak és átépítettek.

75

Teázás közben Antonyina Antonovnának beszámoltam a fürdő legutóbbi híreiről, s a levélen kívül átadtam neki közös ismerőseink szóbeli jókívánságait. Beszélgetés közben önkéntelenül szétnéztem a szobában. A mennyezet stukkós volt, különféle röpködő kerubokkal és hattyúkkal, s ami a berendezést illeti, egyáltalán nem illett össze a háziasszony szerény keresetével, mert néhány bőrhuzatú szék állt ott, valamint díszes kötésű könyvekkel telezsúfolt szekrények. Ráadásul a jobb sarokban egy pianínó is meghúzódott.Teázgatás közben Antonovna az életem felől kérdezgetett, én pedig röviden előadtam életem történetét, amely szemmel láthatóan kedvező hatást tett rá, bár nem titkoltam, hogy én olyan ember vagyok, aki maga az öt NEM.- Az ön egyszerű arca és őszinte beszéde bizalmat gerjeszt bennem - szólalt meg váratlanul Antonyina Antonovna. - És minthogy én már elérkeztem életem alkonyához, önre bíznék egy igen titkos titkot, amely nem érhet véget velem együtt. De legelőbb igen bizalmas kérdést teszek fel: nem italos-e?Nyíltan feleltem, hogy nem vagyok italos. Átvillant az agyamon, bizonyára baklövést követtem el, amiért az élelmiszerekkel nem hoztam magammal egy fél liter portóit vagy vermutot. Éppen ezért nyomban hozzáfűztem, hogy ha Antonyina Antonovnának kedve támadt egy kis italra, rögtön leugrom a sarokra, és a magam számlájára veszek egy palack, bort.Antonyina Antonovna azonban azt válaszolta, hogy soha életében nem ivott szeszes italt, s a kérdése, hogy vajon én italos vagyok-e, csupán azért hangzott el, mert ő akar megkínálni, van egy pompás kis borgyűjteménye.Akkor azt feleltem, hogy az ő egészségére mindenkor hajlandó vagyok felhajtani egy pohárkával.- Lépjen oda ahhoz a falhoz, emelje le a képet, nyissa ki a titkos szekrénykét, és válasszon kedve szerint egy palackot mondta, és a szoba bal oldali falára mutatott.

76

Odaléptem a képhez, amely egy keleties baj- szú, turbános fiatalembert ábrázolt, leakasztottam a képet a falról, s a fejemmel egy magasságban egy rézfogantyút pillantottam meg.- Nyomja le a fogantyút négyszer egymás után rendelkezett Antonyina Antonovna.Úgy tettem, ahogyan mondta, mire a tapéta nagy reccsenéssel hirtelen kettévált, a falon egy függőleges repedés keletkezett, s kinyílt egy súlyos vasajtó. A szemem elé tárult a titkos szekrény. A szekrényben a mahagónifából készült polcokon rengeteg palack sorakozott. Mindegyiken akkurátus kis cédula állt a bor nevével, és mennyi név volt ott! De a palackok sajnos üresek voltak, amit jelentettem is Antonyina An-tonovnának.- Nem számít - felelte. - Válassza ki azt a palackot, amelyikhez kedve van, és a továbbiakban járjon el az utasításom szerint.És akkor kiválasztottam egy Cahors felírású palackot, mert tudtam, hogy a vörös bor elősegíti az emésztést.- Most menjen ki a konyhába, és töltse meg csapvízzel rendelkezett Antonyina Antonovna.Elcsodálkoztam ezen az utasításon, de hogy ne keserítsem el az éltes asszonyt, kimentem a konyhába. Odakint letörölgettem a port a palackról, s felfedeztem, hogy közönséges üvegből készült. A belsejében valami vöröses lepedéket vettem észre, s nem tűnt el az után sem, hogy kiöblítettem és vízzel teleeresztettem a palackot.- Most mit csináljak vele? - kérdeztem, amikor visszatértem a szobába.- Tegye a palackot az ablakpárkányra, hadd álljon ott tizenhét percig és nulla-nulla másodpercig - válaszolta Antonyina Antonovna az órájára pillantva. - Addig pedig hallgassa meg életem és unikális tudományos találmányom rövid történetét.És elmondta a következőket: Pétervárott született, tehetős arisztokrata családban, és magán-

77

gimnáziumban tanult, ahol nagy tehetséget árult el mindenféle tudomány, különösen pedig a kémia iránt. A gimnázium elvégzése után a különleges képességekkel megáldott lányt a szülei külföldre küldték, ahol fényes eredménnyel abszolvált két egyetemet. Visszatérve Pétervárra, belevetette magát a tudományos kutatásokba. Miközben magas rangú barátnői bálokon és divatos szabónőknél töltötték az idejüket, ő éjt nappallá téve eredményesen fáradozott a kémiai laboratóriumban, amelyet szülei villájában rendezett be. Bár szép lány volt, ellentmondást nem tűrően visszautasított minden udvarlást, valamint különféle ragyogó pályájú tiszteket, földesurakat és iparmágnásokat, akik felajánlották kezüket és szívüket. Egyik-másik végzett magával, képtelen volt elviselni a sors ekkora csapását.Még kora gyermekségében, amikor a hittanórákra járt, felfigyelt arra, hogy a közismert Jézus Krisztus a galilei tartományban, a kánai menyegzőn a közönséges vizet borrá változtatta, és jól tartotta vele a jelenlevőket. Ez a legendás esemény mélyen belevésődött gyermeki lelkébe, s most, amikor felnőtt, elhatározta, hogy a tudo-mány segítségével megvalósítja a régi legendát. Azt akarta, hogy minden ember hozzájusson a hasznos és ízletes borokhoz, s ne vodkát igyon, amely mint ismeretes, nem vezet jóra.Antonyina Antonovna éveken át éjjel-nappal kereste a képletet, amelynek a segítségével valóra válthatja álmát. És egyszer, késő éjszaka sikerült szintetizálnia egy olyan univerzális elegyet, amely a közönséges H20-t borrá változtatta. S ha az elegyhez újabb mikropótlékot adott, variálni is lehetett a bor ízét, színét és maligánfokát.A továbbiakban Antonyina Antonovna kifejtette, hogy az örök palack létrehozásához szintetikus elegyet kellett készítenie bizonyos oldószerben és beleöntenie egy közönséges palackba. Aztán tokos kemencébe kell állítani, és fokozatosan növelve a hőmérsékletet, le kell

78

párolni az oldószert, hogy az elegy megtelepedjen a palack falán és fenekén, s mindörökre rátapadjon. És máris kész az örök palack! Most már csak vizet kell bele önteni és a fényre kitenni, s a víz nyomban reakcióba lép a kémiai eleggyel, s tizenhét perc múlva a palackban már bor lesz. Nyomban inni lehet, de el is lehet tenni, sötét helyen megmarad.- Hadd kérdezzek valamit - fordultam Antonyina Antonovnához. - Hányszor lehet felönteni egy ilyen palackot?- A palackok körülbelül tizenötezerszer tölthetők meg - válaszolta.- Antonyina Antonovna, ön igazán nagy felfedezést tett! - kiáltottam fel. - Miért tartja ezt titokban? Miért nem bocsátja a termelés rendelkezésére, hogy az italosok széles tömegei áttérjenek a vodkáról a szinte ingyenes és ártalmatlan borra?- Hallgassa tovább életem és tevékenységem történetét, s megérti, miért tartom titokban a varázspalackok gyártását - felelte szomorúan Antonyina Antonovna. - Sajnos a találmányom csak bajt hozott a fejemre!S elmondta, hogy amikor tudósította apját, a neves mezőgazdászt és arisztokratát erről a hatalmas felfedezésről, az öröm helyett haragra gerjedt ellene. Kijelentette, hogy ez a találmány személy szerint neki is nagy kárt okoz, mert az ország déli részén szőlőskertjei és borüzemei vannak. S még azt is mondta, hogy ha az emberek ezen túl nem isznak vodkát, ezzel megsértik az állam szeszmonopóliumának az érdekeit. Aztán papot hívatott, aki elbeszélgetett Antonyina Antonovnával, miszerint főbenjáró bűnt követ el, ha meg akarja ismételni a csodát, amit Jézus Krisztus személyesen végzett. A pap kiátkozással fenyegette meg, s örök gyehennát ígért neki, ha nem titkolja el találmányának a képletét. És akkor a hívő megesküdött rá, hogy ötven évig titokban tartja a felfedezését, s csak azután bízza rá egy arra érdemes becsületes emberre.

79

Az elmúlt években mindössze egyszer szegte meg esküjét, s ez végzetes szerencsétlenséget zúdított a fejére. Az igazság az, hogy az apjával és a pappal folytatott beszélgetés után felhagyott minden tudományos kutatással, és belevetette magát a nagyvilági életbe. Az argentin követ fogadásán tangózás közben megismerkedett egy fiatal perzsa herceggel, minek következtében az első látásra sírig tartó szerelem keletkezett közöttük. Nemsokára elutazott a herceggel Perzsiába, áttért a muzulmán hitre, és törvényes házasságra lépett, perzsa hercegnő lett belőle. A herceg mesésen gazdag volt, s úgy öltöztette Antonyina Antonovnát, mint valami divatbabát, briliáns nyakékeket ajándékozott neki, meg nyakláncokat és diadémokat, s mindig feddhetetlenül józan volt, minthogy szigorúan megtartotta a seria előírásait, amelyek megtiltják az igazhitűeknek nemcsak a vodkát és a konyakot, hanem minden olyan italt, amiben egy csepp szesz is van. Ám egyszer mégis megkóstolta, és ezzel a vesztébe rohant. Az történt ugyanis, hogy Antonyina Antonovna részben megszegve esküjét magával vitt Perzsiába egy varázspalackot. Egyszer, amikor az ifjú hercegnő a férjével együtt a Kaszpi-tenger partján álló magánvillában nyaralt, eszébe ötlött, hogy borral kínálja a herceget, hogy jobban elviselje a hőséget. A herceg elfogadta a kezéből a kelyhet, aztán a másodikat is, s amikor úgy érezte, új erőre kapott, elhatározta, hogy kimegy és megfürdik. Amikor vagy ötvenméternyire kiúszott a parttól, felkiáltott és eltűnt. Estére sodorták ki a hullámok a partra a holttestét. A boncolásnál kiderült, hogy az alkohol, amit a herceg életében akkor kóstolt meg először, végzetes hatással volt rá, mert a vízben halálos kimenetelű szívinfarktust kapott…Az ifjú özvegy visszatért Pétervárra, ahol nyomban jelentkezett egy zárdában, ott akarta tölteni élete hátralévő részét. De minthogy Perzsiábán muzulmán lett, a zárda nem fogadta be. Amíg a hivatalos eljárást

80

intézte, hogy ismét visszatérhessen a kereszténységre, kitört az első világháború, aztán jött a forradalom, és Antonyina Antonovna már nem kívánkozott többé zár-dába. Akkor úgy határozott, hogy a fürdőben fog dolgozni, annál is inkább, mivel a vetkőző helyiség meleg levegője részben a Kaszpi-tenger forró partjára emlékeztette, ahol először találkozott a boldogsággal, s aztán el is veszítette a végzetes palack miatt… Most pedig, oly sok év után, közel a nyugdíjhoz, továbbá a túlvilághoz, ellenszolgáltatás nélkül szeretné közzétenni a képletet. De attól tart, bajt zúdít az emberekre ez a találmány…- Magának adom ezt a palackot kísérletezés céljából - fejezte be elbeszélését. Használhatja maga személyesen, és oda is ajándékozhatja arra érdemes személynek. Ha az üveg egy éven belül senkinek sem okoz bajt, akkor nyilvánosságra hozom a képletet. Erről jut eszembe, a bor elkészült.Az ablakpárkányon álló palackra pillantottam, s meggyőződtem róla, hogy sötétpiros borral van tele. Kitöltöttem egy pohárkával, és megízleltem. Sűrű és édes bor volt, természetes ízű és aromájú. A legfinomabb cahors-i.Nem sokkal később köszönetét mondtam Antonyina Antonovnának, gondosan bedugaszoltam a palackot, becsomagoltam újságpapírba, és hazaindultam.Néhány nappal később társbérlőim meghívtak Georgij Vasziljevics születésnapjára. Úgy véltem, az ajándék nem illethet arra alkalmasabb személyt, s az ünnepeknek ajándékoztam a palackot, előzetesen elmagyarázva a borkészítés módszerét. A házaspár megörült az érdekes ajándéknak, de Marina Vikentyjevna azonnal kijelentette, hogy ezt az üveget nem fogják gyakran használni, mert ők hál’ istennek nem iszákosak. A szerény ünneplés vége felé azonban Georgij Vasziljevics olyan kijelentést tett, amitől kissé megriadtam.

81

- De hiszen mostantól fogva ingyen van a bor - fordult a hitveséhez. - Az üzletben az ilyen cahors-iért 22 rubelt kell leszurkolni, itt meg annyit ihatok, amennyi belém fér!(A bor ára régi számítás szerint szerepel, mivel az eset még 1961 előtt történt.)- Különös logika - nevetett Marina Vikentyjevna. - Micsoda nagy kópé vagy te!Ám másnap kiderült, hogy Georgij Vasziljevics nem tréfált. Amikor hazaértem a munkából, és a konyhában a társbérlőmet megpillantottam, gondolatban kénytelen voltam elismerni, hogy egy kis nyomás alatt van. A szeme vörös volt, a nyelve akadozott.- Ma megtakarítottam huszonkét rubelt - közölte örömmel. - S ha naponta két palackkal iszom meg, akkor már negyvennégy rubelt spórolok! Tehát egy hónap alatt ezerháromszázhúsz rubelt takarítok meg! Pompás találmány!Nemsokára úgy belejött, hogy naponta két palackkal fogyasztott el, aztán hárommal. Amikor a felesége figyelmeztette, hogy ez káros, a férfi azt bizonygatta, nem is olyan káros, hiszen aznap hatvanhat rubel^ takarított meg. Ennyi pénz nem hever az utcán!Egyik reggel, munkába indulás előtt észrevettem, hogy a szomszéd otthon maradt.- Ma szeretnék nyolcvannyolc rubelt megta-karítani! - kacsintott rám. – De, hogy elérjem ezt a rekordot, itthon kell maradnom.Georgij Vasziljevics nemsokára egyáltalán nem járt be dolgozni. Marina Vikentyjevnát olyannyira elkeserítette férje viselkedése, hogy egy hónapra kénytelen volt szanatóriumba vonulni idegei kezelésére.Felesége távollétét felhasználva a szomszédom egészen nekivadult. Most már naponta öt palackkal ivott meg. Szesztestvérei is akadtak, sőt még egy-két vidám leányzó is került. A palack állandóan működött. Minden tizenhét percben egyikük kibotorkált a konyhába, és megtöltötte a palackot csapvízzel. Minthogy a víz borrá

82

változtatása nappali fényt igényelt, ez korlátozta az ivókat, de Georgij Vasziljevics egyik szesztestvére csakhamar szerzett valahonnan egy nappali fényességű villanylámpát, és éjszaka ez alá a lámpa alá állították a palackot. így aztán a palack éjjel-nappal működött. Ráadásul a fentebb vázoltakhoz a szomszédom cimborái azt eszelték ki, hogy a cahors-it közönséges palackokba töltik át, és a piacon árusítják, s az így szerzett pénzen vodkát vesznek, ami még nagyobb ivászathoz vezetett. A vendégek éjjel-nappal dorbézoltak, duhaj, érzelmes nótákat bömböltek, nagy dübögéssel nyugat-európai táncokat roptak, s minduntalan pohárköszöntőket mondtak a Nagypalack bölcs birtokosára. Amikor udvariasan átkopogtam a falon, és csendet kértem, kine-vettek, sőt azzal fenyegettek, hogy fizikailag bán-talmaznak.Amikor aztán Marina Vikentyjevnának letelt az ideje a szanatóriumban, és hazatérve ilyen szomorú látvány fogadta a szobájában, egyszeriben kárba veszett a gyógykezelés. Felfokozott idegállapotában kiragadta a férje kezéből az örökpalackot, és átfutott a szobámba.- Te gazfickó! Te adtad a férjemnek ezt az átkozott üveget! - kiáltotta. - Te nyomorult, te szoktattad az italra az uramat! - És dühödten felém hajította a Nagypalackot, minek következtében az a fejemen széttört, én pedig vérző fejjel felbuktam.Marina Vikentyjevna rádöbbent tévedésére, könnyekkel a szemében rohant oda hozzám, és a baleseteknél szokásos elsősegélyt alkalmazta. Ám a palack oly súlyos sebet ejtett rajtam, hogy szakember szükségeltetett, tehát frottírtörülközőbe bugyolálva a fejemet, a kerületi poliklinikára indultam. Ott aztán átkötöztek. Amikor az orvos felvette a látleletet, megkérdezte, milyen körülmények között sérült meg a fejem. Nehogy bajba keverjem a szomszédasszonyt, kijelentettem, hogy az utcán huligánok támadtak meg, akik aztán simán elpucoltak. Az orvos tökéletesen hitt nekem, mivelhogy nálunk vannak huligánok.

83

Amikor bekötött fejjel jelentem mega munkahelyemen, meglátott Antonyina Antonovna, a Nagypalack feltalálója. Megérdeklődte, mi történt velem, mire én kitálaltam neki a szomorú históriát.- Sajnos, most már látom, hogy unikális felfe-dezésem csak kárt okoz az embereknek - jelentette ki bánatosan. Az emberiség még nem érett meg arra, hogy áttérjen az ingyen borra.Nem sokkal ezután otthagytam a fürdőt, és másutt álltam munkába, s többé nem is találkoztam Antonyina Antonovnával. A napokban tudtam meg, hogy már elköltözött az élők sorából.S minthogy a Nagypalackról az óta sem hallani, világos, hogy a titkot a feltaláló magával vitte a sírba.Ami pedig szomszédaimat illeti, rögtön az után, hogy a palack összetört, Georgij Vasziljevics felhagyott az ivással, visszatért a munkahelyére, és becsületes munkával feledtette kényszerű duhajkodásait. A házastársak között helyreállt a béke, de engem nem hívtak meg többé a családi ünnepségekre. Én pedig úgy véltem, hogy én okoztam a békés családra zúduló kellemetlenségeket, s elhatároztam, eltávozom, hogy jelenlétem ne is emlékeztessen a Nagypalackkal kap-csolatos siralmas eseményekre. Lakást cseréltem, és átköltöztem egy hat négyzetméteres szobába, amely egy népes társbérletben volt egy másik utca másik házában.Most veszem észre, hogy egyre csak magamról fecsegek, pedig a tisztelt olvasót minden bizonnyal az én igen tehetséges Viktor bátyám érdekli.Minthogy legutóbb szőrzetviselőként jelentem meg bátyámnál, amivel is felébresztettem jogos elégedetlenségét, többé nem látogattam el hozzá, nehogy zavarjam tudományos munkásságát. Atyámmal azonban állandó levelezésben állottam, s időről időre kisebb összegeket küldtem neki szerény jövedelmemből. Oktató leveleiben atyám minden egyes alkalommal hírt adott Viktor előmeneteléről és családi ügyeiről.

84

A háború idején tehetséges bátyámat, mint a tudomány értékes korifeusát a feleségével együtt a mélységes mély hátországba evakuálták, ahol az életét nem fenyegette felesleges veszély, és így merészen továbbfejleszthette a tudományt. A háború után visszatért Leningrádba már magasabb rangban. Nem sokkal ez után atyám közölte, hogy Perspektíva Sztyepanovna egy jól fejlett ikerpárral, egy fiúval és egy lánnyal ajándékozta meg tehetséges bátyámat. Viktor személyesen jegyeztette be őket az anyakönyvi hivatalban, tudományosan megalapozva nevüket. A fiú BÜKK! lett (Bükk! Viktorovics!) a lány pedig PLATÁN! (Platán! Viktorovna!) Az elnevezéseknek az atya magas fokú öntudatáról kellett volna vallaniuk, a továbbiakban pedig a gyerekek segítségére lenni tekintélyük növelésében a hétköznapok során, valamint a tanulásban.Nagyon megörültem, hogy a bátyámnak most már méltó örökösei is vannak, és üdvözlő lapot írtam neki. Igaz, kissé elképedtem a fanevek miatt, amelyeket tehetséges bátyám az unokaöcsémnek és – húgomnak adott, különösen a felkiáltójelek aggasztottak, amelyek mindkét névhez járultak. Gondolataimat megosztottam atyámmal, aki soron következő levelében csakhamar eloszlatta aggályaimat. Enyhén megfedett, amiért is még most sem vetkőztem le az öt NEM-et és a szememre vetette a nem találékony voltomat. Atyám egyszerűen és eszesen elmagyarázta a dolog lényegét. A BÜKK! nem egyszerűen bükk, hanem egy jelszó rövidítése: Betont Ügyesen Keményre Keverj! A PLATÁN! pedig nem egyszerűen valami fa, amely vadon nő az erdőben, hanem szintén jelszó: Pázsitot, Lapályt Agrár Tudománnyal Állhatatosan Nevelj! Ily módon unokaöcsém és unokahúgom, BÜKK! és PLATÁN!, ha külön-külön veszem őket, az ipart és mezőgazdaságot képviselik. Együtt pedig a város és a falu egységét jelképezik.

85

Végezetül atyám levele arra szólított fel, minél előbb szabaduljak meg az öt NEM-től, szaporítsam szerény sikereimet, nehogy bátyámnak szégyenkeznie kelljen miattam.

86

A ZENGŐ EMBER

Amikor új lakásba költöztem, és másik munkahelyet választottam, abban reménykedtem, hogy az új körülmények között az életem mindenféle zavar és buktató nélkül folyik tovább. A szilikát selejtkészítmények alraktárosaként dolgoztam: csöndes és nem nagyon felelős munka volt. Ami a mindennapokat illeti, a lakásom a nagy népsűrűség ellenére viszonylag csendes volt, és a lakók általában békésen éldegéltek. Ily módon kipihenhettem a nemrég lezajlott zűrzavarokat. Ám hajóm számára a sors újabb zátonyokat és víz alatti sziklákat készítgetett. A raktárt váratlanul bezárták tatarozás miatt, én pedig hosszabb szabadságot kaptam, s ideiglenesen egy geológiai kutató expedíciónál vállaltam munkát.Expedíciónk a Kaukázus hegyei között dolgozott, s a telephelyünket az egyik kis aulban ütöttük fel. Az én kötelességem volt, hogy elkészítsem az ételt, s különféle kisegítő munkákat is végeztem. Egy ottani hegylakó segédkezett nekem, egy Orfeusz nevű legény. Tehetséges és igyekvő fickónak bizonyult, s ráadásul jól beszélt oroszul.Egyszer óriási felhőszakadás lepett meg bennünket, egy álló napig zuhogott az eső. Ezután egy három emberből álló kutatócsoportunk nem érkezett vissza a telephelyre a megbeszélt időben, és semmi hírt nem kaptunk felőlük. A csoport egy távoli szakadékban dolgozott, s tagjai feltehetően szerencsétlenül jártak.Minthogy az eltűnt csoportnak azon a napon, amikor a vihar meglepett bennünket, már visszafelé kellett igyekeznie a telephely felé, senki nem tudta, pontosan hol tartózkodtak. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy két

87

segélycsoportot küldünk ki két különböző irányba. A fősegélycsoport három szakképzett geológusból állt, élükön egy tapasztalt vezetővel. A második csoport ke-vesebb eséllyel indult útnak, ide tartoztam én meg Orfeusz, mert ő pompásan ismerte a környék hegyeit. Amikor önként vállalkoztam az útra, akkor attól tartottam, hogy a munkámra való tekintettel nem engednek el, de aztán váratlanul elég szívesen útnak engedtek. Az ott maradók közül egyesek még goromba szavakat is ejtettek az általam készített étel minőségére vonatkozóan, s olyan hangok hallatszottak, hogy egy ideig végre az emberek kiheverik a főztömet.Magunkra kanyarítottuk a konzerves és gyógyszeres hátizsákokat, s Orfeusz meg én nekivágtunk északnyugati irányba. Sokáig baktattunk a völgyben, majd vezetőm élesen balra fordult, s megindultunk felfelé a kaptatón. Estére magas hegyek között meglapuló zöld rétre érkeztünk. Olyan csend volt itt, hogy még a fogam is belesajdult, akár a hideg víztől.A hegy, lejtős oldalán csakhamar megpillantottam egy csomó bárányra hasonlító, szürkéssárgás görgelékkövet. Közöttük egy férfi járkált, és ostorral vagy bottal hadonászott.- Mit csinál ez az ember? - kérdeztem Orfeusztól.- Ő az én ükapám - felelte. - Őrzi a köveket.- Szegény öreg - állapítottam meg. - Ha meg-hibbant, akkor orvosi segélyben kellene részesíteni.- Nem elmebeteg - válaszolta sértődötten úti-társam. - Éppen olyan épeszű, mint mi, csak éppen öreg. Egész életében élő bárányokat őrzött, most meg a köveket őrzi. Munka nélkül nem képes élni.- Miért nem jön le a völgybe?- Megszokta a magaslatot, nem kívánkozik le a völgybe. A szüleim már ezerszer kérték, hogy jöjjön le. Évekkel ezelőtt előkészítették a ház legszebb szobáját, csupa szőnyeg, de ő még egyetlenegyszer sem járt ott. Télen-nyáron itt él a kunyhóban, itt alszik a báránybőrökön.

88

- Talán csak nem sértették meg? - érdeklődtem.- Ugyan! Mindenki tisztelettel övezi, s ő maga is szereti a rokonságát. De jobban szeret itt élni.Odaértünk a köveket őrző emberhez, és tisztelettudóan köszöntöttük. Vénséges vén aggastyán volt, de egyáltalán nem hasonlított két lábon járó romhalmazra. Serény és szívélyes volt, fürgén befordult a kunyhóba egy kis borért. Mindhárman letelepedtünk a fűbe, és a tömlőből sorra ittunk egy kis száraz bort, és ízletes, rostos sajtot haraptunk hozzá. Az öreg rosszul beszélt oroszul, de Orfeusz fordított, én pedig felhasználva az alkalmat, tisztelettudóan előadtam az öregnek rövid élettörténetemet, amelyet ő érdeklődéssel és együttérzően hallgatott végig. Aztán Orfeusz révén közölte velem, hogy minden rossz jóra fordul, s csakhamar megtalálom azt a lányt, akinek rendeltettem, s aki személy szerint nekem rendeltetett. Előbb azonban szakadékba ugróm, de a zuhanás pillanatában szárnyam nő.A borozgatás és beszélgetés közben az öreg nem feledkezett meg a kötelességéről. Időről időre felpattant, fogta az ostort, és fürge léptekkel egy-egy közeli kőhöz sietett. Csettintgetett, szigorúan rászólt, és meglegyintette az ostorral. Mindezt komolyan végezte, de mégis valahogy játékosan.- Mit mond a köveknek? - kérdeztem Orfeusztól egyik ilyen alkalommal.- Azt mondja: „Ravaszjószág, el akarsz bitangolni?” - magyarázta Orfeusz.Amikor jóllaktunk, végigheveredtünk a fűben, elszunyókáltam, s útitársam meg az öreg hosszú beszélgetésbe fogott. Aztán Orfeusz kijelentette, hogy ideje folytatnunk a kutatást. Az öreg azt tanácsolta, hogy a távolban kéklő hegy felé tartsunk.- Nemsokára itt az éjszaka - tiltakoztam. - Eltévedhetünk.- Ismerem a környékbeli hegyeket - válaszolta nyugodtan vezetőm.

89

Elbúcsúztunk a vendégszerető öregtől, aki a köveket őrizte, s felkerekedtünk. Csakhamar beértünk egy hegykatlanba, és hatalmas sziklák között haladtunk tovább. Egyre jobban alkonyodon.- Nem veszítjük el egymást szem elől - jelentette ki váratlanul útitársam, mintha csak eltalálta volna titkos gondolataimat. És a zsebéből kivett egy lágy viaszra hasonlító, apró darabka anyagot. És bekente vele a homlokát.- Ez micsoda? - kérdeztem.- Mindjárt megtudod - válaszolta Orfeusz.Váratlanul halk, de eléggé kellemes zene csendült fel, a pásztorkürt hangjára emlékeztetett. Azt lehetett volna gondolni, hogy útitársam zsebében egy tranzisztoros zsebrádió lapul. De tudtam, hogy nem hozott magával rádiót.- Honnan hallatszik ez a muzsika? - kérdeztem csodálkozva.- Belőlem - felelte Orfeusz. - Én zengek. Be-kentem homlokomat a titkos írral, így én zengek, és zengeni fogok nyolc óra hosszat egyfolytában. Ha azt akarom, hogy ismét zenéljek, elég ismét megdörgölnöm a homlokomat.Aztán elmagyarázta, hogy minden embernek megvan a zenei életritmusa, és mindenki eszerint él, bár ő maga nem hallja, és a környezete sem veszi észre. A titkos ír mintegy zeneszerszámmá teszi az embert, a belső ritmusát hallható melódiává változtatja. Mindenkinek más a melódiája: részben az ember bensejének a lényegét fejezi ki. Nincs két ember, akinek egyforma dallama volna, mint ahogyan nincs két ember, akinek egyforma az ujjlenyomata. Hajdanában ezt a titkos írt használták a pásztorok, nehogy eltévedjenek a hegyekben. Azon kívül a zengő emberre nem támadnak rá a fenevadak, s ha elszunnyad a fűben, nem mászik oda egyetlen kígyó sem.- De hiszen ez csodálatos találmány! - kiáltottam fel. - Miért nem írtak róla az újságok?

90

- A gyógyír titkát pásztornemzetségünk őrzi felelte halkan Orfeusz. - Már az ősrégi időkben ismerték készítésének titkát, s aggastyánról aggastyánra szállt. Most ez az öreg tudja a titkot, aki a köveket őrzi. Majd a fiára hagyja a titkot, ha az betölti a százhuszadik évét. Tudni kell hozzá azt is, hogy nemhogy a készítés titkát nem árulták el, de magát a titkos gyógyírt sem ajándékozták vagy adták el, nem adták oda soha más-nak. -Orfeusz szünetet tartott, majd így folytatta: - De te nagyon megtetszettél a köveket őrző öregnek, folytonos kudarcaid meglágyították a szívét, ezért neked ajándékozza ezt a darabka gyógyírt, csakis saját, személyes használatra, csupán vérrokonaidnak adhatod oda ideiglenesen.E szavakkal az útitársam elővett a zsebéből egy másik darabka gyógyírt, amely tiszta papírba volt tekerve, és átnyújtotta.Mélyen megindultam az értékes ajándék láttán, de valahogy húzódoztam magamon kipróbálni a hatását. „És ha belőlem, mint olyan emberből, aki maga az öt NEM, olyan zene harsan fel, hogy még a szentek is bedugják a fülüket?” - töprengtem.Ám legyőztem félelmemet, és nagy igyekezettel bedörzsöltem a homlokomat - s nyomban felcsendültem! Legnagyobb megkönnyebbülésemre a belőlem áradó dallam bár nem volt valami művészi, de nem is volt kellemetlen. Gyors foxtrottra vagy rumbára, vagy inkább krakoviákra emlékeztetett, és meg kell adni, nagyon jól lehetett rá menetelni. Útitársamból jóval dallamosabb muzsika szólt, de a ritmusa lassabb volt, és halkabban is hangzott.A titkos gyógyírnak és zengésünknek hála, sokáig haladtunk előre a koromsötétben, s nem vesztettük el egymást fül elől (nem mondom azt, hogy szem elől, mert látni semmit sem láttunk), s csakhamar beértünk a mély szakadékba. Váratlanul csodálkozó kiáltás harsant fel a közelben: „Micsoda idióta tévedt ide zsebrádióval?”

91

Így bukkantunk rá az elveszettnek hitt geoló-guscsoportra, s a kiéhezett emberek örömmel vetették rá magukat az élelemre, amit hoztunk, és meg sem várták, amíg ebédet főzök nekik.Amikor visszatértünk a telephelyünkre, keserűen vettem tudomásul, hogy a gazdasági vezető kihasználta hosszas távollétemet, és a közeli faluból sürgősen szerzett egy szakácsnőt, engem pedig ezen túl kuktának sorolt be, azaz a szakácsnő helyettesének, s ezen túl nem volt jogom ebédet főzni. Az igazságtalanság felháborított, s kértem, adja ki a béremet, amit haladéktalanul meg-tettek. Amikor megkaptam a járandóságomat, a legközelebbi üdülőtelep felé vettem utamat, ezt szimbolikusan úgy nevezem: Pihenőcsalárdalja. A városban volt repülőtér, onnan akartam visszarepülni Leningrádba.Már ott álltam a repülőtéri jegyváltó pult előtt a sorban, amikor odalépett hozzám egy rokonszenves kinézetű síró asszony, félrehívott, és elpanaszolta, hogy csúnyán meglopták, s tíz rubelje hiányzik, hogy megvehesse a jegyét Vlagyivosztokba, ahol kicsinyke lánya a kórházban fekszik, mivel elgázolta egy autó. Meghatott az asszony természetes bánata, s úgy döntöttem, kölcsönadom neki a hiányzó tízest. Mindössze százkilenc rubelem volt (ettől a fejezettől kezdve a pénzösszegeket és árakat az új számlálási mód szerint közlöm, mivel ezek az események már 1961 után játszódtak le), s ebből egy százas bankjegyben, éppen ezért azt mondtam az ismeretlen nőnek, hogy várjon meg, bemegyek az étterembe, felváltom a bankót, aztán odaadom neki a kért összeget.- Ó, ne fáradjon, én megmentőm! - kiáltott fel a rokonszenves kinézetű asszony. - Majd felváltom én ezt a százast, és máris hozom vissza az aprót.Fogta a bankjegyet, és elment, hogy felváltsa. De többé nem került elő, s csakhamar rádöbbentem, hogy rokonszenves külseje kalandornőt és szélhámosnőt takart.

92

Fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Egy kissé ildomtalan lett volna, ha táviratilag kérek pénzt leningrádi ismerőseimtől. A bátyámhoz sem akartam fordulni, mivel a családjában most már ott volt BÜKK! és PLATÁN!, ezért aztán a költségei természetesen megnövekedtek, meg aztán nem lett volna tapintatos dolog kiszakítani bátyámat a tudományos gondolataiból efféle, csip-csup, kéréssel. Ekkor úgy döntöttem, hogy atyámtól kérek pénzt, annál is inkább, mert jómagam tőlem telhető módon segítettem anyagilag. Így aztán a következő táviratot küldtem Szülőbúcsúvárba: „Pénzemet elvesztettem, kérek ötvenet kölcsön poste restante”Az éjszakát a pihenőcsalárdaljai városi parkban töltöttem, reggel pedig megjelentem a postahivatalban, felmutattam a személyi igazolványomat, s megkérdeztem, nem kaptam-e pénzküldeményt.- Semmit sem kapott - felelte szánakozóan a kisasszony. - De kaptunk egy furcsa táviratot, mindenkitől megkérdeztem, nem neki jött-e. Így szól a címzés: „Az embernek, aki maga az öt NEM”- Ez éppen nekem szól - kiáltottam fel. - Én vagyok az az ember, aki maga az öt NEM.A távirat így hangzott: „Ahol elveszítetted ott keresd. Atyád”Szigorú, de igazságos atyám nem helyénvaló kérésemre adott válasza egészen elképesztett, és értetlenséget keltett bennem. Utolsó garasaimat élelemre költöttem, s egész nap bánatosan kóboroltam Pihenőcsalárdalja utcáin, s amikor sötétedett, beosontam az egyik üdülő parkjába. Ott szándékoztam éjszakázni egy pádon. Úgy döntöttem, megvárom, amíg az üdülők abbahagyják a sétálgatást meg szórakozást, s elmennek lefeküdni. Egyelőre azonban a park rendkívül népes maradt, és a tánctér körül igen sok pár tolongott. Viszont semmiféle zenét nem hallottam, s ezen el is csodálkoztam.Az emelvényre váratlanul fellépett az üdülő gondnoka, és kijelentette, hogy Fülvész elvtárs, a státusban lévő

93

harmonikás váratlanul megbetegedett, minek következtében a tánc elmarad. Elégedetlen moraj hallatszott. Még konkrét fenyegetések is elhangzottak a gondnok címére, azzal az ígérettel, hogy elagyabugyálják a rossz kultúrmunka miatt.És ebben a pillanatban rádöbbentem atyám táviratának áldottan bölcs értelmére. Átfurakodtam a tömegen az emelvényig, felhágtam öt lépcsőfokon, s a gondnokhoz fordulva felajánlottam neki szolgálataimat. Őszintén bevallottam, hogy a modern táncokhoz, mint a rock and roll meg a twist, nem értek, de a nem túl igényes közönségnek tökéletesen meg fog felelni a zeném.- Magát egyenesen az isten küldte! - kiáltott fel örvendezve a gondnok. - Mik a feltételei?- Öt táncesten át muzsikálok, s ezért minőségi ellátást kérek öt napon át, meg hajlékot, aztán megváltják a repülőjegyemet Leningrádig jelentettem ki.- Rendben van, galambocskám! Rendben van! Kezdjen hozzá a zenéhez. Hol a hangszere?- Én magam vagyok a hangszer - válaszoltam, és elővéve zsebemből a gyógyírt, dörzsölni kezdtem a homlokomat.Amikor elkezdtem zengeni, a párok táncra perdültek. A muzsikám mindenkinek nagyon tetszett, s a tánceste késő éjszakáig tartott. Még tovább is táncoltak volna, de a gondnok udvariasan levonszolt az emelvényről, mert az üdülővendégeknek be kellett vonulniuk a hálótermekbe. Utána pukkanásig jóllakatott, s egy különálló kis házban, az elkülönítőben helyezett el éjszakai nyugalomra. Mégpedig azért ott, hogy a zenémmel ne zavarjam az alvó üdülőket. Hiszen a titkos ír nyolc órán át működik, és én egyre csak zengtem.Az üdülők között csakhamar híre futott a zengő embernek, s amikor másnap megjelentem a tánchelyen, az már zsúfolásig megtelt. A következő napon is rengeteg zene- és tánckedvelő tolongott ott, egész Pihenőcsalárdaljából idetódultak az emberek. És a

94

következő három napon bárhol megjelentem, nagy csődület kísért utamon, hallgattak, énekeltek, és menet közben táncoltak. Az embereknek már kifejlődött a feltételes reflexük, és már azokban az órákban is, amikor pedig nem zengtem, az emberek úgy vélték, hogy árad belőlem a zene, és már a láttomra táncra perdültek, énekeltek és vigadoztak.Oly magasra szökött a népszerűségem, hogy egy Muszja nevű intelligens üdülőnő belém szeretett. Még feleségül is hozzám jött volna, ám amikor kifejtettem neki rövid önéletrajzomat, a frigyre vonatkozó beszélgetést nem újította fel. Sajnos a nőknél soha nem volt szerencsém, mint egyébként semmi 'egyébben. De a lelkemben örökre ott élt az eszmény - a gyönyörű „Engem szeress!”, akinek a képe 848 példányban valamikor a szobám falát díszítette.Az öt nap elteltével, a gondnok becsülettel kezembe nyomta a Leningrádig szóló repülőjegyet, ráadásként három rubelt taxira és egyéb úti kiadásokra. Hálája jeléül a szerződésen kívül nekem ajándékozott egy albumot, amelyben Pihenőcsalárdalját ábrázoló képes levelezőlapok voltak, és saját kezűleg írt ajánlást az első oldalra.

95

MEGINT ÚJABB FEJLEMÉNYEK

Amikor visszaérkeztem Leningrádba, örömhír fogadott. Igen tehetséges Viktor bátyámtól levelet kaptam. Így kezdődött:

Tudósítás

Alulírott ezennel közlöm és kijelenteni, hogy szombaton tiszteletét teszi nálam apám a célból, hogy örüljön, és megadja a kellő tiszteletet alkotó eredményeimnek a tudomány és családi élet területén, valamint hogy ellátmányomban és költségemre hét (7) napot tartózkodjon nálam.Meghívlak téged is, jelenj meg nálam szombaton 19.00 órakor, és maradj ott 20.00 óráig, csatlakozván apám ujjongásához, s viselj testeden cipőt, nadrágot, zakót, inget és egyéb emberi toaletthez szükséges tartozékokat…

Utána számomra érthetetlen tudományos mondatok következtek, de a tudósítás első fele tökéletesen érthető volt: fivérem vendégségbe hívott!Gondosan felkészültem Viktor meglátogatására, s pontosan megjelentem nála a kitűzött időben. Most nem részletezem, mennyire örültem atyámnak és bátyámnak, akik koruk ellenére pompásan festettek. Unokatestvéreim, BÜKK! és PLATÁN! szintén igen kedvező benyomást tettek rám.Bátyám gyönyörű szép lakásában az utóbbi évek alatt még több szolid bútor és szőnyeg jelent meg: a szőnyegek sok helyen két rétegben függtek a falon. A dolgozószobájában is változás következett be: hajdan

96

Viktornak egyetlen képe lógott a falon, s híres tudósok és feltalálók fogták körbe, most pedig csakis Viktor ábrázatát lehetett látni mindenütt, különböző pózokban és variációkban. A többi tudóst kiiktatták. Már csupán ebből az egyetlen tényből is kitaláltam, mennyire megnőtt bátyám szerepe a tudományban.A vacsora kulturált és szívélyes körülmények között zajlott le, s közben én igyekeztem minél kevesebbet szólani, inkább figyelmesen hallgattam atyámat és Viktort, akik hasznos tanácsokkal láttak el annak érdekében, hogy megszabaduljak az öt NEM-től. Amikor beszámoltam a titkos gyógyírról, Viktor érdeklődést tanúsított a szer iránt, s megkért, mutassam be a hatását.Elővettem zsebemből a gyógyírt, és gondosan bedörzsöltem vele a homlokomat, mire zengem kezdtem. Atyám és bátyám félbehagyták a társalgást, és figyelmesen hallgattak. Csak a süketnéma Perspektíva Sztyepanovna feküdt továbbra is a kereveten kecses pózban, s nem vett részt hallgatásomban.- Én is zengeni akarok - jelentette ki váratlanul a fivérem. - Holnap beszámolót kell tartanom a főnökségnek, s azt akarom, ne csak szavak jöjjenek ki belőlem, hanem muzsika is. Belőled valamiféle ugrálós tánc árad, de belőlem hivatali helyzetemnél fogva szép zenének kell kiválasztódnia. Nekem Bach és Beethoven a kedvencem.Azt feleltem bátyámnak, hogy sajnos nem áll jogomban nekiajándékozni a titkos írt, de szívesen odakölcsönzöm egy napra.Másnap, amikor felkerestem Viktort, ő visszaadta az írt, és hangosan közölte:- Miféle ártalmas szert erőszakoltál rám! Tönkre akartál tenni egy jelentős tudóst. Fel kellene téged jelentenem!A továbbiakban dühödten elmesélte, hogy amikor megérkezett a tudományos intézménybe, a beszámoló előtt bekente a homlokát ezzel a szerrel - és akkor olyan

97

macskazene harsant fel, hogy sietve ott kellett hagynia a katedrát, bezárkózni a toalettbe, s étlen-szomjan ott ülnie nyolc órát, amíg meg nem szűnt zenélni.Igen tudós bátyám kellemetlen esete mélyen megdöbbentett. Nyomban tudtam, hogy a titkos írnak, van egy nagy fogyatékossága: nem mindig azt a zenét választja ki, ami az emberben lakozik, s igen hamis benyomást kelthet, mint ez Viktorral is történt. Éppen ezért úgy döntöttem, megszabadulok az írtól, nehogy másnak is árthasson. Az öreg kőpásztor ajándékát újságpapírba csomagoltam, arra egy nagy követ kötöttem, és bedobtam a Névába a Palota-hídról. Végrehajtva az igazságos ítéletet, nem éreztem semmiféle örömöt, de úgy vélem, helyesen cselekedtem.

98

LEVAPO

Csakhamar sikerült elhelyezkednem egy vállalatnál segéd-anyagbeszerzőként. A fizetésem nem volt nagy, de sok szabad időm maradt, amit önképzésemre fordíthattam, azaz tudományos-fantasztikus műveket olvashattam. Társbérleti lakásunkban minden rendben-csendben folyt. Igaz ugyan, hogy az egyik legcsendesebb lakónk elköltözött, lakást cserélt, s a szobájába egy fiatal agglegény költözött be, egy matematikatanár. Alekszej Alekszejevicsnek hívták. Szintén nagyon nyugodt embernek bizonyult, soha nem lehetett hallani. Nappal valamilyen főiskolán tanított, s amikor hazatért, késő éjszakáig a papírjai és könyvei között üldögélt, egyre csak számolgatott valamit.Egyszer benéztem hozzá, hogy egy ötöst kérjek fizetésig, s akkor jobban körülnézhettem a szobában. Meglepett a bútorzat szerénysége, de egyébként tökéletes rend uralkodott. A szobában rengeteg könyv volt. Az íróasztal mellett állt egy másik asztal, amelyen holmi gépezet díszelgett - olyan írógépforma, csak sokkal nagyobb. Alekszej Alekszejevics elmagyarázta, hogy ez saját tervezésű elektronikus analizátor. Ami a szoba falát illeti, azt Alekszej Alekszejevics tiszta fehér papírral ragasztotta le, amelyre aztán saját kezűleg rótt fel végtelen számsorokat és soklépcsős egyenleteket.Az új lakó nyomban felfogta kérésem lényegét, és minden további beszéd nélkül átnyújtott egy ötöst, s aztán megérdeklődte, nincs-e szükségem nagyobb összegre, elég-e az öt rubel nulla-nulla kopejka.Azt válaszoltam, hogy - bizonyos elszenvedett kudarcaim után - elméletileg persze hogy több pénzre lenne szükségem, mint amennyit most birtokolok.

99

Ennek ellenére csupán csak annyit kérek kölcsön, amennyit vissza tudok fizetni. Felhasználva az alkalmat, kifejtettem Alekszej Alekszejevicsnek életem rövid történetét, amelyet kellő figyelemmel hallgatott végig.- Hát igen, magán segíteni kell - jegyezte meg elmélázva.- Nem, elég lesz nekem öt rubel - ismételtem. - Csak akkor fogadom el, ha visszaadhatom.- Az isten szerelmére, ne sértődjön meg - szólt nyugtatgatóan új ismerősöm. - Az ötöst majd visszaadja, egyáltalán nem kívánok foglalkozni egyéni jótékonysággal. De azért mégis segítek magán. Felveszem a listára, és huszonhét nap múlva jelenjen meg nálam. - S miközben ezeket mondta, valamit felfirkantott a jegyzetfüzetébe.- De hogyan segít rajtam; hiszen szerény bú-torzatán látom: ön sem gazdag ember - mondtam csodálkozva.- Pénz tekintetében igen gazdag lehetnék, de először is erkölcstelennek tartanám meggazdagodásom érdekében felhasználni a rendelkezésemre álló lehetőségeket, másodszor pedig: engem a pénz nem boldogít. Nekem elég annyi, amennyi van. Minél egyszerűbb az élelmem, ruházatom és a bútorzatom, annál könnyedebben érzem magamat, annál szabadabban működik az agyam…Végighallgatva szomszédom beszédét, úgy véltem, nincsenek nála otthon. Hogyan lehet pénzzel kisegíteni másokat, ha magának sincs?Ám egy hét sem telt el, és máris meggyőződtem róla, hogy Alekszej Alekszejevics színigazat beszélt. Sőt az is kiderült, hogy zseniális matematikus, feltaláló, és még pompás ember is.Mindez a következőképpen derült ki:Már említettem, hogy a társbérleti lakásunk csendes hely volt, és általában rendes emberek lakták. Ám sajnos nincsen öröm üröm nélkül. Élt a mi lakásunkban egy tehetős asszonyság, aki, mint mondani szokás,

100

balkézről szerezte a vagyonát. Rengeteg pénze volt, de titkolta ezt, és igyekezett szerényen élni. Közben azonban rettenetesen irigykedett, s ha valaki vásárolt magának valamit, ő az irigységtől ágynak dőlt egykét napra vagy egy egész hétre is, az áru árától és minőségétől függően. Mindenkit gyűlölt, s a háta mögött a lakók nem is hívták másként csak Vasorrú bábának.Élt a lakásban egy igen csendes idős asszony is, Varvara Konsztantyinovna a fiával, Valerijjal, a műszaki egyetem hallgatójával. Varvara Konsztantyinovna már húsz esztendeje megözvegyült, s most ügyintézőként dolgozott egy építkezési vállalatnál. Egy ízben a munkahelyén prémiumot kapott, és vásárolt a fiának ajándékba egy kis íróasztalt, negyvenhat rubel ötven kopejka értékben. És hogy helyet csináljon az asztalnak, a lakók beleegyezésével a szobájából kihurcolta az ósdi komódot az előszobába.Amikor Vasorrú bába értesült a vásárlásról, két napra megbetegedett, majd felépülve, naponta kötözködött Varvara Konsztantyinovnával, hogy tüntesse el a komódot az előszobából.Varvara Konsztantyinovna maga is szeretett volna megszabadulni a komódtól, még hirdetést is tett ki, de senki sem szaladt megvásárolni a bútort, minthogy az ilyen régimódi bútorok ma már kimentek a divatból. Ám hiába magyarázta ezt Vasorrú bábának, és a lakók hiába hajtogatták egyöntetűen, hogy a komód nem zavarja őket - nem, Vasorrú bába oda sem hallgatott, sőt panaszt tett a házkezelőségnél.Egyik este a lakók összegyűltek az előszobában, kihívták Varvara Konsztantyinovnát, és megtudakolták tőle, mennyire értékeli ósdi komódját. Az asszony Őszintén azt válaszolta, hogy húsz rubelnél nem ér többet.Akkor a lakók, ki két rubelt, ki hármat is, letettek az asztalra, és kollektíven megvásárolták Varvara Konsztantyinovna komódját, majd fogták a baltát, és

101

közös erővel széthasogatták, hogy könnyebb legyen kivinni a deszkákat meg forgácsokat a kapu alá.Vasorrú bába előjött a zajra a szobájából, de félrehúzódva, csípőre tett kézzel, diadalittas mosollyal szemlélte a műveletet.- Mégis nekem lett igazam! - jelentette ki har-sányan, amikor a komód utolsó forgácsát is el-szállították.Akkor Alekszej Alekszejevics szigorúan végigmérte Vasorrú bábát, de nem szólt semmit, hanem udvariasan megkérte Varvara Konsztantyinovnát, fáradjon be a szobájába. Engem is felkért, hogy tartsak velük, és mintegy három-négy óra hosszat segédkezzem neki.Ezután Alekszej Alekszejevics udvariasan leültette Varvara Konsztantyinovnát az egyetlen karosszékbe, és egy sor szóbeli kérdést tett fel neki.- Minek faggat engem? - érdeklődött Varvara Konsztantyinovna.- Segíteni akarok magán - válaszolta Alekszej Alekszejevics. - De csak azoknak az embereknek nyújthatok segítséget, akik azt nem fordítják maguk vagy mások ellen. Most már meggyőződtem róla, hogy maga becsületes és tisztességes ember, éppen ezért segítek magán. Megkérem, egyelőre ne költse el semmire azt a húsz rubelt, amit a komódért kapott.Amikor Varvara Konsztantyinovna kilépett a szobájából, Alekszej Alekszejevics bekapcsolta az elektronikus analizátort, lenyomott bizonyos billentyűket, s megkért, üljek a gépezet elé, írjam három oszlopba a gép három - zöld, piros és kék - kisablakában megjelenő számokat. Ő maga holmi táblázatokat meg tervrajzokat terített szét az asztalon, s képleteket meg jeleket rótt a papírra, és különféle görbéket rajzolt fel.Így ment ez mintegy másfél óráig. Már 17 lapot teleírtam, amikor az analizátor furcsán felhorkant, a zöld ablakocska sárga színű lett, a piros kék, a kék pedig kék maradt, de a számok helyett a következő felírás jelent meg:

102

A TÉRBELI VALÓSZÍNŰSÉG KIMERÍTVE

- Most mit csináljak? - kérdeztem Alekszej Alekszejevicstől.- Írja a számokat két oszlopba egy újabb pa-pírlapra - rendelkezett a matematikus.Egy félóra múltán a kék ablakocskában megjelent a felirat:

AZ IDŐBELI VALÓSZÍNŰSÉG KIMERÍTVE

- Most vegyen elő újabb papírlapot, és egy oszlopba írja a számokat - utasított Alekszej Alekszejevics.Huszonhárom perc múlva a gépezet önmagától kikapcsolódott. Alekszej Alekszejevics megkínált egy pohár teával, s elmondott magáról egyet-mást. Kiderült, hogy gyerekkora óta érdekli a valószínűségszámítás. Már az óvodában nem a játékkal törődött, hanem az úgynevezett játékelmélettel. Minden szabadidejét azzal töltötte, hogy egy pénzdarabot dobált fel; azt szerette volna elérni, hogy egymás után ötször „írás” jöjjön ki. Az ifjú Aljosa már akkor eljutott arra a következtetésre, hogy mi mindnyájan a véletlenek óceánjában úszunk. Ezt azonban nem vesszük észre, mert mint ahogyan minden anyag atomokból áll, a mi életünk és egész környezetünk is éppen így a véletlenek szövevénye. A véletlent csak akkor érzékeljük véletlennek, ha az kiválik a véletlenek megszokott sorából. így például, ha 100 000 000 000 darab gombostűt a hegyével, felfelé szorosan egymás mellé rakunk, akkor mezítláb végigsétálhatunk és végigtáncolhatunk rajta, a talpunk nem sérül meg. De ha ebből a 100 000 000 000 gombostűből egyetlenegyet kiemelünk, az fájdalmasan belehatolhat a talpunkba. Alekszej Alekszejevics elmagyarázta, hogy a véletlenek óceánjában különféle áramlatok vannak, s ha tanulmányozzuk őket, akkor

103

végtelen távolságba elúszhatunk, új földrészeket fedezhetünk fel.Amikor megittuk a teánkat, és jól kibeszélgettük magunkat, ismét munkához láttunk, és még egy óra hosszat dolgoztunk, amikor is a szomszédom kijelentette, hogy a továbbiakat majd ő maga végzi el. Fogta a számoszlopokkal teleírt papírlapokat, és figyelmesen belemélyedt olvasásukba, az egyik számot piros ceruzával jelölte meg, a másikat zölddel, ismét másokat kékkel. Aztán az ágya alól előhúzott egy nagy és igen pontos Leningrád-térképet, s kiterítette a széles rajzasztalra. A térképre tiszta másolópapírt rakott, és kék tussal bonyolult görbéket rajzolt fel rá. Aztán erre a másolópapírra újabb másolópapírt terített, s arra piros tussal rajzolt fel valamit. Aztán egy harmadik papírt is rárakott az előzőkre, s erre fekete tussal húzott ki vonalakat, ezen már a vonalak jóval egyszerűbbek voltak, s mind egy pontban futottak össze.- Nos, itt van a LEVAPO – jelentette ki elége-detten, és a tuskihúzóval rábökött erre a pontra, majd a térképről levette mind a három másolópapírt. Aztán fogott egy lupét, és a pontok helyét a térképen kis, zöld körrel jelölte meg. - Itt a LEVAPO - ismételte el. - A Viborgi városrészben.- Mi az a LEVAPO? - érdeklődtem.- A LEVAPO a Legnagyobb Valószínűségi Pont - válaszolta a matematikus.S egy papírra feljegyezte az utca nevét, a házszámot és az időpontot: tizenkét óra nulla nyolc perc. És a cédulát átnyújtotta.- Holnap pontosan a megadott időben, pontosan a megadott címen, ahol egy takarékpénztári fióknak kell lennie, jelenjen meg Varvara Konsztantyinovna, és vegyen egy háromszázalékos kölcsönkötvényt, amelynek a száma hétre végződik.Másnap, Alekszej Alekszejevics tanácsához híven, Varvara Konsztantyinovna elment a Viborgi városrészbe, s a megadott utcán megtalálva azt a

104

bizonyos takarékpénztári fiókot, pontosan a megadott időben megvásárolta a kölcsönkötvényt, amely a megadott hetes számmal végződött.Egy hét múlva rendezték a húzást, s amikor a húzás után néhány nappal megjelent a nyereményjegyzék, Varvara Konsztantyinovna a saját szemével is meggyőződhetett róla, hogy ötezer rubelt nyert. Természetesen első dolga volt, hogy rohant hálát mondani Alekszej Alekszejevicsnek.- Szóra sem érdemes - felelte udvariasan az ifjú matematikus. - Erőmhöz mérten igyekszem korrigálni Fortuna tévedéseit, és a nyereményeket azoknak juttatni, akiknek valóban szükségük van rá.A nyereményen Varvara Konsztantyinovna vásárolt egy csomó ruhát magának és a fiának, valamint padlókefélőt, porszívót, egy Hullám televíziót, egy Riga-55 márkájú mosógépet, egy Melódia lemezjátszót és egy Őszirózsa 2 típusú magnetofont. Minden lakó örült, hogy ennek a szerény asszonynak ennyi pénze lett, Vasorrú bába azonban olyan súlyosan megbetegedett, hogy elszállították a kórházba, ahol meg is halt. A temetésén csak két ember jelent meg: a házfel-ügyelőnő meg a hivatalnok, aki a személyi iga-zolványért jött, az is csak szakszervezeti jóléti munka keretében. Amikor kinyitották a szobát, ahol Vasorrú bába lakott, annyi pénzt és értéket találtak, hogy azon a pénzen száz televíziót és ezer mosógépet lehetett volna vásárolni.Ami engem illet, nekem Alekszej Alekszejevics 1000 (egyezer) rubelt segített nyerni. A pénz egy részét hazaküldtem atyámnak, a többiből felöltöztem, vettem egy fotelágyat, és majdnem teljesen begyógyítottam pénzügyi sérüléseimet. Ráadásul Alekszej Alekszejevics megígérte, hogy nyáron majd nyer nekem egy motorkerékpárt, s azt tanácsolta, már most iratkozzam be vezetői tanfolyamra, amit meg is fogadtam.A következő hetekben és hónapokban Alekszej Alekszejevics nemegyszer tanácskozott velem,

105

érdemes-e segíteni ezen vagy azon az emberen, és majdnem minden alkalommal figyelembe vette az értékítéletemet. Ám amikor egyszer Viktorra tereltem a szót, és tehetségemhez mérten beszámoltam rendkívüli tudományos jelentőségéről meg arról, hogy gyermekei, BÜKK! és PLATÁN! nyilvánvalóan újabb kiadásokkal járnak, Alekszej Alekszejevics eléggé élesen meg-tagadta a segítséget tehetséges bátyámtól, ami nagyon elkeserített.Egyszer megérdeklődtem, hogyan jutott eszébe Alekszej Alekszejevicsnek a nyeremények megjóslása. Azt válaszolta, hogy ez mellékes és harmadrangú ötlet volt. Sokkal fontosabb problémán törte a fejét, amikor erre rájött. És magyarázni kezdte nekem, mi ez a probléma, de én csak ültem bávatagon, semmit sem értettem. Őszintén bevallottam neki, és sokkal egyszerűbb kérdést tettem fel: meg tudja-e jósolni azt, aminek nincs köze a számokhoz; vagyis megadhatja-e jövendő életem prognózisát, s reményt önthet-e belém, miszerint örökös kudarcaim és kellemetlenségeim egyszer majd véget érnek.Az ifjú matematikus némi sértődöttséggel válaszolta, hogy ő nem jósnő, és csak a számokhoz ért. Később aztán mégis érdeklődni kezdett a kérdésem iránt, és kiadta az utasítást: állítsam össze életem eddigi eseményeit, minden kellemetlen eseményt -1-nek, -2-nek, -3-nak, -4-nek és -5-nek vegyek a kellemetlenség mértéke szerint, s minden kellemes eseményt +1-nek, +2-nek, +3-nak, +4-nek és +5-nek értékeljek, az öröm mértéke alapján. Csakhamar átnyújtottam neki a jelentést, ő pedig az adatokat betáplálta az elektronikus analizátorba. Egy félóra múltán megvolt az eredmény, amely így festett: -1; -2; -1; -2; -3; -4; -2; -3; (-5= ±5= +5) +5+5+5+5+5+5+5+5 + 5 + 54-5 + 5; 0- Az ön elektronikus analizátora csupa jót mond! - kiáltottam fel. - jól értelmezem a számokat, a sok kellemetlenség után, amelyekhez már hozzászoktam,

106

végül felhőtlen, boldog élet vár rám! De mit jelentenek ezek az ötösök a zárójelben?- Én magam sem értem - felelte Alekszej Alekszejevics. - Talán valami rendkívül rövid ideig tartó eseményről van szó, amelynek során az ötösnek megváltozik az előjele. De semmi pontosat nem tudok mondani, és egyáltalán arra kérem, ne tulajdonítson jelentőséget ennek a prognózisnak. - E szavak közben összetépte a számokkal teleírt papírt, amelyet a gép dobott ki magából, és másra terelte a szót. Úgy rémlett, az ifjú matematikusnak valami miatt nem tetszett ez a gyönyörű prognózis.

Nyár elejére sikerrel elvégeztem a motorbicikli-vezetési tanfolyamot. Ekkor aztán, nem sokkal a tárgynyeremény-sorsolás előtt, Alekszej Alekszejevics ismét kiszámította nekem a LEVAPO-t, hogy lottószelvényt vegyek, amellyel aztán meg kellett nyernem a motorbiciklit.Amikor tizenöt óra harmincnyolc perckor megjelentem az Alekszej Alekszejevics által megadott címen, a Varsói pályaudvar mellett az egyik utcában, csodálkozva láttam, hogy a sarokházban, amelynek a számát megjelölte a jóakaróm, nincs takarékpénztári fiók. Üzlet sem volt ott, amelynek a pénztárában megvehettem volna a lottószelvényt.Egészen elkeseredtem, hogy az ifjú matematikus szisztémája fiaskót vallott, s fejemet lehorgasztva lassan továbboldalogtam, de alig tettem meg két lépést, amikor valaki könnyeden megérintette a kabátom ujját.- Ide figyelj, barátom, vedd meg tőlem ezt a lottócédulát! - hallottam egy rekedt hangot, s amikor megfordultam, egy középkorú férfit pillantottam meg: a szemét elfátyolozta az ital.- Vedd meg, barátom, a szelvényt kínálta ismét az idegen. - Egy korsó sörre kell, úgy zúg a fejem.Nyomban észbe kaptam, hogy a LEVAPO ez alkalommal is bevált, és Alekszej Alekszejevics

107

szisztémája nem vallott fiaskót. Elővettem egy rubelt, átadtam a mámort szomjazónak, s barátian figyelmeztettem, hogy a lottószelvényét senkinek se adja el, mert motorkerékpárt fog vele nyerni.- Köszönöm, jótevőm! - hálálkodott az isme-retlen. - Megfogadom a tanácsot.Hazatértem, és mindent elmeséltem Alekszej Alekszejevicsnek, aki egy másik LEVAPO-t számított ki nekem, ahol másnap vettem egy lottó- szelvényt, amellyel aztán oldalkocsis motorkerékpárt nyertem.Az oldalkocsira nem volt szükségem, hiszen nőtlen lévén, nem volt kit magammal vinnem az oldalkocsiban. Valahol a tapéta alatt, gyerekkorom szobájának a falán, ott ékeskedett 848 példányban a gyönyörű „Engem szeress!” képe. Ám úgy véltem, hogy én, aki maga vagyok az öt NEM, soha nem fogok találkozni álmaimmal.Ennek ellenére, amikor szabadságot kaptam, és elutaztam délre egy kis kirándulásra, az oldalkocsit nem kapcsoltam le a motorkerékpárról.

108

PIAMŰSZEREL

… A szabadságról siettem idejében visszaérni Leningrádba. Két álló napig hajtottam teljes gázzal előre, és az út menti bokrokban éjszakáztam. A harmadik napra úgy kidöglöttem, hogy amikor beértem egy városba, elhatároztam, megpihenek. Mivel itt fontos események bontakoztak ki, a várost jelképesen Reményvárteljének nevezem el.A főutcán megállítottam a motorbiciklit, és megtudakoltam egy járókelőtől, merre találom a szállodát. Az illető rögtön megmutatta az utat a vadonatúj, tízemeletes épület felé, amelyet minden utcáról látni lehetett, s amely Reményvártelje minden lakójának a büszkesége volt.- Bár életem igaz történetét írom, s nem holmi fantasztikum históriát, s tudom, hogy a szállodákban soha nincs szabad szoba, de mégis elindultam az épület felé. Természetesen nem számítottam fekhelyre, de abban reménykedtem, hogy a motorbiciklit beállíthatom a szálloda udvarára, s aztán elszunyókálok egy kicsit az előcsarnokban. Ez sikerült is, és csakhamar hátizsáko-mat a lábamhoz téve ott aludtam a kényelmes, vászonhuzatú karosszékben, a hivatalos kiküldetésen lévők között, akik szobára vártak. Hirtelen valaki könnyedén megérintette a vállamat, mire felébredtem. Előttem egy harminc év körüli férfi állt, az arca okos és rokonszenves volt.- Elvtárs, jöjjön velem a szobámba, ott van egy szabad pótágy - szólt az ismeretlen.- De nekem nincs kiküldetési meghatalmazásom - válaszoltam, s nem mertem hinni a mesés szerencsében.- Ez nem számít. Mindjárt elintézik a bejelentést.

109

Az ismeretlen odajött velem az adminisztrátor ablakához, és valóban minden ellenkezés nélkül elintézték a bejelentkezésemet. A jóemberrel aztán liften felmentem a tízedik emeletre, ott volt a szobája. Útközben megkérdeztem tőle, miért kívánt segíteni rajtam, egy teljesen ismeretlen emberen.- A turistaforgalom megnövekedésével egyre nagyobb a népsűrűség, és be akartak tenni hozzám egy pasast, akinek az oldalán csak úgy harsog a táskarádió. Ki nem állhatom ezeket a kintornásokat. És mivel a szobám egyszemélyes, jogomban áll kiválasztani a szobatársamat. Ezért jöttem le az előbb a hallba, és néztem körül. Az Ön becsületes és jámbor arckifejezése eldöntötte a kérdést… Remélem, a hátizsákjában nem rejteget zsebrádiót, magnetofont vagy egyéb zajkeltő készülékeket?- Nem - válaszoltam. - Én magam is szeretem a csendet.- Akkor hát nem csalódtam önben! - mondta szívből a jóságos ismeretlen. - De már itt is vagyunk.Beléptünk a kicsiny, 1155-ös számú szobába, és vezetőm megmutatta a kinyitható pótágyat.- Bocsásson meg, de én nem ezen a pótágyon alszom majd, hanem az ágyon mondta udvariasan. - De ez egy cseppet sem sértő önre nézve, minthogy én jóval idősebb vagyok.- Ön… Ön idősebb nálam? - csodálkoztam. - De hiszen én negyvenkilenc éves vagyok. Ön pedig nem lehet több harmincötnél.- Hatvanhárom éves vagyok - felelte nyugodtan új ismerősöm. - Ha nem hiszi, tessék, itt a személyi igazolványom.Belepillantottam a hivatalos iratba, és saját szememmel győződtem meg róla, hogy új ismerősöm, akit az igazolvány szerint Anatolij Anatoljevicsnek hívnak, valóban tizennégy évvel idősebb nálam.

110

- De mégis miért néz ki ilyen fiatalnak? - kér-deztem. - Hiszen az igazolványfényképen is sokkal idősebbnek látszik.- Az igazolványban egy régi fényképem van, három évvel ezelőtt készült felelte furcsa ismerősöm. - Három év alatt pedig megfiatalodtam.- Semmit sem értek! - kiáltottam fel. - Az emberek az évek során általában öregednek, ön pedig fiatalodik?- Fiatal és friss külsőm, valamint elmém ifjúi világossága a PIAMŰSZEREL mellékterméke -

válaszolta szobatársam.- Mi az a PIAMŰSZEREL? - kíváncsiskodtam.- A PIAMŰSZEREL a pillanat alatt működő, szervezetet regeneráló elixír - felelte komolyan Anatolij Anatoljevics.Minthogy egész életemben állandóan mindenféle feltalálók és felfedezők között forogtam, a tapasztalatom azt súgta, hogy ez esetben maga a PIAMŰSZEREL feltalálója áll előttem. Ki-nyilvánítottam ezt a feltételezésemet, s a szobatársam igenlően felelt. Akkor kifejtettem neki életem rövid kivonatát gyermekéveimtől kezdve a mai napig, s ő érdeklődéssel, együttérzéssel hallgatott végig. Válaszul a tudós saját magáról beszélt, s arról, hogyan fedezte fel a PIAMŰSZEREL-t. Aztán ecsetelte a csodálatos talál-mány jelentőségét.Anatolij Anatoljevics az egyik nagyvárosban született. Az iskolában első volt a kémiában, botanikában és biológiában, de ennek ellenére az idő tájt nem gondolt semmiféle tudományos pályára. Ám amikor az utolsó osztályba járt, az öccse szülői felügyelet nélkül játszadozott az ablakban, s lezuhant a hatodik emeletről, és szörnyethalt. Ez rettenetesen megrendítette az ifjú Anatolijt, s elhatározta, feltalál egy olyan szert, amely a véletlenül lezuhanó embereket megóvja a haláltól, s életben és egészségben maradnak.Anatolij tudta, milyen nehéz és szokatlan feladatra vállalkozott, s nem is oldotta meg azonnal. Az iskola

111

befejezése után az orvosi egyetemre iratkozott be, annak elvégzése után pedig 4 vegyészeti egyetemen hallgatott előadásokat, utána pedig belevetette magát a botanikába, főként a gyógynövényekre összpontosítva figyelmét.Részt vett sok botanikus expedícióban, s egyszer a szibériai tajgában megtudta, hogy egyes vadállatok, ha megsebesülnek, valamiféle jelentéktelen kis füvet keresnek. Ha esznek ebből a fűből, hamarosan felépülnek, s a sebek is eltűnnek. Anatolij Anatoljevics óriási munkával felkutatta ezt a növényt, és termeszteni kezdte. Aztán a növény magvából kivonatot készített, s felajánlotta a mentőszolgálat kórházainak. A gyógyszer igen gyorsan begyógyította a friss sebeket és töréseket: nagy sikerrel használták az orvosi gyakorlatban. Ám mégsem ezt kereste a tudós. Neki olyan szerre volt szüksége, amely azonnal működik, a sebesülés pillanatában. Csakhamar rájött, hogy ilyen elegyet csakis szintézis útján nyerhet. Életét a kutatásoknak szentelte, számtalan kémiai kísérletet végzett el, és három évvel ezelőtt, életének hatvanegyedik esz-tendejében sikerült elérnie azt, amiről ifjúkora óta álmodozott.A gyakorlatban is ki kellett próbálnia a PIAMÜSZEREL hatásának az erejét. Mivel ellenezte az ártatlan állatokon való kísérletezést, úgy döntött, hogy az első kísérletet önmagán végzi el. És minthogy még mindig ugyanabban a lakásban lakott, mint hajdan, elhatározta, hogy ugyanabból az ablakból ugrik ki, amelyből boldogtalan öccse kizuhant.Nyáron, amikor az egész család nyaralt, Anatolij Anatoljevics pontosan hajnali két órakor feloldott egy pohár vízben hét csepp PIAMŰSZEREL-t, majd felhörpintve az elixírt, odaállt a nyitott ablak párkányára. Néhány másodperc múlva, legyőzve félelmét, levetette magát a hatodik emeletről…A zuhanás pillanatában úgy rémlett neki, hogy a szíve menten kettészakad, aztán éles és igen fájdalmas ütést

112

érzett, s egy szemhunyásnyi időre elvesztette az eszméletét. Majd elevenen és sértetlenül felkelt a kövezetről, ráadásul olyan gyönyörűséges érzés töltötte el, mintha gyógyforrásban fürdött volna. A ruhája azonban a varrás mentén kiszakadt, a gombok lepattogtak róla, cipőjének lejött a talpa, a lakáskulcsa kirepült a zsebéből, úgyhogy négykézláb mászva kellett megkeresnie a sötét udvarban.Minthogy a test puffanása túl zajosra sikerült, a ház több lakója felébredt, és az ablakhoz tódult. Amikor a homályos világításban megpillantottak egy gyanús külsejű, ágrólszakadt férfit, aki négykézláb csúszkál, és isten tudja, mit keres, rögtön hívták a házfelügyelőt. A házfelügyelő szintén alig ismerte meg a tiszteletre méltó tudóst, és a rendőrségre akarta cipelni. De aztán minden jóra fordult, s Anatolij Anatoljevics megtalálta a kulcsát, és visszatért a lakásába.A rákövetkező két héten át a tudomány önfeláldozó napszámosa még tizennyolc ugrást hajtott végre az ablakból, s mindegyik oly szerencsésen végződött, mint az első. Hogy ne rongálja az öltönyét, különleges ugrókosztümöt talált ki: vitorlavászon zekét, ugyanabból az anyagból nadrágot és közönséges nemezcsizmát. Az udvari lakások bérlői lassan megszokták a tudós kísérleteit, és most már nem zavarták fel a házfelügyelőt. Ám Anatolij Anatoljevics csakhamar észrevette, hogy a ház lakói és az ismerősei, ha az utcán találkoznak vele, nem ismernek rá. Akkor aztán gyakrabban nézett tükörbe, és meggyőződött a furcsa tényről: minden egyes ugrás után fiatalosabb lett a külseje. Eltűntek a ráncok, eltűnt hajának őszessége, az orcájára visszatért az ifjúi pír… Ráadásul azt is megállapította, hogy már nincs légszomja, amitől pedig kora miatt sokat szenvedett, és hogy jobban lát, jobban hall, az emlékezőtehetsége megjavult, s majdnem olyan lett, mint egyetemi évei alatt.

113

Amikor felkereste az orvost, az álmélkodva jegyezte meg, hogy Anatolij Anatoljevics egészségi állapota majdnem olyan, mint egy harmincévesé.- Anatolij Anatoljevics! - kiáltottam fel elragadtatva, amikor végighallgattam a tudományos közleményt. - Anatolij Anatoljevics! Óriási találmány! Az ön PIAMŰSZEREL-jét azonnal be kell dobni a tömeggyártásba. Hiszen erre az elixírre sok mindenkinek szüksége van: magasépítőknek, hegymászóknak, kötéltáncosoknak meg gyerekeknek és a részegeknek, azoknak, akik a felső emeleteken laknak, de még a háziasszonyoknak is, akik az ablakot tisztítják. És a fiatalító mellékhatás? Hiszen ez csoda! Ha bele-gondolunk…- Sajnos ez nem olyan egyszerű, ahogyan képzeli - szakította félbe lelkes áradozásomat a tudós. - Meg kell önnek vallanom, hogy a PIAMŰSZEREL, legalábbis eddig, csak akkor fejtette ki hatását, ha az esés előtt három perccel vettem be. A tetőfedő munkások nem vehetnek be minden három percben PIAMŰSZEREL-t. Most azon dolgozom, hogy meghosszabbítsam az elixír hatóidejét. Természetesen a mai formájában is szükséges az embereknek, és megérdemli a tömeggyártást. Ám ahhoz, hogy nagy mennyiségben kezdjük el gyártani, előbb feltétlenül be kell bizonyítani, hogy a hatása általános és nem egyedi. Még én sem tudom, hogy minden egyénnél létrehozza-e a kívánt hatást, és azonnal helyreállítja-e a szervezetet; hiszen egyelőre csak egy emberen kísérleteztem, azaz önmagamon. Önkéntes kísérleti alanyokra lenne szükségem… Már három éve utazgatom ungon-berken át, és keresek, kutatok ilyen önkénteseket, de még egyet sem találtam. Nagyon sok bátor ember él ezen a földön, de alighogy elmagyarázom nekik a kísérlet feltételeit, azaz rámutatok arra, hogy a PIAMÜSZEREL esetleg nem működik a földet érés pillanatában, még a legbátrabbak is visszarettennek az ugrástól… Ide is azért utaztam, mert megbeszéltem az ügyet egy helybeli

114

merész ejtőernyőssel. Bár hatalmas tudományos felvilágosító oktatásban részesítettem, ő mégis habozik egyelőre, s a kísérlet során szeretné elkerülni a balesetet. Holnap beszélek vele ismét… Nem, nem olyan egyszerű ez… Ön például vállalkozna arra, hogy kiugorjon a tízedik emeletről?- Attól tartok, hogy még nem vagyok eléggé alkalmas egy ilyen tudományos hőstettre.- No, látja, de azért azt mondja: „Óriási talál-mány!” - mondta kissé sértődötten a szobatársam.Fáradtságom ellenére aznap este sokáig nem tudtam elaludni. Felkavartak a viszontagságai ennek a tiszteletre méltó tudósnak, aki arról ábrándozik, hogy az emberiséget megajándékozza ezzel a csodatevő elixírrel, de nem teheti, mert maguk az emberek nem akarnak a segítségére sietni. Nagyon szerettem volna rajta segíteni, de már gyerekkorom óta iszonyodom a magasságtól, s tudtam, hogy szinte lehetetlen elszánnom magamat az ugrásra. Ráadásul eszembe jutottak előző eseteim a gondolkodókkal, felfedezőkkel és feltalálókkal. Rendszerint nem sok jót hoztak a fejemre. Különösen keservesen emlékeztem a szőrzetviselőre, aki miatt nem szerezhettem meg a kellő képzettséget. Most még ennél is több fenyegetett: itt hagyhatom a fogamat.Ilyen töprengések közepette aludtam el, s amikor felébredtem, megállapítottam, hogy szobatársam már eltávozott tudományos felvilágosító munkájára. Akkor elindultam szétnézni Reményvárteljében, amely rendkívül kellemes kisvárosnak bizonyult. Ám a gondolat, hogy a PIAMŰSZEREL soha nem juthat el a tömeggyártásig, súlyos kőként nehezedett a szívemre, és zavart abban, hogy kellő figyelemmel szemléljem meg a város nevezetességeit.Amikor este visszatértem a szállodába, Anatolij Anatoljevicset már a szobában találtam. Komor, sőt levert ábrázattal ült a karosszékben. Nekem még szinte

115

úgy rémlett, hogy orcáin a nemrég hullajtott könnyek nyomait is látom.- Nem sikerült meggyőznöm az ejtőernyőst, kerek perec elutasított, nem hajlandó a kísérletre, arra hivatkozik, hogy felesége és két gyereke van - számolt be remegő hangon a tudós.Elszégyelltem magamat. Hiszen nekem nem volt sem feleségem, sem két gyerekem, s tudtam, hogy senki sem siratna meg különösebben, ha valamiféle szerencsétlenség érne. Csak a gyávaság tart vissza attól, hogy beleegyezzem a kísérletbe.Gépiesen átmentem a közös fürdőszobába, és _ a tükörbe néztem. Egy nőtlen férfi nézett rám, akinek az arcáról világosan le lehetett olvasni, hogy ő maga az öt NEM: nem ügyes, nem értelmes, nem kiváló, nem szerencsés, nem szép.Ehhez a felsoroláshoz még egyet hozzá lehetett tenni: nem fiatal.„Ugyan kinek kell egy ilyen pasas? - gondoltam. - És ez a pasas nem hajlandó kockáztatni az életét a tudomány érdekében, és pimaszul ragaszkodik agglegényéletéhez!”Ilyen gondolatbeli szavakkal tértem vissza a közös fürdőszobából, s így szóltam a tudóshoz:- Kész vagyok bevenni a PIAMŰSZEREL-t és végrehajtani az ablakból a tudományos ugrást!- Drága galambocskám! - kiáltott fel Anatolij Anatoljevics. - Az emberek nem felejtik el a nevét! Micsoda szerencse, hogy találkoztam önnel életutamon! Mikor óhajtja végrehajtani a kísérletet?- Akár most rögtön - válaszoltam.- Most még korai lenne. Az ablakunk az utcára néz, várnunk kell, amíg beesteledik, akkor már eltűnnek a járókelők. Addig is javasolom, írja meg a végrendeletét. Hiszen már tudja, hogy a kísérlet közben a szervezetére esetleg nem hat a PIAMŰSZEREL.Leültem végrendeletet írni. Ez nem vett igénybe sok időt, minthogy különösen értékes tárgyam mindössze 2

116

(kettő) volt: a fotelágy és a motorbicikli. A fotelágyat tehetséges Viktor bátyámra hagyományoztam, a motorbiciklire pedig felhatalmazást írtam Anatolij Anatoljevicsnak, hogy eladhassa, és a pénzt hazaküldhesse atyámnak.Amikor leszállt az éj, Anatolij Anatoljevics szelíden figyelmeztetett rá, hogy most már hozzákezdhetünk a kísérlethez.- Nehogy az öltönye tönkremenjen, kölcsönadom a speciális öltözékemet - tette hozzá gondoskodóin, és haladéktalanul előhalászta hatalmas bőröndjéből a vitorlavászon zekét, valamint a szintén vitorlavászon nadrágot és a vastag, minőségi nemezcsizmát.Beöltöztem az ugrókosztümbe, s Anatolij Anatoljevics elővett egy piciny üvegcsét, benne a PIAMŰSZEREL-lel, tíz cseppet (a tíz emeletre számolva) kitöltött a zöldes folyadékból egy pohár vízbe. Amikor felhajtottam az elixírt, a tudós szívből megrázta a kezemet, és szótlanul az ablakra mutatott. Felkapaszkodtam az ablakpárkányra, és letekintettem. Elfogott a félsz.- Nem kényszerítem, mert tökéletesen megbízom az öntudatosságában - jegyezte meg a szobatársam. - Lemegyek, hogy odalent üdvözölhessem. Remélem, ön előbb leér.Még jobban inamba szállt a bátorságom. Az „odalent” szóról nekem nem az utca jutott az eszembe, hanem sokkal szomorúbb hely, azaz a temető. Ismét átvillant az agyamon, hogy mindazok a kísérletek és vállalkozások, amelyekben eddig részt vettem, soha semmi jóra nem vezettek. Még azt sem minősíthetem sikernek, hogy a LEVAPÓ segítségével motorbiciklit nyertem, mert pontosan ezen a motorbiciklin jöttem el erre a kirándulásra, és most itt állok az ablak- párkányon, és készülődöm a halálugrásra… De mégiscsak kötött az adott szó. A bátyámra gondoltam, aki maradéktalanul a haladás oltárán áldozza fel magát, és iránymutató fároszként világít számomra… Sokféle gondolat villant

117

át az agyamon! De a három perc lassacskán már letelt. Legyőztem félelmemet, nagyot lendítettem a karommal, és szememet behunyva kiugrottam.A sebes zuhanástól egy pillanatra elveszítettem az eszméletemet, majd éles és igen fájdalmas ütést éreztem, aztán felálltam a járda aszfaltjáról, amely zuhanásom erejétől kissé behorpadt.- Mint látom, nem csalódtam - jelentette ki Anatolij Anatoljevics odalépve hozzám. - Ön érkezett le elsőként. Milyen a közérzete?- Semmit sem értek - válaszoltam. - Valamiféle könnyedséget érzek, mintha megfürödtem volna. Meg lelki emelkedettséget.- Megmutatkoznak a PIAMŰSZEREL mel-lékhatásai - jegyezte meg gyakorlatiasan a tudós. -A szervezet sejtjei egyetlen pillanat alatt átrendeződtek. Megfiatalodott. Még tíz-tizenkét ugrás, és teljesen fiatal lesz, aztán olyan testi és lelki tulajdonságai jelennek meg, amilyenek azelőtt nem is voltak. Erről jut eszembe, a kísérlet folytatásával ön nagy hasznot hajt a tudománynak.- Akár most is készen állok rá! - válaszoltam.- Attól tartok, hogy a szálloda ablakából vég-rehajtott többszörös ugrás felkeltheti a személyzet elégedetlenségét - jelentette ki Anatolij Anatoljevics. - De az itteni parkban felfedeztem egy tornyot, amelyről az ejtőernyős ugrásokat hajtják végre. Miért ne mennénk oda? Ha nem ellenzi, várjon meg itt, felugróm a szobába, és magammal hozom a PIAMŰSZEREL üvegcséjét meg a vizeskancsót és a poharat.Néhány perc múlva megjelent, és az éjszakai néptelen utcákon át elindultunk a park felé. Ott akadálytalanul felkapaszkodhattunk az ugrótoronyba, s a tudós tizenhárom cseppet töltött ki a PIAMŰSZEREL-ből (az ugrótorony magassága körülbelül tizenhárom emeletnek felelt meg). Aztán leugrottam, s újra felmásztam a to-ronyba, és megismételtem az ugrást, utána pedig kedvet kapva újra ugrottam, aztán újra meg újra… Minden

118

ugrással egyre kevésbé féltem, és minden földet érés után fiatalabbnak és frissebbnek éreztem magamat.- No, a jóból is megárt a sok jelentette ki a tudós, amikor már tizenötödször ugrottam le.- Én is ugrom egyet-kettőt a kondíció kedvéért. Már rég nem ugrottam.Minthogy az éjszaka langyos volt, levetkőztünk, és Anatolij Anatoljevics felöltötte a különleges öltözéket. Ugrott kettőt, majd visszaadta a ruhát, újra felöltöztünk, s visszaindultunk a szállodába. Már hajnalodott, az utcán feltűntek az első járókelők, és csodálkozva pillogtak a nemezcsizmámra. A portás nem akart beengedni az előcsarnokba, de Anatolij Anatoljevics szigorúan ráförmedt, hogy én híres filmszínész vagyok, és éppen forgatásról jövök. Az emeleti szobaasszony - egy idősebb, rokonszenves hölgy - nem ismert meg, úgyhogy útitársamnak be kellett mennie a szobánkba és kihoznia a személyi igazolványomat. De amikor a szobaasszony megtekintette a fényképemet, kijelentette, hogy egyáltalán nem hasonlítok rá. Akkor ez a nagy-szerű tudós elmagyarázta, hogy elváltozásom a PIAMŰSZEREL mellékhatása, s rövid tudományos ismeretterjesztő felvilágosító előadást tartott neki. Minek következtében a szobaasszony kifejezte abbeli óhaját, hogy rákövetkező éjszaka ő is ugrik.- Hibát követtem el, hogy csak a férfiak között szorgalmaztam a PIAMŰSZEREL-t - mondta a tudós, és vidáman dörzsölte a kezét, amikor beléptünk a szobánkba. - Hiszen régóta tudjuk, hogy a nők is lehetnek olyan bátrak, mint a férfiak, sőt időnként felül is múlják őket. Igaz ugyan, hogy sejtésem szerint ezt a hölgyet nem a PIAMŰSZEREL tudományos célja ösz-tönzi, hanem a fiatalító mellékhatása, de a kísérletek szempontjából ennek semmi jelentősége.Amikor beléptem a közös fürdőszobába, belenéztem a tükörbe. Nem ismertem magamra! Egy rokonszenves, harmincéves férfi intelligens arca tekintett rám. A csodálatos átváltozástól megbűvölten eleinte néni hittem

119

a saját szememnek, éppen ezért lehunytam, majd kétszer megfordultam a saját tengelyem körül. De amikor ismét belepillantottam a tükörbe, ismét csak a rokonszenves, megváltozott arc nézett rám.Lezuhanyoztam, és mély álomba merültem, s csak déltájt ébredtem fel. Megreggeliztem a büfében, és sétára indultam Reményvártelje vidám utcáin. Átvágva a néptelen téren, megláttam egy éltesebb asszonyt, aki egy pádon ült és sírt. Odaléptem hozzá. Amikor észrevett, felvillanyozódva szólalt meg:- Nagy dolgot kérnék öntől! Segítsen megtalálni a tolvajt, aki ellopta a táskámat, abban volt az erszényem, a pénzem, jegyzetfüzetem a fiam címével. A Kárpátontúli területről repültem ide a fiamhoz, de nem emlékszem a címére, és a visszaútra sincs pénzem, mert minden pénzemet az erszényben tartottam, azt meg a táskában, azt pedig ellopták tőlem a villamoson, amikor a repülőtérről a városba jöttem.Ezeket előadván, az asszony újult erővel kezdett sírni.- Súlyos eset - mondtam, és azon töprengtem, mivel segíthetek a síró asszonyon. És akkor eszembe jutott, hogy amikor Marsi-Jancsi barátom elrepült a Földről, megadta nekem könnyen fejben tartható telefonszámát, és megígérte, hogy bármelyik kérésemet teljesíti.Odafutottam a legközelebbi telefonfülkéhez, beléptem, és feltárcsáztam a tizenegy egyest és az öt ötöst.- Te vagy az, édes egy cimborám? Végre hogy eszedbe jutottam - hallatszott Jancsi hangja. - Hogy-mint éldegéltek a földi tájakon?- Minden oké, senki sem részeg - válaszoltam. - Ma éjszaka tudományos ugrást hajtottam végre, minek következtében…- Tudom, tudom - vágott közbe Jancsi. - Már akkor tudtam erről, amikor elrepültem a Földről. Most mi nyomja a szívedet, ki vele!- Jancsi, nagyon sürgősen kérnék tőled valamit. Hiszen megígérted, emlékszel, ugye?

120

- Emlékszem. A táskát, amelyben az erszény van, egyáltalán nem lopták el, hanem a villamoson a nagy tömegben elveszett. Hét perccel ezelőtt adták le a Talált Tárgyak Irodájában, amely a Favágó utca 9. szám alatt található. Ha ki mégy a térről, ahol az idősecske polgártársnő sírdogál, balra fordulsz, két háztömböt mégy előre, aztán jobbra fordulsz, és az ötödik házban van az Iroda. Készülj fel, hamarosan fontos esemény történik.- Milyen esemény? - csodálkoztam.- Aki kíváncsi, hamar megöregszik - felelte rejtélyesen Marsi-Jancsi.- Jancsikám, édes egy planétás cimborám, talán csak nem készülődsz hozzánk ismét vendégségbe? - kérdeztem reménykedve.- Nem, azok az idők már elmúltak - felelte tűnődve a barátom. - De a lakodalmadon majd megláthatsz. Most pedig nyomás! Szedd a lábad!A lakodalomról mondottakat tréfának vettem, azaz abban az értelemben, hogy akkor látom majd a barátomat, amikor a hátam közegét. Visszasiettem a térre.- Meglett a táskája, amelyben az erszénye van. A Talált Tárgyak Irodájában átveheti - mondtam a síró asszonynak.- Ó, nem hiszem én azt, nem hiszem! - válaszolta a síró polgártársnő. - Csak vigasztalni akar!Magamnak kellett elkísérnem a Talált Tárgyak Irodájába.A fent említett polgártársnővel csakhamar beléptünk a Favágó utca 9-es számú ház főbejáratán. A Talált Tárgyak Irodája igen tágas helyiséget foglalt le. Volt itt egy pultféle, amely mögött a vezetőnő ült, ő adta vissza a tárgyakat, mögötte pedig rengeteg számozott szekrényke állt. A síró asszony leírta a vezetőnőnek, milyen volt az elvesztett tárgy, mire a vezetőnő belenézett a lajstromába, és kijelentette, hogy a talált tárgyat azonnal visszaszolgáltatják.

121

- Ljuba! - kiáltotta a szekrények felé fordulva. - Ljuba, hozd csak ide, légy szíves, az ötszázötvenötös leltári számú talált tárgyat.Azonnal viszem - hallatszott messziről egy igen kellemes hang.És a szekrények közötti folyosóban feltűnt a huszonöt év körüli munkatársnő, aki a sárga bevásárlótáskát hozta. Rápillantottam a fiatal nőre, és szívem annál is hevesebben kezdett kalapálni, mint amikor az ablakpárkányon álltam, és készülődtem leugrani a tízedik emeletről. Álmaim élő képmása állt előttem! Úgy tetszett, hogy gyerekkori szobám 848 arcképének egyik példánya elevenedett meg, s röppent ide a Talált Tárgyak Irodájába… a szépség átadta a táskát a síró asszonynak, aki hálálkodva köszönte meg neki, a bánat könnyeit örömkönnyekre váltva át. Én félrehúzódva álltam, és nem bírtam levenni tekintetemet a rokonszenves, szépséges szép lányról.- „Engem szeress!” - tört fel belőlem önkénte-lenül, mire a lány rám nézett, elsápadt, és a szívéhez kapott.- Maga az, akit régóta várok! - felelte halkan a lány.Ekkor a vezetőnő, a váratlan jelenet láttán, együttérzően azt tanácsolta, vonuljunk a szekrények mögé, és ott folytassuk magánbeszélgetésünket.És akkor a szekrények között, amelyekben a megtalált, de nem keresett talált tárgyak sorakoztak, előadtam Ljubának az önéletrajzomat, kezdve a gyerekkorommal, és végezve a legutóbbi eseményekkel. Válaszul a lány közölte velem, hogy a nagymamája díjat nyert szépségkirálynő volt, s egy festő, amikor illatszerreklámot rajzolt róla, úgy beleszeretett, hogy megkérte a kezét, mire is a nagymama igent mondott. Amikor Ljuba tízéves volt, a festő nagypapa már elaggott korba ért, s egyszer tréfából megrajzolta a kis-lány jövendőbelijének a képét.

122

Ez a képzeletbeli férfi úgy megtetszett az ifjú Ljubának, hogy amikor felcseperedett, és gyönyörű szép lány lett belőle, rá sem hederített egyetlen férfira sem. Sokan, köztük felelős munkatársak, törvényes házasságot kínáltak neki, és biztos anyagi bázist, sőt még írásban is panaszt tettek hajthatatlansága miatt felsőbb szerveknél - de a lány hideg maradt, megközelíthetetlen. Végül is kivárta, amíg megjött a vőlegény, s most kész akár azonnal elmenni vele a házasságkötő terembe.Összeölelkeztünk, megcsókoltuk egymást, s megállapodtunk, hogy nem akárhol fogunk lakni, hanem éppen Szülőbúcsúvárott, abban a házban, ahol először pillantottam meg az „Engem szeress!” 848 példányát.Aztán Ljuba elvitt a lakására, ahol ideiglenesen elszállásoltam magamat, ő pedig lépéseket tett, hogy kilépjen a munkahelyéről. Ljuba szobájának a falán ott függött pontos képmásom, amelyet a nagypapája rajzolt, s amelyet Ljuba saját kezűleg helyezett kecses műanyag keretbe.Öt nap múlva Ljuba beült motorkerékpárom oldalkocsijába, s velem együtt elhagyta Reményvárteljét, s együtt száguldottunk az új, boldog élet felé vezető úton.

Mielőtt elutaztam Reményvárteljéből, felkerestem Anatolij Anatoljevicset, hogy elbúcsúzzam tőle, és megköszönjem neki a PIAMŰSZEREL mellékhatását. Még messze jártam a szállodától, amikor az egész háztömbön végigkanyargó sorállást vettem észre.- Miért állnak sorba? - kérdeztem egy divatos dámától.- Ugrásért - felelte vígan a hölgy.Csak ekkor vettem észre, hogy a sorban csupa nő áll. Csupán itt-ott pettyezte a sorállást egy- egy férfi: csüggedten és savanyú képpel álltak ott; ezekre a férjekre a feleségük parancsolt rá, hogy ugorjanak. Elcsodálkoztam, hogy a különböző korú nők között elég sok tizennyolc-húsz éves lányt is láttam - nekik igazán

123

nem volt szükségük a PIAMŰSZEREL mellékhatására. Nyilván elkapta őket a divat szele.A sorállás mentén haladtam, s elérkeztem a szálloda bejáratáig. A rend fenntartása érdekében rendőri készültség vonult ki. Az utca egyik részét elkerítették sorompókkal, s útjelző táblákat raktak ki, amelyek megtiltották a járművek áthaladását. Szabályos időközönként a tudós ablakából kiugrott a következő önkéntes, tompán puffant a földön, aztán szétrongyolódott ruhában, törött cipősarokkal, friss és vidám arckifejezéssel félrevonult. Egyesek nyomban rohantak újra helyet foglalni a sorban. A sok földet érés színhelyén a járda és az úttest annyira megrepedezett, mintha egy nehéz harckocsioszlop vonult volna arra.Nagy nehezen elvergődtem az 1155-ös számú szobáig, köszöntöttem a tudóst a siker alkalmából, de közben megdöbbentett Anatolij Anatoljevics komor és fáradt ábrázata.- Attól az éjszakától kezdve, hogy az emeleti szobaasszony végrehajtotta az ugrását, és elmesélte az ismerős nőknek, azok pedig szintén a saját ismerőseiknek, nincs nyugtom tőlük - tudósított az eseményekről örömtelen hangon a tudós. - Igaz, most már sokszorosan bizonyított a PIAMŰSZEREL egyetemes hatása, mivel mindeddig egyetlenegy szerencsétlenség sem történt, de én magam annyira belefáradtam ebbe a hajszába, hogy ismét hatvanévesnek érzem magamat. Még arra sincs időm, hogy én magam ugorjak!Elmeséltem, milyen váratlan fordulat következett be sorsomban, mire ő válaszul megszorította a kezemet, és sok boldogságot kívánt a családi élethez. Aztán sietve eltávoztam a szobából, mert az ugrásra várakozók már dörömböltek az ajtón.Sajnos a mai napig sem kezdték el a PIAMŰSZEREL tömeggyártását, mivel a tudós nem tudta befejezni munkálatait korai halála következtében. Mint később megtudtam, még két hétig folyton-folyvást fogadta az

124

önkéntes ugrókat, akiktől nem volt se éjjele, se nappala. Egyszer, amikor saját kondícióját akarta megjavítani, ki-ugrott az ablakon, de az események olyannyira elcsigázták, hogy előtte elfelejtette bevenni az elixírt.

125

A BOLDOG VÉG

Szerencsésen megérkeztünk Leningrádba, s ezek után Ljuba ragaszkodott hozzá, hogy azonnal adjuk el a motorbiciklit, s az érte kapott pénzen vegyünk televíziót. Én pedig nekifeküdtem a könyveknek, és csakhamar letettem levelező úton minden technikumi vizsgát. Amikor megkaptam az oklevelemet, felhívtam tehetséges bátyámat, aki gratulált a sikerhez, és meghívott vendégségbe ifjú feleségemmel együtt. Viktor először nem ismert meg. Amikor azonban beszá-moltam neki a PIAMŰSZEREL mellékhatásáról, kijelentette, hogy személy szerint ő nem vállalkozott volna erre a kísérletre, mert az elixír mellékhatása csökkentette volna tudósságát, sőt még elégedetlenséget is szült volna a főnökségében. Ljubáról igen kedvezően nyilatkozott, és jóváhagyta választásomat. Ljubának is megtetszett a bátyám meg az intelligens atmoszféra, amely az önálló lakásban uralkodott.Nem sokkal később véglegesen átköltöztünk Ljubával Szülőbúcsúvárra, ahol a szüleimnél kaptunk két szobát. Gyermekkorom szobájában a legnagyobb óvatossággal lefejtettem a falról a tapétát, amely a hosszú évek alatt egészen rátapadt az „Engem szeress” 848 képére, és a restaurált fal ismét hajdani történelmi szépségében ra-gyogott. De most a 848 arcképen kívül ott lakik az is, akiről mindig álmodoztam, miközben gyerekkoromban ezeket a képeket bámultam.A hivatalos esküvőt ebben a szobában tartottuk. A szülőkön kívül a családi ünnepen számos szomszédunk is részt vett, s mindenki elégedett volt a lakomával és a menyasszony külsejével. Az ünneplés betetőzéseként

126

megérkezett bátyám távirata, amelyet fel is olvastam a vendégeknek és a szülőknek. A távirat így hangzott:

Gratulálok, Prométheusz igájához vessző kívánok további sikereket pont bekezdés mivel a metabolikus algoritmusok irracionalitása és a fizioterápiás dielektritek szinuszos jellege a komprádor izotermiák lokalizálását feltételezik, vessző száz rubelt küldök a lakodalom költségeire pont igen képzett bátyád

A távirat felolvasása után atyám emelkedett szólásra, és örömkönnyekkel a szemében felköszöntötte az ifjú párt. Forrón köszöntött engem is abból az alkalomból, hogy most már megszabadultam az öt NEM-től, és a család méltó tagja lettem, amivel is mélységesen megörvendeztettem szüléimét.De ezzel még nem ért véget a nevezetes nap! A lemezjátszó hangjaira roptuk a táncot, majd a vendégek hazamentek, s ekkor váratlanul kivilágosodott a képernyő a vadonatúj tévékészüléken, amelynek pedig még fel sem szereltük az antennáját. A képernyőn feltűnt Marsi-Jancsi arca. Szomorúan állapítottam meg, hogy az eltelt évek alatt erősen megöregedett a barátom.- Adj’ isten, vén csavargó! - szólt Jancsi. Hét országra szóló lakodalmat csaptok?- Kaja, pia van, minden oké! - válaszoltam vígan. - Valóra váltak az álmaim!- Látom, látom - válaszolta idegen planétáról származó barátom. - Gratulálok, és további sikereket kívánok.- Köszönöm, Jancsi! - mondtam meghatottam- Nincs mit, barátom, nincs mit.- Jancsi, mikor jelentkezel ismét? - kérdeztem.- Most már soha többé - válaszolta, és búcsút intve eltűnt a képernyőről.Szülőbúcsúvárott jól élek. Eléggé felelős beosztásban dolgozom, és mindenki igen elégedett velem. Atyám már nem meséli vadászkalandjait: amikor részletesen

127

beszámoltam neki az életemről, akkor a valóságos események olyan hatással voltak rá, hogy felhagyott a füllentéssel.Most már senki sem tart olyan embernek, aki maga az öt NEM, s leleményességemet, valamint gyakorlati érzékemet mások elé példaképül állítják. Ami a családi ügyeket illeti: Ljubával igen békésen, szép egyetértésben élünk, soha egyetlen vitatkozó szó nem hangzik el közöttünk.Néha éjszakánként, amikor a házban mindenki alszik, engem pedig elkerül az álom, ostoba szomorúság fog el, oktalan múltamba kívánkozom vissza. Nem gyújtom fel a lámpát, csak csendben felkelek az ágyból, bekapcsolom a tévét, és odaülök eléje. De a képernyőn semmit sem látok.

1966

128

A GÖMBÖLYŰ TITOK

Félig-meddig hihető történet

129

A SORS KÖLCSÖNE

Ezen a júniusi napon Jurij Favágó egy út menti fenyő alatt állt, a zápor elől húzódott oda, és a városközi autóbuszjáratot várta. Az országút itt lei tett, s az aszfalton csak úgy rohant a víz, magával sodorva az erdei hulladékokat - apró ágakat, a fenyőtoboz pikkelyeit, sárga fenyőtűket. Úgy tetszett, az egész országút mozog, akár a futószalag. Odafönt pedig a nyár harsány lakásavatója folyt. Sietve lemosták az ablaküvegeket, a földre löttyintve a vízsugarakat; nagy dérrel-dúrral húzogatták az emberek számára láthatatlan bútorokat; százpudos kalapáccsal verték befelé a láthatatlan szegeket a láthatatlan falba; az égi építési hiányosságokat túlórában helyrehozva működtek az égbolt hegesztői. Az ég is nyüzsgött, harsogott és lángolt.Vihar idején veszélyes dolog fa alatt tartózkodni. de Jurij Favágó nem gondolt erre. Arról töprengett, hogyan írja meg minél jobban a cikkét, és milyen érdekes címet adjon neki: Így cselekszenek a becsületes emberek; vagy Másként nem tehetett. Vagy pedig: A nemes lelkű megtaláló? Ez nem is hangzik olyan rosszul!Az igazság az, hogy a szerkesztőség a közelmúltban levelet kapott, s ebben eléggé összefüggéstelenül arról volt szó, hogy az egyik leningrádi klub éjjeliőre, amikor körbejárta az épületet, egy degeszre tömött aktatáskát talált, amelyben tízezer rubel volt. Mint a későbbiekben kiderült, a pénzt D. M. Tollas, a pénztáros felejtette a mozi teremben. A pénztáros csak másnap reggel kapott észbe, és rohant fejvesztve a klubba, ahol már ott találta N. Favágót, az éjjeliőrt, aki közölte vele, hogy a talált tárgyat épségben és teljességben átadta az Állami Bank

130

legközelebbi fiókjának. A levelet M. I. Sápos, a klub vezetője írta meg és írta alá.Récéssy osztályvezető úgy döntött, hogy egy kezdő újságírót, Jurij Favágót küldi ki a helyszínre, hogy anyagot gyűjtsön a becsületes éjjeliőrről. „Annál is inkább, hiszen névrokona - tette hozzá Récéssy. - Ez még érdekes is: Favágó - Favágóról.”- Csakhogy nem Favágó ír Favágóról, hanem Anakonda ír Favágóról - helyesbített határozottan Jurij. Nem nagyon tetszett a családneve, és írói álnevet választott magának. Egyébként eddig még egyetlen cikk vagy glossza sem jelent meg ezen az egzotikus néven. Eddig még minden leadott anyag gyengécskének bizonyult. Úgy gyanították, hogy nem tehetséges. Ez volt a döntő feladat. Ha a cikke az előzőekhez hasonlóan csapnivaló lesz, Jurij Favágót elbocsátják.Másnap Anakonda (néha így is nevezzük, minthogy ő ezt jobban kedveli) elindult a klubba. Ott aztán néhány dolgot sikerült megtudnia N. I. Favágóról. Kiderült, hogy az éjjeliőrnek van egy gyengéje. Szeret pityizálni. Sőt néha még goromba is a vezetőséggel. Ami pedig a talált aktatáskát illeti, ez igaz volt, megtörtént eset. De hát hogy úgy mondja, ez hivatali kötelessége volt. Tavaly már ő, Favágó személyesen talált a moziteremben egy női táskát, benne 58 rubelt, és azt is visszaadta jogos tulajdonosának.Magát az éjjeliőrt Anakonda nem találta a klubban, s nemcsak azért, mert nappal kereste, hanem azért is, mert az éjjeliőr, mint kiderült, már harmadnapja elutazott Fészekalja nevű közegbe, harminc kilométerre a várostól: megkezdte évi rendes szabadságát. Jurij megtudakolta N. Favágó pontos címét, s rögtön az autóbusz állomásra indult, s csakhamar meg is érkezett Fészekaljára.N. Favágó éjjeliőr a rokonainál szállt meg, egy deszka melléképületben. A kopogtatásra a felesége nyitott ajtót, egy ékesebb asszony, viseltes és már nem a korához illő tarka ruhában. Megkérte Jurijt, váljon egy kicsit - a félje

131

még aludt. Kiderült, hogy tegnap vendégük volt: Tollas, a pénztáros, miután visszakapta az elvesztett aktatáskát, s kiosztotta a fizetéseket, sietett felkeresni N. Favágót és megköszönni, hogy visszaszolgáltatta a talált tárgyat. Egy hatalmas Szever-tortát és három csomag kávét vitt neki.- De hát az én apjukom persze hogy megsértődött, nem kell őneki ilyesmi. Ő meg azt mondja az apjukomnak: „Én magam a végzetes eset óta egy korty nem sok, de annyi vodkát nem veszek a számba, és másokat is erre buzdítok.” Úgy látszik, felébredt az öntudata, olyan fejlett lett - fejezte be beszédét az asszony, és bement, hogy felkeltse a férjét.Végül a melléképületből előjött egy hórihorgas öregember. Komor volt - vagy a torta, vagy pedig a természete miatt. A hírt, hogy Jurij írni akar róla, az öreg a kellő lelkesedés nélkül vette tudomásul.- Hogy is híják magát? - kérdezte zordan.- Jurij Favágó… vagyis általában Anakonda.- Micsoda? - kérdezte mogorván az öreg. - Kondás maga, vagy mi?- Az anakonda egy olyan kígyó. Az Amazonas vízgyűjtő medencéjében lakik, és egyes példányai elérik a tizenöt méteres hosszúságot is.- És miért nevezi magát kígyónak? - firtatta tolakodóan az éjjeliőr.- Ez az írói álnevem, férfiasan és romantikusan cseng - magyarázta türelmesen Jurij, és kinyitotta a jegyzetfüzetét. - Mesélje el, kérem, a saját szavaival, mi ösztönözte a nemes tettre.- Semmi sem ösztönzött - felelte egykedvűen az öreg.- Nos, akkor talán mesélje el, hogy történt az egész.- Hát ott ülök éjszaka az előcsarnokban. Hirtelen úgy éreztem, valami füstöl. No, gondolom, bekukkantok a moziterembe. Annak a lusta Ljudkának, a takarítónőnek az utolsó előadás után ki kell takarítania,

132

de ő korán lelépett, majd reggel kitakarít. És a hátsó sorokban a srácok néha cigarettáznak, tudnivaló, milyen égetnivalók. Gondolom, hátha eldobtak egy égő csikket. Bemegyek a terembe, hát minden rendben van. Aztán megyek a székek között, látom ám, hogy az utolsó sorban az egyik szék alatt villog valami. No, odaballagok. Hát egy félliteres vodkásüveg áll ott, az alján lötyögött még egy fél deci vagy tán még több is. Körülnézek, hát látom, mellette hever az a bizonyos aktatáska. No, én persze rögtön felhajtottam ezt a fél deci vodkát, vagy volt az még több is, ne menjen veszendőbe. És a palackot zsebre vágtam. Az is tizenkét kopejka, és a pénz nem hever az utcán…- És az aktatáska? Az aktatáska?- No, egyszóval kinyitom az aktatáskát. Látom én, hogy tele van pénzzel meg különféle utalványokkal. Mentem én az előcsarnokba rögtön, és telefonáltam a rendőrségre. Ott az ügyeletes azt mondja: „Ha egyszer iratok is vannak a pénz mellett, jobban tenné, ha reggel bevinné a bankba.” Én meg reggel fogtam, és bevittem a bankba, és átvételi elismervény ellenében leadtam.- És milyen gondolatok cikáztak akkor a tu-datában és a tudatalattijában?- Semmi sem cikázott, nagyon álmos voltam.Keveset sikerült kiszednie az öregből. Most pedig Anakonda ott állt a fa alatt, és azon törte a fejét, hogyan lehetne abból a kevésből, amit megtudott, egy ragyogó, vérbő cikket kanyarítani.A vihar elvonult. Minthogy az autóbusz még nem tűnt fel, Jurij elhatározta, hogy gyalog elsétál a következő megállóig. Az aszfalt még nedvesen gőzölgött, de a vízcsermelyek már lefutottak róla. A levegő felfrissült. A világ megmosakodott és kiszellőzött. Lépteinek ütemére Jurij fejében lassan kibontakozott cikkének gerince. Csak az öreg morális foltjai aggasztották: a zord jellem, az alacsony intelligenciafok, kicsinyesség („az is tizenkét kopejka, és a pénz nem hever az utcán”) és a sajtó iránt tanúsított nem eléggé figyelmes

133

magatartás… Sok mindent ki kell még hozzá ötölni és alkotó módon hozzáköltenie, hogy a nemes lelkű megtaláló plasztikus alakját megformálhassa.Anakonda hirtelen megtorpant.Kétlépésnyire az út szélétől egy sárga aktatáska hevert. Közepes minőségű, vadonatúj aktatáska. Lehetett egy felső osztályos iskolásé, diáké vagy még mérnöké is. Nem volt túlságosan teletömve, és szinte teljesen laposnak látszott volna, ha a bal alsó sarkában nem dudorodik ki valami: ott, úgy látszik, valami tárgy lapult meg. A táska teteje száraz volt. Valaki az imént ejthette el, már a zápor után, bár ez idő alatt senki sem járt az országúton, sem gyalog, sem járművön.Anakonda körbepillantott, lehajolt, és felemelte az aktatáskát. Rendkívül nehéznek bizonyult. „És ha arany van benne?” - villant át az agyán Jurijnak.Még egyszer körülnézett, és sietősen letérve az útról, bement az erdőbe. Lába alatt cuppogott a nedves moha. A fenyőtűk élén himbálózó esőcseppek mintha kacsintottak volna. Úgy rémlett, az egész erdő Jurijt bámulja. A vihar alatt elnémult madarak most fenyegető hangossággal énekeltek.Végül talált egy fatönköt, amelyet körös-körül fenyőcsemeték öveztek. Leült. Kinyitotta az aktatáska zárját. Az aktatáskának két rekesze volt. Az egyikben egy hatalmas, zöld boríték lapult, a másikban egy sötét színű gömb, alig nagyobb, mint egy biliárdgolyó. Kézbe vette a gömböt, de nyomban vissza is rakta. Elképesztően hideg és nehéz volt. Aztán elővette a borítékot. A tetején valamiféle hosszú nevű és nehezen olvasható intézmény bélyegzője állt, alatta apró betűs szöveg. A boríték közepére hanyag, nagy betűkkel ezt írták ceruzával: 10000 rubel. Vajon valóban pénz van benne?Anakonda feltépte a boríték oldalát. Egy ke-resztszalagos, hivatalos csomagolású, tízrubelesekből álló pénzköteg bújt elő a borítékból - 10 x 100. Aztán egy ötvenrubelesekből álló köteg (50 x 100). Aztán

134

ismét tízrubelesek… Összesen tízezer rubel, ahogy írva állt. Jurij töprengésbe merült. Két tökéletesen ellentétes és tökéletesen egyidejű gondolat lakozott benne: feltétlenül vissza kell vinni„A pénzt a bankba” egyáltalán nem kell visszavinni

Rágyújtott, mélyet húzott a cigarettából, és halkan odaszólt a fatönk mellett álló fiatal fenyőcsemetének: „Ha más találja meg, talán szintén meggondolja: visszavigye vagy sem.”A vihar után elállt a szél, a fenyőcsemete mozdulatlanul és némán állt. A cigarettafüst a boríték fölé hajló ág köré fonódott, a fenyőtűk szinte elsötétedtek, szétolvadtak. Néhány esőcsepp halkan a zöldes papírra pottyant. Az országút felől halk zúgás hallatszott - egy autó haladt arra. Lehet, hogy ők vesztették el, és most keresik. De az autó tovaszáguldott, s az országút felől egyetlen hang sem szüremlett ide. Jurij gondolatai sietősen és szakadozottan kavarogtak:„Az öregnek könnyű volt visszaadnia a pénzt… Ez klassz anyag lesz. Neki nincs semmiféle kulturális igénye… hű, hogy elcsodálkozik majd mindenki… Könnyű volt az öregnek leadnia a pénzt a bankba… ez szenzáció lesz: egy fiatal újságíró, aki éppen az imént csinált hasonló témájú interjút. De nekem ez a pénz igazán kell… szintén egy pénzzel teli aktatáskát, és szintén becsületesen jár el… - Ez lesz a pénzügyi alapom… a bankba, nem, előbb a szerkesztőségbe, ahol mindenki gratu… De a pénzről csak én tudok… lál a sikerhez és az írói sike… Magamra is gondolhatok: ezt a pénzt nyertem…”Visszagyömöszölte a pénzt a borítékba, és a térdére fektette, de fordítva, nehogy véletlenül elolvassa az intézmény bélyegzőjét. (Ha elolvasom, tudni fogom, kié a pénz, tehát ez egyenlő lesz a lopással, de ha nem tudom, honnan származik a pénz, akkor egyszerűen ismeretlen talált tárgy lesz.”) Aztán ismét rágyújtott,

135

félig szívta a cigarettát, majd eldobta, ismét előcibálta a pénzt a borítékból, és megszemlélte. Aztán felállt, és egymás után zsebre dugta a pénzkötegeket. A zakója nyomban szűknek bizonyult, szorosan a testéhez simult, mint valami felfújható gumi mentőmellény. Összehajtogatta a borítékot, és a hátsó nadrágzsebébe csúsztatta. Most már csak az aktatáskától kellett megszabadulnia, eldobnia valahová, ahol soha senki nem fedezi fel. Jobban teszi, ha nem tér vissza az orszá-gúira, hanem átvág az erdőn, egy másik úton.- De nem örökre veszem magamhoz ezt a tíz-ezret! - jelentette ki határozottan saját magának. - Csak kölcsönkérem a sorstól. Ha majd jól keresek, akkor majd elolvasom, mi áll a borítékon, megtudom, kié volt a pénz, és akkor visszaadom. Beviszem a bankba, és azt mondom: „Tessék, fogadják el ezt az összeget egy ismeretlentől…”Mind jobban behatolt az erdőbe, igyekezett toronyiránt haladni. Ám csakhamar vissza kellett fordulnia: egy szögesdrót útját állta. A rozsdától szinte megduzzadtan, sötéten lógott a félig korhadt cölöpökön, és spirálisan húzódott végig a földön. Jurij jobbra fordult, és kijutott egy lövészárokhoz. A mellvéden rezgő nyárfák nőttek. Az árok fenekét sűrűn fedte a fű, s áttetsző, hideg víz csillogott benne. „Ide dobom be az aktatáskát” - döntött Anakonda. De mégis meggondolta magát, és nem dobta be. „Másik helyet keresek. Valahogy nem illik idedobni…”Megszaporázta lépteit, és továbbsietett. Lapály következett, zsombékok, silány mocsári nyírfák. Feltűnt egy parányi tavacska, vöröses tőzegvíz állt benne. Jurij végiglépkedett a süppedékes mocsár mentén. „A súlyos gömb miatt az aktatáska nyomban lesüllyed - elmélkedett.- Legalább hasznát veszem ennek az ostoba gömbnek.”Meglóbálta az aktatáskát, és beledobta a tóba. A táska parabolapályát leírva nagyot loccsant i vízen, és menten

136

elsüllyedt. A víz felszínén gyűrűk futottak szerteszét, s a fenékről buborékok szálltak fel, szétpukkantak, majd minden megnyugodott. Most már senki sem tud meg soha semmit.

137

A GÖMB MEGJELENIK

A süppedékes lapályon Jurij jócskán elkóborolt, míg végül ráakadt a jól kitaposott erdei ösvényre. Nyilván az erdei úthoz vezetett. Jurij jól kilépett.Már esteledett. Fázott, a mocsárban átnedvesedett a lába. A cipője hasznavehetetlen lett.Nem baj - vélekedett holnap újat veszek, és egyáltalán komoly bevásárlást csapok. Feltétlenül veszek egy szép öltönyt, aztán magnetofont, aztán. Ekkor a háta mögött neszt hallott, és menet közben hátrapillantott.Az ösvényen a gömb gördült utána. A sötét színű gömb, alig nagyobb egy biliárdgolyónál.Anakonda megtorpant. A gömb is megállt, mintegy háromlépésnyire mögötte. Anakondát elfogta a félsz. „Azt a másikat az aktatáskával együtt bedobtam a tóba, és a fizika törvényei szerint el is süllyedt” - mondta, és odalépett a lombhoz. Lehajolt és felvette. Ugyanaz a gömb! Rendkívül nehéz, és rendkívül hideg… Jurij visszaemlékezett, hogyan dobnak súlyt a sportolok, s minden erejét összeszedve, a moha közé lökte a gömböt, és sietve továbbindult.Előtte egy kis völgy tárult fel, a patak fölött híd ívelt át. „Minél előbb keresztül kell érnem a hídon” - mondta magának Jurij, és körülnézett.A gömb ott gördült utána az ösvényen. „Micsoda makacs jószág! - villant át az agyán. - Akárcsak Konsztantyin!” (Konsztantyin az egyik fiú volt az udvarukból. Minden srác őt csúfolta: „Kosztya, Kosztya, Konsztantyin, veled nem akarunk játszani!” De a kerek fejű, jól megnyírt, lerázhatatlan, csodálatosan állhatatos fiú utánuk futott. Most pehelysúlyú ökölvívó.)

138

Igen, a gömb ott gördült Jurij után az ösvényen.- Hát ennek így nem lesz jó vége! - kiáltotta Anakonda, és felkapva a gömböt, a hídhoz futott vele - két szál gerenda a patak fölött és a sötéten örvénylő vízbe dobta. A gömb eltűnt a mélyben. - Ott a helyed!Két lépést odébb lépett, és látta, hogy a gömb kiemelkedik a habokból, és végiggurul a víz felszínén, szemben az áramlattal.Akkor Jurij nyakába szedte a lábát. Végigrohant a völgyecske kaptatóján, aztán ismét körülnézett. Konsztantyin (néha így nevezzük majd a gömböt a változatosság kedvéért, nehogy untassuk az olvasót a gömb szó gyakori ismételgetésével) játszi könnyedséggel gurult fölfelé a kaptatón. Anakonda bevetette magát az erdőbe, és ide-oda kanyargóit a fatörzsek között, hogy összekuszálja a nyomait. Ám csakhamar felfedezte, hogy a gömb a levegőben követi, fejmagasságban. Konsztantyin úgy változtatta a helyét, hogy a fatörzsek közötti szabad nyílásokon a legrövi-debb utat választotta. Mozgása nem emlékeztetett a repülésre, néma ugrásokat tett vízszintes irányban. Néha hegyesszögben változtatott irányt, a tehetetlenség törvényének fittyet hányva. Egyetlenegyszer sem ért az élő fák ágaihoz, de amikor kiszáradt fenyő került az útjába, röptét, egy cseppet sem lassítva, hangtalanul áthatolt a fa törzsén, amelyben szabályos alakú, kerek nyílás maradt.Anakonda kiért egy tisztásra, ahol egy tábortűz maradványai pislákoltak. Nyilván a zápor után nem sokkal városi vadászok jártak erre, akik oly rettenthetetlenül szállnak szembe minden védtelen állati lénnyel. Jurij letelepedett egy farönkre, hogy kifújja magát. Konsztantyin háromlépésnyire tőle függve maradt a levegőben: a föld fölött lebegett mozdulatlanul, mintha egy láthatatlan kristályoszlopon nyugodna.Anakondának mentő ötlete támadt. Bement az erdőbe rőzsét gyűjteni. A gömb változatlan magasságban

139

követte. Amikor már egy nagy nyaláb rozsét összeszedett, rádobta a tűzre, s az nyomban fellángolt, hatalmas lángnyelvek emelkedtek az ég felé - Anakonda odalépett a levegőben függő gömbhöz, és a tűz felé taszigálta. Konsztantyin azonban nem engedelmeske-dett. Anakonda minden erejéből ránehezedett, de a gömb úgy függött ott, mintha bele volna forrasztva a térbe. Jurij tehetetlenül leroskadt a farönkre, és csüggedten bámulta a földet. A gömb váratlanul, mintha kitalálta volna, mit vár tőle Jurij, fogta magát, leereszkedett, és engedelmesen begördült a tűzbe, a kellős közepébe, a lángoló faágak alá.- No, úgy kellett neked! - sóhajtott fel megkönnyebbülve Anakonda.Rágyújtott, és kinyújtóztatta a lábát a tűz felé. A nyirkos cipőből pára szállt fel, a lába átmelegedett. Körös-körül csend volt, a madarak már nyugovóra tértek. Az erdőből estéli kék homály kúszott elő a tisztásra, s összekeveredett a tábortűz füstjével. A tűz fényesen és nagy füsttel égett. „A hőségtől már nyilván minden szerkezete széthasadt, hamarosan továbbindulhatok - mormogott Jurij. - Micsoda magas fokú manapság a technika, micsoda gömböt szerkesztenek! Micsoda jó fejek lehetnek, törik a fejüket, s a végén mit ki nem találnak: a bolond magától belesétál a tűzbe… no, most már indulhatok. De előbb el kell oltani a tüzet. Egy lombos ággal mindjárt szétverem.”Felállt, és két lépést tett, amikor az égő gallyak megmozdultak, és Konsztantyin előmászott a tűzből, s függve maradt a vörös lángnyelvek fölött. Jurij az ujjaira köpött, és megérintette a gömböt… Éppen olyan hideg volt, mint mielőtt belegurult a tűzbe! „Lehet, hogy meghibbantam? - töprengett. - De hát milyen előzménye lett volna? Hiszen semmiféle gömbre soha nem gondoltam. És soha nem is érdekelt semmi gömbölyű tárgy, még a kerek hasú ötösöket sem hajszoltam. Amikor a földgolyót tanultuk, a földrajztanártól kettest kaptam. Nem is focizok, nem is kosarazom. Az igaz,

140

golyóstollal írok, de hát manapság már mindenki ilyet használ…”Gondolatait félbeszakítva, a gömbből, mint a tűzoltófecskendőből előszökkenő víz - csak teljesen hangtalanul -, citromsárga, kerek fénysugár tört elő. A gömb a tűzre irányozta a fényt, s a tűz nyomban kialudt, egyetlen vörös parázs sem maradt. Abban a pillanatban kialudt a citromsárga fénysugár is. Bár éppen fehér éjszaka volt, nyomban sötét lett. Anakonda zavartan állt a tisztás közepén, s nem tudta, melyik irányba induljon.A gömb váratlanul elkezdett ide-oda hánykolódni a levegőben, mintha magára akarná vonni a figyelmet. Lefelé egy kékes fénysugárt bocsátott ki magából. Aztán simán előresuhant, s Jurij követte. A fű és a moha, amit a fénysugár egy pillanatra megvilágított, utána sem tűnt el a sötétségben: egy ideig tovább sziporkázott, az után is, hogy a gömb már továbbhaladt. Anakonda mintegy fénylő ösvényen lépkedett. Amint elhaladt, a fény lassan kialudt. „A gömb követ, de ugyanakkor segít is rajtam - töprengett menet közben Jurij. - Mintha a gondoskodásába vett volna… Vagy talán ez valami rosszat tartogat számomra?”Konsztantyin kivezette az országútra, és nyomban kialudt a fénye. Jobbról, a dűnéken túl a tenger morajlott, elöl egy betonépítmény látszott: az autóbuszmegálló. Már néhányan várakoztak a buszra.„Ha már semmiképpen nem tudok megszabadulni tőle, akkor feltétlenül el kell rejtenem, nehogy az emberek észrevegyék” - vélekedett Jurij. Fogta a svájcisapkáját, odalépett a gömbhöz, hogy megfogja. A gömb kényelmesen belegördült a sapkába. Ám igen nehezen lehetett cipelni, nagyon súlyos gömb volt.És ha megkérdezik: „Mit dugdosol itt?” - azt mondom: „Találtam egy érdekes kődarabot…”És ha azt kérik, hogy mutassam meg?De egyetlen utas sem kérte meg semmire sem.

141

A SZÉPSÉG VILÁGA

Már elmúlt éjfél, amikor Anakonda felbaktatott ötödik emeleti lakásába. A késői óra miatt az ajtót már belülről lánccal zárták be, így hát csengetnie kellett. Vavilon Viktorovics nyitott ajtót, a lakás legkésőbben fekvő lakója. Vavikon (a háta mögött így neveztek a szomszédok) kék strandpizsama díszelgett, a mellén hatalmas tengeri látcső lógott lakkszíjon.- Ez meg mi? - kérdezte sietve Jurijt, s a svájci-sapkára pillantott. - Sündisznót fogott?- Nem, ez nem sündisznó… Izé, ostobaság… - dörmögte zavartan Jurij.De Vavik már el is felejtette, mit kérdezett az előbb. Sietősen a szobája ajtaja felé indult: pontosan Jurij mellett lakott.- Angelika új frizurát csináltatott - vetette oda gondterhelten menet közben. - Nem kukkant be, Jura? Három, percre odakölcsönzöm a messzelátót.- De Vavilon Viktorovics! Szerintem amorális dolog kilesni a lányokat! - jelentette ki a megszokott felháborodott hangon Anakonda, miközben a kulccsal bajmolódott.- De hát egy ujjal sem nyúlok hozzájuk! - felelt már az ajtó mögül Vavik. - És ne zavarjon engem, hadd éljek a szépség világában!Anakonda belépett a szobájába, és egy székre rakta a sapkát s benne a gömböt. Aztán felgyújtotta a villanyt, és rátolta az ajtó reteszét. Valahová el kell dugnia a pénzt. A tíz négyzetméter alapterületű szobácska nem sok rejtekhelyet kínált. Volt benne egy fémágy, egy vénséges vén polcos állvány, egy sárgára festett szekrény, két szék és egy modern íróasztal. Ez utóbbin

142

kívül Jurij mindent hajdani felnevelője, a nénikéje örökségéből kapott. Tavalyelőtt hunyt el. A szüleire Jurij nem emlékezett.„Egyelőre a fejem alá rakom a pénzt - döntött Anakonda, miután átszámolta a bankókötegeket, majd a matrac alá, a sodronyra tette. - Ha belegondolok, hogy micsoda gazdag ember vagyok! És ami a fő, senki sem tud róla!”Halk koppanást hallott, mire körülnézett. A svájcisapka esett le a székről. A gömb ott függött a levegőben, háromlépésnyire Jurijtól, szemmagasságban.„Pénz ide, pénz oda, ez az ingyen ráadás nem nagyon tetszik nekem - Villant át agyán a gondolat. - Ám ha józanul mérlegelem az ügyet, semmi kárt nem okoz. Csak arra kell ügyelnem, hogy rajtam kívül senki se lássa meg.”A gömb némán lebegett a szoba közepén. A lakásban mindenki aludt. Csak a fal túlsó oldaláról hallatszott Vavik hangja:

Jön-e velem, nagysád, shimmyt járni?

Bizsereg a talpam, nem tud várni,ha a zenekarban hottentotta tamtam szól!

Ha jókedve kerekedett, gyakran dúdolgatta ezt a nótát.Vavilon Viktorovics még kezdő nyugdíjasnak számított, hatvankét éves volt. Ide lakáscsere következtében került másfél évvel ezelőtt. Nem ivott, nem dominózott, de furcsa kedvtelésnek hódolt. Esténként leoltotta a villanyt, és órákig üldögélt az ablaknál, távcsővel a szeme előtt. A ház előtt hatalmas tér húzódott, azon túl pedig, már a másik utcában, egy hatemeletes épület állt. A két felső emeleten (tizennégy ablak mindegyik emeleten) az egészségügyi közgazdasági technikum lánynövendékei laktak. Meg voltak győződve vizuális sérthetetlenségükről, és nagyon ritkán húzták le az ablakrolót, így aztán Vavilon Viktorovicsnak az optika segítségével sikerült behatolnia a lányok életébe. Már

143

minden lányt jól ismert látásból, és mindegyiknek kigondolt valami zengzetes nevet. A szerény négyágyas szobákban Odettek, Habanérák, Traviaták és Aidák éltek. A társbérlő szomszédok gyanították Vavik esti szemléit, és elítélően fogadták. De ezt nehezen lehetett bizonyítani, sőt sehogyan sem. Ha valaki célozni, mert Vavilon Viktorovicsnak arra, hogy helytelenül cselek-szik, akkor ezt a választ kapta:- Nincs pénzem tévére. Ez a diákszálló átellenben az én huszonnyolc képernyős televízióm. Egy ujjal sem nyúlok a lányokhoz! Nem nézek rájuk, amikor neglizsében vannak, becsületesen elfordulok! Atyailag szeretem őket, és optikailag meg platonikailag!

Jurij hirtelen megérezte, hogy farkaséhes. Hát hogyne volna éhes, hány órát töltött az erdőben, és egy falat sem volt a szájában. Fogta az ablakdeszkán álló teafőzőt, és kiment a konyhába. A gömb utána kúszott. Ki kellett engednie az ajtón. Jurij halkan végiglopózott az előszobán, belépett a konyhába, és meggyújtotta a gázt. A gömb szorosan a nyomában maradt. Anakonda a gömb társaságában bevonult a fürdőszobába, aztán vissza a gáztűzhelyhez. A teáskanna már sípolt.Váratlanul halk léptek hallatszottak az előszoba felől. Nyilván Vavilon Viktorovics elhagyta megfigyelőállását, és kiindult a konyhába harapni valamit. Mindjárt belép, és meglátja Konsztantyint! Mitévő legyen? Jurij kinyitotta a tűzhely ajtaját, és bedugta a gömböt a hideg sütőbe. Éppen jókor. Belépett Vavik.- Magának is teára fájdult meg a foga? - kérdezte, és meggyújtotta a gázt. - Nem vett véletlenül zsemlét? Jöjjön be hozzám, majd adok magának, mint asszisztens az asszisztensnek. - Ez a kifejezés Vavilon Viktorovics szájából az emberi kapcsolatok legmagasabb és legnemesebb formáját jelentette.Kiment a konyhából. Jurij mögötte. Vavilon Viktorovics szobájában pipafüst illata terjengett, valamint finom

144

mosdószappané. Az ablak tárva- nyitva. Lent a téren, zsenge zöld levelüket csillogtatva, némán álltak a fák. Távolban, túl a fákon, a tér túlsó oldalán a diákszálló ablakai sorakoztak. Már majdnem mindegyik elsötéte-dett.- Tessék, itt a zsemle - mondta Vavik. - Rám mindig számíthat… Hát ez meg mi? Ott, ni! Ez a magáé?Konsztantyin ott függött a levegőben, háromlépésnyire Jurijtól.- Igen, ez az enyém…Vavilon Viktorovics a kezébe vette a gömböt. Az ellenkezés nélkül a tenyerébe simult. Aztán Vavik elengedte, és a gömb ismét az előző helyzetben maradt lebegve.- Milyen hideg és milyen nehéz! - állapította meg Vavik. - És nem is esik le… Milyen észvesztőén halad a haladás! Villanymozdonyok, szintetikus anyagok, atomhasadás, tranzisztorok… Nem a Gosztyinij Dvorban szerezte ezt a gömböcskét?- Nem… Ajándékba kaptam… Nagyon kérem…De Vavilon Viktorovics már nem figyelt oda. Észrevette, hogy a diákszálló egyik ablakában kigyúlt a fény, s rohant az ablakhoz, leoltotta a villanyt, felragadta a távcsövet, és mereven bámult a távolba, mint valami kapitány a hajóhídon.- No, végre hazajött Adelaida - jelentette ki. - Nyilván randevúja volt, onnan jött haza ilyen későn. Nehéz az én életem veletek, lánykáim, fáj a szívem a morális színvonalatok miatt… Leoncavalla pedig még most is az ablakban ül és olvas…- Egy zeneszerzőt hívtak Leoncavallónak - jegyezte meg bátortalanul Jurij. - De olyan, hogy Leoncavalla, nem volt.- De most van! A szépség világának megvannak a maga törvényszerűségei - vágott vissza Vavik. - Nézze csak, nézze már! - És a távcsövet Jurij kezébe nyomta.

145

Anakonda félt attól, hogy magára haragítja Vavilon Viktorovicsot, mivelhogy most már részben tőle is függött, s a szeméhez emelte a messzelátót. Ott, nagyon messze, de ugyanakkor mégis nagyon közel, az ablakhoz tolt asztalka mellett egy kék kardigános, szőke lány ült. A látcső üvege finom szivárványkeretbe foglalta az arcát, mint valami glória. A lány olvasott. Az arca álmodozó volt.- Csinos lány - mondta Anakonda. - Nagyon szimpatikus teremtés.- Mondom én, hogy valóságos Leoncavalla - állította Vavik. - A diákszálló gyöngyszeme! És ráadásul feddhetetlen a viselkedése. A többiek elmászkálnak csörögni, de ő itthon ül és olvas. Ilyen kis könyvecskéket.- Talán verseket?- Nem tudom. A szöveget nem látni a távcsővel. Már régen ideje lenne erősebb optikát szereznem… Van egy ember, periszkópot árul. Egy német tengeralattjáróról szerezte hadizsákmányként. Csak hát a bugyellárisom egy kissé lapos… a teavíz, azt hiszem, már felforrt!- Vavilon Viktorovics, kérnék magától valamit - kezdte sebesen Anakonda. - Nagyon kérem, senkinek se említse ezt a gömböt.- A gömböt! Hallgatni fogok róla, mint a hal sőt, mint a sír. De maga is legyen hozzám nemes lelkű. Adjon nekem kölcsön pénzt erre a periszkópra. Nyolcvanöt dublonra lenne szükségem, mint ahogyan az ógörögök mondták.- Rendben van felelte Jurij. - Megkapja a pénzt.Vavilon Viktorovics az ajtóhoz lépett, mögötte ment Anakonda, mégpedig Konsztantyin kíséretében. Vavik váratlanul csodálkozva megszólalt:- Hát ez meg mi? Egy lyuk az ajtómon! Szeretném tudni, ki önkényeskedett már megint.

146

Valóban, az ajtón egy tökéletesen kerek lyuk tátongott, a széle is teljesen sima volt. Egyetlen forgács sem hevert sehol sem. Egyetlen fűrész- porszem sem!- A gömb csinálta a lyukat - jelentette be reszkető hangon Jurij. - Amikor bejöttünk, rögtön becsuktuk magunk után az ajtót, a gömb meg mindenütt utánam repül.- Jó, jó, holnap majd beszegezem egy furnérdarabbal a lyukat. És mindenre fátyolt borítunk… és a piasztereket, mint ezt a régi rómaiak mondták, még ma ide tudja nekem kölcsönözni?- Igen.A konyhában felfedezték, hogy Konsztantyin még valamit elkövetett. A sütő ajtaján is egy kerek lyuk éktelenkedett. Konsztantyin könnyűszerrel áthatolt két vaslemezen, a sütő ajtaján. A lyuk széle tökéletesen sima volt, egyetlen kiemelkedő rész vagy fogazat, annyi sem látszott.- Ügyes jószág ez a maga gömbje - mondta Vavilon Viktorovics. - No, nem tesz semmit, van egy ismerősöm, az majd kicseréli a sütő ajtaját… Erről jut eszembe, ennek az ismerősömnek fogorvosi széke is van eladó, már régen szerettem volna magamnak egyet. Mindössze hatvanöt rubelt kér érte…- Mire kell az magának? - csodálkozott Ana-konda. - Hiszen maga nem fogorvos.- Persze hogy nem vagyok fogorvos - hagyta rá könnyedén Vavik. - De a széknek igen kényelmes a karfája, és a fejtámlát hátra lehet dönteni úgy, hogy az ember nyaka ne merevedjen meg. Egy ilyen karosszékből igen kényelmes a megfigyelés, kevesebbet hagyom el a szobát, tehát kevesebb lesz az esélyem, hogy valakinek véletlenül elkottyantom a gömb létezését.

147

A FŐ ÜVEGVISSZACSERÉLŐ

Amikor Jurij végre ágyba került, egy pillanat alatt az álom független birodalmának az alattvalója lett, ahol nincs semmiféle pénz, nincs semmiféle Konsztantyin. Déli tizenkettő után ébredt fel, úgy kimerítette az előző nap. Ágya fejétől három lépésre, szemével egy magasságban ott lebegett a sötét színű gömb.„És a pénz? - riadt meg Jurij. - Hátha csak álmodtam az egészet? A gömb itt van, és a pénz sehol?” Felugrott az ágyból, és felhajtotta a matracot. A bankókötegek, mint a csecsemők, feküdtek ott. Az egyik kissé laposabb volt a többinél, tegnap ebből vett ki tizenöt darab tízrubelest Vavik részére.Mielőtt elindult az üzletbe, a gömböt újságpapírba csomagolta, s begyömöszölte a bevásárlószatyorba. Konsztantyin semmiféle ellenállást nem tanúsított. „Nem is olyan veszélyes a helyzet - gondolta Jurij. - Konsztantyinnak állandóan mellettem kell tartózkodnia, de hogy milyen helyzetben és milyen csomagolásban, ez már teljesen hidegen hagyja. Egyáltalán nem igényli az önreklámot. Nos, akkor éjszakára mindig kiengedem, nappal pedig magammal viszem és kész. Igaz, elég nehéz jószág, de mit tehetek.”Vavik ajtaja előtt elhaladva elégedetten állapította meg, hogy a lyukat gondosan befedték egy furnérlemezzel, s a lemezt befestették fehér ólomfestékkel. Amikor pedig kiért a konyhába, első pillantása a gáztűzhely ajtajára esett. Vadonatúj volt, semmiféle lyuk nem látszott rajta. Vavilon Viktorovics állta a szavát. „Mégiscsak lelkiismeretes ember vélekedett Anakonda. - Igaz, sokba került a lelkiismerete, nekem összesen 150 rubel nulla-

148

nulla kopejkába, de mégiscsak jobb így, mint lelkiismeret nélkül.”Aztán megreggelizett, és gondosan becsukva szobája ajtaját, elindult a Gosztyinij Dvorba, hogy bevásároljon. Amikor taxin odagördült az áruház elé, átvillant agyán az ötlet, milyen jó lenne, ha kifizetve a sofőrt, gyorsan becsapná maga után a kocsi ajtaját, s a gömböt a szatyorban felejtené az ülésen. De aztán menten elhessegette magától a kísértő gondolatot, Konsztantyin nem ismeri a tréfát: még fogja magát, és átlyukasztja a Volga ajtaját, amiből aztán botrány kerekedne, jobb a békesség.Bent a Gosztyinij Dvor áruházban Anakonda legelőször egy táskát vásárolt a hátizsák és szatyor keverékét, az ilyet kézben is lehet vinni, meg vállra akasztva is. A szatyrot Konsztantyinnal együtt belerakta ebbe a kényelmes táskába, s nekilátott az újabb holmik beszerzésének. Mind ez idáig soha nem volt sok pénze, s éppen ezért úgy döntött, hogy először apróbb kiadá-sokkal próbálkozik, s csak azután vásárol drágább holmikat. Nekifutásként vett egy pohártartót, egy fém cigarettatárcát, amely a Péter-Pál- erőd tornyát ábrázolta, egy műanyagból készült pingvint, zoknit, cipőkanalat, törhetetlen üveg cukortartót, elemlámpát, gázöngyújtót, öröknaptárt, porcelán rókát és asztali hőmérőt. Aztán tett még egy kört: vett egy jó minőségű cipőt 35 rubelért, négy inget, egy pulóvert ajándékba Kirának (45 rubel), egy pulóvert saját magának 37 rubelért, egy öltönyt 178 rubelért, egy Kijev fényképezőgépet. „No, mára elég is lesz - döntött. - Holnap folytatom ezt a kellemes foglalkozást, most harapok valamit a Nyevszkij proszpekten, aztán hazamegyek.”Anakonda jól felmálházva lépett ki az áruházból. Nemsokára ott ült a vendéglői asztal mellett, és nagy élvezettel majszolta a füstölt kolbászos szendvicset, s utána kávéval öntözte meg. Egyszer csak valaki a

149

közvetlen közelében rekedt, de harsány hangon rázendített:

Élj, természet szülötte,Légy testben, lélekben ép,

Harapj a szendvicsbe,Amit eszel, tiéd!

Jurij összerezzent és feltekintett. Előtte egy püffedt arcú fiatalember állt. A kezében szatyrot tartott, amely tele volt üres borosüvegekkel.- De fennhordod az orrodat, Jurka, meg sem ismered az iskolai cimborádat! - kiáltott fel az ismeretlen, és ismét versre fakadt:

A fő üvegvisszaváltó lennékÉs költő, kit nem publikálnak.Ha tenyered tarkómra tennéd,Éreznéd: örülök, hogy látlak!

Anakonda mégsem tette tenyerét a fiatalember tarkójára. Ráismert: hajdani iskolatársa, Tolik Fanyűvő volt. Tolik már az iskolában kezdő költőnek számított. Verseit állandóan közzétette a faliújságon, részt vett költői versenyeken és kiállításokon: nagy reményekre jogosított fel. Az érettségi bankett után Anakonda sem személyesen, sem a sajtó hasábjain egyetlenegyszer sem találkozott vele. Most Fanyűvő a nemlétből pattant elő, a legváratlanabb módon és a legkellemetlenebb pillanatban.- Üdv neked, Tolja! - mondta Jurij, és érdeklődő képet vágott. - Hogy ityeg, a fityeg? Hol dolgozol?Fanyűvő ismét harsány hangon, versben válaszolt:

A bortrösztnél volt munkám,Dolgoztam önfeledten,De áthelyeztek durván,

S most tűzben ég a lelkem.

150

A szomszédos asztaloktól már érdeklődve pillogtak feléjük. „Csak ne keveredjek valami botrányba - aggodalmaskodott Jurij. - Előállítanak a rendőrségre, ahol aztán felfedezik a gömböt.”- Menjünk át az élelmiszer-áruházba, onnan aztán hozzám. Megismertetlek Tuszjával jelentette ki Fanyűvő, és ismét versbe csapolt át:

Egy kedves égi angyal,Aki lejött az égből,Kiváló osztályzattal

Morálból és egyébből.

Anyaggá vált a drága,S feleségemmé egyben…

- Siessünk! - jelentette ki Anakonda, felkapta a csomagjait és a táskáját, amelyben benne lapult Konsztantyin. Fanyűvő követte.

151

A GÖMB NEM TÉTLENKEDIK

Másnap reggel, amikor Anakonda felébredt, úgy érezte, kő van a feje helyén. Émelygett. A padlón szerteszét hevertek a különféle gyűrött csomagok. A gömb három lépésre lebegett az ágytól. Jurij a másik oldalára fordult, megpróbált ismét elszunnyadni, de olyan szomorúság fogta el, hogy az álom kiröppent a szeméből. Úgy vélte, az élet értelmetlen és ostoba. Eszébe jutott, hogy még nem hajtotta végre a szerkesztőség feladatát. Úgy érezte, elhagyta alkotói ereje. Aztán eszébe jutott az előző napi bolond ivászat, és hogy mint rúgta ki ez a szájhős Fanyűvő. Kőfejében légkalapácsok kopogtak, körfűrészek sivalkodtak, és üres borosüvegek rekeszei zörögtek.- Elszunnyadni és aludni - idézte bánatosan Anakonda. - Hogy ne fájjon a fejem, ne legyen sem gömb, se én magam… Miért is nyúltam ehhez a pénzhez?A szobát egy pillanat alatt rózsaszínű fény öntötte el. Konsztantyin közelebb suhant Anakondához, az arcától mintegy nyolcvan centiméterre állt meg. A gömbön pici dudorodás keletkezett. Ez a dudor Jurij felé nyúlt ki, szoros rugóvá változott át. A rugós kar végén lapos kistányér volt. A tányérból áttetsző, mércés edényke emelkedett ki. Kékes színű folyadék jelent meg az edényben.- Meg akarsz mérgezni! - mondta Anakonda. - Nem bánom, csak mérgezz meg, megérdemlem a sorsomat!Felkapta az edénykét, felhörpintette a kesernyés folyadékot, s elhajította az edényt. A rugós karon levő tányér kinyúlt, elkapta az edényt, s mindez visszahúzódott a gömbbe. És ismét tökéletesen sima lett

152

a felülete, egyetlen kis dudorodás sem látszott rajta. Jurij várni kezdte a szomorú véget.Ám a folyadéknak egészen más volt a hatása. A fejfájása elmúlt, a bánata elröppent. Anakonda elaludt. Egy óra múltán ébredt fel frissen, egészségesen. Úgy döntött, hogy nyomban munkához lát. Leült az asztalhoz. Nekikezdett a cikknek. Csakhamar elkészült vele. így kezdődött:

153

A NEMES LELKŰ VISSZAADÓ

Huncut mosollyal és friss humorral fogadott N. I. Favágó, a nemes lelkű visszaadó szerény, de kényelmes, város környéki otthonában. A nemes lelkű visszaadót magasröptű életének a stílusa lendületes visszaadói tevékenységre ösztönzi. Amikor felkerestem, ez a kiemelkedő visszaadó makk-kávét ivott a verandán. A lemezjátszóból hegedűrapszódia melódiája áradt. A magnetofon, álmodozó zongorajátékot harsogott.- Szeretem ezt a hasznos italt - közölte nyájas hunyorítással a jelentős visszaadó. - Különösen imádom Bach, Rimszkij-Korszakov és más kiemelkedő zeneszerzők zenéjére hörpölgetni. Mezítlábas gyerekkorom óta két hobbim volt: a muzsika és a visszaadás. Szerettem visszaadni az embereknek az elvesztett pénzdarabokat, tárgyakat és élelmiszereket…

A cikk tizenegy oldalra sikerült kézírással. „Tehát gépelve lesz vagy kilenc oldal, éppen egy tárcára való. A napokban veszek írógépet is, hiszen van pénzem dögivel. Jó volna még ma legépelni az anyagot…” És tréfásan a gömbhöz fordult.- Igazán segíthetnél, Konsztantyin. Csak lebegsz itt dologtalanul.Konsztantyin lilás fénnyel felvillant. A gömbből két csavart törzsű pálca és néhány pecek pattant elő. Leereszkedtek az asztalra, megnőttek, összefonódtak, és bonyolult gépezetet alkottak. Tizennégy másodperc múlva az egyik kar már sötét műanyag lapjai között tartotta a kézirat első oldalát. A vékony kék fényecske sorról sorra haladva leolvasta a szöveget. Egy tiszta papírlapon, amelyet a gépezet különféle lécek és rugók rendszerébe szorított, hangtalanul előugrott egy kis

154

henger, s haladása közben jól olvasható gépelt szöveget hagyott maga után.Három perc negyvenhét másodperc után a kézirat le volt gépelve három példányban. Aztán a gépezet szétszerelődött, összezsugorodott. A gömb visszahúzta magába a peckeket és karokat, s ismét tükörsima felületű lett. Anakonda gondosan összeolvasta a saját szövegét a gépelt szöveggel. Egyetlen géphibát sem talált benne. Két helyen Konsztantyin még ki is javította a helyesírási hibát. A gömbnek ez a korrigáló képessége kellemetlenül meglepte Jurijt.

Másnap reggel Anakonda felkereste a szerkesztőséget. Sajna, a cikket hidegen fogadták. Récéssy kijelentette:- Sok benne az őszintétlenség és a hamis csil-logás. Nem megy magának. És az öreg leírása sem sikerült. Meleg szívvel írta meg, de halványan. Próbálja meg kissé lehűteni és felélénkíteni. Egyet-mást kihúztam belőle.Jurij átvette a Récéssy összefirkálta kéziratot, és mogorván hazaballagott, hogy felélénkítse az öreget. De hogy miképp kezdjen hozzá, fogalma sem volt. Úgy érezte, nem képes jobban megírni. Bánatában elkocogott a Frunze úton lévő nagyáruházba, vett magának két nyloninget, aztán töprengett, s addig töprengett, amíg vásárolt egy tallinni gyártmányú gyertyatartót és egy harmonikás porcelán figurát. Minthogy ez még csak kis kaliberű vásárlásnak számított, és elfért a táskájában, úgy határozott, hogy most nem ül taxiba, hanem trolival megy haza. Kevesen ültek a trolin, s Jurij az ablak mellé telepedett le. De még két megállót sem mentek, amikor a hátizsákból panaszos nyávogás hallatszott. „Mi az ördög! - álmélkodott. - Semmiféle macska nem bújhatott be oda. Biztosan Konsztantyin incselkedik.”A nyávogás egyre hangosabb és egyre panaszosabb lett.- Felháborító! - fordult Jurij felé a túlsó oldalon ülő egyik asszony. - Ha már macskája van, miért gyötri

155

szegénykét. Belegyömöszölve a vásárlásai közé. Megfullad a táskában.- Már megbocsásson, kedves polgártársnő, de nálam nincs semmiféle macska - tiltakozott udvariasan Anakonda.- Hát süketek vagyunk vagy mi? Hazudik, és még el sem pirul! - hallatszottak a felháborodott hangok.- Ellopott egy értékes kandúrt, és eldugta. A hangjáról megismerem, ez angóramacska - nyilatkozta ki egy éltes kandúrszakértő polgártárs.- Át kell adni a rendőrségnek! - jelentette ki valaki. - Ott majd kiderítik, mi van a szatyorban!Anakonda felkapta a hátizsákját, és sietve megindult az ajtó felé. Öt megállóval az otthona előtt szállt le. Alighogy lelépett az aszfaltra, a nyávogás elhallgatott. De már nem volt kedve visszaszállni a trolira, ezért gyalog ment tovább. Ment, és közben Konsztantyin szeszélyeiről elmélkedett.Házához közel érve nagy csődületet pillantott meg. Az emberek már kezdtek szétszállingózni, elteltek a történtek látványával. A troli, éppen az, amelyiken Jurij ült - megjegyezte a számát erősen félrebillenve állt az úttesten. A jobb oldalán hatalmas horpadás látszott. Az ablak ripityára tört. Éppen az az ablak, amelynél az imént még Jurij ült.- Egy teherautó akart átvágni - magyarázta Anakondának egy polgártársnő. - Az utasok nem sérültek meg, megúszták horzsolásokkal és az ijedelemmel. Jó, hogy ennél az ablaknál nem ült senki, mert bekapta volna a legyet!Jurij ekkor döbbent rá, hogy Konsztantyin megmentette az életét. Ám amikor tovagörgött az öröm hulláma, elfogta az aggodalom: ha egyszer megmentheti, akkor el is veszejtheti.

156

JURIJ SZAKÍT KIRÁVAL

Otthon távirat várta Jurijt: „Megjöttem Krímből holnap várlak a nyaralóban Kira”. A szöveg megörvendeztette, és meg is riasztotta. Előző alkalommal Kira még a tenger mellől küldte a táviratot, hogy Jurij várja meg a repülőtéren. Lehet, hogy most valaki elkísérte a gépen?Kirával két évvel ezelőtt ismerkedett meg egy diák táncestélyen. Nagyon megtetszett neki a lány. Együtt jártak moziba, színházba, strandra. De szerelemről soha szó nem esett. Kira független nő volt, fennhordta az orrát - nem lehetett egykönnyen közel férkőzni hozzá. Nem rég végezte el az egyetemet, s most egy biológiai intézetben dolgozott laboránsként. Az apja a galvanoterápia neves professzora volt, már vettek nyaralót és kocsit is. Becsületére legyen mondva Jurijnak, amikor megismerkedtek, nem tudott a lány apjának tisztségéről, sem a Volgájáról, sem a nyaralóról. Ellenkezőleg, nagyon zavart lett, amikor tudomást szerzett a lány családjának anyagi színvonaláról. Az egyetem elvégzése után részben ezért nem helyezkedett el saját szakterületén, hanem a szerkesztőségben vállalt munkát. Hírneves újságíró szeretett volna lenni, hogy ezzel is bebizonyítsa Kirának: neki is megvan a magához való esze. De sajnos az újságírás nem ment. Már három hónapja van a szerkesztőség állományában, de eddig még csak selejtet gyártott. Egyetlen reménye a nemes lelkű visszaadóban volt.Jurij kényszerítette magát, hogy leüljön az asztal mellé, és nekilátott átírni a cikket. Sehogyan sem ment. Konsztantyin ott lebegett mellette, de nem lépett közbe. Nyilván nem akarta zavarni az alkotói folyamatot. Anakondát elfogta az álmosság. Elalvás előtt ellenőrizte

157

a matrac alatt lapuló bankókötegeket. Minden rendben! Még sok pénze van!Korán ébredt. Sietve megmosakodott, megteázott, belegyömöszölte Konsztantyint a hátizsákba, a tetejébe rakta a pulóvert - ajándék Kirának -, és elindult ki a pályaudvarra. Útközben még vett egy csokor déli rózsát.Aztán leszállt a helyiérdekűről, és tíz perc alatt odaért Kiráék nyaralójához. Kira a verandán ült narancssárga ruhában, ez igen jól állt neki. Jól állt neki a napbarnította bőr. Anakondát nem ellenségesen, de valahogy hűvösen fogadta. Jurij nyomban észrevette, hogy a lány nem nagyon örül neki. A virágot nagy kegyesen elfogadta, de a pulóvert visszautasította.- Jurka, nekem nem kell semmiféle anyagi ajándék. Már ne sértődj meg. Talán csak nem hozták le valamelyik cikkedet?- Előleget kaptam egy cikkre - vetette oda hanyagul Anakonda. - Elég jól megírtam egy cikkentyűt a nemes lelkű visszaadóról.- Ilyen szó nincs is - mondta közönyösen Kira. - Egyébként Feodoszijában a strandon megismerkedtem egy igen érdekes emberrel. Ő is leningrádi újságíró, de ő…- Nem érdekelnek a tengerparti ismeretségeid - szakította félbe elégedetlenül Anakonda.- Ezen nem veszünk össze - válaszolta nyugodtan Kira. - Nem akarsz fürdeni?- Nem félsz, hogy megfázol a tengerparti időjárás után? - kérdezte diplomatikusan Jurij. Nem volt kedve lemenni a folyóhoz. Tudta, hogy Konsztantyin feltétlenül utána megy a vízbe is.- A megfázástól nem félek felelte mosolyogva Kira. - Attól félek, hogy nagyon ellustultál. Ragadd csak meg az ásót, ott van a garázsnál, és csinálj egy gödröt a kertben a kerítésoszlopnak. Most minden vendégünket megdolgoztatjuk egy kicsit… Addig segítek mamának ebédet főzni.

158

Anakonda levetette a zakóját, és gépies mozdulattal felkapva a hátizsákot, elindult az ásóért.- A hátizsák minek kell? - nevetett Kira. - Már nem tudsz nélküle élni?- Borzasztóan megszoktam. Szinte a jobb kezem lett - válaszolta megjátszott gondtalansággal Jurij, és felkapva az ásót, a kert másik végébe indult.A régi palánkot már ledöntötték, és a telekhatáron, egymástól szabályos távolságban, négyszögletes gödrök tátongtak a felállítandó új kerítés cölöpéi számára. Némelyik gödröt még nem ásták ki, csak a fűtől tisztogatták meg a talajt ott, ahol ásni kell. Anakonda maga mellé rakta a hátizsákot, és ráérősen munkához látott. Óriási ötlete támadt. Átlépett a telekhatáron, az ásójával sietősen kivágott egy négyszögletes gyeptéglát, és új gödröt kezdett el ásni. Teljes erővel dolgozott, csak úgy röpült a föld. Amikor a gödör vagy nyolcvan centi mély lett, Jurij lopakodva körülnézett, elővette a hátizsákból a gömböt, és bedobta a gödörbe. A gömb súlyosan és engedelmesen puffant a nyirkos talajon. Anakonda betemette.„No, azt hiszem, most túljártam az eszeden - gondolta. - Aludj csendesen, Konsztantyin! Legyen könnyű neked a föld!”Amikor egészen betemette Konsztantyin sírját, lábbal igyekezett elegyengetni a földet. Aztán vagy kétlépésnyi messzeségből elgyönyörködött két keze és két lába munkájában. Milyen fényes és tágas lett a világ a gömb nélkül! Mily könnyedén szárnyal a madarak éneke! Milyen vidám az élet!Felemelte a megkönnyebbült hátizsákot, és elindult a villa felé. Búcsúzóul még egyszer körülnézett, és elhomályosult a nap. A letaposott talaj kidomborodott, aztán előbújt Konsztantyin. Ráérősen felemelkedett a földből, és ismét elfoglalta előbbi helyét, háromlépésnyire Jurijtól. Egyetlen homokszem sem tapadt rá. Éppen olyan volt, mint elhantolása előtt.

159

Ráadásul a közvetlen közelből felhangzottak Kira léptei és csodálkozó felkiáltása:- Jura, mi ez? Miért nem esik le?- Ez egy gömb… Gömb, egy olyan gömb - felelte ijedten és zavarosan Anakonda. - Meg is foghatod.Kira óvatosan kezébe vette a gömböt, de nyomban elengedte.- Micsoda nehéz jószág! És hideg, akár a béka. Honnan szerezted?- Kira, mindent elmondok neked, de esküdj meg, hogy senkinek sem meséled el… - És ezekkel a szavakkal a kerti pádhoz vezette a lányt, s elmondta a teljes igazságot. Kira nem szólt közbe, aztán kijelentette:- Persze senkinek semmit nem mesélek el. De ez igen csúnya história. Igen, én már régen kiábrándultam belőled, s úgy hiszem, igazam volt… Már ne sértődj meg, de azt kérem tőled: amíg ez a szörnyű gömb veled van, addig ne járj hozzánk.- Kira! És ha ez a gömb soha nem válik meg tőlem? - kérdezte elkeseredetten Anakonda.- Akkor soha többé ne lássalak.

160

TUDOMÁNYOS KONZULTÁCIÓ

Anakonda mélységes mély levertségben tért haza. Mióta a gömb átvette fölötte a hatalmat, semmi sem sikerült. Hogyan zökkentse vissza az életet az előbbi medrébe? Hogyan szabaduljon meg Konsztantyintól?Eszébe jutott a boríték, amelyet az aktatáskában talált, és odakapott nadrágja hátsó zsebéhez. Semmit nem talált, a zsebe üres volt. Elfogta az idegesség. Elvesztette… Ekkor kapott észbe, hogy hiszen már régen az új öltönyét hordja, a régi a szekrényben lóg. Odarohant a szekrényhez, és kiráncigálta az ócska nadrágját. Fenyőtűillat áradt belőle, és néhány tűlevél is a földre hullott, amikor a hátsó zsebét tapogatva kihúzta belőle a borítékot.A borítékon ez állt:

X CSILLAG (a neve titkos)TÁVOLI CSILLAGOKAT TANULMÁNYOZÓ INTÉ-ZETA FÖLD BOLYGÓT KUTATÓ ALOSZTÁLY PSZICHOLÓGIAI ÉS ETIKAI CSOPORT

Igen tisztelt Megtaláló!Használd ezt a pénzt, ahogyan szükségesnek tartod. Lehetséges, hogy amikor elolvasod ezeket a sorokat, a pénz egy részét már elköltötted, de használd (vagy őrizd) legjobb belátásod szerint.

A szöveg voltaképpen semmire sem derített fényt, sőt még nagyobb zavart okozott Anakonda lelkében. Ekkor eszébe jutott, hogy a napokban olvasott egy újsághírt

161

egy új tudományos kutatóintézetről, a TEMEGJELTUKUIN-ról (a Természet Megmagyarázatlan Jelenségeit Tudományosan Kutató Intézet). Elhatározta, hogy másnap rögtön elmegy oda. Hátha segítenek rajta?Jurijt minden teketória nélkül nyomban bevezették a TEMEGJELTUKUIN tudományos vezetőjének, Hajnalovnak az irodájába. Hajnalov kijelentette:- Még korai lenne írni az intézetről. Még igen kevés tény áll a rendelkezésünkre, Favágó elvtárs.- Voltaképpen Anakonda vagyok - helyesbített rögtön Jurij. - Tudja, egy olyan kígyóféle. Az Amazonas felső folyásánál él, egy-egy példánya a tizennégy métert is eléri.- Tíz és fél métert - helyesbített Hajnalov:- És mióta van ez?- Micsoda?- Nos, hogy kígyónak képzeli magát.- Egyáltalán nem képzelem magamat kígyónak - sértődött meg Jurij. - Ez csak az írói álnevem.- No, értem! Mert tudja, tegnap éppen egy olyan polgártárs keresett fel bennünket, aki pingvinnek képzelte magát. Ez nem a mi profilunk.- Nos, én nem olyan vagyok. Hivatalosan… Egy titokba akarom önöket beavatni. De önök valóban a megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkoznak?- A megmagyarázatlan jelenségekkel - javította ki Hajnalov. - Persze hogy kutatjuk őket. Már hírt is kaptunk néhány… nos, hogy is mondjam… furcsa dologról. A lakosság szívesen siet a segítségünkre. Tegnapelőtt például egy ifjú természetbarát köri tag érdekes objektumot szolgáltatott be. Az utcán találta.Hajnalov kitárta az ajtót. A szomszédos szobából egy dakszli futott elő, és leheveredett az asztal melletti szőnyegre.- Hogyhogy objektum? Ez egy kutya! - mondta haragosan Jurij. - Én, mint ember az emberhez fordulok önhöz. Ön pedig holmi kutyával hozakodik elő.

162

- Ez nem kutya, hanem bioelektronikus szerkezet, amelyet kutya formájában készítettek el, és információszerzés céljából dobtak le a Földön - jelentette ki hangját, egy cseppet sem felemelve Hajnalov. - Vizsgálja meg figyelmesebben.- Teremtőm, hiszen hat lába van! Miért nem mondta rögtön? - lepődött meg Anakonda. - Miért van ennek hat lába?- A Vénusz-lakók túlbiztosították magukat - vetette oda Hajnalov. - Az ő munkájuk. Egyébként egész jó kis szerkezetet konstruáltak, de hogy növeljék a megbízhatóság koefficiensét, még egy pár lábat szereltek rá… Egyszóval miben állhatok a rendelkezésére? Ne féljen, ennek a „dakszlinak” nyomban kicsavartuk a rádióadóját, úgyhogy a Vénuszon most semmit se tudhatnak.- Azt szeretném, ha a Földön sem tudnának meg semmit sem - jelentette ki Anakonda. - Mindjárt mutatok én is egy szerkezetet. De előbb olvassa el ezt itt! - És Hajnalov kezébe nyomta a titokzatos borítékot.Hajnalov elolvasta a borítékra írt szöveget, a fejét ingatta, de nem szólt egy szót sem.Akkor Jurij előhúzta a táskából a gömböt, amely nyomban függve maradt a levegőben. Amikor a bioelektronikus kutya megpillantotta Konsztantyint, nyomban felpattant a szőnyegről, és lába közé húzva a farkát, panaszos nyüszítéssel átkotródott a szomszéd szobába.- Rendkívül furcsa gömb - szólt merengve Hajnalov. - Nem agresszív?- Nem, kézbe veheti. Nem harap. Bár inkább harapna.Hajnalov a kezében tartotta a gömböt, majd elengedte. Konsztantyin elfoglalta előbbi helyét a levegőben.- Rendkívül furcsa gömb - ismételte Hajnalov. - Amennyire emlékszem, a történelemben nincs analóg eset. Úgy tetszik, a fajsúlya nagyobb, mint az ólomnak. Mondja, a hőmérséklete gyakran változik?

163

- Egyáltalán nem változik. Még ha tűzbe dobom, akkor is ilyen hideg marad.- Furcsa objektum! - ismételte harmadszor is Hajnalov. - Mesélje el, hogyan és mikor kerültek kontaktusba. Mi történt a kontaktusfelvétel előtti pillanatban? Mondjon el mindent titkolózás nélkül, mint az orvosnak.- Elmondom a színigazságot - jelentette ki Jurij. - De meg kell ígérnie, hogy az intézet falai közül semmi nem szivárog ki a gömbről.- Szívesen megígérem önnek - válaszolta Haj-nalov. - De ha a vizsgálat közben kiderül, hogy más emberek életét és egészségét veszélyezteti, valamint információkat csempész ki a Földről egy másik csillagra, akkor kénytelen leszek felfüggeszteni az ígéretemet.- Megértem önt - mondta Anakonda. - Persze ha a gömb kárt okozhat másoknak, akkor fel kell áldoznia a titkot… Most pedig hallgasson meg.Jurij sokáig mesélt. Hajnalov figyelmesen hallgatta. Aztán bevitte Anakondát a laboratóriumba, ahol a gömböt különböző vizsgálatoknak vetették alá. Az intézetből Jurij csak estefelé távozott a gömbbel együtt, s egy héten át rendszeresen járt a TEMEGJELTUKUIN-ba, mint a munkahelyére. Mi mindent csináltak ott Konsztantyinnal! Belerakták egy termosztátba, a leg-erősebb savba meg lúgba mártották, elektromos árammal ingerelték, hajókalapáccsal döngették, cementbe ágyazták, acéllemezekkel és ólomlapokkal borították be. A hét végén Hajnalov összeállította a kutatások eredményét, s a lista másolatát átnyújtotta Jurijnak.TEMEGJELTUKUIN

A vizsgált objektum feltételesneve: FÖEMÁG (Földönkívüli Önirányítós Exterritoriális Mindenen Áthatoló Gömb) Az objektum külseje nyugalmi állapotban: sötét színű, szabályos alakú gömb.

164

Vizsgálati karton Nr. 19.Nyilvántartási analógiák, megmagyarázatlan jelenségek: analógia nincs. Veszélyességi fok a 12 fokos Carger-féle agresszivitási skálán: 12 Carger-fok

A) Fizikai, kémiai jellemzés:1. Átmérő: 77,631 milliméter.2. Atomsúly: 265,243. Fajlagos hő felvételi képesség: hiányzik4. Olvadáspont: nem kideríthető5. Savreakció: nem reagál6. Lúgreakció: nem reagál7. Radioaktivitás: nincs8. Elektromos vezetőképesség: nincs

B) Pszichológiai jellemzés:1. Értelmes2. Nem érzelmes3. Nem agresszív (lásd 1. § - Különleges megjegy-zések)4. Képes még meg nem történt eseményeket előre látni5. Képes sokoldalú védelmi funkcióra azzal kap-csolatban, akivel felvette a kontaktust.

C) Mechanikus és funkcionális jellegzetességei és anomáliái:1. Fajsúlya nehezebb, mint a vízé és az atmoszfé-ráé, mégis lebeg, és vitorlázik a levegőben2. Könnyedén legyőz minden közeget3. Sokoldalú fizikai, kémiai és mechanikai tevé-kenységre képes4. Univerzális5. Autonóm6. Földi eszközökkel sérthetetlen

165

Különleges megjegyzések:

1. Élő szövet szétrombolására vagy nincs beprog-ramozva, vagy pedig önmaga döntött úgy, hogy nem okoz kárt az élő fehérjeszerkezeteknek2. Fizikailag exterritoriális3. Energiaforrása ismeretlen4. Származási helye nem kiderített

Anakonda figyelmesen végigolvasta a listát.- Azt hogyan értsem, hogy fizikailag exterrito-riális? - kérdezte Hajnalovtól.- A FÖEMÁG-ot tanulmányozva kénytelenek voltunk ehhez a tudományos szakkifejezéshez folyamodni. Exterritoriális abban az értelemben, hogy bár a Földön tartózkodik, de nem alkalmazkodik a földi fizikai törvényekhez, hanem ama csillagrendszer törvényeinek engedelmeskedik, ahonnan ideérkezett.- Hát mindebben nincs sok örömöm - állapította meg Jurij. - A kartotékon egy szó sem áll arról, hogyan szabadulhatok meg a gömbtől. Azt hiszi, könnyű nekem állandóan magammal cipelnem? Már teljesen kikészített! Pszichikailag pedig - ne is beszéljünk róla!- Sajnos semmiféle praktikus javaslatot nem adhatok. Fölöttébb rendkívüli eset. Attól tartok, hogy a legfőbb variáns az ön számára: fenntartani a status quót, és azzal a gondolattal vigasztalni magát, hogy ön az egyetlen ember a Földön, aki kontaktust teremtett egy ilyen furcsa, más planétáról érkezett objektummal.- A fenébe ezekkel a csillagközi kontaktusokkal! - kiáltott fel Anakonda. - Miért éppen hozzám szegődött?- Talán jó előre kiszemelte önt. Bizonyos jellemű emberre volt szüksége, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. No, mondjuk olyanra, aki lélekben tisztességes, de nem képes teljesen ellenállni a csábításnak. A kontaktus abban a pillanatban jött létre, amikor ön úgy döntött, hogy felhasználja a pénzt. Attól a perctől kezdve a

166

FÖEMÁG megfigyelés, valamint védelem alá vette önt. Amíg a kontaktus tart, a gömb nem hagyja, hogy egy hajszála is meggörbüljön. Olyannyira képes mindenre, hogy épen és sértetlenül megóvja önt még egy atomrobbanás epicentrumában is.- Nekem nincs szükségem ilyen épségre és sérthetetlenségre, Hajnalov elvtárs! Szeretnék normálisan élni, aztán normálisan meghalni… és ha feljelenteném magamat, Hajnalov elvtárs? Hogy egyszóval eltulajdonítottam tízezer rubelt, ítéljenek el, ültessenek le. Talán a börtönben megszabadulhatok a gömbtől?- Földi bíróság nem fenyegeti önt - válaszolta Hajnalov. Jogi szemszögből ön nem követett el lopást, sem talált tárgy eltulajdonítását. A FŐEMÁG valójában önnek ajánlkozott fel, hogy úgy mondjam, önnek ajándékozta magát. Mivel a FÖEMÁG teljesen anyagi természetű, és gondolkodó, értelmes lény, tökéletesen jogi személynek minősíthető, valamint a pénz előző tulajdonosának. Úgyhogy ön de jure és de facto egy jogi személytől kapta a tízezret. Következésképpen sem a törvény, sem az emberek szemében nem követett el bűntényt. Önmaga ellen követett el bűnt.- Várjon csak, Hajnalov elvtárs, de hiszen a gömb nem kereshette meg ezt a pénzt becsületes munkával. Vagy valahonnan megfújta, vagy hamisította. Egyszóval jogom van hozzá, hogy bűnrészes legyek.- A FÖEMÁG-gal eltöltött egy hét alatt arra a következtetésre jutottam, hogy bár a földi fizikai törvényeknek nem engedelmeskedik, de kellő tisztelettel viseltetik az emberi törvények és szokások iránt. Túlságosan okos, és túlságosan mindenható, hogy fölösleges káoszt idézzen elő a földi világban. Természetesen hatalmában áll kirabolni a világ minden bankját vagy sok milliárd hamis pénzt gyártani, de nem hiszem, hogy erre elszánná magát…- Tisztelt FÖEMÁG, mondja meg kérem, hogyan szerezte a tízezer rubelt? - fordult Hajnalov a gömbhöz.

167

Konsztantyin zöld fénnyel villant fel, és a falon megjelent a fényírás, amely aztán lassan kialudt:1 =0; 0= 1- Most már minden világos - mondta Hajnalov. - Egészen egyszerűen reparálja a bankjegyeket. Naponta, sőt óránként fizikailag megsemmisülnek bankjegyek: elégnek a tűzvészeknél, elsüllyednek a hajótöréseknél, s kikerülnek a forgalomból. A FÖEMÁG ezeket a bankókat rekonstruálja… Végezzünk el egy kis kísérletet.Hajnalov egy háromrubeles bankjegyet és gyufát húzott elő a zsebéből. Feljegyezte a háromrubeles sorszámát és sorozatszámát, s meggyújtotta a zöld színű bankót. Amikor elégett, Hajnalov megkérte Konsztantyint:- Legyen szíves, rekonstruálja!A gömb egy pillanatig kékes fénnyel égett, aztán kinyúlt belőle egy kar, a végén négyszögletes kistányérral. A tányérról az asztalra libbent egy háromrubeles bankjegy. A gömb visszahúzta a karját.- Ugyanaz a háromrubeles, a sorszám és soro-zatszám is egyezik - jelentette ki Hajnalov. - Életem végéig megőrzőm ezt a háromrubelest… Talán azt is elárulná, honnan érkezett hozzánk és miért?A sötét színű gömb mozdulatlanul és némán függött a levegőben, három lépésre Anakondától.- Így lebeg mindig mellettem, és semmit sem lehet ellene tenni - panaszkodott Jurij. - Hát igazán semmiféle megoldás nincs, Hajnalov elvtárs?- Nem vagyok rá felhatalmazva, hogy bármiféle viselkedési programot előírjak - felelte Hajnalov. - De szerény véleményem szerint, mivel az ügy a pénzzel kezdődött, ebből a tényből kell kiindulni az okoskodásnak. Tehát a gömb átadott önnek tízezer rubelt. És az érdekli, hogyan viselkedik ön a pénz birtokában. Amíg még egy kopejka is marad ebből az összegből, a gömb viselkedése változatlan marad, azaz éppen olyan lesz, mint most. A FÖEMÁG égisze alatt fog élni, a gömb majd megfigyeli önt, de ugyanakkor

168

meg is védi mindenféle fizikai veszélytől, s talán még orvosi segélyben is részesíti. Azaz amíg önnek marad a FÖEMÁG pénzéből, gyakorlatilag ön halhatatlan. Ám ez eléggé szomorú halhatatlanság.Képzeljük el az ön viselkedésének egy másik variánsát. Gyorsított ütemben költekezik a pénzből, és a FÖEMÁG faképnél hagyja önt, mert logikusan gondolkodva, a feladata véget ért, a kísérletet végrehajtotta. Ennek ellenére még ebben az esetben is elképzelhető a gömb viselkedésében néhány variáció. A variáns: a FÖEMÁG minden következmény nélkül ott-hagyja önt; B variáns: elhagyja önt, de előbb végzetes támadást intéz, nehogy felesleges szemtanút hagyjon itt a Földön. Hiszen ha ön többé már nem a védence, vagy pontosabban szólva nem a kísérleti alanya, akkor…- Akkor mi történik? A végén még elrabol?- Igen. Ne felejtse el, hogy minden értelmessége ellenére a FÖEMÁG-ból hiányzik az érzelem, tisztára pragmatikus módon cselekszik. Ha célszerűnek véli…- Micsoda pácba kerültem! - mondta Anakonda, és felkapta a hátizsákot s benne a gömböt. - Nos, akkor köszönöm a beszélgetést Hajnalov elvtárs… De ugye állja a szavát? Remélem, hogy a gömbbel való kontaktusomnak a sajtóban nem lesz visszhangja.- Nem, nem lesz. Csak abban az esetben lenne érdemes felkavarni az ügyet, ha az emberek képesek lennének hatni valamiképpen a FÖE-MÁG-ra. De a gömb mindenható, mindenen áthatol és sérthetetlen. Ha valami kiszivárogna róla, csak pánikot keltene világszerte… Végezetül megkérem valamire. A FÖEMÁG pompásan ismeri az anyagi világot, és ért ahhoz, hogyan változtassa át, hogyan bírja engedelmességre. De nem ismeri tökéletesen az ember pszichikai világát, és ezt éppen önön tanulmányozza. Talán éppen ön lesz a minta a számára. S ha ez így van, akkor ebből a mintából kiindulva az egész emberiségre vonhat le következtetéseket. Éppen ezért amennyire

169

csak lehetséges, a gömbbel viselkedjen diplomatikusan, vagy ahogyan annak idején mondták: toleránsán.

170

FONTOS DÖNTÉS

Amikor hazaérkezett, kieresztette a táskából Konsztantyint, s az megszokott módján lebegve maradt a levegőben. Jurij átadta magát a töprengésnek. Hogy s mint legyen: fokozott mértékben költse a pénzt, és várja a lehetséges szabadulást vagy pusztulást, avagy takarékoskodjon a pénzzel, és szomorúan rendelje alá életét Konsztantyinnak? Melyiket válassza?Késő éjszakáig üldögélt gondokba roskadtan. Aztán felállt, és odalépett az ablakhoz. Eldöntötte: ha lent a téren az egyik pad mellett egy férfi halad el, akkor takarékoskodnia kell, ha egy nő, akkor rettenthetetlenül szórnia kell a pénzt. És egy szempillantás múlva a fasor felől feltűnt egy kék ruhás lány, s könnyed léptekkel elhaladt a kijelölt pad mellett. A fehér éjszaka áttetsző derengésében Jurij ismerősnek vélte az arcát. De hiszen ez Leoncavalla! Az a rokonszenves lány, akit egyszer a távcsövén át látott!„Gőzerővel költeni fogom a pénzt - határozta el Anakonda. - Vagy meghalok, vagy ismét ember leszek.”Alig gondolta ezt végig, amikor a falon egyenletes kopogás hallatszott, s a szomszéd szobából felcsendült Vavik hangja:- Jura, nem kukkantana át hozzám egy pillanatra?Anakonda átballagott a kedves szomszédhoz. Konsztantyin utána suhant.A villany nem égett a szobában. A házigazda ott ült az ablaknál a fogorvosi székben, amely jó erősen a parkettba volt csavarozva. A szemlélődő feje kényelmesen hátradőlt a megdönthető, bőrhuzatú fejpárnára. A periszkóp egy elmésen megszerkesztett szíj- és csuklórendszerben függött.

171

- Így élek én a szépség világában - kezdte meghatottan Vavik. - De sajna a lányok szerte-röppennek, itt a vakáció. Tudom, ősszel visszatérnek, visszajönnek lebarnultan, megszépülve, s hozzák magukkal az erdei margaréták illatát, az erdei gyöngyvirágok leheletét…- Vavilon Viktorovics, az illatot nem lehet látni a periszkópon át - szólt közbe Jurij.- Ah, ne nyesegesse álmaim szárnyait! - tilta-kozott ernyedten Vavik. És megváltozott hangon hozzátette: - Maga persze a gömbbel együtt állított be? Látom, látom, él és virul a mi kis gömböcskénk… Már régóta nem beszélgettem el magával, Jura, mint asszisztens az asszisztenssel.- Ismét pénzre van szüksége? - szegezte neki az alapkérdést Anakonda.- De kedves fiatal barátom, mire jó ez a szűk látókörre valló, durva kérdés? Nekem nem a pénz kell, hanem az optikát kell fokoznom. Tudja, az egyik ismerősöm éppen most árul egy kis hordozható teleszkópot. És mindössze száznyolcvan louis d’or.- Odaadom magának ezeket a Lajos-aranyakat - mondta nyugodtan Jurij. - Most már nem sajnálom a Lajos-aranyakat.

172

VÁRATLAN VARIÁNS

Másnap Jurij fogta a hátizsákot s vele Konsztantyint, és felkereste az Aeroflot jegyirodáját. Úgy döntött, Szocsiba utazik. A csodálatos strandszezon még nem kezdődött el, és Anakonda egykettőre kapott jegyet a TU-104-re. Aztán betért az áruházba, és vett egy csinos kis bőröndöt.- Útra készül? - érdeklődött Vavik, amikor az előszobában összefutott a bőröndöt cipelő Jurijjal.- Igen, holnap megyek a Fekete-tengerhez.- Örül az ember lelke, ha magát látja, Jura… Odalent délen annyi csodaszép dolog van, amit érdemes megszemlélni. Ah, a napsütés, a tenger, a napbarnította lányok a parton, a lét és a tudat ünnepe! De kár, hogy csak egy jegyet vásárolt! Nem gondolt Vavilon Viktorovicsra, nem gondolt arra az emberre, aki szentül őrzi mások titkait!- Rendben van, Vavilon Viktorovics, tessék, itt a jegyem. És itt a pénz is a visszaútra meg a nyaralásra. Meggondoltam magamat, nem repülök - jelentette ki elszántan Anakonda. Rájött: az a legjobb módszer, hogy legalább egy kis időre megszabaduljon Vaviktól, hogy elküldi a tengerpartra, ő maga pedig itt marad a város-ban. Ráadásul Konsztantyin igencsak zavarná tengerparti nyaralását.- Köszönöm, Jura! - jelentette ki meghatottan Vavik, és sietve félrefordult, hogy elrejtse az ellágyulás könnyeit.Másnap reggel a Jurától kölcsönkért bőröndbe berakta a strandfelszerelést és a periszkópot, majd kiment a repülőtérre, és a levegőbe emelkedett. Odalent könnyed párában, mint valami igen vékony nylonblúzban, szunnyadozott a zöld síkság. A szárnyak alatt jobbra

173

csakhamar feltűnt a tenger, zöld csíkja; baloldalt nap perzselte hegyek húzódtak.Anakonda még aznap nekilátott a fokozott költekezésnek. Eddig még csak gyakorlati jellegű holmikat vásárolt, de most más csatornákon folyt el pénz. Kiment a piacra, és összevásárolta a virágokat, majd az utcán szétosztotta az arra haladó lányoknak. Este betért a sasliksütőbe, és harsányan bejelentette, hogy ma van a születésnapja, és ezért ma mindenki az ő számlájára ehet-ihat. A legtöbben sértődötten visszautasították az egyidejűen mindenkire rátukmált kölcsönt, de akadtak olyanok is, akik szívesen kaptak az alkalmon. Jurijt csakhamar hízelgők és kunyerálók hada vette körül. Ettől a naptól kezdve a pénz úgy olvadt, akár a cukor a forró vízben.Egy hét múlva Anakonda ráébredt, hogy mind össze százharminc rubele maradt. Újabb két nap múlva, amikor kínzó fejfájással ébredt az újdonsült barátaival folytatott ivászat után, a kabátzsebében csupán csak egy tízrubelest talált. Végigkutatta a többi zsebét is, és még két rubel hatvan kopejkával egészíthette ki vagyonát. Tudta, hogy elérkezett a döntő nap. Ma elkölti pénzének a maradékát is, és a gömb tovaröppen, ő pedig megszabadul az igájától, vagy pedig… Lesz, ami lesz!Fogta a táskát s benne Konsztantyint, s betért a legközelebbi vendéglőbe. Jól megebédelt, majd nekivágott az utcáknak, és estig kóborolt. A fehér éjszakák már véget értek, langyos sötétség borult a városra. A Névában ott hunyorogtak a híd lámpái. A Nyevszkij proszpekten vidám fénnyel villogtak a neonreklámok. A járdán boldog szerelmespárok sétáltak, szép lányok siettek. „Talán mindezt utoljára látom” - gondolta búcsúzó szomorúsággal Jurij, és hazafelé irányozta lépteit.A sarki élelmiszerüzletben vett egy palack konyakot - ha már itt a vég, akkor legalább konyakkal búcsúzzon! Vett egy doboz Opál cigarettát is, meg egy doboz gyufát. Mindössze kopejkája maradt. Most már csak ez

174

az ötös kötötte össze Konsztantyinnal, vagy lehet, az élettel.Amikor hazaért, kieresztette a gömböt a táskából, s Konsztantyin szokásához híven, három lépés távolságban, lebegve maradt a levegőben. Jurij teletöltött egy poharat konyakkal, és egy szuszra felhajtotta, majd evés nélkül rögtön rágyújtott. Aztán ivott még egy pohárral. A részeg melegség végigfutott a testén, a világ lüktetni kezdett. A szoba falai hol szétfutottak, hol összezsugorodtak, mintha agyon akarnák nyomni Jurijt. Végül elővette a zsebéből a szent ötkopejkást, és az ablakhoz lépett.Odakint hajladoztak a házak, a város fényei fellobbantak és kihunytak, mint a vészfényjelek. A diákszállóban szemközt csak egy ablak volt világos, szélről a negyedik. Anakondának úgy rémlett, hogy az ablaknál a kék ruhás lány, Leoncavalla ül. Az ablak váratlanul felröppent valahová, és kialudt. Jurij kidobta az ötkopejkást. Az érme csöndes pengéssel hullott le a kövezetre. Mindennek vége…… Körülnézett. Konsztantyin változatlanul ott függött a levegőben, háromlépésnyire. Hajnalov tudományos jóslata nem vált valóra. A gömb sajátságos egyéni és váratlan variánst választott: úgy döntött, hogy mindörökre Jurijjal marad. „És ha se szó, se beszéd felakasztom magamat? - villant át Anakonda agyán a beteges ötlet. - Hadd vesszek el, ha csak ennek árán szabadulhatok meg Konsztantyintól…”Odabotorkált az ágyhoz, lehajolt, és előszedett egy kötelet. Valamikor tagja volt a kezdő hegymászók csoportjának, és ez a kötél a csoport felszereléséhez tartozott. Jurij megpróbálta, elég erős-e a kötél - nem lehetett szétszakítani. Azon töprengett, hová kösse fel, de nem kellett sokat törnie a fejét: az ajtó fölött két vastag vaskampó meredezett, ezen függött a hajdani ajtófüggöny. Tetszés szerint választhatja bármelyiket.Jurij háta mögött a gömb némán és szomorú szürkés fénnyel villant fel. És abban a pillanatban a kötél

175

szürkés színű kacattá változott, rostos porrá omlott szét. A kampók is eltűntek. Ott, ahol be voltak verve a falba, most csak apró foltok sötétlettek.- Még felkötni se engeded normálisan az embert! - kiáltotta Anakonda, és öklével megfenyegette Konsztantyint. - De majd átrázlak én téged!A nyitott ablakhoz rohant, felugrott az ablakpárkányra, és a fejéhez kapva kivetette magát. Minden szembefutott vele: a néptelen utca, a tér sötét fái, a kerítés fekete lándzsái. És ebben a pillanatban valamiféle rugalmas erő felfogta zuhanásában. Ott lebegett az utca fölött egy vékony, jéghideg drótból font függőágyban - és a gömb fölötte állomásozott. Aztán Konsztantyin felemelte Jurijt az ablakpárkányra, és puhán bevonva szorítóköteleit, besegítette a szobába.Anakonda sírva borult az ágyra.

176

PECHES ÉLET

Jurij csak másnap délben ébredt fel. A feje tompán sajgott. Hányinger környékezte. A gömb szokása szerint három lépésre lebegett az ágytól. Anakondának eszébe jutott a tegnapi nap, és felnyögött. Most mitévő legyen? Konsztantyin is vele maradt mindörökre, és a pénzből sem maradt egyetlen kopejka sem, az élete kettétört, sőt még meg sem halhat… Mihez kezdjen?Kényszeredetten feltápászkodott, ernyedten felöltözött, odalépett az asztalhoz, s az üres konyakos palackra pillantott. A felfokozott pénzköltési időszakban már megszokta, hogy reggelente felönt a garatra, de hát most egyetlen fityingje sem maradt. Igaz, van egy csomó holmija - magnetofon, fényképezőgép meg néhány ru-hája. Elviheti a bizományiba, de ott az ember nem kap azonnal pénzt, meg kell várni, amíg elkel a holmi. És mit fog enni, miközben a pénzre vár? A szerkesztőségből már elbocsátották, szégyen lenne odamenni és tőlük kérni. Mit tegyen?A gömb kékes fénnyel töltötte meg a szobát. Kinyúlt belőle egy kar, amelynek a végén négy- szögletes tányérka volt. És a tányérról két, megviselt állapotban lévő papírrubel hullt alá.- Egyszóval ügy döntöttél, hogy eltartasz - vigyorgott keservesen Anakonda. - Nem vagy valami bőkezű, Konsztantyin. De hát ezt is köszönöm… no, akkor gyere, mássz bele a táskába. Menjünk, vegyünk italt meg ételt.Első dolga az volt, hogy vásárolt egy kis üveg Moszkovszkaja vodkát, egy doboz Pamír cigarettát, aztán harminc deka legolcsóbb kolbászt és kenyeret. Odahaza a táskából kirakta a vásárlásait meg

177

Konsztantyint, s a vodkát az asztalra állította. Felhajtott egy pohárkával, majd kolbászt harapott hozzá, s rágyújtva azt gondolta magában: „Nem is olyan rossz ez így. A vodkán eléldegél az ember. És ami a fő, a vodkától fel is fordulhat az ember, de te, kedves barátom, Konsztantyin, nem tudsz beavatkozni. Rendszeresen fogok inni, halálra iszom magamat, és vé-get ér ez a peches élet.”A gömb zöldes fénnyel kezdett világítani. Keskeny fénysugár vetült a vodkásüvegre, majd kialudt. Anakonda rosszat sejtve reszkető kézzel töltött még egy pohárka vodkát, az ajkához emelte - és nyomban undorodva kilöttyintette a folyadékot a padlóra.A vodka eltűnt, a vodka átváltozott ivóvízzé.

És Jurijra alkoholmentes, balesetmentes, tétlen és kilátástalan élet várt. Minden reggel megkapta Konsztantyintól a két rubelt, utána belerakta a gömböt a hátizsákba, s lement az üzletbe ennivalóért. Visszatérve bekapta a szerény reggelit, fogta a táskát Konsztantyinnal, és elindult csavarogni a városba. Nem nézett se jobbra, se balra, tekintetét az aszfaltra szögezve ment, ment, maga sem tudta, hová, teljesen céltalanul - csak hogy ne legyen otthon. Bent a szobában már megunta, meg nem is ülhet odahaza egész nap: a szomszédok már ferdén néztek rá, csodálkoztak, miért nem jár dolgozni. így aztán az utcákon csatangolt. A hátizsákot s benne Konsztantyint most már a hátán vitte. Szinte teljesen megszokta, mint ahogyan a púpot is megszokják a púposok.Amikor már beleunt a kódorgásba, hazament, és kényszeredetten elkészítette egyszerű kis ebédjét. Kényszeredetten megette - és újra nekivágott a városnak. Elhanyagolta külsejét, nem borotválkozott, az új, drága öltönye poros, pecsétes lett, de ő nem tisztíttatta ki. Most már semmiben sem reménykedett, semmit sem akart, és egyre jobban elvadult az emberektől. Minden igénye csak az evésre

178

korlátozódott, de már az is mindegy volt, hogy mit eszik. Az a két rubel, amit Konsztantyintól kapott, elég volt az élethez. Természetesen voltak holmijai, amiket el lehetett volna adogatni, de lusta volt velük elballagni a bizományiba. Meg aztán mire is költse a felesleges pénzt? Este odahaza teázott, kenyeret evett hozzá, majd végigdőlt az ágyon, és nyomban elaludt. Nem voltak álmai. Úgy rémlett, a gömb megfosztotta még az álmaitól is.

179

LEONCAVALLA, AKI TÁNYA

Augusztus közepe volt. Jurij úgy érezte, eleget őgyelgett az utcákon, s meg is éhezett. A hátizsákkal elindult hazafelé a téren át. Nem sietett. Ma valahogy nem akarózott hazatérnie. Az igazság az, hogy előző nap megérkezett Vavik, és ezzel kapcsolatban kellemetlen jelenet játszódott le.Vavik kimerültén jött meg, bal szemhéja idegesen rángatózott. Nagyon elégedetlen volt, amiért Anakonda Szocsiba küldte. Soha többé semmiféle varázsszőnyegen nem hajlandó repülni. Kiderült, hogy egy nő felfedezte, amikor Vavik pizsamában és periszkóppal felszerelve, mester- lövész módjára felkapaszkodott egy sziklára, amelyik a női napozó közelében emelkedett. A nő lármát csapott, a többi asszony is odasereglett. Sivítoztak, csipkedték Vavikot, sőt még a fejét is verték a periszkóppal. Ennek következtében a periszkóp súlyosan megrongálódott, és javításra szorul.- De hát ott van még a messzelátó és a hordoz-ható teleszkóp is, Vavilon Viktorovics - jegyezte meg Jurij.- Nem vitatkozom. De hát minden ember szereti, ha teljes az optikai felszerelése. Azon kívül rengeteget költöttem odalent délen, ahová elküldött…- Vavilon Viktorovics, az anyagi helyzetem fölöttébb megrendült. Ha akarja, tessék, itt a magnetofon. Eladhatja. Itt van egy pulóver. Az igaz, hogy női, de ezt is eladhatja.- Boldoggá tesz, fiatal barátom. De nem segít-hetne egy kis készpénzzel?

180

- Vavilon Viktorovics, nekem nincs készpénzem. A gömb naponta két rubelt ad és kész.- Jura, ha csak az egynegyedét ideadja, amit naponta kap a gömbtől, akkor ebből is haszna származik.- De Vavilon Viktorovics, mire jó magának fél rubel?- Ah, Jura, nem vagyok én kapzsi. Úgy hatá-roztam, hogy sztereóteleszkópra gyűjtök. Aminek a segítségével a szépség világában plasztikusan is gyönyörködhetek.Anakonda nem állt le vitatkozni, neki teljesen mindegy volt. Elővett a zsebéből két tizenöt kopejkást és egy húszkopejkást. Vavik kinyújtotta a kezét. Konsztantyin opálosan áttetsző fényfelhőbe burkolózott.- Köszönöm, Jura! - mondta Vavik, és átvette a pénzdarabokat, majd hirtelen fájdalomkiáltással ledobta őket a padlóra, és fújni kezdte az ujjait. - Ezt nem bocsátom meg magának! Izzó pénzdarabot adni az embernek! Micsoda szemtelenség!- A gömb csinálta… Meg akarja őrizni életszínvonalamat - mondta Jurij, és felszedte az érméket. Egyáltalán nem égettek.- Szemtelenség! - ismételte Vavik. - Magát a sötét gömbjével együtt már rég le kellett volna leplezni a lakosság előtt! Holnap bejelentem az ügyet a házkezelőségnél! - Felkapta a magnetofont és a pulóvert, amelyet Jurij annak idején Kirának szánt, és haragosan becsapva maga mögött az ajtót, kirohant a szobából.… Igen, Jurijnak ma egyáltalán semmi kedve nem volt hazamenni. Teljességgel lehetséges, hogy odahaza újabb kellemetlenségek várnak rá. Lekanyarította a hátáról a zsákot, s letelepedett egy padra a téren, majd rágyújtott. Igyekezett elodázni a hazatérés pillanatát, s éppen ezért lassan fújta a füstöt, érzéssel, hozzáértéssel, és azon töprengett, hogy legalább cigarettázhat, ezt még nem tiltotta meg neki Konsztantyin.

181

Ott ült a pádon, az egyik szélén, a csikkgyűjtő gipszurna közelében. A fasor túlsó végében egy éppen ilyen pádon két nyugdíjas bóbiskolt. A tér szinte teljesen néptelen volt, augusztusban Leningrád mindig kiürül: a felnőttek zöme szabadságon van, a gyerekek kint a nyaralókban vagy pionírtáborokban. Csend volt. A bodros felhőpamacsokkal díszített magas égből egyenletes és nem vakító fény hullott alá.Bal kéz felől halk léptek surrantak. A fasorban Leoncavalla közeledett. Jurij nyomban felismerte, bár a lány ez alkalommal világos színű kartonruhát viselt. A kezében egy kis táskát tartott, amelyen egy fényes fehér alapon táncoló békák figurája volt látható. „Ha leül a padra, akkor még nincs veszve az életem, tehát még megmenekülhetek a gömbtől” - határozta el Jurij. Hirte-len olyan szívdobogást kapott, mintha szakadékba zuhant volna, vagy felrepült volna az égbe, egyenesen a napba.A lány könnyed léptekkel túlhaladt a padon, majd váratlanul, mintha eszébe jutott volna valami, megtorpant, visszalépett egy lépést, és leült a pad szélére, maga mellé helyezve a táskát.- Köszönöm, Leoncavalla! - tört elő Jurijból.A lány csodálkozva s minden rosszindulat nélkül pillantott Jurijra. Aztán az arcán riadt kifejezés jelent meg. Közelebb ült Jurijhoz.- Rosszul érzi magát? - kérdezte lágyan és nyíltszívűén. - Miért sápadt el? Hozzak egy kis vizet?- Nem, nem, semmiség… Csak sokat sétáltam ma… Sétáltam… Sétáltam… Ne nyugtalankodjon… - Jurij olyan régen nem beszélt emberekkel (kivéve Vavikot), hogy csak nagy nehezen talált szavakat.- No, igen, úgy látszik, most már jobban van – jelentette ki a lány. - Már nem olyan sápadt… De miért nevezett csak úgy váratlanul Leoncavallónak? Hiszen az egy zeneszerző volt. Engem Tányának hívnak. És magát?

182

- Voltaképpen Anakonda voltam. Nos, tudja, egy olyan kígyó. Az Amazonas felső folyásánál lakozik. Egyes példányai elérik a tíz és fél métert is… De nem lett belőlem Anakonda.- Ez az álneve volt? - találta el Tánya.- Pontosan az. Újságíró akartam lenni, de nem voltam tehetséges. Éppen ezért vegye úgy, hogy egészen egyszerűen Jurij vagyok. Itt lakom ebben a házban.- Nekem tetszik, hogy ilyen nyíltan beszél ön-magáról. Azt hiszem, valószínűleg jó ember.- Téved. Elkövettem egy rossz dolgot, úgyhogy nem lehetek jó. Nagyon gyötör engem ez az ügy…- Nem, szerintem maga nem rossz ember. De valóban nagyon elcsigázottnak látszik… Tudja, már láttam magát néhányszor az utcán. Mindig úgy megy, hogy senkire sem néz.- Nekem is ismerős az arca. Már láttam…- Én itt lakom ebben a diákszállóban, ebben a házban. Biztosan többször találkozott már velem az utcán…- Igen, igen… De miért van itt nyáron is? Miért nem utazott el a vakáció alatt?- Nincs hova mennem. A szüleim nem élnek. Jobban mondva, Pszkovban lakik egy nénikém, de ő áprilisban férjhez ment, a háza elég kicsi… De hiszen nyáron nem is olyan rossz dolog itt élni Leningrádban. Tegnap az Ermitázsban voltam, holnap megyek az Orosz Múzeumba.- Egyedül?- Egyedül. Miért? Ha akarja, mehetünk együtt.- Holnap sok dolgom van, semmiképpen nem tudok elszabadulni - füllentett Jurij.Szerette volna elfogadni a meghívást, de tudta, hogy a hátizsákkal egyetlen képkiállításra sem engedik be.- Holnapután Mohovóba megyek egy kis gombát szedni. Nem tart velem? - Az ötlet az erdővel és a gombával teljesen váratlanul szakadt fel Jurijból.

183

- Szívesen - felelte Tánya. - Nagyon szeretek gombát szedni. Hol találkozunk?- Mondjuk itt, reggel hétkor.

Jurij be sem szállt a liftbe, nem érezte a hátizsákban nyugvó gömb súlyát, s felszaladt az ötödik emeletre. És bár még egy teljes nap volt hátra a találkozásig, szerette volna, ha azonnal emberi ábrázatot ölthet. Gondosan megborotválkozott, aztán kitisztította a cipőjét. Fogta az elmaradhatatlan táskát s benne Konsztantyint, és bevonult a fürdőszobába, hogy kimossa a nyloningét meg a zokniját. Az előszobában összefutott Vavikkal.- Jurij, tegnap, azt hiszem, kissé elvesztettem a fejemet - mondta halkan Vavik. - Nemes lelkem mélyéből mondom: nem teszek jelentést a házkezelőségnél. De remélem, hogy maga sem terjeszti, milyen optikai utazásokat teszek a szépség világában.- Megígérem felelte kurtán Jurij.Vavik pedig befordult a szobájába, miközben ezt dúdolta:

Shimmy most a táncok fennkölt csúcsa,még a csecsemő is mind ezt fújja,

ajándékba kaptuk ezt mi most az Antanttól.

Másnap a bizományi előtt Jurij olcsón, kéz alatt elsózta a fényképezőgépét, hogy ne üres v zsebbel utazzon a kirándulásra.

184

BESZÉLGETÉS AZ ERDŐBEN

Elérkezett a találkozás reggele. Az idő derült és csendes volt. Jurij lesietett a térre, s Tánya már várta. A pádon ült, és amikor megpillantotta Jurijt, felpattant, eléje sietett. Egyszerű szürke ruhát viselt, s kezében táskát tartott; abba rakta a köpenyt arra az esetre, ha esne az eső.- No, ebbe a szatyorba aztán elég sok gomba belefér jegyezte meg mosolyogva Tánya. - Mit rejteget benne? És könnyedén megemelte a Jurij hátán lógó hátizsákot. - Hűha, mitől ilyen nehéz?- Orkánkabát van benne, hátha elromlik az idő. Meg egy gömb. Egy igén nehéz gömb. Szándékosan cipelem magammal, trenírozásképpen, nehogy elfáradjak majd a turista-kirándulásokon a teherhordástól - találta fel magát Jurij. De a kedve rögtön elromlott, és egész úton, amíg a villamoson utaztak, aztán a helyi érdekűn, csak összevissza felelgetett Tánya kérdéseire. Nem hagyta nyugton a gondolat, hogy milyen nagy hatalma van fölötte Konsztantyinnak.És még jobban elkomorodott, amikor leszálltak Mohovo állomásán, és befordultak az erdőbe. Ez az erdő arra a másikra emlékeztette. Egyik helyen az út mentén szintén nyárfával benőtt lövészárok húzódott, és a félig elkorhadt karókon szintén rozsdás tüskésdrót lógott. Itt is előbb a fenyők jöttek, egy kis dombocska, aztán a sík-ság. Aztán vihar is jött, mint akkor. Ez alkalommal az égen komoly erők csaptak össze. Eleinte kurta és halk csattanások hallatszottak. De aztán beleszólt az égi nehéztüzérség is - a Főparancsnokság tartalékának a nehézütegei. Folyt a döntő ütközet. Az égbolt dübörgött és villogott. Jutott belőle a földnek is. Szilánkok röp-

185

ködtek az ágak között, verték a leveleket. Valahonnan égett tőzegszagot sodort erre a szél. Jurij és Tánya egy nyírfa alá húzódva álltak, magukra terítették az esőköpenyt, úgy védekeztek a jégesőtől.- Kifogta maga énvelem - mondta zordan Jurij. - Gombát sem szedett eddig, és ismét viharba kerültünk. Nem fél?- Egy picit, de azért szórakozom is - felelte a lány. - De miért mondta azt, hogy „ismét”?- Csak elszólás. Magának ez nem ismét, de nekem igen. A viharhoz igen kellemetlen emlékem fűződik.- Maga egyáltalán olyan búbánatos. Mintha valami állandóan nyomasztaná.- Ha akarja, elmesélem, mi nyomaszt. Persze ha utána megvet, és mindörökre faképnél hagy, igaza lesz… De nekem senkim sincs a világon, aki végighallgatna… Kérem, hallgasson végig. Aztán visszakísérem a városig, és ott örökre elválhatunk. - Ezekkel a szavakkal Jurij előhúzta a hátizsákból Konsztantyint. Szokása szerint az lebegve maradt a levegőben.- Nos, látja? Maga szerint jó vagy gonosz ez a gömb?- Látom - mondta Tánya. - Szerintem nem jó és nem gonosz. Rettenetesen idegen.- Hát persze hogy idegen! Ez FÖEMÁG. Földön kívüli Önirányítós Exterritoriális Mindenen Áthatoló Gömb. Én Konsztantyinnak becézem. És most elmesélem, hogyan szegődött a nyomomba…Ebben a pillanatban fülsiketítőén közeli mennydörgés hallatszott. Egy lucfenyőcsúcs, mintegy száz méterre attól, ahol Jurij és Tánya állt, füstbe borult és lehanyatlott. Egy széllökés arra sodorta a gyantás füstszagot. Konsztantyin rózsaszínű fénnyel világított, aztán ismét elsötétült. Fényes-zöld fénygyűrűt bocsátott ki magából, amely egyre szélesedve mind magasabbra szállt. Ebben a pillanatban a sötét felhőkben kerek, kék

186

rés támadt, mintegy fél kilométer átmérőjű. Előbújt a nap. Az égiháború folytatódott, de Jurij és Tánya fölött vihar nélküli semleges zóna képződött.- Konsztantyin óv meg bennünket a villámoktól - magyarázta Jurij. - Jobban mondva csak engem véd, máshoz-senkihez semmi köze… tehát figyeljen ide… - És titkolózás nélkül elmesélt mindent Tányának, milyen körülmények között szegődött a nyomába a gömb, és milyen az ő élete a gömb uralma alatt.Sokáig beszélt. Amikor befejezte szomorú történetét, az égiháború már végéhez közeledett. Az egyik harcoló fél legyőzte a másikat, és az egész égen helyreállt a béke. Az erdőben minden elcsendesedett, s hallani lehetett a madarak énekét. Jurij Tányára emelte a tekintetét, s látta, hogy a lány arcán folynak a könnyek.- Miért sír? - kérdezte. - Nekem kellene sírnom.- Nagyon sajnálom magát, azért sírok - felelte a lány. - Tenni kell valamit, az ember így nem élhet.- Mit lehet itt tenni? - tiltakozott szomorúan Jurij.Visszarakta a gömböt a hátizsákba, ugyanoda tette az esőköpenyt, és a ritkás fák között az út felé botorkált. Tánya követte, s egyszer csak megszólalt:- Nagyon is világos, hogy mit kell tenni. Be-csületes munkával meg kell keresni a tízezer rubelt, és visszaadni a gömbnek. Bele kell tenni egy ugyanolyan táskába, és visszarakni az útnak arra a pontjára, ahol megtalálta. Akkor a gömb elmarad maga mellől.- Tánya, a kezdet kezdetén én is úgy véltem, hogy csak kölcsönkaptam ezt az összeget a sorstól… De hát hogyan fizessem vissza most ezt az adósságot?- Ekkora összeget természetesen igen nehéz összegyűjteni - jegyezte meg elgondolkozva a lány. - De majd én segítek magának. Jövőre befejezem a technikumot, és elég jól fogok keresni.- Köszönöm, Tánya… De én hogyan fogok keresni? Újságíró nem lett belőlem. A képzettségem szerint pedagógus vagyok, de nem állhatok oda tanítani: hogyan merészelném én tanítani az embereket, ha nem

187

tiszta a lelkiismeretem! Gyárba sem mehetek: mit kezdenék ott Konsztantyinnal? Megállítanak a bejáratnál, és megkérdik: „Mutasd csak, mi van a hátizsákban?”- Jura, magának olyan munka kell, ahol nincs bejárat.- Igen, az lenne jó… Tánya, nem fáradt még? Hadd vigyem a táskáját.- Ugyan dehogy, egészen könnyű… De ha akarja, vigye. Maga pedig adja ide a hátizsákot.- De hiszen ez nagyon nehéz… no, nem bánom, próbálja meg szórakozásból. Csak ne maradjon le tőlem három lépésnél messzebb, mert különben Konsztantyin kiugrik a zsákból.Tánya a hátára kanyarította a hátizsákot, és Jurij mellé szegődött. Hirtelen felkiáltott:- Jé, ott egy gomba! Végre valahára! Valódi királyvargánya! - És a gomba felé futott. Körülbelül nyolclépésnyire lehetett.- Óvatosan, Tánya! - kiáltott rá Jurij. - A gömb rögtön…De a gömb a hátizsákban maradt. A lány megtett öt, hat, nyolc lépést, és a gömb a zsákban maradt.- Tánya, maga megszelídítette! - kiáltott fel Jurij. - Nem tört elő a hátizsákból! Csináljunk még egy kísérletet. Vegye le a hátizsákot, tegye a földre, és közeledjen felém.A lány lerakta a zsákot a mohára, és könnyedén odébb libbent. De alig tette meg a negyedik lépést, a gömb kiszabadult a zsákból, és a levegőben a lány mögött termett, majd Jurijhoz perdült, aki elkeseredetten felsóhajtott.- Ne szomorkodjon - vigasztalta Tánya. - Ha majd beérünk a városba, megfoltozom a hátizsákját. Addig is vigyük a gömböt az én táskámban.- Más miatt kesergek. Már-már azt reméltem, hogy Konsztantyint itt hagyhatjuk az erdőben, hogy végre megszabadulok tőle. De sokkal rosszabbul

188

alakult: nemcsak hogy én nem szabadultam meg tőle, hanem magának is a nyomába szegődött. Ezek szerint Konsztantyinnak mi most egynek számítunk.- De hát akkor magának most már könnyebb lesz így - válaszolta nyugodtan Tánya.- De magának nehezebb lesz. Nem fél?- Nem. Örülök, hogy segíthetek magán… Tudja, egyelőre egyedül lakom a diákszállóban. Magamhoz vehetem néhány napra a gömböt, hogy maga egy kicsit pihenjen. Senki nem tud meg semmit.- Köszönöm, Tánya… de adnék egy tanácsot: esténként legyen szíves, húzza el a függönyt az ablakán. Mert lakik a házunkban valaki, aki ugyancsak szívesen kukucskál be idegen ablakokba. Mindenféle optikája is van hozzá.- Köszönöm, Jura, hogy szólt… Nem is gon-doltam, hogy valaki leselkedik… De hát nálunk a függönyök átlátszóak, csak a látszat az, hogy nem átlátszó… Egyébként a diákszálló hamarosan átköltözik egy másik épületbe. Ezt a házat az Északnyugat Szállítási Vállalat kapja meg. És férfi munkásszállót csinálnak belőle.

Amikor visszaértek a városba, Jurij elkísérte Tányát a diákszálló kapujáig, majd elbúcsúzott és hazaindult. Sok-sok nap óta most először aludt a fejénél lebegő gömb nélkül. Egyhamar nem jött álom a szemére. Bár Konsztantyin nem volt ott a szobában, de a tudat, hogy létezik, és jelenleg Tányánál van, nem nagyon boldogította. „Kár volt ráhárítanom ezt a kellemetlenséget töprengett Jurij. - Holnap visszaveszem a gömböt.”Reggel udvariasan kopogtattak az ajtaján. Vavik lépett be.- Hol a gömböcske? - kérdezte nyájasan. Végtelenül kedvem támadt kedves közös kerek ismerősünkre… Jura, nem tudna egy kicsit segíteni abban, hogy

189

fokozottabb iramban szerezzem be azt az optikai készüléket, amelyet…- Vavilon Viktorovics, a lányok a közeljövőben átköltöznek egy másik épületbe. Ebben a házban pedig exkavátorosok és lakatosok munkásszállása lesz.- Micsoda szörnyű hír! Összedől a szépség világa! - És a szegény öreg lehorgasztott fejjel és könnyekkel az arcán kivonult.Nem sokkal később félénk csengetés hallatszott. Jurij kinyitotta a lakásajtót: az előszobába Tánya lépett be. A kezében a táskát tartotta, s benne a gömböt.- Jura, nem csodálkozik, hogy eljöttem magához?- Örülök neki - felelte halkan a fiú.Amikor beléptek a szobába, Tánya nyomban kivette a táskából a gömböt, amely azonnal elfoglalta megszokott helyét, három lépésre Jurijtól.- Adja ide a hátizsákját, megfoltozom - kérte a lány. - Tessék, itt van két rubel. Tíz perccel ezelőtt a gömb adta. És utána rögtön kékes fénnyel a falra írta a maga nevét és címét. Még el sem halványodott az írás, én máris rohantam ide magához.- Köszönöm, kedves Tánya! Nagyon jó, hogy átjött, és hogy elhozta Konsztantyint. Néki mégiscsak velem kell lennie, hiszen a tízezer rubelt mégiscsak én dorbézoltam el, nem maga.- Jura, ha majd úgy érzi szükségesnek, hogy ne legyen magával a gömb, akkor adja át nekem. Megígéri?- Megígérem.Aznap, amikor Jurij beiratkozott a gőzkazánfűtők villámtanfolyamára, ahol ösztöndíjat is kapott, Konsztantyin nyomban beszüntette a naponkénti két rubeleket. Ez az önellátó gazdaságos elszámolásra való áttérés megörvendeztette Jurijt és Tányát. Jurij elvégezte a tanfolyamot, és a házkezelőség kazánházában kezdett dolgozni. Szabad idejében a Leningrádi Teherkikötőbe ment, ahol a tehervagonok kirakásában segédkezett. A kazánházban mindig

190

hátizsákkal a vállán felügyelt, s mindenkinek azt mondta, hogy trenírozik, mert távoli turista-kirándulásra készül. Amikor a rakodással foglalatoskodott, igen gyakran Tányára hagyta Konsztantyint. Jobban mondva Tánya ült otthon Konsztantyin felügyelete alatt.Az emlékezetes mohovói utazás után egy fél evvel a fiatal pár jelentkezett az anyakönyvvezetőnél, s Tánya átköltözött Jurijhoz. Szerény lakodalmat tartottak, egy kis süteménnyel, de bor nélkül. Vendégeket nem hívtak. Csak az elmaradhatatlan hívatlan vendég, Konsztantyin volt jelen az alkoholmentes lakodalmi tivornyán.

191

A GÖMB ELTŰNIK

Az esküvő napja óta egy év telt el, meg néhány hónap. Jurij és Tánya jól összefértek egymással, de nem lehet mondani, hogy boldogan éltek, mert Konsztantyin állandó jelenléte nyomasztóan hatott lelki életükre. A gömb egy cseppet sem változott: sötét színű, hideg, mindenható és mindentudó volt. Nem lehetett megszokni, mint ahogy nem lehet megszokni, hogy valaki egy szobában éljen egy atombombával.Bár a fiatalok elég jól kerestek (a technikum elvégzése után most már Tánya is dolgozott), de igen-igen szerényen éltek, mindenről lemondtak. A munkatársaik és szomszédaik fösvénynek tartották őket, arra a szent meggyőződésre jutottak, hogy a fiatal pár természettől fogva kapzsi. Jurij és Tánya semmiképpen nem mondhatták el idegeneknek, hogy miért élnek ilyen takarékosan. Hiszen ez az ő közös titkuk volt. Élére rak-ták a garasokat, hogy visszafizessék Konsztantyinnak a tízezer rubelt, s megszabaduljanak dermesztő jelenlététől.Munkatársaik nemcsak garasoskodónak tartották a két fiatal embert, hanem ellenszenvesnek, zárkózottnak, szófukarnak, akik bezárkóznak érdeklődésük szűk világába. Nem is csoda: hiszen a fiatal házasok senkit sem hívtak meg vendégségbe, s ők maguk sem jártak sehová vendégségbe, nem vettek részt kirándulásokon, s egyáltalán félrehúzódtak az emberektől. Senki nem tudta, és nem is tudhatta, hogy Tánya és Jurij zárkózottságát egyáltalán nem rossz lelki tulajdonságaik magyarázzák, hanem az a vágyuk, hogy titokban tartsák Konsztantyin létezését. Az emberek nem tudták, hogy maga Tánya és Jurij sokat szenved saját kényszerű

192

félrevonultságuk miatt. Különösen nehezen viselte el az emberektől való elszakítottságot Tánya, ez a természeténél fogva vidám és közlékeny teremtés. Ám hordozta a titok terhét Jurij kedvéért, akit szeretett. A titok továbbra is titok maradt.

Január tizenkettedikén történt.Jurij az éjszakai műszak után hazafelé ballagott. Ezen a téli reggelen komor gondolatok nyomasztották. Arra gondolt, hogy Tányával együtt eddig mindössze ezeregyszázötven rubelt raktak félre a takarékkönyvbe. Persze ez nem kis összeg, dehogy megszabaduljanak Konsztantyintól, tízezret kell összegyűjteniük. Még hány évig kell így élniük, mindenről lemondva? Igaz ugyan, hogy idővel a pénz gyorsabban szaporodik majd, hiszen neki is, Tányának is emelkedik a fizetése, de mégis… Saját magát Jurij nem nagyon sajnálta, de nagyon megesett a szíve Tányán. Viseltes ruhákban jár, kék gyapjúkardigánja teljesen kifakult, és kikopott a könyökén, a kabátja már rég divatjamúlt. Közös életük alatt mindössze háromszor voltak moziban, a színház szóba sem jöhetett. Az igaz, hogy Tánya semmi miatt nem panaszkodik, de Jurij mégiscsak tudja, hogy ke-serves az életük. És így száll el az ifjúságuk…A behavazott téren átvágott a házuk felé, s felnézve szobájuk ablakában fényt pillantott meg. Megriadt. Tányának ekkorra már el kellett volna mennie munkába. Csak nem lett beteg? Megszaporázta lépteit, aztán már futott. Itt a főbejárat. Itt a lift. Milyen lassan mászik felfelé!Amikor belépett a szobába, Tánya az asztal mellett ült leverten. A szeme ki volt sírva. Valami levél hevert előtte. Jurij gépies mozdulattal levette hátáról a hátizsákot, és kiengedte Konsztantyint. A gömb függve maradt a levegőben.- Tánya, mi történt? Beteg vagy?

193

- Nem. Téged vártalak. Tessék, olvasd. Varja néni írta Pszkovból. - És átnyújtotta Jurijnak a nagy betűs írással telerótt levélpapírt.- Inkább mondd meg, mi baj van.- Varja néninek leégett a háza és benne minden ingósága. Már egy hete a szomszédoknál lakik, egy átjáró kis kamrában… a férje nyomban visszaköltözött volt feleségéhez… a nénikém teljesen magára maradt. Nagyon sajnálom, hiszen ő nevelt engem, semmit sem sajnált tőlem… Érted, ezer rubelt kér tőlem kölcsön. De tudom, hogy úgysem tudja majd visszaadni.- A munkahelyén nem segítenek rajta?- Dehogynem. Már kapott kölcsönt. De neki mindene elpusztult, a háza és minden, minden… és semmije se volt biztosítva.Jurij rágyújtott egy Pamírra, és sétálni kezdett a szobában az ablaktól az ajtóig és vissza. A gömb követte. Jurij leült az ágy szélére, és mohón szippantgatva a cigarettát, vagy két percig bámulta Konsztantyint, amely háromlépésnyire lebegett tőle, szemmagasságban. Aztán Tányára pillantott, aki továbbra is ott ült az asztalnál hajdan kék, most kopottas, isten tudja, milyen színű kardigánjában. Jurij felállt, rágyújtott egy újabb cigarettára, és így szólt:- Tánya, menj csak dolgozni, mert még igazo-latlan hiányzásnak számítják. Én meg alszom egy keveset tizenegyig.- Miért tizenegyig? - kérdezte réveteg hangon Tánya.- Mert a takarékpénztár csak tizenegykor nyit ki. Aztán elugrom a postára. Hogyan küldjem a pénzt: utalványon vagy táviratilag?- Táviratilag… Köszönöm, Jura. Tudtam, hogy nem csalódom benned… De most aztán újra el kell kezdenünk a takarékoskodást. Bírod még?- Veled igen!Ebben a pillanatban Konsztantyin körül halvány és csendesen forgó gyűrű keletkezett. A gyűrűből kék

194

fénysugár lövellt elő, és lassan végighaladt a falon, jól olvasható és fokozatosan elhalványuló írást hagyva maga után:

Távozom vessző meggyőződtem az adott bolygó közönséges emberének értékes lelki tulajdonságairól pont Mától fogva a Föld szerepel azon égitestek lajstromában vessző, amelyekkel lehetséges a barátságos kontaktus pont Köszönöm a figyelmet

Ezután a gömb egyre feljebb emelkedett, közeledett az ablakhoz, és két fekete kart bocsátott ki magából. Ezek a szellőzőablak felé nyúltak, majd egy szempillantás alatt a két kart magába húzva, a gömb már kívül került az ablakon. Utána előbb egészen lassan, majd mind sebesebben a FÖEMÁG távolodni kezdett az ablaktól, a háztól, az utcától, a várostól, a Földtől. Egy ideig még látták a fénylő nyomot, amely a tér fölött húzódott, a távoli tetők fölött, és amely ferdén távolodott az ég, a csillagok felé.Aztán még a nyoma is eltűnt a szemük elől.

1969

195

AZ ELKÉSETT LÖVÉSZ, AVAGY EGY TAHÓ SZÁRNYAI

Meseregény

196

BEVEZETÉS

Most, amikor már mindenkinek személyi tulajdonban lévő szárnyai vannak, s most, amikor már mindenki tudja, hogy bármely pillanatban felhasználhatja őket a repülésre, most, a Földön ezek a szárnyak már elveszítették népszerűségüket. Bolygónkon ma már főképpen csak egynémely romantikus érzelmű szerelmes használja őket, meg egyes falusi levélpostások a távoli körzetekben, ott is csak a tavaszi úttalan utak idején.Ma már igen kevesen emlékeznek rá, milyen nagy nehézségek árán találta fel ezeket a szárnyakat Alekszej Potapovics Lehetőfi, és tört át találmányával mindenféle elképzelhető akadályokon, s valósította meg az emberiség általános szárnyra kapását.Erre akarom most emlékeztetni önöket, kedves olvasóim.

197

TISZTA VIZET A POHÁRBA

Előre figyelmeztetnem kell az olvasót, hogy dol-gozatomban nem kívánom feltalálni a puskaport, és hogy dolgozatom kompilatív jellegű, s egyáltalán nem tart igényt különleges eredetiségre sem a közölt tények, sem a kifejtés módszere tekintetében. A szárnyalás örök téma, akár a szerelem. A szárnyakról az emberek ős régtől fogva álmodoztak. Az őskori barlangokban, a sziklafalra rótt rajzokon a különféle ábrázolások mellett láthatunk egy szárnyra kelt emberfigurát is. Az ógörög mítosz hősének, Daidalosznak sikerült összeeszkábálnia egy egyedi repülésre alkalmas szárnyat. A Biblia, néhány apokrif evangélium és általában minden nép és minden idő vallásos irodalma tele van a repülő lények leírásával mind helyeslő értelemben (az angyalok), mind tagadó viszonylatban (gonosz szellemek, démonok). A szárnyak témáját fellelhetjük a festőművészetben, szobrászatban, zenében, filmművészetben, a tudományos-fantasztikus irodalomban, sőt még a folklórban is („Ha én madár lennék, bizony elrepülnék… ”)Komoly írók - mint például Anatole France Az angyalok lázadásában és Mark Twain a Stormfield kapitány égi utazásában - nem idegenkednek a szárnyaktól. Hogy a költészetről ne is beszéljünk: ősidőktől fogva egészen a mai napig számtalan vers szól a szárnyakról.Amikor beköszöntött a repülők és űrrepülések korszaka, az emberek érdeklődése a szárnyak iránt nem csillapodott, s továbbra is álmodoztak a saját szárnyakról. Nem egy pilóta és utas, aki mesés gyorsasággal röpülte át a Leningrád Vlagyivosztok távolságot, amikor a szilárd talajra lépett, kedves

198

irigységgel figyelte a repülőtér fölött szárnyaló fecskéket.A paradoxon abban állt, hogy az ember megalkotta a vitorlázógépeket, léghajókat, repülőgépeket, helikoptereket és kozmikus rakétákat, de továbbra is arról álmodozott, hogy a saját szárnyain repülhet. És álmaiban továbbra sem a repülőgépek szalonjában és az űrhajók kabinjában repült, hanem csak úgy egyszerűen, mint a madár.De szárnyai nem voltak.Csak mítoszok voltak az ember szárnyairól, elbeszélések a szárnyakról és költemények a szárnyakról, versek a szárnyakról. De egyetlen hétköznapi, eleven embert, aki a saját szárnyain repült volna, soha, sehol senki nem látott.

199

TÁJÉKOZTATÁS

Mindez így volt mindaddig, amíg Alekszej Potapovics Lehetőfi meg nem alkotta a szárnyakat, és nem repült rajtuk. (Lásd: Szerzői jogok: 756617-PC sz. alatt; kiegészítő tervrajzok: 1899457-KM sz. alatt - Emberi szárnyak egyedileg működtetve, irányított repülés céljából, a légnemű közegben.)

200

ALEKSZEJ LEHETŐFI GYERMEKKORA

Alekszej Lehetőfi Szibériában született, Kocsisfalván (ma: Lehetőfalva). A község meglehetősen nagy, van postája és távíróhivatala, valamint középiskolája.Aljosa korán elveszítette az apját, s az anyja falusi postás volt. Kora reggel a hátára vette a levelekkel, újságokkal és egyéb küldeményekkel degeszre tömött táskát, s elindult a környező falvakba. Tavasszal és ősszel, amikor az utak járhatatlanok voltak, csak nagy nehezen lehetett elvergődni a dűlőutakon, s a piciny tajgai településekre, a zsombékos tajga közepére időnként egyáltalán nem is lehetett eljutni. Ilyenkor Szerafima Dmitrijevna gyakran tért haza a postás-táskával, amelyben rengeteg kikézbesítetlen levél lapult, és keserűen panaszkodott az úttalan utakra.- Hát sehogyan sem lehetséges kikézbesíteni ezeket a leveleket? - kérdezte részvevőén a piciny Aljosa.- Semmiképpen sem lehetséges, hacsak nem hernyótalpakon vagy szárnyakon.- És neked nem jár szárny?- Szárny csak az angyaloknak jár - válaszolta Szerafima Dmitrijevna. Ebből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy vallásos volt. Ezekkel a szavakkal csupán képletesen akarta megmagyarázni a gyereknek, mennyire lehetetlen célba juttatni a leveleket a jelen körülmények között.Amikor Alekszej felnőtt, nemegyszer helyettesítette anyját a távoli falvakba tett kirándulásokon. Ennek kedvéért még az iskolát is elmulasztotta, amit egyébként a tanítók nem vettek szigorúan. Nagyon jól tanult, sőt egyesek véleménye szerint egészségtelenül jól. Így

201

aztán már ötödikes korában ismerte a felsőbb matematika egyes fejezeteit, amelyeket a Tudományos Akadémia Matematikai Szakosztálya tanulmányozott, s amikor letette a záróvizsgáit, akkor szabadon választott témaként Sandeström junior bebizonyíthatatlannak vélt, kevéssé ismert teorémáját választotta.A tanulásban elért sikerek Aljosát nem tették sem dölyfössé, sem szőrösszívűvé. Szerette pajtásait, és mindig szívesen segített a bajba jutott embereken, még ha ez veszéllyel fenyegette is. Az állatokat is szerette. Ha valahol egy sebesült vagy fészekből kiesett madárfiókát talált, hazavitte és ápolta. A madarak felgyógyulva nem mindig repültek el - egyesek a környéken maradtak, és elkísérték Alekszejt sétáin és a tajgában a távoli falvakba tett kirándulásain. Nappal egy sólyom röpködött körötte, és alighogy kitette a lábát a házból este, melléje szegődött egy szürke bagoly. Előtte repült, hol egész, alacsonyra ereszkedett, hol nesztelenül felszárnyalt a magasba.Minden tavasszal és minden ősszel, a madárvonulások idején, a falkától elválva, egy hattyú írt le tiszteletkört a háza fölött: Alekszej annak idején, a folyóparton szedte fel sebesülten, és a házában állította talpra.

202

A FORDULAT ÉJSZAKÁJA

Iskolái végeztével úgy döntött, hogy Leningrádba utazik, és beiratkozik a Repülőgép-építő Főiskolára. Már be is adta az iratait.Abban az évben rendkívül esős volt a nyár, s Alekszej édesanyja, Szerafima Dmitrijevna egy ízben szinte teli táskával tért haza: csupa kikézbesítetlen levéllel, újsággal és küldeménnyel. Ezt a postát Messzecafrangfalvába kellett volna elvinnie, de nem bírt elvergődni odáig. Messzecafrangfalvába a tajgán és a zsombékos mocsarakon keresztül vezetett az út.Minthogy a küldemények között egy távirat is volt, Alekszej úgy határozott, hogy ő vág neki az útnak, bár eddig még soha nem járt Messze- cafrangfalván. Az anyja eleinte megpróbálta lebeszélni, de aztán Alekszej meggyőzte, hogy óvatos lesz. Felkapta a táskát, magára húzta az esőköpenyt, és útnak indult.Alig ért ki az útra, a sólyom szokása szerint melléje szegődött. Szárnyai nedvesen csillogtak az esőtől. Néha fellendült a magasba, és onnan megszemlélve az utat, ismét zuhanórepüléssel bukott alá.Aztán a bagoly is utolérte Alekszejt. Röpte, csapongó és nehézkes volt: mint ismeretes, nappal a baglyok rosszul látnak, ráadásul ez a bagoly már öreg is volt. Nehézkesen ereszkedett le Alekszej vállára, és ott is maradt.- Már éppen te hiányoztál, te vénség - tréfálkozott a fiatalember, s megsimogatta a madár nedves hátát. - Vajon miért bújtál elő nappal, máskor ezt soha nem tetted!A dűlőútról Alekszej csakhamar lefordult az erdei ösvényre, arról pedig egy másikra, egy még

203

hitványabbra. Mindent víz borított, de az ösvényt jól lehetett látni. Ekkor a bagoly ismét felröppent, aztán alázuhant és hazarepült. Alekszej tudta, hogy jó úton halad, és a sötétség beálltáig semmi baja nem eshet.Ám amikor besötétedett, Alekszej beért a zsombékos, mocsaras területre, amelyet alacsony, ványadt nyírfák borítottak, és csakhamar letévedt az útról. Körbe-körbejárt, hol jobbra, hol balra fordult, csizmája alatt cuppogott a mocsár latyakja. Aztán a sötétben úgy rémlett neki, hogy ismerős tájra ért, s akkor szaporán nekiindult arra, amerre az újra megtalált utat vélte.Ekkor ért oda ismét a bagoly, s eléggé fájdalmasan és haragosan belecsípett Alekszej vállába. Aztán körötte repdesett, szárnyával majdnem a fiú arcát súrolta: szinte elállta az útját. Alekszej megértette, hogy a madár rosszat sejt, s neki ott, azon a helyen kell éjszakáznia. Leült egy nedves zsombékra, és elbóbiskolt. Néha felriadt a hidegre, s akkor hallotta, hogy a bagoly ismét haragosan verdes a szárnyával. Mire megvirradt, a bagoly már eltűnt - hazarepült aludni.Alekszej csak ekkor fedezte fel a napvilágnál, hogy ha még tíz lépést tesz, belesüllyed az ingoványba, egy úgynevezett „kútba”. Ezeket a kutakat felülről sűrű fű borította, és még nappal sem tudja mindenki megkülönböztetni őket a közönséges és ártalmatlan tisztásoktól.Csakhamar rábukkant az útra, és minden további kaland nélkül megérkezett Messzecafrangfalvába, ahol szétosztotta a postát. A táviratot is kézbesítette Jekatyerina Szergejevna Szivárványovának, akiről kiderült, hogy Aljosánál alig egy évvel fiatalabb lány. A távirat arról értesítette Kátyát, hogy felvették az állatorvosi technikum, levelező tagozatára.Kátya nagyon megörült a hírnek, és Alekszej is örült, míg a lányt nézte. A lány fekete szoknyát viselt és kockás kardigánt, amely igen jól állt neki. A kardigán zöld kockás, fekete csíkos volt, és zöld műanyag gombok ékesítették.

204

- Miért ábrándozott el úgy? - kérdezte váratlanul Kátya.- Csak úgy - felelte Alekszej. - Ezek a gombok rettenetesen hasonlítanak a kandiscukorra.- És ez jó vagy rossz?- Nem is jó, nem is rossz - válaszolta Alekszej.- De nekem nagyon tetszenek.- Milyen furcsa - jegyezte meg Kátya. - Milyen furcsa! Ezek a gombok engem is a kandiscukorra emlékeztetnek, de ezt még soha senki nem mondta nekem.- Ezután majd a tanulmányi programokat is elküldik magának - mondta Alekszej. - Én akkor is elhozom azokat a jegyzeteket, ha az utak járhatatlanok lesznek.- Köszönöm szépen - felelte Kátya, - Nagyon fogok örülni neki. Csak az a rossz, hogy az első évfolyamon kémia is van.- Nem fűlik a foga a kémiához? - csodálkozott Alekszej.- Még annál is rosszabb mondta Kátya. - Látja ott azt a nagy rezgő nyárfát? Tetszik?- Persze hogy látom. Szerintem igen szép fa. Hallja, hogy susognak a levelei?- És ha sötét éjjel jön ide, és arrafelé mutatnék és megkérdezném: „Tetszik-é az a rezgő nyárfa?” Maga azt felelné: „Szépen susognak a levelei, de hogy milyen fa, nem tudom.” No, hát így állok én a kémiával.- Majd én segítek - jelentette ki Alekszej.- Nagyon köszönöm - örvendezett Kátya. - Én annyira félek a kémiától, hogy az iskolában kémiaórán inkább verset írtam, hogy ne legyen olyan rettenetes. Az egyik órán ezt írtam:

A fűzőn még csupasz az ág,De bátran, egymagában Kihajt a várva várt virág

A vízmosás havában.

205

Áll hó és fonnyadt fű fölött,A levegőtől részeg.

Nem féli a hideg ködöt,Es mindennap merészebb.

Letéphetném, de a havonKörös-körül nincs párja.

Maradjon inkább szabadon,Testvéreire várva.

- Tudom, nem valami jó vers. De ezt csak úgy magamnak írtam. Nyáron gyakran fürdünk itt a patakban, de én gyakran elmegyek az erdei tóhoz is, vagy három kilométerre van innen. Csoda jó ott úszkálni meg hancúrozni a vízben; senki nem törődik velem, és nekem annyira tetszik ott. Így született a vers.

A mocsárban eltöltött éjszaka, valamint a rákövetkező ismeretség Kátyával az első pillanatban furcsa hatással volt Lehetőfire. Amikor hazaért, tüstént visszakérte az iratait a Repülőgép-építő Főiskoláról, és csakhamar elutazott a körzeti központba, ahol beiratkozott a postaügyi dolgozók iskolájába.Sokan csodálkoztak, és ma is csodálkoznak, hogy tehetsége ellenére miért választott ilyen szerény és kevéssé megfizetett munkát. Egyesek úgy vélik, az játszott közre, hogy minél közelebb akart lenni Kátyához, mások amellett kardoskodnak, hogy Alekszej Lehetőfi édesanyja már nyugdíjkorhatár előtt állván, sokat betegeskedett, s a fia nem akarta egyedül hagyni. Ismét mások azt feltételezik, hogy azon az éjszakán, amikor Alekszej ott ült az erdőben, várva a virradatot, egyáltalán nem aludt, hanem az emberiség szárnyairól töprengett, és oly világosan maga elé képzelte, hogy nem akarta elfecsérelni idejét a főiskolán, hanem igyekezett minél előbb munkához látni.

206

Ennek ellenére Alekszej Lehetőfi későbbi nap-lójegyzeteiből kiviláglik, hogy akkoriban még nem voltak konkrét elképzelései a szárnyakról. Ezt írja: A szárnyakra akkoriban még nem gondoltam. De már megjelent bennem egy érzés, amit úgy neveznék: előtudat. Tudtam, hogy valamit meg kell találnom, s a leendő lelet egészen ott van a közelemben.

207

TOVÁBBRA IS SZÁRNYAK NÉLKÜL

Tanulmányai befejezése után Alekszej Lehetőfit a szülőfalujába irányították, ahol postamester helyettesi teendőket látott el. A poszt éppen betöltetlen volt, mivel elődje nemrég ment nyugdíjba.Kocsisfalván rettentően csodálkoztak azon, hogy egy ilyen tehetséges ember ily kevés perspektívával kecsegtető szakmát választott. A lányok például csasztuskát költöttek róla, s ezt néhányszor elő is adták a falusi klub színpadán:

A mi híres ifjainkEzer könyvet bújnak,

S mire megjönnek megint,Postáskürtöt fújnak!

Mint látják, a dalocska igazán nem bántó. Meg kell jegyeznünk, sokán szinte örültek annak, hogy a tehetséges ifjú ilyen szerény útra lépett, s ott maradt a szülőfalujában. Amikor Alekszejt kérdezgették a felől, vajon nem vágyódik-e nagyvárosban tanulni vagy utazgatni a világban, ő csak hallgatott. De mint előttünk ma már ismeretes, egyszer a naplójába a következőket jegyezte fel: Úgy vélem, hogy egy négyzetméternyi mező vagy rét figyelmes szemlélése, amikor a szemlélődő a lelki béke állapotában leledzik, nagyobb tágasság, és jobban érzékelteti az élet teljességét, mint ezer kilométeres utazgatás, röpködés és lakhelycsere. Mindenki önmagában hordozza a tágasságot.Egyébként Alekszej egyáltalán nem volt olyan megátalkodott otthonülő. Amikor Moszkvában kihirdették, hogy bárki megküzdhet a legújabb típusú

208

logikai elektronikus sakkozógéppel, a postamestertől szabadságot kért, és elutazott a fővárosba. Először azonban egy kézikönyvből egymaga meg tanult sakkozni, s lejátszott néhány partit a helybéli bajnokkal, Pjotr Sztyepanovics Farkasinnal.A nemzetközi sakktorna versenyfeltételei a következők voltak: Az első díjat az nyeri, aki döntetlent játszik a géppel, a második díjat az kapja, aki a harmincadik lépés előtt nem kap mattot. A főnyereményről nem történt említés, mivel úgy vélte mindenki, hogy a gépet lehetetlen legyőzni. Ennek ellenére Alekszej a három játszmából az elsőben döntetlenre végzett, a másik kettőt pedig megnyerte.Amikor megkapta a tekintélyes summájú jutalmat, egy halomnyi könyvet vásárolt, a legkülönbözőbb fajtájú szakkönyveket, valamint sok ajándékot az anyjának és a falubelieknek. Kátyának egy méregdrága elektronikus kutyát vett. Akkora volt, mint a spicc, s tudott futni, ugrani és ugatni. Más jó tulajdonsággal nem ékeskedett a kutya, s ráadásul nyomban el is tört. Egyébként az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy bár Alekszej szeretett ajándékot adni, de a kiválasztásukhoz nem sokat értett. Minden vásárlása, ha nem könyvekről vagy műszerekről volt szó feltűnően hasznavehetetlen volt, és egyáltalán nem praktikus.Visszatért Kocsisfalvára (ma Lehetőfalva), és tovább dolgozott a postán. Ünnepek előtt, amikor nagy volt a forgalom, meg rossz időben ő maga is szívesen segédkezett eljuttatni a küldeményeket a távoli falvakba. Nem titkoljuk, legszívesebben Messzecafrangfalvára vitte a leveleket és újságokat.Így telt el két év.

209

A SZÁRNY

Egyszer tavasszal, a szabadsága első napján ellátogatott a falusi klubba. A friss faliújságon a legfrissebb hírek mellett a helybeli festőművész, Andrej Harapov rajza is ott függött. A rajz egy fiatalembert ábrázolt táskával az oldalán, amelyből levelek és újságok türemkedtek elő. A fiatalember kerékpáron ült. Jobban mondva éppen leesett a kerékpárról, minthogy képtelen volt elő-rehaladni: a bicikli egészen a pedálig beleragadt a sárba.Alatta egy vers díszelgett, amelyet a fiatal kézbesítő, Nyikolaj Tára költött:

Akárhogyan tekerem,Megfürdöm a sárban.Miért is van kerekem,

Miért nincsen szárnyam?

A szemtanúk beszámolója szerint Alekszej Lehetőfi elolvasta a négysoros verset, a lába földbe gyökerezett, aztán sietős léptekkel elindult a kijárat felé. Egyesek még azt is hozzáfűzik, hogy közben a homlokára csapott, és valami ógörög szót mormolt.Ezután három napig nem mutatkozott. A szomszédok érdeklődésére, hogy mi történt Alekszejjel, miért nem látni, az anyja, Szerafima Dmitrijevna csüggedten ingatta a fejét, és kijelentette: „Hol ír valamit, hol meg rajzol, éjszakákat nem alszik. Nem tudom, mitévő legyek vele…”Alekszej csakhamar elutazott Moszkvába. Öt nap múlva jött csak haza. Az anyja elújságolta a szomszédoknak, hogy a fia különféle drótokat, tégelyeket, apró

210

fémtárgyakat meg holmi ismeretlen rendeltetésű tárgyakat hozott haza.Azután egy alkalmi fuvarral a körzeti központba autózott, ahol vásznat vásárolt, meg kapron horgászzsinórt és sok-sok tubus speciális ragasztót.Újabb egy nap elteltével Alekszej felkereste a helybeli asztalosmestert, Mihail Andrejevics Rükvercet, és száraz deszkát meg furnérlemezt kért tőle. Az asztalosmester jó szívvel adta is a kért dolgokat, de megérdeklődte, hogy mire használja majd fel Alekszej.- Szárnyakat eszkábálok össze - felelte Lehetőfi.- Fel akarsz csapni madárnak? - nevetett a jámbor Rükverc. No, nem mondom, megjárja. Ha majd madár leszel, ne feledkezz meg rólam, a csőrödben hozz nekem egy fél litert.- Persze hogy hozok.

Alekszej még aznap felkerekedett, és elindult Messzecafrangfalvába. Elújságolta Kátyának, hogy csakhamar szárnyakat készít.Kátya figyelmesen végighallgatta, majd eltöprengett.- Mire gondolsz? - kérdezte Alekszej. - Nem hiszed, hogy az ember repülhet?- Dehogynem felelte halkan Kátya. - De ha nem is sikerülnek a szárnyak, ugyanaz maradsz a számomra, aki voltál.Akkor Alekszej átölelte és megcsókolta Kátyát, s másnap elvonultak a kerületi anyakönyvvezetői hivatalba, onnan pedig Kocsisfalvára, és Kátya beköltözött Alekszejék házába. Voltaképpen ezzel véget is értek Lehetőfi életében a szívbéli riadalmak. Ebben a vonatkozásban a sorsa és Kátya sorsa boldogan alakult, s békességben éltek. Be kell vallanunk, hogy amikor ebbe a fejezetbe kezdtünk, le kellett küzdenünk a kísér-tést, hogy egy kissé nagyobb feneket kerítsünk a fiatalok szerelmi érzelményeinek. Ám megtartóztattuk magunkat, mivel a fő feladatunk az, hogy csupán a tényekről számoljunk be.

211

Alekszej és Kátya most aztán reggeltől estig a fészerben matatott, ahol Alekszej egy kis műhelyt rendezett be. A furnérlemezeket fúrta-faragta, gyalulgatta, ragasztgatta, Kátya pedig karton papírsablont illesztve a vászonra, hatalmas ollóval kiszabta a vásznat, aztán hatalmas tűvel összevarrta, cérna helyett horgászzsineget használva.Ennek ellenére olyan sok munkájuk volt, hogy Alekszej segítségül hívta a helybeli repülőmodellező kör srácait. A fiúk szívesen segédkeztek, el sem lehetett őket kergetni a műhelyből, de rettenetes lármát csaptak, állandóan a szerelés miatt civakodtak - ez nem nagyon tetszett Alekszej anyjának. Ám a lurkók segítsége révén Alekszej sokórás segédmunkától szabadult meg, s a kisegítő elektronikus berendezéssel bíbelődhetett, amely majd biztonságossá teszi a repülést.

És egyszer aztán a szárnyak elkészültek.Aznap Kátya sportnadrágba bújt, meg szép kardigánt vett fel, Alekszej pedig egyetlen ünneplő öltönyét húzta magára, s a karjára erősítette a szárnyakat. Eljöttek a modellező srácok is. Hétköznapi ruhájukban voltak, de mindegyik megmosakodott és megfésülködött, ami nem mindennap esett meg velük.- Mama, eljössz te is a próbarepülésre? - kérdezte az anyját Alekszej.- Nem nézem én a ti mulatságotokat - válaszolta szigorúan Szerafima Dmitrijevna. - Inkább dolgoznátok!Ekkor az anya kivételével mindnyájan kivonultak a legelőre. Elöl lépkedett Alekszej Lehetőfi az ünnepi öltönyben a szárnyakkal, mögötte Kátya kockás kardigánban, amelynek kandiscukorra emlékeztető gombjai voltak, s Kátya mögött a fiúk. Az idő pompás volt, de pompás volt-e vagy rossz, nem sokat számított: a szárnyak minden időben működtek.Ebben az órában nem tartózkodott egy tehén sem a legelőn, ember sem volt a közelben, és madarakat se lehetett sem látni, sem hallani. Csak a sólyom nem

212

tágított szokás szerint Alekszejtől; némán körözött körülötte.A kísérlet résztvevői is hallgattak, mert közelgett a felelősségteljes pillanat.- Ljosa bácsi mindjárt repül, és mégis mindenki lógatja az orrát - szólalt meg a repülőmodellezők Benjáminja.Senki sem válaszolt.- Nos, akkor elkezdem a repülést. - Alekszej Kátyára pillantott, majd kiszaladt a legelő közepére, s futás közben lengette a szárnyait. Aztán felemelkedett a földről, és repült.

213

TOVÁBBI FEJLEMÉNYEK

Alekszej néhány kis kört írt le a legelő közepe fölött, aztán a hatalmas vén zelnicemeggy-fa felé repült, amely a patak mentén, a mező szélén állt. A sólyom mellette repült. Úgy tetszett, a madár egyáltalán nem csodálkozik az ember szárnyalásán.Alekszej egyre feljebb emelkedett, majd átsuhant a fa koronája fölött, és meredeken leereszkedett. A madár váratlanul kurta figyelmeztető kiáltással elébe vágott. Alekszej éles kanyarral elfordult, mert szárnyával kis híján beleakadt egy száraz faágba. Ha nem sikerült volna elkerülnie, nyilván lezuhan. Hála azonban a sólyomnak, megmenekült. Ám a madár egy pillanatra beszorult a szárny és a faág közé, s némán lezuhant a patakba. Az áramlat tovaragadta. Lábát a törzséhez szorította, mint repülés közben. De a madarak halálukban is így húzzák össze a karmukat.Alekszej sokáig repült a patak fölött, elkísérte a halott sólymot. A madár elsuhant a halványzöld víz alatti növények fölött, a rozsdás konzervdobozok fölött, az összevissza horpadt, lyukas lábasok és a patak fenekén elnyúló szétnyűtt gumicsizmák fölött. A patak medre agyagos lett, s a parton rengeteg gödör éktelenkedett: innen vették az agyagot a kemencetapasztáshoz. Aztán a meder kiszélesedett: örvénylett a víz. Ennek mélyén tűnt el a sólyom.Alekszej feljebb emelkedett, és merész kanyarokat írt le, hogy a légáramlat felszárítsa a szeméből kibuggyanó könnyeket. A kezével nem törölhette le - akadályozta a szárnya.Aztán visszatért Kátyához és a modellező fiúkhoz.

214

- Véletlenül megöltem a sólymot - mondta Kátyának, miközben levette a szárnyát.A jobb szárnya szélén apró vörös folt látszott.- Milyen szomorú dolog - felelte Kátya. - És éppen ma…- Most repülj te ajánlotta Alekszej.Kátya felöltötte a szárnyakat, és néhány kört írt le a legelő fölött. Aztán megengedték, hogy a legidősebb repülőgép-modellező fiú is repüljön, a tízedik osztályos Mitya Jóságosov.- No, tetszett? - kérdezte tőle Kátya, amikor a fiú kiröpködte magát.- Persze hogy tetszett, pompás - válaszolta Mitya, - De a TU -104 jobb. Amikor papával Kijevbe repültem a TU 104-en, az volt ám a pompás!- Én meg IL 18-on repültem jelentette ki a legifjabb modellező. - Soha jobbat annál!A fiúk visszafutottak a faluba, s Alekszej meg Kátya egyedül maradt a legelőn. Körös-körül változatlanul senki. A feltámadó északkeleti szél a dűlőútról a legelő felé kergette a port.- No, akkor, Kátya, menjünk haza mondta Alekszej. A próbarepülés befejeződött. Örülsz neki?- Örülök válaszolta - Kátya. De valahogy úgy gondoltam, hogy jobban fogok örülni.- Én is úgy gondoltam - hagyta rá Alekszej. - Tudod, amikor repültem, nagyon kellemes volt, de egyáltalán nem olyan érzés, mint amikor álmomban repülök. Vajon nem az a helyzet, hogy amikor szárnyakat adok az embereknek, ugyanakkor megfosztom őket a szárnyalásról szóló álmaiktól?- Nagyon fontos dolgot csináltál - vigasztalta Kátya. - Az embernek soha nem volt szárnya, de most már van.- Igen, most már van szárnya az embernek.Mindketten szép lassan hazaballagtak.

Vagy másfél óra múlva Alekszej pénzt vett elő, a nyakába akasztotta a bevásárlószatyrot, felöltötte a

215

szárnyakat, és elrepült az üzletbe. Az élelmiszerüzlet elég messze esett a házuktól.Alekszej nem az utcán röpült, hanem a kertek alatt, nehogy felesleges közfeltűnést keltsen. Amikor leszállt az üzlet előtt, éppen akkor fejeződött be az ebédszünet, és még egyetlen vevő sem érkezett. Alekszej volt az első. A szövetkezeti bolt vezetője, Szveta Csókdosova a tornácon ült.- Á, idefáradtál a szárnyaidon mosolyodott el. - A fiúk már beszámoltak róla, hogy szárnyakat fabrikáltál. Mekkora súlyt bírnak el? Magadon kívül mennyi terhet szállíthatsz?- Nem sokat - felelte Alekszej. - Két-három kilót.- Az kevés - ingatta a fejét Szveta néni. Ezzel a szárnnyal nem viszed sokra… és mekkora a sebessége?- Gyorsabb, mint a gyalogosé. De nem sokkal. Óránként tizenöt kilométer.- Ez sem valami nagy gyorsaság. Az unokaöcsém vett egy IZS motorbiciklit, az országúton százat is kisajtol a gépből. Ha meg felönt a garatra, akkor százhússzal száguld.A vásárlás végeztével Alekszej elrepült az asztaloshoz. A mester az ablakban ült, és a jó idő okából már alaposan benyakalt. Nagyon megörült Alekszejnek.- Te aztán pompás legény vagy! Végül mégiscsak sikerültek a szárnyak! És a csőrödben elhoztad a fél litert.Megtapogatta a szárnyakat, és elkérte, hadd röpdössön egy kicsit.- Bocsásson meg, Mihail Andrejevics, most nem adhatom oda a szárnyakat jelentette ki Alekszej. - Már ivott valamelyest, és a szárnyakba elektronikus bionikus fék van beépítve. Ittas állapotú egyén nem repülhet ezeken a szárnyakon. Így aztán nem is zuhanhat le.- Ügyes! - kiáltott fel Mihail Andrejevics. - Okos kis kobakod van, hallod-é. És mi a legnagyobb magassága?- Körülbelül kétszáz méter.

216

- Hát, ami azt illeti, ezen még lehetne emelni - húzta el a szót Rükverc. - Sose bánkódj, mégiscsak fontos találmányt készítettél.

Mint ez ma már ismeretes, Alekszej Lehetőfi aznap este a következőket jegyezte fel naplójába: Azonkívül, hogy sajnálom a sólymot, nem érzek semmiféle nagy-nagy örömöt. Lehetséges, hogy az öröm az energia egyik formája, és az energia nem kimeríthetetlen. Sok öröm fecsérlődik el magára az örömre való várakozás közben, s amikor már célhoz érünk, a célnak már nem is örülünk annyira.Néhány sorral lejjebb ezeket írja: Úgy érzem magamat, mint aki sokáig kereste-kutatta a kincset, s végül rábukkant. Igen, kiástam a kincses ládát, amelynek a fedelén ez áll: „Itt milliók vannak". Feltörtem a ládát, és megtaláltam benne a milliókat. De nem aranyban. Sajnos ez csupa papírpénz. Már rég kivonták őket a forgalomból, és más pénznemeket használnak. Nem oszthatom szét az embereknek - mert már nem kell nekik. Csupán a bankjegygyűjtők örülnek neki (akik egyébként szintén emberek). „A kincset túlkésőn találtam meg."

217

AZ ELKÉSETT LÖVÉSZ

Mint a kortársak visszaemlékezéseiből már tudjuk, magának a találmánynak az epicentrumában - Kocsisfalván - a szárnyak megszerkesztése nem keltett különösebb feltűnést. Ez érthető is: a faluban Alekszej Lehetőfit hasonszőrűnek tartották magukkal, jámbor fiúnak vélték, kissé csodabogárnak, s a szárnyak feltalálását, mint az ártalmatlan (de haszontalan) csodabogárság megnyilvánulását könyvelték el.Később azonban, bár Alekszej egy cseppet sem reklámozta a szárnyakat, a híre mégis szárnyra kelt, s eljutott a szomszédos falvakba, a nagyközségekbe, városokba. És minél távolabb került a hír, annál jobban nőtt, növekedett. Néhány nap múlva már közszájon forgott a legenda a repülő emberről, aki a falusi szövetkezeti boltból elragadott és szárnya alatt elhurcolt egy láda gabonapálinkát. Egy másik változat szerint a repülő ember nem is ember, hanem egy morálisan lezüllött kozmoszbeli jövevény, aki repülő csészealjon érkezett, és nem szeszes italt orozott el, hanem készpénzt. Más variánsok is keringtek még, jóval szörnyűbbek. De minden híresztelésnek volt egy közös magva: mindenütt feltüntették a konkrét helyet, ahol ezek a csodák végbementek - Kocsisfalvát.Éppen ezért a Kocsisfalvától nem messze eső egyik kisvárosból felkerekedett egy sokoldalú újságíró, Leonyid Kriptaffy, hogy a helyszínen derítse ki az ügyet, és aztán az újságjában tudósítást kanyarítson a lényegről, s ezzel elejét vegye a tévhiteknek.Leonyid Kriptaffy hajdan egy fővárosi lap munkatársa volt, de nem tudni, miért, elbocsátották, s ekkor ennél a szóban forgó kis helyi lapnál vállalt állást. A szerkesztő

218

megkedvelte friss stílusáért. így például Kriptaffy soha nem használta az „olaj” szót, mindig azt írta: „a mi fekete aranyunk”, soha nem mondta, „gyapot”, hanem mindig „a mi fehér aranyunk”, s a durván hangzó „szőrme” helyett mindig képletes kifejezéssel élt: „a mi puha aranyunk”. Azon kívül, bár mindig városlakó volt. mégis mezőgazdasági szakembernek számított, néha még verseket és dalokat is költött mezőgazdasági té-mákra. A költészetben egyébként a forradalom előtt élt költőnő Mirrha Lazacova nyomdokait követte. Erről tanúskodik Falusi bakkheiosz című műve is:

Pásztorunk, Metodics! Fejőnőnk, Mása!A barátságunk réges-régi!

Igyunk arra, hogy legyen trágya,S ha szuperfoszfát: minőségi!

Tereád ürítünk mámoros poharat,Fénylő szövetkezeti holnap,

Arra, hogy minden kombájnunk arat,S ludaink példásan tojnak!

S minthogy Kocsisfalva falu volt, és falusi körzetbe esett, Kriptaffyt küldték ki. Két nap múlva az újságban meg is jelent a cikke, ilyen címmel: Mi van a szárny alatt? A cikk így kezdődött:

Most, amikor szélesedik a puha arany termelése, szaporodik a műtrágyakivitel, és egy sor egyéb intézkedés és lépés érik be, vannak még sötét foltok, s vannak, akik takargatják ezeket a sötét foltokat.Egy bizonyos A. Lehető fi elszakadt a falusi postások szilárd kollektívájától, s ahelyett, hogy a falusi dolgozóknak sürgősen kikézbesítené a leveleket, céltalan légvárakat épít, és azt vette a fejébe, hogy szárnyakon repül.Ezek a tudománytalan repülések, amelyeket nem támasztanak alá a tudomány következtetései és érvei,

219

önkéntelenül is azt a gondolatot sugallják. hogy A. Lehetőfi szembe akarja magát állítani Kocsisfalva becsületes dolgozóival, s vallásos hiedelmeket akar bennük kelteni saját személyes céljai érdekében…

És így ment ez végig az egész cikkben. S a következő felhívással fejeződött be: „Vajon nem érkezett-e el az ideje, hogy a szárnyára koppintsunk A. Lehetőfi polgártársnak?”Ez a negatív cikk csakhamar meghozta a maga pozitív hatását. Az igazság az, hogy ha Kriptaffy dicsérő cikket ír, senki észre sem veszi. A pozitív cikk nem igényli a választ, de a negatív annál inkább. A postai dolgozók kerületi értekezlete azonnal napirendre tűzte, s határozatot hozott, miszerint a cikk hangja durván ledorongoló, és elferdíti a tényeket. Sok aláírással levelet küldtek az egyik fővárosi lapnak, amelynek a tudósítója hamarosan megérkezett Kocsisfalvára. Három nap múlva a lapban megjelent egy nem túlságo-san nagy, de azért jelentős glossza A ledorongolt szárnyak címmel. Az újságíró beszámolt róla, hogy egy provinciális népi feltaláló szárnyakat szerkesztette levélkézbesítők részére, s ezek után durva támadások érték a helyi sajtó részéről. L. Kriptaffy ahelyett, hogy morálisan támogatta volna Alekszej Lehetőfit, nem tájékozódott kellőképpen a dolog lényegét illetően, és oktondi kötekedéssel rontott neki műszaki analfabetizmusról árulkodó cikkében.Mindezek után Kocsisfalvára befutott a közismert újságírónő, Nyina Antitézisova. Értelmes és baráti hangú cikkben tudósította a széles olvasóközönséget Alekszej Lehetőfiről, valamint találmányáról. A cikk címe ez volt: Falusi Daidalosz.Megindult Kocsisfalvára a tudósítók, fotósok, riporterek, tévések és filmesek áradata.A nagy példányszámú tudományos ismeretterjesztő folyóirat, a Technika mindenkié! kiküldöttje rábeszélte Alekszejt, hogy küldje be a szárnyak tervrajzait és

220

műszaki leírását a Találmányi Hivatalba. Alekszej megfogadta a jó tanácsot, és hamarosan meg is kapta a szerzői jogokat (lásd 3. fejezet).Aztán Lehetőfi még egy pár szárnyat készített. S a szárnyakat bevitte a postahivatalba, hogy a kézbesítők is használhassák. A szárnyak beváltak. Elkezdődtek az őszi esőzések, s a távoli falvakba vezető utak járhatatlanok lettek, de a kézbesítés zavartalanul folyt. A távoli községbe induló postás fogta a szárnyakat, s tovaröppent a sártenger meg mocsár fölött. Néha még az orvosok is hasznát vették, meg az isten háta mögé kiszálló előadók. A szárnyak mindig használat kész állapotban hevertek ott egy külön polcon a postahivatalban. El is nevezték „ügyeletes szárnynak”.Nem sokkal ezután, amikor ellátogatott a falusi klubba, Alekszej megpillantotta a faliújság legfrissebb számát, amelyen látható volt Andrej Harapov legújabb rajza. A rajz egy falusi kézbesítőt ábrázolt. Fürgén repült a szárnyain, a nyakában postástáska függött, amelyből kilógtak a levelek és újságok. Alatta a már ismert falusi poéta négysorosa állt:

Zöld tajga felett repülök,Mit nekem, ha a sár ragad!

Dicsérik a postás körökA kézbesítő-szárnyakat!

Azért mégis meg kell jegyeznünk, hogy Alekszej anyja, amikor széthordta a postát, soha nem öltötte fel a szárnyakat. Egyébként hamarosan nyugdíjba is ment.Ami Kátyát illeti, a szárnyak kipróbálása után ő is röpködött nagy néha, de valahogy idegenkedett tőle. Nem mintha attól félt volna, hogy lezuhan nem, egyáltalán nem. Egészen egyszerűen megmagyarázhatatlanul borzasztotta az a kis rozsdavörös folt a jobb szárnyon.Az igazat megvallva, maga Alekszej Lehetőfi sem sokat használta a szárnyakat. A természete is megváltozott

221

egy kissé, mostanában elég gyakran szomorkodott. Erre az időre esik a következő naplóbejegyzése: A csapkodó szárny mozgásának a képlete voltaképpen oly egyszerű, hogy csakis a véletlen akadályozta meg az embereket abban, hogy feltalálják már az előző századokban. Nem érzem magam győztesnek. Tapasztalatlan, de önhitt lövésznek tartom magamat, aki véletlenül eltalálta az almát… a cél körül egy csomó becsapódás helye, szemmel látható, hogy tapasztalt és jó szemű lövészek kísérleteztek, de egészen egyszerűen nem volt szerencséjük. Ezek a lövészek már rég meghaltak, de a cél megmaradt; ekkor jöttem én, és a kellős közepébe találtam. De ez az ő céljuk volt! Én csak egy elkésett lövész vagyok!

222

TALÁLKOZÁSOK ÚTKÖZBEN

Alekszej Potapovics Lehetőfi címére most már csak úgy özönlöttek a levelek. Munkatársai ártatlanul élcelődtek vele, s azt bizonygatták, hogy szándékosan állt be postásnak, mert így egész levelezésit a munkahelyén kapja kézhez. A levelekben a felől érdeklődtek az emberek, mikor kezdik el a szárnyak tömeggyártását, mennyibe fog kerülni, és még sok más efféle kérdést tettek fel.Mindez arra a gondolatra ösztönözte Alekszejt, hogy itt az ideje felvetni a szárnyak tömeggyártásának a kérdését, hogy az ipar kielégíthesse a mutatkozó keresletet. Megtanácskozta a dolgot Kátyával, fizetés nélküli szabadságot vett ki, és felkereste a központot. Kátya elkísérte a körzeti központig, ahol Alekszej vonatra szállt. Egy kis bőröndöt vitt a kezében, meg egy vízhatlan védőtokban a szárnyakat. A tokot Kátya varrta.A kupéban már hárman ültek. Mint kiderült, a területi központba igyekeztek, a túlkoros feltalálók röpgyűlésére. Nevük nem maradt fenn az utókorra, így aztán a könnyebbség kedvéért csak így nevezzük őket: a Barna, a Vörös, az Öreg.Amikor a Barna meglátta a tokot Alekszejnél, megkérdezte, mit tart benne.- Egyedi repülésre alkalmas csapkodó szárnyakat - felelte Alekszej.- Ugyan kinek kellenek manapság szárnyak! - kiáltott fel a Barna. - A levegő tele van repülőgépekkel! Én csak tudom, mit kell feltalálni és mit nem! Én például feltaláltam az antialkoholista pénzőrző ládikát. A következő jeligével akarom szabadalmaztatni:

223

„Szézám ne tárulj!” - s ezekkel a szavakkal a Barna előhúzott az ülés alól egy piciny vasládikót. Zöld olajfestékkel nyilván a feltaláló saját kezű munkája volt - egy vers volt ráírva:

Feleségemmel karöltveÉlünk végtelen örömbe;

Nem vagyunk butítva, ölve,S főleg nem nyomorba döntve.

Minden család otthonába,Minden egyes kiszállásra

Nélkülözhetetlen láda,Korunk legszebb találmánya!

- És mi a ládikó rendeltetése? - érdeklődött Alekszej.- Ez az antialkoholista ládikó a pénz megőrzésére szolgál - magyarázta a Barna. Ha az ember megkapja a fizetését, annyit belerak belőle, amennyit bizonyos cél érdekében félre akar tenni, de előbb elveszi azt a részét, amit a mindennapos kiadásokra szán. Ha felönt a garatra, és újabb összeget akarna elővenni italra a ládikóból, akkor a ládikó nem nyílik ki, akárhogyan forgatja is az ember a kulcsot. Az igazság az, hogy a ládikóba egy aggregátot építettem be, amely felfogja a szeszszagot, és automatikusan becsukja a zárt. Sőt ha az ember maga józan, de mellette vagy pedig két-három méteres körzetben ittas egyén tartózkodik, a ládikó akkor sem nyílik ki. Ily módon, ha spicces jó barát érke-zik látogatóba, és megpróbálja elcsalni egy kis ivászatra, akkor ez nem sikerül, az embert garantáltan megóvja a pénzpocsékolástól. Ha pedig a feleségnek (tételezzük fel, hogy nem italos) szüksége van egy kis pénzre, bármikor kinyithatja a ládikót a kulccsal, amelyet rábíz az ember, így aztán, hála a ládikónak, a családban mindig béke uralkodik.- És ha az ember nőtlen, sőt nem italos, akkor ugye nincs szüksége a ládikóra? - érdeklődött Alekszej.

224

- Dehogynem! - válaszolt a feltaláló. - A nem iszákos nőtlen ember takarékperselynek használhatja. Mondjuk, például motorkerékpárra gyűjt. Minden fizetéskor belerak a ládikóba egy meghatározott összeget, s a pénz egy részét ismét csak magánál tartja a mindennapi kiadásokra. S ebből a pénzből naponta vásárol egy kis üveg vodkát, s természetesen fel is hajtja. Így aztán saját magától is megőrzi a ládikóban félretett pénzt.- De akkor sokat kell inni - jegyezte meg Alekszej.- Ez már részletkérdés - válaszolt a Barna elégedetlenül. - A fontos az ötlet újdonsága.- És önnek milyen találmánya van? - fordult Alekszej a Vöröshöz.A Vörös szótlanul elővett a zsebéből egy kis csomagot. Szétbontotta a papírt, s előhúzott egy tárgyat, amely holmi elektromos biztosítékra emlékeztetett. Csakhogy az egész biztosíték fémből készült.- Ez az örökbiztosíték - jelentette ki a Vörös. - Már a reklámszövege is elkészült. - Kisimogatta a papírlapot, és felolvasta, jobban mondva felénekelte a réges-régi nóta, Hogyha nékem aranyhegyem volna dallamára:

Nem sajnáltam munkát és türelmet,S megvalósítottam azt.Amiért epedve reszket

Minden munkás és paraszt.

Hogyha rövidzárlat keletkezne,S az egész ház porig ég,

Biztos, hogy ép marad benneAz örökbiztosíték!

A Vörös aztán prózában folytatta:- Behelyezi ezt a biztosítékot a helyére, és nyugodt lehet, soha nem ég ki. Bekapcsolhatja az összes elektromos készüléket, meg sem kottyan neki. Leég a vezeték, elégnek a készülékek, a ház is leég, de a

225

biztosíték sértetlen marad. Képzelje el, mekkora takarékosság ez világméretekben!- Bocsásson meg - álmélkodott Alekszej, de hiszen a biztosítékot éppen azért készítik, hogy bizonyos körülmények között égjen ki. Ez a rendeltetése.- Fiatalember, úgy látszik, maga nem sokat konyít a feltalálói munkához - szólt közbe az Öreg. - Ha a találmány alapötlete egy új gondolat, akkor ez azt jelenti, hogy a találmány hasznos. Én például…- Mit talált fel? - kérdezte az Öregtől Alekszej.- Nem találtam, hanem felfedezést tettem. Megalkottam a Hosszú Élet Italát, rövidítve a HOSSZÉLIT-et. Ha évente egyszer, a születésnapján beveszi ezt az italt, vasegészsége és hosszú élete garantálva. Százötven évig fog élni.Az Öreg a kis asztalka alól elővett egy nagy palackot, amely színültig volt valamiféle sötét színű folyadékkal. A palack nyakán cédula fityegett, mint a patikai edényeknél, csak sokkal nagyobb méretű. Az egyik oldalán reszkető, öreges kézírással ez állt:Bármely ember otthon is elkészítheti a HOSSZÉLIT-et saját maga és környezete örömére.A HOSSZÉLIT összetétele1 Konyhasó2 Fixírsó3 Cukor4. Chipre kölni5. Petróleum6. Denaturált szesz7. Iskolai tinta, kék8. Folyékony szappan9. Fokhagymalé10. Ecet11. Szalmiákszesz12. Háztartási poloskairtó13. Bútorpolitúr14. Étkezési mustár15. Orvosi ricinusolaj

226

16. Körömlakk17. Uborkalé18. CsukamájolajÖsszekeverj ük, felrázzuk, és állni hagyjuk.

A cédula másik oldalán ugyanazzal a kézírással egy vers állt:

Nem kell többé az alkohol:Öt litert ebből megiszol,Es rögtön megbikásodol,

S egészséges leszel.

És sem asszony éhes teste,Sem a vírus, az a beste

Meg nem árt, ha ebből esteÖt litert beveszel.

- Bocsásson meg - csodálkozott Alekszej Lehetőfi. - Az áll itt, hogy „öt liter”. Ez nem elírás?- Nem, ez nem elírás - felelte az Öreg. - Egy szuszra éppen ennyit kell felhajtani, egy korttyal sem többet, sem kevesebbet. És akkor a HOSSZÉLIT kifejti áldásos hatását.- Bocsássa meg a tolakodásomat - folytatta Alekszej -, de a külsejéről ítélve ön még nem, ivott HOSSZÉLIT-et.- Nem, én nem iszom meg öt litert - válaszolta az Öreg. - De mindennap gyakorolom az ivást sörrel. Sörből már négy üveggel meg tudok inni egyszerre. Az anyjukom elégedetlenkedik is, s néha elpáhol, de én folytatom az edzéseket. Három év múlva majd elérem a tíz üveget, akkor egy napon sör helyett felhajtom a HOSSZELIT megfelelő adagját, s személyes példámmal mutatok utat az embereknek a hosszú élet felé… Igaz, előbb még le kell győznöm a hányásküszöböt. Még nem tudom, hogyan fogom leküzdeni.- Mi az a hányásküszöb? - kérdezte Alekszej.

227

- Az igazság az - felelte fejét szomorúan lehorgasztva az Öreg -, az igazság az, hogy a keverékem még a legkisebb dózisban is leküzdhetetlen hányást okoz.

Másnap reggel a három útitárs kiszállt a területi központi központban, s Alekszej Lehetőfi egyedül utazott tovább a kupéban. Közben a naplójába gondosan és részletesen feljegyezte találkozását a három túlkoros feltalálóval. Az elsőről szólva párhuzamot vont az antialkoholista fék- berendezés és a maga szárnyfékje között. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a feltaláló, akit a könnyebbség kedvéért a Barnának nevezünk, hibás célt tűzött ki maga elé, de letagadhatatlanul éles elméjűen oldotta meg a műszaki feladatot; Alekszej általában úgy jellemezte, mint a zsákutcába jutott pragmatistát. Kifejtette azt a gondolatát, hogy az akaraterő mellett létezik akaraterőtlenség is, s ezzel is számolni kell.A második feltaláló Lehetőfi szerint közönséges ostoba fickó.Az Öregről azonban a következőket írja: Szerencsétlen ember? Nem, boldog ember! Megvan benne az igazi feltaláló fensége. Két év múlva meghal vízkórban, de hinni fogja, hogy ha még egy évig él, boldoggá teszi az emberiséget. Az útja hamis, nevetséges, ostoba - de a cél bölcs, nemes és időszerű. Ő az ellenlábas, fordított előjel, az érem másik oldala… De érem, és nem hamis-pénz! És az érem másik oldalára valamikor majd felvésik a hosszú élet elixírje feltalálójának a portréját.Ezután a szerző saját kezűleg kihúzott néhány sort, majd egy kis költemény következik, amelyet Alekszej Lehetőfi ott a vonaton írt:

Most felrepülni, de jó volnaA madaraktól nyüzsgő lombhoz,Harangokig templomtoronyba,

Lakótelepi ablakokhoz.

228

A csillagok az embert várják,Aki a végtelen felé tör,

Ám sajnos; későn kapta szárnyátE vers költőjének kezéből.

A váratlan valóra váltottÁlomról az arany lepergett.

Beröpülhetem a világot,De örömömre gond rak terhet.

229

TIZENHÉT INTÉZMÉNY ÉS A BEBI

A zajos pályaudvaron Alekszej Lehetőfi kiszállt, és szálláshely után nézett. Egy olcsó szállodában csakhamar talált üres szobát. Ezután nekilátott felkutatni azt az intézményt, amelyet esetleg érdekelhetett a szárny, és elkezdhette volna a tömeggyártást. Kissé előrefutva eláruljuk, hogy a kutatások tíz napot vettek igénybe.Legelőször a Főpostatervezőbe irányozta lépteit. Itt tudtak a szárnyakról, és úgy vélekedtek, hogy ez igen jó és hasznos dolog, és hogy a szárnyak felettébb segítik a vidéki kézbesítők munkáját. Ám a Főpostatervező műhelyei enélkül is túl voltak terhelve, és ezért azt ajánlották Alekszejnek: forduljon a Fősportszer-tervezőhöz.A Fősportszer-tervezőben igen szívélyesen fogadták Alekszejt, és itt is tudtak már a találmányról. De nem vállalták a szárnyak gyártását, mivel a szárnykészítés nem tartozott a Fősportszer-tervező profiljába. Hiszen ilyen sportág nem létezik.- De ha elkezdik gyártani a szárnyakat, akkor ezzel új sportágat teremtenek - tiltakozott Alekszej.- Ha majd valahol megszületik az új sportág, akkor tessék nyugodtan hozzánk fordulni - válaszolták. - Akkor majd megszervezzük a szárnyak termelését. De addig is legjobb lesz, ha a Főerdőtűzhöz fordul.A Főerdőtűznél is tudtak már a szárnyakról. De az erdőtüzek elleni küzdelemben a szárnynak valóban nem sok hasznát vehették - túl kicsi volt a teherbírása. Az erdőtüzeknél helikoptert vetettek be, s azok jól beváltak.

230

Alekszej végigjárt még néhány intézményt, s aztán úgy döntött, hogy a katonasághoz fordul. Itt is igen szívélyesen fogadták.- Töviről hegyire ismerjük az ön találmányát - mondta egy fiatal ezredes. - Mi szereztünk róla tudomást elsőként, és a legmélyebb tisztelettel viseltetünk ön iránt. Ennek ellenére nem kértük fel, hogy dolgozzon nekünk, mert a szárnyaknak semmiféle katonai jelentősége nincs. Ha előbb találják fel, megfizethetetlen lett volna a katonai jelentősége, de ma már az egyedi repülés számára sokkal tökéletesebb készülékeink vannak, mint az ön szárnya.- Akkor hát hová forduljak? Mit tanácsol, ezredes elvtárs? - kérdezte Alekszej. - Azért kérdezem ezt öntől, mert mindeddig ön látszik a legjózanabb embernek azok közül, akikkel az utóbbi napokban alkalmam volt beszélni.Az ezredes eltöprengett. Aztán kijelentette:- A postásokon kívül az ön szárnyait használhatják még a kereskedelmi és személyszállító hajók utasai és személyzete, hajótörés alkalmával. Az igaz, hogy ha távol vannak, a parttól ez nem sokat segít rajtuk, de ha a part menti hajózás valamelyik egysége szenved balesetet, akkor a szárnyak megteszik a magukét. Hiszen a vihar gyakran széttöri vagy elsodorja a mentőcsónakokat, s ekkor jól jönnek a szárnyak. Ezen kívül, még ha vannak is mentőcsónakok, az emberek gyakran mégsem jutnak el biztonságban a partig az erős hullámverés miatt. A szárnyak itt is sok életet menthetnének meg. Azt tanácsolom, forduljon a Part menti hajózás igazgatóságához.Alekszej Lehetőfi köszönetét mondott az ezredesnek, majd a Part menti hajózás igazgatóságához fordult. Ott figyelmesen végighallgatták a szárnyak mellett szóló érveit, és elvben egyetértettek vele, de nyomban hozzáfűzték, hogy nekik nincsenek saját műhelyeik és megfelelő intézményeik. Végül is a BEBI-be (Barkácsolt Eszközöket Bevezető Intézet) irányították.

231

A BEBI hatalmas nagy intézmény volt, sok osztállyal és alosztállyal. Itt aztán kellő figyelmet tanúsítottak Lehetőfi szárnyai iránt. Ám a BEBI maga nem foglalkozhatott a gyártással. Voltat itt alosztályok, amelyek a húsdarálók, mosógépek, gyümölcsprések, porszívók és padlókefélők tökéletesítésével foglalkoztak; voltak alosztályai az őrlőmasináknak, fogkeféknek, sótartóknak, csapos tartályoknak, kutyapórázoknak, de egyiknek sem volt semmi köze a szárnyakhoz. Az igazság az, hogy az asztali ventillátor osztályának bizonyos mértékben a profiljába tartoznak a szárnyak, de az osztályvezető éppen kiküldetésben járt.Ennek ellenére a BEBI-hez tartozott néhány TEKI (Tudományos Elméleti Kutató Intézet). Az egyik ilyen TEKI-be küldték el Alekszej Lehetőfit a szárnyaival együtt - tudományos megalapozás, tökéletesítés és a tömeggyártásra való felkészítés céljából.

232

A LÚDHATTYÚ TEKI

A Lúdhattyú TEKI tudományos elméleti intézmény volt, amelynek a profilja kissé elmosódott. A TEKI-nek soha semmi köze nem volt a mező- gazdasághoz és természetvédelemhez, de valamikor mégis valamiféle nemes és konkrét célok érdekében hozták létre. De hogy miféle célok érdekében - erre már senki sem emlékezett. Az utóbbi években az intézmény munkája a belső harcra korlátozódott, amely a lúdosztály és a hattyúosztály között dúlt. A ludasok igyekeztek bebizonyítani a hattyúsoknak, hogy környezetükben a ludaknak nagyobb a jelentőségük, mint a hattyúknak. A hattyúsok ennek épp az ellenkezőjét állították. Minthogy a vitatkozó magas felek írásos formában is kifejtették pro és kontra álláspontjaikat, hivatkozással bizonyos tekintélyekre, így a vita, alkotó és tudományos volt, amelynek során mindkét tábor képviselői különféle tudományos hangokat, fokozatokat kaptak, valamint hivatali előléptetéseket.Amikor Alekszej Lehetőfi megjelent az intézményben, rögtön tudta, hogy a tudósoknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy vele foglalkozzanak. A ludasok azokban a napokban éppen terjedelmes munkán dolgoztak: Pszichológiai és történeti beszámoló a ludak tevékenységének módszertani kérdéseiről Róma város megmentése során. Ami a hattyúsokat illeti, ellencsapásként kétkötetes tanulmányt írtak; az első kötet címe így hangzott: A hattyúk szerepéről az ógörög társadalomban és e szerep tükröződéséről Léda hattyúvá válásának legendájában. A második kötet címoldalán ez állt: Néhány szó arról, vajon létezhet-e hattyúállomány a Cygni Alpha csillagrendszer

233

egynémely bolygóján. Alekszej végigjárta mindkét osztály termeit és szobáit, megtekintette a tekintélyes, sikeres tudósokat, akik közül nem egyet nemes ősz hajszálak díszítettek, s amikor észrevette, hogy egyesek ferdén pillantanak rá, megérezte: ő itt sértően fiatal, és nincs itt semmi keresnivalója.Már éppen a kijárat felé irányozta lépteit, amikor a folyosón végighaladva az egyik ajtón megpillantotta a táblát: „A szárnyalosztály vezetője”, és aki mer, az nyer alapon bekopogtatott. Ez a kopogtatás sok mindent eldöntött.Az igazság az, hogy a lúdosztályon és a hattyúosztályon kívül az intézményben működött egy szárnyalosztály is. Az eredeti elképzelés szerint ez az alosztály szolgált volna összekötő kapocsul a két osztály között, mivelhogy szárnya van mind a lúdnak, mind a hattyúnak. Ám ez az alosztály már régen csak a bűnbak céljait szolgálta. A főnökség szemében kegyvesztett ludasokat és hattyúsokat ide száműzték, s ezzel jelentősen lassabb előrehaladásra ítélték őket a szamárlétrán. Amikor pedig valamilyen újság azzal vádolta az intézményt, hogy elszakadt a való élettől, sőt majdhogynem alkotói meddőséget vetett a szemére, az igazgató, Bricsesz elvtárs mindig úgy csűrte-csavarta az ügyet, hogy mindennek a kegyvesztett szárnyalosztály itta meg a levét.Ugyanakkor azonban az alosztály vezetője, Fekvőfalvi elvtárs hiú ember volt, és már régóta ki nem állhatta Bricsesz elvtársat.Amikor Alekszej Lehetőfi részletesen ismertette találmányát Fekvőfalvi elvtárssal, az megértette, hogy a szárnyak jelentős ütőkártyává válhatnak a kezében.- Személyesen fogok foglalkozni az ön szár-nyainak a tökéletesítésével, és felkészítem a tö-meggyártását - jelentette ki Lehetőfinek. - És hogy minden simábban és gyorsabban menjen, hajlandó vagyok önt a szerzőtársammá fogadni. Lehetséges, hogy a gyártás folyamatába még néhány szerzőtársat be kell

234

vonnunk. Úgy gondolom, ez önnek tökéletesen megfelel.- Meg - felelte Alekszej Lehetőfi. - Csak minél előbb kezdjék meg a szárnyak gyártását.- Legelőször a tudományos káderek gárdáját kell összetoboroznom - mondta jelentőségteljesen Fekvőfalvi. - Először jönnek a káderek, aztán a szárnyak.

Visszatérve a szállodába, Alekszej aznap a kö-vetkezőket jegyezte fel a naplójába: Fekvőfalvira nem nagyon lehet számítani, a többiekre meg egyáltalán nem. Nem a bürokratizmus itt a baj (bár az is van), hanem a szárnyaim alacsony fokú műszaki alkalmazhatósága. Az űrrakéták és léglökéses utasszállítók korában az én szárnyam csak „kisipari módszer”. De ha a jövőbe tekintek, akkor nem is a csendes kudarctól rettegek, hanem a divattól, a zajos sikertől. Mert éppen a divat után következik a teljes feledés. A fenséges néha divatossá válik, de a divatos vajon gyakran válik-e fenségessé?Aztán lejjebb ez áll: Nagyon vágyódom haza, hiányzik Kátya. Lehet, hogy ez ódivatú érzés, de én nem vonzódom a városhoz. Én szeretek Kocsisfalván élni. Ha az ember ott lakik, ahol született, akkor a természet anyagi megnyilvánulásai lassan bekapcsolódnak az életébe, hangot kapnak, és tanácsadóvá, beszélgető társsá válnak. Az ember bölcs, de van bölcsesség az út menti nyírfában, a patakban is, amelyen még gyerekkoromban átgázoltam. Mindegyik súghat valami bölcset. És cserébe nem kívánnak érte semmit.

235

TÁJÉKOZTATÓ

Alekszej Lehetőfi visszatért Kocsisfalvára, és folytatta előbbi életét, pontosan teljesítette szolgálatát a postán.Kocsisfalva határain túl azonban ez alatt a kővetkező események zajlottak.Miközben tudományos és hivatalos úton a szárnyak igen lassan haladtak előre, sőt mondhatni, egy helyben álltak, az önkéntes társadalmi munka vonalán már használatba kerültek. Egyes falusi kézbesítők nem várták meg, amíg a Postaügyi Minisztérium bevezeti a szárnyakat hivata-losan is, és állami szárnyakat oszt szét közöttük, hanem a tudományos népszerűsítő lapban közölt tervrajzok alapján ők maguk hozzáláttak az elkészítéséhez.Néhány szerelmes ifjú két pár szárnyat is csinált, egyet saját magának és egyet szerelmének.Megjelentek az amatőr szárnyépítők.Országos társadalmi egyesület alakult: „Szárnyra fel!”Mind gyakrabban lehetett repülő embereket látni.

236

FEKVŐFALVI FELMAGASZTALTATIK

Időközben a Lúdhattyú TEKI-ben tudományos események bontakoztak ki.Fekvőfalvi, amikor megkapta az alosztálya ügykörébe a „Szárnyak témájának” a kidolgozását, lázas tevékenységbe kezdett. Úton-útfélen hangoztatta, hogy csakis az ő alosztálya végez perspektivikus munkát, a lúdosztály meg a hattyúosztály alkotói viszont zsákutcába jutottak. A sajtóban hamarosan megjelent egy cikk, amely a Lúdhattyú TEKI-vel foglalkozott. A cikk bírálta a ludasokat, hattyúsokat, sőt magát Bricsesz elvtársat is, aki elfojtja Fekvőfalvi elvtárs sokat ígérő kezdeményezését. Minthogy a BEBI-ben már régóta kételkedtek Bricsesz elvtárs képességeiben, ez a cikk volt az utolsó csepp, amely kicsordult az adminisztratív türelem poharából. Bricsesz elvtársat áthelyezték egy másik intézménybe, s a Lúdhattyú feje Fekvőfalvi lett.Az intézmény élére kerülve Fekvőfalvi első dolga az volt, hogy kiverekedte: specializálják a TEKI-t. Minthogy senki sem volt vele tisztában, mivel is foglalkozott azelőtt az intézmény, senki sem csodálkozott különösképpen, hogy most nekiláttak a szárnyak kidolgozásának. A BEBI-ben még elégedettek is voltak: az intézmény végre-valahára valami konkrét feladattal foglalkozik.A ludasok és hattyúsok falkákban röppentek szét. Tudományos munkáik a lomtárba kerültek, mindenki elfeledte őket, de rangjaik és tudományos fokozataik, amelyeket ezekkel a munkákkal érdemeltek ki, változatlanul megmaradtak, senki el nem vehette tőlük ezeket a címeket. Éppen ezért nem fenyegette őket az éhhalál. Helyükre Fekvőfalvi új munkatársakat

237

toborzott, hogy kiépítse a káderek kollektíváját. A Szár-nyak szerény alosztálya felduzzadt, teljes jogú osztállyá lépett elő, majd - ez a dolgok rendje különböző osztályokra tagozódott. Megalakult a széles szárnyak osztálya, valamint a keskeny szárnyak osztálya; osztályokat szerveztek, ahol szárnyszakértő bionikusokat és szárnyszakértő elektronikusokat, szárnyszakértő tengeri csata tájképfestőket és szárnyszakértő egészségügyieket, szárnyszakértő meteorológusokat és szárnyszakértő pszichológusokat, szárnyszakértő baleset-elhárítókat és szárnyszakértő biztosítókat foglalkoztattak.Újraszervezték és kibővítették az intézmény üzemi lapját. A szerkesztőbizottságba beválasztották a nagy teljesítményű költőt, Szélkakast. Igaz ugyan, hogy a szerkesztőségben nem sikerült státust kikunyerálni a számára, s ezért a költő szárnyszakértő berepülő pilóta besorolást kapott az intézménynél. Szélkakasnak havonta legalább négy folyóméter friss, zengzetes verset kellett termelnie. Ő nyomban munkához is látott:

A porban élni s halniSzárnyatlan szenvedés volt,

De megjött Fekvőfalvi,S kinyílt nekünk az égbolt!

Ki tudtál szárnyat adni,Felügyelvén a rendre,

Elvtársunk, Fekvőfalvi,Vezess a győzelemre!

Alkotó feladatai szünetében Szélkakas dekadens szerelmi lírát költött:

Engem alig, mindig csak másokat,S milyen sokat!

Fáradtan kéklő szívemben nincs vigasz:Nem vagy igaz.

238

Erdőben bujdosom, magányom hívom:Őszi motívum.

Fogadj kebeledbe, ezt kérem ríva,Erdei kollektíva!

Fekvőfalvinak kedvezett a szerencse. Úgy beszéltek róla, mint aki felfedezte a tehetséges, de tanulatlan őstehetséget, a feltaláló Alekszej Lehetőfit és magára vállalta azt a nemes feladatot, hogy tudományosan is megalapozza a csapkodó szárnyakkal működő, egyedi repülésre alkalmas szárnyak elméletét, s gyakorlatilag elkészíti a tömeggyártásra alkalmas szárnyak mintapéldányát.Alekszej Lehetőfiről egyre kevesebbet beszéltek, s mindinkább előtérbe került Fekvőfalvi. Csakhamar megkapta a címzetes szárnyszakértő tudományos fokozatát, s ennek megfelelően emelték a fizetését is. A jólét következtében Fekvőfalvi egyre gyakrabban nézett a pohár fejekére. Hivatali beosztását kihasználva egy fiatal szárnyszakértő titkárnőt kerített magának. Malina Viktorovna Sztriptizovát, akivel aztán teljes nyíltsággal egyre gyakrabban megfordult az éttermekben és más társaságbeli helyeken. Sőt magához édesgette Szélkakast is, a költőt, aki ezen túl állandóan ott lebzselt nála, és egy pohár vodka mellett dekadens szerelmi verseit szavalta, s ezzel negatívan hatott a házigazda morális és pszichikai arculatára. Mindez együtt arra vezetett, hogy maga Fekvőfalvi is néha már versben gondolkozott.

Még ke-ke-kerülget az álom,De a frizsidert megtalálom,

Ajtaját kipattintom,Ki-ki-kiveszem az üveget,Be-be-betöltöm az üteget,Magamba bepattintom.

239

Az illatos, gyöngyöző pohárAjkaim közé betalál,

Itt a delíriom,Vele megjött az ihlet,

S a szárnyakról szóló cikketMe-me-me-megírom

Időközben a szárnyak, amelyeket Lehetőfi annak idején beadott az intézménybe, a pincében kallódtak. Odalent nyirkosság uralkodott, de a vízhatlan tok, amelyet Kátya varrt, megóvta a nedvességtől és a tönkremenéstől.

240

A HATTYÚ HALÁLA

Alekszej és Kátya békésen és szép egyetértésben élt. Született egy lányuk, akit Anfiszának neveztek el.Alekszej most már postamester volt. Mindenki tisztelte, a hivatal dolgozói és Kocsisfalva lakói egyaránt. Bár még fiatal volt, sok idős ember hozzá fordult, ha valami vitás kérdés támadt.Alekszej változatlanul sok levelet kapott. Ráadásul egyesek éppen őmiatta keresték fel Kocsisfalvát, hogy beszélhessenek vele. Éppen ezért a helybeli gazdasági szakemberek, hogy elhelyezhessék az odaérkezőket, egy kis faszállodát építettek A Kényelemhez elnevezéssel. Amikor a környező települések lakói tudomást szereztek a szállodáról, ők is egy-két napra felkeresték a falut. Jöttek a vadászok is - nem a hivatásosok, akik a vadászatból élnek, hanem a városiak, akik hat napot lenyögnek az íróasztal mellett, s a hetedik napon áhítozzák a természetet, s azt, hogy valami élőt ejtsenek el.Ezen a tavaszon is, falkájával észak felé vitorlázva, a hattyú szokása szerint kitérőt tett, és néhány kört írt le Alekszej Lehetőfi háza fölött. Alekszej éppen az udvaron tartózkodott, és integetett a hattyúnak. A madár még egy kört írt le, majd elindult északkelet felé: igyekezett utolérni társait. Ám a mocsár felől lövések dördültek, s Alekszej még látta, hogy a hattyú lezuhan.- Megölték a hattyút - mondta, mikor belépett a házba.Szerafima Dmitrijevna a fejét ingatta, és szemrehányóan tekintett Alekszejre, mintha ő lenne a hibás. Kátya pedig, aki Anfiszát ringatta, elbőgte magát.- Ez rosszat jelent, baljós előjel szipogott.

241

- Ez nem jelent sem rosszat, sem jót - mondta csendesen Alekszej. - Egyszerűen megölték a hattyút.

242

A LÚDHATTYÚ ÜGYEI

Közben az újságokban egyre-másra jelentek meg az olvasók szemrehányó levelei, hogy miért vesztegel egy helyben a szárnygyártó iparunk. Különféle karikatúrák jelentek meg a BEBI-ről és a fennhatósága alá tartozó Lúdhattyú vállalatról. A BEBI igazgatója kihallgatásra rendelte Fekvőfalvit, és azt követelte tőle, hogy a legrövidebb időn belül készítse fel a szárnyakat a tömegtermelésre. Fekvőfalvi megígérte a BEBI igaz-gatójának, hogy két hónap múlva elkészül a szárnyak mintapéldánya.Valóban, az alkotó módon kibővített és modernizált szárnyak tervrajzai hamarosan elkészültek. Mivelhogy az intézménynek nem voltak saját műhelyei, a bal és jobb szárny tervrajzának és a kiegészítő szerelékek tervrajzának mielőbbi elkészítése végett három különböző alvállalkozót bíztak meg a munkákkal. A jobb szárnnyal a Hajnal közszükségleti cikkek kombinátját bízták meg, amely húsdarálók, kávédarálók, gitárhúrok és lábbeli kellékek előállításával foglalko-zott; a balszárnnyal pedig a Virradat közszükségleti cikkek egyesülését, amely sportszereket, azaz súlyzókat, fém cigarettatárcákat, horgász műcsalikat, valamint egércsapdákat és temetési pléhkoszorúkat készített. Az egyéb kiegészítő felszerelési tárgyakat a BEBI mellett működő autójavító műhelyek vállalták.Időközben az intézmény udvarán felállítottak egy hétméteres ugrótornyot - olyasfélét, mint amilyenek az úszóstadionokban vannak. Az igazság az, hogy a modernizált szárnyakon csakis magassági próbarepülést lehetett végezni. Azután gyönyörű meghívókat nyomtattak a BEBI képviselői és a sajtó részére. Két

243

héttel a szárnyak kipróbálása előtt a TEKI üzemi lapjában Szélkakas tollából egy vers jelent meg:

Ej, ti szárnyak, szárnyaim,Szárnyaim, ti szárnyak!

Szálltok, mint az álmaim,Melyek szintén szállnak.

Zeng e néhány büszke szó,Nem tiltja szemérem,

Intézményünk szárnyalóDicsőségeképpen:

Égig nő a mi erőnk,Erre nevelődtünk,

Fekvőfalvi, vezetőnkMaga száll előttünk!

A kórus-összejöveteleken a dalt a Lúdhattyú TEKI minden munkatársa megtanulta, és ennek fejében Fekvőfalvi elvtárs, ösztönzésképpen engedélyt adott, hogy az üzemi lap, következő számában megjelentessen egy dekadens szerelmi költeményt:

A múzsa meglátogatottEgy szakszervezeti tagot,Ki verset írt bánatában:

Ludmilla, mit tettél velem,Megöl érted a szerelem,Elvettek tőlem hárman.

Megyek a zöld erdőbe,Állok egy magas kőre,

Hol a fák színvonalasak;Kötél és szappan van velem,Agyő, Ludmilla, szerelem,Sirassatok engem, vadak.

244

VENDÉGEK AZ INTÉZMÉNYBŐL

Minthogy A. Lehetőfit mégiscsak a szárnyak egyik szerzőjeként tartották nyilván, Fekvőfalvinak kissé kellemetlen volt nem meghívni őt a mintapéldány kipróbálására. Ezt önkényes eljárásnak is minősíthették volna. Mivel tudta, hogy Lehetőfi nem nagyon kedveli a távoli utazásokat, Kocsisfalvára kiküldte az intézmény két munkatársát azzal, hogy beszéljék rá az utazásra. Azon kívül rájuk bízta, hogy adják át Alekszej Lehetőfinek a beszéd szövegét, amelyet meg kell ta-nulnia, és a szárnyak kipróbálása után elmondania. A beszédet Szélkakas, a költő írta, Fekvőfalvi személyes irányításával. Próza és vers váltakozott benne:

Örömtől repesve szeretném kifejezni hálámat a szárnytudomány korifeusának, Fekvőfalvi elvtársnak, valamint tizennyolc pompás szerzőtársamnak azért, hogy alkotó módon átépítették szerény kis szerkezetemet, és a szárnyakat tömeggyártásra felkészítették.

Üdvözöl téged, Fekvőfalvi,Egy hálás falusi tahó!

Száma sincs, érdemed már annyi,S szárnyad valóban csudajó!

A két munkatárs, Fekvőfalvi titkárnője. Malina Sztriptizova és a szárnyszakértő esztétikus Viktoár Tetvesi hamarosan megérkezett a körzeti központba, ahol bérautót fogadtak állami pénzen, s estefelé befutottak Kocsisfalvára. Felkeresték Lehetőik, aki ráállt az utazásra. A vendégek csak rövid ideig

245

tartózkodtak a házban, úgy döntöttek, hogy kint az autóban várják meg Alekszejt.Amíg Alekszej felkészült az útra, Sztriptizova és Tetvesi elbeszélgetett Lehetőfiről. A gépkocsivezető jelenlétében beszélgettek, akit bárgyú fickónak tartottak, holott az mindent jól megjegyzett.- Még tálaló sincs, észrevette? - mondta Sztriptizova. - És még feltalálónak meri nevezni magát. És a vénasszony hogy meredt ránk, azt hittem, már-már a szemünk közé köp. Nem szeretik itt a kulturált embereket!- Hát igen, elvadultan élnek itt - hagyta rá Tetvesi. - Az igaz, hogy sok könyvük van, de hiszen a könyv olcsó dolog, ezzel nem lehet minket elámítani. Kint a kertben sétáltam, és benéztem a melléképületbe. Azt hittem, garázs, hát tudja, mit találtam ott: egy tehenet! Röhej! Autó helyett tehén. És még feltalálónak tartja magát… a felesége viszont megjárja, csinos kis nő.- De észrevette, hogyan öltözködik? A tizennyolcadik század divatja szerint! És már gyereket is szült. Ez a Lehetőfi meg egy faragatlan fickó. Amikor maga bemutatkozott, mint a szárnyak egyik társszerzője, neki a szeme se rebbent. Az ilyenekkel nem lehet együtt dolgozni.- Egyáltalán azt sem értem, miért tekintik fel-találónak - jegyezte meg Tetvesi. - Hiszen még egészen tejfelesszájú, és falun él… és micsoda pimaszság, nem hajlandó hálaadó beszédet mondani. Mit mondunk most Fekvőfalvi elvtársnak?- De jó lenne most egyedül, kettesben meglépni innen - szólt álmodozva Sztriptizova. - A TEKI-ben meg azt mondanánk, hogy ez a szerencsétlen őstehetség elpatkolt, minek következtében véglegesen kihunyt benne az alkotói iniciatíva, és bezárkózott a nem hivatalos érdeklődés zárt körébe. Helyesen fogalmaztam?- Helyesen fogalmazott, de sajnos ez lehetetlen, még lármát csaphatna - mondta az óvatos Tetvesi. - De

246

miféle madár üldögél ott a kerítésen? - Fogta a maga faragta stílusos botot, amelyre ez volt írva: „Szeress engem, és én tégedet! Emlék Szocsiból”, és kimászott az autóból. Nagy koppanás hallatszott, majd még egy. Aztán Tetvesi becipelte a kocsiba a halott baglyot.- Vadásztrófea! Micsoda isten háta mögötti vidék ez, a baglyok a kerítésen üldögélnek! A botommal leterítettem!- Micsoda ügyes! Igazi férfi! - lelkesedett Sztriptizova.- Egy szelídített baglyot ölt meg! - szólt szigo-rúan a gépkocsivezető. A bagoly Alekszej Potapovicsé, itt senki sem bántotta.- Most mit csináljunk? - mondta ijedten Tetvesi. - Még ököllel nekünk ronthat ez az őstehetség.Ebben a pillanatban megjelent Alekszej Lehetőfi. Nem kezdett el dulakodni, csak szótlanul fogta a baglyot, és eltűnt valahol a sötétségben. Aztán visszatért, beült az autóba, és egész úton hallgatott.

247

FEKVŐFALVI ELVTÁRS BUKÁSA

A Lúdhattyú TEKI-ben elérkezett a diadalmas nap, amikor kipróbálják a modernizált szárnyak mintapéldányát.Verőfényes reggelre virradtak. A népes vendégsereg ott ült az udvaron, a székeken, amelyeket külön e célból hordtak ki az intézmény szobáiból és termeiből. Fekvőfalvinak és Lehetőfinek öblös fotelt állítottak oda, a tizennyolc társszerzőnek pedig három hatalmas díványt. Az udvarra mindenfelé hangszórókat szereltek fel, hogy a hátsó sorokban ülő vendégek is állandóan értesüljenek az eseményekről. Viktoár Tetvesi mikrofonnal a kezében beszámolt a felkészülés időszakáról.Az ugrótorony tetején a halottsápadt, költő, Szélkakas állt, hiszen besorolása révén szárnyszakértő berepülő pilóta volt, s most teljesítenie kellett hivatali kötelességét.Ám a szárnyak egyelőre nem voltok sehol: a szárnyszakértő szerelők késlekedtek. Hogy a nézők figyelmét eltereljék az aggodalmas gondolatokról, a tudományos munkatársak kétszer is előadták a Szélkakas szövegére szerzett dalt: először gyors ritmusban, másodszor pedig elnyújtottam Aztán maga Fekvőfalvi emelkedett szólásra. Megemlékezett arról, hogy már réges-régen, a civilizáció zavaros forrásainál egyedi repülő gépezetről álmodozott az ember. Most pedig Anton Lehetőfi őstehetség szárnyai alapján, amelyek ugyan tökéletlenek és tudományosan megalapozatlanok voltak az intézménynek sikerült megalkotnia a szárnyak minőségi mintapéldányát.

248

A vendégek nem figyeltek fel arra, hogy Lehetőfit Antonnak nevezte, és ha valaki észre is vette, hallgatott.Amikor befejezte a beszédét, az udvarra begördült egy teherautó. Meghozta a jobb szárnyat, amelyet a Hajnal közszükségleti cikkek kombinátja alkotott. Csakhamar megjött a második teherautó is, amelyik a balszárnyat szállította le, ezt a Virradat közszükségleti egyesülés gyártotta. Emelődaruval felhúzták a szárnyakat az ugrótoronyra, s két munkatárs, a szárnyszakértő baleset-elhárító és a szárnyszakértő karbantartó felcsavarozták a költő Szélkakasra. Ám egyes alkatrészek, amelyeknek össze kellett volna illeszkedniük, nem illettek össze, mivel a Virradat ás a Hajnal nem egészen pontosan egyeztette a csavarok helyét. Lakatost kellett hívni.Időközben megérkezett a harmadik teherautó is, a szárnyak motorját hozta. Az igazság az, hogy a Lúdhattyú ötlete alapján a szárnyakat most már nem az izomerő mozgatta, mint Lehetőfi tökéletlen tervezetében, hanem motor. A motort is felvontatták az ugrótoronyba.Végül a költő berepülő pilóta felkészült a repülésre. A lakatos és a két szárnyszakértő lejött a toronyból, és Szélkakas egyedül állt fenn a magasban. De nem repült.Fekvőfalvi előhívta Sztriptizovát, és ráparancsolt, hogy másszon fel a berepülő pilótához, és tudakolja meg, miért késlekedik. Sztriptizova hamarosan vissza is érkezett, és halkan megsúgta Fekvőfalvinak: „Szalma nélkül nem repül. Azt követeli, terítsenek le szalmát, máskülönben nem repül. Ezt mondta.”Szerencsére a Lúdhattyú TEKI közelében volt a Széna-szalma TEKI, ahonnan egykettőre áthordtak három teherautó szalmát, amit le is terítettek az ugrótorony tövébe.Ám Szélkakas most sem ugrott. Ott állt fenn, belevörösödött a szárnyak és a kisegítő szerkezet súlyába, és csüggedten tekintett lefelé.A költő berepülő pilótán egyáltalán nem azok a szárnyak voltak, amelyeket Alekszej Lehetőfi tervezett.

249

A tizennyolc társszerző mindegyike hozzátette a maga alkotói talentumát a tökéletesítéshez, így aztán semmi sem maradt Lehetőfi eredeti találmányából.Igen, ezek az alkotói módon átépített szárnyak teljesen megváltoztak. Lehetőfi szárnyai a hattyú szárnyaira emlékeztettek, az új változat pedig a denevérére. Lehetőfi könnyű anyagokból eszkábálta össze a szárnyait, furnérlemezből meg vászonból. A Lúdhattyú TEKI szárnyai acélból készültek (a szárnyszakértő baleset-elhárító követelésére). Lehetőfi szárnyain a kisegítő-berendezések szinte észrevehetetlenek és pihekönnyűek voltak, az új modellnél a repülni szándékozó hátára (jelen esetben Szélkakas hátára) nagy teljesítményű motort szereltek. A motortól a szárnyakig, hogy azokat mozgásba lendítse, húzórúd feszült. Minthogy azonban a motornak üzemanyagra volt szüksége, terveztek egy tízliteres tartályt is, amely az embernek azon a testrészén helyezkedett el, ahol a háta összenő a lábával. A tartályt a motorral hosszú cső kötötte össze. A berepülő pilóta sarkán holmi sarkantyú díszelgett, ezt sodronykötél kötötte össze a motorral. A motor beindításához jobb lábbal kellett rúgnia egyet, a leállításához pedig a bal lábbal.Viktoár Tetvesi, aki a rádiókommentátor szerepét vállalta magára, már szinte kezét-lábát törte, hogy kitöltse a programban nem szereplő szüneteket. Szakadatlanul beszélt, amíg felszerelték Szélkakas szárnyait, amíg meghozták és szétterítették a szalmát. Ám a végén Viktoár kifulladt, ismételgetni kezdte önmagát, s már észrevehetően nem tudta, miről beszéljen.A helyzet kétértelművé vált. A költő berepülő pilóta fent állt a toronyban, és nem akart repülni. Szomorú reménykedéssel nézett a meghívottak arcába, együttérzést várva tőlük. Tekintete végül összeakadt Fekvőfalvi elvtárséval, aki mellmagasságba emelte karját, és ökölbe szorította a kezét. Akkor aztán Szélkakas lehunyta a szemét, odalépett a torony

250

ugródeszkájának a szélére, és nagyot rúgott a jobb lábával.A motor vadul felüvöltött, a berepülő pilóta háta mögött kékes füstfelhő és lángnyelv jelent meg. Valami zakatolni kezdett, csattogva zúgott. A nézőközönség pánikba esett, és székét feldöntve mindenki kifelé iszkolt az udvarról. Szélkakas ferdén beleszárnyalt a levegőbe, röptében megfordult, és egy pillanatig az űrben fejjel lefelé csüngött. Aztán a motor elakadt, és a berepülő pilóta a szalmára zuhant: elöntötte a vér meg a benzin. Egyesek, akiket a pánik nem bénított meg, odasiettek hozzá, köztük volt Lehetőfi is, s leszedték Szélkakasról a repülő vértezetet. Szerencsére a költő megúszta néhány karcolással, s bár a vére bőven folyt, csak az orra vérzett.Másnap az intézményben híre terjedt, hogy a botrányos kudarc felől nemcsak a BEBI érdeklődött, hanem felsőbb szervek is. Még egy nap múlva köztudomású lett, hogy Fekvőfalvit leváltották, s a helyére egy egészen más vonalról helyeztek oda valakit: Hajthatatlant, a neves repülőgép-tervezőt, s teljhatalommal ruházták fel, hogy szükség esetén átnyúlhasson a BEBI feje fölött is.Újabb egy nap elteltével megjelent az üzemi lap, következő száma, amelyben az intézmény szárnyszakértői a lehető legélesebben leleplezték Fekvőfalvit. Így például Sztriptizova azt bizonygatta a cikkében, hogy Fekvőfalvi soha nem volt tudós, csak a hátsó kapun surrant be az intézménybe, mert azelőtt egy kirándulóhajón működött, mint helyettes tréfamester, és zenei műsorok összeállításával foglalkozott.Ugyancsak a lapnak ez a száma közölte Szélkakas legújabb költeményét:

Fekvőfalvi elvtársunk, ejnye!Konyak szagától bűzlesz.Régóta figyeljük remegve,

Ahogyan egyre züllesz.

251

Lelepleződtél, Fekvőfalvi,Mindenki tudja végre,

Hogy ingyenélő vagy és kapzsi,S szárnyaink ellensége.

Aljas és szánalmas vagy egyben,S mióta mindent tudunk,

Már teljességgel lehetetlen,Hogy legyen közös utunk.

Az útról nem szabad letérni:Erényben és erélyben

Hajthatatlan elvtárs vezérliIntézményünket! Éljen!

252

TÁJÉKOZTATÓ

Hajthatatlan elvtárs megjelent a Lúdhattyú TEKI-ben, és átvette az ügyeket. Még aznap felkereste Alekszej Lehetőfit a szállodában. Lehetőfi éppen a holmijait rakosgatta be a bőröndbe, készült visszautazni Kocsisfalvára. Hajthatatlan megkérte, halassza el az útját, s a maga vezette autón visszavitte az intézménybe. Parancsára előkerítették a lomtárból Lehetőfi szárnyainak a tervrajzát, a pincéből pedig magukat az eredeti szárnyakat, amelyek még megőrizték repülési tu-lajdonságaikat, minthogy a vízhatlan vászonból Kátya által varrt tok megóvta azokat a nedvességtől.Fogták a szárnyakat, kimentek az udvarra, és felváltva röpködtek egy keveset. A szárnyszakértő társszerzők az ablaküveghez lapulva, csodálkozva, sőt némi felháborodással szemlélték a röpködőket, s úgy vélték, hogy komolytalan dologgal töltik az idejüket.Lehetőfi szárnyainak elkezdődött a tömeggyártása. Pénzjutalmat kapott. Ráadásul tudományos rangot is felajánlottak neki, de ő a tudományos fokozatot valamiféle falusi rettenettel visszautasította, és hamarosan hazautazott Kocsisfalvára.Hajthatatlan megszervezte a szárnyak gyártását, majd visszatért repülőgép-tervezői irodájába. És megszületett a határozat: alkalmatlan volta miatt a Lúdhattyú TEKI-t fel kell oszlatni.Az intézmény épületében bölcsődét rendeztek be.A szárnyakat kezdetben egy kisüzem gyártotta, aztán hatalmas szárnyelőállító gyárat építettek. Lehetőfi szárnyai csakhamar nemcsak a hazai, hanem a nyugati piacot is meghódították, majd az egész világot.

253

Hibátlanul működtek, és olcsó volt az előállításuk. Megkezdődött az emberiség általános szárnyasítása.Aztán csökkenni kezdett az érdeklődés a szárnyak iránt. Túlságosan lassú helyváltoztatási eszköznek bizonyult, nem elégítette ki a kor, rohanó tempóját. Olcsó léglökéses készülékeket terveztek egyedi repülésre. Ezek elfértek egy aktatáskában, és óránként ezer kilométeres sebességet is elértek.Jelenleg nálunk a Földön, mint ezt már említettük, csupán a romantikus lelkületű szerelmesek használják, valamint egyes éltes falusi kézbesítők, akik idegenkednek a léglökéses gépezettől.

254

BEFEJEZÉS

Alekszej Lehetőfi hazatért Kocsisfalvára. Megérkezése alkalmából Kátya egy egész napra elkéredzkedett a falusi állatorvosi segélyhelyről, ahol dolgozott. Magára vette a régi kardigánt, amelyen a kandiscukorra emlékeztető gombok voltak - Alekszejnek nagyon tetszett ez a kardigán.- No, hát győztél - mondta Kátya. - Elismerték a szárnyakat. Örülsz?- Annak örülök, hogy ismét itthon vagyok - felelte Alekszej. - A városokban nagy a lárma, és nagy a nyüzsgés. Mi újság a postahivatalban? Nem panaszkodnak a hanyag kézbesítésre?Ettől a naptól kezdve Alekszej soha egyetlen alkalommal sem hozta szóba a szárnyakat, és nem is dolgozott egyetlenegy találmányon sem, bár változatlanul rengeteg könyvet rendelt, és sokat olvasott. Az ez időtájban született naplójegyzetekből ítélve a szárnyak feltalálását Kátya érdemének tulajdonította, annak az éjszakának, amelyet ott töltött a mocsárban, a Kátyával esedékes találkozás előtt. Nagyon ritkán említi a szárnyakat, és minden feljegyzésben ott kísért „az elkésett lövész” motívuma - azaz a meggyőződés, hogy szárnyai túlkésőn jelentek meg, nem hozták az emberiségnek azt a hasznot, amelyet hozhattak volna, ha előbb feltalálják.Alekszej igen komolyan vette a postamesteri tisztet, és minthogy jól megszervezte az ügymenetet, hivatala nemegyszer kapott prémiumot nemcsak a körzettől, hanem a területtől is. Amikor évei száma miatt nyugdíjazására került a sor, ünnepélyesen búcsúztatták,

255

s megjelentek nemcsak a hivatali munkatársai, hanem Kocsisfalva lakói is, szinte teljes létszámban.Nyugalomba vonulása után mindössze öt évet élt Alekszej Lehetőfi. Nyomasztotta a tétlenség. Az őszi úttalan utak idején felöltötte az esőköpenyt, felhúzta a mocsárjáró csizmákat, és nemegyszer beállított a postahivatalba, segített kikézbesíteni a leveleket a távoli falvakba. Sem a szárnyakat, sem a léglökéses repülőszerkezetet nem használta, szívesebben gyalogolt.Az egyik ilyen gyalogos kirándulása alkalmával meghűlt, és ágynak esett. Igen jó orvosokat hívtak ki hozzá, de azok is tehetetlenek voltak. Két hétig eszméletlenül feküdt Lehetőfi, de egyik este magához tért, és Kátya elcsodálkozott, milyen tiszta a tekintete. Mintha meggyógyult volna.- Az előbb láttam a hattyút - mondta Kátyának. - Ott köröz a hattyú a házunk fölött… Menj ki, és ints neki, én nem bírok felkelni.Kátya kiment az udvarra, nehogy elszomorítsa a beteget. Az őszi latyak már eltűnt, most hóvihar dühöngött. A hóförgeteg oszlopai felszöktek, kavarogtak, és lehullottak a háztetőkre, mintha valaki minduntalan fehér sátort akarna építeni, de hiába. Kátyának a könnyein át valóban úgy tetszett: a ház fölött hatalmas fehér hattyú köröz. Kátya intett neki. A madár még egy kört írt le, aztán hirtelen belefúrta magát a sötétségbe, és eltűnt.Kátya bement a pitvarba, odalépett a kézmosó edényhez, és a hideg vízzel sokáig öblögette a szemét, nehogy Alekszej észrevegye a könnyek nyomait. Aztán visszatért a szobába, és így szólt:- Igen, egy fehér madár repült itt. Azt hiszem, hattyú volt. Vajon nem rosszat jelent ez?- Nem jelent ez se rosszat, se jót - válaszolta Alekszej. - Itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk.Kátya odaült Alekszej mellé egy kis székre, és kezét kezébe fogta.- Látsz valamit? – kérdezte tőle.

256

- Az erdei ösvényen haladok, előttem repül a sólyom, és a bagoly a vállamon ül. Alkonyodik.- De hová mégy?- Azt hiszem, az út Messzecafrangfalvára vezet.- Rosszul érzed magad?- Nagyon gyorsan sötétedik. És a sólyom is itt hagyott.- Miért rándultál így össze?- A bagoly röppent el a vállamról. Most ott repül előttem, és mutatja az utat.Aztán Alekszej sokáig hallgatott.- Hallod a hangomat? - kérdezte Kátya.- Igen, hallom.- Hogy érzed magadat?- Egészen besötétedett. De a bagoly továbbra is előttem repül.

Alekszej Lehetőfit a csendes falusi temetőben hántolták el, két kilométerre Kocsisfalvától (most Lehetőfalva). Kátya pontosan két héttel élte túl. Sírjuk egymás mellett fekszik, a helybeli szürke homokkőből készült tábla alatt nyugszanak. A kőtáblára szárnyat véstek, s a szárny alá egy helybeli falusi költő versezetét:

Az ösvényeken mások járnak,A hajnalt mások várják ébren,Mások dőlnek a mohos fáknak,Mások lesnek napot az égen.

Mi pihenünk már időtlenül.Rajtunk nem ülnek törvényt többé.Mindegy, ránk zajongó város ül,

Vagy szirom hull: alszunk örökké.

Mi is figyeltük hajdanában,Nap és Hold hogyan kergetőzik.

És akármilyen logikátlan:Élünk mi már örök időkig.

257

A sírhant mellett egy alacsony oszlopon madáretetőt állítottak fel. A gyerekek, de még a felnőttek is, a falu lakói, rendszeresen megtöltik eledellel, s mindig sok madár látogat oda - különösen télen, amikor nagy fagyok járnak arrafelé. Nyáron, a síron mindig sok koszorú és erdei virágból összeállított csokor látható.

258

TÁJÉKOZTATÓ

A másik bolygón szakított és a Földre hozott első szál virágokat odahelyezték A. Lehetőfi és felesége sírjára.Ez tizenhét esztendővel haláluk után következett be, amikor a Földre visszaérkezett az első komplex Vénusz-expedíció, miután megvetette az alapját a bolygó tanulmányozásának és benépesítésének. Kiderült, hogy a Vénuszon uralkodó természeti feltételek között Lehetőfi szárnya az egyetlen megbízható és veszélytelen egyedi közlekedési eszköz.Jelenleg a Vénuszon a szárny a legelterjedtebb közlekedési eszköz, s emiatt a kereslet egyre inkább fokozódik.

1967

259